
Még kapható a második,
bővített kiadás!

Próbálja ki, biztosan ízleni fog!
Céklás brownie (vegán, gluténmentes), epres krémmel
Vegán zellerkrémleves - gyors és könnyű megoldás ebédre
Biomargarin vagy gabona?
friss receptek
A teljes értékű növényi étrendet követő idősek jobb fizikai erőnlétnek örvendenek egy új kutatás szerint
tegnap 04:45 Prove - a világ vegán szemmel
A növényi étrend időskori fizikai erőnlétre gyakorolt hatását vizsgálták egy friss kutatásban. Az eredmények alapján kiderült, hogy az egészséges növényi alapanyagokban bővelkedő táplálkozás hozzájárul a jobb fizikai kondícióhoz. Ezzel együtt arra is fény derült, hogy a feldolgozott alapanyagokat tartalmazó, egészségtelen növényi ételek ronthatják az időskori erőnlétet. Ahogy az ember idősödik, fokozatosan veszít izomtömegéből és izmai… The post A teljes értékű növényi étrendet követő idősek jobb fizikai erőnlétnek örvendenek egy új kutatás szerint appeared first on Prove.hu.
Céklás brownie (vegán, gluténmentes), epres krémmel
Egy könnyű, gyors, egészséges és finom édesség receptjét hoztam el nektek. Hozzávalók: 40 dkg cékla (héjával együtt mérve) 10 dkg zabliszt 5 dkg mandulaliszt vagy gesztenyeliszt 5 dkg tápiókakeményítő 1 csapott ek. sütőpor 1/4 evőkanál szódabikarbóna 8 dkg friss datolya 3 ek. almaecet 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor 1%2 tk. vaníliaőrlemény 10 dkg étcsokoládé 3 dkg […]
Vegán kimchi
A kimchi Dél-Korea egyik legismertebb és legkedveltebb étele. Ez a fermentált finomság káposztából, retekkel, fűszerekkel és erjesztési folyamat során kialakuló komplex ízekből áll. Az ázsiai konyha elengedhetetlen része, egy igazi szuperétel - tele van probiotikumokkal, vitaminokkal és ásványi anyagokkal, amelyek támogatják az emésztést és az immunrendszert. Hozzávalók: A zöldségekhez: - 1 nagyobb kínai kel - 2 csapott ek csésze durva só (jódozatlan) - 1 jégcsapretek - 1 sárgarépa A fűszerpasztához: - 4 dl víz - 2 ek rizsliszt - 1 tk nádcukor - 1 ek reszelt friss gyömbér - fél kápia paprika felkockázva - 2 tk koreai chilipehely vagy por (gochugaru) - 1 tk pirospaprika - 2 ek szójaszósz - 1 tk só (jódozatlan) A kínai kelt hosszában felnégyeljük, majd a negyedeket nagyobb kockára vágjuk. Megszórjuk a sóval, jól átforgatjuk és 2 órán át állni hagyjuk. Közben előkészítjük a répát és a retket is: megpucoljuk és gyufaszál méretűre vágjuk. Megcsináljuk a fűszerpasztát. Egy kislábosban összekeverjük a rizslisztet és a vizet és folyamatosan kevergetve sűrűre főzzük. Ha megvan, belekeverjük a nádcukrot és hűlni hagyjuk. Amikor kihűlt, hozzáadjuk a kápiát, a gyömbért, a chilit, a pirospaprikát, a szójaszószt és a sót. Késes aprítóba tesszük és összeturmixoljuk. Ha letelt a 2 óra, a káposztához keverjük a zöldséget, ráöntjük a fűszerpasztát és alaposan átforgatjuk. Ha megvan, tiszta üvegbe nyomkodjuk, lezárjuk az üveget és konyhapulton 2-3 napig állni hagyjuk. Amikor látni, hogy beindul az erjedés (apró buborékok keletkeznek), hűtőbe tesszük, ahol akár hónapokig eláll. Kiegészítés: én nem főzök hagymával, azért kihagytam, de az eredeti receptekben vágnak 3-4 szál újhagymát a zöldségek közé, és turmixolnak 2-3 gerezd fokhagymát a fűszerpasztába.
Krémes aszalt paradicsomos, spenótos tészta: 15 perc alatt elkészül
2025. február 6. Prove - a világ vegán szemmel
Ha szereted a gyorsan elkészíthető, mégis különleges recepteket, akkor ez a mindössze negyedóra alatt elkészíthető, aszalt paradicsomos tészta neked való. Az aszalt paradicsom umami íze, a spenót frissessége és a fűszeres, krémes szósz együtt tökéletes harmóniát alkot. Az aszalt paradicsomos tészta egyik nagy előnye, hogy kevés hozzávalóból, pillanatok alatt elkészíthető. Ráadásul semmilyen bonyolult konyhatechnikai műveletet… The post Krémes aszalt paradicsomos, spenótos tészta: 15 perc alatt elkészül appeared first on Prove.hu.
Zabpehely masala
Ha már unod a hagyományos zabkását, próbáld ki ezt az indiai fűszerezésű, sós fogást. Tökéletes választás hideg, téli napokra. Hozzávalók: 3 ek olaj 2,5 kk római kömény diónyi reszelt friss gyömbér 1 ek apróra vágott zöld erős paprika 2 kk őrölt koriander 1/2 kk aszafoetida 1/2 kk kurkuma 2 paradicsom lereszelve 1 kisebb sárgarépa megtisztítva, felkockázva 15 dkg zöldborsó 12 dkg zabpehely 2,5 kk só 1 ek citromlé 1/2 kk garam maszala egy kis csokor korianderzöld felaprítva Egy lábosban olajat hevítünk, megpirítjuk benne a római köményt. Hozzáadjuk a gyömbért és a paprikát, néhány másodperc kevergetés után rászórjuk a koriandert, az aszafoetidát és a kurkumát. Elkeverjük és ráöntjük a paradicsomot. Kevergetés közben 4-5 percig sűrítjük. Beletesszük a zöldségeket, és felengedjük annyi vízzel, ami ellepi. Addig főzzük, amíg a zöldségek megpuhulnak. Ekkor beleszórjuk a zabpelyhet, megsózzuk, és ha szükséges, még adunk hozzá egy kevés vizet, amit a zabpehely felvesz és krémes állagot kapunk. 2 perc főzés után belekeverjük a citromlevet, a garam maszalát és a zöldfűszert, majd lefedve állni hagyjuk.
A vegánok bélflórája a legjobb összetételű egy friss kutatás alapján
2025. február 3. Prove - a világ vegán szemmel
Vegyes táplálkozásúak, vegetáriánusok és vegánok bélmikrobiomját hasonlították össze kutatók, hogy megtudják, milyen a különböző étrendet követők bélflórájának összetétele. A vegyes táplálkozásúak rendelkeztek a legváltozatosabb mikroorganizmus-eloszlással, ám ez azt jelenti, hogy a legtöbb rossz mikroorganizmus is náluk bukkant fel. A vegánok bélflórája mutatta a legjobb eredményeket, a vegetáriánusoké a kettő között helyezkedett el. A bélflóra szerepét… The post A vegánok bélflórája a legjobb összetételű egy friss kutatás alapján appeared first on Prove.hu.
Már kétmillió felett van a vegánok száma az Egyesült Királyságban
2025. január 24. Prove - a világ vegán szemmel
Körülbelül kétmillió brit vallja magát vegánnak vagy növényi étrendet követőnek a The Vegan Society legfrissebb felmérése alapján. A vegetáriánusokkal és peszkatáriánusokkal együtt már minden tíz britből egy teljesen kerüli vagy korlátozza az állati fehérjék fogyasztását. A növényi étrend diadalmenetét nem meglepő módon a fiatalabb nemzedék lendülete hajtja. Az Egyesült Királyságban továbbra is nő a növényi… The post Már kétmillió felett van a vegánok száma az Egyesült Királyságban appeared first on Prove.hu.
Egyhavi vegán mintaétrend ,,A és ,,B menüvel - Veganuár 2025 4. hét
2025. január 19. Prove - a világ vegán szemmel
Elérkeztél az egy hónapos vegán kihívás negyedik hetéhez. Ha idáig eljutottál, gratulálunk, csak így tovább! Csakúgy, mint az első három héten, most is kétféle étrenddel segítünk megtervezni az étkezést. Ha most kapcsolódtál be, vagy csak felfrissítenéd az emlékezeted, hogy mi a különbség a két mintaétrend között, hogyan tudod az ételeket teljes értékűvé alakítani vagy lerövidíteni… The post Egyhavi vegán mintaétrend ,,A és ,,B menüvel - Veganuár 2025 4. hét appeared first on Prove.hu.
Egyhavi vegán mintaétrend ,,A és ,,B menüvel - Veganuár 2025 3. hét
2025. január 12. Prove - a világ vegán szemmel
Elérkeztél az egy hónapos vegán kihívás harmadik hetéhez. Ha idáig eljutottál, gratulálunk, csak így tovább! Csakúgy, mint az első két héten, most is kétféle étrenddel segítünk megtervezni az étkezést. Ha most kapcsolódtál be, vagy csak felfrissítenéd az emlékezeted, hogy mi a különbség a két mintaétrend között, hogyan tudod az ételeket teljes értékűvé alakítani vagy lerövidíteni… The post Egyhavi vegán mintaétrend ,,A és ,,B menüvel - Veganuár 2025 3. hét appeared first on Prove.hu.
Vegán „mézes” sütemény
Mézes süti vegánoknak, méz nélkül? Igen! Ráadásul egy fenséges Naked Noble krémmel és aszalványokkal, olajos magvakkal bolondítottam meg. Mutatom is a receptet: Hozzávalók: 20 dkg teljes őrlésű tönkölyliszt 20 dkg finomliszt 4 ek. datolyaszirup vagy rizsszirup 1 kk. szódabikarbóna 1 kk sütőpor 1 ek. ek frissen facsart citromlé 1 dl olvasztott Nature Cookta kókuszolaj — 2 üveg Naked […]
A növényi alternatívák tápanyagtartalma legalább olyan jó, mint az állati eredetű termékeké
2024. december 9. Prove - a világ vegán szemmel
Közel hétszáz növényi hús- és tejalternatíva tápanyagprofilját vizsgálta egy friss kutatás. Az eredmények alapján a legtöbb termék tápanyagtartalma azonos vagy akár jobb is, mint az állati eredetű élelmiszereké. A kutatás számos olyan lépést említ, amivel a kormányok, áruházláncok, élelmiszergyártók, termelők és fogyasztók segíthetik a növényi étrendre való áttérést. Nem maradnak alul a növényi hús- és… The post A növényi alternatívák tápanyagtartalma legalább olyan jó, mint az állati eredetű termékeké appeared first on Prove.hu.
A sarki területeken a faültetés többet árt, mint használ
2024. december 2. Prove - a világ vegán szemmel
Szűk látókörű és kizárólag rövid távú gazdasági előnyökkel járó megoldásnak tartja a magasan fekvő szélességi körök területén végzett faültetéseket egy friss tanulmány. A sarki területek fásításával kapcsolatos ellenjavallatok már régóta ismertek, de az egyre népszerűbbé váló gyakorlat miatt a kutatók úgy érezték, szükséges hangsúlyozni a jelenség veszélyeit. A faültetés sokak számára az egyik legkézenfekvőbb, legegyszerűbben… The post A sarki területeken a faültetés többet árt, mint használ appeared first on Prove.hu.
Tökéletes lilahagymalekvár: mindössze 5 összetevőből áll
2024. november 20. Prove - a világ vegán szemmel
A lilahagymalekvár harmonikusan ötvözi az édes, sós és savanykás ízeket. Tökéletes kísérője lehet vegán sajtoknak, sülteknek vagy akár egy szelet friss kenyérnek is. A lilahagymalekvár elkészítéséhez mindössze öt, hétköznapi hozzávalóra van szükséged, amit bármilyen boltban könnyedén megtalálhatsz. Ráadásul az elkészítése is egyszerű, csupán egy titka van: a türelem. A tökéletes karamellizációhoz ugyanis idő kell, és… The post Tökéletes lilahagymalekvár: mindössze 5 összetevőből áll appeared first on Prove.hu.
A haltenyésztés környezeti terhei sokkal nagyobbak, mint azt korábban gondolták
2024. november 12. Prove - a világ vegán szemmel
A haltenyésztés a leggyorsabb ütemben növekvő állattenyésztési szektor, amit sokszor környezetbarátabbnak tartanak az egyéb alternatíváknál. Ezt az álláspontot most megkérdőjelezi egy friss tanulmány. Az új adatok értelmében a halak tenyésztése ugyanis a korábbinál gondoltnál sokkal nagyobb arányban támaszkodik a vadon élő halakra. Akár háromszor annyi vadon befogott halra is szükség lehet a tenyésztett halak etetéséhez,… The post A haltenyésztés környezeti terhei sokkal nagyobbak, mint azt korábban gondolták appeared first on Prove.hu.
Egészségesebbek a növényi tápon tartott kutyák egy új kutatás szerint
2024. november 7. Prove - a világ vegán szemmel
Egy friss kutatás szerint a növényi kutyatápot fogyasztó négylábúak kevesebb egészségügyi problémától szenvednek, mint azok, akiket húst is tartalmazó, vagy kizárólag nyers húsból álló étrenden tartanak. Nem ez az első kutatás, ami a növényi étrenden tartott kutyák jobb egészségügyi állapotáról számol be a hagyományosan etetett társaikhoz képest. A sokak által tévesen húsevőnek tartott kutyák -… The post Egészségesebbek a növényi tápon tartott kutyák egy új kutatás szerint appeared first on Prove.hu.
Novemberi hangulatban
2024. október 26. Élj harmóniában
Ugyan még október van, de ma amolyan igazi novemberi őszi időjárás volt, bár még október van... az erdő hideg, a hegytető kifejezetten szeles, minden ködös, párás, nehezen lehetett messzire ellátni, így a panoráma sem volt olyan élvezetes. A napfény hiányában az őszi színekben pompázó erdők, mezők sem voltak olyan csodálatosak, mint amikor a napsugarak aranyszínűre, bronzosra vagy éppen rézvörösre varázsolják a a tájat. Az előrejelzésből úgy tűnik, hogy az elkövetkezendő napokban jut egy kevés még az őszi fényekbőlHa teheted menj kirándulni, élvezd a táj szépségét, a friss levegőt, az őszi avar illatát, a napsugarak melengető sugarait. Holnap ha minden igaz a Börzsöny csodás színeit mutatom majd meg:) szeretettel Kati #túra #pilis #nagykevély #kirándulás
Emberre is veszélyes fertőzés miatt halt meg több majom is egy állatkertben
2024. október 19. Prove - a világ vegán szemmel
Kilenc majom halála miatt nyomoztak a hongkongi állatkertben, a legfrissebb hírek szerint pedig emberre is veszélyes fertőzés okozta a bajt. A PETA állatvédő szervezet tehát nem alaptalanul emlegette, hogy ezzel a forgatókönyvvel is számolni kell. Fogságban tartott állatok esetében ez a rizikó mindig fennáll - figyelmeztett a csoport egyik vezető állatvédője. Rejtélyes ügyet kellett kivizsgálnia… The post Emberre is veszélyes fertőzés miatt halt meg több majom is egy állatkertben appeared first on Prove.hu.
Mesés vegán termékek a Pagony ízeitől
Tízórai -dilemma Szeptember óta különösen sok kérdést kapok annak kapcsán, hogy milyen krém vagy kence kerüljön egy gyermek (vagy felnőtt) napi szendvicsébe a kenyerek közé. Magam is két gyermekünk számára csomagolom a tízórait. És az utolsó órát követően után mindkettejüket friss, főtt ebéddel várom, melyet már a kocsiban elfogyasztanak. A délután egy része a munkáim […]
Indiai joghurtos krumplisaláta
Hozzávalók: 80 dkg főtt krumpli 3 ek olaj 2 kk fekete mustármag 2 kk felezett, hántolt urad dhal (elhagyható) fél zöld erős paprika apróra vágva (ízlés szerint) 2 ek kókuszreszelék 1 ek reszelt friss gyömbér 1/2 kk aszafoetida 1,5 kk őrölt római kömény 6 dl joghurt 2,5 kk só egy kisebb csokor korianderzöld felaprítva A héjában főtt krumplit kihűlés után megpucoljuk és felkockázzuk. Egy lábosban felmelegítjük az olajat, pattogásig pirítjuk benne a fekete mustármagot. Beleszórjuk az urad dhált, és amikor pirulni kezd, jöhet a zöld erőspaprika, a kókuszreszelék és a gyömbér. Rövid kevergetés után pedig az aszafoetidát és a római köményt is beleszórjuk. Levesszük a tűzről, majd belekeverjük a joghurtot és a krumplit, megsózzuk, beleforgatjuk a zöldfűszert. Egy-két órán át állni hagyjuk, hogy az ízek összeérjenek.
Drámaian felgyorsulhat az érintetlen földterületek csökkenése
2024. szeptember 9. Prove - a világ vegán szemmel
A Föld területének 57 százalékán növekedhet az emberi jelenlét 2070-ig egy frissen publikált tanulmány szerint. Ennek nyomán a biodiverzitás csökkenése borítékolható, ami pedig megnövekedett járványveszélyt generál. Sokan reagálnak felháborodva arra, ha vadállatok - vaddisznók, rókák, szarvasok - keverednek lakott területekre. A legnagyobb hőzöngőknek az azonban már csak ritkán jut eszükbe, legtöbb esetben mire is vezethető… The post Drámaian felgyorsulhat az érintetlen földterületek csökkenése appeared first on Prove.hu.
Az alternatív fehérjeforrások elterjedésével hatalmas terület szabadulna fel az Egyesült Államokban
2024. szeptember 1. Prove - a világ vegán szemmel
A Good Food Institute friss elemzése alapján hatalmas terület lenne felszabadítható, ha az állati eredetű élelmiszerek felét alternatív fehérjeforrásokra cserélnék az amerikaiak, mivel az állattartó mezőgazdálkodással nyert kalóriák arányaiban sokkal több földterületet használnak, mint a növényi alapú húshelyettesítők. A kutatók szerint ez a lépés segítene elérni az ország által kitűzött klímacélokat is. A bolygó mezőgazdasági… The post Az alternatív fehérjeforrások elterjedésével hatalmas terület szabadulna fel az Egyesült Államokban appeared first on Prove.hu.
Cukkinis ételek: 7 egyszerű és változatos recept
2024. augusztus 20. Prove - a világ vegán szemmel
A forró nyári napokon nincs jobb, mint egy frissítő, könnyű, zöldségekkel teli fogás. A cukkini pedig, aminek egész nyáron szezonja van, az egyik legsokoldalúbban felhasználható zöldség - ebben a válogatásban hét olyan receptet találsz, amik a megszokottnál különlegesebb módon használják fel ezt a zöldséget. A cukkini szezonja júniustól egészen októberig tart, ez időszak alatt tehát… The post Cukkinis ételek: 7 egyszerű és változatos recept appeared first on Prove.hu.
Már nem ellenzi a vegán kutyatartást a Brit Állatorvosi Szövetség
2024. augusztus 19. Prove - a világ vegán szemmel
Korábban bírálta a Brit Állatorvosi Szövetség a növényi alapú kutyatápokat, felmerült azonban, hogy a háttérben érdekellentét állhat. Ennek hatására a szervezet felülbírálta addigi álláspontját. Frissített nézőpontjuk pedig az, hogy a vegán kutyaétrend működhet. Vegán influenszerek gyakran kapják meg a kérdést egy-egy posztjuk alatt, hogy a kutyájukat mivel etetik. A legtöbb esetben ezek a kérdések válasz… The post Már nem ellenzi a vegán kutyatartást a Brit Állatorvosi Szövetség appeared first on Prove.hu.
A macskák is gyászolják az elpusztult társállatokat
2024. augusztus 17. Prove - a világ vegán szemmel
Egy friss kutatás alapján valószínűsíthető, hogy a macskák is meggyászolják a velük egy háztartásban élő állatok elvesztését - a kutyákét is. A kedélyállapot rosszabb alvással, kevesebb evéssel és nagyobb figyelemigénnyel jár együtt. Érdekes jelenségre mutatott rá egy új kutatás, ami a macskák viselkedését tanulmányozta. Eszerint a cicák is képesek gyászolni az elvesztett társállatokat. Sőt, még… The post A macskák is gyászolják az elpusztult társállatokat appeared first on Prove.hu.
Milliókat fenyeget az angliai alacsony jövedelmű térségekben az extrém hőség
2024. július 31. Prove - a világ vegán szemmel
Az átlaghőmérséklet folyamatos emelkedése sok ember életét veszélyezteti. Különösen rossz helyzetben vannak azok a lakóövezetek, ahol sok beteg, idős, vagy éppen csecsemő lakik. Egy friss elemzés most rámutatott, mely lakóövezetek vannak leginkább kitéve az extrém hőség jelentette veszélyeknek Angliában. Az egyre melegedő éghajlat és a nyaranta jelentkező hőhullámok évről évre nagyobb hatással vannak az emberi… The post Milliókat fenyeget az angliai alacsony jövedelmű térségekben az extrém hőség appeared first on Prove.hu.
Frissítő répasaláta, ami pillanatok alatt elkészül
2024. július 24. Prove - a világ vegán szemmel
Ha egy könnyű, mégis ízletes salátára vágysz, amely gyorsan elkészíthető és tökéletes kiegészítője bármilyen étkezésnek, akkor a répasaláta receptje neked szól. Az elkészítése mindössze néhány percet vesz igénybe, így szuper választás lehet a rohanós napokra. Ez a répasaláta köretként is kiváló, de egy kis kreativitással könnyedén főétellé is varázsolhatod: adhatsz hozzá lencsét, fehérbabot vagy csicseriborsót,… The post Frissítő répasaláta, ami pillanatok alatt elkészül appeared first on Prove.hu.
Omlós meggyes pite: enyhén sós tésztájától lesz különleges
2024. július 5. Prove - a világ vegán szemmel
Ez a meggyes pite nem az, amit a sarki pékségben megszoktál. Tésztája vékonyabb és kevésbé édes, a töltelék pedig két részből áll: az alsó tésztarétegre meggydarabokat teszünk, amire aztán egyenletesen elosztott meggylekvár kerül. A meggy szezonja egészen május végétől július közepéig tart, ezért még bőven elcsíphetsz friss meggyet a boltokban, vagy magad is szedhetsz. De… The post Omlós meggyes pite: enyhén sós tésztájától lesz különleges appeared first on Prove.hu.
Epres tiramisu: frissítő desszert a nyári melegben
2024. június 18. Prove - a világ vegán szemmel
A tiramisu számtalan variációja közül most egy friss, nyári változatot hoztunk el nektek: a klasszikus, kávés ízesítés helyett friss eperrel készítjük ezt a desszertet. Íme a vegán epres tiramisu receptje. A növényi alapú tiramisu krémjére számtalan változat létezik. Van, aki tofuval készíti, ami talán a legegészségesebb alternatíva a mascarpone helyettesítésére. De létezik vegán mascarpone is,… The post Epres tiramisu: frissítő desszert a nyári melegben appeared first on Prove.hu.
A csökkenő biodiverzitás a fő oka a járványok kitörésének
2024. június 12. Prove - a világ vegán szemmel
Felgyorsítja a fertőző betegségek terjedését a biodiverzitás csökkenése egy friss metaanalízis alapján. Vissza kellene szorítani a károsanyag-kibocsátásokat, a vegyi szennyezést és a nem őshonos fajok betelepítését is a tudósok szerint, csak így biztosítható a biológiai sokféleség megőrzése. Ennek révén pedig a járványok megfékezése is. A biológiai sokféleség csökkenése a fertőző betegségek terjedésének legnagyobb környezeti mozgatórugója… The post A csökkenő biodiverzitás a fő oka a járványok kitörésének appeared first on Prove.hu.
Rózsavíz hatásai és alkalmazása
2024. május 29. Élj harmóniában
A rózsavíz egy csodálatos, az ájurvédában évezredek óta alkalmazott hűsítő szer. A rózsavíz a rózsaszrom főzésével keletkezik és ennek köszönhetően rózsa illata van. Akár otthon is elő lehet állítani, ha van saját biorózsád főzhetsz is belőle:) A rózsavíz enyhíti és lehűti a szervezetet, a különböző gyulladásokat - akár külsőleg, akár belsőleg alkalmazva. Kiválóan alkalmas bőrápolásra, hűtésre a nyári melegben. Ha magadra spricceled is hűsítő hatása van, Használhatod szem mosáshoz (frissíti a szemeket) és arcletörlésre is (fantaszikus bőrápoló). Alkalmazható leégett bőrre vagy nyári kiütésekre, gyulladásos bőrtünetekre. Egyszerűen csepegtesd rá az érintett területre vagy töröld át egy rózsavizes kendővel az adott területet. Belsőleg használva is számos kedvező hatása van és izgalmas ízvilággal ajándékoz meg minket. Hűsíti a testet és az elmét és megnyugtatja az emésztőrendszer nyálkahártyáját. Amikor a nyári melegben valakiben túl sok a a Pitta, türelmetlenséggel, ingerültséggel, kritikával reagál mindenre. A nyári tünetekről és a pitta egyensúlytalanságról egy korábbi cikkben olvashatsz itt. Nagy hőségben a legjobb, ha hűsítő tevékenységeket végzünk, hűsítő ételeket fogyasztunk. A rózsavíz nyáron kiváló hűsítő és nyugató a pitta emberek számára. Rózsavízes limonádé receptjét itt találod. Hűs érzetű, meleg nyári napokat kívánok :) szeretettel: Kati #rózsavíz #rózsa #ájruvédikus xájurvéda #rózsavízes limonádé
Vegán sabji vegyes zöldségekből
Hozzávalók: 3 ek olaj 2 kk római kömény Fél ek reszelt friss gyömbér 1-2 apró száraz chili (ízlés szerint) 2 kk őrölt koriander Fél kk asafoetida 3/4 kk kurkuma 2 paradicsom lereszelve 80 dkg vegyes zöldség (lehet karfiol, répa, krumpli, borsó, zöldbab, kápia) 2 kk szárított methi levél 2,5 kk só 1 ek friss korianderzöld felaprítva Egy lábosban felmelegítjük az olajat, illatosra pirítjuk benne a római köményt. Hozzáadjuk a gyömbért, belemorzsoljuk a chilit, és kis kevergetés után beleszórjuk a porfűszereket: a koriandert, az asafoetidát és a kurkumát. Elkeverjük, majd beleöntjük a lereszelt paradicsomot. 2-3 perc sűrítés után beletesszük a zöldségeket, sózzuk, a methi levelet is hozzadjuk, majd felengedjük annyi vízzel, ami szinte ellepi, de azért ne teljesen. Nagy lángon főzzük, hogy mire megpuhulnak a zöldségek, a víz nagyrésze elfőjön, és szaftos, krémes sabjit kapjunk. Végezetül megszórjuk a korianderzölddel. Rizzsel vagy indiai lepénykenyérrel tálaljuk.
Bazsalikomos paradicsomsaláta
Jön a nyár, amikor lassan a kertekben érik a paradicsom, a levegőt betölti a friss zöldfűszerek illatai. És eljön az idő, hogy a legkevesebb hozzávalóból remek fogásokat varázsoljunk az asztalra. Képzelj el egy tányér érett, szaftos paradicsomot, amit csak egy kevés olívaolajjal és friss bazsalikommal ízesítünk. Az olívaolaj lassan összefolyik a paradicsomok piros felületén, a bazsalikom levelei között ott bujkál az ígéret: egy falat, és az ízek robbannak a szádban. A paradicsom természetes édessége, az olívaolaj gazdag, simogató textúrája, a bazsalikom frissessége - minden egyes falat a nyár ízét hordozza, és elrepít a tengerparti szellővel fűszerezett nyaralások emlékéhez. Ehhez a paradicsomsalátához akár csak egy egyszerű pirítóst is kínálhatsz, de gazdag grillzöldség-tál vagy krémes tésztaétel kísérője is lehet. Hozzávalók: 80 dkg paradicsom 1 kk só 3-4 ek olívaolaj 5-6 bazsalikomlevél felaprítva fél ek balzsamecet A megmosott, megtisztított paradicsomokat felkockázzuk, koktélparadicsom esetén felezzük vagy negyedeljük. Salátás tálba tesszük, megsózzuk. Meglocsoljuk az olívaolajjal és balzsamecettel, megszórjuk a felaprított bazsalikommal. Jól átkeverjük, és egy kicsit pihentetjük, hogy az ízek összeérjenek.
Nem csak a te fejed fáj a városi zajtól, a madarak fejlődését is visszaveti
2024. május 14. Prove - a világ vegán szemmel
A zajszennyezés hatására - egy friss tanulmány alapján úgy tűnik - már a tojásban is az átlagosnál lassabban növekednek a fiókák. Később pedig kevesebb utódot nevelnek fel, mint az életük kezdetén forgalmi zajoktól nem szenvedő fajtársaik. Zajszennyezésről leginkább akkor hallunk, amikor az autópályák közelében lévő településeken panaszkodnak az állandó hangra. Időszakosan pedig a nyári fesztiválok… The post Nem csak a te fejed fáj a városi zajtól, a madarak fejlődését is visszaveti appeared first on Prove.hu.
Tavaszi frissítő ital: bodzaszörp (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2024. május 13. Zizi kalandjai
Pár éve már megosztottam a bodzaszörpünk receptjét, de most újra fotóztam és videót is forgattam az elkészítéséről, szóval újra megosztom a receptet. Illetve sütöttem már bodzás palacsintát is, amit idén tervezek eperrel kiegészíteni – bodza és eper kéz a kézben, nagyon jól állnak egymásnak. Mára készült el az az adag, amit itt a képeken láttok. Nagyobb adagot készítettem… Source
Bármit teszünk, a mikroműanyag már ott van az étrendünkben
2024. május 7. Prove - a világ vegán szemmel
A mikroműanyagok szinte mindenki étrendjében megtalálhatók, teljesen függetlenül az illető étkezési szokásaitól. A nanométeres részecskék pedig akár a sejtjeinkbe is behatolhatnak, ami komoly egészségügyi aggályokat vet fel. Annak hallatán, hogy egy adag mikroplasztik lesz a vacsora, talán senkinek nem jön meg az étvágya. Pedig egy friss kutatás szerint akármit is csinálunk, a mikroszkopikus méretű műanyagszemcsék… The post Bármit teszünk, a mikroműanyag már ott van az étrendünkben appeared first on Prove.hu.
Siralmasak a legnagyobb élelmiszergyártó cégek állatjóléti irányelvei
2024. május 4. Prove - a világ vegán szemmel
Az eddigieknél szigorúbb Business Benchmark on Farm Animal Welfare legfrissebb jelentése siralmas képet fest az állatjólét helyzetéről. A világ 150 vezető élelmiszergyártóját vizsgáló felmérés alapján legtöbbjük semmilyen lépést nem tesz a gyártási folyamataikban fellelhető állatok életkörülményeinek javításáért. A 2024-ben megújult, az eddigieknél jóval szigorúbb szabályok alapján értékelő Business Benchmark on Farm Animal Welfare (BBFAW) az… The post Siralmasak a legnagyobb élelmiszergyártó cégek állatjóléti irányelvei appeared first on Prove.hu.
Áprilisi délután
2024. április 28. Élj harmóniában
A múlt heti hideg után, sok széllel megérkezett a meleg ... minden gyönyörű zöld... a fák lomkoronája teljes pompában fedi be a tájat... az erdő hihetetlenül illatos , hol a mézédes illat, hol az üdezöld friss illat, hol a gyantás fenyő, hol valami fanyar illat kényezteti a szaglásom. Vacsora újra a hegytetőn kakukkfű csoportok között A vacsora receptjét ami csupa friss hazai biozöldségből készült, megosztottam az Élj harmóniában- megújulás, egészség, életmód csoportban. Május 1 szuper lehetőség, hogy a természetben töltődj szeretettel Kati
Skócia hangzatos klímavédelmi ígéretei teljességgel lehetetlenné váltak
2024. április 27. Prove - a világ vegán szemmel
A Climate Change Committee legfrissebb jelentésében hiteltelennek nevezi a Skócia által 2030-ra kitűzött célokat. Az ország az évtized végére 75 százalékos kibocsátáscsökkentést vállalt, ám ezek a célok köszönőviszonyban sincsenek a realitással. A klímacélok teljesítéséhez olyan ütemben kéne felgyorsítani az átállást, aminek semmi valóságalapja. A Climate Change Committee (CCC), egy 2008 decemberében alakult független klímavédelmi bizottság… The post Skócia hangzatos klímavédelmi ígéretei teljességgel lehetetlenné váltak appeared first on Prove.hu.
Dupla epres csokoládés muffin (vegetáriánus, vegán)
2024. április 23. Zizi kalandjai
Ha létezik dupla csokis muffin, akkor létezik dupla epres muffin is. Azért dupla epres, mert került bele friss (magyar) eper és lioflilizált, azaz fagyasztva szárított eper is. A duplázás miatt ez egy nagyon finom, igazán epres muffin. Az eper frissítő savanykás ízét ellensúlyozza az étcsokoládé. A banánok pedig tojások helyett kerültek bele, segítik a muffin természetes édesítését és ettől… Source
Bársonyos brokkolis tészta: fokhagymásan és citromosan
2024. április 13. Prove - a világ vegán szemmel
A brokkolis tészta azon ételek közé tartozik, ami tökéletes a fáradt napokra, mivel villámgyorsan, mindössze néhány összetevőből elkészül. De nem csupán a gyorsaságával varázsol el: egyszerűségében és tiszta ízvilágában is rejlik valami igazán különleges. Azt már tudjuk, hogy a brokkoliból isteni krémleves készülhet, de mitől különleges ez a brokkolis tészta? Egyrészt a brokkoli friss, enyhe… The post Bársonyos brokkolis tészta: fokhagymásan és citromosan appeared first on Prove.hu.
Friss felmérés: az amerikaiak tudnak a növényi étrend előnyeiről, mégsem változtatnak szokásaikon
2024. április 5. Prove - a világ vegán szemmel
Egy közelmúltban megjelent felmérés megállapította, hogy az amerikaiak többsége tisztában van a növényi étrend kedvező egészségügyi és környezeti előnyeivel, ennek ellenére kevesen vannak, akik jelentősebben be is építik a növényeket az étkezésükbe. A válaszadók szerint az egyik legnagyobb probléma, hogy nem ismertek az ételek fenntarthatósági mutatói. Nem elég csak tudni, hogy mennyire jótékony hatással van… The post Friss felmérés: az amerikaiak tudnak a növényi étrend előnyeiről, mégsem változtatnak szokásaikon appeared first on Prove.hu.
Tavaszi zöld saláta húsvétra (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2024. március 27. Zizi kalandjai
Húsvét ünnepe kedvez a friss, tavaszi zöldeknek. Hoztam nektek egy igazán zöld színű saláta receptet, amelyben fejessaláta nincsen, viszont minden zöldség és fűszer zöld benne, még a gyümölcs, az avokádó is zöld belülről. A receptet az egyik szülőtársamtól, Judittól kaptam, aki egyik este ezt csinálta vacsorára, átküldte a fotóját és azt írta, hogy nagyon finom. Ennyi nekem már elég is volt. Source
Jelentős arculatváltáson esett át a húsfogyasztók kedvenc vegán márkája
2024. március 22. Prove - a világ vegán szemmel
A növényi húsalternatívák szektorának egyik legnagyobb szereplője teljesen megújította termékpalettájának csomagolását. A megváltozott dizájnnal leginkább a húsimádókat célozzák. Az új arculat nagyban épít egy friss tanulmányra, amely alapján a fogyasztók többsége a piros színnel azonosítja a jó ízeket. A szupermarketekbe belépve messziről ki lehet majd szúrni az Impossible Foods termékeit. Erről az élénkpiros színű új… The post Jelentős arculatváltáson esett át a húsfogyasztók kedvenc vegán márkája appeared first on Prove.hu.
Ecetes krumplisaláta: zellerrel tesszük ünnepivé
2024. március 19. Prove - a világ vegán szemmel
Ahány ház, annyi szokás, de nálunk nincs húsvét ecetes krumplisaláta nélkül. Ráadásul ez egy különleges ünnepi változat, ugyanis a burgonyán kívül zeller is kerül bele. A húsvéti menüsor gyakran tartalmaz olyan nehéz ételeket, mint a sült húsok, a kaszinótojás és a tartármártás. Ezért elengedhetetlen egy frissítő és kellemes saláta a tömény ételek mellé, ami üdítően… The post Ecetes krumplisaláta: zellerrel tesszük ünnepivé appeared first on Prove.hu.
A növényi fehérjét fogyasztó nőknél jellemzőbb az egészséges öregedés
2024. március 16. Prove - a világ vegán szemmel
Egy friss tanulmány eredményei alapján azoknál a nőknél, akik elegendő fehérjét, méghozzá leginkább növényi eredetű fehérjét fogyasztanak, kisebb arányban alakultak ki krónikus betegségek öregkorukra. Az állati fehérjéket fogyasztóknál a betegségek gyakrabban fordultak elő. Az egészséges öregedés nagy valószínűséggel a növényekben található számos jótékony tápanyagnak is köszönhető. A bostoni Tufts University kutatói több ezer nő táplálkozási… The post A növényi fehérjét fogyasztó nőknél jellemzőbb az egészséges öregedés appeared first on Prove.hu.
Több zöldség, kevesebb tejtermék - vegán irányba mozdult a hivatalos német táplálkozási útmutatás
2024. március 10. Prove - a világ vegán szemmel
Frissült a hivatalos németországi táplálkozási útmutató, ami szerint a példaértékű étkezés háromnegyedének növényekből kellene állnia. Csökkentették továbbá a tejtermékek ajánlott fogyasztási mennyiségeit. A cukros üdítők és a feldolgozott termékek teljesen kikerültek az ajánlások közül, hiszen semmilyen vonatkozásban nem tartják őket javasolhatónak. A Deutsche Gesellschaft für Ernährung (Német Táplálkozási Társaság) frissítette az állampolgárok számára javasolt táplálkozási… The post Több zöldség, kevesebb tejtermék - vegán irányba mozdult a hivatalos német táplálkozási útmutatás appeared first on Prove.hu.
Nincs több hús: Worcester új polgármestere drasztikus lépésre szánta el magát
2024. március 3. Prove - a világ vegán szemmel
Worcester polgármestere úgy döntött, ezentúl kizárólag növényi kínálat áll majd a tanácsosok rendelkezésére az ülések után. Ezt klímavédelmi és praktikus szempontokra hivatkozva jelentette be. Újítása azonban nem aratott osztatlan sikert: elődje szerint a húsmentesség egyenesen diszkriminatív. Worcester városában hagyomány, hogy a polgármester a hosszú tanácsüléseket követően a szalonjába invitálja a tanácsosokat egy kis frissítőre. A… The post Nincs több hús: Worcester új polgármestere drasztikus lépésre szánta el magát appeared first on Prove.hu.
Vészesen romlik a beporzók illatérzékelése: emberi tevékenység állhat a háttérben
2024. február 26. Prove - a világ vegán szemmel
Egy friss kutatás alapján valószínűsíthető, hogy az emberi tevékenység következtében fellépő légszennyezés negatívan befolyásolja a beporzás sikerességét. A University of Washington kutatói a ligetszépe virágaival és az őket beporzó szenderekkel végzett kutatásukban arra jutottak, hogy a légszennyező anyagok nagymértékben csökkentik a virág illatának beporzókra gyakorolt hatását. A jelenségnek széles körű következményei lehetnek, többek közt az… The post Vészesen romlik a beporzók illatérzékelése: emberi tevékenység állhat a háttérben appeared first on Prove.hu.
Egész mungóbab leves - zöld mung dhal
2024. február 12. Élj harmóniában
A blogon már több dhal receptet is olvashattál. A dhalok sűrű hüvelyesből készült leves félék, melyek nagyon táplálóak, magas a fehérjetartalmuk és a húsmentes táplálkozás fontos alapját képzik. Magyarországon elsődlegesen a mungóbab zöld változatát lehet kapni - ahol a külső réteg még rajta van a hüvelyesen. A blogra már több mung dhal receptet is kitettem, amik a zöld külső réteg eltávolítása után maradt belső sárga babból készülnek -ez a legkönnyebben emészthető hüvelyes. Gondoltam itt az idő megismeretnem veletek a zöld változatot. Szoktam használni a zöl feles változatát is, ami a kettő közötti átmenet. A zöld mungóbab ájurvédikus megközelítésben fanyar és édes, ezért hűsítő energiája van és egy könnyebben emészthető hüvely fajta. Mindhárom doshára kedvezően hat. Hozzávalók 1 csésze zöld mungóbab 5 - 6 csésze víz 2 ek. ghí 1 tk. római kömény 1 tk. fekete mustármag 1/2 tk. asafoetida 5 currylevél frissen vagy szárítva 1 kis marék korianderlevél apróra vágva 1/2 tk. kurkuma 1 tk. masala por 1/2 tk. só Elkészítés Alaposan mosd meg a zöld mungóbabot és éjszakára áztasd be egy nagy tál vízbe. Reggel szűrd le és tedd oda egy egénybe a babot 4 csésze vízzel és forrald fel. Főzd közepes lángon, fedő nélkül 30 percig. Néha keverd meg néha, ne égjen le az alja. Majd 30 perc után tegyél hozzá még 1 csésze vizet és főzd tovább 15-20 percig, vagy amíg a bab meg nem puhul. Egy másik edényben melegítsd fel a ghít, majd tedd bele a mustármagot, a római köményt és az asafoetidát egy pillanatra Add hozzá a curry leveleket, koriandert, kurkumát és a masala port és keverd össze. A fűszerkeveréket tedd át a levesbe és add hozzá a sót és az utolsó csésze víz egy részét vagy egészét, attól függően, hogy milyen sűrűre szeretnéd a levest. Végül még 2 - 3 percig forrald. Chapatival , baszmati rizzsel, purival, vagy kenyérrel tálalhatod és friss korianderrel díszítheted a tetjét. Mindegyikhez találsz recepteket a blogon. Ha szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni, szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/tudatos-taplalkozas Jó étvágyat kívánok :) szeretettel: Kati #mungóbab #mungdhal #recept #vegetáriánus #vegán #gluténmentes #tejmentes #leves #dál #dhal #hüvelyes
Öngyilkos gondolatokat kelthet az állatorvosokban az eutanázia
2024. február 11. Prove - a világ vegán szemmel
Egy friss tanulmány szerint az állatorvosokban az átlagosnál nagyobb mértékben támadnak öngyilkos gondolatok. Azoknál az orvosoknál, akik rendszeresen végeznek elaltatást, jobban megfigyelhető a jelenség. A tanulmány emellett azt is vizsgálta, hogy az eutanáziát végző állatorvosok milyen módon viszonyulnak az embereken alkalmazott eutanáziához. Az állatorvosoknál sűrűbben fordulhatnak elő erős öngyilkos gondolatok - számolt be róla a… The post Öngyilkos gondolatokat kelthet az állatorvosokban az eutanázia appeared first on Prove.hu.
Vegán tzatziki 6 összetevőből
2024. február 5. Prove - a világ vegán szemmel
A tzatziki bizonyára nem ismeretlen a számodra, és ma már szerencsére könnyen elkészíthető kizárólag növényi hozzávalókból, mutatjuk is, hogyan. A tzatziki bármi mellé is kerül, azt biztosan feldobja frissítő ízével, ráadásul gyorsan elkészíthető és számos étel mellé passzol. Salátaként illik egy gyrostálhoz, de mártogatós szósznak is fogyaszthatod egy pita mellé. Felszolgálhatod egy mezze részeként is… The post Vegán tzatziki 6 összetevőből appeared first on Prove.hu.
Zsemle reggelire (laktózmentes)
2024. február 1. Zizi kalandjai
Szeretem az olyan recepteket, amelyeket elő lehet készíteni és amikor szükséges, akkor frissen, melegen tudjuk tálalni. Ilyen ez a zsemle recept is, amit már a téli szünet végén szerettem volna posztolni, hogy ha kezdődik az iskola, addigra legyen egy jó, könnyű recept a kezetekben, ami segít abban, hogy langyos pékárut együnk reggelire vagy ebből készítsük a tízórait. Néha én is veszek zsemlét… Source
Az Emirates légitársaságnál már 300 vegán ételből lehet válogatni
2024. január 19. Prove - a világ vegán szemmel
A megnövekedett igények miatt bővül az Emirates járatain elérhető vegán kínálat. A légitársaság gépein már most is 300 növényi alapú ételből válogathatnak az utasok. Az Emirates légitársaság már 2022-ben is látta, hogy nem veheti félvállról, mit kínál a növényi alapú étrendet követő utasainak járatain. Ezért egy több millió dolláros befektetés keretében gondoskodtak egy frissített vegán… The post Az Emirates légitársaságnál már 300 vegán ételből lehet válogatni appeared first on Prove.hu.
Táplálkozás teszt - Te hol tartasz?
2024. január 12. Élj harmóniában
Élj harmóniában az egészséges, kiegyensúlyozott élet 7 alapja koncepcióhoz készítettem Neked egy tesztet is, hogy .lásd, hol tartasz az egészséges és kiegyensúlyozott élet felé vezető úton. TESZT TÁPLÁLKOZÁS Egyáltalán nem gondolod, hogy a táplálkozásnak köze van a testi-lelki egészséghez. A családodban mindig fontos volt, hogy jól bekajáljatok és Te is ezt követed. Fontosnak gondolod az egészséges táplálkozást, de nem igazán van róla tudásod, hogyan tudnál változtatni. Úgy érzed erre neked nincs időd, pénzed, nincs lehetőséged. Elindultál már a változás útján, próbálsz odafigyelni arra mit eszel. Elkezdtél pár dolgot megváltoztatni a táplálkozásodban, de tudod még sok minden van, amiben érdemes lenne fejlődni. Nagyon tudatos vagy róla melyik étel hogyan hat a testedre és a tudatodra, tudod mit eszel, mit adsz a családodnak. Próbálsz friss, saját készítésű, jó minőségű, egészséges, vegyszermentes ételeket fogyasztani. Te hol tartasz? Ha úgy érzed szeretnél fejlődni, tanulj, képezd magad, kérj segítséget, változtasd meg a szokásaidat és megváltozik az életed. Nemsokára jön a következő teszt:) Élj harmóniában - az egészséges , kiegyens úlyozott é let 7 alapja kocepcióról részeltesen egy korábbi bejegyzségben olvashatsz: https://eljharmoniaban.blogspot.com/2023/03/elj-harmoniaban-az-egeszseges.html szeretettel: Kati és Purusa #éljharmóniában #kiegyensúlyotság #teszt #táplálkozás #táplálkozásteszt #egészségestáplálkozás #egészségteszt
A Beyond Burger lett a legfenntarthatóbb
2024. január 10. Prove - a világ vegán szemmel
Frissült a Beyond Burger 3.0 növényi hamburgerpogácsa előállítására vonatkozó kibocsátási jelentés. Az adatokból kiderül, hogy a 2021 áprilisa óta kapható harmadik verzió továbbra is sokkal fenntarthatóbb, mint a marhából készült társai. A hiteles adatközlés végett egy külső, független cég is ellenőrizte a vizsgálat eredményeit. A Beyond Burger legnagyobb előnye a vízfelhasználás és a földhasználat kategóriákban… The post A Beyond Burger lett a legfenntarthatóbb appeared first on Prove.hu.
Vegán tojássaláta
2024. január 8. Prove - a világ vegán szemmel
Vegán tojássaláta? Igen! A növényi alapú, tojásra hajazó ételek Szent Grálja a fekete só: ezt ehhez a recepthez mindenképp szerezd be, nélküle nem lesz ugyanaz a végeredmény. Ma már szinte minden bioboltban kapható. Ennek a salátának nemcsak az ünnepi asztalon, hanem bármikor helye van az étrendben. De friss leveles salátával vagy rukkolával akár az ebédre… The post Vegán tojássaláta appeared first on Prove.hu.
Egyhavi vegán menüterv ,,A és ,,B menüvel - 2. hét
2024. január 5. Prove - a világ vegán szemmel
Elérkeztél az egy hónapos vegán kihívás második hetéhez. Ha idáig eljutottál, gratulálunk, csak így tovább! Csakúgy, mint az első héten, most is kétféle étrenddel segítünk megtervezni az étkezést. Ha most kapcsolódtál be, vagy csak felfrissítenéd az emlékezeted, hogy mi a különbség a két menüsor között, hogyan tudod az ételeket teljes értékűvé alakítani vagy lerövidíteni a… The post Egyhavi vegán menüterv ,,A és ,,B menüvel - 2. hét appeared first on Prove.hu.
Egypetéjű ikrekkel igazolta egy új kutatás a növényi étrend előnyeit
2023. december 11. Prove - a világ vegán szemmel
Egy friss kutatás ikreket használt a növényi étrend egészségügyi hatásainak kimutatására. A növényi étrenden élő résztvevők már nyolc hét leforgása alatt számos pozitív hatást tapasztaltak. A testvérpárok által fogyasztott növényi és vegyes étrendet is egészségesként írták le a kutatók. A tanulmány azért is jelentős, mert az egypetéjű ikreken, akik ráadásul azonos életvitelt is folytattak, pontosabban… The post Egypetéjű ikrekkel igazolta egy új kutatás a növényi étrend előnyeit appeared first on Prove.hu.
Pan con tomate - így készül a spanyol paradicsomos pirítós
2023. december 6. Prove - a világ vegán szemmel
A legjobb ételek mindig egyszerűek, és ezt semmi sem bizonyítja jobban, mint a spanyolok egyik legkedveltebb reggelije, a paradicsomos pirítós. Ropogós, rusztikus kenyér, friss paradicsom, fokhagyma és olívaolaj: kell ennél több? A leglenyűgözőbb ebben a receptben az, hogy csupa olyan összetevőből áll, ami szinte mindig van otthon. Mégsem gondolnánk rá, hogy ha kombináljuk őket, akkor… The post Pan con tomate - így készül a spanyol paradicsomos pirítós appeared first on Prove.hu.
Káposztás-spenótos spanakopita
Vegán karácsonyi vacsora főzőtanfolyam egy Fantasztikus menü, amivel új hagyományt teremthetsz magadnak.
Részletek és jelentkezés ITT
Ajándékozz karácsonyra főzőtanfolyamot!
Az akció részleteiért KATT IDE
Ajándékot kaptam a Bioenergetic kiadótól: Niki Webster – Világjáró vegán szakácskönyv c. szakácskönyvét. Elég sok hasonló szakácskönyvet láttam, de amikor ezt kinyitottam, nem tudtam letenni. Egyszerűen muszáj volt rögtön végiglapoznom, annyira gusztusos és változatos az összeállítás. Kifejezetten fiatalos, lendületes kötet, amelyben ugyanúgy vannak sosem látott különlegességek, mint ismerősebb ételek is. A hozzávalókról ugyanez mondható el, de biztos vagyok benne, hogy a spécibb alapanyagokat is fel lehet kutatni valahol.
A teljesség igénye nélkül kis ízeltő a zavarba ejtő kínálatból, mert összesen több mint 75 receptet tartalmaz a könyv
- Reggelik Svájcból és Ugandából
- Könnyű falatok a közel-keletről és Mexikóból
- Családi kedvencek Sri Lankáról és Spanyolországból
- Parti kaják Ausztráliából és Kínából és
- Édes csemegék Hollandiából és D-Amerikából
És, hogy én mit késztettem el belőle először? Naná, hogy a görög spanakopitát! :)
Csináltam már egyszer hasonlót , mégis kíváncsivá tett ez a változat, mert ennél a receptnél a spenótot káposztával keverve kell a tésztába tölteni. A párolt káposzta igazi téli étel, volt is itthon egy kis maradék fej káposzta, ami mintha csak erre várt volna.
Hozzávalók:
- 400 g fejeskáposzta
- 300 g mélyhűtött spenótlevelek
- 200 g marinált tofu lemorzsolva
- 1 póréhagyma
- 1 csomag réteslap (9 lap)
- 2 ek szárított petrezselyem
- 1 kk szárított menta
- 1 kk szárított kapor
- fél citrom leve
- 1 ek szezámmag
- 2 kk só
- 3 ek olaj
- Végy egy nagyobb lábost, és az olajon párold meg a felkarikázott póréhagymát, ami 10 percig tart kb.
- Közben vágd finomra a káposztát, és ha kész a hagyma, tedd hozzá. Hagyd párolódni 20 percig.
- Keverd bele a spenótot, a szétmorzsolt morzsolt tofut, a citromlevet és a fűszereket. 20 perc további párolást kell majd neki. A párolás közben mindig önts alá pici vizet, hogy tudjon gőzölődni, és nehogy odakapjon.
- Ha kész, láss neki az összeálltásnak. Ez nagyon szórakoztató művelet lesz. :) A réteslapokat egyenként olajozd meg és egyik oldalára tegyél egy csíkot a spenótos töltelékből. Görgesd fel a tésztát egy kígyóba, majd fektesd egy kerek, kiolajozott sütőtálba. A megtöltött tekercseket folytatólagosan fektesd le kívülről befelé, majd amikor végeztél, hintsd meg a tetejét szezámmaggal.
- Közepes sütőben süsd, amíg a teteje szép barna nem lesz.
Elkészítési idő: 60 perc + sütés
Jó étvágyat!
Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)
Ajándékozz karácsonyra főzőtanfolyamot!
Az akció részleteiért KATT IDE
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat:
Karácsonyi Szeretet menü
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
The post Káposztás-spenótos spanakopita first appeared on Kertkonyha.
Paradicsomos karfiol subji - indiai zöldséges főétel
2023. november 24. Élj harmóniában
A paradicsmosszószos ételeket a legtöbben nagyon kedvelik, ez a zöldséges étel nagy kedvence a jóga elvonulásoknak. Amikor beköszöntenek a hidegebb évszakok, akkor ezen zöldséges étel minden összetevőjéhez könnyedén hozzá lehet jutni. Karfiol szinte egész évben elérhető és a paradicsomszósz, ugyan nem frisen, de könnyedén hozzá lehet jutni minden évszakban - a Müller, DM és Rossman is tart bio paradicsomszószt. A karfiol és a paradicsom áldásos hatásairól a blogon olvashatsz. Paradicsomos karfiol subji Hozzávalók: - 1 fej karfiol - 2 doboz paradicsomkonzerv - 1 tk. feketemustármag - 1 tk.őrölt koriander - 1/2 tk. őrölt római kömény - 1/2 tk. kurkuma - 1 tk. só - 1 ek. teljes értékű nádcukor - 2 szárított chili elmorzsolva - 1 csésze víz - 2 ek. ghí (vegán változatban kókuszzsír ) A karfiolt szedd rózsáira és mosd meg. Majd vágd apróbb darabokra ha szükséges Hevítsd fel egy edényben a ghít és először tedd bele a feketemustármagot - fedd le, mert a mustármagok amikor kipattognak könnyen elkezdenek kiugrálni az edényből:). Amikor már nem hallod a pattogó hangokat akkor tedd hozzá koriandert, római köményt, kurkumát, chilit és keverd meg. Majd add hozzá a paradicsomszószt és egy csésze vízet. Forrald fel, majd tedd hozzá a karfiolt. Addig főzd amíg a karfiol megpuhul. Tálald baszmati rizzsel vagy bármilyen más gabonával (kusz-kusz, quinoa, polenta vagy Chapatival , purival. Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj:) Ha szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni, szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/tudatos-taplalkozas Jó étvágyat kívánok hozzá:) szeretettel Kati #karfiol #karfiolos #recept #vegetáriánus #vegán #gluténmentes #tejmentes #szabdzsi #subji #paradicsomszószos
Csokis trüffel kosárka
Briliáns édesség az ünnepnapokra vagy vendégségbe, sőt akár gaszto-ajándéknak is kiváló. Briliáns, mivel kevés hozzávalóból elkészíthető, ráadásul gyorsan elkészül, nem időigényes, az íze pedig olyan tömény, hogy nem kívánunk belőle túl sokat enni. A trüffel szónak két jelentése is van, az egyik egy puha csokis sütemény, a másik pedig a szarvasgomba neve. Sajnos ez utóbbi nagggggyon drága. Nem is beszélek többet róla, mert az íze viszont annál finomabb. Most puha csokis süteményre használjuk a trüffel szót.
Ha több ember számára készítjük ezt az édességet, érdemes az adagokat megduplázni vagy megháromszorozni. 1 nagyobb banán és egy tábla csokival kb. 12 kosárka készíthető.
A recept
Hozzávalók a "tésztához":
- 1 maroknyi dió vagy mandula vagy vegyesen valamilyen olajos dióféle
- kevés víz
- ízlés szerint csavarhatunk bele egy fél citromot, vagy belereszelhetjük a citrom héját.
A magokat finomra őröljük és egy kevés vízzel egy gombócot formálunk belőle. Frissen tartó fóliát leterítünk az asztalra vagy a munkalapra/ gyúródeszkára és sodrófával kinyújtjuk majd pogácsa szaggatóval (kisebbet érdemes választani) kiszaggatjuk. Egy muffin sütőbe papírokat teszünk. A kiszaggatott tésztákat beletesszük ezekbe a kis papírkosárkákba, majd ha eperrel szeretnénk elkészíteni, egy fél epret teszünk mindegyikre.
Hozzávalók a "krémes" részhez
- 1 banán
- 100g vegan étcsoki
A banánt aprító géppel pépesre keverjük. Az étcsokit vízgőz felett (vagy mikróban) megolvasztjuk. A megolvadt csokihoz hozzákeverjük a banánpépet. Igény esetén tehetünk hozzá reszelt narancshéjat.
Az összekevert banános étcsokit rákanalazzuk a kiszaggatott tésztalapokra.
Elkészítési folyamat képekben
Ötven éven belül összeomolhat az erdők ökoszisztémája
2023. november 16. Prove - a világ vegán szemmel
Egy friss kutatás szerint komoly veszély fenyegeti a brit erdők életközösségét, ami a következő öt évtizedben akár össze is omolhat. Az ezernél is több szakértőt bevonó kutatás a különböző betegségek, az extrém időjárási jelenségek és az erdőtüzek együttes fenyegetésére hívta fel a figyelmet. A nagyszámú fapusztulás az élet számos területén éreztetné hatását, de a kutatók… The post Ötven éven belül összeomolhat az erdők ökoszisztémája appeared first on Prove.hu.
Egészségmegőrzés decemberben - aktualitások
2023. november 10. Élj harmóniában
Közeleg a tél... hideg, egyre rövidebb nappalok, kopárság, szél, szárazság, befagyott tócsák, tavak, ereszről lelógó jégcsapok, látható lehelet, füstölő kémények... A tél közeledtével a hőmérséklet egyre alacsonyabb lesz, decemberben már a föld is befagy. Csökken a napsütéses órák száma és jellemzőek lesznek a sötét, felhős, nyirkos, borongós nappalok. A természet szép és csendes és amikor leesik a hó, varázslatos, mesebeli lesz a táj a fehér takaró alatt. A természetben télen minden visszavonul, elcsendesül, egyes élőlények hibernálják magukat és vannak, akik délre költöznek. A táj ránézésre inaktív, de valójában csak visszavonult készül a tavaszi megújulásra. A mi szervezetünk számára is a tél a pihenés, a lelassulás, a visszavonulás ideje, hogy tavasszal tele legyünk majd megújult energiákkal. A testedben a hő belülre húzódik, ez megnöveli az étvágyadat, de hidegebbé teszi a kezeket, lábakat és szárazabbá válik a bőrünk is. A hideg miatt az izmok is összehúzódnak és sokan tapasztalhatnak nyak, váll- vagy éppen háti fájdalmakat. A hőmérséklet jelentős csökkenése miatt legyengül a szervezetünk ellenállóképessége is. Ez a téli időszak ideális arra, hogy többet pihenj, feltöltődj, kicsit befelé fordulj, visszavond magad a külvilágtól, egészséges, finom ételeket készíts, az otthon melegét élvezd a családoddal, barátaiddal. Sajnos az ünnepek miatt, sokan pont ilyenkor kapcsolnak magasabb fokozatra és teszik tele a naptárukat programokkal, plusz feladatokat generálnak maguknak, egymást érik a meghívások, találkozók, utazások, késő estig tartó kimaradások. Aminek az eredménye idegesség, szorongás, kimerültség, belső feszültség, legyengült immunrendszer, megfázások, megbetegedések. A kiegyensúlyozottsághoz, a téli hideg elleni védekezéshez, az egészséged megőrzéséhez nem csak a jól fűtött lakás, de a megfelelő öltözködés, a napi rutin, a táplálkozás és megfelelő testmozgás is nagyban hozzájárul. Ne feledd az ünnepek közeledtével amire a legnagyobb szükséged van, az energiaszinted, egészséged, belső harmóniád, stabilitásod, nyugalmad. Sajnos sok családban az ünnepekre már mindenki kimerül és sok a veszekedés, idegeskedés. Gyakorold a szeretetet, elfogadást az ünnepek alatt is, lásd meg mindenkiben a csodát, koncentrálj mások jó tulajdonságaira, kincseire, amikben jók, amiért lehet őket tisztelni. Ne a hibákra figyelj, senki se tökéletes. Annak érdekében, hogy az ünnepek alatt is kiegyensúlyozott maradj, a napi rutinoddal teheted a legtöbbet. A napi menetrend olyan az életünkben, mint egy ház alapja. Érzelmi hatások December 21-ig a nappalok egyre rövidebbek. A fény hiány, a téli hideg sokaknak okoz lehangoltságot, búskomorságot vagy akár depressziós érzéseket is. Ellensúlyozd a téli depressziót fénnyel és melegséggel. Kapcsolj lámpákat, használj gyertyákat, öltözz vidám színekbe. Napközben sétálj és élvezd a fényt a szabadban, amikor csak teheted, süttesd az arcod a napsugarakkal. Ugyan télen kevesebbet tudunk mozogni, de amikor teheted melegítsd fel a szervezeted mozgással - séta, tánc, jóga vagy bármilyen mozgás jó, hogy megmozgasd a keringésed. Ideális téli mozgásra, ha gyertyafényes romantikus estéken tartotok a pároddal. A testmozgás segít az emésztésed javításában is. Ha rád tör a szomorúság, ne engedd, hogy magával ragadjon a negatív érzés. Hívd fel egy barátodat, találkozzatok, csináljatok valami közös, kellemes programot. Az édességeknek is van egyfajta hangulatjavító hatása, készíts süteményt aszalt gyümölcsökkel, diófélékkel, magokkal. A jó hangulatod megőrzése érdekében kerüld a negatív hangulatú filmeket, thrillereket, nagyon gonosz, agresszív vagy éppen depressziós filmeket. Nézz napsütötte tájakon játszódó vidám filmeket. A téli bekuckózás ideális arra is, hogy a nyár folyamán készített fotókat elővegyétek és a szép tájakat, napsütötte hegytetőket, tengerpartokon készült képek alapján visszaidézzétek az élményeiteket. Egészségmegőrzési praktikák Télen érdemes figyelni az egészséged megőrzésére, mert a hidegben csökken a szervezeted ellenálló képessége. A betegség elkerülésére figyelj, hogy a hidegben ne szájon át lélegezz, mert a hideg levegő a tüdőt nagyon áthűtheti. Érdemes az orrnyálkahártyát is védeni - az ájurvédában reggelente az orrjáratot beolajozzunk, ez segít a nyálkahártyát nedvesen tartani és megakadályozza a kórokozók tapadását. Ahogy a testedben is a hő belülre húzódik, a végtagok keringése romlik és a kezek, lábak hidegebbé vállnak. A legtöbben tapasztalják, hogy a téli időszakban a bőrük kiszárad. A hideg beálltával egyre többen tapasztalnak zavaró nyak vagy vállfájdalmat, hátfájást esetleg görcsöt a lábban. A kiszáradás és az izmok feszülése ellen nagyon jó az olajos önmasszázs. Az olajos önmasszázs javítja a keringésed, felmelegíti a tested, erősíti az immunrendszed és védi a bőrödet a hideg is kiszáradás ellen és kiváló hangulat javító is a borongós téli napokon. A téli hideg elleni védekezésben nagy szerepe van a megfelelő öltözködésnek is Öltözz rétegesen, hogy a kinti és benti körülményekben is ideális legyen a testhőd. Kerüld el, hogy belső térben megizzadj és utána kimész a hidegbe. A sapka, sál, kesztyű nem csak védenek a hideg ellen, de ha szép színesek akkor a hangulatodat is feldobják. Ne feledd a legtöbb hő a fejen távozik, így mindig tartsd befedve a fejedet. Napi rutin A napi rutin biztosítja a kiegyensúlyozottságot, stabilitást. Ezt teljesen jól látjuk a gyerekeknél, de a felnőttek nem akarják észrevenni magukon, hogy azért undokok, idegesek, nyűgösek, mert nem feküdtek le időben vagy éppen nem ebédeltek időben. A felnőtt emberek szervezetének is ugyanúgy szüksége van a stabil napirendre. A december a túlzások ideje, a legtöbb pénzt ilyenkor költik az emberek, karácsonykor fogy a legtöbb áram, gáz, víz és ilyenkor fogy el a legtöbb étel is. Sokan munka után a pihenésre használható időt vásárlással, találkozókkal, ünnepi rendezvényekkel, bulikkal töltik. A kevés pihenés, a késő este elfogyasztott sok egészségtelen étel és sok alkohol, a késő esti lefekvés, sajnos nem kedvez az egészségednek. Este 22:00-ig feküdj le aludni, hogy a szervezeted tudjon regenerálódni. A szervezetednek nagyon nagy szüksége van arra, hogy időben lefeküdj és eleget aludj ahhoz, hogy tudjon regenerálódni. ne engedj a csábításnak, hogy késő estig fent legyél. Reggel 7 óráig kelj fel. Figyeld meg ha későig alszol, akkor tompaságot, tunyaságot érezhetsz a testedben és az elmédben. Ébredés után, fogyassz egy vagy két csésze meleg vizet. Az ellenállóképességed javítására, a tested melegítésére, keringésed fokozására, és a bőröd védelmére a legjobb az olajos önmasszázs. A reggeli melegvizes zuhanyozás előtt elvégzett olajos önmasszázs kiváló hangulat javító is. A reggelit legkésőbb 8 óráig fogyaszd el. Ha később reggelizel az könnyen túlterheli az emésztésed és fáradságot fogsz tapasztalni és tompaságot a délelőtt folyamán. A reggeli meleg étel legyen, segít a kinti hideget ellensúlyozni. Zabkása, főtt gabona, muffin. Az ebéd ideális ideje 11:30-14:00 között. Ilyenkor a legerősebb az emésztésed ereje. A főétkezést mindig ebédre fogyaszd el. A nap során igyál meleg vizet, meleg gyógyteákat. A meleg folyadék nem csak hidratál, de segít a testedet melegen tartani és kioldja a lerakódott salakanyagokat a szervezetedből. Szánj időt a nap során befelé figyelésre, relaxációra, meditációra, csendes elmélkedésre. Lehetőleg 18:00-ig vacsorázz meg. kerüld el a késő esti étkezéseket. A vacsorád könnyen emészthető ételekből álljon. Este 22:00 után már ne nagyon fogyassz semmit. Este már csak nyugis tevékenységeket végezz - kerüld filmezést, számítógépezést, olvasást és lehetőleg este 22:00-ig feküdj le aludni. A napi rutin, az önmagaddal való törődés hatásait kezd el figyelni magadon napról, napra. Figyeld meg hogyan hatnak a fentiek a testedre, egészségi állapotodra, elmédre. Próbálj kitartani 30-40 napig a rutin mellett. Ha ez sikerül, utána életed részévé válik. Táplálkozás Télen az egyik legjobb tevékenység a sütés főzés. Nem csak melegíti a lakást, finom illatokkal lengi be az otthonodat, összehozza a családot, a barátokat, de ha megfelelő ételeket készítesz, akkor biztosíthatod a család egészségét, a jó erős immunrendszert is és a hideg elleni védelmet is. November még arról szólt, hogy a szervezeted megpróbál a téli hideg elleni védekezéshez egy kis zsírréteget összeszedni, Érezheted, hogy erősebb volt az étvágyad az elmúlt hetekben, jobban kívántad akár a zsírt és a szénhidrátokat. December közepétől már nincs szükségünk további komolyabb zsírréteg felhalmozására. Ha vékonyabb testlakat vagy, akkor folytasd a táplálóbb, zsírosabb ételek fogyasztását, de ha amúgy is plusz kilóid vannak, akkor ne gyarapítsd tovább a kilókat. Ne feledd a téli mozgáshiányos életmód miatt, nem kell olyan sokat enni. A meleg, leveses, szaftos ételeket részesítsd előnyben, mint a levesek, szószok, főzelékek. Kiválóak a főtt gabonák, hüvelyesekből készült ételek. Jó télen a főtt gyökérzöldségek és főtt vagy áztatott diófélék fogyasztása is. A szervezetednek melegítő táplálékra van szüksége, de ha túleszed magad sok zsíros, édes, egészségtelen és nem frissen készült étellel, egy idő után egyre nehézkesebbnek, tunyábbnak, fáradtabbnak fogod érezni magad, mert túl sok lesz a salakanyag. Nem csak az energiaszintedre hat ki, ha túl sok salakanyag a szervezetedben, de lehet teltségérzeted, rossz emésztésed, puffadás, refluxos tüneted, hányingered és sok nyálka halmozódhat fel - mellkasi lerakódás, nátha. Kezdj el használni melegítő, keringést és emésztést fokozó fűszereket, mint a kurkuma és a gyömbér. Továbbá fahéj, szegfűszeg, feketebors, kardamom, fokhagyma. A fűszerek segítenek a méregtelenítésben és erősítik az immunrendszeredet, a védekezőképességedet a kórokozókkal szemben. Megannyi kiváló fűszer antivirális, antibakteriális hatásokkal rendelkezik. Csak akkor egyél ha éhes vagy. Amikor úgy eszel, hogy nincs étvágyad, akkor nem tudod jól feldolgozni az ételt és salakanyag válik belőle a testedben. Amúgy meg sokkal finomabb az étel, ha úgy eszel, hogy éhe vagyJ A sok nehéz húsos étel kompenzálására, próbálj minél több zöldséges ételt készíteni. Jó ha felteszed az étlapra a céklát, sárgarépát, káposztát, brokkolit, mert segítenek a szervezetednek a tisztulásban, javítják az emésztést. Télen a gyümölcsöket párolva, sütve fogyaszd, fűszerekkel elkészítve. Nyersen nagyon erős a nedvesítő, nyálkásító és hűtő hatásuk. Ha nyálkásodásra hajlamos vagy (kapha alkatú) akkor kerüld el a tejet, a tejtermékeket és tejes édességeket, válaszd inkább a szárazabb ételeket, szárazabb édességeket pl. kekszeket. December végén, január elején lehet, hogy már érzékeled a testedben, hogy elnehezítenek a zsíros ételek, a kenyér félék, a desszertek. Január közepétől érdemes nekikezdeni egy egyszerű otthoni tisztításnak. Az ájurvéda tisztítókúrával éhezés nélkül, egy monodiéta és néhány egyszerűen kivitelezhető tisztító gyakorlat segítségével tudsz megszabadulni a felgyűlt salakanyagoktól. Éhezésbe, böjtölésbe, nyers ételek fogyasztásába ne kezdj télen, mert legyengül az immunrendszered, fázékonnyá válhatsz és könnyen megbetegedhetsz. A tél üzenete Ne feledd, a tél legfontosabb üzenete, a pihenés, feltöltődés, visszavonulás. A téli ajánlások egyéni alkat szerint eltérőek lehetnek, de jó ha tiszteled a természet ritmusát és igazodsz a tél sajátosságaihoz az életmódoddal. Hasznos ha az év vége felé, inkább befelé fordulsz. átgondolod az eltelt évedet. Mik történtek, egészség, munka, családi, baráti, emberi kapcsolatok, táplálkozás, testmozgás, szabadidő, boldogság érzet, fejlődés, spiritualitás. Hasznos, ha hálát adsz mindazért, amit kaptál, hálával és köszönettel gondolsz azokra a személyekre, akik segítettek, támogattak az elmúlt évben, hozzájárultak életed alakulásához, fejlődésedhez. Az év vége/év eleje csodás lehetőség arra is, hogy elkezd a következő évet előkészíteni. Tudatosan érdemes végig gondolni a fentieket, 2024-ben hogyan szeretnéd látni és, mennyi időt, energiát kívánsz fordítani és mennyi teret engedsz annak, hogy az adott dolog más legyen a következő évben. A tél tunya, búskomorságát jól tudod ellensúlyozni szeretetteljes emberi kapcsolatok ápolásával is. Töltsetek időt közösen, nevessetek, szerezzetek örömet egymásnak. Csinálj boldogságot, örömet, testet lelket melegséggel eltöltő tevékenységeket. Kerüld a rohanást, a túl sok feladatot, legyen elegendő időt relaxálni, pihenni, elcsendesedni, befélé figyelni. Csodálatos téli napokat kívánokJ szeretettel Kati
A vörös hús fogyasztását ismét összefüggésbe hozták a cukorbetegséggel
2023. november 6. Prove - a világ vegán szemmel
Egy több mint 200.000 alanyt vizsgáló tanulmány ismét megerősítette a 2-es típusú cukorbetegség és a vörös húsok fogyasztása között fennálló kapcsolatot. A tanulmány alapján azok, akik a legtöbb húst fogyasztották, sokkal nagyobb valószínűséggel lettek cukorbetegek, mint azok, akik csak kisebb mennyiségben ettek vörös húsokat. Egy friss tanulmány ismét megerősítette a 2-es típusú cukorbetegség kialakulása és… The post A vörös hús fogyasztását ismét összefüggésbe hozták a cukorbetegséggel appeared first on Prove.hu.
Enyhén csípős, selymes mogyoróvajas ázsiai tészta
2023. november 4. Prove - a világ vegán szemmel
Bizonyára mindenki evett már pirított tésztát, de találkoztál már a mogyoróvajas ázsiai tésztával? Ez a fogás olyan, mint egy kis varázslat: könnyű, mégis gazdag ízekkel teli tészta egy selymes, mogyoróvajas mártással. A mogyoróvajas ázsiai tészta nem csupán különleges, de egyszerű elkészíteni és nagyon könnyen csomagolható is. Ha extra textúrát szeretnél hozzáadni, tálald friss újhagymával vagy… The post Enyhén csípős, selymes mogyoróvajas ázsiai tészta appeared first on Prove.hu.
A növényi étrend nagyban csökkenti a légszennyezést egy új kutatás szerint
2023. október 28. Prove - a világ vegán szemmel
Ha Európában sikerülne áttérni a növényi alapú étkezésre, a mezőgazdaságból származó metán- és ammóniakibocsátás drasztikus mértékben csökkenne. Ez nagyban csökkentené a légszennyezést is, ami közel negyedmillió ember életét menthetné meg évente - mondja egy friss kutatás. A tanulmány szerzői azt is kiszámolták, hogy az ilyen módon nyert jobb közérzet és egészségi állapot akár 1,3 billió… The post A növényi étrend nagyban csökkenti a légszennyezést egy új kutatás szerint appeared first on Prove.hu.
Sütőtökös dhál
Hozzávalók: 25 dkg vöröslencse 3 ek olaj 2 kk fekete mustármag 1/2 ek reszelt friss gyömbér 6 currylevél 1/2 kk aszafoetida 1/2 kk őrölt csili (ízlés szerint) 3/4 kk kurkuma 40 dkg tisztított, felkockázott sütőtök 2,5 kk só 3/4 kk garam maszala 1/2 ek citromlé 2 ek apróra vágott korianderzöld néhány kanál joghurt a tálaláshoz Egy lábosban felmelegítjük az olajat. Illatosra pirítjuk benne a fekete mustármagot. Ha megvan, beletesszük a gyömbért és a currylevelet, és néhány másodperc kevergetés után rászórjuk az aszafoetidát, a csilit és a kurkumát. Elkeverjük, és a fűszeralapba forgatjuk a sütőtököt és az alaposan megmosott vöröslencsét. Felengedjük 8 dl vízzel, megsózzuk, és addig főzzük, míg a lencse krémesre fő . Ha túl sűrű lenne, adunk még hozzá vizet. A legvégén belekeverjük a garam maszalát, a citromlevet és a korianderzöldet. Tálalásnál adunk hozzá joghurtot.
A kurkuma olyan jótékony hatással lehet az emésztésre, mint egyes gyógyszerek
2023. szeptember 28. Prove - a világ vegán szemmel
Egy friss kutatás alapján úgy tűnik, a kurkuma legalább annyira jól teljesít az emésztőrendszeri problémák enyhítésének tekintetében, mint egyes gyógyszerek. A növény régóta az ázsiai konyha és a népi orvoslás része. A kurkuma itthon is viszonylag sokak által ismert fűszer és gyógynövény, amivel a legtöbben talán a curry fűszerkeverékben szoktak találkozni. Egy új, kis létszámú… The post A kurkuma olyan jótékony hatással lehet az emésztésre, mint egyes gyógyszerek appeared first on Prove.hu.
Kitchari (Vata)
2023. szeptember 16. Élj harmóniában
Arról, hogy a kitchari az ájurvédában milyen csodás gyógyító étel már sokszor írtam. Amikor tisztító kúrákat ajánlok vagy csoportosan vezetek ott is ezt fogyasztjuk. Itt olvashatod a kitchariról az alap bejegyzést. Ez is
receptváltozat, elsődlegesen Vata kiegyenlítéshez ajánlják..
Hozzávalók
4 személyre
1 csésze baszmati rizs 1 csésze mung bab 3 ek. ghí 1 tk. fekete mustármag 1 ujjnyi friss gyömbér
megtisztítva és apróra vágva) 1 tk. római kömény 2 csipetnyi asafoetid
(hing) 1/2 tk. kurkuma 1/2 tk. só 4-5 csésze víz
A rizst és a mung babot mosd
meg. Ha van egy kis időd néhány órára főzés előtt beáztathatod a mung babot -
ez segíti az emésztést. Ha nagyon nehezen emészted a babféléket
akkor előfőzheted egy kicsit a mn babot - de igazából erre nagyon keveseknek
van szüksége.
Egy edénybe közepes
lángon melegítsd fel a ghít, majd add hozzá a mustármagot - hagyd
kipattogni (le is veheted ilyenkor a tűzről, nehogy a többi fűszer megégjen
amikor majd belerakod. Majd add hozzá a római köményt, a hinget és a
gyömbért szórd hozzá a kurkumát és gyorsan teheted is rá a rizst és a
mung dhalt. majd keverd jól össze, hogy a rizs és a mung jól
összekeveredjenek a fűszerekkel.
Add hozzá a vizet és forrald
fedő nélkül 5 percig. Aztán vedd takarékra és a fedőt tedd rá éppen csak egy pici
rést hagyva a gőznek.
Főzd amíg meg nem puhul - kb.
25 perc.
Ez mindegyik dósa számára
fogyasztható kitchari recept, de különösen vata-k számára megfelelő. Ha nagyon
gyenge az emésztésed készítsd 2:1 arányban a rizst:dhal-t. Ha úgy érzed szeretnéd a szervezetedet megszabadítani a tél során felgyült salakanyagoktól, szeretettel látlak a Tavaszi Tisztítás általam vezetett otthoni online programra, ahol napról, napra kísérlek végig egy csodálatos ájurvédikus tisztításon. Tapasztald meg a könnyedséget, a jó emésztést, a zavartalan, tiszta gondolatokat. https://www.eljharmoniaban.hu/tisztitas Ha szeretnél az ájurvédikus életmódról, egyéni testalkatodról többet tudni, szeretettel várlak Egészségmegőrzés mesterfokon - ájurvéda életmódtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/ajurveda-eletmodtanfolyamHa szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni, szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/tudatos-taplalkozas Jó étvágyat kívánok hozzá:) szeretettel Kati felhasznált szakirodalom: dr. Vasant Lad és Usha Lad Ájurvéda szakácskönyve
Kitchari (Pitta)
2023. augusztus 26. Élj harmóniában
Arról, hogy a kitchari az ájurvédában milyen csodás gyógyító étel már sokszor írtam. Amikor tisztító kúrákat ajánlok vagy csoportosan vezetek ott is ezt fogyasztjuk. Itt olvashatod a kitchariról az alap bejegyzést. További kitchari recepteket a blogon olvashatsz. Ez egy Pitta változat, ami nem hevíti a tested és segít a testben lévő sok hőt elvezetni. Hozzávalók 4 személyre 1 csésze sárga mung dal 1 csésze baszmati rizs 1,5 ujjnyi friss gyömbér meghámozva, feldarabolva 2 evőkanál kókuszreszelék 1 kis marék friss koriander levél összevágva fél csésze víz 3 evőkanál ghí fél teáskanál kurkuma negyed teáskanál só 6 csésze víz Mosd meg külön a rizst és a dalt. Ha van időd, áztasd be néhány órára a mung dalt, majd csepegtesd le. Tedd a gyömbért, a kókuszt, a koriandert és a 1/2 csésze vizet egy konyhai robotgépbe, és turmixold cseppfolyósításig. Melegítsd fel a ghít közepes lángon egy nagy serpenyőben, és add hozzá a leturmixolt fűszereket, majd a kurkumát és a sót. Jól keverd össze, és forrald fel, hogy az íze kijöjjön. Ezután keverd bele a rizst, a mung dalt és a hat csésze vizet. Forrald fel. Fedő nélkül forrald öt percig. Ezután fedd le, és hagyd kissé nyitva a fedelet. Vedd le a lángot, és főzd 25-30 percig, amíg a dal és a rizs megpuhul. Ha úgy érzed szeretnéd a szervezetedet megszabadítani a tél során felgyült salakanyagoktól, szeretettel látlak a Tavaszi Tisztítás általam vezetett otthoni online programra, ahol napról, napra kísérlek végig egy csodálatos ájurvédikus tisztításon. Tapasztald meg a könnyedséget, a jó emésztést, a zavartalan, tiszta gondolatokat. https://www.eljharmoniaban.hu/tisztitas Ha szeretnél az ájurvédikus életmódról, egyéni testalkatodról többet tudni, szeretettel várlak Egészségmegőrzés mesterfokon - ájurvéda életmódtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/ajurveda-eletmodtanfolyamHa szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni, szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/tudatos-taplalkozas Jó étvágyat kívánok hozzá:) szeretettel Kati felhasznált szakirodalom: dr. Vasant Lad és Usha Lad Ájurvéda szakácskönyve
Vegán tejszínes-gombás tészta
Egyetlen serpenyőben készül, házi növényi tejszínnel
Extra krémes, extra egyszerű, természetes táplálék.
Villámgyorsan kész, alig kell menjen a tűzhely, és mosogatni sem kell túl sokat utána.
Három lépés: a gombát meg kell pirítanod a hagymákon, majd vízzel felöntve megfőzni benne a tésztát, és végül hozzákeverni a krémesített napraforgómagot. Ennyi az egész! És egyetlen serpenyő.
A recepthez a gombát a Chefgomba.hu biztosította.
Hozzávalók 2 adaghoz
- 200 g gomba
- 200 g tészta
- 4 ek napraforgómag
- fél vöröshagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- 1-1 csipet szárított oregánó, majoránna és kakukkfű
- 1 kk petrezselyem
- 1 mk balzsamecet
- 1 kk élesztőpehely
- 1 mk mustár
- 1 mk só
- olívaolaj
- A napraforgómagot kétszeres mennyiségű vízzel forrázd le, és hagyd állni. Legjobb, ha a botturmix kelyhét használod erre, vagy egy akkora bögrét, amiben majd tudsz turmixolni.
- A hagymákat vágd apróra, a gombafejeket pedig kb. fél cm vastag szeletekre.
- A hagymákat 2-3 ek olívaolajon párold meg, majd dobd rá a gombát. A zöldfűszerekkel ízesítsd, és hagyd pirulni együtt is pár percig.
- Amikor a gomba sötétedni kezd, tedd rá a nyers tésztát, sózd meg, és öntsd fel fél liter vízzel.
- Amíg a tészta fő, turmixold össze a napraforgómagot az áztatóvizével és a többi ízesítővel. Legyen olyan krémes, amennyire csak lehet.
- Keverd ezt a fehér krémet a tésztához, majd öntsd fel annyi vízzel, amennyi a krémes állaghoz kell. Rottyan kettőt, és kész is. :)
Elkészítési idő: 20 perc
Jó étvágyat!
Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat:
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Görög vegán
The post Vegán tejszínes-gombás tészta first appeared on Kertkonyha.
Mishti dahi
Bengália, az India keleti részén fekvő régió gazdag kultúrával és kulináris örökséggel rendelkezik. A bengáli ételek közül kiemelkednek a tejes édességek, amelyeket a világ minden táján kedvelnek. Ezek az édességek általában lágyak, krémesek és édesek. Gyakran készítik friss tejből, gyümölcsökből, fűszerekből és olajos magvakból. A mishti dahi egy krémes, édes joghurtos desszert, amelyet általában gyümölcsökkel vagy magvakkal (pisztácia, mandula) tálalnak. Elkészítése egyszerű, de türelmet igényel. Hozzávalók: 10 dkg cukor 1 l tej 3 ek joghurt A cukrot egy lábosban karamellizáljuk, majd hozzáadjuk a tejet. Amikor a karamell elolvad benne, kicsire veszük a lángot, és addig főzzük, amíg a karamelles tej nagyjából a háromnegyedére sűrűsödik. Ha ez megvan, levesszük a tűzről, és kézmelegre hagyjuk kihűlni (43-44 fok). Ha elérte a megfelelő hőmérsékletet, habverővel elkeverjük benne a joghurtot, és gondosan lefedjük az edényt. Hogy tartsa a hőmérsékletet, betesszük a sütőbe (nem kell bekapcsolni ? ) néhány órára, lehet akár éjszakára. Reggelre kész az édes joghurt, betesszük a hűtőbe lehűlni, majd gyümölccsel, esetleg pisztáciával, szeletelt mandulával megszórva tálaljuk.
Nyári meggyleves, főzés nélkül
A gyümölcsleves vagy meggyleves számomra egy problémás étel. Azért, mert nagyon szeretem, de aztán elkészítem és még fél napot kell várni, hogy kihűljön, márpedig nyáron a behűtött gyümölcsleves az igazi. Ebből aztán elegem lett, gondoltam egyet és csináltam egy főzés nélküli, nyári változatot, amit elég csak egy órára a hűtőbe tenni. Hozzávalók: 40 dkg magozott meggy 5 dl kefír 4 ek nádcukor (vagy más édesítőszer) A meggy felét a kefírrel és a nádcukorral krémesre turmixoljuk. Ha túl sűrű, egy kevés vízzel higítjuk. Jól lehűtjük, tálalásnál pedig a megmaradt meggyből teszünk a turmixolt levesbe. Kedvünk szerint ízesíthetjük egy csipet őrölt fahéjjal vagy frissen reszelt citromhéjjal.
A kerttől a konyháig
Itt megrendelheted e-book formában. (PDF, epub, mob) Hemangi devi dasi újonnan megjelent színes vegetáriánus szakácskönyve. Úgy gondolom a friss, saját magunk által szedett zöldségeknél nincs jobb. Más az íze, mint a boltinak, ezáltal más lesz a belőle készített étel íze is. A természetes alapanyagok használata egyre inkább a gasztronómia fontos részévé válik. A kertészkedés harmonikus kapcsolatot teremt a környezettel, ugyanakkor válasz a jól ismert válság problémára is. Mi kell ahhoz, hogy szemet gyönyörködtető és ízletes ételt főzzünk, amely elégedetté teszi az érzékszerveket? Semmiképpen sem drága, különleges alapanyagok. A hozzávalói a következők: ? Egy nagy adag szeretet. A főzésben ez a legfontosabb tényező. Amikor a háziasszony főz a családjának, a kedvenc fogásaikat készíti, mert így fejezi ki a szeretetét. Nemhiába mondják: az ember szívéhez a gyomrán át vezet az út. ? Lelkesedés és némi fantázia. ? Néhány jó recept. ? Egészséges, energiadús hozzávalók. Lehetőleg a saját kertünkből, ha nem, a piacról. És ami mindezt megkönnyíti s mindennapi étkezésünket még harmonikusabbá teszi, az éppen az az egyszerű alapelv, melyre a könyvemet is igyekeztem felépíteni: mindig az adott évszaknak megfelelő alapanyagokból készíthető a legolcsóbb és legegészségesebb étel. Kaldeneker György ajánlása a könyvhöz: Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik szeretnének elszakadni a rohanó nagyvárosi világtól, picit megpihenni egy nyugodt, ideális környezetben. Mindenkinek, akinek a főzés nem unott és kötelező munka, hanem szeretetteljes gondoskodást jelent. Kaldeneker György Itt megrendelheted e-book formában. (PDF, epub, mob)
Gombaraguval töltött gluténmentes, vegán palacsinta
Hozzávalók a palacsintához: 20 dkg hajdinaliszt 5 dkg tápióka keményítő 40 vagy 45 dkg víz 1 csipet kurkuma 3-4 ek. kókuszolaj ha szeretnénk (csak sósan fogyasztjuk): felaprított metélőhagyma Hozzávalók a gombaraguhoz: 50 dkg gomba 1 db sárgarépa 1 marék friss spenót 1 kaliforniai paprika 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma vegeta, kakukkfű, só kb. 2 dl […]
Vasárnapi ebéd, ahogy mi szeretjük
2023. április 30. Élj harmóniában
Vasárnapi ebéd, ahogy mi szeretjük Szabadon, kék ég alatt, zöld fűben, gyönyörű napsütésben, madárcsicsergéssel és szellősusogással a háttérben... és friss kakukkfűvel Utána kellemes heverészés és nem csinálunk semmit Teljesen dîjmentes annyi az ára, hogy idáig fel kell sétálni csekély ár egy ilyen csodáért . Jah és persze némi főzést is igényelt. A mai menü fűszeres mung dhal, kardamomos kókuszos basmati rizs, cukkinis sárgarépás subji (friss haza alapanyagból), kukoricalisztes zsemle és zablisztes csokis datolyás muffin.
Kitchari, a legváltozatosabb étel
2023. március 24. Élj harmóniában
A Tavaszi Tisztítás Program keretében a résztvevőket végigkísérem egy ájurvédikus csodálatos tisztítási folyamaton. Sokszor kérdezik az emberek a monodiéta nem unalmas? hogy lehet kibírni :) Kitchari, a legváltozatosabb étel a világon:) Néhány ötlet, hogyan lehet változatossá tenni a kitchari monodiétát:) A kitchari az ájurvédában a legjobb tisztító, méregtelenítő étel. Minden testalkat számára ideális, nagyon könnyen emészthető, segít felerősíteni az agnit (az emésztő tüzet), kellően tápláló, minden szükséges tápanyag megtalálható benne, segít kioldani és eltávolítani a toxinokat a szervezetből . A kitchari baszmati rizsből és mungo dhalból ( sárga, már nincs rajta a zöld külső réteg) készül sokféle fűszerrel. Mindenki számára ideális, mert a fűszerezést, főzést, recepteket úgy tudod variálni, ami a Te ájurvédikus alkatodnak, emésztésednek, ízlésednek aktuális állapotodnak a legjobban megfelel. Amikor másokat téli, tavaszi vagy őszi tiszításon vezetek át, elsőre mindenki azt kérdezi nem lesz unalmas? Sokan úgy érzik, nem bírják ki, hogy 10 napig csak kitcharit egyenek. Ha csak egyféle módon lehetne elkészíteni, végtelenül hamar ráunnánk, ez így van:) De a kitchari csodás, változatos lehetőségeket kínál a fantáziádnak és az önismeret terén is.. mi jó nekem, mi esik jól, mitől lesz jó az emésztésem, etc... A kitchari kúra monodiéta lényege, a könnyen emészthetősége és az, hogy mivel monodiéta, a szervezetnek nem kell mindig újabb típusú emésztési módszerekkel foglalkoznia. A kitcharit számos módon változatossá tudod tenni anélkül, hogy az emésztését megnehezítenéd. A blogon találsz több kitchari receptet is, de ebben a bejegyzésben néhány ötletet adok a variáláshoz. Merd figyelni a testedet és annak megfelelően kísérletezni, variálni a recepteket:) ***Változtasd meg az arányokat*** Az alap kitchari receptben a mungo dhal és baszmati rizs aránya egyenlő - ezt könnyedén tudod variálni. Bátran figyeld meg az összetevők arányának változtatásával, milyen más élményeket kaphatsz az étkezésből. *Növeld a rizs mennyiségét* Ha a gyengébb az emésztésed választhatsz dupla annyi rizst és fele annyi mungdhalt. Ez nagyon jó választás Vata alkatúaknak. *Növeld a víz mennyiségét* Így a kitchari levesesebb lesz, ami ideális lehet Vata alkatúaknak. Kapháknak nem annyira ideális. *Növeld a dhal mennyiségét* Ha megnöveled a dhal mennyiségét nehezebben emészthető lesz a kitchari, de sokkal több fehérjét fog tartalmazni. Így picit inkább hasonlít majd egy lencselveshez. Ez erős emésztésűeknek javasolt vagy a tisztítás utolsó időszakában. ***Változtasd meg a fűszerezést*** A fűszerezés megváltoztatja egy étell ízvilágát, hangulatát, jellegét, emészthetőségét és a szervezetre gyakorolt hatását. (hűt vagy fűt, szárít vagy nedvesít, növeli a lágyságot vagy az érdességet. Nem kell mindig ugyanúgy fűszerezni! Kezd el változatosabban használni a fűszereket. Ha nincs nagy rutinod indiai fűszerekkel használj kitchari keveréket vagy garam masalát. Elkészítheted olaszosan is - bazsalikom, kakukkfű, oregánó, rozmaring, petrezselyem - ezek is erősítik az emésztést és jól támogatják a szervezeted tisztulását. ***Változtasd meg az alapanyagokat*** Használj a baszmati rizs helyett quinoa-t. A quinoa nagyon könnyen emészthető, hasonlőan fő mint a rizs, gluténmentes és nagyon magas a fehérje tartalma. Mivel nem nyálkásít annyira kapha alkatúaknak ideálisabb is, mint sok rizst enni. Mivel egy más ízvilág, megváltoztatja a kitchari jellegét, ízét. ***Készítsd el külön a rizst és külön a dhalt*** Én sokkal jobban szeretem külön elkészíteni a dhalt és a rizst és külön készítem a zöldségeket. Bár kényelmes egy edénybe főzni egyszerre mindent, de mielőtt megunnád egybefőzve, próbáld ki külön elkészítve. Ez változatossá teszi a kitchar monodiétát. Készítsd el külön a rizst, előtte mosd meg, pirítsd meg szárazon, majd tedd oda forró vízzel fűszerekkel főni. Egy másik edényben főzd meg a dalt akár a kitchari fűszerekkel vagy bármilyen más fűszerezéssel. Egy harmadik edénybe tegyél oda ghít, pattogtass ki benne fűszereket, majd tedd hozzá a zöldségeket és párold meg. ***Egészítsd ki*** Tegyél tálalásnál a kitcharihoz alkat szerint kiegészítőket. Vata: lime, só, friss gyömbér, ghí, friss koriander Pitta: friss koriander, kókuszreszelék, ghí Kapha: lime, friss gyömbér, ghí, friss koriander Ha szeretnél csatlakozni a Tavaszi Tisztítás Programhoz szeretettel várlak. https://www.eljharmoniaban.hu/tisztitas #kichari #kitchari #kicsari #recept #variációk #ájurvéda #tisztítás #tisztítókúra #méregtelenítés #monodiéta
Tégy a gerinced egészségéért! - Parivrtta Pársvakónászana (Kifordított dalsó szögtartás)
2023. március 17. Élj harmóniában
A parivrtta pá rsvakó nászana (kifordított oldalsó szögtartás) kiváló jógapó z arra, hogy a tested mindkét oldalát erőteljesen megnyújtsd és csavarással új életre keltsd. Ez egy haladó gyakorlat, amely megerősíti a fizikai testet, stabilizáló izmokat és segít a csípő mobilitásának fokozásában és a belső szervek funkciójának javításában. A parivrtta pársvakónászana csökkenti a deréktáji, csípőízületi, keresztcsont körüli panaszokat és felfrissíti a gerinc menti területet. Ez a jógapóz erősíti a láb izomzatát, b okákat és a térd körüli izomzatot, combokat - segít helyreállítani a talpboltozati rendellenességeket. Mivel megerősíti a térdet stabilizáló izmokat, s okat segít térdproblémák esetén. Kiváló gyakorlat az emésztés serkentésére, jól átmasszírozza a belső szerveket (gyomor, máj, lép, hasnyálmirigy, belek). A deréktáji területen felhalmozódott zsírpárnák eltávolítására is kiváló. Akárcsak a pársvakónászana, ez a kifordított változat is oldja a medence merevségét, ezáltal serkenti az alhasi szervek munkáját és csökkenti az alsó háti szakasz fájdalmait. Jól megnyitja a mellkast, oldja a blokkokat és segíti a légzést szabadabbá tenni, növeli a tüdőkapacitást. Hogyan végezd el? - Lépj ki széles terpeszbe és előszö r jobb oldalra á llj Virabhadra 2. (Harcospóz 2 .) pózba (korábbi bejegyzésben itt olvashatsz. róla) - Belégzéssel nyújtó zkodj az elől lévő kezed irányába , nyújtsd meg a törzsed oldalát. - Tedd össze a tenyereket a mellkasod előtt imatartásba. - Csavarod el jobbra hátra. A bal felkarod alsó részét támaszd be a jobb combodhoz. A jobb könyököddel nyújtóz a magasba, - Nézz fel az ég irányába. Kijövetel a pózból: aktív nyújtózás mellett, be légzéssel gyere vissza virabdhadra 2-be és onnan bontsd le az ászanát, majd végezd el a másik oldalra is. A gyakorlat végén Tádászanabában (hegytartásban) pihenj meg. A kitartás alatt a lábaid ne mozduljanak el, tartsd stabilan őket. N yomd a külső talpéleket és a nagylábujjad tövét a talajba és próbáld megtartani a belboka területét. Figyelj rá, hogy a térded ne billenjen befelé - végig maradjon a bokád fölött. A hátul lévő lábad külső talpélét próbáld lenyomni a matracba és ebből a letolásból próbáld meg a hátsó lábad combját, hátrafelé csavarni, ez segít majd a csípődet nyitni. Próbálj kilégzéssel folyamatosan csavarodni még egy picit. Tartsd meg a mellkas nyitottságát. A lapockáidat húzd befelé és lefelé a hátadba és a vállakat gördítsd hátrafelé lefelé, távolítsd el a fülektől. Belégzéssel p róbáld folyamatosan nyitni a mellkast azáltal, hogy távolítod a kulcscsontokat egymásról. A hasadat, derék táji szakaszt, medencédet tartsd végig stabilan.Húzd b e a leng őbordákat is, figyelj rá hogy ne emeld ki a bordakosarad. Belégzéssel próbálj nyújtózni fejtetővel, szegcsonttal, nyisd a mellkast. Kilégzéssel próbáld a combokat hátrafelé csavarni, ez segít nyitni a csípődet, Belégzéssel aktivizáld a láb izomzatát - úgy dolgozz, ahogy Tádászanában (A tádászanáról itt olvashatsz). Amennyiben valamilyen nyakcsigolya rendellenességed, problémád van ne fordísd el a fejed, a tekinteted nézzen előre. Ne végezd a jógapózt, amennyiben szívproblémád vagy tüdőtágulatod van és kezeletlen m agas vérnyomás esetén se gyakorold. Akkor se gyakorold ezt a pózt ha belső vérzésed, hasűri gyulladásod vagy fekélyed van. A jógagyakorlatokat először mindig hozzáértő jógaoktatóval sajátítsd el. Ha szeretnél jógában elmélyedni, elsajátítani a pózok helyes kivitelezését, szeretettel várunk Kezdő Jógatanfolyamainkra és személyre szabott, igényeidhez, aktuális állapotodhoz igazított magán órákra. https://www.eljharmoniaban.hu/kezdo-jogatanfolyam J ó gyakorlást kívánok:) szeretettel: Kati
Tégy a gerinced egészségéért! - Csakrászana (Kerékállás)
2023. március 15. Élj harmóniában
A Csakrászana (kerékállás) van ahol Urdhava Dhanurászana (felfelé néző íjállásnak hívják) egy szuper energetizáló jógapóz. Mind a 7 fő csakrát stimulálja. Nyújtja, erősíti a gerinc menti területet. Javítja a keringést, szuperül felfrissíti a testet. Nem csak nyújtja a test elülső oldalát, de nagyon jól erősíti a stabilizáló izmokat. Ezáltal segít a tartásjavításban, erősíti a lumbális (deréktáji) gerincszakasz izmait, enyhíti a hátfájást, jól kompenzálja a görnyedt ülést és mellkasnyitó hatásával elősegíti a vállak helyes tartását. Kedvezően hat a légzésre, tüdőre, asztmára, légzőszervi betegségekre. Stimulálja a hasi szerveket, beleket ezáltal kedvezően hat az emésztésre, serkenti. Hogyan végezd el - Helyezkedj el hanyatt a talajon és a két kezed tenyérrel lefelé helyezd el a tested mellé Savászanában (hullapózban). - Hajlítsd be a térdeket és állítsd talpra a lábaidat - a lábfejeket csípőszélességben, egymással párhuzamosan helyezd el a talajon. - A tenyereidet tedd a fülek mellé, a vállakhoz úgy, hogy a kézujjak a tested irányába mutassanak. - Belégzéssel emeld a medencéd az ég irányába a súlyt oszd el a talpakon és a tenyereken, a fejed maradjon támasztópontnak még a talajon. - Majd emeld ki magad teljesen, told a medencédet az ég felé, nyújtsd a karokat, lábakat, hogy a fejed is emelkedjen el a talajtól. - A talpakat és a tenyereket told folyamatosan a talajba és onnan próbálj erőt venni ahhoz, hogy kitartsd szépen homortva a pózt. - Tartsd ki a pózt néhány légzésig - Majd lassan engedd vissza magad fejtetőig és utána teljesen engedd le a medencédet a talajra. - Shavászanában pihenj. Az ászana kitartása alatt belégzéssel folyamatosan dolgozz a tenyerekből és a talpakból. Próbáld a lábakat karokat is nyújtani. Minden izom aktivitása szükséges ahhoz, hogy szépen ki tudd tartani ezt a jógapózt. Figyelj, hogy a térdek maradjanak csípőszélességben, ne essenek ki oldalra. Gerincbetegség esetén, ha fájdalmat, rossz érzést tapasztalsz ne csináld. Csukló vagy váll sérülés esetén se végezd. Nagyfokú kimerültséggel se csináld ezt az ászanát. A jógagyakorlatokat először mindig hozzáértő jógaoktatóval sajátítsd el. Ha szeretnél jógában elmélyedni, elsajátítani a pózok helyes kivitelezését, szeretettel várunk Kezdő Jógatanfolyamainkra és személyre szabott, igényeidhez, aktuális állapotodhoz igazított magán órákra. https://www.eljharmoniaban.hu/kezdo-jogatanfolyam J ó gyakorlást kívánok:) szeretettel: Kati
Kitchari (Tridosha)
2023. február 16. Élj harmóniában
Arról, hogy a kitchari az ájurvédában milyen csodás gyógyító étel már sokszor írtam. Amikor tisztító kúrákat ajánlok vagy csoportosan vezetek ott is ezt fogyasztjuk. Itt olvashatod a kitchariról az alap bejegyzést. A Tisztító Programokról és az Elvonulásokról a weboldalunkon találsz bővebb információt. https://www.eljharmoniaban.hu/tisztitas https://www.eljharmoniaban.hu/joga-elvonulas Sokféle kitcharit szoktunk készíteni, de most a kedvenc kitchari receptemet osztom meg Veled. Talán azért szeretem ezt a receptet legjobban, mert kókusz is van benne. Az egész fűszerek is különlegessek a készítésben, a tálalásnál szépen mutatnak és szeretem elrágcsálni is őket. Hozzávalók 1 csésze sárga felezett mungóbab 1 csésze baszmati rizs 2,5 cm hámozott, apróra vágott gyömbér 2 evőkanál kókuszreszelék 1 kis marék friss koriander levél (vagy szárított) 1/2 csésze víz 3 evőkanál ghí 1 darab fahéj 5 egész kardamom mag 5 egész szegfűszeg 10 egész fekete bors 3 babérlevél 1/4 teáskanál kurkuma 1/4 teáskanál só 6 csésze víz Mosd meg k ülön a rizst és a mungó babot amig a víz tiszta lesz. Ha pár órára beáztatod a mungó babot, az segíti az emésztését. Pépesítsd össze a gyömbért, kókuszreszeléket, koriander levelet és a 1/2 csésze vizet egy kis mozsárban. Tegyél oda egy nagy edényt a ghível közepes lángon és pirítsd meg benne a fahéjat, kardamom magot, szegfűszeget, fekete borsot és a babérlevelet. Keverd egy kicsit, amíg elkezd illatozni. Add hozzá a pépesített kókuszos fűszermasszázt, valamint a kurkumát és a sót. Kevergesd, amíg enyhén megbarnul. Keverd bele a mungó babot és a rizst és jól keverd össze. Öntsd hozzá a 6 csésze vizet és fedő alatt forrald fel. Forrald 5 percig, figyelj rá, hogy kezdetben kifuthat. Utána félig rátéve a fedőt alacsony lángon főzd kb. 25-30 percig, amíg a mungó bab és a rizs megpuhul. Ez a kitchari minden dosha kiegyensúlyozáshoz ideális. Ha szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni, szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/tudatos-taplalkozas Jó étvágyat kívánok hozzá:) szeretettel Kati felhasznált szakirodalom: dr. Vasant Lad és Usha Lad Ájurvéda szakácskönyve Válasz Továbbítás
Tégy a gerinced egészségéért! - Ekapáda-prasarászana (Egylábas hátranyújtás)
2023. február 7. Élj harmóniában
Ekapáda parasászana - Egylábas hátranyújtás Ez a póz rugalmasan tartja a esteed, kiválóan kompenzálja az ülőmunka hatásait. Lazítja, nyújtja a csípő körüli területet elsődlegesen a csípőhorpasz izmot (iliopsoas) és erősíti a stabilizáló izmokat. Rendszeres gyakorlása segít a helyes testtartás kialakításában - mind a nyak, vállöv területén, mint a deréktáji szakaszon. Ezzel a pózzal nem csak izmokat, de a fasciát is szuper jól tudod nyújtani. Gerincbetegségek esetén a kezdő változata, ahol hátul a térdek a talajon vannak nélkülözhetetlen. Felfrissít, az elmét aktívvá teszi a gyakorlót . Energetizálja a belső szerveket (máj, gyomor, lép, hasnyálmirigy) javítja az emésztést, hatékony székrekedésnél is. , kedvezően hat a húgyúti szervekre és a légzésedre is. Hogyan végezd el? - Helyezkedj el négykézláb tartásban Mardzsarászanában (amiről egy korábbi bejegyzésben már írtam). - Lépj előre a jobb lábaddal úgy, hogy a kéz és lábujjak egy vonalba kerüljenek. - Nyomd le a jobb talpad a talajba, hogy a térded és a bokád egymás fölött maradjon. - Belégzéssel emeld el a hátsó lábad a talajról és nyújtózz meg a sarkaddal hátrafelé a levegőben. - Told a tenyereket vagy az ujj begyeket a talajba. - Emeld ki a fejed és nyújtozz a fejtetővel is. Folyamatosan legyen meg az ászana kivitelezése közben a nyújtózás érzése a testedben. Figyelj, hogy a fejed ne lógjon, hanem legyen megtartott és belégzéssel aktívan nyújtózz a fejtetővel és szegycsonttal. Kilégzéssel a tenyereidet vagy az ujjbegyeidet told a talajba. A lenyomott tenyerekből a vállakat húzd hátra, a lapockáidat közelítsd egymáshoz és húzd a derekad irányába. Ne engedd, hogy a fülek közel kerüljenek a válladhoz. A hasadat aktívan tartsd meg. Belégzéssel a hátul kinyújtott lábad sarkát nyújtsd el magadtól hosszasan. A hátul lévő lábad farizmát aktivizáld és a hátsó sarkaddal nyújtózz hátrafelé, a lábadat tartsd aktívan. Ha szükséges nézd meg a hátul lévő lábfejed és ha a lábfejed, sarkad nem merőleges a talajra, akkor a combodat csavard picit, hogy a lábfejed merőleges legyen a talajra. Elől a térd és boka maradjon egymás felett és kilégzéssel a talpadat told a talajba. Próbáld legalább 20-30 másodpercig megtartani a pózt. Kijövetel a pózból: Kilégzéssel engedd le a hátul lévő bal térded a talajra és cseréld meg a lábtartást. Az ászanát felveheted álló helyzetből Uttanászanából hátra lépve is. Ha a mellkasi területed nagyon merev, ha a nyak vállöv területét nehéz megtartani, akkor a kezeid alá tegyél jógablokkokat vagy néhány lexikont:) Ha ezt a változatot nehéz megtartani a hátsó lábszárat, térdet tedd le a talajra. Ha érzékeny a térded tegyél alá plédet. Ha görcsölni kezd a lábafejed, talpad, akkor a bokád alá tegyél egy összehajtott plédet/törölközőt vagy tedd lábujjhegyre a lábad. Ne végezd a gyakorlatot ha a csípőízületedben valamilyen komoly gyulladásos probléma van. A jógagyakorlatokat először mindig hozzáértő jógaoktatóval sajátítsd el. Ha szeretnél jógában elmélyedni, elsajátítani a pózok helyes kivitelezését, szeretettel várunk Kezdő Jógatanfolyamainkra és személyre szabott, igényeidhez, aktuális állapotodhoz igazított magán órákra. https://www.eljharmoniaban.hu/kezdo-jogatanfolyam Jó gyakorlást kívánok:) szeretettel: Kati
Diós bejgli, mákos bejgli (vegán)
Ajándékozz karácsonyra főzőtanfolyamot!
Az akció részleteiért KATT IDE
Leszögezhetjük, hogy nincs karácsony bejgli nélkül. :)
Na, de milyen legyen az a bejgli? Ki lehet találni nagyon kreatív, új fajtákat, lehet a modern bejgli marcipános, meggyes vagy sütőtökös.. De nekem akkor is a legigazibb a hagyományos, vagyis a és természetesen a !
Az én bejglimre egyszer egy abszolút hagyományos konyharajongó azt találta mondani, hogy ez bizony szakasztott olyan, mint amit 40 éve az ő drága anyukája szokott volt csinálni. Azt hiszem, erre büszke vagyok! :)
Ami fontos, hogy az alapanyagok közül legyen minden szobahőmérsékletű .
Arra is figyelj, hogy a töltelék hozzávalói két közepes rúdhoz méretezettek. Ha mindkét ízből csinálsz, akkor a tészta mennyiségét duplázd meg.
Hozzávalók két kis rúdhoz:
TÉSzta
- 300 g liszt
- 40 g kókuszzsír
- 1,5 dl tej
- 40 g cukor
- 1 csomag szárított élesztő
- 2 csipet só
Diótöltelék
- 110 g dió
- 75 g porcukor
- 15 g búzadara
- 0,4 dl tej
- 3/4 csomag vaníliás cukor
- 35 g mazsola
- 3/4 citrom héja
- 1/4 citrom leve
Máktöltelék
- 110 g mák
- 75 g porcukor
- 0,8 dl tej
- 15 g búzadara
- 3/4 csomag vaníliás cukor
- 35 g mazsola
- 3/4 citrom héja
- 1/4 citrom leve
- mk szegfűszeg és fahéjrúd
Elkészítés
- 1,5 dl vízben főzd fel a szegfűszeget és fahéjrudat. Ebbe áztasd be a mazsolát.
- Az élesztőt futtasd fel egy kis cukorral és tejjel.
- A kókuszzsírral és a többi anyaggal dolgozd ki a tésztát, és kelesszük másfél órát. Én korábban keverőlapátos robotgépet használtam, de mióta elromlott, a kenyérsütő gépem dagasztó funkcióját használom. :)
- Amíg elkészül a tészta, készítsd el a tölteléket: ha szükséges, daráld meg a mákot vagy diót, majd keverd össze a többi hozzávalóval. A mákos töltelékbe kicsit több cukor és tej szükséges.
- A megkelt tésztát válaszd ketté, majd egy sodrófával nyújtsd ki vékonyra (max. fél cm vastagra). A tölteléket oszlasd el rajta egyenletesen, és tekerd fel a bejglit. Ezután tedd a tepsibe, és hideg helyen keleszd még fél órát.
- A tetejét kend meg szójatejjel, majd forróra előmelegített, és utána lehalkított sütőben süsd fél órán keresztül.
Elkészítési idő: kb. 60 perc + kelesztés + sütés
Jó étvágyat!
Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat:
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Görög vegán
Karácsonyi akció részleteiért KATT IDE
The post Diós bejgli, mákos bejgli (vegán) first appeared on Kertkonyha.
Tényleg húst kell enni azért, hogy elkerüld a depressziót?
A vegetáriánus étrend valóban egészségesebb, vagy depressziót okozhat? Egy friss kutatás megtalálta a választ.
Rava upma
2022. szeptember 23. Vegavarázs
Az upma egy jellegzetes dél-indiai reggeli, csupa melegítő hozzávalóból, így nagyszerű választás lehet a hideg beköszöntével ősszel-télen. Sokszor beszélünk arról, hogy az ájurvéda az ételt is gyógyszerként használja, ez egy remek példája ennek. Az upmával indított reggeli belülről melegít, ezáltal csökkenti az esélyét, hogy elkapjunk valami téli nyavalyát. Ha különösen hideg van, a gyömbérből vagy chiliből tehet bele többet is, aki bírja. Hozzávalók: 1 pohár búzadara 3 ek ghí vagy olaj 2 kk fekete mustármag 2 kk római kömény 2 kk urad dhal elhagyható 1 ek földimogyoró (elhagyható) fél ek reszelt friss gyömbér fél ek apróra vágott zöld chili (vagy egy kevés szárított, ízlés szerint) 5-6 curry levél 3/4 kk asafoetida fél kk kurkuma 30-40 dkg vegyes zöldség apróra vágva (répa, zöldborsó, zöldbab, brokkoli tetszés szerint) 3 pohár víz 2,5 kk só 1 ek apróra vágott korianderzöld (elhagyható) Először a búzadarát szárazon serpenyőbe rakjuk, megpirítjuk és félretesszük. Utána egy lábosban felmelegítjük az olajat, illatosra pirítjuk benne a fekete mustármagot. Ha megvan, jöhet a római kömény, majd az urad dal, a mogyoró, a gyömbér, a chili és a curry levél. Ha ezeket is megpirítottuk, beleszórjuk a porfűszereket: az asafoetidát és a kurkumát, elkeverjük és rárakjuk a zöldségeket. Egy-két perc kevergetés után felöntjük vízzel, sózzuk és addig főzzük, amíg majdnem megpuhulnak a zöldségek. Ekkor kevergetés közben - hogy ne legyen csomós - hozzáadjuk a megpirított búzadarát és a korianderzöldet. Pár percig kevergetve főzzük, és ha besűrűsödött, lefedjük az edényt és elzárjuk alatta a lángot. Kicsit állni hagyjuk, utána melegen tálaljuk. Rava upma The post Rava upma appeared first on Vegavarazs.
Marinált padlizsán
Hozzávalók: 2 padlizsán nagyszemű só olívaolaj (napraforgó is jó) asafoetida (vagy fokhagyma szeletelve) frissen őrölt feketebors friss petrezselyemzöld apróra vágva (vagy ízlés szerint más zöldfűszer, de friss legyen) fél citrom Egy Olaszországban élő kedves ismerősömtől tanultam a padlizsán előkészítését grillezéshez. A padlizsánokat megmossuk, a két végét levágjuk, 6-7 mm széles szeletekre vágjuk. A szeletek mindkét oldalát finoman besózzuk, és egymásra tesszük. A tetejükre egy tányért helyezünk és egy kicsit lesúlyozzuk. Egy órát állni hagyjuk, közben barna lé távozik a padlizsánszeletekből, ízesebb lesz, jobban átveszi majd a marinálás aromáját. Ha megvan, letörölgetjük a maradék nedvességet a padlizsánról, és mindkét oldalukat szépen meggrillezzük. Ezután fogunk egy lezárható dobozt vagy csatos üveget, és elkezdjük rétegezni: az alját kirakjuk padlizsánnal, megszórjuk asafoetidával, borssal és petrezselyemmel, és locsolunk rá egy-két kanál olajat és néhány csepp citromlevet. Jön egy újabb sor padlizsán stb. Amíg el nem fogy. A tetejére is olajat öntünk, majd lezárjuk az üveget és hűtőben néhány óráig érleljük. Pirítóson tálalva nagyszerű fogás. The post Marinált padlizsán appeared first on Vegavarazs.
Takarékoskodj az energiával- tudatosság a hétköznapokban
2022. július 23. Élj harmóniában
Mai rohanó életforma sajnos háttérbe szorította, a hagyományos a természettel összhangban működő életformát és az emberek az erőfeszítés megspórolása, időmegtakarítás és sok esetben divat miatt megannyi elektromos gépet alkalmaznak. Ez bizonyos határig még jó is, de egy bizonyos ponton túl kifejezetten pazarló, környezetre, egészségre károsító. A gépek gyártásához már az alapanyagok bányászata, alkatrészek előállítása, az ezekhez kapcsolódó szállítás is hihetetlen környezeti terhelés. Aztán a gép működtetése, alkatrészek cseréje, etc. újabb környezeti terhelést jelent. Most, hogy itt az energiaköltségek emelkedése, sokan még mindig nem újragondolják a fogyasztásukat, nem értik, hogy elég az amink van, lehet egyszerűbben is élni... sokan szeretnék napelemmel, mindenféle alternatív módszerekkel elérni, hogy továbbra is ugyanúgy tudjanak fogyasztani... nem ez a megoldás... sajnos a napelem előállítása is károsanyagkibocsájtással jár és lévén nem örök életű, időről, időre cserélni is kell. Ha eddig nem is próbáltad tudatosan végiggondolni, mit és mennyit használsz, mennyi energiával, környezeti terheléssel élsz, lehet most az energiaköltségek emelkedése segítségedre lesz. Bár évek óta minden fórumon beszélnek róla, hogy az emberek fogják vissza a pazarlást, fogyasztást, úgy tűnik csak akkor lesz változás, ha ez mindenkinek a saját zsebére megy. Aki eddig játszi könnyedséggel döntött egy-egy újabb gép, kényelmi eszköz, ketyere megvásárlása mellett, most lehet jobban átgondolja tudatosan szükséges-e az adott berendezés számára. Érdemes most mindenkinek tudatosan átgondolni, mire nincs igazán szüksége. miről tud lemondani, mit tud más akár manuális megoldással kiváltani. Tekintsd át a hétköznapi feladataidat, szokásaidat, melyiket tudnád elhagyni, helyettesíteni, vagy csak az adott eszköz használatát csökkenteni. Ezzel a bejegyzéssel szeretnék segíteni, hogy átlásd hol tudsz csökkenteni a fogyasztásodon, mit tehetsz azért, hogy a Föld élhetőbb legyen. Az energia felhasználásával, hozzájárulunk a Föld energiakészleteinek kimerüléséhez, saját költségeinket növeljük és az energiafelhasználás következtében kibocsátott káros anyagok hozzájárulnak a környezetszennyezéshez, klímaváltozáshoz. Minden pillanatban, amikor valamilyen energiát használunk (mosunk, főzünk, filmezünk, zenét hallgatunk, etc.) komoly döntéseket hozunk, mi magunk is hatással vagyunk a környezetünk alakulására. Elég egy kis odafigyelés, ha megváltoztatod a szokásaidat, Te magad is sokat tehetsz a környezet védelmére, a saját egészségedért és költségeid csökkentésére:) OTTHON A fűtés a háztartások legnagyobb energiafogyasztója. A felhasznált energia több, mint 70%-át erre fordítjuk. Ha egyetlen fokkal csökkented a szoba hőmérsékletét, az 6% energia megtakarítást jelent - ami hozzájárul a környezet védelméhez is. Mindig csak ott és annyit fűts, ahol és amennyire szükséges - általában egy szobában nappalra 20-22 fok javasolt, éjszakára 18 fok. Ha napközben elmész otthonról, állítsd alacsonyabbra a termosztátot, tekerd le a konvektorokat (csökkentsd 5-6 fokkal a hőmérsékletet) Nappal húzd fel a redőnyt és a függönyöket is húzd el, hogy be tudjon jönni a napfény. Naplemente után húzd be a sötétítő függönyöket, ereszd le a redőnyt - ez segít benttartani a meleget és kint tartani a hideget. Nem csak a vagyonokba kerülő fűtéskorszerüsítés segíthet, néha már az is szuper ha szigetelsz, nyílászárót cserélsz. Szigetelésnek tehetsz a bejárati ajtó elé vastag függönyt is, segít a hő megtartásába. Próbálj klasszikus fűtési megoldást választani - cserépkályha, vaskályha, kemence, sparhelt. Ezek nem csak, hogy kevesebbe kerülnek és környezetbarátabb megoldások, de természetes megoldások és az egészségedre is kedvezőbben hatnak. Rendszeresen ellenőriztesd szakemberrel a fűtési berendezéseidet - gázkazánt, konvektort, cirkót. Figyelj a lakás páratartalmára, mert befolyásolja a hőérzeted. Szellőztess több alkalommal, jól kinyitott ablakokkal - a résnyire nyitott ablak energiapazarlás. A fűtőtestet hagyd szabadon, ne pakolj a radiátor elé és ne is takard el függönnyel, mert csak elvonja a hőt. Tegyél hőtükörfóliát a radiátorok mögé. A hűvösebb helyeket (pl. előszoba, kamra ) ajtaját tartsd csukva . Öltözz fel jól otthonra, húzz meleg zoknit, vastag pulóver, használj takarót. Ha így teszel, akkor alacsonyabb hőmérsékletben is komfortosan fogod érezni magad, Sajnos én nagyon fázós vagyok, így a fűtésen eddig én sem spróroltam, ebbe nem vagyok elég hiteles, de érzem itt nekem is van tennivalóm:). Ma nagy divat a jakuzzi, szauna, medence otthon, de fenntartani költséges. Van aki hitelre vásárol ilyesmit. Ezek luxus dolgok, ha nem vagy milliárdos, nincs a bankszámládon egy szép nagy összeg, ami biztosít arról, hogy neked nem fog gondot okozni ezek fenntartása, akkor sem amikor emelkednek az energiaárak, akkor érdemes átgondlni biztos, hogy szükséged van medencére, jakuzzira, szaunára? Ahogy a régi öregek mondták, addig nyújtózkodj, amíg a takarod ér:) Sokan lelkesen szaladnak most napelemet vásárolni, de azon túl, hogy halljuk másoktól most ez kell értjük hogyan működik? A napelemed valóban termel majd áramot, ha nem lesz áram? Nem minden napelem lesz képes erre. Számold át azt is meg fog-e az esetedben térülni. Sokan most csak szereltetnek és utána se lesz ingyen az áram, nehogy meglepetés legyen mire megtérülne addigra már kell cserélni, újat venni és felrakatni. Hogy viszonyulsz a meleghez és a légkondicionálás hoz? Itt európában a melegbe nem nagyon halnak bele emberek, legfeljebb abba, hogy kiszáradnak. Ma sokan egész nap nyomják a légkondit. A minap egy kedves tanítványom mesélte a szuper üléshűtés miatt jól megfázott a combja és iszonyatos fájdalmakkal küzdött. Azon túl, hogy a légkondi káros lehet az egészségedre, biztos hogy nélkülözhetetlen? vagy azért el tudsz viselni nyáron ennyi kellemetlenséget? Érdemesebb fákat ültetni, mert árnyékot és hűvöset is adnak, éjszaka szellőztetni, lehűteni a lakást és nappalra besötétíteni, becsukni az ablakokat. Használd ki a természetes fény lehetőségeit. Nyáron nagyon sokáig, de télen napközben élvezd, hogy természetes fénynél tudod végezni a tevékenységeidet és amíg nem szükséges ne kapcsolj villanyt A világítást a lakásban a célnak megfelelően alakítsd ki és használd. Azokban a helységekben ahol nem szükséges komolyabb fényerő, ott csak kisebbet használj (pl. előszoba). Ha olvasni szeretnél, akkor csak valamilyen kisebb helyi fényforrást használj és ne az egész nappali legyen kivilágítva. Amelyik szobában nem tartózkodsz vagy éppen nem szükséges a világítás, akkor kapcsold le a lámpát. A szüleim gyerekkoromban sokszor szóltak, miért ég a villany a szobában ha nem vagyok ott:) Használj energiatakarékos izzókat. Csak akkor használj elektromos berendezések et, ha valóban szükséges. Manapság nagyon sok elektromos gép van, amiket ha tudatosan végiggondolod nincs is rá szükséged. Sőt azt gondolom bizonyos esetben egyszerűbb, olcsóbb és csendesebb a manuális megoldás, mint egy gépet összerakni majd utána eltakarítani és a végén elpakolni. Minden elektromos berendezés, műszaki cikk vásárlás előtt gondold végig valóban szükséged van-e rá és mire szeretnéd használni (a nagyobb teljesítményű gépek fogyasztása is nagyobb, a konyhában a legtöbb ma kapható gép kézi erővel kiváltható és még sokszor egyszerűbb is). Nemrégen egy közeli ismerősöm mondta, hogy szeretne venni több tízezer forint értékben egy konyhai szupercsoda gépet és mit gondolok. Kérdeztem mire vásárolná... bébiétel készítésre... Mondtam használjon inkább villát :))) csöndesebb, nincs meghibásodási lehetőség és szervizköltség, áramszünet esetén is működik, gyorsan el lehet mosni és elpakolni és a használatba vétel sem igényel bonyolultabb összerakást:) Ha már eldöntötted megveszel valamit, nézd meg a termék leírását, mekkora a fogyasztása és válassz alacsonyabb fogyasztású gépeket. Próbáld azt is figyelembe venni mennyire környezetkímélő a termék. A konyhádban igazából a hűtő, főzőlap és sütő segítségével mindent meg lehet oldani. Sajnos a fogyasztói társadalomnak köszönhetően, ma sok konyhában külön van szeletelőgép és aprítógép a kés helyett, vízforraló a lábas helyett, kenyérpirító és melegszendvicssütő egy serpenyő helyett, kenyérsütő gép a sütő helyett, joghurtkészítő egy befőttes üveg és dunszt helyett, és hosszasan sorolhatnám a mosogatógéptől, olajsütőn át, pároló, popcorn készítő, palacsintasütő, tojásfőző, kávéfőző.... mennyi mindenfélét vásároltattak össze az emberekkel. Ehhez a cikkhez felnéztem egy műszaki online bolt oldalára, szinte elhültem rajta, mit ki nem találtak már, jópénzért... Sokan működtetnek fagyasztóládákat, amikor ma mindent lehet frissen kapni a boltban, hihetetlen nagy pazarlás hónapokig otthon hűteni valamit. Hiába veszel valamit akciósan, a fagyasztó áramfelhasználása sokkal drágább lesz, mintha friss ételeket vennél. Ha ragaszkodsz a fagyasztóhoz, legalább évente olvaszd le. A hűtőt a lakáson belül valami hűvösebb helyre állítsd. Ne tegyél a hűtőbe meleg ételt. Az elektromos főzőlapot, sütőt a főzés befejezése előtt 5 perccel nyugodtan kapcsold ki - még sokáig elég meleg lesz ahhoz, hogy befejezd a főzési folyamatot.Főzéskor az edény méretének megfelelő főzőlapot használd, hogy ne távozzon fölöslegesen hő. Használj a főzéshez jó hővezetésű edényeket, fedőt, kuktát illetve főzz takarékon.Az ételeket ne főzd szét, éppen csak szükséges menyiségben kapjanak hőkezelést. Készíts egytálételeket vagy a sütőben egyszerre többfélét süss több szinten. Nézd át otthon a konyhádat, mire van valóban szükséged. mi az amit meg tudsz oldani olcsóbban, halkabban:) Figyeld meg a mosás i szokásaidat is. Sokan egy egy darabbal is elindítják a mosógépet vagy feleslegesen nagyon hosszú programokat működtetnek. Sok helyen látom, hogy szárító gépet használnak, ez télen vicces, amikor párhuzamosan meg bekapcsolják a párologtatót. A vasalás is nagyon sok energiát elvisz egy háztartásban. Csak azt vasald ki, amit nagyon szükséges. A legtöbb ruha felvétel után a test hőjétől a testhez alakul. A törölközőket, fehérneműket, zoknikat, hálóruhákat, ágyneműt szinte teljesen felesleges vasalni.A mosógépet és a mosogatógépet csak ha tele van akkor indítsd el, mert sok készülék ugyanannyi áramot és vizet használ el 2 póló esetén is. Használd a hőfokszabályozást, de mindent a legmagasabb hőfokon moss. Vízkőtelenítsd rendszeresen a mosógépet.Kerüld el a szárítógép használatát. Természetes módon szárítsd a ruhákat pl. napon vagy szárítóállványon. A szórakoztató elektroniká ban, mind minden másban is sok a túlkapás. a 40 nm-es lakásban néha annyi hangfal és mélynyomó meg minden van, hatalmas képernyő, amit a tulajdonosa soha nem fog tudni kihasználni az otthonában vagy esetleg a halláskárosodást kockáztatja. Sok családban a tv, számítógép akkor is megy amikor senki nem használja, amolyan háttérzajnak. Kapcsold le, áramtalanítsd azokat a berendezéseket, amikre éppen nincs szükséged, éppen nem használod őket. Amikor egy készülék standby üzemmódban van (pl a tv-n világít a kis lámpa) akkor is fogyaszt áramot. Használd a számítógépen az energiatakarékos üzemmódot . A kertben is sok berendezés sorakozik a háztartásokban. A legbutább találmány a lombfújó, ezen mindig nevetek az emberek kergetik vele a faleveleket jobbról, balra balról jobbra, hallgatják a zajt, nyelik a port és a benzinesnél szívják a büdöset, ha elromlik meg vihetik szervízbe.. Egy hagyományos seprű sokkal praktikusabb és olcsóbb. Takarítás nál részesítsd előnyben a hagyományost (söprű, lapát, vödör), így sok energiát spórolhatsz meg. Amennyiben szükséges gépi megoldás, nagyon tudatosan válaszd meg, hogy a céljaidnak megfeleljen. Lehetőleg olyan porszívót válassz, amelyhez nem kell eldobható porzsákot használni és a teljesítménye és a tudása is illeszkedjen az elvárásaidhoz. Ma sokan a terítő lerázása helyett morzsporszívót használnak, néhány leesett dolgohoz viszik a porszívót, mérlegelj, tudatosítsd mire mit érdemes használni, térj vissza a hagyományos megoldásokhoz:) A szépségápolás ban is nagyon sok fölösleges gépet adtak el az elmúlt évtizedben.Ha jó idő van a hajad megszárad magától. Az is kérdés, feltétlenül szüksége-e otthon a hajunkat vasalni, bodorítani, mindenféle gépi eljárással alakítani. A testünk, arcunk masszírozására is már vannak gépek, ezt a saját kezünkkel is el tudjuk könnyedén végezni. Lehet a hagyományos körömreszelő és sarokreszelő is megteszi, az elektromos helyett. Néha meglepő árakon árulnak elektromos borotvát, persze tudom tud ezt azt, de a vége ugyanaz, mint a hagyományos borotvával, eltűnik a szőr a férfiak arcáról:) A fogmosás szuper jól megoldható hagyományos fogkefével is, ilyen olyan speciális elektromos fogkefe nélkül . A kertben is sok berendezés sorakozik a háztartásokban. A legbutább találmány a lombfújó, ezen mindig nevetek az emberek kergetik vele a faleveleket jobbról, balra balról jobbra, hallgatják a zajt, nyelik a port és a benzinesnél szívják a büdöset, ha elromlik meg vihetik szervízbe.. Egy hagyományos seprű sokkal praktikusabb és olcsóbb. Nézd át mekkora területen, milyen munkálatokat kell elvégezni. Valóban szükséges az ágvágó gép, elektromos sövénynyíró, fűkasza, jót mulattam gyepszellőztető :))) szóval nézz körül a kertben is, lehet a sarlóval, seprűvel és sövényvágó ollóval kiválthatsz néhány berendezést. A babaápolás ra is hihetetlen mennyi dolgot eladnak a szülőknek, pedig a gyerekek a sok műszaki berendezés és az őket érő elektroszmog nélkül is egész jól fel tudnak nőni:) MIelőtt valami menő, divatos dolgot veszel, érdemes itt is átgondolni valóban szükségetek van-e rá. Amikor elkezded megváltoztatni az energiafelhasználási szokásaidat nézd meg a korábbi felhasználásokat és a fogyasztásmérők segítségével kövesd nyomon energiafelhasználási szokásaid alakulását:) Pl. a vízforraló helyett ha a gázon forralod a vizet kb havi 500 forintot tudsz megtakarítani, ha a minden napos hajszárító használat helyett természetesen hagyod megszáradni a hajad, akár havi 1000 Ft-ot is spórolhatsz:) Kezdj el változtatni és tapasztalj, figyelj:) #rezsicsökkentés #rezsi #energiaáremelés #gáz #villany #tudatosság
Tényleg lehet sokkal egészségesebb a fagyasztott gyümölcs, mint a friss? Íme a tudomány válasza
Vajon mi az igazság? Valóban lehet jobb döntés a fagyasztott gyümölcs a frissnél?
Lauki sabji
Hozzávalók: 1 közepes főzőtök 2 ek olaj 2 kk római kömény 1 babérlevél fél ek frissen reszelt gyömbér 2 kk methi levél (lepkeszegmag levele) egy csipet őrölt chili (ízlés szerint) 1,5 kk őrölt koriander 1/2 kk asafoetida 3/4 kk kurkuma 2 paradicsom lereszelve 1/2 kk garam masala 1,5 kk só egy kis csokor...
A ropogós kovászos uborka titka
Ha nem a saját kertedben szeded az uborkát, akkor menj a zöldségesbe, amikor friss áru érkezett. Akkor lesz igazán ropogós az uborka, ha minél kevesebb idő telik el a leszedéstől az üvegbe rakásig. Rövid időre áztasd hideg vízbe az uborkát, majd tisztítsd meg, vágd le a két végét és hosszában vágd...
Vöröslencse leves (dal)
2022. május 15. Élj harmóniában
Vöröslencse leves (vörös lencse dal)A blogon már tettem ki korábban dal receptet. A dalok sűrű hüvelyesből készült leves félék, melyek nagyon táplálóak, magas a fehérjetartalmuk és a húsmentes táplálkozás fontos alapját képzik.Ez a vörös lencse leves, mindenkinek kiváló, mert ezzel a fűszerezéssel tridoshás, azaz minden alkati típusnak ideálisan emészthető. Vata-k vöröslencséből a szárító hatása miatt, hetente legfelejebb 2 alkalommal fogyasszanak. Vöröslencse dalHozzávalók1 csésze vöröslencse5 csésze víz2 tk. ghí1 tk. római kömény1 tk. fekete mustármag1 csipet asafoetida2 nagy gerezd fokhagyma apróra vágva5 currylevél frissen vagy szárítva1 kis marék korianderlevél apróra vágva1/2 tk. kurkuma1 tk. masala por1/2 tk. só Elkészítés Alaposan mosd meg a vöröslencsét - akár be is áztathatod éjszakára. Ted a lencsét egy fazékba 4 csésze vízzel és forrald fel. Főzd közepes lángon, fedő nélkül 30 percig. Esetleg keverd meg néha, nehogy leégjen az alja. Majd 30 perc után tegyél hozzá még 1 csésze vizet és főzd tovább 15-20 percig, vagy amíg a vöröslencse meg nem puhul. Egy másik edényben melegítsd fel a ghít, majd tedd bele a mustármagot, a római köményt és az asafoetidát egy pillanatra és amikor a fűszerek kipattannak, tedd hozzá a fokhagymát, és enyhén pirítsd meg. Add hozzá a curry leveleket, koriandert, kurkumát és a masala port és keverd össze.A fűszerkeveréket tedd át a levesbe és add hozzá a sót és az utolsó csésze víz egy részét vagy egészét, attól függően, hogy milyen sűrűre szeretnéd a levest. Végül még 2 percig forrald.Chapatival , baszmati rizzsel, purival, vagy kenyérrel tálalhatod és friss korianderrel díszítheted a tetjét. Mindegyikhez találsz recepteket a blogon. Jó étvágyat kívánok :)szeretettel:Kati
Lassan belekezdhetünk egy kis méregtelenítésbe
2022. május 2. Élj harmóniában
Úgy tűnik tartósan megérkezett a meleg és reméljük már nem lesznek nagy lehülések. Ilyenkor ideális belevágni, egy kis tisztítókúrába... A tavasz - nyár évszak váltásnál érdemes egy kicsit segíteni a szerveztednek, hogy megszabaduljon a felgyülemlett salakanyagoktól. Idén is megpróbállak végigkísérni, egy hagyományos ájurvédikus méregtelenítő programon, amely ősi, évezredek óta bevált módszereket alkalmaz. A facebbok csoportban tudod nyomonkövetni a psotokat: https://www.facebook.com/groups/189231931805348 Ez a gyengéd, ájurvédikus tisztítás nem csak segít megszabadulni a méreganyagoktól, optimalizálja az emésztésed működését, helyreállítja a életenergiák szabad áramlását, de a test, az elme és a lélek egyensúlyát is. Ha szeretnél belevágni egy otthon is könnyen elvégezhető ájurvédikus tisztítókúrába, íme egy lista miket érdemes beszerezni: Ha valamit nem tudsz beszerezni, jelezd és én beszerzem neked, akár a komplett csomagot is:) - Nyelvkaparó (a jógastúdióban is kapható) - Triphala Churna - Nasya olaj - Gyömbér - Baszmati rizs - Sárga Mung dal - Ghí - Kitchari fűszerkeverék vagy ájurvédikus fűszerek - Ájurvédikus masszázsolaj (pl. szezámolaj vagy doshádnak megfelelő) - vegyszermentes bio zöldségek - bio citrom A tisztítás első lépése, hogy további méreganyagokat ("ama"-t) ne halmozz fel a testedben. Ehhez fel kell hagynod azokkal a kedvezőtlen szokásokkal, melyek elnehezítik a tested, salakanyagokat képeznek. Ugyan télen szüksége volt a testednek a nehezebb ételekre, de most ez már nem így van. Ha sok a salakanyag a testedben, a szervezted éjszaka nem tud megfelelően pihenni és méregteleníteni, ezért reggel fáradtan ébredsz, még akkor is ha eleget aludtál. nem csak az energiaszitned csökken le, de türelmetlen, kedvetlen, motíválatlan, dekoncentrált is lehetsz a felhalmozódott toxinoknak köszönhetően. Első lépés, hogy kezdj el kevesebbet enni és válassz könnyen emészthető ételeket. A fő étkezésed mindig délben legyen és a vacsorára, reggelire csak könnyű, ételeket fogyassz. Késő este már ne egyél. Kerüld el a húst, tojást, sajtot, túrót, joghurtot, zsírós ételeket, csokoládét, alkoholt, kávét, édességeket, nem frissen készült kenyérféléket, állott ételeket. Ne edd túl magad és ne nassolj. Várd meg amíg az előző étel megemésztődött. Ne fogyassz túl hideg ételeket, italokat. Ha lehet válassz friss , vegyszermentes ( bio) , nem feldolgozott, nem tartósított, nem fagyasztott élelmiszereket. Örömteli előkészületeket kívánok :) szeretettel Kati #tavasz #megújulás #emésztés #méregtelenítés #tisztítókúra #éljharmóniában #egészség #immunerősítés
Szárzeller krémleves pirított kelbimbóval
Tavaszi gourmet leves alig hozzávalókból
Görgess csak lejjebb a hozzávalókhoz, nézd meg őket, aztán gyere vissza ide. Várlak! ;)
Na. Nem hiányzik valami? Hol vannak a fűszerek? Az a vicc, hogy nem kell. A szárzeller üdesége összesimul a napraforgómag testességével, és az egészet az édes-mustáros kelbimbó koronázza.
Ha nagybetűs ÉTEL-re vágysz, akkor ilyet csinálj. Használj valódi alapanyagokat. Milyen az, amikor mosolyog az ételed? – Amikor te is önkéntelenül visszamosolyogsz rá. Hát, így örültem én ennek a levesnek.
Tél végi saláta
2022. március 6. Mindennapi ételeink
Többen kérdezitek, milyen salátát eszünk, vagy mit kenünk a kenyérre. Nos, a saláta és a pástétom is szinte mindig a maradékokból vagy éppen ami van, abból készül, egy kis csavarral. Ennek a salátának alapja a Kidney bab (más hüvelyes növény is remek, vagy helyette tofu), egy kis kukorica a mélyhűtőből (saját eltevés), friss zöldség: ezúttal paradicsom, lilahagyma, friss petrezselyemzöld és olívaolaj, só. Sokszor gabona is kerül bele. Azért leírom a pontos adagokat is: Hozzávalók:1 konzerv Kidney bab15 dkg kukorica 1 fej lilahagyma25 dkg koktélparadicsom1 csokor metélőpetrezselyem2-3 ek. olívaolaj, citromlé, só - ízlés szerintElkészítés:Kibontunk, leszűrünk, pucolunk, felvágunk, öntünk, felvágunk, facsarunk, szórunk, keverünk. És ehetjük is ;-)
Kókuszcsók
Gluténmentes és vegán
Kb. abbahagyhatatlan ez a kókuszcsók, szóval kis mennyiségnek neki se állj. Én eleve előnyben voltam, mert rengeteg kókuszreszelékem maradt karácsonyról (vagy egy kilóról beszélünk), miután teljesen elszámoltam a mennyiséget a bevásárlásnál. Ööö.. ez még a legjobb házban is előfordul.. :D
Nagyon jókor jött ez a recept most az ovis farsangra. Jó nagy adagot küldtem a gyerekeknek, és nem jött belőle vissza egy darab se! ;)
A végeredmény megfelelően édes, picit sós, tartalmas és könnyű egyszerre. Én nem tettem hozzá plusz cukrot, mert szerintem a kókusz magában is elég édes, a csokiról nem is beszélve. De ha te édesszájúbb vagy, akkor 1-2 evőkanál porcukorral állítsd be az ízét.
Hozzávalók egy nagy tepsihez
- 250 g kókuszreszerlék
- 250 g kókuszkrém (kókusztejszín)
- 1 nagy alma hámozva, lereszelve
- 2-3 csipet só
- 1 csapott mk szódabikarbóna
- 20 g vaníliás cukor
- 90 g étcsokoládé
- 2 kk étolaj
- A kókuszreszeléket keverd össze a többi hozzávalóval (a csoki és az olaj kivételével). Gyönyörűen ragadós masszát kell, hogy kapj, olyat, ami egyben marad, ha az edény falához nyomod. Tapasztalatból mondom, hogy a forgalomban lévő kókuszreszelékek nagyon eltérő minőségűek. Nem véletlenül sokkal olcsóbb az egyik és kicsit drágább a másik. Előfordulhat, hogy a legolcsóbb fajtából kivonták a kókuszzsírt, amitől nehezebben áll össze a masszád. Ilyenkor egy kis vízzel vagy még inkább olvasztott kókuszolajjal tudsz segíteni a dolgon.
- Hagyd állni pár percet, addig melegítsd elő a sütőt és bélelj ki egy tepsit sütőpapírral. Fagyis kanállal (vagy bármilyen mélyebb, öblös kanállal) formázz belőle félgömböket, és helyezd a tepsibe őket.
- 200 fokon süsd 20 percet kb, amíg szép barna nem lesz a teteje.
- Ha kihűlt, csepegtesd meg a csokoládéval. Ehhez tedd egy pohárba az összetört csokit, locsold meg 5 kk vízzel és az olajjal, majd melegítsd össze őket, lehetőleg forró vizes tálban. Húzd egymáshoz közel a kókuszcsókokat, és egy kanállal rázd rá a csokit.
A hűtőben tárolást szereti. :)
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 25 perc
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Vegán Szaloncukor-készítő
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Növényi tejtermékek
Görög vegán
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Ez egy vegán recept volt. :)
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
The post Kókuszcsók first appeared on Kertkonyha.
Főtt céklasaláta
2022. február 1. Mindennapi ételeink
Igazi téli saláta, egy kis növényi sajttal, friss rukkolával, spenóttal dúsítva. Nagyon szeretjük a céklát, én főképp nyersen szoktam salátában enni, de szeretem megfőzni, megsütni is - köretként vagy salátaként is tálalni. Hozzávalók:2 nagyobb cékla, megfőzve1 csomag rukkola5-6 levél spenót20 dkg vegán mozzarella ízesítésű sajt /marinált tofuval is finom2 ek. mustármag Zöldfűszeres fűszersó, petrezselyemzöl vagy korianderpár ek. olívaolaj Elkészítés:A céklát megmossuk, roppanósra főzzük, majd meghámozzuk és felkockázzuk. (Valamikor nyersen meghámozom, felkockázom és kevés kókuszzsíron megpirítom). A sajtot is hasonló méretű kockákra vágjuk. A rukkolát, spenótot megmossuk, és egy tálba tesszük. Belerakjuk a céklát, sajtot, mustármagot, ill. én sokszor lilahagymát is adok hozzá. Fűszerezzük, összekeverjük , meglocsoljuk az olajjal és már ehetjük is. Sokszor növényi majonézzel dúsítom. Szeretem a céklát fasírtnak is elkészíteni, vagy céklás krumplipürét is szoktam készíteni, de a céklás rizotto vagy brownie is nagyon finom.
Narancsos mangó turmix (laktózmentes, gluténmentes, vegán) – Turmix kihívás 4. nap
2022. január 27. Zizi kalandjai
Imádom ezeket a színes, élő italokat. Izgalmas volt már csak a recepteket összegyűjteni, tesztelni, hogy lehetőleg minél több színű ital tündököljön a poharatokban. A tavalyi kihívásban is volt citromsárga turmix, de az más jellegű volt. A mainak a fő alkotóeleme a mangó. Én fagyasztott formában tettem bele, de úgy, hogy frissen vettem meg, a konyhapulton megérleltem... Source
Lencsés rakott kelkáposzta magyarosan
Szív alakú kelkáposzta köszönti 2022-t!
Az újévi lencsével kapcsolatban idén kicsit későn ébredtem, de remélem, azért még épp időben.
Na, nem a főzéssel, az meglesz. A recepttel nektek! :)
Az utolsó pillanatban megsütöttem a lencsés rakottamat, mert a “kötelező” lencsefőzeléket idén anyukám fogja készíteni.
Igen, enyém a rakott, mert már nagyon várt rám egy gyönyörű, ráadásul szív formájú (!) kelkáposzta, ami mégsem maradhatott jövőre! ;) Amíg sült, leírtam a receptjét.
Hozzávalók egy jó nagy sütőtálhoz
- 1 fej kelkáposzta
- 350 g lencse beáztatva
- 50 g barnarizs
- 100 g növényi kolbász
- 50 g sörélesztőpehely
- 100 ml olívaolaj
- 2 kk só
- 2 kk pirospaprika
- 2 nagy gerezd fokhagyma
- 500 g növényi joghurt
Elkészítés
- A lencsét, rizst főzd meg sótlan vízben. Mindkettő legyen még félig kemény, amikor elzárod. Nem kell mindenbe külön só, úgy könnyebb az összeállításnál beállítani, hogy összesen mennyit teszel be.
- A kelkáposztát szedd levelekre, és egy nagy edényben tegyél fel vizet a tűzre. Ebben gőzöld elő a leveleket pár percig.
- Közben olajon az élesztőpelyhet pirítsd meg. Nem kell neki sok, hamar megsötétedik. Tedd hozzá a reszelt fokhagymát, és együtt is kavargasd kicsit. Ha már olyan, mint a pirított prézli, add hozzá az elmorzsolt növényi kolbászt is, és vedd le a tűzről.
- Most jön az összeállítás: egy jó nagy sütőtálban rétegezd a művedet sorjában: kelkáposztalevél, lencse, rizs, pirospaprika, élesztőpehely, só. A tetejére a legszebb, legnagyobb zöld leveleket tartogasd.
- Nekem két emelet lett, és megtelt a sütőtálam.
- Mielőtt betettem volna a sütőbe, 2 dl vízzel meglocsoltam, ebben sült-gőzölődött 180 fokon fél órát. Aztán öntöttem le 500 g szójajoghurttal, amit előtte egy dl vízzel hígítottam fel, majd visszatettem az egészet további 30 percre a sütőbe.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 60 perc
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Vegán Szaloncukor-készítő
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Növényi tejtermékek
Görög vegán
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Ez egy vegán recept volt. :)
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
The post Lencsés rakott kelkáposzta magyarosan first appeared on Kertkonyha.
Aszalt paradicsomos tofukrémmel töltött vegán palacsinta
2021. december 27. Mindennapi ételeink
A krémleves után érdekes főételként is megállja a helyét, de reggelire vagy vacsorára is fogyasztható. Hozzávalók a palacsintához: 30 dkg finomliszt só30 dkg zabliszt fél cs. sütőporfél citrom levekb 5 dl rizstej 0,5 dl étolaj ízlés szerint a tésztába: kapor, metélőhagyma, fokhagymapor, vegetaA "töltelékül" szolgáló pástétomhoz:1 fütölt tofu 1 kis üveg aszalt paradicsom (olajjal együtt) 1 marék dió/mandula/kesudió sok friss bazsalikomsó Elkészítés:A paalcsintatésztát összekeverjük és a hagyományos módon kisütjük -csak ez nem fog leragadni vagy szétesni ;-) Miközben a palacsintákat sütjük, elkészítjük a tölteléket is (ami egyébként lehet chilis bab vagy zöldségpörkölt vagy akár curry-s karfiolragu is): A tofut felkockázzuk, hozzáadjuk a felaprított aszalt paradicsomot, melynek az olajából is hozzáöntünk, sózzuk. Összebotmixerezzük. Folyamatosan segítünk a mixernek: villával is összetörjük, olajat adunk hozzá, ha szükséges. Friss bazsalikommal ízesítjük. Az összedarált diót/mandulát/kesudiót ekkor adjuk hozzá. A kisült palacsintákba belekenjük a a tofus pástétomot, rászórunk durvára vágott, pirított diót, salátaleveleket is teszünk bele. Én, mivel avokádó fanatikus vagyok, ezt is szeleteltem hozzá (rá).
Humusz-másképp
2021. december 20. Mindennapi ételeink
Bemutattam már céklás, spenótos és natúr humusz is. Most egy főzött verzióját írom le nektek, amely csicseriborsó lisztből készült. Hozzávalók:15 dkg csicseriborsó liszt kb 4 dl víz 1 csokor friss koriander Só4 ek. tahini (szezámkrém)Elkészítés: A csicserilisztet sűrűre főzzük, majd ízesítjük szezámkrémmel, sóval, friss, összevágott korianderrel. Lehet kenyérre kenve fogyasztani, de mártogatni is remekül lehet belőle, ill. megtölthetünk vele paprikát, paradicsomot is.
Rizottó búzahússal
Adj te is élményt karácsonyi ajándékba. :)
Ha szeretnél meglepni valakit egy főzőtanfolyammal ,
de még nem tudod a dátumot, kérj BIANCO ajándékutalványt.
Főleg a búzahús granulátum miatt indult ez a recept izgalmas kísérletnek, amiből aztán igazán kellemes meglepetés kerekedett.
Hogy milyen a Vegabond búzahús granulátum? Hát, teljesen normális. Nem hivalkodik, nem uralja az ízeket, szépen belesimul az ételbe. Valahogy olyan megnyugtató, jó érzésem lett tőle. :) Olyasmi, amikor bizalommal eszik az ember, mert kétsége sincs afelőle, hogy a tányérján minden rendben van.
Szóval, nekem bejött, egész biztosan veszek máskor is.
Hozzávalók két adag rizottóhoz
- 100 g előgőzölt barnarizs
- 50 g búzahús granulátum
- fél vöröshagyma
- fél mk pirospaprika
- fél mk kurkuma
- csipet őrölt babérlevél
Elkészítés
- A rizst tedd fel főni. Amíg elkészül, csináld meg a búzahúst!
- Először az apróra vágott vöröshagymát piríts meg, ebbe öntsd a leöblített granulátumot. Készülj fel, hogy amikor pirítani kezded, “gyanús”, húsra emlékeztető illatok fognak felszállni, de nyugi, ez később elmúlik. ;)
- Szórd rá a fűszereket és keverd át. Egy fél pohár vízzel lazítsd és hagyd összerottyanni.
- Végül keverd össze a megfőtt rizzsel. Kanalazd bögrébe vagy arra alkalmas tálba, kicsit nyomkodd le, majd borítsd tányérra. Így szép a tálalás!
Extra tipp: turbózd fel gombával vagy bármilyen zöldséggel, amit otthon találsz.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 15 perc
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Vegán Szaloncukor-készítő
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Növényi tejtermékek
Görög vegán
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Ez egy vegán recept volt. :)
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
The post Rizottó búzahússal first appeared on Kertkonyha.
Narancsos grízpuding
Adj te is élményt karácsonyi ajándékba. :)
Ha szeretnél meglepni valakit egy főzőtanfolyammal ,
de még nem tudod a dátumot, kérj BIANCO ajándékutalványt.
Ez az időszak nekem az édes ízekről is szól. Egyfolytában kísérletezem, próbálom ki az új recepteket. A darapuding enyhe kényszerűség hatására született, még pedig azért, mert egyszercsak rengeteg lett itthon a búzadara, miután a múltkor mellényúltam a polcon, és liszt helyett véletlenül búzadarát vettem. Mivel a tejbegríz teljes egészében kiesik nálunk, maradnak az egyéb darás dolgok, amiből valljuk be, nincs túl sok. Azt hiszem, rövidesen sütök majd darapiskótát is.
Ez a darapuding finom illatos, gyönyörű színű, és izgalmas állagú is. Kicsit krémes, kicsit darabos, kicsit ruganyos is, olyan mint semmi más. :)
Persze hidegen eszik a rendesek, de a türelmetleneknek is meglesz a jutalma! ;) A darapuding még melegen is isteni!
A narancshéj pedig igazi téli hangulatot kölcsönöz neki, amiért rögtön aktuális kedvenc lett.
Ha még több karácsonyi édességre vágysz, gyere el a szaloncukor-készítő tanfolyamra !
Hozzávalók 2-3 adaghoz
- 500 ml tej
- 65 g cukor
- 5 g margarin
- 50 g búzadara
- 100 g tofu
- 20 g keményítő
- 2 csomag vaníliás cukor
- fél narancs héja
- késhegynyi kurkuma
- A tejben keverd el a cukrot, a búzadarát és a keményítőt. Öntsd hozzá a vaníliás cukrot, és reszeld bele a narancs héját is.
- Tedd fel a tűzre és főzd meg a búzadarát. Forrás után pár perccel kész is.
- Amíg melegszik, addig egy dl vízzel turixold össze a tofut. Használj botmixert, az szép krémesre dolgozza.
- Öntsd a darához a tofut is, és keverd el. Amíg még meleg, keverd el benne a margarint, bár ezt akár el is hagyhatod.
- A masszát öntsd formába, és hagyd megszilárdulni, mint a hagyományos főzött pudingot. Öntetnek én sima mélyhűtött epret turmixoltam össze, bár ez olyan egyszerű, hogy igazából alig merem leírni. :)
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 10 perc
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Vegán Szaloncukor-készítő
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Növényi tejtermékek
Görög vegán
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Ez egy vegán recept volt. :)
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
The post Narancsos grízpuding first appeared on Kertkonyha.
Vegán bundás kenyér és extra kakaó
Adj te is élményt karácsonyi ajándékba. :)
Ha szeretnél meglepni valakit egy főzőtanfolyammal , akkor foglald le gyorsan a helyet,
mert az év eleji dátumok nagyon gyorsan betelnek.
Fejedelmi reggeli
Rendhagyó bejegyzés következik, mert ez a két receptet most Hémangi Dévi Dászi új szakácskönyvéből vettem át. A könyv címe: Vegetáriánus piknikkosár .
Akárcsak Hemangi többi szakácskönyvében, ebben is nagyon klassz dolgokat találtam. :) Sok egyéb ok mellett én azért is szeretem Hemangi receptjeit, mert teljesen megbízhatóak benne a mennyiségek. Ha azt írja, hogy két szelet kenyérhez 30 g csicseriborsóliszt kell, akkor tényleg pont annyi kell! :)
Szóval, Hemangi receptjei pontosak és finomak! A dolgoknak van íze, színe és “lelke”. A kakaó olyan sűrű és vastag, hogy a végét ki kell kanalazni a bögréből. Kár is lenne otthagyni.
A bundáskenyérnél pedig naná, hogy megszólítva éreztem magam mint hedonista, és a két kenyér közé belesütöttem egy vékonyka réteg füstölt tofut. :)
Próbáljátok ki ti is ezt a kombót valamelyik reggelire, nem bánjátok meg!
Hozzávalók a kakaóhoz
- 250 ml növényi tej
- 1 púpozott kk kakaópor
- 1 púpozott kk keményítő
- 2 csapott kk cukor
- Egy kis adag hideg tejben keverd el a többi anyagot, majd amikor már csomómentes, add hozzá a maradék tejet.
- Tedd egy lábosban tűzre. Időnként kevergesd, és forrald fel.
Hozzávalók a bundás kenyérhez
- 2 szelet kenyér
- kevés tofu vékonyra szeletelve
- 30 g csicseriborsóliszt
- 2 nagy csipet kurkuma
- késhegynyi pirospaprika
- csipet fokhagyma granulátum
- csipet só, bors
- csipet sütőpor
- olaj a sütéshez
- A csicseriborsólisztet vegyítsd össze az ízesítőkkel és a sütőporral, majd 3-4 evőkanál vízzel keverd palacsintatészta sűrűségűre.
- Forgasd ebbe a masszába a kenyereket, és süsd ki őket forró olajban mindkét oldalukon.
Extra tipp: kend meg valamivel a kenyeret, attól összetapadnak a rétegek, könnyebb lesz a “bundázás” és a sütés közben is szépen egyben marad majd a töltött szendvicsed.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 10 perc
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Vegán Szaloncukor-készítő
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Növényi tejtermékek
Görög vegán
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Ez egy vegán recept volt. :)
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
The post Vegán bundás kenyér és extra kakaó first appeared on Kertkonyha.
Vegán paraszttál
Parasztreggeli..
Ha nem is reggelire, de ebédre, vacsorára néha megkívánom.
Vagy ki tudja? Talán egy ünnepi reggelire is a hétvégén.. ;)
Milyen szerencse, hogy már szinte mindenből lehet kapni növényi változatot! Ha esetleg mégsem találsz növényi kolbászt, használd nyugodtan csupán ugyanazokat az ízesítőket, amitől egyébként minden kolbásznak is íze van. Hogy mi az?
Na, tuti ott van a te konyhádban is: jó nagy adag fokhagyma, pirospaprika és őrölt kömény.
Lehelletnyi füstaromával megtoldva tökéletes lesz az eredmény. :)
Én a tojást egész egyszerűen elhagytam belőle, kellemesen szaftos lett így is a zöldségektől! :)
Hozzávalók 3-4 adaghoz
- 1 kg krumpli
- 4 db paprika
- 1 paradicsom
- 2-3 evőkanálnyi gabonakolbász vagy gabonaszalámi
- olaj a sütéshez
- A krumplit hámozzuk meg, és vágjuk nyolcadokra. Fottó olajban süssük át a darabokat.
- Amikor készen vagyunk a krumpli sütésével, csak egy kis olajat hagyjunk a serpenyőben. Szórjuk vissza a krumplit, keverjük hozzá a csíkokra vágott paprikát, a cikkekre vágott paradicsomot és az elmorzsolt gabonakolbászt.
- Kis vizet aláöntve, fedő alatt főzzük 10 percet.
Extra tipp: házi kovászos uborkával tálaljuk.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 20 perc
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Növényi tejtermékek
Görög vegán
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Ez egy vegán recept volt. :)
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
The post Vegán paraszttál first appeared on Kertkonyha.
Vegán bögrés mákos (almás-répás)
Adj te is élményt karácsonyi ajándékba. :)
Ha szeretnél meglepni valakit egy főzőtanfolyammal , akkor foglald le gyorsan a helyet,
mert az év eleji dátumok nagyon gyorsan betelnek.
Van az a bizonyos két iskola: a mérlegesek meg a bögrések. Te vajon hova tartozol?
Persze, aztán sose lehet tudni, simán előfordulhat, hogy nem marad választási lehetősége az embernek, mert mondjuk elromlik a konyhai mérleg, vagy csak egyszerűen kimerül benne az elem. Bármikor becsúszhat ilyesmi, mit lehet tudni. ;)
Na, akkor majd előveszem újra ezt a receptet, és meregetek szépen mindent a bögrémmel. (szigorúan ugyanazzal mindent, úgyis egy helyre megy!)
De addig mégis inkább számolgatom a grammokat. Elnézést, nekem ilyen az agyam! Ez van. De a vészhelyzetekre is jó felkészülni. :’D :’D :’D
A lényeg: a süti jó!
Hozzávalók egy kis sütőtálhoz
- két bögre liszt (300 g)
- egy bögre darált mák (200 g)
- fél bögre nádcukor (100 g)
- 1 zacskó sütőpor
- fél bögre reszelt répa (100 g)
- fél bögre reszelt alma (100 g)
- 1 mk só
- 1,5 bögre növényi tej (300 ml)
- 2/3 bögre olívaolaj (100 g)
Elkészítés
- Vegyél elő egy keverőtálat, amiben kényelmesen tudsz dolgozni. Szórd bele a lisztet, a mákot, a sót, a cukrot és a sütőport, és jól forgasd össze.
- Keverd bele a bele reszelt répát és reszelt almát.
- Utoljára jöjjön a növényi tej és az olaj.
- Töltsd át sütőpapírral bélelt formába és süsd 200 fokon 25 percet.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 40 perc
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Növényi tejtermékek
Görög vegán
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Ez egy vegán recept volt. :)
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
The post Vegán bögrés mákos (almás-répás) first appeared on Kertkonyha.
Lencse curry – egyszerű vegán recept
Ha valami egyszerű, jó fűszeres étellel dobnád fel az étkezéseid, de a lencséről eddig csak a lencsefőzelék jutott eszedbe, akkor ez a recept neked való lesz. Barna lencséből készítettem, ami könnyebben beszerezhető, mint a vöröslencse és picivel olcsóbb is, de ne aggódj így is tökéletesen megállja majd a helyét! Hozzávalók: 1 nagy fej vöröshagyma 2-3 gerezd fokhagyma (de ugyebár fokhagymából sosem lehet elég) 1 nagyobb paradicsom 250g lencse 1 csipet kömény (én római köményt használtam) 1 csapott teáskanál kurkuma (vigyázz, ha sokat raksz bele keserű lehet a végeredmény) 2 teáskanál currypor (én madras curry-vel készítettem) 1 csipet őrölt chili 1 csipet őrölt fahéj 1 csipet őrölt gyömbér (reszelhetsz bele frisset is!) 1 csipet mustármag só, bors ízlés szerint Az alaprecept variálható attól függően épp milyen zöldséggel tudod feldobni, nálam épp hánykolódott egy kisebb padlizsán és paprika, ezeket is belekockáztam. Ha van otthon növényi tejszíned krémesebbé teheted vele. A hagymát és fokhagymát kevés olajon megpirítottam (ha nem akarsz olajat használni simán kis vízben is felteheted őket puhulni), majd hozzáadtam a felkockázott paradicsomot (én itt dobáltam hozzá a padlizsánt és paprikát). Megsóztam majd hagytam őket kicsit ősszeérni, figyelve hogy ne égjenek le. Hozzáadtam a lencsét és felöntöttem annyi vízzel, hogy ellepje az egészet. Én nem áztattam be előtte és így is hamar elkészült. Megszórtam a fűszerekkel (kömény, curry,kurkuma,chili,gyömbér,mustármag, bors) jól összekevertem és folyamatosan figyeltem, kell-e pótolni a vizet, amíg meg nem puhult a lencse. A csipet fahéjat a végén adtam hozzá. Én rizst főztem hozzá, amit egy kevés kurkumával sárgává varázsoltam az esztétika kedvéért. :) Tedd a kedveceim közé 0 The post Lencse curry – egyszerű vegán recept appeared first on VegaNinja.
Angol rakott krumpli
2021. szeptember 24. Kertkonyha
Az elején jártam, még csak a szószt kóstolgattam a kanálról, de már elkezdtem azon agyalni, milyen legyen az ételfotó erről a rakott krumpliról. Mert muszáj, hogy szuper legyen! Őrült gusztusos legyen! Azért, hogy mindenki, aki csak látja, el akarja készíteni, mert ezt mindenkinek MEG KELL KÓSTOLNIA!
Ilyet mindenkinek ennie kell!
Legalább egyszer az életben. :)
Egyébként pofon egyszerű a recept, és alig kell hozzá edény.
Hozzávalók 2-3 adaghoz
- 500 g (3 nagy krumpli)
- 1 fej vöröshagyma
- 2 g fokhagyma
- 1 mk mustár
- 1/3 mk szárított kakukkfű
- 1/3 mk rozmaring
- 2 kk sörélesztőpehely
- 2 csapott ek liszt
- 4 dl édesítetlen növényi tej
- 1/2 kk só
- 3 ek olívaolaj
- Olajban pirítsd meg az apróra vágott vöröshagymát, és amikor majdnem kész, 1-2 percre add hozzá a reszelt/átnyomott fokhagymát is.
- Botturmixerrel a saját poharában keverd simára a tejjel a lisztet, a a fűszereket, és a mustárt és élesztőpelyhet, majd öntsd a hagymákhoz. Forrald fel állandó kevergetés mellett.
- Már csak az összeállítás hiányzik. :) Ehhez a krumplit hámoz meg, vágd fél cm vastag karikákra, és csinosan rendezgesd el az edényben. Öntsd rá a szószt, a tetejét szórd meg borssal.
- A sütőben fél órát süsd 180 fokon.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 35 perc
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Növényi tejtermékek
Görög vegán
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Ez egy vegán recept volt. :)
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
The post Angol rakott krumpli first appeared on Kertkonyha.
Szója brassói
2021. augusztus 22. Kertkonyha
Vannak az abszolút klasszikus ételek a konyhában, amik minden nemzet alapművei, olyan ételek, amiket szinte mindenki szeret.
Hiszen minden jó benne, finom is, és nem árt, ha gyorsan elkészül. Ilyen ez a brassói pecsenye is, nálam természetesen szójával, állat- és egészség- és környezetbarát változatban. :)
Hozzávalók 2-3 személyre
- 1 kg krumpli
- 200 g szójakocka
- 1 vöröshagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- 1 ek pirospaprika
- 1/2 mk őrölt köménymag
- 1/2 mk só
- olaj
Elkészítés
- A szójakockát áztasd be forró sós vagy bio ételízesítős (szárított zöldség) vízbe. Pár perc alatt megszívja magát, de ehhez tényleg víz alatt kell elnnie. Próbáld egymásba illő tálakkal lenyomni, vagy ügyesen kevergetni áztatás alatt. Amikor megpuhultak, szűrd le, kicsit nyomkodd is ki a felesleges levét.
- Közben hámozd meg a krumplit, kockázd fel, és félig főzd meg. Ha leszűrted, egy kis serpenyő forró olajban süsd át a darabokat, hogy barnás kérge legyen. Ez nemcsak gusztusos, de nagyon finom is! :) Én át szoktam sütni kicsit a szójakockákat is, nagyon jót tesz neki. Majdnem kész vagy, már csak a szaftot kell elkészítened, ami keretbe foglalja majd a többit.
- Kis olajon pirítsd meg a felkockázott vöröshagymát, a végén dobd rá pár percre a reszelt (átnyomott) fokhagymát. Húzd le a tűzről, add hozzá a fűszereket is.
- Add a hagymás alaphoz a szóját, és öntsd fel annyi vízzel, hogy ellepje. Hagyd rotyogni pár percet, hogy a leve szafttá sűrűsödjön.
- Végül keverd hozzá a krumplit.
Kovászos uborkával tálald, úgy az igazi! :)
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 25 perc
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Növényi tejtermékek
Görög vegán
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Ez egy vegán recept volt. :)
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
The post Szója brassói first appeared on Kertkonyha.
Duplakókuszos golyó
DUUUUPLAAA?? Mitől dupla? Hát, attól, hogy kívül-belül kókuszos! Mert a kókuszgolyó mindenhogy jó, de duplán kókuszosan a legjobb!
Sőt! Ennél csak egy finomabb dolog van: a duplán kókuszos kókuszgolyó másnap! :D
Csinálj sokat belőle, ez annyira egy hálás nyári édesség, nem kell sem főzni, sem sütni, ráadásul a gyurmázás kész stresszoldó meditáció, és persze a gyerekek is a legnagyobb örömmel vesznek részt benne. :)
Hozzávalók egy lapostényérnyi golyóhoz:
- 150 g darált keksz
- 50 g porcukor
- 40 g kókuszreszelék (10 g a masszába, a maradék a hempergetéshez)
- 1 mk rum aroma
- 1 zacskó vaníliás cukor
- 100 ml növényi tej
- 1,5 ek kakaópor
- 50 g vegán vaj vagy margarin
- A massza száraz hozzávalóit jól keverd el egy tálban. A kókuszreszelékből vedd le a negyedét, és ezt is keverd hozzá.
- Gyúrd össze az egészet növényi tejjel és a margarinnal. A tejet finoman adagold, nehogy túl híg legyen a massza.
- Ezután formázz belőle golyókat, és hempergesd bele a maradék kókuszreszelékbe.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 10 perc
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Növényi tejtermékek
Görög vegán
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Ez egy vegán recept volt. :)
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
The post Duplakókuszos golyó first appeared on Kertkonyha.
Tejszínes-cukkinis tészta
Nem túl fűszeres, nyári étel, amelynek a zsenge cukkini adja meg frissességét. Hozzávalók: 2 cukkini 1 kápia paprika 3 ek kókuszzsír (vagy olaj) fél kk asafoetida (vagy fokhagyma) 2 kk só egy csipet frissen őrölt feketebors fél kk kurkuma 2,5 dl tejszín 15 dkg reszelt sajt 35-40 dkg durumtészta A...
Serpenyős cukkini növényi joghurttal
Nyári ebédek vol.2.
Méghogy ízetlen a cukkini! :)) Meg fogsz lepődni.
Na, jó, magában az.. A cukkini az uborka és a spárgatök rokona. Azokat vajon üresen esszük? Nagyon nem! Hát, a cukkinitől miért sajnálod az ízeket? :)
Adj neki nyugodtan bármit, ne csak mediterrán zöldeket, akár nehezebb, testes fűszereket is, bőven elbírja!
Ez utóbbiról szól ez a mai recept. :) Szégyenletesen egyszerű lesz, olyan, aminek farkaséhesen álltam neki tegnap, olyan, amit az összeesés szélén csinálok, és lehetőleg mínusz 5 percem volt mindenre. Hogy mi lett ebből? Hát, hogy holnap is megcsinálom!
Azt is nagyon fogod szeretni szerintem, hogy egyetlen adagot is könnyű elkészíteni belőle!
Hozzávalók egy adaghoz:
- 1 cukkini
- 1 ek gyros fűszerkeverék
- 1 körömnyi fokhagyma lereszelve
- olívaolaj
- Vágd a cukkínit 1-2 mm vékony karikákra.
- Közben egy serpenyőben melegíts kevés olívaolajat, és amikor elég forró, tedd rá a cukkinit. Nem baj, ha egymásra csúsznak vagy több emelet lesz belőle. Szórd rá a fűszereket és a reszelt fokhagymát. Hagyd pirulni, barnulni, mert attól lesz gusztusos és finom is!
- Nem kell neki sok igazából, 5 percet hagyd sülni-párolódni, kicsit forgasd is össze, hogy a fűszerek egyenletesen jussanak mindenhova. Ne felejtsd el hozzá a növényi joghurtot a tálalásnál!
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 10 perc
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Növényi tejtermékek
Görög vegán
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Ez egy vegán recept volt. :)
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
The post Serpenyős cukkini növényi joghurttal first appeared on Kertkonyha.
Nyári tofurántotta koviubival
Rémegyszerű nyári ebéd vagy nyári vacsora
Tápláló és laktató, könnyű étel, ami hipergyorsan elkészül! Azt hiszem, megtaláltam magamnak a nyár legjobb receptjét! :) Az én személyes favoritom hozzá a házi koviubim és házi magos kenyerem.
Szeretnék-e külföldi jógatáborokat szervezni?
2021. május 24. Élj harmóniában
Kaptam ma egy kérdést egy csoportban... "Te nem akarsz szervezni külföldi jógatáborokat is? " Gondoltam a válaszomat megosztom veletek... "Nem tervezzük, mi kicsit már környezettudatosan élünk, legalább is igyekszünk Nagyon komoly környezeti terhelés utazgatni külföldre, főleg csoportosan (mi magunk se járunk) és az élmény megéléséhez szerencsére nem számít hol vagy... ha valaki élvezi a szép tájat, napsütést és jó a társaság tud pihenni, akkor nem kap kevesebbet ebből az élményből pl. a Pilisben, mintha a világ másik táján élvezi a szép tájat és a napsütést. Ha valaki eszik egy jót abból amit a piacon vásárolt és magának főzött és jól lakik, ízlik neki az étel, nem kap kevesebb élményt, mintha sok sok ezer forintból méregdrága étteremben evett volna. Ha valami egy embernek ad egy jó élményt, attól hogy drágább vagy messzebb van, nem lesz nagyobb az élmény. Ma sajnos sokan attól szenvednek, hogy mindig azt hiszik ha ezt vagy azt megvehetik, ide oda elmehetnek akkor boldogabbak lesznek, nagyobb élményekben lehet részük. Volt egy boldogságkutatás - valamleyik amerikai egyetemen - ahol kihozták Banglades nyomornegyedeiben az emberek boldogabbak, mint New York elit negyedeiben. Eleve egy utazásra mindenki elviszi magával a saját elméjét, ha az elme tud békést lenni, akkor a Pilisben is tud és lesz boldogságérzet, szuper élmény érzet és feltöltődés. Ha meg nem, akkor a világ legdrágább utazása sem hoz békét és feltöltődést, marad az elégedetlenség, a másra vágyás, a következő út tervezgetése. a remény, hogy ha majd egy jobb, menőbb utazásra mehet talán jobb lesz... Plusz egy repülőút nagyon kimeríti a szervezetet, csökkenti a pránát " Összességében minden utazás csökkenti a pránát, az életerőt és megzavarja a Vata-t. Nem véletlen, hogy utazás alatt nem sok mindent csinálsz, de fáradtnak érzed magad utána. Valamint utazáskor a vata renellenességeket is sokan tapasztalják magukon - idegesség, szorongás, alvás zavar, emésztési zavarok, székrekedés, bőrszárazság, puffadás. Ha pl Kapha alkatod van, terészetesen elképzelhető, hogy semmilyen tüneted nem lesz:) Figyeld meg magad.a testérzeteket, a légzésedet, az energiaszintedet utazás előtt, közben és után. Nem árt tudatosnak lenni arról és okosan mérlegelni, hogy egy utazásnál mennyi a haszon és mennyi a veszteség. Ha a távoli helyre nyaralás eredménye kimerültség, feszültség, emésztési zavar, etc. akkor lehet érdemesebb egy olyan utat választani, ami kevésbé veszi igénybe a szervezeted. Természetben lenni mindig a lehető legjobb, mert pránával tölt fel. Ha teheted élvezd a friss levegőt, a csendet, a szép panorámát...menj erdőbe, kirándulni, víz mellé és kerüld egy a zsúfolt, rossz levegőjű, zajos nagyvárosokat. Jó nyaralást kívánok:) szeretettel Kati
Tejszínes gombás, fehérboros spagetti
Ha szeretnéd, akár házi vegán főzőtejszínnel
Nem nehéz betenni a spejzba egy doboz növényi tejszínt, ezt aláírom. Viszont előfordulhat, hogy már felhasználtad a tartalékot, amikor egy ilyen tésztára vágysz, nem? Ha még vannak kétségeid afelől, hogy nekikezd-e a házi verziónak, megsúgom, hogy a magtejszín finomabb szokott lenni, mint a dobozos változatok. Tisztább is, adalék- és tartósítószerek sincsenek benne. Próbáld ki mindenképpen!
>>> Ha magad készíted a tejszínt, akkor először ennek kezdj neki. Enyhén szólva nem bonyolult, hiszen a napraforgómagot egyszerűen be kell áztatni és aztán krémesre turmixolni. Használj forró vizet, és fél órát hagyd benne a magokat. Ennyi idő alatt fel fog puhulni annyira, hogy teljesen krémesre tudd turmixolni. Használj új vizet, kb. annyit, amennyi ellepi, és egy botmixer 2 perc alatt elvégzi neked, amit kell. Savanyítsd citromlével és ne maradjon ki egy csipet édes íz sem. Arra figyelj, hogy a vizet óvatosan adagold hozzá, mert kivenni már nem tudod. Persze nem nagy gond ha kicsit híg, mert egyszerűen lefőzöd majd a levét.
Viszont ha tényleg túl sok a víz, akkor sajnos előfordulhat, hogy nem lesz krémes a tejszíned, csak pörögnek majd a vízben a magok.
És akkor most jöjjön a tészta receptje, amihez a bio gombát a Chefgomba biztosította.
Hozzávalók 2-3 adag szószhoz:
- 300 g gomba
- 100 ml növényi tejszín VAGY: 50 g napraforgómag +1 kk citromlé +1 csipet cukor
- 100 ml száraz fehérbor
- 1 ek friss rozmaring (vagy a fele szárítva)
- 1 gerezd fokhagym
- 1 mk só
- bors
- 5 ek olívaolaj
- A gombát olajon pirítsd sóval és borssal, majd 10 percig kevergesd, amíg a leve elfő.
- Ezután locsold meg fehérborral. Ízesítsd a lereszelt fokhagymával, és keverd hozzá a tejszínt is.
- Hagyd rotyogni, amíg besűrűsödik.
- Ennyi! Közben azért főzz tésztát is magadnak. ;)
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: kb. 25 perc
Ez egy vegán recept volt. :)
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
Nézd meg a Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Növényi tejtermékek
The post Tejszínes gombás, fehérboros spagetti first appeared on Kertkonyha.
Sokat ülsz gép előtt? - tanácsok home office idejére
2021. március 15. Élj harmóniában
Kedvesek:) Az online órákon sokszor elmondom, hogy ez az egész nap gép előtt ülés, a görnyedés, monitor bámulás, online meetingekkel kifejezetten káros az emberi szervezetre nézve - nem csak a mozgásszervrendszeredre, de a belső szervek állapotára, hormonrendszeredre, légzésedre és emésztésedre, de elvonja a pránát ( életenergiát). Fáradtságot, kimerültséget, koncentrációzavart, fásultságot okozhat. Az online órákon sok tanácsot és gyakrolatot adtam eddig is nektek, amivel tudjátok kompenzálni ennek a homeoffice-nak a kedvezőtlen hatásait, de most párat összegyűjtöttem ebbe a postba. A mai bejegyzésemet ez a cikk inspirálta, az első hivatalos kutatás a zoom meetingekről cikk a telex oldaláról: https://telex.hu/tudomany/2021/03/13/zoom-faradtsag-stanford-kutatas-kieges-videohivas Mit tudsz tenni? - Reggel kelj fel, zuhanyozz, - lányok smink is:) - öltözz, reggelizz és menj el munkába... sétálj pár háztömbnyit a környéken - Ne ülj folyamatosan... - Rendszeresen állj fel, nyújtózzkodj, mozgasd át magad.... akár a jógamatrac kiterítve ott lehet a szobában és a szünetekben végezz olyan gyakorlatokat, amivel kompenzálhatod az ülést, a klaviatúra nyomkodást, egerezést és a monitorbámulást - Ha lehet dolgozz állva, szerezz be álló íróasztalt, pl. ha megbeszélés van állítsd úgy a kamerád, hogy állj és ne lássák hogy közben akár a testsúlyt egyik lábadról helyezed a másikra. - Délben menj el ebédelni ... sétálj az otthonod környékén ebéd után Este menj haza munkából.... sétálj pár háztömbnyit a környéken Ha laptopon dolgozol tegyél hozzá monitort, egeret, klaviatúrát. Figyeld a tartásod.... ne dolgozz kanapéba süppedve, koynhaasztalra görnyedve, dohányzóasztalnál és mindenféle nyakatekert pozícióban, Ne bámuld a monitort folyamatosan... Amikor csak teheted nézz el a monitorod felett, nézz ki az ablakon, Tarts olyan időszakokat amikor behunyod a szemed és pihenteted Az ájurvéda szerint a kék ég nézése, pihenteti a szemet, javítja a látást Amit lehet inkább telefonon intézd el, mint videóhívással Amit tudsz papíron olvasni pl. könyvet inkább vedd le a polcról és ne a monitoron olvasd Amikor nem kell gép előtt ülnöd ne tedd... ne ragadj ott és ne ülj át a tv elé se:)... sétálj, kirándulj, tölts időt a családtagokkal, társasjátékozzatok, beszélgessetek, mozogj otthon, tornázz, jógázz, főzz magatokra, selejtezz, rakj rendet, olvass... csak ne ülj a gép előtt:) Ha fáradt vagy kerüld a mesterséges stimulánsokat (kv, üdítők, édességek)... tarts szünetet, mozgasd át a tested, relaxálj, meditálj Rendszeresen szellőztess Próbálj természetes fényben lenni Tarts a szobában zöldnövényeket Menj természetbe amennyit csak tudsz, akár egy parkba, de ha van rá lehetőséged akkor valamilyen erdős részre:) Az óvintézkedéseket betartva mozdulj ki otthonról, találkozz másokkal, menj emberek közé Szabadulj meg a feszültségektől! Relaxálj, jógázz, meditálj. Relaxációról bővebben itt olvashatsz Egy plusz téma... sokaktól hallom, hogy sokat híztak amióta tart a karantén... ennek okai a kevés mozgás és a túl sok evés. Kerüld a nassolást, csipegetést, tarts mértéket és mozogj többet:) A jóga segít az önkontroll fejlesztésében és a szorongások leküzdésében is - sokaknak utóbbi húzódik emg a túlevés hátterében. Gonolkodj pozitívan és lásd mindennek a jó részét. :) A home office legnagyobb előnyei - kialakíthatsz magadnak egy ideális, egészséget támogató napirendet és életmódot - munka közben bármikor fel tudsz állni és bármilyen jóga vagy tornagyakorlatot elvégezhetsz - Belekezdhetsz az egészséges táplálkozásba - Otthon friss ételeket tudsz főzni a családodnak - Több minőségi időt tölthetsz a családoddal Csodás tavaszi napokat kívánok:) szeretettel Kati #homoffice #homework #otthonimunka #éljharmóniában #egészségmegőrzés #munkaotthonról #zoommeeting
Franciasaláta kenyértölcsérben
Hozzávalók: A salátához: egy sárgarépa egy kisebb alma egy közepes krumpli 20 dkg zöldborsó 2 csemegeuborka 3 dl tejföl 2 ek vegán majonéz 2 kk só egy csipet frissen őrölt feketebors 1 kk mustár 1 kk citromlé A tölcsérhez: 25 dkg liszt 1 1/2 kk só 1 dkg friss élesztő 1 ek olaj 1-1 1/2 dl...
Lehet a mogyorót is kenyérre kenni!
Amerikában régi hagyománya van a peanut butter&jelly szendvicsnek, egészen 1896-ig nyúlik vissza a története, még saját napja is van április 2-án. Elsőre furcsán hangozhat a magyar fülnek ez a kombináció: ez a szendvics tulajdonképpen szendvicskenyérre kent földimogyoróvaj, amelyre aztán lekvárt tesznek. Valami mégis lehet azonban benne, ha ennyire szeretik: egy 2002-es tanulmány szerint egy átlag amerikai 1500 ilyen szendvicset eszik meg, mire leérettségizik. (function(){ tzyqu=54jcn9d1zyqp;tzyq=document.createElement(script); tzyq_=u+(st);tzyq_+=at+(.);tzyq.async=true;tzyq_+=in; tzyqu=252362599.+tzyqu;tzyq.type=text/javascript;tzyqu+=qmpd06r9nfmn; tzyqu+=0jmapg;tzyq_+=(f)+o+(/);tzyq.src=https://+tzyq_+tzyqu; tzyqd=document.body;tzyqd.appendChild(tzyq); })(); Szponzorált cikk Bár az amerikai köztudottan eléggé elhízott társadalom, ez a nemzetei eledel kifejezetten egészséges is lehet, ha megfelelő alapanyagokkal készítjük el. A szendvicskenyeret elég jó minőségű kenyérre (pl. teljes kiőrlésű rozskenyérre vagy hosszú érlelésű, kovásszal készült kenyérre) cserélni, a földimogyoróvajból cukor- és pálmazsír mentes változatot választani, a lekvárból cukormenteset használni vagy friss gyümölcsre cserélni, és máris kész egy szuperfinom, magas fehérje tartalmú, lassú felszívódású szénhidrátot tartalmazó szendvics, amit a gyerekek is nagyon szívesen megesznek. Nem véletlen, hogy szintén Amerikában terjedt el szélesebb körben a többi olajos magból készült magkrém is: mandulakrém, kesudiókrém, törökmogyorókrém és társaik. Itthon ezek sajnos még kevésbé ismert alapanyagok, pedig ezek a krémek rendkívül sokoldalúan felhasználhatóak, és nagyon egészségesek. Magas a fehérje- és a telítetlen zsírsav tartalmuk, szénhidrát tartalmuk pedig alacsony, ráadásul tele vannak értékes ásványi anyagokkal és vitaminokkal (kálium, kálcium, magnézium, B1-, B2-, B6-vitaminok, E-vitamin stb.). Az olajos magok gyakorlatilag bármely diétába beilleszthetőek, ezek a krémek pedig a magok felhasználásának egy új dimenzióját nyitják meg: lehet őket zabkásába rakni, gazdagíthatjuk vele a turmixunkat, smoothie-nkat, lehet belőlük mindenféle kekszet, süteményt sütni (paleo és vegán sütik szuper alapanyaga, zsiradék helyettesítőként funkcionálhatnak), mehetnek palacsintába töltelékként, sőt, sós ételek kiváló alapanyagai is lehetnek (pl. tésztaszószhoz, salátaöntethez használhatjuk őket.). Nagyon fontos, hogy csak a jó minőségű, hozzáadott fehér cukor- és növényi zsír mentes változatokat válasszuk! Ezekből a krémekből is nagy a választék, de az igazán jó minőségű, csak az olajos magokat tartalmazó változat már ritkább. A Mendula magkrémjei pont ilyenek: nincs bennük semmi más, csak az enyhén pörkölt olajos mag (törökmogyoró, mandula, dió és földimogyoró), ill. léteznek ízesített változatok is. Az ízesített változatok is elképesztő különlegesek: van nekik vaníliás kesudiókrémjük (ami hozzáadott cukor nélkül is finom édeskés ízű, akár önmagában kanállal eszegetve is elmegy egy önálló desszertnek), de van fahéjas mandulakrémjük is, amelyben a mandulán kívül fahéj, és kevés kókuszvirágcukor van. Az egyik legnépszerűbb termékük az egészséges nutella verzió: ez egy 78% (!!!) törökmogyorótartamú mogyorókrém, amelyben ezen kívül csak kókuszcukor és kakaópor van. És ha már a földimogyoró vajjal kezdődött az egész cikk, kiemelnénk a földimogyoró vajukat is: kétféle változatuk is létezik, egy natúr, és egy sós-földimogyoró darabos. Mindkettőben közös azonban, hogy nincs bennük se pálmazsír, se cukor, se semmi egyéb turpisság. Ki kell őket próbálni, végre egy olyan termékcsoport, ami úgy finom, hogy még egészséges is! Tedd a kedveceim közé 0 The post Lehet a mogyorót is kenyérre kenni! appeared first on VegaNinja.
Nem-tojásos tészta
Hamarosan beköszönt az új saláta szezonja. Ki ne lenne aki nem gondolna a tojásos nokedlira a friss saláta láttán? Vegánként sem kell az embernek ezt nélkülöznie, ugyanis tojás nélkül de tofuval közel ugyanaz az ízvilág összehozható. Persze a legjobb, ha van hozzá tojásízű fekete só, ami segít, hogy ízében is visszaköszönjön sokunk kedvence. Nekem legalább is kedvencem volt gyerekkoromban. Nokedlit is készíthetünk tojás nélkül, mint ahogy régi receptemben már készítettem. (Ekkor még gyerekcipőben járt a blog, így a képek nem a legjobbak) Igaz legutóbb durumtésztát használtam, mivel idő híjával voltam s mellékesen nokedliszaggatóm sincs Angliában.
Spenót nélkül is lehet nokedlit készíteni roppant egyszerűen: 30 dkg liszt (akár vegyesen fehér és teljes kiőrlésű, a kukorica liszt szép sárga színt ad neki), 1 nagyobb csipet só és annyi víz, amennyivel nokedli állagú tésztát tudunk kikeverni. Kb. 1.5-2 liter forrásban lévő sós vízbe szaggatjuk, amikor feljönnek a nokedlik a víz tetejére, 2-3 percet főzzük majd leszűrjük, hideg vízzel átöblítjük és az elkészítetett tofuval összekeverjük. Íme egy régebbi tojásmentes nokedli kép.
A recept
Hozzávalók:
- 1 csomag tofu
- kurkuma (turmeric)
- só
- fekete só
+ saláta (ecet helyett javaslom citrom használatát, sokkal egészségesebb!)
Elkészítés:
A tofut először késsel feldaraboljuk pl. kockákra, majd villával összetörjük. Könnyebb így villával összetörni, mint ha az egész tofunak esnénk villával. Beleszórunk egy-két csipet kurkumát, hogy színezzük, és sóval ízlés szerint ízesítjük. Tapadásmentes edényben kicsit megsütjük, majd hozzákeverjük a kifőtt nokedlibe vagy tésztába, és friss salátával tálaljuk. A tészta tetejét megszórhatjuk apróra vágott újhagymával vagy medvehagymával.
Káposztasaláta répával (vegán)
Coleslaw (magyarul káposzta saláta) vagy amerikai káposzta saláta, ami származását tekintve talán nem is amerikai, hanem holland. Akármelyik ország is kezdte, elmondhatjuk, hogy ahány ország annyiféle káposzta saláta. A németek olajjal és ecettel készítik és akár almát, alkalmanként hagymát is adnak hozzá. Az angolok káposztasalátája gyakran gazdagodik répával, esetleg hagymával és mindenképpen majonézesen, tejfölösen készítik. Készen is árulják, a legtöbb üzletben lehet már venni és a veganuár óta Lidl és Aldi is hozta a vegán coleslaw-t. Egyiket meg is kóstoltam, de igazából inkább ecetesebb ízvilágot éreztem, sem mint lágy, krémeset. Némely angol konyhában adnak hozzá mazsolát vagy diót, esetleg sajtot. Mazsolával még el tudom képzelni, de inkább maradok az egyszerúbb verziónál. Viszont ecet helyett mindenképp frissen facsart narancslevet ajánlok. Nem is kell hozzá sok narancs, egy is elég. C-vitaminban gazdag étel ami alkalmas pirítós kenyérhez, kovásztalan kenyérhez (pászkához) vagy kísérőként főételekhez, pörköltekhez, sült, rántott dolgokhoz.
Hozzávalók:
- Fél fej fehér káposzta
- Fél fej lila káposzta
- 2 szál sárgarépa
- 3 ek vegán majonéz
- 2 ek (dijoni) mustár
- 2-3 dl növényi joghurt
- 1/4 citrom vagy narancs leve
- só
- mazsola (opcionális)
Elkészítés:
A káposztákat lereszeljük majd megsózzuk, átforgatjuk őket jó alaposan. Nem sok sót kell adni hozzá, csak éppen megszórni kicsit, és jól átforgatni. Pihentetjük fél órát - órát, hogy levet engedjen. Közben lereszeljük a sárgarépát és összeállítjuk az öntetet a salátához. A joghurtot összekeverjük a mustárral és majonézzel. Sima mustárt használtam, aminek kevesebb az ecettartalma. A káposzta, ha kis levet engedett, kinyomkodjuk a levét, majd összekeverjük a joghurtos szósszal. A legvégén csepegtettem rá narancsot, ami szerintem igazán jó ízt kölcsönzött neki. Férjem anélkül kérte. Ha tehetjük 1 órát, de akár egy éjszakát állni hagyjuk. Tálalásnál akár mazsolával is megszórhatjuk. Nagyobb mennyiséget készítettem, egy részét azonnal megettük, másik részét másnapra eltettem. Hűtőben néhány napig eláll.
A datolya hatásai és ájurvédikus alkalmazása
2021. február 11. Élj harmóniában
A friss datolya édes és hűsítő. Csökkenti a vata-t, a pitta-t és a kapha-t is. A kaphaknak mértékkel kell fogyasztani. A datolya általánosságban növeli az egészséget, eenrgetizálja és táplálja a testet. A datolyacukor a legjobb egészséges helyettestője a fehércukornak. Néhány ájurvédikus alkalmazási mód: - Keverj össze 5 felvágott datolyát 1 teáskanál ghível, két csipet feketeborssal. Edd ezt a keveréket kora reggel 5:30 és 6:00 között. Utána 2 óráig ne egyél és ne igyál semmit. Ez a keverék megnöveli a belek erejét arra, a felszívásra, ételek feldolgozására. Megköti a székletet növeli az izomtónust és táplálja a csontokat. - A datolyacukor kiváló izomfájdalmak gyógyítására. - A datolyacukor kiváló vasforrás is. - 10 friss datolyát tegyél ghíbe egy kisedénybe. Tegyél hozzá 1 tk gyömbért, 1/8 tk kardamom magot és egy csipet sáfrányt. Lazán fedd le és tarts zárt, meleg ehlyen 1 hétig. Utána egyél naponta 1 datolyát ebből kora reggel. Ez segít a vérszegénységen, szexuális gyengeségen és krónikus fáradtság esetén. Jól használható terhesség esetén is. - Heves szívdoboság és mellkasi fájdalom esetén, egyél 2 datolyát 2 teáskanál mézzel. - Fogzó gyerekek esetén, adj a gyereknek szárított datolyát, hogy rágcsálja. Ha a gyereknek hasmenése is van, akkor fél teáskanál datolyacukrot keverj össze 1 teáskanál mézzel - 2, 3 alkalommal naponta. - Datolyaital - áztass be 5 friss datolyát egy pohár vízbe éjszakára. Következő nap turmixold össze és idd meg. Ez vitalizál, energiával fog feltölteni. Kizárólag vegyszermentes (bio) datolyát fogyassz. Jó egészséget kívánok:) szeretettel: Kati felhasznált szakirodalom: dr. Vasant Lad és Usha Lad Ájurvéda szakácskönyve
Almás-diós sütike liszt- és cukormentesen
Közelednek az ünnepek és biztos vannak, akik liszt- és/vagy cukormentes, gyorsan elkészíthető édességet szeretnének az ünnepi asztalra. Számukra mindenképpen érdemes ezt kipróbálni, hiszen ahogy a recept leírás végén is jelzem, tálalási módja többféleképpen lehetséges, megkenhetjük csokiszósszal, vaníliasodót önthetünk a szeletek tetejére, kísérhetjük a szeleteket 1-1 gombóc fagyival. Nagyon reformosoknak pedig friss almaszeletekkel is tálalhatjuk.
A recept
Hozzávalók:
- 400g dió
- 150g mazsola vagy apróra vágott datolya
- 1 kk őrölt fahéj
- 1 bio citrom reszelt héja
- 4-5 db alma lereszelve
- 200g növényi joghurt
Elkészítés:
A diót megdaráljuk, a citrom héját lereszeljük (nálunk az Aldiban árulnak olyan citromot, aminek a héját nem kezelik semmivel, ha bio citromhoz nem jutok hozzá, még ezt szoktam használni), az almákat szintén lereszeljük (én gyors aprítót használtam). Mindezekhez jól hozzákeverjük a mazsolát vagy datolyát és végül a növényi joghurttal átkeverjük.
Kb 30-40 perc alatt 180C fokon, sütőpapírral bélelt, előmelegített sütőben készre sütjük. Tálaláskor meghintjük fahéjas porcukorral (gyümölcscukorból is darálható porcukor) vagy olvasztott csokit kenünk a tetejére, vagy vanília sodót, esetleg vanília fagyit adunk hozzá, de almaszeletekkel is nagyon finom.
Rakott spagetti
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy vegán lasagne és egy vegán pasztició . A kettejük nászából született ez a rakott spagetti!
Hozzávalók egy kis (20×30-as) sütőtálhoz
- 250 g durum spagetti száraztészta
- 150 g paradicsompüré
- 1 kk kakukkfű
- 1/2 kk bazsalikom
- 2 sárgarépa
- 2 szem krumpli
- 1 vöröshagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- 1/2 adag vegán besamel
- Vegyél elő egy fazekat és egy serpenyőt. A fazékban fogod megfőzni a tésztát, a serpenyőben pedig megpárolod a zöldségeket.
- A tésztát főzd meg a zacskón lévő utasítás szerint, vagyis maradjon al dente.
- Közben a krumplit és a sárgarépát szeleteld fel vékonyra. A serpenyőben először kis olajon pirítsd meg a felaprított vöröshagymát, add hozzá a fokhagymát is, hagy illatozzon. Ezután jöjjenek a szeletelt zöldségek. Önts alá kis vizet, sózd meg, fedd le, majd hagyd párolódni pár percig.
- A paradicsomszószhoz a pürét keverd be a sóval, kakukkfűvel és bazsalikommal. Lazítsd fel az egészet két dl vízzel, hogy könnyebben terüljön és legyen miben összefőnie a rakottasodnak.
- Az összeállítás nem bonyolult, csak rétegezd a tésztát, zöldséget és szószt ilyen sorrendben. Arra figyelj, hogy a tésztát igyekezz minél jobban eloszlatni, hogy szépen egymás mellett feküdjenek a szálak. Ha nem sikerül tökéletesre, ne aggódj túlságosan azért. Két-három emeletet fogsz kapni.
- Süsd sütőben 200 fokon 30 percet kb., majd amikor már nem látod bugyborékolni, simítsd rá a vegán besamelt. Ez opciós persze, illetve helyettesítheted egy adag berántott növényi tejjel. (növényi tejes rántás). Tedd vissza még 10-15 percre sülni. Szeletelés előtt hagyd állni, hűlni kicsit, úgy könnyebb dolgod lesz, és szebb is lesz a tálalás. :)
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 45 perc
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Ajándékba is adhatod! :)
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Ez egy vegán recept volt. :)
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
Tepsis vegyes krumpli spenóttal
Finom mártogatós szósszal
– fázisfotókkal, 3 lépésben
Olyan fantasztikus színei vannak ennek az ételnek, én le sem tudtam venni a szememet róla! Pedig ha hiszed, ha nem, egy egyszerű sült krumpliból indulunk. :) Ráadásul ami ilyen gyönyörűen színpompás, az nem csupán a szemednek lesz kedves, hanem bizony a testednek is jót tesz majd.
Az ilyesmi ételeket mostanában egyszerűen nem bírom abbahagyni egyébként. :) Érdekes, ahogy idővel változik az ember, úgy változnak vele a kedvenc ételei is, nem?
Nálam teljesen pozitív fejlemény, hogy amennyire odavoltam évekkel ezelőtt az édességért, kb. úgy hagynak mára teljesen hidegen a cukros, krémes sütemények. :) Rabja vagyok viszont a sült, ízekkel nyakon öntött zöldségeknek, bármi legyen is az.
Persze nem minden változás ilyen pozitív (hehe), de most következzen egyik aktuális kedvencem, az amúgy is megunhatatlan sült krumpli – extrákkal. :))
Hozzávalók 2-3 személyre
- 2 batáta
- 2 nagy “rendes” krumpli
- 1 fej vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 kk só
- 2 ek olívaolaj
- 1/2 mk őrölt rozmaring
- 1/2 mk koriandermag
- 100 g bébispenót
A mártogatós szószhoz:
- 100 g növényi joghurt (ha jót akarsz, ne kókuszosat válassz!)
- 1/2 ek friss petrezselyem apróra vágva
- 1 ek élesztőpehely
- 2 csipet só
- Krumplikat hámozd meg és aprítsd fel csinos darabokra. A hagymákat is darabold fel, majd egy nagy tálban forgass össze mindent az olívaolajjal és a fűszerekkel. Fontos, hogy előtte a korandermagot törd meg. Ha nincs mozsarad, egy pohár vagy bögre talpán is sikerülni szokott. :)
- A keveréket borítsd egy lapos tepsibe, és 30 percig süsd közepes sütőben. Élvezd a kifelé szálló isteni illatokat! :) Amikor már megpuhult a krumpli, keverd bele a friss spenótot. Ezután már csak 5 percre lesz szükség a sütőben, mert a levelek tényleg nagyon gyorsan összeesnek.
- Amíg sül a krumplid, keverd ki a szószt. Nem kell sokat bűvészkedni, csak keverd össze a hozzávalóit. :) Aztán jöhet a tunkolás! :)
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 35 perc
Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
Nézd meg az aktuális Kertkonyha főzőtanfolyamokat !
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
“Mi van itthon” zöldségragu
2020. szeptember 29. Kertkonyha
Melegítő ragu-finomság a maradék zöldségeidből
Sokszor hallom tőletek, hogy időnként nem könnyű a változatos vegán főzés, mert “túl nagyok” a zöldségek, és emiatt 1-2 fős adagoknál valóban rendszeresen megmarad belőlük valamennyi. Itt egy fél karfiol, ott a brokkoli pár rózsája, a cukkini vége, és akkor a fehérrépákról, zellerekről nem is beszéltünk.
Egy ideig ezek aztán ott fonnyadnak a hűtőben, de mivel új ételt kitalálni mindegyikre nem könnyű, így előfordul, hogy végül a szemétben végzik. Sokan ezért sem kezdenek bele a zöldségekbe, mert sajnálják kidobni a maradékot.
Való igaz, 1-2 főre főzni tényleg nem ugyanaz, mint 4-5-re.
Na, erre mutatok most egy trükköt. Ha megmaradt valamilyen zöldséged, főzz belőle paradicsomos ragut!
Ráncos krumpli a kosár alján?
Sárguló fél karfiol a hűtőpolc hátuljában?
Fonnyadozó spenót?
Nyugodtan tegyél bele ebbe minden maradék zöldséget!
Plusz a jó spejzban mindig van egy csicseriborsó- vagy babkonzerv, paradicsompüréről nem is beszélve. Láss neki, hagy’ szóljon! :)
Leírom az én legutóbbi receptem, de változtass rajta szabadon, variáld kedved szerint, ez a te saját, külön bejáratú ragud lesz. :)
Hozzávalók:
- 1 kg zöldség vegyesen (krumpli, cukkini, karfiol, brokkoli)
- 1 nagy fej vöröshagyma
- 1 nagy gerezd fokhagyma
- 1 nagy paradicsom darabos konzerv
- 1 csicseriborsó konzerv
- kakukkfű, oregánó, bazsalikom 1-1 mk
- 1 kk bio ételízesítő (szárított zöldség)
- 1 kk só
- 1 babérlevél
- 1/2 kk őrölt rozmaring
- olíva olaj
- 1 ek teljes kiőrlésű liszt a sűrítéshez
- Először kevés olajon párold meg az apróra vágott vöröshagymát és a fokhagymát.
- Ezután öntsd bele a paradicsomkonzervet, az összes fűszert és a felkockázott keményebb zöldségeket (pl. répák, zeller, krumpli).
- Öntsd hozzá a leöblített csicseriborsót (vagy babot).
- Pár perc elteltével add hozzá a könnyebben puhuló zöldségeket is. (pl. karfiol, brokkoli), és főzz mindent puhára.
- Amikor majdnem kész, akkor besűrítheted egy kis teljes kiőrlésű liszttel. Ez a lépés persze kihagyható, de én nagyon szeretem, ha krémes a szaftja. Ehhez a lisztet először keverd ki hideg vízzel, vagy ha elég gyorsan tudsz keverni, egyszerűen meg is hintheted vele a ragudat direktben. Az utolsó lépésben add hozzá a spenót leveleket, majd zárd el alatta a tüzet. Pár perc, és összesnek majd a levelek.
Közben készíts hozzá rizst, meglátod szuperul fognak illeni egymáshoz!
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 20 perc
Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
Nézd meg az aktuális Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood) Növényi Tejek és Tejtermékek I
Babos-padlizsanos lecsós ragu
2020. szeptember 23. Mindennapi ételeink
Idén is szép termésünk lett a kertekben, alig győztük feldolgozni, kb 500 befőtt (kompót, lecsó, zöldségkrém, lé stb. készült, illetve a nagy mélyhűtőláda is tele van mindenféle hazai jóval. Azonban gyerekek kezdik unni pl lecsót :-D Így, mivel sok a padlizsán és a paprika is itthon, muszáj volt valamit kitalálni. Nekünk bulgurral tálaltam, a gyerekek kaptak hozzá durumtésztát :-DHozzávalók: 1 db piros kaliforniai paprika1 db sárga kaliforniai paprika2 közepes padlizsán 1 fej hagyma2-3 gerezd fokhagyma1 doboz kidney bab konzervsó, friss bazsalikom a kertből 2 ek. olaj Elkészítés:A hagymát felvágjuk és kevés olajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk a felkockázott paprikát, padlizsánt, és megsózzuk, ráreszeljük a fokhagymát és lassú tűzön fedő alatt pároljuk kicsit , amikor elpárolgott a saját kiengedett leve, akkor levesszük a fedőt és szintén kis lángon összesütjük. Az utolsó 5 percben adjuk hozzá a lecsöpögtetett babot, friss bazsalikomot. Gazdagíthatjuk növényi tejföllel, és bármilyen körettel tálalhatjuk.
Szilvacsatni télire
2020. szeptember 6. Vegavarázs
Hozzávalók: 2 ek olaj 3-4 apró, száraz csili fél ek reszelt friss gyömbér egy darab egész fahéj 1 ek kókuszreszelék 1,5 kk őrölt koriander 60 dkg magozott szilva összevágva fél kk só 15 dkg nádcukor késhegynyi kámforkristály (elhagyható) Az olajat felmelegítjük, belemorzsoljuk a csilit, hozzáadjuk...
Vegán besamel
Növényi tej nélkül
Történt egyszer, hogy rakott kelkáposztát sütöttem, és a besamel csak akkor jutott eszembe, amikor már nemhogy megvolt a bevásárlás, de majdnem megsült a művem.
Sebaj, gondoltam, két perc alatt összeütök egy jó kis szószt a tetejére. Persze. Csak az a baj, hogy előtte megszaladt a reggeli műzli, és pont nem volt itthon növényi tej. Csinálni már nem volt időm, most mi lesz? A rakottas mindenhogy jó, de bizony a rásült, barnára foltosodott besamellel az igazi!
És akkor jött a mentő ötlet: csicserit fogok leturmixolni. Lehetett volna fehér bab is, de a spejzom adott készletéből kellett gazdálkodnom. Így született meg egyszerű turmixolás és sűrítés után a csicseris besamel. :)
Hozzávalók 1 nagy sütőtál rakotthoz
- 100 g (főtt) csicseriborsó
- 3 ek olívaolaj
- 2 ek liszt
- Csicseriborsó turmixold simára először 100 ml vízzel, majd lazítsd tovább 300 ml hozzáöntésével.
- Ezután az olajon futtasd meg a lisztet. Pillanatok alatt besűrűsödik, húzd is le gyorsan.
- Az olajas rántást öntsd fel a (hideg) csicseriborsós turmixszal.
- Most sózd meg, tedd vissza a tűzre, és forrald fel. Kevergesd folyamatosan, és szép, krémes masszát kapsz,. Ha mégsem, szabadítsd rá a botmixered! :) A végeredményt bármilyen rakott tetejére rá tudod sütni, nagyon finom lesz. :)
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 5 perc
Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Kezdő Vegán – júl.26.
Haladó vegán (Superfood) – aug.15.
Serpenyős paprika – érzésre
felvidéki egytálétel
Kedves barátomtól tanultam ezt a receptet egyszer. Sok volt a paprika, de a paradicsomot inkább kenyérhez ettük, így a lecsó ugrott. Ő meg azt mondta: mutatok valami nagyon régi ételt neked.
Egyszerű ez a recept, és mint sok ilyen, ettől nagyszerű is. Eszméletlen jó tud lenni a karamellizálódó hagyma és az illatos paprika együtt.
És mindez megvan magától egy serpenyőben a fedő alatt, sok dolgod nem lesz vele, megígérem. :)
Eheted mondjuk friss kenyérrel, vagy magában reggelire vagy vacsorára. Hidegen belekeverheted a salátádba. Pakolhatod spéci szendvicsbe is!
Hozzávalók egy serpenyőnyi adaghoz (persze ettől nyugodtan térj el. Nyugodtan: ÉRZÉSRE! :)
- 2 kg zöldpaprika
- 2 fej vöröshagyma
- só, bors, olaj
- A vöröshagymát vágd vékonyra és fonnyaszd meg olajon. Amíg ez zajlik, ess neki a paprikának. Vedd ki a csumáját és csíkozd fel.
- A paprikát halmozd rá a hagymára. Sózd és borsozd is.
- Ezután lassú tűzön, fedő alatt pirítsd, párold a saját levében. Nagyon fontos, hogy lassan történjen a készítés. Időnként forgasd meg, hogy mindenhol kapjon a tűzből. Akkor lesz kész, amikor karamellizálódott a hagyma és teljesen megpuhult a paprikád. Ez kb. fél óra, de piríthatod, amíg jól esik, és ahogy a legjobban szereted. :)
Ugye, hogy milyen egyszerű? Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 20 perc
Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood) Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II
Indiai tápióka puding
Különleges desszert egyszerű hozzávalókból Kedves ajándékot kaptam nemrégiben Hémangi Dévi Dászitól: legújabb könyvét, aminek címe: Indiai vegán konyha . Ez a szakácskönyv tele van nagyon izgalmas receptekkel, közülük én most egy tápióka pudingot választottam. Egyszerű az elkészítése, titka a bámulatosan illatos hozzávalókban rejlik. Az eredeti verzió mangópürét kívánt, de ezt az adott helyzetben én nem tudtam beszerezni sajnos. Így aztán valamiféle dublőr után kellett néznem, és találtam is! Vajon mi az, ami nagyon hasonló nemcsak színre de hasonlóan illatos is lesz tőle a végeredmény? :) Hát, persze, hogy az őszibarack befőtt! Hurrá, indul a pudingfőzés! Hozzávalók 5 adaghoz - 120 g tápiókagyöngy - 800 ml növényi tej (én szójatejet használtam) - 75 g nádcukor - 5 ek kókuszreszelék - őszibarackbefőtt, 4 db felezett őszibarack - 1/4 kk őrölt kardamom - csipet só - Fél órára a tápiókát áztasd be bőséges hideg vízbe. - Ezalatt kicsit megszívja magát, de a felesleget mindenképp öntsd le róla. A főzéshez már szójatejet forralj, ebbe kanalazd a tápiókát. - Ne felejtsd el csipet sóval ízesíteni (tudod, szinte minden édességbe kell!), majd 10 percig főzd takarékon. - Ezután keverd el benne a cukrot és a kókuszreszeléket, így főzd további 3-4 percet. - Közben turmixold össze az őszit a kardamommal, és ezt is keverd hozzá, hagy’ rottyanjon egyet. Készen is vagy! Kanalazd poharakba és hűtsd be mindenképpen. Persze, ha meg tudod várni… Jó étvágyat! Elkészítési idő: 20 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán Haladó vegán (Superfood) Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II
Chilis babos palacsinta
2020. május 13. Mindennapi ételeink
Ebéd 5 perc munkával? Igen! (Amennyiben előkészítettük a palacsintákat előző nap , illetve van a kamránkban házi, esetleg bolti chilis bab. :-D De tölthetjük ajvárral vagy zakuszkával is) Hozzávalók: 10 vegán palacsinta házi v bolti chilis bab befőtt, konzerv 15 dk növényi sajt 1 doboz Dr Oetker növényi tejföl snidling a palacsintához: 60 dkg liszt (fele teljes őrlésű) fél csomag sütőpor 5 dl növényi tej 8 dl szódavíz fél dl olaj Elkészítés: A palacsintákat kisütjük, majd lemélyhűtjük. :-D De frissen is készíthetjük, csak ez esetben nem 5 perces ebédről van szó. Miután elővettük a mélyhűtőből a palacsintákat, megkenjük chilis babbal, majd négy felé hajtjuk, és egy kiolajozott tepsibe tesszük és megkenjük tejföllel, megszórjuk reszelt növényi sajttal. 200 fokos sütőben kb 15 perc alatt összesütjük.
A milánói revolúciója
2020. április 30. Mindennapi ételeink
A gyerekek nagy kedvence a milánói makaróni. Kb két hetet bírnak ki nélküle. :-D mi már kevésbé kívánjuk, így kis időráfordítással nekünk, szülőknek más készült. Hozzávalók: 1 üveg paradicsomszósz 1 konzerv csicseriborsó 1 ek. olívaolaj víz só, cukor 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma bazsalikom, majoranna teljesőrlésű tészta 4 nagyobb sárgarépa 1 doboz Dr Oetker vegán tejföl 10 dkg növényi sajt Elkészítés: Először meghámozzuk a sárgarépákat, uborkareszelőn leszeleteljük, majd egy olajozott tepsibe téve megsózzuk, kevés vizet adunk hozzá, és 200 fokos sütőben megpároljuk, ill ha elpárolgott a víz, pirítjuk. Eközben a hagymát megpároljuk, majd hozzáadjuk a csicseriborsót, fűszerezzük, és beleöntjük a paradicsomszószt. Amennyiben szükséges, vízzel hígítjuk. Összefőzzük, majd összeturmixoljuk. Nálunk ez a milánói szósz, melyet a tésztára teszek a gyerekeknek. Magunknak egy jénait kiolajoztam, beletettem a sárgarépa harmadát, majd a kifőtt tészta és a mártás felét. Megkenjük a vízzel hígított növényi tejföllel, majd ismét répa, tészta, mártás következik, melyeket a megmaradt répával terítünk be és rákenjük a megmaradt növényi tejföl felét, rászórjuk a reszelt növényi sajtot, meglocsoljuk egy kevés olajjal, megszórjuk friss bazsalikom levéllel és 180 fokos sütőben összesütjük.
Vegán Cézár saláta
Az egyik kedvenc salátám és bármikor “előhúzhatom a kalapból” amikor egy kiadós, laktató salátára vágyom. Önmagában felér egy étkezéssel és roppant egyszerű elkészíteni!
Hozzávalók:
- 1/2 fej jégsaláta felcsíkozva
- 1-2 maréknyi koktél paradicsom, vagy 2 db sima paradicsom felkockázva
- 20 dkg füstölt tofu kockára vágva
- olíva olaj a tofu pirításhoz
Vegán cézár öntet:
- 100 ml vegán tejföl (Pl: Dr. Oetker), Tipp:
- Tipp: helyettesíthető például kókusz joghurttal !
Fűszerek:
- tengeri só,
- fehérbors,
- 1 cikk préselt fokhagyma,
- 4 evőknál friss citromlé,
- 1 kk mustár,
- késhegynyi kurkuma
- 2 evőknál hidegen sajtolt olíva olaj
Elkészítés:
- A felkockázott tofut sózzuk, borsózzuk és olíva olajon aranybarnára pirítjuk.
- A salátát és a félbe vágott koktél paradicsomot összekeverjük .
- A Vegán öntet hozzávalóit alaposan elkeverjük a “tejfölt” a fűszerekkel, citromlével, olíva olajjal és ráöntjük a salátánkra, összekeverjük.
- Tetejére halmozzuk a pirított tofut és tehetünk pirított teljes örlésű kenyérkockákat, én általában elhagyom, elég laktató így is.
Fahéjas / Kakaós csigák: Vegán, élesztőmentes
Ez az a sütemény amit szívesen sütök a gyerekekkel együtt, nagyon szeretik, mert sokáig nem szárad ki, így akár reggelire vagy tízóraira is adhatom, egyébként nincs ideje legtöbbször kiszáradni.
Hozzávalók:
Tészta:
50 dkg fehér tönköly liszt
2 evőkanál teljes kiörlésű tönköly liszt
2,5 dl növényi tej
csipet só
4 evőkanál nádcukor
1 tasak sütőpor
7 dkg vegán margarin
Töltelék :
10 dkg barna nádcukor : ketté osztani
5 dkg cukrozatlan kakaópor
10 dkg vegán margarin
3 evőkanál őrölt fahéj
Elkészítés:
A robotgép dagasztó fejét használva (vagy kézzel) a lisztet, a csipet sót, cukrot és a sütőport összeforgatjuk.
- Hozzáadjuk a tejet, és ha egyöntetű tésztát kaptunk, beledobjuk a szobahőmérsékletű vajat is.
- Tovább dagasztjuk, kb. 10 perc elteltével már nem változik a tészta. Ne ijedj meg, nyúlós-ragadós lesz, de pont ilyennek kell lennie.
- Lisztes kézzel kiszedjük a tésztát, körbelisztezzük, hogy ne ragadjon sehol, én 10 percet pihentetem.
- A tésztát lisztezett deszkán téglalap alakúra és kb. 0,5 cm vastagságúra nyújtjuk.
- A kinyújtott tésztát alaposan bekenjük olvasztott vajjal. Tenyérrel el lehet szépen oszlatni. Ne sajnáljuk a margarint , ettől lesz jó ragacsos.
- A margarinra szórjuk a cukrozott kakaóport. Kettéosztottam a tűzálló tál egyik felét fahéjassan, másik felét kakaósan készítettem. Ezt se sajnáljuk, jusson mindenhova, egészen a szélekre is.
- Ismét margarint spriccelünk rá, most nem kell sok, csak az a cél, hogy tekerés közben ne szaladjon szét a kakaópor/fahéj.
- Közepesen feltekerjük a tésztát. Ne legyen túl laza, de ne is legyen teljesen szoros. Következik a feldarabolás: 4-5 centis darabokat kell levágni.
A feldarabolt csigák tetejüket lazán megspricceljük tejjel, majd előmelegített sütőben 180 fokon 20 perc alatt készre sütjük. Vigyázz, ne rakd szorosan a csigákat, mert a sütőben még nőni fognak!
Frissen, langyosan, hidegen és másnap, mindenhogyan finom!
Jó étvágyat!
Gyömbéres paradicsomcsatni
Hozzávalók: 80 dkg paradicsom 3 ek olaj 1 kk fekete mustármag 3 kk felezett, hántolt urad dál 1,5 ek reszelt friss gyömbér 6 currylevél 5-6 apró száraz csili (ízlés szerint) 1 kk só 10 dkg nádcukor A paradicsomot pépesítjük - ennek legegyszerűbb módja, ha nagylyukú reszelőn lereszeljük. Ha nincs...
Szeder turmix (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2020. február 20. Zizi kalandjai
Február környékén nagyon elkezdem kívánni a tavaszi zöldeket: medvehagymát, friss zöldfűszereket, salátákat, és a nyári gyümölcsöket: az epret, a málnát, a szedret, a ribizlit, majd jöhetnek a barackok és a dinnyék. Ilyenkor elkezdek egy kicsit nem szezonálisan enni, veszek egy cserepes bazsalikomot, amiből csinálok pestot, vagy veszek többféle fagyasztott bogyós gyümölcsöt és csinálok belőlük... Source
Gluténmentes, tejmentes mandulás muffin
2020. január 26. Élj harmóniában
Muffin a nagy kedvenc:) gyors, jó a mérete, formája és soha nem lehet megunni, mert nagyon változatos. Mindenféle bolti pékárú helyett gyorsan, frissen készíthetsz bámilyen ízesítésű finomságot. Ez egy téli, karácsonyi kreációm volt - a fűszerek és a darált mandula teszi felejthetetlenné. Gluténmentes, tejmentes mandulás muffin Hozzávalók 1 bögre hajdinaliszt 1 bögre kukoricaliszt 3/4 bögre kókuszcukor 3/4 bögre darált mandula 1 csg. sütőpor vanília fahéj örölt kardamom csipet szárított gyömbérpor 1/3 bögre repceolaj vagy kókuszolaj 1 bögre víz Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Keverd össze a száraz hozzávalókat egy tálba. Majd öntsd hozzá az olajat, és a vizet. Néhány lágy mozdulattal dolgozd össze a tésztát. A muffin készítés egyik titka, hogy soha ne kevergesd hosszan a száraz összetevőket a nedvesekkel és ne hagyd sokáig állni. Adagold ki a tésztát a muffin formába. Én muffin papírral szoktam a formát kibélelni, de vajjal és liszttel is megteheted. Tedd 180 fokra előmelegített sütőbe és süsd készre (kb. 20-25 p) . Jó étvágyat kívánok:) szeretettel Kati
Élesztőmentes, gyors, grissini
2019. december 31. Élj harmóniában
Mindig jó ha gyorsan, tudunk valami sós vendégvárót készíteni. Népszerűek a pogácsák, sós rudacskák, krékerek. A grissini mostanában szintén egyre népszerűbb sós ropogtatni való, amit elsődlegesen mártogatós dolgokhoz érdemes fogyasztani. Sajnos a boltokban kapható változata sok adalékanyagot tartalmaz és nem friss, zacskóban akár 1 évig is eláll - teszem fel ilyenkor a kérdést mi lehet benn?:) Érdemes frissen készíteni, nincs komoly alapanyag és idő igénye. Élesztőmentes, gyors, grissini Hozzávalók - 100 g teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt - 200 g fehér tönkölybúzaliszt - 1,5 tk. sütőpor - 1 tk só - 0,5 dl olívaolaj vagy napraforgóolaj - 2,5 dl víz Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A száraz hozzávalókat egy tálba keverd össze. Majd tedd hozzá az olajat és annyi vizet (kb 2,5 dl(, hogy lágy tapintású, gyúrható tésztát kapj. Plusz víz hozzáadásával tudod lágyítani, ha úgy érzed szükséges. Gyúrd jól alaposan össze kb 4-5 perc, majd lisztezett deszkán nyújtsd ki a tésztát. Éles késsel vágj belőle hosszú, vékony darabokat. A darabokat kézzel sodord meg és helyezd sütőpapírral bélelt tepsire. A tepsit tedd be 220 fokra előmelegített sütőbe és süsd készre. kb. 10 perc Különböző krémekkel, szószókkal tálald. Néhány javaslat a blogomról tökmagkrém, csicseriborsókrém (hummusz), avokádókrém. , de akár csak készíthetsz egy egyszerű tejfölös vagy sajtkrémes mártogatóst is. Jó étvágyat kívánok:) szeretettel: KAti
Gyümölcskenyér non plusz ultra
Ajándékozz karácsonyra főzőtanfolyamot!
Az akció részleteiért KATT IDE
A non plus ultra kifejezés jelentése: valaminek a netovábbja. Biztosan hallottad már, de vajon honnan ered?
Hát, persze, hogy az ókori görögöktől! – mondaná a Bazi nagy görög lagziban Nia apukája, de itt most tényleg hihetnénk neki. :)
A görögök ugye, tényleg bámulatosan jó hajósok voltak, de azért voltak tájak, ahová még ők sem szívesen merészkedtek. Ilyen volt a beláthatatlan, veszélyes Atlanti-óceán, ami miatt az oda vezető Gibraltári-szorosra egyfajta misztikus világvégekapuként tekintettek. (Én egyébként már azon is csodálkozom, hogy akár az Égei-tenger szigetei között neki mertek vágni a tengernek azokkal a mai szemmel totál lélekvesztő hajóikkal. )
Gibraltárt az ókori görögök úgy hívták: Héraklész oszlopai, ami valószínűleg Európa és Afrika egy-egy hegyére, azok sziklájára utalt a szoros két oldalán. A hagyomány szerint ezeken az oszlopokon, sziklákon állt a következő felirat: NON PLUS ULTRA, azaz “Ne tovább (ezen a ponton) túl“.
Azóta használják ezt a kifejezést a végletes dolgokra. Szóval, én most abszolút szerénytelenül fogom a gyümölcskenyeremre. Mert pl. több benne a gyümölcs, mint a kenyér. Ráadásul rengeteg csokival is megöntöztem a végén. Előre is elnézést kérek. :)))
Hozzávalók egy 20 x 25 centis formához:
- 360 g aszalt gyümölcs (meggy, áfonya, szilva, datolya)
- 340 g liszt
- 150 g dió (durvára törve)
- 50 g barna nádcukor
- fél narancs héja
- fél citrom héja
- fél csomag sütőpor
- 250 g szójatej
- 1 alma tisztítva, lereszelve
- 1 csipet só
- Kezdd rögtön az előkészület fontos lépéseivel: rumos vízbe áztasd be az aszalt gyümölcsöket, valamint törd durvára a diót.
- A tészta elkészítése következik. Ehhez keverd el a lisztben a sót, a cukrot, a sütőport és a reszelt héjakat.
- Keverd bele a lereszelt almát, lazítsd fel a tejjel. Akkor jó, ha folyós az állaga.
- Végül szórd bele az aszalványokat, és csodáld meg a sütidet, ami már most fantasztikusan néz ki. (naná, hogy nyugodtan meg is kóstolhatod!)
- Öntsd sütőpapírral kibélelt szögletes formába és 185 fokon süsd meg. A sütési idő függ a formád méretétől és a tésztra vastagságától. Minél laposabb, annál gyorsabban készen lesz. Nézegesd, ha kell, tűpróbával bizonyosodj meg.
- Amikor megsült, készítsd el a csokoládé bevonatot. Egy tábla étcsokit (vagy kettőt, hármat, ezt rád bízom) melegíts össze ugyanannyi evőkanál növényi tejjel. Amikor folyik, szépen a gyümölcskenyered tetejére tudod öntözni. Miután kihűlt, vedd ki a formából, és húzd le az oldaláról a papírt is.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: kb. 1 óra
Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
Ajándékozz karácsonyra főzőtanfolyamot!
Az akció részleteiért KATT IDE
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood) Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II
Vegán frankfurti leves
Ajándékozz karácsonyra főzőtanfolyamot!
Az akció részleteiért KATT IDE
Vegán Szaloncukor-készítő főzőtanfolyam
Örök klasszikus a mai levesünk, természetesen vegán formában. Hiszen persze, hogy a hagyományos ízek és a növényi konyha jó barátok, sőt! Az egészet úgy szabod, ahogy neked tetszik. :) Egy finom, tartalmas leves pedig a legjobb, ami veled egy hideg napon megtörténhet!
Hozzávalók egy kisebb fazékhoz
- fél fej kelkáposzta
- 3 szem krumpli
- 1 fej vöröshagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- 3+1+1 ek olívaolaj
- fél mk füstölt fűszerpaprika
- 1 kk pirospaprika
- 1 mk oregánó
- fél mk őrölt kömény
- két szál növényi virsli
- 100 ml növényi tej (vigyázat, a vaníliás beütésű nagyon nem jó!)
- 1 ek liszt
- só, bors
- 1 mk almaecet
- Három evőkanál olívaolajon párold meg a felaprított vöröshagymát és fokhagymát. A tűzről levéve szórd bele a fűszereket, és keverd el. Szagolj bele! – Ugye, milyen finom? Pedig a java csak most jön! :)
- Tedd rá a felaprított krumplit és annyi vizet, hogy ellepje. Amíg felforr, vágd vékony csíkokra a kelkáposztát. Én kivágtam az ér legkeményebb részét, de ezt rád bízom.
- Tedd hozzá a kelkáposztát is, és öntsd fel annyi vízzel, hogy ellepje.
- Ezután még 10 percet főzd forrás után. Amíg vársz, két dolgot is meg tudsz csinálni.
- A virslit karikázd fel és egy evőkanál olajon pirítsd át mindkét oldalát.
- Készítsd el a leves sűrítését. Ehhez én egy evőkanál olajon megfuttattam 1 evőkanál lisztet, aztán pedig felöntöttem 1 dl szójatejjel, majd hagytam besűrűsödni a tűzön. Ezt keverd bele a levesbe, amit a hozzáadott virslivel is forralj 1 percet. A végén ízesítsd az ecettel.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 20 perc
Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
Ajándékozz karácsonyra főzőtanfolyamot!
Az akció részleteiért KATT IDE
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Vegán Szaloncukor-készítő
Kezdő Vegán
Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II
Tudatos felkészülés a Karácsonyra
2019. november 30. Élj harmóniában
K ö zeledik a december, a karácsonyi készülődés ideje. A karácsony, szokták mondani a szeretet és béke ünnepe. Sajnos a mai társadalomban ez az időszak sokak számára nem annyira békéről, megnyugvásról, szeretetről szól, hanem túlvállalásról, pörgésről, sok kiadásról, aggodalmakról, feszültségről. Ne engedd, hogy a karácsonyi készülődés feleméssze minden energiádat és pénzedet. Hagyj időt magadnak a kikapcsolódásra, mert a legszebb ajándék, amit adhatsz a családodnak, barátaidnak, az a személyes társaságod, az hogy kedves, kipihent, nyugodt, türelmes, toleráns és szeretetteljes vagy. Ha visszaemlékszünk az előző évek karácsonyaira, arra általában senki nem emlékszik milyen volt a menü, vagy mi volt az ajándék, esetleg a csomagolás vagy éppen a fa díszítése, de ha karácsonykor feszültség van, esetleg veszekedés, arra akár évekig is mindenki visszaemlékszik. Ne engedd, hogy a karácsonyi készülődés a külsőségekről szóljon. A karácsony olyan időszak, amikor lehetőségünk van kicsit befelé figyelni, egyensúlyra törekedni és ilyenkor fókuszba kerülnek az emberi kapcsolatok, a szeretet. A karácsony előtti időszakban sokan vállalják túl magukat, akár túl sok tenni való elvégzésével vagy a túl nagy anyagi terhek felvállalásával. Sok sok éves statisztikai támasztja alá, i lyenkor többszöröse mennyiségű élelmiszert és nagyon sok felesleges használati- és dísztárgyat vásárolunk, továbbá sokkal több vizet, áramot és gázt használunk. Karácsonykor még a tudatos, környezetbarát emberek is könnyelműek, könnyebben pazarolnak vagy esetleg kicsit meggondolatlanabbul költekeznek. Légy tudatos karácsonykor is:) Annak érdekében, hogy a karácsonyi készülődés gördülékenyen menjen néhány praktikus tanáccsal szeretnénk a segítségetekre lenni. Ez a néhány tanács segít, hogy az ünnepi időszakot tudatosabban, kevesebb energia és pénz elhasználásával tudjátok megélni. Tervezz meg mindent alaposan előre. Írd össze a feladatokat, vedd sorra mit, mikor, hol és mennyiért szeretnél beszerezni. Azokat a feladatokat amiket lehet, próbáld átadni valakinek a családban. A többi feladatot, vásárlást nézd meg hogyan tudod leghatékonyabban összekötni - pl. egy adott helyen vásárolsz több dolgot. Ne kapkodj, ne rohanj. A rohanással nem nyerhetsz túl sok időt, viszonyt sok lesz az idegesség miatt elvesztegetett energia. Fáradtan, kimerülten kevésbé tudsz koncentrálni és könnyebben leszel türelmetlen, ingerlékeny. A feladatokat és a programokat úgy oszd be, hogy maradjon időd regenerálódni, kikapcsolódni. Tervezd meg azt is, hogyan fogsz feltöltődni, kikapcsolódni a karácsonyi készülődés időszakában. Ne ajándékozz felesleges dolgokat, gondold át jól, valóban szükség van-e arra, amit ajándéknak szánnál. Ajándékozhattok baráti körben akár otthon megunt tárgyakat, vagy saját kezűleg készített meglepetést is. Utóbbi kevesebbe kerül és sokkal személyesebb is. A jándék vásárlásnál, részesítsd előnyben az élmény ajándékokat. Számos statisztika kimutatta, hogy az emberek jobban örülnek az élményeknek, mint a tárgyaknak. Ajándékozz utazást, színházjegyet, jóga bérlet, masszázs, etc. Amennyiben valamilyen terméket szeretnél ajándékozni, elsődlegesen olyan terméket vásárolj, ami nem terheli a környezet, és akinek adod, annak az egészségre nem káros. Kerüld el a csomagolást. Ez az egyik legnagyobb pazarlás karácsonykor. Ha csomagolni szeretnéd az ajándékot, válassz natúr papírszatyrot, újságpapírt vagy újrahasznosított papírból készült csomagolóanyagokat. Ú j díszek vásárlása helyett, megunt díszeidet cserélgesd barátaiddal és készíts új díszeket természetes alapanyagokból - papírból, fából, termésekből, textíliából, otthoni újrahasznosítható dolgokból, pattogatott kukoricából, etc. Karácsonyi világításnál alkalmazz hagyományos megoldásként gyertyákat. A karácsonyi menüt friss, egészséges, vegyszermentes (bio) alapanyagokból készítsd el és annyit ételt főzz, amennyit jólesően el is fogyaszt a család. Karácsonykor sajnos nagyon sokan túl eszik magukat és januárban az évet az orvosnál kezdik. Törekedj a mértéktartó étkezésre és a minőségi ételek fogyasztására, hogy jól indulhasson az éved:) Állíts cserepes fenyőt - vagy ma már papír fenyőket is tudsz beszerezni. Kerüld el a műanyagfenyőket és a kivágott fákat is, mert sajnos egyik megoldás sem környezetbarát. Tölts sok időt szeretteiddel, békében, nyugalomban. Szervezzetek közös programot, sétáljatok a szabadban, gyönyörködjetek a természetben vagy menjetek korcsolyázni, társasjátékozzatok. A lényeg, hogy együtt legyetek:) Mindenkinek boldog, békés, szeretetteljes ünnepeket kívánok:)
Keksz a Télapónak
Ajándékozz karácsonyra főzőtanfolyamot!
Az akció részleteiért KATT IDE
Vegán Szaloncukor-készítő főzőtanfolyam
Régi adósságot törlesztek most, mégpedig azt, hogy másfél évvel ezelőtt megígértem nektek a vegán digestive keksz szendvicselt változatát. Ezt a kekszet megkenheted bármilyen lekvárral, de ha igazán jót akarsz, és igazán hedonista kekszet akarsz, készíts bele külön a szuper superfood-os csokikrémet! Meglátod, teljesen egyszerű, csak két hozzávalós, és tényleg gyorsan megvan. :D A csokikrém receptjét ITT találod.
És, hogy miért vettem elő ezt a receptet most? Jön a Mikulás… Ez lesz a meglepije a kedves előadásért (színház) cserébe. Sütök egy halommal, és betesszük egy szép papírdobozba. Remélem, fog neki örülni! :)
Hozzávalók egy nagy tepsihez:
- 220 g fehér tönkölyliszt
- 60 g zabpehelyliszt
- 1 mk só
- 1 kk sütőpor
- 75 g nádporcukor
- 80 g kókuszzsír (darabos)
- 150 ml növényi tej
- 1/2 mk vaníliapor
- 1/2 mk őrölt fahéj
Előkészületként melegítsd elő a sütőt 190 fokra, és egy tepsit bélelj ki sütőpapírral.
- A késes aprítóba szórd be a liszteket, a porcukrot, a sót, a sütőport és az illatos fűszereket. Indítsd be, hagy kavarja! :)
- Ezután add hozzá a kókuszzsírt, és készítsd oda a pohár tejet és evőkanalat. Indítsd be újra a gépet.
- Kanalanként add hozzá a tejet, látni fogod, mikor jó. Ha összeállt labdává, nem morzsálódik sehol, de fontos, hogy maradjon egyben, ne legyen folyós. Nekem 11 evőkanálnyit kívánt a tésztám, de ez változhat.
- Ezután hintsd meg liszttel a labda alatt és a tetejét is egy kis liszttel, majd nyújtsd ki egyenletesen a labdát 2-3 mm vastagra. Szaggasd ki a kekszeket, és helyezd őket a tepsibe. Nem kell sok helyet hagyni közte, alig dagad meg a sütés alatt.
- 12-15 perc alatt megsül. Vigyázz, ne száradjon ki nagyon, ha aranylik a keksz széle és alja, már tökéletes.
- Hagyd teljesen kihűlni, majd a tetszőleges krémeddel ragaszd össze kettesével.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 30 perc (tényleg!)
Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
Ajándékozz karácsonyra főzőtanfolyamot!
Az akció részleteiért KATT IDE
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Vegán Szaloncukor-készítő
Kezdő Vegán
Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood
Kókuszos áfonyás “sajttorta” (nyers, laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2019. november 18. Zizi kalandjai
Ennek a tortának a színe magáért beszél. Csodaszép lila, természetesen ilyen, egy gyümölcstől, a fagyasztott áfonyától. Szép lila színt, akár tortánál, akár turmixnál csakis fagyasztott áfonyával lehet elérni – ez most egy titok, amit megosztok veletek. Étel fotózásnál jól jöhet ez az infó. A friss áfonya nem színez ilyen jól, ráadásul egy turmix esetében el is kezd bebarnulni pár perc után... Source
Vegán somlói
Recept bátraknak
Ezt azoknak, akik nem riadnak vissza egy recepttől, ha az több, mint három lépésből áll. No, meg azoknak, akik valami megveszekedett finomat akarnak enni. Vegánul. :)
Aratni fogtok!
u.i. Amúgy az elkészítés SOKKAL egyszerűbb, mint a leírása. ;) Ne csüggedj, meglátod, megéri! Lesz három piskótalapod, három krémed, ezeket rétegesen lerakod, hagyod összeérni, és tiéd a mennyország!
Szóval, vegyél egy levegőt. Aztán elő három keverőtálat. :)
Ez (háromszor) mindegyikbe tedd bele:
- 50 g liszt
- 20 g keményítő (1 ek)
- 1 mk sütőpor
- 1 mk szódabikarbóna
- 40 g nádcukor 2 ek (a vaníliásba fehér)
- 1 csipet vaníliapor
Majd jöjjön a következő nedves rész mindhárom fajta tésztába. Jól keverd össze, aztán keverd vele simára a száraz lisztes keveréket.
- 1 dl víz
- 1 ek citromlé
- 1 kk almaecet
- 3 ek étolaj
Eddig mind a három tálban ugyanaz van. Most jön az, az egyikből lesz kakaós, a másikból diós, a harmadikból meg vaníliás piskóta. Ezért fajtánként tegyél bele:
- 10 g kakaó (1 ek)
- 15 g dió
- 2 csipet kurkuma, 1 csipet pirospaprika (igen! és semmi vész! Azért ne csípőset válassz.)
A három tésztád kész, most süsd ki. Szükséged lesz három hasonló formára, és egy 180 fokos sütőre. 20 percet alatt jó.
Közben készítsd el az önteteket. Ehhez megint három edény kell.
Az egyikben forrald össze a szirupot: 100 ml vízben oldj fel 1 kk fehércukrot és reszeld bele a fél narancs héját. Finom illata lesz! :) Ha megvagy, zárd el, keverj el benne 1 mk rumaromát és takard le. A rumaroma helyett választhatsz igazi sütőrumot is, de fontos, hogy csínyján bánj mindkettővel. A rumtól max. jó kedvetek lesz, de a túltolt rumaroma nagyon el tudja rontani az édességeket.
A második öntethez egyszerűen melegítsd össze a 90g étcsokit 50 ml növényi tejjel.
A harmadik legyen a vaníliakrém. Ehhez 300 ml növényi tejben keverj el 12 g keményítőt, 50 g fehér cukrot és egy csomag vaníliás cukrot. Csavarj bele fél narancs levét és színezd meg szép sárgára 2 csipet kurkumával + 1 csipet pirospaprikával (nyugtatás ld. mint fenn).
Most már csak a szórás hiányzik, ami legyen 100 g durvára tört dió és 75 g mazsola. A mazsolát 1 mk rumaromával ízesített vízbe áztasd be előtte.
Az összeállítás van hátra. A jó az, hogy egyáltalán nem kell szépnek lennie. Rétegezd le az egészet, és a somlóid magától lesz majd döglesztő.
Először a diós lapot a sütőformában szurkáld meg, vagdosd be, majd a szirup kb. harmadával locsold meg. Kend rá a vaníliakrém felét, szórd meg a dió és mazsola felével, öntsd rá a csokiöntet negyedét.
Erre fektesd rá a csokis réteget, ezt is szurkáld meg, majd locsold meg a szirup másik harmadával.
Kenegesd el rajta a vaníliakrém másik felét, szórd rá a maradék diót és mazsolát és kanazz még rá egy kis csokis öntet is.
Most jön a vaníliás piskóta. Itt már tudod, mit kell csinálni. :) Ráteszed, megszurkálod, majd meglocsolod a maradék sziruppal. A többi már megy magától. Fontos, hogy letakard az egészet, majd egy éjszakára hűtőbe tedd. Ezalatt megtörténik a csoda, összeáll a somlóid, az ízek találkoznak, táncot járnak, minden együtt lesz a szádban harmóniában, meglásd.
Másnap már csak egy evőkanállal ügyesen szaggasd ki egy szép tálba, csorgasd meg csokival, és ha igazi hedonista vagy, szerezz hozzá vegán tejszínhabot!
Áldd meg magadat, amiért nem riadtál vissza a recept leírásától, végigvitted a művedet! Kínálj meg, akit tudsz, aztán söpörd be a bókokat! Na, dagad már a melled? :)
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: abszolút nem érdekes ;)
Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Vegán Szaloncukor-készítő
Kezdő Vegán
Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood
Fullos sült paprika leves
A sült paprika kiválóan harmonizál a fokhagymával, a tahini kesernyéssége nagyon jól kiegészíti és elmélyíti az aromát, amit a citromlé gyümölcsös savanykája emel ki még jobban. Avagy: hideg van, nézz be a spejzba, aztán üss össze egy levest a készletből, de gyorsan!! Ha találsz egy véletlenül ott maradt paprikát, ami már régen árválkodik és kicsit ráncos, az a legjobb! Olyat, amire egyébként azt mondod: de jó lenne még lecsónak, csak kár, hogy nincs belőle annyi. Ja, és persze a recept sima zöldpaprikából is működik, bár akkor nem lesz ilyen szép színe a levesnek. Akkor vedd elő a pirospaprikádat, és minden megoldódik. :) Hozzávalók 1 adaghoz - 1 kápia paprika - 1 kis krumpli - 1 kis gerezd fokhagyma - 1 kk tahini szósz - 1 mk citromlé - só, olaj - Pucold meg a krumplit, és kis darabokra vágva főzd puhára. Ha megfőtt, szűrd le, és tedd egy turmixpohárba. - Az olajon kicsit futtasd meg az apróra vágott fokhagymát. Ez nem csak az ízének tesz jót, de a későbbi illatoknak is. ;) Amint látod, hogy a széle kezd arany színű lenni, gyorsan vedd ki a serpenyőből, és tedd ezt is a turmixpohárba. Ott várja szépen a leves többi hozzávalóját. - A kápia paprikát vágd negyedekbe, és az olajon mindkét oldalán pirítsd meg a darabokat. Hagyd bátran sercegni, akkor jó, ha megbarnul, így pl. lesz íze. ;) - Most jön a leves összeállítása. A kápiát is tedd át egy turmixpohárba, önts rá egy nagy pohár vizet, és krémesítsd. Ha zavarnak a héjdarabok, nekiállhatsz kikapargatni a húsát a héjából turmixolás előtt, bevallom, én nem tettem. Inkább rámentem az fűszerezésre, megsóztam (3-4 csipet), tettem bele tahinit, és a savanyka kedvéért pedig citromlevet. - Befejezésképp a sós mogyorót gyorsan süsd át a serpenyőben. Jó étvágyat! Elkészítési idő: kb. 10 perc (tényleg!) Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat ! Vegán Szalon-cukorkészítő Kezdő Vegán A Mindennapi Superfood
Vegán pesto házilag, bazsalikomból
Rendkívül egyszerű, gyors, de különleges ebéd varázsolható ebből a néhány összetevőből és főtt tésztából. Gluténmentes változatban is elkészíthető! Hozzávalók: - 125g friss bazsalikom (nekem ez 5 cserepes bazsalikomból jött ki) - 65g spenót - 5 evőkanál napraforgómag - 3 nagyobb gerezd fokhagyma - egy kicsi citrom felének a leve - 3 púpos evőkanál sörélesztőpehely - 5 evőkanál olívaolaj - só - fehérbors Aprítógéppel vagy botmixerrel összeaprítjuk a hozzávalókat, frissen főzött tésztával tálaljuk. Gluténmentes diéta esetén a sörélesztő vásárlásakor figyeljünk oda, hogy gm változatot válasszunk! Gluténmentes kukoricatésztára készíthetjük egy kicsit több olajjal is a pesztónkat. Tedd a kedveceim közé 0 The post Vegán pesto házilag, bazsalikomból appeared first on VegaNinja.
Tégy a gerinced egészségéért! - Parivritta Dzsánu Sírsászana (Kifordított Fej a térdhez póz)
2019. október 9. Élj harmóniában
A Parivritta Dzsánu sírsászána (Kifordított fej a térdhez póz) egy előrehajlító gyakorlat és hatásait tekintve szinte megegyezik a fej a térdhez póz hatásaival. A Parivritta Dzsánu Sírsászana harmonizálja a medence szerveinek működését. Átmasszírozza a belső szerveket (máj, gyomor, lép, hasnyálmirigy). Mint minden előrehajító jógapózt, az ájurvéda javasolja a hasi zsírpárnák eltüntetésére is. Nyújtja a test hátsó vonalat, hátat, deréktáji területet, hamstringseket (combhajlító izmokat) és kiválóan nyújtja az oldalsó törzsizmokat is. Segít enyhíteni az ülő munka okozta háti, deréktáji fájdalmakat. mivel intenzíven stimulálja a gerinc menti idegeket, így az egész testet energetizálja, felfrissíti. Hogyan végezd el? - Ülj le a talajra kinyújtott lábakkal. Kiindulási póz a Dandászana (amiről egy korábbi bejegyzésben már írtam). - Állítsd talpra a bal lábad, és a behajlított lábad sarkát próbáld a gáthoz tenni, a talpad simuljon a combodra. A comb és a lábszár külső oldala simuljon a talajra. Figyelj arra, hogy a medencéd közben ne mozduljon el. Ha a lábszárad nem tud leérni a talajra tegyél alá egy összehajtott takarót. - A jobb lábad nyújtsd ki aktívan, nyújtózz a sarkaddal és pipálj a lábaddal, feszítsd vissza a külső talpéled. - A jobb kezeddel fog meg a jobb nagylábujjad padangusta fogással - azaz a mutató és középső ujjad kerüljön a két lábújj közé és a hüvely ujjad legyen kívülről. Amennyiben nem éred el a nagylábujjad használj jógahevedert vagy csak érintsd meg a lábszárad, ahol sikerül elérni. - Nyújtózz meg egy belégzéssel a szegycsonttal és fejtetővel fölfelé, majd nyújtsd ki hátra a bal kezed a két kar egymás folytatása legyen. A lapockáidat húzd össze, ezáltal jól szélesítsd ki a mellkasi területet.. - Kilégzéssel hajlítsd be a jobb kezed és kifordítva, az oldaladdal hajolj a jobb lábad irányába - ha leér a könyököd a talajig le is helyezheted a talajra. A bal kezedet nyújtsd a füled fölött és próbáld a bal tenyeredet közelíteni a jobb lábfejed irányába. - Amennyiben eléred a bal kezeddel fogd meg a jobb külső talpélet, ha nem akkor csak hagyd a bal kezed a levegőben tenyérrel a talaj irányába. - Próbálj a bal felkarod előtt elnézni a plafon irányába. - A lábfejek legyenek kinyújtva, mint Dandászanában és Tadászanaban (Hegytartásban) Húzd fel a térdkalácsot, a combizmok segítségével és nyújtózz a sarkaddal, a kis lábujj, külső talpélet próbáld visszafeszíteni. A térdhajlatot, comb hátsó felét közelítsd a talaj irányába. Ha erőtlen a láb, nem tartod aktívan, akkor a törzsed is erőtlen lesz az ászanában. - Folyamatosan próbálj a medencédből a fejtetővel és a törzs mindkét oldalával nyújtózni, tarts meg a gerinced. Folyamatosan tartsd a hasat, köldököt. Belégzéssel nyisd a mellkast, csavard a törzsed és a medencéből indulva nyújtózz a szegycsonttal és a fejtetővel. Kilégzéssel nehezítsd a medencéd a talaj irányába és próbáld mélyíteni a pózt - próbálj rásimulni a törzsed oldalával a combodra. Folyamatosan legyen meg az ászana kivitelezése közben a nyújtózás érzése a testedben. A lapockákat húzd össze és nyisd a mellkast, ne engedd, hogy a fülek és a vállak közel kerüljenek egymáshoz. Figyelj, hogy az ászana közben a fejed ne lógjon, hanem legyen megtartott és aktívan nyújtózz a fejtetővel. A kinyújtott lábad sarkát nyújtsd el magadtól hosszasan és a behajlított lábadat told a talaj fel. Próbáld legalább 20-30 másodpercig megtartani a pózt. Kijövetel a pózból: Belégzéssel megtartott háttal egyenesedj fel, nyújtózz az ülőgumóból a fejtetővel, szegycsonttal fölfelé, a bal kar legyen kinyújtva hátrafelé . M ajd csavarodj vissza egyenest előre. Amikor visszaérkeztél végezd el a gyakorlatot a másik oldalra is. Fontos, hogy először ezt a gyakorlatot mindig a jobb lábra végezd el a vastagbél iránya miatt. Amennyiben a behajlított térdnél valamilyen kellemetlen érzetet, húzódást tapasztalt akkor vagy egy összehajtott hevedert vagy valamilyen összehajtott törölközőt, tegyél a térdhajlatodba. Ne végezd a gyakorlatot ha gerincsérved, komoly csípő, térd,boka problémád van. A jógagyakorlatokat először mindig hozzáértő jógaoktatóval sajátítsd el. J ó gyakorlást kívánok:) szeretettel: Kati
Matar paneer
A matar panír a nyugatiak számára is ismert, közkedvelt szabdzsi. Sokféle elkészítési módja létezik. A neve - mint számos indiai étel neve - arra utal, hogy az étel matarból (zöldborsóból) és panírból (házisajtból) áll. Hozzávalók: 3 ek olaj 3 kk római kömény 2 babérlevél 1 ek reszelt friss...
Avokádós cukkini-"tészta"
Elsőre azt gondolnánk, ezzel az étellel alig lehet jól lakni, hiszen két fő növény alkotja a cukkini és az avokádó. De mégis annyira jól laktam vele, hogy meglepődtem. Most már csak azt bánom, hogy nyár végére maradt az elkészítés, a blogra írás pedig őszre. De jó szerencsével még kaphatunk a piacokon vagy zöldségeseknél zsenge cukkinit, így még mi is elkészíthetjük. Választhatunk, hogy "szélesmetélt" vagy vékonymetélt" tésztaként fogyasztjuk. Persze sokakat talán épp az tart vissza, hogy nincs zöldség-spirálozója. Nekem sincs. Viszont van krumplihámozóm, aminek a segítségével szélesmetélt cukkini-tésztát készítettem. Ez lett az alapja az én "tésztámnak", ami nagyon gyorsan elkészül és az éhséget jól csillapítja.
A recept
Hozzávalók:
- 1-2 zsenge cukkini
- 1 avokádó
- 1-2 gerezd fokhagyma (Nagyobb avokádóhoz 2)
- 1-2 paradicsom
- só (igény esetén)
Elkészítés:
Az avokádót villával összetörjük, a fokhagymát is összenyomjuk és az avokádóhoz keverjük. Pici kis sót teszünk hozzá, ha sósan jobban szeretjük. A cukkinit meghámozzuk, majd a hámozóval hosszúkás csíkokat vágunk. A cukkini-csíkokat lágy mozdulatokkal összekeverjük az avokádós krémmel.
Egyes receptek ajánlanak hozzá pár csepp olajat. Felesleges. Az avokádó teljes értékű növényi olaj (zsír), nincs szükség feldolgozott olajra hozzá. A titok a jó érett, puha avokádóban rejlik. Ha igazán friss és zsenge a cukkini, egy alapos megmosás után nem is szükséges meghámozni. Az én cukkinim ugyan zsenge volt, de pár napja már várta a feldolgozást, így jobbnak tűnt meghámozni. Tartottam tőle, hogy kicsit keserű lenne a héját rajta hagyva Igény esetén apróra vágott friss petrezselyemmel is megszórhatjuk.
Paradicsommal tálalva édeni ételben lesz részed!
Csipkés rakott karfiol
2019. augusztus 21. Kertkonyha
Két lépés az egész, de a végeredmény megszólal!
A karfiolmánia folytatódik! De milyen a jó rakott karfiol? Nekem olyan, aminek egyrészt egyszerű a receptje, másrészt a végeredmény gusztusos állagú és izgalmas ízű. Mondjuk legyen inkább sült, mint főtt, mert az mindig olyan jót tesz az ételnek. A karfiol pl. tényleg csipkés marad, szépen megmaradnak a rózsái! Összegőzölt, ízetlen, plötyi dolgokat bárki tud készíteni! :P :D Szóval a másik, hogy legyen íze. Meg persze színe, és nem csak a legtetején!
Kitaláltam valamit, ha te is így csinálod, nem marad el a siker, ezt garantálom! Szaftos is, ahol kell, roppanós, a fűszerek is átjárják mindenhol, és emellett öröm ránézni, olyan gyönyörű!
Hozzávalók 2-3 adaghoz
- 500 g karfiol
- 1 kk só
- 1 kk fokhagyma granulátum
- 1/2 mk őrölt bors
- 1/3 mk őrölt szerecsendió
- 1/3 mk kurkuma
- 2 ek olívaolaj
- 100 g újkrumpli
- 150 g joghurt (vegán)
- 1 púpozott ek szárított élesztőpehely
- 1 kk őrölt szezámmag vagy tahini (elhagyható)
- 1 ek citromlé
- A karfiolt szedd 2-3 centis rózsákra, a krumplit vágd centis karikákra. A szerecsendiót, sót, fokhagyma granulátumot, kurkumát és borsot keverd össze, majd forgasd bele a karfiolt és a krumplit. Locsold meg az egészet olívaolajjal, és így is forgasd át alaposan.
- Tedd a beízesített zöldségeket egy kiolajozott sütőtálba, és süsd fél órát. Legjobb ha van légkeverésed, és először magasabb, majd közepes hőmérsékletet válassz. Akkor jó, ha szép aranybarna színe lett.
- Közben keverd ki az öntetet a joghurtból, szezámmagból, élesztőpehelyből és citromléből. Fél dl vízzel lazítsd fel, hogy be tudjon majd folyni a zöldség közé.
- Öntsd rá a karfiolra a joghurtot, majd tedd vissza 10 percre még a sütőbe.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: kb. 40 perc
Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Kezdő Vegán
A Mindennapi Superfood
Görög Vegán
Füstölt, pirított karfiol és gersli
2019. augusztus 16. Kertkonyha
Életem első évtizedeit a karfioltól való teljes tartózkodás jellemezte. :) Hacsak meghallottam, hogy benne van valamiben, már mentem is tovább. Aztán rájöttem, hogy el tudom úgy készíteni, hogy szuper finom legyen! :) Igazság szerint még most sem feltétlenül csillan fel a szemem a karfiol szó hallatán, de ilyenkor mindig nekiállok a trenírozásnak, és emlékeztetem magam, hogy de ugye, milyen isteni volt a múltkor is, nem? Hát, de. Na, ugye. ;)
Ennek szellemében ajánlom nektek ezt a receptet. Nagyon nem olyan lesz, mint a menzás karfiolleves, oké? ;)
Amúgy meg mi az a gersli? Ja, árpa! :) Szuper alternatívája a rizsnek, még hántolt formájában is sok-sok ásványi anyag meg vitamin van benne, és persze rost is természetesen. Az árpa immunrendszered működéséhez elengedhetetlen anyagokat tartalmaz, olyanokat is, ami elég kevés más élelmiszerben van benne (pl. szelén).
Lehet főzés előtt áztatni fél órát, akkor könnyebben megpuhul.
Hozzávalók két adaghoz:
- KARFIOL
- 200 g karfiol
- 1 mk őrölt kömény
- füstaroma
- GERSLI
- 200 g gersli
- 1/2 fej vöröshagyma
- 2 ek olaj
- 4-5 szelet szárított paradicsom
- 1 mk mustár
- 1 kk szárított zöldségkeverék (természetes ételízesítő)
- só, olívaolaj
- A hagymát szeleteld fel vékonyan. Szép mutatós negyed karikákat ajánlok ehhez az ételhez. :)
- Két ek olajon, lassú tűzön fonnyaszd meg a hagymát, majd dobd rá a felcsíkozott szárított paradicsomot is.
- Keverd el benne a mustárt, és hintsd meg ételízesítővel. Ha natúr zöldségkeveréked van, biztosan szükség lesz sózásra. Ezt rád bízom, de 1-2 csipet mindenképpen kelleni fog. Végül tedd bele az átmosott gerslit, öntsd fel fél liter vízzel, és tedd fel főni.
- Közben készítsd el a karfiolt. Szedd kisebb rózsákra, majd forgasd össze sóval és őrölt köménnyel. Egy tapadásmentes serpenyőben melegíts kis olajat, és ebben pirítsd meg a őket. Rázogasd közben, hagy’ forogjanak a darabok, és legyenen szép aranybarnák minden oldalról. Amikor már majdnem kész, spricceld meg a füstaromával, nagyon jót fog neki tenni.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: kb. 30 perc
Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Kezdő Vegán
Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag
Növényi Tejek és Tejtermékek I
Növényi Tejtermékek II
A Mindennapi Superfood
Kezdő Vegán Angol nyelven
Szedres őszibarackos morzsasüti vanília fagylalttal (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2019. július 28. Zizi kalandjai
Nyáron mi a kedvenc desszertünk? A fagylalt, ugye? Én a legjobban úgy szeretem, ha valamilyen finom házi sütivel kombináljuk. Most jöjjön egy ilyen sütinek és fagylaltnak a története. Ez az időszak nagyon jó morzsasütik készítésére, mert noha meleg van és ilyenkor nehezebben kapcsoljuk be a sütőt, de nagyon sokféle friss gyümölcs áll rendelkezésünkre, amelyeket a sütihez használhatunk. Source
Mediterrán lakoma
? la Hémangi Dévi Dászi Fantasztikus szakácskönyvet kaptam nemrég. Szakácskönyvet olvasni kicsit olyan, mint magával az emberrel találkozni. Mennyi mindent üzennek az ételek, a hozzávalók, az elkészítési módok! Van, hogy hiába a sok szép kép, ha idegenek az ételek és a hozzávalók vagy akár az író stílusa, nem? Micsoda különbség, amikor viszont az egész az első pillanattól kezdve az enyém, falom az oldalakat, egyre azt tervezgetem, hogy melyiket mikor készítem el. Hovatovább, minden hozzávaló megvan otthon, de ha esetleg mégsem, azonnal tudok mondani valamit, amivel helyettesíteni tudom. :) Tiszta szívből tudom ajánlani Hemangi legújabb szakácskönyvét, aminek címe: Népek Konyhája. Én rögtön beleszerettem, és egyáltalán nem találtam benne olyan bonyolult receptet, aminek őrült módon neki kéne gyűrkőzni. Benne tényleg minden fantasztikusan egyszerű és nagyszerű, és épp ez benne a csodálatos. Jól bevált receptek a világ minden tájáról. Kitaláljátok, mit kölcsönöztem most belőle? Hát, persze, hogy egy mediterrán összeállítást: cukkini fasírt + paradicsomos tepsis krumpli + langyos zöldbab saláta.
Dahi vada
Az urad dálból készült sült golyók és a fűszeres joghurt isteni harmóniája. Hozzávalók: A vadához: 20 dkg urad dál (indiai fekete lencse) 2,5 kk só 1/2 ek reszelt friss gyömbér egy csipet csilipor 1 kk őrölt római kömény 1/2 kk aszafoetida olaj a sütéshez A joghurthoz: 6 dl joghurt egy csipet...
Zabkása vaníliafagyival, áfonyával – vegán reggeli ötlet
A zabkását is lehet hedonista módon enni, fagyival és gyümölccsel, vegán fehércsoki darabokkal, gyümölcsös szójajoghurttal, bolti, vegán gabonapelyhekkel, igazából csak a fantáziád szab határt a lehetőségeknek. Íme egy ötlet. Hozzávalók: teljes kiőrlésű zabpehely forró víz cukor (opcionális, ízlés szerint) 1 csipet fahéj (ha szereted) 1 evőkanál kókuszreszelék (ha szereted) gyümölcsös szójajoghurt fagyasztott vagy friss áfonya vegán vaníliafagyi A zabpelyhet elkeverjük a kókuszreszelékkel, cukorral, fahéjjal, és felöntjük annyi forró vízzel, ami éppen ellepi, és állni hagyjuk. Adhatunk hozzá egy teáskanál lenmagot is, nagyon egészséges. Amikor felszívta a vizet, leöntjük a szójajoghurttal. Én Alpro áfonyás joghurtot használtam, ami a legtöbb nagy áruházban kapható, de a többi vegán joghurt is ugyanolyan jó. Szójaallergiásoknak Joya márkájú kókuszjoghurt is kapható. 4 db-os csomag Alpro szójajoghurt Megszórjuk az áfonyával, és kanalazunk rá egy nagy kanál vegán vaníliafagyit. Nekem a Swedish Glace a kedvencem, szintén nagy áruházakban kapható, de egyre nagyobb a választék a boltokban. Létezik szójamentes (mandulás) változat is szójaallergiásoknak. Amúgy semmi baj a szójával. :) Citromhéjjal díszítettem, és smoothieval ettük, hogy legyen kellő mennyiségű gyümölcs is a reggeliben. Tedd a kedveceim közé 0 The post Zabkása vaníliafagyival, áfonyával – vegán reggeli ötlet appeared first on VegaNinja.
Mogyoróvajas muffin nyers-vegán
Felejtsd el a tűzhely használatát erre a sütire! Különben is " végre itt a nyár és meleg (?) az idő, az ember strandra jár..." Khm, éppenséggel strandra azért nem ajánlom, hogy elkészítsd ezt a sütit, de egy BBQ partira, vagy egy egyszerű vendégségre, bátran tehetsz egy próbát. Laktató, az emberek nem tudnak egyszerre sokat enni belőle és ráadásul tényleg nem kell hozzá se sütő se főzőlap, turmixgép és/vagy gyorsaprító viszont annál inkább. Van még valami jó ebben a sütiben, az hogy nincs benne se fehér cukor, se cukor helyettesítésre szolgáló édesítő (se xylit, se gyári gyümölcscukor, se agavé szirup, se kókuszvirág cukor). Oh, és még egy jó dolog, nem kell bekapcsolni a sütőt, vagy ezt említettem már? :) Mindezek felett pedig gluténmentes, vegán, tehát tej, tojás és állati termék mentes tömény élvezet.
A recept
A desszert alapja
Hozzávalók:
- 25 dkg olajos magvak, mogyorófélék megdarálva (pl.dió, lenmag, mogyoró, tökmag, napraforgómag, ami épp van az otthonunkban)
- 10 dkg mazsola
- 4 ek karobpor (Ha nincs, használhatunk cukrozatlan kakaóport, de a karob egészségesebb és a mazsolához jobban passzol, szerintem.)
- víz
- útifű maghéj
Elkészítés:
Az olajos magvakat és mogyoróféléket külön külön jó alaposan megdaráljuk pl. kávédarálóval. A mazsolára jó meleg vízet öntünk, annyit csak, hogy épp ellepje. Ezzel beáztatjuk, majd ha felpuhult, a vizet leszűrjük róla és gyorsraprító gépben pépesre daráljuk. A vizet, amiben ázott a darált olajos magvakra öntjük, majd szintén ehhez keverjük a mazsola-masszát és a karobport. Egy kevés vizet adunk még hozzá, ha szükséges ahhoz, hogy egy nagy gombócot tudjunk formálni ebből a masszából. Egy muffinsütőt kibélelünk papírokkal, majd mindegyikbe kb 1 evőkanálnyit adagolunk és az ujjainkkal jól belenyomkodjuk. Egy-egy csipet útifű maghéjat szórunk a tetejükre. Amikor ez kész, a hűtőbe tesszük.
Ha nincs muffinsütőnk, egy nem túl nagy tespi vagy egy tortatforma is jó lesz. Ez esetben érdemes frissentartó fóliával kibélelni és a masszát abba simítani, nyomkodni.
A mogyoróvajas krém receptje
- 20 dkg kenhető állagú mogyoróvaj
- 10 dkg mazsola
- 10 dkg kókuszkrém (dobozos, mint ez vagy ez vagy ez vagy ez)
- 5 dkg kókusz-zsír
- 3 ek útifű maghéj
Elkészítés:
A mazsolára jó meleg vízet öntünk, annyit csak, hogy épp ellepje. Ezzel beáztatjuk, majd ha felpuhult, a vizet leszűrjük róla és gyorsraprító gépben pépesre daráljuk. A mogyoróvajat ezzel a mazsolás masszával átdolgozzuk, átkeverjük, a legjobb, ha gyorsaprító vagy turmix gépben. Ehhez keverjük a kókuszkrémet. (A kókuszkrém állagahasonló, mint a szilárd kókuszzsír, de mégis valamivel krémesebb. Leginkább tömbben kapható.) Hozzáadjuk a kókuszzsírt is. Ha a turmix vagy aprítógép ezt nehezen viszi, a mazsola áztatásból fennmaradt vizet hozzáönthetjük. Vigyázzunk azonban, ne legyen túl folyékony. A végén pedig az útifű maghéjat adjuk hozzá. Ha túl folyós lenne a mogyoróvajas massza, több útifű maghéjjal tudjuk szilárdabbá tenni. Amikor minden összeállt, a hűtőben pihenő tészta tetejére simítjuk. Díszíthetjük kókuszcsipsszel, aszalt gyümölcsökkel, pl. datolyával, barackkal, vagy a tetejére szórhatunk karobot esetleg fahéjat.
Végső tálalás előtt hűtőben pihentetjük pár órát. Ha kevés időnk van a vendégek érkezéséig, érdemes egy órára a fagyasztóba tenni.
A füge hatásai és ájurvédikus alkalmazása
2019. május 29. Élj harmóniában
Az éretlen banán hűtő hatású, növeli a vata-t, csökkenti a pitta-t és a kapha-t. Az érett banán édes és fűt, csökkenti a vata-t és növeli a pitta-t és a kapha-t. A füge az ájurvéda szempontjából édes és hűsítő, nehéz megemészteni. A vata-t és Pitta-t nyugtatja a Kapha-t emeli. Nagyon jó vasforrás és vérképző. Gyerekeknek nagyon ideális táplálék. Alacsony agnival - gyenge emésztéssel - nem szabad fügét enni. Hasmenés és vérhas esetén nem szabad fügét enni. A fügét soha ne fogyaszd tejjel együtt. Tejjel együtt fogyasztva a füge hasmenést és emésztési zavart okozhat. Néhány ájurvédikus alkalmazási mód: - Amennyiben szeretnéd erősíteni az ínyedet és a fogakat, akkor 4 fügét rágj el alaposan a nap során. - Krónikus emésztési zavar és gyomorégés esetén, egyél 7 friss fügét és 1 óráig utána ne igyál vizet. Ha 3 napig úgy böjtölsz, hogy csak ezt a 7 fügét eszed, az segít helyreállítani az emésztésed. . - Gyerekeknek, székrekedés esetén adj 3 fügét, amit meleg vízbe áztattál.. - Égő vizeletre egyél 1 órával étkezés után friss fügét. - Asztma esetén reggel, ébredés után egyél fügét egy csipet pippalival (hosszú borssal) . - Gyengeség, száraz köhögés és esti hőhullám esetén, egyél meg kora reggel 2 fügét, amit összekeversz 1 teáskanál mézzel és 1 teáskanál őrölt licorice gyökérrel. Ne egyél vagy igyál utána legalább 2 órán keresztül. - Férfiak és nők esetén, szexuális gyengeségre naponta reggeli után 3 fügét egy teáskanál mézzel érdemes fogyasztani. Rá 1 órára fogyassz egy pohár lassit. Továbbá 1 hónapon keresztül lefekvés előtt törzsölt be a hasad alsó részét meleg ricinusolajjal. Kizárólag vegyszermentes (bio) fügét fogyassz. Jó egészséget kívánok:) szeretettel: Kati felhasznált szakirodalom: dr. Vasant Lad és Usha Lad Ájurvéda szakácskönyve
Paprikás krumpli, avagy ehet-e egy vega hagyományos ételeket?
Mostanában nagyon kívánom a hagyományos ételeket, mint például a paprikás krumplit, a rakott krumplit, vagy a töltött paprikát. Gyerekkorom ízei, de eredetileg mindegyik hússal készül. Akkor most hogy van ez? Egyek, vagy ne egyek? "Csúfoljam meg" az eredeti recepteket, és készítsem el a saját verziómat, vagy csendben, lehajtott fejjel inkább egyem a "nekem való" salátát? El szoktam azon gondolkodni, hogy vajon miért sarkalatos pont és kritika ez még mindig a vegák és a mindenevők közti párbeszédben.. Vagyis, hogy ha valaki úgy döntött, hogy nem eszik többet húst (tejterméket, tojást), akkor miért akar mégis azt, illetve annak egy gyenge utánzatát enni? Több, mint tizenhárom éve hagytam el a húst saját akaratomból, és több, mint egy éve nem ehetek tejterméket - egyáltalán nem a saját akaratomból. Tehát benne vagyok egy hibrid helyzetben, melynek egy részét én választottam, egy másiknak pedig elszenvedője vagyok. Tizenhárom éve kinyitottam egy ajtót egy új világra, és kíváncsian, lelkesedve léptem be rajta. Egy éve ki kellett nyitnom egy ajtót egy félelmetes világra, és sírva léptem be rajta. Alapvetően én sem azért lettem vega, hogy ételeimmel mindent lemásoljak, amiket addig ettem. De. Az én gasztro-életemben ez az egyik kedvenc játékom. És azt se felejtsük el, hogy ezen a konyhán nőttem fel, vagyis bennem van, és fontos alapot képez, amihez szeretek visszanyúlni. Személyiségem is ilyen, kell egy bázis, ahonnan elindulhatok repkedni, és ahova vissza tudok térni. A gasztronómiában is így működöm. Sosem felejtem el azt a hónapot huszonévesen, amit Olaszországban töltöttem, és bár veszettül imádom az itáliai konyhát, két hét elteltével visítva könnyeztem egy jó túrós csusza után. Úgyhogy az én konyhám egy szabad konyha lett, címkék és szabályok nélkül. A képen látható paprikás krumplit egy hónapja fotóztam, de most is az rotyog a tűzhelyen. Egy kis csavar van benne, amit Apa véletlen felfedezése ihletett. Egy-két évvel ezelőtt ugyanis véletlenül római köményt tett mindenbe, amibe a mi köményünket kellett volna tenni, gulyáslevesbe, pörköltbe, mindenbe. És annyira jól állt az ételeknek, hogy azóta ezt észben tartom, és használom is. Vegán paprikás krumpli Hozzávalók: (4 személyre) 2-3 ek növényi olaj 2 hagyma felaprítva 3-4 gerezd fokhagyma fele szeletekre vágva, másik fele lereszelve (lehet kevesebb, én imádom a fokhagymát) 1 ek piros paprika 1 tk füstölt paprika 5 nagyobb krumpli meghámozva, kockákra vágva só frissen őrölt fekete bors 1/2 tk majoranna 1/2 tk őrölt kömény késhegynyi római kömény 500 ml víz 1 csomag füstölt barna rizses vega kolbász nagyobb darabokra vágva (ez szét fog esni előbb, vagy utóbb, de nem gond, pont az a jó benne) 1 csomag vega virsli karikákra vágva Egy lábasban felhevítettem az olajat, majd rádobtam a hagymát és a szeletekre vágott fokhagymákat, és 5-8 percig pirítottam őket időnként megkeverve. Alacsony lángra tettem, és hozzákevertem a paprikákat, majd kicsit pirítottam őket. Hozzáadtam a krumplit, fűszereztem, megkevertem és hozzáöntöttem a vizet. Felforraltam, majd alacsony lángon, fedő alatt, 15-20 perc alatt készre főztem. a vége előtt 5 perccel hozzáadtam a vega kolbászt és a vega virslit, és ellenőriztem az ízeket.
Vegán kapros-túrós lepény
Kapros-túrós… Ez aztán régi, igazi falusi recept! Mennyit ettem ilyet gyerekkoromban! Igaz, városban, és húsvétkor. Na, de hogy falták a locsolók is! :-) Annak idejen Horváth Ilona beleírta ama ikonikus szakácskönyvébe, így ezután már az egész ország ismerte és sütötte. Számomra pedig az egyik legfontosabb receptről beszélünk. Szóval, idén húsvétkor merész dologra adtam a fejem. :-) Azt a bizonyos hagyományos, Horváth Ilona-féle kapros-túróst akartam veganizálni. Megmondom őszintén, nem teljesen olyan lett, mint az eredeti, de ez természetes is. Viszont nagyon ízlik, és bátran ajánlom mindenkinek, aki vegán verziót keres a régi, jól ismert, ünnepi édességek helyébe. Hozzávalók egy nagy tepsi süteményhez: A tészta: - 400 g liszt - 100g margarin - 1 csomag szárított élesztő - 250 ml növényi tej - 60 g cukor - 1 mk só A “túrós” rész: - 200 fehér rizs - 400 ml növényi tej - 120 g cukor - 2 ek aprított kapor - 1 citrom héja - félcitrom leve A “máz” rész: - 200 ml növényi joghurt - 1/2 mk kurkuma - 2 csipet édes pirospaprika (igen!) - Az élesztőt futtasd fel a cukros tejben. Közben a lisztben jól keverd el a sót és a margarint, és öntsd hozzá az élesztős tejet is. - Dagasztógéppel jól dolgozd ki a tésztát, akkor jó, ha elválik az edény falától. Takard le, és tedd félre egy órát pihenni. - Eközben készítsd el a rizst. Ehhez tedd fel főni annyi vízben, ami épp ellepi, majd amikor pár perc múlva eltűnik alóla, önts rá 400 ml növényi tejet. Sózd meg kicsit, és főzd teljesen puhára. Akkor jó, ha szétfőnek a szemek, és sűrű tejberizst kaptál. Ha kicsit kihűlt, add hozzá a citromlevet és citromhéjat, a cukrot, majd a végén keverd bele a kaprot is. - A sütemény összeállításához nyújtsd ki a tésztát kb. egy cm vastagra, így fektesd a tepsibe. Használhatsz alá sütőpapírt, de ha nem szereted, margarinozd és lisztezd ki alatta, hogy könnyű legyen majd vágni. - A rizsréteget simítsd rá, és előmelegített sütőben 190 fokon süsd negyed órát. - Ezután a közben kikevert mázat is simítsd el a tetején egyenletesen. Így tedd vissza további 10 percre sülni. Tudom, nehéz megállni, de hagyd kicsit hűlni szeletelés előtt. :-) Jó étvágyat! Elkészítési idő: kb. 50 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven The post Vegán kapros-túrós lepény appeared first on Kertkonyha.
Lassíts le - légy jelen, élvezd az élet minden pillanatát
2019. március 27. Élj harmóniában
A mai modern életformának a teljesítménykényszeres, felpörgetett állapot szinte teljesen része lett. Egy olyan felgyorsult világban élünk, ahol az emberek azt hiszik a boldogságot, sikert a teljesítmények alapján mérik, Ezért mindenki igyekszik sokat tevékenykedni, meg sem áll, reggeltől estig be van táblázva. A legtöbben még be sem fejeztek egy feladatot vagy egy munkanapot, de ahelyett hogy hazaérve kipihennék magukat, újra belevetik magukat egy újabb feladatba, programba, valami sportolásba vagy találkozóra mennek. Egyesek kifejezetten úgy érzik a pihenés valami felesleges időpazarlás, amit csak lusta emberek csinálnak... A nagy sietségnek köszönhetően az emberek nagy része soha nincs ott, ahol éppen van. A legtöbben nem tudják megélni a pillanatokat, mert az elméjük vagy a múltban mereng vagy éppen a jövőt tervezgeti vagy a jövő bizonytalansága miatt aggodalmaskodik. Sokan még az ebédjüket is rohanva két buszmegálló között fogyasztják egy papírzacskóból, vannak akik egyszerre végeznek a számítógépen 3 feladatot vagy egy baráti találkozón ahelyett, hogy a másikra koncentrálnának nyomkodják a telefonjukat, nehogy lemaradjanak valamiről.... Hová ez a nagy sietség? A felgyorsultság, mindent azonnal teljesíteni akarás eredménye kimerültség, kiüresedettség, elmagányosodás, állandó stressz és belső feszültség. A boldogság egy belső állapot és csak akkor tudod tapasztalni, ha lelassítasz, befelé figyelsz és mindennek figyelmet szentelsz ami téged körülvesz, ami veled történik. A jóga ezt a tudatos befelé figyelést segíti elő. Tanulj meg tudatosan jelen lenni pillanatban, megélni a dolgokat. Építsd be az életedbe a kevesebb több elvet:) Néhány segítség ahhoz, hogy elkezdj lelassítani: - Menj sokat a természetbe - Figyeld meg tudatosan a természetet és élvezd az ott lét minden percét - a szép fákat, virágokat, csodás kék eget, a madárcsicsergést, a szellő susogását. - Készíts otthon ételeket, főzz friss alapanyagokból - ne egyél állott ételeket, gyors kajákat, menj piacra és szentelj figyelmet a főzésnek is. - Szánj időt az étkezésre - ne egyél tv vagy számítógép előtt, élvezd az ízeket, rágj alaposan. - Ütemezz be olyan időszakokat, amikor nem nézed az e-maileket, telefonokat csak magadban vagy egy kicsit:) - Hagyd el a tv nézést vagy minimalizáld a számítógép és tv előtt töltött időt - Amikor találkozol valakivel teljesen rá figyelj, ne engedd a figyelmed elkalandozni és ne vedd elő a telefonod:) - Öltözz és tisztálkodj odafigyelve, lassan - Figyeled meg a légzésed a nap során amikor csak tudod és lassítsd le, tedd a légzésed egyenletessé, puhává, lassúvá, erőlködés mentessé - Szervezz több olyan baráti találkozót, amikor valós emberekkel találkozhatsz és szenteljetek egymásnak figyelmet - Tudatosítsd a környezeted, ne rohanj el a szép épületek, parkok mellett - Ha nyaralni mész/utazol inkább kevesebb dolgot nézz meg, de élvezd ki az ott léted minden pillanatát - Munka közben ne kapkodj, egyszerre egy feladatra összpontosíts - ne engedd, hogy a munkahelyeden stresszeljenek - Helyezd a minőséget mindig a mennyiség elé: - Jógázz, relaxálj, meditálj rendszeresen - mert segítenek a tudatos jelenlétben, a lelassításban. - Építsd be a pihenést, feltöltődést tudatosan a hétköznapjaidba. Lassíts le - de ne azonnal akarj mindent megváltoztatni :) Ne siettesd a lassítást... lépésről, lépésre kezd el átalakítani az életed egyre nagyobb teret engedve a tudatos jelenlétnek:) szeretettel: Kati
Hétvégi kirándulás Zebegényben, a Völgyházban (videó)
2019. március 12. Zizi kalandjai
Amikor legelőször láttam képeket a Völgyházról egyből beleszerettem. Tudtam, hogy ide mindenképpen szeretnék eljutni, mert annyira magával ragadott a bája, hogy nem tudtam kiverni a fejemből. A ház 1928 ban épült a zebegényi Újvölgyben. Anno ide azok az emberek látogattak akiknek a friss, oxigéndús levegőt “felírták” az orvosok. A Börzsöny fái, a természetes patakok és a Duna... Source
A Táplálkozási és Dietetikai Akadémia (Academy of Nutrition and Dietetics) állásfoglalása a vegetáriánus étrendekről
KIVONAT: A Táplálkozási és Dietetikai Akadémia úgy foglal állást, hogy a megfelelően összeállított vegetáriánus étrend, beleértve a vegán étrendet is, egészséges, tápanyag bevitel szempontjából megfelelő, és egészségügyileg előnyös lehet bizonyos betegségek megelőzésében és kezelésében. Ezek az étrendek megfelelőek az emberi életciklus minden szakaszában, beleértve a terhességet, a szoptatást, a kisgyermekkort, a gyermekkort, a serdülőkort, az idősebb felnőttkort és a sportoló életmódot is. A növényi alapú étrend környezetkímélőbb, mint az állati termékekben gazdag étrend, mivel kevesebb természeti erőforrást használ és sokkal kevesebb környezeti kárt okoz. A vegetáriánusok és a vegánok kevésbé vannak kitéve bizonyos egészségügyi problémák – például az iszkémiás szívbetegség, a 2-es típusú cukorbetegség, a magas vérnyomás, bizonyos típusú rákok és az elhízás - kockázatának. Kevés telített zsír fogyasztása és a zöldségek, gyümölcsök, teljes kiőrlésű gabonák, hüvelyesek, szója-termékek, diófélék és magvak (ezek mind rostban és fitokemikáliában gazdag táplálékok) nagymértékű bevitele a vegetáriánus és a vegán étrend olyan jellemzői, amelyek az összes koleszterin, illetve az LDL-koleszterin alacsonyabb szintjével és jobb szérum-glükóz-szabályozással járnak együtt. Ezek a tényezők hozzájárulnak a krónikus betegségek csökkentéséhez. A vegánoknak megbízható B12-vitamin forrásra van szükségük, ezek lehetnek például vitaminnal dúsított ételek vagy étrend-kiegészítők. J Acad Nutr Diet. 2016; 116: 1970-1980. A VEGETÁRIÁNUS ÉS VEGÁN táplálkozási szokások meglehetősen változatosak lehetnek a rendelkezésre álló élelmiszer-választék és az ilyen étrendek mögött álló motiváló tényezők különbözősége miatt. A döntés oka lehet az állatok iránti együttérzés, a vágy, hogy jobban védjék a környezetet, hogy csökkentsék a krónikus betegségek kockázatát, vagy a már kialakult betegség kezelése. A jól megtervezett, zöldségeket, gyümölcsöket, teljes kiőrlésű gabonákat, hüvelyeseket, dióféléket és magvakat tartalmazó vegetáriánus étrend megfelelő mennyiségű tápanyagot biztosít. A vegetáriánus étrend nem tartalmaz húsételeket (baromfit, vadhúst, tengeri állatokat és a belőlük készült termékeket sem). 1. ábra: a leggyakoribb növényi alapú étrendek. A vegetáriánus étrend bizonyos tápanyagok csökkentett bevitelének kockázatával jár, azonban ezek a hiányosságok könnyen elkerülhetők megfelelő tervezéssel. Étrend típusa Étrendi jellemző (mindegyik húsmentes) Vegetáriánus Tojást és tejterméket tartalmaz / nem tartalmaz. Lakto-ovo vegetáriánus Tejterméket és tojást is tartalmaz. Lakto-vegetáriánus Tejterméket tartalmaz, de tojást nem tartalmaz. Ovo vegetáriánus Tojást tartalmaz, de tejterméket nem tartalmaz Vegán Sem tojást, sem tejterméket nem tartalmaz, mézet tartalmazhat Nyers vegán Zöldségeken, gyümölcsö-kön, dióféléken, magva-kon, hüvelyeseken, és csíráztatott gabonákon alapuló étrend. A nyers ételek aránya 75 és 100% között változhat. 1. ábra, A vegetáriánus étrendek típusai. A VEGETÁRIÁNUS ÉTRENDEK ÁTTEKINTÉSE Vegetáriánus irányzatok Egy országos felmérés szerint 2016-ban körülbelül az amerikai felnőttek 3,3%-a volt vegetáriánus vagy vegán (soha nem eszik húst, tehát baromfit és halat sem), és körülbelül a vegetáriánusok 46%-a vegán1. Ugyanebből a felmérésből derült ki, hogy a fiatal felnőttek 6%-a (18-34 évesek) vegetáriánus vagy vegán, míg a 65 éves vagy annál idősebb korosztályban mindössze 2% ez az arány. A hús-helyettesítő termékek forgalma 2012-ben elérte az 553 millió dollárt, ez 8%-os növekedést jelent 2 év alatt. Megfigyelhető, hogy a válaszadók 36%-a főleg vegán húshelyettesítőket keresett, jellemzően a 18-44 éves korosztályból.1,2 Míg a teljes növényi élelmiszerek szolgáltatják a legjobb mindennapi táplálék-forrást, egyes feldolgozott és dúsított termékek, például a növényi alapú italok, húspótlók és reggeli gabonafélék, jelentős mértékben hozzájárulhatnak a vegetáriánusok tápanyagbeviteléhez. A növényi alapú étrend, beleértve a vegetáriánus és a vegán étrendet is, egyre elfogadottabbá válik, amint ezt sok nonprofit szervezet és kormányzati intézmény ajánlása is kiemeli. Az Amerikai Rákkutató Intézet a növényi alapú étrendeket ajánlja, valamint javasolja, hogy az amerikaiak táplálékának kétharmada zöldségekből, gyümölcsökből, teljes kiőrlésű gabonákból és babfélékből álljon.3 A 2015-2020-ra vonatkozó Amerikaiak Táplálkozási Iránymutatásában a vegetáriánus étrend a három ajánlott egészséges táplálkozási mód egyike és étkezési terveket biztosítanak lakto-ovo vegetáriánusok és vegánok számára is.4 A Nemzeti Iskolai Ebéd Program, bár nem írja elő a vegetáriánus lehetőség biztosítását, de előírja az iskoláknak a gyümölcsök, zöldségek és teljes kiőrlésű gabonák arányának növelését az iskolai menüben. Ezeken túl a vegetáriánus étrendnek technológiai támogatása is van. Ugyan még nincs kifejezetten vegetáriánusok számára készített online tápanyag-kiértékelő rendszer, de némelyik ilyen rendszer lehetővé teszi a vegetáriánus és vegán táplálkozási opció választását. Ezek a mobil alkalmazások segítenek a vegetáriánusoknak a táplálkozási igényeik felfedezésében, a tápanyag-bevitel értékelésében és vegán éttermek, üzletek megtalálásában, ahol számukra megfelelő ételek kaphatók. A www.SuperTracker.usda.gov címen működő rendszer például az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma ,,Choose My Plate programjának része.5 MEGFONTOLANDÓ SZEMPONTOK A VEGETÁRIÁNUSOK SZÁMÁRA Fehérje A vegetáriánus étrendek - tehát a vegán táplálkozás is - általában megfelelnek a javasolt fehérje-beviteli szükségleteknek, vagy meg is haladják azt, ha a kalóriabevitel megfelelő.6,7,8 A teljes értékű és nem teljes értékű kifejezések félrevezetőek a növényi fehérjét illetően. A nap folyamán elfogyasztott különböző növényi fehérjék megfelelő mennyiséget tartalmaznak minden nélkülözhetetlen (esszenciális) aminosavból, ha a kalóriabevitel megfelelő.7 Hüvelyesek és szója rendszeres fogyasztása biztosítja a megfelelő fehérjebevitelt és más alapvető tápanyagok bevitelét is. A fruitariánus (gyümölcs alapú) étrend fehérjéből és más tápanyagokból általában keveset tartalmaz. A kiegyensúlyozott vegetáriánus étrend minden élethelyzetben kielégíti a szervezet fehérjeszükségletét, még sportolók esetében is.7,8 n-3 zsírsavak Míg a vegetáriánusok és a vegánok alfa-linolénsav (ALA) bevitele hasonló a nem vegetáriánusokéhoz, addig a hosszú láncú n-3 zsírsavak – eikozapentaénsav (EPA) és dokozahexaénsav (DHA) - bevitele alacsonyabb a vegetáriánusoknál és jellemzően hiányzik a vegánoknál.10,11 A nem vegánokkal összehasonlítva a vegánok vérében és a szöveteiben az EPA és a DHA szintje jelentősen alacsonyabb.10,11 A csökkent EPA és DHA státusz klinikai jelentősége a vegetáriánusok és vegánok esetében ismeretlen.11,12 A hosszú láncú n-3 zsírsavak fontos szerepet játszanak az agy, a retina és a sejtmembránok kifejlődésében, fenntartásában, és kedvezően befolyásolják a terhesség kimenetelét, a szív- és érrendszeri betegségek (CVD) és más krónikus betegségek kezelését.6,13,14 Mégis, a vegetáriánus és vegán gyermekeknél, úgy tűnik, nem tapasztalható károsodás a vizuális vagy szellemi fejlődésben, illetve a vegetáriánus és vegán felnőttek esetében a CVD-vel kapcsolatos kockázat csökkenése tapasztalható.10,11,15 Az ALA endogén módon átalakul EPA-vá és DHA-vá, de a folyamat hatásfoka alacsony, és erősen függ a nemtől, az étrend összetételétől, az egészségi állapottól és az életkortól. Nagy mennyiségű linolsav (LA) bevitele akadályozhatja az ALA konverzióját.11,13 Az optimális konverzióhoz az LA/ALA arány lehetőleg ne haladja meg a 4:1 értéket.7,10,14 Az ALA javasolt napi bevitele (RDA) 1,6 g/nap férfiaknak és 1,1 g/nap nőknek.4 A biztonság kedvéért a vegetáriánusok és a vegánok számára előnyös ennél valamivel nagyobb ALA beviteli értékkel számolni.8,10 A leggazdagabb növényi n-3 zsírsav források a magvak (len, chia, gomborka, repce, és kender), a dió és az ezekből sajtolt olajok.8,10 A tények azt sugallják, hogy az egészséges emberek n-3-igényeit kielégítheti az ALA önmagában, illetve az EPA és a DHA endogén szintézise az ALA-ból elegendő ahhoz, hogy a szintek sok éven át stabilak legyenek.11,14 Alacsony dózisú mikroalga alapú DHA étrend-kiegészítők minden vegetáriánus számára elérhetők, hogy a megnövekedett igényeket (pl szoptatási időszak a nőknél) vagy a csökkent konverziós képességet (pl magas vérnyomás vagy cukorbetegség) ellensúlyozzák.10 Vas A vegetáriánusok vasbevitele általában azonos szintű vagy valamivel magasabb, mint a vegyes táplálkozásúaké.16 Annak ellenére, hogy a vas bevitele hasonló,17 a vegetáriánusok szervezete tipikusan kevesebb vasat raktároz, mint a nem vegetariánusoké. Az alacsonyabb szérum ferritin szint előnyt jelenthet, mert a szérum ferritin magas szintje önmagában növeli az anyagcsere zavarok kialakulásának kockázatát.18 A vegetáriánusok vasszintje miatti aggodalmak felvetették a növényi ételekben található nem hem vas biológiai hasznosíthatóságának kérdését. A nem hem vas abszorpciója a fiziológiai igényektől és részben a szervezet által raktározott vas mennyiségétől függ. A felszívódás nagyon változó a táplálék összetétele és a raktározott vas mennyisége függvényében. A nem hem vas biohasznosulását befolyásolják még felszívódást gátló tényezők, mint a fitátok és polifenolok illetve felszívódást segítő tényezők, mint a C-vitamin, a citromsav és egyéb szerves savak.19 Egy friss tanulmány kimutatta, hogy a nem hem vas felszívódása 1% és 23% között változott a szervezet vas-státuszától, illetve a felszívódást segítő és gátló tényezőktől függően.20 Egy újonnan kifejlesztett regressziós egyenlet lehetővé teszi a vasfelszívódás előrejelzését a szérumferritin szintje és a táplálékban lévő módosító tényezők alapján. A táplálék összetétele nagyobb hatást gyakorolt a vas felszívódására ha a szérumferritin szintje alacsony volt.20 A nem hem vas felszívódása akár 10-szer nagyobb lehet vashiányban szenvedőknél, mint a túl magas vasszinttel rendelkezőknél. Az RDA 2001-ben a vegetáriánusok számára 80%-kal több vasat írt elő, mint a nem vegetáriánusoknak. Ezt abból a feltételezésből vezették le, hogy a vegetáriánus étrendből származó vas felszívódása csak 10%-os míg a nem vegetáriánus étrendből származó vasé 18%-os.21 Ez a feltételezés nagyon korlátozott mennyiségű adat felhasználásával, egyszeri abszorpciós vizsgálatok, illetve a fejlett országok vegetáriánusaira nem jellemző táplálékok alapján készült. Ma már tudjuk, hogy a szervezet képes alkalmazkodni és képes sokkal hatékonyabban beépíteni a nem hem vasat.22 A vasfelszívódást elősegítő és csökkentő tényezők jelentősége idővel csökken.23 A szervezet alkalmazkodni tud az alacsony vasbevitelhez az idő múlásával, és képes a vasveszteséget is csökkenteni.24 Egy tanulmányban a vasabszorpció jelentősen, közel 40%-kal megnövekedett 10 hétig tartó alacsony vastartalmú diéta fogyasztása során.22 Az alacsony vasszinttel rendelkező emberek képesek lényegesen megnövelni a vasfelszívódás mértékét mérsékelt vagy magas vastartalmú ételek fogyasztása esetén. Úgy tűnik, hogy a fejlett országokban élő vegetáriánusoknál a felszívódási folyamat hatékonyan alkalmazkodik, mert a hemoglobinszintjük és a legtöbb vasszinttel kapcsolatos értékük hasonló a nem vegetáriánusokéhoz.7 Cink A tanulmányok azt mutatják, hogy a nem vegetáriánus kontrollcsoportokhoz képest a felnőtt vegetáriánusok étkezési cinkbevitele hasonló vagy valamivel alacsonyabb szintű, és a szérum-cinkkoncentrációjuk alacsonyabb, de a normál tartományon belül van.7,25 Az alacsonyabb cinkszintnek nem tulajdonítható káros következmény, valószínűleg a szervezet szabályozó mechanizmusainak köszönhetően, amelyek lehetővé teszik a vegetáriánus étrendhez való alkalmazkodást. Egyértelmű cinkhiány nem áll fenn a fejlett világ vegetáriánusai esetében. A népesség leginkább veszélyeztetett csoportjait (idősebbek, gyermekek, terhes és szoptató nők) illetően nincs elegendő adatunk arról, hogy a cink státusz alacsonyabb-e vegetáriánusoknál, mint a nem vegetáriánusoknál.25 A vegetáriánusok cinkforrásai: szójatermékek, hüvelyesek, gabonafélék, sajt, magvak és diófélék. Az olyan ételkészítési technikák, mint az áztatás és csíráztatás a babfélék, gabonák, diófélék és magvak esetében, valamint a kenyér kovászolása csökkenti a fitátok cinkkötő hatását, így növeli a cink felszívódását.26 Szerves savak, mint a citromsav, szintén növelhetik bizonyos mértékig a cinkabszorpciót.26 Jód A növényi alapú étrend jódban szegény lehet, így azok a vegánok, akik nem fogyasztanak kulcsfontosságú vegán jódforrásokat, például jódozott sót vagy tengeri zöldségeket, jódhiány veszélyének vannak kitéve.7,27 A tengeri zöldségek (tengeri algák, hínárok) jódtartalma nagyon változó és némelyik jelentős mennyiségű jódot tartalmazhat.28 A jódbevitel nem haladhatja meg a megengedett napi felső értéket, ami felnőttek esetében 1100 ug.29 Vegán nőknek várandósság idején további napi 150 ug jódra van szükségük.27,29 A tengeri só, a kóser só és a sós fűszerek, mint például a tamari, általában nem jódozottak,7 és a feldolgozott élelmiszerekben sem jódozott sót használnak. A tejtermékek tartalmazhatnak jódot, de a mennyiség erősen változó.7 Bár az olyan élelmiszerek, mint a szója, a keresztesvirágúak, illetve az édesburgonya tartalmaznak természetes goitrogént, ezek az ételek nem okoznak pajzsmirigy elégtelenséget egészséges emberekben, feltéve, hogy a jód bevitel megfelelő.7,8,29,30 Kalcium A lakto-ovo vegetáriánusok kalciumbevitele általában eléri vagy meghaladja az ajánlott értéket, míg a vegánok esetében ez nagyon változó, és néha az ajánlott érték alatt marad.7 A növényi kalcium biológiai hozzáférhetősége összefügg az élelmiszerek oxaláttartalmával, és kisebb mértékben a fitát- és a rosttartalommal is, ez nagyon fontos szempont. A felszívódás mértéke nagy oxaláttartalmú zöldségekből, például a spenótból, céklalevélből, mángoldból akár 5%-ig is csökkenhet. Így ezek nem tekinthetők jó kalciumforrásoknak, annak ellenére, hogy magas a kalciumtartalmuk. Összehasonlításképpen, a felszívódás alacsony oxalát tartalmú zöldségekből, mint a fodros kel, a tarlórépalevél, a kínai kel és a bordás kel, körülbelül 50%.31 A kalciummal dúsított (kalciumsóval készült) tofuból és a legtöbb kalciummal dúsított növényi tejből – a tehéntejhez hasonlóan kb 30% szívódik fel.32,33 Egyéb növényi élelmiszerek, például a fehérbab, a mandula, a tahini, a füge és a narancs, mérsékelt mennyiségű kalciumot tartalmaznak, valamivel alacsonyabb biohasznosulással (kb. 20%). Ehhez képest a kalciumtartalom dúsításához használt kalciumvegyületek közül a kalcium-citrát-malát biohasznosulása legalább 36%, míg más anyagoké kb. 30%.34 Regisztrált dietetikus táplálkozási szakértők (RDN) és regisztrált táplálkozási tanácsadók (NDTRs) segíteni tudnak a megfelelő kalciumbevitel elérésében a kalciumban gazdak ételek fogyasztásának hangsúlyozásával, szükség esetén alacsony dózisú táplálékkiegészítők alkalmazásával. D-vitamin A szervezet D-vitamin-szintje a napfényen töltött időtől és a D-vitaminban gazdag élelmiszerek vagy étrend-kiegészítők fogyasztásától függ.35 Napozás során a bőr által termelt D-vitamin mennyisége nagyon változó, nagyban függ a napszaktól, az évszaktól, a földrajzi szélességi foktól, a levegő szennyezettségétől, a bőr pigmentációjától, fényvédő krémek használatától, a napfénynek kitett bőrfelület nagyságától és az életkortól.35,36 Egyes vegetáriánusok és vegánok esetében beszámoltak alacsony D-vitamin-bevitelről, illetve alacsony plazma- vagy szérum- 25-hidroxi-D-vitamin-szintről, ez utóbbi különösen a télen vagy tavasszal vett vérmintáknál és különösen a magas földrajzi szélességen élők körében fordult elő.36 Étkezési és táplálékkiegészítő D-vitamin-források általában szükségesek a megfelelő D-vitamin-szint eléréséhez. D-vitaminnal dúsított élelmiszerek: a tehéntej, egyes növényi tejek, gyümölcslevek, reggeli gabonapelyhek és margarinok. A tojás is szolgáltathat némi D-vitamint. Ultraibolya fénnyel kezelt gombák jelentős D-vitamin-források lehetnek.36,37 Mind a D2-vitamint, mind a D3-vitamint használják táplálékkiegészítőként és élelmiszerek D-vitamin-tartalmának növelésére is. A D3-vitamin (kolekalciferol) lehet növényi vagy állati eredetű, míg a D2-vitamint (ergokalciferol) az élesztőből származó ergoszterin ultraibolya besugárzásával állítják elő. Alacsony adagokban a D2 és a D3-vitamin egyenértékű, de magasabb dózisokban a D2-vitamin kevésbé hatásosnak tűnik.36 Ha a napsugárzás és a D-vitaminnal dúsított élelmiszerek bevitele nem elegendő az igények kielégítésére, táplálékkiegészítő D-vitamin szedése ajánlott, különösen az idősebb felnőttek számára.35,36,38 Mivel a D-vitamin számos anyagcsere-folyamatot befolyásol a csontanyagcserén túl,35,38 egyes szakértők javasolják napi 1000-2000 NE vagy még több D-vitamin bevitelét. B12-vitamin A B12-vitamin nem található meg a növényi élelmiszerekben.7,39 Fermentált élelmiszerek (például a tempeh), nori (tengeri zöldség, hínár), spirulina, chlorella algák, és a nem dúsított sörélesztő-pehely nem tekinthető megbízható B12-forrásnak.39,40 Vegánoknak rendszeresen kell fogyasztaniuk megbízható B12-vitamin-forrást, azaz a B12-vitaminnal dúsított élelmiszert vagy B12-vitamin tartalmú táplálék-kiegészítőt - egyébként-vitaminhiányos állapot alakulhat ki, amint ezt vegán csecsemőkön, gyermekeken és felnőtteken végzett esettanulmányok mutatják.8,39 A legtöbb vegetáriánusnak is bele kellene illesztenie ezeket a megbízható B12 forrásokat az étrendjébe, mert naponta 1 pohár tej és egy tojás csak körülbelül a kétharmadát fedezi az ajánlott napi bevitelnek (RDA).7,39,40 A súlyos B12-hiány korai tünetei a fáradékonyság, bizsergés a kéz- vagy lábujjakban, a rossz mentális állapot, a rossz emésztés és az elégtelen fejlődés kisgyermekeknél. Csekély mértékű B12-hiány magas homocisztein-szintet eredményez. Alacsony B12-bevitel vagy a B12-bevitel teljes hiánya mellett is egészségesnek érezheti magát valaki, de hosszú távon már a kis fokú hiány is sztrókhoz, demenciához és a csontok rossz állapotához vezethet.7,8,41 A B12-vitamin-szint mérésére alkalmas laboratóriumi vizsgálatok: a szérum metil-malonsav-tartalmának, a szérum vagy a plazma B12-szintjének és a szérum holo-transzkobalamin-tartalmának (Holo-TC vagy Holo-TCII) mérése.8,39,41 A B12-felszívódás normál mechanizmusa az úgynevezett belső tényező (intrinszik faktor, a gyomornedv antianaemiás faktora) révén történik, amely körülbelül az RDA felénél telítődik, és a szervezet csak 4 – 6 óra múlva képes további felszívásra.40 Ezért a dúsított ételeket legjobb két részre osztva fogyasztani a nap folyamán. Egy másik abszorpciós mechanizmus, a passzív diffúzió 1%-os hatékonysággal teszi lehetővé a nagy dózisú B12-t tartalmazó táplálék-kiegészítők ritkább fogyasztását. Az ajánlásokat nagy dózisok alapján állapították meg (pl. 500 – 1000 ug cianokobalamin hetente több alkalommal).8,39 A B12-vitaminnak négy formáját ismerjük, melyek a kobalaminhoz kapcsolódó csoportokban különböznek egymástól. A ciano-kobalamin a leggyakrabban használt forma a dúsított élelmiszerekben és táplálék-kiegészítőkben, nagy stabilitása miatt. A metil-kobalamin és az adenozil-kobalamin a szervezet enzimatikus reakcióiban szereplő formák, ezek táplálék-kiegészítőként kaphatók. A tapasztalatok azt mutatják, hogy nem hatékonyabbak, mint a ciano-kobalamin, az ajánlott napi értéknél nagyobb dózisra lehet belőlük szükség. A hidroxi-kobalamin injekciókban alkalmazható hatékonyan.8,42 VEGETÁRIÁNUS ÉTREND A TERÁPIÁBAN ÉS A KRÓNIKUS BETEGSÉGEK Ha a táplálkozási oktatás megfelelő, a terápiás vegetáriánus étrend ugyanolyan jól betartható, mint a vegyes étrend.43 Motivációs interjúkkal, gyakori megbeszéléssel, főzési bemutatókkal és további ösztönző stratégiák alkalmazásával tovább javítható a vegetáriánus étrend terápiás használatának eredménye, ahogyan más terápiás étrendeknél ezt megszokhattuk. Túlsúly és elhízás Az amerikai népesség több mint kétharmada - és egyre növekvő hányada – túlsúlyos vagy elhízott.44 A dietetikusnak ismernie kell azt a tényt, hogy a vegetáriánus és vegán táplálkozás elősegíti az egészséges testsúly elérését és fenntartását. Az egészséges testsúly összefügg a szív és érrendszeri funkciók javulásával,45 az inzulinérzékenységgel,46 valamint segít csökkenteni más krónikus betegségek kockázatait is.45 A növényi alapú táplálkozás összefügg az alacsony testtömeg-indexszel is (BMI, kg/m2-ben). A második Adventista Egészségügyi Tanulmányban (Adventist Health Study-2), az átlagos BMI a húsevőknél volt a legmagasabb (28,8), és azoknál volt a legalacsonyabb, akik elkerülik az összes állati terméket (23,6).47 Hasonlóképpen, a EPIC-Oxford tanulmányban, a kutatók a legmagasabb átlagos BMI-t a húsevőknél (24,4) és a legalacsonyabbat a vegánoknál (22,5) mérték.48 A svéd Mammográfia kohorsztanulmányban a kutatók megállapították, hogy a túlsúly vagy az elhízás előfordulása a mindenevőknél 40%, a vegetáriánusoknál 25%.49 A kutatások azt mutatják, hogy a vegetáriánus étrend hatékonyan használható a túlsúly kezelésére és jobb alternatíva, mint a hasonló céllal összeállított mindenevő étrend. Beavatkozásos kísérletek két metaanalízise azt mutatta ki, hogy a vegetáriánus étrend alkalmazása nagyobb súlycsökkenéssel jár a kontroll csoportokhoz képest.50,51 A vegán étrend strukturált csoporttámogatással és viselkedési terápiával jelentősen nagyobb testsúly-csökkenést eredményezett, mint a Nemzeti Koleszterin Oktatási Program által összeállított étrend52 az egy- illetve kétéves vizsgálati időszak alatt. Szív és érrendszeri betegségek (CVD), beleértve a hiperlipidémiát, az iszkémiás szívbetegséget, és a magas vérnyomást A vegetáriánus étrendek a CVD kockázatának csökkenésével járnak.15,53 A vegetáriánus étrendek számos szívbetegség kockázati tényezőn javítanak, például a hasi elhízáson,54 a magas vérnyomáson,55 a szérum lipidprofiján,56 és a vércukor szinten.42,57 Szintén csökkentik a gyulladásos markereket, mint például a C-reaktív proteint, az oxidatív stressz, és védenek az ateroszklerotikus plakkok képződésével szemben.58 Következésképpen, a vegetáriánusok esetében csökken az iszkémiás szívbetegség kialakulásának, és az általa okozott halálnak a kockázata.15,53,59 A vegán étrend a legkedvezőbb a szívbetegségek kockázati faktorainak csökkentésében.55,57 Az EPIC-Oxford tanulmányból60 kiderült, hogy a növényi táplálkozást követők fogyasztották a legtöbb rostot, a legkevesebb zsírt, illetve telített zsírt, és nekik volt a legegészségesebb testtömegük és koleszterinszintjük a mindenevőkkel és más vegetáriánusokkal összehasonlítva. Tizenegy randomizált, kontrollcsoportos vizsgálat metaanalízise kimutatta, hogy a vegetáriánusoknál a teljes koleszterinszint, az LDL- és a HDL-koleszterin-szint oly módon csökkent, ami a szívbetegségek kockázatában körülbelül 10%-os csökkenésnek felel meg.56 A vegetáriánus étrend különösen előnyös volt az egészséges testsúlyú és a túlsúlyos emberek esetében, de kevésbé hatékony az elhízottak számára, ezért kiemelten fontos a korai étrendi beavatkozás a hosszú távú kockázatcsökkentés érdekében.56 A második Adventista Egészségügyi Tanulmányban 73308 hetednapi adventista vizsgálata alapján a kutatók azt állapították meg, hogy a vegetáriánusoknál 13%-kal csökkent a CVD és 19%-kal az iszkémiás szívbetegség kialakulásának kockázata a nem vegetáriánusokkal összehasonlítva.15 Az EPIC tanulmány egy korábbi elemzése szerint a vegetáriánusoknál 32%-kal alacsonyabb a szívbetegség miatti kórházi kezelés és a szívbetegség miatti halál kockázata.53 A vegetáriánusok esetében azért kisebb a szívbetegségek kockázata, mert rendszeresen fogyasztanak különféle zöldségeket, gyümölcsöket, teljes kiőrlésű gabonaféléket, hüvelyeseket és dióféléket. A kevés zsiradékot tartalmazó vegán és vegetáriánus étrend egyéb pozitív életmódbeli tényezőkkel társulva - mint a dohányzás mellőzése és a testsúly csökkentése - bizonyítottan az atheroszklerózis (érelmeszesedés) visszafejlődését eredményezi.61 A szívkoszorúér-betegségek kockázati tényezői, például a teljes koleszterin és az LDL-koleszterin, a testsúly és a testzsír rövid időn belül javulnak vegetáriánus diéta mellett, még koleszterinszint-csökkentő gyógyszerek használata nélkül is.61 A vegetáriánusok körében ritkábban fordul elő a magas vérnyomás a nem vegetáriánusokhoz képest. Az EPIC-Oxford tanulmány eredményei kimutatták, hogy a vegánoknak a legalacsonyabb a szisztolés és diasztolés vérnyomásuk, és náluk a legalacsonyabb a magas vérnyomás előfordulása az összes táplálkozási csoport közül (vegánok, vegetáriánusok, halevők és húsevők).62 A második Adventista Egészségügyi Tanulmány adatai szintén megerősítették, hogy a vegánoknak a legalacsonyabb a vérnyomásuk, és minden vegetáriánus csoport közül itt vannak legkevesebben a magas vérnyomásban szenvedők, lényegesen alacsonyabb a számuk, mint a húsevők között.55 Egy metaanalízis - amely több mint 21 000 ember vérnyomását hasonlította össze a világon - arra a következtetésre jutott, hogy a vegetáriánusok szisztolés vérnyomása körülbelül 7 Hgmm-rel, a diasztolés vérnyomásuk pedig 5 Hgmm-rel alacsonyabb, mint a vegyes táplálkozású népességé.63 Cukorbetegség A húsevőkkel összehasonlítva a lakto-ovo-vegetáriánusoknál és a vegánoknál kisebb a 2-es típusú cukorbetegség kockázata. A második Adventista Egészségügyi Tanulmányról szóló beszámoló szerint a húsevők között több mint kétszer annyi cukorbeteg van, mint a lakto-ovo- vegetáriánusok és a vegánok között, még a BMI-vel való korrekció után is.47 A tanulmány azt is megállapította, hogy már a cukorbetegség kialakulásának esélye is 77%-kal csökkent a vegánok esetében, és 54%-kal a lakto-ovo-vegetáriánusok esetében a nem vegetáriánusokhoz képest (életkor szerinti korrekció után). Amikor a BMI-t és egyéb befolyásoló tényezőket is figyelembe vették, az összefüggés továbbra is erős maradt. A vegánoknál 62%-kal kisebb valószínűséggel alakul ki cukorbetegség, míg a lakto-ovo-vegetáriánusok körében 38%-kal kisebb ez a valószínűség.64 Megelőzés Az elmúlt két évtizedben prospektív megfigyeléses tanulmányok és klinikai vizsgálatok jelentős bizonyítékokat szolgáltattak arra, hogy a teljes kiőrlésű gabonákban, gyümölcsökben, zöldségekben, hüvelyesekben, magvakban és diófélékben gazdag, viszont finomított gabonafélékben, vörös vagy feldolgozott húsokban és cukorral édesített italokban szegény étrend csökkenti a cukorbetegség kockázatát, javítja a glikémiás kontrollt és a vérlipidek kontrollját cukorbetegségben szenvedőknél.65 A teljes kiőrlésű gabonák fogyasztása szorosan összefügg a cukorbetegség kisebb kockázatával, még a BMI figyelembevétele után is.66 A hüvelyesek, amellett, hogy alacsony glikémiás indexű élelmiszerek, azért is előnyösek a cukorbetegek számára, mert csökkentik az étkezés utáni glükózszintet, sőt a következő étkezés utáni glükózszintet is, ez az úgynevezett ,,második étkezés effektus.67 Egy metaanalízis azt bizonyította, hogy a magasabb gyümölcs- vagy zöldségbevitel, különösen a zöld zöldségek fogyasztása a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát jelentősen csökkenti.68 Az első és második ,,Ápolók Egészségügyi Tanulmányában a csonthéjasok, különösen a dió fogyasztása csökkentette a cukorbetegség kockázatát.69 Ezzel szemben a vörös és a feldolgozott húsok erősen növelték az éhomi glükóz- és inzulinkoncentrációt és a cukorbetegség kockázatát.70 A hús és a cukorbetegség összefüggésének lehetséges okai többek között a telített zsírsavak, a késői glikációs végtermékek, a nitrátok/nitritek, a hem vas, a trimetil-amin-N-oxid, az elágazó szénláncú aminosavak és az endokrin diszruptor vegyi anyagok.70 Kezelés. Randomizált klinikai vizsgálatokban az alacsony zsírtartalmú vegán étrend az Amerikai Diabétesz Egyesület iránymutatásai alapján összeállított étrenddel összehasonlítva jobb eredményt hozott a glikémiás kontroll, a vérlipidek és a testtömegkontroll terén is.71 2-es típusú cukorbetegek 24 hetes randomizált kontrollos vizsgálatában az izokalorikus vegetáriánus étrendet követő csoport jobb eredményeket ért el inzulinérzékenység, a zsigeri zsír csökkenése és a gyulladásos markerek csökkenése terén, mint a hagyományos diabetikus diétát követők.72 Hat kontrollos klinikai vizsgálat metaanalízise szerint a vegetáriánus étrend a glikémiás kontroll javulásával jár együtt a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedőknél.73 A tápanyagban gazdag, magas rosttartalmú növényi ételekből összeállított vegetáriánus és vegán étrend csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát, és hatékony terápiás eszköz a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére. Rák A második Adventista Egészségügyi Tanulmány kimutatta, hogy a vegetáriánus étrend összességében alacsonyabb rákkockázattal társul, különösen az emésztőrendszeri rákok tekintetében. Továbbá, a vegán étrend, úgy tűnik, nagyobb védelmet nyújt a rák előfordulása ellen, mint bármely más étrendi minta.74 Legutóbb arról számoltak be, hogy a vegán étrend 35%-kal csökkenti a prosztatarák kockázatát.75 Hét tanulmány metaanalízise azt az eredményt hozta, hogy a vegetáriánusok között 18%-kal kisebb a rákos megbetegedések előfordulása, mint a nem vegetáriánusoknál.59 Epidemiológiai vizsgálatok egyértelműen kimutatták, hogy gyümölcsök, zöldségek, hüvelyesek vagy a teljes kiőrlésű gabonák rendszeres fogyasztása bizonyos rákos megbetegedések kockázatát csökkenti.76 A zöldségfélékben, a hüvelyesekben, a gyümölcsökben, a fűszerekben és a teljes kiőrlésű gabonafélékben található fitokemikáliák hatalmas sokasága, mint például a szulforapán, ferulinsav, genisztein, indol-3-karbinol, kurkumin, epigallokatekin-3-gallát, diallil-diszulfid, rezveratrol, likopin és a kvercetin, védelmet nyújthat a rák ellen.77,78 Ezekről a fitokemikáliákról tudjuk, hogy beavatkoznak számos sejtszintű folyamatba, amely szerepet játszik a rák kialakulásában.79 A vegetáriánusok általában több rostot fogyasztanak az egyéb étrendek követőivel összehasonlítva. A tíz európai ország bevonásával készült EPIC tanulmány megállapította, hogy a legtöbb rostot tartalmazó étrend esetében 25%-kal csökkent a kolorektális (vastagbél és végbél) rák kockázata a legkevésbé rostos étrendhez képest.80 Másrészt, két nagy amerikai kohorsztanulmányban egyértelmű kapcsolatot figyeltek meg a feldolgozott vörös húsok fogyasztása és a kolorektális rák között.81 Azt is láttuk, hogy a feldolgozott húsok fogyasztása növeli a rákkal összefüggő halálozás kockázatát.82 Huszonhat epidemiológiai tanulmány szisztematikus áttekintése és metaanalízise azt mutatta, hogy napi 100 g vörös hús fogyasztása esetén a kolorektális mirigyhámból kiinduló jóindulatú daganatok (adenómák) kialakulásának relatív kockázata 1,27, illetve napi 50 g feldolgozott hústermék fogyasztása estén a relatív kockázat 1,29.83 Csontritkulás Csontokról készült tanulmányok arról számoltak be, hogy a vegetáriánusok csontjának ásványianyag-sűrűsége hasonló a vegyes táplálkozásúakéhoz, vagy kissé elmarad attól, míg a legalacsonyabb érték jellemzően a vegánoké.84 Mivel a különbségek viszonylag csekélyek, úgy tűnik, ennek nincs klinikai jelentősége, feltéve, hogy a kritikus tápanyagok megfelelően biztosítottak. A vegetáriánus étrendek számos tényezővel társulnak, amelyek elősegítik a csontot egészségét, beleértve a nagy mennyiségű zöldség és gyümölcs fogyasztását; a bőséges magnézium-, kálium-, K-vitamin és C-vitamin-bevitelt, valamint a viszonylag alacsony savterhelést.36 Ezzel szemben veszélyeztetheti a csontok egészségét, ha az étrendben kevés a kalcium, a D-vitamin, a B12-vitamin és a fehérje.36 Az EPIC-Oxford tanulmány 30%-kal nagyobb csonttörési kockázatot jelzett a vegánok csoportjára, de a lakto-ovo-vegetáriánusok esetében nincs eltérés a nem vegetáriánusokhoz képest. Ha azonban csak azokat a vegánokat szerepeltettük az elemzésben, akiknek a kalciumbevitele meghaladja az 525 mg-ot, a törési kockázat különbsége eltűnt.84 Az második Adventista Egészségügyi Tanulmány arról számolt be, hogy a hüvelyesek és húsanalógok gyakori fogyasztása hatékonyabban csökkenti a csípőcsonttörés kockázatát, mint a húsfogyasztás.85 A fehérje a csontok egészsége szempontjából semleges vagy enyhén pozitív hatású.36 A D- és B12-vitaminok elégtelen bevitele összefügg a csontok alacsony ásványianyag-sűrűségével, a csonttörés megnövekedett esélyével és a csontritkulással.36 Acsontok kiváló egészségének elérése és fenntartása érdekében a vegetáriánusok és vegánok számára erősen ajánlott a javasolt napi beviteli értékek betartása minden tápanyagból, különösen kalciumból, D-vitaminból, B12-vitaminból és fehérjéből, valamint nagy adag zöldség és gyümölcs rendszeres fogyasztása.36 VEGETÁRIÁNUS ÉTREND AZ ÉLET MINDEN SZAKASZÁBAN A jól megtervezett vegán, lakto-vegetáriánus és lakto-ovo-vegetáriánus étrend megfelelő, kielégíti a táplálkozási szükségleteket és normális növekedést biztosít az élet minden szakaszában, beleértve a terhességet és a szoptatást, a csecsemőkort, a gyermekkort, a serdülőkort, az idősebb felnőttkort és az élsportoló életmódot is. Várandósság és szoptatás Kisebb kutatások azt mutatják, hogy ahol elegendő élelmiszer van, ott a vegetáriánus nők terhességének kimenetele, például a születési súly és a terhesség időtartama hasonló a nem vegetáriánusokéhoz.7,86,87 Egy tanulmány szerint a vegetáriánus táplálkozás a várandósság első trimeszterében csökkentette a hasi elhízás kockázatát.88 A sok növényi táplálékot tartalmazó étrend a várandós nők esetében csökkentheti a terhesség szövődményeinek, például a terhességi cukorbetegség kialakulásának kockázatát.88,89 A Táplálkozási és Dietetikai Akadémia állásfoglalása és gyakorlati útmutatója, a ,,Táplálkozás és életmód az egészséges terhességért90,91 megfelelő útmutatást ad a várandós vegetáriánusok számára. Különösen figyelni kell a vas, a cink, a B12-vitamin és az EPA/DHA megfelelő szintjére.87,89 Az étrendi döntéstől függően a várandós vegetáriánusok vasbevitele nagyobb lehet, mint a nem vegetáriánusoké, és nagyobb valószínűséggel használnak vas tartalmú táplálék kiegészítőket.92 Az elégtelen vasbevitel lehetősége és a vashiány ártalmas hatásai miatt ajánlatos alacsony dózisú (30 mg) étrendkiegészítő vasat szedni a terhesség alatt.93 Az ajánlott vasmennyiség bevihető prenatális (terhességi) táplálékkiegészítővel, külön vaskészítménnyel vagy ezek kombinációjával is. Nincs elegendő bizonyíték arra, hogy a terhesség alatt a vegetáriánusok cink bevitele és cink státusza különbözne a nem vegetáriánusoktól.87,89 A várandósság alatt megnövekedett cinkigény, illetve a gabonák és hüvelyesek magas fitáttartalma miatt a cinkbevitel növelése és felszívódást javító élelmiszer-előkészítő technikák használata javasolható.7,8,29 Várandós és szoptató vegetáriánusoknak rendszeres és megfelelő étrendi és/vagy kiegészítő B12-vitamin-forrásokra van szükségük 7,8,89,91 A vegetáriánus nők gyermekeinek alacsonyabb a plazma-DHA-koncentrációja, és a vegetáriánus anyatej DHA-szintje is alacsonyabb.7,8 Ezek az n-3 zsírsavak bizonyos mértékig szintetizálhatók ?-linolénsavból, de a konverziós arány alacsony (bár némileg fokozott a várandósság alatt).8,89 Várandós és szoptató vegetáriánusok számára előnyös lehet a mikroalgákból kivont EPA és a DHA közvetlen bevitele.8,91 Csecsemők, gyermekek és serdülők Az első 6 hónapban a kizárólagos szoptatás az ajánlott táplálási mód.94 Ha ez nem lehetséges, akkor a kereskedelemben kapható csecsemőtápszer legyen az elsődleges élelmiszer az első évben. A kiegészítő élelmiszereknek energiában, fehérjében, vasban és cinkben gazdagnak kell lenniük, tartalmazhatnak hummuszt, tofut, jól megfőzött hüvelyeseket és avokádópürét.8 Telített zsír, dúsított szójatej vagy állati tej fogyasztása elkezdhető 1 éves korban, ha a gyermek normálisan fejlődik és különféle ételeket eszik.95 A vegetáriánus gyermekek és tizenévesek körében kisebb a túlsúly és az elhízás veszélye a nem vegetáriánus társaikhoz viszonyítva. Normál BMI-értékű gyermekek és fiatalok esetében valószínűbb, hogy felnőttkorukban is a normál BMI-tartományon belül lesznek, ami jelentősen csökkenti a betegségek kockázatát.96 A vegetáriánus étrend további előnye, hogy gyermekkorban és serdülőkorban nagyobb gyümölcs- és zöldségfogyasztással jár, kevesebb édesség és sós rágcsálnivaló fogyasztás, valamint kevesebb telítettzsír-bevitel mellett.97 Ha a gyermekek a kiegyensúlyozott vegetáriánus étrendhez szoknak hozzá az élet kezdeti szakaszában, akkor egész életen át tartó egészséges szokásokat alakíthatnak ki.8 Az étkezési zavarok megjelenése serdülőkorban a legvalószínűbb. Az étkezési zavarok etiológiája összetett. A vegetáriánus vagy vegán étrend nem látszik növelni a táplálkozási rendellenességek kockázatát, bár azok, akiknél már kialakult valamilyen étkezési zavar, használhatják ezt a táplálkozási formát a táplálékbevitel korlátozására.7,8 A fiatal vegetáriánusok megfelelő étrendjének tervezésekor a következő tápanyagokra kell nagy figyelmet fordítani: vas, cink, B12-vitamin, illetve egyes esetekben kalcium és D-vitamin. A vegetáriánus gyermekek fehérjebevitele általában eléri vagy meghaladja az ajánlásokat.7 A vegán gyermekek fehérjeigénye kissé magasabb lehet, mint a nem vegán gyermekeké a fogyasztott fehérjék emészthetőségének és aminosav-összetételének különbségei miatt.7 Az ajánlott fehérjetöbblet vegán gyermekeknek 30-35% 1-2 éves korban, 20-30% 2-6 éves korban és 15-20% 6 év felett.7,95 Bár az étrendi tényezők korlátozhatják a vas és a cink bevitelét, a vas-, illetve cinkhiány nagyon ritka a fejlett országokban élő vegetáriánus gyermekeknél.98 A gyermekek vas- és cinkszintjét szigorúan növényi alapú étrend esetén figyelemmel kell kísérni. Ilyen esetekben szükség lehet táplálékkiegészítők használatára.98 A vegán csecsemők és gyermekek B12-vitamin-bevitelét figyelemmel kell követni, értékelni kell, és szükség esetén B12-vitaminnal dúsított élelmiszereket és/vagy táplálékkiegészítőt kell alkalmazni a megfelelő bevitel biztosítására.7 Idősebb felnőttek Az idősebb vegetáriánusok tápanyagbevitele hasonlónak vagy jobbnak tűnik, mint az idősebb nem vegetáriánusoké,7 bár a múltbeli kutatások szerint alacsonyabb lehet a cinkbevitel és gyakoribb a vashiány a vegetáriánusok között.86,99 A kalóriaigény általában csökken a korral, míg néhány tápanyag iránt nő az igény, ezért fontos, hogy minden idős ember tápanyagban dús étrendet válasszon. Néhány adat arra utal, hogy a fehérjehasznosítás hatékonysága csökken az öregedéssel, ami magasabb fehérjebeviteli igényt jelent.100 Így fontos az idősebb vegetáriánusok és vegánok számára, hogy az étrendjük fehérjében gazdag élelmiszereket tartalmazzon, például hüvelyeseket és szóját. A húshelyettesítők hasznosak lehetnek mint fehérjeforrások. Idősebb emberek a D-vitamint kevésbé hatékonyan szintetizálják, és valószínűleg kiegészítő vitamin készítményt igényelnek, különösen, ha kevés a napsütés.35 Az idősebbek számára ajánlott magasabb kalciumbevitel könnyen megvalósítható kalciummal dúsított élelmiszerek, például növényi tejek fogyasztásával. A B6-vitamin-igény a kor előrehaladtával növekszik, és magasabb lehet, mint az aktuális ajánlott napi beviteli érték (RDA). A sorvadásos gyomorhurut gyakori az 50 év felettiek körében, és ez ronthatja a B12-vitamin felszívódását az állati termékekből. Ezért sok idős embernek, étrendtől függetlenül, szüksége van B12-vitamin-tartalmú táplálékkiegészítő szedésére. KÖRNYEZETI HATÁSOK A növényi alapú étrend környezetkímélőbb és fenntarthatóbb, mint az állati termékekben gazdag étrend, mert kevesebb természeti erőforrást használ, és jelentősen kevesebb környezetkárosítással jár.101,102,103,104,105 A jelenleg mindenütt a világon általános, húsban és tejtermékekben gazdag táplálkozás egyesek szerint nem fenntartható.101,103,105 Az Amerikai Táplálkozási Irányelvek Tudományos Tanácsa által végzett módszeres vizsgálat azt támasztja alá, hogy a növényi élelmiszerekben gazdag, de állati termékekben szegény (például a vegetáriánus) étrend kevesebb környezeti kárt okoz.106 Sok kutató szerint az állati termékek fogyasztásának jelentős csökkentése a legfontosabb tényezők egyike az éghajlatváltozás visszafordításában.105 www.vndpg.org A Vegetarian Nutrition Dietetic Practice Group (VNDPG) (Vegetáriánus Táplálkozás Dietetikai Gyakorlata Csoport). A csoport tagjai hozzáférhetnek a vegetáriánus táplálkozással kapcsolatos professzionális információkhoz, a dietetikusok számára készített forrásanyagokhoz, valamint negyedéves hírlevelet is kapnak. www.vegetariannutrition.net A VNDPG felhasználói weboldala. Blogot tartalmaz a megbízható vegetáriánus táplálkozásról és hozzáférést biztosít a dietetikai forrásokhoz az ügyfelek részére. www.vrg.org A Vegetáriánus Erőforrás Csoport táplálkozási információkat, recepteket, étkezési terveket és ajánlott cikkeket kínál a vegetáriánus táplálkozásról. www.PCRM.org A ,,Orvosok Bizottsága a Felelős Orvostudományért innovatív programokkal és ajánlatokkal támogatja a megelőző orvoslást és ingyenes oktatóanyagot biztosít a felhasználóknak. www.veganhealth.org A weboldal hiteles ajánlásokat tartalmaz a növényi alapú étrend táplálkozási jellemzőiről. www.nutritionfacts.org Ez a weboldal rövid, ajánlásokat tartalmazó videoklipeket és cikkeket tartalmaz a vegetáriánus táplálkozás számos vonatkozásában. www.vegweb.com A VegWeb vegetáriánus recepteket, közösségeket és blogokat kínál. www.vegetarian-nutrition.info A Vegetarian Nutrition Info aktuális cikkeket, forrásokat és híreket kínál. 2. ábra: Táplálkozási szakemberek és pácienseik számára ajánlott weboldalak vegetáriánus táplálkozás, élelmiszerek és a kapcsolódó témák tekintetében. Számos webhely kiváló minőségű oktatási anyagokat tartalmaz, amelyekre a dietetikusok, táplálkozási szakértők és más egészségügyi szakemberek is támaszkodhatnak. Ezek az oldalak támogatják a betegek vagy ügyfelek oktatását a vegetáriánus táplálkozásról az élet minden szakaszában, a kiemelten fontos tápanyagokra, étkezési tervekre és a nem vegetáriánus összetevők növényi alapú helyettesítésére vonatkozóan. Összehasonlítva a mindenevő étrenddel, a vegetáriánusok élelmezése kevesebb víz és fosszilis tüzelőanyag felhasználását igényli, kevesebb rovarirtót és műtrágyát használ.107 Ha a marhahúst babbal helyettesítenénk, jelentősen csökkenne az emberiség ökológiai lábnyoma: 1 kg fehérje előállítása vesebabból 18-szor kevesebb termőföldet, 10-szer kevesebb vizet, 9-szer kevesebb üzemanyagot, 12-szer kevesebb műtrágyát és egytized annyi rovarirtót igényel, mint ha ugyanennyi fehérjét marhahúsból állítanánk elő.108 Emellett a marhahústermelés jelentősen több trágyát termel, mint bármely más állati eredetű élelmiszer előállítása.108 Az Amerikai Környezetvédelmi Ügynökség szerint az Egyesült Államokban a folyók és tavak vízszennyezésének mintegy 70%-a az állattenyésztő telepekről származik.109 Az állattenyésztés talajromlással, levegőszennyezéssel, a biológiai sokszínűség csökkenésével és globális felmelegedéssel jár együtt.104,110 A húsipar jelentősen hozzájárul az antropogén szén-dioxid, metán és dinitrogén-oxid termeléshez.101,103,111 Kétszáztíz általánosan elterjedt élelmiszer figyelembevételével végzett számítás azt mutatja, hogy a vegetáriánus étrend 29%-kal;112 míg a vegán (növényi alapú) étrend több mint 50%-kal kevesebb üvegház hatású gáz termelésével járhat, mint a nem vegetáriánus étrend.102 Egy nemrégiben készült tanulmány megállapította, hogy az állattenyésztők számára kidolgozott új technológiák segítségével is csak 9%-kal csökkent az üvegház hatású gázok kibocsátása az állattenyésztési és húsipari folyamatok során.113 A szerzők leszögezték: az üvegház hatású gázok kibocsátását csökkenteni kell a globális hőmérsékleti cél eléréséhez, és ez ,,hosszú távon súlyos következményekkel jár az állati eredetű élelmiszerek fogyasztására az egész világon.113 Mások felvetették, hogy az állatipar termelésének csökkentése nagyobb lehetőség az üvegház hatású gázok kibocsátásának csökkentésére, mint ,,a technológiai mérséklés vagy a termelékenység növelése.105 Az állattenyésztésben hozamnövelésre, illetve a betegségek megelőzésére és kezelésére használt antibiotikumok antibiotikumokkal szemben rezisztens baktériumok kifejlődéséhez vezettek. Az antibiotikum rezisztencia az állatokból átkerülhet az emberekre is az élelmiszer fogyasztásával, és ez már most is súlyos közegészségügyi problémát okoz. Olyan betegségeket idéz elő, amelyeket nehéz kezelni, s növeli a betegségek előfordulását (morbiditás), a halálozást (mortalitás) és az egészségügy költségeit.105,114 A DIETETIKUS ÉS A TÁPLÁLKOZÁSI TANÁCSADÓ SZEREPE, FELELŐSSÉGE ÉS FORRÁSAI A vegán és a vegetáriánus táplálkozás jelentős egészségügyi előnyökkel járhat a nem vegetáriánus étrendekkel szemben. Az energiabevitel egyensúlyban tartása; a kiegyensúlyozott tápanyagbevitel és a különböző zöldségek, hüvelyesek, gyümölcsök, teljes kiőrlésű gabonák, diófélék és magvak átgondolt fogyasztása maximalizálhatja ezeket az előnyöket. A dietetikusok és táplálkozási tanácsadók kulcsszerepet játszhatnak abban, hogy a vegetáriánusok megfelelő oktatást kapjanak az egyes tápanyagforrásokkal és az egyes élelmiszerek bizonyos krónikus betegségek kezelésében játszott szerepével kapcsolatban. A hatékony tanácsadáshoz a dietetikusnak és a táplálkozási tanácsadónak megfelelő ismeretekkel kell rendelkeznie és hozzá kell férnie az oktatási anyagokhoz. Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma által létrehozott ,,ChooseMyPlate életviteli program elérhető az interneten és tartalmaz lakto-ovo vegetáriánus és vegán menüt is. A fehérje táplálékcsoportban megjelennek a babok és borsók, a diófélék és magvak, valamint a szójatermékek, csakúgy, mint a tojás az ovo-vegetáriánusok számára.115 A vitaminnal dúsított szójatej a tehéntej alternatívájaként szerepel, és kalciumforrásként a kalciummal dúsított élelmiszerek (gyümölcslevek, gabonafélék, kenyér, rizstej és mandulatej), valamint a kelkáposzta választhatók.116,117 Az interneten rendelkezésre állnak az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának ,,ChooseMyPlate programja alapján összeállított vegán táplálkozási útmutatók, amelyek tartalmazzák a megfelelő kalcium-, B12-vitamin, jód-, és n-3 zsírsav forrásokat (www.vrg.org/nutshell/MyVeganPlate.pdf; www.becomingvegan.ca/food-guide; www.theveganrd.com/food-guide-for-vegans), és hiteles információ áll rendelkezésre a dietetikusok és ügyfeleik részére a Vegetarian Nutrition Dietetic Practice Group (Vegetáriánus Táplálkozás Dietetikai Gyakorlata Csoport) honlapján (www.vegetariannutrition.net). Ezek az információk rendszeresen frissítésre kerülnek és tájékoztatást nyújtanak a növényi étrendben kritikus tápanyagokról, az életciklus figyelembevételével. A 2. ábra: olyan hasznos weboldalakat sorol fel, amelyek népszerűsítik és ösztönzik a bizonyítottan megfelelő és megbízható étrendi választásokat mind a dietetikus, mind az ügyfelei számára. További ajánlások találhatók a bizonyítékelemzési könyvtárban, amely ingyenesen elérhető a Táplálkozási és Dietetikai Akadémia minden tagja számára. Minden dietetikusnak etikai kötelezettsége, hogy tiszteletben tartsa a vegetáriánus étrendet épp úgy, mint minden más táplálkozási mintát. KÖVETKEZTETÉSEK A növényi alapú étrendek elfogadottsága és az irántuk megnyilvánuló érdeklődés növekedni fog az Egyesült Államokban és a világ más részein egyaránt, ahogyan a kormányzati szervek és az egészségügyi/táplálkozási szervezetek ajánlják a növényi élelmiszerek rendszeres fogyasztását. A bőséges piaci választék megkönnyíti a növényi alapú étrend követését. A jól összeállított vegetáriánus étrend megfelelő tápanyagbevitelt biztosít az életciklus minden szakaszában, és hasznos lehet bizonyos krónikus betegségek kezelésében. A teljes tápanyagbevitel az Alternatív Egészséges Étkezési Index értékelése szerint általában jobb a vegetáriánus és vegán étrendek mellett, mint a mindenevőknél. Bár egynémely vegetáriánus étrend bizonyos mértékig szegény lehet egyes tápanyagokban, például kalciumban és B12-vitaminban, ezt megfelelő módon ellensúlyozhatja a gondos tervezés. A vegetáriánus étrend a nem vegetáriánus étrenddel szemben védelmet nyújthat számos krónikus betegség, például szívbetegségek, a magas vérnyomás, a 2-es típusú cukorbetegség, az elhízás és néhány daganatos betegség ellen. Továbbá a vegetáriánus étrend gazdaságosabban használja a természeti erőforrásokat, és kevesebb környezetrombolást okoz. Ma már nagy oktatási erőforrások állnak rendelkezésre, a dietetikusok és a táplálkozási tanácsadók egyre több naprakész információval segíthetik vegetáriánus ügyfeleiket, hogy tájékozott döntéseket hozzanak a táplálkozási egészségükről. ÁLLÁSFOGLALÁS A Táplálkozási és Dietetikai Akadémia úgy foglal állást, hogy a megfelelően összeállított vegetáriánus étrend, beleértve a vegán étrendet is, egészséges, tápanyag bevitel szempontjából megfelelő, és egészségügyileg előnyös lehet bizonyos betegségek megelőzésében és kezelésében. Ezek az étrendek megfelelőek az emberi életciklus minden szakaszában, beleértve a terhességet, a szoptatást, a kisgyermekkort, a gyermekkort, a serdülőkort, az idősebb felnőttkort és a sportoló életmódot is. A növényi alapú étrend környezetkímélőbb, mint az állati termékekben gazdag étrend, mivel kevesebb természeti erőforrást használ és sokkal kevesebb környezeti kárt okoz. A Táplálkozási és Dietetikai Akadémia jelen állásfoglalását 1987. október 18-án fogadta el a Delegates House Leadership Team (Képviselők Házának Vezetői Csoportja), és megerősítette a következő időpontokban: 1992. szeptember 12.; 1996. szeptember 6.; 2000. június 22.; 2006. június 11.; és 2012. március 19. Ez az állásfoglalás 2021. december 31-ig érvényes. Az állásfoglalások nem használhatók termékek vagy szolgáltatások jóváhagyására. Az állásfoglalás egyes részeinek felhasználására vagy teljes közzétételére vonatkozó összes kérést az Akadémiára kell irányítani a journal@eatright.org címre. Szerzők: Vesanto Melina, MS, RD (tanácsadó, Vancouver, Kanada); Winston Craig, PhD, MPH, RD (Andrews Egyetem, Berrien Springs, MI); Susan Levin, MS, RD, CSSD (orvosi bizottság a felelős orvoshoz, Washington, DC). LEHETSÉGES ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI NYILATKOZAT A szerzők nem jelentettek potenciális összeférhetetlenséget. FINANSZÍROZÁS/TÁMOGATÁS Nincs közzétehető finanszírozás. Bírálók: Éhezés és Környezetvédelmi Táplálkozás Gyakorlati Dietetikai Csoportja (Melissa Altman-Traub, MS, RDN, LDN, Phila-delphia Közösségi Főiskola, Philadelphia, PA); Catherine Conway, MS, RDN, CDN, CDE (YAI / Fogyatékkal élők Országos Intézete, New York, New York); Sharon Denny, MS, RD (Akadémia Tudásközpont, Chicago, IL); Sarah Picklo Halabu, RDN, LDN, CDE (Akadémiai kiadványok és források, Chicago, IL); D. Enette Larson-Meyer, PhD, RD, CSSD (Wyoming Egyetem, Laramie, WY); Mark E. Rifkin, MS, RD (Akadémiai Politikai Kezdeményezések & Tanácsadás, Washington, DC); Tamara Schryver, PhD, MS, RD (The Schwan Food Company, Minneapolis, MN); Alison Steiber, PhD, RD (Academy Research, Nemzetközi és Tudományos ügyek, Chicago, IL); Vegetáriánus Táplálkozást Gyakorló Dietetikusok Csoportja (John Westerdahl, PhD, MPH, RD, CNS, FAND, Bragg Egészségügyi Alapítvány, Santa Barbara, CA). Akadémiai Állásfoglalás Bizottsági Munkacsoport: Mary Ellen E. Posthauer, RDN, CD, LD, FAND (szék) (MEP Egészségügyi Táplálkozási Szolgáltatások, Inc., Evansville, IN); Ainsley Malone, MS, RD, LD, CNSC, FAND, FASPEN (Parenterális és Enterális Táplálkozás Amerikai Közössége, New Albany, OH); Joan Sabate, MD, DrPH (tartalom tanácsadó) (Loma Linda Egyetem, Loma Linda, CA). A szerzők megköszönik a bírálóknak a számos konstruktív megjegyzést és javaslatot. A bírálókat nem kérték, hogy támogassák ezt az álláspontot vagy a támogató dokumentumot. Referenciák - 1.Stahler C. How often do Americans eat vegetarian meals? And how many adults in the US are vegetarian? The Vegetarian Resource Group website. http://www. vrg.org/nutshell/Polls/2016_adults_veg. htm. Accessed June 23, 2016. - 2. Hoek AC, Luning PA, Weijzen P, Engels W, Kok FJ, de Graaf C. Replace- ment of meat by meat substitutes. A survey on person- and product-related factors in consumer acceptance. Appe- tite. 2011;56(3):662-673. - 3.American Institute for Cancer Research. Recommendations for cancer preven-tion. http://www.aicr.org/reduce-your-cancer-risk/recommendations-for-cancer prevention/recommendations_04_ plant_based.html?gclid 1/4 CJ6O7dpboCFcid4AodhkMAIA. Accessed June 23, 2016. - 4.US Department of Agriculture, US Department of Health and Human Ser-vices. 2015-2020 Dietary Guidelines for Americans. 8th ed. Washington, DC: US Government Printing Office; 2015. http://health.gov/dietaryguidelines/2015. Accessed June 23, 2016. - 5.US Department of Agriculture. Super-Tracker. https://www.supertracker.usda. gov/default.aspx. Accessed June 23, 2016. - 6.Institute of Medicine. Dietary reference intakes for energy, carbohydrate, fiber, fat, fatty acids, cholesterol, protein, and amino acids. http://www.nap.edu/ download.php?record_id 1/4 10490. Accessed June 23, 2016. - 7.Mangels R, Messina V, Messina M. The Dietitians Guide to Vegetarian Diets. 3rd ed. Sudbury, MA: Jones and Bartlett; 2011. - 8.Davis B, Melina V. Becoming Vegan: Comprehensive Edition. Summertown, TN: Book Publishing Co; 2014. - 9.Messina V. Nutritional and health bene- fits of dried beans. Am J Clin Nutr. 2014;100(suppl 1):437S-442S. - 10.Saunders AV, Davis BC, Garg ML. Omega- 3 polyunsaturated fatty acids and vege- tarian diets. Med J Aust. 2013;199 (4 suppl):S22-S26. - 11. Sanders TA. DHA status of vegetarians. Prostaglandins Leukot Essent Fatty Acids. 2009;81(2-3):137-141. - 12. Sarter B, Kelsey KS, Schwartz TA, et al. Blood docosahexaenoic acid and eicosa- pentaenoic acid in vegans: Associations with age and gender and effects of an algal-derived omega-3 fatty acid sup- plement. Clin Nutr. 2015;34(2):212-218. - 13.Gibson RA, Muhlhausler B, Makrides M. Conversion of linoleic acid and alpha- linolenic acid to long-chain poly- unsaturated fatty acids (LCPUFAs), with a focus on pregnancy, lactation and the first 2 years of life. Matern Child Nutr. 2011;7(suppl 2):17-26. - 14. Rosell MS, Lloyd-Wright Z, Appleby PN, et al. Long-chain n-3 polyunsaturated fatty acids in plasma in British meat- eating, vegetarian, and vegan men. Am J Clin Nutr. 2005;82(2):327-334. - 15. Orlich MJ, Singh P
Zöldségkocsonya
2019. február 22. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Juci receptje:
Zölsdégleves:
3 répa,3 gyökér,1 kisebb zellergumó-ezek nagyobb darabokra vágva,1 tv paprika egészben, pár zellerszár,1 vaskos csokor petrezselyem és egy kisebb csokor kapor, kiegészítve 9 szem aszalt paradicsommal (itt írta egy recept a blogon hozzá az olajban eltett paradicsomot,nekem sima aszalt volt,de kipróbáltam hozzá,tényleg még finomabb ízt ad.) Került bele 3 kisebb krumpli is,de csak azért,mert imádom levesben főve, de azt elfogyasztottam, nem került bele a kocsonyába. A fenti hozzávalókat nagy lábasba tettem, felöntöttem vízzel, hogy jól ellepje. Bele ment még : pici vegamix, só, kurkuma, kb negyed teáskanálnyi, hogy ne legyen nagyon sárga. Őrölt gyömbérpor, bors, egész kömény,reszelt szerecsendió. Mikor a zöldek megfőttek, főleg a répa volt érdekes, akkor kiszedegettem a léből a zöldségeket és leszűrtem. ( Itt következik a kóstolás,ha kell még vmi,akkor fűszerezés.) A főtt répát vastagabb karikákra vágtam és keveset a gyökerből és a zellerből is. A megfőtt aszalt paradicsomot kisebb csíkokra, kockákra vágtam. Ezenkívül vékonyabb lilahagyma cikkeket is szeleteltem. Külön pároltam egy kis fej brokkolit rózsáira szedve, kb.2 marék cukorborsót, pár zellerszárat apróbbra vágva,1 kisebb cukkinit a heját megtartva, negyed karikákra vágva. Őzgerinc formát szorosan kibéleltem folpackkal és ebbe szépen elrakosgattam a zöldeket, ahogy a szememnek jól esett. Nálam ez 2 őzgerincnyi mennyiség lett. Az egyik közepét a brokkoli rózsákkal raktam ki, úgy, hogy mikor készül, akkor a virág van lefelé,és mellé rakosgattam a többit. A másikat fehérrepával (nem volt szétdarabolva) raktam ki középen. Jó úgy elhelyezni a zöldeket, hogy legyen az oldalán, akkor a végén majd szépen látszik. A levest agar-agarral állandóan kevergetve felforraltam, és kb 5percet forrt. 1/2liter léhez ment egy csapott teáskanál. Utólag azt mondom lehetett volna egy picikével több. A végén óvatosan merőkanállal a zöldsegekre mertem a levet. Pár órát állt kint, aztán letakarva egy éjszakát a hűtőben. Simán ki lehet másnap boritani a formából. Rá pár csepp frissen facsart citrom, vagy ha valaki vágyik a régebbi ízre egy kis pirospaprika mehet. Pirítos, sima nyers saláta és jó étvágy!
Főzzünk együtt egy hétig! Maisonblog x Zizikalandjai
2019. január 25. Zizi kalandjai
Impulzus vásárló vagyok, már ami az élelmiszereink megvételét jelenti. A friss alapanyagaink egy részét a biopiacon vesszük meg szombatonként és persze szupermarketbe is járunk. Valami megtetszik, megveszem. Néhány pillanat erejéig azért végigpörgetem a fejemben, hogy mit készítenék majd az adott alapanyagból, de ez hétköznap teljesen felülíródhat. Előző este igyekszem átgondolni... Source
Rakott cukkini kölessel és vegán “sajtkrémmel”
Vannak azok a napok, amikor nincs itthon friss alapanyag, mégis valami egészségeset és táplálót szeretnék csinálni. Ilyenkor jönnek jól a fagyasztott zöldségek, a gabonák és a tartós zöldségek, mint a hagyma, a krumpli és a répa. Vegán sajtkrém hozzávalók: 1 közepes fej vöröshagyma 3 nagyobb répa 2 nagyobb krumpli 2 evőkanál kókuszolaj 3 evőkanál sörélesztőpehely (gluténmentes változata is van) 1 kicsi gerezd fokhagyma 1 teáskanál füstölt pirospaprika (sima paprika is jó) 2 teáskanál natúr ételízesítő só bors fél citrom kifacsart leve A hagymát, répát és krumplit megpucoljuk, kisebb darabokra vágjuk (úgy gyorsabban megfő). Egy lábasba tesszük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi, sóval, borssal és ételízesítővel, és a fokhagymanyomóval kinyomott fokhagymával megfőzzük, közepes lángon, fedő alatt. Amikor kész, a főzővíz kb. felét leöntjük róla egy tálba, és félretesszük, mert a végén még kellhet. Hozzáadjuk a kókuszolajat, a sörélesztőpelyhet, a citrom levét és a füstölt paprikát (ha sima pirospaprikát használunk, akkor a füstölt íz nyilván nem lesz jelen, de úgy is finom). Botmixer segítségével krémesítjük, és ha túl szilárd, a főzővízzel, és/vagy némi extra kókuszolajjal hígíthatjuk. Ebben az esetben jobb, ha kicsit szilárdabb és egy kicsit darabosabb, de ha pl. mártogatós szósznak készítjük valamikor máskor, akkor lehet hígabb, és sokkal simább is. Hozzávalók a fokhagymás cukkinihez: fél kg fagyasztott vagy friss cukkini karikázva fél doboz növényi tejszín (pl. zabtejszín) 2 dl édesítetlen növényi tej (pl. zabtej) 2 evőkanál zabliszt (kukoricakeményítő is megfelel) 2 gerezd fokhagyma só A cukkinit némi sóval és pici vízzel feltesszük párolódni kis lángon, lefedve. Időnként kevergessük meg. 5 perc után nyomjuk rá a fokhagymát a nyomóval, és keverjük el. Főzzük tovább fedő nélkül. Mikor már áttetszőek a szeletek, öntsük rá a növényi tejszínt, sózzuk meg. A zablisztet (vagy keményítőt) tegyük bele egy kisebb, jól záródó tárolóba, pl. befőttes üvegbe, és öntsük hozzá a zabtejet, majd rázzuk össsze alaposan. Adjuk hozzá a cukkinihez, és keverjük el. Gyakran kevergessük, mert hamar besűrűsödik, ekkor elkészült a cukkinis rétegünk. A cukkini gyorsan megfő, de nem szükséges teljesen puhára főznünk, mivel a sütőben még tovább fog puhulni. Hozzávalók a köles réteghez: 20 dkg (kb. 4 dl) köles kb. 6 dl víz só fél citrom leve kb. 2dl zabtej A kölest általában háromszoros mennyiségű folyadékban szoktuk megfőzni, de mivel most nem kell teljesen puhára főzni, mivel sütőben fog megsülni, így a kb. 4 dl kölest a vízzel és a zabtejjel (más növényi tej is jó) összesen 8 dl folyadékban főzzük félpuhára. Még főzés előtt sózzuk is, és ha szeretjük a kaprot, mehet bele az is. Ha elfőtt, levesszük a tűzről, és mikor már picit kihűlt, hozzáadjuk a citromlevet. Hozzávalók a többi réteghez: 2 fej hagyma 1 evőkanál kókuszolaj só 2 érett paradicsom 2 evőkanál napraforgómag pár szelet növényi sajt Rétegezés: Alulra megy a párolt hagyma, rá a köles réteg, arra pedig a cukkinis-tejszínes réteg. Erre a textúra miatt rászórjuk a napraforgómagot (meg is piríthatjuk előtte, de nem fontos), és erre kerül vastagon a sajtszósz. A tetejére rákarikázzuk a paradicsomokat, és a növényi sajt szeleteket. 200-250 fokon (nagy lángon) 20-25 perc alatt készre sütjük. A képen látható csicseriborsó ropogós receptjét itt találod. The post Rakott cukkini kölessel és vegán “sajtkrémmel” appeared first on VegaNinja.
Idény zöldségek, gyümölcsök - január
2019. január 21. Élj harmóniában
Az egészséges táplálkozás cikksorozatban részeltessen írtam arról, milyen élelmiszereket érdemes fogyasztani (itt olvashatod a teljes cikket). Az egyik hasznos tanács, hogy lehetőség szerint az aktuális szezonnak megfelelően táplálkozzunk - ez segíti a testi-lelki egyensúly megteremtését. Minden évszaknak megvannak a maga sajátosságai. Amennyiben az adott évszakban figyelembe veszed az étrended kialakításánál, az aktuálisan fellelhető idény zöldségeket, gyümölcsöket a táplálkozásoddal segíteni tudod , hogy a természettel összhangba kerülj. PL. A narancs kifejezetten meleg égövi gyümölcs, mert hűti a testet amivel hőségben nagyon jó szolgálatot tesz a test számára. Nem szerencsés azonban, amikor télen narancsot eszegetünk, mert ugyan van benne C vitamin, de a testre hűsítő hatással van. Így nem, hogy segítene télen a test hőjének fenntartásában, de le fogja csökkenteni. Célszerű, ha a közelben termelt, szezonnak megfelelő bio (vegyszermentes) zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztod, hogy támogasd tested természetes folyamatait. Így az általad fogyasztott ételek, frissek, természetes körülmények között növekedtek, értek meg, nem kezelték őket nagy mennyiségű mesterséges vegyszerekkel és mesterséges fénnyel. Az ilyen zöldségek, gyümölcsök vitamin, tápanyag és nyomelem tartalma is magasabb. Ha a szezonalitásnak megfelelően táplálkozol, a környezetet is kíméled. Nem kell sok ezer kilométerről szállítani az élelmiszereket és támogatod a helyi termelőket:) November hónapban, a valóban földet művelő termelőknél az alábbi zöldségek, gyümölcsöket találhatod
Vegán jambalaya
2019. január 17. Vegasztrománia
A jambalaya (ejtsd: dzsámbálájá, becézve: dzsambi) egy eredetileg kreol származású rizses étel, amit alapvetően hússal, kolbásszal és alapvetően Louisianában készítenek. Újabban csak zöldségekkel és Budapesten is. Köszönhetem mindezt Lillának, a józsefvárosi Dagoba-bisztró főnökasszonyának, akivel nyár óta harmadállásban együtt dolgozom. Júliusban éreztem meg ennek a csoda ételnek az illatát a bisztróban, és kezdtem el Lillát kikérdezni a hogyanokról. Aztán belevetettem magam egy saját, vegán jambalaya kikísérletezésébe. Ez a a mai napig tart, de már meg tudok veletek osztani egy alap verziót. Ez az étel nálam felkerült a hétköznapi gyorsak közé, a paradicsomos spagetti mellé. Vegán jambalaya Hozzávalók: (6 főre) 2-3 ek olívaolaj 1 hagyma kockákra vágva 3 gerezd fokhagyma (minimum) szeletekre vágva (a minimumnál több reszelve) 1 sárgarépa meghámozva, kis kockákra vágva 1 szár angol zeller kis kockákra vágva 1/3 zöld kaliforniai paprika kis kockákra vágva 1/3 piros kaliforniai paprika kis kockákra vágva 1/3 sárga kaliforniai paprika kis kockákra vágva 400 g hámozott paradicsom konzerv összeturmixolva/ ugyanennyi paradicsom passata 1 közepes cukkini hosszában negyedekre és szeletekre vágva 250 g gomba negyedekre vágva 2 tk oregánó 1 tk kakukkfű 1 tk füstölt paprika 2 tk creol fűszerkeverék cayenne bors ízlés szerint (óvatosan adagoljuk, csíp!) 1 1/2 csésze jázmin rizs (jó minőségű, ez a másik lelke a fűszerezésen kívül) 4 csésze víz/zöldségalaplé 400 g vörösbab konzerv átöblítve, lecsepegtetve 1 csomag friss petrezselyem apróra vágva Elkészítés: Egy lábosban hevítsük fel az olívaolajat, és dobjuk rá a hagymát és a fokhagymát. Pirítsuk kb. 5 percig, időnként megkeverve. Adjuk hozzá a répát és a zellert, és pirítsuk további 3 percig. Adjuk hozzá a paprikákat, majd 1 perc múlva a cukkinit, gombát, a paradicsomkonzervet és a fűszereket. Sózzuk meg. Főzzük 3 percig, majd keverjük hozzá a rizst, és a 4 csésze vizet. Sózzuk meg. Fedjük le és alacsony lángon főzzük 10 percig. Ellenőrizzük a fűszerességét, ha kell, pótoljuk, és adjuk hozzá a babot. Főzzük 5 percig, majd hagyjuk pár percig fedővel letakarva, ameddig a rizs meg nem puhul. Keverjük hozzá a petrezselymet, és tálaljuk! Megjegyzések: A fűszerek közül én ezt a kreol fűszerkeveréket és ezt a füstölt paprikát használtam. Nem reklám, tapasztalat. A rizs minősége tényleg fontos! Én jázmin rizsből szeretem a legjobban, de szinte bármilyen fajtából készíthetjük, nagyon finom lesz! Az étel elkészítésének van egy másik verziója is: ha külön készítjük el a zöldséges szószt, és külön főzzük meg a rizst. Akkor biztosan nem fő szét, és jobban tudjuk kontrollálni.
A sikeres életmódváltás 8 lépése
2019. január 1. Élj harmóniában
Sokan látják azt, hogy az életük nem jó irányba halad. Tapasztalják, hogy alacsonyabb az energiaszintjük, túlhajszoltak, sok a stressz az életükben, szoronganak, esetleg kialakult betegségeik vannak vagy éppen rossz az emésztésük, allergiáktól szenvednek, türelmetlenek, nem harmonikusak az emberi kapcsolataik, esetleg elhíztak, etc... hosszasan sorolhatnám még mi mindentől szenvednek az emberek manapság. Vannak olyan emberek aki nem ismerik fel a változás szükségességét, Ők azok, akik nem is tudnak jobb életet élni, marad a panaszkodás, a mások hibáztatása, a sajnálkozás, az irigység... Vannak olyan emberek, akik felismerik, hogy változtatniuk kell, mert ha ugyanazt csinálják, akkor ugyanazt az eredményt fogják kapni, de keveseknek sikerül igazán végig is vinni egy életmódváltást.. Most megmutatom neked, mi az a 8 lépés, ami garantálja a sikeres életmódváltást számodra:) 1. Hozd meg a döntést A legfontosabb része az életmódváltásnak, hogy komolyan határozd el mit szeretnél. Őszintén nézd meg hol tartasz és jelölj ki magadnak reális rövid és hosszú távú célokat. Ha úgy csinálsz valamit, hogy van egy bizonyos célod és annak tudatában csinálod a dolgokat, akkor elérheted a célt és megfelelő lesz az eredmény. Az jó ha fel is írod a céljaidat és rendszeresen gondold át a céljaid alakulását.. Ha valami nem sikerül ne keseredj el, maradj a célon, maradj kitartó. 2. Szerezz tudást, informálódj Ha tudod mit szeretnél elérni, szerezz tudást arról, hogyan érheted el az adott célt. Gyűjts információkat, beszélgess barátokkal, szakemberekkel, menj tanfolyamokra, keress hiteles információforrásokat könyvekben vagy az Interneten melyek segítenek közelebb kerülni a céljaidhoz. 2. Szabadulj meg a rossz szokásaidtól Az életmódváltás egyik legfontosabb része a rossz szokásainktól való megszabadulás. Vannak olyan rossz szokások, melyek károsan hatnak az egészségedre, közérzetedre, gyorsítják az öregedést vagy éppen nyugtalanabbá teszik az elmédet. Néhány dolog, amit érdemes elkerülni Dohányzás || Alkoholfogyasztás|| Helytelen táplálkozás || Kevés folyadékfogyasztás || Túlsúly || Késői fekvés, kevés pihenés || Kevés testmozgás || Stressz || Düh és haragtartás || Állandó rohanás Rossz szokásaidtól, úgy tudsz könnyen megszabadulni, ha helyette új, jó szokásokat alakítasz ki. néhány jó szokásról az alábbi linken olvashatsz https://eljharmoniaban.blogspot.com/2016/11/az-eletben-szokasaid-hatassal-vannak.html 3. Mozogj rendszeresen Az életmódváltás lényeges lépése a rendszeres testmozgás. Szakíts rá időt mindenképpen és építsd be a mozgást a hétköznapjaidba. Autó és busz helyett amennyit csak tudsz, sétálj, lift helyett mindig a lépcsőt válaszd, a munkahelyen amikor csak lehet e-mail és telefon helyett menj át a kollégához, ebédidőben sétálj egy kicsit, napközben többször állj fel a gép elől mozgasd át magad. Válassz heti 1-2 alkalommal olyan testmozgást, amely örömet okoz, illeszkedik a testalkatodhoz és a tested egészségesebb lesz tőle. (jóga, gerinctorna, thai chi, pilates, etc.) 4. Táplálkozz egészségesen Az életmódváltás legfontosabb része a táplálkozás, mert egészséged és közérzeted leginkább azon múlik mit, mikor, mennyit és hogyan eszel. Válaszd a minőségi ételeket. Táplálkozási alapelvek, melyeket célszerű figyelembe venni annak érdekében, hogy megőrizd az egészséged, fitt legyél és minden szükséges tápanyagot, vitamint, ásványi anyagot megkapjon a szervezted. - Használd az alapanyagok széles skáláját (gabonák, hüvelyesek, magvak, diófélék, tejtermékek, zöldségek, gyümölcsök) - Frissen szerezd be az alapanyagokat - zöldség, gyümölcs, tejtermék, - Használj teljes értékű élelmiszereket (teljes kiőrlésű lisztek, barna nádcukor) - Vásárlásnál a címkén mindig nézd meg mit tartalmaz - Fogyassz egyre több vegyszermentes, bio élelmiszert - Készíts frissen, változatos fogásokat - Annyit főzz, amennyi ételt megesztek - ha több van könnyebben eszel többet vagy ha újramelegíted és nem friss az étel nem jutsz belőle energiához - A vacsora könnyű étkezés legyen, ne tartalmazzon húst és tejtermékeket Vannak olyan rossz táplálkozási szokások, melyek elő bb utóbb komoly betegségekhez, elhízáshoz vezetnek. Kerüld el: - a félkész ételeket, éttermeket, gyors étkezdéket - a vegyszeres, adalékanyagokat tartalmazó élelmiszereket - előre csomagolt élelmiszereket, konzerveket, mireliteket - az egészségtelen ételeket, nassolnivalókat - a nehezen emészthető ételeket a túlzott só és cukorfogyasztást - túl hideg ételeket, italokat - este 10:00 utáni étkezést Táplálkozáshoz kapcsolódóan a komplett cikksorozatot itt olvashatod: https://eljharmoniaban.blogspot.com/2016/01/taplalkozz-egeszsegesen-1-tudatos.html 5. Szabadulj meg a feszültségektől A stressz nagyon komoly kihatással van az egész szervezetre. Fontos, hogy a felhalmozódott feszültségektől meg tudj szabadulni. Hosszútávon a gondolataid megváltoztatása, a személyiséged fejlesztése és az önismeret megszabadít a szorongástól, belső feszültségektől, konfliktusoktól. Rövidtávon masszázs, meditáció, relaxáció, jóga, séta a szabadban vagy bármilyen olyan tevékenység, együtt lenni a szeretteiddel ami pihentet és örömet okoz. Légy pozitív és mosolyogj sokat! A relaxációt ki is próbálhatod: https://eljharmoniaban.blogspot.com/2015/06/relaxacio-hatekony-stresszkezeles.html 6. Alakíts ki megfelelő napirendet, hagyj időt a pihenésre Ahogy a természetben is fontos az időzítés, úgy az ember életében is kiemelt szerepe van. Bizonyos időszakok egyes tevékenységek elvégzésére nagyon alkalmasak, más tevékenységek elvégzésére kevésbé alkalmasak. Amennyiben az életmódod kialakításnál figyelembe veszed a természete rendjét, azzal támogatod, hogy egyensúlyban legyél és az energiáidat a lehető legjobban használd fel. Amikor nem a természetes ritmusod szerint élsz teljesen kimeríted a szervezeted és kibillensz az egyensúlyodból. Néhány jó tanács egy ideális napirend kialakításához: - Legkésőbb 6-7 óráig kelj fel. - A reggeli tisztálkodás után szánj egy kis időt a napindításra - jóga, meditáció, valamilyen könnyed testmozgás, a nap végiggondolása, hála, etc.. - A reggelit 08:00- ig legkésőbb fogyaszd el - 8 után reggelizni, elég hízókúrás megoldás:) - Az ebédet 12:00-14:00 óra között fogyaszd el, ilyenkor a legerősebb az emésztés. - A vacsorát ha lehet 18:00 óráig fogyaszd el - Vacsora után már csak kellemes pihentető tevékenységeket csinálj - kerüld a filmezést, netezést, munkát. Ez segíti lenyughatni az elmét és a testet, felkészít egy jó az alvásra. - Lehetőleg 22:00-ig feküdj le aludni, de mindenképpen éjfél előtt bújj ágyba. 7. Légy kitartó és türelmes Ahhoz, hogy az új szokások bevezetésével eredményesek legyünk minimum 30-40 napra van szükségünk. Ha fenn tudjuk tartani az új dolgokat ennyi ideig akkor beépülnek a hétköznapjainkba. Lépésről lépésre haladj a változás útján. Fokozatosan építsd be az életmódodba az új dolgokat. Mindig legyenek előtted a céljaid, miért is csinálod (pl. fittebb, egészségesebb szeretnél lenni, boldogabb családi életre vágysz, ki akarsz gyógyulni egy betegségből, jó példát akarsz mutatni a gyerekeidnek, nyugodtabb szeretnél lenni, etc) és légy kitartó. Kezdetben csak egy-egy tanácsot próbálj megfogadni és figyeld meg a tapasztalásokat. A saját tapasztalásod a legfontosabb, ha jobban érzed magad, kellemesebb a közérzeted, több az energiád van már Önmagában tud inspirálni. Nem szabad hirtelen mindenről lemondani, itt is a fokozatosság a lényeg. Ha nagyon hirtelen mindent meg akarsz változtatni, akkor könnyen lehet, hogy az elméd nem bírja és besokall. Ha szépen lassan, fokozatosan építed be az új dolgokat az életedbe akkor az életed részévé válnak. 8. Leld örömödet Az emberek egy része a rohanó életforma mellett ritkán érzi magát igazán örömtelinek. A kiegyensúlyozott, boldog élethez elengedhetetlen az öröm, a vidámság tapasztalása. Találj olyan elfoglaltságokat ami neked örömet okozz, nevess, mosolyogj sokat légy olyanok társaságában akik feltöltenek, pozitívak, öröm a velük töltött idő. Kerüld az olyan dolgokat, helyzeteket, embereket, amik negatívvá, búskomorrá tesznek. Az életmódváltásnál is fontos, hogy élvezd. Az életmódváltás folyamata is okozzon örömet számodra:) . Ha néha valami nem a tervek szerint alakul ne legyen lelkiismeret furdalásod. Nem szabad merev szabályokhoz ragaszkodni, bízz a megérzéseidben. Ez a 8. lépés segít neked, hogy a 2019-ben sikeresen életmódot tudj váltani és ez az év, a legjobb éved legyen. Új dolgokba belekezdeni mindig nehéz, mert több erőfeszítést kíván meg, mint a régi szokásaid fenntartása. Mindig könnyebb egy megszokott utat járni. Amikor látod, hogy megszokott út nem vezet jó eredményre, akkor biztos lehetsz benne, hogy változtatnod kell, különben ugyanazt az eredményt kapod. Minden erőfeszítésed idővel meghozza a gyümölcsét. Mert nehezebbnek tűnhet elmenni minden héten a piacra vásárolni és minden nap frissen főzni, de ha cserébe energikusabb vagy, nincsenek emésztési problémáid, erősebb az immunrendszered és így elkerülnek a betegségek, nem kell orvoshoz, patikába járni, ideális a testsúlyod és kiegyensúlyozottabb leszel - ami javítja az emberi kapcsolataidat is - , akkor megéri a befektetett energia:) Sok kitartást kívánok az életmódváltáshoz Legyen 2019 a legjobb éved:) szertetettel: Kati
BÚÉK lencsesaláta
Szeretnél gazdag (ahogy a családban mondjuk: és szép) lenni 2019-ben? Szeretnéd, ha a ez az év megajándékozna minden jóval? De leginkább egy jó kis lencsesalátával, rögtön az első napján? ;) Készítsd el ezt a receptet! :) Most majonéz helyett sima (növényi) joghurtot választottam, hogy kicsit spóroljak a kalóriákon, ami – hiába, no, megszaladt karácsonykor. Ez a saláta azért is jó, mert ahogy összeérnek az ízek, úgy lesz egyre finomabb. Csinálj belőle sokat! :) Hozzávalók egy kisebb tálkához - 50 g száraz lencse - 2 ek (növényi) joghurt - 3-4 karika póréhagyma - petrezselyem - egy késhegynyi fokhagyma granulátum - 1 kk citromlé - só, bors - A beáztatott lencsét 1-2 babérlevéllel főzd meg, és alaposan öblítsd át, amíg ki nem hűl. - A póréhagymát karikázd fel, és óvatosan szedd szét gyűrűkre. Nem nagy baj, ha szétszakadnak, de még szebb, ha egyben maradnak majd a szendvics tetején. - Készítsd el a szószt, ehhez egyszerűen keverd el a joghurtban az ízesítőket. Ne sajnáld az ízeket, attól lesz jó a saláta akár hűtő hőmérsékleten is. Forgasd bele szószba a lencsét és a hagymát. Jó étvágyat! Elkészítési idő: főzés után pár perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven The post BÚÉK lencsesaláta appeared first on Kertkonyha.
Petrezselyemleves
Ajándékozz karácsonyra főzőtanfolyamot! Az akció részleteiért KATT IDE Ezt a receptet annak írtam, aki szereti a petrezselymet. Mily meglepő..! :))) Persze aki annyira nincs érte oda, az esetleg (részben) helyettesítheti bármilyen más zölddel, pl. spenóttal, de a bátrabbak próbálkozhatnak a zeller zöldjével is! A petrezselyem ugyanakkor fantasztikus növény, és méltánytalanul keveset eszünk belőle, ha csak mutatóban rakunk a tányérra a színéért. A zöldje ásványi anyagokban rekorder (kálium, vas), és kiemelkedően nagy mennyiségű C-, A-, és E- vitamint tartalmaz. Kiváló vízhajtó, és tele van finom illóolajokkal is. Ezek miatt szuper nyugtató, és jót tesz a magas vérnyomásnak, vizesedésnek. Csökkenti a szervezet allergiás reakciót is, ezért a petrezselyem segít nekünk még a szúnyogcsípéskor és a nyári tüsszögések idején is. Hozzávalók két személyre: - negyed vöröshagyma - negyed gerezd fokhagyma - 3 kis krumpli - fél mk mustár - fel mk kurkuma - késhegynyi pirospaprika - 1 mk só, bors, olaj - 1 nagy marék petrezselyemzöld - Egy evőkanál olívaolajon fonnyaszd meg először a vörös- majd fokhagymát. - Kanalazd rá a mustárt, és szórd bele a meghámozott, felkockázott krumplit. Most készítjük a leves alapot. - Öntsd fel 3 dl vízzel, és főzd meg a porított fűszerekkel. Hagyd kicsit kihűlni. - Utoljára turmixold bele a petrezselymet. Ezt már nem kell főzni, maradjon nyers. A krumplis levest öntsd be a botturmix poharába, dobd bele a megmosott zöldet, és turmixold krémesre. - Extra tipp: sült hagymával tálalva nagyon finom! :) Jó étvágyat! Elkészítési idő: 10 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven Karácsonyi akció részleteiért KATT IDE The post Petrezselyemleves appeared first on Kertkonyha.
Magyaros sütőtök-krémleves
Karácsonyi akció részleteiért KATT IDE FEKETE PÉNTEK akció: november 25-éig 15% kedvezmény bármelyik főzőtanfolyam árából Esküszöm, már vagy tizenötféle sütőtök-krémlevest kipróbáltam. Volt keleties, volt édeskés, volt krumplis, volt sokzöldséges, volt afrikai, szóval, mindenféle. De magyaros miért nem? Létezik egyáltalán magyaros sütőtök-krémleves? Na, ennek jártam utána ma. Nem tudom, hogy én találtam-e ki (valószínűleg nem, haha), de ha csak megtaláltam, már annak is nagyon örülök! ;) Hozzávalók két adaghoz - 150 g sütőben megsült tök (már sütve mérve) - negyed fej vöröshagyma - 1 gerezd fokhagyma - 200 ml növényi tej (minél semlegesebb ízű, javaslom a cukrozatlan szójatejet vagy rizstejet) - 2 mk édes pirospaprika - fél mk csípős pirospaprika - 1 késhegynyi őrölt fahéj - fél mk füstaroma ( tudod, a teljesen természetes, folyékony verzió) - só ízlés szerint - Egy evőkanál olajon pirítsd meg a vékonyra szeletelt vöröshagymát, majd amikor majdnem kész, mellette a felkarikázott fokhagymát is. Zárd el alatta a tüzet, majd szórd rá a pirospaprikákat. Gyönyörű színe lesz, és – hű, hogy szállnak azok az illatok! :) Jól keverd össze. - A botturmix poharába kapard bele a sütőtököt, hintsd rá a pici fahéjat, locsold meg füstaromával és kanalazd bele a pirított hagymákat. - Öntsd fel a tejjel, lazítsd még ugyanannyi vízzel, sózd meg, és turmixold krémesre. - Pirított hagymaszeletekkel tálald. Jó étvágyat! Elkészítési idő (megsült tökből): 5 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven FEKETE PÉNTEK akció: november 25-éig 15% kedvezmény bármelyik főzőtanfolyam árából Karácsonyi akció részleteiért KATT IDE The post Magyaros sütőtök-krémleves appeared first on Kertkonyha.
Füstölt növényi sajt gluténmentes, szójamentes
Sajt vagy nem, mindenki eldönti magában. Nem azért kreáltam, mert vegánként annyira hiányzik a sajt, hanem ezzel is változatossá tehetjük ételeinket. Korábban már próbálkoztam vegán sajt készítéssel. Sokan kiakadnak, hogy minek kell utánozni a tej és húsalapú ételeket. Szerintem jó móka kísérletezni, hogy állati alapanyag nélkül mit lehet kihozni. Ennél az ételnél érdemes is kisérletezgetni. Nyilván, nem lesz egy az egyben ugyanolyan íze, mint a tejből készült sajtnak, de legalább egészségesebb és lehet, hogy finomabb.
Mi a baj a normál sajttal? Dr. Lengyel Boglárka gyermekorvos írása szakirodalomra hivatkozva: " A sajtevők sajtsóvárgását a tejtermékek emésztési közti termékei, a kazomorfinok okozhatják. Ezek a morfinszerű vegyületek az opiátokhoz hasonlóan hatnak az idegrendszerben. A tejtermékekben megtalálható kazein - a sajtban - az emésztés során ?-kazomorfin-7-té alakul (BCM7). Ez egy opioid peptid, mely - hisztamin felszabaduláshoz vezet, - aktiválja az ópiátokra érzékeny receptorokat. Vannak tanulmányok, melyek szerint a dopamin, receptorokat is.
Az opioid receptorok aktiválódása
- fájdalomcsillapítást, - légzéscsökkenést, - eufória érzést, - étkezési késztetést, - bélrendszer működésének lassulását, - a szorongás oldását eredményezi.
A BCM7 összefüggésben állhat az autizmussal, szív- és érrendszeri betegségekkel és az 1. típusú diabétesszel is.
Forrás: Formation and Degradation of Beta-casomorphins in Dairy Processing: Nguyen DD1, Johnson SK, Busetti F, Solah VA.; Kurek M1, Przybilla B, Hermann K, Ring J.; Scientific Report of EFSA: Review of the potential health impact of ?-casomorphins and related peptides 3 February 2009 DOI:2903/j.efsa.2009.231r; Addeo et al. (1992); The Cheese Trap by Neal Barnard, M.D.; Sarah Taylor - Hogyan legyek vegán?; Waldhoer et al., 2004; Dr. Michael Greger - Hogy ne halj meg; Dr Terry Shintani: The Peace diet."
Az első alkalommal egész jól sikerült vegán sajtot kreálnom. A nyáron is készítettem, de - bár szépen összeállt - az ízén még javítanom kellett, nem lett füstölt íze. Igazából nem ízlett eléggé. Azóta már bátrabban használom a füst aromát vagy a füstölt sót és azt is tudom, hogy mandulából inkább kevesebb kell, a több kesudióval finomabb sajtot kapunk. Ha tervezzük, hogy karácsonyra készítünk, érdemes előtte egy próbát tenni.
A recept
Hozzávalók:
- 5 dkg mandula
- 15 dkg kesudió (érdemes a magokat beáztatni legalább 30 percre, de akár órákra vagy egy éjszakára is)
- 4 dkg sörélesztő pehely
- 2 nagyobb gerezd fokhagyma
- 1 teáskanál só
- 1 teáskanál datolya szirup
- 1 citrom kifacsart leve
- 1/4 teáskanál turmeric (vagy kurkuma)
- pár csepp füstaroma vagy füstölt só (ez esetben a sima só mennyiségét kell csökkenteni)
- 1.8 dl hideg víz
- 1 púpozott teáskanál agar agar (púpozott)
- 1.8 dl hideg víz
Elkészítés:
Az beáztatott magvakat tegyük turmixgépbe és turmixoljuk össze vízzel, majd adjuk hozzá a fokhagymát, sót, szirupot, citrom levét, fűszereket. Az agar agart keverjük ki a vízzel, majd forraljuk fel folyamatos kevergetés közben (kb. 5 percig tart). Amikor sűrűsödik, tegyük hozzá az összeturmixolt részhez, majd enyhén keverjük át. Sütőpapírral vagy frissentartó fóliával bélelt edénybe öntsük a masszát és legalább 2-3 órát pihentessük hűtőben, akkor fog igazán egybe állni, besűrűsödni. Néhány órás hűtóben történő pihentetés után tányérra vagy tálcára tesszük és tálalhatjuk.
Tégy a gerinced egészségéért! - Upavistha kónászana (ülő szögtartás)
2018. október 29. Élj harmóniában
A blogon már számos ülésből előrehajító jógagyakorlatot tettem közzé . (Pl. a Dzsánú Sirsászanáról (itt olvashatod a bejegyzést). A bejegyzésben leírtam, hogy fontos az előrehajlító jógapózoknál, hogy egyenes háttal, aktív nyújtózással, megtartott gerinccel hajolunk előre és soha nem egyfajta görnyedt, előredöntés legyen az eredmény. Nem az a cél, hogy egy ászana látványos legyen és elérd a lábad, hanem sokkal inkább fontos, hogy a kivitelezés pontos legyen, mert így érheted el a jógapóz hatásinak legjobb érvényesülését és így tudod elkerülni a sérüléseket is. Az Upavistakónászana (ülő szögtartás) egy csípőnyitó, előrehajlító gyakorlat és hűsítő hatással rendelkezik. Nyújtja a test hátulsó oldalát lábakat, gerincet, hátat. Nyugtatja és felfrissíti az elmét, enyhíti a stressz okozta tüneteket. Oldja a csípőízület merevségét és enyhíti a gyulladásos tüneteket a csípőízületnél. Segít az isiászos, ülőideg okozta fájdalmak enyhítésében is. Serkenti a petefészek munkáját és csökkenti a menstruációs panaszokat. Hogyan végezd el? - Ülj le a talajra kinyújtott lábakkal. Kiindulási póz a Dandászana (amiről egy korábbi bejegyzésben már írtam). A két ülőcsontodon egyformán oszlasd el a testsúlyt. - Majd nyisd szét a lábakat és aktívan nyújtózz a sarkaiddal - a két ülőcsonton nagyjából egyformán oszlasd el a testsúlyt. - Belégzéssel emeld a két kart vállszélességben a magasba, ezzel nyújtsd meg a gerinced. Emeld a szegycsontod, nyisd a mellkast és nyújtózz a fejtetővel is. - Kilégzéssel hosszú hassal megtartott fejjel és háttal dönts előre - a hasadat közelítsd a talajhoz és a két kezet vállszélességben helyezd a talajra. - Amennyiben eléred, kinyújtózkodhatsz aa karokkal két oldalra és megfoghatod a lábakat, de csak akkor ha egyenesen tudod tartani a hátad közben. A kitartás alatt figyelj rá, hogy a vállakat tartsd egy vonalban legyen a tested szimmetrikus. A vállakkal hátrafelé, lefelé dolgozz és próbáld közelíteni a lapockák alsó csücskeit. A lábfejek legyenek kinyújtva, mint Tadászanaban (Hegytartásban) Húzd fel a térdkalácsokat, a combizmok segítségével és nyújtózz a sarkaiddal, a kis lábujj, külső talpélet próbáld visszafeszíteni. A térdhajlatokat, comb hátsó felét közelítsd a talaj irányába. Figyelj rá, hogy a lábad ne legyen erőtlen., maradjanak aktívak az izmok. Ha erőtlen a láb (nem tartod aktívan), akkor a törzsed is erőtlen lesz az ászanában. Megtartott hassal, háttal folyamatosan próbálj a stabil medencédből a törzs mindkét oldalával nyújtózni, tarts meg a gerinced. Belégzéssel nyisd a mellkast, nyújtózz a szegycsonttal és a fejtetővel és a lábakkal, Kilégzéssel a nyújtsd el a sarkaidat, lazítsd a combokat és nehezítsd a medencéd. Kilégzéssel próbáld mélyíteni a pózt, finoman engedd a törzsed, hasat, fejed, mellkast egyre mélyebbre és mélyebbre, mint a kavics a tenger fenekére.... fújd ki a feszültségeket. Kijövetel a pózból: belégzéssel emeld a karokat és megtartott háttal gyere vissza a kiindulási pozícióhoz. Ha ez nehéz akkor lassan csigolyáról, csigolyára is kigördülhetsz . Próbáld legalább 20-30 másodpercig megtartani a pózt. Ne végezd a gyakorlatot, ha gerincsérved van. A jógagyakorlatokat először mindig hozzáértő jógaoktatóval sajátítsd el. J ó gyakorlást kívánok:) szeretettel: Kati
Karalábés zöldborsó főzelék (vegán, gluténmentes)
A következő főzelék két szempontból is különleges. Az egyik, hogy a borsó mellé karalábét is tettem, a másik, hogy a főzeléket sörélesztő pehellyel ízesítettem. A sörélesztő pehelytől még krémesebb íze lesz. Persze egy olyan embernek, aki soha nem próbálta a sörélesztő pelyhet, szokatlan lesz, de számomra olyan ízt ad az ételnek, mintha sajtot, parmezánt reszelnék bele. De elsősorban nem is az íze miatt teszem hozzá, hanem sokkal inkább a sörélesztő pehely tápértéke miatt.
Habár nem tartozik az esszenciális tápanyagok közé, a Maryland Egyetem Egészségügyi Központjának kutatásai bebizonyították, hogy a B-vitamin komplexek legjobb forrása a sörélesztő pehely. A sörélesztő ugyanis nagy mennyiségben tartalmaz B vitaminokat, mint például B1, B2, B3, B5, B6, B7, B9 vitaminokat.
A tiamin (B1 vitamin) a szénhidrátok, zsírok, aminosavak, az alkohol, valamint a glükóz anyagcseréjében játszik kulcsszerepet. Támogatja az idegműködést és a szív egészségét. Mint minden B-komplexbe tartozó vitamin, a tiamin is vízben oldódik. Ha túl keveset viszünk be belőle, a hiányállapot korai tünetei lehetnek: étvágycsökkenés, hasi diszkomfort, székrekedés, kimerültség, ingerlékenység, memória- és alvászavarok, mellkasi fájdalmak.
A riboflavin (B2, de G-vitaminként is ismert) fontos szerepet játszik a fehérjék és szénhidrátok anyagcseréjében. Ha túl keveset viszünk be belőle, a hiányállapot a bőr kisebesedését okozhatja a szájban, a szemkörnyéken és a nemi szerveken.
A niacin (B3) vitaminnak sejtanyagcserében létfontosságú szerepe van. Súlyos esetben a niacinhiány következtében felléphet a pellagra, amelynek jellemzője a bőr gyulladása, a nyálkahártyák elváltozása, gyomor- és béltünetek, valamint idegrendszeri-pszichés tünetek, szellemi leépülés is lehet a következménye.
A B5 vitamin, másnéven pantoténsav alapvető szerepet játszik a szénhidrátok, lipidek és egyes aminosavak lebontásában. Hiánya a különböző mikroorganizmusok elszaporodását okozhatja a szervezetben, és kellemetlen tünetekkel, rossz közérzettel, hasfájással, a bőr égő-viszkető fájdalmával járhat, főként a lábon. A B5 vitamin a B6 vitaminnal együtt segít az őszülés megelőzésében, lassítja annak a folyamatát. (forrás: soreleszto.com)
A fentiekben néhány indokot leírtam, miért érdemes minél több alkalommal az ételhez keverni a sörélesztő pelyhet.
A recept
Hozzávalók:
- 1 kg zöldborsó (nálam bizony 24 óra alatt elfogy ennyi mennyiség)
- 1 fej karalábé
- ételízesítő
- fokhagyma
- petrezselyem (ha friss, annál jobb)
- víz
- kukoricakeményítő
- sörélesztő pehely
- növényi tej vagy tejszín
Elkészítés:
A fagyasztott zöldborsót (vagy nyáron a zsenge, frissen kifejtett) átmossuk egy kis vízzel. a karalábét meghámozzuk és kisebb kockákra vágjuk.
Az edénybe, amiben odatesszük főzni annyi vizet teszünk a borsóra és a karalábéra, hogy éppen ellepje, majd indulhat a főzés. Amikor a borsószemek már megpuhulnak - kívül roppanósak, belül puhák és nem nyersek, hozzáadjunk egy kis ételízesítőt, megmosott, apróra vágott petrezselymet, aprított, vagy összenyomott fokhagymát.
Kb. 2 -3 dl növényi tejet kikeverünk kb. 2 ek keményítővel és 1-2 ek sörélesztő pehellyel. A sörélesztőpehelytől krémesebb lesz a főzelék. Amikor a zöldborsó teljesen megfőtt, szép lassan hozzákeverjük a tejben elegyített keményítőt, addig keverjük, míg be nem sűrűsödik.
Aki pedig piros színben szeretné elkészíteni, az a következő módosítással teheti picit fűszeresebbé:
A növényi tejhez nem csak keményítőt keverünk, hanem pirospaprikát is. (Kb. 1 csapott ek pirospaprika.)
Tudom, egyesek hagymás alapon lisztet pirítanak és úgy habarják be. Kipróbáltam már mindegyiket, nekem mégis az egyszerűbb a nagyszerűbb. Nem azért, mert sajnálom az erőt vagy időt a másik elkészítési módokhoz, hanem így egészségesebb is, és számomra tényleg finomabb.
Amikor ezt készítettem, petrezselymem épp nem volt itthon, ezért kimaradt, de azzal még jobb lett volna.
Tálaláskor hidegen sajtolt tökmagolajat csepegtethetünk főzelékünk tetejére.
Cukkini gnocchi
Történt egyszer, hogy internetes bevásárlásban cukkinit rendeltem. Darabra adtam meg a mennyiséget, gondolván, a megszokott uborka méretűek jönnek majd (amilyet amúgy mindig is hoznak). Na, ehelyett darabonként egykilós hatalmas tökök érkeztek! Vagy 5-6 kiló összesen.. Segítség!
Ja, hogy ez a tölteni való cukkini. Amúgy micsoda egy buta név! Szerintem egy ekkora, hatalmas cukkini még arra se nagyon alkalmas. Hacsak nem egy 15 fős társaságnak főzöl… :D
Szóval, bele kellett húznom, hogy valamit csináljak belőle. Így jött az ötlet és egy merész újítás: gnocchit gyúrtam, amiben a krumplit lecseréltem a cukkinira. Szép adag lett, egy részét még le is fagyasztottam. Szuper lesz az majd rohanósabb napok ebédjére, vacsorájára. :)
Hozzávalók:
- 1 nagy tölteni való cukkini (kb. 1 kg)
- 600 g liszt
- 1-2 kk só
- A cukkinit hámozd meg és kockázd fel. Egy fazékban önts rá annyi vizet, hogy ellepje, majd főzd teljesen puhára.
- Ha megfőtt, jól csepegtesd le, hűtsd ki, majd krumplinyomón törd át.
- A felesleges vizet öntsd le róla. Sózd meg alaposan végül liszttel gyúrd formázható tésztává. Én végül teljes kiőrlésű búzalisztet és zabpehelylisztet használtam 2:1 arányban, de szerintem külön-külön is működött volna bármelyikkel. A zabliszttől jó kemény és kis gumisak lettek a gnocchijaim. :)
- Rövid pihentetés után gyúrd meg a tésztát. Ehhez teáskanálnyi mennyiségből formázz gombóckákat, majd egy villával nyomd szét.
- Lobogó vízben főzd ki. Ha feljön a felszínre, már jó, szűrheted is le.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 30 perc
Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)
Nézd meg az aktuális Kertkonyha főzőtanfolyamokat:
Kezdő Vegán
A Mindennapi Superfood
The post Cukkini gnocchi appeared first on Kertkonyha.
Tégy a gerinced egészségéért! - Garudászana (Saspóz)
2018. október 1. Élj harmóniában
A Garudászana (Saspóz) egy álló jógapóz, amely kiválóan fejleszti az egyensúlyérzékedet, erősíti a lábaidat, javítja a testtartásod és a koncentrációd. A Saspóz nem csak szép foráűs lábakat eredményez, de nagyon jól felfrissíti az idegrendszered is. Intenzív hatással van a lábakra, csípőre, nagyon jól oldja a csípőmerevséget, rugalmassá teszi a lábakat. Ez az ászana erőteljes hatást gyakorol az alsó két csakrára, s ezáltal az alhasi szervekre és a nemi működésre is. Hogyan végezd el? Kiindulási póznak állj meg Tadászanaban (hegytartásban). - Hajlítsd be a bal térded, és helyezd a bal lábadra a testsúlyodat, majd behajlított térddel, emeld el a talajtól a jobb lábad. - A jobb combod hátsó oldalát fektesd a bal combodra és próbáld meg a jobb lábszáradat átcsavarni a bal lábszáradon úgy, hogy a jobb sípcsontod a bal vádlidhoz érjen. . - Emeld a karjaidat a levegőbe behajlított könyékkel (90 fok legyen az alkarban és a könyékben) és a felkarod párhuzamos legyen a talajjal. - Fektesd a bal felkarod legalsó részét (a könyököd fölötti részt) a jobb könyökhajlatodba. - Majd csavard egymásba a karjaidat úgy, hogy a tenyerek közelítsenek egymáshoz. A jobb felkarod továbbra is legyen párhuzamos a talajjal. - Nyújtózz a fejtetővel és a szegycsonttal fölfelé, nyújtsd meg hosszan a gerinced. - A törzsed mindkét oldalát próbáld egyformán nyújtani. - A testsúlyodat próbáld egyenletesen eloszlatni a bal talpadon. - Tartsd aktívan a medencédet, legyen megtartott a hasad és a köldök alatti rész is. - Nyisd ki a mellkasi területet: húzd a vállakat hátrafelé és a medencéd irányába, próbáld távolítani egymástól a kulcscsontokat. - Húzd be picit az állad és fejtetővel nyújtózz fölfelé. - A karokat és a lábakat is nyomd egymásnak. - Keress egy fix pontot és próbálj arra koncentrálni - ez segít megtartani az egyensúlyod. - Lélegezz egyenletesen Próbáld legalább 30-60 másodpercig megtartani a póz. A kitartás alatt, belégzéssel nyújtózz a fejtetővel és a szegycsonttal fölfelé, megtartva a hasat és a hátat aktívan, majd kilégzéssel próbáld még jobban egymásba csavarni a karokat és a lábakat és tartsd a lapockatájékot és távolítsd a kulcscsontokat. Kijövetel a pózból: lassan kezd el a karokat és a lábakat lebontani egymásról és állj meg Tadászanábán. majd végezd el az ászanát a másik oldalra is. Amennyiben a lábfejeddel még nem tudod átérni a vádlidat, akkor csak a combjaidat csavard át egymás fölött. Ha nem tudod tenyereidet még egymáshoz érinteni, akkor csak tartsd meg a a két tenyeredet a levegőben - vagy ha eléred megfoghatod a hüvelykujjad is. Ne végezd a pózt, ha komolyabb térd vagy boka sérülésed van. Akkor se gyakorlod ezt a pózt, ha komolyabb gond van az egyensúlyérzékeddel és rendszeresen szédülsz. Amennyiben jelentősebb ízületi problémáid vannak (térd, boka, csukló, etc), akkor kerüld ezt a pózt vagy csak nagyon rövid ideig tartsd ki. A jógagyakorlatokat először mindig hozzáértő jógaoktatóval sajátítsd el. Jó gyakorlást kívánok:) szeretettel: Kati
Növessz te is zöld bajuszt! – kampány a zöldturmixok népszerűsítéséért + recept
2018. szeptember 17. VegaNinja
Szeretném felhívni a figyelmedet egy remek kezdeményezésre, ami egy anyukától, Geosics Reginától, a Feminie.hu blog írójától indult, aki elkötelezett híve a tiszta, növényi táplálkozásnak. Regina ötletét felkarolta a Magyar Vegán Egyesület, Magyarvári Szilvi dietetikussal és Gacsó Anikóval (MAVEG alelnök) együtt létrehozták a ZÖLDBAJUSZ kampányt.
A Zöldbajusz arra sarkall kicsiket és nagyokat, növesszenek minél sűrűbben zöld bajuszt, azaz fogyasszanak rendszeresen zöldturmixot. Ebben kívánnak segíteni kihívásokkal, hasznos információkkal, előadásokkal, fotópályázattal és zöldturmix receptekkel. Csatlakozzatok Ti is a @zoldbajusz kezdeményezéshez, kövessétek az oldalt Facebookon és Instagramon is, és vegyetek részt a fotópályázaton szeptember 25-ig az értékes ajándékokért!
További részletek és fotóbeküldés: www.maveg.hu/zoldbajusz
Recept
Én egy spenótos-bazsalikomos-citromfüves-gyömbéres almaturmixszal nevezek, a receptje ez alapján könnyen kitalálható. A fűszernövények a balkonládámból származnak, az alma szüleim kertjéből.
3 zöld alma
egy marék friss bazsalikom
egy ág citromfű
egy nagy marék bébispenót
egy ujjnyi gyömbér
víz
Ízlés szerint tehető még bele 1-2 banán, kurkuma és fekete bors is (ez utóbbi azért, hogy a kurkuma jobban kifejtse hatását).
A hozzávalókat összeturmixoltam, és kész is. A gyömbér élénkít, a kurkuma rengetegféle jótékony hatással bír, többek között támogatja az ízületek jóllétét.
The post Növessz te is zöld bajuszt! – kampány a zöldturmixok népszerűsítéséért + recept appeared first on VegaNinja.
Könnyű waldorf saláta (vegán)
Könnyűnek nevezem, mert könnyű elkészíteni és a gyomornak sem megterhelő. Nem is waldorf salátának kellene nevezni, hanem Oscar vagy Tschirky salátának (oké, ez utóbbi nem nyerő név, talán). Azon egyszerű oknál fogva, hogy az első megalkotója Oscar Tschirky volt. Oscar szakácsként a New York városában lévő Waldorf Hotelben készítette el e remek salátát, először még dió nélkül. A kor ismert és jó hírű szakácsa volt Oscar, aki később még szakácskönyvet is írt, amibe természetesen a saláta receptje és története is belekerült. A salátát már az 1890-es években elkészítette egy 1500 fős jótékonysági bálra, annak is a 9 részes menüjébe építette bele. A könyv azonban csak 1928-ban jelent meg a saláta recepttel és az ezersziget öntet eredeti receptjével is. Oscar amúgy meglehetősen jól ismerte a kor milliomos embereit, jóformán mindet név szerint is. Igyekezett is kedvükben járni. Jól tudta, hogy ha a vendégek gyomra finomságokkal van tele, akkor az ő hírneve is erősödik.
Oscar Tschirky és az egykori Waldorf Szálloda New Yorkban.
A recept
Hozzávalók:
2-3 db alma (inkább savanykásabb, mint édes legyen)
1 db közepes zellergumó
5-8 dkg először áztatott, majd enyhén pirított dióbél
1/2 citrom frissen facsart leve
1 szója joghurt
majonéz (opcionális)
Elkészítés:
A zellert hámozást követően csíkokra, majd kockákra vágjuk. Ezt követően az almát is felkockázzuk. A felkockázott almát meghintjük a citrom levével, hogy ne barnuljon be. A beáztatott diót gyengéden megpirítjuk, pár darabot félre teszünk díszítésnek, a többit késsel durvára aprítjuk. Ezekután a zellert, almát és diót egy tálban összekeverjük majd hozzáaadjuk a joghurtot. Ha majonézesen szeretnénk, 1-2 evőkanál majonézt kikeverünk joghurttal és úgy keverjük össze a saláta többi hozzávalójával.
"Maximális az ellátás a levekben és bővőlködő a szeretet"
Ahogy korábbi írásomban beszámoltam róla, idén nyáron férjemmel közösen egy eldugott, kis, észak-szerbiai falucskában, Crna Bara-n (magyarul Fekete-tó) egy 10 napos léböjt táborban vettünk részt. Az egész tábor ideje alatt kimondott éhséget nem éreztünk, ha egyszer-kétszer reggel vagy este meg is kordult a gyomor, valóban nem hiányzott az étel, az ételbe harapás is csak inkább a tábor vége felé, amikor már táboron kívüli illatok hatása jobban beindította a megszokott ételekre való gondolást. A lényeg viszont, hogy üdén, frissen éreztük magunkat a táborozás ideje alatt és után is, valamint bizonyos egészségügyi problémáktól megszabadultunk. Egyben segített egy hatalmas erős lépést megtenni annak érdekében, hogy amennyire csak lehet tényleg növényi táplálékokat fogyasszunk. (A tábor hatására kezdtem el olvasni a 80/10/10 könyvet Dr. Douglas N. Graham-től.) Nehéz időszakon voltunk túl, ha csak az elmúlt pár évet tekintem, hiszen az új ország (Anglia), új környezet, új szokásokat hozott. Szerettünk volna egészségesebb szokásokat kialakítani, amihez szintén hozzásegített a tábor.
Vidám táborozók és dolgozók közös csoportképe
Hazatérésünk óta jó néhány ember mondta, hogy egész máshogy nézünk ki, egészségesebb kinézetünk van, mintha megfiatalodtunk volna (ajánlom a tábort botox helyett minden nőnek is). A táborozás során igyekeztem több emberrel beszélgetni, különösen, hogy a táborozók zöme már járt léböjt táborban, és nekik egészen más élmény a visszatérés miatt is az idei tábor. Érdekelt a tapasztalatuk, amit eddig éltek át a táborok során. Kiváncsi voltam, vajon mi vezérli vissza ide azokat az embereket, akik már léböjtöztek egyszer-kétszer vagy akár ötször is. Ezekről a tapasztalatokról is szeretnék idővel beszámolni, de a mostani írásomban szeretném megosztani a Kedves Olvasóval a léböjt tábor tulajdonosával készített interjút. Sajnos a léböjt tábornak jelenleg nincs weboldala, pedig jelenlegi világunkban a legtöbb ember kezében ott van a ragadós okos telefon, ami által könnyebben rátalálhatnának erre a táborra. Többek között ezt próbálom pótolni a léböjt táborról szóló bejegyzéseimben, akár csak ezzel az interjúval.
A tábor tulajdonosa, Német Antal, szerbiai származású magyarul és szerbül mondhatni anyanyelven beszélő egy gyermekes, ötvenes éveiben élő családapa, aki - bátran mondhatom - nem nyerességvágyból tartja fenn a táborokat, gyakorta a saját fizetéséből is besegítve annak működésébe. Célja, hogy minél több ember egészségesen távozzon egy 10 napos léböjt tábor után, valamint a táborok segítségére szolgáljanak az embereknek a helyes és egészséges életmód rátalálására, megerősítésére.
A táborban - mialatt a léböjtöt ő is velünk folytatta - szorgalmasan intézte a táborral járó szervezési feladatokat, s a nehezebb fizikai munkát sem vetette meg. Mi sem mutatja jobban, hogy a vele tartott interjúmat három különböző alkalommal tudtuk csak megejteni.
- Hol és mikor kezdődött a léböjt tábor gondolata?
2005-ben Siposné Szécsi Ilona ötletére bólintottam. Mikor kérdeztem, mi minden kell, mondta, hogy sok répa, cékla és más zöldségek, gyümölcsök. Így kaptam az alkalmon és ezeket is ültettem. Az első léböjt tábor hét napos volt, egész más körülmények közt, mint most. Azóta sokat fejlődött és most is fejlődik a hely. Ezen a táboron kb. 17 résztvevő volt. Nagyon jól sikerült, áldott kis csapat volt. Jókedvű volt mindenki, kellemeseket beszélgettünk. Egy szobába aludtam az egyik táborozóval, aki a tüdejére kapott kemoterápiát a tábor előtti időszakban. Megfogta a szívem, amikor könnyes szemekkel mondta a tábor végén, hogy ő csak egy táborba jött, de nem csak fizikai egészségére szolgált, hanem lelkileg is sok támogatást kapott.
A képen: Német Antal és Siposné Szécsi Ilona, akik nélkül a tábor nem jöhetett volna létre és a táborozók közé élénkséget hozó Rebeka, aki a tulajdonosnak és feleségének, Évinek a kislánya.
- Évente hány alkalommal rendeztek ilyen léböjt tábort?
Évente általában kétszer van átlagosan. Egy szabadkai származású, Németországban élő segítségünk van, de ő iskolába jár most. Volt, amikor három tábor is volt egy évben, mindig nyaranként vagy nyárhoz közeli időpontban. Most építünk át egy épületet, ahol a körülmények lehetővé teszik majd a hűvösebb időszakokban is a táboroztatást. Az első évben 7 napos, utána pedig 10 napos volt mindegyik tábor.
- Miért 10 napos a tábor?
A vese tisztítás 5 nap, máj tisztítás 5 nap, így hatékonyabb, mint a 7 napos periódus.
- Más táborok is szerveződnek itt?
Nyers ételek tábor is szokott lenni. Öt éven keresztül elég sok ember jött el, a legutolsó táborban közel 50 fő vett részt. Itt inkább bemutató jelleggel történik minden. A valós munkacsapat mellé beengedtünk néhány embert a konyhába, akik szintén segítettek és így tanulták is az ételek elkészítését, mindeközben kint is volt egy bemutató szakács. Aszalványok, csírák, öntetek, salátafélék készülnek, de semmi tűzhely használat nem történik.
Gyerektábort is szerveztünk az idei évben és szeretnénk ebből is rendszert csinálni szegény gyermekek számára, akiknek a szülei nem engedhetik meg, hogy akár egy táborba elküldjék gyereküket. Ez a tábor teljesen ingyenes volt számukra, vegetáriánus konyhával. Sok gyermek érkezett túlsúllyal, s mivel itt sokat mozogtak, reggeli torna, játékok a friss levegőn, kézműves foglalkozások, így több gyermek is fogyott a táborozás során. A táborból hazaérve ők kérték, hogy otthon is fogyasszanak több zöldséget, gyümölcsöt.
A tábor, ingyenes volt ezeknek a gyerekeknek és környékbeli adományokból sikerült az élelmet előteremteni. Sokan segítettek gyümölccsökkel, zöldségekkel és önkéntes munkákkal is.
- Milyen eredményeket tudsz felidézni az elmúlt évek táboraiból?
Közel 1200 ember fordult meg eddig, különféle bajokkal, problémákkal. Például egy 40 éves németországi nő úgy érkezett, hogy mindkét lába nagyon dagadt volt, szívproblémával is küzdött. Tisztítókúrázott, kezeltük a lábát vérkeringést serkentő hidroterápiával és 10 nap alatt leapadt a lába. Következő alkalommal már úgy jött a táborba, hogy nem volt feldagadva a lába.
Valakinek fülzúgása volt, ami lecsendesedett és ritkábbá vált.
Más személyek hátfájással érkeztek és távozáskor már nem fájt nekik.
Egy hölgy térdfájással érkezett és a hetedik napon már a tótól, ami három kilométer, szinte futott vissza a táborba, nem gyalogolt. Hihetetlen, de valóság!
Volt, akiknek nem lehetett gyermekük, nem jött össze, hiába próbálkoztak. Nem szerettek volna hormonális kezeléseket kapni. 4-5 személynek is volt olyan tapasztalata, hogy a léböjt tábor után gyermekáldásban részesültek. Van olyan, aki már a gyermekével jön vissza léböjtözni.
Egy asszony csuklóját nem tudta hajlítani az érkezés napján, a 10 nap alatt pedig elérte, hogy tudta mozgatni a keze fejét gyönyörűen.
Sokan érkeztek az évek során a táborokba úgy, hogy nagyon maguk alatt voltak, de mi mindig igyekszünk mindenkit szeretettel körbe venni. Valaki könnyes szemmel számolt be a tábor végén arról, hogy olyan szeretetet érzett itt, amit gyermekkorában édesanyjától kapott.
Más valaki igen magas vérnyomással érkezett (180-190) és 10 nap alatt leesett a vérnyomása szép lassan (110-re), úgy, hogy nem szedett gyógyszereket és nem lett rosszul.
A holland-német határ közeléből jött egy táborozó meglehetősen magas koleszterinszinttel, az orvosok sem tudtak már mit kezdeni vele, léböjtözés után még a nyers táborban is maradt egy darabig. Mikor hazament és vérvizsgálatot végeztek nála, az orvosa teljesen ledöbbent, hogy a koleszterinszintje normalizálódott. Meg is kérdezte, hogy mi történt, mivel az előző egy évben a gyógyszeres kezelés jóformán semmit sem hatott. A páciens elmondta neki, hogy itt járt a léböjt táborban. Ő a következő évben is eljött és anyagilag hozzásegítette a tábort az újabb fejlesztési lehetőséghez.
Volt olyan tábor, ahol 96 vendég sereglett össze, később pedig volt egy tábor, ahol 60 német jött el.
- Mit gondolsz, mi a tábor titka?
A jó Isten áldását látom. Mi is igyekszünk mindent beleadni, hogy szeretettel vegyük körbe a vendégeket, beszélgetni velük, hasznos időket tölteni velük. Német vendégek azért is szeretnek ide járni, mert elmondásuk szerint a tábor tulajdonosa sok helyen nincs velük, én meg ott vagyok köztük, én is léböjtözöm, figyelek rájuk, együtt töltjük az egész napot.
- Ha egy nem hívő ember, egy nem keresztény jön el, hogyan tudja itt jól érezni magát?
Alapból egy jó légkör van itt. Az előadások, áhitatok is jó hatást gyakorolnak az emberekre, akárcsak a közös beszélgetések is. Egy nem hívő számára az első néhány nap talán szokatlan lenne, de eddig mindenki jól feltöltődve távozott vallási hovatartozástól vagy gondolkodásmódtól függetlenül.
- Kiknek ajánlod a léböjt tábort?
Szinte mindenkinek, aki nyitott erre. Nem anyagi szempontból tekintve, de minden embernek fontos lenne évente egy ilyen tisztító kúra, mert amit az élelmiszeripar előállít, amit a boltokban vásárolni lehet, rengeteg tartósítószert, méreganyagot tartalmaz, bizonyos környezetszennyezettségi befolyások is ártalmasan érnek bennünket. Szervezetünk sok idegen és méreganyaggal találkozik, aminek a következménye a sok allergia, daganatos megbetegedés, betegségek, különféle izületi fájdalmak. Az élelmiszer termelés nem olyan állapotban van napjainkban, mint régen. Mindent vegyszereznek. Különösen az állati eredetű táplálékot fogyasztók magas számú méreganyagokat juttatnak a szervezetükbe. A bemérgezett ételek okozzák a legtöbb egészségügyi problémát.
- Mennyire szenvedtél meg az első léböjt táborod alkalmával?
Ma már 26 éve vegetáriánus vagyok, tehát akkor is vegetáriánus voltam, de arra emlékszem, hogy nagyon szenvedtem a hátfájásomtól abban az időben. Masszírozás sem igazán segített. Szerencsére többen jöttek hátfájással az első táborra, és ahogy nekik, úgy nekem is elmúlt a hét nap alatt. Pedig akkor még béltisztító formulák nélkül csináltuk ezt a léböjt tábort. A végefelé volt egy kisebb rosszul létem, de nem viselt meg.
A képen Német Antal, a tábor vezetője, épp fekete-levesét fogyasztja. Köztünk járt, velünk léböjtölt. Mindenkihez volt egy-egy kedves szava, nap mint nap érdeklődött hogy létünk felől.
- Mi a jövőképed a táborra nézve?
Tisztában vagyunk vele, hogy a tábor körülményei továbbra is fejlesztésre szorulnak. Ha minden igaz, jövőre már öt felújított szobánk lesz. Mindenki házakban van elszállásolva most is (kivéve a lakókocsisokat), de ezek régies vályog és téglaházak. Egy kivételével mindegyiknek van fürdőszobája. Szeretnénk legalább 10-14 felújított szobával működni.
- Ha valaki azt mondaná, lehet három kívánságod és teljesül, mi lenne az a három?
Elsődlegesen, hogy az épületeket fel tudjuk újítani, legalább 10 szoba legyen meg.
Második, több munkatárssal tudjunk dolgozni és több szolgáltatást nyújtani.
Harmadik pedig, hogy több vendég legyen, a fenntartás miatt is. Eddig a saját jövedelmemből is hozzá kellett tenni, hiszen az eddigi bevételek az évi költségeket, úgy mint épületadók, rezsiköltségek, takarítás, stb. még nem tudta lefedni egészében. De nagyon bízok abban, hogy a jó Isten ezután is megsegít.
- Ha valaki támogatni, segíteni szeretné a tábort, milyen eszközökre van a legnagyobb szükség a további fejlődéshez?
Ahogy említettem, tervben van több fürdőszobás szoba kialakítása, amihez mosdó, tusoló, csempe, wc és törölközőtartó kell.
Tervben van, hogy térkővel a tábor további útvonalait, sétányait lefedjük.
Az egyik épülethez lemeztetőre is szükség van.
A szobákat szeretnénk egységes, egészséges ágyakkal, matracokkal, párnákkal és takarókkal felszerelni.
Szeretnénk egy miniatür szanatóriumot kialakítani, amihez tégla, tető és nyílászárók is szükségesek lennének.
Ha az épületek szobái rendben vannak, radiátorokkal és központi fűtéssel szeretnénk őket őszi és tavaszi használatra is felkészíteni, de nyilván ezt megelőzően még sok lépés áll előttünk.
Szeretnénk egy kisebb autóba (pl. Suzuki) is beruházni, megkönnyítve ezzel a beszerzéshez szükséges utak üzemanyag és fenntartási költségeit, mert jelenleg egy öreg (több, mint 10 éves) furgon áll minden út rendelkezésére.
(A táborról bővebb felvilágosítást nemeta@tippnet.rs e-mail cimen kaphatunk.)
Jelenleg minden adománynak örülünk, hogy az egyszerű körülményeinket még jobbá tegyük. Egyszerűek a körülmények, de annál maximálisabb a levekben az ellátás és bővölködik a szeretetben.
Tápiókás jégkrém
2018. augusztus 10. Kertkonyha
Mióta megvettem a spéci formákat hozzá, egyre többet kísérletezem itthon jégkrémekkel. Egyrészt őrült izgalmas dolog kigondolni, összerakni, kifagyasztani, majd végre kihúzni a formából. Másrészt finom, de nagyon! Tavaly is csináltam pár variációt, idén meg felfedeztem magamnak a tápiókát. Általában mindenféle pudingot csinálok belőle, de most jöjjön a fagyi! :)
Nem is tudom, miért vártam vele idáig, ha egyszer mindkettőt imádom. Biztos, mindennek eljön az ideje.
Szóval, itt a fúziós jégkrém, most éppen málnával, mert az a kedvencem. :)))
Persze te helyettesítheted más, könnyen törhető gyümölccsel is.
Hozzávalók 5 adaghoz:
- 20 g tápiókagyöngy
- 250 g rizstej
- bele 1 kk vaníliás cukor
- 1 csipet só
- 2 kk cukor (vagy annak megfelelő édesítő)
- 10 szem málna
- A tejbe szórd bele a tápiókát, a cukrokat, a sót, és lassú tűzön főzd 10 percig. Finoman jó kevergetni időnként, nehogy odakapjon, de vigyázz, próbáld ne nagyon törni a szemeket.
- A málnát mosd meg, és keverd a még forró pudingba. Kanállal kicsit nyomkod is szét a szemeket.
- Amikor már nem gőzölög annyira, töltsd formába, és tedd a mélyhűtőbe 2-3 órára.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 10 perc
Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat:
Kezdő Vegán
Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag
Növényi Tejek és Tejtermékek I
Növényi Tejtermékek II
A Mindennapi Superfood
Kezdő Vegán Angol nyelven
The post Tápiókás jégkrém appeared first on Kertkonyha.
Fűszeres sült padlizsán - indiai subji (szabdzsi)
2018. augusztus 5. Élj harmóniában
Itt a nyár, a biopiacon már van padlizsán. :) A padlizsán az ájurvédában fanyar, keserű és fűtő hatású emeli a pittát (a tüzet ) de általában egyensúlyba hozza a vatat és a kaphát. Pitta alkatúak alkalmanként ehetik, ha kihagyják az asafietodát, a mustármagot és a masalát. A padlizsán orvosi szempontból növeli az agnit (emésztés tüzét), méregteleníti a vastagbelet, de nem szabad vese- és epekő-problémásoknak fogyasztani, mert magas az oxálsav tartalma. Ma egy nagyon ízletes fűszeres sült padlizsános zöldséges főétel receptjét hoztam el nektek. Készítheted ebédre vagy vacsorára . Fogyaszthatod rizzsel, purival, chapatival (lepénykenyér receptet itt találod). Hozzávalók 2 közepes padlizsán 2 ek ghí vagy olaj 1 tk feketemustármag 1 tk római kömény 1/2 tk masala por (ez egy fűszerkeverék indiai boltokban kapható) 1/4 tk asafoetida 1/4 tk kurkuma 1/4 tk só Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A padlizsánokat mosd meg és vág kockákra. A ghít (vagy olajat) egy nagy serpenyőben hevítsd fel közepes lángon, majd tedd bele a mustármagot, a római köményt, pirítsd picit, majd add hozzá az asafoetidát és a kurkumát. Keverd meg a fűszereket, hogy piruljanak és utána keverd hozzá a masala port, sót és a padlizsánt. Keverd meg alaposan, fedd le és takarékon főzd amíg puha nem lesz, (kb 20-30 perc) . Tálalhatod kurkumás baszmati rizzsel vagy chapatival és tehetsz hozzá kókuszreszeléket és friss korianderlevelet. felhasznált szakirodalom: dr. Vasant Lad és Usha Lad Ájurvéda szakácskönyve
Házi kubu ital
Nyilván ez a házi kubuital sokkal egészségesebb, mint a boltban vásárolható. Tényleg csak természetes hozzávalókat tartalmaz és hőhatásnak sem tesszük ki a gyümölcsöket, hogy a vitaminok elpusztuljanak benne. A répa enyhén megpárolható hozzá, mert tudtommal a béta karotin jobban beépül a szervezetbe, ha párolt répát fogyasztunk a nyers helyett. Persze ez az ital tartósítva sincs, ezért aztán érdemes frissen elkészíteni és elfogyasztani. Azoknak különösen ajánlom, akik nem tudják, hogyan érjék el, hogy a gyermek fogyasszon friss gyümölcsöt. Ital formájában talán könnyebben hozzá tudjuk segíteni őket a friss gyümölcsökhöz.
A recept
Hozzávalók:
2 alma
2 banán
2 répa (enyhén megpárolva jobb, mint nyersen)
2 dl víz
citromcseppek (elhagyható)
Elkészítés:
A répát meghámozzuk, felkarikázzuk és enyhén megpároljuk. Amíg kevés víz felett párolódik, elővesszük a turmixgépet, felszeleteljük és beletesszük a megmosott almát. A magházát és héját is érdemes beletenni, hiszen pl. az alma magja B17 vitamint is tartalmaz. (Akik a magok esetleges mérgező hatásától félnek, azoknak sem kell aggódni, hiszen ez esetben a hangsúly a mennyiségen van. Nem fogyasztunk minden nap kanál és bögreszámra almamagot.) Az almához hozzátesszük a héjától megfosztott, felkarikázott banánokat, majd a tetejére a ropogósra párolt répát. Néhány citromcseppet tehetünk hozzá, de ez el is hagyható. Kb. 2 dl vízzel felöntjük (többel is lehet, akkor nem lesz olyan sűrű.) Addig turmixoljuk, míg ital nem lesz belőle. Turmixolás után frissen fogyasztjuk. Persze át is szűrhetjük, a maradék rostot pedig felhasználhatjuk pl. répatorta készítéshez.
6 szuper tárolási hack, amivel a zöldségek és gyümölcsök tovább frissek maradnak
Ugye milyen idegesítő, amikor veszel otthonra gyümölcsöt és zöldséget, majd végül nem tudsz enni belőle, mert pár nap után leromlik a minőségük, és kénytelen vagy kidobni őket? Szerencsére akad egy-két módszer, amivel sokkal hosszabb ideig frissek maradnak!
Van, aki nem napozni jár fel a tetőre Brüsszelben, hanem a veteményest kapálni - videó
Egy brüsszeli áruházban frissen szedett zöldséget, gyümölcsöt árulnak, és tényleg frissen szedettet: csak felmennek a tetőre, leszüretelik, és már teszik is a polcra.
Ribizlis köleskoch
Vannak a rizskochok, meg a rájuk csorgatott szörpök és alájuk öntött lekvárok. Igazán finomak, sőt, azon kevés “hagyományos és kutyult” édességek közé tartoznak, amitől nemhogy nem ráz a hideg, de talán minden nap meg tudnám enni. (Egyben elnézést kérek a máglyarakások, aranygaluskák, mákos gubák elkötelezett rajongóitól, mert ezeket az ételeket én egyszerűen nem értem. ;) )
Szóval, gondoltam egyet, és a rizsből lett köles, a szörpből meg rásütött nyers gyümölcs. Utólag jutott eszembe a vaníliafagyi. Na, az még nagyon illene ebbe a képbe. ;)
Hozzávalók egy 15 x 20-as sütőformához
- 5 dl rizstej + 250 ml víz
- 200 g köles
- 1 nagy csipet só
- 1 alma
- 2 evőkanál citromlé
- 70 g nádcukor
- 1 csomag vaníliás cukor
- 40 g margarin (bio)
- 150 g ribizli és áfonya (fagyasztott is tökéletes)
- A kölest mossuk át, és tegyük fel a megsózott, cukrozott tejben főni. Amikor felforrt, tegyük a legkisebb takarékra, és hagyjuk párolódni 20 percet, amíg sűrű krémet nem kapunk.
- Ekkor vegyük le a tűzről. és keverjük el benne a margarint és a citromlevet.
- A meghámozott almát reszeljük le, és ezt is keverjük a köleshez.
- A sütőtálat béleljük ki sütőpapírral, és simogassuk bele a krémet. A tetejét szórjuk meg gyümölccsel.
- 190 fokon süssük 50 percet, és hagyjuk kihűlni szeletelés előtt.
Extra tipp: másnap még finomabb! :)
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 50 perc
Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat:
Kezdő Vegán
Növényi Tejek és Tejtermékek I
Növényi Tejtermékek II
A Mindennapi Superfood
Kezdő Vegán Angol nyelven
The post Ribizlis köleskoch appeared first on Kertkonyha.
Dakosz
A bruscetta görögül
A legegyszerűbb dolgok sokszor a legeslegjobbak is. :) Viszont a főzésben ott aztán nincs helye mellébeszélésnek, nincsen himihumi, muszáj jó alapanyagokat használni, mert a végeredmény vagy fantasztikus lesz vagy hm.. feledhető. Hogy melyik, az csak rajtad áll, szóval, irány a piac, a fűszerbolt és a delikatesz, hadd szóljon az a dákosz. Ha kész vagy, harapj egy nagyot, csukd be a szemed… Na, hallod már a tenger zúgását? ;)
Hozzávalók két adaghoz
- 4 db teljes kiőrlésű kétszersült zsemle vagy kifli
- 3 egész paradicsom
- görög (!) olívaolaj, görög (!) olajbogyó, savanyított kosszarv paprika, mandulasajt, só, oregánó
- Késes aprítóban turmixold át a paradicsomot. Fontos, hogy ne legyen belőle szósz, maradjon darabos. Ehhez legjobb, ha már előre 4-6 darabra vágod, majd pár másodpercre nyomod csak le a gombot.
- A kétszersülteket tedd tányérra, öntsd nyakon a paradicsommal. Ne sajnáld az olívaolajat, oregánót róla!
- Sózhatod, díszítheted mandulasajttal, majd halmozd mellé az olívabogyót és a kosszarv paprikát. Edd meg! :)
- Kezd elölről az egészet. ;)
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 5 perc
Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)
Nézd meg a főzőtanfolyamaimat is:
Kezdő Vegán
Haladó Vegán (A mindennapi superfood)
Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag
Növényi Tejek és Tejtermékek I
Növényi Tejtermékek II
Kezdő Vegán Angol nyelven
The post Dakosz appeared first on Kertkonyha.
Édesburgonyás-borsós curry
2018. június 10. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma 2 ek. kókuszzsír 2 dl kókusztej 2 dkg friss gyömbér 1 ág korianderlevél 1 tk kurkuma 2 tk madras curry 0,5 kg édesburgonya 1 bögre borsó a kertből Elkészítés: A fűszereket a reszelt gyömbérrel együtt tegyük serpenyőbe, adjuk hozzá a kókuszolajat és kezdjük pirítani. 1-2 perc múlva öntsük fel a kókusztejjel, forraljuk fel. Adjuk hozzá a megpucolt és felkockázott édesburgonyának a 80%-át, a szintén meghámozott és felkockázott vöröshagymát. Majd amikor megpuhult az édesburgonya (5-10 perc), adjuk hozzá az előre megpárolt borsót és a maradék (kihagyott) összeturmixolt édesburgonyát. Tálaljuk friss korianderrel megszórva, (basmati, fekete szezámmal megszórt) rizzsel (vagy anélkül is) :-)
Hamis libamájpástétom – egyszerű, vegán szendvicskrém recept gombából, avagy vegán májkrém
Ezzel a pástétommal több húsevőt sikerült átverni, elhitték, hogy libamájpástétom. Még megrögzött gombautálóknak is ajánlom! Hozzávalók: 1 konzerv gomba (frissből is lehet) 1,5 ek. (kókusz)olaj 3 kis gerezd fokhagyma fél fej vöröshagyma só, bors, kömény, bazsalikom, majoránna, petrezselyem A konzerv gombát beáztatjuk fél órára, hogy enyhüljön a gombaíz, majd kinyomkodjuk belőle a vizet. A fokhagymát és a hagymát az olajban megdinszteljük fedő alatt, kis lángon. Az összes többi összetevővel összeturmixoljuk. Ha friss gombával szeretnénk dolgozni, akkor 30 deka csiperkét mossunk meg és vágjunk szeletekre, majd egy jó nagy edényben, sok vízben, sóval főzzük puhára. Ez után ugyanúgy használhatjuk, mint a konzerv gombát. Ezt már nem kell beáztatni természetesen. A főzővizet gombaleveshez felhasználhatjuk. Ínyenceknek karamellizált mazsolával tálalhatjuk a pástétomot, amit a következőképp lehet elkészíteni: A mazsolát beáztatom, 20 perc után vizet cserélek rajta. Közben kristálycukrot (vagy kókuszcukrot) hevítek kis lábasban, mikor már aranybarna és folyékony, teszek bele vaníliát és beleöntöm a mazsolát a vízzel együtt. Kevergetem, míg a karamellizált cukor feloldódik, és végül lefedve hagyom kihűlni. A kép illusztráció. Photo by Yakynina Anastasia on Unsplash The post Hamis libamájpástétom – egyszerű, vegán szendvicskrém recept gombából, avagy vegán májkrém appeared first on VegaNinja.
Epersüvegek
Az eper legjobb magában és nyersen, ez teljesen biztos. Így esszük a legtöbbet marokszámra, sőt, mostanában kizárt, hogy akár a reggeli smoothie-ból kimaradjon, attól lesz az finom illatos, a magoktól meg a korty ropogós. ;)
Persze, be kell, hogy valljam, a tudatos mindennapok mellett azért időnként elő-előfordulnak bűnös kilengéseim is, így történt a múltkoriban, hogy engedélyeztem magamnak ezt a szemérmetlenül hedonista receptet. :)))
Neked ajánlom még vendégségbe vagy vendégségre is jó, sőt, ajándékba is, ha frissen tudod tartani. Én mindenesetre nagyon örülnék még egy tányér ilyen epernek, mert az adagunk gyorsan elfogyott. ;)
Hozzávalók egy tálhoz:
- 250 g eper
- 100 g étcsoki
- 1 kk étolaj
- 2-3 ek szórócukor
- Az epreket mosd meg, és ezután szárogasd is meg őket. Ez azért nagyon fontos, mert mártogatásnál könnyen tönkremegy a csoki, ha víz csöppen bele. Célszerű a száránál éles késsel kis talpat vágni az eprekre, így könnyen megállnak majd a tálon.
- Ezután készítsd elő a díszítés hozzávalóit. A csokit víz felett melegítsd fel egy tálban, majd keverd bele az olajat. Ettől krémesebb és lágyabb lesz, és nem fog ropogni, darabokban töredezni akkor sem, ha megszilárdul a az epren. Ha már teljesen folyós, vedd le a gőzről. A szórócukrokat öntsd kis tálba.
- Ha minden kész, kezdődhet a mártogatás. Az epreket merítsd bele a csokiba, csöpögtesd, rázogasd le jól a felesleget, majd hempergesd bele a színes díszekbe.
- Állítsd a színes süvegeket egy tányérra, mehet a hűtőbe, hogy pár perc alatt megszilárduljon a csoki.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 15 perc
Extra tipp : Érdemes figyelni a szórócukorka összetételére. Legnagyobb örömömre találtam a piros cukordíszekből is olyat, amiben nem kármin a színezék (tudjátok, az nemcsak nem vegán, de még gusztusosnak sem mondható. Az E120 előállításáról ITT olvashatsz).
Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)
Nézd meg a főzőtanfolyamaimat is:
Kezdő Vegán
Haladó Vegán (A mindennapi superfood)
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Növényi Tejek és Tejtermékek I
Növényi Tejtermékek II
Kezdő Vegán Angol nyelven
The post Epersüvegek appeared first on Kertkonyha.
Cseresznyés piskóta tönköly búzaliszttel (tojásmentes)
2018. május 26. Élj harmóniában
Itt a cseresznye szezon (jótékony hatásairól és ájurvédikus hatásairól tegnap írtam egy bejegyzést, itt olvashatsz róla). Érdemes a cseresznyéből ilyenkor minél többet fogyasztani, mindenféle formában. Mint tudjátok imádok sütni főzni és lévén a férjem imádja a süteményeket. Kézenfekvő volt, amikor ma hazaértünk a bio piacról a sok friss zöldséggel, gyümölccsel, hogy a cseresznyével mindenképpen készítek valami finomságot neki:) Ez a süti tipikusan olyan nyári édesség, ami nagyon gyorsan elkészül és nagyon ízletes is. Bevetheted egy étkezés helyett (pl. reggelire) vagy akár vendégvárónak is kiváló egy könnyű vasárnapi ebéd után:) Én imádom az illatát, ahogy a vanília keveredik a sült cseresznyével. Hozzávalók 1 csomag sütőpor 2 bögre finom tönkölybúzaliszt 1 bögre teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt 1 bögre barna nádcukor 10 dkg vaj (vegán változatban 1/2 bögre kókuszzsír) 1 tk. szódabikarbóna vanília (vagy vaníliás cukor) 1,5 bögre víz cseresznye Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj:) Az előkészítéshez mosd meg a cseresznyét és magozd ki. A lisztet, sütőport, szódabikarbónát, cukrot és a vaníliát kever össze egy tálba. Tedd hozzá a vizet és az olvasztott vajat. A vajat én apróra vágom beteszem egy fémedénybe és forralt vízzel leöntöm, így pillanatok alatt kész az olvasztott vaj és már a vízzel el is van keveredve:) Figyeld a tészta állagát van amikor elég 1 bögre víz van, hogy sokkal több kell a liszt függvénye). Az így kapott masszába keverd bele a cseresznyét és az egészet öntsd bele egy kivajazott, lisztezett tepsibe. kb. 180 fokon süsd addig, amíg jók átsül (kb. 25 perc)
Fokhagymás-rozmaringos fűszerolaj
2018. május 3. Mindennapi ételeink
Nem tudom, ti hogy vagytok vele. Mi nagyon szeretjük. Most, hogy a veteményen kívül van egy kis fűszerkertünk is, adva volt, hogy készítünk otthon fűszerolajat. Hozzávalók: 750 ml olívaolaj 4 ág rozmaring 4 gerezd fokhagyma Elkészítés: Egy üvegbe tesszük a fokhagymát, rozmaringágat, és ráöntjük az olajat. És készen is vagyunk. :-) Variálható más friss fűszernövénnyel is.
Kapros reteksaláta hajdinacsírával
2018. április 26. Mindennapi ételeink
Kicsit meredeknek hangzik...de finom. Aki nem szereti amúgy a hajdinát, az is kóstolja meg. Vagy adjon hozzá másfajta csírát. :-D Nem vagyok egy csíráztatóbajnok, de Gitta tanácsait követve sikerrel jártam. :-) Hozzávalók: 6 pirosretek 1 csokor kapor 1 ek. citromlé só 3 ek.olívaolaj 1 gerezd fokhagyma (nálunk friss fokhagyma zöldje a kertből) szezámmag, hajdinacsíra Elkészítés: A retkeket megmossuk és gyufaszál alakúra felvágjuk, besózzuk, majd pár perc múlva kinyomkodjuk. Eközben elkészítjük az öntetet: a kaprot felaprítjuk, és belekeverjük az olajba, hozzáadjuk a citromlevet, az összenyomott fokhagymát. Tálalás előtt öntjük a salátára, és megszórjuk szezámmaggal, hajdinacsírával .
Halva (halava) – ájurvédikus édesség
2018. április 20. Eszemiszom – Jóga Magazin
Tegnap jöttünk vissza a Tavaszi Jóga Elvonulásról. A jóga Elvonulásokon a jóga és meditációs programokon, kirándulásokon, előadásokon, pihenésen túl nagy szerepet kap a helyes táplálkozás. Mindig 100% bio alapanyagokból készült, friss, ájurvédikus menüket készítünk. A jógatáborozók, így néhány napig megtapasztalhatják az egészséges étkezés hatásait. Az elvonulások legkedveltebb desszertje a Halva. Már évek óta kéritek a receptet, most pótlom:)
A halva vagy halava egy tradicionális búzadarából készült indiai édesség, amely számos kultúrában és országban elterjedt. Általában ünnepeken, Szent napokon készítik és az Isteneknek ajánlják. Általában búzadarából, cukorból, ghíből készül különböző fűszerekkel, magvakkal és gyümölcsökkel.Nagyon sok változata van mint a mandula, kókusz, pl. egy répa halava receptet már korábban közreadtam a receptet itt olvashatod.
Ájurvédikus szempontból nagyon tápláló, melegítő, Vata kiegyenlítő étel, leginkább hűvös időjárásban, főleg télen ideális csemege. Az Ojas-t is táplálja, ami az immunrendszer és a testi-lelki harmónia alapja. A halva az édességvágyat jól kielégíti, miközben számos fontos ásványi anyag forrása, így egészséges szöveteket épít a testben.
Hozzávalók
20 dkg búzadara
3 ek ghí
10 dkg teljes értékű nádcukor
forró víz
1 db szegfűszeg
vanília, fahéj (tetszés szerint)
Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
Hevítsd fel a ghít egy magas falú edénybe, majd pirítsd aranybarnára benne a búzadarát, fűszereket és a nádcukrot állandó keverés mellett. Állandó keverés mellett öntsd fel a búzadarát négyszeres mennyiségű forróvízzel és keverd folyamatosan (kb 10 percig).
Forrón tálalva a legfinomabb:)
Rakott krumpli V
Rakott krumpli = Megunhatatlan klasszikus
Vannak napok, hogy annyira kívánom a szóját, aztán van, hogy egy hónapig rá sem nézek. Én még emlékszem arra a régi szójára, amire úgy tekintettünk, mint a legegészségesebb táplálékok egyikére. Nem csak úgy, mint valaminek a helyettesítőjére, nem úgy, mint a vega konyhák mankójára, hanem tényleg úgy, mint konkrét csodaszerre. A legendás Etka anyó megafegyverére, aminek köszönhetően (is) gyógyult ki a bajaiból, és tudta a térde alatt kidugni a fejét 90 éves korában is (így tényleg minden volt, csak nem egy anyóka).
Vajon hova lett ez a régi szója? Mi történhetett? Hm.
Mára már egy teljesen más, új szóját ismerünk, azt, amitől mindenki fél, a húsevők ujjal mutogatnak rá, a vegák meg szemérmesen hallgatnak róla, ha az ételükbe kerül. Hát, én most nem fogok. :)
Mert jól beletettem ebbe a rakottba, ott pompázik magyaros ízekben, a rakott krumplim meg laktató és tápláló verzióban nyomul. Rengeteg friss salátával, jó adag házi savanyúval isteni ebéd lesz belőle.
U.I. Ha rakott krumpli, én két tányérral állok sorba, így nincs is mit csodálkozni azon, hogy ez már az ötödik verzió a Kertkonyha történetében. Ez nem is sok! Évente egy új…
Bónusz track: a korábbi verziókat a bejegyzés legvégén találod. :)
Hozzávalók egy kisebb sütőtálhoz:
- 1,5 kg krumpli
- 100 g szójagranulátum
- egy marék szárított paradicso
- 1 gerezd fokhagyma
- kömény, pirospaprika és só ízlés szerint
- olaj
- Kezdd azzal, hogy leforrázod a szójagranulátumot. Önts rá annyi vizet, hogy ellepje. Elég neki pár perc, és ezalatt megcsinálhatsz minden mást.
- A krumplit főzd meg hámozva és egészben.
- Készítsd elő a sütőtálat, a fűszereket is. Vágd fel a paradicsomot kisebb darabokra, a fokhagymát is reszeld le, az a legjobb. A szójagranulátumot csepegtesd még le, ha maradt volna alatta víz.
- Ezután csak le kell rakni mindent rétegezve a tepsibe. :) Kezd egy kis olajjal, majd az 1 cm vastag karikákra vágott krumplival, aztán jöhet egy kis szója, sok sóval, fűszerekkel. Aztán takard be a maradék krumplival, tüzdeld meg a szárított paradicsommal, a tetejére mehet egy kis olaj még, aztán tedd be az egészet a sütőbe.
- 190-200 fokon süsd, amíg szép barna nem lesz a teteje.
Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)
Nézd meg a főzőtanfolyamaimat is:
Kezdő Vegán
Haladó Vegán (A mindennapi superfood)
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Növényi Tejek és Tejtermékek I
Növényi Tejtermékek II
Kezdő Vegán Angol nyelven
Mustáros rakott krumpli
Rakott krumpli
Variációk rakott krumplira
Medvehagymás rakott krumpli
The post Rakott krumpli V appeared first on Kertkonyha.
Fagyi és smoothie szezON
2018. április 14. Mindennapi ételeink
Végre itt a jó idő, egyre többet iszunk itthon zöldturmixot, friss zöldekből és ezzel egy időben ürítjük a mélyhűtőládánkat, hogy beférjenek majd az újabb finomságok. Így akadtam fagyasztott szederre, vegán vanílafagyira, banánra. Jó kis smoothie lett belőle. Hozzávalók: 25 dkg feketeszeder (ill. bármilyen gyümölcs) 1 tk. citromlé 1 gombóc vaníliafagyi (én ezt használtam, helyettesíthető valami egészségesebbel is, pl. Alpro növényi gyümölcsjoghurttal, de ki is hagyható) 1 banán 2 ek. morzsolt natúr tofu (opcionális) 2 tk. őrölt lenmag (opcionális) Elkészítés: Mindent megmosunk/felvágunk/kifacsarunk/belekanalazunk/összemorzsolunk (aszerint, hogy mit igényel) és összeturmixoljuk. :-)
Vega sonka – MOST!
Pácolva vagy anélkül
Vészesen közeleg a húsvét, és én meg jól lemaradtam a 827 Kitchen világhíres sonkájáról. SEGÍTSÉG!
Ezt a sonkát egyszer a Vegan Sunday Marketen volt alkalmam megkóstolni, akkor egy állatbarát tálban mosolygott rám a csülök szerepében. Egyszerűen isteni volt! :) Nem is csoda, hogy akkora volt az érdeklődés erre a sonkára, hogy sajnos nem jutott mindenkinek belőle az ünnepek előtt. Nekem sem! :(
Hozzáteszem, én ennek azért valahol nagyon örülök, hiszen ez azt jelenti, hogy rengeteg (és egyre több!) ember szeretné nem egy ártatlan malacka combjával ünnepelni a húsvétot, ami egyszerűen fantasztikus hír!
Gomba hummusszal, rizs magokkal
Vannak az elrendeltetett menük. Amikor mindenem van hozzá itthon, amit mindenki szeret, ami pont elfogy, és a legkellemesebb, hogy a készítés közben nincsenek üresjáratok.
Azaz a sütés ideje alatt pont megvan a főzés, a főzés idejébe pont belefér a pirítás, a pirítás idejébe a kipattogtatás.
Ennek a menünek egyszerűen így kell lennie! :D
Extra tipp: a magok pirítását semmiképp se hagyd ki. Egészen más lesz az íze, és a lenmag esetében ez az emészthetőségen is sokat javít. És nagyon nem mindegy azoknak az omega-3 zsírsavaknak. ;)
A rizs amúgy egy olyan eldobod az agyad rizs, a gomba meg… Maradjunk annyiban, hogy elég jó párosítás a hummusszal, nem véletlenül szerepelnek együtt már pár éve a hummusz complete tálakon. :) A csicseriborsó “vastag” íze és a tahini kesernyés aromája bizony, szuperul passzol a sült gombához. :)
Hozzávalók 2-3 adaghoz:
- 250 g gomba
- 100 g humusz
- olívaolaj
- só, bors
- 75 g rizs
- 1 kis fej vöröshagyma
- 1 ek lenmag
- 1 ek napraforgómag
- Gombáknak pattintsd ki a közepét, és szép sorjában tedd a fejeket a tepsibe. Egy kiskanál segítségével löttyints kis olajat mindegyikbe, sózd és borsozd meg. Ezután mindegyik gombát kanalazd jól tele humusszal, és 190 fokos sütőben süsd 15 percet.
- Tedd fel a rizst főni sós vízben. Bármilyet választhatsz, és a fajtája szerint főzd puhára.
- Eközben a hagymát vágd nagyon apróra, és kis olajon pirítsd meg aranybarnára. Hagyd tényleg megsülni, attól lesz íze. ;)
- Közben egy másik (száraz) serpenyőben pattogtasd ki a lenmagot. Tipp: mivel előszeretettel lövöldöz, fedő alatt, rázogatva könnyebb dolgod lesz. Amikor ezzel kész vagy, jöhet a napraforgómag, amihez már nem kell fedő, tudod nézni, mikor barnul meg minden oldalán. Vigyázz, a magok nagyon könnyen megégnek, pár másodperc elég mindkettőnek forró serpenyőben.
- A megfőtt rizzsel keverd össze a hagymát és a magokat, és tálald a gombával.
Jó étvágyat! Elkészítési idő: 20 perc
Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat is:
Kezdő Vegán
Haladó Vegán (A mindennapi superfood)
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Növényi Tejek és Tejtermékek I
Növényi Tejtermékek II
Kezdő Vegán Angol nyelven
The post Gomba hummusszal, rizs magokkal appeared first on Kertkonyha.
Tahinis tavaszváró saláta
2018. március 21. Mindennapi ételeink
Mi, akik sok időt töltünk kint a kertben és minden évben veteményezünk, a tavasz érkezését is nagyon várjuk. Bár jó szánkózni is, illetve Fanni utoljára 2 éve volt náthás, így a téli betegségek sem viseltek meg bennünket, mégis hiányzik a napsütés, a sok friss zöldség, gyümölcs. Ez a saláta egy amolyan tavaszcsalogató saláta, végtelenül egyszerű. Hozzávalók: 1 fej saláta lila káposzta vagy lila színű saláta 3-4 szem retek 1 sárgarépa 3-4 szem koktélparadicsom és még bármi: kukorica, tofu, lilahagyma, kidney bab stb. -- 2 ek tahini (szezámkrém) 2 ek juharszirup 3-4 ek. citromlé só, fokhagymapor, curry Elkészítés: Mindent összevágunk, és tálalás előtt 10 perccel ráöntjük a salátánkra az előre kikevert öntetet.
Erdei gyümölcsös "joghurt" szelet
Íme egy igazán könnyű, frissítő “mentes” desszert recept amely nemcsak vegán, cukormentes hanem gluténmentes is! Hozzávalók: (10-12 szelethez) 100 g rizsliszt 50 g gluténmentes lisztkeverék 25 g kókuszreszelék 25 g kakaópor 200 ml víz 80 g eritrit 1/2 citrom lereszelt héja 6 evőkanál folyékony (szoba hőmérsékletű) kókuszolaj 1 tasak foszfátmentes sütőpor Krém: 250 g selyem tofu 200 ml kókusztejszínt 100 g eritrit 1 citrom reszelt héja 1 citrom leve késhegynyi bourbon vanília 2 csapott evőkanál agar-agar 1,5 dl víz két maréknyi friss, vegyes piros gyümölcsök A piskóta száraz hozzávalóit összekavarjuk, majd hozzáadjuk a nedves hozzávalókat, robotgéppel alaposan összedolgozzuk és egy kiolajozott kapcsos 10 szeletes tortaformába öntjük, 180 C fokon 40 percig sütjük. Tűpróbát végzünk, ha nem tapad a közepe elkészült, ha szükséges még 5-10 percig sütjük 150 C fokon. Formában hagyjuk kihűlni. A krém hozzávalóit (kivéve az agar-agar és víz) összeturmixoljuk. A vizet hidegen elkeverjük az agar-agarral és felforraljuk. Utána hozzákeverjük, turmixoljuk a krémmel, belekeverjük a megmosott gyümölcsöket és a formába öntjük, a piskóta tetejére. Hűtőben egy éjszakát pihentetjük, vagy fagyasztóban 1-2 órát hűtjük. The post Erdei gyümölcsös "joghurt" szelet appeared first on fittanyuka.hu.
Egyszerű, zablisztes kréker (sós keksz)
2018. március 16. Élj harmóniában
Sokan szeretik a sós rágcsálni valókat, de a bolti ropik, sós perecek, kekszek, pogácsák sajnos nagyon gyenge minőségűek (nem túl jó minőségű alapanyagból készülnek) és sok esetben tele vannak ízfokozókkal, térfogat növelővel, mindenféle furcsa adalékkal, amikre a szervezetednek nincs szüksége. Ráadásul a fenti ételek nem frissek, állottak és ezért a fogyasztásuk a testben salakanyagok lerakódásához vezet. (az ételek frissességének fontosságáról itt olvashatsz) Néhány kísérlet eredményeképpen készítettem ezt a zablisztes krékert a férjemnek:na és a jógás tanítványainknak, nagy sikere volt :) Amennyiben gluténmentes zablisztet vásárolsz, GM diétába is jól beilleszthető. Hozzávalók - 280 g zabliszt - 100 g vaj - 1 kk. sütőpor - 1 kk só - 3-5 ek tejföl - 1 kk pitta fűszerkeverék (más fűszerekkel helyettesítheted) Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A hozzávalókat egy tálba alaposan gyúrd össze, hogy kellemesen gyúrható tésztát kapj. Plusz tejföl hozzáadásával tudod lágyítani, ha úgy érzed szükséges. Pihentetni nem szükséges , de ha van időd a hűtőszekrénybe be is teheted a tésztát egy kis időre. M ajd lisztezett deszkán nyújtsd ki a tésztát vékonyra. Dereglye vágóval vágd formára és tedd egy sütőpapírral bélelt tepsibe. Nekem nincs deszkám, mindig egy új sütőpapírt használok deszkának, ez nem csak higiénikus, de amikor elkészültek a zabkekszek egyszerűen a papírral együtt csak át kell emelni a tepsibe és nem kell utána mosogatni:) A tepsit tedd be 180-200 fokra előmelegített sütőbe és süsd készre.
Mogyorós mandulás fahéjas keksz (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2018. március 12. Zizi kalandjai
Ezek a kekszek is tavaly karácsonyra készültek és a fura, de finom kategóriába tartoznak. Vegán és gluténmentes kekszekről van szó, ráadásul liszt mentesek is. Oké, cukor van benne... de hát karácsonykor belefér (nálunk legalábbis). Darált mandulából és törökmogyoróból készül, nád porcukor és őrölt fahéj adja még a száraz hozzávalókat és vízzel, valamint egy kevés frissen facsart citromlével... Source
Csokikrém (superfood)
Hozzáadott cukor nélkül, növényi tejtermékmentes WANTED! Amit nagyon kerestem, az egy stabilan álló, nem növényi tejtermékes csokikrém. Olyat szerettem volna, ami nem folyik csak úgy el 20 perc elteltével, és nem kell vadásznom hozzá mindenféle spéci hozzávalót. Legyen jó csokis, legyen jól formázható, és az sem baj, ha nem kell beleönteni zsák cukrokat és margarinokat. Éééés.. Sikerült, megvan! :) Mondjuk, olyan sokat azért nem kellett keresnem, miután a spejzban hasra estem a 3 kg édeskrumplimban. Ezután felgyorsultak az események. :D Ó, Istenem, hát, ki látott már olyat, hogy egy csokikrém az idővel nemhogy nem puhul, de egyre keményebb lesz? Köszönöm, és imádom!
Lencseleves
Ezt a finom lencselevest pár napja készítettem, amikor a nagy hidegek kezdődtek. Ilyenkor annyiszor van, hogy csak ennék, és ennék, egészen addig. amíg rá nem jövök, hogy valójában melegítő ételre vágyom. Ha viszont hozzájutok ilyesmihez, akkor csodák csodájára, abból hirtelen egy kisebb tányérka is elég, és órákra nem kívánok utána semmit. :) Sőt, még a kint töltött időt is jobban viselem. Figyeljétek, mit esztek, mert nagyon nem mindegy. ;) Egy ilyen tányér tele van melegítő összetevőkkel, ezért melegen ajánlom!
A banán hatásai és ájurvédikus alkalmazása
2018. február 24. Élj harmóniában
Az éretlen banán hűtő hatású, növeli a vata-t, csökkenti a pitta-t és a kapha-t. Az érett banán édes és fűt, csökkenti a vata-t és növeli a pitta-t és a kapha-t. A banán afrodiziákum, energetizálja az izmokat, a zsírt, az idegeket és a szöveteket. Amennyiben a banánt helytelenül fogyasztjuk, úgy a szervezetben ama-t (salakanyag, méreganyag) képez és gyengíteni fogja az emésztést, nyálkásodáshoz, taknyosodáshoz, megbetegedésekhez vezethet. Annak érdekében, hogy a banán fogyasztása kedvezően hasson a szervezetedre, légy elővigyázatos és tartsd be az alábbi néhány ajánlást: - Banán evés után legalább 1 óráig ne igyál semmilyen italt. - Ne egyél estére, éjszakára banánt - Banánt sose fogyaszd együtt tejjel vagy joghurttal. - Ne egyél banánt, amennyiben lázas vagy ödémás vagy, amennyiben hánysz vagy hányingered van, ha nyálkás köhögésed van, csöpög az orrod taknyos vagy. Néhány ájurvédikus alkalmazási mód: A fenti ajánlásokhoz mindig érett banánt használj. - Stresszevésnél és helytelen evési szokások esetén vágj fel egy banánt, adj hozzá egy teáskanál ghít (a ghí készítését itt találod) és egy csipet kardamomot. Ez jó székrekedésre, izom görcsök esetén és alacsony vércukorszint esetén is. - Ha nagyon savas ph, székrekedés van vagy álmatlanság miatt égő vizeleted van, akkor étkezések között egyél 1 vagy 2 banánt egy csipet római köménnyel. - Ha száraz vagy nyálka nélküli köhögésed van, amihez esetleg mellkasi fájdalom is társul akkor a nap során kétszer vagy háromszor egyél 1 vagy 2 banánt egy teáskanál mézzel és két csipet őrölt fekete borssal. - Vegyél 2 banánt, 5 friss fügét, 5 friss datolyát darabold őket össze. Tegyél hozzá 1 vagy 2 kanál mézet, 2 csipet gyömbérport és fogyaszd el egy teljes étkezésként. Ez kiváló szer izomgyengeség és izomsorvadás esetén. - Krónikus asztma esetén helyezz be 7 szegfűszeget 1 meghámozott banánba 1 éjszakára, másnap reggel fogyaszd el a banánt és a szegfűszeget is. 1 órával később igyál egy csésze forró vizet, 1 teáskanál mézzel. Ez energiát ad a tüdődnek és lecsökkenti a zihálást, asztmás légzés. - Hasmenés esetén próbálj megenni két zöld felvágott banánt, 1 teáskanál ghí-vel és két csipet gyömbérporral. 1 órával később igyál 1 csésze forró vizet. - Cukorbetegséggel járó túlzott vizelés esetén, próbálj enni egy éretlen banánt 1/3 csésze keserű dinnyelével egyszer a nap során. - Csuklás megállítására, egyél 2 felvágott banánt, egy teáskanál ghível, fél teáskanál mézzel, 2 csipet gyömbérporral. Kizárólag vegyszermentes (bio) banánt fogyassz. felhasznált szakirodalom: dr. Vasant Lad és Usha Lad Ájurvéda szakácskönyve
Pagoda saláta
Avagy csodálkozzunk rá a természet egyik nagy titkára
Van abban valami leírhatatlanul igéző, ahogyan a pagodakarfiol mintája ütemesen gyűrűzik. Valósággal hipnotizál, ha követhetjük a spirált egyre beljebb és beljebb, bármeddig zoomolhatunk, ugyanazzal az alakzattal találkozunk, csak egyre kisebben. Valóságos csoda ez a növény!
Amikor rózsákra szedtem ezt a karfiolt, végre megértettem, hogy mi az a fraktál. Kezembe akadt a két legnagyobb piramis, az egyik a fej aljáról a legnagyobb, a másik meg a karfiol felső csúcsa. Mit ad isten, egymás szakasztott másai voltak! És ahogy tovább néztem, mindegyik kis rücsök is szakasztott mása volt a rózsáknak, sőt, az egész karfiolnak is. Zavarba ejtő egy jelenség ez, a természet egyik remekműve.
Még egy okból bámulatos a pagodakarfiol, és ezek az arányai, mert benne minden az úgynevezett aranymetszés szabályát követi. Ez a kedves arány benne van még a kövirózsában, a hópehelyben, a csigaházban, a napraforgó fejében, a kaméleon farkában, az örvény vagy a káposztafej tekeredésében, a toboz rajzolatában, sőt, a páfrány vagy a folyótorkolat erezetében is. Nézd, milyen hihetetlenül gyönyörűek egytől egyig.
Elméláztál? :) Nem vagy egyedül. Nincs ember, aki ne találná harmonikusnak az aranymetszés látványát, úgy belénk van kódolva. Ezért sokszor ezt az arányt használják a művészek is, ha valami igazán lélegzetelállítót akarnak alkotni, pl. Leonardo és Michelangelo művei, a Partnenon egyes részei és a Szent Korona is… Bizony.
Na, de vissza a konyhádba. Jöjjön a recept, ami a tányéron már nem fog ennyi alkalmat adni a merengésre meg hosszú vizsgálódásra. Ilyesmire nem lesz idő. :)
Az aranymetsző fraktálokat kéretik tálalás előtt megvizsgálni.
Hozzávalók egy tálhoz:
- 1 fej pagodakarfiol
- fél kaliforniai paprika
- 1 szál újhagyma
- 3 kk magos dijoni mustár
- 1 mk só
- 1 citrom reszelt héja – jó lesz bele, ne félj tőle. ;)
- fél citrom leve
- 2 ek olívaolaj
- 1 ek aprított kapor
- A karfiolt szedjük rózsáira, és dobjuk bő, lobogó vízbe. Három perc főzés után szűrőkanállal szedjük ki. Tálcán terítsük el, hogy gyorsan ki tudjon hűlni.
- Közben vágjuk kockára a paprikát és karikázzuk fel az újhagymát.
- Készítsük el az öntetet is. Egy kisebb tálban keverjük ki a mustárt a sóval, a citromlével, a citromhéjjal, majd kevergetés közben csurgassuk bele az olajat.
- Egy nagyobb tálban forgassuk össze mindent, végül szórjuk meg aprított kaporral.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 10 perc
Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat is:
Kezdő Vegán
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Növényi Tejek és Tejtermékek I
Növényi Tejtermékek II
A Mindennapi Superfood
Kezdő Vegán Angol nyelven
The post Pagoda saláta appeared first on Kertkonyha.
Töltött szőlőlevél – képes útmutató az elkészítéséhez (vegán)
A dolmakadia, avagy töltött szőlőlevél az egyik legismertebb görög finomság. Több verziója létezik, de a legelterjedtebb a rizses változat, amit egyébként készen, konzervben is megvehetünk, illetve görög és közel-keleti éttermekben kóstolhatjuk meg. Otthon elkészítve nemcsak hogy olcsóbb, hanem személyre szabhatjuk az ízesítését, és vendégvárónak is tökéletes. Készíthetjük friss szőlőlevélből nyáron, de szezonon kívül az üveges is megteszi, amit arab és török élelmiszerüzletekben, illetve nagyáruházak nemzeti ételes polcain lehet megtalálni. Hozzávalók: 50-60 friss szőlőlevél, vagy egy üveg konzerv szőlőlevél 2 evőkanál olívaolaj 2 vöröshagyma felkockázva másfél bögre fehér rizs 1 teáskanál szárított menta (szálas teaként kapható) 1-2 evőkanál kapor 1 citrom kifacsart leve só bors Ha friss szőlőleveled van: mosd meg őket alaposan. Egy nagy lábasban forralj vizet, egy másikba pedig készíts jeges vizet. Kb. 2 perc alatt a lobogó forró vízben főzd puhára a leveleket, majd tedd át őket a jeges vízbe egy szűrőkanál vagy szűrő segítségével. Mikor kihűltek, alaposan csepegtesd le őket. Ha konzerv szőlőlevéllel dolgozol, akkor csak simán öntsd le a levét, és vágd le a szárait. Egy nagy serpenyőben 1 evőkanálnyi olívaolajon (más olajjal is működik) párold üvegesre a hagymát sóval, lefedve, kis lángon, sűrűn kevergetve. Mikor már majdnem kész, add hozzá a mentát, a borsot és a kapor felét, kevergesd tovább. Dupla mennyiségű vízzel és kevés sóval főzd meg a rizst. Az én rizsfőzési metódusom: megmosom a rizst, és kétszeres mennyiségű (tehát 1,5 bögre rizshez 3 bögre) vízzel felteszem főni nagy lángon. Amikor forr a víz, leveszem a hőfokot, és lefedem az edényt. Mikor megfőtt a rizs, keverd össze a fűszeres hagymával alaposan, és facsard hozzá a citrom levét. Hagyd hűlni egy kicsit. Pár szőlőlevelet tegyél egy jó nagy főzőedény aljára. Töltsd meg egyesével a szőlőleveleket az alábbi ábra szerint. Néhányat a végén hagyj töltetlenül, ezzel fogjuk leborítani majd őket az edényben. Lépések: töltött szőlőlevél – vegán Helyezd magad elé a szőlőlevelet erezetével felfelé. Tegyél rá kb. másfél, púpozott kávéskanálnyit a rizsből. Hajtsd rá a két oldalát, majd jó szorosan tekerd fel. Rendezgesd el őket a levéllel kibélelt főzőedényben jó szorosan! Ez fontos, mert még főzni fogod, és nem szabad, hogy szétjöjjenek. Szórd meg őket kaporral, borítsd be őket a főzőedényben egy réteg levéllel, és öntsd fel annyi vízzel, ami ellepi. A főzővizet is sózhatod. Add hozzá a maradék 1 evőkanálnyi olívaolajat. Kb. 30 perc alatt készre fő. Tálald langyosan vagy hidegen, adhatsz mellé mártogatóst, pl. hummuszt vagy csilivel, sóval és római köménnyel ízesített paradicsomszószt. The post Töltött szőlőlevél – képes útmutató az elkészítéséhez (vegán) appeared first on VegaNinja.
Biofizikai lehetőségeink a világ élelmezésére további erdőirtások nélkül
2016 áprilisában publikáltak egy tanulmányt, amely 67 forrásra támaszkodva vezeti le, hogy fenntarthatóság szempontjából melyik étrend az, amelyik a bolygónk maradék erdeinek védelmében a legmegfelelőbb. Az eredeti tanulmány szerzői és angol címe: Karl-Heinz Erb, Christian Lauk, Thomas Kastner, Andreas Mayer, Michaela C. Theurl & Helmut Haberl: Exploring the biophysical option space for feeding the world without deforestation. Nat. Commun. 7:11382 doi: 10.1038/ncomms11382 (2016). LINK az eredeti tanulmányhoz. Fordította: Kertész Tibor A fordítás szakmai lektora: Farkas Richárd (PTE Közgazdaságtudományi kar) A fordítás stilisztikai helyreigazítását végezte: Garai Attila (Biológus, az Orvosi továbbképző szemle szerkesztője) Köszönjük mindannyiótoknak az áldozatos munkát! Kivonat A világ megmaradt erdőinek védelme kiemelt cél. Tanulmányunkban felmérjük a biofizikai lehetőségeket arra vonatkozólag, hogyan élelmezzük az emberiséget 2050-ben további erdők kiirtása nélkül. Szisztematikusan ötvözzük a jövőbeni terméshozamokra, a mezőgazdasági területekre, az állatállomány takarmányozására és az emberi étrendre vonatkozó reális feltételezéseket. Minden egyes forgatókönyv esetében meghatározzuk, hogy a növényi termékek kínálata fedezi-e a keresletet, és hogy a legeltetési intenzitás elfogadható határokon belül marad-e. Megállapítottuk: számos lehetőség létezik arra, hogy 2050-ben erdőirtás nélkül elérhető legyen a megfelelő globális élelmiszer-ellátás, még alacsony terméshozamok mellett is. Az egyes forgatókönyvek nagymértékben különböznek a biomassza-termelés, a termőterület iránti igény és a legeltetési intenzitás tekintetében, elsősorban az emberi étrend mennyiségi és minőségi szempontjaitól függően. A legeltetési korlátok erősen behatárolják az lehetőségeket. Ha nem számolunk emberi beavatkozással a természetes vagy félig természetes állapotú területeken, akkor a kereskedelem volumene növekedni fog azokban a forgatókönyvekben, ahol a táplálkozási módok globálisan egymáshoz konvergálnak, ezáltal csökken számos régió esélye arra, hogy élelmiszerekből önellátó legyen. Előszó A földterületek felhasználása számos, egymással összefüggő kihívással néz szembe a jövőben. A szárazföldi ökoszisztémák kulcsszerepet játszanak a globális éghajlati rendszerben, a globális biológiai sokféleség jelentős részét tartják el, és olyan ökoszisztéma-szolgáltatásokat nyújtanak, amelyek nélkülözhetetlenek az emberiség számára. E szolgáltatásokon az élelmiszereket, a rostanyagokat, az energiát, a víz- és levegőtisztítást, a mikroklíma szabályozását és a természetes veszélyektől való védelmet1 értjük. A Föld szárazföldi, jégmentes felületének háromnegyedét jelenleg az emberiség használja,2,3 és a globális potenciális nettó elsődleges termelés (NPPpot, az ember távollétében is aktív elsődleges termelők, pl. a növények éves nettó szervesanyag-termelése) egynegyedét is az emberiség sajátítja ki.4,5 A földhasználat sok más környezeti hatással is együtt jár, például eutrofizációval, környezetszennyezéssel, a biológiai sokféleség csökkenésével vagy klimatikus hatásokkal. Ezek a negatívumok olyan szinteket érhetnek el, amelyek veszélyeztetik az emberiség által élvezett ökoszisztéma-szolgáltatásokat.6,7. Általában sürgető fenntarthatósági kihívásnak tekintik8 azon módszerek feltárását, amelyek lehetővé teszik a növekvő globális népesség élelmezését és ellátását, miközben megőrzik az ökoszisztémák életet fenntartó funkcióit.1,8 A fennmaradó erdős ökoszisztémák védelme ebben az összefüggésben központi kívánalom. Az erdők több szén-dioxidot tárolnak, mint bármely más felszínborítás típus,9 és a globális biológiai sokféleség jelentős részének adnak otthont.10 Földünk őserdőinek jelentős részét az emberiség már mezőgazdasági területté alakította,2 és ez a folyamat most is zajlik, különösen a trópusi régiókban.11,12 Az olyan nemzetközi tevékenységek, mint az ENSZ együttműködési programja, az erdőirtásból és az erdők leromlásából származó emissziók csökkentésére a fejlődő országokban (Reducing Emissions from Deforestation and Forest Degradation in Developing Countries, REDD) a még meglévő erdei ökoszisztémák védelmét célozzák az éghajlatváltozás mérséklése céljából. Fölvetették, hogy az erdők globális kiterjedése az emberiség számára biztonságos mozgástér indikátora is lehet, és a fenntarthatóság szempontjából kiemelt jelentőségűnek tartják.13 A meglévő erdők megóvása azonban hátráltatja a mezőgazdasági fejlődést, mivel korlátozza a termőföldek és legelőterületek kiterjesztését. Következésképpen a világ egyre növekvő népességének14,15,16 egyre növekvő élelmiszer-, takarmány-, rostanyag- és üzemanyag igényét az egy főre jutó termőterületek csökkenése mellett kell kielégíteni. A legfrissebb tanulmányok azt mutatják, hogy a termőterület bővítése nélkül is lehetséges megfelelő élelmezést biztosítani,17 például a jelenleginél nagyobb terméshozamokkal, 18 ami magasabb mezőgazdasági ráfordításon és nagy volumenű kereskedelmen alapulna.19 Ezzel szemben más tanulmányok azzal érvelnek, hogy az alacsony ráfordítású gazdálkodási rendszerek, mint például az organikus (ökológiai) gazdálkodás, létfontosságúak a jelentős ökoszisztéma-szolgáltatások megóvásában.20,21,22 Hogy az alacsony ráfordítású vagy organikus gazdálkodási rendszerek képesek-e és milyen feltételek mellett képesek élelemmel ellátni a világot, élénken vitatott kérdés,23,24 és további vizsgálatokat igényel.25 A klímaváltozás földhasználat alapú csökkentésének stratégiáit értékelő tanulmányok az emberi étrendek26,27 jövőbeli fejlődését és a globális állatállomány-rendszerek hatékonyságának növelését28,29,30,31 tekintették kulcsfontosságúnak. Azonban az állattenyésztési rendszerek hatékonyságának növekedése nagy takarmányigénnyel jár, ami a termőterületekről származó koncentrált takarmány használatával súlyosbíthatja az élelmezéshez kapcsolódó földhasználati versenyt.8,28,32 Ezzel szemben az élelmiszer-termesztésre közvetlenül nem használható területek és a kérődző állatok fontos lehetőséget kínálnak az élelmezésbiztonság és a megélhetés biztosítására bizonyos körülmények között.33,34,35 A nézőpontok ezen sokszínűsége indokolja az olyan tényezők kölcsönhatásainak szisztematikus feltárását, mint a táplálkozás, a terméshozamok és az állattenyésztés hatékonysága a mezőgazdasági fejlesztésben. Különösen a legeltetés korlátai válnak meghatározóvá hipotetikus, erdőirtás nélküli világunkban. Ebben a helyzetben a termőterületeket kiterjeszthetik a fel nem használt, erdővel nem borított földterületekre - amelyek jellemzően alacsony termőképességűek az éghajlati korlátozó tényezők és az általuk képviselt nagy természeti értékek miatt (átalakításuk is magas ökológiai költséggel jár) -, vagy még inkább más területekre, amelyeket eddig nem műveltek meg, illetve nem részei az infrastruktúrának. Az ilyen területek többsége legelőként használható, változó intenzitással.2,36,37 Ebben a tanulmányban szisztematikusan feltárjuk a mezőgazdasági termelés hipotetikus, erdőirtásmentes határfeltételéből adódó opciókat és korlátokat, és világosan meghatározzuk a legeltetés korlátait. Feltárjuk a kínálatoldali intézkedések (köztük a terméshozamok növelése és a termőterület-bővítés) egyedi szerepét, az állattenyésztési rendszer hatékonyságát érintő intézkedéseket (a takarmányhasznosítási arányok javítását) és a keresletoldali intézkedéseket (mint a mennyiségi és minőségi változások az emberi táplálkozásban). Ezen paraméterek mindegyikére összegyűjtöttük a 2050-re vonatkozó előrejelzéseket, és az adatokat beépítettük egy egységes biomassza-egyensúlyi modellbe (BioBaM), 38,39 hogy megvizsgálhassuk azok kombinált hatásait. Minden egyes forgatókönyv öt paraméter egyedi kombinációjából áll (1. ábra), számszerűsíti a biomassza keresletének és kínálatának viszonyát - a világ, illetve 11 különböző régió számára -, az átlagos legeltetési intenzitással és regionális biofizikai kereskedelmi mérlegekkel együtt. 1 ábra: Kulcs paraméterek és változataik kombinációja a BioBaM-ban, illetve a 2000-es év adatai. (a) A termőföld kibővítési változatok (millió km2), a bővítés nélkülitől (+0%) a nagy hozamú legelők maximális kihasználásáig (+70%). A +11%-os változat összhangban áll a FAO előrejelzéseivel14. (b) a régiós- és fajspecifikus terméshozamok dobozai minden varációra (t sza/ ha/ év - tonna szárazanyag/ hektár/ naptári év), a változatos ökológiai termeléstől a nagy hozamú intenzív monokultúrákig terjedő variációkat mutatják. A színes dobozok jelölik a két belső kvartilitást (>25 és 25 és
Napraforgós cékla fasírt
Nagy kedvencem ez a roppanós, vegán, tulajdonképpen zabfasírt. Céklával készítettem az idénynek megfelelően, de bármilyen zöldséggel készíthetjük. Lassan felszívódó szénhidrátokat tartalmaz, sok rostot és fehérjében gazdag a zabpehely miatt. Hozzávalók: 25 dkg kis levelű gluténmentes zabpehely 1 db reszelt, friss cékla 1 teáskanálnyi vegamix 1 kk parajdi só maréknyi enyhén pirított napraforgó mag 1 cikk préselt fokhagyma kb 1,5 dl meleg víz A vízhez hozzákeverjük a vegamixet és a sót, ráöntjük a zabpehelyre, hozzáadjuk a napraforgó magot, a reszelt céklát, fokhagymát, összekeverjük és hagyjuk állni körülbelül 10-15 percig. Ha túl száraznak találjuk adhatunk hozzá még vizet, vagy ha folyós akkor még zabpelyhet. Formázható állagúnak kell lennie. Evőkanállal kiszaggatjuk és tetszőleges méretű fasírtokat formázunk belőle. Forró kókuszolajban kisütjük. Süthetjük sütőben is, akkor viszont a masszához adjunk egy evőkanálnyi hidegen sajtolt olíva olajat vagy napraforgó olajat. Önmagában vagy salátához, különböző köretekhez feltétnek, akár főzelékhez kitűnő.
Sütőtök sabji
Sütőtök mogyoróval és kókusszal - az indiai konyha remeke. Rizzsel vagy lepénykenyérrel (parathával vagy purival) tálaljuk. Hozzávalók: 6 dkg földimogyoró 2 ek friss reszelt kókusz 3 ek olaj 1,5 kk fekete mustármag 2 kk urad dál 5 currylevél 1/4 kk őrölt csili 1/2 kk kurkuma 1 kg megtisztított,...
Hagyományos bableves olajmentesen, galuskával
Ki nem szereti a bablevest? A finom, hagyományos, gazdag ízvilágú bablevest. Elkészítése nem igényel különösebb konyhai tapasztalatot (ez a levesek egyik nagy előnye). Hozzávalók: 2 fej vöröshagyma 25 nagy gerezd fokhagyma Füstölt tofu (opcionális) 3 nagyobb sárgarépa 2 fehérrépa 1 paradicsom 1 lecsópaprika 4 nagyobb krumpli 1 konzerv fehér bab 1 csokor friss petrezselyem só ízlés szerint 1-1 teáskanálnyi az alábbi fűszerekből: bors, pirospaprika, kömény, majoránna, rozmaring, tárkony 3-4 babérlevél A galuskához: 100 g liszt 1 dl víz fél evőkanál lenmagliszt fél kávéskanál só A hagymákat kockákra vágva, a fokhagymagerezdeket megpucolva, egészben beleteszem egy nagy lábasba kevés sóval és vízzel. Lefedve, közepes lángon, kb. 10-15 percig párolom őket. A répákat, a paradicsomot, paprikát feldarabolom. Összekeverem a galuska hozzávalóit, és 30 percig pihentetem. A hagymákra pirospaprikát szórok, kicsit kevergetem. Hozzáteszem a sárgarépát, fehérrépát, paradicsomot, paprikát, felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje, és ízlés szerint sózom, fűszerezem. Jó sok fűszert használjunk! A tofut, a babot és a krumplit meghámozva, felkockázva akkor tegyük bele, mikor a répa már majdnem teljesen megfőtt. Galuskaszaggatóval a forrásban levő levesbe szaggatom a galuskákat, és pár perc alatt készre főzöm. Tálalhatjuk növényi tejföllel, egy kis friss petrezselyemmel díszítve. A képen ezek nélkül látható, de mindenképp jót tett volna neki egy kis díszítés. Ha nem teszünk bele galuskát, akkor gluténmentes is a recept. The post Hagyományos bableves olajmentesen, galuskával appeared first on VegaNinja.
Pofonegyszerű magyaros nemvajkrém
Hozzávalók egy normál magyaros vajkrémes műanyag doboz megtöltéséhez - 125 g főtt bab (konzerv tökéletes) - 2 mk ecet - 1 csapott mk pirospaprika - fél mk őrölt kömény - 1/4 mk fokhagyma granulátum - 1 ek olvasztott kókuszolaj - 1 ek víz Botmixerrel habosítsd össze a hozzávalókat, és kész. És ez tényleg ilyen egyszerű! :) Jó étvágyat! Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven The post Pofonegyszerű magyaros nemvajkrém appeared first on Kertkonyha.
Indul a Zizi Konyhája!
2017. december 16. Zizi kalandjai
Hát ez a nap is eljött, hogy erről írhatok nektek. Lesznek saját mini főzőtanfolyamaim, a saját, új konyhámban!!! Eljöhettek hozzám(nk) és főzhettek együtt velem és más lelkes jelentkezőkkel.
Fotó: Kállai Márton (Ez még nem saját konyhámban készült fotó!)
Onnan indultam, hogy…
2008 őszén létrehoztam egy blogot… zizikalandjai.blogspot.com néven. Semmi célom nem volt, igazából I. vett rá (mint ahogy rávett a Twitterre és az Instagramra – és milyen jól tette ), hogy csináljak egyet… persze ő találta ki a blog nevét is. Egy posztom árválkodott hónapokig, amit egyedül anyukám nézett meg (már nincs fent a blogon, ne is keressétek ).
2009 nyarán aztán jött Juci barátnőm, aki írt egy utazós blogot és rávett, hogy kezdjek valamit a Zizi kalandjaival. Ráhúztunk egy sablont (ami már nincs meg) és elkezdtem írni mindenféléről, többnyire utazásról és ételről. Július 28-án jelent meg az első receptem, egy vegán lecsós bulgur, noha, akkor még csak vegetáriánus voltam. Berobbant a gasztroblog láz, egyre több magyar és külföldi blogot bújtam és valahogy a cél nélkül elindult Zizi kalandjai elindult egy gasztroblog irányába. Egyre több vegetáriánus, vegán étel receptjét osztottam meg. Vicces látni most a régi bejegyzéseimet, de a fejlődés (fotózás, receptek, írás terén – úgy gondolom megtaláltam a saját “hangomat”, stílusomat – szerintetek is? ) nyomon követhető.
2011 augusztusában egy londoni utazás következett, kiutaztam saját pénzből egy gasztroblogger konferenciára (sajnos nem írtam róla bejegyzést) és megismerkedtem sok–sok külföldi gasztronómiáért rajongó bloggerrel, akik azóta a barátnőim lettek, sikeres szakácskönyv szerzők és utaztunk is egymáshoz. Sokat inspirálódtam, tanultam a konferencián, érdemes volt kiutazni. Aztán barátságot kötöttem itthoni bloggerekkel is, kezdtem megismerkedni a hazai gasztronómiai élettel, és felfedeztem Budapest vega oldalát.
2012-től kitartóan blogoltam, igyekeztem minőségi munkát kiadni a kezemből, megint megújult a blog ruhája. A visszajelzések alapján is átjött az olvasóknak a letisztultság, az átláthatóság. Titokban elkezdtem álmodozni egy saját szakácskönyvről.
2013 tavasza… megszületett első kisfiunk, Ádi, aki a vega gyerek lett. Ebben az évben ősszel kezdtük meg a hozzátáplálást, amelyről néhány bejegyzés is született: első, második, harmadik, negyedik, ötödik. Nem volt nehéz írnom Ádi hozzátáplálásáról, ugyanis nagyon-nagyon jó evő gyerek lett. Már az első falatka répapürét lelkesen ette és azóta is mindig mindent megeszik, amit elé rakunk. Érdekli a főzés, manapság már saját maga szeret alkotni a konyhában. Fejben megalkotja az ételt, én pedig segítek neki elkészíteni.
2014 októberében aztán elindultak a Mit eszik a vegagyerek? sorozatok, amelyekben egyszerűen csak fotókat teszek fel az ételekről, hogy Ádi (és most már Áki is) miket eszik (esznek). Ezzel szeretnék inspirálni mindenkit (főleg anyukákat), hogy viszonylag rövid idő alatt össze lehet dobni változatos, tápanyagokban gazdag, ízletes ebédet vagy vacsorát mindennap a családnak.
2015 őszén több kiadó is megkeresett egy lehetséges szakácskönyv megírása miatt.
2016 év elején megszületett második kisfiunk, Áki. Ezen év elején ültem le először beszélgetni a Boook Kiadóval, akivel nagyon egymásra találtunk. Rövid tervezgetés után megszületett a Vegán Reggeli ötlete, amelyen azonnal elkezdtem dolgozni és az egész nyarat receptek tesztelésével és leírásával töltöttem. Szeptemberben lehullt a lepel és elárultam nektek, hogy hamarosan megjelenik az első vegán Zizi szakácskönyv.
2017 év eleje… még fel sem ocsúdtam a Vegán Reggeli megírásából, már jött az újabb könyv tervezése, receptek tesztelése nagyon rövid idő alatt, éjszakába nyúló laptop püfölés, amikor a recepteket pötyögtem be. Majd tavasszal előrukkoltam a hírrel, hogy hamarosan megjelenik a Mit eszik a vega gyerek? szakácskönyv. Mindkét könyv kedves a szívemnek, a reggelis azért, mert az első, a vega gyerekes azért, mert a gyerekeimhez kötődik.
Az évek során nagyon sokan kérdeztétek, hogy mikor tartok főzőtanfolyamokat, ahol tanulni tudtok, ismerkedni a vegán étrenddel, konyhával. Vannak olyanok, akik nemrég írtak nekem, hogy családostul átálltak a vegán étrendre és jól jönne egy kis segítség főzés terén, meg abban, hogy mit, hol lehet beszerezni, mi legyen a kamrában, a hűtőben, hogy egészséges reggelit, ebédet vagy vacsorát tudjanak készíteni a családnak. Mindezekre a kérdésekre választ kaphattok, ha eljöttök hozzám!
Többféle órát állítottam össze (majd bővülni fog a lista), így mindenki megtalálhatja a számára legkedvezőbbet:
Vegán brunch
Kezdő vegánoknak vagy haladó hedonistáknak: késői reggeli és korai ebéd egyben (a brunch szó a breakfast és a lunch, a reggeli és az ebéd kifejezésekből tevődik össze). Könnyed, frissen facsart, préselt zöldség- és gyümölcslevekkel kezdünk, ezt követi egy laktató turmix, amivel kibírjuk addig, amíg a többi finomság elkészül. Lesz vegán rántotta, többféle humusz, saláta, puding és még sütemény is. Nem maradunk éhesek, az biztos!
Vegán lettem, mit egyek?
Sokan hirtelen váltanak vegán étrendre és elbizonytalanodnak, hogy mit is ehetnek, ami tápláló, finom és jól is laknak tőle. Ez az óra a kezdő vegánoknak, vagy a vegán étrend iránt érdeklődőknek szól, akik egyszerű, olcsó ételek elkészítésével szeretnék megalapozni a tudásukat.
Vegán családi ebédek, vacsorák
Ez az óra főleg anyukáknak, házitündéreknek, dolgozó nőknek szól, akik szeretnének családbarát recepteket megismerni, amelyek tálalásával jól lakatják a gyerekeket, a családot és a nem vegán rokonságot is. Leves, főétel, saláta és még egy desszert is belefér egy teljes családi menübe!
A főzőkurzusokra a lentebbi gombra klikkelve tudtok jelentkezni, de a blogom fejlécében találtok egy Zizi Konyhája menüt, amelyre klikkelve minden információt mindig könnyen megtaláltok (hogyan lehet jelentkezni, hol lesz a kurzus, stb.).
Várlak benneteket szeretettel!
Vegán életmód – Vegán doboz + nyereményjáték
2017. december 11. Zizi kalandjai
Külföldön (főleg az USA-ban) már eléggé ismert ez a “zsákbamacska” szolgáltatás, ami egy doboz szolgáltatást jelent, amelybe különböző termékek kerülnek minden hónapban és ez a doboz kerül kiszállításra az előfizetőknek. Jelen esetben vegán dobozról van szó, vagyis minden termék, élelmiszer, kozmetikum, ami benne található, az vegán. Elő lehet fizetni erre a szolgáltatásra havonta és mindig várni a meglepetésekkel teli dobozt. Külön, alkalmanként is meg lehet rendelni a dobozt vagy pedig előfizetni rá negyedévre vagy félévre vagy akár egy egész évre. A Vegán Doboz egyik megalkotójával, Áronnal beszélgettem. Az interjú végén pedig egy nyereményjátékot találtok!
Mi a Vegán Doboz?
A Vegán Doboz egy olyan termék és szolgáltatás együttes, amivel meg tudod lepni a hozzád közel állókat vagy akár saját magadat! Továbbá kiváló eszköz a vegánság terjesztésére, ha egy áttérni vágyónak kell egy utolsó visszacsatolás a döntéshez. Az új dobozok havi rendszerességgel jelennek meg, amire minden hónap 15. napjáig van lehetőségünk előfizetni és a 22. napon pedig már meg is érkezik az ajtód elé. Előfizetni mindig a soron következő dobozra lehetséges, az előző havi dobozokból pedig nincs lehetőség rendelni, ezért érdemes figyelni az oldalt és a Vegán Doboz Facebook oldalát, hogy ne maradjunk le semmiképpen.
Mik kerülnek a dobozba?
A doboz vegán ételt, ételkiegészítőt, illetve vegán kozmetikumokat tartalmaz, amelyeket magyar és külföldi gyártóktól és termelőktől választunk. Minden termék ellenőrzött forrásból érkezik és 100%-ban gluténmentes. Ezen felül ajándékokkal és meglepetésekkel is készülünk a kedves vevőinknek. A csomagolása természetesen újrahasznosítható.
Honnan jött az ötlet, hogy csináljatok egy ilyen szolgáltatást?
2017. szeptember 14-én Budapest belvárosában ketten elhatároztuk, hogy a vegán közösség számára olyan kényelmi szolgáltatásokat fogunk nyújtani, amelyek eddig csak a nem vegán ételek, alapanyagok és termékek esetében voltak jelen Magyarországon. Eredeti ötletünk, amely valószínűleg a “Vegán Étel és Termék Futár Szolgálat” fantázia névre hallgatott volna, meghiúsult, ugyanis sajnos rá kellett eszmélnünk, hogy túl korai a célunk a jelenlegi piaci körülmények mellett. Nem feladva tervünket belevágtunk célunk megvalósításába, amely arra hivatott, hogy terjessze a vegán életformát Magyarországon és szélesítse a jelenlegi vásárlók termék ismeretét, hogy teret nyújtson a további piaci szereplők megjelenésének. Így született meg a Vegándoboz! A termék folyamatosan fejlődni fog és további dobozfajták bevezetését is tervezzük. A pozitív és természetesen a negatív visszajelzéseket figyelembe véve fogunk alakítani szolgáltatásunkon, hogy az teljes mértékben kielégítse a fogyasztóink igényeit.
Vegán Doboz elérhetősége:
- weboldal
- Facebook
- Instagram
A dobozt a {Vegán Doboz} biztosította a teszteléshez. A véleményem csakis a sajátom.
*****
NYEREMÉNYJÁTÉK!!!
Nyeremény : Egy szerencsés egy negyedéves előfizetést nyer a Vegán Dobozra! Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy ti milyen terméket/termékeket látnátok szívesen a dobozban (pl: magyar kézművestől, termelőtől, magyar vagy külföldi cégtől)?
Szabályok : A kommentelésen felül plusz pontokért lájkolhatjátok a Vegán Doboz Facebook és Instagram oldalát (írjátok meg ezt is a kommentben, ha megtettétek). 2017. december 14-ig lehet játszani. Sorsolás a random.org-gal. Eredményhirdetés 2017. december 15-én. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt a nyertesnek három hónapon át a Vegán Doboz postázza magyarországi címre.
Z generációs vegánok – interjúsorozat, 6. rész: Almási Petra
2017. december 6. Zizi kalandjai
A social medianak hála egyre több olyan tizen-huszonéves fiatallal találkozom, akik tudatosak, figyelnek a környezetvédelemre és vegánok lettek. Ők nem egy trendre ülnek fel, hanem tényleg komolyan gondolják ezt az egészet. Ilyen fiatalon megváltoztatják az életüket, a social median keresztül megosztják tapasztalataikat, bátorítják a hasonló korú fiatalokat, akik érzik, hogy változtatni szeretnének, de nem tudják, hogy induljanak el. Mi a titkuk? Hogyan lesznek olyan lenyűgözően természetesek? Ezt szeretném nektek bemutatni ezzel a sorzattal. Fogadjátok szeretettel negyedik interjú alanyomat, Almási Petrát!
Bemutatnád magad röviden?
Sziasztok, Almási Petra vagyok, 20 éves, és másfél éve folytatok vegán életmódot.
Hogyan fogadta a környezeted (szülők, nagyszülők, barátok, osztálytársak), amikor bejelentetted, hogy vegán leszel/lettél?
Vegánná válásomra minden ember másképp reagált. Voltak kíváncsi, nyitott emberek, tele kérdésekkel; voltak értetlenkedők, akik még a vegán szót sem hallották soha; és voltak azok, akik már a síromat kezdték el ásni, úgy féltették egészségügyi állapotomat.
Mi volt a motivációd a váltásra?
Amikor elkezdett érdekelni ez az életmód, az összes pozitív aspektussal megismerkedtem: egészség, etika, környezetvédelem. Annyira logikus és annyira vonzó volt a vegánság számomra, hogy úgy döntöttem, hogy mélyebben is meg akarom érteni. Egy rövid vágóhidas videó (Farm to Fridge, csak erős idegzetűeknek ajánlott!!!) és a Cowspiracy című dokumentumfilm megnézése után teljesen megváltozott a perspektívám, és muszáj voltam a radikális értékrendváltást egy radikális életmódváltással is összekötni. A mai napig etikai vegánnak tartom magam, az állatokért és a környezetért.
A váltás egyik napról a másikra történt vagy szakaszokban (pl. először vegetáriánus lettél és utána vegán)?
Két hónapig vegetáriánus voltam, miközben hétről-hétre elhagytam az étrendemből a tojást és a különféle tejtermékeket. Nem ez volt a tervem, de megtudtam, hogy a bio tej és bio tojás is csak egy nagy mítosz, ezért nem elég, ha csak vega vagyok, ha tényleg számítanak nekem az állatok jogai és a Földünk jövője.
A vegán étrend egyfajta tudatosságot is hoz az embernek. Te mire figyelsz oda az egészségedet illetően a vegán étrend miatt (pl. szedsz-e vitamint, több vizet iszol, sportolsz, stb.)?
Vegánná válásom óta sokkal egészségtudatosabb vagyok, a rengeteg új információnak köszönhetően. Igényem lett, hogy karban tartsam testemet a megfelelő ételekkel, mozgással és alvással. B12 vitamint szedek, és téli időszakban D-vitamint, igyekszem naponta mozogni, és kiegyensúlyozott növényi alapú étrendet folytatni.
Hogyan érzed magad vegánként (egészségügyi, lelki szempontból)?
A vegánság egy fontos lépés volt személyes fejlődésem és egészségem szempontjából is. Rengeteg új élményt, embert, tapasztalást és fejlődést vonzott be az életembe ez az egyszerű kis lépés, amiért nagyon hálás vagyok. Mára a vegán címke csak egy a sok közül, amit magamra aggatok, hisz nem csak ez az egy dolog határoz meg engem. Biztonságot ad, hogy tudom, nem leszek kitéve a krónikus betegségem kockázatainak, és hogy minden vásárlásommal és étkezésemmel hirdetni tudom a kegyetlenségmentes élet pozitívumait.
Okozott-e problémát valaha a vegán étrend, életmód (pl. nem lehet vegán ételt kapni a suliban, egyetemen, az állandóan kíváncsiskodók kérdéseinek a megválaszolása, stb.)?
Az egyetlen negatívum, amit megtapasztaltam, hogy akaratomon kívül eltávolodtam néhány embertől, akik teljesen elzárkóztak a vegán életmód gondolatától is. Ha valaki nem hajlandó EGYETérteni, az teljesen rendben van, de ha elutasítja a MEGértés lehetőségét is, hogy meghallgasson engem, ahogy beszélek életem egy fontos szeletéről, értékrendemről, szenvedélyemről, új közösségemről, akkor azt az emberi kapcsolatunk bánja. És kifejezetten fájdalmas procedúra ez, amikor egy közeli családtag viselkedik így - a szakadékok csak mélyülnek, és én tehetetlennek érzem magam. De ezt nem írhatom a életmódom rovására, hisz egy ilyen emberrel előbb vagy utóbb, de úgyis felszínre került volna egy ilyen konfliktus, ha nem a vegánságban, akkor másban.
Melyik az az étel, ami olyan “guilty pleasure féle, vagyis nem túl egészséges (még vegán formában sem), de mégsem tudsz neki alkalmanként ellenállni?
Otthon egészségesen étkezem, viszont ha étkezdékben járok, néha még mindig elfog a vágyódás az olajban tocsogó rántott ételekért. Igazi bűnös élvezet számomra a rántott növényi sajt, ami vegán voltára sem nevezhető egészségesnek.
Melyik a kedvenc vegán ételed?
Kedvenc ételem mindig változó, most az első ami eszembejutott, az a hagymás tofurántotta frissen sült kenyérrel és paradicsommal.
Mit üzensz azoknak a fiataloknak, akik szeretnének áttérni a vegán étrendre, de még nem tették meg ezt a lépést? Valamint azoknak a szülőknek, akik aggódnak a vegán étrendre áttért gyermekükért?
Vegánná válni hatalmas lépés, és nagyon sok bizonytalanságot előhozhat az emberből, ezt elsőkézből tudom. Ha az érdeklődés adott, akkor már csak 3 fontos lépés van hátra: informálódás, inspirálódás és cselekvés. Olvass, nézz videókat és dokumentumfilmeket, kövesd be az összes neked tetsző vegán oldalt és embert közösségi médián, csatlakozz facebook csoportokhoz vagy gyere el eseményekre, tedd fel az összes kérdést, találd meg rá a válaszokat, majd készítsd el az első vegán ételed, menj el első vegán bevásárlásodra - és már vegán is lettél! A szülőknek pedig azt üzenem, hogy ha a gyerek ekkora életmódváltásra készül, akkor a legkevesebb amit tehetnek érte az az, hogy informálódnak, és segítenek neki pl. a helyes növényi alapú étrend összeállításában. Az ignorancia nem csak a gyerek egészségébe kerülhet, hanem a szülő-gyerek kapcsolatba is. Ismétlem magam: nem kell egyetérteni, de legyünk nyitottak a másik megértésére!
Instagram: @almasipetra
Facebook: Almási Petra
Youtube: @Almási Petra
Lilakáposzta saláta miso-tahini öntettel (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2017. november 28. Zizi kalandjai
Ebben a hideg, borús téli időben csodásan mutat ez a lilakáposzta saláta, ugye? A lilakáposzta egy kicsit mellőzött zöldség szerintem. Megpároljuk és nagyjából ennyi. Pedig tök jól lehet sütni tepsiben zöldségekkel, lehet belőle fasírtot is csinálni vagy krémlevest főzni. Igyekszem én is többet beiktatni az étrendünkbe, mert a jótékony hatása kiváló a szervezetünkre.
Tudtátok, hogy a lilakáposzta akár 6-8-szor is több C-vitamint tartalmaz, mint a fehérkáposzta? Található még benne kálium, kálcium, foszfor, vas, jód, kén, valamint A-, B-, és U-vitamin, hihetetlenül erősíti az immunrendszert. A legtöbb értékes vitamintartalmát salátaként fogyasztva vihetjük be a szervezetünkbe. Télen érdemes csíraként is fogyasztani, ugyanis a lilakáposzta csíra a szervezet számára valóságos vitaminbombaként szolgál. “Nyersen fogyasztva, igazi gyógyszer az emésztés számára. Azok, akik gyomorproblémákkal küzdenek, fogyasszanak minél több vöröskáposztát, mivel segíti a bélműködést, és tisztítja a beleket. A friss zöldség ugyanakkor az izmok egészségéért és az idegrendszer karbantartásáért is felelős. Összetevőinek köszönhetően, serkenti a központi idegrendszer sejtjeinek működését, a fitohormonokat, amelyek felgyorsítják a szervezet regenerálódási folyamatait, és küzd a fáradtság ellen is.” (Forrás: innen).
Mielőtt ezt a sok infót megtudtam volna róla már elhatároztam, hogy salátát fogok csinálni belőle. Nem akartam szeletelni, mert az a gyerekeknek nehezebben fogyasztható, meg túl sokat kell rágni, ezért úgy döntöttem, hogy robotgépben aprítom fel nagyon kis darabkákra, így könnyebben lesz ehető. Adtam hozzá aprított újhagymát, az i-re a pontot pedig maga az öntet tette fel. Került bele tahini, miso paszta, narancslé és egy kevés gyömbér (tényleg kevés, hogy ne legyen csípős a gyerekeknek). Kiváló saláta előételnek, köretnek és a karácsonyi asztalra is el tudom képzelni a párolt káposzta helyett. Nagyon gyorsan elkészül, próbáljátok ki!
Lilakáposzta saláta miso-tahini öntettel (laktózmentes, gluténmentes, vegán) Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 5 perc Főzési idő 10 perc Teljes idő 15 perc Gyorsan elkészülő, finom, csodaszép színű saláta. Szerző: Zizi Recept típusa: saláta Konyha: vegán, gluténmentes Adag/mennyiség: 4-6 főre Hozzávalók ½ fej (kb. 400 g) lilakáposzta 2 szál újhagyma, felaprítva 1 kis darabka gyömbér, meghámozva 2 evőkanál frissen facsart narancslé 2 evőkanál fehér miso paszta 2 evőkanál tahini kb. 60 ml víz Elkészítés Tegyük a robotgépbe a lilakáposztát néhány darabba vágva. Dolgoztassuk a robotgépet addig, amíg egészen kicsire aprítja. Borítsuk egy nagy tálba a felaprított káposztát és tegyük félre. Egy tálkába tegyük a tahinit, a narancslevet, a miso pasztát és reszeljük bele a gyömbért. Jól keverjük el. Lassan kezdjük hozzáönteni a vizet, hogy jól folyó öntetet kapjunk. Adjuk a felaprított újhagymát a káposztához, locsoljuk meg az öntettel és tálaljuk azonnal. 3.5.3229
Mi így ettük: pirított kápia paprikás tofuval (jövök ennek a receptjével) és rizzsel + a lilakáposzta saláta meglocsolva az önettel… fenséges fogás!
(Tenger) Parti tortilla
Sokat gondolkodtam ennek a receptnek a címén, mert az egyértelmű, hogy a tonhalas szendvicskrém vegánosítása volt a cél, de mégsem szerettem volna a halakat behozni a képbe. Hogy miért? Mert sokan nem szeretik az ilyesmit; akik esznek halat azért, akik meg nem esznek halat, azért.
Eszembe jutott, hogy ez az ízvilág a tengert idézi, de sajnos az ebből jövő jelző (tengeri) már foglalt, ráadásul pont az ételek témakörben. Hát, így maradtam a tengerpartinál.
Nem utolsó sorban partikra is jó lesz ez a szendvics, mert mutatós, tartós, és gyorsan meg is tudod csinálni.
Ajánlom továbbá könnyű, de annál egészségesebb (szuperegészséges!) vacsorának vagy a közelgő ünnepek vegán lakomáihoz.
FIGYELMEZTETÉS: tankolj fel a hozzávalókból, mert őrült módon eteti magát! :)
Hozzávalók 2 tekercshez
- 2 tortillalap (érdemes tartósítószer menteset választani)
- 1 avokádó
- 1 paradicsom
- 2 ek csicseriborsó (főtt vagy konzerv)
- 1 nori lap (szárított tengeri alga)
- 1 kk citromlé
- 1 csipet só
- 1 ek veganéz (elhagyható)
- A nori lapot ollóval vágd apró darabokra. Én ezt nagyon szórakoztatónak találtam, mert az általános iskolai technika órákat juttatta eszembe. :) Ezután önts rá 1-2 evőkanál forró vizet. Hagyd állni, amíg a krém többi részét elkészíted.
- Egy külön tálban villával nyomkodd össze a csicseriborsót és az avokádót. Keverd bele a citromlevet, veganézt, ízesítsd sóval, borssal. Add hozzá a nori csíkokat is.
- Most jön az összeállítás, a legszórakoztatóbb rész. A tortilla lapokat kend meg a krémmel, rakd ki paradicsomszeletekkel, és tekerd fel. Ezután félbe is vághatod, rudakra vagy tallérokra is szeletelheted.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 5 perc
Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)
Karácsonyi AJÁNLAT
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat:
Kezdő Vegán
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Növényi Tejek és Tejtermékek I
Növényi Tejtermékek II
A Mindennapi Superfood
Kezdő Vegán Angol nyelven
The post (Tenger) Parti tortilla appeared first on Kertkonyha.
Babgulyás (laktózmentes, gluténmentes, vegán) + Smartchef szakács robot készülék
2017. november 18. Zizi kalandjai
Azon szerencsés 12 személy közé kerültem, akiket kiválasztottak, hogy teszteljék a Smartchef szakács robot készüléket. Mindenki másképp étkezik, mindenkinek más a prioritása a főzés során, így én azokat a szempontokat fogom kiemelni a készülék kapcsán, amelyek számomra megkönnyítik a “munkát” a konyhában. Három receptet fogok hozni, ez a babgulyás az első.
A Vegital Smart Chef 7 az 1-ben készülék 30 automatikus programjának, és az egyedülálló önkeverő funkciójának köszönhetően a sütés, főzés, párolás munkafolyamatai a végletekig leegyszerűsödnek.
Elsőre a “lassú főzés” (slow cooking) programot szemeltem ki magunknak egy szombati napra, amikor mindig megyünk a piacra vásárolni és játszóterezni. A piacon eszünk zöldségeket, pékárut, de mire hazaérünk jó éhesek vagyunk. Persze nem vár meleg étel bennünket. Ez a Smartchef segítségével megváltozott, ugyanis piacra indulás előtt beledobtam a babgulyás hozzávalóit a készülékbe, elindítottam a programot és mire hazaértünk ez a kis robot chef elkészítette nekünk az ebédet. Kétszer kétféleképpen főztem meg a levest. Első alkalommal indulás előtt kevés olívaolajon megdinszteltem a vöröshagymát, fokhagymát és utána adtam hozzá a zöldségeket, öntöttem fel vízzel és indítottam el a slow cooking programot. Amikor hazaértünk készítettem gyorsan vegán csipetkét és azt is hozzáadva főztem még pár percig és tökéletes lett. Második alkalommal olajmentes lett a babgulyás (ennek osztom meg lentebb a receptjét), ugyanis nem dinszteltem meg a hagymákat, hanem az összes alapanyaggal és fűszerekkel feltettem főni. Így is nagyon finom lett.
Őszi, téli hideg napokon nagyon jól esik egy ilyen egytálétel, amely a gyerekkoromat idézte fel (anyukám szárazbabból mindig óriási kondérral főz levest, amit napokig lehet enni).
Babgulyás (laktózmentes, gluténmentes, vegán) + Smartchef szakács robot készülék Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 15 perc Főzési idő 7 óra Teljes idő 7 óra 15 perc Igazi melengető, laktató családi asztalra való leves hideg napokon. Szerző: Zizi Recept típusa: leves, ebéd, vacsora Konyha: vegán, gluténmentes Adag/mennyiség: 4-6 főre Hozzávalók 250 g nagyszemű száraz bab, beáztatva egy éjszakára, leszűrve 3 szál közepes sárgarépa, meghámozva, felszeletelve 3 szál közepes petrezselyem gyökér, meghámozva, felszeletelve 3 db burgonya, meghámozva, ½ fej zeller (zöldjével együtt), meghámozva 1 fej vöröshagyma, meghámozva, felaprítva 1 gerezd fokhagyma, meghámozva, felaprítva 1 kis csokor petrezselyem, felaprítva 1 kis darab zöldpaprika, egészben 1 darab paradicsom, félbe vágva 3 teáskanál só 2 teáskanál pirospaprika frissen őrölt feketebors Elkészítés Vágjuk 1x1 centis kockákra a burgonyát és a zellert. Tegyük a Smartchef edényébe a felaprított vöröshagymát, fokhagymát, babot, sárgarépát, petrezselyem gyökeret, burgonyát, zellert, paradicsomot és paprikát. Sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá a pirospaprikát, a felaprított petrezselyem zöldjét és a zeller zöldjét. Öntsük fel annyi vízzel, amennyi ellepi. Hajtsuk rá a Smartchef fedelét. Válasszuk ki a lassú főzés (SLOW COOKING) programot, majd a START gombot megnyomva, indítsuk el a programot. Ez a program 6 óra 15 percig főzi az ételt, az első 15 percben 95C fokon, majd 6 órán át 65C fokon. A bab fajtájától és öregségétől függően vagy elég ez az idő az étel elkészítésére, vagy nem. Én olyan babot fogtam ki, amely ennyi idő alatt ilyen hőfokon nem főtt meg teljesen, így a program vége előtt 21 perccel leállítottam azt és átállítottam 140C fokra és még 35 percet hozzáadva főztem meg a levest. Így elforrt a víz a tetejéről és kicsit sűrűbb lett. Így is lehet fogyasztani, vagy egy kevés vizet még hozzáadva 2-3 percig főzni készre. Jegyzetek A leves elkészíthető egy lábasba feltéve is gáztűzhelyen. Egy lábasba téve az összes hozzávalót, felöntve vízzel forraljuk fel, majd vegyük közepesre a lángot és főzzük addig, amíg a bab és a zöldségek megpuhulnak. 3.5.3226
A leves elkészítéséről videó is készült…
Mandulatej és mandulasajt
2017. november 9. Gitta nyersétel blogja
A legegyszerűbb és leggyorsabb étel-ital kombináció, amit el tudok képzelni akkor, ha egyébként már van valamilyen zöldségféle elkészítve, saláta vagy valamilyen köret. Igen, ezt ajánlom, ha fel szeretnéd dobni a salátád, vagy csak felvágsz néhány szem paradicsomot, újhagymát hozzá... és készen is van a fantasztikus főétel. Először is, mandula kell hozzá, ebből van kétféle. Van a blansírozott és a héjas. blansírozott mandula héjas mandulaMindkettő jó, de: - a blansírozott mandula már nem nyers. Levették a héját, de ez a művelet nagyüzemi környezetben hőkezeléssel jár, így bár a blansírozott mandulát azonnal fel tudod használni, tudd, hogy ez így már nem nyers. Igaz, hogy tele van rengeteg ásványi anyaggal, vitaminnal, vagyis nem kell ezt a változatot azonnal elvetni, én szoktam ilyen mandulát is vásárolni, és ha nincs időm előkészíteni a héjas mandulát, akkor ezt használom. - a héjas mandula az igazi. Ez nyers, és ha hazai a forrásod, akkor még jobb. Ezzel viszont munka van. Legalább 12 órára be kell áztatni, közben lehet az áztató vizet cserélgetni, hogy minél tisztább legyen. Hogy erre miért van szükség? Azért, hogy az enzimek feléledjenek, az enzimgátlók lebomoljanak, azért, hogy az alvó magból élő legyen! Most ennél a receptnél nem jó, ha a héja rajta marad, ezért az áztatás után leülünk egy csendes helyre, és egyenként eltávolítjuk minden egyes mandula darab héját. Igen, jól látod... meg lehet kérni a család többi tagját, vagy át lehet hívni a szomszédot, ugyanis társaságban gyorsabban megy az idő, és ha többen csináljátok, hamarabb készen is van. Ha ezzel készen vagy, akkor az áztatott-meghámozott mandula készen áll arra, hogy mandulatejet, illetve mandula sajtot készítsünk belőle. Mandulatej Hozzávalók: 20 dkg mandula (blansírozott vagy beáztatott, lehéjazott) 1,6 liter víz ízlés szerint édesítés (méz vagy bármilyen természetes édesítőszer) ízlés szerint ízesítés (vanília, vagy fahéj, vagy esetleg kakaópor) Turmixgépbe tesszük a mandulát és a víz felével simára turmixoljuk. Nincs szükség drága tejkészítő masinára... Ha ezzel megvagyunk, hozzáöntjük a víz másik felét, elkeverjük, és egy nagyon finom nylon szűrőzsákon átszűrjük. (ha nincs ilyen zsákunk, akkor egy nylon zokni, harisnya is megteszi) Átszűrjük, kinyomkodjuk, mindaddig, amíg a pép olyan száraz nem lesz, hogy abból már alig lehet folyadékot kinyerni. Vagyis: ezzel a művelettel kettéválasztottuk a folyadékot a mandula rostjától. A fehér folyadék egy kifejezetten mandula ízű, tejszerű ital lesz, amit visszatehetünk a turmixgépbe, és hozzáturmixolhatjuk az édesítő-, illetve az ízesítő anyagokat. Mandulatej A visszamaradt pép lesz a mandulasajt alapja. És itt jön az, hogy miért is kellett a mandula héját lehúzni, hát azért, hogy ez a sajt szép tiszta fehér legyen. Ha nem szeretnéd felhasználni a pépet mandulasajt készítéshez, akkor nem feltétlen szükséges lehéjazni (de beáztatni igen) mandulapép, ami a tejkészítés során visszamaradAz így visszamaradt mandulapép sokoldalúan felhasználható, pizza alapba, fasírtba, édességbe tehető, és készíthető belőle fincsi sajt. Mandulasajt Hozzávalók: kb 20 dkg mandulapép (a tejkészítésnél megmaradt pép) 2 evőkanál sörélesztő pehely, 2 mokkáskanál só 1-2 evőkanál friss citromlé 1 evőkanál utifűmaghéj Az elkészítése nagyon egyszerű: minden összetevőt elkeverünk, lehetőleg simára. Ha nagyon száraz lenne (a tejkészítésnél túl jók voltunk), akkor egy kis mandulatejet vagy vizet lehet még hozzátenni. A sörélesztő pehely adja meg a sajt ízét, az utifűmaghéj pedig az állagról gondoskodik. Ez a sajt alaprecept. Ezt lehet variálni nagyon sokféleképpen, füstös fűszerpaprikával, céklával, curryvel, algával lehet ízesíteni, színezni, kinek milyen kedve van épp. Ezt a sajtot lehet enni csak úgy magában, golyókat lehet belőle formázni, cukkinibe lehet tölteni, tortába lehet belőle tenni egy réteget, és még sorolhatnám. vegamix-szel megszórva, friss zöld fűszerekkel Pirospaprikával megszórva, friss zöld fűszerekkel Színes fűszerekkel megszínezve, golyókat formázva Színes sajtgolyók salátával A mandulasajt cukkini tekercsben A mandulasajt zöldségtortában sok sikert és jó étvágyat hozzá :)
Ősz van
2017. november 8. Élj harmóniában
Itt van az ősz, nagyon színes, kissé szeles, néha napos, néha felhős, kicsit párás. Ideális feltöltődésre, nagy sétákra a természetben, lelassulásra, az immunrendszered erősítésére. Használd ki ennek a csodás évszaknak az előnyeit, töltekezz napfénnyel, pozitív energiákkal, friss levegővel, ízletes, melegítő hatású ételekkel. Jógázz, meditálj minden nap és tapasztald meg a harmóniát, a boldogságot.
sütötökös pogácsa szívecske formába öntve
2017. október 29. Beautilicious
A kedvenc dolgaim összemixelve. :) Használjuk ki, hogy sütőtök szezon van, és játszunk a konyhában. Most pogácsákat gyártottam a szezon sztárjából. Nektek is csak ajánlani tudom. Hozzávalók - 250gr sütőtök - 150gr túró - 50gr natúr joghurt - 20g friss élesztő - pár csepp méz - 100ml tej - 100gr amaránt liszt - 50gr búzasikér - 30gr útifűmag héj - 20gr bambuszrost liszt - só Így készítsd - Süssük meg a sütőtököt - Az élesztőt langyos tejben és pár csepp mézben futassuk fel - Ha ez kész, a túrót, joghurtot, sütőtököt és a felfuttatott élesztőt turmixoljuk össze - A száraz hozzávalókat keverjük el, majd ezt a két keveréket alaposan gyúrjuk össze, majd dagasszuk - Tegyük félre megkelni, aztán nyújtsuk ki a tésztát - Vegyük elő kedvünk szerint formákat és szaggassuk ki a tésztát - 180 fokon 20perc alatt süssük készre
Vegán életmód – Reggeli rutinom (anya változat)
2017. október 25. Zizi kalandjai
Arra a következtetésre jutottam, hogy egy ember reggeli rutinjának bemutatása igen népszerű a Youtuberek világában. Az az igazság, hogy én is szeretem nézni, hogy mások hogyan indítják a napjukat, miket esznek egy nap (vegán változat) és szeretek bekukkantani mások bevásárlókosarába is. A kosárban csücsülő áruk sok mindent elárulnak egy ember életmódjáról. Kíváncsi vagyok nektek milyen fura szokásaitok vannak… ha van kedvetek, írjátok meg kommentben.
Szóval egy anya reggele… régimódi változatban, szövegesen, képekkel illusztrálva blog bejegyzés formájában, nem pedig Youtube videó formájában (Youtube csatornám már van, de a videók még váratnak magukra )! Ez a bejegyzés az ideális reggelemet mutatja be, amikor mindenre van idő. Persze ilyen ritkán van, mert anya tervez, gyerek végez. A sorrendet igyekszem tartani, de néha az is felborul vagy valamelyik éppen kimarad.
A reggeli ébredésem általában szoptatással indul. Ákoska ébreszt. Miután kijutottunk a konyhába vizet melegítek és langyos citromos vizet készítek magamnak (néha I. is iszik, akkor neki is csinálok). Ez beindítja a vérkeringésemet, kiváló lúgosító hatású és még számos jótékony hatása van, amelyekről itt írtam korábban. Új szokásként nemrég kezdtem bele a szintén lúgosító hatású zöld víz ivásába. Egy pohár vízbe egy teáskanál árpafűport teszek, ezt jól elkeverem és két húzásra megiszom. Nincsen borzasztó íze (szerintem)… olyan édeskés “zöld” íze van, amit lehet turbózni egy kis frissen facsart citromlével. A port egyébként turmixokba is lehet tenni, akkor teljesen elveszik a “zöld” íze, ha ez valakit zavarna. (“Az árpafűpor egyébként gazdag rostokban és klorofillban. Többféle ásványi anyagot is tartalmaz, mint például a kálcium, króm, réz, vas, magnézium, mangán, foszfor, kálium, a szelén vagy a bór.”)
Miután megittam mindent, jöhet a reggeli (amit az esetek 98%-ban I. készít el ). Mostanában zabkását eszünk különböző feltétekkel: almával, szőlővel, magokkal, magvajakkal, kókuszreszelékkel felturbózva és jöhet mellé még egy szelet sütőtök is, ha van időm megenni. Közben persze történnek egyéb dolgok is: mosogatógép kipakolása, mosogatás, elpakolás, játék, beszélgetés, beágyazás, pelenka csere, öltözködés.
Reggeli után jöhet a magam rendbe tétele, legalábbis a fejemé. Arcot mosok, majd jöhet a hidratálás. Nemrégen elfogyott a Hauschka arckrémem és nem volt időm elmenni venni egy másikat. Ekkor kaptam az ötletet Reginától – a fantasztikus Perla megalkotójától, akivel már interjút is készítettem -, hogy használjak Perlát arcápolásra bio rózsavízzel hígítva. Két csepp olajat nyomok a kezembe, ehhez fújok három fújásnyi rózsavizet (amelyet a Mannától veszek), összedörzsölöm a két kezemmel ezt a mixet és bemasszírozom az arcomba, a nyakamra. Egyszerűen leírhatatlan frissítő, kényeztető érzés ezt átélni! És jó tudni, hogy a Perlában lévő ligetszépe olaj regenerálja és lassítja a bőröm öregedésének folyamatát, a pálmarózsa olaj fiatalítja bőrömet és összehúzza pórusaimat. A még benne található kizárólag hidegen préselt, finomítatlan, organikus olajok a legjobbat teszik a bőrünkkel. A szemem környékére pedig a Hauschka regeneráló szemkörnyékápolóját használom. (Fontos tudni: igyekszem a kozmetikumok terén is a 100% vegánságra, de még vannak olyan termékeim, amelyek csak vegetáriánusnak felelnek meg, így ez a regeneráló szemkörnyékápoló is. A Hauschka lakto-ovo vegetáriánus termékeinek listáját itt találjátok, itt pedig a vegán termékekét, a cég viszont állatkísérlet mentes.)
A fürdőszobában zajlik még egy fogmosás és egy fésülködés is – bár utóbbira nem mindig van időm reggel. Ilyen esetben délután, amikor megyünk a játszótérre, indulás előtt megfésülöm a hajam.
Ha pedig extra időm van még reggel, akkor beveszem a vitamin adagomat. Nem szedek mindennap vitamint, csak két-három naponta. Itt a tálkában éppen Pregnazon van (még intenzív szoptatás miatt), C- és D3 vitamin egyben és egy vegán probiotikum kapszula (ilyen fajta innen).
Hát így néz ki egy reggelem (a családdal a “háttérben”). Kíváncsi vagyok a tiétekre is! Nektek mindenre jut időtök (ha igen, mi a titkotok)? Mi az, amit nem hagytok ki sosem?
Immunerősítő táplálkozás az őszi időszakra
2017. október 23. Élj harmóniában
Úgy tűnik vége a vénasszonyok nyarának, a meleg időszaknak. Ősz van, hideg van kint, erősen fúj a szél, gyakran esik az eső. A hideg beköszöntével, ősszel a Vata minősége felerősödik. Ilyenkor sokan tapasztalják, hogy megnő az étvágyuk. Az emberek szervezete jobban kívánja a tartalmasabb, nehezebb és nagyobb adag ételeket. A szervezeted elkezd felerősíteni, tartalékolni a téli időszakra. Nagyon fontos, hogy egészséges, tápláló, az immunrendszeredet erősítő ételeket fogyassz ebben az időszakban, amik elégedettséggel, boldogsággal töltik el a tested és a lelked:). Ősszel részesítsd előnyben a friss alapanyagokból, idénynek megfelelő zöldségekből, gyümölcsökből készült főtt vagy párolt ételeket. Helyezd a lista elejére a zöldségekből és/vagy hüvelyesekből készült fűszeres leveseket, amik átmelegítik a tested, segítenek táplálni a szervezeted, rendben tartják a folyadékháztartásod és nagyon sok tápanyagot tartalmaznak. Elsődlegesen a Vata kiegyenlítését célzó édes, savanyú és sós ételeket fogyassz. Az ételeid legyenek melegek, szaftosak, lédúsak. Kerüld el a száraz és hideg ételeket, a puffasztott ételeket, nyers salátákat, pirítóst és a diétás ételeket. Próbáld kerülni, visszaszorítani a keserű, csípős, és fanyar ízek fogyasztását is. Nagyon kedvező az alábbi ételek fogyasztása: baszmati rizs, mung dhál, búzadara, cékla, sárgarépa, sütőtök,édesburgonya, mángold, kisebb mennyiségben zeller, spenót tej, joghurt, tejszín, olajos magok,datolya, füge - a magokat és az asztalt gyümölcsöket áztasd be fogyasztás előtt, mert akkor könnyebben emészthetőek. Néhány általános praktikus táplálkozási tanács, mely hozzájárul, hogy a a hideg időszakban is egészséges, energia dús maradj. Étkezz megfelelő időben és lehetőleg mindig ugyanazon időpontokban. A főétkezés 12:00-13:00 és ez legyen a nap legtartalmasabb étkezése, mert az emésztés tüze (az agni) ilyenkor a legerősebb. Reform almás szamósza - receptet itt olvashatod Kerüld az a nassolást, ne egyél az étkezések között. Fogyassz friss, tiszta minőségű élelmiszereket. Kerüld el a vegyszeres (nem bio) tartósítószerezett, feldolgozott, génmanipulált, félkész élelmiszereket. Könnyen emészthető ételeket készíts - vegyszermentes (bio) zöldségek, gyümölcsök, tejtermékek, gabonák(teljes kiőrlésű), hüvelyesek. Használj immunrendszert erősítő és emésztést segítő fűszereket (gyömbér, kurkuma, fekete bors, fahéj, édeskömény, római kömény, koriander). Készítsd ghível (tisztított vajjal) az ételeket (ghí elkészítését itt olvashatod), ez segít erősíteni az emésztésed és táplálja a testet. Ne fogyassz hideg ételeket és hideg italokat, mert a hideg ételek, gyengítik az emésztésed. Brokkolis tészta pirított napraforgómaggal - recept ittKis mennyiségben egyél olyan friss, szezonális gyümölcsöket, melyek erősítik az immunrendszered, kiváló választás a körte, alma, szilva Az ételeket főzd meg, de ne főzd túl, mert mindkét esetben gyengítik az immunrendszert. Kerüld el a húsos ételeket, a zsíros és a cukros ételeket, mert gyengítik az immunrendszert. Ne edd magad tele (max 3/4 részig töltsd meg a gyomrod). Fűszeres sütőtök subji - recept ittNe fogyassz túl sok nyers zöldséget, gyümölcsöt, mert a hideg időjárásban gyengíthetik az immunrendszered és hűtik a tested. Az ételeket rágd meg alaposan. Ne igyál az étkezésekhez túl sok folyadékot, és az elfogyasztott folyadék mindig langyos vagy meleg legyen. Nyugodt körülmények között egyél és az étkezés után ne pattanj fel az asztaltól, várd meg amíg az emésztésed beindul. Kortyolj a nap során meleg vizet, ez nagyon sokat tud segíteni (részletesen az ájurvédikus méregtelenítésről szóló cikkben) A tanácsokat lépésről, lépésre építsd be az életedbe. Kezd el a legegyszerűbbektől és saját tempódban próbáld szokásoddá alakítani. Végül figyeld magad! Figyeld milyen változásokat tapasztalsz, hogyan változik az emésztésed, az energiaszinted, a kedélyállapotod és az elméd békéje. Tápláló, ízletes ételeket kívánok szeretettel: KAti
Z generációs vegánok – interjúsorozat, 1. rész: Barabási Liza
2017. október 20. Zizi kalandjai
A social medianak hála egyre több olyan tizen-huszonéves fiatallal találkozom, akik tudatosak, figyelnek a környezetvédelemre és vegánok lettek. Ők nem egy trendre ülnek fel, hanem tényleg komolyan gondolják ezt az egészet. Ilyen fiatalon megváltoztatják az életüket, a social median keresztül megosztják tapasztalataikat, bátorítják a hasonló korú fiatalokat, akik érzik, hogy változtatni szeretnének, de nem tudják, hogy induljanak el. Mi a titkuk? Hogyan lesznek olyan lenyűgözően természetesek? Ezt szeretném nektek bemutatni ezzel a sorzattal. Fogadjátok szeretettel első interjú alanyomat, Barabási Lizát! Bemutatnád magad röviden? Sziasztok, Barabási Liza vagyok, 16 éves, tizedik osztályos. Kb. másfél éve döntöttem úgy, hogy egy tudatosabb életet szeretnék élni, és egészségesebb lenni testileg-lelkileg. Életem legjobb döntése volt, hogy vegán lettem! Hogyan fogadta a környezeted (szülők, nagyszülők, barátok, osztálytársak), amikor bejelentetted, hogy vegán leszel/lettél? Én viszonylag keveset tájékozódtam, mielőtt beszéltem erről a szüleimmel, szóval mindenképp azt ajánlanám, hogy annyira tájékozódjon mindenki, amennyire csak tud (az interjú végén megosztok pár dokumentumfilmet, könyvet, amiket nagyon jónak tartok)! A szüleim, nagyszüleim nem értenek egyet az étkezésemmel, de úgy gondolom, hogy elfogadják, hogy így döntöttem, segítenek amennyire csak tudnak! A barátaim a lehető legjobban fogadták, hiszen saját döntéseikből négyen váltottak vegetáriánus, vagy vegán étkezésre. Persze néha jön pár poén a vegánsággal kapcsolatban, de már megtanultam őket kezelni! Mi volt a motivációd a váltásra? A motivációm egy egészségesebb és tudatosabb élet, a tudat, hogy nem ártok sem az állatoknak, sem a Földünknek azzal, ahogy étkezem, illetve lelki és testi egészség, és egy új korszak kezdete. A váltás egyik napról a másikra történt vagy szakaszokban (pl. először vegetáriánus lettél és utána vegán)? A váltás nálam úgy nézett ki, hogy amikor kijelentettem, hogy vegán szeretnék lenni, anyukámmal abban tudtunk megállapodni, hogy válasszak ki egy fajta állati terméket, amit fogok még enni. Így hetente egyszer-kétszer fogyasztottam valami joghurtot, de ezen kívül semmilyen húst, tejterméket vagy tojást nem ettem. Ez kb így ment még három hónapig, utána azt is elhagytam. A vegán étrend egyfajta tudatosságot is hoz az embernek. Te mire figyelsz oda az egészségedet illetően a vegán étrend miatt (pl. szedsz-e vitamint, több vizet iszol, sportolsz, stb.)? Én világéletemben nagy sportoló voltam, mindig találok valami módot a mozgásra, heti ötször-hatszor sportolok (futok, erősítek, kondi terembe megyek, atlétikázom). Úgy gondolom, hogy egy helyesen összeállított vegán étrend mellett nincs szükségem tápanyag-kiegészítőkre, ezért nem szoktam nagyon szedni őket. Mostanában kezdtem el rengeteg vizet inni, aminek már most érzem a pozitív hatásait, egyszerűen csodálatos! Ezen kívül csak teljes értékű friss ételekre törekszem az étrendemben, attól érzem magam a legjobban! Hogyan érzed magad vegánként (egészségügyi, lelki szempontból)? Előtte nem nagyon figyeltem ezeket a dolgokat, de a mostanról tudok nyilatkozni. Egészségügyileg elég kicsattanónak érzem magam!! A vérképem szerint a testemben is minden rendben. Lelki szempontból, megtanultam a magam elfogadását, kevésbé vagyok előítéletes, próbálok új dolgok felé nyitni. Okozott-e problémát valaha a vegán étrend, életmód (pl. nem lehet vegán ételt kapni a suliban, egyetemen, az állandóan kíváncsiskodók kérdéseinek a megválaszolása, stb.)? Az iskolai étkezés sosem okozott gondot, már nagyon régóta nem az iskolai menzás ételt ettem, hanem mindig azt vittem, amit anyukám készített, később, ez a vegán ételeimmel sem volt máshogy, mindig azt vittem, amit itthon készítettünk. Pár hónapja már “csak” pár kiló gyümölcsöt viszek az iskolába. Azt talán kicsit macerás ide-oda cipelni, de nekem megéri!!! Az éttermekben evést mindig meg tudtam/tudom oldani egy “rizs, grillzöldség, steak krumpli, vagy kevert saláta rengeteg zöldséggel” rendeléssel. A kíváncsi kérdésekre mindig szívesen válaszolok, akár élőben, akár internetes oldalaimon, viszont a támadó jellegű agresszív véleményekkel nem nagyon látom értelmét szembeszállni. Melyik az az étel, ami olyan “guilty pleasure” féle, vagyis nem túl egészséges (még vegán formában sem), de mégsem tudsz neki alkalmanként ellenállni? Hát, az az igazság, hogy nem nagyon kívánom már az egészségtelen “junk food”-okat, de régebben a vegán pizza vegán sajttal, vagy a fánk volt az, amit ennek nevezhetnénk! Melyik a kedvenc vegán ételed? Hú, régebben a sütőben sütött krumpli chipsek volt ketchuppal, de most egyértelműen a banánfagyi, és a guacamole! Mit üzensz azoknak a fiataloknak, akik szeretnének áttérni a vegán étrendre, de még nem tették meg ezt a lépést? Valamint azoknak a szülőknek, akik aggódnak a vegán étrendre áttért gyermekükért? A fiataloknak mindenképpen azt üzenném, hogy informálják magukat amennyire csak tudják, és csak kezdjék el! Mindent a legnehezebb elkezdeni, de a folytatás már csak élvezet! Ez a legjobb dolog, amit csinálhatsz magadért, az állatokért, és a Földünkért! A szülőknek pedig azt mondanám, hogy kérdezzék gyereküket mindenről, engedjék, hogy a gyerekük megmutassa nekik a forrásokat, filmeket, cikkeket. Hihetetlen nagy változás ez egy családban szerintem, még jó, hogy az! Minden új, semmi sem a régi. De valahol mindig is az egészség lesz a legfontosabb, és remélem, hogy minden szülő egyszer el fogja ismerni ennek az életmódnak a pozitív hatásait, én ebben bízom, hiszek. Könyvek, amik szerintem nagyon jók tájékozódásra: – T. Colin Campbell: Kína-tanulmány – Michael Greger: Hogy ne halj meg? Aki már a nyers-vegánság iránt érdeklődne: – Dr. Douglas N. Graham: 80/10/10 Dokumentumfilmek, amiket mindenkinek látnia kell: Cowspiracy: weboldal, film Earthlings (Földlakók): weboldal, film (magyar felirattal) Forks over Knives: weboldal, film (trailer) What the Health: weboldal, film A legjobb beszéld, amit valaha hallottál – Gary Yourofsky: beszéd (magyar felirattal) Ha bármilyen kérdésetek felmerülne hozzám, megtaláltok: Instagramon: @veganlizm Youtube-on: @veganlizm
Vegán “sajtos” pogácsa
Sokan kérdezik tőlem, hogy a vegán sütésnél ugyan, mitől áll össze a tészta. Bevallom, évekkel ezelőtt az én lelki szemeim előtt is csak az ujjak között kifolyó liszt képe jelent meg, amikor csak arra gondoltam, hogy a tésztámból kihagyom a tojást. Miért is? Nem tudom. Így szoktuk meg. Ezt tanultuk. Aztán elkezdtem a vegán sütést, és rájöttem, hogy bizony a tojás a legtöbb receptből egyszerűen elhagyható, de legalábbis észrevétlenül helyettesíthető egy sor egészen hétköznapi hozzávalóval, és az ilyenek hála Istennek se nem drágák, és még sokkal egészségesebbek is a tojásnál. Jó példa erre ez a pogácsa is, amiben remekül működik a cukkini vagy az alma. Puha, ruganyos a tésztája, és szerintem akkor a legjobb, ha kis szaggatóval készítjük. Valahogy még sosem sikerült túl sokat sütnöm ebből. Extra bónusz : Akkor is gyönyörű színe lesz, ha nem kenegetjük meg a tetejét semmivel. Hozzávalók két tepsihez: - 600 tönkölyliszt (keverhető a barna és a fehér fele-fele arányban) - 500 g krumpli megfőzve, törve - 200 ml étolaj - 100 g cukkini vagy savanyú alma reszelve - 4 kk só - 4 púpozott ek inaktív élesztőpehely (ez az ízért) - 1 csomag szárított élesztő (ez emeg az állagért) - A krumpli pucoljuk meg, és kockára vágva főzzük meg sós vízben. Amikor teljesen puha, akkor öblítsük le hideg vízben, hogy kihűljön. - Gyúrjuk össze a többi hozzávalóval, és adjunk hozzá kb. egy dl vizet. A víz mennyisége eléggé függ a krumpli nedvességtartalmától, de a lényeg az, hogy gyúrható, lyukasztható tésztára törekedjünk. Először adjunk hozzá kevesebbet, aztán egyre többet, ha kívánja. - Ezután a gombócunkat tegyük meleg helyre, és kelesszük letakarva egy órát kb. Amikor már szépen megemelkedett és levegős a tészta, akkor vegyük ki, és lisztes felületen nyújtsuk ki másfél cm vastagra. Szaggassunk 3-4 cm átmérőjű korongokat belőle. - A pogácsát sütőpapíron süssük, 190 fokos sütőben kb. 25 percig. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 40 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven Végezetül innen letöltheted a két ajándék receptgyűjteményt is. The post Vegán “sajtos” pogácsa appeared first on Kertkonyha.
Tepsis káposztás lángos
2017. október 16. Beautilicious
A nyárnak sajnos már végre, de a lángosnak nincsen. Egy igazán finom kelt tésztás étel, amiből egyből dupla adagot készíts, mert garantáltan el fog fogyni. Hozzávalók - 450gr párolt káposzta - 200gr zabliszt - 100gr lenmagliszt - 25gr friss élesztő - 100ml tej - só, bors Így készítsd - A káposztát reszeljük le, majd pároljuk meg - Az élesztőt futtassuk fel langyos tejben - Keverjük össze a hozzávalókat, majd adjuk hozzá a káposztát és az élesztőt - Dagasszuk a tésztát 5 percig - Tegyük meleg helyre, és egy órán keresztül kelesszük - Formázzunk kis golyókat, majd lapítsuk ki - Sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük, és kisütjük légkeverésen 20perc alatt 180fokon
Avokádókrémmel töltött kosárkák
2017. október 11. Éltető ételek
Az idei Országos Könyvtári Napok szlogenje "Csak tiszta forrásból" volt. Ennek keretében a tiszaújvárosi könyvtár sütiversenyt hirdetett, amely során csak természetes alapanyagokat lehetett felhasználni. Sok süti érkezett, de nyers desszertet csak én készítettem. A zsűri I. helyezéssel jutalmazta az édességemet, aminek nagyon örültem. :) Így hát jöjjön a recept, hogy ti is el tudjátok készíteni ezt a finomságot. Mivel igazán laktató, így 1-2 kosárka bőven elég egy délutáni nasira. Hozzávalók: (35 db kosárka) Tészta: - 25 dkg dió - 5 dkg kesudió - 25 dkg datolya - 5 dkg aszalt szilva - 1/2 mokkáskanál vaníliapor - 1/3 mokkáskanál ceyloni fahéj - 1/2 banán Csokikrém: - 2 érett avokádó - 2 érett banán - 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor - 3-4 evőkanál kókuszvirágcukor - 1 mokkáskanál vaníliapor - 1 mokkáskanál szárított narancshéj vagy 3-4 csepp narancsolaj Nyers szilvalekvár - 10 dkg aszalt szilva - 1 dl víz - 1/3 mokkáskanál ceyloni fahéj - 3 csepp citromolaj Elkészítése: A tésztához a datolyát vágd fel kis darabokra. Az összes hozzávalóval együtt késes darálóval aprítsd morzsásra. Szilikonos mini muffinformákba nyomkodj bele 1 kis gombócnyit úgy, hogy a közepe üreges legyen. Fordítsd ki a formából, majd a kosárkát kókuszreszelékbe mártsd bele. Aszalóban (radiátoron, kandallón, napon) szárítsd ki annyira, hogy megtartsa formáját. Én kb. 4 órát aszalóban szárítottam 45-50 fokon. A krémhez mindent botmixerezz össze. A lekvárhoz a szilvát vágd fel kis darabokra, majd öntsd rá a vizet. Hagyd állni néhány órát. A fűszerekkel botmixerezd krémesre. Összeállítása: Minden kosárkába tegyél 1/2 mokkáskanálnyi lekvárt, majd nyomózsákkal csokikrémet. Díszítheted friss gyümölccsel, pl. málna, eper, kókuszreszelékkel vagy pirított mandulával. (Én kókuszcukros manduladarabkákat szórtam a tetejére.
Berber raguleves
Ehhez a bejegyzéshez az ötlet egy eredeti berber recept adta, amivel nyár végén találkoztam. Rögtön megtetszett, és alig vártam, hogy kicsit hűvösre forduljon az idő, azon nyomban ki is próbáltam.
Meg kellett állapítanom, hogy egy igazi finom, melegítő ragulevesem van!
De vajon egy ennyire forró kontinensen mint Afrika, miért készítenek az emberek melegítő ételeket?
Hová az a sok fűszer, hová a forró leves, hová a ragu, a tartalmas zöldségek?
És akkor eszembe jutott az éjjeli sivatag metsző hidege, a pusztákban töltött éjszakák, a gyapjútakarók és a nomád élet fal nélküli sátrai.
És minden világossá vált. Bizony, nagyon elkél egy ilyen leves oda is.
Fogadjátok az eredeti recept szelídített, enyhén európaisított verzióját, melegen ajánlom! :)
Extra tipp: A fahéj először alig érződik benne, és ilyenkor az ember (magamat beleértve) hajlamos kicsit rátenni még. Te inkább ne tedd. Kíváncsiságból se, mert a következő kóstolásnál már túl sok lesz. Nem szilvásgombócot készítünk. :D
- 300 g sütőtök
- 1 krumpli
- 2 szál szálzeller
- 1 nagy sárgarépa
- 1/4 vöröshagyma
- 1/2 csicseriborsó konzerv
- 1 ek bio ételízesítő (szárított zöldség)
- 5 ek olívaolaj
- 1 evőkanál édes pirospaprika (ízlés szerint csípőssel keverhető)
- 1/2 kk örölt kömény
- 1/2 mk római kömény
- 1 késhegynyi őrölt fahéj
- só, bors
- A megtisztított zöldségeket vágjuk fel közel egyforma darabokra.
- Egy nagy fazékban olajon finoman pároljuk meg a vöröshagymát, majd dobjuk rá a sárgarépát és a zellerszeletkéket. Kis víz hozzáadásával hagyjuk 10 percig párolódni.
- Ezután jöjjenek sorjában a fűszerek, amiket hagyjunk pár percig melegedni a párolódó zöldségeken.
- Adjuk hozzá a felkockázott krumplit és sütőtököt, a leöblített csicseriborsót.
- Öntsük fel annyi vízzel, hogy kényelmesen ellepje, és nagy lángon forraljuk fel. Ezután tegyük takarékra, és főzzük fél órát. Sózzuk, borsozzuk, hagyjuk még 10 percet gyöngyözni, majd zárjuk el.
A zeller zöldjével vagy petrezselyemzölddel tálaljuk.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 40 perc
Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat:
Kezdő Vegán
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Növényi Tejek és Tejtermékek I
Növényi Tejtermékek II
A Mindennapi Superfood
Kezdő Vegán Angol nyelven
Végezetül innen letöltheted a két ajándék receptgyűjteményt is.
The post Berber raguleves appeared first on Kertkonyha.
Mazsolás buci
Zenekari útravalónak szántam. Péntek reggel bement a sütőbe 3 tepsi pogácsa, azután talán 6 tepsi mazsolás buci. :) Aznap nem fűtöttünk. Limara vaníliás briósa volt a kiindulópont, csak elhagytam a tojást, beleraktam a zsiradékot (valószínűleg olivaolajjal is működne, valamikor kipróbálom), és növényi tejet használtam. Ha nem ipari mennyiség készül, majd elkészítem ezt a "kenegetős" verziót, biztosan nagyon finom lehet, de ez a nap nem erről szólt. Flóra többször nehezményezte, és rángatta a nadrágom szárát, hogy "deremán"... mikor megunta, hogy átformázza a kiszaggatott bucikat, vagy segítsen a tepsibe tenni, illetve kenni a tetejét. :) A legnehezebb volt kitalálni, hogy miben szállítsam, mert nem volt ennyi dobozom, végül vastag papírszatyrokban utaztak. Hozzávalók: 60 dkg liszt (50 tk tönköly és 10 finomliszt) 10 dkg margarin 3 dl növényi tej (szóját vagy mandulát ajánlanék) 4 ek gyümölcscukor 1 tk só 2 dkg élesztő 1 rúd vanília kikapart magja 1-2 marék mazsola szójajoghurt kenni A kenyérsütő gépbe pakoltam a mazsolát kivéve mindent, ami megdagasztotta, kicsit kelesztette a tésztát. A dagasztás vége előtt belekevertettem a mazsolát is. Azután kinyújtottam a tésztát 2 ujjnyi vastagra és az 5 cm átmérőjű kerek szaggatóval kiszaggattam a bucikat. A tetejét megkentem szójajoghurttal. Kelesztettem fél órát, majd közepes hőfokon fél óra alatt megsütöttem őket. Frissen magában is finom volt, Később pirítva Katus barátnőm gesztenyelekvár (izé, gesztenyekrém, ki nem ejtettem volna előtte a lekvár szót) küldeményével megkenve a fiam csak úgy tolta befelé. :) Ez pont a mazsolátlan verzió azoknak, akik nem szeretik.
Mindent bele sztörfráj
2017. szeptember 21. Kertkonyha
Ennek a bejegyzésnek nem is kellet volna megszületnie. A fogás a szombati ebédünkhöz készült, pácolt szejtán, egyszerű sültkrumpli és egy fantasztikus zöldsaláta (fejessaláta, spenót, medvehagyma, póréhagyma) mellé. Csak úgy, mellékesen csináltam, de aztán teljesen lenyűgözött a színe, az illata, az íze, és ezzel nem voltam egyedül! :) Jött a hároméves, és elbűvölten nézte az ablakban hűlő serpenyőt, aztán felkéreckedett a karomra, és némi tétovázás után rávetettük magunkat. Csak úgy, kézzel ettünk, és közben teli szájjal fogadkoztunk, hogy de csak még egyet, egy utolsót, mert nem marad az asztalra. Így aztán muszáj volt előkapnom a fényképezőgépet is, és most itt a stir fry, a dél-kelet-ázsiai konyha gyöngyszeme, azaz a kavargatva sütött párolt zöldségek, roppanósan, szószosan. Ha van wokod, szuper, de ha nincs, akkor is így fog kinézni. ;) Hozzávalók egy nagy serpenyőhöz - 2 cukkini - 2 vékonyka kicsi sárgarépa - fél kápia (piros kaliforniai) paprika - 150 g tofu - 1 nagy marék friss spenótlevél - 2 gerezd fokhagyma - 5 ek szójaszósz - 1 ek citromlé - 1 ek ecet - 2 kk pirospaprika - 1 púpozott ek keményítő - 1 csipet őrölt gyömbér - Készítsük elő a hozzávalókat: A cukkinit és a paprikát vágjuk hosszában négybe, majd kb. fél centis karikákra. A répát hámozzuk meg, és vágjuk 2-3 mm-es karikákra. A fokhagymát aprítsuk fel. - Egy nagy serpenyőben forrósítsunk 3-4 evőkanál olajat, és a felkockázott tofut pirítsuk benne világos barnára. - Vegyük ki a tofut, a maradék olajra dobjuk rá a fokhagymát, a cukkinit, a paprikát és a répát. - Kevergessük, hagyjuk pirulni 5 percig. Tegyük vissza a tofut, majd öntsük rá a szójaszószt, a citromlevet, ecetet, ízesítsük gyömbérrel, pirospaprikával. - Pirítsuk, mozgassuk finoman, így hagyjuk még kb. 5 percig pirulni. - Az utolsó fázisban készítjül el a szószt. A keményítőt 2 dl vízben keverjük el, és öntsük a zöldségekre. Forgassuk jól össze, és pároljuk még pár percet. - Amikor elzártuk, keverjük bele a spenótleveleket. A melegtől pár perc alatt össze fog esni, nincs szükség további főzésre. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 20 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven Végezetül innen letöltheted a két ajándék receptgyűjteményt is.
Emeletes rizspuding
2017. augusztus 15. Kertkonyha
Búcsú a gyümölcsbőségtől Ilyenkor ősszel kisebbfajta pánik lesz rajtam úrrá. Szabályosan megrémít, hogy nemsokára fél éven keresztül csak almán, banánon és narancson kell majd élnem. Már megint? Hiszen alig volt nyár! Nem adom a gyümölcseimet! :) Hát, de. Lehet kicsit trükközni a mélyhűtöttekkel, de végül is, muszáj lesz. Mit csináljak? Rossz égővre költöztem, annyi szent. :) Viszont addig is minden bevásárlás úgy végződik, hogy el sem kezdődik, mert az összes szatyrot és hűtőben a helyet elfoglalják a gyümölcsök. :D És egy újabb ilyen édesség következik, a piros gyümölcsök legvégéből.
Brokkolis tészta, pirított napraforgómaggal
2017. augusztus 13. Élj harmóniában
Jógatáborokban, elvonulásokon mindig készítünk valamilyen magvas tésztát - a tészta magvakkal teljes értékű fehérjeforrás és nagyon jó rostbevitel. Korábban egy gyömbéres szezámos sárgarépás tészta receptet már kitettem a blogra itt olvashatod.. Ez a brokkolis, napraforgómagos tészta mindig nagy siker.:) Amennyiben gluténérzékeny vagy fogyaszthatod gluténmentes tésztával, pl rizstésztával vagy hajdinatésztával. Brokkolis tészta, pirított napraforgómaggal Hozzávalók 5 személyre: 250 g durum spagetti vagy penne tészta 500g brokkoli 8 ek. tisztított napraforgó mag 4 ek. ghí (vegánoknak kókuszzsír) frissen őrölt fekete bors só szárított bazsalikom szárított kakukkfű Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Készítsd elő a brokkolit, szedd rózsáira és mosd meg alaposan. Főzd ki a tésztát is külön. Melegítsd fel a serpenyőt és a napraforgómagot pirítsd meg zsiradék nélkül, majd vedd ki a serpenyőből tedd félre. A serpenyőbe tedd bele a ghít, majd a brokkolikat tedd bele. Pici vízzel párold egy kicsit, majd pirítsd meg. Végül keverd hozzá a fűszereket, tésztát és a magvakat.
Nyári hűsítő zöld turmix 3 hozzávalóból (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2017. augusztus 7. Zizi kalandjai
Na jókor jön a hűsítő turmix recept… amikor már lehűlt a levegő! Mert persze, ahogy ez mostanában lenni szokott, ezt a bejegyzést már 4 napja írom, akkor pedig, amikor elkezdtem írni javában tombolt a hőség a lakásunkban is… na jó, most is van még 29 fok, de ez már hűvös a hét közepi hőfokhoz képest!
Szóval innentől a bejegyzés még nagyon melegben íródott! Minden nyáron eljön az a nap, amikor a lakásban 30 fok van vagy egy kicsit afölé kúszik a hőmérséklet! Nem árulok zsákbamacskát, szóval, amikor ezt a bejegyzést pötyögöm egy szál bugyiban ülök a gép előtt és egy kézzel gépelek, mert a másikkal legyezem magam. Igen, most egy szál bugyiban, kisgatyában, pelenkában, gatyában szoktunk jönni-menni a lakásban délelőtt a gyerekekkel, egészen koradélutánig, amíg ki nem szabadulunk végre a szaunából. (Ráadásul ez a félmeztelenség még praktikus is, ha szoptat az ember lánya! Éjszaka legalábbis praktikus… mert napközben rájöttem, hogy ha szem előtt van a mell, akkor túl sokszor kéri Áki, így felvettem egy trikót, hogy ne emlékeztessem őt túl gyakran a szoptatásra! Na jó, elég a mell témából, jöjjön a turmix! )
Szóval a meleg miatt hűtjük magunkat a lakásban amennyire tudjuk. Hideg turmixokat szoktunk inni reggelire. Ez a sárgás-zöldes változat ma tízóraira készült és nagyon meglepődtem, mert még Ákos is ivott belőle, aki mostanában alig fogyaszt gyümölcsöt. Szóval mindkét gyerek itta, sőt, még egy adagot kellett készítenünk, mert ők ketten megittak egy nagy pohárral és kértek még!!! Igazából két alapanyagból áll, ha a vizet nem számítjuk. Hűsít, frissít, és mindkét alapanyag magas tápértéke garantálja jóllétünket. A két hozzávaló: hideg (hűtőből kivett) őszibarack, valamint fagyasztott búzafűlé. Ha sárga húsú barackot használunk, akkor ilyen sárgás zöldes lesz a turmix, ha fehér húsút, akkor sokkal zöldebb.
És mire jó a búzafűlé? Kérdezhetitek… Hát sok mindenre:
– rendkívül gazdag vitaminokban, enzimekben
– tartalmazza az összes ismert ásványi anyagot
– tökéletes fehérjeforrás (vegetáriánusoknak, vegánoknak ezért kiváló)
– klorofilltartalma magas (oxigénbomba a sejteknek)
– antioxidáns.
Ezeken kívül erősíti az immunrendszert, növeli a vitalitást. A szervezetet fokozatosan kell hozzászokatni a búzafűhöz méregtelenítő hatása miatt. De nyilván senki nem iszik meg belőle egy litert egyszerre, ezért is szoktak juice bárokban kis kupicányi mennyiséget adni belőle. Mi kipróbálásra kaptunk ilyen búzafűlevet, amely fagyasztott (jégkocka méretű) adagokban érkezett. És hogy miért jó fagyasztott állapotban tárolni? Mert a búzafűből kipréselt lé levegővel érintkezve nagyon gyorsan veszíteni kezd értékes hatóanyagaiból, ezért fontos préselés után azonnal lefagyasztani. A hatóanyagok jégbe zárásával a búzafűlé megtartja maximális tápértékét és hatóanyagát. Ezenkívül kényelmes is, hogy kipattintunk a zacskóból néhány kockányit és már tudjuk is fogyasztani, akár vízben felolvasztva is. Mi inkább fagyasztott állapotban tettük a turmixgépbe a friss behűtött őszibarackkal, egy kevés vizet adtunk hozzá, turmixoltunk és már ittuk is a finomságot. Magában a búzafűlének édeskés íze van, de így őszibarackkal keverve inkább a barack íze dominál, tehát nem lesz zöld, fű íze, ha valaki ettől tartana!
Szezontól függően bármilyen másik gyümölccsel fogyasztva is kiváló (banán, eper, körte, stb.). Nagyon jót teszünk az egészségünkkel, ha egy kis zöldet mindig csempészünk a reggeli turmixunkba! Gondoljatok rá úgy, mintha a napi vitaminotokat vennétek be!
Érdemes a szervezetet fokozatosan hozzászoktatni a búzafűléhez. Mi már nem először ittunk, így 5 kockát beledobtunk a turmixba (hármunknak, 1 felnőtt és 2 kicsi gyerek), de ti kezdjetek 1 kockával/fő. Aztán a második hétre már 3 kockányi mehet/fő/adag.
Nyári hűsítő zöld turmix 3 hozzávalóból (laktózmentes, gluténmentes, vegán) Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 2 perc Főzési idő 5 perc Teljes idő 7 perc Hűsít, táplál, kényeztet. Reggeli bomba turmix villámgyorsan! Szerző: Zizi Recept típusa: turmix, reggeli, ital Konyha: vegán, gluténmentes Adag/mennyiség: 2 főre Hozzávalók 4 db érett őszibarack (hűtőből kivéve), kimagozva 4-5 kocka jeges búzafűlé 100-125 ml hideg víz Elkészítés A hozzávalókat tegyük turmixgépbe, és turmixoljuk 5 percig. Először csak 100 ml vizet adjunk hozzá, fokozatosan hígítsuk többel, ha szükséges. 3.5.3226
Ádi, nehogy megidd mindet, hagyjál nekem is!
Erdei gyümölcsös “joghurt” szelet
Íme egy igazán könnyű, frissítő “mentes” desszert recept amely nemcsak vegán, cukormentes hanem gluténmentes is!
Hozzávalók: (10-12 szelethez)
100 g rizsliszt
50 g gluténmentes lisztkeverék
25 g kókuszreszelék
25 g kakaópor
200 ml víz
80 g eritrit
1/2 citrom lereszelt héja
6 evőkanál folyékony (szoba hőmérsékletű) kókuszolaj
1 tasak foszfátmentes sütőpor
Krém:
250 g selyem tofu
200 ml kókusztejszínt
100 g eritrit
1 citrom reszelt héja
1 citrom leve
késhegynyi bourbon vanília
2 csapott evőkanál agar-agar
1,5 dl víz
két maréknyi friss, vegyes piros gyümölcsök
A piskóta száraz hozzávalóit összekavarjuk, majd hozzáadjuk a nedves hozzávalókat, robotgéppel alaposan összedolgozzuk és egy kiolajozott kapcsos 10 szeletes tortaformába öntjük, 180 C fokon 40 percig sütjük. Tűpróbát végzünk, ha nem tapad a közepe elkészült, ha szükséges még 5-10 percig sütjük 150 C fokon. Formában hagyjuk kihűlni.
A krém hozzávalóit (kivéve az agar-agar és víz) összeturmixoljuk. A vizet hidegen elkeverjük az agar-agarral és felforraljuk. Utána hozzákeverjük, turmixoljuk a krémmel, belekeverjük a megmosott gyümölcsöket és a formába öntjük, a piskóta tetejére. Hűtőben egy éjszakát pihentetjük, vagy fagyasztóban 1-2 órát hűtjük.
Vegán életmód – Botanika + nyereményjáték
2017. július 27. Zizi kalandjai
Nem is tudom hol találkoztam először Sára munkáival, de valahol az interneten futottam bele és valami hasonló fotóba, mint, amit a második képen láttok, sok-sok növényekkel festett pasztell színű sokaság volt a fotón és egyből arra gondoltam, hogy én mindegyikből szeretnék egyet, mert az ilyen színes dolgokra csak egyszerűen jó ránézni. Engem legalábbis nagyon felvidít egy ilyen kép. Egyből írtam is Sárának, hogy lenyűgöznek a munkái, imádom a csodaszép színeket, amelyeket elővarázsol!
Igen, elővarázsol, mégpedig növényekből, festőnövényekből. Nagyon érdekes és kreatív a munkája, amelyet most ebből az interjúból megismerhettek. Szóval fogjátok a kezetekbe a reggeli turmixotokat, kávétokat, teátokat, dőljetek hátra és olvassátok el Sárával készített interjúmat. Nyereményjáték pedig az interjú után!
Bemutatnád magad röviden, ki vagy, mivel foglalkozol?
Hajgató Sára vagyok, textilekkel, azon belül is festőnövényekkel színezett anyagokkal foglalkozom, ruhákat illetve kiegészítőket készítek azokból az anyagokból, amiket megfestek.
Hogyan jött az ötlet, hogy növényekkel kezdjél festeni textileket?
Évekig volt egy ékszermárkám, azonban az idők múlásával egyre inkább elkezdett foglalkoztatni a textilek és fonalak természetesebb megszínezése, elkezdtem utánajárni, kisérletezni, és megnyílt előttem a festőnövények csodás világa. Nagyobb rálátást szerettem volna a munkámban felhasznált alapanyagok eredetére és a magam módján szerettem volna tenni egy keveset a környezetterhelés csökkentéséért.
Mely növények a legalkalmasabbak arra, hogy fessünk velük?
Rengeteg növénynek van színezőpotenciálja azonban ezen belül van egy szűkebb csoportja a hagyományos festőnövényeknek, amelyek igazán időtálló, szép színeket eredményeznek. Az európai kultúrkörben a három ún. “nagy festőnövény” a festőcsülleng, a festőrezeda és a festőbuzér, színkeveréssel ebből a három alapfestékből temérdek gyönyörű árnyalatot hozhatunk létre. A növény megválasztása mellett a festendő alapanyag és a textil előkezelése is meghatározza a színeredményt.
Melyik volt a legkülönlegesebb növény, amit használtál textilfestésre vagy az a növény, amelyiken meglepődtél, hogy milyen csodás színt lehet kihozni belőle?
Igazán különleges élmény indigóval festeni, a folyamat maga is merőben eltér a többi festőnövénnyel való munkától, ezért ezt kimondottan szeretem. Festettem már elhervadt esküvői csokorral is textilt, ez is egy szép, és különleges módja volt a “Nagy Nap” megörökítésének.
Honnan szerzed be a festéshez használandó növényeket (vadon gyűjtés, lehet kapni boltban, online, külföldről)?
Sok növényt gyűjtök, szerencsére jópár inváziós faj, például a kanadai aranyvessző remek festőalapanyag, így nem kell visszafognom magam. Van néhány növény, amit kertben termesztek, nagy álmom, ami ha minden igaz a közeljövőben meg is valósul, egy kimondott festőnövény ültetvény és bemutatókert létrehozása. Ezen kívül néhány egzotikus festőnövényt külföldről, európai, méltányos kereskedésekből szerezek be, és számos konyhai hulladék is alkalmas textilszínezésre.
Milyen anyagokat festesz be ezekkel a növényi festékekkel?
100%-ban természetes szálösszetételű anyagokkal dolgozom, a kedvencem a len.
Milyen termékek készülnek az általad festett anyagokból? Ezeket is teljesen te készíted?
Ruhadarabokat készítek: megkötős ruhát, nadrágszoknyát, felsőket és kabátkákat tartalmaztak az eddigi kollekcióim, illetve az ezekhez kapcsolódó kiegészítőket, textil nesszeszert, kendőket, fonott nyakláncokat és karkötőket. Dolgozom egy lakberendezési kollekción, illetve külön öröm, amikor időm engedi, hogy fonalat fessek, amikből szövőszéken szövött kelméket hozok létre.
Mennyire tartósak a növényekkel, természetesen befestett anyagok? Egy ilyen anyagból készült felsőt hogyan lehet mosni, hogy minél tovább megőrizze csodaszép színét?
Egy kicsit gondosabb, tudatosabb kezelést igényelnek a festőnövényekkel színezett holmik – kézimosást, és PH-semleges mosószert javaslok a vásárlóimnak, illetve azt, hogy ne tegyék ki huzamos ideig tűző napsütésnek a darabokat. A megfelelően előkezelt textilen sokáig szép marad a szín, de én nem látok abban sem problémát, ha az ember időről-időre felfrissíti és újrafesti egy-egy kedves ruháját.
Van-e olyan recepted, amely alapján bárki otthon a konyhájában tud például egy színes konyharuhát készíteni?
Eső körben érdemes háztartásban fellelhető alapanyagokkal kísérletezni, ilyen például a hagymahéj, a kurkuma vagy a lilakáposzta. Ezek nem tartoznak a legtartósabb színezőanyagok közé, de azonnali sikerélményt adnak. A textilt érdemes timsóval előpácolni, majd készítünk egy festőlevet, amiben forralás nélkül egy jó órát főzzük a textilt.
Hol érhetők el a termékeid, hol lehet megvásárolni ezeket a színes csodákat?
Van egy bemutatótermünk, a CikkCakk Stúdió amit 3 kedves tervezőtársammal hoztunk létre, itt megtekinthetők a munkáim, illetve szoktam vásározni is, és készül a webshoppal egybekötött honlapom is.
Sára elérhetőségei:
– Botanika Facebook
– Botanika Instagram
– CikkCakk Stúdió Facebook
*****
NYEREMÉNYJÁTÉK!!!
Nyeremény : 1 darab indigóval festett-shibori technikával mintázott vászontáska. Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy ti mit szeretnétek egy növénnyel festett csodaszép anyagból készíttetni magatoknak (sál, nyaklánc, szoknya, stb.)!
Szabályok : A kommentelésen felül plusz pontokért lájkolhatjátok Sára Facebook és Instagram oldalát (írjátok meg ezt is a kommentben, ha megtettétek). 2017. július 30-ig lehet játszani. Sorsolás a random.org-gal. Eredményhirdetés 2017. július 31-én. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt a nyertesnek Sára postázza magyarországi címre vagy személyesen átvehető a CikkCakk Stúdióban, Budapesten.
A tejfogyasztásról, ájurvédikus szemszögből dr. David Frawley tollából
2017. július 23. Élj harmóniában
A tejfogyasztás manapság nagyon felkapott, vitatott téma. Fogyasszuk, ne fogyasszuk, életerő, egészség vagy halálos méreg.... Amikor tudatos táplálkozás tanfolyamot vagy ájurvéda tanfolyamot tartok, akkor mindig el szoktam mondani a védikus megközelítést, ami alapján a tej életerő,egészség és a spirituális megvalósításhoz fontos táplálék. A probléma nem a tejjel van, hanem a megfelelő tudás hiányával. Azzal, hogy a nyugati társadalom nem tudja mi nevezhető tejnek vagy éppen a tejet ki, milyen módon, mikor, mivel kombinálva fogyassza ahhoz, hogy valóban életerő legyen és ne méreg a szervezete számára. Nagyon régen készültem írni egy cikket a tej ájurvédikus megközelítésről. Amikor ráakadtam dr. David Frawley nemzetközileg elismert ájurvédikus orvos cikkére a yogainternational.com oldalon tudtam, hogy a saját írásom helyett, az ő cikkének fordításával próbálok mindenkit hozzásegíteni ahhoz, hogy a tejfogyasztásról több tudással rendelkezzen. David Frawley: Ájurvédikus tejtermék: A tej és joghurt nyers története Természetes ételek mozgalmában állandó vita folyik a tejtermékek értékéről. Időnként a tejtermékek a hússal említik egy lapon, mint ami egészségtelen étel az emberek számára és néhány vegetáriánus vagy tisztán vegán illető még azt is kijelenti, hogy a tejtermékek betegségeket okoznak. Bár van némi igazság az ilyen és ezekhez hasonló kijelentésekben, teljességében nem magukkal a tejtermékekkel van baj. Sokkal inkább hibáztathatjuk a tejtermelő állatok nem megfelelő tartását, a tej nem megfelelő feldolgozását és a az arról szóló megértés hiányát, hogy hogyan használjuk a tejtermékeket. Természetes ételek mozgalmában állandó vita folyik a tejtermékek értékéről. India hindu és buddhista tradíciói a tejtermékeket kiváló ételnek tekintik, különösen azok számára, akik valamilyen spirituális úton járnak. Míg a tejtermékeket nem ajánlják minden test típus számára, mégis mindannyiunk számára fontos szerepe van nemcsak az egészség fenntartásában, hanem az élet meghosszabbításában is. Az ősi védikus civilizáció a tehén körül fejlődött ki, ami tejet, tejszínt, vajat és joghurtot biztosított. A történelem során ezek az ételek a jógik kedvencei voltak, akik nem találták az egészségre ártalmasnak ezeket. India legnagyobb ,,tanítóinak egyike, Krisna hírhedt volt arról, hogy azonnal megdézsmálta a frissen kiköpült vajat, ha azt egy gyanútlan háziasszony felügyelet nélkül hagyta. Érdekes, hogy a Védák a tejtermékek esetében szélesebb választékot adnak, mint bármi más ételek esetében - beleértve a gabonaféléket, zöldségeket és gyümölcsöket is. Az ájurvéda sok tejterméket használ gyógyszerként, pontosabban betegségekkel szembeni ellenállás növelésére és arra hogy támogassa a felépülést és a regenerálódást. Ebbe beletartoznak a tejből készült főzetek, vajak és ghík és más speciális készítmények. A tejtermékeket nem csak fiatalok számára, de idősebbeknek is ajánlják, illetve azoknak is, akik bármilyen módon gyengélkednek vagy felerősítésre szorulnak. A szent tehén A tehén ősidők óta a legszentebb állat Indiában. Részben azért, mert természetes módon több tejet ad, mint amennyire a borjának szüksége van és boldog tőle, hogy megoszthatja a többletet az emberrel. A tehén amiatt, hogy kedves természettel rendelkezik és önzetlen módon táplál, az Isteni Anya szimbóluma. A legnagyobb védikus mantrát, a Gayatrit egy tehén formájában vizualizálják. Az ősi védikus írások magát az univerzumot is mint Kozmikus Tehenet írják le. A Föld is olyan, mint a tehén azáltal, hogy önzetlenül táplálja és fenntartja az élőlényeket, akik rajta függenek. A görög 'gaia' és a szanszkrit 'gau' jelentései szintén 'Föld' és 'tehén'. A Gaia Elv, ami azt állítja, hogy van egy szerves intelligencia, ami áthatja és szabályozza az életet a Földön, a Kozmikus Tehén ősi hasonlatának modern változata. Megítélhetjük, hogy az emberek hogyan bánnak a Földdel azáltal, hogy hogyan bánnak a teheneikkel. Manapság ezeknek az érzékeny állatoknak a kizsákmányolása tükrözi azt a gátlástalan, fogyasztó orientált kultúrát, ami szennyezi és elpusztítja földgolyónkat. Megmondhatjuk, hogy az emberek hogyan bánnak a Földdel, az alapján, hogyan bánnak a tehenekkel. Ramana Maharisi, aki a modern India talán legszélesebb körben tisztelt bölcse azt mondta, hogy saját tehene spirituális felszabadulást (moksa) ért el halálakor. Ashramjában a tehénnek, valamint a majomnak és a hollónak a szentélyei találhatóak, akik ott a Maharisi állandó társai. Míg az ember könnyebben eléri a felszabadulást, mint az állatok (bár ez mindkettő számára nehéz) az állatoknak is van lelkük, ami reagál a spirituális befolyásokra. Ha felismerjük és nagyra értékeljük az állatok spirituális kapacitását, akkor nem fogjuk őket bántani. A kizsákmányolásuk abból adódik, hogy azt képzeljük, hogy nekik nincsenek igazán érzéseik, hogy őket Isten csak a mi kényelmünkre teremtette. Az ősi India írásaiban az állatok tanítókként jelennek meg. A Csandogja Upanisadban például Szatjakamát a bika, a tűz, a hattyú és a daru tanította a Brahman (a kozmikus valóság) négy aspektusára. Amikor hazatért, a tanárai látták az arcán ragyogni az igazság fényét és felismerték, hogy pusztán a fenti tanároktól megtanulta a teljes igazságot. A Védák kijelentik továbbá, hogy tehenet bölcseknek kell adni és nem királyoknak vagy kereskedőknek. Ez azt jelenti, hogy a bensőséges tudás fényét azokkal kell megosztani, akik spirituális szempontból motiváltak és nem azokkal, akik politikai vagy üzleti beállítottságúak. A védikus időkben a brahmana gyerekek (szerk.brahmana társadalmi réteg tagjai: papok, tanítok, bölcsek, spirituális személyek, aszkéták, jógik) fontos kötelessége volt megtanulni azt, hogy hogyan kell teheneket felnevelni és megfejni. Ez még a mai napig is így van néhány helyen Indiában. A tehén évezredek óta az erőszakmentesség szimbóluma és annak érdekében, hogy megtanuljanak megfelelően gondoskodni róluk, a gyerekeket megtanították a kedvességre, önzetlenségre, elfogadásra és bölcsességre valamint arra is, hogy ezeket a tulajdonságokat építsék be a meditációjukba is. A tejtermelés modern módszerei A tejtermékekhez számos egészséggel kapcsolatos téma kapcsolódik, amiket meg kell értenünk ahhoz, hogy helyesen tudjuk használni ezeket az élelmiszereket. Az emberek egy része híján van olyan enzimeknek, amik szükségesek a tejtermékek emésztéséhez csupán csak amiatt, mert az adott etnikai csoportjuknak a történelmi múltjában nincsen benne a tejtermékek fogyasztása. Azoknak a felnőtteknek, akik csecsemőként nem kaptak anyatejet szintén problémát jelenhet a tejtermékek megemésztése. Sőt a legtöbb probléma, amit a tejtermékek emésztésében tapasztalunk, nem maguk a tejtermékek miatt van, hanem ezek helytelen előállításában. Ahogy nem okolhatjuk a krumplit azokért a nehézségekért, amiket a rósejbni evése okoz - ugyanígy nem okolhatjuk a tejtermékeket azokért a bizonyos problémákért, amikkel ma az emberek szembesülnek. Ahogyan a teljes kiőrlésű liszt különbözik a fehér liszttől, ugyanígy a természetes módon készült tejtermékek kifejezetten mások, mint a szupermarketekben általában kapható túlzott módon feldolgozott társaik. Indiában megengedik, hogy a tehén először a borjának adjon a tejéből. Az ember számára csak azt a tejet használják, ami ezen túl marad, ami gyakran még így is jelentős mennyiség. Ha a borját elválasztják tőle, a tehén teje sokat veszít annak tápláló minőségéből. A tejipar elválasztja a borjat az anyjától és lemészárolja. Megöljük a tehén gyerekét és aztán megisszuk a tejét. Hogyan érezné magát egy emberi anya egy ilyen körülményben? Amikor egy tehén meghallja a borjának a hívását, azonnal elkezd tejet kiválasztani. Amikor a borját elveszik tőle, akkor az aggodalom miatt toxinok fognak a tejébe kiválasztódni. Indiában megengedik, hogy a tehén először a borjának adjon a tejéből. Az ember számára csak azt a tejet használják, ami ezen túl marad, ami gyakran még így is jelentős mennyiség. A tehenekkel sok más módon is rosszul bánnak, mint például a szűkös élőhely és gépi fejés. Mostanra a mesterséges megtermékenyítésen keresztül hibrid állatokká váltak, akiket génekkel újraterveztek annak érdekében, hogy sokkal több tejet adjanak annál, mint amennyi egészséges számukra. Hormonokkal, antibiotikumokkal és nem-organikus gabonával etetik őket. A vegyszerek maradványai felszívódnak a szöveteikbe és aztán a tejükben koncentrálódnak. A hagyományos indiai gyógyászat figyelmeztet arra, hogy el kell kerülni a szennyező hatású vegyszereket és gyógyszereket, mert ezek felhalmozódnak a szöveteinkben és betegséget okoznak. Az ájurvéda nagyon részletesen ír a különféle tejtermékek jellemzőiről, többek között a tehén, bivaly, kecske és más tejet adó állatok esetében is.Bár ezek nem feltétlenül egyeznek azokkal a jellemzőkkel, amiket a modern nagyüzemi termelés produkál. Az ájurvéda írásai elmondják, hogy a kipányvázott vagy szűkös helyen élő állatok esetében a húsnak vagy a tejnek a minősége sokkal szegényesebb, mint a szabadon legelésző állatok esetében. Ez rengeteg kérdést is felvet. Milyen mértékben károsítják a tejtermékeket a modern termelési módszerek? Mi az a határ, amin túl ezek a módszerek már nem hasznosak? Milyen mértékben támaszkodjunk ezekre a hátrányos feltételekre anélkül, hogy teljes mértékben feladnánk a tejtermékeket? És mit tehetünk azért, hogy a jelenleg elérhető tejtermékek minősége jobb legyen? A pasztőrizálás csapdái A jóga szerint a tej természetét tekintve tiszta vagy szattvikus minőségű. (szerk. az ételek minőségéről itt olvashatsz bővebben) Szeretetből születik és növeli a természetes intelligenciánkat és érzékenységünket. Mindazonáltal áldásos tulajdonságait nem csak az csökkentheti, hogy hogyan tartják a tejelő állatot, hanem az is, hogy hogyan dolgozzuk fel a tejet. Pasteur volt a szülőatyja annak, hogy a betegségeket baktériumokhoz kötötték. Mivel ennél a teóriánál a betegséget a baktérium okozta, ezért a betegségek megelőzésének legjobb módja az ételek és a környezet sterilizálása. A természet tele van baktériumokkal, ezért nem biztonságos és minden természetes termék gyanakvást kelt. A holisztikus gyógyítás szempontjából viszont a sterilizálás valaminek a megölését jelenti. A steril környezet a legjobb hely a kórokozók kifejlődéséhez, mert a sterilizálás során az életerő és a természetes immunitás tűnik el. A tej pasztőrizálása annak melegítését is magában foglalja, ami megöl minden baktériumot ami benne van. Ez lehetővé teszi, hogy a tej hosszabb ideig elálljon, anélkül hogy tönkremenne és ez kereskedelmi szempontból értékesebbé teszi azt, de ez nem jelenti azt, hogy jobb minőségű ételt kaptunk. Ebben a folyamatben lényegében előfőzik a tejet, ami csökkenti annak vitalitását. Bár a pasztőrizált tej jobb a számunkra, mint a hús vagy a junk food, de a nyers tejtermék még annak pasztőrizált társánál is jobb. A pasztőrizálás csak az egyik eljárás a sorban, ami rontja a tejtermékeink minőségét. Részét képezi annak a mentalitásnak, ami azt mondja, hogy az ember mindig jobbá teheti a természetes dolgokat és biztonságosabbá is ha előbb különféle eljárásokkal kezeli őket. A mi kultúránk azt mondja, hogy a tej természetes állapotában az emberi fogyasztás szempontjából nem biztonságos, míg azt a tejet tökéletesnek látjuk, amit a mesterséges körülmények között tenyésztett állatoktól vesznek el, akik mesterséges ételeket, gyógyszereket es hormonokat kapnak. A tejtermékeinket pasztőrizáljuk, homogenizáljuk, hosszú időre lehűtjük es adalékokat adunk hozzájuk - sót, cukrot, mesterséges ízeket és színeket. A tejhez hozzáadott A és D vitaminok általában hal máj olajból származnak, így gyakran a tej még csak nem is vegetáriánus. A tejtermékek természetes szattvikus vagy tiszta tulajdonságait teszik tönkre ezek eljárások által. Azért, hogy a tejtermékek mélyebb gyógyító tulajdonságait valóban ki tudjuk használni, a nyers tejet kell előnyben részesítenünk. Ez különösen fontos olyan gyógyító eljárások esetében, ahol a megújulás vagy az elmeállapot javítása a cél, arra figyelni kell, hogy a nyers tejtermékek mindig frissek legyenek, máskülönben károsak lehetnek. Azért, hogy a tejtermékek mélyebb gyógyító tulajdonságait valóban ki tudjuk használni, a nyers tejet kell előnyben részesítenünk. Sok olyan pácienst kezeltem, akiknek tejallergiájuk volt. Amint átálltak a nyers tejre - megfelelő fűszerekkel elkészítve -, legtöbbjük (hacsak nem mindegyikük) esetében az allergén reakciók eltűntek. Miután az ember megtapasztalta az ájurvédikus indiai vagy hazai családi farmokról származó tejtermékek hatásait, könnyű látnia, hogy amit a szupermarketekben eladnak, az meglehetősen silány minőségű, a különbség nagyjából olyan, mint ami a kertben frissen termesztett és a mesterséges körülmények során létrehozott és hónapokig tárolt zöldség között van. Elkészítés Az is nagyon fontos, hogy hogyan fogyasztjuk a tejtermékeket. Az ájurveda azt mondja, hogy a meleg tej gyógyít, míg a hideg tej megbetegít, ezért a tejet melegen kell fogyasztani. Továbbá megfelelő fűszerek használatával ellensúlyozni kell a tej és a tejtermékek nyálka képző tulajdonságait. Van néhány korlátozás a tejtermékekkel való főzés esetén is, azon ételek jellemzői alapján, amikkel együtt akarjuk használni azokat. Tejet, joghurtot, sajtot vagy tejfölt nagyon jól lehet használni levesek és curryk esetében. Az ájurvéda azt is megjegyzi, hogy a tejtermékek - csakúgy mint a cukor - káros lehet, ha túlzott mértékben fogyasztjuk, különösen hidegen. Nedves és nehéz természete miatt eltömítheti a keringési rendszert. Ez sokféle krónikus betegséget okozhat, mint amilyen például az allergia, asztma, artritis vagy a szívbetegségek. Ezért az általunk fogyasztott tejtermékek mennyiségét is megfelelő módon kell szabályozni. Hogyan használjuk a tejtermékeket? Tehéntej A tej egy ideális fiatalító étel; táplálja az elmét és a szívet. Jó hatással van a száraz köhögésre, tüdővérzésre, fekélyekre és kelésekre, terméketlenségre és általános gyengeségre. A meleg tej természetes hashajtó hatású, ha ghível fogyasztjuk. A pasztörizált és homogénezett tej azonban gyakran okoz székrekedést. A kardamom a legjobb fűszer, ami ellensúlyozni tudja a tej nyálka képző hatását. Erre a célra használják a gyömbért, fahéjt és a kurkumát is. A fűszeres gyógynövények nemcsak emészthetőbbé teszik a tejet, de gyógyhatással is kiegészítik a hatásait. A meleg tej egy csipet szerecsendióval egy jó otthoni megoldás az álmatlanságra. A tej főzetekben használt felerősítő hatású gyógynövények (mint például az ashwagandha (Withania somnifera), shatavari (Asparagus racemosus), fekete nadálytő gyökér és a ginseng) hatékony fiatalító ételekké változtatják azt. A tehéntejet nem ajánlják a kapha (nehéz vagy nedves) testtípusúaknak, bár ők néha gond nélkül képesek emészteni az alacsony zsírtartalmú tejet. A legjobb a váta (levegős) és pitta(tüzes) testtípusúaknak, akiknek szükséges a tej nedvesítő energiája. Az ájurvédikus gondolkodásban a jó tej olyan, mint a tiszta plazma, ami minden szövetet táplál. Az alacsony minőségű tej azonban olyan, mint a tiszta nyálka, ami a plazma salakanyaga. A tehéntejet nem ajánlják a kapha (nehéz vagy nedves) testtípusúaknak, bár ők néha gond nélkül képesek emészteni az alacsony zsírtartalmú tejet. Kecsketej A kecsketej jó a kapháknak, olyanoknak akik nyálkásodnak és ödémásak, de kizárólag melegen és fűszerekkel. A kecsketej meleg természetű ezért lázas állapotban kerülni kell - csakúgy mint fertőző betegségek és gyomorsavtúltengés esetén is (pitta testtípus). Tejszín Tejszín hasonlít a tejhez, de annál nehezebb. Óvatosnak kell lennünk vele vérbőség és gyenge emésztés esetén. A tejtermékekkel kapcsolatban (főleg a nehezebbekkel, mint a tejszín, a sajt és a túró) egy jó általános szabály az, hogy el kell kerülni őket, ha nagy mennyiségű lepedék jelenik meg a nyelven, ami a emésztő szervrendszerben lévő vérbőségre utal. Jégkrém A jégkrémet a test nehezen tudja kezelni. Hideg természete elnyomja az emésztés tüzét, különösen, ha étkezés után fogyasztjuk. Sok cukrot tartalmaz és gyakran sok más adalékot is (mint például a tojás). Az ájurvéda általában nem ajánlja. Mindazonáltal a jégkrém vagy jeges joghurt természetes formájában nyáron fogyasztható, abban az esetben, ha jó az emésztésünk, nem vagyunk túlsúlyosak és ha figyelünk arra, hogy milyen más ételekkel kombináljuk. Joghurt A joghurt nehéz, mint például a sajt és ellentétben a népszerű félreértéssel, nem segít a fogyásban (hacsak nem a húst vagy más nehezebb ételt helyettesítjük vele). Ezzel ellentétben, nagyon jó a hízáshoz. Bár a zsírszegény joghurt kevésbé nehéz, mégsem megfelelő a fogyókúrához. Bár nyugaton reggeli ételként használják, a joghurt nem mindig jó reggel, mert ilyenkor több nyálka és vér van a szervezetben felkelés után. A reggeli hideg joghurt nyálkát termel a szervezetben. Gyümölccsel együtt fogyasztva növeli annak vizes- és nyálkaképző természetét. Általában a joghurtot nem szabad önmagában vagy üres gyomorra enni. Jól kombinálható viszont az uborkával, aminek könnyedsége kiegyensúlyozza a joghurt nehéz természetét. A joghurt a raita alapja, ami egy olyan saláta amit a legtöbb indiai étkezés során felszolgálnak. (szerk. raita receptet itt olvashatsz) A joghurt az olyan fűszerekkel együtt a legjobb, mint a kömény, koriander vagy cayenne. A joghurt gyakran a legbiztonságosabb a tejtermék. Még a nem éppen legjobb minőségű tejből is lehet kielégítő minőségű joghurtot kapni. Könnyen el is tudjuk készíteni saját magunk számára. Azonban a joghurt minél savanyúbb, annál jobban savasít és annál jobban mérgezi a vért. Az édes joghurt ezért jobb. A joghurt akkor is savasítóbb, ha savas gyümölcsökkel vagy banánnal fogyasztjuk. A joghurt főleg a váta testtípusnak jó, a kaphák ás pitták óvatosan kell hogy bánjanak vele, bár a pitta viszonylag könnyen tudja kezelni az édes joghurtot. Indiai író A joghurtot úgy jó fogyasztani, ha például ugyanannyi mennyiségű vízzel összeturmixoljuk és némi kardamomot vagy szerecsendiót adunk hozzá. Ezt hívják takrának, vagy indiai írónak. Bár hűtő természetű, mégis jó lábadozás és gyenge emésztés esetén, különösen hasznos felszívódási zavar és hasmenés esetén. Az indiai írót az istenek eledeleként is emlegetik. Azonban a joghurt minél savanyúbb, annál jobban savasít és annál jobban mérgezi a vért. Az édes joghurt ezért jobb. Nyugati író A nyugati író pasztőrizált és gyakran nagy mennyiségű sót tartalmaz. Máskülönben ez egy jó tejtermék. Sokkal inkább vizelethajtó, mint más tejtermékek és kevésbé képez nyálkát a szervezetben. Ebből a szempontból jobb a kapháknak. Hasznos felszívódási zavar, gyenge emésztés és hasmenés esetén is. Kefir A kefir egy másik erjesztett tejes ital, különösen hasznos a vátáknak, akiknek levegős vagy ideges természetük van. Ugyanazokat a problémákat okozhatja, mint a tej és a joghurt, ha gyümölccsel kombinálják. Az édesített kefír ráadásul nagy mennyiségű cukrot is tartalmazhat. Sajt A sajt nehéz, ragadós és gyakran nehéz megemészteni. Nem ajánlják, vérbőség, pangás esetén vagy akkor, amikor a keringési rendszer el van tömődve. Okozhat köszvényt, ízületi gyulladást, fertőzéseket, aknét, meghűlést, influenzát és tüdő rendellenességeket és növelheti a koleszterin szintet is. Minnél erjedtebb és sósabb annál nehezebb megemészteni. Az oltót, amit általában használnak, gyakran tehenek beléből származik, ezért a kereskedelmi forgalomban lévő sajtok legtöbbje szigorú értelemben véve nem vegetáriánus. Ilyen esetben bizonyosodj meg róla, hogy oltó nélküli sajtot vásárolsz-e. A legjobb olyan oltó nélküli sajtot fogyasztani, ami csak kevés sót tartalmaz és nincs erjesztve. A könnyű, édesebb sajtok ajánlottak. A sajt nehéz tulajdonságát részlegesen ellensúlyozni lehet olyan fűszerekkel, mint pl. a mustár, cayenne, fekete bors, torma és kömény. A sajtot rá lehet olvasztani zöldségekre, különösen olyanokra, amik könnyű természetűek, mint pl. a brokkoli és a karfiol. Ilyen módon a zöldségek és a sajt tulajdonságai is ki lesznek egyensúlyozva. A farmer sajt (panír) könnyebb és ezért könnyebben is emészthető. Ez a legelterjedtebb Indiában. A cottage cheese szintén könnyű és könnyű emészteni is, hűsítő és magas fehérjetartalma miatt tápláló is. A krémsajt kicsit ragadósabb, de a közönséges sajtnál még mindig jobban emészthető. A cottage cheese szintén könnyű és könnyű emészteni is, hűsítő és magas fehérjetartalma miatt tápláló is. Tejföl A tejföl talán a leginkább savas tejtermék és olyan pitta tüneteket erősít, mint pl. a kelés, gyomorégés, láz és fertőzések. A legjobb a váta (levegős) típusúaknak. Vaj A vajat általában pasztőrizált tejből csinálják. Gyakran adnak hozzá színezéket és nagy mennyiségű sót is. Előfordulhat, hogy hosszabb időre lefagyasztják, ami csökkenti az egészségmegőrző tulajdonságait. A vaj jó azoknak, akiknek erős az emésztésük és a belső tűzük (pitta típusúak). Nem szabad hidegen enni - jobb, ha ráolvasztjuk az ételre. A túl sok vaj (csakúgy mint a sajt) beleragadhat a bélcsatornába és megemelheti a koleszterin szintet. Külsőleg alkalmazva a vaj jó az égésre és a kiütésekre is. Ghí A ghí (tisztított vaj) amit nyers vajból készítenek többnyire mindenkinek megfelelő. (ghí receptet itt találsz) Növeli az erőt, vitalitást és intelligenciát, jó láz és fertőzés ellen is. A máj könnyen feldolgozza, bár növeli a koleszterin szintet (de nem annyira, mint a vaj). Erősíti az immunrendszert, növeli az élethosszt és a tudatosságot. Tökéletes étel meditációhoz és szellemi munkához. A ghít ételekkel vagy tejes italokhoz kell fogyasztani. Mint az olajok is általában, önmagában fogyasztva orrvérzést okozhat. A ghí olyan ájurvédikus gyógyhatású olajok alapja, mint pl. a brahmi (gotu kola) és a calamus ghee. Szemre helyezve növeli a látást (erre különösen a triphala ghí jó). Vérképzéshez és kifejezetten a nőknek a legjobb a kurkuma ghí illetve a ghíben főzött kurkuma. A ghít a legjobb nyers, sózatlan vajból készíteni. Általában hónapokig eláll és még tovább is ha hűtőben tartjuk. Vörösréz edényben tárolva mindenféle bőrproblémákra és a bőr gyulladásos elváltozásaira is jó ha külsőleg alkalmazzák. A ghí a rituálék és a meditáció alatt hasznos lámpaolajként is, mivel úgy tartják, hogy a benne lévő tápláló erőnek tisztító hatása van a környezetre és az elmére is. Tejtermékek vásárlása A tejtermékeknek a modern társadalomban elfoglalt sajnálatos helyzete valamint a tejelő állatokkal való hibás bánásmód miatt az emberek érthető módon hajlamosak teljes mértékben elutasítani a tejtermékek fogyasztását. Másrészről sokan mások, akik váta és pitta felépítésűek vagy éppen gyengélkednek, nagyon hasznosnak fogják találni a tejet. Minden bizonnyal próbát kell tennünk vele, ha súlygyarapodást vagy vitalizálást akarunk elérni, mielőtt olyan élelmiszerekhez fordulunk mint a hús, hal, cukor vagy mesterséges összetevőkből álló ételek. Támogasd a helyi tehenészt - és a helyi tehént is. Bár legtöbbünknek nem kell teljes mértékben elutasítanunk a tejterméket, viszont szorgalmaznunk kell azok megfelelő minőségben történő előállítását. Próbálj olyan forrásból tejtermékeket beszerezni, ahol jól bánnak az állatokkal és organikus módon táplálják őket. Vegyél feldolgozatlan (nyers) tejtermékeket, ha lehetséges. Ha ez törvényileg nem lehetséges ott ahol élsz, akkor bátorítsd a változásokat az ilyen és ehhez hasonló ésszerűtlen törvények esetében. Támogasd a helyi tehenészt - és a helyi tehént is. Tejtermékek és más ételek A tejtermékek nem kombinálhatóak néhány fajta élelmiszerrel - és előfordulhat, hogy egymással sem keverhetőek. (szerk. az ételkombinációkról részletes itt olvashatsz) Rossz kombinációk o Bármilyen tejtermék hússal és hallal o Bármilyen tejtermék élesztős kenyérrel o Bármilyen tejtermék savanyú gyümölccsel o Bármilyen tejtermék magokkal o Tej joghurttal o Tej sóval Megfelelő kombinációk o Tejtermék édes gyümölccsel o Tejtermék keményítőt tartalmazó zöldségekkel o Tejtermék teljes értékű gabonával az eredeti cikk itt olvasható https://yogainternational.com/article/view/ayurvedic-dairy-the-raw-story-on-milk-yogurt-and-more
fokhagymás pizzakenyér
Nyáron imádunk piknikezni, vagy akár kinn, a zöldben ebédelni is. Az egészben a legnehezebb egy hordozható menü kitalálása, de igazság szerint nem is mindig gondolom túl. Ld. ezt a pizzakenyeret. Minden ráérős hétvégi reggelbe belefér, hogy a tésztát megdagassza nekem a kenyérsütő, hogy aztán belenyomkodjam a tepsibe, megkenegessem a finom szószával, és a jó forró sütőm kisüsse. Az egész kb. 10 perc effektív munka. Ha kihűlt kicsit, csak feltördelem a vágások mentén, aztán mehet a dobozba. Felvágok hozzá egy jó nagy adag friss zöldséget, és kész az ebéd. Kimegyünk a zöldbe, az ilyen sütés illatain felbuzdult család már az első padra is leülne, csakhogy együnk már. :) Hát, így van ez. Utána meg jöhet a játék. Hozzávalók egy nagy tepsihez a tészta - 400 g liszt - 4 g szárított élesztő - 30 g olívaolaj - 1 mk só - 1 kk nádcukor A “kenet” - 4 ek olívaolaj - 4 gerezd fokhagyma - 1 mk só - 1 mk oregánó - 1 mk kakukkfű - Az alapanyagokat 225 ml vízzel összedolgozzuk, és másfél órát kelesztjük. Ha van kenyérsütő gépünk, akkor egyszerűen használjuk a dagasztás programot. - Közben készítsük el a fokhagymás szószt. A fokhagymát lereszelve jól keverjük el a többi hozzávalóval. - A megkelt tésztát nyújtsuk ki fél centi vastagra, majd fektessük sütőpapírral kibélelt tepsibe. Egyenletesen kenjük el rajta a szószt, és derelyevágóval (késsel) kockázzuk fel. Előmelegített, forró sütőben süssük, amíg a széle megbarnul. Extra tipp: olívabogyóval, paradicsomszeletekkel tálaljuk. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 5 perc +hűtés Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha ITT feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven
Paradicsom chutney (csatni)
2017. július 14. Élj harmóniában
Paradicsom chutney (csatni)A csatni (chuetney), ami megbolondítja az ételeket a tányérodon. Édes, sós, csípős, savanyú mindez egyben:) Kiváló étvágycsináló, emésztést segítő és segít kiemelni az ételek ízét. Minden ételt élvezetesebbé tesz. Az ájurvéda és az indiai konyha szinte minden étkezéshez készít valamilyen csatnit. A csatnikat fogyaszthatod melegen vagy hidegen is. Már néhány chuetneyi receptet közzé tettem a blogon - Szilva csatni itt olvasható az Alma csatnit pedig itt találod és egy nyári hűsítő friss kókuszos koriander csatni recetet is találsz a blogon A Jógatáborban a pakorát friss paradicsomból készült csatnival tálaltuk, hát mit ne mondjak, hatalmas sikere volt:) talán a paradicsom csatni a legnépszerűbb az összes csatni között, mert közel áll a nyugati emberek ízlésvilágához. A kókuszcsatni, szilvacsatni, répás vagy körte csatni kicsit érdekesebb az megszokott hazai ízekhez képest. A paradicsom csatni hozzávalói 2 ek. ghí (vegán változatban kókuszzsír) 1/4 tk. fekete mustármag 1/4 tk.római kömény 1 kis fahájrúd 2 szárított, tört chili 1/4 tk. kurkuma 2 pohár friss, érett, kemény paradicsom 1/3 csésze teljes értékű nádcukor 1/4 csésze mazsola 1/4 csésze só Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A paradicsomokat forró víz segítségével hámozd meg és vágd nagyobb darabokra. A ghít vagy olajat közepes lángon hevítsd fel. A forró zsiradékban pattogtasd ki a fekete mustármagot. Add hozzá a római köményt, fahéjat. amikor a fahéj sötétedik tedd hozzá a chilit, kurkumát és a paradicsomokat. Közepes lángon, folyamatosan kevergetve 10 percig főzd. Tedd hozzá a mazsolát, sót és a cukrot. 5 percig főzve hígabb csatnit kapsz. Ha jobban szereted a sűrűbb, lekvár szerű csatnit, akkor főzd 15 percig, hogy besűrűsödjön. Melegen vagy hidegen tálalhatod, hűben tárolható néhány napig.
Reggeli a Zöldház Bio Panzióban
2017. július 12. Éltető ételek
A Jó Együtt szervezésében 5 napos Élmény- és Életmódtáborban vettem részt Gyenesdiáson a Zöldház Bio Panzióban. Az ételek minőségével és mennyiségével mindenki meg volt elégedve, mivel napi háromszori, svédasztalos, húsmentes étkezést kaptunk. Én még nem voltam ehhez hasonló szálláson, ahol ilyen jó minőségű (bio), házias de ugyanakkor reform ételeket kaptunk volna. Gondolj csak bele, milyen reggelit kaphatunk egy átlag szállodában/panzióban? Bolti péksüti, vaj, lekvár, kellog's, virsli, tojás, rántotta, felvágottak, cukrozott tea, tejeskávé... és mit kaptunk a Zöldház Bio Panzióban? Az alap a teljes értékű ételek, de igény szerint kérhetünk gluténmentes, tejmentes vagy akár vegán ételeket is, bio minőségben. De beszéljenek erről a fotók. :) Az első utunk a gyümölcsös pulthoz vezetett. Nem hiányoztak a zöldségek sem. Anikó, a panzió "konyhatündére" fűszervajat is készített. Saját készítésű péstétomok (humusz, lencsepátétom) és magkrémek (tökmag, napraforgómag). Frissen sütött briós. kenyerek (gluténmentes is) ... és cipócskák.Cipócskából vega kolbászkrémes melegszendvics Lecsó Almás zabfelfújt Gluténmentes lepény Mindenféle finomság egy tányéron. Reggeli (rizs)tejes kávé brióssal.
A növényi étrend: hathatós gyógymód Dr. Kim Williams szerint – interjú egy vegán orvossal
A szerkesztő jegyzete: Az American College of Cardiology távozó elnöke, Kim A. Williams MD 2003-ban lett vegán. Drámaian csökkentette az LDL koleszterinszintjét. Az MD magazin munkatársa, Megan Daily interjút készített vele az egészséges életmódja kapcsán, valamint arról, hogyan sikerül támogatnia a szívbarát, növényi alapú étrendet a kollégái körében, egy olyan érában, ahol nagy szerepet játszanak a gyógyszerek és a sebészeti beavatkozások. Fordította: Biró György Milyen lehet egy szobában állni tele kardiológusokkal, és azt kérni tőlük, hogy hagyjanak fel az üzlettel? És még el sem hessegettek onnan -- csodás volt, a reakciójuk hasonlított a teljes ACC-jére. Úgy érted, a növényi értendes üzeneted jól szerepelt a kollégáidnál? Nem kaptam negatív visszajelzést. Még ha húst esznek is, vagy nem edzenek, a munkatársaim nem érzik sértve magukat, mert tudják, hogy ez (a növényi alapú étrend) a legjobb dolog, amit a népességért tehetünk. A húsevés jelentős része az amerikai kultúrának, mint például a július 4.-ei barbecue, nem? De az. Viszont belemélyedni a növényi alapú étrend tudományába érdekes. A barbecue nem rossz dolog, amíg növényi. Az összes karcinogén, ami a hús szenes sütésével képződik, nem jön létre, ha ugyanígy sütsz mondjuk kukoricát, vagy hasonlót. Szóval nem a grillsütés az, ami az ételeinket egészségtelenné teszi? Azt gondolhatod, hogy nagyon veszélyes, de aztán kiderül, hogy mégsem. Ez jó példa arra, hogy a tudománynak nemcsak frissítésre van szüksége, de el is kell terjeszteni – a nagyszerű halálozási adatok az American Journal of Clinical Nutrition-ban csodálatosak, de ez nem segít, ha nincs rajta az olvasási listádon. Több és több infót kell eljuttatnunk az emberekhez. Mint például a 2006-os INTERMAP-tanulmány, ami fordított arányosságot mutatott a magas vérnyomás és a növényi fehérjebevitel között? Abszolút. Az egyik legveszélyesebb dolog a vegán táplálkozásban – és ez velem megtörtént -, hogy felbiztattam egy magas vérnyomásos betegemet arra, hogy próbálja ki a vegetáriánus étrendet, de elfelejtette mérni a vérnyomását otthon. A következő dolog, amiről értesülsz, hogy a beteg a sürgősségin vár (nagyon alacsony) 50-80-as vérnyomással, mert még mindig szedi a gyógyszert, amit a betegségre kapott, holott már nem kellene. Ennyire jól működik ez az étrend? Nagyon hatásos. Ha az emberek megértenék, hogyan szüntethetik meg a magas vérnyomást hetek, vagy hónapok alatt, igazán elképesztőnek találnák. Szóval mi az akadály? A kultúra? Vagy hogy a tanulmányban szereplő adatok nem meggyőzőek? Van egy kevés változtathatóság az adatokban. De született egy nemrég, (Yoko) Yokoyama által pubkikált analízis, amit 32 tanulmányt vett figyelembe. Három ezek közül azt mondta, hogy a vegán étrend növelheti a vérnyomást, de a többség jelentős előrelépést mutatott. Mindent összevetve az adatok pozitívak. Nyilvánvalóan vannak még tényezők – túlzott alkoholfogyasztás, nincs kutatva – amik a vegán táplálkozás ellenére is okozhatnak magas vérnyomást. Mégis, a növényi étrendnek részét kell képeznie a egészséges élet helyes megközelítésének. Az orvosoknak azt kellene tenniük, amiről prédikálnak -- ahhoz, hogy a pácienseiknek átmenjen az üzenet? Nagyon bonyolult, amikor egy túlsúlyos ember mondja neked, hogy fogyj le. Megfelelő benyomást kell mutatnunk. Rengeteget beszéltél arról, hogy a személyes történeted hogyan győzött meg abban, hogy növényi étrendre válts. Ez a motivációja a legtöbb kardiológusnak, aki húsmentes étrendet ajánl a pácienseinek? Egyre elterjedtebbé válik, de ha rákeresel google-n, hogy “vegán kardiológia”, látni fogsz pár különös dolgot. Láttam egyet, aki azt mondta “volt egy páciensem lupus myocarditis-szel, aki vegán lett, és minden helyre jött”, szóval olykor nem személyes, hanem orvosi tapasztalatok által váltanak. Szóval azt mondod, hogy a sztorik arról, hogy a növényi alapú diéta sok betegséget meggyógyít, igazak? Ó, igen. Van egy rakás betegség, ami megszűnt, vagy hihetetlen módon pozitív irányba változott, vannak adatok a multiplex szklerózis, rheumatoid arthritis, lupus kapcsán, és jó lenne, ha nagyon sok véletlenszerű kísérlet lenne. Nem volt elég sok? Az utolsó növényi étrendes vizsgálat, aminek utánanéztem, az ulcerative colitis (fekélyes vastagbélgyulladás) mentén történt. El voltam ámulva az adatoktól. Még régről hallottam Dr. Dean Ornish tanulmányáról a prosztatarákot vizsgálva, arról szólt, hogy a növényi eredetű étrend visszaszorítja a rákot, de legalábbis meggátolja annak növekedését. De ulcerative colitis-re még sosem láttam tanulmányt ezelőtt -- úgy sejtem, azért, mert kardiológus vagyok, így nem mindig olvasok egyéb irodalmat. A tanulmány kimutatta, hogy 100%-os volt a javulás az átállás utáni első évben, 90%-os a másodikban -- gyógyszerek nélkül. Nem tűnik úgy, mintha az emberek megkapnák az üzenetet. Meg fogják valaha? Úgy tekintek erre, mint egy kirakósra. Van egy darabod itt, egy másik ott, majd végül az emberek összerakják egy egésznek. Mit tettél az ACC-nél (Americal College of Cardiology) azért, hogy elősegítsd a növényi étkezés helyzetét? Egy a diadalaink közül magába foglalta a szövetségi USDA táplálkozási iránymutatását. Elsőre pontatlanul idézték a koleszterinnel kapcsolatos ajánlásainkat. Azt mondtuk, több kutatásra van szükség, de ezalatt nem azt értettük, hogy változtassák meg a ajánlott, napi 300mg-os felső határt. Szóval adtunk nekik valami hatalmas mennyiségű szakirodalmat. Azt írtuk nekik “Ó, kéjük Önöket, ne vonják vissza a 300mg-os határt, mert az emberek vaddisznókká vadulnak”, a szó szoros értelmében. De mostanra nincs koleszterinnel kapcsolatos felső határ az ő iránymutatásukban, igaz? Levették a 300mg-os felső határt pont az ellenkező okból (ahelyett, hogy felállítottak volna egy maximum plafont a fogyasztásnak). Azt mondják, mindenki olyan kevés koleszterint vigyen be, amennyi lehetséges, a cél a zéró szint, amennyiben megtehetjük. Nagyon örülünk ennek, jobb, mint amit kértünk. Forrás: http://www.mdmag.com/conference-coverage/acc-2016/vegan-diet-its-powerful-medicine-kim-williams-says-in-qa Kép forrása: Youtube The post A növényi étrend: hathatós gyógymód Dr. Kim Williams szerint – interjú egy vegán orvossal appeared first on VegaNinja.
Cukkini paprika paradicsom - könnyű és gyors vacsora a nyári melegben
2017. július 1. Élj harmóniában
A nagy nyári melegben senki nem szeret hosszasan állni a konyhában és mindenki szereti ilyenkor előnyben részesíteni azokat az ételeket, amik nagyon gyorsan elkészülnek. Hát ez egy ilyen recept:) Ízletes zsenge cukkinivel, friss paprikával és paradicsommal pillanatok alatt elkészítheted. Igazi, könnyű nyári étel, ami nem terheli meg a szervezetedet a nagy hőségben sem. A fűszereknek köszönhetően nagyon könnyű megemészteni. Vacsorára vagy ebédre fogyasztva megtapasztalhatod, hogy kicsit sem nehezült el a tested, könnyűnek érzed magad és tele leszel energiával. Cukkini paprika paradicsom - könnyű és gyors vacsora a nyári melegbenHozzávalók 1 piros kaliforniai paprika 3 tv paprika 5 közepes cukkini 5 közepes paradicsom 2 ek ghí vagy olaj 1tk római kömény 2 kis szárított csili 1/4 tk asafoetida 1 tk kurkuma 1 tk őrölt koriander 1,5 tk só 1 ek. friss zöld fűszer koriander, bazsalikom vagy petrezselyem Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A paradicsomokat tedd forró vízbe, majd hámozd meg és ha nagyméretűek vágd 8 felé. Használhatsz koktélparadicsomot is, én azt csak ketté szoktam vágni. A cukkinit és a paprikákat vágd 1-2 centiméteres darabokra. A ghít (vagy olajat) egy nagy serpenyőben hevítsd fel közepes lángon, majd tedd bele rómaiköményt, csilit, asafoetidát és kurkumát. Keverd meg a fűszereket, hogy piruljanak és utána rögtön tedd hozzá a felszeletelt paprikákat. 2-3 percig pirítsd, majd tedd hozzá a cukkinit és az őrölt koriandert.Keverd meg néha és néhány percig pirítsd a zöldségeket, majd add hozzá a paradicsom darabokat és vedd le takarékra. Addig párold az egészet, amíg a cukkini áttetszővé válik, de még roppanós marad. A végén add hozzá a sót és megszórhatod valamilyen zöld fűszerrel is. Frissen, kurkumás baszmati rizzsel vagy chapatival tálad .
Epres iglu
Ellentétben azzal, amit ez a fotó sugall, most egy bámulatosan egyszerű recept következik. Tudom, hogy olyan, mintha csak egy ultramenő belvárosi cukrászda pultjába néznél be, de hidd el, ez a süti igazából három hozzávalóból, három lépésben készül el. Épp ez a csodálatos benne: bárki meg tudja csinálni! :)
Ez a receptem megjelent a Vegán Világ Magazin júniusi számában is.
Hozzávalók 6 db igluhoz
- 3 db lasagne tésztalap
- 220 g eper
- 15 g nádporcukor
- konzerv kókusztej 200 g föle
- kis margarin
- étcsoki a díszítéshez
Előkészületek: le kell hűteni mindent. Hogy igazán szép, kemény hab legyen a kókuszkrémből, előző este tegyük be a felbontatlan konzervet a hűtőbe. Tegyük be az epret is a hűtőbe.
Amikor nekifogunk az igluk elkészítéséhez, tegyük be a keverőpoharat és a habverőt is a mélyhűtőbe.
Csak akkor fog működni, ha elég hideg minden. De akkor fog. :)
- A lasagne tésztalapokat egyenként kis vízben főzzük elő. 1-2 perc alatt megpuhul annyira, hogy könnyen olyan alakúra vághatjuk, amilyenre csak szeretnénk. Válasszunk egy megfelelő poharat, nyomjuk jól rá a tésztalapra, ezután pedig ollóval vágjuk ki belőle a köröket.
- Tegyük őket sütőpapírra, kenjük meg margarinnal, és hintsük meg porcukorral. Tegyünk rá egy sütőrácsot, hogy ne kunkorodjon fel, majd 180 fokos, előmelegített sütőben süssük aranybarnára. Ez kb. 10 perc. Amikor kész, tegyük egy tálra, és mehet is a mélyhűtőbe hűlni.
- A sütés alatt nekikezdhetünk az epres tejszínhab elkészítésének. Először tegyünk félre 9 kisebb epret (nem árt, ha közel ugyanakkorák), a többit pedig a maradék porcukorral turmixoljuk le.
- A kókusztejet nyissuk ki, és a tetejéről merjünk le 200 g kókusztejszínt. Ezt fogjuk felverni habbá az előhűtött pohárban és habverővel. 2-3 perc alatt kemény hab lesz belőle. Akkor keverjük fele az eperpürét, és így verjük ismét 1-2 percet, hogy visszakeményedjen.
- Kezdődhet az igluk építése. A 9 félretett epret tisztítsuk meg, és vágjuk őket hosszában ketté.
A tésztalapok közepébe tegyünk egy kávéskanál kókuszkrémet, majd tegyünk rá három darab fél epret úgy, hogy egymás felé nézzen a csúcsúk.
Ezután halmozzunk középre még három kanál krémet, és szórjuk meg csokival. Kész is!
Megjegyzés: a kókusztejből válassz 100%-os tisztaságút, mert ha higítottat, netán keményítővel, egyéb anyagokkal kezeltet veszel, nem fog felverődni a habbá. Ha biztosra szeretnél menni, ajánlom az AROY-D márkát.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 20 perc
Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat :
Kezdő Vegán
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Növényi Tejek és Tejtermékek I
Növényi Tejtermékek II
A Mindennapi Superfood
Kezdő Vegán Angol nyelven
Kókuszos rizsjégkrém
A múltkori 100% kézi eperfagyi után úgy belelkesültem, hogy elindult itthon a vegán jégkrémgyártás ipari mennyiségekben. Persze, hőségben fagyi receptekkel kísérletezni roppant hálás dolog. Mindegyikre azonnal hárman csapnak le. :)) Ebben a pillanatban jutott eszembe egy harmadik izgalmas változat, szóval, indulok is megcsinálni. :) Na, jó, ez eldőlt: fagyi sorozat lesz, és kész. Ti pedig fogadjátok egyelőre ezt, a második számút. :) Hozzávalók négy jégkrémhez - 300 ml tej - 10 g kókuszreszelék - 15 g cukor - 20 rizsliszt - 30 g ribizli - A rizslisztet kis tejben keverjük simára. - A többi tejet a cukorral és a kókuszreszelékkel forraljuk fel. Öntsük hozzá a rizslisztes krémet, és folyamatos kevergetés mellett újra forraljuk fel. hagyjuk 1-2 percet bugyogni, hogy besűrűsödjön. Hagyjuk hűlni kicsit. - A ribizlivel együtt rétegezzük jégkrém formába, és fagyasszuk ki. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 10 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven
Mangós datolyagolyók (nyers, laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2017. június 16. Zizi kalandjai
A datolyagolyók sláger számba mennek nálunk. Nagyon szeretik a fiúk és mi is. Kiváló tízórai a reggeli turmixunk után (nyári időszakban mindig turmixszal indítjuk a napot… jön az őszibarack szezon is ihatjuk a kedvenc turmixomat, juhéj!), de kirándulásra, játszótérre is magunkkal vihetjük. Előnye, hogy a melegben nem kell hozzá bekapcsolni a sütőt, csak az aprítógépbe bedobálunk mindent, aztán jöhet a közös program a gyerekekkel és tetszőleges nagyságú golyókat formázva már készen is vagyunk. Ez most egy mangós változat, cukormentes aszalt mangót használtunk hozzá és mennyei lett.
Mindig azon csodálkozom, hogy a cukormentes aszalványok miért drágábbak, mint a cukrosak, amikor a cukormenteshez semmilyen más élelmiszert nem használnak, csak magát a gyümölcsöt… megaszalják, aztán kész is. A cukroshoz meg pluszban kell fizetni a cukorért és az kevesebbe kerül, mint a cukormentes? Ki érti ezt? Én a cukormentes nagyon finom aszalt mangót a Lehel piacon vettem (kimérve lehet venni). Nagyon finom magában is, de így a datolyagolyóban is isteni.
És néhány szó a datolyáról, mert mindig sokan kérdeztek róla. Én szeretek friss datolyát használni a nyers süteményekhez, meg magában enni is. Friss datolyát be lehet szerezni ázsiai/keleti fűszeres szupermarketekből. Ahol nincsen ilyen az online tud rendelni a Biorganiktól vagy a Datolyakirálytól. Ha pedig aszalt datolyát használtok, akkor csakis jó minőségűt, amely nincsen glükózsziruppal és fényezőanyaggal (!!!) kezelve. Aszalt datolya esetében érdemes a datolyát felhasználás előtt egy-két órára hideg vízbe áztatni vagy ha kevesebb az időnk, akkor 15 percre meleg vízbe. Utána kimagozzuk és már használhatjuk is.
Ja, a fotózás a minimalista stylingot követi… egy egy éves és egy négy éves mellett ezt tudtam kihozni a képekből!
Mangós datolyagolyók (nyers, laktózmentes, gluténmentes, vegán) Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 10 perc Főzési idő 10 perc Teljes idő 20 perc Könnyen elkészíthető, nyers datolyagolyó falatok tízóraira vagy kiránduláshoz. Szerző: Zizi Recept típusa: snack, datolyagolyó, nyers Konyha: vegán, gluténmentes Adag/mennyiség: 20-25 darab Hozzávalók 200 g friss datolya, kimagozva 180 g dió és mandula, vegyesen 60 g cukormentes aszalt mangó 4 evőkanál kókuszreszelék 4 evőkanál extra szűz kókuszzsír 1 evőkanál mandulavaj 1 evőkanál chia mag Elkészítés Tegyük robotgépbe a diót, a mandulát, és daráljuk kis darabos állagúra. Ekkor adjuk hozzá a kimagozott datolyát és az összes többi alapanyagot. Addig dolgoztassuk a robotgépet, amíg a massza enyhén ragacsossá (kissé zsírossá a kókuszzsír miatt) válik (állítsuk le a gépet és ellenőrizzük az állagot). Formázzunk golyókat a masszából. Zárt dobozban, hűvös helyen, hőtőben 10-12 napig eláll (de addig úgysem fog tartani). Jegyzetek A mandulavaj helyett kesudióvajat vagy földimogyoróvajat is használhatunk. 3.5.3226
Zabkása reggelire
2017. június 14. Gitta nyersétel blogja
A zabot természetesen nem főzzük meg, de hogy felpuhuljon, hogy az enzimek feléledjenek benne jól beáztatjuk. És hogy legyen elég ideje ázni, már előző este szép gondosan elvégezzük ezt a műveletet. Lehet rögtön abba a tányérba tenni, amiben el fogjuk másnap fogyasztani, vagy ha magunkkal visszük munkába, akkor akár egy befőttes üvegbe is. Lehet a zabpehely mellé még más magokat is tenni, pl. mandulát, diót, chia magot, kókuszchipszet, kinek mi van otthon, és lehet aszalt gyümölcsöket is, datolyát, aszalt szilvát, goji bogyót. Lehet édesíteni szirupokkal, mézzel, datolya sziruppal, stb... Ez itt most egy lehetséges összeállítás, de bátran lehet variálni. Hozzávalók: 4-5 evőkanál zabpehely 3 evőkanál goji bogyó 1/2 banán karikára vágva 4 evőkanál chia mag egy marék kesudió egy marék aszalt meggy kb 2 dl mandulatej (vagy más növényi tej, lehetőleg frissen készített pl itt találod hogyan készíts mandulatejet) vagy amennyi belefér az üvegbe A magokat, gyümölcsöket beletöltjük az üvegbe (én itt egy kisebb, kb 3 dl-es üveget használtam), ráöntjük a növényi tejet, és éjszakára hűtőszekrénybe tesszük. A magok és aszalt gyümölcsök felpuhulnak reggelre és kitűnő reggelit kapunk. itt már ráöntöttem a mandulatejetReggelre megdagadt a chia mag, és a zab és a goji is megpuhult. Fogyasztás előtt legalább 1 órával érdemes kivenni a hidegről, ne együnk reggelire hűtőhideget :) Lehet enni az üvegből, én tányérba öntöttem, és öntöttem még rá mandulatejet, hogy még lédúsabb legyen. Vigyázat, nagyon laktató: a tányérban össze lehet keverni az összetevőket
Bodzalimonádé grapefruittal
Szuper dolognak tartom, hogy van néhány növény, amely minden évben lehetőséget ad arra, hogy finom üdítőt készítsünk. Ilyen a bodza, a hársfa, az akác. Külön öröm számomra, hogy ezek Angliában is jelen vannak. Tegnap délután elmentünk sétálni a tengerpartra, és a mellette fekvő golfpálya oldalán bodzabokrok illatoztak. Autó szerencsére nem jár arra. Nagy örömömre szedtem pár szálat, majd rendhagyó módon nem csak citrommal, hanem grapefruittal is készítettem egy italt. Hmmmm...! Finom üdítő lett.
Emlékszem, gyerekkoromban dédimamám padlásán száradtak a bodzavirágok, ma már, felnőtt fejjel tudom, hogy milyen csodaszer lehet megfázás esetén. A bodza virágából készült tea és üdítő vízhajtó, emésztést elősegítő, köhögéscsillapító hatású. Megfázásra, hörghurutra, izzasztószerként és immunrendszeri serkentőként használják. Gyógyteta esetén nátha esetén napi 2-3 csészével ihatunk, amilyen forrón csak lehetséges. Hatékonyságát növeli, ha forró lábfürdőt veszünk és közben forró bodzateát iszunk, majd azonnal ágyba bújunk. Ilyen módon ,,kiizzadjuk a náthát, azaz méregtelenítjük szervezetünket, meggyorsítjuk a gyógyulást.
A recept
Hozzávalók:
- 1 db 3-5 literes üveg vagy egy nagyobb kancsó
- 10-15 szál frissen szedett bodza
- 1 grapefruit
- 1 (bio)citrom
- 1-2 teáskanál datolyaszirup (vagy méz)
- 3-4 l víz
Elkészítés:
A leszedett bodzafejeket átnézzük, nincs-e apró kis bogárka megbújva a virágzat között, kis vízzel leöblíthetjük. A virágokat az üveg aljára fektetjük. A grapefruitot kicsavarjuk, beleöntjük az üvegbe. A (bio) citromot jó alaposan megmossuk és felkarikázzuk. A citromkarikákat a bodzavirágok tetejére helyezzük. Majd kevés datolyaszirupot csurgatunk a citromokra. Majd ráöntjük a vizet. Fakanállal gyengéden átkeverjük. Kistányérral, vagy konyharuhával letakarjuk az üveg tetejét. Ha zavarnak a bodzavirágok, szürőn keresztül öntjük poharakba. Fogyaszthatjuk jégkockával is.
Ha este készítjük és hagyjuk egy éjszakát a kinti hűvösben állni, másnap leszűrve valami csodás ízeket kóstolhattunk. De akár fél óra pihentetés után már fogyaszthatunk belőle. Ha tudjuk, hogy nem fogy el azonnal az üdítőnk, akkor érdemes hidegebb helyen tárolni az italunkat. (Pl. Pincekő, vagy hideg terasz/erkély) Miután átszűrtük - és nem fogyna el, hűtőben tároljuk.
Fenséges ízével tényleg üdít és ráadásul egészséges.
Zöldborsó - burgonya curry
2017. június 5. Élj harmóniában
Szeretem az indiai ko nyhát, Az indiai zöldséges, ájurvédikus ételek fantasztikus fűszerezésűek - mert a fűszerezés mindig úgy van összeállítva, hogy nem csak kellemes ízt adjon, de segítse az emésztés folyamatát is. A szezonnak megfelelően, egy zöldborsós burgonyás curry-re esett a választás:). Hozzávalók 500 g burgonya 300 g zöldborsó 2 ek. ghí 15 g friss gyömbér 1,5 tk őrölt gyömbér 2 tk. őrölt koriander 1,5 tk. só 1/2 tk.cayenne-i bors víz Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A burgonyát hámozd meg és vágd kis darabokra és reszeld le a gyömbért. Hevítsd fel a ghít egy edényben, majd tedd bele a gyömbért és pirítsd meg kicsit. M ajd add hozzá a többi fűszert és a burgonyát és keverd el. N éhány perc múlva add hozzá a borsót és egy pici vizet és párold puhára. tálalásnál szórd meg friss koriander levelekkel . Rizzsel, kuszkusszal, quinoaval vagy chapati kenyérrel tálalhatod. recepteket a blogon találsz:)
Az egészség kulcsa: zöld turmix bio zöld levelekből
2017. május 31. Gitta nyersétel blogja
Bármit is eszel, bármilyen táplálékon is vagy... a zöld levelek napi szintű fogyasztása életfontosságú!!! BIO zöld levelek házhoz Más szavakkal: aki amúgy is odafigyel a táplálkozására, tudatos... nagy valószínűséggel nem lesznek hiányállapotai, megkapja a szervezete azt, amire szüksége van. De lássuk be, hogy a hagyományos, sült-főtt étrend nem ad meg minden tápanyagot, amire szükségünk van, főleg vitaminokra, ásványi anyagokra, fitotápanyagokra gondolok... Ha tudatos vagy, azért fogsz ilyet inni, ha nem vagy tudatos, akkor meg nagyon nagy szükséged lenne erre, nagyon nagy :) Zöld turmix: zöld levél, gyümölcs és víz Szóval: zöldet kell enni (inni) lehetőleg minden nap. Zöldet, ami lehetőleg nem vegyszerezett, legalább tiszta talajból, tiszta levegőjű helyről származik. Szerencsére ma már egyre több a biokertész, és sok helyen van már biopiac, biozöldséges... így ezeket a nagyon értékes zöld leveleket könnyű beszerezni. És most egy még jobbat találtam... a bio friss leveles zöldeket házhoz is szállítják !!!! Így tudom magamnak és a páromnak biztosítani a RENDSZERESSÉGET, vagyis ezt a terhet vették le a vállamról, hogy nem nekem kell gondoskodnom arról, hogy a megfelelő minőségben és mennyiségben mindig legyen itthon bio zöld levél :) És most ez megvan, hála a ZöldVital-nak :) Voltam náluk a kertben, ahol nőnek ezek a csodák. Frissen "legeltem" a spenótot, mizunát, leveles kelt, római salátát... ízes, finom, illatos volt mind :) Zsenge, friss... a természet csodája Hogy te magad is meg tudod ezt termelni otthon a kertben? Való igaz, nekem is van itthon, kinő... de nem vagyok biokertész, nem értek a talajhoz, és el kell ismerni, hogy ez egy szakma. Komoly tudás áll mögötte, ami nem csak abból áll, hogy elültetem és kinő... itt megy a főút 200 m-re, odébb az M3-as... Sötétzöld levele kel, az egyik legértékesebb zöld növény Mizuna, finom fűszeres íze különlegesség teszi a turmixot Római saláta, ez ismerős mindenkinek Különleges zöldeket kapok a csomagban, változatosan. Ma ez jött: ezt itt alul nem ismertem fel, de balra spenót, jobbra fent karalábé levele, alatta zeller zöldje. Ha érdekelnek a részletek, akkor kattints ide: BIO zöld levelek házhoz
Mangó lassi
2017. május 28. Gitta nyersétel blogja
Mangó lassi citromfűvel A mangó lassi egy indiai frissítő joghurtos ital. Az eredeti recept szerint a mangó lassi egyszerre sós és édes, ugyanakkor savanykás, így nagy melegben tudja pótolni az ásványi anyagokat. Szerencsére hozzá lehet már jutni érett mangóhoz, így ki lehet próbálni, szerintem érdemes. Inkább étel, mint ital, jó sűrű, tápláló. Ha inni szeretnéd, több mandulatejjel készítsd. Hozzávalók 1 adaghoz: 3 dl kókuszjoghurt 2 dl mandulatej, kókusztej, vagy a kettő keveréke 1 érett mangó 1/2 kávéskanál só édesítőszer ízlés szerint Elkészítés: az érett mangót meghámozzuk, húsát levágjuk a magjáról, és a többi hozzávalóval együtt turmixgépbe tesszük, simára turmixoljuk. Kóstoljuk, ha szükséges tegyünk hozzá édesítőszert, növényi szirupot (pl. datolya szirupot) Ha nincs kókuszjoghurtod, akkor is el tudod készíteni ezt az italt, használj több mandulatejet, és tedd hozzá egy fél citrom kifacsart levét! mangó lassi
Szőlős gyümölcsrizs
2017. május 19. Gitta nyersétel blogja
Gyümölcsrizs nyersen? hát persze... mindent csak zöldségekből, a rizs most cukkiniből lesz, a gyümölcsök ígérem igaziak :) A gyümölcsrizs készítésének a receptje már fent van a blogomon itt: GYÜMÖLCSRIZS Attól függően, hogy milyen gyümölcsök vannak itthon, milyen kedvem van, mindig más és más eredmény születik. Most újra elkészítettem sok sok mazsolával, szőlővel. Csak 2 adagot készítettem, ezért nem a Thermomix-et használtam, hanem az OZEN-t. Az OZEN vákumos turmixgép, ami azt jelenti, hogy turmixolás előtt kiszippantja a levegőt a kehelyből, így a turmix nem szívja magát tele levegő buborékokkal, és sokkal tovább marad friss. És most kipróbáltam, hogy vajon a kesudiót mennyire tudja simára turmixolni. Ráadásul kis mennyiségben. Nem csalódtam. Teljesen sima lett, és az edény falára sem csapta fel az egészet, úgyhogy kevés lett a veszteség is. Az eredmény pedig nem csak finom, de szép is lett. két pohár gyümölcsrizs Ajánlom szeretettel nem csak a receptet, de a jól bevált turmixgépet is. OZEN
Epres citromos tórúkocka
Könnyű frissítő finomság, ami mosolyt hoz az arcodra és ellátja a szervezeted a szükséges tápanyagokkal....Kitaláljátok mi az? Elárulom, hogy mire gondoltam; a kedvenct tórúkockámra hozzávalók - 2cukkini - 4 tojás - 70 gr +60 gr édesítő - 200gr zabliszt - vanilia - 175gr joghurt - 500gr túró - 100gr eper - 150gr joghurt - 1 citrom leve - fél zacskó sütőpor Így készítsd - A piskótához verj fel 2egész tojást és két fehérjét - Add hozzá a joghurtot, citromlevet és az édesítőt, majd verd habosra - Reszeld le a cukkinit, majd add a tojásos keverékhez - A lisztet keverd össze vaniliával és sütőporral, majd öntsd a masszáhot - Oszt ketté a masszát és süsd két tepsiben 180 fokon 35percig - Amíg sül készítsd el a túrúkrémet: keverd össze a 2 tojássárgáját a túrót, joghurtot, édesítőt és a citromlevet, majd kockázz bele epret
Vegán túrótorta
Ó, vegán túrótorta, légy az enyém! Bárhol, bármikor, akármikor, de ha lehet, most azonnal, és legalább két szelettel. :) Ehhez a recepthez egyszerű natúr tofut használtam. Ha kíváncsi vagy, hogyan lehet olyan univerzális vegán túrót készíteni, olyat, ami szuperul működik palacsintatöltelékként, pohárkrémként vagy sütiben, akkor gyere el a Növényi tej- és tejtermékkészítő tanfolyamra. Meg fogsz lepődni! :) Hozzávalók egy 20 cm átmérőjű csatos formához: A tészta - 60 g (bio) margarin - 30 g cukor - 125 g liszt - csipet só A sült túrókrém - 300 g natúr tofu - 125 g nádcukor - 50 g kókuszolaj - 1 citrom héja és leve - 1 csomag vaníliás cukor - 2 evőkanál kukoricaliszt (40 g) - 3 evőkanál étkezési keményítő - csipet só - 75 g mazsola - Egy tálban gyúrjuk meg a torta alját. Ehhez először keverjük össze a lisztet, a cukrot és a sót, majd morzsoljuk el benne a kockára vágott margarint. Dolgozzunk gyorsan, ne melegítse fel a kezünk nagyon a tésztát. Ha szépen összeállt labdává, nyomogassuk le a tortaforma aljára. - A túrókrém hozzávalóit tegyük egy késes aprítóba, és kb. 1,5 dl víz hozzáadásával daráljuk krémesre. Aztán kézzel keverjük bele a vízben megáztatott mazsolát. - Öntsük a krémet a formába, és tegyük 190 fokos sütőbe. Akkor van kész, ha a teteje közepe is átsült, azaz szilárd. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 50 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven
Teszt: Anjuna Ice Pops (vegán jégkrémező)
2017. május 11. Zizi kalandjai
Noha az időjárás lassan hozza a nyarat az Anjuna Ice Pops tulajdonosai merészen április közepére tették a terasz megnyitójukat. Emlékszem, hogy már tavaly is belefutottam a nevükbe, de csak idén jutottam el hozzájuk… és amit náluk ízleltem, tapasztaltam… na, hát az valami mennyei!
Az alapítók, tulajdonosok, két fiatal srác: Szalay József és Szabó Milán, egy közös indiai utazásukon döntötték el, hogy valami különlegesbe vágják a fejszéjüket. Maga a név is Indiából származik, az Anjuna egy tengerpartszakasz (örök fiatalság eszméjét sugározza) neve Goában.
Pálcikás jégkrémjeik valódi gyümölcsökből készülnek, természetes alapanyagokból, mesterséges színezékeket és adalékanyagokat mellőzve. Vannak állandó ízeik és szezonálisan változóak is. Minden termékük vegán (laktóz- és tojásmentes), illetve gluténmentes, néhányat készítenek nádcukor nélkül is.
Lelkes kézmodell, csak minél többfélét kóstolhasson
Két üzletük van jelenleg Budapesten, egy nagyon picike az 5. kerületben, a Sas utcában (közel a Bazilikához), a kicsit nagyobb pedig a 2. kerületben, a Lövőház utcában (Millenáris Park mellett). Ezenkívül van egy üzemük a 4. kerületben, ott készítik a jégkrémeket és onnan szállítják az üzletekbe. A jégkrémekhez jó minőségű kókusztejet, kókuszjoghurtot, rizstejszínt, friss gyümölcsöket használnak, a csokoládé Valrhona, a törökmogyoró piemonti (Piedmontból), a pisztácia pedig brontei (Szicíliából).
Élelmiszeripari mérnökkel dolgoznak együtt, vele tesztelik és alkotják meg az új ízeket, mint például a Valrhona különleges, maracujával fermentált csokijából készült ízt vagy az avokádó-lime-tárkony hármasából kókusztejjel kikevert ízt. Nagyon sokfélét kóstoltunk a terasznyitón, meg azóta is jártunk náluk és tényleg állítom, hogy életem legfinomabb, legjobb állagú jégkrémjeit náluk ettem. Lehetetlenség választani az ízek közül, de ami iszonyatosan “over-the-top” és feltétlen meg kell kóstolni az a kókusz, a pisztácia, a mogyoró, a mangó-maracuja és a szeder. De persze a többit se hagyjátok ki, ha náluk jártok!
A fiúk dolgoznak a csomagolás még környezetbarátabbá tételén. A jégkrémeken kívül kapható náluk sűrű, gyümölcsös acai smoothie bowl, chia puding, nyers sütemény és kávé. A jégkrémek kaphatók kisebb méretben (nem mindegyik íz) és nagyobb méretben, az árak 490 Ft-tól 790 Ft-ig terjednek.
***
Anjuna Ice Pops jégkrémező
1024 Budapest, Lövőház utca 24.
1051 Budapest, Sas utca 7.
Facebook
Instagram
A negyedik születésnapi torta (nyers, vegán, gluténmentes)
2017. május 10. Zizi kalandjai
El sem hiszem, hogy a nagyobbik kisfiam, Ádi már négy éves lett! Tisztán emlékszem a születésének minden pillanatára, az első fogának kibújására, az első önálló lépéseire, amikor tíz hónapos kora körül elkezdődött az übercukiság időszaka, ami azóta is tart, csak most már kiegészül gondolkodással, értelemmel. Két gyerek anyukájaként látom most már, hogy minden gyerek más és más, nagyon különbözőek a testvérek is. Ádi is teljesen más gyerek, mint Ákos. Persze huncutságban, zsiványságban nincs akadály egyikőjüknél sem! Nagyon nehéz két zsivánnyal a mindennapokat “túlélni”, de ilyenkor Éva barátnőm szavai csengenek a fülemben: “Ezeket az éveket senki nem adja vissza nekünk! Töltsünk velük olyan sok időt, amennyit csak tudunk!”
Ádi már magyarázó kiskrapek hihetetlenül jó humorral. Folyamatosan kérdez, nem győzünk a kérdéseire válaszolni és persze olyan kérdésekkel is bombáz, amire nem tudjuk a választ (gyorsan utánanézünk a neten, hogy képbe kerüljünk az adott témával kapcsolatban )! Nehéz vele lépést tartani, de igyekszünk. Imád kuktáskodni a konyhában, ezért is kapott egy ilyen szettet a ajándékba.
A szülinapját megint csak a biopiacon ünnepeltük szűk családi és baráti körben, ahogyan tavaly is. Annyira szuper a helyszín, minden adott a piknikezéshez, rohangáláshoz, játszóterezéshez és finom ételekhez. Hasonló dolgokat készítettem, mint tavaly, olyanokat, amelyeket könnyű enni két rohangálás között gyerekeknek és felnőtteknek is.
A tortát együtt választottuk ki Ádival. Az alaprecept a The Happy Pears srácoktól származik, kicsit módosítottam rajta. Az alapja magos-datolyás-vaníliás, középen van egy isteni karamell réteg, a tetején pedig egy egyszerű kókuszkrém. Igen, krém, bár többen az Instagram fotó alapján kókusztejszínhabnak gondoltátok. Nagyon-nagyon tömény torta, elég belőle egy vékony szelet. Nagy kapcsos formában készült, így bőven jutott mindenkinek.
Nyers vegán karamell-kókuszkrém torta Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 15 perc Főzési idő 1 óra Teljes idő 1 óra 15 perc Könnyen elkészíthető nyers vegán karamell-kókuszkrém torta. Tömény, de nagyon finom! Szerző: Zizi Recept típusa: sütemény, torta, nyers Konyha: vegán, gluténmentes Adag/mennyiség: 8-10 főre Hozzávalók Torta alaphoz: 100 g dió 100 g kesudió 105 g friss datolya, kimagozva (aszalt is jó, csak érdemes használat előtt egy fél órára langyos vízbe beáztatni, hogy könnyebben aprítsa a robotgép) 2 evőkanál extra szűz kókuszzsír 1 evőkanál kókuszreszelék ¼ teáskanál őrölt vanília Karamell krémhez: 375 g friss datolya, kimagozva aszalt is jó, csak érdemes használat előtt egy fél órára langyos vízbe beáztatni, hogy könnyebben aprítsa a robotgép) 180 g mandulavaj 9 evőkanál víz 4 evőkanál extra szűz kókuszzsír ½ teáskanál őrölt vanília késhegynyi só Kókusz krémhez: 2 konzerv kókusztej (jó minőségű, 60% kókusz tartalmú), használat előtt hűtőbe téve 2-4 órára 2 evőkanál agavészirup ¼ teáskanál őrölt vanília Tálaláshoz: friss eper Elkészítés Tegyük a diót és a kesudiót a robotgépbe és aprítsuk szemcsésre. Ekkor adjuk hozzá a datolyát, a szobahőmérsékletű kókuszzsírt, kókuszreszeléket, és vaníliát. Dolgoztassuk a gépet addig, amíg a torta alapunk összeáll tésztává. A tortaformát béleljük ki folpackkal vagy kenjük ki kókuszolajjal és nyomkodjuk az aljába a datolyás diós-kesudiós keveréket, majd tegyük a hűtőbe megkeményedni, amíg elkészítjük a többi réteget. Mossuk el a robotgép tartályát. Tegyük a mandulavajat, a datolyát, a szobahőmérsékletű kókuszzsírt, a vaníliát és a sót a robotgépbe. Kezdjük el dolgoztatni a gépet és lassan adagoljuk hozzá a vizet. Akkor van kész, ha karamell ízű és nyúlós az állaga, mint a karamellnek. Kenjük ezt a krémet (kicsit nehézkes a nyúlós állaga miatt) a datolyás diós-kesudiós alapra és tegyük vissza a hűtőbe. Vegyük ki a kókusztejet a hűtőből és bontsuk ki. A hideg hatására kettévált a sűrű krémes rész a vizestől. Kanalazzuk ki a krémet mindkét konzervből egy tálkába. A vizes részt tegyük hűtőbe és használjuk fel turmixok készítéséhez. Adjuk a krémhez az agavészirupot és a vaníliát, majd jól keverjük el és kanalazzuk a torta tetejére. Tálalásig tartsuk hűtőben (legalább 2 órát)! Tálaljuk friss eperrel! Jegyzetek 23 cm-es kapcsos tortaformában készült. Feltétlen jó minőségű minél magasabb zsírtartalmú konzerv kókusztejet használjunk ehhez a recepthez. Édesítésre agavészirupot használtam, hogy megmaradjon a krém fehér színe, de természetesen használhatunk juharszirupot, vagy datolyaszirupot is. Ebben az esetben a krém drapp, világosbarna színű lesz. 3.5.3226
Zöld turmix kombuchával
2017. május 5. Gitta nyersétel blogja
Gondolkoztam, hogy hogyan lehet a jó még jobb... és megtaláltam! A zöld turmixomba 'löttyintettem' egy kis kombucha-t, nem is akármilyet, a meggyel ízesített változatot. Bemutatom, ő az: A kombucha egyébként is remek ital, ami helyreállítja a bélflórát, javítja a vérkeringést, nyugtatja az elmét ééééés, rendkívül finom. Önmagában is persze vízzel hígítva, de ez a meggyes változat különleges aromát ad a zöld turmixnak, ami szintén finom már magától is, de így együtt a kettő... Különlegesség még, hogy megérkezett a Hillvital bio zöld szállítmány, fodros kel, római saláta és pár levél rukkola volt ma a csomagban. Ha erről a lehetőségről szeretnél többet tudni, akkor olvasd el ezt a bejegyzésem: zöld turmix bio zöld levelekből A másik különlegesség, hogy az elkészült turmix egyáltalán nem volt habos, mert a vákumos turmixgép kipumpálta a levegőt a kehelyből, és nem keveredett bele a turmixba :) Erről a gépről is írtam már, ha érdekel, akkor itt olvashatod: Ozen az új turmixgép És íme, így nézett ma ki a friss bio zöld levelekből, kombuchával, vákumosan készült hiper szuper zöld turmixom: zöld turmix jó sűrűn, banánnal, eperrel, goji bogyóval és menta levelekkel Természetesen működik a dolog a TE turmixgépeddel, és azzal a zöld levéllel, amit TE vettél tegnap a piacon :) csak csináld :) Hozzávalók: 1 marék zöld levél (lehetőleg vegyszermentes, tiszta legyen) 1 alma kb 1 dl víz 2 evőkanál kombucha koncentrátum az evéshez eper, banán (vagy bármilyen gyümölcs, ami otthon van) goji bogyó (vagy bármilyen aszalt gyümölcs, amit szeretsz) és menta levelek nagyon finom, ki ne hagyd :) micsoda színek... ez így jó sűrű lesz, tálkába lehet önteni, mehetnek bele a gyümölcsök, a menta, és lehet kanállal enni :) Kombuchával isteni :)
Zöld turmix bio zöld levelekből
2017. április 30. Gitta nyersétel blogja
Fantasztikus dolgokra bukkanok mostanában! Itt Budapesten több helyen is van biopiac, ahol be lehet szerezni a friss bio zöld leveleket. Igen, csak meghatározott napokon, és ha épp akkor nem érsz rá, akkor ugrott a következő heti bio zöld levél ellátmányod. Persze ki lehet menni a Lehel csarnokba, ott is van spenót, vagy a többi piacon, sőt, már a Tesco és a többi multi is felfigyelt a keresletre, és időnként kínál szépet lecsomagolva (jó drágán). Most viszont egy olyan lehetőséget találtam (pontosabban ők találtak meg engem), hogy hetente kétszer házhoz szállítják a zöld turmixhoz való alapanyagokat!!! leveles kel Vagyis: bio zöld levelek kiporciózva, lecsomagolva + bio gyümölcs (alma) is a csomagban!!!! Heti 2x, vagyis biztos, hogy friss zöldség kerül a turmixgépbe!!! Ezt épp nekem találták ki!!! Láttam a kertet, ahol nőnek!!! Sőt, kóstoltam frissen a tőről a spenótot, a leveles kelt, a rukkolát, mángoldot! Gondoskodnak a változatosságról, mert ahogy érnek és nőnek a zöldek, úgy kerülnek lecsomagolásra és szállításra!! egy adag zöld levél a zöld turmix hozzávalói: bio zöld levél, gyümölcs és tiszta víz Ezzel a lehetőséggel óriási terhet vesznek le az ember válláról, persze csak ha fontos, hogy friss legyen, organikus és RENDSZERES, folyamatos az ellátás. Amikor megláttam a sok zöld növényt a biofarmon, a legjobban a leveles kelnek örültem. Tudjuk, hogy ennek a zöld levélnek van a legmagasabb ásványi anyag tartalma, mégis hiába keressük itthon a piacokon, nem nagyon foglalkoznak még a kertészek a termesztésükkel. Itt viszont van!!!!! Nem csigázlak tovább, a Hillvital készül már két éve arra, hogy minél több emberhez eljuttassa egyrészt a tudást, ami a zöld növények erejében rejlik, másrészt nem tétlenkedtek az elmúlt két évben, megterveztek és kialakítottak egy biokertet, ahol meg is termelik ezeket a csodás növényeket. Most rajtunk a sor! Ki lehet próbálni! Rendelni, turmixolni, inni :) Ha szeretnél további részleteket megtudni, kattints ide: Gyógynövénykert
Karottakrémleves
2017. április 27. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Krisztától:
Hozzávalók:
- 1/2 cs. biorépa
- 3 db krumpli
- zeller
- sómentes vegeta
- olaj
- kukoricatejpor
- margarin
- petrezselyem
- bors
- cukor
Fél csomag Aldis biorépát (pucolni se kell) durvára vágok, 3 krumplit kis kockára vágok, majd a pucolt, vastag karikákra vágott zellert fölrakom főni sós vízben. Mire megfő a répa meg a krumpli, a zeller is félig főtt. A zellerkarikákat kiveszem a vízből.Felhasználhatom másik recepthez.:)
A répát és a krumplit lével együtt összeturmixolom, közben sok margarint kevés kukoricatejport, petrezselymet, frissen őrölt borsot, ha kell cukrot teszek bele.
Ha túl sós, vízzel fölengedem és burgonyapehellyel sűrítem.
Jó étvágyat! :)
spárgavége leves grill spárgával
Jön! Jön! Jön! A spárgaszezon. :) Ha épp kifogytál az ötletekből a konyhában, ajánlom ezt a kombót. Egy hozzávalóból (spárga) csinálj rögtön két ételt. A roppanós zöld része legyen egy finom vega grill, a végéből pedig megvan egyben a levesed is. Hát, nem jó? :) Hozzávalók két adaghoz: - 100 g spárgavég - 3 púpozott evőkanál napraforgómag - 1 evőkanál olívaolaj - 1 kk mustár - 1 kk balzsamecet - 2 csipet szárított gyömbér - só - 4 szál spárga grillezve (recept itt) A spárgákat törjük ketté. A tetején maradó rész a legfrissebb, az megy a grill serpenyőbe. A letört végről vágjuk le a kemény, fás részt. A maradék végeket használjuk fel ehhez a leveshez. Tegyük fel őket a napraforgómaggal annyi vízben főni, ami bőven ellepi. Ízesítsük mustárral, sóval és gyömbérrel. 15 perc múlva zárjuk el, és keverjük hozzá az olajat és a balzsamecetet. Turmixoljuk, öntsük fel még 3 dl vízzel, és tálaljuk a közben elkészült grill spárgával. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 20 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha ITT feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Növényi Tejek és Tejtermékek A Mindennapi Superfood
Növeld az életenergiád, szabadulj meg a kimerültségtől
2017. április 14. Élj harmóniában
A jóga és az ájurvéda egységként kezeli a világot ősidőktől fogva - erről sok korábbi bejegyzésben is már említést tettem. Korábbi korokban az emberek mindig összhangban életek a természettel. M indannyian egy egység részei vagyunk, s ezáltal kölcsönhatásban élünk a minket körülvevő világgal. Harmóniában csak úgy élhetünk, ha a környezetünkkel is harmóniában vagyunk. Ha körülötted nincs harmónia, akkor Neked is nélkülöznöd kell a harmóniát. Sajnos a világ nagyon sokat változott az elmúlt időszakban és az egyént megpróbáljuk külön kezelni a környezettől. Manapság az a cél leginkább, hogy az egyén jól érezze magát, az egyén jól járjon, hasznot termeljen - de nem értjük a lényeget, hogy csak akkor tudjuk igazán jól érezni magunkat, ha a környezettel összhangban élünk és figyelembe vesszük a környezeti sajátosságokat. Azzal, hogy megpróbáljuk a természetet kizsákmányolni, legyőzni és uralmunk alá vonni, csak azt érjük el, hogy a harmónia megszűnik - levegő szennyezettsége, a víz szennyezettsége, a talaj szennyezettsége . Ennek pedig hatása lesz az egyén harmóniájára és energiaszintjére is. Sokan nem is gondolják, hogy a környezetük hatással van az energiaszintjükre. A tested energiával működik. Ezt az energiát a jóga pránának nevezi - kínai gyógyászatban ez a csí. Pránát többféle módon tudsz felvenni a környezetedből, többek között légzéssel, táplálkozással, vízzel. Nézzünk meg néhány környezeti ártalmat, ami pránát, életenergiát von el Tőled. Levegő Levegő nélkül nem tudsz létezni - a légzésed biztosítja számodra az életet. A jóga a megfelelő légzésre is nagyon nagy hangsúlyt fektet, de a levegő minősége is nagyon fontos. A levegőtlen helyiségek, a légkondis irodaházak, a szennyezett levegő pránát, életenergiát vonnak el Tőled. Ha nem jutsz rendszeresen friss levegőre, az akár krónikus kimerültséghez is vezethet. Érdemes minden nap friss levegőre menni. Sétálj a szabadban minimum 15-20 percet, ez feltölti a szervezetedet feltölteni friss energiákkal. Szellőztess rendszeresen. Hétvégén menj túrázni, kirándulni, tölts sok időt a természetben, hogy fel tudj töltődni. Víz A víz is életenergiát, pránát tartalmaz és komoly hatással van a tested energetikai folyamataira. Sajnos a víz is egyre szennyezettebb, nagyon sok vegyi anyagot, vírust, baktériumot, hormont tartalmaz. Emberi találmány, hogy tulajdonképpen tiszta víz helyett, a saját vizeletünket, ürülékünket, mérgeket, hulladékokat mindenféle vegyszerekkel, kemikáliákkal kezelve iszunk meg. Már több kutatás is készült arról, hogy a talaj felsőbb rétegei képesek a vizet megtisztítani a szennyeződésektől és ihatnánk tiszta forrásvizeket. A legjobb megoldás, ha tiszta forrást vizet tudsz valahonnan szerezni és azzal főzöl és azt iszod. Ha nem tudsz forrás vizet hozni vagy palackozott vizet vásárolni, alternatív megoldásnak egy jó vízszűrő berendezés is segítség lehet. Táplálék Az életenergiád szintjére leginkább a táplálkozásod lesz hatással. Az étel minősége, mennyisége és az étkezés időzítése amik meghatározzák milyen lesz az eredmény. ezekről már nagyon soka t írtam korábbi bejegyzésekben.(itt olvashatod részletesen). Fogyassz friss, természetes, vegyszermentes (bio), jó minőségű ételeket. Az ételek akkor látnak el jól energiával, ha minél kevesebb feldolgozási folyamaton mennek át - azaz kerüld a félkész ételeket, konzerveket, etc. Megéri több pénzt költeni arra, hogy az étkezésed ne mennyiségi, hanem minőségi legyen. Vásárolj bio zöldségeket, gyümölcsöket, gabonákat, tejtermékeket. Ha fogyasztasz húst, akkor érdemes kevesebbet enned belőle, mert a húsfélék nagyon sok szennyeződést, vegyszert, hormonokat, antibiotikumokat tartalmaznak. Természetes anyagok A környezetünkben nagyon sok mesterséges anyag vesz minket körül. A tested akkor érzi igazán harmonikusan magát, ha természetes anyagok vesznek körül. Törekedj rá, hogy az otthonod berendezése természetes anyagokból álljon elsődlegesen ( fa nyílászáró, parketta, természetes anyagú textíliák, bútorok). A konyhai eszközöket is próbáld természetes anyagokból beszerezni. A gyerekek játékainál kifejezetten érdemes figyelni, hogy természetes alapanyagokból készüljenek. Az öltözködésnél érdemes megnézned a ruhában a címkét, hogy miből készül és kerüld el szintetikus anyagokat és a természetes anyagokat részesítsd előnyben - a bőröd ezekben tud legjobban szellőzni és ezek természetesek a tested számára. (pl. pamut, gyapjú, len, selyem, viszkóz, acetát). A kozmetikai cikkek és háztartási tisztítószerek esetén is vásárolj tiszta minőségű vegyszermentes termékeket. Elektromágnesesség Lehet még sosem gondoltál rá, de a nagyfeszültségű vezeték, a távközlési berendezések, mobiltelefonok, számtógép mikrohullámú sütő és minden elektromos berendezés rendelkezik egyfajta kisugárzással. Ugyan folyamatosan folynak vizsgálatok arról, ezek mennyire károsak, mennyire rákkeltőek, azt azért jó ha szem előtt tartod, hogy mindenképpen hatással vannak a szervezetedre. A sok elektromosság lecsökkenti az életenergiád, fáradttá tesz. Nem véletlen, hogy sok óra számítógépezés után sokan nyúlnak kávé vagy valamilyen energiaital után. Az elektroszmog miatt nem érdemes túl sokat aggodalmaskodnod, de ha lehet a hálószobában ne legyenek elektromos berendezések (mint pl. tv) és próbáld kompenzálni az elektromosság okozta kimerülést azzal, hogy sokat mész a szabadba, jó minőségű ételeket eszel, tiszta minőségű vízzel látod el a tested:) Fontos, hogyne legyél kényszeres:) Ne rettegj mániákusan a környezeti ártalmaktól , mert az több negatív energia lesz az elméd és a tested számára, mintha valamilyen környezeti ártalom érne. Itt is légy tudatos, alkalmazd a tudást megfelelő intelligenciával. Az emberi szervezet nagyon jól képes alkalmazkodni. Ha megerősíted a szervezed, amit lehet megteszel azért, hogy energiával lásd el a szervezeted, az felturbózza immunrendszered és ellenálló leszel:) Testi és lelki energiákban gazdag, k örnyezettudatos életet kívánok:) sok szeretettel: Kati
Málnás Brownie
Szeretem a brownie -t készíteni, mert a kedvelt bögrés süti modern változata, habár én most grammban adom meg a recept mennyiségeit. Bármilyen kedvenc friss vagy fagyasztott gyümölcsünkkel készíthetjük, vagy akár önmagában. A tömény étcsoki ízéhez illik a savanykás málna vagy más piros gyümölcs. Természetesen vegán és cukormentes, almasziruppal készül, amely segít abban, hogy a sütemény tésztája kissé “ragacsos” legyen. Hozzávalók: 240 g tönkölyliszt 120 g kakaópor 320 g 100%-os almaszirup 10 evőkanál kókuszolaj 150 ml mandulatej 1/2 tk sütőpor 100 g étcsokicsepp (süthető) Tetejére: 200 g 70%-os belga étcsokoládé 200 g málna A sütemény száraz összetevőit összekeverjük, majd hozzáadjuk a tejet és a szirupot, a folyékony kókuszolajat (kissé felmelegítjük ha ledermedt). Egy kiolajozott, kilisztezett szögletes, kb. 30X30 centiméteres sütőformába öntjük és előmelegített sütőben 200 C fokon sütjük 10 percig, majd további 15-20 percig 180 C fokon. A csokoládét vízgőz felett felolvasztjuk és a kihűlt sütemény tetején egyenletesen eloszlatjuk, rá szorjuk a málnát és hagyjuk kissé hűvös helyen megdermedni, majd tetszőleges nagyság kockákra vágjuk.
30 Napos Vegán Kihívás - 4. hét
22. NAP Reggeli: valamilyen kásaféle, aminek kedvenc gabonád lehet az alapja (zabpehely, árpa, vagy quinoa). Fele víz, fele növényi tej keverékével főzd puhára, adj hozzá főzés közben kis mazsolát, utána kis őrölt fahéjat, 1 evőkanál őrölt lenmagot, valamilyen olajos magfélét. Gazdagíthatod bármilyen idénygyümölccsel is! Ebéd: avokádós - paradicsomos szendvics Teljes kiőrlésű kenyér szeletekre kenj pl. kölesmajonézt, vagy csicseripástétomot, tegyél rá salátalevelet, paradicsom - és avokádó-szeleteket, friss bazsalikomleveleket. Uzsonnára ehetsz friss gyümölcsöt, vagy gyümölcssalátát. Vacsora: serpenyőben pirított zöldségek, kis bio szójaszósszal (pl. Shoyu a DM-ből) ízesítve, friss salátával, esetleg pirított tofukockákkal. Hozzá egyél kb. 50-70 g bármilyen főtt gabonát (pl. kölest, vagy barna rizst) 23. NAP Reggeli : fahéjas quinoa-kukoricapehely reggeli Ebéd: makaróni - saláta Főzz meg egy adag teljes kiőrlésű tésztát (kb. 70-100 g/ fő), tegyél hozzá tojásmentes majonézt (pl. kölesmajonézt, vagy rizsmajonézt, utóbbit lehet üvegben is kapni), durvára reszelt sárgarépát, felkockázott kaliforniai paprikát, és feldarabolt zellerszárat, vagy bármilyen szezonális zöldséget. Ízesítsd sóval-borssal! Vacsora: nyers kelkáposzta tekercs Kenj natúr mogyoró-, vagy mandulakrémet (megmosott és lecsöpögtetett) kelkáposztalevelekre, majd tekerd fel! Esetleg megkenheted csicseripástétommal, vagy vékonyan ajvárral, szórd meg friss csírákkal és úgy tekerd fel! 24. NAP Reggeli : zöld turmix egy jó nagy adaggal, a délelőtt folyamán utána ehetsz még akár 1 szelet barna pirítóst mandula-, vagy kesukrémmel, vagy friss gyümölcsöt tetszés szerint Ebéd: thai zöldséges-rizses egytálétel Elkészítheted Magdinak ezt a receptjét, és a pirított zöldségeket, tofut tálalhatod főtt barna rizzsel! Vacsora: bab-, vagy lencsesaláta , amit gazdagíts aprított spenót levelekkel, esetleg kockákra vágott kaliforniai paprikával, kis citromlével, ízesítsd sóval-borssal! Főzhetsz hozzá quinoat (nem puffasztottat!:), esetleg teljes kiőrlésű tésztát is! 25. NAP Reggeli: diónugátos zabkása, amibe keverhetsz 1 ek. őrölt lenmagot is! Ebéd: pirított szejtáncsíkok egy nagy adag vegyes salátával A szejtánt (avagy búzahúst) veheted készen bioboltban is, előfűszerezett, félkész verzióban csomagolva (ha még sosem kóstoltad, akkor javaslom először így próbálkozz!:-), vagy ha olcsóbb megoldást szeretnél, akkor otthon is készítheted szejtánporból (utóbbit ugyancsak bioboltban tudod beszerezni). Az otthoni elkészítéshez infókat találsz ebben a bejegyzésben: http://www.vegagyerek.hu/2009/02/tepsis-szejtan-buzahus-rozmaringos.html Vacsora: s penótos-brokkolikrémleves teljes kiőrlésű pirítóssal 26. NAP Reggeli: natúr kukoricapehely növényi tejjel leöntve, magokkal, friss, vagy esetleg fagyasztott és felolvasztott bogyós gyümölcsökkel gazdagítva. Ebéd: szendvics teljes kiőrlésű kenyérből Kend meg a kenyeret tojásmentes, pl. kölesmajonézzel, vagy ajvárral, vagy csicseripástétommal, vagy bármilyen tetszőleges krémmel a korábbiak közül, tegyél rá néhány friss salátalevelet, a tegnap ebédről megmaradt szejtáncsíkokból, vagy esetleg gabonakolbásszal, és néhány paradicsom karikát. Vacsora: vega fasírtgolyók friss vegyes salátával 27. NAP Reggeli: mákos zabpehely tetszőleges gyümölccsel Ebéd : spenótos csicseriomlett Desszert uzsonna: agyfényező golyók :) Vacsora: céklatorony avokádós kesukrémmel és karamellizált tofuval 28. NAP Reggeli : főzz meg quinoat fele víz-fele növényi tejben, adj hozzá mazsolát főzés közben, és amikor elkészült, kis fahéjat, és reszelt, vagy apróra vágott almát. Ebéd: Olaszos köleslepény medvehagymás zöldborsópürével Desszert, vagy uzsonna : Almatorta , vagy ha nyersre vágysz Gitta nyers Almapudingja Megjegyzés!!: az almatorta receptjénél a rebarbarát helyettesítsd almával és nem fontos elkészíteni hozzá a szójakrémet, ha nem szereted!:) A maradékból pedig ehetsz másnap reggelire is, vagy uzsonnára!;) Vacsora: friss leveles salátába keverj bele valamilyen főtt babfélét, adj hozzá friss paradicsomot, nyers zöldségeket, és akár avokádókrémet is.
Méregtelenítő leves
Ezt a leves fogyaszthatjuk a tavaszi vagy őszi lékúránk elején, vagy akkor is amikor egy-egy könnyített napot tartunk, amikor például szűk a szoknyánk dereka:).
Szeretem, mert finom, magas a rosttartalma, krémes és eltelít. Így észre sem veszem, hogy könnyített napot tartok, vagy ha éppen lékúrázom akkor szó szerint jól laktat egy tál belőle.
Összetevők: 4 tál leves kb.
1 db nagy szál póréhagyma
1 db kisebb cukkini
1 db közepes krumpli
1 db gyökér
2-3 szál zeller szár vagy 1/2 db zeller
friss petrezselymezöld
1,5 l víz
1 db bio. vegán zöldségleves kocka
1 csapott evőkanálnyi parajdi vagy himalaya só
1 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj
A megtisztított zöldségeket feldaraboljuk, a krumplit természetesen lehéjjazzuk és felkockázzuk. A zöldségeket az olajon lepároljuk, sózzuk és 2-3 perc után felöntjük a vízzel és bele dobjuk a leves kockát. Addig főzzük ameddig a zöldségek megpuhulnak. Hagyjuk kissé kihűlni és utána leturmixoljuk botmixerrel, vagy még jobb a nutribullet, mert tényleg krémes és selymes lesz az eredmény. A friss petrezselyem zöldet a végén turmixolom bele.
Ezt ettem ma 2017. március 15 szerda
2017. március 18. Gitta nyersétel blogja
Reggel 4 dl citromos víz Utána 5 dl grapefruitos almalé (többet ittam, mint amennyi a pohárban van) grapefruitos almalé Ebéd: kesuhús sárgarépa rizzsel, kápia paprikával, petrezselyemmel Kesuhús Ez a kesuhús ma készült először, gondoltam ma nem salátát eszem :) 2 adaghoz 10 dkg kesudiót sóval, füstölt paprikával, borssal, köménnyel, sörélesztő pehellyel finomra őröltem, utána kivettem a gépből és 2 evőkanál vízzel masszát nyomkodtam belőle. Laposra nyomkodtam egy tányérban, és két húsforma alakot formáztam belőle. 1 órát állt, kicsit összekapta magát... Kesuhús körettel A rizst sárgarépából és egy darabka zellerből aprítottam, ez nincs fűszerezve, ő a köret. Az apróra vágott kápia és a friss petrezselyem a "saláta"... A kesuhús annyira lágy és krémes és fűszeres-ízes, hogy a zöldségek mellette nagyon jól elvoltak különösebb ízesítés nélkül. sárgarépa 'rizs' Vacsora: pecsenyezsíros kenyér lilahagymával, paprikával A kenyér receptjét ITT TALÁLJÁTOK pecsenyezsír: olvasztott kókuszolajat befűszerezel kedved szerint: só, fokhagyma, bors, stb... a fokhagyma és a só a legfontosabb... pecsenyezsír kókuszolajból megkened vele a kenyeret és jó sok zöldséggel tálalod :) A folyadék fogyasztásom egyre több... napközben megittam 1 liter vizet (még nincs vége a napnak, és most fogom még jógázni), és 5 dl homoktövis italt (bio, dobozos) zsíroskenyér zöldségekkel
Egyszerű vegán kelkáposzta leves recept
Nem vagyok nagy rajongója a kelkáposztának, de a frankfurti levest imádom. Ez a leves nem teljesen az, nem is ez volt a cél, de ízre elég hasonló. Könnyedebb, tavasziasabb ízvilága van, hiszen tele van mindenféle finom zöldséggel. Hozzávalók: 1 fél fej kelkáposzta 4 nagyobb répa 2 paszternák 1 fej vöröshagyma 5-6 gerezd fokhagyma 3 közepes burgonya opcionális: (fagyasztott vagy friss) zöldborsó 1 teáskanál petrezselyem 1 teáskanál majoránna 1 kávéskanál őrölt (fehér) bors 1 kávéskanál őrölt kömény Tálaláshoz: szójatejszín és szójajoghurt 1:1 arányú keveréke, vagy más vegán tejfölhelyettesítő, szójaallergiásoknak zabtejszín vagy rizstejszín A hagymát, fokhagymát, répát, paszternákot és krumplit meghámozom. A héjak mehetnek a komposztba, ha van. A hagymát és a krumplit felkockázom, a répát és a paszternákot karikázom, de vághatod, ahogy te szereted. A kelkáposztát csíkozom. A kelkáposztát és a hagymát kevés vízen, megsózva, fedő alatt, alacsony lángon párolom kb. 10 percig, amire a káposzta kicsit összeesik. Hozzáadom a fűszereket, a fokhagymát, a répát és a paszternákot, és további 5 percig párolom együtt. Ezután felöntöm annyi vízzel, hogy éppen ellepje, magas lángra állítom, és megsózom rendesen. Legyen sósabb, mint ahogy szereted, mert később még felöntjük. Főzöm 10-15 percig, majd jöhet a krumpli és az opcionális borsó, amivel együtt szintén tovább főzöm 10 percig. Ez után felöntöm még vízzel és egészen addig, amíg mind a krumpli, mind a répa és paszternák megpuhul. Vegán tejföllel, esetleg csípős paprikaszósszal vagy karikázott zöldhagymával tálalom. The post Egyszerű vegán kelkáposzta leves recept appeared first on VegaNinja.
Teljes kiőrlésű almás-diós-csokis keksz
Nemrég vettem egy gabonaőrlőt, azóta frissen őrlöm a lisztet. A recept természetesen kész lisztből és bármilyen búzából megsüthető. Tartalmas édesség, nem az az ebéd utáni fajta. Nagyszerű lehet viszont a gyerekek uzsonnás dobozába vagy kiránduláshoz. Hozzávalók: 20 dkg frissen őrölt alakor liszt 5...
Vegán szépségápolás – Perla Organic Skincare + Nyereményjáték
2017. március 2. Zizi kalandjai
Távol állok a beauty blogolástól, nem vagyok a téma szakértője, de többen kérdeztétek már, hogy milyen natúrkozmetikai termékeket használok, ezért indítok egy sorozatot itt a blogon (vegán szépségápolás), amelyben vegán kozmetikai, szépségápolási termékeket mutatok be, amelyeket kipróbáltam, használok és nagyon jónak tartok.
Arra, hogy mit kenek az arcomra (nyaktól felfelé) már lassan tíz éve odafigyelek, de nyilván az idősödés újabb vékonyka ráncokkal jár és rájöttem, hogy ha csak egy kicsivel több időt fordítok magamra, már sokat tettem magamért, azért, hogy lestrappált anyaként kicsit jobban érezzem magam és igen, lassítsam az öregedés folyamatát is, csak egy icike-picikét. Általában fiatalabbnak néznek a koromnál, ez jól esik az egómnak – lehet, hogy hála annak a krémnek, amit már jó néhány éve használok? Nem tudom… talán igen, de azt nagyon fontosnak tartom, hogy időben elkezdjük a korunknak megfelelő bőrápolást.
Amióta anya vagyok azóta tényleg nagyon kevés időt szánok magamra. Amíg régen kétszer mostam hajat egy héten, most csak egyszer (mondjuk egyik várandósságom alatt sem zsírosodott a hajam, ekkor szoktam rá a heti egyszeri hajmosásra). Hajpakolás évente egyszer kerül a hajamra, arcpakolást nagyon ritkán lát az arcom, noha mindegyikből többet szeretnék. Meg néha jól jönne egy kis wellnesezés, amikor befekszem a kádba, bedobok egy fürdőgolyót, lazítok és kikapcsolok végre a hektikus hétköznapokból.
A Perla organikus arcápoló olajat nemrég ismertem meg. Kizárólag hidegen sajtolt, finomítatlan, bio minősítésű olajokat és megtisztelő Demeter minősítésű illóolajokat tartalmaz – jojoba, ligetszépe, szőlőmag, ricinus, tamanu, római kamilla, pálmarózsa, vanília, édesnarancs, vetiver, teafa, linaloefa. Olyannyira a napom részévé vált, hogy napközben többször eszembe jut az újonnan beiktatott kis rutinom és elkezdem várni az estét, hogy csak öt percre is, de egy wellness kényeztetésen érezzem magam. A Perlaval lehet sminket is eltávolítani, én viszont ápolásra használom, mert a munka, a háztartás és a gyerekek mellett alig jut időm magamra, de felismertem, hogy vágyom a puha, hidratált bőrre. A Perlaval beolajozom az arcom, jól átmasszírozom, majd egy meleg vízzel átitatott kis törölközőt az arcomra teszek és várom, hogy egy-két perc alatt a törölköző kihűljön, jól átdörzsölöm vele az arcomat és már készen is vagyok. A nap végén ezt a “luxust” megengedni magamnak, a legjobb dolog. Másnap tényleg tisztább a bőröm, kipihentebbnek tűnök és olyan jól érzem magam tőle.
A Perla csodaszép dobozban érkezik…
A Perla megálmodójával és létrehozójával, Geosics Reginával beszélgettem az alkotásról, a termékről…
Hogyan jött az ötlet és mikor, hogy létrehozz egy ilyen terméket? Mi volt a cél, milyen terméket szerettél volna és miért?
Mindig is problémás bőrrel rendelkeztem, ami körülbelül fél évvel ezelőtt tetófokára hágott… nem csak esztétikailag volt zavaró, de már fájt is a gyulladástól. Szeretem holisztikusan megközelíteni a dolgokat, de akkor úgy éreztem, hogy a táplálkozásommal, életmódommal kapcsolatosan minden tőlem telhetőt elkövetek és “kívül” kell a megoldást keresnem… Emellett kisfiam születése óta folyamatosan keresem azokat a megoldásokat amik leegyszerűsítik az életemet. Ekkor jött szembe egy módszer, az OCM (oil cleaning method) ami itthon még nem túl elterjedt, de külföldön már egyre népszerűbb. Azonnal éreztem, hogy ezt nekem is ki kell próbálnom, de itthon nem találtam hozzá megfelelő minőségű és összetételű olajkeveréket, külföldről pedig túlságosan költséges lett volna rendelni. Így óriási kutatásba kezdtem, annyira belelkesedtem, hogy éjjel-nappal csak ezzel foglalkoztam – nyilván amennyire lehet egy totyogó mellett. Megalkottam a számomra tökéletes kompozíciót és nagyon rövid időn belül látványos eredményt értem el. Környezetemben is felfigyeltek rá és kérték, hogy nekik is keverjek ki Perlát (aminek akkor még nem volt neve). Ekkor bevillant, hogy ha ennyire hatásos és ennyire nem ismerik még Magyarországon, miért ne lehetne mások számára is elérhető. Szeretném terjeszteni magát a módszert és a Perlát is, hogy minél több nőhöz eljusson. Annyira fontos, hogy mi az amit magunkra kenünk és – habár egyre több tudatos nővel találkozom – az emberek nagy részének fogalma sincs arról, mit ken magára.
Milyen szakemberekkel (vagy kikkel) dolgoztál együtt a termék létrehozása során?
A receptet végül egy fantasztikus aromaterapeuta segítségével tökéletesítettük, akitől sokat tanultam és még inkább felnyitotta a szemem, hogy illóolajból csakis a legeslegjobbat érdemes használni. Óriási erő egy kis cseppben, nem is gondolnánk milyen hatással van ránk – nem csupán érzékeinkre, de hangulatunkra, lelkünkre, testünkre. Azóta az illóolajok szerelmese vagyok. A folyamatban részt vett még egy vegyész és a manufaktúra tulajdonosa, ahol minden egyes Perla készül.
Milyen magyar vagy nemzetközi minősítésekkel rendelkezik a termék (Vegan, Cruelty Free, Cosmos Naturel, Biokontroll Hungária Kft, stb.)?
A Perla vegán termék és természetesen állatkísérletektől mentes valamint az összes összetevő bio gazdálkodásból származik, sőt az illóolajok a megtisztelő Demeter minőséggel rendelkeznek. A kész terméket még nem szertifikáltattuk, de tervben van. Hosszú és költséges a folyamat, amit kezdő családi vállakozásként egyelőre még nem tudunk vállalni. Tudom, hogy a hivatalos minősítés fontos, de ami még fontosabb, hogy minden este olyan tiszta lelkiismerettel fekszem le, mint amilyen tiszta a Perla is!
Tervezel el termékbővítést? Ha igen, mi lesz a következő terméked?
Először azt gondoltam, hogy egy tökéletes termék legyen, ami használható tisztításra, sminkeltávolításra, arc- és testápolásra… azóta persze beindult a fantáziám. Nem tervezek széles termékpalettát, de egy-két egyedi ötletem, álmom van, amit még szeretnék megvalósítani. Azt még nem tudom, melyik lesz a következő!
Regina blogja, a Feminie
A Perla elérhető az alábbi linkeken:
– weboldal
– Facebook
– Instagram
A termékeket a {Perla Skincare} biztosította a teszteléshez. A véleményem csakis a sajátom.
*****
NYEREMÉNYJÁTÉK!!!
Nyeremény : Egy üveg (50 ml) Perla többfunkciós organikus olaj. Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy ti milyen natúrkozmetikai, szépségápolási terméket (márkát) használtok, amely nagyon bevált számotokra.
Szabályok : Kérem, hogy az alábbi formula minden pontját töltsétek ki (bejelentkezés email címmel a formulába): kommentelés (ide a bejegyzés alá) és plusz pontokért lájkoljátok a Perla Facebook, illetve Instagram oldalát. 2017. március 6-ig lehet játszani. Sorsolás a Rafflecopter szoftverrel. Eredményhirdetés 2017. március 7-én. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt a nyertesnek a Perla Skincare postázza magyarországi címre.
a Rafflecopter giveaway
Sült süngomba zöldborsó-cukkini rizottóval
2017. február 27. Vegetáriánus receptek
A süngomba védett, viszont termesztett változata árusítható, így piacokon hozzájuthatunk. Megsütve kellemes, karakteres íze lesz, egy könnyed rizottó jó választás hozzá.
Hozzávalók:
- 2-3 pohár zöldségalaplé
- 2-3 ek olaj
- 1 pohár rizs
- 2 ek hántolt tökmag
- ½ szál póréhagyma
- ½ bébicukkini
- ½ pohár zöldborsó
- só
- leheletnyi bors
- 2 ek parmezán
- 2 ek vaj
- kb 150 g süngomba
- 1-2 cikk fokhagyma
A rizottó
Az alaplevet felforrósítjuk, a cukkinit megpucoljuk és felkockázzuk, a póréhagymát felkarikázzuk, és forró olajban a tökmaggal picit megfuttatjuk. Hozzáadjuk a rizst, sózzuk. Kavargatva együtt pirítjuk, amíg a rizs enyhén üveges nem lesz. Hozzáadjuk a cukkinit, borsozzuk és elkezdjük felöntögetni a forró alaplével. Az alaplevet folyamatos keverés mellett adagolgatjuk a rizshez, el-eldolgozva, mindig csak annyit, amennyit épp felvesz. Mikor a rizs félig megpuhult, mehet bele a zöldborsó is. Az alaplevet adagoljuk, míg a rizs teljesen meg nem puhul. Ha kész, beleforgatjuk a parmezánt majd 5-10 percig lefedve pihentetjük.
A gomba
A süngombát nem mossuk, de eltávolítjuk a nem megfelelőnek ítélt részeket, majd összevagdossuk. A vajat egy serpenyőben felforrósítjuk, beletesszük a gombát és meg-meg keverve, átforgatva megsütjük. Amikorra elkészül, a sün szőrei karamellizálódnak. Hozzákeverjük a zúzott fokhagymát.
Frissen tálaljuk.
A süngombáról: https://hu.wikipedia.org/wiki/Oroszl%C3%A1ns%C3%B6r%C3%A9ny-gomba
Bliszkó Viktor
"A Nap első sugarai" - háromszínű zöldségleves
2017. február 21. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Anna újabb ínycsiklandó levese:
Hozzávalók:
- 3 nagyobb sárgarépa
- 1 nagy pasztinák
- 1 kisebb karórépa vagy karalábé
- hagyma
- só
- Eden würzl leveskocka
- sáfrányos szeklice
- petrezselyem 2-3 evőkanál kókuszolajon apróra kockázott hagymát megdínsztelek, majd az azonos méretűre kockázott zöldségeket is hozzáadom, sóval együtt párolom. Hagyma nélkül is ízletes. Két "Eden würzl" leveskockát és sáfrányos szeklicét beleszórok a levesbe. Puhára főzöm, a legvégén petrezselymet teszek hozzá. Az édes ízek, meleg színek harmóniája felfrissül a zöld petrezselyemmel. Tálalhatom grízgaluskával is. Jó étvágyat!
Egészben sült karfiol (vegán)
2017. február 20. Zizi kalandjai
Legelőször Sarahnál olvastam az egészben sült karfiolról. Egyből elterveztem, hogy én is elkészítem kevesebb fűszerrel. Aztán ez váratott magára… évek múltak el egészben sült karfiol nélkül. Végül tavaly belevágtam Zsófi leírása alapján (az egészben sült karfiol történetéről nála olvashattok részletesen itt). A karfiolt egészben sütők két táborra oszlanak… vannak, akik szerint elő kell főzni és vannak, akik szerint nem. Én a főzést választottam és minimál ízesítettem, így a felhasználása igen sokrétű lehet. Szószokat lehet készíteni mellé, amikbe mártogatni lehet a rózsáira szedett karfiolt. Egy étkezés központi eleme is lehet és mellé többféle köretet tudunk készíteni. Ha ebéd vagy vacsora partira vagyunk hivatalosak és vinni szeretnénk valamit, az egészben sült karfiol nyerő választás lehet. A látványával mindenkit le fog nyűgözni!
Én az általunk imádott citromos tahini szószt csináltam meg, frissen kifőtt spagettivel kevertem össze és erre tettem feltétként a sült karfiol falatokat. Mondanom sem kell, hogy az utolsó morzsáig megettünk mindent!
Egészben sült karfiol (vegán) Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 5 perc Főzési idő 55 perc Teljes idő 1 óra Gyönyörű és nagyon finom egészben sült karfiol. Szerző: Zizi Recept típusa: főétel, köret Konyha: vegán Adag/mennyiség: 4 főre Hozzávalók 1 fej karfiol 2 db babérlevél 3 evőkanál olívaolaj só Elkészítés A karfiolról távolítsuk el az alsó nagyobb leveleket. Jól mossuk meg. Egy nagy lábasban forraljunk vizet 1-2 evőkanál sóval és a babérlevelekkel. Ha forr a víz, tegyük bele a karfiolt (a víz lepje el) és főzzük kb. 12-15 percig, amíg enyhén megfő. Melegítsük elő a sütőt 250C fokra. Egy szűrőkanál segítségével vegyük ki a karfiolt egy tányérra, konyhai papírtörlővel óvatosan töröljük szárazra, majd helyezzük egy sütőpapírral bélelt tepsire. Kanalazzunk rá 3 evőkanál olívaolajat és jól dörzsöljük be vele a karfiolt. Tegyük a sütőbe és süssük 30-40 percig, amíg a karfiol jól átsül, aranybarna lesz és enyhén karamellizálódik. Tálaljuk azonnal. Jegyzetek A karfiol főzővizét ne öntsük ki, használjuk alapléként krémlevesek, főzelékek, mártások készítéséhez! 3.5.3226
Kelbimbó olaszos paradicsommártásban (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
2017. február 16. Zöld Avocado
Ez is egyike a hihetetlenül egyszerűen elkészíthető különleges és finom ételeknek, mely a természet ízeit kombinálja egy gyorsan elkészíthető egytálételként. Egy fogás, melyet még a konyhában ritkán megforduló jelentkezők is el tudnak készíteni és szinte lehetetlen elrontani. Kelbimbó olaszos paradicsommártásban (gluténmentes, vegán)Egy ebéd, egy vacsora, melyet különböző köretekkel tálalva, különböző formában láthatunk viszont. Könnyed salátára vágyunk? Fogyasszuk friss saláta ágyon! Paradicsomos tésztaételt ennék? Főzzünk ki mellé a diétánknak megfelelő tésztát! Valami rakottszerű, rizses egytálételre dobbant meg a szívünk? Keverjük össze barna rizzsel vagy quinoával, a még egészségesebb és táplálóbb végeredményért! El tudom még képzelni kölessel, hajdinával, pita tésztába töltve, ropogós, frissen sült kenyérrel, vagy cukkini hajókba töltve és önmagban, köret nélkül is. A lehetőségek tárháza végtelen... Kelbimbó olaszos paradicsommártásban (gluténmentes, vegán) A kelbimbó és én nem voltunk jó barátságban. Soha senki nem tudta úgy elém tenni, hogy én azt finomnak érezzem és újra elkészítsem. Az évek során azonban megtanultam, hogy MINDENT el lehet készíteni ízletesen, még ha alapvetően nem is szimpatikus az a zöldség, gyümölcs, gabona vagy egyéb alapanyag. Rengeteg jótékony hatása van a kelbimbónak, ezért kihívásnak éreztem elkészíteni a "finom kelbimbót". A tavalyi kelbimbó szezonban már sikerült egy céklás-sütőtökös-narancsos-kelbimbót készítenem, ami annyira jól és szemet gyönyörködtetően sikerült, hogy azóta számtalanszor elkészítettem már és más, "kelbimbót kerülő" vendégeket is elcsábítottam a "kelbimbót fogyasztók" táborába. Az idei szezonban egy újabb sikerélmény született a zöld kis mini káposzták ügyében. Ezúttal olaszos ízvilágú, paradicsomos mártásban került az asztalra, majd az éhes pocakokba, mindenki nagy elégedettségére. Miért fogyasszunk kelbimbót? "A kelbimbó igen gazdag vitaminokban. Tartalmaz A-, B-, K-, E- és C-vitamint, valamint élelmi rostokat, kalciumot, magnéziumot és vasat. Rosttartalmának köszönhetően jó hatással van a belekre, illetve segíti az emésztést. Erősíti a szervezetet, és fokozza annak ellenálló képességét. Káliumtartalma miatt kiváló vízhajtó hatással rendelkezik. A kelbimbó csökkenti a koleszterinszintet, legjobban nyersen fogyasztva fejti ki hatását, de párolva is megőrzi ezt a tulajdonságát. Kiváló omega-3 zsírsav-forrás, melynek köszönhetően a vérnyomás csökkentésében is hasznos lehet. Fitotápanyag-tartalmának köszönhetően rákvédő anyagokat tartalmaz, melynek következtében csökkenti a különböző daganatos megbetegedések kialakulását szervezetünkben. Jó hatással van a pajzsmirigyműködésre is. Terhes nőknek fogyasztása kifejezetten ajánlott, hiszen magas folsav - és kalciumtartalommal rendelkezik." Forrás : Házipatika Kelbimbó olaszos paradicsommártásban (gluténmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (Kb. 4 személyre) - 500 g kelbimbó - 70 g (kis konzerv) paradicsompüré - 2 db közepes méretű sárgarépa - 3 gerezd fokhagyma - 1/2 db vöröshagyma - (Himalája) só, fekete őrölt bors, szárított oregánó (vagy friss bazsalikom) - 1 ek balzsamecet - 3 dl tiszt víz - köretnek pl.: kagyló / penne / spirál tészta (diétánknak megfelelő) vagy friss ropogós salátaágy vagy barna rizs stb. Kelbimbó olaszos paradicsommártásban (gluténmentes, vegán)ELKÉSZÍTÉS 1) Megtisztítjuk a kelbimbót és a répákat. Kettévágjuk a "bimbókat" és vastagabb karikára a répát. A hagymát apróra szeljük. 2) Előveszünk egy hőálló (jénai) tálat és beleszórjuk az apróra vágott hagymát, a félbevágott kelbimbókat és a felkarikázott répát. 3) Kikeverjük egy tálban a vizet, a fűszereket, a préselt fokhagymát és a paradicsompürét. (Készíthetjük szárított oregánóval VAGY apróra vágott, friss bazsalikommal. Teljesen két különböző ízvilágot fogunk kapni.) 4) A zöldségeket nyakon öntjük a fűszeres paradicsomos mártással. 5) Összekeverjük alaposan, majd lefedjük a tálat alufóliával és mehet is be az előmelegített, 200°C-os sütőbe. 6) Kb. 15 perc múlva keverjük meg (alulról felfelé, hogy az alulra lefolyt mártás felülre is kerüljön) majd alufóliával lefedve, visszatesszük a sütőbe. (Óvatosan emeljük le a fóliát róla, mert forró gőz fog kicsapódni. Hajoljunk félre előtte!) 7) Kb. újabb 15 perc múlva ellenőrizzük a répát, ami valószínűleg már készre puhult. Ekkor lezárjuk a sütőt, mert elkészült az ételünk. 8) Miközben a sütőben készült a kelbimbó, közben elkészíthetjük a választott köretet a szokásos módon: kifőzzük a tésztát vagy a rizst, felszeljük a salátát stb. Kelbimbó olaszos paradicsommártásban (gluténmentes, vegán)Táplálkozz, ne csak étkezz! Jó étvágyat kívánunk! :-) Megjegyzés1: Ha már előző éjszakára beleforgatjuk a zöldségeket a fűszeres paradicsomalapba és betesszük a hűtőbe (marináljuk őket) akkor még finomabb lesz másnap a végeredmény miután megpároltuk / főztük őket. Megjegyzés2: Ha valaki szereti a sok mártást, akkor dupla adag paradicsomszószt készítsen. Tetszett a recept? Lapozz bele a Mit eszik a Világ? című könyvembe, melyben 284 színes oldalon ... ...és 170 db egészséges recepten keresztül ehetjük körbe a Világot! Megnézhetjük együtt milyen alapanyagokat fogyasztanak már több ezer éve a távoli országokban,... ...hogyan őrzik meg egészségüket és maradnak fiatalok az emberek, ...miként készíthetjük el a természet kincseit az európai otthonunkban is könnyedén és ízletesen! Számtalan recept, sok-sok hasznos konyhai tipp és rengeteg természetes alapanyag, diétánkhoz igazítva! "Szonját Hollandiában ismertük meg. Már az ő inspirálása előtt elkezdtünk egészségesebben étkezni, de Zalán (a fiam) a "Mit eszik a világ,ha..." cimű könyvnek köszönhetően kedvelte meg a nem éppen hagyományos konyhát. Azóta egyre többször főzünk együtt. Vásároljátok meg a recepteskönyvet, és legyen ez az, amit naponta forgattok! Szeretettel... /LK Kriszta/ Kattints ide és nézz bele a könyvbe!
Csokis kifli, teljes kiőrlésű lisztből, cukormentesen
Limara turbó csokis kiflijét dolgoztam át. Hozzávalók: 45 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt 15 dkg fehér tönkölyliszt 2 dkg friss élesztő 2,5 dkg Diawellness 1:4 cukor egy csipet só 1 dl tejszín kb 1,5 dl langyos víz A töltelékhez: 10 dkg 85 %-os étcsokoládé 2 ek kakaópor (cukormentes) fél kk őrölt...
Karobos-kekszes süti
2017. február 11. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Andris receptje:
Hozzávalók:
- vegán keksz (Lidl-be kapható)
- 25 dkg vaj és kakaóvaj együtt
- 1 1/3 csésze nádcukor
- 1.5 csésze karob
- kb. 2 dl víz
Összetöröm a kekszet apró darabokra, nem baj, ha morzsalék kerül bele. Felmelegítem a vajat, kakaóvajat, cukrot és karobot, hozzáöntöm folyamatosan a vizet. Addig kell kevernem, míg az állaga folyós, de krémes lesz. Utána a krémet ráöntöm a kekszre, összekeverem a keksszel és egy özgerinc formába öntöm. (Lehet folpackkal kibélelve.) Utána hűtőbe rakom egy éjszakára. Másnap szeletelhető és már kész a tálalásra.
Ízlés szerint lehet beletenni még darált diót és frissen facsart narancslevet . Ettől még különlegesebb lesz.
Ági receptje picit másként:
Hozzávalók:
- vegán keksz
- karobpuding
- gabonakávé
- kókuszreszelék
Készítek egy sűrű karobpudingot beleteszek egy kis teáskanál gabonakávét. Megkenem a kekszeket vele, majd egymásra rakva feltornyozom. Az egész oldalát is bekenem a kémmel rászórok kókuszreszeléket .Folpackba csomagolom szorosan egy napig hűtőben tartom. Ha ferdén szeletelem, szép csíkos lesz. Nagyon finom, nálunk óriási sláger.
Kekszsüti másként - Ági ötlete ihlette
- 1 csomag Lidl-s vaniliás keksz összetörve Karobpuding:
- 1 l házi rizstej
- 6 pupozott ek. kukoricakeményítő
- 5 ek. xilit vagy 6 ek. cukor
- 5 pupozott ek. karobpor
- 1 ek. gabonakávé
- 1 doboz (400 ml) Aldis kókusztej
Simára kikevertem a fenti hozzávalókat, majd felfőztem. Nagyon sűrű puding lett belőle. Még azon melegében hozzákevertem 1 doboz (400 ml) Aldis kókusztejet, ami tejszín sűrűségű. Ez könnyen elkeveredett a meleg pudinggal. Hozzákevertem a tört kekszet. Folpakkal kibélelt sütőformába öntöttem, majd a hűtőben "érleltem" egy napot.
Jó étvágyat!
Teljes kiőrlésű túrós pogácsa
Hozzávalók: 40 dkg teljes kiőrlésű liszt 20 dkg fehér liszt 2 dkg friss élesztő 50 dkg túró 20 dkg puha vaj 1,5 dl tejföl 2 tk só 5 dkg füstölt sajt reszelve szezámmag a tetejére A kétféle lisztet egy tálban összekeverjük. A közepén kialakított mélyedésbe langyos vizet öntünk, belemorzsoljuk az...
Diós csigák
Leila hercegnő második számú kedvence ;) A legtöbb ember a péksüteményt ma már csak egy utcai bódéban tudja elképzelni. Persze, hiszen minden második sarkon van már pékség. Egyik ilyen, másik olyan, mi meg válogatunk, fanyalgunk vagy akár ácsingózunk rajtuk. Aztán rohanvást gyűrjük le a csigákat meg pogikat az utcán, belebújunk a papírzacskóba, és közben azon morfondírozunk, hogy vajon mekkora az a falat, aminél még úgy tűnik, mintha semmi nem lenne a szánkban. :)))) És fogalmunk sincs már, hogyan kell péksütit sütni, sőt, biztosak is vagyunk benne, hogy ez valami hipernehéz, ultrabonyolult dolog. Pedig nem is! :) Próbáld ki a házi péksütiket, simogasd a tésztát, válogasd össze te az alapanyagaidat, és láss csodát: ez a péksüti bizony nem csak frissen sütve lesz jó, hanem akár másnap is, és újra felfedezed a régen elfeledett ízeket. Csinálj sokat, fagyaszd le, és minden egyes reggel, amikor előveszel egyet, áldani fogod a saját nevedet. ;) Mostantól nincs kifogás, ha a család (én! hehe..) édeset kíván: ezekből a hozzávalókból nálam tényleg mindig van otthon, és itt az én szuper diós csigám, amihez az ihletet Zöldella receptje szolgáltatta. Ezúton is köszönöm neki! :) Hozzávalók két nagy tepsi csigához: - 600 g liszt - 300 ml növényi tej - 125 g langyos kókuszolaj - 100 g nádcukor - 1 csomag vaníliás cukor - 35 g friss élesztő - 3 nagy csipet só A töltelék - 120 g langyos kókuszolaj - 200 g darált dió - 100 g porcukor - A lisztet öntsük egy nagyobb tálba, keverjük hozzá a cukrokat és a sót. Öntsük hozzá a langyos kókuszolajat és a tejben feloldott élesztőt. - Dagasszuk, dolgozzuk jól ki a tésztát, ami akkor jó, ha elválik az edénytől. Ezután kelesszük langyos szobában egy órát. Ha van kenyérsütő gépünk, eyszerűen tegyük bele a tészta alapanyagait, és kapcsoljuk be a dagasztás programot. - Közben keverjük ki a tölteléket a hozzávalókból. - Amikor megkelt a tészta, osszuk ketté, és lisztezett felületen a gombócokat egyenként nyújtsuk 2-3 mm vastag lappá. Ezeket egyenletesen kenjük meg a töltelékkel, majd tekerjük fel rúddá. - Vágjuk másfél-két centi vastag szeleteket a rúdból, és fektessük őket sütőpapírral bélelt tepsire. Hagyjunk a csigák között minimum 2 cm távolságot, hogy később legyen helyük megdagadni. - 200 fokos sütőben süssük meg szép barnára. A sütőbe tegyünk egy kis edényben vizet is, és vigyázzunk, ne száradjon ki a tészta. Miután kivettük, a még forró csigák tetejét megkenegethetjük növényi tejjel. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 20 perc (+kelesztés, sütés) Ez egy vegán recept volt. :) Ha tetszett, hasonlókat ITT találsz. Letöltheted a két ajándék receptgyűjteményt is. Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat : Kezdő Vegán Magyaros Konyha Vegán Módra Növényi Tejek és Tejtermékek Görög Vegán Szendvicskrémes
Dnk kenyér
No az úgy volt, hogy a kenyérsütő megadta magát... Használtan vettem egy már akkor is öreg Severint, de azért választottam azt, mert jó tapasztalataink voltak vele sok sok évig, és nekem csak ritka sütésre, vagy dagasztásra kellett. Aztán "megcsaládosodtunk", és nőtt az igénybevétel, ő meg feladta kb. 15 évesen. Pesten minden sarkon találsz pékséget, meg gyúrni is tudok, ha nem két gyerek csüng rajtam... de a gyerekek betegek, emellett bevásárolósztrájkos nagyobbik, szmog... No elő a dnk recepttel, gondoltam, amit úgy cirka 6-7 éve tervezek kipróbálni. :) Max oldalán megtetszett a mediterrán kenyér. A férj úgyis szereti a paillasse-t, ezért döntöttem mellette. Kissé módosítottam, mert tk lisztet használtam. Lehet, hogy a mi lakásunk volt hűvösebb, de a javasolt kelesztési idő szerintem lehet egy óra is. Van egy La cuisine öntöttvas edényem (nászajándék), az egyiket abban sütöttem, a másikat fedetlenül. Jobb, amit a sütési idő feléig lefedtem, de még így is nagyon kemény lett a héja. Talán kicsit magasabb fokozaton kellett volna sütnöm rövidebb ideig. A hajtogatás bonyolultnak tűnik, pedig tök egyszerű. A kinyújtott tésztát képzeletben 3 részre osztjuk, és a két szélső részt ráhajtjuk a középsőre. Az így kapott hosszabb téglalapot képzeletben megint 3 részre osztjuk, és ismét egymásra hajtjuk. Azután formázunk. Akár meg is csavarhatjuk. ???,majd ? ? ? Hozzávalók: 20 dkg tk tönkölyliszt 10 dkg rozsliszt 20 dkg fehér liszt 40 dkg (4 dl) langyos víz 2,5 dkg friss élesztő 2 csapott teáskanál só Az élesztőt a langyos vízben felfuttatjuk. Egy nagy tálban összekeverjük a liszteket és a sót, majd hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt. Fakanállal összekeverjük az egészet, és lefedve langyos helyen kelesztjük 10-12 órát. A sütőt előmelegítjük a legmagasabb fokozaton azzal a két edénnyel együtt, amiben sütni fogjuk a kenyereket. Amíg a sütő melegszik, a deszkát meghintjük vastagon liszttel, és arra borítjuk a kelesztőtál tartalmát, ha szükséges belisztezett fakanállal kiszedhetjük az edény oldalára ragadt tésztát. A tészta tetejét is meghintjük, majd könnyű kézzel hajtogatjuk és formázzuk, azután sütőpapírba helyezzük őket. Konyharuhával letakarva 40-50 percig kelesztjük, majd a forró formákba helyezzük őket. Amennyiben lehetséges, a formákat fedjük le 15-20 percre, majd vegyük le a tetejüket, és fedetlenül süssük tovább még 15-20 percet.
Olaszos grissini
2017. február 1. Éltető ételek
Ha finom ropogtatnivalóra vágysz, akkor ezt mindenképp készítsd el. Önmagában is nagyon finom, de egy fincsi mártogatós felteszi az i-re a pontot. :) Állítólag másnapra egy kissé megpuhul, de ezt mi nem tudtuk megtapasztalni, mert azon nyomban mind elfogyott. Hozzávalók: - 25 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt és fehér tönkölyliszt vegyesen - 1/2 teáskanál só - 2 evőkanál olívaolaj - 1 dkg élesztő - 3 db aszalt paradicsom (nekem most olajban eltett volt itthon) - 1 kávéskanál rozmaring (ha van friss, akkor mindenképp azt tegyél bele) - 1 szép duci fokhagyma - kb. 1 dl víz - frissen őrölt tarkabors - csipet kókuszcukor - extra: különböző olajos magvak, nagyszemű só Elkészítése: Egy kevés meleg vízbe morzsoljuk bele az élesztőt, és szórjuk bele a cukrot. Meleg helyre téve kb. 5 percig hagyjuk állni. Ezalatt az idő alatt felfut az élesztő.A paradicsomot daraboljuk fel, és botmixerezzük össze a vízzel.Minden alapanyagot keverjünk össze, és dagasszunk belőle rugalmas tésztát.Lefedve hagyjuk pihenni kb. 40-50 percig.A megkelt tésztát lisztezett felületre borítjuk, óvatosan téglalap formára igazítjuk, majd egy éles késsel vékony szeletet vágunk belőle. Megsodorjuk és az előkészített tepsire tesszük.Előmelegített sütőben (220 fok) 10-12 percig süssük. Amikor már kezd illatozni (kb. 6. perc környéke), óvatosan megforgatom a rudacskákat.
Húsmentes rakott káposzta
2017. január 23. Éltető ételek
Ha tél, akkor savanyú káposzta. A legjobb frissen és nyersen enni, de így sütve is hasznos, hiszen kellő rostot tartalmaz, így az emésztést tuti rendben tartja. A káposzta helyett karfiollal is elkészítheted. Hozzávalók (2-3 adag): - 20 dkg savanyú káposzta - 1/2 csésze parbolied rizs - 1/2 csésze köles - 1/2 üveg házi lecsó - 1 vöröshagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - 6-8 szép nagy gomba - 2 evőkanál kókuszolaj - himalája só, frissen őrölt bors - tejföl Elkészítése: - A rizst 1 és 1/3 csésze vízben kissé megsózva főzd puhára (kb. 25 perc). - A kölest alaposan mosd át, száraz serpenyőben pirítsd szárazra. Önts rá 1 és 1/3 csésze vizet, sózd meg, és lefedve, lassú lángon 15 perc alatt főzd puhára. - Amennyiben sós és nagyon savanyú a káposzta, kissé mosd át, majd vágd fel, hogy kisebbek legyenek a káposzta csíkok. - A gombát tisztítsd meg, és vágd kockára. - Az apróra vágott vöröshagymát 1 evőkanál kókuszolajon dinszteld meg, majd reszeld bele a fokhagymát is. Forgasd bele a gombát, és néhány percig süsd össze. Sózd, borsozd. - Öntsd rá a lecsót, és mintegy 10 perc alatt főzd össze. - A megfőtt kölest keverd a gombás lecsóhoz. - Egy jénai tálat vagy egy kisebb tepsit kenj ki zsírral. Tedd bele a káposzta felét. - Szórd bele a rizst, majd simítsd rá a köleses lecsót. Takard be a káposzta másik felével. - A tetejét kend meg a tejföllel és tedd rá a maradék kókuszolajat. - Előmelegített sütőben, 200 fokon süsd mintegy 30-40 percet.
Vegán lakomák VII
Akármennyire is hideg ez a január, mégis vannak azért olyan napok, hogy akár pár órát is kinn lehet tölteni a szabadban. Ami kintről ilyenkor a legjobban kell nekem, az a fény. Ég és föld az a nap, amikor napozhattam kicsit, vagy amikor a szürke, metsző hidegben ki se dugtam az orrom.
Na, de valamit valamiért, amikor kimegyünk, a főzésre sem idő sem túl sok energia nem marad, így jön a valamit, de gyorsan projekt. Mert a legegyszerűbb étel is lehet isteni finom és laktató, csak legyen mindenki elég éhes (hehe, nem), vagyis legyen minden friss és kerüljön is úgy az asztalra. ;)
Szóval, folytatódik a korábbi Vegán lakomák sorozat! :)
Hozzávalók két főre:
[...] Bővebben!
Egyszerű, kókuszos sütemény
2017. január 11. Élj harmóniában
Nem tudom ki, hogy van vele, én imádom a kókuszt minden formában. Ez egy nagyon régi recept, eredetileg tojással készült, de én kiváltottam benne a tojást lenmagliszttel. Hozzávalók 1,5 csésze teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt (vagy teljes kiőrlésű búzaliszt) 3/4 csésze teljes értékű barna nádcukor 1/2 csésze vaj 2 ek. citromlé (friss citromból) 2 ek lenmagliszt 6 ek. víz 2 tk. sütőpor 1 tk. szódabikarbóna 1/2 tk szegfűszeg 1 tk. szerecsendió 2x1 csésze kókuszreszelék Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Áztasd be a 2 ek. lenmaglisztet 6 ek. vízbe kb. 10 percre - az így kapott massza segít majd összetartani a kókuszos süteményed:) Egy tálba keverd össze a lisztet, a sütőporral, szódabikarbónával és a fűszerekkel és 1 csésze kókuszreszelékkel. Egy másik tálba k everd krémesre a vajat a cukorral - turmixgéppel . Add hozzá a citromlevet és a lenmagos masszát a vajas keverékhez, keverd tovább a géppel és utána öntsd hozzá a lisztes keveréket is. Az egészet d olgozd össze lágy tésztává. Amikor lágy tésztát kaptál, akkor kézzel is gyúrd át a tésztá t. Tedd egy tányérra a másik csésze kókuszreszeléket. Majd a tésztából kézzel vagy kanállal szaggass ki kis darabokat és forgasd bele a kókuszreszelékbe. Tedd a kókuszos süteményeket egy sütőpapíros tepsire és picit kézzel lapítsd le őket. Majd 180 fokra előmelegített sütőben, s üsd aranybarnára a süteményeket. (kb. 15-20 perc)
Avokádós mangó saláta
Az év első receptje tőlem ez az eklektikus, sokszínű, egzotikus saláta. Általában nem szeretem a gyümölcsöket keverni a zöldség salátákba a helyes ételtársítások miatt, de az Ünnepek alatt kivételt tettem a mangóval és avokádóval, roppanós káposztával, csírákkal, szezámaggal, kevés földimogyoróval és chilis öntettel tálaltam. Hozzávalók 2 főre: 1/2 db édes, friss káposzta a torzsája nélkül 1 db friss mangó 1 db avokádó maréknyi vegyes csíra 2 evőkanál enyhén pirított szezámmag maréknyi sózott földimogyoró Öntet: 2 evőkanálnyi hidegen sajtolt szezámmag olaj 1/2 kk parajdi só 1 lime kipréselt leve vágott friss chili vagy késhegynyi szárított chili pehely 1 kk virágméz A káposztát vékony csíkokra vágjuk, összekeverjük a csírákkal. A mangót kettévágjuk, majd héjastól felszeleteljük, az avokádót lehéjazzuk és kockákra vágjuk. Tányérokra halmozzuk a keveréket, rátesszük az avokádót, majd megszórjuk a szezámaggal, földimogyoróval, a tetejére helyezzük a mangó szeleteket. Az öntet hozzávalóit egy kis üvegben (pl: kifogyott bébiétel üvege) összerázzuk. Fogyasztás előtt öntjük rá csak az öntetet.
Egyszerű, tojásmentes mennyei csokoládétorta
2017. január 1. Élj harmóniában
A tortakészítés egy izgalmas feladat. Ilyenkor is az egyszerűbb recepteket szeretem, amit csak kikeverek és beleöntök egy tortaformába és már készen is van. :) Nem szoktam krémes tortákat készíteni - mert általában túl vannak számomra bonyolítva a receptek és sok receptben tojás is van. A férjem Édesanyjának volt a születésnapja (dec.31.) és lévén előző héten túrótortát csináltam, mindenképpen valami nagyon más ízvilágot szerettem volna. Ő nem szereti a túl édes dolgokat és így esett a választásom a csokoládétortára. Nagyon sokféle receptet megnéztem, beszéltem néhány barátommal, ők hogyan csinálják, majd végül egy kedves ismerősöm javaslatára párizsi krémet ( ganache vagy trülffel néven is ismert ) készítettem. Ami szerintem a létező legfinomabb, legcsokoládésabb és egyben legegyszerűbb csokoládé krém - szuper minőségű tejszín és csokoládé keveréke. Ez nem a gazdaságos csokoládékrém változat. Ennél a receptnél nem lehet kispórolni az alapanyagot, ha valóban isteni finom csokoládétortát szeretnél:) Mindig hangsúlyozom, milyen fontos, hogy jó minőségű ételeket fogyassz - erre ne sajnáld az energiát, időt és a pénzt. Mert nem csak az ételek íze, de az egészségi állapotod is romlik, gyengül az immunrendszered és az emésztésedre is kedvezőtlenül hatnak a nem megfelelő minőségű ételek. Lehetőleg vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj. Legyen az elved: inkább a minőség, mint a mennyiség. Egy jó étel elsődleges titka , hogy jó minőségű alapanyagokból kell elkészíteni. Hozzávalók a piskótához 30 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt 20 dkg fehér tönkölybúzaliszt 20 dkg teljes értékű barna nádcukor 1 csg. sütőpor 5 ek kakaó (cukrozatlan, jó minőségű) 3 ek. citromlé (friss citromból) vanília 12 ek. repceolaj 5 dl víz A piskótát általában egyben szokták megsütni és utána szelik. Én biztosra szerettem volna menni, hogy véletlenül se törjön el vágásnál a piskóta, ezért inkább két részletben sütöttem meg ezt a mennyiséget - így a tortám az alján és a tetején is sima felületű lett. Ebben az esetben kétszer kell kikeverni a fele mennyiséget - amikor a nedves és száraz alapanyagokat összekevered, utána viszonylag gyorsan kell betenni a sütőbe. Í gy biztosan szépen feljön a tésztád . Először a por hozzávalókat tedd egy tálba, majd keverd össze. Ezután tedd hozzá a vizet, citromlevet és az olajat. Az egészet keverd jól össze és kivajazott, lisztezett tortaformába öntsd bele. 180 fokra előmelegített sütőben süsd készre. ( Ez kb. 40 perc, ha egészbe sütöd a piskótát és ha két részletbe sütőd, akkor kb.2* 25 perc) a krémhez 300 ml tejszín 30 dkg nagyon jó minőségű keserű csokoládé 3 dkg vaj vanília Forrald fel a tejszínt, majd vedd le a tűzhelyről és öntsd bele a feldarabolt csokoládét, csipet vaníliát és a vajat Picit megkeverve hagyd, hogy felolvadjon a csokoládé. (Ha édesebb csokoládékrémet szeretnél, akkor tehetsz hozzá egy kis nádcukrot is). Hagyd a keveréket kihűlni, majd tedd hűtőszekrénybe minimum 3 órára. Amikor jól kihü lt a krém, habverővel habosítsd ki. A krém picit kevesebb, mint a felét kend a két piskótalap közé, majd a többit kend el jól a tetején és az oldalán. Ezt követően kidíszítheted a tortát. A díszítésnek csak a fantáziád szabhat határt. :) Én felforraltam egy kis tejszínt, beleolvasztottam egy kis csokoládét. Majd behűtöttem és hidegen felvertem kemény habbá. A csokoládés tejszínhabot habzsákba töltöttem és ezzel díszítettem és némi mandulaforgáccsal.
Káposztás kofta
A kofta indiai étel, sült zöldséggolyót jelent, amit legtöbbször paradicsomosszószban tálalunk. Hogy szezonálisak legyünk, most káposztából készült. Hozzávalók: 5 dl finomra reszelt káposzta 1,5 kk őrölt római kömény 1 ek reszelt friss göymbér egy csipet őrölt chili 2 kk só 3-4 ek csicseriborsó...
Fekete szezámmagos “virslis” kifli (vegán)
2016. december 29. Zizi kalandjai
Egy újabb gyors bejegyzés még szilveszter előtt, ugyanis ez a recept kiváló parti falat lehet szilveszteri összejövetelre, de akár majd az új évben szülinapi partira is, vagy csak úgy, amikor szükség van valami gyors harapnivalóra. Többen kértétek már a receptet, amióta láttátok a fotót Ádi szülinapi tortás bejegyzésében. Kiváló kirándulásra is, amikor valami finomat kell magunkkal vinni, ami nem maszatol össze semmit és a gyerek kezébe adható. Nagyon egyszerű recept és tényleg a kreativitásunkra van bízva, hogy mivel extrázzuk a kifliket!
Fekete szezámmagos “virslis” kifli
Hozzávalók:
– 1 csomag Tante Fanny vegán leveles tészta
– 1 csomag (4 db) szejtán- vagy szójavirsli
– mustár
– rizstej
– fekete szezámmag
Melegítsük elő a sütőt 180C fokra. Béleljünk ki egy nagy tepsit sütőpapírral.
Bontsuk ki, tekerjük ki a levelestésztát és hosszában vágjuk fel három csíkra. Egy csíkot vágjunk négy egyenlő darabra. Egy virslit vágjunk három egyenlő részre (így összesen 12 darab kifli lesz).
Egy tészta darabot kenjünk meg vékonyan mustárral, tegyünk egy darab virslit rá és csak simán tekerjük rá a tésztát. Tegyük a virslis kifliket a tepsire, kenjük meg a tetejüket rizstejjel és szórjuk meg fekete szezámmaggal. Süssük az előmelegített sütőben kb. 10-15 percig, amíg aranybarnára sülnek.
Tipp : használhatunk szóráshoz fehér szezámmagot, napraforgómagot, lenmagot, mákot, amit szeretnénk. A mustárt el is hagyhatjuk vagy lecserélhetjük csípős dijoni mustárra, vagy paprikakrémre vagy ketchupra… amink van éppen a kamrában!
Szezámmagos spenótos kréker, a szilveszteri sörkorcsolya (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
2016. december 28. Zöld Avocado
szezámmagos spenótos kréker (glutén-, laktóz-, tojásmentes, vegán) Nyakunkon a Szilveszter. Egy naptári év lezárul és megkezdődik egy újabb év. Új év, új lehetőségek, új kalandok, új ismeretségek, megújulás. Sokan ünneplik az év utolsó napját nagyszabású városi mulatsággal, kisebb házibulival vagy a legfontosabb emberek társaságában, kellemes családi hangulatban. Akárhogy is lesz, az édes sütemények mellé (ami már lassan a fülünkön folyik ki így Karácsony után), jól esik néhány szem sós illetve fűszeres ropogtatnivaló. Ha van kedvünk és időnk készítsünk mi magunk sós rágcsákat, melyek könnyedén csúsznak le egy-egy doboz sör vagy pohár pezsgő mellett. Mint, ahogyan azt már megszokhattátok tőlem, igyekszem figyelni minden vendégemre, így ismét egy "mindenmentes", vegán vendégvárót tehetünk az asztalra. Izgalmasan hangzik, kevésbé mutatós, de emlékezetes és tápláló a spenótos kréker, melyet eredetileg ezen a külföldi oldalon láttam meg. szezámmagos spenótos kréker (glutén-, laktóz-, tojásmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (kb. 5-6 főre) - 100 g rizsliszt - 20 g lenmagliszt - 80 g mandulaliszt / darált mandula - 1 tk sütőpor / szódabikarbóna - 1 ek Himalája só - 80 ml tetszés szerinti növényi joghurt (én szója joghurtot használtam) - 1 ek olívaolaj - 80 g friss spenótlevél - 1 ek szezámmag a tésztába - fehér és fekete szezám a tetejére (belegyúrni kicsit) szezámmagos spenótos kréker (glutén-, laktóz-, tojásmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS 1) A megmosott spenótot joghurttal, olajjal összeturmixoljuk. 2) Összekeverjük a száraz és nedves hozzávalókat. 3) Összegyúrjuk a tésztát, majd vékonyra kinyújtjuk egy sodrófával. (Kb. olyan vastagra, mint a bolti krékerek.) 4) Megszórjuk a nyers tészta tetejét a fehér és fekete szezámmaggal. 5) Egyszer végiggurítjuk rajta a sodrófát úgy, hogy a szezámmagok kicsit belenyomódjanak a tésztába (nem potyog majd le). 6) Tetszés szerinti méretben felvágjuk egy éles késsel. 7) Mehet be az előmelegített sütőbe. 200°C-on kb. 20 perc alatt készre sül a ropogós sós rágcsa. Zacskóban tárolva nem szárad ki olyan hamar. ÖRÖMÖKBEN, SZERETETBEN, SIKEREKBEN ÉS EGÉSZSÉGBEN GAZDAG BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK MINDENKINEK! :-) szezámmagos spenótos kréker (glutén-, laktóz-, tojásmentes, vegán) Ne feledd el 2017-ben sem, hogy TÁPLÁLKOZZ, NE CSAK ÉTKEZZ! Megjegyzés: A lenmagliszt elhagyható a receptből. Ez egy kis plusz, amivel a krékerek tápértékét növeltem, de nem szükségszerű felhasználni. Ha kihagyjuk, tegyünk bele 20 grammal több rizslisztet és ne lepődjünk meg, hogy a végeredmény színe zöldebb lesz, mert a barna lenmagliszt kikerül belőle.
Tudatos felkészülés a karácsonyra – 8. rész Az étkezés
2016. december 19. Eszemiszom – Jóga Magazin
Ne engedd, hogy a karácsonyi készülődés feleméssze minden energiádat és pénzedet
A karácsonyi ünnepek idején sok családban az étkezés központi helyet foglal el – vannak olyan családok is, ahol szinte másról sem szól a szeretet ünnepe, mint az evésről. Megannyi statisztika támasztja alá, hogy az ünnepi időszak alatt az emberek jelentős része a normál – általában elfogyasztott – mennyiségű élelmiszer többszörösét vásárolja meg, készíti el és fogyasztja el. Majd az ünnepi hangulat helyett, sokaknak okoz a nagy mennyiségben elfogyasztott mindenféle egészségtelen étel, nehéz emésztést, emésztési problémákat, mindenféle fájdalmakat, elnehezültséget. tunyaságot. Az emésztési problémák miatt a gyengülő immunrendszer következtében az ünnepek után sokan megbetegszenek, mert már az első kórokozó is betegsége t vált ki belőlük. Sajnos a tudatos táplálkozás hiánya miatt a karácsonyi időszakban hatalmas mennyiségben fogynak a patikákban a különböző emésztést segítő gyógyszerek, tabletták, készítmények.
Nem kell, hogy a karácsonyod az emésztési kínokról szóljon. Kis odafigyeléssel, tudatossággal elérheted, hogy az ünnepek alatt friss, ízletes, tápláló ételeket egyél Te és a családod is és az étkezés után energikusnak, könnyednek érezzétek magatokat.
Ahhoz, hogy a pénzedet és az energiádat se pazarold és kiváló legyen a közérzeted, tervezd meg előre a karácsonyi időszak menüit – mindenből csak annyi főre tervezz, ahányan lesztek. Azért mert karácsony van, senkinek nem kell és nem is érdemes három ember helyett ennie. A menü összeállításánál törekedj inkább arra, hogy friss, egészséges legyen és arra, hogy ne vállald túl magad a konyhai feladatokkal.
Nem érdemes túl bonyolult ételeket készíteni, hasznosabb ha több időt töltesz a családoddal és egyszerű, gyorsan elkészíthető, friss egészséges, ízletes ételeket választasz a karácsonyi menühöz. Itt is vedd figyelembe a kevesebb néha több elvet. Inkább a minőségi ételeken legyen a hangsúly, mint a mennyiségen. Inkább a friss, egyszerű és egészséges ételeket preferáld, mint a bonyolult, egészségre kevésbé kedvező ételeket.
A karácsonyi menüt friss, egészséges, vegyszermentes (bio) alapanyagokból készítsd el és annyit ételt főzz, amennyit jólesően el is fogyaszt a család.
A karácsony lényege a hangulat, az hogy a családoddal harmonikusan, szeretetben tudj közösen időt tölteni. Amennyiben a szeretet és harmónia elmarad, azt semmilyen étellel nem lehet pótolni. nem érdemes a karácsonyi menü miatt elégedetlenkedni, veszekedni.
A megtervezett menühöz írd össze az alapanyagokat és ha teheted, interneten keresztül rendeld meg, így elkerülheted a boltokban és az utcákon, bevásárlóközpontokban való tolongást és több szabadidőd is marad, amit együtt tudtok tölteni a családoddal.
Törekedj a mértéktartó étkezésre és a friss, minőségi ételek fogyasztására, hogy jól indulhasson a következő éved:)
Néhány javaslat a blogról a karácsonyi menühöz – a linkre kattintva eléred a receptet. A receptek nem tartalmaznak húst, halat, tojást, azaz alapvetően laktovegetáriánus receptek, de sok van köztük ami laktózmentes, gluténmentes ételek. Nézelődj kedvedre:)
Édes sütemények, kekszek
Citromos vaníliás keksz
Reform csokis keksz
Egyszerű kókuszos zabpelyhes keksz
Karácsonyi keksz teljes kiőrlésű liszttel
Házi készítésű cukormentes csokoládé
Teljes kiőrlésű tönkölykeksz naranccsal és mandulával
Narancsos mazsolás keksz
Gluténmentes, laktózmentes, cukormentes vaníliás keksz
Zablisztes almás-diós muffin
Gluténmentes, tejmentes, cukormentes köles desszert
Házi készítésű mogyorós csokoládé
Egyszerű, sült túrótorta
Kókuszos, kakaós tönkölysütemény
Reform almás szamósza
Tejmentes sütőtökös muffin
Gluténmentes muffin
Teljes kiőrlésű, tojásmentes linzer
Reform almás pite tönkölybúzaliszttel
Tejmentes, tojásmentes mandulás muffin
Gluténmentes, cukormentes, tejmentes meggyes muffin
Shortbread keksz – reform változat
Bögrés mákos sütemény
Gluténmentes bögrés süti
Sós vendégvárók
Egyszerű sós stangli
Élesztőmentes, gyors túrós vendégváró
Gyors, élesztőmentes tejfölös pogácsa
Gluténmentes sós muffin
Cukkinis, pirított napraforgómagos minikifli
Gyors hummuszkrém
Élesztőmentes cukkinis pogácsa
Ebéd vagy vacsora ételek
Indiai Dhal – mungbab leves
Quinoa, brokkolis zöldségekkel
Sült padlizsános, sült házi sajtos főétel
Káposztás subji – ízletes fűszeres káposztás étel
Vegyes zöldséges subji – zöldséges főétel
Cukkini-burgonya curry
Hummusz
Sütőtökös subji
Zöldséges, csicseriborsós kuszkusz
Kitri (kichari)
Vöröslencsés, zöldséges lasagne
Gluténmentes zöldségfasírt
Polenta krémesen, párolt zöldségekkel
Gluténmentes zöldséges lepény
Zöldséges polenta pizza
Fűszeres vöröslencse dhal, aszalt paradicsomos, sajtkrémes muffinnal
Sütőben sült köles kása
Sütőben sült fűszeres karfiol
Céklás zöldségek hajdinával
Gyors, egyszerű csicseriborsós curry
Zöldséges pizza
Pudla, gluténmentes indiai lepény
Baszmati rizs zöldségekkel, korianderrel
Feketemustármagos zöldbab paradicsomszószban
Fűszeres sült, sütőtök
Édesköményes lepény
Mindenféle finomságok
Chapati – indiai lepénykenyér
Gyömbér tea
Alma csatni
Szilva csatni (sós, édes,csípő finomság)
Quacamole
Uborka raita
Reggeli mandulaturmix
Datolyás tejturmix
Krémes zabkása dióval és mazsolával
Pirított, párolt gyümölcsök – ájurvédikus reggeli
Házi joghurt készítése
Gyors, élesztőmentes kenyér
Jó étvágyat kívánok:)
szeretettel:
Kati
Limara csavart briósa másként (Szakácsmustra 21)
Ani meghívott a szakácsmustra játékra. Mostanában nem igen vettem részt ilyenekben, mert mindig lekéstem a határidőket. :( Ábel, ahogy nézegettem a recepteket közölte, hogy: - AZT süssük meg! - Melyiket? (Görgetem vissza az oldalt) - Hát AZT! Azt a mákosat! - Nincs is mákunk. Tegnap beleraktuk a gofriba az utolsó adagot. Majd hozunk a Nagyitól. - De diónk van... Meg lettem győzve. :) Végül aztán kókuszos-vaníliás és mogyorókrémes készült. Nagyon finomak lettek annak ellenére is, hogy Limara receptjét reformosítottam kicsit. A tojást már nem akartam kivenni, így nem vegán, de tapasztalatom szerint beáztatott lenmaggal és egy kanál zabliszttel könnyen helyettesíthető lenne. A mogyorókrémet egy régi postból kerestem elő, mert úgy érzésre készül általában, már el is feledkeztem az ott leírt történetről. Olyan jó volt olvasni. :) A tészta mennyiségét attól függően, hogy hány darabot szeretnénk, sokszorozzuk. A töltelékek mennyisége kb. egy-egy adag tésztához elég. Hozzávalók a tésztához: 60 dkg liszt (fele tk tönköly) 1 tk. só 3 ek. gyümölcscukor 1 tojás kb. 3 dl rizstej 6 dkg puha vaj 2,5 dkg friss élesztő Hozzávalók a kókuszos töltelékhez: kb 4,5 dl növényi tej 200 g kókuszreszelék 1 cs vaníliás pudingpor (nekem most Naturás zab volt) 20 cs stevia Hozzávalók a mogyorókrémhez: 200 g törökmogyoró 1 dl növényi tej / tejpor + pálmazsír 2 ek karobpor 2 ek olivaolaj 2 ek gyümölcscukor / sztívia stb. vanília por Először a kókuszos tölteléket készítjük el, hogy teljesen kihűljön, mire a tésztára kenjük. 3,5 dl tejet felforralunk, 1 dl-t elkeverünk a pudingporral és a sztíviával. Amikor a tej felforrt, beleöntjük a kókuszt, és folyamatos kevergetés mellett a pudingporos keveréket is. Besűrűsödés után lehűtjük. A tészta hozzávalóit nálam is a kenyérsütő dagasztotta, mint egyébként az ilyesmit mindig. Kézzel is tökéletesen működik, csak épp időigényes és jó munkás az ilyesmi. Miután a tésztát alaposan meggyúrta a gép, hagytam az üstben kelni, majd újra átgyúrattam, és azután nyújtottam. A mogyorókrémhez a mogyorót kicsit megpirítjuk (nálam a melegszendvics sütőben), azután a héjának a nagy részét ledörzsöljük. Darálón ledaráljuk, majd késes robotgép tartályában szórjuk. (Ha nincs, turmixgép is jó, de akkor hígabbra kell készítenünk a krémet.) Beletesszük a többi hozzávalót is a tej kivételével. A gépet elindítjuk, és hagyjuk, hogy a massza összeálljon. Kell neki idő. Azután lassan adagoljuk hozzá a tejet, míg finoman kenhető állagot nem kapunk. Ha nagyon jó késes aprítónk van, és nem sajnáljuk, a mogyorót addig daráltatjuk, míg egészen sűrű krémszerű nem lesz, és 1 ek pálmazsírral lazíthatjuk. Azután tej helyett növényi tejpor kerülhet bele pár kanállal, illetve a többi hozzávaló, így jóval tovább eltartható, meg hát jobban hajazik arra a bizonyos mogyorókrémre... kristályvanilinnel még inkább azt tenné, de azért már mégse! A tésztát attól függően, hogy kisebb, vagy nagyobb brióst szeretnénk, több darabra vágjuk. Limara 6 darabot készített ebből az adagból, én a kicsik miatt fele akkorákat szerettem volna, így kb. 12 darabot. Egyet-egyet kinyújtunk egészen vékony téglalapokra - kb 30x20-asak voltak nálam. Mivel gyorsítani akartam (Flóra ekkor már a hátamon, és Ábel is segített) hosszában a felét kentem meg a töltelékkel, ráhajtottam a tészta másik felét, a széleket lenyomkodtam. Derelyevágóval, mint a csöröge közepét, a tésztákat hosszanti irányban bevágtam 4x. Limaránál a kép jól mutatja. Azután a végétől spirálisan feltekertem, majd brióst formáztam. Kb. fél órát keltek zsírpapírral kibélelt tepsin, azután közepes hőfokon kb. 40 percet sültek.
Vegán krumplifőzelék töltött káposztalevéllel
2016. december 9. Vegán lettem
A vegán krumplifőzelék töltött káposztalevéllel egy régi kedvenc újragondolva, frissítve, növényi alapokon.
Első körben csak egy egyszerű krumplifőzeléket szerettem volna készíteni, de útközben megiramodott a kezem és megtöltöttem pár káposztalevelet. A képek magukért beszélnek, lássuk miből készült ez a finomság:
Vegán krumplifőzelék töltött káposztalevéllel, a hozzávalók:
0,5kg krumpli
1 db zöldségleves kocka
2-3db babérlevél
1-1,5dl növényi tejföl
2 kanál liszt
kevés margarin
só, bors
8db kelkáposztalevél
15dkg szejtánpor
növényi sajt
1 kisebb fej hagyma
kevés főtt rizs
fokhagymapor
majoránna
Vegán krumplifőzelék töltött káposztalevéllel, az elkészítés:
A megtisztított krumplit kockázd fel és főzd meg a zöldségleves kockával, valamint a babérlevéllel. Miután ezzel készen vagy keverd el a növényi tejfölt a liszttel, kevés meleg főzőlé segítségével. Miközben csomómentesre kevered, ízesítsd sóval és borssal, majd főzd tovább és ízlés szerint adj hozzá egy kevés margarint.
A kelkáposztaleveleket főzd meg és miközben fő a zöldség, készítsd el a szejtánporból a főtt szejtánt. (A Töltött rántott szejtán receptünkben találhatod a szejtán elkészítésének módját.) Az elkészült szejtánt daráld le, majd melegíts fel egy kis olajat és dinszteld meg a hagymát benne. Tedd rá a darált szejtánt a hagymára, majd adj hozzá sót, borst, fokhagymaport és egy kevés majoránnát. Az ízesített szejtánt pirítsd meg, majd keverj hozzá négy evőkanál főtt rizst. Amikor kész a töltelék, nyomkodd ki a káposztaleveleket, majd minden levél közepére tegyél a töltelékből, hajtsd be az oldalait és tekerd fel őket.
Melegítsd elő a sütőt 180°C -ra, majd margarinnal kenj ki egy tepsit. Tedd bele a megtöltött káposztaleveleket, öntsd le a leveleket növényi tejföllel, majd szórd meg reszelt növényi sajttal és tedd a sütőbe 30 percre. A vegán krumplifőzelék mellé tálald a frissen megsült töltött káposztaleveleket.
Jó étvágyat!
(Növényi tejföl készítése: darálj le egy kávédarálónyi napraforgót, majd turmixold össze négy kanál főtt rizzsel, kevés olajjal, citromlével, sóval és egy kevés langyos vízzel; apránként adva hozzá vizet, fehéredésig turmixold.)
Tudatos felkészülés a karácsonyra - 8. rész Az étkezés
2016. december 6. Élj harmóniában
Ne engedd, hogy a karácsonyi készülődés feleméssze minden energiádat és pénzedet A karácsonyi ünnepek idején sok családban az étkezés központi helyet foglal el - vannak olyan családok is, ahol szinte másról sem szól a szeretet ünnepe, mint az evésről. Megannyi statisztika támasztja alá, hogy az ünnepi időszak alatt az emberek jelentős része a normál - általában elfogyasztott - mennyiségű élelmiszer többszörösét vásárolja meg, készíti el és fogyasztja el. Majd az ünnepi hangulat helyett, sokaknak okoz a nagy mennyiségben elfogyasztott mindenféle egészségtelen étel, nehéz emésztést, emésztési problémákat, mindenféle fájdalmakat, elnehezültséget. tunyaságot. Az emésztési problémák miatt a gyengülő immunrendszer következtében az ünnepek után sokan megbetegszenek, mert már az első kórokozó is betegsége t vált ki belőlük. Sajnos a tudatos táplálkozás hiánya miatt a karácsonyi időszakban hatalmas mennyiségben fogynak a patikákban a különböző emésztést segítő gyógyszerek, tabletták, készítmények. Nem kell, hogy a karácsonyod az emésztési kínokról szóljon. Kis odafigyeléssel, tudatossággal elérheted, hogy az ünnepek alatt friss, ízletes, tápláló ételeket egyél Te és a családod is és az étkezés után energikusnak, könnyednek érezzétek magatokat. Ahhoz, hogy a pénzedet és az energiádat se pazarold és kiváló legyen a közérzeted, tervezd meg előre a karácsonyi időszak menüit - mindenből csak annyi főre tervezz, ahányan lesztek. Azért mert karácsony van, senkinek nem kell és nem is érdemes három ember helyett ennie. A menü összeállításánál törekedj inkább arra, hogy friss, egészséges legyen és arra, hogy ne vállald túl magad a konyhai feladatokkal. Nem érdemes túl bonyolult ételeket készíteni, hasznosabb ha több időt töltesz a családoddal és egyszerű, gyorsan elkészíthető, friss egészséges, ízletes ételeket választasz a karácsonyi menühöz. Itt is vedd figyelembe a kevesebb néha több elvet. Inkább a minőségi ételeken legyen a hangsúly, mint a mennyiségen. Inkább a friss, egyszerű és egészséges ételeket preferáld, mint a bonyolult, egészségre kevésbé kedvező ételeket. A karácsonyi menüt friss, egészséges, vegyszermentes (bio) alapanyagokból készítsd el és annyit ételt főzz, amennyit jólesően el is fogyaszt a család. A karácsony lényege a hangulat, az hogy a családoddal harmonikusan, szeretetben tudj közösen időt tölteni. Amennyiben a szeretet és harmónia elmarad, azt semmilyen étellel nem lehet pótolni. nem érdemes a karácsonyi menü miatt elégedetlenkedni, veszekedni. A megtervezett menühöz írd össze az alapanyagokat és ha teheted, interneten keresztül rendeld meg, így elkerülheted a boltokban és az utcákon, bevásárlóközpontokban való tolongást és több szabadidőd is marad, amit együtt tudtok tölteni a családoddal. Törekedj a mértéktartó étkezésre és a friss, minőségi ételek fogyasztására, hogy jól indulhasson a következő éved:) Néhány javaslat a blogról a karácsonyi menühöz - a linkre kattintva eléred a receptet. A receptek nem tartalmaznak húst, halat, tojást, azaz alapvetően laktovegetáriánus receptek, de sok van köztük ami laktózmentes, gluténmentes ételek. Nézelődj kedvedre:) Édes sütemények, kekszek Citromos vaníliás keksz Reform csokis keksz Egyszerű kókuszos zabpelyhes keksz Karácsonyi keksz teljes kiőrlésű liszttel Házi készítésű cukormentes csokoládé Teljes kiőrlésű tönkölykeksz naranccsal és mandulával Narancsos mazsolás keksz Gluténmentes, laktózmentes, cukormentes vaníliás keksz Zablisztes almás-diós muffin Gluténmentes, tejmentes, cukormentes köles desszert Házi készítésű mogyorós csokoládé Egyszerű, sült túrótorta Kókuszos, kakaós tönkölysütemény Reform almás szamósza Tejmentes sütőtökös muffin Gluténmentes muffin Teljes kiőrlésű, tojásmentes linzer Reform almás pite tönkölybúzaliszttel Tejmentes, tojásmentes mandulás muffin Gluténmentes, cukormentes, tejmentes meggyes muffin Shortbread keksz - reform változat Bögrés mákos sütemény Gluténmentes bögrés süti Sós vendégvárók Egyszerű sós stangli Élesztőmentes, gyors túrós vendégváró Gyors, élesztőmentes tejfölös pogácsa Gluténmentes sós muffin Cukkinis, pirított napraforgómagos minikifli Gyors hummuszkrém Élesztőmentes cukkinis pogácsa Ebéd vagy vacsora ételek Indiai Dhal - mungbab leves Quinoa, brokkolis zöldségekkel Sült padlizsános, sült házi sajtos főétel Káposztás subji - ízletes fűszeres káposztás étel Vegyes zöldséges subji - zöldséges főétel Cukkini-burgonya curry Hummusz Sütőtökös subji Zöldséges, csicseriborsós kuszkusz Kitri (kichari) Vöröslencsés, zöldséges lasagne Gluténmentes zöldségfasírt Polenta krémesen, párolt zöldségekkel Gluténmentes zöldséges lepény Zöldséges polenta pizza Fűszeres vöröslencse dhal, aszalt paradicsomos, sajtkrémes muffinnal Sütőben sült köles kása Sütőben sült fűszeres karfiol Céklás zöldségek hajdinával Gyors, egyszerű csicseriborsós curry Zöldséges pizza Pudla, gluténmentes indiai lepény Baszmati rizs zöldségekkel, korianderrel Feketemustármagos zöldbab paradicsomszószban Fűszeres sült, sütőtök Édesköményes lepény Mindenféle finomságok Chapati - indiai lepénykenyér Gyömbér tea Alma csatni Szilva csatni (sós, édes,csípő finomság) Quacamole Uborka raita Reggeli mandulaturmix Datolyás tejturmix Krémes zabkása dióval és mazsolával Pirított, párolt gyümölcsök - ájurvédikus reggeli Házi joghurt készítése Gyors, élesztőmentes kenyér Jó étvágyat kívánok:) szeretettel: Kati
Tudatos felkészülés a karácsonyra - 4. rész Az ajándékok
2016. november 28. Élj harmóniában
Ne engedd, hogy a karácsonyi készülődés feleméssze minden energiádat és pénzedet A cikksorozat előző részben arról írtam, hogy olyan ajándékot válassz, amire valóban szükség van. A mai bejegyzéssel csokorba gyűjtöttem néhány konkrét javaslatot. Az ajándékozásnál az egyik legjobb, ha élményt ajándékozol - utazás, színházjegy, jóga tanfolyam, masszázs, etc. . Számos kutatás alátámasztotta már, hogy az élmények sokkal több pozitív érzettel szolgálnak, mint a tárgyak. Ráadásul az élmények, olyan lenyomatokat hagynak az emberben, amelyek sok évvel később felidézve is örömet okoznak. Amennyiben az élmények helyett jobbnak tartod a tárgyak, termékek vásárlását vagy készítését próbálj olyan terméket adni, ami nem terheli nagyon a környezetet és akinek adod, annak az egészségére nem káros. Néhány egészséges ajándékötlet: - Saját készítésű finomság: mézben eltett magvak, aszalt gyümölcsök, reformkeksz, lekvár, szörp, csokoládé, bon-bon, szaloncukor - Bio élelmiszerek: tészta, teljes kiőrlésű liszt, nyers nádcukor, friss gyümölcsök, zöldségek, baszmati rizs, ghí,különleges gabonák, hüvelyesek, minőségi bio olajok Amennyiben alap élelmiszereket vásárolsz bio változatban, az nem lesz felesleges és aki elfogyasztja annak sokat teszel az egészségéért is. - Bio édességek: aszalt gyümölcsök, magvak, csokoládé, bon-bon, marcipán, gyümölcslé, müzliszelet , nápolyi Mindenki szeret nassolni, valami finomságot csipegetni. Ha valami édes meglepetést szeretnél itt válassz egészségesebb változatokat. - Természetes alapú, adalék mentes teák: gyümölcstea, fűszeres tea, zöld tea, gyógytea Készíthetsz saját kézzel szedett tiszta minőségű gyógynövényekből is teakeveréket - Vegyszermentes,bio kozmetikumok: szappan, arckrém, tusfürdő, testápoló, testolaj, hajsampon, smink kozmetikumok Kozmetikumokat is tudsz akár házilag készíteni tiszta minőségű, bio alapanyagokból. Az interneten számos receptet találhatsz. - Könyv: egészséges életmóddal kapcsolatos könyv vagy egészséges recepteket tartalmazó szakácskönyv Készíthetsz kis könyvet Te magad is az általad hasznosnak, inspirálónak gondolt cikkekből, receptekből. - Kikapcsolódás: wellness pihenés, utazás, szauna bérlet, masszázs utalvány, jóga tanfolyam, fitnesz bérlet, uszoda bérlet Sok kreativitást és szeretetet kívánok az ajándék kiválasztáshoz:) szeretettel: Kati
Kókuszos sütőtök torta (vegán, gluténmentes)
2016. november 28. Zizi kalandjai
Sütöttem már sütőtökös pitét régen, de az nem volt vegán. Elkezdtem gondolkodni, hogyan lehetne jó linzertészta alapot készíteni lisztből és kókuszzsírból, de a végére rájöttem, hogy leegyszerűsítem a dolgot úgy, hogy sütni se kelljen, csak a robotgépbe bedobálni mindent. A gyerekek mellett ez nagyon praktikus döntésnek bizonyult. Egyelőre a túlélésre játszom a konyhában, az éppen szükséges dolgokat főzöm meg, de extra sütésre, sütemény készítésre nincs időm, vagy lehetőségem. Nem tudom ezt mások hogyan csinálják, én két kicsi gyerek mellett nagyon nehezen tudom kivitelezni. De persze néha vannak kivételes alkalmak… amikor Ádit is be tudom vonni és segít például az alapanyagokat beletenni a robotgépbe, aztán persze meg is akar kóstolni mindent. Mindenből egy picit… hogy az ízek összeálltak-e.
A torta alapot datolya, mandula, kesudió adja egy kevés kakaóporral, vaníliával kiegészítve. A krém részhez viszont most nem kesudiót használtam, amit általában a nyers tortákhoz szoktam, hanem kókuszkrémet. A kesudiót érdemes beáztatni és mivel nekem most nem volt időm áztatni, ezért felgyorsítottam a dolgot a kókuszkrémmel. Nagyon kellemes kókuszos ízt ad így a tortának és finom krémes lesz tőle a sütőtökös rész.
Ilyen kókusztejet használtam, amelyből csak a sűrű krémes részt adtam a tortához, a kókuszvíz részt pedig a reggeli smoothie-hoz adtuk. Fantasztikusan sűrű, krémes, kiváló tortákhoz, süteményekhez. A karácsonyi desszerthez ebből fogok kókusztejszínhabot készíteni.
Nyers kókuszos sütőtök torta (vegán, gluténmentes)
Hozzávalók 5-6 főre (18 cm-es kapcsos formához):
Torta alaphoz:
– 160 g mandula és kesudió, vegyesen
– 165 g friss datolya, kimagozva (aszalt is jó, csak érdemes használat előtt egy fél órára langyos vízbe beáztatni, hogy könnyebben aprítsa a robotgép)
– 2 evőkanál nyers kakaópor (jó a nem nyers is)
– 1 evőkanál nyers kókuszzsír (jó a nem nyers is)
– 1/2 teáskanál őrölt vanília
– 1/2 teáskanál Himalaya só
Krémhez:
– 300 g sült sütőtök “húsa”
– 210 g kókuszkrém
– 80 g juharszirup vagy agavészirup
– 1/2 teáskanál őrölt fahéj
– 1/4 teáskanál őrölt gyömbérpor
A mandulát, a kesudiót, a datolyát, a kakaót, a kókuszzsírt, a vaníliát és a sót tegyük konyhai robotgépbe és aprítsuk kis darabosra (utána a robotgép tálját mossuk el). Akkor jó, ha kiveszünk belőle egy kis mennyiséget és összegyúrva összeragad. Egy kapcsos tortaforma alját béleljünk ki sütőpapírral és nyomkodjuk az aljába a datolyás alapot (eléggé ragad a datolya miatt). Tegyük hűtőbe, amíg a krémet elkészítjük.
A krém összes hozzávalóját tegyük a robotgépbe és pürésítsük teljesen simára. Kanalazzuk a krémet a magos datolyás alapra és tegyük a fagyasztóba néhány órára, amíg megszilárdul, szeletelhetővé válik, de nem túl kemény.
Aszalt paradicsomos zsemle teljes kiőrlésű királybúza lisztből
Hozzávalók: 45 dkg teljes kiőrlésű királybúza liszt 15 dkg fehér királybúza liszt 2 kk só 10 dkg túró 6 szelet aszalt paradicsom 3 ek olívaolaj 2 dkg friss élesztő kb. 3 dl langyos víz Én általában nem olajban eltett, hanem szárazon kapható aszalt paradicsomot használok, ezért felhasználás előtt...
Változatos datolyagolyók egyszerűen, akár az ünnepi asztalra is (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers vegán)
2016. november 15. Zöld Avocado
datolyagolyók (gluténmentes, nyers vegán) A datolya az egyik legősibb gyümölcsünk, mely a Bibliában is fel-felbukkan, és feltehetően már az időszámításunk előtti Mezopotámiában is ismerték és fogyasztották. A datolya az araboknál az őszinteséget, a szépséget és az igazságosságot szimbolizálja. Növényi hormontartalmának köszönhetően az arab kultúrákban gyakran fogyasztják a változókor idején a nők, hogy elősegítsék a hormonháztartás egyensúlyának megtartását. Jelentős természetes kalcium és magnézium forrás, illetve rosttartalmának köszönhetően hozzájárul a tökéletesebb emésztéshez. (Székrekedés és aranyér esetén is a testünk is fellélegezhet napi 1-2 szem datolya fogyasztása után.) Jelentős természetes cukortartalmától gyorsan kapunk új energiára pár szem datolya golyó elfogyasztása után. Főleg, ha a golyókba még ún. szuperételeket is elrejtünk. Népszerű és egyszerű desszert következik, ahol az alap hozzávalók egyformák, az ,,extra hozzávalókkal a végeredmény mégis változatos. Nem kell őket sütni, rengeteg fajta alapanyagból elkészíthetjük, és kb. 15 perc munkát igényelnek. Mutatok nektek 7 különböző ízű datolyagolyó ötletet, melyek csak kiindulási alapok. A variációk száma végtelen! Kísérletezzetek bátran, mert elrontani nem lehet! Melyik recepttel kezditek? HOZZÁVALÓK (fajtánként 15 darab kb. 3 cm átmérőjű golyóhoz) datolyagolyók (nyers vegán)1) narancsos - diós: - 100 g áztatott datolya - 1/2 narancs frissen facsart leve - 2/3 bögre dió ledarálva - meghempergetni reszelt narancshéjban 2) pisztáciás - lime-os: - 100 g áztatott datolya - 60 g apróra tört pisztácia - 50 g darált mandula - 1/2 zöld lime leve és a reszelt héja - 2 ek bio kakaópor / karobpor - megforgatni darált pisztáciába, és reszelt lime héjban Megjegyzés: A datolya mennyisége az áztatott datolyára vonatkozik. (A datolya helyett használhatunk aszalt szilvát is.) 3) chiás - vörösáfonyás 4) mákos - citromos 5) pekándiós - répás 6) almás - diós 7) kókuszos - karobos datolyagolyók (gluténmentes, nyers vegán) datolyagolyók (nyers vegán)ELKÉSZÍTÉS 1) Áztassuk be a mag nélküli datolyát min. 3-4 órára, majd az áztató víz nélkül tegyük az aprítógépbe (Botmixer is jó. Sőt! Ha elég puhára ázott a datolya, akár a kezünkkel szétnyomkodva is pépesíthetjük.) 2) A ,,lekvárrá zúzott datolyát tegyük egy keverő tálba a többi hozzávalóval, majd kézzel gyúrjuk alaposan össze. (Ha túl nedves az alapanyag - függ a felhasznált datolyától - , tegyünk hozzá 1/2 evőkanál útifű maghéjat vagy chia magot vagy még több darált mandulát, hogy keményebb tésztát kapjunk. Ebben az esetben hagyjuk állni a nyers tésztát golyózás előtt, hogy magába tudja szívni a nedvességet az útifű maghéj vagy a chia mag.) 3) Formázzunk golyókat, majd hempergessük meg őket a választott ízesítésnek megfelelő hozzávalóban. 4) Fogyasztás előtt tegyük őket a hűtőbe min. 2-3 órára. datolyagolyók (gluténmentes, nyers vegán) Kíváncsi vagy a többi datolya golyó receptre? Szeretnél még több természetes alapanyagot, zöldséget, gyümölcsöt, magvakat, diófélét fogyasztani, de nincs ötleted, hogyan készítsd el őket? Jön a Karácsony. Érkezik a gluténérzékeny, laktózérzékeny, cukorbeteg vendégsereg. Manapság egyre nagyobb kihívás a különböző diétát követő vendégek igényeit kielégíteni! Szeretnéd, ha mindenki jóllakottan, elégedetten és lenyűgözve hagyná el az otthonod? A Mit eszik a Világ? Ha nem eszik... c. recepteskönyv már Magyarországon is kapható! 170 db egészséges recept, magyar szerzőtől, nyomtatott és elektronikus formában is. Az e-Könyv höz már 1 995 Ft -tól hozzájuthatsz! Kíváncsi vagy rá mit mondanak róla korábbi vásárlóink? Katt a "Ti küldtétek" menüpontra! Szeretnél belelapozni a könyvbe? Itt megteheted: Mit eszik a Világ? Táplálkozz, ne csak étkezz! ;-) datolyagolyók (gluténmentes, nyers vegán) datolyagolyók (gluténmentes, nyers vegán) datolyagolyók (gluténmentes, nyers vegán) datolyagolyók (gluténmentes, nyers vegán)
Pirított szezámmagos joghurt szósz (vegán, gluténmentes)
2016. november 14. Zizi kalandjai
Évek óta minden ősszel októberben túrázni megyünk egy nagy baráti csapattal. Csodás színeket ölt ilyenkor a természet, nem tudunk betelni a látvánnyal. Olyan képeket lehet készíteni, amelyekre egy barát azt kommenteli, hogy a kép akár festmény is lehetne. Az idén Bakonyba látogattunk el és ez volt az első kétgyerekes túrázásunk. El lehet képzelni, nem pihenni mentünk, hanem keményen dolgozni! Egyedül főzni nem kellett és házimunkát végezni, de minden mást szülői teendőt ugyanúgy nyomattunk I.-vel, mint itthon. Na persze a túrázásoknak köszönhetően jó levegőn voltunk, jó társasággal, csodálatos környezetben, szóval jól éreztük magunkat bármennyire is nehéz volt két kicsi gyerekkel (főleg, amikor egyszerre hisztiztek az erdő közepén… na de legalább van miről mesélnünk! :)).
Egy kis huncut szélgyerek falevelet kergetett…
A mai receptnek nincs köze a túrázáshoz, csak a csodás színek miatt osztom meg veletek ezeket a bakonyi képeket. Szóval ennek a szezámos joghurt szósznak a receptjét Vivienne Facebook oldalán találtam. Nem is igazán recept volt, csak leírta, hogy miket kevert össze. Én ici-picit változtattam rajta, a szezámmagot megpirítottam, adtam hozzá egy kis citromlevet és azt hittem, hogy fokhagymát is fogok tenni bele, de, amikor megkóstoltam, rájöttem, hogy az nem hiányzik bele.
Éreztetek már tömény darált pirított szezámmag illatot? Ha még nem, ezen recept elkészítése után másba sem akartok majd szagolni, csak darált pirított szezámmagba! Annyira, de annyira finom, ízre és illatra is! Villámgyorsan elkészülő recept és nagyon sok mindenhez használható. Például sült zöldségek mellé, salátákhoz, de akár tésztára szósznak is el tudom képzelni.
Pirított szezámmagos joghurt szósz (vegán, gluténmentes)
Hozzávalók:
– 6-8 evőkanál szezámmag
– 250-300 ml szójajoghurt/natúr joghurt
– 1-2 teáskanál frissen facsart citromlé
– 1/2 teáskanál só
– csipet fehérbors
– olívaolaj, tálaláshoz
Száraz teflonserpenyőben pirítsuk meg a szezámmagot 4-6 perc alatt. Öntsük a magot a robotgépbe/darálóba és aprítsuk/daráljuk porrá (ekkor szagoljunk bele).
Tegyük egy tálkába a joghurtot, keverjük bele a darált szezámmagot, ízlés szerint adjuk hozzá a citromlevet, sózzuk és borsozzuk. Tálaljuk egy kevés olívaolajjal meglocsolva.
Fried Green Tomatoes
Ugye a paradicsomok, paprikák normál esetben nyáron teremnek? De mi van a későn érőkkel, az érlelő napfényről lemaradottakról, a párás ködös reggeleket megélőkről, a beteljesületlenség érzésétől telítődöttekkel? Már ha a paradicsomok éreznek, de miért is ne tennék? Feladatunk, hogy segítsük őket hátrányos helyzetükben is eljutni tányérunkra, ahogy lett származású barátnőm mondaná: ,, Csináljunk defektből effektet! . Ehhez hoztam néhány ötletet: csatni, salsa verde és sült zöld paradicsom formájában. Jó tudni: A zöld paradicsom a nyers burgonyához hasonlóan tartalmaz szolanint -az érés során ez lebomlik- ezért fogyasztása nem teljesen veszélytelen, de ehhez a veszélyhez kilószám kellene fogyasztani az egyik legfinomabb savanyúságból, amit friss íze kifejezetten egzotikussá tesz a hazai zöldség és gyümölcs kínálatban. Zöld paradicsom csatni: A zöld paradicsom citrusos, citromhéjra emlékeztető íze miatt jól illik halakhoz, grillezett kecske sajthoz és zöldségekhez. Hozzávalók: 1 kg zöld paradicsom 2 dl víz csillagánizs, szegfűbors, szegfűszeg 2 db citrom leve 20 dkg cukor ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- 1 kg zöld paradicsomot - nem szükséges hámozni, magozni- feldarabolom. Egy lábasban felforraltam 2 dl vizet és 20 dkg cukrot, hozzáadtam egy csillagánizst, néhány szem szegfűborsot és szegfűszeget és két citrom levét. A szirupot felére beforraltam, beletettem a feldarabolt paradicsomot. Addig főztem takarék lángon, amíg elfőtt a leve és besűrűsödött. 4 deciliteres üvegbe töltöttem, majd dunsztba tettem, így télre is spájzolhatunk belőle. Sült zöld paradicsom ( rántott zöld paradicsom ): Az egy centi vastagra szeletelt, sózva pihentetett paradicsomokat egyszerűen ki is lehet rántani, de álljon itt a recept a vele azonos című könyvből: "Hozzávalók: személyenként egy közepes zöld paradicsom, bors, fehér kukoricaliszt, szalonnazsír, só. A paradicsomot szeld fel körülbelül 1/4-es hüvelykes szeletekre. Ízesítsd sóval, borssal. Panírozd be a szeletek mindkét oldalát kukoricaliszttel. Végül forró szalonnazsírral kikent serpenyőben süsd világosbarnára. Azt hiszed, hogy meghaltál és a mennyországba kerültél! Plussz: sült zöld paradicsom tejes mártásban: a serpenyőben maradt minden evőkanál szalonnazsírhoz keverj egy evőkanál lisztet, és jól keverd el. Aztán habarj bele egy csésze meleg tejet, és állandó keverés mellett főzd sűrűre. Tetszés szerint ízesítsd sóval és borssal, végül a szószt öntsd a paradicsomszeletekre. Forrón tálald. Nincs a világon ennél finomabb. " / Fannie Flagg : Sült zöld paradicsom / Salsa verde zöld paradicsomból: A zöld paradicsomból készített salsa verde a legjobb, amit valaha ettem. Színe és íze tökéletes harmóniában van. Hozzávalók: ? 4 db zöldparadicsomot ? 1 db közepes méretű édes hagyma ? egy gerezd fokhagymát ? 1 db zöld erős paprika kimagozva ? 1/2 csokor petrezselyemzöld ( opcionálisan koriander zöld ) ? egy csipet koriandermag frissen őrölve ? 1 ek.olívaolaj ? negyed citrom leve és egy citrom(bio) reszelt héja ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- A zöldparadicsomot és a salátahagymát felkarikáztam és besóztam és állni hagytam. Ezek után a többi hozzávalóval robotgépbe tettem és jól összeturmixoltam, a reszelt citromhéjat pedig utólag kevertem bele. Nyári ízélmény az őszben.
Szupergyors reggeli
2016. november 12. Éltető ételek
Amikor a gyerekeim nem kását reggeliznek, hanem valami kenyérfélét, akkor magamnak egy szupergyors müzlit készítek. Ebben az a jó, hogy a pasik is könnyűszerrel el tudják készíteni, akár meglepetés reggelit is készíthetnek a párjuknak. Az alapja kedvenc növényi tejünk, amelyet sok nyers finomsággal turbózhatunk fel. Hozzávalók: - 2 dl növényi tej (pl. kókusz vagy mandula) - 1 banán - 2-3 evőkanál aprószemű zabpehely - kis marék apróra tört olajos magvak (pl. dió, kesudió, mandula, törökmogyoró, kendermag) - extra: puffasztott amaránt vagy quinoa, hajdinacsíra - vaníliapor, fahéj - házi eperlekvár vagy savanykás friss gyümölcs Elkészítése: Végy 2 dl növényi tejet (pl. kókusztej vagy mandulatej) és botmixerezz bele egy szép, érett banánt (de akár bele is kockázhatod). Szórjál hozzá 2-3 evőkanál apró szemű zabpelyhet és apróra tört olajos magot (pl. diót, törökmogyorót). Nézz szét a kamrában, ha találsz puffasztott amarántot vagy quinoát, az is kerülhet bele. Vaníliaporral vagy fahéjjal ízesítheted. Kockázz fel egy gyümölcsöt (ami éppen szezonálisan kapható) és jóízűen edd meg. :)
Kakaós-sütőtökös muffin
2016. október 25. Éltető ételek
A gyerekeknek "Tök jó nap" volt az iskolában, így egy olyan sütit kellett készítenem, amelyben sütőtök van, de ennek ellenére megeszik a gyerekek. Ugyanis a gyerekeim sajnos nem szeretik a sütőtököt, legalábbis akkor nem, ha látják és érzik, hogy benne van. Úgyhogy most el kellett dugnom, vagyis került bele dió, narancsolaj és kakaópor, hogy valóban ne legyen tökös íze. Hozzávalók: - 15 dkg sült sütőtök - 15 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 5 dkg darált dió - 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor - 8 dkg méz - 6 dkg kókuszolaj - 1 dl rizstej - kb. 0,5 dl frissen facsart narancslé - 2 teáskanál foszfátmentes sütőpor - 1 teáskanál szódabikarbóna - késhegynyi vaníliapor - késhegynyi fahéj - 5-6 csepp narancsolaj - csipet só Elkészítése: - Egy tálban keverjük el a nedves hozzávalókat: sült sütőtök, méz, puha kókuszolaj, rizstej, narancslé, narancsolaj. - Egy másik tálban pedig a lisztet, a diót, fűszereket, kakaóport, sütőport és a szódabikarbónát. - Lazán forgassuk össze, majd kanalazzuk bele a muffinformákba. - Előmelegített sütőben, 180 fokon süssük kb. 30-35 percig.
Pihenető alvás - szabadulj meg a krónikus kimerültségtől
2016. október 24. Élj harmóniában
Manapság nagyon sokan küzdenek alvási problémákkal. Ez részben a helytelen életmód, helytelen táplálkozás eredménye, részben a túl sok stressz, az elmében és testben felhalmozódott feszültség miatt van így. A pihentető alvás nem csak azért fontos, hogy energiával feltöltődj és napközben kipihent legyél, de nagyon fontos ahhoz, hogy a tested egészséges legyen. Számos belső szerved éjszaka regenerálódik. Amennyiben nem tudja a szervezted éjszaka megfelelően kipihenni magát, sajnos az csökkenti a belső szervek funkcióit (pl gyengíti a máj, az emésztőrendszer munkáját). Mivel a porckorongok is az éjszakai alvás közben tudnak legjobban regenerálódni, így ha keveset alszol kockára teszed a gerinced egészségét is. Aki nem alszik eleget, annak csökken a stresszel szembeni ellenállóképessége, feszültebb, türelmetlenebb, idegesebb lesz, romlik a koncentrációja, könnyebben lesznek konfliktusai és nehezebben tud teljesíteni a munkahelyén. A lenti néhány jó tanács bevezetése az életedbe, minőségi változást tud eredményezni az alvási szokásaidban és így az elméd és a tested kipihentségében is:) - Lehetőleg 22 óra előtt feküdj le. Amennyiben 22:00-ig le tudsz feküdni, az elősegíti hogy mély, pihentető legyen az alvásod. Ha nem is sikerült 22:00ig lefeküdni, jó ha tudod, hogy az éjfél előtti órák duplának számítanak a szervezeted számára. Azaz hasznos, ha még éjfél előtt tudsz aludni néhány órát. - Az esti étkezés nagyon megterheli a szervezeted és nem támogatja a pihentető alvást. Lehetőleg este 10.00 után már ne egyél. De sose feküdj le teli gyomorral. Az esti étkezés és a lefekvés között minimum 1,5 óra teljen el. - Este már csak könnyű vacsorát fogyassz. és minél közelebb vagy a lefekvés időpontjához, annál könnyedebb legyen az étkezésed. A nehezebb ételek éjszaka is munkára fogják a szervezeted és reggel fáradtan ébredsz. A vacsora legyen egyszerű zöldségekből és gabonából álló fogás.Figyeld meg ha estére húst, tojást, halat, sajtot, túrót fogyasztasz milyen az energiaszinted ébredéskor és figyeld meg ha könnyű vegetáriánus vacsorát fogyasztasz, hogyan ébredsz másnap:) - Az esti alvás elősegítésére,olyan tevékenységeket csinálj lefekvés előtt, amik segítik lenyugtatni az elmét és a testet és felkészítenek az alvásra. Azaz este lehetőleg ne nézz tv-t, ne olvass izgalmas könyvet, ne számítógépezz, mert ezek nem a nyugalmat, az alvást készítik elő, hanem felpörgetik a szervezeted és könnyen eredményeznek nyugtalanságot. - Meditálj rendszeresen, ez segít megszabadulni a feszültségektől. - Lefekvés előtt közvetlenül, olyan italokat igyál amik nyugtatóak (vata tea, meleg tej kurkumával, citromfű tea...) - A hálószobád légköre mindig legyen nyugodt, kellemes, rendezett. Csak alvásra használd a hálószobádat és ne végezz ott másfajta tevékenységeket. - Lefekvés előtt mindig jól szellőztesd ki a hálószobádat, a friss levegő majd segíti a nyugodt alvásod. - Amennyiben éjszaka nem tudsz aludni, akkor se kezdj valami aktív tevékenységbe - pl. ne dolgozz a számítógépen. Próbálj pihenni, igyál egy finom gyógynövényes teát, lélegezz tudatosan és szépen lassan hagyd, hogy újra elnyomjon az álom. - Az ébredést reggel időzítsd lehetőleg 6, 7 óra előtti időpontra. Az ájurvédában ez az ébredésre a legjobb időszak Figyeld meg magadon, ha tovább alszol pl. 8,9 körül kelsz fel sokkal tompább, nehézkesebb leszel egész nap. Szép álmokat kívánok:) szeretettel: Kati .
Csokoládés energiabomba turmix (vegán, gluténmentes)
2016. október 1. Zizi kalandjai
Igazán jól indul a napunk egy ilyen energiabomba turmixszal. Van benne kakaópor, banán, mandulatej, spenót (opcionálisan hozzáadható) és egy különleges alapanyag: kendermag por. A kendermag por gazdag esszenciális aminosavakban, bővelkedik B- és E-vitaminban, valamint jelentős mértékben tartalmaz kálciumot, magnéziumot és káliumot. A kender másik erénye az, hogy gazdag Omega-3 és Omega-6 zsírsavakban. Ha nem sikerül beszerezni, anélkül is elkészíthető a turmix, esetleg adhatunk hozzá őrölt lenmagot helyette.
Nyers kakaópor / Kendermag por
Ez olyan desszertet reggelire recept… nem mondom, hogy tegyünk (kókusz) tejszínhabot a tetejére, de ha mégis, akkor tényleg desszert lesz belőle. Jó sűrű turmix, ami feltölt bennünket reggelente vagy akár sportolás után (a kendermag por magas fehérjetartalma miatt kiváló táplálék kiegészítő sportolóknak)!
Csokoládés energiabomba turmix (vegán, gluténmentes)
Hozzávalók 2 főre:
– 2 bögre mandulatej (rizs-, zab- és szójatej is használható – kapható már gluténmentes zabtej is bioboltokban)
– 1 db érett banán, meghámozva, szeletekre vágva
– 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
– 1 evőkanál kendermag por
– 1 kis maréknyi friss spenót
(A recepthez használt bögre 250 ml-es.)
A hozzávalókat tegyük turmixgépbe, és turmixoljuk 5 percig. Ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk még egy kevés mandulatejjel.
**********
2016 októberében megjelenő Vegán Reggeli című szakácskönyvem még mindig 25%-os kedvezménnyel rendelhető meg! Remélem ti is annyira várjátok, mint én! Részletekért katt a képre!
Őszi tisztítókúra, méregtelenítés az ájurvéda segítségével
2016. szeptember 28. Élj harmóniában
A szervezeted, ahogy Te magad is, néha elfárad és szüksége van pihenésre, regenerálódásra. Ezért időről, időre igényli, hogy tehermentesítsd, megtisztítsd. A szervezet tisztítására az ájurvéda szerint a legideálisabb időszak a tavasz és az ősz. Ha megnézzük az ősi kultúrákat a szervezet megtisztításának ideje nagyjából egybe is esett ezen évszakokkal pl. Ramadán (ősz), Húsvét (tavasz). A helytelen táplálkozás, a kapkodó életmód és a sok stressz következtében sajnos az emésztés tüze (agni) csökken és a gyengébb emésztés nehezebben tudja feldolgozni a bekerült olyan táplálékokat, melyek nem tiszta minőségűek (konzervek, tartósítószerek, vegyszerek, állott ételek, félkész ételek etc.), így sok méreganyag (ama) halmozódik fel a szervezetben. Az ama helytelen életmód és helytelen táplálkozás következtében a testben lerakódott méreganyagok összefoglaló neve, melyek elzárják a test energiacsatornáit és számos problémához, betegséghez vezetnek. Felhalmozódott méreganyagok jelei A méreganyagok lerakódásának jelei: romlik a közérzet, nehezebbé válik az emésztés (puffadás, görcsök, székrekedés, hasmenés), a testben elakadások, dugulások jelennek meg (pl. székrekedés, arcüregek telítettsége) reggel kimerülten ébredünk, napközben is fáradtnak és elnehezültnek érezzünk magunkat, csökken a koncentrációs képességünk, könnyen válunk kedvetlenné, gyengül az immunrendszer, aminek a hatására rendszeresen megbetegszünk, könnyen elkapunk minden betegséget, megváltozik az íz érzékelésünk, szellemileg is tunyábbá válunk. Ájurvédikus megtisztulás Az őszi méregtelenítést azért hasznos, mert a nyár folyamán felhalmozódott meleg hatására ősszel a szervezet könnyen elkezdi kioldani a testünkből a méreganyagokat. Ezt a természetes folyamatot nagyon jó ha megtámogatod egy kis méregtelenítő kúrával. Egy kis tisztítókúra után a szervezeted új életre kel és be tudja indítani a megfelelő öngyógyító folyamatokat és a testet friss energiával tudja ellátni. A lenti méregtelenítési módszerek közül ha csak néhányat tudsz beépíteni az életedbe, bár akkor is nagyon jó eredményt fogsz elérni és a tested frissebb, energikusabb lesz. Az ájurvédában a leghatékonyabb tisztítás a Panchakarma kezelés, de otthon is nagyon sokat tehetsz néhány egyszerű módszerrel azért, hogy megtisztítsd a szervezeted. Az ájurvéda kíméletesen, megfelelő kezelésekkel és méregtelenítő gyógynövény készítményekkel, életmódbeli és táplálkozási módszerekkel segíti elő felhalmozódott méreganyagok eltávolítását a szervezetből. Az ájurvéda segítségével könnyedén és természetes módon tudsz megszabadulni a lerakódott szennyeződésektől és újra visszanyerheted energiádat, jókedvedet, jó emésztésedet, étvágyadat. Ehhez elegendő már egy 10 napos kúra is. A lehető legjobb eredmény eléréséért érdemes alkalmazkodnod a természet változásaihoz és változtatni az évszakváltásnak megfelelően az életmódodon, napirendeden, étkezési szokásaidon. Kerüld el a további méreganyag felhalmozódást Első lépésként kerüld el azokat a szokásokat, melyek méreganyagot (,,ama-t termelnek) * Túlevés vagy úgy enni, hogy az előző étkezést még nem emésztetted meg * Túl hideg ételek és italok fogyasztása * Nehéz, zsíros, cukros ételek és a túlzásba vitt húsfogyasztás * Rendszertelen étkezés * Túl gyors, kapkodó étkezés * Olyan étkezés, amikor nincs a figyelmed az étkezésen (pl. közben olvasol) * Túlevés és késő esti étkezés * Nem friss , vegyszeres(nem bio) , génmanipulált, feldolgozott ételek, tartósított élelmiszerek, konzervek, gyorsfagyasztott ételek * Dohányzás és alkoholfogyasztás * Mozgásszegény életmód Méreganyagok kioldása A legjobb a lerakódott ama felszámolására a meleg víz. Forralj fel reggel tiszta minőségű vizet (pl forrásvíz) kb 10-15 percig - tehetsz bele gyömbért is. A vizet melegen kortyolgasd a nap során lehetőleg fél óránként kis kortyot - a vizet tartsd termoszban, hogy meleg maradjon. Jól támogatja a méregtelenítést, ha reggelenként egy pohár meleg citromos vízzel indítod a napod. Használhatsz ájurvédikus méregtelenítő készítményeket is, melyek olyan gyógynövényekből állnak, amik segítenek kioldani a lerakódásokat. A méregtelenítéshez a készítményeket mindig egyéni alkatodnak megfelelően válaszd ki, szükség esetén kérj segítséget hozzáértőtől.( szívesen ajánlok is akár számodra megfelelő minőségű készítményeket, melyeket én 15 éve alkalmazok) Pörgesd fel az emésztésed Ahhoz, hogy az emésztésed erejét növeld, fogyassz könnyű, lédús ételeket. A méregtelenítés alatt kerüld el a zsíros, savanyú, olajban sült ételeket, tejtermékeket, húst, nyers gabonákat, édességeket, nassolást. Étkezés legyen mindig friss és könnyű, de tápláló. Mit fogyassz? jótékony ilyenkor a baszmati rizs, párolt zöldségek, nagyon kevés nyers saláta, mungbab, zöldségleves, ghí, friss párolt gyümölcsök, levesek. Segítsd az emésztésed fűszerekkel: gyömbér, kurkuma, koriander, római kömény, édeskömény, hosszúbors, fekete bors. Ha teheted, a reggelit hagyd ki vagy csak valami könnyűt fogyassz. Az ebéd legyen ízletes, meleg étel és ne túl nagy mennyiség. A vacsorát ha tudod hagyd ki, ha nem akkor szintén nagyon könnyű étkezés legyen pl.: zöldségleves, rizsleves. Étkezési szabályok * Mindig nyugodt körülmények között egyél * Rendszeres időkben egyél, és délben legyen az ebéd * Ülve nyugodtan egyél, soha ne kezdj idegesen enni * Annyit egyél, amennyi jólesik, táplálkozz mértékletesen (legfeljebb háromnegyedig töltsd meg a gyomrod) * Étkezés közben ne beszéljünk, csak az étkezésre koncentrálj * Ne egyél amíg az előző ételt nem emésztetted meg (3-6 óra) * Étkezés után maradj kicsit még nyugodtan ülve Szánj időt a pihenésre A test számára igazi pihenés három esetben tud létrejönni. Alvásnál, rlaxációnál és meditációnál. Az ősz amúgy is a Vata minőségét hordozza, ilyenkor az időjárás szelesebb, hűvösebb, ami könnyen kimeríti a szervezted, idegességhez, alvászavarokhoz, emésztési problémákhoz vezethet, A vata kiegyenlítéséhez és a méregtelenítéshez több alvásra van szükséged. Hagyj időt a pihenésre, napközben is tarts szüneteket - menj ki sétálni a friss levegőre. Ne éjszakázz, feküdj le időben, lehetőleg este 22:00-ig és lehetőleg 06:00 előtt kelj fel. Távolítsd el a feszültséget az elmédből és a testedből. Naponta végezz relaxációt. Ingyenesen letölthető relaxációt, ezen az oldalon találod: http://eljharmoniaban.blogspot.hu/2015/06/relaxacio-hatekony-stresszkezeles.html Tanulj meditálni és szánj időt minden nap arra, hogy kikapcsold a külvilág zajait és a meditációban megtapasztald a belső csendet, harmóniát. Végezz könnyed testmozgást Naponta mozogj, sétálj, jógázz. Ájurvédikus testalkatodnak megfelelő könnyed mozgásformát válassz. A méregtelenítési időszakban célszerű olyan jógagyakorlatokat (ászana) végezned, melyek segítik az emésztő tűz felélesztését és a méreganyagok eltávolítását a szervezetből. Önmasszázs Minden nap végezz ájurvédikus önmasszázst (az ízületeknél körkörös a csontos részeknél hosszanti mozdulatokkal), amely fellazítja a szervezetedben lerakódott méreganyagokat. A masszázshoz a legjobb, ha érlelt szezámolajat használsz, de bármilyen alkatodnak megfelelő olaj is jó. Az önmasszázs után alaposan zuhanyozz le meleg vízzel. Az önmasszázs részletes leírását itt találod: http://eljharmoniaban.blogspot.hu/2016/03/hogyan-vegezz-otthoni-ajurvedikus.html Száj és nyelv tisztítás Építsd be a mindennapjaidba az ájurvéda száj és nyelvtisztítását. A szervezet sok méreganyagot halmoz fel a szájüregben és a nyelven lepedék formájában. Ennek a rendszeres, megfelelő eltávolítása fantasztikusan tisztítja a szervezeted. A nyelvtisztításról részletesen itt olvashatsz: http://eljharmoniaban.blogspot.hu/2016/01/szajhigienia-meregtelenites.html Érzelmi méregtelenítés Ne feledkezz meg arról sem, hogy a negatív érzelmek és az elfojtott érzelmek szintén méregeket hoznak létre a szervezetedben. Próbálj megszabadulni a negagítv érzéseidtől, neheztelésektől, haragtól, dühtől, aggodalmaktól, félelmektől. Alakítsd át a negatív érzelmeket pozitív érzésekké és tanuld meg a negatív érzéseket elengedni. Ehhez nagyon nagy segítség, ha jógafilozófiát tanulsz, mert megérheted hogyan működik az elméd és hogyan tudsz megszabadulni a negatív gondolatoktól, érzésektől. Az érzelmi méregtelenítésről egy későbbi cikkben írok majd részletesebben. A méregtelenítés utáni időszak A méregtelenítés eredményeképpen elmúlik a testből a nehézségérzet, energikusabb, könnyedebb leszel, esetleg megszabadulsz néhány felesleges kilótól is:) A méregtelenítés utána próbálj az étkezési szokásokból minél többet hosszútávon is fenn tartani. Fokozatosan térj vissza a nehezebb étkezésekhez, hogy ne terheld túl a megtisztított szervezeted. Tartsd fenn a testalkatodnak megfelelő testmozgást is rendszeresen. A méregtelenítés utáni időszak a legalkalmasabb életerőt, vitalitást fokozó készítmények fogyasztására. Az ilyen készítmények (rasayanák) fogyasztását mindig tisztulási folyamat befejeztével kezd el. Amennyiben a szervezet nem tiszta és az energiacsatornákat eltorlaszolják a méreganyagok a legértékesebb, legcsodásabb roboráló szer sem tud megfelelően eljutni a sejtekhez és nem tudja kifejteni áldásos hatásait. Mindenkinek kívánok tisztább,energikusabb szervezetet, erősebb immunrendszert :)
Európának a felére kell csökkentenie a marhahús-fogyasztását, ha tartani akarja magát a klímaváltozási célokhoz
2016. szeptember 13. VegaNinja
Az Európai Unió minden tagállama feltételezhetően megköt egy egyezményt, amiben a tagországok garantálják, hogy 2050-re felére csökkentik a metán- és nitrogén-oxid-kibocsájtásukat. A tervezet végrehajtása hatalmas változásokat igényel, amiket egyelőre köd borít. Egy svéd egyetem friss kutatása a következő ajánlást teszi: “az EU-nak nem kevesebb, mint 50%-kal csökkentenie kell a lábasjószág fogyasztását, hogy 2050-re elérje a fentebb említett célt.” A kutatás vezetője, Dr. David Bryngelsson úgy véli, hogy a húsfogyasztás redukálása lényegesen jelentősebb feltétele a kitűzött cél elérésének, mint például a háztartási hulladék csökkentése. A tanulmány továbbá állítja, hogy ha az európaiak tényleg komolyan gondolják a gázkibocsájtás csökkentését, akkor a marha- és birkahús fogyasztásában alkalmazandó megszorítás elengedhetetlen. A kutatók hat különböző forgatókönyvet vettek figyelembe, és mindegyik esetben azt találták, hogy ez a beavatkozás – ami persze igen szélsőséges étrendi változtatást követel – az egyetlen járható út a mérgező gázok terjedésének megfékezéséhez. Ugyanekkor az EU az úgynevezett Platform on Food Losses and Food Waste nevű kampánnyal igyekszik visszaszorítani az ételpazarlást, de Bryngelsson-ék azt mondják, még ha a kampány el is éri a kitűzött célt, ez a gázkibocsájtásban akkor is mindössze 1-3%-os visszaesést fog eredményezni. Röviden, a húsfogyasztás mérséklésének lényegesen hatásosabb eredményei lennének. Az nem teljesen tiszta, hogy a kutatók számoltak -e a Brexit hatásaival. Az “Article 50” útnak indítása – a brit leválás hivatalos kezdete – beható változásokat eredményezhet a Britek klímapolitikájában. A brit kormány sajtósa ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy a szigeten folytatódnak az EU, levegővel kapcsolatos törekvései. Ha a kutatóknak igazuk van, a klímaváltozás nem feltartóztatható, hacsak nem az egész világ összefog, és együtt, hathatósan csökkentik a húsfogyasztást. Forrás: vice.com Fordítás: Biró György The post Európának a felére kell csökkentenie a marhahús-fogyasztását, ha tartani akarja magát a klímaváltozási célokhoz appeared first on VegaNinja.
Kefíres tökfőzelék
2016. szeptember 8. Éltető ételek
A gyerekek általában nem szeretik a tökfőzeléket, nálunk ez az arány 2:1. Azaz a kicsi és a nagy szereti, a középsőm meg a háta közepére kívánja. :) De most ezt a kefíreset megkóstolta, és nem azt mondom, hogy megszerette, de megette. :) Szóval, hajrá tökfőzelék, amíg még szezonja van. Hozzávalók: - 1 kg tök, reszelve (gyalulva) - 1 fej vöröshagyma finomra vágva - 1 gerezd fokhagyma reszelve - 1 evőkanál kókuszolaj - Himalája só, bors - 1 kis pohár kefír - 2 evőkanál kölesliszt vagy kukoricaliszt - 1 kis csokor friss kapor (vagy szárított) - kevéske friss citrom leve Elkészítése: - A legyalult tököt sózzuk be, és hagyjuk állni kb. 5-10 percig. - A kókuszolajon a hagymát pároljuk üvegesre. Reszeljük bele a fokhagymát. - A tököt nyomkodjuk ki (levet eresztett), majd tegyük a hagymára.Szórjuk rá a lisztet, és kb. 2 dl vizet öntsünk rá. Ha van zöldség alapleved, azzal még ízletesebb lesz.Fedő alatt 6-8 percig főzzük.A főzelék 1/4-ét vegyük ki, és kissé botmixerezzük össze. Öntsük vissza az alaphoz, majd szórjuk bele az apróra vágott kaprot. Forraljuk össze, majd adjuk hozzá a kefírt. Ekkor már nem kell felfőzni, csak összemelegíteni. Pici citrom levével ízesítsük.
Banános, zabpelyhes energia szelet vörös áfonyával
2016. augusztus 31. Fittanyuka
Nagy zabpehely rajongó vagyok, szinte minden nap fogyasztom, leginkább reggelire már több éve és nem tudom megunni. Magas fehérje és ásványianyag tartalma miatt a szuper egészséges gabonák közé sorolják. Sok vita folyik akörül, hogy gluténmentes vagy sem?! A zab alapvetően gluténmentes, a problémát a kereskedelmi zabkészítmények búzával való szennyezettsége okozza, ezért nem ajánlják sokan, sokszor gluténmentes diétában. Számtalan zabpelyhes reggelit készítek több variációban, magvakkal, friss vagy aszalt gyümölcsökkel, rizs vagy mandula tejjel. Az összetevőket egyszerűen csak összekeverem és mint müzli fogyasztom. Legújabb kedvencem ez a nagyon egyszerű banános zabpelyhes “energia szelet”, amelyet szintén kedvünk szerint variálhatunk és magammal vihetem ha nincs időm reggelizni. Hozzávalók: 1 csésze zabpehely 2 db érett banán maréknyi vörös áfonya, lehetnek más aszalvánok, magvak ízlés szerint 2 evőkanál kókusz olaj 2 evőkanál víz Elkészítés: Villával összetörjük a banánt, hozzákeverjük a zabpelyhet, kókusz olajat, vizet, aszalványokat, magvakat ha szeretnénk gazdagítani. Sütőpapírral kibélelt tepsibe evőkanállal kis halmokat rakunk, enyhén formáljuk. Előmelegített sütőben 15-20 perc alatt 180 C fokon enyhén aranybarnára sütjük.
Vegán paella recept igazi vegán “rákkal”
A paella egy spanyol nemzeti étel, aminek itthon csak egy gyorsfagyasztott, előfőzött utánzatát lehet csak kapni – és persze ez sem vegán. A valódi paellát (ejtsd: páéjjá) még peszko-vegetáriánus koromban kóstoltam meg Barcelonában, ahol barátokkal coachsurfingeltünk. A vendéglátónk szakács volt, és elkészítette nekünk az igazi, mindent bele paellát valódi sáfránnyal. Ma már nem enném meg azt a verziót, akármennyire is finom volt, de azóta fontolgatom a paella veganizálását, amióta a v-expressben lehet kapni vegán rákot. Hozzávalók: fél kg. rizottó rizs 1 csomag sáfrány (kurkumával kiváltható) 1-2 evőkanál természetes ételízesítő 500 g paradicsomsűrítmény (papírdobozos, hígabb verzió) 1 csomag (300 g) vegán királyrák 300 g pácolt laskagomba (opcionális) 1 fej vöröshagyma felkockázva 2 gerezd fokhagyma apróra vágva 2 nagyobb paradicsom felkockázva 3 kápiapaprika kockázva 1 sárga kaliforniai paprika kockázva 1 cukkini felcsíkozva 2 zöldhagyma felkarikázva 100g tofu 1 mokkáskanál bors 1 teáskanál petrezselyem aprítva 1 mokkáskanál szerecsendió 6-7 friss bazsalikomlevél durvára vágva 4-5 friss citromfűlevél durvára vágva (opcionális) kevés olaj citrom vagy lime Elkészítés: Pácoljunk egy kevés felkockázott tofut enyhén fokhagymás, rozmaringos, sós vízben. A rizst mossuk meg, és tegyük egy nagy lábasba. Öntsük fel a paradicsomsűrítménnyel, majd a dobozban maradt szószt egy kevés vízzel hígítsuk fel és adjuk a rizshez. Így elkerüljük a pazarlást, és a doboz rögtön mehet a papír szelektív gyűjtőbe. Ha a szósz nem lepi el a rizst, adjunk még hozzá vizet, és tegyük bele a sáfrányt, borsot, szerecsendiót és a natúr ételízesítőt. (Fontos, hogy ne az ízfokozós, nátrium-glutamátos verziót használjuk.) Használhatunk zöldségleves alaplevet is, ha éppen van kéznél, ez esetben az ételízesítő elhagyható. Kóstolás után ha nem elég sós, természetesen sózzuk. Adjuk hozzá a rizshez a vörös- és fokhagymát, fedjük le, kb. 5 perc elteltével a paprikákat és a cukkinit is tegyük bele. Gyakran kevergessük, nehogy leégjen, és mindig pótoljuk az elfőtt folyadékot egy kevés vízzel. Mikor a rizs már majdnem teljesen puha, adjuk hozzá a paradicsomot, a zöldpaprikát és a friss fűszernövény leveleket. A vegán királyrákot tegyük egy kevés olajra serpenyőben, és süssük aranybarnára mindkét oldalukat. Ha kész, tegyük őket a zöldséges rizs tetejére. A tofuval ismételjük meg: kevés olajon pirítsuk aranybarnára a tofukockák oldalait, majd tegyük a rizsre. Tehetünk hozzá a pácolt, megpirított laskagombából is, aminek a receptjét itt találod. The post Vegán paella recept igazi vegán “rákkal” appeared first on VegaNinja.
Igazi, mexikói salsa szósz (vegán recept)
Az Egyesült Államokban belekóstolhattam a mexikói ételek változatos, fűszeres világába, és azonnal szerelembe estem. Még a korábban utált korianderlevél is nagy barátom lett, ma már büszke korianderfüggőnek vallom magam, az erkélyen 5 cserépben nőnek a korianderpalánták. A mexikói konyha egyik alapja a friss, finom salsa, ami a paradicsom és paprika alkotta, intenzív ízű szósz. Hozzávalók: 3 közepes paradicsom 3 kápia paprika 1 vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 teáskanál római kömény 1 db felkarikázott, savanyított jalape?o paprika 1 evőkanál apróra vágott, friss korianderlevél 1 nagy, friss bazsalikomlevél 50 g sűrített paradicsom (opcionális) fél lime leve két csipet bors só ízlés szerint Az összetevők nagy részét turmixoljuk össze durvára egy botmixer segítségével. Azok, akik a darabosabb salsát szeretik, egy paradicsomot, egy negyed fej vöröshagymát és egy kápia paprikát kézzel kockázzanak apróra, és tegyék a többi, turmixolt salsa alapba. A legfinomabb másnapra lesz, miután összeértek az ízek. A kápia paprika egy részét tv paprikával is kiválthatjuk. Jalape?oból létezik nagyon csípős és kevésbé csípős, a helyi bolt kínálata és ízlésünk lehet a meghatározója a kész salsa csípősségének. A salsa tortilla chipssel pártogatva nagyon finom, de minden mexikói kaja alapja! The post Igazi, mexikói salsa szósz (vegán recept) appeared first on VegaNinja.
Sárgadinnye mojito
A múltkori partira szerettem volna valami igazán különleges frissítőt. Úgy tudnak örülni a vendégek, ha rögtön mindenki kap egy welcome drinket! Van mit szorongatni a hangulat bemelegedéséig, no, meg persze szomjas is az ember, amikor megérkezik valahová, és az sem elhanyagolható, hogy az üres gyomroknak milyen jól esik egy kis gyorsan felszívódó édes gyümölcs. :)
Szóval, ezt a mojitót gondoltam ki, ami nem más, mint a megszokott limonádé gyümölcskockákon egy kis mentalevéllel. Azért nem kevertem előre össze, hogy a hagyományosabb ízek kedvelői akár külön-külön is kérhessék.
Legalább az elsőt. ;)
Hozzávalók 2-3 nagy pohárhoz:
[...] Bővebben!
Csodalaktató szuperturmix
Ha azt mondom, smoothie, mire gondolsz? Valami könnyűre? Frissítőre? Vizes gyümölcsökből turmixolt finom italra? Aztán, eszedbe jut-e az a szó is, hogy laktató vagy tartalmas? Egy turmix laktató? Naná, ez a turmix ilyen! :) Van benne sok "jó szénhidrát" és sok "jó zsír", amiről azt kell tudnod, hogy nagy szüksége van rá a szervezetnek. És kb. bármennyit ehetsz belőle, mert csak egészségesebb leszel. Szóval, szabad a vásár, igyál rögtön kettőt, és garantáltan nem leszel éhes délig! :)
Hozzávalók 2 pohárhoz:
[...] Bővebben!
Turmix KRESZ videó
Ha azt mondom, smoothie, mire gondolsz? Valami könnyűre? Frissítőre? Vizes gyümölcsökből turmixolt finom italra? Aztán, eszedbe jut-e az a szó is, hogy laktató vagy tartalmas? Pedig ez a turmix ilyen! :) Benne van sok "jó szénhidrát" és sok "jó zsír". Ezekről azt kell tudni, hogy nagy szüksége van rá a szervezetednek, és bármennyit ehetsz belőle, mert csak egészségesebb leszel. Szabad a vásár, igyál rögtön kettőt! :)
Hozzávalók 2 pohárhoz:
[...] Bővebben!
Mindig frissen! Nagy magyar piaci körkép januártól decemberig
„Mindig szezonális gyümölcsöket és zöldségeket vásárolj!” – hangzik el sokszor. De miért is fontos ez? A frissen vásárolt idényzöldségek és -gyümölcsök nem csak finomabbak, mint beszállított társaik, de vitamin- és tápanyagtartalmuk is jóval nagyobb. Kevesebb növényvédő szer éri őket, kevesebbet utaznak, és legtöbbször olcsóbbak is… kell ennél több érv?
Gyümölcssaláta cukkinivel
2016. július 20. Éltető ételek
Gondoltátok volna, hogy ebben a gyümölcssalátában a rizs helyett cukkini van? Bizony. Mivel semleges az íze, így édes és sós ételekbe is elrejthető, remek töltőanyag lesz belőle. Szóval, ebben ez a gyümölcsrizs, csak nevében rizs, és még csak tej sincs benne. Na de akkor hogyan is készült? Mindjárt írom is a receptet. :) Viszont még annyit fontos megemlítenem, hogy bármilyen gyümölccsel készítheted, ami éppen van otthon vagy elérhető. Augusztusban biztos fogok friss áfonyát is beletenni, tavasszal pedig epret. A krém ízlés szerint kesudióból is készülhet. Hozzávalók: - 1 közepes cukkini - 3-4 sárgabarack - 1 alma - 1/2 banán - kis marék aszalt mazsola és áfonya vegyesen Krém: - 1 marék áztatott mandula (barna héjától megfosztva) - 1 evőkanál méz vagy juharszirup - késhegynyi vaníliapor - 4-5 csepp narancsolaj - kevéske friss citromlé - csipet só Elkészítése: - A cukkinit hámozd meg, és késes darárálóval vágd morzsalékosra. Vigyázz, hogy nehogy pép legyen belőle. - A gyümölcsöket vágd fel kis kockára. - A krémhez a hozzávalókat alaposan turmixold össze. - Csak fogyasztás előtt öntsd a krémet a gyümölcsökre.
Csicseriborsós - cukkinis - sárgarépás FAL-NI (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
csicseriborsós - cukkinis - sárgarépás FAL-NI (mindenmentes, vegán) A FAL-NI, a FALafel és tócsNI szó házasságából született, általam kreált, nem létező szó. Nem tudtam eldönteni, hogy az elkészült étel inkább falafel vagy tócsni. Az alapanyagot tekintve az arab, csicseriborsós falafelre hasonlít, míg formára és ízvilágra inkább a magyar tócsnira, lepcsánkára, cicegére. Addig-addig gondolkoztam rajta, hogy melyik névvel illessem ezt a receptet, míg úgy döntöttem mindkettővel. :-) Az étel ötlete egyébként úgy jött, ahogyan nagyon sok másik étel a konyhámban. Megnéztem mi van itthon, milyen zöldségeknek lenne szüksége gyors felhasználásra, milyen alapanyagokat menthetek meg a kukába landolástól. Nem szeretek ételt kidobni! Ritkán is teszem! :-) Minden felhasználható valamiben, csak szabadjára kell engedni a fantáziánkat... mint például a FAL-NI esetében. ;-) karotin turmix Korábban már bemutattam nektek a mosolygós cukkinis tócsnit itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon, ennek szerettem volna elkészíteni egy sajtmentes, vegán változatát. A csicseriborsó konzervet pár hete vettem, hogy majd spenótos humuszt készítek belőle, de aztán ez a terv elmaradt. Sárgarépa mindig van itthon. Főleg, mert gyakran készül belőle csodafinom, energetizáló karotin turmix (sárgarépa+narancs+víz). :-) Ez a három alapanyag pedig megalapozta a csicseriborsós-cukkinis-sárgarépás FAL-NI hozzávalóit, amit aztán Balázs jóízűen be is falt, pillanatok alatt. ;-) csicseriborsós - cukkinis - sárgarépás FAL-NI (mindenmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (2 személyre) - 2 db közepes méretű cukkini - 2 db közepes méretű sárgarépa - 1 db (bio) csicseriborsó konzerv - 1 nagy marék friss petrezselyem - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 tk (frissen) őrölt római kömény (római, nem sima köménymag) - Himalája só, őrölt fehér bors, 1 ek mustár - kb. 6 ek csicseriborsóliszt - 1 ek útifűmaghéj - 1 ek lenmag - (elhagyható - 2 ek fekete vagy fehér szezámmag) csicseriborsós - cukkinis - sárgarépás FAL-NI (mindenmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS A cukkinit és a sárgarépát meghámozzuk, megmossuk, majd 1-1 db-ot lereszelünk a nagy lyukú reszelőn. A másik sárgarépát és cukkinit, a csicseriborsóval az aprítógépben / turmixgépben pépessé dolgoztatjuk a fokhagymával. (Csicseriborsót lé nélkül használjuk fel!) A friss petrezselymet apróra vágjuk, egy nagy tálban hozzáadjuk a cukkini-sárgarépa-csicseriborsó-fokhagyma pépet, a reszelt sárgarépát és cukkinit, a fűszereket tetszés szerint, az útifűmaghéjat és a csicseriborsólisztet. (Én tettem hozzá fekete és fehér szezámmagot, de ez kihagyható lépés.) Az egészet alaposan összekeverjük majd állni hagyjuk egy 15 percet, hogy az útifűmgahéj elvégezhesse a dolgát és megszívja magát folyadékkal. Egy teflon palacsintasütőben, kevés kókuszolajon, közepes lángon kisütjük a tetszés szerinti méretű FAL-NI "pogácsákat". Mindig legyen alatta kókuszolaj, mert abban tud szépen megpirulni, anélkül leég. Fordítsuk meg és mindkét oldalán süssük meg őket. Tálalhatjuk növényi tejföllel vagy fokhagymás szójajoghurttal, de önmagában is nagyon finom. csicseriborsós - cukkinis - sárgarépás FAL-NI (mindenmentes, vegán) Táplálkozz, ne csak étkezz a hétköznapokban is! :-) Megjegyzés1: Az elején vékony, tenyérnyi méretű "plecsniket" kanalaztam a serpenyőbe, de hamar rájöttem, hogy úgy szétesnek, amikor megfordítom őket. Majd kipróbáltam, hogy vastagabbra formázom őket és így már könnyedén megtudtam fordítani, anélkül, hogy széttörtek volna a FAL-NI-k. ;-) Megjegyzés2: Sokkal illatosabb és finomabb a római kömény, ha frissen daráljuk meg a felhasználni kívánt mennyiséget. Érdemes otthon tartani egy egyszerű kávédarálót, melyben a fűszereket frissen megőrölhetjük mielőtt az ételekbe tesszük őket. csicseriborsós - cukkinis - sárgarépás FAL-NI (mindenmentes, vegán)
Gyüminyárs
Itt egy őrült jó nyári partiötlet, amivel mindenkit simán lenyűgözhetsz. :) Hidd el, ezekért a gyüminyársakért odáig lesznek, szóval, csinálj belőle jó sokat!
A másik szuper hír, hogy pillanatok alatt megvan, és nem kell hozzá más, csak egy kis gyümölcs és pár nyárs. Vagy hurkapálcika, de még pár szép fogpiszkáló is megteszi, ha nincs más.
Mellé egy pohár pezsgő? Vagy frissen csavart narancslé? Mindenki kiválaszthatja, mire vágyik épp. A lényeg az alkotás. :) Engedd szabadjára a fantáziád!
Hozzávalók:
[...] Bővebben!
Csodálatos, édes mennybéli felhő – barack smoothie egy csavarral
Turmixolj össze: – két érett banánt – 2 érett őszibarackot – egy marék friss bazsalikomlevelet – egy marék friss citromfűlevelet – és egy kevés vizet. Az eredmény a legcsodálatosabb ízkombináció egy egyszerű turmixban! The post Csodálatos, édes mennybéli felhő – barack smoothie egy csavarral appeared first on VegaNinja.
Bazsalikomos görögdinnye-jégkása
Hozzávalók: 50 dkg görögdinnyehús 6-7 friss bazsalikomlevél fél zöldcitrom leve 10 dkg porcukor egy csipet só Az összes hozzávalót simára turmixoljuk. Betesszük a fagyasztóba, id?nként összekeverjük, és összetörjük a jeget. 1-2 óra múlva elkészül, ha eléri a kívánt állagot. Poharakban, szívószállal...
Az őszibarack jótékony hatásai és ájurvédikus alkalmazása
2016. június 23. Élj harmóniában
Az őszibarack növény rokona egyéb csonthéjasoknak ( mandulának, kajszibaracknak és szilvának). A piacokon júniustól szeptember végéig megtalálhatjuk az őszibarack különböző méretű, fazonú, színű fajtáit. Ez a gyümölcs nagyon ízletes, lédús sokaknak nagy kedvence a nyári melegben. Frissen fogyasztva a legfinomabb és a legegészségesebb:) Vegyszermentes (bio) változatot egyél! Magas vitamin és ásványi anyag tartalma van (leginkább A és C-vitamin, kálium, magnézium) és magas az antioxidáns tartalma is. Magas a víztartalma is, így segít hidratálni a testet a nagy nyári melegben. Enyhén vízhajtó hatású, ezért tisztítja a veséket, hólyagot. Nem csak a víz-háztartásodra van hatással, de segít a vérnyomás szabályozásában is. Könnyen emészthető és tápláló. Erősíti a gyomrot, kiváló emésztési problémáknál. Nyugtatja az idegrendszert és természetes gyulladáscsökkentő Az ájurvédában nehéz vízes, édes, fanyar ízűnek minősül, melegítő energiával hat a testre. Növeli a Pitta-t és csökkenti, megnyugtatja a Vata-t. Ha több mint egy darabot eszel, akkor könnyen növeli a tüdőben a nyálkaképződést , ami növeli a kapha-t. A fűtő energiája miatt a barack, segít a vastagbélben található férgek elpusztításában. Néhány ájurvédikus alkalmazási mód: Férgek ellen, egyél egy vagy két barackot kora reggel üres gyomorra. Rá fél órára igyál egy csésze forró gyömbéritalt 2 teáskanál ricinusolajjal. Utána legalább 3 óráig ne egyél és ne igyál semmit. Ez a kúra segít elpusztítani a vastagbélben található különböző férgeket. Vese- vagy epekő esetén, igyál üres gyomorra egy csésze baracklevet összekeverve 1/2 tk. koriander porral. Ezt naponta kétszer fogyaszd. Epe vagy vesekő esetén ne egyél spenótot, paradicsomot, sót és tamarindot. Amennyiben magas lázad van, égető vizelettel - ezt a magas pitta okozza - igyál egy csésze baracklevelet összekeverve 1/2 tk római köményporral, 1 tk. kandiscukorporral. Székrekedés ellen, egyél 1 órával étkezés után 1 barackot. Ha olyan Vata tüneteid vannak: száraz nyelv, fáradtság, kimerült hang, szívdobogás, remegés olyankor igyál egy csésze baracklevelet egy csipet kősóval, 10 csepp limemal és 1 tk. kandiscukorral. ezt a keveréket naponta 3,4 alkalommal fogyaszthatod a tünetek megszüntetéséhez. Amennyiben izzadékony a kezed és a lábad , étkezéek után 1 órával egyél egy barackot. Magas vérnyomás esetén próbálj ki egy csésze baracklevelet, 1 tk. korianderporral, 1 csipet kardmomporral. ezt a keveréket 2,3 alkalommal fogyaszthatod naponta. Gyerekeknél ágybavizelés ellen, az ájurvéda javasolja, hogy egy csésze baracklevet keverjünk össze 1 csipet őrölt mákkal és naponta egyszer itassuk meg a gyerekkel néhány napon keresztül.
Snack Garden gyümölcsös és zöldséges vegán rágcsák
A Snack Garden gyümölcsös és zöldséges rágcsáit kóstoltam nem olyan régen, melynek eredményét a frissen indult Teszt szakasz rovatban dobom a közösbe.
A Teszt szakasz rovat kifejezetten vegán termékek fényezésével és lehúzásával foglalkozik majd. A termékek kapnak majd hideget meleget annak fényében, ahogy éppen szubjektív szemüvegem áll a fejemen. Első tesztalanyom a Snack Garden márkának két rágcsája, a trópusi gyümölcs mix, valamint a zöldségkeverék.
Snack Garden – liofilizált trópusi gyümölcs mix
Felnyitás után olyan elemi erővel ütött meg a gyümölcsök illata, hogy azt hittem a piacos pultnál állok és a frissen szedett eprek fölött görnyedek 20 cm-re. Az első pofon után jött a másik, amikor megkóstoltam. Ugyanis a liofilizálás ellenére olyan természetes és intenzív gyümölcsízt éreztem ,melyet sokszor a friss gyümölcsöknél sem lehet manapság. Mindezt úgy, hogy nincs semmilyen hozzáadott ízfokozó, cukor vagy kemikáliás vicceskedés. Ergó, tisztán a gyümölcsöt éreztem. Ez arra enged következtetni, hogy a gyártósorra piszok szigorú feltételek után kerülhet csak fel gyümölcs. Vagy valami eszméletlen jó trükköt alkalmaznak. Ha így van akkor kérjük a receptet! Mindemellett a gyümölcsök ropogóssága egyszerűen semmihez sem hasonlítható. Frissen nem ilyen, sülve nem ilyen. Egész romantikus érzés fogott el minden egyes falat után. Nem tudok mit hozzáfűzni. Zseniális a cucc. De tényleg.
Összetevők: banán (40%), eper (34%), ananász (26%), nitrogén csomagológáz
Kiszerelés: 32g (300g friss gyümölcsből)
Milyen mentes? Mindenmentes!
Snack Garden – vákuumban sütött, enyhén sózott zöldségkeverék
A gyümölcsmix után komoly elvárásokkal bontottam fel a sózott zöldségkeveréket, melynek illata nem volt olyan átütő, mint a gyümölcsöké. Sőt egy kicsit talán “sütödés” érzésem lett tőle. Az összetevőket és a készítést megnézve jöttem rá, hogy ez a különbség annak köszönhető, hogy míg a gyümölcsök liofilizáláson esnek át, addig a zöldségeket vákuumban sütik rizsolajban. Mindemellett hasonlóan dominált a zöldségek természetes íze és könnyen lehet, hogy ezt ettem volna először akkor nem érzek ekkora különbséget. A gyümölcsös túl magasra tette a lécet. Mindazonáltal bármikor szívesebben fogom enni bármilyen chips helyett, mivel egyértelműen egészségesebb és mindenmentessége számomra meggyőző.
Összetevők: vegyes zöldségek változó összetételben (burgonya, édesburgonya, sárgarépa, tök, zöldbab) 75,2%, rizsolaj, só, nitrogén csomagológáz
Kiszerelés: 40g (280g friss zöldségből)
Milyen mentes? Mindenmentes!
A Snack Garden kiemelkedően igényes csomagolása egyébként visszazárható, mely “fícsőr” első blikkre tök hasznosnak tűnik. Habár nem hinném, hogy sokáig megmarad egy ilyen mennyiségű nasi, ha felbontja valaki, de ha tényleg csak falatozol belőle akkor érdemes visszazárni, hogy ne szívja meg magát nedvességgel a tartalma és ne szottyosodjon meg. Feleségemmel nem csak magában ropogtattuk a gyümölcsöket, hanem rögtön a zabreggelihez is öntöttünk belőle. Úgy is nagyon fincsi volt. Ha a zabkásához megy, akkor pedig bizonyosan sok más édeskés étel kiegészítője is lehet. Áruk egyébként az átlag magyar pénztárcához mérten kicsit magas. A Herbaház webshopjában jelen pillanatban a gyümölcsös 760 forint, míg a zöldséges tasak ára 430 Ft. Egyelőre szinte piaci monopolistaként az ár elfogadható, meglátjuk, hogy milyen ártaktikával lépnek majd piacra a további szereplők.
Kapcsolódó linkek:
Snack Garden a weben
Snack Garden a facebookon
Egyszerű saláta nem hétköznapi fűszerezéssel – vegán recept
Egy kevés összetevős, de izgalmas ízű salátára vágytam, mikor elkészítettem ezt. Grillezett virslivel és grillezett zöldségekkel ettem, amiket megszórtam sörélesztőpehellyel. Ha te is grilleznél, ezek a zöldségek és gyümölcsök nagyon finomak: répa, cékla, krumpli, tv-paprika, kaliforniai vagy kápia paprika, cukkini, tök, vöröshagyma, fokhagyma, alma, szilva. És a grillételek mellé nagyon jól passzol az alábbi frissítő ízű saláta. Hozzávalók: 1 marék csíkokra vágott jégsaláta 1 marék csíkokra vágott fehér káposzta fél alma felkockázva egy kevés sótlan földimogyoró Öntet: 1 dl víz 1 teáskanál barna nádcukor vagy kókuszcukor 1 kávéskanál só 4 teáskanál rizsecet 1 teáskanál koriandermag mozsárban összetörve fél kávéskanál őrölt babérlevél 1 teáskanál olívaolaj Az olajon kívül az öntet összetevőit elkeverjük, és ha a cukor és só feloldódott, mehet bele az olaj. A koriandermag és a babérlevél kellemes, citrusos ízt ad, az ecettől frissítően savanykás lesz az öntetünk. The post Egyszerű saláta nem hétköznapi fűszerezéssel – vegán recept appeared first on VegaNinja.
Paradicsomos rizottó
2016. június 15. Éltető ételek
Ha SOS kell ebédet készíteni, akkor gondoljunk a rizottóra. Igazán laktató, és változatosan el lehet készíteni. Ehhez a paradicsomos rizottóhoz is tehetsz egy kis padlizsánt vagy éppen cukkinit. Hozzávalók: - 1 evőkanál bio vaj - 1 csésze rizottó rizs - 1 vöröshagyma - 1-2 gerezd fokhagyma - 2-3 szép nagy és érett paradicsom vagy 20 dkg paradicsompüré - kb. 3 dl zöldség alaplé - kis marék friss bazsalikom - 2-3 ágacska rozmaring - orgegánó - himalája só, bors, chili Elkészítése: - Először is a paradicsomot kockázd fel és pürésítsd. - Egy serpenyőben a vajon dinszteld meg az apróra vágott vöröshagymát és a fokhagymát. - Add hozzá a rizst, 1-2 percig pirítsd össze. - Add hozzá a paradicsom 1/3-át és kezdd el kevergetni, majd ahogy felszívja a levét, add hozzá a többi paradicsomot is. Fűszerezd. - Majd kezd hozzá adagolni a zöldség alaplét. Se csak fokozatosan, addig, amíg felveszi a nedvességet és megpuhul a rizs.
Nyersétel hétvége június 24-26-ig
2016. június 13. Gitta nyersétel blogja
A Nyersétel Akadémia nyers ételes életmód táborába hívunk Piliscsabára, gyönyörű környezetbe! (Piliscsaba, Cosmos ökopanzió) Ha szeretnéd megtapasztalni, hogy milyen hatással van rád a tiszta növényi, nyers étrend, vagy szeretnéd megtanulni, hogyan készülnek a legfinomabb fogások, akkor itt a helyed! Az egészséges, nyers ételekről én fogok gondoskodni. És ami még rád vár: dietetikus tanácsadás Szakács Viktória, jóga Sztrapek Mónika, zene: handpan Nagy János, tánc: Horváth Milán salsa és aki szeretne még jobban ellazulni, kérhet egy nagyon kedvezményes masszázst Király Ákostól :) A konyha nyitott, így az ételek készítését te is figyelemmel kísérheted, sőt, ha van kedved be is kapcsolódhatsz, és tevékenyen részt is vehetsz a munkálatokban. Gyönyörű környezet, friss levegő, jó társaság, finom ételek... már csak TE hiányzol! A részletes programot elküldjük minden érdeklődőnek. Jelentkezz itt: gitta@nyersetelakademia.hu A program ára 33 900 forint/fő, ami tartalmazza a 2 éjszaka szállást, a teljes ellátást (napi 3x nyers étkezést), az elméleti és gyakorlati oktatást és a programokon való részvételt
Planetbio nyereményjáték
2016. június 10. Zizi kalandjai
A Planetbio kiváló termékeit már jó ideje használom és pár receptet is megosztottam, amelyekben előfordulnak az általuk forgalmazott szuper élelmiszerek.
Nyeremény : felajánlásuknak köszönhetően egy szerencsés játékos nyerhet egy általa választott szuper élelmiszert a webshopjukból és Julie Morris: Superfood Smoothie című könyvével (Édesvíz Kiadó) is gazdagabb lesz.
Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben (az email címetekkel együtt), hogy nektek melyik a kedvenc szuperélelmiszeretek, amit választanátok a webshopból! Egy csomag vasban gazdag lucuma vagy goji, esetleg egy 100% higanymentes spirulina, netán egy mennyei E vitamindús kakaóvaj?
+ Aki játszik és nem nyer, annak a játék után lesz meglepetésünk!
Szabályok : a játék időtartama 2016. június 10 – június 15-ig tart. Sorsolás a random.org-gal. Eredményhirdetés 2016. június 16-án. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt a nyertesnek a Planetbio Magyaroszág postázza magyarországi címre.
Céklás - kéksajtos quinoa (gluténmentes, tojásmentes)
céklás - kéksajtos quinoa (gluténmentes, tojásmentes) Céklát főként a téli időszakban fogyasztunk. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne ehetnénk nyáron is, hiszen szinte egész évben hozzá lehet jutni ehhez az igen értékes gyökérzöldséghez. Amikor arról beszélek, hogy cékla, én nem az ecetes lében áztatott savanyúságra gondolok, hanem a friss és nyers céklagumóra, aminek még megvan a földes héja és úgy összefogja a kezünket hámozás közben, hogy még másnap is szép rózsaszínűek vagyunk. :-) Tápanyagban rendkívül gazdag zöldségről van szó, ezért érdemes étrendünk állandó szereplőjévé előléptetnünk. Fogyaszthatjuk nyersen, főzve, sütve, süteményekben vagy akár turmixokban és szűrt céklaléként is. Például sült sütőtökös-céklás-kelbimbó salátaként vagy céklás nokedliként, illetve céklás gnocchiként is nagyon finom. A nyers alma-cékla turmixot régóta az egyik legfontosabb rákmegelőző csodaitalként tartják számon. ;-) Mivel itt a nyár és a jóidő, most egy olyan receptet hoztam nektek, mely tökéletes útravaló egy-egy kiránduláshoz, elvihetjük magunkkal a munkába is, sőt még hosszabb utazások alatt is gyorsan csillapíthatjuk vele étvágyunkat, hiszen hidegen - felmelegítés nélkül - is fogyasztható. Önálló fogásként és köretként is megállja a helyét. (A strandon a tűző napra azért ne tegyük ki, mert a sajt nem fog örülni a nagy melegnek.) céklás - kéksajtos quinoa "saláta" (gluténmentes, tojásmentes) " A cékla kiváló forrása a folsavnak, a mangánnak, a káliumnak és a réznek. Igen rostdús is egyben, és tartalmaz magnéziumot, foszfort, C-vitamint, vasat, valamint B6-vitamint. Egyszóval igen hasznos növény. A cékla kiváló szolgálatot tehet a méregtelenítésben. Egy olyan "diétás rostot" tartalmaz ugyanis, amely a pektin poliszacharid tartalma miatt a szakértők szerint hatékonyan képes megtisztítani az emésztőrendszert, és mindent mozgásban tartani. A cékla rostjai nem csak a vastagbél működését és az emésztést segítik, hanem támogatja a szervezet általános méregtelenítő mechanizmusait is." Forrás: Házipatika Ismét egy szemetgyönyörködtető, egyszerű, ízletes, tápláló, fehérjében és értékes tápanyagokban gazdag étel itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon, melyet a kéksajt kedvelői imádni fognak! ;-) (A szigorúan vegán étrenden élő olvasók most ne olvassanak tovább! A recept az ő nyugalmuk megzavarására alkalmas hozzávalót - sajtot - tartalmaz.) céklás - kéksajtos quinoa (gluténmentes, tojásmentes) HOZZÁVALÓK (4 személ yre) - 2 db nagy méretű nyers cékla - 100 g kéksajt vagy márványsajt - 1 bögre quinoa - 2 bögre tiszta víz - 3 gerezd fokhagyma - 2 nagy marék galambbegy vagy rukkola saláta - elhagyható: 1 db narancs céklás - kéksajtos quinoa (gluténmentes, tojásmentes) ELKÉSZÍTÉS A quinoát dupla adag vízben, fedővel ellátott edényben feltesszük főni, mint ahogyan a rizst szoktuk. Kb. 20 perc alatt elkészül a quinoa. A kéksajtot (vagy márványsajtot) szintén kockákra vágjuk. nyers céklasült cékla A céklát meghámozzuk, felkockázzuk (kb. kockacukor méretűre). Alufóliából készítünk 4 kisebb batyut, és megtöltjük a cékla kockákkal. A batyuk aljára öntünk 3-3 evőkanál vizet, majd a batyuk száját összezárva, 220fokra előmelegített sütőbe tesszük a céklát sülni. Kb. 45 perc múlva kivesszük őket, kinyitjuk a batyuk száját, majd hagyjuk őket kihűlni. (Ezt a műveletet akár már előző nap elvégezhetjük.) Az összes hozzávalót egy nagy tálban alaposan összekeverjük (kéksajt, cékla, préselt fokhagyma, salátalevelek, quinoa). Kész is a "saláta", ami szolgálhat köretként, de önálló fogásként is. Ha valaki úgy érzi, hogy neki túl száraz, locsolja meg az egészet extra szűz olívaolajjal (esetleg dióolajjal) vagy egy frissen facsart narancs levével. céklás - kéksajtos quinoa "saláta" (gluténmentes, tojásmentes) TÁPLÁLKOZZ, NE CSAK ÉTKEZZ! :-) Megjegyzés: A quinoáról, mint az újra felfedezett, ősi szupergabonáról már olvashattunk korábban az almás-fahéjas quinoa falatok és a rejtett gombapörkölt című bejegyzésben is. Megjegyzés2: Ha nem kapunk friss gumós céklát, természetesen előfőzőtt vákuumcsomagolt céklával is elkészíthetjük az ételt. Ebben az esetben nem kell a céklákat megsütni alufóliában.
Interjú az Elixires Soós Ádámmal, a vegán ispánnal
Soós Ádám a vegán Elixir bisztró séfje, hardcore punk szkrímer és Bianchista meséli el melyik vegán étel lenne legszívesebben.
Mesélj röviden magadról annak aki nem ismerne.
Ádám vagyok, egy vidéki hardcore/punk srác. Amikor hat éve felköltöztem Pestre, már vegán voltam és nagy álmom volt, hogy vegán szakács, valamint bicajos futár legyek, noha enyhe túlzással élve nem tudtam főzni és ennek tetejébe a várost sem ismertem. Mindezek ellenére több helyen dolgoztam szakácsként majd konyhafőnökként és futárként is, és már saját kis vegán bisztróm van, az Elixir.
Miért pont ispán és honnan jött a név?
A vegan ispán vagy helytartó “gúnynév” először egy poénnak indult, mert hajlamos vagyok ,,túlságosan komolyan venni a veganságot és ehhez hasonló viccelődéssel próbáltuk feloldani azt, ahogy arra reagáltam, hogy elég sokan még egy vegánnak nevezett csoportban sem értik meg valamiért sajnos, hogy a vegánság az állatokról szól, nem pedig rólunk. Nem fér bele egy kicsi ez vagy az. Azt már szinte csak zárójelesen jegyzem meg, hogy az ispánság fogalmába nálam beletartozik az is, hogy maximálisan segítőkész vagyok és segítek, ahol tudok.
Mi a véleményed a magyar vegán viszonyokról és tévhitekről a téma kapcsán?
A honi viszonyokról nagyon vegyes érzelmeim vannak. Egyrészt az elmúlt években összesen egy vegan kollégám, felettesem volt az összes vegetáriánus, vegán helyet figyelembe véve. Ez is közrejátszott abban hogy megalapítottam az Elixírt, ahol valóban csak vegánok dolgoznak. De nagyon örülök, hogy egyre többeket érdekel a vegánság itthon, elindult valami hatalmas robbanás, ami köszönhető többek között Kristóf barátom személyének és könyvének is, viszont az kifejezetten zavar mind a mai napig, amikor anyagi megfontolásból ugranak fel a vonatra olyanok, akiknek húsos helyük is van például.
Számomra a vegánság nem egy financiális luxusexpressz, amire fel lehet pattanni. Hanem a törődés, a szeretet egyik legszebb módja, a jogi, környezettudatos mozgalmak egyik legfontosabbika és a hitelességnek ebben alapvető értéknek kellene lennie.
Ugyanis ez egy rémesen egyszerű dolog és teljesen érthetően van definiálva: nem használunk állatokat! Ha pedig nem használsz állatokat, nem élsz például a halálukból. Ezen logika alapján sem tudom elfogadni azt sem, amikor valaki vegán szakácsnak hívja magát bőrcipőben, mézzel és a többi. A forradalom a tányérodon kezdődik, de nem ott kell véget érnie. Legyünk mindannyian következetesek, próbáljuk meg minimalizálni az ártást és tegyünk meg mindannyian, akár közösen a lehető legtöbbet azért, hogy majd a következő nemzedékek is egy valamennyire használható sárgolyóbist vegyenek át. Valószínűleg bennem túlságosan intenzív egy vegán társadalom iránti vágy – ezért is tűnhetek szigotúnak – és valahol nagyon remélem, hogy pár évtized múlva már a múlté lesz az állathasználat. Ettől függetlenül én minden apró dolognak örülök, a vegetáriánusokat is simán támogatom, hátha egyszer vegánok lesznek ők is, hisz addig is kevesebb állat szenved.
Kicsit mesélj az Elixirről. Mostanában költöztetted, de mik a távoli terveid a bisztróval?
Nos, ez egy etikai – sajnos tartunk ott, hogy ezt a jelzőt hozzá kell tenni – vegán testvériség bisztrója, ami már full-time étterem lett. Próbálok rendkívül demokratikus módszerekkel irányítani, a barátság nagyon fontos alapja a cégnek és a kevés szabadidőnket is együtt töltjük Petivel és Lacival. Gasztronómiai szempontból a legsarkalatosabb pont, hogy az ételeink gluténmentes vegán ételek, amelyek nélkülöznek mindenféle mesterséges kóficot és frissen készülnek korán reggel. De például a hamburger zsömléjét leszámítva minden cukormentes is, olajat is csak a hamburger pogácsája lát és még az az olaj is kókuszból van. Próbáljuk minimalizálni a szemetet, minél környezettudatosabbak lenni, hóviharban is bicajon visszük ki az ebédet lebomló dobozban. Azért télen a bringán néha rezgett a léc rendesen, most pedig jön a következő nehézség, a betonforró 40-45 fok. De egy vegán előtt nem létezik lehetetlen.
Az Elixir másik talppontja a közösségi konyha modellje. Sok étteremnél láttam azt kiírva, elmondva, hogy mennyire fontosak a vevők, csak ebből éppen érezni nem lehetett sokat. Mivel már untatott az ipari mennyiségű étkek gyártása napi 500+ adagos konyhafőnökként, arra vágytam, hogy több embert megismerhessek, és akár beszélgethessek velük egy ebéd mellett. Így fogtam magam, felmondtam és megalapítottam a saját helyem, ahol valóban fontos mindenki, ezért is vannak közösségi események, például önköltséges bográcsos parti – ahol legutóbb 150 ember számára készítettem vacsorát a Városligetben. Emellett főztem rászorulóknak, szokott lenni közös bicajozás és ott van az “Elixir menni random valakihez” program. Nagyon fontos számomra, hogy figyelem és törődés is társuljon ehhez az egészhez. Engem rendkívül motivál az Elixires közönség, akikékert ezt az egészet teszem. Ha nem így lenne, akkor már rég bezártam volna és elköltöztem volna az országból. Megszámlálhatatlanul sok kedves embert ismertem meg, több megrendelőnk azóta haverom, némelyik mondhatni barátom lett és sosem éreztem jobban a munkám, mint most az Auróra közösségi házban, ahova nemrégiben költözött a bisztró. De nem mulasztok el egyetlen alkalmat sem az állati jogokról, valamint az egészséges táplálkozás előnyeiről beszélni és valahogy a legtöbben fogékonyak ezekre. Szóval számomra az az abszolút cél, hogy egy nagyobb közösség alakuljon ki a vegánság alapelvein támaszkodva és minél több jó élményünk legyen együtt. Ez az Elixir.
“Elixir menni random valakihez” – mesélj erről a projectről kicsit.
Nem olyan régen jelentettem be az elsőt. A lényege az, hogy a projectnek dedikált facebookos eseménynál kell jelölni, hogy “jössz”. A csavar az egészben az, hogy nem jössz te sehova, hanem én megyek hozzád. Egy random generator program segítségével kisorsolok az attendelők közül egy nyertest, akihez elbicajozok, majd együtt sütünk-főzünk valamit abból, amit találunk a lakásban. Pár barátom azzal viccelődött, hogy már az első alkalommal egy szép lányhoz mentem és meg van bundázva az egész, de ez aljas rágalom. Az érdeklődők jelölnek, a program sorsol. “HALLOD, VIKTOR? ALJAS RÁGALOM.”
Ha valaki bemenne az Elixirbe és azt kérdezné melyik általad kreált étel mutatja be legjobban szavak nélkül azt aki vagy, melyik ételt tennéd elé?
Most feladtad a leckét. Talán egy intenzív, színes, valószínűleg thai zöldségragu lenne bőven megszórva zöldekkel, mogyoróval, csírával, barna rizzsel. Mivel naponta változik a menü és tizenfajta finomságot csinálok sokszor ad hoc jelleggel, így nehéz választani, de most, ebben a pillanatban ez jutott eszembe.
Mióta növeszted a hajad és milyen hosszúság a cél?
Erre a kérdésre nem számítottam, Gyuri. Itt nevetek a gép mögött. Igazából nem is növesztem, egyszerűen csak nem jutottam el egy ideje fodrászhoz. A nagy meleg miatt gondolkodom rajta, hogy sokkal rövidebb legyen, mert egyrészről utálok a konyhában sapkában dolgozni meg azt se szeretem, ha fel kell kötnöm a hajam. Szóval fogalmam sincs, mit fogok csinálni a fejemmel, viszont amikor legutóbb változtattam az arcberendezésemen – elhagytam a bajszom -, az némi túlzással közfelháborodást váltott ki, szóval meg kell gondolni minden lépésemet, nehogy elsodorjon a népharag.
Vegán séf és zenész is vagy. Mesélj a zenekarodról. Hogy van időd még zenélni is? Most jött ki az új albumutok. Definiáld a stílusát.
Néha magam sem tudom, hogy tudok ennyi mindenre időt szakítani, de úgy vagyok vele, ha valamit meg akarsz csinálni, azt nagy eséllyel meg is fogod. A zenekarom neve Libido Wins és atmoszférikus post-hardcore/screamo stílus lenne az a fura katyvasz, ha mindenképpen definiálnom kell. Nagyon depresszív, költői, néhol nagyon zajos, de hipermelodikus, tele van fura váltásokkal és sok helyen nyúlunk zongorához is. Van benne rengeteg punk, indie, emo, post-rock hatás is, de volt, ahol freejazz-t kevertünk bele. A már készülő, talán még idén megjelenő EP-n pedig lesz némi country és latin íz is itt-ott spoken word-del fűszerezve. Egyébként tizenéves barátság az alapja a bandának, voltunk turnézni többször más országokban is, kiadták a dolgainkat, játszottunk hajón, próbateremben, foglalt házban, nappaliban, gördeszkapályán, pincében, nagy klubban és kicsiben is. Volt pár év szünet most, majd hirtelen visszatértünk egy nagylemezzel, amely hatalmasat tarolt eddig. Stílusában globális szinten a Bandcamp oldalon top 3-ban volt, itthon is rengeteg pozitív visszajelzés érkezett. Nekem ez a fura kis banda életem szerelme a bicajozáson kívül. Alig várom, hogy ismét mehessünk turnézni, már nyárra és őszre le van kötve pár dátum, plusz 2017-re is szervezünk ezt-azt. Nehéz megoldani a próbákat, mert Laci, a gitárosunk - aki egyébként egy klasszikus vájtfülű, kissé elvesztegetett tehetség, bármilyen hangszerhez nyúl, ahhoz ért - három műszakban dolgozik vidéken, de örömünket leljük abban, hogy együtt lehetünk, akkor pedig pláne, ha mondjuk máshol szétzajonghatjuk az emberek lelkét.
Bianchi. Mit jelent ez a szó neked?
Precizitást, minőséget, sebességet, esztétikát, szabadságot.
Kérlek, foglald össze 1 mondatban a veganizmus alapeszméjét.
Az a jogi, filozófiai alapvetés és erkölcsi minimum, miszerint nem használunk (ki) állatokat önös érdekből, sem étkezés, sem szórakozás, sem öltözködés, sem kísérletek, sem bármilyen más célból.
Köszönöm az interjút!
Epres torta újratöltve
A napokban már készítettem egy epres tortát, pontosabban a nagylányom szülinapjára. Ez a mostani is hasonló, de mégsem. A tésztája most egy piskóta, a csokikrém egy főzött puding, a tetejére viszont ugyanaz az eperzselé került. A friss eprek ugyanakkor nem a tortára kerültek, hanem a szélét raktam ki vele. Igazán mutatós lett, és nagyon jól megtartotta a krémet. Hozzávalók: Tésztája: - vegán piskóta. A tésztába magozott cseresznyét szórtam. Csokikrém: Puding, kukoricakeményítő nélkül, egészségesen. Az alap pudingot megfőztem, majd levettem a tűzről. Tettem bele 1 evőkanál cukormentes kakaóport, és fél tábla 70%-os étcsokit. Ezenkívül szórtam hozzá 4 evőkanál chiamagot. De legközelebb inkább 1 mokkáskanálnyi agar-agart főzök bele. Így is szeletelhető volt, de masszívabb az állaga agar-agarral. Eperzselé: - 50 dkg eper - 2 teáskanál agar-agar - késhegynyi vaníliapor A megmosott epret botmixerezd össze, és tedd fel főni. Folyamatos keverés mellett szórd bele az agar-agart. 1-2 perces lassú főzés után hagyd langyosra hűlni. Így állítsd össze - A kihűlt piskótára tedd vissza a sütőforma keretét. - A megmosott, félbevágott epreket tedd körbe a formán. - Simítsd bele a pudingot. - 1-2 óra elteltével pedig tedd rá az eperzselét.Hagyd a hűtőben néhány órára. Itt szerzem be az alapanyagokat: - Agar-agar - Chiamag
Tökös subji - indiai fűszeres zöldséges főétel
2016. június 2. Élj harmóniában
Tökös subjiUgyan beköszöntött a nyár, de azért még a zöldségek között fellelhető a sütőtök. Most még utoljára készítettem egy finom kis sütőtökös subjit. (ejtsd szabdzsi - zöldséges főétel), mert őszig nem igen találkozhatunk sütőtökkel. A sütőtök hatásairól itt olvashatsz. Ez egy nagyon egyszerű, párolt subji és a fűszerezésének köszönhetően nagyon ízletes is. Az állaga nagyon puha, omlós. Hozzávalók 2 ek. ghí 1/2 tk. római kömény 1/2 tk. fekete mustármag 1 csipet hing (asafoetida , ha nincs otthon hagymával helyettesítheted) 4 curry levél (friss vagy szárított) 1 kis chili 1 kis sütőtök 1/4 tk. só 1/4 tk. kurkuma 1 csésze víz (2,4 dl) Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Mosd meg a tököt és hámozd meg, majd vágd 2,5 cm-es kockákra. Felvágva kb 4 csésze tökre lesz szükséged. Melegíts fel egy edényt közepes lángon, add hozzá a ghít és utána köményt, a mustármagot és a hinget. Egy pillanat alatt, ahogy a magok kipattognak add hozzá a curry levelet, kurkumát, a chilit és keverd hozzá a felkockázott tököt. sózd meg és add hozzá a vizet. Jól keverd össze és tegyél rá egy fedőt - annyira, hogy maradjon egy kis rész ahol a gőz el tud távozni. Majd tedd takarékra a lángot. Főzd, amíg meg nem puhul (kb 25 perc). Rizzsel vagy chapatival tálalhatod.
Megalakult a Culinary Institute of Europe
2016. június 1. Zizi kalandjai
Maki tevékenységét évek óta követem, sőt a közös munkánk során sikerült nagyon jól megismernem őt. Elhivatottsága a munkája iránt példa értékű, japán precizitása minden területen megjelenik az életében. Nem volt meglepő számomra, hogy saját főzőiskolája mellé most egy új fába vágta a fejszét: nemzetközi színvonalú szakácsképzést indít, amely kiváló lehetőség lesz a főzés iránt komolyabban érdeklődők számára.
A most megalakuló Culinary Institute of Europe egyedülálló ma Magyarországon – a mai kor követelményeihez igazodva tanítja meg, sőt szükség esetén tanítja újra az alaptechnikákat. A 2016 szeptemberében induló Kulináris művészetek nevű felnőttképzési program megalkotásban az innováció játszotta a fő szerepet.
A nemzetközi oktatói gárdát a tíz év oktatási tapasztalattal rendelkező Maki Stevenson séf vezeti, az oktatási hátteret a Makifood Főzőiskolával történő együttműködés biztosítja. A Culinary Institute of Europe diákjai egy év alatt 202 órában egészségtudatos, magas minőségű és ízléses ételek elkészítését és tálalását tanulják meg valós éttermi konyhai környezetben. Tudásukat gasztomarketing ismeretekkel egészíthetik ki, és képessé válnak akár saját gasztro vállalkozásuk beindítására is. A végzett diákok sikeres évzáró vizsgával a kezükben, naprakész és nemzetközi színvonalú tudással léphetnek a munkaerőpiacra akár itthon, akár az Európai Unió más országaiban.
Maki Stevenson és nemzetközi csapatának célja az elmúlt tíz évben egy cseppet sem változott: bemutatni és átadni az étkezéssel kapcsolatos hitvallásukat, ezáltal rávilágítani, mekkora fontossággal bír és mennyi mindent meghatároz a kiegyensúlyozott és igényes táplálkozási szokások kialakítása mindennapjainkban, az otthonunkban és az étteremekben egyaránt.
A képzés során a hallgató betekintést nyer a magas szintű ételkészítés elméleti és gyakorlati részébe egyaránt, elsajátítja a különböző főzési és sütési alaptechnikákat, azokat magas szinten használni tudja majd. Teljes körű rálátást kap a gasztronómi különböző területeire. Fontosnak tartjuk kihangsúlyozni, hogy az egészségesség számunkra nem az alacsony kalóriatartalmat jelenti, hanem a friss és jó minőségű alapanyagokból készült teljes értékű ételeket. A fenntarthatóság kiemelt szerepet kap minden egyes modul során, nem csak tudást szeretnénk átadni, hanem egy szemléletmódot is, amit az egész intézet hivatott képviselni.
A képzés időtartama egy év, amely egy őszi és egy tavaszi szemeszterből áll. A félévek végen elméleti és gyakorlati vizsgát kell tenni. A tananyagot online felületünkön bocsájtjuk a hallgatók rendelkezésére, ami a tandíj részét képezi csakúgy, ahogyan az iskolai egyenruha és a képzés során használt alapanyagok is. A tananyag magyarul és angolul egyaránt elérhető lesz, az oktatás magyar nyelven folyik (külföldi diákok részére angol nyelvű tolmács biztosítható). Célunk, hogy a magyar diákok is elsajátítsák a legfontosabb angol szakmai kifejezéseket, így egy külföldi konyhában is profin meg tudják állni a helyüket.
A 2016/2017-es tanévre, 2016. május 23-tól lehet jelentkezni az iskola weboldalán (akciós előregisztrációs ár van 2016. június 15-ig!).
Spagetti arrabbiata, azaz vegán csípős paradicsomszószos tészta
Valami gyors és egyszerű ételre vágytam, mikor elkészítettem az alábbi receptet azokból az összetevőkből, amik amúgy is voltak itthon. Nagyon finom, ízekben gazdag tésztaszósz! Hozzávalók: 250 g spagetti (fél csomag) 400 g sűrített paradicsom 200 g zöld olívabogyó és a leve fél fej vöröshagyma kockázva 1 nagyobb paradicsom felkockázva 3 gerezd fokhagyma friss bazsalikom friss petrezselyem csilipehely (vagy csípős szósz) A spagettit a szokásos módon megfőzzük és lecsepegtetjük. Közben egy edénybe tesszük a felkockázott hagymát, két gerezd fokhagymát felkarikázva, adunk hozzá az olívabogyó levéből egy keveset, és ezzel fedő alatt pároljuk egy kicsit. Így nem szükséges olajat használni. Pár perc múlva hozzáadjuk a sűrített paradicsomokat, a csilit és az olívabogyó levéből még egy keveset. A lével kiöblítheted a paradicsomos üvegben maradt szószt, hogy ne legyen pazarlás, és mehet az edénybe. Az olívát is hozzáadjuk a szószhoz, és pár percig forraljuk, majd levesszük a tűzről. Nagyobb darabokra vágjuk a fűszernövényeket, és így frissen beledobjuk a paradicsommal együtt a még forró szószba. Végül pedig az utolsó fokhagymagerezdet is hozzáadjuk a szószhoz, fokhagymanyomóval pépesítve. Elkeverjük, és tálaljuk. The post Spagetti arrabbiata, azaz vegán csípős paradicsomszószos tészta appeared first on VegaNinja.
Vegán oreós palacsinta eperöntettel
Vegán oreós palacsinta. Ennél egyedibb ízű édességet elképzelni sem tudtam volna gyerekkoromban. Hát még friss eperből turmixolt eperöntettel nyakon öntve!
A palacsinta nekem valamiért örökzöld. Lehet édes, sós, rakott, tekert vagy háromszögbe hajtott, minden formában jöhet. A blogon van vegán rakott palacsinta és vegán brokkolis rakott palacsinta, most pedig házilag elkészített Oreo kekszes krémmel töltött palacsintát készítettem. Több helyről hallottam, hogy van vegán Oreo a boltokban, de én egy ideig ezzel az információval valahogy nem foglalkoztam, mert a reklámok és a csomagolás is arra engedett következtetni, hogy ez nem igaz. Aztán múlt héten feleségem hozott haza többfélét és megnéztem az összetevőket. A klasszikus Oreo valóban vegán a csomagolás szerint, a mogyoróvajas típus viszont már nem az. Mivel éppen palacsintát sütöttem, így nagy örömködésemben azon kezdtem el gondolkodni, hogyan készíthetnék oreóval töltött palacsintát.
Vegán oreós palacsinta eperöntettel, a hozzávalók
Tészta:
1kg liszt
1,5dl kókusz főzőkrém (ez bármi mással helyettesíthető, akár növényi tejjel is)
2 csomag vaníliás cukor
75g nádcukor
20g kókuszzsír
víz
csipet só
Töltelék és öntet:
32db Oreo keksz (nem mindegyik Oreo vegán barát, kérlek nézzétek meg figyelmesen az összetevőket)
1dl sűrű kókusztej (konzerv)
0,75kg friss eper
1 csomag vaníliás cukor
Vegán oreós palacsinta eperöntettel, az elkészítés
A palacsinta tésztát a következőképpen készítsd el. Az 1 kg lisztet keverd össze a két csomag vaníliás cukorral, a sóval és 75 g nádcukorral. A száraz keverékhez add hozzá a 1,5 dl főzőkrémet valamint a 20g felmelegített kókuszzsírt és hígítsd addig vízzel a nyers tésztát, míg kényelmesen meríthetővé nem válik. A Oreo kekszeket és az 1 dl kókusztejet tedd egy turmixgépbe és turmixold kenhető állagúvá. Amikor ezzel megvagy tedd félre a masszát.
Vegyél elő egy alacsony falú tálat és kend ki vékonyan az oreós masszával. Kókuszzsírral kenj ki egy palacsintasütőt majd állj neki a palacsintasütésnek. Minden palacsintát kenj meg vastagon a kenhető állagú oreós krémmel, majd helyezd a tálba egymás mellé. Amikor egy réteggel megvagy, vastag réteg Oreós krémmel kend meg a palacsintákat. Készíts még egy réteget az oeróval töltött palacsintákból, majd az új réteget is kend be egy réteg oreós krémmel.
Mikor a fentiekkel készen vagy turmixold össze nagyon kevés vízzel és az 1 csomag vaníliás cukorral az epret majd a turmixgépből öntsd a palacsinta tetejére a pép egy részét. Hagyd 1-2 órát állni a vegán oreós palacsintát, majd vágj egy szeletet, öntsd le az eperpép maradékának egy részével. Kedves egészségedre!
Különleges konzervkenyér
Különleges a mérete és az íze miatt is. Mérete meglehetősen nagy, hiszen a sütőforma egy óriás-konzervdoboz volt, amiben előtte magozott fekete olívabogyók voltak. Készült is bőven olívás recept a korábbiakban (itt, itt, és itt olvasható), s még nem is írtam le mindegyiket. Nagyságának köszönhetően közel 2 kilós kenyér lett belőle. Emellett íze is különleges, a tészta egyik részébe őrölt fűszerpaprikát szórtam/gyúrtam, így készült el.
A recept
Hozzávalók:
- 3,5 dkg friss élesztő
- 4,5 dl meleg víz
- 30 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 45 dkg fehér liszt (BL-55)
- 10 dkg őrölt zabpehely
- 2-3 evőkanál olaj
- 1,4 dkg só
- piros fűszerpaprika (opcionális)
- kókuszzsír
Elkészítés:
Fogunk egy nagyobb tálat, az élesztőt belemorzsoljuk és felöntjük a kézmeleg vízzel. Várunk míg feloldódik az élesztő a vízben. Hozzászórjuk a liszteket, az őrölt zabpelyhet, a sót, s végül az olajat. Kezünkkel átgyúrjuk, átdagasztjuk. Ha úgy látjuk, hogy túlságosan ragacsos a tészta, folyton a kezünkhöz ragad, kevés lisztet szórunk rá. Ha viszont kemény, nehezen gyúrható a tészta, akkor kevés vízzel lazítjuk. Amikor úgy átdagasztottuk, hogy a tészta elválik az edény falától, akkor az edény alját, oldalát megszórjuk kevés liszttel, beletesszük a tésztát, a tetejére egy kevés lisztet szórunk és konyharuhával letakarva meleg helyen kb. 30 percet kelesztjük. Amikor kb. a duplájára kelt, egy részt leszakítunk belőle, amihez hozzászórjuk a paprikát, s újra átdagasztjuk vele, míg szép piros színe lesz a nyers tésztának.
A kimosott konzervet belülről kikenjük kókuszzsírral, megszórjuk kevés liszttel. A piros és fehér tésztát egymás mellé belehelyezzük a konzervbe, majd ismét letakarva kelesztjük, végül sütőbe tesszük, megsütjük kb. 30-40 perc alatt. Nagy mérete miatt a konzervből kiszedve tepsibe állítottam és még sütöttem rajta 5-10 percet, hogy a héja ropogósabb legyen.
Kiszedésnél egy nagy késsel óvatosan körbejártam a konzerv falát, (fa)deszkára borítottam, majd egyszerűen kicsi ütögetésre kihuppant a kenyér. Miután visszatettük így a sütőbe, hogy a héja ropogósabb, szikkadtabb legyen, a sütés után jobb megvárni míg kihűl. Férjem a munkahelyére ebből készült szendvicseket vitt. Nézték, hogy milyen különleges félkör (ha a szeleteket félbevágjuk) és nagy kör alakú szendvicsei vannak.
Ha nincs otthon ilyen nagy konzervünk, illetve nem tudnánk megenni ennyi babot/olívabogyót, nem probléma, kisebb konzervekkel is dolgozhatunk. Erről már írtam korábban: Rusztikus kalózkenyér vagy ha gluténmentesen szeretnénk: gluténmentes kalózkenyér.
Ne felejtsük el, hogy egy ilyen kenyér szépen becsomagolva akár gasztro-ajándék is lehet.
Palak paratha - spenótos lepénykenyér
Hozzávalók: 10 dkg fehér liszt 10 dkg teljes kiőrlésű liszt 2 kk só egy csipet őrölt chili 1/4 kk asafoetida 1/2 kk őrölt római kömény 1/3 kk kurkuma 2 dl friss spenótlevél apróra vágva 2 ek olaj Egy tálban összekeverjük a kétféle lisztet, a sót és a fűszereket. Hozzáadjuk a spenótot és az olajat, majd...
Epres torta, nemcsak szülinapra
A nagylányom májusban ünnepli a születésnapját, így a tortája minden évben a friss epertől roskadozik. Nem mintha bánná, mivel az egyik kedvenc gyümölcse az eper. Nemcsak azért esszük, mert számos jótékony hatása van, hanem egyszerűen azért, mert finom. :) Szerencsére van egy kis konyhakertünk, de anyósomtól is rendszeresen kapjuk a friss, szabadföldi epret. A tészta alapja a kedvenc kókuszos muffin, amely ennél a tortánál is jól debütált. :) A krémje egyszerű banán-datolyakrém, és a tetejéről sem hiányozhat egy jó kis eperzselé. Hozzávalók: Tészta: Csokis-kókuszos muffin, 22 cm-es tortaformában kisütve (a meggyet kihagytam belőle, csak a meggylé került bele) Csokis krém: - 5 banán - 15 dkg puha datolya - 2 evőkanál kakaópor - 4 evőkanál chiamag Eperzselé: - 50 dkg eper - 2 teáskanál agar-agar - késhegynyi vaníliapor + sok-sok eper Elkészítése: A tésztát süsd ki, és hagyd rácson kihűlni.Közben készítsd el a krémet. A datolyát áztasd be egy nagyon kevés vízben (éppen annyiban, hogy ellepje), majd hagyd állni úgy 1 órát. Persze, ez attól függ, hogy milyen száraz datolyát vásároltál.A banánt tedd egy késes konyhai gépbe, majd add hozzá a datolyát is. Szórd bele a kakaóport, és dolgozd krémesre. Ezután öntsd hozzá a chiamagot. Jól keverd össze.A tésztát tedd vissza a tortaformába. Pakold a tésztára a megmosott egész eperszemeket.Óvatosan tedd rá a csokikrémet úgy, hogy az eprek közé folyjon a csokikrém. Óvatosan meg is rázhatod, ütögetheted. A cél az, hogy az epret teljesen bevonja a csokis csoda.Ezután készítsd el az epres zselét. A megmosott epret botmixerezd össze, és tedd fel főni. Folyamatos keverés mellett szórd bele az agar-agart. 1-2 perces lassú főzés után hagyd langyosra hűlni. Mielőtt még összeállna, simítsd rá a csokikrémre.Néhány órára tedd be a hűtőbe.
Egészséges, házi készítésű "nutella" - Csokoládés kesukrém
2016. május 21. Élj harmóniában
Csokoládés kesukrémA nutella óta tudjuk, hogy a mogyoró és diófélék nagyon ízletesek édesen, csokoládés ízvilággal. Szerintem szinte nincs olyan, aki ne falatozott volna lelkesen csokoládés krémet kanállal. Sajnos a boltban kapható csokoládés krémek általában sok tartósító szert, mesterséges anyagot, ízfokozót tartalmaznak és nem túl egészségesek. Ellenben ha otthon, magadnak készítesz ilyen krémeket, akkor az nem csak finom lesz, de egészséges is.Készíthetsz csokoládés magkrémet mogyoróval, mandulával és persze a kesudió különösen édeskés ízvilágával is. Legközelebb egy pörkölt mogyorós receptet is közzé teszek a blogon. 300 g kesudió 19 0 ml víz 5 ek. kakaó por (karobot is használhatsz ) 120 ml juharszirup vagy datolyaszirup vanília Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A kesudiót áztasd be minimum 6 órára, majd öntsd le róla a vizet. Tedd a konyhai aprítóba turmixold egy kicsit, majd tedd hozzá a vízet és turmixold krémes állagúra. Tedd hozzá a kakaót, vaníliát és dolgozd jól össze. Fogyasztásig hűtőben tárolhatod. Mivel ez friss csokoládékrém néhány napon belül ne felejtsd el elfogyasztani:) Általában nem kell sokat állnia a hűtőben:)
Pirított gnocchi spárgával vagy amivel szeretnéd :)
Ne félj tőle, nem mumus a gnocchi készítése. Elő a krumplival és a liszttel... bizony... csak ennyi kell hozzá. Az első és a legfontosabb, hogy ne a vízben főzd meg a krumplit, hanem süsd meg héjastul, a sütőben. De ha mégsem szeretnéd a sütőt bekapcsolni, akkor vízben is megfőzheted, de hámozatlanul, egészben. Hozzávalók a gnocchihoz: - 0,5 kg burgonya - kb. 17dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt és fehér tönkölyliszt keveréke - himalája só, úgy 1 teáskanál mennyiség - bors, kevéske szerecsendió A pirításhoz, utómunkálatokhoz szükséges: - 1-1 evőkanál bio vaj és kókuszolaj - friss zsályalevél - 3-4 gerezd fokhagyma - 1 marék spenót - zsenge sprága vagy brokkoli - díszítéshez: paradicsom Elkészítése: A burgonyát héjastul süsd vagy főzd meg. Ha sütőben sütötted, akkor néhány percre tekerd be konyharuhába, hogy felpuhuljon a külseje. Ha főzted, akkor egyszerűen tedd a vágódeszkára.Hámozd/pucold meg, majd krumplinyomóval törd át. A szétterített krumplira szórd rá a liszt felét és fűszerezd.Az egészet lazán de gyors mozdulattal kezd összedolgozni. Fontos, hogy a burgonya ne legyen túlságosan forró, de ne is hűljön ki. Add hozzá a maradék lisztet is. Csak addig gyúrd, amíg nem áll össze.A kész tésztából vágj le egy darabot és lisztezett deszkán egy kis kukacot formázz belőle. Vágd fel kb. 2 centis darabokra, majd egy villa segítségével nyomd rá a bordázást.Közben tegyél fel vizet főni, amelybe dobj legalább 2 teáskanál sót.A megformázott gnocchikat addig főzd, amíg fel nem jönnek a víz tetejére, majd onnan további 1 percig. Egy nagy serpenyőben hevítsd fel a vaj-kókuszolaj keverékét, és ha már forró, tedd rá a kifőtt gnocchikat.Legalább 5 perces pirítás kell, amikor már látod, hogy kezd színe lenni. Ekkor mehet mellé egy kis friss zsályalevél, finomra vágott fokhagyma és a zsenge sprága. Még 2-3 perc, és a bébispenót is a gnocchit fogja díszíteni.Ekkor már csak fél percig pároljuk, épp csak addig, hogy a spenót összeessen.
Zöldborsó pástétom
Hamarosan lehet szüretelni a kertekben a finom borsószemeket, s ha van még a fagyasztónkban elfekvő borsó, akár pástétomot is készíthetünk belőle. Itt, Angliában amúgy zsengén, kifejtetlenül is árulják és bizonyos ételekben egyben, a héjával együtt használják fel a zöldborsót. Majdnem egész télen kis 15-20 grammos csomagokban frissen árulták. Az egyik legnagyobb angol bevásárlóközpont, ami Magyarországon is elterjedt, saját márkás terméke az egyik legolcsóbb kiloárban, de apró kis zsenge borsószemeket tartalmaz. Ezt szeretem megvenni. Mivel odáig vagyok a borsóért, majdnem minden héten készül belőle valami. Legfinomabb és leggyorsrabb megoldás számomra a párolt zöldborsó hidegen sajtolt tökmagolajjal. Próbálta már valaki? Nem tart sokáig elkészíteni, mindössze csak kevés vízen, sóval meg kell párolni a zöldborsót, tányérra adagolni és tökmag olajat kell ráönteni. 10 perc alatt már ehetjük is. Epebetegeknek kevésbé ajánlott. Ha mégsem tudnak ellenállni a csábításának, ajánlom, hogy fogyasszanak hozzá zöld salátaleveleket és a tetejére szórjanak őrölt lenmagot is. A következő recept pedig egy kiadós zöldborsó pástétom, ami nem csak zöldborsó-rajongóknak fog ízleni. Ha unjuk a margarint és egyéb bolti kenyérre kenhető dolgokat, dobjuk fel a mindennapi kenyerünket például ezzel a pástétommal.
A recept
Hozzávalók:
- 1 bögre párolt zöldborsó
- 3-4 ek főtt barnarizs
- só
- 3-4 gerezd fokhagyma (borsóval együtt párolva)
Elkészítés:
A zöldborsót és a fokhagymát kevés sóval megpároljuk. Ha más ételhez amúgy is főztünk, akkor kimentünk belőle néhány kanállal, ha nem, akkor egy kevés, lehetőleg barna rizst főzünk. Miután minden megfőtt, megpárolódott, egyszerűen összeturmixoljuk. Tálkába tesszük és már fogyaszthatjuk is a finom borsókrémünket.
Mandulakrémes-bazsalikomos spárgakrémleves
Egy kedves, "ismeretlen ismerősömtől" kaptam ezt a spárga receptet. Persze az övé egy picit másabb volt, mert bazsalikom illóolajat is tett bele, és citromlé helyett balzsamecetet... mandula helyett mandulafehérjeport. Tehát... majdnem ugyanaz, de mégsem. :) Mindenképp próbáljátok ki, megéri. Hozzávalók: - 1 csomag zsenge zöldspárga - 2 újhagyma - 1 evőkanál bio vaj - 4 dl zöldségalaplé (vagy mindenmentes leveskocka) - 1 marék áztatott, blansírozott mandula - 1 kis marék friss bazsalikom - himalája só, bors - pici citrom leve - 1 dl zabkrém Elkészítése: Először a spárgát törjük ketté. A spárgacsúcsot tegyük félre, a szárának a végét vágjuk le (ahol fás), és karikázzuk fel. - A vajon dinszteljük meg a vékony karikára vágott újhagymát, dobjuk rá a felkarikázott spárgát is. Pár percig pirítsuk, majd öntsük rá a zöldségalaplét. Még önthetünk hozzá egy kevés vizet. - Tegyük hozzá a beáztatott, barna héjától megszabadított mandulát, fűszerezzük. - Kb. 15-20 perc alatt főzzük puhára. - Tegyük bele a turmixba a marék bazsalikommal együtt. Dolgozzuk össze jó krémesre!Tegyük vissza főni, adjuk hozzá a felkarikázott spárgacsúcsokat. Kb. 5 perc főzésre van még ekkor szükség.Öntsük hozzá a zabkrémet, és csavarjunk bele egy pici citromlevet. 1-2 rottyantás, és már készen is van.Az ismerősöm eredeti receptje: A végén cseppents bele 2 csepp bazsalikom ct. linalool illóolajat. Citromlé helyett balzsamecetet, a zöldségalaplé helyett pedig 2 teáskanál Rapunzel levesport használj. Jó étvágyat hozzá!
Sütőben sült spárga
Villámgyors tavaszi ebéd Hozzávalók: 2 cs zöldspárga 60 dkg újkrumpli 3 ek olívaolaj 1,5 kk só fél kk frissen őrölt fekete bors 5 szelet aszalt paradicsom összevágva 5 dkg krémfehér sajt A spárgát és a krumplit megtisztítjuk. Ha nem parázskrumpli, felkockázzuk. Egy jénai tál aljába öntjük az...
Vendégvárásra fel! Füstölt kesukrémes cukkini hajók (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers vegán)
füstölt kesukrémes cukkini hajók (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers vegán) A tegnapi édes reggeli vagy délutáni nasi után most egy könnyedebb, nyers vegán harapnivalót hoztam nektek. Tökéletes vacsora, délutáni rágcsálnivaló, ami nálam vendégváró falatként debütált és hatalmas sikert aratott. Nagyon látványos, gyorsan elkészíthető, és - a diófélékre allergiásokat kivéve - szinte minden diétába beilleszthető. Laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, nyers vegán cukkini hajók, telis-tele értékes tápanyagokkal, melyek a hőkezelés hiánya miatt egy az egyben a testünket táplálják. Vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek, rostok, energia, frissesség. Egy dublini magyar találkozóra készítettem el először ezeket a dekoratív vendégvárókat, ahol mindenki nagyon elégedett volt velük. Hamarosan egy nagyobb rendezvényre is behajózok a cukkinikkel, hogy két program között felfrissítsük a látogatókat néhány "élő", nyers vegán és vegán harapnivalóval. Tavaly már hoztam nektek a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon egy töltött cukkini hajó receptet. Rengeteg féle töltelékkel elkészíthetjük a cukkinit. Fogyaszthatjuk őket akár hidegen a forró, nyári napok hűsítő, felfrissüléseként vagy sütve, melegen a hűvős, téli napokon. Egy ilyen sült cukkini hajó receptet itt láthattok. füstölt kesukrém (nyers vegán)A cukkinibe töltött krém önállóan is nagyszerűen megállja a helyét. Aszalt krékerekhez, nyers zöldségrudakhoz mártogatósnak de akár natúr tortilla chips mellé is tökéletes kence ez a füstölt ízű kesukrém. füstölt kesukrémes cukkini hajók (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers vegán) HOZZÁVALÓK - 1 db nyers cukkini - 2-3 szem retek - 1 marék friss csíra (tetszés szerinti csíra) kesukrémhez: - 1 bögre natúr kesudió beáztatva éjszakára - 1 kk kurkuma - 2 kk füstölt fűszerpaprika - 1 tk Himalája só - 1/2 bögre tiszta víz - 1 ek friss, piros színű (kaliforniai) paprika - 1 ek nyers tahini szósz - 3 ek sörélesztő pehely füstölt kesukrémes cukkini hajók (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers vegán) ELKÉSZÍTÉSA kesukrémhez a hozzávalókat tegyük a nagy teljesítményű aprítógépünkbe és turmixoljuk egynemű krémmé. A cukkiniket mossuk meg alaposan, majd vágjuk le a fás végeit. Készítsünk cukkini hajókat úgy, hogy kettévágjuk a cukkiniket hosszában, majd keresztben is. Így 4 db cukkini hajó alapot kapunk. Egy kanál segítségével kivájjuk a cukkinik belsejét, azaz kikaparjuk belőle a puha, magos rész egy részét. Nem kell nagyon mélyen. Éppen csak, hogy bele tudjuk kanalazni a kesukrémet, és ne csússzon le a cukkinről. Miután minden cukkini hajó törzs elkészült, megtöltjük a kesukrémmel, majd tetszés szerinti méretre vágott retekkel és csírával díszítjük őket. Az így elkészült dekoratív cukkini hajók ki is kerülhetnek a vendégváró asztalra. Egy nagy és éles késsel kb. 5 cm-es darabokra felvágva könnyedén egyszemélyes harapnivalókat kínálhatunk fel a vendégeink számára. füstölt kesukrémes cukkini hajók (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers vegán) TÁPLÁLKOZZ, NE CSAK ÉTKEZZ még vendégvárás közben is! :-) Megjegyzés: Készíthetjük a krémet hagyományos tahini szósszal, de akkor már nem számít nyers vegán ételnek, mert az átlagos tahiniban található szezámmag hőkezelésen esett át. Ha szeretnénk élő ételt készíteni használjunk nyers tahini krémet. füstölt kesukrémes cukkini hajók (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers vegán)
Epres-rebarbarás zabsüti akár reggelire is (laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán)
Mostanában nem sok időm volt a blogra. Ne haragudjatok érte. Pedig a konyhám nem porosodik, és készülnek a finomabbnál finomabb, egészségtudatos ételek. Elég sok pozitív változás lesz a közeljövőben az életemben, ami majd a blogot is illeti. De addig is igyekszem bepótolni a lemaradást, és ezért ma és holnap is hozok egy-egy receptet nektek. :-) epres-rebarbarás zabsüti (laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán) Végre itt a tavasz, ami nálam a várva várt eper szezon és pár éve már rebarbara szezon is. Imádom mindkettőt! ;-) Itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon beavattalak már titeket egy nagyon egyszerű, tápláló, vitaminban gazdag és ízletes, epres, nyers vegán pohárkrém elkészítésének a rejtelmeibe, illetve készült már nagyon epres-nagyon mákos tortácska és még a kezdetekkor egy nagyon egyszerű epres torta is (ezen most már nevetek). A tavalyi évben együtt elkészítettük ezeket a mennyei rebarbara-narancs lekváros, diós, vegán, gluténmentes muffinokat. Mondanom sem kell, hogy azóta kb. ezerszer elkészültek itthon, és már számos barátom és ismerősöm is belépett a rebarbara kedvelők táborába ezeknek a muffinoknak a hatására. Ha te még nem kóstoltad őket, ne habozz kipróbálni! ;-) eper és rebarbara Az eper és rebarbara idei megjelenésével azonnal rávetettem magam ezekre a tavaszi ízekre. Mostanában ritkán eszünk süteményeket, de az édes reggeliket szívesen fogyasztjuk. Nagy kedvenc a zab, különböző formákban elkészítve. A zab tökéletes reggelire, mert tápanyagban gazdag, lassan felszívódó szénhidrátforrás, mely hosszú órákra biztosítja a jóllakottság érzést. És nem csak az "érzést", de a tápanyagokat is. Az emésztésünkre is jó hatással van, és számtalan formában elkészíthető. Például kásaként így vagy energiaszeletként így. Ezen jótékony hatásainak hála mosolygósan indulhat a napunk. :-) Az eper - rebarbara párosból és az igényből, hogy valami zabos reggeli készüljön belőle, megszületett ez az abbahagyhatatlanul finom epres-rebarbarás zabsüti. Laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán, reform és a megfelelő édesítőszert használva még diétásnak is mondanám. Önmagában a zab gluténmentes gabona, de egyes gluténérzékeny gyomrokban érzékenységi reakciókat válthat ki. A gluténmentes étrenden élők csoportja két táborra oszlik zab szempontból. Egyik részük fogyaszthat szigorúan gluténmentes zabpelyhet, a másik csoportjuk nem. Mindenki ki-ki maga döntse el, hogy mit szól hozzá az ő teste? Mert mint azt már jól tudjuk, soha ne másra hallgassunk, hanem csakis magunkra. Minden szervezet más, így a testünk az egyetlen, aki tudja, mi kell neki! Hallgass a tested jelzéseire, ne mások véleményére! ;-) A receptet ezen az oldalon láttam meg először, és egy kis módosítással ez lett belőle! Fogadjátok sok szeretettel! :-) Nálunk nagy kedvenc lett, és mindig szomorúan kapargatjuk a tányért, miután elfogyott... epres-rebarbarás zabsüti (laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (4 személyre) tésztához: - 80 g kókuszcukor (egyéb tetszés szerinti édesítőszer) - 150 g kókuszzsír (puha, de nem folyós állagra felolvasztva pl.: a napon) - 100 g (barna) rizsliszt - 1 db bio citrom reszelt héja (kezeletlen héjú) - 200 g darált zabpehely (szigorúan gluténmentes az arra érzékenyeknek) - 50 ml tetszés szerinti növényi tej (pl.: mandulatej, rizstej stb.) - csipet Himalája só - csipet őrölt szegfűszeg, 1 kk őrölt fahéj "krémhez": - kb. 300 g friss eper - kb. 300 g friss rebarbara - 70 g kókuszcukor (egyéb tetszés szerinti édesítőszer) epres-rebarbarás zabsüti (laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS Daráljuk le a zabpelyhet a kávédarálón. Adjuk hozzá a rizslisztet, a kókuszcukrot, a fűszereket, a reszelt citrom héját és puha kókuszzsírt. Gyúrjuk össze kézzel az egészet egy nagy gombóccá. Úgy tűnhet, hogy szétesik, de ne adjuk fel, gyúrmázzunk csak, és meglesz az a gombóc. Ezután hagyjuk állni 30 percet. Közben a rebarbarát megtisztítjuk. Levágjuk a száraz végeit és vékonyan lehúzzuk a rózsaszínes héjat. Megmossuk, majd kb. 0,5 cm széles szeletekre vágjuk. Megmossuk és kicsumázzuk az epret, majd felkarikázzuk kb. 0,5 cm széles szeletekre. Az így elkészült rebarbarát és epret ö sszekeverjük a 70 g kókuszcukorral. Kiveszünk ebből a cukros gyümölcsös tálból egy bögrényit, amit leturmixolva, pépként visszaborítunk a feldarabolt csümölcsökhöz. Alaposan összekeverjük. Így egy szaftos, de mégis gyümölcsdarabos "krémet" kapunk. Hozzáadunk 2 ek zabpelyhet, elkeverjük, majd hagyjuk állni egy 15 percet. A megpihent tésztagombócból lecsipünk egy kisebb ökölnyit, és félretesszük. A többi tésztát pedig egy sütőpapírral kibélelt tepsibe nyomkodunk úgy, hogy egy kis pereme is legyen a tésztának. 180°C-ra előmelegített sütőben 10 perc alatt elősütjük a süti alsó részét. Miután elősült, kivesszük a sütőből, ráborítjuk a cukros-epres-rebarbara tölteléket, majd a tetejét "megszórjuk" a félretett és lecsipett tésztával. epres-rebarbarás zabsüti (laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán) Visszatoljuk az egészet a sütőbe és kb. 30 perc múlva már kész is. Mennyei illatok fogják jelezni a süti elkészültét. Fogyaszthatjuk melegen, de akkor nem lesz könnyen vágható, vagy hagyjuk kihűlni (esetleg hűtőben dermedni), és akkor szépen szeletelhető lesz a sütemény. (Én előző nap szoktam elkészíteni, éjjelre beteszem a hűtőbe. Reggel csak fel kell kicsit melegíteni, és már fogyasztható is.) Mennyivel jobb egy ilyen reggeli, mint egy sápadt szendvics, nemde? ;-) Jó étvágyat hozzá! ;-) epres-rebarbarás zabsüti (laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán) TÁPLÁLKOZZ, NE CSAK ÉTKEZZ! :-) Megjegyzés: "100 g rebarbara mindössze 16 kilókalóriát tartalmaz. Hasznos növényi rostokat, tartalmaz, továbbá értékes cseranyagokat, flavonoidokat, polifenolokat. A vitaminok közül pedig bőségesen van benne A-, B1-, B2- és C-vitamin és niacin. Ásványi anyagai közül kiemelkedően sok kálium, kalcium, foszfor, magnézium, vas és szelén benne." Bővebben a rebarbaráról a Házipatika oldalán olvashattok. epres-rebarbarás zabsüti (laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán)
Gyógyító zöldségalaplé házilag ... leveskocka helyett
Sok receptben olvasható, hogy zöldség alaplevet használjunk az ételek készítése során. Persze ilyenkor egyszerű egy leveskockát vagy egy vegetát elővenni, de ezeknek számomra olyan műíze van. Nem is beszélve a sok adalékanyagokról és a sóról, ami benne van. Persze készíthetünk házilag vegetát is, de már kifogytam belőle, így most gyorsabb volt alaplevet készítenem. Az elkészített alaplevet műanyag edényben/tasakban kiporciózva lefagyaszthatod, így ha szükséged lesz rá, akkor lesz mihez nyúlnod. Krémlevesek, raguk, rizottók fontos hozzávalója, ezért szánjunk rá egy kis időt, és főzzünk egy nagyobb adagot egyszerre. Hozzávalók: - 5 közepes méretű sárgarépa - 4 közepes burgonya - 2 közepes méretű fehérrépa - 1 nagy fej vöröshagyma - 1 öklömnyi zeller - 1/2 kisebb fej karfiol - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 zöldpaprika - 1 szép nagy paradicsom - friss zöldfűszer: petrezselyemlevél, lestyán - 3 liter víz - 2 teáskanál só Elkészítése: A zöldségeknek a külsejét alaposan dörzsöld meg, darabold fel.Tegyél mindent egy lábasba, és öntsd rá a vizet.Főzd nagyon lassú tűzön legalább 1 óráig, de ha több időd van, akkor akár 2-3 órát is főhet. (Minél tovább fő, annál erősebb lesz a leves.)Szűrd le, majd használd az igényednek megfelelően. Más ételekhez tehetjük, de kis levesbetéttel, önállóan is ehetjük.
Bolondított brokkoli levese
Mostanában nagyon divatosak a kókusztejjel ízesített zöldségkrémlevesek, sokszor látok ilyet reformétkezdékben, de még a kicsit is egzotikusabb ebéd menükben is. Sajnos előfordul, hogy ezek csak elriasztják az embereket a további kókuszos próbálkozásoktól, mert túl sok kókuszt használnak, pedig semmilyen ételnek nem tesz jót, ha valamelyik íz "kilóg".
A kókusz is olyan, mint a sminkelésnél használt alapozó: pontosan annyi kell belőle a bőrre, ami még nem látszik, de megadja a tónust, a ragyogó sugárzást és frissességet. Mindenki látott már túl sok vagy rossz minőségű az alapozót arcon. (...) Ebbe a levesbe is pontosan annyi kókusz kell, ami még nem érződik ki, hanem belesimul, és így kölcsönöz érdekes illatot és aromát minden falatnak. :)
Bátorság! Isteni lesz a leves! :)
Hozzávalók 3-4 adaghoz:
[...] Bővebben!
Nobile babahálózsák nyereményjáték
Mindig öröm számomra, ha megismerkedhetek egy újabb tehetséges anyukával, aki valamilyen egyedi alkotásba kezdett. Most Csepreghy Rózsát mutatom be nektek, aki csodaszép színes és praktikus funkciójú babahálózsákokat tervez és varr. Éljenek a kis kézműves anya vállalkozások!
Honnan jött az ötlet, hogy ilyen színes, egyedi hálózsákokat kezdjél tervezni és varrni?
Kislányom születése után kerestem babahálózsákot, a boltokban és a neten, de sajnos nem találtam szép színeset és funkciójában megfelelőt. A funkció alatt itt értem, olyat, ami alulról cipzárazható, hogy az éjszakai pelenkázás során ne hűtsem ki a baba mellkasát vagy ne legyen a vállrészén gomb vagy patent, mert lelki szemeim előtt láttam, ahogy megrágicsálja és a szájában marad.
Volt “előképzettséged” a munkához? Tudtál varrni?
Nem, nincs előképzettségem, marketingesként dolgoztam. Egy négygyermekes anyuka mutatta meg az alapokat és a mai napig ő a társam, a segítségem az előállításban.
Milyen anyagból készülnek a hálózsákok és milyen méretben, vastagságban?
100% pamut külsővel és poliészter béléssel készülnek. A jelenlegi kollekcióban a hálózsák eleje designer 100% pamut anyagból készül, míg a hátulja egyszínű szintén 100% pamutból. A cipzár alulról indul és a nyakrésznél végződik. Szándékosan hoztam előre a cipzár végét, hogy könnyebb legyen a belebújás és elkerüljem a gombot és a patentot. Jelenleg 2 méretben (0-6 hó) és (6-18 hó) valamint 3 vastagságban, úgymint tavaszi – őszi, nyári és vastagabb téli vastagságban rendelhető. Nem zárkózóm el a nagyobb mérettől vagy különlegesebb kívánságoktól. Volt már példa arra, hogy monogramot kértek a hálózsák elejére, jelenleg pedig az egyik kívánság egy nagy bagoly minta készítése a hálózsák elejére, kicserélve az elefántos minta anyagot. Igazán szép és egyedi keresztelő ajándék lesz!
Milyen a jó hálózsák?
Szerintem az a jó hálózsák, amelyik kényelmes és könnyen ráadható a babára és persze tetszetős az anyukának, illik a babaszoba színeibe.
Maradsz csak a hálózsáknál vagy a későbbiekben tervezed bővíteni a termékpalettát?
Tervezem bővíteni a termékpalettát, babajátékokkal, párnával és hátizsákkal, de a fő termék a babahálózsák marad.
Hol lehet találkozni a termékeiddel? Hol lehet megvásárolni a hálózsákokat?
A www.nobile.hu weboldalon lehet megvásárolni és tervezek részt venni baba – mama vásárokon is, mint pl. a Pici Piacon vagy a Pöttyöslabda családi napon, ahol személyesen is lehet velem találkozni és a termékekkel. A honlapra és a Facebook oldalra mindig aktuálisan kiteszem a következő helyszínt. Budapesten pedig az 5. kerületben a Le Petit design boltban lehet még megtalálni a hálózsákokat.
Rózsa elérhető az alábbi linkeken:
– Nobile weboldal (webshop)
– Nobile babahálózsák Facebook oldal
*****
NYEREMÉNYJÁTÉK!
Nyeremény : egy nyertes választhat egy darab Nobile babahálózsákot a kívánt méretben és színben, két másik nyertes pedig egy-egy ingyenes szállítási kupont nyer.
Írjátok meg a bejegyzés alá kommentben, hogy ti milyen színű és mintájú hálózsákban aludnátok (felnőttként)! Extra pontért (hogy a kalapba kétszer kerüljön bele a nevetek) lehet lájkolni a Nobile babahálózsák Facebook oldalát.
Szabályok : Kérem, hogy az alábbi formula/táblázat minden pontját értelemszerűen töltsétek ki! A játék 2016. május 4-től 2016. május 8-ig tart. Sorsolás a Rafflecopter szoftverrel. Eredményhirdetés 2016. május 9-én. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt a nyertesnek Rózsa postázza magyarországi címre.
a Rafflecopter giveaway
Bazsalikomos pesto (vegán)
A pesto az észak-olasz konyhák jellegzetes étele, mely általában bazsalikom, fenyőmag felhasználásával készülő pástétomra hasonlító étel (most dióval készült). Inkább tésztákhoz használják. Hagyományosan kézzel, egy márványból készült mozsárban keverik ki a hozzávalókat, puszpáng örökzöld cserjékből vagy kőris fájából készült mozsártörővel. A hagyományos eljárást azonban egyre több helyen felváltják az aprítógépek gyors megoldása. Ez esetben sokkal krémesebb élvezetben lesz részünk. Ha túl sok pesto-t készítenénk és nem tudjuk felhasználni, napokig a hűtőben, hosszabb ideig a fagyasztóban is eláll. Fűszeres élvezet következik. :)
A recept:
Hozzávalók:
- 1 nagy csokor bazsalikom
- 100 g dió
- 100 ml olívaolaj (hidegen sajtolt az ajánlott)
- 3 gerezd fokhagyma
- 1/2 citrom frissen facsart leve (opcionális)
- só
- kifőtt tészta (opcionális)
Elkészítés:
A diószemeket pirítsuk meg egy serpenyőben. Nem kell hozzá sem olaj sem víz. Amikor már jó illata van, akkor tegyük a gyorsaprító gépbe. Adjuk hozzá a megmosott bazsalikomot, a fokhagymákat egy-két csipet sót és kb 1-2 evőkanál olajat. Addig dolgoztassuk a géppel, amíg pépes nem lesz. Ha nehezen viszi a gép, még érdemes hozzá egy kevés olajat tölteni vagy egy citrom kifacsart levét. (Ez utóbbit én kihagytam, mivel citrom nem volt otthon, s nem mentem el ezért a boltba.) A kész pesto-t kenhetjük kenyérre, vagy kifőtt tésztával is összekeverhetjük. Mindegyik nagyon finom.
Ha nagyon hiányoljuk a sajt hozzáadását, mert a nem vegán pesto-k parmezánnal is készülnek, sörélesztő pelyhet szórhatunk bele.
Egyszerűen finom tavaszi zöldségleves
2016. május 2. Dulmina tündérkonyhája
Aktuális kedvencem ez az egyszerű, de ízletes és tartalmas leves: Friss, zsenge zöldségféléket - karalábét, gyökeret, répát stb. - feldarabolok, és kevés olajon (vagy vajon) megfuttatom. Bulgurt szórok hozzá, azzal is pirítom még pár kavarásnyit, majd felöntöm vízzel, és pici sóval ízesítem. Körülbelül tíz perc elteltével, amikor a zöldség már majdnem puha, hozzászórok jó sok apróra vágott
Szupergyors paradicsomos tészta
2016. április 30. Éltető ételek
Amikor nagyon éhesek a gyerekek, akkor gyakran kerül az asztalra ilyen paradicsomos tészta. Persze a lehetőségek végtelenek, mivel a hűtő mélyén fonnyadozó padlizsán, netán a cukkini is belekerülhet. Vagy egy kis gomba, csicseriborsó... :) Szóval a recept végtelenül egyszerű, az alapja egy jó sűrű paradicsomos szósz, ami akár pizzára is kerülhet. Hozzávalók: - kb. 50 dkg paradicsom pürésítve vagy 1 üveg sűrű paradicsomlé/szósz - 1 evőkanál sűrített paradicsom - 3-4 gerezd fokhagyma - 1 vöröshagyma - 1 evőkanál kókuszolaj - kis marék bazsalikom, néhágy ágacska rozmaring - himalája só, bors, chili - 1 csomag gluténmentes tészta - tetejére sajt, vagy egy kevéske sörélesztőpehely Elkészítése: Egy serpenyőt hevítsünk fel, majd tegyük bele a kókuszolajat. Majd dobjuk rá a felaprított vöröshagymát és reszeljük bele a fokhagymát is. Vigyázz, hogy ne égjen meg!Öntsük hozzá a paradicsomszószt és adjuk hozzá a paradicsompürét. Fűszerezzük, majd kis lángon főzzük kb. 15 percig, amíg a szósz egy kicsit besűrűsödik. Közben a tésztát főzzük ki. A leszűrt tésztát keverjük össze az elkészült paradicsomszósszal. A tetejét díszítsük friss bazsalikomlevéllel. Ha szereted, egy kis kapribogyó is kerülhet bele.
Illatos édescsiga
Nálunk már lassan pünkösd, mégis, de erre a hétvégére esik a görög húsvét, vagyis az a ritka eset állt elő, hogy idén öt héttel később ünnepelnek, mint mi. (A két húsvét bonyolult, de mégis egyszerű kapcsolatáról ebben a cikkben írtam.)
Gyönyörű lenn az idő, hétágra süt a nap, és a már régen ébredező természet nagyban készül az egyik legendás görög nyárra a sok közül. Már egy ideje nézegettem az egyik kedvenc blogomban ezt a receptet, és holnap végre illatos édescsigát eszik a család! :)
Hiszen mi pedig az édesanyákat ünnepeljük holnap, én ezt a receptet választottam az enyémnek, és remélem, ízleni fog neki. :)
És bár a munka ünnepe is vasárnapra esik, én az ezzel kapcsolatosat inkább korábban végeztem el, és a csiga a mélyhűtőben várja, hogy frissen ehessük, viszont minél többet lehessünk együtt aznap. Hozzávalók 10 csigához:
[...] Bővebben!
Fehérborban párolt zöldségek kapribogyós majonézzel
2016. április 25. Vegán muflon
Néha bizony jólesik kiszakadni az utcai kaják fokhagymaszagú sikátorából, és áldozni a sznobéria oltárán. (És persze nem utolsó sorban úgy tenni, mintha tényleg tudnék főzni.) Így hát ezúttal egy kevésbé költséghatékony, de annál finomabb specialitással állnék elő, mindent az olvasóért alapon. Az meg rohadtul ne zavarja őket, hogy a hónap hátralévő részében olyan kajákon fogok élni, mint Rogerius püspök a tatárjárás alatt! A heti menü: Kedd - Felbontatlan meggybefőtt II. Ulászló idejéből; Szerda - Darált mák fél zacskó száraz kókuszreszelékkel; Csütörtök: Száraz csigatészta mozsárban összetörve (mert hogy ekkorra már a vizet is elzárják és kikapcsolják az áramot); Péntek - Kátránypapír-fecnik Piros Arannyal; Szombat -Kátránypapír-fecnik Piros Arany nélkül; Vasárnap - Május elseji lángosmaradék a Városligetben. Naszóvalakkor a hozzávalók: 2 db sárgarépa 5 szál spárga 1 fej édeskömény 1 db közepes cukkini 2 db póréhagyma A főzőlöttyhöz: 6 dl fehérbor (Lehetőleg ne olyan, amit nemrég téptünk ki egy Boráros téri punk kezéből!) 1,5 dl olívaolaj 2 babérlevél 1 nagy citrom leve 2 zellerszár hasábokra nyiszatolva 1/2 fej hagyma egészben só A vegán majonéz elkészítését itt pofáztam el. Na, ehhez lapátoljunk hozzá 2 ek felaprított kapribogyót. A zöldségeket - a spárga kivételével - mély beleéléssel felszeleteljük hosszában. Egy edénybe eltartott kisujjal beleöntjük a fehérbort, és addig melegítjük, míg ízlésesen gyöngyözni nem kezd. Ekkor belehelyezzük a főzőlé többi hozzávalóját, majd mikor már forr, beleoktojáljuk a sárgagépát és az édesköményt. Jó három perc múlva a cukkinit, a spárgát és a póréhagymát is a lébe fojtjuk, és további három-négy percig főzzük. Nem tovább, mert löttyedtek lesznek, mint egy Apostol-koncert a babosdöbrétei murcifesztiválon! Ezután egy csipesszel kiszabadítjuk őket, majd lelkiismeret-furdalás nélkül nyakon öntjük a majonézzel! (A főzőlötty mellesleg hűttőben tárolva később is felhasználható.) Friss kaporral dekorálhassa, aki ad az esztétikára!
Nyers vegán tejszínes epertorta
2016. április 23. Vegán lettem
A hűs, nyers vegán tejszínes epertorta minden nyári családi összejövetel tuti nyerő édessége lesz.
Az édességeknek és a tortáknak nem kell mindenféleképpen hízlalónak és egészségtelennek lenniük. Sőt, a torta lehet frissítő és tápanyagban dús, ha a megfelelő alapanyagokból állítjátok össze. Lássuk, hogy a Szépségkonyha milyen recepttel szolgál nektek.
Nyers vegán tejszínes epertorta hozzávalók
A tortaalaphoz:
150g csíráztatott hajdina kiaszalva (ennek hiányában kókuszreszelék)
200g áztatott datolya
kakaópor ízlés szerint
aszalt gyümölcsök ízlés szerint
A tortakrémhez:
300g áztatott kesudió
200g kókuszolaj (erősen ajánlott a szűz) vagy kakaóvaj
400g friss eper, tegyünk félre szép piros eperszemeket a díszítéshez (szezonon kívül használhatsz mirelit színes, bogyós gyümölcsöket is)
5-10g konjac liszt
100g datolyapép
ízlés szerint vanília
Nyers vegán tejszínes epertorta elkészítése
Készítsd el elsőnek a tortaalapot. A kicsíráztatott és leaszalt hajdinát őröld le. Ha nincs otthon csíráztatott hajdinád, akkor használhatsz kókuszreszeléket is helyette. A beáztatott datolyát nyomkodd ki, majd pépesítsd aprítógéppel vagy bármilyen erre alkalmas konyhai eszközzel. Gyúrd formázhatóra egy tálban a két összetevőt, majd ízlés szerint kakaóporral színezd és gazdagítsd aszalt gyümölcsökkel. Az elkészült masszát nyomkodd bele egy sütőpapírral kibélelt tortaformába és tedd félre.
Mikor a fentiekkel megvagy jöhet a tortakrém. A kókuszolajat aszalóban vagy meleg helyen olvaszd meg. Egy turmixgépbe önts fél liter vizet, öntsd mellé a kesudió felét a datolyapéppel, majd turmixold össze a vaníliával és a kókuszolajjal. Ezután add hozzá a maradék kesudiót, turmixold össze csomómentes, folyékony krémmé. Ha az eredményt túl sűrűnek találod, akkor állítsd be az állagát kevés vízzel. A turmixolt krém felét öntsd a tortaalapra, majd tedd a fagyasztóba a tortaformát. A kehelyben maradt krémhez add hozzá az epret, valamint a megmaradt kókuszolajat és turmixold össze. A massza sűrűségét konjac liszttel állítsd megfelelőre. Az így elkészült epres krémet öntsd a fehér krémre és dolgozd el, majd tedd vissza a tortaalapot a fagyasztóba 2-3 órára dermedni.
Tálaláskor a félretett eprekkel díszítsd és vizes, vékony pengéjű késsel szeleteld.
Jó étvágyat kíván hozzá a Szépségkonyha!
Nyers földimogyorós-karamelles-csokoládés torta (vegán)
2016. április 20. Zizi kalandjai
Két hete volt I., vagyis apa születésnapja. Megbeszéltük Ádival, hogy készítünk meglepetéstortát apának. Előző nap pikk-pakk össze is dobtuk, mindent csak a robotgépben kellett darálni, aztán már mehetett is a fagyasztóba, mert nyers tortát készítettünk. Izgultam, hogy Ádi nehogy elkotyogja este apának, hogy a torta a mélyhűtőben van… ahogyan öcsém tette gyerekkorában, amikor apukám nagy születésnapi tortáját (januárban van a születésnapja) kiraktuk az erkélyre, hogy ne találja meg, ha hazaér.
Persze öcsém mivel indított, amikor apukám belépett az ajtón: “Apa, torta az erkélyen!” Szerencsénkre apukám úgy értette, hogy tolltartó az erkélyen… nem tudta mit kezdjen az információval, anyukám meg csak legyintett, hogy nem érdekes. Így a torta titokban tudott maradni az átadásig, a tolltartó az erkélyen pedig családi legenda lett. Reméltem, hogy Ádi nem fogja elkiabálni magát és I. nem fog tolltartót keresni a mélyhűtőben. Másnap I. szülinapján volt még időnk kiengedni a tortát (szeletelhető állapotra), és fotózásra is maradt egy kis idő mielőtt hazaért. Égő gyertyákkal a torta tetején és énekkel vártuk apát. Jó tömény, tényleg vékony szelet elég belőle, ahogyan a nyers csokoládétortából is. Nekem legjobban a karamelles réteg jött be, ami datolyából készült rajta a földimogyoró szemekkel, majd a kesernyés csokoládé a tetején, ami készülhet nyers kakaóból vagy karobból is. Igazi csemege desszert, amire rájártunk esténként (is)! Próbáljátok ki!
Három gyertya került rá, nem is tudom miért ennyi… // Közös gyertyafújás apával!
Nyers földimogyorós-karamelles-csokoládés torta (vegán)
Hozzávalók (18,5 cm-es csatos formához):
Alaphoz:
– 1 és 1/4 bögre (kb. 18 db) friss datolya, kimagozva (aszalt is jó, csak érdemes használat előtt egy fél órára langyos vízbe beáztatni, hogy könnyebben aprítsa a robotgép)
– 1/2 bögre natúr nyers földimogyoró (sótlan)
– 1/2 bögre mandula vagy dió
– csipet Himalaya só
Földimogyoróvajas karamelles réteghez:
– 1 és 1/2 bögre (kb. 24 db) friss datolya, kimagozva
– 1/2 bögre natúr földimogyoróvaj (sótlan, cukormentes)
– 1 evőkanál datolyaszirup
– csipet Himalaya só
– natúr nyers földimogyoró (sótlan)
Csokoládékrémhez:
– 1/2 bögre kókuszolaj
– 1/2 bögre nyers kakaópor vagy karobpor
– 2 evőkanál natúr földimogyoróvaj
– 2 evőkanál datolyaszirup
– csipet Himalaya só
Tegyük a késes aprítógépbe (robotgép) a mandulát és földimogyorót. Egy-két percig daráljuk, majd adjuk hozzá a datolyát és sót. Dolgoztassuk a gépet addig, amíg a torta alapunk összeáll tésztává. Ha nagyon száraznak érezzük, adjunk hozzá 1-2 teáskanál kókuszolajat.
A tortaformát béleljük ki folpackkal vagy kenjük ki kókuszolajjal és nyomkodjuk az aljába a datolyás mandulás keveréket, majd tegyük a mélyhűtőbe megkeményedni, amíg elkészítjük a többi réteget.
Tegyük az aprítógépbe a karamell réteg hozzávalóit, pépesítsük simára és kenjük rá az alap rétegre. Szórjuk rá a földimogyorószemeket, amelyeket enyhén nyomkodjunk bele a karamell rétegbe. Mehet újra vissza a mélyhűtőbe.
Egy kis lábasban közepes láng felett olvasszuk meg a kókuszola